De miért engem?
Varga Gábor író, drámaíró, az Ady Kör egyik szervezője, az Irodalmi Kerekasztal házigazdája. Olykor-olykor a Securitate vendége. Közben főkutató egy vegyipari üzemben. 1990 után az RMDSZ egyik alapítója, majd egy évtizedig Bihar megyei elnöke. 1998-tól rövid megszakítással másfél évtizedig az Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) vezérigazgatója. 2013. július 8-án jogerősen másfél év felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítéli a bukaresti Táblabíróság. Július végén a miniszterelnök meneszti, néhány nappal 65. születésnapja előtt. Szűcs László interjúja.
Hogy az olvasó megértse, mi is történt veled, hol keressük ennek az ügynek a gyökereit, meddig kell az időben visszamennünk?
Egészen 1996-ig, amikor még nem voltam az intézmény élén. Ekkor az OSIM akkori ideiglenes vezetője, később tizenöt éven át a helyettesem összeismerkedett egy informatikussal, aki a rendelkezésére bocsátott egy egyszerű fizetés-kiszámítási programot, ami az akkori gazdasági osztály hat-nyolc alkalmazottjának bőven megfelelt. Menet közben ez az együttműködés ezzel a céggel – Ecso&Exo Kft. – tovább fejlődött, s a program, amit Exman néven adtak el nekünk, egy komplex menedzsment programmá vált, már nem csak a fizetéseket számolta ki, hanem a teljes könyvelést ezzel végezték. A Szabadalmi Hivatal sokrétű kérésére különböző modulokat iktattak be ebbe a programba. Ebben benne volt az is, hogy Varujan Vosganian pénzügyminiszter kérésére közvetlen összekötetés jött létre a Pénzügyminisztérium és az OSIM adatbázisa között. Benne volt az is, hogy az Uniótól kapott szabadalmi és védjegykivizsgálási program (Jouve) és a pénzügyi program között kapcsolat jöhetett létre. Ha például valaki befizetést eszközölt a pénztárnál, a védjegyosztályon az illető munkatársunk tudomásul vehette, s beindulhatott a kivizsgálás.
Értsem úgy, hogy speciálisan az OSIM számára fejlesztettek ki egy más intézményekben is használható informatikai programot?
Volt egy alapprogram, ami kifejezetten a mi hivatalunkra lett méretezve. A fejlesztésekkel párhuzamosan természetesen nőtt az értéke is. Az a licensz, amit 2002-ben egy évre megvásárolt a hivatal, az mondjuk 2007-ben már nem volt érvényes, bármennyire is szerette volna a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ezt a nyakunkba varrni, a nyakunkba is varrta különben. Nem csupán fejlesztették, de egy egészen más számítógépes nyelvre is átírták. Közben az RMDSZ kikerült a kormányból, s engem egyik napról a másikra egy miniszteri rendelettel – amiről a mai napig nem tudom, mennyire volt jogos – leváltottak. Azért mondom ezt, hiszen első és második alkalommal is a miniszterelnök nevezett ki. Jött hát egy utódom, aki nagy élvezettel rendelt el egy kivizsgálást, aminek egyik célpontja ez a számítógépes program volt, amivel szerinte kárt okoztunk a hivatalnak.
Az illető addig is a hivatal munkatársa volt?
Én ezzel az úriemberrel addig nem találkoztam, ő egy futballbíró volt. A mai napig nem tudom, mi vezérelte őt abban, hogy gazdasági ellenőrzést tartson. Kihívatta a minisztérium ellenőrző testületét, mely megállapította, hogy hatalmas kifizetési hiányosságok történtek, s a DNA-hoz utalta a dossziét a gazdasági igazgatónőm felelősségét megállapítva. Ekkor a hivatalban dolgoztam, mint tanácsos, s bevallom, eléggé meg voltam zavarodva, mert a gazdasági igazgatónő, aki ellen a vád megfogalmazódott, egyszerűen eltűnt, egy reggel még beszéltem vele, majd – mint utóbb megtudtam – gyakorlatilag kirángatták az irodájából, ahonnan semmit nem vihetett magával. Telefonhívásaimra sem válaszolt, mind a két számát letiltották.
Ő korábban is veled dolgozott?
Igen, jól ismertem. Nem mondom azt, hogy a tűzbe tettem volna érte a kezem, de kisebb rendellenességeken, szokványos hiányosságokon túl nem volt panasz a munkájára. A történések 2009-ben jutottak oda, hogy a Szabadalmi Hivatal feljelentést tett a gazdasági igazgatónő ellen, eltávolításakor fel is függesztették. Amikor én 2010-ben visszakerültem a hivatal élére, azt kezdtem el keresni, milyen iratok nincsenek meg. Egy csomó irat, amelyről a számvevőszéki jelentés is, s a DNA jelentés is hosszas oldalakon át írta, hogy nem kapták meg többszöri kérés ellenére sem, egyszer csak szép csendben előkerült. Hogy eldugták vagy trehányság volt, hivatali nemtörődömség miatt nem adták át 2009-ben a vizsgálatot folytató szerveknek, ezt nem tudhatom.
A futballbíróval mi történt, amikor visszakaptad a vezérigazgatói megbízatást?
Ő előlépett a Szenátus főtitkárhelyettesének. Amikor a helyemre került, rettenetesen fel volt háborodva, el nem tudta képzelni, hogy lehet ebből a fizetésből megélni. Kérte, áruljam már el, milyen plusz bevételeim voltak nekem. Később megnyugodhatott, hiszen a Szenátusban jóval nagyobb fizetést kapott.
Gondolom, amikor 2010-től ismét te vezetted a hivatalt, tisztázni próbáltad az ügyet.
Pontosan. Bár akkor még nem voltam érintettje, de már folyt a kivizsgálás, jöttek a levelek a DNA-tól, amelyekre postafordultával válaszoltunk. Közben elrendeltem egy leltárt, mely során egy csomó irat került elő. Júniusban értesítették a hivatalt, hogy a DNA részéről elkészült a szakjelentés. Három jogtanácsosomat küldtem érte, el is hozták. A jelentést alaposan végigolvasva konstatáltam, hogy az egyik legnagyobb tétel, amit a hivatal rovására írnak, az az, hogy kifizetéseket eszközölt számítógépes programok plusz szolgáltatásaira, s a kifizetésekkel kapcsolatban semmiféle igazoló iratot nem találtak. Ezeket az iratokat többször is kérte a DNA 2009-ben, de nem kapta meg. Ekkor elrendeltem egy újabb leltárt, s horribile dictu hetven darabot meg is találtunk, de nem a gazdasági osztályon, hanem négy emelettel feljebb, a beruházási osztályon. Ezeket mind végig is olvastam, egy összesítő táblázatot is készítettem. Nem sokkal később – éppen a marosfői Miért-táborban voltam – jött egy telefon, hogy hétfőn, 2010. június 5-én várnak a DNA-nál. Megyek is be egymagamban, a táskámban az iratokkal. Ahelyett, hogy szóba álltak volna velem, a kezembe nyomtak egy papírt arról, hogy vád alá helyeztek. Utólag kiderült, még vagy hat embert a gazdasági igazgatónőn kívül, aki akkor már vád alatt volt.
Azt már tudtad, hogy ő vád alá lett helyezve?
Azt igen, de hogy engem is belesodortak, azt nem. Azért is találtam meglepőnek, mert az a bizottság, amely három héttel korábban átvette az iratokat, az arról értesült, hogy a DNA – lévén túl kicsi az összeg – az ügyet át fogja adni egy kerületi ügyészségnek. Augusztusban szabadságolások voltak a DNA-nál, szeptemberben pedig vártam, hogy behívjanak. Mert amikor júniusban már egy ügyvéddel mentem be, kérte, hogy szeretné elolvasni a vádiratot. Aztán szeptember 11-én ezt a házat, ahol most beszélgetünk, jelzálog alá helyezték, s közölték, minden kihallgatás nélkül, hogy elkészült a vádirat, bíróság elé küldenek. Azonnal fellebbeztünk ez ellen, ezt előbb Tuluş főügyész úr utasította vissza, majd ugyanezt tette Morar DNA-elnök úr. Október közepétől elkezdődött egy negyven tárgyalásból álló sorozat, ebből harminchat alapfokon, négy a Táblabíróság szintjén. Valamenyin jelen voltam, úgy éreztem, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy nem vagyok ott. Kemény menetek folytak, az ellenségeimnek sem kívánom azt a hangulatot. Az első 24 tárgyalást egy Melania Bejenaru nevű bírónő vezette, aki az általunk benyújtott igazoló iratok ismeretében elrendelt egy informatikai szakellenőrzést. Ezt a Bukaresti Műszaki Egyetem informatika professzora Mihai Caramihai készítette el, aki kimutatta, hogy mind a 42 szerződés (proces verbal de asistenţă technică) mögött plusz munka áll, ezek értéket hoztak, s kifizetésük zömében jogos volt. Mindössze azt állapította meg, hogy egyes esetekben a vásárlás helyett a bérletszerződés érvényesítése lett volna a kívánatos.
A DNA a vádiratát arra alapozta, hogy fölösleges szolgáltatásokat vásároltatok?
Egyrészt, hogy túl drágán vásároltuk a licenszeket, s plusz szolgáltatásokat vásároltunk fölöslegesen.
Arról nem szólt a vád, hogy ebből anyagi hasznod származott volna?
Nem, fel sem merült. S mint mondtam, a huszonvalahányadik tárgyalásra tisztázódott, hogy az igazoló iratok mögött elvégzett munka van.
Mit lehetett ezen ennyit tárgyalni?
Egyik napról a másikra a bírónőt lecserélték, pontosan felfelé buktatták, a Táblabíróságra. Utána jött egy másik bírónő, aki eleinte szintén bizalmatlanul méregetett minket, de utána ő is elrendelte a gazdasági szakjelentést az informatikai mellé. Akkor őt is leváltották. Jött egy harmadik bíró, aki leseperte a gazdasági szakjelenésre vonatkozó igényünket. Két tárgyalás után már ítéletet is hirdetett alapfokon. Az ítélet oldalakon át szinte betűhíven megismételte a DNA vádiratát. Természetesen fellebeztünk mind a heten. A DNA is, mert végrehajtandó büntetést kért.
Ekkoriban már gondoltál arra, hogy többről van szó, mint egy vitatható közbeszerzési eljárásról?
Nem voltam olyan naiv, hogy ne érezzem, itt egyfajta külföldi nyomás is van, példát kell statuálni. De folyton az a kérdés fogalmazódik meg, miért éppen engem? Azzal is tisztában voltam, hogy itt egyfajta zsarolás is van. Szinte egy időben futott a Nagy Zsolt ügye, Kerekes Gábor ügye, majd Markó Attila ügye. Egyfajta móresre tanítása is folyik az RMDSZ-nek, méghozzá olyan emberek esetében, akik tisztességében eddig az RMDSZ nem kételkedett. S kiderül, hogy íme, ezek a nagy korruptak.
Jegyezzük meg, közben az RMDSZ szinte végig kormányon volt.
Igen.
Megfogható, hogy ki áll e dolgok mögött? Gondolom, nem Emil Boc miniszterelnök rendelte el, hogy vegzáljanak.
Már csak azért sem, mert akkor 2010-ben nem helyezett volna vissza. Ez az a hatalom, ami definiálhatatlan. Az a bizonyos Big Brother, akinek én, mi, valamiért az útjában voltunk.
Hogyan élted meg, hogyan élte meg környezeted, munkatársaid, hogy első fokon másfél évet kapsz, s közben, ha nem is vígan, de tovább vezérigazgatod a céget?
Munkatársaim nyilván mindenről tudtak, már csak az intenzív levelezés okán is. Tisztában voltak vele, hogy ehhez az egész mocsokhoz semmi közöm. Élveztem a hivatalom munkatársainak a bizalmát. De bennem korántsem volt már az a lelkesedés, az az ambíció, ami az első mandátumom alatt. Amikor arra törekedtem, hogy a hátrányunkat behozva ez a hivatal olyan szinten működjön, mint a prágai, a varsó, a budapesti.
Az elsőfokú ítélet után nem akartak leváltani?
Tudtak a feljebbvalóim erről az ítéletről, a hercehurcáról, de részben az ártatlanság vélelme miatt, jogerős ítélet hiányában, illetve látva, hogy jó néhány hasonló ügy futott, a végső döntésre vártak.
Gondolom, te is optimistán tekintettél a másodfokú tárgyalás elé.
Még jobban felkészültünk, újra leadtuk az összes iratot, csak annyit kértünk, hogy egy gazdasági kivizsgálással döntsék már el, könyörgöm, hogy az az egymillió lejes kár az húszezer lej, negyvenezer lej, vagy mennyi fejenként kiszámolva?
Mi történt közben magával az informatikai rendszerrel?
A rendszert az utódom felrúgta, minek következtében a cég, amely miatt engem elítéltek, beperelte a hivatalt, s arra fél évre, amikor az OSIM nem fizetett nekik, megnyerte a pert. A szabadalmi hivatal vagy három hónapja egy igen tekintélyes összeget ki is fizetett.
Aztán megszületett a másodfokú, jogerős ítélet.
Igen, július 5-én, de csak július 8-án tették közzé, s 30-án a miniszterelnök visszahívott a hivatalomból. Közben két hetet Nagyváradon töltöttem kórházban. Rettenetesen megviselt ez az ügy. Én, aki soha nem voltam kórházban, most három hét alatt kétszer is. Amúgy néhány nap múltán el is értem a nyugdíjkorhatárt. Azt reméltem, kedvező ítélettel s egy jó hangulatú búcsúpoharazással végződik ez az egész.
Találkoztál Ponta miniszterelnökkel?
Csak az egyik tanácsosával, akinek 9-én a kezébe adtam a felmondásomat. Ő azt javasolta, ne én mondjak fel, mert az azt jelentené, hogy elismerem, amivel vádoltak. Amúgy egész kafkai volt a leváltásom. Harmincadikán, kedd délután lóhalálában keresnek, hogy azonnal menjek a Victoria palotába, mert kormányülés van, most vitatják meg a hivatal átszervezésére vonatkozó javaslatot. Ezt előzőleg betegségem miatt nem tudtam aláírni, a helyettesem írta alá, de így nem fogadták el. Négy órakor értem az előcsarnokban, nagy csődület volt. „Jaj, de jó, hogy jött, vezérigazgató úr, itt írja alá” – fogadtak. Aláírtam. Este fél kilenc körül értesültem a leváltásomról. Megjelent a Hivatalos Közlönyben. Másnap reggel úgy is mentem be, hogy már nem írok alá semmit. Csütörtökre jött meg a hivatalos átirat.
Ebben szerepelt valami indoklás?
Annyi, hogy kaptak a minisztériumtól egy átiratot, hogy a hivataltól tájékoztatás érkezett jogerős elítélésemről. Ennek alapján váltottak le.
Te mit gondolsz erről az ítéletről?
Én ezt, akármennyire is nem comilfo így mondani, egy abszolút igazságtalan, részrehajló, a bírósági procedúrákat figyelembe nem vevő döntésnek tartom. Ha volna még hol, akkor fellebeznék. Sajnos Romániában nincs hol.
Függetlenül a te esetedtől, szerinted az RMDSZ hogyan tudná hasonló helyzetekben megvédeni az embereit?
Nagyon fontos lépés volt a jogsegélyszolgálat létrehozása, már azért is, hisz az önkormányzatokban folynak a perek polgármesterek, tanácsosok ellen. Nagyon gyorsan jogi megoldásokat kell kínálni az embereknek. Az ügyvédeket sem tudja mindenki megfizetni. Nekem is nagyon sokba fájt.
Mennyi pénzt kell az ítélet értelmében fizess?
Kamatokkal együtt úgy hetvenezer eurót. Hogy honnan kerítem elő, azt nem tudom. Én csak a hivatalomnak éltem, nem volt másodállásom. Még az írással is leálltam, mióta ez a cirkusz tart.
Volt olyan szituáció, amikor íróként, kívülről tudtál tekinteni erre az egészre?
Nem volt hozzá erőm. Ha egyszer lecsitul, talán. Ez egy diabolikus játék. Presztízs okok, politikai okok, vagy a kettő keveréke miatt egy fontos közhivatal, amit annak idején a nagy korrupció ellen hoztak létre, szóval a DNA képtelen volt felülbírálni azt, hogy rossz vádiratot fogalmazott meg. S nincs az a bíró, aki meg merné ma a DNA vádiratait kérdőjelezni. Kicsit elégtételül szolgál, hogy a Táblabíróságon a három bíró közül egy a teljes felmetésemet kérte. De csak egy.
A többiekről mit tudsz?
Még súlyosabbak az ítéleteik, ráadásul rendszeresen kell a rendőrségen jelentkezzenek, jelenteniük kell, ha elhagyják lakhelyüket.
Hogy vagy most?
Emberileg ez nagyon megviselt. Nyilván talpra kell állnom, mert az élet megy tovább. De hosszú hetek, hónapok kell elteljenek, amíg fel tudom ezt dolgozni. Egy halom iratot hoztam haza. Ma délelőtt is néztük a feleségemmel. Ahelyett, hogy egy regényt fogjak a kezembe vagy írjak. Lapozgatjuk, nem tudom feldolgozni.
A kollégáktól volt alkalmad elbúcsúzni?
Az utolsó nap aláírtam az átvételi-átadási okmányt, az igazgatókkal leparoláztam. A titkárságomon dolgozó legközelebbi munkatársaimmal átöleltük egymást, s minden jót kívántunk.
Mit tudsz most kezdeni, újra itthon, Váraddal?
Ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belelépni. Ez a város már nem az, amit én 1998-ban elhagytam, ha kéthetenként haza is jöttem. Ha akarnám sem tudnám ugyanott, ugyanúgy folytatni. Sajnos a látásom is nagyon megromlott, ez is beszűkíti azt a pászmát, amiben még működhetek. Hosszú heteknek kell még eltelnie ahhoz, hogy mosolyogva leüljek egy kávézóban a Fő utcán. De bízom abban, hogy el fogok jutni még addig.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Posztján maradt Kéry Hajnal
Nagyvárad- Hétfőn eldőlt, hogy megőrizte Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettesi tisztségét Kéry Hajnal. A hivatalos minisztériumi kinevezés egy évre, illetve a versenyvizsga megszervezéséig szól.
Ezekben a napokban történtek meg a tanügy minisztériumi kinevezések a megyei tanfelügyelőségek élére, melyek során hétfő reggel eldőlt, hogy megyénkben a Nemzeti Liberális Párti (PNL) Daniel Negrean marad a főinspektor, egyik helyettese pedig továbbra is az RMDSZ-es kötődésű Kéry Hajnal lesz. Utóbbi kinevezése egy évre, illetve a következő versenyvizsga megszervezéséig szól. Az Erdély Online-nak azt nyilatkozta: ahogy eddig is, a magyar nyelvű oktatás megerősítésére, a szakképzés és szakoktatás fejlesztésére fog törekedni, illetve igyekszik meggyőzni a szülőket arról, hogy magyar tannyelvű osztályokba írassák gyermekeiket.
Szintén tanüggyel kapcsolatos hír, hogy most zajlanak az igazgatók, aligazgatók kinevezései is országos szinten. A vonatkozó törvény értelmében azoknál a tanintézeteknél, ahol valamely kisebbség nyelvén történő oktatás is biztosított osztályszinten, legalább az egyik iskolai vezetőnek köteles ismernie az illető kisebbség nyelvét, és esetükben a kinevezés a parlamentben jelenlevő érdekvédelmi szervezettel- a magyarság esetében tehát az RMDSZ-szel- való előzetes konzultáció után kell történnie, vagy ha ilyen reprezentáció nincs, akkor a kisebbségek frakciójának véleményét kell kikérni.
Ciucur Losonczi Antonius

erdon.ro

Vincze Loránt: elfogadhatatlanok a vásárhelyi magyarokat ért jogsérelmek
Elfogadhatatlannak tartja Vincze Lóránt, az RMDSZ külügyi titkára, hogy Marosvásárhelyen a magyarokat egyre több jogsérelem éri az utóbbi időben.
„A nemzeti minimumról nem beszélni kell, hanem tenni kell az érdekében. A polgári kezdeményezések kapcsán egy asztal körül ülnek az erdélyi magyar szervezetek, miközben arra várunk, hogy az RMDSZ által kezdeményezett, és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója – a FUEN égisze alatt megvalósított kisebbségi polgári kezdeményezést bejegyezze az Európai Bizottság” – fogalmazott Vincze Loránt a Maros megyei Szentistvánon az európai polgári kezdeményezésről szervezett konferencián. Hozzátette: az Erdélyben és az anyaországban bejelentett csatlakozási szándékok és támogatások azt mutatják, hogy a kérdés kapcsán nemzeti partnerség jött létre, amely modellként szolgálhat más közös ügyekben is.
Vincze Loránt, aki a FUEN alelnöki tisztségét is betölti, előadásában kitért a Maros megyei magyar közösséget ért újabb sérelmekre is. Úgy vélekedett, európai szemmel tekintve elfogadhatatlan, ami Marosvásárhelyen történik. „A város polgármestere a magyar közösséggel packázik, amikor elutasította a Vásárhelyi Forgatag megtartását a Főtéren. Egy térfoglalási kérést európai városokban csupán indokolt esetben, például közbiztonsági vagy egyéb fenyegetettség fennállása esetén lehet elutasítani, egy művelődési rendezvény természetszerűleg nem ez az eset” – mondta a FUEN alelnöke.
Hozzátette, az iskolaépületek, a közterületi és utcai névadások, valamint a valós közigazgatási anyanyelvhasználat megvalósításának akadályozása egyenesen a kilencvenes évek végének hangulatát idézi. „Minden esetben a törvényt kell alkalmazni, ahogyan azt az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezete egyértelműen megfogalmazta” – hangsúlyozta.
A közösséget ért sérelmek ügyében európai figyelemfelkeltésre és nyomásgyakorlásra van szükség, ezért Vincze Loránt a FUEN nevében a kisebbségi ernyőszervezet támogatását ajánlotta fel. Szeptember közepén tájékozódó látogatásra érkezik Marosvásárhelyre a FUEN elnöke és több alelnöke, amelyben az Európa több mint kilencven szervezetét egyesítő szervezet minden bizonnyal határozott véleményt fogalmaz meg a kisebbségi jogok marosvásárhelyi érvényesítéséről.
A polgári kezdeményezésekről szervezett konferenciára a Hármasfalu községhez tartozó Szentistván falunapjai keretében került sor. A vitán az RMDSZ képviselője mellett felszólalt Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Zakariás Zoltán az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Menyhárt István, a Europe Direct Târnave információs központ vezetője.

Böjte Csaba és Kányádi Sándor a két legnépszerűbb erdélyi magyar
Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, és Kányádi Sándor költő nyerte holtversenyben a Transindex portál által szervezett Box populi – arcok harca című versenyt, amely az olvasók bevonásával kereste a választ arra a kérdésre, ki a legnépszerűbb erdélyi magyar.
Balázsi Pál Előd, a Transindex főszerkesztője az MTI-nek elmondta, a versennyel tulajdonképpen ahhoz az erdélyi sajtóban gyakran felvetett kérdéshez szerettek volna kapcsolódni, hogy léteznek-e erdélyi magyar sztárok. Magyarázatként hozzátette, a „sztárcsinálás” elsősorban a kereskedelmi televíziók terepe, az erdélyi magyarság pedig nem rendelkezik ilyen televízióval. „A verseny során megpróbáltunk megmutatni olyan romániai magyar személyiségeket, akikre büszkék lehetünk, akiket a magyar közösség egy bizonyos szegmense sztárként kezel” – magyarázta a főszerkesztő.
A Transindex július elején egy 65 nevet tartalmazó listával indította el a versenyt, a lista azonban az olvasók javaslatai alapján 93-asra bővült. A selejtezőkör után 16 személyiség maradt versenyben. Őket a kapott lájkok száma alapján párosították össze a sportból ismert szabályok szerint. A főszerkesztő szerint a jelöltek a verseny ideje alatt több mint 25 ezer lájkot kaptak.
A legnépszerűbb nyolc sztár között még ott volt Dancs Annamari popénekes, az X faktor vetélkedőben ismertté vált Antal Timi és Baricz Gergő, valamint a számos filmszerepet is alakító Bogdán Zsolt színművész. A legnépszerűbb négy személyiség közt a nyertesek mellett ott találjuk Barabási Albert László matematikust és Kádár Annamária pszichológust.
Szabadság (Kolozsvár)

Nemzethalál elhalasztva
A román kormány el akarja lehetetleníteni az erdélyi magyarokat – legalábbis ettől félnek azok a székelyek és erdélyi magyar politikusok, akik az elmúlt hónapokban tüntetéseket szerveztek, és hamarosan helyi népszavazásokat is indítanak a közigazgatás átszervezése ellen. A magyaroknak létkérdés, hogy egyben tartsák a megyéiket, és megőrizzék a hatalmukat, mert ez lehet az alapja a székelyföldi autonómiának, amitől a legtöbb ember azt várja, hogy egy csapásra megoldja a problémáikat.
Frissen vágott fűvel megrakott szekér zötyög gyalogtempóban a kanyargós úton, egy férfi a bakon ül, egy másik mögötte ballag kezében nagy alumíniumkannával, így gyorsan beéri őket a következő jármű: egy újabb szekér. A fával megrakott járművet két ló is húzza, a bakon két férfi, a rakáson két fiatal fiú ül kapucnis pulcsiban. A szűk utcán kisebb forgalmi dugó alakul ki, amikor a két kocsi egymás mellé ér, és még egy szippantós tartályt vontató traktor is beéri őket. Legalább van egy kis élet, mert az utca aprócska boltjának kapuját támasztó eladó egyébként legfeljebb csak azt nézheti, ahogy a szemben lévő roskatag fakerítésre ragasztott plakátokat tépi a többnapos hőséget hirtelen kisöprő szél.
„Az autonómia a megoldás!" – hirdetik a kifakult, félig leszakadt plakátok a Székelyföld déli határához közel fekvő Maksa utcácskáján azt több tucat székely faluba meghirdetett tüntetést, amit az Erdélyi Magyar Néppárt rendezett még július végén a román kormány régiósítási tervei ellen, iletve Székelyföld autonómiája mellett. A plakátokat látva és a romániai magyar sajtót olvasva úgy tűnhet, hogy Erdélyben, de legalábbis a Székelyföldön az elmúlt hónapokban mindenki ezzel a két témával, a régiók átszervezésével és az autonómia óhajával kelt-feküdt.
Ehhez képest a kapuban álldogáló idős asszony csak a vállát vonogatja, amikor megkérdezzük, volt-e a tüntetésen, és mennyire fontos neki a téma. „Tudja, mi Sepsiszentgyörgyön lakunk, nem itt, csak hétvégére járunk ki ide. Építettük ezt a kulipintyót, jöjjenek, nézzék meg, milyen aranyos" – invitál a kertjébe.
Hiába feszegetjük a székelyföldi autonómia kérdését, vagy azt, hogy mit szólnak a kormány régiósítási terveihez, csak azt ismételgeti, hogy nem foglalkoznak ilyesmivel, megvan nekik a maguk baja: a városi lakásban drága a közös költség, ketten kell megélniük 800 lej (kb. 56 ezer forint) nyugdíjból. Még az a szerencséjük, hogy van ez a kert a kis házzal, amiben ugyan nincs víz, villany is csak akkumulátorról, de a kertben megterem sok minden – már ha nem olyan száraz a nyár, mint most. Nézzük csak meg, minden senyved, nem győznek elég vizet húzni a kútból. Ők még csak elvannak a férjével, viszont a fiuk hiába járta ki az iskolákat, nem talál munkát, kilátástalan az élete. Hogy a politikusoknak van-e válaszuk ezekre a problémákra? Az asszony szerint nincs. „Elvannak az autonómiával, ami lehet, hogy jó lenne, talán tényleg könnyebb lenne az élet" – mondja bizonytalanul. Hogy ez pontosan mit jelentene számukra, arra nem tud válaszolni.
Nagyobb a fagy, nem csúszik a hó
Alig egy órával később és néhány kilométerrel odébb, Sepsibesenyőn, a Háromszéki Ifjúsági Tanács szabadegyetemén a legnagyobb romániai magyar párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezetője, Kelemen Hunor és Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád meghirdette, hogy helyi népszavazásokat indítanak a közigazgatási átszervezés ellen.
A cikkünkhöz pont kapóra jött a bejelentés, mert éppen azért utaztunk Erdélybe, hogy megvizsgáljuk, miért fáj az erdélyi magyaroknak a román kormány régióátalakítási terve – bár épp most dőlt el, hogy ezekből a bonyolult belpolitikai csatározások miatt biztos, hogy egy éven belül nem születik róla döntés.
Egy év a román politikában nagyon hosszú idő, közben teljesen megváltozhatnak az erőviszonyok, úgyhogy a halasztás valószínűleg azt jelenti, hogy a tervekből már nem lesz semmi – mondta több interjúalanyunk is. Az RMDSZ azonban nem ilyen bizakodó. „A kérdés nem kerül le a napirendről. A lavinaveszély nem múlt el, csupán kicsit nagyobb a fagy, és nem csúszik a hó, de bármelyik pillanatban olvadhat, és akkor jön a lavina" – indokolta a népszavazásokat Kelemen Hunor. Az átszervezéstől azért félnek ennyire az erdélyi magyar politikusok, mert úgy gondolják, hogy azok veszélybe sodorhatják az egyébként is kiszolgáltatott magyar közösségeket. Romániában jó tíz évvel ezelőtt, az EU elvárásainak megfelelően, a lakosságot lélekszáma alapján nagyjából egyforma részekre osztva, nem túlságosan átgondoltan alakítottak ki nyolc régiót. Ezeknek valós funkciójuk és hatáskörük nem volt, a magyarországi régiókhoz hasonlóan főleg arra kellettek, hogy az uniós fejlesztési pénzeket meg tudják pályázni. A pénzeket viszont mechanikusan osztották el, egyáltalán nem figyeltek arra, hogy az elmaradottabb régiókba több jusson, így csak tovább növelték az országban amúgy is meglévő egyenlőtlenségeket – magyarázta Horváth Anna, Kolozsvár magyar alpolgármestere, aki éppen nemrég fejezte be doktori értekezését a régiók átalakításának problémájáról. A nemzethalálig is eljutottak
A régiók átalakításának az lenne az elsőrendű tétje, hogy ezeket a problémákat kiigazítsák, ezzel azonban már elkéstek, mert a következő uniós költségvetési ciklusra már semmiképp sem készül el – mondta Horváth. Ráadásul az átszervezés ötlete nem is ezért, hanem politikai okokból merült fel. Még az előző kormányzati ciklusban vetette fel az államelnök, Traian Basescu, hogy új régiókat alakítana ki, és azoknak hatásköröket is adna, hogy így próbálja meg a nagyhatalmú, de a többségében ellenzéki megyei vezetőket ellehetetleníteni. A tervből a Basescuval együtt kormányzó RMDSZ ellenállása miatt a kormányváltásig nem lett semmi. A jelenlegi kormánynak már se politikai, se egyéb racionális oka nincs a régiók átalakítására, mégsem tettek le erről a tervről – foglalta össze a lényeget Székely István politológus.
Konkrét tervekig azonban egyik kormány sem jutott el, legfeljebb elnagyolt tervezetek jelentek meg arról, hogyan osztanák fel az országot régiókra. Ezek között volt olyan is, amely a három nagy, többségében magyarok lakta megyét – Hargita, Kovászna és Maros megyét, tehát a Székelyföldnek is nevezett tömböt – szétszabdalta volna, és több régió között osztotta volna el. Ez pedig azt jelentené, hogy a magyaroknak egyetlen régióban sem marad többségük. „Erre azonnal beindult a magyar hiszti, ha nem is sokan, de volt, aki a nemzethalálig is eljutott" – mondta Székely.
„Én már nem tudok jóhiszemű lenni a román politikusokkal, és azt gondolni, hogy ez nem tudatos, ellenünk irányuló lépés volt. Ezzel ők több legyet is ütnek egy csapásra. A nyilatkozataikból az derül ki, nagyon zavarja őket, hogy a többségében magyarok lakta megyékben erősek vagyunk az önkormányzatokban. Sokféleképpen próbáltak ez ellen tenni, de választásokon nem tudtak minket legyőzni. A közigazgatási reform viszont jó alkalom lehet erre: ha olyan régiókat hoznak létre, ahol kisebbségben vagyunk, akkor előbb-utóbb kiszorulunk a hatalomból" – mondta Kelemen Hunor.
Marosvásárhelyen már megtapasztalták, hogy mit jelent, ha nincs többség: folyamatosan vesztik el a pozíciókat, megcsappannak az anyagi források, és beszűkülnek a magyar közösség lehetőségei. A kormányzati tervekre válaszul ezért az RMDSZ és a kisebb magyar pártok is elkezdtek olyan régiófelosztási tervezeteket készíteni, amelyek egyben tartották volna a magyarok lakta részeket. Ezeket azonban a román politikusok csípőből utasították el azzal, hogy Romániában nem lesz etnikai alapon régiófelosztás – és ezzel elindult a hónapokig tartó nyilatkozatháború.
„Annak ellenére, hogy a nacionalizmusnak már egyre kisebb a közönsége és a felhajtóereje Romániában, egy magyar többségű régió létrehozása elég meredek ötlet. De az is természetes, hogy a magyar politikusok reflexszerűen úgy gondolják, hogy ha már át kell szabni valamit, akkor úgy tegyék, ahogy az nekik a lehető legjobb" – mondta Székely. Horváth Anna úgy látja, hogy a román tervek sem feltétlenül lennének végzetesek – „rosszabb, mint most, nem biztos, hogy lehet, hiszen ennél kevesebben nem leszünk" -, de ha már hozzányúlnak a régiókhoz, a magyar politikusoknak kötelességük, hogy minimálisan képviseljék azt, ami a székelyföldi autonómia alapja lehet a későbbiekben. „Az autonómiának ennél teljesebb formáját biztosan nem lehet mostanában elérni, úgyhogy arra kell törekedni, hogy legalább ez meglegyen" – mondta.
A mindent megoldó varázsszó
A székelyföldi autonómia kérdése évtizedek óta sarokpontja a romániai magyar politikának, a kérdés a kilencvenes években és a kétezres évek elején többször a parlament elé is került, de a román többség mindig határozottan leszavazta. Amikor az RMDSZ kormányra került, az autonómia helyett inkább a kulturális jogokra koncentrált, viszont az ellenzékükként alakult magyar pártoknak mindig egyik legfontosabb céljuk volt a székelyföldi autonómia kivívása, és ez az a kérdés, amellyel az anyaországi politikusok is a legtöbbet foglalkoznak.
„Középtávon a közösség fennmaradása szempontjából az autonómia kulcskérdés, de semmi jele annak, hogy az erdélyi magyar eliten belül bárki is komolyan foglalkozna azzal, hogy pontosan miről szól az autonómia, és hogyan lehetne elérni, hogyan lehetne erről meggyőzni a román politikusokat és a román közvéleményt. Az autonómiát minden politikus csak szlogenként használta az elmúlt években, mozgósításra és az egymás elleni küzdelmekben" – mondta Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója és Barna Gergő, a kolozsvári Kvantum Research szociológusa.
Szerintük ezért egy időben kicsit hitelüket is vesztették az autonómiatörekvések. A választók felismerték, hogy ez egy olyan szlogen, amivel négyévente az urnák elé citálják őket, „látták, hogy na, jönnek a választások, megint teszik ki a fiúk a Székelyföld-táblákat", de aztán semmi nem történik. Az elmúlt években azonban valami változik: az önkormányzatok élére került vezetők is elkezdtek tudatosan építkezni, és a fogyasztási termékekben már kezd működni a „Székelyföld-brand". És az emberek is megint nyitottabbak lettek. „Nemrég volt egy vizsgálatunk, ami meglepő eredményt hozott. Azt kérdeztük a Székelyföldön élőktől, hogy mi áll hozzájuk közelebb, a székely vagy a magyar zászló, mire több mint hetven százalék a székely zászlót választotta. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire felfut ez a dolog. Látszik, hogy elindult valami" – mondta Kiss Tamás. Az autonómia egyetemleges mantra lett, amibe az összes vágyunkat és pozitív jövőképünket kivetítjük, de ennek a realitása nagyon-nagyon messze van – mondja Székely. A két szociológus is hasonló okokat lát a megerősödött autonómiatörekvések mögött. „Kiürültek a jövőképek. Sokáig az Európai Unió volt a hívószó, mindenki azt hitte, hogy ha belépünk az EU-ba, akkor azon a szinten fogunk élni, mint Franciaország. Ez persze nemcsak a magyarokra volt jellemző, hanem az egész román társadalomra, de a magyarok még abban is bíztak, hogy az EU-tagsággal itt is eljön majd a kisebbségek közötti harmónia, mint Svájcban. Ez a jövőkép megdőlt, és Székelyföldön az autonómia vette át a helyét, ettől várják az emberek, hogy a sorsuk jobbra forduljon."
Popzene és székely csizma
A sepsibesenyői szabadegyetem fiatal, a napok óta tartó táborozásban már láthatóan megfáradt hallgatósága pénteken reggel tíz órakor csak akkor élénkült fel kicsit, amikor a hangszórókból megszólalt Carly Rea Jepsen Call me maybe című száma, egyből énekelni és táncolni kezdtek a padokon ülve, egész addig, amíg le nem halkították a zenét. Kelemen Hunorék bejelentését, ami alapjaiban érintheti a jövőjüket, már egykedvűen hallgatták. Ahogy később kérdezgettük őket, kiderült, sokan azt sem tudták, miről szól az egész régiós átszervezés, és az autonómiáról sem volt sok mondanivalójuk.
Így egészen megörültünk, amikor egy laptopon dolgozó fiú nagyon határozottan válaszolt a kérdéseinkre. „Szerintem a régiós átszervezés miatti hangoskodás a székelyföldi autonómiának kedvez, ez a válasz arra, hogy az átszervezéssel földbe akarták tiporni a magyarok elképzelését. Én a Partiumban élek, engem nem érint az autonómia, de azt gondolom, jó lépés lenne az erdélyi magyarság számára. Szerintem a legkedvezőbb a gazdasági és önkormányzati autonómia lenne. Ugyanúgy Románia területéhez tartozna Székelyföld, de saját önkormányzata lenne, saját törvényeket hozhatna, és gazdaságilag is külön állna, vámolhatna és a többi" – mondta határozottan, a két társaságában lévő lány pedig csillogó szemekkel nézett rá: hű, megmentetted a becsületünket, ehhez nem tudunk mit hozzátenni.
Sokkal nehezebben tudunk szóra bírni egy idősebbnek tűnő, a klasszikus Ray-Ban szemüveg rikító zöld másában álldogáló fiatalt. „Ha az embernek fáj valami, nem beszél róla. Egy székely férfi nem panaszkodik" – indokolja később. De azért sem akart beszélni, mert ő székelyként nem tartja jó ötletnek a székelyföldi autonómiát. „Nagyon szép, nagyon jó, hogy nekünk lesz autonómiánk, de nem csak Székelyföldből áll a romániai magyarság. Ha kapunk itt egy kis autonómiát, mi megesszük egymást bent, azokat a magyarokat meg, akik kint maradnak, megeszik a románok" – mondja. Szerinte az egész felhajtást csak a politikusok gerjesztik. „Rájöttek már régen, hogy olyan dolgokkal kell elterelni az emberek figyelmét, amik érdeklik őket. Most szépen elvan itt mindenki a székely zászlóval, a székelységgel meg a magyarsággal, és közben megy tönkre az ország. Én egy kulturális intézetben dolgozom, annyit, mint egy süket, minimálbérért, ami olyan nettó 40 ezer forint körül van. Szeretem, de nem tudunk megélni belőle. A székelyföldi autonómiához erősen kötődnek érzelmileg az emberek, a politikusok meg kihasználják, hogy ezzel elfedhetik a konkrét problémákat". „Én azt mondom, hogy a székelységet nem zászlóval kell megmutatni. Az én székelységem nem abban kell, hogy megnyilvánuljon, hogy a székely zászlót tetoválom a vállamra, vagy kirakom az ablakba és az autóba. Isten őrizz! Én székely vagyok, a menyasszonyom székely, és lesz nekünk székely gyerekünk. Ezt tudjuk magunkról, s ez elég, nem kell, hogy verjük a mellünket, hogy mi székelyek vagyunk."
Ha problémája van, inkább megoldja. „Soha nem nézem azt, hogy nekem nincsen pénzem arra, hogy készíttessek magamnak székely csizmát, mert az belekerül ezer lejbe. Az egy vagyon. Vagy így, vagy úgy, de megoldjuk. Én ezt látom, hogy mindenhez optimistán kell hozzáállni. Lesz csizmám, mert van egy fél székelyruha-készletem, amit be kéne fejezni, mert lehetőleg viseletben szeretnék esküdni. Csak kifizessük majd valahogy."
A csizma sem azért kell, hogy mutassa, mekkora székely, mondja, hanem azért, mert néptáncol, és ahhoz nem árt, ha van az embernek egy viselete. „Adidas cipőben vagy szandálban elég nehéz csattogtatni a lábadat, az fájdalmas. A székely csizma meg azért lett kitalálva, mert abban nem fáj az embernek a lába."
Vorák Anita
origo.hu
Erdély.ma

Toró T. Tibor szerint nem vállalhatatlan a védőhatalmi státus felvetése
Összeállítást közölt kedd este a Transindex portál Tőkés László kijelentéséről, hogy Magyarország vállaljon védőhatalmi státust Erdély fölött. Az összeállításban Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke nem tartotta vállalhatatlannak, Orbán Viktor sajtófőnöke pedig nem kommentálta Tőkés László kijelentését.
Toró T. Tibor szerint a román politikai osztály a jövő évi elnökválasztásra készül, és kampányokokból értette félre Tőkés László kijelentéseit. Az EMNP elnöke emlékeztetett arra, hogy az Ausztriától az első világháború után elcsatolt, Olaszországhoz tartozó Dél-Tirol területi autonómiájának keretét egy Karl Gruber osztrák és Alcide de Gasperi olasz miniszterelnökök által jegyzett 1946-os megállapodás rögzítette. „Ugyanebben a megállapodásban kapott helyet az osztrák állam védőhatalmi státusának elismerése az olaszok által. Cserében Ausztria vállalta, nem firtatja a párizsi békeszerződésben ismételten megerősített határok jogosságát" – idézte Torót a Transindex. Az EMNP elnöke szerint Ausztria felelősen élt a védőhatalmi joggal, hiszen amikor akadozott a megállapodás gyakorlatba ültetése, nem habozott az ENSZ-hez fordulni. „Miért ördögtől való tehát egy sikeres kisebbségvédelmi gyakorlat átvételének felvetése az erdélyi magyarság esetében?" – tette fel a kérdést Toró T. Tibor.
Az EMNP elnöke idézte a magyar alkotmányt, mely szerint Magyarország felelősséget vállal a határain kívül élő magyarságért. Hozzátette, Magyarország számára „nem opcionális, hanem kötelező érvényű a leghatékonyabb nemzetpolitikai eszközök kiválasztása és használata", a védőhatalmi szerep pedig szerinte ilyen eszköz.
Toró T. Tibor hangsúlyozta, a védőhatalmi szerepet nem lehet egyoldalúan gyakorolni. Amint a politikus sugallta, azt a magyar-román stratégiai partnerség keretében lehetne napirendre tűzni: először kétoldalúvá, majd nemzetközivé tenni. „Minden csak azon múlik, sikerül-e meggyőzni a román politikumot és a stabilitásban érdekelt nemzetközi intézményeket, hogy olcsóbb létrehozni és működtetni Erdélyben a kisebbségi autonómiák integrált rendszerét, mint folyamatosan konfliktust menedzselni" – vélte az EMNP elnöke. A Transindex emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök sem a tusnádfürdői pódiumbeszélgetésen – ahol a jelenlétében hangzott el Tőkés László sokat támadott kijelentése -, sem azután nem kommentálta azt, és a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan is elutasította, hogy a lap kérésére kommentárt fűzzön a kijelentéshez.
MTI
Erdély.ma

A székely főváros elrománosítása
Marosvásárhely fokozatosan vesztette el a Székelyföld fővárosa rangját, s magyar város jellege is egyre nagyobb károkat szenved. A harmadik mandátumát töltő Dorin Florea demokrata-liberális polgármester korábbi simulékonysága szétfoszlott, s újabban egyre több nyíltan magyarellenes lépést enged meg magának. A Székelyföld központjának számító város fokozatos elrománosítása a rendszerváltás után teljesült ki, miközben az RMDSZ vezérkara e városból származott, ők határozták meg a szövetség politikai irányvonalát, s a döntő szót is ők mondták ki a háromszor is vesztes magyar polgármesterjelöltek ügyében. A tavalyi önkormányzati választások előtt a gőg és mindentudás oly méreteket öltött, hogy már a választási kampányban borítékolható volt a vereség. És újra Dorin Florea győzött. Harmadszor. A román polgármester eddig igyekezett nem kimutatni foga fehérjét, mi több, míg a régiósítás látványosan vakvágányra nem futott, abban a reményben, hogy megszerezheti a régióelnöki titulust, látványosan kiállt a Székelyföld egységének megőrzése mellett. Most sorozatosan hergeli Marosvásárhely lakosságát, újabban kitiltaná a városközpontból a Vásárhelyi Forgatagot azzal az ürüggyel, hogy a lakókat zavarja a lezárt főtér, ráadásul megsértődött, hogy a Forgatagra nem sikerült ráerőltetnie a multikulturalitást, mert a szervezők bevallottan erőteljes „magyar rendezvényt” kívánnak szervezni. Ami Florea olvasatában „a multikulturalitás és interkulturalitás európai értékeinek erőteljes elutasítását” jelenti. Hogy az a bizonyos, mifelénk sokat emlegetett multikulturalitás Európában látványosan megbukott, mintha elkerülné figyelmét. Nagyobb baj mégis az, hogy nem hajlandó észrevenni: a harmonikus együttélés érdekében nemcsak a kisebbségnek, hanem a többségnek is illenék gesztusokat tennie.
Egyebek közt például azzal, hogy nem szórná tele a várost másodrangú román személyiségek szobraival, nem heccelné az orvosi román tanári karát a magyar oktatási vonal összegzsugorításával, nem irtaná a magyar utcaneveket, nem szítana ellentéteket a vegyes iskolákban, s főként ne küzdene oly elszántan, hogy egy pillanatnyilag félig magyar város teljesen románná váljék. (1910-ben 89,31, 1948-ban 74,27, 1992-ben 51,63, mára 46,73 százaléknyi a magyar.) Nézzen Kolozsvár felé, a városközpontban zajló magyar napok, de még az István, a király bemutatója sem változtat azon a tényen, hogy a Kincses Város magyar lakossága tizenhat százalékra csökkent (miközben 1910-ben 83,38, 1948-ban 54,64, 1992-ben 22,78 százaléknyi volt).
Az etnikai tömbök erőszakos fellazítása – a nemzetközi tiltások dacára – Romániában szívósan, kitartóan, de remélhetően nem megállíthatatlanul folytatódik.
Simó Erzsébet
Háromszék
Erdély.ma

Nemzeti kultúra – népi kultúra
Dr. Balázs Lajos csíkszeredai néprajzkutató – korábban szerzőnk a román nyelv kisebbségi tanításának tárgyában – kérte lapunkat, hogy biztosítsunk teret annak a vitaanyagának, mely egy, a Marosvásárhelyi Rádióban Parászka Boróka és Könczei Csongor között elhangzott beszélgetésre reflektál.
Noha az adás első perceit nem fogtam el, érdeklődéssel hallgattam beszélgetésüket és a magam részéről köszönöm is, hálás is vagyok a szerkesztőnő kezdeményezéséért. Az alábbiakban próbálok néhány megjegyzést, kiegészítést, olykor fenntartást megfogalmazni az elhangzottak okán. Úgy is, mint 40 éve gyakorló néprajzkutató, mint egyetemi oktató, s mint hat kötet szerzője a szokásfolklór – születés, házasság, halál, nemiség – világáról.
Fontosnak tartom egyértelművé tenni, hogy a népi kultúra minden nép létében a nemzeti kultúra alaprétege. Erre épült, ebből nőttek ki a magas művészetek, a nemzeti műveltség. Mi több, a nagy művészek ma is előszeretettel fordulnak hozzá, mert őstényeket tartalmaz, üzen. (Elvi megfogalmazásban: ha valami végképp elromlott, vissza kell térni a kezdetekhez. Hozzáadok egy gyakorlati példát is: A meghalt csecsemőjét sirató anyát így vigasztalják: „Ne sírj, az ágy lábában, ahol ez volt, még van”.) Kell-e ennél autentikusabb és optimistább életszemlélet a siránkozások ellenében, remek nyelvi megfogalmazásban? Tovább megyek: meg kellene pontosabban fogalmazni a népi kultúra sajátos tartalmát, nem általánosságban, lexikonízű definíciókkal, mert mint a beszélgetésből is kiderül, zavar van a fogalom körül. (Három évtizede nagy vita folyt a sajtóban a népdal és a hallgató nóta/cigányzene körül, ma is visszatérő probléma a népi hímzések esetében az „úri hímzés, úri minták” autentikussága.) Amikor előadást tartok, én így összegezem a népi kultúra sajátos, nem filozofikus lényegét: a népi kultúra az a jelentős, igen jelentős közösségi tapasztalati, gyakorlati és csekélyke, nem tételes elméleti tudás, amellyel az ember csaknem valamennyi problémájára, kérdésére, szükségletére megoldást, választ nyújtott az évszázadok során. Tehát nem az akadémiák, nem a magasan iskolázottak tudása, hanem azoké, akik különleges képességgel születtek. Ezek szellemi összessége egyenlő egy nép zsenialitásával. Ezek közül említem szándékom és tapasztalatom szerint a legfontosabbakat, mivel a népi kultúra fogalmát, eszmeiségét túlzottan behatároltan értelmezik:
1. a születés, szerelem, házasság, halál rendje, szabályai, lelkisége, szellemisége;
2. a társadalmi harmónia megteremtését szolgáló nem tételes, ám mégis mindenhol ható viselkedési normarendszer és annak közösségi (nem intézményi, nem jogi!) felügyelete;
3. az időciklusok – esztendő, hónap, hét, nap, óra – beosztása a szántás, vetés, betakarítás, állattartás, gyermeknemzés, gyógynövénygyűjtés optimális idejére vonatkozóan, a csillagjárás, időjárás, széljárás figyelembe vételével, a sajátos jelenségek, szabályszerűségek memorizálása és hagyományozódása által;
4. a földiek, a természet és égiek titkainak kiismerése, mitologikus értelmezése; 5. a népi hitélet filozofikus kérdései: a földi béke és kozmikus, transzcendens béke titkai, melyeknek számtalan maradványa ma is megtapasztalható mind az egyéni, mind a közösségi létben;
6. a belakott környezetünk rendje, működőképességének szabályai;
7. lelki, szellemi szükségleteink, vágyaink esztétikai kielégítése stb.
Hirtelen ezek jutottak eszembe, nem beszéltem a népi gyógyászatról, a gyermekfolklórról, a népi gasztronómiáról, táplálkozási kultúráról, öltözködésről.
Sajnálom, hogy a beszélgetés a népi kultúra fogalomkörét csak a néptáncra és népzenére szűkítette, vagyis két kategória (az irodalomban használt műfaj szavunk a népi kultúra esetében nem mindig szerencsés) szemszögéből ítélkeztek, általánosítottak az emberi megismerés rengetege fölött, amibe beletartoznak például a hiedelmek, mágikus praktikák. Még ma is(!), ha arra gondolok, hogy a népi műveltség funkcióváltása miatt az előbbiek és a matematika, fizika, kémia tudományok között szoros és törvényszerű összefüggés van. A munkavégzés, a cselekvés szigorú fegyelmére, pontosságára, a szabályok maradéktalan betartására gondolok, a siker érdekében. Tehát látni kell a népi műveltség láthatatlan, de ma is ható dimenzióit, rejtett elveit, ma is korszerű üzeneteit. Ezt szintén ősténynek tekintem. Nem tudtak dűlőre jutni az autentikusság tekintetében. Ez az egyik legbonyolultabb és vitatottabb, én úgy nevezném, a folklór esztétikai kategóriája. Véleményeiket részben elfogadom, ti. „képlékeny fogalom”, nincs viszonyítási alap, amihez képest valami autentikusnak minősíthető, hogy sok közhely forgalomba kerül ilyenkor. Ilyen „a tiszta forrásból” jelige. Sajnos, valaki, egyszer, először ( így születnek a mítoszok is!) kiemelte Bartók Cantata profana-jából azt a sort, hogy „Az én szájam nem iszik pohárból/ csak tiszta forrásból”, amit teljesen félreértelmezett (egyébként az egész szöveget), forgalomba hozott, és azóta gondolkodás nélkül arra ragasztjuk, amiről úgy gondoljuk, hogy autentikus. Évtizedek óta olvasom és hallom (nagyobb nyomatékkal Erdélyben), a ,,tiszta forrásból” kifejezést, szövegkörnyezetéből kiemelve, az emblematikus értékrend metaforájaként. A romlatlan népi kultúrát, illetve az abból merítő magas nemzeti kultúrát minősítik vele. A ,,tiszta forrás” valami olyasmi lett a szellemi/művészeti életben, mint az ipari termelésben a ,,kiváló áru”-t hitelesítő címke. Holott ,,A vadállattá visszavedlett emberről szól a Szarvassá vált fiúk román kolindája”, amiből Bartók merített. Jankovics Marcell véleményét osztom, hogy a „tiszta forrás” vize tulajdonképpen „a halál vize”. Én úgy látom, az autentikus fogalma alatt nálunk főleg a lokálist értik. Ami ismét bonyolítja a helyzetet, mivel Erdélyben különösen intenzív és szakadatlan népesség-migráció zajlott. Ez óhatatlanul azzal járt, hogy nemcsak közösségek, hanem a kultúrák is költöztek, kavarodtak. (Ismét egy példa: a kürtős kalácsról azt tartjuk, hogy székely találmány. A prázsmári múzeumban pedig szász találmányként tartják számon. A különbség annyi, hogy utóbbiak bádogból képezték ki a hengert, a székelyek pedig fából esztergálták. Most mindenhol sütik.) Számot kell vetnünk azzal, hogy a népi kultúra funkciója gyökeresen megváltozott. Már nem a zárt közösségek kultúrája. A parasztság, aki ennek a kultúrának létrehozója, már nem az a parasztság, aki, egyébként soha sem volt saját kultúrájának sem ideológusa, sem propagálója. A funkcióváltás az a folyamat, ami hozzájárult a mi zavarunkhoz. A népi kultúra ma nemzeti érdeket, imázst jelenít meg, modellálását pedig, és az érte való felelősséget is az értelmiség vette át. Persze képzettsége szerint. Ezen a ponton jön be az értelmiség képzettség szerinti rétegződése. Az nem igaz, hogy senki sem tud semmit ezen a téren, ahogyan Könczei úr állítja. Én nem a népi kultúra autentikussága fölött folytatnék dőre vitát, hogy megjátsszam jártasságomat és oktalan aggodalmamat, hanem népi kultúránk sokfélesége, színessége és folytonossága fölött. Ezek dialektikája fölött. Ebből az elvből a kortárs politika húzhatna hasznot. Tudunk-e ezekre vigyázni, nekik érvényt szerezni a modern világ legszélesebb palettáján a modern ember gyönyörűségére, büszkeségére, vagy arra várunk, hogy az UNESCO kultúránkat is sorolja át a pusztulóban levő nyelvek lajstromára. E két tényezőben rejlik minden kultúra, benne a népi kultúra ereje, közösségformáló és -önazonosító erénye. A népi kultúra a globalizáció elleni harc egyik eszköze lett az egész világon, önmaga hiteles megmutatására, akár politikai üzenet közvetítésére törekszik ma minden nemzet, és ezért már kormányszinten felelősséget éreznek a népi kultúráért. Ez még nem jelenti azt, hogy a politikum beavatkozik a népi kultúra megmentésébe, de áttételesen, mihelyt érdekelt és megrendelő bizonyos fontos események alkalmával, mégis vannak, lehetnek elvárásai. A kérdés az, mivel mutatjuk meg vagy be magunkat? Osztom Csoóri Sándor véleményét: „csakis azzal, ami letisztult az időben”. Tanárként ezt úgy szoktam megjeleníteni, hogy minden értéket képviselő alkotás, produkció olyan legyen, mint a patak vagy folyó medrében található gombolyag és lecsiszolódott kő. Az valamikor szögletes és érdes volt. Erre Könczei is ráérez, amikor azt mondja, hogy ez a kultúra „több évszázados folyamat eredménye”. Mindent összevetve: a nemzeti arculat hiteles megjelenítése, a nemzeti magas kultúra egyetemes emberi értékeket közvetítő szerepe, a politikai üzenet, a sajátos képviselete érdekében ma mindenhol a népi kultúrát tekintik talán a leghitelesebb névjegykártyának. Ezt a jelenséget több mint 20 éve követem, cédulára jegyzetelem és ámulok azon a tünetegyüttesen, amit semmilyen nemzetközi fórum nem irányít, nem szabályoz le, mégis működik.
A példákból válogatok, magyar és nem magyar példákból:
Első nagy élményemet, ami felhívta a figyelmemet erre a jelenségre, a Sidney-i Olimpia jelentette. A megnyitóünnepséget az aborigének folklórjából komponálták. Az egyik bukaresti tévé bemondója felkiáltott: „un megashow folcloric!” Ez a folyamat azóta is tart: ez történt Athénban, ahol a görög mitológia világa jelent meg, az amerikai téli olimpián, ahol egy indián köszöntötte az olimpiai mozgalom elnökét, ősi törzsi nyelven, a norvégiai olimpián a záróműsort a norvég monda- és mesevilág hőseivel, alakjaival alkották, az olimpiai formaruhákat a londoni olimpiára több mint 50 ország delegációja saját népviseleti elemekből állították össze.
A politika világából: az Unióba való belépő dokumentáció csomagban külön fejezetben kérik a népi kultúra bemutatását; 1996. július 25-én a kölni repülőtéren 100 fiatal magyar néptánccal és dalokkal fogadta a magyar külügyminisztert abból az alkalomból, hogy a kitöltött és elfogadott íveket vitte magával. Amikor Magyarországot felvették az Unióba, az Európai Gálán az ünnepi műsort hat régió néptáncműsora képezte, utánuk szintén a Hősök terén hatalmas gyermek-néptáncegyüttes következett, a Liszt Rapszódiára kalotaszegi néptáncot táncolt, kalotaszegi népviseletben. Én ezt úgy értelmeztem, hogy nemcsak Magyarország, hanem a magyar nemzet lett tagja jelképesen az Uniónak, Erdély magyarsága már akkor belépett, amikor Bukarestben még csak körmölték a papírokat. Megrendítő, a világon egyedi történet volt az észtek „éneklő forradalma” az ott állomásozó orosz katonákkal szemben, ahol a „muníciót” az észtek népdalkincse biztosította.
Itt említem meg XVI. Benedek pápa ünnepi beavatásának egy mozzanatát: a pápát köszöntő öt kontinens 5-5 tagú küldöttsége népviseletbe volt öltözve;
Egy példa a tudomány világából: december 10-e előtti héten a Nobel-díjra jelölt tudósokat a svéd fővárosba hívják, hogy megmutassák nekik a svéd nemzeti kultúrát. Egy teljes napot a svéd tárgyi és szellemi népi kultúra bemutatásának szentelnek. Honnan indultak, hova jutottak, mit adtak az egyetemes műveltségnek, szóval az „önrészüket” mutatják be. Nem svédkednek, nem finnkednek. Ezek után kérdezem: képzetlen, dilettáns emberek lehettek azok a szakik, akik mindezt elvégezték?
Ez a modell működik lefele is: a helyi jellegű rendezvények, testvérfalu, testvérváros találkozók alkalmával. Mozgatója minden esetben a reprezentáció, kinek-kinek tudása, képessége szerint. Én értem az önök aggodalmát: a hitelesség, a letisztultság kérdése valahol ezen a tájékon jöhet be. Noha félintézményesen mégis történik valami: a vidéki, zonális, regionális fesztiválok Ezer Székely Leány, a Csíkszereda főterén évente megrendezett Csűrdöngölő, ahol több mint ezer iskolás táncol és népdalt énekel, a kolozsvári, marosvásárhelyi magyar napok jó képző fórumok is. Figyelem a pedagógusok legtöbbjének gondosságát, törődését a minőség, hitelesség tekintetében. Erre szép példa a Hodgyai Edité (Erdélyi Riport, 2013. június 28. sz. 28-29. o.)
Új kezdeményezések is léteznek, melyeket egy új politikai helyzet generált: lassan-lassan, mintha folytatódna az a szerintem forradalminak nevezhető cselekvéssor, amit Petőfi és Arany, aztán Bartók és Kodály, majd a hátizsákos fiatalok követtek el a szocializmus éveiben Magyarországon és Erdélyben. Bevinni a népköltészetet az irodalomba, aztán a népet a politikába, felfedezni a parasztzenében a magyar lelket, bevinni az operaházakba és koncerttermekbe és közvetíteni Európa fele, felébreszteni Csipkerózsika-álmából az erdélyi táncházmuzsikát és a fiatalság ezreit fordítani a megtorló rendszer ellen akkor, amikor nem volt szabad kimondani, hogy mi és ki a magyar. Akkor a képzettársítások eszközrendszerével kimondták azt és úgy, hogy a politikai rendőrség sokáig nem tudta mit kezdjen vele. Mit kezdjen a magyarosan szabott szürke posztóból szabott és fekete zsinórral díszített zekét viselő magyar fiúk és leányok, diákok sokaságával.
Az új kezdeményezések sorából kettőt emelek ki: elsőként a székelykapu ügyét. Semmi nem jelzi annyira egyértelműen a népi kultúra funkcióváltását, mint ez. Hagyományos funkciója megmaradt – elkülöníteni a külső társadalmi, közösségi teret a belső magántértől –, de újjal gazdagodott: települések sokasága bejáratánál monumentális székely kapuk készültek, nagy és kis nyílók nélkül és nem folytatódnak sem erről, sem arról kerítéssel. Feliratozásuk már nem az, hogy „Béke a bejövőre, áldás a kimenőre”, hanem pl. az, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve óh, magyar.” A székelykapu tehát a Székelyföld kiemelkedő toposza lett. Kik és melyik egyetemen, fórumon mondták meg ezeknek, hogy így kell, így is lehet válaszolni arra a bukaresti állításra, hogy „Székelyföld nem létezik”? De nem állhatok meg itt: hasonló székelykapu van a rodostói Rákóczi-emlékház előtt, Isztambul központjában. Egyre több székelyföldi helység ezt ajándékozza testvértelepülésének: két székelykapu áll Lengyelországban, az amerikás magyarok kertjeiben szintén; a madéfalviak Dél-Tirolban állítottak székelykaput… A székelykapu-szimbólum exportcikk lett a 21. században.
Másodiknak az egy-két évvel ezelőtti magyarországi kezdeményezést említem, ami a „Nemzet kenyere” nevet viseli. A lényege, hogy a Kárpát-medence valamennyi régiójából küldjenek búzát (ki-ki tehetsége szerint) egy kijelölt malomba, ahol összeőrölik, aztán kenyeret sütnek belőle Augusztus 20-ra, Szent István napjára. Szerintem, még nem tudatosult mindenkiben, hogy ennek a rítusnak egy ősi (európai és magyar) mágikus hiedelem a szellemi alapja: az együtt elfogyasztott étkek és italok köztünk diszkrét lelki és spirituális kötődéseket hoznak létre. Ha pedig még mélyebbre akarnék jutni, akkor a hét vezérünk Vérszerződését, a krisztusi Utolsó vacsorát is szóba hoznám. Ez a mágia tartotta életben a lakodalmat, a keresztelő radinát, a halotti tort. A nemzetségek, a törzsvezérek, törzsek, Krisztus és az apostolok stb. kötődése a tét. A Nemzet kenyere pedig rituális szimbólum gyanánt arra hivatott, hogy összekösse lélekben a magyarságot, a nemzet szétdarabolásának ellenére, politikai határok fölött. Egyben megtoldani egy nemes szándékkal: a bevételből Böjte atya árváinak juttatni, akik ez által, rituálisan, a nemzet árváivá lépnek elő. A fentiek után nem tudom elfogadni Könczei Csongor degradáló, tagadó reflexióját a nemzeti kultúra, a népi kultúra mozgalmi embereivel kapcsolatosan: „A nemzeti kultúrával foglalkozók olyanok – mondja –, mint a focidrukkerek. Mindenki ért a nemzeti kultúrához is. Azoknak az embereknek, és én most a saját szakterületemről beszélek, tánccal, néptánccal, népzenével foglalkoznak itt Erdélyben, túlnyomó részüknek semmiféle elméleti képzése nincs, halvány lila gőzük sincs, hogy amit csinálnak, az micsoda.” Kérdezem: a Röpülj páva mozgalom szervezői, irányítói, aminek második kiadását már meghirdették, valóban nem tudják, hogy az, amit ők csinálnak, micsoda? Sajnálom ezt a nézőpontot: a focidrukkerek nekem a részeg vandálok, a sportot lezüllesztők táborát juttatják eszembe, akik miatt minden mérkőzésre a rendőrség, csendőrség hadait vezénylik ki. Annyit még hozzátennék, hogy a népi kultúrát soha nem tanították intézményesen. Ebből adódik a különlegessége. Én az elitizmus, a különleges személyiség létének vagyok a híve. Szakítanunk kell azzal a 19. századi romantikus szemlélettel, hogy az egész nép alkot, hogy a nép minden fia költőnek született. A tehetség, a különleges adottság, az alkotói készség iskola nélkül is értékeket teremtett, amit a fogyasztók elfogadtak, magukénak vallották. Viszont a tehetségek tábora is differenciált. Ennek megfelelően rendelkezünk sok gyenge alkotással, valamivel kevesebb középszerűvel és még kevesebb kiválóval. Ez az elv a népi kultúra mai hasznosítóinak világában is megvan. Tehát összetettségében kell látnunk mind a nemzeti, mind benne a sajátos népi kultúrát. Azt nem vitatom, hogy ezt tanítani kellene: az értésért, a megismerésért, de nem föltétlen az alkotásért.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Milo Băsescu Minderbinder
és mindenki elégedett, mindenki jól jár! Mint a 22-es csapdájában a Milo Minderbinder vezette szindikátusban. Az amerikai légierő beszerzéssel megbízott kapzsi tisztje feketepiaci csencseléssel kezdi, majd eszeveszett üzleti machinációkba bonyolódik a nyereség érdekében, például náci repülőgépeket bérel saját katonai bázisának bombázására. Az eredmény tetemes kár, több halott – és óriási profit, amiből természetesen mindenki, aki élve maradt, ilyen vagy olyan formában részesül, mind az amerikai, mind az ellenséges német haderő megtalálja számítását. Hazaárulásról szó sincs, csak üzletről.
Így van most (megint) ezzel a cinikus román politika is. A végeredmény: Tőkés László érdemrendjének visszavonása, legalábbis ennek kilátásba helyezése. A végkifejlet tehát még függőben, de a népszerűségi százalékokban mért profiton egyesek máris osztoznak. A román politika Minderbindere, Traian Băsescu machinációiról van szó, aki vásárra visz mindent, hazaszeretetet, nemzetféltést, becsületet. Ha politikai érdekei úgy kívánják, nem számít, hány tetemet hagy maga után.
Felmérések szerint komoly szavazóbázisra a Jobbik nem számíthat Erdélyben, legalábbis a jövő tavaszi magyarországi parlamenti választások tekintetében. Nem kimondottan kampányolni jöttek tehát, de ha már itt voltak … Az EMI-táborban tett látogatásuk, tudjuk, nem maradt visszhang nélkül, a szélsőséges párt hetek óta vezető hír a pangó politikai rovatokban, itthon és Magyarországon egyaránt. (Ha pedig mégis történik egy s más kormányszinten, sumák, drágítás, egyéb népátverés, az ilyen botrányok direkt arra jók, hogy eltereljék ezekről a figyelmet.) Szerencséjük volt: Băsescu túlméretezett reakciója Vonáék borzonti kijelentésére nemhogy elásná a nacionalista nézeteiről ismert pártot, épp ellenkezőleg, sokakban a félreértett, meghurcolt vendég imázsát erősíti. Az államfő hetek óta Románia és Moldova egyesülésére való hergeléssel próbálja a szunnyadó vágyat a határon túli románokban felpiszkálni, ennek fényében bármilyen határrevízióval kapcsolatos kijelentés akár legitimnek is tűnhet. „Csak kérni kell az egyesülést, és meglesz!”, hangoztatta az államfő – büntetlenül. Világosan felmérte: a határon túli románság az a teknő, ahonnan még új, biztos szavazatokat meríthet. (Ez egyre kevésbé érvényes a korábban Băsescu párti, de az államfő és egykori kormánypártjának teljesítményében szintén csalódott diaszpórára.)
A Jobbik-ügy kapcsán a Fidesz beinkasszált jó néhány meg nem érdemelt pofont, a magyar külügy azonban úgy döntött: óvatos lesz. A stratégia bevált: Orbán Viktor pártja megerősíthette pozícióját otthon és határon túl azok körében, akik nem konfrontatív, ugyanakkor kompromisszumot – fontos ügyekben legalábbis – nem ismerő magatartást várnak el határon túli ügyekben a budapesti kormánytól.
Itthon javában áll a bál. Băsescu egy személyben akarja megszerezni a monopóliumot a határon túli románok, Cioabă király gyászoló romái, a Nagy-Románia Párt szétszéledt szélsőségesei fölött. Szintén „líderre” vár Dan Diaconescu oszlásnak indult pártja, amely a perifériára szorultakat szólította meg nagy sikerrel és populizmussal. Így próbálja politikai tőkéjét visszaszerezni Băsescu, amivel majd a nemistudomhogyhívják új pártjának élére áll, mihelyt kikerül a Cotroceni-ből. Dupla vagy semmi játék, eszközökben ilyenkor nem válogat az ember. Tekintettel arra, hogy többé nincs szó államfői mandátumának megőrzéséről/megújításáról, Băsescunak érthetően nincs szüksége többé az erdélyi magyarok támogatására, akiknek szavazata saját pártjaik között oszlik meg. Ha az „uszítsunk csak egy kicsit” játék jól sikerül neki, nem kell attól tartania, hogy a csipkerózsika-álmából ébredező PRM malmára hajtja a vizet. Mert ez is kockázati tényező. (Nem tudom, ha másnak is feltűnt, hogy a sokak által már csak megmosolygott Gheorghe Funarnak Kolozs megye prefektusához intézett felszólítása, miszerint azonnal távolítsa el a Kolozsvári Magyar Napok magyar feliratait, egészen másként, veszélyesebben rezonál most, hogy Băsescu nacionalista húrokat penget.)
Az államfő magyarellenes kampánya nagyon jól jöhet a sunyi liberálisoknak is: az Európai Néppártba való felvétele egyre sürgősebb a PNL-nek, a májusi EP-választások előtt kéne végrehajtani a tervezett jobbra fordulást. Ezért ne csodálkozzunk, ha Crin Antonescu egyszer csak baráti gesztusokat tesz majd a Băsescutól elhidegülő Fidesz irányába. Antonescu, akinek álmát egyre inkább megzavarják az olyan híresztelések, miszerint a PSD mégiscsak saját elnökjelöltet akar, csak erő felmutatásával tudja arra kényszeríteni a PSD-t, hogy tartsa ígéretét. Kiadó szavazatok pedig a jobboldalon vannak, az ideológiai családok közti versenyről szóló EP-választások pedig tökéletes alkalom ennek megjelenítésére, becserkészésére.
„Mindenki nyer!” alapon mondom, hogy a Băsescu-féle ámokfutás sokat hoz(hat) az erdélyi magyar pártok konyhájára is. Vész idején megnő a szolidaritás, az erdélyi magyarok zárják soraikat, a közös ellenség mozgósít, ugyanakkor növeli az összefogásra való hajlamot. Hogy ezt a helyzetet az RMDSZ, az EMNP és az MPP mennyire tudja kamatoztatni – együtt és/vagy külön-külön –, az viszont nem Băsescun múlik. Az államfő máris megtett minden tőle telhetőt, hogy az erdélyi magyarokat rádöbbentse: abszurd, ha saját repülőgépeikkel bombázzák saját tankjaikat. A nyereséget ugyanis más fölözi le, nekünk csak a tetemek maradnak.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Bethlen Gábor fejedelem is beáll a Kétágú körüli élőláncba
Indul a gyűjtés – októberben avatják a bronzszobrot
A kolozsvári Kétágú templom előkertjében avatnák fel Bethlen Gábor kétméteresnél magasabb egész alakos bronzszobrát október 23-án, a fejedelemmé avatás 400. évfordulóján – az első ilyen méretű és jellegű Bethlen-szobrot Erdélyben. A szoborállítást az 1979–80-ban Budapesten létrehozott Bethlen Gábor Alapítvány kezdeményezte, a júniusban létrejött szoborbizottság – Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Böjte Csaba ferences szerzetes, Lezsák Sándor, a magyar országgyűlés alelnöke – intézi. Az emlékmű alkotója a székelyföldi származású Péterfy László, aki 25 évvel ezelőtt Bethlen Gábor-makettet ajándékozott az alapítványnak, ennek mintájára készül most a szobor. A 25–27 millió forintra becsült költséget közadakozásból és pályázati támogatással fedeznék, erről július 10-én felhívást tettek közzé a Bethlen-emlékév felsorolt fővédnökei. A Kolozsvári Magyar Napok idején több helyszínen adományozhatunk.
A bejárattól mintegy 12 méterre, a gömbkövek jelenlegi helyén tervezik elhelyezni fejedelemmé avatása 400. évfordulóján Bethlen Gábor egész alakos bronzszobrát, amely az utcáról profilból látszana. A szoborbizottság úgy találta, a Kétágú templomnál népes tömeg elfér úgy a templomban, mint a kertben, ugyanakkor az egyházi tulajdonban álló városközponti terület és az ünneplő emlékezők védettségét kerítés biztosítja.
Bethlen Gábor ma különösen időszerű
A szobor bronzba öntése Magyarországon, a kezdeményező Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával-szervezésével és Péterfy László szobrászművész közreműködésével történik, majd adományként az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül. A talapzat költségeinek fedezéséhez szükséges pénzösszeget az alapítvány megelőlegezte, a Kolozsvári Magyar Napokkal kezdődik a közadakozás annak megtérítésére. Az adományozási felhívást hirdető, bíborvörös hátterű, a majdani szobor gipszfigurájával illusztrált reklámtáblák közelében álló standoknál akármilyen csekély összeget elfogadnak, de a Román Kereskedelmi Bankban nyitott számlára is utalhatunk („BG szoboralap”, Eparhia Reformata din Ardeal, RO43 RNCB 0106 0266 0457 0512), illetve folyamatosan lehet adományozni az egyházközségeknél, a püspökségen. Az adományozók névsorát aranykönyvben őrzik majd a Kétágú templom múzeumában.
Szeptember elején készül pontos költségvetés a talapzatról és az ünnepségről, akkor egyeztetnek a többi magyar történelmi egyház püspökével. A szobrot még augusztusban megöntik – mondta el lapunknak Kató Béla, aki az anyagiak előteremtésében számít a Bethlen Gábor Alapítvány több mint 60 díjazottjára is, akik mind a fejedelem szellemiségét próbálják ápolni és továbbadni a Kárpát-medencében.
– Bethlen Gábor az egész magyarság történelmi példaképe, Erdély aranykorának letéteményezője, ha erőt akarunk meríteni és újabb dolgokat szeretnénk megvalósítani, mindannyian visszanyúlunk példájához. Bethlen Gábor alakja, személyisége, életpéldája most különösen időszerű, ezt egyre többen felismerik, nemhiába viseli oly sok egyesület a nevét. Ez a szoborállítás több mint szoborállítás. Mindent megteszünk, hogy ez az ünnep szépre sikeredjen, mindenkire nézve nagyon gazdag és komoly üzenetet hordozó ünnep legyen, senkit nem zárunk ki belőle. Hiszem, hogy a Kárpát-medencei magyarság ebben a kérdésben képes összefogni, összeadni a szükséges pénzt – mondta a református püspök úgy értékelve, hogy a Kétágú templom előkertjében a Bethlen-szobor hasonló lesz a Szent Mihály-templom Márton Áron-szobrához: kicsit bent, kicsit kint.
Kőkertbe kerül a letagadott római szarkofág
Adorjáni László, a Kétágú templom lelkipásztora lapunknak elmondta, a szobor felállítására engedélyért folyamodtak a városházához, a választ augusztus végére várják.
– Megtisztelő, hogy ránk esett a választása, bár a Kétágú templom történetének sok köze nincs Bethlen Gáborhoz. A nagy fejedelem nevét viselő hóstáti dalkörünk tagjait kellemes meglepetésként érte a hír, jelzésértékűnek érzik a választást. Úgy látjuk, a Kétágú ezzel egy kicsit jobban az érdeklődés középpontjába kerül, érdekes és tanulságos múlt áll az impozáns épület mögött. Kicsit jelképe a sorsunknak is, különösen a tudatosan szétszórt, templomunk körül egykor nagy egybefüggő területen élő hóstáti közösséget nézve. A Bethlen Gábor Alapítvány ügyvezető kurátora azzal fogadott Budapesten, amikor a készülő szobrot megtekintettük Péterfy László műtermében, hogy ezzel a szoborállítással Bethlen Gábor is beáll abba az élőláncba, amelyet a templom körül fontunk, tiltakozásképpen az újabb buldózeres erőszakos építkezés ellen – mondta Adorjáni László, akitől azt is megtudtuk, a gömbköveket kissé hátrébb költöztetik, majd később a tervezett kőkertbe. Ott kiállítanák a régi templomtól származó, birtokukban levő két követ is, reményeik szerint valamilyen formában a régi templom makettjét, valamint azt a megmentett római szarkofágot és római épület-sarokkövet, amely a tanfelügyelőségi építkezés során nagy titoktartással és sebtében végrehajtatott régészeti kutatások utolsó napján került elő (és amelynek létét hivatalosan nem ismerték el).
A Bethlen Gábor fejedelem marosillyei szülőházát megmentő Böjte Csaba így fogalmaz a szoborállítás kapcsán: „A 400 évvel ezelőtt Kolozsváron megválasztott nagy fejedelmet én leginkább azért tisztelem, mert képes volt a magyarokat, székelyeket, szászokat, románokat, mindazokat, kik e térségben éltek, egymással kiengesztelni, egy asztalhoz ültetni, és az így felszabadult erőket az országépítésre bölcsen befogni. Bármerre járunk szülőföldünkön, sokfelé még ma is láthatjuk a nagy fejedelem idejében épített kastélyokat, épületeket, megálmodott intézményeket. Úgy érzem, hogy nekünk nagy-nagy alázattal az ő útján kell járnunk, mert minden más út fájdalomba, pusztulásba torkollik. Itt, ebben a multikulturális térségben egymás nélkül csak egy megsebzett, bűnre épülő, torz világot teremthetünk.”
A 33 évesen fejedelemmé választott Bethlen Gábor Tündérkertet varázsolt Erdélyben a török és Habsburg elnyomás dacára, zászlaján a „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” jelszóval. A vallási türelem mintapéldája, kollégiumot alapított, támogatta a szegények oktatását, könyvtárat gyűjtött, külpolitikája figyelemre méltó, sikere nem maradt észrevétlen Európában. Uralkodásának idejét (1613–1629) nevezik Erdély aranykorának.
Szabadság (Kolozsvár)

Nyílt levél Marosvásárhely polgármesterének
Polgármester úr! Tulajdonképpen nem várok magyarázatot arra, hogy az Emil Boc vezette Kolozsváron miért lehet egy egész héten át a város főterén magyar napokat tartani.
Tudom, nem lehet megmagyarázni. Ugyanezen okokból azt sem kérem, hogy elmagyarázza mit jelent a multikulturalitás és hogy kerül az asztalra a szegregáció csizmája. Ezt is nehéz lenne hihetően megérvelni. Ennél sokkal könnyebb az 1990-es évek márciusi eseményeivel riogatni a közvéleményt, újra meg újra kiengedni a palackból a szellemet. Ezen felüll, azt sem tudná elmagyarázni, hogy ezek után jó esélyekkel aspirálhatunk az Európa Kulturális fővárosa címre.
Engedelmével, teszek egy kísérletet, megpróbálom én elmagyarázni Önnek, hogy a multikulturalitás a különböző nemzetiségi kultúrák egymás melletti létezését jelenti. Kérem, értse meg: nem a kultúrák összemosása, asszimilációja, hanem egymás melletti léte. Kolozsváron azért lehet magyar napokat tartani, mert a város vezetése tudja, hogy a magyar kultúra csak akkor valódi hozzáadott értéke a városnak, ha ezt megfelelő hangsúllyal jelenítik meg. Kolozsváron, ha összemosnák a magyar és a román kultúrát egy színpadon, egy fedél alatt, akkor mindkettő veszítene arcéléből. Nem házasítják a körtét az almával, mert abból értéktelen hibrid lesz.
Tartok attól, hogy nem egyről beszélünk. Mi a nemzeti kultúrák egymás melletti létezéséről, avagy a multikulturalitásról beszélünk, Ön pedig szegregációval riogat, vagyis politizál. Ne tegye, polgármester úr! Új idők járnak, 2013-at írunk, Románia is ratifikált egy sor nemzeti kisebbséget védő EU-s jogszabályt, a vásárhelyiek nem akarnak a kilencvenes évek áldatlan vitáihoz visszatérni. És azt is értse már meg végre, hogy a vásárhelyi magyarok nem akarnak asszimilálódni sem! Ahogy Kolozsvárnak, úgy Vásárhelynek sem lenne jó, ha a magyar kultúra, mint hozzáadott érték elhalványodna.
Ön megsértette a vásárhelyi magyarokat! Ezt, mint a magyar kisebbség érdekeiért felelősséget vállaló RMDSZ elnök, nem söpörhetem szőnyeg alá. Emberi és nemzeti méltóságunkban sért minket azzal, hogy megkülönböztet, nem biztosítja számunkra Marosvásárhelyen, a város főterén a Vásárhelyi Forgatag megszervezését, nem támogatja a rendezvényt abból a közös alapból, amihez marosvásárhelyi magyar adófizetők is hozzájárulnak legalább fele részben. Ez a megkülönböztetés azt jelzi, hogy a magyar másodrangú polgárként van Marosvásárhelyen kezelve. Elfogadhatatlan!
Tisztelettel,
Brassai Zsombor
erdon.ro

Kinevezések: maradhatnak a magyar iskolaigazgatók?
Idén sem tartanak az iskolaigazgatók számára versenyvizsgát, tehát akár az előző évben, egy évre szóló kinevezés útján döntenek az oktatási intézmények vezetőinek személyéről. Szatmár és Maros megyében is politikai egyeztetéssel sikerült megoldani, hogy magyar intézményvezetők kerüljenek olyan iskolák élére, ahol amúgy a törvény szavatolná a jelenlétüket.
Az iskolák igényeit, javaslatait a megyei tanfelügyelőségek összesítették, majd jóváhagyásra felküldték az oktatási tárcához. A minisztérium hivatalos válasza a napokban várható.
Politikai egyeztetésre volt szükség
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke a maszol.ro kérdésére elmondta, a törvény kötelezővé teszi, hogy azokban az oktatási intézményekben, ahol kétnyelvű a tanítás, magyar vezető is legyen. Ezt Maros megyében többnyire sikerült is megvalósítani, kivétel a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium, ahol annak ellenére, hogy magyar nyelvű osztályok is működnek, „valamilyen okból kifolyólag” néhány éve nincs magyar aligazgató. Politikai nyomásra ez szeptembertől változni fog, körvonalazódik az is, hogy ki fogja elvállalni ezt a feladatot.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, Maros megyében nagy változások nem lesznek, többnyire ugyanazok maradnak az intézményvezetők, akik eddig voltak. Illés hozzátette, hogy a segesvári gimnázium igazgatóhelyettesi tisztségénél lesz változás, illetve Marosvásárhelyen a Református Kollégium igazgatójánál – ez utóbbi pedagógus személyes okokból kérte felmentését.
Bár politikai egyeztetésre volt szükség Szatmár megyében is, egyelőre úgy tűnik, nem lesznek számottevő változások a magyar iskolaigazgatók, aligazgatók személyét illetően Szász Piroska helyettes főtanfelügyelő szerint. A politikai egyeztetésekről optimistán nyilatkozott Pataki Csaba megyei, valamint Kereskényi Gábor szatmárnémeti RMDSZ-elnök, azonban mindjketten megjegyezték: nincs még végleges döntés. „Úgy vélem, a magyar közösségek ez irányú igényeit 90 százalékban sikerül kielégítenünk” — mondta Kereskényi. Pataki pedig úgy nyilatkozott, hogy annyit kértek a hatalmon levő pártok képviselőitől: tartsák szem előtt a tanügyi törvényben is szereplő etnikai arányosság elvét a kinevezések során.
Székelyföldön és Kalotaszegen nem lesz gond
Augusztus végén valamennyi háromszéki iskola igazgatójának is lejár a mandátuma. A Kovászna megyei tanfelügyelőség a legtöbb tanintézmény élére az eddigi igazgatók ideiglenes kinevezését javasolja a szaktárcának, de lesznek olyan iskolák, ahol új igazgatócserére kerül sor, mivel az eddigi vezetés nem bizonyult hatékonynak, tájékoztatott Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő.
Az ideiglenes kinevezések legtöbb egy évre szólnak, hacsak időközben a szaktárca meg nem szervezi a versenyvizsgákat, mondta a főtanfelügyelő. Hozzátette: azokban az iskolákban, ahol nem voltak gondok, az eddigi igazgatók mandátumának meghosszabbítását javasolják.
Vannak azonban kivételek, hiszen az oktatási minisztérium alkalmazza az új tanügyi törvényt, amely szerint az lehet igazgató, akinek van ilyen irányú képesítése, illetve végleges tanári állása van. Ez gondot jelent több vidéki tanintézményben, ahol tanítók voltak az igazgatók, és eddig néhány órát oktattak a gimnáziumi osztályokban. Idéntől azonban a tanítóknak vissza kell térniük elemi osztályos katedráikhoz, és emellett a vezetői pótlékért kellene ellátniuk az intézmény igazgatását is. Ezt a tanítók többsége nem vállalta, hiszen az elemi osztályos gyerekek tanítása egész embert igényel, szerintük ezzel összeegyeztethetetlen az igazgatói tevékenység. Ezekben az iskolákban a Kovászna megyei tanfelügyelőség jelenleg keresi az igazgatójelölteket.
A "hajpántbotrányos" iskolában indokolt az igazgatócsere. A Háromszék értesülései szerint a trikolórbotrányként elhíresült márciusi események miatt a megyei tanfelügyelőség leváltja a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum igazgatóját és két aligazgatóját. Az indoklás szerint a háromtagú csapat nem kezelte megfelelően az incidenst. Az évi értékelés alapján Háromszék több iskolájában lesz igazgatóváltás, Kovásznán ellenben valóban a márciusi események következtében nem hosszabbítják meg Simon István igazgató és a két aligazgató ideiglenes kinevezését – erősítette meg a főtanfelügyelő. Keresztély Irma leszögezte: „Az ellenőrzés során kiderült, a márciusi incidens amiatt fajult el, mert az iskola vezetősége nem kezelte megfelelően a helyzetet”. Az új igazgató személyéről egyeztettek Kovászna polgármesterével is, kiválasztották a két aligazgatót is, egy magyar és egy román ajkút, ám a neveket egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, a kinevezések szeptember 1-től érvényesek.
Háromszéken 344 tanintézmény működik, mindegyikük vezetőjének lejár a mandátuma, már egyetlen egy sem marad, aki versenyvizsgával szerezte meg a kinevezését.
Hargita megye tanintézményeiben már kinevezték az iskolaigazgatókat a 2013/2014-es tanévre, jelentős változás itt sem történt. Az intézményvezetők 98 százaléka változatlanul a következő tanévben is betölti vezetői tisztségét – tudtuk meg Bartolf Hedvigtől, Hargita megye főtanfelügyelőjétől. Az elkövetkező időszakban várható miniszteri rendelet megjelenését követően az új tanév kezdetéig az aligazgatókat is kinevezik.
Nem lesz gond Kolozs megyében sem az iskolaigazgatók kinevezésénél. Ahol igazgatócsere történt, a tanfelügyelőség lekérte az iskoláktól a javaslatokat, vezetőtanácsi ülésen megbeszélték és helyi szinten jóváhagyták a kéréseket. A minisztériumi jóváhagyásnak a napokban kell érkeznie. „Vélhetően nem lesznek meglepetések, eddig soha nem voltak, de amíg nem látjuk, mi sem mondhatunk semmi biztosat” – mondta el a maszol.ro-nak Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Az elmúlt napokban a tanügyminisztérium képviselői elmondták, hogy az elkövetkező hetekben várható a miniszteri rendelet, amelynek normái alapján ki lehet majd nevezni az aligazgatókat is azokban a tanintézményekben, ahol a tanulólétszám ezt indokolja.
A.E., K. Zs., P. K., T. A.
Maszol.ro

Kiszorított Vásárhelyi Forgatag (Floreának nem kell magyar rendezvény)
A Maros-parton szervezik meg augusztus végén, szeptember elején a Vásárhelyi Forgatagot – jelentette be tegnap délben rendkívüli sajtótájékoztatón Portik Vilmos, a kulturális napok főszervezője. A polgármester hajthatatlan volt, mindenképpen szerette volna, hogy román együttesek is fellépjenek a forgatagon. Ezzel azonban sérült volna az egész rendezvény alapkoncepciója – fejtette ki Portik. „A hivatalnak nem sikerült összeugrasztania a szervezőcsapatot, megmutattuk, hogy a magyar politikai pártok és különböző civil szervezetek össze tudnak fogni, ha kell. Ugyanakkor azt a tényt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy gyakorlatilag minden erdélyi nagyvárosban vannak magyar kulturális napok, csak Marosvásárhelyen akadályozták ezt meg” – értékelte az elmúlt hetek eseményeit Soós Zoltán fesztiváligazgató.
A forgatag szervezői hivatalosan kérték Vásárhely főterét, a Színház teret és a nyári színpadot helyszínként, erre azonban a válaszadási határidő lejártával sem kaptak írásos választ. A tegnapi bizottsági ülésen pedig elutasították a főtérre vonatkozó kérésüket, technikai okokra hivatkozva. Az önkormányzat nem fogadta el a szervezők javaslatait, hogy kizárólag magyar fellépőkkel, magyar árusokkal, az eredeti koncepciónak megfelelően rendezzék meg a Vásárhelyi Forgatagot, így bejelentették: kiszállnak annak szervezéséből, bár eleve nem is voltak benne – ismertették honlapjukon a rendezvény szervezői. Dorin Florea megsértette a vásárhelyi magyarokat – fogalmazott Marosvásárhely polgármesteréhez intézett nyílt levelében tegnap Brassai Zsombor. Az RMDSZ Maros megyei elnöke kifejtette: „emberi és nemzeti méltóságunkban sért minket azzal, hogy megkülönböztet, nem biztosítja számunkra Marosvásárhelyen, a város főterén a Vásárhelyi Forgatag megszervezését, nem támogatja a rendezvényt abból a közös alapból, amihez marosvásárhelyi magyar adófizetők is hozzájárulnak legalább felerészben. Ez a megkülönböztetés azt jelzi, hogy a magyart másodrangú polgárként kezelik Marosvásárhelyen. Elfogadhatatlan!” Brassai hangsúlyozta: „a multikulturalitás a különböző nemzetiségi kultúrák egymás melletti létezését jelenti” és „nem a kultúrák összemosását, asszimilációját”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szent király meg a kiskirály
A belvárosi Keresztelő Szent János plébánia szétverése, a falfreskók megkarcolása, az oltár megszentségtelenítése, Márton Áron udvaron felállított szobrának ledöntése, Isten, pap és felebarát káromlása, egy falatka megszentelt és megáldott kenyérért folyó, vérre menő dulakodás nélkül ért véget Marosvásárhely augusztus huszadikája.
Minő meglepetés! Pedig sem állig felfegyverzett feketeruhás csuklyásosztagokra, sem vaskordonokra, sem szirénázó rendőr, csendőr, tűzoltó és mentőkocsikra, sem könnygáz bevetésére, de még csak civilben őrködő vagy éppenséggel fényképezkedő kékszemű fiúkra sem volt szükség. Csupán egy kettős jelentőséggel bíró nemzeti ünnepet méltóképpen megülni tudó, vásárhelyi magyarokból álló tömegre. Olyanra, amely eddig minden egyes alkalommal példát mutatott az ünneplésből.
A vandalizmus, amitől a város polgármestere olyannyira tartott, hogy Szent István államalapító királyunk és az új kenyér megünneplését még a ferences testvérektől elkobzott Színház téren sem engedélyezte, jelentem: elmaradt. Mint ahogy elmaradt azon erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai és burgenlandi települések százain is, amelyek elöljárói az összlakosság polgármestereként és nem holmi gettóparancsnokokként viselkednek.
Persze az is megeshet, hogy a városatya-kiskirályt nem a jól ismert "magyarbarátsága" vezényelte, hanem az egyszerű, jó szándékú ember tájékozatlanságának vált az áldozatává. Mert megeshet, hogy ártatlan tudatlanságában összetévesztette az ünnepély lebonyolításáért felelős egyházfőinket a tanacui apácát keresztre feszítő, ördögűzéssel foglalatoskodó pópákkal.
Netán attól tartott, hogy a frissiben újrakövezett teret áldásra váró luxuskocsik százai fogják tönkretenni. Esetleg azt is gondolhatta, hogy a résztvevők, görögkeleti múmiacsókolgatók mintájára, egymást és a köztér szobrait fogják földre tiporni egy falat megszentelt eledelért? És talán azt is bevehette naivan a városgazda, hogy a több száz vagy ezer résztvevő némelyikét úgy megérinti Szent István szelleme, hogy az karóval a kezében rohan a temetőbe megkeresni és szíven szúrni az egyébként is szinte ezer éve elporhadt királyunkat.
Hogy a vásárhelyi polgármesterben oly hamis kép alakult ki rólunk, arról mi is tehetünk. Mert tisztábban is tudtára adhattuk volna, hogy kik és mik, de főleg mióta vagyunk. Ha a vandálokat keresi, akkor Délről jövet irányt tévesztett; ez az út Rómába vezet, Bizáncba nem Erdélyen keresztül kell eljutni.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A Titanic kapitánya
Egy hajóskapitány minden körülmények között a partra vezeti a hajót – jelentette ki elnökké választását követően Traian Băsescu, amikor egy kérdésre a szükséges változtatások kihívásairól fejtette ki véleményét. A kijelentés azokban az időkben történt, amikor a politikai ígéretek komolyan vételének még volt némi értelme Romániában. Ám a megpróbáltatások időszaka hamarosan ezt is megcáfolta. Hiába küzdött az elnök a maga módján, a szükséges változások nem történtek meg.
A vitrinpolitika nagymesterei
A történelem nem azzal foglalkozik, hogy mit akar, vagy nem egy uralkodó, hanem a valóságot mutatja. Aki elfogadja a tényeket, az ki tudja olvasni ezt a valóságot, aki nem és mégis tudni véli, az „igazának” védelmében fenntarthatatlan magyarázatokra szorul, netán támadásra kényszerül. Ez utóbbit figyelhettük meg az uniós csatlakozást követő években, mikor a román társadalomban nyilvánosságra került néhány mítoszromboló evidencia. Ilyen volt az 1941-42-es román holokauszt feltárása, melyről a román történelemírás több mint 60 éven át hallgatott, és amely 3-400 000 áldozatot követelt. Vagy az 1944. augusztus 23-ai fordulat, melynek csak a PR-laborban készült verzióját tanították az iskolákban. Nem beszélve a dák–római származásról, melyről Lucian Boia neves történész szerényen csak annyit mondott, hogy nem vállalható és nem dokumentált. A római gyökerekkel dicsekedő grandiózus elképzelés valamikor a 18. század végén született, a dák származás mítosza pedig Nicolae Densuşianu 1913-as A prehisztorikus Dácia című könyvében lett kitalálva. Ezekre a kényelmetlen evidenciákra a román szakemberek meglehetősen idegesen reagáltak. Támadtak minden oldalról, a legtöbbjük pedig mélyen hallgatott. Eredmény? Elfogadás helyett továbbra is pompálták a kultúrába a mítoszt és a bűnbakot, nem tanulván az eléjük tárt tükörből. Nincs ez másként a gazdaságpolitikával sem. A ’89-es forradalom óta számtalan reformelképzelés született, hiába. A hatalmi elit országépítés helyett mindig a saját jólétével foglalkozott, íratlan szövetségben a közpénzek felett uralkodó maffiarendszerrel. Nem csoda hát, hogy tabuvá dagasztották a totális központosítás eszméjét, mely biztosítja számukra az uralkodást és a fehéringű fosztogatás lehetőségét. Betartani a törvényt? Csak ott, ahol nem zavar. Komolyan venni az EU normáit, az ügyeskedés promoválását a munka becsületével helyettesíteni? Majd jövőre... Tisztelni a másságot? Még mit nem! Az erényes attitűd idegen a vitrinpolitika nagymesterei számára. Inkább bevonnak néhány külföldön is szalonképes formaszemélyt s formaszövetséget, melyekre rábízzák a vitrinszerepet, s a film forog tovább. És azt remélik, örökre... Csakhogy a történelem másként gondolkodik. Egyik axiómája szerint az önámítás nem vezet sehova (Kérdés: Hova mentek? / Válasz: Tönkre.). Legyen a hajón a világ legjobb kapitánya, a Titanic akkor is menthetetlen. A kérdés tehát nem az, hogy a hajó miként ér partot, hanem hogy a katasztrófa mikor következik be. És ezt a kényelemhez és az íratlan előjogokhoz ragaszkodó román elit nem érti. Aki pedig vezetés helyett uralkodni akar, az taburendszeréhez igazodik, és nem veszi komolyan az alapvető változtatás imperatívuszát.
Párbeszéd kitiltva
A jelenlegi román–magyar feszültség a Szociálliberális Unió (USL) hatalomra kerülésével, a „Székelyföld nem létezik” tétel terjesztésével, a természetes magyar régiók felszámolását célul kitűző regionalizációs politikával és a székely zászlók ellen indított szimbolikus agresszióval kezdődött (erőfitogtató magyarellenes propaganda, a zászlók eltávolítására való felszólítások, perek indítása – „idegen szimbólumokat tűznek ki”, indokolják a prefektusok, „a székely zászló támadás a román nemzeti jelképek ellen”, hangoztatja a védelmi miniszter). Azelőtt nagyjából csend és béke honolt, éveken át senki nem foglalkozott ezekkel a zászlókkal. Majd jött 2012 és a (sokadjára!) felélesztett román sovinizmus. Ebben a kontextusban zajlott az idei Tusványos, melyről semmit sem közvetített az előadásokon végig jelen lévő román média, holott az egész rendezvény a magyar–román–európai párbeszédről szólt (miért is voltak ott?). A meghívottak más-más kultúrkör – angol, olasz, katalán, svéd – képviselőiként vázolták fel szemléletüket, és érveltek természetes nyitottsággal együttélésről, európaiságról és autonómiáról. Miért adatott az ész ha nem azért, hogy a tabukká merevedett butaságok ledöntésére is használjuk? Mégis ezt tartja megengedhetetlennek Románia elnöke, aki az etnikumközi eszmecserének otthont adó Tusványos betiltásával fenyegetőzik, éles nyilatkozattal elítélve azt a rendezvényt, amelyre minden alkalommal meghívják a román felet is.
Párbeszéd, érvek, konstruktivitás, nyitottság – olyan fogalmak, melyeket az önkény nem tűr. Ezért elbújik előlük, vagy támadásba menekül. Jól tudja, hogy informálatlan, manipulált néppel és pihesúlyú politikusokkal könynyű elfogadtatni saját legitimitását és a nemes fogalmakba bújtatott kettős mércét, de az értelem kerekasztalánál megsemmisül. „Etnikai autonómia itt soha nem lesz!” – kiáltotta az államfő, elfelejtvén, hogy ő nem isten. Majd következett az autonómia Sztálinnal való asszociálása – egy újabb ellenséges gesztus, mely a múlt felelőtlen értelmezését, illetve a román történelmi ígéretek teljes mellőzését tanúsítja. És Traian Băsescu még tovább megy. Egy kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök kifütyülésére buzdít, majd kinevezi Magyarországot az „instabilitás tűzfészkévé”, és bejelenti, hogy Románia ezután támadni fogja Magyarországot, és a román állam vezető szerepet vállal Budapest megregulázásában! Szomorú. Így köszönte meg a román elnök a magyarok kiállását mellette. Kijelentése kétségtelenül több mint választási propaganda vagy véletlen elszólás; egy igen tapasztalt államférfi csatakiáltása ez akkor, mikor a magyar kormány történelmi megbékélésre jutott Szerbiával, a szlovákokkal való viszonya sokat javult, a többi szomszédjával is stabil, jó viszonyt ápol, és békés együttműködésre törekszik, és a Visegrádi Négyek szövetségének eredményes építésében is tevékenyen részt vállal. Ezt a józan észre épülő regionális békét akarja lerombolni a tabutémákról való párbeszédet nem tűrő Traian Băsescu.
Az igaz kapitány
Emlékszünk még a Tusványosra tartó magyar miniszterelnöki konvojt ért balesetre, a sérültekre és a hivatalos rendőrségi nyilatkozatra? És felfigyeltünk-e arra a hallgatásra, ami ezt a balesetet ma is övezi? A román rendőri felvezetés alatt történt esemény mintha csak előrejelezte volna ezeket a fejleményeket... A balesetet követő három hétben a Tusványost megtámadták, Magyarországnak nem hivatalos hadüzenet küldtek, és előkerült az ortodox pap által pszeudolegitimizált „Székelyföld szent román föld” és „a román nép vére Erdélyért” kártya is. Véres propaganda ez, amibe nem kellene belemenni. Egy igaz kapitány nem így viselkedik. Románia igaz kapitánya egyformán viszonyul magyarhoz és románhoz. Ezért eljön Tusványosra és meghallgatja a magyarok érveit és kéréseit, majd fogadja köszönetüket, amiért megtisztelte őket a látogatásával. Románia igaz kapitánya véletlenül sem képzeli magát istennek, hanem fejet hajt az igazság előtt. Állást foglal a román etnikum körében terjesztett magyargyűlölet ellen, és nem felejti el az első forradalmárok tekintetét; azokét, akik 1989 decemberében életüket kockáztatva mentek utcára azért, hogy valami alapvetően megváltozzon ebben az országban. Majd lelőtték őket, mint a kutyákat és a nyulakat. Elvették az életüket azok, akik utólag mosolyogva előléptették egymást, rátették a kezüket a közvagyonra, és cinkosaikkal együtt ma is hevesen védik a mindenre kiterjedő maffiarendszert, a tabukkal körbefalazott szupercentralizált berendezkedést. Igen, ez a Titanic. – Hol vagy, Románia igaz kapitánya?! – hangzik a kiáltás az üresen álló hajókormány mellől. Várakozás... 24 év... nincs válasz. Majd csendben megjelenik a tekintet. A ’89-es forradalmár mélyreható tekintete, mely csendesen csak annyit mond: „Szórakozik a Titanicon”.
Lőrinczi Loránd
Erdély.ma

Húszéves az Úz-völgyi emlékmű
Az Úz-völgyi emlékmű felavatása 1994. augusztus 26-án
Az 1944-es Úz-völgyi harcok helyén ötven év eltelte után, 1994. augusztus 26-án állítottuk fel azt az emlékművet, amely ma már zarándokhellyé vált. A gondolat az én fejemben született meg, melyet Sylvester Lajos azonnal felkarolt, sőt, könyvet, majd filmet is készített e szép völgy eseményeiről (Úz-völgyi hegyomlás).
Azon magyar honvédek emlékére született az emlékmű, akik 1944. augusztus 26. és szeptember 11. között szülőföldjüket védték, és azt vesztették el, ami az embernek a legdrágább: életüket. Mily szépen írja Magyari Lajos: „védték a hont, a megvédhetetlent”, majd folytatja: „kik nem kérdezték, miért és mi végből, áldott életükért nem kértek soha bért, a földért adták a drága, drága vért”. Háborúba vezényelt, két tűz közé szorított, végveszélybe sodort kicsi ország katonái voltak, nem ők akarták, de ha már belesodródtak, belekényszerültek, harcoltak. Tették, amit kellett, amit lehetett, amit a becsület megkívánt. Katonaesküvel vállalták, hogy hazájukat megvédik. Sajnos, az eskü jogosságát, örök érvényességét azután sokan és sokszor elvitatták: Nem kellett volna kitartani, át kellett volna állni, tudniuk kellett, hogy a háborút elvesztettük, harcuk értelmetlen volt – mondják némelyek. Ezekre ők, az elesettek nemet mondtak. Át kellett volna állni? De hiszen ez árulás. Az árulásnak súlyos következményei vannak. A házat s a hazát védeni kell, évszázadok óta ez a székely-magyar ember tiszte, ez már a génjeiben van. Már Gyóni Géza megírta: „Véres harcok verték fel a hírét, de csak a béke katonája volt.” Odahaza pedig a lányok, anyák azon bucsálódtak: melyiküké volt Horthy Miklós legszebb katonája!?
Az emlékműtalapzaton fekvő sziklapatakkő, amelyet az Úz-patak medréből vonszoltunk ki, egy sebesült vagy halott katonát asszociál, egyszerre szarkofág és kőkoporsó, 135 katonahalott nevét viselő réztáblákat tart, a strázsáló székely zászlós kopjafa mellett Kölcsey Ferenc-idézettel: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihunysz: a haza minden előtt.” Az emlékmű létrejöttében sokan segítettek, háromszékiek és csíkiak egyaránt. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, Fikó András erőgépész, Vinkler András sepsiszentgyörgyi betonadakozó, Péter János márványlap-ajándékozó, Váncsa Albert kopjafaadományozó, Both Károly fafaragó, Puskás Csaba, Kiss Lőrinc, Imreh Lajos, a Sepsiszentgyörgyi Autóvillamossági Gyár szerszámműhelye réztáblaadói és -vésői, Gombos János, Bartha Mihály és családja, Páldeák Béla és családja, Kovács Béla, Soós Ferenc, Vén András, ifj. Kajcsa András, Gocsman Sándor, Somogyi Csaba, Ferenc Gyula, Fejér Ákos, Nagy Dezső, Incze Pál, Páll Samu, Ugron Endre, Ferencz Csaba Háromszékről. Úz völgyében élők: Csedő Lajos, László Imre és Sándor, Csillag Gyula, Novák Istvánné. Szentmártoniak: Kovács Sándor, Vitos József, Dánel András, Kosza Vilmos, Nagy Zsolt, Bocskor Imre, Keresztes Andor.
Nem felejtjük el azok nevét sem, akik húsz évvel ezelőtt Kelemen József tanár vezénylete mellett, a sepsiszentgyörgyi katonazenekar – a textilgyári rezesbanda tagjaiként oly sok szép dallal kedveskedtek az avatóünnepélyen résztvevőknek: Mézes László, Ördög István, Timár Miklós, Karácsony János, Krafft Pál, Toncs György, Dakó István, a dohánygyárból: Dénes Gyula, Márton Tibor, Szász Péter, a dudagyárból: Bedő Gábor, Fazakas Zoltán, az IMASA-ból: Szabó József és Gáll Sándor.
Köszönet mindannyiuknak!
Tisztelettel és szeretettel várunk 2013. augusztus 26-án, immár huszadik alkalommal az Úz-völgyébe minden kedves, végtisztességet megadó embert!
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Az építők felfelé, mi, régészek lefelé dolgozunk"
„Olyan munka a miénk, amit csak terepen lehet végezni, és ahol nincs két egyforma nap. Amikor nagyon melegem van vagy nagyon fázom, akkor arra gondolok, hogy amikor kész lesz, az én két kezem munkája is benne lesz. Ez a legnagyobb elégtétel." Beszélgetés Mihálka Nándor nagyváradi régésszel.
– Pályaválasztása összefügg-e azzal, hogy 1990 után sokan „vetették rá magukat" a történelemre, gondolván, hogy végre szabad a gazda?
– Jóval előbb, az általános iskolában szerettem meg a történelmet, illetve talán még hamarabb, hiszen édesapám is történelmet végzett, s ha később nem is gyakorolta, az otthoni könyveink jó része történelmi témájú. De ha pontosan meg akarnám ragadni a döntésem pillanatát, akkor az mindenképpen Gárdonyi regényének, az Egri csillagoknak az elolvasásához köthető. Az általános iskolában, a volt 9-es, jelenleg Szacsvay Imre nevét viselő iskolában nagy hangsúlyt fektettek és fektetnek jelen pillanatban is a történelemismeretre, de az igazi „sokkhatás" a gimnáziumban ért, ahol Anderkó Katalin tanárnő irányításával több vetélkedőn is részt vehettem, úgyhogy adódott az én pályaválasztásom. Mindehhez hozzájárult az is, hogy a szüleim rám bízták, azt mondták, legyen minden úgy, ahogy én döntöm el. Hogy részükről szabad kezet kaptam, föl sem merült, hogy az itthoni, nagyváradi egyetemen tanuljak tovább. Vagyis természetes választás volt Kolozsvár is.
– Az egyetemen azt kapta, amit várt, vagy megjelent a „nem ilyen lovat akartam" érzés?
– Mindenképpen azt kaptam, amit vártam, és örömmel vettem, hogy már az elején szűkíthettem az érdeklődésemet, ilyen tág területen ugyanis képtelenség mindennel foglalkozni, minden iránt érdeklődni: már az egyetemen is inkább a középkor felé fordultam. Hogy ez az Egri csillagok miatt volt-e, vagy mert a kollégák többségét a jelenkor, a mai problémák érdekelték, nem tudom, de azt hiszem, hogy engem elsősorban a középkor közhelyszerű „sötétsége" érdekelt, az, hogy a mai világnál meseszerűbb, ugyanakkor a középkori magyar világ mondhatni sokkal ismertebb, illetve megismerhetőbb. Mi még nem fogtuk ki a bolognai rendszert, de már mi is sokan voltunk, úgyhogy tanárainknak nem sok ideje jutott külön foglalkozni egy-egy diákkal. Majdnemhogy autodidaktaként készültünk, vagyis a tanároktól megkaptuk az irányelvet, a könyvészetet, az viszont már rajtunk múlt, hogy mennyire ássuk bele magunkat egy-egy témába, mennyit olvasunk hozzá. És természetesen voltak olyan igazi tanáregyéniségek is, akik nem engedték túl szabadon száguldozni a csikódiákokat, mindig a helyes irány felé tartották a gyeplőt. Így emlékszem vissza Tonk Sándor professzorra és Rüsz-Fogarasi Enikő tanárnőnkre. Nagyon sokat tanultam tőlük.
– Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy minden olajozottan, szinte magától értetődően alakult. A problémák a mai, szabadnak nevezett világban, a tanulmányok elvégeztével szoktak kezdődni. Életrajzi adataiból úgy tűnik, hogy e téren sem akadtak gondok.
– Friss végzettként az élet kapujában bizony én is nézelődtem erre meg arra, azt gondolván közben, hogy akkor most merre is? Egyetemistaként nem sokan töprengenek azon, milyen is lesz a munkahelyük, de a diákéveknek vége lett. Azokat az éveket jól meg kell élni, aztán meg...? Hát igen, megjelent előttem is a nagy kérdőjel. Egyben biztos voltam: tanár nem akarok lenni. Harmadéven tartottuk a pedagógiai gyakorlatokat és én már a második óra után tudtam, hogy nincs bennem egy szemernyi tanári véna sem. Tehát a végzés után szóba sem jött a tanítás, közbe jött viszont ismét a „törvényszerű véletlen": a váradi vár. Így kerültem a műemlékvédő alapítványhoz, ahol mai napig dolgozom. Egyébként a várral kapcsolatos első emlékeim a 90-es évek elejéhez kötődnek, amikor a barátaimmal arrafelé bicikliztünk, kívülről fel lehetett a falakon mászni és megnézni, mi is történik odabent. Jó nagy gödröket láttunk, illetve mi akkor gödröknek láttuk a már megkezdett ásatásokat. Tény, hogy bennem úgy maradt meg, mint valami nagyon furcsa, érdekes világ. És ez ma sincs másképp, amikor szinte-szinte ott lakom, mivel a nap nagy részét ott töltöm.
– Egy ideje egyre többet lehet hallani-olvasni a vár felújításáról, jobban mondva már 90 után beszéltek a szándékról, de rögtön a mondat végén arról is, hogy sajnos, nincs rá pénz. Ezek szerint lett pénz?
– Részben igen, vagyis az első, a legfontosabb alaplépések megtételéhez igen. Nagyon komoly, négy évig tartó dokumentáció után 2010-ben elnyertünk egy uniós pályázatot. Régészek, művészettörténészek, építészek, mérnökök dolgoztunk együtt a pályázat összeállításán, és nyertük el a 8 millió eurós támogatást. A teljes felújításra talán még ötször ennyi sem volna elég, de konkrétan megvan, mire lehet ezt felhasználni a 2015. augusztusi határidőig. A lényeg az, hogy sikerül megőriznünk a várat a pusztulástól, mert ha még sokáig tanakodunk, és várjuk a jó szerencsét, összedőlt volna. A cél, hogy minél előbb bekerüljön a turisztikai körforgásba, és lassan önfenntartóvá váljék, mint az egri és a gyulai vár. Ez a mi esetünkben kb. tizenöt-húsz év múlva jöhet számításba úgy, hogy közben folyamatosan nőjön a turisták száma. Nagyon jó példa számunkra az említett két vár, az egri és a gyulai, mert nagyon szépen felújították, nagyon jól karbantartják, és nagyon nagy turistaforgalmat képesek fogadni. Nálunk jelenleg a csatornázási munkálatok folynak, természetesen régészeti felügyelettel. A város vezetése igyekszik a figyelem előterében tartani a várat: a negyedévenkénti sajtótájékoztatóknak éppen az a céjuk, hogy a váradi polgárok is napirenden legyenek a felújítás ütemével. A munkálatokban nagyon sok intézmény vesz részt a befektető polgármesteri hivatal és a három kivitelező cég és a régészeti feltárásokat irányító múzeum mellett – márpedig ennek az egésznek olajozottan kell működnie, nehogy elakadjon a munka. A figyelemfelkeltés másik eszköze a különböző rendezvények: a várnapok (ez július elejéről az idén átkerült a Nagyváradi Ősz műsorkínálatába), a majálisok, ifjúsági és gyermekprogramok, újabban pedig a 2010-ben átadott nyári színház előadásai. A vársáncban szép parkot alakítottak ki, sokan viszik oda a városba látogató rokonokat, barátokat, de kellemes kikapcsolódásként is kezdenek odaszokni a váradiak. A színházat is szeretik, elsősorban a fiatalság, olyannyira, hogy bár 750 férőhelyes, legtöbbször százzal többen jönnek, felülnek a falakra, vagy ahová tudnak. Jómagam a felújítási munkában elsősorban a dokumentálással foglalkozom, részt veszek a régészeti feltárásokban és a nyári meleg, por, a téli nyirkosság, sár ellenére tiszta szívből mondom, hogy nagyon élvezem. Olyan munka a miénk, amit csak terepen lehet végezni, és ahol nincs két egyforma nap. Amikor nagyon melegem van vagy nagyon fázom, akkor arra gondolok, hogy amikor kész lesz, az én két kezem munkája is benne lesz. Ez a legnagyobb elégtétel. És a munkánk másik fontos jellemzője: az építők, felújítók felfelé dolgoznak, mi, régészek lefelé. Minket az a cél motivál, hogy a középkori várból a legtöbbet be tudjuk mutatni a közönségnek. A vár igazi értékei ugyanis a föld alatt vannak: eddigi legnagyobb elégtételünk volt a középkori püspöki székesegyház feltárásának az elkezdése. Mondogattuk is eleget, hogy ezért érdemes volt annyi port beszívni. Ezzel az épülettel kapcsolatban az az érdekesség, hogy a 16. századtól kezdve folyamatosan bontották, majd Bethlen Gábor döntötte el végleg, hogy le kell bontani. A vár új stratégiai elrendézésében nem lett volna szerepe, s egy ágyútüzes támadás esetén összedőlt volna. Az építőanyagot újra felhasználták a fejedelmi palota és a Bethlen-bástya megépítéséhez. 1912-ben készült egy összesítő rajz, mely a székesegyház addig feltárt és hipotetikus alaprajzát ábrázolja, de miután tavaly részlegesen feltártunk egy kápolnát, ezt újra kell gondolni. A kápolnát egyébként a 15. század második felében építették hozzá a székesegyház északnyugati tornyának északi oldalához. Jelenleg a középkori vár nyugati kapujának feltárásán dolgozunk, szeretnénk konkrétan megállapítani, hogy néztek ki a középkori védművek, hiszen ezeket ki kell majd rajzolni az új padozaton, a leletanyagot mentjük, fel szeretnénk tárni, milyen átépítések folytak, vagyis a szó szoros értelmében minél több információt akarunk „kibányászni" a régészeti szelvényekből, mert ahogy mondtam, a középkori püspökvár igazi értékei még a föld alatt vannak.
– Ez az úgymond „láthatatlanság" nem csapda? Gondolok itt ugyanannak a történelmi eseménynek a más és más szempontból való értékelésére.
– Szerencsére a váradi vár esetében ilyen „értelmezési" különbség szóba sem jöhet, semmit nem lehet eltussolni, megváltoztatni, mivel nagyon széles körben ismert tényekről-eseményekről kapunk újabb híreket a leletekből. Gondolok itt arra, hogy 1557-ig itt volt a püspöki székhely, majd a végvári rendszer legfontosabb erődítményeként átépítve működött tovább, 1660 és 1692 között török fennhatóság alatt állt, a Habsurg-uralom idején pedig kaszárnyává fokozták le. 1945 után a belügyminisztérium egysége lett, 1990 és 2006 között pedig megindult az enyészet rombolása. Már beszéltünk arról, hogy a felújítási szándék ellenére gyakorlatilag semmi sem történt – a pénzhiány miatt. A bérlők lelakták a várat, semmi érdekük nem lévén az állag megőrzésére. Na de ennek szerencsére vége, bátran mondhatom, hogy haladunk a munkával. A 2015-ös határidőig természetesen nem tudunk mindent feltárni, hiszen 9 hektár az összterülete, de a fontosabb helyszíneket megfigyeljük, dokumentáljuk, és ha lesz rá fedezet, a feltárást folytatni lehet.
– A várba látogató turisták milyen mértékben ismerik a történetét? Kapnak-e ismertetőket, reklámanyagokat?
– Ahogy az máshol is előfordul, egy-két tájékozott turista mellett a legtöbben tájékozatlanok. Egyelőre még nincsenek ismertető kiadványaink, majd ha az elsődleges felújitással végzünk, azok is lesznek. Sokszor kalauzolok én is csoportokat: körülbelül tiz percben elmondom a vár rövid történetét, kezdve onnan, hogy Szent László alapította, akit aztán itt temettek el, és avattak szentté, röviden összefoglalva a már említett fontosabb eseményeket.
– Az elmondottakból egy nagyon szép, változatos, inkább hivatásnak, mint szakmának mondható régészpálya körvonalazódott. Mégis megkérdezném, hisz fiatal emberrel beszélgetek, gondolt-e változtatásra, pályamódosításra?
– Voltak esetek, hogy átvillant: nem volna rossz az építőmunka sem, az építészet, az építőmérnökség, de ilyenkor mindig beugrik az ellenérv is, a számokkal való barátságtalan viszonyom. Soha nem értettem hozzá, annyira nem, hogy tudat alatt talán még ez is hozzájárult a pályaválasztáshoz. Nagy elvágyakozásra nincs is szükség, ugyanis a munkámnak a történelem mellett a művészettörténet és a régészet is szerves része, s bár ezek a szakterületek inkább csak járulékosak, de egyre járatosabb leszek a folyamatos, intenzív önképzésnek köszönhetően. Hosszabb távú terveim között szerepel, hogy a teljes felújítás alatti kutatásból egy nagyobb mérvű kiadványt állítanánk össze, a szakemberek és a nagyközönség számára.
– Ismer olyan frissen érettségizetteket, akik ugyanolyan elkötelezettek a középkori történelem iránt, mint amilyen elszántsággal Mihálka Nándor jelentkezett a kolozsvári egyetemre?
– Épp a napokban találkoztam egy jövendő kollégával: nálunk jártak a tamásváraljai IKE-sek, egyikük most jutott be a régészetre. Elmondtam neki, hogy én legelőször egy Nagykároly melletti ásatáson döbbentem rá, hogy ez a munka nem untatna soha, illetve azt is, milyen fontos az önképzés, s hogy nekünk milyen szerencsénk van a sok, könnyen hozzáférhető magyarországi és hazai bibliográfiával. Próbáltam fokozni a szakma iránt amúgy is meglévő érdeklődését azzal, hogy a bőséges leletanyagból egyre lejjebb és lejjebb haladva milyen sok új történet bontakozik ki, milyen analógiákkal dolgozunk, egyszóval milyen csodálatos világ bukkan elő munkánk nyomán – a föld alól.
Mihálka Nándor 1980. szeptember 8-án született Bukarestben, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban érettségizett, 2004-ben pedig elvégezte a kolozsvári egyetem történelem szakát, azóta a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítványnál dolgozik.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Tonk Márton: több erdélyi magyar gyereket!
A Sapientia – EMTE Óváry-termében a tehetséggondozásról tartottak kerekasztal-beszélgetést, Aáry Tamás Lajos, a magyarországi oktatási jogok biztosa moderálásával. Szenkovics Dezső, a Sapientia főtitkára bevezetőjében elmondta: már hagyományszámba megy, hogy a magyar napok alkalmával a Sapientián kerekasztal-beszélgetést tartanak. Aáry Tamás Lajos először az oktatás és a tehetséggondozás fontosságáról kérdezte a jelen levő szakembereket. Bodnár Gabriella (Nyugat-magyarországi Egyetem) szerint a legfontosabb az, hogy az oktatás, a tudásszerzés élmény legyen a fiatalok számára, mert ha ez nem valósul meg, akkor értelmét veszti az oktatás és egyáltalán a munka. Antall Péter (Antall József Tudásközpont) szerint a tehetséggondozás azért fontos, hogy a fiatalok minél hamarabb rájöjjenek tehetségükre. Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja azt hangsúlyozta: az egyetemek már kevésbé tölthetik be tehetséggondozói szerepüket.
A folytatásban Bodnár Gabriella a Nyugat-magyarországi Egyetemen folyó tehetséggondozási programot, Antall Péter az édesapjáról, Antall József néhai kormányfőről elnevezett tudásközpont tevékenységét mutatta be. Somai Józseftől pedig megtudtuk: tíz év alatt a Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület évente 120 ezer forintnak megfelelő ösztöndíjat oszt ki; az ösztöndíjas középiskolásaik száma az évek során elérte a 3000-et. Idén 384 diáknak adnak éves ösztöndíjat.
A középiskolások ösztöndíj-programja mellett beindult az egyetemi hallgatók támogatása is, és csatlakoztak a magyarországi tehetségkutatási mozgalomhoz. Aáry Tamás Lajos ennek kapcsán azt elevenítette fel, hogy milyen felemelő élmény volt számára, amikor tegnapelőtt ellátogatott a János Zsigmond Kollégiumban működő tehetségponthoz.
Az egyetemen zajló tehetséggondozás két követelménye Tonk Márton szerint az, hogy legyenek kis létszámú csoportok, amelyek megkönnyítik a hallgató és az oktató közötti személyes kapcsolat kialakítását, illetve, hogy az egyetem szakkollégiumok keretében tehetséggondozó programokat indítson. – Ameddig a magyar állam partner abban, hogy a Sapientián kis létszámú szakokat hirdessünk meg, ezt az utat kívánjuk bejárni – utalt Tonk Márton a Sapientia szerencsés helyzetére, majd azt is hozzátette, hogy a Sapientián már működnek a szakkollégiumok, és idén nyáron aláírtak egy egyezményt a pécsi egyetemmel, a tehetséggondozás támogatása érdekében.
Végül Aáry Tamás Lajos feltette azt a kérdését, amit egy nappal korábban az erdélyi magyar siket- és nagyothalló gyermekek oktatása kapcsán is megfogalmazott: a jelenlévők milyen gondot szeretnének megoldani, ha lenne egy varázspálcája? Válaszában Káptalan Erna, a Báthory-líceum igazgatóhelyettese olyan tehetséges gyerekeket kért, akik érdeklődnek a matematika és a természettudományok iránt; Popa Márta, a János Zsigmond Kollégium igazgatója pedig tehetséges tanárokat. Bodnár Gabriella azt szeretné, ha az egyetemek vezetői nagyobb fontosságot tulajdonítanának a tehetséggondozásnak, Antall Péter pedig azt, hogy a magyar fiatalok találják meg jövőjüket a Kárpát-medencében, és ne menjenek innen el. Somai József a romániai tehetséggondozás felzárkózását kérné az erdélyi magyar és a magyarországi tehetséggondozáshoz, a legfrappánsabb választ azonban Tonk Márton adta: minél több erdélyi magyar gyereket kért.
Szabadság (Kolozsvár)

Jubileumi évadot hirdetett a Szigligeti Színház
A nagyváradi Szigligeti Színház idén ünnepli névadója születésének 200. évfordulóját, így az új, 2013-2014-es színházi évadot ezen jubileum jegyében szervezik meg – mondták el a társulat vezetői sajtótájékoztatójukon.
Czvikker Katalin főigazgató kiemelte, az elmúlt évad nézőszám szempontjából messze felülmúlta az azt megelőzőt: több mint 78 ezer néző tekintette meg a színház három társulatának előadásait, amely több mint 50 százalékos emelkedést jelent. Ehhez hozzájárul még az is, hogy az elmúlt évadban 316 előadásra került sor, amely szintén jelentős növekedést jelent. Az eladott bérletek száma az elmúlt évadban megközelítette a 2800-at, ezt a számot természetesen szeretnék az új évadban túlszárnyalni, illetve az említett nézőszám tekintetében is további emelkedést vár a főigazgató.
Mint mondta, ennek érdekeben a Partiumi Keresztény Egyetemmel együttműködve egy átfogó szociológiai felmérés elkészítését tervezik, amely alapján pontos képet kaphat a színház vezetése a közönség és színház kapcsolatáról. A főigazgató kitért még a színház önkéntesi rendszerének „intézményesítésére” és a Szigligeti Tanoda (SZITA) elindítására is.
Papírsárkány és Szigligeti az új évadban
Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója kezdte meg az évadterv ismertetését. Az első bemutató, amelynek próbái a napokban kezdődtek, Turgenyev Egy hónap falun című darabja alapján készült produkció lesz Papírsárkány címmel. A Harsányi Zsolt rendezte előadás bemutatójára előreláthatóan október 11-én kerül sor. Szilveszteri bemutatóként Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi népszerű vígjátékával, a Kaviár és lencsével készül a társulat Lendvai Zoltán rendező vezetésével.
Szigligeti Ede születésének 200. évfordulója lévén, az évad második felében a Szigligeti című előadást tűzi műsorra a színház, ezt a Selmeczi György-Béres Attila szerzőpáros jegyzi, előbbi rendezi is. Kamara-előadásként Beckett Godot-ra várva című darabját maga a művészeti igazgató állítja színpadra, emellett a Nagyvárad Táncegyüttessel koprodukcióban készül a Cirkusz című táncszínházi előadás, Nagy Dániel műve alapján, Juronics Tamás rendezésében. Úgynevezett pódium-előadások is szerepelnek az évad kínálatában, mégpedig (szintén évforduló kapcsán) Weöres Sándor verseit dolgozzák fel a Szigligeti Társulat és a Lilliput Társulat művészei két, párban bemutatott produkcióban, Regélő, illetve Hazatérés címmel.
Ahogy az elmúlt évadokban is, vendégelőadások is várják a bérletet váltókat: a szatmárnémeti színház Harag György Társulata John Millington Synge darabját, A nyugati világ bajnokát hozza el Nagyváradra, illetve ifjúsági bérlet keretében mutatja be a Boldogságia című produkciót, amely Mikó Csaba műve alapján készült. A Csokonai Színházzal is folytatódik az együttműködés: Hrabal Gyöngéd barbárok című szatíráját mutatják be a debreceniek Nagyváradon, a tervek szerint az évad második felében. Természetesen folytatódik a színház iskolaprogramja is: a diákok az évforduló kapcsán Szigligeti művét, a Liliomfit dolgozzák fel. Továbbra is műsoron marad A fiú (amely már több fesztiválmeghívást is kapott), a My Fair Lady, A Nagy Romulus, illetve a Tűzoltó.
Hamarosan Fux Feszt
Dimény Levente, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója elmondta, az első bemutatóra már augusztus 22-én sor került, Szatmárnémetiben. A Tánckörkép Erdélyből című folklórműsort László Csaba, az együttes koreográfusa rendezte. Novemberben mutatják be A villa és a Vigyázó látomás című produkciókat, melyeket együtt játszanak majd. Az előbbi rendező-koreográfusa szintén László Csaba, míg az utóbbit Orza Călin jegyzi. Emellett a Cirkusz című produkció is szerepel még a táncegyüttes repertoárján, hiszen ez a Szigligeti Társulattal közös előadás.
A Lilliput Társulat a Fux Feszt bábfesztivál keretében, szeptember 11-én, Szigligeti Edécske címmel mutatja be Urbán Gyula szerzeményét. A debreceni Vojtina Bábszínházzal közösen készül majd a Cókmók című bábelőadás Bartal Kiss Rita rendezésében, majd a Genézis című nonverbális előadás bemutatója következik jövő februárban. A produkció Az ember tragédiája alapján készül, rendezője Cristian Pepino. A kisiskolás bérlet keretében kerül sor a Janikovszky Éva műve alapján készült Kire ütött ez a gyerek? című vendégelőadásra, amelyet a sepsiszentgyörgyi színház bábtagozata mutat be Nagyváradon.
A részletes évadkínálat hamarosan megtalálható a színház honlapján is, ahol a bérletárakról is részletes információt kaphatnak az érdeklődők. Az előadásokról rövid leírás szintén a honlapon, illetve a bérlethirdető füzetben található. Az új évadról részletes tájékoztatást kaphatnak, azok is, akik ellátogatnak a Szigligeti Színház Fő utcai standjához. Bérletet váltani a színház pénztárában lehet augusztus 23-ától naponta 12-16 óra között (hétfő és hétvége kivételével).
Maszol.ro

Orbán: a kormány az erdélyi magyarság mögött áll
A román-magyar viszonyról, a fokozódó romániai magyarellenességről, a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatokról is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök Kelemen Hunorral, az RMDZ elnökével péntek délután az Országházban – tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.
Havasi Bertalan elmondta, a négyszemközti tárgyaláson a két politikus egyetértett abban, senkinek sem érdeke, hogy a román-magyar viszony kiéleződjön. A jelenlegi felfokozott magyarellenes hangulatot román belpolitikai okok magyarázzák – összegezte a megbeszéléseken elhangzottakat Havasi Bertalan. Az RMDSZ elnöke szerint ez a jelenség akkor is gondokat okoz, ha egyesek szavazatszerző szándékkal gerjesztik a konfliktusokat, hiszen ennek nyomán akár a magyarság számára súlyos következményekkel járó jogszabálytervezetek is a román parlament elé kerülhetnek.
Orbán Viktor – sajtófőnöke tájékoztatása szerint – egyértelművé tette, hogy Magyarország, alaptörvényi kötelezettségének megfelelően, teljes mértékben az erdélyi magyarság mögött áll.
Kelemen Hunor tájékoztatta a magyar miniszterelnököt az erdélyi magyarok törekvéseiről és az előttük álló kihívásokról, így a romániai régiók átalakításának tervezett ütemezéséről, és az ottani magyarság ezzel kapcsolatos érdekérvényesítési lehetőségeiről is.
Havasi Bertalan közölte: Orbán Viktor és Kelemen Hunor megbeszélésén megállapodtak a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatok további erősítésében, és abban, hogy a jövő évi magyarországi és romániai választások kapcsán még további egyeztetéseket folytatnak egymással.
MTI

Negyvenéves a Haszmann Pál Múzeum
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum alapításának negyvenedik évfordulóját ünnepli, idei rendezvényei – kiállítások, könyvbemutatók, múzeumpedagógiai tevékenységek, koncertek – mind ennek jegyében zajlanak.
D. Haszmann Orsolya múzeumvezető tájékoztatása szerint télen sem állt meg az élet az intézményben, a helyi és környékbeli iskolák, óvodák bevonásával többnapos kézműves-tevékenységeket szerveztek. Februárban a Maszkások múzeumpedagógiai foglalkozással indult az év, márciusban kokárdakészítést, illetve tojásíró-tanfolyamot tartottak kicsiknek és nagyoknak. Május utolsó napján a Végh Antal Általános Iskolával közösen rendezték meg a hagyományossá vált múzeumkerti gyermeknapot.
A tavasz és nyár folyamán három időszakos kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a múzeumban, elsőként a Háromszéki írott tojások vándorkiállítást, melyet a csernátoni múzeum hímestojás-gyűjteményének legszebb darabjai egészítettek ki. Áprilisban Kiss Mátyás mezőkövesdi, Pro Urbe-díjas népi iparművész, fafaragó Ez is matyó örökség című kiállítását, majd májustól az Édes uram, itthon légy, itthon nem csíp meg a légy! – Feliratos falvédők a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből című időszakos kiállítást lehetett megnézni.
Könyvbemutatók sora színesítette a múzeumi programot, megfordult Csernátonban a kézdivásárhelyi származású, Csíkszépvízen élő Muszka Sándor költő Sanyi bá című kötetével, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője, Lövétei Lázár László és helyettese, Fekete Vince a Székely Könyvtár-sorozattal. Ezt követte néhai Sylvester Lajos Charta Kiadónál megjelent köteteinek bemutatója, Deáky Zita néprajzkutató Gyermek és család a változó időben című vetített képes előadása, majd Czegő Zoltán író, költő legújabb verseskötetét és új regényét mutatta be. A negyvenedik évfordulóhoz kapcsolódóan a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen pályázatot is kiírt az intézmény háromszéki 1–8. osztályosok számára Az én múzeumom címmel, melyre 56 diák jelentkezett. A díjazottak olvasó és kézműves jutalomtábora júliusban zajlott Gombos Péternek, a magyar olvasástársaság elnökének részvételével.
Szeptember is színesnek ígérkezik: a 21–22-én tartandó évfordulós ünnepség előtt, szeptember 8-án a múzeum bekapcsolódik a Család és egészség hete rendezvénybe, az utolsó nap, a vakációbúcsúztató helyszíne a skanzen lesz. Szeptember harmadik hetében Sebő Ferenc koncertkörútjának egyik állomáshelye a múzeumkert. A jubileumi ünnepség kiemelt mozzanata a Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó lesz, melynek előzményeként júniusban magyarországi szakemberek, a Mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum és Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozó gépészei segítségével a múzeum munkatársainak sikerült működőképesé tenniük a gyűjteményből egy 1920-as évekbeli McCormick traktort, és előkészíteni az őszi seregszemlére egy Fordsont és egy HSCS Hofherr R-30–35-ös traktort. A Burrogtató mellett lesz még könyvbemutató, fotókiállítás, vetítés a múzeum archív filmanyagából, családi program. Az intézmény munkatársai szeretettel várnak minden múzeumbarátot és érdeklődőt – fogalmazott D. Haszmann Orsolya, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület alelnöke, programszervező.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Tiszta” Romániát! (6.) – Kis magyar idő: 1940. augusztus 30. és 1944. augusztus 26. között
Észak-Erdély helyzete nem közvetlenül kapcsolódik a fő témához, de helytelen lenne, ha röviden nem mutatnánk be, mert az események szorosan összefüggnek. Így például: nagyon sok dél-erdélyi magyar telepedett át Észak-Erdélybe, és onnan nagyszámú román Dél-Erdélybe. Az 1944. őszi magyarellenes pogromok, valamint az 1945 utáni évek társadalom- és politikatörténete is kapcsolódik az 1940 után beállt politikai változásokhoz.
Magyarok Mivel a magyar nemzetállam megteremtését a történelmi folytonosságra alapozták, az ország vezetése központosított jellegű maradt. Jó lett volna, ha a visszatért részeken élők számára biztosítják a területi autonómiát, mert nagyobb beleszólásuk lehetett volna a helyi ügyek intézésébe.
Teleki Pál miniszterelnök az erdélyi érdekvédelem megteremtésére 1940 őszén szorgalmazta egy erdélyi párt alapítását. A politikai képviseletet a magyar parlament mindkét házában az úgynevezett „behívott” képviselők látták el. Ezek a korábban működő kisebbségi pártok és szervezetek képviselői közül kerültek ki. Az Erdélyi Pártot az erdélyi képviselők szervezték meg a hajdani Magyar Párt bázisán. Bár a kormánypárt támogatói voltak, de képviselték a sajátos erdélyi érdekeket is.
Így például látva, hogy Erdély kettéosztását Hitler a német birodalmi érdekeknek rendelte alá, a háborúból való kiugrást támogatták. A visszatért területeken élő nemzeti kisebbségek is rendelkeztek képviselettel mind az alsó-, mind a felsőházban.
Észak-Erdély visszatérése magyar szempontból egyértelműen pozitívnak tekinthető. Az 1918 után elmenekült észak-erdélyi magyarok egy része hazatérhetett szülőföldjére.
Nagyszámú magyar fiatal, aki korábban tanulmányait magyarul nem folytathatta, most élhetett e lehetőséggel. Teljes körű elemi és középiskolai rendszer állt rendelkezésükre mind egyházi, mind állami szinten. Az első világháború után megszüntetett kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ismét megnyitotta kapuit.
Tanítóképzőket és ipari-kereskedelmi iskolákat hoztak létre, mezőgazdasági főiskolát alapítottak. Megszervezték az Erdélyi Tudományos Intézetet. A román uralom idején elvett magyar színházak, múzeumok, az egyetem és a klinikák visszakapták épületeiket. A magyar állam óriási erőfeszítéssel támogatta az erdélyi intézményrendszert, bővült a könyvkiadás, a sajtó.
A kultúra támogatása mellett a magyar államvezetés hihetetlen mértékű anyagi ráfordítással Észak-Erdély gazdasági felemelésére, az infrastruktúra kiépítésére, a mezőgazdaság fejlesztésére és a gazdatársadalom talpra állítására törekedett. Az ipari beruházókat, a kiskereskedőket és a kisiparosokat hitellel támogatták. Mivel a román uralom felszámolta a magyar tisztviselői kart, adminisztrációt, ennek működtetésére a helyi viszonyokat nem ismerő anyaországiakat hoztak, ami gyakran vezetett feszültséghez.
1941. június végén – akárcsak Közép-Európa többi állama – Magyarország is kénytelen belépni a Szovjetunió elleni háborúba. A magyar katonai részvétel arányaiban sokkal kisebb, mint Romániáé, de gazdasági függősége nem elhanyagolható mértékű. Magyarország hamar rákényszerült a hadigazdálkodásra, így Észak-Erdély területén is megszabták a termelést és a fogyasztást, és bevezették a fejadagrendszert.
Románok Egyértelmű, hogy a románok, elsősorban azok, akik az uralkodó nemzet tagjaiként haszonélvezői voltak Észak-Erdély románosításának – kultúrzóna, az elbocsátott magyar tisztviselők állásai, csendőrség és más munkakörök elnyerése –, nehezen törődtek bele az új helyzetbe. Természetes az is, hogy imaginárius dákoromán történelmi tudatuk miatt Észak-Erdély visszaadását Magyarországnak másképp élték meg, mint a magyarság.
A magyar állampolitika törekedett a románokkal való együttműködésre. Büntetést is lehetett kiszabni azokra, akik a kisebbségekre lealacsonyító szavakat használtak, ösztönözték a helyi lakosság nyelvét ismerő tisztviselők, rendőrök kinevezését. Több helyen igénybe vették a „megbízható” kisebbségi tisztviselők munkáját.
Gesztusértékű az is, hogy a magyar pénz hatnyelvű. A román nyelvet oktatták a magyar iskolákban, amely érettségi tantárgy is. Sajnos, mindezt gyakran elhomályosította a némely, többnyire anyaországi magyar tisztviselő részéről megnyilvánuló sérelmi-reváns viselkedés. Erre nagyobb mértékben az Észak-Erdély visszavétele utáni első két hónapban került sor, amikor e régió katonai igazgatás alá került. A nemzetiségi sérelmek felsorolásánál azonban nem szabad elfelejteni, hogy háború volt, a nemzetiségi kérdés szakszerű megoldására pedig négy év nem elég.
Jellemző az e korszakot bemutató történetírásra, hogy – a korábbi évtizedekben publikált magyar szakmunkák hatására – csak a magyar elnyomást hangsúlyozzák, akárcsak a román kiadványok. E „forrásokra” támaszkodva tovább gyűrűzik a kialakított egyoldalú kép. Így például a háromkötetes Erdély története is így fogalmaz: bár az ortodox és a görög katolikus egyháznak „meghagyták ugyan”, hogy anyanyelven továbbra is működtethesse az elemi iskoláit és 14 önálló középiskolát, „de kötelezővé tették a magyar nyelv tanulását”.
Kulturális téren elmondható, hogy négy éven át megszakítás nélkül, állandó jelleggel megjelenhetett a Tribuna Ardealului napilap és három időszakos kiadvány. A teljes igazsághoz tartozik az is, hogy korlátozták más lapok kiadását. Bár a hatóságok zaklattak néhány román papot magyarellenes tevékenység gyanúja miatt, ennek ellenére a román egyházak szerepe a kulturális élet irányításában megnőtt. A románok a megyék vezetésében alul képviseltek, de részvételük a községi szinteken kiegyensúlyozottabb. Mivel az 1921-es román földreform igazságtalan jellegű volt, lehetővé tette az egykori tulajdonosoknak, hogy perekkel – mintegy 17–20 ezer – visszaszerezhessék földjeik egy részét. A földműves lakosságnak a Plugarul érdekvédelmi szövetkezeti hálózat nyújtott némi védelmet. A román falusi gazdaságokban, akárcsak a magyaroknál, hiányzott a kellő munkaerő, mert a felnőtt férfiak katonai szolgálatot teljesítettek. Mivel a románok nagyobb többsége még elemi szinten sem ismerte a magyar nyelvet, kiképzésük nehézségekbe ütközött, ezért nagyobb részüket segédfeladatokra (pl. istállószolgálat) osztották be. Természetesen itt megaláztatásuk is nagyobb volt, érthető, hogy közülük sokan megszöktek. Csak az említett okok ismeretében érthető meg, hogy a románok az 1942/43-as évtől miért kerültek munkásszázadokba. Azonban az is igaz, hogy közülük sokan megállták helyüket a harctereken. Bizonyítható – írja e kérdés szakavatott kutatója, Illésfalvi Péter –, hogy a Honvéd Vezérkar megkövetelte „a románokkal való emberséges bánásmódot, s megtiltotta az »oláhozást«”.
(folytatjuk) Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Orbán: könnyebb szót érteni Băsescuval
Magyarország olyan kapcsolatokban érdekelt Romániával, amelyek lehetővé teszik, hogy polgáraik biztonságban, stabilitásban és jó gazdasági kilátásokkal élhessék életüket – hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Digi 24 hírtelevíziónak adott interjújában, melyből tegnap rövid előzetest sugárzott a hírcsatorna.
A magyar kormányfő azt mondta, hogy „amikor olyan miniszterelnökök vannak mindkét országban, akik ezt megértik, hogy ez a legfontosabb, akkor az együttműködés aránylag jó. Amikor olyan miniszterelnökök vannak, akik ezt még nem értik, mert vagy túl fiatalok, vagy még nem töltöttek el elég időt a szakmában, vagy túlságosan könnyen ragadják el őket az érzelmek, akkor nehezebben mennek a dolgok.”
Orbán Viktor hangsúlyozta: sokan úgy gondolják, hogy a Románia területén élő magyaroknak kedvezőbb az, ha baloldali kormányok vannak hatalmon, amelyeknek a nemzeti kérdéskör kevésbé fontos, de szerinte ez fordítva van. „Egy román hazafival könnyebben szót értek, mint egy olyan románnal, akinek a nemzeti kérdés kevésbé fontos” – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: ezzel magyarázható, hogy a jobboldali Traian Băsescu államfővel könnyebb szót értenie, mint egy olyan román miniszterelnökkel, akit a hazafias érzések kevésbé befolyásolnak. „Most nem jobboldali kormány van Romániában, hanem baloldali. Ezzel a kormánnyal olyan kapcsolatunk, amit jellemezni lehetne, még nincsen. A legtöbb, amit mondhatok, hogy alakulófélben lévő kapcsolataink vannak, magam is kíváncsian várom, hogy mire jutunk egymással” – jelentette ki Orbán Viktor.
(Az előzetes szerint a magyar miniszterelnökkel készült interjút ma este 18.30-kor a Diplomata-útlevél című műsorában sugározza a Digi 24 hírtelevízió.)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Születőben az új és korszerű erdélyi református gyűjtőlevéltár
Ízelítő közszemle a Kolozsvári Református Egyházközség okleveleiből
„A köztudat szerint a levéltárakba csupán elhelyeznek különféle dokumentumokat, ahol azokat őrzik, és kívülállók nem férhetnek hozzá. Most megfordult a helyzet, és – még ha jelképesen is – egy levéltár megmutatja magát” – mondta bevezetőjében Kató Béla református püspök tegnap délelőtt a Kolozsvár Társaság székhelyén A Kolozsvári Református Egyházközség oklevelei című kiállítás megnyitóján. A 4. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) keretében megszervezett rendezvényre sokan voltak kíváncsiak: az Ősz Sándor Előd levéltáros által bemutatott tárlat történelmünkből értékes dokumentumokat tárt a látogatók elé, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a tény, hogy – biztonsági okokból – délután már zárult a kiállítás. Vigasz azok számára, akik kimaradtak ebből az élményből: folyamatban egy új református oklevéltárnak és múzeumrészlegnek a létrehozása, amely remélhetőleg a 6. KMN idején már fogadhatja az érdeklődőket.
A Kolozsvári Református Egyházközség oklevelei című kiállítás tegnapi megnyitóján Kató Béla református püspök azt hangsúlyozta, hogy történelmi hagyatékaink közül sok odaveszett, de annál is több van, amiről nem tudunk. Példaként a Sepsiszentgyörgyi Nőszövetség zászlaját hozta fel, amely az 1940-es években készült el, aztán eltűntnek hitték, míg hat évvel ezelőtt az egykori gondnok gyermekei egy dupla fenekű szekrényben bukkantak rá. A most kiállított anyag csak ízelítő mindabból a történelmi értékből, amelynek a református egyház a birtokában van, és remélhetően két év múlva saját épületükbe berendezett új, modern levéltárat avathatnak – mondta az elöljáró.
A Kolozsvári Református Egyházközség impozáns címerével színezett kiállítás anyagát Ősz Sándor Előd levéltáros ismertette. A tizenhárom kordokumentumot három részre lehet besorolni. A középkori oklevelek közül kettőt láthatott a közönség: az 1486. november 6-án keltezett adománylevelet, amellyel Szabó Ambrus bíró templomhelyet adományozott a Farkas utcában építendő ferences templom és kolostor számára. Az 1518. június 21-i irat szerint Hieronymus de Ghinuctys kardinális, pápai kamarás Ladislaus testvérnek, a magyar domonkos provincia perjelének és Lucas Italicus testvérnek, a kolozsvári domonkos rendház perjelének kérésére átírja X. Leó pápa brévéjét, amelyben a domonkos rendnek a többi koldulórend által is birtokolt jogokat adományozza.
A fejedelemségi dokumentumok kategóriájában kitűnik Báthori Gábor fejedelem 1609.március 20-i levele, amellyel a kolozsvári református egyházközségnek adományozza az óvári, egykor domonkos „puszta templomot”; Barcsai Ákos fejedelem 1659. január 27-én Désen kelt levele, amely szerint a sóaknák jövedelméből 1600 forintot adományoz a kolozsvári református egyházközségnek; I. Apafi Mihály fejedelem 1667. január 14-i rendelkezése, amellyel megerősíti Barcsai Ákos előbbi adománylevelét stb. Az Apáczai Csere János hivatalos írásai közül három került a látogatók szeme elé: kettővel fejedelmi támogatást kér a kolozsvári református iskola fenntartásához, egy pedig az 1656-os kolozsvári székfoglaló beszéde.
Ősz Sándor Előd levéltáros megerősítette, hogy folyamatban van korszerű felszerelésű, saját, egész Erdélyt lefedő gyűjtőlevéltáruk létrehozása, amely egyaránt szolgálja majd a kutatómunkát, és biztonságos feltételekkel a nagyközönség érdeklődését.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Orbán Viktor találkozott Kelemennel
Négyszemközt folytatott megbeszéléseket tegnap az Országházban Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. A találkozóról Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan nyilatkozott az MTI-nek, kifejtve: a két politikus egyetértett abban, senkinek sem érdeke, hogy a román–magyar viszony kiéleződjön.
Orbán Viktor egyértelművé tette, hogy Magyarország teljes mértékben az erdélyi magyarság mögött áll, ugyanakkor a két politikus a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatok további erősítésében egyezett meg.
A román–magyar viszonyról, a fokozódó romániai magyarellenességről, a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatokról is egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével péntek délután az Országházban.
A négyszemközti tárgyaláson a két politikus egyetértett abban, senkinek sem érdeke, hogy a román–magyar viszony kiéleződjön. A jelenlegi felfokozott magyarellenes hangulatot román belpolitikai okok magyarázzák – összegezte a megbeszéléseken elhangzottakat Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Az RMDSZ elnöke szerint ez a jelenség akkor is gondokat okoz, ha egyesek szavazatszerző szándékkal gerjesztik a konfliktusokat, hiszen ennek nyomán akár a magyarság számára súlyos következményekkel járó jogszabálytervezetek is a román parlament elé kerülhetnek. Orbán Viktor – sajtófőnöke tájékoztatása szerint – egyértelművé tette, hogy Magyarország, alaptörvényi kötelezettségének megfelelően, teljes mértékben az erdélyi magyarság mögött áll.
Kelemen Hunor tájékoztatta a magyar miniszterelnököt az erdélyi magyarok törekvéseiről és az előttük álló kihívásokról, így a romániai régiók átalakításának tervezett ütemezéséről, és az ottani magyarság ezzel kapcsolatos érdekérvényesítési lehetőségeiről is. Havasi Bertalan közölte: Orbán Viktor és Kelemen Hunor megbeszélésén megállapodtak a Fidesz és az RMDSZ közötti kapcsolatok további erősítésében, és abban, hogy a jövő évi magyarországi és romániai választások kapcsán még további egyeztetéseket folytatnak egymással.
Szabadság (Kolozsvár)

Én a magyarokat pártolom! Ti? Pontát?
A Bukaresti Egyetem történelem szakos tanárának írása a www.valentinstan.com honlap Analytical menüpontjánál olvasható. A televíziós politikai vitaműsorokból ismert „laptopos professzor” pártatlanul kritikus szemléletű, a kisebbségek jogainak szakavatott ismerője és védelmezője, olyasmire vállalkozott, amire eddig egyetlen román értelmiségi sem. Valentin Stan szembefordult az erősödő és a médiában teret nyerő szélsőséges nacionalizmussal, sovinizmussal. Honlapján vitába száll elvakult nemzettársaival és hazai, valamint nemzetközi dokumentumokra hivatkozva olyan alaposan, egyúttal szellemesen védi a romániai magyarok jogait, hogy erről példát vehetnek az anyaországbeli, valamint a romániai magyar politikusok. Engedélyével, szerkesztett, rövidített formában – Lakatos Péter fordításában – közöljük a tusványosi előadását követő össztűzre, blogja kommentjeire írt válaszát.
Ami „a magyarokat pártolja” kifejezést illeti, Ön azt a hibát követi el, amely felelős a történelem legsúlyosabb kegyetlenségeiért. Azt akarja sugallni, hogy nekem a románokat kellene pártolnom az evidencia ellenében? Az igazság ellenében? Az odesszai mészárlás esetében a románokat kellene pártolnom? És ami a transznisztriai lágereket illet? Ugyancsak a románokat, nemde? Ha Ön számára román az, aki a primitív nacionalizmust, az agresszív tudatlanságot, az intelligenciahiányos sokaságot megszemélyesíti, akkor sajnálom Önt.
Én más románokat pártolok! Egyeseket, akik megvalósították Romániát! Egyeseket, akikről semmit nem tanítanak az iskolákban, mert gondolataik megsemmisítően hatnának a jelenkori román politikai elitre.
Kit „pártolok én” és miért? Azok a románok, akiket én pártolok, Iuliu Maniu és Alexandru Vaida-Voevod. A „rossz nyelvek” azt mondják, Iuliu Maniu foglalta be a Nagy Nemzetgyűlés 1918. december 1.-jei gyulafehérvári nyilatkozatába az alábbiakat: „Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzá tartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában.”
Tudja, mit jelentenek ezek a szavak az erdélyi magyarok számára? Nem a magyarok, hanem a románok által a történelembe foglalva? Példának okáért, ha ezt alkalmaznák, a romániai magyaroknak nem lenne szükségük az RMDSZ-re, nem kellene részt venniük a választásokon, mert a román lakossághoz viszonyított számarányuknak megfelelően képviseltethetnék magukat mind a Parlamentben, mind – figyelem – a kormányban.
Ami a régiókat illeti, egy új közigazgatási területi felosztás előfeltétele a lakossággal való konzultáció, jelen esetben azon a Székelyföldön lakók megkérdezése, amelyet a bukarestiek semmi módon nem akarnak elismerni. Tételezzük fel, hogy Székelyföld nem létezik, illetve nincsenek is székelyek, mert a népszámláláson keveset regisztráltak (nem voltak hülyék, hogy székelynek vallva magukat a bukaresti vezetők pont annyival csökkenthessék a romániai magyarság létszámát). Mert a székely a kulturális magyar nemzet része, nyelvi és értékközösségi értelemben. Csak egyesek, nagyon kevesen, amúgy tiszteletre méltó emberek, a jellegzetes székely identitástudat iránti elkötelezettségükben vallották magukat székelynek, anélkül, hogy ez befolyásolná az országban lakó magyarok számát.
De ha nincsenek székelyek, és Székelyföld nem létezik, mivel magyarázható, hogy egy román miniszterelnök, Alexandru Vaida-Voevod aláírt egy egyezményt az első világháborút lezáró párizsi Békekonferencián, amely nélkül Erdély soha nem lehetett volna a mienk.
Ez az 1919. december 9.-i Kisebbségi Egyezmény. A 11. cikkelyben a szász és székely közösségek helyi autonómiájáról van szó az egyezményben megjelölt kérdésekben: „Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen.”
Hogyan képzelhető el a székelyek helyi autonómiája, ha Székelyföld nem létezik? Vagy létezett 1918-ban, és mi románok semmisítettük meg, miután Erdélyt elvettük? Egyúttal kiirtottuk a székelyeket is? Ez a változat jobban tetszik? Ez drámai. Mert Székelyföld ezt jelenti: történelmi hely, ahol székelyek élnek!
Tudják ki is Vaida-Voevod? Hát egy nagy „áruló”, akárcsak Maniu, feltételezem. Én csak egy kisebb áruló vagyok, mert nem írtam alá semmit, amivel autonómia adható a székelyeknek. Vaida-Voevod olyan ember, akinek volt bátorsága elmenni a budapesti Parlamentbe és megmondani a magyaroknak, hogy Erdély elszakad Magyarországtól. Nehéz helyzetben volt Vaida-Voevod. Brătianu visszautasította a Kisebbségi Egyezményt, így Románia hátrányba került Párizsban. A harctéren elesett százezrek dacára elveszthettük volna Erdélyt. A Brătianu kormánynak mennie kellett. Romániát a nehéz helyzetből Vaida-Voevod mentette ki. Őt és Iuliu Maniut nem a magyarok, hanem a mi románjaink ölték meg a kommunista börtönökben. Maniu és Vaida-Voevod románok voltak a Birodalomban. Tudták, milyen jogokat tagadtak meg tőlük és harcoltak a kétfejű Birodalom széthullásáig. Erős és egész Romániát akartak, amelyben minden polgár biztos lehet, hogy a román állam őt is képviseli. Ezért foglalták dokumentumokba a kisebbségeket megillető jogokat.
Románia összes hülye nacionalistája üvölt, hogy be kell tartani a trianoni szerződést, amely az I. világháború után, 1920 júniusában nekünk adta Erdélyt. Különben a trianoni szerződés nincs is már érvényben, a határokra vonatkozó előírásait átvette az 1947-es párizsi Békeszerződés, amely lezárta a második világháborút. Ezek 1996-ban bekerültek a kétoldalú román-magyar egyezménybe is. Hányan tudják, hogy a trianoni szerződésben, amely nekünk adta Erdélyt, vannak más előírások is, mint a határokra vonatkozóak? Például a 47. cikkely: „Románia Magyarországgal szemben elismeri és megerősíti azt a kötelezettségét, hogy hozzájárult a Szövetséges és Társult Főhatalmakkal kötött szerződésbe oly rendelkezéseknek felvételéhez, amelyeket ezek a Hatalmak szükségeseknek ítéltek abból a célból, hogy Romániában a népesség többségétől eltérő fajú, nyelvű és vallású lakók érdekei, valamint a forgalom szabadsága és más Nemzetek kereskedelmének méltányos szabályozása védelemben részesüljenek. (…)”
Tehát Trianon pont a Kisebbségi Egyezményre utal, amelyből imént a 11. cikkelyt idéztem. Ugyanitt szerepel, hogy a Szövetséges hatalmak bármikor megkérdezhetik, miként kezeli Románia a kisebbségi kérdést. A nemzet „nagy hazafiai” és egyéb szekusok, unokák, rokonok a külügyminisztériumból, akik mindenféle hülye nyilatkozatokban állítják, hogy Magyarországnak, illetve Románia más szövetségesének nincs joga támogatni a romániai kisebbségek igényeit, mert ez a belügyekbe való beavatkozást jelent. Vegyék tudomásul, hogy az EBESZ, ET, NATO, EU és ENSZ okiratainak megfelelően, a kisebbségi kérdés nem kizárólagosan nemzeti jogkör, hanem nemzetközi megítélés alá esik.
Apropó, hogy van ez? Kéred, hogy a magyarok tartsák tiszteletben Trianont, de csak azokat a cikkelyeket, amelyek számodra kedvezőek, a többit már nem kell betartani?
Térjünk vissza az új közigazgatási-területi felosztás tervére, amelyet meg kéne előznie egy székelyföldi referendumnak, amiről a bukarestiek hallani sem akarnak. Ezt nem én mondom, hanem a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának 5. cikkelye a helyi önkormányzatok határának védelmére vonatkozóan: „A helyi önkormányzat határainak védelme. Nem lehet megváltoztatni a helyi önkormányzatok határait az érintett közösségekkel való előzetes konzultáció, vagy ahol ezt törvény lehetővé teszi, esetleges helyi népszavazás nélkül.”
Tehát, ha retusálni akarod a közigazgatási határokat, meg kell kérdezned a lakosságot, az állampolgárokat. Ez annál inkább szükséges, mert olyan közigazgatási egységekről van szó, ahol számottevő kisebbség él. Ezt nem én állítom, hanem a Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek Védelméről 16. cikkelye: „A Felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek által lakott területeken az arányokat megváltoztatják, és arra irányulnak, hogy korlátozzák azon jogokat és szabadságokat, melyek a jelen Keretegyezménybe foglalt elvekből származnak.”
Tehát mi románok nem tehetünk úgy, mint Ceauşescu idején! Nem „gyarmatosíthatjuk” az Erdélyben többségében magyarok által lakott helységeket a mi románjainkkal, azért, hogy csökkentsük az ott lakó kisebbség számarányát. Nem módosíthatjuk a közigazgatási határokat, egyesítve egyes megyéket, ahol számottevő magyar kisebbség él, olyan megyékkel, ahol megsemmisítő a román többség, azért, hogy az újonnan létrejövő közigazgatási egységben felhíguljon a kisebbség számaránya. Ezt az az Európai Egyezmény tiltja, amelyet mi is elfogadtunk. Amennyiben ez nem tetszik, kérjék a román kormánytól, vonuljon ki az Európa Tanácsból. Ne engem vádoljanak, hogy „pártolom a magyarokat”, amikor azokból a nemzetközi jogi dokumentumokból idézek, amelyeket Románia elfogadott.
Ha már székelyekről, autonómiáról, régióátszervezésről beszélünk és én „pártolom a magyarokat”, el kell mondani, hogy a románok nem hibásak a magyarellenes fóbiájukért, mert ezt kapják anyatej helyett életük első pillanatától. Mert sokkal egyszerűbb a gátlástalan, műveletlen, tisztességtelen román politikusoknak, hogy a választásokon kijátszhassák az örök ostoba nacionalista kártyát. A magyarok iránti bizalmatlanság még mindig szavazatokat hoz a nacionalistáknak Romániában. Egyszerűbb, s politikai elégtételt generál a szavazatokat hozó fóbiák gerjesztése, mint tenni valamit azért, hogy a románok megszabaduljanak e fóbiatehertől. Hasonló a helyzet Magyarországon is, ahol az ostoba nacionalizmus jelentős választási kártya.
Ponta kit pártol, miközben én a „magyarokat pártolom”? A románokat? Jobban mondva azokat a hülye románokat, akiket az ujjai köré csavar? Úgy, ahogy Băsescu tette. És mennyire hülyék azok a románok, akiket egy Ponta értelmi szintű ember az ujjai köré csavarhat? Hogy Băsescu úr értelmi szintjéről ne is beszéljek, megtettem ezt éveken keresztül. Esetleg e hülyék között vannak emberek, akiknek úgy tűnik, hogy „pártolom a magyarokat”? Amikor választ tudnak adni ezekre a kérdésekre, várom Önöket újból a blogomon.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Kárpát-medencei Szentimre települések képviselői találkoztak Lakiteleken
A Kárpát-medence hét, Szent Imre herceg nevét viselő településének képviselői találkoztak szombaton a Lakiteleki Népfőiskolán.
A találkozón Romániából a Hargita megyei Csíkszentimre, a Bihar megyei Hegyközszentimre, Magyarországról a Heves megyei Mátraszentimre, a Bács-Kiskun megyei Soltszentimre és Imrehegy, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaszentimre és Budapest városrésze, Pestszentimre képviselői vettek részt. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a találkozón úgy fogalmazott, hogy a Szent Imre nevével összekapcsolt települések tulajdonképpen egy „közös erőteret" hoznak létre a Kárpát-medencében. Emlékeztetett arra, hogy ezek a települések évente többször is szerveznek találkozókat és olyan közösségi összejöveteleket, ahol a hétköznapok tapasztalatainak átadásával segítik egymást.
A népességmegtartó képesség növelése érdekében tett erőfeszítések, a példák ismertetése nagy lehetőség az egész nemzet számára – fűzte hozzá.
Lezsák Sándor bejelentette: a népfőiskola a Szent Imre herceg nevét viselő településeknek belső pályázatot hirdet a minél hasznosabb helyi értéktárak létrehozására. Ezzel a Kárpát-medencei magyar értéktárban helyet kaphatnak a Szentimre települések, és talán még hungarikumesélyes is lesz közöttük – tette hozzá.
Kencse Előd, Csíkszentimre polgármestere beszámolójában elmondta, köszönhetően a magyar állampolgárság könnyített felvételének, „úgy megyünk külföldre, hogy magyarok vagyunk". Hangsúlyozta: magyar állampolgárként könnyebben érvényesülnek külföldön, és az általános tapasztalat az, hogy néhány év után visszatérnek a faluba a fiatalok. Ennek is köszönhető, hogy nőtt a székelyföldi településen lakók lélekszáma, és új óvodát kellett építeni. Elmondta, hogy a településen Népfőiskolai Egyesület alakult, és a hungarikumtörvény hatásaként a helyi értékeket is felmérték.
Koczúrné Tóth Ibolya, Tiszaszentimre független polgármestere a közmunkaprogram sikeréről számolt be, mondván, hogy sikerült stabilizálni a település anyagi helyzetét, és több mint 300 millió forintért fejlesztéseket hajtottak végre. Visszahívtak 15, a településről korábban elköltözött családot, ebben segített, hogy az önkormányzat felvásárolta az üresen álló házakat és felújította őket – mondta a polgármester, majd ismertette a Szentimre települések következő, szeptember közepi, tiszaszentimrei találkozójának a programját. Gyaraky Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, a hungarikumbizottság titkára a hungarikumtörvényről tartott előadást, kiemelve a külhoni értékek gyűjtésének lehetőségét és fontosságát.
Lezsák Sándor kezdeményezésére 2007-ben, Szent Imre herceg születésének ezredik évfordulója alkalmából tartottak rendezvénysorozatot az Árpád-házi herceg nevét viselő településeken, szervezésében tíz település „talált egymásra". A településeken felállították Imre herceg szobrát.
MTI
Erdély.ma

Olyan „bangómargitos” koncert Diószegen
A tizenhetedik alkalommal megrendezett Bihardiószegi Községi Napokon szombaton köszöntötték az aranylakodalmasokat, este pedig az egész környékről érkeztek a nézők Bangó Margit koncertjére. Az est zárásaként helyi tehetségek kaptak lehetőséget a megmutatkozásra.
Szombaton délelőtt teremfoci bajnoksággal és bográcsosfőző versennyel indult a rendezvény, mindkettő eredményét a délutáni megnyitó alkalmával hirdették ki, a focipályán. Változott ugyanis a helyszín, most már nem a Zichy-kertben, hanem a labdarúgó pályán állították fel a színpadot, ott ütöttek tanyát a lacikonyhások és a vurstli is. Szóval a focibajnokságban hat csapat versengett, a győzelmet a Gyros King szerezte meg, és a cég nevét viselő még egy csapat a főzőverseny eredményhirdetésekor is örülhetett, hiszen a sertésbográcsos kategóriában lettek elsők, míg a babgulyás kategóriában a Bakator, az egyebeknél a Diószegi Nyulászok diadalmaskodtak 12 csapat 15 féle ételének mezőnyében. A községi nap megnyitóján elsőként Mados Attila polgármester köszöntötte a megjelenteket, egyebek mellett elmondva, hogy a jelenlegi községvezetők sok mindent másképp tesznek, mint elődeik, például a rendezvény helyszínén is változtattak, ugyanakkor megköszönte a szervezők munkáját. Biró Rozália szenátor úgy vélte, hogy a szervezőknek a legnagyobb köszönet a sok résztvevő, ami egyúttal arra is utal, hogy jövőre is számítanak a rendezvényre.
A szeretet szövetsége
Cseke Attila képviselő – ugyancsak az új helyszínre utalva – emlékeit elevenítette fel, amikor margittai focistaként járt a diószegi „arénában”. A szónokok románul és magyarul is elmondták beszédeiket, mint ahogyan két nyelven köszöntötték ezt követően a község aranylakodalmukat ünneplő házaspárjait is. Ez a momentum már hagyományosan része a diószegi községi napok megnyitójának. Mados Attila beszédében elárulta, hogy ő 10. házassági évfordulóját ünnepelte ebben az évben, és példaképül szolgálhatnak az ennek ötszöröse óta együtt élők a fiatalabbaknak. A 14 párnak gratulált Biró Rozália, Cseke Attila, illetve Sabău Constantin alpolgármester is, továbbá a szlovákiai Diószegről érkezett Katona Edit helyi tanácsos, aki Szabó Antal ottani polgármester üdvözletét tolmácsolta. Az egyházi vezetők közül Gellért Gyula református lelkipásztor kért áldást a párok további életére. Esküvőjük, 1963 óta sok minden megváltozott, de férjet és feleséget megtartotta a szeretet szövetsége – a titok a megbocsátásban van, hiszen elválásra naponta lenne ok, fejtette ki a lelkipásztor.
Ismét Szömörce
Az ünnepeltek tiszteletükre készült zenés-verses műsort is megtekinthettek, majd kezdődött a színpadi produkciók sora. Elsőként Mohácsi Brigitta koncertezett két táncosa, Edina és Zsolt társaságában, majd utaztak is tovább Szatmár megyébe. Rockkoncerthez képest szokatlan időpontban, késő délután zendített rá a szalontai Basic Faces együttes, a Bonanza Banzai, Ákos, Kerozin, Edda, Quimby-dalokat leginkább a sörsátrak alól hallgatta a közönség. A székelyhídi Tini Dance Táncstúdió apraja-nagyja színpadra lépett: a TDC, a B612, a Monster Dance, a Táncmanók, a Gézengúzok, és már előadásuk közben megérkezett az este sztárfellépője, Bangó Margit, aki lazán, sportcipőben és edzőnadrágban szállt ki a kocsiból, olyan közvetlenül társalogva, mintha legalábbis hetente érkezne Diószegre. Kicsit leült a focipálya színpad mögé eső egyik kispadjára, majd az öltözőbe távozott. Közben a 3 hónapja ismét újraalakult helyi Szömörce néptánccsoport kicsinyei felcsíki táncokat mutattak be.
Mindenből egy kevés
Utánuk a Nagyvárad Táncegyüttes következett mintegy egy órás, a népzenét és néptáncot szeretőknek nagy örömet okozott műsorral, benne marossárpataki, nádasmenti, kalotaszegi, magyarszováti és ördöngősfüzesi táncokkal. Utóbbi előadások alatt már erőteljesen megszaporodott a publikum, bár a nagyobb tér miatt más volt a hatás, mint régebben a Zichy-kertben. Este fél tíz előtt öt perccel lépett színpadra Bangó Margit, és előzőleg szinte egy produkciónyi időt vett igénybe díjainak, kitüntetéseinek, pályája kimagasló állomásainak felsorolása. A művésznő elmondása szerint műsorában szerepelt mindenből egy kevés, ami olyan „bangómargitos”, amit hálásan is fogadott a közönség, melynek soraiban a tágabb környék is képviseltette magát. Következett a fiatalok örömére Corina, aki a román könnyűzenei élet egyik aktuális csillaga, ezt bizonyítja, hogy a legnagyobb videómegosztón több milliós a klipjeinek nézettsége. Az est zárásaként – a program megfogalmazása szerint – helyi tehetségek kaptak lehetőséget a megmutatkozásra.
Rencz Csaba
erdon.ro

A tudás és az elszántság fejedelme
Felsősófalva központjában avatták fel tegnap Székely Mózes első köztéri szobrát. Az egyetlen székely származású erdélyi fejedelem tudással lett „sóispán”, elszántsággal pedig hadvezér és fejedelem – hangzott el az ünnepségen.
A helyi Kodáros Egyesület – amely a település határában lévő legendás barlangról kapta nevét – Sóvidék egykori központjában azért állított szobrot Székely Mózesnek, mert az alig három hónapig Erdély élén álló hadvezér tanulmányai befejezésével itt lett az akkor rendkívül értékes só „őrzője”, a bánya kamaraispánja, majd hadi tettei elismeréseként Erdély választott fejedelme. Így – bár Székelyudvarhelyen született – a sófalviak magukénak érzik azt az elődöt, aki Bokor Sándor polgármester szerint mindenével a székelységhez kötődött, vallásával, harcával és talán azzal is, ahogy életét vesztette Brassó mellett a csatában. Nyágrus László, az egyesület elnöke röviden vázolta a szoborállítás korántsem egyszerű útját, majd Dénes László, Szegvár polgármestere a magyarországi testvértelepülés üzenetét tolmácsolta, hangsúlyozva: ez az igazi összefogás, amikor egy ilyen terv mellé tudnak állni, és legyőzve minden akadályt, megvalósítják. Szekeres Lukács Sándor, az Erdélyi Körök Országos Szövetségének elnöke, Sófalva szülötteként, a szobor egyik kezdeményezőjeként, de történészként is felidézte azt a kort, amelyben Székely Mózes fejedelemmé érett. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke köszöntőbeszédében hangsúlyozta, Székely Mózes öröksége a tudás, amit megszerzett és az elszántság, amit katonaként és fejedelemként gyakorolt. Emlékeztetett, a fejedelem harci zászlója szolgált mintául a székely zászló megalkotásánál, és felkérte a jelenlévőket, hogy a nagy elődhöz hasonló elszántsággal vegyenek részt a Székelyek Nagy Menetelésén, amely egy másik nagy előd, Gábor Áron szülőfalujától halála helyszínéig, Berecktől, Kökösig hirdeti majd a székelyek mai akaratát: Székelyföld egységes, fel nem osztható, be nem olvasztható. A szoborról alkotója, Miholcsa József szobrászművész, székely huszárparancsnok szólt, aki hiteles arckép híján korabeli leírásokból alkotta meg az arcot. Az alkotás leleplezését – amelynek időzítése egyébként többszörös évfordulón történt: Székely Mózest 430 éve választották kamaraispánná, 410 éve fejedelemmé, ugyanabban az évben esett el a Brassó melletti csatában, születésének pedig éppen 460. évfordulója van idén – tűzoltó-bemutató és gazdag műsor követte.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fesztivál – Hova tovább, Kolozsvár?
Hova tovább Kolozsvár? címmel került sor kerekasztal-beszélgetésre pénteken a TIFF-ház teraszán. A moderátor, Szalma György, a kolozsvaros.ro internetes újság főszerkesztője Horváth Anna alpolgármestert, Vass Attila közgazdászt, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat kolozsvári irodájának vezetőjét, és Czilli László építészt kérdezte a kincses város gazdasági kilátásairól.
Vass Attila elmondta: további ipari parkok létesítésére van szükség, az itt tanuló diákság ugyanakkor hatalmas munkaerő-potenciált jelent. Horváth Anna azt nehezményezte, hogy a jelenlegi törvénykezés nagyon kevés lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy a befektetőket adócsökkentésben vagy adókedvezményben részesítse. – Bukarestnek nem érdeke, hogy a vidéki önkormányzatok adókedvezményt biztosítsanak a cégeknek. Ha ezen túlléphetnénk, akkor már csak az önkormányzatok rátermettségén múlna az új cégek, vállalatok vonzása – magyarázta az alpolgármester. Elmondta: a 2014-2020-as időszakra érvényes és készülőfélben lévő városfejlesztési stratégiában arra törekszik az önkormányzat, hogy Kolozsvár vonzó célpontja legyen a fiataloknak.
Czilli László építész kifejtette: a betondzsungel-lakónegyedeket is élhetőbbé lehetne tenni a parkolóhelyek megoldásával, és a meglévő zöldövezetek felújításával.
A jelenlévők egyetértettek abban, hogy Kolozsvár turisztikai szempontból nem célpont, hanem átutazó város. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, fesztiválokat, sporteseményeket kell szervezni, korszerű kikapcsolódási lehetőségeket biztosítani.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)