Lötyög a kormány
Hatalmas mellénnyel kezdte országlását a Ponta-kormány, a hetvenszázalékos koalíciós többség elbizakodottá tette, s úgy nézett ki, a Băsescu-ellenes szövetség oly erősen láncolja egymáshoz a szociáldemokrata és liberális pártot, hogy megbontásuk szinte lehetetlen. Közben, természetesen kiderült, az ország pénztárcája túl lapos ahhoz, hogy minden központi és helyi vezetőcske igényeit ki tudják elégíteni, s az is: az esti tévéműsorokban remekül szereplő miniszterelnök teljesítménye a valóságban sokkal szerényebb, mint feltüntetni kívánja.
A választási kampányban tett 180 ígéretéből kormánya alig húszat teljesített, s minisztereinek arroganciája időnként túllépte a meglehetősen apatikussá vált lakosság tűrőképességét. Botrány botrányt követett, a korrupció inkább növekedett, mint csökkent, de a két kormányzó párt vezetője között megbonthatatlannak tűnő szövetség állta a próbát. Ponta különbékéje az államelnökkel kissé felkavarta a vizeket, Antonescu akkor is békétlenkedett, de csak halkan és rövid ideig. Közben a beindított reformok félszárnyúra sikeredtek, régiósítási tervük látványosan megbukott, félresikerültek magánosításaik, ráadásul a nyugdíjak, bérek, juttatások szinte jelentéktelen növelése okán megemelték az adókat és illetékeket. Hatalmas mellénnyel kezdte országlását a Ponta-kormány, a hetvenszázalékos koalíciós többség elbizakodottá tette, s úgy nézett ki, a Băsescu-ellenes szövetség oly erősen láncolja egymáshoz a szociáldemokrata és liberális pártot, hogy megbontásuk szinte lehetetlen. Közben, természetesen kiderült, az ország pénztárcája túl lapos ahhoz, hogy minden központi és helyi vezetőcske igényeit ki tudják elégíteni, s az is: az esti tévéműsorokban remekül szereplő miniszterelnök teljesítménye a valóságban sokkal szerényebb, mint feltüntetni kívánja.
Ez utóbbi intézkedés felhúzta az egykoron vállalkozók pártjának is tekinthető liberálisokat, de nem ugráltak, mert tudják, Ponta talonban tartja az RMDSZ-t, s ha minden kötél szakad, Antonescuék nélkül is kormányon marad. A hatalom megtartása okán a liberálisok lenyelték például, hogy a vállalkozók követelte társadalombiztosítási járulékok csökkentését a szocialisták elszabotálták, de most a verespataki beruházás körüli közfelháborodást meglovagolva Antonescu lándzsát rántott, alávaló, koszos játékkal vádolva társát a kormányzásban.
Tegnap délután, a gyerekes sárdobálást követően, s miután Dan Şova, a nagy tervek és álmok minisztere nyilvánosságra hozta az RMGC és a román állam közti szerződés némely elemeit, ismét leült a két vezér tárgyalni, beszélgetni. A jelek szerint, bár a barátság megingott, a liberálisok nem hagyják a húsosfazekat, de hogy az lássék, dolgoznak, amolyan jó román szokás szerint parlamenti különbizottságot hoznak létre aranyügyben. És vizsgálódnak, míg kedvük tartja. Végül is a kanadaiak vártak már tizenöt évet, várjanak még, van idejük. Simó Erzsébet
Háromszék
Erdély.ma

Tragikus sorsforduló és neuralgikus pont
Nagyvárad. Szeptember 11-én, szerdán este a második félév első előadásával folytatódott az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia Erdély a magyar történelemben című modulja. Ezúttal dr. Szász Zoltán professzor, az MTA Történettudományi Intézetének ny. igazgatója tartott előadást.
Az egybegyűlteket köszöntő Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke bejelentette: a nagy sikerre való tekintettel a Szacsvay Akadémia immár „exportcikké” lett, hiszen a Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal kötött megállapodás értelmében a Váradra eljövő meghívottak ezentúl Kolozsváron és Marosvásárhelyen is megtartják majd előadásaikat.
Bevezetőjében dr. Szász Zoltán egyetemi oktató arról beszélt: Trianon a tatárjárás utáni magyar történelem legtragikusabb sorsfordulója, és a mai napig a társadalmi-politikai közgondolkodás neuralgikus pontja maradt. Az alapképlete nagyjából mindenki előtt ismert, a háború utolsó évében a Központi Hatalmak egyre több verességet szenvedtek bizonyos hadszíntereken, és az Osztrák-Magyar Monarchia belülről is meggyengült, majd felbomlott. Nemzetiségi tanácsok alakultak, melyeknek tagjai más államszerkezetben képzelték el a jövőjüket. A történelmi Magyarország különböző részeit megszállták a szomszédok, a Versailles-i békerendszer pedig a saját íze szerint új állapotokat rögzített úgy, hogy a történelmi Magyarország megszűnt. De mi vezetett idáig? A szarajevói merénylet után a monarchia úgy döntött, hogy bűntetőhadjáratot indít Szerbia ellen, a nyomozás szálai ugyanis Belgrádba vezettek. Ezt gróf Tisza István magyar miniszterelnök konzekvensen ellenezte, mert tisztában volt azzal, hogy fennáll az orosz beavatkozás veszélye, és nem lehetett tudni, mi lesz a szomszédos államok magatartása.
A későbbi viták során azonban német nyomásra feladta addigi álláspontját, és belenyugodott a történtekbe. Ez azért érdekes, mert az összeomláskor, amikor már az Antant szinte teljes győzelmet aratott, és felmerült a háborús felelősség kérdése, a győztes hatalmak kiemelten két személyiségre hárították ezt, II. Vilmos német császárra és Tiszára. A történész meglátásában a katonai vereségek döntő oka a monarchia felbomlása volt, és minden más olyan nézet, mely kizárólag a nemzetiségi mozgalmakra helyezi a hangsúlyt, hamis vagy téves. Úgy fogalmazott: paradox módon a monarchia túl erős volt ahhoz, hogy az első csapások hatására összeomoljon. Német segítséggel egy ideig talpon maradt ugyan, de kivérzett. 1918 novemberében Padovában fegyverszüneti katonai megállapodás született, közben pedig forradalmak törtek ki, és az elszakadásban érdekelt nemzetiségi tanácsok alakultak, melyeknek előzménye az volt, hogy a birodalom osztrák felét föderalizálták, a magyar kormány azonban ebbe nem egyezett bele. Tisza elismerte: Károlyinak igaza volt, a háborút elveszítették, a cél a békekötés kell legyen. Szavainak nagy pszichológiai hatása volt a katonák körében. Szász Zoltán megítélésében tehát az őszi rózsás forradalom katonai forradalom volt, s vezetett Károlyi Mihály miniszterelnökségéhez. A frontról hazatérő katonák csinálták, ők lázadtak, vetettek véget a régi időknek.
Tanácsköztársaság
Az Antant-barát Károlyinak ezt a helyzetet kellett volna kezelnie, rendet, békét teremtenie, és ugyanakkor megőriznie az ország egységét, mert az emberek ebben reménykedtek. Idővel azonban megváltó helyett bűnbak lett belőle. Tisztességes volt, de nem politizált jól, mert mindenkinek próbált megfelelni. Külön fegyverszünetet kötött, ami demarkációs vonalakat határozott meg, melyeken túl a magyar közigazgatás megmaradt volna. Ugyanakkor előírta, hogy le kell szerelni a magyar katonákat, és az ország minden pontját megszállhatják a szövetségesek, ha a francia parancsnok úgy akarja. Közben Jászi Oszkár, a nemzetiségi ügyek minisztere kantonrendszert dolgozott ki Erdélynek, Károlyi pedig kétségbeesett hangú, túlzottan értelmiségi szövegű kiáltványt intézett az ország népeihez. Ekkor már túl voltak a két szakaszban zajlott aradi tárgyalásokon, melyen erdélyi román vezetők és magyar elöljárók vettek részt. Ezután a Román Nemzeti Tanács demagóg kiáltvánnyal fordult Európa népeihez, december 1-jére pedig nagygyűlést hívtak össze Gyulafehérvárra. Károlyinak nem volt elég serege a román előrenyomulás megakadályozására, és az országban különben is antimilitarista hangulat uralkodott. Egyetlen jelentős magyar haderő, a Székely Hadosztály létezett, viszont ettől az úri elit tagjai, később pedig a Tanácsköztársaság vezetői is féltek.
Egyes történészek szerint Párizsban a világtörténelem legszakszerűbb békekonferenciájára került sor, melyen több mint 5000 személy vett részt, akik a magyar legenda ellenére értettek a szakmájukhoz, magyarázta a professzor. A Partium hovatartozásának meghatározásánál érdekes módon jelentős szerepet játszott a stratégiai horderejűvé avanzsált vasút, ugyanis az Antant intervencióra készült Szovjet-Oroszország ellen. Károlyi lemondott, pozícióba került Kun Béla, és létrejött a Tanácsköztársaság, mellyel a győztes hatalmak először hajlandóak lettek volna tárgyalni, azonban a szélsőséges baloldali diktatúra ártott Magyarország hírnevének. A helyzetet bonyolította, hogy Szegeden ellenforradalmi erőként kezdett kibontakozni a Horthy-rendszer, Bécsben az emigráns magyar arisztokraták áskálódtak, és a szociáldemokraták is abban reménykedtek, hogy megbukik a Tanácsköztársaság.
Román-Magyar Unió
Dr. Szász Zoltán arra hívta fel a figyelmet: kevésbé ismert tény, hogy 1919 júniusában felmerült egy román-magyar unió terve, pedig a korabeli sajtó ezt még 1932-ben is felidézte. Ennek lényege az volt, hogy Magyarország és Románia lépjen valamilyen, pontosan meg nem határozott államszövetségbe, melynek értelme az lett volna, hogy a román hadsereg megdönti a Tanácsköztársaságot, Magyarország pedig gazdasági közösséget alakít ki Romániával, mely hitelt nyújt számára. Erről szerződéstervezet is készült, mely kiküszöbölte volna a területi vitát. A keverékállam a jövőbeli fejlődés lehetőségét villantotta fel, Románia számára pedig azért lett volna előnyös a megállapodás, mert elkérte volna Békéscsabát is Magyarországtól. Az elképzelésről sajnos kevés hivatalos irat maradt fenn, pedig a korabeli napi jelentésekben rengetegszer említették. Magyar részről Bethlen, román oldalról pedig Ioan Erdélyi román ügyvéd szorgalmazta ezt.
Bűnbakok és hősök
Az előadó szerint a háború kérdésében egyszerre bűnbak és hős a meggyilkolt Tisza István, ő a háború igazi politikai áldozata. Károlyi Mihály sok szerencsétlen lépést tett ugyan, de tisztességtelent egyetlent sem, peche viszont, hogy a történelem túllépett rajta. Bűnbak lehetne Kun Béla is, ha a nagyhatalmak komolyan vették volna, a Tanácsköztársaság viszont sok kárt okozott. Ugyanez elmondható Horthyról is, ha arra gondolunk, hogy a rezsimjének első évére úgy tekintett az Antant, mint egy pokolian konzervatív berendezkedésre, sötét reakciós időszakra.
Ciucur Losonczi Antonius
Erdon.ro

„Tiszta” Romániát! – (8). – Dél-Erdély magyarsága (1940–1944)
Erdély területén az 1941. januári népszámlálás után folytatódik a spontán jellegű „népességcsere”. Észak-Erdélyből a románok telepednek át Dél-Erdélybe, innen pedig a magyarok északra. A román hatóságok megszorító intézkedései nyomán 500 ezer dél-erdélyi magyar több mint egyharmada vállalja – a teljes kiszolgáltatottság, a szülőföldön maradás helyett – a hontalanság keserű kenyerét.
Míg az 1930-as népszámláláskor 473 ezren beszélik anyanyelvként a magyart, az 1941. áprilisi népszámláláskor már csupán 363 200-an. Bár az 1941-es román népszámlálás korrektnek tűnik, de a módszer szempontjából vitatható eljárást alkalmaz, és ez óvatosságra int. A számlálóbiztosok nem a nemzetiséget írják össze, hanem a fajelmélet fasiszta módszerével, az etnikai eredetet (originea etnică). Ez esetben nehéz elképzelni, hogy az 1930-as népszámláláskor használt manipulációkat ne alkalmaznák most is, hogy a statisztikákban kevesebb magyar szerepeljen. Az említett népszámláláskor az erdélyi zsidóság 40 százalékát, mindazokat, akik magyar anyanyelvűek és magukat magyarnak vallják – mintegy 60 ezer embert –, nem sorolják a magyarok közé, akárcsak a magyar anyanyelvű görög katolikusokat. A magyar cigányokat és csángókat is románnak írják. Bátran állítható, hogy 1941 áprilisában néhány tízezer magyarral több él Dél-Erdélyben. Számuk legkevesebb 400 ezerre becsülhető. Németek „Sajátos volt a németek helyzete és megítélése – írja Filep Tamás Gusztáv, a korszak egyik kutatója. – Ők a (német) szövetségi rendszer következtében külön jogokat élveztek, »népcsoport«-ként megszervezhették önmagukat, sőt, tagjaikat a német hadseregbe sorozták be.” Észak-Erdélyben a külön jogok ellenére az elmagyarosodott svábok körében a német kényszersorozások elégedetlenséghez vezetnek, és gyakran fordulnak védelemért a magyar államhoz. Ennek jogi alapja az 1942-es német–magyar megállapodás egyik előírása, amely szerint az SS-be való toborzás (elvileg) önkéntes jellegű. Úgy tűnik, hogy a „népi német” program Észak-Erdélyben nem vált ki osztatlan örömet, mert a svábok egy része inkább vállalja magyarságát, mint német származását. A magyar politikai elit is ellenzi a külön német „népcsoport” elismerését, mert úgy gondolják, hogy az gyengíti a magyar államot, és a Német Birodalom érdekeit szolgálja. Úgy vélik, hogy a törvény előtti egyenlőség mindenkire egyformán vonatkozik.
Összevetve az észak-erdélyi 45 ezer főnyi német lakosság külön jogkörét a dél-erdélyi német lakosságéval, megállapítható, hogy az Észak-Erdélyben élő németek korántsem kapnak olyan széles jogkört, mint a félmilliós lélekszámú dél-erdélyi társaik. Az 1940. novemberi német–román megállapodás lehetővé teszi számukra, hogy a Német Birodalom támogatásával külön népcsoportként szervezzék meg magukat, saját gazdasági, politikai jogokkal rendelkezzenek. Ők Romániában valóban úgy élnek, mint „állam az államban”. Az 1943-as újabb német–román megegyezés eredményeképp a dél-erdélyi németeket a német hadseregbe sorozzák be. Mintegy 60–70 ezer főre tehető az SS-be beálltak száma, míg a német hadigépezetben kb. 15 ezren dolgoznak.
Zsidók A zsidók Erdélybe nagyobbrészt Galíciából, Bukovinából és Moldvából érkeznek. Fő foglalkozásuk a kereskedés, de nagy számban dolgoznak az ipar területén is. Zsidók Erdélyben a történeti forrásokban először a kolozsvári 1578-as országgyűlés végzéseiben szerepelnek. Számukra Bethlen Gábor 1623-ban szabad vallásgyakorlást és kereskedést engedélyez, felmenti őket a zsidó jel viselése alól. A későbbi századokban egy részük elmagyarosodott.
A 20. század középső harmadában az Európa-szerte pusztító antiszemitizmus nem kerüli el Romániát és Magyarországot sem. A zsidóságot nem sorolják a nemzetiségek közé. A „faj”-nak minősített, „zömében magát magyarnak valló zsidóságot” jogfosztó törvényekkel és rendeletekkel sújtják.
Észak-Erdélyben az 1938-as XV. törvénycikk (az első magyar zsidótörvény) megszabja az üzleti és a kereskedelmi életben, a sajtó-, az orvosi, az ügyvédi, a mérnöki kamaránál dolgozó zsidók arányszámát, amely legtöbb 20 százalék lehet. Az 1939. évi törvény további korlátozásokat vezet be. Az előbb említett arányt 6 százalékra csökkenti. Az 1941-es XV. törvény megtiltja a zsidók és a nem zsidók közti házasságot. A zsidókat – bármilyen katonai rangfokozatuk volt – csak munkaszolgálatra lehet besorozni. Számuk az 1944. március 19-i német megszállás után 85 ezer fő.
A zsidók helyzete kilátástalan. A 6. életévet betöltők mellükön hatágú sárga csillagot viselnek, korlátozzák utazási szabadságukat. Április 26-án számukra gettókat jelölnek ki, és hozzáfognak az 1944. április 7-i 6163-as belügyminisztériumi rendelet gyakorlatba ültetéséhez. Már május derekán megkezdik Auschwitzba deportálásukat. A német koncentrációs táborokban mintegy 320 ezer zsidó pusztult el. Magyarország kormányzójának, Horthy Miklósnak a német megszállás ellenére sikerül a főváros 200 ezer zsidóját megmentenie, de a városon kívül élő, a város körzetéhez tartozó zsidók védelmére kiadott parancsát már nem veszik figyelembe.
Az Észak-Erdélyből elhurcolt 150 ezer zsidóból mintegy 90–100 ezren vesztik életüket. Tragédiájuk, hogy 1940 előtt a román állam magyarságuk és zsidó származásuk miatt diszkriminálja, 1940 után pedig a magyar zsidótörvények sújtják őket. Deportálásuk ellen tiltakoznak jeles magyar közéleti személyiségek, köztük Márton Áron püspök is. A Gestapo és a német Biztonsági Szolgálat (SD) fellép a magyar politikai elit tagjai ellen is, ha felmerül a német fasizmusellenesség gyanúja. Sokan kerülnek koncentrációs táborba és börtönbe. A korábbi időszak jeles magyar miniszterelnökeinek – Bethlen István és Kállay Miklós – is menekülniük kell.
A román uralom alatt maradt dél-erdélyi zsidóságot is keményen sújtják a diszkriminatív törvények. A román hadsereg német kényszer nélkül – Antonescu parancsára – még a háború első két évében lemészárolja a Dnyeszteren túli területeken, a Bukovinában, Moldvában és Besszarábiában élő ukrán és román zsidóság százezreit. A Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezette bizottság (2003-ban) megállapítja, hogy a román hadsereg bestiális módon legkevesebb 270 ezer zsidót gyilkolt le. Antonescu 1943-ban, látva a szovjet hadsereg előnyomulását, leállítja a zsidóság likvidálását, és megkezdi kitelepítésüket. Románia mai területén is sokan esnek áldozatul a vasgárdisták által szervezett pogromoknak, de a dél-erdélyi zsidóság megússza a fizikai megsemmisülést.
Ipp és Ördögkút a köztudatban
Észak- és Dél-Erdély háború alatti története nem lenne teljes, ha nem ismertetnénk az 1940-es magyar bevonulás idején végrehajtott katonai megtorlásokat (Ördögkút, Ipp), valamint a Maniu-gárdák 1944. őszi véres pogromait (Szárazajta, Csíkszentdomokos). E történeti események megértését csak úgy segíthetjük elő, ha azokat szélesebb történeti keretben mutatjuk be.
A két erdélyi település, Ördögkút és Ipp neve hírhedten híres, közismert, de az ott történtekről a sok ködösítés, félrevezetés miatt egyoldalú kép alakult ki. A román kiadványok túlnyomórészt a magyarok kegyetlenkedéseit bizonygatják úgy, hogy közben egyetlen szót sem szólnak az előzményekről. Jellemző, hogy a magyarellenes vagy elfogult könyvek szerzői még jelzésszerűen sem említik a román hadsereg 1941–42-ben többszörösen nagyobb méretű, tudatos és előre megtervezett mészárlásait. Ők csak a horthysta-fasiszta hadsereg kegyetlen szadizmusát ecsetelik.
Természetesen, ha azt mondjuk, hogy a magyar hadsereg nem volt fasiszta, ezzel nem akarjuk felmenteni az ippi és az ördögkúti atrocitásokért felelős katonatiszteket, katonákat. Azonban állítható, hogy az itt történtek és a besszarábiai mészárlások közt alapvető különbség volt. Az észak-erdélyi két településen elkövetett túlzott mértékű megtorlásokra nem felsőbb utasításra, nem népirtás szándékával került sor, hanem mert a katonai egységek parancsnokai túlértékelték a vasgárdista veszélyt. Eljárásuk már akkor sem talált helyeslésre a magyarság körében, de a legfelsőbb katonai körökben sem. Az atrocitások kivizsgálását, a felelősség megállapítását a magyar hadbíróság is elrendelte.
Ezzel szemben a Jászvásártól Odesszáig terjedő területen végrehajtott többezres, sőt, tízezres méretű pogromok, amelyekre érvényes a népirtás fogalma, a legfelsőbb román államvezetés utasítására történtek. Ion Antonescu marsall, Románia vezetője, a talpig kemény katonatiszt az 1941. április 8-i kormányülésen őszintén, kertelés nélkül jelentette ki: „a románságot rá kell venni, hogy gyűlölje a nemzet ellenségeit. Én ebben nőttem fel: a törökök, a biboldók (kereszteletlenek, zsidók – a szerző megj.), a magyarok iránti gyűlöletben”. Mihai Antonescu – a marsall helyettese, Románia egykori miniszterelnöke – 1941. június 17-én a kormányülésen szintén nyíltan fogalmaz. Rámutat arra, hogy a küszöbön álló szovjetellenes háború során a meghódítandó területeket meg kell tisztítani az idegenektől. Kijelenti, hogy a történelemben ritkán adódik alkalom az ország idegenektől való megtisztítására.
Idézem szavait: „ami az etnikai lakosságot illeti, biztosíthatom önöket, hogy nem csupán a zsidókról, de az összes többi etnikai kisebbségről is szó van – az idegen elemek teljes és erőszakos eltávolításának politikáját fogjuk alkalmazni”. E sorok egyértelműen mutatják a román államvezetés programját (1941 júniusában) a nemzeti kisebbségek felszámolásával kapcsolatban. A teljes kép megrajzolása érdekében ismertetem a magyar álláspontot is. A Honvéd Vezérkar 1940. augusztus 31-én és szeptember 1-jén a magyar hadsereg észak-erdélyi bevonulásával kapcsolatos magatartására nézve, a következő utasításokat küldi: „A bevonuló csapatok fellépése és magatartása imponáló, tekintélyt kiváltó és tetszetős legyen. A csapatok a nagyobb helységeken rendezetten vonuljanak át. (…).
A felszabadító csapatok tagjai nem hivatottak arra, hogy a 22 éves múlt bűnöseivel szemben a megtorlást gyakorolják. (…) A román és egyéb nemzetiségűekkel való bánásmód minden esetben kimért, korrekt, és a magyar katonához méltó emberiesség jellemezze. Az »oláh« megjelölést előttük ne használjuk, mert ez őket sérti.” Magyarország kormányzója, Horthy Miklós 1940. szeptember 3-án a következőképp biztatja katonáit Észak-Erdély visszavételére: „Honvédek! A trianoni igazságtalanság egy újabb része jóvátételt nyert. Indulunk, hogy újból birtokba vegyük ezeresztendős jussunk egy újabb részét. Felszabadulást viszünk 22 év óta rabbilincsben élő erdélyi magyar testvéreinknek, és szeretetet a határainkon belül élő, hozzánk hű nemzetiségeknek! Ezt tartsátok szem előtt, amikor elindultok Isten és a haza nevében: Előre a keleti Kárpátok gerincéig!”
Az ippi és az ördögkúti tragédia nem a magyar államvezetés, különösképp nem a magyar nép bűne. Hasonlóképp a több százezer ember legyilkolása Románia keleti határain sem a román nép bűne, hanem azoké, akik a katonákat idegengyűlöletre nevelték, és azoké, akik a tömegmészárlásokra parancsot adtak. (folytatjuk) Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A kutató, a vezető és a kisebbségi sors
Idén tizedik alkalommal szerveztek társadalomtudományi tábort a Szentegyháza melletti Szeltersz-fürdőn. Bárdi Nándor (PhD) történész-kutatóval, egyetemi oktatóval, az MTA Társadalomtudományi Központjának Kisebbségkutató Intézetének munkatársával, a romániai magyarság múlt századi történetének egyik legavatottabb ismerőjével és az ezredvég óta zajló események értő szemlélőjével tudományról, társadalomról és magyarság helyzetéről beszélgettünk.
– Eltelt majdnem egy negyedszázad a rendszerváltozások óta Kelet-Európában. Nagy társadalmi változások következtek be. A társadalomtudományok képesek-e követni ezeket a jelenségeket?
– A társadalomtudományoknak az a dolga, hogy a valóság eseményeit vizsgálja. Persze a tudatlanság bátorsága volna egy ilyen nagy ívű kérdésre akár általános választ is adni. A kisebbségi magyar közösségekkel kapcsolatos kutatásokban jól látszik az, hogy míg 1989 előtt elsősorban a dokumentáláson, a leíráson volt a hangsúly, és külhoni műhelyek, szakemberek, kutatások hiányában irodalom-központú volt, addig a kilencvenes évek központi társadalomtudományos kérdése már az lett, hogy mi és hogyan szervezi és működteti ezeket a közösségeket? Milyen viszonylatok között szerveződnek nemzeti alapon ezek a közösségek: az anyaország, a többségi nemzetépítések között, az elitek mennyire hatékonyan tudják saját társadalmukat szervezni illetve milyenek a nemzetközi hatások. Eleve a „kisebbségi közösség” megnevezés azt jelenti, hogy nem pusztán pl. a magyarul beszélők társadalmi csoportjáról van szó, de nem is a vágyott „kisebbségi társadalomról”, hanem a kulturális-nemzeti azonosság alapján szerveződő közösségről. Ugyanakkor ez nem egy amorf entitás, hanem intézményi alrendszerekre (érdekvédelem, önkormányzati pozíciók vallási élet, nyilvánosság, oktatás, közművelődés, gazdaság) épül, amelyek annál hatékonyabbak, minél inkább a saját szakmai mezőny játékszabályai szerint működnek. (Pl. nem elég magyarul tanítani, hanem használható készségeket kell átadni és ennek megvannak a mérési és pedagógiai módszertani szabályai.) Érdemes erről a KAM, Biró A. Zoltán „klasszikus” értelmezése mellett Kiss Dénest olvasni. A kisebbségi közösség hatékonyságának (akinek jobban hangzik: modernségének) mutatóinak másik csoportja a kisebbségi kompetenciák hivószó alá sorolható be. Ide tartoznak a társadalmi rétegződésen belüli pozíciók (demográfiai adottságok, iskolai végzettség, foglalkozás, gazdasági aktivitás, településszerkezet), az oktatási intézményekben szerezett kompetenciák (szövegértés, logikai készség stb.), a kétnyelvűségből származó előnyök, illetve a megosztott kultúrájú társadalomban való érvényesülés tapasztalatai. Itt többek között Kontra Miklós nyelvészeti, Kiss Tamás demográfiai és Papp Z. Attila iskolai teljesítményekre vonatkozótanulmányai megkerülhetetlenek.
Az ezredforduló óta a kisebbségekre vonatkozó kutatásokat egyrészt a tagoltság, a tipologizálás és az összehasonlítás tematizálása jellemzi, lásd a Péntek János szerkesztette határtalanító nyelvtervezési összefoglalót, Kiss Tamás romániai rétegződési elemzését vagy a kisebbségjogi helyzetképeket. Másrészt a szaktudományokon belül a legfejlettebb módszertant és elméleti kereteket alkalmazzák a nemzeti-etnikai kutatásokban. Pl. Lőrincz D. József, Salat Levente, valamint. Így az élőnyelvi és a történeti-demográfiai kutatásokban, az etnográfiában és a földrajztudományban a kisebbségi tematika egyik központi kérdéssé vált, míg a magyar nyelvű szociológiában és a történettudományban az utóbbi évtizedben vált megkerülhetetlenné. Harmadrészt a magyar kutatási kérdés-hagyományok a somorjai Fórum Intézet, illetve a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet révén az adott országok nem magyar kisebbségeinek kutatásában is adaptálódtak. A magyarországi kisebbségkutatás sajátossága pedig az, hogy legalább öt markáns, egymástól különböző csoport kutatása folyik párhuzamosan (magyarországi nemzetiségek, külhoni magyarok, romák, zsidóság, migránsok) és ezen csoportok szerveződésének, a problémáik kezelésének összehasonlítása nemzetközileg is fontos tanulságokkal jár. A negyedik nagyon fontos dolog, hogy az ezredfordulón induló szakemberek nemzedékénél a kutatói szerep levált a társadalomépítői küldetéstudatról. Pontosabban az előbbi szakmai megfontolás vált a dominánsá, de úgy, hogy közben a kisebbségi közösségek aktuális problémáira is választ akarnak adni. Lásd például Szabó Á. Töhötöm vagy Székely István Gergő és kollégái munkáit. Milyen viszonylatok között szerveződnek nemzeti alapon ezek a közösség: az anyaország, a többségi nemzetépítések között, az elitek mennyire hatékonyan tudják saját társadalmukat szervezni, illetve milyenek a nemzetközi hatások. Eleve a „kisebbségi közösség” megnevezés azt jelenti, hogy nem pusztán a magyarul beszélők társadalmi csoportjáról van szó, de nem is a vágyott „kisebbségi társadalomról”, hanem a kulturális-nemzeti azonosság alapján szerveződő közösségről. A kisebbségi közösség hatékonyságának (akinek jobban hangzik: modernségének) mutatóinak másik csoportja a kisebbségi kompetenciák hívószó alá sorolható be.
– Tudnak-e a kutatók olyan következtetéseket levonni, amelyekkel akár valami stratégia-féleség készíthető a jövőre vonatkozóan?
– A társadalmi- vagy nemzetstratégiák nem szövegek, hanem egy intenzív közösségi szocializáció, reflektált önszemlélet, nemzedéki termékei. Az 1937-es Vásárhelyi Találkozó és annak határozatai, amelyek a maguk nemében egyedülállóak, egy tudatos új elitteremtés eredményei. A Budapesten „erdélyi”-ként szocializálódottak Reform Tömörülés szétesése, illetve a kolozsvári magyar központi könyvtár és a szakkollégiumi bentlakás programjának kudarca után nem hiszem, hogy a Bulgakov kocsma lenne az erre alkalmas szerkezet. De hasonló módon, más okokból az Sapientia Eredélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) sem tudja ezt betölteni. Amikor az EMTE egyik vezetőjétől megkérdeztem, hogy miért olyan amilyen a kommunikációs tanszék honlapja, – azaz miért nem az a központi tudásportál Erdélyben –, csak azt hajtogatta, hogy van honlapja, pont úgy, mint a többi tanszéknek stb.
A székelyföldi kisvárosokban létrejövő kezdeményezések pedig sok okból kifolyólag nem alkotnak hálózatot. Pl. az 1500 ottani RMDSZ tanácsosnak nem folyik a folyamatos képzése, nem szembesülnek a „jó példák” tapasztalatival sem (a teljesség igénye nélkül: a LAM Alpítvány, a Góbé termék, a CEMO, az Igen, tessék! mozgalom, a gyergyóremetei településfejlesztés, az Areopolisz és az Örökségünk egyesületek munkája stb.) A szerves, morálisan is megalapozott közösségi szocializáció nélkül a nemzetstratégia vagy épp az autonómia–szövegelés írott malaszt, pótcselekvés marad. Ez nem azt jelenti, hogy ne készülnének fontos anyagok a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetben, a Kvantum csoportnál, a Babes-Bolyai Tudományemetem (BBTE) Szociológia Tanszékén, a Kriza János Néprajzi Társaságnál, a csíkszeredai Regionális és Antropológiai Kutatások Központjánál, a KAM-nál, az Omnibusznál, a csíkszeredai volt Soros Központ közreműködésével a turizmus, a területfejlesztés, a népesség előszámítás, az agrárgazdálkodás és más kérdések tekintetében. A magyarságpolitikában a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának dokumentumai vagy a régebbi külügyi stratégia mellett én a Sólyom László kezdeményezte 2010-es konferenciát és az A határon túli magyarság a 21. században című című kötetet tartom a legfontosabbnak. Mindezekkel nem csak az a baj, hogy a „szakértői okostojáskodás” eléri-e a politikusok ingerküszöbét, hanem, hogy van-e olyan szakapparátus, amely képes ezeket az eredményeket nap mint nap a nyilvánosság és a döntéshozók felé közvetíteni?
– Európa, az Unió segítette-e a nemzetiségeket az egymás felé közeledéshez? Biztosított-e a jog és a jogorvoslat?
– Az Unió alapszerződésében nincs kisebbségjogi elvárás, nincs külön kisebbségi panaszeljárás. Vizi Balázs tanulmányai világosan tisztázzák ezeket a kérdéseket. Ugyanakkor a kapcsolattartásban és az Uniós fejlesztési pénzek lehívásában, ma már természetesnek vett, de történelmileg óriási változások következtek be. A székelyföldi agrárvilágból a XX. században mindig csak elvittek, a termőföldalapú támogatás és a különböző uniós pályázatok révén az utóbbi évtizedben azonban ez megfordult.
A helyben élők készségein múlik, hogy miként tudják ezt felhasználni. A határ-menti fejlesztési programok hasznosulásából leginkább a partiumi és a bánsági magyar nyelvtudás felértékelődése látszik, de itt sem volt hálózati stratégia a forrásfelhasználás maximalizálására. Kívülről – igen bárki mondhatja marslakóként – úgy néz ki, hogy nem is érzékeli a romániai magyarság a léptékváltásokat legyen az például a vasúti névhasználat, a Homoród-mentén lezajló útépítések, a csatornázás, a földgáz bevezetése stb.
Nem csak a Székelyföldre leszűkítve érvényes, hanem általánosan kulcskérdés az erdélyi magyarságra vetítve is a készségek intézményes fejlesztésének problémája. Hányan tudnak jó eredménnyel leérettségizni? Megoldódik-e román nyelvtanulás körüli áldatlan tehetetlenség? Mikor lesz középfokú angol nyelvtudása a romániai magyar érettségizők döntő többségének? Ugyanígy az érettségizők informatikai tudása eljut-e egy alapprogramozásig, honlap-készítésig? Erre persze lehet hárító választ adni: nálunk nincs középfokú állami nyelvvizsga, a tantervek Bukarestből érkeznek, majdhogynem általános a számítógéphiány stb. Ez azonban a megnyílt szolgáltatói és munkaerőpiacon senkit nem érdekel. Székelyföld nagy kitörési pontja a múlt század eleji mezőgazdasági válságból, majd a két világháború közti túlnépesedésből, a szocialista iparosításban az írni-olvasni tudók magas aránya és a folyamatos családi stratégiaként működő képzési mobilitás volt. Ez úgy látszik, ma sincs másként, sőt az Uniós kihívások ezt még inkább megkövetelik. Volt-e valahol a Székelyföldön érettségi eredmények problémája városi, megyei tanácsülés témája? Erre is ismerem az önfelmentő választ: miért a románoknál volt? De akkor mi is az összehasonlítási alap, mi is a hagyományhoz való viszony?
– Tíz éves ebben a formában ez a tábor? Mit lát: hová fejlődött? Megvan a kellő látogatottsága? Létezik a Kárpát-medencei kisugárzás? Év közben is együtt dolgoznak ezek a szakemberek? Milyen a nemzetközi visszhang és a kapcsolatrendszer?
– Tízedik alkalommal rendeztük meg a szelterszi társadalomtudományi tábort, de két évben elmaradt, tehát 12 évről van szó. A tábor funkciója egyrészt az, hogy a különböző társadalomtudományi területek kutatói tudjanak egymás munkájáról, másrészt egyfajta találkozási pont, ahol ki lehet beszélni nyugodtan – akár nyilvánosan akár kisebb körben – a szakmai problémákat, harmadrészt a fiatal kutatók számára egyfajta bemutatkozási lehetőség. Évente 60-70 fő jön el. Az alapító szervezők nem akartak különösebben „terjeszkedni”, romániai magyar történészeken, irodalmárokon, politológusokon, szociológusokon, etnográfusokon túl még filozófusokat, nyelvészeket próbáltunk bevonni – az utóbbiakat nem sok sikerrel –, illetve egyetemi hallgatókat, középiskolai tanárokat és a székelyföldi kulturális, tudományos intézmények munkatársait invitáljuk. Fogalmam sincs a kisugárzásról, a rendszeresen megjelenő magyarországi szakemberek (régebb Benda Gyula, Juhász Pál, Hadas Miklós és mások) örömmel, okulva okítottak. Ebben az évben először voltak itt a szlovákiai Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársai, és nagyon érdekesek voltak egy a romániai magyarságtól eltérő pozíciókkal bíró kisebbségi közösség működéséről szóló beszámolóik és általánosabb kritikáik.
– Hogyan, kinek a segítségével valósult meg a mostani tábor?
– A tábornak immár hagyományosan a Szent Gellért Alapítvány menedékháza ad helyet. A napi egyszeri meleg ebédet és a sátorhelyeket finanszírozzák a támogatók a közös étkezéseket és a szállást a résztvevők finanszírozzák. Legfontosabb támogatónk a Hargita Megyei Kulturális Központ, valamint a fentiekben többször is emlegetett kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet és a Jakabffy Elemér Alapítvány.
Simó Márton
http://kulturhon.szhblog.ro

A magyar kormány támogatásával épül tornaterem Csángóföldön
A Miniszterelnökség 200 millió forinttal támogatja a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum tornatermének felépítését – jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára vasárnap, a csángóföldi iskola ünnepélyes tanévnyitóján. „Akik itt tanulnak, katolikus keresztények és magukat csángó-magyarnak, székelynek, vagy magyarnak mondják, ezért nagyon fontos, hogy olyan iskolák működjenek, amelyek az életben való helytállásra és identitásuk megtartására neveli ezeket a gyerekeket" – magyarázta az MTI-nek Soltész Miklós.
Hozzátette: a Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános által két évtizede alapított iskola hatalmas jelentőségű intézménnyé nőtte ki magát azáltal, hogy magyarságuk és hitük megtartására neveli a gyimesi és moldvai csángó gyerekeket.
Az iskola és a kollégium közötti telken már megkezdődött a két évtizeden át nélkülözött tornaterem alapozása a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspökségének ötven millió forintos adományából: ennek felépítéséhez nyújt támogatást a magyar kormány – számolt be az államtitkár.
A teológiai gimnáziumként 1994-ben alapított, 2001-ben pedig természettudományi osztályokkal, óvodával és elemi tagozattal bővült csángóföldi iskola a szegénységben élő, továbbtanulni vágyó gyermekek megsegítését tűzte ki célul. A keresztény szellemiségre nevelő tanintézmény moldvai csángó falvakból is fogad anyanyelvükön tanulni vágyó diákokat.
Az iskola adományokból, a debreceni Keresztény Értelmiségiek Szövetsége segítségével, majd a magyarországi közalapítványok támogatásával épült és bővült, az első évfolyam 15 éve ballagott. Idén hatvan végzőse volt az iskolának a nappali tagozaton. 2007-től esti tagozat is indult, azon idén 34-en végeztek. 15 ezer kötetes könyvtár, több korszerű laboratórium és jól felszerelt informatika-terem segíti az oktatást, egy különálló épületben pedig 120 férőhelyes kollégium szolgál a távolabbról érkezett diákok otthonául. MTI
Erdély.ma

A magyar kormány támogatásával épül tornaterem a csángóföldi Gyimesfelsőlokon
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
A Miniszterelnökség 200 millió forinttal támogatja a gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum tornatermének felépítését – jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára vasárnap, a csángóföldi iskola ünnepélyes tanévnyitóján.
"Akik itt tanulnak, katolikus keresztények és magukat csángó-magyarnak, székelynek, vagy magyarnak mondják, ezért nagyon fontos, hogy olyan iskolák működjenek, amelyek az életben való helytállásra és identitásuk megtartására neveli ezeket a gyerekeket" – magyarázta az MTI-nek Soltész Miklós.
Hozzátette: a Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános által két évtizede alapított iskola hatalmas jelentőségű intézménnyé nőtte ki magát azáltal, hogy magyarságuk és hitük megtartására neveli a gyimesi és moldvai csángó gyerekeket.
Az iskola és a kollégium közötti telken már megkezdődött a két évtizeden át nélkülözött tornaterem alapozása a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspökségének ötven millió forintos adományából: ennek felépítéséhez nyújt támogatást a magyar kormány – számolt be az államtitkár.
A teológiai gimnáziumként 1994-ben alapított, 2001-ben pedig természettudományi osztályokkal, óvodával és elemi tagozattal bővült csángóföldi iskola a szegénységben élő, továbbtanulni vágyó gyermekek megsegítését tűzte ki célul. A keresztény szellemiségre nevelő tanintézmény moldvai csángó falvakból is fogad anyanyelvükön tanulni vágyó diákokat.
Az iskola adományokból, a debreceni Keresztény Értelmiségiek Szövetsége segítségével, majd a magyarországi közalapítványok támogatásával épült és bővült, az első évfolyam 15 éve ballagott. Idén hatvan végzőse volt az iskolának a nappali tagozaton. 2007-től esti tagozat is indult, azon idén 34-en végeztek. 15 ezer kötetes könyvtár, több korszerű laboratórium és jól felszerelt informatika-terem segíti az oktatást, egy különálló épületben pedig 120 férőhelyes kollégium szolgál a távolabbról érkezett diákok otthonául.
MTI, Gyimesfelsőlok/Bukarest

Szórványbástya-erősítés
Szászrégeni Magyar Kulturális Napok
Nagyon sikeres, telt házas rendezvényt szervezett a hét végén a Kemény János Művelődési Társaság és az RMDSZ városi szervezete Szászrégenben, az első Magyar Kulturális Napokat. A rendezvény lényegét talán Nagy András volt polgármester ünnepi beszédéből vett idézettel foglalhatnánk össze: ...az esemény nem más, mint a kultúránk, anyanyelvünk, hagyományaink ápolására irányuló törekvés. Mi itt Szászrégenben akarunk itthon lenni, helyi szinten szerveződni, magyarul beszélni, dalolni, zenélni, táncolni, szórakozni...
A rendezvény első mozzanata a magyarrégeni templomkertben volt, ahol pénteken délelőtt a magyarrégeni 037-es Koós Ferenc cserkészcsapat toborzót szervezett. Ezen több mint 40 iskolás vett részt, azzal a céllal, hogy a mozgalomba frissen bekapcsolódottak a "nagy elődöktől" kapjanak tájékoztatót arról, hogy mit is jelentett a betiltás előtt és mit jelent most cserkésznek lenni.
Ennek a gondolatnak a jegyében szervezték meg, ugyancsak délelőtt, a radnótfájai kistemplomban azt a történelmi vetélkedőt, ahol négy középiskolás csapat mérte össze ismereteit Szászrégen múltjáról, s arról is kellett érvelniük a zsűrinek, hogy miért jó régeninek lenni? A versenyt a Regun csapat nyerte, de tulajdonképpen senki sem veszített, hiszen igen érdekes történelmi ismeretekkel gazdagodhattak a diákok.
A Magyar Kulturális Napok megnyitója pénteken este volt az Eugen Nicoara Művelődési Házban, ahol házigazdaként először Nagy András volt polgármester, az RMDSZ Szászrégen körzeti elnöke szólalt fel, hangsúlyozva, hogy a rendezvénynek hagyományt szeretnének teremteni, hiszen az a célja, hogy a magyarságot, a megbékélést, a közös akaratot és az összefogást szolgálja.
Dr. Zsigmond Barna Pál, a csíkszeredai magyar konzulátus főkonzulja dicséretesnek mondta a kezdeményezést, szerinte a szórványbástyákat így lehet megtartani, s azt is elárulta, marosvásárhelyiként mindig szívesen utazott Régenbe, s csak jó emlékei vannak a városról.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke a kulturális rendezvény mellett jó példával is szolgált a szórványépítkezésről. Kiemelte Ady István kisfülpösi lelkipásztor áldásos munkáját, aki nemcsak az említett településen, hanem Szászrégenben is szórványkollégiumot szeretne beindítani. A kultúra mellett a megtartó erőnk az oktatás, a nevelés – ezért jó példa a tiszteletes kezdeményezése. Felszólalt még Szép Gyula, a Communitas Alapítvány kuratóriumának tagja, aki a szervezőket a támogatásukról biztosította.
A továbbiakban díjazták a különböző diákvetélkedők nyerteseit, majd életműdíjat kapott id. Jorga Ferenc képzőművész és Samu Pál tanár, a magyarrégeni cserkészcsapat alapító tagja és volt vezetője.
Az ünnepi műsorban fellépett Ördög Tímea és Ördög Ödön testvérpár, a szászrégeni Sófár ifjúsági keresztény zenekar tagjai, majd az Ördögbál című táncszínházi produkciót láthatták a jelenlevők.
Az ünnepség szombaton folytatódott. Délelőtt a magyarrégeni imaházban – Baróthi Ádám és Jorga Ferenc szászrégeni képzőművészek szervezésében – nyolc szászrégeni és elszármazott képzőművész munkáiból álló kiállítást nyitottak meg. Ezalatt az Eugen Nicoara Művelődési Ház nagytermét a diákok foglalták el szüleikkel, társaikkal együtt, ugyanis az általuk előkészített műsorral léptek fel. A zömében negyedik osztályosokból álló Csipetkék a Ludas Matyi színjátékot adta elő, a nyolcadikosok Rosszcsontok színjátszói az Érettségi című iskolás vígjátékot mutatták be, majd népdal- és néptánc-előadás is volt. Felléptek a Gyöngyharmat és a Gyöngyvirág együttesek és a korábban Szászrégenben szervezett Rügyecske hagyományőrző népdalvetélkedő döntősei is.
Délután a zsúfolásig megtelt DIO Házban két fiatal történész, László Márton és Novák Zoltán Szászrégen közelmúltjáról értekezett, sok olyan új adattal, ténnyel egészítve ki a város krónikáját. A színházkedvelők este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió közös produkcióját, a Bányavirágot tekinthették meg.
Vasárnap délelőtt az ünnepség a városi parkba és a sportkomplexumba költözött. Reggel a sportteremben minifoci-bajnokságot tartottak. A turné végén a magyarrégeni csapat vehette át a szimbolikus kupát – mondhatni várható volt, hiszen több évtizede együtt focizó öregfiúkról van szó, akiket a pályán Nagy András irányít... Igen nagy érdeklődés volt a gulyásfőző verseny iránt is, tíz csapat nevezett be. Hosszan tartó mérlegelés, kóstolgatás után dőlt el, hogy ki főzte a legízletesebb gulyást. Gasztronómia terén az abafájiaknak járt az "arany fakanál". De mindenki láthatta, aki ott járt, hogy mindegyik készítmény versenyképes volt, hiszen pillanatok alatt kiürültek az üstök.
Délután az Avântul-pályán felállított színpadon néptánc- előadásokkal indult a műsor. A felfalui Bíborka, a beresztelki Lángvirág, a szászrégeni Eugen Nicoara Művelődési Ház Rügyecskék tánccsoportjai fűtöttek be a színpadon. Népdalokat is adtak elő, és a kisebbekkel interaktív vetélkedő zajlott, valamint kívánságműsor, amelyet a katolikus egyház In Eternum könnyűzene-együttese szolgáltatott. A rendezvény két legismertebb szászrégeni előadóművész fellépésével zárult. Színpadra lépett Szabó Előd és a Titán zenekar, valamint Vizi Imre.
A háromnapos rendezvény ezúttal nem tűzijátékkal, hanem meghittebb mozzanattal, lampioneregetéssel zárult – talán szimbolikus gesztusként jelezve, itt vagyunk, együtt vagyunk, megmaradunk...
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Tanévnyitó a Téglásban
Magyarságbástyává nőtt iskola
Kilencedik tanévét kezdte ma a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. Az ünnepi tanévnyitón pedagógusok, szülők és diákok mellett az RMDSZ, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, a történelmi magyar egyházak, illetve számos közintézmény és civilszervezet képviselői is jelen voltak.
Kocsis Attila Levente iskolaigazgató örömmel köszöntötte a tanintézmény több mint hatszáz diákját, köztük a két előkészítő osztályba iratkozott gyermekeket és persze a pedagóguskollégákat, szülőket, meghívottakat. Derűs hangnemben indított beszédében azonban hangsúlyozta: az idei tanév komoly kihívást jelent a tanintézmény számára. Elsősorban azért, mivel a tavalyi végzősök kiemelkedően jó érettségi eredményei igencsak magasra helyezték a mércét. – A nyári érettségi nyomán, amikor a matematika-informatika osztályunkban száz százalékos sikert könyvelhettünk el, iskolánk a megye legjobb tanintézményeinek sorába került. Úgy kell dolgoznunk, hogy ezt az eredményt megtartsuk, s ha lehet, még jobbá csiszoljuk – fogalmazott az igazgató. Az idei tanév kihívásai között azonban a tanügyi rendszerben várható változásokat is megemlítette. – Lesznek előre betervezett változások, mint a második, negyedik és hatodik osztály végi felmérések, amikre időben fel lehet készülni. Van azonban néhány olyan hirtelen módosítás, amikre nem számítottunk. Ilyen a nyolcadik végi vizsgajegy felértékelődése, illetve a tanév szerkezeti átrendezése. Önmagában egyik sem rossz, de nem számítottunk rá. Nagyon remélem, hogy e tanévtől, az eredményesség érdekében ritkulni fognak a váratlan változásokat hozó minisztériumi rendeletek – fogalmazott a tanintézmény vezetője.
Palkó Cecília, a dévai Szent Ferenc Alapítvány igazgatója a változó rendszerben a diákok felelős magatartására hívta fel a figyelmet. – Az iskolában töltött évek alatt fel kell építenetek a tudás falát. Ebben helyet kapnak a nagy kövek és az apró kavicsok is. Fontos, hogy egyetlen kő se maradjon ki, és mindent időben, pontosan a helyére illesszetek. Mert ennek a falnak kell megbírnia majd az érettségit. S ha nem elég alapos az építkezés, a fal összedől – hívta fel a figyelmet Palkó Cecília.
Vlaic Ágnes kisebbségi tanfelügyelő asszony is a céltudatos tanulásra, munkavégzésre buzdított. – Minden nap jelöljetek ki magatok számára egy apró lépést, mely az igazi nagy célotok felé vezet, és azt próbáljátok becsülettel megtenni. Este vonjatok mérleget, hogy pontos képetek legyen az előrehaladásotokról – biztatta a diákokat a tanfelügyelő, majd felolvasta a megyei főtanfelügyelő üdvözletét.
Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke az első tanévkezdést idézte fel beszédében. „2005. szeptember 12-én csengettek be először az önálló magyar iskolába itt, Déván. Életem felejthetetlen napjai közé tartozik az első tanévnyitó, mindig emlékezni fogok rá. Akkor és a későbbiekben is, még sokáig voltak kételkedők, akik nem igazán bíztak az akkor megszülető önálló magyar oktatási intézmény jövőjében. Ma már világosan látszik mindenki számára, hogy kilenc évvel ezelőtt nem csupán iskolát avattunk, hanem erős magyarság-bástyát hoztunk létre, talán nem hibázok, ha azt mondom, hogy Dél-Erdély legerősebb magyarság-bástyája lett a Téglás Gábor Elméleti Líceum. Az összefogás által született ez az iskola: a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a történelmi egyházak, a magyar közösség kiállása és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség következetes támogatása együttesen eredményezte a Téglás Gábor Elméleti Líceum megszületését” – fogalmazott Winkler Gyula. Az EP-képviselő beszédében utalt az iskola névadójának szellemi örökségére is. Téglás Gábor nemcsak tanár és hosszú évtizedekig iskolaigazgató volt, hanem kutatóként és régészként is dolgozott a Hunyad Vármegyei Történelmi és Régészeti Társulat igazgatójaként. Ezt a szellemi örökséget folytatta tulajdonképpen az iskola azáltal, hogy a tavaly bekapcsolódott az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket nevet viselő mozgalomba. „Nemcsak, hogy bekapcsolódtunk, hanem jóval többet tettünk, hiszen a mozgalom tavalyi legsikeresebb rendezvénysorozatát valósítottuk meg iskolaverseny formájában, éppen ezért arra kérem az iskola vezetőségét, szervezzük meg idén is a vetélkedőt, hogy követendő példává válhassunk akár egész Erdélyben” – mondta Winkler Gyula a tanévnyitón.
A továbbiakban felszólalt Széll Lőrinc, a Hunyad Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság vezetője is, majd Koppándi Benczédi Zoltán unitárius lelkész és Albert Leánder ferences atya Isten áldását kérte a tanintézmény munkaközösségére.
Az idei tanévnyitó ünnepélyességéhez az iskola legkisebb diákjai is hozzájárultak, ragyogó szemmel, szép, tiszta kiejtéssel szavalva a vakáció-búcsúztató, iskolaköszöntő verseket.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Óriási érdeklődés a most indított magyar szakoktatás iránt
Közel 90 ezer Kolozs megyei gyerek kezdte meg a 2013/2014-es tanévet
Valentin Cuibus, Kolozs megye főtanfelügyelője az általa vezetett intézményben tartott sajtótájékoztatón bejelentette: megyénkben tegnap 87 642 gyerek számára kezdődött el a 2013/2014-es tanév – a tanfelügyelőség nyilvántartásában 18 299 óvodás és 69 343 iskolás szerepel. A főtanfelügyelő beszámolt arról is, hogy tavalyhoz képest idén 1400-zal nőtt meg az előkészítő osztályba beíratott gyerekek száma, majd több fontos célkitűzést fogalmazott meg a 2013/2014-es tanévre vonatkozólag, köztük azt is, hogy a technológiai profilú kilencedik osztályok aránya érje el az 50 százalékot. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: az idén beindított magyar tannyelvű kilencedikes szakosztályok iránt óriási volt az érdeklődés. Összeállításunkban ugyanakkor beszámolunk a kolozsvári iskolák tanévnyitó ünnepségéről is, hiszen a Református Kollégium kivételével valamennyi magyar líceumban tegnap szólalt meg először a csengő.
– Idén 5349 gyerek kezdte el az előkészítő osztályt, szemben a tavalyi 3980-nal; a 2013/2014-es tanévben 257 előkészítő osztályt tartunk nyilván. Első osztályba jelenleg 4260 gyerek jár. Közülük 200-ra tehető azoknak a száma, akik tavaly nem jártak előkészítő osztályba, ám a törvény lehetőséget adott arra, hogy idén még beirathassák őket az első osztályba. Két gyereket ma, a tanévnyitó napján írattak be szüleik az előkészítő osztályba – közölte a hétfőn délben a tanfelügyelőségen megtartott sajtótájékoztatón Valentin Cuibus főtanfelügyelő, majd azt is elmondta, hogy a 2013/2014-es tanévben kevesebb kilencedikes van a megyében. Habár a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség 201 kilencedik osztályt hagyott jóvá, eddig csak 192 osztály jött létre.
A főtanfelügyelő szerint az idei célkitűzéseik között szerepel a vidéki oktatásra való fokozottabb odafigyelés, ingyenes érettségi felkészítők tartása a régebbi végzősök számára is, illetve jogilag neves belvárosi intézményekhez tartozó, ám csak elemi tagozatos tanintézetek létrehozása. – Nem tagadhatjuk le, hogy még jókora a különbség a városi és a vidéki oktatás között. Ezért a tanfelügyelőségnek fokoznia kell az együttműködést a vidéki önkormányzatokkal, mert az infrastruktúrabeli gondokat csakis ezek a hatóságok oldhatják meg. A tanulmányi eredmények javítása érdekében folytatjuk az órahallgatásokat, és havonta egyszer úgynevezett metodikai napot tartanánk a vidéki iskolákban, melyek keretében a tanárnak lehetőséget biztosítunk a tapasztalatcserére a tanfelügyelőség szakembereivel – magyarázta a főtanfelügyelő. Cuibus elmondta: a megyében, a kilencedik osztályban az elméleti oktatás 60, a technológiai pedig 40 százalékot tesz ki. Ez persze kevesebb a tanfelügyelő által korábban hangoztatott aránynál, aki szerint az elméleti oktatás arányának nem kellene meghaladnia az 50 százalékot.
Azt is megtudtuk, hogy a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség október elején összesen 150 ezer lejjel jutalmazza azt a 250 tanulót – és az őket oktató tanárokat –, akik dobogós helyezést értek el a tantárgyversenyek országos szakaszain. Elhangzott továbbá, hogy ingyenes képzést szervez a tanfelügyelőség azon fiatalok számára, akik korábban befejezték a 12. osztályt, és jövőre érettségizni szeretnének. A főtanfelügyelő arra buzdította tehát az érettségizni vágyó „véndiákokat”, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.
Delta-mutató és egyéb érdekességek
Több szülő emelt kifogást a tanfelügyelőségen azért, mert az elemi tagozatos gyerekek egy épületben, azaz egy udvaron vannak a nagyobbakkal, és ez nem jó a kicsiknek. Ezért a tanfelügyelőség kísérleti jelleggel a következő, a 2014/2015-ös tanévben neves belvárosi tanintézetekhez tartozó elemi tagozatokat hoz létre, amelyekben csak 6–11 év körüli gyerekek járnak majd. A főtanfelügyelő nem volt hajlandó elárulni, hogy melyik két tanintézetről van szó, azt viszont elmondta, hogy a tanfelügyelőség most dolgozik az úgynevezett „delta-mutatószámon”. Ez a koefficiens azt vizsgálja, hogy mekkora a különbség az V–VIII. osztályos gyerekek tanulmányi átlaga és a vizsgán elért eredmények között. Amennyiben a két jegy közötti különbség meghaladja a 2-t, a tanfelügyelőség fokozott figyelemmel fordul az illető iskolák felé, és monitorizálja az ott oktatók tevékenységét.
Mint elhangzott, a nyolcadikosok és az érettségizők számára megszervezendő próbavizsgákat ettől a tanévtől nem megyei, hanem országos szinten szervezik meg. Ez azt jelenti, hogy ugyanazt a tételt kapja minden diák, ugyanabban az időpontban. Az elmúlt tanévben még a megyei tanfelügyelőségekre hárult a tétel kiválasztása és a vizsga lebonyolítása.
Vidéken is beteltek a magyar helyek
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk: az idén óriási volt az érdeklődés a frissen beindult kilencedikes szakképzés iránt. – A Báthory-líceumban a nyomdászati szakosztály már az első fordulóban betelt. Hasonló volt a helyzet a Brassai-líceumban indított turisztikai és az Apáczai-líceumban már hagyománnyá vált közgazdasági osztály esetében. A kolozsvári Szállításügyi Líceumban több mint harminc magyar fiatal jelentkezett az autószerelői osztályba. A válaszúti mezőgazdasági osztályban nem teltek be ugyan a helyek, de beiratkozott annyi magyar fiatal, hogy az osztály létrejöhessen. A szamosújvári P. Maior Líceumba 29 magyar gyerek jelentkezett a kilencedik reál osztályba. Ugyanitt az Ana Ipătescu Líceumbean a humán osztályba is összegyűlt annyi gyerek, amennyi az osztály működéséhez szükséges. A dési A. Mureşanu Líceumban is létrehoztunk egy reál kilencedik osztályt 16 gyerekkel. A bánffyhunyadi Vlădeasa Iskolaközpontban 14 magyar gyerek iratkozott be a közélelmezési osztályba. Nagy volt az érdeklődés a Tehnofrig Iskolaközpontban már hagyományos közélelmezési osztály iránt is – közölte a főtanfelügyelő-helyettes, aki szerint a Kolozs megyei jó példát más megyék is követhetnék.
Szabadság (Kolozsvár)

Kitették épületükből a szacsvaysokat
Az utolsó pillanatban végeztek a diákok fogadásához szükséges átalakításokkal a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában, miután a tavalyi tanácsi határozatra hivatkozva a Bihar Megyei Tanfelügyelőség megvonta a színmagyar iskolától az egyik épület használati jogát.
„Augusztus végén kaptuk meg a döntésről szóló átiratot, pedig a tavaly októberi határozatban nem szerepelt, hogy el kell mennünk” – magyarázta a Krónikának Pásztor Gabriella, az egykori 9-es számú általános iskolából lett magyar nyelvű tanintézet igazgatója.
Mint arról beszámoltunk, a volt Garay János (Stânişoarei) utcai ingatlan kapcsán számos vita alakult ki, miután az önkormányzat a Mihai Eminescu Főgimnáziumnak adta a használati jogot. Noha a Szacsvay vezetősége ígéretet kapott arra, hogy nem kell elköltöznie az iskolának – így nyáron még onnan mentek vakációzni a diákok –, Pásztor már sejtette, hogy az idei tanévben csak két épülettel számolhatnak.
„Feláldoztuk a könyvtárunkat, azt alakítottuk át osztályteremmé, a könyveket pedig majd a fiúk egykori műhelyében helyezzük el. Addig azonban a tornaterembe vittük ezeket. Vasárnap délután még az új tantermen dolgoztunk” – magyarázta Pásztor. Noha a tanfelügyelőség döntését meg lehetne támadni, az igazgatónő elmondása szerint elfogadják a határozatot. „Annyit ártottak nekünk az elmúlt tanévben, hogy már nem is merült fel bennünk, hogy megtámadjuk a döntést” – magyarázta, utalva arra, hogy korábban diszkriminációval vádolták meg a magyar iskolát.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Az űrlap alja
„A tudás birodalmában új lépcsőfokokra kell lépni”
A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium ünnepélyes tanévnyitója tegnap délelőtt hagyományszerűen istentisztelettel kezdődött a váradolaszi templomban.
Ünneplőbe öltözött diákok, szülők és pedagógusok töltötték meg az istenházát, akiket Kövendi István iskolalelkész köszöntött, majd Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdetett igét. Gondolatmenetét, a diákoknak és pedagógusoknak szánt bölcs tanácsait Pál apostol Timóteushoz írt első levelének 12–16. verseire építette: „Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban (.…) Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.” A püspök igemagyarázatában rámutatott arra, hogy Pál apostol olyan gondolatokat fogalmazott meg, amelyek minden embernek követendő magatartásbeli szabályokat mutatnak, és míg az első vers az ifjak szívét keresi, a következő sorok már a tanárokhoz szólnak. Az idős ember gondolataira, tapasztalataira mutatnak rá. A felnőtt már tudja, mi a jó és mi a rossz, melyik a járható út és melyik nem. Ezért javasolta, hogy a diákok hallgassák meg az idősek tanácsait. Arra is figyelmeztetett Csűry püspök, hogy fontos jó példát mutatniuk az iskola diákjainak, mert nemcsak magyarok, hanem egy felekezeti iskolát is képviselnek. Ezért az ő teljesítményeik, viselkedésük a figyelem központjában van. „Aki többet tud, az erősödik” – fogalmazott Csűry István, tanulásra ösztönözve a fiatalokat, hozzátéve, hogy az életre való felkészüléshez tanulni kell.
Szabó Zsuzsanna iskolaigazgató köszöntőbeszédében felidézte a tanévkezdés sajátos hangulatát, amikor a diákok emlékeiben még zsongnak a nyári vakációs élmények, de már vágynak az iskolatársaik körébe is, ám, mint fogalmazott, a tudás birodalmában most új lépcsőfokokra kell lépniük.
A tanévnyitó a legjobb tanulmányi eredményt elért nyolc nyolcadikos díjazásával és a kilencedikesek ünnepélyes eskütételével, végül a Himnusz eléneklésével zárult.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Múltunk bizonyságai Udvarhelyszéken (Őszi utakon)
Olyan élményben volt részünk szeptember 14-én, amelyet érdemes másokkal – írhatnám így is: a „mieinkkel” – megosztani. Kérem a lelkipásztorokat, történelemtanárainkat, hogy járják át ezt az utat, talán többet is, érdemes!
Szombat reggel 7 órakor indultunk 46-an a szemerjai parókiáról autóbusszal. Útirányunk Udvarhelyszék, a térség kis falvaiba akartunk ellátogatni. Felkeresni közös múltunk emlékhelyeinek egy részét. Szép, csodálatos történelmi múltunk bizonyságait. Ezekről a templomokban található képek, kövek, faragások hű bizonyságul szolgálnak. Olyan kincseket láttunk, amelyekre közösen jó érzéssel, boldogan tekintettünk vissza. Mi itt, Háromszéken, büszkén mutatjuk az ősi gelencei templom freskóit, a kazettákat, a zabolai templomot, a gyönyörű kazettás mennyezetét. Most azonban jómagam alázatos főhajtással ismerem el, hogy rendkívül gazdag és szép történelmünkről beszélő udvarhelyszéki drága templomainkat most láttam és láttuk először. Hogy milyen méltósággal őrzik a történelmi múltat a hegyek-dombok között lévő csodálatos kis székely falvak, az lelket örvendeztető látvány. Nagyon röviden számolok be mindarról, amit láttunk, tapasztaltunk, egy nap rövid volt arra, hogy Udvarhelyszékről teljes képet alkossunk.
Első megállónk Bögöz: református templom, amelyben folynak a javítások. A Szent László-legenda itteni falfestménye Székelyföldön talán a legnagyobb méretű! Sajnáljuk, hogy le volt fóliázva, emiatt teljességében nem láthattuk. Kárpótolt bennünket a lelkipásztor színes, székely humorban bővelkedő ismertetője.
Székelyderzs: unitárius vártemplom. Csodálatos a festmény, bemutatták a templom és a vár történetét. Ismeretem szerint az egyetlen magyar vártemplom Erdélyben, ahol a hívek a várfalat körülvevő kőkamrákban tartották hámorokban gabonájukat, és a kamrában a szalonnájukat, amit a mai napig is ott tartanak. Egy héten egyszer reggeli harangszókor 7–8 óráig tartanak nyitva. Ez idő szerint a legbiztosabb hely a falunak a szalonna tartására. A világörökség része!
Székelydálya: református templom, itt is kazettás mennyezet található, és egyedi festett kőmennyezet-rendszer, amely nyolc címert mutat. Szép élmény volt számunkra, hogy a tiszteletes asszony Magyarországról telepedett át, és négy szép gyermeket szült: 11 éves a legnagyobb, 10 hónapos a legkisebb. A gyülekezet lélekszáma Égével együtt 230, a lelkészcsalád pedig jól érzi magát a kis gyülekezetben. A lelkipásztor mutatta be a templom történetét.
Homoródkarácsonyfalva: a templomban található Szent László-legenda festménye a legtisztábban tündököl. A kis falu határában a híres Dungó gyöngyvíz, és szelíd gesztenye is itt terem a határban. A tiszteletes asszony ismertette meleg szeretettel a templom és a falu történetét. Oklánd: kicsiben olyan a templomkert, mint egy angol parkrészlet a kastély körül. A templomban látható az 1848-as forradalom eredeti toborzózászlaja. A kazettás mennyezet és annak festése lenyűgöző. A lelkipásztor közvetlen hangú ismertetője emlékezetes marad számunkra. Mindenhol színes, szépen festett, 1700 utáni úrasztalát láttunk. Árpád-házi királyságunk korát idéztük fel. Több ezer esztendőről tanúskodnak a templomkövek és sok száz esztendőről a Szent László-legendák festményei meg a kazettás mennyezetek. Ezek mind jelzik, hogy székely magyar népünk a kis falvakban imádkozva élt, és sok viszontagságos évszázadot is így vészelt át.
Megmaradtak, élnek és élni akarnak a jövendőben is.
Jelenünket kíséri a testvéri kapcsolatok felvétele Amerikában és más, külföldön élő gyülekezetekkel is. Legyen szabad megjegyezni: könnyű szeretni a távol élőket, de szeressük, akik közelünkben élnek, édes magyar anyanyelvünket beszélő testvéreinket is! Mi imádsággal indultunk, és énekszóval érkeztünk haza – örült a lelkünk a szép találkozásoknak.
Incze Sándor
nyugalmazott református esperes
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

IV. Székelyföldi Agrárinnovációs Fórum
Szakmai összefogás határon innen és túl
Múlt héten a szovátai Danubius Szálloda volt házigazdája a IV. Székelyföldi Agrárinnovációs Fórumnak, amelyet Szováta Város Önkormányzata az Ősmarosszéki Közbirtokossággal és a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvánnyal közösen szervezett. A tanácskozáson magyarországi és székelyföldi mezőgazdasági szakemberek, polgármesterek, önkormányzati képviselők, e téren érdekelt hivatalvezetők találkoztak, elsősorban azzal a céllal, hogy erősítsék a szakmai szervezeteket egymás között és a határon túli konkrét együttműködési programokkal. A találkozó alkalom volt arra is, hogy betekintést nyerjünk a hazai és részben a magyarországi mezőgazdaság aktuális gondjaiba.
A konferenciát házigazdaként Péter Ferenc, Szováta polgármestere nyitotta meg. Elmondta, nem véletlen a helyszínválasztás, mivel a Székelyföld legjelentősebb gazdasági forrása lehet, ha a mezőgazdaságot összekapcsolják a turizmussal, leginkább a gyógy-turizmussal. Az utóbbi egyedi kitörési lehetőséget jelent – nem csak a vállalkozók szempontjából –, ezért minden székelyföldi önkormányzati képviselőnek kötelessége felkarolni e két ágazatot. Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szervezetének elnöke kifejtette, a gazdasági fejlődés kulcsa, hogy miként tudjuk önmagunkat megszerveni. A magyar törvénykezés módosítása lehetőséget teremt arra, hogy megtaláljuk az utat az együttműködésre, amely után a tettek következnek – mondta, majd utalt arra, hogy az unió új költségvetési időszakában csak az garantálhatja a sikert, ha a sajátos tájegységű Kárpát-medencei magyarság összefog konkrét gazdasági projektekben. Ezért egy közös Kárpát-medencei stratégiában kellene gondolkodni, amelyet a szakmai szervezetek közötti együttműködéssel lehet és kell kidolgozni, ágazati fejlesztési programok szintjén. Csak így tudunk a nemzetközi versenyben piacon maradni.
Ezt a gondolatot folytatta dr. Budai Gyula, a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára is, aki, miután ismertette a jelenlegi kormánypárt politikáját és bírálta az előző kormányt, megígérte, hogy a szaktárca partner lesz ebben az építkezésben. "A 2014 utáni támogatási rendszerben az unióban komoly forrásokat jelöltünk meg a gazdák számára, s ezeket hozzáférhetővé kell tegyük Erdélyben is" – mondta, s erre fel kell készülni. Példaként jó ötletnek tartotta a székelyföldi termékek forgalmazására kiépítendő termékláncot.
Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kifejtette: a mezőgazdálkodásnak ma már rengeteg kapcsolódása van más területekkel, mint a turizmus, környezetvédelem, egészségügy, ezért rengeteg összefogási, összekapcsolási lehetőséget kínál a szakágazatokban tevékenykedőknek. – Azzal is tisztában vagyunk, hogy folyamatos forráshiánnyal küzd a szakterület. De nem szabad abbahagyni. Érdemes küzdeni. S hogy ilyen körülmények között is van érdeklődő a mezőgazdálkodás iránt, igazolja, hogy az idén is a Sapientia EMTE csíkszeredai vidékfejlesztési agrármérnöki karán túljelentkezés volt. De nagyon népszerű az agroturisztikai képzés is – mondotta. A szaktárca is beindított egy gyakornoki programot, amelynek keretében a minisztérium épületében 20 székelyföldi és öt kárpátaljai diákot fogadtak és reményét fejtette ki, hogy jövőre beindul az ösztöndíjprogram, amellyel az erdélyi diákokat tudják majd segíteni a továbbtanulásban. – A források hiánya ellenére tudunk eredményeket elérni, és ez a lényeg! – hangsúlyozta az államtitkár.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviselője az agrárkamarák kiépítésének fontosságáról beszélt. Csak erős képviselettel lehet elérni valamit az unióban, mondta, ebben a szerveződésben nyújtanak támogatást az erdélyi kamarák megalakulására. A modern mezőgazdálkodás legnagyobb akadálya az, hogy alulszervezettek vagyunk, és atomizált gazdaságokban gondolkodunk, így nem lehet haladni!
Dr. Kelemen Atilla, a román parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke reális képet festett a mai romániai és erdélyi mezőgazdaságról, viszonyunkról az unióhoz. "Nem vagyok az euro-szkeptikusok táborában, de nem hiszem, hogy az unió megoldja a gondjainkat. Kellenek a gondolatébresztő konferenciák, de a mindennapokban kell eredményesen dolgozni. Bírálta az agrárkamarákról szóló törvényt, amelynek kidolgozását elsiették, a jól működő mezőgazdasági tanácsadói hálózatot leépítették – többek között ezért is olyan a román mezőgazdaság, mint a kormányos nélküli hajó. Az állatorvos szorgalmazta a helyi állattenyésztés, a feldolgozóipar létesítését, működtetését. A külföldi tőke beáramlása nem biztos, hogy hasznos a gazdáknak – mondta. Ne várjuk a megoldást az uniótól! Erdélyben komoly potenciál van, és ezt mi magunknak kell kiaknázzuk – mondta többek között dr. Kelemen Atilla.
Tánczos Barna szenátor a tudásalapú mezőgazdaságról beszélt. Ez az új tündérkert egyik alappillére. Nem az örökölt tudás szerinti, 5-10 szarvasmarhával foglalkozó gazdák jelentik a jövőt. Az innováció viszi előre a gazdaságot – mondta, majd hozzátette a dr. Kelemen Atilla által elmondottakhoz: a legnagyobb gond, hogy a minisztérium elszakadt a gazdatársadalomtól. A mezőgazdaságot, a vidékfejlesztést politikamentessé kell tenni, s ebben valóban a legnagyobb szerepük a szakmai szervezeteknek van. Helyi szinten is pártpolitika nélkül kell közös döntéseket hozni és alkalmazni – mondta, majd a középiskolai szakoktatás fontosságára tért ki.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Önkormányzat elnöke örömmel közölte, a Sapientia EMTE jövőre Sepsiszentgyörgyön mezőgazdasági és erdőgazdálkodási szakot indít. Majd az erdő- és a földtulajdonjogok körüli visszásságokra hívta fel a figyelmet, többek között arra, hogy a Székelyföldön visszaszolgáltatott erdők és földek avatatlan kezekbe kerülnek, amit ki kell védeni, ezért kezdeményezte a székelyföldi erdőalap létrehozását, amely megőrizné ezeket a területeket. Miután Borboly Csaba a Hargita megyei helyzetképre reflektált, következtek a szakelőadások.
Kolcsár Gyula kertészmérnök a növénytermesztésről, kertészetről, Birtok György a marosszéki havasi gazdálkodásról, a közbirtokosságról és a legeltetésről beszélt. Az ezt követő vitában Kolumbán Gábor, Tánczos Barna, Borboly Csaba és dr. Póti Péter fejtette ki véleményét. Ezután pedig Melles Előd az erdő- és vadgazdálkodási helyzetképet vázolta. Kiss Zsófia, a Szovátai Polgármesteri Hivatal alkalmazottja Szovátáról és a gyógyturizmus kínálta lehetőségekről beszélt.
A szakmai vitát Péter Ferenc zárta, aki összesítette az elhangzottakat. Meg kell őriznünk, amink van, az erdőt, a legelőt, a termőföldet, még akkor is, ha nincs támogatás. Fejleszteni kell a turizmus minden ágát, összekapcsolva a helyi termékek értékesítésével. Építsenek autópályát, nemzetközi repülőtereket, a többit pedig hagyják a szakmára, a szakmai szerveződésekre, mert csak szervezetten, erős gazdasági együttműködéssel, agrár- innovációs támo-gatással tudunk helytállni az uniós agrárpiacon. Ha van piac, van jövedelemforrás, garantált a fejlődés is.
Vajda György
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Népirtók „leltára”
Összesen 69 személy ellen emeltek vádat népirtás vagy népirtásban való bűnrészesség miatt 1989 óta – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
A vádlottak mindegyikét az 1989-es forradalom során elkövetett tettek miatt állították bíróság elé, összesen nyolc ügyben.
A legismertebb eset a Nicolae Ceauşescu egykori kommunista diktátoré és a feleségéé, akit még 1989 december 25-én ítéltek golyó általi halálra a hivatalos vádak szerint népirtás, az államhatalom aláaknázása, diverzió és a nemzetgazdaság aláásása miatt.
Még 1990 januárjában bíróság elé állt Tudor Postelnicu volt belügyminiszter is, akit három társával együtt népirtásban való bűnrészességgel vádoltak meg. Andruţă Nicolae Ceauşescut, a szekuriitáté tábornokát, a kivégzett diktátor fivérét, aki a belügyminisztérium tiszti akadémiájának a parancsnoka volt, egy hónappal később állították bíróság elé népirtásra való felbujtás miatt.
Iulian Vlad volt állambiztonsági szolgálati parancsnok ellen ugyanazon év júliusában emeltek vádat népirtásban való bűnrészesség miatt. Ugyanabban a hónapban népirtás vádjával bíróság elé állították Constantin Dăscălescu volt miniszterelnököt és három társát. Emil Macri vezérőrnagynak, a szekuritáté gazdasági elhárítási osztálya egyik vezetőjének a temesvári katonai ügyészség által kivizsgált ügyben 1990 augusztusában népirtásban való bűnrészesség miatt kellett bírák elé állnia, Gheorghe Roseti századosnak, a karánsebesi milícia egykori parancsnokának pedig tíz társával együtt népirtás kísérlete miatt.
Ioan Coman vezérezredes ellen, aki a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára volt, három társával együtt szintén a temesvári katonai ügyészség vizsgálata nyomán 1990 februárjában emeltek vádat népirtás miatt.
Az téma aktualitását az adja, hogy a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) augusztus elején bejelentette: vizsgálatot indított a kommunista börtönökben politikai foglyokat megkínzó vagy meggyilkoló egykori börtönparancsnokok és börtönőrök leleplezésére. Összesen harmincöt ilyen személyt fedeztek fel, akik ellen gyilkosság miatt tesznek feljelentést. Az első személy, aki ellen feljelentést tettek, Alexandru Vişinescu, aki az 50-es évek végén, illetve a 60-as évek elején volt a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka, ebbéli minőségében pedig olyan embertelen körülményeket honosított meg a fegyintézetben, hogy az alultápláltság, illetve a rendszeres bántalmazások miatt több politikai fogoly is életét vesztette. A most 88 éves Vişinescu ellen népirtás gyanúja miatt indított eljárást a legfőbb ügyészség.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Ágoston Hugó: Merre, MÚRE?
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének szombati, gyergyószárhegyi tisztújító közgyűlésén huszonnégy tag vett részt. (Az összejövetelről lapunk is beszámolt, sajtónk érdekképviseleti szervezetének nevét ha a címben nem is, a hír szövegében eltalálta.)
Borúsabb hajlamúak számára itt ezt az írást be is fejezhetném, hiszen a „huszonnégy” akár válasznak tekinthető a címben feltett kérdésre. Az összehasonlítás kedvéért: amikor bő másfél évtizede alulírottat elnöknek választották, a csíkszeredai megyeháza tapstermében legalább ötször ennyien voltak, s ennek megfelelően nagyságrenddel volt nagyobb a szavazatok száma.
Most a huszonnégy tag ötvenhat szavazati mandátumot hozott, s a váratlan fordulatot a volt elnök, a marosvásárhelyi Karácsonyi Zsigmond leváltása jelentette. Az új elnök egy szatmári születésű, Kolozsváron dolgozó rádiós újságíró, Rácz Éva.
Nem a nosztalgia késztet rá felidézni a MÚRE kezdeteit, korábbi időszakait, a szervezés nehézségeit. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a kezdeményező és alapító elnök, a gazdasági újságíró Hecser Zoltán – ő tudta közülünk legjobban a törvényeket, az eljárásokat, a bejegyzéstől az adminisztrációig és a tagtoborzásig minden ilyesmihez értett. Ő tette meg az első döntő lépést, 1990-ben. Utána Kántor Lajos, a Korunk nagy tekintélyű főszerkesztője személyében magas értelmiségi került a szervezet élére; két elnöki mandátuma (1993-1995, 1995-1997) után következett alulírott hetilap-szerkesztő (egy mandátumra, 1997-1999) – alighanem ebben a bő fél évtizedben történt meg a legnagyobb elmozdulás a szakmaiság, a magyarországitól minél kevésbé eltérő, igényes sajtónyelv és -kultúra kialakításának irányában; ekkor kötöttük meg az „alapszerződésünket” testvérszervezetünkkel, a budapesti MÚOSZ-szal (reméljük, érvényben van), nem kis büszkeség számunkra, hogy ennek eredményeképpen, javaslatainkra, Aranytoll-díjban részesültek erdélyiek is (Kántor Lajos és Szász János 1997-ben, Halász Anna 1998-ban, Szőcs István 1999-ben – a sor a következőkkel folytatódott: Kacsir Mária – 2000, Csávossy György, László Ferenc – 2001, Mag Péter – 2002, Ágoston Hugó – 2005, Csép Sándor – 2006, Koczka György – 2008, Makkai János – 2009, Cseke Péter – 2010, Tomcsányiné Jakab Mária – 2012). Az idén januárban sajnálatosan elhunyt kiváló tévés, Csép Sándor ezredfordulós két mandátumát (1999-2001, 2001-2003) minden bizonnyal sajtónknak az írott formától az audiovizuális felé mutató hangsúlyváltása is eredményezte, barátunk emberi és szakmai kvalitásain kívül. Ambrus Attila főszerkesztő (Brassói Lapok), közíró kollégánk elnökké választása 2003-ban meredek fiatalítást jelentett a MÚRE élén, de ő korábban is tagja lévén a vezetőségnek, biztosítani tudta a folytonosságot; további mandátumai idején (2005-2007, 2007-2010) határozott előrelépés történt a rendezvény- és kiadványszervezésben; a vajdasági, kárpátaljai, muravidéki, horvátországi magyar újságíró egyesületek együttműködésének is ő volt a kezdeményezője, megvalósítója. Mi, eddig felsoroltak már örökös tagjai vagyunk a szervezetünknek.
Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő (Népújság) az utóbbi három évben a gazdasági és bizalmi válság ellenére nagy energiabefektetéssel működtetni tudta az egyesületet, ha takaréklángon is. Természetesen nem feledkezhetünk meg az ügyvezető elnökök, a kezdeti hőskorszakban Gáspár Sándor, utána Karácsonyi Zsigmond áldozatos, hatékony munkájáról, sem több vezetőségi tag hozzájárulásáról a huszonhárom év alatt.
Az elnöki utódlások a MÚRE tisztújító közgyűlésein sosem dőltek el elvtelen harcokban, önjelöltek vagy távirányításúak nem győztek; még az ártatlan-fontoskodó lobbizásokra és a demokrácia látszata érdekében kötelességből vállalt esélytelen jelöltségekre is némi meghatódással emlékszem vissza. Remélem, most sem történt másképp.
Rácz Éva, az új elnök – és az első hölgy az egyesület élén! – bizonyítottan jó kommunikátor (ebben mesterfokozattal rendelkező szakember), kormányfőtitkársági, majd minisztériumi tanácsossága kiterjedt kapcsolatrendszert eredményezhetett mind a sajtó, mind más intézmények, civil szervezetek, közületek körében, s ha fontos részt tudott vállalni a román-magyar együttes kormányülések megszervezésében, bizonyára jól szervezi meg majd a MÚRE rendezvényeit is. Személyiségéről és tevékenységéről többet tudhatunk meg egy rokonszenves rádióinterjúból.
Csakhogy... Csakhogy itt és most jóval többről van szó, mint mondjuk arról, hogy ezután a MÚRE közleményei pontosabbak, bátrabbak és színvonalasabbak lesznek!
A legnagyobb gond a tagság megfogyatkozása – miközben újságíróból a mi prérinken is mind több van. A mostaninál volt négyszeresen nagyobb is a MÚRE-tagok száma (és mondanom sem kell, hogy ez nem elsősorban a tagdíj miatt fontos, bár miért ne lenne fontos azért is?), emlékszünk száz résztvevős, tudományos konferenciaszerű vidéki rendezvényekre, jeles meghívottakkal, sokoldalú programmal.
Tudjuk, hogy a piacgazdaság hatásain kívül alaposan bekavart a sajtóéletünkbe is a politika, a kalandor megosztás, a táborozás. Hátha ennek jól érzékelhető csillapodása megkönnyíti Rácz Éva és kis csapatának dolgát új hidak kiépítésében.
Nagy téma az RMDSZ-hez való viszony tisztázása, a vele való nyugodt, kölcsönösen empatikus és segítőkész kapcsolat. Emlékszem, egyszer azt találtam mondani, a MÚRE kész segíteni az RMDSZ-t! Sokan felkapták a fejüket, a külön meghívottként köztünk ülő Markó Béla rögtön megkérdezte, ezt hogyan gondolom – mivel tudná segíteni? Valami olyasmit válaszoltam, hogy objektivitással, elvszerű bírálattal. Szerencsére az utóbbi demokratikus megmérettetések, választások nyomán az RMDSZ visszanyerte nem csak a legitimitását (mert azt pillanatig sem vesztette el), de a tekintélyét is érzékeny és igényes médiánkban; talán múlófélben az idő, amikor kevés figyelemreméltó kivétellel (amilyen például éppen az ÚMSZ is volt!) a rommagyar sajtó – persze kivált a radikális jobboldali – már-már sportot űzött az ócsárlásából.
Persze az RMDSZ-től is elvárható a fokozottabb odafigyelés, annak a felismerése, hogy a sajtót nem uralni kell, persze nem is ajnározni, de mindenképpen erősíteni – ha lehet, minél önösérdek-mentesebben, illetve egy magasabb érdeket: a demokrácia erősítését követve.
Rácz Éva ennek a helyzetnek jó kezelője lehet, félig tréfásan azt mondanám: már azért is, mert a kolozsvári rádió szerkesztőségéből olyan fontos közéleti személyiségek indultak, hozzá hasonlóan, ezen a szép pályán, mint Kelemen Hunor szövetségi elnök s a legutóbb FUEN-alelnöknek megválasztott Vincze Loránt. (Aki, ha jól emlékszem, már első pályázat-sorozatunkon díjat nyert – tizenkilenc évesen.)
Ha létszámban is, de különösen tartalomban és presztízsben gyarapodni akar, a MÚRE-nak véleményem szerint vissza kell állítania az ügyvezető elnöki tisztséget. Tudom, hogy ez – takarékossági okokból? – az Alapszabályból kimaradt, de a jelenlegi Alapszabályt amúgy is alaposan korszerűsíteni kell, alkalmazni kell az új körülményekhez. (Világháló!) Dolgozhat Kolozsváron az elnök, de a Marosvásárhelyen bejegyzett és működő egyesületnek Marosvásárhelyen kellene hogy legyen egy több-mint-irodavezetője. (Ügyvezető elnök nélkül Kántor Lajos és Csép Sándor sem nagyon boldogultak volna Kolozsvárról.) Tudjuk jól, nem egyszerű adminisztrátorról van szó, ahogyan az eddigiek sem egyszerű adminisztrátorok voltak; és példaként-okulásként megnézhetjük akár az RMDSZ eddigi ügyvezető elnökeinek tevékenységét.
Rácz Éva szép esély előtt áll. Lehet, hogy a siker és a kudarc lehetősége ebben a tisztségben sohasem volt ilyen közel egymáshoz, mint most, de csapatával bebizonyíthatja, hogy a stagnálás nem törvényszerű egy ilyen fontos kisebbségi szervezet életében.
Maszol.ro

Kelemen Hunor ellenzi Tőkés László román állami kitüntetésének a visszavonását
Ellenzi Tőkés László EP-képviselő román állami kitüntetésének a visszavonását Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. Az RMDSZ elnöke csütörtökön az RFI rádiónak adott interjúban hangsúlyozta, hogy senkitől nem lehet megtagadni a szólásszabadságot, amit a román alkotmány szavatol. Emlékeztetett arra, hogy az EP-képviselő a román forradalomban játszott szerepéért kapta az elismerést, és azt nem lehet visszavonni az 1989-es érdemeivel kapcsolatba sem hozható egyéb okok miatt.
Tőkés László 2009-ben kapta meg a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelynek a visszavonását azt követően kezdeményezte az érdemrend több tagja, hogy az EP-képviselő júliusban Tusnádfürdőn azt kérte: Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Ezt a kijelentést román politikusok egy része és a média úgy értelmezte, hogy az EP-képviselő Magyarország protektorátusa alá akarja helyezni Erdélyt, és ezt a román egységes és oszthatatlan nemzetállam elleni támadásnak tekintik.
A kitüntetés esetleges visszavonásáról egy héttagú becsületbíróság dönt, amelynek tagjait az érdemrenddel kitüntettek közgyűlése csütörtökön választja meg.
Kelemen Hunor – aki maga is megkapta az elismerést – kifejtette, hogy a közgyűlésen nem tud részt venni, de levélben fordult a testülethez, s abban kifejtette álláspontját. Leszögezte, ő sem ért egyet mindig Tőkés László nyilatkozataival, de nem is kell vele egyetérteni, hanem meg kell szokni, hogy az alkotmány szavatolja a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot. Rámutatott: ha Tőkés Lászlótól a tusnádfürdői kijelentése miatt vennék el a kitüntetést, akkor lényegében a szólásszabadsághoz való jogot kérdőjeleznék meg. A közgyűlésen részt vesz Eckstein-Kovács Péter, az államfő volt kisebbségügyi tanácsadója, aki vállalta, hogy tagja legyen ennek a becsületbíróságnak, amennyiben a többi kitüntetett a csütörtöki közgyűlésen megbízza ezzel a feladattal.
A román elnöki hivatal illetékesétől az MTI megtudta, hogy a közgyűlésen elvileg csaknem 700 személy vehetne részt, de mintegy 160-an jelezték részvételüket. A csütörtöki közgyűlést követően alakul meg a becsületbíróság, amelynek javaslatot kell tennie az államfőnek arra, hogy vonja vissza a kitüntetést, vagy utasítsa el az EP-képviselővel szemben megfogalmazott kifogásokat.
MTI
Erdély.ma

Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony nyomdokain
Évekkel ezelőtt megfogalmazódott vágya vált valóra a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnök asszonyának, Náznán B. Olgának: az egyesület tagjait – és nem csak – elvitte egy dél-erdélyi körútra, az egyesületünknek nevet adó fejedelemasszonyunk nyomdokain járva.
Régmúlt időket idéztünk, történelmünk tárgyi és szellemi hagyatékaival ismerkedtünk, fejet hajtottunk őseinknek a haza felemelkedése iránti elkötelezettsége előtt, de megtapasztaltuk mai pedagógusok, lelkipásztorok erőfeszítéseit is, ahogy határozottan megvetik lábukat a szórványban, talajt biztosítva a felnövő nemzedékek számára.
A megálmodott kirándulásra mintha csak a mi tetszésünkre teremtette volna a jó Isten a sok esős nap közé azt a két szeptemberi első szombat- vasárnapot.
Segesvárt csak érintettük, de azért annyit érdemes megemlítenünk, hogy 1630. december 1-jén az itteni országgyűlésen választották meg a rendek Erdély fejedelmévé I. Rákóczi Györgyöt, Lorántffy Zsuzsanna férjét.
Körutunk első állomása Kőhalom volt. Kőhalom váráról az első megbízható adat 1334-ből származik, amikor is magyar királyi várként említik. Arról, hogy mikor, milyen körülmények között került az erdélyi fejedelmek fennhatósága alól a helyi szász közösség tulajdonába, vajmi keveset tudunk. A várból gyönyörű kilátás nyílik keletre a Hargita, délre a hévízi erdőségek fölött a Bucegi és Királykő, délnyugatra pedig a Fogarasi-havasok láncolata felé. A várhegy aljának keleti felén, Orbán Balázs szavaival élve, ,,ott terül el a nevető városka (Kőhalom) egyenes, zsinórra huzott utczáival, csinos négy szög piaczán lévő ódon templomával".
De ott van a belgiumi támogatással épített református templom és a templom köré összegyűjtött hívek közössége is, akik képesek nemcsak saját magyar iskolát működtetni a helyi gyerekek számára, de felvállalják az idegenből hozott mintegy 40 szegény sorsú diák nevelését, taníttatását is a Szegedi László tiszteletes által megálmodott és létrehozott szórványdiákotthonban. Bizony, megszívlelendő hozzáállása a megmaradáshoz ez a sorsa irányítását saját kezébe vevő közösségnek!
Utunk fő célpontja azonban Fogaras volt, a fogarasi vár, amely az erdélyi fejedelemasszonyok birtokának számított. Lorántffy Zsuzsanna ebben a minőségében I. Rákóczi György feleségeként birtokolta Fogarast. Mindenben, de főként a kultúra és a szellemi élet területén férje mellett állt, ezen időszak békés évei alatt gyarapodhatott Erdély. A fejedelemasszony 1657-ben megalapítja a városban az első román iskolát. Román tanítókat és papokat neveltek itt, így aztán a görög katolikusok Fogarast választották első erdélyi központjuknak. A várhoz tartozó birtokán még 39 román tannyelvű iskolát alapított jobbágyainak gyermekei számára. Megilletődve sétálunk a várban, azokban a szobákban, ahol egykor a fejedelemasszony is lakott.
A mai Fogarason az új református templom lelkésze már annak is örül, ha a 400 főt számláló közösségből valaki bejön vegyes házasságot kötni. Furcsán hat a templomkertben felállított emléktábla felirata, amely csak román és angol nyelven hirdeti, hogy a templomot gróf Teleki József és felesége, Árva Bethlen Kata építtette 1715-1740 között. A templom szomszédságából tekint felénk a Mikszáth Kálmán, Fogaras országgyűlési képviselőjének közbenjárásával 1909-ben épült gimnázium épülete, mai nevén Radu Negru líceum, ahol Babits Mihály is tanított pár évig, de amelyben egyetlen magyar osztály sem működik.
Vajon ma hány, a nemzeti kisebbségek nyelvén működő iskolát vállalna fel valaki a többségiek közül, önszántából, nem külső nyomásra, akár a multikulturalitás nevében? Vagy annak már lejárt a csillaga, ahogy kezdik beismerni a nyugati kultúrák is?
Utunk Nagyszeben felé vezet. Ezen a vidéken egyre gyakrabban ismétlődik a Brukenthal név.
Sietünk, mert még idejében el akarunk érni Alsószombatfalvára, ahol az egykori Brukenthal-kastély kertjében az osztrák–magyar monarchia idején ménest telepítettek és ma is működik a lipicai lovakat tenyésztő és kiképző központ. A lovak gyönyörűek, érdekes a nyeregkiállítás is.
A délutáni napsütésben a busz ablakából gyönyörködünk a csaknem közvetlenül a síkságból kiemelkedő Fogarasi-havasokban, csodálatos képet mutat a fenyveserdőkön felül szürkésfehér sziklaormaival.
Késésben vagyunk, de azért még futja egy késő délutáni sétára Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota nyári kertjében. Az eredeti állapotában megőrzött barokk kert pompájában élvezzük a lenyugodni készülő nap bágyadt fényét, melegét.
Szebenben az éjszakába nyúló, zsíros kenyérre kent székely viccek áradatát tiszta, kényelmes ágyakban pihentük ki.
Másnap reggel az ott működő HÍD egyesület jóvoltából idegenvezetőnk kíséretében és az éppen a piactéren zajló kézművesvásár hangulatában bejártuk Szeben főterét, imádkoztunk a katolikus templomban, ahol már gyülekeztek a hívek a vasárnapi szentmisére.
Utunk továbbvitt az Erdélyi Fejedelemség egykor virágzó fővárosába, Gyulafehérvárra. Útközben láttuk, ahogy dolgoznak a Nagyszeben – Szászváros (Orastie) autópályán. Csak remélhetjük, hogy majd ükunokáink száguldozni fognak az észak-erdélyi autópályán. (Sajnos, a mindenkori bukaresti kormányoknak az A3-as autópálya megépítése sohasem jelentett prioritást.)
A város látnivalói a várfallal körülvett részben láthatók, itt van az erdélyi püspökség, amelyet még Szent István király alapított 1009-bent Gyulafehérvár székhellyel. Idegenvezetővel járjuk körbe a XIII. században épült érseki székesegyházat, ahol az erdélyi fejedelmek és püspökök egész sora nyugszik, köztük az 1648-ban elhunyt I. Rákóczi György, Lorántffy Zsuzsanna férje, az 1980-ban elhunyt Márton Áron, Erdély nagy püspöke, akinek síremléke előtt fejet hajtunk, és a tiszteletére berendezett emlékszobában megörökítjük egyesületünk nevét a vendégkönyvben.
Utunk során mi is, mint a kommunizmus éveiben a törvényen kívül került katolikus egyház, Márton Áron püspököt idézve érezzük: "Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk és a magunk erején kívül csak Istenre támaszkodhatunk".
Nem hagyhatom ki személyes találkozásaimat sem Márton Áron püspökkel: 1956-ban, 11 évig tartó palotafogságának úgymond ,,előestéjén", a marosjárai búcsún, a szentmise utáni ünnepi ebéd közben ölében ülve énekeltem a székely népdalokat, aztán 1969-ben, a börtönből való szabadulása utáni felcsíki bérmaútja alkalmával Farkaslakán részesített a bérmálás szentségében.
Az érseki székesegyház mellett építették 1921–1923 között az ortodox katedrálist, amely I. Ferdinánd román király trianoni döntés utáni, 1922-ben történő újrakoronázásának helyszíne, ezért koronázási katedrálisnak vagy újraegyesítési katedrálisnak hívják.
Nagyenyed ma csendes kisváros, csak történelme beszél a labanc seregek, majd a mócok támadásairól, ahogy azt id. Lörincz Zoltán nyugalmazott tiszteletes meséli. A híres Bethlen Gábor kollégium teljes felújítás alatt áll, a helyi tanács hozzájárulásával és európai pénzeken. A belső udvar iskolaépülete falán olvashatjuk nagyjaink, többek között a híres magyar utazó, Kőrösi Csoma Sándor, Barabás Miklós festőművész, Áprily Lajos költő, Sütő András író nevét, akik mind a kollégium diákjai voltak.
A Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében utolsó állomásunk Torockó. A község egyike azon ritka településeknek, melyek megtartották évezredes szokásaikat és kultúrájukat. Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja.
Torockóról hazafelé vesszük utunkat, és reméljük, hogy a Székelykő mögül kétszer fölkelő nap fölöttünk is föl fog ragyogni egyszer.
A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület nevében,
Fogarasiné Bereczki Irma
Népújság (Marosvásárhely)

Újabb leleplezett pribék
Újabb, a kommunizmus idején politikai foglyok halálát okozó, a rabokat embertelen körülmények között tartó és rendszeresen kínzó egykori börtönparancsnok nevét hozta nyilvánosságra szerdán a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER).
Ezúttal Ioan Ficior nyugalmazott ezredest leplezték le, aki a peripravai büntetőtábor parancsnoka volt. Az IICCMER egyúttal feljelentést is tett ellene a legfőbb ügyészségen népirtás miatt – jelentette be Andrei Muraru, az intézet ügyvezető elnöke. Mint elmondta, az intézet munkatársai olyan bizonyítékokra bukkantak, amelyek igazolják, hogy a most 85 éves Ficior parancsnoksága idején, 1958 és 1963 között rendkívül durva bánásmódnak vetették alá a Peripraván őrzött foglyokat, akiket folyamatosan éheztettek és bántalmaztak. „Ioan Ficior elnyomó rendszert vezetett be a politikai foglyok ellen, akikre fenyegetésként tekintettek az új rendszerrel szemben” – mutatott rá Muraru. Mint elmondta, az intézet munkatársai által megszerzett dokumentumok szerint Ficior parancsnoki mandátuma alatt összesen 103 politikai fogoly halt meg a büntetőtelepen. Az IICMER a büntetőtelep összesen ötven túlélőjét azonosította, közülük 21-en nyilatkoztak is az ott átélt borzalmakról. Muraru leszögezte: a Ficior által Peripraván meghonosított módszerek alapján elmondható, hogy annak célja a politikai foglyok kiirtása volt.
Az IICCMEr kutatásai szerint Ficior idejében minden azt szolgálta, hogy az ott fogva tartott emberek elpusztuljanak. Folyamatosan bántalmazták és éheztették őket, a barakkok, amelyekbe jóval több embert bezsúfoltak, mint amennyien kényelmesen elfértek volna, hidegek voltak, és ivóvízből is hiány volt. A rossz élelmezés miatt volt, aki harminc kilósra fogyott. Az elhunytak boncolásánál rabtársaiknak kellett segédkezniük – a belső szerveket egyszerűen vödörbe dobta a kórboncnok, ami pedig a földre esett, a raboknak kellett fölszedniük. A halottakat – az ott zajló régészeti kutatások szerint- tömegsírokba temették.
A volt politikai foglyok visszaemlékezései szerint Ficior személyesen is részt vett a rabok bántalmazásában, kíméletlenül, ököllel, gumibottal verte őket.
Ficior azonban – aki ma Bukaresti nyugdíjasként él – tagadja a vádakat, szerinte a róla szóló „hazugságokat” volt légionáriusok terjesztik. „Ha minden munkatábornak olyan parancsnoka lett volna, mint én, semmi sem történt volna” – állította a sajtó őt felkereső munkatársainak. Magát vallásos emberként jellemezte, „aki képes volt rendet teremteni és fenntartani a fegyelmet.” Kijelentette: a láger parancsnokaként közvetlenül az akkori belügyminisztertől, Alexandru Drăghici-től kapott parancsok alapján cselekedett.
Mint arról beszámoltunk, az IICCMER még augusztus elején jelentette be: vizsgálatot indított a kommunista börtönökben politikai foglyokat megkínzó vagy meggyilkoló egykori börtönparancsnokok és börtönőrök leleplezésére. Összesen harmincöt ilyen személyt fedeztek fel, akik ellen gyilkosság miatt tesznek feljelentést. Az első személy, aki ellen feljelentést tettek, Alexandru Vişinescu, aki az 50-es évek végén, illetve a 60-as évek elején volt a Râmnicu Sărat-i börtön parancsnoka, ebbéli minőségében pedig olyan embertelen körülményeket honosított meg a fegyintézetben, hogy az alultápláltság, illetve a rendszeres bántalmazások miatt több politikai fogoly is életét vesztette. A most 88 éves Vişinescu ellen népirtás gyanúja miatt indított eljárást a legfőbb ügyészség.
Egy élet lágerparancsnokként
Ioan Ficior a Maros megyei Oláhkocsárdon született 1928-ban. A villanyszerelői képzettséggel rendelkező Ficior már 1946-ban belépett a kommunista pártba, 1947 és 1948 között a dicsőszentmártoni elektronikai üzem párttitkára volt. Ezt követően egy évig pártaktivistaként tevékenykedett. 1950-ben vettet rá szemet a belügyminisztérium, három hónappal azt követően, hogy bevonult katonai szolgálatra a craiovai repülős ezredhez. Mivel kitűnő politikai jellemzést kapott korábbi feletteseitől, felvételt nyert az Arad megyei Borosjenőn található tiszti iskolába. Kiváló eredményei miatt hat hónappal később átkerült a Szekuritáté tisztképzőjébe, ahol 1950-ben hadnagyi rangot kapott, majd a katonai elhárításnál kapott beosztást. Itt azonban csak egy évet tölthetett el, mivel családi háttere nem volt megfelelő – szülei és felesége is baptisták voltak – , így áthelyezték a büntetés-végrehajtáshoz, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1982-ig tevékenykedett. 1951-ben a Văcăreşti-i börtön altisztképzőjének parancsnoka volt, 1953 és 1955 között a Poarta Albă-i kényszermunka-tábort irányította, 1955 és 1956 között a suceavai börtön parancsnoka volt, majd 156 és 1958 között a Borzeşti-i munkatábort irányította. 1958-ban előbb parancsnokhelyettesként került a peripravai kényszermunkatáborba, amelynek hamarosan a parancsnokságát is átvette. Itt 1963-ig tevékenykedett, amikor áthelyezték az ostrovi munkatáborba. Ezt követően számos munkatáborban és börtönben fordult meg parancsnok-helyettesként vagy parancsnokként, egészen 1982-es nyugdíjazásáig. Jelenleg Bukarestben él, és 5100 lejes állami nyugdíjat kap.
Kényszermunkatábor a Duna-deltában
Periprava kis, lipován falu a Duna-deltában, Tulcea megyében. Összesen 141 lakossal rendelkezik. Az elszigetelt település alkalmas volt arra, hogy a kommunista hatóságok kényszermunka-telepet hozzanak ott létre a rendszer ellenségének tekintett elemek összegyűjtésére. A rabok között légionáriusoktól ellenzéki politikusokig és a rendszert bíráló diákokig számos elem megtalálható volt. Az egykori rabok visszaemlékezései szerint nyaranta nehéz gátépítési és tereprendezési munkálatokkal, állattenyésztéssel és mezőgazdasággal, télen pedig nádgyűjtéssel foglalkoztak. Az élelmezés és a bánásmód mindvégig a lehető legrosszabb volt.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Elfogadta a kormány a „pribéknyugdj-törvényt”
Elfogadta szeptember 18-án, a kormány azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a kommunista börtönökben politikai foglyokat meggyilkoló vagy megkínzó egykori börtönparancsnokok és börtönőrök nyugdíjának csökkentését.
Elfogadta szerdán a kormány azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a kommunista börtönökben politikai foglyokat meggyilkoló vagy megkínzó egykori börtönparancsnokok és börtönőrök nyugdíjának csökkentését. Az igazságügyi tárca által kidolgozott tervezet értelmében megvonhatják az illetmény egy részét mindazoktól, akikről jogerős bírósági ítélet állapítja meg, hogy 1945 március 6. és 1989 december 22. között olyan cselekményeket hajtottak végre, amelyek politikai alapon meghurcolt személyek halálához, testi sérüléséhez vezettek, vagy súlyos, fizikai vagy pszichikai szenvedést okoztak nekik. A tervezet értelmében a munkaügyi minisztérium kezelésében olyan alapot hoznának létre, amelybe az elítéltek nyugdíjának egy részét – súlyos esetében akár 50, de legalább 25 százalékát – átirányítják. Az alapból az egykori áldozatokat, illetve hozzátartozóikat kárpótolnák. A kárpótlás összegéről és időtartamáról szintén a bíróságnak kellene döntenie.
Krónika (Kolozsvár)

Semjén: minden nemzetnek joga van a létezéshez
Minden nemzetnek joga van a létezéshez és értékei, kultúrája megerősítéséhez – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Nagykárolyban, a Kalazanci Szent József Líceum új épületszárnyának átadó ünnepségén.
A politikus úgy fogalmazott: minden nemzetet és minden kultúrát tisztelni kell, de nekünk csak a mi kultúránk megerősítése a feladatunk, mi ezt adhatjuk az emberiségnek. Ennek teszünk eleget a magyar anyanyelvű oktatást biztosító katolikus iskola átadásával – hangsúlyozta, hozzáfűzve: az egyházi iskolák értékét a nevelő munkájuk „szellemi többlete" adja.
Semjén Zsolt véleménye szerint a kereszténység mindig értékelte a nemzeteket, „az egyház tudja, hogy minden nemzet érték". Ezzel kapcsolatban két „tévedésre" hívta fel a figyelmet: az egyik az, ha nem tartjuk értéknek a nemzeteket, a másik pedig az, ha egy nemzet a saját „életjoga" alapján kétségbe vonja más nemzetek létezéshez való jogát. „Ez utóbbit nevezhetjük sovinizmusnak is" – jegyezte meg.
A római katolikus líceum új épületszárnya csaknem egymillió euróból épült fel, a magyar kormány a költségek egyharmadát finanszírozta. Az épületben négy tanterem, egy tornaterem, egy könyvtár, egy kápolna és egy tanári szoba kapott helyet.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, hogy a kommunista diktatúra által lerombolt világ egy részét teremtették újra. „A hitet, a kultúrát és a magyar identitást megpróbálták lerombolni, de ez nem sikerülhetett sem a kommunizmusnak, sem más önkényuralmaknak, hiszen ezer éve szilárd alapokon állnak" – fogalmazott.
Mint mondta, a hit és az identitás újraépítésével a múlt felé fordulnak. Ez azonban – folytatta – nem múltba révedést, tévelygést jelent, hanem olyan értékek továbbadását, amelyek kiállták az évszázadok próbáját.
Kelemen Hunor beszéde végén megköszönte a magyar kormány támogatását és további segítséget kért, mondván, „a kétharmad, ha egyharmaddal segít, akkor újra tudjuk teremteni értékeinket."
Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere történelminek nevezte az iskola bővítését, kiemelve a magyar anyanyelvi képzés erősítésének fontosságát.
A Kalazanci Szent József Líceumban a piarista oktatás 1992-ben indult újra. Jelenlegi főépületük 2006-ban került vissza egyházi tulajdonba és 2008 óta folyik ott az oktatás. A csütörtökön felavatott és Schönberger Jenő szatmárnémeti katolikus püspök által felszentelt új épületszárny egy részét már tavaly birtokba vehették a diákok. Az új épületben négy osztályban mintegy száz gyermek fog tanulni – tájékoztatta az MTI-t Kocsis Aliz igazgató.
MTI
Erdély.ma

Brassói Táblabíróság: törvénytelen a székely zászló kitűzése
A Brassói Táblabíróság jogerős ítéletben minősítette törvényte- lennek, hogy a Kovászna megyei Uzon község polgármesteri hivatalára Románia és az Európai Unió zászlaja mellett a székely zászlót is kitűzték.
A szerdán hozott ítéletet a honlapján közölte a bíróság. Az uzoni az első Kovászna megyei székelyzászló-per, amelyben jogerős ítélet született.
A megye prefektusa a Kovászna Megyei Tanácsot, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Barót városok, valamint Lemhény, Árkos és Kökös községek polgármesterét is beperelte a székely zászló kitűzése miatt. E településeken felszólítása ellenére sem távolították el a hivatalokról a székely zászlót.
„Felételezhető, hogy e precedens alapján születnek majd ítéletek a Brassói Táblabíróságon a többi perben is" – jelentette ki az MTI-nek Ráduly István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott uzoni polgármester. Hozzátette, hogy a zászló biztosan a hivatal épületén marad mindaddig, amig a táblabíróság nem közli hivatalosan az ítéletet és annak indoklását, és a feljelentést tevő prefektusi hivatal nem kéri annak az eltávolítását.
A polgármester örvendetesnek tekinti, hogy amióta az uzoni zászlóper elindult, a községben is és Székelyföld más településein is megannyi magánházra került ki székely zászló. „Egyre inkább azt látjuk, hogy az emberek vállalják az identitásukat, és megvédik azt" – mondta Ráduly István.
A jelképek használatát szabályozó romániai törvény értelmében Románia és az Európai Unió zászlaját ki kell tűzni a közhivatalokra, más államok zászlaját viszont csak kivételes esetekben lehet kitűzni. A zászlót kitűző székelyföldi polgármesterek korábban arra a jogelvre hivatkoztak, amely szerint minden megengedett, amit a törvény nem tilt.
MTI
Erdély.ma

A Studium Alapítvány a minőségi oktatásért
Didaktikai eszközök a Bolyai líceumnak és a Református Kollégiumnak
– A marosvásárhelyi Studium Alapítvány létrehozásának gondolata 15 évvel ezelőtt született meg, 10 éve avatták fel és adták át használatra a Trébely utcai tanári lakások szakkollégiumát valamint a Rigó utcai orvosi szakkönyvtárat. Három olyan alkalom, amelyet méltó módon kívánunk megünnepelni az októberben megszervezendő Studium-hét rendezvénysorozatával – mondta a tegnap megtartott sajtótájékoztatón dr. Vass Levente, az alapítvány alelnöke.
Az ünnepség részét képezi a Studium Alapítvány, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a marosvásárhelyi Református Kollégium közös, a Bethlen Gábor Alapítványhoz benyújtott pályázata, amellyel 2,9 millió forintra pályáztak a két tanintézmény didaktikai eszközökkel való felszerelésére. A sikeresnek nyilvánított pályázattal végül 700.000 forintot nyertek amit a fent említett célra fordítanak. Amint dr. Vass Levente hangsúlyozta, a Studium Alapítvány fő célkitűzése, az állami magyar felsőoktatás támogatása mellett próbál figyelni a közoktatásra is, hiszen fontosnak tartja, hogy jól felkészült magyar fiatalok kerüljenek az egyetemekre, főiskolákra. Kali István projektvezető, alapítványi tanácsos elmondta, a pedagógusokkal történt előzetes egyeztetés alapján a két tanintézményben több osztályt szerelnek fel korszerű didaktikai eszközökkel, például modern táblákkal, tanszerekkel, taneszközökkel, logikai lapokkal, zenei oktatáshoz szükséges felszerelésekkel. Hozzátette: idén e két tanintézet érdekében pályáztak, az elkövetkező években más iskolákat is támogat az alapítvány. Bálint István, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója hangsúlyozta, célkitűzése a minőségi oktatás a Bolyaiban, a diákok versenyképességének növelése, de ehhez elengedhetetlen az iskola műszaki felszereltségének fejlesztése, korszerű számítógépek, interaktív táblák, információs rendszerek használata. Benedek Zsolt, a marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója szerint a modern oktatás korszerű didaktikai eszközöket feltételez, ami fontos a jó teljesítmény eléréséhez.
A fenti projekt folytatásának tekinthető a Studium- hét keretén belül megszervezett Budapest Bár jótékonysági koncertje – jelentette ki dr. Vass Levente. A kiemelkedő esemény teljes bevételét szintén a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Marosvásárhelyi Református Kollégium felszerelésének felújítására ajánlja fel a Studium Alapítvány. A koncertre október 9-én 18.30 órakor kerül sor a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Még a koncert napján, az előadást követően nyilvánosságra hozzák az összegyűlt összeget, amit átlátható módon, a tanintézmények vezetésével való egyeztetést követően használnak fel. "Az ígéretek szerint a Budapest Bár teljes énekes kara eljön Marosvásárhelyre koncertezni" – tette hozzá dr. Vass Levente. A sajtótájékoztatón még szó esett a Studium Alapítvány által szeptember 4-én elnyert Magyar Termék Nagydíjról. A Magyar Termék Nagydíj idei pályázatán a Régiók Díját adományozták a Studium Alapítványnak "áldozatos munkájáért, mellyel elkötelezett – folyamatosan magas színvonal mellett – a hagyományok tisztelete, a környezet védelme és a magyarságtudat eszméje iránt".
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Szellemi óriások emlékét idézik az unitárius kollégiumban: 456+20
János Zsigmond- és Dávid Ferenc-szobor a tatarozott díszteremben
A gyönyörűen felújított Felvinczi György-díszterem avatójával kezdődött a János Zsigmond Unitárius Kollégium alapításának 456. és újraindításának 20 évfordulója alkalmából szervezett négynapos rendezvénysorozat, amely Popa Márta iskolaigazgató szerint méltó emléket kíván állítani azoknak a szellemi óriásoknak, akik az építményt egykor pályájára állították, szellemiségét éltették, meghatározták. – Egy közösségnek jó iránytűkre és példákra van szüksége ahhoz, hogy a nehéz időkben is megmaradhasson, erőt meríthessen a megmaradásra, a helytállásra, az értékőrzésre, az értékek továbbadására. Ilyen példáknak állítottunk mi is emléket – hangsúlyozta. A díszteremben leleplezett két szobor az unitárius kollégium névadójának, Magyarország választott királyának, Erdély első fejedelmének, János Zsigmondnak, illetve az unitárius egyház alapítójának, az iskola első igazgatójának, Dávid Ferencnek állít emléket.
– Az épület tervezésekor Pákei Lajos az iskola homlokzatára hat szoborfülkét és szobrot képzelt el, kettő János Zsigmondot és Dávid Ferencet ábrázolta volna. Anyagi nehézségek miatt az egyházi képviselőtanács lemondott a tervről, az iskola homlokzatán azóta is üresen állnak a szoborfülkék. Elmondhatjuk, hogy ezúttal évszázados adósságot törlesztett az unitárius kollégium a két szellemi óriás szobrának elkészíttetésével és kiállításával – mondta Popa Márta iskolaigazgató, aki szerint régi tervük volt az emlékplakett-sorozat kiállítása is, amelynek erre az alkalomra öt darabjával sikerült elkészülni.
Emlékplakettek az iskolateremtőknek
A tegnap bemutatott plakettekkel az iskola meghatározó egyéniségeinek és szellemisége éltetőinek állítanak emléket: Emily Sharpnak, Pákei Lajosnak, Gál Kelemennek, Gálffy Zsigmondnak és Szabó Árpádnak. – Reménykedünk, hogy nemcsak ékesíteni fogják a feldíszített és felújított dísztermet, hanem életpéldáikkal, egyéniségükkel ihletni fogják az itt dolgozó pedagógusokat és diákokat egyaránt – jegyezte meg az igazgató megköszönve Sepsi József szobrászművésznek a kiállított alkotásokat.
– Amikor ismét az iskolaépület tulajdonosai lettünk, az egyház és iskola vezetői szívükön viselték az ingatlan sorsát, hogy az újra régi pompájában állhasson és működhessen, rendeltetését a mai kor igényeinek megfelelően tudja teljesíteni – mondta Bálint Benczédi Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház püspöke. – Az újrainduláskor a megmaradást szem előtt tartva a mindennapok kemény küzdelmei között tervek és elképzelések születtek, hogyan lehetne az épületet tanteremről tanteremre felújítani. Ma egy nagyszerű munka eredményében gyönyörködhetünk, a János Zsigmond Unitárius Kollégium és az unitárius egyház dísztermében, amely méltó helyszínéül szolgál majd a tanintézmény és egyház rendezvényeinek – tette hozzá.
Négyszáz éves színjátszó hagyomány
Kovács Sándor teológiai tanár azok életútját és munkásságát részletezte, akiknek a szobrok és plakettek emléket állítottak, Solymosi Zsolt aligazgató, vallástanár az egykori színdarab-bemutatókat idéző kiállításról beszélt. – Az elmúlt hat év bemutatóinak fényképeiből készült kollázs meglepetés kíván lenni mindazoknak, akik ezekben a darabokban részt vállaltak, illetve azoknak is, akik látták az előadásokat és magukban őriznek, hordoznak valamit belőlük – mondta. – Az intézmény színjátszó múltjának nagy híre van, hiszen az unitárius kollégium színjátszó hagyománya a 16. századra nyúlik vissza. Remélem méltó folytatása volt az elmúlt évtized ennek a hagyománynak. Kívánom, hogy a fotók mindannyiunkat a minőségi, tiszta beszéddel megáldott, értékes színdarabokra emlékeztessenek – tette hozzá.
Máthé Ildikó magyartanár ismertetéséből kiderült: az unitárius kollégiumi évkönyv, jubileumi és összevont kiadvány, az elmúlt két tanév beszámolói, dokumentációi mellett az iskola újraindulásával kapcsolatos írásokat tartalmaz.
A rendezvény záróakkordjaként Varró B. Zoltán A tudás és élő hit iskolája című filmriportját vetítették. – Varró B. Zoltán keveset beszélt, keveset filmezett a négy év alatt, míg a kollégiumban tanult, így nem sejthettem, hogy csendben figyelte a kollégium reál és humán profilját – mondta a vetítés előtt Solymosi Zsolt, aki szerint a véndiák látásmódja sajátos, hiszen az általa közvetített képekben a lelke is benne van.
A teljesen felújított díszterem avatóünnepségét Garfield Adrienn zongorajátáka, a kollégium reneszánsz tánccsoportjának táncai és Tötszegi Zsuzsanna szavalata tették hangulatosabbá.
Szabadság (Kolozsvár)

Megállapodás a Sapientia tévéstúdiójának kihasználásáról
Együttműködési megállapodást írt alá pénteken Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kara, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a magyar közszolgálati médiát közép-erdélyi hírekkel, műsorokkal ellátó Video Pontes stúdió.
A megállapodás a júliusban aláírt keretszerződésnek a 2013-2014-es tanévre vonatkozó kiegészítése. Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója az aláírást követő pénteki sajtótájékoztatón elmondta, az MTVA a Sapientia tíz kommunikáció és média szakos hallgatója számára biztosít egy hathetes budapesti gyakornokság lehetőségét. Az oktatáson túli együttműködés elemeként említette, hogy a Sapientia kolozsvári karának átadás előtt álló épületében olyan televíziós stúdiót rendeznek be, amely nagyobb szabású kolozsvári élő adások közvetítésére is alkalmas. Hozzátette, az MTVA szakmai segítségével kialakítandó stúdiót a legkorszerűbb technikával szerelik fel, és az Románia egyik legmagasabb színvonalú stúdiója lesz. „Mindnyájunkra felelősséget ró, hogy miként tudjuk ezt az oktatáson túl is kihasználni” – jelentette ki a vezérigazgató.
Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese hozzátette, az együttműködési megállapodás arra is lehetőséget teremt, hogy a kolozsvári média szakos hallgatók filmjei közül a legjobbakat a magyarországi közmédia is bemutassa. Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja rendkívül fontosnak tartotta az MTVA és a Video Pontes szakmai segítségét a média szakos diákok képzésében, és a stúdió felszerelésében. Úgy vélte, az új stúdió ahhoz is hozzájárulhat, hogy az egytem általa saját bevételekre tegyen szert, és kevesebb támogatásra szoruljon.
Maksay Ágnes, a Video Pontes vezetője elmondta, a stúdió nagy méretei lehetővé teszik, hogy Kolozsvárról olyan nagyszabású műsorokat, például színházi produkciókat, táncelőadásokat közvetítsenek, amelyekre eddig nem volt lehetőség. Mint arról beszámoltunk, a Sapientia új, kolozsvári Tordai úti épületét október 4-én avatják fel Orbán Viktor miniszterelnök részvételével.
Krónika (Kolozsvár)

Együttműködési megállapodás a Sapientia egyetem és az MTVA között
Együttműködési megállapodást írt alá pénteken Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Természettudományi és Művészeti Kara, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a magyar közszolgálati médiát közép-erdélyi hírekkel, műsorokkal ellátó Video Pontes stúdió.
A megállapodás a júliusban aláírt keretszerződésnek a 2013-14-es tanévre vonatkozó kiegészítése. Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója az aláírást követő pénteki sajtótájékoztatón elmondta, az MTVA a Sapientia tíz kommunikáció és média szakos hallgatója számára biztosít egy hathetes budapesti gyakornokság lehetőségét.
Az oktatáson túli együttműködés elemeként említette, hogy a Sapientia kolozsvári karának az átadás előtt álló épületében olyan televíziós stúdiót rendeznek be, amely nagyobb szabású kolozsvári élő adások közvetítésére is alkalmas. Hozzátette, az MTVA szakmai segítségével kialakítandó stúdiót a legkorszerűbb technikával szerelik fel, és az Románia egyik legmagasabb színvonalú stúdiója lesz. "Mindnyájunkra felelősséget ró, hogy miként tudjuk ezt az oktatáson túl is kihasználni" – jelentette ki a vezérigazgató.
Gazsó L. Ferenc, az MTVA vezérigazgató-helyettese hozzátette, az együttműködési megállapodás arra is lehetőséget teremt, hogy a kolozsvári média szakos hallgatók filmjei közül a legjobbakat a magyarországi közmédia is bemutassa.
Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának a dékánja rendkívül fontosnak tartotta az MTVA és a Video Pontes szakmai segítségét a média szakos diákok képzésében, és a stúdió felszerelésében. Úgy vélte, az új stúdió ahhoz is hozzájárulhat, hogy az egytem általa saját bevételekre tegyen szert, és kevesebb támogatásra szoruljon.
Maksay Ágnes, a Video Pontes vezetője elmondta, a stúdió nagy méretei lehetővé teszik, hogy Kolozsvárról olyan nagy szabású műsorokat, például színházi produkciókat, táncelőadásokat közvetítsenek, amelyekre eddig nem volt lehetőség.
Gazda Árpád, MTI
Transindex.ro

„Tiszta” Romániát! (9. – Megtorlások Észak-Erdélyben)
A magyar–román megállapodás
Észak-Erdély átadására – magyar–román katonai megállapodás – részletesen kidolgozott terv alapján kerül sor. Ennek célja megteremteni a feltételeket, amelyek biztosítják a békés újraegyesítést Magyarországgal.
A bizottság 1940. szeptember elsején és másodikán Nagyváradon dolgozta ki a területátadás irányelveit. A légvonalban 375 kilométer mélységű régió átadásának időpontja a bécsi döntés napjától, augusztus 31-től számítva két hét. A román hadseregnek 1940. szeptember 13. délután 6 óráig kell átadnia Észak-Erdélyt a magyaroknak. A szeptember 2-i megegyezés alapján a magyar csapatok a katonai megszállást szeptember 5-én kezdik, így valójában Észak-Erdély átvételére 9 nap áll a rendelkezésükre. A honvédség előrehaladását akadályozzák a rossz és gondozatlan utak, a hegyvidéki terep, de tartani kell az előre megállapított óránkénti négy kilométeres ütemet.
A terv szerint a magyar csapatok az előnyomulást reggel 7 órakor kezdik, a román haderő utóvédje pedig két órával a magyarok megérkezése előtt üríti ki a sorra kerülő települést. A tolmácsok, az összekötő tisztek – a nemzetközi megegyezések szellemében – fehér karszalaggal ismerhetőek meg, zászlókkal jelzik, biztosítják a magyar és a román csapatok közti kapcsolatot. Ők tájékoztatják a két csapattestet az eseményekről. Az átadásra ítélt terület fölött – szeptember 5. és 13. között – repülővel nem szabad átrepülni, vízzel elárasztani, az állami és magánjavakat a magyar államnak teljes épségben kell átadni. Hazabocsátják a román hadseregben szolgáló észak-erdélyi, magyar állampolgárrá vált személyeket. A visszavonuló román csapatoknak megtiltják a rekvirálást. A román hadsereg vállalja, hogy eltávolítja az úttorlaszokat, leszereli a hidak, műszaki zárak robbantására szolgáló robbanó anyagokat, felszedi az aknákat, a lakosságtól begyűjti a fegyvereket. A „megszálló csapatoknak fegyveresen ellenálló polgári személyek a nemzetközi megegyezések szerinti elbánásban részesülnek, őket a magyar hatóságok franktirőröknek (szó szerint: szabad lövészeknek, lényegében partizánoknak) tekintik”. Az idézett előírás hozzásegít az ippi és az ördögkúti tragikus események jobb megértéséhez.
A megállapodást nem tartják be
A megszállás tervét 1940. szeptember 3-án küldik ki a magyar és a román csapatoknak. E megállapodásra szükség van, mert a vasgárdisták gyűlöletkeltése miatt előre látható, hogy lesznek fegyveres támadások és fosztogatások. Észak-Erdély békés úton való átadásának előfeltételeit a román fél nem (mindig) teljesíti. A civil lakosságnál fegyverek maradnak, ez lehetővé teszi a magyar csapatok elleni orvtámadások, fegyveres rajtaütések szervezését. A román csapatok gyakran rekvirálnak, fosztogatnak. Már a magyar katonai bevonulás kezdete előtt is sor kerül rablásokra. Ennek illusztrálására bemutatunk néhány konkrét példát. A román katonák Bihardiószegen – szeptember 2-án – a vagyonukat védelmező magyarokra támadnak, két személyt meggyilkolnak. Ugyanezen a napon a Szatmárnémetiből Darviba haladó úton folytatják erőszakoskodásaikat és a rablásokat. Rálőnek a tiltakozó magyarokra, hárman megsebesülnek, és ketten életüket vesztik. Szeptember 5-én a Nagyváradról kivonuló román csapatok két magyar nemzetőrt ölnek meg. A román katonaság a gyűlöletkeltéstől sem riad vissza. Nagybányán a visszavonuló román harckocsi átgázol a honvédség fogadására állított diadalkapun.
A megtorlás a megfélemlítés eszköze
A megtorlás – háborús körülmények közt – a megfélemlítés eszköze. A rögtönítélő bíráskodással kapcsolatos törvények alkalmazását Werth Henrik – a magyar királyi honvédvezérkar főnöke – 1940. szeptember 13-án terjeszti ki Észak-Erdélyre. Rögtönbíráskodásra csak akkor kerülhet sor, ha a hatósági közegek, így a hadsereg ellen is szándékos gyilkosság készül, és ebből a célból lőfegyvert, robbanóanyagot (bombát, pokolgépet, kézigránátot stb.) használnak. Rögtönítélő eljárás alá kerül a „honvédelem érdekét veszélyeztető rongálás” és annak kísérlete is.
A megtorlás lehetőségét a román–magyar katonai egyezmény is előírja. Ez nem magyar találmány! Így például Ion Antonescu marsall 1941. október 23-án rendeletben utasítja a keleti fronton előrehaladó, Besszarábiát megszálló hadsereget arra, hogy alkalmazzon kemény megtorlást, ha a csapatokat bármilyen támadás éri. Minden meggyilkolt román vagy német tisztért 200, a közkatonákért pedig 100 kommunistát és zsidót végezzenek ki. Mivel Észak-Erdélyben is több helyen sor kerül a hadijog megsértésére, orvtámadásokra, kialakul a hisztéria és rémhírkeltés, a magyar honvédség néhány alegysége Ippen és Ördögkúton él a megfélemlítés eszközével. Ennek célja a további orvtámadások megszüntetése, a félelemkeltés. Mivel ez túlméretezett volt, a honvéd hadvezetés kivizsgáltatja a körülményeket, a kiváltó okokat és a felelősöket hadbíróság elé állítják.
A magyar hadsereg nem volt fasiszta
A korábbi évtizedekben kiadott kiadványok hallgatnak arról, hogy a vasgárdista propaganda miatt Észak-Erdély bizonyos régióiban a települések átadására feszült, ellenséges légkörben kerül sor. Nem emlegetik, hogy 1940. szeptember 6-án Romániában a hatalmat Antonescu marsall és a Vasgárda veszi át. A szélsőségesen idegengyűlölő fasiszta mozgalomnak nagyszámú erdélyi támogatója kerül, tartani lehet attól, hogy Észak-Erdélyben fegyveres ellenállást szerveznek. A magyar honvédség 1940. szeptember hetedikétől kezdve kénytelen „teljes harcszerű viszonyok között” vonulni. Ettől kezdve a partizánakciók, az orvtámadások szervezőinek felelőssége provokálni a harckészültségben haladó hadsereget. A román szakirodalom többsége erről egy szót sem ír. Még az olyan kiegyensúlyozottnak tűnő kiadvány is, mint a Dictatul de la Viena (A. Simion, 1972) hallgat arról, hogy a román civil lakosság vasgárdista elemei partizán módon, felelőtlenül golyószóróznak, tüzelnek, lövöldöznek egy teljes fegyverzetben, hadrendben menetelő, román–magyar közös megegyezés alapján haladó honvédségre.
A kiadványok többsége csak fasiszta-horthysta megszálló hadseregről tud, és azt állítja, hogy ezrével gyilkolják, kínozzák ok nélkül az ártatlan és békés románokat. Az olyan uszító és magyarellenes kiadványok, mint például a Teroarea Horhysto-fascistă în nord-vestul României (Horhysta-fasiszta terror Északnyugat-Romániában), 1985-ben megjelent kiadvány is csak a magyar katonaság „békés lakosság” elleni kegyetlenkedéseit ecseteli, természetesen uszító jelleggel. Nem emlegetik a honvéd csapatok elleni váratlan fegyveres orvtámadásokat. Csak az Ördögkút környéki orvtámadásokban 24 magyar katona vesztette életét. E kiadványok objektivitását megkérdőjelezi az is, hogy horthysta-fasiszta magyar hadsereget emlegetnek. Nem célunk bizonygatni, hogy 1940-ben nincs fasiszta magyar hadsereg, azt sem, hogy Horthy Miklós, Magyarország kormányzója nem volt fasiszta, lényegében annak áldozata. Egy szóval sem tagadjuk, sőt, messzemenően elítéljük az Ippen és Ördögkúton történteket. De azt is valljuk, hogy a megtorlásokról egyoldalú képet nem szabad rajzolni. Állítjuk, hogy további alapkutatások által, valamint az előzmények ismeretében árnyaltabb kép tárulhat elénk. Az ellentmondásos adatok alapján az áldoztok száma két-háromszáz főre tehető. Összehasonlításul: 1941. október 22-én, amikor Odesszában a megszálló román haderőt partizántámadás éri, Antonescu elrendeli a megtorlást. Ez alkalommal 60 ezer zsidót gyilkolnak le – olvashatjuk Randolph L. Braham Román nacionalisták és a holocaust című könyvében. Az ippi megtorlás előzményei
„A magyar hadvezetés már a bevonulás első napjaiban tapasztalhatta, hogy az egyik legellenségesebb vidék a Szilágyság (…) a vasgárdista mozgalomnak is erős bázisa volt. Mivel Iuliu Maniu szülőhelye, Badacson község is itt található, e vidék egyben a fanatizált Maniu-gárdák melegágyának is tekinthető.” E megállapítást azért idézem – az Erdély a hadak útján 1940–1944 című tudományos igénnyel megírt műből, mert hozzásegít annak megértéséhez, hogy miért Ippen és Ördögkúton kerül sor a nagyobb méretű megtorlásokra. Hogy Szilágy megye volt a fanatikus vasgárdista magyarellenes mozgalom erdélyi bázisa bizonyítja az a tény, hogy a tizenegy észak-erdélyi megyében a halállal végződő atrocitások felét (47,44 százalékát) itt követik el. Ilyen téren a székely megyék átlaga 3,61 százaléka a szilágyságinak. Mindez egyértelműen mutatja, hogy ahol kismértékű a magyar katonaság elleni provokáció, partizántámadás, ott a katonai beavatkozások, felelősségre vonások, büntetések száma is elenyésző. A magyar katonai bevonulás Erdély nagy részén nemcsak békésen zajlik, hanem diadalmenetben is. A magyar lakosság örömmel fogadja a felszabadítókat.
Az Ippen elkövetett megtorlás előzményeihez tartoznak a román katonák atrocitásai, az orvlövészek, az orvtámadások, a rémhírek és az így gerjesztett hisztéria. A szeptember 7. utáni napokban az itt felvonuló budapesti 2. gyalogdandár alakulataira lőnek. Szeptember 11-én a Szilágyszegről Szilágygörcsön felé menetelő 32/I. zászlóalj parancsnoka arról értesül, hogy a közeli Debren nevű községben katonai ellenállásra lehet számítani. A községbe küldött járőröket valóban ellenséges hangulatú lakosság fogadja. Egy Tyerján Alexa nevű férfi nemcsak nyilvánosan becsmérli a honvédséget, hanem megtámadja Tóth János gyalogos járőrt, aki önvédelemből kénytelen fegyverét használni.
A szilágysomlyói járás katonai vezetője szeptember 13-i jelentésében arról számol be, hogy Alsó-, Felsőkaznacs, Márkaszék, Porcz, Lesmér, Somály és Kémer környékén fegyveresek garázdálkodnak. A II. hadtest vezérkari főnökét is arról értesítik, hogy a Szilágysomlyó melletti erdőkben mintegy 80–100 fős fegyveres banda tanyázik. Egy esetleges partizánakció elhárítására a 2. gyalogdandár parancsnoka kénytelen elrendelni e terület átfésülését, és a 32. gyalogezred katonáiból karhatalmi egységet szervez. Délután 5 órakor újabb hír borzolja a kedélyeket. Szilágysomlyó és Szilágynagyfalu közt a közeli erdőből többször tüzet nyitnak a távbeszélőt lefektető járőrre. Épp ez idő tájt érkezik a Bedő Zsolt főhadnagy parancsnoksága alatt álló karhatalmi század Szilágyippre, hogy házkutatásokat tartson, begyűjtse a lakosságnál lévő fegyvereket. A honvédeket Nagyfaluban az a hír fogadja, hogy egy almáskosárba rejtett pokolgépes merényletben három magyar katona életét vesztette. Ez rémhír a javából, de akkor ezt nem tudhatta senki. A félretájékoztatás szerint egy honvéd lőszeres kocsira a helybeliek almával teli kosarat tesznek fel, amelybe pokolgépet rejtettek, tehát partizánakcióra került sor. Lényegében a szabálytalanul tárolt – a margittai román laktanya pincéjében talált – kézigránátok robbannak fel szeptember 7-én a VI. hadtest 11/1. géppuskás századának lőszeres kocsiján. A gránátok a hepehupás úton élesítődnek, a robbanáskor halálosan megsérül a lőszertisztes és a kocsihajtó. A honvédek elleni provokációk, a rémhírek hozzájárulnak a honvédség elkeseredéséhez, a bosszú hangulatának kialakulásához. Ilyen előzmények árnyékában kerül sor az ippi atrocitásokra és nagyszámú ártatlan ember halálára.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bálint Gábor újraértékelése
Száz éve halt meg Székelyföld egyik kiváló keletkutatója, nyelvésze, Szentkatolnai Bálint Gábor (1844–1913), munkásságának teljes feldolgozásával még adós a magyar tudomány, sajnos, eddig főleg külföldi egyetemek és kutatóintézetek figyeltek fel a magyar szakember páratlan munkájára.
A kolozsvári egyetem egykori professzora munkásságának feltárását máig hátráltatja az a sok rosszindulatú pletyka, melyet irigyei ragasztottak rá, máig úgy él a magyar szakirodalomban, mint tévelygő, dilettáns és délibábokat kergető ember, talán ezért is félnek sokan a beidegződéseket cáfolni. Megpróbáljuk bemutatni, hogy milyen úttörő kutatást végzett a székely tudós és hazafi, ki közel harminc nyelven beszélt.
Tatárok és mongolok
A Magyar Akadémia az 1860-as évek végén a tatárok és a mongolok nyelvének tanulmányozására egy fiatal nyelvészt akart kiküldeni. A mongol nyelvet tanulmányozó, akadémikus és szótárszerkesztő Fogarasi János meg akarta tudni, vajon a mongol nyelv tényleg nagyon hasonlít-e a magyarra. A választás Bálint Gáborra esett, aki sok nyelvet bírt, és vállalta a hosszú utat, hogy kutatásokat végezzen a cári birodalomban. Bálint Gábor eljutott a kazani tatárokhoz, ahol a Kazani Egyetemen is végzett kutatást, konzultált a legkiválóbb tudósokkal, néprajzi gyűjtést is végzett, majd a Volga folyó mentén élő mongolokhoz, a kalmükökhöz ment, akik nagyon archaikus nyelvet beszélnek. Mindkét helyen páratlan nyelvészeti és néprajzi gyűjtést végzett, Bálint nem az irodalmi, hanem az élő, beszélt nyelvet tanulmányozta. Rövid tartózkodása ellenére alaposan feltárta a két nyelv szerkezetét, és hasonlóságot keresett a magyar nyelvvel. Ezt követően Urgába, a mai Mongólia fővárosába, Ulánbátorba utazott, hogy az ottani mongol nyelvjárást tanulmányozza, illetve hogy megtanuljon mandzsu nyelven. Akkoriban a mongolok a mandzsu birodalomhoz tartoztak. Erről az útjáról nagyon sok feljegyzést készített, melynek nagy része máig kiadatlan, jelenleg az MTA kézirattárában hever, csupán néhány tanulmánya jelent meg a mandzsu táltoshitről, valamint a burját-mongol nyelvről. Bálint hazatérve tartott néhány előadást az akadémián, sőt, úgy tűnt, hogy karrierje szépen ível felfelé, hiszen három akadémikus, köztük Hunfalvy Pál is levelezőtagnak ajánlotta. Sajnos, Bálintnak akadt egy komoly ellenfele Budenz József személyében, akivel a magyar nyelv kérdésében heves összetűzésbe keveredett. Budenz szakmai féltékenységből mindenképpen el akarta távolítani ellenlábasát, a tehetséges és sok nyelven beszélő székely fiatalt. Először is megakadályozta, hogy Bálint önálló mongolisztikai tanszéket hozzon létre Budapesten, megszüntették magántanári állását, aztán akadémiai segélyét is megvonták. Mivel a keleti nyelveket nem beszélő kollégái nem értették meg újszerű meglátását, elterjesztették róla, hogy dilettáns, és a magyart minden nyelvvel rokonítani akarja. Bálint munkáiból világosan kiderül, miként gondolkozott ő az eurázsiai nyelvek kapcsolatrendszeréről, mely felfogás egyezett néhány kortársának nézetével. Ő az akkori nemzetközi elnevezésekben szereplő „turáni”, vagy „szkíta” népek nyelvét akarta tanulmányozni, és azok hasonlóságait kimutatni és elemezni. Miután ellenfelei miatt nem kapott állást otthon, Bálint közel húsz évre külföldre távozott, változatos, de bizalmi állásokban helyezkedett el. Az 1880-as évek végén már az Athéni Egyetemen tanított. A székelyek nem tűrték el, hogy kiváló tudósuk idegen földön kamatoztatja tudását, ezért mozgalmat indítottak hazahozatalára. Ennek élére Jakab Elek kiváló akadémikus-történész állt. 1891-ben sikerült hazahozni Bálintot, és Kolozsváron tanszékvezetői állást szereztek neki. Tizenkét évig irányította az ottani Urál-altaji Tanszéket. Kevesen tudják, hogy vezetése alatt ez a tanszék Európa legszínvonalasabb intézményévé vált, csak ott lehetett például japán nyelvet vagy éppen kabardot tanulni, de a mongol nyelv is ritkaságszámba ment az öreg kontinensen. Bálint Gábor tudományos igényű írásait az Erdélyi Múzeumban tette közzé, de fontos kultúrtörténeti cikkeket közölt a Székely Nemzetben, mint amilyen Dzsingisz kán végrendelete vagy a buddhizmusról szóló elmélkedése. Egyik könyve, A honfoglalás revíziója szintén a kincses városban jelent meg, értékelése még várat magára. Bálint Gábor nagysága abban is megmutatkozott, amikor megírta: a nyelvészek nem tudják eldöntetni egy-egy nép származását, ők csak adatokat gyűjtenek, amelyeket a történészeknek kell elemezniük. Bálint ismerte korlátait, és a nyelvészet eredményeit nem tartotta egyedüli helyes megoldásnak. Ő abban segített, hogy mind az ókori, mind a keleti nyelvekből nagyon sok, a magyarok elődeire vonatkozó forrásanyagot fordított le, a görögtől az arabig. Publikációiból, valamint a megmaradt könyveiből kiderül, hogy Bálint nemcsak jól ismerte a külföldi és hazai szakirodalmat, de helyszíni tapasztalatai alapján rengeteg fontos adattal gazdagította magyar tudományt.
Hun kutatás
Bálint Gábort a Magyar Akadémia azért küldte ki a kalmükök, majd a mongolok közé, hogy tanulmányozza a magyar és a mongol nyelv közti hasonlóságot. Fő pártfogója, az akadémikus Fogarasi János ugyanis nagyon közelinek tartotta a két nyelvet. Bálint négyéves kutatóútja után hazatért, és az Akadémián be is számolt gyűjtéséről. Ő azonban nem magyar–mongol rokonságról beszélt, hanem rájött arra, hogy a sok egyezés alapja a hun lehetett, ezért a hunokról is gyűjtött néhány forrásadatot. Deguignes védelmében állást foglal az ázsiai hun és az európai hunok azonosságáról, és már akkor megállapította, hogy a kínai krónikákban szereplő xiong-nu kifejezés a kínai fogalomírás szerint egy hun vagy hunnu alakot ad vissza. Ezt ma már a kínai nyelvészek is megerősítették. Sőt, kimutatta, hogy a tamul és a szanszkrit nyelvben a hun szó „huna” alakban van jelen, ami azt igazolja, hogy hunok Észak-Indiában is éltek. A szakirodalomban talált egy huni népet is, mely a dél-kínai Jünnan tartományban élt, Bálint őket is a hunok utódainak tartotta. Ezt legutóbb a koreai régész, Kang In Uk igazolta. Korábban már orosz régészek is rájöttek arra, hogy abban a térségben sztyeppei lovasok éltek. Bálint nyelvészeti munkái után 1901-ben megírta A honfoglalás revíziója című kötetét, melyben visszatért a hun kérdésre. Megállapította, hogy a mongol nyelvben található sok magyar szó hasonlóságának csak egyetlenegy magyarázata lehet: az igaz nemzeti hagyomány Hunorról és Magorról. Bálint a mongol történelem kapcsán is megemlíti a hunokkal való szoros kapcsolatot. Azt állította, hogy számos mongol törzsnév megtalálható a székely magyar nemzetnél, sőt, az életmódra és az anyagi kultúra tárgyaira utaló szavak is a hun rokonság bizonyítékai. Ugyancsak Bálint Gábor világított rá arra, hogy a hunok története nem a Volgánál vagy a Donnál kezdődik, hanem Kína szomszédságában, sőt, már akkor rájött arra, hogy a hun műveltség szempontjából a kínai és nem a perzsa hatásokat kell figyelembe venni. Ezt a 20. században a sinológusok szintúgy megerősítették.
Dravida- vagy tamil-kérdés
Bálint Gábor 1891-es hazatérése után szülőfalujában összeállította hatalmas gyűjtésén alapuló tamil–német szótárát, melynek cédulaanyaga talán még ma is megtalálható a Székely Nemzeti Múzeumban. Szótárával szintén az európai kutatók élére emelkedhetett volna, ha külföldön széles körben megismerik munkásságát, hiszen elsők között fedezte fel a dél-indiai nyelv fontosságát a közép-ázsiai népek és a magyarok nyelvének tanulmányozásában. Mindenesetre ő volt az első olyan európai tudós, aki német–dravida szótárt írt, hiszen előtte csak az angol Caldwell jelentetett meg nyelvtani összefoglalót angol nyelven. Sajnos, még az angol tudós műve sem váltott ki hatást a magyar nyelvészekből, sőt, jóformán senki sem hivatkozott rá. A tamil és a magyar nyelv közötti kapcsolat kutatását tehát brit tudósok kezdték meg, akik a 19. század folyamán többször megfordultak az indiai gyarmatokon, és megismerhették az ottani népek nyelvét és műveltségét. Rájöttek arra, hogy a tamil/dravida nyelv nem tartozhat az „indoeurópai” nyelvcsaládba. Elsőként Rasmus Rask híres dán nyelvész mondta ki, hogy a dravida szkíta nyelv lehet, és ezt a többiek széles körben elfogadták. Maga Caldwell, a tamil nyelv kutatója is hasonlóan vélekedett, sőt, angol és francia nyelvészek az ékiratok nyelvét is akkoriban szkítának/magyarnak gondolták. A 19. században Max Müller hatására a szkíta elnevezést felváltotta ugyan a turáni elnevezés, de mondhatjuk, hogy végeredményben a két kifejezés ugyanazt jelenti. Míg nálunk az ugor–török háború után tilalmas témává vált minden új nyelvészeti elmélet, amely nem a finn (ma: uráli) elméletet támasztja alá, addig Nyugat-Európában folytatódott a többféle kutatási irány. A tamil nyelv magyarhoz fűződő kapcsolatát tekintélyes nyugati nyelvtudósok is helyesnek tartották, és ma is végeznek ilyen irányú kutatásokat. Az 1960-as években készült el az első angol–tamil etimológiai szótár, és akkoriban több nyelvész is kimutatta a tamil–uráli nyelvek kapcsolatát. Ma már többen úgy vélik, hogy a tamilok elődei Közép-Ázsiából, majd Pakisztánból vándoroltak délre, és nyelvük szkíta-fajta lehetett. Így utólag angolszász kutatók igazolják az elfeledett és sokat rágalmazott székely tudósunk igazát.
Kabardok, avagy kaukázusi magyarok
Bálint Gábor 1895-ben részt vett a Zichy-expedícióban, és eljutott a Kaukázusba. Ott megtanulta a kabard nyelvet, melyet a magyarhoz nagyon közelinek talált. Hazatérve kiadott egy kabard–magyar–latin szótárat, amelyet az idő óta is a világ legjobbjának tartanak, sőt, ma már fontos nyelvemlék is. A kabardok kapcsán Bálint csak futólag szólt a kaukázusi magyarok utódairól, valamint Madzsar város romjairól. Ezt a témát később Bendefy László alaposan kutatta, aki a pápai bullákkal igazolta, hogy még 1329-ben is volt az ottani magyaroknak királya, Gyerentyán. Veres Péter etnográfus szerint a kaukázusi térség kutatásában a legjelentősebb eredményt kétségkívül Bálint Gábor orientalista nyelvész érte el, aki hosszú tanulmányútja során a Zichy-expedícióval 1885-ben az adige nyelvet, pontosabban annak keleti, kabard dialektuscsoportját behatóan tanulmányozta. Veres szerint ezzel a Kaukázus hegyei között végzett, voltaképpen mostanáig felülmúlhatatlan nyelvészeti teljesítményével a nemzetközi tudományosságban elévülhetetlen érdemeket szerzett, nevét örökre beírta a kaukazológia aranykönyvébe. Bálint Gábor munkásságát jól ismerik a kabardok és a kalmükök, ott szinte nemzeti hősként tisztelik. Az ottani szakemberek szerint még senki sem írta le olyan pontosan nyelvüket, mint a magyar nyelvész. Kína, a Belső-mongol Autonóm Tartomány Egyetemén hamarosan feldolgozzák a nagy székely tudós munkáit. Ők már 2005-ben egyik kiadványukban leírták, hogy Bálint volt a magyar mongolisztika megalapítója!
Az Oroszországhoz tartozó Tatárföldön, Kazanyban szintén érdeklődnek Bálint munkássága iránt, szeretnék megtudni, mit gyűjtött a kiváló tudós.
(Elhangzott 2013. augusztus 16-án a Székely Nemzeti Múzeumban a II. Rika eredetkutató tábor záróeseményeként.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mi, hol, mikor?
Ünnep Csernátonban
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum fennállásának negyvenedik évfordulóján ma 13 órától ünnepi rendezvénnyel emlékezik a múzeumalapításra. A megnyitó után bemutatják A csernátoni Haszmann Pál Múzeum című albumot, majd a rádiókiállítás működőképes darabjait szólaltatják meg. 15 órától a Codex régizene-együttes koncertje, 16 órától pedig a Csernátoni burrogtató című gépésztalálkozó, régi gépek bemutatója várja az érdeklődőket.
A Nemzetközi Néptáncfesztivál és Őszi Vásár programja
Ma: 11 órától a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban borvízkóstolás; a színpadon táncegyüttesek műsora; 13 órától vásári bábjáték: Szegény ember királysága (Cimborák bábszínház); 15 órától népviselet-bemutató a külföldi néptánccsoportok közreműködésével; 15.30 órától táncegyüttesek műsora; 17.30 órától a Nemzetközi Néptáncfesztivál gálája: Világok tánca – a fesztivál résztvevőinek közös produkciója; 18.30 órától Fabatka és meghívottai (Sepsiszentgyörgy); 21 órától Nadara zenekar; 21.30 órától táncház, nemzetközi folkest a Bástya vendéglőben. Holnap: 11 órától Tökfesztivál a vásártéren: töklámpáskészítés, tökszobrászat, tökínyencségek felszolgálása (záróra: 16 óra) – a Gyermekek Palotájának környezetvédelmi köre és a Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat; 12 órától a színpadon gyermektáncház a Folker együttessel; 17 órától Párbeszédek az udvari zene és a népzene, valamint az udvari táncok és a népi táncok között – muzsikál a Codex együttes (Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda), közreműködik a Háromszék Táncegyüttes és a Passeggio Historikus Táncegyüttes (Kolozsvár); 18.30 órától menasági énekek és táncok – Repülj, Madár Hagyományőrző Egyesület; 20 órától Muzsikás együttes (Budapest). Állandó programok: 10–20 óráig őszi termény- és kézművesvásár a Szabadság téren; 11–20 óráig borvíztörténeti kiállítás – a Kulturális Örökségnapok részeként az Erzsébet parkban; 11–17 óráig népi gyermekjátékok – a Guzsalyas Alapítvány, a Caritas Családsegítő Szolgálata, a Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat, a Tanulók Palotája, valamint a Vöröskereszt közreműködésével a Szabadság téren; 11–17 óráig történelmi játékok – Toma és csapata (Tolna) az Erzsébet parkban; 14–15 óráig Jó ebédhez szól a muzsika – István Ildikó és zenekara zenél a vásári csárdában; 13–15 óráig vásári csárda hagyományos étkekkel és borkert; 18–20 óráig estebédhez szól a muzsika – István Ildikó és zenekara zenél a vásári csárdában. További részletek a www.sepsi.ro oldalon találhatók. Béke-világnap Kézdivásárhelyen
A Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi sportiroda immár ötödik alkalommal emlékezik meg a béke világnapjáról ma 18 órától. Kérik a lakosságot, hogy ma délután alkossák meg velük a békejelt a városi sportcsarnok és a stadion között. Ha lehet, mindenki fehér felsőben menjen a rendezvényre. Bővebb információ a zoldnap.info/web/bekenapja_otodszor honlapon.
Civil konferencia
A sepsiszentgyörgyi Lábas Házban Nyelv és közösség, nyelvi jogaink című konferenciával folytatódik ma a Civil Napok programja. 9.30 órától a Civilek Háromszékért Szövetség elnöke, Bereczki Kinga köszöntője, után a következő előadások hangzanak el: A nyelvi közösség szolgálata. Tudunk-e élni a joggal? – Tulit Ilona, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács alelnöke; Gyakorlati jogérvényesítés az anyanyelvhasználat terén – Horváth Kovács Ádám, a Civil Elkötelezettség Mozgalom elnöke; Kétnyelvűség az intézményekben és a vállalatoknál – Szőcs Csongor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke; Anyanyelvhasználat Székelyföldön – Helyi kezdeményezések és projektek bemutatása – Soós Gyula önkéntes; Jogok a jogtalanságban – Gazda József szociográfus és művészeti író; A magyar nyelv védelmében Háromszéken – Bereczki Kinga. 12 órától a konferencia zárása.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar csoportok létrehozása várat magára a MOGYE-n
Pozitív lépés: külön struktúrában a magyar oktatók
Tegnap a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar professzorai sajtótájékoztatón számoltak be az egyetem magyar oktatással kapcsolatos aktuális kérdéseiről. Főként a magyar sajtó képviselői voltak kíváncsiak a legfrissebb információkra, amelyek részben pozitív, részben negatív előjelűek az önálló magyar vonal létrehozásának folyamatában.
Dr. Szabó Béla professzor előrebocsátotta, pozitív bejelentésekkel kezdi: nem az udvaron vagy az egyetemen kívül, más helyiségben, hanem a MOGYE egyik előadótermében tarthatják a sajtótájékoztatót. Azért tartották fontosnak ezt a tanév előtti sajtótájékoztatót, hogy jelezzék: a MOGYE magyar tagozatának ügye nem oldódott meg, pontosabban csak részlegesen, vagy nem úgy, ahogy szerették volna.
– Májusban jeleztük, milyen problémáink vannak, amelyek a tanügyi törvény értelmében megoldhatók lennének. Hangsúlyoztuk, mi tulajdonképpen kétnyelvű oktatást szeretnénk, ennek függvényében alakítanánk ki a magyar vonal csoportjait, a főtanszékeket. Akkor hangsúlyoztuk, várjuk az akkreditációs folyamat lezárását, amely külön történik mindkét oktatási vonal esetében. Itt állunk az egyetemi év küszöbén, egyeztetések folynak, kihallgatást kértünk az egyetem ügyvezető vezetőségétől. Egy biztató lépés történt: három nappal ezelőtt a szenátus ülésén megszavazták, hogy a tanárok bérjegyzékén – beleértve a tanársegédeket is – megjelölik, hogy az illető tanársegéd a román vagy a magyar vonalhoz tartozik. Eddig az egyetem vezetősége hallani sem akart erről a beosztásról. A jelenlegi döntést azzal indokolták, hogy az akkreditáció során a bizottságnak tudnia kell, hogy a tanárok melyik vonalhoz tartoznak. De a dolgok logikus kronológiája szerint, ha ez a lépés megtörtént, ennek következménye a csoportok megszervezése kellene legyen. Azonban az erre vonatkozó kérésünket határozottan visszautasították. Ezt azzal indokolták, hogy a szenátus erről májusban már szavazott, és nem térnek vissza rá – fogalmazott dr. Szabó Béla professzor.
Dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes elmondta, jóllehet minden tanár esetében megjelölték, melyik tagozathoz tartozik, van egy gond, éspedig az, hogy a 40 százaléknyi magyar diáklétszámhoz képest az egyetemi oktatók aránya csupán 30 százalékot tesz ki, holott a tanárok részaránya megegyező kellene legyen a diákok részarányával. Az oktatás optimizálása érdekében azt javasoltam, hogy mind a román, mind a magyar csoportokhoz rendeljék az állásokat, s így kapnánk egy világos struktúrát – fogalmazott a rektorhelyettes.
Dr. Szabó Béla a magyar csoportok létrehozásának elutasításával kapcsolatban hozzátette, újabb huzavona történik, ami nem újdonság.
– Eltelt egy év, amióta aláírtuk a hétpontos protokollumot. Ebből van, amit betartottak, de a zömét nem. A hatodik pont a magyar tagozat tanársegédjeinek magyarnyelv-ismeretére vonatkozott. Azt kifogásolták, hogy ez alkotmányellenes. Végre elértük, hogy a magyar tanársegédek helyzete megoldódik, de a MOGYE-n folyó magyar oktatás tényleges megoldása tovább halasztódik. Eltelt a nyár, s az akkreditáció nem történt meg, ami vagy véletlen, vagy nem. Az akkreditációs bizottságot október első tíz napjában várjuk. A protokollumba azt is befoglaltuk, hogy az akkreditációs folyamat végén hány csoportot és hány tanszéket szervezünk. A szenátus ülésén azonban eltekintettek a csoportok szervezésétől, holott ez csak egy technikai kérdés, semmilyen akadály nem lenne, ha akarnák. Ha a tanárok „szétválasztása" megtörtént, akkor ez a diákok szintjén is meg kell történjen. Tavaly elhalasztottuk a csoportok létrehozását, idén nem szeretnénk ugyanezt tenni. A tanügyminiszté-riumhoz fordulunk, hiszen ennek az intézménynek kellene szavatolnia a törvény betartásáért. Igaz, hogy az elmúlt két évben, amióta gondok vannak a magyar oktatással, három-négy alkalommal is fordultunk írásban a minisztériumhoz, és egyszer sem kaptunk választ. Ha nem kapunk választ, akkor a polgári engedetlenség eszközeihez fordulunk – fogalmazott a professzor.
Mit akarunk mi? – tette fel a kérdést dr. Benedek Imre professzor: – A tanügyi törvény betartását, magyar nyelvű oktatást, amit törvény garantál. A magyar vonalon teljes oktatói struktúrát, önálló magyar csoportokat, magyar tanszékeket, ahol kétnyelvű oktatás folyik, hiszen románul is tudniuk kell a leendő orvosoknak. Ha ezt nem biztosítják, akkor olyan megnyilvánulásokat helyezünk kilátásba, amelyek eredményhez vezetnek – összegzett dr. Benedek Imre.
A MOGYE-n az egyetemi évet 1700 magyar diák kezdi, akik mindig pozitívan álltak a magyar oktatás kérdésének megoldásához. Az egyetemi oktatók az elkövetkezőkben is erre számítanak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Közvitát kezdeményez Temesvár polgármestere a „szégyenszobor" köztéri felállításáról
Közvitát kezdeményez Nicolae Robu, Temesvár polgármestere arról, hogy köztérre kerüljön-e a városban a Hűség oszlopa nevű – a korabeli magyar lakosság által „szégyenszoborként" emlegetett – emlékmű.
A neogótikus stílusú emlékművet 1853-ban Ferenc József osztrák császár adományozta Temesvárnak hálája jeléül, amiért a város védői 1849-ben ellenálltak a magyar szabadságharcosok több mint száznapos ostromának. A polgármester azt követően nyilatkozott erről vasárnap a Timis Online portálnak, hogy pénteken tárgyalt az emlékmű felállítását kifogásoló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi vezetőivel.
„Az első pillanattól azt mondtam, hogy a Balcescu téren kialakítandó körforgalom közepén álljon egy emlékmű. Azt javasoltam, hogy ez a Hűség oszlopa legyen" – idézte a portál a polgármestert. Robu azt is hozzátette, hogy az egészséges társadalmak elfogadják a múltjuk jó és árnyoldalait egyaránt, és nem érti, miért csinálnak egyesek ügyet az emlékmű felállításából.
Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, a polgármesterrel folytatott beszélgetésen azzal érveltek: nem szerencsés, ha az 1989-es forradalom városában egy olyan emlékművet állítanak köztérre, amely az abszolutizmus győzelmét hirdeti egy szabadságharc fölött.
Azzal is érveltek, hogy az emlékmű a Lippai úti temetőben Temesvár osztrák védőinek a korábbi tömegsírját jelöli meg. Az RMDSZ-elnök azt is megjegyezte, eddig több százan írták alá azt a jegyzéket, amelyben a temesvári magyarság az emlékmű köztérre költöztetése ellen tiltakozik.
Az 1853-ban felavatott emlékmű eredetileg a temesvári vár egyik terén állt. Az építményen allegorikus alakok jelezték az osztrák katona fő jellemvonásait. Az emlékmű talapzatáról szörnyalakok acsarkodtak felfelé, a magyar honvédeket jelképezve. A magyar lakosság többször megrongálta az alkotást, ezért az emlékmű szörnyalakjait 1885-ben eltávolították. Az emlékmű 1936-ban került a Lippai úti temetőbe.
MTI Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, a polgármesterrel folytatott beszélgetésen azzal érveltek: nem szerencsés, ha az 1989-es forradalom városában egy olyan emlékművet állítanak köztérre, amely az abszolutizmus győzelmét hirdeti egy szabadságharc fölött.
Azzal is érveltek, hogy az emlékmű a Lippai úti temetőben Temesvár osztrák védőinek a korábbi tömegsírját jelöli meg. Az RMDSZ-elnök azt is megjegyezte, eddig több százan írták alá azt a jegyzéket, amelyben a temesvári magyarság az emlékmű köztérre költöztetése ellen tiltakozik. Az 1853-ban felavatott emlékmű eredetileg a temesvári vár egyik terén állt. Az építményen allegorikus alakok jelezték az osztrák katona fő jellemvonásait. Az emlékmű talapzatáról szörnyalakok acsarkodtak felfelé, a magyar honvédeket jelképezve. A magyar lakosság többször megrongálta az alkotást, ezért az emlékmű szörnyalakjait 1885-ben eltávolították. Az emlékmű 1936-ban került a Lippai úti temetőbe. MTI
Erdély.ma