Biró Rozália az elnök
Az egyetlen jelöltet, Biró Rozália Bihar megyei szenátort választották az RMDSZ nőszervezetének elnökévé szombaton Kolozsváron, a szervezet első országos küldöttgyűlésén. Ügyvezető elnökké Nagy Emesét, Kelemen Hunor szövetségi elnök tanácsadóját választották. A küldöttgyűlés elfogadta a nőszervezet programját és alapszabályát, s megválasztotta a hét alelnököt is.
Biró Rozália 2004 és 2012 között Nagyvárad alpolgármestere volt, 2007-től a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnöke, 2012-től szenátor. Beszédében kijelentette, mind az RMDSZ-en belül, mind a romániai közéletben „kőkemény küzdelem vár a nőkre”. Azt is hozzátette, hogy a nőszervezetnek ezután kell megbeszélnie, milyen képviseletet kérnek a nőknek a szövetségben mindazért a munkáért, amit már eddig is „letettek a közösség asztalára”. Kijelentette: amiként a családot is a nők tartják össze, úgy kell a nőknek a közösséget is összetartaniuk. Biró Rozália elmondta, a nőszervezet feladata lesz, hogy bővítse a nők szereplési lehetőségeit az RMDSZ testületeiben. Hozzátette, körülbelül egy év múlva derül ki, hogy a nők mekkora erővel, mekkora közösségi támogatással rendelkeznek a szövetségen belül. Most még úgy ültek össze, hogy alig ismerik egymást, de egy év múlva már tudni fogják, kik azok a megfelelő tudással, adottságokkal, képességekkel rendelkező nők, akiket sikeresen elindíthatnak és támogathatnak a politikában.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Segesvári sikertörténet
Húszéves a Gaudeamus Alapítvány
Húszéves a segesvári magyarság által alapított Gaudeamus Alapítvány, amely mára már komoly intézményt, a Gaudeamus Szórványközpontot működteti, amellyel a helyi és környékbeli magyarság nyelvében, hitében, hagyományaiban, identitásában való megmaradását hivatott szolgálni. E kerek évforduló kapcsán rangos konferenciát szerveztek, amelyre a Kárpát- medencében működő szórványkollégiumok képviselőit hívták meg, hogy együtt osszák meg a kisebbségi sorsból fakadó közös problémákat, tapasztalataikat és jövőképet fogalmazzanak meg az egyre kisebb lelket számláló szórványközösségnek. A rendezvényen részt vett Magyarországról dr. Hoffman Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkárságának államtitkára, dr. Szarka Gábor, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja, több romániai és magyarországi nemzetstratégiáért és oktatásért felelős tisztségviselő, alapítványok vezetői.
Nem önmagunk, hanem a közös akarat ünnepe
A Kárpát-medencei Szórványkollégiumok első napján a szórványkollégiumok képviselői tanácskoztak, melyet Vetési László református lelkész, a Diaszpóra Alapítvány elnöke, a szórványok problémájának szakértője vezetett. E témában többek között Szegedi László, a Kőhalmi Szórványkollégium, Gudor Botond a gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány, Balázs Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány, Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület, Punnykó Mária, a beregszászi Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványfelelőse, Nagy Margit, az Újvidéki Apáczai Diákotthon, Adi István, a magyarfülpösi Szórványiskola és Kollégium vezetője, Lakatos Tünde, a szamosardói Kós Károly Iskola igazgatója, Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány vezetője, Ladányi Lajos, a Nyitrai Kulturális és Információs Központ igazgatója, Turzai Melánia, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatóhelyettese előadása hangzott el.
A rendezvény második napján – merthogy a rendezvény értük és társaikért szólt – a helybeli Mircea Eliade Főgimnázium magyar diákjai művészi műsorral köszöntötték a résztvevőket. Fodor Lilla és Máthé Loránd szavaltak, s két alkalommal is fellépett a Kikerics néptáncegyüttes. – Nem önmagunkat ünnepelni gyűltünk össze, hanem azért, hogy a közös akaratot ünnepeljük. E közös akarat fog össze bennünket – fogalmazott köszöntőbeszédében Farkas Miklós tanár, a Gaudeamus Alapítvány megálmodója, kivitelezője, és mostanig igazgatója, akinek önfeláldozó munkája nyomán kallódásra ítélt magyar gyermekek járhattak magyar iskolába, kaphattak szállást és válhattak magyar érzelmű felnőttekké.
350 diák 50 km-es körzetből
– Az alapítvány célja a segesvári és környékbeli szórványban élő magyar nemzetiségű diákok anyanyelvű és keresztény értékrend szerinti nevelésének és oktatásának támogatása, főleg azoké, akik nehéz anyagi helyzetük miatt még középfokú tanulmányaikat sem tudnák folytatni, valamint a segesvári és környékbeli szórványban élő magyarok művelődési életének a megszervezése. Az adományokból fedezzük az ösztöndíjak 80%- át és a fenntartási költségek egy részét. Az elmúlt tanévben már 57 tanulót támogattunk ösztöndíjjal. Döntő részben az Apáczai Közalapítvány támogatásával felépítettünk egy új épületet, amelynek A- szárnyában helyet kapott egy modern konyha, étterem, újabb hálószobát, valamint két tanári lakást, a B-szárnyban pedig nyolc korszerű, négyágyas szobát és egy 150 férőhelyes művelődési termet alakítottunk ki. Ehhez jelentős összegekkel járult hozzá a düsseldorfi Hermann Niermann Alapítvány, a Szülőföld Alap, az Illyés Közalapítvány, az RMDSZ és a Segesvári Önkormányzat. Sikerült megoldanunk a bentlakó diákok étkeztetését, és a szállást is kényelmesebbé tettük. Jelenleg 56 diáknak és két tanárnak biztosíthatunk szállást, étkezést és jó tanulási körülményeket.
Az évek során a szórványkollégiumban lakó diákok száma 26-52 között változott. Az elmúlt években mintegy 350 diák lakott a bentlakásban, jelentős részük tovább is tanult. A bentlakó tanulók mintegy 50 kilométer sugarú körzetből érkeznek hozzánk Maros, Hargita, Szeben és Brassó megyéből. Az idei tanévben újra 40 fölé emelkedett a bentlakók, diákok száma. Az építkezések befejezése után, 2009-ben intézményünk felvette a Gaudeamus Ház- Oktatási és Művelődési Szórványközpont nevet – mondta Farkas Miklós tanár, az alapítvány leköszönt igazgatója, aki Tóth Tivadar tanárnak adta át a stafétabotot.
Etalon a megyében
A konferencián felszólalók során dr. Hoffmann Rózsa államtitkár elmondta, hogy a magyar kormány 37 szórványkollégiumot támogat, bízik abban, hogy jó ügyet támogatnak, a magyarság erősítéséért teszik. Úgy gondolja, ha Magyarország erősödik, erősödik az összmagyarság is. – A Jóisten magyarnak teremtett, ezt megtagadni nem tudjuk, vállalnunk kell ezt minden körülményben. Az iskola meghatározza a jövőt, teljesítenie kell a a küldetését. Olyan embereket kell nevelni, mint amilyen a Gaudeamus Alapítvány vezetője, Farkas Miklós. A világ változik, a pedagógusnak képessége kell legyen arra, hogy elvarázsolja a fiatalokat, ahogyan itt történik, Segesváron. Mert addig, amíg így táncolnak, így szavalnak a fiatalok, addig van jövőnk! – mondta az államtitkár.
– Sorskérdés a magyarság megmaradása ezen a vidéken, hittel és alázattal állunk a feladat szolgálatában – mondta dr. Szarka Gábor, aki dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának üdvözletét tolmácsolta. – Ne csak konzultáljunk, hanem tegyünk kísérletet a közös jövő tervezésére! Ne csak a múltra és a jelenre, hanem a jövőre is tekintsünk! – hangsúlyozta Molnár György, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hálózatfejlesztési igazgatója. Dr. Karl Scherer, az alapítványt jelentős összeggel támogató düsseldorfi Nierman Alapítvány képviselője elmondta, azokban a városokban, amelyeket mi alapítottunk és építettünk, kisebbségbe kerültünk. Büszkék vagyunk erre az örökségre, de a szórványosodás kihívásai önerőből nem oldhatók meg – mondta.
Dr. Nagy Éva, a tanügy-minisztérium kisebbségi oktatásért felelős államtitkárságának kabinetigazgatója a legnagyobb kincsre, az anyanyelv megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet, Szentgyörgyi Albert szavaival élve: "Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája." Gál Ernő helyi tanácsos felolvasta Dorin Danesan, Segesvár polgármesterének üdvözletét, aki főként a központ kulturális tevékenységéről, a magyarság által képviselt színfoltról szólt elismerően.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke azt hangsúlyozta, hogy a Gaudeamus Szórványközpont etalon a megyében. Marosludason, Dicsőszentmártonban, Szászrégenben, Nagysármáson is ilyen szórványközpontokra volna szükség, hiszen az RMDSZ a magyar oktatás ügyét tűzte ki zászlajára. Dicsőben merev ellenállást tanúsítottak, Marosludason fel sem merték vetni a szórványkollégium ügyét. – Aggódó felelősséggel kezeljük a szórvány ügyét, azt szeretnénk, ha a magyar gyermekek itt maradnának, ha szülővárosuk felnőtt korukra élhető város lenne, hogy ne kelljen innen elvándorolni! – fogalmazott az elnök.
– Ha ilyen gyermekeket nevelünk, mint akiket szerepelni láttunk, ennél nagyobb stratégia nem is kell! – fogalmazott Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, aki Farkas Miklósnak a szövetség elismerő oklevelét nyújtotta át.
A rendezvény során levetítették Dudás Lászlónak az alapítvány 20 évét bemutató filmjét, amelyen az alapítvány kuratóriumi tagjai, támogatók is megszólaltak. Tóth Tivadar igazgató a kudarcokat taglalva tapintott rá a szomorú valóságra: – Bár a szórványközpont létrehozása sikertörténet, odajutottunk, hogy magyar gyereket már alig találunk, akit idehoznánk. Még vidéken sem! Ha lesz gyermek, lesz magyar oktatás, ha nem lesz, akkor vége az oktatásnak is! Jelenleg egy líceumi magyar osztály működik a korábbi két párhuzamos helyett a Mircea Eliade Főgimnáziumban, és pengeélen táncolunk – mondta, majd megjegyezte, jó lenne, ha kevesebb támadás érné őket a segesváriak részéről, s jó lenne, ha ezt a központot magukénak éreznék, hiszen ez a ház a segesváriakért van. A munkát értékelni kell, nem folyton bírálni, hibát kapni.
A munkálatok során elismerő okleveleket és plaketteket adtak át azoknak, akik munkájukkal vagy anyagilag támogatták az alapítvány munkáját.
A konferencia tegnap zárult, a vendégek Berethalomra és Keresdre is ellátogattak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Szászvároson zárult a VII. Reneszánsz kastélyfesztivál
Zenével, tánccal a műemlékekért
„Vegyeskórus” a Veresbástyában
Szeptember 29-én Szászvároson zárult a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság által szervezett VII. Reneszánsz kastélyfesztivál.
Az évszázados műemléktemplomban helybeliek, Magyarországról és a szomszédos megyékből érkezett érdeklődők előtt mutatta be történelmi táncjátékát a dévai Renaissance együttes. – Idén október 23-án lesz kereken 400 éve annak, hogy kolozsvári országgyűlés Bethlen Gábort fejedelemmé választotta. Méltó tehát, hogy itt, Hunyad megyében, ahol a nagy fejedelem bölcsője ringott, megemlékezzünk Erdély Aranykorának megteremtőjéről – vezette fel a Bethlen Gábor udvarában című táncjátékot a rendezvény főszervezője. Magáról az együttesről, illetve a fesztivál történetéről szólva elmondta: mindannyian, akik a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság égisze alatt tevékenykednek, évek, vagy akár évtizedek óta különböző területeken szolgálják a közösséget, munkálkodnak megmaradásunk érdekében. Ebben fontos helyet foglal el kulturális és épített örökségünk ápolása. – Örömünkre szolgál az, hogy az utóbbi esztendőkben egyre többen fordulnak érdeklődéssel műemlékeink felé és a dél-erdélyi templomok, várak, kastélyok is egyre inkább a figyelem középpontjába kerülnek. És öröm számunkra, hogy ennek a törekvésnek, munkának kezdeményezői között lehettünk és folyamatosan részesei vagyunk – fogalmaztak a szervezők, megköszönve a partnerek, illetve a Communitas Alapítvány idei támogatását.
A műemlékek népszerűsítésének felkarolójaként üdvözölték a rendezvényen Winkler Gyula EP-képviselőt, aki elismeréssel szólt a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság többéves munkájáról, mellyel életre kelti a műemléképületeket. Továbbá örömmel nyugtázta, hogy tavaly, a „Fogadj örökbe egy műemléket” program által a dévai magyar oktatási központ is felzárkózott az épített örökségünket ápolók soraiba: a diákok, fiatalok egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak a műemlékek felé.
A rendezvényen jelen volt Ovidiu Laurenţiu Bălan, Szászváros polgármestere is, aki szintén elismeréssel szólt a reneszánsz kastélyfesztiválról, tágabb körű együttműködést ajánlva fel a szervezőknek. – Büszke vagyok, hogy Szászváros polgára lehetek. E települést, melyben oly harmonikusan fonódtak össze a különböző kultúrák, méltán nevezhetjük Hunyad megye kulturális fővárosának és országos viszonylatban is az itt élők, együttműködésüket tekintve, példaértékű közösségnek számítanak – fogalmazott a polgármester.
A közösségi együttműködés oszlopos tagjaként köszöntötték a szervezők Fülöp Júlia helyi RMDSZ és EMKE elnököt, aki ezúttal is oroszlánrészt vállalt a fesztivál szászvárosi rendezvényének megszervezésében. Továbbá Mihai Căstăian múzeumigazgatót, aki számos magyar közösségi rendezvény résztvevőjeként mindig értékes információkkal szolgál a város, a vártemplom történetéről.
Reneszánsz nap Marosillyén
A sikernek örvendő szászvárosi előadást pénteken a dévai Bethlen kastélynál népes közönség előtt bemutatott táncjáték, illetve régizene-koncert előzte meg.
Szombaton Marosillyén, Bethlen Gábor szülőházában hálaadó szentmisével indult a nap, melyen Marian dévai ferences testvér a reneszánsz korról szólva, az emberi értékekre hívta fel a figyelmet. Dante főműve kapcsán elmondta: a keresztény ember példaértékű magatartásával mások számára is utat kell mutasson, támaszt kell nyújtson a sokféle gyarlóság, megpróbáltatás között. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész Bethlen Gábor töretlen hitét állította példaként hallgatósága elé, rávilágítva a fejedelem lelki nagyságára.
A ragyogó napsütésben, a Veresbástya udvarán folyatódott a marosillyei reneszánsz nap. Míg a gyermekek pajzskészítéssel, diótöréssel, nyilazással múlatták az időt, a férfiak jurtakészítésbe kezdtek. Mire a nap lenyugodni készült, a jurta fele már készen állt. Az asszonyok, lányok Csernay Claudia vezetésével varróműhelyt nyitottak, s lelkesen szabták-varrták a reneszánsz ruhákat a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei számára. Közben a dévai Lengyel család jókora üstben főzte a babgulyást, amiből kora délután mindenki jóllakhatott. Már szürkülődni kezdett, mire elcsendesedett a Veresbástya udvara, ahonnan ki-ki a közös munka, közös játék jóleső élményével térhetett haza.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Együttműködő egyetemek
Határon átívelő közös szakok indítását és akkreditálását tervezik a kárpát-medencei magyar nyelvű felsőoktatási intézmények – nyomatékosította törekvéseit pénteken a Magyar Rektori Konferencia (MRK) Nagyváradon megtartott plenáris ülése.
Mint arról beszámoltunk, a magyarországi szervezet és annak tanácskozási joggal bíró külhoni tagjai igyekeztek felmérni a térség perspektíváit, hogy az egységes magyar oktatás jegyében a határon átívelő együttműködésre összpontosítsanak. Feltérképezték mind az erdélyi, mind a felvidéki, délvidéki, illetve a kárpátaljai magyar egyetemek jelenlegi helyzetét és az adott országban hatályon lévő törvényeket, céljuk ugyanis, hogy olyan akkreditált képzéseket tudjanak majd kínálni, amelyeket abszolválva a hallgatók a határ mindkét oldalán elismert diplomát szerezhessenek.
„A konkrét együttműködés szintjén arra jutottunk, hogy leginkább mesteri és doktori szinten indokoltabb elkezdeni a közös képzések beindítását” – vonta le a konklúziókat a Krónikának János Szabolcs, a találkozónak otthont adó nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora. Emlékeztetett, középtávon az alapképzések közül ők a debreceni partneregyetemükkel közösen az agrárszakot szeretnék akkreditáltatni. „A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem már elkészítette a modellszerződéseket, hamarosan megkapjuk azt, és elkezdődhetnek a tanintézetek közötti konkrét tárgyalások” – mondta János. Hangsúlyozta, az ülés fontos részét képezte, hogy megalakult a Határon Túli Magyar Felsőoktatási Intézmények bizottsága. „Ennek gyakorlati hozadéka az, hogy a külhoni oktatást érintő kormánydokumentumokat immár mi is véleményezhessük, hiszen a rektori konferenciának tanácsadó szerepköre van a magyar kormányban” – magyarázta az intézményvezető. Lapunk érdeklődésére amúgy jelezte, a megbeszélésen részvevők véleménye alapján a Kárpát-medencében az erdélyi magyar felsőoktatás áll a legjobban, a külhoni intézmények közül a romániai magyar egyetemeknek van a legjobb perspektívája.
Az MRK, mint ismert, ritkán ülésezik Magyarország határain kívül, éppen ezért köszöntőbeszédében Tőkés László, a PKE elnöke is megköszönte a szervezet kitekintését, illetve azt, hogy a magyar kormány a határok feletti nemzetegyesítés jegyében támogatja a magyar felsőoktatás rendszerének létrehozását.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Nem hímes szavakat, hanem erős valóságot várnak a magyar orvosisok
Amíg a románok a kultúrpalotában ünnepeltek, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata az egyetem dísztermében kezdte az intézmény 69. tanévét.
Mint borítékolható volt, a hét vége nem hozott semmi újat a magyar diákság számára, amely a következő évben sem élhet törvényes jogával és nem szerveződhet külön oktatási csoportba. Szilágyi Tibor rektor-helyettes és a magyar tanárok tartották magukat a múlt héten tett ígéretükhöz, miszerint, ha az egyetem vezetősége nem tartja be a tavaly ilyenkor vállaltakat, tiltakozásuk első jeléül nem vesznek részt a hivatalos évnyitón. Köszöntőjében a rektor-helyettes Pázmány Péter keresztény prédikátorokhoz szóló intelmét idézte: „…az okos embernek nem a hímes szók, hanem az erős valóságok tetszenek. A szép orcának kendőzés nem kell…”. „Azért tartjuk külön ezt az évnyitót, mert a magyar oktatás területén is nem hímes szavakat, hanem erős valóságot szeretnénk!” – üzente a 2012 szeptemberében született protokollumon bábáskodó politikumnak és a dokumentum aláíróinak Szilágyi Tibor.
Borúlátó hangnemet ütött meg a diákszövetség elnöke, Tubák Nimród, aki szerint valóban ünnepnap kellett volna legyen a tanévkezdés napja, azonban „miként ünnepeljünk, amikor újból egy olyan évet kezdünk el, amit nem így képzeltünk el”. Azt, hogy a magyar tagozat még mindig messze áll attól, amit elképzelt magának, Szabó Béla tagozatvezető is elismerte, viszont jelzésértékűnek tartotta, hogy a tanévnyitóra mégiscsak az egyetem legelőkelőbb termében került sor. Megítélésében ez azt bizonyítja, hogy a magyar tanárok és diákok is magukénak érezhetik a MOGYÉ-t. A tagozatvezető honlapunknak úgy értékelte, hogy jelzésértékű az is, hogy egyetlen magyar oktató sem ment el a Kultúrpalotában szervezett hivatalos tanévkezdésre. „Nem adtuk a nevünket ahhoz, hogy egy-két oktatónk vagy diákszövetségi vezetőnk elmenjen a hivatalos ünnepségre, és magyarul felszólalván elmondja, hogy az egyetemen minden nagyon szép, minden nagyon jó, és a legnagyobb rendben van” – indokolta meg a közös ünnepről való tömeges hiányzást Szabó Béla. A Székelyhon.ronak nyilatkozó Szilágyi Tibor úgy vélte, minimális az esélye annak, hogy október elseje után eredményes tárgyalásokat folytassanak a vezetőséggel. „Minél inkább belemegyünk a tanévbe, annál inkább nehezebb. Magyarán: egy hét múlva, amikor beindult a gyakorlati tevékenység, szinte lehetetlené válik a csoportok szétválasztása” – fejtette ki. Kérdésünkre, hogy az elkövetkezendő időszakban milyen további tiltakozásokra számíthatunk, a rektor-helyettes egyelőre csak az aláírásgyűjtést jelölte meg, mondván, hogy az esetleges további akciókról még korai beszélni.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Nem hímes szavakat, erős valóságot!
Tanévkezdés a MOGYE magyar tagozatán
Tiltakozásképpen külön ünnepséggel köszöntötték a 2013/14-es tanév kezdetét a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tanárai és hallgatói. Míg a román tagozat a Kultúrpalotában gyűlt össze, a magyar hallgatók az egyetem dísztermét töltötték meg zsúfolásig, s hosszú tapssal jutalmazták a felszólaló rektor- és dékánhelyettesek szavait.
"…az okos embernek nem a hímes szók, hanem az erős valóságok tetszenek. A szép orcának kendőzés nem kell…" – hangzott el Pázmány Péter keresztény prédikátorokhoz szóló intelme dr. Szilágyi Tibor rektorhelyettes beszédében, továbbá a magyarázat is: azért tartják külön az évnyitót, mert a magyar oktatás területén nem hímes szavakat, hanem erős valóságot szeretnének. Ezt megelőzően Semmelweis Ignácot idézte Szilágyi professzor, a felelősséget, az áldozatvállalást és az emberi értékek tiszteletét hangsúlyozva. A közös célok között az összefogást, a kölcsönös tiszteletet emelte ki, s a jó munkát, amely a legkorszerűbb ismeretek átadását jelenti. Ismertette a diákok rendelkezésére álló lehetőségeket, s feladataik között, a háromlábú székhez hasonlítva, az oktatás és betegellátás mellett a tudományos kutatás fontosságáról szólt. Az oktatást az idéntől egy korszerű szimulációs központ segíti, a kutatás előmozdítására nagyszabású pályázaton dolgozik az egyetem.
Legyünk büszkék mi is az egyetemünkre! A múltból táplálkozunk, és a jövőt építjük, de mindezt a jelenben tesszük – biztatta a hallgatóságot a rektorhelyettes, aki 1581-ig, a Báthory István lengyel király által létrehozott jezsuita akadémiáig vezette vissza a 400 éves múltú erdélyi felsőfokú oktatás történetét, megemlítve Apáczai Csere János elképzelését, aki a gyulafehérvári kollégiumban olyan felsőoktatási intézmény tervét dolgozta ki, amelynek része lett volna az orvosi fakultás is nyomdával, könyvtárral, botanikus kerttel. Az 1872-ben alapított kolozsvári magyar királyi tudományegyetem, amelynek 1919- ben Szegedre kellett költöznie, 1937-re a nemzetközi tudományos élet legmagasabb elismerésével, Nobel- díjjal jutalmazott tudóst termelt ki Szent-Györgyi Albert személyében – utalt az 1945-ben Marosvásárhelyre költöztetett orvosi kar korábbi színvonalára a beszélő.
Zord időkben kezdődik a 69. tanév, mondta dr. Szabó Béla egyetemi tanár, a magyar tagozat vezetője, aki kijelentette, hogy a magyar nyelvű oktatás terén közel sincsen minden rendben. Szabó professzor szerint 30 évi oktató tevékenység után is az a véleménye, hogy az ismereteket igazán jól csak anyanyelven lehet elsajátítani. Ebbe beletartozik a magyar nyelvű gyakorlati oktatás is, de a törvény, ami ezt biztosítaná, sajnos csak annyit ér, amennyit betartanak belőle.
Az orvosi szakma szépségéről, a felelősségről beszélt dr. Frigy Attila egyetemi előadótanár, az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese, aki hozzátette, hogy a szorgalom és kitartás mellett a kölcsönös bizalom légkörére van szükség, s valamennyien a lehetőségek kihasználására biztatták a hallgatókat.
Dr. Sipos Emese előadótanár, a fennállásának 65. évfordulóját ünneplő Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese kiemelte, hogy ezt a fakultást olyan hallgatók végezték el, akikre büszke lehet az egyetem, majd a kezdők biztatása mellett sikert kívánt a jelen lévő végzősöknek is.
– A több téren történő késlekedés az oktatásügyi minisztérium és az egyetem részéről összehangolt akciót jelent, hogy betereljenek minket ebbe a tanévkezdésbe úgy, hogy megint nem változott semmi. Az egyik tiltakozó akciónk a külön tanévnyitó, amivel jelezni szeretnének, hogy a MOGYE-n nincsenek rendben dolgok. Nem adtuk a nevünket ahhoz, hogy egy-két oktató közülünk vagy a diákszövetség képviselője elmenjen a hivatalos tanévnyitóra, hozzászóljon magyarul, azt a látszatot keltve, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ez az első ilyen akciónk, s a tiltakozást a közeljövőben is folytatni fogjuk. Hogy milyen formában, erről még nem nyilatkozunk – mondta Szabó professzor, a magyar tagozat vezetője.
– Amikor a szenátus megszavazta, hogy a tanársegédi helyeket különválasztják, mivel az akkreditációs bizottságnak tudnia kell, hogy melyik oktató melyik oktatói vonalhoz tartozik, mi azt mondtuk, hogy ez intézkedésnek szép, csak nem tudjuk, hogyan telik meg tartalommal, ami a diákok szintjén a külön csoportokat jelentené. A minisztériumi tárgyalásokon is eljutottunk odáig, hogy nem tudtak ellenvetést felhozni a külön csoportok ellen, ezért azzal érveltek, hogy a szenátus már áprilisban megszavazta az új tanév szerkezetét, ezért a csoportok összetételére nem lehet visszatérni. Holott a tanév szerkezete egy dolog, a csoportok különválasztása viszont egy egyszerű adminisztratív intézkedés, amelynek semmi köze az akkreditációhoz. Innen látszik, hogy érdemi intézkedést továbbra sem óhajtanak foganatosítani – tette hozzá.
Kérdésre válaszolva Szilágyi professzor elmondta, hogy maradt még esélye a tárgyalásnak, de annak, hogy az eredményes legyen, kevésbé. – Minél inkább belemegyünk a tanévbe, és elindul a gyakorlati tevékenység, annál nehezebb a csoportokat különválasztani. A dékáni hivatalok pedig a klasszikus tanévkezdési órarendet és csoportbeosztásokat már elvégezték, de nem a mi elképzeléseink szerint – tette hozzá.
Bár nem így képzelték el ezt a tanévkezdést, Tubák Nimród elnök arról beszélt, hogy a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség több programot dolgozott ki annak érdekében, hogy minél több erdélyi diák válassza ezt a hivatást. A nyílt napok és a próbafelvételi vizsgák mellett 16 kezdő hallgatónak osztottak ki tegnap egyszeri ösztöndíjat biztatásképpen, hogy a jó eredményt elismerik az egyetemen.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Építeni jött ebbe a világba
Százharminc évvel ezelőtt született Kós Károly
Betűjelük, a közismert építészmonogramm ugyanaz: K. K. – Kós Károly mégis alapvetően különbözik Kőműves Kelementől. Hogy a balladába merevített hajdani várépítő miért is lett kőműves, nem tudni, Kós Károly (Temesvár, 1883. december 16.–Kolozsvár, 1977. augusztus 25.) pályaválasztása viszont egyértelmű: sejtjeibe kódolva hozta magával. Egész élete bizonyítja. Elsorolni is sok, mi mindenhez értett, mi mindent tudott: építészmérnöki szakmája mellett író volt, grafikus, betűmetsző, nyomdász, néprajzkutató, újságíró, lapkiadó, politikus, egyetemi tanár, eseményszervező...
Ezermester? Polihisztor? Nem: Kós Károly „egyszerűen csak” ÉPÍTŐ volt. Közösségépítő. Bármibe fogott, bármihez is nyúlt, minden efelé konvergált. Temesváron született, de választott, lelki szülőföldje hamar Kalotaszeg lett: 1912-ben Sztánán, a maga építette Varjúvárban Kalotaszeg címen lapot ad ki. Itt ismeri fel és szereti meg életreszólóan az erdélyiség lényegét, a transzszilván szellemet. Amiről a trianoni döntés után hamar kiderül, hogy hiába létezik ezer esztendeje, az idők folyamán elvásott, megroggyant, düledezőben a vára. Építő után kiált, várja a szakavatott eszet-kezet. Ez a történelmi szükséglet oldja ki Kós Károly sejtjeiből a közösségépítő géneket, és lendíti cselekvésre: 1921 januárjában írja meg Kiáltó Szó című röpiratát, a pontosság kedvéért Paál Árpáddal és Zágoni Istvánnal közösen, de az alapgondolat és a megfogalmazás minden bizonnyal a Kósé lehetett, mivel nagyon hamar, (máig tartóan) az ő nevével forrt össze mindaz, ami a röpiratban szerepel. Valahol aláírtak valamit...
Kilencvenkét esztendő nagyon nagy idő, még a mindig napsütésben, változatlan partok közt csordogáló patakok számára is, nemhogy az aszállyal és áradással küszködő, földcsuszamlásnak és mederrendezésnek kitett folyók térségének – magyarán a huszadik század viharos hullámai közt hánykódó Kelet-Közép-Európának. Ennek ellenére mindabból, amit Kós Károlyék kilencvenkét éve kimondtak, ma is nagyon sok gondolat tökéletesen helytálló. Számomra elsősorban a tehetetlen csodavárást elvető, munkára mozgósító felhívás: „Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol elosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az zárva örökre. Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk, és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket. Tudjuk: miért. (...) És két esztendeje, hogy nem dolgoztunk. De vártunk. Vártuk reménykedve, hívő hittel, hogy felkeljen számunkra a nap: nap-nyugaton! Két esztendeig álmodtunk, és nem akartunk tudni az Életről, aki körülöttünk tusakodva robogott. Nem akartunk látni és hallani, nem akartunk érezni és élni, csak hinni akartunk és bízni és álmodni és csodákat várni, amik majd felébresztenek. (…) Le kell vonnunk a tanulságot; szembe kell néznünk a kérlelhetetlenül rideg valósággal, és nem szabad ámítanunk magunkat. Dolgoznunk kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”
Transzszilvanizmus, fundamentumok
Megérne külön tanulmányt szentelni annak összevetésére, hogyan ötvözi az építészet ősrégi alapszabályait Kós a szónoklattan ugyanolyan nagy múltú szabályaival, ilyesmit viszont olyasvalakitől lehet elvárni, aki egyformán jártas az építészet és a retorika labirintusaiban, jómagam ugyanis csak ez utóbbihoz konyítok valamicskét, előbbihez legfeljebb csodálatom kifejezésével tudok hozzászólni. Az viszont minden Kiáltó Szót olvasó számára világos, hogy Kós nem kártya- vagy légvárakat épít, nem kápráztat el virágfüggönnyel észrevétlenné álcázott romokkal, nem hiteget, nem ígérget, nem pufogtat üres szólamokat: olyan alapokra húzza fel érveinek építményét, ahogy a középkori kőművesek a gótikus falakat rakták. Kós székesegyházának alapja az egyszerűen, közérthetően megfogalmazott transzszilvanizmus, ami aztán kősziklaként tartja a gyulafehérvári határozat megígérte autonómia falait, legvégül kerülnek fel rá a díszítőtornyok is, a magyarázat, hogy az újonnan kibővült állam számára mit is jelent az imigyen megszervezett kétmilliós kisebbség. „A régi Magyarország nincs többé a számunkra; de Erdély, Ardeal, Siebenbürgen, Transsylvania, vagy bármi nyelven nevezte és nevezi a világ: feltámadt és van, aminthogy volt akkor is, amikor azt hittük mi magunk, mert akartuk hinni, hogy nincs, és csak Magyarország van. Akkor is volt, de most is van, és akárhogyan is akarja akármilyen akarat, lesz örökkön-örökké! (...) A fundamentum, amire nyugodt lelkiismerettel és bízó lélekkel építhetünk: kétmillió magyar. (...) Mi, kétmillió dolgozó, adózó, anyagi és kultúrértékeket produkáló polgár, felséges gyarapodása vagyunk Romániának. De mi, kétmillió nem dolgozó, improduktív, gyűlölködő, alattomos belső ellenség: borzalmas rákfenéje vagyunk Romániának. Nyíltan és őszintén valljuk azonban: inkább vagyunk lojálisak, mint rebellisek, inkább építők, mint rombolók, inkább nyílt barátok, mint titkos ellenségek. (...) Kétmillió magyarra, mint fundamentumra akarjuk felépíteni az új keretek közt nemzeti autonómiánkat, melynek egy részét saját szabad elhatározásból ígéri nekünk Románia szentesített törvénye: a gyulafehérvári határozat, más részét megszerzi egyfelől akaratunk és erőnk, másfelől Románia józan belátása. (...) Mert mi, magyarok megsemmisülhetünk – bár ez nem valószínű –, és eltűnhetik Erdély földjéről a szász is, de élni fog akkor is Erdély, mert geográfiai egyéniség, gazdasági egyéniség, históriai szükségesség.”
A magunk bajait magunknak kell megoldanunk
Igen, kilencvenkét esztendő nagy idő, az 1921-es bizalom azóta már többször csalatkozott, s bár mindig újra feltámadt, mindig arcul csapták. Közben pedig a szászok „elfogytak” Erdélyből, mutatóban ha van még néhány. Meddő kísérlet volna azzal eljátszani, hogy vajon ma, az 1921-eshez sokban hasonló, de nagyon sokban egészen más körülmények között Kós Károly, vagy egy hozzá hasonlóan nagy építő miként vélekedne. Az ilyenfajta feltevések nem vezetnek sehová. És éppen manapság nem is olyan az erdélyi közhangulat, hogy vidáman el lehessen játszadozni különféle feltevésekkel. De akárhonnan is nézzük, bármennyire is lássuk és átlássuk a helyzet rózsáktól teljesen mentes kopár voltát, az kétségtelen, hogy meg sem közelíti az 1921-es tragikumot. Szóvirágok helyetti szorgalmas építkezésre viszont épp azért (vagy annál inkább?!) szükség van. Érdemes hát egy kicsit újraolvasni Kós Károly gondolatait. Bárhogy számolom, kimondottan szépirodalmi műve aránylag kevés: a Gálok kisregény inkább előtanulmány a Varju-nemzetséghez, még aránylag kiforratlan, nem véletlen, hogy a legkevésbé népszerű Kós-mű. A Budai Nagy Antal históriája viszont már ízig-vérig transzszilvanista írás: erdélyi történet, az 1437-es bábolnai felkelés rövid előzményei és tragikusan rövid lefolyása. Mintha csak a Kiáltó Szóban elmondottakat akarta volna illusztrálni Kós, csak mindenféle szájbarágást, didakticizmust mellőzve. Van a kisregénynek egy nagyon fontos, nagyon elgondolkodtató mondata: amikor a felkelők vezetői rádöbbennek, hogy esélyeik alig vannak a püspöki seregekkel szemben, egyikük felveti, hogy talán segítségül kellene hívni a királyt. A válasz gyors és egyhangúlag mondott: a király messze van! Kós építő szellemű transzszilvanizmusának ez a lényege: a magunk bajait magunknak kell megoldanunk. Nem siránkozni és kéregetni senkitől, aki nem érti, mert nem is értheti igazán az adott helyzetet. Ez a meggyőződés vezérelte, amikor 1924-ben az elzárt határok miatt kiadó(k) nélkül maradt erdélyi írók élére állva megalakította az Erdélyi Szépmíves Céhet, majd két év múlva a helikoni közösség alakításában is oroszlánrészt vállalt, illetve Áprily Lajos 1929-es távozása és Kuncz Aladár 1931-ben bekövetkezett halála után felvállalta az Erdélyi Helikon szerkesztését is. Közben megírja a székely népballadák világát idéző, gyönyörű regényét, a Varju-nemzetséget, a Magyar Néppárt színeiben képviselő, 1938-ban a második világégés küszöbén megírja a Szent István uralkodásáról szóló Az országépítő című regényt, 1940-től 1953-ig a mezőgazdasági főiskolán mezőgazdasági építészetet tanít, majd aktív részt vállal a Kolozsvári Református Egyházkerület presbiteri testületében – egyszóval épít. Mindig minden területen.
Lehet, hogy mások másképpen fognak tisztelegni a nagy Építő előtt, születésének 130. évfordulóján, én író- és eszmetársához, Áprily Lajoshoz fordulok segítségül. Annál is inkább, mivel Tetőn című versét már a megjelenésekor Kós Károlynak, a transzszilvanizmus megfogalmazójának ajánlotta. Nem véletlenül: „Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól. / Itt fenn: fehér sajttal kínált a pásztor. // És békességes szót ejtett a szája, / és békességgel várt az esztenája. // Távol, hol már a hó király hódít, / az ég lengette örök lobogóit. // Tekintetem szárnyat repesve bontott, / átöleltem a hullám-horizontot,// s tetőit, többet száznál és ezernél – / s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély...”
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Szászavinc: az elsüllyedt falu
Szászavinc nevét 1825-ben említette először oklevél Válye-Vintz néven. 1835-ben Szasza Lupsii, 1854-ben Szásza-Lupsa-Vincze, 1888-ban Sászavincza, 1913-ban Szászavinc néven írták. A trianoni békeszerződés előtt Torda-Aranyos vármegye Torockói járásához tartozott.
Nicolae Ceauşescu 1977-ben engedélyezte a veresvölgyi réz kitermelését. Kezdetben a helyiek is támogatták a bánya megnyitását, azt remélve, hogy meggazdagodnak. De nem egészen az történt, amire sokan számítottak: a ’80-as évek elején a román állam 300 család tulajdonát sajátította ki Szászavincen. A földjükért kapott kevés pénz, pedig alig fedezte egy új otthon építésének költségeit. Az 1989-es román forradalom előtt még több mint 3000 ember dolgozott a rézbányában, mára már csak alig 200.
A bányahordalék áradása 1986-ban kezdődött, ekkor még több mint 1000-en laktak a településen. Jelenleg a vörös színben „pompázó” tó ellepte a falu nagy részét. Az egykori Szászavinc körüli területen jelenleg kb. 20 személy él.
„Az első rossz jel az volt, mikor a meggy és a cseresznye elszáradt. Érezték a mérget, ami akkor még csak a föld alatt volt. Ez után a patakok vörösek lettek, mintha vérré vált volna a vizük.” – meséli a most is ott élő Nicolaie Praţa, akinek a portája egy kis sziget két mérgezett patak között.
A Környezetvédelmi Minisztérium legfrissebb felmérése szerint kb. 15 millió euró kellene a katasztrófa sújtotta vidék teljes helyreállításához. A zavaros vizű tóból kiemelkedő görögkatolikus templom tornya bizonyítja, hogy valaha itt egy falu állt. Nem is csoda, hogy még a legnépszerűbb hollywoodi sztárok is csatlakoztak a verespataki aranybánya megnyitása ellen, nehogy újra megtörténhessen egy hasonló katasztrófa.
Hajner Gyula
szeretlekmagyarorszag.hu
Erdély.ma

Meglátni a másikat
Elkezdődött a tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Kedden délelőtt elkezdődött a 2013/2014-es tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. A hagyományosan jó hangulatú tanévnyitó idén sem veszített szükségszerű lazaságából, az esős idő ellenére is jókedvű arcok vették birtokba a Köteles utcai Stúdió Színház előadótermét, akik – kezdésképpen – együtt énekelték tanáraikkal a Gaudeamus igiturt.
A teljes telt házas közönséget Harsányi Zsolt rendező, az intézmény tanára üdvözölte, majd Molnár Tünde orgonajátékát követően Sorin Crisan rektor lépett a mikrofonhoz. Beszédében a nézés, illetve látás fontosságát, valamint a kettő közötti különbséget hangsúlyozta ki. – Nézzük egymást és a néző is nézi a színészt. De a vizuális, belső felismeréshez a nézés nem elég. Látás kell hozzá. Látás, amely helyet hagy bennünk a másiknak. Reméljük, hogy a mostani elsőéveseket sokan fogják látni majd. Hogy neves színművészek, színházi szakemberek lesznek és büszkék lehetünk arra, hogy a tanítványaink voltak.
Kós Anna, a magyar művészeti kar dékánja elmondta: a zökkenőmentes tanévkezdés nagyon sok munkával jár. Kell hozzá infrastruktúra, kellenek épületek, jó tanterv, elkötelezett tanárok és mindenre elszánt hallgatók. – A két utóbbi tényezővel soha nem volt gondunk. Ezt az állítást rengeteg dologgal alá lehet támasztani, például a tavalyi uniós felmérő bizottság rendkívül pozitív értékelésével. De ennél is fontosabb, hogy diákjaink szinte százszázalékban az itt tanult szakmájukban helyezkedtek el, avagy azon szakterületen tanulnak tovább. A meghirdetett helyeink felteltek, sok elsőévesünk van. Az idén alapképzésben színészmesterség, bábszínész, mozgásművészet, teatrológia, audiovizuális kommunikáció és multimédia, valamint zenepedagógia szakokon indítottunk évfolyamokat, három szakon magiszteri képzés veszi kezdetét: színészmesterség, rendezés, valamint teatrológia-művelődésszervezés – árulta el Kós Anna, miközben felolvasta az elsőévesek névsorát.
Oana Leahu, a román nyelvű kar dékánja hozzátette: – Isten hozta önöket az egyetemen. Ez nem Bukarest és nem Budapest. Nem ígérhetjük a csillogást. Senkiből nem csinálunk sztárt, azt mindenkinek magától kell elérnie. Mi azonban megtanítjuk önöknek, hogy hogyan hozzák ki a legjobbat önmagukból, hogyan fejlesszék tökélyre képességeiket, hogyan legyenek nagyszerű színészek, színházi emberek – mondta Oana Leahu, aki rövid beszédében Valeria Covatariura, az intézmény volt rektorára és Lohinszky Loránd színművészre, az egyetem néhai tanárára egyaránt emlékezett.
A tanévnyitó ünnepség Molnár Tünde orgonajátékával és az intézmény kórusának énekével zárult, majd a hallgatók birtokba vették termeiket. Elkezdődött a színis tanév.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely)

Egy „keresztelő” margójára
A Kolozs Megyei Tanács hétfői ülésén a vártnál nagyobb vihart kavart a felújítás alatt álló szamosfalvi repülőtér új nevének megválasztása a jelenlegi hivatalos Kolozsvár-Napoca Nemzetközi Repülőtér helyett.
A vita Vákár István, a megyei tanács alelnökének felszólalását követően robbant ki, aki logikus érvelés kíséretében a Mathias Rex nevet javasolta. Elmondta, először Hermann Oberth-re gondolt, a nagyszebeni születésű híres fizikus és űrkutatóra, és aki a kolozsvári egyetemen is tanult, itt mellszobor őrzi emlékét, de a második világháború idején a V-2-es rakétaprogramban való részvétele miatt a helyi zsidó közösség ellenkezést mutatott iránta. Corvin Mátyás viszont tagadhatatlanul kolozsvári születésű, művészetpártoló híre európai szintű, a legnagyobb magyar királyt részben magukénak valhatják a románok, a csehek és az osztrákok is, minden szempontból méltó lehetne arra, hogy a kolozsvári nemzetközi reptér névadója legyen.
Több sem kellett az USL-s megyei képviselőknek, akik az Avram Iancu név mellett kardoskodtak. Azzal vádolták azokat, akik a nemzetiségi jellegű viták elkerülése érdekében inkább mellőzték volna a repülőtér nevesítését, hogy vannak jó és rossz románok, akik tudják, illetve nem tudják, hogy a nagy történelmi pillanatokban bölcs döntéseket kell hozni. A „rossz román” megjegyzésre felfortyant a PDL-s ellenzék, hosszú percekig tartott az adok-kapok. Vákár Istvánnak arra a kijelentésére, hogy ha az Avram Iancu név marad, akkor legalább az mindenkit a kisebbségi sors megpróbáltatásaira emlékeztethet, azonnal érkezett egy kioktató replika: a románok Erdélyben sosem voltak kisebbségben. A közismerten legszélsőségesebb USL-s tanácsos, Dan Canta követelte, hogy nyílt szavazással döntsenek a Vákár-féle indítványról, mármint a Mathias Rex névről, és annak eredményét széles körben propagálják, hadd tudja meg a világ, ki a jó román, és ki nem. Ötletét elfogadták, Vákár István javaslatát tizennégyen támogatták, hárman tartózkodtak, és tizennyolcan mondtak nemet.
Avram Iancu kontra Mátyás király? Ez még mindig kérdés Kolozsváron? Vagy ismét a nacionalista érzelmek felkorbácsolására alapozó pártérdekek kerekedtek felül? A vita még nem dőlt el, a végleges határozathoz hiányzik a prefektúra és a városi önkormányzat rábólintása.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Fejlődik a magyar oktatás a BBTE-n
Derűs hangulatban nyitották meg az új tanévet hétfőn a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE).
A magyar tagozaton növekvőben van a diáklétszám, beindult az egyetem szakkollégiuma, a tanári kar fiatal kollégákkal bővült, illetve számos oktató előre tudott lépni az egyetemi ranglétrán – sorolta a Krónika kérdésére az újdonságokat Soós Anna rektor-helyettes, a BBTE magyar tagozatának vezetője. „Ez azt jelenti, hogy a felvételi rendszer, amelyet alkalmaztunk még vonzóbbá tette az egyetemet. Nem ijedtek meg a diákok, komolyan gondolták, és reméljük, hogy miután sikeresen felvételiztek, megbecsülik a helyüket és kisebb lesz a lemorzsolódás” – értékelte a felvételi eredményét Soós Anna.
Fontos fejleményként említette, hogy beindult a szakkollégium, amelynek szerepe, hogy összefogja a kutatásban részt vevő diákokat. Mint részletezte, ebbe szaktól függetlenül a legjobb diákok kerülhetnek be, akik egy bizonyos, általuk választott témát kutatnak. Erre eddig is volt lehetőség, de most már együtt is lakhatnak, hiszen idéntől használhatják a számukra fenntartott bentlakást. Egyelőre nem fér be ide valamennyi kutató diák, de a jövőben bővülhet a férőhelyek száma.
A szálláshelyekre másodévtől kezdve valamennyi diák pályázhat. Az elöljáró szintén az idei eredmények közé sorolta, hogy a BBTE magyar tagozata meghívást kapott a Magyar Rektori Konferenciára, ahol a határon túli bizottságban képviselhetik a felsőoktatási intézményt. Kérdésünkre Soós Anna arról is beszámolt, hogy az egyetem ingatlanfejlesztésre és -karbantartásra is készül. A legnagyobb beruházás idén a sportpark renoválása lesz, az elhanyagolt sportpályákat újítják fel. Ezen kívül a Farkas utcai főépület pincéjében található laboratóriumokat is korszerűsítik, a munkálatokat pályázati pénzekből finanszírozza az egyetem.
A magyar tagozat tanévnyitóján Szilágyi N. Sándor nyelvész tartott nagysikerű előadást Metaforák és elmevírusok címmel, mely, mint kiderült, egyben búcsúelőadása is volt a nyugalomba vonult egyetemi professzornak. Soós Anna rektor-helyettes beszédében úgy fogalmazott: olyan egyetemre jöttek a hallgatók, ahol megtanítják őket gondolkodni. „Figyelembe véve, hogy gondolkodni csak gondolkodó tanárok taníthatják meg a diákokat, büszkék vagyunk arra, hogy ezt a kritériumot messzemenően teljesítjük. Ahogy Eötvös Loránd fogalmazott: ez annak a feltétele, hogy egy egyetem egyetemnek nevezhesse magát” – summázta diákoknak szán üzenetét Soós Anna.
A diploma nem elegendő
Kevésbé derűs hangot ütött meg a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kara magyar tagozatának kari tanévnyitóján Salat Levente dékán-helyettes, aki beszédében rossz hírként említette azt az egyre inkább érvényesülő tendenciát, miszerint a felsőoktatás a fiatalok körében tapasztalható munkanélküliség egyik jelentős forrása. „Szembe kell nézniük azzal a realitással, hogy nehezen tudnak majd munkát találni” – készítette fel a hallgatókat a jövőre a magyar tagozatért felelős dékán-helyettes, rámutatva: a diploma önmagában semmit sem jelent. Jó hírként értékelte azonban, hogy a probléma megoldásának kulcsa jórészt a diákok kezében van, hiszen, mint fogalmazott, a tudás természete, hogy megtalálja az önérvényesítés módját.
Rámutatott: a karon tanulók a társadalom számára legfontosabb szakmákat választották, hiszen egy társadalomban hiába vannak felkészült orvosok, mérnökök, ha nincsenek a közügyeknek jól képzett intézői: előbbiek elmennek Nyugatra, ahol könnyebben tudnak érvényesülni, ahogy ez Romániában, az erdélyi magyar társadalomban is tapasztalható. „Semmilyen más kiút nincs egy térség számára, mint a közügyek intézőinek megfelelő felkészítése, versenyképes tudással való felruházása” – vonta le a következtetést Salat Levente.
Kiss Előd-Gergely, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

Szekus módszerekkel ijesztgetik az egyházakat?
Történelemhamisítók és szennylapok célkeresztjében
November hetedikére napolta el a bíróság azt a tárgyalást, amely évek óta egyre csak húzódik a váradhegyfoki premontrei rend és a váradi önkormányzat között az egykori premontrei gimnázium visszaigénylése kapcsán - tudtuk meg tegnap Fejes Rudolf Anzelm prépostprelátustól.
Az évszázados hagyományokkal rendelkező szerzetesrend hosszú évek óta harcol saját, a kommunizmusban elkobozott, államosított vagyonáért, és mint megtudtuk, mostanában egyre több furcsa, a bolsevik terror módszereire emlékeztető kellemetlenség éri mind a rend tagjait, mind azokat, akik mellettük állnak a pereskedésben. A premontrei szerzetesrendnek amúgy több olyan ingatlanja van Nagyváradon és a közeli településeken (Félixfürdőn, Püspökfürdőn és Váradszentmártonban), amelynek tulajdonjogát érvényes dokumentumokkal tudják is bizonyítani, azonban az elmúlt hónapok során nyilvánvalóvá vált, az egykori tulajdonosok bizonyítékát a román törvényhozók nem akarják figyelembe venni. A váradhegyfoki premontrei rendnek jelenleg tizenkét visszaigénylési pere van folyamatban.
Történelemhamisítók és szennylapok célkeresztjében
Az egyik ilyen, évek óta húzódó visszaszolgáltatási ügy az Úri (ma Roman Ciorogariu) utcában levő egykori híres premontrei gimnázium, a mai Mihai Eminescu Főgimnázium épületének visszaigénylése. Az impozáns iskolát az önkormányzat nem akarja visszaszolgáltatni, s beletekintve a hosszas pereskedés kétségtelenül meghökkentő részleteibe, kiderül, hogy a történelemhamisítástól kezdve, a kommunista diktatúrában hozott szabályokra való hivatkozásig, semmitől sem riadtak eddig vissza, hogy a magyar szerzetesrendtől elrabolt épületet megtartsák. A helyi román bulvármédia pedig sajtóetikát és emberi jóérzést mellőzve gusztustalan és valótlanságoktól hemzsegő cikkekben támadja magát a rendet, a magyarokat, a főapátot, illetve azokat a jogi szakértőket, akik a gimnázium visszaszerzésében kollaborálnak az egyházzal.
Úgy tűnik, jogilag elfogadható érvek híján a megfélemlítés és lejáratás kommunista örökségét sem vetik meg az önkormányzat Szociálliberális Szövetséghez ( USL) tartozó vezetői, így eshet meg egy EU-tagállamban, hogy a rend megbízott jogászát megtámadták a nyílt utcán, amikor az levéltári kutatásokat akart végezni, majd ordenáré hangvételű cikkeket írtak róla az egyik helyi bulvárlapban. Tegnap megtudtuk, a váradhegyfoki premontrei szerzetesrend feljelentést tett a Bihoreanul nevű hetilap ellen, melyben olyan cikkek jelentek meg a közelmúltban a rendről, illetve a folyamatban levő perekről, melyek nemhogy kimerítik a becsületsértés fogalmát, de köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Többek között olvasható a lapban, hogy a rend végérvényesen elvesztette a félixfürdői ingatlanokat tárgyaló perét, és ez - mint a főapát elmondta - azért is hamis állítás, mert még csak nem is volt tárgyalás erről. Hogy honnan szedte a cikk írója ezt az állítását, esetleg előre közölték vele a majdani per előre meghozott döntését valami titkos(szolgálati) fülesek, egyelőre nem derült ki. De az is előfordult már, hogy egy-egy tárgyalás közeledtével sötétített ablakú autók kezdtek el ácsorogni a váradi premontrei rendház mellett, valakik árgus szemekkel figyelték, figyelik a főapátot, illetve a hozzá betérőket.
Feltámasztott kommunista paktumra hivatkoznak
Erről a perről tudni kell, hogy évekkel ezelőtt a szerzetesrend a bíróság elé terjesztett olyan bizonyítékokat, amelyek egyértelműen igazolják, hogy a szóban forgó ingatlan törvénytelenül, egy rektifikációnak nevezett telekkönyvi bejegyzéssel került a román állam tulajdonába. Rektifikáció útján azonban tulajdont nem lehet szerezni, mivel a rektifikáció jogi fogalma kizárja, hogy a tulajdonos személye megváltozzék. Tehát a gimnázium egykori átírása az egyházéból állami tulajdonba (kárpótlás, kompenzáció vagy akár etatizáció nélkül) egyszerűen törvénybeütköző. A per során kiderült, a váradi önkormányzat végül is semmivel nem tudta megcáfolni azt, hogy a gimnáziumépület a premontrei rendé, csupán azzal a gyanús kiadvánnyal, amelyet az egykori, szélsőségesen nacionalista-vasgárdista professzor, Onisifor Ghibu írt, aki több magyarellenes megnyilvánulása mellett különösen hírhedtté vált azáltal, hogy a magyar történelmi egyházak vagyonait gátlástalanul átjátszotta a román kommunista pártnak. Az Ilie Bolojan vezette váradi önkormányzat ezt az irományt akarta eleinte dokumentumértékű bizonyítékként állítani a bíróság elé, azonban a pereskedés során kiderült, a vasgárdista víziókat felsorakoztató "remekművet" még a román törvényhozás sem tekinthette hitelesnek, hiszen azt annak idején pont a román királyság egykori jogászai nyilvánították semmisnek. Bolojanék ezt követően újabb hajmeresztő érvelésekkel álltak elő, többek között azzal, hogy a premontrei gimnázium sosem volt a váradi premontreieké, ugyanis az a francia forradalom idején csehszlovák (!) tulajdonba került, s mivel a kommunista érában, 1961-ben Románia és Csehszlovákia kommunista vezetői megállapodtak, hogy egymással szemben semmilyen követelésük nincsen, így a gimnáziumot sem lehet visszakérni. A több mint bizarr érvelés kiókumulálóit, úgy tűnik, cseppet sem zavarja, hogy azóta nemcsak a kommunista párt szűnt meg hivatalosan, de Csehszlovákia is felbomlott. Ezzel a laikus szemmel is nevetséges érveléssel azonban egyből kiviláglott, hogy a Ghibu-féle telekkönyv-átírásoknak soha semmi jogosultságuk nem volt, noha eddig az önkormányzat erre hivatkozott. Ezzel párhuzamosan nyilvánvaló lett az is, hogy a premontreiek már 1937-ben fellebbeztek Ghibu telekkönyv-módosítása, azaz hamisítása ellen, és ennek az ügynek a tárgyalása azóta sem ért véget, noha 1958-ig rendszeresen küldtek idézést a rendnek, amely akkor éppen be volt tiltva Romániában, így semmiképpen nem jelenhetett meg a bíróság előtt. Az 1937-es fellebbezés tehát nem évült el, mivel Románia csatlakozott az EU-hoz, a hasonló eseteket szabályozó jogharmonizáció szerint folytatni kell a pert, Európa legrégebb óta húzódó perét. Ha minden jól megy, nem történik újabb halasztás, november elején folytatódik Európa legrégebben húzódó pere. Hogy addig - titokzatos megrendelésre - hány magyarellenes és egyházgyalázó cikk jelenik még meg, és hány sötét ablakú "nosztalgiaautó" fog álldogálni "véletlenül" az Úri utcai rendház előtt, nem tudhatjuk. Mint ahogy azt sem, hogy a nemzetközi fórumok előtt is ismeretes furcsa romániai egyházi ingatlanügyek mikor fognak végre megoldódni, hiszen vitathatatlan, hogy amíg a kommunisták által elrabolt vagyonok nem kerülnek vissza egykori jogos tulajdonosaikhoz, addig nem beszélhetünk arról, hogy Romániában megszűnt az egykori vörös diktatúra és demokrácia van.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Büntetésbe torkollott a kétnyelvűsítési akció
Ezerötszáz lejes büntetést róttak ki csütörtök délelőtt Lakó Péterfi Tündére, aki társaival immár másodjára osztogatott kétnyelvű ártáblákat Marosvásárhelyen a volt November 7. lakótelep piacán. A helyi rendőrség parancsnoka szerint uszítás a célja a kétnyelvűsítésnek, és amúgy „sem szabad engedély nélkül szórólapozni”.
Lakó Péterfi Tünde néhány marosvásárhelyi lakossal együtt olyan táblákat készített, amelyeken román és magyar nyelven szerepelt a termékek neve, és ezeket osztogatta szombaton a volt November 7. lakótelep piacán. A napokban mi is ellátogattunk a szóban forgó piacra, és megkérdeztük a termelőket, mit szólnak a táblákhoz. Mindannyian örültek a kezdeményezésnek, többen igényeltek újabb táblákat. Az aktivisták ezeket akarták pótolni csütörtökön, ám ottjártukkor a szombati táblák hűlt helyét találták. A termelők sajnálkozva vonogatták a vállukat, s mondták, hogy a piacigazgatóság levétette velük azokat.
A táblák hiánya mellett a rendőrség is „meglepte” Lakó Péterfi Tündét, 1500 lejes büntetést szabott ki rá, amiért nem volt engedélye „szórólapok” osztogatására. A hölgy nem írta alá a rendőrségi jegyzőkönyvet, és nem áll szándékában kifizetni a büntetést. Jelen pillanatban azon gondolkodik, hogy ügyvédet fogad, és úgy viszi, ha kell, egyre magasabb és magasabb szintre az ügyet. „Nem az én személyen a lényeg itt, hanem az ügy. Én ismerős árusoknak, akiktől nap mint nap vásárolok, adtam ajándékot, amelyet ők szívesen elfogadtak, a rendőrség meg szórólapozásként értékeli ezt az egészet, és pénzbüntetéssel sújt” – mondta felháborodottan az akció kezdeményezője, aki nem hiszi, hogy bárkinek is ártott volna a kétnyelvű terméktáblákkal.
A Székelyhon.ro megkeresésére a helyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean először úgy nyilatkozott: a büntetésnek nincs etnikai indítéka, részéről lehetnének akár oroszul is azok a táblák. Később azonban idegesebbé vált a hangja, s úgy értékelt: azzal, hogy a magyar volt a két nyelv egyike, etnikai feszültséget gerjesztett az aktivista. „Tudta nagyon jól, hogy engedélyre van szüksége ahhoz, hogy szórólapokat és egyéb reklámanyagokat osztogasson. Ha a hölgy megpróbál nemzetek közötti problémákat előidézni Vásárhelyen, semmi esélye, mert a marosvásárhelyi románok és magyarok értelmes emberek” – mondta kurtán a rendőrfőkapitány, majd elköszönt és letette a telefont.
Az ügyben a Magyar Nemzet újságírója, Szőke László már feljelentést is tett az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, ugyanis a Magyarországon dolgozó újságíró szerint is jogtalanul tiltották be Marosvásárhelyen a kétnyelvű táblákat, ugyanakkor mondvacsinált okokra hivatkozva meg is büntették a kezdeményezőket.
A Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba megkeresünkre elmondta, a regionális nyelvek chartája alapján (amelyet Románia is ratifikált, azaz jóváhagyott és beépített saját törvénykezésébe) a piaci árusnak, magáneladónak kötelessége, hogy termékeit több nyelven (az ország hivatalos nyelvén és az adott régióban használatos nyelveken) feliratozza, a romániai közigazgatási törvény szerint azonban – amely kimondja, hogy minden olyan településen, ahol egy adott kisebbség számaránya eléri a 20%-ot, az adott kisebbség nyelvén is közzé kell tenni a közérdekű információkat – nem, mivel a piaci árulásra nem vonatkozik. „A 137-es törvény értelmében senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés amiatt, hogy esélyegyenlőséget kér. Senkit nem lehet megbírságolni azért, mert jogait kérte. Márpedig a jogok betartásának bárminemű követelése beletartozik a szólásszabadságba, és mint ilyen, a kétnyelvű táblák kihelyezése is a jogok gyakorlatba ültetésére, ez esetben a kétnyelvű feliratok szükségességére hívta fel a figyelmet” – mondta Asztalos Csaba.
Becze Dalma
Székelyhon.ro

A minisztérium elvicceli az orvosi egyetem ügyét
A Marosvásárhelyi Orvosi és a Gyógyszerészeti Egyetem magyar oktatói és néhány diákja a múlt héten az Oktatási Minisztériumban jártak, megoldást várva az intézmény két és fél éve húzódó problémájára. A szaktárca viszont az egyetemi autonómiára hivatkozva elzárkózott attól, hogy beleszóljon a különálló departamentum megalakításába, így az idén sem élhet törvényes jogával és nem szerveződhet külön oktatási csoportba a magyar diákság. Időközben pedig az új tanév is elkezdődött, amely évnyitóját a magyar és román tanárok, valamint hallgatók külön helyszínen tartották.
Dr. Szabó Béla, a MOGYE magyar tagozatának vezetője szerint egybehangolt akció zajlik a szakminisztérium és a bizottságok között a magyar tancsoport megalakítása ellen. „Egységes kiállással be szeretnének terelni minket az új tanévbe, közben holmi látszatintézkedéseket foganatosítani, amit el tudnak majd a médiában könyvelni, ám a lényegi változtatást mindenképp el szeretnék kerülni” – állítja a professzor. Kifejtette, hogy az első érdemi változás a magyar csoport megalakítása lett volna, amit a román többségű szenátus elutasított. És bár elviekben elfogadta a testület, hogy a tanársegédek bérlistáján is megjelenjen, hogy a magyar, illetve a román vonal oktatói, Szabó szerint a gyakorlatban ez mindennapos alkudozásnak lesz a tárgya.
Látszatmegoldást akarnak
Köztudott, hogy az oktatási tárca könnyen meg tudná oldani a helyzetet, ha hajlandó lenne erre. Viszont Szabó szerint az csak látszatmegoldásokat foganatosít. „Az elmúlt két és fél év alatt négy beadvánnyal fordultunk a minisztériumhoz, de soha nem kaptunk írásbeli választ egyetlenegyre sem. A múlt heti tárgyaláskor, amikor a tárcavezető azt állította, hogy nem szólhat bele az egyetemi autonómiába, akkor rákérdeztem, hogyha írunk még egy beadványt, akkor most az egyszer fogunk-e rá hivatalos választ kapni. Erre kínos szünet volt a válasz, utána pedig egy viccel terelte el a témát, és az egyetemet övező problémának a megoldatlanságát Király András, oktatási államtitkárra próbálta hárítani. Innen is a látszik, hogy a szándékok mennyire komolyan részükről” – véli Szabó Béla.
A professzor azt is hozzátette, hogy minden eltelt nappal csökkennek a magyar tagozat létrehozásának esélyei, a hatalmon lévők pedig szisztematikusan erre játszanak. Nem látványosan, hanem maszatolva, nem túl nagy botrányt okozva. „Miközben időhúzásra játszanak, az egyetemen, román oldalon próbálnak bebetonozni bizonyos pozíciókat, hogyha valamikor tényleg engedni kellene, akkor kedvező pozícióból tárgyalhassanak. Ezt példázza az oktatói létszámaránynak az eltolódása is” – hívja fel a figyelmet Szabó Béla. Polgári engedetlenség lépései következnek
Szabó Béla elmondta, hogy a kilátásba helyezett polgári engedetlenség eszközeivel élni fognak. Az első volt a külön tanévnyitó megszervezése, jelenleg pedig zajlik az aláírásgyűjtés a diákok körében, amely szerint már a tavaly 1200 diák kézjegyével igazolta, hogy külön oktatási formában szeretne tanulni, idén pedig aktualizálják a listát az újonnan érkezett hallgatókkal. Szabó professzor biztosított arról, hogy a következő megmozdulásokról időben értesítenek.
Nőtt a román diákok száma az egyetemen
Arra a kérdésünkre, hogy az egyetemen zajló több mint két éves hercehurca miatt csökkent-e a magyar jelentkezők száma az elmúlt évekhez képest, Szabó Béla elmondta, hogy nem az intézménybe iratkozó magyar diákok száma csökkent, hanem a román hallgatók száma nőtt.
„Ezt demográfiai adatokkal lehet alátámasztani, amelyre szülészként rálátásom volt, és tudom, hogyan alakultak a húsz évvel ezelőtti demográfiai mutatók. Ennek a következményét érezzük most. Köztudott, hogy 1990 után engedélyezték a terhességmegszakítást, és akkor drasztikusan visszaesett a születésszám, ez pedig ’93-’94-ben csúcsosodott ki. Jelenleg ez a generáció ért el abba a korba, hogy egyetemre készüljön. A másik oka annak, hogy a MOGYÉ-re jelentkező román diákság részaránya nőtt, az egyrészt az, hogy a kolozsvári orvosi egyetemen három éve nem írtak ki tandíjas helyet román nyelvű hallgatók számára, a másik magyarázat pedig az, hogy a vásárhelyi intézményben valamelyest könnyebb a felvételi, hisz csak egy tantárgyból kell megméretkezniük a diákoknak, míg Kolozsváron két tantárgyból is be kell bizonyítsák tudásukat. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a MOGYÉ-re kanalizálódik a román diákság nagy része. Ugyanakkor nem vélem általános jelenségnek azt, hogy a tanintézmény körül kialakult <> elriasztaná az egyetemről az orvosnak, fogorvosnak, gyógyszerésznek készülő fiatalokat” – szögezte le az egyetem magyar tagozatának vezetője.
Pál Piroska
Központ
Erdély.ma

Szórványösztöndíjra pályázhatnak a bánsági magyar diákok
Temes – A temesvári Magyar Hagyományok Napjáról, a szórványösztöndíj-rendszerről, helyi kirendeltség létrehozásáról, a Bánátikum márkanévről, a Temes és Hargita megyei önkormányzati találkozó megszervezéséről folytatott egyeztetést az elmúlt hét végén Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa Programok és Alárendelt Intézmények Vezérigazgatóságának vezetője, az Összetartozunk közösségépítő program felelőse a Temes megyei partnerekkel. A találkozón részt vett Molnár Zsolt Temes megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő, Halász Ferenc, a Temes megyei RMDSZ elnöke és Sütő-Udvari Magda, a Reconstructio 2005 Egyesület elnöke is. Molnár Zsolt az október 19-re tervezett Magyar Hagyományok Napjának programjavaslatát ismertetve kérte a Hargita megyeieket, hogy segítsenek gazdagabbá tenni a rendezvényt. A szórványösztöndíj-rendszert e hónapban hirdetik meg a partner szórványmegyékben, így Temes megyében is. A tanulmányi ösztöndíjra 5–8. és 9–12. osztályos diákok pályázhatnak, a közösségépítő ösztöndíjra a középiskolások mellett egyetemisták jelentkezését is várják.
A még hatékonyabb együttműködés érdekében a felek fontosnak tartják egy területi iroda létrehozását, hogy egy ott élő, a helyi problémákat jól ismerő személy segítse a munkát. Ugyanakkor szó esett a Bánátikum márkanév létrehozásáról, amiben ugyancsak segíthet Hargita megye, hisz a megyei tanács által levédett Székely termék jó példaként szolgálhat.
A megbeszélésen körvonalazódott a Marossy Zoltán, a Geml József Társaskör elnöke által kezdeményezett Temes és Hargita megyei önkormányzatok találkozója is, amely a két megye települései közti testvérkapcsolatok kialakítását segítené elő.
A jövő év kiemelt eseményének a Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozatot tartják – hangzott el a megbeszélésen.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Borboly Csaba
TÜKÖRBE NÉZVE
Az összefogás a kulcs
Tőkés László a lista második/harmadik helyén, ötödik helyen pedig egy MPP/SZNT-s jelölt. Borboly Csaba szerint ez nyerő összeállítás lehetne az EP-választásokra.
Áprilisban azt írtam, hogy ötszázezer magyar szavazat kell ahhoz, hogy komoly politikai szereplő maradhasson az RMDSZ. Írásom legfontosabb megállapítása az volt, hogy az RMDSZ-nek be kell látnia: a megalapítása óta folyamatos szavazói lemorzsolódás megállításának egyedüli módja, ha fontos kérdéseket újragondol.
Az a megállapítás, hogy bizonyos dolgokat újra kell gondolni, az adott helyzetben enyhe, tapintatos megfogalmazás. A szervezet folyamatosan távolodik el választóitól, azok is tőle, és ezt a folyamatot meg kell állítani, a távolodást közeledéssé kell alakítani.
Közeledni nemcsak a választókhoz kell, hanem a történelmi egyházakhoz, a civil szférához, a politikai riválisokhoz, a román és magyar sajtóhoz, mindenkihez. Egyre magányosabb az RMDSZ, egyre több az ellensége, egyre többen várják, hogy mikor bukik orra, és ez nagyon nem jó.
Tükörbe kell nézni
Az RMDSZ az egyetlen szereplője a romániai politikának, amely 24 éve változatlanul talpon áll, és amelyben nem voltak törések. Ez önmagában üdvözlendő, és erre büszkék lehetünk, ugyanakkor ez természetes is egy nemzeti kisebbség politikai képviselete esetében.
Az viszont már nem természetes, hogy a szövetség szavazóinak lemorzsolódása folyamatos – ez egyáltalán nem törvényszerű folyamat, ugyanis a kisebbségi, lokális érdekérvényesítés fontossága, mint például a nemzetállami beolvasztási kísérletekre vagy a globalizációra és számos más folyamatra adott válasz egyre erősebb szerte Európában. A kisebbségi pártok reneszánszukat élik máshol, nálunk pedig folyamatos az erózió.
Az, hogy hasonló folyamatok vannak Felvidéken, Vajdaságban, illetve Kárpátalján a magyar érdekképviseletek háza táján, nem lehet magyarázat semmire, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, mert 2008 óta Hargita és Kovászna megyében az RMDSZ szavazatvesztési folyamata megállt, megfordult, a versenytársak megjelenése, a gazdasági válság, kivándorlás, népességfogyás és minden egyéb ellenére.
Egy dolgot ehhez még hozzátennék: meggyőződésem, hogy az RMDSZ erősödése e két megyében még látványosabb lehetett volna az elmúlt öt esztendőben, ha nem alkalmazzák a szervezetben oly jól bevált technikákat, mint például: „nehogy már kinője magát, gáncsoljuk már egy kicsit”, vagy „nagy nulla ez a fickó, nem tett le semmit az asztalra, de van egy érdeme, utálja Borbolyt, meg tudná fojtani egy kanál vízben, tehát RMDSZ-es jelöltnek tökéletes”.
Ha nincs a lakossági támogatás, ha nincs 2012-ben a 92 500 szavazat, e technikák alkalmazásába belepusztultam volna, és ezt nemcsak én, hanem más önkormányzati politikusok is elmondhatják. Mindenkinek megvan a maga sztorija, és ezek meglehetősen egy kaptafára készültek.
Mégis elmondhatjuk, hogy megcsináltuk. Nem estünk hasra, nem rinyálunk, fenn a zászló, és megyünk előre. De haladhatnánk jobban is. Emelkedhetne jobban is a léghajó, ha az RMDSZ képes lenne megszabadulni azoktól a hatalomtechnikai ballasztoktól, beidegződésektől, zsigeri reakcióktól, amelyek visszafogják növekedését, és amelyek az erdélyi magyar emberek egyre nagyobb táborát tartják távol a szövetségtől. Ha ballasztokról beszélünk, ezek közül a legnagyobbnak és legsúlyosabbnak azt a felfogást tartom, amely szerint, ami működött az elmúlt 20 esztendőben, az működni fog a következő húszban is. A választási eredmények semmivel nem igazolják ezt a felfogást.
Nincs mese, tükörbe kell nézni. Emlékezzünk csak a december 9-e utáni napokra! Nagy volt a fogadkozás, hogy eddig és ne tovább, és most aztán tényleg alaposan kielemezzük és kivesézzük a dolgokat, és lesz felelősségre vonás meg minden. Az lett, ami a korábbi hasonló fogadkozásokból is, mert hát ugye, az RMDSZ-es megyei szervezetek döntő többségénél, az igazi, a jó RMDSZ-eseknél a bukással felérő kopás esetenként elérte a 20 százalékot a parlamenti választáson, szemben a renitensekkel, akik 2008-hoz képest növelték a szavazatszámot. Ilyen körülmények között emberileg érthető a hallgatás, a visszafogottság, de egy mondást parafrazálva, a bukás felé vezető út jóindulattal van kikövezve.
A problémák szőnyeg alá söprése, a sikertelenségeket követő félrenézés ideig-óráig érthető, mert hát, ugye, mi lenne, ha minden családi veszekedésből válás lenne, de ettől még a problémákat ki kell beszélni, mert ha mindig csak az van a családban, hogy az egyik fél nyel, a másik meg osztja a szitkokat, és mindenben meg akarja mondani, hogy mi legyen, ott biza az, aki tűr, vagy agyvérzést, vagy infarktust kap, vagy világgá fut. Így szokott ez történni. Tehát ha családmodellben gondolkodunk, és elvárjuk egymástól a szolidaritást, akkor várjuk el a kölcsönös tiszteletet és korrektséget is.
Ám, ugye, minden családban az van, hogy ha legalább az egyik fél nem tűr, akkor abból baj lesz, ezért lennie kell egy félnek, aki nyel, és mi, a renitensek, nyelünk és nyelünk, ahogy mondani szokták, mint a torkos borz, és nyelni fogunk továbbra is, de azért szólnánk, hogy most már tényleg ideje lenne odafigyelni arra, amit mondunk.
Meg kellene nézni, mi az, amit mi jól csinálunk, és mások nem, mert ha tovább folytatódnak a 10-20 százalékos szavazatvesztések Maros megyében, Közép-Erdélyben, a Partiumban, azt mi, ha megszakadunk, sem fogjuk tudni kompenzálni. Azt mondjuk, egyre hangosabban, hogy magyar összefogás kell.
Szűkülő érdekérvényesítési képesség
Mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát visszaállítsuk, elengedhetetlen a magyar összefogás megvalósítása. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.
Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei tanácsokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évi egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta az e céltól való eltávolodás folyamatos. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül a polgáriak 2008-ban, a néppártiak pedig 2012-ben próbáltak alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.
Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában.
Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és ennek a megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a két fontos jövő évi választáson, illetve a 2016-os választási évben.
Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítani, hogy a 2012-es választási év sikeres volt. Ezért ahelyett, hogy a maga csendességében mindenki nyalogatná a sebeit, és meg akarná magyarázni, hogy a dolgokon miért nem lehet változtatni, szerintem azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.
A múlt év nyarán azt javasoltam az RMDSZ-ben, hogy Hargita megyében az egyik, Kovászna megyében pedig a másik kisebbik magyar párt indítson jelöltet, és a bizonytalan, tehát a kiosztásra kerülő helyeken az önkormányzati választáson kialakult aránynak megfelelően jelölhessenek. Ma 2-4 magyar képviselővel biztosan több ülne a román törvényhozásban, és az RMDSZ-es befutó jelöltek száma sem csökkent volna. Bőven 6 százalék feletti eredményt értünk volna el, szemben a vért izzadva elért öt egész valamennyi százalékkal. Az európai parlamenti választásra készülve most ugyanott állunk, mint múlt év nyarán, a dilemma változatlan, és az előjeleket nézve annak az esélye, hogy az RMDSZ önállóan indulva eléri az ötszázalékos küszöböt, csökkent múlt év december 9-éhez képest is.
Tőkés László bejelentette, hogy közös listán szívesen indulna, akár csak két évre is. Erre a javaslatra nem érkezett érdemi reakció az RMDSZ részéről, amit én nagyon sajnálok. Tőkés László a lista második/harmadik helyén, ötödik helyen pedig egy MPP/SZNT-s jelölt – szerintem ez nyerő összeállítás lehetne jövő tavaszra, reális esélyt biztosítana minden egyes szereplőnek a mandátumra.
Fontos, hogy minél nagyobb számban jelen legyünk az Európai Parlamentben, hiszen láthatjuk, hogy uniós szinten milyen nehéz képviselni az őshonos, számbeli kisebbségben élő közösségek ügyét.
A Régiók Bizottsága keretében elvégzett eddigi munkám, tapasztalataim azt mutatják, hogy a katalóniai népszavazás, a bevándorlók kérdése, a vendégmunkásokkal való problémák mind egybefolynak, amikor kisebbségi kérdésről beszélnek Brüsszelben, és ezeregy érdek az oka annak, hogy a befolyásos, meghatározó tagok nem akarnak hallani rólunk, és nem akarnak foglalkozni velünk.
Az EP-kampány üzenetét tekintve pedig az a véleményem, hogy kampányolni eredményekkel érdemes, és ami a legfontosabb, az embereket érintő kérdésekkel.
Inkább hangzavar legyen!
Nem kétséges számomra, hogy a 2016. évi önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megye kivételével mindenhol közös tanácsosi listákkal, polgármesterjelöltekkel és megyeitanácselnök-jelöltekkel kell indulni. Amelyik politikai szereplőnek polgármestere van, ott minden bizonnyal az lesz a közös jelölt. A tanácsosi listák összeállításánál jó kiindulási alap lehet a 2012-es évben elért választási eredmény. Az ezen elvek mentén megalkotott listával kellene nekiindulni a 2016. évi parlamenti választásoknak is.
Tudom, az RMDSZ-ben egyesek felvetik, hogy jó-jó, az összefogás által elhárul a „küszöbfrász”, de ezáltal néppárti, polgári párti jelöltek juthatnak be olyan döntéshozói fórumokba, amelyek munkáját eddig csak a tévéből követhették, és majd lesz akkora hangzavar, szereplés meg egymásra licitálás, hogy csak na. Ennek a veszélye valós.
Mint megyeelnök, 2008-ban megtapasztaltam ennek a tanulási, alkalmazkodási folyamatnak a jó és rossz oldalát egyaránt, de el kell mondanom, hogy a ciklus felére meg tudtuk szokni egymást az MPP-vel, és abban a háromnegyed évben sem adódott probléma, amelyet az új ciklusban mandátumomból elnökként kitölthettem a másik szereplő, az EMNP társaságában.
Én azt mondom, hogy inkább hangzavar legyen az erdélyi magyar politikában, mint az egyre fogyó RMDSZ-es támogatottságból adódóan előbb-utóbb bekövetkező öt százalék alatti szereplést követő mély csend. Ami ma hangzavarnak ígérkezik, az akár néhány éven belül szolid egységgé válhat. Biztos vagyok benne, hogy az új egység létre fog jönni, mert ez a választói elvárás, és a jelen helyzetben ez a racionális. A kérdés nem ez, hanem az, hogy mikor.
A szerző Hargita Megye Tanácsának elnöke
Transindex.ro

Egyházvagyont megtartó kisantant
Fokozott politikai érdeklődés övezte azt a közmeghallgatást, amelyet szeptember 24-én tartottak Brüsszelben a kommunizmus idején Romániában és Szlovákiában elkobzott magyar egyházi javak visszaszolgáltatásának helyzetéről. Az érintett egyházak számára a megoldás csakis a restitutio in integrum lehet.
A romániai és szlovákiai restitúciós gyakorlat közös vonása, hogy a magyar vagyonok visszaszolgáltatását a legkörmönfontabb jogi praktikák bevetésével próbálják ellehetetleníteni. Szlovákiában a katolikus és lutheránus egyház, hasonlóan a romániai ortodox egyházhoz, aránylag zökkenőmentesen kapta vissza a kommunizmus alatt elkobzott javait, míg a magyar egyházként számon tartott kálvinista protestánsok és a szlovák és magyar görögkatolikusok vagyonának egy részét az állam visszatartja. A felvidéki protestáns egyházakat továbbra is nyíltan diszkriminatív módon ítéli meg, a Beneš-dekrétumok értelmében etnikai alapon elkobzott vagyont nem hajlandó visszaszolgáltatni, így a kérelmek 30 százaléka továbbra is rendezetlen.
A helyzet ismeretében az amerikai kongresszus húsz képviselője 2013. június 14-én felkérte John Kerry külügyminisztert, hogy interpelláljon a román kormánynál az 1945 után elkobzott egyházi vagyonok visszaszolgáltatása ügyében. Az akció eredményeként júliusban a román restitúciós bizottság újabb javak visszaadásáról döntött.
A szabadon bocsátott rab
A „házigazda” Tőkés László azzal nyitott, hogy hangsúlyozta az európai intézmények felelősségét az ügyben, illetve a felelősség hiányát Romániával szemben. Az egyházak helyzetét ahhoz a szabadon bocsátott rabéhoz hasonlította, akit igazságtalan fogva tartás után szabadon bocsátanak, de közben elvesztette hajlékát, megélhetését, családját és magatehetetlen. Vagyonuk nélkül az egyházak is működésképtelenek, pusztulásra ítéltettek. Mire szolgál az ilyen szabadság? – tette fel a kérdést a képviselő.
Hasonlóan vélekedett Lomniczi Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is, aki szerint biztos vagyoni háttér nélkül a szabad vallásgyakorlathoz szükséges működési feltételek súlyos kárt szenvednek, az egyházak szociális és oktatási tevékenysége ellehetetlenül. Jelezte, hogy Sándor Krisztina EMNT-alelnökkel és Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki püspökkel közösen petíciót nyújtottak be 2012. novemberében az EP-hez, amelynek szakbizottsága ugyan befogadhatónak ítélte a beadványt, de politikai okokra való tekintettel nem kívánja bizottsági vitára bocsátani. Erminia Mazzoni, a Petíciós Bizottság elnöke válaszlevelében kitér arra, hogy az ügyet jogilag megvizsgálták, és dacára annak, hogy tárgya az EU tevékenységi körébe tartozik, mégis lezárták. Azzal a válasszal adós maradt, hogy milyen megfontolások alapján döntöttek így a román állam nyilvánvaló jogtiprásai tekintetében. Lomniczi kilátásba helyezte, hogy az EU luxemburgi bíróságához fordulnak.
Háborús bűnösök
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a meghallgatáson arra figyelmeztetett, hogy egyháza helyzetét súlyosbítja az egyre csökkenő szaporulat okozta elöregedés, a hívők létszámának csökkenése, ami a lelkészek megélhetési körülményeit is nehezíti. A 850 visszakövetelt egyházi birtokból alig 350 került vissza, számos esetben a legnehezebb körülmények között, mert a törvény felhatalmazza a polgármestereket a bírósági döntések megfellebbezésére, az elöljárók pedig gyakran vissza is élnek ezzel. Kató szerint önálló oktatási rendszer nélkül maga a protestáns hit került veszélybe. Márpedig a román állam akadályozza az iskolai épületek visszaszolgáltatását, példa erre a Református Székely Mikó Kollégium „visszaállamosítása” tíz évvel a restitúció után.
Hasonló szellemben nyilatkozott Bálint Benczédi Ferenc erdélyi unitárius püspök is. Megerősítette: egyháza a történelem folyamán vagyonának köszönhetően volt képes a túlélésre. Az 1948-as kommunista hatalom egyetlen tollvonással fosztotta meg ingatlanjaitól, földjeitől, erdeitől. A 86 visszaigénylési kérelemből 36-ra eddig még választ sem kaptak, hármat pedig elutasítottak. A visszakapott kolozsvári épületet az önkormányzat visszatartja. Egyháza számára nagy veszteség levéltáraik, köztük 16–17. századi Európában egyedülálló értéket képviselő könyvtáraik visszatartása is, a román állam nemzetbiztonsági okokra és a dokumentumok történelemhamisításra való alkalmazásának meggátolására hivatkozva tart továbbra is igényt ezekre. Márpedig a könyvtáraknak az egyházi nevelés érdekében vissza kell kerülniük az egyházi iskolákhoz, amelyek fenntartásáért pedig az egykori egyházi alapítványok vagyonának visszaszolgáltatása is elengedhetetlen.
A felvidéki helyzet sem sokban különbözik az erdélyitől – állapította meg Fazekas László református püspök, aki a brüsszeli hallgatóság előtt felsorolta az 1993 óta hozott, szlovák egyházi vagyont érintő törvényeket. Ezek felemás, diszkriminatív jellegét jól példázza az a gyakorlat, miszerint a lutheránus egyház azokból a javakból is visszakapott, amelyeket a Beneš-dekrétumok alapján német és magyar lutheránusoktól koboztak el. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945/104-es határozata – amely a református egyházat magyarnak nyilvánítja, és ezen az alapon rendeli el vagyonának az elkobzását – a mai napig érvényben van. Ennek értelmében nem került sor 800 hektárnyi földtulajdon és erdő visszaadására, és 65 ingatlan is az állam birtokában maradt. A peres úton való visszaigénylés a magas költségek miatt nem kivitelezhető. Elődje, Erdélyi Géza nyugalmazott püspök érdeme, hogy egyházuk következetesen, húsz éve követeli jogos tulajdonaikat. Bevezetőjében ő is kitért a dekrétumokra, melyek értelmében „két háborús bűnös ül most itt maguk előtt.” Erdélyi Géza elmondta: negyedszer jár már az EP-ben ebben az ügyben, az előző alkalmakkor flamand, katalán, baszk képviselők meghívására jött tájékoztatni az egyházát ért sérelmekről. Szóba került az is, hogy annak idején a két felvidéki magyar EP-képviselő elhatárolódott a püspök követeléseitől, aki méltán sérelmezte, hogy senkit sem képviselnek.
Mindent vissza!
Az erdélyi történelmi egyházak vezetői memorandumot fogalmaztak meg – aláírói: Jakubinyi György katolikus érsek, Kató Béla református püspök, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök –, amelyet eljuttatnak José Manuel Barroso elnökhöz és Viviane Reding EU-biztoshoz, egyben az EP Petíciós Bizottságához. A memorandum kitér arra, hogy Romániát az Európai Tanács, az Egyesült Államok képviselőháza és az EP a múltban, a csatlakozási folyamat idején felszólította a romániai kisebbségi egyházak vagyonának visszaszolgáltatására. A román hatóságok eljárása ellentmond az EU Alapvető Jogok Chartájának, sérti annak a vallásszabadságra vonatkozó 10., és a tulajdonhoz való jogra vonatkozó 17. cikkelyét, és kéri a vagyon visszajuttatását a restitutio in integrum elve alapján.
Krivánszky Miklós, Brüsszel
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Tiszta” Romániát! (11.) – Megtorlások Észak-Erdélyben
Nem szabad felejteni
Az ördögkúti, az ippi, a szárazajtai, a csíkszentdomokosi, az egeresi vérfürdőket nem szabad egybemosni. Köztük nincs ok-okozati összefüggés. Az ördögkúti és az ippi katonai megtorlások nem a magyar társadalom által tervezett és támogatott románellenes pogromok voltak, ezeket a katonai egységek parancsnokainak helytelen döntései és a vasgárdisták provokációi okozták.
A Maniu-gárdák, az önkéntes félkatonai alakulatok, a voluntárok megszervezését viszont a román társadalom egy jelentős része támogatta. Az 1944. őszi magyarellenesség szításában, szervezésében nemcsak deklasszált elemek – vasgárdisták, köztörvényes bűnözők, illetve kalandorok – vesznek részt, de jelentős szerepet vállalnak az értelmiségiek is. A megfélemlítést, a „magyartalanítást” előre megtervezik, számítanak arra, hogy a „politikailag jól nevelt” fiatalemberek hajlandóak részt venni ártatlan magyarok legyilkolásában. Nem véletlenül olvashatjuk a Népi Egység 1944. november 19-i számában, hogy még békés románok bottal, fegyverrel és gránáttal a kezükben törtek rá magyar polgártársaikra. Felfegyverzett és fajgyűlölettől telített ifjak a legkönyörtelenebb módon végeztek ki ártatlan székely családapákat és asszonyokat. (…) Majd a megrémült lakosság soraiban megjelentek a »mentők«, és kilátásba helyezték, ha átkeresztelkednek, vallást változtatnak, nem lesz bántódásuk.” Annak ellenére, hogy Benkő Levente újságíró a Szárazajtáról írt monográfiájában történészi alapossággal mutatja be az Olteanu irányította szabadcsapatok szervezését, a véres pogromokat, az olvasók többsége még ma sem ismeri azok mozgató rugóit. E félkatonai alakulatok vérgőzös tevékenységét elrettentő példaként lehetne tanítani, amit a meghamisított történelem oktatása és az idegengyűlölet eszmeisége tett lehetővé. Sajnos, Romániában a fiatal nemzedék magyarellenes nevelése ma is élő gyakorlat. Gondoljunk csak a kovásznai kokárdás együtt ünneplésre! A román történelemkönyveken, a tévécsatornákon, az írott sajtón keresztül a románság tömegei nem a világ legtermészetesebb dolgaként értelmezik az erdélyi magyarság, köztük a székelyek autonómiaigényét, a megmaradást biztosító közösségi jogok követelését. Annak ellenére, hogy egyre több józan gondolkodású román történész és politikus európai szinten szól e kérdéshez, még mindig túl kevesen vannak ahhoz, hogy hangjukat hallassák, mert azt elnyomja a szélsőséges nacionalista tobzódás. Évtizedek után sem csökken a román államnacionalizmus idegengyűlöletre ösztönzése. Az imaginárius történelmi múltra alapozva hirdetik a románok előjogait az erdélyi magyarokkal szemben. 69 év távlatában is cél a román népet abban a hitben ringatni, hogy az állítólagos történelmi múlt sérelmei miatt jogos a magyarság autonómiajogától való megfosztása. Jogos az etnikai arányokat megváltoztató régiósítás, hogy lehetővé váljon a székely-magyar tömb gyors ütemű felszámolása. A magyarellenes propaganda, az erőszakos beolvasztásra törekvés ellenére kijelenthetjük: nincs szükségünk hőzöngő román, illetve magyar gyűlöletkeltőkre. Ez utóbbiakra azért, mert hiteltelenítik a közösségi jogok kivívására indított küzdelmünket. Nekünk nem nagyotmondó hőbörgőkre van szükségünk, hanem olyanokra, akik következetesen és egyenes gerinccel, nyíltan, őszinte szókimondással harcolnak a közösségi jogokért. Ipp, Ördögkút, Szárazajta, Csíkszentdomokos és Egeres arra int, hogy nem szabad felejteni, de túl kell lépni a történelem során elszenvedett sérelmeken. Meg kell érteni: Erdély két nép hazája. Nincs román Erdély, mint hogy nincs magyar Erdély. Van a románok és a magyarok közös Erdélye, van Székelyföld, amely a székelyeké és az itt élő románoké is.
Maniu-gárdák A Maniu-gárdisták, a voluntárok olyan félkatonai szervezetek tagjai, amelyek Erdély történetébe gyilkossággal, rablással írták be nevüket. Az uszító jellegű bukaresti Ardealul lap Észak-Erdély felszabadításának ürügyén már 1940. augusztus 27-én megkezdi az önkéntesek toborzását. Teszi mindezt akkor, amikor erre nincs szükség, mert Észak-Erdély megszállására épp ekkor kezdi sikeres offenzíváját a nagyszámú, állig felfegyverzett szovjet és a román hadsereg.
A Maniu-gárdák szervezésének gyökerei korábbra nyúlnak vissza. 1929-ben az akkori kormánypárt, Iuliu Maniu Nemzeti Parasztpártja hozza létre az első levente típusú félkatonai alakulatokat, ami parázs vitát vált ki a román parlamentben. Az 1944 őszén szervezett és Maniu nevét viselő önkéntes alakulatok eszmei megalapozói: dr. Anton Ionel Mureşeanu, az észak-erdélyi román menekültek Bukarestben székelő egyesületének elnöke, a kéthetente megjelenő Ardeaulul kiadója, valamint a brassói Tribuna napilap kiadó-szerkesztője, Gavril Pop. Az önkéntesek toborzásának szükségességét a magyarokkal való leszámolásban látják. Úgy gondolják, hogy Erdély kérdésében csak a fegyverek dönthetnek. Gavrilă Olteanu, a brassói önkéntesek parancsnoka, tartalékos kapitány szeptember 8-i kiáltványában a voluntárok előtt álló szent célt így fogalmazza meg. „A győzelemre vezető fegyverek meg fogják tisztítani [a magyaroktól] a felszabadított Erdély földjét” a Tiszáig. A „dák buzogány” lesz a magyarokkal való leszámolás eszköze, és ami a leglényegesebb: véglegesen lezárják az Erdéllyel kapcsolatos területi vitát. A toborzás 1940. szeptember 5-én a brassói városházán működő turisztikai irodában kezdődik. A brassói voluntárok vezetője Olteanu lesz. Az ő neve később a leggaládabb gyilkosság szinonimájává vált. A brassói alakulat szervezésénél – a szeptember 6-i jegyzőkönyv szerint – figyelembe veszik „Iuliu Maniu úrnak a megszállt Erdélyt felszabadító önkéntes ezredek megalapítására vonatkozó utasításait, valamint a Nagyvezérkar 1944. szeptember 2-i, 64974. számú jóváhagyását”. Olteanu és az önkéntesek toborzásának támogatói közt találjuk Brassó megye alprefektusát, ügyvédeket, tanárokat, újságírókat, újságszerkesztőket. Olteanu, miután hiába várja a bukaresti főparancsnokság utasításait, szeptember 3-án bejelenti: „elhatároztam, hogy lépünk, és önállóan szervezkedünk az észak-erdélyi testvérek felszabadítására”. Kijelenti, hogy az általa vezetett voluntárok az önálló tevékenység minden eszközével rendelkeznek, ezért nem csatlakoznak a reguláris katonai alakulatokhoz, önállóan fognak harcolni. Az önkénteseket két csoportra tagolja. Egy 300 fős alakulat feladata lesz a front mögötti fegyveres bandák felszámolása, a rendfenntartó hatóságok támogatása. Egy 250 fős csoport, amely katonailag képzetlen elemekből áll, műszaki és egészségügyi feladatokat kap. A brassói Maniu-gárdával egy időben Bukarestben hét önkéntes alakulat jön létre. Az Ardealul szerint a Bukarestből elindult önkéntesek száma ekkor 5400, míg a román nagyvezérkar nyilvántartása szerint 1700. Később az Észak-Erdély területén tevékenykedő önkéntesek összlétszáma – az Ardealul végleges adatai szerint – eléri a 17 ezret. A román nagyvezérkar engedélye nélkül indul Székelyföldre a Gavrilă Olteanu parancsnoksága alatt álló brassói voluntárok 600 fős csapata. Olteanu az önkéntesekhez intézett szeptember 12-i beszédében a „hóhér szomszédokkal”, azaz a magyarokkal való leszámolást hirdeti. Az önkéntesek tudatában voltak annak, hogy Olteanu és eszmetársai pogromok végrehajtására és a székelység megfélemlítésére vezetik őket. Olteanu, hogy törvényesítse a vezetése alatt álló félkatonai alakulat létét, 1944. szeptember 13-án engedélyt kér a brassói orosz katonai parancsnokságtól, hogy megkezdje a székelyföldi „partizánok” kiirtását, a „front háta mögött a csend” biztosítását. Utóbb hazugságok garmadáját sorolja fel, hogy miért volt fontos gyors hadba szállása. Arcátlanul hazudik, 30–40 ezer fegyveres székelyt és lőszerraktárakat, komoly katonai összecsapásokat emleget, megjegyzi, hogy több ezer fegyvert és nagy mennyiségű lőszert zsákmányolt és adott át a reguláris csapatoknak. Alakulata szeptember 15-én indul Sepsiszentgyörgyre. Útközben fosztogatnak, bántalmazzák a székely lakosságot. Szeptember 25-én Sepsiszentgyörgyről Szárazajtára mennek. Erre ürügyként szolgált néhány helyi román torzsalkodása, sérelme székely szomszédjával, falustársával.
Szárazajta Az 1614-es katonai összeírás szerint Szárazajta 400 fős, jelentősebb lélekszámú település. Lakosságának 70 százaléka szabad székely, 30 jobbágy és zsellér. Orbán Balázs nem tud románokról, Szárazajtát színmagyar településnek mutatja be. Szerinte Szárazajtán nemcsak mindenki magyar, de mindenki magyar vallású is. Adatai szerint (1869-ben) Szárazajtán 1489 református, 29 unitárius, 18 katolikus, 2 lutheránus él. Ennek alapján úgy tűnik, hogy a románság nagyobb számú letelepedése 1869-től számítható. Berecz Gyula 1893-as könyvében, Háromszék vármegye népoktatási intézeteinek történetében írja, hogy Szárazajtán a népesség 3,5 százaléka, azaz 56 személy román nemzetiségű. A mintegy tíz román család letelepedése az 1869 utáni negyedszázadban elképzelhető, de a jelentősebb lélekszámú román vallásúaké aligha. A görög katolikusok és a görögkeleti vallásúak betelepedésének kezdetét a 18. századra tehetjük. Mivel Berecz Gyula nem tud arról, hogy a faluban létezett volna görög katolikus vagy görögkeleti iskola, ez azt bizonyítja, hogy a teljesen magyar környezetbe szórványosan érkező román családok hamar elszékelyesedtek. Nyelvileg nem alkotnak akkora lélekszámú közösséget, amely vállalhatná az önálló román iskola és tanító fenntartását. Szárazajtán 1890 táján 198 görög katolikus és 93 görögkeleti, azaz 291 román vallású személy él, de 81 százalékuk nem vallja magát románnak, mert anyanyelve magyar. Az 1910-es magyar népszámláláskor – a nemzetiség meghatározásánál az anyanyelvet veszik alapul – mindenki magyarnak számít.
Tény: Szárazajtán 1920-ig nincs nyelvi és vallási kérdés, mindenki békességben él, de a román uralom kezdetén – az Alszegben élő más vallású kis közösség kétharmada – a népességi összeírásban románként jelenik meg. Ez nem köpönyegforgatást jelent! Arról van szó, hogy az összeírók már 1920-ban alkalmazzák a visszarománosítási program előírásait, amely a vallás és a származás alapján állapítja meg a nemzetiséget. Románnak írják tehát azokat is, akik egyébként magyar anyanyelvűek és magyarok. A románok száma 217, arányuk az összlakosság keretében 12,9 százalék. Hogy ezek közül hányan románok, illetve hányan beszélik a román nyelvet, nem tudhatjuk. Szárazajta monográfiájában azt olvassuk, hogy a román népszámlások még azokat a magyarokat is románnak írják, akik „magyar vallásról az ortodox vallásra tértek/téríttettek át”. Számukra 1928-ban templomot építenek. A román uralom berendezkedése után kezdetben még működhet a magyar felekezeti iskola, de 1933 után a tankötelesek csak román állami iskolába járhatnak. Mivel a románok száma jelentéktelen, a diákok közt nem alakul ki román–magyar ellentét. A görög katolikus egyház betiltása után (1948-ban) a görög katolikusok egy része a görögkeleti (ortodox) vallás híve lesz. 1992-ben a népesség 7,88 százaléka, 2002-ben 33 személy, a lakosság 4,2 százaléka vallja magát román nemzetiségűnek.
Szárazajta rövid falu- és népességtörténetét azért mutattuk be, mert Miklósvárszék e székely faluja az 1944. szeptember 26-i mészárlás után a köztudatban mint román–magyar település jelenik meg.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Regionális oktatási terv elkészítésén dolgozik az RMDSZ
Beszélgetés Magyari Tivadarral, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős főtitkárhelyettesével
– A tanév végéig Erdély különböző régióiban kidolgozzák az oktatás helyi, rövid- és középtávú cselekvési terveit – jelentette be tanévkezdéskor. Elmondta: a helyi iskolarendszer pontos helyzetének végső leírására, illetve az azonnali és későbbi szükséges tennivalók összegzésére, a változtatások konkrét meghatározására, a helyi szereplők jogainak és hivatásának a rögzítésére vállalkoznak. „Helyben is vállalt pontos feladatok sorára van szükség, nem pedig másoknak átpasszolt kívánságlistákra. Tudjuk, hogy esetenként nem lesz könnyű: van ahol akár fájni is fog” – jelentette ki. Mit értett ez alatt?
– Az RMDSZ-nek van egy programja, amit a tavaszi kongresszusra aktualizáltunk, de lényegében a korábbi ismert tételek szerepelnek benne: a teljes skálájú, a lehető legönállóbb, javuló minőségű, több pilléren álló oktatás fejlesztése, védelme, nyitás a kevésbé kifejlett oktatási formák felé, jellemzően a szakoktatás felé. Ez tehát megvan. Az elmúlt években született egy olyan oktatási törvény, aminek a végrehajtása ugyan sok szempontból átmeneti zavart okoz, de aminek a megszületésekor az RMDSZ szempontjait elég jól sikerül érvényesíteni, és a kisebbségi oktatás érdekei jól érvényesülnek benne. Ez is megvan. Ami ezek után szükségessé vált, az a helyi, regionális elképzelések papírra vetése. A magyar közösség nagyon eltérő helyzetekben él Erdély különböző részein, más és más demográfiai súllyal, más és más öröklött iskolarendszerrel. Ezért van szükség immár helyi és nem csak központi tervezésre. Az oktatás helybeli szervezését, a gondok kezelését pedig valóban a helyieknek kell vállalni, tehát főleg az ők kezükbe kell lennie a megoldásoknak. Ezért is van szükség a helybeliek kiemelt szerepére, de úgy, hogy a kezüket ne engedjük el, minden segítséget megadjunk nekik.
– Mi a forgatókönyve a cselekvési tervek elkészítésének?
– Első szakaszban egy átfogó helyzetleírás történik. Ezt kutatók készítik, rengeteg adat, mérés, számítás van benne, ez most folyik éppen, megyéről megyére, településről településre, az RMDSZ főtitkárságával partnerségben. Ezenkívül szintén szakértőkkel népesség-előreszámítást végeztetünk: ez felbecsüli, hogy a következő évtizedben hol, mennyi, mekkora iskolás gyermek lesz. Ez az RMDSZ oktatási főosztályának a dolga, nem kis munka és költséges is egyben. A különböző megyék a helyi ismereteket, nyilvántartásokat használva kiegészítik ezt az adatbázist. Egy második szakaszban helyi szereplők, pedagógusok és szakmai szervezeteik bevonásával, illetve ott, ahol iskolafenntartó – márpedig gyakorlatilag mindenhol az –, az egyház bevonásával, széles körű konzultáció révén jövő nyárig kialakítják azt, amit regionális oktatási tervnek nevezünk.
– Milyen eredményt vár a program révén?
– Az eredmény egy olyan helyi dokumentumcsomag, amit a következők jellemeznek: alaposan összegyűjtött információkra épül, helyiek készítik el széles körű, gondos szakmai konzultáció révén, és konkrét tennivalókat tartalmaz kétféle távlatban: azonnali (pár éven belüli) tennivalókat, illetve hosszabb távú tennivalókat.
– A fájdalmas alulfinanszírozáson kívül Ö n szerint melyek a romániai magyar oktatás legsúlyosabb problémái, és mennyiben orvosolhatók ezek a közösségen belül, ha országos szinten nem történnek elmozdulások?
– Sorolom: az egyes iskolák állagának romlása vidéken, az iskoláskorú népesség fogyása révén változó iskolaszerkezet és ennek következményei (veszélyeztetett iskolák, potenciális konfliktushelyzetek, immár a magyar közösségen belül), a magyar nyelvű taníttatás olyan lakossági rétegekben kerül veszélybe, ahol amúgy a kultúra része volt a magyar iskola választása, mert „elfogy” a magyar iskola, vagy mert a magyar iskolába nagyon szegény családok gyermekei mennek, és emiatt felsőbb rétegekbe tartozó gyermeket nem akarják már oda íratni, inkább a helyi román iskolába viszik (az érintettek ezt a magyar iskola „elcigányosodásának” hívják, tehát egyfajta romaszegregáció helyzetében találjuk egyes megyékben az iskolákat). Ezek kis részét tudják helyi erőből megoldani, de mindenképpen helyi elképzelésekre, konkrét tennivalók megállapítására van először szükség, hogy bármi segítséget lehessen nyújtani nekik.
Szabadság (Kolozsvár)

Szétzilálódás ellen
Jó lenne, ha végre egészséges és építő vita bontakozna ki az erdélyi magyar pártok között, még akkor is, ha a nagynak számító RMDSZ némely tagja fölöslegesnek tartja a tárgyalásokat. Ráadásul szemmel látható, a Polgári Párt, még ha kijelentések szintjén ragaszkodik is úgymond függetlenségéhez, önállósá- gához, az RMDSZ felé húz, az EMNP meg az előző választásokhoz képest is olyannyira összezsugorodott, hogy képtelen volt megízleltetni „a választás szabadságának élményét” a magyar közösséggel. Az RMDSZ-szel szembeni fenntartásokat csak a szavazatok számán lehetett lemérni, úgy 350 000-en voksoltak rájuk, az elégedetlenkedők egyszerűen nem mentek el szavazni. Tetézi a bajt, hogy a kétharmados és arrogáns többség figyelembe sem veszi sem az RMDSZ-t, sem az 1,2 millióra tehető magyar közösség akaratát. Jó példa erre Maros megye prefektusának ama kijelentése, amelyet Románia területi átalakítása kapcsán az RMDSZ helyi szervezetei által szervezett egyeztetésféleségen mondott: fölösleges a tárgyalás, hisz a tervezett átalakítási folyamathoz a lakosságnak az égadta világon semmi köze. Nos, tehát az RMDSZ-nek még időben le kellene szállnia Borbély László politikai alelnök magas lováról, aki nemrég félkézből utasította vissza az EMNP tárgyalási javaslatait, állítva: azért vált az sürgőssé számukra, mert Tőkés Lászlót fel akarják tenni az RMDSZ európai parlamenti választási listájára. És míg az EMNP-sek „nem szállnak magukba”, nem ismerik el, hogy tévedtek a magyarság „megosztásával”, s nem térnek vissza a szövetség kebelébe, addig érdembeli tárgyalás nem lesz. Régi ember régi reflexe.
A Borbély-féle fölényeskedés sokat árt közösségünknek, hisz az erdélyi magyarság helyzete nem rózsás, de az RMDSZ-é sem. Vaskalaposságuk árát az utolsó általános és helyhatósági választásokon Maros megye, maga Marosvásárhely és a szórvány fizette meg, ahol ők diktáltak. Nem a kis magyar versenypártok szerény szereplése okán, hanem a szövetség munkájával elégedetlen választói akarat miatt.
Ezért igen fontos Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök napokban megjelent, Az összefogás a kulcs címmel közzétett dolgozata, melyben kifejti, hogy a magyar választók folyamatos és vészes lemorzsolódásának egyetlen gyógyírja az együttműködés. S javasolja, hogy az EP-választásokra állítsanak közös jelöltlistát, melyen Tőkés László legyen a második/harmadik helyen, az ötödiken pedig egy MPP/SZNT-s jelölt. Csak egyeztetni kellene, és tárgyalni, nem Canossa-járásra ítélni a politikai ellenlábasokat. Az RMDSZ-nek, ha ki akar törni elszigeteltségéből, szövetségeseket kell keresnie, elsősorban a magyarok körében, s illenék felismerniük, hogy Bukarestnek tetszik a szétzilálódott magyar érdekképviselet, s az is, hogy az ellentét pártjaink között nőni látszik.
Vakok tehát azok a hazai magyar politikusok, akik saját külön kis győzelmük reményében elutasítják az együttműködést, összefogást. Feledve, hogy ezer külön hangból lehet közös akarat.
Simó Erzsébet
Háromszék
Erdély.ma

A FIFA megbüntette a Román Labdarúgó Szövetséget
Pénzbírsággal sújtotta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága a Román Labdarúgó Szövetséget (FRF) a szeptember 6-án Magyarország ellen, illetve szeptember 10-én Törökország ellen Bukarestben lejátszott világbajnoki selejtezőkkel kapcsolatban – közölte hétfőn a FRF.
A közlemény alapján a román-magyar mérkőzés kapcsán a FIFA 90 ezer svájci frankos bírságot szabott ki az etikai kódex 65. cikkelyének megsértése miatt. Az idézett cikkely a Mediafax hírügynökség szerint előírja, hogy a szervező szövetségnek fel kell mérnie a mérkőzéssel járó biztonsági kockázatokat és – a rendvédelmi hatóságokkal együttműködve – minden szükséges intézkedést meg kell hoznia a találkozó biztonságos lebonyolítása érdekében, gondoskodnia kell a törvényesség betartásáról a stadionban és annak környékén. A hírforrás felidézte: a román-magyar meccs előtt a magyar szurkolók egy csoportja Bukarest történelmi belvárosában összecsapott a csendőrökkel, majd később a bukaresti Északi pályaudvaron a szurkolói különvonaton érkezett drukkerek is dulakodtak a rendfenntartókkal.
A mérkőzés előtt verekedés tört ki a bukaresti Nemzeti Aréna lelátóin is. A rohamrendőrök gumibotokkal, valamint könnygáz bevetésével szorították vissza a randalírozókat.
A román-török meccsel kapcsolatban a hazai szurkolók viselkedése miatt 15 ezer svájci frankos bírsággal sújtotta a FIFA a román szövetséget. A fegyelmi bizottság mindkét mérkőzésnél súlyosabb intézkedéseket helyezett kilátásba a vétségek megismétlődése esetén.
A ziare.com hírportál korábbi értesülései szerint Mike Foster, a 3-0-s hazai sikerrel zárult román-magyar találkozó angol megfigyelője jelentésében azt írta, a román szurkolók „idegengyűlölő" rigmusokat skandáltak a meccs alatt, továbbá kitért arra is, hogy a drukkerek között incidensek voltak.
A román-magyar meccsen a hazai közönség többször skandálta, hogy „kifelé a magyarokkal az országból". A magyarellenes szurkolói megnyilvánulások miatt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által létrehozott háromszéki Mikó Imre Jogvédő Szolgálat is panaszt tett a FIFA-nál.
Victor Pițurcă együttese pénteken Andorra vendégeként lép pályára, négy nappal később pedig az észteket fogadja világbajnoki selejtezőn: a jelenleg negyedik helyezett gárda versenyben van a pótselejtezőt érő második helyért a magyarokkal és a törökökkel.
Nem ez az első alkalom, hogy a szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette Romániát a jövő évi, brazíliai vb selejtezősorozatában: márciusban, a Hollandia elleni, amszterdami találkozón magyarellenes feliratot függesztettek ki a drukkerek, s ezért 20 ezer svájci frankos bírságot kapott a román szövetség. MTI
Erdély.ma

Küküllőszög díszbe öltözött
700 éves Tür
A Fehér megyei, Balázsfalva melletti szórványtelepülésről, Türről nem sokat tudtak az Erdély-szerte még tömbben élő vagy az anyaországi magyarok. Neve az utóbbi években vált ismertté, s a köztudatban Kémenes Lóránt atya ottani jelenlétéhez kapcsolódik, aki plébánosként próbálja felrázni a magyarok hitét, identitástudatát, nemzetiségükhöz, nyelvükhöz való hűségét és ragaszkodását. A település idén 700 éves, a helybeliek közül az atyán kívül senki sem gondolt arra, hogy ez olyan évforduló, amit legalább egy rendezvény keretében meg kellene említeni. Kezdeményezésére mégis méltó ünnepet, háromnapos gazdag rendezvénysorozatot szerveztek, amelyen nemcsak a helyi és küküllőszögi – balázsfalvi, magyarpéterfalvi, búzásbocsárdi, bethlenszentmiklósi, boldogfalvi, küküllővári –, hanem a szórványban élőket hitben és anyagiakban támogató magyarok – székelyföldiek, magyarországiak – is részt vettek. A türi ünnepségen száz marosvásárhelyi is jelen volt, akik főként az alsóvárosi református egyházközség tagjai, s akiket ez alkalommal is Bárdosi Ilona nyugalmazott tanítónő mozgósított. "Erősítésként" indultak Türre, hiszen régi szálak – többszöri látogatások, közös istentiszteleti alkalmak, adománygyűjtés – fűzik őket Lóri atyához, s a harcot, amelyet az atya felvállalt, mindig is támogatták.
Ennyi magyar rég nem volt Türben!
A rendezvénysorozatot nem lehet elválasztani attól a küzdelemtől, amelyet Kémenes Lóránt Zoltán atya vív a türi magyarságért. Hat év küzdelmes munkája után sikerült felújítania a romos templomot és a parókiát, amelyek mostani pompájukban lenyűgözik a látogatót. Sikerült visszaperelnie a magyar iskola volt épületét, s a Magyar Házért fáradozik, amely az itteni elrománosodott magyarság ébresztésének és megmaradásának utolsó esélye lehet. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a magyar közösség nem tud szabadulni a kisebbségi komplexustól, az idős embereken kívül nem szólalnak meg magyarul. A gyerekek illedelmesen köszönnek, de a következő szót már románul ejtik. A nagymama hiába szól magyarul hozzájuk, nevetve elhallgattatják, s nem szólalnak meg. Román iskolába járnak, elszakadtak a magyar kultúrától. Ilyen körülmények között kell dolgoznia az atyának, akinek meggyőződése volt, hogy egy nagyszabású rendezvény egészséges büszkeséggel tölti el az ott lakó magyarokat. Ebben nem csalódott, hiszen a helybeliek mondták: nem is gondoltuk volna, hogy ennyi magyar ember valaha is megfordul Türben! Annyit, mint Lóri atya, senki sem tett értünk! Imádkozik értünk, segít, a gyermekeknek beindította a magyar nyelv oktatását. Mindent vállal, ha kell, cserepet rak a templomtetőre, ha kell, villanyt szerel. Ilyen embert küldött nekünk az Úr! – mondták a türi asszonyok.
Nóta, magyar bál, fényképkiállítás
A rendezvények pénteken kezdődtek a Magyar Házban, ahol előadások hangzottak el, a közönség magyar nótákat hallhatott Gyárfás János, Szilágyi Sándor, Tóth Sámuel és cigányzenekara előadásában. Ekkor nyitották meg Kémenes Lóránt fényképkiállítását is, majd a Halhatatlan élet című színházi ősbemutató következett Kulcsár-Székely Attila színművész előadásában. Az új kultúrházban – amilyen elegánst Maros megyében nem látni! – nótázást, majd hajnalig tartó kosaras bált tartottak, az XYZ marosvásárhelyi zenekar húzta a talpalávalót.
Huszárok, kézműves- foglalkozások
Szombaton – amikor a vásárhelyiek is ott voltak – a baróti Székely Virtus hagyományőrző huszárezred huszárai és katonái járták körbe a település főutcáit. Tofán András mentéjét, zekéjét mindenki megcsodálta. Miközben a parókia udvarán gulyást főztek az asszonyok, a kultúrházban a gyermeksereg szórakozott. Mi is csodálkoztunk, milyen jó hangulatot teremtett a Folker sepsiszentgyörgyi együttes, táncházba hívta a gyermekeket, s nem csak. Élő zenére jókedvvel járta a táncot a balázsfalvi óvodásoktól kezdve a gyulafehérvári gimnazista diákokig mindenki. A marosvásárhelyiek is bekapcsolódtak, s egy-egy kis óvodással ropták a forgatóst. Az alsócsernátoni Csiporkázó játszóház "mesterei" kézműves- foglalkozáson tanították a gyerekeket. Kötelet, ostort fontak, szalmadíszeket, hengerzsinórt készítettek. A balázsfalvi Furus Jutka a mézeskalácskészítés csínját-bínját osztotta meg a gyermekekkel. Volt ruhabörze, könyvvásár, és íjászkodni is lehetett Török Lehellel.
Balázsfalvi óvodások, miskolciak meglepetése
Délután a nagyajtai Áfonya citeraegyüttes, Ilkei Loránd vargyasi népdalénekes szórakoztatta a közönséget. Legnagyobb sikere mégis a kis balázsfalvi óvodásoknak volt, akik néptánccal lepték meg a közönséget. Itt tesszük hozzá, hogy Balázsfalván megszűnt az elemi oktatás, csak V–VIII. (összevont) osztályban tanulnak magyarul. Az óvoda beindítása ad reményt az elemi oktatás visszaállítására. Nagyon szépen táncolt a magyarpéterfalvi Hanga tánccsoport is.
A rendezvény a templomban a vargyasi unitárius Dávid Ferenc Egylet előadásával folytatódott, majd szentmise következett. A miskolci irodalmi kör Éltető haza című zenés-verses előadással mintegy megkoronázta a rendezvénysorozat második napját. Olyan magyarságtudatot ébresztő verseket, énekeket hoztak, amelyek könnyeket csaltak nemcsak az előadók, hanem a hallgatóság szemébe is. A miskolciak egyébként adományt is hoztak, melyet a Magyar Ház javára ajánlottak fel.
Az est borkóstolással és koncerttel, jó hangulatú bulival ért véget.
Tegnap, a rendezvények zárónapján, a szentmise után emléktáblát lepleztek le a plébániatemplomban, és a Gyergyószentmiklósi Ipartestület férfikarának koncertjét hallhatták az ünneplők.
Magyar állami kitüntetés Lóri atyának
Tür ünnepén Kémenes Lóránt Zoltán római katolikus plébánost is ünnepelhettük, amikor a Balázsfalva környéki magyarokért kitartó, odaadó és önzetlen munkájáért átvette a magyar állam magas kitüntetését, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet. Az eseményen jelen volt Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Brendus Réka, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője, Magdó János, a kolozsvári főkonzulátus vezetője.
– Hogy itt lehetünk ennyien ezen a kitüntetésen, számunkra kitüntetés. Kémenes Lóránt Zoltánt szeretnénk megünnepelni ezzel, amiért annyit tett a magyarokért. Fáradságos utat vállalva sokan eljöttek, hogy megtiszteljék a türieket jelenlétükkel, programjaikkal – mondta Magdó János, a kolozsvári főkonzulátus vezetője, majd ismertette dr. Áder János, Magyarország köztársasági elnökének határozatát. Füzes Oszkár nagykövet büszke arra, hogy Lóri pap ismerőse és barátja lehet. Örül annak, hogy Balázsfalva környékének következő hétszáz esztendejét kezdték el ünnepelni. Amíg építkezünk, amíg magyar iskoláink és óvodáink vannak, addig nem csak fogyunk, hanem gyarapodunk. A történelem hullámzik, vannak közepes és rosszabb idősza-kok, ezeken túl vagyunk, most a jobb időszak következik – mondta Füzes Oszkár.
Kémenes Lóránt a kitüntetést átvéve elmondta, semmi mással nem dicsekszik, csak Jézus Krisztus keresztjével, az Arany Érdemkereszt számára további feladatot ad, és nem is keveset. Az aranykeresztbe pedig beleírja minden küküllőszögi magyar ember nevét!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

„A csatavesztés tanulságait győzelemmé kell formálni”
A tizenhárom aradi vértanú emléke előtt hajtottak fejet tegnap mindazok, akik a Házsongárdi temetőben, Tamás András honvéd alezredes emlékoszlopánál gyűltek össze az RMDSZ Kolozs Megyei, Belmonostori és Nők Szervezete, valamint a Belmonostori Ifjak szervezésében. A magyar szabadságharc tábornokainak 164 évvel ezelőtti kivégzésével kapcsolatban Oláh Emese, a Kolozs Megyei RMDSZ Nők Szervezetének elnöke elmondta: a hősök halálának az ad értelmet, hogy belőle újra meg újra erőt lehet meríteni. – Nem önfeladást jelent a gyászt életerővé, a csatavesztés tanulságait győzelemmé formálni. Mert van, amikor halni kell a hazáért, van, amikor élni és tenni érte. Most az a dolgunk, hogy tegyünk érte – hangsúlyozta Oláh Emese, aki szerint nincs az az erő és nincs az a hatalom, amely képes feltartóztatni a saját útját járni akaró magyar közösségünket.
Rollinger Ágnes, a belmonostori RMDSZ elnöke röviden ismertette az emlékmű történetét, amelyet egykor a csíkszéki honvédegylet állíttatott, és amelyet a Belmonostori RMDSZ Bitay Csaba volt elnök kezdeményezésére felújíttatott. – Tamás András honvéd alezredes Kolozsvár környékén esett el, ezért szentelték az ő emlékének az emlékoszlopot, amely felújított változatának 2002-es felavatása óta minden évben összegyűlünk felidézni a kivégzett vértanúk emlékét – mondta Rollinger Ágnes.
Gáll Sándor az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsi kancellárja, tanügyi előadója imát mondott a hősi halált halt tábornokok emlékére. Székely Árpád igazgató vezényletében a Kolozsvári Református Kollégium énekkara alkalomhoz illő kórusműveket énekelt. Ezt követően az emlékezés koszorúit helyezte el a Kolozs Megyei RMDSZ és Nők Szervezete, a Belmonostori RMDSZ, a Kolozs Megyei Diákszövetség, a Bitay és a Talpas család nevében. Az emlékezés hálaadó ökumenikus istentisztelettel folytatódott a Farkas utcai református templomban.
Méltóságteljes megemlékezés a Szabadság-szobornál
Ezrek emlékeztek tegnap délben Aradon az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 164 évvel ezelőtt kivégzett tábornokaira az emlékükre állított Szabadság-szobornál. A megemlékezésen felszólaló Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter kijelentette: senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Kelemen Hunor az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta: nem lesznek kevésbé szabadok a románok, ha a magyar nemzeti közösség jogos szabadságigényét kielégítik.
Kelemen Hunor a mai napig érthetetlennek tartja, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) miért nem lehet elfogadni a magyar oktatási részlegek beindítását. – Nem értjük, hogy hol csorbítja a románok érdekeit, szabadságát, boldogságát az, ha a magyar diákok anyanyelvükön tanulnak. Meg kellene már végre érteni, hogy nem akarunk senkitől semmit elvenni, csupán szabadon akarunk dönteni arról, milyen nyelven tanuljunk – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor szerint az is érthetetlen, hogy miért ingerel egyeseket még mindig a nemzeti, közösségi szimbólumok szabad használata. – Aki ettől bennünket megfoszt, az semmit sem értett meg a történelemből. (...) Aki azt gondolja, hogy el lehet bennünk fojtani a szabadság iránti vágyat, el lehet tiporni lelkünkben azt az eszmét és azokat az értékeket, amelyekért küzdünk, az 1849 hóhérainak az utódja, az elnyomók e századi katonája – fogalmazott Kelemen.
Az RMDSZ elnöke szerint a vértanú tábornokok is egy olyan hatalomnak voltak az áldozatai, amely nem nézte jó szemmel a nemzeti önrendelkezési törekvéseket, és nem bírta elfogadni a szabadságszerető népek óhaját. Emlékeztetett arra, hogy voltak, akik évekkel ezelőtt a Szabadság-szobor visszaállításától is féltek. Hozzátette: ma is sokakban keltenek félelmet a magyarság jogos kérései.
A szabadság egyetemességét állította beszéde középpontjába Hende Csaba is. Meg is említette: a magyar kormány képviselője és az RMDSZ elnöke akár egymás beszédét is elmondhatta volna Aradon. – Senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad. Nem élhetünk szabadon, ha a mellettünk élő nem használhatja az anyanyelvét, ha nem imádkozhat, nem álmodhat szabadon, nem dönthet a sorsa fölött szabadon – jelentette ki a magyar honvédelmi miniszter.
Hende Csaba szerint a vértanúkra való emlékezés a magyar-román összefogás egykor elszalasztott lehetőségére is emlékeztet. – A testvérháború lezárása és a kölcsönös bizalmatlanság eloszlatása után csak végzetesen későn, 1849. július 14-én tudott megegyezni a magyar kormány a románsággal. Akkor a jóakarat elkésett, a hadi helyzet már megfordíthatatlan volt – idézte a 164 évvel ezelőtti történéseket.
A miniszter úgy értékelte, hogy az 1848–49-es események során új magyar nemzet született, „olyan nemzet, amely a szabadság útján jár, és minden tagja összetartozik”. Hozzátette: a közös szabadságban való egység tudatát a katonai erő sem tudta elvenni. Emlékeztetett arra, hogy az Aradon kivégzett tábornokoknak nagy szerepe volt a nemzet első honvédseregének a felállításában, és hogy ez a „sebtében megszervezett haderő a világ legjobb hadseregének is méltó ellenfele tudott lenni”.
Az aradi Szabadság-szobornál rótta le kegyeletét a vértanú tábornokok előtt Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. A megemlékezésen a szélsőségesen nacionalista Noua Dreapta (Új Jobboldal) román szervezet mintegy harminc szimpatizánsa óriás román zászlót feszített ki a téren. A polgármesteri hivatal korábban elutasította a szervezet térfoglalási kérését. Az aradi megemlékezések délután ökumenikus gyászszertartással és koszorúzással folytatódtak a vesztőhelyen felállított obeliszknél.
Biró Zsolt: az erdélyi magyarság autonómiát akar
Eljött az ideje annak, hogy az erdélyi magyarok kimondják: nem a román hatalomnak akarnak megfelelni és behódolni, hanem a saját érdeküket szem előtt tartva, autonómiát akarnak – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke a Hargita megyei Szentegyházán az 1849. október 6-án mártírhalált halt aradi vértanúk emlékére szervezett megemlékezésen. Kifejtette: az autonómia jár a romániai magyaroknak, hiszen „nem vagyunk sem kevesebbek, sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél”.
Felidézte, hogy tavaly szeptember 11-én, a katalánok nemzeti ünnepén Barcelona utcáin másfélmillió ember követelte a függetlenséget. – Nem kell őket logisztikailag mozgatni, nem kell szónoki emelvény, ahová csak a kiváltságosak ülnek, ahonnan csak előzetes egyeztetések során kialakított, avagy kialkudott forgatókönyv szerint szólalnak meg a hatalmasságok, de legfőképpen nem kapkodja a fejét ijedten a lojalista párt politikai felelőse, attól tartva, hogyan számol el Bukarestben mindezzel – mondta Biró Zsolt, aki szerint „Erdélyben is ezt a forgatókönyvet kell alkalmazni”.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Szeretnénk, ha szeretnének
Egy közvélemény-kutatásban arra nem lehet direktben rákérdezni, hogy Romániában a többség milyen kisebbséget szeret – vagy nem szeret. Ezért azt kérdezték 1050 személytől, hogy milyen volt a viszony a történelem folyamán a románok és kisebbségek között. A múltról kérdeztek, de a válaszok inkább a jelent tükrözik. Én csak találgatom azok magyarázatát. Sorrendben leginkább a szerbeket kedvelik, mert ők olyan kevesen vannak már, hogy nem is számítanak. Különben is együtt harcoltak a magyarok ellen például a ’48-as szabadságharcban. Aztán a németek, zsidók, mert ők elmentek, a bolgárok, mert ők is kevesen vannak, a törökök, mert őket megverték, a cigányok, mert nagy részük román.
Velünk viszont egyáltalán nem volt jó a viszony, illetve a megkérdezettek 59,7 százaléka azt mondta, hogy rossz és 27,2 százaléka, hogy jó volt.
Most sem állunk sokkal elébb, mert a jelenlegi helyzetre kérdezve, csak 29,2 százalék vallja, hogy jó. Majd, amikor mi is páran maradunk, az lesz az igazi. Mindennek okai – a megkérdezettek szerint – a történelemben rejlenek. Ki kérte, hogy őseink ide jöjjenek, harcoljanak, dolgozzanak, építsenek? Most meg visszaköveteljük azt, amit építettek. Micsoda szemtelenség! Aztán betelepítettük az ősi román földre a szászokat, akik virágzó településeket teremtettek, de aztán szerencsére elmentek. Aztán az is lehet a baj, hogy olyan történelmi személyiségek akadnak, akiket a magyarok is magukénak vallanak, mint Hunyadi János vagy Mátyás, aki magyar király lett, és ráadásul Ştefan cel Mare ellen vonult Moldvába.
Ezer év alatt a magyarok kéretlenül harcoltak az ide és Havasalföldre betörő törökökkel, tatárokkal és másokkal. Aztán miért kell most, 164 év után is az aradi vértanúkra emlékeznünk? Igaz ugyan, hogy ők a szabadságharcban az osztrák önkényuralom ellen küzdöttek, de amikor látták, hogy az osztrákok mellé állnak a románok, akkor nem kellett volna tovább harcolniuk.
Jelenleg azért van feszültség románok és magyarok között – a megkérdezettek szerint –, mert azt a román és magyar politikusok gerjesztik, választási célokból. Valószínű azért, mert a magyarok mindenféle jogokat követelnek, amit a román politikusok szerencsésen visszavernek. Aztán erre rásegít a sajtó is. Arra nem kérdeztek rá a közvélemény-kutatók, hogy ezekben a disputákban kinek is van igaza, de egyértelmű, hogy a románoknak. Ez onnan derül ki, hogy a székely zászló feltétel nélküli használatával csak a megkérdezettek 6,1 százaléka ért egyet. Azt nem árulták el a kutatást végzők, hogy magyart megkérdeztek-e, de gyanítható, hogy ez a 6,1 százalék a magyar , mivel körülbelül megegyezik az országban élő magyarok arányával. Aztán olyan történelmi alakok is akadnak a magyarok között, mint Tőkés László, akiben a megkérdezettek 72,6 százaléka egyáltalán nem bízik. Biztosan azért, mert alaposan benne volt a keze a Ceauşescu-rezsim megdöntésében, amely olyan jó volt, hogy még most is visszasírja a többség. Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem belügy biztosítani az emberi jogokat
A bukaresti politika nem gyakorol kegyet, amikor „megengedi”, hogy magyar állampolgárként oda menjek Erdélyben vagy Romániában, ahová akarok – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki a román belpolitika viharos hullámveréseinek tudja be Traian Băsescu államfő ama kijelentését is miszerint Magyarország „tűzfészek” nemzetiségi kérdésben.
A Fidesszel kormányzó Kereszténydemokrata Néppárt elnöke szerint Tirol példája alapján sem precedens nélküli a Tőkés László által szorgalmazott védőhatalmi státus, a magyar kormány azonban ilyet nem vet fel. Semjén lapunknak elmondta, az autonómia a közösségi jogok megvalósulása, az emberi jogok biztosítása pedig nem fakultatív az adott országok részéről, hanem kötelesség. A közelgő EP-választások kapcsán Budapest minél szorosabb összefogásra biztatja az erdélyi magyar pártokat, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az összefogáson belül meg tudjon jelenni a sokszínűség, mert így lehet megszólítani minden erdélyi magyart.
Románia schengeni csatlakozásának várható újabb halasztása különösen az ország nyugati felében élő, jelentős számban magyarok alkotta lakosság mozgását korlátozza. Magyarország a korábbi álláspontjához hasonlóan ezúttal is felemeli a szavát Bukarest érdekében?
Romániának teljesen igaza van Schengen-ügyben, amit a brüsszeli bürokraták művelnek, az elfogadhatatlan és minősíthetetlen. Egyszer már meghatároztak egy kritériumrendszert, amit Románia és Bulgária teljesített, ezek után újabb és újabb lehetetlen kifogásokat találnak ki, hogy elszabotálják a két ország schengeni csatlakozását. Beszéljünk őszintén: bizonyos nyugat-európai országok, amelyeknél belpolitikai problémát okozott a romániai cigányok megjelenése, belpolitikiai okokból akadályozzák az integrációt. Ez két szempontból elfogadhatatlan és értelmetlen. Az egyik, hogy a leszögezett kritériumokat Románia és Bulgária teljesítette. Másrészt a romániai cigánysággal kapcsolatos, Rómában, Párizsban és más városokban tapasztalható probléma semmilyen összefüggésben nincs a schengeni határral. Ezek az emberek akkor is mennek, ha nincs Schengen, ha pedig van, akkor sem fognak jobban menni, mint eddig; ha visszatoloncolják őket, ugyanúgy visszatérnek. A megoldás az lenne, hogy Brüsszelnek több pénzt kellene fordítania Románia, Bulgária, Szlovákia vagy Magyarország olyan programjaira, amely a romák felemelésére irányul. Magyarország ezt előtérbe helyezte uniós elnöksége során. Ha arányosan megkapnánk az uniós pénzeket, akkor sokkal több eredményt tudnánk elérni. Mi mindig is támogattuk, és ezután is támogatni fogjuk Románia schengeni csatlakozását, már csak azért is, hogy a magyarok nehézség nélkül tudjanak jönni-menni.
Nem az ország Schengen-tagságán múlik, viszont Erdélybe jövet nem tartott attól, hogy az államhatár román oldalán megkérdezik, mi járatban Romániában? Hónapokkal ezelőtt Traian Băsescu elnök tűrhetetlennek nevezte, hogy magyarországi politikusok „szabadon lófrálnak” az ország területén, a kirohanás pedig mélyítette a két ország közötti feszültséget.
Traian Băsescu elnök eme nyilatkozatát tekintsük a viharos román belpolitika eseményének. Amúgy nem tartozik a román politikára, hogy egy magyar állampolgár hova megy vagy nem megy. Oda megyünk, ahová akarunk, tekintve, hogy uniós polgárok vagyunk, Románia pedig aláírta az európai uniós szerződést. A bukaresti politika nem gyakorol kegyet, amikor „megengedi”, hogy magyar állampolgárként oda menjek Erdélyben vagy Romániában, ahová akarok. Ezt a Gibraltártól a Fekete-tengerig nyugodtan megtehetem, nem függhet egy kormány tetszésétől vagy nemtetszésétől. Aki nem fogadja el ezeket a játékszabályokat, az ne akarjon az EU tagja lenni. Ezek inkább retorikai kijelentések, amelyeket a helyükön kell kezelni. Másrészt mi nagy szeretettel látjuk a román politikusokat Magyarországon, ahol olyan román közösséget látogatnak meg, amilyet akarnak, kedvük szerint tarthatnak rendezvényeket, gyűléseket. Ahogy ezt én nem tekintem problémának, elvárom, hogy ők se tekintsék Erdély vonatkozásában annak.
A román államfő fogalmazott ennél durvábban is, nemzetiségi kérdésben tűzfészeknek nevezve Magyarországot, amelynek rendreutasítása terén Bukarest élharcos kíván lenni. Ezt a támadást miként könyveli el Budapest?
Ezt is tudjuk be a román belpolitika viharos hullámveréseinek. Egyébként ezek a mondatok elsősorban nem Magyarországnak szólnak, és nem is a magyarságnak, hanem bizonyos román választói csoportoknak. Ezért mindenkinek jobb, ha a súlyán kezeljük. Más kérdés, hogy a magyar kisebbség, a magyar nemzetrész helyzetére van egy nagyszerű megoldás, amit úgy hívnak, hogy autonómia, valamint a kisebbségi jogok százszázalékos megadása. Amennyiben ez megtörténik, akkor ez mindenkinek a javára válik. A mostani problémák abból adódnak, hogy a magyar nemzetrészt Erdélyben nem illetik meg olyan jogok, mint amelyek más országok nemzetrészeit Európában. Az autonómia nem magyar találmány, nem valamilyen soha nem látott vagy hallott extrém magyar ötlet, hanem megvalósult gyakorlat a kontinensen. Mármost ha másoknak lehet, akkor nekünk is. Román barátaink figyelmébe ajánlom, hogy nem vagyunk alábbvalóbbak egyetlen más népnél sem: ha más népeknek lehet autonómiája, akkor nekünk is. Az autonómia a közösségi jogok megvalósulása, vagyis emberi jogok a közösség szintjén. Márpedig az emberi jogok nem egy ország belügye, amelyet ha kedve van, megad, ha nincs, akkor nem. Az emberi jogok olyan valóság, amivel születünk, az egész EU arra épül, hogy ezeket biztosítani kell, ami nem fakultatív dolog az adott országok részéről, hanem kötelességük. Természetes, hogy a magyar kisebbség harcol ezekért a jogokért, és a legtermészetesebb, ahogy Magyarország ezt támogatja. Mi teljesen helyesnek tartjuk, hogy Románia törődik a területén kívüli nemzetrészeivel. Ha Bukarest ezt megteheti a Moldovai Köztársaságban, mi miért ne tehetnénk Erdélyben?
És mi a magyar kormány álláspontja Tőkés László kezdeményezése kapcsán, miszerint Magyarország gyakoroljon védhatalmi státust Erdély fölött?
Mindenekelőtt tegyünk egy fontos distinkciót: a védhatalmi státus kérdése nem a magyar kormány álláspontja, ezt Tőkés László fogalmazta meg. Ám a püspök úrnak román állampolgárként miért ne lehetne olyan politikai elképzelése, amilyet akar? Hangsúlyozom, ez nem a magyar kormány álláspontja, viszont nem precedens nélküli, nem ördögtől való, amit a püspök úr mondott, hiszen létezett Ausztria és Olaszország vonatkozásában, Tirol tekintetében. Nem beszélve arról, hogy a román sajtó – tévedésből vagy szándékosan – félrefordította a terminus technicust, ugyanis Tőkés mondandójának a román megfelelője az állami garantőr, ő nem a „protektorátus” szót használta. Látható, hogy saját konfliktusaira felhasználva a román belpolitika méltatlan és inkorrekt támadást intézett Tőkés László személye ellen. Lehet a javaslatával egyet nem érteni, lehet a felvetését elfogadni vagy kritizálni, de abszurd és elfogadhatatlan az ellene folytatott hajsza. A kitüntetése visszavonását célzó kezdeményezések kapcsán érdemes megfontolni, hogy ha Tőkés László nem lett volna, és nincs a temesvári forradalom, akkor jelenlegi bírálói közül jó páran ma is a Román Kommunista Pártban vagy a Szekuritátéban üldögélnének, a jobbik része pedig valahol illegalitásban vagy a szamizdat ellenzékiség állapotában lenne. Hogy Romániában mégiscsak elindult egy demokratizálódási folyamat, és kommunistából uniós országgá vált, nem történt volna meg – legalábbis nem akkor és nem úgy –, ha nincs temesvári forradalom, utóbbi pedig nem lett volna Tőkés László nélkül. Akármit csinálnak, őt nem lehet kiírni sem a magyarság, sem Románia történelméből, a politikai élet szereplőinek el kellene ismerniük a rendszerváltásban betöltött szerepét. Annyi tolerancia pedig elvárható, hogy egy román állampolgárnak lehet a többségitől különböző véleménye saját országának, és nemzeti közösségének a sorsát illetően.
Tehát a magyar kormány nem kíván reagálni Tőkés László javaslatára?
Ez nem a magyar kormány álláspontja, mi ilyet nem vetettünk föl, tehát a magyar kormány ilyen kérdéshez nem viszonyul. Ez a püspök úrnak mint a magyar nemzetrészhez tartozó román állampolgárnak volt a felvetése, amihez joga van.
Román állami kitüntetését épp emiatt kívánják megvonni a napokban. Ha ez megtörténik, a magyar kormány szóvá teszi?
Szerencsétlen dolognak tartom egy kitüntetés visszavonását általában is. Magyarországon én dolgoztam ki a kitüntetési törvényt, és eleve ellenzem, hogy bárkinek a kitüntetését vissza lehessen vonni, hiszen végtelen aktuálpolitikai vitát indítana el. A magyar jogszabályok nem is teszik lehetővé az állami kitüntetések, díjak visszavonását. Tőkés László teljes joggal azért kapta ezt a kitüntetést a román államtól, mert meghatározó szerepe volt a temesvári forradalomban, ezáltal Románia szabadságának a kivívásában. Ezt utólag nem lehet meg nem történtté tenni. A magyar állam természetesen semmilyen módon nem viszonyul ahhoz, hogy egy román kitüntetést adnak vagy sem. Ennek a lehetetlen dolognak az erkölcsi felelőssége azokat terheli, akik belpolitikai haszonszerzés céljából igyekeznek felhasználni ezt az ügyet.
A Sapientia EMTE új, Ön által is felavatott kolozsvári épületének átadásán is elhangzott, hogy az oktatásnak jelentős szerepe van a külhoni magyarság megmaradásában. Számíthat az erdélyi magyarság az anyaország további támogatására e téren?
Természetes kötelessége a magyar államnak biztosítani a külhoni magyarság oktatását. Különösen fontos ez a Sapientia tekintetében, hiszen az egyetem az adott nemzeti közösség megmaradását szolgálja. Ha egy közösségnek nincs elit értelmisége, akkor a megmaradása sokkal nehezebb, mert nincsenek sikeres, erős emberei. Márpedig ők azok, akik ki tudják kényszeríteni a többségi társadalomból a nemzeti kisebbséget megillető jogokat. Egy elit értelmiség szerepe mindig húzóerőt, annak megélését és tudatosulását jelenti, hogy érdemes, büszkeség ehhez a nemzethez tartozni. Az Orbán Viktor miniszterelnök úr által tavaly a Sapientia vezetőivel aláírt megállapodás értelmében megvan a működéshez és fejlesztéshez szükséges pénz, amit tartalmaz az idei költségvetés is. Nemcsak arról van szó, hogy megőrizzük az egyetem működését és folytatjuk a megkezdett építkezéseket, hanem hogy növekedni fog az intézmény szerepe az erdélyi magyarságon belül, például a székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi mezőgazdasági és erdészeti képzés beindulásával. A magyar kormány kulcsfontosságúnak tartja a Sapientiát, amely a magyar megmaradás szimbóluma.
A jövő évi országgyűlési választásokon először élhetnek szavazati jogukkal a külhoni magyar állampolgárok. Milyen szerepe van ennek a nemzetegyesítés folyamatában?
Mindenképpen mérföldkő. Az asszimiláció megállításához és megfordításához nagyon erős impulzus kell, ez pedig a nemzet közjogi egyesítése az állampolgárság által. Nemcsak a Kárpát-medencében, hanem az egész világon zajlik a honosítás, a Kőrösi Csoma Sándor program keretében éppen most küldtünk ki a nagyvilágba ötven népművelőt és ötven konzult, hogy fölszítsák a magyar identitást és segítsék az állampolgársági kérvények beadását. Egy külhoni magyar kétféleképpen éli meg, hogy a magyar nemzethez tartozik közjogilag is: magyar útlevéllel a zsebében és a szavazati jog gyakorlása által. Ez azért fontos, mert 2014-től a magyar Országgyűlés már az egyetemes magyarság országgyűlése lesz. Ezért arra biztatok minden magyart, hogy ha még nem nyújtotta be állampolgársági kérelmét, tegye meg, mert bőven megkapja még a választások előtt. Aki már letette az esküt, arra kérem, hogy regisztráljon, jelezze e-mailben vagy levélben, hogy részt kíván venni a választáson. Szavazatát postai úton is eljuttathatja, nem kell befáradnia a nagykövetségre, konzulátusra.
És mit javasol a három erdélyi magyar politikai alakulatnak a jövő évi európai választások tekintetében?
A magyar kormánynak minden magyar egyformán fontos, függetlenül attól, hogy mi a politikai beállítottsága, felekezeti hovatartozása, mit gondol a világról. Mi arra biztatunk mindenkit – hiszen ez a nemzeti érdek –, hogy minél szorosabb összefogás legyen és a magyarság olyan hatékonysággal tudja megjeleníteni politikai akaratát, hogy megkerülhetetlen erő legyen Bukarestben és Brüsszelben egyaránt. Ugyanakkor fontos az is, hogy az összefogáson belül meg tudjon jelenni a sokszínűség, mert így lehet megszólítani minden erdélyi magyart.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Ismét a nemzetállamokról
A Krónika szeptember 30-ai számának hasábjain Borbély László, az RMDSZ alelnöke reagált Kettős játék című írásomra. A nemzetállam elavultságáról vagy aktualitásáról szóló téma összetettsége, fontossága és a felvetett gondolatok ellentmondásossága miatt szükségesnek tartok néhány kérdést tisztázni.
Ennek jegyében szeretnék Borbély László kritikáira válaszolni. Rögtön egy személyemet érintő tévedéssel kezdeném: nem vagyok újságíró. Stratégaként és tudományos alapkutatóként szoktam időnként küldeni egy-egy írást a Krónikába. Így született a nemzetállam elavultságát cáfoló cikkem is.
Hatalmi arrogancia
1989 után az erdélyi magyarság az „egységes román nemzetállam” ellen lépett fel, jogosan. Jómagam is támogattam ezt a fellépést, mert úgy gondoltam, arroganciára vall egy történelmi idők óta itt élő és építkező, tekintélyes részt képező nemzetiséget figyelmen kívül hagyni. És ezt gondolom ma is. A román nemzetállam kifejezés használata az alkotmányban történelmi, partikuláris és mennyiségi okokból egyaránt komoly kiegészítésekre szorul. Egyetértek Borbély Lászlóval abban is, hogy 1918-tól kezdve a románság nemzetállami berendezkedés alatt sorvasztotta a magyar közösséget. De ettől még nem hinném, hogy a nemzetállam elavultságát megkérdőjelező szemléletem „veszélyt” jelentene bárkire. Értelmetlen az elavultság megkérdőjelezését egyenértékűvé tenni azzal, hogy Romániában az eddigi út folytatása lenne a kívánatos! Ezt szükségesnek tartottam tisztázni, mert félre lett értve.
Ugyanakkor megértem a visszatetszést, amit Borbély László és a legtöbb erdélyi magyar számára a nemzetállam fogalma okoz. Biztos vagyok benne, hogy ő is jobb körülményeket szeretne a magyaroknak, akárcsak valamennyien. És minden aggódót szeretnék megnyugtatni, hogy ez a szemlélet nem zárja ki a transzszilvanizmus megerősítésére, az RMDSZ decentralizálásra és az erdélyi magyarság önszerveződésére irányuló törekvéseket. Sőt! Teljes mértékben támogatja ezeket. De nem a „kicsit másként” politikát, mert afelett itt és most már eljárt az idő. Azt is megértem, hogy Borbély László tart a szélsőjobb térnyerésétől. Támogatom, és biztosítom arról, hogy egy csapatban vagyunk ebben a küzdelemben. Azt viszont nem értem, miért állítja rólam, hogy „a cikk írója elnézően beszél a szélsőségesekről”, majd rögtön a Jobbik példáját hozza fel, amely „egyérteműen kisebbségellenes politikát folytat”. Tőlem teljesen idegen sejtetés és asszociáció ez, amit nem tartok konstruktívnak. Ezért megkérem, olvassa el még egyszer a múltkori cikkemet, ahol külön bekezdésben értékeltem Orbán Viktor zsidópárti politikáját, idéztem Köves Slomó vezető rabbi és Ilan Mor izraeli nagykövet baráti elismerését, valamint üdvözöltem, hogy a magyar kormány jövőre holokausztévet hirdetett, és a holokauszt gyerekáldozatairól emlékező múzeum felállítását tervezi. Jobbikos nézetre vall ez, kedves Borbély László? És ha már a szélsőségnél tartunk, a korrektség megkívánná, hogy a szélsőjobb mellett a szélsőballal is foglalkozzunk. Mert ha „csak a szélsőjobb gonosz” szemüvegen át értelmezzük a világot, akkor az álszentségre vall. Egy ilyen stratégiának pedig nincs helye egy természetes Európában.
Nem emlékszem, hogy az RMDSZ valaha is felhívta volna a magyar közösség figyelmét az Unióban terjedő szélsőbal veszélyeire. Vasárnap például Bajnai Gordon jelenlétében az Együtt–PM szövetség hívei egy káromkodásokkal megtöltött magyar himnuszt énekeltek gúnyosan, saját készítésű „B... meg az Orbánt, b... meg a kormányt” darabot adtak elő, és egy hungarocell Orbán-szobrot állítottak fel, amelynek elfűrészelték a lábát, majd földre döntötték, és a fejét levágták. Ezt követően rugdosták, és ököllel ütötték a ledöntött szobor fejét, és késsel darabokat hasítottak belőle. A levágott fejjel pedig ordenáré megnyilvánulások kíséretében végigvonultak Budapesten. Erdélyi magyarként felteszem a kérdést: hogyan lehet ezekkel a gátlástalan internacionalista opportunistákkal elnézőnek lenni, sőt összefogni? Ezekkel, akik ócskának nevezték Istent, a külhoni magyarok elleni szavazásra kampányoltak, csődbe vitték Magyarországot, és gyűlölik a magyar népet. Ez aztán a tudathasadás! Következtetésként idézek a múltkori cikkemből: a nemzeti és szekuláris szélsőségesség közt nincs alapvető különbség; mindkettő hiábavaló.
Nemzetállamiság és Európa
Abból, hogy a románság közel száz éve a „nemzetállam” égisze alatt sorvasztja a magyarságot, én – Borbély Lászlótól eltérően – nem tudom azt a következtetést levonni, hogy a nemzetállam „elavult” lenne.1 Nem a berendezkedési forma avult el, hanem a románok éltek vissza a rendszerrel. Ha egy jó autó gazdája hetente balesetet okoz, akkor szerintem nem az autóval van a baj. Új autó helyett inkább sofőrcserére lenne szükség, a gazda pedig járjon biciklivel.
Az autóra való mutogatás csak politikai lehetőséget kínál az opportunista elit számára (a hibáit el nem ismerő sofőrnek), hogy tükörbe nézés nélkül áthárítson egy történelmi felelősséget, becsapva ezzel magát és a népet. A jó orvos az okot orvosolja, nem a szimptómát. Az igazi ok pedig a lehetőséggel való visszaélés. A felelős gazda fejet hajt a képességei előtt, majd az Audi vezetése helyett jókedvűen elkezd biciklizni.
Hatalmi pozícióhoz jutva a román elit a 19. század óta sorozatosan visszaélt a nemzeti öntudattal. Ezt támasztják alá azok a tanulmányok, melyek szerint a románság még a tudományos fejlődést követő európai értékkavalkád hatására sem nyitott a regionális, kulturális, nyelvi vagy vallási jellegű másság irányába. A mássággal való együttműködés helyett expanzív jellegű regionális burokpolitikát folytatott, és egy abszolutizált organikus nemzetállam építésén fáradozott. Ezt szolgálták a vitrintörvények és a kifelé rugalmas, ám a megegyezések betartása tekintetében kiszámíthatatlan szűk román elit. Hiba lenne ezért elítélni őket. És még nagyobb hiba lenne magunkat isteníteni, még ha a magyarságnak ezen a téren van is mit felmutatnia. Mert a magyar múltban is vannak visszaélések. Aki ezt nem fogadja el, az illúziókban él. Szent István kiváló példa a nemzetben gondolkodáshoz. Ő az igazság előtti alázat jegyében bátorította a magyarokat és tisztelte a másságot, az együtt élő népeket és nemzeteket.
Szintén nagyszerű példa a vallástoleranciát Európában elsőként (!) meghirdető 1568-os tordai országgyűlés. Vagy a magyar időkben, magyar városokban, magyar iskolákban, magyar osztályokban, magyar diákoknak való kötelező románnyelv-oktatás (1940-es évek Zilah, Szatmárnémeti stb.). Ezek a példák egytől egyig nagyszerűek, és konstruktív attitűdöt tükröznek. Nem hinném, hogy a magyar közösség bármelyik tagja komolyan venné a nemzetállami keret megkérdőjelezését, ha mondjuk az erdélyi román palánták magyarul is tanultak volna, és a történelmi fantáziákkal spékelt magyarellenes propagandák helyett a másság iránti tiszteletre tanították volna őket. Ha a magyar adófizetők pénzéből is gazdálkodó román rendszer a magyar egyetemek létrehozását is támogatná, a magyar lakosság számarányának megfelelő javakat és műsoridőt biztosítana, stb. Ezek természetes dolgok.
Tanuljunk Szent Istvántól!
Rövid összefoglalóként tehát a nemzetállam egy tartalom nélküli természetes berendezkedési forma, amellyel lehet élni és visszaélni. Előbbire lehet példa a Szent István-i szellemiség jegyében fogant nemzetállam, utóbbira a román nemzetállam. A történelmi felelősség áthárítása a nemzetállamra akaratlanul is a valós okok kendőzését segíti elő. A rozsdás vasra kent új festékréteg az uralkodó eliteknek nyújt kényelmes megoldást (pl. posztkommunisták), a népeknek meg új mesét. Ami butaság, mert kikerülhetetlenül eljön az idő, mikor az új festékréteg is felfeslik, és mindenkinek a gyermekei, unokái szemébe kell majd néznie.
A téma jóval összetettebb annál, semmint annak minden részletét ki lehessen itt fejteni. Azt viszont még fontosnak tartom megemlíteni, hogy a fogalmak mesterséges kisajátítása nem egy bölcs dolog. Amire a nemzetállam kapcsán is vigyázni kell, az az önistenítés. Akad elég példa az európai történelemben, mikor a nacionalista (és nem csak) eszmény jegyében a hatalmon lévők kisajátították a fogalmakat, mint ahogy teszik ma a demokráciával is. Aki ismeri a történelmet, tudja, mekkora borzalmak történtek ennek jegyében. Mert a természetesség kizárattatott, és a mesterkéltségbe fektetett ambíciók minden gondolatot beleptek.2 Nem csoda hát, hogy a nyugati államok zöme kivonta az alkotmányból a nemzetállam fogalmát, saját szégyenét. És nem azért tette, mert az idejétmúlt lett volna, hanem mert visszaéltek a rendszerrel, és a valós okok elől az áthárító mechanizmusokhoz fordultak. A fények kigyulladtak, a szellemi whiskyvel táplálkozó élősködők pedig előremenekültek az új keretekbe és az új mesékbe. A szimptómát doboljuk, a tükröt elássuk. Ez az igazi veszély, ami ma az Uniót veszélyezteti. A tükörbe nézésre képtelen mesterséges ember, a pozícióival visszaélő régi-új dominancia.
Korábbi cikkemben felhívtam a figyelmet arra, hogy az EU-t domináló szekulárisok (ez nem jelent „minden” szekulárist) a nemzetállamok szövetsége helyett egy mesterséges formába öntött, globális méretű individualista társadalmat akarnak építeni. Egy Münchausen bárói képességekkel rendelkező meseimádó piramist, mely a spanyol viasz mielőbbi feltalálásában és a saját hatalmában bízva objektív hazugságokkal igazolja meritokratikus önmagát. Borbély László ezt teljesen tévesnek tartja, mert szerinte az Unió alapvető morális, polgári értékeken nyugszik. Hogyisne... A nézeteink közti különbség valószínűleg abból a deltából fakad, ami a vitrinpapír és a gyakorlati folyamat közt van.
David Cameron brit kormányfő öt napja jelentette be, hogy az EU átalakításra szorul, Nagy-Britanniának pedig nincs helye egy mind szorosabbra vont EU-ban, mely mára túl bürokratikussá vált. Nigel Farage brit politikus, a Függetlenségi Párt vezetője, EP-képviselő szabadabban fogalmaz: „A politikai osztály olyan erős pozícióban van Brüsszelben, hogy egyre szélsőségesebb taktikákat engednek meg maguknak… A végjáték számukra az összes európai nemzetállam és a nemzeti demokrácia fogalmának eltörlését jelenti, átadva minden hatalmat, amivel a mi értelmezésünk szerint egy normális ország rendelkezik, tehát minden hatalmat ennek az új európai politikai osztálynak. … Ez már borzalom.” Jegyzetek: 1 Ez nem vonatkozik az abszolutizált nemzetállamra, mely egy halva született eszmény. 2 Ez a veszély körvonalazódik ma is az Európai Unióban.
Lőrinczi Loránd
Krónika (Kolozsvár)

A határon túli magyarok zsebében kotorásznak a magyar baloldalon
Nem tartozik e lap szorosabban vett érdeklődési körébe a magyarországi balliberális oldal hangos agonizálása, mint ahogy az ehhez vezető gyógyíthatatlan tudathasadása sem. Ez elsősorban ízlés dolga s csak aztán a tudatos profilválasztás kérdése.
E szabályok alól azonban a (tévesen) Jézusnak tulajdonított parancs ad felmentést, amely a kődobálókkal szemben kenyeret rendel visszahajítani. Legyen hát az alábbi néhány keresetlen szó afféle szellemi vekni, mellyel a magyar szélsőbaloldal szélsőséges lapja, a Népszava online kiadása által ma közölt cikket szeretnénk "megköszönni". Amely cikk - címe: Határon túli bőkezűség, szerzője Molnár Richárd - amellett, hogy végtelenül aljas és gyomorforgató, lévén a legocsmányabb emberi tulajdonságra, az irigységre próbál építeni, még jókora öngól is. Mert miközben - s ezzel lassan világossá teszem, miről is van szó tulajdonképpen - a magyar baloldal néhány évnyi fáziskéséssel nekiállt szeretni a határon túli magyarokat, addig hűséges szócsövük most lényegében éhenkórász haszonlesőknek állította be az anyaország határain kívül élőket.
A cikk veleje nagyjából annyi, hogy miközben "két év alatt 11 milliárd forintba került az anyaországi adófizetőknek a határon túli magyar diákok, iskolák és felsőoktatási intézmények támogatása" (szó szerinti idézet), addig a magyarországi oktatási intézményekre fordított összeget folyamatosan csökkentik. A szerzőnek persze nem az összeg mértékével van baja - mi az a 11 milliárd a hazai százmilliárdos nagyságrendhez képest - hanem...
És akkor itt áll meg az ember néhány csendes másodpercre, hogy a betyárját, miről is van szó? Mintha ismerős lenne már ez a tempó, kezdve olyan klasszikusoktól, mint a 23 millió román munkavállalózás egészen addig, hogy akik nem élnek Magyarországon, azok ne ugassanak bele az ország dolgába. Bizony, erre a láncra fűzhető fel minden egyes mondata az ominózus irománynak. Az olyan kisstílű megjegyzésektől kezdve, mint hogy "míg például bármelyik, magyarul tanuló felvidéki kisiskolás tanévkezdéskor alanyi jogon 22.400 forinthoz juthat, addig Magyarországon a támogatások rászorultsági alapon járnak. A hazai felsőoktatási megszorítások ellenére pedig milliárdok jutnak határon túli egyetemeknek." Egészen az olyan aljas és mellesleg végtelenül sértő megjegyzésig, amely lényegében éhenkórász népségnek festi le a támogatást igénybe vevő határon túliakat: "A juttatás (t.i. a BGA által nyújtott oktatási-nevelési támogatás - a szerk.) nagyon népszerű, szemtanúk szerint iskolakezdés előtt 2011 óta tömött sorok állnak a legnagyobb magyar pénzintézet felvidéki vagy erdélyi fiókjaiban".
Hogy a lóláb mennyire lóg ki, azt jól jellemzi az az ócska megjegyzés, mely szerint mivel Szlovákiában nem engedélyezett a kettős állampolgárság, ezért itt "a 2014-es magyarországi parlamenti választásokra történő esetleges szavazatvásárlásra csak a nagyobb lélekszámú erdélyi, kárpátaljai vagy délvidéki - anyaországi választójoggal is rendelkező - magyarság körében lehet szó".
Nos, kedves Molnár Richárd, ehhez mindössze egyet tudunk hozzátenni: lehet, hogy a magyarországi ballib reflexek hagyományosan már csak így működnek - kékcédulákkal, hazudozással "éjjel, reggel meg este" no meg az elmaradhatatlan romlott száraztéztával - erre azonban egyre kevesebben vevők határokon innen és túl egyaránt. Az pedig már csak egy egészen praktikus dolog, hogy nem feltétlenül vall sugárzó értelemre választások előtt pár hónappal beletojni abba a fészekbe, amelyből Mesterházy és Bajnai a hamis mosolyos határon túli barátkozós útjaikkal épp megpróbálják kipucolni az elmúlt években-évtizedekben felgyülemlett mocskot - reményeik szerint begyűjtve ezzel néhány voksot a határokon túlról is. És még valami: ficói ellentörvény ide vagy oda, vagyunk azért néhányan olyanok, akik mégiscsak megszereztük a magyar állampolgárságot. Nem egy zacskó romlott száraztésztáért, nem oktatási támogatásokért és nem is a választójogért. Hanem valami olyasmi miatt, amit a magukfajták - azok, akik ellenérdekeltek egy erős, magabiztos Magyarország és egy erős, összetartó, egységes és sikeres magyar nemzet megteremtésében - soha nem fognak tudni megérteni.
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
Felvidék.ma

Ma is igény van a felekezeti oktatásra
A minőségre helyezi a hangsúlyt a Református Kollégium új igazgatója
Már több mint egy hónapja, hogy új igazgatója van a marosvásárhelyi Református Kollégiumnak Benedek Zsolt történelem szakos tanár személyében, aki Székely Emesét váltotta az intézmény élén. A marosvásárhelyi református oktatás terén idén jelentős előrelépés történt, elindult végre az elemi tagozat. Ennek jelentőségéről, valamint további terveiről faggattuk az új igazgatót, aki 2002 óta tanít a Bolyai líceumban és a Református Kollégiumban.
– Milyen tervekkel, elképzelésekkel kezdte a munkát?
– Számos elképzelésem van, mindenekelőtt azzal kezdtem, hogy picit szigorúbb rendszabályzatot léptettünk érvénybe, elvárom a diákoktól, hogy a rend és a fegyelem nagyobb legyen. Oda kell figyelni arra, hogy órákon, de iskolán kívül is hogyan viselkednek, hogyan öltözködnek, úgy kell megjelenjenek bárhol, hogy a kollégiumot méltón képviseljék. Ám mindezek mellett arra kértem kollégáimat is, hogy a minőségi oktatásra fordítsák a legnagyobb figyelmet.
– Idén végre elindult az elemi tagozat a kollégiumban; tudtommal kétszeres túljelentkezés volt…
– Erdélyben Marosvásárhelyen él a legnagyobb református közösség. Minden erdélyi református kollégiumban van elemi osztály, csupán nálunk nem volt. Láttuk, hogy itt is igény van rá a református körzetekben. Fontos hangsúlyozni, hogy nem református iskola, hanem egyházi, hiszen vannak katolikus diákjaink is. Azok a szülők irányítják ide gyerekeiket, akik úgy érzik, szeretnének valami többletet, azaz szellemi irányítást, vallásos nevelést is biztosítani gyerekeiknek.
– Nem gondolkodtak azon, hogy jövőben ötödik osztályt is indítsanak?
– Előkészítő osztály ezután minden évben indul. Nem mondhatom, hogy nem fontolgatjuk az ötödik osztály beindítását, de egyelőre még biztosan nem lesz. Jelenleg teremhiány van, a Forradalom utcai épület, ahol az előkészítő osztályosok tanulnak, nincs teljesen kész, ha majd az egyház is rábólint, és adott minden feltétel ahhoz, hogy újabb osztályok induljanak, komolyabban gondolkodunk ezen. Remélem, hogy azelőtt sikerül indítani ötödik osztályt, mielőtt a jelenlegi előkészítősök elérik azt a szintet, azaz nem csak 4-5 év múlva, hanem esetleg három éven belül. Amúgy is, valamikor teljes volt az oktatási paletta, reméljük, idővel újra így lesz, és az óvodától egészen a felsőoktatásig minden osztályunk lesz.
– Tudtommal az egyház vállalta, hogy a Forradalom utcai épület másik részét is rendbe teszi…
– Ez így igaz. A munkálatok folynak, szépen haladnak, bízom abban, hogy hamarosan egy szép, korszerű iskola lesz a Forradalom utcában.
– Összesen hány diák részese jelenleg a református oktatásnak?
– A cserealjai református óvodában van 59 kisgyerek, mellettük a 25 előkészítő osztályos tanulónk, a líceumban, a nappali tagozaton van nyolc osztály, osztályonként 31-32 diákkal, a csökkentett látogatású tagozaton a két osztályban 65 diákunk van. A posztliceális képzésen a Bod Péter Diakóniai Központban 92-en vesznek részt.
– A tanulmányi eredmények terén hogyan állják a sarat az iskola diákjai?
– Ha a sikeresen érettségizők arányát vesszük, akkor szinte a Bolyaival azonos szinten vagyunk, például az idei érettségin a nappali tagozaton diákjaink 97,6 százaléka vizsgázott sikeresen. A csökkentett látogatású tagozaton a 42 beiratkozott diák közül 31-nek sikerült az érettségije, ez 70 százalékos arány. A nappali tagozaton az osztályátlag 8.40- 8.50 között mozog, de van olyan, amely 9-es fölé is feltornázza magát. Például egyik, három évvel ezelőtt végzett osztályomnak 9,24 volt az átlaga tizenkettedikben.
– Mennyire tudnak felzárkózni a csökkentett látogatású tagozat diákjai?
– Már maga az, hogy járnak iskolába, nagy teljesítmény, hiszen vannak háromgyerekes édesanyák, nyugdíj előtt állók is, munkahelyük van, tehát erőfeszítést tesznek azért, hogy hetente egyszer órákra jöjjenek és megszerezzék az érettségi oklevelet. A csökkentett látogatású tagozat öt éve működik a Református Kollégium keretében, idén volt az első végzős osztályunk. Igaz, hogy most lesz egy megszakítás, mivel jelenleg nincsen 9., 10., 11. osztályunk a csökkentett látogatású tagozaton, de van 12., 13., és jövőtől, reméljük, ismét sikerül beindítani az esti tagozatot, mivel igény van rá Vásárhelyen. Idén sem mondhatni, hogy nem voltak beiratkozási kérések, de ezek nagy része tizenegyedik osztályra szól, úgy vettük észre, hogy kilencedikre nincs annyi jelentkező, nekünk viszont kilencedik osztályt hagytak jóvá. Jövőre megpróbáljuk, hogy esti tagozatot indítsunk tizenegyedik osztálytól magyar nyelven, ami jelenleg Vásárhelyen nincsen. Az idén csökkentett látogatású tagozaton végzettek nagy része 9.-et kezdett, de voltak, akik 11.- ben zárkóztak fel, akik már előzőleg elvégezték a 10., 11. osztályt valamely szakközépiskolában.
– Manapság vonzónak tartják a gyerekek a felekezeti oktatást?
– Nem úgy kell érteni, hogy itt csak felekezeti oktatás működik, hiszen van református teológiai osztály és társadalomtudomány-angol intenzív osztály is, aminek óriási a vonzereje, az Egyesülés Kollégiumban ez utóbbi szak megszűnt, ami szintén egy nagy diáksereget irányított ide. Amíg kétszeres túljelentkezésről beszélünk, azt jelenti, hogy van rá igény. A felekezeti oktatásnak valójában az is része, hogy nagyobb figyelmet fordítunk a diákokra, mint a világi iskolákban, odafigyelünk, hogy ha esetleg nem tud úgy teljesíteni a diák, annak mi lehet a hátterében, milyen gondjai lehetnek, ez az iskolalelkészek dolga.
– Nyomon követték-e, hogy végzőseik milyen pályát választottak?
– Sokan próbálkoznak az orvosin, a Petru Maioron a humán szakokon, mások a Babes–Bolyaiba, a Sapientiára mennek, mindenképpen a humán tudományok felé irányulnak. Voltak periódusok, amikor sokan a teológián tanultak tovább, de például idén egy diák sem választotta ezt.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

’56 izzó ősze volt
"56 izzó ősze volt, Magyarország remény és pokol" – énekli az EAST együttes. Az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt valóban eksztázis és agónia jellemezte Magyarországot és a Kárpát-medencei magyarságot. Az 56-os forradalom a magyar nép szabadságszeretetének szimbóluma. Magyarország megmutatta a világnak, hogy a magyar népet nem lehet büntetlenül diktatúrába hajtani. 1956 októberében munkások, diákok, értelmiségiek egyöntetűen jelezték, hogy nem tekintik magukénak a szovjet típusú elnyomó rendszert, hogy szabadságot, emberhez méltó életet szeretnének. A szabadságvágytól átfűtött magyarországi történéseket a Kárpát-medence különböző államaiba szakadt nemzetrészek, magyar közösségek is érzékelték, mi több, kitüntetett figyelemmel, izgalommal követték, és ahol lehetőség volt arra, támogatásukról, szimpátiájukról biztosították a magyar forradalmárokat. Az ifjúság, a diákság, mint minden sorsdöntő eseményben, ezúttal is fontos szerepet játszott határon innen és túl. A pesti ifjak a szovjet tankokkal harcoltak, a határokon túl pedig a legkülönbözőbb szimpátia-megmozdulásokkal, szervezkedési kísérletekkel próbálkoztak.
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, a marosvásárhelyi történelem szakos tanárokkal együttműködve, csoportos vetélkedőt hirdet általános iskolások számára 1956 emlékének méltó megünneplésére. A vetélkedőre iskolánként egy, maximum két, három-három tagból álló csapat nevezhet be, és október 23-án kerül rá sor. A versenyre való felkészülést biztosító háttéranyag a következő linken érhető el: http://tortenelem-maros.blogspot.ro/2013/09/a-forradalom.html
Jelentkezni az adott iskola történelem szakos tanáránál lehet.
Esszéíró pályázatunkkal ennek a küzdelemnek és az összetartozásnak szeretnénk méltó emléket állítani. 9-12.-es, középiskolás tanulók írásos munkáit várjuk. A pályamunkákat esszé formában kérjük, külön értékelve a tényeken alapuló, de önálló megközelítéseket, értelmezéseket, címalkotásokat. A pályamunka terjedelme 3-5 oldal között váltakozhat, másfeles sorközzel, 12-es betűmérettel.
A pályázat javasolt témái
1. Családok ötvenhatja
2. 1956 és a magyar összetartozás
3. Ifjúság és ’56
4. A sokarcú ’56
A dolgozatok nyomtatott változatát tanáraitok gyűjtik be, elektronikus formában pedig a következő e- mail címre várjuk: novakzozo@hotmail.com
A szakmai mércének megfelelő dolgozatokat a vasarhely.ro oldalon leközöljük. A pályázati munkákat szakmai zsűri értékeli ki. A díjazás két kategóriában történik. A vasarhely.ro-n megjelenő dolgozatok közönségszavazáson vesznek részt. Az online versenyben kizárólag a honlapon megjelent cikk oldalán leadott "like"-ok számítanak. Ugyanakkor a szakmai zsűri is kiválaszt egy nyertes munkát. A két győztes jutalma egy-egy táblagép, és dolgozataikat felolvashatják az október 23-án tartandó megemlékező rendezvényen. Szakmai tanácsokért, útbaigazításért forduljatok tanáraitokhoz, és a szervezőknél is érdeklődhettek a fent megadott e-mail címen.
Beadási határidő 2013. október 13.
Ajánlott könyvészet:
http://www.rev.hu/sulinet56/online/naviga/index.htm
http://www.rev.hu/portal/page/portal/rev/aktualitasok
1956 és az erdélyi magyarság. Főszerk. Stefano Bottoni. Pro Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006 http://adatbank.transindex.ro/cedula.php?kod=564
Stefano Bottoni: Sztálin a székelyeknél. Pro- Print, Csíkszereda. http://adatbank.transindex.ro/cedula.php?kod=981
http://www.adatbank.ro/adatbankuj/ro/cedula.php?kod=564
http://adatbank.ro/adatbankuj/indextermeszet.php?k=26
http://www.magtudin.org/TofalviZoltanAz1956-oserdelyimartirokrokrol.pdf
http://www.hunsor.se/dosszie/az1956forradalomvisszhangjaerdelyben.pdf
http://home.hu.inter.net/kortars/0112/tofalvi.htm
Népújság (Marosvásárhely)

Mit tesznek érted a magyar diákszenátorok?
Talpas Botond alprefektussal eredményekről és tervekről
Jóval a vizsgaidőszak lejárta után vettem észre, hogy a sikeres vizsgajegyem nem került be az egyetemi nyilvántartásba. A kreditszámok hiánya miatt nem kaptam ösztöndíjat. Mindezek felett még újra is kellett vizsgáznom. Mit tehettem volna? A fenti, pár soros történet nem a sajátom, de akár velem is megtörténhetett volna. Hogyan kell eljárnunk hasonló esetben? Kihez fordulhat a problémáival a diák, ha nem egészen érthető a bizony sokszor bonyolult egyetemi rendszer? Habár a román sajtó többször is beszámolt a 2012-es rektor- és diákszenátor-választásokról, a magyar tagozat résztvevői úgy gondolták, nem állítják sajtónyilvánosság elé jelöltjeiket. Ez lehet az egyik, talán mostanra már elenyésző oka annak, hogy keveset tudunk a diákszenátus értünk végzett munkájáról. Pedig mint az a magyar tagozat diák alprefektusával, Talpas Botonddal készült interjúból kiderül, jeles eredményekről számolhatnak be a magyar tagozat tavalyi munkásságáról.
– Kicsit visszatekintve, hogyan zajlottak a tavalyi diákszenátusi választások?
– Kezdjük talán a legelején azzal, hogy a 2011-es oktatási törvénymódosítás révén létrejöhetett a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen a magyar tagozat, ami saját belső szabályzattal rendelkezik, így külön választási szabályzattal is. Legelőször a jogos helyünket kellett kiharcolnunk a szenátusban. Mivel ez viszonylag új intézmény, ezért csak a minisztérium által végzett második ellenőrző körben sikerült elérni, hogy jóváhagyják a kérésünket, miszerint a magyar tagozat rendelkezzen a szenátusban kilenc, míg a német tagozat három fenntartott hellyel. A megmaradt helyek a román tagozat képviselői között oszlottak el, olyan elrendezésben, hogy többnyire fedjék a karokon tapasztalható arányokat. Nagy lépés volt ez részünkről, ugyanis feltételezhető, hogy ha a közel hétezer diák egy tömbben szavaz, akkor a magyar képviselet kevésbé valósul meg és az idő múlásával lemorzsolódik.
– Melyek voltak a szenátusi tevékenység első lépései?
– Egy nagyon hosszú tervezési folyamat után elfogadtuk a szenátus kartáját, ami olyan az egyetem számára, mint egyfajta alkotmány. Ezenkívül kidolgoztuk a diákstatútumot, amely tartalmazza a diákok jogait és kötelezettségeit. A statútumba bekerült az is, hogy az egyetemen három tagozat van, amelyek saját kultúrájuk és értékeik alapján szerveződhetnek, saját szabályzat mellett. Minden tagozat külön alprefektussal rendelkezik, és tagja az egyetem igazgatótanácsának, így a magyar diákokért nem csak a magyar tagozat tanárvezetője állhat ki. A szabályzatokon való vitatkozás nem egy látványos tevékenység, de szükséges.
– Kezdeti alapozás után jöhettek a nagyobb lépések. Milyen eredményeket sikerült elérnetek?
– Az egyetemnek volt egy eléggé átláthatatlan költségvetési rendszere, melyben meghatározott keretet tart fenn diákszervezeteknek, diákrendezvényeknek, konferenciáknak stb. Sose tudtuk, hogy mi az összkeret, és hogy abból mikor mennyit osztottak el. A télen az egyetem új vezetősége nyilvánossá tette ezt az összeget, és nyilvános pályázatok útján lehetett igényelni, formanyomtatványt kitöltve. Bár nem olyan óriási ez az összeg, nem is gondoltuk volna, hogy korábban mi ilyen kis szeletet kaptunk abból a bizonyos tortából. A nyáron kiírt elosztásnak most a 21,5 százalékát szereztük meg, míg eddig az összérték néhány százalékát kaptuk csak. Ha nem került volna be a magyar diáktagozat is a hivatalos egyetemi vezetésbe, akkor ez nem valósulhatott volna meg.
– Mire használtátok fel ezt a pénzt?
– Ez az összeg persze csak egy bizonyos százalékát teszi ki a KMDSZ (Kolozsvári Magyar Diákszövetség) összköltségvetésének. A kolozsvári magyar diákvezetők munkáját dicséri, hogy a szükséges pénzt külső források lehívásával elő tudják teremteni. Sok román diákszervezet van, ami csak ebből a keretből él. A kapott támogatásból a Karrier iroda Útravaló füzeteit nyomtattuk ki, kapott belőle a KMDSZ Sportiroda, és az ETDK szervezésére is jutott a pénzből. A látványtevékenységek mellett, mint például a Diáknapok, nehéz támogatáshoz jutnia egy olyan tudományos típusú rendezvénynek, mint a diákköri konferencia.
– Milyen tervekkel vágtok neki az új tanévnek?
– A nyáron több diákszenátor munkája révén létrejött a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen egy szakkollégium, amely különböző karok kiemelkedően jó diákjainak ad otthont, lehetővé téve, hogy kapcsolatokat alakíthassanak ki, így idővel létrejöhet egyfajta értelmiségi elit. Ebben az esetben nem tömegoktatásról, hanem elsőrendű tehetséggondozásról is beszélünk, itt értékeljük azokat a diákokat, akik kicsit többet nyújtanak az egyetemi közösségnek, mint a tízes média. Az idei tanév feladata, hogy tartalommal töltse meg ezt a szakkollégiumot. Azzal, hogy sikerült kivitelezni ezt az ötletet, ismertté tettük a román vezetés számára az intézmény fogalmát, ami már hallatott magáról más országok révén, ám itthon nem volt átlátható a vezetők számára, hogyan is működik. A szakkollégium bekerült az egyetemi vezetés fogalomtárába, ez olyan pénzügyi kereteket nyit meg az eddig is működő szakkollégiumoknak, amelyeket eddig nem tudtak lekérni. Nagy kihívás erre az évre nézve, hogyan alakítja a KMDSZ-szakkollégium az életét, valamint hogy hogyan tudja a többi, hasonló intézményt becsatornázni. Reméljük, hogy segíteni fogják egymás tevékenységét, együttműködve, kiegészítve egymás munkáját. Ez a szakkollégium kapcsolódási pont kellene legyen a különböző szakok és karok között.
A diákképviselet magyar tagozatának másik tervezete: bővíteni anyagi forrásainkat. Ugyanakkor szeretnénk eredményesebben kapcsolatot teremteni a diákokkal.
– Milyen utakon fordulhat egy diák probléma esetén a diákképviselőjéhez?
– Ami nincs meg a román és a német tagozaton, az a naponta működő irodaszolgálatunk, a KMDSZ-iroda. Nem a legkényelmesebb elvándorolni a belvárosba, de itt reggeltől estig a rendelkezésedre állnak, bármilyen kérdésed van. Hivatalos úton is elérhető a diákképviselő, akár az évfolyamvezetőn vagy a titkárságon keresztül. Még dolgoznunk kell azon, hogy meglegyen a megfelelő kapcsolódási pont diák és diákképviselő között, és kölcsönös kapcsolat alakuljon ki a két fél között. De vannak eredményeink, és ezeket láttatnunk kell.
Kristály Beáta
Szabadság (Kolozsvár)