Az autonómiaharc éve
Politikai eseményekben igen gazdag esztendő áll az erdélyi magyarság mögött, választások ugyan nem voltak, de végigkísérték évünket a zászlóháborúk, lecsapni készülő bárdként lebegett fejünk fölött az ország közigazgatási átszervezése, s talán éppen ezeknek is köszönhetően új erőre kapott az autonómiaküzdelem, amely egyfajta összefogást hozott, de a három magyar pártnak mégsem sikerült együttműködést kialakítania.
Brüsszelben próbálva támogatást keresni mindhárom alakulat élt az európai polgári kezdeményezés nyújtotta lehetőséggel, és mindhárom esetben falakba ütköztek, nem sikerült előrelépni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának ügyében, de nem zárult le a Mikó-per sem, s vannak meggyanúsított, félig elítélt magyar politikusok is. Sok háborúskodás, csata jellemzi 2013-at kevés megfogható eredménnyel, de esetenként biztató távlatokkal.
Zászlóháborúk Alig kezdődött meg az esztendő, Kovászna megye prefektusa újult erővel folytatta háborúját a székely zászlók, magyar feliratok ellen. Menesztése előtt Codrin Munteanu még felszólította a polgármestereket: ne tűzzék ki hivatalaikra a lobogót, mert bírságra számíthatnak, s utóda, megbízható követője, Dumitru Marinescu sem késlekedett, elszántan folytatta elődje munkáját. Elindult az állóháború, perekkel, felhívásokkal, levetetett és visszatűzött zászlókkal, szinte nem telt el úgy hét, hogy ne lett volna hír a kék-arany székely jelképről, a város vagy megyezászlóról, magyar feliratokról. Hasonló csatározás zajlott a szomszéd Hargita megyében, a kormány helytartói ott sem tétlenkedtek, eljárások egész sorát indították a polgármesterek ellen. A román igazságszolgáltatásnak hála, a prefektúrák sorra nyerték a pereket, ám a zászlók egyre szaporodtak, falvak lakóházain, városok tömbházteraszain is megjelentek, és több székelyföldi város központját is óriás székely lobogó díszíti. Szolidaritásból kitűzték a székely zászlót erdélyi, magyarországi és felvidéki településeken, és hivatalos lobogóként felkerült a budapesti Országházára is. Ha eddig akadozott a székely zászló jelképpé magasztosulása, idén egyértelműen és visszavonhatatlanul megtörtént, ma már senkinek nincs kétsége, hogy ez Székelyföld lobogója.
Harmincezren a Székely Szabadság Napján
Az elmúlt év legfontosabb történései az autonómiaharchoz kapcsolódnak. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke már januárban bejelentette, február elején pedig hivatalosan is meghirdette az autonómia évét. Március 10-én, a Székely Szabadság Napján rég nem látott tömeget sikerült összetoboroznia a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) Marosvásárhelyre. Támogatta kezdeményezésüket nemcsak a Magyar Polgári Párt (MPP), de az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is. Az RMDSZ felső vezetése nem volt hajlandó igennel válaszolni a hívó szóra, ám Kovászna és Hargita megye tulipános elöljárói, politikusai részt vettek a tiltakozáson. És, amit korábban sokan megkérdőjeleztek, nagyon nagy számban mozdult meg Marosvásárhely, Maros megye lakossága. Harmincezren gyűltek össze, majd vonultak a prefektúra elé átadni üzenetüket a kormánynak: Székelyföld autonómiát akar. A román hatalom a központi sajtó segítségével próbálta elhallgatni, minimalizálni a megmozdulást, pár ezer emberről szóltak híreik, és közben ádáz ugatásba kezdtek a nacionalista nemzetféltők, napokig gyalázkodtak főműsoridőben.
Új kormány, veszélyes tervek
Alig került hatalomra Victor Ponta új kormánya frissen megszerzett kétharmados többségével, bejelentették akciótervüket: még ebben az évben módosítják az alaptörvényt, és átszervezik az ország közigazgatási felosztását, az eddig is rosszul működő nyolc fejlesztési régiót veszik alapul, és a megyék fölött új közigazgatási egységet hoznak létre. A régiósítás hivatalosan megbízott élharcosa, Liviu Dragnea országjárásba kezdett, a helyieket próbálta meggyőzni elképzelésük helyességéről. Még egy szakértői tanulmányt is segítségül hívtak, amely állításuk szerint adatokkal igazolta, hogy a hatalom által kiötlött megoldás a jó, ám ennek dacára sem volt örömteli az ötlet fogadtatása, a „helyi bárók” nyomásának és erejének függvényében szinte hétről hétre változott a majdani régiók száma, jelentek meg új lehetőségek. Egyet azonban minden alkalommal kiemeltek az új felosztás szószólói: nem lesz székelyföldi régió, semmiképp nem egyeznek bele, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egyetlen új közigazgatási egységgé alakuljon. Pedig még Maros megyei románok is támogatták az ötletet, hajlandóak lettek volna a magyarság partnereivé válni, ha Marosvásárhely lesz a régióközpont.
A közigazgatási átszervezés vitájával párhuzamosan elkezdődött az alkotmánymódosítási munka, helyet kellett találni az alaptörvényben az új közigazgatási szintnek, de más fontos elképzeléseit is ily módon akarta érvényesíteni a kormánykoalíció. Az egységes nemzetállam kifejezést ezúttal sem sikerült törölni, nem került be a tervezetbe sem a kisebbségi nyelvek elismerése regionális nyelvként, sem a hagyományos térségek különleges jogállásának lehetősége, de azért értek el eredményeket az RMDSZ-es honatyák: az alkotmánymódosítás szövegtervezete elismeri a nemzeti kisebbségek szerepét a román állam kialakulásában, lehetővé teszi a nemzeti jelképek szabad használatát, valamint saját döntéshozó és végrehajtó testületek létrehozását az identitásuk megőrzését érintő hatáskörökkel. Időközben a hatalom vezércselhez folyamodott, s hogy gyorsan átvihesse terveit, olyképpen módosította a népszavazási törvényt, hogy már 30 százalékos részvétel is elegendő legyen egy referendum érvényességéhez. Tervük az volt, hogy kora ősszel megszavazza a parlament az új alaptörvényt, október-novemberben megtartják a népszavazást, amely hitelesíti azt, és még év vége előtt létrehozzák az új közigazgatási régiókat. Számításaikat azonban keresztülhúzta az alkotmánybíróság, amely kimondta, a törvény kihirdetése után egy évnek kell eltelnie, hogy alkalmazható is legyen. Ezt a jogszabályt végül Traian Băsescu államelnök december 14-én, pár perccel éjfél előtt hirdette ki, így jövő év vége előtt várhatóan nem lesz referendum, új alkotmány és új régiók sem.
Magyar válasz: utcára kell vonulni
Ám mindez idén tavasszal, kora nyáron még nem látszott, így a magyar pártok is támadásba lendültek. Az RMDSZ-es politikusok érveket sorakoztattak a nyolc nagy régió ellen, saját 16 régiós elképzelésüket próbálták népszerűsíteni, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egy tervezetet mutatott be, mely szerint megőrizvén a megyéket, történelmi nagyrégiókra osztanák Romániát, és sajátos jogállást biztosítanának Székelyföldnek és Partiumnak. Az SZNT több felhívással fordult a közvéleményhez, akár a polgári engedetlenség eszközének használatát is kilátásba helyezte, ha nem sikerül másképp elejét venni a kormány szándékának. Most már az RMDSZ is támogatta az utcára vonulást, szeptembert emlegették lehetséges időpontként, az EMNP azonban gyors cselekvést sürgetett, és július 20-án Erdély majd kétszáz településén szerveztek tüntetést a regionalizáció ellen, az autonómia mellett. Időközben, az alkotmánybírósági döntés miatt a közvetlen veszély elhárult, és az RMDSZ lassított, népszavazások kiírását kezdeményezte. Augusztusban még arról szólt Kelemen Hunor bejelentése, hogy a helyi önkormányzatok írnak ki referendumot a három székelyföldi és a három partiumi megye egy-egy külön közigazgatási régióba tartozásáról, ám szeptember végére már csak az aláírásgyűjtés és a közös fejlesztési régióba tartozás maradt a téma, megyei tanácsok által kiírt referendummal. Érvelésük szerint akkor ez volt aktuális és esetleg kivitelezhető, december 9-ét jelölték meg a népszavazás időpontjaként. Szűk két hét alatt kétszázezer aláírást gyűjtöttek össze, de csak Kovászna és Hargita megyében jutott el az önkormányzati testület elé a határozat, és elfogadták ugyan, de amint várható volt, a prefektusok megvétózták a népszavazást.
Sikeres menetelés
Augusztus elején jelenti be az SZNT elnöke, Izsák Balázs a székelyek nagy menetelését, élőlánc kialakítását Kökös és Bereck között tiltakozásként a román kormány regionális átszervezési tervei ellen, Székelyföld területi autonómiájáért. Hosszú évek óta először történt meg, hogy az összes politikai alakulat, civil szervezetek, az egyházak egy emberként álltak a kezdeményezés mellé, és az eredmény sem maradt el, október 27-én 120–150 ezer ember töltötte meg az országút jobb oldalát székely zászlókkal, autonómiát követelő magyar, román, angol nyelvű feliratokkal. A román sajtó és a hivatalosságok ezúttal is bagatellizálni igyekeztek az eseményt, Kovászna megye prefektusának közleményében 15 ezerre becsülték a székelyek nagy menetelésén részt vevők számát. A szervezők azonban egyértelmű sikerként könyvelték el, nem maradt el a nemzetközi visszhang sem, s ezúttal engedékenyebben viszonyult az eseményhez a román média és a politikum is. Az SZNT bejelentette, a következő nagyobb rendezvényét jövő év március 10-én a Székely Szabadság Napján tartja, Marosvásárhelyre toboroznának legalább százezer embert. Novemberben Sepsiszentgyörgyön szervezett autonómiakonferenciát az EMNT, ez a székelyföldi önrendelkezésről szóló román–magyar párbeszéd első igazán eredményes mozzanata volt.
Együtt vagy külön utakon?
Bár voltak közös akciók, egyeztetések, a három magyar párt együttműködése továbbra is kérdéses. Az RMDSZ az erdélyi magyarság egyetlen legitim képviselőjének szerepében tetszeleg, és abban bízik, az autonómia ügyének nyílt vállalásával kifogja a szelet a kis „autonomista pártok” hajójából. Az MPP hajlik a szövetséggel való együttműködésre, s mindkét alakulat rendkívül ellenségesen viszonyul a Néppárthoz. Toró T. Tibor, az EMNP elnöke havonta legalább egyszer felszólította politikai vetélytársait az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívására, de mindeddig süket fülekre talált. Pedig az európai parlamenti választások közelegnek, és külön indulva még az RMDSZ sem biztos, hogy eléri az ötszázalékos küszöböt. Minden jel szerint ez lesz a legközelebbi időszak legforróbb, megoldásra váró kérdése, az RMDSZ immár több alkalommal, nagyon határozottan kijelentette, közös lista csak a tulipán égisze alatt fogadható el számukra, és Tőkés Lászlót semmilyen körülmények között nem hajlandóak erre felvenni. Jelen pillanatban elég reménytelennek tűnik a két kis párt igyekezete, hogy érvényt szerezzen az erdélyi magyarság közös választási listájának.
És még egy adalék. Hogy kampánycéllal vagy sem, de az RMDSZ is autonómiastatútumot készít, december közepére ígérték közvitára bocsátását, és februárban terjesztenék a parlament elé. Dióhéjban így nézett ki hát az elmúlt esztendő. Csak az általunk legfontosabbnak ítélt eseményeket soroltuk fel, pedig volt még számos kisebb-nagyobb botrány. Sok kérdés maradt nyitottan jövőre is, de hosszú évek óta ez volt az első olyan esztendő, amikor úgy tűnik, aprókat ugyan, de léptünk előre, kicsit közelebb kerültünk talán a legfontosabb célhoz: Székelyföld autonómiájához.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

.Mi történt 2013-ban? (A múlt év) – 2.
Bárhogy is nézzük, Románia és a román politikusok 2013-ban legnagyobb sikereiket a magyarok és azok jogai elleni küzdelemben érték el. Így a kormány és a kormánypártok politikusai, valamint helyi képviselőik a prefektusok hathatós támogatásával, a pártatlan bíróságok páratlan segítségével óriási eredményeket értek el, például a székely zászlók, valamint a magyar feliratok elleni harcban. A zászlóháborúból állóháború lett.
Egyfolytában minden erejüket bevetették az éber román honffyak, ha egy székely zászlót láttak lengeni, ha egy Községháza feliratot valahol egy régi községházán, ha a román felirat nem elöl és felül volt, ha nem ugyanannyi betűből állt, vagy ha kétnyelvű árcímkét láttak meg a marosvásárhelyi piacon. Egy csíkszeredai vásárban viszont azért büntettek a brassói fogyasztóvédők, mert a seprű nyelére nem volt ráírva a használati utasítás. Gondolom, elég lett volna csak románul. Nem értem, miként tűrik el, hogy Arad neve magyarul is ki van mindenhol írva Aradon. Találhatnának neki jó ősi dák nevet. Most meglenne a befogadó hangulat hozzá, mert éppen a magyar Szabadság-szobrot akarják lebontatni. De térjünk vissza a sikerekhez. Egész évben rendületlenül és sikeresen régiósítottak minket. Felvetődött mindenféle változat a székelység felszámolásától a székelyekkel való leszámolásig, a felosztástól a másokhoz való csatolásig. Aztán ez ellen meneteltek a székelyek Berecktől Kökösig olyan 120 000-en. Szerencsére a hatóságoknak sikerült úgy elvégezniük a számlálást, akár népszámláláskor. Csak akkor még hozzáadtak egymilliót, a meneteléskor meg elvettek százezret. Közben sikeresen folyik a harc A székelység története című történelemkönyv ellen is. Tőkés László viszont védhatalmi státust kért Magyarországtól Tusványoson. Ezután Băsescu sikeresen szólított fel minden érdekeltet Magyarország megrekcumozására. Válaszképp a román hazafiak kérték, hogy Tőkéstől vonják vissza a Románia Csillaga kitüntetést. Azóta egyfolytában csillagtalanítanak. A jobbikos Vona Gábor elvonította magát, mire a román politikusok sikeres ugatással válaszoltak. Orbán Viktor Bukarestben járt, és sikerült kölcsönösen elkerülniük egymást a román miniszterelnökkel. A román politikusok sikeresen harcolnak az erdélyi, magyar érdekeltségű, elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatása ellen is, miközben székelyföldi, állami tulajdonban lévő villákat adományoznak a román ortodoxiának. Ezalatt igyekeznek börtönbe juttatni Markó Attilát és Marosán Tamást, akik a legtörvényesebben juttatták vissza tulajdonosának a Mikó-kollégiumot. Ha folytatódik az idén elkezdett sikersorozat, szép jövő elé nézünk. Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Diszkriminációt kiáltanak a sepsiszentgyörgyi lelkipásztorok
A Ponta-kabinet diszkriminatív politikája miatt tiltakoznak a sepsiszentgyörgyi magyar történelmi egyházak.
A római katolikus, református, unitárius és evangélikus lelkészek azért emelték fel a szavukat, mert a kormány december 18-án több épületet, többek között a Kovászna városi Fenyő Szállodát is a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökségnek adományozta.
„A kormány döntése alapvetően diszkriminatív jellegű: miközben az ortodox egyház birtokába juttat épületeket, megtagadja a történelmi magyar egyházak elkobzott javainak visszaszolgáltatását – olvasható a sepsiszentgyörgyi magyar lelkipásztorok közleményében. – Véleményünk szerint egy jogállamban – és szeretnénk remélni, hogy egyszer Románia is jogállam lesz – minden egyház, legyen az akár kisebbségi is, egyenlő elbírálásban kell részesüljön.”
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a kormánynak az etnikai arányok megváltoztatására irányuló törekvéseként értelmezte azt a tényt, hogy a bukaresti kormány székelyföldi szállodával ajándékozta meg karácsony előtt a román ortodox egyházat. A Hargita Népe napilap hétfői számában közölt interjúban felháborodásának adott hangot a szálloda odaadományozása miatt. Úgy vélte, az adomány „arcátlan diszkrimináció”, hiszen a történelmi magyar egyházak nem szoktak hasonló ajándékokat kapni.
Arra is utalt, hogy a szálloda a kétharmad részben magyarok által lakott Kovászna városában áll – az RMDSZ elnöke úgy értelmezi, hogy az etnikai arányok megváltoztatására irányulnak az ilyen törekvések.
Amint arról beszámoltunk, a kormány a Hargita és Kovászna megye ortodox püspökségének ajándékozta a Kovászna városban lévő hatemeletes, több mint 9 millió lejes leltári értékű kovásznai szállodát. A Tündérvölgyben álló, ásványvizes kezelőközponttal és sportpályákkal is rendelkező 89 szobás, kétcsillagos szálló korábban az állami protokollalap tulajdonában volt. A kormányrendelet indoklásában a kabinet „a román állam alapvető intézménye, a román nép nemzeti identitásának a megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó Román Ortodox Egyház támogatásának az imperatívuszára” hivatkozik.
Vita az egyházak állami finanszírozásáról
A Szekuláris Humanista Egyesület (ASUR) felhívására országszerte több százan demonstráltak vasárnap este templomok, polgármesteri hivatalok, valamint a bukaresti kormány és a parlament épülete előtt, követelve a felekezetek állami finanszírozásának beszüntetését. A szekuláris állam és társadalom hívei elsősorban azt kifogásolják, hogy miközben több mint 18 ezer templom van az országban, az általános iskolák száma 4700, a kórházaké pedig 425. Az egyházellenes megnyilvánulások felerősödését az váltotta ki, hogy a Ponta-kabinet decemberben két alkalommal összesen 6,6 millió eurót folyósított sürgősségi esetekre szánt tartalékalapjából a felekezeteknek. A bírálatokra a bukaresti patriarchátus azzal válaszolt, hogy az ortodox egyház intézményei átfogó szociális, egészségügyi és oktatási tevékenységet fejtenek ki, a templomokban pedig „lélekgyógyászat” folyik
Krónika (Kolozsvár)

„Szezontermék” lesz a könyv?
Több erdélyi kiadó is arról számolt be, hogy nőtt az eladások száma idén, igaz, egyre több ráfordítást igényel a piacon való megmaradás.
Veszélyben van-e a Gutenberg-galaxis, a nyomtatott könyv meddig képes versenyre kelni az e-könyvekkel és a technika számos egyéb vívmányával? Egyre gyakrabban hallani ezt a kérdést, főleg nyugati országokban teszik fel újra és újra, ahol az e-könyvek vagy a hangos könyvek már komoly ellenfeleivé váltak a hagyományos könyvkiadóknak.
A nyomtatott könyv jövőjét sokan az igényes kiadványokban látják, a színes, gazdagon illusztrált kötetek megjelentetésében, amellyel plusz esztétikai élménnyel ajándékozzák meg a könyvvásárlót, ennek azonban szó szerint ára van, így – ha folytatódik a verseny – elképzelhető, hogy sokan valóban nem tudják megengedni maguknak a nyomtatott kiadványokat.
Erdélyben egyelőre nem jelent nagy kihívást a kiadóknak az e-könyvekkel való küzdelem, igaz, itt is egyre többen esnek gondolkodóba: lemondjanak-e a nyomtatott könyv nyomdafestékszagáról, a lapozgatás öröméről, és kérjenek-e inkább e-könyv olvasót az angyaltól.
Összeállításunk megszólalói, az erdélyi magyar könyves szakma képviselői bizakodóak, szerintük 2013-ban többen vettek könyvet, igaz, egyre igényesebb kiadványokkal, egyre több plusz ráfordítással – jól kigondolt reklámkampány, író-olvasó találkozók szervezése – tudják csak megfogni a potenciális vásárlókat.
Egy új fogalom is körvonalazódni látszik a szakmában: sokan „szezonkönyvvásárlókká" váltak az utóbbi időben, a legtöbben ugyanis karácsony előtt, vagy könyvvásárok idején áldoznak (csak) kötetekre. Ezt erősítette meg az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár után a marosvásárhelyi Aranka György Könyvesbolt vezetője, Pruzsinszky Katalin is, aki elégedett volt ugyan a könyvvásári stand forgalmával, de hozzátette: „amúgy elkeserítő a helyzet a könyvesboltban, hétköznaponként két-három ember tér be a boltba naponta."
A vásárok mellett az év vége is sokat javít azonban az összképen: a karácsony előtti napokban Kolozsvár egyik legismertebb könyvesboltjában például a hatalmas forgalomra hivatkozva utasították el a válaszadást.
Eljutni az olvasóhoz
A kolozsvári Koinónia Kiadó az elsők között volt az erdélyi piacon, amely felismerte a reklám fontos szerepét, saját könyvesboltot is működtet, amelyben rendszeresen szerveznek programokat kicsiknek-nagyoknak, szerzőik pedig több ízben dedikálnak az év során. Az igazgató, Zágoni Balázs lapunk megkeresésére elmondta: idén nőtt ugyan a forgalom, de nem olyan mértékben, ahogy számítottak rá. „A Koinóniánál növekedtek az eladások az előző év utolsó hónapjaihoz képest, de mégis elmaradtak az elvárásainktól. Idén 15 könyvet jelentettünk meg, közel kétszer annyit, mint tavaly, nagyon kiterjedt médiakampányunk volt, az eladások mégis csak enyhén növekedtek" – fogalmazott Zágoni.
Szerinte is egyre inkább „szezontermék" lesz a könyv, a vásárlók nagy része karácsony előtt tér be hozzájuk, de azért nyár eleje vagy ősz eleje sem elhanyagolható időszakok eladás szempontjából. „Egyértelműen december és november a két legjobb hónap. Néha egy decemberi hét felérhet mondjuk egy tavaszi hónap forgalmával. Nálunk a Miért más Románia?, az Elbűvülő, a Jézus meséskönyve, a Biblia, valamint az Apa, irány a sziget! vitték a pálmát ezekben a hónapokban" – összegzett Zágoni Balázs.
Eljutni az olvasóhoz – ez az új jelszó az erdélyi könyvkiadók és szerzők körében, ennek jegyében alapította meg idén Kolozsváron László Noémi költő, Király Zoltán költő és Szenkovics Enikő fordító a Sétatér Kulturális Egyesületet, amely könyveket is kiad ugyan, de fő feladataként a kortárs szerzők műveinek népszerűsítését tűzte ki célul, a jó könyvterjesztés ugyanis véleményük szerint sok erdélyi kiadónak nem erőssége.
Ez azonban nem igaz a csíkszeredai Bookart Kiadó esetében, amely sikeres évet zárt, hiszen a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron két díjat is nyert: gyermekkönyv kategóriában Markó Béla Hasra esett a Maros, szépirodalom kategóriában Ernst Jünger Homokórák című könyve kapta az idei Szép Könyv-díjat. Hajdú Áron a jövőre tíz éves kiadó alapítója lapunknak elmondta, tévhit az, hogy az emberek nem olvasnak, vagy hogy nincs pénzük könyvre. „Sikeres évet zártunk, az igaz, hogy a nyomtatott könyvek szerepét egyre inkább átveszi az internet, de nem vagyok elkeseredve, nem gondolom, hogy zsugorodik a könyvpiac.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületétől kapott statisztika szerint az elmúlt évhez viszonyítva idén a világpiacon ötmillióval több nyomtatott könyvet adtak el. A Bookart Kiadó eladása is nőtt a tavalyhoz képest. Biztos vagyok benne, hogy az embereknek fontos a nyomtatott könyv, a szépirodalom iránt sem csökken az érdeklődés" – fejtette ki Hajdú Áron. A kiadó tulajdonosa szerint az író-olvasó találkozókon, ahol a szerzőiket mutatják be, egyre több fiatal van jelen.
„Megelégedéssel nyugtázzuk, hogy jó úton vagyunk. Az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is több ízben elhangzott, hogy nem olvasnak az emberek, aztán mégis a legsikeresebb vásárt zárták, a legtöbb eladott könyvvel" – emlékeztetett Hajdú Áron. A szakértő szerint, ha egy kiadó nem a sikeres címeket adja ki, hanem olyanokat, ami iránt nincs érdeklődés, ám hiánypótlónak nevezi azokat, akkor nem kell csodálkozni, ha nem veszik.
„Jó könyveket kell kiadni, azokat biztosan megveszik. Szép könyveket kell kiadni, mert ez az egyik alapeleme a könyvkiadásnak: a szerző és az olvasó iránti tisztelet kötelezi a kiadót, hogy a könyv szép legyen. Az olvasók egyre igényesebbek, a lehetőségek is egyre jobbak, így csak odafigyelésre van szükség a kiadó részéről, hogy ne újságpapírra nyomtassa a kötetet, hanem igényes kiadványt adjon az olvasó kezébe" – szögezte le Hajdú Áron.
A román könyvek beszerzése nehezebb
A sepsiszentgyörgyi Charta Nyomda és Kiadó 1994-ben alakult, több igényes kivitelezésű, reprezentatív könyvet adtak már ki, idén többek között két sepsiszentgyörgyi író posztumusz kötetét, Balogh László Maroknyi Székely című könyvét és Sylvester Lajos Történettekercsek az idő toronygombjában című, Gábor Áron emlékezetéről készült kordokumentumát.
Ifj. Kisgyörgy Tamás, a kiadó ügyvezetője lapunknak elmondta, tapasztalata szerint egyre kevesebben fektetnek könyvkiadásba, a kiadók többségének pedig nincs akkora tőkéje, hogy vállalni tudja az esetleges bukás kockázatát. A járható út, ha a szerzők támogatókat keresnek a kötetük megjelentetésére, pályáznak, sok esetben önkormányzatok, művelődési intézmények sorakoznak fel egy-egy kiadvány mögé.
A kiadók évente csak néhány saját kötetet tudnak bevállalni, kevés olyan kiadó van az országban, melynek van elegendő fedezete arra, hogy több saját kiadást finanszírozzon, szögezte le az ügyvezető. A cég könyvesboltot is működtet, Kisgyörgy Tamás elmondta, a könyv iránt van kereslet, az erdélyi kiadók könyvei ugyanúgy fogynak, mint a Magyarországról behozott kötetek, a szépirodalom, a sikerkönyvek, a gyerekkönyvek iránt egyformán jó érdeklődés mutatkozik. Nagyon jól működik a Bookline internetes könyvforgalmazóval való együttműködésük is: a cég rendelésre postaköltség nélkül leszállítja az igényelt kiadványokat.
Az ügyvezető elmondta, a román nyelvű könyvek beszerzése jelent gondot, hiszen nincs egy román köteteket forgalmazó Bookline méretű nagybani lerakat, a kiadóktól külön-külön megrendelni és leszállítatni tucatnyi kiadványt nagy megterhelést jelent a cégnek. Sepsiszentgyörgyön a Sugás nagyáruházban működik még könyvesbolt, a belvárosi Diákboltban is árulnak könyveket, mindenütt arról számolnak be, hogy újra divatba jött a könyvvásárlás, egyre többen ajándékoznak könyvet.
Bíró Blanka, Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Így tartjuk távol a rosszat az új esztendőben
Barabás László néprajzkutató szerint a néphagyományok, az új évi szokások még akkor is jelen vannak az életünkben, ha arról nincs tudomásunk. Fényesen kivilágított, kidíszített utcák, terek, házak és lakások, tűzijáték, tülkölés, dudálás, sípolás – mind-mind a régi és az új találkozásánál keletkező résben leselkedő rosszat hivatott távol tartani.
Mi áll az új évi szokásaink, például a petárdázás hátterében?
A téli napforduló körül van az új év ünnepe és ekkor kezdődik el az egyházi év az adventtel, következik karácsony, nagykarácsony, majd vízkereszt, és tulajdonképpen ez az egész ünnepkör vízkereszt táján zárul. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy az új évi szokások, vagy az évkezdeti szokások ebben a periódusban eléggé szétszórtak, és mindenik valamiképpen az új időszakra, az új kezdetre utal. Az új év megünneplése, az új év kezdete a különböző népeknél sokféleképpen, más-más időpontban volt, lehetett tavasszal, ősszel. A mi kultúránkban, a középkorban karácsonykor kezdődött az új év, aztán behozták a január 1-i ünnepet. Ekkor eltemetjük az óesztendőt, és köszöntjük az újat. Ez egy szimbolikus gesztus is, rítus: valami meghal, meghalt, elmúlik, elmúlt és valami kezdődik. Az emberek azt szeretnék, hogy a kettő között valamiféle folytonosság legyen, hogy az újabb az jobb legyen, másabb legyen, mint ami eltelt. Bármelyik kultúrában ez így van. A magyarok szokásai, hiedelmei is ezzel kapcsolatosak. A mi erdélyi kultúránkban ezeknek a szokásoknak a közösségi jellege hangsúlyosabb volt. Az emberek ezt a rituálét együtt szerették megélni, akár úgy, hogy közösen énekeltek, részt vettek valamilyen közös cselekvésben. Ezeknek a cselekvéseknek nem elsősorban szórakozási, szórakoztatási jellege volt. Azt keresték: hogyan tudnák elérni, hogy a következő időszak jobbá váljék. Ehhez a rosszat, az ártó szellemeket – ezt lehet ördögnek is nevezni – el kell hárítani. És nagyon vigyázni kell, mert ezek ilyenkor járnak. Amikor vált át az idő, megjelennek és okozhatnak valami bajt, tehát el kell űzni ezeket.
Hogyan?
Zajjal. Kürtöléssel, kolompolással, manapság városon petárdázással. Azt a kívánalmat pedig, hogy az új esztendő fényes és jobb legyen, fénnyel szokás jelezni, ezért manapság ünnepekkor mindent kivilágítunk. És akkor máris utaltam arra, hogy sok minden ezekből a közösségi hagyományokból ma is megvan városon, falun, csak átértelmeződnek. Ezek a szokásoknak szinte mindegyike ma is gyakorolt, posztmodern szokásunk. Ilyen a petárdázás, ami hajdanán nem azt szolgálta, hogy embertársaimat ijesztgessem. Ilyen a városok kivilágítása is, ami a fénykultuszhoz kapcsolódik. Persze új szokások is vannak, az európai népek körében kimondhatatlanul sok szokás van, de azért mégis csak ugyanabba a kultúrkörbe, mentalitáskörbe tartoznak. A mi erdélyi szokásainkba a hagyományos elemek talán jobban megtalálhatók, de átalakulnak, változnak. Amíg megvan a közösségteremtő ereje ezeknek a szokásoknak, addig ezek léteznek.
Melyek voltak az újévi szokások a múltban?
Gyermekkoromból emlékszem, hogy rengeteg tilalom volt. Nagyon vigyázni kellett, hogy mi történik az év első napján. Nem volt szabad például pénzt kiadni, ezt a gazdák tudták. Mert ami aznap történik, az meg fog ismétlődni. Ezért vigyáztak arra az emberek, hogy mit esznek, ki az első látogatójuk. Ez egy mágikus szemlélet, amely azt mondja, hogy ami megtörténik egy különös, vagy egy jeles napon, pláne újévkor, az meg fog ismétlődni. Ezért egész gyűjteménye van az újévi szokásoknak, a borsó- vagy a lencseevéstől a ruhateregetéshez fűződő hiedelmekig.
A mi vidékünkön, Közép-Erdélyben melyek voltak ezek a szokások?
Három példát szeretnék mondani. Az egyik a fénynek a kultuszával, a napfordulóval függ össze, amikor újjáéled a nap, újjászületik a nap is. Ez Jézus születésével is kapcsolatos, de az újévvel úgy, hogy bizonyos alkalmakon Erdélyben, nem csak a magyarok, hanem a szászok és a románok is, tüzes kerekeket engedtek le a hegyekről. Ilyen jeles alkalom volt az óesztendő éjszakája is. Azért tették ezt, hogy a láng, a kerék lángja, az óesztendőt kösse össze az újjal, legyen meg a folytonosság a kettő között úgy, hogy valamikor éjfélkor engedtek kereket. Amikor a szokás értelme elhalványul, akkor már valamiféle játékká, ügyességpróbává válik. A Kis-Küküllőmentén, Csáváson például óránként engedik a kerekeket, és közben a falu idős emberei végigjárják az utcákat, énekelnek, elbúcsúztatják az esztendőt. Tehát a fiataloké a hegy, az idősebbeké az éneklés. Egy másik szokás a marosszéki Mezőségen, de szórványosan Erdély más vidékein is: a kamasz fiúk ostorokkal csattogtatnak, hogy a bőség jöjjön be a házba. Azt kiabálják: „hé, csádé ide, bimbó, ráró!”, mintha állatokat hajtanának be szimbolikusan minden gazdához. A gyergyói falvakban búzát hintenek el a házakban, ez az új év köszöntése. A búzaszemek a szerencsét jelképzeik. Azt mondják, az a jó búzahintő, akinek a búzaszemeit még a húsvétkor is megtalálják. Tehát a bőségkívánásnak két dramatikus formája ez. A harmadik példám a szászok lakta Nagyenyed és Dicsőszentmárton, illetve Szászrégen környéki falvakban élő szokás. Ez az aranycsitkó ajándékozása. Ezekben a falvakban – leginkább Magyarkirályfalván, Betlenszentmiklóson, Torockón és Torockószentgyörgyön néztem utána – újév hajnalán egy szimbolikus alak, az aranyos csitkó, egy állatalaknak felöltözött személy viszi az ajándékokat a gyermekeknek. Egy fejszét bebugyoláltak, tettek neki tollseprűből két fület is. Azzal mentek és kopogtattak, zörgettek, nyihogtak és bedobálták a dióból, mogyoróból, almából álló ajándékokat. A gazda tudta, hogy miről van szó, nyitva volt az ajtó. Utána a házigazda kirohant, és visszatért az ajándékozókkal – koma, keresztapa, nagytata – és elbeszélték, hogy itt járt az aranyos csitkó. Ez egy szép történet, ma is több faluban él. Ugyanakkor nagyon fontos volt a bőségre nézve szilveszter éjszakáján például az első víz: aki elmegy újév éjszakáján és akár a csorgóból, akár a kútról vizet merít, az a bőségét és a szerencséjét meríti ki, mert az az aranyos víz. Ennek gyakorlata volt sokfelé. Marosvásárhelyen is a kutakból merítettek a leányok, igyekeztek minél hamarabb vinni belőle, mert akkor egészségesek, boldogok lesznek.
Antal Erika
maszol.ro

Petőfi Sándorra emlékeztek Csíkszeredában és Marosvásárhelyen
December 31-én, kedden Csíkszeredában, szerdán pedig Marosvásárhelyen emlékeztek Petőfi Sándor január elsejei születésnapjára.
Csíkszeredában a rendezvényre a református egyházközösség és a Petőfi Sándor Általános Iskola szervezésében került sort, tudtuk meg Iochom Zsolt beszámolójából a szekelyhon.ro-ról.
Az egybegyűltek először Vár téren álló Petőfi-szobornál emlékeztek a fiatalon elhunyt forradalmár költőnkre, 191-ik születésnapján, a Himnusz eléneklésével. „Petőfi Sándor példája minket arra tanít, hogy ha egy szebb és jobb jövendőre vágyunk, akkor annak érdekében valamit tenni is kell. Küzdelem és harc nélkül semmi sem adatik meg az életben" – mondta beszédében Szatmári Szilárd református lelkész.
Az ünneplők megkoszorúzták a nagy költő szobrát, miközben Petőfi-dalokat énekeltek.
A Vár téri helyszínről a részvevők a közeli Petőfi Sándor Iskolához sétáltak át, ahol a diákok tartottak egy rövid megemlékezést, majd Kiss Ernő iskolaigazgató egy kis szeretetvendégségre hívta meg a jelenlévőket.
Az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesület Maros megyei szervezetének szervezésében megemlékezésre került sor szerdán Petőfi Sándor születésnapjára Marosvásárhelyen, számol be Antal Erika a maszol.ro portálon.
A forradalmár költő szobra előtt Kilyén Ilka színművész, az EMKE nevében köszöntötte a résztvevőket. Spielmann-Sebestyén Mihály történész arról beszélt, hogy minden nemzedéknek meg kell keresnie a maga Petőfijét. Petőfi Sándor versei felforgatják a magyar szíveket, széttörik a nyugalmat, a szellemi tunyaságot – mondta a történész. Költészete mindig új arcot mutat, meglepő, felkavaró, mindig más, kifogyhatatlanul bőkezű, minden kérdésünkre újabb kérdéssel felel, szenvedélyesen keresni kell a versekbe kódolt választ.
A megemlékezésen Szőllősi Kata, a Cinige zenekar énekesének fellépése következett, majd Hajlák Attila római katolikus lelkipásztor osztotta meg gondolatait. Az esemény zárómomentuma a Psalmus Vegyeskar által felvezetett közös éneklés volt.
Erdély.ma,

Neves sepsiszentgyörgyiek nagy könyve
Megjelent a Sepsiszentgyörgy személyiségeit bemutató sorozat első kötete. A Demeter Lajos helytörténész által szerkesztett kötet év végén jött ki a nyomdából.
Eredetileg két évvel ezelőtt – amikor Sepsiszentgyörgy mezővárosként való említésének 550. évfordulóját ünnepelték – vetődött fel, hogy hasznos lenne, ha a háromszéki megyeszékhely jeles személyiségeiről kiadvány látna napvilágot. Akkor a megjelenés objektív okok miatt nem valósult meg, most viszont elkészült a neves sepsiszentgyörgyieket bemutató sorozat első kötete. A második kötet várhatóan 2014 végén jelenik meg. A Sepsiszentgyörgy személyiségek – életrajzok, életutak című könyv a közismert személyiségek életrajzát tartalmazza, olyanok is bekerültek, akiknek emlékét már csak a családjuk őrzi, és olyanok is, akikre egyáltalán nem emlékszünk. A szépirodalom, a zene, a színház vagy a tudomány területén sikereket elért polgárok mellett helyett kaptak többek között a 16–17. század külföldi egyetemeit látogató diákok, a magyar szabadságharc tisztjei, a város egykori országgyűlési képviselői, díszpolgárai, helyi közéleti személyiségek, kiemelkedő teljesítményt elérő sportolók, és olyanok is, akiknek neve nem nemes cselekedeteik révén került be a köztudatba.
Gy. Turoczki Emese
Sepsiszentgyörgy személyiségei – Életrajzok, életutak I. kötet A-J /Sepsiszentgyörgy Kiadó, Sepsiszentgyörgy/ Írta és szerkesztette Demeter Lajos
Székelyhon.ro,

Hátrányos helyzetbe akarják hozni a magyar diákokat?
Meglepő szóbeli utasítást kaptak decemberben a tanfelügyelőség vezetősége által összehívott igazgatók, akik magyar vagy kétnyelvű középiskolák élén állnak. A nem barátságos hangnemben elhangzó parancs szerint a középiskolák magyar tagozatán ki kell venni a tantervből a második idegen nyelvet, mivel a magasabb óraszám megterhelő a diákokra nézve. Ahol ragaszkodnak hozzá, legfennebb a választott tantárgyakra kijelölt időben lehet januártól oktatni, a kötelezőek között nincsen helye. Így a második idegen nyelvből le sem szabad zárni a félév végén a tanulókat, mert akkor már végig kellene vinni az évet.
A történtek után akár el is csodálkozhatnánk, hogy mennyire aggódik a tanfelügyelőség vezetősége a magyar tagozaton tanuló diákok sorsáért. Csakhogy a jóindulatúnak látszó utasítás mögött másféle szándék áll. Valószínűleg ilyen módon akarnak takarékoskodni, hisz iskolánként egy-két, sőt három katedra is felszabadulna, ami a béralap csökkenését eredményezné. Kit érdekel, hogy a szülők jó pénzért tankönyvet vásároltak, hogy a diákok esetleg kedvelik a második idegen nyelvet, és a tanárt is, aki oktatja, s akit év közben szélnek lehet ereszteni? Ilyen parancsot az összevissza szabott-varrt oktatásügy legsötétebb éveiben sem adtak, ahol tanévkezdéstől tanévzárásig mérték az időt, s szentségtörésnek számított annak megszegése.
De pontosítsunk, hisz az utasítás szerint meg lehet tartani a második idegen nyelvet, ha nem a kötelező, hanem a választott tantárgyak között oktatják azt. De miért kellene oda áttenni, amikor középiskolában általában az érettségire szükséges ismeretek begyakorlására összpontosítva jelölték ki az „opcionális” tantárgyakat? És miért kellene a magyar tagozatnak jóváhagyott állásokat megszüntetni, amikor az anyanyelvi oktatásban részesülő diákok után nagyobb fejpénz jár, pontosan azért, mert magasabb az óraszámuk?
Most, amikor európai integrációról beszélünk, s a fiatalok egy része, ha tetszik, ha nem, esetleg külföldön kaphat állást, anakronizmusnak tűnik a tanfelügyelőség által választott megoldás, ahelyett, hogy a tananyag mennyiségét csökkentenék, s a fölösleges részletektől mentesítve a tankönyveket, a begyakorlásra, a gyakorlati alkalmazásra összpontosítanának. Vagy például nem tanítanák meg kétszer nyolcadik és tizenkettedik osztályban is Románia földrajzát és történelmét. Miért pont az idegen nyelven akarnak spórolni olyan körülmények között, amikor már romániai viszonylatban is nem egy alkalmazásnál két idegen nyelv ismeretét kérik?
De mindezeken túl, az utasításban az a legdurvább, hogy akkor akarják bevezetni, amikor már a tanügyi törvény által előírt 2016-os érettségire kellene felkészíteni a diákokat. Ezt Remus Pricopie oktatásügyi miniszter több alkalommal is kiemelte. A törvény 77/4-es cikkelye szerint az interdiszciplináris tantárgyak mellett 2016-ban kötelező módon két idegen nyelvből tartanak szóbeli vizsgát. Hogyan fog két év múlva érettségire állni az a magyar tagozaton végzett középiskolás diák, aki januártól csak egy idegen nyelvet tanul?
Az utasítás arra enged következtetni, hogy az érettségin való részvétel lehetőségétől akarják megfosztani a magyar diákokat, ami már rossz szándékot, diszkriminációt feltételez. Ha az iskolaigazgatók végrehajtják az utasítást, akkor ők is cinkosak lesznek az ügyben, s a szülők akár be is perelhetik őket. Vagy csupán annyi áll az utasítás hátterében, hogy a nagy takarékossági lázban elfeledkeznek az érvényben levő 2011. évi 1-es nemzeti oktatásügyi törvényről, amely alapján dolgozniuk kellene?
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma,

Adalékok dr. Balló István életrajzához
Sikerült tisztázni a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem egyik jeles kutatója, a csíkkozmási születésű dr. Balló István halálának időpontját. Az 1905-ben felavatott madéfalvi emlékmű márványtábláján olvasható versszakasz szerzője Szegeden alussza örök álmát.
Olvasóink bizonyára emlékeznek, hogy 2011 és 2013 között a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro portál többször cikkezett a madéfalvi Siculicidium-emlékmű tervezőjének, a Csíkszeredában született és Esztergomban eltemetett Tamás József építésznek a síremléke kapcsán. Salamon János, az 1989-es fordulat utáni első madéfalvi polgármester mellé állva, sikerült megmenteni a lebontásra ítélt esztergomi síremléket, csíki és anyaországi összefogás eredményeként Esztergom Önkormányzatának Képviselő-testülete felülvizsgálta a temetőkről szóló rendeletét, és Tamás József bekerült az Esztergom története szempontjából jelentős szerepet játszó személyek névsorába. Ebben az akcióban fontos szerepet játszott a Szent György Lovagrend, és ennek Esztergomban élő tagja, dr. Bárdos István művészettörténész. Az ő beadványa járt sikerrel az esztergomi önkormányzatnál.
Balló István után kutatva
Salamon János még ismerte, és az 1990-es évek elején személyesen találkozott Tamás József építész lányaival, Magdolnával és Emíliával, akik őrizték dr. Balló Istvánnak az 1906-ban a csíkszeredai Szvoboda nyomdában kiadott A madéfalvi veszedelem című, a szerző által az építésznek dedikált kötetét. Ennek fénymásolatát hozta haza Székelyföldre Salamon, és ennek szöveghű másolatát adta ki ezekben a napokban a Turul Egyesület. Az újra kiadott könyv borítóján Balási Csaba fotója látható, a nyomdai kivitelezés pedig a Hajdu Áron vezette Alutus nyomda munkaközösségét dicséri. A több mint száz évvel ezelőtt kiadott Balló-kötet volt az első önálló könyv, amely a Siculicidiummal foglalkozott. Nyírő József Madéfalvi veszedelem című regénye csak 1939-ban jelent meg. Dr. Balló István könyvében szinte minden oldalon lábjegyzékkel találkozunk, ahol utal a felhasznált forrásokra. Elsősorban a Csík vármegye és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum levéltárának adatait használta fel. Átolvasta Losteiner Leonárd Ferenc-rendi atya Chronologia és a Szent Ferenc-rend erdélyi tartományának története c. munka kéziratát, Benkő József Transsilvania II. kötetét, a madéfalvi veszedelem után kiszállt bizottság jegyzőjének, Heidendorf Konrád Mihály önéletrajzának ide vonatkozó részeit, Nagy Imre csíksomlyói gimnáziumi tanárnak a Losteiner-mű fordítását, illetve D. Orbán Gyula, gróf Teleki Domokos, dr. Szádeczky Lajos és Kováts Tamás írásait. Dr. Balló István az első világháború idején Magyarországra települt át, életének ezt követő szakaszáról szinte semmit sem tudtak eddig a székelyföldi történészek. Levelet írtunk dr. Balló István unokájának, a Szombathelyen élő Balló Lászlónak.
Szegeden érte a halál
Íme, a Szombathelyről január 1-jén érkezett válaszlevél:
„Kedves Dobos László! Elnézését kérem a késlekedésért, de hiányzott egy fontos életrajzi adat, s ezt mostanra sikerült tisztázni. Sem én, sem a Székelyföldön működő történészek nem ismerték nagyapám elhalálozásának pontos dátumát, mivel Szegeden halt meg, s jómagam Szombathelyen születtem már. Dr. Balló István Csíkkozmáson született 1871. december 25-én, édesapja: Balló Imre kántortanító, édesanyja Albert Zenóbia volt. A csíksomlyói gimnáziumban, majd a kolozsvári egyetemen végezte tanulmányait, magyar-latin szakon szerzett tanári oklevelet. Doktorátusát történelemtudományból szerezte. A Csíksomlyói Főgimnázium tanára volt 1896-tól, 1907-től pedig Csík vármegye főtanfelügyelője. Első felesége: Balogh Berta, akitől István fia született. Berta fiatalon elhunyt. Második felesége Láng Irén volt, a család az 1910-es évek elejétől Tordán élt, itt született 1911-ben édesapám: Balló László. A családban négy gyermek nevelkedett, két leány is született: Ilona és Piroska. A Balló-család 1914-ben Csongrád vármegyébe települt át, ahol nagyapám gimnáziumi görög-latin-történelem tanár volt az 1922-es nyugállományba vonulásáig. Ezután csanádi főtanfelügyelőként tevékenykedett. Szegeden érte a halál 1953. december 9-én, s itt temették el a Belvárosi Temetőben. (Gyermekei közül a két leánya élt akkor Szegeden. Szeged Kállay – fasor 25. sz. alatt, majd a Dugonics tér 2. szám alatt laktak, ez utóbbi címen jelenleg a Romániai Kulturális Intézet működik.). Főbb munkái a Csíksomlyói Főgimnázium Értesítőjében jelentek meg, illetve könyv alakban: Altorjai Báró Apor Péter élete és működése (1897.), Báthori Endre bíbornok és erdélyi fejedelem halála (1899.), Teleki Mihály ( életrajz ,1903.), A madéfalvi veszedelem (1906.). Nem jelent meg azonban a Szemelvények P. Loisteiner Lénárd kéziratából című munkája, ennek kéziratát jómagam őrzöm. Fáradhatatlanul kutatott magán- (családi) és egyházi levéltárakban a székelység történelmi emlékei után, és számtalan fontos okiratot és adatot tárt fel és dokumentált. A Magyar Történelmi Tár közölte 1899-ben az alábbi publikációit: Tatár rabság (1662, 1665), A külföldi iskolázás történetéhez (1593) és Adatok a székelyek történetéhez (1466-1575). A Székely Oklevéltár köteteinek szerkesztője: dr. Szádeczky Lajos (más források dr. Szádeczky-Kardoss Lajosként emlegetik) segítőjeként említette nagyapámat: „Csíkvármegye területén a kutatásban, majd a feldolgozásban derék munkatársam volt akkor jeles tanítványom, most csíksomlyai gymn. tanár Balló István, a vármegye szülötte, a ki ezután is folytatta a kutatást" (...).Az Irodalmi Szemlében a Székely Oklevéltár VII. kötetének megjelenésekor a könyvismertetőt nagyapám írta. A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében 1899-ben az alábbi írásai jelentek meg: Lóorvosságok és kuruzslások a XVI. századból és Adatok a csíki negyedfél megye havasainak közös birtoklásáról. Hargitaváralja jelképes székely község hiv. Közlönye, az erdélyiek tudományos, szépirodalmi és társadalmi folyóirata Szegeden jelent meg (Trianon után). Ebben publikálta „Báthory István lengyel király és a székelyek", valamint a „Székelyek három rendje" című írását. 1943-ban Szegeden jelent meg tollából A székelyek régi története és lófő Csíkszentgyörgyi Jósa János / írta Csíkszentimrei Balló István ([1943]) Könyv/monográfia. Kétségtelenül legjelentősebb műve az a közel 8500 oldalnyi terjedelmű kézirat, amelyben vármegyékbe csoportosítva helységenként feldolgozza a Székelyföld történelmét, mindvégig pontosan megjelölve a forrásokat. Ezt a hatalmas szellemi örökséget én kaptam meg, gyermekkorom óta őrzöm, és szándékom szerint a Csíki Székely Múzeumnak ajándékozom, hogy őseink történelmének mai és jövőbeni kutatói mindenkor hozzáférhessenek. Ezen szándékomat levélben már közöltem Gyarmati Zsolt igazgató úrral. Terveim szerint tavasszal személyesen fogom átadni Csíkszeredában a kéziratot. Sikeres, békés, boldog új esztendőt kívánva üdvözli: Balló László Szombathelyről (A Magyar Irószövetség tagja).”
A Siculicidium emlékmű
A madéfalvi emlékmű ünnepélyes felavatására 1905. október 8-án került sor. Az emlékmű terveit a csíkszeredai születésű, akkor Budapesten élt Tamás József építészmérnök ingyen készítette el. A kivitelező Szász István építész volt, a turulmadarat pedig Köllő Miklós gyergyócsomafalvi születésű szobrász mintázta meg. A feliratot hordozó márványtábla Sánta Nándor műve, a felirat szövegének első részét dr. Szádeczky Lajos kolozsvári történész, a második, verses részét pedig dr. Balló István csíkszeredai tanár írta.
Dobos László
Székelyhon.ro,

Madéfalva 250 – A nemzet Madéfalvára figyel
Ezekben a napokban az egész magyar nemzet Madéfalvára figyel – jelentette ki Szarka Gábor konzul, a Határőrség és székelység című konferencia megnyitóján a madéfalvi közösségi házban.
– Úgy állítottuk össze a programot, hogy mindenkihez el tudjuk juttatni a Madéfalvi Veszedelem üzenetét – mondta Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere. – A valódi üzenete a mának az, hogy nem akarunk, nem kérünk többet, mint más nemzet, csupán azt szeretnénk, ha a jogainkat, emberi mivoltunkat mindenki tiszteletben tartaná, és ezt mondjuk mindenkinek, és ezt békés eszközökkel szeretnénk elérni.
Garda Dezső gyergyószentmiklósi történész a gyergyószéki, Albert Ernő sepsiszentgyörgyi kutató a háromszéki és madéfalvi, míg Mihály János lövétei történész a határőrség szervezésének udvarhelyszéki vonatkozásait ismertette. Egyed Ákos A székely határőrrendszer kérdései az erdélyi országgyűléseken címmel tartott előadást. – Az 1764. évi januári véres esemény után a Habsburg hatalomnak sikerült megszerveznie a székely határőrséget, de tévedés volna ebből arra következtetni, hogy a székelység belenyugodott a terrorral és erőszakkal felállított katonai intézmény változatlan fenntartásába – fejtette ki Egyed Ákos. – Igaz ugyan, hogy a Székelyföld kettéosztásával (egy jórészt katonai, illetve polgári részre) az egységes küzdelem és fellépés a helyzet megváltoztatásáért nehezebbé vált, s várni kellett egy kedvezőbb birodalmi politikai kurzus bekövetkeztére, de a „Madéfalvi Veszedelem” emléke élénken élt a magyar társadalom köreiben, s az ellene való állásfoglalás nem késett, amikor – majdnem három évtizedes kihagyás után –,1790-ben összehívták az erdélyi országgyűlést.
A Madéfalvi Veszedelem és a kivándorlás témában Szőcs János csíkszeredai történész a madéfalvi eseményeket követő, Moldvába történő kivándorlás számszerű adatait és okait ismertette. Úgy véli, az akkori csíki kivándorlók száma háromezer fölé tehető, továbbá azt is, hogy nem csupán a jogtiprás és az erőszak alkalmazása, hanem más indítékok, a szegénység, a kenyértelenség is közrejátszodtak a nagy kivándorlási hullám kialakulásában.
Különösen nagy sikert aratott Csikány Tamás budapesti ezredes, hadtörténész Székely határőrök a csatatereken (1778-1849) témájú előadása. – Itt pontosan arra emlékezünk – fejtette ki Csikány –, hogy 250 évvel ezelőtt a székelyek azért haltak meg, mert nem akartak határőrök lenni, nem akartak egy olyan külső hatalomnak megfelelni, amely tőlük elvárt valamit, de nem adott cserébe semmit. Viszont, amikor már megtettek mindent annak érdekében, hogy ellenálljanak, és ez egy véres eseménysorba torkollott, akkor rájöttek, hogy most már nincs tovább, be kell tagozódni, és fel kell vállalni azt, amit akar a hatalom, és ha már felvállalták, akkor jól kell csinálni. Így az 1700-as évek végétől egészen 1851-ig, amíg ez a székely határőrrendszer működött, ahol a székely katonák megjelentek, maradandót alkottak. Mindig megbízható, az uralkodóhoz hű katonának bizonyultak, önfeláldozók voltak.
A konferenciát követően a madéfalvi közbirtokossági székházban Vándorbot-kiállítás nyílt a helybéli Szentes Gábor munkáiból. A kivándorlást jelképező, rendkívül változatos botok elrendezése által igen látványosan mutatta be a Madéfalvi Veszedelmet követő szétszóródást, a határőrezredek helyét egy-egy gyökérből készült szék jelképezte, ugyanakkor faragott térképek is szerepelnek a különleges tárlaton. Az alkotó, Szentes Gábor, akinek Madéfalva helytörténetéről már három kötete is megjelent, ezt a közel harminc évig készülő, fából alkotott krónikát élete negyedik kötetének tartja.
Délután a madéfalvi közösségi házban tartotta éves közgyűlését a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége. Az ülésen a szövetség 36 működő csoportja közül 22 képviseltette magát, négy egyéni tagja közül kettő volt jelen.
Szekszárd, Bonyhád, Pécs, Érd, Budakeszi, Pancsova, Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza, Izmény – csupán néhány azok közül a települések közül, ahonnan a küldöttek, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva egykori lakóinak leszármazottai Madéfalvára érkeztek. Mivel az ülés nyitott volt, bárki hallgathatta a bukovinai székelyek utódainak beszámolóit, s ők maguk is megrendülten hallgatták egymást. Például a székelykeveiek ízes, nem hasonuló -val -vel ragozást használó beszédét hallva egy garai (magyarországi) felszólalónak azt a gyermekkori traumáját idézte, amikor székely beszédére 1-es kapott az iskolában.
Kedden, január 7-én az ágyú- és harangszóval történő faluébresztést követően, 10 órakor Főtisztelendő Tamás József püspök által celebrált szentmisével folytatódik az ünnepi megemlékezés. 11:30–tól a Siculicidium emlékművénél ünnepi beszédek hangzanak el és felavatják a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége által felállított kopjafát. Az ünnepségen a magyar államot Kövér László képviseli.
19 órától a helybéli közösségi házban fellép a Madéfalvi Dalkör és a Rokolya Népdalkör, majd ezt követi a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Madéfalvi Veszedelem című előadása.
Közlemény
Erdély.ma,

Ismét halasztottak a Borboly-ügyben
Harmadszor is elnapolták Borboly Csaba és vádlott-társai büntetőperét a Marosvásárhelyi Táblabíróságon hétfőn, így a következő tárgyalásra csütörtökön, január kilencedikén kerülhet sor.
A helyszíni tudósítások szerint a halasztás oka ezúttal az volt, hogy a beidézett tanúk egy részének meghallgatásához tolmácsra lett volna szükség. Ezt viszont nem tudta biztosítani a törvényszék. Legutóbb, múlt év decemberében bizonyos formai okokra hivatkozva történt halasztás az ügyben. Ennek okai között akkor az szerepelt, hogy egyes jegyzőkönyveket át kell nézni, ki kell javítani, mert volt, amit tévesen fordítottak le, továbbá egyes tanúk vallomásait összekeverték a jegyzőkönyvek megírásakor. A per egyébként már október 21-én halasztással kezdődött, mert több vádlottnak nem sikerült védőügyvédet fogadni.
Mint arról már többször beszámoltunk, a korrupcióellenes vádhatóság azért fogta perbe Borbolyt, mert álláspontja szerint a Hargita megyei tanácselnök indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket annak a Stravia Group Kft.-nek, amely Pálffy Domokos megyei önkormányzati képviselő tényleges irányítása alatt működött. Ezzel állítólag az RMDSZ politikusa és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak a román államnak.
Rédai Botond
Székelyhon.ro,

Kilátások
Mire számíthat 2014-ben az erdélyi magyarság? A hatalomváltás óta eltelt közel két évben, az ország etnikai viszonyai terén – akárcsak szinte minden területen – súlyos visszaesés tapasztalható a hatalmilag, fölülről szított feszültségek révén.
2012-ben az USL a MOGYE- és a Nyirő-ügyekkel zaklatta a magyarságot, tavaly pedig zászlóüggyel üldözte a székelyföldi polgármestereket, illetve Tőkés Lászlót az érdemrend kapcsán. Az év végén pedig, habnak a tortán, a román ortodox egyháznak adományozott egy székelyföldi szállodát. Ami Kelemen Hunor szerint arcátlan diszkrimináció, hiszen a magyar történelmi egyházak nem részesülnek ilyen típusú ajándékokban. Sőt, az egyházak közel negyedszázaddal a rendszerváltás után sem kapták vissza a kommunisták által elkobzott összes jogos tulajdonukat, Pontáék mégis a visszaszolgáltatások felülvizsgálását helyezték kilátásba. A Székelyföldön történelmileg és demográfiailag is fölöttébb idegen ortodox egyház mégis igen szép ajándékot kapott az USL-s kormánytól. Talán köszönetként, mert az RMDSZ olyan „harcias” volt „ellenzékben”, hogy testületileg szavazta meg a politikusbűnözést és a korrupciót törvényerőre emelő decemberi büntetőtörvénykönyv-módosítást, illetve titkos együttműködési paktumot kötött?
Mit hozhat 2014, amely Markó Béla szerint döntő lesz kisebbségpolitikai szempontból? Javulásra kétségtelenül bőven volna hely, hiszen a helyzet a kilencvenes évek elejének fűtött nacionalista korszakához hasonlít, legalábbis Kelemen szerint.
Csakhogy Bukarestben a magyar kártya kijátszása mindig is jól jött egyéb súlyos problémák leplezésére. Kormányzási inkompetencia okozta komoly gondokból pedig most sincs hiány. A gazdaság problémáiról, az újabb sarcokról, vagy az Európát felháborító jogállamiság elleni lépésekről el kell valahogy terelni a közfigyelmet, nehogy már a nép a politikai és üzleti nagyhalak korrupciós ügyeivel, illetve az azok megmentésére tett és teendő hatalmi lépésekkel foglalkozzon. A magyar kártya kijátszásának kísértése tehát alighanem továbbra is jelentős marad, Markó Béla aligha tévedett, amikor döntőnek nevezte az idei évet.
Kérdés azonban, az RMDSZ hogyan viszonyul az USL kirívó magyarellenes lépéseihez. Ugyanolyan „kőkeményen” küzd ellenük, mint az utóbbi másfél évben?
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),

Évértékelő Kocsik József AMMGE-elnökkel
Elemi fontosságú a tagsági díjak befizetése
Kocsik Józseffel, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének (AMMGE) elnökével folytatott beszélgetésben visszatekintünk a mögöttünk lévő év gazda-eseményeire, a szervezett tevékenységre, illetve vázoljuk az idei terveket, elképzeléseket.
– Elnök úr, milyen évet zárt az Egyesület?
– Az előző évekhez viszonyítva határozottan állíthatom: jó évet zártunk. Történt ez annak dacára, hogy év közben rengeteg megoldandó feladat adódott, amelyeknek a nagy részén sikerült úrrá lennünk, kezelnünk, de még azok is, amelyek megoldhatatlannak tűntek, a végén sikert szültek.
– Hogy érti ezt?
– Példának okáért, elindultunk egy pályázattal a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának a támogatásával 4 megyében, 7 csapattal a hagyományos termékek előállításához, a vendéglátóhelyek népszerűsítéséhez, létrehozásához igényeltünk támogatást. Fiaskónak számított, hogy az elindult 7 közül csupán 2 pályázó maradt, de végül így lett jó, mert kialakult egy fiatal, ütőképes csapatunk, amelyik nagyszerűen működött. Ugyanakkor a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma is nehezen indult, végül azonban megtaláltuk a társ-egyesületek harmonikus együttműködésének a módját. Röviden: az egész Kárpát-medencét sikerült összhangba hozni, ami egy hatalmas dolog, annál is inkább, mert anyagi stabilitást is biztosítottak a működéséhez. Magunkról szólva, ha hivatalosan is bizonyítani tudjuk, kik vagyunk és mit teszünk, szerencsés esetben 1,5 millió forintot kaphatunk a működési feltételeink biztosítására, sőt kihelyezett iroda is beindulhat Aradon. Az összeforrt, ha egyelőre nem is nagy számú társaság által képviselt gazdasági potenciál igen jelentős. Újra a magunk példájával támasztanám alá az állításomat, hiszen a mi Egyesületünk évek óta ráfizetéssel működött, és most sem a tagok segítettek, hanem néhány nagyszerű ember a zsebébe nyúlt a közjó szolgálata érdekében.
– Hogy állnak a tagsági díjak befizetésével?
– A bejegyzett 32 gazdakörből 25 működik, közülük azonban egyetlen gazdakörünk, az öttagú tornyai egyenlítette ki maradéktalanul a tavalyi tagsági díját, ami fejenként havonta 2 lejnek felel meg. Természetesen mások is fizettek, főként olyan gazdálkodók, akik támogatásért pályáztak, amihez szükségük volt az általunk kibocsátott igazolásra. Mivel több ezer euró értékű támogatás forgott kockán, ők önként befizették a tagsági díjukat, a többség azonban elhanyagolta.
– Küldtek-e nekik fizetési felszólítást?
– Küldtünk, megkerestük őket, meg is ígérték a hátralék kiegyenlítését, hasztalan. Annak ellenére, hogy olyan pályázatunk is volt, ahol a bizonyos szakmákra való alkalmasság alapján, szakképző tanfolyam nélkül is, hiteles okleveleket tudtunk adni a gazdálkodóknak, akiknek csupán azt kellett bizonyítaniuk, hogy AMMGE tagok, ezért befizették az akkori, havi 1-1 lejnyi tagsági díjat. Tehát a nem fizetők is láthatták, mennyire fontos a tagsági díj.
– Ilyen feltételek között hány AMMGE tagnak van napirenden a tagsági díj befizetése?
– Mintegy 300-nak, de nem csoportosan, ami nagy baj, mert nekünk előbb a havi 1-1 lej, manapság a 2-2 lej elkönyvelt tagsági díjainkkal kell bizonyítanunk a tagságunk létszámát. Ilyen feltételek között vágtunk bele a megalakult Agrárkamara vezetőtanácsának a megválasztásába, ami elégtelen eredményt hozott számunkra, több okból. Egyrészt azért, mert a vasárnapi választás előtt, pénteken még nem lehetett tudni, a megyében hol lesznek szavazókörzetek. Az utolsó pillanatban tudtuk meg, amikor már nem lehetett minden szavazókörzetben tájékoztatni a tagságot. Magam is tagja voltam a kamarai kezdeményező bizottságnak, csakhogy a szervnek semmiféle döntési joga nem volt, az a prefektusokra volt bízva. Legjobban a nagylaki szlovákok szervezték meg magukat, akik kis csoport létükre több mint 500 szavazatot gyűjtöttek be, de a seprősiek is 235 szavazatot szereztek, miközben az AMMGE 219 szavazatot kapott. Lévén hogy több mint 3000 bejegyzett tagunk van, ráadásul a kamarai választásra való feliratkozás díjtalan volt, 1000 tagunk részvételével számoltunk. A zavaros helyzetben végül is 500 feliratkozási lapot kaptunk, közülük 420 jelentkezőt elfogadtak a szavazásra, ahol 219-en ránk is szavaztak, ami egyetlen kamarai mandátumra jogosít fel bennünket. Ha 7 szavazattal többet kaptunk volna, 2 képviselőt küldhettünk volna az Agrárkamara 25 tagú vezetőtanácsába. Itt szeretném megjegyezni, hogy a magyar polgármesterek megpróbáltak mozgósítani a szavazásra, amiért ezúttal is köszönetet mondok nekik. Ha nem tették volna, talán egyetlen képviselőnk se lenne. Szerencsére, a mandátum csupán egy évig érvényes, tehát hamarosan új vezetőtanácsi tagokat választhatunk, remélhetően sokkal nagyobb hatékonysággal.
– Sikert említett, az miben nyilvánult meg?
– A sikertelen kamarai választások ellenére az Egyesületnek igen stabil a helyzete, hiszen alapító tagjai vagyunk a már említett Kárpát-medencei Magyar Gazdák Fórumának, ahol én képviselem az Arad megyei magyar gazdatársadalmat, míg a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének az elnökségében ifj. Zágoni Szabó András képvisel bennünket. Életerős fiatal gazdacsoport jött létre, aminek szintén Zágoni Szabó András az elnöke. A szervezet fiatalításán dolgozunk, tehát van perspektívánk annak ellenére, hogy az elmúlt évben egymást váltották a sikerek és a fiaskók.
– Mi terveznek idén?
– Egyik legfontosabb célkitűzésünk megtalálni a módját a gazdálkodók tagsági díjainak a behajtására, ami sikertelenség esetén nemcsak az Egyesületnek, hanem nekik is nagy károkat okozhat, mert bizonyított tömegbázis nélkül nem tudunk hozzájutni pályázati támogatásokhoz. Minden gazdálkodóban tudatosodnia kell a valóságnak: a maga érdektelenségével nemcsak magának, hanem az egész gazdatársadalomnak ártanak, mert a tagsági díjak befizetése a jövőbeli sikerek záloga.
– Köszönöm a beszélgetést, sok sikert az idei szervezeti munkához!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

.
Birtokba vette visszaperelt kolozsvári ingatlanát a református egyház
Kilencévi pereskedés után az Erdélyi Református Egyházkerület hétfőn a sajtó jelenlétében vette birtokba a kolozsvári Eötvös (Konstanca) utcai, meglehetősen leromlott állapotú ingatlanát.
Ballai Zoltán, az egyházkerület gazdasági tanácsosa elmondta, az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium szomszédságában álló, a 20. század elején épült kétszintes épületben eredetileg bérházak működtek. Az államosítás után azonban a rendőrség és a kommunista politikai rendőrség, a Siguranţă (a Securitate elődje) vette birtokba. Az 1970-es évektől egy állami cég húsfeldolgozó kisüzemet működtetett benne.
Az 1990-es években – mielőtt visszaszolgáltathatták volna eredeti tulajdonosának – a kolozsvári polgármesteri hivatal eladta az ingatlant az Unita Turism nevű turisztikai cégnek, amely megannyi kisebb vállalkozásnak adta bérbe az épület termeit. Az ingatlan azt követően kerülhetett vissza az egyház tulajdonába, hogy 2013-ban a bíróság jogerősen érvénytelenítette a város és a turisztikai cég közötti adásvételi szerződést.
Mint hétfőn kiderült, a bérlők többsége kiköltözött az épületből, de az ingatlan egyik szárnyában működő „manele” klub tulajdonosa a hivatalos átadáson közölte, nem költözteti el vendéglátóipari egységét, mert élő bérleti szerződése van az Unitával. Az sem térítette őt jobb belátásra, hogy a turisztikai cég képviselői a helyszínen közölték: január elsejétől nem ők a tulajdonosok, így a bérleti szerződés érvénytelenné vált.
„Nagy galibát szokott okozni ez a klub a környéken lakóknak. Jómagam is háromszor hívtam ki a rendőrséget miattuk. A szomszédban lakom és jól tudom, nyáron szinte lehetetlen mellettük lakni. Hol drogozásról, hol verekedésről szóltak a híradások, mi ezt tovább így nem tudjuk folytatni” – szögezte le Ballai Zoltán.
A gazdasági tanácsos szerint az egyházkerület igazgatótanácsa 100 ezer eurónak megfelelő összeget különített el az épület belső felújítására, és arról határozott, hogy erdélyi református médiaközpontot alakít ki az épületben. Itt biztosítanak helyet a nyomtatott, az audiovizuális és digitális egyházi sajtónak, és a Missztótfalusi Kiss Miklós nyomdának.
Kató Béla püspök egyébként tavaly februárban ismertette az egyház új médiastratégiáját, amely szerint az egyháznak meg kell próbálnia elérni a templomba nem járó híveit is. Ehhez pedig a modern kommunikációs csatornákat kell használnia. A kommunikációs stratégia részeként jelentette be, hogy egész napossá szeretné tenni a Kolozsvár körzetében hallgatható Agnus rádió adását. Az egyházi rádió jelenleg a hajnali három és reggel nyolc óra, valamint a dél és 15 óra közötti idősávokban sugároz műsort. Az egész napos műsorhoz egyelőre nem sikerült frekvenciát szerezni.
Ballai Zoltán továbbá a Krónika kérdésére elmondta, az Erdélyi Református Egyházkerület összesen 830 ingatlant igényelt vissza, eddig mintegy 350 kereset kapcsán döntött a bíróság, de csak 150 esetben az egyház javára. Hozzáfűzte, Kolozsváron több ingatlan ügyét már a strasbourgi emberi jogi bíróság figyelmébe ajánlották.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Kevesebb magyar osztály indul
Nagyvárad- A 2014/2015-ös tanévben átlagosan 7 százalékkal kevesebb ötödik és kilencedik osztály indul Váradon, mely döntés a magyar iskolákat is érinti- közölte kedden Ilie Bolojan polgármester.
Kedden a városházán közös sajtótájékoztatót tartott Ilie Bolojan polgármester és Daniel Negrean Bihar megyei főtanfelügyelő, melynek témája a két intézmény által közösen kidolgozott iskolahálózati rendszer-átalakítás, valamint a jövő évi beiskolázási terv volt. Ezek lényege, hogy a 2014/2015-ös tanévben átlagosan hét százalékkal csökkenteni akarják az induló ötödik és kilencedik osztályok számát, rövid távon pedig, vagyis az elkövetkezendő öt esztendőben arra törekednek, hogy az elméleti líceumokban működő osztályok száma folyamatosan csökkenjen, viszont a műszaki profilú tanintézetek, illetve a szakiskolák osztályainak száma ezzel párhuzamosan emelkedjen.
Ez azt jelenti, hogy míg a jelenleg zajló tanévben Váradon 75 ötödik osztály működik 1725 gyermekkel (ötvenkilenc román tannyelvű osztály 1422, tizenöt magyar osztály 281 és egy német osztály 27 diákkal), addig ősszel várhatóan 66 ötödik osztályt indítanak, azaz 53 román, 12 magyar és 1 német tannyelvű osztályt. Ugyanakkor míg jelenleg 13 szakosztály működik (X. osztálytól kezdve), a 2014/2015-ös tanévben a műszaki profilú tanintézetekben és a szakiskolákban várhatóan 41 osztályt fognak indítani (a képzés IX. osztálytól indul majd és 3 évig tart). Emellett míg most 65 osztály működik elméleti és teológiai líceumokban, és 39 osztályban nyújtanak valamilyen műszaki képzést vagy szakoktatást, addig 2020-ig az elméleti és teológiai líceumok osztályainak számát 40-re csökkentik, a műszaki, illetve szakosztályok számát pedig 61-re bővítik.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,

Kétszázötven éves tanulság Madéfalváról
A Siculicidiumként emlegetett székelymészárlás messze túlmutat a valamikori helyszín, Madéfalva határain, éppen ezért a délelőtti madéfalvi emlékműnél tartott megemlékezés után este Marosvásárhelyen is megemlékeztek a 250 évvel ezelőtti eseményekről. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett esemény díszvendége az Országgyűlés elnöke, Kövér László volt.
A csíksomlyói kegytemplom harangzúgásának felvételével kezdődött a megemlékezés a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, de nem maradt el a katolikus főesperes, valamint a református és unitárius esperesek áldása sem. Az est műsorvezetői szerepét betöltő Kilyén László színművész történelmi adalékokkal szolgált arról, hogy mi is történt kétszázötven évvel ezelőtt, amikor 2500 csíki és háromszéki székely állt ellen a Mária Terézia által elrendelt kényszersorozásnak 1764. január 7-én. A madéfalvi vérengzés vagy Siculicidium, azaz székelygyilkosság néven ismert esemény során a vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy négyszáz embert, köztük ártatlan gyermekeket és asszonyokat mészároltak le.
Joggal nevezik szabadságharcnak
A házigazdának számító SZNT elnöke, Izsák Balázs ünnepi beszédében elmondta, negyed évezreddel ezelőtt Európa legerősebb birodalma, az Osztrák-Magyar Monarchia beleütközött a székelyek ellenállásába, s két esztendőn át nem is tudott mit kezdeni vele. „Joggal nevezik ezt szabadságharcnak. Az én korosztályom a hetedik nemzedék, amely örökségül kaphatta a madéfalvi veszedelem tanulságait. Nem a gyászt, a lemondást örökítették át, hanem a haragot, dacot, s azt az elszántságot, hogy az önkénnyel harcoló elődeink emlékéhez hűtlenek nem leszünk soha. A madéfalvi vérengzés átmeneti lezárása volt a székely nemzeti vérengzés két esztendejének” – hangoztatta beszédében Izsák Balázs. Az SZNT-elnök szerint a madéfalvi emlék nem csak a ma élő székelyeknek szolgál tanulságul, de üzen a mindenkori hatalmaknak is. Izsák szerint a székelyeken esett jogtiprás árát előbb-utóbb meg kell fizetni a 21. században is. „Ma nyilvánvalóan az eszközök finomabbak, a szóhasználat is változott, a lényeg azonban változatlan: a székelyeknek ma is legnagyobb értékük a szabadság, s a cél, amit megfogalmazunk, az autonómia nem más, mint a székely szabadság megteremtésének intézményi garanciája” – fogalmazott Izsák Balázs.
Félúton az autonómiához
Az Országgyűlés elnöke, Kövér László ünnepi beszédében elsősorban az SZNT autonómiaküzdelmének következetes kitartását dicsérte, amely többek közt a Székelyek Nagy Menetelésében nyilvánult meg. Elmondta, ha a dél-tiroliaknak négy évtizedébe került az autonómia kiharcolása, akkor a székelység 1990-től számítva félútját megtette. „Székelyföld autonómiája nem az, amitől minden esztendőben távolodunk, hanem az, amelyhez minden esztendőben egy lépéssel közelebb vagyunk” – fogalmazott Kövér László.
A házelnök kifejtette, hosszú menetelés lesz ez, de Székelyföld autonómiája az egyetlen közösségi létforma, amely megfelel három fontos követelménynek: biztosítja a székelyek önazonosságát, biztosítja a társadalmi igazságot, s közben nem sérti a román állam határait és a nemzetközi jogot se. Kövér László kifejtette, Magyarország olyan társa a székelységnek, amely érdekelt sikerükben. „Azt akarjuk, hogy a székelység a szülőföldjén maradjon, és ott éljen jó színvonalon. Ezért biztosítottuk számukra a könnyített magyar állampolgárságot, s a magyarországi választásokon a részvételi lehetőséget” – fejtette ki Kövér.
Az 1764-es eseményeket nem lehetett megörökíteni képen, de Szopos Sándor festő készített egy festményt az általa elképzelt eseményekről. A műtárgy jelenleg marosvásárhelyi magántulajdonban van, de a Maros Megyei Múzeum reméli, még idén meg tudja vásárolni, és bemutatni azt a nagyközönségnek. Addig is a múzeum igazgatója, Soós Zoltán kivetített fényképen mutatta be az összegyűlteknek, hogy a festő hogyan is tudta ábrázolni, hogy a fegyvertelenül védekező, de dacoló székelyek nem adják meg magukat.
A kamarakórus éneklésével, szavalatokkal és népballadákkal tűzdelt műsor a Himnusz és a Székely himnusz eléneklésével zárult.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro,

Csak egy idegen nyelvet tanulhatnak a magyar gyermekek?
A magyar gimnazisták túlterheltségére hivatkozva a második idegen nyelv oktatásának azonnali kiiktatására szólította fel a Maros megyei iskolaigazgatókat Ștefan Someșan főtanfelügyelő. Ahol a diákok és szüleik mégis ragaszkodnak hozzá, legfennebb a választott tantárgyakra kijelölt időben lehet januártól oktatni, a kötelezőek között nincsen helye – tette hozzá. A szóbeli utasítás felháborodást váltott ki a tanárokból, de nem örültek a tanulók és szüleik sem, akik akkor, amikor gyermekük számára az anyanyelvű oktatást választották, tudatában voltak annak, hogy azok heti négy órával többet töltenek az iskolában.
A főtanfelügyelői ukáz ellenére a megye legnagyobb magyar iskolájából nem száműzik a második idegen nyelvet és nem is csoportosítják át valamelyik választható tantárgy helyébe – döntött a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium vezetősége. Bálint István igazgató szerint mindaddig, amíg a diákoknak 2016-tól érettségizniük kell a két idegen nyelvből és a jövőjük forog kockán, esztelenség lenne a 2013-14-es tanév közepén egyszerűen csak lemondani az egyik nyelv oktatásáról. „Nem hiába mondják azt, hogy ahány nyelvet tudsz, annyi ember vagy. Ezt mind a gyerekek, mind a szülők nagyon jól tudják, ezért is ragaszkodnak mindkét idegen nyelv tanításához. A jelenlegi órarend valóban megterhelőbb a magyar diákok számára, de az esélyegyenlőség megteremtéséről nem mondhatunk le” – nyilatkoztaa Székelyhon.ro-nak Bálint István, hozzátéve, hogy egy újabb, karcsúbb kerettanterv kidolgozása a kisebbségi tanulók számára optimizálhatná a helyzetet.
Az intézményvezető hangsúlyozni kívánta: a Bolyai nem vétett a törvény ellen, hisz a kerettantervet betartotta. Megítélése szerint az órarend lefaragásához más megoldást kellene keresni. Szerinte bizonyos tantárgyakból – legyen az akár anyanyelvóra, akár román nyelv, matematika vagy informatika – kevesebb óra is elegendő lenne, ehhez viszont a tantárgyprogramot is karcsúsítani kellene, következésképpen az új tankönyveket is ehhez kellene igazítani. „Az az igazság, hogy a romániai iskolai rendszerben nagyon sok a fölösleges ismeretanyag, amit a rendszer a diákba próbál préselni” – vélekedett Bálint.
Nem rendelte el a második idegen nyelv kiiktatását Csíki Zsolt, a marosvásárhelyi Szász Albert Sportgimnázium igazgatója sem. Mint mondotta, a kérdés tisztázása véget ő is a minisztériumhoz készül fordulni.
Költségcsökkentés – de csak az ősztől
Hargita és Kovászna megyékben, ahol számos magyar tagozat működik szintén készülnek a költségek lefaragására, azonban egészen más módszerekhez kívánnak folyamodni. Azt mind Bartolf Hedvig hargitai-, mind Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő elismeri, hogy a normatív finanszírozás 2013-ban nem volt elegendő a fizetésalapra, így mindkét megye mintegy 13-15 millió lejes központi költségvetés-kiegészítésre szorult. „Spórolni kell, ezzel egyetértek. Éppen ezért a nyugdíjas kisegítő személyzet szerződését, ahol nem volt muszáj, nem hosszabbítottuk meg, mintegy húsz állást szabadítva fel” – vázolta a Csíkszeredában talált megoldásokat Bartolf Hedvig.
Némettanárként a Hargita megyei főtanfelügyelő viszont elképzelhetetlennek tartja, hogy az állam az idegen nyelv oktatásának megvonása révén próbáljon takarékoskodni. Szerinte azon túl, hogy a két idegen nyelv ismerése uniós elvárás, illetve a 2016-ban érettségizők már mindkettőből vizsgára állnak, azt is figyelembe kell venni, hogy az angolt ma már szinte mindenki beszéli, s csak az érvényesül a munkaerő piacon és az életben, aki egy második európai nyelvet is ismer.
Sepsiszentgyörgyön is egészen más megoldásokat keresnek a kiadások csökkentésére. Keresztély Irma portálunknak elmondta, hogy a tanfelügyelőségnek a helyi önkormányzatokkal és iskolaigazgatókkal közösen kell megtalálnia a kiutat. „Minden iskolát összevontunk, amit csak lehetett, főleg falun, de további megoldásokat kell keresnünk. Tudatában vagyunk annak, hogy ha a tanév kellős közepén nem nyúlunk az órarendhez, szeptembertől annál szigorúbb megszorításokat kell eszközölnünk, ám mégis amondója vagyok, hogy menet közben nem szabad változtatni” – nyilatkozta a Kovászna megyei főtanfelügyelő.
„A diákok érdekét néztük”
Ezzel szemben Maros megyei kollégája, Ștefan Someșan Maros a költségcsökkentési szigort csak utolsó érvként hozza fel az idegennyelv-órák kiiktatásában. „Nem mondom, hogy a takarékosság nem fontos, de itt egészen másról van szó: a tanuló szellemi és fizikai kapacitásáról. Nem kötelezhetjük arra, hogy a maximális kötelező óraszámnál is többet töltsön az iskolában, hisz amúgy is túlterhelt” – fejtette ki lapunknak a főtanfelügyelő. Someșan elhárította azt a vádat, miszerint a második idegen nyelv oktatásától megfosztott magyar gyerekeket hátrányos megkülönböztetés érné. Szerinte akkor beszélhetnénk a diszkriminációról, ha a magyar vagy német tagozatos diákok órarendjét a jelenleginél is jobban terhelnék. A tanfelügyelőségi vezető szerint a nyelvóra kiiktatása vagy átcsoportosítása a választható tantárgyak közé nem saját találmánya, hanem a 2009/3410-es számú miniszteri rendelet életbeültetése. Szerinte egyes iskolaigazgatók csak azért terhelik az órarendet, hogy bizonyos kollégáiknak kikerekedjen az óraszámuk.
Someșan helyettese, a magyar nyelvű oktatásért felelős Illés Ildikó szerint az igazság valahol középen van. Egyrészt a magyar gyerekek tanterve valóban nagyon megterhelő, másrészt ő is azt vallja, a játék szabályain nem illik menet közben változtatni. „Egy tanár, akinek heti tizennyolc órája van, panaszkodik, mert fáradt, de akkor mit szóljon a diák, akit akár ennek a duplájával terhelnek! Mindezen változtatni kell, de nem hinném, hogy most, év közben” – fejtette ki lapunknak a főtanfelügyelő-helyettes. Ștefan Someșan szerint azonban igenis indokolt a dolgok helyreállítása, még akkor is, ha az iskolai év kellős közepén történik az. „Ha valaki törvénytelenségbe kezd és a hatóságok rájönnek, akkor hagyják, hogy vigye véghez a tervét vagy azonnal beavatkoznak?” – hangzott a főtanfelügyelő érve. Kérdésünkre, hogy mit tehet azon iskolaigazgatók ellen, akik nem alkalmazkodnak a szóbeli utasításához, Someșan kijelentette, hogy megbüntetheti vagy akár le is válthatja. A Bolyai élén álló Bálint Istvánt pedig egyenesen negatív példaként hozta fel, mint olyant, aki „általában fittyet hány a törvényekre”.
Minisztériumi álláspont a játékszabályokról
Ștefan Someșan szóbeli utasítása nyomán a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium vezetősége a szaktárcához fordult magyarázatért. Bár mind a Maros megyei főtanfelügyelő, mind a helyettese azt állítják, hogy a minisztériumi válasz nem lényegre törő és különbözőképpen értelmezhető, megkeresésünkre Király András államtitkár leszögezte, hogy a második idegen nyelv oktatása ugyan nem kötelező, de az csakis az iskolára tartozik, hogy kiiktatja vagy sem. Ez egy olyan döntés, magyarázta a kisebbségi oktatásért felelős minisztériumi illetékes, amit nem a főtanfelügyelőnek, de még csak nem is az iskolaigazgatónak kell meghoznia, hanem az osztályközösségek konzultálása nyomán a tanintézmény vezetőtestületének. „Nem lehet a gyereket reggeltől estig az iskolában tartani. De menet közben sem szabad változtatni a szabályokon” – szögezte le a Székelyhon.ro-nak az államtitkár.
RMPSZ: Minket is megillet a második idegen nyelv
Lapunk a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség álláspontjára is kíváncsi volt. Horváth Gabriella, a szakmai testület Maros megyei elnöke teljesen logikusnak tartja, hogy 2014-ben minden egyes diák két idegen nyelvet tanuljon. „Én már ezelőtt bő harminc évvel, reál osztályban két idegen nyelvet tanultam; miért kellene manapság megfosztani a kisebbségi diákokat ettől a lehetőségtől?” – tette fel a költői kérdést az RMPSZ megyei elöljárója. A pedagógusszövetség minden egyes iskolavezetőt arra biztat, hogy hivatkozzon a minisztériumi levélre és ne iktassa ki az órarendből a második idegen nyelv oktatását. „Ez minket is megillet, úgy mint a választható tantárgyak is egyébként. Különben hátrányos megkülönböztetésben részesülnénk” – vélekedett Horváth Gabriella.
Tudomást szerezve a Maros megyei főtanfelügyelő tervéről, az RMPSZ országos elnöksége még egy december közepi állásfoglalásban is arra hívja fel az illetékesek figyelmét, hogy a kerettanterv alkalmazása diszkriminatív a kisebbségi oktatásban résztvevő diákok esetében, hiszen veszélyezteti a második idegen nyelv tanítását valamint a választható tantárgyak bevezetését.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro,

.
Ervin atya: békességet szeretnék
A szárhegyi ferencesek kapcsán több cikk is napvilágot látott az elmúlt esztendőben. Egyedül Ervin atya nem hallatta szavát a sajtóban. Most megtörte a csendet, kikötve, csak az őt érintő kijelentésekre kíván reagálni, Csíksomlyóra helyezéséről továbbra sem fog részletekkel szolgálni. Hangsúlyozta: ő arra esküdött fel, hogy paptársait soha, semmilyen körülmények között nem bántja, ezen válaszaival is csak egy célja van, hogy véleményét elmondva békesség legyen.
– Augusztus elsejétől Csíksomlyóra helyezték Ervin atyát. Ennek részleteiről sem a rendi elöljárók, sem ön nem nyilatkozott...
– Köszönöm, hogy lehetőséget adott, hogy most nyilatkozzak. Nyáron nem voltam hajlandó „kötélnek állni”, hogy belső dolgainkról beszéljek. Mivel sokan véleményüket nyilvánították, illetékesek és illetéktelenek, úgy gondoltam, talán nekem is jogom lenne arra, hogy segítsek tisztázni a feszültségeket. Rendtartományfőnökünket egy Varsó melletti ferences konferencián kérték véleménynyilvánításra, ahol a 130 országban élő ferencesek ügyeiről tárgyaltak. Érthető, hogy a nehéz megbeszélései közepette ő sem adhatott lényeges eligazítást. A frissen Szárhegyre került testvérek pedig még nem ismerhették meg az ottani körülményeket. Igaz, hogy a „nagy nyilvánosság” is beleszólt belső ügyeinkbe, de természetesen nem ismerhette a kulissza mögötti helyzetet. Itt akarom megköszönni, hogy elhurcoltatásunk idején a szárhegyi ferenceseket szerető nép vigyázott a kolostorunkra, és magáénak tartotta. És külön meg szeretném köszönni a templomi gondnokság tagjainak, hogy tizenhat éven át segítettek a kolostortemplom rendbehozásának nehéz munkájában. Náluk nélkül azokat a nehéz munkákat soha nem tudtam volna megvalósítani. Elhelyezésem körülményeiről most sem akarok beszélni, csupán az azóta történtekről, nyilvánosságra jutott dolgokról. Akaratlanul sem akartam megzavarni a karácsony békéjét, és ezért akarom csak most sorba venni az újságban is megjelent problémákat: a méhek, az oltárasztal, a napelemek, a keresztút, a szoborpark ügyét.
– Vegyük sorba: egy éjszaka Szárhegyről elvitték a méheket, amint a szárhegyi testvérek és rendházfőnök is elmondta, hozzáértő testvér gondjaira bízták. Mit fűzhet ehhez hozzá Ervin atya?
– Igen, egy éjszaka eltűntek a méhkaptárok. A faluban elfutott ennek a híre. De nem ellopták, hanem törvényesen elvitték. Csak azt is kellett volna tudni, hogy novemberben még repülővel sem szabad szállítani a méheket. Hogyan kerültek korábban ezek a méhek a kolostor birtokába, a gyümölcsöskert csemetéi közé? Valamikor 80 évvel ezelőtt már volt ott méhészet, és példamutatóan foglalkoztak a barátok vele. Alkalmas a környezet: hat kilométeres körzetben nincs gyárkémény, és bőségesen áll rendelkezésre nektár. Jó méz készült itt, mert tudni kell, hogy különbség van az üzletben vett Tokaji vagy Murfatlar, illetve a termelő pincéjéből vásárolt bor között. Az európai piac ma az utóbbit keresi. De egy más szempont is vezetett engem a méhek kolostorudvarba való telepítésére. Valaki (E. O.), akit kidobtak állásából, eljött hozzám, és munkalehetőséget keresett. Hát én nem vagyok munkaközvetítő, de éjszaka nem tudtam aludni az ügy miatt. Reggel hívattam az illetőt, és feltettem neki a kérdést: hajlandó volna-e elvállalni egy méhészet vezetését, hisz hazulról már úgyis ismeri a méhészet gyakorlatát. Megegyeztünk: én adom a befektetést, ő adja a munkát, és osztozunk, a termelés fele a kolostoré, az árva gyermekeké, a másik fele pedig őt illeti a munkájáért. Megkezdődött a majdnem két évig tartó bürokratikus ügyek, építkezési tervek kivitelezése, majd a cementalap és a méhlak felépítése. A kaptárakat kérésünkre a legjobb szakember készítette, a különböző színű, díszítő betűket pedig egyenesen Nyíregyházáról hoztuk. A szépséget megfizetni nem lehet. Húszan, harmincan is közreműködtek, hogy a méhek megkezdhessék munkájukat. De a „jó gyermekek” hógolyózni szeretnek, s bizony, az első év családjai tönkrementek. A második évben az időjárás nem volt alkalmas, de így is 60-70 kilogramm méz került a raktárba. De elárulok egy titkot. Engem a Keresztény Demokrata Párt programtervezete miatt ítéltek életfogytiglani kényszermunkára. Ennek a tervezetnek a lényege az úgynevezett részvényesedés. A lényege: a kapitalista adja a tőkét, a proli pedig a munkát. A gazdasági élet növekedésének mozgatórugója az érdek. Mindkettőnek érdeke a haszon. A tőkés nem ér semmit a munkás nélkül, hiába van pénze. A munkás pedig pénz nélkül szintén hiába dolgozik. Mindketten olyan mértékben kell hozzáálljanak az előállítandó értékekhez, hogy a piacon el lehessen adni. Tehát én úgy gondoltam, hogy össze kellene házasítani a tőkést a prolival. Ebben látom a jövő gazdaságának a legfőbb rugóját. Hát én is ezt akartam kipróbálni a gyakorlatban. Ne csodálkozzék ezek után senki, ha szíven ütött a kaptárak „eltűnése”. De most adódott egy újabb gond: nem lehet otthagyni a gyümölcsös kertben a semmire sem használható építményt. Le kellene bontani, de ehhez hatósági engedély kell. Mi lesz a cementalappal, amelyet csak robbantani lehet? Hát ezt találják ki mások!
– Sokak fogadták rosszul az utólag bejelentett hírt: eladományozták az oltárasztalt. Mit tud Ervin atya ezen oltárasztal történetéről?
– Az oltárasztal is eltűnt a közvélemény tudta nélkül. Ennek felállításában is többen közreműködtek annak idején, így érthető, hogy ragaszkodtak is hozzá. Elmondom a történetét. 1978-79-ben megkértem a magyarfenesi plébánost, akinek csak néhány híve maradt, hogy jöjjön segíteni a kolozsvári ferences templomhoz. Így tudtam meg, hogy milyen kincs van a birtokában. Valószínűleg a Haller-Csáky grófok, kegyurak bútoregyüttese, hagyatéka. Meg kellene menteni, mert illetékes illetéktelenek szemet vethetnek rá. Akkor az építészeti egyetem professzora szintén igazolta a műkincs felbecsülhetetlen értékét. Megmentésére a legkézenfekvőbb megoldás az volt, hogy betesszük Kolozsvárra, a ferences templomba liturgikus tárgyként. Sokan megcsodálták, műértő szakemberek is. Amikor a templom új berendezést kapott, a bútoregyüttes a templom raktárába került. A tűri plébános szerette volna elvinni, de én inkább Szárhegyre szállítottam. A gyergyószentmiklósi múzeumi szakember, S. L. és a szárhegyi B. J. sokak segítségével alaposan, hosszú munkával fecskendezte be az oltárasztalt, szúellenes kezelést végezve, érthető, hogy sokan érzik magukénak. Az idelátogató turisták megcsodálták, fényképezték, nem tudtak eleget csodálkozni azon, milyen nagy érték van Szárhegyen. Azt én nem tudhatom, mi lesz a további sorsa, ha a nyugatra menekült család érdeklődni fog és visszaigényli jogos tulajdonát.
– Hasznavehetetlennek tűnik így utólag az Ervin atya által felszereltetett, a templom fűtését segítő napelemes rendszer. Elhangzott az is, hogy akár át is verhették az atyát, amikor ezt megvásároltatták önnel. Mi erről a véleménye?
– Én nem gondolom, hogy a fa- vagy gázfűtéses templommelegítést napelemekkel lehetne helyettesíteni. De a hozzáértő szakemberek pontos számításai alapján a fűtés hőfokát 5-6 fokkal lehet emelni, ez pedig elégséges volna május-június, illetve szeptember-október időszakokban a templom fűtésére. Fűtésidény kívüli fűtés lehetne, mert ilyenkor még olyan hideg van a templomban, hogy ha selyemruhába jöttek a nők, megfagytak. A napelemes rendszer által biztosított hőfokok csökkentették a hideget. Ezt a gyakorlatban a hőmérők is igazolták. Nyári időszakban a templom északi falainak nedvességét szárítja, és a gombásodást megakadályozza. Még a Kájoni-kriptába is bevezetném a felszerelést! Ez a rendszer tíz év múlva fogja visszatéríteni a befektetett pénzt. Remélem, senki sem tiltakozik az ellen, hogy a fürdőszobában és a konyhában állandó, ingyen meleg víz legyen. Legfeljebb a zarándokokat, turistákat figyelmeztetném arra, hogy a zuhanyozásnál nehogy leforrázzák magukat. Az ellen viszont határozottan tiltakozom, hogy a munkálatokat vezető céget csalással gyanúsítsa meg valaki. Rólam se gondolja senki! Elég tandíjat fizettem ahhoz, hogy ne legyek naiv. Ha kívánják, akkor a két templomi hőmérő mellé még egy harmadikat is adományozok. Még van egy kérdésem: mi történne akkor, ha a ferences templomot újra a plébánia venné pártfogásba. Nem lehetetlen, hiszen a múlt században ez háromszor is megtörtént. Ha ez bekövetkezik, mi lesz a templom fűtésével, ha a napelemes rendszert most lebontják, eladják?
– Felmerült egy keresztút létrehozásának szándéka és ezzel együtt a kolostorudvarban lévő szoborpark elköltöztetése is. Mit tud Ervin atya a keresztút-tervezetről?
– Már öt éve tárgyalunk erről a templomi gondnokság gyűlésein. A ferencesek kiváltsága volt a keresztutak felállítása mindenütt a templomokban és a szabadban. Somlyó példájára valamikor Szárhegyen is, a kolostortól a Szent Antal-kápolnához vezető úton voltak stációk. Nagyanyám még emlékezett erre. Akkor még a grófoké volt az út, ma magánterület. Más helyen is el lehetne képzelni a keresztutat, jó volna újragondolni, hol lehetne leginkább megvalósítani. Mert a turisták és zarándokok, amikor átutazva Szárhegyen meglátogatják a templomot, és túl rövid idő áll rendelkezésükre, vajon kedvük kerekedik keresztutat is végezni a kolostorkertben? A nagyböjtben, amikor az egyház hivatalosan végzi a pénteki keresztutat, nyolcan, tízen jönnek el a templomba, és ez kint lenne, szabad ég alatt.
– Mit gondol a szoborpark létéről, mennyire tájidegen az a kolostorudvarban, szükséges-e elköltöztetése?
– Ezt a megvalósítást Kájoni János polihisztor el sem tudta volna képzelni, de boldog Márton Áron püspök a rendi vezetőség hallgatólagos tudtával 1974-ben szerződést kötött a Megyei Alkotóközponttal. Ennek egyik pontja arról intézkedik, hogy a kolostor tulajdonát képező két kert közét és temető közötti területet szoborpark létesítésére használják fel. A „katedrális nagy püspökünk” értett egy kicsit a művészethez is. Écsi János provinciálisunk pedig titkos teológiánkon művészettörténetet tanított, és lehetősége volt arra, hogy Európa nagy múzeumait meglátogassa. A szerződéskötéskor jól tudták, hogy a Barátság táborba érkező alkotóknak meddig terjed a művészi szabadságuk. Lehetőségünk van arra már nekünk is, hogy eljuthassunk a leningrádi, szentpétervári Hermitage múzeumba. Kíváncsi volnék, hogy ott milyen arányban vannak kiállítva szocreál és klasszikus műalkotások. A Lázár múzeum, a ferences kolostor és az alkotótábor az utóbbi században szépen, testvériesen együttműködött. Kár volna a Kájoni János szellemiségétől eltérni, és feladni a ferences kolostor kultúrjellegét. Kultusz, kultúra, karitász, ez a ferences kolostor identitása, az identitását kellene megőrizni. Én azt ajánlanám a szárhegyi alkotóközpont igazgatójának, és ne botránkozzon meg senki, hogy 2014 nyarán hívja meg a székelyföldi fiatal szobrászművészeket, és mutassák meg képességeiket! Erdélyországban itt lehetne megvalósítani egy olyan szoborparkot, amelynek csodájára járna az egész Kárpát-medence. Már eddig is elterjedt a szárhegyi ferences kolostorral kapcsolatos kultúrközpont híre. Én nem ragaszkodom hozzá, de szélesebb nyilvánossági körben is meg lehetne fontolni a gondolatot. Hozzáteszem: a kaszáló terület tisztán tartására az utóbbi időben ráfizettünk. Örvendtünk, ha valaki ingyen lekaszálta a füvet, de még így is külön kaszást kellett megfizessünk, hogy a nehéz terepet megtisztítsa.
– Sorba vettük azokat a kérdéseket, melyek önt is érintették. Ezek után egy kérdés maradt: mit kíván a Szárhegyen lakóknak 2014 januárjának legelején?
– A régi hagyomány szerint az újévi köszöntőben megfogalmazott értékeket: bort, búzát, békességet, s hozzá jó egészséget. A gazdasági életünkben pedig okos összefogást a közjó érdekében. Nagy lehetőségek nyíltak s nyílnak meg számunkra a jövőnk építésében. Szebb vidéket nem tudok elképzelni, mint a Gyergyói-medence. Van tiszta levegőnk, tiszta erdeink, mezeink. Vigyázzunk a tiszta vizünkre, mert az kimondhatatlan nagy érték. S ha mindezekhez társulna a tiszta erkölcsiség, akkor ennél boldogabb életlehetőséget nem tudnék elképzelni az egész világon.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

Hírsaláta
PERT ÉS KÁRTÉRÍTÉST NYERT A VOLT POLGÁRMESTER. Elképesztőnek találta az egyik hírtelevízió Sepsiszentgyörgy volt polgármesterének esetét, akinek a nemzetközi emberi jogi bíróság nemcsak hogy igazat adott, de a román államot kétezer euró kártérítés megfizetésére ítélte abban a perben, melyet a városvezető ellen folytatott. Azért jelentették fel, mert annak idején a hivatal épületének tornyáról levette a román zászlót, de feljelentői eltekintettek attól, hogy a nemzeti lobogót – már akkor – a bejárat mellett helyezték el.
ORBÁNT VÁLASZTOTTÁK AZ ÉV EMBERÉNEK. A lengyel hetilap, a Gazeta Polska Békemeneten is részt vevő olvasói Orbán Viktort látták a 2013. év emberének. A konzervatív hetilap szavazást indított arról, mely közszereplőt ítélik az év emberének. Az eredmény értelmében az elismerést Orbán Viktor kapta Krzysztof Szwagrzyk wrloclawi történésszel, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének vezetőjével közösen.
NEM HISZI A VILÁG, HOGY POLITIKAI PER ÁLDOZATA LENNE ADRIAN NĂSTASE. Nem maradt visszhang nélkül a nemzetközi sajtóban Adrian Năstase volt miniszterelnök másodszori börtönbe zárása. Az európai lapok emlékeztetnek, hogy az ország volt miniszterelnökét másodszor parancsolta a törvény rácsok mögé, miközben az Európai Unió különös figyelemmel kíséri Románia korrupcióellenes erőfeszítéseit. A France Presse kiemeli, hogy miközben 630 000 euró csúszópénz elfogadásával és a lakásépítéseinél végzett nagy értékű ingyenmunka felhasználásával vádolják, Năstase folyamatosan azt hangoztatja, hogy politikai per áldozata. Mind a BBC News, mind az Associated Press, mind a belgiumi 7sur7 már szalagcímeiben kiemeli: Románia egyik volt miniszterelnökét korrupció miatt ítélték négy év börtönbüntetésre. HULLNAK A PRIBÉKEK. Elhunyt a kommunista verőlegény, egyike annak a harmincöt, egykori politikai foglyok halálát okozó vagy őket kínzó büntetés-végrehajtási alkalmazottaknak, akik ellen a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet indított vizsgálatot. Iuliu Sebeștinről, a szamosújvári börtön egykori alkalmazottjáról van szó, aki az ötvenes években a politikai foglyok átneveléséért felelt. (Krónika)
RABOLNAK A BANKAUTOMATÁK. Igen nagyok Romániában a bankok kezelési költségei az automatáknál történő készpénzfelvételkor. A Capital.ro kiszámította, hogy egy 5000 lejes havi jövedelmű családnak évi 200 lejét „nyeli el” az ATM, ha havonta tízszer vesznek fel kártyával pénzt. Az összegbe a portál beleszámolta a bankkártya éves adminisztrációs költségét is. Ez a veszteség a kétszeresére nő, ha a család tagjai olyan bankok ügyfelei, amelyeknek korlátozott számú automatájuk van az országban. Románia egyébként azon kevés európai országok közé tartozik, ahol az ügyfélnek még azért is fizetnie kell, ha csak az egyenlegét nézi meg a bankautomatánál.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad megyei elnökének évértékelője
Ha nem lehet alma-modell, a szőlő-modellt kell alkalmaznunk!
Egy új esztendő kezdete, mindig jó alkalom a számvetésre. Ezúttal Borbély Zsolt Attilát – akit tavaly áprilisban választottak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezetének élére – kértük fel a mögöttünk lévő év értékelésére.
– Megítélése szerint milyen évet zárt a magyarság, különös tekintettel arra, hogy az EMNT országos elnöksége az Autonómia évének nyilvánította a 2013-as esztendőt? Közelebb került közösségünk ehhez az áhított célhoz?
– Tény, hogy ma már nem tabukérdés, hanem közbeszéd tárgya az autonómia és a román hatalom nem kiált ügyészért, bíróért, börtönért e célkitűzés kapcsán, mint tette ezt tíz esztendeje. Az is tény, hogy közelebb kerültünk az erdélyi magyar autonómiaelvű konszenzushoz, amit mi sem példáz jobban, mint az, hogy míg az erdélyi magyarság urnákhoz járuló részének többségét képviselő RMDSZ tavaly március 10-én, a Székely Szabadság Napján nem vett részt a marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen, addig a Székelyek Nagy Menetelését támogatta. Nem csoda, hogy az 1996. óta a neptuni ihletésű, az önfeladó politikát, a klikkérdekű bukaresti paktálást képviselő Markó Béla és a tüntetésen való részvételt szorgalmazó jelenlegi elnök, Kelemen Hunor között feszültség alakult ki. Előbbi egy magyarországi bal-liberális hecclapban, az Élet és Irodalomban kigúnyolta a menetelésen részt vevő -eseket, utóbbi megvédte őket. Az RMDSZ fősodra a hivatalban levő elnököt látszik támogatni e kérdésben. Ugyanakkor azt hallani, hogy az RMDSZ lassan húszéves késéssel, de végre tető alá hozza a székelyföldi területi autonómiáról szóló statútumát. Jobb későn, mint egyáltalán. Mindemellett az Európai Parlamenti választások kapcsán a magyar összefogás vonatkozásában megfogalmazódó RMDSZ-es ellenállás aggasztó. Nem lenne jó, ha egymás ellen indulnának a magyar politikai erők, nem valószínű, hogy megismételhető a 2007-es eredmény, amikor Tőkés László és az RMDSZ is külön-külön elérte a bejutáshoz szükséges küszöböt.
– Mi a helyzet Aradon?
– Aradon folytattuk a régebben megkezdett közösségépítő tevékenységeinket, ezek közül kiemelném a Táncsics-díj kapcsán az addiginál is szélesebb körű ismertségre szert tett Szaniszló Ferenc magvas, lényeglátó előadását, s bekapcsolódtunk az országosan meghirdetett akciókba is. Gondolok itt a régiósítás elleni tüntetésre, vagy arra, hogy közvetlenül karácsony előtt a Tőkés László Alapítvány jóvoltából ösztöndíjakat adhattunk át országszerte a jó eredményeket elért, szilárd nemzeti öntudatú diákoknak. Nem EMNT-s megvalósítás, de a közösségépítés szempontjából fontos fejlemény a Tulipán könyvesbolt borozós profil-kiegészítése: nemzetpolitikai szempontból kevés olyan fontos kérdés van, mint az, hogy hol találkozhatnak a kulturális és egyházi eseményeken kívül egy közel kétszázezres nagyvárosban szétszórt magyarok, hova térhetnek be, ahol magyar szó és magyar környezet várja őket.
– Ha már szóba került a Tulipán, az EMNT két nagy sikerű, telt házas könyvbemutatót is szervezett itt, s mint a sajtóból értesültünk, megjelent egy harmadik könyve is, mely az elmúlt tíz esztendő politikai történéseit foglalja össze. Minek köszönhető a közírói aktivitásának ilyetén fellendülése, és számíthatunk-e arra, hogy harmadik könyvét is bemutatják Aradon?
– Kaptam egy közel fél éves ösztöndíjat arra, hogy megírjam az EMNT első tíz esztendejének történetét, amiből végül az erdélyi magyarság utóbbi évtizedének „belpolitikai” krónikája lett, ugyanis nem lehet az EMNT-ről úgy írni, hogy közben ne essen szó a szervezet tevékenységének kontextusáról, az RMDSZ-ről, a Magyar Polgári Pártról s persze az EMNT által létrehozott Erdélyi Magyar Néppártról. E nagyobb szabású monográfia oldalvizein született meg „A Neptun-gate” című kötet, mely régi adósságom volt, valamint a „Nemzeti önrendelkezés – a magyar jövő útja” című kötet, mely az elmúlt húsz évben az Erdélyi Napló hasábjain megjelent nemzetpolitikai eszmefuttatásaimnak válogatása. E két kötetet egyébként eddig összesen tizennégy helyszínen mutattuk be a helyi EMNT szervezésében Torockótól Marosvásárhelyen, Csíkszeredán át Barótig. A harmadik kötetnek eddig csak Kolozsváron volt bemutatója, de ha megjelenik az utánnyomás, akkor Aradon, Temesváron és Kisjenőben feltétlenül szervezünk könyvbemutatót.
– Jövőre parlamenti választások lesznek az anyaországban. Mennyiben érint ez minket, erdélyi és partiumi magyarokat?
– A magyar állampolgárság kiterjesztése minden azt igénylő magyarra nézve rendkívüli fontosságú, nemzetpolitikai jelentőségében túlbecsülhetetlen lépese volt a 2010-ben győztes politikai erőknek. Bizonyos mértékig jóvátétel volt ez, visszakaptunk valamit, ami lelkileg és közjogilag egyaránt fontos, valamit, amit a történelem vaskényszere vett el tőlünk. A világon mindenütt elismert, bevett közjogi kapocs jött létre a trianoni határokon kívül rekedt egyén és az anyaállam között. E lépés igen fontos a Borbély Imre által közel két évtizede „szubszidiáris nemzetstruktúrának” nevezett közösségi létszerkezet megteremtése szempontjából is. Ha ugyanis nem élhet minden magyar egy hazában, a Kárpát-medencében, amit az „alma-modell” testesít meg szimbolikusan, akkor meg kell nézni, hogy milyen struktúra az, amely egyszerre biztosítja az egyes nemzeti közösségek megmaradását és a Kárpát-medencei magyarság együttmozgását, együttlélegzését. Ez pedig, a „szőlő” modelljével leírható említett nemzetstruktúra, melynek keretében minden nemzetrész szert kell, hogy tegyen maximális önállóságra, önszerveződésre, optimális esetben autonómiára s az egyes nemzetrészeket, melyek a szőlőszemekkel szemléltethetőek, a kocsány tartja össze, mely a határokon átívelő társadalmi és politikai intézményekben, s nem utolsósorban a közös állampolgárságban ragadható meg. Jövőre a magyarországi választásokon összmagyar parlamentet választunk, mindenki szavazhat, aki ezt a mind szimbolikus, mind közjogi szempontból jelentős aktust fontosnak tartja. Jövőre a Kárpát-medencei közös magyar sorsalakítás nemcsak szívet melengető szólam lesz, hanem megélt valóság.
– Úgy legyen, köszönöm a véleménynyilvánítást.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

Pereli a híveket az ortodox érsekség, mert nem akarnak újabb templomot
Újabb templomot építene az ortodox egyház egy Piatra Neamț-i lakótelep emeletes társasházai közé, ám a lakók nem adják beleegyezésüket az építkezéshez – tájékoztatott az Antena 3 televízió szerdán. Csakhogy az egyház nem hagyta ennyiben az ügyet: év elején a lakók megtudták, hogy mindannyiukat pereli a moldovai érsekség. Arra hivatkoznak, hogy a kiszemelt telket Piatra Neamț önkormányzata 2011-ben adta át 49 éves haszonélvezetre az egyháznak.
A szóban forgó telken a tömbházlakók játszóteret szeretnének kialakítani gyerekeik számára, vagy hőközpontot létesítenének – mindkét tervet elutasította a városi önkormányzat azzal az indokkal, hogy a talaj nem bírná meg az építkezést. Ugyanakkor az önkormányzat megadná az engedélyt egy ortodox templom építésére, de csakis akkor, ha az egyház valamennyi lakos írásos beleegyezését csatolja a tervhez.
maszol/antena3.ro,

Kollektív bűnösök
Némelyek úgy gondolják, sürgősen át kellene venni a (cseh)szlovákiai törvénykezésből a Beneš-dekrétumokat, amelyek annak idején kollektív bűnösnek nyilvánították a magyarokat. Így egy kalap alatt az összes romániai magyart megregulázhatnák.
Tőkés Lászlótól visszavonnák a Románia Csillaga kitüntetést, az indoklásból egyértelműen kiderül, mivel is vádolják. Oda sem kellett volna adni neki, mert mielőtt megkapta, már azelőtt is eljárt a szája, így hát nem is érdemelte meg. A szomorú az, hogy sajna nem csak ő gondolkodik és beszél oly módon, amiért most a becsületbíróság elítélte, hanem nagyon sok magyar Romániában. Az összes magyar párt autonómiázik, diszkriminációt emleget, elégedetlenkedik, bírál és háborog. Ezeket be kellene tiltani, és tagjaikra vagy a rájuk szavazókra rásütni az irredenta-horthysta-fasiszta jelzőt. Terrorista nemzet ez, amelynek tagja Tőkés László, hiszen hozzá hasonlóan a többi magyar is puszta létével eleve románellenes tevékenységet folytat, ráadásul ugyanily módon nyilatkozik és kampányol, „a román nép becsülete és méltósága elleni súlyos merényletet követve el”. Alkotmányellenesen támadják az ország területi egységét és szuverenitását. Megérdemelnék, hogy rájuk szabadítsák a Beneš-dekrétumokat.
Az Európai Unió egyáltalán nem szólította fel Szlovákiát, hogy vonja vissza, talán azért, mert a dekrétumok összhangban állnak az európai jogrenddel. Így most ajánlatként lehetne az unió tagországai elé terjeszteni, és a többi ország is sikeresen alkalmazhatná. Nálunk bizonyos gondok lehetnének gyakorlatba ültetésükkel, de azokat megoldanák. Kezdeményezhetik a román állampolgárság megvonását a renitenskedők tömegeitől. Kutya bajuk nem esne, hiszen legtöbbjük kettős állampolgár, s ha egyet elvesznek, még marad bőven egy. Az ilyen hazaáruló bandát valamikor teljes vagyonelkobzásra ítélték. Ezt is bevezethetnék. Állandóan kollektív jogokat emlegetnek. Ha kell a kollektív jog, szenvedjék csak meg a kollektív bűnösség ódiumát és következményeit is. Így elkobozhatnák magánjavaik mellett az eddig visszakapott közösségi javaikat is. Most még állandóan követelik vissza közösségük vagyonát. Erről le kellene mondaniuk, sőt, többé senkinek nem kéne foglalkoznia elkobzott javaik visszaszolgáltatásával. Némi gond adódna az országból való kizsuppolásukkal. Ezt a csehszlovák hatóságok 1946–47-ben sikeresen megoldották lakosságcsere jelszó alatt. Románia nagyvonalúan – és a kitoloncoltakért cserébe – nem várna senkit, pénzt sem, mint a németekért vagy zsidókért ’89 előtt. No, és rögtön meg kellene tiltani az idegeneknek, hogy földet vásároljanak Romániában. A magyarok épp most kotkodácsolták el, hogy akár az osztrákok, olaszok, ők is mezőgazdasági területeket vásárolnának Erdélyben. Sőt, az erdők és borvizek is érdekelnék. Újabb merényletet készítenek elő az ősi román föld ellen! Az Európai Unióban a jelenlegi törvénykezés szerint lehetetlen ezt megakadályozni. Viszont az elnök Băsescu elégedetlenkedve visszaküldte a földtörvényt a parlamentnek. Könnyű neki, mert lánya nemrég vásárolt egymillió euróra 290 hektárt, és most már többet nem akar venni. Szerencsére van olyan bank Romániában, amelyik ennyi pénzt tud adni megbízható kliensének. (Egy átlagnyugdíjas is kaphat könnyen hitelt, kemény 8000 lejt!) Szóval, ezek után talán teljességében meg kellene tiltani a földeladást Romániában, hogy még véletlenül se kerülhessen külföldi kézre a drága román föld.
Kuti János
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Halasztásról halasztásra
Január 16-án lesz a Borboly-ügy következő tárgyalása
Január 6-án azért halasztott a Marosvásárhelyi Táblabíróság Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnök ügyében, mert nem volt tolmács, tegnap Mihaela Ramona Creţu bíró pedig újabb halasztást rendelt el, mert az egyik vádlott ügyvédje nem jelent meg. A következő tárgyalás időpontját január 16-án 11 órára tűzte ki. A tárgyalás után Sergiu Bogdan, Borboly védőügyvédje kijelentette: Mind a bírónő, mind az érintettek azt szerették volna, ha ma megkezdik a tárgyalást. Sajnos, objektív okok miatt, mivel az egyik vádlott ügyvédje nem tudott megjelenni sem a január 6-i, sem a mai tárgyaláson, a bíróság kénytelen volt újabb terminust kiírni az ügyben. Tehát az ok az egyik védőügyvéd hiánya volt, illetve az, hogy a választott ügyvéd egy faxüzenetben közölte, hogy beteg, amit később fog igazolni. Ráadásul nem nevezett meg senkit, aki helyettesíthette volna. Borboly Csaba a kérdésre, hogy mi a véleménye az egymást követő halasztásokról, azt válaszolta, hogy igazából nincs ilyesféle tapasztalata, és nem tud mit mondani. – Azt szeretném, ha minél hamarabb meglenne a tárgyalás, hogy bizonyítani tudjam az ártatlanságomat. Amióta megyei tanácselnök vagyok, már több mint öt éve, minden éjjel egyig-kettőig, és hétvégeken is dolgozom, ezért az időnként négy-öt órás út is rendben van. Ma is 7-kor bementem a hivatalba, 10-ig dolgoztam, és este 10-11-ig dolgozni fogok. Ilyen szempontból nem nehézség, viszont szeretném, ha vége lenne, és teljes erőmből tudnék dolgozni a megyémért.
*** Mint ismeretes, Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét és alelnökét, Sófalvi Lászlót, illetve további 11 személyt hivatali visszaélés vádjával szeptember 16-án állították bíróság elé az ügyészek. A per október 21-én halasztással kezdődött, mert több vádlottnak nem sikerült védőügyvédet fogadnia. A tanácselnököt és társait egy útépítéssel kapcsolatban korrupcióval gyanúsítja az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA). A tanácselnök elleni vádak: közérdek ellen ismételten elkövetett hivatali visszaélés, csúszópénz ismételt elfogadása, okirat-hamisításra való ismételt felbujtás, hamisításra való felbujtás, kétrendbeli hamisítás és rágalmazó feljelentés. A vádhatóság két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es megyei út felújítása kapcsán vizsgálódott. A DNA szerint az ezekkel kapcsolatos törvénytelen kifizetésekkel a vádlottak több mint egymillió euróval károsították meg Hargita megyét.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

A magyarok ágyúitól
Ismét csak elismerésünknek kell hangot adnunk a román állami szervek ébersége kapcsán, hiszen újfent sikerült egy olyan magyar tevékenységet leleplezniük, amely alapjaiban rengette volna meg a román nemzetállam területi épségét, és akár polgárháború veszélyét is magában rejtette.
A Hargita megyei rendőrség egy ágyút foglalt le Székelyszenterzsébeten. Igaz ugyan, hogy egy hatvan centiméteres, hagyományőrző játékok során használt, kizárólag hangeffektusok keltésére alkalmas makettről van szó, de hát egy öntudatos román rendészeti hatóság sohasem lehet eléggé elővigyázatos, amikor a magyarokról van szó. Elvégre a középkorban nem voltak ágyúk, mégis mindenki a magyarokat rettegte Európa-szerte, még imába is foglalták, hogy A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket. Márpedig egy ágyú még akkor is veszélyesebb lehet, mint a nyilak, ha csupán egy alig több, mint fél méteres makett, elvégre azzal is maradandó károsodást lehet okozni, ha elég keményen fejbe vágnak vele valakit.
Ha viszont már ennyire óvatosak az állami szervek, ilyen alapon elkobozhatnák a 15 centiméteresnél nagyobb pengehosszúságú késeket és a húsvágó bárdokat is minden magyar háztartásból, elvégre bármikor szúró- és vágófegyverként lehetne őket használni.
Meg kell jegyeznünk mindazonáltal, hogy az ágyúmakett lefoglalása nem fest túl pozitív képet a román állami szervek, főleg pedig a fegyveres erők felkészültségéről. Mert gondoljunk csak bele: itt van egy egész állam, amelynek rendelkezésére áll egy komplett hadsereg, gyalogsággal, páncélos egységekkel, haditengerészettel és légierővel. Ehhez képest patáliát csapnak egy olyan makett miatt, aminél még egy csúzli is veszélyesebb fegyvernek minősül.
Kíváncsian várom, mi lesz, ha a román közvélemény tudomására jut, hogy magyarok ezrei vesznek részt olyan hagyományőrző egyesületekben, amelyek tagjai korhű ruhában, íjakkal, illetve életlen kardokkal felfegyverkezve honfoglaló magyar, illetve huszárhagyományokat ápolnak. A mostani reakció alapján a hatósági és médiafelhajtás olyan képet festene, mint ha egy lovashuszár-regiment alkalmas lenne egész harckocsizó egységek ártalmatlanítására, a légi célpontok megsemmisítésére is képes íjászok pedig a légierőt tartanák rettegésben.
Az ágyúaffér elég sovány és nevetséges ürügy ahhoz, hogy úgy tűnjön: a magyarok fegyverkeznek. De azért ki tudja, bármi megtörténhet még itt. Úgyhogy mindenki tartsa üzemképesen és kézügyben a pisztoly formájú öngyújtóját.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),

Matlap, akár a borókafenyő
Fontos pillanat volt a Bolyai Egyetem életében, amikor az egyetem magyar állampolgárságú tanárait 1949-ben felszólították, hogy mondjanak le állampolgárságukról, különben elveszítik állásukat. Az érintettek – néhány kivételtől eltekintve – vállalták állásuk elvesztését, és elhagyták az országot. Helyükre tehetséges középiskolai tanárokat alkalmaztak, akik azonban többnyire nem rendelkeztek megfelelő tapasztalattal a tudományos munkában. A Bolyai Egyetem jellege megváltozott: a tanárképzésre helyeződött át a hangsúly. Nem véletlen hát, hogy a magyar nyelven tanuló diákok minél jobb felkészítése céljából itt kezdeményezték először egy nekik szóló szaklap elindítását a matematika és fizika tárgykörében. Kezdetben csak a nagy hagyományokkal rendelkező Gazeta Matematică și Fizică tükörfordítását engedélyezték Matematikai és Fizikai Lapok címen, 1957 januárjától azonban sikerült függetleníteni a lapot, amely önálló szerkesztőbizottsággal működött tovább.
A lap csak ezt követően vált igazán hatékonnyá, érdekes cikkeivel, kitűzött feladataival és önálló feladatmegoldók rovatával közelebb került az olvasókhoz, felkeltette a tanárok és a tanulók érdeklődését egyaránt, sok kiváló matematikus, fizikus és műszaki értelmiségi kineveléséhez járulva hozzá. Fénykora azonban hamar véget ért: 1962-ben a Román Matematikai és Fizikai Tudományos Társaság visszaállította a régi állapotokat, csak a román nyelvű folyóiratban megjelent anyag fordítását lehetett közölni, beleértve a feladatmegoldók rovatát is. A lap iránti érdeklődés ismét megcsappant, főleg miután 1964-től kezdődően a román nyelvű Gazeta Matematică seria B tükörfordításaként csak matematikai tárgyú anyagot közölt. A szerkesztőség egyetlen fizetett alkalmazottal működött, aki egyszemélyben volt felelős szerkesztő, titkár, könyvelő és mindenes. A társaság akkori elnökével, Nicolae Teodorescu akadémikussal kialakított személyes kapcsolatnak köszönhetően 1974-től némileg javult a helyzet, engedélyezték a magyar anyanyelvű feladatmegoldók nevének külön közlését. A lap tartalma egy-egy önálló rovattal fokozatosan bővült, szaporodtak a feladatmegoldók, és évről-évre haladt az önállósodás felé, míg 1997-ben végre sikerült függetleníteni. Az 1993-ban alakult Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság segítségével Matlap néven folytatta életét a lap. Ettől kezdve ismét növekedésnek indult a népszerűsége, egyre több tanár és diák kapcsolódott be a munkába, és a feladatmegoldók rovata is gyarapodott. Az egyetemisták is részt vettek a szerkesztésben a beküldött megoldások javítása és feladatsorok összeállítása révén.
A lap munkatársai évente jelen vannak a Magyar Tudomány Napja alkalmával rendszeresített konferencia szervezésében, amelyet tavaly november 8-10-én tartottak. Ezeken a didaktika szekció keretében a matematika tanárok találkoznak, előadásokat hallgatnak és tartanak, megvitatják a matematika oktatásának helyzetét, jövőjét és a lap szerepét a tanításban, a versenyekre és felvételi vizsgákra való felkészülésben a magyar tannyelvű iskolákban. Ekkor adják át a Farkas Gyula Emlékérmet is, amelyet a matematikai és informatikai ismeretek terjesztésében és a tehetséggondozásban kiemelkedő eredményeket elérő tanárok kapnak. Bár nem jár pénzzel, évek óta nagy megtiszteltetésnek számít a díj, amelyet legutóbb a székelyudvarhelyi Dávid Géza, a nagybányai Longáver Lajos és a sepsiszentgyörgyi Simon Ilona kapott.
A hatvanadik születésnap jó alkalmat szolgáltatott az emlékezésre: a küzdelmes évtizedekre, a tanárok és diákok részéről érkező sok önzetlen segítségre. ők tették lehetővé, hogy a lap a legnehezebb időket is túlélje.
Kolumbán József
(A szerző a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Matlap főszerkesztője.)
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

Marius Diaconescu: Románia a kommunista-nacionalista történetírás foglya (1.)
Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Nem igaz például, hogy a középkorban a Magyar Királyságban elnyomták volna a románokat, a török elleni küzdelem nagy része is a magyarokra hárult. Diaconescu Mátyás királyt román felmenőkkel bíró, nagy magyar királynak tartja. Miért él hamis történelemtudattal a román ember? – keresi a választ OVIDIU NAHOI kérdéseire a Historia folyóirat interjújában.
– Sajnos, a tankönyvek egyre felületesebbek, mert mind kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a középiskolai történelemoktatásnak. Másfelől még mindig a kommunista-nacionalista történetírás foglyai vagyunk.
– Húsznál is több év eltelte után?
– Igen, még mindig ez az uralkodó szemlélet a középkorról és az újkorról. A jelenkor vonatkozásában nem. Sajnos, a történelemkönyvek amolyan idealizált, standard, tabu képet festenek a román uralkodókról. A felnőtté váló gyerekek tudatában ezek az idealizált szereplők rögzülnek. – Az egyetemre beiratkozó diákoknál is efféle bevésődött elképzelésekkel találkozik?
– Igen, persze. Főleg az elsőéveseket tanítom, és gyakran találkozom ilyen tévképzetekkel, amelyeket a gimnáziumban sajátítottak el.
– Mint például?
– Például az, hogy Erdély román állam volt a középkorban. Vagy az, hogy Erdély vajdáját az Erdély területén élő román földesurak választották. Ostobaság! Mivelhogy Erdély a Magyar Királyság része volt a középkorban. Egyáltalán nem volt „román ország”. Erdély vajdája magas rangú tisztviselő volt, a harmadik méltóság a magyarországi hierarchiában. Közvetlenül Magyarország királya nevezte ki a király helytartója gyanánt. Az Erdély területén élő román nemesek ugyanolyan jogokkal rendelkeztek, mint bármely más nemes a Magyar Királyságban. És semmi esetre sem voltak többségben.
– És természetesen nem ők döntötték el, hogy ki legyen Erdély vajdája. Aztán ott vannak az olyan mítoszok, hogy a „románokat elnyomták Erdélyben”.
– Ez nem igaz?
– Nem. A középkorban nem. A középkorban a román parasztnak ugyanaz volt a státusa, mint a magyar parasztnak. Sajnos, mi a jelenkori vagy az újkori ember szemével tekintünk a középkor történelmére. Vagyis a XVIII., XIX. vagy a XX. századi valóságokat (amikor valóban jelentős román–magyar ellenségeskedések történtek) rávetítjük a középkorra. Ez óriási tévedés. Egy francia történész, ha nem tévedek, Jacques Le Goff mondott valami ilyesmit: a középkort a középkori ember szemével kell néznünk, az ókort az ókori ember szemével, az újkort pedig az újkori ember szemével. Tehát bele kellene helyezkednünk a vizsgált időszak szellemiségébe, hogy az adott korszak mentalitásának és standardjainak megfelelően lássuk az eseményeket. Sajnos, nem ezt tesszük. A középkor folyamán az Erdély területén élő románok azt mondták: éljen a király, vagyis a mi királyunk – függetlenül attól, hogy Mátyás, Zsigmond, vagy valaki más uralkodott Magyarországon. Egyáltalán nem gondoltak Havasalföld vagy Moldva fejedelmeire. Ez természetesnek számított, a király állt az ország élén. Ha jogi problémák adódtak, különféle helyszíneken pereskedtek, a nemesi ítélőszéktől kezdve a királyi ítélőszékig, társadalmi helyzetüknek megfelelően, pontosan ugyanúgy, mint a Magyar Királyság bármely más tagja. Ez változatlan maradt a XVIII. század végéig, amikor – az osztrák asszimilációs intézkedésekre adott válaszként – kialakult a magyar nacionalizmus, és teret hódított Magyarországon, Erdélyben. A hangsúly lassan áthelyeződött a román–magyar konfliktusra, nyilvánvaló politikai célzattal. A középkorban nem létezett ilyesmi. Egyáltalán nem. A román történetírás egy másik hamis mítosza: „a románok egységének középkori érzülete”. Ilyen sem létezett!
– Hát a történelemkönyvekből ismert „közös törökellenes harcvonal”?
– Semmi sem igaz belőle! A románok jól meghatározott körülmények következményeként harcoltak a törökkel. Nem mi kezdeményeztük a háborúkat a törökkel, hogy „megmentsük Európát”, hogy visszakergessük őket a Balkán térségéből Kis-Ázsiába. Akkor harcoltunk a törökkel, amikor rákényszerítettek a körülmények, és olyankor valóban sok háborús hőstettet hajtottak végre a románok, amelyekről kevesen tudnak. De sajnálatos módon középpontba helyeztünk egy hamis elméletet a „három román ország közös törökellenes arcvonaláról”. Soha nem létezett ilyesmi. Mindenki a saját trónját védte, erősítette. Az uralkodók és a körülöttük lévő nagyurak saját érdekeiket követték. Senki sem gondolt valamiféle közös törökellenes arcvonalra. Legfeljebb akkor beszélhetünk egységes politikáról, amikor Nagy István (Ștefan cel Mare) moldvai fejedelem 1775-ben Mátyás király hűbéresévé vált, mert nem csak ő vált Mátyás király hűbéresévé, de Havasalföldön is egy vazallust akart fejedelemmé emelni. Mivelhogy Baszaráb elárulta, Karóbahúzó Vladot (Vlad Ţepest) emelte fejedelemmé, aki vagy hat hetet uralkodott még, mígnem megölték az alattvalói. Akkor valóban egységes volt a politika. Miért? Szükség volt egy hűséges fejedelemre Havasalföldön (amely egyféle ütközőállam a Magyar Királyság és a Török Birodalom között). Ennyi. Egyébként mindenki a saját útját követte.
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Többnyelvű magyar őstörténet és származás (1.)
Részigazságok A magyarság származásáról, őstörténetéről alig-alig tudunk. Csak reménykedhetünk abban, hogy egyszer lehetővé válik a 9. század előtti korszak megismerése. Jelenleg a régészeti, történelmi, nyelvészeti és embertani ismeretek „mozaikdarabkái” alapján nem lehet egyértelmű magyar őstörténetet írni. E képtelen helyzetet Kristó Gyula és Makk Ferenc 2001-ben így mutatta be: „Szinte mindenki más-más képet állít össze, úgyszólván, ahány szerző, annyiféle a 9. század előtti magyar történelem.”
A magyar nép őstörténetének kutatásában három nagy irányzatot figyelhetünk meg. A hivatalos történetírást, amely a finnugoroktól való származás tézisét támogatja, az ázsiai török származás híveit, míg a harmadik tábor a magyarság több ezer éves Kárpát-medencei őstörténetét karolja fel. Zsirai Miklós nyelvész már 1943-ban úgy gondolta, hogy sok az „őstörténeti csodabogár”. Ezek tévutakra vezetik az érdeklődőt, és befolyásolják a történettudatot. Ám nemcsak a fellegjáró dilettánsok, de a keményvonalas finnugristák és a több ezer éves Kárpát-medencei ősiséget hirdetők is akadályozzák a tisztánlátást. Fontos feladat lenne újraértékelni az eddigi kutatások eredményeit. Akik nem fogadják el a hivatalos finnugor irányzatot, bírálhatók, de azok is, akik nem tartoznak az őshonosságot, illetve az egyoldalú türk származást hirdetők soraiba. Mivel a magyar őstörténet sokrétű, el kell fogadni a „részigazságok” elvét, ezeket kell egyberakni. Erre azért van szükség, mert a magyarság kialakulása, etnogenezise nem egygyökerű, hanem többágú. A magyar nép nyelve, származása és származási helye az egész népre kivetítve nem fedi egymást. Népünk különböző származású törzsek, nemzetségek, néptöredékek összeolvadásából alakult ki külön őstörténettel. A jelenlegi „tudományos” világban bármit írhatunk, mindig lesz olyan „szakember”, aki az általunk leírtak hitelességét kétségbe vonja. László Gyula régész szavaival élve, a „termékeny bizonytalanság” talaján állva állítjuk, hogy a történeti „igazság” középen van. Nem azon kell vitatkozni, hogy finnugor, türk vagy őshonos leszármazottak vagyunk-e, hanem el kell fogadni, hogy mindhárom, mindezek mellett iráni, mongol és más néptöredékek ötvözete is. Dr. Székely Zsolt régész helyesen állapítja meg, hogy az elmúlt évtizedekben nagyszámú tanulmány látott napvilágot: „Részben a ma hivatalosnak tekinthető finnugor rokonságon alapuló őstörténet mellett, részben pedig ez ellen foglalnak állást. Közös jellemvonásuk, hogy egyetlen szerző sem merészkedik az időszámításunk előtti 3–4. évezrednél korábbi időkig.” Új tudományágak megjelenése által – így a humángenetika, a fizikai antropológia, a paleontológia stb. – talán a nem is olyan távoli jövőben mélyebb bepillantást nyerhetünk a magyar őstörténetbe. E téren – a magyar nép eredetét, az uráli népek eurázsiai-amerikai őstörténetét kutatva – úttörő munkát végez Szabó István Mihály.
Többnyelvű őstörténet
Morávcsik Gyula bizantinológus helyesen látja, hogy „a magyar nyelv szerkezete és szókincsének alaprétege finnugor eredetű”, nyelvrokonaink a Szibériában élő vogulok és osztjákok is. Ők az Urál vidékén szoros kapcsolatban éltek a magyarokkal. Morávcsik rámutat: „a honfoglalás korabeli magyar nép törökös vonásokat mutat, s legrégibb törzs-, személy- és méltóságneveink egy része török eredetű”. Következtetése: a honfoglalás előtti korban a finnugor és a török elemek keveredtek, e kettő eredménye a magyar nép.
Kristó Gyula az uráli ősnyelvről azt írja, hogy az abból származó nyelvek „kivétel nélkül agglutináló (ragasztó) nyelvek, vagyis a nyelvtani viszonylatokat nem elöljárókkal, hanem ragok, jelek, képzők hozzátételével fejezik ki”. Kristó, bár nagy szerepet tulajdonít a török nyelvű népcsoportoknak, mégis úgy véli: az „altaji nyelvcsalád részeként számon tartott török nyelvek is ugyanebbe a tipológiai csoportba tartoznak”, de „a magyar nyelv és a török nyelv genetikus rokonsága kizárható”. Sára Péter is hangsúlyozza, hogy „a magyar és török nyelvek forrásvidéke közös”, de a magyar és a török nyelvek között „oly nagyszámú szó- és nyelvtani egyezés található, hogy ezek alapján nyugodtan beszélhetünk nyelvi rokonságról”. Úgy gondolja, az előtöröknek mondott népek nemcsak fajilag, hanem nyelvileg is keveredtek a „finnségi és észak-eurázsiai ősnépekkel valahol az Urál-hegység és Nyugat-Szibéria déli térségeiben. Ebből a nagyfokú keveredésből alakultak ki lassú folyamatban az ugor, a magyar és a török népek, nyelvek”. Feltételezi, hogy a magyarság a Kárpát-medencébe érkezésekor nem volt teljesen elszakadva sem az ugor, sem a török nyelvektől, ezért megértették egymást. A török nyelvnek a magyaréval hasonló nyelvszerkezete elősegíti török nyelvű törzseink és más néptöredékek elmagyarosodását. „A török nyelvek szelleme, szerkezete, építkezése szinte teljesen azonos a miénkkel – írja Kiszely István az említett szerzőre hivatkozva. – Náluk sincsenek nemi megkülönböztetések. A szótövek végéhez illesztett ragjaikkal, képzőikel, jeleikkel ugyanúgy bánnak, mint mi. Kerülik ők is a mássalhangzó-torlódásokat.” 2012-ben az Ankarában a Török Nyelvi Intézet által szervezett tudományos konferencián Mátéffy Attila turkológus elemezte a magyar nyelvben található ótörök eredetű igei állományt, és összehasonlította a más nyelvekből átvett igékkel. Rámutatott: az ótörök igéket „külön képző nélkül használjuk, vagyis az igető után közvetlenül az időjel, majd a személyrag következik. Például: arat-; árt-; bocsát-; csökken- (…) stb.” Szerinte „a magyar nyelv ótörök eredetű igéi úgy ágyazódnak bele a magyar nyelv igerendszerébe, mint az uráli elmélet hívei szerinti finnugor eredetű igék, vagyis az idegen eredetű igéknél látható külön képző használata nélkül”. Felteszi a kérdést: „mi az oka annak, hogy a magyar nyelv ótörök (vagy régebbi) eredetű igéi ugyanolyan rend szerint vannak használatban, mint a finnugor eredetűnek tartott igék, míg a más nyelvekből átvett igéket teljesen más szabály szerint használjuk?”
Az urál–altaji nyelvcsalád meghatározás ma is jogos. Az 1900-as években még az urál-altaji nyelvcsalád fogalmát általánosan használták, ezt később szorítja ki a finnugor nyelvcsalád fogalma. Ezt azonban nem mindenki fogadja el. Burchard Brentjest a Chane–sultane–emire című – Lipcsében (1974-ben) megjelent – művében a török nyelvekről ezt írja: „Nyelveik az urál-altaji nyelvcsalád egyik ágát alkotják. Az uráli ághoz egyrészt a finnugor nyelvek tartoznak, amelyeken többek közt a magyarok, a finnek, a karélok, az osztjákok és a komik beszélnek. Az uráliak másik ágát a szibériai szamojédok alkotják. Az altaji ághoz tartoznak pedig a törökökön kívül a mongolok és a mandzsu-tunguzok.” Rásonyi László turkológus nyelvészprofesszor ugyancsak urál-altaji nyelvcsaládot emleget, amelynek egyik ágát a finnugorok és a szamojédok alkotják, míg az altaji ághoz a török népek tartoznak.
(folytatjuk)
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

A Románia Csillaga Érdemrend visszavonásának üzenete
A napokban adta ki a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága azt az indoklását , amelyre alapozva Tőkés László kitüntetésének visszavonását kérte Traian Băsescu államfőtől. Tőkés László 2009-ben, a temesvári forradalom kitörésének 20. évfordulóján vehette át az érdemrend lovagi fokozatát az államelnöktől a romániai rendszerváltás elindításában játszott szerepéért. A kitüntetés visszavonását több PSD-s politikus felvetése nyomán Victor Ponta miniszterelnök javasolta az államfőnek, mivel szerinte Tőkés Románia egységes és oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg a tusnádfürdői szabadegyetemen, amikor azt kérte Magyarországtól, hogy vállaljon védhatalmi státust Erdély felett.
A visszavonási eljárás
Tőkés László EP-képviselő bejelentése heves reakciókat szült a romániai közéletben, és miután kiderült, hogy a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását csak azon személyek kezdeményezhetik, akik maguk is birtokosai a kitüntetésnek, nyolc kitüntetett szociáldemokrata politikus beadvánnyal fordult az államfőhöz.
Ezt követően megválasztották a héttagú becsületbíróságot, amelynek négy tagját a PSD jelenlegi és egykori politikusai – Ecaterina Andronescu, Gabriela Firea és Mircea Geoană jelenlegi szenátorok, valamint Șerban Brădișteanu volt szenátor – adták. Megjegyzendő, hogy a becsületbíróság két tagja – Ecaterina Andronescu és Gabriela Firea – egyben panasztevő is. A további három tag Ionel Haiduc, a Román Akadémia elnöke, Costin Georgescu, a Román Hírszerző Szolgálat korábbi vezetője és Constantin Degeratu tábornok, a hadsereg volt vezérkari főnöke. A Tőkés László kitüntetésének visszavonását elsőként szorgalmazó Corina Creţu szociáldemokrata EP-képviselő szerint az EMNT elnöke szeparatista, románellenes, és etnikai alapú területi autonómiát követelő nyilatkozataival Románia egységes, oszthatatlan nemzetállami jellegét kérdőjelezte meg.
A visszavonás mint politikai játszma
Az egész ügy kibontakozása és annak kormánypárti kezelése világosan mutatta, hogy mennyire eltökélt szándékok húzódnak a háttérben. A végkimenetelt már akkor meg lehetett jósolni, amikor maga a kormányfő szólalt meg a kérdésben és követelte a kitüntetés visszavonását . Victor Ponta nem kockáztatta volna meg a már így is eléggé megtépázott tekintélyét egy Traian Băsescuval szembeni csörtében, így borítékolni lehetett, hogy a miniszterelnök biztosra megy javaslatával.
Nyilvánvalóan ő is tisztában volt azzal, hogy az érdemrend visszavonását kizárólag a tagok kezdeményezik, de a kezdeményezés . Az első kör után aztán minden magára valamit is adó politikus, közéleti szereplő és véleményvezér megnyilvánult a már előre eldöntött kérdésben.
A becsületbíróság erkölcsi profilja
A becsületbíróság összetétele is jelzi, hogy a PSD semmit sem akart a véletlenre bízni, következésképpen a látszatokra sem adott túl sokat. A tagok megválasztásának módja, az eljárás levezénylése és az indoklás megszövegezése világosan illeszkedik a PSD-kormány kendőzetlen hatalmi logikájára. Ebből következik, hogy a bizottsági tagok kiválasztásánál semmi más nem számított, csak a kommunista utódpárt iránti lojalitás.
Șerban Brădișteanu szenátor ellen több peres eljárás is folyik. Az egyikben azzal vádolják, hogy Adrian Năstase öngyilkossági kísérlete után kórházi beutalással próbálta megakadályozni a Legfelsőbb Bíróság ítéletének végrehajtását a volt kormányfőn. Az orvos ellen ugyanakkor több millió euró értékű korrupciós bűncselekmények miatt is indult büntetőjogi eljárás.
Ecaterina Andronescu lojalitásához semmi kétség nem férhet: ő volt az, aki kiállt Victor Ponta mellett a plágiumbotrányban. Gabriela Firea szenátor az első fokon öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélt Dan Voiculescu tulajdonában lévő, nem éppen magyarbarátságáról ismert Antena3 hírtelevízióban dolgozott. Mircea Geoană, bár rossz a viszonya a PSD jelenlegi vezetőségével, érdekelt lojalitásának bizonyításában.
A Tőkés László elleni kampányt elindító Corina Creţuról pedig nemrégiben azt derítették ki, hogy „közeli” viszonyban volt Colin Powell korábbi amerikai külügyminiszterrel. Ion Mihai Pacepa, aki Ceaușescu alatt a kommunista Románia külföldi hírszerzésének egyik vezetője volt, valószínűnek tartja, hogy a képviselőnő az orosz titkosszolgátok megbízásából kezdeményezett viszonyt Colin Powellel. Mindezek alapján indokoltan merül fel a kérdés, mennyire hitelesen hivatkozhat morális érvekre a becsületbíróság Tőkés László kitüntetésének ügyében.
Az indoklás
Az indoklás szerint azért kell megfosztani Tőkés Lászlót a kitüntetésétől, mert románellenes tevékenységével, nyilatkozataival és kampányaival, horthysta-fasiszta eszmék terjesztésével, nemzeti és etnikumközi gyűlöletkeltésre irányuló uszítással, a román nép becsülete és méltósága ellen irányuló súlyos merényletekkel, a román állammal szembeni tisztelet hiányával, „horthysta-fasiszta szellemiségű revizionista beszéddel”, valamint az „ideológiai terrorizmus” fegyvertárába tartozó tevékenységekkel súlyos károkat okozott Romániának és a Románia Csillaga Érdemrend tagjainak. Az indoklás e nyelvezete külön figyelmet érdemel, hiszen az 1989 előtti agitprop osztály megfogalmazásai térnek vissza benne.
A becsületbíróság azon állítása, hogy Tőkés nemzetközi szerződéseket sértett kijelentésével, önmagában is meggondolkodtató, hiszen a nemzetközi egyezmények „szóbeli”, vélemények révén történő megsértése kimondottan a kommunizmus korszakát idéző vád.
Az indoklás a Tusnádfürdőn elhangzott „védőhatalmi státus” hibás román fordítására, a „protektorátus” kifejezésre alapoz; ezzel a fordítással az 1946-os osztrák-olasz államközi szerződéses viszonyban kialakított Schutzmacht / Garantiemacht (védőhatalom) fogalom kapott egészen más nemzetközi jogi jelentést. Ugyanakkor egyfajta „kettős mérce” is megjelenik ebben az álláspontban, hiszen a román államfő az utóbbi időben épp egy román „védőhatalmi” szerepkört próbál kialakítani Moldova Köztársaság kapcsán, sőt, nyíltan foglal állást Románia és Moldova egyesítése mellett. Eközben a bukaresti kormány decemberben jelentette be, hogy húszmillió euróval támogatja a Moldova Köztársaság óvodáinak és iskoláinak infrastrukturális fejlesztését.
A visszavonás magyar-magyar összefüggésben
A Tőkés László kitüntetésében közös álláspontra helyezkedtek az erdélyi magyar politikai szervezeteket: valamennyi párt kiállt az EMNT elnöke mellett, ráadásul a magyar kormány, amerikai magyar szervezetek és az EP-ben felszólalók is támogatásukról biztosították Tőkést.
Minthogy az idei választási évben a PSD-nek szüksége van a szélsőséges szavazatokra, ez az ügy voksot is hozhat neki az EP-, és az államfőválasztásokon. Ugyanakkor az erdélyi magyar közösséget is egységbe kovácsolhatja, hisz a kitüntetés visszavonásának javaslata nemcsak Tőkés személyéről, hanem az erdélyi magyarság autonómia törekvéseinek és egyéb jogérvényesítő küzdelmének merev elutasításáról és semmibevételéről szól. Tehát a döntés lényegében a román-magyar törésvonalat teszi élesebbé az országon belül.
A kitüntetés visszavonásának története hűen tükrözi a romániai rendszerváltás értékzavarait. A politikai, gazdasági és értelmiségi elitek jelentős része a kijárásos, elintézéses, lefizetéses túlélési stratégiákra szocializáló kommunista korszakból érkezett, számukra 1989 nem annyira történelmi-szimbolikus fordulópont az ország történetében, mint inkább újabb lehetőség, keret a korábban elsajátított közéleti stratégiák számára.
Néhány konklúzió
Az immár féléve tartó ügyet Tőkés László egyszerűen lezárhatta volna azzal, hogy önként visszaadja a kitüntetést, mondván, történelmi szerepét mind az országban, mind a nagyvilágban számos formában elismerték, ezért nem ragaszkodik ehhez a címhez, különösen úgy nem, hogy ezért a Román Kommunista Pártnak az utódszervezetével kelljen önigazolási küzdelmet folytatnia. Az EMNT elnökétől azonban távol áll ez a visszafogott stílus, ő inkább felvette a kesztyűt.
Az elképzelés azonban, miszerint a visszavonás vitája nyomán világosabbá válik a rendszer természete, csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A magyarországi kormánypárttól és a néhány amerikai magyar szervezettől kapott támogató nyilatkozaton túl a nemzetközi közvélemény nem igazán foglalkozott eddig az üggyel.
Az erdélyi magyar közösségen belül viszont sikerülhet Tőkésnek újrapozicionálnia önmagát, ami az idei EP-választásokon való indulása tekintetében nem elhanyagolandó eredmény. Ha megfosztják a kitüntetéstől, joggal állíthatja, hogy Romániában nem került sor valódi rendszerváltásra, továbbra is az történik az országban, amit a posztkommunista elit akar. Ha viszont az államfő döntése nyomán mégis megtarthatja kitüntetését, olyan győztesként kerül ki a konfliktusból, akinek nem kell külön magyaráznia indokait.
A kitüntetés visszavonásának kérdésében a végső szót Traian Băsescu államfő mondja ki, aki – természetéhez híven – ezt az ügyet is óvatosan mérlegelve kezeli. Mivel a kitüntetést ő adományozta Tőkés Lászlónak, a PSD tulajdonképpen csapdát állított neki: vagy felülbírálja korábbi döntését, vagy kiteszi magát a „magyar nacionalistákkal való összejátszás” vádjának. Az államfő ugyan maga is élesen kikelt Tőkés ellen, ám a becsületbíróság javaslatának visszautasításával nyugati partnerei előtt azt bizonyíthatná, hogy egy évvel mandátumának lejárta előtt még mindig ő a romániai demokrácia védelmezője. Ezzel a PSD kialakulóban levő nemzetközi elszigeteltségét is fokozná.
A kitüntetés története szimbolikus dimenzióban is összegezhető: adományozásának legitimizáló jelentősége nagyon hamar szertefoszlott a politikai elit számára, és az 1989-es rendszerváltó momentum forradalmi üzenetét – mint az adományozás indokát – a nemzeti kommunizmus nyelvezetén érvelő nacionalizmus tézisei váltották fel. Ez lényegében megismétli azt a politikai folyamatot, amely 1989. december 16. és az Iliescu-rezsim 1990. májusi választáson konszolidált győzelme között Romániában végbement.
mensura.ro
Erdély.ma,

A zene? Az kell! – színházi levél Nagybányáról
December 29-én mutatta be a „Lendvay Márton” Színjátszó Kör idei szilveszteri előadását. „A zene? Az kell!” című kétrészes zenés-humoros összeállítás a Városi Színházban került színpadra.
Az első rész egy szomorú mozzanattal kezdődött, a társulat tagjai és a közönség a nemrég elhunyt Illing Babira emlékeztek, közben a kivetítőn róla készült fotók jelenítették meg az emlékezetesebb pillanatokat, s felcsendült a „Hol van a szó?” című dal, Suhárt Levente nagyszerű előadásában.
Ezt követően lépett színpadra a két konferanszié, Szigeti Olga és Simori Sándor, akik a maguk módján, a társulat nevében vettek búcsút korán eltávozott társuktól. A jelenlévők egy perc néma csenddel adóztak Illing Babi emlékének.
A tulajdonképpeni előadás Balogh György ifjú növendékeinek a táncával vette kezdetét, majd Mezei Anna kisunokájával, Benkő Lillával párban adta elő az „Ahogy lesz, úgy lesz” című slágert, Sárga Angéla pedig az ifjúi szív titkairól dalolt.
A ráhangolódást szolgáló felvezető után következett az első bohózat, melyben a szereplők, Mezei Anna, Maksai Mihály és Simori Sándor egy kínai piac hangulatát varázsolták a színpadra. Amíg a díszletet átrendezték, Antal Róbert egy részeges karatemester bőrébe, pontosabban kimonójába bújva énekelt nagy átéléssel, Reisfeld Réka pedig vágyainak adott énekhangot. A következő, sorban a második bohózat egy kivénhedt Daciáról, vagy inkább egy eladósorba került lányról, még pontosabban mindkettőről szólt, szerencsére egyszerre, hiszen így a félreértések sorozata fergeteges bohózattá állt össze. A jelenetet előadták: Krizsanovszki István, Böndi Linda, Sárga Angéla, Miszovits Olivér és Suhárt Levente.
A folytatásban Mezei Anna a tőle megszokott „minőségben” adott elő egy nótacsokrot, majd ismét Balogh György fiataljai lejtették a táncot. „Mi a különbség?” címmel bohózat zárta az előadás első részét, Miszovits Olivér, Lajos István és Simori Sándor tolmácsolásában.
A második rész Miszovits Olivér angyali vallomásával rajtolt, majd következett egy bohózat, „Protekció” címmel, Krizsanovszki Enikő, Mezei Anna, Sárga Angéla, Szigeti Olga, Krizsanovszki István, Krizsanovszki Viktorka, Lajos István, Maksai Mihály, Miszovits Olivér, Suhárt Levente, Szigeti Gyula és Simori Sándor előadásában.
„Két jóbarát”, Krizsanovszki István és Krizsanovszki Viktorka következett, Suhárt Levente pedig minden elismerést és dicséretet megérdemlő hangjával 10 kicsi rénszarvast varázsolt a színpadra. A zeneszámokat követően „Gyerekszáj” címmel következett bohózat, Böndi Linda, Krizsanovszki Enikő, Szigeti Olga és Antal Róbert tolmácsolásában, amit egy újabb tánccsokor koronázott meg.
„Parasztbecsület” címmel láthatott a közönség egy újabb bohózatot, Reisfeld Réka, Antal Róbert és Szigeti Gyula előadásában. A vidám perceket operettslágerek követték, Mezei Anna-Simori Sándor, Krizsanovszki István, Miszovits Olivér és a Krizsanovszki házaspár lépett sorban színpadra, majd következett a finálé. „A zene, az kell!” – énekelte Böndi Linda, majd miután a társulat nevében Benkő Lilla, Jenei Ádám és Krizsanovszki Viktor elmondták az újévi köszöntőt, mindenki csatlakozott az előadóhoz, bizonyítva ezzel, hogy a zene, az tényleg kell!
Ahogy mondani szokás: ez az előadás nem jöhetett volna létre, ha nincs a Színjátszó Kör zenekara, Lengyel Marius hegedűművész vezetésével – Damºa Petru – billentyű, Jenei Ádám – perkúció, Jenei István – kísérőgitár; Kim Sándor – dob; Szabó Zoltán – basszusgitár -, Prodan Dan hangosító, Codrea Marinel világosító, valamint Danciu Augustin színpadmester.
Aki nem lehetett ott az év végi előadáson, január 17-én jóváteheti hibáját. Akkor Józsa Andrással is találkozhatnak, ő ugyanis objektív okokból sajnos nem lehetett jelen a „Lendvay Márton” Színjátszó Kör által „elkövetett” bemutatón.
Jó szórakozást a következő előadáshoz!
Tamási Attila
nagybanya.ro

Erdély.ma,

A védjegyhivatal elutasította a Szent László-napok levédési kérelmét
A romániai Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) elutasította a nagyváradi Szent László Napok programsorozat nevének és logójának azt a levédési kérelmét, amelyet a rendezvény főszervezője, a Szent László Egyesület nyújtott be.
A Krónika napilap internetes oldalán hétfőn ismertetett döntés annak a jogvitának vethet véget, amely a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezete és a rendezvény szervezői között alakult ki. Tavaly júliusban Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, a Szent László Napok főszervezője „szellemi tulajdon ellopásával" vádolta az RMDSZ Bihar megyei szervezetét, amely a saját nevére próbált jogi védelmet szerezni az ellenzéke által szervezett Szent László Napok elnevezésre és rendezvénysorozat logójára.
A hivatal most azt a kérelmet utasította el, amelyet a Szent László Napok szervezői nyújtottak be, amikor nyilvánosságra került az RMDSZ-szervezet jogi folyamodványa. A felsorolt okok azonban minden bizonnyal az RMDSZ kérésére is érvényesek. Az OSIM arra hivatkozott, hogy egyházi szimbólumot és elnevezést nem lehet bejegyeztetni. A hivatal képviselője a Krónikának elmondta, a vallási szimbólumokat jelölő elnevezések – jogi védelem hiányában – szabadon használhatók.
Zatykó Gyula valószínűnek tartotta, hogy azonos tartalmú elutasító határozatot kapott az RMDSZ Bihar megyei szervezete is. Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke folyamatban lévő ügyről nem kívánt a Krónikának nyilatkozni, de hozzátette, nincs tudomása arról, hogy az OSIM az ő kérelmüket is elutasította volna.
Nagyváradon az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT) és az EMNP-hez közel álló civil szervezetek 2013 júniusában szervezték meg először a Szent László Napok rendezvénysorozatot, amellyel – a Kolozsvári Magyar Napokhoz hasonlóan – a város magyar közösségének próbáltak kulturális élményeket és kikapcsolódási lehetőséget biztosítani. A szervezők felháborodását váltotta ki az a tény, hogy az RMDSZ megyei szervezete egy olyan rendezvény elnevezését és logóját próbálta a saját nevére bejegyeztetni, amelynek szervezésében nem vett részt.
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete a konfliktus kirobbanásakor azt közölte, ha megkapják a védjegyet, azt ingyenesen átadják a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyének. Úgy tekintik ugyanis, hogy Szent László király kultuszának az egyház az első számú ápolója.
MTI
Erdély.ma,