Tüntetni készülnek az egyetemi hallgatók
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség tüntetésre készül szerdán, mert, mint mondják, az ország költségvetésében az oktatásra szánt összeg igen alacsony, ami megnyilvánul az oktatás több ágazatában. Tájékoztatásul a KMDSZ a honlapján olyan tényeket sorolt fel, ami a felsőoktatásban tanuló diákokat érinti. A tüntetést az országos diákszervezetek szövetsége kezdeményezi, minden csatlakozni vágyót szívesen fogadnak.
Így például azok közül az eljárások közül, amelyekhez egyre több egyetem folyamodni kénytelen, hogy az államilag nem támogatott helyek betöltetlenségéből adódó költségvetési hiányt pótolja (főként 2008 és 2013 között), elkerülhetetlen a tandíjak emelése, az egyetemek így próbálják ugyanis megtartani a tandíjakból befolyó összegek mértékét, kisebb számú diáklétszámmal. Továbbá a romániai egyetemista diákszervezetek szövetsége (ANOSR) felméréséből kiderült, hogy egy tanévben az egy főre eső bentlakáshely aránya az összes romániai diákok számához képest 21 százalék volt. Annak ellenére, hogy a helyek száma növekedett, 2010/2011-es tanévben a diákok bentlakáshelyre leadott kéréseinek csupán 72 százalékát tudták teljesíteni. Valójában ennél is nagyobb a bentlakáshelyek hiánya: a diákok nagy része nem is gondol kérés leadására, mivel annak az esélye, hogy helyet kapjon a nullához közelít.
Másik kényes kérdés a szociális ösztöndíjak mértéke. „A szociális ösztöndíjnak a romániai Oktatási Törvény szerint fedeznie kell a minimális szállási- és étkezési költségeket az egyetemen folytatott tanulmányok idején. Ezt a CNFIS (Consiului Național pentru Finanțarea Învățământului Superior) 566 lejre becsüli, azonban a szociális ösztöndíj messze nem éri el ezt az összeget” – olvasható a KMDSZ honlapján. Az ország 22 egyetemén az átlag szociális ösztöndíj 222 lej, majdnem háromszor kevesebb, mint a minimális szállás- és étkezési költségek.
A szerdán sorra kerülő tüntetés délután 15 órakor kezdődik gyülekezővel a diákvárosban, majd 17 óráig menetelve a város főterén gyülekeznek az érdekeltek, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.
Maszol.ro

Új kiindulópont a székely honépítésben (Dél-Tirol és a székelyek)
Az olaszországi dél-tiroli példa találó kiindulópontnak tűnik a beígért új székelyföldi autonómiatervezet számára, melyet – vezetőinek nyilatkozata szerint – hamarosan nyilvánosságra kíván hozni az RMDSZ.
Olaszországnak ez az autonóm, német többség által lakott provinciája ugyanis nagyon sok adottságában hasonlít a mi délkelet-erdélyi részeinkhez, melyek saját népi és önigazgatási igényeiről oly látványosan tett nemrég tanúságot százezernél több békés tüntető a nagy menetelés napján, október 27-én, mely minden hatósági statisztikai hamisítási kísérlet ellenére nyilvánvalóvá és cáfolhatatlanná tette, hogy a saját ügyeit irányító Székelyföld terve igenis népi támogatást élvező legátfogóbb törekvése népcsoportunknak.
Minket az alábbiakban és az elkövetkező jegyzetsorozatban főleg a dél-tiroli autonóm provincia működésének mikéntje érdekel, s azok az elvek, melyekben az egymással az 1919-től 1971-ig tartó vitákban a meglehetősen éles ellentéteket felvállaló felek – a dél-tiroliak, Olaszország, Ausztria mint védhatalom – nemzetközi közvetítéssel végül megegyeztek és be is tartanak. Ennek folytán a dél-tiroli belső önrendelkezési formák kialakításának történetével csak érintőlegesen foglalkozunk, de kár lenne teljesen mellőzni e históriát, ugyanis Székelyföld és Dél-Tirol nemcsak földrajzi és gazdasági adottságaiban, hanem történelmében is meglepően sok mindenben hasonlít. Előre bocsátanánk azonban egy újabb fejleményt, mellyel érdemes az egészet kezdeni. 2006 májusában az örökös olasz szenátor, Francesco Cossiga törvényjavaslatot terjesztett az olasz parlament elé, melyben fel kívánta hatalmazni a régió két autonóm provinciájának – Trentinónak és Bozennek, az egyik olasz, a másik német többségű – választóit, hogy döntsenek afelől, megmaradnak-e az olasz államban, teljes függetlenséget óhajtanak-e, avagy Ausztriához, netán Németországhoz kívánnak-e csatlakozni. Nos, mindenik fél – a szeparatistákat is beleértve – elutasította az indítványt, arra hivatkozva, az az etnikai feszültségek kiújulásának veszélyét rejti magában. A párhuzamok a mi régiónkkal több, mint meglepőek. A túlnyomóan német többségű Dél-Tirol 1919-ig az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozott, míg Észak- és Kelet-Tirol az anyaországnál maradt, annak az olasz állam és az antant között 1915-ben megkötött titkos egyezségnek eredményeképpen, mellyel Itáliát rávették, hogy az antant oldalán lépjen be az első világháborúba a Központi Hatalmak ellen. Szegény dél-tiroliak a wilsoni elvekre hivatkozva tiltakoztak ugyan a győztesek önkényes döntése ellen, de hiába tették. Olaszország vállalta a mienkhez hasonló kisebbségi szerződés (1921) aláírását, de nem tartotta be azt, Mussolini hatalomra jutása után pedig olyan betelepítésbe kezdett, mely a tartomány eredeti jellegét valóban végveszélybe sodorta. A második világháború után kötött olasz–osztrák szerződés nem bizonyult kielégítő megoldásnak, az olaszok ugyanis ezt követően egy olasz többségű régióba olvasztották be a tulajdonképpeni szűken vett Dél-Tirolt – ugye, ismerős ötlet –, ezzel akarván kijátszani az osztrákokat, ezért újabb harmincvalahány éves tárgyalássorozatra és küzdelemre volt szükség, míg megszületett a kívánt német többségű autonóm provincia: Bozen/Bolzano. Mondom, tanulságai folytán sem rossz a politikusaink által választott kiindulópont. (folytatjuk)
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Műemlékvédelmi detektívmunka kezdődött
Bodolai Gyöngyi
Megyeközpontunk műemlékeinek helyzete kétségbeejtően silány. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ a helyzet orvoslása érdekében indította el az idén nyáron a Marosvásárhely műemléki topográfiája című projektet több szakmai partnerintézménnyel (Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfiáért, Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Babes–Bolyai Tudományegyetem, Pro Professione Alapítvány) közreműködve. Az átfogó Kárpát-medencei műemlékleltárba illeszkedő projektet, amely az első Erdélyben, tegnap délelőtt a Bolyai Klubban mutatta be Entz Géza művészettörténész, a Kárpát-medencét behálózó projekt irányítója és Orbán János művészettörténész, a marosvásárhelyi projekt vezetője, amelyet a Bethlen Gábor Alap támogat. A vállalkozás előzménye a 2012-ben tartott Gyorsuló metamorfózis, városunk műemlékeinek helyzete témájú tanácskozás volt.
– A leltár elkészítése azért is nagyon fontos, mivel a Marosvásárhely műemléklistáján szereplő, tehát jogilag műemléknek nyilvánított objektumok száma nem éri el a másfél százat. Holott a becslések szerint félezer építészeti vagy művészettörténeti, városképi értékkel rendelkező épületet, szobrot, utcatartozékot kell ebben a projektben felleltározni – hangzott el az indoklás Orbán János bevezetőjében.
Egy olyan tudományos tevékenységről van szó, amely a legszélesebb társadalmi közérdeket szolgálja, és mindazoknak szól, akik egy adott terület, város, település, régió, ország épített örökségének az ügyében bármiféle kompetenciával bírnak. Akár úgy, hogy a kormány, a törvényhozás, az önkormányzatok oldaláról ezeket a tevékenységeket szabályozni, irányítani, ellenőrizni, hatósági szempontból megítélni hivatottak, akár úgy, hogy közületként vagy magánszemélyként az adott érték- együttesek valamely részének a tulajdonosai. És szól azoknak is, akik ebben a közegben (beleértve az ember által a maga képére alakított természeti viszonyokat is) élnek – tette hozzá Entz Géza. Az épített örökség és a kultúrtáj is beletartozik abba a körbe, amelynek műemléki topográfiája egy adott felület teljes egészének a minden idetartozó szempontból történő értékleltárát jelenti. Ez a leltár egy részletes művészettörténeti leírást kell tartalmazzon minden műemlék jelenlegi helyzetéről, besorolásáról, stílusáról, továbbá az épületek történetéről, régi és mai fényképeket, rajzokat. Mindez egy értelmezett leltár, úgynevezett kataszter kell hogy legyen, ami megmutatja azokat az összefüggéseket, amelyekben a mai valóság létrejött, s azokat a történeti rétegeket is, amelyeket még képvisel, s amelyeknek az ismeretében a műemlék értéke megállapítható. Ami azért fontos, mert abban az esetben, ha hozzányúlnak az épülethez, az értékek ismeretében történjen az átalakítás, kibontakoztatva vagy felhasználva azokat.
Nyugat-Európában az ilyen típusú leltár két évszázados múltra tekint vissza, és mindenki számára hozzáférhető. A németországi településekről például 900 kötet készült, Ausztriában 60, s Magyarországon is megjelentek már az első kötetek, akárcsak a Székesfehérvárról bemutatott kötet, amelynek a mintáját követni fogják.
A cél az, hogy a műemlékállományról készült leltár mindenki számára követhető, érthető legyen. Nemcsak az épületek fontosak, hanem a település egésze, szerkezete, a szerkezetében megnyilvánuló funkcióváltozások nyomon követése és értelmezése, a közterek, parkok, temetők, ipari létesítmények változásai a kezdetektől az utóbbi időkig. Nem azt kell nézni, hogy mi a szép, és mi nem, hanem hogy mit akarunk megőrizni, és továbbadni a következő nemzedékeknek. Amit nem ismerünk, azt nem fogjuk se szeretni, se fontosnak tartani, ezért mennek tönkre a műemlékek.
A leltár román nyelvű változatát is el kell készíteni, ami nagyon nehéz feladat lesz. Amíg nem vagyunk egy pontos leltár birtokában, addig nem tudjuk, hogy mit kell védeni, mire kell vigyázni – magyarázta Entz Géza. A topográfia elkészítése összetett folyamat, amelyben több szakma képviselői vesznek részt. A választás azért esett Marosvásárhelyre, mivel itt össze lehetett állítani egy olyan fiatal szakemberekből álló csapatot, akik képesek a munka elvégzésére. Ebben elismert művészettörténeti egyetemi tanárok nyújtanak segítséget a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemről és a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemről. A 12 tagú csapatban részt vesznek a megyei múzeum szakemberei is, akiknek tapasztalata van ezen a területen.
Első lépésként a főtér, azaz a Rózsák terének a felmérése kezdődött el, ahol 79–80 olyan objektum van, amelynek a leltározása folyik, függetlenül attól, hogy korábbi vagy későbbi korokban épült. Minden értékes elemről (homlokzati díszek, kapuk, zárak, kályhák, kovácsoltvas szerkezetek stb.) fotó és leírás készül, hogy később számon lehessen kérni a nem szakszerű beavatkozásokat. Kiemelten próbálnak odafigyelni, hogy minél több archív fotót gyűjtsenek össze egy-egy objektumról.
A munka végeredménye egy könyv lesz, de addig is internetes adatbázis formájában teszik nyilvánossá az eredményeket, ami a jövő évtől mindenki számára hozzáférhető lesz – tette hozzá Orbán János. A Rózsák terét felmérő leltárt a Bolyai utca épületeinek számbavétele követi. Az épületek mellett a város minden művészettörténeti értékkel rendelkező elemét, köztük a szobrokét is nyomon követik.
A Népújság kérdésére válaszolva elhangzott, hogy a Színház térről eltávolított kagyló (halacska), számára, ami nem került vissza a helyére, állítólag már találtak új helyet, de az ellopott Puskás Sándor-szobor esetében ez már kevésbé valószínű.
A vár felújításának tervezésekor, nem került-e szóba, hogy a régi, monumentális lépcsőt visszaállítsák? – kérdeztük, amire Orbán János nemmel válaszolt, mivel már a hatvanas években történt felújítás során az volt a cél, hogy visszaadják a vár kora újkori, 17. századi jellegét. Ha a lépcső megéri az ezredfordulót, valószínűleg nem nyúltak volna hozzá – tette hozzá.
Olyan műemlékvédelemre, felügyeletre lenne szükség, ami rendszeresen teszi a dolgát, de ettől Maros megye – az e célra alkalmazott megfelelő szakember hiányában – távol van – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Népújság (Marosvásárhely)

Pusztába kiáltott szavak?
Visy Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem régészprofesszora nyitotta meg a Professzorok Erdélyben előadás-sorozatot, amelyet Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Professzorok Batthyány Köre indított útnak. Csütörtökön este a Vártemplom gótikus termét megtöltő érdeklődő közönségnek az előadó, aki az UNESCO MNB Kulturális Szakbizottságának az elnöke, anyanyelvünknek a globalizálódó világban való megőrzéséről és ápolásáról beszélt. A vendéget Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul mutatta be, s az előadást Henter György vártemplomi református lelkész ajánlotta a nézők figyelmébe.
A legnagyobb kincs, amelyet szüleinktől, nagyszüleinktől ajándékba kapunk, az anyanyelv. Ezt akkor őrizzük meg elődeink emlékéhez méltó módon, akkor sáfárkodunk jól vele, ha mindennap használva, állandóan fejlesztjük, gazdagítjuk, s úgy adjuk gyermekeinknek, utódainknak tovább. Erre a feladatra az az 1100 év is kötelez, amióta a népek olvasztótégelyében, a Kárpát-medencében letelepedve, sok küzdelem és veszély árán sikerült megmaradnunk és megőriznünk ezt az örökséget. Ami azért is figyelemre méltó teljesítmény, mivel ebben a térségben, amely a különböző irányból – nyugatról, keletről, délről – érkező népek végállomása volt, egyik sem tudta önazonosságát néhány száz évnél tovább fenntartani. Még az avarok sem, akiknek egykori jelenlétét a több ezer sírból álló feltárt és feltárandó temetők igazolják. A honfoglaló magyarok viszont magukba olvasztották a velük érkező és a később letelepedő népeket is, s a nyelv akkor is fennmaradt, amikor a hódító törökök a középső részt kiharapták az országból, vagy a későbbiekben, amikor német–osztrák, majd orosz nyomás nehezedett a térségre. A trianoni békediktátum igazságtalanságát bizonyítja, hogy bár 1910- ben Magyarország népességének 55 százaléka, tehát több mint fele magyar volt, területe kétharmadának a feladására kényszerítették.
Hogy ki a magyar? Az, aki magyarnak vallja magát – idézte a történeti bevezetőt követően Illyés Gyulát az előadó. Az anyanyelv kérdése századokon át nem okozott gondot, s egy ország minden polgárát a vezető politikai nemzethez tartozónak tekintettek. A nemzeti hovatartozás a nemzetállamok megalakulásával vált fontossá, a kisebbségi kérdés úgyszintén. Bár vannak súlyos gondjaink, más nyelvekhez képest a helyzetünk nem is annyira szomorú – állította az előadó, s meg is indokolta, hogy miért. Hétezer nyelvet tartanak számon a földgolyón, amelyek 85 százalékát 22 országban beszélik. 15 millió használójával a magyar nyelv a hétezerből a 42. helyen áll, Európa 67 nyelve közül a tizenkettedik. Ezért nincs igazuk azoknak, akik kis nyelvnek tartják a miénket.
A nyelv az ember, az anyanyelv egy kultúrába (vallás, tudomány, irodalom, hagyományok stb.) való beágyazódottságot jelent. Amikor az anyanyelvünket beszéljük, ez a kultúra visszhangzik bennünk, egy tanult nyelv esetében pedig egyszerű használók vagyunk. Ezt a különbséget figyelembe véve kell büszkének lennünk, ápolnunk, védenünk az anyanyelvet, s ezért fontos, hogy egy erős anyaország segítse azokat, akik hátrányos helyzetbe kerülnek.
Az anyanyelv megtartását egy sor irányelv, ajánlás, program is támogatja, amelyet a nagy nemzetközi szervezetek, az ENSZ, az UNESCO, az Európai Parlament hozott. Ezeket sorolta fel évszámok szerint az előadó, s még aki jártas ezen a területen, az is meglepődhetett, hogy a kisebbségeknek, a nyelvi közösségeknek járó jogok mennyire körültekintően átfogják az élet minden területét, a teljes körű anyanyelvi oktatástól kezdve a szellemi örökség, a hagyományok, a sokszínűség megőrzésén át a többség számára előírt toleranciáig, amellyel megállítható lenne az aktív és a passzív asszimiláció. 2008 a nyelvek nemzetközi éve volt, s minden évben február 21-én van az anyanyelv nemzetközi napja. Mindezek ellenére a sok ajánlás, sőt a tagállamok többsége által ratifikált előírások is az Európai Unió bizonyos országaiban pusztába kiáltott szónak bizonyulnak, s a törvény is csak annyit ér, amennyi abból megvalósul. Miért ez a kettősség az elmélet és gyakorlat között, miért ódzkodik az Európai Unió, hogy az etnikai kérdésekben állást foglaljon, és miért tartja egy tagállam belügyének azt, ha megsértik a nemzetközi szinten jól meghatározott nyelvi jogokat? – tette fel a kérdést Visy professzor, és kérdezzük mi is évek óta, minden egyes alkalommal, amikor a többség túlkapásaival kell szembesülnünk.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Hatvanéves a kolozsvári magyar nyelvű matematikai lap
A Bolyai Egyetem életében fontos pillanat volt, amikor 1949-ben az egyetem magyar állampolgárságú tanárait felszólították, hogy mondjanak le állampolgárságukról, különben elveszítik állásukat. Kevés kivételtől eltekintve, az érintettek vállalták állásuk elvesztését, és elhagyták az országot. Helyükre tehetséges középiskolai tanárokat alkalmaztak, akiknek azonban a tudományos munkában többnyire nem volt tapasztalatuk. Ennek következtében a Bolyai Egyetem jellege megváltozott: a hangsúly a tanárképzésre tevődött át. Nem véletlen tehát, hogy itt kezdeményezték először, a magyar nyelven tanuló diákok minél jobb felkészítése céljából, egy nekik szóló szaklap elindítását a matematika és fizika tárgykörében. Ekkor mindössze a nagy hagyományokkal rendelkező Gazeta Matematică şi Fizică tükörfordítását engedélyezték Matematikai és Fizikai Lapok névvel.
1957 januárjától sikerült függetleníteni a lapot, amely önálló szerkesztőbizottsággal működött tovább. A lap csak ekkor vált igazán hatékonnyá, mert érdekes cikkeivel, kitűzött feladataival és önálló feladatmegoldó rovatával közelebb került az olvasókhoz, felkeltette a tanárok és a tanuló ifjúság érdeklődését, hozzájárulva sok kiváló matematikus, fizikus és műszaki értelmiségi kineveléséhez. Sajnos, fénykora hamar véget ért: 1962-ben a Román Matematikai és Fizikai Tudományos Társaság visszaállította a régi állapotokat, és csak a román folyóiratban megjelent anyag fordítását lehetett közölni, beleértve a feladatmegoldók rovatát is. Ezután a lap iránti érdeklődés ismét megcsappant. 1964-től kezdődően, mint a román nyelvű Gazeta Matematică seria B tükörfordítása, csak matematikai tárgyú anyagot közölt. A szerkesztőség egyetlen fizetett alkalmazottal működött, aki egy személyben felelős szerkesztő, titkár, könyvelő és mindenes volt. 1974-től, a társaság akkori elnökével, Nicolae Teodorescu akadémikussal kialakított személyes kapcsolatnak köszönhetően némileg javult a helyzet, mert engedélyezték a magyar anyanyelvű feladatmegoldók neveinek külön közlését.
A lap tartalmát fokozatosan egy-egy önálló rovattal is bővítettük, szaporodtak a feladatmegoldók és évről évre haladtunk az önállósodás felé. Végre 1997-ben sikerült függetleníteni a lapot, és – az 1993-ban alakult Radó Ferenc Matematikaművelő Társaság segítségével – Matlap néven folytatta életét.
Ettől kezdve ismét növekedésnek indult a lap népszerűsége, tanárok és diákok egyre többen kapcsolódtak be a munkába és a feladatmegoldók rovata gyarapodott. Az olvasók javaslatai alapján új rovatok indultak. Az egyetemisták is bekapcsolódtak a munkába, beküldött megoldások javítása és feladatsorok összeállítása révén.
A lapszerkesztés mellett évente részt veszünk a Magyar Tudomány Napja alkalmával sorra kerülő konferencia szervezésében, amelyet az idén november 8. és 10. között tartottunk. A didaktika szekció keretében a matematikatanárok találkoznak, előadásokat hallgatnak és tartanak, megvitatják a matematika oktatásának helyzetét, jövőjét és lapunk szerepét a tanítás, a versenyekre és felvételi vizsgákra való felkészülés során a magyar tannyelvű iskolákban. Ekkor kerül sor a Farkas Gyula Emlékérem átadására, amelyet a matematikai és informatikai ismeretek terjesztésében és a tehetséggondozásban kiemelkedő eredményeket elért tanárok kapnak. A díj, bár nem jár pénzzel, évek óta nagy megtiszteltetésnek számít. Az idei év díjazottjai Dávid Géza (Székelyudvarhely), Longáver Lajos (Nagybánya) és Simon Ilona (Sepsiszentgyörgy) tanárok voltak.
A születésnap megünneplése alkalmával felidéztük az elmúlt küzdelmes évtizedeket, a sok önzetlen segítséget tanárok és diákok részéről, akik lehetővé tették és teszik, hogy lapunk a legnehezebb időket is túlélje mint borókabokor a Hargita tetején dúló viharos időket.
Dr. Kolumbán József, az MTA külső tagja, a Matlap főszerkesztője
Szabadság (Kolozsvár)

Száznegyven éves a dicsőszentmártoni magyar oktatás
Emléktábla-avatással kezdődik Dicsőszentmártonban szombaton az az ünnepségsorozat, amelyet a városban 140 évvel ezelőtt elindított magyar oktatás évfordulójának szentelnek Emléktábla-avatással kezdődik Dicsőszentmártonban szombaton az az ünnepségsorozat, amelyet a városban 140 évvel ezelőtt elindított magyar oktatás évfordulójának szentelnek.
Délelőtt 10 órakor emléktáblát avatnak az egykori unitárius iskola udvarán. „Az iskola 1873-as alapításakor az unitárius egyház adományozott telket a tanintézet részére, azon épült fel az iskola, amelynek épületét a történelem folyamán lebontották, s helyébe építették a mai Traian iskolát. Ezért is kerül sor a megemlékezésre és a táblaavatásra az unitárius templom udvarán levő régi unitárius iskolában” – mondta el Fodor Sándor József a jelenlegi Traian iskola aligazgatója.
Az emléktábla-avatáson a Dicsőszentmártoni Traian Általános Iskola aligazgatója, Fodor S. József tart ünnepi beszédet, majd Gagyi Zoltán történelemtanár mondja el, hogy miként alakult a történelem folyamán az oktatás helyzete a Kis-Küküllő partján fekvő Árpád-kori településen, amelynek első említéséről már az 1278-as évből oklevél tudósított.
Az emléktábla leleplezését követően a meghívott vendégek – Winkler Gyula EP-képviselő, Murvai László, az Oktatásügyi minisztérium tanácsadója, Brassai Zsombor, Maros megyei RMDSZ elnök és Erdei Gyula, a Hajdúszoboszlói Thököly Imre Általános Iskola igazgatója – tartanak köszöntő beszédeket.
Az ünnepség az egykori unitárius iskola nagytermében szimpóziummal folytatódik, amelynek témája a magyar tannyelvű oktatás jelenlegi helyzete a szórványban.
Délután 5 órakor a Dicsőszentmártoni Mihai Eminescu Művelődési Házban ünnepi műsor lesz, amelynek során köszöntő beszédek, megemlékezések hangzanak el a 140 évvel ezelőtt alapított magyar tannyelvű iskolával kapcsolatban. Az ünnepi hangulat fokozásához hozzájárul a Dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Középiskola tanulóinak, a városi óvodák kisgyerekeinek, valamint a helyi Kökényes Néptáncegyüttes által bemutatott műsor. ú
A megemlékezés szervezői: az Alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúság Szövetsége, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség dicsőszentmártoni kerülete, a támogatásról a három dicsőszentmártoni magyar történelmi egyház és a Communitas Alapítvány gondoskodik.
A nap magyar bállal zárul a Három Fenyő étteremben este 7 órától
Délelőtt 10 órakor emléktáblát avatnak az egykori unitárius iskola udvarán. „Az iskola 1873-as alapításakor az unitárius egyház adományozott telket a tanintézet részére, azon épült fel az iskola, amelynek épületét a történelem folyamán lebontották, s helyébe építették a mai Traian iskolát. Ezért is kerül sor a megemlékezésre és a táblaavatásra az unitárius templom udvarán levő régi unitárius iskolában” – mondta el Fodor Sándor József a jelenlegi Traian iskola aligazgatója.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Szilágyi N. Sándor: nincs olyan, hogy A Magyar Nyelv
Hol van a magyar nyelv? Ki tud helyesen beszélni? Miért árthatnak anyanyelvünknek a műkedvelő nyelvművelők? Szilágyi N. Sándor nyelvészt, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének oktatóját arról kérdeztük: tud-e valaki „helyesen” magyarul?
Onlájn vagyok, lájkolok néhány posztot, közben kenek magamnak egy vinettás kenyeret. Vagy vinetés? Megkérdem a Facebookon az ismerőseimet, hogy kell ezt leírni. Záporoznak a válaszok. Köztük az is, elég kategorikusan, hogy ilyen magyar szó nincs. És murok sincs, paszuly sincs, aragáz sincs. De akkor e-mail sincs? Szilágyi N. Sándor nyelvésztől, egyetemi tanártól kértem és kaptam választ.
Tudomásom szerint az a helyes magyar nyelv, ami az irodalomban, szótárakban, akadémiai nyelvhasználatban elfogadott…
Ezt standard nyelvváltozatnak hívják, és bizonyos helyzetekben elvárható, sőt el is várjuk az emberektől, hogy ezt használják: a tévé hírműsorában, írott sajtóban például. De ez nem azt jelenti, hogy minden helyzetben ezt kellene használni, vagy hogy aki nem ezt a standard nyelvet beszéli, az nem tud magyarul, vagy helytelenül beszél magyarul. A „helyes–helytelen” ellentétpárt, amivel a műkedvelő nyelvművelők minősítik folyton más magyar anyanyelvűek beszédét, el kellene már felejteni.
Sokszor hallunk olyat, hogy ha valaki, aki egyébként magyar, azt mondja, hogy murok vagy vinetta (vagyis olyan szavakat használ, amiket nem minden magyar értene meg első hallásra), akkor nem tud magyarul. Ebből viszont az következne, hogy az erdélyi magyarok nagy része nem tud az anyanyelvén, hiszen a legtöbb településen így mondják a sárgarépának és a padlizsánnak. De más-másképpen beszélnek Szlovákiában, Délvidéken, Magyarország különböző részein, Kárpátalján, és mindenütt vannak szavak és kifejezések, amiket a többi nyelvváltozat beszélői nem értenének. Ezek szerint akkor senki a világon nem tud magyarul? (Szilágyi N. Sándor)
Azért mégiscsak vannak helytelen kifejezések…
Persze hogy vannak. Ha egy nem magyar anyanyelvű azt mondja például, hogy „voltunk piachoz, látunk sok emberek”, az nyilván helytelen. De magyarok ilyet nem szoktak mondani. És vannak nyelvhelyességi babonák is, amik általában bizonyos szóhasználattal vagy nyelvtani formákkal kapcsolatban terjedtek el. Például hogy irtani kell az olyan szerkezeteket, mint a „be van festve”. Mert sokan úgy hallották, hogy az nem magyaros. Ezek általában botcsinálta nyelvvédők, akik mindig meg tudják mondani, mi van magyarul, és mi nincs. E mögött egy olyan szemlélet áll, hogy van valahol „odakint” egy egyetlen magyar nyelv, mint egy felhő a fejünk fölött. És oda egyes kivételezett embereknek külön bejárásuk van. Bemennek, szétnéznek, és megállapítják, hogy ilyen szó van a magyar nyelvben, olyan meg nincs… Hát, ezt a felhő-nyelvet felejtsük el. Nincs EGY magyar nyelv. Mert magyar nyelv nem „odakint” van, hanem „idebent”, a fejünkben, és annyi van, ahány ember magyarul beszél, és nincs két egyforma, még ha ezek annyira hasonlítanak is amúgy, hogy könnyen megértjük egymást.
De akkor mindenki úgy beszélhet, ahogy akar? Minden helyes?
Nem annyira ahogy akar, hanem ahogy szokott, illetve ahogy a helyzet megkívánja. Mondom, nincs olyan, hogy helyes vagy helytelen. Viszont van olyan – és ez az, amit érdemes mindenkinek figyelembe venni, de akkor sem a nyelvvédők kedvéért, hanem inkább a saját jól felfogott érdekében –, hogy: helyénvaló vagy nem helyénvaló. Az írott nyelvváltozattól elvárható, hogy alkalmazkodjon a standard nyelvhez, ott tehát az a helyénvaló. Ugyanez érvényes arra is, ha mondjuk egy politikus vagy egy tudományos kutató ad rádióinterjút. Abban a beszédhelyzetben nagyon nem lenne helyénvaló például a paprika helyett azt mondani, hogy árdé. Ugyanez a kutató viszont egy székelyföldi piacon nyugodtan kérhet árdét, mert azon a helyen már az a helyénvaló.
Ezek szerint ugyanaz a személy két nyelvváltozatot is használhat?
Használ is, sőt még többet is. A teljes anyanyelvtudás éppen abban áll, hogy helyzetnek megfelelően tudjunk átváltani egyik nyelvváltozatról a másikra, és mindegyikkel boldoguljunk. Az a fontos, hogy a nyelv, amit használunk, átlátszó legyen, vagyis a hallgató ne arra figyeljen, ahogyan mondjuk, hanem arra, amit mondunk. Székelyföldi piacon átlátszó, ha azt kérdem: mennyi a pityóka? Ha viszont egy közgazdász egy tévéműsorban a burgonya (vagy krumpli) helyett a pityóka áráról beszél, az már nem átlátszó, mert arra a hallgató már felkapja a fejét. Látja: nem a szón múlik, hanem a helyzeten.
Tehát nincs helyes és helytelen magyar beszéd, csak helyénvaló és nem helyénvaló, és mindig az helyénvaló, ami átlátszó, vagyis ami alkalmazkodik a környezethez, a beszédhelyzethez. Jól értettem eddig?
Teljesen. Vannak ugyan túlbuzgó nyelvvédők, ha nem is nagyon sokan, akik azt hiszik, az a jó, ha minden helyzetben, minden környezetben egyformán a standardot próbálják használni mindenáron, de az ilyen embert általában körbecsodáljuk, ha észrevette, hogy nagyobbat ne mondjak. Tulajdonképpen ez is ugyanolyan hiányos nyelvhasználat, mint amit ő annyira elítél, hiszen arról van szó, hogy az illető nem vált át a nem-standard változatra akkor sem, mikor pedig át kellene. Akkor pedig hiába olyan büszke rá, hogy ő mindig „helyesen” beszél, mert abban a helyzetben az ő beszéde nem átlátszó. Az az elvárás, hogy mindenki beszéljen egyformán, és minden helyzetben, a diktatúrákra jellemző.
Ezek szerint nyugodtan mondhatjuk, hogy „nem szeressük” a paszulyt, vagy „veszem a trolit”?
Otthon vagy olyan környezetben, ahol mások is így mondják, igen. A fontos az, hogy mikor le kell írni, vagy olyan környezetben kell használni, ahol a standard forma a helyénvaló, akkor tudjuk, hogy ott hogy kell mondani. A botcsinálta nyelvművelők és nemzetmentők tiszta jó szándékból nagy kárt tehetnek a más nyelvi környezetből érkező ember önbecsülésében akkor, amikor elkezdik cikizni amiatt, ahogyan beszél. Ugyanígy a tanárok is, ha a gyereket megszégyenítik az osztály előtt a „helytelennek” ítélt beszéde miatt.
De hát a magyartanárnak nem az a feladata, hogy lehetőleg a „standard” nyelvet adja át? Főleg a szórványban, ahol talán egyedül a magyartanártól hall a gyermek „rendes” magyar beszédet…
De igen. De nem mindegy, hogyan. Mi itt az egyetemen a leendő magyartanároknak is azt tanítjuk, hogy lépjenek túl a „helyes–helytelen” címkéken. Ha a gyerek azt mondja az iskolában, hogy „nem tudtam behozni a pénzt, mert édesapám somer”, akkor nem megbélyegezni kell az osztálytársai előtt, hogy helytelenül beszél, hanem például azt mondani neki: „Te most azt mondtad, hogy somer, és mi ezt itt értjük is, de mit gondolsz, ha itt lenne egy magyarországi gyerek, ő vajon értené ezt? Ha nem értené, neki hogy mondanád?” És akkor minden lelki sérülés nélkül érti meg (és nemcsak ő, hanem az egész osztály!), hogy mi itt elvagyunk ugyan a somer-rel is, de ha azt szeretnénk, hogy mindenütt értsék, akkor jegyezzük meg jól azt is, hogy munkanélküli, mert arra még szükségünk lehet.
Ez egy nagyon érzékeny terület, mert ráadásul a nyelvi teljesítmény színvonalát hajlamosak vagyunk összekapcsolni az értelmi színvonallal, vagyis bárkit rögtön bunkónak is nézni, ha úgymond „helytelenül” beszél. A mindenkit folyton kijavító és rendreutasító nyelvvédők sokkal több kárt tudnak okozni, mint hasznot. Mondok egy példát: Csíkszeredába a kilencvenes évek elején moldvai csángó gyerekeket hoztak csángómentés címén, hogy magyar iskolában tanuljanak. A tanárok és a csíki osztálytársak (akiket senki nem készített fel, hogy új társaik egy egészen különleges nyelvjárással érkeznek) a folyamatos leszólással, csúfolódással, kijavítgatással néhány hét alatt elérték, hogy a csángó gyerekek meg sem szólaltak többé magyarul. Egymás között is csak románul beszéltek, mert abban legalább nem talált hibát senki. Így lehetett őket nagyon gyorsan leszoktatni – talán végérvényesen – a magyar nyelv használatáról.
Csakhogy a nyelvféltésnek nagyon is érthető okai vannak, hisz ez az egész Kárpát-medencében, mindenki által ismert történelmi okokból, összekapcsolódik a nemzetféltéssel. Amikor mi erdélyiek a román jövevényszavaktól féltjük a nyelvet, akkor valójában a beolvadástól félünk. Ezt Ön nem így látja?
De, ez igaz. Nálunk, magyaroknál a nyelvőrködés a nemzetféltésbe ágyazódik be. Ez nem új dolog, már Trianon előtt is így volt. Gondoljunk csak a Szózatra, már az is a nemzethalált vetíti elő. Sajnos ilyen lett a kultúránk szerkezete. Ha a magyar nemzet egy ember volna (ahogy sokszor beszélünk róla), az nagyon sok munkát adna a pszichiáterének: tele van félelmekkel, szorongással, paranoiával. És akkor mi is valahogy, hiszen mi is a magyar nemzet részének tudjuk magunkat. Pedig egy nemzet nem szükségszerűen ilyen, vannak a mienknél sokkal normálisabbak is. Norvégiában például több mint száz éve törvény tiltja, hogy a tanár megváltoztassa a gyermek otthonról hozott nyelvváltozatát, és ennek ellenére a norvég nyelv nem halt ki, sem a norvég nemzet, sőt köszönik szépen, nagyon jól megvannak. Valójában a kisebbségi nyelvhasználat a vegyes lakosságú területeken a világon mindenütt természetes módon jár együtt azzal, hogy vannak nyelvi kölcsönhatások, átvételek. Ettől még nem fog szétfejlődni, szétesni a magyar nyelv. Sőt: ettől él. Van olyan nyelv is, az igaz, amely ma már nem vesz át más nyelvekből szavakat, például a latin – mert az halott nyelv. Mondjuk ezt a nyelvészek tudják, és tudomásul is veszik, a műkedvelő, de annál harcosabb nyelvvédők kevésbé. Nem árt, ha lelke nyugalmára megtudja, hogy azok a szavak, amiket korábban említett, vagyis az aragáz (és aragázbutélia), murok, paszuly, pityóka, vinetta mind benne vannak a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott Magyar értelmező kéziszótár 2. kiadásában is, és éppen azért vannak ott, hogy ha ezek már magyar szavak lettek, akkor lehessen valahol megnézni azt is, hogyan is írjuk ezeket, ha leírjuk, és ne írjuk már négy-ötféleképpen, illetve hogy ha valakit nem ért az a szerencse, hogy erdélyi legyen, akkor ha valahol találkozik velük, tudjon utánanézni a jelentésüknek.
Mi a helyzet az „abonament”-tel, a „chitanţa”-val, a „primăria”-val?
Vannak a nyelvhasználatnak olyan színterei, különösen a szórványban élők esetében, ahol a magyarok majdnem egyáltalán nem tudják használni az anyanyelvüket, mert nincs rá alkalmuk. A legjellegzetesebben ilyen a hivatali ügyintézés. És akkor érthető, ha nemigen ismerik az ahhoz kapcsolódó kifejezéseket, hanem úgy mondják, ahogy azon a papíron vagy feliraton látják. Ilyen környezetben egy másik helybéli magyar is könnyebben megérti, ha az ember formulár-t mond, nem típusnyomtatvány-t. Itt is az lenne a fontos, hogy az emberek ismerjék meg annak a szónak a közmagyar megfelelőjét, és szükség esetén tudják is használni. És ez ma már nem éppen lehetetlenség, hiszen gyakorlatilag mindenhol nézhetik a magyarországi tévécsatornákat is, ami nemcsak időtöltést jelent, hanem nyelvi mintát is, ahonnan sok mindent el is tanulnak tényleg az emberek. Nem tudom, észrevette-e: mi itt Erdélyben régebben inkább nyugtát mondtunk, ma már egyre inkább számlát. És jó esély van rá, hogy előbb-utóbb a kitánca helyett is így mondjuk, magunk között is. Mert ilyen is van, csak az örökös vészharangkongatók azt nehezebben veszik észre, hogy itt nemcsak nyelvpusztulás van, hanem az egész Kárpát-medencében megfigyelhető egy egységesedési folyamat is a magyar nyelvben.
És a lájkolás?
A lájkolás – hát az már alighanem lájkolás marad: amit a magyaroknak legalább a fele így mond (vagyis aki egyáltalán internetezik), arra már nehéz lenne azt mondani, hogy olyan a magyarban nincs. Az e-mail is e-mail marad szerintem (esetleg majd imél), próbálták ugyan magyarítani drótpostára vagy villámpostára, de a magyarok nem kapták fel egyiket sem, mert jól működik a magyar nyelvérzékük, és úgy érzik, hogy ezek olyan „csináltak” és „hülyén hangzanak”, és akkor nem röhögtetik magukat ilyenekkel.
Ön szerint nem áll fenn a veszély, hogy szétfejlődik a közös anyanyelvünk, de Magyarországon használnak olyan szlenget, amit én első hallásra nem értettem meg…
Első hallásra persze. De ha egy kifejezést esetleg nem értünk, az még nem jelenti azt, hogy most már akkor egyáltalán nem értjük egymást. Normális ember, ha nem ért valamit, mit csinál? Rákérdez, nem?
Szóval azzal sincs semmi baj, ha valaki „burkol egy szenyát”?
Miért lenne? A szleng egy fantasztikus dolog. Szellemes, és mindig megújul, ezért is nem tudhat kialakulni egy összmagyar szleng, hiszen arra nincs is idő. De az nem is lehet cél, hiszen abban az is az érdekes, hogy nagyon sokféle helyi változata van. És ha esetleg nem értené azt, amit éppen hallott, szívesen megmondják, hogy azt jelenti: „megeszik egy szendvicset”.
Következésképpen: a rengeteg idegen kifejezés és jövevényszó ellenére sincs veszélyben az anyanyelvünk?
Ha esetleg veszélyben lenne, az biztosan nem ettől lenne, hanem legfeljebb attól, hogy elfogynak a beszélői. A másik veszélytől, hogy tudniillik a végén nem fogjuk egymást megérteni, csak a nyelvművelők félnek, mert ők ijedős emberek. De mi, amíg magyarul beszélünk, meg fogjuk érteni egymást, higgye el.
T. Koós Imola
Maszol.ro

Húszéves a marosszentgyörgyi Kolping család
Világi szerveződés és lelkiségi csoport – összetartozni egy közös gondolat mentén
Család és lelkiség, segíteni akarás, számos kulturális rendezvény kovácsolta össze az elmúlt két évtizedben a marosszentgyörgyi Kolping családot – erre emlékeztek és ezt ünnepelték szombaton a kolpingosok és meghívottaik. Alappillérek, amelyekre építhet egy közösség, amely összetartja a közösséget – mondotta a helyi kultúrotthonban megszervezett szép eseményen Sófalvi Szabolcs polgármester.
A hálaadó szentmisével kezdődött rendezvényen emléklapot vehetett át a Kolping egyesületet alapításkor és azt követően is támogató Oláh Dénes főesperes, Tóth Béla rádiós szerkesztő, Lokodi Edit, a megyei tanács alelnöke és Papp Antal zetelaki plébános. A templomi ünnepséget követően a Kolping család tagjai zászlókkal vonultak a kultúrotthon felé, ahol a köszöntőbeszédekre, könyv- és CD- bemutatóra, zenés műsorra került sor. Az ünneplőket Muresan Kilyén Emma tanárnő, községi tanácsos köszöntötte, aki az elmúlt 20 év összekovácsoló, embereket formáló, tartást adó eseményeiről beszélt, a közös célokról, közös gondolatokról. A maros-szentgyörgyi Kolping család lelki vezetője, Baricz Lajos plébános szonettel köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, jó érzés együtt lenni, egymás kezét fogni, és reményét fejezte ki, hogy ez a következő időkben is így marad.
"Ez a 20 év életem legszebb két évtizede, mialatt Marosszentgyörgyön, az egyházközségben és a Kolping családban tevékenykedtem. Sok-sok tervvel, elgondolással fogtunk hozzá a Kolping család megalakításához, barátsággal, templomi és közösségi szolgálatokkal. Baráti kapcsolatok alakultak ki, egy olyan közösség, ahol együtt örültünk, sírtunk, egymás családi eseményein részt vettünk. Civil, világi szerveződés és lelkiségi csoport a Kolping, nálunk a művészet, művelődés irányába indult el, szavalóesteket tartottunk meghívottakkal, színdarabokat tanultunk meg, minden évben megszerveztük a farsangi bált, szüreti bált, színjátszó vetélkedőkön vettünk részt. Énekkarunk, tánccsoportunk, zenészeink rendszeresen fellépnek, ifjúsági Kolping csoportunk is alakult, megszervezzük minden ősszel a Kolping-pingongversenyt, de mindemellett igyekszünk ráfigyelni a szegényekre, rászorulókra, akiknek egyházi ünnepeinkkor jelképes ajándékot viszünk. A húsz évvel ezelőtt 33 taggal megalakult Kolping családnak ma is – miután néhányan lemorzsolódtak, de új tagok jöttek – ugyanannyi tagja van. Számomra a plébániának nagyon aktív tagjai, az egyháztanács mellett a Kolping család a legfőbb segítségem" – mondta el lapunknak Baricz Lajos. Birtalan István alpolgármester, a Kolping család világi elnöke köszönetet mondott a támogatóknak, a kolpingosoknak, akik számára meglepetést is előkészített: Buta Árpád fellépését, aki énekkel köszöntötte az ünneplőket. Birtalan István hangsúlyozta, az elmúlt 20 év nem volt egyszerű, de a 30 tagú Kolping család jól működött mind kulturális, mind szociális téren. "Lelkesen álltak mellém a Kolping-tagok, színjátszó csoportot, tánccsoportot, kórust alakítottunk, rengeteg meghívásnak tettünk eleget, a sárpataki öregotthon, gyerekotthon gondozottjait segítettük, az árvízkárosultaknak vittünk segélyeket, ajándékokat. A jótékonysági bálokból begyűlt pénzt ezekre a célokra fordítottuk, illetve a koszovói háború áldozatait is támogattuk. A Kolping család napjainkban is megmozgat bármilyen eseményt Marosszentgyörgyön. Jó kolpingosnak lenni, érezni, hogy egy nagy családhoz tartozunk, márpedig ebben a szürke világban nagyon fontos valahova tartozni egy közös gondolat mentén, a rászorulókon segíteni, nekik kezet nyújtani" – tette hozzá kérdésünkre az alpolgármester. Sófalvi Szabolcs polgármester hangsúlyozta, a segíteni akarás nemes gondolata vezéreli a Kolping családot, olyan alappillér, amire egy közösség építhet. A 20 év gazdag tevékenységét méltatta, azt kívánva, hogy az elkövetkező évtizedekben is megmaradjon a Kolping család "a közösség, a község javára". A Kolpinghoz hűen! A 20 éves marosszentgyörgyi Kolping család krónikája című, Osváth Mária által a kolpingosok tevékenységéről gyűjtött írásokat, fotókat tartalmazó könyvet Nagy Miklós Kund író-újságíró mutatta be. Az Éden Kiadó gondozásában megjelent könyv logikus, szép felépítésű, gazdag képanyaggal eleveníti fel az egyesület tevékenységét. A megjelentetést a helyi polgármesteri hivatal, a tanács valamint Sófalvi Szabolcs polgármester és Birtalan István alpolgármester támogatta. Bemutatták a Kolping család hagyományőrző énekcsoportjának népdalokat tartalmazó, Kiöntött a Nyárád vize… séta a Nyárád mentén című CD-jét, majd művészi műsorral zárult az ünnepség. Osváth Zsolt a Kolping család elmúlt 20 évi tevékenységéről tartott vetítést, népdalokat adtak elő a kolpingosok, a helyi Jubilate Deo katolikus ificsoport dalait hallhattuk, a vendég Kolping családok (Bátaszékről, Kecskemétről, Zalaszentgyörgyről, Borzontról, Nagyernyéből, Medgyesről, Brassóból), a marosszentgyörgyi Táltos néptánccsoport bemutatta műsorát, majd emléklapok átadására került sor.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Elfogadták Brüsszelben az anyanyelvi felsőoktatás tervezetét
Egyhangúlag elfogadta a Régiók Bizottságának (RB) Oktatás, ifjúság és kutatás (EDUC) szakbizottsága Az európai felsőoktatás a világban című véleménytervezetet november 13-i ülésén Brüsszelben. A Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a bizottság jelentéstevője által előterjesztett dokumentum egyik legfontosabb megállapítása, hogy a soknyelvű és soknemzetiségű Európában kiemelt szerephez kell jutniuk azon felsőoktatási intézményeknek, amelyek valamely kisebbség nyelvén is képzést nyújtanak.
A véleménytervezet prioritásként kezeli a nemzetköziesítés feltételeit kevésbé teljesítő felsőoktatási intézmények felzárkóztatását az európai felsőoktatás versenyképességének növelése érdekében.
Borboly Csaba szerint a véleménytervezet elfogadása áttörést jelent, hiszen már többször visszautasították az RB-ben a nemzeti kisebbségekre vonatkozó javaslatait, így ez lehet azon kevés EU-s dokumentumok egyike, amelyben szerepel a nemzeti kisebbségek ügye.
A megyeelnök által felkért szakértő, Csák László szerint a Régiók Bizottságának véleménye, bár nem kötelező érvényű jogszabály, mégis nagyon fontos eredmény
„A vélemény kapcsán két kérdésben kompromisszumot sikerült elérni a néppárti és a szocialista csoportok között: egyrészt, hogy az európai felsőoktatási rendszerben fontos szerepük van a kisebbségi tannyelvű egyetemeknek, másrészt pedig, hogy a 2014–2020 közötti időszakra javasolja a Régiók Bizottsága, hogy a tagállamok, így Románia is, támogassa azokat a felsőoktatási beruházásokat, amelyeket a kisebb, regionális egyetemek igényelnek versenyképességük erősítése érdekében” – fejtette ki Csák László.
A szakbizottság elnöke, Anton Rombouts gratulált Borboly Csabának, de mint mondta, a dokumentumot még a 2014. januári plenáris ülésen is el kell fogadnia az RB-nek, tehát a csata igen, de a háború még nincs megnyerve, a helyzet azonban kedvező, mivel a szakbizottság egyhangúlag fogadta el a véleménytervezetet, így a plenáris ülés előtt már csak legkevesebb 32 aláírással lehet módosító javaslatokat tenni. Jean Francois Istasse alelnök szintén pozitívan véleményezte a dokumentumot, és elégedettségének adott hangot amiatt, hogy sikerült a módosításokban megegyezni.
Az ülésen felszólalt Dimitrios Kalogeropolous, a Uniós polgárság, kormányzás, intézményi és külügyek (CIVEX) szakbizottság raportőre is, aki kiválónak nevezte az előterjesztett véleménytervezetet, és kifejtette, hogy fontos előfeltétele az európai felsőoktatás nemzetköziesítésének, hogy foglalkozzanak ezzel a témával, és bevonzzák az új tehetségeket. Borboly Csaba hozzászólásában fontosnak nevezte a távoktatás biztosítását, hogy az oktatás az anyagilag hátrányos helyzetű diákokhoz is eljusson.
A véleménytervezet eredeti szövegéhez 13 módosító indítványt nyújtott be Jean Francois Istasse, az Európai Szocialista Párt (PES) frakciójának tagja, a szakbizottság alelnöke, amelyek közül négynél Borboly Csaba újabb módosításokat javasolt, ragaszkodva a regionális és kisebbségi nyelvek megemlítéséhez, mivel ezek a felsőoktatási intézmények regionális beágyazottságát segítik elő. Továbbá a következőket pontosította: a kohéziós és strukturális politika megtervezésében a tagállamoknak a felsőoktatásra vonatkozó keretprogramjait is figyelembe kell venniük; az RB véleménytervezete nagy hangsúlyt fektet a helyi és regionális önkormányzatok nemzetköziesítésben betöltött szerepére; nyomatékosítani kell annak fontosságát, hogy a tagállamok is létrehozzanak támogatási programokat, amelyek hozzájárulnak a felsőoktatás nemzetköziesítéséhez. A tervezetben a mobilitás kétirányú jellegének fontosságát hangsúlyozta a raportőr, hiszen a mobilitás mind a kibocsátó, mind pedig a befogadó térség érdekeinek meg kell feleljen, ellenkező esetben migrációs, demográfiai és versenyképességi problémák adódhatnak.
„ A szóban forgó dokumentum előzetes tervezetét idén október 17-én küldtük be az EDUC szakbizottságnak, és a véleménytervezet kidolgozását több egyeztetés előzte meg a témában érintett szakértőkkel. Konzultáltam regionális szinten a román felsőoktatási intézmények képviselőinek részvételével, egyeztettem európai uniós intézmények szakértőivel Brüsszelben, az EB felsőoktatási képviselőjével, valamint a litván elnökség oktatási attaséjával” – számolt be tevékenységéről Borboly Csaba. Az elöljáró megköszönte a székelyföldi egyetemek képviselőinek, valamint a Hargita Megye Tanácsánál dolgozó munkatársainak a véleménytervezet összeállításának szakmai megalapozásához nyújtott segítséget, hozzájárulást.
Az RB-vélemény legalapvetőbb szerepe az, hogy ajánlásokat tegyen az EU politikájának és jogszabályainak alakítására, tehát közvetítenie kell a helyi és regionális önkormányzatok aggályait, és azokat úgy kell bemutatnia, hogy a többi intézmény képes legyen könnyen megérteni a legfontosabb üzeneteket és követni az RB érvelését és indoklását, valamint szükség esetén módosítani az eredeti javaslatot.
Maszol.ro/közlemény

„Isten tartsa meg az olvasók jó szokását!”
Ma kezdődik a 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Számos újdonsággal, érdekességgel várja látogatóit a ma kezdődő 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amely ezúttal is arra törekszik, hogy minél több kultúraszerető embert a könyvek közelébe vonzzon, és hogy a könyv ünnepét rangos kulturális eseménnyé emelje. A Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ által szervezett háromnapos programban minden korosztály megtalálhatja a számára legérdekesebb elfoglaltságot: a gyermekeket és fiatalokat vetélkedőkre, beszélgetésekre, író–olvasó találkozókra és különböző játékokra várják, de lesznek koncertek, színházi előadások, könyvbemutatók és irodalmi estek is, a felnőttek érdeklődésére is számot tartva. A könyvvásár 42 standján több mint 100 hazai és magyarországi kiadó könyvei közül válogathatnak a jelenlévők, félezer kötet először kerül a vásárlók elé. Az idei seregszemle apropóján Káli Király Istvánnal, Zágoni Balázzsal, H. Szabó Gyulával, Dávid Gyulával és Weghofer Ernával beszélgettünk.
– Tavaly magasra tettük a mércét, ezt a szintet pedig idén is tartani szeretnénk: a vásár keretében zajló valamennyi rendezvény a könyvhöz és az irodalomhoz kapcsolódik, minden a könyvért, a szellem hordozójáért és természetesen az olvasókért van – nyilatkozta lapunknak Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetője, a Mentor Kiadó igazgatója. Utalt ugyanakkor arra is, hogy az előző évektől eltérően idén az utolsó napon, azaz szombaton adják át a Szép Könyv-díjakat, valamint az újonnan alapított Vásár könyve elismerést, amelyre bármely jelen lévő kiadó pályázhat az utóbbi három évben megjelent kiadványával. A vásár mellett a főszervező a járulékos programokra is kitért, amelyekre érdemes lesz betérni, többek között a Szilágyi Domokos verseiből összeállított Kényszerleszállás című előadást, valamint Páskándi Géza Kalauz nélkül című művének felolvasószínházi változatát említette.
– Isten tartsa meg a marosvásárhelyiek jó szokását, hogy nagyrészt ekkor vásárolják meg a karácsonyra szánt ajándékkönyveket, idén is számítunk rájuk – hangsúlyozta Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója. Kifejtette: az emberek általában felkészülten, listával jönnek a vásárra, ahol aztán az eltervezett kiadványok mellett más kötetekre is rátalálnak. Örömét fejezte ki, hogy minden évben sokan érdeklődnek a Koinónia könyvbemutatói iránt, ezúttal szombat déli 12 órára várják a közönséget a Bernády György Közművelődési Központba, ahol Cseh Katalin Amit nem lehet megenni, Horváth Levente Két találkozás között, Horváth Zoltán: Nyelvtörő ABC, Lucian Boia Miért más Románia?, Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomor és Tanith Carey Hova tűnt a kicsi lányom? című kötetét ismerhetik meg.
Zágoni Balázs bízik ugyanakkor abban is, hogy a délutáni dedikáláson – 5 órától Cseh Katalin, Horváth Zoltán és Sikó-Barabási Eszter várja a könyvbarátokat – is többen lesznek, mint az előző években, amikor inkább csak két-három személy „lézengett”, holott ezek az alkalmak is kiváló lehetőséget kínálnak a szerzőkkel való találkozásra, beszélgetésre. Érdekesnek ígérkezik továbbá a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjainak műsora is, amelyben a Nyelvtörő ABC című kiadvány „elevenedik meg”, Pop Ágnes tanítónő vezetésével.
A Kincses Kolozsvár Kalendáriuma mellett Kristóf György Kritikai szempontok a magyar irodalomtörténetben című kötetét is magával viszi a Kriterion Könyvkiadó a péntek délutáni könyvbemutatóra (15 óra, Nemzeti Színház) – nyilatkozta H. Szabó Gyula igazgató, hozzáfűzve: utóbbi megjelentetése azért is bizonyult hasznosnak, mert legalább ötven éve nem jelent meg kötete Kristóf Györgynek, aki annak idején a kolozsvári Ferdinánd Egyetem magyar tanszékét vezette. A kiadványt Gaal György gondozta, aki a helyszínen az általa végzett munkáról is beszél az egybegyűlteknek.
S hogy milyen elvárásokkal megy a Kriterion a marosvásárhelyi könyvvásárra? – Reménykedem abban, hogy a tavaly óta megújult, igazi fesztiválos hangulatúvá alakított vásárra idén is minél többen ellátogatnak, és persze vásárolnak is a portékáink közül – mondta H. Szabó Gyula, boldogan nyugtázva, hogy a könyvpiac zsugorodása ellenére még mindig jó hangulat jellemzi a marosvásárhelyi seregszemlét. Ez pedig köszönhető a Marosvásárhelyi Kulturális Központ fiatal csapatának is, amelynek tagjai 2012-ben szegődtek először a Románia Magyar Könyves Céh mellé. A gyerekek és a fiatalok számára szervezett programok is jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a megújult vásárhelyi rendezvénysorozatnak a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéthez hasonló „fílingje” legyen mindenki számára. – Egyesek szerint az irodalomról kellene szólnia a könyvvásárnak, és én úgy érzem, erről is szól, jót tett viszont ez a fejlődés – összegezte a Kriterion vezetője.
Öt könyvet mutat be holnap délután 5 órától a Nemzeti Színházban a Polis Könyvkiadó: Bánffy Miklós Emlékezések, Sigmond István Egy ateista tanácsa: higgyetek Istenben, a Kuncz Aladár emlékezete, Sztranyiczki Gábor Bolyongásaim egy felemás világban, valamint a Keresztényi felelet – Hitviták a 16–17. századból című művet. – Nyilvánvalóan szükség van a vásárok keretében szervezett könyvbemutatókra, az utóbbi években tapasztalt szerény érdeklődés viszont némiképp elszomorít ebben a tekintetben – magyarázta Dávid Gyula, a Polis igazgatója. Mint mondta, mostanság sikeresebbnek tűnnek a helyi, kisebb volumenű könyvbemutatók – például az elmúlt időszakban a Minerva-házban és a Protestáns Teológiai Intézetben tartott programok –, hiszen ezek iránt jóval többen érdeklődnek, mint a fesztiválokon, amikor akár több hasonló esemény zajlik párhuzamosan. Ennek ellenére ott kell lenni a vásári alkalmakon, a kiadók mellett a közönség és a szerzők számára is különösen fontos a találkozás, az eszmecsere, amelyre alkalmat teremt a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár.
Weghofer Erna, a kolozsvári Gaudeamus könyvesbolt vezetője szerint egyre inkább a kiadók vására lett a marosvásárhelyi seregszemle, ahol sok esetben akár 30-40 százalékos kedvezménnyel árusítják köteteiket a kiadók. Ez persze jó a vásárlók számára, sőt, a kiadók tekintetében is elengedhetetlen, hogy legalább egyszer egy évben találkozzanak az olvasókkal, a kereskedők viszont jelentős hátrányba kerülnek. – Hiányolom ugyanakkor azt is, hogy még mindig nem sikerült megszervezni egy olyan fórumot, ahol a kiadók és a kereskedők megbeszélhetnék közös dolgaikat – jegyezte meg Weghofer Erna, aki azt is elárulta, hogy a Gaudeamus ezúttal nem vesz részt a vásáron.
A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár programja megtalálható a http://vasarhely.ro/konyvvasar/ oldalon, itt további részleteket találnak az érdeklődők a rendezvényekről.
Szabadság (Kolozsvár)

„Gyanús” erdélyi restitúció
Parlamenti vizsgálóbizottságot hozna létre a Szociáldemokrata Párt (PSD), amelynek feladata kimondottan az erdélyi visszaszolgáltatások kivizsgálása lenne.
Victor Ponta miniszterelnök ezt szerdán jelentette be, azt követően, hogy egyéb témák mellett a Szociáldemokrata Párt (PSD) frakcióival egyeztetett a kérdésről. Markó Attila RMDSZ-es képviselő, aki korábban maga is tagja volt a restitúciós bizottságnak, lapunknak úgy vélekedett: ha a kezdeményezés megvalósul, annak célja a visszaszolgáltatási folyamat leállítása lehet.
„Különösen az erdélyi visszaszolgáltatásokat kell kivizsgálni, mivel mindenféle hamis okmány és egyes törvények hibás értelmezése oda vezetett, hogy egész falvakat szolgáltattak vissza, nem beszélve több ezer hektárnyi földterületről, erdőről és egyébről. A parlamentnek létre kell hoznia egy vizsgálóbizottságot, amely jelentést készít, amelynek nyomán mind a kormány, mind az igazságszolgáltatás intézkedhet” – hangoztatta Victor Ponta. A miniszterelnök már az új restitúciós törvény áprilisi, felelősségvállalással történő elfogadásakor is azt próbálta elhinteni a közvéleményben, hogy nem minden esetben zajlottak törvényesen a visszaszolgáltatások. „A restitúciós folyamatból ingatlanüzérek és korrupt hivatalnokok húztak hasznot, a valódi tulajdonosok pedig évek óta hiába várják a jóvátételt” – magyarázta akkor a kormányfő.
A magyar tulajdonú ingatlanok visszaszolgáltatása ellen több román sajtóorgánum és politikus is szót emelt, Gheorghe Funar, a Nagy Románia Párt (PRM) elnöke például pénteken bejelentette, hogy a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását kérte a miniszterelnöktől, mert Magyarország a magyar egyházak segítségével Erdély elcsatolására használja a román restitúciós törvényeket. Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere szeptemberben azzal érvelt, hogy a restitúcióval szemben neki „a város vagyonát” kell védenie, és azt állította, hogy a visszaszolgáltatási törvénynek köszönhetően a Felső-Maros mentén több ezer hektárnyi erdőt adtak oda olyanoknak, akiknek „semmilyen közük nem volt az eredeti tulajdonoshoz”. Marius Paşcan Maros megyei Demokrata-liberális párti (PDL) szenátor, volt prefektus júliusban a történelmi tényeket meghamisítva azzal vádolta meg a magyar államot, hogy az 1941-ben tulajdonképpen „elrabolta" román tulajdonosuktól a most a magyarok által visszaigényelt javakat, a román állam pedig az 1990 után hozott restitúciós törvényekkel szentesítette a „lopást." Bogdan Diaconu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője pedig olyan blogbejegyzést írt, amelyben egy gyanúsnak tűnő viszszaszolgáltatási ügy miatt azzal vádolja meg a magyarokat, hogy hamis bizonyítékok alapján a restitúció révén próbálják meg „visszarabolni" Erdélyt.
Marian Neacșu, a PSD képviselőházi frakcióvezetője ugyanakkor az MTI érdeklődésére tegnap elmondta: a Kolozs megyei honatyák kezdeményezésére vették fel a párt közeljövőben esedékes akciói közé a restitúciós vizsgálóbizottság megalakítását. A frakcióvezető cáfolta, hogy ennek köze lenne a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásához. Mint mondta, olyan esetek kivizsgálásáról van szó, amelyekben magánszemélyek kétszer kaptak kártérítést.
Markó Attila RMDSZ-es képviselő ugyanakkor nem így gondolja. „Sajnálom, hogy a PSD egy olyan közismerten magyarellenes politikus kijelentésére reagál, mint Gheorghe Funar, egyszerűen nem kellett volna tudomást venniük róla. Ha a bizottság létrehozásáról szóló bejelentés nem csupán politikai reakció Funar kijelentésére, hanem tényleg komolyan gondolják, akkor egyértelmű, hogy igazunk van, amikor azt mondjuk: a cél a visszaszolgáltatás leállítása, és a már visszaadott ingatlanok visszavétele” – fogalmazott a Krónikának nyilatkozva a politikus. „Mint a restitúciós bizottság egykori tagja, kijelenthetem: az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása során semmiféle hiba, tévedés vagy törvénytelenség nem történt. A magánszemélyek esetében ezt nem tudom egyértelműen kijelenteni, mivel több száz esetről kellett egyszerre dönteni” – tette hozzá Markó, akit a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatásáért első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.
Elítélte a kezdeményezést Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. Teljes mértékben elfogadhatatlan ez számunkra, hiszen egyrészt diszkriminatív csupán az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatásokról beszélni, másrészt 2013-ban Romániában arról kellene beszélnünk, hogy a kárpótlás, a visszaszolgáltatás folyamata befejeződött” – nyilatkozta. „Egyébként precedens nélküli, hogy az ingatlan-visszaszolgáltatást parlamenti bizottság vizsgálja, mert az esetleges törvénytelenségek vizsgálata az igazságszolgáltatásra tartozik. Az RMDSZ véleménye szerint politikai hangulatkeltés a célja ennek a bejelentésnek” – szögezte le Kelemen.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Nagy Attila: a magyar ügyeknek keresztbe teszek
Környezete különcnek, notórius pereskedőnek ismeri, a lapunk által kérdezett politikusok pedig egyenesen „félnótásnak” nevezik a Kökösön élő Nagy Attila volt unitárius lelkészt, aki azzal vált ismertté Háromszéken, hogy sorra bepanaszolja a Kovászna megyei prefektúrán a székely zászlót kitűző önkormányzatokat.
A maszol.ro Dumitru Marinescu prefektustól értesült arról, hogy „egy Puli becenevű kökösi férfi” több e-mailt is küldött a kormányhivatalhoz. Nagy Attila egyik levelében arra hívja fel a prefektúra figyelmét, hogy Uzonban a kastélyudvar bejáratánál „alkotmány- és törvénysértő módon” ki van tűzve a székely zászló, a község ifjúsági házának épületén pedig csak magyarul szerepel az intézmény neve. Mit több, Gidófalván a polgármesteri hivatalon csak a „Községháza” felirat szerepel. „Levelemet tekintsék hivatalos panasznak” – zárul a lapunk birtokában lévő e-mail, melyhez feladója több fényképet is csatolt.

Nagy Attila egyik levele a prefektushoz
„Nagy Attila egy félnótás ember. Mindenkivel pereskedik, kezdve a szomszédjaival. Ez ellen a kökösiek már úgy védekeznek, hogy átnéznek rajta, nem veszik komolyan” – mondta a maszol.ro-nak egy nevét nem vállaló RMDSZ-es politikus. Mint mondta, névtelenséget is azért kért, mert attól tart, hogy őt is „meghurcolja majd a bíróságon” a kökösi férfi.
Nagy Attila az interneten is igen aktív: több blogot is vezet, a közösségi oldalakra is rendszeresen posztol. A férfiről azt beszélik, kilenc éve nem dolgozik, felesége nyugdíjából él. A Krónika korábban arról cikkezett: alkoholproblémái miatt az unitárius egyház megvonta a lelkész palástjogát, kizárták a papságból.
- See more at: http://www.maszol.ro/index.php/belfold/20826-nagy-attila-a-magyar-ugyeknek-keresztbe-teszek#sthash.eogVjCG7.dpuf
Környezete különcnek, notórius pereskedőnek ismeri, a lapunk által kérdezett politikusok pedig egyenesen „félnótásnak” nevezik a Kökösön élő Nagy Attila volt unitárius lelkészt, aki azzal vált ismertté Háromszéken, hogy sorra bepanaszolja a Kovászna megyei prefektúrán a székely zászlót kitűző önkormányzatokat.
Nagy Attila – saját bevallása szerint – legutóbb éppen ezen a héten, szerdán küldött újabb panaszt a prefektúrára. Ám nem kívánt válaszolni a maszol.ro-nak arra a kérdésére: miért érzi szükségét a székely zászlót és magyar feliratokat használó önkormányzatok „feljelentésének”? Kijelentette, indoklását részletesen megtaláljuk a blogjain (például itt). Annyit azonban megjegyzett: „A székely autonómiás nacionalizmussal nem értek egyet. A törvényesség határain belül az eszközökben nem fogok válogatni, amilyen magyar ügynek csak lehet, keresztbe teszek. A románság iránt komoly kulturális szimpátiát érzek”.
A volt lelkész elismerte, korábban valóban voltak alkoholproblémái. „Züllött iszákos voltam. Ám nyolc éve egy kortyot sem iszom” – jelentette ki. Ám a papságból szerinte nem kirúgták, hanem önként lépett ki. Mint mondta, a sajtóra is azért haragszik, mert ennek ellenkezőjét írták. Azt sem tagadja, hogy nem dolgozik, és felesége nyugdíjából él. „Nem kilenc, hanem tizenöt éve nem dolgozom. Túl drága az időm ahhoz, hogy dolgozzak. Hogy miből élek? Hát a feleségem nyugdíjából. De ez kérem magánügy, semmi közük az embereknek” – fogalmazott.
Arra a felvetésünkre, miszerint a háta mögött félnótásnak, beszámíthatatlannak nevezik, Nagy Attila úgy reagált: „Számomra a paraszt sem beszámítható. Én úgy nőttem fel, hogy méla undorom van a parasztoktól”. Arra a kérdésünkre, honnan származik büszkén vállalt beceneve, a Puli, egyetemista éveit idézte fel: "Teolológus diáktársaim neveztek el így, mert szavajárásom az volt, hogy bassza meg a puli."
Maszol.ro

Bethlen Gábor születésnapjára emlékeztek a Magyar Szórvány Napján
Nem lehet a tömbben élő magyarság érdekeit a szórványban élők ellen érvényesíteni – mondta Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban. Az erdélyi fejedelem születésnapját, november 15-ét az RMDSZ nyilvánította a Magyar Szórvány Napjává.
Magyar Szórvány napján nyitották meg a nagyenyedi közösségi ház új szárnyát. Az RMDSZ elnöke szerint az ilyen kis történetekből, a kis közösségek eseményeiből áll össze a magyar nemzet története is. Kelemen Hunor hozzátette, az erdélyi magyarságnak folyamatos építkezésre van szüksége, legyen szó a szórványból a diákokat összegyűjtő enyedi Bethlen Gábor kollégiumról, vagy a kulturális és oktatási intézményekről. Azokat a szórványkollégiumokat, amelyek működnek, néhány helyen bővítenék, továbbá olyan újabb programokat indítanának be, amelyek erősítenék a szórványban az identitás megőrzését – mondta Kelemen Hunor.
A szórvány magyarság fogyásának a megállítása az egyik legnehezebb feladat – mondta Hidvéghi Balázs, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke. Hozzátette: minden közösséget meg kell védeni, és meg kell teremteni azokat a körülményeket, és meg kell adni azokat a támogatásokat, amellyel magyarok tudnak maradni, amelyeken keresztül magyarok tudnak maradni az ott élő honfitársaink.
A szórványban élő magyar közösségeket már évek óta segítik a tömbmagyarság által lakott Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok.
Nyilvánvaló, hogy elsősorban az oktatáshoz kötött területekről van szó, tehát kultúra, anyanyelvhasználat, anyanyelvű oktatás, a szórványban a civil szervezetekkel és az egyházakkal való együttműködésre kell építeni – fogalmazott Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője.
Erdélyben harmadik alkalommal ünneplik meg november 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésnapján a Magyar Szórvány Napját, a Magyar Állandó Értekezlet tavalyi határozata nyomán pedig idén először Kárpát-medence szerte is.
MTI
Erdély.ma

Az RMDSZ ideológiai arculata
Az elvont eszmék köré épült sokszínű gyűjtőpártok, amelyeket nem sokkal a rendszerváltás előtt a történelmi helyzet hívott életre, s így hosszabb szerves fejlődésen nem eshettek át, meglehetős ideológiai heterogenitást mutatnak. Megalakulásakor a félmilliós taglétszámú RMDSZ is hasonlóan sokszínű volt, s hosszan tartó egységessége csak annak volt köszönhető, hogy az erdélyi politikai környezet, a választók ma is meglevő egységigénye nem kedvezett a kis magyar pártok létrejöttének. Így az 1996-os kormányzati szerepvállalást és az autonómiaépítés útjáról való letérést követően az RMDSZ neptuni ihletettségű politikáját kényszerzubbonynak érzők csak akkor alapítottak saját szervezeteket, amikor 2003-ban az RMDSZ kongresszusi leszámolt az egyik legfőbb autonomista célkitűzéssel, a belső választással, s bizonytalan időre ad acta tette a nemzeti katasztert is. Az RMDSZ mindazonáltal ma is gyűjtőpárt. Távoztak ugyan a kőkemény, megvásárolhatatlan autonomisták, de még mindig igen színes az eszmei profil. Ellentétek és politika
Az RMDSZ-en belüli politikai sokszínűség két síkon ragadható meg. Az egyik a hagyományos, eszmei-ideológiai, konzervatív/liberális, még pontosabban nemzeti/kozmopolita ellentét, a másik egy látszatra metodológiai, valójában belső hozzáállásbeli különbözőség. Utóbbi egymásnak feszülése – amit neveztek már radikális/mérsékelt, kuruc/labanc, tájba simuló/helyzetteremtő, autonomista/kisebbségi, szabadságpárti/komprádor ellentétnek – határozta meg nagymértékben a politikai mozgásokat az elmúlt mintegy negyed évszázadban, s végül az RMDSZ érdekképviseleti monopóliumának végét jelentette. Ez az ellentét az elnyomó román hatalomhoz való viszony mentén húzódik, a média előszeretettel nevezi radikális/ mérsékelt ellentétnek, ami helytelen, de annál tetszetősebb és elterjedtebb jelölés. Miközben az erdélyi magyarság körében eddig csak mérsékelt politikai irányzatok küzdöttek egymással, sem radikális célokat (határmódosítás) nem fogalmazott meg senki, sem radikális, a törvényesség határain túli eszközök bevetésére nem került sor. Ezzel együtt a tagság és a szavazók szintjén tudati síkon bizonyára létezik ez a különbségtétel, amit sokan komolyan vesznek, és komolyan hisznek. (Ha megjelenne az anyaországi kereskedelmi médiában egy hittérítő, aki azt hirdetné, hogy a Föld lapos, vélhetően ő is hamar szert tenne őszinte követőkre szerte a Kárpát-medencében. A kilencvenes évek második felében elrettentő példaként említve olvashattuk a Demokratában, hogy az Egyesült Államokban létezik is egy Flat Earth Society nevű szerveződés, amelynek tagjai szerint a Föld gömbölyűsége téveszme.) A csúcsvezetés szintjén már inkább a széplélek illetve karrierista, vagy ha úgy tetszik, a tudományos nyelvezethez közelebb álló kifejezéssel élve pozícióorientált és programorientált politikusok álltak egymással szemben. ők más megközelítésben a román érdekeket egyénelvű politikai számításból kiszolgálókként, illetve politikájukat a magyar érdekekhez igazítókként írhatók le. Így is volt mindaddig, míg az RMDSZ-en kívüli szerveződések utóbbiakat fel nem szívták. Ezzel együtt sem állítható, hogy az RMDSZ politikailag homogén szerveződés lenne, hiszen igen nagy a távolság az autonómiatörekvéseknek és a nemzeti tábor képviselőinek rendszeresen alávágó Frunda György, illetve az azokat soha meg nem tagadó, sőt, mellettük ismételten kiálló Tamás Sándor és Antal Árpád között. (A legutóbbi választásokon mindketten túlteljesítettek az EMNP-vel szembeni kommunikációs harcban, s ezzel sokak előtt végleg leszerepeltek, mindazonáltal az iménti tézis deskriptíve helytálló.)
Démoni riválisok
Eszmei-ideológiai síkon ugyanakkor megmaradt a liberális/konzervatív, még pontosabban a nemzeti/nemzetellenes síkon meglevő ellentét. A nyíltan nemzetellenes, értelemszerűen kisebbségben lévő irányzat kezdettől jelen volt az erdélyi magyar közéletben, és nem meglepő módon a „mérsékeltekkel”, az elnyomó hatalom kegyeit kereső komprádorokkal igyekezett szövetséget kötni. Nem is sikertelenül. Az ellenszavazat nélkül elfogadott Kolozsvári (autonómia) Nyilatkozat ellen támadó médiakommandó két tagját 1993 után ott leljük érthetetlen módon a nyilatkozatban foglaltak megvalósítását felvállaló Ügyvezető Elnökségben – Magyari Nándor Lászlót önkormányzati, a nemzet iránti szeretetet új-kollektivizmusként megbélyegző és alapjaiban támadó Cs. Gyimesi Évát pedig az oktatási főosztály élén. A kétezres években újhatalmi góc jelent meg az RMDSZ-ben: a „bihariak”. ők nem elég képzettek ahhoz, hogy Cs. Gyimesi Évához hasonlóan nemzetellenes pamfleteket írjanak, de anyaországi eszmetársaik Nagyváradra invitálásával gondoskodtak arról, hogy a bihari közönség kellő dózisban rendszeresen megkapja az álbaloldal nemzetellenes gyűlöletadagját. Meghívottjaik között volt a határon túli magyarok ellen uszító gyűlöletkarmester Gyurcsány Ferenc, nem sokkal a december 5-i népszavazás után, 2005-ben. Még akkoriban náluk járt a 2006-os rendőrterroron gúnyolódó és a rendőrruhába bújtatott vadállatok által eszméletlenre vert Révész Máriuszt Révész Mártíriusznak csúfoló Kuncze Gábor. Az MSZP-s Újhelyi István és Nyakó István 2009-ben kampánytechnikára okította az ifjú RMDSZ-eseket, arra biztatva őket, hogy az ellenfelet démonizálni kell, s ha nincs ehhez muníció, akkor ki kell találni. Az utóbbi időben járt náluk Bajnai, Mesterházy és szellemi holdudvaruk tekintélyes alakjai, egyszóval alig volt az anyaországi baloldalnak olyan miniszterelnöke vagy pártelnöke, aki meg ne fordult volna Nagyváradon az RMDSZ meghívására.
Belső többszínűség
Szabó Ödön, a párt megyei ügyvezető elnöke, jelenleg parlamenti képviselő, az RMDSZ-en belül addig ismeretlen eszközökkel gazdagította a politikai harcot, amit betudhatunk egyéni kreativitásának, de akár az Újhelyi-féle jótanácsok követésének is. Volt, hogy kommandósaival megjelent a másik tábor rendezvényén, és saját hangosítással botrányba fullasztotta azt. Jellemző, hogy míg Markó Béla válását az autonomista oldal nem használta ki politikai célokra, addig Szabó Ödön Tőkés László vonatkozásában előszeretettel lovagolt ezen a témán, legutóbb pedig szabályosan ellopta a Szent László Napok logóját és megrendezési jogát, annak bukaresti levédésével. A bihariak mellett vannak még az RMDSZ holdudvarában tevékenykedő, nehezen felvállalható „gerillák” is, mint a csíksomlyói búcsút leszóló, a korszerűség jegyében azzal a homoszexuálisok „előremutató, haladó szellemű” felvonulását szembeállító Czika Tihamér, akinek problémája akadt azzal is, hogy a háromszéki magyar önkormányzat a románok bevonása nélkül rendezi meg a háromszéki magyarok találkozóját. Vagy Parászka Boróka, akinek egy Facebook-bejegyzéséből megtudhattuk, hogy csak azért nem emigrál, mert román barátai ide kötik, s őt csak a magyar jobboldal zavarja, a román elnyomást nem érzékeli. Retorikájuk és megszólalásmódjuk merőben eltérő mind a székelyföldi RMDSZ-es autonomistákétól, mind pedig az RMDSZ fősodrának stílusától és mondanivalójától. Összességében tehát leszögezhető, hogy a döntéseit jellemzően egyetértésben hozó, kifelé kétségkívüli egységességet mutató RMDSZ nem egyszínű. A közös nevező az érdek, a politikai zsákmány. Ennek érdekében viselik el egymást habitusukat illetően merőben eltérő politikusok. S marad meg párton belül az a maroknyi, nemzetileg elkötelezett aktivista, aki ma is úgy érzi, úgy hiszi – vagy szeretné hinni –, hogy csak az RMDSZ-en belül lehet hatékonyan szolgálni a magyar ügyet.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Anyanyelven tanulva is teljesítenek
A Bákó megyéhez tartozó gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola törekszik élni minden – a román megye kínálta – lehetőséggel. A tanárok meglátása szerint diákjaik nem egy esetben jobban teljesítenek, sőt toleránsabbak is román iskolába járó társaiknál.
megyésítés során Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön 1963-ban beszüntették a magyar nyelvű oktatást. Azt követően csak 1990 február elsejétől tanulhattak újra anyanyelvükön a gyimesbükki diákok Deáky András akkori iskolaigazgató jóvoltából, aki a szülők kérésére indítványozta a magyar nyelvű tanintézmények újraindítását. „Az akkor kiharcolt, a falubeliek által csak nagy és kicsi iskolaként ismert intézmények azóta is lehetővé teszik a magyar ajkúak anyanyelven való tanulását” – tudtuk meg Antal Etelkától, a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola igazgatónőjétől.
Minőségi az oktatás
Amíg a nagy iskolában az osztálylétszámok megfelelők, addig a kicsi iskolában összevont osztályokban tanulnak a gyermekek, mivel kevesen íratják oda gyermeküket. Ennek egyik oka, hogy a magyar anyanyelvű családok nem egy esetben a román tannyelvű iskolába járatják gyermekeiket, fejtette ki az igazgatónő. Hozzátette, nem tudja, miből ered a szülők ilyen jellegű hozzáállása, hiszen az intézményükben az oktatás – még a román is – magas színvonalú. Ezt bizonyítja, hogy a múlt évi román képességfelmérő vizsgán a legjobb eredményt magyar szakos lány írta.
„Mivel egyetlen magyar iskolaként működünk Bákó megyében, így az országos versenyeken részt tudunk venni, megvannak a helyeink. Mivel kolozsvári és váradi iskolákkal versenyzünk, a diákjaink által elért dobogós helyeket kitűnő eredményeknek látjuk” – mondta büszkén az intézményvezető. Az iskolán kívüli foglalkozásokon főszerepet kap a népviselet, a népzene, a néphagyomány, az iskola másként elnevezésű programot is rendszerint hagyományőrző foglalkozások köré építik fel – fejtette ki.
Különbségek gyermekek között
„Én tanítok román és magyar osztályban is, a gyermekek között különbséget nem teszek, viszont érzem a különbséget közöttük. Van olyan román tagozaton tanuló magyar diákom, aki érti a román nyelvű feladatot, jó logikával megoldja, azonban ha rákérdezek, nem tudja elmagyarázni, hogy hogyan sikerült. Mivel a családban magyarul beszélnek, számára nagyon nehéz megérteni és megtanulni azt, amit román szaknyelven magyarázok” – foglalta össze tapasztalatát Sárosi Mária kémiatanárnő.
Az iskolába egyaránt jár magyar, román és cigány szülő gyermeke, verekedésről, agresszióról, rongálásról mégsem kell soha jelentést írniuk. A diákokat elfogadásra nevelik, így azok bátran megfogják egymás kezét kortól, nemtől, nemzetiségtől függetlenül, amihez hozzájárul a heti rendszerességű néptáncoktatás is – véli az igazgatónő. A vegyes házasságból származó gyermekeknek, habár otthon többnyire románul beszélnek, elmondásuk szerint nem okoz gondot nekik a magyar tanulása sem. Az egyik kislányt 5. osztálytól édesapja román iskolába szerette volna íratni, ő azonban ragaszkodott barátaihoz, tanáraihoz, a közösséghez, amelyet megszeretett.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Szórványainkról, veszélyeztetett anyanyelvünkről
Nem mondok újat, mindenki saját környezetében is érzi, hogy Erdélyben, a Partiumban is hatalmas etnikai, nyelvi változások következtek be az elmúlt évtizedek alatt. Ha valaki arra kíváncsi, mivé lett szép magyar nyelvünk az együttélésben az elmúlt tíz, húsz év alatt, elég, ha vasárnap délután bekapcsoljuk a kolozsvári rádió betelefonálós kívánságmuzsika adását. Lehangoló, ahogyan magyarjaink beszélnek.
Elsősorban Kolozsvár és környékének nyelvromlását tükrözi az adás. Állítólag Kodály még azt mondta valamikor a XIX. század végén, hogy a magyar nyelvterületen Kolozsváron beszélik a legszebben a magyar nyelvet. Vallomása pontosan így hangzik: „Hol beszélnek a legszebben a magyarok? Kolozsváron a piacon!” Sajnos elmúltak ezek az idők!
Egyszerűen elfelejtettünk egész mondatokban, szavainkra gondosan vigyázva, értelmesen beszélni. Hallgassuk csak! „Koolozsvári rágyo? Ínen vagyok Koolozsvárból, a Monosturból. És minden telhetö jot szeretnénk kivánkozni fiiamnak Feerinek, meenyemnek Rodicának és uunokámnál is Mirelához.” Érdemes azonban itt azt is megfigyelni, hogy a rádió vonzáskörzetében milyen nyelvi oázist jelentenek még a szilágysági, bihari, koltói, hosszúmezői betelefonálók. Kellemes hallani, ahogyan ízes belső szolnoki nyelvjárásban elhangzik: „keívánnak minden jaót és baoldogságot a liányomnak, az összes pujának és az egíssz családnak”.
Milyen jó, hogy él még és erősen tartja magát a Szilágyság, Bihar, Szatmár ízes magyar nyelve!
Önként vállalt asszimiláció
Kisebbségi életünk, értékeink általános leépülési folyamatainak évtizedek óta tanúi vagyunk. Mindezek alapvetően befolyásolják nyelvünk állapotát is.
Elsőnek egy etnikai csoport létszáma és arányai fogynak el a regionális és helyi környezetben. Elkezdődik a számbeli leépülés. Sérül a csoport képviseleti jelenléte az országos döntéshozásban, érdekvédelemben, helyi önkormányzatban, elveszíti jelenlétét a gazdasági életben. Az elégtelen számú szavazat miatt a közösség képviselete kimarad a „helyi önvédelemből”. Ez számottevő közéleti érdeksérülést is okoz. Az etnikai csoportot a jogtalan politikai-hatalmi döntések nyomán is sorozatos sértések és sérülések érik. Leépülnek intézményei, nem jut hozzá anyanyelvi értékeihez, oktatáshoz, kultúrához, nyelvhasználathoz, nyelvi nyilvánossághoz. Ezekkel a folyamatokkal párhuzamosan a kiscsoport önfeladással, többségi értékátvétellel védekezik. Bekövetkezik a döntően többségi intézmény-, média-, értékfogyasztása, majd a kultúravesztés. Felerősödik az anyanyelvi igénytelenség, nyelvromlás, nyelvcsere, az oktatásról és az endogám párválasztásról való lemondás.
Bekövetkezik a belső lemondás, önként vállalt asszimiláció, az anyanyelvi családnak mint utolsó végvárnak a feladása társul ehhez.
Térvesztés, nyelvromlás, asszimiláció a nagyvárosokban
Tudomásul kell vennünk, hogy az erdélyi-partiumi magyarság küzdelmeinek legnagyobb hadszíntere a nagyváros lett. A térvesztés, nyelvromlás, asszimiláció legszomorúbb helyszínei ezek. Évtizedek óta közismert szlogen, hogy a nagyváros az erdélyi magyarság legnagyobb temetője. Itt sérült leginkább a kisebbségi csoport nyelvi önbizalma és otthonérzete. Elsősorban itt kerültek nehéz helyzetbe a nemrég még döntően többnyelvű, elsősorban magyar jellegű erdélyi városok polgárai. Itt a Trianontól kezdődő ingadozások után néhány évtized alatt tervezett betelepítés, nagy mesterséges etnikai arányváltás, sőt erőszakos szórványosítás zajlott. Mesterségesen, politikailag és hatalmilag lenyomták a természetes nyelvhasználati szabályozásokat, régi nyelvi értékeket. A kétnyelvű, három-négy etnikumú erdélyi városokból csonkolt népességű és etnikai arcú, mesterségesen asszimilálásra kiszemelt városok lettek. Szomorú harcot vív a magyar nyelv értékéért, használatáért nemcsak Temesvár, Arad vagy Nagybánya, de már Nagyvárad, Szatmárnémeti, Nagyszalonta és Margitta is. Nyilvános térben még mindig nincsenek kellő arányú és méltányosan elkészített magyar feliratok egyetlen erdélyi városban sem. Eltűnőben van a „térnyelv”, a kisebbségi nyelv közhasznú, hivatali használata, értékelése, de még a szándék sincs meg ehhez. Sőt inkább a nyelvi megbélyegzések, folyamatos nyelvi sérelmek és sértések a gyakoriak. Az ortodoxia dominanciájának jegyében, városainkban tervezett „hagymakupolás honfoglalás” zajlik, térnyelvi agresszió, „manélészennyezés”, hangszórókon kihangosítva lakótelepek egészét zavarja a román ortodox pópák müezzin-zenéje, az egész lakónegyedeket stresszelő ortodox liturgiális „szluzsbaszennyezés”.
Azt is szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy erőteljes szórványosodás és ezzel nyelvi térvesztés zajlik nagyvárosaink külső övezeteiben, a magyar falvak környezetében is. Sajnos nemsokára teljesen elveszítjük erdélyi nagyvárosaink hajdani magyar föld- és tulajdongyűrűit. Hallatlan területpocsékolás zajlik, mivel jelentősen felértékelődött az építkezésekhez és befektetésekhez igencsak előnyös elhelyezkedésű, megőrzött vagy visszaszerzett magyar földtulajdon. Kialakult egy jelentős magyar falusi és városi őshonos réteg, amelynek tagjai örökség-megélhetési életformában őseik földjeiből, ingatlanaiból próbálnak (vagy kénytelenek) anyagilag talpon maradni, gyermekeiket elindítani. Ez pedig a térfeladás, értékvesztés és gazdasági elszórványosodás szomorú, gyászos formája. Világosan láthatjuk ezt szerte Erdélyben.
Azt is érzékelhetjük, hogy nagyvárosaink gyűrűjében, román és magyar falukörnyezetében is nagy népességmozgás, népességcsere zajlik, és átalakítja az évszázados településszerkezeteket. Ezzel többirányú szórványosodás is folyik! Magyarok jelentős számban eladják városi tömbházlakásaikat, házat vásárolnak és kitelepednek a városkörnyéki román falvakba is. Hasonlóképpen románok költöznek magyar falvakba. Egy számottevő magyarországi román kitelepedés is folyik a teljes román–magyar határsávban, Battonya, Biharpüspöki, Berettyóújfalu, sőt, Debrecen térségében. Több helyen már román óvodai és iskolai csoportok is indultak a szükségletek kielégítésére.
És közben a nagyvárosi lakótelepi létben a magyar közösségek, csoportok életét az elmagányosodás, szociális hátrányok, munkanélküliség, a gyermekek elszigetelődése, a galerik hatására „lakótelepi gyermekekké” (băiat de cartierré) süllyedése, a magyar oktatás leépülése jellemzi. Részben ugyanez mondható el már Aradról, Temesvárról, Kolozsvárról, lassan Szatmárról, Nagyváradról, újabban pedig Marosvásárhelyről, sőt Sepsiszentgyörgyről is, ahol a peremhelyzetben élők jelentős tömegei már más nyelvet beszélnek.
A lakótelepek uralkodó nyelve mindig az utca nyelve volt, az utca nyelve pedig szinte mindig a többség nyelve. Ezeken a településeken a kisebbségi magyarság és nyelve kiszorult a hatalmi szférából, a hivatali életből, a mindennapi hatalmi-adminisztratív kommunikációból és mesterségesen bélyegzett lett.
A városokban az önértékelés és a nyelvi helyzet tekintetében észlelhetők tehát a legnagyobb gondok. A hatalomnak nem kell a kisebbség mássága. A történelmi utcaneveket átkeresztelték, a magyar személyneveket lefordították vagy törölték; az utcanevek kétnyelvűsége is többnyire tükörfordításokban nyilvánult meg. A többségiek nyolcvan év alatt annyit sem tanultak meg a kisebbség nyelvén, hogy nevüket, nevünket felismerhetően kiejtsék, megkülönböztessék a családnevet a személynévtől. A hatalomnak sikerült megteremtenie és a kisebbségbe sulykolnia a másság méltósága helyett a másság szégyene megalázó érzetét.
„Nettmagyarság”
Azt is megtapasztalhatjuk, hogy az anyanyelv értéke a vegyes és átmeneti területek mellett a halmozottan hátrányos nyelvi régiókban élő magyar gyermektársadalom körében van a legmélyebben. Ott, ahol nincs mód a közös anyanyelvi kultúrájú kortársközösségek, szomszédsági csoportok, utcai, játszótéri vagy szabadidős galerik kialakulására, egyszóval a legszélesebb nyelvi megnyilvánulásra, nyilvánosságra. Jól megfigyelhetjük, hogy vegyes területeken, különösen városokban, lakótelepeken már alig maradt meg anyanyelvi közegben a játszótér, a játékok, a kiszámolók, a gyermekkommunikációk nyelve. (Kallós Zoltán hívta fel a figyelmünket egy alkalommal, amikor Csángóföldön jártunk együtt: „figyeld meg, hogy az utcán milyen nyelven játszanak a gyermekek. Ez mutatja a falu, a település domináns nyelvét.”)
Több figyelmet és alaposabb kutatást érdemel az is, hogy (a sziget- és átmeneti területeken is) mi vezetett el a felgyorsuló időskori nyelvromláshoz, a nyelvvédelmi önkontroll sérüléséhez, a nyelvi kényelem kialakulásának állapotához. Ne csodálkozzunk ezen! Az idősödő rétegnél ugyanis a hosszú évtizedek óta tartó együttélések mentén megjelentek a „nyelvi megfáradás” jelei, és rájuk egyre nagyobb hatással van a többségi nyelv és szókészlet, nyelvi szerkezetek hosszú ideje tartó begyakorlása, a többségi fogalomkészletek berögzülő makacs agresszivitása.
Joggal haragszunk az egész nap számítógép mellett ülő gyermekeinkre, unokáinkra. De azt is érzékelhetjük ugyanakkor, hogy a mai fiatalság jelentős rétegének, amely a divatos magyar kábelmédiumokon és a magyar nettkultúrán, magyar közösségi oldalakon szocializálódott, bizonyos fokig jobb a magyar nyelvismereti szintje, mint idős nagyszüleiknek, szüleiknek. Nagyon fontos számolnunk azzal is, hogy a virtuális magyar közösségek kialakulása jelentős nyelvi tereket, kapcsolatokat hoz, hozhat létre, amiről a továbbiakban komolyan beszélni kell. A nettmagyarság a világhálón keresztül ma már teljesen átszövi a világot, és jelentőségéről esetenként nagy elismeréssel kell szólni az ismeretszerzés, de a kapcsolatépítés, az ismerkedés, sőt, a párválasztás folyamataiban is. A magyar közösségi élmények hiányát ez a nettvilág sok esetben pótolja, segíti a párkapcsolatokat, de jó és rossz értelemben meg is változtatja az élő társasági-találkozási szokásokat. Több olyan szórványmagyar fiatalt ismerek, akiben mélyen él a vágy, hogy azonos etnikumhoz tartozó társra találjon. A mindennapi élettérben nem tudtak anyanyelvi kapcsolatokat kialakítani, de a virtuális, személytelen térben nem szégyellik identitásgátlásaikat, botlásaikat, nyelvi csonkaságukat, hibáikat, és könnyebben társra találnak.
A magyarsághoz tartozás „kifáradása”
Sajnos azonban vannak olyan magyar vagy volt magyar közösségek is, amelyek mély történelmi folyamatok eredőjeként, önként és csoportosan váltottak vagy váltanak identitást. E régiókban, közösségekben hiába él a magyar múlt emlékezete, a közös eredet tudata, hiába van meg az eredeti anyanyelvükön szolgálatot teljesítő egyház, ez már mind nem elég. A közösség lemondott a családban beszélt anyanyelvéről is.
A magyarsághoz tartozás „kifáradása”, szinte „unalma” miatt felszámolódik az oktatás, elnéptelenül a templom, leépül a nyelv és egy-két nemzedék élete alatt befejeződik a teljes nyelvváltás. Példa erre Krassó-Szörény és Temes megye jelentős számú falusi magyarsága, Hunyad megyében, az Érchegységben Verespatak, Gyulafehérvár mellett Borbánd volt magyarsága. Erdélyben és részben Kővár és Máramaros bányavidékein szomorúan készíthettünk jegyzéket azokról a településekről, ahol az aktív, az életvitelszerűen működő anyanyelvhasználat lényegében megszűnt (példa erre a Domokos melletti Erzsébetbánya katolikus és református közössége, Tőkés, Oláhlápos, Kohóvölgy). A magyar nyelv e helyeken már csak szakrális nyelvként maradt használatban. Él még a már említett magyar („sunt ungur”, „sunt catolic”) öndefiníció, mely többnyire már csak „magyar vallást” és eredet-identitást jelent.
Tudomásul kell vennünk tehát, hogy vannak olyan régiók, főleg a Bánságban, Krassó-Szörény, Fehér, Szeben és Hunyad megyékben, ahol már a falusi népesség körében is megjelent, sőt nemsokára be is fejeződik a teljes nyelvi asszimiláció. Hajdan színmagyar települések lakossága, amely még ma is őrzi a magyar történelmi egyházakhoz kötődő vallási identitását, nyelvileg már nem is egyes egyéneiben, hanem teljes tömegében szűnik meg magyarnak lenni. Egyre több az olyan mezőségi, dél-erdélyi helység is, ahol utolsó tanúkként, nem szórvány-, hanem foszlánymagyarként él néhány ember, nem ritkán egy-egy nagy történelmi értékű műemlék templom vagy rom árnyékában. Az ő elmúlásukkal lezárul egy hosszú történelmi folyamat, eltűnik jelenlétünk emberi emlékezete is.
Ahol pedig a tömbök és szigetek pereme körül felszámolódik a szórványgyűrűk védelme, ott lassan kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek maguk a szigetek, sőt a tömbök is. Beszűkül a nyelv mozgástere, a fiatalok párválasztási lehetősége, elsorvadnak az anyanyelvi kapcsolatok, megakad az értékek utánpótlása, bizonytalanná válnak a magyar gazdasági vállalkozások, sérül a magyarok gazdasági kibontakozásának lehetősége. Felszámolódik a másként való megnyilvánulás sikere, értéke és haszna.
VETÉSI LÁSZLÓ
(Megjelenés előtt a 2014-es Királyhágómelléki Református Kalendáriumban)
Folytatjuk
Szabadság (Kolozsvár)

Ars hungarica: otthonosság érzete a szórványban
Változatos tematikájú kiállításokat, népdalokkal ötvözött megzenésített verseket és színvonalas dzsesszkoncertet kínált a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesületének Magyar Kulturális Központja által szervezett nagyszebeni Ars hungarica fesztivál első napja, amelynek délutáni hivatalos megnyitója keretében a nagyszebeni születésű grafikusművész, lelkész, Orth István vehette át Magdó János főkonzultól a magyar állam kitüntetését. A három egymást követő tárlatmegnyitót a képzőművészeti sokszínűség jellemezte.
Teddy, a nagyszebeni születésű fiatal művész Kellemetlen szokás az elmélkedés című tárlatának munkáit Valentin Mureşan, a Brukenthal Múzeum kurátora szerint leginkább a játékosság jellemzi. – A festmények szimbolikus képvilágának mindegyike külön jelentéstartalommal bír. A művész ábrázolásmódja változtat a tárgyak jelentésén, és az általa megteremtett világba kalauzolja a nézőt – beszélt az alkotásokról Mureşan.
Szegedi Alice Torella népi iparművész A nő – toposzok játéka című tárlata a Bruck Studióban tekinthető meg. Bár alkotásainak alapanyaga természetes, szálas anyagok összessége (főként a gyékény), ő maga azt vallja, hogy az alapanyag, amit feldolgoz, az maga „a kulturális környezet”, amelyben él. A tárlat hat alkotást mutat be, amelyből három vegyes technikával készült falra akasztható, három pedig egyméteres sziluett. Az alkotások a nőt kívánják ábrázolni, annak lelki világát, a róla alkotott társadalmi képet, úgy a hagyományos, mint a nem konvencionális életformában, mindezt a művész sajátságos szemszögéből.
Mirela Creţu, az ASTRA Múzeum szakigazgatója szerint a nőiség tematikáját megfogalmazni igazi kihívás, hiszen a nő nemcsak az anyaság, a teremtés szimbóluma, ugyanakkor a karrierépítés és a család között egyensúlyozik. – A művész ábrázolásmódjának kiindulópontja a mennyasszonyi ruha, majd tovább haladva láthatjuk az érintésre vágyakozó nőt, akire a zeneiség, az alkotás és az örökkévalóság jellemző. Ugyanakkor felbukkan az önmagát kereső, belső harmóniára áhítózó nő is – világított rá a szakértő.
Orth István kiállítása különleges jelentőségű volt, nemcsak életműve apró töredékének ismertetése, hanem a tárlat helyszíne miatt is, amely a nemrég visszakapott, egykor felekezeti iskolaként működő református központ volt. A tárlat három sorozat munkáiból kínált ízelítőt: Az erdélyi magyar kultúrtörténet értékei című sorozat képeit, a Nagyszeben történetéhez kapcsolódó rajzsorozatot, valamint a teljesen új szentképsorozatot csodálhatták meg az érdeklődők.
Varró Sándor nagyszebeni lelkipásztor kifejtette: a kiállításmegnyitó hármas lelki töltetű számára. Először is azért, mert első alkalommal szólhat úgy a jelenlévőkhöz, hogy elmondhatja: az épület újra az ő tulajdonukban van. Másodszor azért, mert Orth István a művészete által tölti meg élettel az épületet, harmadszor pedig azért, mert az Ars hungarica kulturális rendezvénysorozat nemcsak a művészetre, hanem a magyar kulturális értékek mindegyikére nyitott.
Bitay Levente vezető konzul is hangsúlyozta az esemény jelentőségét. Úgy vélte: a református egyház visszakapott épülete ismét a magyar közösségi élet otthonává válhat, amelyhez sok erőt kívánt.
A fesztivál hivatalos megnyitóján Serfőző Levente főszervező, a Híd Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke beszédében hangsúlyozta: a modern közösségek mozgatórugói közé sorolható a hatalomra vágyás, az anyagi érdek, a szabályok, a törvények, a kényszer, az elvárások, a megfelelni akarás. Hozzáfűzte: ennek következménye, hogy az emberek között állandó konfliktusok merülnek fel, a hibáztatás és a „kifele mutogatás” már-már megszokott viselkedési szabály lett, ami az egyéni felelősség hárítása az önálló gondolkodás, az emberi minőség és az embereket összekötő érzelmek elvesztéséhez vezet. Ezért arra kért mindenkit, hogy a felsoroltakat helyezze figyelmén kívül öt napig, és élvezze az Ars hungarica rendezvényeit.
Magdó János főkonzul az Ars hungarica fesztivált a városlakók és a más nemzetiségűek felé való megmutatkozásként értékelte. Mindazokat a nagy elődöket – Oláh Miklóst, Borsos Miklóst, Bánffy Dezsőt, Haller Károlyt, Maczalik Győzőt – említette, akiket annak idején Nagyszebenbe vonzott a szászok által teremtett társadalmi modell. – Sok magyart adott Nagyszeben az összmagyarságnak, és akik most itt vagyunk, ezt az utat fogjuk folytatni – jegyezte meg, külön megköszönve Serfőző Leventének, hogy az általuk szervezett rendezvényekkel összetartják a helyi magyar közösséget.
Fejér László parlamenti képviselő a Kovászna Megyei Tanács elnökének, Tamás Sándornak az üdvözletét tolmácsolta. Kifejtette: mindig kellemesen meglepő számára a nagyszebeni közösség példaértékű összetartása. – A szász, a székely és román lakosság mindig bebizonyította, hogy együtt tud élni és alkotni. Az együttműködésnek és toleranciának mindig fontos szerepe van. Egymás kultúrájának megismerése, az ilyen jellegű rendezvények szervezése ehhez az eredményes együttéléshez járul hozzá – mondta a képviselő.
Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke szerint a tankönyvek nem írnak arról, hogy az ember mit érez, amikor szórványban élő közösséghez látogat. – Önök itthon vannak, és az önök által közvetített értékek által én is itthon érzem magam – mondta. – Otthon érezzük magunkat kultúránkban, anyanyelvünkben, ezáltal pedig a szórványhoz pozitív képet, érzéseket tudunk társítani – tette hozzá.
Orth István grafikusművész, lelkész részére kiemelkedő művészeti tevékenységéért, lelkészi szolgálataiért és a dél-erdélyi szórványban élő magyar közösségért való kiállása elismeréséül a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Áder János magyar köztársasági elnök, amelyet az ünnepi megnyitón Magdó János főkonzul adott át a művésznek. Varró Sándor méltatásában hangsúlyozta: komplex személyiség az Orth Istváné, hiszen elsősorban Isten embere, ugyanakkor a közösség és a művészet embere is. – Az ő művészete azért a közösségért van, amely kiemelte, és amelynek él, dolgozik és fáradozik. Így ezúttal nemcsak Orth Istvánt tüntették ki, hanem az egész nagyszebeni magyar közösséget – mondta.
Az első nap rendezvénysorozatát a sepsiszentgyörgyi Evilági muzsikusainak népdallal ötvözött megzenésített versei és a Smárton Trió feat. Juhász Gábor virtuóz dzsessz dalai zárták.
DÉZSI ILDIKÓ
Szabadság (Kolozsvár)

Erdélyi magyarokkal, vagy „mitikákkal”?
Minden bizonnyal politikai stratégiát kell váltaniuk azoknak a képviselőknek, akik hivatásszerűen vállalták az erdélyi magyarokért folytatott közképviseleti munkát. Az eddig elért eredményeiket sem lehet sikerként elkönyvelni, főleg akkor, ha figyelembe vesszük, hogy milyen áron kellett megfizetnünk értük, többek között a politikai önállóságunk és szavahihetőségünk elvesztése által, de mostanában még kétségbeejtőbb események látnak napvilágot. A politikusaink, a meglévő lehetőségeik mentén történő gyakorlati előrehaladás helyett a nagy elméleti semmitmondások területére léptek. Nem képesek még az eddig megszerzett jogi, gazdasági és politikai eszközeikkel sem élni, de ennek ellenére folyamatosan „fertőzik” a közvéleményt a megnyugtató – vagy éppen felháborító – nyilatkozataik által.
A szövetségi elnök többek között azzal állt elő, hogy az észak-erdélyi autópálya folytatását ígérte neki a miniszterelnök, pedig köztudott, hogy az eddigiek során mindössze leállíttatta ezeket a munkálatokat, és más nyomvonalak építését rendelte el.
Nagyon szép dolog, hogy ennyire jóhiszemű elnöke van az RMDSZ-nek, aki nem vonja kétségbe a román miniszterelnök által tett ígéretet, de mégsem kellett volna ezt a naivságát az erdélyi magyar választók felé továbbítania. Majd hisszük, ha látjuk. Addig is nekiláthatnának a magyarlakta telepü- lések fellendítéséhez egy erre alkalmas, reális gazdasági stratégia életbeültetése által. Ugyanakkor az elnök úr azt is kijelentette, hogy „létre kell hozni egy állami magyar egyetemet”, támogatják a decentralizációs törvénytervezetet, valamint azt, hogy februárban egy autonómiatervezetet terjesztenek a parlament elé. Olyan javaslatokat, ígéreteket és igényeket sorolt fel, amelyek már eddig is mindannyiunkban megfogalmazódtak. Egy politikustól azonban nem a problémák felsorolását és kommentálását, hanem azok megoldását várnánk el. Románia EU-s csatlakozása olyan kötelezettségeket és intézményesített biztosítékokat vont maga után, amelyek megbízható alapját képezhetik közösségünk jelenlegi és ezutáni építkezésének. Az alapvető kérdés az, hogy melyik partnerével akar szorosabb kapcsolatot fenntartani a „rommagyar” politikum, az erdélyi magyar közösséggel, vagy a bukaresti „mitikákkal”? Az utóbbi években bebizonyosodott, hogy az RMDSZ nem tud, sőt, nem is akar a román partnerek kötelékétől megszabadulni, és képtelen egy valóban független – autonóm – politikai erővé válni. Bármilyen hatalom állhatott az ország élén, a képviselőink mindig elfogadták a feléjük hajított koncot, és szentesíttették ezáltal a rájuk jellemző „lekenyerezett alakulat” mivoltukat. A mostani, ellenzéki szerepüket is a hatalom megtorpedózása helyett, inkább a jelentéktelen hatalmi pozíciók megszerzésére használták. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy egy ilyen politikai alakulat, amely még a saját függetlenségét sem tudja megteremteni, képes-e eredményesen megharcolni az autonómiáért? Ferencz Zsombor
Központ
Erdély.ma

Horthy Miklós: Emlékirataim
Horthy Miklós, Magyarország elfeledésre ítélt kormányzója életének utolsó évtizedében – távol a dokumentálódás minden lehetőségétől – megírta emlékeit, amelyet 1990-ben Magyarországon is kiadtak. Izgalmas olvasmány.
Most, szobrának annyira vitatott avatásakor elővettem könyvtáramból, és újra elolvastam. A mellette és ellene való tüntetést követően a romániai magyar és a magyarországi médiában több egymásnak ellentmondó vélekedés hangzott el, melyek többnyire tájékozatlanságról, a történelmi tények felületes és közvetett ismeretéről árulkodnak.
Éppen ezért valamennyi állásfoglalás, amely az objektivitás igényével hangzik el, a bizonytalanságot jeleníti meg, s azt is, hogy ellentmondásos, megosztó történelmi személyiség volt. Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója 1909 és 1914 között – ahogy ő maga írja vallomásainak első fejezete címeként – Ferenc József Őfelsége szárnysegédje volt a bécsi udvarban. Emlékezésein végigvonul a mélységes tisztelet példaképe, a kétfejű Monarchia uralkodója iránt. Ez akár nem tetszhet nekünk, akik ismerjük a magyar szabadságharc leverése utáni kegyetlen leszámolást, de Horthy számára a kiegyezés utáni korszak addig nem ismert iparosodását, fejlődését, nyugalmát és viszonylagos jólétét jelenti a 19. század vége és a 20. század első évtizede. És az igazság kedvéért tegyük hozzá, mindez az egyre követelőzőbb cseh, román és szerb elszakadó szervezkedés és bojkott, Ferenc Ferdinánd trónörökös magyarellenes ernyője alatt.
Az első világháború elvesztése a Központi Hatalmak részéről magával rántotta a Monarchia iránt elkötelezett Magyarországot is, s a lesben álló nemzetiségeket francia–angol jóváhagyással történő szabad területrablásra késztette. Meg is indultak minden irányból, úgymond, a wilsoni elvek alapján. A Károlyi-kormány tehetetlensége, majd Kun (Kohn) Béla bolsevik köztársasága a még meglévő katonai erőket is lefegyverezte és általános lett a káosz. A vörös terror halált és rettegést hozott. „A terror a mi kormányunk legerősebb fegyvere” – hirdette pöffeszkedve Szamuelly Tibor, a Rögtönítélő Bizottság elnöke.
Horthy Miklós ebben a zűrzavarban, 1918 novemberében Kenderesre vonult vissza, hogy életének további éveit gazdálkodással töltse családi birtokán. Közben Károlyi Gyula gróf vezetésével az Aradon megalakult ellenkormány, majd Szegeden a minisztertanács úgy döntött, hogy az ellentengernagy Horthy Miklóst kérik fel a nemzeti hadsereg megszervezésére. 1919. november 16-án vonult be Horthy csapatai élén Budapestre.
Emlékiratainak egyik fejezete (Magyarország kormányzójává választanak) kezdő mondatát érdemes idéznem: „Bekövetkezett az, amit mindig el akartam kerülni: belesodródtam a politikába.” A következőkben elismeri, hogy különösen a kommunisták és a zsidók ellen fordultak elő erőszakosságok (Prónay tiszti különítménye ugyanazt tette, mint a vörösök rémuralmuk alatt). Nagyon hamar rendet teremtett Horthy kormánya. A Tanácsköztársaság megszűnt, visszaállt a királyság, és Horthyt a nemzetgyűlés 131 szavazattal a 141-ből Magyarország kormányzójává választotta. Újból idézek: „Megköszöntem az irántam való nagy bizalmat, közöltem azonban, hogy a felajánlott méltóságot nem fogadhatom el...” Azzal indokolta, hogy mint tiszt Őfelségének tett esküt, és most az Alkotmányra és a Nemzetgyűlésre kell esküt tennie. Nincs ebben ellentmondás? Végül, bizonyos megkötésekkel, elfogadta a közakaratot. Úgy vélem, magatartása, amennyiben kormányzóként egyetlen döntést sem hozott önhatalmúan, tiszteletre méltó.
Állításom indokolására újra idézek: „1922 augusztusában politikusok és más vezető személyiségek jelentek meg nálam a gödöllői kastélyban...”, majd idézi Ráday Gedeon gróf képviselő szavait: „A magyarság többsége azt kívánja, ami ezeréves állandó vágyának leginkább megfelel, hogy Szent István koronája és magyar dinasztia alatt élhessen. Fogadja el Főméltóságod a koronát...” Horthy válaszában többek között így érvel: „Ha a korona után nyúlnék, nem lennék többé sem önzetlen, sem tisztességes... Én tehát semmilyen körülmények között, még egyhangú népszavazás esetén sem fogadnám el soha a királyi méltóságot.”
Miközben kormánya több szociális jellegű reformot hozott, több ízben kinyilvánította: „Legfőbb törekvésem arra irányult, hogy békés eszközökkel érhessük el a trianoni szerződés revízióját.” Ennek minden külföldi rokonszenv mellett (a feldarabolt Magyarország iránt) nem látszott a lehetősége, sőt, a kisantant nemzetei (cseh-szlovákok, románok, szerbek) ugrásra készen szövetkeztek Magyarország ellen, amelyet nemcsak kifosztottak, hanem még jóvátétel fizetésére is köteleztek. A Gömbös Gyula vezette kormány 1932 szeptemberében aztán határozott irányt vett a két nagyhatalom, a német Reich és a sztálini Szovjetunió nyomása között, egyre inkább a revízió realitásával kecsegtető hitleri Németország irányába. Gömbös politikája Horthyt is gyanakvásra és óvatosságra késztette, a lakosság pedig a megnövekedett német befolyást nem nézte jó szemmel. Gömbös 1936-ban bekövetkezett halála után a jellegtelen Darányi-kormány idején látogatott el először Horthy Hitlerhez. Érdemes újra idézni. Hitler kérdezi Horthytól: „Mit tenne Főméltóságod, ha hatalmában állna, hogy Németország politikai irányát meghatározza?” Horthy válasza: „...mindent elkövetnék, hogy Németország és Anglia között minél szorosabb barátságot hozzak létre”. Amint az ismert, maga Hitler is ezt akarta (pl. a Mein Kampfban le is írja), mert legfontosabb ellenségének a bolsevista Szovjetuniót tekintette.
Horthy azonban soha nem rokonszenvezett Hitlerrel, sokkal inkább Mussolinival, akinek közbenjárására a két (1938 és 1940) bécsi döntés végül megvalósította a részleges határrevíziót. De már a világháború előszele egyre viharosabban kerekedett Európa fölé. Hitler „étvágya” és hatalmi gőgje nem ismert határt. A két európai demokrácia, Franciaország és Anglia tűrte-tűrte a Harmadik Birodalom gyarapodását, de Lengyelország megtámadását már – tekintélyvesztésük nélkül –, mint garanciát vállalt államok, nem tűrhették. Előbb kényszerszövetség a Szovjetunióval, majd Lengyelország együttes feldarabolása után Hitler 1944. június 22-én megindította csapatait a Szovjetunió ellen. Ezt megelőzően azonban Horthy újból kellemetlen helyzetbe került a német követelések miatt. Ugyanis Jugoszlávia nem kötött szövetséget Hitlerrel, tehát először a Balkánt kellett biztos háttérnek tudni. Jugoszláviával Magyarország barátsági szerződésben állt néhány hónapja. De a német csapatok csak Magyarországon keresztül támadhatták meg a makacskodó déli szomszédot. Ehhez át kellett vonulniuk Magyarországon. Teleki Pál miniszterelnök ezt öngyilkosságával sem akadályozhatta meg. Horthynak címzett utolsó levelében írja: „gazemberekkel szövetkeztünk”. Halála hősies elszántság volt, de már vonultak is át az országon a német csapatok. Következett Bácska magyar megszállása, Horthy szerint az ottani magyarság megvédéséért a partizánakciókkal szemben. Következett Bárdossy László miniszterelnök hadüzenete a Szovjetuniónak, és ezzel az a lavina indult el, amelyben már nem volt többé megállás. Egészen Horthy sikertelen kiugrási kísérletéig 1944 októberében és Szálasy „nemzetvezető” rémuralmáig. Horthyt, aki már két gyermekét vesztette el, a Gestapo Miklós fiának életével zsarolta, majd családjának német „védelem” alá helyezése következett. Horthy nem volt háborús bűnös. A német háborús bűnösök nürnbergi tárgyalásán mindössze a magyarországi megbízott Veesenmeyerről hallgatták ki tanúként. Tito ugyan kikérte „háborús bűnösként” a bácskai megtorlások miatt, de törvény elé állítására a győztes hatalmak nem találtak indokot. Legnagyobb bűneként a zsidók deportálását említik. Tudnunk kell azonban, hogy bár hoztak korlátozó intézkedéseket a zsidók ellen korábban is, de összegyűjtésük csak 1944. március 19. után, akkor kezdődött, amikor a németek megszállták Magyarországot, orvul és teljesen önhatalmúan intézkedtek, letartóztatva a politikusok színe-javát. Viszont Horthy akadályozta meg, amíg tehette, a budapesti zsidók deportálását. Konzervatív politikus volt, de soha nem volt antiszemita. Hatalmát nem mindig gyakorolhatta meggyőződése szerint, nevezhetik gyengekezűnek, de sorsa drámai volt, hazáját forrón szerette, s csak hamvait hozhatták haza tisztelői. Számomra legalábbis ezt tényszerűsítik emlékiratai.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jó ütemben haladnak a Sapientia marosvásárhelyi bentlakásával
Menyhárt Borbála
Október 16-án megtörtént a munkaterület átadása a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának épülete mellett, a kivitelező cég nekilátott az évek óta várt, kétszáznegyven férőhelyes, korszerű bentlakás felépítésének. Alig egy hónap telt el azóta, és az épület alapját már megöntötték, a kivitelező cég látszólag jó ütemben halad a munkálatokkal. A beruházás részleteiről dr. Kelemen András dékánt kérdeztük.
– Marosvásárhelyen a Sapientia az egyedüli egyetem, amely nem rendelkezik saját bentlakással. Jelenleg biztosítanak-e szállás-, illetve étkezési lehetőséget diákjaik számára?
– A marosvásárhelyi kar valóban nem rendelkezik saját bentlakással. Jelenleg a diákok elszállásolásában az egyetem különböző intézményekkel, alapítványokkal kötött együttműködési szerződések révén segít. Ilyen értelemben a Studium Alapítvány, a Bod Péter Diakóniai Központ, a történelmi egyházak által működtetett kollégiumok vannak segítségünkre. Étkezdét a kar épületének alagsorában működtetünk, ahol a Koronka panzió főztjéből lehet hétköznap ebédelni.
– A Sapientia diákjai közül hányan nem marosvásárhelyiek, azaz hányan kényszerülnek lakáskeresésére?
– A diákok kétharmada, azaz több mint hétszázötven diák nem marosvásárhelyi. Sokan laknak albérletben, vannak, akik ingáznak.
– Ha elkészül a saját bentlakás, minden igénylő diákot el tudnak majd szállásolni?
– Az előbb említett számok alapján valószínűleg több lesz az igénylő, mint a helyek száma. A felsőoktatási minőségbiztosítási normatívák szerint a diákok tíz százalékának az elszállásolását kell biztosítani. Ezt az épülő bentlakás 240 helye jócskán meghaladja. A tényleges keresletre csak egy-két éven belül tudunk majd választ adni.
– Szóba került-e az, hogy ha esetleg maradnak szabad helyek, más egyetemek diákjait is fogadják majd?
– Az épület üzemeltetésének költséghatékonyságára kell törekednünk, tehát ha – a várakozással ellentétben – mégis maradnak szabad helyek, nem zárkózunk el ettől a lehetőségtől.
– Az alapkőletétel 2010-ben történt meg. Azóta miért nem történt előrelépés a bentlakásépítés ügyében?
– Akkor nem valósult meg a finanszírozás. Ez az oka a késlekedésnek.
– Mekkora a beruházás összértéke, és milyen forrásokból biztosítják ezt az összeget?
– A beruházás összértéke 14,5 millió lej, és a Magyarország kormánya által biztosított, az erdélyi felsőoktatási hálózat infrastruktúrájának fejlesztésére elkülönített alapból valósul meg.
– A bentlakás mekkora területen fekszik majd, hány szintes lesz, és hány ágyas szobákat képzeltek el?
– A bentlakási szobákat tartalmazó tömb alapterülete körülbelül 1300 négyzetméter. Apartmanonként két-két szoba alkotja majd, szobánként három ággyal. A teljes épület négyszintes, így a tervezett hasznos felület 6500 négyzetméter.
– Lesz-e bizonyos kritériumrendszer, amelynek alapján kiválasztják azokat, akik elfoglalhatják a szobákat (gondolok itt például a jó tanulmányi átlag szavatolta elsőbbségre)?
– Természetesen lesz ilyen kritériumrendszer, és tekintettel leszünk a tanulmányi eredmények, valamint a szociális helyzet mellett a közösség érdekében végzett tevékenységekre is.
– Született-e már döntés arra vonatkozóan, hogy mennyibe kerül majd a hallgatóknak a lakbér?
– Egyelőre nincs leszögezve. Biztosítania kell a gazdaságos működtetést, de mindenképpen kedvező lehetőséget fog jelenteni.
– Mikorra készül el a bentlakás, és lesz-e benne étkezde?
– A bentlakási szobákat tartalmazó épületrész befejezését az építő 2014. szeptember 15-re vállalta. Étkezde a második fázisban megépülő épületrészben lesz, amelynek átadására 2015 májusában kerül sor.
– Tehát a diákszálló csupán az első lépés a campus kialakításában…
– Ha sikerül megvalósítanunk a folyamatban levő beruházást, az már nagyon fontos lépés lesz az egyetemi campus kialakításában. Egyelőre nagyon elégedettek lennénk, ha megépülne a második fázisban előirányzott, étkezdét, konferenciatermeket és tantermeket tartalmazó épületrész is.
Népújság (Marosvásárhely)

Hidvéghi Balázs: történelmi lehetőség a 2014-es választás
A határon túli magyarok részvételéről a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon tartott tegnap, Kolozsváron sajtótájékoztatót Hidvéghi Balázs, Fidesz-es parlamenti képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke. A beszélgetésen jelen volt Magdó János kolozsvári magyar főkonzul is, akitől megtudtuk: a magyar kormánypárti politikus látogatása során megbeszélést folytatott többek között Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, Kató Bélával, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökével, az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel, továbbá ellátogatott Désre és Nagyszebenbe, valamint részt vett a Magyar Szórvány Napján. Hidvéghi hangsúlyozta: közös nemzeti érdek a választásokon való magas részvételi arány, így a jövő évi választás a magyarság ünnepe lehet.
„A magyar állampolgárság felvételének lehetővé tétele a külhoni magyarság számára mérföldkő a magyar nemzetpolitikában. Ugyanígy történelmi lehetőséget jelent, hogy a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson már minden magyar állampolgár szavazhat” – jelentette ki tegnapi kolozsvári sajtóértekezletén Hidvéghi Balázs.
A Fidesz országgyűlési képviselője hangsúlyozta: amint az a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) budapesti múlt heti ülésén is bebizonyosodott, a határon túli magyarok állampolgárságának és szavazati jogának kérdésében Magyarországon ma politikai konszenzus létezik a parlamenti pártok körében.
„Ez nagyon komoly eredmény a magyar nemzetpolitikában, hiszen úgy tűnik, több mint két évtized elteltével, alapkérdésekben sikerült megegyeznie a politikumnak, és ez fontos üzenet minden magyar számára” – mondta Hidvéghi Balázs.
Mindenkit partnernek tekintenek
Kifejtette: nagyon lényegesnek tartják, hogy a megszerzett szavazati joggal minél többen éljenek a határon túli magyarok közül. Az egyes pártok érdeke, hogy szavazatot szerezzenek, de mindemellett létezik egy közös, össznemzeti célkitűzés is, éspedig a választásokon való magas részvétel. Amennyiben arányaiban nagy részvételre kerül sor, akkor ez a jövő évi országgyűlési választást a magyarság ünnepévé teheti – vélte Hidvéghi Balázs.
A politikus tájékoztatott arról, hogy ennek érdekében folyamatos kapcsolatot tartanak fenn a külhoni magyar közösségekkel, ezek politikai és civil szervezeteivel, illetve a magyar történelmi egyházakkal szorosan együtt kívánnak működni. Hidvéghi hangsúlyozta: mind a regisztráció, mind pedig a tájékoztatás és mozgósítás terén mindenkit egyformán partnernek tekintenek.
Regisztrálni levélben és interneten lehet
A Fidesz politikusa ugyanakkor kiemelte a regisztráció fontosságát a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok számára, hiszen az érintettek csak ez esetben élhetnek szavazati jogukkal. Emlékeztetett arra, hogy a névjegyzékbe vételi kérelem augusztus 1-jén indult el levél formájában, november 1-jétől azonban ezt már interneten is meg lehet tenni (www.valasztas.hu). Amennyiben papíron kívánnak regisztrálni, a szükséges nyomtatvány letölthető a fenti honlapról, illetve ehhez a főkonzulátusokon és nagykövetségeken is hozzá lehet jutni, de akár szervezetek is szétszórhatják a kitöltendő iratot.
Hidvéghi beszámolt arról, hogy eddig több mint 60 ezren kérték felvételüket a választási névjegyzékbe, és több mint fél millióra tehető az újonnan állampolgárságot szerzettek száma. Felhívta a figyelmet arra, hogy a választásokat megelőző tizenötödik napig lehet regisztrálni, ám a választás napját még nem lehet tudni, ezt a köztársasági elnöknek kell kiírnia. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy erre valamikor áprilisban vagy májusban kerül sor.
A politikus elmondta: aki sikeresen regisztrált, körülbelül két héttel a választás előtt levélben megkapja a szavazáshoz szükséges „csomagot”, amely egy igazoló- és egy szavazólapot tartalmaz. Az utóbbit egy kisebb borítékba kell „bezárni”, majd az igazoló lappal együtt el kell helyezni a nagyobbik borítékba, és a küldeményt el kell juttatni Budapestre, a Nemzeti Választási Irodához. Hogy ez milyen módon történik – postai úton, avagy az érintettek a konzulátust vagy esetleg valamely szervezetet bízzák meg ezzel a feladattal – minden állampolgár maga dönti el. „Ha ebben a magyar szervezetek segíteni tudnak, nagyon jó lenne, de ez mindenkinek az egyéni döntése” – hangsúlyozta a Fidesz politikusa, akitől azt is megtudtuk, hogy a borítékok egy közös „kupacba” kerülnek, és a rendszer kiszűri az esetleges dupla voksokat.
Két-három mandátum a határon túlról
Kérdésünkre Hidvéghi Balázs kifejtette: a külhoni magyarok pártlistára fognak szavazni, ezért nem lesz külön képviselőjük a magyar parlamentben. Azt viszont, hogy a pártok kiket tesznek fel a jelöltlistákra, mindegyik politikai alakulat maga határozza el. A politikustól megtudtuk: a Fidesz-KDNP választási jelöltlistái még nem készültek el.
Hogy körülbelül hány mandátumot hozhatnak a határon túli magyar szavazatok, Hidvéghi elmondta: úgy néz ki, egy-három mandátum sorsa dőlhet el a külhoni szavazatokkal, de szerinte ennél is fontosabb a választás lehetőségének összmagyar tartalma. Hiszen lassan száz évvel Trianon, és 104 évvel az utolsó magyarországi választások után, amikor szintén kiterjesztett szavazati joggal rendelkezett a magyarság, jövőben ismét lehetősége nyílik minden magyarnak, hogy képviselőt küldhessen a budapesti Országgyűlésbe.
A beszélgetésen Magdó János kolozsvári magyar főkonzul arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarországi országgyűlési választásokon való részvétel nem zárja ki a romániai parlamenti választásokon való szavazást. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az úgyszintén jövőben esedékes európai parlamenti választások esetében a választás lakhelyhez kötött.
Szabadság (Kolozsvár)

Évforduló – Az omladozó sajtóháztól a „sárgáig”
Húszéves a kolozsvári magyar újságíróképzés
Két évtizeddel ezelőtt indult be a négyéves újságíróképzés Kolozsvárt – előbb román és magyar, majd német nyelven. Korábban újságíróképzés csak kétéves formában, valamely alapképzés elvégzése után, a bölcsészkaron működött. Az újságírás nem velünk kezdődött – mutattam rá nemegyszer sajtótörténeti előadásaim során, és remélhetőleg nem is velünk fejeződik be. Így van ez még akkor is, ha jól tudjuk: az újságírás napjainkban korántsem az, mint amilyennek a sajtószabadságot hozó 1989-es változásokat követően elképzeltük. Az újságíróképzés sem. Különben ma már médiaoktatásnak nevezzük, hiszen az elektronikus újságírás mára fölényes túlsúlyba került. A mai médiaoktatóknak ennek tudatában kell felkészíteniük – alapszinten, mesteri és doktori fokon – hallgatóikat, hogy az ötcsatornás médiakommunikációs rendszer működtetői, alakítói, illetve annak továbbépítői lehessenek.
A négyéves alapképzés elindításának huszadik évfordulója alkalomából háromnapos konferencia helyszíne volt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem. A témának szentelt kerekasztal-beszélgetésen azzal kezdtem felszólalásomat: nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az első erdélyi hírlap 230 évvel ezelőtt (1783-ban) látott napvilágot iebenbürger Zeitung címmel, ezt követte (volna) – Bruckenthal báró és Bánffy György kormányzó támogatásával – egy román nyelvű gazdasági lap (Foaie română pentru economie), amelyik akkor csak a bécsi engedély megszerzéséig juthatott el, 1790-ben pedig megjelent az Erdélyi Magyar Hírvivő – ugyancsak a gubernium székhelyén, Nagyszebenben.
Kétéves újságíróképzés a bölcsészkaron
Az 1989-es fordulatot követően újjászerveződött a romániai magyar sajtó intézményrendszere, és amire csak a két világháború közt volt példa: a magyar újságírók is megalakíthatták a maguk önálló szakmai szervezetét. Amelynek vezetősége már indulásakor felismerte, hogy az új helyzetben alapvető fontosságú a szakmai felkészültséggel párosuló szemléletváltás. Azzal fordult tehát a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Filológiai Tanszékéhez, hogy indítsák újra az újságíróképzést. Arra hivatkozhattak, hogy a hatvanas években a magyar nyelv és irodalom szakon választható tantárgy volt a sajtótörténet, a lapszerkesztés, a műfajismeret – Balogh Edgár egyszemélyes műhelyének köszönhetően. A változások után Péntek János frissen kinevezett professzor vált a tanszék vezetőjévé, aki megértő támogatóra talált – a bölcsészkarról Bukarestbe került – Marian Papahagi oktatási és tanügyi miniszterhelyettes személyében, és 1990 őszén a Szabadságban már meg lehetett hirdetni, hogy bármelyik felsőfokú oktatási intézményből bárki jelentkezhet kétéves újságíróképzésre, aki a maga szakterületén az első három évet már elvégezte, illetve amennyiben az egyetemi diploma birtokában is szükségesnek tartja kiegészíteni szakképzését.
Meglepően nagy volt az érdeklődés. Mindjárt az első héten huszonkilencen jelentkeztek. Érdekes módon nem a bölcsészkarról, amint az várható lett volna, hanem például a matematika és fizika szakról, a műegyetemről, a teológiáról, a mezőgazdaság-tudományi főiskoláról... Hétvégekre tettük az előadásokat, szemináriumokat, műhelygyakorlatokat. Így Aranyosgyéresről, Brassóból, Nagyváradról, Tordáról is jelen lehettek azok, akik a sajtótörténet, a kommunikációelmélet, a sajtónyelv, a sajtószociológia, a tömeglélektan, a konfliktuselmélet iránt érdeklődtek, illetve írásgyakorlatot kívántak folytatni.
Nem érdektelen az sem, hogy azóta hányan szereztek közülük nevet maguknak az írott és elektronikus sajtóban, a közéletben, a felsőoktatásban. Bódizs Edit ma is rádiós szerkesztő-riporterként működik, Farkas Réka a Háromszék rovatvezetője, Fekete Vince a Székelyföld című kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese, Kelemen Hunor rádió- és folyóirat-szerkesztőként vált először a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének vezetőségi tagjává, művelődési miniszterré, majd az RMDSZ elnökévé, Szabó Mátyás a Közép-Európai Egyetem Tanterv Fejlesztő Központjának vezetője. Napjainkban az ő példájuk igazolja leginkább azt az axiómát, miszerint egy újságíróból bármi lehet, ha idejekorán abbahagyja az újságírást.
Magyari Tivadar és a Campus – önálló magyar újságíró szak?
Amivel csak arra szeretnék utalni, hogy a leendő újságírónak egyetemi szintű interdiszciplináris és interkulturális szemlélettel kell rendelkeznie. Ha nem is így fogalmazták meg ezt kollégáim a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) 1993 februárjában újjászervező marosvásárhelyi közgyűlésen, a lényeg ez a szemléleti alap volt. Távollétemben választottak be a MÚRE tizenöt tagú igazgatótanácsába. A szakmai oktatási-nevelési bizottság elnökeként azt a közületi felhatalmazást kaptam, hogy a bölcsészkaron működő kétéves újságíróképzést fejlesszük négyéves szakképzéssé. Az első lépés az volt, hogy Kántor Lajos MÚRE-elnökkel és Péntek János professzorral – ma mindketten az MTA tagjai, Péntek János a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke – felkerestük Andrei Marga professzort, a BBTE rektorát, aki arról biztosított bennünket: semmi akadálya, hogy magyar tagozata is legyen az 1993 őszétől induló kolozsvári újságírói szaknak.
Volt. A minisztérium ugyanis nem biztosított külön létszámkeretet a magyar csoport elindításához. A Történelem és Filozófia Kar dékáni hivatala pedig, amelyiknek az újságírói szakoktatás beindítását rektori szinten feladatul adták, teljes „értetlenkedéssel” viszonyult a kérdéshez. Magyari András akkori magyar rektorhelyettesnek kellett közbelépnie. Magyari Tivadar akkori tanársegéd az Erdélyi Napló 1993. szeptember 30-i számában a nyilvánosság elé tárta: tíz nappal a felvételi előtt még azt sem lehetett tudni, hogy milyen nyelven fog zajlani a megmérettetés. A jelentkezőknek rendre azt mondták, hogy magyarul bizonyosan nem. Magyari Tivadar szerencsére résen volt, és arra biztatta a szándékosan elbátortalanítottakat: azért mégiscsak iratkozzanak be. A kolozsvári magyar egyetemi hallgatók diáklapja, a Szabadság heti mellékleteként megjelenő Campus alapító szerkesztőjeként (Balló Áronnal és Horváth Istvánnal együtt) érdekelt volt az utánpótlás nevelésében. A zavart növelte, hogy román tagozatot szervező kollégáink nem akartak osztozni a minisztérium által biztosított negyven helyen, mondván, hogy harcoljuk ki a magunkét. Nem volt könnyű, mert a neptuni politikai egyezkedések során kialkudott háromszáz fős „magyar keretet” a tanárképzés számára tartogatták.
Bár nem az esélyegyenlőség tiszteletben tartásával zajlott az első felvételi, a versenyvizsgára jelentkezett magyar diákok fele mégiscsak bejutott a BBTE-re. Főként az idegen nyelveknek köszönhetően. Később ketten a román tagozatról is átiratkoztak (érdekes módon azok, akik román osztályban végezték a középiskolát), így tizenhárom hallgatóval indulhattunk. Magyari Tivadarnak később is meghatározó szerepe volt az indulásban, hiszen a Szociológiai Tanszéken addigra már kellő gyakorlatra tett szert a tanrend kidolgozásában, később segítségünkre volt annak – a magyar újságíróképzés jogos igényei szerinti – harmonizációjában. P. Dombi Erzsébettel, Albert Júliával, Egyed Emesével, Horváth Istvánnal és másokkal együtt oktatóként is oroszlánrészt vállalt a magyar tagozat működőképességének megteremtésében, jóllehet az első években az egyetem anyagilag nem honorálta ezt a többletmunkát.
Két évvel később az önálló kar létrehozása hosszútávra rendezte/normalizálta a helyzetet. A német tagozat beindítását már eleve ajándékként fogadták mind a román, mind a magyar diákok. Mármint azok, akik kellő német nyelvismerettel rendelkeztek, jártasak voltak a német kultúrában. Miközben bővült az újságírószak felvételi kínálata, a külföldi vendégtanárok jelenléte és a hallgatók németországi szakgyakorlata révén megnőtt a kar külföldi presztízse.
Mindez alighanem összefügg azzal, hogy nekünk elsősorban nem egy adott keret feltöltése volt a célunk, hanem az elhivatottak kiszűrése. Elvégre versenyhelyzetben élünk, s a piacgazdaság törvényei szerint a minőségi lapszerkesztésé a jövő, tehát az utánpótlás-nevelésben sem érvényesíthetünk más szempontot.
Cseke Péter
Szabadság (Kolozsvár)

Barabási László-ösztöndíj székelyföldi diákok számára
Pályáztató: Pillangó Alapítvány
Jelentkezési határidő: 2013. december 16.
Az ösztöndíj összege: 2000-3000 lej
Az ösztöndíjprogram célja a magyar anyanyelvű diákok felsőfokú tanulmányának anyagi támogatása.
Pályázati feltételek:
- magyar anyanyelv - magyar nyelvű felsőfokú tanulmányok - kiváló tanulmányi eredmények - egy 3-5 oldalas (6000-10.000 karakter) esszé - erdélyi állandó lakhely - közösségi önkéntes szolgálat
A New York-i székhelyű Pillangó Alapítvány által létrehozott ösztöndíjprogram azon magyar anyanyelvű diákokat szeretné támogatni tanulmányaik során, akik anyanyelvükön óhajtanak tovább tanulni egy erdélyi felsőfokú tanintézményben. Ennek érdekében elvárásunk, hogy az ezt igénylő diák eredményes legyen tanulmányaiban, eddigi tanulmányi eredménye 8-as átlag vagy ennél magasabb legyen (utolsó félévben). Ezért kérjük jelentkezésükhöz mellékeljenek közjegyzőileg hitelesített leckekönyv másolatot. Úgyszintén hivatalos bizonyítékot kérünk arról, hogy következő szemeszterre beiratkoztak, amelyet a hallgatói jogviszony igazolással tudnak alátámasztani.
A fentiekhez kérjük mellékeljen rövid önéletrajzot, két tanár ajánló levelét (akik a múltban tanították az egyetemen), valamint a közösségi szolgálat teljesítéséről szóló igazolást.
Az esszé témája: Hogyan járul hozzá a diák környezete, szülőföldje felemeléséhez. Írjon hosszú távú terveiről. Az esszé terjedelme kb. 3-5 oldal (6000-10.000 karakter) legyen.
Az ösztöndíj 6 hónapra szól, teljes összege 2000-3000 lej, amit a sikeres pályázó két részletben kap meg, amely december valamint február végén fizetendő. Amennyiben a diák tanulmányait szünetelteti vagy megszakítja, az ösztöndíj további folyósítása megszakad.
A pályázók e-mailben értesülnek alapítványunk döntéséről.
A pályázaton való részvétel ingyenes.
A határidő lejárta után elküldött pályázatokat nem tudjuk figyelembe venni.
Köszönjük érdeklődésüket és további sikeres tanulást kívánunk!
Részletes tájékoztatás az info@pillangofoundation.org e-mail címen kérhető.
Erdély.ma

A Magyar Szórvány Napja Vajdahunyadon
Vajdahunyadon a református műemléktemplomban ökumenikus istentisztelettel és kulturális műsorral ünnepelte vasárnap a magyar közösség a Magyar Szórvány Napját.
Zsargó János református esperes igehirdetésében Erdély aranykoráról, Bethlen Gábor erdélyi református fejedelem életpályájáról emlékezett meg, kiemelve, hogy fontos felidézni a Tündérkert korát, de a mai időben is szükség van a feladatvállalásra, minden egyes magyar ember feladatvállalására, ha közösségi céljainkat meg akarjuk valósítani. Az istentiszteletet követően a Téglás Gábor Elméleti Líceum népdalcsoportja, Lengyel Izabella vezetésével mutatta be ünnepi műsorát.
Kun Árpád nyugalmazott református lelkész beszédében a szórványban élő közösségek megpróbáltatásaira tért ki, arra ösztönözve a vajdahunyadiakat, hogy bátran használják anyanyelvűket, hiszen kivívott jogaink akkor élnek, ha az a mindennapokban tartalommal töltjük fel.
,,Mi, magyarok a Kárpát-medencében gazdag történelemmel, becses nemzeti értékekkel rendelkezünk, így számos ünnepnapunk is van. Senkinek nem kell eszébe juttatni, hogy mit ünneplünk március 15-én, Szent István napján, januárban a Magyar Kultúra Napján, de új ünnepeket is vezetünk be, a Magyar Szórvány Napját alig harmadik alkalommal ünnepeljük Erdélyben, első alkalommal kiterjesztve a Kárpát-medencére. Indokoltnak tartom, hogy a szórványban élő közösségekre is gondoljunk egy nap kiemelten, és ez a nap november 15-e, Bethlen Gábor erdélyi fejedelmünk születésének napja" – fogalmazott Winkler Gyula ünnepi beszédében.
Az EP-képviselő felidézte a Magyar Szórvány Napjának történetét, amely Hunyad megyéből indult útnak a háromszéki és Hunyad megyei közösségek együttműködésének eredményeként. Az RMDSZ 2011-ben a nagyváradi kongresszusán hozott határozat, valamint a Magyar Állandó Értekezlet szórvány albizottságának idei döntése értelmében egész Kárpát-medencében együtt ünnepelnek a magyarok.
,,Legyen ez az a nap, mikor a magyar nemzet jobban odafigyel a szórványmagyarságra rendezvények, híradások, előadások, konferenciák, közösségépítő programok révén. Bethlen Gábor, Kún Kocsárd és még nagyon sok előttünk járó személyiség nyomdokain haladva komoly esély van arra, hogy az összmagyar szolidaritás megteremtse a magyar nemzet pozitív jövőképét, megeddze a székelység jövőbe vetett hitét, erősítse a szórványmagyarság valós alapokon nyugvó optimizmusát. Ehhez járulhat hozzá a Magyar Szórvány Napja is" – idézte fel az RMDSZ határozatát Winkler Gyula.
Az EP-képviselő ismertette a nagyenyedi szórványkonferencia záródokumentumát, elmondta, hogy a konferencia legfontosabb napirendi pontja a szórványoktatás volt, amely Hunyad megyében is kulcskérdés. ,,Itt, Hunyad megyében is a legfontosabb célkitűzésünk az anyanyelvű oktatási hálózat fenntartása, és bizony, napi gondokkal is meg kell küzdeni. Most legutóbb például a kormány döntésének következtében drasztikusan csökken az ingázó diákok támogatása, ez a következő időszakban komoly gondokat okoz Erdély-szerte a szórványkollégiumok működtetésében. Igyekszünk alternatív támogatási rendszerekkel enyhíteni ezeket a gondokat, de világosan látszik, hogy az RMDSZ ellenzékben elveszít egy sor olyan eszközt, amelyek a közösség gondjait orvosolhatná. Ezért tartom fontosnak, hogy a választások alkalmával az erdélyi magyarok, éljenek a szórványban, interetnikus környezetben vagy tömbben, szolidárisan támogassák szövetségünket, biztosítva ezáltal, hogy nélkülünk ne születhessenek olyan döntések, amelyek befolyásolják közösségünk mindennapjait" – mondta Winkler Gyula.
maszol/MTI/közlemény

Erős közösségi akarat élteti a szórványban lévő dicsői magyarságot
Annak ellenére, hogy Dicsőszentmártonban szórványban él a magyarság, és csak álom az önálló magyar iskola, megvan az, ami sajnos, számos településen hiányzik. Van egy lelkes, pedagógusokból, értelmiségiekből álló csapat, akik évek óta azon fáradoznak, hogy a magyar nyelvi örökséget, a magyar kultúrát életben tartsák, fellendítsék. Ennek élethű bizonyítéka a szombati színvonalas rendezvény is, amikor a dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatás 140. évfordulóját ünnepelték.
A dicsőszentmártoni intézményesített magyar oktatás idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját, mely alkalomból szombaton a helyi RMDSZ, az Alsó-Kis- Küküllő menti Magyar Ifjúsági Szövetség illetve a Romániai Magyar Pedagógusszövetség dicsőszentmártoni kerülete szervezésében ünnepi rendezvényre került sor. Az ünnepség keretében az egykori unitárius iskola – amely a helyi magyar közösség számára a kultúra fellegvárává vált – udvarán emléktáblát avattak, majd a magyar tannyelvű oktatás aktuális kérdéseiről szerveztek tanácskozást.
Először csak felekezeti iskolák léteztek
Az emléktábla-avató ünnepségen elsőként Fodor József, a Traian Általános Iskola igazgató-helyettese köszöntötte a város összegyűlt magyarságát, a diákokat, valamint a vendégeket és elmondta, a felavatásra kerülő emléktábla bizonyítéka annak, hogy e közösség érzi, hogy együvé tartozik. Gagyi Zoltán történelem szakos tanár a dicsői magyar oktatás történetét elevenítette fel. – Valószínűleg sokak számára ismerősen hangzik a hely szelleme kifejezés. A köznyelv leginkább egy térrel, egy nagy múltú oktatási intézménnyel kapcsolatosan használja, amely döntő fordulatot hozott az életünkben. Egy ilyen helyen állunk ma mi is, előttünk a tér, amely az egykori Dicsőszentmárton vásártereként a település szíve-lelke volt, gazdasági, társadalmi és kulturális történéseinek a központja. Talpunk alatt pedig a föld, ami a település egyházi és állami oktatásának egyaránt bölcsője volt. Településünkre vonatkoztatva alig vannak adataink a középkori iskoláztatásról. A 19. század második feléig csak felekezeti iskolák léteztek Dicsőszentmártonban. Az első felekezeti iskola az unitárius volt, amelyet 1672-ben említenek először az oklevelek. Ez 1740-ben mesteri teleken áll, lantorna ablakai vannak és sövény oldalú szalmaházban folyik az oktatás. 1871-ben felépül az új papilak és iskola, amelyet négy évre rá bezárnak, és 1919-ben indítanak újra, a tanítás a közgyűlési teremben és az alatta lévő földszinti lakásban folyik 242 tanulóval. Az államosítást követően 2009-ben kerül vissza az épület az egyházhoz, majd az ALKISZ ifjúsági szervezet tíz évre haszonbérbe veszi, tehát joggal mondhatjuk, hogy magyar szigetté, a város egyik kulturális fellegvárává vált ez a helyszín. A dicsőszentmártoni állami oktatás kezdetei 140 évvel ezelőttre nyúlnak vissza, amikor is 1873-ban az unitárius egyház által átadott telken báró Eötvös József néven megszületett településünk első állami oktatási intézménye. Ez a Traian Gimnázium területén működött, egy régi, azóta lebontott épületben – hangzott el a pedagógus történelmi visszapillantójában, majd Székely Varga Gyopár, és Barabás Botond nyolcadik osztályos tanulók leleplezték a Székely Varga István magyarkirályfalvi kőszobrász által készített emléktáblát, amelyre Nagy Endre helyi unitárius lelkipásztor kérte Isten áldását.
Hiába a gazdag örökség, ha nincs aki továbbvigye
A lelkész rámutatott, fontos ugyan az emlékezés, ám ennél fontosabb az, hogy a helyi magyar családok ne adják idegen nyelvű iskolába gyermekeiket, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy az elkövetkező 140 évben is megmaradjon a kisvárosban a magyar közösség. A Hunyadról érkező Winkler Gyula európai parlamenti képviselő rámutatott, mind a dicsőszentmártoniak, mind pedig a hunyadiak büszkék lehetnek, mivel gazdag örökséggel rendelkeznek, ám meg kell bizonyosodni arról, hogy az örökség tiszteletét van akinek továbbadni – fogalmazott a képviselő, a szép számban megjelent fiatalokra, diákokra, valamint a lelkes pedagógusokra utalva. Dr. Murvai László, az Oktatásügyi minisztérium tanácsadójának köszöntője után Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ elnöke vette át a szót. – Fontos a történelmi múlt ismerete ahhoz, hogy magabiztosan tudjunk a jövőbe nézni, viszont elsősorban a jövőre kell fókuszálnunk. Biztos vagyok benne, hogy a dicsőiek tudatában vannak, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy tíz év múlva, a 150 éves kerek évfordulón is itt állhassunk és ünnepelhessük, hogy Dicsőszentmártonban másfél évszázada folyik magyar nyelvű oktatás. Bízom abban, hogy sikerül létrehozni a városban egy önálló magyar oktatási intézményt, és ezáltal biztosítani a környék lakóinak a minőségi anyanyelvű oktatást, hiszen nyelvében él a nemzet – zárta szavait az RMDSZ elnöke, majd Erdei Gyulának, a hajdúszoboszlói Thököly Imre Általános Iskola igazgatójának adta át a szót. A testvérintézmény évek óta támogatja a dicsői magyar oktatást, többek között azáltal, hogy anyanyelvű tankönyveket adományoznak a Küküllő menti városban tanuló diákok számára. Az ünnepi köszöntőket követően kiosztották az okleveleket azoknak a diákoknak, akik az évforduló alkalmából szervezett vetélkedőkön, pályázatokon a legjobbaknak bizonyultak.
Hat intézményben szétszórva tanulnak a diákok
A magyar tannyelvű oktatás aktuális kérdései címmel szervezett tanácskozáson a résztvevők Winkler Gyula, Brassai Zsombor, valamint dr. Murvai László előadásait hallgathatták meg, ám ezt megelőzően Molnár Margit helyi pedagógus a város magyar vonatkozású történelmét elevenítette fel, majd a Dicsőben jelenleg zajló magyar oktatás helyzetképét vázolta fel. Megtudtuk, hogy a városban óvodától a középiskoláig összesen hat tanintézetben vannak szétszórva a magyar gyerekek. Egy napközi otthonban és két óvodában van magyar csoport, a Traian Gimnáziumban öt elemi és négy gimnáziumi osztályban tanulnak anyanyelven a diákok, középiskolai szinten pedig egy elméleti líceumban és egy szakközépiskolában működnek magyar osztályok, mindenik szinten kettő. – Sajnos, egyre fogyatkozunk, csökken a gyereklétszám, viszont igyekszünk megmaradni – fogalmazott a pedagógus, utalva a számos kulturális tevékenységre, amelyek a helyi magyar közösség összefogását szolgálják. Például a Kökényes néptánccsoportban négy korosztályban közel száz gyerek táncol, az Alkisz pedig szintén a magyarság, a fiatalok érdekében fáradozik. Winkler Gyula képviselő az unió oktatást, illetve fiatalokat felkaroló programjait ismertette, elhangzott, hogy az Erasmus-programra 2007–2013 között 13 milliárd eurót költöttek, és ennek köszönhetően fiatalok millióinak nyílt lehetősége, hogy más kultúrákkal, társadalmakkal, oktatási rendszerekkel megismerkedjenek. Hasonló sikere volt a Fiatalok Mozgásban (Youth in action) programnak, amely az önkéntesség népszerűsítését célozza – fejtette ki a képviselő, aki arra is rámutatott, hogy a mai globalizált világban két-három idegen nyelv ismerete, valamint a kommunikációs eszközök használata elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki teljes értékű emberként éljen a társadalomban. Winkler Gyula ugyanakkor a dicsői magyarság fogyatkozása tekintetében párhuzamot vont Hunyad megyével, ahol él, és Dicsőszentmárton között. – Hunyad megyében 1992-ben több mint harmincezer magyar élt, ez a szám 2002-re huszonötezerre csökkent, majd 2012-ben tizenhatezerre. Tízévente veszítettünk szinte tízezer magyart. Ezért kezdtük el azt a koncepciót érvényesíteni, hogy amelyik településen van legalább négy-öt magyar család, ott legyen biztosítva az anyanyelvű óvodai oktatás, majd folytatásként az elemi szint. Sikerült és meggyőződésem, hogy ha van erős közösségi akarat, mindenhol sikerülhet – adott hangot derűlátásának a képviselő. A rendezvénysorozat délután ünnepi műsorral, este pedig magyar bállal zárult.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Kulturális autonómiát ígérnek a románoknak
Kulturális autonómiát kell biztosítani a statútum révén a székelyföldi románok számára, mely szavatolná jogaikat – javasolta Toró T. Tibor EMNP-elnök a hétvégi konferencián. A résztvevők egyetértettek abban, hogy konszenzusra kell jutni az autonómia fogalmát illetően, és érdemi párbeszédet kell folytatni a román közösséggel. Utóbbitól Antal Árpád szentgyörgyi polgármester bocsánatot is kért a választási kampányban tett kijelentése miatt.
Konszenzusra kell jutni az autonómia fogalmát illetően, és érdemi párbeszédet kell folytatni erről a román közösséggel, fogalmazták meg a résztvevők szombaton Sepsiszentgyörgyön az Autonómia és regionalizmus – az évtized kihívása című konferencián. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Bálványos Intézet által szervezett többórás előadás-sorozaton és kerekasztal-beszélgetésen a vártnál is több volt az érdeklődő. A megnyitón a szervezők, Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezetője és Ilyés Szilárd Zoltán, a Bálványos Intézet ügyvezetője a román közösséggel való párbeszéd fontosságát hangsúlyozták.
Tisztázni kell a fogalmakat
Amikor valaki autonómiáról beszél, nehéz eldönteni, hogy valójában mire gondol: önrendelkezésre, hatalommegosztásra, decentralizációra vagy önkormányzatiságra, világosan meg kell határozni a jelentést – szögezte le előadásában Salat Levente politológus. Az egyetemi tanár hangsúlyozta, a szavazatok maximalizálása érdekében a politikusoknak érdeke, hogy fennmaradjon az autonómia sokarcúsága, ám éppen ez lehetetlenítette el a románokkal való kommunikációt: mindenki azt értett belőle, amit jónak tartott, a többségi nemzetben rendszerint hátrányos kép alakult ki. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy az erdélyi magyarság a meglévő lehetőségeket sem használta ki, például nem élt azzal, hogy a kulturális autonómia intézményeit magánjogi alapon, az egyesületi törvény alapján működtesse. Az RMDSZ-nek kellett volna kezdeményeznie egy ilyen reprezentatív szervezetet, átruháznia a pénzek feletti döntés jogát és a tisztségeket, ám nem kívánt civil kontrollt létrehozni maga ellen, mondta. Nem lehet autonómnak tekinteni azt a közösséget, amely nem képes konszenzusra jutni arról, hogy mit jelent számára az autonómia, jelentette ki Salat. Úgy vélte, el kell kezdeni a párbeszédet a politikai autonómiáról, ám le kell bontani a románok a Székelyföld elcsatolásával kapcsolatos félelmét is. A fogalmak tisztázását sürgette Sergiu Constantin a dél-tiroli EURAC tudományos kutatója is. Rámutatott, az autonómia ellenzői attól tartanak, hogy az önrendelkezés első lépés lehet a függetlenség felé, hiszen egy jogilag meghatározott térség már szervezhet leszakadási referendumot. Az autonómia nem jelenti a központi hatalomtól való megszabadulást, hanem rendezi a központtal a viszonyt, vonta le a következtetést. Sok román akar elsősorban gazdasági és adminisztratív autonómiát, de megfelelő érvek alapján a kulturális autonómiát is megértik, mutatott rá Sabin Gherman, a kolozsvári Transilvania Live igazgatója. Bukarest azért nem veszi komolyan az erdélyi akaratot, mert nincs közös hang, szögezte le. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) adjunktusa a partiumi helyzetet vázolta. Hátrányként említette, hogy a régióban nem elég erős az identitástudat.
Párbeszédre van szükség
Az Autonómia és regionalizmus – esélyek és kompromisszumok című kerekasztal résztvevői a kommunikáció fontosságára világítottak rá. Az autonómia fogalma azért tabu, mert a magyar és a román politikusok is szavazatgyűjtésre használták, tisztázni kell az előnyeit és hátrányait – szögezte le Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora. Mãdãlin Guruianu, a PNL sepsiszentgyörgyi tanácsosa elmondta: elolvasta az autonómiatervezetet, és nem talált benne garanciát a térségben élő románok számára. „Hogyan lehet bizalmat kiépíteni, amikor a románok és a magyarok képviselői is arra törekszenek, hogy egymás feje fölött, bukaresti tárgyalások révén érjék el céljaikat?” – tette fel a kérdést Guruianu, aki azzal is egyetértett, hogy vannak román szervezetek, amelyek nem értik a párbeszéd nyelvét. Ugyanakkor felrótta, hogy nem működik a kölcsönösség elve, nincsenek román alpolgármesterek, megyei alelnökök, a román közösség nem rendelkezhet például a kulturális alap 20–25 százaléka felett. Hangsúlyozta, az autonómia liberális elv, hajlandó a párbeszédre, ám káros, amikor a televíziókban azok tárgyalnak erről, akik nem a térségben élnek.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke emlékezetett, hogy ma már anélkül lehet beszélni az autonómiáról, hogy általános pánik törne ki emiatt. Hangsúlyozta, fontos, hogy a téma napirenden maradjon, nem jó, ha a parlament vita nélkül elutasítja. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke kifejtette: történelmi okai vannak, hogy a román politika szeparatizmust, elszakadást lát az autonómiatörekvésekben. Úgy vélte, jogos a kritika, hogy a székelyföldi románok miként találják meg magukat az autonómiaprojektben, hiszen kisebbségbe kerülnének a térségben, azonban védené őket a törvény és Bukarest. Kulturális autonómiát kell beépíteni a statútumba, ami szavatolná a románok jogait, szögezte le a néppárt elnöke.
Bocsánatot kért Antal Árpád
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta: a székelyföldi magyarok és románok, a magyarok és a bukaresti románok, a székelyföldi és a szórványban élő magyarok között is párbeszédre van szükség. Elmondta, fontos, hogy a szórványban élők ne érezzék úgy, hogy a székely autonómia sérti az érdekeiket. A székelyföldi magyar–román párbeszéd egyik akadálya, hogy a román közösség képviseletét olyan csoportosulás sajátította ki, amely nem ismeri el a magyarok létét, és amelynek tagjait a 80-as években azért küldte a térségbe a kommunista hatalom, hogy megváltoztassák az etnikai arányokat. A bukaresti románokkal való párbeszédben a kettős beszéd és viselkedés érvényesül, hívta fel a figyelmet az elöljáró. „Azt mondják, egyezzetek meg a helyi románokkal. Igazuk van, a következő hónapokban meg kell találni a román partnereket” – vonta le a következtetést Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere Sever Ioan Miu Olahus, a MaghiaRomania blog szerkesztőjének felvetésére nyilvánosan bocsánatot kért a románoktól a választási kampányban tett sértő kijelentéséért. Elismerte, nem gondolt arra, hogy a románok a járulékos áldozatai annak, hogy a kampányban kijelentette: minden néppártra leadott szavazat valójában román pártnak jut, és ezért nyilvánosan bocsánatot kér a román közösségtől.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Román ébredés? Nem jól van az úgy a törikönyvekben
Marius Diaconescu, a Bukaresti Egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Nem igaz például, hogy a középkorban a Magyar Királyságban elnyomták volna a románokat, a török elleni küzdelem nagy része is a magyarokra hárult. Diaconescu Mátyás királyt román felmenőkkel bíró, nagy magyar királynak tartja – olvasható a Mandiner.hun megjelent korábbi rádióinterjúban.
Még mindig a kommunista-nacionalista történetírás foglyai vagyunk – állapítja meg a professzor két évtizeddel a romániai rendszerváltoztatás után egy rádióinterjúban, írja a Mandiner.hu. Hozzáteszi, „a történelemkönyvek amolyan idealizált, standard, tabu képeket festenek a román uralkodókról. A felnőtté váló gyerekek tudatában ezek az idealizált szereplők rögzülnek”, ezért aztán evidens, hogy torz szemléletű diákok jelentkeznek történelemszakra. Tipikus tévedésnek nevezi Diaconescu, hogy Erdély a közvélekedés szerint román állam volt a középkorban. Ott vannak még szerinte az olyan mítoszok, hogy a románokat elnyomták Erdélyben a középkorban.
A bajok forrását abban látja, hogy a jelen történetírása a mostani ember szemével tekint a középkor történelmére, miközben a korábbi korok történelmét a korábbi korok emberének szemével kell néznünk.
Természetesen hozzájárulhatott a hamis önkép gyártásához a történész szerint, hogy a románokat a nyugati források vagy sehogyan sem említik, vagy igen-igen negatív színben tüntetik fel, és a megítélés „a 14-15. századtól kezdődően egészen napjainkig szinte semmit se változott. Nem a külföldiek hibások, hanem mi sajnos.”
Mit szól a kibeszéléshez a román történészszakma?
Arra a kérdésre, hogy nem fogják-e őt emiatt Romániában hazafiatlannak tartani, úgy válaszolt, „a hazaszeretet nem jelentheti azt, hogy hazudunk”. Viszont úgy látja, egyre több történész él Romániában, aki hiteles történelmet szeretne írni, és nagy vita van a különböző történészi szemléletek között emiatt. „Mi mindig csak azt akarjuk látni, ami tetszetős, és nem a maguk teljességében szemléljük az eseményeket. A románok történetét az egyetemes történelembe ágyazottan kellene hogy értelmezzük. Hisz megvan a helyünk, és nem egészen jelentéktelen. De nem azokat a szereplőket és nem azokat a világtörténelmi jelentőségű mozzanatokat választjuk, amelyek valóban felhívhatnák ránk a figyelmet” – értékel Marius Diaconescu, példaként említve Hunyadi Jánost vagy Mátyás királyt.
„Hunyadi Jánost mi román hősnek tartjuk, a magyarok pedig magyar hősnek tekintik. Mátyás királyt mi megtagadjuk, a magyarok pedig nagy magyar királyként tisztelik. Holott már akkor, a korszakban világosan megfogalmazódott, hogy Mátyásnak román felmenői voltak, és ez senki számára nem jelentett szégyent. A középkorban sok román nemes futott be jelentős pályát a Magyar Királyság hierarchiájában. És ezek közül a legmagasabbra Hunyadi Mátyás, valamint az ő apja, Hunyadi János jutott. Büszkék kellene hogy legyünk erre.”
A magyarok voltak a törökverés kulcsai
Diaconescu nem népszerű vele otthon, de amondó, a törökök útját nem a románok állták el Európa felé, hanem a magyarok. Az ebben való tisztán látást azonban nehezíti, hogy a „nemzeti eposzról” készített filmek Ceausescu tézisei alapján nyugodnak.
„Történelmi filmjeink döntő többsége számos mítoszt, hazugságot tartalmaz”, állítja a történész. Szerinte rendezőket, színészeket „csinált meg” ez a sok alkotás, melyeket sokaknak kényelmetlen lenne revízió alá venni. Nem lehet például olyan hazugságra filmet építeni, hogy a románok a Habsburgok ellen harcoltak Pintea Viteazul idején a 18. században, miközben az említett személyiség közönséges rablóvezér volt.
Ha Diaconescunak kellene filmet rendeznie, a román származású Jósika István kancellárról forgatna, aki „kidolgozta az egység tervét”, és kiemelné mások mellett Báthory Zsigmond szerepét.
Szerinte a román történészi szakma nemzetközi elismertsége is múlik azon, hogy például egy hazugság miatt jelentős uralkodónak olyan oldalát meg tudják-e mutatni, amely szerint valóban lehetett jelentős.
(Közös törikönyv helyett?
Készült egy monografikus könyv egyebek közt abból a nem titkolt célból, hogy felülírassék néhány túl mélyen rögzült szlovák és magyar klisé a két nemzet közös történelmének egy százhatvan évvel ezelőtti motívumáról. Demmel József történész A szlovák nemzet keletkezése figyelemfelkeltő címet választotta terjedelmes, olykor detektívregény-szerű munkájának.)
MNO

Együttműködik a YEPP és a MIÉRT a fiatalok érdekében
Nemcsak a bukaresti, budapesti, hanem a brüsszeli tengelyen is hallatni kell az erdélyi magyar fiatalok hangját – jelentette ki Jakab Adorján, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnökhelyettese egy tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatón, amelyen jelen volt Konstantinos Kyranakis, az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) elnöke, Molnár Zsolt, az RMDSZ legfiatalabb parlamenti képviselője, valamint Talpas Botond, a MIÉRT külügyi kabinetvezetője is. A YEPP gyakorlati megoldást javasol a fiatalok munkanélküliségének csökkentése érdekében az úgynevezett Európai Munkahelyteremtés Tervezetben (Job Creation Plan), amelyet a MIÉRT is felvállalt Romániában. Ennek megerősítésére Molnár Zsolt együttműködési szerződést írt alá a YEPP-pel, és igyekeznek meggyőzni a nemzeti parlamentet olyan törvénytervezetek elfogadásáról, amelyekkel csökkenthető a fiatalok munkanélkülisége. A MIÉRT 2010-ben kezdte el a csatlakozási folyamatot a YEPP felé, és májusban a szófiai kongresszuson vált teljes jogú taggá.
A YEPP Európa legnagyobb politikai ifjúsági szervezeteként tartható számon, hiszen 39 országból, több mint 50 ifjúsági szervezetet foglal magába – mondta el Konstantinos Kyranakis. A YEPP a fiatalok munkanélküliségének csökkentése érdekében három pontban fogalmazta meg javaslatait az Európai Munkahelyteremtés Tervezetben: a fiatalokat alkalmazó vállalatok adócsökkentése, a felsőoktatás és a munkaerőpiac közti szakadék megszüntetése, valamint a fiatal vállalkozók segítése üzleti inkubátorprogrammal, határokon átívelő kockázati tőkebefektetőkkel és a bürokrácia eltörlésével.
Molnár Zsolt elmondta, az EU 2020-as Stratégiájának Ifjúsági Garanciájához kapcsolódik a YEPP munkahelyteremtő programja. Ennek megfelelően európai szinten a nemzetállamoknak olyan szabályozásokat kell bevezetniük, amelyek szerint egy fiatal azt követően, hogy munkanélkülivé válik, illetve befejezi tanulmányait, négy hónapon belül vagy munkahelyhez jut, vagy egy következő oktatási rendszerbe kerül be – magyarázta Molnár. Ezt európai szinten nagyon jól meg lehet fogalmazni, sokkal nehezebb viszont lefordítani hazai viszonylatokra – tette hozzá.
Kifejtette: azon igyekeznek, hogy a kezdeményezést ne egy nagy törvénybe vigyék be, hanem elemeire bontva próbálják részelemekből felépíteni. Ilyen szempontból ez a munka már egy ideje elkezdődött – mondta a képviselő –, például nagy eredmény a múlt héten elfogadott gyakornoki törvény, amelynek köszönhetően az állam támogatja a gyakornokokat foglalkoztató cégeket. Hozzátette: következő kérdés lesz az önkéntességi törvény, amely jelenleg a parlament szakbizottságaiban van. Ennek értelmében az önkéntességet egy országosan elismert bizonylat alapján szakmai tapasztalatnak tudják majd elkönyvelni, de tematizálni fogják a szakmai gyakorlat, és a diákmunka kérdéskörét is.
Talpas Botond szerint a MIÉRT külügyi kabinettje előtt két fontos feladat áll: egyrészt a kapcsolattartás, másrészt a jövő évi EP-választások, amelynek során a MIÉRT is bekapcsolódik a YEPP kampánykörútjába.
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár)

Bethlen-díj Izsák Balázsnak
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Bohdan Zadura lengyel költő, műfordító és Hámori József akadémikus vehette át az idei Bethlen Gábor-díjakat november 15-én, péntek este az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A Bethlen Gábor Alapítvány ünnepélyes díjátadóját eddig minden évben Illyés Gyula születésének évfordulóján tartották, mostantól azonban az idén 400 éve trónra lépett erdélyi fejedelem születésének és halálának évfordulóján rendezik meg az eseményt. Bakos István, az alapítvány ügyvivő kurátora közölte, a díjátadó est zárta az idei Bethlen Gábor-emlékévet, amelynek keretében Erdély aranykora címmel ifjúsági vetélkedőt szerveztek a Lakitelek Alapítvánnyal közösen, valamint közadakozásból felállították Kolozsváron a fejedelem szobrát, Péterfy László alkotását.
Az SZNT elnökének Izsák Balázsnak a laudációját Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, az elismeréseket adományozó alapítvány kuratóriumának elnöke mondta el. Mint fogalmazott, az 1952-ben Sepsiszentgyörgyön született Izsák Balázs a „romániai rendszerváltást követően mérnöki munkája mellett alaposan beleásta magát a nemzetközi jogba, és 2003-ban tagja volt az SZNT kezdeményező testületének”. Lezsák arra is kitért, hogy az SZNT az önrendelkezés követelésének nyomatékosítására szervezte a székelyek nagy menetelését október 27-re Bereck és Kökös között. „Abban, hogy a nagy menetelés megtörténhetett, sikeres lehetett, oroszlánrésze volt Izsák Balázs minden pártosságon, megosztottságon felül álló és a meghátrálástól, az elvtelen, önemésztő alkuktól idegen egyéniségének, no meg az akaraterejének” – fogalmazott az Országgyűlés alelnöke.
A Bethlen Gábor-díjak mellett átadták a Márton Áron-emlékérmet Szíjártó István irodalomtörténésznek, a Százak Tanácsa ügyvezető elnökének, Magyary Rozáliának, a Bethlen Gábor Alapítvány főkönyvelőjének és Szász István Tas orvos-író-szerkesztőnek, az erdélyi Hitel Emlékmúzeum alapítójának, valamint a Tamási Áron-díjat Gazda József kovásznai író-szociográfusnak.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Sorozatos a sírrongálás
Az utóbbi időben több síremléket is megrongáltak a csíkszeredai Szentlélek utcai temető egyik félreeső részén. Az elkövetők hónapok óta módszeresen ledöntik a kőből, márványból készült táblákat, virágtartókat, díszelemeket, jelentős károkat okozva az elhunytak hozzátartozóinak. A temetőgondnokság egyelőre tehetetlen, mivel nem korlátozhatják a megemlékezők sírkertbe látogatását.
„Néhány hónappal ezelőtt kezdődtek a rongálások. A sírköveket leborították, a betonból készült díszelemeket, kisebb oszlopokat és virágtartókat pedig kitörték. Amit tudtunk, helyreállítottunk, megragasztottunk, de ami hétfő éjszaka történt, az már túl sok” – értékelte a helyzetet Csutak József, a temető ügykezelésével megbízott Csík-Car ügyvezetője.
Több száz lejes kár
A helyszínen kedden egy három darabra tört, „menthetetlen” sírkövet találtunk. A temetőgondnokok elmondták, meglehetősen sok többletfeladatot róttak rájuk azok az ismeretlen elkövetők, akik rendszeresen letörnek egy-egy díszítő részt, de olyan súlyos esetre, mint a legutóbbi, ez idáig nem volt példa. A vasmerevítővel ellátott márványtáblát nem egyszerűen leborították, hanem a fémet elhajlítva addig feszítették, amíg a súlyos tábla előredőlt. A közeli sírhelyeken további rongálások hirdették a vandalizmus nyomait. A kár több száz lejre tehető, a nyughelyet gondozó hozzátartozókat még nem értesítették.
Ragasztógőzös rongálás
A temetőőrök a síremlékek körül talált nejlonzacskókból és az azokban lévő prenadez-maradványokból következtettek arra, hogy minden bizonnyal bódult állapotú személyek követték el a rongálásokat. A kört tovább szűkítve úgy vélekedtek, hogy a temetővel szemközt található, Szent Anna Elhelyező Központ fiataljainak rovására írható a károkozás, mivel az elmúlt időben több alkalommal is rajtakaptak olyan, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság által gondozott diákot, aki az esti órákban alkoholt fogyasztott és „szipuzott” a nyughelyeken.
Csutak József azonnal helyszínre hívatta az érintetteket a nevelőkkel együtt, a temetőőrök pedig azonosították is az egyik, „a sírkertben többször rajtakapott kiskorút”. A „gyanúsított” ugyan elismerte, hogy korábban járt a temetőben, azt viszont tagadta, hogy a kedd virradóra történt esethez köze lenne. Időközben a szomszédos napközi otthon gondnoka is bekapcsolódott a szembesítésbe, további két olyan fiatalra ismerve rá, akik „gyakran megfordultak szipuzni”. „Mindenszentek után többször is előfordult, hogy kábult állapotban összeszedték a sírokról a mécseseket, és a napközi falának dobták őket” – tette hozzá.
A nyers vád nem megoldás
A nevelők szerint ugyanakkor a felelősségre vonás minden formájával óvatosan kell bánni az értelmi sérült fiatalok esetében. „A sérültek kirekesztettségének érzését növeli, ha felindulásból, bizonyítékok nélkül nyíltan megvádolják őket” – vélekedett a helyszínen a nevelőközpont pszichológusa. A szakember hozzátette, több év nevelői munkája dőlhet pillanatok alatt romba, ha az eleve magukat megbélyegzettnek tartó ifjakat azzal szembesítik, hogy helyzetük, életkörülményük miatt csak ők lehetnek a hibásak.
Az ügyben megkerestük Elekes Zoltánt, a megyei szociális és gyermekvédelmi vezérigazgatóság vezetőjét, akihez elmondása szerint még nem érkezett ilyen jellegű panasz. A mintegy nyolcvan gyerek ellátását biztosító központban 16 éven felüli értelmi sérült középiskolások laknak. Az igazgató megígérte, hogy utánanéz a panaszoknak. Kevéssel később kiderült, a nevelőotthon által felfogadott őrző-védő szolgálat rendszeresen ellenőrizni fogja a fiatalokat, rajtaütésszerű akciókat is tartva a temetőben.
Az otthon munkatársai elmondták, hogy a helyszínen több hajléktalan is szokott alkoholt fogyasztani, ittas állapotban pedig akár ők is lehetnek az elkövetők – ezt az állítást a temetőőrök is megerősítették. Csutak József reméli, hogy „a történtek nyilvánosságra hozatala következtében a tettesek visszafogják magukat, és az elhunyt szeretteikhez kilátogatóknak a továbbiakban nem kell attól rettegniük, hogy megrongált nyughellyel szembesülnek”.
Pinti Attila
Székelyhon.ro