Álláspontot adott ki az Erdélyi Magyar Néppárt az igazságügyi törvények módosításáról
Álláspontot adott ki az Erdélyi Magyar Néppárt az igazságügyi törvények módosításáról, amelyben leírják, hogy az EMNP tagjai és támogatói aggodalommal követik az igazságügyi törvények módosítását célzó kormánypárti döntéseket. A Szilágyi Zsolt elnök, és Toró T. Tibor ügyvezető elnök által aláírt állásfoglalásban kiemelik, hogy a román igazságügyi rendszer reformját a Néppárt is szükségesnek tartja, hiszen az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények pontatlanságaira vagy az esetlegességeire a mindennapi gyakorlatból elég példát lehet hozni, de az Alkotmánybíróság is erre kötelezi a jogalkotót. Ugyanakkor megalapozottnak tartják a gyanút, hogy e döntések mögött sokszor nem csak a jogállamiság iránti elkötelezettség, hanem inkább a kormánypárti elit és szövetségeseinek önös hatalomtechnikai érdekei, illetve a korrupcióellenes harc szereplőinek megleckéztetése rejlik – írják. „Ezt támasztja alá a szóban forgó törvények módosítása során mutatkozó számos, a parlamenti szokásjog és gyakorlat határait feszegető eljárás, továbbá a kormányzati bizonytalanság és következetlenség mind a tartalmi, mind a kommunikációs kérdésekben. Beszédes tény az is, hogy a kormány végül hosszas huzavona után lemondott törvénykezdeményező jogáról és úgy döntött, hogy »kecskére bízza a káposztát«, amikor három olyan honatyának (Florin Iordache bukott miniszter, Eugen Nicolicea és Şerban Nicolae elhíresült parlamenti bizottsági elnökök) játszotta át a tervezetek parlament elé terjesztését, akiknek mind szakmai, mint politikai előélete ebben a kérdésben finoman fogalmazva is kétes” – áll az állásfoglalásban. Az EMNP szerint a kormány mögött álló parlamenti többség, „sajnálatos módon a magyar képviselők hathatós támogatásával, a törvényalkotási folyamat során figyelmen kívül hagyta a jelentősebb szakmai csoportosulások által megfogalmazott érdemi kifogásokat, nem vett tudomást a Legfelsőbb Bírói és Ügyészi Tanács többszöri negatív véleményezéséről, eltekintett fontos – közöttük az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió meghatározó országai – diplomáciai testületek, valamint nemzetközi integrációs szervezetek figyelmeztetéseitől, és minimális érzékenységet, de annál inkább hatalmi arroganciát mutatott az »utca« hangja iránt is, amely a hónapokig zajló és százezreket megmozgató tüntetések során egyre erősebben szólt” – írják. Amiatt is kiemelik aggályikat, hogy a parlamenti többség nem mutatott hajlandóságot „a jogállamiság legtekintélyesebb nemzetközi őre”, az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság álláspontjának kikérésére sem. „Miután a törvényalkotási folyamat parlamenti szakasza lezárult, a korrekciós lehetőség már csak az államelnök és az alkotmánybíróság kezében van. Reményünket fejezzük ki, hogy az államelnök élni fog alkotmányos jogával és kihirdetés helyett visszaküldi a törvénycsomagot a parlamentnek, továbbá él befolyásával és eléri azt, hogy a parlamenti vita újrakezdésekor a Velencei Bizottság véleményezése legyen az irányadó” – áll az állásfoglalásban. „A magyarság szavazataival parlamentbe jutott képviselőktől pedig azt várjuk, hogy a jogállamot érintő álláspontjuk kialakításánál törekedjenek minél szélesebb konszenzusra az erdélyi magyar társadalmon belül. Nekünk, számbeli kisebbségben élő magyaroknak a jogállamiság nem csak a demokrácia szempontjából fontos, hanem létkérdés. Ezért ebben ne kössenek a közösségünk számára semmilyen hasznot nem hozó elvtelen megállapodásokat!” – zárul az állásfoglalás. (közlemény) Transindex.ro

Ezért szavazta meg az RMDSZ a költségvetést
A parlament pénteken megszavazta a 2018-as állami költségvetést, valamint a társadalombiztosítási költségvetés tervezetét. Az RMDSZ parlamenti csoportja igennel szavazott a költségvetésre, mert Tánczos Barna szenátor elmondása szerint úgy ítélték meg, hogy a költségvetési törvény számos pontban kedvező az erdélyi magyarság számára.
Az önkormányzatok finanszírozását illetően továbbra is kétségeik vannak
A szenátor kiemelte, az RMDSZ javaslatára több erdélyi beruházás is folytatódhat, illetvelletve kezdődhet el a 2018-as állami költségvetés alapjaiból. „A Szövetség munkájának eredménye, hogy elkülönítenek pénzeket az erdélyi repterek korszerűsítésére, biztosítják a magyar pedagógus-továbbképző központ beindításához szükséges forrásokat, illetve az is, hogy a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub állami költségvetési támogatásban részesül. Kezdeményezésünkre a zilahi megyei sürgősségi kórház is jelentős fejlesztéseket eszközölhet. Ennek ellenére kétségeink vannak afelől, hogy a költségvetés végrehajtása során miként oldják meg az önkormányzatok finanszírozását, amelynek számítási képlete jelentősen változik jövőre, és amely elsősorban a kisebb önkormányzatoknak kedvez. Tekintettel arra, hogy a költségvetési törvény számos tekintetben kedvező az erdélyi magyarok számára, és hogy a parlamenti munka során több javaslatunkat is sikerült elfogadtatni, az RMDSZ parlamenti csoportja által meghozott döntés értelmében megszavaztuk a 2018-as állami költségvetést” – nyilatkozta Tánczos.
Prioritásként kezelték a reptereket
Az RMDSZ pénzügyi szakpolitikusa szerint a repülőterek vonzáskörzetükben jelentősen hozzájárulnak a gazdaság fejlődéséhez, ezért az RMDSZ számára minden költségvetési vita alkalmával prioritás volt, hogy ezek modernizációjára pénzforrások kiutalását kérje. Tánczos szerint 2018 már a második olyan év lesz, amikor az RMDSZ javaslatára különítenek el összegeket az állami költségvetésből a nagyváradi és a marosvásárhelyi repülőterek számára.
„Idén is kezdeményezésünkre több millió lejes állami költségvetési finanszírozásban részesültek az erdélyi repterek: jövőre a marosvásárhelyi légikikötő 40 millió lejt, a nagyváradi reptér több mint 10 millió lejt kap fejlesztési munkálataira. Emellett 2018-ban a szatmárnémeti repülőtér számára is 10 millió lejes finanszírozást biztosít a költségvetési törvény, szintén az RMDSZ javaslatainak eredményeként” – mondta Tánczos Barna.
A szenátor arra is rámutatott, hogy decemberben a tanügyi törvény módosításával az RMDSZ-nek sikerült tisztáznia a magyar pedagógus-továbbképző központ beindításának jogi keretét, és a héten, második lépésként, a költségvetési törvény munkálatai során a finanszírozását is megoldotta.
Pénzt kap a nagyváradi pedagógus továbbképző központ és a zilahi kórház is
„Javaslatunkra mintegy 2 millió lejt különítenek el a jövő évi büdzséből a Nagyváradon létesítendő továbbképző központra, amelynek beindítását régóta várják az erdélyi magyar pedagógusok. Ez a központ lehetőséget teremt majd a magyar pedagógusoknak, hogy a képzéseket anyanyelvükön végezzék. Az itt megszerzett pontok szakmai előmenetelüket segítik” – hangsúlyozta a szenátor. Az RMDSZ javaslatára jelentősen növekedik a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub elkezdett beruházásainak befejezésére szánt költségvetési támogatást. A kormány által előterjesztett 400 ezer lejes keret 3 millió lejre nő.
Emellett költségvetési támogatást kap a zilahi kórház is. „A zilahi megyei sürgősségi kórház járóbeteg rendelőjének és műtőtermeinek kibővítésére és modernizálására közel 14 millió lejt kért az RMDSZ. Ez a projekt eredetileg nem szerepelt a költségvetés tervezetében, a Szövetség kezdeményezésére fogja a kormány finanszírozni jövőre a kórház beruházását” – mondta el Erdei-Dolóczki István, a képviselőház pénzügyi bizottságának tagja.
Az RMDSZ javaslatára rögzíti a költségvetési törvény azt is, hogy a jövő év első félévében 1000 lej marad a nyugdíjpont értéke. „Azért van szükség ennek feltüntetésére a jogszabályban, hogy egyértelműsítse és garantálja ezt a minimál értéket július elsejéig, amely időponttól egy sürgősségi kormányrendelet értelmében ez növekedni fog 10 százalékkal” – mutatott rá Erdei-Dolóczki István.
Változik az önkormányatok finanszírozási képelete
A jövő évi költségvetésben az önkormányzatok finanszírozásának képlete változik a legnagyobb mértékben. Mint ismert, januártól 16-ról 10 százalékra csökken a személyi jövedelemadó, amely az önkormányzatok egyik legnagyobb bevételi forrása. Az intézkedés hatására jelentős összegektől esnek el az önkormányzatok, amit valamilyen formában kompenzálni kell.
„Az RMDSZ azt javasolta, a jövedelemadóból befolyó összegek a jelenlegi 71,5 százalék helyett ezután 100 százalékban maradjanak helyben. Kezdeményezésünket a pénzügyi szakbizottság megszavazta, ám ezt követően, a plénumi vita során a liberális párt gyulafehérvári képviselője RMDSZ-ellenes és a javaslat elleni felszólalása elbizonytalanított több liberális honatyát a jelenlévők közül, és sokan a szavazáskor nem is tartózkodtak a teremben. A kormánypárti törvényhozók kitartottak saját elképzelésük mellett, így sajnos javaslatunkat visszautasította a parlament” – mondta az RMDSZ képviselője.
A képviselő szerint a kormány által kidolgozott finanszírozási képlet elfogadható része, hogy minden önkormányzatnak lesz egy minimális működési költsége, lakosonként 750 lej. Ez az összeg ugyanakkor nem lehet kisebb 1 millió lejnél a községek esetében, legalább 3 millió lejnek kell lennie a városok, és minimum 5 millió lejnek a municípiumok esetében. Ez a megoldás elsősorban a kisebb községeknek kedvez, hiszen nem kevés az olyan önkormányzat, amely saját jövedelemből nem tudja biztosítani a működéséhez szükséges pénzt.
Erdei-Dolóczki István kiemelte, az RMDSZ-nek a nagyobb városok, municípiumok költségvetésével kapcsolatban vannak fenntartásai, és módosító javaslatainak többségében a finanszírozásuk növelését kérte. A személyi jövedelemadó csökkenése miatt kevesebb pénzhez jutnak az említett önkormányzatok, holott „ezeken a településeken nagyon fontos lenne a fejlesztési költségek biztosítása, mert jelentős potenciállal rendelkeznek e téren” – hangsúlyozta Erdei-Dolóczki István.
Mint mondta, ezen kiesés egyensúlyozása érdekében dolgozták ki azt a korrekciós rendszert a költségvetésben, amely biztosítani hivatott, hogy 2018-ban egyetlen önkormányzatnak sem lehet kisebb költségvetése, mint 2017-ben. Ha az első félévi mutatók azt jelzik, hogy az éves költségvetése kisebb lesz az ideinél, akkor ezt a kormány köteles korrigálni az első félév végén. Ez alól várhatóan azok az önkormányzatok lesznek kivételek, amelyek 2016-ból és 2017-ből rendelkeznek pénztartalékokkal.
„A költségvetés tervezete az áfából visszaosztandó összegek megállapításánál az önkormányzatok 2016-os és 2017-es tartalékait is alapul veszi. Azok az önkormányzatok, amelyek 2017 végén tartalékolt pénzzel rendelkeznek, kisebb összeget kapnak a visszaosztás során, mint amennyi a számítási képlet alapján amúgy járna nekik. A megtakarításuk felével egyenlő összeget vonnának le a visszaosztandó bevételből. Az RMDSZ azt javasolta, hogy a levonás kiszámításánál ne vegyék alapul az uniós projektek kivitelezésére, illetve célirányosan támogatott projektek befejezésére tartalékolt összegeket. Ezek átlagosan az önkormányzatok megtakarításainak 80 százalékát teszik ki, így csak a fennmaradó 20 százalék felével megegyező levonásban részesülnek az áfa visszaosztása során. Ezt kompromisszumos megoldásként elfogadta a plénum, ennek ellenére továbbra sem lehetünk teljesen elégedettek ezzel az új rendszerrel, hiszen, ha kezdeményezésünkre kisebb mértékben is, még így is a jól teljesítő önkormányzatokat bünteti” – fogalmazott a képviselőház pénzügyi bizottságának tagja.
Tartható az 5,5 százalékos gazdasági növekedés jövőre?
„A 2018-as költségvetés 5,5 százalékos GDP-növekedéssel számol. Az idei több mint 7 százalékos növekedést látva, meggyőződésem, hogy ez egy tartható és reális tervezés, egy egészséges és nem túlfűtött gazdaságnak a növekedése. A 3 százalékos költségvetési hiánycél megfelel az ország uniós vállalásainak, ám valószínűleg az év második felében különböző költségcsökkentésekkel fogja tudni tartani ezt a kormány. A társadalombiztosítási kasszában látszani fog a személyi jövedelemadó és a tb-járulékok új befizetési rendszerének hatása, hiszen a bruttó fizetésbe beépítették a teljes társadalombiztosítási járulékot és ezáltal gyakorlatilag arra kényszerítik a vállalkozókat, hogy bruttó fizetésemelést alkalmazzanak, ha alkalmazottaik nettó bérét tartani akarják. A társadalombiztosítási büdzsé esetében 20 milliárd lejes plusz bevételre számíthat a kormány, egyértelműen a személyi jövedelemadó kárára” – összegezte Tánczos Barna, az RMDSZ szenátusi költségvetési bizottságának tagja.
Hozzátette, ami jelentős bevételi forrást jelenthet a költségvetésnek, az az uniós alapok lehívása, mert ha több pénz áramlik a gazdaságba ilyen formában, az a költségvetésben is megjelenik. A kormány jövőre 30 százalékos növekedésre számít e téren 2017-hez képest. (rmdsz-tájékoztató) Transindex.ro

Egymást ajándékozzák meg a csíkszentsimoni Böjte atya-ház lakói
„Jóérzéssel tölt el, hogy szemtől szemben állhatunk, és egymásnak adhatjuk át az ajándékot karácsonykor” – mondták a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központ fiatal lakói. A Böjte atya-házban 35 szegény családból származó vagy árva középiskolásról gondoskodnak.
A csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központba múlt héten látogattunk el, hogy elbeszélgessünk az ott élő fiatalokkal arról, hogy hogyan telnek a hétköznapjaik, és kapcsolódva az ünnepi hangulathoz, arra kértük, meséljenek, hogyan készültek az idei karácsonyra. Felvinczi István, a központ vezetője fogadott bennünket, aki mielőtt még a diákokkal találkoztunk volna, végigvezetett a Csíkszentsimon határában található telkük egy részén, ahová négy éve költöztek be, majd az úgynevezett „fiúk-házába” kalauzoltak bennünket, amelynek ebédlőjében már izgatottan vártak minket a fiatalok. Mint megtudtuk, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett házakban jelenleg 35 szegény családból származó vagy árva fiúról és lányról gondoskodnak, mindannyian 15-19 év közötti fiatalok.
Többségük a csíkszentmártoni szakközépiskola tanulója, ahol mezőgazdaságot, vendéglátást, turizmust tanulnak, ugyanakkor a gyermekvédelmi központban lehetőségük van arra is, hogy többek között lovas képzésben részesüljenek, valamint gépszerelést sajátítsanak el. Az ebédlő padjain sorjázó tinédzserek magabiztos, jó kedélyű fiataloknak tűntek, és ez a benyomás a későbbi beszélgetésünk során csak erősödött. Elmesélték, hogy a tavaly is karácsony előtt ünnepeltek, ugyanis a téli vakációt, valamint a szentestét sokan közülük a családjukkal töltötték, így azelőtt karácsonyoztak egyet közösen, mielőtt többen közülük hazautaztak volna. Pásztorjátékot adtunk elő, és aztán mindenki kapott ajándékcsomagot – osztották meg. Néhány héttel a karácsony előtt ugyanis levelet írtak az „angyalnak”, amelyben megfogalmazták, mit szeretnének ajándékba kapni. Kéréseiket magyarországi jóakarók teljesítették. „Mindenki névre szóló csomagot kapott, együtt bontottuk ki, megnéztük egymás ajándékait, fényképeket készítettünk” – emlékeztek vissza. Hozzátették, mégis az volt a legszebb abban a karácsonyban, hogy nagyon sokat nevettek, jól érezték magukat.
Az idei szeretet ünnepére is műsorral készültek a fiatalok, kérésünkre egy részletet előzetesen bemutattak. Két lány stand-up comedyjét láthattuk, akik a Szomszédnéni Produkciós Iroda humoristáinak produkciójából kiindulva játszották el egy társkereső helyzetét, jó hangulatot teremtve rövid előadásukkal az ebédlőben. A rögtönzött fellépés után arról beszélgettünk, hogy idén miben lesz másabb a karácsonyuk. Mint elmondták, ezúttal nem „külső angyaltól” várták a csomagot, hanem egymást ajándékozzák meg.
Korábban egy nagy kalapba tették ugyanis a neveiket, és sorsot húztak, hogy ki kinek kell saját kezűleg készített ajándékot adjon. Tavaly jó volt, de idén még jobb lesz a karácsonyunk, mert jóérzéssel tölt el, hogy szemtől szemben állhatunk, és egymásnak adhatjuk át az ajándékot – hangsúlyozták múlt heti látogatásunkkor. A közös ünneplést csütörtök estére időzítették, karácsonyfát állítottak, amelyet kézzel készült díszekkel díszítettek fel, és a díszvacsora után karácsonyi műsorral gondoskodtak arról, hogy örömteli legyen a szeretet ünnepe a közösségükben. Barabás Hajnal / Székelyhon.ro

A segítő emberek és a gondviselés jóvoltából mindent sikerült túlélni
A Szent Erzsébet Egyesület Pál atya vezetésével harminc árva vagy félárva gyerekről gondoskodik, akiknek az adományozó marosvásárhelyiek jóvoltából sikerült gondtalan, szép karácsonyi ünnepséget rendezni. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház átadta a gyűjtésből származott adományokat és még egy erre az alkalomra készült műsorral is meglepte a gyerekeket.
A legkisebb 5, a legnagyobb 17 éves Pál atya gondozottjai között, árvák és félárvák, akik számára a színház kezdeményezésére összegyűlt tartós élelmiszer – liszt, cukor, olaj, száraz tészta, konzervek – a tapasztalatok szerint egy fél évig is kitart az ésszerű gazdálkodás mellett. De tisztító- és tisztálkodó szereket is hoztak az adakozók, a nagytermi és kistermi bejáratoknál és a Merkúr üzletházakban kihelyezett gyűjtőládákba pedig játékok, tanszerek, háztartási felszerelések is kerültek.
Az idei adománygyűjtés mennyiségben és minőségben is felülmúlja az eddigieket – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Pál atya, aki azt is kiemelte, hogy az anyagi segítség mellett ugyanolyan fontos a morális támogatás.
Sokat jelent, ha érezzük, hogy van mögöttünk egy lelki támasz, egy olyan erkölcsi háttér, amelyre mindig lehet számítani. A segítő emberek adománya szeretetből fakad, mi pedig minden adományozónak azt kívánjuk, hogy ez a szeretet megmaradjon és éljen tovább – fogalmazott az atya.
Pál atya árvái valamennyien szeretetben élnek, a nevelőknek, gondozóknak egyformán szeretetre vágyó gyerekek, akiknek odafigyelésre, biztonságra, állandó támaszra van szükségük. A színház által szervezett ünnepi eseményen a Tompa Miklós- és Liviu Rebreanu Társulatok művészei – Benő Kinga, Alexandra Țifrea, Ciugulitu Csaba, Korpos András és Luchian Pantea – készültek egy meglepetés-műsorral, interaktív előadással, amelybe a színészek a kicsiket, de még a jelenlevő gondozókat is bevonták.
A közös játék megkezdése előtt Gáspárik Attila színházigazgató köszöntött mindenkit, majd elkezdődött az éneklés, tánc, beszélgetés. A hangulat oldotta Ciugulitu Csaba közvetlen bemutatkozása, aki valamennyi jelenlevőt megszólított, kihívott, kezet fogott vele. A zene ritmusára kezdődött a tánc, az ének, magyar, román és angol nyelvű slágerek, karácsonyi dalok, vidám szövegek hangzottak el. Majd mindenki nagy meglepetésére megérkezett a Mikulás is, ami azért is okozott nagy-nagy örömet a kicsik között, mert az idén nem sikerült személyesen is találkozniuk a nagyszakállúval. A Mikulásnak – Korpos Andrásnak – a Manócska – Benő Kinga – segédkezett, hiszen a Nemzeti jóvoltából az adományok mellett, mindenki személyes ajándékcsomagot is kapott egy-egy hatalmas szatyorban. Antal Erika / Székelyhon.ro

Nagycsaládok karácsonya
Amint azt meghirdettük, a Katalin Egyesület munkatársai karácsony előtt újra felkerestek Arad megyében 20 magyar nagycsaládot, amelynek tagjai 104, többségében kiskorú gyermeket nevelnek. Tartós élelmiszereket, édességeket, kalácsot, egy-egy banánosdoboz ruhaneműt, illetve a Csiky Gergely Főgimnáziumban újra megszervezet cipősdobozba rakott ajándékokat, de az RMDSZ-székházban összegyűlt adományokat is elvitték nekik.
Adományozó körúton
Az aradi nagycsaládok közül a tízgyermekes Csermák család idén is rendezett körülmények között, szerényen, de anyagi biztonságban várta a nagy ünnepet. A családfő a legkisebb gyermekkel, Ferenc Jenővel éppen egy temesvári klinikán tartózkodott, ahol a kisfiún sikeres plasztikai műtétet hajtottak végre.
A kisszentmiklósi nyolcgyermekes Bagi család sem szűkölködött, hiszen az Aradi Polgármesteri Hivatal szociális programjának a jóvoltából a kiskorúak mindennap ingyenebédet kapnak. A családapa viszont az egymás után érkező gáz-, villany-, illetve vízszámlák miatt izgult, mivel kőműves lévén, manapság nincs munkája.
Kakasvárosban a 11 gyermekes Feier családhoz éppen disznótorba érkeztünk, ahol a nagyobb fiúk komolyan segédkeztek a munkában. Amint az édesanyjuk, Ibolya elmondta, a 4 nagyfiú, az apjukkal együtt, németországi építőtelepeken dolgozott, egy csapatot alkotva. Mivel a családapának nem igazán ment az itthoni asztalosműhelye, Németországban a csapatával épületek tetőszerkezetének az elkészítését vállalta.
A pécskai 3 gyermekes Gergely Juditék viszont szűkösen élnek, mert ilyenkor télen nem igazán kerül napszámosmunka.
Nagyiratoson a 8 gyermekkel özvegyen maradt Horváth Józsefet egyedül találtuk otthon. A kisebb gyermekek közül 4 a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonban lakik, a nagyobb fiúk dolgoznak, ahol tudnak. Magának viszont aligha kerül munkája, meg aztán már nem igazán tudja folytatni a szokott munkáját, a fanyesést, ezért örömmel cipelte be a 14 kilós élelmiszercsomagot.
Zimándközön a 6 gyermekes Gurobics Angéla és húga, a 3 gyermekes Szabó Katalin egy házban laknak, amelyre alaposan ráférne a javítás. Angéla gyermekei közül már a tizenévesek is vállalnak alkalmi munkát, a férjének állandó munkahelye van, ezért valahogy megélnek. Szabó Katalinnak viszont komolyabb gondjai vannak, hiszen a betegnyugdíját elveszítette, a gyermekei dolgozgatnak, ahol tudnak, tehát nagyon jókor érkezett a karácsonyi ajándék.
Kisjenő-Erdőhegyen a 6 gyermekes Zleocki család háziasszonya, Csíger Ibolya bizakodva tekintett az ünnep elé, hiszen a férfiaknak állandó munkájuk van, de a legnagyobb fiú, Ferike is jól keres.
Ágyán örömhír fogadta a csomagvivőket: többévi késlekedéssel ugyan, de Borbély Lóránd mégiscsak bevakolta a háza elejét. Az öröm azonban nem teljes, hiszen 5 gyermekének az anyja férjhez ment, ezért az apa a maga szüleinek a segítségével, egyedül neveli tovább a gyermekeit. Feladatának megpróbál eleget tenni, rendszeresen dolgozik, beosztja a keresetét.
Simonyifalván a 8 gyermekes Gazsó család anyagi biztonságban várta az ünnepeket. A házaspárnak, de a legnagyobb lánynak is állandó munkája van. Az anya, Mészáros Mária a házuk homlokzata miatt kesereg, hiszen állítása szerint a munkadíjat megelőlegezte a mesternek, aki viszont a munka befejezését tavaszra halasztotta. Ugyancsak Simonyifalván, a düledező házában ezúttal is hasztalan kerestük az unokáit egyedül nevelő Metz Jolánt, akinek az adományát ismét megbízható helyen kellett hagynunk.
Amint a körúton kiderült, az Arad megyei magyar nagycsaládok többsége jobb körülmények között él, mint néhány évvel ezelőtt. Sorsuk javulása főként annak köszönhető, hogy a gyermekeik egy része felnőtt, munkát vállal, de a szülők közül is többen dolgoznak.
Köszönet
Ezzel együtt mindannyian nagy örömmel fogadták az adományokat, amelyek a legjobbkor a legjobb helyre kerültek. A nevükben az Egyesület vezetősége ezúttal is köszönetet mond a Csiky Gergely Főgimnáziumban Rogoz Marianna tanárnő által szervezett cipősdobozba csomagolt 80 ajándékcsomagért, a Máltai Szeretetszolgálat Aradi Szervezetének az élelemért, mindazoknak a családoknak, akik tartós élelmiszereket, köztük gyümölcsízt, édességet adományoztak, illetve a pénzt adományozó családnak. A jószívű emberek adományaival, illetve az Egyesület tartalékalapjából vásárolt nagy mennyiségű élelemmel, édességgel a szegény sorsú gyermekek és családtagjaik arcára sikerült mosolyt varázsolnunk, éreztettük velük: nincsenek egyedül, valakik rájuk is gondoltak. Ugyancsak köszönet jár Varga Enikő óvónőnek és Bálint Magdolna tanítónőnek, amiért Gyorokra, továbbá Andresz József vingai alpolgármesternek, amiért Majláthfalvára kiszállították a karácsonyi csomagokat. Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Pénzzel és vérrel épült 60 éve az irisztelepi templom
Különös eseményt ünnepelt az idén a Kolozsvár-irisztelepi református gyülekezet: 60 éves templomát. A templom az 1950-es évek végén épült, a kommunista államrendszer pedig nem arról volt híres, hogy támogatta volna az egyházakat. Hogyan is lehetett véghezvinni egy ekkora munkálatot azokban az időkben? Miért kellett kaszárnya méretű és felosztású parókiát építeni? Miért nem volt tornya a templomnak? Hogyan emlékeznek a gyülekezetben a 60 évvel ezelőtti építkezésre? Ezekről faggattuk Farkas László irisztelepi református lelkészt.
Beszélgetésünk során érdekességekre is fény derült: például, hogy Kós Károly építészmérnök, egyházkerületi főgondnok és Debreczeni László főiskolai tanár, egyházmegyei műszaki előadó nem tudtak kiegyezni az ablakok méreteiben. Míg Kós a kicsi, addig Debreczeni a nagy ablakok híve volt – így lettek aztán a templom ablakai különböző méretűek.
Reformátusok unitárius templomban
Az irisztelepiek és a kerekdombiak mind a Hidelvéhez tartoztak régen. Amíg ki nem nőtték a templomot.
– A hidelvei gyülekezet több mint hatezer lelket számlált, a létszám az iparosodással még jobban megnőtt. Ekkora közösséget nem igazán lehetett pásztorolni. Nagyon jó munkát végzett a katolikus egyház ezen a téren, jól megszervezte a gyülekezeti tagokat, istentiszteleti életet, olyannyira, hogy a reformátusok ezt megirigyelték. Így indult a történet 1926 körül, amikor Surányi Erzsébet tanítónő elkezdte a református gyülekezeti élet szervezését: hely híján magánházakban szervezett istentiszteleteket. Surányi Erzsébetet támogatta munkájában Rácz Eszter és Wágner Istvánné, aki a gyülekezet első kántora, 1932-től 1965-ig, 33 éven keresztül. Surányi Erzsébet nagyon jó kapcsolatot ápolt Borbáth Dániel teológiai tanárral és Imre Lajossal, mindketten hidelvei segédlelkészek voltak, így az ő segítségükkel, illetve a teológiai tanárok és hallgatók szolgálatával beindul az egyházi élet az Irisztelepen. Kezdetekben magánházaknál volt az istentisztelet: a Porcelán utcában kibérelték Horváth Vasile magánházát, majd a Kardos Károly lakóházát a Külkajántói úton, később a Szigeti lakóházat a Máramaros utcában. Ezt követően vásárolták meg a napköziotthont, ahol szintén tartottak istentiszteleteket. Érdekes módon még az unitárius templomban is zajlottak istentiszteletek, az unitárius egyház is befogadta az irisztelepi reformátusokat. Nagy neveket sorol fel a Historia Domus, akik itt szolgálatot végeztek: Imre Lajos, Borbáth Dániel, Nagy Géza, Gönczi Lajos, Maksay Albert és Nagy András teológiai tanárok, de teológiai hallgatókat is, köztük Nagy Zoltánt, aki a megalakulást követően a gyülekezet első lelkipásztora lesz. A magánházaknál tartott istentiszteletekre és bibliaórákra az emberek házszentelő istentiszteletekként tekintettek. Ezeknek is megvan a maguk dinamikája, családiasabbak. A magánházakban egy istentiszteletet tartottak vasárnaponként, ezért 60 év múltán se szokta meg a gyülekezet, hogy vasárnap délután is van istentisztelet.
A pap talicskázta a téglát és zsoltárokat énekelt
– A házaknál tartott istentiszteletek alatt született meg az igény arra, hogy templomot építsenek. Ekkor összevásárolták a szükséges területeket, a Kajántói út 101. és 109. szám közti kicsi telkeket. Kós Károly és Debreczeni László tervei alapján 1949 és 1955 között épült fel a templom, amely a mai napig nincs kész: a kazettás része még mindig nincs befejezve. A templomot 1957-ben Vásárhelyi János püspök szentelte fel. Az állami szervek december elsejére, román ünnepre tűzték ki a templomszentelés dátumát. Egészen megerőltető volt a gyülekezet számára a templom felépítése, hiszen földműves és kiskeresetű emberek laktak itt, segítségükre siettek rengeteg közmunkával a Hidelvén és a Kerekdombon lakók – mondta a lelkész.
Bustya Dezső nyugalmazott lelkipásztor, egykori irisztelepi egyháztag így emlékezett az építkezésre a 60. évforduló kapcsán tartott december eleji ünnepségen: „A második világháború kegyetlen rombolásai utáni helyreállítás rendjén fogant meg a gondolat: templomot kell építeni az iriszi gyülekezetnek. Gyermekkoromban a vasárnapi-ünnepi istentiszteleteket a Porcelángyárral szemközt fekvő református iskolában tartották, magam is oda jártam. Az államosítással, sajnos, ez a lehetőség megszűnt; ez a tény annál inkább indokolttá tette egy önálló istentiszteleti hely megépítését. (…) Hálás vagyok Istennek, hogy magam is részt vettem benne, fizikai munkával is. Emlékszem, hogy lelkipásztorunk maga is buzgón talicskázta a téglát, építőanyagot – közben zsoltárokat énekelt. Páratlan élmény volt! (...) Dr. Bíró Mózes lelkipásztor beszámoló bizonyságtételéből csak két mozzanatot emelek ki. Elmondta: a templom a gyülekezet imádságaiból és önkéntes adományaiból épült fel. Volt, aki többet, volt, aki kevesebbet adott. Egy idősebb nőtestvér, akinek semmiféle állandó jövedelme nem volt, adott 60 lejt. Honnan, kérdezte a lelkész? Vért adtam, volt a felelet.”
– Miként volt lehetséges, hogy a kommunista időben, amikor az egyházakat meghurcolták, engedélyt kaptak egy templom építésére?
– A templom a legsötétebb időkben épült, ezért nem lehetett például tornya. Lakott a szomszédban egy híres román ügyvéd, Tufan Alexandru, akinek a feleségét már Tufan Sándornénak hívták. Amikor elkezdett itt mocorogni a nép, hogy legyen saját istentiszteletük, ez az ügyvéd segített az építkezési engedélyek beszerzésében. Később be is iratkozott a református egyházközségbe. El kell képzelni milyen szava lehetett ennek az ügyvédnek az akkori időben, a világháború után. Valamilyen módon lenyelték a templomépítést. Abból, amit ki tudtam én fürkészni az emberekből és a Historia Domusból rájöttem: ez az ember összeköttetésein keresztül, derekasan részt vett ebben a harcban. Azt csak sejteni lehet, hogy s mint intézte el a szükséges dolgokat – mondta Farkas László.
A templom huszártornya 1996-ban épül meg, az eredeti Kós-tervek szerint
Kaszárnyapaplak lesz
– A gyülekezet csak később, 1958. április elsején alakult. A gyülekezet presbitériuma kérte Vásárhelyi János püspöktől Nagy Zoltán hidelvei segédlelkész kinevezését, aki 1968-ig volt a közösség lelkipásztora. Szolgálata alatt vakoltatták ki a templomot és kapta mostani formáját, kivéve a tornyot (ez 1996-ban épül meg, az eredeti Kós-tervek szerint). A templom építésével egyidőben a parókia nem épült fel, bár volt erre is két Kós Károly terv. Nem tudni, miért maradt ez el, egyetlen indok lehetséges: Nagy Zoltánnak volt ahol laknia, s így a gyülekezet nem volt rákényszerülve, hogy lelkészi lakot is építsen.
Nagy Zoltán munkássága alatt formálódik az irisztelep gyülekezetté, majd 1968-ban, betegnyugdíjba vonulását követően az ő megüresedett lelkészi állására Sógor Sándor búzásbocsárdi lelkipásztort választják meg. Az akkori törvények szerint zárt város volt Kolozsvár, csak az vállalhatott itt munkát, akinek kolozsvári személyazonosságija volt. Ám nagyon ügyesen megoldották ezt: az akkori főgondnok családja, a Balogh család befogadta a lelkészt, és így készítettek neki személyazonosságit. Az állami és központi szervek csak akkor engedélyezték, hogy lelkésze legyen a közösségnek, ha felépíti a parókiát, így a lelkészi lak felépítése Sógor Sándorra maradt, aki egy év alatt készítette ezt el. Ennek az épületnek is megvan a maga története: nem a Kós Károly tervek szerint, hanem egészen másképp készült el. Az állami szervek csak emeletes lakás építésére adtak engedélyt. Több huzavona után emeletes vidéki rendőrlakra emlékeztető papilak épülhetett. Egy „kaszárnyát” engedélyeztek, aminek semmi értelme nem volt, de így kérték. Bizony nem kis fáradságba került Sógor Sándornak míg ezt meg tudta oldani.
Sógor Sándor 1987-ig volt a gyülekezet lelkésze, őt követte Nagy Levente kecsedkisfaludi lelkipásztor 1988. április elsejétől. Az akkori választásba igyekeztek beleszólni az állami szervek is, sikertelenül, igaz, fél év késéssel érkezett csak meg a lelkész, körülményes utak és tárgyalások után. Az ő munkássága alatt és az 1989-es változások után kezdett a gyülekezet gazdasági élete fellendülni, akkor kezdték az épületeket visszaperelni. Visszakapták az egyik iskolarészt, felújították, ott most gazdasági tevékenység folyik, ebből tartja fent magát az egyház, hiszen ma is szegények az emberek ezen a vidéken, kiskeresetűek, többnyire idősek, nyugdíjasok. Nagy Levente 2007-ig volt a lelkipásztor, őt én követtem 2008. április elsejétől.
– Az elődeinek is számos problémával kellett megküzdeniük, ma milyen feladatok hárulnak a lelkészre?
– A visszaigénylés sok szövevényes útját járjuk végig ma is. Van még visszaigénylés alatt álló épületrészünk, de a meglévő épületek karbantartása is fontos. Próbáljuk megtölteni termeinket tevékenységekkel, rendezvényekkel, otthonossá és elérhetővé tenni őket minden korosztály számára, foglalkozásokat tartunk gyerekeknek, fiataloknak, az idősebbeknek is. Igyekszünk a gyülekezeti életet úgy szervezni, hogy otthona legyen a gyülekezetnek ez a hely. Szabadság (Kolozsvár)

Eltemették Veres-Kovács Attila várad-olaszi lelkipásztort
Péntek délután a Rulikowski temetőben gyászolók sokasága kísérte utolsó földi útjára a tragikus hirtelenséggel elhunyt Veres-Kovács Attila nagyvárad-olaszi református lelkipásztort.
A metsző hideg ellenére nagy tömeg vett részt a Rulikowski temető városi ravatalozójánál zajlott gyászszertartáson, három egyházi elöljáró is, Csűry István református, Böcskei László római katolikus és Virgil Bercea görögkatolikus püspökök, jeléül annak, hogy mennyien tisztelték és szerették a december 19-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Veres-Kovács Attila nagyvárad-olaszi református lelkipásztort.
A gyászolókat, illetve a végtisztességet tévő gyülekezetet Dénes István-Lukács, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület generális direktora, a Bihari Református Egyházmegye esperese, élesdi lelkész üdvözölte, majd Kocsis Attila debreceni lelkipásztor, akit több mint 30 éves barátság kötött eltávozott lelkésztársához, hirdette Istennek vigasztaló igéjét a Máté írása szerinti evangélium I. részének 23. verse alapján: „Íme a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immanuelnek neveznek, ami azt jelenti: velünk az Isten”. Úgy fogalmazott: minden temetési igehirdetés hihetetlen törékeny lelkiállapotban hangzik el, kiélezett élethelyzetben érinthet meg, vigasztalhat, avagy tovább sokasíthatja a már elviselhetetlenül tornyosuló miérteknek a garmadáját. Ezekben a napokban különösen is érzékenyek vagyunk, de talán jó reménységgel mondhatjuk: nyitottak vagyunk Urunk megszólító szavára. Mikor, ha nem most hallhatjuk és hallgathatjuk sokkal érzékenyebb füllel a bátorító szót: velünk az Isten? Hangsúlyozta: a testi halál ugyan fájdalmas veszteség, az itt maradottak számára nehezen feldolgozható trauma, mégis hitvallásos bizodalommal mondhatjuk: halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod? Tudjuk ugyanis, hogy életünkben és halálunkban, testestül és lelkestül, nem a magunké vagyunk, hanem a mi Megváltónk drága tulajdona. A zsoltárossal mi is együtt vallhatjuk: „siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel”. Nincs nagyobb vigasztalás annál, hogy Isten velünk van nemcsak életünkben és halálunkban, hanem feltámadásunkban.
A tiszteletes azon meggyőződésének adott hangot: Veres-Kovács Attila mérhetetlenül többet vállalt magára, mint kellett volna. Lelke biztosan bírta volna még, de a szíve nem, annyi minden rakodott ott le, hiszen mindent a szívére vett, és szívből csinált. Ha valaki, akkor ő, tudott nevetni is, hányszor és sokan örültünk öblös hangjának. Ugyanakkor ne feledjük azt a bibliai tanítást, amit a Példabeszédek könyvében olvasunk: nevetés közben is fájhat a szív, és ez a szív most nem dobban többet. A zsoltárának kedves igéje egy másik hitvallással együtt adja meg az igazi eredőjét kifogyhatatlan szolgálatának: „ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”. Mert minden a könyörülő Istené, ahogyan a most elmúló reformáció évében is rengetegszer elhangzott: Soli Deo Gloria, egyedül Istené a dicsőség.
Akadályfutás
Az évfolyamtársak nevében Sándor Lajos várad-újvárosi lelkipásztor búcsúzott Veres-Kovács Attilától, néhány anekdotával és viccel fűszerezve mondandóját, és a Zsidókhoz írt levél XII. részének 1. versét idézve („Kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért”), mely ige az 1976-ban végzett teológusok szolgálatba indítója volt. Felidézte, hogy sokfélék voltak, különböző karakterek, jellemek, ugyanakkor mindannyian elhívottak. Veres-Kovács Attila 41 kört tett meg a képzeletbeli stadion futópályáján, ahol nem a küzdőtársak voltak az igazi ellenfelek, hanem az akadályok, mert a lelkész élete akadályfutás, és az akadályok kiszámíthatatlanul következnek, rájuk edzeni csak imádsággal lehetséges. Küzdőterének időmérő pontjai: Nagyvárad-Velencén segédlelkész, Patóháza, ahol Józsefházára és Aranyosmeggyesre is helyettesként beszolgált, Fugyivásárhely – hegyaljai templomépítéssel –, és Nagyvárad-Olaszi. Időközben egyházkerületi főjegyző volt, a változás viharos idejében, majd kitérő következett az Egyesült Államokbeli és ausztráliai szórványmagyar reformátusság világába. Szíve csücske volt a Lorántffy Zsuzsanna Gimnázium, melynek bábáskodott az újraindításánál, és később felnőtté cseperedésében mint az anyaegyházközség lelkipásztora munkálkodott. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ létrejöttét is szívügyének tekintette. Kitartása nemcsak egyházi szolgálataira, hanem közéleti szerepére is kiterjedt. Alapítványok, egyesületek tudhatták támogatóik közt, irodalmi, zenei, képzőművészeti bemutatók házigazdájaként sokoldalú kultúráját, gazdag nyelvezetét, jó humorát csillogtatta meg. Igehirdetési szolgálata sokak épülése volt.
A gyászszertatáson közreműködött a várad-olaszi Béczy Ernő kórus, a kántorok kórusa, a lelkészek kórusa és vitéz Erdei József előadóművész. A végtisztességet tévőket a szervezők arra kérték, hogy egy szál virággal jelezzék tiszteletüket, szeretetüket. A koszorúmegváltás összegét a Nagyvárad-Olaszi Református Egyházközség reformációi emlékköveinek megvásárlására ajánlja fel a gyászoló család. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro

Angyalvárás Ördöngösen – külhoniak a Páva-döntőben
A Fölszállott a páva ötödik sorozata december végén a döntővel zárul. A külhoni indulók kiválóan szerepeltek a középdöntőkben, így a végjátékban öt formáció is esélyes a győzelemre.
A Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny – az MTVA és a Hagyományok Háza közös műsora – a végéhez közeledik. Októbertől két hónapon keresztül a nézők pénteki főműsoridőben először a területi válogatókból láthattak ízelítőt, majd az elődöntők következtek. A decemberi két középdöntő után a 29-ei döntővel fejeződik be a sorozat, az adásba a versenyzők fele érkezik külhonból.
A Kalotaszeg Legénytársulat fergeteges menetelés után tárja a közönség elé nádasmenti összeállítását. Céljukat elérték, Kós Károly szűkebb hazája ismét az érdeklődés középpontjába került (Kód: 17).
Az Ördöngös Zenekar ezúttal mezőségi, búzai dallamokkal kívánja megnyerni a döntnökök szívét. Miklósi Hunor prímás elmondása szerint már otthon mozognak a stúdiók világában, a drukk is alábbhagyott, s továbbra is számítanak az erdélyi szavazókra (Kód: 08).
Úgy tűnik, a táncegyüttesek kategóriájában többségben vannak az erdélyiek, hiszen a Tatrospart Néptánccsoport Gyimes figuráit hozza a fővárosba: a regruta vacsora, s lakodalmas tízes-özöne után ismét Tatros-menti táncokkal kedveskednek a nézőknek (Kód: 20).
Egész Felvidék támogatására számíthat a Pósfa Zenekar. „Egy tradicionális szórakoztatási/szórakozási formát kívánunk megismertetni főként a jövő generációival.” – vallották az induláskor, s missziójuk, úgy tűnik, teljesült. Ezúttal csallóközi dudanótákat hallhat tőlük a közönség (Kód: 14).
A zentai Sőregi Anna – Komáromi Kristóf páros eddigi teljesítményéből az életöröm sugárzott. Mostani dallamválasztásuk messzebb esik a Délvidéktől: „Megfogott minket a Gyimesek világa, s a vidék gazdag furulya-hagyományai” – indokolják döntésüket (Kód: 16).
A Fölszállott a páva zsűrijének elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. A bírálók között foglal helyet Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.
A négy kategória győztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját, így a leírt kódokat érdemes megjegyezni.
Adás: 2017. december 29., péntek (Duna, magyar idő szerint 20.25) Az adások megtekinthetők: www.mediaklikk.hu/pava erdon.ro

Véres színjáték
A kommunista diktatúra utolsó évtizedében Románia lakosságát mély fizikai és erkölcsi nyomorba taszították, melynek nyomasztó hatására egyre többen úgy érezték, hogy napról napra nehezebben cipelhető teherré torzult az élet. Hiszen fizikai és szellemi táplálék, valamint gondolati és lelkiismereti szabadság hiányában már az emberi lét értelme és jogosultsága megkérdőjeleződik.
Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben azonban mégis csak akadt egy modernkori Dávid, aki szembeszállt a félelmetes Góliáttal, és végül legyőzte azt. Tőkés László református lelkész halált megvető ellenállása ugyanis népfelkelést robbantott ki Temesváron. A félelem bilincseit szétfeszítő tömeget pedig már nem lehetett sem géppisztolysorozatokkal, sem tankokkal megállítani. Napokig tartó és a nyilvánosságra került adatok szerint 93 személy életét követelő harcok árán ugyan, de 1989. december 20-án Temesvár szabad várossá vált.
A hírzárlat ellenére az országban futótűzként terjedt a temesvári események híre, melynek hatására december 21-én Bukarestben, majd Aradon, Szebenben, Marosvásárhelyen, Brassóban és Kolozsváron is utcára vonult a nép, és a kivezényelt fegyveres erőkkel szembeszállva a diktátor azonnali távozását követelte. A palackból kiszabadult szellemet pedig már nem lehetett oda többé visszaszorítani. Másnap a forradalmi láz átterjedt az ország egészére, Ceauşescu pedig tanácsadói unszolására egy helikopter fedélzetén elhagyta a fővárost. Még aznap elfogták, december 25-én rögtönítélő bizottság elé állították, halálra ítélték és kivégezték az ország irányításában fontos szerepet betöltő feleségével együtt.
Úgy tűnt tehát, hogy győzött a népfelkelés, azonban sajnos nem ez történt. Az irányítást a Ion Iliescu nevével fémjelzett kommunista csoportosulás kaparintotta meg, akik hatalmuk törvényesítése és megszilárdítása érdekében a katonai diverziótól sem rettentek vissza. Így eshetett meg, hogy a diktátor bukása után sokkal többen veszítették életüket, mint az ellene kitört népfelkelés vérbefojtásának kísérlete alatt. A bűnösök felelősségre vonása pedig a mai napig várat magára. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Januártól minden szolgáltatásért fizetni kell (A családorvosok nem engednek a követelésekből )
A tavasszal kezdődött tiltakozási akcióinktól számítva volt elég esélye a kormánynak, az egészségügyi minisztériumnak és az országos egészségbiztosító pénztárnak, hogy megoldja az alapellátás gondjait, de mert nem tették, nem írjuk alá a keretszerződés január 1-jétől érvényes meghosszabbítását – közölte lapunk megkeresésére dr. Şereş Lucia, a háromszéki családorvosok egyesületének elnöke. Ez azt jelenti, hogy az egészségbiztosító pénztár nem téríti meg a családorvosi szolgáltatások ellenértékét, amit mindaddig a pácienseknek kell kifizetniük, amíg a helyzet nem változik.
Az idei keretszerződések 2018. március 31-ig történő meghosszabbítására vonatkozó kormányhatározat múlt pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben, csak ezután lehetett kiküldeni az értesítést a szolgáltatóknak, hogy ezen a héten jöhetnek aláírni a dokumentumokat – tudtuk meg Dragoş Tatutól, a Kovászna Megyei Egészségbiztosító Pénztár elnökétől. Az intézet vezetője elmondta, a szerződés meghosszabbítására vonatkozó jogszabály minden szolgáltatói kategóriát érint, a kórházakat is, de egyedül a családorvosok országos szövetsége jelezte, hogy felbontja a szerződéses viszonyt a megyei egészségbiztosítási pénztárakkal, erre vonatkozó hivatalos bejelentést ellenben eddig nem közölt a családorvosok háromszéki szervezete. Tegnapi megkeresésünkig a száz Kovászna megyei családorvos közül egy írta alá a keretszerződés meghosszabbítását, Tatu szerint péntekig még lesznek jelentkezők, legalábbis erre utalnak a korábbi évek tapasztalatai. Ugyanis nem első eset, hogy a családorvosok elégedetlenek a feltételekkel, s bár több ízben próbálták hasonló eszközökkel a helyzet orvoslására bírni a szaktárcát és az országos egészségbiztosító pénztárt, legtöbbször ígéretekkel maradtak – állítja dr. Şereş Lucia. A háromszéki családorvosok egyesületének elnöke elmondta, nem azért tanultak olyan sok évig, és nem azért választották az orvosi hivatást, hogy bürokraták legyenek, és iratokat gyártsanak, azt szeretnék, ha a hatalom elismerné, mennyire fontos az alapellátás, és ehhez igazítaná az ágazatra szánt költségvetést is. Évek óta követelik, hogy az alapellátás részesedjék 15 százalékos arányban az egészségügynek szánt összköltségvetésből, de a tavaszi és őszi tiltakozási sorozat ellenére a korábbi 5,77 százalékról csupán 5,8 százalékra emelték, ami nemcsak nevetséges, de megalázó is – mondotta.
Şereş doktornőtől megtudtuk, a családorvosi rendelőknek átlagban havi tizenkétezer lejből kell gazdálkodniuk, ebből fizetik ki a béreket, utalják át az államnak a kötelező járulékokat, és még a rendelő fenntartására, anyagok vásárlására is kell jutnia. Leszögezte: ha a helyzet nem változik, jövő szerdától minden szolgáltatásért fizetni kell azoknál a családorvosoknál, akik nem írják alá a szerződést. Ez minden bizonnyal megnöveli a kórházak sürgősségi osztályainak a forgalmát, a krónikus betegeknek pedig saját költségükön kell megvásárolniuk nélkülözhetetlen gyógyszereiket. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Meleg kenyér és kalács az asztalokra”
Közel 10 tonna liszt és 600 kg száraztészta érkezett Székelyhídra, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Nemzeti Agrár Kamara együttműködése révén eljusson három partiumi és egy erdélyi szociális intézménybe. Utóbbiak képviselőinek Balogh Barnabás lelkész adta át az adományt.
A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ), együttműködve a Nemzeti Agrár Kamarával, mintegy karácsonyi ajándékként 9,6 tonna lisztet és 570 kg száraztésztát hozott december 21-én, csütörtökön délelőtt Székelyhídra, hogy onnan három partiumi gyerekotthonba és egy erdélyi szociális konyhának vigyék tovább. Utóbbiak: a Micskei Sámuel Szórvány Diákotthon, az Élesdi Kajántó Mária Gyermek és Ifjúsági Otthon, a Zsoboki (Hunyad megye) Bethesda Gyermek és Szórvány Diákotthon, illetve a Szilágylellei (Szilágy megye) Szociális és Diakóniai Központ. Az adományt szállító kamion a székelyhídi M. Eminescu utcában, a Papp pékség előtt állt meg, hogy megkezdődhessen a kirakodás, hogy aztán a kedvezményezettek a saját döntésük nyomán rendelkezzenek tovább a maguk porciójáról. Az MRSZ-t annak vezetője Balogh Barnabás lelkész képviselte, aki egy nappal korábban, amikor találkozásunk időpontjáról egyeztettünk, még Kárpátalján tartózkodott, hasonló misszióban.
Karácsonyra kiosztották
A korábbi biharvajdai lelkész lapunknak elmondta: a Nemzeti Agrár Kamara már régebb óta együttműködik a MRSZ-szel, a mostani adományozáskor kiosztott holmi csak egy része annak, amit idén kaptak, s ami eljut(ott) Erdélybe és a Partiumba. Sikerült karácsonyra ezeket kiosztani, bár – ahogyan Balogh Barnabás fogalmazott – „nem mi időztettük így, hanem az Úristen, aki a terményt, a búzát is megadta a magyarok asztalára, a magyarok kenyeréhez, és amiből reméljük, nem csak a magyaroknak jut.” Hogy miért azt hozták, amit? „Hát mire van nagyobb szükség, mint a kenyérre, amit hálaadással törhetünk meg?” – kérdezett vissza a lelkész-igazgató, hozzátéve, hogy az adományból több ezer ember fog részesülni. A Nemzeti Agrár Kamara minden évben több száz tonna lisztet gyűjt össze, aminek egy részét határon belüli, másik részét határon túli segélyszervezeteknek, intézményeknek osztja szét. Bizalmi partnere ebben a MRSZ, részt vállalva abban, hogy célba jussanak az adományok. Annál rászorultabbak nincsenek, mint akikhez most eljuttatják az adományokat, fejtette ki Balogh Barnabás, hozzátéve, hogy a nevezett intézmények mindegyike több éves, esetleg évtizedes múlttal rendelkezik. A most hozott mennyiség egy töredéke annak, ami összességében Erdélybe és Kárpátaljára eljut(ott).
Meglepetés, segítség
Dénes Éva, az élesdi otthon vezetője az adomány átvételekor elmondta: mindig hálával gondolnak a MRSZ-ra, hiszen mindig mellettünk állnak. Az intézményben 21 gyerek és fiatal van, ők állandó lakók az Érmellékről, Bihar más tájairól és Szatmár megyéből, olyan családokból, ahol nem tudnak gondot viselni rájuk, legtöbbször ott nőnek fel, indulnak az életbe. Bertalan Lajostól, a micskei otthon ügyvezetőjétől megtudtuk: az ő liszt-részük marad a székelyhídi pékségben, ahonnan hetente többször a megsütött kenyeret viszik Micskére. Nagy meglepetés és óriási segítség ez számukra, hiszen az egész 2018-as évre biztosítva van kenyérszükségletük. „Hihetetlen, nagyon sokat jelent, hogy erre nem kell költeni. A száraz tészta is nagyon gyorsan hasznosítva lesz, a gyerekek szeretik a tésztaféleséget, hetente többször is főzünk nekik”, tette hozzá. A zsoboki otthonban is minden adomány jól fog, mondta Gál-Jankó László koordinátor, hiszen az 1994-ben létrehozott intézményben 64 gyerekről gondoskodnak, közülük 45 állandó lakó. Ők is meglepetéssel szereztek tudomást az adományról, bár karácsonykor megszaporodnak a felajánlások, de mindent hasznosítani tudnak. Balogh Barnabás azzal búcsúzott, hogy “a MRSZ nagyon hálás, hogy karácsonykor olyanoknak kerülhet meleg kenyér, meleg kalács az asztalukra, akiknek egyébként nem biztos, hogy jutott volna. A magunk részéről ezzel a küldetéssel kívánunk mindenkinek boldog ünnepeket.” Rencz Csaba / erdon.ro

Együtt, jövőre is
Huszonnyolc évvel ezelőtt, 1989. december végén jelent meg napilapunk, a Szabadság első lapszáma, így hát születésnapot ünnepelhetünk ilyenkor, hónap és év végén. A születésnap pedig – legyen az akár egy újságé – sok mindenre késztet: emlékezésre, elgondolkodásra, számvetésre, tervezésre. Mert huszonnyolc esztendő már sok tapasztalatot és tanulságot is magában foglal. Az öröm mellé bánat, a sikerhez elégedetlenség, az igyekezethez gáncsoskodás is szokott társulni, de a több mint negyedszázad fennállás a fennmaradás akaratának és a közösségi szolgálat iránti elkötelezettségnek a bizonyítéka.
Napilapunk, a Szabadság immár huszonnyolc éve folyamatos megjelenése egyaránt tölt el örömmel, hálával, de aggódó féltéssel is. Öröm és elégtétel számunkra, hogy még sikerül magyar nyelvű napilapot letennünk olvasóink asztalára olyan körülmények között, amelyek nem kedveznek általában egy gazdasági kisvállalkozásnak, ezen belül pedig főként nem a nyomtatott újságírásnak, és még kevésbé a kisebbségi, magyar nyelvű kiadványnak. Amikor huszonnyolc évvel ezelőtt az erdélyi magyar sajtó újjáalakult és ennek keretében a Szabadság is megalakult, a szegénységből és a létbizonytalanságból kellett talpra állni, építkezni, fejlődni. Kisebb-nagyobb buktatók, könnyebb és nehezebb időszakok után most ismét jellemző a lapkiadásra a szegénység és létbizonytalanság. Az már rég bebizonyosodott, hogy gazdaságilag nem nyereséges, még csak nem is kifizetődő a napilapkiadás, az újságírószakmát meg az újságírókat sokan és sokféleképpen igyekeztek hitelteleníteni és ellehetetleníteni, kiszolgáltatottá tenni. Ráadásul egy többségi nemzet keretében, kisebbségiként, magyar nemzetiségűként jóval több akadályt, nehézséget, mellőzöttséget kell leküzdeni, és nem csupán az államhatalom meg az intézményei részéről: saját nemzeti közösségünk közönyével, önazonosságának talán túl könnyed és könnyelmű feladásával is fel kell venni – vennünk a harcot, folyamatosan. Ilyen körülmények között magyar nyelvű napilapot kiadni és fenntartani messze nem egy jól menő gazdasági vállalkozás, hanem küldetés. Ezt a küldetést vállalta fel a Szabadság huszonnyolc évvel ezelőtt, amit azonban teljesíteni és folytatni csakis közösen tud az olvasókkal, az előfizetőkkel. Mert nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Szabadság megjelenése elsősorban az előfizetőknek köszönhető.
Olyan időket élünk, amikor a gazdaság, a pénz, a befolyás beleszól(hat) egy lap politikájába, annak tulajdonosa illetve kiadója révén. Így történhet meg, hogy kiadványokat megszüntetnek, újságírók megélhetését és egy szakmát tesznek bizonytalanná, az olvasókat, a közösséget megfosztják a tájékoztatástól. A Szabadság esetében ennek veszélye nem áll fenn, hiszen a lap tulajdonosa és kiadója, a Minerva Művelődési Egyesület, híven elődjének, a kolozsvári Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet Rt. (a mindmáig legnagyobb teljesítményű erdélyi magyar kiadó- és nyomdavállalat) célkitűzéséhez, úgyszintén feladatának tartja „a magyarok tájékoztatását, a közösség fennmaradását, gyarapodását, művelését, önazonosságának megőrzését”. A lap fenntartásához azonban egyértelműen olvasóinkra van legnagyobb szükségünk. Éppen ezért a születésnapi öröm és elégtétel mellett, hálával tartozunk olvasóinknak és előfizetőinknek, akik nélkül értelmetlen lenne a munkánk. Köszönet illeti mindazokat, akik felismerték, hogy kölcsönösen szükségünk van egymásra, hiszen kisebbségben a magyar napilapírás jóval több az egyszerű tájékoztatásnál, információ átadásnál. Ezután is a kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekszünk, arra, hogy eligazítsuk olvasóinkat ebben az egyre bonyolultabb, sokszor képmutató, gyorsan változó nagyvilágban. És azt is szeretnénk, hogy kolozsvári, Kolozsvár környéki kis világunkat megismertessük, felidézzük múltunkat, halljunk egymás dolgairól, tudjunk megvalósításainkról, híreszteljük el sikereinket, osszuk meg terveinket, segítsünk álmaink elérésében. Ehhez kívánunk hozzájárulni a Szabadsággal jövőre is.
Tudjuk, 2018 sok ismeretlent tartogat - nehéznek, megpróbáltatásokkal telinek ígérkezik, számtalan jelét láthattuk, olvashattuk, hallhattuk, tapasztalhattuk ennek már eddig. Nem lesz könnyű talpon maradni, éppen ezért mindennél fontosabb, hogy figyeljünk egymásra, ne veszítsük egymást szem elől. Újvári Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Udvarhelyszék 2017-es krónikája
Év végi összeállításunkban az elmúlt tizenkét hónap fontosabb udvarhelyszéki történéseit elevenítjük fel. Válogatásunkban ugyanakkor felidézzük azokat a riportjainkat is, amelyekben egyedi sorsokat, különleges vagy különös történeteket mutattunk be 2017-ben.
Január
2017 első napjaiban egy homoródalmási idős asszony meggyilkolásáról számoltunk be. Az eset arra ösztönözte a helybélieket, hogy polgárőrséget szervezzenek.
Eztán írtunk arról a tizenhat éves diáklányról, akit éjjel, mínusz tizenöt fokos hidegben tettek utcára, ugyanis nem tartotta be a székelyudvarhelyi Református Diákotthon belső rendszabályzatát. A diákok és szülők a bentlakás igazgatójának túlkapásaira és visszaéléseire panaszkodtak.
Januárban a kerekerdői 385-ös számú Hunyadi János-zászlóaljnál szolgáló katonák kaszárnyájában jártunk, arról írtunk, miként telik egy tüzér napja.
Február
A nagyvárosokhoz képest megkésve és jóval kisebb számban tüntettek februárban Udvarhely központjában a közkegyelmi törvénytervezet és a Btk. kormányrendelettel való módosítása ellen.
Cikkeztünk arról is, hogy a számvevőszéki vizsgálatból kiderült: valakinek vissza kell fizetni az előző városvezetés által működtetett Udvarhelyi Média Kft.-be pumpált közpénzt és az így generált veszteséget. A megszaporodott kátyúkról szintén februárban írtunk, akkor a városháza képviselői az idő enyhülését várták, hogy elkezdjék a javításokat.
Március
Márciusban cikkeztünk a vidéki tengelytörő úthálózatról, amelyre folyamatosan panaszkodtak az udvarhelyszékiek. Gondot viszont nemcsak a kátyúk és a sáros utak okoztak, hanem a medvék is: jószágokat öltek, és házakba is betörtek. Riportot készítettünk az udvarhelyi Máthé András barkácsszaki saját építésű, Moszkitó nevű helikopteréről, és beszámoltunk arról, hogy a Matrica Rt. vállalatnál hónapokat késtek a bérek, akkor a főrészvényes kérésére átszervezést terveztek.
Összeállítást készítettünk a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők vagyonáról 2016-os nyilatkozataik alapján, kiderült, hogy legtöbbjüknek nem kell nélkülözniük, legjobban Derzsi László és Orbán Árpád keresett 2015-ben.
Április
Udvarhelyen üléseztek a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok, a közgyűlésről hiányoztak az udvarhelyi románok, Dan Tanasă pedig felháborodott, mert a gyűlésen jelen lévők közül sokan „funkcióval rendelkeznek”, de „nem csinálnak semmit”.
Árpilisban döntöttek arról, hogy a lakótelepekről „kiseprik” a céges autókat. Stábunk a zeteváraljai víztározó alagútjába is eljutott, a zsiliprendszert és az üzemi részleget is megmutattuk olvasóinknak
Az SZKC irányítójával, Goran Kuzmanoszkival és családjával interjúztunk, akik elmondták, hogy Udvarhely a második otthonuk.
Május
Székelyudvarhelyen is lakáshiány van, még drágán is nehéz vásárolni – derült ki májusi összeállításunkból. Arról is cikkeztünk, hogy gumilövedékes és éles lőszers pisztolyokat vásárolt az udvarhelyi helyi rendőrség.
Helyszínre mentünk a májusi esőzések alatt, amikor utakat mosott el és portákra is betört a víz. Homoródalmáson újabb agresszió történt: helyi fiatalt szúrt meg egy pásztor, gyújtogatással és rongálással folytatták.
Június
Folytatódtak a medvetámadások júniusban is, több településen a polgármesterek a túlszaporodott nagyvad-populációra panaszkodtak, és a kilövési keret megállapítását sürgették. Sajnos a sűrű esőzések is folytatódtak, portákat és mezőgazdasági területeket árasztott el a víz vidéken, Székelyudvarhelyen a vihar néhány óra alatt megbénította a forgalmat, fák dőltek ki.
Bögözben lámpákkal, csörömpöléssel, kiabálással és petárdázással igyekeztek elkergetni a medvéket, stábunk a vadászokkal közösen vadriasztáson is részt vett.
Július
Kanyaró- és szamárköhögés-járvány volt Betfalván és Székelyudvarhelyen, a kórház fertőzőosztályán tarthatatlan állapot alakult ki, több beteg kiszökött a kórtermek ablakán.
Botrány lett abból is, hogy az udvarhelyi taxisok között vannak, akik drágábban fuvaroznak a megengedettnél. Stábunk Szentegyháza határában több kilométeren át üldözte a helyi civilekkel együtt a fatolvajokat.
Augusztus
Tizenhét év után bezárt a G. Café kultúrkocsma, és kiderült, hogy a székelyudvarhelyi „Matricagyár” általános fizetésképtelenségi eljárást kérelmezett, azzal a szándékkal, hogy újraszervezzék és megmentsék a céget. A cirkuszi életről beszélgettünk a Székelyudvarhelyen állomásozó Gärtner Cirkusz porondmesterével, Ginóval.
Augusztus közepén váratlan hirtelenséggel zárták be a szejkefürdői strandot, és kerekasztal-megbeszélést tartottak a Madarasi Hargita tetején található kopjafák sorsáról. Riportot írtunk a homoródabásfalvi Kalo zenészcsalád tagjairól
Szeptember
Orkánerejű médiabotrányt generált szeptember elején az a videó, melyben egy román vásárlót – állítása szerint etnikai alapon – nem szolgáltak ki a székelyudvarhelyi Kaufland miccsezőjénél. Mint azonban kiderült, provokáció áldozatául esett az áruház kiszolgálónője. Ugyanakkor szemet szúrt a magyarellenes Dan Tanasă bloggernek az udvarhelyi polgármesteri hivatal épületére kitűzött székely zászló, valamint a város lobogója, ezért beperelte az önkormányzatot.
A negyvenéves táncházmozgalom alkalmából Székelyudvarhelyen rendezték meg szeptemberben az Erdélyi Táncháztalálkozót, ezrek ünnepeltek a jubileumon.
Október
Októberben stábunk a székelyudvarhelyi hajléktalanszállón töltött egy napot. Cikkeztünk továbbá a székelykeresztúri súlyosan fogyatékos gyermekek elhelyezőközpontjának helyzetéről, hiszen az intézmény nem kapott pénzt utolsó negyedévi működési költségeinek fedezésére, és csak adományokból étkeztették a gyerekeket. Rekordszámban, négyszázan futottak idén jótékony célokért a hatodik Fuss neki! adománygyűjtő rendezvényen.
Riportban számoltunk be a homoródkarácsonyfalvi Rókavárról, ahol megdöbbentő körülmények között él tizennyolc roma család.
November
Az interjúk és riportok hónapja volt november, beszélgettünk a farkaslaki Fancsali Norberttel, aki idén elkezdte tanulmányait a câmpinai Vasile Lascăr Rendőraltiszt-képzőn, valamint az udvarhelyi Biró Kingával, aki tíz dolláronként gyűjtötte össze pénzét, hogy eljusson Amerikába, a felvidéki Hégli Dusánnal pedig a kisebbségi lét táncban feldolgozandó feszengéseiről interjúztunk. Stábunk egy napot töltött el Miklósfalván egy védett házban, ahol a gyermekotthonokban nevelkedett, felnőtt értelmi fogyatékos fiatalok élettörténeteiket osztották meg.
December
A csíkszeredai fegyintézetbe is eljutottunk, börtönriportunk kitért az álomzárka titkaira, de arra is, hogy az elítéltek miként élik mindennapjaikat.
Megváltozott Udvarhelyen a Győzelem utca és a Függetlenség sugárút egy szakaszának forgalmi iránya, az újítást nehezen szokták meg a sofőrök. Elkerülhetetlenné vált a székelyudvarhelyi Matriţa Rt. bezárása: a részvénytársaság általános csődeljárást kért.
Önbíráskodásba fogott karácsony előtt néhány kecseti lakos, és traktorral rombolt le egy roma család által lakott házat.
Az év utolsó önkormányzati ülésén elfogadták Székelyudvarhely Általános Rendezési Tervét (PUG), amely közel tíz évig készült. Veres Réka / Székelyhon.ro

Csender Levente: A forradalom hőse (2. rész)
Még akkor is hihetetlen volt, ami velük történt, amikor a bukaresti tárgyalás lezajlott. Valahogy nem fért a fejükbe, hogy a frissen, teli torokkal kikiáltott román demokráciában ők lesznek az első koncepciós perek áldozatai. A napok múltak, ők meg barátkoztak a hellyel, a helyzettel.
Aztán egyszer, nem is tudták, hogy milyen nap, reggel vagy este, az őr beszólt a kisablakon, hogy szedjék mind a négyen a cuccukat. Megint felcsillant a szemük, hogy szabadulnak, de csak Mărgineni-be vitték a rabszállítóval, Romániának egyik legkegyetlenebb börtönébe. Másfél hónapja voltak már ott, amikor megtudták az ítéletet. Vass Kiss Előd (18 év), Nagy Imre (18 év), Nagy István (15 év), Ambrus Pál (15 év). Akkorra kezdett az egész rablét valósággá válni. A legfelsőbb bíróság fölött semmi nem volt Romániában, akihez fordulni lehetett volna. Előd halkan mondogatta magának, hogy tizennyolc év, tizennyolc év, és valahogy elképzelhetetlen volt számára, hogy annyit, amennyit addig leélt, négy fal közt kell eltöltenie gyilkosokkal összezárva. Felnézett és számolni kezdett. 80 rab volt egy cellában. Több közülük már ölt embert. Falubelije egy sem akadt ott. Arról gondoskodott a börtönparancsnok, hogy a magyarok véletlenül se kerüljenek egy cellába. Elkezdődtek az egyformán hosszú napok. Hajukat levágták, hetente egyszer tisztálkodtak esővízben. Éjszakánként érezték, hogy a tetvek randalíroznak a bőrükön, de hozzá kellett szokjanak. A koszt pocsék volt. Reggel égetett kenyérből kávét főztek, cukor nélkül, ebédre árpakásaleves és káposzta meleg vízzel leöntve, másnap fordítva: káposztaleves, árpakása a második, estére spenót, fuszulyka vagy pityóka. A tetvek meg ették őket.
Egy reggel szólt az őr Elődnek, hogy szedje a cuccát, ő megint azt hitte, szabadul, de nem. Csak vitték valahová. A rabszállítóból hegyek körvonalait látta, abból gondolta, hogy az a Kárpátok lehet, valóban az volt. Szamosújvárra vitték. Újra együtt voltak négyen. De csak az úton. Előd emlékezett a gyufára, amit a rabok csináltak, rá volt írva, hogy Gherla. Az ország legszigorúbb börtöne, ahol még Rózsa Sándor, a nagy betyár is szelíd varga lett. Előd abban reménykedett, hogy hátha az új helyen kiveszik őt is dolgozni. Ha gyufát kell gyártani, hát gyufát gyárt, akkor is, ha a foszfor mérgező, és kihullik tőle a foga meg a haja, csak csináljon valamit, mert a semmittevés borzasztóan felőrölte. Állandóan a saját sorsán gondolkozott, olyan volt, mintha egész nap a saját seggébe bámulna, csak az zökkentette ki ebből, ha verni vitték. Mert a verést ott sem hagyták abba. A börtönigazgató kivezettette az oroszhegyi rabokat az udvarra, kiállíttatta a román rabok elé, rájuk uszította őket, összeszidta előttük. Azt mondta rájuk, hogy a horthysták műveltek ilyeneket, mint ezek, sovén gyilkosok, jól nézzék meg őket, mert ezek ölik a románokat... Akkor az őrök a toronyban elfordultak, és hagyták, hogy barátkozzanak a román rabok a magyarokkal. Más módszereik is voltak a smasszereknek. Ment el az őr a folyosón éjjel, gumibottal rácsapott az ajtóra, ugrottak talpra a rabok mind, egy idő után ez annyira beléjük ivódott, hogy bármilyen kis neszre ugrottak fel. Tizenöten voltak negyven négyzetméteren. Felváltva sétáltak.
1990. január 16-án reggel Előd gumidefektet javított a traktoron. A hőmérő jócskán mínuszban. Fagyott rá a keze a vasrúdra, de meg kellett javítani, mert menni kellett az erdőre fáért. Ahogy szokta, felemelte a traktor elejét, és lefeszítette a külsőt. Épp húzta ki a gumibelsőt, amikor óriási zúgást hallott közeledni, rezgett a föld a lába alatt, már fel lehetett ismerni, hogy ez óriás motor, és akkor elfogta valami baljóslatú érzés, hogy el kéne futni valahová, elbújni, de aztán ott maradt, mert úgy érezte, nincs miért elfusson. A következő pillanatban már a kapu elől hallotta a zúgást, ott fékezett le az a nagy valami, ő csak a leugráló katonákat meg rendőröket látta, akik berontottak a kapun golyószórókkal kezükben, körülvették, voltak vagy tízen, mind rászegezték a vascsöveket, kérdezték a nevét, ahogy kimondta, a kezét tekerték is hátra, kattant a bilincs, és tuszkolták fel a nagy katonai teherautóra. Kezet sem moshatott, tiszta ruhát sem vehetett, el se köszönhetett.
Több embert szedtek így össze a faluból és vittek el. Először Székelyudvarhelyre, aztán Csíkszeredába. Akiket összeszedtek, nem nagyon tudtak románul, nem értették, mi zajlik körülöttük. Tolmácsot nem kaptak. Első nap jól megverték, forgatták, vallatták őket, ütötték kézzel-lábbal, gumibottal, ami épp a kezükbe akadt. Este tizenegy órakor kinyílt a cellaajtó, kihívták Elődöt, az ajtót becsapták mögötte, ott álltak körben nyolcan-tízen, belökték a kör közepébe, és ütni-rúgni kezdték. A börtönparancsnok csak állt és nézte. Előd a földön fekve két könyökét leszorította, hogy a bordáit ne tudják betörni, tenyerével a fejét és az arcát védte. Fogalma sem volt, mit akarnak tőle. A verés végén visszavitték a cellába. Következtek a többiek sorjában. Nem mondtak nekik semmit, hogy kit miért vernek. Pár foglyot néhány nap múlva elengedtek. Négyen maradtak letartóztatva. Nekik az összebilincselt lábukat a kezükhöz is láncolták, és úgy vitték kihallgatásra. Kihallgatás után kaptak még öt nap zárkát. Mikor letelt az öt nap, meghosszabbították harminc napra a letartóztatásukat és átvitték őket a börtönbe. Gyilkosokkal tették egy cellába. Cellatársaik tudták, hogy miért vannak bent, azt is, hogy meddig, meg azt is, hogy jó magaviselettel valamennyit lefaraghatnak belőle. Elődék viszont nem sejtették, mi vár rájuk. Továbbra is négyen voltak megrekesztve: Vass Kiss Előd, Nagy Imre, tizennyolc évesek, Nagy István, idősebb zenész, akit azzal vádoltak, hogy gumicsizmával hozzárúgott a rendőrhöz, és Ambrus Pál, harmincas éveiben járó asztalos, aki soha életében nem ütött meg senkit, beleértve Liviut is.
Ment néhány hétig a verés, vallatás. Már mindent elmondtak, amit tudtak, de a vallatók még valamit hallani akartak. Elődék nem számítottak arra, hogy őket elítélik, még a tárgyaláson sem, mert négyük közül senki nem követett el olyan súlyos bűncselekményt, amiért elítélhették volna. Ám ezzel ellentétben az ügyészség véleménye egyértelműen az volt, hogy ők ölték meg Liviut, és ezt rájuk is akarták bizonyítani. Ők még nem tudták, hogy az ítéleteket előre meghozták, csak a bizonyítékokat gyűjtögetik, és azt akarják kihúzni belőlük, hogy igen, mi voltunk, mi öltük meg őt.
Mikor Katona Ádám jogharcos az ügyészt megkérdezte, hogy miért vállalnak olyan ügyet, amiben ártatlan embereket ítélnek el, mert a négy elítéltből kettő, Ambrus Pál és Nagy István ott sem volt a rendőrverésnél, az ügyész kijelentette, hogy valaki csak megölte Liviut. Akkor Katona Ádám azt mondta, hogy az ügyészségnek nem valakit, hanem a gyilkost kell elítélnie. Ők nem a gyilkost vagy gyilkosokat ítélték el. A négy letartóztatottból ketten épphogy nagykorúak lettek, ketten tényleg nem voltak ott Liviu megverésénél, de mindannyian gyilkosság vádjával várták az ítéletet. Úgy nézett ki, hogy az ügyészségnek „kilóra” meg kell hoznia az ítéletet, az nem számít, hogy ki kerül rács mögé.
*
Előd, Imre, Ambrus Pál és Nagy István maradt továbbra is a karcerben. Verték, vallatták, még mindig románul, nem is értettek semmit. Két hónapig ügyvédet sem kérhettek. Akkor kezdték sejteni, hogy súlyos vádat emeltek ellenük, amikor vitték eléjük a sok kézírásos román szöveget, ami nem is az ő írásuk volt. Valaki megírta, velük aláíratták, azt sem tudták, hogy mi az, mert ők írásbeli nyilatkozatot nem adtak, nem is tudtak volna, mert nem beszéltek románul. Tolmács nem volt. Félig agyonverve azt is aláíratták velük, hogy nem bántották őket. Előddel azt is aláíratták, hogy a haldokló rendőrbe belerúgott. Nem volt ereje tiltakozni. Olyan kékeszöld volt tetőtől talpig, mint a lekvár tetején a penész.
Pár hét után közölték velük a vádat: emberölés előre megfontolt szándékkal. Aztán felgyorsultak az események. Mire észbe kaptak, már el is voltak ítélve. Előd tizenhárom évre. A többiek is hasonló szerencseszámot kaptak. Az ügyész ezt kevésnek találta, súlyosbításért fellebbezett. A bíróság helyt adott a fellebbezésnek.
Vitték át őket a Kárpátokon, be az Ókirályságba. Aztán Bukarest mellett várták, hogy mi lesz velük. Ügyük a katonai ügyészségre került. Az ügyész Elena Ceauşescu ügyvédje volt, az elhíresült kivégzési felvételen látni, hogy leginkább vádol, nem véd, az ügyvédi kamara kizárta soraiból, kárpótlásul katonai főügyészi státust kapott.
A tárgyalás napján Elődék új ruhát kaptak. A bíróságra egy alagúton mentek, vagy százötven rendőr két oldalt sorfalat állt, ahogy mentek el előttük a rabok, mindegyik hozzájuk vert vagy rúgott. Az arcukat nem bántották, arra vigyáztak, hogy a tárgyalóteremben ne tűnjenek fel senkinek az ütésnyomok. Elődék nem tudták akkor sem, hogy miért kapják a laskát. A folyosóra egy rejtett ajtón értek ki, ott már csak egy őr sétált előttük egy füzettel és egy gumibottal. A civil emberek nem is gondolták, hogy mi van alattuk. A tárgyaláson megkérdezték, hogy hibásnak érzik-e magukat, Nagy István megszólalt magyarul, hogy nem érzi hibásnak magát, a bíró felszólította, hogy beszéljen románul, azt mondta akkor ő románul, hogy nu ştiu româneşte (nem tudok románul), a bíró meg cinikusan megjegyezte, hogy látod, hogy tudsz te románul. Ezen jót nevetgéltek, aztán vége is volt a tárgyalásnak. Ez volt az utolsó szó joga. Ítéletet nem hoztak rögtön, csak berekesztették a tárgyalást. A négy rab nem tudott meg semmit a jövőjéről. Visszafelé is bementek a titkos ajtón, megint végig a rendőrsorfal előtt, akkor már nem vigyáztak az arcukra sem. Ambrus Pálnak kiverték a fogát. Akkor még nem tudták, hogy az csak a bevezető. A börtönben jött az igazi verés, hatlapra esztergált fahusángokkal és gumibottal. (folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)