Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
7456 tétel
2006. január 3.
Magabiztos nyilatkozatok indították útjára a kisebbségek jogállásáról szóló törvény tervezetét. Mégsem született meg. „Pedig mi ismét lojális partnerek voltunk”, írta Toró T. Tibor. „Mi nem a konfrontációt, hanem az együttműködést választottuk.” „És újra meg újra rácsodálkozunk a román nacionalizmus eredetiségére”. Az RMDSZ programja legfontosabb stratégiai célkitűzésként a közösségi autonómiát nevezi meg. Egy autonómiatörekvésnek akkor van esélye, ha az a közösség lehető legszélesebb egyetértésén alapul. Az RMDSZ vezérkara következetes abban, hogy belső ellenzékét szélre szorítja, külső ellenzékét nem-létezőnek tekinti, és a „párbeszéd az autonómiáért” a mértékadó civil szervezetekkel meg a történelmi egyházak elöljáróival is inkább propaganda-monológ, mint valós dialógus. Egységes képviseletre szükség van, mert az autonómiát csak együtt lehet elérni. A közösségi igény megfogalmazásakor nincs helye az öncenzúrának. Nem azt fogalmazzuk meg mint közösségi igényt, amiről azt gondoljuk, hogy a partnereink elfogadhatónak tartják, hanem azt, ami a közösségi megmaradás és gyarapodás hosszú távú garanciája. Nincs már esély az egymást kiegészítő együttműködésre a Markó–Tőkés tengely mentén? – tette fel a kérdést Toró. Miért nem használta ki az RMDSZ csúcsvezetése a román– magyar közös kormányülést a kulturális autonómia megtámogatására? Ha az EMNT-diplomáciának /Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács/ és a Fidesz EP-képviselőinek a Moscovici-jelentés kapcsán román diplomáciai ellenszélben elért sikerét nézzük, akkor fogalmat alkothatunk, mit lehetett volna tenni, ha következetesen együtt és a jó irányba mozdul a magyar érdekképviselet, állapította meg Toró T. Tibor. /Toró T. Tibor: Valahol utat tévesztettünk. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./
2006. január 3.
Fennállásának második évfordulóján sajtótájékoztatón értékelte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács eddigi tevékenységét Kolozsváron az EMNT elnöke és két alelnöke. A sajtótájékoztatót megnyitó Szabó László, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöke emlékeztetett: tizenhat éve robbantotta ki Tőkés László püspök a védelmére siető temesváriakkal a forradalmat. Tőkés László elnök is egy évfordulóra hívta fel a figyelmet: hatvan éve foglalt állást a Magyar Népi Szövetség – „az akkori RMDSZ” – SZKT-ja amellett, hogy Észak-Erdély ne térjen vissza Magyarországhoz. Ahogy nekik nem volt joguk az egész erdélyi magyarság nevében így dönteni, ugyanúgy az RMDSZ-nek sincs joga a mi ügyeinkről dönteni anélkül, hogy megkérdezzen, hiszen a három-négyszázezres tagságot magáénak tudó szervezeten kívül létezik az Erdélyi Magyar és a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Ifjúsági Tanács vagy az Erdélyi Magyar Ifjak, s e szervezetek szintén jelentős tömegeket képviselnek, ám nem értenek egyet az RMDSZ politizálásával” hangoztatta Tőkés László. Sikeresnek nevezte az EMNT munkásságát az elnök. Kezdeményezésükre az autonómia ügye újból a figyelem középpontjába került, továbbá az SZNT-vel közösen sikerült nemzetközi szintre emelniük az autonómiatörekvéseket. Az EMNT következő lépésként egyeztető autonómia-kerekasztal összehívását kezdeményezi, az RMDSZ-nek ugyanis nem áll jogában figyelmen kívül hagyni az erdélyi magyar történelmi egyházaknak, a Magyar Civil Szervezetek Országos Szövetségének, a MIT-nek és az EMI-nek a véleményét, akárcsak az EMNT és az SZNT parlament előtt lévő másik két törvénytervezetét. „Ha az RMDSZ erre a megbeszélésre sem jön el, azzal beismeri, hogy nem képviseli az erdélyi magyarság egészét”, jelentette ki Szilágyi Zsolt alelnök. Kiadott nyilatkozatában az EMNT ismételten szorgalmazza az autonómia érdekében való magyar–magyar összefogás megvalósítását a létrehozandó Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet (ERMÁÉRT) keretében, továbbá üdvözli a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt 2006. február 3–5. között rendezendő autonómiakonferenciát. Toró T. Tibor alelnök az elmúlt két év ellenzéki törvényjavaslatait ismertette, rámutatva, hogy az RMDSZ számos elemet átvett ezekből, de sajnos nem eleget, és nem törekedett nemzeti konszenzusra a fő kérdésekben. A sajtótájékoztatón jelen volt a Bolyai Kezdeményező Bizottság képviseletében Kovács Lehel is, ismertette a BKB küzdelmét a Bolyai újraindításáért, és hírül adta, hogy néhány órával azelőtt leszavazta a román többségű kari tanács a BBTE Matematika és Informatika Karán kérvényezett önálló magyar tanszék létrehozását. /Bagoly Zsolt: Kétéves az EMNT. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./
2006. január 3.
Hantz Péter és Kovács Lehel, a BBTE két oktatója a Bolyai Kezdeményező Bizottság képviseletében ismertette a Moscovici-jelentés vonatkozó részét, mely a magyar felsőoktatás teljes anyagi fedezésére szólítja fel a román államot. Kása Zoltán dékán-helyettes lemondása után dr. Nicolae Bocsan rektor és dr. Petru Blaga dékán közleményben cáfolta, hogy elutasították volna az informatika tanszék létrehozását, egyszersmind hevesen támadták Kovács Lehelt, azt állítva, hogy valótlanságokat híresztel, a szakmai teljesítménye pedig kívánnivalót hagy maga után. Kovács Lehel elmondta, rosszindulatúan véleményezik tudományos munkásságát, úgy emlegették a hétfalusi csángókról és a hosszúfalusi faragóiskoláról közölt tanulmányait, mint amik kimerítik idei tevékenységét, holott a fiatal tanársegéd éppen az általa tanított informatikából adott ki három könyvet és két tanulmányt 2005-ben, a rektor és a dékán nagyon jól tudták ezt. „Megengedhetetlenül megsértették személyes szabadságjogaimat, a lelkiismeret és a szólás szabadságát, és az akadémiai szellemtől távol álló hangnemet használtak.” – mondta. Amennyiben a következő egyetemi közlönyben (abban jelent meg a szóban forgó közlemény is) a közlemény aláírói nem közölnek helyreigazítást, Kovács a BBTE etikai bizottságához, valamint az ombudsmanhoz fordul. Hantz Péter bejelentette: felkérik Salat Levente rektor-helyettest, kommentálja az említett közleményt, továbbá magyarázza meg azon kijelentését, hogy az eddigi civilizált párbeszéd a román és a magyar fél között a radikalizmus felé vette az irányt. Salat azt mondta ugyanis, hogy egyes oktatók gerillaharcot folytatnak az egyetemen. „Végezetül a BKB azt is kéri a rektor-helyettestől, számoljon be őszintén a különböző tanszékek magyar oktatócsoportjainál nemrégiben tett látogatásairól, az erről írt tanulmányában ugyanis nemhogy a magyar karok létrehozásának igénye nem szerepel (amit a tanárok 83 százaléka igényel), de még az egyetem épületeiből hiányzó magyar feliratok pótlásának igénye sem. Hantz arra is felhívta a figyelmet, hogy a sajtóértekezlet előtti napon a vezetőség egy olyan etikai kódexet fogadtatott el az egyetem szenátusával, melynek egyik pontja szabályozza, milyen mértékben fogalmazhatnak meg az egyetem oktatói kritikát az intézménnyel szemben. Ez ellentmond a szólás- és véleményszabadság alapvető emberi jogának. A rektor újabb közleményében éles hangon amellett kardoskodott, hogy mivel Európában sehol nincsenek egy egyetem kebelében etnikai alapon szerveződő tanszékek, ezt a BBTE sem engedheti meg magának az EU-val szemben. Továbbá kijelentette, hogy az olaszországi, svájci, albániai, orosz egyetemek messze nem nyújtanak annyi autonómiát és lehetőséget az anyanyelven való tanuláshoz, mint az általa vezetett intézmény. A rektor „politikai agitátorok” egyetemen kívüli törekvéseiről beszélt. A közlemény kitért Kása Zoltán lemondására is, ennek a rektor szerint „aberráció” volt az oka, Kása azért távozott tisztségéből, mert nem lehetett az informatika tanszék főnöke. „Megdöbbentő. Semmi nem igaz ebből” – így kommentálta Hantz Péter ezt a közleményt. /Bagoly Zsolt: Útszéli hangnem és valótlan állítások a Babes–Bolyain. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./
2006. január 3.
Akik a Babes–Bolyai Tudományegyetem szétválasztását akarják, még egy doktori címet sem tudtak megszerezni – jelentette ki dr. Nicolae Bocsan, az egyetem rektora. A Gandul című lapban vele készített interjúban állította: ők az intézmény szakmai hírnevét akarják öregbíteni, míg a 21-ből 11 karon tanító magyar társaik az állami magyar egyetem létrehozásával hatalmas szintzuhanást idéznének elő, hiszen a szétválás követelői nem éppen a szakma élvonalából kerülnek ki.  A Ziua című bukaresti lapban Adrian Severin, a szocdem párt európai parlamentbeli megfigyelője írta: „Ami a választási diszkriminálást illeti, a valóságban ez nem a románság és a kisebbségek viszonyára vezethető vissza, hanem a különböző kisebbségi szervezetek, főleg az RMDSZ és az MPSZ közötti viszonyra. Bár sajnálatos, de ez a diszkrimináció biztosítja a magyar kisebbségnek a parlamentben és a kormányzásban való állandó, jelentékeny részvételt. Ennek megváltoztatása egyszerűen kirekesztené az RMDSZ-t a parlamentből, ami a magyarság politikai alulreprezentálására és az etnikumok közötti viszony destabilizálására vezetne A Romania Literara lapban Mircea Mihaies azt írta, hogy a román parlamentben az RMDSZ képviselőire megint a szeparatizmus ügynökeiként, a haza szent testének szétmarcangolóiként tekintenek. /R. Gy.: Román sajtószemle. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./
2006. január 3.
A kolozsvári Hajnal negyedben kilenc évvel ezelőtt olyan épületnek tették le az alapkövét, amely mára Kolozsváron az idősek, a mozgássérültek körében fogalommá vált. Vezetője Tokay Rozália, a Magyar Mozgáskorlátozottak Társulatának elnöke, a Szent Kamill Otthon megálmodója. Az otthonban kápolna is van. 1996-ban tették le az alapkövet. Akkor ígéretek hangzottak el, hogy a magyar kormány támogatást ad, de ez nem történt meg. Az épületet végül egy osztrák közösség és a kamilliánus rend támogatásával sikerült megépíteni. A kápolnát 2000. szeptember 9-én szentelték fel, 2001 októberében a szociális otthon is benépesült. Egyik nap megkapta a működési engedélyt a tanácstól, emlékezett Tokay Rozália, másnap már szólt a telefon, hogy vissza akarják vonni. A bűn az volt, hogy magyar építette, magyaroknak. Emellett szerettek volna egy hatalmas értékű ingatlant – amelybe semmit nem fektettek be – megszerezni. Szerencsére ezt nem tudták elérni. Az ötszintes, 70 személyt kétágyas, fürdőszobás lakásokban befogadó otthon beépített területe több mint 4000 négyzetméter. Az 1989-es változások után a Magyar Mozgáskorlátozottak Társaságát bejegyezték jogi személyként, már akkor felhívták a figyelmünket arra, hogy támogatást ne várjanak, ha a nevükben ott szerepel a magyar szó. Vállalták a nehézségeket. Emiatt az elmúlt 15 évben semmilyen támogatásban nem részesültek sem az állam, sem a helyhatóság részéről. Ez a negatív diszkrimináció, hiszen más hasonló szervezet nemegyszer részesül különböző támogatásokban. A közköltségek nagyon magasak, a személyzet fizetését is nagy nehézségek árán tudják előteremteni. Továbbra is különböző adományok értékesítéséből próbálják fenntartani magukat, ehhez járul hozzá a kamilliánus rend részéről kapott havi kétezer euró, a vendégszobák értékesítése és a bentlakók hozzájárulása. Segítette őket a Magyarok Világszövetsége is. A Funar-korszak legsötétebb éveiben épült fel és indult el az otthon. 2002-ben a mozgássérültek társulata megtámadta az adóhivatal jegyzőkönyvét, amely 2,5 milliárd lej (mintegy húszmillió forint) áfa és egyéb adóteher befizetésére kötelezte volna az egyesületet. Hosszú pereskedés után sikerült érvényt szerezni az igazságnak. A hatósági zaklatások azonban más szinten is folytatódtak, több alkalommal. Legutóbb az otthon alkalmazottait félemlítették meg, bántalmazták. Szükség volna egy magyar kórházra is Kolozsváron, ahol az embernek nem kell félni attól, hogy egy nagy-romániás orvossal kerül szembe. Jó lenne, ha a város magyarságának, de a környéknek is (Kalotaszegnek, a Mezőségnek) egy rehabilitációs központot (kórházat laborokkal) tudnának építeni. A kolozsvári Magyar Mozgássérültek Társulata 1990-ben alakult, és mintegy 1100 tagja van. (Megjelent a Magyarok Világszövetsége lapjának, a Honlevélnek a tavalyi második számában) /Somogyi Botond: A hit csodákra képes. Beszélgetés Tokay Rozáliával, a kolozsvári Szent Kamill Otthon vezetőjével. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./
2006. január 3.
Pécskán él Arad megye második legnagyobb magyar népessége, ahol a 2002-es népszámláláskor 3825-an vallották magukat magyarnak. A római katolikusok száma 4158 volt. Czeglédi Ferenc plébános elmondta, hogy 2005-ben 23 keresztelés volt és 95 temetés. Tavaly 23 pécskai gyermek volt elsőáldozó. – 2005-ben belső javításokat végeztek a plébánia épületében és az ifjúsági teremben. /Nagy István: Pécskai hálaadás. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 3./
2006. január 3.
Resicabányán a reformátusok újévi istentiszteletén nagyon kevesen voltak, de a govondári Szentháromság plébánia Szent Ferenc és Klára kápolnája megtelt a hívekkel, negyvennél több résztvevővel. /Szakmáry Károly: Rekordszámú résztvevő a Szent Ferenc és Klára Kápolnában. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 3./
2006. január 3.
Visszatérő panasza a politikusoknak, hogy nehéz mozgósítani a bánsági magyarságot, még a szórakoztató rendezvényekre is csak ímmel-ámmal mennek el. Az idei szilveszteri bálok alaposan rácáfoltak erre. Minden helyet lefoglaltak elővételben. Temesváron a legtöbben a Henri Coanda Líceum nagytermében szilvesztereztek, Szabó Ferenc zenekara jóvoltából. A Szabó Ferenc szervezte bálokat rendszerint néptáncbemutató előzi meg. Temesváron a gyárvárosi Energetikai Líceum termében rendezte idei szilveszteri mulatságát az óteleki ELKA zenekar. A többi magyar bálhoz hasonlóan itt is pezsgővel köszöntötték az új évet – kétszer. A magyarországi óra szerinti éjfélnek is kijárt a jókívánság, a koccintás, a tűzijáték, és ráadásként a csárdás. Kétszázan szilvesztereztek az ízlésesen megterített fehér asztalok mellett Újszentesen, a kultúrotthonban. /Sipos János: Teltházas magyar bálok. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 3./
2006. január 3.
Gyulafehérváron a II. Rákóczi Ferenc közösségi házban Gudor András tiszteletes gyűjtötte egybe a város és a környék magyar lakosait szilveszteri mulatságra. A 60 személyt befogadó terem megtelt. Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban meghirdetett szilveszter a jelentkezők kis száma miatt elmaradt. A városban inkább szűk körű, magán jellegű mulatságok voltak. A Svájci Házat a csombordi “rózsások” és a lőrincrévei “káposztások” bérelték ki, lőrincrévei zenészek húzták a talpalávalót. Marosújváron az RMDSZ székhelyén rendeztek szilvesztert. Torockón a kultúrotthon termében volt a mulatságo, de folyt a muri a Forrás mulatóban és a falu valamennyi télen üzemelő panziójában is. Magyarlapádon a “pirospántlikások” otthon ünnepeltek, nem szerződtek el sehova. Felvincen a református egyház gyülekezeti termét is az ifjak foglalták le. A házasok a falu két cukrászdájában rendezett mulatságokon vettek részt. /Évbúcsúztató Fehér megyében. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 3./
2006. január 3.
A most megjelent Megmaradásunk esélyei /Státus Kiadó, Csíkszereda, 2005/ című, dr. B. Garda Dezső szerkesztette könyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a Romániai Magyar Közgazdász Társulat gyergyói fiókszervezeteinek konferenciáján elhangzott négy tanulmányt tartalmazza. A közös téma: mekkora esélye van az erdélyi magyarság s főleg a Gyergyói-medencében élők boldogulásának az EU-ba lépés küszöbén. A tanulmányírók mindegyike – Somai József, Györfy Lehel, Pápai Emese, Garda Dezső – azt feleli, hogy van esély. Somai József, a Romániai Magyar Közgazdász Társulat elnöke rámutatott, Románia nem készült fel a csatlakozásra. Az agrárium maradt le a legjobban az EU-s átlagtól, a vidék lehet a csatlakozás legnagyobb vesztese. A falu konzerválja az elmaradt gazdasági rendszereket, versenyképtelen a globális kereskedelmi hálózatok olcsó és minőségi áruival szemben. A földet felvásárolja a külföldi tőke. Györfy megállapította, hogy egy esetleges közös gazdaság önmagában várhatóan nem hatna csodaszerként. A modern költségvetési módszerekről értekezett Pápai Emese. Garda Dezső, az örök optimista azt fejtegette, hogy főleg a Gyergyói-medencében hogyan maradhatnak meg. Az utóbbi esztendőkben több mint tízezer lakos hagyta el a szülőföldjét, a kedvezőtlen életkörülmények miatt. /Román Győző: Négy gyergyói tanulmány. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./
2006. január 3.
Emléktábla-avatással egybekötött könyvbemutatót tartottak december 26-án Madéfalván. A római katolikus templom bejáratánál elhelyezett márványtábla a faluban született Szentandrássy István (1571–1630) püspöknek állít emléket. A szentmise után bemutatták a Madéfalva hagyatéka /Kalauz Kiadó, Kolozsvár/ című monográfiát. Szentes Gábor és Szentes Szidónia, apa és leánya ötéves kutatómunkájának eredménye a megjelent kötet. Blága Béni községi jegyző kiemelte: nyomtatásban eddig nem jelent meg átfogó történeti tanulmány a településről. A monográfia a faluban talált kéziratos dokumentumok, régi fényképek, a falu lakói által elmesélt történetek felhasználásával vezet végig a múlt eseményein. /Bernád Panna: Madéfalva hagyatéka. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 3./
2006. január 4
1994. október elsején nagy ünnep volt Illyefalván, ott volt mindenki, aki számított Erdélyből, egyházi méltóságok, művészek, közéleti emberek. Gyermekfalut avatott a KIDA Alapítvány és a református gyülekezet, szinte tucatnyi család befogadására alkalmas pompás házakat, melyek árát, ahogyan Kató Béla sepsiillyefalvi református tiszteletes fogalmazott, Európából koldulták össze. A kétszintes, tágas lakások egy része hamar benépesedett. Kató Ibolya pszichológus, a Gyermekfalu működtetésének felelős-mindenese emlékezett a tízéves zavartalan működésükre, s az utolsó év kálváriáira. 1992-ben elhatározták, hogy létrehoznak egy gyermekfalut. Tervük két év alatt megvalósult, és 1994. október elsején megnyitották, azzal a szándékkal, hogy segítsenek az árván vagy elhagyottan maradt gyermekeken. Úgy tervezték, hogy a gyermekfaluban családi rendszerben működő nevelést valósítanak meg. Körülbelül hat év alatt népesedett be teljesen a gyermekfalu hét háza. Lelki támaszt és anyagi segítséget szerettek volna nyújtani. Tizenegy évig működött így a gyermekfalu. Azután közbelépett a törvény. Tavaly novemberben a munkaügytől jött egy személy, aki közölte, hogy az örökbe fogadó anya státus nem létezik Romániában, ezért most, tizenegy év után el kell végezniük a hivatásos nevelőszülői iskolát. El is végeztették ezt a képzést a nevelőkkel. A következő lépés az volt, hogy a KIDA Alapítvány, mint civil szervezet, nem tarthat fenn hivatásos nevelőszülői hálózatot, annak ellenére, hogy három minisztérium és a Kovászna Megyei Gyermekjogvédelmi Bizottság jóváhagyta e tevékenység folytatását. Más nem maradt, mint hogy az anyukák és velük a gyermekek átmenjenek a gyermekjogvédelem hatáskörébe. A családokat nem küldték el azokból az otthonokból, ahová tizenegy évvel ezelőtt jöttek, hogy a gyermekeket felneveljék. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az anyák fizetését a mai napig a KIDA állja, mert a gyermekjogvédelemnek nem volt erre pénze. Nagyon nehezen élték meg az alapítók és a szülők, gyermekek ezt a változást. 2005 januárjától új törvény jelent meg. A gyermekek után járó pénzjuttatásokat, ami az élelem és ruháztatás költségét jelenti, annak a megyének kell fizetnie, ahonnan a gyermek származik. 1994-ben több helyről hozták a gyermekeket: Bihar és Szatmár megyéből, Marosvásárhelyről, Hargita megye falvaiból. Rengeteg időbe és hiábavaló utazgatásokba került, amíg a támogatások egy részét sikerült megszerezni. Hargita megye a tíz gyermekből csak három költségeit vállalta fel, arra hivatkozva, hogy ezek a gyermekek tizenegy éve Illyefalván élnek. Három hónapig jártak a nyakukra, végül átvette őket a Kovászna Megyei Tanács, vállalva ezzel a rájuk eső költségek fedezését. Nagyon felkavarodott a családok élete, félnek, hogy esetleg elveszíthetik a gyermekeiket. Mind a házak felépítését, berendezését, felszerelését, mind a gyermekek ellátását, az anyák fizetését a KIDA-alapítvány állta 1994-től 1998-ig száz százalékban. Az állam ebben az időszakban semmivel sem támogatott, arra hivatkozva, hogy ez egy sajátos intézmény, ilyen nincs Romániában. Külföldi adományozók pénzéből tartották fönn a gyermekfalut. 1998 júliusától a gyermekek megkapták a román államtól a kihelyezési pénzt, ami minden elhagyott vagy árva gyerek után jár. /Simó Erzsébet: Széttört álmok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 4., folyt. jan. 5./
2006. január 4.
Az új esztendő jelentős áremeléseket hozott Romániában. Január elsejétől többe kerül a földgáz, a fűtés, a villamos energia, az élelem, a ruházati cikkek és a kötelező gépkocsi-biztosítás. A legnagyobb drágulás a földgáznál jelentkezik (17 százalék), s a kormány 2006-ra további két gázáremelést ígér. A villamos energia csaknem két százalékkal drágul, a kötelező gépkocsi felelőség-biztosításért pedig a gépkocsi-tulajdonosoknak 33 százalékkal kell többet fizetniük. Az energia-áremelések nyomán előreláthatóan 10 százalékkal drágul az idén a kenyér, 5–6 százalékkal a többi élelmiszer és a ruházati cikkek. Január elsejétől egységesítették az adókat. Ezután minden fajta jövedelmet 16 százalékos adó terhel, így például a bankkamatokat és az értékpapírok forgalmazásából származó bevételeket is, amelyekre tavaly májusig egy százalékos, azóta pedig 10 százalékos adót kellett fizetni. Szintén 16 százalékos adót vetettek ki valamennyi 1990. január 1. után megszerzett telekingatlan eladásából származó jövedelemre. Január elsejétől adót kell fizetni a termőföldekre is. /Drágul az élet. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./
2006. január 4.
Január 3-án ünnepélyes keretek között szimbolikusan megkezdte működését a csíkszeredai magyar főkonzulátus. A rezidencia udvarán felállított árbocra felhúzták a magyar lobogót. A Himnusz akkordjaira Terényi János bukaresti nagykövet és Szabó Béla, az új csíkszeredai főkonzul emelte magasba a zászlót. Jelen volt Csíkszereda jelenlegi és egykori polgármestere, Ráduly Róbert, illetve Csedő Csaba, Sógor Csaba szenátor, Strujan Constantin területi kormánymegbízott, valamint több helyi tanácsos. Terényi János nagykövet pohárköszöntőjét követően, spontán kezdeményezésre a Székely himnuszt is elénekeltek az egybegyűltek. Terényi János köszöntőjében hangsúlyozta, a siker közös: „Azt hiszem, hogy az egymást követő magyar kormányok céltudatos diplomáciai munkájára volt szükség ahhoz, hogy ez a nap elérkezzen. A magyar főkonzulátus megnyitásához szükség volt az RMDSZ hathatós támogatására, de szükség volt az egész romániai magyar közélet, az egész romániai magyar társadalom egyhangú kívánságára, óhajára.” A főkonzulátus épületének felújítása még több hónapig eltart. Ráduly Róbert polgármester szerint a konzulátusnak, a magyar zászló felhúzásának fontos szimbolikus jelentősége is van: a következő napokban sokan fognak sétálni ezen az utcán, csak azért, hogy a zászlót megcsodálják. /Daczó Dénes: Tegnap szimbolikusan megnyitották az első székelyföldi magyar főkonzulátust. Magyar zászló lobog Csíkszeredában. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 4./ Szabó Béla a bukaresti magyar nagykövetségen dolgozott 1987 és 1992, valamint 1996 és 2001 között, majd a Határon Túli Magyarok Hivatalának alelnöke, később vezetője volt. /Konzulátus Csíkszeredán. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 4./
2006. január 4.
Az európai országokban élő magyarok január elsejétől új típusú vízumot igényelhetnek, amellyel 90 napnál hosszabb ideig tartózkodhatnak Magyarországon. A „nemzeti vízumot”, vagy „D-kategóriás vízumot” a külföldi állampolgárok magyarországi beutazását és ott-tartózkodását szabályozó módosított törvény értelmében a nemzeti vízumot igénylő személyeknek bizonyítaniuk kell lakhatási és megélhetési feltételeiket. A nemzeti vízum nem biztosít munkavállalási és jövedelemszerzési jogot. /Igényelhető a nemzeti vízum. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 4./
2006. január 4.
Sólyom László köztársasági elnök újévi üzenete magvas és a lényegre törő volt: a 2006-os esztendő sorsfordító lesz Magyarország, az egész magyarság életében. S nem csak azért, mert választások éve, hanem a kollektív felelősségvállalás okán. Bárki is nyerje a parlamenti választásokat, bármelyik politikai erő, az mindenképpen felelősséggel tartozik az országnak és az egész nemzetnek. Mind a tizenötmillió magyarnak, akik a csonka ország területén vagy annak határain túl élnek. Mert a nemzet szellemi-lelki egyesítése soha nem volt olyan fontos, mint most, a nagy európai kihívások idején. Erdő Péter bíboros-prímás üzenete még megrendítőbb volt. A főpásztor bejelentette, hogy a 2006-os évet a Római Katolikus Püspöki Kar a magyarság megmaradásáért tartandó imaévnek tekinti, lévén, hogy a nemzet összetartása és erkölcsi tartása oly mértékben megrendült, illetve károsult, hogy ideje – talán az utolsó órában – visszatérni a keresztény értékekhez, az isteni áldásért és segítségért fohászkodni. A bíboros ugyanerre kérte fel, az ökuménia jegyében, a magyar történelmi testvéregyházakat. /Magyari Lajos: Imaév a magyarságért. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 4./
2006. január 4.
Tizenkét magyar 14 és 24 év közötti fiatal ment december 31-én Szovátán a Medve- tó teraszra, hogy megnézze az éjféli tűzijátékot. Szomszédságukban mintegy 20-30 román fiatal szórakozott, egyre hangosabban, majd a petárdákat és rakétákat a magyar csoport felé kezdték irányítani. Három rakéta és több petárda pánikot keltett a magyarok körében, s az egyik fiú kérdőre is vonta őket. Magyarul szólt hozzájuk, amire a románok egyike szembeköpte a fiút, s már csattant is a pofon. A románok rárontottak a magyarokra. Az egyik 23 éves fiút állcsonton ütöttek, az ütéstől elájult, s esés közben beverte a fejét. Még a január 3-án is szédülésre, rosszullétre panaszkodott. Másik 18 éves fiút az asztalon levő üveggel ütötték fejbe, szemöldöke hasadt fel, s veséjét rugdosták. További magyar fiatalnak a feje, orra hasadt be. „Az összetűzés alatt senki sem lépett közbe, senki sem állt mellénk, pedig helybeliek is voltak a helyszínen. Rendőrnek pedig nyoma sem volt, az őrszobán senki nem vette fel a telefont. Utólag derült ki, az egész városban két rendőr teljesített szolgálatot szilveszter éjszakáján, közülük csak az egyik volt egyenruhába öltözve. Végül az egyik magán őrző-védő céget hívtuk, segítsenek. Érkezésükig azonban a verekedők eltűntek” – mondta egy szülő, akinek két fia sérült meg. A városi kórházban részesítették elsősegélyben a fiúkat. Írásbeli panaszt nem tettek a rendőrségen, félve a bosszúállástól. /(n.a.): Magyarverés Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 4./
2006. január 4.
Több gyermeket megvert december 31-én este Szentegyházán a termálfürdő közelében egy székelyudvarhelyi csendőr és társa, akik mobiltelefonokat és zsebkést is elvettek áldozataiktól. A csendőrt őrizetbe vették. Hat 14–16 éves kiskorú, öt fiú és egy lány a szentegyházi termálfürdő felé tartottak gyalogosan. Sétálás közben eldobtak egy tűzijáték-rakétát az útszéli sáncba, miközben egy mellettük elhaladó Dacia rájuk dudált. Az autó visszafordult, ketten kiugrottak és feléjük futottak. – Mondták, hogy Politia, ce faci, ce faci? (Rendőrség, mit csinálsz, mit csinálsz?) – mesélték a gyermekek. Az egyik férfi két gyermeket kezdett ütlegelni, a többiek elszaladtak. Az egyik gyermeket a két férfi felnyomta a motorháztetőre, kiürítették zsebeit, egy mobiltelefont, pénzt és zsebkést is elvettek tőle. – Szedd össze a barátaidat, és 15 perc múlva a szelterszi útkereszteződésnél találkozunk, és visszaadunk mindent – mondta a férfi, aki társával autóba ült és elhajtott. A gyermekek közben telefonálni kezdtek, és az elvett telefon számát is felhívták. A magát rendőrnek kiadó férfi azt mondta, a csíkszeredai rendőrségen vannak, de jönnek, és visszaadnak mindent. Közben újabb gyermekek érkeztek a strandról. Amikor szirénázva megérkezett az autó, és kiszállt a két férfi, megkérdezték: ki hívott telefonon? A jelentkező kapta az első ütést, majd még egyet, amitől a földre esett. A nagydarab férfi ezután még két fiút megütött, majd a harmadikat több ütéssel földre döntötte, aztán a földön a gyomrát, hátát és oldalát kezdte rúgni. A támadó leütötte a fiút, és tovább rúgta. Egy másik fiútól is elvették a mobiltelefonját és a zsebkését, majd hazaküldték, két másik a derékig érő jeges patakon átszaladva menekült el. Még elcsattant egy-két pofon, végül a két ismeretlen elhajtott. A rendőrség azonosította a támadókat, egyikük, a 27 éves A. C. szakaszvezető a székelyudvarhelyi csendőralakulatnál, társa pedig a 23 székelyudvarhelyi K. I. S., az előbbi szomszédja. A csendőr munkaszerződését felbontották, a Hargita Megyei Törvényszék utasítására pedig január 2-ától 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték rablás gyanújával. – Ezt a viselkedést nem tűrhetjük a csendőrségnél, nem ez jellemző ránk – mondta Dumitru Pavel ezredes, megyei csendőrparancsnok. Ha nincs vastagon öltözve a fiam, súlyosabb következményekkel is járhatott volna a verés – vélte Gábos József, az egyik megvert gyermek apja. A tavalyi gyergyószentmiklósi eset után, amikor hiányos romántudása miatt fenyegetett meg és vitt magával egy lányt egy csendőr, ez a második, immár súlyosabb incidens, ahol szintén csendőr a főszereplő. /Kovács Attila: Letartóztatták a gyermekverő csendőrt. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 4./
2006. január 4.
Bár sikeresen versenyvizsgázott az Országos Rendőr-főkapitányságnál (IGP), formai okokból még késik Albert-Tóth Jakab százados beiktatása a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) parancsnokhelyettesi tisztségébe. Személyében első ízben lesz magyar nemzetiségű vezető beosztású rendőrtiszt a megyei rendőrség élén, miután 1985 őszén a Mihai Viteazul-szoborcsoportnál bekövetkezett robbantásos merénylet nyomán Nicolae Ceausescu utasítására a belügyminisztérium leváltott két magyar nemzetiségű vezető beosztású tisztségviselőt. A 39 éves Albert-Tóth százados építészmérnöki és jogi oklevél tulajdonosa, illetve részt vett korábban két egyetem utáni továbbképzőn. /Domokos Péter: Magyar alparancsnok Háromszéken. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 4./
2006. január 4.
11 éves fennállása után a téli idényben másodszor zárja be kapuit a szovátai Teleki Oktatási Központ. A bevételek nagy részét konferenciák szervezésével és turisztikai tevékenységgel biztosítják. Az elmúlt időszakban a Magyar Pedagógusok Szövetsége ebben az időszakban kevesebb továbbképzést szervezett. A fenntartáshoz havonta 200 millió lej szükséges, a kilátások szerint ennél jóval kevesebb jövedelemre tudnak szert tenni, így egyelőre a téli időszakra felfüggesztik a tevékenységet – tájékoztatott Márton Zoltán, a Teleki Oktatási Központ igazgatója. /Időszakosan bezár a szovátai Teleki Oktatási Központ. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 4./
2006. január 4.
Öt esztendeje január elsején délben Petőfi szobránál gyűlnek össze bensőséges tisztelgésre a költő marosvásárhelyi hívei. Így történt most is, kevesebben állták körül a Hunyadi László alkotta bronzalakot, de a megyei EMKE kezdeményezte megemlékezés meghitt, családias volt. Dr. Ábrám Zoltán EMKE-elnök beszéde után Bartis Ildikó színművésznő szavalt, majd a Bernády kórus Petőfi-dalaihoz a jelenlevők is csatlakoztak. A főhajtás emlékezetes mozzanata volt a Vártemplom lelkésze, Ötvös József esperes beszéde. Hangsúlyozta, hogy 2006 a Kárpát-medencei magyarság számára Bocskai-év. A Kárpát-medencében (és Svájcban – Genfben) 28 Bocskai-szobor emlékeztet a fejedelemre. Az esperes ajánlotta, hogy az EMKE kutassa fel, hány Petőfi-szobor van a Kárpát-medencében /Ötvös József: Álmai is halhatatlanok. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 4./
2006. január 4.
Kolozsvár három, többszáz éves múltú tanintézettel büszkélkedhet. Az idők folyamán mindegyik neve fogalommá vált. Az évfordulók megünneplése 1990 előtt hihetetlenül sok akadályba ütközött. Még sokan emlékezhetnek a mai Báthory Líceum 1979-ben tartott 400, vagy a Brassai 1982-ben megszervezett 420 éves alapítási emlékünnepélyére. Az utóbbi kálváriáját Boda Károly igazgató írásban is megörökítette. Az ünneplés előtt a pártszervek bekérték az iratokat, amelyekkel igazolni lehetett az alapítás tényét, eredetiben és román fordításban. S annak levezetését, hogy az évfordulóra készülő tanintézet miként örököse az egykor megalapítottnak. Rangos történészeknek kellett igazolást készíteniük. A két patinás iskola esetében nem vált vitatottá az alapítási időpont. A mai Báthory István Líceum alapításának 1579-es évszáma közismert és általánosan elfogadott. Az akkor létesült jezsuita iskola Kolozsmonostorról a Farkas utcába, majd újra Monostorra vándorolt, voltak évek, mikor nem működött, majd az Óvárban és ismét a Farkas utcában (most már a nyugati végén) fejtette ki tevékenységét. 1776-tól a piaristák vették át a vezetését. Az 1990-es évektől külön felekezeti líceum is létesült a patinás falak közt, mely most már Pázmány Péter nevét viseli, s a Báthoryval együtt ápolja a közös múlt hagyományait. Az Unitárius Kollégium, illetve a Brassai Sámuel Líceum esetében kissé bonyolultabb a helyzet. Az önállóvá vált erdélyi fejedelemség rendjei ismételten kérték a kiskorú fia nevében uralkodó Izabella királynét, hogy az üresen maradt kolostorokban alapítson felsőbb fokú iskolákat. Az erre vonatkozó végleges döntés az 1557-ben tartott tordai országgyűlésen született meg: Kolozsvárt a domonkosok, Marosvásárhelyen a ferencesek, Nagyváradon a mindszentek kolostorában létesült ilyen tanintézet. (A nagyváradi a város török kézre kerülésekor, 1660-ban megszűnt, szétoszlott; a marosvásárhelyinek a mai Bolyai Líceum és a mellette működő Református Kollégium az örököse). Kolozsvárt akkor még a lutheri tanokat vallották, egy év múlva kezdett terjedni a kálvini tanítás. 1568 januárjában a lelkiismereti és vallásszabadságot kimondó nevezetes tordai országgyűlési határozatot követően megalakul az unitárius egyház. Kolozsvár akkor unitáriussá lett, az iskolával együtt. A már állami 7-es Számú Középiskola tanáraié az érdem, hogy 1957-ben sikerült megünnepelniük a 400 éves alapítási évfordulót. Ennek alkalmával harcolták ki Brassai Sámuel, a legnagyobb unitárius tanáregyéniség nevének felvételét. Azóta 1982-ben megünnepelték a 425. és 1997-ben a 440. évfordulót is. A Brassai mellől 1993-tól kinövő, újabban János Zsigmond nevét viselő Unitárius Kollégium természetes folytatója a felekezeti hagyományoknak. A Református Kollégiumnak az előzőeknél hányatottabb sors jutott. Alapítását nehéz évszámhoz kötni. Sem az 1545-ös, sem pedig az 1557-es dátumhoz való folyamatos kötődését nem lehet bizonyítani. Az 1990 őszén újra létesülő Református Kollégium, mely 2003-tól ismét a Farkas utcai patinás épületben működik, természetszerűen ünnepelni akar. Minden joga megvan rá: hagyományai, tanítványainak díszes névsora Erdély egyik legjelentősebb iskolájává teszik. Abból kiindulva, hogy 1907-ben– már megünnepelték az iskola fennállásának 300. évfordulóját, most fogadják el az elődök teremtette hagyományt: ünnepeljék a 400. kerek évfordulót! /Gaal György: Iskolatörténeti évfordulók. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./
2006. január 4.
A Felső-Aranyosszékről való tudás teljességgel hiányzik a magyarság köztudatából, két fogalom helyettesíti: a privatizált Tordai-hasadék meg Toroczkó. Ez utóbbi tudományos tévedés alapján sorolódik Aranyosszékhez, írta Cserés Ferenc. Egy vidék, egy etnikum, közösség életképessége két pilléres: anyagi és szellemi. Balázs Ferenc, a szellem embere, lelkészként is az anyagi kultúrát célozta meg, a megélhetést. Nem véletlenül jegyezte meg Vetési László: a teológián Balázs Ferenc szemináriumot kellene bevezetni. Venczel József azt javasolta, legyen nyári, mezőgazdasági képzés a végzős teológusoknak. Aranyosszék Torda vonzáskörzete, hatezer magyar él ezen a vidéken. A hajdan prosperáló vidék ma már a hátrányos helyzetű zónák közé tartozik. Kövend befogadó volt a hatvanas években. Jelenleg a fiatal munkaerő feketemunkázik, napszámoskodik. A 70-es években még magyar település volt, ma már 120 ortodox és 400 unitárius lakja. /Cserés Ferenc: Civilként Aranyosszékről. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./
2006. január 4.
Ötödik évfolyamába lépve új arculattal jelentkezik az Erdélyi Riport nagyváradi hetilap. Szűcs László főszerkesztő elmondta, hogy a jövőben hangsúlyosabban jelenítik meg azokat a műfajokat és témákat, amelyek a lap fő erősségei: az interjú, a publicisztika és a riport. Nem haragszanak meg, ha azt mondja valaki: nahát, ezek liberálisok. A baloldaliságot is vállalják. A tavaly indított Etnosz rovatuk népszerű lett, Szilágyi Aladár riportjainak köszönhetően. A lapban megjelenő vélemények, interjúk által tematizálják a közéletet, fontos kérdéseket fogalmaznak meg. Az ÚMSZ-t és az Erdélyi Riportot ugyanaz a kiadó jelenteti meg. Egyre inkább kiegészíti egymást a két lap, mindkét részről állandó szerzői egymásnak. /G. E.: Nem a hírt, a folyamatot vetítjük. Szűcs László főszerkesztő a megújult Erdélyi Riportról. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 4./
2006. január 4.
A csángók anyanyelvű misézésének ügyét éve a Szent István Egyesület és elnöke képviseli a iasi-i katolikus püspökség, a pápai nuncius és az európai fórumok előtt. A csángó táplálkozáskultúrából doktoráló Tinka asszony szülőfalujában, a Bákó megyei Pusztinában él. Még mindig várnak, sem a iasi-i püspökségtől, sem a pápai nunciustól nem érkezett konkrét válasz. Ígéretet egyébként a pápai nunciustól már 2002-ben kapott, hogy lesz magyar mise Moldvában. Pusztina száz százalékban magyar falu. Itt még mindenki értené a magyar szertartás szövegét. Az egyház képviselői azonban folyamatosan nyomást gyakorolnak a hívekre, ilyen körülmények között mindenki százszor is meggondolja, igényelné-e a magyar nyelvű szertartást. Akik vádaskodnak, azok kezében van a hatalom és eszköz, hogy az évszázadok óta tartó asszimilációt tovább erősítsék. Pusztinán még mindig van magyarul gyóntató pap, hiszen másképp nem boldogulnának. 1990 után kitermelődött egy vékony csángó értelmiségi réteg, de ez az összcsángóságot tekintve majdnem a semmivel egyenlő. Akik kikerültek, és Magyarországon vagy máshol tanultak, többnyire lehetőségük sincs, hogy otthon gyakorolhassák a szakmájukat. A visszatérőkre mondják, ez apostoli munka. /Bakk-Dávid Tímea: Még tart a „csángó advent” Beszélgetés Nyisztor Tinka csángó néprajzkutatóval, a pusztinai Szent István Egyesület elnökével. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./
2006. január 4.
Szatmár megyében 70 ezer tanuló és óvodás kap képzést, ebből 17 ezren magyar tagozaton tanulnak, tájékoztatott Kónya László a Megyei Tanfelügyelőségről. Évente a nyári továbbképzéseken, amelyeket a különböző magyar alapítványok, illetve a magyar állam szervez, egyre többen vesznek részt. Az elmúlt évben az alternatív oktatási módszerekkel kapcsolatos képzésben a megye magyar pedagógusainak több mint fele vett részt. Ezen oktatók igazolványainak elkészítése a napokban történik. Mindezekkel párhuzamosan folyik az önképzés is. A 2005-ös évben igen eredményes volt az oktatás, az érettségiző diákok nagyobb százalékának sikerült a vizsga, több pályázatot is nyertek az iskolák felújítására. /Farkas Orsolya: Hogyan értékeli Kónya László az elmúlt évet? = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jan. 4./
2006. január 4.
Kihagyta Tőkés László nevét Wass Albert egyik novellájából a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó. Tőkés történelemhamisításként értékelte az esetet, azonban Káli Király István kiadóigazgató és Nagy Pál szerkesztő a műfaji tisztaságra törekvéssel indokolta azt. A Bodzás-atyai kőtemplom című, kötetben először napvilágot látott novellájában Wass Albert a romániai kommunista rezsim kisebbségellenes politikájáról és a falurombolásról írt. A Valaki tévedett című háromkötetes novellagyűjteményben megjelent írása helyszínéül az író egy Bodzás-Atya nevű, képzeletbeli erdélyi falut választott. A települést az évszázadok során sok megpróbáltatás érte, és végül Ceausescu földgyalui ítélték halálra. A kőtemplomba zárkózott papot a hatalom pribékjei elfogták, elverték, és egy erdőszéli fához kötötték, hogy onnan nézze végig az ősi templom pusztulását. Isten házának ledöntése után az erdő szélén már csak az elvágott kötelet találták. „Fél évre rá egy másik pap, Tőkés László, kirobbantotta a forradalmat, mely elsöpörte a diktátort és felszabadította a román népet. De hiába volt ez a fölszabadulás magyar pap kezdeményezése, a hárommilliónyi erdélyi magyart mégsem szabadította föl” – áll Wass Albert eredeti kéziratában, melynek nyomtatásban megjelent változata már nem tartalmazza Tőkés nevét. A történtekkel kapcsolatosan Káli Király István, a kiadó igazgatója úgy vélekedett, hogy Nagy Pál helyesen járt el, amikor a kötet szerkesztőjeként törölte Tőkés László nevét. „Publicisztikai fogás nem illik egy novellába. Szerkesztőként Nagy Pál ezt próbálta feloldani” – nyilatkozta. Szakáll Zoltán szerzői jogi szakértő szerint a szerkesztő csak akkor változtathat az eredeti szövegen, ha arról előzetesen az örökösökkel egyeztet. Káli Király István elmondta, ilyen kitétel nem szerepel a szerződésben. A Krónika felvetésére, miszerint az ügynek politikai háttere lenne – Markó Béla RMDSZ-elnök a Mentor Kiadó részvényeinek 22%-át mondhatja magáénak –, Káli Király István kifejtette: „Semmi köze az egészhez, különben Markó Béla életében két sort sem olvasott Wass Alberttől, nem tartja jó írónak.” Tőkés püspök rámutatott: „Ez az eset tökéletesen beleillik az utóbbi tizenhat év történelemhamisítási képletébe, azonban többletet is hordoz. Mégpedig azt, hogy magyar részről történik. Fájdalmas, hogy egy Wass Albert műveivel sáfárkodó kiadó ilyesmire vetemedik.” /Rostás-Péter Emese, Szucher Ervin: A fikció, az aktualitás és a cenzúra. Törölte Tőkés László nevét egy Wass Albert-novellából a marosvásárhelyi Mentor Kiadó. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./
2006. január 4.
Derzsi Sámuel vállalkozó üzletember Erdőfüléről származik, Dobó ennek a településnek a határában van. Derzsi a múlt rendszerben elindította több társával Baróton a Benedek Elek Irodalmi Kört. Az 1989-es változás után pedig egyedül indított egy újságot, az Erdővidéki Hirdetőt. Azután nyomdához került, ott a tulajdonossal együtt indították el 1997-ben a jelenlegi Erdővidék című lapot Baróton. Úgy érezte, valamit tenni kell a közért is. Árva vagy anyagilag kevésbé tehetős szülők gyermekeinek az egyetemi tanulmányait támogatta. Négy évig támogatott két fiatalt, ők már végeztek. Most elindított másik kettőt. Nem tartott közvetlen kapcsolatot velük, azért, hogy ne kelljen hálálkodniuk. A fiatalok jó eredményeket értek el az egyetemen. Derzsi egy alkalommal találkozott Egyed Ákos professzorral, és megkérdezte, segítene-e abban, hogy ásatásokat kezdjenek az egykori Dobó falu helyén? Derzsi Sámuel vállalná annak finanszírozását. Így indult el az első ásatás. Közben kerültek lelkes emberek, akik szintén vállalták az ügy támogatását. A kiásott leletekből régészeti kiállítást szerveztek. Nyomtattak magyar és román nyelven egy kis füzetet, egy ismertetőt. Tervezik tudományos értekezletet, régészeti konferencia rendezését is. Derzsi most egy szálloda építésébe kezdett Baróton. A szállodának Főnix lesz a neve. Erdővidék alámerült, tönkrement, újra szárnyra kell kelteni. Erdővidékre turistákat kell hozni. Derzsi Demeter László történészt felkérte a Dobó-Valál Egyesület vezetésére. Az Egyesület tagjai vállalkozók. Ők támogatják a kutatásokat, s a kutatási eredmények népszerűsítését. Az ásatás során megtalálták a dobói templomromot, megtalálták a középkori faluhelyet, s ugyanott egy bronzkori település nyomait. Megtalálták a dobói kápolnát. Az ásatásokat a Rikában folytatják, ugyancsak szakemberek bevonásával. /Sylvester Lajos: Akinek áldás van a munkáján. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 4./
2006. január 4.
Rettenetes gyorsasággal vezetett Atzél Endre, emlékezett rá Szőcs Petra, csomagot vittek a csángóknak. Akkor ő dialektológia órára gyűjtött anyagot. Most találta meg azokat a kazettákat. Atzél Endre háza tele volt csángókkal, és hétfőnként puliszkát ettek. Az emlékező egy hónapja látta utoljára Atzél Endrét /1937-2005/, egy koncerten. /Szőcs Petra, Budapest: Atzél Endre emlékére. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 4./
2006. január 4.
Fülöp Klára színésznő 67 éves korában mindörökre átszerződött a mennyei színházba /Kolozsvár, 1939. nov. 18. – Sepsiszentgyörgy, 2005. dec. 30./. 1961-ben szerződött Sepsiszentgyörgyre, mindjárt egy sikerdarabban, a Dollárpapában mutatkozott be Gizi szerepében. Azóta is az itteni társulat tagja volt, emlékezetes szerepeivel. Istenáldotta humora volt a színpadon is. /Bogdán László: Búcsú Fülöp Klárától. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 4./