Magyarellenes bekiabálások a tanácsülésen
Romániában élünk, beszéljen románul! Nem kell nekünk tolmács, nem vagyunk hajlandók meghallgatni kétszer ugyanazt! Csak az állam hivatalos nyelvén beszéljenek! – ilyen és ehhez hasonló durva, magyarellenes bekiabálásokkal kezdődött csütörtökön a marosvásárhelyi önkormányzati ülés. Az idős lakótársulási elnököknek, akik közül többen közismerten a volt titkosszolgálat alkalmazottai voltak, nem tetszett, hogy Peti András alpolgármester magyarul köszöntötte az egybegyűlteket.
A városháza nagytermét megtöltő népes hallgatóság egy része azért jött, hogy támogassa Claudiu Maiornak, a polgármester tanácsadójának a föld alatti szeméttárolók megvásárlására vonatkozó tervezetét. Mint már többször beszámoltunk róla, Marosvásárhelyen a Gyémánt piac közelében már kialakítottak egy föld alatti hulladéktárolót, amely hasznosnak bizonyult, ezért Claudiu Maior azt kérte, hogy még vásároljanak hasonlókat. Mivel egy ilyen tároló 9.300 euróba kerül, a tervezetet többször elutasították. Most azonban háromszáz támogató aláírást is csatoltak a dokumentumhoz, olyan társulási elnökökét, alelnökökét, akik kérték, hogy náluk is szereljenek fel ilyeneket.
Ugyanakkor nem hiányoztak a teremből a Ionela Ciotlaus alpolgármester által „beszervezett” emberek sem, akik szintén magyarellenes megjegyzéseket tettek, és akik, valahányszor az alpolgármester felszólalt, hangos tapssal fejezték ki egyetértésüket.
A PD-L-s és a PNL-s képviselők azonban nem készítették fel meghívottaikat arra, hogy az ülésen, az érvényben levő törvényeknek megfelelően magyarul is felszólalnak majd. A durva magyarellenes bekiabálások látszólag meglepték Claudiu Maior ülésvezetőt is, aki többször csitította a hangoskodókat, míg Valentin Bretfelean, a helyi rendőrség vezetője odament hozzájuk, mondván: ha nem viselkednek tisztességesen és nem hallgatnak el, kivezetteti őket a teremből. Mi több, Bretfelean telefonon erősítést kért, arra utasítva az ügyeletes rendőrt, hogy a küldjön a városháza elé egy bevetésre kész csoportot. Nagyobb rendbontásra végül nem került sor, Peti András elmondhatta magyarul, hogy felettébb érdekesnek tartja, hogy a városban megjelent kétnyelvű, az RMDSZ politikusait becsmérlő molinók nem zavarták azokat az önkormányzati képviselőket, akik a legutóbbi ülésen szóvá tették, hogy magyar szimbólumokat tartalmazó zászlók „reklámozzák” a politikai pártokat. Az ülés végén a Székelyhon.ro-nak nyilatkozva Peti András kifejtette: felháborítónak tartja, hogy Marosvásárhelyen még mindig vannak olyan személyek, akik nem tartják tiszteletben a más anyanyelvűeket.
A 35 föld alatti szeméttároló vásárlásáról szóló határozatot végül elfogadták, de nem egyöntetűen, a PNL-s és PSD-s tanácsosok tartózkodtak, illetve ellene szavaztak. A PD-L és RMDSZ-es képviselők igen szavazata nyomán a városi költségvetésből 325.500 eurót költenek majd föld alatti szeméttárolókra.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Valódi egységbontás
Túl szép lett volna, ha a Székelyek Nagy Menetelésének egységes és impozáns, erőt mutató kiállása után nem rondít bele a magyar egységbe egy ünneprontó hang.
Mindig így volt ez. A különbség az, hogy korábban a pálya széléről kiabáltak a balliberális nemzetellenes figurák, akiknek a nemzetszeretet „új kollektivizmus”, a magyar emlékhelyek létesítése üres fesztivizmus, aminek célja a románok bosszantása, akik felháborodnak azon, hogy a háromszéki magyarok találkozóját a románok nélkül szervezik meg. Így volt ez az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat idején, s így volt 1997 elején is, amikor épp a Babeș-Bolyai Tudományegyetem balliberális, SZDSZ-es kötődésű oktatói beszéltek az önálló állami magyar egyetem össznemzeti kívánalma ellen. De ezen eszmekör képviselői voltak azok, akik a román-magyar alapszerződést megkötötték a Kárpát-medencei össznemzeti tiltakozás dacára, akik a státustörvény ellen szavaztak, s akik a határon kívül élő magyarok ellen uszítottak a 2004-es népszavazás előtt.
Most ugyanezen ideológia képviselőinek hecclapjában, az Élet és Irodalom című hetilapban az RMDSZ legtekintélyesebb politikusa, Markó Béla beszél a székelység önrendelkezési igényét nagy erővel kinyilvánító, példátlanul sikeres kezdeményezés ellen. Vádol, hangulatot kelt, félremagyaráz. Felveti annak lehetőségét, hogy ezzel az akcióval „visszamenőleg lenullázzuk, amit eddig elértünk”, hogy akik kibicként arról beszélnek, hogy „most vagy soha”, nem autonómiát akarnak, hanem politikai ellenőrzést egy még mindig erős magyar közösség fölött.
Radikális úthenger
Kibicként? Vagyis aki az RMDSZ önfeladó, távlati érdekekre tekintettel nem levő, jellemzően klikkérdek-vezérelt paktumpolitikáját ellenzi, határozottabb, egyértelműbb kiállást kíván állítólag közös célunk, az autonómia ügyében, az kibic? Mert nem a bukaresti kuncsorgásban látja a jövőt? Másrészt ki akarna „politikai ellenőrzést” az erdélyi magyarság felett? A nemzeti autonomisták számtalanszor kinyilvánították: nem céljuk a hajdan közös politikai érdekképviselet feltétlen vezetése, hanem az, hogy a politikai érdekképviselet töltse be a maga funkcióját. A távlatokban gondolkozó, nemzeti önrendelkezés-párti oldalnak meglett volna a lehetősége átvenni az RMDSZ irányítását 1993-ban. Tőkés László akkor visszalépett Markó Béla javára, hiszen azt senki nem gondolta komolyan, hogy a küldöttek Markó helyett Mina Lászlót fogják megválasztani. A visszalépés célja épp az egységes cselekvés volt, hogy az autonómia kinyilvánítását három éven keresztül szabotáló oldal híveit megnyerjük a közös célnak, hogy a pozícióorientált karrieristák ne tartsanak egy „radikális” úthengertől.
Koreai párhuzamok
Miután 1994 decemberében Nagy Benedek Tőkés László elleni puccs-kísérletének idején Markó Béla rácáfolt az autonomista oldal igen jelentős bizalmi tőkekihelyezésére, illetve azzal is, hogy a kétéves határidővel elfogadott brassói programból (nemzeti kataszter, belső választások, autonómiastatútumok) Markó és csapata határidőre semmit meg nem valósított, akkor (1995-ben, majd 1999-ben) próbálta meg a helyzetteremtésben gondolkodó, autonomista tábor átvenni a vezetést. Később, 2003-ban már nem, mivel akkor előre tudni lehetett, hogy az RMDSZ leszámol szinte mindennel, amit Brassóban elhatároztunk: a nemzeti önmegszámlálással, belső választásokkal, erdélyi magyar parlamenttel, ráadásnak a kommunista rendszerrel való nyílt szembenállás szellemi-politikai örökségével. Hogy azt ne is említsük, hogy a nemzeti önkormányzat mentén felépített belső szervezeti struktúrákat ekkor „áramvonalasították” a pártlogika szerint. Az autonomisták derékhadának soha nem a pozíció volt fontos, hanem a közös ügy közös képviselete, amit az tett lehetetlenné, hogy az 1996-os kormányzati szerepvállalás átépítette a szervezetet a Neptun-logikára. Ennek lényege, hogy a szervezet feladja az önálló külpolitika eszközét apró-cseprő, az autonómiát és az erdélyi magyarság Románián belüli közjogi státusát nem érintő engedményekért.
De van ez tovább is. Azt írja Markó: „Fényképen láttam egy plakátot a nagy menetelésről, motívumrendszere kísértetiesen hasonlít az ötvenes évekre.” A lelkesítő plakátok között mindig volt és lesz hasonlatosság a felszínes szemlélő számára. A diktatúrák célja épp az volt, hogy mímelje az emberek őszinte lelkesedését, s ebből nyerjen legitimációt, amint ez történt térségünkben is az ötvenes évek idején. Nagyon szomorú, hogy Markó Béla azt a korszakot hozza fel, amikor erőszakkal és/vagy egzisztenciális fenyegetéssel kényszerítették az embereket az utcára a kommunista országokban, akár Korea kapcsán, amit Markó említ, akár a „munka ünnepén”, akár más alkalmakkor. A Székelyek Nagy Menetelése épp attól volt felemelő és figyelmeztető, hogy a százezres tömeget megmozgató akció részvevői önként áldoztak egy vasárnapot a szabadidejükből a székelység autonómiaigényével való szolidarizálás kifejezésére.
Markó ismét szembeállítja a parlamenti politizálást a tüntetéssel, amit ügyesen áttol az erőszakos eszközök térfelére: „... ma sok erdélyi magyar hajlandó elhinni, mert sok politikai vezető ezt sugallja, hogy van igazi alternatíva az éppen gyengének ítélt parlamenti vagy netán kormányzati eszközökre. Hogy az elmúlt huszonvalahány esztendő magyar politikája tulajdonképpen nem vezetett sehova, és íme, itt volt mindvégig a kezünkben a lehetőség, hiszen tiltakozó tüntetésekkel kivívható az autonómia. Szó se róla, számos példa hozható fel a világból arra, hogy etnikai kérdésekben az erőszakos fellépés eredményre vezetett.”
Amivel teljesen egyet lehet érteni a Markói eszmefuttatásból az a passzus, miszerint „Erdélyben ma az a magyar politikus igazán bátor, aki józanul mérlegel, és az a megalkuvó, aki lépten-nyomon saját közvéleményének a tetszését keresi, még rá is játszik arra, és amire észrevenné, forog a mókuskerék.” Ez bizony így van. Az autonomisták józanul mérlegeltek, mielőtt kinyilvánították az erdélyi magyar jövőt illető elképzeléseiket: a célhoz kell eszközöket rendelni, nem fordítva, a cél pedig csakis a távlati fennmaradást biztosító létkeret, az autonómia megteremtése lehet. Ennek alternatívája a középtávú felmorzsoltatás.
Az autonómiát pedig csak úgy lehet elérni, ha kényelmetlenné válunk a hatalom számára, azzal aligha, hogy kiszolgáljuk a román külpolitikai törekvéseket, asszisztálunk a kisebbségbarát hazug országimázs terjesztéséhez. Az RMDSZ ezzel szemben saját közvéleményének tetszését keresi. Tehát áll a markói diagnózis, csak éppen fordítva, mint ahogy azt megfogalmazója értette.
Markó Béla képes felhozni az RMDSZ kisebbségi törvénytervezetét, a kétezres évek legnagyobb politikai szemfényvesztését, ismét azt állítva, hogy a jogszabálytervezet elfogadása esetén biztosította volna az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját, holott a tervezet a beláthatatlan jövőbe helyezte ki a lényeget, a Kulturális Autonómiatanács közjogi kompetenciájának meghatározását, miközben bebetonozza az RMDSZ politikai monopóliumát az erdélyi magyarság körében.
Csetlők-botlók
A legszomorúbb, hogy Markó Béla azokon gúnyolódik, akik saját pártjából támogatták a Székely Nemzeti Tanács előremutató kezdeményezését. Szerinte az RMDSZ „pragmatikus politikusai csak csetlenek-botlanak a székely zászlók erdejében. Néztem a tévéfelvételeken, miképpen kínlódnak volt miniszterek, államtitkárok, országvezetésre alkalmas politikusok, hogy hitelesen „meneteljenek”, és hogyan nyilatkoznak elérzékenyülten arról, hogy »itt és most«. Nem ment. Nem fog menni.” A pártlogika mentén az RMDSZ önmagát szeleteli, hogy Markó Béla átveszi az autonomisták szerepét azzal, hogy ő mutat rá, mennyire hiteltelen mondjuk Borbély László egy ilyen akció keretében. Csakhogy nem az RMDSZ legyőzése, hanem meggyőzése a cél. Még pontosabban az RMDSZ bevonása az autonómia kivívásáért folytatott közös harcba. A markói szöveggel az a fő probléma, hogy nem valószínűsíti a további közös autonómiaelvű akciókat, az erdélyi magyar nemzeti kerekasztal létrehozását, újabb Székely Önkormányzati Nagygyűlés összehívását. Sőt, tulajdonképpen úgy fogható fel, mint a párt számára adott útmutatás: tessék csak szépen visszatérni a neptuni útra.
Az elmúlt negyed évszázadban az RMDSZ fősodra az egységet politikai bunkóként használta a platformok, majd az RMDSZ-en kívüli szervezetek ellen. Kampányban és kampányon kívül, de mindig kiszámítottan és manipulatívan, a hiteltelenítés szándékával. Miközben nem az az egységbontó, aki ragaszkodik a húsz esztendeje konszenzuálisan elfogadott programhoz, az autonómiához, hanem az, aki ellene beszél. Amit Markó Béla művel, az egységes magyar akaratot szimbolizáló székely menetelés kapcsán, az tényleg az egység megrongálása. A közös magyar siker, a közös öröm, a közös cselekvés lefitymálása, a nemzeti katarzis örömének félremagyarázása, a neptuni politika apoteózisa – ez a valódi egységbontás.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szórványhiányok: szakmai oktatás és magyar gyerekek
Az egyre romló demográfiai adatok mellett a szakoktatás teljes hiánya, illetve a nem kielégítő támogatási rendszer is veszélyezteti a szórványbeli magyar nyelvű oktatást. Háttérintézmények hiányában a megszűnés fenyegeti az iskolák többségét.
Az évtized végéig 235 erdélyi településen szűnhet meg a magyar iskola. Ezekben a helységekben ugyanis jelenleg már csak 4–6 gyereket íratnak be évente az első, illetve ötödik osztályba, az elmúlt esztendőkben pedig nem született két magyar csecsemőnél több. A Közpolitikai Elemző Központ és a Kvantum Kutatóközpont Iskolák veszélyben című kutatói programja szerint mivel más közeli településen sem biztosított a magyar nyelvű oktatás, 2020-ra a meglévő néhány magyar gyerek valószínűleg csak román nyelven tanulhat. Az elmúlt évtizedekben is tapasztalt népességfogyás most éri el a mélypontot, és élesen kihat az iskolai populáció alakulására is. Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese a szövetség által is támogatott kutatási program adatait ismertetve a magyar szórvány napja alkalmából Nagyenyeden tartott konferencián kifejtette: az új demográfiai helyzet új megközelítést, helyi, megyei és regionális szintű oktatási cselekvési tervek készítését követeli meg. Ezt indokolja az oktatási törvény is, amely a központosítás felszámolására törekszik, de a célként kitűzött kisebbségi autonómia is megköveteli a helyi közösség pontos önismeretét, saját tényszerű helyzetelemzését. Magyari szerint a régiónként differenciált demográfiai mutatók szintén a helyi szintű megközelítést szorgalmazzák.
Az RMDSZ Főtitkársága az említett demográfiai adatok ismeretében rövid és középtávú regionális oktatási tervek készítését kezdeményezte. Első körben több hónapos műhelymunka, széles társadalmi konzultáció során a helybeliek és szakmabeliek döntik el, milyen megoldást érdemes választani az aktuális helyzetre.
A hiányzó láncszem
Az enyedi konferencián az erdélyi magyar oktatás nem túl egészséges szerkezetére is felhívták a figyelmet: az erdélyi magyar gyerekeknek csupán egyötöde tanul szakmát, és mivel a magyar nyelvű kínálat csak a székely megyékben biztosított, a diákok fele román nyelven kényszerül tanulni. Szórványban, de tömbmagyar vidéken is – például Biharban vagy Szatmárban – számos magyar gyerek épp a magyar nyelvű szakoktatás hiányában választja a román iskolát.
A helyzetre többek között az átszervezés jelenthetné a megoldást, ha megyén, régión belül újraoszthatnák a magyar osztályokat. A magyar szakosztályok indításához elméleti osztályok indításáról kellene lemondani, a meglévő nagyvárosiakat újraosztani a kerületi, megyei szinten a kisvárosi iskolák javára. A szakiskolai osztályok révén ugyanakkor növelni is lehetne az osztályok számát, ha sikerül visszacsalogatni a korábban román iskolát választó gyerekeket. Számos neves iskola azonban ódzkodik a szakoktatástól attól tartva, hogy beindítása presztízsveszteséggel járna. Magyari Tivadar szerint az említett szakoktatás mellett a szabad verseny, a diákokat szélesebb körből összegyűjtő szórványkollégiumok, illetve a helyi politikai alkuk jelenthetnek gyengébb alternatív megoldást a magyar nyelvű oktatás fenntartására.
Nem féltek a presztízsvesztéstől
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium a ritka pozitív példa: nem riadtak vissza a presztízsvesztés veszélyétől, nyolc évvel ezelőtt felvállalták a szakoktatás beindítását. Szőcs Ildikó igazgató szerint ennek is köszönhető, hogy bár az iskola szórványban működik, nem csökken a diáklétszám, a nagymúltú kollégium – amely ma is számos erdélyi régióból vonz diákokat – akár a Fehér megyei tanulók révén is fenn tudna maradni. A szakoktatásnak azonban egy bizonyos stratégia mentén kell beindulnia. Mivel egyetlen iskola nem tud több szakot felvállalni, és nincs értelme ugyanazon szak beindításának több iskolában, fontos lenne régiók mentén leosztani a szakterületeket az adott térség gazdasági helyzetéhez is igazodva.
A szórványban fontos, széles körből diákokat vonzó bentlakásos iskolák fennmaradásának biztosítékát az ösztöndíjprogramban látja Szőcs Ildikó. Mint elmondta, Enyeden a keresztszülő-program révén 55 diáknak nyújtanak ingyenes ellátást. A közösségi élmény biztosítása a legfontosabb, s ha a fiatalok ezt nem kapják meg magyar iskolában, román területen keresik majd.
Ellensúlyozás nyelvtanítással
Beszterce-Naszód megyében is a román oktatásban keresi a boldogulást a magyar gyerekek jelentős százaléka, a pedagógusok szerint a negatív demográfiai mutatók mellett a szakoktatás már említett hiánya miatt is. A hatszázalékos magyarsággal rendelkező észak-erdélyi megye 26 magyar iskolájából három szűnt meg: 2005 óta Somkeréken, Bacában és Nagysajóban nem lehet már magyar nyelven tanulni. Az Iskolák veszélyben program adatai szerint az egyre csökkenő gyereklétszám miatt az évtized végére a Beszterce környéki oktatási régióban már csak két (a besztercei és a szentmátéi), míg a Bethlen környékiben öt – az árpástói, a bethleni, a felőri, a magyardécsei és a vicei – iskola fennmaradása biztosított, utóbbi kettőé a településeken működő szórványkollégiumok jóvoltából.
A besztercei oktatási térség egyik fontos magyar szigetének számító, 85 százalékban magyarlakta Cegőtelke elemi iskolájában ma tizenöt magyar gyerek tanul egyetlen összevont osztályban, az óvodában tizenhatan vannak. A román tagozatra beíratott kilenc gyereknek szinte mindegyike vegyes házasságból származik, Székely Lilla tanítónő elmondása szerint eddig egyetlen esetben fordult elő, hogy magyar tagozatra írattak vegyes házasságból született gyereket. A beolvadási tendencia ellensúlyozásaként az egyébként magyar végzettségű, de évtizedek óta román tagozaton tanító pedagógus választott tárgyként magyar nyelvre oktatja diákjait – románokat és vegyes házasságból származókat egyaránt.
Elsősorban a községközpontbeli román iskola közelsége motiválja a szülőket, hogy román nyelven taníttassák gyerekeiket. Ma még csak a vegyes házasságból származók választják a román iskolát, félő azonban, hogy a támogatási rendszer átalakulásával, a magyar kormány által biztosított oktatási-nevelési támogatás folyósításának esetleges megszűnésével egyre több magyar szülő dönt hasonlóan. A magyar nyelvű oktatás választása ugyanis súlyos anyagi pluszterhet ró a szülőkre, amit ma még sokan vállalnak. Az alig 6 kilométerre fekvő Szászlekence román tanintézetébe iskolabusz viszi a diákokat, míg a jóval nagyobb távolságra – Szentmátéban, Tekében vagy Besztercén – található magyar iskolákba való eljutást, vagy a bentlakást a szülőnek saját zsebből kell finanszíroznia. Ráadásul magyar nyelven csak elméleti oktatásban részesülhetnek a gyerekek, holott egyre több szülő szakmára taníttatná csemetéjét, a diákok egy része pedig nem is alkalmas középiskolai vagy egyetemi tanulmányokra.
Bástya a szórványban
„A magyar nyelvű szakoktatás hiánya hatalmas hátrány, számos színmagyar településen okoz problémát” – jelenti ki lapunknak Kerekes Zoltán, a vicei Bástya Egyesület elnöke is. Az 5–8 osztályos iskola pedagógusai hét éve alapították a szórványkollégiumot, csángómagyar gyerekek „importálásával” biztosítva a magyar tanintézet fennmaradását. A vicei Bástya Csángó-Szórványmagyar Kollégiumban jelenleg harmincegy gyerek lakik, tizennégyen Bákó megyéből, a többiek Óradnáról, illetve mezőségi szórványtelepülésekről érkeztek, ahol megszűnt vagy megszűnőben van a magyar iskola. A vicei után létesült magyardécsei kollégium tizenegy gyereknek biztosít szállást és ingyenes ellátást, az öt óradnai, négy forrófalvi és két marosjárai gyerek révén sikerült megmenteni a felszámolástól a cseresznyéjéről híres színmagyar település iskoláját.
Az egyesület emellett tizenegy csángóföldi, a vicei iskolából kikerült gyerek továbbtanulását is biztosítja: ketten Besztercén, ketten Hargita megyében, ketten Gyulafehérváron, hatan pedig a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tanulnak, utóbbiak turisztika szakoktatáson. A mezőségi diákoknak szüleik biztosítják a szintén magyar nyelvű továbbtanulást. „Elsősorban olyan iskolákba irányítjuk őket, ahol szükség van gyerekekre, de magyar közösség is van – sorolja a választási kritériumokat Kerekes Zoltán. – Gondot okoz, hogy kevés helyen van magyar szakoktatás. Ez hatalmas lemaradás a román nyelvű tanintézetekhez képest, hiszen nem mindenki való elméleti líceumba, pedig magyar nyelven csak ez biztosított számukra.” Az egyesületi elnök, aki maga is pedagógus, abban bízik, hogy néhány év múlva, a Téka Alapítvány szamosújvári iskolájának felépültével a magyar szakképzés is biztosított lesz a Mezőségen.
Elégtelen támogatás
Beszterce-Naszód megyében nemcsak a magyar, de a román közösségben is gond a gyerekhiány, mivel a fiatalok nagy része külföldön vállal munkát. A demográfiai adatok romlását a „bástyások” is tapasztalják: míg 2005-ben öt mezőségi faluból jártak hozzájuk diákok, ma csak kettőből érkeznek. A Mezőveresegyházáról ingázókat ráadásul csak a román iskola helyszínéig, Magyarborzásig viszi az iskolabusz: Kékes község polgármestere pénzhiányra hivatkozva nem akarta finanszírozni a magyar gyerekek szállítását Vicéig, így a Bástya Egyesületnek is be kellett szállnia a költségekbe. Eközben a kollégiumok működése soha nem biztosított teljes mértékben. Nemzeti jelentőségű intézményként költségvetésének 60–70 százalékát normatív támogatásként kapja a Bástya, a többit „össze kell kalapozni” – mondja Kerekes Zoltán. November 23-án például Désen rendeztek a kollégiumok javára jótékonysági estet.
Bár mindkét helyszínen építkeznének, és Bethlenben is nyitnának egy kollégiumot, a tervek megvalósulása a támogatásoktól függ, miközben a megye magyar iskoláinak megszűnésével egyre nagyobb igény lesz munkájukra. „A háttérintézmények nélküli magyar iskolák megszűnnek, legyenek egyesületiek, egyháziak vagy bármilyen mások” – vetíti elő a sötét jövőt az egyesületi elnök. Intézményeikben egyelőre a csángó gyerekek vannak többségben, de az arányok kezdenek elmozdulni a mezőségiek irányába. Kerekes Zoltán azt mondja: a demográfiai mutatók ismeretében készek bárkivel konzultálni a megoldás megtalálása érdekében, ha a partner nem politikai akciónak szánja kezdeményezését, hanem valóban a szórványkérdésre keresi a választ.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ragyogó irodalmárok sötét múltja
Kényes témáról, az erdélyi irodalom nagy alakjainak besúgói múltjáról folyt az Írók és a hatalom című beszélgetés a kolozsvári Bulgakov Kávézóban, Stefano Bottoni történész és Könczei Csilla néprajzkutató-antropológus közreműködésével, akiket Orbán János Dénes kérdezett.
Az író mindenkor eszköz volt a hatalom kezében, lehetett kényszeríteni, de meg is lehetett vásárolni. Gyönyörű példa rá Torquato Tasso, a nagy eposzíró, a Mediciek udvari költője. Kiszolgálta az uralkodó családot, ezért cserébe palotában lakhatott, hintóval járhatott Firenzében, és többek között ennek köszönhetően írhatta meg a ránk maradt csodálatos költeményeket – vezette be Orbán János Dénes a rendkívül izgalmas, több mint kétórás beszélgetést, amelynek azonban nem a világirodalom, hanem az erdélyi literatúra közismert alakjai voltak a főszereplői.
Stefano Bottoni történész vállalta föl, hogy nyilvánosságra hozza a birtokába jutott, kényes információkat, a téma másik, személyesen is érintett kutatója pedig Könczei Csilla, aki a Transidexen Szekusblog néven 2006 óta publikál adatokat erdélyi írók és közismert személyiségek rendszerváltás előtti múltjáról.
Elsőként a történészt hallgathattuk meg, aki elmondta, Olaszországban nőtt föl, és érdekelte az a generáció, amely a húszas évek második felében született, a második világháború után nőtt föl, és ’45–’46-ban lépett be a kommunista pártba. Sütő Andrással, Szilágyi Domokossal és főként Mikó Imrével foglalkozott behatóan, utóbbiról könyvet is készül írni. Olyan fiatal értelmiségiekről van szó, akik általában szegény, paraszti családból származtak, ezért kézenfekvő volt, hogy a kommunista utópia erdélyi szószólói legyenek. Irodalmi szempontból felejthető, dicsőítő műveket írtak az akkori rendszerről, például megénekelték a Magyar Autonóm Tartományt. Stefano Bottoni szerint ez kimondottan „mozgalmi irodalom” volt, amelyért ők nagyon sokat kaptak.
Sütő András 1927-ben született, és huszonkét évesen már főszerkesztő. Később fölkerül Bukarestbe, olyan hatalmat kap a kezébe, amelyről kortársai nem is álmodhatnak. Forgatókönyvet ír, amelyből nem készül film, de munkáját 30 000 lejjel jutalmazzák, ami körülbelül 30 akkori fizetést jelent. A kommunizmusban csak az számított írónak, aki írószövetségi tag volt, így juthatott hozzá az Irodalmi Alap jelentős támogatásaihoz, publikálhatott könyveket. Sütő is él a lehetőséggel. Neki és a hozzá hasonló fiataloknak nincs olyan műveltségük, erkölcsi normarendszerük, amely visszatarthatná őket. Benne élnek a mozgalomban, amely sodorja őket – magyarázta Bottoni.
Sütő nem a Securitaténak, hanem a pártnak, a legfelső vezetőknek írt jelentéseket, egyebek mellett a kolozsvári kritikusról, Földes Lászlóról is. 1969-ben a Központ Bizottság póttagja, ennek köszönthető, hogy ’79-ben megírhatja az Anyám könnyű álmot ígér című regényét, amely háromszázezer példányban jelenik meg. Az ötvenes évek falusi osztályharcáról írhat kritikus hangon, nem esik bántódása.
Szilágyi Domokos esete kissé más, részben azért, mert költészetet nehezebb elemezni, mint prózát – mondta a történész, akinek nem kis fejtörést okozott, amikor először szembesült a költő kollaboráns múltjával. Néhány évet várt, kikérte a szakértők véleményét, irodalmárokat, hozzátartozókat keresett meg, s csak azután publikálta 2006-ban a Transindexen az erről szóló száraz, tényszerű közleményt. „Egyfajta stafétabot volt, amellyel tovább inkább irodalmároknak kellene érdemben foglalkozniuk, ám ez a mai napig sem történt meg”.
Szilágyit az ötvenhatos forradalom után szervezték be először, megzsarolták, arra kényszerítették, hogy adatokat szolgáltasson barátairól. A költő a barátnőjét védve először szabadkozik, majd belemegy egy “nála sokkal nagyobb játékba”. Bottoni szerint, amikor a családdal, a kedveseddel zsarolnak, s a Duna-csatornát emlegetik, tán még érthető is valamilyen szinten mindez, ám később, a hatvanas években, amikor újból bevonják Szilágyit, jól látható Páskándi Géza, Páll Lajos dossziéjából, hogy ezt már nem kényszerből, hanem szinte hivatásszerűen műveli. Nemcsak irodalmi műveket elemez állambiztonsági szempontból „hasznosan”: Páll Lajos egyik festményéből például a kisebbségi lét sanyarú helyzetét olvassa ki. A hetvenes években sokat jár a marosvásárhelyi idegklinikára, komoly alkoholproblémái vannak, és öngyilkosságának oka is lehetett a lelkiismeret-furdalás. Érdemes lenne kikérni a dossziéját, de eddig senki sem tette meg, pedig abból sok mindenre fény derülne.
Ötvenhat előtt nem volt kötelező besúgni, kollaborálni – folytatta Bottoni, de Majtényi Erik például az ötvenes években a Securitaténak dolgozik. A forradalom után a magyarok potenciális veszélyforrást jelentenek, megtorlások sorozata veszi kezdetét. Az olasz történész szerint érthető, ami ötvenhétben történik, de az már nem, hogy ezek az emberek akkor is folytatják, amikor már konszolidálódik a rendszer, enyhül a kényszer. Elgondolkodtató, hogy ugyanakkor sokan ellenállnak. Dávid Gyula például, miután szabadul a börtönből, ötször küldi el az őt beszervezni akarókat, de voltak olyan ötvenhatos elítéltek is, akiket szabadulásukkor sikerült megtörni, így Veress Zoltánt és még sok más, közismert személyiséget.
Van a kollaborációnak egy másik fajtája is, amelyre Mikó Imre esete kiváló példa. Sütővel és Szilágyival ellenétben ő közismert unitárius család tagja, akik nem gazdagok, de értelmiségiek, sokan felnéznek rájuk. Mikó ’40–’44 között képviselő volt a magyar parlamentben, nagyon művelt ember, öt idegen nyelvet beszél, már egyetemista korában, 21 évesen megírja jelentős művét, az Erdélyi falu és a nemzetiségi kérdést. Negyvennégyben szovjet fogságba kerül, a lágerben megtanul oroszul, átképzi magát, rájön, hogy itt új világ következik. ’48-ban hazajön és az unitárius gimnáziumban orosztanár lesz, tíz évig azt a nyelvet tanítja, amelyet mindenki utál. Szovjet filozófiát fordít oroszról magyarra a kolozsvári értelmiségnek, Gaál Gáboréknak. Közvetít, miközben semmi köze az egész ideológiához.
Három alkalommal próbálják beszervezni: először 1952-ben, amikor letartóztatják, a családjával és a Duna-csatornával fenyegetik, és addig nem engedik ki, amíg alá nem írja a beszervezési nyilatkozatot. Kelletlenül, de csinálja egy ideig, majd 1955-ben újra letartóztatják, egy háborús bűnt akarnak a nyakába varrni. Sikerül meggyőzniük... ’56 után ki akar szállni, mondván, hogy ő már tíz éve szolgálja a rendszert. Levelet ír az akkori kolozsvári tartótisztnek, ezzel dekonspirálja magát, ’58-ban kirúgják az állásból, sokáig könyveket árul. A hatvanas évektől közölhet a Korunkban meg más lapokban de csak álnéven, és nem a szakmájába vágó, nemzetiségi jogról. Sokat ír gyerekirodalomról, szovjet irodalomról, nyugati folyóiratokról, egyházi témákról. Ügynökök látogatják a könyvesboltban, de felismeri és kijátssza őket. Olyan válaszokat ad, amelyeket nem lehet rendszerellenesnek értelmezni.
A hetvenes években kiengedik először Magyarországra, majd Németországba, végül Amerikába. Azzal a céllal, hogy megnyugtassa a nyugati emigránsokat: Romániában minden a legnagyobb rendben a magyarokat illetően. Míg Domokos Gézát, Hajdú Győzőt, Sütő Andrást – akik szintén jártak Amerikában – nem engedik be a New York-i Magyar Házba, mondván, hogy bizosan kommunisták, Mikó oda is bemehet, mert róla nem is sejtik, hogy együttműködik a rendszerrel.
Mikó kapcsán Bottoni megemlítette Kolozsvár egyik legnagyobb „irodalmi krónikását”, Florian Oprea szekus tartótisztet, akivel Mikó jó kapcsolatot ápolt. Oprea mintegy harminc éven át követi figyelemmel az itteni történéseket, mindenről tud, ami lényeges, kitűnő elemző. Sok ember halála, tönkretett sorsa szárad a lelkén, de nem vonták felelősségre.
Mikó, bár nemzetiségi kérdésekről nem publikálhat, az erdélyi magyar múltról annál inkább, ő szerkeszti a Kriterion Téka-sorozatának művelődéstörténeti kiadványait. Egy idő után megpróbálja kijátszani a rendszert, 1974–76 között tizenhatszor találkozik Vasile Ioanával, a Kolozs megyei állambiztonság képviselőjével. Ezekben a „baráti beszélgetésekben” megpróbálja felvetni a magyarság hátrányos helyzetét. A történész szerint Mikó valószínűleg látta, hogy a rendszerben nincs más politikai fórum, s burkoltan ugyan, de ily módon próbált segíteni saját közösségén.
Orbán János Dénes az elmondottakra reagálva kifejtette: a hetvenes-nyolcvanas, sőt még a kilencvenes években is Magyarországon az erdélyi irodalmat sokan Sütő Andrással azonosították, egyfajta bálvány volt, ehhez képest nagyon is kétes múltja van. Ajánlja mindenki figyelmébe Kuszálik Péter Purgatórium című művét, ebben félelmetes tényfeltárást olvashatunk az íróról. OJD szerint nagyon sok embert kényszerítettek arra, hogy jelentsen, hogy működjön együtt, de voltak, akik úgy írtak írótársaikról, ismerőseikről, hogy nem ártottak, vagyis a rendszer szerint “használhatatlan” információkat szolgáltattak. Őket előbb-utóbb békén hagyták.
A megfélemlítést meg lehet ugyan érteni, de olyanok is voltak, akik ennek ellenére sem jelentettek. A fiatalság nem mentség arra, amit Szilágyi Domokos vagy Sütő András tett. Szilágyi miatt négy ember került börtönbe, sok sorsot megnyomorított. Aki olyan elme volt, mint Szilágyi Domokos, olyan verseket tudott írni, s szellemesen megviccelni szerkesztőket, pontosan tudta, mit csinál, s úgy is jelenthetett volna, hogy ne ártson másnak. Mikó Imre OJD szerint szavakkal próbált manipulálni, sokkal okosabb volt, mint két előbb említett társa és a tartótisztek. Talán arra gondolt, ha nem ő jelent, megteszi más, aki sokkal többet árthat.
OJD elmesélte, hogy diákkorában, az utolsó pártkongresszus idején ő is szembesült azzal, hogy osztálytársai között vannak besúgók, hiszen tanárnője kérdőre vonta a szünetben elhangzó politikai viccekért. Akkoriban is nagyon sokan nemet mondtak a csábításnak, de voltak, akiket meg lehetett vásárolni. Ha egy pártverset írt valaki, jóval több honoráriumot kapott érte – magyarázta, majd Könczei Csillát kérte meg, hogy beszéljen a Szekusblog történetéről.
A blogot nem a bosszúvágy szülte – mondta Könczei –, s mikor elindította, álmában sem gondolta volna, hogy közismert emberekről, családi barátokról derülnek ki sötét dolgok, akiket ő gyerekként nagyon szeretett, s később is nagyra tartott. Ilyen volt többek között Veress Zoltán. Érzékeny témára tapintott, s nagyon nehéz volt feldolgoznia a birtokába jutott információkat. Hosszú ideig gondolkodik, mielőtt egy-egy bejegyzést közzétenne, dilemmákkal küzd, hogy nyilvánosságra hozza vagy inkább elhallgassa az igencsak súlyos tényeket. Bottoninak ez a szakmája, ő viszont személyes érintettség révén került kapcsolatba a témával, saját életén érzi át zsigerileg mindezt. Mozaikokat, mondatokat rak össze, amelyből egy egész világ kerekedik ki. “Nemcsak egy letűnt kor ez, a mi világunk is, hiszen azok az évek nem múlnak el nyomtalanul”.
Varga Melinda
irodalmijelen.hu/2013-nov-28-1720/ragyogo-irodalmarok-sotet-multja

Nem tudni, hányan vagyunk (Megdöbbentő kutatási eredmények)
Fogalmunk sincs arról, hogy valójában mekkora Románia lakossága – összegezte Kiss Tamás szociológus azokat az eredményeket, amelyeket a délkelet-európai migrációs, demográfiai és humánerőforrás-folyamatok vizsgálatára irányuló Seemig-programban eddig feltártak.
A tíz országban zajló, 2012 nyarától 2014 decemberéig terjedő kutatás a térség hosszú távú közpolitikáinak és stratégiáinak kidolgozását kívánja elősegíteni. Romániából a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, Hargita megye és Sepsiszentgyörgy önkormányzata vesz részt a felmérésben, amelynek előtanulmányát tegnap mutatták be.
Első lépésként az adatforrásokat és a legújabb migrációs erővonalakat próbálták azonosítani, és mindjárt ki is derült, hogy jelentős gondok vannak Románia személyi nyilvántartásaiban. Vannak adatai az Országos Statisztikai Hivatalnak, adott a 2011-es népszámlálás és a változásokat úgy-ahogy követő helyi, bel- és külügyminisztériumi jegyzékek. A ki- és bevándorlás regisztrációja azonban az állami meghatározás miatt valójában éppen a célcsoportokat nem képes befogni, illetve csak nagyon kis százalékukat. Bevándorlónak ugyanis azok számítanak, akik külföldi állampolgárok (és a román hatóságokkal egyetértésben telepednek le Romániában) – csakhogy ezzel kihagyják a számításokból az ukrán és moldovai lakosok tömegét, akik 1991-től kaphatnak romániai útlevelet, és emiatt nem is szerepelnek a migrációs statisztikákban (csak Bukarest első kerületében vannak bejelentve). Kivándorlónak pedig azokat a román állampolgárokat tekintik a román hatóságok, akik az egyetértésükkel hagyják el az országot. Csakhogy ezt sehol sem kell bejelenteni, így nem tudjuk, hányan élnek a határokon kívül. És nem túl hízelgő Romániára nézve, hogy a külföldi kimutatások sokkal pontosabbak. 2001 és 2008 között például 230 ezer román állampolgárt írtak össze Németországban (és számuk háromévente megduplázódik), miközben itthon ezeknek alig 6,9 százaléka, 15 ezer személy szerepel a német földön élők jegyzékében. Magyarország egyre kevesebb erdélyi magyart vonz, igaz, a magyar útlevél több ajtót megnyitott előttük. De ők is hiányoznak: a Magyarországon élő román állampolgároknak 8,4, az Olaszországban élőknek 1,9, a spanyol honba telepedetteknek pedig mindössze 0,3 százaléka jelenik meg a romániai adatbázisokban; utóbbiak száma már három éve meghaladta a 800 ezer főt, és itthon még csak 2500-ról tudtak a hatóságok. A Világbank adatai szerint hozzávetőlegesen 2,7 millió román állampolgár él külföldön, és ez még nem minden. A romániai választói névjegyzék 18,4 millió nevet tartalmaz, ami – a kiskorúak hozzáadásával – 22,5 millió fölötti lakosságot jelent, miközben a 2011-es népszámláláson 19 millió jött ki. Az Országos Statisztikai Hivatal azonban 21,4 millió személlyel számol. Kiss Tamás szerint az ország valós lakossága 19 millió alatti, a választópolgárok száma pedig 15,4 millió körül lehet.
Azt tudjuk, hogy azért adtak hozzá – papírokból – 1,2 millió személyt a népszámlálási eredményhez, mert a húszmillió fölötti létszám több anyagi forrást és európai parlamenti mandátumot jelent, de a többmilliós különbség olyan nagy, hogy minden egyes statisztika, társadalmi-gazdasági mutató, referendumküszöb, arányok, százalékok hitelességét megkérdőjelezi. Ugyanakkor világos üzenetet közvetít arról, hogy mennyire komoly ország Románia, ahol többek között a régióátszervezést is „a belső migrációval” próbálták igazolni, tekintet nélkül arra, hogy valótlan adatokra és a Ceauşescu-korszak következményeire építették érveiket – tette hozzá Antal Árpád polgármester, arra is figyelmeztetve, hogy „egészséges, eredményes közpolitikákat” így szinte lehetetlen kidolgozni. Szerinte az a tragikus, hogy az ország megfelelő intézményei úgy döntenek közérdekű kérdésekről, hogy fogalmuk sincs a valóságról, és nem is próbálnak rendet teremteni a zűrzavarban.
A tanulmányt Bukarestben is bemutatják az országos statisztikai intézet és a kormány képviselői előtt, és bár gyors változásokra nem számítanak, remélik, hogy egy uniós pénzből készült kutatásra a román és az európai intézmények is odafigyelnek.
Demeter J. Ildikó

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mítoszrombolás és önvizsgálat – Miért más Románia?
Bestsellernek mondható Lucian Boia történész Miért más Románia? című, a Koinónia Kiadó gondozásában magyarul is megjelent, Rostás-Péter István által fordított könyve – hangzott el a kötet bemutatóján a kolozsvári Gaudeamus könyvesboltban.
Az, hogy a román történelemszemlélet és -kutatás szempontjából az eddigi úzustól való egyértelmű eltávolodást jelző folyamat képviselőjének tavaly a Humanitas kiadásában megjelent könyve a második román nyelvű kiadást is megérte, már elég sokat elárul arról, hogy történelmi esszéként sikert aratott. Mint Stefano Bottoni történész írja, Boia új könyve a román társadalom torzulásait elemzi, és önvizsgálatra készteti egyre népesebb olvasótáborát: miért és mitől lett „más" Románia? „A számtalan vitát gerjesztő kötet több, mint eszmefuttatás: kiáltó szó egy útvesztett országért".
A magyar fordítást ismertető Horváth István szociológus, a kincses városi kisebbségkutató intézet vezetője úgy fogalmazott, újszerű szemléletű történelmi szintézis olvasható az emészthető stílusban írt, nemcsak a szakmának szóló könyvben. „A megjelenést követő néhány hónapban negyvenezer példány fogyott el a könyből, így valószínűsíthető, hogy nem jut a romániai szakkönyvek sorsára, amelyek esetében általában legfeljebb kétezres példányszámra lehet számítani. A kötet egyfajta reklámfogásnak is tekinthető, amely a megkérdőjelezés, mítoszrombolás eszközével élve ráirányítja a figyelmet a historiográfiai kurzusváltásra" – mondta a szociológus.
Esszé és tudománynépszerűsítés határán
Horváth István Nyáry Krisztián nagy sikerű, Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyvéhez hasonlította Boia munkáját: előbbi az irodalomtörténet és a bulvársajtó, utóbbi az esszé és a tudománynépszerűsítő munka határán mozog. „Rostás Péter István fordítása nagyon jól tükrözi ezt: egyszerre érzékelhető a szövegben a szakmaiság és az esszészerűség, ugyanakkor az az igényesség, amely révén túlmutat a tudománynépszerűsítés szintjén. A szöveg azonban kerüli a szakszavakat, a túl sok adatot" – hangzott el a kötetbemutatón.
Horváth úgy fogalmazott: mint minden rendes bestseller, Boia könyve sem arról szól, mint amit a címe sejtet, hiszen szentenciaszerűen, egyértelműen nem mondja el, miért is más Románia. Különféleképpen értelmezi a másságot, elgondolkodik róla, új perspektívákat, új szempontokat vet fel – például a kommunizmus által dominált történelemszemlélethez képest. Érinti azt is, hogy Románia fejlődéstörténeti szempontból is sajátos: megkésett folyamatok, egyedi módon értelmezett történelmi helyzetek, ellentmondások, az elit sajátos reakciói jellemzik.
Annak ellenére azonban, hogy a szerző nem ad választ a címben feltett kérdésre, az olvasó nem marad a becsapottság érzésével. Boia azt a történelmi mítoszt kérdőjelezi meg, amit korábban több könyvében is: a Történelem és mítosz a román köztudatban, valamint a Románia Európa hátországa címűben már összefoglalta, szisztematikusan levezette, hogy miért is mítosz a román történelemszemlélet.
Új szemlélet a román történetírásban
Lucian Boia 1944. február 1-jén született Bukarestben. Egyetemi tanulmányait a Bukaresti Egyetem történelem szakán végezte. 1972-ben doktori címet szerzett Eugen Brote (1850–1912) erdélyi politikusról tartott disszertációjával. Oktatói karrierjét 1967-ben kezdte az egyetemen, 1990-től professzora, főtitkára (1980-1983) és alelnöke (1983–1990) a Történetírás Története Nemzetközi Bizottságának. Fő kutatási irányai: az erdélyi román nemzeti mozgalom viszonya a Habsburg Monarchia népeihez, egyetemes és román historiográfia, a történelmi képzetek kutatása, tudományos, politikai, és történelmi mítoszrendszerek. Külföldön jelenleg az egyik legismertebb román történész. Olyan új módszert és egyben új szemléletet próbál meghonosítani a mai román történetírásban, amely a nyugat-európai historiográfiában már régen használatos. Szívesen dolgozik a történelmi mítosz fogalmával, megmagyarázza egyes történelmi mítoszok keletkezését, fejlődését, rámutatva: sokszor a politika segít a mítoszok keletkezésében. Amikor pedig az egyik vagy másik mítosz már nem felel meg az éppen aktuális irányzatnak, úgynevezett ellen-mítoszok jönnek létre. A szerző szerint két fő típusa létezik a történelemnek: az egyik a reális történelem – a száraz tények és évszámok végtelen sora –, a másik a saját, egyénileg vagy kollektíven alakított képünk a történelemről. A „reális" történelem és a történelem mint „diskurzus" nem lehet azonos. Az első egy hatalmas és rendezetlen tár, ahonnan a történész – vagy általában aki történelemről beszél – adatokat gyűjt és rendez a saját belátása szerint, legtöbbször a felkészültsége és az érdeke függvényében. A mítosz a történelem vonzáskörében nem más, mint erőltetett egyszerűsítése a történelemnek, a funkciója pedig az, hogy mindig létrehoz egy vagy több „lényegbevágó igazságot". A mítoszok bevezetnek a történelemben egy bizonyos rend-elvet vagy irányt, amely összhangban van egy adott társadalom szükségleteivel és távlati céljaival.
Történelemírás igazságszolgáltatás nélkül
A kötetben mintegy kétezer éven „fut át" a szerző, 100 oldalon keresztül: „szöcskemódra" ugrál a különböző idősíkok között, miközben képes fenntartani az érvelés logikáját, a haladás kronológiáját. Ugyanakkor historiográfiai mítoszokat számol fel, különböző, asszimetrikus fejlődési folyamatokra mutat rá – ez pedig különleges teljesítmény, ezért sikerült bestsellerré válnia – fogalmazott Horváth István.
Szerinte Boia könyve a románok számára lehetőséget nyújt, hogy végre értelmezhessék önmagukat. „És mit mond nekünk, magyaroknak? Miért jó, hogy magyarul is olvasható?" – tette fel a kérdést a kötet ismertetője. Úgy fogalmazott, az erdélyi magyarok általában szeretik ezt a történelemértelmezési vonulatot, Lucian Boia munkáit, azokat az írásokat, amelyek megkérdőjelezik a létező historiográfiai mítoszokat.
A nacionalista történelemszemlélet egyik eleme például a feledés és a történelemhamisítás kohéziója, amelyet az erőszak kovácsolt össze – ez egy adott cél jegyében strukturálta ezt a történelemszemléletet. Az egzaktabb posztnacionalista történelemszemléletben pedig az összehasonlító történetiség, az alternatív történeti szemléletek dominálnak.
„Mi, magyarok valahogy úgy vagyunk, mintha szeretnénk az egzaktitást. És amiként a románok számára a saját identitásuk szempontjából fontos, meghatározó, reflexiókra lehetőséget adó kérdés, hogy miért más Románia, ugyanúgy számunkra is reflexiókra ad lehetőséget" – mondta a szociológus. Úgy vélekedett, a magyar olvasók számára Boia könyvének az is lehet az olvasata, hogy „na végre, létezik egy történetírás, amely elmondja az igazságot".
„Az én olvasatomban azonban – és Boia három-négy, a témában írt könyvét ismerem – a szerző azt mondja: a történelem nem szolgáltat igazságot, a történelemírásnak nem az a feladata, hogy igazságot szolgáltasson. Boia szerint a történelem nem morálisan értelmezhető folyamat – úgy kell megragadnunk, hogy zárójelbe tesszük morális elvárásainkat, frusztrációinkat, és megpróbálunk arra reflektálni, hogy a nagy időfolyamban miként értelmezhetőek az egyes kísérletek, különböző intézmények, döntési helyzetek, amelyek az ember életét meghatározzák" – állapította meg Horváth. Mint mondta, a könyv jelentősége abban rejlik, hogy a történelemszemléletet nem úgy értelmezi, mint „A" bennünket meghatározó történelmet, hanem felkínálja az értelmezés és tévedés lehetőségét.
Arra hívja fel a figyelmet, hogy nem az úgynevezett sérelmi történelemolvasással kellene viszonyulni a múlthoz – és ez jellemző sok esetben a magyarokra –, hanem inkább reflexív módon. Elhangzott az is, hogy az 1989 utáni társadalmat megalapozó mítoszokat Boia könyve mintegy átviszi a jelenkorba, úgy, hogy versenyre kel a meglehetősen sekélyes (újságírói) elemzői perspektívákkal – itt azokról a megközelítésekről van szó, amelyek általában mindenről véleményt, mégpedig határozott véleményt formálnak –, ugyanakkor sikerül összekapcsolnia a jelenkor különböző történéseit a múltbeliekkel is.
Kíméletlen kritika szükséges
Rostás Péter István, a könyv fordítója rámutatott, Boia szövegének fordításakor figyelembe kellett vennie azt a szempontot is, hogy a magyarországi olvasók számára is érthető legyen, ezért lábjegyzetekkel látta el egyes helyeken. Azonban nem terhelte túl jegyzetapparátussal, hiszen az ártott volna a szöveg lendületének. Elhangzott, érdekes figyelni arra is, hogy milyen a könyv fogadtatása a román sajtóban, illetve milyen lesz a magyar médiában, hiszen sokféle értelmezési lehetőség kínálkozik, és a magyarok számára nyilván más az olvasata, mint a románok számára.
Lucian Boia így összegez a könyv fülszövegében: „mi lehet aggasztóbb annál, hogy a fiatalok közül sokan és egyre többen, köztük a legígéretesebbek, kizárólag Románián kívül képzelik el a révbejutásukat? Mindenekelőtt kritikai, és a lehető legkíméletlenebb szemléletre van szükségünk, hogy egyszer s mindenkorra elkülönítsük az értéket a középszertől és a csalástól. Moslékba velük! – kiáltott fel Titu Maiorescu 1889-ban. Olyan próbálkozás ez, amelyet időszerűvé kell avatni. Romániának vajon sikerül-e megtennie? "
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)

Új út nyílik a kolozsvári diákok számára
Egy új kapocs Budapest és Kolozsvár között címmel tartottak konferenciát az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont és a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem szervezésében péntek délelőtt. A rendezvényen a két szervező fél mutatkozott be azzal a céllal, hogy a két város közti kapcsolatépítést erősítse.
Első lépésben dr. Horváth Zoltán, az EIT ICT Labs Magyar Nemzeti Társult Csomópont igazgatója mutatta be azt az európai hálózatot, amely több, elsősorban nyugati és északi város egyetemeit, a kontinens különböző vállalkozásait köti össze, oktatást, kutatást, üzletet kapcsolva egymáshoz, az infokommunikációs technikákkal kapcsolatos innovációs lehetőségeket erősítendő.
A budapesti csomópont menedzsere, Várhalmi Zsuzsa a diákokat érintő gyakornoki lehetőségekről számolt be, kiemelve, hogy a az EU-s állampolgárok számára ingyenes oktatás meglehetősen nagy mobilitást biztosít, a mesteri éveket két különböző városban lehet elvégezni. A kolozsvári diákok számára is nyitott a lehetőség, hiszen csereprogramokban vehetnek részt, a nyitni kívánó cégek pedig szintén teret kapnak.
A gyakornoki program előnyeiről, és saját innovációiról többek között a Szatmárnémetiből származó Maksay Dorottya, az EIT CH.A.N.G.E. Awards 2013-as győztese számolt be, aki Helsinkiben szerzett tapasztalatai alapján olyan rendszert épített ki, amellyel az olcsóbb szállást kereső diákok és a segítsd égre szoruló idősek is előnyhöz jutathatnak.
Dr. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese az egyetem eredményeit és előnyeit ismertetve, aláhúzva, az európai kapcsolatrendszerhez tartozó budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemmel húsz éve ápolják a kapcsolatot.
A konferencia utolsó momentumaként Kelemen András, a Cluj IT Cluster igazgatója az európai kezdeményezés kolozsvári mását ismertette, amely szintén összekapcsolja a régióban található innovatív vállalkozásokat.
Maszol.ro

Meghitt hangulatban adták át a Székely sirató emlékművet
Közel háromszázan gyűltek össze november 30-án, szombat délben Székelykeresztúr központjában, ahol leleplezésre került az első és második világháborúban elhunyt hősök tiszteletére állított Székely sirató emlékmű. Az eseményen a helyi politikusokon kívül többek közt Répás Zsuzsanna Magyarország közigazgatási és igazságügyi minisztériumának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is köszöntötte az egybegyűlteket.
Könnyes szemű rokonok, politikusok és városlakók jelenlétében leplezték le Keresztúron a világháborúkban hősként elesett 182 helybéli katona emlékére állított emlékművet. Az ünnepély a magyar himnusz eléneklésével indult, majd Rafai Emil, a település polgármestere szólalt fel. Elsősorban a száz év távlatában is gyászoló keresztúri családokhoz szólt, hangsúlyozva, az elesett katona a nemzet számára hős, de az anyának áldozat. A továbbiakban a keresztúri világháborús helyzetről Orbán János, akkori katolikus plébános feljegyzéseiből idézett. „Jól tettük, ha ma élő utódok 99 év elteltével hiányt pótolunk, és világháborús emlékművet állítunk és avatunk itt, Székelykeresztúr főterén. Adja Isten, hogy álljon még sokáig a Székely sirató városunkban, nemzeteket és nemzedékeket emlékeztetve a nagy világégések áldozataira” – hangsúlyozta a polgármester.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár beszédében kiemelte, a hősi halottak emlékéből merítkezve a székelységnek saját kezébe kell vennie a sorsát. „Nem várhatja, hogy Bukarest majd megoldást hoz, hiszen naponta tapasztaljuk a gáncsoskodást, a burkolt vagy nyílt elnyomást. Elég a székelyzászlós perekre, vagy a Székelyek Nagy Menetelése előtt, hirtelen meghibásodott vasúti szerelvényre gondolnunk” – fogalmazott.
A következőkben Keresztúr polgármestere és Györfi Sándor, a Székely sirató alkotója leleplezték az elesett katonát és az őt sirató anyát ábrázoló műalkotást, majd Bocskai Vince szobrászművész a szobor alkotóját és művét méltatta. Ezt követően Györfi András, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versét adta elő.
Felszólalásában Verestóy Attila szenátor a túlélők leszármazottainak fájdalmáról beszélt, akik a mindennapokban is magukkal hordozzák a világégések veszteségeit. Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba részvétet kívánt a háborúkban elesettek hozzátartozóinak, majd sajnálatát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy Keresztúr polgármesterének többszöri kérése ellenére sem adhattak támogatást az emlékmű létrejöttéhez.
A szobor megáldására mindhárom történelmi egyház képviselőjét – Antal Zoltán, református lelkipásztort, Szombatfalvi József unitárius lelkipásztort és Kovács Péter katolikus plébánost – felkérték. Ezután az emlékmű körül álló székelyruhába öltözött lányok annyi szegfűszálat helyeztek el a talapzaton, ahány áldozat neve szerepel a táblán, majd az elöljárók és az elhunyt katonák hozzátartozói is letették kegyeletkoszorúikat. Az ünnepség a székely himnusz eléneklésével és gyertyagyújtással zárult.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

Hadnagy Jolán: Új közművelődési létesítmény a Székelyföldön. A Tamási Áron Alkotóházról
Tamási Áron szülőháza és az egykori elemi iskola mellett egy harmadik épület is őrzi nagy írónk emlékét Farkaslakán. Ez a ház az író húgáé, Ágnesé. Tamási Ábelét idézve – „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – elmondhatjuk, hogy mindannyian otthonkeresők vagyunk. Hiszen otthont keresünk a magunk számára, sokan a szavak számára, a kultúra számára; ahol otthon van, ott hon van, és ahova hazatérhetsz, ott haza épülhet. A ház, amely otthon lehet egy kis közösség számára, egy kis sziget, amely(b)en a nemzet legapróbb, legfontosabb láncszeme formálódik: a család. A ház emlékeket őriz, falaiba beivódik azoknak az embereknek a kisugárzása, akik hosszabb időt töltöttek benne. Ezeket az épületeket nem pénzért építették mesterek, hanem szeretettel a rokonság, az atyafiság, és amikor a háztetőre friss virágcsokor került, örömünnepet ültek az emberek. Az így épült és belakott háznak lelke volt és van. Farkaslakán ilyen az Ágnes néni háza.
De hol is van ez a ház, mitől olyan nagy a lelke? Tamási így vall szülőfalujáról: „Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.” Húgáról, Ágnes néniről azt írja Szülőföldem című könyvében Tamási: „Ágnessel csak az öröm gyarapodik, mert testvérem ő is, a középső húgom. Minden emlékemet csak jónak mondhatom, ami véle kapcsolatos. Sőt testileg és eszemben egyaránt fürgébb vagyok, ha csak a nevit is hallom. Mert a gyorsaságnak, észjárásban és mozdulatban mindig Ágnes volt a példaképem, amióta embereket ismerek.” Hazatérései alkalmával Tamási Áron nem a zsúfoltabb szülői háznál szállt meg, hanem többnyire Ágnes néninél, aki a „szilaj sógorral” mindig szeretettel fogadta őt; nem számított, hogy a „Szűzmáriás királyfi” kivel és mennyi időre érkezett a hajlékukba. „(…) Szűk volt a hely a szülői házban. Mindössze három szoba van itt: az egyikben Gáspár lakik a feleségével és két gyermekével. A másikban édesanyám, s nagyanyám a harmadikban. Miért nyomorítanám meg tehát akármelyiket is, amikor Ágnesnél kettőnket két szoba vár!” – írja Tamási, ugyancsak a Szülőföldemben. Az író harmadik felesége, Basilides Aliz Teréz így ír egyik levelében: „(…) Mindenki mondja, Édesapámék is, meg én is látom, hogy Áronnak milyen jót tett az otthonlét, ami elsősorban az Ágnes ángyom gondoskodásának érdeme.” Nos, a nagy „otthonkereső” ebbe a házba tért haza, itt talált otthonra, itt alkotott, itt pihent, itt gyűjtött a nappali és estéli beszélgetések alkalmával szógyöngyöket, amelyeket aztán szépen kifényesített, felfűzött és elénk tett igazgyöngyként.
Ez a ház a múlt század 20-as éveiben épült. Tamási társaságában sok ismert személyiség is járt és alkotott ebben a házban, köztük: Illyés Gyula, Féja Géza, Németh László, Tímár Máté, Sütő András, Nagy Imre, Tompa László, Czine Mihály, Izsák József és még sokan mások. Ezt az ingatlant Ágnes néni halála után Tamási özvegye, negyedik felesége, Bokor Ágota segítségével, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) többségi tulajdonjoggal megvásárolta az örökösöktől. A házhoz tartozó csűrt már régen lebontották, a ház is az omladozás szélén állt, de a 2010-ben újraindult Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület egyik fontos célkitűzésének tekintette a megmentését. 2011-ben, az EMKE Országos Elnöksége átadományozta az ingatlan tulajdonjogát egyesületünknek, a Farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesületnek és a helyi polgármesteri hivatalnak, abban bízva, hogy a helyi közösség hatékonyabban tud tenni a mentés érdekében. A felújítás kezdetekor nem volt elegendő pénz, de Istenben bízva hozzáfogtunk. Az aládúcolt faház alapjait megerősítettük, az eredeti boronafalat, mennyezetet, ajtókat és ablakokat felújítottuk, az új tetőszerkezetre pedig a farkaslaki templom régi cserepeit raktuk fel. A fedésnél az egyesületi tagok is részt vettek, ahogyan régen is szokták: kalákában segítettek. Megható pillanatnak lehettünk szemtanúi, amikor már a virágcsokor is felkerült az újrafedett házra: egy galamb repült be a nyitott ajtón. Ő volt az első látogató.
Ágnes néni felújított házát a múlt év őszén avattuk fel és szenteltük meg, a nagy írónk születésének 115. évfordulóján szervezett ünnepségen. Ezt a házat a jövőben mi is élettel szeretnénk megtölteni, a hajlékot elneveztük tehát Tamási Áron Alkotóháznak. A felújított ház mellé csűrt is álmodtunk, ez egy sikeres, ún. leader-pályázatnak köszönhetően hamarosan felépülhet, és helyet kaphat majd benne Váradi Péter Pál Székelyföld 1000 pillanata című állandó fényképkiállítása. Hiszen Tamási Áronunkat idézve: nekünk nem sírni kell, hanem megküzdeni a világgal.
Hadnagy Jolán
Művelődés (Kolozsvár),

A nemzeti ünnep – Trianon-koktél
December elseje van, Románia nemzeti ünnepe. Annak évfordulója, hogy 1918-ban Gyulafehérváron kimondatott, Erdélyt a Román Királysághoz csatolják. Meg is tették. Nemrég érkeztem haza, ma, ugyanis mint újságíró tudósítanom kellett a Nagyváradon megtartott szabadtéri ünneplésről, aztán pedig eleget téve a kormánybiztos meghívásának részt kellett vegyek azon a dísz- ebéden, melyet a prefektúra adott a román nemzeti ünnep alkalmából a megye és a megyeszékhely jeles személyiségeinek, vezetőinek.
Igaziból kíváncsi is voltam erre a díszebédre, mivel előre sejtettem, ha nem is lesz számomra felemelő, de mindenképpen tanulságos. Az is lett. Ami a főtéri ünneplést illeti be kellett látnom, a románok életképesebb fajta, mint mi. Nem haragszom rájuk ezért, hiszen ez a törvény, a természet örök körforgásának törvénye, hogy az életképes fajta fennmarad, aki pedig vét a természet törvénye ellen, az kipusztul. Nekem meg jó ideje meggyőződésem, hogy a magyarok azért pusztulnak ki, minden nagyszerűségük ellenére, mert nagyot vétettek, a turáni átokkal magukra vették a kannibalizmus bűnét, ugyanis nem ismerek még egy nemzetet, mely ilyen szakszerűen, radikálisan tudja művelni a testvérháborút, magára gyújtani a házat, felfalni saját fajtáját. Nincs ezen mit szépíteni, ez van, s ezt azok is jól tudják, akik most ezért a kijelentésemért pokolra kívánnak esetleg.
Szóval a Szent László téren legalább tizenkétezren nyüzsögtek, ünnepeltek. Fiatalok és öregek, sokan kihozták kisgyereküket is, és a nyertesek büszkeségével ünnepeltek. Pár éve lekoppintották tőlünk a kokárdaviselést, s ma is szinte mindenkin ott virított a tömegben a piros- sárga-kék nemzetiszín kokárda. Tanulékony nép.
Már mondtam, nem haragszom rájuk. Saját magunkra, saját fajtámra kell, kellene, haragudjak, azokra az áruló főurakra, akik már ezer évvel ezelőtt elkezdték eladni a Magyarok Lelkét. Ebből a fajtából ma is sokan élősködnek rajtunk, őket most patológiailag politikusoknak nevezzük, bár szerintem a nemzetkufár- parazita a legtöbbjükre inkább találóbb jelző. Szóval a románok ünnepeltek, koszorúzás, és katonai parádé, harckocsik bemutatója, katonazenekar… megadták a módját, majd a végén meg is etették a tömeget, meleg ebédre, ingyen babfőzelékre invitálva a népet.
Próbáltam kikeveredni a tömegből s indultam a Continental felé, mert ugye a díszebéd… az ünnepi fogadás… Előttem egy asszony és két férfi ment, rajtuk nem volt kokárda, ők magyarok voltak, ezt onnan tudtam meg, hogy az egyik a foga között egyfolytában sistergett s motyogta, hogy így meg úgy, majd a székelyek egyszer csak megmutatják, kinek nagyobb… Lesz még buli Hargitában, majd ha a székelyek a sarkukra állnak. Úgy véltem ennyi időm nincs, hogy ezt kivárjam, ezért továbbmentem.
Az elegáns szállodában már várták a vendégeket. Szerencsére a hallban összetalálkoztam pár román kollégával s velük mentem fel az elegáns, üvegfalú vendéglőbe. A prefektus kedvesen mosolyogva fogadta a vendégeit, ő amúgy egy úriember, nekem meg valójában soha nem volt semmi bajom itt a román vezetőkkel, mindig szót értettünk. Úgy vélem, ez nemcsak az én erényem, vagy hibám. Az elegáns terítékek mellett puccba vágott ünneplők, színes koktélok, drága italok…
Hirtelen rájöttem, egyetlen magyar vagyok ezen a díszebéden. Egy idetévedt indián, a győztes honfoglalók között…És akkor ott a csillogó teremben, az elegáns úriemberek és magas rangú katonatisztek, főpapok társaságában annyira erősen éreztem Trianon szindrómáját, fájdalmát, mint még soha. Még a magyarellenes balhékban sem, mert ott legalább védekezhettem, védhettem, akiket bántottak. A csillogó teremben azonban csak egy lehetőség maradt, jó pofát vágni, sőt akár hálásnak is lenni, hiszen a hódító nemzet elfogad engem, meghív, kedvel, vagy legalábbis azt mutatja. „La mulț ani, România!”, hangzottak a köszöntések, azaz „Éljen soká Románia”. Kicsit meg is hatódtam a román kollégáktól, akik tudván, hogy magyar vagyok s valószínűleg átérezve, hogy ez a mai buli számomra azért nem tiszta hepi, nagyon kedvesek és figyelmesek akartak lenni velem. Mint egy beteggel, egy hendikeppel, akit kímélni kell, mert azért közéjük tartozik valahogy, meg aztán né, a vesztesek fajtája, a legyőzötteké.
A legszarabb az volt, hogy jöttek barátságosan az ünneplők, tábornokok, elöljárók a poharukkal, s sorba koccintottak. Megérkezett az ortodox püspök, a titokzatos Sofronie atya, aki erre az ünnepi alkalomra valami furcsa, pávakék selyem főpapi cuccot vett magára. Pont olyan volt a színe, mint az egyik flancos koktélnak. Én nem kértem italt, merthogy antialkoholista vagyok, s most protokollból sem akartam pezsgőspoharat a kezembe. Láttam, akik ismernek értik, miért.
A pohárköszöntőt a kormánybiztos mondta, s azt hiszem leltem benne némi üzenetet, ugyanis valami olyat mondott, hogy a románok ma azért ünnepelhetnek, mert minden baj, politikai szarkavarás ellenére, ha kellett, akkor a román összefogott a románnal, s míg legyőzték az ellenfelet, addig nem egymás seggét… mint például mi. Szóval ez volt az üzenet, amit én ilyen triviálisan vetitek most ki… És az elegáns teremben, miközben a bizánci püspök, a pávakék szerkójában megáldott ott mindent, éreztem egy régóta, ezer éve hordott ősi, pogánymagyar haragot és gyűlöletet magamban, haragudtam azokra a MAGYAR VAGY MAGUKAT MAGYARNAK MONDOTT ÁRULÓ VEZETŐKRE, akik miatt elvesztettük a hazát, Erdélyt és még ki tudja mi mindent! Nem a románokra haragudtam, hanem azokra a köcsög magyarokra, akik átjátszották a magyar lelkeket az idegeneknek, akik szégyellték keletről hozott felsőbbrendűségünket. Azokra, akik inkább a nyugati, korcs Európa tőlünk idegen eszméit nyalták el, akik eladtak minket a Habsburgoknak, akik korcs nemességükre hivatkozva jégre vitték a nemzetet. Azokra, akik még ma is azt hazudják, hogy magyarok, a magyarokért tesznek bármit, de közben nem jobbak az egykori áruló uraságoknál, akár a szabadkőművesek, akár a liberósok, akár a románok talpát nyalva… Haragot és gyűlöletet éreztem azok iránt az erdélyi magyar politikusok iránt, akik 1989 után sem váltak magyarokat védő vezetőkké, csak saját zsebükre játszó árulókká, s akik azt hazudták, hogy Erdély magyarjait képviselik. Pokolba kívántam ezeket mind, ott ahogy álltam az asztal mellett s hallgattam a monoton bizánci áldást a pávakék püspöktől…
Aki nem tudta ki vagyok, az bizonyára nem hitte volna, hogy nem is tartozom oda, nem tartozom az ünneplők táborába, bár elegáns vagyok és mosolygok, és mindenki ismer, de én csak egy szegény Pocahontas vagyok. Egy idefajult indián királylány, aki már érti és érzi, hogy Manitunak nem az ellenséget, hanem saját kannibál indiánjait kéne jól a falhoz verdesse. Amikor aztán egy tábornoki egyenruhába öltözött köszöntő állt meg mellettem, odakoccintottam a fantáspoharam az övéhez: gratulálok uram, ez esetben Önök győztek!
Szőke Mária Magdolna
Erdély.ma

Elutasított szélsőségesek
Csütörtökön Antal Árpád polgármester előbb sajtótájékoztatón, majd délután a városi tanács ülésén is kifejtette: a megyei kormányhivatalnak el kell határolódnia a Noua Dreaptă szélsőséges és magyarellenes szervezet Sepsiszentgyörgyre tervezett december elsejei részvételétől, ha ezt nem teszi meg, és bármiféle incidens történik, a prefektúra lesz a felelős.
A tanácsülésen némi vita után állásfoglalás is született: a város- atyák egyöntetűen nemet mondtak a szélsőséges megnyilvánulásokra, történjenek azok magyar vagy román részről. Az állás- foglalásból végül kivették a prefektúra felelősségéről szóló részt.
Ugyanakkor Antal Árpád közölte, nem fog részt venni a december elsejei ünnepségen, hiszen a románság nem tartotta be az 1918-ban tett ígéreteit. Álláspontja addig nem változik, amíg nem találnak egy olyan dátumot Románia nemzeti ünnepének, amin ő, mint magyar nemzetiségű román állampolgár is jelen tud lenni. Az elöljáró szerint különbséget kell tenni az ország ünnepe és a román nemzet ünnepe között, és egyetért azzal, hogy ez utóbbit december elsején tartsák.
Csütörtökön Antal Árpád polgármester előbb sajtótájékoztatón, majd délután a városi tanács ülésén is kifejtette: a megyei kormányhivatalnak el kell határolódnia a Noua Dreaptă szélsőséges és magyarellenes szervezet Sepsiszentgyörgyre tervezett december elsejei részvételétől, ha ezt nem teszi meg, és bármiféle incidens történik, a prefektúra lesz a felelős.
A tanácsülésen némi vita után állásfoglalás is született: a városatyák egyöntetűen nemet mondtak a szélsőséges megnyilvánulásokra, történjenek azok magyar vagy román részről. Az állás- foglalásból végül kivették a prefektúra felelősségéről szóló részt.
Tamás Sándor megyetanácselnök is nyilatkozott az ügyben: „Alkatilag nem szeretem a szélsőségeseket, ráadásul itt egy nagyfokú provokációval van dolgunk. Mindenki ünnepeljen otthon, aki ünnepnek érzi december elsejét. Senkinek nincs szüksége arra, hogy más megyeiek ellepjék a szentgyörgyi utcákat és itt provokáló jelszavakat skandáljanak. Igaz a magyar szélsőségesekre is: nincs mit keresniük itt sem a jobbikosoknak, sem a hatvannégy vármegyéseknek”.
Lévai Barna, Erdély András
Állásfoglalás Mély aggodalommal vettük tudomásul, hogy egy szélsőséges, antiszemita, magyargyűlölő mozgalom tagjai Sepsiszentgyörgyön kívánnak részt venni a Románia nemzeti ünnepe alkalmából szervezett ünnepségen. Tekintettel arra, hogy a mozgalom tagjai 2011-ben is jelen voltak ezen a rendezvényen, elmondhatjuk, nem az ünneplés a céljuk, hanem sértegetni, provokálni akarják a magyar közösséget.
Visszautasítunk mindennemű szélsőséges megnyilvánulást ennek eredetétől függetlenül és emlékezünk az emberellenes rendszerek áldozataira, a kommunizmus áldozatainak tiszteletére tavaly létesített ’56-os emlékpark felavatásával, valamint a 2014-ben felavatandó Holokauszt-emlékparkkal.
Aggodalmunkat fejezzük ki a közbiztonság, a közrend és a különböző etnikumú polgárok békés együttélésének megzavarását illetően Sepsiszentgyörgyön. Meggyőződésünk, hogy a közös jövő érdekében közösségünknek kölcsönös bizalomra és a múlt hibáinak beismerésére van szüksége.
Ahhoz hogy egy egészséges társadalmat alakítsunk ki, egyetlen közösség – etnikai összetételétől függetlenül – sem azonosulhat a szélsőséges mozgalmak ideológiáival.
Felkérjük Kovászna Megye Kormánybiztosi Hivatalát és Románia Kormányát, hogy határolódjon el ezen szélsőséges alakulatoktól és sepsiszentgyörgyi jelenlétüktől.
Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa 2013. november 28-i ülésének résztvevői – négy román nemzetiségű tanácsos és tizennégy magyar nemzetiségű tanácsos – Antal Árpád polgármester kezdeményezésére, egyhangúan megszavazták a jelen állásfoglalást
Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa
Tisztelt Háromszékiek, Székelyek!
Románia nemzeti ünnepét Sepsiszentgyörgyön is megtartja a prefektusi hivatal. Mint tudjuk, egy olyan eseményről van szó, melynek következményei nem voltak és nincsenek jó hatással az erdélyi magyarságra. Ennek ellenére, ha összeszorított foggal is, de megadjuk a tiszteletet a városban lakó románságnak, hogy megünnepeljék nemzeti ünnepüket. Ami viszont felborzolja a kedélyeket, az a román soviniszta csoportosulás, amely ismételten tiszteletét teszi Sepsiszentgyörgyön.
Egy olyan, leginkább fiatalokból álló csoportról van szó, melynek legfőbb célja a magyarság kiűzése Erdélyből. Tagjai legutóbb a Székelyek nagy menetelésén, hazafele tartva, erőszakkal elvettek egy székely zászlót, amit később elégettek. Ez egy olyan csoportosulás, amelyet a helyi románság sem lát szívesen! Ezen okokból kifolyólag a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), felkéri a város és a környék lakóit, hogy egy impozáns tömeg fogadja a soviniszta ifjakat Sepsiszentgyörgyön déli tizenkét órakor a központban.
Végezetül csak annyit, hogy mindez nem pusztán provokáció, hanem a magyar szimbólumok meggyalázása, népirtásra való felbujtás, és a helyi románság nem megvédése, ahogy ők fogalmaznak, hanem szemen köpése!
HVIM-vezetői tanács, Tóth Bálint szóvivő
hirmondo.ro
Erdély.ma

Felavatták Székelykeresztúron a Székely sirató emlékhelyet
Felavatták november 30-án, szombaton Székelykeresztúron a Székely sirató emlékhelyet, amellyel a két világháború helyi áldozatai előtt tiszteleg a közösség. A központi parkoló szomszédságában levő zöldövezeten elhelyezett emlékműre közel kétszáz keresztúri háborús hős neve került fel. Az ünnepségen Rafai Emil, Keresztúr polgármestere és számos elöljáró mellett jelen volt Borboly Csaba is, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Rafai Emil ünnepi beszédében úgy fogalmazott: azért gyűltek össze, hogy a keresztúri családok kebléről kiszakított ádozatokra, a nemzet hőseire emlékezzenek. Az elöljáró Orbán János plébános feljegyzései alapján idézte fel a háborús időket. A Székely sirató a következő nemzedékeket is emlékeztetni fogja a világ nagy égésének székely áldozataira, mondta. Végül megköszönte Györffy Sándor szobrászművész áldozatos munkáját, és a magyarországi támogatók, dr. Fazekas Sándor miniszter és Halász János államtitkár önzetlen segítségét.
- A felelőtlen vezetői döntések komoly károkat okozhatnak a társadalomban és végső soron a családokban! A német és cseh tábornokok is felelőtlenek voltak, akik az első világháborúban halálba küldtek több tízezer székely katonát, édesapákat, nagyapákat, az okafogyott, nyílt támadások parancsolásával. Nekünk felelősségünk van, hogy vezetőink rossz döntéseket ne hozzanak, mert azt nem ők szenvedik meg, hanem a székely családok, ma is! A rossz irányba mutató elhatározásokat nem kell folytatnuk – hangsúlyozta beszédében Borboly Csaba.
A megyeelnök sajnálatát és részvétét fejezte ki azoknak a családoknak, akik elvesztették a világégés alkalmával szeretteiket, családtagjaikat. – Csonka családban, veszteségben felnőni, nem könnyű. Mindenki számára fontos a család – tette hozzá.
Az elöljáró továbbá elégedetlenségének adott hangot, hogy a jogi háttér hiányosságai miatt Hargita Megye Tanácsa anyagilag nem járulhatott hozzá az emlékmű megépítéséhez.
Az anyát és halott fiát ábrázoló bronzszobor Györfi Sándor karcagi szobrászművész alkotása. Az emlékművet a helyi önkormányzat állíttatta pályázati finanszírozással, illetve Magyarország Külügyminisztériuma, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
Szombaton az ünnepi hangulatot kulturális műsor emelte: fúvószenekar, néptánccsoport lépett fel, zenedarabok, szavalatok hangzottak el.
Az emlékhely megáldása után a jelenlevők koszorúzással, gyertyagyújtással rótták le kegyeletük az áldozatok emléke előtt.
Közlemény
Erdély.ma

Eltávolított vécéfelirat
Letépték a mellékhelyiségre magyarul is kihelyezett feliratot Marosvásárhely országos szempontból is reprezentatívnak ítélt középiskolájában, az Unirea Nemzeti Kollégiumban – értesített a szülők egy csoportja. Hogy kit zavart a kérvénypapír méretű fehér lapra felírt Tanári WC felirat? Nos, az iskola volt igazgatónőjét, aki meg is fenyegette a szeptembertől kinevezett magyar aligazgatónőt, s az állítólag olyan rosszul lett, hogy a mentők kellett elszállítsák. A hír második fele szerencsére nem igaz, az iskolára viszont rossz fényt vet, hogy a reprezentatívnak mutatkozó volt igazgatónő budifeliratok tépdesésével foglalkozik, az új igazgatók ellen hangolja a tanári kart, s tettével "példát mutat" a diákoknak is. A történtek még inkább elítélendők, hisz az ő vezetése idejében, amikor a fő cél a magyar tagozat kiszorítása volt, a kétnyelvű középiskolában nem léteztek magyar feliratok. Emiatt marasztalta el az Országos Diszkriminációellenes Tanács az iskolát. Ezt próbálta helyrehozni az új vezetőség a magyar aligazgatónővel az élen, aki arra törekedik, hogy az iskola belső képe is tükrözze a kétféle tanítási nyelvet.
A történet pikantériája, hogy az iskola hírnevét lejárató incidens után elvárnák, hogy a szerdára összehívott szülői értekezleten a magyar tagozatra járó gyermekek szülei írják alá, hogy nem akarnak önálló magyar iskolát, s azt szeretnék, hogy a magyar tannyelvű osztályok továbbra is az Unirea keretében működjenek. Amivel a történtek alapján a további kiszorítósdit s a magyar szó kiirtását erősítenék meg. Nagy arcátlanság kell ugyanis ahhoz, hogy abban az iskolában, amelyet a magyar katolikus diákoknak építettek 1907-ben, s ahol sok éven át a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnázium képezte az erdélyi értelmiség színe-javát, még a vécének se lehessen magyar felirata. Arról nem is beszélve, hogy az épületben (melynek már a bérleti jogát is elveszítette a polgármesteri hivatal, mivel elmulasztotta a bérleti szerződésben foglalt feltételek teljesítését), a tulajdonosnak a mai napig sem engedélyezik, hogy önálló jogi személyként újraindítsa a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Főgimnáziumot, a Bolyai középiskolába száműzött katolikus osztályokat az Unireában levő magyar osztályokkal egyesítve. Kezdetben úgy, hogy mindenki ott végezzen, ahol elkezdte a tanulmányait, s párhuzamosan az Unirea Nemzeti Kollégium is a kilakoltatás helyett a katolikus egyház tulajdonát képező épületben marad, ahol minden jogi alapot nélkülözve működik a tavaly nyártól. Ennek ellenére az egyház természetes igényének a megoldását a tanfelügyelőség a polgármesteri hivatalra, ez utóbbi pedig a tanfelügyelőségre keni. Az önálló jogi személyként működő II. Rákóczi Ferenc Katolikus Főgimnázium engedélyezése helyett, a polgármesteri hivatal, amely korábban pert indított a jóvátétel miatt, s egy éven át "elfelejtette" a bérleti díjat törleszteni, állítólag a pápánál is bepanaszolta a Katolikus Státust, hogy ki akarják tenni az Unirea középiskolát. Ha ez valóban így van, talán Rómában is tájékozódnak a valós helyzetről, miszerint a katolikus egyház nem működtetheti a saját osztályait az iskola többi magyar osztályával kiegészítve abban az épületben, amely minden szempontból a tulajdonát képezi. S remélhetőleg az iskolában levő hangulatról értesülő magyar szülőket sem fogják lépre csalni, még akkor sem, ha egyenruhás tisztségviselők szájába adnak valótlan állításokat.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Unió hátulütőkkel
A becsületesség és saját vágyálmaink okán is úgy illik, hogy mi, magyarok kellő empátiával közelítsünk a Románia részéről a Moldovai Köztársasággal való egyesülés kapcsán megnyilvánuló törekvésekhez.
Ismerjük el, hogy a románok nem indokolatlanul szorgalmazzák a Prut által megtestesített határ felszámolását, részükről természetes az azonos gyökerű két nép uniójának igénye. Már csak amiatt is tiszteletben kell tartanunk ezeket a törekvéseket, mivel mi is fenntartjuk magunknak a jogot, hogy szabadon véleményt nyilvánítsunk arról, milyen jövőt képzelünk el Erdély számára. Viszont Traian Băsescu valószínűleg nem gondolta végig, amikor a napokban újfent román–moldovai uniót szorgalmazott, sőt ami a legfontosabb: az államfő nem számolt az egyesülés valamennyi lehetséges következményével.
Először is a román társadalommal, a bukaresti politikai elittel ellentétben a volt szovjet tagköztársaságban sem a lakosság, sem a politikum nem tart igényt Nagy-Romániára. Az erős orosz befolyás, a kommunista örökség és más történelmi okok miatt a Pruton túli ország nem akar változtatni az egy nép, két ország status quóján, és ragaszkodik Moldova önálló államiságához. Még olyan körülmények között is, hogy a társulási szerződés aláírásával Moldova elindult az európai integráció útján, és belátható időn belül csatlakozik ahhoz az EU-hoz, amelynek Románia 2007 óta a tagja.
Tehát az egyesülés úgymond érzelmi szempontból is problémás, és csupán egyoldalú igény mutatkozik rá. És akkor még nem beszéltünk a kérdés jogi vetületéről! Bukarest – de legalábbis a román államfő – gyakorlatilag a második világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés felülvizsgálatát feszegeti, amely alapján visszaálltak a trianoni diktátumban rögzített határok. Márpedig ez lavinát indíthat el a térségben, hiszen Magyarország, sőt Ukrajna részéről is megfogalmazódhat ilyen-olyan igény.
Arról nem beszélve, hogy egyesülés esetén megváltoznának a romániai etnikai arányok, viszont Bukarest nem hunyhatna szemet például a Chişinău által a gagauzoknak biztosított széles körű autonómia fölött. Amit az új helyzetben nem lehetne megtagadni az erdélyi, székelyföldi magyaroktól sem. Márpedig kétséges, hogy Romániának ilyen áron is sietős...
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Répás: az általános iskolásokon a sor
Szükség van a közös cselekvésre az oktatásban – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna szombaton Csíkszeredában, Az anyanyelv oktatása és a játék szerepe kisiskoláskorban című konferencián.
A magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára gondolatának alátámasztására a romániai magyar oktatás két aktuális problémáját, a magyar pedagógusok által írt tankönyvek megjelentetési lehetőségének beszűkülését és a gyereklétszám csökkenését említette példaként.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által szervezett konferencia és képzés apropóját az adta, hogy zárómozzanatához érkezett a 2013 a külhoni magyar kisiskolások éve program. Ezt a KIM hirdette meg és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. finanszírozásával a Magyarország határain kívüli magyar nyelvű oktatás kiteljesítését, a hagyományápolást, az intézményrendszer erősítését, közösségépítést, a pedagógusok képzését tűzte ki célul.
Ennek keretében megszólították a szülőket, akiknek azt hangsúlyozták, hogy miért fontos gyermekük számára az anyanyelvű oktatás, mesélte Répás Zsuzsanna. Találkoztak a helyi közösségekkel, de az iskolák köré szerveződő közösségeket is igyekeztek megszólítani, például a gyermekorvosoknak is szerveztek találkozót. A pedagógusok számára továbbképzéseket tartottak, a gyerekek számára internetes versenyt szerveztek, és 1008 erdélyi magyar tanintézetbe eljuttatták Gárdonyi Géza Egérvadászat című mesekönyvét.
Ahogy a határon kívüli óvodások éve keretében, idén is módszertani csomagot állítottak össze a pedagógusok munkájának segítésére, amely a differenciált oktatással, a tehetséggondozással, az óvoda és iskola közötti átmenettel, a művészeti oktatással foglalkozik. Ezt az RMPSZ ajánlatára az Erdélyi Tankönyvtanács gondozásában az Ábel Kiadó által megjelentetett további három módszertani könyvből és segédanyagból álló csomag egészíti ki.
A módszertani csomagokból, amelyek a tervek szerint év végéig minden iskolába el fognak jutni, kettőt Répás Zsuzsanna jelképesen átadott szombaton Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelőnek és Kiss Imre RMPSZ-alelnöknek. A helyettes államtitkár leszögezte, folytatni kívánják a megkezdett munkát, jövőben az általános iskolák felső tagozataiba járó diákokra koncentrálnak.
Az Apáczai Csere János Pedagógusházban vasárnap véget ért konferencián a pedagógusok többek között a magyarságismeret oktatásának szükségességéről, a szövegértés fejlesztési lehetőségeiről, az élményszerű olvasásról, a drámapedagógiáról hallgathattak előadásokat.
R. Kiss Edit
Krónika (Kolozsvár)

A romániai magyar nyelvű történelem tankönyvekről
A Babeş -Bolyai Tudományegyetem, a Magyar Történeti Intézet- KAB Történettudományi Szakbizottsága „A romániai magyar nyelvű történelem tankönyvek főbb problémái – címmel kerek-asztal megbeszélést szervezett. Helyszín: a Francisc Pall terem. A moderátor szerepét dr. Rüsz- Fogarasi Enikő docens, a BBTE Történelem és Filozófia Kar dékán-helyettese töltötte be.
A 19 meghívott egyetemi és középiskolás tanár több órán keresztül megbeszélte: A „székely tankönyv” és egy új magyar kisebbség története tankönyv, valamint a magyar nyelvű történelmi atlaszok szükségességének kérdését.
A találkozónak az volt a célja, hogy a tenni akaró és jó képességű történelem tanárokat bevonja abba a kollektívába, amely fel tudja vállalni a tankönyvírással járó nehézségek leküzdését és meg is, tudja írni. Ugyanakkor képviseljen egy olyan gondolkodást, mely képes olyan történelmi üzenetet megfogalmazni, melyet ez esetben az VI.- VII. osztályosok megértenek, és érdeklődést mutatnak a tankönyv iránt. Ami nem kis feladat. Mert nem csak a puszta tények, felsorolásáról lenne szó, hanem egy olyan gondolkodás kialakulásáról is, mely bizonyos területeken, ha rendelkezel ezzel az ismerettel, akkor számodra is értékes. A tankönyvet az országban élő és tanulni vágyók is szellemi haszonnal forgatnák.
Maga a beszélgetés, egészen a frusztrációk felszínre törésével együtt, nagyon építő jellegű volt.
A tankönyveket egy ember nem tudja megírni. Olyan csoportban kell dolgozni, amely pontosan eleget tud tenni a tankönyvkiadás feltételeinek.
Ugyanakkor olyan tankönyvet kell szerkeszteni, hogy a tanulók kedvvel vegyék kezükbe a könyvet, mert mind formában, mind tartalomban olyan nyelvezettel, küllemmel, szól hozzájuk, mely „megfogja” őket és az érdeklődésüket kiváltja.
A Babeş- Bolyai Tudományegyetem célja az volt, hogy partnert lássanak bennük a tanárok, kérjék ki a szakvéleményüket, és vitassák meg a tankönyvek tudományos tartalmát és mondanivalóját. Keressék meg őket akkor, amikor az új kutatási eredményekre kíváncsiak. Mert azért bizonyítottan lépést tartanak a tudomány egyre gyorsabban haladó iramával, amelyről lemaradni nem lenne ildomos, akkor, amikor erre meg van az egyetemi infrastruktúra. Ami nagy eredmény. Most már sok múlik mindazokon, akik a tanügyi rendszerben tevékenykednek.
Ők azok, akik a jövő nemzedékének gondolkodását modellálják. Ezért nem mindegy, milyen anyagiakat fordít az állam az oktatás számára. Az sem mindegy, a kisebbségi oktatásra mennyi jut, melyek a prioritások.
A kerek-asztal beszélgetés során néhány javaslat fogalmazódott meg, miszerint hasznos lenne egy tankönyvelbíráló bizottság létrehozása, rendes lektorálás és nyilvános vita minden tankönyv kiadása előtt.
Rendkívül fontos volt A SZÉKELYSÉG TÖRTÉNETE című kézikönyv és tankönyv bemutatása, mely az általános iskolák VI. és VII. osztályai (valamint minden érdeklődő) számára készült, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, a Hargita Megye Tanácsa és Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ megbízásából. A nagy formátumú (20x26cm) 176 oldalas könyv szerzői Ferencz S. Alpár, Forró Albert, Hermann Gusztáv Mihály, Kádár Gyula, Mihály János, Novák Csaba Zoltán, Novák Károly István, Orbán Zsolt, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor József.
Főszerkesztő: Hermann Gusztáv Mihály. Programirányító: Ferencz S. Alpár. Illusztrálta: Gyöngyössy János.
A térképeket készítették: Gyöngyössy Katalin, Gyöngyössy János, Péter Izabella, Szász Etelka- Zita.
Az igen értékes könyv előszavából idéznék egy gondolatsort: „… a szerzők, noha természetesen ismerik a világtörténelem korszakolását, úgy döntöttek, a székelység történetének határköveit a székely rendi társadalom sajátos fejlődése függvényében helyezik el. Ennek megfelelően azok a társadalmi folyamatok és állapotok, amelyek a székelyek végleges letelepedéstől fogva érvényesültek a székely közösség soraiban, a nagy törést 1562-ben, a székely szabadságjogok kíméletlen korlátozásának évében szenvedték el. Következésképpen ezt tekintettük a korszakokat elválasztó időhatárnak. Másik fontos határkő 1848, amikor a székelység önként mondott le rendi kiváltságairól.” A szerzők figyelembe vették a diákok életkori sajátosságait. A könyv hátsó lapján olvasható a szerzők sajátos szempontja, amelyet szerintük egy székely történelemkönyvnél figyelembe kell, venni: „ …egy székely történelemtankönyvnek tartalmaznia kell azokat a hagyományokat, mondákat, mítoszokat, amelyeknek történeti hitele ugyan kétes, sőt olykor egyértelműen cáfolható, de élnek a székelység emlékezetében.”
A Székelység története című kézikönyv és tankönyv 6 fejezet 22 leckéjében mutatja be a Székelyföld és a székely társadalom történetét. „A leckék végén található irodalmi fogódzó nem bibliográfia, hanem szépirodalmi ajánlás az illető korszak jobb megismerésére… És természetesen vannak olyan alkotások, melyek a szépirodalom eszközeivel keltik többé-kevésbé hitelesen életre egy-egy kor hangulatát. A korhangulat felidézése a célja a filmajánlónak is.” Időtáblázat és a Fogalomtár gazdagítja, pontosítja a diákok történelmi ismeretét.
A kötet gazdag illusztrációs anyaggal rendelkezik. Esztétikai kivitelezése figyelemre méltó.
Nem lenne érdektelen a történelem tanárok számára módszertani útmutató füzetet is összeállítani a kisebbségi történelem-tanítással kapcsolatban.
Szerintem megszületett egy olyan kiadvány, melyet nem csak a „gyermek” tanuló, hanem saját önazonosságunk szempontjából is érdemes elolvasni, mint a hajdani Kincses Kalendáriumokat.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Velünk élő tudomány
Kolozsváron A Magyar Tudomány Napja Erdélyben- rendezvénysorozat plenárisát a Protestáns Teológia dísztermében tartották. A rendezvény fővédnöke Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Sípos Gábor, az EME elnöke felvezető beszédében kiemelte, számba veszik az elmúlt év eredményeit és a több évre kiterjedő kutatási eredményeket is, melyeket főleg a szakosztályokba mutatnak be.
A 2013-as évi Magyar Tudomány napjának jelmondata „Velünk élő tudomány”. E címszó alatt a magyar tudományosság egysége fejezhető ki- mondta Sípos Gábor.
Kocsis Károly, a MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke kiemelte, hogy megvalósult az Akadémia határokon túli bővítése. Ennek a tisztelt társaságnak 1800 határon túli tagja van, melyből 18 akadémikus.
Magdó János kolozsvári főkonzul gratulált a 12. alkalommal megtartott fórumnak. A tudomány területén megtörtént a nemzet egyesítése. Együttműködés valósult meg a tudomány és a felsőoktatás területén is. Az utóbbi időben sok magyarországi vendégtanárral volt alkalma találkozni, és jó lenne, ha ezek a vendégtanárok hosszabb időt tudnának maradni. Mert a tanár- diák kapcsolata így lehetne gyümölcsözőbb. Az is jó lenne, ha erdélyi tanároknak több lehetőséget biztosítanának, hogy vendégtanárként működjenek az anyaországban. Az is elképzelhető, kialakulhatna egy olyan réteg Erdélyben, amely ezt a szükségletet fedezni tudja. A magyar kormányzati támogatásról is beszélt, kiemelte például a Sapientia EMTE fejlesztését. Problémásnak tekinti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetét. Miért nem sikerült ezt megoldani- fogalmazta meg a kérdést.
A rendezvény előadásai
Kocsis Károly, akadémikus, a MTA Földrajztudományi Intézetének igazgatója „Területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát- medencében” című előadásában nyomon követi a XII. századtól a XX. századig a Kárpát- medencében, milyen autonómia típusok léteztek. Ez a helyzet a második világháború után, hogyan alakult. Hol jelentkeznek, az utóbbi időben, területi autonómia lehetőségek. Szerinte a területi autonómia megvalósítása lényegében a kisebbségvédelem legfőbb eszköze.
A XIX. századi nemzetállamok építőinek ideálja az „egy állam – egy nemzet” elve az elmúlt évszázadban egyetlen európai államban sem valósult meg. Európa 703 millió lakója közül 85% az államalkotó nemzetnek tagja, a többi 10% etnikai kisebbséget alkot. 5% állampolgársággal nem rendelkező bevándorló.
A második világháború után világszerte nőtt az etnikai konfliktusok száma és intenzitása. Az esetek többségében a konfliktus hátterében a kisebbségek jogainak merev elutasítása, megszorítása állt, melynek eredménye az elszakadási törekvés megerősödése.
Egyes nyugati országokban a kormányok különböző intézkedéseket hoztak. A konfliktusok csökkentésére a decentralizációt vagy regionális önkormányzatiság felé való elmozdulást alkalmaztak. Kocsis Károly megkülönbözteti a területi, regionális autonómiát az etnikai jellegű autonómiától.
„A területi autonómia földrajzilag meghatározott térség, amely az adott ország egyéb területi egységétől eltér”. Törvényhozó és közigazgatási hatalommal felruházott státussal rendelkezik. Úgy véli, hogy a területi autonómia a kisebbségvédelem legfejlettebb eszköze. Biztosítja a kisebbség számára az alapvető emberjogok közül az autonómiát, másrészt az illető ország területi integritásának megőrzését.
Bemutatta, térképek alapján szemléltette, Magyarországon, illetve Európában, milyen autonómia-formák voltak. Milyen területi autonómiával rendelkezett például Szlavónia, Horvátország, Szepesség, a török hódoltság idején Székelyföld vagy Szászország. A második világháború után milyen önrendelkezést biztosítottak Jugoszláviában (Vajdaság) vagy Romániában a Maros Magyar Autonóm Tartomány formájában.
Lényegében a középkor végétől, a nemzeti kisebbségek aránya a XVIII. század végére, Magyarországra vonatkozólag, jelentősen megváltozott. 1850-től a kisebbségek etnikai alapú területi autonómiát követeltek.
Elmondta, hol valósítható meg az etnikai alapú autonómia: a litván- belorusz- lengyel határvidéken, a Kárpát-medencében, a Balkánon. Az etnikai területi autonómia megvalósításához a többségi akarat meggyőzése szükséges.
Fodor Pál „A török hagyaték a magyar történelemben” című előadásában kifejtette, a magyar nép története, milyen változásokon ment keresztül, miután letelepszik a Kárpát- medencében, teljesen európaivá válik. Az oszmán-hódítás következtében változás következik be Európában. Ez kihat Magyarország életére is. A török hódítás mentalitástörést okozott Magyarország számára. Lerombolta a magyar politikai, kulturális elit önbizalmát. Egyfajta bűntudatot, önvádat okozott. Nem tudván maguknak megbocsátani, hogy elvesztették a birodalmat.
A közép- kelet európai népeknél kialakult az egyedülvalóság gondolata. Ilyen körülmények között hogyan reagál a magyar gondolkodás? Elsősorban a dicső múlthoz menekül, illetve áldozat szerepben feszít. Kialakul egy bizonyos kisebbségi érzés a magyar elitben és köznépben is, melyet sokan nem is képesek megfelelő módon kezelni. A politikai életben felveti a fejét a kapkodás, következetlenség, ugyanakkor vallási megosztottság is.
A XVIII. század végétől kettősség jellemezte a török hódoltság megítélését. Egyrészt az áldozat szerepében jelentek meg, melynek következtében számos, negatív gondolat fogalmazódott meg. Másrészt pedig a XIX. században kialakult egy bizonyos fajta törökökhöz való közeledés. A magyar nép keleti rokonságának az eszméje. Hangoztatták, a magyarság keleti eredetű. A XIX. század második felében előtérbe kerül a kultúrnemzet koncepció, mely egyre nagyobb teret hódít. Fontos szerepet kap a népi kultúra is, mely kíváncsisággal fordul Kelet fele.
Az értelmiség felteszi a kérdést: Ki a magyar? Mi a magyar? Mi a török? Kelethez vagy Nyugathoz tartozunk?
Ha megnézzük az irodalmat, a törökökkel való kapcsolatról Jókai Mór regényei vagy Gárdonyi Egri csillagok-című könyve alapján érdekes képet nyerhetünk.
1905-ben Ady Endre fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy Magyarország Komp- ország. Ide- oda hányódik. Így írja az „Ismeretlen Korvin-kódex margójára” című publicisztikájában: „Komp- ország, Komp- ország, Komp- ország: legtisztességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől – Nyugatig, de szívesebben vissza.”
Ezt a komp- ország gondolatot megtalálhatjuk Orhan Pamuk Nobel- díjas török író munkájában is, amelyben a komp- ország mentalitást, a két part közötti csónakázásban megmutatkozó identitás- zavart elemzi.
A rendezvényen gróf Mikó Imre emlékplakettet adtak át
Kocsis Károly akadémikusnak és Vincze Zoltán nyugalmazott történelem tanárnak, az EME támogatásának elismeréseként.
A plenáris ülésen még 7 előadás hangzott el. Az EME munkálatait a szakosztályokban folytatta.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Ablakok a múltra
Tizennégy történész, egyháztörténész, történelemmel foglalkozó kutató nyitogatta a város, a megye régmúlt, középkori és újkori történelmére nyíló ablakokat szombaton a Kultúrpalota kistermében tartott tudományos ülésszakon. Ezzel köszöntötték a magyar tudomány napját Erdélyben, amelynek a 12. fórumát a százéves Kultúrpalota kisterme látta vendégül. Az Erdélyi Múzeum Egyesület Marosvásárhelyi Fiókegyesülete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete által szervezett ülésszakon 14 előadás hangzott el, amelyből 12 Marosvásárhelyről szólt, kettő pedig a megyére való kitekintés volt – hangzott el Pál-Antal Sándor akadémikus, megyei főlevéltáros összegzőjében. Elégedetten nyilatkozott a szakhallgatóság elvárásainak megfelelő előadásokról, s ígéretet tett, hogy – a korábbi szokásnak megfelelően – az elhangzottakat könyv formájában is kiadják, természetesen, ha találnak hozzá támogatókat. Ezt hangsúlyozta bevezetőjében Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegységének titkára is, aki köszönetet mondott a történészeknek az összefogásért és a támogatóknak (megyei tanács, megyei múzeum, dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Evoline) a segítségért.
Az ólmozott üvegablakokon besütő napfényben mintha Bethlen Gábor tudósai is megelevenedtek volna a teremben történtekre figyelve, ahol egy akadémikus, kolozsvári egyetemi professzorok s az idősebbek mellett a szárnyaikat bontogató tehetséges fiatal történésznemzedék tagjai avattak be egy-egy jól meghatározott témába.
Az ókori történelem emlékeinek mai célokra való felhasználásáról beszélt Pánczél Szilamér Péter, a megyei múzeum régésze, aki bemutatta, hogy milyen mértékben sikerült feltárni a római birodalom megyénk néhány településén húzódó határait, a római limeseket az őrtornyokkal, parancsnoksági épületekkel, fürdőkkel stb., s ezt milyen rendezvények keretében népszerűsítik a közönség körében.
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója a marosvásárhelyi vár kutatása során elért eredményekről számolt be, a ferenceseknek a várdombon épített kolostoráról, amely 1400- ban kapott búcsújáró engedélyt, a bronzfeldolgozó műhely feltárásáról, amely egyedi a maga nemében. Beszélt az ostromokról, s arról is, hogy a bástyák változatos formája és stílusa annak tulajdonítható, hogy a városnak nem volt pénze hadmérnököt fogadni.
Simon Zsolt, a megyei múzeum történésze az egyik legelterjedtebb kézműves iparág, a kovácscéh legényeinek 1565-től 1781-ig érvényes szabályzatát ismertette, ami a legények vallásos és világi élete mellett a vásárhelyi kézművesség és írásbeliség fejlettségét is tükrözi.
Weisz Szidónia, a Teleki-téka könyvtárosa egy erdélyi főúr, Somkereki Erdélyi István 1638-ban kelt végrendeletét mutatta be. A szamosújvári kapitányi, Torda megyei főispáni, fejedelmi tanácsosi, országgyűlési elnöki tisztséget betöltő főúr tulajdonában volt a somkereki és a zsuki udvarházak mellett a gernyeszegi kastély is, amelyeket harmadik feleségére hagyott.
Érdekes színfoltot jelentett az egyháztörténeti részleg, amelyben Buzogány Dezső protestáns teológiai professzort hallgattuk az 1559. november 1-jén szerkesztett marosvásárhelyi hitvallásról, amely az úrvacsoráról szólva, a református és az evangélikus egyház megegyező dogmái közül az egyetlen kivételt jelentve, előkészítette a két egyház szétválását. Kolumbán Vilmos, szintén a kolozsvári protestáns teológia tanára Christian Wolff hallei filozófus, tanár eszméinek a marosvásárhelyi Református Kollégiumban való elterjedéséről szólt. Tamási Zsolt egyháztörténész, iskolaigazgató Msgr. Léstyán Ferenc római katolikus plébános-főesperes titkos szerepét mutatta be, aki Márton Áron püspök bizalmasaként vállalt fontos, de veszélyes feladatot abban, hogy késleltesse az állami szervek által kiválasztott személynek a püspök székébe való kinevezését.
Érdekes története Marosvásárhelynek, hogy miképpen létesült az 1700-as évek kezdetén a szegények és betegek számára épített, sövényből font, tapasztott falú ispotály körül templom, lelkész és gyülekezet a Szent Miklós utca lakóiból. Az ispotály helyére pedig a mai Gecse utcai Kistemplom épült – hangzott el Berekméri Róbert egyházi levéltáros előadásában.
Három előadó beszélt dr. Bernády Györgyről. László Lóránt, a Teleki könyvtár történésze, Marosvásárhely legnevesebb polgármesterének életét és politikai pályafutásának kezdeteit mutatta be. Bernády 1894-ben adta bérbe Hints Elemérnek a gyógyszertárát, amikor a Függetlenségi Párt országgyűlési képviselőjévé választották. 1890- től törvényhatósági tag, majd 1900. december 24- től 1902. április 10-ig a város rendőrfőkapitánya. A 19.000 lakosú Marosvásárhelyen 28-30 rendőr dolgozott irányítása alatt, s megreformálta a rendőrség és a bíróságát működését is. A rend fenntartása mellett gondoskodott a város tisztaságáról és a rendőrök ruhájáról. Tevékenysége alapján a rendőrség udvarán ő is szobrot érdemelne.
Jól ismerte tehát a város helyzetét és a tennivalókat, amikor 1902-ben – hosszú torzsalkodások után – meglepő módon egyöntetűen, ellenszavazat nélkül választották meg polgármesternek a városi törvényhozási bizottság közgyűlésén – kezdte előadását Pál-Antal Sándor. Bernády legfőbb célja a modern Vásárhely megteremtése, s erről szóló elképzeléseit székfoglaló beszédében hozta nyilvánosságra. Ígéretet tett a városi közigazgatás rendbetételére, a törvényes formáknak az anyagi ügyekben való szigorú betartására, a nagy megterhelés alatt álló polgárok megkímélésére, a közegészségügyi viszonyok javítására (egészséges ivóvíz biztosítására), a városi iskolaügy fejlesztésére, a város jövedelemforrásainak gyarapítására stb. Mivel tudta, hogy a reformok legnagyobb akadálya a pénztelenség, a fővárosi körökkel kiépített kapcsolatait, a szabadkőművesekhez tartozását használta fel az anyagiak megteremtésére – hangzott el többek között az előadásban. Pál-Antal Sándor szóvá tette, hogy írott programot nem találtak, csak a székfoglaló beszéde jelent meg a korabeli sajtóban, s azt sem lehet tudni, hogy milyen körülmények eredménye volt, hogy 1902-ben ellenszavazat nélkül választották polgármesterré. Az előadó azt is szóvá tette, hogy továbbra sem készült egy átfogó monográfia a tevékenységéről, s még mindig az első lépes előtti topogásnál tartanak.
Fodor János történész doktorandus mutatta be a Bernády-kultusz egy jelentős eseményét, a 70 éves Bernády megünneplését a marosvásárhelyi Transilvania étteremben, amely a polgármester kedvenc helye volt. Az ünnepséget 1934. április 23-án tartották 400 személy részvételével. Előzetesen a Református Kollégiumban ünnepelték, amelynek főgondnoki tisztségét betöltötte, s a vidéki főúri nemesek a marosszentgyörgyi kastélyban köszöntötték. A városi ünnepségen 70 szál szegfűt 70 szépasszony, széplány adott át Bernádynak, akit minden idők legnagyobb koponyájának neveztek.
1786-ban, viszonylag későn létesült az első nyomda Marosvásárhelyen, amely Kapronczai Nyerges Ádám nyomdász és betűmetsző korai halála után több kézen át került a Református Kollégium tulajdonába. A tulajdonosokról, a Marosvásárhelyen megfordult nyomdászokról Spielmann Mihály történész számolt be.
Marosvásárhely fényképészetének történetébe kalauzolt el Oniga Erika, a megyei múzeum művészettörténésze, aki Csonka Géza fotográfus életét és lakóházának történetét ismertette. A megyei múzeum 40 fotóját őrzi a Marosvásárhelyen több műtermet működtető, kitűnően képzett fényképésznek, aki a város jeles személyiségeit, és magát a várost is megörökítette fényképein. Rendkívül aktív volt társadalmi téren, tagja volt a város törvényhatósági bizottságának, megalapította és vezette a kerékpározók egyesületét. 1904-ben anyagi gyarapodása lehetővé tette, hogy a Sándor János utcában villát építsen, ami nagyon hasonló egy budapesti városligeti villához, s nem lehet biztosan tudni, hogy ki kitől ihletődött. A szecessziós stílusban épült villában a szocializmus éveiben pionírház működött, s mai tulajdonosai korhűen restaurálták és szállodát építettek mögéje.
A tanácskozás záró előadásaként Tófalvi Zoltán ismertette Dudás József, a kádári hatóságok első kivégzettje ellentmondásokkal teli életének sok érdekes részletét.
A reggeltől estig tartó ülésszak előadásai, ahogy a címben is jeleztem, sok érdekes ablakot nyitottak elsősorban Marosvásárhely történetére, s valóban hasznos volna a kötet, amely lehetővé tenné, hogy alaposan is el lehessen mélyedni a részletekben. Ahogy a vásárhelyi történészeket ismerem, a következő tanácskozásig a könyvbemutatón is tapsolhatunk nekik.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Az erdélyi magyar politikai szereplőknek ismét létre kell hozniuk az együttműködés fórumát
Az Erdélyi Magyar Néppárt továbbra is azon a állásponton van, hogy az európai parlamenti választásokon akkor biztosítható a magyar közösség megfelelő brüsszeli képviselete, ha az erdélyi magyar pártok koalíciót hoznak létre, és egymással együttműködve vesznek részt a választásokon – jelentette ki Toró T. Tibor, a Néppárt elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet Papp Előd és Zatykó Gyula alelnökökkel együtt tartott hétfőn Kolozsváron.
„A Néppárt minden tőle telhetőt megtesz majd a következő hónapokban, hogy ez a koalíció létrejöjjön, mivel sikert csak az összefogás, a választási koalíció jelenthet” – fogalmazott Toró T. Tibor, aki szerint a közösség is együttműködést vár a politikai szereplőktől. „A Székelyek Nagy Menetélése is megmutatta, hogy igenis lehetséges a politikai szereplők együttműködése, és lehetséges felülemelkedni a bizalmi deficiten” – tette hozzá.
A Néppárt elnöke hangsúlyozta: most az a stratégiai cél, hogy minőségében és mennyiségében egyaránt erős brüsszeli képviselete legyen a magyarságnak, ezért a politikai szereplőknek felül kell emelkedniük egymás iránti ellenérzéseiken. A Néppárt kész a választási együttműködésre, ennek pedig nincs technikai akadálya, mivel a koalíciókra ugyanaz az 5 százalékos bejutási küszöb érvényes, mint a pártokra – szögezte le. „Le kell győznünk az erdélyi magyar közösséget sem kímélő euroszkepticizmust, esélyt kell adnunk brüsszeli képviseletünknek – ezzel megy szembe az RMDSZ, amikor különutas politikát kíván folytatni” – mondta Toró.
A Néppárt elnöke szerint ismét létre kell hozni az együttműködés valamilyen fórumát, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumhoz hasonlót, amelyet Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nemrég formálisan is megszűntnek nyilvánított. Emlékeztetett, hogy a Néppárt több ízben is megkereste az RMDSZ-t, hogy többek között az együttműködésről tárgyaljanak, hivatalos választ azonban nem kapott.
A decentralizációs törvény kapcsán Toró úgy értékelte, hogy a kezdeményezés jó irányba mutat ugyan, de – mint mondta –, amíg nem társul hozzá pénzügyi decentralizáció is, addig sérülékeny lesz a folyamat. A decentralizált intézmények hatásköre nem sokat ér források nélkül, reális megoldást csak a pénzügyi autonómia jelenthet – mondta. További probléma, hogy a decentralizációs törvény nem érint olyan területeket, mint például az oktatás és a kultúra, amelyek tekintetében csak a kulturális autonómia lehet valós megoldás. Az RMDSZ is csak a fejlesztési régiókig jutott el törvénytervezetében, amelyben semmiféle autonómiáról nincs szó. Az RMDSZ szervezett ugyan egy látványos aláírásgyűjtést a fejlesztési régiók kapcsán, de a kezdeményezés kudarca fulladt, mivel a megyei tanácsok sorra utasítják el a népszavazási kezdeményezést, ahol pedig a tanács kiírta a népszavazást, ott a prefektúra támadta meg a kezdeményezést – mondta Toró T. Tibor.
Zatykó Gyula, a Néppárt Partiumért felelős alelnöke is bírálta az RMDSZ aláírás-gyűjtési akcióját. Mint mondta, Szilágy megyében a megyei tanács elutasította a kezdeményezést, Bihar és Szatmár megyében pedig be sem nyújtották a javaslatot. „Ezek után jogos a kérdés, hogy mennyire élt vissza az RMDSZ azoknak az embereknek a bizalmával, akik aláírták a kezdeményezést, miután kiderült, hogy óhajuk nem is került a döntéshozók asztalára? Milyen háttéralkuk történtek, mit kért és kapott az RMDSZ azért, hogy ne nyújtsa be a kezdeményezést, hiszen korábban azt nyilatkozták, hogy a román pártokkal is tárgyalnak, hogy megszerezzék a támogatásukat?” – fogalmazott Zatykó Gyula.
Papp Előd, a Néppárt Székelyföldért felelős alelnöke blöffnek nevezte a fejlesztési régiókra vonatkozó RMDSZ-projektet. „Blöff, mivel Hargita és Kovászna megyében nem is láttuk az aláírásokat, csak Maros megyében nyújtották be úgy a javaslatot, ahogy ígérték. Hargita megyében nem is az előzetesen meghirdetett december 8-ára, hanem december 22-re javasolták a népszavazást, és sem itt, sem Kovászna megyében nem állampolgári kezdeményezésként nyújtották be. Miért kellett aláírásokat gyűjteni, ha Kovászna megyében Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke egyéni kezdeményezésként terjesztette elő a javaslatot?” – sorolta Papp Előd.
Az RMDSZ aláírás-gyűjtési akciója arra volt jó, hogy lefékezze a Néppárt korábban indított hasonló kezdeményezését – hangzott el a sajtótájékoztatón. Toró T. Tibor leszögezte: a Néppárt folytatja az az aláírásgyűjtést, amelynek során nem fejlesztési, hanem sajátos jogállású régiók létrehozásának támogatását kérik az emberektől. Elmondta: egyelőre mintegy 25 ezer aláírás gyűlt össze, de a Néppárt nem szabott határidőt, mivel elsősorban az a célja, hogy az emberek pontosan megértsék a kezdeményezés célját. Az RMDSZ zavart keltett a fejekben, mivel az emberek úgy tudják, hogy az autonómiáért írták alá, de a szövetség kezdeményezése nem arról szól. A Néppárt azt szeretné, hogy az egyes települések helyi népszavazásokon véleményt nyilváníthassanak az emberek, hogy melyik, a megyehatárokon átnyúló történelmi régióhoz szeretnének tartozni – mondta Toró T. Tibor.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés: az EU támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő politikáját
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint „az Európai Unió nem csupán tolerálja, hanem a maga módján egyenesen támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő kisebbség- és kisebbségiegyház-ellenes politikáját”.
Tőkés szerdai közleményében vonta le ezt a következtetést abból a válaszból, amelyet Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke adott az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elakadását sérelmező szeptemberi beadványára.
Kijelentette: Reding elismerte, hogy az unió alapjogi chartája szavatolja a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadságot, illetve a tulajdonhoz való jogot. Hozzátette azonban, hogy ezek csak akkor kérhetők számon, ha „egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik”. Az alelnök szerint „nincs arra mód, hogy minden, állítólagosan előforduló jogsérelem esetében” eljárjanak. Tőkés szerint Reding „úgy nyilvánította kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozónak az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, mintha Románia nem vállalt volna erre kötelezettséget az EU-csatlakozáskor”.
Alig egyharmad ingatlan került vissza teljesen
A volt püspök emlékeztetett arra, hogy az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői szeptember 25-én memorandumot juttattak el általa az Európai Bizottsághoz, amelyben tudatták: Romániában a kommunista önkényuralom idején 2140 ingatlant koboztak el jogellenes módon a négy magyar történelmi egyháztól. Az 1989 után elfogadott restitúciós jogszabályok ellenére az egyházak az elkobzott tulajdonnak csak mintegy a felét vehették birtokukba, tulajdonképpeni használatukba pedig az ingatlanok alig egyharmada került.
Az aláíró püspökök a vallásszabadság súlyos korlátozásaként értékelték, hogy a 2013-ban megújított levéltári törvény sem rendelkezik az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról. A Székely Mikó Református Kollégium esetére utalva pedig aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a már jogosan visszaszolgáltatott egyházi tulajdonokat az „újraállamosítás” veszélye fenyegeti Romániában.
MTI
Erdély.ma

Még mindig sokan igénylik a magyar állampolgárságot
Sajtótájékoztató a konzulátuson
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, az állampolgársági eskünek otthont adó teremben fogadta csütörtökön a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének delegációját Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki az intézmény munkájáról, az újdonságokról tájékoztatta a média képviselőit.
Amint ismeretes, Magyarországon 2014. áprilisban vagy májusban tartják az országgyűlési választásokat, amelyen több mint 100 év után a külhoni magyarok is részt vehetnek: hogy élhessenek szavazati jogukkal, kérniük kell felvételüket a magyarországi választói névjegyzékbe. A regisztráció augusztus elsején kezdődött, november 1-től pedig elektronikus formában is elküldhetik az űrlapot az állampolgárok a magyar Nemzeti Választási Iroda címére. A névjegyzékbe történő felvételre csupán abban az esetben van szükség, ha nem rendelkeznek magyarországi lakcímmel. Amennyiben ugyanis az anyaországban van a bejelentett lakhelyük, automatikusan bekerülnek a választói névjegyzékbe, így a lakóhely szerinti településen szavazhatnak majd.
A regisztrációhoz szükséges nyomtatvány megtalálható a www.valasztas.hu honlapon, innen lehet kinyomtatni, és kitöltve, zárt borítékban elküldeni, de ezen a honlapon lehet elektronikus formában is kitölteni és elküldeni a megadott címre. A kérelem igényelhető a főkonzulátuson is, ahol – amint a főkonzul hangsúlyozta – nagyon szívesen segítenek, adnak útmutatást a kitöltésben.
Fontos, hogy a személyes adatok beírásakor a lakcímkártyán szereplő információk pontosan jelenjenek meg, hiszen egyetlen kis hiba vagy eltérés a kérelem elutasításához vezethet. A névjegyzékbe vételről, vagy annak elutasításáról a megadott elérhetőségen értesítik a kérelmezőt. A külhoni választópolgárok levélben szavazhatnak: a szavazólap 15 nappal a választás előtt postán jut el az érdekeltekhez, vagy átvehetik a főkonzulátuson.
A főkonzul hangsúlyozta, a regisztráció kapcsán a kihelyezett konzuli napok keretében is szívesen segítenek az érdeklődőknek. Ezeken a napokon tulajdonképpen, különböző szervezetek meghívására, előre megadott napon a főkonzulátus alkalmazottai egy-egy településen állampolgársági kérelmeket vesznek át. "Közös magyar–magyar sikernek tartjuk, hogy a külhoni magyarok részt vehetnek a választáson, élhetnek a szavazás jogának lehetőségével. Fontos, hogy érdeklődjenek mindarról, ami az anyaországban történik, hiszen ily módon erősödik a magyarság összetartozásának érzése" – fogalmazott Zsigmond Barna.
Újdonságként megtudtuk, hogy felgyorsult az eskütétellel kapcsolatos ügyintézés, bár a kérelmezők és az esküt tevők száma ugyanakkora. A főkonzulátus munkatársainak tapasztalatai szerint az érdeklődés nem csökkent, és várhatóan egyelőre nem is fog. Az újdonsült magyar állampolgároknak megközelítőleg a 25%-a igényel magyar útlevelet is. Most már lehetőség van rá, hogy az eskütételt követően benyújtsák kérelmüket, vagy időpontot egyeztessenek.
A magyar állampolgárság megszerzésének feltétele a magyar nyelvtudás. Zsigmond Barna, a sajtóban fel-felröppenő híresztelések kapcsán – miszerint román nemzetiségű, magyarul nem beszélő érdeklődők is igényelték a magyar állampolgárságot – elmondta, Csíkszeredában elenyésző azok száma, akik nem tudnak magyarul, és úgy próbálkoznak. A főkonzul leszögezte, ezek a kérések minden esetben elutasításra találnak.
Az újságírók érdeklődésére az európai parlamenti választások kapcsán a főkonzul elmondta, hogy az EP- választások esetében mindenki állandó lakóhelye szerint szavaz. Tehát a Romániában lakók a romániai EP-választásokon vehetnek részt. A diplomata úgy véli, a magyarságnak az az érdeke, hogy minél több magyar képviselő legyen az Európai Parlamentben.
A Népújság arra volt kíváncsi, hogy a magyar állampolgárság megszerzése mennyire befolyásolja az erdélyi magyarok kivándorlási kedvét. Zsigmond Barna Pál kifejtette, tudomása szerint már eleve sokan tartózkodnak külföldön, tehát a kivándorlás motivációja nem a magyar állampolgárság megszerzése, hanem a gazdasági helyzet. Úgy véli, a külföldi tartózkodás fő oka, sajnálatos módon, a munkahelyek hiánya, illetve az alacsony fizetés. Akik kézhez kapják a magyar útlevelet és elutaznak, elsősorban Angliát, még pontosabban Londont választják úti célként. De ezek az igénylők a legtöbb esetben már eleve ott dolgoznak. Hogy ebből ideiglenes vagy állandó ott-tartózkodás lesz-e, azt már a főkonzulátus nem követi. A főkonzul elmondása szerint azonban általában nem ilyen céllal igényelnek útlevelet az állampolgárok. Inkább a "legyen meg, aztán ha szükség van rá, használhatom" hozzáállás a jellemzőbb.
Ami a főkonzulátus szerepét, helyét illeti az erdélyi magyar társadalomban, Zsigmond Barna Pál elmondta, jelenlétüknek köszönhetően megélénkült a magyar–magyar kapcsolat: nagyon sok testvértelepülési kapcsolat alakult ki, vagy telt meg újra tartalommal, de fontos szerepet játszott a főkonzulátus különféle intézmények, civil szervezetek összefogásában is. A magyar kormány elkötelezettsége a határon túli magyarok iránt több síkon tetten érhető, többek között a sport területén is: a Csíkszeredában működő Székelyföldi Labdarúgó Akadémia szakmai partnere a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, tehát a tehetséges fiataloknak lehetőségük van tovább sportolni akár Magyarországon is. Emellett, a romániai utánpótlás-jégkorongozók játszhatnak magyarországi társaikkal, sportpálya épül a gyimesközéploki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium tanulóinak, és ami a marosvásárhelyi megvalósításokat illeti: elkezdődött a Sapientia EMTE második épületének kivitelezése a többlettámogatásoknak köszönhetően.
"Egyre több rendezvényre kapunk meghívást, amelyeknek szívesen eleget is teszünk, hiszen mindez azt jelzi, hogy az erdélyi magyarok fontosnak tartják a főkonzulátus jelenlétét, tevékenységét, amellyel igyekszik erősíteni az anyaország és a külhoni magyarok közötti összetartozás érzését" – fogalmazott a főkonzul.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Tőkés László: az EU támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő politikáját
- Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint "az Európai Unió nem csupán tolerálja, hanem a maga módján egyenesen támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő kisebbség- és kisebbségiegyház-ellenes politikáját".
Tőkés László szerdai közleményében vonta le ezt a következtetést abból a válaszból, amelyet Viviane Reding az Európai Bizottság (EB) alelnöke adott az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elakadását sérelmező szeptemberi beadványára.
Tőkés László kijelentette: Viviane Reding elismerte, hogy az unió Alapjogi Chartája szavatolja a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadságot, illetve a tulajdonhoz való jogot. Hozzátette azonban, hogy ezek csak akkor kérhetők számon, ha „egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik". Az alelnök szerint "nincs arra mód, hogy minden, állítólagosan elő­forduló jogsérelem esetében" eljárjanak.
Tőkés László szerint Viviane Reding "úgy nyilvánította kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozónak az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, mintha Románia nem vállalt volna erre kötelezettséget az EU-csatlakozáskor".
A volt püspök emlékeztetett arra, hogy az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői szeptember 25-én memorandumot juttattak el általa az Európai Bizottsághoz, amelyben tudatták: Romániában a kommunista önkényuralom idején 2140 ingatlant koboztak el jogellenes módon a négy magyar történelmi egyháztól. Az 1989 után elfogadott restitúciós jogszabályok ellenére az egyházak az elkobzott tulajdonnak csak mintegy a felét vehették birtokukba, tulajdonképpeni használatukba pedig az ingatlanok alig egyharmada került.
Az aláíró püspökök a vallásszabadság súlyos korlátozásaként értékelték, hogy a 2013-ban megújított levéltári törvény sem rendelkezik az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról. A Székely Mikó Református Kollégium esetére utalva pedig aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a már jogosan visszaszolgáltatott egyházi tulajdonokat az „újraállamosítás” veszélye fenyegeti Romániában.
(MTI)

Lehet magyar tankönyv
A tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó részének gyakorlati alkalmazásából adódó hiányosságokat és a finanszírozási kérdéseket is áttekintették azon a megbeszélésen, amelyet az RMDSZ vezetősége és oktatásért felelős szakpolitikusai a tan- ügyminiszterrel folytattak.
Két-három ügyben előrelépés is történt, az egyik legfontosabb az, hogy a diákoknak lehetőségük lesz az anyanyelvükön megírt tankönyvekből tanulni – közölte Szabó Ödön képviselő. „Az elmúlt hetekben jogosan nagy visszhangot váltott ki a tankönyvírás módszertana, a miniszter pedig elfogadta az RMDSZ álláspontját erre vonatkozóan. Ez azt jelenti, hogy a megígért módszertani módosítást követően továbbra is lehetőség adódik minden egyes tantárgy esetében anyanyelven megírni a tankönyveket” – magyarázta.
A találkozón az anyagiakról is beszéltek. „Abban megegyeztünk, hogy folytatjuk a beszélgetést főleg a szórványban, kisebbségben és a magasan kvalifikált pedagógusokkal rendelkező iskolákban történő oktatás kérdésében, hiszen ez mindkét közösséget egyaránt érinti. A miniszter megerősítette az RMDSZ által is képviselt álláspontot, hogy tanév közben nem támogatja az osztályok összevonását. Ezt remélhetőleg betartják megyei szinten, hiszen nagyon sok esetben a tanfelügyelőségek a költségvetési terheket a kisebbségi oktatáson spórolják meg. A miniszternek és a minisztériumnak a tanügyi törvényben lévő tételes előírásokat érvényesítenie kell” – ismertette Szabó Ödön, és hozzátette: a törvényt alkalmazni kell a kisebbséghez tartozó iskolaigazgatók, aligazgatók, tanfelügyelők kinevezésekor is. A Bihar megyei képviselő azt is elmondta: az elkövetkező időszakban bizonyos fel nem használt uniós forrásokat átcsoportosítanak, és a már megkezdett munkálatok befejezésére lehet majd pályázni a fejlesztési minisztériumnál.
Az RMDSZ küldöttsége a felsőoktatásról, óvodákról, összevont csoportok működéséről is tárgyalt, és néhány olyan kérdés is szóba került, amelynek megoldására ezután dolgozzák ki a módszertant a minisztériumban: ilyen a diáknormatíva újragondolása, illetve az általános és középiskolai bentlakások finanszírozására vonatkozó elképzelés.
Háromszék
Erdély.ma

Vakvágányra terelt RMDSZ-népszavazás
Fiaskónak tartja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) az RMDSZ partiumi és székelyföldi aláírásgyűjtő akcióját. Toró T. Tibor elnök, Zatykó Gyula és Papp Előd alelnökök kolozsvári sajtóértekezletükön részletesen beszámoltak arról az aláírásgyűjtési akcióról, amit nyáron a Néppárt kezdeményezett a partiumi és a székelyföldi közigazgatásirégió ügyében, és amit „lekoppintva” az RMDSZ hatástalanított.
Mint ismeretes, a két székelyföldi megyét leszámítva, sehol nem sikerült a megyei közgyűlésekben elfogadtatni a polgári kezdeményezésként benyújtott népszavazási kezdeményezést az önálló partiumi, illetve a székelyföldi közigazgatási régióról. Zatykó Gyula szerint a partiumi akció tipikus példája annak, amikor egy párt semmibe veszi választóit, illetve azokat, akik kézjegyükkel látták el a népszavazási kezdeményezés íveit. Az RMDSZ az elején a román pártokkal ígért konzultációt arról, hogy közösen gyűjtsenek aláírásokat, a tárgyalásokról azonban nem jelent meg semmilyen hír. Az igazi meglepetést az jelentette, amikor kiderült, hogy a három partiumi megye közül csak a Szilágy Megyei Önkormányzathoz nyújtották be a népszavazási kérelmet, amelyet a közgyűlés titkára könnyen cáfolható formai okokra hivatkozva utasított el. Ez ellen az RMDSZ azonban egyetlen szóval sem tiltakozott, Szatmár és Bihar megyében pedig be sem nyújtották az aláírt íveket. Azóta sem beszél róla a két megyei RMDSZ-szervezet. Zatykó ezt azzal magyarázza, hogy a partiumi RMDSZ-vezetők a legelszántabb hívei Erdélyben a kormányzati szerepvállalásnak, így megeshet, hogy már ígéretet is kaptak a nagyobbik román kormánypárt részéről.
Nem jobb a helyzet Székelyföldön sem. Maros megyében a megyei közgyűlés román többsége elutasította a népszavazás kiírását, Hargita és Kovászna megyében viszont nem polgári kezdeményezésként, hanem egyéni képviselői indítványként került a közgyűlés elé a népszavazási javaslat. Hargitában és Háromszéken semmit nem lehet tudni az aláírásokról, ami eleve megkérdőjelezi az RMDSZ elkötelezettségét. Papp Előd szerint egyértelmű, hogy az RMDSZ csak kampánycélból karolta fel az ötletet, miután kiderült, hogy az Európai Polgári Kezdeményezések elutasítása után nem lehet aláírásokat gyűjteni. Ezt az eltervezett akciót helyettesítették afejlesztési régiókról szóló eredménytelen aláírásgyűjtéssel. A néppártiak szerint az RMDSZ vakvágányra terelte az erdélyi magyarság közös ügyét, ezért tervezi azt az EMNP, hogy az eddig összegyűjtött 25 ezer aláírást újakkal kiegészítve, folytatják az akciót.
Makkay József

Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Tőkés László: A posztkommunistákat támogatja Európa
Az Európai Unió nem csupán tolerálja, hanem a maga módján egyenesen támogatja a posztkommunista román kormányzat jogsértő kisebbség- és kisebbségiegyház-ellenes politikáját – állítja Tőkés László egy tegnap kiadott közleményében. Következtetését abból a válaszból vonta le, amelyet Viviane Reding, az Európai Bizottság (EB) alelnöke adott az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának elakadását sérelmező szeptemberi beadványára.
Tőkés László szerint Viviane Reding elismerte, hogy az unió Alapjogi Chartája szavatolja a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadságot, illetve a tulajdonhoz való jogot. Hozzátette azonban, hogy ezek csak akkor kérhetők számon, ha egy adott jogsértés az uniós irányelvek tagországi végrehajtására, azok belső jogrendbe való átültetésére vonatkozik, és nincs arra mód, hogy minden, állítólagosan előforduló jogsérelem esetében eljárjanak. Viviane Reding úgy nyilvánította kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozónak az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, mintha Románia nem vállalt volna erre kötelezettséget az EU-csatlakozáskor – értelmezte a választ az EP-képviselő, aki emlékeztetett arra, hogy az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői szeptember 25-én memorandumot juttattak el általa az EB-hez, amelyben tudatták: Romániában a kommunista önkényuralom idején 2140 ingatlant koboztak el jogellenes módon a négy magyar történelmi egyháztól.
Az 1989 után elfogadott restitúciós jogszabályok ellenére az egyházak az elkobzott tulajdonoknak csak mintegy a felét vehették birtokukba, tulajdonképpeni használatukba pedig az ingatlanok alig egyharmada került. Az aláíró püspökök a vallásszabadság súlyos korlátozásaként értékelték, hogy a 2013-ban megújított levéltári törvény sem rendelkezik az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról. A Székely Mikó Kollégium esetére utalva pedig aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a már jogosan visszaszolgáltatott egyházi tulajdonokat az újraállamosítás veszélye fenyegeti Romániában. Mivel előzőleg már az Európai Parlament Petíciós Bizottsága is visszautasított egy restitúciós panaszt, Tőkés szerint egyértelmű, hogy „jogsérelmeink orvoslására sem idehaza, sem odakünn nincs hajlandóság”, és emiatt jogos kétséggel várhatjuk az EB 2014 elejére előirányzott, Romániára vonatkozó jelentését.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
GYENGE AZ OKTATÁS. Az iskolások olvasási, matematikai és természettudományos képességeit összegző, nemzetközi tanulói teljesítménymérési program (Programme for International Student Assessment, PISA) szerint Romániában 3–6 százalékpontos a javulás 2009 óta, de a megméretéseken a diákok 37–40 százaléka még így is leszerepel. A felmérésben szereplő romániai gyermekek 3,2 százaléka mutatott kiemelkedő teljesítményt, míg közel 41 százalékuk matematikából nagyon gyengének bizonyult.
ROMLIK AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS. Harmincharmadik helyen áll Románia az európai országok között az egészségügyi ellátás tekintetében, 478 pontot ért el a maximális 1000-ből. Tavalyhoz képest egy hellyel lejjebb került az ország, a sort Szerbia zárja a 34. helyen. A Hotnews által idézett felmérés szerint az egészségügyi szolgáltatások minőségében Hollandia áll az első helyen, ezerből 870 pontot gyűjtve össze, majd Svájc, Izland, Dánia és Norvégia következik. FELTŰNÉSI VISZKETEGSÉG. Nemzetiszínű csokornyakkendőre váltotta trikolór hajpántját a kovásznai diáklány december elseje tiszteletére. Sabina népviseletben ment iskolába a nemzeti ünnepet megelőző pénteken, és fényképeket osztott meg erről a Facebook-oldalán. (Wowbiz.ro) VONATBALESET PARAJDON. Vasúti baleset történt szerda reggel Hargita megyében: vonat rohant bele egy haszongépjárműbe. Az autó vezetője megsérült. Hírügynökségi jelentések szerint a nyolc órakor történt baleset miatt leállt a forgalom a 13A számú országúton Parajd kijáratánál. A megyei rendőrség szóvivője szerint a sofőr vélhetően látta az érkező személyvonatot, ennek ellenére akart áthajtani a vasúti síneken. HATVANKILENCEDIK. Nőtt a korrupció mértéke Romániában idén az egy évvel korábbi szinthez képest – derül ki a Transparency International nemzetközi jogvédő szervezet kedden nyilvánosságra hozott adataiból. Románia 43 ponttal a 69. helyen áll a 177 országot tartalmazó listán, míg egy évvel korábban a 66. volt. (Krónika) LEGYEN NEMZETI ÜNNEP A KISEGYESÜLÉS IS. Nemzeti ünneppé nyilvánítaná január 24-ét a Iaşi megyei SZLSZ – jelentette be Jászvásár polgármestere, Gheorghe Nichita, aki szerint Victor Ponta miniszterelnök is támogatja az ötletet. Hasonló kezdeményezése a SZDSZ-nek 2010-ben is volt, amelyet a szenátus elfogadott, de 2011-ben, amikor a képviselőház is szavazott róla, elutasították. 1859. január 24-én egyesült Moldva és Havasalföld, ekkor választotta meg mindkét tartomány Alexandru Ioan Cuzát fejedelemmé. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hét év
Nagy Zsolt nyílt levele*
Hét éve, 2006. november 21-én berobbantották a közvéleménybe az ún. Hazaárulás – kémkedés ügyet.
Hét éve élek ebben az abszurd drámában, amit egyesek igazságszolgáltatásnak neveznek.
Hét éve annak, hogy szélmalomként harcolok a képtelenségekkel.
Hét éve annak, hogy addigi ismerősök elkezdtek kerülni, hirtelen maroknyira zsugorodott a most már valódi barátok száma.
Hét éve válaszolok mosolyogva az ügyed hogy áll, de te jól vagy? jellegű, "aggódó" kérdésekre.
Hét éve kell családomnak magyaráznom ezt a helyzetet, nyugtatnom őket, erőt és bizakodást adva egymásnak a következő naphoz.
Hét év után, november 19-ére várjuk az alapfokú ítéletet.
Nagy Zsolt miniszterként intellektuálisan, morális támogatás és bátorítás által járult hozzá Radu Mihai Donciu, Michal Susak és Stamen Stanchev törvénysértő tevékenységéhez, amelyről tudomása volt, támogatása más személyek által folytatott telefonbeszélgetésekből következtethető. (Idézet a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) 147/D/P/2007 számú vádiratából.)
Az ügy
2006 novemberében hazaárulással vádoltak, azt állítva, hogy a nemzetközi tanácsadókkal és befektetési bankárokkal, azaz a "kémekkel" együttműködve államtitkokat szivárogtattam volna ki. Ezt követően a "szabad" médiában naponta közölték a különböző részleteket a telefonlehallgatásokból, pontosabban azoknak az ügyészek által adott értelmezését. Egy tanácsadót, egy magas rangú befektetési bankárt, az egyik tanácsosomat és a gazdasági minisztérium egyik igazgatóját vizsgálati fogságba helyezték.
Miniszterként elkezdtem járni a cotroceni-i palota útját: többször is az államelnöki bizottság elé járultam, bizonyítva ártatlanságom. Őket meggyőztem, jelentésük számomra kedvező volt, de ez mit sem számított az államelnöknek, aki márciusban zöldutat adott az eljárásnak. 2007. június 10-én felfüggesztettek tisztségemből.
2009 márciusában vádat emeltek ellenem. De már nem hazaárulásért. "Csupán" egy nemzetközi szervezett bűnözési csoport morális támogatásáért.
Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez vicc, el kell mondanom, hogy a Btk. szerint a kiszabható büntetés 5 és 20 év közötti letöltendő börtönbüntetés!
A bírósági tárgyalás
Az ügy tárgyalása látszólag hosszúra nyúlt, de érdemi védelemre nem adtak lehetőséget. Mások telefonbeszélgetései alapján vádolnak (erről a későbbiekben részletesen írok). Csak egynegyedét hallgathattuk meg ügyvédeimmel azon lehallgatott telefonbeszélgetéseknek, amelyek az ügy alapját képezik. A meghallgatott 254 beszélgetés több mint felében hibás vagy hiányos fordítást tapasztaltunk. Ezeket az észrevételeket a bíróság nem akarta meghallgatni. A védelmemben kért és először engedélyezett három tanú meghallgatásától végül októberi döntése alapján elállt a bíróság. Az általam megjelölt, ártatlanságomat bizonyítandó iratok bekérését (a SRI-től, az ügyészségtől, a minisztériumból) szintén elutasította a bíróság.
A koholt vádak és a puszta tények
Vád: Részt vettem a Távközlési és Informatikai Minisztérium alárendeltségében működő vállalatok (Romtelecom, a Rádiókommunikációs Vállalat – SNR, és a Román Posta) privatizációjában.
Tény: A miniszteri mandátumom idején egyetlen privatizáció sem zajlott. Tanácsadókat választottunk ki a Romtelecom állami részvényeinek tőzsdei jegyzése, illetve a SNR privatizálása érdekében. A postánál két folyamat zajlott: átszervezési tanácsadó kiválasztása (ez megtörtént), és a privatizációs tanácsadó kiválasztása (ezt leállítottuk). Fontos elmondanom, hogy egyik nemzetközi versenytárgyalás kapcsán sem kaptunk egyetlen óvást sem.
Vád: A Romtelecom esetében a tanácsadói megbízatást a Credit Suisse nyerte el. Tudtam volna miniszteri tanácsosom és a tanácsadók cselszövéséről, a Credit Suisse érdekében.
Tény: Ezt semmivel nem támasztják alá! Még csak tagja sem voltam a versenytárgyalást bonyolító bizottságnak. A személyes tanácsosomon kívül a bizottság többi öt tagjára semmilyen hatással nem lehettem volna. Ráadásul az én javaslatomra létrejött bizottságnak a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa, a Pénzügyminisztérium képviselője és egy ügyvédi iroda képviselője is tagjai voltak. Ha akartam sem tudtam volna őket befolyásolni. A bizottság munkamódszere a következő volt: az előre ismert pontozási rendszer alapján minden bizottsági tag egyénileg értékelte az ajánlatokat, a végeredmény az egyéni pontozások középarányosa volt. Ez volt a munkamódszere mindenik bizottságnak. Semmi bizonyíték a teljesen alaptalan vádra!
Vád: A SNR privatizációs tanácsadói eljárása során morálisan támogattam, biztattam a CAIB (Credit-Anstalt Investment Banking) tanácsadói megbizatás elnyerése érdekében.
Tény: Továbbra sem támasztják elő egyetlen bizonyítékkal sem ezt a vádat. Amire hivatkoznak, az két személy telefonbeszélgetése, amelyben egyikük azt mondja: Zsolt is úgy gondolja, hogy ők a legjobbak. Még csak azt sem, hogy kiről lenne szó. Továbbá az ügyészek felsorolnak egy csomó találkozót, mintegy alátámasztva ezt a vádat. Azon személyek, akiket felsorolnak mint ezen találkozók résztvevői, egyikük sem a CAIB képviselője, hanem olyan bankoké, akik nem is indultak ezen a versenytárgyaláson!
Vád: A Román Postánál bonyolított eljárás során, az átszervezési tanácsadó kiválasztása kapcsán morálisan támogattam bizonyos tanácsadók ténykedéseit.
Tény: Értelemszerűen itt sem mutatnak fel egyetlen más bizonyítékot sem, csupán ezen személyek találkozóira és beszélgetéseire utalnak. De figyelem! Ezen személyek a Credit Suisse bank képviselői, amely részt sem vett ezen a versenytárgyaláson! A nyertes cég (Roland Berger) képviselőit soha senki sem vádolta.
A postával kapcsolatos slusszpoén: a privatizációs tanácsadó kiválasztása. Ezt a folyamatot leállíttattam, amikor kiderült, hogy csak egyetlen ajánlat érkezett be. Mindezt annak ellenére, hogy törvényesen lehetőségem lett volna nyertesnek nyilvánítani az egyetlen ajánlat letevőjét, a CAIB-ot.
Az ügyészek "bizonyítékai"
1. Azt állítják, hogy egy nemzetközi bűnszövetkezetet támogattam. Ezt szerintük az támasztja alá, hogy egyesek beszéltek rólam telefonon, másokkal meg találkoztam. Kettőjüket a bíróságon ismertem meg. Másik hármat (a Credit Suisse vezető beosztású befektetési bankárai) kizárólag hivatalos találkozókon volt alkalmam megismerni. A vádlottak egyike kollegám volt a kormányban, a köszönő viszonyt a bíróságon léptük túl. A tanácsosommal, gondolom, bocsánatos bűn találkoznom. Ugyanakkor a SRI nemcsak lehallgatta, hanem meg is figyelte az ügy vádlottjait 2005 áprilisától kezdődően. A vádiratban idézett, de számunkra nem hozzáférhető (ez törvénytelen eljárás!) megfigyelési jelentés (raport de filaj) szerint összesen hét találkozóm volt a kémként elhíresült Stamen Stanchev nevű tanácsadóval. Az ügyészek pedig, a saját vádiratuk mellékletének ellentmondva, több mint tíz találkozóról beszélnek, itt is más személyek telefonbeszélgetéseire hivatkozva!
2. Az ügyészek nyolc alkalommal írják le a vádiratban, hogy az én feltételezett bűntetteim más személyek telefonbeszélgetéseinek lehallgatásából következtethetők ki. Ebből is egyértelműen kiderül, hogy semmilyen tettem, még csak telefonon vagy személyesen elmondott szavam sem tartja fenn a vádat!
3. Amint az eddigiekből is kiderül, ez az ügy kizárólag telefonlehallgatásokra épül. A vádirathoz mintegy 1000 telefonbeszélgetés lehallgatását mellékelték. Ebből összesen húsz (5 százalék csupán) olyan beszélgetés van, amelyben én is beszélek, és ebből tizenkét hívás a saját tanácsosommal! A vád fenntartásához egyik beszélgetésem tartalmát sem használják. Jogos kérdés, hogy vajon miért nem?!
Sem a vádirat ismertetésekor, sem a bírósági tárgyalás folyamán nem volt lehetőségünk a lehallgatások összességét megismerni! Hogy érthető legyek: a beszélgetések túlnyomó többsége nem román nyelven zajlott. Az ügyészek kizárólag a román fordításból dolgoztak. Bár kértük, hogy bocsássák rendelkezésünkre a lehallgatásokat tartalmazó CD-k másolatát, ezt megtagadta a bíróság. Lehetőséget teremtettek arra, hogy a bíróság épületében az általuk kijelölt napokon, hivatalos fordító jelenlétében meghallgathassuk a beszélgetések egy részét. Azért egy részét, mert ezt a folyamatot a bíróság indoklás nélkül leállította 254 beszélgetés meghallgatása után. Ezek közül 123 (azaz több mint fele) esetében találtunk súlyos fordítási hibákat vagy le nem fordított részleteket! A bíróság meg sem akarta hallgatni ezeket az észrevételeket!
4. Az ügyészek különböző, mások beszélgetéseiből levont következtetésekkel támasztják alá a bűnszövetkezet iránti támogatásom. Íme, miről is van szó:
a. Az ügyész szerint a bűnszövetkezet támogatását bizonyítja, hogy Stanchev szervezett volna nekem találkozót egy Zund nevű személlyel Bécsben, 2005. december 14-én.
Az ügyészek Stanchev egy hölggyel folytatott beszélgetésére utalnak és arra, hogy én valóban Bécsben voltam azon a napon. Stanchev elmondja feltételezhetően Zund titkárnőjének, hogy én majd Bécsbe fogok utazni és tudna-e Zund úr velem találkozni. Ennyi. Visszaigazolás sincs. Zund úr kilétét meg sem próbálják megtudni. A valóság: soha nem találkoztam ilyen nevű személlyel. Tanú kihallgatását kértem, bizonyítandó, hogy nem találkoztam ezzel az úrral, elfogadják idén év elején a kérésem, majd október 31-én kijelentik, hogy már nem érdekes és nem fogják beidézni!!! Tehát egy légből kapott, mások beszélgetéséből származó, hiányosan fordított átirat alapján meg nem történt találkozó a "bizonyíték"!
b. Azt mondják, hogy a tanácsosomat csak azért alkalmaztam volna, mert Stanchev ajánlotta nekem. Erre a bizonyíték: a tanácsosom önéletrajza és Stanchevnek egy beszélgetése egy hölggyel.
A valóság: már februárban interjún volt nálam a jövendő tanácsosom, 2005. március 31- én már a hivatalos kinevezése is megvolt (pedig ez több hetet tart a bürokrácia útvesztőiben), Stanchevet áprilisban ismertem meg. A beszélgetés: 2006. október 31-én éjfélkor Stanchev a lakásán beszélget egy hölggyel és azzal dicsekszik, hogy ő ajánlotta volna nekem a tanácsos alkalmazását! Ez a lakásbeli lehallgatás, bár utalnak rá és használják, NINCS a dossziéban! Vajon miért?
c. Azzal vádolnak, hogy tájékoztattam volna Stanchevet egy titkosszolgálati jelentésről, amelyet én kértem volna egy D. I. S. nevű személyről. Erre a bizonyíték: Stanchev beszélgetése egy bankárral, ahol egy olyan jelentésről beszél, amelyet én kértem volna a SRI-től erről a személyről, aki nagyon gyakran jár be a minisztériumba, és akitől "nekik tartaniuk kell".
Ez már gáz, ugye? A valóság: NEM kértem és NEM kaptam egyetlen jelentést sem ilyen nevű személyről. Nem is találkoztam vele soha. A vád tanújaként D. I. S. is elmondja, hogy nem járt a minisztériumom épületében sem, nem ismer engem.
d. Az ügyészek szerint együttműködésemet velük az bizonyítja, hogy Stanchev ismerte a programom. Erre bizonyítékként azon beszélgetéseket sorolják, amelyekben Stanchev másokkal beszélve mondja, hogy nem tudott velem találkozni, mert éppen elutaztam valahova.
A valóság: miniszterként a programom nyilvános volt, sajtóközleményben, honlapon közölték azt. Egy internet-hozzáférés bőven elégséges volt arra, hogy valaki tudja, éppen hova készülök utazni.
A büntető törvénykönyv szerint az engem ért vádnak, a bűnszövetkezet támogatásának több kötelező eleme van. Ezek közé tartoznak azok is, amelyeket felsoroltam, és amelyek a "tagok" együttműködésére, a csoport céljainak ismerésére, közös cselekedetekre kellene utaljanak. DE van egy másik szükséges elem: a HASZON. Haszna kell származnia vagy haszonszerzés érdekében követhet el valaki ilyesmit. A DIICOT, amely ezt az ügyet gyártotta, még csak említést sem tesz ilyesmiről! Az ügyben megkeresték a DNA-t (a Korrupcióellenes Ügyészség), amely hosszas vizsgálódás után 2012-ben véglegesen lezárta az ügyet: SEMMILYEN korrupciógyanús tettre utaló bizonyíték sincs!
Hét év. És még nem ért véget. A keddi döntés alapfokú lesz. Hét év után sem értem, hogy MIÉRT.
Miért indult el ez az ügy? Ütni kellett az RMDSZ-en? Esetleg rajtam?
Miért nem álltak ki értem azok, akik megtehették volna, akik minden egyes részletét ismerték ennek a képtelenségnek?
Miért nem jelentettek semmit a logikus, napnál világosabb érvek az ügyészség vagy az államelnök számára?
Miért nem akarta a bíróság a védelem érveit is megismerni?
Miért ül fel a közvélemény ezeknek az igazságszolgáltatásnak álcázott kacsáknak?!
Miért maradtam célpont az után is, hogy félreálltam? Kilenc hónappal az ügy kirobbanása után, két héttel a felfüggesztésem után, úgy éreztem, hogy magamra maradtam. Ezért önként álltam félre a politikából. Ma is azt gondolom, ez egy helyes döntés volt.
Miért…
A kérdések maradnak. A keddi válasz – éppen a vád képtelensége miatt – remélem, ésszerű lesz. Még mindig hiszek a racionalitásban.
Sokszor halljuk, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Élek. De talán már elég erős is vagyok...
És köszönöm. Mindenkinek, aki mellettem maradt, aki hitt és hisz bennem.
Nagy Zsolt
*Ezt a levelet november 18-án írtam és szándékoztam nyílt levél formájában közzétenni. Eredeti szándékomtól elálltam, az ügyvédeim szerint a bíróság nyomásgyakorlásként érzékelhetné. Most, hogy megszületett az alapfokú döntés, immár nem kell ettől tartanom.
Népújság (Marosvásárhely)

"Fogyatékosok lesznek a magyar iskolák tanulói"
Mezey Sarolta
Tegnap sajtótájékoztatót tartott dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, ahol a megszokott menetrend szerint és sajátos hangnemben folyt a beszámoló.
"Az Unireáról nem mondunk le!"
– A legnagyobb gondunk a bizonytalanság. Nagyon nehéz olyan várost vezetni, ahol a legtöbb iskolát szolgáltatták vissza a felekezeteknek. Ott van például az Unirea Főgimnázium ügye. Most mit csináljak? Egy egész életen át bért fizetek, csak azért, mert a lelkészek úgy akarják? Én úgy gondolom, hogy egy olyan emblematikus középiskoláról, amely évtizedeken át számos kiválóságot adott a városnak, nem mondhatunk le. Úgy gondolom, hogy ennek az iskolának továbbra is kétnyelvű tanintézménynek kell maradnia, mert így egészséges! Meg kell érteni végre, hogy a magyar diákok előnyére válik, ha románokkal járnak egy iskolába, mert ha a növendékek nem beszélnek románul, "fogyatékosok" lesznek! Milyen ügyvéd, szakember lesz abból, aki nem beszél románul?! Én úgy gondolom, hogy ha van a városban egy színvonalas színmagyar középiskola, akkor az Unireát meg kell hagyni vegyes iskolának, mert ez így természetes! Harcoltak azért, hogy visszakapják a Bolyait, tessék, visszakapták, s most életveszélyes állapotban van az épület. A diákokra dől a díszterem mennyezete, mert az egyház nem képes megjavíttatni – fejtette ki álláspontját a vegyes tannyelvű iskolákról a város vezetője. Szerinte aki tiszta magyar iskolába jár, fogyatékos, félszeg lesz! És hogy hitelessé tegye mondandóját, a paródia kedvéért egy ilyen képzelt "fogyatékos" nem tudom-jával is fűszerezte mondandóját.
A polgármester csak azt felejtette el hozzátenni, hogy hány hónapja nem fizetik a szerződésben megállapított bért az egyházaknak, a reformátusnak és a katolikusnak, amit azok az ingatlanok javítására fordítanának.
Ez az a színvonal, amit már egy magyar anyanyelvű újságíró, aki ráadásul tiszta magyar iskolába járt Bukarestben, és jól megérti, mit mond a román anyanyelvű polgármester, nem bír tovább.
Bíráló, sérelmekkel tele hangnem
– A politikusok összevissza beszélnek, a felelős helyhatóságokat keményen sújtják a felelőtlen döntéseikkel. Figyelmen kívül hagyják a helyi érdekeket és a kidolgozott stratégiákat. Autópályákat rajzolnak fel Románia térképére, kisiskolás stílusban ígérgetnek fűt-fát, összekeverik a településeket, de mikor lesz ebből valami? Év végi ígéretek ezek. De mi lesz a repülőtérrel, amelyet lassan belep a pókháló? Mit mondunk majd a befektetőknek mi, marosvásárhelyiek? Gyertek gyalog Marosvásárhelyre! Mert eddig csak ígérgettek nekünk! Mi lesz a sportlétesítményekkel? Két hete fogalmaztuk meg a tiltakozásunkat, de választ nem kaptunk. Mit tehetnek a polgármesteri hivatalok ilyen helyzetben, amikor a helyhatóságok megkérdezése nélkül hoznak őket érintő döntéseket? – sorolta a sérelmekbe burkolt problémákat tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere egyik témáról a másikra térve.
A polgármester kitért arra is, hogy javasolni fogja a megyei tanácsnak, üljenek le és beszéljék meg a fejlesztési stratégiákat, majd megkeresi a szomszédos megyék vezetőségét is, hogy kössenek együttműködési megállapodást Brassó, Szeben, Beszterce-Naszód, Hargita, Kolozs és Fehér megyékkel, hogy közösen dolgozzák ki az infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó projekteket. Nem lehet, hogy Maros megye kimaradjon a fejlesztési tervekből. Miközben Brassó és Szeben megépítette a városi körgyűrűt, Marosvásárhelyen semmi sem épült, mert az itteni politikusok a kormányzással voltak elfoglalva, nem volt idejük a várost segíteni. A nagyvárosi övezet pedig kilenc éve "csendes", semmi sem történik a háza táján – mondta a polgármester.
Ami az üzemanyagra kirótt újabb adót illeti, az elöljáró kifejtette, emiatt a város havi százezer lejt veszít. Ez több mint évi egymillió lej. A pénz csak úgy elúszik, nem fordítható vissza. A gépkocsiparkot lassan fel kellene újítani, ehhez azonban pénz kellene.
Népújság (Marosvásárhely)

„Ki akarjuk szakítani az embereket a digitális világból…”
Hároméves a Játék-Koktél, újszülött a MATRISZ
Októberben alakult meg a MATRISZ (Magyar Társasjátékosok Romániai Szövetsége), hároméves a Játék-Koktél – másfél hete a zsúrra is sor került. Az est meghívottja Ráduly Botond, ismertebb nevén Manó volt, Erdély Hangja győztese. A játék után Szász-Köpeczy Istvánnal, az egyesület egyik alapító tagjával beszélgettünk.
– Kitől származik az egyesület megalapításának ötlete?
– Az első gondolat a vásárhelyi tagok fejében született meg. Hallottak a kolozsvári játékestekről, így tavasszal, két alapító társsal együtt felkerestek engem. Már az első találkozáson felvetődött egy egyesület létrehozásának az ötlete. Hivatalosan októberben jegyezték be a szervezetet Marosvásárhelyen.
– Mikor rendezted az első Játék-Koktél estet?
– Az esemény decemberben lesz hároméves. A kolozsvári Katolikus Egyetemista Lelkészség (KEL) 2010-ben megszervezte az OKET-tet (Országos Katolikus Egyetemista Találkozót). A szervezők tudták, hogy van pár társasjátékom otthon, így felkértek, hogy szervezzem meg a programot. Az eseményen Csog Ildikó és Árpád is segített, akik gondoskodtak a koktélokról. A résztvevőknek tetszett az est, ezért a KEL-lel úgy döntöttünk, hogy a Játékesttel hagyományt teremtünk. Az első alkalomra körülbelül harmincan jöttek el, az utolsón pedig már több mint kétszázhúszan voltunk.
– Kezdeményezted a Játék-Koktél estek megszervezését Kolozsváron, majd a társaiddal együtt megalapítottátok a szövetséget. Gyermekkorod hogyan kapcsolódik a társasjátékokhoz?
– A családomban nagy hagyománya volt a römizésnek. Hatéves korom óta rendszeresen játszunk a szüleimmel. Ez a hagyomány mai napig fennmaradt, amikor hazamegyek Udvarhelyre, társasjáték-maratont szervezünk. Legutóbb nyáron három hét alatt százötven-kétszáz partit játszottunk le. Szerintem az a család, amelyik együtt játszik, az együtt is marad.
– Mit gondolsz a játékról?
– Freud szerint az ember nem szűnik meg játszani, ez az érzés csak átalakul. Felnőttekkel ellentétben a gyermekek nyíltan szórakoznak. Én álarcok nélkül akarok játszani az emberekkel, mint a kicsik. A játékestek célja visszaadni az idősebb korosztálynak gyermeki énjüket, hogy merjenek nyíltan játszani. Az emberek a játék hevében elfeledkeznek a felvett viselkedési formákról, és meg tudják mutatni önmagukat.
– Melyik a kedvenc játékod?
– Mindig is filológiai beállítottságú voltam, ezért örök kedvencem az Activity. Tíz éve kezdtük el játszani a baráti körrel, ezekből az összejövetelekből alakult ki később a játékest. Az Activityben azt szeretem, hogy rajzolva, verbális és nonverbális jelek által kell elmagyarázni a megoldást. Már egész Activity-gyűjteményem van.
– Melyik a legemlékezetesebb játékested?
– Bár három év alatt voltak nagyobb játékestek – például fellépett az udvarhelyi Orient Express, és két gitárestet is egybekötöttünk az eseménnyel –, mégis kiemelném a múlt szombatit. Az emberek visszajelzései alapján úgy vélem, hogy a MATRISZ nyitóestje ideálisan alakult.
– Melyek a legfontosabb célkitűzéseitek?
–Szeretnénk ösztönözni a baráti társaságokat, hogy csatlakozzanak hozzánk. A társasjátékok népszerűsítése, valamint kultúrájuk kialakítása is célkitűzéseink között szerepel. Továbbá, ösztönözni a romániai, társasjátékok iránt érdeklődő személyek közötti kapcsolattartást, egy olyan közös platformot kínálva nekik, mely egy másfajta, életszerűbb kommunikációnak, személyes tapasztalatcseréknek és hazai vagy akár nemzetközi társasjátékos projektek (versenyek, játékpedagógiai/ csapatépítő jellegű táborok, partnerszervezetekkel történő cserekapcsolatok stb.) megvalósításának ad teret. Ki akarjuk szakítani az embereket a digitális világból, szemtől szembe játsszanak, ne facebookon keresztül.
– Hogyan tovább?
– Támogatni szeretnénk az ilyen jellegű kezdeményezéseket. Tervezünk országos turnét, bemutatkozunk szélesebb közönségnek is. Különféle városi, megyei és országos szintű megmérettetéseken akarunk majd részt venni, illetve társasjáték-világbajnokságon is, amelyet Németországban szerveznek meg minden évben. Az anyagi hátteret pályázatok révén biztosítanánk.
Szabadság (Kolozsvár)

Bíróságához fordul a RMOGYKE a diszkriminációellenes tanács döntése miatt
A közigazgatási bírósághoz fordult a Romániai Magyar Orvosképzésért Egyesület (RMOGYKE) annak érdekében, hogy a hatóság érvénytelenítse az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) döntését, amely szerint nem diszkriminatív a magyar orvosis diákokkal szemben, hogy a klinikai gyakorlatot kizárólag csak az állam nyelvén végezhetik.
A civil szervezet jogi képviselője, Kincses Előd egyúttal a Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) határozata és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) chartája ellen is kifogást emelt, remélve, hogy a testület hatályon kívül helyezi azokat.
Amint arról beszámoltunk, a diszkriminációellenes tanács október 16-án hozott döntését a testület hat tagja írta alá, az elnök, Asztalos Csaba és kollégája, Haller István különvéleményt fogalmaztak meg. A CNCD vezetője akkor az általános romániai közhangulatnak tulajdonította, hogy a tanács többsége nem fogadta el az érveit, miszerint a román szaknyelv ismeretét nem a gyakorlati oktatással kell elérni.
Asztalos ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az utóbbi időben Romániában egyre gyakrabban értelmezik beszűkítő módon az anyanyelvhasználatra vonatkozó szabályokat. Rámutatott: Romániában, ahol az állam elméletileg az óvodától az egyetemig szavatolja az anyanyelvű oktatást, a diplomamunkát ugyan el lehet készíteni magyarul, de megvédeni csak az állam nyelvén lehetséges.
„A marosvásárhelyi orvosi egyetemen az elmélet a teljes oktatási folyamat mintegy 30 százalékát teszi ki. E szerint félrevezető az állítás, miszerint a magyar oktatás jól áll és csak apró lépéseket kell tenni a továbbiakban” – vélekedett Kincses Előd. Szerinte a korlátozó rendelkezés kiötlői és a CNCD többségi tagjai figyelmen kívül hagyták a betegek jogait, akik így nem kommunikálhatnak anyanyelvükön az ágyuk köré gyűlt oktatókkal és egyetemi hallgatókkal.
Az ügyvéd szerint egyébként a Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökség orvosi bizottsága nem hivatott a tanügyi törvényt fölülíró rendelkezéseket hozni. Kincses úgy véli, innen is látszik, hogy az ARACIS orvosi testülete kizárólag a marosvásárhelyi egyetem kérésére hozta meg a vitatott határozatot.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)