Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. október 24.
Hadjárat Marosvásárhely szobraiért
A marosvásárhelyi – sok esetben megrongálódott, esetenként elkallódott – köztéri szobrok jövője érdekében indított figyelemfelkeltő kampányt a Marosvásárhelyi Kulturális Központ valamint a vásárhely.ro kulturális és közéleti portál. A részletekről a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón a Bolyai Klubban számoltak be a kezdeményezés ötletgazdái.
– A Marosvásárhelyi Kulturális Központ megalakulása óta fontos célnak tekinti városunk kulturális örökségének felmérését, megőrzését, a lakosság figyelmének felhívását a műemlékeket érintő problémákra. A tavasszal elindított tűzcsapakciónk során sikerült megállítani azt, hogy a város még meglévő tűzcsapjai eltűnjenek, illetve az elmozdított tűzcsapok közül egyesek vissza is kerültek a helyükre. Ehhez az akcióhoz hasonlóan szeretnénk tudatosítani a város köztéri szobrainak az ügyét is. Az ügy tematizálása rendszerint abban merül ki, hogy milyen új szobrok épüljenek, illetve hogyan kell egy erre vonatkozó stratégiát, víziót kidolgozni. Természetesen ez is nagyon fontos, ugyanakkor a meglévő köztéri szobrokra is figyelmet kell szentelni, fel kell mérni azok állapotát, el kell végezni a szükséges javításokat – mondta Szepesy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője.
A kampány a Marosvásárhely műemléki topográfiája nevű projekt része, amelyet a kulturális központ számos szakmai partnerintézmény (Babes–Bolyai Tudományegyetem, Maros Megyei Múzeum, Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfiáért) közreműködésével idén indított útjára. A részleteket Orbán János művészettörténész, a projekt vezetője ismertette.
– Első lépésként tavaly sor került egy műemlékvédelmi konferenciára Gyorsuló metamorfózis címmel, majd egyetemisták részvételével zajló műhelymunkán kidolgoztuk a szobrok felmérésére irányuló munka menetét. Idén augusztustól szeptember végéig sikerült valamennyi köztéri szobrot felleltároznunk, a szobrokról fotódokumentáció is készült, illetve bejártuk a körülöttük levő külső és belső tereket. A munka oroszlánrészét Vécsei Hunor művészettörténész, magiszteri hallgató vállalta magára – tette hozzá a projektvezető, majd az állapotrögzítés eredményeit mutatta be.
Tavasz, Napozó, Kagyló – eltűntnek nyilvánítva
A szobrokról készült jegyzékben 51 objektum – ezek között három eltűnt szobor – szerepel. Kolozsvári Puskás Sándor Tavasz című, hatvanas évekbeli alkotását, amely a Kárpátok sétányon állt, tíz év alatt hordták el, bontották le, úgy, hogy ma már semmi sem maradt belőle. Bálint Károlynak a hatvanas évek második felében született szobra, a Napozó, amely évtizedeken át várta az egykori Május 1. strand vendégeit, és amelynek holléte szintén ismeretlen, feltehetően a marosvásárhelyi vár udvarán hever. Gavril Sedran Kagyló című, korábban a Színház teret díszítő alkotása a tér felújítása után szintén nem került vissza a helyére. Ez utóbbi szobor indokolatlan eltüntetéséről tényfeltáró riport is készül – tudtuk meg Orbán Jánostól. A művészettörténész pozitív példaként Kulcsár Béla Íjásznő című, 1967-ben készült szobrát említette, amely, ha elrejtve, elhanyagolva is, de még áll a Kornisa negyedben.
A felleltározott objektumok között 39 szobor, illetve térplasztika, hét hősi emlékmű, egy emlékkereszt, illetve egy szökőkút – a főtéri – szerepel. Ami az időbeli eloszlást illeti, 19 alkotás 1989 után, egy a két világháború között, egy a tizenkilencedik században, 30 szobor pedig 1960-1981 között készült. A szobrok közül hat alkotás közintézmények, temetők, gyárak belső udvarán található – tájékoztatott a művészettörténész.
A projekt résztvevőinek feltett szándéka, hogy a jövőben valamennyi szobor történetét feltárják a nyilvánosság előtt. Az elkövetkezőkben Fantáziátlanság és művészet határán címmel nyilvános vita indul a vasarhely.ro portálon. A kezdeményezők arra keresik a választ, hogy ki felel a szobrok nyilvántartásáért, állapotuk folyamatos ellenőrzéséért, karbantartásukért, mi az az esztétikai minimum, amelynek egy köztéri szobornak meg kell felelnie Marosvásárhelyen, kik döntenek arról, hogy kit, illetve mit ábrázoljon egy szobor, és milyen szerepet játszik mindebben a politikum, valamint mikor kerül sor a 60-as, 70-es évek kulturális örökségének a feltérképezésére. A portálon egy vitaindító írást is közzétesznek, amelyhez közírók, marosvásárhelyi személyiségek és a köztéri emlékek ügyét fontosnak érző minden marosvásárhelyi hozzászólását várják. A portál Heti Kincs rovatában a kevésbé ismert marosvásárhelyi szobrokról olvashatnak az érdeklődők, ugyanakkor az elkövetkezőkben a Sapientia egyetem kommunikáció szakos diákjaival szobormegfigyelő akciót is terveznek, a vasarhely.ro honlapon pedig archív fotókat várnak a vásárhelyi szobrokról. A továbbiakban kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül szoborügyben. Az egy hónapig zajló kampány után pedig a szobrokról készült leltárt, illetve a felmerült problémák jegyzékét a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal illetékeseihez juttatják el.
– Ha valaki rossz helyen parkol, vagy engedély nélkül ragaszt ki plakátot, a hivatal azonnal reagál, büntet, a politikai üzenettől mentes, modern köztéri alkotásoknak – akár a nemesfémtolvajoktól való – védelmére viszont nem dolgoztak ki stratégiát. Ez megengedhetetlen a huszonegyedik században – összegzett Szepesy Előd.
– Fontos, hogy az emberek ne vasdarabként kezeljék, hanem az értéket lássák ezekben az alkotásokban, ehhez pedig a szobrok újraértékelésére van szükség – tette hozzá Orbán János. A művészettörténész kívánatosnak tartaná, ha Marosvásárhely közterein olyan, politikai üzenet nélküli, mindennapi embereket, helyzeteket ábrázoló új alkotások is helyet kapnának, amelyekhez hasonlókkal a világ nagyvárosaiban gyakran találkozhatunk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
A marosvásárhelyi – sok esetben megrongálódott, esetenként elkallódott – köztéri szobrok jövője érdekében indított figyelemfelkeltő kampányt a Marosvásárhelyi Kulturális Központ valamint a vásárhely.ro kulturális és közéleti portál. A részletekről a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón a Bolyai Klubban számoltak be a kezdeményezés ötletgazdái.
– A Marosvásárhelyi Kulturális Központ megalakulása óta fontos célnak tekinti városunk kulturális örökségének felmérését, megőrzését, a lakosság figyelmének felhívását a műemlékeket érintő problémákra. A tavasszal elindított tűzcsapakciónk során sikerült megállítani azt, hogy a város még meglévő tűzcsapjai eltűnjenek, illetve az elmozdított tűzcsapok közül egyesek vissza is kerültek a helyükre. Ehhez az akcióhoz hasonlóan szeretnénk tudatosítani a város köztéri szobrainak az ügyét is. Az ügy tematizálása rendszerint abban merül ki, hogy milyen új szobrok épüljenek, illetve hogyan kell egy erre vonatkozó stratégiát, víziót kidolgozni. Természetesen ez is nagyon fontos, ugyanakkor a meglévő köztéri szobrokra is figyelmet kell szentelni, fel kell mérni azok állapotát, el kell végezni a szükséges javításokat – mondta Szepesy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője.
A kampány a Marosvásárhely műemléki topográfiája nevű projekt része, amelyet a kulturális központ számos szakmai partnerintézmény (Babes–Bolyai Tudományegyetem, Maros Megyei Múzeum, Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfiáért) közreműködésével idén indított útjára. A részleteket Orbán János művészettörténész, a projekt vezetője ismertette.
– Első lépésként tavaly sor került egy műemlékvédelmi konferenciára Gyorsuló metamorfózis címmel, majd egyetemisták részvételével zajló műhelymunkán kidolgoztuk a szobrok felmérésére irányuló munka menetét. Idén augusztustól szeptember végéig sikerült valamennyi köztéri szobrot felleltároznunk, a szobrokról fotódokumentáció is készült, illetve bejártuk a körülöttük levő külső és belső tereket. A munka oroszlánrészét Vécsei Hunor művészettörténész, magiszteri hallgató vállalta magára – tette hozzá a projektvezető, majd az állapotrögzítés eredményeit mutatta be.
Tavasz, Napozó, Kagyló – eltűntnek nyilvánítva
A szobrokról készült jegyzékben 51 objektum – ezek között három eltűnt szobor – szerepel. Kolozsvári Puskás Sándor Tavasz című, hatvanas évekbeli alkotását, amely a Kárpátok sétányon állt, tíz év alatt hordták el, bontották le, úgy, hogy ma már semmi sem maradt belőle. Bálint Károlynak a hatvanas évek második felében született szobra, a Napozó, amely évtizedeken át várta az egykori Május 1. strand vendégeit, és amelynek holléte szintén ismeretlen, feltehetően a marosvásárhelyi vár udvarán hever. Gavril Sedran Kagyló című, korábban a Színház teret díszítő alkotása a tér felújítása után szintén nem került vissza a helyére. Ez utóbbi szobor indokolatlan eltüntetéséről tényfeltáró riport is készül – tudtuk meg Orbán Jánostól. A művészettörténész pozitív példaként Kulcsár Béla Íjásznő című, 1967-ben készült szobrát említette, amely, ha elrejtve, elhanyagolva is, de még áll a Kornisa negyedben.
A felleltározott objektumok között 39 szobor, illetve térplasztika, hét hősi emlékmű, egy emlékkereszt, illetve egy szökőkút – a főtéri – szerepel. Ami az időbeli eloszlást illeti, 19 alkotás 1989 után, egy a két világháború között, egy a tizenkilencedik században, 30 szobor pedig 1960-1981 között készült. A szobrok közül hat alkotás közintézmények, temetők, gyárak belső udvarán található – tájékoztatott a művészettörténész.
A projekt résztvevőinek feltett szándéka, hogy a jövőben valamennyi szobor történetét feltárják a nyilvánosság előtt. Az elkövetkezőkben Fantáziátlanság és művészet határán címmel nyilvános vita indul a vasarhely.ro portálon. A kezdeményezők arra keresik a választ, hogy ki felel a szobrok nyilvántartásáért, állapotuk folyamatos ellenőrzéséért, karbantartásukért, mi az az esztétikai minimum, amelynek egy köztéri szobornak meg kell felelnie Marosvásárhelyen, kik döntenek arról, hogy kit, illetve mit ábrázoljon egy szobor, és milyen szerepet játszik mindebben a politikum, valamint mikor kerül sor a 60-as, 70-es évek kulturális örökségének a feltérképezésére. A portálon egy vitaindító írást is közzétesznek, amelyhez közírók, marosvásárhelyi személyiségek és a köztéri emlékek ügyét fontosnak érző minden marosvásárhelyi hozzászólását várják. A portál Heti Kincs rovatában a kevésbé ismert marosvásárhelyi szobrokról olvashatnak az érdeklődők, ugyanakkor az elkövetkezőkben a Sapientia egyetem kommunikáció szakos diákjaival szobormegfigyelő akciót is terveznek, a vasarhely.ro honlapon pedig archív fotókat várnak a vásárhelyi szobrokról. A továbbiakban kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül szoborügyben. Az egy hónapig zajló kampány után pedig a szobrokról készült leltárt, illetve a felmerült problémák jegyzékét a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal illetékeseihez juttatják el.
– Ha valaki rossz helyen parkol, vagy engedély nélkül ragaszt ki plakátot, a hivatal azonnal reagál, büntet, a politikai üzenettől mentes, modern köztéri alkotásoknak – akár a nemesfémtolvajoktól való – védelmére viszont nem dolgoztak ki stratégiát. Ez megengedhetetlen a huszonegyedik században – összegzett Szepesy Előd.
– Fontos, hogy az emberek ne vasdarabként kezeljék, hanem az értéket lássák ezekben az alkotásokban, ehhez pedig a szobrok újraértékelésére van szükség – tette hozzá Orbán János. A művészettörténész kívánatosnak tartaná, ha Marosvásárhely közterein olyan, politikai üzenet nélküli, mindennapi embereket, helyzeteket ábrázoló új alkotások is helyet kapnának, amelyekhez hasonlókkal a világ nagyvárosaiban gyakran találkozhatunk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 24.
Szobor Bethlen Gábornak
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos szobrát avatták fel szerdán Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében, a fejedelem megválasztásának 400. évfordulóján. Bethlen Gábor üzenete: mégis lehet, érdemes tenni – hívta fel a figyelmet Balogh Zoltán, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője szerdán Kolozsváron a fejedelem egészalakos szobrának kolozsvári avatóján. Péterfy László szobrászművész alkotását a Kétágú templom kertjében állították fel a nagy erdélyi államférfi trónralépésének 400. évfordulóján.
Az alkotást a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma nevében Lezsák Sándor országgyűlési alelnök adományozta az Erdélyi Református Egyházkerületnek, azt Kató Béla püspök vette át.
Ünnepség keretében leplezték le Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos bronzszobrát a kolozsvári Kétágú templom kertjében tegnap délután, a fejedelem trónralépésének 400-ik évfordulóján. Péterfy László székely származású szobrászművész alkotását a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma nevében Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke adományozta az Erdélyi Református Egyházkerületnek, az alapítvány ajándékát Kató Béla püspök vette át. Mint ismeretes, a Bethlen Gábor Alapítvány 2013-at Bethlen-évnek nyilvánította, fővédnököknek pedig Lezsák Sándort, Kató Bélát és Böjte Csaba ferences szerzetest kérték fel.
Az ünnepségen zsúfolásig megtelt a templomkert déli része, a szoboravatásra érkezőket házigazdaként Adorjáni László, az alsóvárosi református egyházközség lelkésze köszöntötte. Ezt követően Kató Béla püspök méltatta Bethlen Gábort, kiemelve, hogy a fejedelem már akkor is egységes magyar nemzetben gondolkodott. A kontinens politikai szereplőjévé emelte Erdélyt, államférfiúi mivoltát még legszigorúbb bírálói sem vitatják.
Böjte Csaba arról beszélt: azt tiszteli a legjobban Bethlen Gáborban, hogy nem keresett kifogásokat, mindig a megoldást kereste, a mohácsi vész után például még a szultánnal is képes volt tárgyalni. Ezen kívül a felekezetek közti feszültséget is oldotta, hiszen sokat levelezett a katolikus érsek, majd bíboros Pázmány Péterrel.
Balogh Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy Bethlen Gábor üzenete: „mégis lehet”, érdemes tenni. Ezt üzeni a 1956. október 23-án kitört forradalom is, tette hozzá a tárcavezető. Elmondta, a szoborállítás költségeit elsősorban magánadományokból fedezték, több mint 4,5 millió forint gyűlt össze a célra. Lezsák Sándor a fejedelem intelmét idézte: „nem mindig lehet mindent megtenni, amit kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet”. Az ünnepségen Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is jelen volt.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos szobrát avatták fel szerdán Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében, a fejedelem megválasztásának 400. évfordulóján. Bethlen Gábor üzenete: mégis lehet, érdemes tenni – hívta fel a figyelmet Balogh Zoltán, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője szerdán Kolozsváron a fejedelem egészalakos szobrának kolozsvári avatóján. Péterfy László szobrászművész alkotását a Kétágú templom kertjében állították fel a nagy erdélyi államférfi trónralépésének 400. évfordulóján.
Az alkotást a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma nevében Lezsák Sándor országgyűlési alelnök adományozta az Erdélyi Református Egyházkerületnek, azt Kató Béla püspök vette át.
Ünnepség keretében leplezték le Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos bronzszobrát a kolozsvári Kétágú templom kertjében tegnap délután, a fejedelem trónralépésének 400-ik évfordulóján. Péterfy László székely származású szobrászművész alkotását a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma nevében Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke adományozta az Erdélyi Református Egyházkerületnek, az alapítvány ajándékát Kató Béla püspök vette át. Mint ismeretes, a Bethlen Gábor Alapítvány 2013-at Bethlen-évnek nyilvánította, fővédnököknek pedig Lezsák Sándort, Kató Bélát és Böjte Csaba ferences szerzetest kérték fel.
Az ünnepségen zsúfolásig megtelt a templomkert déli része, a szoboravatásra érkezőket házigazdaként Adorjáni László, az alsóvárosi református egyházközség lelkésze köszöntötte. Ezt követően Kató Béla püspök méltatta Bethlen Gábort, kiemelve, hogy a fejedelem már akkor is egységes magyar nemzetben gondolkodott. A kontinens politikai szereplőjévé emelte Erdélyt, államférfiúi mivoltát még legszigorúbb bírálói sem vitatják.
Böjte Csaba arról beszélt: azt tiszteli a legjobban Bethlen Gáborban, hogy nem keresett kifogásokat, mindig a megoldást kereste, a mohácsi vész után például még a szultánnal is képes volt tárgyalni. Ezen kívül a felekezetek közti feszültséget is oldotta, hiszen sokat levelezett a katolikus érsek, majd bíboros Pázmány Péterrel.
Balogh Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy Bethlen Gábor üzenete: „mégis lehet”, érdemes tenni. Ezt üzeni a 1956. október 23-án kitört forradalom is, tette hozzá a tárcavezető. Elmondta, a szoborállítás költségeit elsősorban magánadományokból fedezték, több mint 4,5 millió forint gyűlt össze a célra. Lezsák Sándor a fejedelem intelmét idézte: „nem mindig lehet mindent megtenni, amit kell, de mindent meg kell tenni, amit lehet”. Az ünnepségen Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere és Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke is jelen volt.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 24.
A kézfogás forradalma
Ha a forradalom vagy ellenforradalom „dilemmán” túl is jutottunk, még mindig sok és meglepő kérdés bukkan fel 1956 kapcsán. Például az, hogy vajon milyen mértékű tudatosság vezette a pesti utcára azokat a tizenéves srácokat, akiket aztán halomra gyilkolt vagy ítélt hosszú börtönévekre a megtorló kommunista hatalom. A kérdésben az igazán veszélyes az, hogy jó adag, racionálisan aligha kétségbevonható igazság rejtőzködik benne. Mert a pesti vagy erdélyi srácok közül minden bizonnyal csak nagyon kevesen tudták volna szabatosan megfogalmazni azt a szabadság iránti szomjat, amely ott lappangott a sztálinista típusú elnyomást nyögő társadalmakban. Miközben biztosan jócskán akadtak olyan suhancok is, akiket a lőfegyverhasználat varázsa, az életkorra jellemző kalandvágy sodort egy alapvetően tiszta ügy mellé.
Kétségtelen: a nagy közösségi cselekvések előidézésében vagy befolyásolásában igencsak vegyülnek ösztönelemek, amelyek letisztulása jó irányba viheti az ügyet, illetve elértéktelenítheti a legnemesebb törekvést is. Ezért aztán a különböző tömegmozdulások szervezőit esetenként legalább akkora erőfeszítésre kényszeríti az események kézben tartása, mint az előzetes mozgósítás. Éppen ezért roppant fontos minél több tudatos elem bevitele a küszöbön álló nagy székely menetelésbe is. A politikai pártok és politika közeli civil szervezetek közös erőfeszítése eredményeként összeálló menetoszlop résztvevői között minden bizonnyal túlsúlyban lesznek az autonómiához érzelmi szempontból kötődők. Ami egyelőre rendjén lévő és természetes. A Kökös és Bereck közötti országútról ugyanis elsősorban nem politikatudományi értekezéseket kellene majd világgá kürtölniük – vagy agyonhallgatniuk – a román hírtelevízióknak és a Duna Tévének, hanem egy több mint egymilliós lélekszámú nemzet százezres léptékű képviseletének méltóságteljes, határozott üzenetét.
A székelyföldi menetelés arra is jó lehet, hogy legalább részleges választ adjon a lankadni nem akaró kérdésre: mit segítene a Partiumban, netán a szórványban élő magyaroknak Székelyföld autonómiája? A jelen lévő nem székelyföldiek elsősorban a közösségi élmény révén érezhetik meg az autonómiatörekvések ispiráló, mobilizáló erejét. A területi autonómiának ugyanis csak az egyik dimenziója szól a nemzeti identitásról, az autonómia elsősorban saját döntési jogot jelent az oktatás, a nyelvhasználat, a helyi adók ügyében.
A székelyföldi „forradalom” túl van a forrófejűség szakaszán, de még jóval innen az alapos tudatosodáson. Az 54 kilométeren átnyúló kézfogás viszont már ebbe az irányba mutat.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Ha a forradalom vagy ellenforradalom „dilemmán” túl is jutottunk, még mindig sok és meglepő kérdés bukkan fel 1956 kapcsán. Például az, hogy vajon milyen mértékű tudatosság vezette a pesti utcára azokat a tizenéves srácokat, akiket aztán halomra gyilkolt vagy ítélt hosszú börtönévekre a megtorló kommunista hatalom. A kérdésben az igazán veszélyes az, hogy jó adag, racionálisan aligha kétségbevonható igazság rejtőzködik benne. Mert a pesti vagy erdélyi srácok közül minden bizonnyal csak nagyon kevesen tudták volna szabatosan megfogalmazni azt a szabadság iránti szomjat, amely ott lappangott a sztálinista típusú elnyomást nyögő társadalmakban. Miközben biztosan jócskán akadtak olyan suhancok is, akiket a lőfegyverhasználat varázsa, az életkorra jellemző kalandvágy sodort egy alapvetően tiszta ügy mellé.
Kétségtelen: a nagy közösségi cselekvések előidézésében vagy befolyásolásában igencsak vegyülnek ösztönelemek, amelyek letisztulása jó irányba viheti az ügyet, illetve elértéktelenítheti a legnemesebb törekvést is. Ezért aztán a különböző tömegmozdulások szervezőit esetenként legalább akkora erőfeszítésre kényszeríti az események kézben tartása, mint az előzetes mozgósítás. Éppen ezért roppant fontos minél több tudatos elem bevitele a küszöbön álló nagy székely menetelésbe is. A politikai pártok és politika közeli civil szervezetek közös erőfeszítése eredményeként összeálló menetoszlop résztvevői között minden bizonnyal túlsúlyban lesznek az autonómiához érzelmi szempontból kötődők. Ami egyelőre rendjén lévő és természetes. A Kökös és Bereck közötti országútról ugyanis elsősorban nem politikatudományi értekezéseket kellene majd világgá kürtölniük – vagy agyonhallgatniuk – a román hírtelevízióknak és a Duna Tévének, hanem egy több mint egymilliós lélekszámú nemzet százezres léptékű képviseletének méltóságteljes, határozott üzenetét.
A székelyföldi menetelés arra is jó lehet, hogy legalább részleges választ adjon a lankadni nem akaró kérdésre: mit segítene a Partiumban, netán a szórványban élő magyaroknak Székelyföld autonómiája? A jelen lévő nem székelyföldiek elsősorban a közösségi élmény révén érezhetik meg az autonómiatörekvések ispiráló, mobilizáló erejét. A területi autonómiának ugyanis csak az egyik dimenziója szól a nemzeti identitásról, az autonómia elsősorban saját döntési jogot jelent az oktatás, a nyelvhasználat, a helyi adók ügyében.
A székelyföldi „forradalom” túl van a forrófejűség szakaszán, de még jóval innen az alapos tudatosodáson. Az 54 kilométeren átnyúló kézfogás viszont már ebbe az irányba mutat.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. október 24.
Magyar állami kitüntetés Dávid Gyulának
A Magyar Érdemrend Középkeresztjét vette át az 1956-os magyar forradalom kolozsvári emlékünnepén Dávid Gyula, az erdélyi „ötvenhatos”, aki a pesti srácokkal való rokonszenvezéséért 1957-től hét év börtönbüntetéssel fizetett. A Magyarország Főkonzulátusa által szervezett kolozsvári ünnepségen Balog Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, valamint Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is köszöntötte az ünneplőket.
Nagyszabású ünnepséggel adózott Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa az 1956-os forradalom emlékének október 23-a estéjén, amelyre a kolozsvári magyar közélet, az egyházak és a város- illetve megyei vezetés képviselőit is meghívták.
Elsőként a házigazda, Magdó János főkonzul szólt a jelenlevőkhöz magyarul, majd románul. Emlékeztette a hallgatóságot, hogy 1956 legfontosabb 13 napja megváltoztatta a világot, sokan, akik addig nem is hallottak a magyar népről, egyszerre beszélni kezdtek róla. A forradalom szele ide, Erdélybe is átcsapott, és bár itt nem járt vérontással és nem veszélyeztette a rendszer biztonságát, a rendszer a legdurvább módon vágott vissza. „’56 volt az, amikor a szabadság gondolatától összefogva együtt harcoltunk a diktatúra ellen” – szólt a román ajkú meghívottakhoz a főkonzul, aki azt hangsúlyozta, hogy a magyar és a román politikai foglyok együtt szenvedtek a kommunista diktatúra börtöneiben, mert nem tudták megtagadni elveiket. „Közös sorsunk van e kihívásokkal teli világban” – zárta beszédét a magyar állam képviselője.
Mégis lehet és mégis érdemes: ez a kettős évforduló (Bethlen Gábor trónralépésének 400., és az 1956-os forradalom kitörésének 57. évfordulója) üzenete – jelentette ki a kolozsvári ünnepségen Balog Zoltán, a magyar emberi erőforrások minisztere.
„Mi maradt meg abból a 13 napból, ami meghatározta az 1956-os évet? Ha jól belegondolunk, mind a mai napig abból élünk – ha nem lenne túl üzleti a kifejezés, azt is mondhatnám, hogy abból a 13 napból profitálunk” – mondta Balog. A forradalom ugyan véres megtorlással végződött, de a Rákosiék által bevezetett diktatúra egyszer s mindenkorra megroppant, a hatalomnak muszáj volt újabb és újabb kis engedményeket tennie. Ez a magyarázata, hogy a diktatúrából való váltás Magyarországon nem volt olyan brutális, mint Romániában. A miniszter az idős Kós Károlyt idézte, aki a forradalom napjaiban ezt mondta: „Hálát adok Istennek, hogy láthattam népemet, amint gerincét kiegyenesítette. Ez minden áldozatot megért.”
Az egyik legnagyobb tapsot Emil Boc polgármester vívta ki azzal, hogy magyarul köszönt: „Jó estet kívánok.”
Boc kifejtette, hogy 1956-nak világtörténelmi jelentősége van, hisz az első lépés volt a népek kommunizmus elleni és a demokráciáért vívott harcában. „Ha Romániának lett volna 1956-a, akkor 1989-ben nem lett volna annyi emberáldozatunk” – szögezte le Kolozsvár polgármestere. Boc megköszönte a kolozsvári magyar közösségnek, hogy segített megteremteni a normalitás légkörét, aminek köszönhetően – az Európai Bizottság felmérése alapján is – Kolozsvár kiérdemelte „az EU legvendégszeretőbb városa” címet.
Kolozs megye alprefektusa, Mihnea Iuoraş köszöntő szavai után ismét Magdó János főkonzul lépett a mikrofonhoz, ezúttal azért, hogy tolmácsolja Áder János magyar köztársasági elnök elismerését Dávid Gyulának. „Nagyon szerény emberről van szó, aki egyenes gerinccel folytatta az életét hét év börtön után” – jellemezte az erdélyi „ötvenhatost” a főkonzul.
Áder János magyar köztársasági elnök az író, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő és könyvkiadó Dávid Gyulának a magyar irodalomban végzett kimagasló tevékenysége, irodalmi életútja elismeréseként a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozta.
„A kultúrával politizáló írástudó” Dávid Gyula – amint az Egyed Emese, a BBTE Bölcsészkarának professzora laudációjából kiderült – az 1956 őszi, magyarországi események idején már tanársegéd volt a Bolyai Egyetemen.
„Karrierje” következő állomása: szakképzetlen munkás a kolozsvári Városgazdálkodási Hivatalnál. 56-ban ugyanis elkövette azt a megbocsáthatatlan bűnt, hogy egyik kollégájával rokonszenvező hangnemben beszélt a magyarországi forradalomról, majd kezdeményezte a diákok – tüntetéssé dagadó - házsongárdi látogatását az ott nyugvó magyar írók sírjánál. Tettéért hét év fogsággal és kínszenvedéssel fizetett: a kolozsvári Szekuritáté, a szamosújvári börtön és az ország legembertelenebb fogolytáborai próbálták megtörni. Nem sikerült: Dávid Gyula ma is tele van munkakedvvel, a köz fogalmát nem tartja értelme-vesztettnek. Igaz örökséggel új szövetségre lépni, ez az elv vezeti.
Rövid köszönő beszédében Dávid Gyula annyit mondott: nagyon örül, hogy éppen október 23-ára időzítették a magyar állam kitüntetésének átadását, mert ez élete egyik legfontosabb dátuma. Rövid köszönő beszédében Dávid Gyula annyit mondott: nagyon örül, hogy éppen október 23-ára időzítették a magyar állam kitüntetésének átadását, mert ez élete egyik legfontosabb dátuma.
T. Koós Imola
Maszol.ro
A Magyar Érdemrend Középkeresztjét vette át az 1956-os magyar forradalom kolozsvári emlékünnepén Dávid Gyula, az erdélyi „ötvenhatos”, aki a pesti srácokkal való rokonszenvezéséért 1957-től hét év börtönbüntetéssel fizetett. A Magyarország Főkonzulátusa által szervezett kolozsvári ünnepségen Balog Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, valamint Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is köszöntötte az ünneplőket.
Nagyszabású ünnepséggel adózott Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa az 1956-os forradalom emlékének október 23-a estéjén, amelyre a kolozsvári magyar közélet, az egyházak és a város- illetve megyei vezetés képviselőit is meghívták.
Elsőként a házigazda, Magdó János főkonzul szólt a jelenlevőkhöz magyarul, majd románul. Emlékeztette a hallgatóságot, hogy 1956 legfontosabb 13 napja megváltoztatta a világot, sokan, akik addig nem is hallottak a magyar népről, egyszerre beszélni kezdtek róla. A forradalom szele ide, Erdélybe is átcsapott, és bár itt nem járt vérontással és nem veszélyeztette a rendszer biztonságát, a rendszer a legdurvább módon vágott vissza. „’56 volt az, amikor a szabadság gondolatától összefogva együtt harcoltunk a diktatúra ellen” – szólt a román ajkú meghívottakhoz a főkonzul, aki azt hangsúlyozta, hogy a magyar és a román politikai foglyok együtt szenvedtek a kommunista diktatúra börtöneiben, mert nem tudták megtagadni elveiket. „Közös sorsunk van e kihívásokkal teli világban” – zárta beszédét a magyar állam képviselője.
Mégis lehet és mégis érdemes: ez a kettős évforduló (Bethlen Gábor trónralépésének 400., és az 1956-os forradalom kitörésének 57. évfordulója) üzenete – jelentette ki a kolozsvári ünnepségen Balog Zoltán, a magyar emberi erőforrások minisztere.
„Mi maradt meg abból a 13 napból, ami meghatározta az 1956-os évet? Ha jól belegondolunk, mind a mai napig abból élünk – ha nem lenne túl üzleti a kifejezés, azt is mondhatnám, hogy abból a 13 napból profitálunk” – mondta Balog. A forradalom ugyan véres megtorlással végződött, de a Rákosiék által bevezetett diktatúra egyszer s mindenkorra megroppant, a hatalomnak muszáj volt újabb és újabb kis engedményeket tennie. Ez a magyarázata, hogy a diktatúrából való váltás Magyarországon nem volt olyan brutális, mint Romániában. A miniszter az idős Kós Károlyt idézte, aki a forradalom napjaiban ezt mondta: „Hálát adok Istennek, hogy láthattam népemet, amint gerincét kiegyenesítette. Ez minden áldozatot megért.”
Az egyik legnagyobb tapsot Emil Boc polgármester vívta ki azzal, hogy magyarul köszönt: „Jó estet kívánok.”
Boc kifejtette, hogy 1956-nak világtörténelmi jelentősége van, hisz az első lépés volt a népek kommunizmus elleni és a demokráciáért vívott harcában. „Ha Romániának lett volna 1956-a, akkor 1989-ben nem lett volna annyi emberáldozatunk” – szögezte le Kolozsvár polgármestere. Boc megköszönte a kolozsvári magyar közösségnek, hogy segített megteremteni a normalitás légkörét, aminek köszönhetően – az Európai Bizottság felmérése alapján is – Kolozsvár kiérdemelte „az EU legvendégszeretőbb városa” címet.
Kolozs megye alprefektusa, Mihnea Iuoraş köszöntő szavai után ismét Magdó János főkonzul lépett a mikrofonhoz, ezúttal azért, hogy tolmácsolja Áder János magyar köztársasági elnök elismerését Dávid Gyulának. „Nagyon szerény emberről van szó, aki egyenes gerinccel folytatta az életét hét év börtön után” – jellemezte az erdélyi „ötvenhatost” a főkonzul.
Áder János magyar köztársasági elnök az író, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő és könyvkiadó Dávid Gyulának a magyar irodalomban végzett kimagasló tevékenysége, irodalmi életútja elismeréseként a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozta.
„A kultúrával politizáló írástudó” Dávid Gyula – amint az Egyed Emese, a BBTE Bölcsészkarának professzora laudációjából kiderült – az 1956 őszi, magyarországi események idején már tanársegéd volt a Bolyai Egyetemen.
„Karrierje” következő állomása: szakképzetlen munkás a kolozsvári Városgazdálkodási Hivatalnál. 56-ban ugyanis elkövette azt a megbocsáthatatlan bűnt, hogy egyik kollégájával rokonszenvező hangnemben beszélt a magyarországi forradalomról, majd kezdeményezte a diákok – tüntetéssé dagadó - házsongárdi látogatását az ott nyugvó magyar írók sírjánál. Tettéért hét év fogsággal és kínszenvedéssel fizetett: a kolozsvári Szekuritáté, a szamosújvári börtön és az ország legembertelenebb fogolytáborai próbálták megtörni. Nem sikerült: Dávid Gyula ma is tele van munkakedvvel, a köz fogalmát nem tartja értelme-vesztettnek. Igaz örökséggel új szövetségre lépni, ez az elv vezeti.
Rövid köszönő beszédében Dávid Gyula annyit mondott: nagyon örül, hogy éppen október 23-ára időzítették a magyar állam kitüntetésének átadását, mert ez élete egyik legfontosabb dátuma. Rövid köszönő beszédében Dávid Gyula annyit mondott: nagyon örül, hogy éppen október 23-ára időzítették a magyar állam kitüntetésének átadását, mert ez élete egyik legfontosabb dátuma.
T. Koós Imola
Maszol.ro
2013. október 25.
Böjte Csaba: én is ott leszek!
A magyar nép jogos kérelmeit az osztrák császár durván elutasította, és a céltudatos, higgadt párbeszéd helyett sajnos így a forradalom lángjai csaptak fel 1848. márciusában! A történelmi események ismertek, vér, könny, győztes és vesztes csaták, majd Segesvár, Világos, Arad! Senki nem nyert, mindenki vesztett, maga a császárság is végzetes sebet kapott elutasító, kegyetlen, arrogáns viselkedése miatt.
Ebben a történelmi rémálomban, 1857-ben, Scitovszky János Magyarország prímása szervezett egy tömegeket megmozgató zarándoklatot, nagy menetelést Mariazellbe! A hosszú úton, osztrák falvakon, városokon keresztül több tízezer mezítlábas zarándok élén, maga a hercegprímás haladt! Az imádkozó, éneklő, alázatos magyarok fogadására, az osztrák lakosság messzi falvakból is eljött! Még maguk a császári rendőrök is tisztelegve álltak sorfalat a kiengesztelődés, a szeretet útján járó zarándokok mellett!
Ferenc József a császár megértette az üzenetet, leváltotta a belügyminiszterét és elkezdődött a tárgyalás, melynek végén 1867-ben megszületett a kiegyezés! A kiegyezés értelmében, az 1848–49-es szabadságharc után tizenkilenc évvel, gyakorlatilag az áprilisi törvények mindegyike újra törvényi erőre emelkedhetett. Néhány ésszerű kompromisszummal, a forradalom alapvető céljai valóra váltak a tárgyaló asztalok mellett. A magyar nép jogos kérelmeit az osztrák császár durván eluta- sította, és a céltudatos, higgadt párbeszéd helyett sajnos így a forradalom lángjai csaptak fel 1848. márciusában!
A kiegyezéssel, az építő nyílt párbeszéddel mindenki jól járt, gazdagabb lett. Merték az akkori politikusok a fizető eszközre nagyvonalúan feltüntetni a német mellett magyarul, románul, szláv nyelveken azt, hogy az tíz vagy száz pengő! A nyomdagépet pillanatok alatt át lehetett állítani, és bölcsen megtették, csak azért, hogy így mindenki magáénak érezze és szabadon használja a császári címerrel díszített papírpénzt! Az emberek bátran használhatták jelképeiket, létrehozhatták intézményeiket és így a közhangulat megnyugodott, a fiatalok bizakodva már nem külföldön kerestek családjaiknak, gyermekeiknek nyugodt, biztos környezetet, hanem büszke örömmel szülőföldjük építésére, szépítésére fordíthatták Isten adta energiájukat. E nyugodt társadalomban hihetetlen sok szép épület, város született, az ipar felvirágzott, és ez mindenkinek jólétet jelentett. A békés együttműködésben komoly tanintézmények születtek, melyből olyan nagyszerű emberek nőttek ki, mint Kós Károly, Bartók Béla, Ady Endre, Márton Áron és e kor nagyjainak felsorolását nagyon hosszan lehetne emelt fővel folyatni! A párbeszédből született béke egy nemzedék alatt képes volt a véres forradalom sebeit begyógyítani, és az osztrák, magyar megbékélésből sok élő, igaz barátság született.
Minden család, minden nép arra vágyik, hogy békében, szabadon, szeretetben éljen! Székelyföld jogos autonómiáért folytatott küzdelme most a Háromszéki nagy meneteléssel folytatódik! Bízom benne, hogy ezt az utat lelkiismeretes, imádkozó emberek fogják hosszan járni, olyanok akik a reális reményektől vezetve, senkit nem bántva, másét el nem véve küzdenek azért, mi minden nemzetnek kijár! Ezért a szervezők meghívására én is alázattal igent mondok, és részt veszek október 27-én egy nagy menetelésen!
Kisebb testvéri bizalommal,
Csaba testvér
Erdély.ma
A magyar nép jogos kérelmeit az osztrák császár durván elutasította, és a céltudatos, higgadt párbeszéd helyett sajnos így a forradalom lángjai csaptak fel 1848. márciusában! A történelmi események ismertek, vér, könny, győztes és vesztes csaták, majd Segesvár, Világos, Arad! Senki nem nyert, mindenki vesztett, maga a császárság is végzetes sebet kapott elutasító, kegyetlen, arrogáns viselkedése miatt.
Ebben a történelmi rémálomban, 1857-ben, Scitovszky János Magyarország prímása szervezett egy tömegeket megmozgató zarándoklatot, nagy menetelést Mariazellbe! A hosszú úton, osztrák falvakon, városokon keresztül több tízezer mezítlábas zarándok élén, maga a hercegprímás haladt! Az imádkozó, éneklő, alázatos magyarok fogadására, az osztrák lakosság messzi falvakból is eljött! Még maguk a császári rendőrök is tisztelegve álltak sorfalat a kiengesztelődés, a szeretet útján járó zarándokok mellett!
Ferenc József a császár megértette az üzenetet, leváltotta a belügyminiszterét és elkezdődött a tárgyalás, melynek végén 1867-ben megszületett a kiegyezés! A kiegyezés értelmében, az 1848–49-es szabadságharc után tizenkilenc évvel, gyakorlatilag az áprilisi törvények mindegyike újra törvényi erőre emelkedhetett. Néhány ésszerű kompromisszummal, a forradalom alapvető céljai valóra váltak a tárgyaló asztalok mellett. A magyar nép jogos kérelmeit az osztrák császár durván eluta- sította, és a céltudatos, higgadt párbeszéd helyett sajnos így a forradalom lángjai csaptak fel 1848. márciusában!
A kiegyezéssel, az építő nyílt párbeszéddel mindenki jól járt, gazdagabb lett. Merték az akkori politikusok a fizető eszközre nagyvonalúan feltüntetni a német mellett magyarul, románul, szláv nyelveken azt, hogy az tíz vagy száz pengő! A nyomdagépet pillanatok alatt át lehetett állítani, és bölcsen megtették, csak azért, hogy így mindenki magáénak érezze és szabadon használja a császári címerrel díszített papírpénzt! Az emberek bátran használhatták jelképeiket, létrehozhatták intézményeiket és így a közhangulat megnyugodott, a fiatalok bizakodva már nem külföldön kerestek családjaiknak, gyermekeiknek nyugodt, biztos környezetet, hanem büszke örömmel szülőföldjük építésére, szépítésére fordíthatták Isten adta energiájukat. E nyugodt társadalomban hihetetlen sok szép épület, város született, az ipar felvirágzott, és ez mindenkinek jólétet jelentett. A békés együttműködésben komoly tanintézmények születtek, melyből olyan nagyszerű emberek nőttek ki, mint Kós Károly, Bartók Béla, Ady Endre, Márton Áron és e kor nagyjainak felsorolását nagyon hosszan lehetne emelt fővel folyatni! A párbeszédből született béke egy nemzedék alatt képes volt a véres forradalom sebeit begyógyítani, és az osztrák, magyar megbékélésből sok élő, igaz barátság született.
Minden család, minden nép arra vágyik, hogy békében, szabadon, szeretetben éljen! Székelyföld jogos autonómiáért folytatott küzdelme most a Háromszéki nagy meneteléssel folytatódik! Bízom benne, hogy ezt az utat lelkiismeretes, imádkozó emberek fogják hosszan járni, olyanok akik a reális reményektől vezetve, senkit nem bántva, másét el nem véve küzdenek azért, mi minden nemzetnek kijár! Ezért a szervezők meghívására én is alázattal igent mondok, és részt veszek október 27-én egy nagy menetelésen!
Kisebb testvéri bizalommal,
Csaba testvér
Erdély.ma
2013. október 25.
Folyt a vér a pesti utcán
A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban október 23-án rendhagyó estre, rendhagyó emlékezésre érkeztek az érdeklődők, ahol meghallgatták egymást az eseményeket átélt és ennek következményeit végigszenvedő személyiségek. Az est szervezője az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete, házigazdája Boros Zoltán volt. A forradalom emléke előtt fejet hajtó hallgatóságot Jakab István, az EMNT Maros megyei szervezetének alelnöke köszöntötte, majd Lukács Bence, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának képviselője a forradalom, a zsarnok hatalom elleni harc ma is aktuális üzenetét fogalmazta meg.
Boros Zoltán elmondta, hogy mindenkinek van egy személyes története 56 kapcsán, de ez alkalommal olyan személyiségek – magyarok és románok – vallanak, akiknek az ’56-os forradalom eseményeit követően szenvedniük kellett a megtorlások miatt. Nemcsak erdélyi magyarokat, hanem románokat is elítéltek amiatt, hogy rokonszenveztek a magyarokkal. Bukaresti román értelmiségiek mondták el, egyetemistaként hogyan élték meg a magyarországi eseményeket, hogyan próbáltak szervezkedni azért, hogy ne kelljen többé orosz nyelvet tanulni, s valamivel jobb körülményeket biztosítsanak az egyetemistáknak. S bár Bukarestben utcai megmozdulásokra nem került sor, november 2-án elkezdték a letartóztatásokat. Az is bűnnek számított, ha valaki az Amerika Hangját vagy a Szabad Európa rádiót hallgatta, amiért komoly börtönévek jártak. Míg Budapesten 1956-ban ostrom volt, a magyarok komoly harcokat vívtak a szabadságért, Bukarestben még 1989-ben sem volt forradalom. A román forradalmat ellopták! A hatalmat a volt szekusok, pártvezérek vették át – hangzottak a vallomások Boros Veronika bejátszott filmjében.
Az ’56-os forradalmat követően főként a diákságot, az értelmiséget vették üldözőbe, hiszen ők számítottak a legveszélyesebb ideológiai ellenfélnek. Ez alól nem volt kivétel a marosvásárhelyi orvostanhallgató diákság sem. Sokukat meghurcoltak, letartóztattak, eltávolították őket az egyetemről. Sokan nem is térhettek vissza. Élményeiről, meghurcoltatásáról, az egyetemen folyó kihallgatásokról, a talpig becsületes, nagy tudású professzorok megszégyenítéséről, az orvosiról való eltávolításáról, a kétévnyi borsabányai kényszermunkáról, majd az orvosira való visszatéréséről dr. Szász István Tas orvos, író számolt be. – A magyar történelem iróniája, hogy mindig voltak haszonélvezői a mi tragédiánknak, azok, akik "házigazdáknak" érzik magukat. 1956 lehetőség volt arra, hogy nagyobb sebességbe kapcsolják a homogenizációt, a MOGYE két szekciójának a megalakítása volt az első lépés. Majd kitért arra, hogy a forradalmat követően, 1958 februárjában a magyarság sorsdöntő pillanata következett be, amikor az anyaország Kádár János vezetésével lemondott az erdélyi magyarságról. Ezzel elszabadult a pokol, elindult az a folyamat, amely a Bolyai egyetemmel kezdődött – számolt be dr. Szász István Tas.
A megemlékezésen jelen volt Nagy Géza nyugalmazott református lelkész, aki teológusként Budapesten élte át az ’56-os eseményeket. A templom falára kivetítettek egy korabeli fényképet, amely tüntetők tömegét ábrázolta, s amelyen a fiatal teológus az első sorokban látható.
Nagy Géza nem jött üres kézzel, egy darabot hozott a Sztálin-szoborból, egy darabot az ÁVH-s autó olvadékából s egy eredeti kokárdát, amelyet fel is tűzött. – El kell jönnie annak az időnek, amikor félelem nélkül viseljük a kokárdát nemzeti ünnepeinken! – mondta. Elmesélte, hogy október 19-én ért Budapestre, ahol addig sohasem járt. Azért viselt szemüveget, mert sírt. A budapestiek nem érthették, hogy kolozsváriként miért könnyeznek menetelés közben, amikor Gábor Áron rézágyúját, az Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő-t éneklik a Margit hídon át a Bem tér felé haladva. Személyes élménye ma is élő, minden részletére, a Kossuth téri eseményekre, a 16 pontos kiáltványra, a József körúti lövöldözésekre, a tankok felgyújtására, társa elestére, mindenre pontosan emlékszik.
Az est koncepciójába illően újabb filmes bejátszás következett, egykori áldozatok szavaltak, majd a vers utolsó két sorát a hallgatóság is elismételte: …és így született a szabadság, hogy a pesti utcán folyt a vér!…
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomban október 23-án rendhagyó estre, rendhagyó emlékezésre érkeztek az érdeklődők, ahol meghallgatták egymást az eseményeket átélt és ennek következményeit végigszenvedő személyiségek. Az est szervezője az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete, házigazdája Boros Zoltán volt. A forradalom emléke előtt fejet hajtó hallgatóságot Jakab István, az EMNT Maros megyei szervezetének alelnöke köszöntötte, majd Lukács Bence, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának képviselője a forradalom, a zsarnok hatalom elleni harc ma is aktuális üzenetét fogalmazta meg.
Boros Zoltán elmondta, hogy mindenkinek van egy személyes története 56 kapcsán, de ez alkalommal olyan személyiségek – magyarok és románok – vallanak, akiknek az ’56-os forradalom eseményeit követően szenvedniük kellett a megtorlások miatt. Nemcsak erdélyi magyarokat, hanem románokat is elítéltek amiatt, hogy rokonszenveztek a magyarokkal. Bukaresti román értelmiségiek mondták el, egyetemistaként hogyan élték meg a magyarországi eseményeket, hogyan próbáltak szervezkedni azért, hogy ne kelljen többé orosz nyelvet tanulni, s valamivel jobb körülményeket biztosítsanak az egyetemistáknak. S bár Bukarestben utcai megmozdulásokra nem került sor, november 2-án elkezdték a letartóztatásokat. Az is bűnnek számított, ha valaki az Amerika Hangját vagy a Szabad Európa rádiót hallgatta, amiért komoly börtönévek jártak. Míg Budapesten 1956-ban ostrom volt, a magyarok komoly harcokat vívtak a szabadságért, Bukarestben még 1989-ben sem volt forradalom. A román forradalmat ellopták! A hatalmat a volt szekusok, pártvezérek vették át – hangzottak a vallomások Boros Veronika bejátszott filmjében.
Az ’56-os forradalmat követően főként a diákságot, az értelmiséget vették üldözőbe, hiszen ők számítottak a legveszélyesebb ideológiai ellenfélnek. Ez alól nem volt kivétel a marosvásárhelyi orvostanhallgató diákság sem. Sokukat meghurcoltak, letartóztattak, eltávolították őket az egyetemről. Sokan nem is térhettek vissza. Élményeiről, meghurcoltatásáról, az egyetemen folyó kihallgatásokról, a talpig becsületes, nagy tudású professzorok megszégyenítéséről, az orvosiról való eltávolításáról, a kétévnyi borsabányai kényszermunkáról, majd az orvosira való visszatéréséről dr. Szász István Tas orvos, író számolt be. – A magyar történelem iróniája, hogy mindig voltak haszonélvezői a mi tragédiánknak, azok, akik "házigazdáknak" érzik magukat. 1956 lehetőség volt arra, hogy nagyobb sebességbe kapcsolják a homogenizációt, a MOGYE két szekciójának a megalakítása volt az első lépés. Majd kitért arra, hogy a forradalmat követően, 1958 februárjában a magyarság sorsdöntő pillanata következett be, amikor az anyaország Kádár János vezetésével lemondott az erdélyi magyarságról. Ezzel elszabadult a pokol, elindult az a folyamat, amely a Bolyai egyetemmel kezdődött – számolt be dr. Szász István Tas.
A megemlékezésen jelen volt Nagy Géza nyugalmazott református lelkész, aki teológusként Budapesten élte át az ’56-os eseményeket. A templom falára kivetítettek egy korabeli fényképet, amely tüntetők tömegét ábrázolta, s amelyen a fiatal teológus az első sorokban látható.
Nagy Géza nem jött üres kézzel, egy darabot hozott a Sztálin-szoborból, egy darabot az ÁVH-s autó olvadékából s egy eredeti kokárdát, amelyet fel is tűzött. – El kell jönnie annak az időnek, amikor félelem nélkül viseljük a kokárdát nemzeti ünnepeinken! – mondta. Elmesélte, hogy október 19-én ért Budapestre, ahol addig sohasem járt. Azért viselt szemüveget, mert sírt. A budapestiek nem érthették, hogy kolozsváriként miért könnyeznek menetelés közben, amikor Gábor Áron rézágyúját, az Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő-t éneklik a Margit hídon át a Bem tér felé haladva. Személyes élménye ma is élő, minden részletére, a Kossuth téri eseményekre, a 16 pontos kiáltványra, a József körúti lövöldözésekre, a tankok felgyújtására, társa elestére, mindenre pontosan emlékszik.
Az est koncepciójába illően újabb filmes bejátszás következett, egykori áldozatok szavaltak, majd a vers utolsó két sorát a hallgatóság is elismételte: …és így született a szabadság, hogy a pesti utcán folyt a vér!…
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 25.
Újabb exbörtönparancsnok ellen nyomoznak
Bűnvádi eljárás indult egy volt kommunista börtönparancsnok-helyettes ellen, akit népirtással gyanúsít a legfőbb ügyészség – derült ki csütörtökön a vádhatóság közleményéből.
Ion Ficiort szeptemberben jelentették fel amiatt, hogy 1958 és 1963 között mintegy száz politikai fogoly halt meg a hírhedt peripravai munkatáborban, amelynek az említett időszakban a parancsnokhelyettese volt.
Ficior a második olyan volt kommunista börtönparancsnok, aki ellen népirtás gyanújával bűnvádi eljárás indult. Korábban Alexandru Vişinescu, a Râmnicu Sărat-i börtön vezetője ellen indult nyomozás szintén népirtás gyanúja miatt.
Az ügyészség közleménye szerint mintegy 103 politikai fogoly halt meg a peripravai munkatáborban az embertelen bánásmód, valamint az ott uralkodó kegyetlen körülmények következtében. A vádhatóság szerint az eddigi bizonyítékok alátámasztják, hogy a munkatábor működtetése lényegében politikai foglyok „megsemmisítésére” irányult, hiszen éheztették, hidegben tartották, szomjaztatták őket, és egészségi állapotukra való tekintet nélkül valamennyiüket különösen nehéz fizikai munka elvégzésére kényszerítették. A foglyoktól az orvosi ellátást is megtagadták.
Az ügyészség által megvizsgált elhalálozási bizonyítványok szerint a legtöbb fogoly (53) 1960-ban halt meg, és az elhunytak többsége (szintén több mint félszáz személy) 50 és 59 év közötti volt. Az ügyészek csütörtökön a volt börtönparancsnok tudomására hozták az ellene megfogalmazott vádat. Ficior ügyvédje elmondta, hogy védence kész tisztázni magát az igazságszolgáltatás előtt, és időt kért, hogy felkészüljön a védekezésre.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 25.
Arról, hogy mi dolgunk a világon*
In laudem – Dávid Gyula
Amikor az Árapatakon 1928. augusztus 13-án született Dávid Gyula szerkesztő, irodalomtörténész csöndesen megérkezik és lelkesítő figyelemmel követi az eseményeket, s ha szól, célokat fogalmaz meg, ha nem szól, lelkifurdalásunk támad; járása-kelése valami egyértelmű úton levés benyomását kelti, mintha kicsit a föld felett is járna...
Pedig csak arról van szó, hogy eszmények útján jár, hogy meglelte szabadságát, amely szerint az élet sokféleségében önmaga számára folyamatosan értelmes feladatokat lát meg, fogalmaz meg és visz jó végre. De ha jobban megnézzük, ez az önmaga – noha szép családot is jelent – nagyon is az olvasni, tudni, érteni vágyó és bízzunk benne: a kincseit el nem herdáló közösség váteszi tagja is.
...Van és mindig is volt dolga a világon: amikor a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakát 1951-ben elvégezve szintén Kolozsvárt az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztője volt; amikor ösztöndíjas aspiráns, majd 1956-ban tanársegéd lett a Bolyai Egyetemen. S aztán, szakképzetlen munkásként volt a kolozsvári Városgazdálkodási Vállalatnál, sőt, amikor öt éven keresztül munkanélküli volt, akkor is (1965–70). Vörösmarty szavaival mondom, hogy ereje „szerint és a legnemesbekért” dolgozott a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként is 1970-től nyugdíjazásáig (1992), a Kriterion Romániai Magyar Irók sorozata gondozójaként 22 éven keresztül, a Polis Könykiadó ügyvezetőjeként 1992 óta (többek között a Remekírók Diákkönyvtára sorozat révén), az Erdélyi Múzeum folyóirat, az Erdélyi Tudományos füzetek könyvsorozat, a Romániai Magyar Bibliográfiák, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztőjeként, sőt ennek a 3. kötettől kezdve főszerkesztőjeként, a EMKE elnökeként (1991–1999) és a felsorolás koránt sem teljes. ...A több mint 250 kötet szerkesztőjeként, tankönyvszerkesztőként (A romániai magyar irodalom története), a Reményik-, a Bánffy-életmű kiadójaként, a filológia magas szintű művelőjeként tekintünk ma Dávid Gyulára.
E pálya elején, amelyet a társadalmi szolidaritásban és közvetíthető tudásban összefoglalható eszmények következetes érvényesítése jellemez, az ember társadalmi-politikai kiszolgáltatottsága mint sorsfordító, de nem lélekcserélő próbatétel jelentkezett – akkor, amikor az 1956-os magyarországi forradalom romániai hatásának is nevezhető események bekövetkeztek; voltaképpen az ’56-os magyarországi forradalmat a politikai önkény tisztogatási programja jegyében ürügyként használó romániai államapparátus megtorló akciója révén. A szép irodalomtörténészi-felsőoktatási karrier elé néző, egyébként a közösségért való munkálkodásban mindig is értelmet látó fiatalt koholt vádakkal tartóztatták le 1957-ben és ítélték el hét évre.
Mert korábban egy kollégájával beszélgettek a magyarországi forradalomról és azt nem helytelenítették. Mert néhány diákkal halottak napján kivonult a Házsongárdi temetőbe, felkeresték Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Kriza János, Reményik Sándor sírját vagy emlékjelét: erre hivatkozva (és provokációkkal, vallatással, megtévesztéssel, zsarolással gyűjtve a politikai döntéshez hamis bizonyítékokat) távolították el munkahelyéről, egyfajta életútról, vetették alá lelki és testi tortúráknak.
Hogyan tudhatta megőrizni szellemi frissességét, az emberbe az értelmes életbe vetett hitét e hét szűk esztendőben (és az azt követőkben)? Állítása szerint szenvedőből megfigyelővé vált, kiszakította magát abból a kontextusból, amelyben élt: képes volt elvonatkoztatni a körülményektől. Több fogolytársával együtt (hogy csak néhányat említsünk: Páskándi Gézával, Várhegyi Istvánnal és László Dezsővel) a tanulás lehetséges formáit kereste.
Micsoda hét esztendő! Színhelyei a kolozsvári Szekuritáté, a szamosújvári börtön, ismét Kolozsvár, 1959: a Duna-deltai Periprava-Grind, Salcia, Luciu-Giurgeni, Grădina, Stoeneşti, majd újra Szamosújvár.
A könyveket mindig is értékelő családból származó Dávid Gyula maga is könyves ember: az általa írt vagy szerkesztett művek sorából politikai elítéltsége tapasztalatait is megjelenítő, de főleg a méltatlan feledés ellenében megtervezett és megvalósított jelentős munkát emelném itt ki. Az erdélyi 56-osok életrajzi adattárát 2004–2005-ben szerkesztette azokra figyelve, akiknek ügye közvetlenül vagy közvetve, de kapcsolódott a magyar forradalom romániai kihatásainak az ő szavával élve jelenségkomplexumához. Sorstársait is megszólította, az életrajz formát találta mértéktartó és a későbbi értelmezés számára is legmegbízhatóbb szövegtípusnak: a pályák emlékezete tömören és felszólító erővel kerül be az emberi szenvedéstörténet példázatai sorába.
Az emberi méltánytalanság sem cinikussá, sem embergyűlölővé nem tette, életerejét ma sem valamiféle bosszúvágy vagy a kivételesség tudata adja. „Igaz örökséggel új szövetségre lépni...” A hétköznapok egymásra torlódó tennivalóiban a köz fogalmát nem tartja értelmevesztettnek. Jogunk van a saját múltunkhoz, az átéltek megjelenítése is erőfeszítést, összpontosítást, sokféle döntést feltételez. Összehangolt munka, hosszú távú tervezés és a megbecsülés formái nélkül jelenünk és jövőnk bizonytalan, jelzi az eszménykövető, kultúrával politizáló kisebbségi.
Az értelmes feladatokat megfogalmazó, azokat bizakodva, szívós és módszeres következetességgel megvalósító élet: ez ama szabadság, amelyben igazi önmagát megteremtette Dávid Gyula, s amely által mégiscsak közelít eszményeihez az ember.
Adassék néki tisztelet.
*Elhangzott a díjátadó ünnepség alkalmával
Kolozsváron, az 1956-os magyar forradalom évfordulója alkalmából rendezett szerda esti ünnepségen Balog Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője átadta Dávid Gyulának a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. A magas állami kitüntetést Áder János magyar köztársasági elnök adományozta az író, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő és könyvkiadó Dávid Gyulának a magyar irodalomban végzett kimagasló tevékenysége, irodalmi életútja elismeréseként Augusztus 20-a alkalmából, az átadásra azonban csak most került sor. Köszönő beszédében a kitüntetett örömét fejezte ki, hogy éppen erre az időpontra időzítették az eseményt. Dávid Gyula munkásságát Magdó János, magyar főkonzul és Egyed Emese irodalomtörténész méltatta. A magyar főkonzulátus által szervezett megemlékezésen magyar közéleti személyiségek, egyházvezetők és politikusok mellett Emil Boc polgármester is jelen volt, aki magyarul köszöntötte a jelenlevőket, valamint Mihnea Iuoras szociáldemokrata alprefektus is.
Szabadság (Kolozsvár)
In laudem – Dávid Gyula
Amikor az Árapatakon 1928. augusztus 13-án született Dávid Gyula szerkesztő, irodalomtörténész csöndesen megérkezik és lelkesítő figyelemmel követi az eseményeket, s ha szól, célokat fogalmaz meg, ha nem szól, lelkifurdalásunk támad; járása-kelése valami egyértelmű úton levés benyomását kelti, mintha kicsit a föld felett is járna...
Pedig csak arról van szó, hogy eszmények útján jár, hogy meglelte szabadságát, amely szerint az élet sokféleségében önmaga számára folyamatosan értelmes feladatokat lát meg, fogalmaz meg és visz jó végre. De ha jobban megnézzük, ez az önmaga – noha szép családot is jelent – nagyon is az olvasni, tudni, érteni vágyó és bízzunk benne: a kincseit el nem herdáló közösség váteszi tagja is.
...Van és mindig is volt dolga a világon: amikor a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakát 1951-ben elvégezve szintén Kolozsvárt az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztője volt; amikor ösztöndíjas aspiráns, majd 1956-ban tanársegéd lett a Bolyai Egyetemen. S aztán, szakképzetlen munkásként volt a kolozsvári Városgazdálkodási Vállalatnál, sőt, amikor öt éven keresztül munkanélküli volt, akkor is (1965–70). Vörösmarty szavaival mondom, hogy ereje „szerint és a legnemesbekért” dolgozott a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként is 1970-től nyugdíjazásáig (1992), a Kriterion Romániai Magyar Irók sorozata gondozójaként 22 éven keresztül, a Polis Könykiadó ügyvezetőjeként 1992 óta (többek között a Remekírók Diákkönyvtára sorozat révén), az Erdélyi Múzeum folyóirat, az Erdélyi Tudományos füzetek könyvsorozat, a Romániai Magyar Bibliográfiák, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztőjeként, sőt ennek a 3. kötettől kezdve főszerkesztőjeként, a EMKE elnökeként (1991–1999) és a felsorolás koránt sem teljes. ...A több mint 250 kötet szerkesztőjeként, tankönyvszerkesztőként (A romániai magyar irodalom története), a Reményik-, a Bánffy-életmű kiadójaként, a filológia magas szintű művelőjeként tekintünk ma Dávid Gyulára.
E pálya elején, amelyet a társadalmi szolidaritásban és közvetíthető tudásban összefoglalható eszmények következetes érvényesítése jellemez, az ember társadalmi-politikai kiszolgáltatottsága mint sorsfordító, de nem lélekcserélő próbatétel jelentkezett – akkor, amikor az 1956-os magyarországi forradalom romániai hatásának is nevezhető események bekövetkeztek; voltaképpen az ’56-os magyarországi forradalmat a politikai önkény tisztogatási programja jegyében ürügyként használó romániai államapparátus megtorló akciója révén. A szép irodalomtörténészi-felsőoktatási karrier elé néző, egyébként a közösségért való munkálkodásban mindig is értelmet látó fiatalt koholt vádakkal tartóztatták le 1957-ben és ítélték el hét évre.
Mert korábban egy kollégájával beszélgettek a magyarországi forradalomról és azt nem helytelenítették. Mert néhány diákkal halottak napján kivonult a Házsongárdi temetőbe, felkeresték Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Kriza János, Reményik Sándor sírját vagy emlékjelét: erre hivatkozva (és provokációkkal, vallatással, megtévesztéssel, zsarolással gyűjtve a politikai döntéshez hamis bizonyítékokat) távolították el munkahelyéről, egyfajta életútról, vetették alá lelki és testi tortúráknak.
Hogyan tudhatta megőrizni szellemi frissességét, az emberbe az értelmes életbe vetett hitét e hét szűk esztendőben (és az azt követőkben)? Állítása szerint szenvedőből megfigyelővé vált, kiszakította magát abból a kontextusból, amelyben élt: képes volt elvonatkoztatni a körülményektől. Több fogolytársával együtt (hogy csak néhányat említsünk: Páskándi Gézával, Várhegyi Istvánnal és László Dezsővel) a tanulás lehetséges formáit kereste.
Micsoda hét esztendő! Színhelyei a kolozsvári Szekuritáté, a szamosújvári börtön, ismét Kolozsvár, 1959: a Duna-deltai Periprava-Grind, Salcia, Luciu-Giurgeni, Grădina, Stoeneşti, majd újra Szamosújvár.
A könyveket mindig is értékelő családból származó Dávid Gyula maga is könyves ember: az általa írt vagy szerkesztett művek sorából politikai elítéltsége tapasztalatait is megjelenítő, de főleg a méltatlan feledés ellenében megtervezett és megvalósított jelentős munkát emelném itt ki. Az erdélyi 56-osok életrajzi adattárát 2004–2005-ben szerkesztette azokra figyelve, akiknek ügye közvetlenül vagy közvetve, de kapcsolódott a magyar forradalom romániai kihatásainak az ő szavával élve jelenségkomplexumához. Sorstársait is megszólította, az életrajz formát találta mértéktartó és a későbbi értelmezés számára is legmegbízhatóbb szövegtípusnak: a pályák emlékezete tömören és felszólító erővel kerül be az emberi szenvedéstörténet példázatai sorába.
Az emberi méltánytalanság sem cinikussá, sem embergyűlölővé nem tette, életerejét ma sem valamiféle bosszúvágy vagy a kivételesség tudata adja. „Igaz örökséggel új szövetségre lépni...” A hétköznapok egymásra torlódó tennivalóiban a köz fogalmát nem tartja értelmevesztettnek. Jogunk van a saját múltunkhoz, az átéltek megjelenítése is erőfeszítést, összpontosítást, sokféle döntést feltételez. Összehangolt munka, hosszú távú tervezés és a megbecsülés formái nélkül jelenünk és jövőnk bizonytalan, jelzi az eszménykövető, kultúrával politizáló kisebbségi.
Az értelmes feladatokat megfogalmazó, azokat bizakodva, szívós és módszeres következetességgel megvalósító élet: ez ama szabadság, amelyben igazi önmagát megteremtette Dávid Gyula, s amely által mégiscsak közelít eszményeihez az ember.
Adassék néki tisztelet.
*Elhangzott a díjátadó ünnepség alkalmával
Kolozsváron, az 1956-os magyar forradalom évfordulója alkalmából rendezett szerda esti ünnepségen Balog Zoltán, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője átadta Dávid Gyulának a Magyar Érdemrend Középkeresztjét. A magas állami kitüntetést Áder János magyar köztársasági elnök adományozta az író, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő és könyvkiadó Dávid Gyulának a magyar irodalomban végzett kimagasló tevékenysége, irodalmi életútja elismeréseként Augusztus 20-a alkalmából, az átadásra azonban csak most került sor. Köszönő beszédében a kitüntetett örömét fejezte ki, hogy éppen erre az időpontra időzítették az eseményt. Dávid Gyula munkásságát Magdó János, magyar főkonzul és Egyed Emese irodalomtörténész méltatta. A magyar főkonzulátus által szervezett megemlékezésen magyar közéleti személyiségek, egyházvezetők és politikusok mellett Emil Boc polgármester is jelen volt, aki magyarul köszöntötte a jelenlevőket, valamint Mihnea Iuoras szociáldemokrata alprefektus is.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 25.
Gábor Áron útján folytatódó szabadságharc
Interjú Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével a Székelyek Nagy Meneteléséről.
– Melyek azok a legfontosabb technikai adatok, amelyeket a Székelyek Nagy Menetelésén résztvevőinek tudniuk kell?
– A vasárnapi esemény a Kökös és Bereck közötti, pontosan 53 és fél kilométeres szakaszon kialakított tizennégy gyülekezési helyen 11 órától rövid ökuménikus istentisztelet veszi kezdetét. A gyülekezési pontok zöme az útszakaszon elterülő falvak központjában van, a rétyit a Moldvába vezető út elágazásánál hozzuk létre. A déli harangszóra elindulnak a menetoszlopok; Bereckről és Kökösről értelemszerűen egy-egy, a többi pontról kettő, egyik jobbra, a másik balra, a szomszéd település irányában. Amikor az utolsó menetelők is két falu között, a határban találkoznak, ha elegen leszünk, összeáll egy 53 és fél kilométeres összefüggő oszlop. Egy olyan menetoszlop, amely Gábor Áron szülőfaluját a halálának a helyszínével köti össze. A rendőrséggel aláírt egyezség alapján csak az út egyik felét használjuk, a másik sáv fennmarad a gépkocsiforgalomnak. Mint minden megmozdulásnak, tüntetésnek, ennek is lesz üzenete. Ahhoz, hogy ezt az üzenetet úgy tudjuk megfogalmazni, hogy el is jusson a résztvevőkhöz, létrehozunk egy alkalmi rádióstúdiót, amely a hanganyagot az internet segítségével adja át annak a hat területi kereskedelmi rádióadónak, amely élőben sugározza a rendezvény. Ezért kérjük a menetelőket, hogy, aki csak teheti, vegye elő és hozza magával az ultrarövid hullámhosszal rendelkező táskarádióját. Rendkívül fontos, hogy mindenütt ugyanazok a beszédek, ugyanazok a dalok szólaljanak meg – azonos időpontban. Így amikor a rádióban felcsendül a Kossuth-nóta, a teljes menetoszlop azt hallgatja illetve énekeli. Amikor véget ér a rendezvény, szintén az élő közvetítésnek köszönhetően, együtt énekelhetjük el szinte 54 kilométeres távon a magyar, majd a székely himnuszt.
– Számít a menetoszlopok összeérésére? A közel 54 kilométeres táv „kitöltésére” rengeteg résztvevőre van szükség.
– Nagyon bízom benne. Habár mi nem egy élőlánc kialakítását tűztük célul, hanem huszonhat menetoszlop elindulását a Gábor Áron útján.
– E nemzeti jelképünk alapján választották ki az útvonalat?
– Igen, mert ez lényegében a szabadságharc legnagyobb székely hősének, Gábor Áronnak az útja. Más eszközökkel, de a székelység ma is egy olyan harcot folytat, melynek a szabadság megszerzése a végső célja. Gábor Áron Berecken született, Kökösön halt meg, a két település közötti Uzon községben hantolták el.
– Számolnak egyes türelmetlenkedő vagy éppenséggel nem magyarbarát gépkocsivezetők illetlen gesztusaira?
– Többre semmiként nem számítunk, mint amennyi március 10-én, Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján ért. Ott egyetlen egy említésre méltó verbális incidens sem volt. Meggyőződésem, hogy az 1990-es évek rég elmúltak, ma mégiscsak 2013-at írunk.
– Lehet, hogy az idők és az eszközök változtak, de az országos útügyi hatóság pénzkövetelési próbálkozása mégiscsak arra enged következtetni, hogy valakiket nagyon zavar a székely tömegrendezvény.
– Nem nevezném kimondottan magyarellenes gesztusnak azt, amit egy sor törvény felsorolásával néhány útügyis köztisztviselő elkövetett. Miután mi megválaszoltuk a levelüket, tisztán leírva, hogy az általuk említett paragrafusok egyike sem vonatkozik a Székely Nemzeti Tanács tüntetésére, korrekt módon beismerték tévedésüket és elvi beleegyezésüket adták az úttest használatára.
– Milyen szinten kapcsolódnak be a rendezvénybe az erdélyi egyházfők?
– Az istentiszteleteket többnyire helyi papok, lelkészek celebrálják, nyilván, azokban a falvakban, amelyekből hiányzik valamelyik felekezet, ott máshonnan érkező lelkipásztorok meghívásáról kellett gondoskodnunk. A rétyi útkereszteződésnél – ahol egyébként a szervezői főhadiszállást és a sajtóközpontot is fölállítjuk – Böjte Csaba testvér fog prédikálni. Azt, hogy püspökök, helyetteseik vagy esperesek személyesen bekapcsolódnak-e az akciónkba, most még nem tudom. Azt viszont tudom, hogy Kató Béla, Erdély református püspöke messzemenően támogatja a kezdeményezést és annak eszmei gondolatát, a korábban rögzített programja miatt viszont nem vehet részt. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, aki ugyan világosan tudtunkra adta, hogy az általa vezetett egyház nem politizál, nem tiltotta meg papjainak a részvételt.
– Annak tudatában, hogy az itt született vagy ide telepített románság is a Székelyföld szerves részét képezi, amitől az autonómia-küzdelemben nem lehet eltekinteni, valamilyen szintű kísérlet történt a térségben élő románok megszólítására? Vagy legalább próbálkoztak megértetni velük, hogy a vasárnapi menetelés nem ellenükben folyik?
– Tízéves fennállása óta a Székely Nemzeti Tanács folyamatosan szembesül azzal a kérdéssel, hogy miként szólítja meg a románságot. De a románság kifejezés meglehetősen tág fogalmat takar. Mit értsünk ez alatt, az első román embert, aki szembejön velünk az utcán? Vagy azt, aki hajlandó szóba állni velünk? Esetleg azt, aki pozitívan viszonyul hozzánk és törekvéseinkhez? Szerintem amikor a románság felé való közeledésről beszélünk, akkor a választott képviselők megszólítására kell gondolnunk. Közvetlenül megalakulása után az SZNT megkereste az összes hazai parlamenti párt frakcióvezetőjét és bemutatta terveit. Legutóbb pedig, idén március 10-én Románia kormányához folyamodtunk, arra kérve az ország vezető politikusait, hogy hallgassák meg a székelyek óhajait. Beadványunkra a mai napig nem kaptunk választ. Ennek ellenére mi nem mondunk le a párbeszédről. A másik kommunikációs csatornát a román nyelvű sajtó jelenti, amelynek képviselőit minden egyes rendezvényünkre szívesen láttunk és látunk. Ugyanakkor lehetőségeink szerint szinte az összes fontosabb dokumentumunkat lefordítottuk román nyelvre és eljuttattuk a románság képviselőihez. A Székelyek Nagy Menetelésére nem csak román újságírókat, hanem román politikai elemzőket is meghívtunk. Egyszóval: a labda nem a mi térfelünkön van.
– Mindezek után nem lehangoló, hogy míg a párszáz, legfeljebb ezer elégedetlenkedőt számláló tüntetések során bizonyos kormánytagok vagy éppenséggel a miniszterelnök rögtön a helyszínen terem, az SZNT március 10-i beadványát a Ponta-kabinet a mai napig válaszra sem méltatta?
– Ennek a sikertelen párbeszéd-kezdeményezésünknek nem mi vagyunk az erkölcsi vesztesei, hanem azok, akik úgy gondolták, hogy az akkor, Marosvásárhelyen összegyűlt több tízezres tömeg választ sem érdemel.
– Az erkölcsi győzelemből viszont még nem születik meg az autonómia.
– Nyilván, de az autonómiához nagyon sok minden szükségeltetik. Elsősorban az, hogy a közösség tisztában legyen és éljen a saját önszerveződő erejével. Erre Nyugat-Európában számtalan pozitív példa van, mások olyan lehetőségekkel élnek, amelyeket sajnos mi még nem használtunk ki. Persze, ha az emberek nem tudják, hogy mit lehet tenni, nem is tesznek. Azon túl, hogy a közösség részéről sokkal nagyobb céltudatosságra volna szükség, az önkormányzatoknak is fel kellene értékelniük saját hatáskörüket és szerepüket. Előszeretettel hajtogatjuk, hogy a központi hatalomnak át kell adnia a feladatköröket, de kérdem én, minden egyes székelyföldi önkormányzat készen áll azok átvételére? Más kérdés: mindenütt van olyan polgármesterünk, aki bizonyos kockázatokat vállalva, határozottan fellép az autonómiáért? Mert ne feledjük, óhajainkat, sérelmeinket előadhatjuk Brüsszelben vagy Strasbourgban, felsorolhatjuk őket Bukarestben is, de a politikai küzdőtér legfontosabb helyszíne a hazai porond.
– Véleménye szerint a vasárnapi esemény, függetlenül attól hogy húsz-, harminc- vagy éppenséggel százezer résztvevője lesz, párbeszédre kényszerítheti a Ponta-kormányt?
– Azt hiszem, hogy igen. Egy ilyen nagyszabású demonstrációt a román politikum nem tekinthet meg nem történtnek. Előbb-utóbb a románság előtt is ki kell alakulnia egy reális képnek arról, amit mi akarunk. A románok is rá fognak jönni arra, hogy ha a Székelyföld egy gazdagabb régióvá válik, abból az ország is nyer.
– Hogyan sikerült fölsorakoztatni a rendezvény és az eszme mögé az összes erdélyi magyar pártot?
– A tízesztendős küzdelmünk egyik sikere a politikai csatatértől való távolmaradásunk. Az SZNT soha nem törekedett a hatalom megszerzésére, nem engedett a pártokba való betagolási próbálkozásnak. Eljött az az idő, amikor ezt azok is belátják, akik néhány esztendővel ezelőtt egyfajta vetélytársat láttak bennünk. Ugyanakkor úgy vélem, hogy ráéreztek az egyszerű emberek sorában megnőtt tekintélyünkre is, amikor úgy döntöttek, hogy támogatják az október 27-i menetelést. Én azt szoktam mondani, hogy ha a székelyföldi autonómia létrejötte esetében a regionális parlamenti patkóban minden egyes erdélyi magyar pártnak helye van, akkor a Székely Nemzeti Tanácsra a patkó megépítésének feladata hárul. Ezzel a küldetéssel nem állhatunk egyik alakulat mellé sem, az arányokat majd a népnek, azaz a választóknak kell eldönteniük.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Interjú Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével a Székelyek Nagy Meneteléséről.
– Melyek azok a legfontosabb technikai adatok, amelyeket a Székelyek Nagy Menetelésén résztvevőinek tudniuk kell?
– A vasárnapi esemény a Kökös és Bereck közötti, pontosan 53 és fél kilométeres szakaszon kialakított tizennégy gyülekezési helyen 11 órától rövid ökuménikus istentisztelet veszi kezdetét. A gyülekezési pontok zöme az útszakaszon elterülő falvak központjában van, a rétyit a Moldvába vezető út elágazásánál hozzuk létre. A déli harangszóra elindulnak a menetoszlopok; Bereckről és Kökösről értelemszerűen egy-egy, a többi pontról kettő, egyik jobbra, a másik balra, a szomszéd település irányában. Amikor az utolsó menetelők is két falu között, a határban találkoznak, ha elegen leszünk, összeáll egy 53 és fél kilométeres összefüggő oszlop. Egy olyan menetoszlop, amely Gábor Áron szülőfaluját a halálának a helyszínével köti össze. A rendőrséggel aláírt egyezség alapján csak az út egyik felét használjuk, a másik sáv fennmarad a gépkocsiforgalomnak. Mint minden megmozdulásnak, tüntetésnek, ennek is lesz üzenete. Ahhoz, hogy ezt az üzenetet úgy tudjuk megfogalmazni, hogy el is jusson a résztvevőkhöz, létrehozunk egy alkalmi rádióstúdiót, amely a hanganyagot az internet segítségével adja át annak a hat területi kereskedelmi rádióadónak, amely élőben sugározza a rendezvény. Ezért kérjük a menetelőket, hogy, aki csak teheti, vegye elő és hozza magával az ultrarövid hullámhosszal rendelkező táskarádióját. Rendkívül fontos, hogy mindenütt ugyanazok a beszédek, ugyanazok a dalok szólaljanak meg – azonos időpontban. Így amikor a rádióban felcsendül a Kossuth-nóta, a teljes menetoszlop azt hallgatja illetve énekeli. Amikor véget ér a rendezvény, szintén az élő közvetítésnek köszönhetően, együtt énekelhetjük el szinte 54 kilométeres távon a magyar, majd a székely himnuszt.
– Számít a menetoszlopok összeérésére? A közel 54 kilométeres táv „kitöltésére” rengeteg résztvevőre van szükség.
– Nagyon bízom benne. Habár mi nem egy élőlánc kialakítását tűztük célul, hanem huszonhat menetoszlop elindulását a Gábor Áron útján.
– E nemzeti jelképünk alapján választották ki az útvonalat?
– Igen, mert ez lényegében a szabadságharc legnagyobb székely hősének, Gábor Áronnak az útja. Más eszközökkel, de a székelység ma is egy olyan harcot folytat, melynek a szabadság megszerzése a végső célja. Gábor Áron Berecken született, Kökösön halt meg, a két település közötti Uzon községben hantolták el.
– Számolnak egyes türelmetlenkedő vagy éppenséggel nem magyarbarát gépkocsivezetők illetlen gesztusaira?
– Többre semmiként nem számítunk, mint amennyi március 10-én, Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján ért. Ott egyetlen egy említésre méltó verbális incidens sem volt. Meggyőződésem, hogy az 1990-es évek rég elmúltak, ma mégiscsak 2013-at írunk.
– Lehet, hogy az idők és az eszközök változtak, de az országos útügyi hatóság pénzkövetelési próbálkozása mégiscsak arra enged következtetni, hogy valakiket nagyon zavar a székely tömegrendezvény.
– Nem nevezném kimondottan magyarellenes gesztusnak azt, amit egy sor törvény felsorolásával néhány útügyis köztisztviselő elkövetett. Miután mi megválaszoltuk a levelüket, tisztán leírva, hogy az általuk említett paragrafusok egyike sem vonatkozik a Székely Nemzeti Tanács tüntetésére, korrekt módon beismerték tévedésüket és elvi beleegyezésüket adták az úttest használatára.
– Milyen szinten kapcsolódnak be a rendezvénybe az erdélyi egyházfők?
– Az istentiszteleteket többnyire helyi papok, lelkészek celebrálják, nyilván, azokban a falvakban, amelyekből hiányzik valamelyik felekezet, ott máshonnan érkező lelkipásztorok meghívásáról kellett gondoskodnunk. A rétyi útkereszteződésnél – ahol egyébként a szervezői főhadiszállást és a sajtóközpontot is fölállítjuk – Böjte Csaba testvér fog prédikálni. Azt, hogy püspökök, helyetteseik vagy esperesek személyesen bekapcsolódnak-e az akciónkba, most még nem tudom. Azt viszont tudom, hogy Kató Béla, Erdély református püspöke messzemenően támogatja a kezdeményezést és annak eszmei gondolatát, a korábban rögzített programja miatt viszont nem vehet részt. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, aki ugyan világosan tudtunkra adta, hogy az általa vezetett egyház nem politizál, nem tiltotta meg papjainak a részvételt.
– Annak tudatában, hogy az itt született vagy ide telepített románság is a Székelyföld szerves részét képezi, amitől az autonómia-küzdelemben nem lehet eltekinteni, valamilyen szintű kísérlet történt a térségben élő románok megszólítására? Vagy legalább próbálkoztak megértetni velük, hogy a vasárnapi menetelés nem ellenükben folyik?
– Tízéves fennállása óta a Székely Nemzeti Tanács folyamatosan szembesül azzal a kérdéssel, hogy miként szólítja meg a románságot. De a románság kifejezés meglehetősen tág fogalmat takar. Mit értsünk ez alatt, az első román embert, aki szembejön velünk az utcán? Vagy azt, aki hajlandó szóba állni velünk? Esetleg azt, aki pozitívan viszonyul hozzánk és törekvéseinkhez? Szerintem amikor a románság felé való közeledésről beszélünk, akkor a választott képviselők megszólítására kell gondolnunk. Közvetlenül megalakulása után az SZNT megkereste az összes hazai parlamenti párt frakcióvezetőjét és bemutatta terveit. Legutóbb pedig, idén március 10-én Románia kormányához folyamodtunk, arra kérve az ország vezető politikusait, hogy hallgassák meg a székelyek óhajait. Beadványunkra a mai napig nem kaptunk választ. Ennek ellenére mi nem mondunk le a párbeszédről. A másik kommunikációs csatornát a román nyelvű sajtó jelenti, amelynek képviselőit minden egyes rendezvényünkre szívesen láttunk és látunk. Ugyanakkor lehetőségeink szerint szinte az összes fontosabb dokumentumunkat lefordítottuk román nyelvre és eljuttattuk a románság képviselőihez. A Székelyek Nagy Menetelésére nem csak román újságírókat, hanem román politikai elemzőket is meghívtunk. Egyszóval: a labda nem a mi térfelünkön van.
– Mindezek után nem lehangoló, hogy míg a párszáz, legfeljebb ezer elégedetlenkedőt számláló tüntetések során bizonyos kormánytagok vagy éppenséggel a miniszterelnök rögtön a helyszínen terem, az SZNT március 10-i beadványát a Ponta-kabinet a mai napig válaszra sem méltatta?
– Ennek a sikertelen párbeszéd-kezdeményezésünknek nem mi vagyunk az erkölcsi vesztesei, hanem azok, akik úgy gondolták, hogy az akkor, Marosvásárhelyen összegyűlt több tízezres tömeg választ sem érdemel.
– Az erkölcsi győzelemből viszont még nem születik meg az autonómia.
– Nyilván, de az autonómiához nagyon sok minden szükségeltetik. Elsősorban az, hogy a közösség tisztában legyen és éljen a saját önszerveződő erejével. Erre Nyugat-Európában számtalan pozitív példa van, mások olyan lehetőségekkel élnek, amelyeket sajnos mi még nem használtunk ki. Persze, ha az emberek nem tudják, hogy mit lehet tenni, nem is tesznek. Azon túl, hogy a közösség részéről sokkal nagyobb céltudatosságra volna szükség, az önkormányzatoknak is fel kellene értékelniük saját hatáskörüket és szerepüket. Előszeretettel hajtogatjuk, hogy a központi hatalomnak át kell adnia a feladatköröket, de kérdem én, minden egyes székelyföldi önkormányzat készen áll azok átvételére? Más kérdés: mindenütt van olyan polgármesterünk, aki bizonyos kockázatokat vállalva, határozottan fellép az autonómiáért? Mert ne feledjük, óhajainkat, sérelmeinket előadhatjuk Brüsszelben vagy Strasbourgban, felsorolhatjuk őket Bukarestben is, de a politikai küzdőtér legfontosabb helyszíne a hazai porond.
– Véleménye szerint a vasárnapi esemény, függetlenül attól hogy húsz-, harminc- vagy éppenséggel százezer résztvevője lesz, párbeszédre kényszerítheti a Ponta-kormányt?
– Azt hiszem, hogy igen. Egy ilyen nagyszabású demonstrációt a román politikum nem tekinthet meg nem történtnek. Előbb-utóbb a románság előtt is ki kell alakulnia egy reális képnek arról, amit mi akarunk. A románok is rá fognak jönni arra, hogy ha a Székelyföld egy gazdagabb régióvá válik, abból az ország is nyer.
– Hogyan sikerült fölsorakoztatni a rendezvény és az eszme mögé az összes erdélyi magyar pártot?
– A tízesztendős küzdelmünk egyik sikere a politikai csatatértől való távolmaradásunk. Az SZNT soha nem törekedett a hatalom megszerzésére, nem engedett a pártokba való betagolási próbálkozásnak. Eljött az az idő, amikor ezt azok is belátják, akik néhány esztendővel ezelőtt egyfajta vetélytársat láttak bennünk. Ugyanakkor úgy vélem, hogy ráéreztek az egyszerű emberek sorában megnőtt tekintélyünkre is, amikor úgy döntöttek, hogy támogatják az október 27-i menetelést. Én azt szoktam mondani, hogy ha a székelyföldi autonómia létrejötte esetében a regionális parlamenti patkóban minden egyes erdélyi magyar pártnak helye van, akkor a Székely Nemzeti Tanácsra a patkó megépítésének feladata hárul. Ezzel a küldetéssel nem állhatunk egyik alakulat mellé sem, az arányokat majd a népnek, azaz a választóknak kell eldönteniük.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2013. október 25.
Először miséznek magyarul Lajosvölgyében
A Szatmár megyei Lajosvölgye település történetében először tartanak magyar misét szombaton, amelyre nem csak a környező településekről (például Bikszádról és Avasfelsőfaluból), de a megye távolabbi részéből is várnak magyar anyanyelvű katolikusokat. 150 éve épült Lajosvölgyében az első katolikus templom, amelyet azóta kétszer is felújítottak, most pedig a a jubiliumi esztendő alkalmából különleges lelki programokat hirdetett a több száz fős egyházközség, melynek keretében a román, szlovák és német után, szombaton délelőtt először magyarul is miséznek.
Lajosvölgyén (Huta Certeze) a lakosság nem olyan rég még szlovákul beszélt. A szlovákokat másfél évszázaddal ezelőtt telepítették be gróf Széchenyi István idején, ugyanis a környéken több üveghutát és vashámort létesítettek, amelyekhe a Felvidékről hoztak ide szlovák mesterembereket, üvegfúvókat és vasöntőket. Leszármazottaik a későbbiekben a környezet hatására elrománosodtak, római katolikus vallásukat azonban máig nem adták fel.
Varga László
Maszol.ro
A Szatmár megyei Lajosvölgye település történetében először tartanak magyar misét szombaton, amelyre nem csak a környező településekről (például Bikszádról és Avasfelsőfaluból), de a megye távolabbi részéből is várnak magyar anyanyelvű katolikusokat. 150 éve épült Lajosvölgyében az első katolikus templom, amelyet azóta kétszer is felújítottak, most pedig a a jubiliumi esztendő alkalmából különleges lelki programokat hirdetett a több száz fős egyházközség, melynek keretében a román, szlovák és német után, szombaton délelőtt először magyarul is miséznek.
Lajosvölgyén (Huta Certeze) a lakosság nem olyan rég még szlovákul beszélt. A szlovákokat másfél évszázaddal ezelőtt telepítették be gróf Széchenyi István idején, ugyanis a környéken több üveghutát és vashámort létesítettek, amelyekhe a Felvidékről hoztak ide szlovák mesterembereket, üvegfúvókat és vasöntőket. Leszármazottaik a későbbiekben a környezet hatására elrománosodtak, római katolikus vallásukat azonban máig nem adták fel.
Varga László
Maszol.ro
2013. október 25.
Bereznay András
REPLY A romlott hús nem étel (Magyari Tivadar figyelmébe)
Bereznay András a magyar nyelvű történelmi atlaszról: olyan ez, mintha azzal kínálná mosolyogva fogyasztásra valaki az egyik oldalán megzöldült büdös húst, hogy jó lesz az, hiszen található olyan része, ami nem romlott.
Nem visszásságok nélküli, hogy az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettesének írása a Transidexen a saját ott közölt írásomra adott válaszként jelent meg. Bárhogyan is kapcsolódik a pártfunkcionárius írása ahhoz, amit szóvá tettem, e besorolása szerkezetileg kifogásolható, amennyiben, amint írásom megjelent, már ott is volt mellette az övé. A Transindex tehát az RMDSZ-nek elébe menve, a párt számára – alighanem szerzői jogaim megsértésével – mintegy „leadta a fülest”. Ezzel a portál elvette olvasóitól annak az esélyét, hogy észrevételeimről maguk által, befolyásolás mentesen, elfogulatlanul alkossanak önálló véleményt: manipulálni igyekezett őket. Mindenesetre ez nem a főtitkárhelyettes hibája. Az viszont, hogy mindent megtett, hogy elkerülje az érdembeli reagálást mondanivalóm lényegére, őt terheli. „Válasza” mellébeszélés.
Kétség nem fér hozzá, hogy – meghatározóan – a kérdéses történelmi atlasz az erdélyi magyarság egésze legalapvetőbb érdekének – a fönnmaradásának – a saját síkján brutális, és nem kevésbé fonák megtámadása. Ez nem takargatható. Olyanok számára, akik Erdélyben élnek és effélével törődnek – szomorú lenne, ha az RMDSZ főtitkárhelyettese nem tartozna közéjük –, axiomatikus, ezer szálon megélt valóság, hogy Románia részéről, bár a diktatúra korához képest más módszerekkel, de folytatódik az erőfeszítés a magyarság beolvasztására. Nincs szükség arra, hogy soroljam az asszimilációt célzó eszközöket, magyar falvakban épített görögkeleti templomok esetét, táblaügyeket, egyebet. Mindez közismert. Az is bizonyított, hogy a dákoromán „elmélet”, amelynek a magyar történelem tényeinek átköltésében kulcsfontosságú mozzanatát az RMDSZ az atlaszban magyarul, magyar párt létére igen fonákul propagálta, már régen nem jóhiszemű tudományos álláspont – ha valaha az volt –, hanem az Erdélyben exkluzivitásra törekvő román politika eszköze, mégpedig születése óta magyarellenes éllel. Akármi is a kérdéses atlasz készítésének háttere, egyértelmű, hogy ami megjelent, a maga eszközeivel elsősorban ezt a célt szolgálja. Írásom erről szólt, és annak érdekében tettem közzé – a témának közömbös, hogy hol élő szakembereként –, hogy megtudhassa az erdélyi magyarság, mit tesznek vele, illetve ellene, ebben az ügyben azok, akik képviseletét keresik, és szavakban legalábbis vállalják.
Furcsa Magyarinak a saját nézeteire csak többes számban, így az RMDSZ mögé bújva tett utalással a magyar közösséggel keresett összekacsintása, miközben ugyanabban az ügyben amiben kacsint, éppen ellenük dolgozik. Nem számít, hogy mik az ő „vastag”-ként utalt nézetei a román történelemszemléletről, ha nem vállalja föl, amit tud a magyarság érdekének védelmében. Érdektelen, hogy magában mit gondol, ha nézeteit félretéve a talán joggal föltett, de kényszer szinten már nem létező román elvárásnak gazsulálva magától elébe megy. Ezzel, ami a tényeket illeti, elutasítja, hogy képviselje az RMDSZ-nek szerinte pedig vallott nézeteit a választók érdekében, akik a pártot pozíciójába juttatva aligha kétséges, hogy tőle pontosan ezt várják. Ez különösen áll az oktatás területére.
Egy kisebbség érdekvédelmi szervezete pedig – ha demokratikus – soha, sehol nem járhat el úgy, hogy valamiképpen is az általa képviselt kisebbség céljai és érdeke ellenére tegyen. Az ilyen viselkedés semmilyen módon sem racionalizálható. A tárgyalt atlasz anyagi támogatásával és terjesztésével pedig az RMDSZ így járt el. Súlyos dolog, hogy az erdélyi magyarok saját legfőbb pártja – amellyel ettől eltekintve, sietek hozzátenni, a világon semmilyen problémám sincs, meg nem is foglakoztat az ilyesmi – ezúttal az asszimilációt célzó propaganda terjesztésével tett sokat azért, hogy aláássa a nemzeti öntudatát/önbecsülését azoknak, akiket elvben éppen nemzeti alapon képvisel. Ebben áll a botrány, amelyet a főtitkárhelyettes – válasza tanúsága szerint – nem orvosolni, hanem elkenni igyekszik.
Mondanivalóm elrejtésére irányuló igyekezete során Magyari különféle eszközökkel él. Lényegük a tagadás – az sem egyenesen. Szembenézés helyett mindenekelőtt a föltártak természetének átkódolására, súlyuk elbagatellizálására törekszik, de közben személyes lejáratásom keresésétől sem riad vissza. Áttematizálási kísérlete során a hangsúlyok áthelyezésével hol a mellékest emeli ki az elhallgatott lényeg rovására, hol úgy viselkedik, mintha műfajilag válaszcikkének része lehetne annak a kiadványnak a maga általi ismertetése, illetve deklaratív földicsérése, amiről éppen a megválaszolandó ismertetésben hangzott el megindokolt kritika. Ezt közben szégyentelenül tekintélyelvű, tartalmilag üres hivatkozások szövik át maga által annak nagyított, de erdélyi tudományos körök előtt ismeretlen, így bizonyára csak állítottan „szakértők”-re, mintha az elfogadhatatlannak térképre vitele elfogadhatóbbá válna attól, hogy valakik azt – ki tudja miért – jóváhagyták. Kérdés, miben állt ezeknek a szakértőknek egyáltalán a szerepe. Nem úgy tűnik, hogy sokban. Rejtély továbbá, hogy mivel töltötte remélhetőleg nem drága idejét az a hatékonynak nem tűnő társaság, melyet a főtitkárhelyettes így mutat be: „A hazai magyar történelemtanárokból álló munkacsoport megalakult, és a történészek közötti szakmai egyeztetések hónapokig tartottak.” Ez rendkívül érdekes annak fényében, amit csak kritikám közzététele után azonosítottam. Azt ugyanis, hogy a most magyarul kiadott atlasznak volt már két előzménye a Cartographia részéről, románul. A tárgyalt magyar atlasznak azokat a térképeit melyeket a Cartographia magyarországi atlaszaihoz képest „új”-nak neveztem – amelyek tartalmát leginkább elmarasztalom –, különösen a gimnáziumoknak szánt Atlas istoric şcolar-nak a térképeivel összevetve ébredtem rá, hogy azok sem újak. Apró – nem föltétlenül előnyükre történt – módosításoktól eltekintve megvoltak már ezek románul, egyetlen kivétellel, a 26. oldal egyszerű kis-térkép sorozatáéval. Sovány eredmény ez a hónapokig egyeztető munkacsoporttól, mégha a 17/a térkép román változatának két komolyabb esztelenségét is eltüntették (maradt éppen elég), és talán a magyarországi eredetű térképekkel is foglalkoztak. Úgy látszik, leginkább a névírás tekintetében, biztossá téve, hogy Bukarest neve ne szerepeljen magyarul, és a helységnevek írásmódjában minimális logika se érvényesüljön. Szakértők? Magyari a levegőbe beszél.
Bizonyára ennek ismeretében kereste a nagyobb nyomaték kedvéért személyemnek – ránézve méltatlan – hiteltelenítését. Föltűnő, ahogyan jobb híján mások alantas – xenofób – ösztöneire apellálva igyekezett hangulatot kelteni ellenem: a biztos hatás kedvéért ötször irányítva a figyelmet az atlasz minősége tekintetében érdektelen tényre, hogy Londonban élek, azt is az olvasó értésére adva – nehogy elfelejtse azonosítani –, hogy ez a hely „távoli”. Jó lenne megtudni mi a főtitkárhelyettes álláspontja arról, hogy lakhelyem hollétéből a témára nézve mi következik. Szintén tisztázandó, hogy pontosan milyen összefüggésben említi a tantervet, amire áthághatatlan akadályként utal a tisztességes történelmi atlasz készítés útjában. Jó lenne megtudni, annak mely pontjai írják elő konkrétan az általam szóvátett esetekre nézve kötelezően azt a fajta ábrázolást, illetve nyelvhasználatot, amelyet kifogásoltam. Ez az érdekes – nem, hogy merrefelé lakok és, hogy milyennek osztályozza a stílusomat – de erről mit sem tudunk meg tőle.
Amikor pedig nem meggyőzően büszkélkedik, hogy a szerinte érdemdús atlasz – amelynek ügyében, ahogyan inszinuálja, csak jómagam alkalmatlankodom – valamilyen akadályt tört volna át azzal, hogy a „magyar közösség” történelme kikerüljön, amint mondja „a szokásos ignorancia, a torzítás állapotából, amibe a román tantervek helyezték”, akkor talán jól hangzó, de az atlaszban láthatók fényében egészen üres szavakat használ. A kérdéses atlasz nem, hogy nem emeli ki a magyar közösség történetének bemutatását semmi ilyesmiből, hanem a maga eszközeivel – az ignorancia és torzítás hitelesítésével – nagyot taszít rajta, hogy még mélyebbre zuhanjon pontosan abba. Föltehetően arra utal, hogy azzal, hogy a magyarul először most közölt, a román nacionalizmus szellemétől fűtött új térképek az atlaszban a magyarországi eredetű, legalább lényegileg valósághűekkel keverednek, a kiadvány valamiféle eredményt ért el. Nincs így. Az összkép ellentmondó és zavaros, a zavar pedig sosem a megértés irányába visz, hanem rombol. Ez az atlasz arra alkalmas csak, hogy önmagát – és ezzel a magyar atlaszkészítést – hiteltelenítse a látható részleteket összevető diák fejében. Még arra is gondolhat, akit érdekel a téma és román atlaszt is megnéz, hogy a román legalább követhető szempontsorozatot közvetít, szemben az önmagának is sorozatosan ellentmondó magyarral, ami emiatt tudatlannak és hazugnak tűnhet. Arra következtethet a használó, hogy ha a zavaros magyar atlasz is azt hangsúlyozza legalább Románia területe vonatkozásában, amit a román, akkor a románnak igaza kell, hogy legyen, különben a magyar atlasz miért mondaná ugyanazt? Nincs „jut is, marad is”.
Olyan ez, mintha azzal kínálná mosolyogva fogyasztásra valaki az egyik oldalán megzöldült büdös húst, hogy jó lesz az, hiszen található olyan része, ami nem romlott.
Nem segíti az atlasz kiadásával keletkezett baj orvoslását a főtitkárhelyettesnek az az erőfeszítése sem, hogy írásom világos mondanivalóját és konkrétumait még megoldandónak maszkírozott szakmai részletek kategóriájába bizonytalanítsa majdani vita tárgyaként. Nem az, nem erről van szó. Hanem arról, hogy semmi kétség, hogy a jövőben erre az atlaszra sokszor fognak román részről hivatkozni, mint nacionalista mítoszaik helyességének magyar részről is belátásnak a bizonyítékára. Ezzel a kiadvány csak a saját hamis fölénytudatától eltelt román nacionalizmust izmosíthatja. Szerintem viszont együtt élő népek (vagy személyek) őszinte jó viszonya – ami rendkívül fontos, és remélem, hogy mást a főtitkárhelyettes sem kíván szolgálni – sem az egyik fél által fetisizált valótlanságok hajbókoló ál-elfogadására, behódoló propagálására, sem egyiküknek a másikkal szembeni bármilyen vonatkozásban is elfogadott alávetett voltára nem épülhet.
Nem értem, hogy amennyiben nem szándékosan árt az RMDSZ az erdélyi magyarságnak, miért nem siet, hogy elkövetett baklövését jóvátegye? Miért védi a védhetetlent? Éppen az ő érdekük lenne ezt az ügyet nem eltussolni próbálni, hanem mindent megtenni annak érdekében, hogy a Cartographia kolosszális és cinikus felelőtlenségét semlegesítsék, és a helyzetből, ami menthető, megmentsék. Nem gondolom azt, hogy ez a támadás az erdélyi magyar közösség kollektív önbecsülése ellen, amit az RMDSZ finanszírozott, ilyen értelemben szándékos volt a részéről. Csak az biztos, hogy megtörtént. Lehetett ez csak nemtörődömség, hozzá nem értés, rossz kommunikáció, a Cartographia képességeibe, vagy éppen a „szakértők”-ébe tévesen fektetett bizalom eredménye. Ha így van, nincs mit takargatni. Nem az a szempont, hogy a Cartographia jól járjon, hanem az, hogy a magyar diákokat ne csaphassa be senki saját történelmükről.
Transindex.ro
REPLY A romlott hús nem étel (Magyari Tivadar figyelmébe)
Bereznay András a magyar nyelvű történelmi atlaszról: olyan ez, mintha azzal kínálná mosolyogva fogyasztásra valaki az egyik oldalán megzöldült büdös húst, hogy jó lesz az, hiszen található olyan része, ami nem romlott.
Nem visszásságok nélküli, hogy az RMDSZ oktatásügyi főtitkárhelyettesének írása a Transidexen a saját ott közölt írásomra adott válaszként jelent meg. Bárhogyan is kapcsolódik a pártfunkcionárius írása ahhoz, amit szóvá tettem, e besorolása szerkezetileg kifogásolható, amennyiben, amint írásom megjelent, már ott is volt mellette az övé. A Transindex tehát az RMDSZ-nek elébe menve, a párt számára – alighanem szerzői jogaim megsértésével – mintegy „leadta a fülest”. Ezzel a portál elvette olvasóitól annak az esélyét, hogy észrevételeimről maguk által, befolyásolás mentesen, elfogulatlanul alkossanak önálló véleményt: manipulálni igyekezett őket. Mindenesetre ez nem a főtitkárhelyettes hibája. Az viszont, hogy mindent megtett, hogy elkerülje az érdembeli reagálást mondanivalóm lényegére, őt terheli. „Válasza” mellébeszélés.
Kétség nem fér hozzá, hogy – meghatározóan – a kérdéses történelmi atlasz az erdélyi magyarság egésze legalapvetőbb érdekének – a fönnmaradásának – a saját síkján brutális, és nem kevésbé fonák megtámadása. Ez nem takargatható. Olyanok számára, akik Erdélyben élnek és effélével törődnek – szomorú lenne, ha az RMDSZ főtitkárhelyettese nem tartozna közéjük –, axiomatikus, ezer szálon megélt valóság, hogy Románia részéről, bár a diktatúra korához képest más módszerekkel, de folytatódik az erőfeszítés a magyarság beolvasztására. Nincs szükség arra, hogy soroljam az asszimilációt célzó eszközöket, magyar falvakban épített görögkeleti templomok esetét, táblaügyeket, egyebet. Mindez közismert. Az is bizonyított, hogy a dákoromán „elmélet”, amelynek a magyar történelem tényeinek átköltésében kulcsfontosságú mozzanatát az RMDSZ az atlaszban magyarul, magyar párt létére igen fonákul propagálta, már régen nem jóhiszemű tudományos álláspont – ha valaha az volt –, hanem az Erdélyben exkluzivitásra törekvő román politika eszköze, mégpedig születése óta magyarellenes éllel. Akármi is a kérdéses atlasz készítésének háttere, egyértelmű, hogy ami megjelent, a maga eszközeivel elsősorban ezt a célt szolgálja. Írásom erről szólt, és annak érdekében tettem közzé – a témának közömbös, hogy hol élő szakembereként –, hogy megtudhassa az erdélyi magyarság, mit tesznek vele, illetve ellene, ebben az ügyben azok, akik képviseletét keresik, és szavakban legalábbis vállalják.
Furcsa Magyarinak a saját nézeteire csak többes számban, így az RMDSZ mögé bújva tett utalással a magyar közösséggel keresett összekacsintása, miközben ugyanabban az ügyben amiben kacsint, éppen ellenük dolgozik. Nem számít, hogy mik az ő „vastag”-ként utalt nézetei a román történelemszemléletről, ha nem vállalja föl, amit tud a magyarság érdekének védelmében. Érdektelen, hogy magában mit gondol, ha nézeteit félretéve a talán joggal föltett, de kényszer szinten már nem létező román elvárásnak gazsulálva magától elébe megy. Ezzel, ami a tényeket illeti, elutasítja, hogy képviselje az RMDSZ-nek szerinte pedig vallott nézeteit a választók érdekében, akik a pártot pozíciójába juttatva aligha kétséges, hogy tőle pontosan ezt várják. Ez különösen áll az oktatás területére.
Egy kisebbség érdekvédelmi szervezete pedig – ha demokratikus – soha, sehol nem járhat el úgy, hogy valamiképpen is az általa képviselt kisebbség céljai és érdeke ellenére tegyen. Az ilyen viselkedés semmilyen módon sem racionalizálható. A tárgyalt atlasz anyagi támogatásával és terjesztésével pedig az RMDSZ így járt el. Súlyos dolog, hogy az erdélyi magyarok saját legfőbb pártja – amellyel ettől eltekintve, sietek hozzátenni, a világon semmilyen problémám sincs, meg nem is foglakoztat az ilyesmi – ezúttal az asszimilációt célzó propaganda terjesztésével tett sokat azért, hogy aláássa a nemzeti öntudatát/önbecsülését azoknak, akiket elvben éppen nemzeti alapon képvisel. Ebben áll a botrány, amelyet a főtitkárhelyettes – válasza tanúsága szerint – nem orvosolni, hanem elkenni igyekszik.
Mondanivalóm elrejtésére irányuló igyekezete során Magyari különféle eszközökkel él. Lényegük a tagadás – az sem egyenesen. Szembenézés helyett mindenekelőtt a föltártak természetének átkódolására, súlyuk elbagatellizálására törekszik, de közben személyes lejáratásom keresésétől sem riad vissza. Áttematizálási kísérlete során a hangsúlyok áthelyezésével hol a mellékest emeli ki az elhallgatott lényeg rovására, hol úgy viselkedik, mintha műfajilag válaszcikkének része lehetne annak a kiadványnak a maga általi ismertetése, illetve deklaratív földicsérése, amiről éppen a megválaszolandó ismertetésben hangzott el megindokolt kritika. Ezt közben szégyentelenül tekintélyelvű, tartalmilag üres hivatkozások szövik át maga által annak nagyított, de erdélyi tudományos körök előtt ismeretlen, így bizonyára csak állítottan „szakértők”-re, mintha az elfogadhatatlannak térképre vitele elfogadhatóbbá válna attól, hogy valakik azt – ki tudja miért – jóváhagyták. Kérdés, miben állt ezeknek a szakértőknek egyáltalán a szerepe. Nem úgy tűnik, hogy sokban. Rejtély továbbá, hogy mivel töltötte remélhetőleg nem drága idejét az a hatékonynak nem tűnő társaság, melyet a főtitkárhelyettes így mutat be: „A hazai magyar történelemtanárokból álló munkacsoport megalakult, és a történészek közötti szakmai egyeztetések hónapokig tartottak.” Ez rendkívül érdekes annak fényében, amit csak kritikám közzététele után azonosítottam. Azt ugyanis, hogy a most magyarul kiadott atlasznak volt már két előzménye a Cartographia részéről, románul. A tárgyalt magyar atlasznak azokat a térképeit melyeket a Cartographia magyarországi atlaszaihoz képest „új”-nak neveztem – amelyek tartalmát leginkább elmarasztalom –, különösen a gimnáziumoknak szánt Atlas istoric şcolar-nak a térképeivel összevetve ébredtem rá, hogy azok sem újak. Apró – nem föltétlenül előnyükre történt – módosításoktól eltekintve megvoltak már ezek románul, egyetlen kivétellel, a 26. oldal egyszerű kis-térkép sorozatáéval. Sovány eredmény ez a hónapokig egyeztető munkacsoporttól, mégha a 17/a térkép román változatának két komolyabb esztelenségét is eltüntették (maradt éppen elég), és talán a magyarországi eredetű térképekkel is foglalkoztak. Úgy látszik, leginkább a névírás tekintetében, biztossá téve, hogy Bukarest neve ne szerepeljen magyarul, és a helységnevek írásmódjában minimális logika se érvényesüljön. Szakértők? Magyari a levegőbe beszél.
Bizonyára ennek ismeretében kereste a nagyobb nyomaték kedvéért személyemnek – ránézve méltatlan – hiteltelenítését. Föltűnő, ahogyan jobb híján mások alantas – xenofób – ösztöneire apellálva igyekezett hangulatot kelteni ellenem: a biztos hatás kedvéért ötször irányítva a figyelmet az atlasz minősége tekintetében érdektelen tényre, hogy Londonban élek, azt is az olvasó értésére adva – nehogy elfelejtse azonosítani –, hogy ez a hely „távoli”. Jó lenne megtudni mi a főtitkárhelyettes álláspontja arról, hogy lakhelyem hollétéből a témára nézve mi következik. Szintén tisztázandó, hogy pontosan milyen összefüggésben említi a tantervet, amire áthághatatlan akadályként utal a tisztességes történelmi atlasz készítés útjában. Jó lenne megtudni, annak mely pontjai írják elő konkrétan az általam szóvátett esetekre nézve kötelezően azt a fajta ábrázolást, illetve nyelvhasználatot, amelyet kifogásoltam. Ez az érdekes – nem, hogy merrefelé lakok és, hogy milyennek osztályozza a stílusomat – de erről mit sem tudunk meg tőle.
Amikor pedig nem meggyőzően büszkélkedik, hogy a szerinte érdemdús atlasz – amelynek ügyében, ahogyan inszinuálja, csak jómagam alkalmatlankodom – valamilyen akadályt tört volna át azzal, hogy a „magyar közösség” történelme kikerüljön, amint mondja „a szokásos ignorancia, a torzítás állapotából, amibe a román tantervek helyezték”, akkor talán jól hangzó, de az atlaszban láthatók fényében egészen üres szavakat használ. A kérdéses atlasz nem, hogy nem emeli ki a magyar közösség történetének bemutatását semmi ilyesmiből, hanem a maga eszközeivel – az ignorancia és torzítás hitelesítésével – nagyot taszít rajta, hogy még mélyebbre zuhanjon pontosan abba. Föltehetően arra utal, hogy azzal, hogy a magyarul először most közölt, a román nacionalizmus szellemétől fűtött új térképek az atlaszban a magyarországi eredetű, legalább lényegileg valósághűekkel keverednek, a kiadvány valamiféle eredményt ért el. Nincs így. Az összkép ellentmondó és zavaros, a zavar pedig sosem a megértés irányába visz, hanem rombol. Ez az atlasz arra alkalmas csak, hogy önmagát – és ezzel a magyar atlaszkészítést – hiteltelenítse a látható részleteket összevető diák fejében. Még arra is gondolhat, akit érdekel a téma és román atlaszt is megnéz, hogy a román legalább követhető szempontsorozatot közvetít, szemben az önmagának is sorozatosan ellentmondó magyarral, ami emiatt tudatlannak és hazugnak tűnhet. Arra következtethet a használó, hogy ha a zavaros magyar atlasz is azt hangsúlyozza legalább Románia területe vonatkozásában, amit a román, akkor a románnak igaza kell, hogy legyen, különben a magyar atlasz miért mondaná ugyanazt? Nincs „jut is, marad is”.
Olyan ez, mintha azzal kínálná mosolyogva fogyasztásra valaki az egyik oldalán megzöldült büdös húst, hogy jó lesz az, hiszen található olyan része, ami nem romlott.
Nem segíti az atlasz kiadásával keletkezett baj orvoslását a főtitkárhelyettesnek az az erőfeszítése sem, hogy írásom világos mondanivalóját és konkrétumait még megoldandónak maszkírozott szakmai részletek kategóriájába bizonytalanítsa majdani vita tárgyaként. Nem az, nem erről van szó. Hanem arról, hogy semmi kétség, hogy a jövőben erre az atlaszra sokszor fognak román részről hivatkozni, mint nacionalista mítoszaik helyességének magyar részről is belátásnak a bizonyítékára. Ezzel a kiadvány csak a saját hamis fölénytudatától eltelt román nacionalizmust izmosíthatja. Szerintem viszont együtt élő népek (vagy személyek) őszinte jó viszonya – ami rendkívül fontos, és remélem, hogy mást a főtitkárhelyettes sem kíván szolgálni – sem az egyik fél által fetisizált valótlanságok hajbókoló ál-elfogadására, behódoló propagálására, sem egyiküknek a másikkal szembeni bármilyen vonatkozásban is elfogadott alávetett voltára nem épülhet.
Nem értem, hogy amennyiben nem szándékosan árt az RMDSZ az erdélyi magyarságnak, miért nem siet, hogy elkövetett baklövését jóvátegye? Miért védi a védhetetlent? Éppen az ő érdekük lenne ezt az ügyet nem eltussolni próbálni, hanem mindent megtenni annak érdekében, hogy a Cartographia kolosszális és cinikus felelőtlenségét semlegesítsék, és a helyzetből, ami menthető, megmentsék. Nem gondolom azt, hogy ez a támadás az erdélyi magyar közösség kollektív önbecsülése ellen, amit az RMDSZ finanszírozott, ilyen értelemben szándékos volt a részéről. Csak az biztos, hogy megtörtént. Lehetett ez csak nemtörődömség, hozzá nem értés, rossz kommunikáció, a Cartographia képességeibe, vagy éppen a „szakértők”-ébe tévesen fektetett bizalom eredménye. Ha így van, nincs mit takargatni. Nem az a szempont, hogy a Cartographia jól járjon, hanem az, hogy a magyar diákokat ne csaphassa be senki saját történelmükről.
Transindex.ro
2013. október 26.
Az autonómiaharc évtizede
Pont tíz évvel ezelőtt ezen a napon jött létre a Székely Nemzeti Tanács közképviseleti testületként egyetlen célkitűzéssel: a székelyföldi területi autonómia kivívásáért. Ez alatt az évtized alatt számos módon, eszközzel próbált eredményt elérni, ám kezdeményezései az egyre éleződő magyar–magyar politikai harcok miatt többnyire kudarcba fulladtak.
E tíz esztendő krónikáját állítottuk össze, a teljesség igénye nélkül, nem ejtvén szót a nemzetközi fórumokon tett népszerűsítési, figyelemfelkeltési próbálkozásokról és a román hatalomhoz több ízben intézett nyílt levelekről, perekről. E kronológia jól tükrözi, miként sikerült előbb közbeszéd tárgyává, majd az erdélyi magyar pártok programjának részévé emelniük az autonómiaküzdelmet.
Az SZNT végig próbált és többnyire sikerült felülemelkednie a pártpolitikán, tagjai, némely vezetői azonban csatlakoztak egyik vagy másik szervezethez (legtöbben az MPP-hez), így sok kezdeményezés az erdélyi magyarság belső politikai csatározásának áldozatául eset. Ez történt a helyi népszavazásokkal, a belső referendummal, több tüntetéssel, a székelyföldi önkormányzati nagygyűléssel. Az RMDSZ főként a politikai vetélytársat látta benne, túl radikálisnak találta kezdeményezéseiket, és nem volt hajlandó támogatni azokat. E számbavételben tisztán tetten érhetőek az RMDSZ válaszként megfogalmazott, soha be nem váltott ígéretei, de az is: 2012 után a szövetség székelyföldi képviselői végre nyitnak az SZNT irányába, és elkezdődhet a közös munka. Ennek köszönhetően jöhetett létre idén márciusban Marosvásárhelyen a minden eddiginél nagyobb autonómiatüntetés és az összefogásnak, együttműködésnek hála remélhetően sok tízezren, akár százezren vonulnak ki vasárnap a székelyek nagy menetelésére. Tanulságos ez az évtized, hűen tükrözi, mekkora szükség van arra, hogy politikum és civil kezdeményezés egyet akarjon, összehangoltan, egymást kiegészítve cselekedjék. Ha nekünk, erdélyi, székelyföldi magyarságnak sikerül saját hibánkból okulnunk, a következő tíz év sokkal eredményesebb lehet. Ez lenne az SZNT következetes kiállásának legnagyobb hozadéka.
2003. október 26. – Sepsiszentgyörgyön, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében megalakul a Székely Nemzeti Tanács. Azért itt, mert mint megfogalmazták: „Ebben a teremben döntöttek másfél évszázada őseink az önvédelmi harc vállalásáról, a most megjelentek pedig ugyanezt vállalják”. A bejelentkezések alapján 211 személyt regisztrálnak, ám a nem hivatalos küldöttekkel, az érdeklődőkkel együtt közel négyszázan gyűlnek össze. Megválasztják a vezetőtestületet, melyben minden székely szék képviselője helyet kap, és az autonómiastatútum kidolgozóját, Csapó József lesz az SZNT elnöke. Négy határozatot és egy kiáltványt fogadnak el. A székely székek önigazgatásáról, a Székelyföld autonómiájáról hozott határozat leszögezi: „..a székely székek mai polgáraiként, Székelyföld lakóiként kinyilvánítjuk akaratunkat a székely székek önigazgatására, Székelyföld autonómiájára, Székelyföld autonómiastatútumának törvény általi jóváhagyására.” Ekkor döntenek arról, hogy véglegesítik az autonómiastatútumot és az SZNT jóváhagyása után Románia parlamentje elé terjesztik.
2003. december – összesítik a beérkezett módosító javaslatokat.
2004. január 17. – a testület szintén Sepsiszentgyörgyön ülésezik és egyöntetűen fogadja el a kiegészített statútumot. A 22 fejezetből és 131 szakaszból álló statútumtervezeten végrehajtott módosítások jelentős része formai, többnyire pontosító, lényeget kiemelő változtatások kerülnek a dokumentumba. A Székely Nemzeti Tanács Birtalan Ákos képviselőt kéri fel az autonómiastatútum törvénytervezetének román parlament elé terjesztésére, és Kovács Zoltán, Kónya Hamar Sándor, Szilágyi Zsolt, Vekov Károly, Pécsi Ferenc illetve Toró T. Tibor képviselőt bízza meg ennek támogatásával és fenntartásával.
2004. február 25. – a megbízott képviselők a román parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot. 2004. március 30. – a képviselőház elsöprő többséggel elutasítja az SZNT által kezdeményezett és hat RMDSZ-es honatya által benyújtott törvénytervezetet. A közigazgatási szakbizottság egy általános vita után elutasító jelentést állított össze a tervezetről, ebben megismétlik a törvényhozási tanács korábban már megfogalmazott ellenérveket. A kormány is hasonló érveket sorakoztatott fel, az alkotmányos renddel összeegyeztethetetlennek minősítette a javaslatot. A képviselőházi vitában az autonómiával kapcsolatos általános kérdések kerültek napirendre. A kezdeményezők nevében Szilágyi Zsolt mutatta be a tervezetet, kiemelte, hogy a területi autonómia pozitív megoldás az unió több országában, kifejtette: a kisebbségek helyzetének rendezésére ezt szorgalmazta az Európa Tanács is tavalyi határozatában.
2004. június 29. – a szenátus is elutasítja a statútumot, a szavazáson a tizenkét RMDSZ-szenátoron kívül mindenki egyöntetűen a tervezet ellen voksolt.
2004. augusztus – a magyar többségű megyei tanácsokhoz fordulnak az SZNT széki elnökei, kérik, írjanak ki népszavazást az autonómiáról.
2004. szeptember 28. – többszöri egyeztetés után Kovászna megye tanácsa elutasítja az SZNT kérését, érvelésük szerint jogászaik törvénytelennek ítélték a referendum kiírását, ezért úgy határoztak, az erre vonatkozó törvény módosításának kezdeményezésére kérik fel az RMDSZ parlamenti képviselőit oly módon, hogy helyi ügyekről helyi szinten, regionálisakról pedig regionális szinten lehessen dönteni.
2004. október – a megyei tanácsok elutasítása után az SZNT a helyi önkormányzatokat kéri fel, hogy írjanak ki helyi népszavazást, amely során a szavazópolgárok igennel vagy nemmel válaszolhatnak arra a kérdésre, akarják-e, hogy Székelyföld autonóm adminisztratív régióvá váljék, és hogy településük ehhez tartozzon.
2004. október 20. – az illyefalvi tanács megszavazza a népszavazás kiírását, ugyanezt teszik Nagybaconban és következő év elején Vargyason is, a prefektúra minden esetben közigazgatási bíróságon támadja meg a döntéseket
2005. február 12. – Gyergyószentmiklóson ülésezik az SZNT, ismét szorgalmazzák, a helyi önkormányzatok tűzzék ki az autonómia népszavazást. A testület határozatban kezdeményezett tárgyalásokat Románia kormányával, miniszterelnökével, illetve elnökével Székelyföld területi autonómiájáról. Döntés születik arról is, hogy a frissen megválasztott parlament elé is beterjeszti statútumtervezetét. 2005. február 14. – az RMDSZ bejelenti, nem támogatja az SZNT autonómiastatútumának újbóli parlamenti előterjesztését, azt ígérik, az RMDSZ elkészíti saját törvénytervezetét, és azt terjeszti elő. 2005. május 13. – Csapó József az SZNT elnöke bejelenti, változatlan formában újra parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot, és kezdeményezik, hogy az Európai Parlamentben nyílt meghallgatásra kerüljön sor a székelyföldi autonómia ügyében.
2005. június – Csapó nyílt levélben kéri az RMDSZ segítségét a statútum parlamenti beterjesztéséhez, a szövetség ezt visszautasítja, arra hivatkoznak, amíg a kisebbségi törvényt nem sikerül elfogadtatni, az RMDSZ nem foglalkozik más törvénytervezetek beterjesztésével.
2005. június 30.– Sógor Csaba szenátor és Garda Becsek Dezső képviselő az RMDSZ elutasítása dacára vállalja az SZNT statútumának beterjesztését.
2005. szeptember 23. – a képviselőház közigazgatási bizottsága vita nélkül elutasítja az autonómiastatútumot. 2005. szeptember 29. – jogerős, végleges döntéssel utasította el a brassói táblabíróság a vargyasi helyi tanács autonómiáról szóló népszavazásra vonatkozó határozatát.
2005. október 12. – a képviselőház plénuma is nemet mondott az autonómia-törvénytervezetre
2005. december – elutasító választ ad Csapó József levelére Traian Băsescu államelnök, újságírók kérdésére alkotmányellenesnek nevezi a székelyföldi területi autonómiát.
2005. december 11. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT. A közakarat határozott kinyilvánítására szólítanak mindenkit, tüntetések megszervezésével kívánnak közösségi nyomást gyakorolni választottaikra. Döntöttek arról, hogy 2006. március 15-én Székelyudvarhelyen Székely Nagygyűlést tartanak.
2006. március 15. – húszezren gyűlnek össze Székelyudvarhelyen a Székely Nagygyűlésen. „Autonómiát a Székelyföldnek – Szabadságot a székelységnek” – hangzott több ezer torokból azt követően, hogy Csapó József, az SZNT elnöke felolvasta a Székely Nagygyűlés kiáltványát.
2006. április – az SZNT Állandó Bizottsága felszólítja tagjait: válasszanak valamely pártban betöltött politikai tisztségük, illetve a közképviseletben vállalt vezetőszerepük között. Többen eleget tesznek a felkérésének, Szász Jenő azonban nem hajlandó erre.
2006. június 18. – Gyergyóditróban megtartják a Székely Nemzetgyűlést. A székelyföldi települések 4000–5000 küldötte kézfelemeléssel és háromszori „akarjuk” felkiáltással fogadják el a Csapó József által felolvasott határozatot, a széki elnökök az ezeréves, legendás, titkos helyen őrzött székely kehelyből kortyolt borral szentesítik fogadalmukat. Itt hangsúlyozta Csapó József, hogy a székely nép a történelem során mindig akkor hívta össze a Székely Nemzetgyűlést, amikor megelégelte a jogfosztottságot.
2006. október 7. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT, kezdeményezik, hogy még év vége előtt, Románia EU-csatlakozását megelőzően szervezzenek népszavazást Székelyföld autonómiájáról. Itt hangzik el, hogy mivel a hivatalos népszavazás kiírását megakadályozta a román hatalom – beperelték az erről határozatot elfogadó önkormányzatokat – belső, nem hivatalos népszavazással lehetne felmutatni az autonómiaigényt.
2006. október 15. – az SZNT is részt vesz az RMDSZ által szervezett agyagfalvi nagygyűlésen. Csapó ezt követően kezdeményez találkozót Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, kéri, a szövetség támogassa az SZNT autonómia-népszavazását. Markó kijelentette: ezzel egyetértene, ha lenne rá törvényes lehetőség. De nincs, és ezt azok is tudják, akik ezt a népszavazást követelik – tette hozzá.
2006. október 23. – Csapó József váratlanul lemond az SZNT elnöki tisztségéről.
2006. november 4. – az SZNT Fodor Imrét választja ideiglenes elnökéül.
2006. november 22. – a gidófalvi tanács is elfogadja az autonómia-népszavazásról szóló határozatot. 2006. december 16. – a székely székek közül elsőként Bardoc-Miklósvárszéken (Erdővidéken) kezdik el a belső népszavazást. Önkéntesek járnak mozgóurnával házról házra.
2007. február – számos székely széken megkezdődött a belső népszavazás.
2007. március 30. – az SZNT ÁB a belső népszavazás határidejének meghosszabbításáról dönt, június végéig összesíthetik a támogatókat azokon a településeken, ahol objektív okok miatt akadozott a szervezés. Addig az időpontig 150 ezer igen választ gyűjtöttek az önkéntesek.
2007. szeptember 19. – Árpád fejedelem -díjat kap az SZNT.
2008. február 20. – az SZNT kezdeményezésére Sepsiszentgyörgyön szolidarizáló tüntetést tartanak a néhány nappal korábban függetlenné vált Koszovóval. A jelenlevők kinyilvánítják autonómiaigényüket. 2008. február 23. – Izsák Balázst választja elnökévé az SZNT sepsiszentgyörgyi ülésén. Határozatokat fogadnak el, amelyek elsősorban az autonómiaigény nemzetközi tudatosítását, hitelesítését célozzák. Ekkor hozzák nyilvánosságra a belső népszavazás eredményét: 209 304 szavazatot sikerült összesíteniük. Az SZNT adatai szerint az elérhető szavazók 52,98 százaléka nyilatkozott, és 99,31 százalékuk igennel válaszolt arra a kérdésre, akarja-e Székelyföld területi autonómiáját. 2008. június 18. – Sólyom László magyar államfő fogadja az SZNT küldöttségét. Átadják neki az autonómia-népszavazás eredményét tartalmazó iratcsomókat. Sólyom László megerősítette korábbi kijelentéseit, miszerint a székelyföldi autonómiaigény jogos, fontos és európai.
2008. július 5. – az SZNT ÁB ülésén döntenek arról, hogy megpróbálják felvenni a kapcsolatot a frissen megválasztott megyei és helyi önkormányzatokkal, elsősorban a hivatalos autonómia-népszavazás kiírásáról, a székely jelképek használatáról, a székelyföldi autonómiastatútum támogatásáról kívánnak egyeztetni.
2008. augusztus – az SZNT vezetősége tárgyalásokat kezdeményez a székelyföldi megyék tanácselnökeivel, polgármestereivel, önkormányzati képviselőivel az autonómia kérdésében. A megbeszélések egyik pontja a hivatalos autonómia-népszavazások kiírása.
2008. augusztus 30. – az SZNT felkéri a székelyföldi önkormányzatokat, november 30-ra tűzzék ki a referendumot, amely során arról kérnék ki a régió lakóinak véleményét, akarják-e a megyehatárok megváltoztatását oly módon, hogy létrejöhessen az autonómiastatútumban szereplő régió.
2008. szeptember 11. – nyílt levélben kéri az SZNT Markó Béla RMDSZ- és Szász Jenő MPP-elnöktől, hogy támogassák az autonómia-népszavazás kiírására vonatkozó kezdeményezésüket. Az MPP már másnap igennel válaszol. Markó Bélával október elején találkozik Izsák Balázs, az RMDSZ elnöke akkor azt ígéri, szakértőikkel elemzik a kezdeményezés jogi és politikai vonatkozásait, később azonban az RMDSZ kihátrál, és arra hivatkozva, hogy nincs jogi lehetőség a népszavazások megszervezésére, nem támogatja az SZNT kezdeményezését. Több tanács mégis napirendjére tűzi a népszavazást, és számos helyen el is fogadják az erről szóló határozatot.
2008. október 25. – ötödik születésnapját ünnepli az SZNT, úgy döntenek, hogy állampolgári kezdeményezésként – 100 000 aláírás összegyűjtésével – vagy a parlamenti képviselők révén harmadszor is a román parlament elé terjesztik Székelyföld autonómiastatútumát. Napirendre kerül a népszavazások ügye, hogy minél több polgármestert, önkormányzati képviselőt meg kell nyerni ennek támogatására, kiderül, az ülés napjáig alig néhány településen született döntés, de a következő hetekben várhatóan megsokszorozódik ezek száma. A népszavazás kiírását elfogadták már Gyergyóditróban és Gyergyóalfaluban, Kézdivásárhelyen, Kőröspatakon, Újszékelyen elutasította az RMDSZ-es többségű tanács, Marosvásárhelyen, Kovásznán és Zágonban a polgármesterek nem hajlandóak napirendre tűzni; – az SZNT vezetői Sepsiszentgyörgyön találkoznak a hivatalos romániai látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnökkel, aki megerősíti korábbi álláspontját: jogosnak, európainak tartja a magyar közösség autonómiatörekvéseit.
2008. december 15. – Izsák Balázs közleményben szólítja fel az RMDSZ-t, hogy vállaljon aktív szerepet a székelyföldi népszavazások kiírásában, Székelyföld autonómiastatútumának parlamenti elfogadtatásában, a nemzetközi támogatás megszerzésében.
2008. december – a sepsiszentgyörgyi városházára is kikerül a székely zászló, amely az SZNT jelképe, és amelyet a tanács egyik alapítója, sepsiszéki elnöke, a néhai Kónya Ádám tervezett. Egyre több községházán tűzik ki a székely lobogót.
2008 vége – 2009 eleje – a prefektúrák megtámadják a helyi tanácsok autonómia-népszavazás kiírásáról szóló határozatait, a közigazgatási bíróságok érvénytelenítik az önkormányzati döntéseket. 2009. január 28. – Izsák Balázs kezdeményezi a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. 2009. március 3. – Izsák Balázs ismét az autonómia támogatására kéri az RMDSZ-t, nyílt levélben fordul Markó Béla szövetségi elnökhöz és az autonómia-népszavazások, illetve a statútum parlamenti beterjesztésének támogatása mellett azt kéri, pártok fölötti összefogással kezdeményezzék a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását.
2009. április 3. – az RMDSZ és az EMNT megállapodásának köszönhetően megalakul az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), amelynek feladata egyezségre jutni és megoldásokat találni az erdélyi magyar közösség jövőjét érintő stratégiai, politikai kérdésekben. Elhangzik, várhatóan már őszig közös törvénytervezeteket fogadnak el az autonómiáról. Az SZNT nem fogadja el a felkérést, nem delegál képviselőt az EMEF-be, mert politikai és kampánycéllal létrehozott testületnek tartja azt. Szerintük nincs szükség újabb tervezetek kidolgozására, az RMDSZ-szel közösen kellene képviselniük az EMNT által kidolgozott személyi elvű autonómiastatútumot, illetve az SZNT Székelyföld autonómiastatútumát.
2009. május 13.– az EP-választási kampányban levő RMDSZ és EMNT úgy dönt, felkarolja az SZNT által kezdeményezett székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. Bejelentik, május 23-án Székelyudvarhelyen tartják meg a székely parlament előfutárak
Pont tíz évvel ezelőtt ezen a napon jött létre a Székely Nemzeti Tanács közképviseleti testületként egyetlen célkitűzéssel: a székelyföldi területi autonómia kivívásáért. Ez alatt az évtized alatt számos módon, eszközzel próbált eredményt elérni, ám kezdeményezései az egyre éleződő magyar–magyar politikai harcok miatt többnyire kudarcba fulladtak.
E tíz esztendő krónikáját állítottuk össze, a teljesség igénye nélkül, nem ejtvén szót a nemzetközi fórumokon tett népszerűsítési, figyelemfelkeltési próbálkozásokról és a román hatalomhoz több ízben intézett nyílt levelekről, perekről. E kronológia jól tükrözi, miként sikerült előbb közbeszéd tárgyává, majd az erdélyi magyar pártok programjának részévé emelniük az autonómiaküzdelmet.
Az SZNT végig próbált és többnyire sikerült felülemelkednie a pártpolitikán, tagjai, némely vezetői azonban csatlakoztak egyik vagy másik szervezethez (legtöbben az MPP-hez), így sok kezdeményezés az erdélyi magyarság belső politikai csatározásának áldozatául eset. Ez történt a helyi népszavazásokkal, a belső referendummal, több tüntetéssel, a székelyföldi önkormányzati nagygyűléssel. Az RMDSZ főként a politikai vetélytársat látta benne, túl radikálisnak találta kezdeményezéseiket, és nem volt hajlandó támogatni azokat. E számbavételben tisztán tetten érhetőek az RMDSZ válaszként megfogalmazott, soha be nem váltott ígéretei, de az is: 2012 után a szövetség székelyföldi képviselői végre nyitnak az SZNT irányába, és elkezdődhet a közös munka. Ennek köszönhetően jöhetett létre idén márciusban Marosvásárhelyen a minden eddiginél nagyobb autonómiatüntetés és az összefogásnak, együttműködésnek hála remélhetően sok tízezren, akár százezren vonulnak ki vasárnap a székelyek nagy menetelésére. Tanulságos ez az évtized, hűen tükrözi, mekkora szükség van arra, hogy politikum és civil kezdeményezés egyet akarjon, összehangoltan, egymást kiegészítve cselekedjék. Ha nekünk, erdélyi, székelyföldi magyarságnak sikerül saját hibánkból okulnunk, a következő tíz év sokkal eredményesebb lehet. Ez lenne az SZNT következetes kiállásának legnagyobb hozadéka.
2003. október 26. – Sepsiszentgyörgyön, a megyei könyvtár Gábor Áron Termében megalakul a Székely Nemzeti Tanács. Azért itt, mert mint megfogalmazták: „Ebben a teremben döntöttek másfél évszázada őseink az önvédelmi harc vállalásáról, a most megjelentek pedig ugyanezt vállalják”. A bejelentkezések alapján 211 személyt regisztrálnak, ám a nem hivatalos küldöttekkel, az érdeklődőkkel együtt közel négyszázan gyűlnek össze. Megválasztják a vezetőtestületet, melyben minden székely szék képviselője helyet kap, és az autonómiastatútum kidolgozóját, Csapó József lesz az SZNT elnöke. Négy határozatot és egy kiáltványt fogadnak el. A székely székek önigazgatásáról, a Székelyföld autonómiájáról hozott határozat leszögezi: „..a székely székek mai polgáraiként, Székelyföld lakóiként kinyilvánítjuk akaratunkat a székely székek önigazgatására, Székelyföld autonómiájára, Székelyföld autonómiastatútumának törvény általi jóváhagyására.” Ekkor döntenek arról, hogy véglegesítik az autonómiastatútumot és az SZNT jóváhagyása után Románia parlamentje elé terjesztik.
2003. december – összesítik a beérkezett módosító javaslatokat.
2004. január 17. – a testület szintén Sepsiszentgyörgyön ülésezik és egyöntetűen fogadja el a kiegészített statútumot. A 22 fejezetből és 131 szakaszból álló statútumtervezeten végrehajtott módosítások jelentős része formai, többnyire pontosító, lényeget kiemelő változtatások kerülnek a dokumentumba. A Székely Nemzeti Tanács Birtalan Ákos képviselőt kéri fel az autonómiastatútum törvénytervezetének román parlament elé terjesztésére, és Kovács Zoltán, Kónya Hamar Sándor, Szilágyi Zsolt, Vekov Károly, Pécsi Ferenc illetve Toró T. Tibor képviselőt bízza meg ennek támogatásával és fenntartásával.
2004. február 25. – a megbízott képviselők a román parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot. 2004. március 30. – a képviselőház elsöprő többséggel elutasítja az SZNT által kezdeményezett és hat RMDSZ-es honatya által benyújtott törvénytervezetet. A közigazgatási szakbizottság egy általános vita után elutasító jelentést állított össze a tervezetről, ebben megismétlik a törvényhozási tanács korábban már megfogalmazott ellenérveket. A kormány is hasonló érveket sorakoztatott fel, az alkotmányos renddel összeegyeztethetetlennek minősítette a javaslatot. A képviselőházi vitában az autonómiával kapcsolatos általános kérdések kerültek napirendre. A kezdeményezők nevében Szilágyi Zsolt mutatta be a tervezetet, kiemelte, hogy a területi autonómia pozitív megoldás az unió több országában, kifejtette: a kisebbségek helyzetének rendezésére ezt szorgalmazta az Európa Tanács is tavalyi határozatában.
2004. június 29. – a szenátus is elutasítja a statútumot, a szavazáson a tizenkét RMDSZ-szenátoron kívül mindenki egyöntetűen a tervezet ellen voksolt.
2004. augusztus – a magyar többségű megyei tanácsokhoz fordulnak az SZNT széki elnökei, kérik, írjanak ki népszavazást az autonómiáról.
2004. szeptember 28. – többszöri egyeztetés után Kovászna megye tanácsa elutasítja az SZNT kérését, érvelésük szerint jogászaik törvénytelennek ítélték a referendum kiírását, ezért úgy határoztak, az erre vonatkozó törvény módosításának kezdeményezésére kérik fel az RMDSZ parlamenti képviselőit oly módon, hogy helyi ügyekről helyi szinten, regionálisakról pedig regionális szinten lehessen dönteni.
2004. október – a megyei tanácsok elutasítása után az SZNT a helyi önkormányzatokat kéri fel, hogy írjanak ki helyi népszavazást, amely során a szavazópolgárok igennel vagy nemmel válaszolhatnak arra a kérdésre, akarják-e, hogy Székelyföld autonóm adminisztratív régióvá váljék, és hogy településük ehhez tartozzon.
2004. október 20. – az illyefalvi tanács megszavazza a népszavazás kiírását, ugyanezt teszik Nagybaconban és következő év elején Vargyason is, a prefektúra minden esetben közigazgatási bíróságon támadja meg a döntéseket
2005. február 12. – Gyergyószentmiklóson ülésezik az SZNT, ismét szorgalmazzák, a helyi önkormányzatok tűzzék ki az autonómia népszavazást. A testület határozatban kezdeményezett tárgyalásokat Románia kormányával, miniszterelnökével, illetve elnökével Székelyföld területi autonómiájáról. Döntés születik arról is, hogy a frissen megválasztott parlament elé is beterjeszti statútumtervezetét. 2005. február 14. – az RMDSZ bejelenti, nem támogatja az SZNT autonómiastatútumának újbóli parlamenti előterjesztését, azt ígérik, az RMDSZ elkészíti saját törvénytervezetét, és azt terjeszti elő. 2005. május 13. – Csapó József az SZNT elnöke bejelenti, változatlan formában újra parlament elé terjesztik az autonómiastatútumot, és kezdeményezik, hogy az Európai Parlamentben nyílt meghallgatásra kerüljön sor a székelyföldi autonómia ügyében.
2005. június – Csapó nyílt levélben kéri az RMDSZ segítségét a statútum parlamenti beterjesztéséhez, a szövetség ezt visszautasítja, arra hivatkoznak, amíg a kisebbségi törvényt nem sikerül elfogadtatni, az RMDSZ nem foglalkozik más törvénytervezetek beterjesztésével.
2005. június 30.– Sógor Csaba szenátor és Garda Becsek Dezső képviselő az RMDSZ elutasítása dacára vállalja az SZNT statútumának beterjesztését.
2005. szeptember 23. – a képviselőház közigazgatási bizottsága vita nélkül elutasítja az autonómiastatútumot. 2005. szeptember 29. – jogerős, végleges döntéssel utasította el a brassói táblabíróság a vargyasi helyi tanács autonómiáról szóló népszavazásra vonatkozó határozatát.
2005. október 12. – a képviselőház plénuma is nemet mondott az autonómia-törvénytervezetre
2005. december – elutasító választ ad Csapó József levelére Traian Băsescu államelnök, újságírók kérdésére alkotmányellenesnek nevezi a székelyföldi területi autonómiát.
2005. december 11. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT. A közakarat határozott kinyilvánítására szólítanak mindenkit, tüntetések megszervezésével kívánnak közösségi nyomást gyakorolni választottaikra. Döntöttek arról, hogy 2006. március 15-én Székelyudvarhelyen Székely Nagygyűlést tartanak.
2006. március 15. – húszezren gyűlnek össze Székelyudvarhelyen a Székely Nagygyűlésen. „Autonómiát a Székelyföldnek – Szabadságot a székelységnek” – hangzott több ezer torokból azt követően, hogy Csapó József, az SZNT elnöke felolvasta a Székely Nagygyűlés kiáltványát.
2006. április – az SZNT Állandó Bizottsága felszólítja tagjait: válasszanak valamely pártban betöltött politikai tisztségük, illetve a közképviseletben vállalt vezetőszerepük között. Többen eleget tesznek a felkérésének, Szász Jenő azonban nem hajlandó erre.
2006. június 18. – Gyergyóditróban megtartják a Székely Nemzetgyűlést. A székelyföldi települések 4000–5000 küldötte kézfelemeléssel és háromszori „akarjuk” felkiáltással fogadják el a Csapó József által felolvasott határozatot, a széki elnökök az ezeréves, legendás, titkos helyen őrzött székely kehelyből kortyolt borral szentesítik fogadalmukat. Itt hangsúlyozta Csapó József, hogy a székely nép a történelem során mindig akkor hívta össze a Székely Nemzetgyűlést, amikor megelégelte a jogfosztottságot.
2006. október 7. – Sepsiszentgyörgyön ülésezik az SZNT, kezdeményezik, hogy még év vége előtt, Románia EU-csatlakozását megelőzően szervezzenek népszavazást Székelyföld autonómiájáról. Itt hangzik el, hogy mivel a hivatalos népszavazás kiírását megakadályozta a román hatalom – beperelték az erről határozatot elfogadó önkormányzatokat – belső, nem hivatalos népszavazással lehetne felmutatni az autonómiaigényt.
2006. október 15. – az SZNT is részt vesz az RMDSZ által szervezett agyagfalvi nagygyűlésen. Csapó ezt követően kezdeményez találkozót Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, kéri, a szövetség támogassa az SZNT autonómia-népszavazását. Markó kijelentette: ezzel egyetértene, ha lenne rá törvényes lehetőség. De nincs, és ezt azok is tudják, akik ezt a népszavazást követelik – tette hozzá.
2006. október 23. – Csapó József váratlanul lemond az SZNT elnöki tisztségéről.
2006. november 4. – az SZNT Fodor Imrét választja ideiglenes elnökéül.
2006. november 22. – a gidófalvi tanács is elfogadja az autonómia-népszavazásról szóló határozatot. 2006. december 16. – a székely székek közül elsőként Bardoc-Miklósvárszéken (Erdővidéken) kezdik el a belső népszavazást. Önkéntesek járnak mozgóurnával házról házra.
2007. február – számos székely széken megkezdődött a belső népszavazás.
2007. március 30. – az SZNT ÁB a belső népszavazás határidejének meghosszabbításáról dönt, június végéig összesíthetik a támogatókat azokon a településeken, ahol objektív okok miatt akadozott a szervezés. Addig az időpontig 150 ezer igen választ gyűjtöttek az önkéntesek.
2007. szeptember 19. – Árpád fejedelem -díjat kap az SZNT.
2008. február 20. – az SZNT kezdeményezésére Sepsiszentgyörgyön szolidarizáló tüntetést tartanak a néhány nappal korábban függetlenné vált Koszovóval. A jelenlevők kinyilvánítják autonómiaigényüket. 2008. február 23. – Izsák Balázst választja elnökévé az SZNT sepsiszentgyörgyi ülésén. Határozatokat fogadnak el, amelyek elsősorban az autonómiaigény nemzetközi tudatosítását, hitelesítését célozzák. Ekkor hozzák nyilvánosságra a belső népszavazás eredményét: 209 304 szavazatot sikerült összesíteniük. Az SZNT adatai szerint az elérhető szavazók 52,98 százaléka nyilatkozott, és 99,31 százalékuk igennel válaszolt arra a kérdésre, akarja-e Székelyföld területi autonómiáját. 2008. június 18. – Sólyom László magyar államfő fogadja az SZNT küldöttségét. Átadják neki az autonómia-népszavazás eredményét tartalmazó iratcsomókat. Sólyom László megerősítette korábbi kijelentéseit, miszerint a székelyföldi autonómiaigény jogos, fontos és európai.
2008. július 5. – az SZNT ÁB ülésén döntenek arról, hogy megpróbálják felvenni a kapcsolatot a frissen megválasztott megyei és helyi önkormányzatokkal, elsősorban a hivatalos autonómia-népszavazás kiírásáról, a székely jelképek használatáról, a székelyföldi autonómiastatútum támogatásáról kívánnak egyeztetni.
2008. augusztus – az SZNT vezetősége tárgyalásokat kezdeményez a székelyföldi megyék tanácselnökeivel, polgármestereivel, önkormányzati képviselőivel az autonómia kérdésében. A megbeszélések egyik pontja a hivatalos autonómia-népszavazások kiírása.
2008. augusztus 30. – az SZNT felkéri a székelyföldi önkormányzatokat, november 30-ra tűzzék ki a referendumot, amely során arról kérnék ki a régió lakóinak véleményét, akarják-e a megyehatárok megváltoztatását oly módon, hogy létrejöhessen az autonómiastatútumban szereplő régió.
2008. szeptember 11. – nyílt levélben kéri az SZNT Markó Béla RMDSZ- és Szász Jenő MPP-elnöktől, hogy támogassák az autonómia-népszavazás kiírására vonatkozó kezdeményezésüket. Az MPP már másnap igennel válaszol. Markó Bélával október elején találkozik Izsák Balázs, az RMDSZ elnöke akkor azt ígéri, szakértőikkel elemzik a kezdeményezés jogi és politikai vonatkozásait, később azonban az RMDSZ kihátrál, és arra hivatkozva, hogy nincs jogi lehetőség a népszavazások megszervezésére, nem támogatja az SZNT kezdeményezését. Több tanács mégis napirendjére tűzi a népszavazást, és számos helyen el is fogadják az erről szóló határozatot.
2008. október 25. – ötödik születésnapját ünnepli az SZNT, úgy döntenek, hogy állampolgári kezdeményezésként – 100 000 aláírás összegyűjtésével – vagy a parlamenti képviselők révén harmadszor is a román parlament elé terjesztik Székelyföld autonómiastatútumát. Napirendre kerül a népszavazások ügye, hogy minél több polgármestert, önkormányzati képviselőt meg kell nyerni ennek támogatására, kiderül, az ülés napjáig alig néhány településen született döntés, de a következő hetekben várhatóan megsokszorozódik ezek száma. A népszavazás kiírását elfogadták már Gyergyóditróban és Gyergyóalfaluban, Kézdivásárhelyen, Kőröspatakon, Újszékelyen elutasította az RMDSZ-es többségű tanács, Marosvásárhelyen, Kovásznán és Zágonban a polgármesterek nem hajlandóak napirendre tűzni; – az SZNT vezetői Sepsiszentgyörgyön találkoznak a hivatalos romániai látogatáson lévő Sólyom László magyar köztársasági elnökkel, aki megerősíti korábbi álláspontját: jogosnak, európainak tartja a magyar közösség autonómiatörekvéseit.
2008. december 15. – Izsák Balázs közleményben szólítja fel az RMDSZ-t, hogy vállaljon aktív szerepet a székelyföldi népszavazások kiírásában, Székelyföld autonómiastatútumának parlamenti elfogadtatásában, a nemzetközi támogatás megszerzésében.
2008. december – a sepsiszentgyörgyi városházára is kikerül a székely zászló, amely az SZNT jelképe, és amelyet a tanács egyik alapítója, sepsiszéki elnöke, a néhai Kónya Ádám tervezett. Egyre több községházán tűzik ki a székely lobogót.
2008 vége – 2009 eleje – a prefektúrák megtámadják a helyi tanácsok autonómia-népszavazás kiírásáról szóló határozatait, a közigazgatási bíróságok érvénytelenítik az önkormányzati döntéseket. 2009. január 28. – Izsák Balázs kezdeményezi a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. 2009. március 3. – Izsák Balázs ismét az autonómia támogatására kéri az RMDSZ-t, nyílt levélben fordul Markó Béla szövetségi elnökhöz és az autonómia-népszavazások, illetve a statútum parlamenti beterjesztésének támogatása mellett azt kéri, pártok fölötti összefogással kezdeményezzék a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását.
2009. április 3. – az RMDSZ és az EMNT megállapodásának köszönhetően megalakul az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF), amelynek feladata egyezségre jutni és megoldásokat találni az erdélyi magyar közösség jövőjét érintő stratégiai, politikai kérdésekben. Elhangzik, várhatóan már őszig közös törvénytervezeteket fogadnak el az autonómiáról. Az SZNT nem fogadja el a felkérést, nem delegál képviselőt az EMEF-be, mert politikai és kampánycéllal létrehozott testületnek tartja azt. Szerintük nincs szükség újabb tervezetek kidolgozására, az RMDSZ-szel közösen kellene képviselniük az EMNT által kidolgozott személyi elvű autonómiastatútumot, illetve az SZNT Székelyföld autonómiastatútumát.
2009. május 13.– az EP-választási kampányban levő RMDSZ és EMNT úgy dönt, felkarolja az SZNT által kezdeményezett székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívását. Bejelentik, május 23-án Székelyudvarhelyen tartják meg a székely parlament előfutárak
2013. október 26.
Ami jó Hargita és Kovászna megyében, Marosvásárhelyen nem jó?
Az RMDSZ-frakció rendkívüli megyei tanácsülést kér november 14-re
– Arcátlanság lenne a politikusok részéről, ha nem vennék figyelembe több tízezer Maros megyei és marosvásárhelyi állampolgár akaratát – jelentette ki tegnap Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, Kelemen Mártonnal, a megyei tanács RMDSZ-frakciója vezetőjével tartott közös sajtótájékoztatón annak kapcsán, hogy egy nappal korábban a megyei tanács jegyzője negatívan véleményezte az RMDSZ által benyújtott, a helyi referendum kiírását kezdeményező több mint negyvenezer aláírást.
"Nem a marosvásárhelyi társadalommal, a politikusokkal vannak gondok"
A megyei elnök emlékeztetett a pár nappal korábban az 1956-os forradalom emlékére tartott megemlékezésen tett kijelentésére, amely szerint nem Marosvásárhellyel, a marosvásárhelyi társadalommal vannak gondok, hanem azzal a politikai elittel, amely időről időre, alkalomról alkalomra mesterséges etnikai konfliktust gerjeszt. Annak kapcsán mondta ezt, hogy miután az RMDSZ polgári akciót, aláírásgyűjtést kezdeményezett, amely Maros megye és különösképpen Marosvásárhely lakóinak az érdekeit tartja szem előtt, és arról kérdezné meg a megye és a város lakóit, hogy mit gondolnak a térség jövőjéről, a PDL és az USL politikusainak nyilatkozatai eltorzították ezt a véleménye szerint nemes szándékot, és olyan köntösbe próbálják öltöztetni, amelyik etnikai feszültségekhez vezethet, és kockára teszi mind a megye, mind a térség jövőjét.
Az RMDSZ arra törekszik, hogy meggyőzze a kormányt, az illetékes döntéshozó hatóságokat, hogy ennek a térségnek az szavatol fejlődést, ha a jelenlegi nagy régiót kisebbre osztják. Ez szüntetné meg azokat a különbségeket a megyék között, amelyekről az utóbbi tizenöt évben bebizonyosodott, hogy ebben a képletben nem a térség javát szolgálják.
– Mi a gond a felvetéssel, kit zavar az, hogy Marosvásárhely számára, amely az elmúlt évtizedekben beszűkült, régióközpontként keresse a jövőt? – tette fel a kérdést. A választ meg is adta: a PDL- és USL-vezetők, akik nem fogalmaztak meg egyetlen logikus ellenérvet sem, a kérdést etnikai természetűvé torzították, elutasítva a párbeszéd gondolatát is. – Egyre gyakrabban hallunk mind sértőbb és bántóbb, az idegengyűlölet határát súroló megnyilatkozásokat, amelyek rendkívül egészségtelenek és károsak a helyi társadalomra nézve – mondta.
Sajnálattal vette tudomásul, hogy ez a hangulat begyűrűzött a társadalomba is. Véleménye szerint ha tovább fokozódik ez a fajta feszültség, a felelősség azokra a PDL-s és USL-s politikusokra hárul, akik nem képesek túltenni magukat bizonyos hiúsági kérdéseken, bizonyos politikai ambíciókon, nem tudnak összefogni Marosvásárhely és a megye érdekében. – Sajnálattal veszem tudomásul, hogy már-már versenyszerűen vetélkednek az USL és PDL politikusai abban, hogy ki a nagyobb román, ki a nagyobb nacionalista. Úgy gondolom, ezt a folyamatot meg kell állítani, és ezért a felelősséget az USL és a PDL politikusainak vállalniuk kell – jelentette ki.
"A megye jegyzője több mint 50 ezer emberrel csúfolkodik "
Kelemen Márton szerint csupán formai hibákra hivatkozva utasította vissza Paul Cosma a kezdeményezést, amelyet szeptember 26-án nyújtottak be, és választ a 29. napon kaptak, amelyben a megyei tanács titkára elutasította azt a formanyomtatványt, amelyekre az aláírásokat gyűjtötték.
A Népújság kérdésére elmondta, hogy a táblázattal kapcsolatban fogalmazott meg teljes mértékben formai kifogásokat, amelyek nem érintik a kérdés lényegét, nem változtatják meg, nem helyesbítik, nem pontosítják a kérdést.
Mint mondta, alapjában nem lepte meg őket ez a fordulat, számítottak arra, hogy politikai meggondolásból akadályozni fogják. Ezért egy másik törvény adta lehetőséggel éltek, és a megyei tanácsosok egyharmadának aláírásával benyújtottak egy másik kezdeményezést referendum kiírásáról ugyanazzal a kérdéssel. Véleménye szerint ennek a kérdésnek a megvitatását a megyei tanácsban politikai eszközökkel már nem lehet megakadályozni. A rendkívüli tanácsülést november 14-re kérik, amelyen az RMDSZ-tanácsosok a több tízezer aláírásra hivatkozva kérik a kérdés megvitatását.
Az RMDSZ politikusai szerint a három székelyföldi megyét érintő kezdeményezést a román politikum folyamatosan eltorzítja, holott csupán gazdasági fejlesztési régióról van szó, amelynek nincs etnikai vetülete, csupán arról szól, hogy az európai uniós alapokat hogyan osztják le.
Az aláírásgyűjtést folytatják, eddig ötvenötezer támogató aláírás gyűlt össze, magyarok és románok részéről egyaránt. Kijelentették: a megye titkára technikai okokra hivatkozva lesöpörheti ugyan az asztalról a negyvenezer aláírást, de a megyei tanács elnöke, a tanácsosok, akik a lakosság szavazatainak köszönhetően jutottak tisztséghez, nem tekinthetnek el attól, hogy a megye egy nagyon jelentős része mit szeretne.
A kérdések során kiderült, hogy az azonos fejléccel ellátott listákat mind Hargita, mind Kovászna megyében elfogadták, egyetlen nap alatt megkapták a választ.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Az RMDSZ-frakció rendkívüli megyei tanácsülést kér november 14-re
– Arcátlanság lenne a politikusok részéről, ha nem vennék figyelembe több tízezer Maros megyei és marosvásárhelyi állampolgár akaratát – jelentette ki tegnap Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, Kelemen Mártonnal, a megyei tanács RMDSZ-frakciója vezetőjével tartott közös sajtótájékoztatón annak kapcsán, hogy egy nappal korábban a megyei tanács jegyzője negatívan véleményezte az RMDSZ által benyújtott, a helyi referendum kiírását kezdeményező több mint negyvenezer aláírást.
"Nem a marosvásárhelyi társadalommal, a politikusokkal vannak gondok"
A megyei elnök emlékeztetett a pár nappal korábban az 1956-os forradalom emlékére tartott megemlékezésen tett kijelentésére, amely szerint nem Marosvásárhellyel, a marosvásárhelyi társadalommal vannak gondok, hanem azzal a politikai elittel, amely időről időre, alkalomról alkalomra mesterséges etnikai konfliktust gerjeszt. Annak kapcsán mondta ezt, hogy miután az RMDSZ polgári akciót, aláírásgyűjtést kezdeményezett, amely Maros megye és különösképpen Marosvásárhely lakóinak az érdekeit tartja szem előtt, és arról kérdezné meg a megye és a város lakóit, hogy mit gondolnak a térség jövőjéről, a PDL és az USL politikusainak nyilatkozatai eltorzították ezt a véleménye szerint nemes szándékot, és olyan köntösbe próbálják öltöztetni, amelyik etnikai feszültségekhez vezethet, és kockára teszi mind a megye, mind a térség jövőjét.
Az RMDSZ arra törekszik, hogy meggyőzze a kormányt, az illetékes döntéshozó hatóságokat, hogy ennek a térségnek az szavatol fejlődést, ha a jelenlegi nagy régiót kisebbre osztják. Ez szüntetné meg azokat a különbségeket a megyék között, amelyekről az utóbbi tizenöt évben bebizonyosodott, hogy ebben a képletben nem a térség javát szolgálják.
– Mi a gond a felvetéssel, kit zavar az, hogy Marosvásárhely számára, amely az elmúlt évtizedekben beszűkült, régióközpontként keresse a jövőt? – tette fel a kérdést. A választ meg is adta: a PDL- és USL-vezetők, akik nem fogalmaztak meg egyetlen logikus ellenérvet sem, a kérdést etnikai természetűvé torzították, elutasítva a párbeszéd gondolatát is. – Egyre gyakrabban hallunk mind sértőbb és bántóbb, az idegengyűlölet határát súroló megnyilatkozásokat, amelyek rendkívül egészségtelenek és károsak a helyi társadalomra nézve – mondta.
Sajnálattal vette tudomásul, hogy ez a hangulat begyűrűzött a társadalomba is. Véleménye szerint ha tovább fokozódik ez a fajta feszültség, a felelősség azokra a PDL-s és USL-s politikusokra hárul, akik nem képesek túltenni magukat bizonyos hiúsági kérdéseken, bizonyos politikai ambíciókon, nem tudnak összefogni Marosvásárhely és a megye érdekében. – Sajnálattal veszem tudomásul, hogy már-már versenyszerűen vetélkednek az USL és PDL politikusai abban, hogy ki a nagyobb román, ki a nagyobb nacionalista. Úgy gondolom, ezt a folyamatot meg kell állítani, és ezért a felelősséget az USL és a PDL politikusainak vállalniuk kell – jelentette ki.
"A megye jegyzője több mint 50 ezer emberrel csúfolkodik "
Kelemen Márton szerint csupán formai hibákra hivatkozva utasította vissza Paul Cosma a kezdeményezést, amelyet szeptember 26-án nyújtottak be, és választ a 29. napon kaptak, amelyben a megyei tanács titkára elutasította azt a formanyomtatványt, amelyekre az aláírásokat gyűjtötték.
A Népújság kérdésére elmondta, hogy a táblázattal kapcsolatban fogalmazott meg teljes mértékben formai kifogásokat, amelyek nem érintik a kérdés lényegét, nem változtatják meg, nem helyesbítik, nem pontosítják a kérdést.
Mint mondta, alapjában nem lepte meg őket ez a fordulat, számítottak arra, hogy politikai meggondolásból akadályozni fogják. Ezért egy másik törvény adta lehetőséggel éltek, és a megyei tanácsosok egyharmadának aláírásával benyújtottak egy másik kezdeményezést referendum kiírásáról ugyanazzal a kérdéssel. Véleménye szerint ennek a kérdésnek a megvitatását a megyei tanácsban politikai eszközökkel már nem lehet megakadályozni. A rendkívüli tanácsülést november 14-re kérik, amelyen az RMDSZ-tanácsosok a több tízezer aláírásra hivatkozva kérik a kérdés megvitatását.
Az RMDSZ politikusai szerint a három székelyföldi megyét érintő kezdeményezést a román politikum folyamatosan eltorzítja, holott csupán gazdasági fejlesztési régióról van szó, amelynek nincs etnikai vetülete, csupán arról szól, hogy az európai uniós alapokat hogyan osztják le.
Az aláírásgyűjtést folytatják, eddig ötvenötezer támogató aláírás gyűlt össze, magyarok és románok részéről egyaránt. Kijelentették: a megye titkára technikai okokra hivatkozva lesöpörheti ugyan az asztalról a negyvenezer aláírást, de a megyei tanács elnöke, a tanácsosok, akik a lakosság szavazatainak köszönhetően jutottak tisztséghez, nem tekinthetnek el attól, hogy a megye egy nagyon jelentős része mit szeretne.
A kérdések során kiderült, hogy az azonos fejléccel ellátott listákat mind Hargita, mind Kovászna megyében elfogadták, egyetlen nap alatt megkapták a választ.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 26.
Izsák Balázs: senki ne hiányozzon a vasárnapi menetelésről!
A székelyek nagy meneteléséről "csak az maradjon otthon, akinek a nevére kiállított hivatalos halotti bizonyítványa van. Más igazoló iratot nem fogadunk el" – jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.
Mint pontosította, a teljes körű részvételt célzó elvárása elsősorban az SZNT vasárnapra meghirdetett nagy menetelés által érintett települések lakosságára vonatkozik. Arra a kérdésre, hogy még mindig 150 ezer felvonulóra számít-e, kijelentette: csütörtökön módosította a számításait, most már 200 ezer résztvevővel számol.
Izsák Balázs hozzátette, nem tulajdonít nagy jelentőséget a számoknak, ezeknél fontosabbnak tartja, hogy a résztvevők a közösségi összefogás élményében részesüljenek.
Az SZNT elnöke elmondta, hogy a menetelésnek egyebek között a román-magyar alapszerződés 15/9-es cikkelyét kell tudatosítania. Ebben a szerződő felek azt vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek megváltoztatják a kisebbségek által lakott régiók lakosságának arányait. Ha Románia a Székelyföldet egy nagyobb közigazgatási régióba olvasztaná be, azzal megsértené az alapszerződést. "Azt kérjük Magyarország kormányától, hogy kérje számon az alapszerződés betartását" – jelentette ki Izsák Balázs.
Az elnök ironikus hangnemben mondott köszönetet a székelyföldi prefektusoknak, amiért a székely szimbólumok ellen indított pereikkel megerősítették a székely közösségi tudatot. "Üzenem Codrin Munteanunak (Kovászna megye korábbi, magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült prefektusának – a tud.), hogy számítok rá a jövőben is" – jelentette ki.
Úgy vélte, a székelyek nagy menetelése meg fogja értetni Bukaresttel, hogy a közösségi akarat semmibe vevése tovább erősíti a székelység hangját, és a követeléseknek újabb és újabb hullámaival kell szembenéznie. Hozzátette, hogy a Székelyföld autonómiájáról szóló konstruktív párbeszéd elkezdését szeretnék elérni.
Öt magyarországi városban is demonstrálnak a Székelyföld autonómiájáért
Budapesten, további négy magyarországi városban és a világ számos pontján is tartanak szimpátiatüntetéseket a székelyek nagy menetelésével egy időben, vasárnap. A háromszéki Bereck és Kökös közötti 55 kilométeren százezres menetoszlop hívja majd fel a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. A magyar közmédia több műsorban is foglalkozik a demonstrációval.
László Lajos, a Székelyföldért Társaság (SZT) titkára csütörtökön elmondta, hogy a budapesti Hősök terén lesz a gyülekező vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között. Onnan vonulnak át a román nagykövetséghez, ahol 12 órakor kezdődik a rendezvény, összehangolva a háromszéki demonstrációval.
A vidéki rendezvényeket Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen és Sárospatakon szervezik. A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz váro-sában, számos kontinensen tartanak szimpátiatüntetést.
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága múlt heti, egyhangúlag elfogadott állásfoglalásában támogatta a vasárnapi demonstrációt.
A közmédia többször, több műsorban is foglalkozik a Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért indított demonstrációval. A Székelyek nagy menetelését pedig a Dunán és a Kossuth Rádióban is élőben közvetítik – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája korábban az MTI-t.
A menetelést az MTVA az eseményt megnyitó egyik ökumenikus istentisztelettel együtt élőben közvetíti. A műsorban megszólalnak az erdélyi magyarság politikai vezetői, ismert közéleti szereplői is.
A FUEN támogatja a romániai magyarság autonómiatörekvéseit
Teljes szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a romániai magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseit az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) a székelyek vasárnapi nagy menetelése alkalmából – derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség pénteki hírleveléből.
A FUEN állásfoglalását Hans Heinrich Hansen, a nemzeti kisebbségek európai ernyőszervezetének elnöke és Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára írta alá.
"A FUEN minden fórumon támogatja tagszervezeteinek jogkövetelő törekvéseit, a Székelyföld területi autonómiáját is. Az RMDSZ a FUEN erős partnere, közösen lépünk fel Európában a kisebbségi keretszabályozás megteremtése érdekében" – olvasható az állásfoglalásban.
A FUEN vezetői rámutattak: Európa minden őshonos nemzeti kisebbségét megilleti az önrendelkezés joga, és a romániai magyarság – Európa legnagyobb, egy országban élő nemzeti kisebbsége – hosszú ideje kinyilvánította igényét Székelyföld területi autonómiája és a kulturális autonómia iránt.
Hozzátették: az autonómia a legtöbb esetben súlyos történelmi örökséget rendezett, és kivívása több évtizedbe telt, de azóta bebizonyosodott, hogy az autonómia erősítette a közösségeket, valamint a régiók és autonóm területek kohézióját.
"Arra buzdítjuk a romániai magyarokat, soha ne adják fel a közösség önrendelkezésébe, ügyeik autonóm rendezésébe vetett hitüket. Használják ki a politikai érdekképviselet lehetőségeit, támogassák a közösséget képviselő RMDSZ-t, éljenek a polgári nyomásgyakorlás eszközével, őrizzék meg az erőt adó egységes fellépést" – fogalmaz a FUEN állásfoglalása.
Népújság (Marosvásárhely)
A székelyek nagy meneteléséről "csak az maradjon otthon, akinek a nevére kiállított hivatalos halotti bizonyítványa van. Más igazoló iratot nem fogadunk el" – jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.
Mint pontosította, a teljes körű részvételt célzó elvárása elsősorban az SZNT vasárnapra meghirdetett nagy menetelés által érintett települések lakosságára vonatkozik. Arra a kérdésre, hogy még mindig 150 ezer felvonulóra számít-e, kijelentette: csütörtökön módosította a számításait, most már 200 ezer résztvevővel számol.
Izsák Balázs hozzátette, nem tulajdonít nagy jelentőséget a számoknak, ezeknél fontosabbnak tartja, hogy a résztvevők a közösségi összefogás élményében részesüljenek.
Az SZNT elnöke elmondta, hogy a menetelésnek egyebek között a román-magyar alapszerződés 15/9-es cikkelyét kell tudatosítania. Ebben a szerződő felek azt vállalták, hogy tartózkodnak az olyan intézkedésektől, amelyek megváltoztatják a kisebbségek által lakott régiók lakosságának arányait. Ha Románia a Székelyföldet egy nagyobb közigazgatási régióba olvasztaná be, azzal megsértené az alapszerződést. "Azt kérjük Magyarország kormányától, hogy kérje számon az alapszerződés betartását" – jelentette ki Izsák Balázs.
Az elnök ironikus hangnemben mondott köszönetet a székelyföldi prefektusoknak, amiért a székely szimbólumok ellen indított pereikkel megerősítették a székely közösségi tudatot. "Üzenem Codrin Munteanunak (Kovászna megye korábbi, magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült prefektusának – a tud.), hogy számítok rá a jövőben is" – jelentette ki.
Úgy vélte, a székelyek nagy menetelése meg fogja értetni Bukaresttel, hogy a közösségi akarat semmibe vevése tovább erősíti a székelység hangját, és a követeléseknek újabb és újabb hullámaival kell szembenéznie. Hozzátette, hogy a Székelyföld autonómiájáról szóló konstruktív párbeszéd elkezdését szeretnék elérni.
Öt magyarországi városban is demonstrálnak a Székelyföld autonómiájáért
Budapesten, további négy magyarországi városban és a világ számos pontján is tartanak szimpátiatüntetéseket a székelyek nagy menetelésével egy időben, vasárnap. A háromszéki Bereck és Kökös közötti 55 kilométeren százezres menetoszlop hívja majd fel a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. A magyar közmédia több műsorban is foglalkozik a demonstrációval.
László Lajos, a Székelyföldért Társaság (SZT) titkára csütörtökön elmondta, hogy a budapesti Hősök terén lesz a gyülekező vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között. Onnan vonulnak át a román nagykövetséghez, ahol 12 órakor kezdődik a rendezvény, összehangolva a háromszéki demonstrációval.
A vidéki rendezvényeket Szolnokon, Debrecenben, Keszthelyen és Sárospatakon szervezik. A székelyföldi autonómiáért a világ több mint húsz váro-sában, számos kontinensen tartanak szimpátiatüntetést.
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága múlt heti, egyhangúlag elfogadott állásfoglalásában támogatta a vasárnapi demonstrációt.
A közmédia többször, több műsorban is foglalkozik a Székelyföld területi autonómiájának megvalósításáért indított demonstrációval. A Székelyek nagy menetelését pedig a Dunán és a Kossuth Rádióban is élőben közvetítik – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája korábban az MTI-t.
A menetelést az MTVA az eseményt megnyitó egyik ökumenikus istentisztelettel együtt élőben közvetíti. A műsorban megszólalnak az erdélyi magyarság politikai vezetői, ismert közéleti szereplői is.
A FUEN támogatja a romániai magyarság autonómiatörekvéseit
Teljes szolidaritásáról és támogatásáról biztosította a romániai magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseit az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) a székelyek vasárnapi nagy menetelése alkalmából – derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség pénteki hírleveléből.
A FUEN állásfoglalását Hans Heinrich Hansen, a nemzeti kisebbségek európai ernyőszervezetének elnöke és Vincze Lóránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára írta alá.
"A FUEN minden fórumon támogatja tagszervezeteinek jogkövetelő törekvéseit, a Székelyföld területi autonómiáját is. Az RMDSZ a FUEN erős partnere, közösen lépünk fel Európában a kisebbségi keretszabályozás megteremtése érdekében" – olvasható az állásfoglalásban.
A FUEN vezetői rámutattak: Európa minden őshonos nemzeti kisebbségét megilleti az önrendelkezés joga, és a romániai magyarság – Európa legnagyobb, egy országban élő nemzeti kisebbsége – hosszú ideje kinyilvánította igényét Székelyföld területi autonómiája és a kulturális autonómia iránt.
Hozzátették: az autonómia a legtöbb esetben súlyos történelmi örökséget rendezett, és kivívása több évtizedbe telt, de azóta bebizonyosodott, hogy az autonómia erősítette a közösségeket, valamint a régiók és autonóm területek kohézióját.
"Arra buzdítjuk a romániai magyarokat, soha ne adják fel a közösség önrendelkezésébe, ügyeik autonóm rendezésébe vetett hitüket. Használják ki a politikai érdekképviselet lehetőségeit, támogassák a közösséget képviselő RMDSZ-t, éljenek a polgári nyomásgyakorlás eszközével, őrizzék meg az erőt adó egységes fellépést" – fogalmaz a FUEN állásfoglalása.
Népújság (Marosvásárhely)
2013. október 26.
Szegedi diákok Kolozsváron – egy áthallgatás szűk 10 napja
Felfordult a világ! Nem kolozsváriak mentek odaát, hanem néhány szögedi diák jött megélni a kincses várost - már annyit, amennyi tíz napba belefért.
A házigazda
Általában egy diákcsereprogram után a vendégek írják beszámolójukat. Én a másik, szintén napos oldalát írnám meg, egy rövid Szeged-Kolozsvár testvéri(es)ség néhány napját a házigazda szemszögéből. Alább majd „vallanak” a szögediek...
Az előkészületek, program-összeállítás és kapcsolatfelvétel a kezdeti szakasznak akár unalmasabbnak is mondható részei, ezeket kihagyom. A lényeg az első négy lánnyal és egyetlen fiúval kezdődött. Közös ebéd, kezdeti nyelvi nehézségek (mármint a szegedi vendégdiákoknak, mi meg tolmácskodtunk), majd egy kis ismerkedés egymással, a KMDSZ-szel, Karrierirodával, Kolozsvárral. Az oldott hangulatra nem sokat kellett várni, már az esti sörözés a Krajczárban jól sikerült, hiszen éjjel 1-ig kint maradt az összeszokásban levő kis társaság. Igazi összerázódást meg mi mástól is várhatnánk egy egyetemlátogatós nap után, mint a Janistől? Másnap nehéz is volt az ébredés…
Ahogy teltek a napok, annál inkább megismertük egymást. Nem csak azt tudtuk már, kit hogy hívnak, milyen egyetemre jár, hanem kiderült, ha valaki szeretett néptáncolni, lassan megtudtuk, kinek ízlik jobban a bor, mint a sör. Az is világossá vált, több helyről gyűltünk össze mi, magyarok. Nem volt olyan nagy kulturális különbség, de szervezőkként a maximumot ki akartuk hozni városunkból, környezetünkből. Megmutatni, hogy Kolozsvárt miért és hogyan lehet szeretni. Hogy miért pont olyan jók az őszi sétatéri bolyongások, mint egy opera, vagy épp este a fellegvárról a kilátás ér-e annyit, mint a toronylátogatás (ahová, sajnos, nem mindenki jutott fel).
Néha megkérdezték a külföldi egyetemistáink: honnan a sok energia? Ők adták azt a löketet, ami pörgetett és vonzott a városba azon a körülbelül 10 napon. A mosolyok és kérdések, az érdeklődés szedett ki hosszú éjszakák után reggel az ágyból, még így is vigyorogva. Ez vett rá, hogy szabad órámban süssek gyorsan, vagy hogy bulira készülés helyett egy utolsó sörözésre szaladjak. Nem volt így sem elég ez a néhány nap, remélem, hogy jövőre kapunk még ugyanennyit. Vagy többet is akár!
(G. Cs.)
Kolozsvár két hétben – új hangulat, életérzés
Kolozsvár… A szó, a város új hangulattá, életérzéssé nőtte ki magát gondolataimban.
Nekem, Szegedről érkező hallgatónak elsőre furcsának és idegennek tűnt a kép, amit Kolozsvár nyújthatott. Szeged széles utcái, járdái után az első napokban meglepő és lehangoló volt Kolozsvár sikátoros elrendezése. Hirtelen azonban valami (minden!) megváltozott bennem, egyik napról a másikra!
Vendéglátóink remek programokat szerveztek, elég volt egy városnézés Andris kínálta történeti áttekintéssel, egy fellegvári séta Ingriddel és Mándellel ahhoz, hogy átértékeljem mindazt, amit Kolozsvár adhat nekem. Pozitív élményeimet csak fokozták a közös sörözések, a tordai sóbánya-látogatás, valamint a gyönyörű napsütéses időjárás. Akkor szerettem bele végleg a városba, amikor a Sétatérre mentem fotózni. Az ősz hihetetlen színei, a park szépsége megtették hatásukat. Tamás, Csilla, Réka a második héten is jobbnál jobb programokkal kedveskedtek. Nem feledem az operettet, a Heltait, a Klausent... A Feketetón tapasztaltakról, annak sokszínűségéről, Hunorral (illetve nélküle ) átélt kalandokról külön elbeszélést írhatnék. Kolozsvár látképe a Szent Mihály templom tornyáról szintén örökre az elmémbe égett.
Mindent összevetve azt gondolom, csodás két hetünk volt a városban, megismerve annak sokszínűségét, de talán két hét mégis kevés volt, hogy felfedezzük minden árnyalatát. Tudok még olyan helyekről, terekről, kocsmákról, amelyek arra várnak, hogy megismerjem őket. Érzem, tudom, hogy a város visszavár! És ha visszatérek, felkeresem kedves vendéglátóinkat, akik Kolozsvár rejtelmeit elérhetővé tették számomra!
Istovics Krisztina
Bentlakás és kintlakás, megkapni
Esti utazással vette kezdetét erdélyi, kolozsvári kalandunk. Sikeres megérkezés és szobafoglalás után készültünk a következő napok izgalmaira: egymás, a KMDSZ-tagok és Kolozsvár megismerésére.
Néha gondot okoztak a nyelvi korlátok, de úgy hiszem, barkochbában és activityben mindenki fejlődött az ott töltött pár napban. Születtek komikus szituációk, többek között a konyhás nénikkel folytatott „beszélgetések” (melyik rántott sajtot szeretnénk enni), vagy a mosodás nénivel – hogy mosni szeretnénk –, a portás bácsival – de mi ebben a koliban (bentlakásban) lakunk, mi vagyunk a magyar csoport, tessék felengedni –, vagy ha éppen a termet kerestük, ahol az óránk volt.
Kintlétünk alatt vendéglátóink bevezettek minket az egyetemi életbe, azaz 2 hétig mi is beleélhettük magunkat az ízig-vérig kolozsvári egyetemista létbe és minden velejárójába. Megismertük az egyetemet, az egyetemi órákat és tanárokat. Bejártuk Kolozsvár nevezetességeit és legjobb vendéglátóipari egységeit, ahol magyarul is értenek, és még társasozni is lehet. Átmulattunk egy-két éjszakát a Janisben, a magyar bulikban, ahol a román és magyar fiatal megfér egymás mellett, a magyarországi közhiedelemmel ellentétben. Megtapasztaltuk, hogy az ottani közlekedéskultúra merőben eltér a mienktől, vagyis ha ott élsz, vedd fel az ottani ritmust (nem baj, ha piros van vagy nincs zebra, menj át nyugodtan az úton), és hogy az összes buszsofőr Michael Schumachernek képzeli magát, legyen szó helyi vagy távolsági buszjáratról. Kiderült, hogy a feketetói vásár tényleg nagyon nagy és tényleg mindent lehet ott kapni, hogy a bentlakásnak (kollégium) kintlakás (albérlet) az ellentétje, nem csak viccelni akartak velünk a srácok. Valamint az utolsó napon felvilágosítottuk vendéglátóinkat, hogy a ’megkapni’ szót mi nem használjuk olyan szövegkörnyezetben, mint ők (nálunk a ’megtalál’-t szokás mondani, a megkapni az más jelent…), azért mosolyogtunk mindig rajtuk, ha ezt mondták. Számunkra elég viccesen hangzik az, hogy „Kint megkaptok.” vagy „Majd ott megkapjátok XY-t.”.
Remek embereket ismertünk meg egy gyönyörű városban, akik szuper programokat szerveztek nekünk, és szerintem nem hazudok, ha azt írom, hogy vissza fogunk még térni, készüljetek fel!
Szabadság (Kolozsvár)
Felfordult a világ! Nem kolozsváriak mentek odaát, hanem néhány szögedi diák jött megélni a kincses várost - már annyit, amennyi tíz napba belefért.
A házigazda
Általában egy diákcsereprogram után a vendégek írják beszámolójukat. Én a másik, szintén napos oldalát írnám meg, egy rövid Szeged-Kolozsvár testvéri(es)ség néhány napját a házigazda szemszögéből. Alább majd „vallanak” a szögediek...
Az előkészületek, program-összeállítás és kapcsolatfelvétel a kezdeti szakasznak akár unalmasabbnak is mondható részei, ezeket kihagyom. A lényeg az első négy lánnyal és egyetlen fiúval kezdődött. Közös ebéd, kezdeti nyelvi nehézségek (mármint a szegedi vendégdiákoknak, mi meg tolmácskodtunk), majd egy kis ismerkedés egymással, a KMDSZ-szel, Karrierirodával, Kolozsvárral. Az oldott hangulatra nem sokat kellett várni, már az esti sörözés a Krajczárban jól sikerült, hiszen éjjel 1-ig kint maradt az összeszokásban levő kis társaság. Igazi összerázódást meg mi mástól is várhatnánk egy egyetemlátogatós nap után, mint a Janistől? Másnap nehéz is volt az ébredés…
Ahogy teltek a napok, annál inkább megismertük egymást. Nem csak azt tudtuk már, kit hogy hívnak, milyen egyetemre jár, hanem kiderült, ha valaki szeretett néptáncolni, lassan megtudtuk, kinek ízlik jobban a bor, mint a sör. Az is világossá vált, több helyről gyűltünk össze mi, magyarok. Nem volt olyan nagy kulturális különbség, de szervezőkként a maximumot ki akartuk hozni városunkból, környezetünkből. Megmutatni, hogy Kolozsvárt miért és hogyan lehet szeretni. Hogy miért pont olyan jók az őszi sétatéri bolyongások, mint egy opera, vagy épp este a fellegvárról a kilátás ér-e annyit, mint a toronylátogatás (ahová, sajnos, nem mindenki jutott fel).
Néha megkérdezték a külföldi egyetemistáink: honnan a sok energia? Ők adták azt a löketet, ami pörgetett és vonzott a városba azon a körülbelül 10 napon. A mosolyok és kérdések, az érdeklődés szedett ki hosszú éjszakák után reggel az ágyból, még így is vigyorogva. Ez vett rá, hogy szabad órámban süssek gyorsan, vagy hogy bulira készülés helyett egy utolsó sörözésre szaladjak. Nem volt így sem elég ez a néhány nap, remélem, hogy jövőre kapunk még ugyanennyit. Vagy többet is akár!
(G. Cs.)
Kolozsvár két hétben – új hangulat, életérzés
Kolozsvár… A szó, a város új hangulattá, életérzéssé nőtte ki magát gondolataimban.
Nekem, Szegedről érkező hallgatónak elsőre furcsának és idegennek tűnt a kép, amit Kolozsvár nyújthatott. Szeged széles utcái, járdái után az első napokban meglepő és lehangoló volt Kolozsvár sikátoros elrendezése. Hirtelen azonban valami (minden!) megváltozott bennem, egyik napról a másikra!
Vendéglátóink remek programokat szerveztek, elég volt egy városnézés Andris kínálta történeti áttekintéssel, egy fellegvári séta Ingriddel és Mándellel ahhoz, hogy átértékeljem mindazt, amit Kolozsvár adhat nekem. Pozitív élményeimet csak fokozták a közös sörözések, a tordai sóbánya-látogatás, valamint a gyönyörű napsütéses időjárás. Akkor szerettem bele végleg a városba, amikor a Sétatérre mentem fotózni. Az ősz hihetetlen színei, a park szépsége megtették hatásukat. Tamás, Csilla, Réka a második héten is jobbnál jobb programokkal kedveskedtek. Nem feledem az operettet, a Heltait, a Klausent... A Feketetón tapasztaltakról, annak sokszínűségéről, Hunorral (illetve nélküle ) átélt kalandokról külön elbeszélést írhatnék. Kolozsvár látképe a Szent Mihály templom tornyáról szintén örökre az elmémbe égett.
Mindent összevetve azt gondolom, csodás két hetünk volt a városban, megismerve annak sokszínűségét, de talán két hét mégis kevés volt, hogy felfedezzük minden árnyalatát. Tudok még olyan helyekről, terekről, kocsmákról, amelyek arra várnak, hogy megismerjem őket. Érzem, tudom, hogy a város visszavár! És ha visszatérek, felkeresem kedves vendéglátóinkat, akik Kolozsvár rejtelmeit elérhetővé tették számomra!
Istovics Krisztina
Bentlakás és kintlakás, megkapni
Esti utazással vette kezdetét erdélyi, kolozsvári kalandunk. Sikeres megérkezés és szobafoglalás után készültünk a következő napok izgalmaira: egymás, a KMDSZ-tagok és Kolozsvár megismerésére.
Néha gondot okoztak a nyelvi korlátok, de úgy hiszem, barkochbában és activityben mindenki fejlődött az ott töltött pár napban. Születtek komikus szituációk, többek között a konyhás nénikkel folytatott „beszélgetések” (melyik rántott sajtot szeretnénk enni), vagy a mosodás nénivel – hogy mosni szeretnénk –, a portás bácsival – de mi ebben a koliban (bentlakásban) lakunk, mi vagyunk a magyar csoport, tessék felengedni –, vagy ha éppen a termet kerestük, ahol az óránk volt.
Kintlétünk alatt vendéglátóink bevezettek minket az egyetemi életbe, azaz 2 hétig mi is beleélhettük magunkat az ízig-vérig kolozsvári egyetemista létbe és minden velejárójába. Megismertük az egyetemet, az egyetemi órákat és tanárokat. Bejártuk Kolozsvár nevezetességeit és legjobb vendéglátóipari egységeit, ahol magyarul is értenek, és még társasozni is lehet. Átmulattunk egy-két éjszakát a Janisben, a magyar bulikban, ahol a román és magyar fiatal megfér egymás mellett, a magyarországi közhiedelemmel ellentétben. Megtapasztaltuk, hogy az ottani közlekedéskultúra merőben eltér a mienktől, vagyis ha ott élsz, vedd fel az ottani ritmust (nem baj, ha piros van vagy nincs zebra, menj át nyugodtan az úton), és hogy az összes buszsofőr Michael Schumachernek képzeli magát, legyen szó helyi vagy távolsági buszjáratról. Kiderült, hogy a feketetói vásár tényleg nagyon nagy és tényleg mindent lehet ott kapni, hogy a bentlakásnak (kollégium) kintlakás (albérlet) az ellentétje, nem csak viccelni akartak velünk a srácok. Valamint az utolsó napon felvilágosítottuk vendéglátóinkat, hogy a ’megkapni’ szót mi nem használjuk olyan szövegkörnyezetben, mint ők (nálunk a ’megtalál’-t szokás mondani, a megkapni az más jelent…), azért mosolyogtunk mindig rajtuk, ha ezt mondták. Számunkra elég viccesen hangzik az, hogy „Kint megkaptok.” vagy „Majd ott megkapjátok XY-t.”.
Remek embereket ismertünk meg egy gyönyörű városban, akik szuper programokat szerveztek nekünk, és szerintem nem hazudok, ha azt írom, hogy vissza fogunk még térni, készüljetek fel!
Szabadság (Kolozsvár)
2013. október 26.
Gyurcsányék szerint a székelyek menetelése nem szolgálja az autonómia ügyét
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint nem segítik, hanem sokkal inkább hátráltatják a székelyföldi autonómia ügyét a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által vasárnapra szervezett tüntetések.
Niedermüller Péter, a DK alelnöke MTI-hez eljuttatott szombati közleményében azt írja, hogy a székelyföldi autonómia a romániai magyar közösségek és a többségi társadalom ügye, amelyet a romániai politikai erőknek és szervezeteknek közösen kell megoldaniuk, és ebbe a folyamatba nem szabad magyarországi, gyakran szélsőséges nézeteket hangoztató szervezeteknek beleavatkozniuk.
A Demokratikus Koalíció azt vallja, az autonómia szerves része az Európai Unió politikájának. Éppen ezért támogatják a minél szélesebb körű autonómiát, mivel annak megvalósulása hozzájárulhat a nemzeti kisebbségek kulturális és politikai jogainak erősítéséhez. "Ebben a szellemben utasítjuk el a kettős állampolgárságot és az azzal járó szavazati jogot" - fogalmaz a politikus.
Mint írja, a DK olyan magyarságpolitika mellett kötelezte el magát, amely a jószomszédi kapcsolatokon, a határon túli magyarok és a szomszéd országok érdekeinek figyelembevételén alapul. Ezért felszólítják a magyarországi tüntetések résztvevőit, ne veszélyeztessék a székely autonómia ügyét felelőtlen magatartásukkal, nacionalista szónoklatokkal és szimbólumokkal.
Az SZNT által vasárnapra szervezett Székelyek nagy menetelésén két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal kívánják felhívni a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. Vasárnap Budapesten és több más településen is tartanak szimpátiatüntetést.
Maszol/MTI
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint nem segítik, hanem sokkal inkább hátráltatják a székelyföldi autonómia ügyét a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által vasárnapra szervezett tüntetések.
Niedermüller Péter, a DK alelnöke MTI-hez eljuttatott szombati közleményében azt írja, hogy a székelyföldi autonómia a romániai magyar közösségek és a többségi társadalom ügye, amelyet a romániai politikai erőknek és szervezeteknek közösen kell megoldaniuk, és ebbe a folyamatba nem szabad magyarországi, gyakran szélsőséges nézeteket hangoztató szervezeteknek beleavatkozniuk.
A Demokratikus Koalíció azt vallja, az autonómia szerves része az Európai Unió politikájának. Éppen ezért támogatják a minél szélesebb körű autonómiát, mivel annak megvalósulása hozzájárulhat a nemzeti kisebbségek kulturális és politikai jogainak erősítéséhez. "Ebben a szellemben utasítjuk el a kettős állampolgárságot és az azzal járó szavazati jogot" - fogalmaz a politikus.
Mint írja, a DK olyan magyarságpolitika mellett kötelezte el magát, amely a jószomszédi kapcsolatokon, a határon túli magyarok és a szomszéd országok érdekeinek figyelembevételén alapul. Ezért felszólítják a magyarországi tüntetések résztvevőit, ne veszélyeztessék a székely autonómia ügyét felelőtlen magatartásukkal, nacionalista szónoklatokkal és szimbólumokkal.
Az SZNT által vasárnapra szervezett Székelyek nagy menetelésén két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti 55 kilométeres útszakaszon százezres összefüggő menetoszloppal kívánják felhívni a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére. Vasárnap Budapesten és több más településen is tartanak szimpátiatüntetést.
Maszol/MTI
2013. október 26.
Hogyan lett Háromszékből Kovászna megye: könyvbemutató a 45 éves évfordulóra
45 évvel ezelőtt született Kovászna megye jelenlegi formája. Ebből az alkalomból a "vajúdás", a születés és az első négy év körülményeit bemutató könyvet jelentettek meg Háromszéken.
Az Újjászületés. Háromszékből Kovászna – Kovászna megye megszervezése és intézményesülése, 1968–1972 címet viselő, Erdélyben az egyetlen ilyen típusú, tudományos kutatás alapján készült hiánypótló kiadvány. A könyvet pénteken este több mint száz fős közönség előtt mutatták be Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban. Az eseményre eljött és üdvözölte a kezdeményezést Király Károly, aki 1968-1972 között Kovászna megye első titkára volt. Az 1968-ban lebonyolított közigazgatási reform során létrejött új megyék kialakulása és működése kevésbé kutatott kérdéskör. A román történetírás szinte teljes mértékben elhanyagolta ezt a kérdéskört. A magyarság számára fontos gazdasági, kulturális intézményekkel bíró székelyföldi megyék megalakulása és működése inkább az erdélyi magyar közvéleményt érdekelte. Ezért is hiánypótló ez a kiadvány. A házigazda Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntője után Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor egy 1968-ban, Brassóban megjelent Új Idő című újságot mutatott és olvasta fel belőle éppen a megye alakuló ülésének jegyzőkönyvét és a Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárnak intézett üdvözlő táviratot is ebből az alkalomból. Elmondta, hogy roppant fontos dolognak tartotta ennek a könyvnek a megszületését. Ismertette azt az igényt, amely két évvel ezelőtt életre hívta a könyvet. Úgy fogalmazott: szükség van arra, hogy lássuk honnan indultunk és, hogy hol tartunk ma. Kifejtette, hogy folytatni szeretnék a kutatómunkát, újabb időszakokat felölelő korszakokról terveznek további könyveket kiadni. A három fiatal történészből álló szerzőtrió – Novák Csaba Zoltán, Tóth-Bartos András és Kelemen Kálmán Lóránt – által írt könyvet Nagy Botond levéltáros mutatta be. A munkát – a szakmaiságán túl – olvasóbarát elbeszélésként jellemezte. A könyvben bemutatott elemzés célja Kovászna megye létrejöttének bemutatása. Az, hogy hogyan zajlott le az 1968-as közigazgatási reform Romániában, hogyan és milyen szempontok alapján szervezték meg és milyen történelmi tényezők, milyen központi és helyi események, tényezők befolyásolták akkoriban Kovászna megye születését. Hogyan épült ki a megyei intézményrendszer, hogyan működött, milyen szerepet játszott a térség kulturális és gazdasági életében. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője is méltatta a könyvet. Ő úgy értékelte: a könyv érdekfeszítő olvasmány, azoknak, akik szeretik a "politikai krimit". Ezen túl pedig tanulságul szolgálhat arról, hogy milyen hatása lehet a kultúrának az identitás megőrzésében. A könyvben külön fejezet számol be a létrejött új megyét működtető politikai és kulturális elit elemzéséről, megvizsgálva a hatalomgyakorlásban és közösségszolgálatban folytatott tevékenységeket is. Itt kapcsolódott be a beszélgetésben a hajdani szókimondó és sokszor kritikusnak titulált Megyei Tükör napilap két újságírója, Czegő Zoltán és Gajzágó Márton is, akik anekdotákkal elevenítették fel emlékeiket a korról. Király Károly - Vargha Mihály szerint az események koronatanúja - negyvenöt év távlatából idézte fel az egykori megyei elsőtitkár szemszögéből az eseményeket. Elmondta: az akkori Kovászna megye létrehozásában nem az övé az érdem, még csak nem is a Fazekas Jánosé, hanem a közembereké és a falusi értelmiségieké. "Ezt kellene tudatosítani ma is, és az emberek hangsúlyos fellépésére lenne szükség jogaink, érdekeink megőrzéséért. Az akkori és a mai időkben is a legfontosabb szempont, a cél a megmaradás" – mondta Király Károly. A könyvbemutatón egy kamara-kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a megyésítés dokumentumaiból, és az abban az időszakban készült Bortnyik György-fotókból. A könyv megvásárolható Sepsiszentgyörgyön, Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén (Szabadság tér, 2. szám). Ára 40 lej.
(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)
Novák, Csaba Zoltán és Tóth-Bartos András, Kelemen Kálmán Lóránt: ÚJJÁSZÜLETÉS, HÁROMSZÉKBŐL KOVÁSZNA. Kovászna megye megszervezése és intézményesülése 1968–1972. /Háromszék Vármegye Kiadó - Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2013/
Transindex.ro
45 évvel ezelőtt született Kovászna megye jelenlegi formája. Ebből az alkalomból a "vajúdás", a születés és az első négy év körülményeit bemutató könyvet jelentettek meg Háromszéken.
Az Újjászületés. Háromszékből Kovászna – Kovászna megye megszervezése és intézményesülése, 1968–1972 címet viselő, Erdélyben az egyetlen ilyen típusú, tudományos kutatás alapján készült hiánypótló kiadvány. A könyvet pénteken este több mint száz fős közönség előtt mutatták be Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban. Az eseményre eljött és üdvözölte a kezdeményezést Király Károly, aki 1968-1972 között Kovászna megye első titkára volt. Az 1968-ban lebonyolított közigazgatási reform során létrejött új megyék kialakulása és működése kevésbé kutatott kérdéskör. A román történetírás szinte teljes mértékben elhanyagolta ezt a kérdéskört. A magyarság számára fontos gazdasági, kulturális intézményekkel bíró székelyföldi megyék megalakulása és működése inkább az erdélyi magyar közvéleményt érdekelte. Ezért is hiánypótló ez a kiadvány. A házigazda Vargha Mihály múzeumigazgató köszöntője után Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor egy 1968-ban, Brassóban megjelent Új Idő című újságot mutatott és olvasta fel belőle éppen a megye alakuló ülésének jegyzőkönyvét és a Nicolae Ceauşescu pártfőtitkárnak intézett üdvözlő táviratot is ebből az alkalomból. Elmondta, hogy roppant fontos dolognak tartotta ennek a könyvnek a megszületését. Ismertette azt az igényt, amely két évvel ezelőtt életre hívta a könyvet. Úgy fogalmazott: szükség van arra, hogy lássuk honnan indultunk és, hogy hol tartunk ma. Kifejtette, hogy folytatni szeretnék a kutatómunkát, újabb időszakokat felölelő korszakokról terveznek további könyveket kiadni. A három fiatal történészből álló szerzőtrió – Novák Csaba Zoltán, Tóth-Bartos András és Kelemen Kálmán Lóránt – által írt könyvet Nagy Botond levéltáros mutatta be. A munkát – a szakmaiságán túl – olvasóbarát elbeszélésként jellemezte. A könyvben bemutatott elemzés célja Kovászna megye létrejöttének bemutatása. Az, hogy hogyan zajlott le az 1968-as közigazgatási reform Romániában, hogyan és milyen szempontok alapján szervezték meg és milyen történelmi tényezők, milyen központi és helyi események, tényezők befolyásolták akkoriban Kovászna megye születését. Hogyan épült ki a megyei intézményrendszer, hogyan működött, milyen szerepet játszott a térség kulturális és gazdasági életében. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője is méltatta a könyvet. Ő úgy értékelte: a könyv érdekfeszítő olvasmány, azoknak, akik szeretik a "politikai krimit". Ezen túl pedig tanulságul szolgálhat arról, hogy milyen hatása lehet a kultúrának az identitás megőrzésében. A könyvben külön fejezet számol be a létrejött új megyét működtető politikai és kulturális elit elemzéséről, megvizsgálva a hatalomgyakorlásban és közösségszolgálatban folytatott tevékenységeket is. Itt kapcsolódott be a beszélgetésben a hajdani szókimondó és sokszor kritikusnak titulált Megyei Tükör napilap két újságírója, Czegő Zoltán és Gajzágó Márton is, akik anekdotákkal elevenítették fel emlékeiket a korról. Király Károly - Vargha Mihály szerint az események koronatanúja - negyvenöt év távlatából idézte fel az egykori megyei elsőtitkár szemszögéből az eseményeket. Elmondta: az akkori Kovászna megye létrehozásában nem az övé az érdem, még csak nem is a Fazekas Jánosé, hanem a közembereké és a falusi értelmiségieké. "Ezt kellene tudatosítani ma is, és az emberek hangsúlyos fellépésére lenne szükség jogaink, érdekeink megőrzéséért. Az akkori és a mai időkben is a legfontosabb szempont, a cél a megmaradás" – mondta Király Károly. A könyvbemutatón egy kamara-kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a megyésítés dokumentumaiból, és az abban az időszakban készült Bortnyik György-fotókból. A könyv megvásárolható Sepsiszentgyörgyön, Kovászna Megyei Művelődési Központ székhelyén (Szabadság tér, 2. szám). Ára 40 lej.
(Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája)
Novák, Csaba Zoltán és Tóth-Bartos András, Kelemen Kálmán Lóránt: ÚJJÁSZÜLETÉS, HÁROMSZÉKBŐL KOVÁSZNA. Kovászna megye megszervezése és intézményesülése 1968–1972. /Háromszék Vármegye Kiadó - Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2013/
Transindex.ro
2013. október 26.
K Ö Z L E M É N Y
A Kököstől Bereckig tartó autonómia-menetelés tizennégy helyszínének egyikén, a maksai református templom előtti téren többezren gyűltek össze vasárnap délelőtt a Székelyföld autonómiájáért és a történelmi régiókért meghirdetett menetelés keretében tartott szabadtéri istentiszteleten, melyen igét hirdetett Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) volt püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Az igehirdető Jerikó falai leomlásának történetét elevenítette fel tanulságképpen: egyedül a hit segíthet abban, hogy elérjük céljainkat. Az ószövetségi és újszövetségi igeszakaszok a székelység, az erdélyi magyarság, valamint a volt kommunista országok sorsát idézi fel bennünk. Amiképpen a zsidóknak hit által sikerült elérniük, hogy Jerikó falai leomoljanak, hasonlóképpen székely népünk is így érheti el célját: az autonómiát. Kilencvenhárom éve ugyanazok a falak merednek előttünk, és mi még mindig csak rést ütöttünk azokon. Tőkés László számos bibliai és erdélyi példát említett, amikor a hit által az Úr megmutatta erejét. Küzdelmünkben szükségünk van Józsué hitére, Dávid hitére, de ugyanúgy Gábor Áron vagy Bethlen Gábor hitére. „Az Úr hadakozik érettünk, csak ő döntheti le fogságunk falait” – hangsúlyozta az igehirdető, aki ugyanakkor a hitbéli egység és politikai együttműködés fontosságára is felhívta a figyelmet. Céljaink elérése érdekében akár Bukarestig vagy Brüsszelig is hajlandóak vagyunk elmenni – szögezte le.
Az istentisztelet után Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szólt az egybegyűltekhez. Az igehirdető szavaihoz kapcsolódva kifejtette, hogy az autonómia ügye mellett kiálló, többezer résztvevőről sugárzik a hit és az erő, ami biztató, hiszen enélkül nem sikerülhet „visszaállítani a rendet”. Fontos látnunk, hogy az autonómia az egyedüli megoldás, nemcsak az olyan ünnepeken, mint a mai nap, hanem a dolgos hétköznapokon is. Addig nem lesz béke és nyugalom ezen a tájon, míg szabadságunkat ki nem vívjuk, és ettől nem tántoríthat el bennünket senki – hangzott el.
A házigazdák szerepében Bács Benke László, Maksa polgármestere és Györgyi Zsolt lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, ezután a Siklódi Férfikórus adott elő hazafias dalokat, ezzel lelkesítve a hallgatóságot.
A menetelés közben a szervezők és a magyar politikai pártok képviselői a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szerkesztett rádióműsoron keresztül szóltak a résztvevőkhöz, ekképpen tették lehetővé, hogy a több mint ötven kilométeres útszakaszon felvonuló emberek ugyanannak az egységes demonstrációnak a részeseivé váljanak.
2013. október 26., Maksa
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
A Kököstől Bereckig tartó autonómia-menetelés tizennégy helyszínének egyikén, a maksai református templom előtti téren többezren gyűltek össze vasárnap délelőtt a Székelyföld autonómiájáért és a történelmi régiókért meghirdetett menetelés keretében tartott szabadtéri istentiszteleten, melyen igét hirdetett Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) volt püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Az igehirdető Jerikó falai leomlásának történetét elevenítette fel tanulságképpen: egyedül a hit segíthet abban, hogy elérjük céljainkat. Az ószövetségi és újszövetségi igeszakaszok a székelység, az erdélyi magyarság, valamint a volt kommunista országok sorsát idézi fel bennünk. Amiképpen a zsidóknak hit által sikerült elérniük, hogy Jerikó falai leomoljanak, hasonlóképpen székely népünk is így érheti el célját: az autonómiát. Kilencvenhárom éve ugyanazok a falak merednek előttünk, és mi még mindig csak rést ütöttünk azokon. Tőkés László számos bibliai és erdélyi példát említett, amikor a hit által az Úr megmutatta erejét. Küzdelmünkben szükségünk van Józsué hitére, Dávid hitére, de ugyanúgy Gábor Áron vagy Bethlen Gábor hitére. „Az Úr hadakozik érettünk, csak ő döntheti le fogságunk falait” – hangsúlyozta az igehirdető, aki ugyanakkor a hitbéli egység és politikai együttműködés fontosságára is felhívta a figyelmet. Céljaink elérése érdekében akár Bukarestig vagy Brüsszelig is hajlandóak vagyunk elmenni – szögezte le.
Az istentisztelet után Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szólt az egybegyűltekhez. Az igehirdető szavaihoz kapcsolódva kifejtette, hogy az autonómia ügye mellett kiálló, többezer résztvevőről sugárzik a hit és az erő, ami biztató, hiszen enélkül nem sikerülhet „visszaállítani a rendet”. Fontos látnunk, hogy az autonómia az egyedüli megoldás, nemcsak az olyan ünnepeken, mint a mai nap, hanem a dolgos hétköznapokon is. Addig nem lesz béke és nyugalom ezen a tájon, míg szabadságunkat ki nem vívjuk, és ettől nem tántoríthat el bennünket senki – hangzott el.
A házigazdák szerepében Bács Benke László, Maksa polgármestere és Györgyi Zsolt lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, ezután a Siklódi Férfikórus adott elő hazafias dalokat, ezzel lelkesítve a hallgatóságot.
A menetelés közben a szervezők és a magyar politikai pártok képviselői a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szerkesztett rádióműsoron keresztül szóltak a résztvevőkhöz, ekképpen tették lehetővé, hogy a több mint ötven kilométeres útszakaszon felvonuló emberek ugyanannak az egységes demonstrációnak a részeseivé váljanak.
2013. október 26., Maksa
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
2013. október 27.
Székelyek Nagy Menetelése: elromlott a csíkiakat szállító vonat mozdonya, 1500-an várakoznak
Elromlott a menetelésre tartó csíkiakat szállító vonat mozdonya. Az információt Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke osztotta meg Facebook-bejegyzésében, melyet teljes egészében közlünk:
„Annak a vonatnak a mozdonya, mely a csíki székelyeket szállította volna a Nagy Menetelésre, rejtélyes körülmények között „elromlott". Így hát Csíkból 1500 ember nem tud jönni menetelni az autonómiáért. Nekünk, háromszékieknek ezért még többen kell Kökösben jelen lennünk! Gyere te is a Nagy Menetelésre, mutassuk meg ma, hogy nagyon sokan vagyunk! Hajrá Székelyföld, hajrá székelyek!" – Tamás Sándor
A vonatállomáson 180 perces késést jelentettek be a Székelyek Nagy Menetelésére kibérelt vonatra. FRISSÍTÉS Az RMDSZ Csíki Területi szervezete közleményben értesítette szerkesztőségünket, melyben közölték, hogy az RMDSZ Csíki Területi Szervezete és a Székely Nemzeti Tanács nemcsak szerződést kötött a RegioTrans vasúti társasággal, hanem már csütörtökön ki is fizette a kért összeget a szerelvényre.
A Borboly Csaba aláírásával fémjelzett közlemény arra kér minden Kökös irányába haladó autóst, bárhonnan is indul, hogy ha a csíki térségben a vasútállomások környékén embereket lát, akik a Nagy Menetelésre indultak, vegyék fel őket!
„Arra kérnék mindenkit, csakazértis menjünk el minél többen a Nagy Menetelésre, üljünk autóba, próbáljunk felkéreszkedni a még el nem indult buszokra, mutassuk meg, hogy nem tudnak elgáncsolni! Találkozzunk legkésőbb 12 órakor Kökösön!" – írja Borboly.
Aki még nem kapott autót a vonat helyett hívja a 0744-399.282, a 0744-399.243, 0740-883.854-as telefonszámok valamelyikét.
FRISSÍTÉS Munkatársunk értesítette szerkesztőségünket, hogy a vasútállomáson ragadt menetelőket az autóval utazók felvették, és már mindenki a Székelyek Nagy Menetelésének valamelyik helyszíne felé tart.
Erdély.ma
Elromlott a menetelésre tartó csíkiakat szállító vonat mozdonya. Az információt Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke osztotta meg Facebook-bejegyzésében, melyet teljes egészében közlünk:
„Annak a vonatnak a mozdonya, mely a csíki székelyeket szállította volna a Nagy Menetelésre, rejtélyes körülmények között „elromlott". Így hát Csíkból 1500 ember nem tud jönni menetelni az autonómiáért. Nekünk, háromszékieknek ezért még többen kell Kökösben jelen lennünk! Gyere te is a Nagy Menetelésre, mutassuk meg ma, hogy nagyon sokan vagyunk! Hajrá Székelyföld, hajrá székelyek!" – Tamás Sándor
A vonatállomáson 180 perces késést jelentettek be a Székelyek Nagy Menetelésére kibérelt vonatra. FRISSÍTÉS Az RMDSZ Csíki Területi szervezete közleményben értesítette szerkesztőségünket, melyben közölték, hogy az RMDSZ Csíki Területi Szervezete és a Székely Nemzeti Tanács nemcsak szerződést kötött a RegioTrans vasúti társasággal, hanem már csütörtökön ki is fizette a kért összeget a szerelvényre.
A Borboly Csaba aláírásával fémjelzett közlemény arra kér minden Kökös irányába haladó autóst, bárhonnan is indul, hogy ha a csíki térségben a vasútállomások környékén embereket lát, akik a Nagy Menetelésre indultak, vegyék fel őket!
„Arra kérnék mindenkit, csakazértis menjünk el minél többen a Nagy Menetelésre, üljünk autóba, próbáljunk felkéreszkedni a még el nem indult buszokra, mutassuk meg, hogy nem tudnak elgáncsolni! Találkozzunk legkésőbb 12 órakor Kökösön!" – írja Borboly.
Aki még nem kapott autót a vonat helyett hívja a 0744-399.282, a 0744-399.243, 0740-883.854-as telefonszámok valamelyikét.
FRISSÍTÉS Munkatársunk értesítette szerkesztőségünket, hogy a vasútállomáson ragadt menetelőket az autóval utazók felvették, és már mindenki a Székelyek Nagy Menetelésének valamelyik helyszíne felé tart.
Erdély.ma
2013. október 27.
Autonómiát követeltek Székelyföldnek a demonstráció szónokai
Autonómiát követeltek Székelyföldnek és az összefogás erejét hangsúlyozták az erdélyi magyar politikai szervezetek vezetői vasárnap, akik – különböző helyszíneken – részt vettek a Székelyek nagy menetelésén.
A résztvevők becslése szerint 120 ezren, a hatóságok állítása szerint 15 ezren vettek részt vasárnap a Székelyek nagy menetelésén, amelyen a résztvevők kinyilvánították: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását.
A tömegdemonstráció békésen, rendbontás nélkül zajlott le.
A résztvevők a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 14 gyülekezési pontban találkoztak, ökumenikus istentiszteleteket hallgattak meg, majd 26 menetoszlopot alkotva egymással szembe indultak. A menetoszlopok összetalálkozásával 53 kilométeres összefüggő oszlop alakult ki az országúton.
A felvonulók székely és magyar zászlókat lobogtattak, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kérésének megfelelően pártzászlókat nem vittek magukkal. A menetelés négy pontján egy-egy 250 méter hosszú székely zászlót is kifeszítettek.
A menetelők rádiókészülékeken hallgatták a rendezvény szónokait, az erdélyi magyar politikai szervezetek vezetőit. A menetelés kiáltványát Izsák Balázs, az SZNT elnöke olvasta fel. A magyar és a székely himnusz eléneklése után hazaindult a tömeg.
A felvonulók elsősorban román nyelvű feliratokat vittek magukkal, ezeken azt tudatták: „Autonómiát akarunk nem függetlenséget!" „Románia a mi országunk is!". A demonstráció nem bénította meg a forgalmat az országúton. A demonstrálók biztonságát nagy erőkkel biztosította a csendőrség. Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke sikeresnek ítélte az akciót, és úgy vélte, a román hatóságok a résztvevők számának alábecslésével bagatellizálni próbálják a megmozdulás jelentőségét. Politikusok üzenetei
Az egymással rivalizáló, de a Székelyföld autonómiájáért közösen fellépő politikusok a menetelés rádióadásán keresztül szóltak a résztvevőkhöz: a szervezők ezzel a megoldással pótolták a „hangosítást", és tették lehetővé, hogy a több mint ötven kilométeres útszakaszon felvonuló emberek ugyanannak az egységes demonstrációnak a részeseivé váljanak.
Izsák Balázs: megkerülhetetlen kérdés a székely autonómia ügye
Izsák Balázs, a Székelyek nagy menetelését meghirdető Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kijelentette, hogy az idén tízéves SZNT megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székely autonómia ügyét. Rámutatott, hogy az SZNT az autonómia küzdelem mozgalmi háttereként kidolgozta Székelyföld autonómia statútumát, és jelképet teremtett, a székely zászlót, amely alá föl lehet sorakozni. „Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján, vagy ma, itt Bereck és Kökös között, arra mutatunk példát az utánunk jövőknek, hogy közösségi összefogással nincsen lehetetlen" – mondta az SZNT elnöke.
Tőkés László üdvözölte az erdélyi magyar pártok együttműködését
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT) elnöke üdvözölte az erdélyi magyar politikai szervezetek együttműködését a Székelyek nagy menetelésén, a rendezvény rádióadása által közvetített üzenetében. „Milyen jó, hogyha az erdélyi magyar pártok és szervezetek nem ellenséges vetekedéssel, hanem a közös ügy támogatásában működnek együtt... Nagyon hálás vagyok a Székely Nemzeti Tanácsnak, hogy sikerült egymás mellé gyűjtenie bennünket" – mondta az EMNT elnöke. Rámutatott, hogy az erdélyi magyarság olyan önrendelkezési jogokért kénytelen saját hazájában demonstrálni, amilyeneket elődei biztosítottak a románoknak, szászoknak és székelyeknek. „Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért" – hangoztatta Tőkés László.
Kelemen Hunor: a székelység maga akar dönteni a saját dolgairól
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arról beszélt, hogy a székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ szervezőként is részt vesz a demonstráción. „A közösségi akaratot kívánjuk fölmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk föllépni, és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket" – mondta az RMDSZ elnöke.
Toró T. Tibor: nem lesz béke és nyugalom, amíg Székelyföld el nem nyeri autonómiáját
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra figyelmeztette a román hatóságokat, hogy nem lesz béke és nyugalom, amíg az erdélyi magyarság el nem nyeri közösségi jogait és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját. Úgy fogalmazott, Bukarest hivatalnoki packázással akarja megfélemlíteni az erdélyi magyarságot, de ez nem tántorítja el a közösséget, amely bebizonyította, hogy erejét és akaratát hangosan ki tudja nyilvánítani.
„Nemet kiáltani Bukarest álnok szándékára, hogy életidegen és számunkra előnytelen közigazgatási keretbe akar minket terelni, hogy aztán uralkodhasson rajtunk és szétprédálja unokáink jussát. És igent kiáltani saját kipróbált és hasznos rendünkre, az autonóm Székelyföldre. Mert tudjuk, az autonómia a megoldás" – hangoztatta Toró T. Tibor.
Bíró Zsolt: a székelység nem akar alárendeltségben élni
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette, hogy a székelység nem akar kiszolgáltatottságban és alárendeltségben élni, és soha nem mond le „ősi jussáról", az autonómiáról. Kifejtette: Trianon óta a székelységnek folyamatos román asszimilációs törekvéssel kell szembenéznie, és megmaradása érdekében ezt a folyamatot meg kell állítania. Ezért a székelyek azt követelik, hogy Bukarest tartsa be nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeit, hiszen, mint mondta, az 1919-es párizsi kisebbségi szerződésben autonómiajogot garantáltak a székelységnek.
Tamás Sándor: a Székelyföld legyen azoké, akik megtermelik javait
Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség háromszéki szervezetének és a demonstráció helyszínéül szolgáló Kovászna megye önkormányzatának elnöke Székelyföld és Bukarest számára fogalmazott meg üzeneteket. A Székelyföld ne azoké legyen, akik Bukarestbe viszik adóbevételeit, hanem azoké, akik itt termelik meg az anyagi javakat – hangoztatta a politikus. „Mi, székelyek szeretnénk tisztelni azt az országot, ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak is kell lennie. És Romániának is tisztelnie kell a székely közösséget" – mutatott rá Tamás Sándor.
A Székelyek nagy meneteléséhez hasonló, valamennyi erdélyi magyar politikai szervezetet egy ügy mellé állító összefogásra tavaly volt először példa, amikor szeptember elsején a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumot visszaszolgáltató restitúciós bizottság meghurcolása, az egyházi ingatlanok újraállamosítása elleni tiltakozásul megrendezték az Igazság napja elnevezésű demonstrációt. Antonescu: elfogadhatatlan egy enklávé létrehozása Románia területén
Elfogadhatatlan egy székelyföldi enklávé létrehozása Románia területén – jelentette ki Crin Antonescu, a román liberális párt elnöke a Székelyek nagy menetelése elnevezésű megmozdulás kapcsán. A román kormánykoalíció részét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét az Agerpres hírügynökség idézte vasárnap.
A kelet-romániai Focsani városban tartózkodó politikus újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a tüntetést bölcsen, de határozottan kell kezelniük a hatóságoknak. „Elfogadhatatlan, és remélem, mindenki számára elfogadhatatlan egy enklávé létrehozása, akárcsak színlelése is Románia területén" – mondta Antonescu, aki a román szenátus elnöke is. Hangsúlyozta, hogy Románia „egységes állam", és a román hatóságok elsődleges kötelessége megvédeni ezt az egységet, valamint az államiságot, függetlenül attól, hogy éppen ki kormányoz, vagy ki az államfő – tette hozzá.
A liberális politikus emlékeztetett arra, hogy az utóbbi hetekben állást foglalt a rendőrség központosított irányításának megszüntetése ellen. A kormány decentralizációs tervei között ugyanis felmerült, hogy a rendőrség is kerüljön át önkormányzati hatáskörbe. „Lehet, most egyesek világosabban megértik, miért ellenezte a liberális párt a rendőrség decentralizációját" – mondta Antonescu. A PNL elnöke a héten egy televíziós műsorban is kijelentette, hogy a rendőrség decentralizációja az állam egységét veszélyeztetné.
MTI
Erdély.ma
Autonómiát követeltek Székelyföldnek és az összefogás erejét hangsúlyozták az erdélyi magyar politikai szervezetek vezetői vasárnap, akik – különböző helyszíneken – részt vettek a Székelyek nagy menetelésén.
A résztvevők becslése szerint 120 ezren, a hatóságok állítása szerint 15 ezren vettek részt vasárnap a Székelyek nagy menetelésén, amelyen a résztvevők kinyilvánították: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását.
A tömegdemonstráció békésen, rendbontás nélkül zajlott le.
A résztvevők a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán 14 gyülekezési pontban találkoztak, ökumenikus istentiszteleteket hallgattak meg, majd 26 menetoszlopot alkotva egymással szembe indultak. A menetoszlopok összetalálkozásával 53 kilométeres összefüggő oszlop alakult ki az országúton.
A felvonulók székely és magyar zászlókat lobogtattak, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kérésének megfelelően pártzászlókat nem vittek magukkal. A menetelés négy pontján egy-egy 250 méter hosszú székely zászlót is kifeszítettek.
A menetelők rádiókészülékeken hallgatták a rendezvény szónokait, az erdélyi magyar politikai szervezetek vezetőit. A menetelés kiáltványát Izsák Balázs, az SZNT elnöke olvasta fel. A magyar és a székely himnusz eléneklése után hazaindult a tömeg.
A felvonulók elsősorban román nyelvű feliratokat vittek magukkal, ezeken azt tudatták: „Autonómiát akarunk nem függetlenséget!" „Románia a mi országunk is!". A demonstráció nem bénította meg a forgalmat az országúton. A demonstrálók biztonságát nagy erőkkel biztosította a csendőrség. Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke sikeresnek ítélte az akciót, és úgy vélte, a román hatóságok a résztvevők számának alábecslésével bagatellizálni próbálják a megmozdulás jelentőségét. Politikusok üzenetei
Az egymással rivalizáló, de a Székelyföld autonómiájáért közösen fellépő politikusok a menetelés rádióadásán keresztül szóltak a résztvevőkhöz: a szervezők ezzel a megoldással pótolták a „hangosítást", és tették lehetővé, hogy a több mint ötven kilométeres útszakaszon felvonuló emberek ugyanannak az egységes demonstrációnak a részeseivé váljanak.
Izsák Balázs: megkerülhetetlen kérdés a székely autonómia ügye
Izsák Balázs, a Székelyek nagy menetelését meghirdető Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kijelentette, hogy az idén tízéves SZNT megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székely autonómia ügyét. Rámutatott, hogy az SZNT az autonómia küzdelem mozgalmi háttereként kidolgozta Székelyföld autonómia statútumát, és jelképet teremtett, a székely zászlót, amely alá föl lehet sorakozni. „Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napján, vagy ma, itt Bereck és Kökös között, arra mutatunk példát az utánunk jövőknek, hogy közösségi összefogással nincsen lehetetlen" – mondta az SZNT elnöke.
Tőkés László üdvözölte az erdélyi magyar pártok együttműködését
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT) elnöke üdvözölte az erdélyi magyar politikai szervezetek együttműködését a Székelyek nagy menetelésén, a rendezvény rádióadása által közvetített üzenetében. „Milyen jó, hogyha az erdélyi magyar pártok és szervezetek nem ellenséges vetekedéssel, hanem a közös ügy támogatásában működnek együtt... Nagyon hálás vagyok a Székely Nemzeti Tanácsnak, hogy sikerült egymás mellé gyűjtenie bennünket" – mondta az EMNT elnöke. Rámutatott, hogy az erdélyi magyarság olyan önrendelkezési jogokért kénytelen saját hazájában demonstrálni, amilyeneket elődei biztosítottak a románoknak, szászoknak és székelyeknek. „Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért" – hangoztatta Tőkés László.
Kelemen Hunor: a székelység maga akar dönteni a saját dolgairól
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arról beszélt, hogy a székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól. Emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ szervezőként is részt vesz a demonstráción. „A közösségi akaratot kívánjuk fölmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk föllépni, és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket" – mondta az RMDSZ elnöke.
Toró T. Tibor: nem lesz béke és nyugalom, amíg Székelyföld el nem nyeri autonómiáját
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra figyelmeztette a román hatóságokat, hogy nem lesz béke és nyugalom, amíg az erdélyi magyarság el nem nyeri közösségi jogait és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját. Úgy fogalmazott, Bukarest hivatalnoki packázással akarja megfélemlíteni az erdélyi magyarságot, de ez nem tántorítja el a közösséget, amely bebizonyította, hogy erejét és akaratát hangosan ki tudja nyilvánítani.
„Nemet kiáltani Bukarest álnok szándékára, hogy életidegen és számunkra előnytelen közigazgatási keretbe akar minket terelni, hogy aztán uralkodhasson rajtunk és szétprédálja unokáink jussát. És igent kiáltani saját kipróbált és hasznos rendünkre, az autonóm Székelyföldre. Mert tudjuk, az autonómia a megoldás" – hangoztatta Toró T. Tibor.
Bíró Zsolt: a székelység nem akar alárendeltségben élni
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette, hogy a székelység nem akar kiszolgáltatottságban és alárendeltségben élni, és soha nem mond le „ősi jussáról", az autonómiáról. Kifejtette: Trianon óta a székelységnek folyamatos román asszimilációs törekvéssel kell szembenéznie, és megmaradása érdekében ezt a folyamatot meg kell állítania. Ezért a székelyek azt követelik, hogy Bukarest tartsa be nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeit, hiszen, mint mondta, az 1919-es párizsi kisebbségi szerződésben autonómiajogot garantáltak a székelységnek.
Tamás Sándor: a Székelyföld legyen azoké, akik megtermelik javait
Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség háromszéki szervezetének és a demonstráció helyszínéül szolgáló Kovászna megye önkormányzatának elnöke Székelyföld és Bukarest számára fogalmazott meg üzeneteket. A Székelyföld ne azoké legyen, akik Bukarestbe viszik adóbevételeit, hanem azoké, akik itt termelik meg az anyagi javakat – hangoztatta a politikus. „Mi, székelyek szeretnénk tisztelni azt az országot, ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak is kell lennie. És Romániának is tisztelnie kell a székely közösséget" – mutatott rá Tamás Sándor.
A Székelyek nagy meneteléséhez hasonló, valamennyi erdélyi magyar politikai szervezetet egy ügy mellé állító összefogásra tavaly volt először példa, amikor szeptember elsején a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumot visszaszolgáltató restitúciós bizottság meghurcolása, az egyházi ingatlanok újraállamosítása elleni tiltakozásul megrendezték az Igazság napja elnevezésű demonstrációt. Antonescu: elfogadhatatlan egy enklávé létrehozása Románia területén
Elfogadhatatlan egy székelyföldi enklávé létrehozása Románia területén – jelentette ki Crin Antonescu, a román liberális párt elnöke a Székelyek nagy menetelése elnevezésű megmozdulás kapcsán. A román kormánykoalíció részét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét az Agerpres hírügynökség idézte vasárnap.
A kelet-romániai Focsani városban tartózkodó politikus újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a tüntetést bölcsen, de határozottan kell kezelniük a hatóságoknak. „Elfogadhatatlan, és remélem, mindenki számára elfogadhatatlan egy enklávé létrehozása, akárcsak színlelése is Románia területén" – mondta Antonescu, aki a román szenátus elnöke is. Hangsúlyozta, hogy Románia „egységes állam", és a román hatóságok elsődleges kötelessége megvédeni ezt az egységet, valamint az államiságot, függetlenül attól, hogy éppen ki kormányoz, vagy ki az államfő – tette hozzá.
A liberális politikus emlékeztetett arra, hogy az utóbbi hetekben állást foglalt a rendőrség központosított irányításának megszüntetése ellen. A kormány decentralizációs tervei között ugyanis felmerült, hogy a rendőrség is kerüljön át önkormányzati hatáskörbe. „Lehet, most egyesek világosabban megértik, miért ellenezte a liberális párt a rendőrség decentralizációját" – mondta Antonescu. A PNL elnöke a héten egy televíziós műsorban is kijelentette, hogy a rendőrség decentralizációja az állam egységét veszélyeztetné.
MTI
Erdély.ma
2013. október 27.
Székely Nagy Menetelés – kiáltvány: autonómiát Székelyföldnek, párbeszédet és társadalmi békét!
Ma, 2013. október 27.-én, a Bereck és Kökös között összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és kárpát-medencei magyarok támogatásával, ismerve a nagyvilág magyar közös- ségeinek támogató megnyilvánulásait, megerősítik a gyegyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényüket:
- élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követe- lik Székelyföld államon belüli önkormányzását; - követelik, hogy Romániában az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek és a Székely Nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén; - ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföldnek a Gyergyóditrói Nemzetgyűlés által kijelölt ideiglenes határaihoz, és követelik, hogy a helyi kö- zösségek népszavazása véglegesítse azokat! Székelyföld minden lakójának közös hazája, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozástól, ezért az államon belüli önkormányzás, a területi autonómia Székelyföld minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciája lesz.
Az államon belüli önkormányzás regionális szintű hatalmat jelent, amelynek demokratikusan létrehozott döntéshozó szerve van, és amely széleskörű autonómiával rendelkezik a hatáskörök, valamint ezek demokratikus gyakorlása terén, ugyanakkor rendelkezik a feladatok teljesítéséhez szükséges eszközökkel. Ez év március tizedikén, a Székely Szabadság napján, a marosvásárhelyi Postaréten összegyűlt székelyek beadvánnyal fordultak Románia kormányához, amelyben követelték, hogy a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót. Követelték, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió. Követelték Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását! Követelték a párbeszéd megkezdését a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal!
Erre a beadványra nyolc hónap elteltével válasz nem érkezett!
A nagyvilág közvéleményéhez fordulva mondjuk el: változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. A nagyvilág közvéleménye előtt kérjük ismételten Románia kormányát, ne vegye semmibe hétszázezer polgárának akaratát, akik egyben az Európai Unió polgárai is! Ugyanakkor felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelység akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem megtörni, sem elfárasztani a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel, a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások beleértve a polgári engedetlenséget is.
Kérjük Magyarország kormányát, kérje Románia kormányától a két ország közti alapszerződés tiszteletben tartását, különös tekintettel annak 15/9 cikkére. Nekünk, székelyeknek alapvető érdekünk, hogy Magyarország és Románia között jó legyen a viszony a békés, építő együttműködés és az Európai Unió tagállamainak közös alkotmányos örökségének jegyében.
Kökös, Uzon, Szentivánlaborfalva, Réty, Eresztevény, Maksa, Dálnok, Csernáton, Ikafalva, Kézdivásárhely, Nyújtód, Lemhény, Bereck, 2013. október 27.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma
Ma, 2013. október 27.-én, a Bereck és Kökös között összegyűlt székelyek, a velük szolidaritást vállaló erdélyi és kárpát-medencei magyarok támogatásával, ismerve a nagyvilág magyar közös- ségeinek támogató megnyilvánulásait, megerősítik a gyegyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényüket:
- élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követe- lik Székelyföld államon belüli önkormányzását; - követelik, hogy Romániában az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek és a Székely Nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén; - ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföldnek a Gyergyóditrói Nemzetgyűlés által kijelölt ideiglenes határaihoz, és követelik, hogy a helyi kö- zösségek népszavazása véglegesítse azokat! Székelyföld minden lakójának közös hazája, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozástól, ezért az államon belüli önkormányzás, a területi autonómia Székelyföld minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciája lesz.
Az államon belüli önkormányzás regionális szintű hatalmat jelent, amelynek demokratikusan létrehozott döntéshozó szerve van, és amely széleskörű autonómiával rendelkezik a hatáskörök, valamint ezek demokratikus gyakorlása terén, ugyanakkor rendelkezik a feladatok teljesítéséhez szükséges eszközökkel. Ez év március tizedikén, a Székely Szabadság napján, a marosvásárhelyi Postaréten összegyűlt székelyek beadvánnyal fordultak Románia kormányához, amelyben követelték, hogy a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót. Követelték, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió. Követelték Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását! Követelték a párbeszéd megkezdését a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal!
Erre a beadványra nyolc hónap elteltével válasz nem érkezett!
A nagyvilág közvéleményéhez fordulva mondjuk el: változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. A nagyvilág közvéleménye előtt kérjük ismételten Románia kormányát, ne vegye semmibe hétszázezer polgárának akaratát, akik egyben az Európai Unió polgárai is! Ugyanakkor felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelység akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem megtörni, sem elfárasztani a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel, a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások beleértve a polgári engedetlenséget is.
Kérjük Magyarország kormányát, kérje Románia kormányától a két ország közti alapszerződés tiszteletben tartását, különös tekintettel annak 15/9 cikkére. Nekünk, székelyeknek alapvető érdekünk, hogy Magyarország és Románia között jó legyen a viszony a békés, építő együttműködés és az Európai Unió tagállamainak közös alkotmányos örökségének jegyében.
Kökös, Uzon, Szentivánlaborfalva, Réty, Eresztevény, Maksa, Dálnok, Csernáton, Ikafalva, Kézdivásárhely, Nyújtód, Lemhény, Bereck, 2013. október 27.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma
2013. október 27.
Remetén felavatták a remete szobrát
Fenyőfából ácsolt tutajformából emelkedik ki a ferences szerzetes alakja papi ruházatban, s bár ujjai görcsösek a fizikai munkától, kezében tartja az alapító okiratot, avagy a tudás szimbólumát. Arca erős vonású, tekintete mégis szelíd – ilyenné formálta alkotója Gyergyóremete első lakóját, Kendeffy Bonifác remetét. Kocsis Rudolf alkotását vasárnap leplezték le a remetei önkormányzat épülete előtt.
Gyakran, sok helyen állítanak szobrot ismert személyiségeknek, ezzel szemben Remetén a község első lakójának, Kendeffy Bonifácnak szobrát leplezték le. Minden remetei szimbóluma a remete, a szoborállításba is közel kétszázötven helybéli pótolt bele, és akár egy, akár 2500 lejt adományozott, neve bekerült a szobor talapzatába helyezett időkapszulába, jelezve, a remete által alapított településen lakók a jövőre, szépunokáikra is gondolnak.
„A mindenkori remeteieknek állítunk e szobor által, reméljük, évszázadokra emléket” – fogalmazott Mincsor Erzsébet pedagógus ceremóniamesterként a vasárnapi eseményen, melyhez a helyi tűzoltók álltak sorfalat, remetei és ditrói zenészek muzsikáltak, a Sirülő néptánccsoport tagjai táncoltak, Pál Anita Kinga és Góga Andrea diákok pedig szülőföldjükről szóló fogalmazásukat olvasták fel.
Az egybegyűltekhez Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke szólt, biztatva, legyenek konok, kitartó emberek, mindennap építkezzenek, ami elromlott, megjavítsák, és ahol nincs, ott utat vágjanak. „Ajándékban nem kapunk semmit, az a miénk, amit megteremtünk” – fogalmazott az elnök.
Remete küzdelmes múltját elevenítette fel a község szülöttje, Nagy Vilmos ötvösmester, aki több elszármazottal együtt tért haza ünnepelni, és mielőtt a háborúkról, sáskajárásról, árvizekről, faluégésről megemlékezett volna, szólt az aszkétaarcú, nagy akaratú tutajozó remeteiek első falubelijéről, Kendeffy Bonifácról, a ferences szerzetesről, aki a rengeteg erdőbe menekült 1560 körül, és remeteéletet élt, aki erkölcsi példát mutatott a remeteieknek, hogy megállják helyüket, bárhová is kerüljenek a nagyvilágba.
Laczkó-Albert Elemér polgármester alkotásról és alkotóról, akár az összeácsolt farönkökből születő tutajról, a Remetén kovácsolódott közösségről szólt: „Gyergyóremete a szobor, ő néz szembe velünk 446 évesen. Kezében az alapító okirattal, a szellem termékével: kultúrával, oktatással, hagyománnyal, tudással. (…) A mi szobrunk ereje nem a nagyarányúságában van. Itt nincs, soha nem is volt túlméretezett tékozlás, hanem a végső dolgokhoz való súrlódás a lényeg. Kocsis Rudolf nemcsak mint szobrász, de mint töprengő ember is ráérzett erre, ismer minket, tudja, hogy egy székely falu, a székely történelem nagysága sosem arány kérdése, hanem a lényeglátásé.”
Kocsis Rudolftól, az alkotótól – akinek felesége Remete szülötte – tudhattuk meg: az aradi műhelyben készült szobor a Metamorfózis nevet viseli, megformázásánál remetei emberek kezét és arcvonásait vette alapul. A község múltjának és jövőjének egyaránt emléket állító szobort Bakó Antal plébános szentelte meg, az egyetlen remetei ferences szerzetes, Laczkó-Dávid Anaklét pedig a remetének, remeteinek lenni kérdésére kereste a választ. „A remete nem menekült ember; azért vonult el valahonnan, hogy valakivel együtt legyen. A remete a találkozást kereste, és Isten közelségében otthonra talált. A remetei ember sem a hiábavalót, hanem Istent keresi, az élet forrásából megújulva képes az élet szép szolgálatára” – hangzott el, majd a szobor talapzatához került a remetei iskolák közös koszorúja.
Balázs Katalin?
Székelyhon.ro
Fenyőfából ácsolt tutajformából emelkedik ki a ferences szerzetes alakja papi ruházatban, s bár ujjai görcsösek a fizikai munkától, kezében tartja az alapító okiratot, avagy a tudás szimbólumát. Arca erős vonású, tekintete mégis szelíd – ilyenné formálta alkotója Gyergyóremete első lakóját, Kendeffy Bonifác remetét. Kocsis Rudolf alkotását vasárnap leplezték le a remetei önkormányzat épülete előtt.
Gyakran, sok helyen állítanak szobrot ismert személyiségeknek, ezzel szemben Remetén a község első lakójának, Kendeffy Bonifácnak szobrát leplezték le. Minden remetei szimbóluma a remete, a szoborállításba is közel kétszázötven helybéli pótolt bele, és akár egy, akár 2500 lejt adományozott, neve bekerült a szobor talapzatába helyezett időkapszulába, jelezve, a remete által alapított településen lakók a jövőre, szépunokáikra is gondolnak.
„A mindenkori remeteieknek állítunk e szobor által, reméljük, évszázadokra emléket” – fogalmazott Mincsor Erzsébet pedagógus ceremóniamesterként a vasárnapi eseményen, melyhez a helyi tűzoltók álltak sorfalat, remetei és ditrói zenészek muzsikáltak, a Sirülő néptánccsoport tagjai táncoltak, Pál Anita Kinga és Góga Andrea diákok pedig szülőföldjükről szóló fogalmazásukat olvasták fel.
Az egybegyűltekhez Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke szólt, biztatva, legyenek konok, kitartó emberek, mindennap építkezzenek, ami elromlott, megjavítsák, és ahol nincs, ott utat vágjanak. „Ajándékban nem kapunk semmit, az a miénk, amit megteremtünk” – fogalmazott az elnök.
Remete küzdelmes múltját elevenítette fel a község szülöttje, Nagy Vilmos ötvösmester, aki több elszármazottal együtt tért haza ünnepelni, és mielőtt a háborúkról, sáskajárásról, árvizekről, faluégésről megemlékezett volna, szólt az aszkétaarcú, nagy akaratú tutajozó remeteiek első falubelijéről, Kendeffy Bonifácról, a ferences szerzetesről, aki a rengeteg erdőbe menekült 1560 körül, és remeteéletet élt, aki erkölcsi példát mutatott a remeteieknek, hogy megállják helyüket, bárhová is kerüljenek a nagyvilágba.
Laczkó-Albert Elemér polgármester alkotásról és alkotóról, akár az összeácsolt farönkökből születő tutajról, a Remetén kovácsolódott közösségről szólt: „Gyergyóremete a szobor, ő néz szembe velünk 446 évesen. Kezében az alapító okirattal, a szellem termékével: kultúrával, oktatással, hagyománnyal, tudással. (…) A mi szobrunk ereje nem a nagyarányúságában van. Itt nincs, soha nem is volt túlméretezett tékozlás, hanem a végső dolgokhoz való súrlódás a lényeg. Kocsis Rudolf nemcsak mint szobrász, de mint töprengő ember is ráérzett erre, ismer minket, tudja, hogy egy székely falu, a székely történelem nagysága sosem arány kérdése, hanem a lényeglátásé.”
Kocsis Rudolftól, az alkotótól – akinek felesége Remete szülötte – tudhattuk meg: az aradi műhelyben készült szobor a Metamorfózis nevet viseli, megformázásánál remetei emberek kezét és arcvonásait vette alapul. A község múltjának és jövőjének egyaránt emléket állító szobort Bakó Antal plébános szentelte meg, az egyetlen remetei ferences szerzetes, Laczkó-Dávid Anaklét pedig a remetének, remeteinek lenni kérdésére kereste a választ. „A remete nem menekült ember; azért vonult el valahonnan, hogy valakivel együtt legyen. A remete a találkozást kereste, és Isten közelségében otthonra talált. A remetei ember sem a hiábavalót, hanem Istent keresi, az élet forrásából megújulva képes az élet szép szolgálatára” – hangzott el, majd a szobor talapzatához került a remetei iskolák közös koszorúja.
Balázs Katalin?
Székelyhon.ro
2013. október 27.
Százezren Székelyföldért
Vagy érdemi párbeszéd kezdődik Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is – fogalmazták meg a Székely Nemzeti Tanács kiáltványában, amelyet a Székelyek Nagy Menetelésének végén olvasott fel Izsák Balázs SZNT-elnök vasárnap. A békésen lezajlott háromszéki esemény több mint százezres tömege kinyilvánította: élni akar az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeli Székelyföld államon belüli önkormányzását.
Békésen, fegyelmezetten zajlott a Székelyek Nagy Menetelése, vasárnap délután fél kettőre alakult ki az 54 kilométeres, összefüggő menetoszlop a háromszéki Kökös és Bereck között. A szervezők a résztvevők számát helyszíni beszámolók alapján százhúszezerre becsülték. A hatóságok állítása szerint mindössze 15 ezren vettek részt.
Hiába várták több százan vasárnap reggel a Székelyek Nagy Menetelésére bérelt vonatot, kevéssel kilenc óra előtt a csíkszeredai vonatállomás hangosbemondóján bejelentették, hogy a különjárat műszaki meghibásodás miatt csak 180 perc késéssel tud elindulni Marosfőről. „Szabotázs” – legyintettek többen is, majd sokan felkérezkedtek az Erőss Zsolt Aréna parkolójából indult buszokra, akiknek pedig nem jutott hely, azok a gyorsan szerveződött autósok szabad helyeire.
Az elromlott szerelvény kapcsán az RMDSZ Csíki Területi Szervezete és az SZNT úgy nyilatkozott, hogy nemcsak szerződést kötöttek a RegioTrans vasúti társasággal, hanem már csütörtökön ki is fizették a kért összeget a különvonatra.
Konvoj Csíkszereda és Szentgyörgy között
A Csíkszeredából való indulást követően egészen Sepsiszentgyörgyig összefüggő kocsisor alakult ki. A rendőri jelenlét is erős volt, minden településen több egység figyelt a rendre. Délelőtt tizenegy órakor Kézdivásárhelyen elkezdődött az ökumenikus istentisztelet, ennek végére már mindenki a helyszínre ért, majd délben elindult a székelyek menetelése: fegyelmezetten, kettes-hármas sorokban hömpölygött a tömeg a Bereck és Kökös közötti több mint ötven kilométeres szakaszon. Tudósítóink szerint csak Kökösön közel 22 ezren, Kézdivásárhelyen pedig húszezren lehettek.
Menetelők az anyaországból
Kökös utcáin végeláthatatlan sorban vonultak fel a székelyek, kezükben a kék-arany jelkép. A háromszéki településre Magyarországról is érkeztek, de akadt olyan is, aki Ausztriából jött. „Jó érzés itt lenni ennyi ember között, fontos volt részt venni ebben, mert azt akarjuk, hogy Székelyföld továbbra is létezzen. Örvendek, hogy legalább ennyit tehetek Székelyföldért” – vallotta Simon Katalin, lelkében még mindig székely, Ausztriába szakadt hölgy, akit menetelés közben kérdeztünk.
A brassói magyar közösség is képviseltette magát a menetelő sokaságban. „Az utóbbi időben úgy érezzük magunkat, hogy kicsit kívül kerültünk a székelység vonzásköréből. Ez a Székely Mózes zászló azt akarja jelképezni, hogy figyeljenek ránk is, mi is a magyarság részei vagyunk, még akkor is, ha el vagyunk vegyülve a nagy román rengetegben" – osztotta meg érzéseit Máthé Sándor brassói, unitárius lelkész. A menetelés hangulatát a közös éneklés fokozta. A csíkkarcfalvi asszonykórus többek között Kossuth nótákat énekelt, dalaikba bekapcsolódtak a közelben vonulók is. Időközben, az országúton békés ütemben haladók mellett a kökösi vonatállomásra berobogott a megkésett különjárat is, teljesen üres vagonokkal.
Alig egy óra alatt összeért az 54 kilométeres oszlop, ezt követően Izsák Balázs, az SZNT elnöke a rétyi útkereszteződésnél felolvasta a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát.
A Székely Nemzeti Tanács kiáltványa
„A nagyvilág közvéleményéhez fordulva mondjuk el: változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. A nagyvilág közvéleménye előtt kérjük ismételten Románia kormányát, ne vegye semmibe hétszázezer polgárának akaratát, akik egyben az Európai Unió polgárai is! Ugyanakkor felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelység akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem megtörni, sem elfárasztani a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel, a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is" – fogalmaz a Székely Nemzeti Tanács kiáltványa.
Ezt követően a magyar és a székely himnusz eléneklésével véget ért a Székelyek Nagy Menetelése, az emberek pedig elindultak hazafelé.
Politikusok az eseményről
„A saját hazánkban, Erdélyországban mi is odajutottunk, hogy azért kelljen menetelnünk, maratont futnunk, amit eleink biztosítottak a románoknak Hátszeg vidékén, a szászoknak Szászföldön, illetve Székelyföld népének. Román testvéreink éppen azt nem értik, amiért ők harcoltak a 19. század végén, Ioan Slavici és kortársai vezetésével? Nem értik, hogy mit jelent a román iskolához hasonlóan a magyar iskola, a román oktatáshoz és kultúrához, a román egyház jogaihoz hasonlóan a magyar közösségnek és egyházainak a joga és szabadsága” – hangsúlyozta Tőkés László, az EMNT elnöke. Hozzátette: „Gábor Áron kései utódaiként nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért. Nagyon remélem, hogy ezen az úton sikerülni fog végigmenni.”
„Sokszor elmondtuk, és ma is elmondjuk: az autonómia nem azt jelenti, hogy mi valakitől elveszünk valamit, hanem azt, hogy valakiért valamit teszünk. A mi autonómiatörekvéseinkkel, a mi céljainkkal nem kívánunk senkit megfosztani semmitől, sem romántól, sem magyartól, senkitől nem veszünk el tulajdont, döntést, jogot. Viszont azt kérjük, hogy mi, székely emberek, erdélyi magyar emberek a mi dolgainkról mi magunk dönthessünk!” – nyomatékosította üzenetében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
„Együtt vagyunk, és miközben részesei vagyunk a Székelyek Nagy Menetelésének, üzenjük ezáltal mindenkinek, akinek füle van hozzá, hogy meghallja: nem lesz béke és nyugalom e tájon addig, amíg szabadságunkat, közösségi jogainkat és közülük a legfontosabbat, a Székelyföld autonómiáját el nem érjük” – fogalmazott Toró T. Tibor. Az EMNP elnöke leszögezte: „Nem hagyjuk magunk. Ha kell, menetelünk, ha kell, népszavazást kezdeményezünk, ha kell, ismét összegyűlünk, ha kell, öntudatos polgárként élünk a polgári engedetlenség eszközével is.”
„Közjogi értelemben a magyar nemzet tagjaiként élhetünk szülőföldünkön. Itt akarunk jövőt is gyermekeinknek. És ha itt élünk, sorsunkat magunknak kell irányítani! És magunk fogjuk irányítani! Legyen világos Bukarestben és Brüsszelben egyaránt. Mi nem alkuszunk!” – olvasható az MPP elnöke, Biró Zsolt üzenetében.
Barabás Hajnal, Nagy D. István, Gy. Turoczki Emese, Pinti Attila
Székelyhon.ro
Vagy érdemi párbeszéd kezdődik Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is – fogalmazták meg a Székely Nemzeti Tanács kiáltványában, amelyet a Székelyek Nagy Menetelésének végén olvasott fel Izsák Balázs SZNT-elnök vasárnap. A békésen lezajlott háromszéki esemény több mint százezres tömege kinyilvánította: élni akar az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeli Székelyföld államon belüli önkormányzását.
Békésen, fegyelmezetten zajlott a Székelyek Nagy Menetelése, vasárnap délután fél kettőre alakult ki az 54 kilométeres, összefüggő menetoszlop a háromszéki Kökös és Bereck között. A szervezők a résztvevők számát helyszíni beszámolók alapján százhúszezerre becsülték. A hatóságok állítása szerint mindössze 15 ezren vettek részt.
Hiába várták több százan vasárnap reggel a Székelyek Nagy Menetelésére bérelt vonatot, kevéssel kilenc óra előtt a csíkszeredai vonatállomás hangosbemondóján bejelentették, hogy a különjárat műszaki meghibásodás miatt csak 180 perc késéssel tud elindulni Marosfőről. „Szabotázs” – legyintettek többen is, majd sokan felkérezkedtek az Erőss Zsolt Aréna parkolójából indult buszokra, akiknek pedig nem jutott hely, azok a gyorsan szerveződött autósok szabad helyeire.
Az elromlott szerelvény kapcsán az RMDSZ Csíki Területi Szervezete és az SZNT úgy nyilatkozott, hogy nemcsak szerződést kötöttek a RegioTrans vasúti társasággal, hanem már csütörtökön ki is fizették a kért összeget a különvonatra.
Konvoj Csíkszereda és Szentgyörgy között
A Csíkszeredából való indulást követően egészen Sepsiszentgyörgyig összefüggő kocsisor alakult ki. A rendőri jelenlét is erős volt, minden településen több egység figyelt a rendre. Délelőtt tizenegy órakor Kézdivásárhelyen elkezdődött az ökumenikus istentisztelet, ennek végére már mindenki a helyszínre ért, majd délben elindult a székelyek menetelése: fegyelmezetten, kettes-hármas sorokban hömpölygött a tömeg a Bereck és Kökös közötti több mint ötven kilométeres szakaszon. Tudósítóink szerint csak Kökösön közel 22 ezren, Kézdivásárhelyen pedig húszezren lehettek.
Menetelők az anyaországból
Kökös utcáin végeláthatatlan sorban vonultak fel a székelyek, kezükben a kék-arany jelkép. A háromszéki településre Magyarországról is érkeztek, de akadt olyan is, aki Ausztriából jött. „Jó érzés itt lenni ennyi ember között, fontos volt részt venni ebben, mert azt akarjuk, hogy Székelyföld továbbra is létezzen. Örvendek, hogy legalább ennyit tehetek Székelyföldért” – vallotta Simon Katalin, lelkében még mindig székely, Ausztriába szakadt hölgy, akit menetelés közben kérdeztünk.
A brassói magyar közösség is képviseltette magát a menetelő sokaságban. „Az utóbbi időben úgy érezzük magunkat, hogy kicsit kívül kerültünk a székelység vonzásköréből. Ez a Székely Mózes zászló azt akarja jelképezni, hogy figyeljenek ránk is, mi is a magyarság részei vagyunk, még akkor is, ha el vagyunk vegyülve a nagy román rengetegben" – osztotta meg érzéseit Máthé Sándor brassói, unitárius lelkész. A menetelés hangulatát a közös éneklés fokozta. A csíkkarcfalvi asszonykórus többek között Kossuth nótákat énekelt, dalaikba bekapcsolódtak a közelben vonulók is. Időközben, az országúton békés ütemben haladók mellett a kökösi vonatállomásra berobogott a megkésett különjárat is, teljesen üres vagonokkal.
Alig egy óra alatt összeért az 54 kilométeres oszlop, ezt követően Izsák Balázs, az SZNT elnöke a rétyi útkereszteződésnél felolvasta a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát.
A Székely Nemzeti Tanács kiáltványa
„A nagyvilág közvéleményéhez fordulva mondjuk el: változatlanul hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak. A nagyvilág közvéleménye előtt kérjük ismételten Románia kormányát, ne vegye semmibe hétszázezer polgárának akaratát, akik egyben az Európai Unió polgárai is! Ugyanakkor felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelység akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem megtörni, sem elfárasztani a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel, a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is" – fogalmaz a Székely Nemzeti Tanács kiáltványa.
Ezt követően a magyar és a székely himnusz eléneklésével véget ért a Székelyek Nagy Menetelése, az emberek pedig elindultak hazafelé.
Politikusok az eseményről
„A saját hazánkban, Erdélyországban mi is odajutottunk, hogy azért kelljen menetelnünk, maratont futnunk, amit eleink biztosítottak a románoknak Hátszeg vidékén, a szászoknak Szászföldön, illetve Székelyföld népének. Román testvéreink éppen azt nem értik, amiért ők harcoltak a 19. század végén, Ioan Slavici és kortársai vezetésével? Nem értik, hogy mit jelent a román iskolához hasonlóan a magyar iskola, a román oktatáshoz és kultúrához, a román egyház jogaihoz hasonlóan a magyar közösségnek és egyházainak a joga és szabadsága” – hangsúlyozta Tőkés László, az EMNT elnöke. Hozzátette: „Gábor Áron kései utódaiként nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért. Nagyon remélem, hogy ezen az úton sikerülni fog végigmenni.”
„Sokszor elmondtuk, és ma is elmondjuk: az autonómia nem azt jelenti, hogy mi valakitől elveszünk valamit, hanem azt, hogy valakiért valamit teszünk. A mi autonómiatörekvéseinkkel, a mi céljainkkal nem kívánunk senkit megfosztani semmitől, sem romántól, sem magyartól, senkitől nem veszünk el tulajdont, döntést, jogot. Viszont azt kérjük, hogy mi, székely emberek, erdélyi magyar emberek a mi dolgainkról mi magunk dönthessünk!” – nyomatékosította üzenetében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
„Együtt vagyunk, és miközben részesei vagyunk a Székelyek Nagy Menetelésének, üzenjük ezáltal mindenkinek, akinek füle van hozzá, hogy meghallja: nem lesz béke és nyugalom e tájon addig, amíg szabadságunkat, közösségi jogainkat és közülük a legfontosabbat, a Székelyföld autonómiáját el nem érjük” – fogalmazott Toró T. Tibor. Az EMNP elnöke leszögezte: „Nem hagyjuk magunk. Ha kell, menetelünk, ha kell, népszavazást kezdeményezünk, ha kell, ismét összegyűlünk, ha kell, öntudatos polgárként élünk a polgári engedetlenség eszközével is.”
„Közjogi értelemben a magyar nemzet tagjaiként élhetünk szülőföldünkön. Itt akarunk jövőt is gyermekeinknek. És ha itt élünk, sorsunkat magunknak kell irányítani! És magunk fogjuk irányítani! Legyen világos Bukarestben és Brüsszelben egyaránt. Mi nem alkuszunk!” – olvasható az MPP elnöke, Biró Zsolt üzenetében.
Barabás Hajnal, Nagy D. István, Gy. Turoczki Emese, Pinti Attila
Székelyhon.ro
2013. október 27.
Az újságíró is közszereplő
RÁCZ ÉVA a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének szeptemberben megválasztott új elnöke. Mind az írott sajtóban, mind a rádiózásban jelentős tapasztalatokkal rendelkezik, és egy olyan személyiség, akinek lehetősége volt a mikrofon túlsó oldalán is helyet foglalni, hiszen mind a kormányfőtitkárságon, mind politikai kampányokban komoly szerepet töltött be az utóbbi években, jelenleg a Kolozsvári Rádió műsorvezetője, szerkesztője. A szakemberrel, aki a Babes–Bolyai Tudományegyem Politika-, közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának is tanára, a sajtó helyzetéről és az újságírókra nehezedő problémákról, illetve etikai kérdésekről beszélgettünk.
– Azzal, hogy megválasztották a MÚRE elnökének, egészen más súlyt kapott a véleménye a romániai magyar sajtóról. Miképpen jellemzi a média jelenlegi állapotát?
– Szerkezetét tekintve jó, hogy minden szegmens jelen van, földrajzilag mindenhol működik a magyar sajtó, a különböző orgánumokat tekintve pedig van írott sajtónk, rádiónk, televíziónk és internetes portáljaink. Ez az, ami jó. Sok kritika is éri a romániai magyar sajtót, és nem mondhatom, hogy nincs benne igazág. Például az interneten nagyon elterjedt a hivatkozás nélküli utánközlés, átvétel, úgy tűnik, mintha újságíróként elfelejtettünk volna utánajárni dolgoknak, kényelmessé váltunk. De hadd’ védjem is meg az újságírókat, egyáltalán nincsenek túlfizetve, nincsenek azok a gazdasági körülmények, hogy jól éljenek a szerkesztőségek, és ezen belül tehát az alkalmazottak sem. Ezzel együtt fájdalmas, hogy egyre kevesebb a riport, kevés az az ember, aki terepen saját anyagot felderít, és ha igen, akár ezt nem is értékelik.
– Az is sokat számít, hogy a praktizáló újságírók jelentős része szakmáját tekintve nem újságíró…
– Ez még nem lenne gond. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy négyéves újságírói képzést kell kijárni azért, hogy újságíró legyen valaki, de kell valamilyen ismereteket szerezni ahhoz, hogy a szakmában elhelyezkedjen, akár az írott sajtóban, akár audiovizuálisban. Ebben biztos vagyok.
– Ha hiányoznak az alapismeretek, nyilván nem várhatjuk el, hogy valaki riportokat készítsen…
– Ha az alapokat tekintjük, máris ott tartunk, hogy mit tekintünk fontosnak. A képzéseket össze kell hangolni azokkal az elvárásokkal, amikkel újságíróként önök szembesülnek. Mert soha ne felejtsük el, nekünk azért kell tudni, hogy milyen az újságíró, mert ha ő tudja, hogyan nyúljon egy témához, akkor lesz olyan az az írás, ami az olvasónak, a hallgatónak, a nézőnek információt ad. Önmagában az újságíróképzés – de lehetne akár a mérnökképzésről is beszélni – fontossága, hogy olyan kollégákat adjon, akik tudják, mi a dolguk. Tehát az újságírókat úgy kell képezni, hogy helyesen fel tudják mutatni a társadalom tükrét.
– Az elektronikus média térhódításával más értelmet nyer az újságírói szakma. Ön kit tart újságírónak?
– Az, hogy ki az újságíró, fontos kérdés, de az első dilemmám az, mit tekintünk sajtónak és mit nem. A klasszikus értelmezés szerint a sajtónak megvannak a sajátosságai, az, hogy rendszeresen jelenik meg, az, hogy gazdasági érdekek mentén működik, az, hogy közérdekű, a köztájékoztatás a célja. Hogy ki az újságíró? Lehet arról beszélni, hogy kinek van róla diplomája vagy ki az, aki a sajtóban dolgozik, de ez a kettő sok esetben nem fedi egymást. Lehet, jogosabb újságírónak tekinteni azt, aki ebben dolgozik, és hasznosat alakít, mint azt, akinek pusztán diplomája van erről, és nem is dolgozik a szakmájában.
– Hogyan látja a nyomtatott sajtó jövőjét?
– Szeretem az újságot, ugyanúgy, ahogy a könyvet is, a nyomtatott papír szagát. Sivárnak találnám azt a világot, ahol ez nincs jelen. Fáraszt a képernyőn olvasás, és jobban át is látom a papírra nyomtatott szöveget. Tehát nyilvánvaló, hogy hozzám emberként ez közel áll, ettől még tisztában vagyok azzal, hogy a sajtótermékek egyik problémája a nyomdaköltség. Súlyosak a gazdasági nehézségek, de valamiért erdélyi sajátosságként – a visszajelzések szerint – nagyon sokaknak szükségük van a nyomtatott újságokra.
– Az „online sajtó” elterjedésével átértékelődött a nyomtatott lapok szerepe, nem versenyezhetnek az internetes portálokkal, és nagyon szűk az a réteg, amely valóban a papíralapú újságokból tájékozódik.
– Igen. Kérdés, hogy a mai húszévesek olvasnak-e még papírújságot, mint régebben, vagy mint annak idején a kávéházakban, vagy már mindent az okostelefonon néznek meg. Teljesen egyetértek azzal, hogy a hírversenyben jelentős hátránynyal indulnak a nyomtatott lapok, és át kellene értékelni a napilapok szerepét. Lehet, hogy sokkal inkább a hetilapok, az időszaki kiadványok azok, amelyekre volna jelentősebb olvasói igény.
– Mi például átértékeltük a hírlap szerepét, a közéleti hírekre kevesebb, míg ezek magyarázatára, a témák körbejárására igyekszünk nagyobb hangsúlyt fektetni. De általában véve kevés a szakember, akinek megvan a képessége, hogy átlássa az összefüggéseket.
– Ezt inkább emberi tulajdonságnak látom, ami képessé teszi arra, hogy újságíró legyen. Mert kevesen látnak át összefüggéseket, és még kevesebben tudják ezt újságíróként úgy kifejteni, hogy az a befogadót is elgondolkodtassa.
– Ha már az emberi tulajdonságnál tartunk, nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy az internetes médiát semmi sem szabályozza, és ezért rengeteg erkölcsi vétséget követnek el egyes kollégák, az álnéven hozzászólókról nem is beszélve. Melyek lehetnek azok a lépések, amelyek révén úgymond normális mederbe lehet terelni az online sajtó ügyét, hogy közben ne kiáltsanak cenzúrát vagy ne beszéljenek a véleményszabadság korlátozásáról?
– Kövezzenek meg, de én szükségesnek tartok valamilyenfajta szabályozást. De ennek nem kell feltétlenül érvényesnek lennie mindenkire. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk arról, mi a sajtó és mi nem az, ki az, akit újságírónak tekintünk az interneten is és ki az, akit nem. Ezeket a vitákat a MÚRE-n belül meg lehet szervezni, a szervezeten belül kell ezeknek a vitáknak helyet adni. Látok erre hajlandóságot a kollégák részéről, éppen azért, mert nap mint nap beleütköznek abba, hogy az anyagaikat felhasználják hivatalos és nem hivatalos helyeken és sajátként kezelik. Az internetes szabályozás általában véve nálunk még nagyon kezdetleges, de nem lehet valamit kontrolálatlanul hagyni, elburjánzani. A mai sajtópréri egy kicsit elvadult. Ha nekiállunk gazdálkodni a saját területünkön – a MÚRE az újságírókkal és a sajtóval kell foglalkozzon –, akkor elérhetjük azt, hogy ez a préri gondozottabb hatást keltsen és értékeket teremjen. Úgy gondolom, nem lehet ezt halogatni. Ami a konkrét témát illeti, már a szeptemberi közgyűlésen úgy álltunk fel az asztaltól, hogy megmaradt bennünk az az igény, miszerint a következő tanácskozást éppen az online felületekről és az internetes etikai vétségekről szervezzük meg bővebb körben. Most ezen dolgozunk, ehhez keresünk szakértőket, helyet, és várjuk azokat az újságírókat, akik azért akarnak tanulni erről, hogy ezáltal neveljék az olvasó közönséget.
– Mi a helyzet a közösségi médiával, ahol sokan, az újságírók is sokkal szabadabban, az etikai szabályzatokra sokszor fittyet hányva nyilvánulnak meg?
– A MÚRE-n belül működik egy Etikai Bizottság, és a szervezetnek van egy Újságírói etikai kódexe, amit nem mi találtunk ki, hanem másokkal együtt alkottuk meg. Egyfelől az utóbbi időben látjuk, hogy ennek a kódexnek, bár sokszor újították, a gyorsulás miatt ismét szükség van a felújítására. Másfelől van már arra precedens – bár a példa nem biztos, hogy épp a legmegfelelőbb –, hogy a politikus a saját közösségi oldalán is közszereplő, ilyenként nyilvánul meg, „nem lehet magánember”. Egy újságíró is közszereplő, és úgy gondolom, hogy ugyanazok az etikai elvárások, amelyekhez tartja magát a szerkesztősége, érvényesek kell legyenek rá akkor is, amikor a saját közösségi profilján bejegyzéseket ír.
– Mint ahogy a lelkész akkor is lelkész, amikor nincs rajta a palást…
– Pontosan. Amikor az egyetemen a hallgatókkal arról beszélgettünk, a sajtószóvivő meddig sajtószóvivő, a diákok ők maguk jöttek rá, hogy mondjuk Kis János, amikor reggel kilép lakása ajtaján, akkor is sajtószóvivő, nemcsak akkor, amikor a kamerák elé áll. Ezt tartom érvényesnek az újságírók viselkedésére is.
– Mert ez nem pusztán szakma vagy hivatás, hanem életforma. Nem különböztethető meg az újságírói vélemény a magánvéleménytől, ellenkező esetben ez egy tudathasadásos állapot lenne, mint például Victor Ponta miniszterelnök múltkori megnyilvánulása Verespatak ügyében…
– Az is furcsa helyzet volt, amikor azt mondta, miniszterelnökként előterjeszti a verespataki cianidos aranybánya-beruházásról szóló törvénytervezetet, a következő pillanatban meg azt mondta, képviselőként ellene szavaz majd. Volt egy pillanat, amikor azt mondtam, kíváncsiam várom, vajon még hány énjére bukkan a kormányfő. Sajnálom, hogy ilyen helyzetek előfordulhatnak. És mint ez mindenkinek feltűnt, mivel ő egy nagyon ismert közszereplő, ugyanígy az újságírónak sem lehet tudathasadásosnak tűnő megnyilvánulása. Nem lehet hiteles a véleménye akkor, ha később vagy egy házzal odébb már mást mond.
– Ami Magyarországon tulajdonképpen már végbement, a politikai tömbösödés, az utóbbi időben egyre erőteljesebben felfedezhető az erdélyi magyar sajtóban, ami egyrészt a tulajdonosi szerkezeteknek is betudható. Ön szerint, főleg a magyarországi választások közeledtével, milyen indulatokat szül majd mifelénk ez a „szembenállás”?
– A sajtó politikai elkötelezettségét akkor tartom veszélyesnek a közéletre nézve, ha csak egyirányú elköteleződés látható. Ha mindkét oldalnak megvan a „szócsöve”, akkor beszélhetünk egyfajta kiegyensúlyozottságról. A gond azzal van – ha van két lap, mondjuk az egyik kormánypárti, a másik ellenzéki –, hogy az olvasó a valós képet csak akkor kapja meg, ha mindkettőt olvassa.
– De azt a lapot, amelyik nem az általa szimpatizált oldalhoz tartozik, nem fogja elfogadni hiteles forrásként…
– Nem fogadja el, de legalább tudomása lesz arról, hogy az mit ír. De mondom még egyszer, a gond az, hogy ehhez neki külön figyelni kell mindkét oldalra. Nem álmodhatunk arról, hogy mindenkitől függetlenül működik a sajtó. Nyilvánvaló, a politikának, minden oldalnak az az érdeke, hogy a saját szócsövét megteremtse. A médiafogyasztó ezzel akkor veszít, ha az olvasónak kell utánamennie a hiteles információnak. Az olvasókat is fel kellene készíteni arra, hogy kellő tartással kezeljék a hírcsatornákat, hogy tudatos médiafogyasztók legyenek. Föl kell ismerniük azokat a módszereket, amelyekkel őket befolyásolják. A mi feladatunk lenne ezzel foglalkozni, a médiaoktatást a középiskolákban is jó volna valamilyen formában bevezetni. Az internet is rossz irányba befolyásolhat, mert sokszor azt hihetjük, hogy amit ott olvasunk, az úgy van.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)
RÁCZ ÉVA a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének szeptemberben megválasztott új elnöke. Mind az írott sajtóban, mind a rádiózásban jelentős tapasztalatokkal rendelkezik, és egy olyan személyiség, akinek lehetősége volt a mikrofon túlsó oldalán is helyet foglalni, hiszen mind a kormányfőtitkárságon, mind politikai kampányokban komoly szerepet töltött be az utóbbi években, jelenleg a Kolozsvári Rádió műsorvezetője, szerkesztője. A szakemberrel, aki a Babes–Bolyai Tudományegyem Politika-, közigazgatás- és Kommunikációtudományi Karának is tanára, a sajtó helyzetéről és az újságírókra nehezedő problémákról, illetve etikai kérdésekről beszélgettünk.
– Azzal, hogy megválasztották a MÚRE elnökének, egészen más súlyt kapott a véleménye a romániai magyar sajtóról. Miképpen jellemzi a média jelenlegi állapotát?
– Szerkezetét tekintve jó, hogy minden szegmens jelen van, földrajzilag mindenhol működik a magyar sajtó, a különböző orgánumokat tekintve pedig van írott sajtónk, rádiónk, televíziónk és internetes portáljaink. Ez az, ami jó. Sok kritika is éri a romániai magyar sajtót, és nem mondhatom, hogy nincs benne igazág. Például az interneten nagyon elterjedt a hivatkozás nélküli utánközlés, átvétel, úgy tűnik, mintha újságíróként elfelejtettünk volna utánajárni dolgoknak, kényelmessé váltunk. De hadd’ védjem is meg az újságírókat, egyáltalán nincsenek túlfizetve, nincsenek azok a gazdasági körülmények, hogy jól éljenek a szerkesztőségek, és ezen belül tehát az alkalmazottak sem. Ezzel együtt fájdalmas, hogy egyre kevesebb a riport, kevés az az ember, aki terepen saját anyagot felderít, és ha igen, akár ezt nem is értékelik.
– Az is sokat számít, hogy a praktizáló újságírók jelentős része szakmáját tekintve nem újságíró…
– Ez még nem lenne gond. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy négyéves újságírói képzést kell kijárni azért, hogy újságíró legyen valaki, de kell valamilyen ismereteket szerezni ahhoz, hogy a szakmában elhelyezkedjen, akár az írott sajtóban, akár audiovizuálisban. Ebben biztos vagyok.
– Ha hiányoznak az alapismeretek, nyilván nem várhatjuk el, hogy valaki riportokat készítsen…
– Ha az alapokat tekintjük, máris ott tartunk, hogy mit tekintünk fontosnak. A képzéseket össze kell hangolni azokkal az elvárásokkal, amikkel újságíróként önök szembesülnek. Mert soha ne felejtsük el, nekünk azért kell tudni, hogy milyen az újságíró, mert ha ő tudja, hogyan nyúljon egy témához, akkor lesz olyan az az írás, ami az olvasónak, a hallgatónak, a nézőnek információt ad. Önmagában az újságíróképzés – de lehetne akár a mérnökképzésről is beszélni – fontossága, hogy olyan kollégákat adjon, akik tudják, mi a dolguk. Tehát az újságírókat úgy kell képezni, hogy helyesen fel tudják mutatni a társadalom tükrét.
– Az elektronikus média térhódításával más értelmet nyer az újságírói szakma. Ön kit tart újságírónak?
– Az, hogy ki az újságíró, fontos kérdés, de az első dilemmám az, mit tekintünk sajtónak és mit nem. A klasszikus értelmezés szerint a sajtónak megvannak a sajátosságai, az, hogy rendszeresen jelenik meg, az, hogy gazdasági érdekek mentén működik, az, hogy közérdekű, a köztájékoztatás a célja. Hogy ki az újságíró? Lehet arról beszélni, hogy kinek van róla diplomája vagy ki az, aki a sajtóban dolgozik, de ez a kettő sok esetben nem fedi egymást. Lehet, jogosabb újságírónak tekinteni azt, aki ebben dolgozik, és hasznosat alakít, mint azt, akinek pusztán diplomája van erről, és nem is dolgozik a szakmájában.
– Hogyan látja a nyomtatott sajtó jövőjét?
– Szeretem az újságot, ugyanúgy, ahogy a könyvet is, a nyomtatott papír szagát. Sivárnak találnám azt a világot, ahol ez nincs jelen. Fáraszt a képernyőn olvasás, és jobban át is látom a papírra nyomtatott szöveget. Tehát nyilvánvaló, hogy hozzám emberként ez közel áll, ettől még tisztában vagyok azzal, hogy a sajtótermékek egyik problémája a nyomdaköltség. Súlyosak a gazdasági nehézségek, de valamiért erdélyi sajátosságként – a visszajelzések szerint – nagyon sokaknak szükségük van a nyomtatott újságokra.
– Az „online sajtó” elterjedésével átértékelődött a nyomtatott lapok szerepe, nem versenyezhetnek az internetes portálokkal, és nagyon szűk az a réteg, amely valóban a papíralapú újságokból tájékozódik.
– Igen. Kérdés, hogy a mai húszévesek olvasnak-e még papírújságot, mint régebben, vagy mint annak idején a kávéházakban, vagy már mindent az okostelefonon néznek meg. Teljesen egyetértek azzal, hogy a hírversenyben jelentős hátránynyal indulnak a nyomtatott lapok, és át kellene értékelni a napilapok szerepét. Lehet, hogy sokkal inkább a hetilapok, az időszaki kiadványok azok, amelyekre volna jelentősebb olvasói igény.
– Mi például átértékeltük a hírlap szerepét, a közéleti hírekre kevesebb, míg ezek magyarázatára, a témák körbejárására igyekszünk nagyobb hangsúlyt fektetni. De általában véve kevés a szakember, akinek megvan a képessége, hogy átlássa az összefüggéseket.
– Ezt inkább emberi tulajdonságnak látom, ami képessé teszi arra, hogy újságíró legyen. Mert kevesen látnak át összefüggéseket, és még kevesebben tudják ezt újságíróként úgy kifejteni, hogy az a befogadót is elgondolkodtassa.
– Ha már az emberi tulajdonságnál tartunk, nem mehetünk el amellett szó nélkül, hogy az internetes médiát semmi sem szabályozza, és ezért rengeteg erkölcsi vétséget követnek el egyes kollégák, az álnéven hozzászólókról nem is beszélve. Melyek lehetnek azok a lépések, amelyek révén úgymond normális mederbe lehet terelni az online sajtó ügyét, hogy közben ne kiáltsanak cenzúrát vagy ne beszéljenek a véleményszabadság korlátozásáról?
– Kövezzenek meg, de én szükségesnek tartok valamilyenfajta szabályozást. De ennek nem kell feltétlenül érvényesnek lennie mindenkire. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk arról, mi a sajtó és mi nem az, ki az, akit újságírónak tekintünk az interneten is és ki az, akit nem. Ezeket a vitákat a MÚRE-n belül meg lehet szervezni, a szervezeten belül kell ezeknek a vitáknak helyet adni. Látok erre hajlandóságot a kollégák részéről, éppen azért, mert nap mint nap beleütköznek abba, hogy az anyagaikat felhasználják hivatalos és nem hivatalos helyeken és sajátként kezelik. Az internetes szabályozás általában véve nálunk még nagyon kezdetleges, de nem lehet valamit kontrolálatlanul hagyni, elburjánzani. A mai sajtópréri egy kicsit elvadult. Ha nekiállunk gazdálkodni a saját területünkön – a MÚRE az újságírókkal és a sajtóval kell foglalkozzon –, akkor elérhetjük azt, hogy ez a préri gondozottabb hatást keltsen és értékeket teremjen. Úgy gondolom, nem lehet ezt halogatni. Ami a konkrét témát illeti, már a szeptemberi közgyűlésen úgy álltunk fel az asztaltól, hogy megmaradt bennünk az az igény, miszerint a következő tanácskozást éppen az online felületekről és az internetes etikai vétségekről szervezzük meg bővebb körben. Most ezen dolgozunk, ehhez keresünk szakértőket, helyet, és várjuk azokat az újságírókat, akik azért akarnak tanulni erről, hogy ezáltal neveljék az olvasó közönséget.
– Mi a helyzet a közösségi médiával, ahol sokan, az újságírók is sokkal szabadabban, az etikai szabályzatokra sokszor fittyet hányva nyilvánulnak meg?
– A MÚRE-n belül működik egy Etikai Bizottság, és a szervezetnek van egy Újságírói etikai kódexe, amit nem mi találtunk ki, hanem másokkal együtt alkottuk meg. Egyfelől az utóbbi időben látjuk, hogy ennek a kódexnek, bár sokszor újították, a gyorsulás miatt ismét szükség van a felújítására. Másfelől van már arra precedens – bár a példa nem biztos, hogy épp a legmegfelelőbb –, hogy a politikus a saját közösségi oldalán is közszereplő, ilyenként nyilvánul meg, „nem lehet magánember”. Egy újságíró is közszereplő, és úgy gondolom, hogy ugyanazok az etikai elvárások, amelyekhez tartja magát a szerkesztősége, érvényesek kell legyenek rá akkor is, amikor a saját közösségi profilján bejegyzéseket ír.
– Mint ahogy a lelkész akkor is lelkész, amikor nincs rajta a palást…
– Pontosan. Amikor az egyetemen a hallgatókkal arról beszélgettünk, a sajtószóvivő meddig sajtószóvivő, a diákok ők maguk jöttek rá, hogy mondjuk Kis János, amikor reggel kilép lakása ajtaján, akkor is sajtószóvivő, nemcsak akkor, amikor a kamerák elé áll. Ezt tartom érvényesnek az újságírók viselkedésére is.
– Mert ez nem pusztán szakma vagy hivatás, hanem életforma. Nem különböztethető meg az újságírói vélemény a magánvéleménytől, ellenkező esetben ez egy tudathasadásos állapot lenne, mint például Victor Ponta miniszterelnök múltkori megnyilvánulása Verespatak ügyében…
– Az is furcsa helyzet volt, amikor azt mondta, miniszterelnökként előterjeszti a verespataki cianidos aranybánya-beruházásról szóló törvénytervezetet, a következő pillanatban meg azt mondta, képviselőként ellene szavaz majd. Volt egy pillanat, amikor azt mondtam, kíváncsiam várom, vajon még hány énjére bukkan a kormányfő. Sajnálom, hogy ilyen helyzetek előfordulhatnak. És mint ez mindenkinek feltűnt, mivel ő egy nagyon ismert közszereplő, ugyanígy az újságírónak sem lehet tudathasadásosnak tűnő megnyilvánulása. Nem lehet hiteles a véleménye akkor, ha később vagy egy házzal odébb már mást mond.
– Ami Magyarországon tulajdonképpen már végbement, a politikai tömbösödés, az utóbbi időben egyre erőteljesebben felfedezhető az erdélyi magyar sajtóban, ami egyrészt a tulajdonosi szerkezeteknek is betudható. Ön szerint, főleg a magyarországi választások közeledtével, milyen indulatokat szül majd mifelénk ez a „szembenállás”?
– A sajtó politikai elkötelezettségét akkor tartom veszélyesnek a közéletre nézve, ha csak egyirányú elköteleződés látható. Ha mindkét oldalnak megvan a „szócsöve”, akkor beszélhetünk egyfajta kiegyensúlyozottságról. A gond azzal van – ha van két lap, mondjuk az egyik kormánypárti, a másik ellenzéki –, hogy az olvasó a valós képet csak akkor kapja meg, ha mindkettőt olvassa.
– De azt a lapot, amelyik nem az általa szimpatizált oldalhoz tartozik, nem fogja elfogadni hiteles forrásként…
– Nem fogadja el, de legalább tudomása lesz arról, hogy az mit ír. De mondom még egyszer, a gond az, hogy ehhez neki külön figyelni kell mindkét oldalra. Nem álmodhatunk arról, hogy mindenkitől függetlenül működik a sajtó. Nyilvánvaló, a politikának, minden oldalnak az az érdeke, hogy a saját szócsövét megteremtse. A médiafogyasztó ezzel akkor veszít, ha az olvasónak kell utánamennie a hiteles információnak. Az olvasókat is fel kellene készíteni arra, hogy kellő tartással kezeljék a hírcsatornákat, hogy tudatos médiafogyasztók legyenek. Föl kell ismerniük azokat a módszereket, amelyekkel őket befolyásolják. A mi feladatunk lenne ezzel foglalkozni, a médiaoktatást a középiskolákban is jó volna valamilyen formában bevezetni. Az internet is rossz irányba befolyásolhat, mert sokszor azt hihetjük, hogy amit ott olvasunk, az úgy van.
Borsi Balázs
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2013. október 27.
RMDSZ-es politikusok a székelyek menetelésén
A Székelyek nagy menetelésének számos pontján az RMDSZ parlamenti képviselői, polgármesterei, önkormányzati képviselői jelen voltak – számolt be vasárnap az RMDSZ sajtóirodája. Kelemen Hunor szövetségi elnök a békés demonstráción arról beszélt: a székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól.
„Sokszor elmondtuk, és ma is elmondjuk: az autonómia nem azt jelenti, hogy mi valakitől elveszünk valamit, hanem azt, hogy valakiért valamit teszünk. A mi autonómiatörekvéseinkkel, a mi céljainkkal nem kívánunk senkit megfosztani semmitől, sem romántól sem magyartól, senkitől nem veszünk el tulajdont, döntést, jogot. Viszont azt kérjük, hogy mi, székely emberek, erdélyi magyar emberek a mi dolgainkról mi magunk dönthessünk!” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ elnöke Kézdivásárhelyen, a főtéri ökumenikus istentiszteleten vett részt Tamás Sándorral, az RMDSZ Háromszéki Szervezetének elnökével, Bokor Tiborral, Kézdivásárhely polgármesterével, és Fejér László parlamenti képviselővel közösen, majd Csernáton irányába, az ikafalvi letérőhöz meneteltek a többezres kézdivásárhelyi, és környékbeli lakossal közösen.
"A közösségi akaratot kívánjuk fölmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk föllépni és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket. A politikai akarat fölmutatása fontos. Fontos azért, hogy az önkormányzatokban, a parlamentben az érdekképviseleti munkánkat hatékonyabban tudjuk végezni" – hangsúlyozta Kelemen, majd hozzátette, az RMDSZ és az SZNT közös munkája során a Székelyek nagy menetelése elérte a célját, békés, jó szándékú, ám elhatározásában megingathatatlan tömeg nyilvánította ki akaratát a székelyföldi autonómia kivívása mellett.
„Külön köszönetet mondok az RMDSZ valamennyi önkormányzati képviselőjének, polgármestereinknek, akik Kököstől Bereckig mozgósították a lakosságot, megszervezték a menetelés rendben való lezajlását, és köszönöm minden RMDSZ szimpatizáns részvételét” – mondta el az RMDSZ elnöke.
A Székelyek nagy menetelésén 120 ezren vettek részt vasárnap, kinyilvánítva, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld önrendelkezéshez való jogát. A tömegfelvonulás békésen, rendbontás nélkül zajlott le. A menetelés négy pontján egy-egy 250 méter hosszú székely zászlót is kifeszítettek, amelyeket az RMDSZ Háromszéki Szervezete készítetett kifejezetten erre az alkalomra. A felvonulók székely és magyar zászlókat lobogtattak, illetve elsősorban román nyelvű feliratokat vittek magukkal, ezeken azt tudatták: "Autonómiát akarunk nem függetlenséget!" "Románia a mi országunk is!". A magyar és a székely himnusz eléneklése után hazaindult a tömeg.
Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikai alelnöke Bogdan Diaconu román szociáldemokrata párti képviselő javaslata kapcsán elmondta: úgy látszik, ez a képviselő azért jött a parlamentbe, hogy mindennap feljelentse a magyarságot, az RMDSZ-t. „Ne rontsuk el a jó hangulatot" – mondta a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Diaconu közleményét kommentálva.
Az RMDSZ alelnöke azt mondta, hogy számára két üzenete van a megmozdulásnak. Az egyik az, hogy minden magyar szíve együtt dobban, a másik pedig, hogy nincs lehetetlen. Kiemelte: Brüsszelnek muszáj meghallania üzenetüket, mert – mint mondta – ott az állampolgári kezdeményezés nem csak a magyarokról szól. Száz nemzeti kisebbség él Európában, amely százmillió európai uniós állampolgárt jelent – fejtette ki az RMDSZ alelnöke, hozzátéve: azt tervezik, hogy jövő tavasszal szerte Európában, de több mint 7 országban biztosan aláírásgyűjtési akciót indítanak.
Céljuk, hogy az Európai Unió alapokmányaiban is megjelenjen az őshonos kisebbség joga az anyanyelv használatára. Borbély László hozzátette, amikor egy jó ügyről van szó, a magyarság többször bebizonyította már, hogy össze tud fogni, és ezt bizonyítja azt is, hogy az RMDSZ referenduma kapcsán kevesebb mint két hét alatt Székelyföldön több mint százezer támogatói aláírást gyűlt össze.
„Székelyföld jövője Igennel kezdődik” – hangsúlyozta Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Szervezetének elnöke vasárnap, a Székelyek nagy menetelésén. Kifejtette: tíz nap alatt több mint százezren írták alá azt a törekvésüket, hogy az egységes Székelyföldről népszavazást szervezzenek.
„Látszik, hogy a székely emberek akaratát képviseljük. A ma összesereglett sok tízezer ember is azt jelenti, hogy Székelyföld egésze a területi autonómia mellett van. Azért jöttünk tehát össze, hogy megfogalmazzuk innen, Gábor Áron útjáról, mit üzenünk Székelyföldnek és Bukarestnek. Mi, székelyek, szeretnénk tisztelni azt az országot ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletre méltónak is kell lennie, és a Székelyföldet körbevevő országnak is tisztelnie kell a székely közösséget. Székelyföld azoké lesz, akik hisznek benne. Mi pedig soha nem adjuk fel a Székelyföld területi autonómiájába vetett hitünket!” – mondta Tamás Sándor.
maszol/közlemény
A Székelyek nagy menetelésének számos pontján az RMDSZ parlamenti képviselői, polgármesterei, önkormányzati képviselői jelen voltak – számolt be vasárnap az RMDSZ sajtóirodája. Kelemen Hunor szövetségi elnök a békés demonstráción arról beszélt: a székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól.
„Sokszor elmondtuk, és ma is elmondjuk: az autonómia nem azt jelenti, hogy mi valakitől elveszünk valamit, hanem azt, hogy valakiért valamit teszünk. A mi autonómiatörekvéseinkkel, a mi céljainkkal nem kívánunk senkit megfosztani semmitől, sem romántól sem magyartól, senkitől nem veszünk el tulajdont, döntést, jogot. Viszont azt kérjük, hogy mi, székely emberek, erdélyi magyar emberek a mi dolgainkról mi magunk dönthessünk!” – fogalmazott a politikus.
Az RMDSZ elnöke Kézdivásárhelyen, a főtéri ökumenikus istentiszteleten vett részt Tamás Sándorral, az RMDSZ Háromszéki Szervezetének elnökével, Bokor Tiborral, Kézdivásárhely polgármesterével, és Fejér László parlamenti képviselővel közösen, majd Csernáton irányába, az ikafalvi letérőhöz meneteltek a többezres kézdivásárhelyi, és környékbeli lakossal közösen.
"A közösségi akaratot kívánjuk fölmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk föllépni és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket. A politikai akarat fölmutatása fontos. Fontos azért, hogy az önkormányzatokban, a parlamentben az érdekképviseleti munkánkat hatékonyabban tudjuk végezni" – hangsúlyozta Kelemen, majd hozzátette, az RMDSZ és az SZNT közös munkája során a Székelyek nagy menetelése elérte a célját, békés, jó szándékú, ám elhatározásában megingathatatlan tömeg nyilvánította ki akaratát a székelyföldi autonómia kivívása mellett.
„Külön köszönetet mondok az RMDSZ valamennyi önkormányzati képviselőjének, polgármestereinknek, akik Kököstől Bereckig mozgósították a lakosságot, megszervezték a menetelés rendben való lezajlását, és köszönöm minden RMDSZ szimpatizáns részvételét” – mondta el az RMDSZ elnöke.
A Székelyek nagy menetelésén 120 ezren vettek részt vasárnap, kinyilvánítva, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld önrendelkezéshez való jogát. A tömegfelvonulás békésen, rendbontás nélkül zajlott le. A menetelés négy pontján egy-egy 250 méter hosszú székely zászlót is kifeszítettek, amelyeket az RMDSZ Háromszéki Szervezete készítetett kifejezetten erre az alkalomra. A felvonulók székely és magyar zászlókat lobogtattak, illetve elsősorban román nyelvű feliratokat vittek magukkal, ezeken azt tudatták: "Autonómiát akarunk nem függetlenséget!" "Románia a mi országunk is!". A magyar és a székely himnusz eléneklése után hazaindult a tömeg.
Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikai alelnöke Bogdan Diaconu román szociáldemokrata párti képviselő javaslata kapcsán elmondta: úgy látszik, ez a képviselő azért jött a parlamentbe, hogy mindennap feljelentse a magyarságot, az RMDSZ-t. „Ne rontsuk el a jó hangulatot" – mondta a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Diaconu közleményét kommentálva.
Az RMDSZ alelnöke azt mondta, hogy számára két üzenete van a megmozdulásnak. Az egyik az, hogy minden magyar szíve együtt dobban, a másik pedig, hogy nincs lehetetlen. Kiemelte: Brüsszelnek muszáj meghallania üzenetüket, mert – mint mondta – ott az állampolgári kezdeményezés nem csak a magyarokról szól. Száz nemzeti kisebbség él Európában, amely százmillió európai uniós állampolgárt jelent – fejtette ki az RMDSZ alelnöke, hozzátéve: azt tervezik, hogy jövő tavasszal szerte Európában, de több mint 7 országban biztosan aláírásgyűjtési akciót indítanak.
Céljuk, hogy az Európai Unió alapokmányaiban is megjelenjen az őshonos kisebbség joga az anyanyelv használatára. Borbély László hozzátette, amikor egy jó ügyről van szó, a magyarság többször bebizonyította már, hogy össze tud fogni, és ezt bizonyítja azt is, hogy az RMDSZ referenduma kapcsán kevesebb mint két hét alatt Székelyföldön több mint százezer támogatói aláírást gyűlt össze.
„Székelyföld jövője Igennel kezdődik” – hangsúlyozta Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Szervezetének elnöke vasárnap, a Székelyek nagy menetelésén. Kifejtette: tíz nap alatt több mint százezren írták alá azt a törekvésüket, hogy az egységes Székelyföldről népszavazást szervezzenek.
„Látszik, hogy a székely emberek akaratát képviseljük. A ma összesereglett sok tízezer ember is azt jelenti, hogy Székelyföld egésze a területi autonómia mellett van. Azért jöttünk tehát össze, hogy megfogalmazzuk innen, Gábor Áron útjáról, mit üzenünk Székelyföldnek és Bukarestnek. Mi, székelyek, szeretnénk tisztelni azt az országot ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletre méltónak is kell lennie, és a Székelyföldet körbevevő országnak is tisztelnie kell a székely közösséget. Székelyföld azoké lesz, akik hisznek benne. Mi pedig soha nem adjuk fel a Székelyföld területi autonómiájába vetett hitünket!” – mondta Tamás Sándor.
maszol/közlemény
2013. október 27.
Szimpátiatüntetést tartottak Budapesten
- A Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó Gyulafehérvári nyilatkozatnak a nemzeti önrendelkezést garantáló harmadik pontját idézte fel vasárnap a román nagykövetség előtt elmondott beszédében Bayer Zsolt újságíró annak a szimpátiatüntetésnek a keretében, amelyet a Székelyek nagy menetelésével egy időben tartottak Budapesten.
Elmondta, hogy az 1918-as nyilatkozatban teljes nemzeti szabadságot ígért a Romániában élő népeknek a románság. E szerint minden együtt élő nép önállóan bíráskodhat, igazgathatja és képezheti önmagát. A nyilatkozat harmadik cikkelyét - mint mondta, a nagykövetség munkatársai és a román média kedvéért - román nyelven is felolvasta.
Emlékeztetni kívánja ugyanis Romániát az általuk tett Gyulafehérvári nyilatkozatra, a magyarság történelmi jussára és az adott szó becsületére - fűzte hozzá.
Bayer Zsolt a továbbiakban a székelység történetében a legnagyobb tüntetésnek nevezte a Székelyek nagy menetelését, ami elvezethet Székelyföld autonómiájának kivívásához.
Közlése szerint mára a székelység Európa egyetlen etnikai közössége, amelyik nem rendelkezik autonómiával. Márpedig ami más etnikai közösségeknek jár Európában, az a székelységnek is jár - jelentette ki, hozzáfűzve: ezt azért mondhatjuk el Budapesten is, mert nincs két magyar nemzet, csupán egy.
"Éljen a székelység el nem idegeníthető joga az önrendelkezésre, éljen a székely autonómia!" - zárta beszédét Bayer Zsolt.
György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke beszédében kijelentette, Székelyföldért megmozdult az egész világ. Mint mondta, az erdélyi Háromszéken zajló menetelés mellett három kontinensen, tizenhárom ország harminc városában vannak a székely autonómia melletti tüntetések.
A székelyek mellett áll a világ magyarsága - hangoztatta.
György-Mózes Árpád szerint a román kormány régiósítási törekvései elérték, hogy a székely nép öntudata erősebb, mint valaha.
A székely autonómia gondolatának ellenségeit - mint fogalmazott - "magunk közül is ki kell" szűrni. Vannak saját árulóink is, akik például arról beszélnek erdélyi magyar értelmiségiként, hogy az autonómia iránti küzdelem értelmetlen - mondta.
György-Mózes Árpád hangoztatta: minden nemzet egyenlő, a székely nép nem lehet másodrangú állampolgár saját földjén.
Bencze Izabella, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója és szóvivője bejelentette, hogy a fórum petíció átadására készül az Európai Unió és a román kormány számára.
A petícióban felsorolják a várható jogsértéseket - mondta, hozzátéve: nem hagyják majd, hogy az Európai Unió "úgy rázza le magáról az autonómia kérdéskörét, mint ahogy azt eddig tette".
Közölte: azt üzenik a román kormánynak, hogy az autonómia nem ördögtől való, ha egyetértésben, gyűlölködés nélkül hozzák létre, az aranyat ér nemcsak az ott élőknek, hanem az azt jóváhagyó államnak is.
Bencze Izabella elmondta, a petíciót eddig már 5 ezren írták alá, és az elérhető a CÖF honlapján.
Arra figyelmeztetett, ha megvalósul a román kormány terve, akkor pár év múlva "hiába megyünk haza Székelyföldre, lehet, hogy nem láthatunk magyar zászlót, nem találunk kétnyelvű helységnévtáblát és nem hallhatunk közterületeken magyar szót".
Mint mondta, ne csodálkozzon tehát a román hatalom, hogy szándéka az ország határán túlnyúló tiltakozást, és soha nem látott erejű autonómiatörekvést váltott ki.
Kiemelte, hogy a 2004-es szégyenteljes és befolyásolt népszavazás és a mostani magyar parlament honosítási lépései után többé senki nem veheti el a mára megerősödött magyar nemzettől azt a jogot, hogy a magyarság kiálljon egymásért és hallassa hangját.
Közölte, a magyar nemzet gyakorolni fogja székely testvérei sorsa felett Istentől kapott védhatalmi jogát, minden törvényes és békés eszközt megtalálnak a székely megyék eltörlésének megakadályozására, hogy elérjék az etnikai alapú székely területi autonómia létrejöttét. Ez a jog nem jelent belpolitikába való beavatkozást - szögezte le.
A szimpátiatüntetés résztvevői kihangosítva hallgatták meg a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát, amelyet Izsák Balázs, a tanács elnöke olvasott fel Székelyföldön. A menetelés rádióadása által közvetített üzenetében Izsák Balázs azt mondta, a Székely Nemzeti Tanács megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székely autonómia ügyét.
A békés szimpátiatüntetésen résztvevők a kordonokkal elzárt román nagykövetségtől a Cházár András utca kereszteződéséig töltötték meg a Thököly utat. Az egybegyűltek azt követően, hogy a Hősök teréről megérkeztek a külképviselet épülete elé, elénekelték a magyar és a székely himnuszt, illetve, a "Székelyföld nem Románia", "Vesszen Trianon!" és az "Autonómiát, Székelyföldnek autonómiát!" rigmusokat skandálták.
A nagykövetségig vezető úton a menetelők Kossuth nótákat és népdalokat énekeltek. Az MTI tudósítói azt látták, hogy amikor bejátszották a nagy menetelés által érintett székelyföldi települések templomainak harangszavát, többen meghatottságukban elsírták magukat.
A demonstráció során az MTI tudósítói semmilyen atrocitást nem tapasztaltak.
A szimpátiamenetet a Civil Összefogás Fórum és a Székelyföldért Társaság kezdeményezte annak kapcsán, hogy vasárnap a háromszéki Bereck és Kökös közötti 55 kilométeren - a Székely Nemzeti Tanács szervezésében - menetoszlop hívta fel a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére.
(MTI)
- A Román Királyság és Erdély egyesülését kimondó Gyulafehérvári nyilatkozatnak a nemzeti önrendelkezést garantáló harmadik pontját idézte fel vasárnap a román nagykövetség előtt elmondott beszédében Bayer Zsolt újságíró annak a szimpátiatüntetésnek a keretében, amelyet a Székelyek nagy menetelésével egy időben tartottak Budapesten.
Elmondta, hogy az 1918-as nyilatkozatban teljes nemzeti szabadságot ígért a Romániában élő népeknek a románság. E szerint minden együtt élő nép önállóan bíráskodhat, igazgathatja és képezheti önmagát. A nyilatkozat harmadik cikkelyét - mint mondta, a nagykövetség munkatársai és a román média kedvéért - román nyelven is felolvasta.
Emlékeztetni kívánja ugyanis Romániát az általuk tett Gyulafehérvári nyilatkozatra, a magyarság történelmi jussára és az adott szó becsületére - fűzte hozzá.
Bayer Zsolt a továbbiakban a székelység történetében a legnagyobb tüntetésnek nevezte a Székelyek nagy menetelését, ami elvezethet Székelyföld autonómiájának kivívásához.
Közlése szerint mára a székelység Európa egyetlen etnikai közössége, amelyik nem rendelkezik autonómiával. Márpedig ami más etnikai közösségeknek jár Európában, az a székelységnek is jár - jelentette ki, hozzáfűzve: ezt azért mondhatjuk el Budapesten is, mert nincs két magyar nemzet, csupán egy.
"Éljen a székelység el nem idegeníthető joga az önrendelkezésre, éljen a székely autonómia!" - zárta beszédét Bayer Zsolt.
György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke beszédében kijelentette, Székelyföldért megmozdult az egész világ. Mint mondta, az erdélyi Háromszéken zajló menetelés mellett három kontinensen, tizenhárom ország harminc városában vannak a székely autonómia melletti tüntetések.
A székelyek mellett áll a világ magyarsága - hangoztatta.
György-Mózes Árpád szerint a román kormány régiósítási törekvései elérték, hogy a székely nép öntudata erősebb, mint valaha.
A székely autonómia gondolatának ellenségeit - mint fogalmazott - "magunk közül is ki kell" szűrni. Vannak saját árulóink is, akik például arról beszélnek erdélyi magyar értelmiségiként, hogy az autonómia iránti küzdelem értelmetlen - mondta.
György-Mózes Árpád hangoztatta: minden nemzet egyenlő, a székely nép nem lehet másodrangú állampolgár saját földjén.
Bencze Izabella, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója és szóvivője bejelentette, hogy a fórum petíció átadására készül az Európai Unió és a román kormány számára.
A petícióban felsorolják a várható jogsértéseket - mondta, hozzátéve: nem hagyják majd, hogy az Európai Unió "úgy rázza le magáról az autonómia kérdéskörét, mint ahogy azt eddig tette".
Közölte: azt üzenik a román kormánynak, hogy az autonómia nem ördögtől való, ha egyetértésben, gyűlölködés nélkül hozzák létre, az aranyat ér nemcsak az ott élőknek, hanem az azt jóváhagyó államnak is.
Bencze Izabella elmondta, a petíciót eddig már 5 ezren írták alá, és az elérhető a CÖF honlapján.
Arra figyelmeztetett, ha megvalósul a román kormány terve, akkor pár év múlva "hiába megyünk haza Székelyföldre, lehet, hogy nem láthatunk magyar zászlót, nem találunk kétnyelvű helységnévtáblát és nem hallhatunk közterületeken magyar szót".
Mint mondta, ne csodálkozzon tehát a román hatalom, hogy szándéka az ország határán túlnyúló tiltakozást, és soha nem látott erejű autonómiatörekvést váltott ki.
Kiemelte, hogy a 2004-es szégyenteljes és befolyásolt népszavazás és a mostani magyar parlament honosítási lépései után többé senki nem veheti el a mára megerősödött magyar nemzettől azt a jogot, hogy a magyarság kiálljon egymásért és hallassa hangját.
Közölte, a magyar nemzet gyakorolni fogja székely testvérei sorsa felett Istentől kapott védhatalmi jogát, minden törvényes és békés eszközt megtalálnak a székely megyék eltörlésének megakadályozására, hogy elérjék az etnikai alapú székely területi autonómia létrejöttét. Ez a jog nem jelent belpolitikába való beavatkozást - szögezte le.
A szimpátiatüntetés résztvevői kihangosítva hallgatták meg a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát, amelyet Izsák Balázs, a tanács elnöke olvasott fel Székelyföldön. A menetelés rádióadása által közvetített üzenetében Izsák Balázs azt mondta, a Székely Nemzeti Tanács megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székely autonómia ügyét.
A békés szimpátiatüntetésen résztvevők a kordonokkal elzárt román nagykövetségtől a Cházár András utca kereszteződéséig töltötték meg a Thököly utat. Az egybegyűltek azt követően, hogy a Hősök teréről megérkeztek a külképviselet épülete elé, elénekelték a magyar és a székely himnuszt, illetve, a "Székelyföld nem Románia", "Vesszen Trianon!" és az "Autonómiát, Székelyföldnek autonómiát!" rigmusokat skandálták.
A nagykövetségig vezető úton a menetelők Kossuth nótákat és népdalokat énekeltek. Az MTI tudósítói azt látták, hogy amikor bejátszották a nagy menetelés által érintett székelyföldi települések templomainak harangszavát, többen meghatottságukban elsírták magukat.
A demonstráció során az MTI tudósítói semmilyen atrocitást nem tapasztaltak.
A szimpátiamenetet a Civil Összefogás Fórum és a Székelyföldért Társaság kezdeményezte annak kapcsán, hogy vasárnap a háromszéki Bereck és Kökös közötti 55 kilométeren - a Székely Nemzeti Tanács szervezésében - menetoszlop hívta fel a figyelmet az egységes, önálló, autonóm Székelyföld igényére.
(MTI)
2013. október 28.
Németh Zsolt: Románia ezt nem hagyhatja figyelmen kívül
A hétvégi menetelés arra a kérdésre ad csattanós választ, miszerint létezik-e egyáltalán Székelyföld. Az erről szóló vita a kü- lügyi államtitkár szerint az utóbbi időben felerősödött. Németh Zsolt egyértelművé tette, hogy a magyar kormány támogatja az autonómiatörekvéseket.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerrint a székelyek vasárnapi nagy menetelésének a legfontosabb üzenete az, hogy Székelyföld, a székelyek léteznek. A magyar kormány a székelyeket és valamennyi határon túli magyart támogatja – mondta a politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt időszakban egyre erőteljesebben bontakozott ki a történelmi, kulturális, szociológiai, filozófiai, ismertelméleti vita arról a kérdésről, van-e egyáltalán Székelyföld. Ez a szokatlan, meghökkentő megmozdulás, amelyen 120 ezer ember alkotott 53 kilométeres menetoszlopot, erre e vitára adott csattanós választ: a székelyek léteznek – hangsúlyozta Németh Zsolt.
A kormány feladata, hogy a székelyeket, az erdélyi magyarokat és a határon túli magyarokat együttérzéséről biztosítsa, támogassa őket – mondta. A közigazgatási átalakítással kapcsolatban pedig a kormánynak egyértelművé kell tennie, hogy természetesen Románia dönt a területi felosztásáról, de figyelembe kell vennie az Európa Tanács kisebbségi egyezményét, amely szerint nem lehet hátrányosan megváltoztatni a közigazgatási területek átalakításkor a kisebbségek etnikai arányát. A székelyek nagy menetelésének három fő célja volt: Székelyföld legyen önálló fejlesztési régió, legyen önálló közigazgatási egység, és induljon párbeszéd a román kormányzat és az erdélyi magyarok képviselői között – fejtette ki Németh Zsolt, megjegyezve: „Ne számítson arra román kormányzat, hogy az erdélyi magyarok letesznek erről."
Az államtitkár szerint, ha az elmúlt időszakban és a székelyek menetelésén tanúsított egységet fenn tudják tartani az erdélyi magyar politika résztvevői, akkor van reális remény arra, hogy eredményt lehet elérni. Németh Zsolt arról is szólt, hogy nemcsak a szervezőket, hanem a román hatóságokat is elismerés illeti meg, amiért biztosították a gyülekezés és a véleménynyilvánítás jogát, ami a román demokrácia javára válik. Az államtitkár szerint, ha Románia demokratikus állam, akkor nem fogja figyelmen kívül hagyni a 700 ezer székely ember akaratát.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti összefüggő menetoszloppal tiltakoztak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, követelve Székelyföld területi autonómiáját. Az SZNT, akárcsak a többi romániai magyar politikai szervezet, nem ért egyet azzal, hogy a bukaresti kormány román többségű közigazgatási régióba akarja besorolni a magyarok által többségben lakott székelyföldi megyéket.
A szervezők becslése szerint 120 ezren, a hatóságok állítása szerint 15 ezren vettek részt vasárnap a Székelyek nagy menetelésén.
A székelyföldi demonstrációval párhuzamosan Magyarországon Budapesten és 13 más településen tartottak szolidaritási megmozdulásokat, valamint Európa és Észak-Amerika több városából is érkezett jelentés felvonulásokról.
hirado.hu / Kossuth Rádió, 180 perc
Erdély.ma
A hétvégi menetelés arra a kérdésre ad csattanós választ, miszerint létezik-e egyáltalán Székelyföld. Az erről szóló vita a kü- lügyi államtitkár szerint az utóbbi időben felerősödött. Németh Zsolt egyértelművé tette, hogy a magyar kormány támogatja az autonómiatörekvéseket.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerrint a székelyek vasárnapi nagy menetelésének a legfontosabb üzenete az, hogy Székelyföld, a székelyek léteznek. A magyar kormány a székelyeket és valamennyi határon túli magyart támogatja – mondta a politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt időszakban egyre erőteljesebben bontakozott ki a történelmi, kulturális, szociológiai, filozófiai, ismertelméleti vita arról a kérdésről, van-e egyáltalán Székelyföld. Ez a szokatlan, meghökkentő megmozdulás, amelyen 120 ezer ember alkotott 53 kilométeres menetoszlopot, erre e vitára adott csattanós választ: a székelyek léteznek – hangsúlyozta Németh Zsolt.
A kormány feladata, hogy a székelyeket, az erdélyi magyarokat és a határon túli magyarokat együttérzéséről biztosítsa, támogassa őket – mondta. A közigazgatási átalakítással kapcsolatban pedig a kormánynak egyértelművé kell tennie, hogy természetesen Románia dönt a területi felosztásáról, de figyelembe kell vennie az Európa Tanács kisebbségi egyezményét, amely szerint nem lehet hátrányosan megváltoztatni a közigazgatási területek átalakításkor a kisebbségek etnikai arányát. A székelyek nagy menetelésének három fő célja volt: Székelyföld legyen önálló fejlesztési régió, legyen önálló közigazgatási egység, és induljon párbeszéd a román kormányzat és az erdélyi magyarok képviselői között – fejtette ki Németh Zsolt, megjegyezve: „Ne számítson arra román kormányzat, hogy az erdélyi magyarok letesznek erről."
Az államtitkár szerint, ha az elmúlt időszakban és a székelyek menetelésén tanúsított egységet fenn tudják tartani az erdélyi magyar politika résztvevői, akkor van reális remény arra, hogy eredményt lehet elérni. Németh Zsolt arról is szólt, hogy nemcsak a szervezőket, hanem a román hatóságokat is elismerés illeti meg, amiért biztosították a gyülekezés és a véleménynyilvánítás jogát, ami a román demokrácia javára válik. Az államtitkár szerint, ha Románia demokratikus állam, akkor nem fogja figyelmen kívül hagyni a 700 ezer székely ember akaratát.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére két háromszéki falu, Bereck és Kökös közötti összefüggő menetoszloppal tiltakoztak Románia tervezett közigazgatási átalakítása ellen, követelve Székelyföld területi autonómiáját. Az SZNT, akárcsak a többi romániai magyar politikai szervezet, nem ért egyet azzal, hogy a bukaresti kormány román többségű közigazgatási régióba akarja besorolni a magyarok által többségben lakott székelyföldi megyéket.
A szervezők becslése szerint 120 ezren, a hatóságok állítása szerint 15 ezren vettek részt vasárnap a Székelyek nagy menetelésén.
A székelyföldi demonstrációval párhuzamosan Magyarországon Budapesten és 13 más településen tartottak szolidaritási megmozdulásokat, valamint Európa és Észak-Amerika több városából is érkezett jelentés felvonulásokról.
hirado.hu / Kossuth Rádió, 180 perc
Erdély.ma
2013. október 28.
Székelyföld nem alkuszik (Százhúszezren meneteltek)
A szervezők becslése szerint 120 ezren vettek részt tegnap délben a székelyek nagy menetelésén. Kököstől Bereckig 53 kilométeren kialakult az élőlánc, és nem egyesével, hanem hármas, négyes sorban lepték el az országút jobb oldalát a tiltakozók, vonultak a Székelyföld és Erdély minden sarkából ide érkezettek kinyilvánítani: Székelyföld egy és oszthatatlan, nem engedik, hogy feldarabolják vagy román többségű régióba olvasszák, autonómiát követel magának! A székelyek nagy menetelésének kiáltványa azt is leszögezi, ha a román kormány ezt követően sem ül le tárgyalni Székelyföld autonómiájáról, akkor „erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is”.
Délelőtt tíz órakor már Sepsiszentgyörgyről is áradt a tömeg a szervezők által megadott tizennégy gyülekezési pont irányába, a megyeszékhelyről elsősorban Kökös és a rétyi kereszteződés volt a célpont. A reggeli órákban már terjedt a hír, hogy a Hargita megyei különvonat mégsem jöhet, minden csatornán arra kérték a szentgyörgyieket, főleg Kökösbe menjenek, s nagyon sokan így is tettek. Székely és magyar zászlóval fellobogózott autók, biciklisek, gyalogoscsoportok vonultak ki a városból, tették ezt falvakról is, sokan jöttek Magyarországról. Fél tizenegykor érkezett meg Rétyhez a budapestiek busza, hatalmas, háromszor öt méteres zászlókat hoztak, az európai autonóm területek – baszk, katalán, dél-tiroli, skót, Åland-szigeteki, no meg székely és magyar – lobogóit, a budapesti Székely Kör ajándékait. Tizenegy órakor mind a tizennégy gyülekezési pontnál megkezdődött az ökumenikus istentisztelet, imával készültek az egybegyűltek a menetelésre, 12 órakor pedig rendezett sorokban elindultak egymás felé a menetoszlopok. Rendőrök, csendőrök kísérték mindenütt az út jobb oldalán haladó tömeget, szükség is volt figyelmükre, mert a forgalmat nem zárták le teljesen. Baleset azonban nem történt, rendben, fegyelmezetten zajlott mindenütt a menetelés, mentőre két alkalommal volt szükség, de egyik esetben sem volt súlyos a baj, a melegtől, kimerültségtől lettek rosszul ketten. Ugyancsak 12 órakor négy helyszínen – Kökösben, Rétyen, Kézdivásárhelyen és Bereckben – fiatalok útra indították a 250 méteres székely zászlókat. A menetoszlopok valamivel egy óra után alakultak 53 kilométeres élőlánccá, rádió azonban kevés felvonulónál volt, így a beszédeket sem tudták követni, és az egységes himnuszéneklés is elmaradt. Körülbelül fél kettőkor azonban mindenütt elhangzott a magyar és a székely himnusz, majd ki-ki visszavonult kiindulási pontjához.
Gábor Áron példája
A 12 órai harangszó után Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke beszédében kiemelte: „A harangszónak itt, Székelyföldön van egy többletjelentése is. Mi, székelyek minden harangzúgáskor megemlékezünk Gábor Áronról, a székelyek nemzeti hőséről, aki egy reménytelen helyzetből tudott fordítani, és a székely virtust úgy mutatta fel a világnak, hogy azt példaértékűnek tekintheti ma minden szabadságvágyó nép.” Felsorolta a tízéves SZNT érdemeit az autonómiaharcban: sikerült megkerülhetetlen kérdéssé tenniük az autonómia ügyét, jelképet teremtettek, a székely zászlót, amely alá fel lehet ma sorakozni, az autonómiastatútummal világos jövőképet vázoltak, és sikerült létrehozniuk az autonómiaküzdelem mozgalmi hátterét is – sorolta az SZNT elnöke. „Méltóbban emlékezni Gábor Áron történelemformáló hősiességére, mint az autonómiaküzdelemmel, nem lehet. Bízzunk mindannyian abban, hogy Székelyföld autonómiája a közeljövőnek nemcsak ígérete, de megvalósulása is lesz. A székely szabadság a székely autonómia magyaros megfogalmazása. S volt-e más nagyobb, fontosabb vágya, célkitűzése a székelyeknek évszázadokon keresztül, mint őseik szabadságát megtartani vagy visszaszerezni?” – zárta a menetelőket útnak indító beszédét Izsák Balázs.
Székelyföld azoké, akik hisznek benne
„Székelyföld jövője Igennel kezdődik. Mondjunk Igent Székelyföldért!” – kezdte felszólalását Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke. Ha a román hatalom tiszteletet akar, akkor neki is tisztelnie kell a székelyeket, mert „Székelyföld közös alkotás. Mindannyiunk tulajdona. Mindannyiunké, akik azt akarjuk, hogy Székelyföld azoké legyen, akik megdolgoznak, megküzdenek és áldozatokat hoznak érte” – mondotta. Felsorolásából kitetszett az akarat: Székelyföld ne azoké legyen, akik gúnyolják, kifosztják, elviszik kincseit, hanem azoké, akik itt élnek, akik szeretik, dolgoznak érte. „Székelyföld azoké legyen, akik hisznek benne. Mi hiszünk Székelyföldben. Hajrá, Székelyföld!” – mondotta Tamás Sándor.
Együtt a közös ügyért
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzászólása elején arra tért ki: „Milyen jó, hogy az erdélyi magyar pártok és szervezetek nem ellenséges vetekedéssel, hanem a közös ügy támogatásában működnek együtt, és nemes versenyben igyekeznek minél nagyobb részt vállalni – ez esetben – az autonómia előmozdítása érdekében. Nagyon hálás vagyok a Székely Nemzeti Tanácsnak, hogy sikerült egymás mellé gyűjtenie bennünket.” Autonómiaharcunk hosszú menetelés lesz, mely igencsak próbára teszi majd erőnket és türelmünket – vélekedett, de azt is elmondta: nagyon büszke arra, hogy nemcsak Romániában, de a Kárpát-medencében sincs még egy olyan nemzeti közösség, „amelyik ennyire állhatatosan ki tudna állani jogai és ügye mellett, mint a székely nép!”. „Nos, Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért” – hangsúlyozta Tőkés László.
Magunk dönthessünk dolgainkról
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra tért ki, hogy a közösségi akarat felmutatásához mindenkire szükség van: „Szükségünk van az otthonteremtéshez, a szülőföld építéséhez minden egyes emberre. A közösségi akaratot kívánjuk felmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk fellépni, és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket.” Autonómiát akarunk, hogy saját dolgainkról magunk dönthessünk, ami nem azt jelenti, hogy mi valakitől elveszünk valamit, hanem azt, hogy valakiért valamit teszünk – fogalmazott. „A mi autonómiatörekvéseinkkel, a mi céljainkkal nem kívánunk senkit megfosztani semmitől, sem romántól, sem magyartól, senkitől nem veszünk el tulajdont, döntést, jogot. Viszont azt kérjük, hogy mi, székely emberek, erdélyi magyar emberek a mi dolgainkról mi magunk dönthessünk!” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az autonómia a megoldás
Képesek vagyunk összegyűlni, hitet, erőt sugározni – mondotta Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. „Nemet kiáltani Bukarest álnok szándékára, hogy életidegen és számunkra előnytelen közigazgatási keretbe akar minket terelni, hogy aztán uralkodhasson rajtunk, és szétprédálja unokáink jussát. És igent kiáltani saját kipróbált és hasznos rendünkre: az autonóm Székelyföldre. Mert tudjuk: az autonómia a megoldás.” Megfogalmazta azt az üzenetet is: „nem lesz béke és nyugalom e tájon addig, amíg szabadságunkat, közösségi jogainkat és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját el nem érjük”. „Nem hagyjuk magunkat. Ha kell, menetelünk, ha kell, népszavazást kezdeményezünk, ha kell, ismét összegyűlünk, ha kell, öntudatos polgárként élünk a polgári engedetlenség eszközével is. (…) Nyelvünket, hitünket, szülőföldünket, szabadságunkat, jövőnket nem adjuk. Az autonómia a megoldás” – zárta beszédét Toró.
Nem alkuszunk
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke a tervezett regionális átszervezés, a folyamatos román asszimilációs törekvés veszélyeire hívta fel a figyelmet, arra, hogy „megmaradásunk érdekében ezt a folyamatot meg kell állítanunk”. „Üzenjük Bukarestnek és a nagyvilágnak, hogy nem akarunk kiszolgáltatottságban, alárendeltségben élni, a területi autonómia ősi jussunk, erről soha le nem mondunk! Követeljük, hogy tartsák be az 1918. december 1-jén tett ígéretet!” – fogalmazott az MPP elnöke, aki azt is kifejtette, lojális polgárai csak olyan országnak lehetünk, amely betartja vállalásait, nem tiporja lábbal jogainkat. Európa felé is szólt, hogy ne használjon kettős mércét, és egyértelmű üzenetként fogalmazta meg: „Mondjuk ki tisztán és világosan: a nemzetállam fogalma túlhaladott, azt Románia alkotmányából törölni kell! Mondjuk ki tisztán és világosan: elég volt!” „Itt akarunk jövőt gyermekeinknek. És ha itt élünk, sorsunkat magunknak kell irányítanunk! És magunk fogjuk irányítani! Legyen világos Bukarestben és Brüsszelben egyaránt, mi nem alkuszunk!” – hangoztatta az MPP elnöke.
Tárgyalást követelünk a román kormánnyal
A székelyek nagy menetelésének kiáltványa fél kettőkor hangzott el a rádiókban Izsák Balázs tolmácsolásában: „Autonómiát Székelyföldnek, párbeszédet és társadalmi békét!” A kiáltvány követelésként fogalmazza meg: a székelység élni akar az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeli Székelyföld államon belüli önkormányzását; követeli, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek Romániában is, más közösségekhez hasonlóan a székelység is „megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén”; ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföldhöz, követeljük, hogy a helyi közösségek népszavazása véglegesítse azokat – hangzott el. A kiáltvány azt is kimondja, hogy ez a térség közös hazája lesz minden lakójának, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozástól, a területi autonómia a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciája lesz. Az Izsák Balázs által felolvasott kiáltvány felidézi, hogy nyolc hónap elteltével is válasz nélkül maradt a Marosvásárhelyen március 10-én, a Székely Szabadság Napján elfogadott és a román kormánynak továbbított beadvány, amelyben az ott összegyűlt 30 ezer ember követelte a párbeszéd megkezdését a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. „Hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak” – fogalmaz a menetelés kiáltványa, de felhívja a román kormány figyelmét arra is, hogy „a párbeszéd lebecsülése, a székelység akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem megtörni, sem elfárasztani a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is.”
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A szervezők becslése szerint 120 ezren vettek részt tegnap délben a székelyek nagy menetelésén. Kököstől Bereckig 53 kilométeren kialakult az élőlánc, és nem egyesével, hanem hármas, négyes sorban lepték el az országút jobb oldalát a tiltakozók, vonultak a Székelyföld és Erdély minden sarkából ide érkezettek kinyilvánítani: Székelyföld egy és oszthatatlan, nem engedik, hogy feldarabolják vagy román többségű régióba olvasszák, autonómiát követel magának! A székelyek nagy menetelésének kiáltványa azt is leszögezi, ha a román kormány ezt követően sem ül le tárgyalni Székelyföld autonómiájáról, akkor „erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is”.
Délelőtt tíz órakor már Sepsiszentgyörgyről is áradt a tömeg a szervezők által megadott tizennégy gyülekezési pont irányába, a megyeszékhelyről elsősorban Kökös és a rétyi kereszteződés volt a célpont. A reggeli órákban már terjedt a hír, hogy a Hargita megyei különvonat mégsem jöhet, minden csatornán arra kérték a szentgyörgyieket, főleg Kökösbe menjenek, s nagyon sokan így is tettek. Székely és magyar zászlóval fellobogózott autók, biciklisek, gyalogoscsoportok vonultak ki a városból, tették ezt falvakról is, sokan jöttek Magyarországról. Fél tizenegykor érkezett meg Rétyhez a budapestiek busza, hatalmas, háromszor öt méteres zászlókat hoztak, az európai autonóm területek – baszk, katalán, dél-tiroli, skót, Åland-szigeteki, no meg székely és magyar – lobogóit, a budapesti Székely Kör ajándékait. Tizenegy órakor mind a tizennégy gyülekezési pontnál megkezdődött az ökumenikus istentisztelet, imával készültek az egybegyűltek a menetelésre, 12 órakor pedig rendezett sorokban elindultak egymás felé a menetoszlopok. Rendőrök, csendőrök kísérték mindenütt az út jobb oldalán haladó tömeget, szükség is volt figyelmükre, mert a forgalmat nem zárták le teljesen. Baleset azonban nem történt, rendben, fegyelmezetten zajlott mindenütt a menetelés, mentőre két alkalommal volt szükség, de egyik esetben sem volt súlyos a baj, a melegtől, kimerültségtől lettek rosszul ketten. Ugyancsak 12 órakor négy helyszínen – Kökösben, Rétyen, Kézdivásárhelyen és Bereckben – fiatalok útra indították a 250 méteres székely zászlókat. A menetoszlopok valamivel egy óra után alakultak 53 kilométeres élőlánccá, rádió azonban kevés felvonulónál volt, így a beszédeket sem tudták követni, és az egységes himnuszéneklés is elmaradt. Körülbelül fél kettőkor azonban mindenütt elhangzott a magyar és a székely himnusz, majd ki-ki visszavonult kiindulási pontjához.
Gábor Áron példája
A 12 órai harangszó után Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke beszédében kiemelte: „A harangszónak itt, Székelyföldön van egy többletjelentése is. Mi, székelyek minden harangzúgáskor megemlékezünk Gábor Áronról, a székelyek nemzeti hőséről, aki egy reménytelen helyzetből tudott fordítani, és a székely virtust úgy mutatta fel a világnak, hogy azt példaértékűnek tekintheti ma minden szabadságvágyó nép.” Felsorolta a tízéves SZNT érdemeit az autonómiaharcban: sikerült megkerülhetetlen kérdéssé tenniük az autonómia ügyét, jelképet teremtettek, a székely zászlót, amely alá fel lehet ma sorakozni, az autonómiastatútummal világos jövőképet vázoltak, és sikerült létrehozniuk az autonómiaküzdelem mozgalmi hátterét is – sorolta az SZNT elnöke. „Méltóbban emlékezni Gábor Áron történelemformáló hősiességére, mint az autonómiaküzdelemmel, nem lehet. Bízzunk mindannyian abban, hogy Székelyföld autonómiája a közeljövőnek nemcsak ígérete, de megvalósulása is lesz. A székely szabadság a székely autonómia magyaros megfogalmazása. S volt-e más nagyobb, fontosabb vágya, célkitűzése a székelyeknek évszázadokon keresztül, mint őseik szabadságát megtartani vagy visszaszerezni?” – zárta a menetelőket útnak indító beszédét Izsák Balázs.
Székelyföld azoké, akik hisznek benne
„Székelyföld jövője Igennel kezdődik. Mondjunk Igent Székelyföldért!” – kezdte felszólalását Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke. Ha a román hatalom tiszteletet akar, akkor neki is tisztelnie kell a székelyeket, mert „Székelyföld közös alkotás. Mindannyiunk tulajdona. Mindannyiunké, akik azt akarjuk, hogy Székelyföld azoké legyen, akik megdolgoznak, megküzdenek és áldozatokat hoznak érte” – mondotta. Felsorolásából kitetszett az akarat: Székelyföld ne azoké legyen, akik gúnyolják, kifosztják, elviszik kincseit, hanem azoké, akik itt élnek, akik szeretik, dolgoznak érte. „Székelyföld azoké legyen, akik hisznek benne. Mi hiszünk Székelyföldben. Hajrá, Székelyföld!” – mondotta Tamás Sándor.
Együtt a közös ügyért
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzászólása elején arra tért ki: „Milyen jó, hogy az erdélyi magyar pártok és szervezetek nem ellenséges vetekedéssel, hanem a közös ügy támogatásában működnek együtt, és nemes versenyben igyekeznek minél nagyobb részt vállalni – ez esetben – az autonómia előmozdítása érdekében. Nagyon hálás vagyok a Székely Nemzeti Tanácsnak, hogy sikerült egymás mellé gyűjtenie bennünket.” Autonómiaharcunk hosszú menetelés lesz, mely igencsak próbára teszi majd erőnket és türelmünket – vélekedett, de azt is elmondta: nagyon büszke arra, hogy nemcsak Romániában, de a Kárpát-medencében sincs még egy olyan nemzeti közösség, „amelyik ennyire állhatatosan ki tudna állani jogai és ügye mellett, mint a székely nép!”. „Nos, Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért” – hangsúlyozta Tőkés László.
Magunk dönthessünk dolgainkról
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra tért ki, hogy a közösségi akarat felmutatásához mindenkire szükség van: „Szükségünk van az otthonteremtéshez, a szülőföld építéséhez minden egyes emberre. A közösségi akaratot kívánjuk felmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk fellépni, és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket.” Autonómiát akarunk, hogy saját dolgainkról magunk dönthessünk, ami nem azt jelenti, hogy mi valakitől elveszünk valamit, hanem azt, hogy valakiért valamit teszünk – fogalmazott. „A mi autonómiatörekvéseinkkel, a mi céljainkkal nem kívánunk senkit megfosztani semmitől, sem romántól, sem magyartól, senkitől nem veszünk el tulajdont, döntést, jogot. Viszont azt kérjük, hogy mi, székely emberek, erdélyi magyar emberek a mi dolgainkról mi magunk dönthessünk!” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Az autonómia a megoldás
Képesek vagyunk összegyűlni, hitet, erőt sugározni – mondotta Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. „Nemet kiáltani Bukarest álnok szándékára, hogy életidegen és számunkra előnytelen közigazgatási keretbe akar minket terelni, hogy aztán uralkodhasson rajtunk, és szétprédálja unokáink jussát. És igent kiáltani saját kipróbált és hasznos rendünkre: az autonóm Székelyföldre. Mert tudjuk: az autonómia a megoldás.” Megfogalmazta azt az üzenetet is: „nem lesz béke és nyugalom e tájon addig, amíg szabadságunkat, közösségi jogainkat és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját el nem érjük”. „Nem hagyjuk magunkat. Ha kell, menetelünk, ha kell, népszavazást kezdeményezünk, ha kell, ismét összegyűlünk, ha kell, öntudatos polgárként élünk a polgári engedetlenség eszközével is. (…) Nyelvünket, hitünket, szülőföldünket, szabadságunkat, jövőnket nem adjuk. Az autonómia a megoldás” – zárta beszédét Toró.
Nem alkuszunk
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke a tervezett regionális átszervezés, a folyamatos román asszimilációs törekvés veszélyeire hívta fel a figyelmet, arra, hogy „megmaradásunk érdekében ezt a folyamatot meg kell állítanunk”. „Üzenjük Bukarestnek és a nagyvilágnak, hogy nem akarunk kiszolgáltatottságban, alárendeltségben élni, a területi autonómia ősi jussunk, erről soha le nem mondunk! Követeljük, hogy tartsák be az 1918. december 1-jén tett ígéretet!” – fogalmazott az MPP elnöke, aki azt is kifejtette, lojális polgárai csak olyan országnak lehetünk, amely betartja vállalásait, nem tiporja lábbal jogainkat. Európa felé is szólt, hogy ne használjon kettős mércét, és egyértelmű üzenetként fogalmazta meg: „Mondjuk ki tisztán és világosan: a nemzetállam fogalma túlhaladott, azt Románia alkotmányából törölni kell! Mondjuk ki tisztán és világosan: elég volt!” „Itt akarunk jövőt gyermekeinknek. És ha itt élünk, sorsunkat magunknak kell irányítanunk! És magunk fogjuk irányítani! Legyen világos Bukarestben és Brüsszelben egyaránt, mi nem alkuszunk!” – hangoztatta az MPP elnöke.
Tárgyalást követelünk a román kormánnyal
A székelyek nagy menetelésének kiáltványa fél kettőkor hangzott el a rádiókban Izsák Balázs tolmácsolásában: „Autonómiát Székelyföldnek, párbeszédet és társadalmi békét!” A kiáltvány követelésként fogalmazza meg: a székelység élni akar az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeli Székelyföld államon belüli önkormányzását; követeli, hogy az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek Romániában is, más közösségekhez hasonlóan a székelység is „megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén”; ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföldhöz, követeljük, hogy a helyi közösségek népszavazása véglegesítse azokat – hangzott el. A kiáltvány azt is kimondja, hogy ez a térség közös hazája lesz minden lakójának, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozástól, a területi autonómia a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciája lesz. Az Izsák Balázs által felolvasott kiáltvány felidézi, hogy nyolc hónap elteltével is válasz nélkül maradt a Marosvásárhelyen március 10-én, a Székely Szabadság Napján elfogadott és a román kormánynak továbbított beadvány, amelyben az ott összegyűlt 30 ezer ember követelte a párbeszéd megkezdését a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. „Hisszük, hogy a párbeszéd a társadalmi béke záloga, a székelyek pedig békét és párbeszédet akarnak” – fogalmaz a menetelés kiáltványa, de felhívja a román kormány figyelmét arra is, hogy „a párbeszéd lebecsülése, a székelység akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem megtörni, sem elfárasztani a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is.”
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 28.
Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!
Nagy menetelés Berecktől Kökösig az autonómiáért, az önrendelkezésért
Sok ezer égszínkék székely zászló lobogott tegnap az őszi napsütésben a Gábor Áron szülőfaluja, Bereck és hősi halálának színhelye, Kökös közötti országút több mint ötven kilométeres szakaszán, amely 14 települést kapcsolt össze. Az ökumenikus istentisztelet után induló békés, méltóságteljes meneteléssel a székelyek azt hirdették, hogy Székelyföld fel nem osztható, be nem olvasztható, és autonómiát követeltek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek. A tüntetők a menetelés végén közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
Közösségi összefogással nincs lehetetlen!
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: "Megkerülhetetlen kérdéssé tettük a közéletben a székely autonómia ügyét. A politikai élet vezetőinek, magyaroknak, románoknak viszonyulniuk kell Székelyföldhöz, a székely autonómia kérdéséhez. Jelképet teremtettünk, székely zászlót, amely alá föl lehet sorakozni. Vázoltunk egy világos jövőképet Székelyföld autonómia- statútumával, amelyben pontosan leírtuk azokat az intézményeket, amelyek révén Székelyföld autonómiája megvalósul. Megteremtettük az autonómiaküzdelem mozgalmi hátterét. Marosvásárhelyen a székely szabadság napján, vagy ma itt, Bereck és Kökös között arra mutatunk példát az utánunk jövőknek, hogy közösségi összefogással nincsen lehetetlen. Hétszázezer székely akarata olyan erő, amely meg fogja teremteni Székelyföld területi autonómiáját.
Nem lehet méltóbban emlékezni Gábor Áronra, történelemformáló hősiességére, mint az autonómiaküzdelemmel. Bízzunk mindannyian abban, hogy Székelyföld autonómiája a közeljövőnek nemcsak ígérete, de megvalósulása is lesz.
Székelyföld jövője IGEN-nel kezdődik
– Azért jöttünk össze, hogy megfogalmazzuk, innen, Gábor Áron útjáról mit üzenünk Székelyföldnek és Bukarestnek. Mi, székelyek szeretnénk tisztelni azt az országot, ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak is kell lennie. És Romániának is tisztelnie kell a székely közösséget.
Mert Székelyföld közös alkotás. Mindannyiunk tulajdona. Mindannyiunké, akik azt akarjuk, hogy Székelyföld azoké legyen, akik megdolgoznak, megküzdenek és áldozatokat hoznak érte. Ne azoké legyen, akik kigúnyolják, hanem azoké, akik szeretik ezt a tájat, az itt lakó embereket. Ne azoké legyen, akik Bukarestbe viszik adónkat, hanem azoké legyen, akik itt termelik meg az anyagi javakat. Székelyföld ne azoké legyen, akik a sót, a borvizet, az erdőt elviszik előlünk, hanem azoké legyen, akik újraültetik a letarolt hegyoldalakat – jelentette ki Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Talpra, székely!
– A saját hazánkban, Erdélyországban, mi is oda jutottunk, hogy azért kelljen menetelnünk, amit eleink biztosítottak a románoknak Hátszeg vidékén, a szászoknak Szászföldön, illetve Székelyföld népének, amíg aztán utóbb autonóm jogaik meg nem csorbultak. Büszke vagyok arra, hogy ebben az országban és mondhatni az egész Kárpát- medencei magyar nyelvterületen nincs még egy olyan nemzeti közösség, amelyik ennyire állhatatosan ki tudna állani jogai és ügye mellett, mint a székely nép! Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért – mondta egyebek mellett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Nem csodára várunk, építkező közösség vagyunk
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre kijelentette: – Az a kezdeményezés, amelyet elindítottunk néhány héttel ezelőtt, a megyei referendumokról szól. Hogyha itt százezres számokról beszélünk, akkor azt mondom, hogy mi a hat megyében 200 ezer aláírást gyűjtöttünk össze. Mi, székelyföldi emberek felelősek vagyunk a partiumiakért, a partiumiak a Székelyföldért, a szórványért. Együtt tudunk erősek lenni. A kulturális autonómia megoldás azoknak, akik nem tömbben élnek, és igazából a mai napnak is az az üzenete, hogy a célok közösek, és a közösség akaratát föl tudjuk mutatni. Mögöttünk, a szövetség mögött áll a közösség, amely már többször bebizonyította, hogy nekünk mindig újra kell fogalmaznunk ezeket a célokat, és a magunk eszközeivel építkezni kell. Mindennap hozzá kell tenni egy téglát az épülő házhoz. Nem csodára várunk, építkező közösség vagyunk.
Gyönyörű nap ez a mai!
Berecken, ágyúöntő Gábor Áron szülőfalujában, Háromszék északkeleti kapujánál gyülekeztek a nyárádmenti székelyek. A Népújság őket kérdezte, mit jelent számukra ez a menetelés?
Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere: – Hatalmas élményt. Úgy gondolom, történelmi pillanatokat élünk át. Nyárád-szeredából és környékéről mintegy 250-300 ember van itt, mindenki pozitívan reagált a felkérésünkre, úgy néz ki, úgy tudjuk képviselni Marosszéket, ahogy tőlünk, székelyektől elvárták, s ahogy mi elvárjuk magunktól. "Hazádnak rendületlenül légy híve, ó, magyar " – zárta szavait Tóth Sándor.
Balogh István, Csíkfalva polgármestere: – Nagy élmény itt lenni, az egységnek és az összefogásnak vagyunk tanúi, ismét megmutattuk, hogy együtt tudunk lenni politikai színezettől és vallási hovatartozástól függetlenül, és egységet tudunk fölmutatni. Talán ezt emelném ki mint legfontosabbat a mai napról, és ezzel is azt kérjük, ne szakítsanak szét minket, hiszen együvé tartozunk és együtt akarunk élni ezen a földön.
Csíki Sándor, a Marosszéki Székely Tanács elnöke: – Bereckről indult a nagy menetelés. Óriási élmény, hogy Gábor Áron szülőfalujából indulunk, családtagokkal, barátokkal. Gábor Áron ’48-as forradalmár volt, úgy gondolom, jó helyszínt választottunk. Az, hogy hét autóbusszal érkezett Nyárádszereda és környéke, Nyárádmagyarós és Nyárádremete, elárulja, hogy ha kell, össze tudunk fogni. Gyönyörű nap ez a mai!
Lukács Gusztáv berecki lakos büszkén vezette azt a szekeret, amely a Gábor Áron rézágyúja másolatát vontatta. Mint mondta, soha nem gondolta volna, hogy ekkora megtiszteltetés éri.
– Nagy örömmel viszem a zászlót, látszik, hogy ha akarunk, össze tudunk fogni és sikereket elérni az autonómiáért – válaszolta a Népújság kérdésére Dimény Renáta, 16 éves berecki tanuló.
Csernátonban Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere nyilatkozott lapunknak: – Az életben vannak nagyon fontos dolgok, ez is az volt. Örömömre szolgál, hogy négy autóbuszt tudtunk indítani Ákosfalva községből, és több kiskocsit, kb. 300 fős csapattal érkeztünk. Ez igen fontos megnyilvánulás a hazai összmagyarság részéről, gondolom, hogy sikere is lesz.
Ambrus Róbert vitte az erdőszentgyörgyiek tábláját: – Ez a menetelés azt jelenti, hogy elindult egy folyamat Székelyföld autonómiája felé. Erdőszentgyörgyről 89-en érkeztünk, hogy kifejezzük az autonómia iránti igényünket.
Autonómiát, párbeszédet és társadalmi békét!
A résztvevők kiáltvánnyal erősítették meg, hogy az önrendelkezés joga alapján követelik a Székelyföld államhatárokon belüli autonómiáját.
A kiáltványban, amelyet Izsák Balázs SZNT- elnök olvasott fel, egyebek mellett kijelentik: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását; követelik, hogy Romániában az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén; ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföldnek a gyergyóditrói nemzetgyűlés által kijelölt ideiglenes határaihoz, és követelik, hogy a helyi közösségek népszavazása véglegesítse azokat!
A kiáltvány emlékeztet, hogy "ez év március tizedikén, a székely szabadság napján, a marosvásárhelyi Postaréten összegyűlt székelyek beadvánnyal fordultak Románia kormányához, amelyben követelték, hogy a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió, illetve Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását, ám erre a beadványra nyolc hónap elteltével sem érkezett válasz.
Felhívja a figyelmet, hogy "a mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is".
Ugyanakkor kéri Magyarország kormányát, "kérje Románia kormányától a két ország közti alapszerződés tiszteletben tartását, különös tekintettel annak 15/9. cikkére. Nekünk, székelyeknek alapvető érdekünk, hogy Magyarország és Románia között jó legyen a viszony, a békés, építő együttműködés és az Európai Unió tagállamainak közös alkotmányos örökségének jegyében".
Az eseményhez kapcsolódó számos szimpátiatüntetést szerveztek Európában, Amerikában és Ausztráliában is.
Mózes Edith
Nagy menetelés Berecktől Kökösig az autonómiáért, az önrendelkezésért
Sok ezer égszínkék székely zászló lobogott tegnap az őszi napsütésben a Gábor Áron szülőfaluja, Bereck és hősi halálának színhelye, Kökös közötti országút több mint ötven kilométeres szakaszán, amely 14 települést kapcsolt össze. Az ökumenikus istentisztelet után induló békés, méltóságteljes meneteléssel a székelyek azt hirdették, hogy Székelyföld fel nem osztható, be nem olvasztható, és autonómiát követeltek Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek. A tüntetők a menetelés végén közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt.
Közösségi összefogással nincs lehetetlen!
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: "Megkerülhetetlen kérdéssé tettük a közéletben a székely autonómia ügyét. A politikai élet vezetőinek, magyaroknak, románoknak viszonyulniuk kell Székelyföldhöz, a székely autonómia kérdéséhez. Jelképet teremtettünk, székely zászlót, amely alá föl lehet sorakozni. Vázoltunk egy világos jövőképet Székelyföld autonómia- statútumával, amelyben pontosan leírtuk azokat az intézményeket, amelyek révén Székelyföld autonómiája megvalósul. Megteremtettük az autonómiaküzdelem mozgalmi hátterét. Marosvásárhelyen a székely szabadság napján, vagy ma itt, Bereck és Kökös között arra mutatunk példát az utánunk jövőknek, hogy közösségi összefogással nincsen lehetetlen. Hétszázezer székely akarata olyan erő, amely meg fogja teremteni Székelyföld területi autonómiáját.
Nem lehet méltóbban emlékezni Gábor Áronra, történelemformáló hősiességére, mint az autonómiaküzdelemmel. Bízzunk mindannyian abban, hogy Székelyföld autonómiája a közeljövőnek nemcsak ígérete, de megvalósulása is lesz.
Székelyföld jövője IGEN-nel kezdődik
– Azért jöttünk össze, hogy megfogalmazzuk, innen, Gábor Áron útjáról mit üzenünk Székelyföldnek és Bukarestnek. Mi, székelyek szeretnénk tisztelni azt az országot, ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak is kell lennie. És Romániának is tisztelnie kell a székely közösséget.
Mert Székelyföld közös alkotás. Mindannyiunk tulajdona. Mindannyiunké, akik azt akarjuk, hogy Székelyföld azoké legyen, akik megdolgoznak, megküzdenek és áldozatokat hoznak érte. Ne azoké legyen, akik kigúnyolják, hanem azoké, akik szeretik ezt a tájat, az itt lakó embereket. Ne azoké legyen, akik Bukarestbe viszik adónkat, hanem azoké legyen, akik itt termelik meg az anyagi javakat. Székelyföld ne azoké legyen, akik a sót, a borvizet, az erdőt elviszik előlünk, hanem azoké legyen, akik újraültetik a letarolt hegyoldalakat – jelentette ki Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke.
Talpra, székely!
– A saját hazánkban, Erdélyországban, mi is oda jutottunk, hogy azért kelljen menetelnünk, amit eleink biztosítottak a románoknak Hátszeg vidékén, a szászoknak Szászföldön, illetve Székelyföld népének, amíg aztán utóbb autonóm jogaik meg nem csorbultak. Büszke vagyok arra, hogy ebben az országban és mondhatni az egész Kárpát- medencei magyar nyelvterületen nincs még egy olyan nemzeti közösség, amelyik ennyire állhatatosan ki tudna állani jogai és ügye mellett, mint a székely nép! Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért – mondta egyebek mellett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Nem csodára várunk, építkező közösség vagyunk
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke újságírói kérdésre kijelentette: – Az a kezdeményezés, amelyet elindítottunk néhány héttel ezelőtt, a megyei referendumokról szól. Hogyha itt százezres számokról beszélünk, akkor azt mondom, hogy mi a hat megyében 200 ezer aláírást gyűjtöttünk össze. Mi, székelyföldi emberek felelősek vagyunk a partiumiakért, a partiumiak a Székelyföldért, a szórványért. Együtt tudunk erősek lenni. A kulturális autonómia megoldás azoknak, akik nem tömbben élnek, és igazából a mai napnak is az az üzenete, hogy a célok közösek, és a közösség akaratát föl tudjuk mutatni. Mögöttünk, a szövetség mögött áll a közösség, amely már többször bebizonyította, hogy nekünk mindig újra kell fogalmaznunk ezeket a célokat, és a magunk eszközeivel építkezni kell. Mindennap hozzá kell tenni egy téglát az épülő házhoz. Nem csodára várunk, építkező közösség vagyunk.
Gyönyörű nap ez a mai!
Berecken, ágyúöntő Gábor Áron szülőfalujában, Háromszék északkeleti kapujánál gyülekeztek a nyárádmenti székelyek. A Népújság őket kérdezte, mit jelent számukra ez a menetelés?
Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere: – Hatalmas élményt. Úgy gondolom, történelmi pillanatokat élünk át. Nyárád-szeredából és környékéről mintegy 250-300 ember van itt, mindenki pozitívan reagált a felkérésünkre, úgy néz ki, úgy tudjuk képviselni Marosszéket, ahogy tőlünk, székelyektől elvárták, s ahogy mi elvárjuk magunktól. "Hazádnak rendületlenül légy híve, ó, magyar " – zárta szavait Tóth Sándor.
Balogh István, Csíkfalva polgármestere: – Nagy élmény itt lenni, az egységnek és az összefogásnak vagyunk tanúi, ismét megmutattuk, hogy együtt tudunk lenni politikai színezettől és vallási hovatartozástól függetlenül, és egységet tudunk fölmutatni. Talán ezt emelném ki mint legfontosabbat a mai napról, és ezzel is azt kérjük, ne szakítsanak szét minket, hiszen együvé tartozunk és együtt akarunk élni ezen a földön.
Csíki Sándor, a Marosszéki Székely Tanács elnöke: – Bereckről indult a nagy menetelés. Óriási élmény, hogy Gábor Áron szülőfalujából indulunk, családtagokkal, barátokkal. Gábor Áron ’48-as forradalmár volt, úgy gondolom, jó helyszínt választottunk. Az, hogy hét autóbusszal érkezett Nyárádszereda és környéke, Nyárádmagyarós és Nyárádremete, elárulja, hogy ha kell, össze tudunk fogni. Gyönyörű nap ez a mai!
Lukács Gusztáv berecki lakos büszkén vezette azt a szekeret, amely a Gábor Áron rézágyúja másolatát vontatta. Mint mondta, soha nem gondolta volna, hogy ekkora megtiszteltetés éri.
– Nagy örömmel viszem a zászlót, látszik, hogy ha akarunk, össze tudunk fogni és sikereket elérni az autonómiáért – válaszolta a Népújság kérdésére Dimény Renáta, 16 éves berecki tanuló.
Csernátonban Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere nyilatkozott lapunknak: – Az életben vannak nagyon fontos dolgok, ez is az volt. Örömömre szolgál, hogy négy autóbuszt tudtunk indítani Ákosfalva községből, és több kiskocsit, kb. 300 fős csapattal érkeztünk. Ez igen fontos megnyilvánulás a hazai összmagyarság részéről, gondolom, hogy sikere is lesz.
Ambrus Róbert vitte az erdőszentgyörgyiek tábláját: – Ez a menetelés azt jelenti, hogy elindult egy folyamat Székelyföld autonómiája felé. Erdőszentgyörgyről 89-en érkeztünk, hogy kifejezzük az autonómia iránti igényünket.
Autonómiát, párbeszédet és társadalmi békét!
A résztvevők kiáltvánnyal erősítették meg, hogy az önrendelkezés joga alapján követelik a Székelyföld államhatárokon belüli autonómiáját.
A kiáltványban, amelyet Izsák Balázs SZNT- elnök olvasott fel, egyebek mellett kijelentik: élni akarnak az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követelik Székelyföld államon belüli önkormányzását; követelik, hogy Romániában az Európában gyakorolt normák érvényesüljenek, és a székely nép – Európa autonóm közösségeihez hasonlóan – megélhesse önrendelkezését Székelyföld autonómiája révén; ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföldnek a gyergyóditrói nemzetgyűlés által kijelölt ideiglenes határaihoz, és követelik, hogy a helyi közösségek népszavazása véglegesítse azokat!
A kiáltvány emlékeztet, hogy "ez év március tizedikén, a székely szabadság napján, a marosvásárhelyi Postaréten összegyűlt székelyek beadvánnyal fordultak Románia kormányához, amelyben követelték, hogy a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió, illetve Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását, ám erre a beadványra nyolc hónap elteltével sem érkezett válasz.
Felhívja a figyelmet, hogy "a mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is".
Ugyanakkor kéri Magyarország kormányát, "kérje Románia kormányától a két ország közti alapszerződés tiszteletben tartását, különös tekintettel annak 15/9. cikkére. Nekünk, székelyeknek alapvető érdekünk, hogy Magyarország és Románia között jó legyen a viszony, a békés, építő együttműködés és az Európai Unió tagállamainak közös alkotmányos örökségének jegyében".
Az eseményhez kapcsolódó számos szimpátiatüntetést szerveztek Európában, Amerikában és Ausztráliában is.
Mózes Edith
2013. október 28.
Egymás mellett az autonómiáért
Összeért! – adták szájról szájra vasárnap a tüntetők, miután megvalósult a Székelyek Nagy Menetelése, az 54 kilométeres élőlánc Bereck és Kökös között. „Amit célként kitűztünk, elértük!” – jelentette ki a Krónikának Izsák Balázs, a szervező Székely Nemzeti Tanács elnöke miután felolvasta a rendezvény kiáltványát, és az élőlánc résztvevői közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A szervezők a gyülekezési pontokra befutott jelentések alapján 120 ezerre, a csendőrség csupán 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. A román politikusok elutasítóan nyilatkoztak és hatósági fellépést kértek az ügyben.
Megvan? Összeért? – kérdezték egymástól a székely zászlókat, autonómiát szorgalmazó feliratokat magasba tartó menetelők, akik a helyszínen csak azt tudták, hogy az ő szakaszukon megvan az élőlánc, és aggódva lesték a híreket, hogy vajon mind az 54 kilométeren kialakult-e. Még a Himnusz felcsendülése előtt, futótűzként terjedt az örömhír: Megvan! Összeért!
A Székelyek Nagy Menetelésének résztvevői vasárnap kiáltványt fogadtak el, kijelentve, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával. A petíciót Izsák Balázs, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a rétyi keresztútnál olvasta fel, a tüntetők a többi helyszínen rádión hallgatták. A kiáltványban leszögezték: ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföldnek a Gyergyóditrói Nemzetgyűlés által kijelölt ideiglenes határaihoz, és követelik, hogy a helyi közösségek népszavazással véglegesítsék azokat. „Székelyföld minden lakójának közös hazája, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától, ezért a területi autonómia Székelyföld minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciája lesz” – fogalmaztak a petícióban. Emlékeztettek, hogy március 10-én, a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi Postaréten összegyűltek beadvánnyal fordultak Románia kormányához, amelyben követelik, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót, és szavatolja törvény annak autonómiáját. Mivel a beadványra nyolc hónap után sem érkezett válasz, arra kérik Románia kormányát, ne vegye semmibe 700 ezer polgárának akaratát. „Felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelyek akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem elfárasztani, sem megtörni a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel, a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is” – áll a kiáltványban, mely felszólítja Magyarország kormányát, hogy kérje Romániától a két ország közötti alapszerződés tiszteletben tartását.
„Csak azért is megmutatjuk!”
A nagy menetelésre indulókat vasárnap reggel sokkolta a hír, miszerint elromlott annak a vonatnak mozdonya, amelyik a csíkszéki tüntetőket szállította volna a menetelésre. A hír hallatán az RMDSZ háromszéki és sepsiszentgyörgyi szervezete felhívást intézett a sepsiszentgyörgyiekhez, kérve, hogy minél nagyobb számban vonuljanak Kökösbe, ahova a különvonatot várták. Borboly Csaba, az RMDSZ csíki szervezetének elnöke közleményben kérte az autósokat, vegyék fel a vasútállomások környékén várakozókat, és aki teheti, üljön autóba vagy kérezkedjen fel a buszokra. „Valóban elromlott-e a szerelvény, vagy sokkal inkább a román hatóságok egy újabb olyan intézkedésével állunk szemben, amely megakadályozza magyar, székely közösségünket jogai gyakorlásában?” – tette fel a kérdést Borboly, rámutatva, hogy még csütörtökön kifizették a szerelvény bérleti díját a Regiotrans magán vasúti társaságnak.
Az 54 kilométeres útvonal 14 pontján gyülekezők felháborodottan adták szájról szájra a hírt, a tömegen eluralkodott a „csak azért is megmutatjuk” hangulat. A gyülekezőhelyeken 11 órakor kezdődtek az ökumenikus istentiszteletek, de már tíz órakor érkezni kezdtek a buszok, gépkocsik. Sepsiszentgyörgyről kerékpárral, sőt gyalog is indultak tüntetők. A buszokban, az út szélén osztogatták a székely zászlót, az angol és román feliratú táblákat. „Kér-e lelkem egy kicsike székely zászlót?” – nyújtotta egy székely ruhás bácsi a kék-arany színű lobogót. A táblákat fiatalok cipelték, osztogatták, az igényesebbek ki is válogatták, milyen feliratot emelnének szívesen a magasba. Autonómiát akarunk, nem függetlenséget! Székelyföld Románia másik arca, Vessetek véget az etnikai asszimilációnak, az etnikai diszkriminációnak! Igazságot Székelyföldnek! Székelyföld létezik! Az autonómia nem függetlenséget, hatékonyságot jelent! Hivatalos magyar nyelvet a román mellett! Használhassuk a szimbólumainkat! – hirdették a táblák.
A gyülekezőpontokon derűs volt a hangulat, baráti társaságok, nagycsaládok érkeztek együtt, örömmel fedezték fel ismerőseiket a tömegben. Felröppent a hír, hogy az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szélsőséges román alakulat autós felvonulást tervez a menetelés útvonalán, majd azt beszélték, hogy a csendőrök Kökösnél leállították a román autós karavánt. Petronela Corodeanu, a csendőrség szóvivője nem erősítette meg a hírt.
Böjte: a megbékélés hangját kell keresni
Tizenegy órakor a 14 gyülekezőhelyen egyszerre kezdődtek meg az ökumenikus istentiszteletek, a rétyi keresztútnál Deák Botond rétyi református lelkész rámutatott: imádkozunk, mielőtt elindulunk, ez a nap egyik alapgondolata. „Innen a háromszéki rónáról üzenjünk hadat az érdektelenségnek, a közönynek, az eltiprásnak és a jogfosztásnak” – hangzott el az igehirdetésen. Böjte Csaba ferences szerzetes Bethlen Gábor lángnyelves zászlóját vitte el Rétyre, beszédében a nagy erdélyi fejedelemre emlékezett, aki belátta, hogy az acsarkodás, veszekedés nem vezet semmire. „Amit együtt rontottunk el, együtt kell helyrehozzuk. A párbeszéd, a megbékélés hangját kell keresni. Erdély aranykora a párbeszédből fakadt” – hangsúlyozta Böjte, aki szerint meg kell értetni román testvéreinkkel, hogy külön-külön nem, csak együtt tehetjük tündérkertté Erdélyt. Böjte Csaba Erdély legidősebb ferences szerzetesét is meghívta Rétyre, Antal atya saját versével bíztatta kitartásra, összefogásra az egybegyűlteket.
Az istentiszteletek után Bereck, Lemhény, Nyújtód, Sárfalva, Kézdivásárhely, Ikafalva, Csernáton, Dálnok, Maksa, Eresztevény, rétyi keresztút, Szentivánlaborfalva, Uzon és Kökös gyülekezőpontjainál 26 menetoszlop indult el a szomszédos település felé. A menetelők több ezer székely zászlót lobogtattak, a négy darab 250 méter hosszú, két méter széles és 50 kilogramm súlyú lobogót Kökösnél, a rétyi keresztútnál, Kézdivásárhelyen és Berecknél bontották ki. A Brassót Bákóval összekötő 11-es országút 54 kilométeres székelyföldi szakaszán a menetoszlopok két-három kilométer után találkoztak. Az SZNT hírszolgálata szerint az istentiszteleteket mintegy 60 ezren hallgatták végig, de közben is folyamatosan érkeztek a tüntetők, így amire ki kellett alakítani az élőláncot, a szervezők szerint mintegy 120 ezer székely, erdélyi, magyarországi és kárpát-medencei magyar állt az országúton. A csendőrég, a rendőrség és a Kovászna megyei prefektúra közös közleményben 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke úgy vélte, a román hatóságok a résztvevők számának alábecslésével bagatellizálni próbálják a megmozdulás jelentőségét.
Közösen az autonómiáért
Az erdélyi magyar pártok, szervezetek elnökeinek beszédét a háromszéki rádiók közvetítették, a tüntetők mobiltelefonokon, a gépkocsik kihangosított rádióin hallgatták az üzeneteket. Izsák Balázs, a Székelyek Nagy Menetelésére hívó SZNT elnöke rámutatott, hogy az idén tízéves szervezet megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székelyföldi autonómia ügyét, az autonómia küzdelem mozgalmi háttereként kidolgozta Székelyföld autonómia statútumát, és a székely zászlóval jelképet teremtett, amely alá föl lehet sorakozni. „Hétszázezer székely akarata olyan erő, amely meg tudja teremteni előbb vagy utóbb Székelyföld területi autonómiáját. Bízzunk mindannyian, hogy Székelyföld autonómiája a közeljövőnek nemcsak ígérete, de megvalósulása is lesz” – hangsúlyozta Izsák.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT) elnöke az erdélyi magyar politikai szervezetek együttműködését üdvözölte. Rámutatott, hogy az erdélyi magyarság olyan önrendelkezési jogokért kénytelen saját hazájában demonstrálni, amilyeneket elődei biztosítottak a románoknak, szászoknak és székelyeknek. „Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért” – hangoztatta Tőkés. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól. „A közösségi akaratot kívánjuk fölmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk föllépni, és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket” – jelentette ki a szövetség elnöke. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra figyelmeztette a román hatóságokat, hogy nem lesz béke és nyugalom, amíg az erdélyi magyarság el nem nyeri közösségi jogait, és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját. „Nemet kiáltani Bukarest álnok szándékára, hogy életidegen és számunkra előnytelen közigazgatási keretbe akar minket terelni, hogy aztán uralkodhasson rajtunk és szétprédálja unokáink jussát. És igent kiáltani saját kipróbált és hasznos rendünkre, az autonóm Székelyföldre. Mert tudjuk, az autonómia a megoldás” – fogalmazott Toró.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette, hogy a székelység nem akar kiszolgáltatottságban és alárendeltségben élni, és soha nem mond le „ősi jussáról”, az autonómiáról. Kifejtette: Trianon óta a székelységnek folyamatos román asszimilációs törekvéssel kell szembenéznie, megmaradása érdekében ezt a folyamatot meg kell állítani. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének és a demonstráció helyszínéül szolgáló Kovászna megye önkormányzatának elnöke Székelyföld és Bukarest számára fogalmazott meg üzenetet. „Mi, székelyek szeretnénk tisztelni azt az országot, ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak kell lennie. És Romániának is tisztelnie kell a székely közösséget” – mutatott rá a tanácselnök.
Nem akarnak „enklávét” Elutasítóan nyilatkoztak és hatósági fellépést kértek a Székelyek Nagy Menetelése kapcsán a román politikusok. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke tegnap Focşaniban hangsúlyozta: Románia egységes nemzetállam, ahol az „enklávénak még csak a szimulációja is elfogadhatatlan”. A szenátusi elnök szerint a hatóságoknak bölcsen, de szigorúan kell fellépniük az autonómia-megmozdulás kapcsán. Úgy vélte, Románia egyike azon európai államoknak, amelyeknek a legfejlettebb a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogrendszere. Jóval vehemensebbnek bizonyult Bogdan Diaconu Szociáldemokrata Párti (PSD) képviselő, aki felszólította a parlamenti pártokat, hogy törvényben tiltsák be a Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló megmozdulásokat, mivel, mint rámutatott, államellenes és a románság ellen irányuló akciókról van szó. Anca Boagiu, a Demokrata–Liberális Párt (PDL) első alelnöke szerint a tegnapi székelyföldi megmozdulás Victor Ponta kormányfő azon, az Egyesült Államokban tett kijelentésének következménye, miszerint Románia megváltoztathatja a Koszovóval szembeni eddigi elutasító álláspontját.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Összeért! – adták szájról szájra vasárnap a tüntetők, miután megvalósult a Székelyek Nagy Menetelése, az 54 kilométeres élőlánc Bereck és Kökös között. „Amit célként kitűztünk, elértük!” – jelentette ki a Krónikának Izsák Balázs, a szervező Székely Nemzeti Tanács elnöke miután felolvasta a rendezvény kiáltványát, és az élőlánc résztvevői közösen elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A szervezők a gyülekezési pontokra befutott jelentések alapján 120 ezerre, a csendőrség csupán 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. A román politikusok elutasítóan nyilatkoztak és hatósági fellépést kértek az ügyben.
Megvan? Összeért? – kérdezték egymástól a székely zászlókat, autonómiát szorgalmazó feliratokat magasba tartó menetelők, akik a helyszínen csak azt tudták, hogy az ő szakaszukon megvan az élőlánc, és aggódva lesték a híreket, hogy vajon mind az 54 kilométeren kialakult-e. Még a Himnusz felcsendülése előtt, futótűzként terjedt az örömhír: Megvan! Összeért!
A Székelyek Nagy Menetelésének résztvevői vasárnap kiáltványt fogadtak el, kijelentve, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával. A petíciót Izsák Balázs, a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a rétyi keresztútnál olvasta fel, a tüntetők a többi helyszínen rádión hallgatták. A kiáltványban leszögezték: ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföldnek a Gyergyóditrói Nemzetgyűlés által kijelölt ideiglenes határaihoz, és követelik, hogy a helyi közösségek népszavazással véglegesítsék azokat. „Székelyföld minden lakójának közös hazája, függetlenül nemzeti, etnikai, nyelvi hovatartozásától, ezért a területi autonómia Székelyföld minden lakója számára a teljes és tényleges jogegyenlőség intézményi garanciája lesz” – fogalmaztak a petícióban. Emlékeztettek, hogy március 10-én, a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi Postaréten összegyűltek beadvánnyal fordultak Románia kormányához, amelyben követelik, hogy a Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót, és szavatolja törvény annak autonómiáját. Mivel a beadványra nyolc hónap után sem érkezett válasz, arra kérik Románia kormányát, ne vegye semmibe 700 ezer polgárának akaratát. „Felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a párbeszéd lebecsülése, a székelyek akaratának mellőzése, a székely jelképek folyamatos üldözése nem fogja sem elfárasztani, sem megtörni a székely autonómiatörekvést. A mai napot követően vagy érdemi párbeszéd kezdődik a székelység képviselőivel, a székely nép kinyilvánított akaratáról, Székelyföld jövőjéről, vagy sokasodni és erősödni fognak a tiltakozó megmozdulások, beleértve a polgári engedetlenséget is” – áll a kiáltványban, mely felszólítja Magyarország kormányát, hogy kérje Romániától a két ország közötti alapszerződés tiszteletben tartását.
„Csak azért is megmutatjuk!”
A nagy menetelésre indulókat vasárnap reggel sokkolta a hír, miszerint elromlott annak a vonatnak mozdonya, amelyik a csíkszéki tüntetőket szállította volna a menetelésre. A hír hallatán az RMDSZ háromszéki és sepsiszentgyörgyi szervezete felhívást intézett a sepsiszentgyörgyiekhez, kérve, hogy minél nagyobb számban vonuljanak Kökösbe, ahova a különvonatot várták. Borboly Csaba, az RMDSZ csíki szervezetének elnöke közleményben kérte az autósokat, vegyék fel a vasútállomások környékén várakozókat, és aki teheti, üljön autóba vagy kérezkedjen fel a buszokra. „Valóban elromlott-e a szerelvény, vagy sokkal inkább a román hatóságok egy újabb olyan intézkedésével állunk szemben, amely megakadályozza magyar, székely közösségünket jogai gyakorlásában?” – tette fel a kérdést Borboly, rámutatva, hogy még csütörtökön kifizették a szerelvény bérleti díját a Regiotrans magán vasúti társaságnak.
Az 54 kilométeres útvonal 14 pontján gyülekezők felháborodottan adták szájról szájra a hírt, a tömegen eluralkodott a „csak azért is megmutatjuk” hangulat. A gyülekezőhelyeken 11 órakor kezdődtek az ökumenikus istentiszteletek, de már tíz órakor érkezni kezdtek a buszok, gépkocsik. Sepsiszentgyörgyről kerékpárral, sőt gyalog is indultak tüntetők. A buszokban, az út szélén osztogatták a székely zászlót, az angol és román feliratú táblákat. „Kér-e lelkem egy kicsike székely zászlót?” – nyújtotta egy székely ruhás bácsi a kék-arany színű lobogót. A táblákat fiatalok cipelték, osztogatták, az igényesebbek ki is válogatták, milyen feliratot emelnének szívesen a magasba. Autonómiát akarunk, nem függetlenséget! Székelyföld Románia másik arca, Vessetek véget az etnikai asszimilációnak, az etnikai diszkriminációnak! Igazságot Székelyföldnek! Székelyföld létezik! Az autonómia nem függetlenséget, hatékonyságot jelent! Hivatalos magyar nyelvet a román mellett! Használhassuk a szimbólumainkat! – hirdették a táblák.
A gyülekezőpontokon derűs volt a hangulat, baráti társaságok, nagycsaládok érkeztek együtt, örömmel fedezték fel ismerőseiket a tömegben. Felröppent a hír, hogy az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) szélsőséges román alakulat autós felvonulást tervez a menetelés útvonalán, majd azt beszélték, hogy a csendőrök Kökösnél leállították a román autós karavánt. Petronela Corodeanu, a csendőrség szóvivője nem erősítette meg a hírt.
Böjte: a megbékélés hangját kell keresni
Tizenegy órakor a 14 gyülekezőhelyen egyszerre kezdődtek meg az ökumenikus istentiszteletek, a rétyi keresztútnál Deák Botond rétyi református lelkész rámutatott: imádkozunk, mielőtt elindulunk, ez a nap egyik alapgondolata. „Innen a háromszéki rónáról üzenjünk hadat az érdektelenségnek, a közönynek, az eltiprásnak és a jogfosztásnak” – hangzott el az igehirdetésen. Böjte Csaba ferences szerzetes Bethlen Gábor lángnyelves zászlóját vitte el Rétyre, beszédében a nagy erdélyi fejedelemre emlékezett, aki belátta, hogy az acsarkodás, veszekedés nem vezet semmire. „Amit együtt rontottunk el, együtt kell helyrehozzuk. A párbeszéd, a megbékélés hangját kell keresni. Erdély aranykora a párbeszédből fakadt” – hangsúlyozta Böjte, aki szerint meg kell értetni román testvéreinkkel, hogy külön-külön nem, csak együtt tehetjük tündérkertté Erdélyt. Böjte Csaba Erdély legidősebb ferences szerzetesét is meghívta Rétyre, Antal atya saját versével bíztatta kitartásra, összefogásra az egybegyűlteket.
Az istentiszteletek után Bereck, Lemhény, Nyújtód, Sárfalva, Kézdivásárhely, Ikafalva, Csernáton, Dálnok, Maksa, Eresztevény, rétyi keresztút, Szentivánlaborfalva, Uzon és Kökös gyülekezőpontjainál 26 menetoszlop indult el a szomszédos település felé. A menetelők több ezer székely zászlót lobogtattak, a négy darab 250 méter hosszú, két méter széles és 50 kilogramm súlyú lobogót Kökösnél, a rétyi keresztútnál, Kézdivásárhelyen és Berecknél bontották ki. A Brassót Bákóval összekötő 11-es országút 54 kilométeres székelyföldi szakaszán a menetoszlopok két-három kilométer után találkoztak. Az SZNT hírszolgálata szerint az istentiszteleteket mintegy 60 ezren hallgatták végig, de közben is folyamatosan érkeztek a tüntetők, így amire ki kellett alakítani az élőláncot, a szervezők szerint mintegy 120 ezer székely, erdélyi, magyarországi és kárpát-medencei magyar állt az országúton. A csendőrég, a rendőrség és a Kovászna megyei prefektúra közös közleményben 15 ezerre becsülte a résztvevők számát. Ferencz Csaba, az SZNT kommunikációs alelnöke úgy vélte, a román hatóságok a résztvevők számának alábecslésével bagatellizálni próbálják a megmozdulás jelentőségét.
Közösen az autonómiáért
Az erdélyi magyar pártok, szervezetek elnökeinek beszédét a háromszéki rádiók közvetítették, a tüntetők mobiltelefonokon, a gépkocsik kihangosított rádióin hallgatták az üzeneteket. Izsák Balázs, a Székelyek Nagy Menetelésére hívó SZNT elnöke rámutatott, hogy az idén tízéves szervezet megkerülhetetlen kérdéssé tette a román és magyar politikai vezetők számára a székelyföldi autonómia ügyét, az autonómia küzdelem mozgalmi háttereként kidolgozta Székelyföld autonómia statútumát, és a székely zászlóval jelképet teremtett, amely alá föl lehet sorakozni. „Hétszázezer székely akarata olyan erő, amely meg tudja teremteni előbb vagy utóbb Székelyföld területi autonómiáját. Bízzunk mindannyian, hogy Székelyföld autonómiája a közeljövőnek nemcsak ígérete, de megvalósulása is lesz” – hangsúlyozta Izsák.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT) elnöke az erdélyi magyar politikai szervezetek együttműködését üdvözölte. Rámutatott, hogy az erdélyi magyarság olyan önrendelkezési jogokért kénytelen saját hazájában demonstrálni, amilyeneket elődei biztosítottak a románoknak, szászoknak és székelyeknek. „Gábor Áron kései utódaiként mi nem ágyúval, nem fegyverrel, hanem békés, demokratikus eszközökkel küzdünk a jövőnkért” – hangoztatta Tőkés. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a székelység, az erdélyi magyarság nem kíván másokat megfosztani semmitől, de maga akar dönteni saját dolgairól. „A közösségi akaratot kívánjuk fölmutatni, azt, hogy Székelyföldért, Székelyföld jövőjéért egységesen tudunk dolgozni, egységesen tudunk föllépni, és egységesen tudjuk építeni a mi otthonunkat, a mi szülőföldünket” – jelentette ki a szövetség elnöke. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra figyelmeztette a román hatóságokat, hogy nem lesz béke és nyugalom, amíg az erdélyi magyarság el nem nyeri közösségi jogait, és közülük a legfontosabbat, Székelyföld autonómiáját. „Nemet kiáltani Bukarest álnok szándékára, hogy életidegen és számunkra előnytelen közigazgatási keretbe akar minket terelni, hogy aztán uralkodhasson rajtunk és szétprédálja unokáink jussát. És igent kiáltani saját kipróbált és hasznos rendünkre, az autonóm Székelyföldre. Mert tudjuk, az autonómia a megoldás” – fogalmazott Toró.
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kijelentette, hogy a székelység nem akar kiszolgáltatottságban és alárendeltségben élni, és soha nem mond le „ősi jussáról”, az autonómiáról. Kifejtette: Trianon óta a székelységnek folyamatos román asszimilációs törekvéssel kell szembenéznie, megmaradása érdekében ezt a folyamatot meg kell állítani. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének és a demonstráció helyszínéül szolgáló Kovászna megye önkormányzatának elnöke Székelyföld és Bukarest számára fogalmazott meg üzenetet. „Mi, székelyek szeretnénk tisztelni azt az országot, ahol élünk, szeretnénk számítani rá, bízni benne. De régi törvény: ha a hatalom azt akarja, hogy tiszteljék, tiszteletreméltónak kell lennie. És Romániának is tisztelnie kell a székely közösséget” – mutatott rá a tanácselnök.
Nem akarnak „enklávét” Elutasítóan nyilatkoztak és hatósági fellépést kértek a Székelyek Nagy Menetelése kapcsán a román politikusok. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke tegnap Focşaniban hangsúlyozta: Románia egységes nemzetállam, ahol az „enklávénak még csak a szimulációja is elfogadhatatlan”. A szenátusi elnök szerint a hatóságoknak bölcsen, de szigorúan kell fellépniük az autonómia-megmozdulás kapcsán. Úgy vélte, Románia egyike azon európai államoknak, amelyeknek a legfejlettebb a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogrendszere. Jóval vehemensebbnek bizonyult Bogdan Diaconu Szociáldemokrata Párti (PSD) képviselő, aki felszólította a parlamenti pártokat, hogy törvényben tiltsák be a Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló megmozdulásokat, mivel, mint rámutatott, államellenes és a románság ellen irányuló akciókról van szó. Anca Boagiu, a Demokrata–Liberális Párt (PDL) első alelnöke szerint a tegnapi székelyföldi megmozdulás Victor Ponta kormányfő azon, az Egyesült Államokban tett kijelentésének következménye, miszerint Románia megváltoztathatja a Koszovóval szembeni eddigi elutasító álláspontját.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)