„Feliratkozás” a választásokra
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar és Kolozs megyei elnökei, Csomortányi István és Soós Sándor jelezték elsőként hivatalosan a kolozsvári magyar főkonzulátuson részvételi szándékukat a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon.
Ezt követően, a főkonzulátus udvarán megtartott sajtótájékoztatójukon kifejtették: ezzel a gesztussal is a választási részvétel fontosságára kívánták felhívni a figyelmet, illetve arra buzdítják a magyar állampolgárságot szerzett erdélyi magyarokat, hogy időben regisztráljanak, ne hagyják az utolsó percre a dolgot.
Soós Sándor elmondta, nagyon egyszerű kitölteni a regisztrációs űrlapot: alig négy-öt sorba kell az alapvető adatokat beírni. Hozzáfűzte: november 1-től már a világhálón is lehet regisztrálni. „Arra buzdítunk mi is mindenkit, hogy minél hamarabb tegye meg ez a lépést, mert igaz ugyan, hogy a választások előtt 15 nappal még lehet regisztrálni, de akkor már nem biztos, hogy még időben felveszik a magyarországi hatóságok a választási névjegyzékebe" – nyilatkozta Soós Sándor. Hangsúlyozta: a jövő évi magyarországi választásokon a részvétel a fontos, hogy mindenki a lelkiismeretének megfelelően élhessen állampolgári jogával.
Csomortányi István is a minél korábban megejtett regisztráció fontosságát hangsúlyozta, hiszen ezzel a lépéssel a magyarországi hatóságok munkáját is lényegesen megkönnyíthetik az erdélyi és partiumi magyarok. A kolozsvári főkonzulátuson egyébként külön ügyfélfogadó ablak várja a jövő évi magyarországi választásokon szavazati jogukkal élni kívánó állampolgárokat. Az ügyintézés a néppárt tisztségviselői által is kipróbált ügyintézés zökkenőmentesen halad.
„A mi legfontosabb feladatunk, hogy informáljuk az embereket a lehetőségekről, ezért az ügyfélfogadó szerveinknél információs anyagot helyeztünk el, illetve a regisztrációs űrlapot is tőlünk meg lehet kapni" – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Magdó János kolozsvári magyar főkonzul Hozzáfűzte: a továbbiakban az állampolgársági esküt tevő külhoni magyar állampolgárok ebből az alaklomból helyben kitölthetik a regisztrációs űrlapot. A konzultás munkatársai a kitöltött űrlapot Budapestre, a Nemzeti Választási Irodához továbbítják.
A főkonzul ugyanakkor hozzáfűzte, akkor sincs semmi gond, ha valakinek a regisztrációját formai okok miatt nem fogadják el, hiszen közlik, hogy mely hiányosságokat kell pótolni. A kitöltött regisztrációs űrlapot postán is be lehet küldeni. Egyébként Csíkszeredában, a magyar főkonzulátus helyi, Gál Sándor utca 6. szám alatti székhelyén szintén az elsők között regisztrált Tiboldi László, az EMNT csíkszéki elnöke és székelyföldi honosítási koordinátora, valamint György László, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke. Az eseményt megelőzően a sajtó képviselőinek hangsúlyozták: a két szervezet fontosnak tartja a szavazati joggal való élést, viszont ahhoz elengedhetetlen az előzetes regisztráció.
Fidesz: kizárt az érdemi visszaélés a voksolás során
A választási eljárási törvényben rögzített biztonsági garanciák kizárják az olyan választási csalásokat, amelyek érdemben befolyásolhatnák a szavazás eredményét – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője Budapesten. Gulyás Gergely emlékeztetett: az Alkotmánybíróság januári döntésével egyértelművé tette, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok esetén a regisztráció elengedhetetlen feltétele a választójog gyakorlásának. Eegyúttal méltánytalannak, igazságtalannak és valótlan állításoktól hemzsegőnek nevezte azt a vitát, amely a határon túli magyarokra vonatkozó választási eljárási szabályokról szól, mert – mint mondta – semmi ok nincs arra, hogy bárki a visszaélés lehetőségével riogasson. Kitért arra is, szerinte abban minden politikai szereplőnek egyet kell értenie, hogy a határon túli magyarság választási részvétele kizárólag levélben szavazással bonyolítható le. A Fidesz arra biztatja a határon túli magyarokat, hogy vegyenek részt a magyar közügyekről szóló döntésben – mondta. Szólt arról is, hogy óriási eredménynek tartaná, ha a határon túli magyar állampolgárok 50 százalék körüli arányban – nagyságrendileg kétszázezren – vennének részt a voksoláson. Ám így is mindössze kettő, legfeljebb három mandátum dőlne el az ő szavazataikkal.
Krónika (Kolozsvár)

Sepsiszentgyörgy az evangélikus világ közepe
Ezekben a napokban közel háromszáz középiskolás diák és egyetemista részvételével zajlik Sepsiszentgyörgyön az első alkalommal megszervezett Köz-Ép-Pont nevet viselő Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozó, amelynek mottója: Értékes vagy! A csütörtök este szervezett ünnepi istentiszteleten Fejér Olivér kolozsvári evangélikus diakónus azt vezette le, igencsak szemléletes módon, hogy Isten az, aki értékessé tett minket.
A diakónus, hűen az ifjúsági találkozó laza hangulatához, a fiatalok bevonásával, színes lapok segítségével szemléltette: a szeretet és az ember értékesebb a nyaraláshoz, iPhone-hoz, vagy saját tulajdonú házhoz viszonyítva. Ezt követően „összerakta” kémiailag az embert, megmutatta: teljesen értéktelen anyag lesz belőle.
„Amikor összekuszálódik az élet, tudnunk kell, hogy megváltottak, hogy nem vagyunk egyedül, hogy van gazdánk; az tesz értékessé, hogy Krisztust gazdánkká fogadtuk”, fogalmazott Fejér Olivér. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke köszöntőbeszédében kihangsúlyozta, az evangélikusoknak ma a világ közepe Sepsiszentgyörgy. A rendezvény neve a „Köz-ép-pont” maga az élő Isten, induljunk el a szélekről Isten felé, találkozzunk a középpontban, buzdította a fiatalokat a püspök. Mint mondta, legyen kikapcsolódás, szórakozás, közösségépítés, buli, de legyen kibontakoztatása az Istentől kapott értékeknek is.
Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint a találkozó kiváló alkalom, hogy jobban megismerjük egymást, hogy lebontsuk a falakat. Ilyen céllal is indította a magyar kormány a külhoni tanulmányi kirándulási programjait. Az államtitkár ugyanakkor arra intette a diákokat, tűzön-vízen tartsanak ki anyanyelvük és a szimbólumhasználat joga mellett, mert csak így maradhatnak meg, ebben a küzdelemben számíthatnak a magyar állam támogatására.
Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy bármennyire is különbözzünk, abban egyformák vagyunk, hogy magyarok vagyunk. Azt szeretnénk, hogy jó legyen Sepsiszentgyörgyön élni, mert akkor a vendégek is jól érzik magukat és szeretettel térnek vissza hozzánk – hangsúlyozta köszöntőjében Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, aki elmondta, hogy Sepsiszentgyörgy kivívta Székelyföld Kulturális Fővárosa címet és megpályázzák Székelyföld nevében az Európa Kulturális Főváros címet. Az alpolgármester a hit közösségmegtartó szerepét és a rendezvény vallásosságát méltatva, úgy fogalmazott: ilyenkor a Jóisten is jobban figyel ránk Székelyföldön.
A csütörtöki találkozó Equinox koncerttel és bulival folytatódott. Vasárnapig fellép még Bertóti Johanna, a Százlábú Néptánccsoport, a Mácsafej zenekar és a Szélrózsa Band, a Szomszédnéni Produkciós Iroda és a Slam poetry erdélyi képviselői. Az előadások és esti koncertek a Székely Mikó Kollégiumban zajlanak.
Kovács Zsolt
maszol.ro

Nem kell feltalálni a spanyolviaszt (Beszélgetés Andrea Carteny történésszel)
Románia régiósításáról, Erdély, Székelyföld autonómiájának esélyeiről
Tusnádfürdőn a régiósításról tartott előadást Andrea Carteny olasz történész, Kelet-Európa-történetkutató, a római Sapienza Egyetem oktatója. Már ott kiderült, igen jó ismerője a térségnek, tanulmányai során nemcsak a két nép történelmét, de mindkét nemzet nacionalizmusát is tanulmányozta, figyelemre méltóak személyes romániai tapasztalatai. Rendkívüli empátiával viszonyul a kisebbségben élő nemzeti közösségekhez, s mivel jó ismerője az európai helyzetnek, meglátásai nemcsak érdekesek, de tanulságosak is. Kíváncsiak voltunk, hogyan látja egy „kívülálló”, román vagy magyar elfogultságoktól mentesen, Erdély, Székelyföld helyzetét, esélyeit.
Olasz csendőrök Románia védelmében
– Miért kezdett el történészként ezzel a térséggel foglalkozni, mi keltette fel érdeklődését a román és a magyar történelem iránt?
– Nagyon érdekesnek tűntek nekem annak körülményei, ahogy megélte ez a két nép a kommunizmus bukását. Ennek okán kezdtem érdeklődni Olaszországban a kisebbségek helyzetéről, de nálunk nem nagyon volt ilyen probléma. Keleten, Isztriában megoldották a kérdést, nagyon kis közösség él már ott, és nekik kulturális autonómiájuk van, a közigazgatásban is használhatják anyanyelvüket. Azt is tudtam, hogy Koszovó függetlenedése után Európában Magyarország maradt az egyetlen ország, amely esetében még nem rendeződött kisebbségbe szakadt nemzetrészeinek helyzete. Amikor elkezdtem az egyetemet, erről érdeklődtem Antonello Biagini professzoromtól, akivel ma is együttműködöm. Tartott néhány kurzust Magyarország és Románia történelméről, és ezek középpontjában Erdély helyzete állt. Szerepet játszott választásomban egy eset, mely egyetemista koromban, valamikor a 90-es évek közepén történt. Antonello Biagini meghívta a római egyetemre egy előadásra Eördögh István szegedi magyar történészt, hogy mutassa be az erdélyi román terjeszkedésről írott könyvét. Egy nappal a tervezett előadás előtt Biagini professzort felhívták az olasz külügyminisztériumból, és azt kérték, ne tartsák meg erről a vitatott témáról az előadást, Olaszország Romániával baráti kapcsolatokat ápol, és Bukarestből is telefonáltak, hogy ez nem lenne helyes. A professzor erre azt válaszolta: ez egy történelemtudományi szempontból megalapozott könyv, ismeri a szerzőt, az egyetem pedig szabad intézmény mindaddig, amíg nem vonják rendőrségi ellenőrzés alá. Ha akár a minisztérium, akár a román kollégák el akarják mondani érveiket, nyitottak, megtehetik. Másnap erre a találkozóra sor kerül. S valóban, következő nap rengetegen összegyűltek az előadásra, a terem egy részét megtöltötték a rendőrök, féltek attól, hogy magyar–román összetűzésre kerülhet sor. De nem történt semmi, mindenki nagyon nyugodt volt, az olasz diákok pedig nagy érdeklődéssel követték az első világháborúról és következményeiről szóló előadást. Ezután kezdtem el magyarul tanulni, mert belülről akartam látni a dolgokat, azt akartam, a nyelv se legyen akadály.
Kolozsvár sorsára jut Marosvásárhely
– Előbb magyarul tanult meg, majd, amikor eljött Romániába, itt megtanult románul is?
– Amikor Kolozsvárra ékeztem, elég jól tudtam magyarul, de aztán néhány hét alatt átváltottam a románra, „asszimilálódtam” a románok között. Kolozsváron töltöttem a doktorátusi időm felét az Olasz–román Történelemtudományi Intézetben, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, és megéltem valamelyest, milyen kisebbséginek lenni, hiszen amikor ideértem, csak magyarul tudtam. Számomra is furcsa volt ez a helyzet. Olasz voltam ugyan, de azt a Kolozsvárt, amelyről a könyvekben olvastam, nem találtam. Amikor megérkeztem, egy román várost találtam, érzékelhető volt a magyar és német történelmi jelenlét, most is élnek magyarok, de alig láthatóak. Az utcákon, üzleteken a feliratok román nyelvűek, s nagyon kell keresnem, hogy valahol magyarul válaszoljanak nekem. Marosvásárhelyen még megtörténik, hogy mindkét nyelven köszöntenek egy üzletben, de ha kicsit játszanak még a demográfiával, néhány év múlva nemzetiségi szempontból Marosvásárhely jobban fog hasonlítani Kolozsvárra, mint Csíkszeredára. Vannak ugyan a magyaroknak bizonyos jogaik, de én Olaszországban Dél-Tirolban és Szicíliában is azt láttam, nagyon fontos, hogy legyenek kisebbségvédelmi intézmények. Marosvásárhelyen nincs ilyesmi, és gyakorlatilag már elrománosították. Máris kilóg a többségében magyar, székelyföldi városok közül.
Követni Európa példáját
– Tehát az identitás megőrzéséhez szükség lenne intézményekre?
– Ez alapdolog. Minden európai mentalitású országban vannak területi, közösségi intézmények. A kétnyelvű feliratok nem elegendőek. Elsődlegesek, de azonkívül, hogy minden szinten megvan a kétnyelvűség, szükséges a helyi, megyei intézmények jelenléte, és a regionálisoké is, ha a régiókat több megye alkotja. Ez a modell sok helyen, például Olaszországban is (ahol, igaz, nem működik tökéletesen a korrupció miatt) fontos, hogy az intézmények minél közelebb legyenek az állampolgárokhoz. Romániában gazdasági régiókat akarnak létrehozni, amelyek nem összehasonlíthatóak az európai gyakorlattal, ahol többnyire történelmi, identitásalapon szervezett régiók léteznek. A román kormány most olyan megoldást kínál, amely nem a polgárokat, hanem csak a hatalom érdekeit szolgálja. Ugyanezt tette annak idején Mussolini Olaszországban és Franco Spanyolországban, teljhatalmat akartak, semmibe vették a polgárokat. Pedig a XXI. század Európájában nem szabadna játszani ezzel, nem szabadna megengedni, hogy a különböző országok más játékszabályokat alkalmazzanak. Mert ez azt jelentené, Kelet-Közép-Európa nem egyenlő, csak másodrangú az unióban. Én úgy gondolom, Romániának, Szlovákiának, Magyarországnak ilyen szempontból is normális európai országgá kell válnia, nem különleges megoldásokat keresnie. – Tehát a kisebbségek helyzetét az európai modellek, gyakorlat alapján kellene rendezniük. – Mindenképpen. Létezik a mindenkire érvényes példa, és a felvilágosult jogállamiság szerint ennek mindenkire kellene vonatkoznia. Nagyon fontos lenne, hogy ne csak országos vita legyen a kérdésről, mert országos szinten inkább zsigerből jönnek az érvek és elméletek, illetve fontos lenne a tisztességes, helyes tájékoztatás. Olaszországban például szó sem lehet arról, hogy a jobb- vagy baloldal játszadozzék Dél-Tirollal vagy Szicíliával. Többet hallani Dél-Tirolról, de Olaszországban több régió is létezik, szigetek és szigetecskék is, melyek szerények ugyan, de az autonómiával önbecsülést nyertek. S vannak térségek, amelyeknek igen jelentős a saját identitásuk: például a mindenki által ismert Toscana, Umbria, Lombardia vagy Benneto, ezek egyszerű régiók, nagyon erős identitással, saját intézményrendszerrel.
Határőr népek identitása
– Sokan, sokszor hasonlítják Székelyföldet Dél-Tirolhoz. Hogyan látja ön, valóban létezik ez a párhuzam, nemcsak azért erőltetjük, mert ez szolgálja érdekeinket? Vannak történelmi hasonlóságok is? – Mindkét közösség a hegyekben, a határ mellett élt, itt a Kárpátokban, ott az Alpokban, s mindkét esetben kialakult a civilizáció védelmezőinek értéktudata. A történelem során a centralizációs törekvések ellenére megmaradtak pénzügyi kiváltságaik, mindkét közösségnek sokkal erősebb az indentitástudata, mint a környezetükben élőknek. És ez területfüggő is, nem elég csak azt mondani, hogy szabadon megválaszthatják egy közösséghez tartozásunkat, meg kell hogy legyen a szabadságuk a közösség önszervezésére is. Itt, Székelyföldön nagyon fontos a területi, a nyelvi és a vallási kérdés, Dél-Tirolban a vallási is jelentős, de nem ilyen mértékben, hiszen mindenki katolikus. Az ott élő németek és olaszok között megvannak azonban a nyelvi különbségek, és egészen mások a hagyományok, szokások. A XX. századi centralizáció során ezek a térségek elveszítették e kiváltságokat, és most újra szeretnék érvényesíteni. Olaszországban és Spanyolországban a modernebb régiók elismerik ezeket a jogokat. Spanyolországban ott van Navarra (Comunidad Foral de Navarra – a comunidad régiót jelent, a foral a régi jogok elismerését), ez is határon fekszik, a Pireneusokban, a lakosság egy része baszkul beszél, a másik spanyolul, és autonómiával rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy lehetnek egy közösségnek egy adott országban saját jogai, a központi állam elismeri a helyi identitást.
Segíthet Moldova példája
– Jól ismeri a történelmünket és a jelenlegi helyzetet is. Hogy látja, van esélye Székelyföldnek az autonómiára? – Európai és demokratikus szempontból lehetségesnek kell lennie. A demokrácia éppen azt jelenti, hogy lehet róla tárgyalni, és közösen kell megoldani, nem demokrácia az, ahol csak akkor adok neked valamit, ha akarok. Közösen kell meghozni a döntést. Jó lehetőséget teremtene erre, ha ismét megnyitnák a Moldovával való egyesülés kérdését. A románok nem akarnak Székelyföld ügyéről beszélni, mert ők ezt úgymond megoldottnak tekintik. De a másik oldalon számukra nyitott a kérdés. A történelem soha nem ugyanolyan, és soha nem áll meg. Szerintem a román nemzet és Moldova egyesülésének kérdése nyitott, és változás áll be, ha Moldova is EU-taggá válik. Akkor muszáj lesz Transznisztria ügyét rendezni, és ezzel kénytelenek lesznek megnyitni Románia föderalizációjának kérdését. Akkor már nemcsak a 23 millió románról és 1,5 millió magyarról lesz szó, de ott lesz a nagyon erős szláv kisebbség is, háta mögött Oroszországgal, a számukra nyújtott garanciáknak általános érvényűeknek kell lenniük, mindenkire, így a magyarokra is kell vonatkozniuk. Ezt én lehetséges forgatókönyvnek tartom, s amint látom, az itt élő magyarok is számolnak ezzel. Jó lenne, ha elkezdenék a párbeszédet azokkal, akik Moldovában szeretnék az egyesülést Romániával, illetve a Románia határain kívül élő román kisebbségekkel, jó lenne, ha kiterjesztenék, nemzetközivé tennék az ügyet. Jobb, ha tárgyalunk a vitás kérdésekről, még akkor is, ha nem értünk egyet, rosszabb, ha a szőnyeg alá seperjük és nem is beszélünk ezekről, de a konfliktus folyamatosan ott lappang.
– Elkezdett foglalkozni Székelyföld történelmével is. Miért?
– Számomra Székelyföld – akárcsak Baszkföld, Katalónia, Dél-Tirol vagy Elzász (lám, még a nagyon központosított Franciaországban is van etnikai alapú autonómia) – Európa gazdagságát jelenti. Édesapám például Dél-Olaszországból származik, egy olyan régióból, ahol egy kis görög közösség él. Kevesen vannak ugyan, de őrzik nyelvüket, identitásukat, és ez fontos az ott élő olaszok számára is. Ez a sokféleség gazdagítja őket is, és büszkék az ilyen jellegzetességekre. Erdélynek történelmileg megvan ez a sokszínűsége, s eltűnt ugyan majdnem teljesen a szász kisebbség, de jó lenne legalább a települések nevének feliratában tükrözni egykori jelenlétüket. Ez Európa. Ha meg akarjuk őrizni a múltat egy jobb jövőért, el kell ismernünk ezt a sokszínűséget. Ha tagadjuk a múltat, nem leszünk többek, mint egy egyszerű gyarmat.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dézsi Attila volt prefektus és kormányfőtitkár a menesztési kormányhatározatról
Nem vonulok vissza a közéletből
46 kormányfelügyelőt menesztett csütörtökön a Ponta kormány, köztük Dézsi Attilát is, Hunyad megye egykori prefektusát és volt kormányfőtitkárt, aki 8 éve tartozik a magas rangú állami köztisztviselők kategóriájába.
2005 és 2006 között a Hunyad megyei prefektúra főtitkára, 2006 és 2009 között alprefektus, majd 9 hónapos Kovászna megyei kihelyezés következett kormányfelügyelőként, 2010 januárjában Hunyad megye prefektusaként tért vissza Dévára, ahonnan majdnem két év után, 2011 decemberében távozott Bukarestbe, ahol előbb a Boc-, majd az Ungureanu-kabinetben a kormányfőtitkári tisztséget töltötte be 2012 májusáig. A minapi kormányhatározatról kérdeztük.
– Meglepetésként érte a kormányhatározat?
– Igenis meg nem is. A kormány már július elsején döntött a 63 magas rangú állami köztisztviselő menesztéséről, augusztus elsején 46-ot menesztett is. Meglepő olyan szempontból, hogy Románia jelenlegi prefektusainak és alprefektusainak kb. 70%-a nem jutott el a magas rangú állami köztisztviselői tisztségig, ahogy a törvény előírja, s csak ideiglenes kinevezés alapján töltik be jelenlegi pozícióikat. Hunyad megyében is így van.
– Nem minden prefektus és alprefektus kerül be automatikusan a magas rangú állami köztisztviselői kategóriába?
– Nem, számos továbbképzésen kell részt venni, számos vizsgának kell eleget tenni, hogy oda juthasson az ember. Jómagam is sokat tanultam, sokat vizsgáztam, le is doktoráltam.
– Tudomásom szerint Ön az egyetlen ember Romániába, aki megjárta a közigazgatási ranglétra minden fokát, a prefektúrai főtitkártól, alprefektusi és prefektusi tisztségeken keresztül egészen a kormányfőtitkárig.
– Ez valóban így van, s álszerénység nélkül állíthatom, hogy én vagyok a legképzettebb a magas rangú állami köztisztviselők közül, beleértve az összes jelenlegi és volt prefektusokat és kormányfőtitkárokat. Ilyen körülmények között nemigen érthető, miért válnak meg közigazgatási szakemberektől, akik jelentősen segíthetnének nemcsak adminisztratív téren, hanem fejlesztési projektek elkészítésénél, mindenekelőtt az EU-s projekteknél.
– Talán politikai okok miatt, hiszen többnyire az előző, PDL-RMDSZ kormány által pozíciókba emelt embereket menesztették.
– A döntés hivatalos indokait nem ismerem, a prefektusok, alprefektusok és a magas rangú állami köztisztviselők azonban nem lehetnek párttagok, ezt az EU előcsatlakozási feltételként szabta meg Romániának. Magánvállalkozásuk sem lehet, apolitikus közigazgatási szakembereknek számítanak, akik a mindenkori kormány rendelkezésére kell hogy álljanak, bárhol az országban. Azt azonban lehetetlen nem észrevenni, hogy minden magyart menesztettek, nemcsak engem.
– Vagyis ha a kormány rosszindulatú, az ország másik végébe küldheti, Hunyad megyéből, például, Tulcea, vagy Vaslui megyébe. Ha pedig jóindulatú, akkor saját megyéjében alkalmazza. Apropó, tavaly májusa óta milyen tevékenységet folytatott?
– 2009-ben engem is Kovásznába küldtek 9 hónapig, tavaly óta pedig a Hunyad megyei adminisztratív apparátus monitorizálása és ellenőrzése volt a feladatom, havonta kétszer jelentést küldtem erről a kormánynak. Tekintettel képzettségemre, nekem volt a 63 közül a legnagyobb hatásköröm, kollégáim inkább a megyei katasztrófavédelmi, környezetvédelmi igazgatóságokat, vagy a szállítási hatóságokat felügyelték.
– Milyen lépéseket tervez, esetleg bepereli a kormányt? A mostani kormányhatározat végül is megtöri karrierjüket mindazoknak, akik éppen a magas rangú állami köztisztviselői statútum miatt nem léphettek politikai pályára, nem indulhattak választásokon, és magánvállalkozást sem indíthattak. Hosszú távú államigazgatási karriert választottak, a kormány döntése azonban kerékbe töri, sőt, megélhetés nélkül maradnak.
– Hogy mit teszek ezután, attól függ, hogy a 30 napos felmondási értesítésben mit ajánlanak fel. Ezt alaposan átgondolom, és azután lépek. Akkor majd többet is tudok nyilatkozni a sajtónak. Mindenesetre a megélhetési gondokat meg kell oldanom.
– Ami eddig hátrány volt, most előnnyé válhat, s visszatérhet a politikába. Tavaly ugyanis széles-körben sajnálták, magyarok és románok egyaránt, hogy nem indulhatott a választásokon, s Dévának nem lehetett magyar polgármestere. Visszatér a politikába, az RMDSZ-be?
– Még korai lenne erről a nyilvánosság előtt beszélni. Egyvalami biztos: nem vonulok vissza a magyarság és a megye közéletéből.
– Sok sikert kívánva jövőbeli tervei megvalósításához, köszönöm a beszélgetést.
– Én is köszönöm.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Toró Tibor: Szimbolikus jelentősége van szavazatunknak
Elsősorban szimbolikus jelentősége van a határon túliak szavazatának a magyarországi választásokon – véli ifj. Toró Tibor politológus-szociológus, akit arról kérdeztünk, milyen magatartásra lehet számítani a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyiek részéről a jövő évi megmérettetés alkalmával.
– Egy mandátumhoz körülbelül 75 ezer szavazat kell. Erdélyben, ahol a legnépesebb a szavazati joggal rendelkező friss állampolgárok száma, maximum 100 000 voksra lehet számítani, ami ugyan sokat nem nyom a latba, de most nem is ez a fontos. A választásokon való részvételnek a tétje szimbolikus jelentőségű, nagyon sokat számít majd, hány magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi adja le a voksát. Ha kevés szavazat érkezik Erdélyből, az akár a Fidesz nemzetpolitikájának bukását jelentené, hiszen egyeztetés nélkül döntöttek a szavazati jog kiterjesztése mellett, kitéve ezt a pártot a baloldal támadásainak. Ha például egy mandátumhoz szükséges szavazatszám se jönne össze Erdélyből, az nagy kudarcot jelentene – vélekedett.
A határon túli magyarok csak pártlistákra szavazhatnak, ahova határon túli magyar személyiségek is felkerülhetnek.
– Ez határozottan előnyös lehet – állapította meg Toró –, általuk jobban meg lehet szólítani a határon túli magyarokat, ugyanakkor, ha mandátumot szereznek, legitim módon tudnának beleszólni a határon túli magyar ügyekbe. Persze, azért ennél bonyolultabb a kérdés, hiszen azon határon túli politikusok számára, akik bejutnak az Országgyűlésbe, ez azt is jelentheti, hogy „kiiratkoznak” az erdélyi magyar politikából. A felmérések ugyanakkor arra utalnak, hogy az erdélyi magyarok tájékozódtabbak, jobban figyelnek a magyar politikai eseményekre, mint arra, ami a román belpolitikában zajlik – magyarázta.
Toró lát esélyt arra, hogy határon túli magyar politikusok is szerepeljenek a magyarországi jelöltek között, véleménye szerint a Fidesz részéről mutatkozhat hajlandóság össznemzeti lista állítására. Ez különben logikus lépés lenne ismerve a párt nemzetpolitikáját, vélekedett.
Kérdésünkre, hogy a jövő évi, határon túlra is kiterjedő magyar választási kampány során mire lehet számítani az erdélyi magyar pártoktól, Toró elmondta: meglátása szerint a magyar kormánynak nem érdeke, hogy bárki is a magyar választásokon való részvétel ellen kampányoljon. Úgy véli, a Fidesz azon fog dolgozni, hogy minden határon túli magyar szervezet valamilyen formában támogassa a választásokon való részvételt, hiszen az erdélyi magyar szervezeteknek sem érdeke egy olyan ügy bukása, amely nagy támogatottságnak örvend választóik körében.
– A Fidesz legfontosabb célja, hogy mindenki beálljon – nem feltétlenül mögé, hiszen támogatottságuk nagyon nagy az erdélyi magyarok körében, az itt leadott szavazatok vitathatatlanul őt erősítik. Számára inkább az a fontos, hogy magas legyen a részvétel, a szavazati jog kiterjesztésére vonatkozó döntése ne legyen kikezdhető – mondotta a szakértő.
– Egyelőre nem tisztázott, mikor lesznek a magyarországi választások. Előfordulhat, hogy egybeesnek majd az unió területén egységesen májusban megrendezendő európai parlamenti választásokkal, vagy megelőzik azt. Nem tudjuk azt sem, hogy itt, Erdélyben időközben hogyan alakulnak a dolgok, így egyelőre nem lehet kiszámítani, hogy a két választás közelsége, egybeesése mennyire és milyen kihatással lesz egymásra. Egyelőre nagy kérdés, hogy az EP-választások alkalmával lesz-e közös lista Erdélyben, Tőkés László függetlenként indul, vagy lesz külön néppárti EP-jelölt. Megtörténhet tehát, hogy az erdélyi EP-kampányban téma lesz a magyarországi választás, a Fidesznek pedig nem érdeke, ha ez a téma szembenállást szül. A Fidesznek az az érdeke, hogy nyugodt viszonyok uralkodjanak. Persze, nem a Fidesz dönti el, hogy Erdélyben lesz-e közös lista, vagy sem, erről a vita majd a 2009-es EP-választások és a tavalyi parlamenti választások eredményeinek ismeretében fog zajlani. Tőkésnek 30 százalékos támogatottsága volt 2009-ben, ez valószínűleg csökkent egy kicsit, illetve az RMDSZ alig érte el legutóbb a parlamenti bejutási küszöböt. A függetlenként való indulás azonban jövőre kockázatosabb lenne, hiszen egy mandátumhoz most több szavazat kell, Romániának ugyanis kevesebb mandátum jár az EP-ben – emlékeztetett a szakértő.
Toró Tibor is osztja azok aggodalmát, akik attól tartanak, hogy a regisztráció, a levélben szavazás adatvédelmi szempontból nem biztonságos, bár – nevetett – egyáltalán nem valószínű, hogy a román titkosszolgálat a levéltitok megsértése árán deríti ki azt, hogy kik kaptak magyar állampolgárságot Erdélyben. Toró inkább attól tart, hogy a román posta esetleg szándékosan késleltetni fogja a szavazatokat tartalmazó borítékok továbbítását. Erre a jövőben megoldás az online szavazás lehet. Az olyan módosító javaslatok, „amilyeneket például Bajnai Gordon is vizionált kolozsvári látogatása alkalmával, miszerint csak a konzulátuson lehet szavazni, elképzelhetetlen. Ez annyi, mintha elvennék a határon túliaktól a szavazati jogot” – magyarázta.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

Csángó Fesztivál kezdődik Jászberényben
Összesen mintegy 50 kulturális esemény, kereken 700 hazai és külföldi zenés-táncos közreműködő, 20 zenekar, valamint 20 hagyományőrző csapat fellépése szerepel a kedden kezdődő Csángó Fesztivál programjában.
Az egymást váltó népzenei koncertek és folklórműsorok gazdag kínálatát a hazai fellépők mellett panamai, indonéz, török, lengyel és grúz együttes vendégjátéka is színesíti. A rendezvény egyik kiemelkedő eseménye pedig csütörtökön lesz, amikor Lélekképek címmel a 25 éves Csík Zenekar és Presser Gábor közösen ad koncertet – mondta el Láng D. István, a fesztivál sajtófelelőse az MTI-nek.
A nyitó napon Nagyszüleink hagyatéka címmel jászsági szokásokból és táncokból ad ízelítőt a Jászberényi Hagyományőrző Együttes, majd a Csángó Fesztivál zászlajának ünnepélyes felvonásával kezdetét veszi a látványos és szórakoztató kavalkád. A vasárnapig tartó fesztivál további napjain fellép többek között a BaHoRka énekegyüttes, a Zagyva Banda és a Besh O drom, láthatók és hallhatók majd a Fölszállott a páva című televíziós vetélkedő kategóriagyőztesei, valamint a rendezvény főszervezője, a Jászság Népi Együttes is.
A gyerek- és családi programok mellett moldvai, gyimesi, erdélyi, felvidéki hagyományőrzők, pálinka- és bormustra, szentmise, gasztronómiai különlegességek és tűzijáték várja a városlakókat és a Jászság központi településére látogatókat. A Csángó Fesztivál főszereplői a moldvai, gyimesi csángók, akik Somoskáról és Klézséről, Lészpedről, Bogdánfalváról, Trunkról, valamint Gyimesbükkről érkeznek. Az erdélyi, felvidéki, magyarországi csángók autentikus táncait, énekeit bemutató hagyományőrzők pedig olyan kistelepülésekről jönnek, mint Méra, Györgyfalva, Balázstelke, Magyarsülye, SzéPKEnyerűszentmárton, Magyarpalatka, Szásznagyvesszős, Nyárádselye, Magyarborzás, Ördöngősfüzes, Mezőkölpény, Nagyecsed, Magyarbőd.
A rendezvény hagyományos programelemeként szombaton a hetedik magyar-magyar konferenciát tartják, amelynek részvevői ezúttal a székely magyarság múltjával, jelenével és jövőjével foglalkoznak.
Ugyancsak a fesztivál kísérőprogramja a Jászság Népi Együttes megújult székházában vasárnap kezdődő nemzetközi táncház- és zenésztábor, amelynek táncos kedvű lakói magyarbődi, bonchidai és bálványoscsabai táncokat tanulhatnak, míg kezdő és haladó zenészei Bonchida, Magyarpalatka, Vajdaszentivány és Kalotaszeg zenei világával ismerkedhetnek. Az első Csángó Fesztivált 1991-ben rendezték Jászberényben.
Hirado.hu

24. TUSVÁNYOS
Tudatlanok az erdélyiek csángóügyben: „ha román vagy, menj haza”
Erdély nélkül a csángókérdést megoldani nem lehet – hangzott el az oktatási programról szervezett beszélgetésen.
A csángó kérdés “mérhetetlen összetettségét és bonyolultságát” villantotta fel a 24. Tusványoson A moldvai magyar oktatás helyzete és jövője című beszélgetés, amelynek konklúziója az volt, javítanivaló lenne a kérdéshez való hozzáálláson, Magyarországon a talán túlzó elvárások, Erdélyben pedig a széleskörű társadalmi közömbösség szorulna újragondolásra. Egymásra kellene találni, Erdély nélkül a csángókérdést megoldani nem lehet – vonta le a következtetést Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke.
Minden csángó embert, aki vissza akar térni a magyar kultúrához, segíteni kell – emlékezett vissza volt tanára tanácsára Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) tiszteletbeli elnöke. 2001-2005 között az RMPSZ vállalta a felelősséget a moldvai magyar csángó oktatási programért a magyar állammal szemben, annak képviselői kérésére, egészen addig, amíg az oktatási program akkori vezetője, Hegyeli Attila és társai létre nem hozták a keresztszülő programot – idézte fel a kezdeteket Lászlófy a 24. Tusványoson szervezett kerekasztalon.
Akkor RMPSZ-elnökként úgy érezte, ez már túlságosan szerteágazó számukra, és közös megegyezéssel a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) vette át a koordinációt. Ez 2011-ig tartott, amikor szintén a magyar kormány felkérésére az RMPSZ-nek ismét át kellett vennie a program irányítását. Lehetőségeink szerint igyekeztünk az elmúlt tanévet úgy szervezni, hogy a 48 alkalmazott a 2190 gyermek oktatását biztosíthassa, iskolában közülük 1006-an, iskolán kívül pedig 1329-en – mondta Lászlófy. Szerinte a Hegyeli Attila nevével fémjelzett korszaknak az volt a nagy és jelentős eredménye, hogy
meghonosodott, elismertté vált a program,
„utat tört”, megkezdődött az oktatási program iskolába történő „bevonulása”. Mi ezt az utat akartuk tovább folytatni, és hisszük, a jövőt az jelentené, ha minden magyar csángó gyerek iskolai szinten, hivatalosan tanulhatna magyarul, illetve léteznének olyan középiskolák, amilyen volt az ötvenes években Bákóban, ahol folytathatnák magyar nyelvű tanulásukat – fejtette ki. Az iskolán kívüli oktatásnak a hagyományok megőrzésére, az archaikus nyelvre kellene fókuszálnia, az iskolai oktatásban pedig arra összpontosítanának, hogy segítsenek a pedagógusoknak, hogy ezt a nehéz feladatot minél jobb körülmények között betölthessék – tette hozzá.
Az erdélyi magyar közvéleményben elterjedt az a nézet, hogy a moldvai csángók asszimilációja már annyira előrehaladott, hogy nem érdemes a kérdéssel foglalkozni, míg Magyarországon viszont talán túlságosan is idealizált kép él a csángókról, és többek között emiatt tesznek erőfeszítéseket az ügyben – vetette fel Diószegi László moderátori minőségében.
Ferencz Éva, Külsőrekecsinben tanító kézdivásárhelyi pedagógus még féléve azt válaszolta volna erre, hogy az erdélyiek nagy része a munkaerőt látja a csángókban, akik a betakarításban segítenek, illetve egy plusz érdekességet Csángóföldben, ahová el lehet vinni a távolról érkező rokonokat, barátokat. Erdélyben is jellemző, hogy egy mitikus, archaikus világnak tekintik a Csángóföldet, amiért valamilyen szinten felelősséggel is tartozunk meg nem is, vagy éppen úgy tekintik a csángókat, hogy nekik is van egy sorsuk, oldják meg.
Ezen sokat a szervezetek sem tudnak változtatni, például furcsa, hogy a keresztszülő programot Erdélyben kevesen támogatják, pedig vannak tehetős emberek, talán áldoznának is erre a célra, de lehet, egyszerűen nem tudják, talán mert
a program PR-tevékenysége inkább Magyarországot célozta
– vélte a pedagógus. Diószegi hozzátette, Magyarországon a keresztszülői szerepet vállaló személyek nagy része nem mondható tehetősnek, sok köztük a nyugdíjas ember.
Márton Attila, a csángó oktatási program koordinátora erdélyiként már Csángóföldön telepedett le, 2002 őszén érkezett Lészpedre székelyföldiként. Úgy látták az elején, az a feladat, hogy ugyanúgy meg kell tanítani magyarul írni-olvasni a csángó gyerekeket is, mintha Székelyföldön lennének, de ráébredtek, sokkal többről van szó, nagy hangsúlyt kell fektetni a hagyományápolásra, vissza kell tanítani azt a kincset, ami megvan a néprajzi gyűjteményekben, könyvekben, az élő archaikus nyelvjárást megőrizve.
Valóban úgy tűnik, a székelyek túl sokat nem mozdítanak a csángó oktatási program ügyében, de ha közelebbről megnézzük, egy székelyföldi pedagógus tehet a legtöbbet a programban, tekintettel arra, hogy vidéken, falun sok régies kifejezés él még a Székelyföldön, amit Csángóföldön újra felfedezhetnek – vélte. Ezek a pedagógusok beszélik a román nyelvet olyan szinten, hogy a beépített szavakat azonnal ki tudják szűrni, és ha sikerül az iskolába bevezetni a magyar oktatást, sikerrel helytállnak a román tannyelvű intézményben is. Egyfajta „átmenetet” képeznek az „archaikus magyarok” és a magyarországiak között.
Ferencz Gabriella, aki a Csíkszeredában továbbtanuló csángó diákok kollégiumát vezeti, elmondta, az a tapasztalata, a székely közösség elég elutasító a csángó diákokkal.
Minden székely családban van egy elképzelés, hogy kik a csángók, miért élnek ott, ahol élnek, sok a téves információ, hallott már olyant is, hogy „míg mi álltuk a sarat, ők a könnyebb utat választották és elfutottak”. Kevés székely megy el megézni, hogyan élnek azok a magyarok, akiknek ősei a madéfalvi veszedelemkor vagy még hamarabb kerültek Moldvába, és hogy élték meg az elmúlt évszázadokat.
Sajnos az iskolában a tanárok is gyakran hangot adnak ennek az ellenszenvnek, addig, amíg nem ismerik meg a diákokat, volt olyan is, hogy a tanár felállította a diákot és azt mondta neki, „ha román vagy, menj haza”. Ez mind annak tudható be, hogy nem ismerik a történelmet, nem néznek utána. Gyakran szervezünk rendezvényeket, elvisszük a tanárokat a bentlakásba, ahol a gyerekek megmutathatják a kultúrájukat, hallhatják, hogyan beszélgetnek egymás közt a gyerekek csángó dialektusban, amit elhallgatnak az iskolában; kommunikációval ezen a fajta ellenérzésen lehetne változtatni – fejtette ki Ferencz Gabriella.
Ahogy Márton Áron is tanította, emberként kell a csángókhoz is közeledni, mint bármilyen más magyarhoz vagy más nemzetiségűhez, a tudatlanság és a rosszul tájékozottság okozza azt, hogy sokan tévesen ítélik meg még mindig a csángókat – vélte Lászlófy. Ez ellen tehetünk mi is, ha nem miszticizáljuk a kérdést, ha nem „megváltani” akarjuk őket, mert ez csak árthat – tette hozzá. Alázat és szolgálat a két kulcsszó, aki ezeket nem ismeri, az ne menjen se Csángóföldre, se máshova oktatni – szögezte le. Lehetséges a csángó gyerekeknek is, hogy tökéletesen beilleszkedjenek egy székelyföldi oktatási intézménybe, és mire elvégzik, egyeseknél semmilyen nyelvi vagy más különbséget, hátrányt nem lehet észlelni – vélte.
2012-ben az MCSMSZ a programot átadta az RMPSZ-nek, sok híresztelés volt akkor, hogy milyen a csángó oktatási program – mi a valóság? – kérdezte Diószegi Márton Attilától.
Nem azon áll vagy bukik a program, hogy ki irányítja
– válaszolt a koordinátor. Nyilván, sokkal jobb nekünk, ha egy szakmailag felkészült, szakmai hátteret biztosító szervezet koordinálja a programot, de igazából a moldvai oktatókon áll vagy bukik az oktatás sikere, akik minden nap a faluban következetesen elvégzi a munkáját, nap mint nap tudatosítják a gyerekekben, hogy jó magyarul beszélni, érdemes, van jövő ebben, tudnak úgy is érvényesülni, és igazából megduplázódik az esélyük – tette hozzá.
Az utóbbi másfél évet értékelve azt mondta, sikerült javítani azon, hogy tudják a pontos gyereklétszámot, nemcsak körülbelülit, minden gyerek be van iratkozva, érzi ennek a súlyát. Ez papírmunka, de fontos, hogy a gyerek is érezze, ez komoly dolog, nemcsak bemegyünk délután a játszóházba, hanem ez egy oktatási program – fogalmazott. Nem kellett egy oktatási helyszínt sem bezárni azért, mert változás történt; ha vannak is nézeteltérések, sikerült ezt megbeszélni az oktatókkal, megmaradt a rendszer, minden oktatási helyszínen gördülékenyen folytatódott az oktatás, a gyerekek igazából nem éreztek meg semmit, nem maradt el a karácsonyi ajándékozás sem – sorolta Márton Attila.
Bejelentette, szeptembertől két új oktatási helyszín is lesz,
Szőlőhegy és Újfalu, lesz gyerek is, van ingatlan, fél éve elkezdték az előkészületeket, felmérték az igényt a közösségben. Az egyetemistákat tovább támogatja a pedagógusszövetség, külön ösztöndíjalapot hozott létre nekik, a Jáki Sándor Teodóz Alapot, amit tényleg csak azok az egyetemisták kapnak meg, akik megérdemlik, kitűztünk számukra egy tanulmányi eredményt célként, amit el kell érni – mondta.
Meg tudtuk oldani a gyerekek nyári táboroztatását is, nem hagytuk magukra azokat a pedagógusokat, akiknek nincsenek külföldi, magyarországi kapcsolatai, olyan támogatóik, akik megszervezik és az anyagi hátteret biztosítják egy jutalomtáborhoz, meghirdettük a Pillangó tábort, amelyre pályázhattak – közölte.
Korábban gyakran kerültek be jószándékú magyarországi fiatalok romántudás hiányában a programba és nem voltak annyira eredményesek, illetve volt olyan is, hogy egyesek 1-2 évre mentek csak Moldvába tanítani képesítés nélkül – mi a helyzet jelenleg a pedagógus-utánpótlással? – kérdezte Diószegi. A pedagóguszszövetség álláspontja az volt,
annak az oktatónak, aki a helyszínen megállja a helyét,
meg kell adni minden lehetőséget, hogy ott tudjon maradni, gyökeret tudjon verni, betelepedjen mint néptanító, aki aztán akár a közösséget is meg tudja szervezni – mondta el Márton Attila. Tavaly túljelentkezés volt a megüresedett helyekre, azokat választották, akiknek megvolt a megfelelő szakképesítése, ez várhatóan most is így lesz, versenyvizsgát hirdetnek, és a szakképesítetleneket várhatóan le tudják cserélni szakképzett oktatókkal – magyarázta.
Néha embert próbáló körülmények közé kerülnek a Moldvában oktató pedagógusok, miért cserélte le kézdivásárhelyi katedráját egy ilyen feladatra? – kérdezte Diószegi Ferencz Évától, aki 19 évig a Nagy Mózes Gimnáziumban oktatott. Petrás Incze János is ott tanult a kantai gimnáziumban, ő volt az, aki 1841-ben először hivatalosan is felhívta a Magyar Tudományos Akadémia figyelmét a csángók ügyére, azt írta, iskolára, kántorra, orvosra és papra van szükség, hogy fennmaradjon a közösség – mondta Ferencz Éva. Személyes indíttatásáról elmondta, magyar-angol szakosként angol tanított, „kifogyott” alóla a magyaróra, és úgy érezte egy idő után, túl sok volt a globalizációból, „úgy éreztem, megfizettem a nagy világrendnek, amivel tartozom, most már kicsit magammal akarok foglalkozni és a mieinkkel, így jelentkeztem a csángó oktatási programba”.
Igyekezett fegyelmezni magát, hogy ne legyenek elvárásai, „ami van, azt úgy fogadjam, és abból próbáljak építkezni, ami a rendelkezésemre áll”. Szembesült újoncként azzal a konfliktussal, ami a helyszínen az oktatási program koordinációja körüli változásokból is eredt; Külsőrekecsinben ez sokszorozott volt, mivel az épület az MCSMSZ tulajdona, a programot viszont az RMPSZ működteti. Iskolában tanít Külsőrekecsinben, a román kollégák nagy többsége Bákóból jár be, 30 km-ről. A csángó falvakban nagyon nagy szükség lenne értelmiségre, ám benyomása szerint ezek
a román tanárok nem azonosulnak a közösséggel,
nem tekintik feladatuknak a gyerekek nevelését, az intézmények – polgármesteri hivatal, rendőrség – is nagyrészt magára hagyja a közösségeket, nem igazán törődnek azzal, mi történik ezekben a falvakban.
„Nem hiszem, hogy ezek a csángó falvak ne tudnák idővel kitermelni a saját értelmiségüket, ahhoz viszont nem elég, hogy van 50 pedagógus, akinek a vállán nyugszik ez az egész csángó kérdés” – vélte. Ha azt tekintjük, 26 helyszínen folyik magyar oktatás, nagyon jó dolog, de ha azt nézzük, hány olyan település van, ahol nincs, akkor már nem ilyen pozitív a kép – tette hozzá. Szerinte előbbre lennénk, ha már 1990 után az erdélyi magyar döntéshozók elkezdenek foglalkozni a kérdéssel.
Ferencz Gabriella nem tartja előremutatónak azt a hozzáállást Csíkszeredában, amikor egy odakerült 15-16 éves csángó gyereknek az identitását firtatják, viszont neveléssel, a magyar kultúrához való kapcsolódás erősítésével lehetne kialakítani bennük a csángó értelmiségi tudatot, ugyanakkor amíg rossz a gazdasági helyzet Csángóföldön, nehéz elvárni is, hogy „hazamenjenek” és otthon felvállalják ezt a szerepet. A résztvevők nagyon fontosnak nevezték az egyház szerepét is csángókérdésben. Mint Diószegi elmondta, fontos lépések történtek, például a iasi-i római katolikus püspökségnek van egy határozata, amely előírja, ha valahol Moldvában alkalomszerűen kérik magyar mise celebrálását, azt meg kell engedni. A Teleki László Alapítvány több alkalommal is szervezett ilyen magyar nyelvű misét csángó falvakban.
Transindex.ro

Pál János
ŐSI ROMÁN FÖLD
Román nemzetépítési kísérletek a székelyföldi unitárius közösségekben (1920-1940)
Rábeszéléssel, fenyegetéssel és veréssel próbálták görög-katolikus hitre téríteni az erdővidékieket és nyárád-mentieket.
A trianoni békeszerződés után a székely kérdés kiemelt jelentőséget kapott a bukaresti kormányzatok nemzetpolitikájában, erős aktuálpolitikai vonatkozásai miatt – a székely kérdés ugyanis elválaszthatatlanul kapcsolódott Erdély birtoklásának a kérdéséhez. Mivel a Székelyföldön élő kompakt székely-magyar lakosság a magyarországi revíziós törekvéseket legitimálta, a román állam számára ez a térség népességével egyetemben
nemzetbiztonságot kockáztató tényezőt jelentett:
„Nemzetvédelmi szempontból a Székelyföld a románság várfalai közé bevezetett trójai falóhoz hasonlítható, amely gyújtó veszélyt jelent, főleg a bizonytalan időkben vagy társadalmi megrázkódtatásokkor.” – nyilatkozta Ștefan Peneș.
A Székelyföldre építő magyar revíziós törekvések semlegesítését román oldalról csakis az asszimiláció módszerével lehetett megvalósítani. A korabeli román politikai és szellemi elit számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy egy sikeres székelyföldi asszimilációs politika/a térség elrománosítása, a magyar revíziós álmok végleges szertefoszlatását és az 1923. évi alkotmányban deklarált egységes nemzetállam megvalósítást fogja eredményezni.
Tervüket egy valóságalapot nélkülöző történelmi konstrukcióval ideologizálták meg, amelynek kiindulópontját a románság székelyföldi őshonosságának a koncepciója képezte. Ennek a történelmi elbeszélésnek/mítosznak a szülőatyja Nicolae Iorga történész volt. Elmélete szerint a székelyeket mai lakóhelyükre a magyar királyok telepítették be az őshonos románság közé.
A nagyarányú és zárt tömbben betelepedő székelységbe az őshonos románság hamar beolvadt, de kultúrája (paradox módon) döntően befolyásolta a székely társadalmat, népszokásokat, hagyományokat, műveltséget. A két etnikum közti kölcsönhatás egyirányú volt és a románság érintetlenül megőrizte kultúráját a székely tömbben. A keveredés vérségi kapcsolatot is eredményezett, aminek egyik bizonytéka, hogy a székelyek a moldvai vajdákkal szívesen fosztogattak magyar nemesi birtokokat.
A vérségi keveredést faji és biológiai ismérvek is igazolják, ugyanis a román eredetű székely fizikai felsőbbrendűsége által is megkülönböztethető a „fajszékely” társától. A kulturális és vérségi keveredés vérközösséget eredményezett, így a székely és román lényegében rokon népek.
Iorga elmélete a trianoni békeszerződést követően óriási népszerűségre tett szert és a nemzetállam alapelvét követő román szellemi- és politikai elit számára kapóra jött, hogy az őshonosság jogán visszakövetelje magának az „erőszakkal elnemzetietlenített” székelyföldi románokat és megindítsa az itt élő magyarság asszimilációját.
A politikailag motivált kérdés – a Iorga által felvázolt koncepció szerint – elsősorban a publicisztikai jellegű írásokban volt jelen, de többen is akadtak, akik tudományos eszközökkel és érvekkel próbálták igazolni a román etnikum székelyföldi jelenlétének őshonosságát.
Ezeknek a törekvéseknek az őshonosság bizonyítása mellett volt egy másik vetületük, célkitűzésük is: leválasztani a székelységet a magyar etnikumról. Ezzel a szándékkal magyarázható, hogy a kérdéssel foglalkozó román kutatók többsége tagadta a székelyeknek a magyarsághoz politikai, társadalmi, kulturális, etnikai értelemben való tartozását.
Akadt szerző (Sabin Opreanu), aki nemcsak néprajzi, hanem földrajzi és közigazgatási szempontból is tagadta Székelyföld egységét, létét. A Székelyföld népi, területi egysége mellett tagadták annak a Magyarországoz való gazdasági, politikai kötődésit is.
Theodor Chindea szerint például a székelyek sohasem tartották magukat magyaroknak, és Magyarországot hazájuknak. A kérdést boncolgató román szerző mindegyike egyetértett azzal, hogy a székelyföldi őshonos románság majdhogynem teljes körű eltűnését a mindenkori magyar hatalom által kezdeményezett szervezett és erőszakos asszimiláció eredményezte.
Ennek tudatában jogosnak érezték azt, hogy az évszázadok folyamán elveszített nemzettestvéreiket visszaszerezzék az anyanemzet számára, az elszenvedett történelmi igazságtalanságot pedig a visszarománosítás által jóvátegyék.
Ebben a konstrukcióban a székelyföldi kérdés a biztonságpolitikai szempont mellett, már erkölcsi, érzelmi töltetet is kapott és mintegy igazolta akciójuk létjogosultságát.
Octavian M. Dobrotă a székely kérdés megoldásának fontosságát a következőkkel magyarázta: az „eredeti”, valódi etnikai állapotok helyreállítása után Budapest már nem fog Székelyfölddel összekötő folyosót kérni Nagyváradon és Kolozsváron keresztül „[…] mivel az itteni «kisebbségi tömb» többségi román tömbnek bizonyult, büszke múlttal és román élettel […]. A magyar revizionizmus bölcsője román bölcsőnek bizonyul, amelynél anyák nemzeti viseletben dojnákat énekeltek, hogy elringassák gyermekeiket, akiket ideiglenesen elraboltak.”
Az elrománosítási stratégiák, javaslatok közös vonása volt, hogy mindegyikük kiemelt szerepet szánt az iskolának, egyháznak, tanítóknak és papoknak. Az előbbieket a románosítás előretolt bástyáinak, „nemzeti erődöknek”, utóbbiakat a románosítás apostolainak tartották.
Úgyszintén fontos szerepet szántak a közigazgatásnak, melynek gyors elrománosítását sürgették, az iskolahálózathoz hasonlóan. Gyakran hangoztatott eleme volt még e stratégiáknak Székelyföld gazdasági forrásainak és termelésének román kézbe juttatása, a román elem anyagi, gazdasági és erkölcsi támogatása az állami hatóságok részéről, egyházak újjászervezése, templomok építése, nem utolsó sorban pedig erőteljes és szervetett román kulturális propaganda.
Voltak olyan elképzelések is, amelyek a székelyföldi románság számára kiváltságos státust, védelmet szavatoló, biztosító törvényeket követeltek. Ioan Popa vargyasi görög keleti pap lényegében összegezte ezeket a stratégiákat akkor, amikor kijelentette, hogy akciójuk sikerének biztosítékai az államilag jól fizetett tanítók, papok, kántorok és a tiszta román (sânge curat românească) közigazgatás.
A románosítás által érintett területek, rövid eseménytörténet
A románosító politika nyomai ugyan fellelhetőek az egész egyház szintjén, az ilyen jellegű koncentrált és szervezett támadást azonban a román származású hívekkel rendelkező székelyföldi egyházkzöségek szenvedték el, a már említett román nemzetpolitikai, „erkölcsi” szempontokból fakadóan. Különösen erős támadásnak voltak kitéve ilyen szempontból a Homoród- és Nyárád-menti egyházközségek.
Az első térítési kísérletekről szóló tudósítások 1921-ből valóak. Az Egyházi Képviselő Tanács (EKT) jelentése szerint 1921. július 23-án két görög katolikus személyt Gheorghe Todoran homoródalmási görög katolikus lelkész arra utasított, hogy jelentkezzenek a csendőrségen.
Itt a csendőrparancsnok kijelentette, hogy a görög katolikus lelkész megbízásából cselekszik és visszatérésre szólította fel a jelenlevőket. Augusztus 26-án az oklándi egyházközség több tagját az oklándi szolgabírói hivatalba rendelték, ahol a homoródalmási görög katolikus lelkész is jelen volt.
Itt felrótták, hogy az unitárius vallásra tértek és „Hallottak haragos, dorgáló, sőt fenyegető szót is kitelepítésről stb.” 1923-ban újabb erőszakos térítési kísérletről számolt be az EKT. A helyszín újból Homoródalmás, ahol az Udvarhely megyei tanfelügyelő és főszolgabíró azokat az unitárius gyermekeket, akiknek szülei görög katolikusok voltak, a magyar tannyelvű állami iskolából a román tannyelvűbe kényszerítette.
Ugyanakkor a szülőket a főszolgabíró maga elé idézte és megrótta, hogy unitárius vallásra tértek. Vargyason az egyházi iskolából a görög katolikus gyermekeket csendőri segédlettel vitték át az állami iskolába. A térítési kísérletek Homoródalmáson öltöttek először konkrét formát, ahol Todoran hat, az unitárius hitre áttért személyt egyházi adó fizetésére és egyházi terhek viselésére szólított fel, annak ellenére, hogy Simén Domokos helybeli unitárius lelkész iratokkal igazolta azoknak áttérését.
Todoran követeléseit azzal indokolta, hogy az áttéréseknél nem tartatták be a törvényes formaságokat és így az áttértek továbbra is görög katolikusoknak tekintendők. Ennek megfelelően, az igazoló iratok megvizsgálása nélkül szóban forgó személyek neveit anyakönyvezte és görög katolikusoknak tekintette, az ellenszegülőktől pedig bírósági úton próbálta behajtani követeléseit (Ezeknek lovait, szekereit lefoglaltatta.). Az ügyben az unitárius egyház a vallásügyi minisztériumtól kért kivizsgálást, ez azonban jóváhagyta Todoran intézkedését, arra hivatkozva, hogy a szóban forgó személyek az unitárius lelkésznek és a helybeli hatóságoknak a nyomására tértek át az unitárius vallásra.
Todoran számára teljesen nyilvánvaló volt, hogy lépéseinek semmiféle büntetőjogi következménye nem lesz, ezért erőteljes térítési politikába kezdett a helyi, járási és megyei hatóságok segítségével, és mivel az áttérések törvénytelenségének eszköztárát már kimerítette, más módszerek alkalmazásához folyamodott. Homoródalmás után a harmincas évek első felétől kezdődően erőteljesebb és agresszívebb formában
jelentkezett a térítési akció, kiterjedt Abásfalvára, Gyepesre, Homoródkeményfalvára, Homoródszentmártonra, Oklándra (Homoród-mente, Hargita megye) és Vargyasra (Erdővidék, Kovászna megye), majd az évtized második felében a marosszéki Nyárádgálfalvára, Nyomára és Szentháromságra (Nyárád-mente, Maros megye).
Az esetek, mindenekelőtt ezekben az egyházközségekben, már nem voltak szórványosak, nem csak néhány személyt érintettek, hanem általánosakká és tömeges méretűekké váltak. 1934-ben például már egyre több olyan jelentés érkezett be az egyházi vezetőséghez, amelyekben az önkéntes névelemzések, fenyítések, verések, gyermekekkel szemben elkövetett „vallási agresszió” (Az iskolák román tanítói ünnepek alkalmával a magyar anyanyelvű gyermekeket görög keleti vagy katolikus templomba vitték istentiszteletre.) ellen emeltek panaszt.
A térítések menetrendjében két szakasz különíthető el. Az első lépcsőben először a román származású személyeket célozták meg, amit aztán a magyar származásúak áttérítése követett. A térítést mindenhol a helyi szintű állami és egyházi hatóságok, tisztviselők hajtották végre erős állami és egyházi támogatással. A balázsfalvi görög katolikus érsek a következőket írta a marosvásárhelyi espereséhez: „A székelyföldi akcióval kapcsolatosan tudomásodra hozzuk, hogy a tisztelt Tanügyminisztérium Silviu Ţeposu, szebeni főtanfelügyelő urat bízta meg ennek az akciónak a megszervezésével és összehangolásával a különböző hatóságok között. Ebben a minőségben foglalkozni fog az összes egyházi és nemzeti kérdéssel az elszékelyesített vidéken. Következésképpen utasítunk, hogy ezeknek a kérdéseknek minél sikeresebb megoldása végett minden támogatást megadj. Utasítunk továbbá, hogy rendeletünket ismertesd a kerületedben levő mindazon lelkészekkel, akik az elszékelyesített vidéken tevékenykednek.”
1935. április 19-én Udvarhely megyében látogatásukkor Alexandru Lepădatu vallás- és Mircea Concicov pénzügyminiszter biztosították a jelenlevőket, hogy támogatni fogják a templomépítéseket és egyházközségek alapítását, valamint, hogy a kérdés a megvalósítás szakaszába lépett és egy öt miniszterből álló bizottság fog panaszaikkal foglalkozni.
A diszkriminatív intézkedések megszüntetése ellen a kolozsvári unitárius egyházvezetés számtalanszor tiltakozott Bukarestben és többször személyesen is eljártak a központi hatóságoknál.
Kísérleteik azonban mindvégig sikertelenek maradtak,
annak ellenére, hogy külföldi kapcsolataikat is igénybe vették az eredményesség érdekében.
A központi törekvésekkel párhuzamosan helyi szinten is történtek próbálkozások jogorvoslatra, Balázs András unitárius esperes szerint azonban a hatóságok, ha szóban tiltakoztak, írásban kérték a panaszok megtételét, ha pedig ez megtörtént, nem kaptak választ beadványaikra.
Boros György – azt követően, hogy Alexandru Lăpedatu vallásügyi miniszter elutasította a vele való személyes találkozást Bukarestben – a következőképpen sommázta ennek a kérdésnek a tanulságait: „Az utazás megesett, s a reménység elesett. Ezzel a kormánnyal, ezzel a nemzettel a magyarnak reménységgel harcolni nem lehet. A román-oláhok csak azt a célt ismerik, hogy az utolsó magyart is ki kell irtani. Lăpedatu miniszter belekapaszkodott abba a hamis állításba, hogy az almási pap 1919-1920-ban elhódított tőle almási románt. Hódítani akkor, amikor a fegyver az ő kezükben van: nevetséges. Hogy néhány almási ember, akik csak magyarul tudtak a mi templomunkba jártak –, átállott, a törvényadta jogukat gyakorolták, s talán ki akarták kerülni, hogy a román hadseregbe sorozzák, az már az ő magán ügye.”
A harmincas évek vége felé a térítések erőssége csökkent, aminek hátterében az állt, hogy a megcélzott csoportok ekkorra már a harmadik évtized éveiben újjélesztett vagy újonnan létrehozott székelyföldi görög keleti vagy katolikus egyházzöségek tagjaivá váltak.
A térítési politika által érintett személyek számáról nem készült egy végleges, részadatokat összesítő kimutatás. A beérkező jelentések adatai szerint 1920-1941 között 867 unitáriust térítettek át különböző módszerekkel a görög keleti és katolikus egyházba.
Transindex.ro

A felfüggesztett igazság
Ha abból a mulatságos feltételezésből indulok ki, hogy volt még valamennyi bizalmam a hazai igazságszolgáltatásban, az Varga Gábor jogerős elítélésével oly gyorsan és nyomtalanul illant el, mint mondjuk a Nemzeti Liberális Pártból minden, ami szabadelvű. Szűcs László vezércikke.
Ha abból a mulatságos feltételezésből indulok ki, hogy volt még valamennyi bizalmam a hazai igazságszolgáltatásban, az Varga Gábor jogerős elítélésével oly gyorsan és nyomtalanul illant el, mint mondjuk a Nemzeti Liberális Pártból minden, ami szabadelvű. Ami azzal a kellemetlen hozadékkal is jár, hogy elkezdek visszamenőleges hatállyal is kételkedni minden olyan romániai bírói ítéletben, amihez akár egy szemernyi politikai érdek, szándék, megrendelés köthető. Az ügyészi, bírói világot illető zavarodottságomban még képes leszek olyan feltételezésekbe bocsátkozni, hogy teszem azt Becali, Năstase vagy Voiculescu urak is mind a becsület bajnokai. Pedig értük nem sok kedvem lenne tűzbe tenni a kezem.
Több eset lehetséges. A leginkább kézenfekvő, hogy az Állami Találmányi és Védjegyhivatal időközben a kormányfő által menesztett vezérigazgatója ügyében eljáró taláros emberek szellemi fogyatékos igazságügyi szakmunkások, akik el sem tudták olvasni az eléjük rakott aktákat, ezért a biztonság kedvéért, s önnön fontosságuktól megittasulva bűnösnek találták a gyanúsítottat. Jól tudom, a hazai valóság ezt az első variánst is elbírja, de inkább arra gondolok, hogy a korrupcióellenes hatóságnál a politikai kiegyensúlyozottságra való tekintettel már rég tervbe volt véve legalább egy ismertebb magyar, lehetőleg RMDSZ-es káder jogerős elítéltetése. Keresve sem találni megfelelőbb delikvenst, mint azt az intézményvezetőt, aki másfél évtizede, kormányokon és elnökökön átívelve, hazai és nemzetközi elismertségtől övezve igazgatja a bukaresti hivatalt, egy év megszakítással, mely idő alatt keletkezett is egy olyan ügy, amelybe aztán bele lehetett rángatni. Cinikus, de eredményes próbálkozás. Csak azt csodálom, hogy nem sétáltatták egy kicsit bilincsben a fővárosi bulvármédia legnagyobb örömére. A dolog szépséghibája, hogy most tényleg egy olyan embert szemeltek ki a DNA kommandósai, aki nem csupán becsületes, hanem annak is látszik, akinek a munkáját inkább valami jól hangzó díjjal illett volna a kormányfőnek elismernie, nem az elbocsátó papirossal. Maga Victor Ponta is jól tudja, mennyit ér egy ilyen ítélet, de ugye az igazságszolgáltatás független – legfőképpen az igazságtól, – ezért politikus, kormánytag nem minősítheti, nem vonhatja kétségbe a verdiktet. Végső soron még az RMDSZ is úgy fejezte ki elégedetlenségét a táblabírósági döntéssel kapcsolatban, hogy formálisan nem minősítette az ítéletet. Mert ugye, tudjuk a leckét, ha nem irtjuk tűzzel-vassal a korrupciót, akkor Brüsszel szomorú lesz, de olyan szomorú, hogy veszélybe kerül a schengeni csatlakozás, s még az sem vigasztal senkit, hogy a Védjegyhivatal országos kuriózumként Varga Gábor igazgatósága alatt hamarabb csatlakozott az Unióhoz, mint maga az ország. De tényleg, lehet több Európát akarni kevesebb európaiság árán?
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Ellopott erdők nyomában
Történelmi családhoz fűződő múltját letagadva végezhetett középiskolát, majd egyetemet. A székely közbirtokosság történetének megírója és a közbirtokossági javak visszaszerzésének vezéralakja, Garda Dezső szerint képtelenek vagyunk tanulni múltunk hibáiból.
– Mennyire határozza meg pályája alakulását, ha valaki történelmi családból származik? Ösztönösen jobban vonzódik a történelem iránt?
– A hatvanas évekbeli gyerekkoromban ez az örökség súlyos koloncnak számított, apám legszívesebben titkolta volna, hogy ne hozzon nehéz helyzetbe. Dédnagyapám, Garda József az 1848-as forradalom szabadságharcosa volt, majd külföldről való hazatérte után a nagyenyedi kollégiumban tanított. Az 1899-es nyugdíjazásakor ő volt a kollégium utolsó teológiai tanára, ekkor szűnt meg ugyanis a tanintézet egyetemi rangja. Nagyapámat, Garda Kálmánt az erdélyi hangyaszövetkezeti mozgalom egyik vezéregyéniségeként tartották számon. A családi múltat leginkább apám szenvedte meg 1948 után: politikai okokból, koholt vádak alapján többször is börtönre ítélték, 1961-ben pedig gyanús körülmények között halt meg.
– Megbélyegzett család sarjaként hogyan lett történész?
– Úgy is fogalmazhatnék: sok szerencsével. Édesanyám Kolozsváron szült meg, ott állították ki a születési bizonyítványom, így sikerült „letagadnom” a nagyenyedi múltamat. Egy kevésbé ismert kolozsvári középiskolába írattak, hogy ne szúrjak szemet senkinek, majd bejutottam a Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelemszakára, amelyet 1973-ban végeztem el.
– Milyen volt a Ceauşescu-korszak kezdetén történelmet tanulni Kolozsváron? Egyáltalán: lehetett-e elfogulatlanul beszélni a román, illetve a magyar történelemről?
– Kedvenc tanárom és szellemi mentorom, Imre István jeles történészünk kivételével alig tudok olyan embert említeni, akire fel tudtam nézni egyetemi éveim során. A tanárok többsége belesimult a tájba, lojálisak voltak a rendszerhez. Diákként legtöbben Imre Istvánnál találtunk „menedéket”, ő vezetett rá a történészi munka igazi kihívásaira. Sem a román, sem a magyar történetírással szemben nem volt elfogult. Amikor egyetem után megkerestem, hogy foglalkozzam-e magyar őstörténettel, turkológiával, óva intett tőle, nehogy elcsússzak ezen a pászmán. Külföldön akkor már megjelentek történelmi legendák a 30-40 ezer éves székely népről, meg arról, hogy Hannibál is székely volt, így nekem is felcsigázta a fantáziámat. Imre István négyszemközt azt mondta: ez a fajta magyar őstörténet és a dákó-római kontinuitáselmélet között az a hasonlóság, hogy mindkettő mese.
– A székely közbirtokosság erdélyi szakértőjeként tartják számon. Hogyan lelt erre az útra?
– A történetíráshoz szóló első fogódzót Imre Istvántól kaptam, aki a Változó valóság című tanulmánykötet összeállításakor beajánlott a Kriterion Könyvkiadóhoz. Ezt követően folyamatosan jelentek meg hazai lapokban a székely történelemmel kapcsolatos írásaim. Miközben Gyergyóremetén, majd Gyergyószentmiklóson tanítottam történelmet, levéltárakban kutattam a székely múltat. Helyi ismertségemnek köszönhetően az akkori városvezetőség engem kért fel Gyergyószentmiklós történetének megírására. És ez lett a vesztem.
– Ezt hogyan értsük?
– Fiatal történészként nem voltam tisztában azzal, hogy egy ilyen munkának milyen politikai feltételeknek kell megfelelnie. Kutattam az elérhető levéltári forrásokat, hónapokon át dolgoztam keményen, közben innen is, onnan is érkeztek a furcsábbnál furcsább kérések. Az egyik pártvezető azt követelte, hogy külön fejezetet szenteljek Mihai Viteazul gyergyói látogatásának, és írjam meg, mekkora lelkesedéssel fogadták a székelyek a román vajdát. Amikor értetlenkedve visszakérdeztem, hogy ezt honnan veszi, rám mordult, hogy e nélkül nem fog a könyv megjelenni. Nem adtam be a derekam, a könyvet mégis kinyomtatták. Az öröm azonban nem sokáig tartott, mert a Szekuritáté már a nyomdából elkobozta a teljes tételt.
– Bezúzták?
– Annál is szörnyűbb dolog történt: elégették. Ezt a szekusdossziémból tudom: az a Rab István adott parancsot a könyv elhamvasztására, akit éberségéért Gyergyószentmiklósról Kovászna megye első titkárává avanzsáltak. De más is történt akkor, amiről szintén a rendszerváltás után szerezhettem tudomást. Imre Istvánt, mint egykori tanáromat a Szekuritáté arra akarta rákényszeríteni, hogy írjon elítélő jelentést a könyvről, amely alapján eljárást kezdeményezhettek volna ellenem. A dossziém tanúsága szerint ezt Imre István a fenyegetőzések ellenére megtagadta.
– Hogyan vészelte át ezt az időszakot?
– Több száz oldalas szekusdossziém szerint minden lépésemet követték, de nem távolítottak el a tanügyből. Talán elmagyarázta valaki nekik, hogy mégsem államellenes tevékenység, ha saját történelméről ír a történész. Tény, hogy több könyvem nem jelenhetett meg: a Kriterionnál két kötetem állt várólistán 1989 decemberéig. Az akkori híres cenzor, Koppándi Sándor egyenesen Elena Ceauşescunak írt levelet az egyik kéziratom ügyében, nehogy megjelenhessen a székelyek cenzúrázatlan története. Öröm az ürömben, hogy mindeközben a román történészek körében is többen kezdtek érdeklődni a székelyek történetéről. Demény Lajosnak köszönhetem, hogy 1984–85-ben a Román Akadémián román történészek előtt több részből álló előadássorozatot tarthattam a székelység történetéről. A román és magyar pártfőtitkár, Ceauşescu és Grósz Károly találkozása alkalmával a Scânteia írt részletes beszámolót az akadémián tartott előadásaimról, a cikk szerint az erdélyi magyar történészek szabadon tanulmányozhatják saját történelmüket. Kapóra jöttem.
– A székely közbirtokosságról akkoriban még aligha eshetett szó...
– Ennek a története már átnyúlik a rendszerváltás utáni évekre. Egy svédországi magyar keresett meg, akinek édesapja a gyergyószentmiklósi közbirtokosság menedékházát bérelte. Arra kért, írjam meg a székely közbirtokosság történetét, mert nem jutnak adatokhoz. Kötélnek álltam, a teljes mű azonban csak tíz év múlva, 2002-ben készült el. A munka óriási levéltári kutatást igényelt, Csíkszeredától Kolozsváron át Budapestig minden fellelhető forrást megkerestem. A közbirtokosságért vállaltam 1996-ban a parlamenti képviselőséget is.
– Pedig akkor még szó sem volt a közbirtokossági javak visszaszolgáltatásáról. A dokumentáció birtokában erre nagyobb esélyt látott?
– Amikor az RMDSZ színeiben bejutottam a parlamentbe, román körökben is felfedeztek közbirtokossági szakértőként. Beválasztottak a Román Erdőbirtokosok Szövetségének vezetőségébe, elkezdtük a tájékozódást. Tudtam, hogy az erdélyi közbirtokossághoz hasonló közösségi tulajdonforma létezett Moldvában és Olténiában is. Azzal is tisztában voltam, hogy az akció csak akkor lehet sikeres, ha nem csak a magyarok kérik vissza jussukat, hanem a román közbirtokosok is. Vasile Lupu parasztpárti képviselővel közösen mozgósítottuk a Vrancea megyei közbirtokosokat, velük együtt más moldvai, olténiai és erdélyi közbirtokosok is tüntettek Bukarestben, sőt, a parlamentben is rendeztünk egyféle közmeghallgatást. A román politikumnak lépnie kellett, annak ellenére, hogy a Demokrata Konvenció egyetlen pártja sem akarta igazán rendezni ezt a kényes ügyet.
– Mitől volt ez kényesebb téma, mint másféle tulajdon visszaszolgáltatás?
– A parlament folyosóin elkezdődött a suttogó propaganda, hogy a székelyeket akarjuk helyzetbe hozni. A román politikát nem az érdekelte, hogy több százezer hektár moldvai közbirtokossági erdő kerül vissza a románok tulajdonába, hanem az zavarta őket, hogy a székelység túlságosan megerősödik gazdaságilag. Hosszú és gyötrelmes időszak volt, saját törvénykezdeményezésemet a parlamentben lesöpörték az asztalról. Kompromisszumos megoldásként Vasile Lupu a 2000/1-es földtörvénybe rejtette el a közbirtokossági erdők visszaadását, ez ment át a törvényhozáson.
– Mondhatnánk: minden jó, ha a vége jó. Az elmúlt tíz évben sikerült visszaszerezni a teljes közbirtokossági vagyont?
– Ez sem ment könnyen. A hatalomra kerülő Szociáldemokrata Párt egyik első lépése a visszaszolgáltatás leállítása volt. Az RMDSZ és a PSD közötti egyezség nyomán született meg a 120-as sürgősségi kormányrendelet, amely a törvény alkalmazását szabályozta. Ez kimozdította ügyünket a holtpontról, mára visszaszereztük a teljes közbirtokossági vagyont, az új rendelet alkalmazási módszertanát viszont úgy alkották meg, hogy idegen elemek dönthessenek az igazi tulajdonosok feje fölött. Ebben az RMDSZ is érdekelt volt, hiszen soraiban foglalt helyet a székelyföldi famaffia jelentős része. Érdekes módon azonban az első években a magyar polgármesterek, és egyéb tisztségviselők hátráltatták legvehemensebben a törvény alkalmazását, olyan emberek, akik közvetlen hasznot húztak az illegális fakitermelésből. Nagyon nehezen lehetett visszaszolgáltatni a magán- és a közbirtokossági erdőket. Parlamenti mandátumaim erre a harcra mentek rá.
– RMDSZ-képviselőként harcolt az RMDSZ-es famaffia ellen?
– Egyértelművé vált, hogy ez a harc nem lehet hosszú távú, ki is utáltak a szervezetből, kényszerpályára kerültem, politikai pályafutásom véget ért. Az első székelyföldi közbirtokosságokat magam alapítottam még a törvény megjelenése előtt. Akkoriban mögöttünk álltak a teljes faluközösségek, míg ezek vezetőit ellenem nem fordították. A közbirtokossági vezetők a legtöbb helyen nem akarták megérteni, hogy a közbirtokosság közösségi tulajdon, ami iránt közösségi felelősséggel tartozunk. Ennek a folyamatnak lett az áldozata a gyergyóalfalui alpolgármester is. Székelyföld szomorú helyzetben van: erdeinek kiirtásával saját jövőjét lopja el.
– Önt hallgatva, az az érzésünk, hogy a történelem ismétli önmagát.
– Egyik új könyvem a két világháború közötti Gyergyói-medence közéletéről szól. Megdöbbentő felismerés, hogy mekkora a hasonlóság a korabeli magyar párt és az RMDSZ között. A politikum akkor sem, most sem ismeri fel az egyszerű emberek boldogulásának fontosságát. Nem tudunk, vagy nem akarunk hibáinkból tanulni.
Garda Dezső
Szociográfus, történész, politikus, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatója. 1948-ban született, 1973-ban szerzett történész diplomát a kolozsvári egyetemen, a rendszerváltásig Gyergyóremetén és Gyergyószentmiklóson tanított történelmet. 1996-2008 között az RMDSZ Hargita megyei képviselője volt a román parlamentben, a közbirtokossági törvény megalkotója, a közbirtokossági erdők visszaszerzésének kezdeményezője. 2002-ben jelent meg A székely közbirtokosság című, két kötetes történelmi munkája. A rendszerváltás óta mintegy húsz, a székely történelemmel kapcsolatos könyvet, tanulmányt publikált.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Eszmei alapvetések Tusványoson
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, népszerű nevén a Tusványos társadalmi-politikai részének csúcspontja évről évre az utolsó nap, amikor Orbán Viktor és Tőkés László Németh Zsolt moderálása mellett elemzik az elmúlt évet, a világpolitikai és Kárpát-medencei helyzetet, a magyar nemzet létesélyeit, kilátásait.
A magyar miniszterelnök idei beszédét élőben közvetítette a közmédia, s beszéd is ennek megfelelően volt megkomponálva. Első látásra lovagiatlannak tűnhet, hogy a kormányfő a közmédiát felhasználva kampányol, de ismerve az utóbbi évtizedek történetét, gesztusát csak helyeselni lehet. Hiszen a másik oldalnak sem voltak gátlásai a közmédiának a politikai harcban való fegyverként használatát illetően, miközben uralta a sajtó nagy részét és a kereskedelmi médiát is. A 2006. október 23-i rendőrterror idején pedig – a média mellett – privát hadseregként vetette be a rendőrséget, felhasználta a titkosrendőrséget és valamilyen módon megnyerte magának az alapfokú bíróságokat is, amelyek sorozatban ítéltek el a megtámadottakat.
Retorikák és közmédia
Erővel csak erőt lehet szembeszegezni a politikában, propagandával pedig csak propagandát, ha a győzelem és az ország sorsának kedvező irányba való befolyásolása a célunk. A hatékonyság szempontjából már mellékes: a propaganda arra szolgál, hogy tényleges céljainkat leplezzük, mint a „baloldal”, amely időnként nemzeti retorikát használ nemzetellenes céljainak elrejtéséhez, vagy alapvetően a tényleges üzenetet igyekszünk minél többekhez eljuttatni, mint a jelenlegi kormány. Mely, ha téved is, hibázik is, de meghirdetett programja, céljai valamint a gyakorlati politikája között korántsem feszül olyan széles és mély szakadék, mint a másik oldal esetében.
Orbán Viktor idei beszéde a gazdaságpolitika és a nemzetpolitika összefüggéseit boncolgatta, arra helyezve a hangsúlyt, hogy mekkora különbség van a Magyarországon megtermelt érték és a helyben maradt érték között, ha nemzeti kormányok irányítják az ország életét, illetve ha a „baloldal” jut döntési pozícióba. Nem meglepő – amint Orbán fogalmazott –, hogy a nemzeti kormányok esetében e különbség kisebb, hiszen e kormányok arra törekednek, hogy a megtermelt érték minél kisebb részét vigyék ki a befektetők. A miniszterelnök hosszan sorolta azon intézkedéseket a bankadótól a rezsicsökkentésig, amelyek az elmúlt három évben e nemzetpolitikai célt szolgálták, s az unióval való konfliktust is nagyrészt erre vezette vissza.
Nagyrészt, mondom, mert a kérdésekre válaszolva – sokak szerint ez az előadás legizgalmasabb része, amikor „csípőből” kell reagálni a kérdezetteknek – szóba került még egy szempont: az eszmei-ideológiai. Itt a legsúlyosabbak és legnehezebben feloldhatók az ellentétek, vélte a kormányfő. Gazdasági kérdésekben csak-csak meg lehet egyezni az érdekek összehangolása vagy kölcsönös kompromisszumok mentén, de a vallott értékrendszerre visszavezethető ideológiai kérdésekben, amikor a két fél álláspontja gyökeresen különbözik egymástól, a megegyezés sokkal nehezebb.
Értékszemléleti síkok
E hasábokon szó volt már arról, hogy az európai politikát bizonyos mértékben ma is meghatározó ideológiák a szociál-demokrácia/szocializmus, a liberalizmus és a konzervativizmus. A szocializmus lényegében megbukott, helyén a szociálisan érzékeny liberalizmus maradt. A liberalizmus, mint programadó eszmerendszer azonban kiürült, hiszen célkitűzései – az emberi és polgári szabadságjogok – megvalósultak, mi több, Európa-szerte intézményes, alkotmányjogi védelemben részesülnek. Megmaradt viszont az alapszemlélet, amelyet a magukat baloldalinak mondó politikai erők is átvettek.
A liberalizmus és konzervativizmus értékszemléletét elméleti síkon elemezve, hadd idézzük John Grayt, a liberalizmus egyik monográfusát, aki tetszetős és könnyen kezelhető szempontrendszert kínál. „A liberális hagyomány minden változatában megtalálható az ember és társadalom egy sajátos, jellegzetesen modern felfogása. (...) Ez az elképzelés individualista, mivel azt állítja, hogy a személy erkölcsi szempontból elsőbbséget élvez mindenfajta társadalmi közösség követeléseivel szemben. Egalitárius, mivel minden embernek ugyanolyan erkölcsi státuszt biztosít (…) Univerzalista, mivel az emberi fajt erkölcsi szempontból egységesnek tekinti és meliorista mivel azt állítja, hogy az összes társadalmi és politikai intézmény jobbítható és tökéletesíthető.”
A konzervativizmus ezzel szemben – legalábbis egy másik gondolkodó, Anthony Quinton szerint – három alapelvben ragadható meg: tradicionalizmus (hagyománytisztelet), organicizmus (szerves társadalomfelfogás) és politikai szkepticizmus. Ez utóbbi lényegében a meliorizmus ellentéte, s a konzervativizmus azon alapállását jelenti, hogy eme ideológia képviselői kétségekkel figyelik a liberálisok és szocialisták „társadalommérnökségét”, inkább a gyakorlatban bevált társadalmi intézményekben hisznek, mint az absztrakt eszmékből levezetett teóriákban.
Támogatandó alapegységek
Izgalmas lenne e síkon ütköztetni a két ideológia megfontolásait a valóság eseményeivel, de térjünk inkább vissza Orbán Viktor beszédére, pontosabban az utolsó, kérdésre adott megnyilatkozására, amelyben e két ideológia alapállásából következő gyakorlati konzekvenciákat vette számba közérthetően egy lényegre törő ideológiai alapvetés erejéig. A magyar miniszterelnök szerint az európai véleményformáló értelmiség és politikum, a „mainstream”, amely, tegyük hozzá, hagyományosan liberális szempontokból indul ki: a világ működésére kizárólag az anyagi világban keres magyarázatot, világképébe nem fér bele az Isten, ennek megfelelően a vallásra és az egyházra úgy tekint, mint fokozatos elhalásra, megszűnésre ítélt társadalmi jelenségekre. Hasonlóan vélekedik a nemzetről is, mint társadalomformáló erőről, a közösségi értékteremtés keretéről, a család helyett pedig az egyént helyezi a középpontba. Orbán a baloldali gyökerű ideológiáknak a (liberalizmus, szociáldemokrácia, szocializmus, kommunizmus) a felvilágosodás korabeli fogantatására visszavezethető egyház-, vallás-, nemzet- és családellenességére mutatott rá, amit ezen eszmerendszerek képviselői hellyel-közel leplezni próbálnak, de politikájukban jellemzően tetten érhető. A konzervativizmus, s így a magyar kormány is, mindennek épp a fordítottját teszi: az egyházakra, mint fontos társadalomszervező erőre tekint, a nemzet szolgálata, a nemzeti érdekek képviselete és érvényesítése a politikájának tulajdonképpeni célja, a család pedig a társadalom erősítendő, támogatandó alapegysége.
Ez a problémája az Európai Uniónak és az európai balliberális fősodornak a magyar alkotmánnyal, a magyar kormánypolitikával, amit jó, ha minél több magyar ember integrál politikai gondolkodásába – határon innen és túl.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Világnemzet anyaországi háttérrel
Román–magyar párbeszédet alig, magyar–magyar párbeszédet egyáltalán nem hozott a 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor. Tusványos azonban így is megőrizte gondolatébresztő és műhelymunka szerepét.
Sikeres 24. Tusványoson vagyunk túl. A rendezvény bebizonyította, hogy folyamatosan képes fejlődni – jelentette ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor „szenátusának” társelnöke, Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke az önrendelkezés kérdéskörét, kormány által tervezett régióátalakítást és a jövő évi magyarországi parlamenti választásokat tekintette a 24. tábor legfontosabb témáinak. Azzal maga is egyetért, hogy idén kissé háttérbe szorult a román–magyar párbeszéd. „Nem kell politikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy észrevegyük, mennyire ingatag lábakon áll a kormánykoalíció, bármelyik pillanatban széteshet, és ebben az esetben mindkét párt számít az RMDSZ-re. Ilyen helyzetben nem jönnek el a szabadegyetemre számukra kényes témákról értekezni” – próbált magyarázatot találni a román politikusi távollétre.
Toró T. Tibor sajnálatosnak nevezte, hogy a tusnádfürdői rendezvényen nem adódott lehetőség a romániai magyar politikai szervezetek közti párbeszédre. „Bár az EMNP mindent megtett annak érdekében, hogy ez a párbeszéd létrejöhessen, az RMDSZ – annak ellenére, hogy a rendezvény előtt néhány nappal még úgy tűnt, csúcsvezetési szinten is képviselteti magát – mondvacsinált okokból távol maradt. A hivatalos indoklás – úgymond szolidaritást vállaltak Tamás Sándorral, a Kovászna megyei önkormányzat elnökével –, szerintem a kérdésben testületi döntés született. Stratégiai lépés volt, ami arra utal, hogy az RMDSZ továbbra sem akarja elismerni a Néppárt szerepét. A háttérbeszélgetések alapján azonban kiderült ki, hogy az RMDSZ is egyetért velünk abban, hogy az erdélyi magyar pártoknak a mozgósítás a feladatuk a magyarországi választásokkal kapcsolatban.”
Macitól a MISZSZ-ig
Csűrdörmögő, a szavazás nyomán elkeresztelt tusványosi kabalamaci idén a kakukkos óra szárnyas állatának szerepét is átvette és az egyre tágabb értelemmel rendelkező székely zászló alatt pontos időjelzést adott július 23-án: a „mi időnk” tartott is négy napon és öt éjszakán át. A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor több mint ötven oldalas idei programfüzete legalábbis erről tanúskodik, s aki bele is kóstolt a programokba, megállapíthatta: zsúfolt, de tartalmas tusványosi forgatag volt az idei is. Bár a politikai paletta idén nem volt túl színes – az óvodai civakodásra hasonlító egymásra mutogatásból csak a valódi okok maradtak ki a meghívás és/vagy távolmaradás mesei (szó)fordulatokkal tarkított történetéből – a program apolitikus része így is sokaknak szólhatott: pártszimpátiától, nemtől és életkortól függetlenül. Magyar-román párbeszédre pedig olyan témák szolgáltattak alapot, mint nemzeti jelképeink – Sabin Gherman és Lucian Mândruţă publicisták is letették a garast egymás kultúrája és közös értékeink mellett ‒ vagy az online „rom-magyar” barátság. Határainkon túlról pedig nem csak magyarországi politikusok és közéleti szereplők, hanem olyan külföldi személyiségek is ellátogattak Tusnádfürdőre, mint például a moldovai Gagauzia kormányzója, Mihail Formuzal.
A főszervező Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács negyedszáz hivatalos partnerével karöltve 25 helyszínen forgatta a mi időnk kerekét. A Lőrincz Csaba sátor idén is a rendezvénysorozat vezérhajójának számított: a sepsiszentgyörgyi születésű, 49 esztendősen elhunyt politológus nevét viselő, egykori Fősátor szolgált a legfontosabb előadások és beszélgetések helyszínéül. Az esti koncertek helyszíne pedig szintén a szokásos, azaz a nagyszínpad volt. Bár ez utóbbi helyszínhez idén a szokásosnál is több koncert és buli társult: a Magna Cum Laude vagy a Csík zenekar utolsó akkordjai után sem maradt csendes a tusnádfürdői völgy. A MISZSZ-sátor színpada mellett a mindig zsúfolt csűr, az idén debütáló Cseh Tamás sátor és a már szintén „bejáratott” DEPO-T-Systems sátor a maga rendjén kiakaszthatta volna a „megtelt” táblát. Ha lettek volna fizikai korlátai a bulihelyszíneknek, de szerencsére nem voltak. A DEPO, vagyis Design Pont&Kreatív műhely napközben olyan témáknak szolgált otthonul, mint az animációk, építészet, divat, este viszont a jó zenéknek hódolt, akárcsak az a sok száz fiatal, aki a zuhanyzók melletti, Medve-köznek keresztelt terepen bulizott a dj-k, vagy a Szempöl együttes zenéjére. A MISZSZ-sátor zenei kínálatát ‒ előbb elő koncertek, majd dj-session-ök ‒ pedig minden sátorozó élvezhette, akár akarta, akár nem, mivel idén is kiérdemelte a táborozókhoz legközelebbi, leghangosabb és leghosszabb ideig zenét szolgáltató sátor megtisztelő címét.
Átlényegült focipálya
A futballpályán kapott helyet a több könyv bemutatójához is otthonul szolgáló Tilos kávéház, és a Cseh Tamás sátor, ahol napközben találkozni lehetett az esti nagykoncertek előadóival. Átellenben, az Erdély Caféban naponta más-más tematika szerepelt: az erdélyi örökség, erdélyi termék és Erdély jövőjét is taglaló előadások a Magyar Turizmus Zrt. helyszínének szomszédságában zajlottak, ahol magyarországi régiókat követett a napi kínálat. Látvány és hangzás szempontjából is teljesen újnak számított viszont az MTVA látványos rádióstúdiója: a Kossuth és a Petőfi Rádió élő műsorokkal is jelentkezett az erdélyi táborból.
A tágabb szomszédságot a főként gazdasági témákat tárgyaló Wekerle-Mikó sátor és a napközben ifjúságot képviselő, ám a „komolyságot” estére teljesen levetkőző MISZSZ-sátor jelentették: ez utóbbi helyszínen napszállta idején a dumaszínház műfajának jeles és méltán „kinevetett” képviselői vették át az irányítást. Néha túlságosan is, hiszen a szemközt álló Kós Károly sátor kevésbé vicces, ám mindenképp érdeklődésre számot tartó előadásainak furcsa aláfestésként szolgált a fel-felhangzó kacajhullám. A Kós Károly sátor közéleti, politikai témáit viszont jól kiegészítették a Commitmentesek oktatásügyi beszélgetései.
Arcok Erdélyből
Elhagyva a focipálya és a sportcsarnok területét, valamint a Gyöngyvirág lassan már mitikussá emelkedett teraszát, a faházikók változatlanságot sugalló sora között kapott helyet az MTVA élménysarka: itt nem csak meséket vagy filmeket lehetett nézni, hanem mesehősökként is lehetett pózolni, sőt, részt lehetett venni azon az arcfotózáson is, amelynek eredményeit a köztévé reklámszüneteiben láthatjuk. Szóval, ha erdélyi arcok bukkannak fel a képernyőn, a felvételek valószínűleg Tusványoson készültek.
A „térség” további kínálatát adta a nappali vetítések és éjszakai „duhajkodások” otthona, a Csűr, az irodalmi fókuszú Csűr-terasz, a minden évben Tusványoson szolgáló keresztény Keskeny út sátor, a főleg édesanyáknak és csemetéiknek szóló CsAK EGY sátor, az Integratio Alapítvány EU-karavánja, de a két erdélyi magyar magánegyetemet képviselő programhelyszínek is. Utóbbiak fiatalos lendülettel és témákkal várták a táborozókat, így aki arrafelé tévedt, mindaddig tán fel sem merült tudományos kérdésekre is választ kaphatott.
A névsorolvasás nem volna teljes Tusványos egyik legsokoldalúbb helyszíne nélkül: a Magyar Teátrum színházi sátra nem csak a szó szoros értelmében vett színházi produkcióknak adott otthont, sőt, előtere nappal a kisgyerekes szülők számára hozhatott megnyugvást: a sok színes gyerekjátékot sok apró kéz szorongatta a négy nap alatt, miközben mellettük a felnőttek sem unatkoztak, például ördöglakatot próbáltak nyílásra bírni. A Nemzeti Színház épülettörténeti kiállítása és a Weöres-centenárium olvasósarka hozta az idei Tusványos Teátrum újdonságait, de eleddig nem látott látványosságot hozott az a bejárható „labirintus installáció” is, ami az infógrafika sűrített színes nyelvén vázolta Erdély történelmi esélyét, az autonómiát. A tábor ‒ több értelemben véve is ‒ legegyedibb pontját idén is a Corvina sátor borkóstolói jelentették, s ezzel körbe is jártuk a helyszínt, amelyet egyszer azért csak meglátogatott egy élő „der medve”, ám szerencsésen távozott is.
Sátortalanul
A helyszínek sora természetesen csak egy a több Tusványos-tényező közül, hiszen az úton, vagy sörcsap mellett töltött idő, az idei fehér egyenpólót viselő két fiatal hulladék pillepalackokból készített tutajának érkezése, vagy „Az autonómia a megoldás” feliratú karszalag beszerzése, illetve a „Tusványos rabja vagyok” üzenetű fénykép készítése sátorfüggetlenül zajlott. Akárcsak az a sok-sok köszöntés és bemutatkozás is, ami Tusnádfürdőn minden évben változatlanul zavarba hozza az embert. Rendkívüli premierként Tusványoson mutatták be a Kriza János Vadrózsák című székelyföldi népköltészeti gyűjtésének második részét – 150 évvel az első kötet megjelenése után.
„Tusványos forevör! Millió köszönet minden szervezőnek! Jövőre ott vagyunk! Ilyen képeket meg ne tegyetek fel, mert megszakad a szívünk” ‒ áll a tábor több mint 12 ezres „Facebook-táborának” egyik lakója által közölt hozzászólásban, utalva egy olyan felvételre, melyen a nyüzsgő helyszín immár elárvulva emlékezik az épp csak elmúlt szép időkre. Az időre, amelyik a miénk volt, és közel egy hét együtt töltött idő után bizton állítható: a miénk is lesz. Nem csak Románia legkisebb városában, Tusnádfürdőn, hanem kinek-kinek az otthonában is.
A kettős állampolgárság kérdése
„A 20. századi történelem Magyarországot szétszórt nemzetté tette, úgy, hogy egyes nemzetrészek közé csak választóvonalakat húztak. Ha a magyarok egy erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni” – hangsúlyozta a miniszterelnök. A dolgok jelenlegi állása szerint közjogi kapcsolatokat létrehozni a világon élő magyarok között nem területi alapon, hanem az állampolgárság kötelékén keresztül lehet. „Ez az a dimenzió, amikor az országpolitika átlép nemzetpolitikába. Mert Magyarországnak nemcsak az a fontos, hogy a belföldi magyarok gyarapodjanak, hanem azt az egyensúlyt kell megtalálnunk, ahol minden magyar egy olyan rendszerhez tud kapcsolódni, ahonnan erőforrásokat kaphat. Ennek a módjait kell kidolgoznunk, de mindennek az alapja az a kötelék, amit a világban szétszórva élő magyarok és Magyarország között az állampolgárságon keresztül fennáll” – fejtette ki.
A rendezvény keretében felszólaló Tőkés László azt kérte Orbán Viktortól, hogy a magyar kormány vállaljon védhatalmi státust Erdély felett, ahogyan Ausztria is tette Dél-Tirol esetében. A kérés heves román bírálatokat váltott ki, sokan azt is megkérdőjelezik, hogy az EU-ban létezik ilyen gyakorlat. Tőkés egyébként már-már évekkel ezelőtt – például 2011-ben, az Európai Parlament alelnökeként a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács első, brüsszeli ülésén – felvetette a védhatalmi státus gondolatát, amelyet szerinte a magyar alkotmányban kell rögzíteni. A kezdeményezést erdélyi magyar szervezetek is felkarolták, elsősorban a Székely Nemzeti Tanács, amely a Székelyföld esetében látja elképzelhetőnek a védhatalmi státusz kiterjesztését.
Martonyi János külügyminiszter idén a Krónikának és az Erdélyi Naplónak adott interjúban áprilisban úgy válaszolt: a védőhatalom szót Magyarország már nem használja, olyan nemzetközi jogi kategória ez, amit Budapest nem vet föl.
Koncert „terem” A 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor mindkét alappillére ‒ a fesztivál hangulatú esti koncertek és a szabadegyetemet idéző nappali panelek ‒ jól teljesített. Nem kellett lasszóval fogni az előadások hallgatóságait, mint ahogyan koncerteken sem lehetett panasz a nézők jelenlétére, vagyis a létszám példásan alakult. Szerencsére ehhez párosult a kellő hangulat is: a beszélgetéseken tán kevésbé tudott megnyilvánulni, ám estére mindig a közeli Sólyomkő tetejére hágott. Első este a felvidéki Semi Holsen vendégeskedett az Olt partján, majd a Magna Cum Laude tért vissza a táborba, és melegítette a még bátortalan hangokat. Második este már nem volt pardon: a Budapest Bár és a Csík Zenekar kombinációja sokak szerint felülmúlhatatlan maradt. Bárhogy is, jó volt végigénekelni a 25 esztendős Csík zenekar egyedi feldolgozásait ‒ köztük a méltatlan epigonok által agyonismételt, ám a „források” által vége mégis rehabilitált Most múlik pontosant is ‒, mint ahogy a különösebb műfaji csavart nélkülöző Én vagyok az, aki nem jó című népdalt is hűségesen dalolta a teljes közönség.
Csütörtök estére a Beatrice frontembere, Nagy Feró teremtett kvázi tehetségkutató hangulatot azzal, hogy egy színpadra merészkedő fiatalembernek nemes egyszerűséggel odaajándékozta a gitárját. Pénteken a tusványosi bérlettel rendelkező hazai Role után Demjén Ferenc hódította és vonatoztatta a tömeget, szombaton pedig mesterhármassal búcsúzott a szabadegyetem fesztiváloldala: az erdélyi szálakkal is rendelkező Magashegyi Underground után az utánozhatatlan Ghymes játszott határok nélküli és túli muzsikát. S hogy a terek, s területek keveredése teljes legyen, a Balkan Fanatik eklektikus zenéjének akkordjai zárták a tábort, amelynek mai helyszínén már a Krisztus előtti második században laktak.
Ellenszerek Európára A hagyományoknak megfelelően idén is koncertközönségnyi hallgatóság követte figyelemmel Orbán Viktor tusványosi beszédét. A magyar miniszterelnök mondandójának súlypontjait az Európa előtt állótörténelmi kihívásokra adandó válaszok, valamint a jövő évi anyaországi választások jelentették.
A magyar kormányfő „rögtön a dolgok közepébe vágva” igyekezett megfelelő értelmezési keretbe foglalni mindazt, amit a magyar kormány Magyarországon és a Kárpát-medencében tesz. „Mai előadásom első állítása az, hogy ma egy ugyanolyan súlyú, ugyanannyira radikális negyedik átrendeződés időszakát éljük. Ismét megkérdőjeleződtek a világpolitikai pozíciók, Európa súlya és szerepe. Reális veszélyként kell szembenézzünk azzal, hogy a kontinens elveszítheti azokat a kulturális, gazdasági és civilizációs pozíciókat, amelyeket hosszú évszázadokon keresztül birtokolt. Az egyik kérdés az, hogy van-e erre Európának ellenszere?” – szólt a közönséghez. Szerinte ennek az ellenszernek a megtalálására az EU intézményei alkalmatlanok. „Ilyen válaszok kizárólag nemzetállami szinten fogalmazódhatnak meg” – hangsúlyozta Orbán. A miniszterelnök szerint a nemzetstratégia első számú kérdése: Magyarország haszonélvezője vagy kárvallottja lesz-e a küszöbön álló átalakulásnak? „Az elmúlt ötszáz év során nagyon ritkán és rövid ideig állt fenn az a helyzet, hogy az ország képes volt rendelkezni a saját erőforrásai fölött. Megtörtént a rendszerváltás, de Magyarország mind gazdasági, mind pénzügyi értelemben a politikai szabadság ellenére kiszolgáltatott és kihasznált ország maradt. Kiszolgáltatott országnak lenni pedig annyit tesz, hogy a belföldön megtermelt javak kikerülnek a rendelkezésed alól, és máshol hasznosulnak” – magyarázta Orbán. Okfejtésében úgy fogalmazott: a kulcskérdés az, hogy az előállított termékből és értékből mennyi marad az országban. „Az a helyzet, hogy a két dolog – a nemzeti össztermék és a rendelkezésünkre álló felhasználható érték – között igen jelentős, mintegy kétezer milliárd forint a különbség” – érzékeltette az anyaországi valóságot.
Rámutatott: azáltal, hogy Audit vagy Mercedes-Benzt gyártanak, rengeteg munkahely teremtődik, de az előállított profit tekintélyes része a nem magyarországi székhelyű gyáré lesz. A jövedelmek másik része a bankok profitja, aminek nagy részét ugyancsak kiviszik, ezért indokoltnak nevezte a bankadó bevezetését. Hasonló „pénzszivattyú” működik akkor is, amikor a forint árfolyamát mesterségesen lerontják, míg a Nemzeti Bank alapkamatát magasan tartják. A monopol pozícióban lévő multinacionális cégek ármeghatározása is fölötte van az indokolt profitnak, amit szintén kivisznek az országból, de a devizahiteles konstrukció is hasonló típusú.
E logika mentén a kormány pontokban szedte össze azokat a feladatokat, amelyek a magyarok által megtermelt értékek fölötti nemzeti rendelkezés kiterjesztését szolgálja. Orbán fontosnak nevezte, hogy közép-európai tekintetben számottevő, nemzeti kézben lévő vállalatai legyenek Magyarországnak. A következő a korábban igazságtalanul szétosztott közterhek igazságos szétosztása, megszüntetve a pénzügyi szektor és a nagy multik kiváltságait. Emellett a demográfiai programot is hangsúlyos elemként említette, akárcsak a devizahitelek magyar pénzügyi rendszerből való kivezetését.
Csinta Samu, Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Akkrediálták az első magyar mesterképző szakot a MOGYE-n
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
A Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) döntése értelmében ősztől elindulhat az első magyar tannyelvű mesterképző szak a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE).
A gyógyszerészeti karon induló, egyéves képzést nyújtó orvosi biotechnológia szakon húsz fizetős és öt tandíjmentes helyet hirdettek meg a magyar nyelven tanulni akaró fiatalok számára.
Szilágyi Tibor rektorhelyettes az MTI-nek elmondta, bizonyos fokú áttörést jelent a szak elindítása. Eddig a klasszikus orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti szakon felül indított új képzések mind román nyelvűek voltak. Az új szakok pedig fokozatosan a román tagozat javára billentették az egyensúlyt az intézményen belül – magyarázta a rektorhelyettes.
Szilágyi Tibor az MTI kérdésére elmondta, az ARACIS egyelőre nem adott választ az orvosi szak újraakkreditálása ügyében májusban benyújtott kérésre. Az akkreditációs kérelmet az egyetem román vezetése a magyar tagozat szempontjait figyelmen kívül hagyva nyújtotta be. A rektorhelyettes szerint az akkreditáció folyamatához tartozó helyszíni szemle az őszi tanévkezdés utánra várható. Többek között ennek a kimenetelétől függ, hogy a magyar tagozat elkezdi-e a júliusban kilátásba helyezett tiltakozásokat, s ha igen, milyen formában.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus kezelési kísérlete 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett. 2012 szeptemberében született egy hétpontos megállapodás az egyetem magyar gondjainak a megoldásáról, melyet a Ponta-kormány akkori tanügyminisztere is aláírt. A megállapodás pontjai csak részben teljesültek.
MTI

Felelősségre vont kommunisták
Óriási jelentőségű kezdeményezésre szánta el magát a Komminizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER): az intézmény rendeltetésének megfelelően nyomozást indított 35 olyan, egykor az Országos Börtönparancsnokság kötelékében tevékenykedő személy felderítésére, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy az ötvenes években, illetve a hatvanas évek elején politikai bűncselekményeket követett el a rendszer ellenségeként számon tartott rabok ellen. Első lépésként különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt feljelentést tettek a hírhedt Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnoka, Alexandru Vişinescu ellen.
A Mensura Transylvanica politikaelemző csoport által közzétett kommentárban leírják: az akció horderejében felülmúlja az 1989-es forradalom idején a forradalmárok elleni katonai fellépést irányító tábornokok jogerős börtönbüntetésre ítélését, hiszen megteremti a lehetőségét annak, hogy olyan emberek kerüljenek felelősségre vonásra, akik közvetlen részesei voltak a kommunizmusnak nevezett terrorrendszert működtető körnek.
Hiszen ahogy a második világháború idején a nácik és a nácik szimpatizánsai által elkövetett gyilkosságok sem évülnek el, ugyanúgy nem évülhetnek el azon gaztettek sem, amelyeket a nácizmussal édes testvérnek tekinthető utópisztikus ideológia, a kommunizmus nevében követtek el. Persze ellenérvként felhozható, hogy Vişinescu ma már 88 éves öregember, aki magányosan tengődik bukaresti otthonában, de bizonyosak lehetünk benne, hogy annak idején, a kommunisták egyenruhás pribékjeként az ilyesmi az ő szemében nem jelentett volna enyhítő körülményt.
Az IICCMER kezdeményezése tehát mindenképpen pozitívnak tekinthető, ugyanakkor furcsa lenne, ha ennyivel elintézettnek tekintenék a kommunista érában elkövetett bűncselekmények miatti felelősségre vonást. Hiszen Vişinescu és a többi börtönparancsnok – még ha magas beosztásban is – de csak középszinten állt a rendszer működtetőinek sorában. Ugyanezen az alapon tehát érdemes lenne belefogni még élő egykori feletteseinek, a rendszer politikai irányítóinak a felkutatásába, mint ahogy arról sem szabadna letenni, hogy a kommunista rendszer titkosrendőrségének, a Securitaténak a még ma is szabadon – akár befolyásos üzletemberként, akár politikusként – tevékenykedő tagjait felelősségre vonják. Hiszen a besúgók csupán a legalsó, gyakran megzsarolt, megfélemlített emberekből álló szintet képviselték – nem igazságos, a kommunista múlt feltárása, az azzal való szembenézés szempontjából pedig szintén nem üdvös, hogy csak őket hurcolják meg, miközben a zsarolók és megfélemlítők megússzák.
reggeliujsag.ro
Erdély.ma

Tabukat döntögetnek az EMI-táborban
A székely zászló botrány volt a fő témája az EMI-tábor szerdai nyitónapjának, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesülete által szervezett rendezvény vasárnapig zajlik a székelyföldi Borzonton.
Soós Sándor főszervező nemzeti ifjúsági fesztiválként jellemezte a tábort, amelyen a hét végéig napközben „tabukat döntögetnek" az előadósátrakban, nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetéseket tartanak, kulturális és szabadidős programokat ajánlanak, esténként pedig népszerű zenekarok szórakoztatják a táborlakókat.
„Ez egy olyan hely, ahol a magyar családok minden korosztálya megtalálja a számára kedves programot" – magyarázta Soós Sándor. Hozzátette, az EMI-táborral eredetileg az egyesület tagságának akartak hasznos időtöltési lehetőséget biztosítani, a rendezvény azonban túlnőtte annak kereteit. Az idei tábornak Az akarat utat talál a mottója, mondta a főszervező, aki szerint ezzel elsősorban a székelyföldi autonómiatörekvéseket akarták szolgálni.
A vasárnapi autonómianapon baszk, katalán és dél-tiroli előadók beszélnek saját tapasztalataikról. „A tábor résztvevőinek azt az üzenetet szeretnénk átadni, hogy nem elég csak hinni, nem elég csak beszélni arról, hogy milyen jó is lenne az autonómia, akarni is kell" – jelentette ki Soós Sándor. Elmondta, a „nemzetpolitikai műhelymunkára" valamennyi erdélyi magyar párt és politikai szervezet képviselőit meghívták, Magyarországról pedig hagyományosan a Fidesz és a Jobbik politikusai kapnak meghívót. Hozzátette, a korábbi évek gyakorlata alakította úgy, hogy „a Tusványoson Orbán Viktor a visszajáró vendég, az EMI táborba Vona Gábor jön el".
A Jobbik elnöke szombaton délben Európa vagy Unió? címmel tart előadást. Soós Sándor szerint nem az a céljuk, hogy valamely politikai párthoz kössék a tábort, hanem az, hogy az általuk javasolt kényes témák kapcsán beszélgetésre sarkallják a politikusokat. A politikai panellek mellett számos szórakoztató rendezvény is lesz, a tábor színpadán többek között csütörtökön az Edda, pénteken a Kárpátia, szombaton az Ossian, vasárnap pedig a Hooligans lép fel.
Krónika (Kolozsvár)

Mi szükség volt erre?
Asztalos Csaba terjedelmes írásban fejtette ki nemrég véleményét a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról és az EU-ellenes Orbán-rezsimről a Contributors nevű véleményportálon.
Román nyelven megírt cikkében az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke az Orbán Viktor lejáratására alkalmazott balliberális eszköztárt használja. Írását végigkíséri az „Orbán-rezsim" kifejezés, miközben Orbán Viktor nacionalizmusáról, a magyar demokráciadeficitről, a magyar történelem diktatórikus és szélsőséges nézetű személyeinek rehabilitációjáról, a piacgazdaság elveitől való eltávolodásról, valamint a multikra, bankokra és az Európai Unióra terelt magyar népharagról értekezik.
A cikk végén mintegy ráadásként felhívja a figyelmet az Orbán-doktrína aggasztó erdélyi terjedésére. Szerinte az eredetileg magyar–román párbeszéd céljából létrehozott bálványosi (1997-től tusnádfürdői) rendezvény mára az Orbán Viktor és Tőkés László képviselte csoportok monológjává vált, és ezt a magyar miniszterelnök saját politikai céljaira használja. Ezért kapott a rendezvény túlzott figyelmet a közszolgálati médiában, ami kifejezi a FIDESZ-kommunikáció offenzív stratégiáját, és megmutatja, milyen hatalommal rendelkezik a kormánypárt a közmédia felett.
Végigolvastam a cikket és nem értettem: mi szükség volt erre? Miért érez egy bukaresti magyar ellenállhatatlan vonzódást aziránt, hogy üres lózungokkal támadja Magyarország miniszterelnökét? Kórustaggá válni hiába – nem az értelmes emberekre jellemző vonás. A politikai karrier szempontjából Asztalos cikke kétségtelenül hozhat némi babérokat a konyhára. Nem csak azért, mert – egyik kommentelője fogalmazásával élve – „a román nacionalisták megtapsolják" érte, hanem mert a nemzetközi trendőrök is megdicsérhetik, mivel befolyásos köreikben divatossá vált Orbán Viktorral riogatni. Tartalmát tekintve a cikk egy értelmiségi mázba bújtatott okfejtés, melynek nyomán értelemszerűen felmerül a kérdés: vajon a nagyváradi találkának köszönheti-e a létrejöttét?
Orbán Viktor és a szekuláris trendőrség
Alapértékek tekintetében Orbán Viktor példaértékű politikát folytat Európában. Élve a kétharmad adta történelmi lehetőséggel, megmentette Magyarországot a csődtől, és az új alkotmány bevezetésével végrehajtotta az 1989. óta halogatott rendszerváltást. Ezzel viszont elkerülhetetlenül belenyúlt az opportunizmus darázsfészkébe, amit sajnos Brüsszelben ma nem díjaznak. A balliberális támadások egyik oka az elvesztett privilégiumok mindenáron való visszaszerzése, és a megújulásra való képtelenségük.
Egy másik ok a szekuláris intolerancia – egy elitista attitűd, mely lenézi a népet mint a tudatlanság és a maradi vallásosság primitív megtestesítőjét. Ha egy erdélyi elolvassa azokat a „konkrétumokat", melyekkel ez a szekuláris szemléletű baloldali tábor igazolni véli a magyar kormányt elítélő riogatásait, meghívhatja őket egy kis összehasonlító-terápiára a hétköznapi Romániába (ami ugye, nem az irodák Romániája). A hipochondria ugyanis csak zárt egyének esetében gyógyíthatatlan.
„A politikailag korrekt erkölcs és erény védelmezőit zavarja, hogy Budapesten egy nemzeti kormány van hatalmon" – mondja Reinhardt Olt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Hasonló véleményen van Marion Smith, aki a tekintélyes National Review-ben egyenesen liberális keresztes háborúról ír. Rupert Scholtz német alkotmányjogász, egykori szövetségi miniszter szerint pedig „aki a magyar Alkotmányból Európa-ellenes nacionalizmust akar kiolvasni, az vagy nem olvasta a szöveget, vagy szándékosan félreértelmezi". A jogászprofesszor képtelenségnek nevezte azokat a vádakat, miszerint Orbán Viktor önkényuralmi államot hozna létre vagy a szélsőjobb irányába tartana. „Ha Orbán diktatórikusan akarna kormányozni, soha nem hozott volna ilyen Alkotmányt" – mondta. Tegyük hozzá Klaus von Dohnanyi német szociáldemokrata politikus véleményét is, aki „tiszta hülyeség"-nek nevezte azt, hogy Magyarországon sérült volna a demokrácia.
Az ügyvéd lelkiismerete
Helyhiány miatt a piacgazdaság elveitől való eltérés témájával most nem foglalkozom. Megjegyzem, ítélkező nyilatkozatok előtt meg kellene érteni ezeket az elveket. Multikra, bankokra és Európai Unióra terelt népharag? A magyar kormányfő tusványosi előadásában részletesen kifejtette gazdaságpolitikai stratégiájának fő vonalait. Elmondta és megindokolta azt, amiért nem hajtott térdet egyes monopolhelyzetbe került energiaszolgáltatók és pozícióikkal mohón visszaélő bankok előtt. És ott vannak a multicégekkel évek óta folyamatosan kötött stratégiai megállapodások is, melyeket a miniszterelnök kezdeményezett, e vállalatok igényei szerint alakítva az oktatást, és méltatva azok teljesítményét s hozzájárulását a magyar gazdasághoz.
Miként egyeztethető össze ez a hozzáállás a „rájuk irányított népharag"-gal? Ami pedig a bankokat illeti, a százezreket sújtó devizahitelek mibenlétét megismerve lehetetlen az azokban részt vevő bankokat úgy védeni, hogy közben az ügyvéd lelkiismerete is ébren maradjon.
Európában sokan egyetértenek a klasszikus európai értékekért kiálló Orbán Viktor kritikájával, mellyel a hatáskörüket túllépő EU-bürokratákat illeti. Ám ez a kritika konstruktív és valóságfelfedő, nem haragcélpont jellegű. Jellemző, hogy a szekuláris trendőrök nem értik a különbséget. Az pedig, hogy arroganciájuk nem tűri a kritikát, nem a miniszterelnök hibája. Számukra az EU szent és sérthetetlen, mindenek fölött álló intézmény. Ezért aki alapvető félrecsúszásait kritizálni merészeli, szemükben ellenséges érzületet szít ellene.
Tusványos 24.
Hogy Asztalos Csaba járt-e Tusványoson vagy sem, nem tudom. Ő maga nem tesz említést erről, részemről meg csak annyit mondhatok, hogy ott voltam, de nem láttam őt. A 24. rendezvényen 23 nagysátorban zajlottak az igen sokszínű előadások. A találkozóra eljöttek Londonból, Helsinkiből, Rómából, Barcelonából és Budapestről, az erdélyi helységekről nem is beszélve.
Hogy Viorel Hrebenciuc, Mihai Răzvan Ungureanu és az UDMR (az RMDSZ bukaresti elöljárói) miért nem fogadták el a meghívást, nem tudom. Talán mert nem az UDMR szervezte, és Bukarest távolabb van Tusványostól, mint London vagy Helsinki. Az RMDSZ egyes képviselői viszont megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. Jómagam is érdeklődve hallgattam Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének okfejtését, és sajnálom, hogy nem volt időm Horváth Anna kolozsvári alpolgármester előadására elmenni. A szombati beszédnél pedig jelen volt Antal Árpád sepsiszentgyörgyi, Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke is, akik – túllépve a pártpolitikai törpeségeken – meghallgatták a miniszterelnök világos előadását a magyar helyzetről, annak okairól és nemzetpolitikájának lényegéről.
A magyarországi és erdélyi kezdeményezők következetességének köszönhetően Tusványos szépen kinőtte magát. Olyan gondolatserkentő rendezvénnyé vált, melyre szükség és igény van a Kárpát-medencében. A magyarságproblémák közös megbeszélését és a magyar–román–európai párbeszédet szolgáló szabadegyetemtől azonban a magyar baloldal távol tartotta magát. Nem akarván „komplikálódni" a külhoniakkal, inkább pezsgőt bontott 2002 december elsején (Kempinski Szálló, Medgyessy Péter, Adrian Năstase, Göncz Árpád, Kovács László, Verestóy Attila, Kelemen Atilla), és agresszív kampányt folytatott a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-ei népszavazás előtt az erdélyi magyarság ellen. A magyar állampolgárság megadását követően viszont kénytelen volt „komplikálódni". Így jött létre Mesterházy Attila szimbolikus bocsánatkérése Kolozsváron, és a bocsánatkérést mellőző Bajnai–Kelemen-találka Nagyváradon. És akkor jöhet a kérdés: melyik politikai oldal szűkíti pártpolitikai keretek közé a magyar nemzetpolitikát?
A homokóra kiürült
24 év... Ideje, hogy a „mi majd..." feliratú internacionalista felhőben utazgató UDMR visszatérjen a földre és visszaváltozzon RMDSZ-szé. De ez csak Erdélyben lehetséges, a magyar nemzet iránti szeretetben és az Úr előtti alázatban, a képviseletek közti konstruktív párbeszéd által. Mert a felhő útja illúzió, az örök csalódások sugárútja. Nekünk pedig erre se szükségünk, se időnk. A bizalom homokórája 24 év alatt kiürült, és már csak annyit mutat, hogy Erdély itt van, Bukarest meg ott.
Lőrinczi Loránd
Krónika (Kolozsvár)

Az Unió tűzzel-vassal irtja az autonómiát
Három székely autonómiatervezetből kettőt már visszadobott Brüsszel, egy szalmaszálba kapaszkodhatunk. A IX. EMI-táborban pénteken Balczó Zoltán Jobbikos és Szilágyi Zsolt EMNP-s politikus elemezte az Európai Unió viszonyát a nemzeti kisebbségekhez a székelyföldi Borzonton.
Az előző esti, éjfélig tartó Edda koncert dacára már délelőtt tíz órakor megtelt az EMI-tábor előadósátra, ahol elsőként Raffay Ernő történész tartott érdekfeszítő alternatív történelemórát arról, hogyan hálózták be radikális baloldali szabadkőműves páholyok Ady Endrét. A pénteki nap kiemelt kerekasztal-beszélgetése 14:00 órakor kezdődött Balczó Zoltán magyar országgyűlési képviselő (Jobbik) és Szilágyi Zsolt, Tőkés László EP-képviselő irodavezetője (Erdélyi Magyar Néppárt) részvételével. A téma az Európai Parlament kisebbségvédelme és a 2014-es uniós választások volt.
Megtűrt közösségvédelem
A beszélgetés elején Balczó Zoltán sajnálatát fejezte ki, hogy a Fidesz – bár meghívást kapott – sem magyarországi, sem uniós képviselőt nem küldött, így nem voolt, aki reagáljon a Jobbik kritikáira. Megjegyezte, bár Morvai Krisztina EP-képviselőként mindig kiállt a magyar kormány mellett, amikor a balliberális pártok Brüsszelben Magyarországot támadták, az EMI-tábor pont egy olyan fórum, ahol érdemben lehetne vitázni ezekről a kérdésekről.
Arra a felvetésre, hogy az Európai Unióban miért nem foglalkoznak érdemben a nemzetiségek helyzetével, Szilágyi Zsolt elmondta, ez az úgynevezett nemzetiségi „intergroup” feladata, amely viszont csupán néhány képviselő „hobbija”, megtűrt egység, amelynek még saját költségvetése sincs, érdekérvényesítésben pedig messze elmarad a bizottságoktól. Az itt munkálkodó képviselők támogatják ugyan, hogy legyen etnikai kisebbségeket védő uniós okmány, de ezeket a próbálkozásokat rendre félresöprik a magasabb szinteken.
Az erdélyi politikus szerint a valaha keresztény gyökerű Unió nagyon messzire került attól, aminek az alapító atyák megálmodták. Brüsszel csak az egyéni jogokat védi, a családi, nemzeti közösségek számára ismeretlen fogalmak, így nem is lehet hivatkozni rájuk.
Brüsszelt nem zavarja a szlovák nyelvtörvény
A témánál maradva Balczó Zoltán felhívta a figyelmet, hogy az egyes tagországok felelőssége is, hogy a szebb napokat megélt Uniós egy európai szuperállam felé halad. Szájer József Fideszes EP-képviselő például egyenesen dicsőítette a 2009-es lisszaboni szerződést, mondván végre szerepel benne a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak biztosítása. Ez végül teljesen kikerült a szövegből, csupán a fogyatékossággal élő és eltérő szexuális irányultságú kisebbségek védelme került bele, az őshonos kisebbségek kimaradtak. A Jobbik alelnöke szerint érdemes azzal a gondolattal is eljátszani, hogy mi számít „uniós értéknek”: ami benne van a dokumentumokban, vagy amit betartanak?
Balczó felidézte az emberi jogokat lábbal tipró szlovák nyelvtörvény 2009-es EP-vitáját, amelyre egy késő esti órában került sor, közvetlenül a nicaraguai, vietnami és laoszi emberi jogsértések után. Elmondása szerint a szlovákok ahelyett, hogy magyarázattal szolgáltak volna, egyik EP-képviselőjük, Jaroslav Paška szlovák „helyre tette” a magyarokat, mondván mi korlátozzuk a magyarországi szlovákokat, ők bezzeg mindent megadnak a szlovákiai magyaroknak. Erre ráerősítve Hannes Swoboda, az európai szocialisták mostani frakcióvezetője kijelentette, hogy bár a végrehajtáson javítani kell, magában a törvényben semmi kivetnivaló nincs.
Nemzetbiztonsági kockázat?
Szilágyi Zsolt a kettős mérce tipikus példájának nevezte, hogy az Európai Unió azoknak a kisebbségi keretegyezményeknek a betartását kéri a csatlakozni kívánó országoktól, amelyeket a klubon belül sem követel meg senkitől. Az EMNP-s politikus rávilágított arra az ellentmondásra, hogy míg az Unió Jugoszlávia felbomlásakor a népek önrendelkezésének intézményes biztosításához ragaszkodott, ezt az elvet – saját határain belül – tűzzel-vassal irtja.
Véleménye szerint nincs hatékony Európai Unió a népek önrendelkezési jogának biztosítása nélkül, és az erdélyi magyaroknak dicséret járna, amiért (szemben egyes nyugat-európai népekkel, akik erőszakhoz folyamodnak) az autonómiát békésen, tárgyalásos módszerrel akarják elérni. Ehelyett azonban a román állam nemzetbiztonsági kockázatként kezeli a területén élő magyarokat – „Nem ilyen Európában akarunk élni” – jelentette ki Szilágyi, nagy tapsot kiváltva a közönség soraiból.
Orbán Viktor, a székely bácsi
Balczó Zoltán ehhez hozzáfűzte, hogy az EU régi tagállamai (a „tizenötök”) teljesen más szabályzást tartanak maguk számára kötelező érvényűnek, mint amit a kelet-európai államoktól elvárnak. Ez jól megmutatkozik a termőföld esetében.
A magyar kormányt bírálva megjegyezte, hogy a mi uniós elnökségünk alatt fogadták el az úgynevezett „európai szemesztereket”, amely a központosítás jegyében előírja, hogy a tagállamok költségvetését Brüsszelnek is jóvá kell hagynia. Balczó az autonómiaküzdelmek kapcsán kifejtette, ha a 70 ezres belgiumi német kisebbség területi autonómiát tudott kiharcolni, akkor ez közel egymillió egy tömbben élő erdélyi magyarnak is sikerülnie kell. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Orbán Viktor mostani tusványosi beszédében az „autonómia” vagy „önrendelkezés” szavak egyszer sem hangoztak el.
Szilágyi Zsolt erre védelmébe vette a magyar kormányt. Szerinte Orbán Viktor úgy van az autonómiával, mint a székely bácsi a viccben, akit az asszony harminc év házasság után kérdőre von, hogy miért nem mondja, hogy szereti, erre ő rávágja: „egyszer már mondtam, majd ha változik, szólok”.
Az Unió nem foglalkozik az autonómiával
A beszélgetésen szóba került a tavaly április óta hatályos európai polgári kezdeményezés, melynek lényege, hogy ha hét uniós országban egy év alatt összeszednek egymillió aláírást valamely ügy érdekében, akkor azzal az Európai Bizottságnak foglalkoznia kell. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, mert a gyűjtésnek szigorú szabályai vannak, az uniós jogi főosztálynak meg kell állapítania, hogy az EU hatáskörébe tartozó kérdésről van-e szó, és ha megállapítják, hogy igen, és az aláírásokat is sikerül összeszedni, az EB még mindig dönthet úgy, hogy különböző kifogásokkal nem foglalkozik vele. Szilágy Zsolt elmondása szerint eddig 26 bejegyzett indítványból 12-t fogadott be az Unió, 9 esetben indult meg az aláírásgyűjtés, és mindössze egy esetben („víz mint emberi jog”) gyűlt össze a megfelelő számú érvényes aláírás.
A székelyföldi autonómia esetében az erdélyi alakulatok nem tudtak közös szövegben megállapodni, ezért abban maradtak, hogy mindenki benyújtja a saját javaslatát, és akié „átjut a szűrőn”, amögé beállnak a többiek. Eddig sajnos mind az Erdélyi Magyar Néppárt, mind a Székely Nemzeti Tanács indítványa elhasalt az uniós jogi elővéleményezésen. Jelenleg az RMDSZ beadványa fut, melyet társszerzőként adtak be az Európai Kisebbségek Föderatív Uniójával (FUEN). Erre Szilágyi véleménye szerint szeptemberig megérkezhet a válasz. Az elutasítás indoklásában egyébként az állt, hogy bár az Unió nagyra tartja a kulturális sokszínűséget, de nem tudnak mit kezdeni az üggyel, mivel az szerintük tagállami kompetencia.
Balczó Zoltán megjegyezte, hogy az érdekérvényesítés erejét gyengíti, hogy háromféle autonómia-koncepció van, de egyben hangsúlyozta, hogy a Jobbik teljes erejével támogatni fogja a végleges tervet.
Egyre többen ábrándulnak ki az EU-ból
A Jobbik alelnöke felhívta a figyelmet, hogy az „euroszkeptikusnak” nevezett (valójában „eurorealista”) pártok közül egyre többen építenek baráti kapcsolatokat Izraellel a közös ellenségként tekintett iszlám bevándorlás megakadályozása érdekében. Szerinte az Európai Unióban megrendült bizalmat jelzi az Eurobarométer 2011-es felmérése, miszerint az emberek mindössze 32 százaléka tekint pozitívan az intézményre. Magyar vonatkozásban érdekes, hogy a Századvég legutóbbi felmérése szerint a hazai lakosság most először nevezte inkább hátrányosnak, mint előnyösnek az EU-t. Szilágyi ezt azzal egészítette ki, hogy Európában sorra nyerik a választásokat a baloldali pártok, például Csehországban, Szlovéniában és Romániában, ami nem sok jót vetít előre a jövőre nézve.
A romániai választási esélylatolgatás kapcsán Szilágyi elmondta, a korrupciós ügyekkel terhelt RMDSZ-szel nehezen lehet összefogni, de e téren nincs jó döntés. „Ha összefogunk az RMDSZ-szel, akkor megkapjuk, hogy kikkel álltunk össze, ha az ellenkezőjét tesszük, akkor megkapjuk, hogy már megint megy a testvérháború” – fogalmazta meg dilemmáját az EMNP-s politikus.
Lesz-e EMNP-kampány a Fidesz mellett?
A kerekasztal-beszélgetés végén a közönség soraiból tettek fel kérdéseket. Valaki felvetette, hogy hiába születnek törvények például a kétnyelvűségről, ha a helyi magyar közösség nem teszti szóvá annak be nem tartását, és széles tömegek nem élnek kollektív jogaikkal. Ezt Szilágyi a félelemre építő kommunista múlttal magyarázta, hozzátéve, ez a mi szegénységi bizonyítványunk is.
Az Alfahír kérdésére, hogy az EMNP viszonozza-e a Fidesz támogatását a tavalyi romániai választási kampányban, és jövőre felszólítja-e híveit Orbán Viktorék támogatására, az EMNP-s politikus kitérő választ adott. Mint mondta, saját felméréseik szerint az EMNP-szavazók 92 százaléka Fidesz szimpatizáns, ezért nem kell őket külön felszólítani. „Konkrét üzenetet még nem dolgoztunk ki, jelenleg arra buzdítjuk az erdélyi magyarokat, hogy minél többen regisztráljanak” – fogalmazott Szilágyi.
Bencsik János
alfahir.hu
Erdély.ma

Pál János
"ROMÁNOSÍTÓ MUNKA"
Román nemzetépítési kísérletek a székelyföldi unitárius egyházközségekben II.
A térítést végző állami és egyházi hatóságok a módszerek széles eszköztárát használták fel céljuk elérése érdekében. Ez a módszertani skála a pszichikai erőszaktól egészen a fizikaiig terjedt.
Verbális és pszichikai erőszak
Az erőszakos térítések kiindulópontja minden esetben a verbális és pszichikai erőszak volt. A megfélemlítés leggyakrabban és nagy előszeretettel alkalmazott technikája az állami tisztviselők elé idézés, kihallgatás és fenyegetés volt. Homoródszentmártonban például két szülő, azt követően, hogy gyermekeik görög katolikus templomba kényszerítése ellen tiltakozott a helybeli görög katolikus lelkésznél, a csendőrségen kötött ki, ahol négy óra hosszat tartó vallatásnak vetették alá. A homoródalmási Csíki Sándort rövid idő alatt ötször idézték a csendőrőrségre, ahol „a parancsnok azzal fenyegette, hogy összetöri a pofáját.”
E módszer hatékonyságát Simén Domokos 1935 decemberében írott jelentése is bizonyítja: „A terrorizált emberek lelkiállapotának jellemzéseképpen jegyzem meg, hogy ez a Kádár János megkért, hogy senkinek se mondjam el, hogy ő nálam járt panaszra, mert fél a csendőrségtől.”
A törvényes jogoknak a célszemélyekkel szembeni szelektív alkalmazásának hangsúlyozása, érvényesítése forrásaink szerint tudatosan követett cél volt és az áldozatok demoralizálását, lelki megtörését szolgálta. Ennek megfelelően a lövétei csendőrőrmester figyelmeztette az ellenszegülőket, hogy „[...] a törvény csak papír. A csendőrség ahol akarja, szemet hunyhat, de az ilyen kitartó magyaroknál azt is meglátja, ami nincs.” Hatékony volt a pszichikai nyomás azon módszere, amely a hatósági zaklatást éjjelre időzítette, amikor a térítésre kiszemelt személyeket különféle büntetésekkel, köztük a börtönével, fenyegették (Küküllősárd). Nyárádgálfalváról a helyi aljegyző csendőrök kíséretében kereste fel több éjszakán a kiszemelt áldozatot és követelte az áttérési nyilatkozat aláírását.
Gazdasági jellegű nyomásgyakorlás
Zoltán Sándor homoródszentmártoni lelkész 1934. február 21-én kelt jelentésében arról számolt be, hogy egyházközségében a csendőrség „egyre másra különböző címeken és ürügyekkel kihágási jegyzőkönyveket veszen fel a kiszemelt emberek ellen, beterjeszti a bírósághoz és aztán jönnek a 100–400 leuig terjedő kihágási bírságolások.” Ennek megfelelően egyik hívét két hónap alatt nyolcszor büntették meg. Hasonló elbánásban részesültek azon személyek is, akik tanúkként jelentek meg az unitárius hitre át- vagy visszatérni szándékozók mellett, minek eredményeként ez utóbbiak nehezen vagy egyáltalán nem kaptak maguknak tanúkat.
Az adóterhek túlzott mértéke és az önkényes rekvirálások szintén olyan eszközök voltak, amelyeket hatásosan tudtak e politika szolgálatába állítani.
Nyárádgálfalván előfordult, hogy az adót kifizető személy lakásán is rekviráltak foglalási jegyzőkönyv kiállítása nélkül. Meglehetősen morbid és kirívó eset Ráduly Mihály tizenöt éves vakbélműtétre váró fiatalé, aki számára ingyenes beavatkozást és kezelést ígértek abban az esetben, ha áttér a görög katolikus vallásra (Az ajánlatot Ráduly elutasította.). Anyagi vonzatú tömeges méretű áttérésekről tudunk Nyárádgálfalván és Nyomáton. Az előbbiben 35 unitárius cigány az utóbbiban 23 román származású egyén tért át miután földet, pénzt, gépeket ígértek az áttérés ellenében. Nyomát esetében ehhez fenyítés társult, miszerint akik nem hajlandók áttérni azok semmiféle foglalkozáshoz, elhelyezéshez nem juthatnak.
Egzisztenciát veszélyeztető nyomásgyakorlás
Előszeretettel alkalmazott eljárás volt, hogy termény-betakarítás idején a „kiszemelt áldozatokat” csendőri karhatalom segítségével kényszerítették közmunka végzésére, ami egy agrárjellegű társadalomban a lét elleni támadásként értelmezhető. Cséplés idején pedig formai okokra (szűk az udvar, az épületek közel vannak a géphez, a szalmát nem lehet az épülettől száz méter távolságra hordani stb.) hivatkozva tiltották meg a cséplési munkálatok megkezdését.
Egy másik hatékony és gyakran alkalmazott módszer a nyelvvizsga, amely elsősorban az állami hivatalokat betöltő személyeket érintette és amely közvetve szintén az érintett egyén egzisztenciáját fenyegette. Egy nevét és lakhelyét eltitkoló erdőőr vallomása szerint kétszeri sikeres román nyelvvizsgája után is újabb vizsgára állították. Felettese négyszemközt már felszólította, hogy térjen át a görög keleti vallásra, de mivel ezt visszautasította attól tart, hogy valamiféle ürüggyel (nyelvvizsgáéval) eltávolíthatják állásából. Kulturális és vallásos jellegű nyomásgyakorlás
Forrásaink többször is említést tesznek arra vonatkozóan, hogy állami ünnepek alkalmával az unitárius felekezetű diákokat görög keleti vagy görög katolikus templomba vezették az állami iskolák tanítói vagy lelkészek. Abásfalván az állami iskolába beírt 61 tanuló közül 42 az unitárius felekezethez tartozott. A homoródszentmártoni görög katolikus lelkész Suciu Petru szerint azonban ezekből mindössze kilenc magyar nemzetiségű. Ennek megfelelően Szent Demeter napján az önkényesen általa románoknak nyilvánított unitárius gyermekeket a helyi görög katolikus templomba vitte. Homoródalmáson, Nagyajtán és Vargyason a román származásúaknak nyilvánított tanulókat az állami elemi iskolák igazgatói görög keleti vagy katolikus hittanórákra kötelezték.
A kulturális agresszió kategóriájába sorolható a magyar nyelv elleni támadás, amelynek színtere az iskola volt, szenvedő alanyai pedig a gyermekek (A magyarul beszélő gyermekeket fizikailag bántalmazták. Pl. Homoródszentmárton, Homoródkeményfalva.).
Az áttérítendő személyek lélekszámát a névelemzés technikájának alkalmazásával igyekeztek bővíteni. Erre azért volt szükség, mert a román származású személyek kis száma határt szabott az elrománosító akciónak. Névelemzést tehát ott alkalmaztak, ahol kevés vagy egyáltalán nem volt román származású lakos (pl. Gyepes) és ahol eljutottak a fent már említett határokig. Ez által ugyanis lehetőség nyílt a tömeges méretű térítésekre és arra, hogy elvileg szinte mindenkit románnak lehetett nyilvánítani, aki a kiszemeltek listájára került. A névelemzés teljesen önkényesen történt és mindenféle nyelvészeti logikát mellőzött. A módszer infantilizmusát mutatja, hogy az egyértelmű szerb nemzetiségre, eredetre utaló Rácz nevet is románnak nyilvánították. Abásfalván például az 59 tanköteles diákból 50-et románnak nyilvánítottak miután a Deák, Dimény, Gergely, László, Molnár, Szabó, Szőcs neveket névelemzés alapján románnak mondták ki.
A románosító politika során súlyosan sérült az egyházközségek autonómiája és a szabad vallásgyakorlás joga is. Keményfalván például az állami tanító „eltiltotta a növendékeket a konfirmációtól.”
Fiizikai erőszak
Mivel az ellenállás igen jelentős volt és sokan még a közvetett nyomás hatására sem voltak hajlandóak lemondani unitárius hitükről, a hatóságok igen gyakran folyamodtak fizikai erőszakhoz, amely a már lelkileg „megpuhított” emberek ellenállását is megtörte. Simén Domokos egyik jelentése szerint az „egyik legerősebb presbiterem is, a veréstől való féltében, megalázkodva fut a gör[ög]. kat[olikus]. lelkészhez.”
A testi sértés alól semmilyen felmentő körülmény nem volt. Kortól, nemtől, testi állapottól függetlenül alkalmazták, ahol szükségesnek találták. A fél lábára hadirokkant homoródalmási Fekete Istvánt például, miután nem volt hajlandó visszavonni visszatérési szándékát a csendőr „pofon ütötte és öklével többször egymás után az oldalába ütött.”
Adminisztratív módszerek
Fentieken kívül alkalmaztak még egy módszert, amely adminisztratív jellegű volt és abban állt, hogy az érintett személyt miután románnak nyilvánították, minden további nélkül, önkényesen átírták az anyakönyvi hivatalokban görög keleti vagy görög katolikus vallásúnak. Homoródalmáson a helyi adminisztráció önkénye addig ment, hogy egy 1926 és 1940 között Brassóban tartózkodó helybeli lakost is átírtak görög keleti vallásúnak. Sorbán Mihály 1942 augusztusában tett nyilatkozata szerint az „[...] az áttérő felek csak igen kevés esetben jelentkeztek nálam áttérési szándékuk bejelentésével. Legtöbb esetben a községi jegyzőnek, vagy a román papnak, esetleg a csendőrségnek jelentették be szándékukat s én csak a felvett jegyzőkönyvet láttam, amit a községi jegyző úr adott elém aláírás végett [...].”
A térítési műveletek eredményessége
A térítési akció sikere vagy sikertelensége elsősorban és döntően nem a felhasznált eszközöktől, a végrehajtás minőségétől függött, hanem a végbement integráció mértékétől, mélységétől. Oláh Sándor Homoródalmással kapcsolatosan tett megállapítását, miszerint „A nemzedékek óta nyelvében, vallásában asszimilálódott egyén származását már csak a neve őrzi, azonosságtudatába beépült a magyar haza és nemzet képzete.” érvényesnek mondhatjuk mindazon településekre nézve, ahol hasonlóképpen megtörtént a nyelvi és vallási integráció. E kijelentés igazságtartalmát egyébként forrásaink is megerősítik és csakis ezzel magyarázható, hogy a visszarománosítás által megcélzott személyek reakciója az esetek döntő többségében negatív, elutasító volt. A végbement asszimilációt a célszemélyek ellenszegülése és a térítési akció erőszakos volta igazolja, a román etnikai és vallási identitás nem tette volna szükségessé ugyanis a kényszerítő eszközök, technikák alkalmazását. Természetesen előfordultak esetek, amikor bizonyos előnyök megszerzésétől vezérelve egyes egyének önszántukból tértek át görög- keleti vagy katolikus vallásra – közvetlenül tehát itt is érvényesült a gazdasági, egzisztenciális tényező motivációja.
Az erőszak alkalmazása mellett a vállalt etnikai és vallási identitást az is markánsan kifejezi, hogy az áttérítettek sok esetben továbbra is az unitárius templomba jártak, gyermekeiket unitárius vallásoktatásba részesítették (Ezt sok helyen hatóságilag megakadályozták.), ugyanakkor minden lehetőséget megragadtak arra, hogy visszatérhessenek. Erre a lehetőségre az 1940. évi impériumváltás után kerülhetett sor, amikor az egyházi források tömeges méretű visszatérésről tesznek tanúbizonyságot. Ekkor az erőszakosan áttérített személyek mind visszatértek az unitárius vallásra.
Az új vallásra való (vissza)váltás nehézségeiről különben a szentháromsági görög katolikus pap is beszámolt Maros megye prefektusához küldött levelében: „Jelen pillanatban nem azok szállnak szembe velem, akiket prédikációimon keresztül megtanítottam, hogyan viselkedjenek a pappal szemben, hanem azok az áttért protestánsok, akik máig sem tudtak megbékélni a szent kereszt jelével.”
Összegzésként tehát elmondható, hogy a románosító politika gyakorlatba ültetése során azért volt annyira konfliktusoktól terhelt és végső soron eredménytelen, mert az érintett szereplők zöme erős magyar és vallásos azonosságtudattal rendelkezett, melyet az időhatárok rövidsége okán a román államapparátus képtelen volt átformálni.
A görög keleti és katolikus templomrombolások kérdése
Általánosan elfogadott álláspont román részről, hogy a magyar impérium idejében megtörtént templombontások/rombolások egyetlen mozgatórugója a románok ellen táplált zsigeri gyűlölet és ellenszenv volt. Ez a sematikus szemlélet azonban figyelmen kívül hagyja azokat a tényeket és előzményeket, amelyek a templombontások/rombolásokhoz vezettek. Az unitárius falvakban – a lakosság egy bizonyos csoportjának részéről – egyetlen helyen (Homoródszentmárton) történt agresszió román templom ellen. Az ilyen akciók tömeges és általános méretűeknek illetve jellegűeknek való beállítása tehát indokolatlan. Unitárius viszonylatban csak az Oklándi járás területén történtek templombontások és azokat az 1940 őszén berendezkedő katonai hatóságok rendelték el (Más közigazgatási egységekben a templomok érintetlenül maradtak – pl. Baróti járás.) és összefüggésben állhatott a Magyar Királyi 1. Hadsereg Katonai Közigazgatási Csoportjának 1940. november 18-án kiadott azon utasításával, mely szerint „Hinni merem, hogy katonai közig[azgatás]. szervei a rendelkezésre álló és közeli befejezésre kerülő idő alatt is saját hatásközükben öntevékenyen mindent elkövettek a magyar fajtának megerősítése és visszamagyarosítása érdekében.” Fontos megjegyezni, hogy a homoródszentmártoni templom felgyújtása (templomrombolás ténye) mögött erős ok-okozati összefüggés van az agresszív térítési politika, a térségben megjelenő román értelmiségiek, egyházi és állami hatóságok magatartása és a templomok építésének a háttere között.
Román hatóságok, értelmiségiek magatartása
I. Gh. Georgescu szentegyházi tanító, aki az állami iskolákban történő magyar nyelvű oktatást és magyar tanítók kinevezését (Erdélyben, különösképpen a Székelyföldön) nemzeti gyilkosságnak nevezett. „Osztályomban – írta – nem fogom megengedni senkinek, hogy magyarul beszéljen – ahogyan az nagyjából szokás. Később kérni fogom, hogy büntetés kockázata mellett a falusiak se beszélhessenek magyarul.” Hasonló türelmetlen, intoleráns magatartással találkozhatunk a köztisztviselők, papok körében is. Mindannyian a magyar nyelv, a magyar elem száműzését, eltávolítását követelték iskolákból, hivatalokból és gazdasági életből a román domináns, uralkodó pozíció visszaállításának szándékával.
Nevezett társadalmi csoportok nagymértékű bizalmatlanságot tanúsítottak mindenféle magyar oldalról történő egyházi-, társadalmi-, művelődési megmozdulással szemben is, és a magyar irredentizmus fészkeinek tekintettek minden általuk működtetett intézményt. Barbu Rădan tanító kisebbségi munkatársaiban Budapestről irányított revizionistákat, ellenséget látott, akik nap mint nap a román állam meggyengítésén, elpusztításán munkálkodnak. Ennek megakadályozása érdekében a viperafészkek elpusztítására szólított fel. Szerinte a felekezeti iskolákban viperákat nevelnek, amelyek majd onnan kikerülve megmérgezik a nemzetállam szervezetét.
A megnyilatkozások egy másik része a Romániában élő magyar lakosságot évezredes ellenségnek, élősködő, ingyenélő, megbízhatatlan, irredenta, alsóbbrendű, jelzőkkel minősítették. Ezek a minősítések rasszista jellegűek, a magyar faj kulturális és faji alacsonyabb rendűségét hangsúlyozták. Radu Chirovici „Mi nem gyarapítjuk Traianusz leszármazottainak sorát a sztyeppei barbárok leszármazottaival.” és Barbu Radu tanítók „nemcsak etnikai eredetüket illetően alacsonyabb rendűek, hanem lelkileg, erkölcsileg is.” kijelentései ez utóbbi kategóriába tartoztak.
A templomépítések hátteréről
A rendelkezésünkre álló iratok azonban azt bizonyítják, hogy az építkezések terheit nagymértékben a helybeli magyar közösségek viselték az állami szervek erőszakos nyomásának engedve, vagyis a szükséges költségek jelentős hányadát a megye, járások és azok települései fedezték, amihez legalább ugyanilyen mértékben hozzájárultak a közbirtokosságok és a lakosság által végzett közmunka. Az egyes községek hozzájárulásáról olvashatunk Victor Geregely gyímesbükki görög katolikus lelkész 1940. október 20-án a marosvásárhelyi esperesi hivatalhoz intézett levelében is. Ebben az áll, hogy Valer Oţetea csíki prefektus „[…] az akkori uralkodó elvektől túl erősen hagyta magát uralni és a községi polgármesteri hivataloknak jelentős összegeket írt elő templomépítésekre városokban és községekben, sőt még a városi és egyes községek ortodox kántorainak fizetését is felvették rendeletére minden egyes székely község költségvetésében anélkül, hogy az ortodox hívek egyetlen banival is hozzájárultak volna támogatásukhoz.” Hogy helyi szinten miként zajlottak a templomépítések, arról a homoródalmási lelkész 1942. július 8-án kelt jelentése alapján alkothatunk nagyvonalakban képet: „A községet az időközi bizottság által több 100 ezer leuval károsították, a román egyháznak adott templomépítési ajándékokkal. A közbirtokosságot szintén több 100 ezer leu értékű fával károsították meg, ugyancsak a fenti célra hatósági erőszakkal kicsikart ajándékozások révén és 40 hold kaszáló használatával. Erre a célra közmunkába hajtották a község lakosságát s a csendőrség még más munkára indulókat is odahajtotta.” A közbirtokossági „önkéntes felajánlások” valószínűleg minden esetben kényszer hatása alatt születtek: nem véletlen, hogy Homoródalmáson mindannyiszor állami tisztviselők (a járási törvényszéktől kiküldött ügyvédek) elnököltek, valahányszor templomépítési, vagy más jellegű segélyezést szavazott meg a közgyűlés.
A lakosság hozzájárulásáról említést tett egyébként a Glas Românesc din Regiunea Secuizată is (Abásfalva, Homoródszentmárton, Felsőrákos, Vargyas), ezek azonban önkéntes munkálatokról tudósítanak. Abásfalván és Homoródszentmártonban a híradó szerzője szerint „a községek lakosai örömmel adtak mindent, amit kértek tőlük, köszönhetően a tiszteletnek és tapintatnak, amellyel rendelkezik a szorgalmas járásbíró.”
A homoródalmási közbirtokosság költségvetésében a templomépítésen kívül más tételek is szerepeltek kiadásként román nemzeti célokra. Az 1937. november 14-én ülésező közgyűlés 5000 lejjel „támogatta” a nyugati határvonal megerősítését, de ugyancsak a közbirtokosság látta el fával, földterülettel a görög keleti egyházat és a helyben működő állami iskolát is.
A negatív érzelmeknek a román állami és egyházi hivatalokra és templomokra való koncentrálódását magyar részről tehát az váltotta ki, hogy ezek az erőszakos térítési akciók következtében az elnyomás és terror jelképeivé váltak. Nem véletlen, hogy a román panaszirodalom szinte kizárólagosan ezekre a településekre vonatkozik, hogy a magyar lakosság ellenszenvvel viszonyult minden, elsősorban tárgyi emlékhez, ami a román impériumra emlékeztetett, és hogy a bécsi döntést követően tömegesen kellett menekülniük Észak-Erdélyből, Székelyföldről a román tisztviselőknek, papoknak. Az ellenük és a román lakosság ellen elkövetett atrocitások az 1920–1940 folyatott politika bumeránghatásaként értékelhetőek.
Előző rész: Transindex.ro, 2013. aug. 4. – Pál János ŐSI ROMÁN FÖLD
Transilvania.ro

Perel az SZNT (Európai polgári kezdeményezés)
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságánál támadja meg a nemzeti régiókról szóló kezdeményezésének brüsszeli elutasítását – jelentette ki az EMI-tábor tegnapi autonómianapján az SZNT elnöke.
Izsák Balázs elmondta: azzal az indoklással, amellyel az Európai Bizottság elutasította kezdeményezésük bejegyzését, egy másodéves kolozsvári jogászhallgató megbukott volna a vizsgán. Az SZNT elnöke kifejtette, azt várják, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Bizottság elutasító határozatát, és kötelezze a bizottságot a polgári kezdeményezés bejegyzésére. Hörcsik Richárd, a magyar Országgyűlés európai ügyekkel foglalkozó bizottságának fideszes elnöke azért tartotta fontosnak az európai polgári kezdeményezések kapcsán elvégzett munkát, mert – mint a rendezvényen elmondta – a magyarságnak és az Európai Unió kisebbségeinek készenlétben kell állniuk arra a helyzetre, amikor gazdasági okokból módosítják az EU alapszerződését. Szerinte erre várhatóan 2015-ben kerül sor. Ekkor kell elérni azt, hogy az alapszerződés immár a kisebbségi jogokra is kiterjedjen. Az EMI-tábor autonómianapján katalán, baszk és dél-tiroli előadók elmondták: az autonómiaküzdelemnek voltak ugyan erőszakos időszakai is, a 21. században azonban csakis békés, demokratikus eszközökkel szabad elérni a célokat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kedélyborzolás Borzont körül
Több mint két hete tüzelik, rémítgetik a román közvéleményt az EMI Gyergyóalfalu mellett, Borzonton szervezett kilencedik nyári akadémiájával.
Szemrebbenés nélkül állították, 800 terrorista készül összeülni az ország szívében, s hogy szavaikat hitelesebbé tegyék, a rég betiltott Magyar Gárdáról sugároztak korabeli filmkockákat, náci voltukat igazolandó. Nem mellékesen Orbán Viktorról is elmondták, ahányszor csak alkalmuk adódott, hogy a magyar miniszterelnök szembemegy az unióval, nem szalonképes Európában, holott a Fidesznek e rendezvényhez köze nem volt, legfeljebb ellenzékének meglehetősen éles bírálatait kellett ismét végighallgatnia. A „terroristák vezére”, Vona Gábor is megkapta a magáét, csak úgy záporoztak a stúdiókban és írott sajtóban a fasiszta és náci jelzők, de megkapta a magáét a tehetetlen román állam és kormány is, mely megtűr az ország szívében egy irredenta, revizionista, az ország területi egységét veszélyeztető félkatonai tábort. Szapora ellenőrzésbe fogott Borzonton minden erőszakszervezet, rendőrség, csendőrség, titkosszolgálatok, de a vám- és pénzügyi hivatal, a fogyasztóvédelem, bizonyára kirendelték a kutyavédő egyesületet is, kérlelhetetlen szigorúsággal csapjon le, ha egy-egy elvetemült irredenta magyar nem bánna jól ebével. S mit ad Isten, félkatonai alakulatok, terroristák helyett csak békés családokat, fiatalokat, korosodó embereket találtak, s egy tizennyolc éves székelyudvarhelyi fiatalembert, aki úgymond nemkívánatos feliratú trikókat árult, s egy Fidesz-tisztségviselőt szállító sofőrt, aki nem jó helyen parkolt, de terroristáknak nyomuk sem akadt. De Vona Gábor Jobbik-elnök szombati előadása után ismét új erőre kapott a cirkusz, dühtől el-elakadó mondatokkal kommentálták Vona ama kijelentését, miszerint „az a vágya, hogy a magyarok egy hazában éljenek”, és ha a magyar érdek csak konfliktussal oldható meg, azt is vállalja fajtája megvédése érdekében... Irredenta, rasszista – zúgta a bukaresti kórus, és Vona Gábor azonnali kitoloncolását, nemkívánatos személlyé nyilvánítását követelték, bizonyítva, hogy a románság némely szívbajos képviselőjének remegni kezd a nadrágja, s elönti agyát a düh, ha az erdélyi magyarság útkeresését, jövőképét a nyári egyetemeken egy-egy előadó kissé radikálisabban fogalmazza meg. A bosszantó csak az, hogy a román társadalom egy része és a folyamatosan tiltakozásokat, állásfoglalásokat kibocsátó külügyminisztérium máig nem fogta fel, hogy uniós csatlakozásával országuk egy nyitott demokráciákat összefogó elitklubba lépett be, önként és örömmel, és ott a véleménynyilvánítás nem bűn, az elvek és ideák szabadon áramolhatnak, még akkor is, ha az egy-egy vagy sok embernek nem tetszik.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Basescu: Románia vezető szerepet fog vállalni Budapest rendreutasításában
Magyarország az instabilitás forrása, a 2013-as év az utolsó, amikor a magyar politikusok nyugodtan járkálhattak Romániában, és a tusnádfürdői nyári egyetem sem szervezhető meg többé, ha az ideihez hasonló formában zajlik – jelentette ki Traian Băsescu román államfő hétfőn a Hargita megyei Marosfőn, a határon túli román közösségek képviselőinek részvételével megszervezett nyári egyetemen.
A székelyföldi településen, a külhoni románság képviselőinek jelenlétében rendezett fórumon a román elnök kijelentette, hogy Romániában nem fog semmilyen autonóm térség alakulni. A "magyar politikai elit" részvételével lezajlott székelyföldi rendezvényekről szólva hozzátette: ezek túllépték az illendőség határát, és ez többé nem ismétlődhet meg.
"Románia nagyon gyorsan lépni fog, más országokkal együtt, mert Magyarország az instabilitás tűzfészkévé vált a kisebbségi kérdésben (...) Románia vezető szerepet fog vállalni Budapest rendreutasításában" – jelentette ki Marosfőn a román államfő.
Az államfő azzal fenyegetőzött, hogy Románia „helyre teszi” Budapestet. Úgy vélte, hogy a Hargita és Kovászna megyébe látogató magyar politikusok „átlépték a tisztesség határait.” „Idén elértek arra a határra, amikor azt mondom: ez már túl sok” – jelentette ki, hozzátéve: Magyarország jelenleg az instabilitás forrása, ami a régióban élő kisebbségekkel való bánásmódot illeti, szerinte ugyanis Budapest politikája „nehézségeket” okoz.
Az elnök kitért Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke két héttel ezelőtti, tusnádfőrdői kijelentésére is, amelyben azt kérte Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől: Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek fölött, úgy, ahogy Ausztria védhatalmi státust vállalt a dél-tiroli németek fölött. „Vannak olyan román állampolgárok, akik nem érdemlik meg, hogy román állampolgárok legyenek, mint például az a személy, aki magyar védhatalmi státust kért Erdély fölött. Meg kell megvizsgálnunk, hogy mennyire elfogadhatók az ilyen kijelentések egy román állampolgártól” – jelentette ki Băsescu.
„Egy professzor korábban azért panaszkodott, hogy Orbán Viktor túlságosan szabadon járkál Hargita és Kovászna megyében. Erre én azt kérdem: miért nem ment oda, hogy kifütyülje? A kormány nem fogja kifütyülni” – közölte az államfő. Azt is kijelentette, hogy amennyiben a tusnádfürdői, Tusványosként ismert nyári egyetem a jövőben is úgy zajlik, mint idén, akkor többé nem szervezhető meg Románia területén.
A közigazgatási átszervezés kapcsán kifejtette: az nem valósulhat meg etnikai alapon. „Akik így gondolják, összetévesztenek bennünket a sztálinistákkal: csak Sztálin hozott létre magyar autonóm régiót” – jelentette ki.
Mint ismeretes, a kedélyeket nem csupán a tusnádfürdői kijelentések borzolták fel, hanem Vona Gábor Jobbik-elnök szombati, a borzonti EMI-táborban tett kijelentései is, amelyekben arról értekezett, hogy föl kell vetni a nemzetközi színtéren Trianon kérdését, illetve hogy Magyarországnak a jelenlegi határokon túli magyarok érdekében fel kell vállalnia a konfliktusokat is Romániával.
Az államfő egyébként a határon túli románokkal kapcsolatos politikáról is beszélt. Felszólította a határon túli román közösségeket, hogy vallják magukat románnak, illetve hogy legyenek egységesek, ne osszák meg magukat több szervezet között, mert a román állam csak ebben az esetben tudja őket támogatni.
Emlékeztetett: számos környező országban népszámlálások következnek. „Testvérek, valljátok magatokat románnak, ne moldovánnak, szerbnek vagy más, a kommunizmus idején kitalált identitásúnak. Románia azokat támogatja, akik románnak vallják maguknak” – hangsúlyozta.
Az elnök rámutatott: az iskolaügy helyzete is gyakran a román közösségeken múlik. Igaz, külső nehézségek is vannak, mivel Ukrajnában, Szerbiában és Magyarországon is nehéz munkát találni, ha valaki csak az anyanyelvén tanul. „Ezt mondjuk az RMDSZ-es kollégáknak is, amikor magyar iskolákat kérnek: ha a fiataljaitok csak magyarul tanulnak, nem találnak munkát Bukarestben. Mit kezdenek a diplomájukkal, hiszen Románia nagy, nem csupán Hargitából és Kovásznából áll?” – tette fel a kérdést az elnök. Hozzátette: példaként az Egyesült Államokra tekint, ahol a diákok angolul tanulnak, a hétvégén pedig a templomok mellett működő vasárnapi iskolákban az anyanyelvükön is. Az elnök leszögezte: az ország célja román tudat megerősítése a környező országokban élő román közösségek körében.
Románia és Moldova esetleges egyesülése kapcsán kifejtette: bár az összes román párt szeretné, azt jelenleg a moldovaiak többsége nem akarja, a legnagyobb párt, a kommunista párt Európai Unió- és NATO-ellenes, és az ország eurázsiai integrációját szorgalmazza.
Az államfő egyébként A romániai kisebbségek jogai versus a határon túli és balkáni román kisebbségek jogai. Kit diszkriminálnak? elnevezésű panelben szólalt fel. A rendezvényen egyébként több, magyarellenes tematikájú panelt is meghirdettek, így például a székelyföldi autonómiaköveteléseket a „sztálinista” Magyar Autonóm Tartomány felélesztésére tett kísérletként értelmezik, és a restitúciós folyamatot bíráló panel is szerepel a napirenden.
(Krónika.ro – MTI nyomán)
Krónika (Kolozsvár)

Băsescu nekimegy a magyaroknak
Magyarország az instabilitás forrása, a 2013-as év az utolsó, amikor a magyar politikusok nyugodtan járkálhattak Romániában, és a tusnádfürdői nyári egyetem sem szervezhető meg többé, ha az ideihez hasonló formában zajlik – jelentette ki Traian Băsescu román államfő hétfőn a Hargita megyei Marosfőn, a határon túli román közösségek képviselőinek részvételével megszervezett nyári egyetemen.
Az államfő azzal fenyegetőzött, hogy Románia „helyre teszi” Budapestet. Úgy vélte, hogy a Hargita és Kovászna megyébe látogató magyar politikusok „átlépték a tisztesség határait.” „Idén elértek arra a határra, amikor azt mondom: ez már túl sok” – jelentette ki, hozzátéve: Magyarország jelenleg az instabilitás forrása, ami a régióban élő kisebbségekkel való bánásmódot illeti, szerinte ugyanis Budapest politikája „nehézségeket” okoz.
Az elnök kitért Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke két héttel ezelőtti, tusnádfürdői kijelentésére is, amelyben azt kérte Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől: Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyiek fölött, úgy, ahogy Ausztria védhatalmi státust vállalt a dél-tiroli németek fölött. „Vannak olyan román állampolgárok, akik nem érdemlik meg, hogy román állampolgárok legyenek, mint például az a személy, aki magyar védhatalmi státust kért Erdély fölött. Meg kell megvizsgálnunk, hogy mennyire elfogadhatók az ilyen kijelentések egy román állampolgártól” – jelentette ki Băsescu.
„Egy professzor korábban azért panaszkodott, hogy Orbán Viktor túlságosan szabadon járkál Hargita és Kovászna megyében. Erre én azt kérdem: miért nem ment oda, hogy kifütyülje? A kormány nem fogja kifütyülni” – közölte az államfő. Azt is kijelentette, hogy amennyiben a tusnádfürdői, Tusványosként ismert nyári egyetem a jövőben is úgy zajlik, mint idén, akkor többé nem szervezhető meg Románia területén.
A közigazgatási átszervezés kapcsán kifejtette: az nem valósulhat meg etnikai alapon. „Akik így gondolják, összetévesztenek bennünket a sztálinistákkal: csak Sztálin hozott hétre magyar autonóm régiót” – jelentette ki.
Mint ismeretes, a kedélyeket nem csupán a tusnádfürdői kijelentések borzolták fel, hanem Vona Gábor Jobbik-elnök szombati, a borzonti EMI-táborban tett kijelentései is, amelyekben arról értekezett, hogy föl kell vetni a nemzetközi színtéren Trianon kérdését, illetve hogy Magyarországnak fel kell vállalnia a konfliktusokat Romániával.
Az államfő egyébként a határon túli románokkal kapcsolatos politikáról is beszélt. Felszólította a határon túli román közösségeket, hogy vallják magukat románnak, illetve hogy legyenek egységesek, ne osszák meg magukat több szervezet között, mert a román állam csak ebben az esetben tudja őket támogatni.
Emlékeztetett: számos környező országban népszámlálások következnek. „Tesvérek, valljátok magatokat románnak, ne moldovánnak, szerbnek vagy más, a kommunizmus idején kitalált identitásúnak. Románia azokat támogatja, akik románnak vallják maguknak” – hangsúlyozta.
Az elnök rámutatott: az iskolaügy helyzete is gyakran a román közösségeken múlik. Igaz, külső nehézségek is vannak, mivel Ukrajnában, Szerbiában és Magyarországon is nehéz munkát találni, ha valaki csak az anyanyelvén tanul. „Ezt mondjuk az RMDSZ-es kollégáknak is, amikor magyar iskolákat kérnek: ha a fiataljaitok csak magyarul tanulnak, nem találnak munkát Bukarestben. Mit kezdenek a diplomájukkal, hiszen Románia nagy, nem csupán Hargitából és Kovásznából áll?” – tette fel a kérdést az elnök. Hozzátette: példaként az Egyesült Államokra tekint, ahol a diákok angolul tanulnak, a hétvégén pedig a templomok mellett működő vasárnapi iskolákban az anyanyelvükön is. Az elnök leszögezte: az ország célja a román tudat megerősítése a környező országokban élő román közösségek körében.
Románia és Moldova esetleges egyesülése kapcsán kifejtette: bár az összes román párt szeretné, azt jelenleg a moldovaiak többsége nem akarja, a legnagyobb párt, a kommunista párt Európai Unió- és NATO-ellenes, és az ország eurázsiai integrációját szorgalmazza.
Az államfő egyébként A romániai kisebbségek jogai versus a határon túli és balkáni román kisebbségek jogai. Kit diszkriminálnak? elnevezésű panelben szólalt fel. A rendezvényen egyébként több, magyarellenes tematikájú panelt is meghirdettek, így például a székelyföldi autonómiaköveteléseket a „sztálinista” Magyar Atonóm Tartomány felélesztésére tett kísérletként értelmezik, és a restitúciós folyamatot bíráló panel is szerepel a napirenden.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Kettős mércével mér Bukarest
Egyre élesebb ellentmondás feszül aközött, ahogy Bukarest a határon túli románokhoz viszonyul, és ahogy a Romániában élő magyar közösség igényeit, illetve az anyaországgal fenntartott kapcsolatait kezeli – hívta fel a figyelmet a napokban közzétett elemzésében a Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport.
Mint felidézik, Traian Băsescu román államfő néhány héttel ezelőtti moldovai látogatása során egyáltalán nem zárta ki a határmódosítás lehetőségét – „Kérjék, és megvalósítjuk! – válaszolta egy ottani polgár felvetésére, miszerint egyesíteni kellene Moldovát és Romániát. Később pedig arról beszélt: szeretné, ha a Prut mindkét oldalán élő románoknak csak egy, közös állampolgárságuk lenne, de mivel ez nem lehetséges, „érzelmi okokból" mandátuma lejártával fölveszi a moldovai állampolgárságot.
Ezt követően Sulinán, egy határon túli román gyerekek számára megszervezett táborban arról beszélt: Románia a román tudat újraélesztésén ügyködik a határon túli románok körében, akiknek az elmúlt ötven évben „rosszul tanították a történelmet", de most, az ilyen és ehhez hasonló táborokban lehetőségük nyílik arra, hogy megismerkedjenek a gyökereikkel. Hozzátette: épp azért látogatott el a táborba, hogy az ott táborozó fiatalokban is tudatosuljon, mennyire fontos ez a folyamat. Azt is hozzátette persze – emlékeztet az elemző –, hogy lojálisaknak kell lenniük azon országokhoz, amelyekben élnek, mivel „mi sem örülnénk, ha létezne olyan kormány, amely arra ösztönözné a Románia területén élő kisebbségeket, hogy ne legyenek lojálisak a román államhoz."
Üzengetés Budapestre
Az elemző ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy mindeközben a román kormány goromba hangvételű közleményekben bírálja azon erdélyi és budapesti magyar politikusokat, akik a Romániában élő magyar közösség nemzeti identitásának megőrzésének fontosságát hangoztatják, és az azt előmozdító eszközöket – mint az autonómia – keresik.
„Igaz ugyan, hogy Băsescu és a kormány a politikai barikád ellentétes oldalán áll, és hogy az államfő az elmúlt években tudatosan erősítette a kapcsolatot a határon túli román közösségekkel, amelynek tagjai zömmel rá, és a hozzá közel álló pártokra szavaztak, de ettől függetlenül a jelenlegi kormánykoalíció pártjai sem mondták azt soha, hogy nem kell szorosra fűzni a határon túl élő románokkal a kapcsolatokat, és kormányra kerülve nem állították le a könnyített honosítás folyamatát, amelynek során több tízezres nagyságrendben biztosítanak román állampolgárságot a moldovaiaknak" – fogalmaz az írás szerzője, aki szerint ez azt jelenti, hogy egyetértenek annak céljaival, a határon túli románok és Románia közötti kapcsolatok szorosabbra fűzésével.
Mindennek fényében legalábbis kettős mércének tűnik az elemző szerint az a reakció, ahogy a kormány például a Tusványoson elhangzott felvetésekre reagált. Hiszen ott senki sem vetette fel a határmódosítás témáját, a leghevesebb bírálatot kiváltó, a Magyarország Erdély fölötti védhatalmi státusára vonatkozó felkérés magyarázatakor annak megfogalmazója, Tőkés László épp azt szögezte le, hogy annak köze sincs a határmódosításhoz, csupán egy, Ausztria és Dél-Tirol vonatkozásában nemzetközi precedenssel is bíró mechanizmust jelent, amely nem csorbítja Olaszország szuverenitását, viszont lehetőséget biztosít a Dél-Tirolban élő német közösség nemzeti identitásának bécsi támogatással történő megőrzésére.
Ki ássa alá a lojalitást?
Az elemző ugyanakkor emlékeztet, a magyar–magyar viszony legfőbb kérdése immár több mint két évtizede a határok fölötti nemzetegyesítés, amely a könnyített honosítás – román mintára! – történő bevezetésével immár közjogilag is megvalósult. „Nincs szó területi követelésekről, a „legradikálisabb" követelés az autonómia, amelyre szintén számos európai országban van precedens.
És ahogy Băsescu szerint Románia számára fontos a környező országokban és máshol élő románok körében a román tudat erősítése, úgy Bukarestnek semmilyen kifogása sem lehet azzal szemben, hogy Magyarország számára is fontos a magyar nemzethez való tartozás tudatának erősítése a határon túli magyarok körében" – fogalmaz a szerző. Mint részletezi, ennek egyik eszköze, hogy támogatja a határon túli magyar közösségek által megfogalmazott célokat – Erdély esetében a különféle autonómiaformák megvalósulását, és semmilyen formában sem buzdítja a magyarokat arra, hogy ne legyenek lojálisak Romániához.
„A magyarok Romániával szembeni lojalitását épp Bukarest, a román kormány ássa alá, amikor zsigeri, durva, érveket nélkülöző reakciókkal utasítja el még a párbeszéd lehetőségét is a magyar közösség önrendelkezéséről" – vallja az elemző, aki szerint épp azzal nyerhetné meg a magyarok Romániával szembeni lojalitását, ha hajlandó lenne elfogadni, hogy az autonómia nem az ország egysége ellen irányul, nem célozza a határok megváltoztatását, sőt azáltal, hogy megengedi, hogy a magyar közösség saját maga döntsön az őt érintő ügyekben, és ne Bukarest oktrojálja rá a saját akaratát, épp a stabilitást és a nemzetiségek közötti békét erősíti.
Krónika (Kolozsvár)

A veséjükbe látok, avagy mi folyik itt?
Újabb „eset” borzolja a kedélyeket a vásárhelyi egészségügyben, hivatalosan meg nem erősített hírek szerint a Maros Megyei Klinikai Kórházhoz tartozó, tizenhét éve önálló osztályként működő Urológiai-Kőtörő Részlegnek az Urológiai Klinikába történő beolvasztásáról döntöttek. Mint ismeretes az előbbinek dr. Vass Levente, az utóbbinak dr. Mártha Orsolya a vezetője. Ennyi a történet, amelynek hátterét próbálom most megvilágítani. Egyszerű lenne a dolgom, ha tudósítást írnék, ha mindössze álobjektivitásra törekednék: megkérdezném mindkettőjüket, esetleg egy elfogulatlannak tűnő harmadik személyt, s a következtetést az olvasóra bíznám. Csakhogy úgy vélem, az eset ennél sokkal bonyolultabb és sokatmondóbb, megérdemli a véleményem kimondását.
Induljunk ki a közismert tényből, hogy a két orvos, azaz Vass Levente és Mártha Orsolya már régóta személyes konfliktusban állnak, amely a tavalyi helyhatósági választások kampányában csak fokozódott. Emlékeztetőül: az RMDSZ Vass Levente helyett éppen Frunda György szenátort indította vásárhelyi polgármesterjelöltként, aki nem más mint Mártha Orsolya férje. Hasonló helyzetben – a józan paraszti ész is ezt diktálná – az ex- szenátor feleségének őrizkednie kellett volna minden olyan lépéstől, ami félreértelmezhető, ami azt a látszatot kelthetné a kivülállóban, hogy politikai színezetű bosszúnak lehet a tanúja. Mártha Orsolya nem ezt tette, hanem minden eszközt bevetve, az egyetemi szenátus által is megalapozatlannak minősített indokok alapján megpróbálta eltávolíttatni vetélytársát az említett részlegről.
A tervezett beolvasztás mögött is feltételezhetően Mártha Orsolya, közvetve pedig Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök személyes tanácsadója áll, hisz kórházi körökből származó információk szerint ez lenne a Szív- és Transzplantációs Intézet újraindításának az ára. Egyébként az Urológiai-Kőtörő Részleg önállóságának fennmaradása mellett álltak ki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Szenátusának és Kari Tanácsainak magyar nemzetiségű tagjai is.
Dr. Vass Levente szakmai felkészültségét, vezetői rátermettségét nem az én tisztem megítélni, politikai tevékenységével kapcsolatos, főleg következetlenségéből fakadó fenntartásaimnak viszont már többször hangot adtam. Ebben az esetben visszont – főleg azért, mert szorosan kapcsolódik a politikához – kénytelen vagyok igazat adni neki. Miért? „A szakmai szempontokat és a betegek érdekeit pillanatok alatt felül tudják írni a különböző belső harcok vagy akár politikai frusztrációk” – nyilatkozta az üggyel kapcsolatosan. Hát ezért.
Szentgyörgyi László
Központ
Erdély.ma

Könyvbemutató: Egy kor fény- és árnypontjai
Nagyvárad- Kedden az Ady Endre Középiskolában mutatták be dr. Lőrincz Ottó kanonok-esperes, nagyszalontai plébános A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye története 1945 és 1989 között című könyvét.
A múltat többet közt azért kell tanulmányozni, hogy tanuljunk belőle, anélkül azonban, hogy a megszerzett tudást leszámolásra, mások kiközösítésére vagy pellengérre állítására használnánk. Ugyanakkor ez ahhoz is szükséges, hogy helyesen tudjunk értékelni egy adott kort, a saját értékrendünkbe beiktassunk valamit mindabból, ami egykor jó és helyes volt, hogy olyan emléket tudjunk mi is állítani, melyben majdan visszatekintve megtalálhatjuk önmagunkat. Ezek a megfontolandó szavak, mondatok, tanácsok kedd délután a váradi Ady Endre Középiskola dísztermében hangzottak el dr. Lőrincz Ottó kanonok-esperes, nagyszalontai plébános A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye története 1945 és 1989 között című könyvének, doktori disszertációjának a bemutatásakor. A szép számú érdeklődőt Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Ezután dr. prof. Marton József tanszékvezető egyetemi tanár azon meggyőződésének adott hangot, hogy az árulkodó című kötet egy kényes, de az utókor számára fontos témát boncolgat. A szerző jogosan érezhette magát felhatalmazva arra, hogy a kommunista időszakot kutassa, hiszen személyes átélője, szemlélője volt az akkori társadalmi körülményeknek. Ez egy tudományos dolgozat esetében előny, hiszen közvetlenül ismeri az akkori eseményeket, de ugyanakkor hátrány is, mivel az érzései szubjektívek lehetnek, de ő igyekezett ezeken felülkerekedni. A kiadvány így egy átfogó és valós képet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség helyzetéről a szocializmus évtizedeiben. A bevezető fejezetek azokról az előzményekről szólnak, melyek befolyásolták a kommunista időszakot egyházügyi szempontból. Az ezt követő oldalak talán a legkényesebb ügyet, a váradi és szatmári egyházmegyék joghatósági vitáját taglalják, a két püspökség hol egyesített, hol pedig szétválasztott jellegét. Hiánypótlónak tekinthető az archív anyagokat felszínre hozó rész, és szintén különösen figyelemre méltóak a békepapokról szóló gondolatok. Külön fejezetek mutatják be a szerzetesrendek tevékenységét, és boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életét és munkásságát. E tekintetben a szerző egy újdonsággal is előáll, elfogadható magyarázattal szolgál a néhai főpásztor egyházmegye váltásával kapcsolatban. Az ökuménia kerül előtérbe a Szent László-templom lebontására tett kísérlet leírásakor, a szlovák hívekről szóló rész és a következtetések levonása után pedig függelékekkel zárul a kötet. „Egy nehéz korszak lehangoló eseményei kerülnek bemutatásra, mégis a reménység szelleme hatja át a doktori munkát”- vélekedett a könyv méltatója.
Fénypont és árnyék
Dr. Nagy Mihály Zoltán történész, főlevéltáros arról beszélt, hogy egy kutatómunka során milyen problémákkal kell szembesülni. A historia domusok a közvélekedéssel ellentétben szűkszavúak, elég kevés iratot tartalmaznak, 1948 után pedig a váradi püspökség és székeskáptalan teljes anyaga átkerült az állami levéltárba. A korabeli egyházpolitikában érintett állami szervek iratai, illetve az állambiztonsági szolgálatdokumentumai viszont jól hasznosíthatóak egy tanulmány elkészítésekor. A szakember szerint a könyvben ott lappang, hogy a túlélés, együttműködés és ellenállás hármasának kérdéskörével nem csupán a híveknek, hanem az egyházi vezetőknek is szembe kellett nézniük, a kötet azonban nem redukálódik le az ellenállók és együttműködök, illetve az üldözöttek és ügynökök szerepének az ismertetésére.
Dr. Lőrincz Ottó a hitelesség kedvéért felmutatta az átvilágosítási dossziéjának azon lapját, mely azt bizonyítja, hogy nem működött együtt a titkosszolgálattal és nem tudta őt beszervezni a Securitate. Hangsúlyozta: azért döntött a könyv megírása mellett, mert nem akarta, hogy legyen egy szürke folt az egyházmegye történetében, szándékosan vállalva azt is, hogy nemcsak a jót és a szépet tárja fel. Úgy fogalmazott: arra törekedett, hogy legyen realitása és tartalma a történelemnek, ne egy olyan átlátszó ablaküveg legyen, amelyen át lehet látni, hanem olyan, melynek van fénypontja és árnyéka is. A felszólalások után a közönség tagjai kérdéseket tehettek fel, melyek során szóba került a felelősség, a megbocsátás és az örökség helyes megítélésének a kérdése is, majd dedikálással ért véget a kulturális esemény.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Könyvbemutató: Egy kor fény- és árnypontjai
Nagyvárad- Kedden az Ady Endre Középiskolában mutatták be dr. Lőrincz Ottó kanonok-esperes, nagyszalontai plébános A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye története 1945 és 1989 között című könyvét.
A múltat többet közt azért kell tanulmányozni, hogy tanuljunk belőle, anélkül azonban, hogy a megszerzett tudást leszámolásra, mások kiközösítésére vagy pellengérre állítására használnánk. Ugyanakkor ez ahhoz is szükséges, hogy helyesen tudjunk értékelni egy adott kort, a saját értékrendünkbe beiktassunk valamit mindabból, ami egykor jó és helyes volt, hogy olyan emléket tudjunk mi is állítani, melyben majdan visszatekintve megtalálhatjuk önmagunkat. Ezek a megfontolandó szavak, mondatok, tanácsok kedd délután a váradi Ady Endre Középiskola dísztermében hangzottak el dr. Lőrincz Ottó kanonok-esperes, nagyszalontai plébános A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye története 1945 és 1989 között című könyvének, doktori disszertációjának a bemutatásakor. A szép számú érdeklődőt Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Ezután dr. prof. Marton József tanszékvezető egyetemi tanár azon meggyőződésének adott hangot, hogy az árulkodó című kötet egy kényes, de az utókor számára fontos témát boncolgat. A szerző jogosan érezhette magát felhatalmazva arra, hogy a kommunista időszakot kutassa, hiszen személyes átélője, szemlélője volt az akkori társadalmi körülményeknek. Ez egy tudományos dolgozat esetében előny, hiszen közvetlenül ismeri az akkori eseményeket, de ugyanakkor hátrány is, mivel az érzései szubjektívek lehetnek, de ő igyekezett ezeken felülkerekedni. A kiadvány így egy átfogó és valós képet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség helyzetéről a szocializmus évtizedeiben. A bevezető fejezetek azokról az előzményekről szólnak, melyek befolyásolták a kommunista időszakot egyházügyi szempontból. Az ezt követő oldalak talán a legkényesebb ügyet, a váradi és szatmári egyházmegyék joghatósági vitáját taglalják, a két püspökség hol egyesített, hol pedig szétválasztott jellegét. Hiánypótlónak tekinthető az archív anyagokat felszínre hozó rész, és szintén különösen figyelemre méltóak a békepapokról szóló gondolatok. Külön fejezetek mutatják be a szerzetesrendek tevékenységét, és boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök életét és munkásságát. E tekintetben a szerző egy újdonsággal is előáll, elfogadható magyarázattal szolgál a néhai főpásztor egyházmegye váltásával kapcsolatban. Az ökuménia kerül előtérbe a Szent László-templom lebontására tett kísérlet leírásakor, a szlovák hívekről szóló rész és a következtetések levonása után pedig függelékekkel zárul a kötet. „Egy nehéz korszak lehangoló eseményei kerülnek bemutatásra, mégis a reménység szelleme hatja át a doktori munkát”- vélekedett a könyv méltatója.
Fénypont és árnyék
Dr. Nagy Mihály Zoltán történész, főlevéltáros arról beszélt, hogy egy kutatómunka során milyen problémákkal kell szembesülni. A historia domusok a közvélekedéssel ellentétben szűkszavúak, elég kevés iratot tartalmaznak, 1948 után pedig a váradi püspökség és székeskáptalan teljes anyaga átkerült az állami levéltárba. A korabeli egyházpolitikában érintett állami szervek iratai, illetve az állambiztonsági szolgálat dokumentumai viszont jól hasznosíthatóak egy tanulmány elkészítésekor. A szakember szerint a könyvben ott lappang, hogy a túlélés, együttműködés és ellenállás hármasának kérdéskörével nem csupán a híveknek, hanem az egyházi vezetőknek is szembe kellett nézniük, a kötet azonban nem redukálódik le az ellenállók és együttműködök, illetve az üldözöttek és ügynökök szerepének az ismertetésére.
Dr. Lőrincz Ottó a hitelesség kedvéért felmutatta az átvilágosítási dossziéjának azon lapját, mely azt bizonyítja, hogy nem működött együtt a titkosszolgálattal és nem tudta őt beszervezni a Securitate. Hangsúlyozta: azért döntött a könyv megírása mellett, mert nem akarta, hogy legyen egy szürke folt az egyházmegye történetében, szándékosan vállalva azt is, hogy nemcsak a jót és a szépet tárja fel. Úgy fogalmazott: arra törekedett, hogy legyen realitása és tartalma a történelemnek, ne egy olyan átlátszó ablaküveg legyen, amelyen át lehet látni, hanem olyan, melynek van fénypontja és árnyéka is. A felszólalások után a közönség tagjai kérdéseket tehettek fel, melyek során szóba került a felelősség, a megbocsátás és az örökség helyes megítélésének a kérdése is, majd dedikálással ért véget a kulturális esemény.
Ciucur Losonczi Antonius
Erdon.ro

A magyarellenességről tartott előadást Sepsibesenyőn Kelemen
Az ötödik HÁRIT Szabadegyetemen tartott előadást Kelemen Hunor szövetségi elnök Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével közösen. Az előadás felvezetésében elhangzott, az elmúlt napokban többször, többen bizonyították, hogy a nyári kánikulában is lehet nagyokat nyilatkozni, felkavarni az állóvizet.
Az RMDSZ elnöke erre a felütésre elmondta: „elsősorban azt kell mérlegelni, hogy számunkra, erdélyi magyarok számára, akik itthon szülőföldet akarunk építeni, azt kell tudnunk, hogy nagyokat akarunk mondani, vagy felelősségteljesen akarunk cselekedni. A Vona-féle kijelentéseket visszautasítjuk, és nem szeretjük, mert a hozzá hasonló politikusok jönnek, nyilatkoznak, majd beülnek az autóba, hazamennek és nézik a tévében, meg olvassák az újságban, hogy mi történik itt. Az is elfogadhatatlan, hogy Románia államelnöke, a hadsereg főparancsnoka „hadat üzen” Magyarországnak, elszigetelésről és megleckéztetésről beszél. Ezekkel a kijelentésekkel az a legnagyobb baj, hogy az ostor vége mindig rajtunk, erdélyi magyarokon csattan.”
Kelemen Hunor kijelentette, a legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az országban növekvőben van a magyarellenesség, ez pedig a magyar emberek biztonságérzetét veszélyezteti. „Ha a román és a magyar politikusok nem képesek leülni, és kormányközi, államközi szinten tárgyalni a két ország közös érdekeiről, akkor az RMDSZ ismételten felajánlja a híd, a közvetítő szerepét. Elfogadhatatlan, hogy két szomszédos ország, az európai unió tagállamai, nem tartott hivatalos találkozót már évek óta. Úgy, ahogy 2001-ben az RMDSZ sikeresen közvetített a magyar igazolványok ügyében a Năstase és az Orbán kormány között, ugyanúgy képes erre most is” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, ugyanakkor aggasztó jelenségekre is felhívta a figyelmet.
Emlékeztetett rá, hogy Bogdan Diaconu parlamenti képviselő olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely betiltaná a külföldi pártfinanszírozást, de az egyesületek, civil szervezetek és alapítványok támogatását is. "A mi civil szervezeteink mindegyike az identitás megőrzésével is foglalkozik, vagyis politikai szerepet tölt be. Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseket a jelenlegi 70 százalékos parlamenti többség 85 százalékos összefogással fogadna el. És akkor ki védi meg az erdélyi magyarokat? Az RMDSZ határozottan visszautasít minden ilyen típusú magyarellenes uszítást és megnyilvánulást” – jelentette ki.
A régióátszervezésről Kelemen Hunor összefoglalta, hogy ennek a története 2010-ig nyúlik vissza, amikor az államelnök először tett kísérletet arra, hogy nyolc óriásmegyét hozzon létre a nyolc fejlesztési régióból.
„2011-ben ezt az RMDSZ megakadályozta, a szavazataink nélkül ezt nem tudták átvinni. Most azonban nem a megyék összeolvasztása a cél, hanem egy új közigazgatási struktúra beékelése a megyék és a kormányzat közé. Az alkotmány módosított szövegében már létezik a régió fogalma, éppen ezért az RMDSZ azt javasolta, hogy jelenjenek meg az úgynevezett különleges státusú régiók is. Ezt a javaslatot azonban elvetették, ezt az őszi parlamenti vita során még megpróbáljuk ismét átvinni. Az azonban már biztosnak tűnik, hogy az idén nem lesz régióátszervezés, hiszen ehhez ki kell írni a népszavazást az alkotmánymódosítás kérdésében, ehhez pedig 50 százalékos részvételi arány szükséges. Ez az arány jövőre 30 százalékos lesz csupán, így valószínű, hogy az elnökválasztással egy időben tartják meg a referendumot. Az erdélyi magyar közösség a régióátszervezési huzavonával időt nyert. Nekünk a következő időszakban az a feladatunk, hogy partnereket találjunk az RMDSZ 16 régiós átszervezési tervéhez, ezt a törvénytervezetünket már leadtuk, és meg kell győznünk a román tárgyalófeleket, hogy a kisebb, hatékonyabb működésű régió nem csak a magyar emberek érdeke, hanem a románoké is” – ismertette az RMDSZ elnöke. Kijelentette, minden rendelkezésre álló, demokratikus eszközzel élni kíván az RMDSZ.
Az elkövetkező időszakban elkezdődik az aláírásgyűjtés a helyi népszavazások kiírása érdekében mind a Székelyföldön, mind a Partiumban. Ezt követően a helyi tanácsok egy állásfoglalást fogalmaznak meg, amelyben kinyilvánítják, hogy az adott település hova szeretne tartozni.
„A fokozatosság elvét követjük, ezt követően kerülhet sor utcai tüntetésekre. Ilyen szempontból az RMDSZ csatlakozik a Székely Nemzeti Tanács októberi meneteléséhez, és minden segítséget megad, hogy a Kökös és Bereck közötti útvonalon minél többen vonuljanak fel” – részletezte Kelemen Hunor szövetségi elnök.
A szabadegyetem előadásán Antal Árpád polgármester kifejtette, Románia a dél-amerikai állammodellt alkalmazza már évek óta, aminek eredményeképpen egyre több a mélyszegénységben élő ember, hiányzik a stabil középréteg. „Spanyolországban ma 40.000 euróért egy egész falut meg lehet vásárolni templomostól, iskolástól, polgármesteri hivatalostól együtt. Én a Székelyföld esetében nem szeretném látni sehol az „Eladó” táblát, éppen ezért a mi jövőnk arról szól, hogy a demográfiai kérdésekre milyen válaszokat tudunk adni” – jelentette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borbély László politikai alelnök, Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, és Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke a szabadegyetem előadásai után a háromszéki polgármesterekkel találkoztak, akikkel aktuálpolitikai kérdésekről beszélgettek.
Maszol.ro

KELEMEN HUNOR: NEM NAGYOTMONDÁSSAL, HANEM FELELŐSSÉGTELJES MUNKÁVAL KELL AZ ERDÉLYI MAGYAR KÖZÖSSÉGÉRT TENNI
Az ötödik HÁRIT Szabadegyetemen tartott előadást Kelemen Hunor szövetségi elnök Antal Árpáddal, Sepsiszentgyörgy polgármesterével közösen. Az előadás felvezetésében elhangzott, az elmúlt napokban többször, többen bizonyították, hogy a nyári kánikulában is lehet nagyokat nyilatkozni, felkavarni az állóvizet. Az RMDSZ elnöke erre a felütésre elmondta: ”elsősorban azt kell mérlegelni, hogy számunkra, erdélyi magyarok számára, akik itthon szülőföldet akarunk építeni, azt kell tudnunk, hogy nagyokat akarunk mondani, vagy felelősségteljesen akarunk cselekedni. A Vona-féle kijelentéseket visszautasítjuk, és nem szeretjük, mert a hozzá hasonló politikusok jönnek, nyilatkoznak, majd beülnek az autóba, hazamennek és nézik a tévében, meg olvassák az újságban, hogy mi történik itt. Az is elfogadhatatlan, hogy Románia államelnöke, a hadsereg főparancsnoka „hadat üzen” Magyarországnak, elszigetelésről és megleckéztetésről beszél. Ezekkel a kijelentésekkel az a legnagyobb baj, hogy az ostor vége mindig rajtunk, erdélyi magyarokon csattan.”
Kelemen Hunor kijelentette, a legfrissebb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az országban növekvőben van a magyarellenesség, ez pedig a magyar emberek biztonságérzetét veszélyezteti. „Ha a román és a magyar politikusok nem képesek leülni, és kormányközi, államközi szinten tárgyalni a két ország közös érdekeiről, akkor az RMDSZ ismételten felajánlja a híd, a közvetítő szerepét. Elfogadhatatlan, hogy két szomszédos ország, az európai unió tagállamai, nem tartott hivatalos találkozót már évek óta. Úgy, ahogy 2001-ben az RMDSZ sikeresen közvetített a magyar igazolványok ügyében a Năstase és az Orbán kormány között, ugyanúgy képes erre most is” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke, ugyanakkor aggasztó jelenségekre is felhívta a figyelmet. „Bogdan Diaconu parlamenti képviselő olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely betiltaná a külföldi pártfinanszírozást, de az egyesületek, civil szervezetek és alapítványok támogatását is. A mi civil szervezeteink mindegyike az identitás megőrzésével is foglalkozik, vagyis politikai szerepet tölt be. Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseket a jelenlegi 70 százalékos parlamenti többség 85 százalékos összefogással fogadna el. És akkor ki védi meg az erdélyi magyarokat? Az RMDSZ határozottan visszautasít minden ilyen típusú magyarellenes uszítást és megnyilvánulást.”
A régióátszervezésről Kelemen Hunor összefoglalta, hogy ennek a története 2010-ig nyúlik vissza, amikor az államelnök először tett kísérletet arra, hogy nyolc óriásmegyét hozzon létre a nyolc fejlesztési régióból. „2011-ben ezt az RMDSZ megakadályozta, a szavazataink nélkül ezt nem tudták átvinni. Most azonban nem a megyék összeolvasztása a cél, hanem egy új közigazgatási struktúra beékelése a megyék és a kormányzat közé. Az alkotmány módosított szövegében már létezik a régió fogalma, éppen ezért az RMDSZ azt javasolta, hogy jelenjenek meg az úgynevezett különleges státusú régiók is. Ezt a javaslatot azonban elvetették, ezt az őszi parlamenti vita során még megpróbáljuk ismét átvinni. Az azonban már biztosnak tűnik, hogy az idén nem lesz régióátszervezés, hiszen ehhez ki kell írni a népszavazást az alkotmánymódosítás kérdésében, ehhez pedig 50 százalékos részvételi arány szükséges. Ez az arány jövőre 30 százalékos lesz csupán, így valószínű, hogy az elnökválasztással egy időben tartják meg a referendumot. Az erdélyi magyar közösség a régióátszervezési huzavonával időt nyert. Nekünk a következő időszakban az a feladatunk, hogy partnereket találjunk az RMDSZ 16 régiós átszervezési tervéhez, ezt a törvénytervezetünket már leadtuk, és meg kell győznünk a román tárgyalófeleket, hogy a kisebb, hatékonyabb működésű régió nem csak a magyar emberek érdeke, hanem a románoké is” – ismertette az RMDSZ elnöke.
Kijelentette, minden rendelkezésre álló, demokratikus eszközzel élni kíván a Szövetség. Az elkövetkező időszakban elkezdődik az aláírásgyűjtés a helyi népszavazások kiírása érdekében mind a Székelyföldön, mind a Partiumban. Ezt követően a helyi tanácsok egy állásfoglalást fogalmaznak meg, amelyben kinyilvánítják, hogy az adott település hova szeretne tartozni.
„A fokozatosság elvét követjük, ezt követően kerülhet sor utcai tüntetésekre. Ilyen szempontból az RMDSZ csatlakozik a Székely Nemzeti Tanács októberi meneteléséhez, és minden segítséget megad, hogy a Kökös és Bereck közötti útvonalon minél többen vonuljanak fel” – részletezte Kelemen Hunor szövetségi elnök.
A szabadegyetem előadásán Antal Árpád polgármester kifejtette, Románia a dél-amerikai állammodellt alkalmazza már évek óta, aminek a következményeképpen egyre több a mélyszegénységben élő ember, hiányzik a stabil középréteg. „Spanyolországban ma 40.000 euróért egy egész falut meglehet vásárolni templomostól, iskolástól, polgármesteri hivatalostól együtt. Én a Székelyföld esetében nem szeretném látni sehol az „Eladó” táblát, éppen ezért a mi jövőnk arról szól, hogy a demográfiai kérdésekre milyen válaszokat tudunk adni” – jelentette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere. Kelemen Hunor szövetségi elnök, Borbély László politikai alelnök, Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke, és Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke a szabadegyetem előadásai után a háromszéki polgármesterekkel találkoztak, akikkel aktuálpolitikai kérdésekről beszélgettek.
rmdsz.ro

A megfenyegetett Tusványos
A 2013-as év az utolsó, amikor a magyar politikusok nyugodtan járkálhattak Romániában, és a tusnádfürdői nyári egyetem sem szervezhető meg többé, ha az ideihez hasonló formában zajlik – jelentette ki Traian Băsescu román államfő. A magyar kormány közleményben egyértelműsítette: következetesen támogatja a romániai magyarság demokratikusan felvetett igényeit.
A Hargita megyei Marosfőn rendezett nyári egyetem hasonló témákra érzékeny közönsége előtt – a rendezvény elsősorban a határon túli, illetve a székelyföldi megyékben élő román közösségeket célozta – minden korábbinál nagyobb erővel buggyant ki a román hatalom magyarfóbiája. Băsescu azzal fenyegetőzött, hogy Románia „helyre teszi” Budapestet, miután az Erdélybe látogató magyar politikusok „átlépték a tisztesség határait.” Az államfő szerint Magyarország jelenleg az instabilitás forrása a régióban élő kisebbségekkel való bánásmód tekintetében.
Az elnök kitért Tőkés László tusnádfürdői kijelentésére is, amelyben azt kérte Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől: Magyarország – a dél-tiroli németekért tett osztrák gesztushoz hasonlóan – vállaljon védőhatalmi státust az erdélyiek fölött. „Az a személy, aki magyar védőhatalmi státust kér Erdély fölött, nem érdemli meg, hogy román állampolgár legyen” – fogalmazott Băsescu. A kedélyeket azonban nem csak a tusnádfürdői kijelentések borzolták fel, hanem Vona Gábor Jobbik-elnöknek a borzonti EMI-táborban tett kijelentései is. Vona arról értekezett, hogy a nemzetközi színtéren is fel kell vetni Trianon kérdését, illetve hogy Magyarországnak akár konfliktusokat is fel kell vállalnia a romániai magyarok érdekében.
Oktatás és kioktatás
A határon túli románokkal kapcsolatos politikáról szólva az államelnök felszólította a határon túli román közösségeket, hogy vallják magukat románnak, legyenek egységesek, ne osszák meg magukat több szervezet között, mert a román állam csak ebben az esetben tudja őket támogatni. Emlékeztetett: számos környező országban népszámlálások következnek. „Testvérek, valljátok magatokat románnak, ne moldovánnak, szerbnek vagy más, a kommunizmus idején kitalált identitásúnak. Románia azokat támogatja, akik románnak vallják magukat” – hangsúlyozta. Az elnök szerint az iskolaügy helyzete is gyakran a román közösségeken múlik. Igaz, külső nehézségek is vannak, mivel Ukrajnában, Szerbiában és Magyarországon is nehéz munkát találni, ha valaki csak az anyanyelvén tanul. „Ezt mondjuk az RMDSZ-es kollégáknak is, amikor magyar iskolákat kérnek: ha a fiataljaitok csak magyarul tanulnak, nem találnak munkát Bukarestben. Mit kezdenek a diplomájukkal, hiszen Románia nagy, nem csupán Hargitából és Kovásznából áll” – mondta Băsescu. Románia és Moldova esetleges egyesülése kapcsán kifejtette: bár valamennyi román párt szeretné, a moldovaiak többsége nem akarja, a kommunista párt unió- és NATO-ellenes, és az ország eurázsiai integrációját szorgalmazza.
Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet a külügyminisztériumban ismertette a magyar kormány álláspontját a Traian Băsescu által érintett kérdésekben. A közlemény kiemeli: a magyar kormány következetesen támogatja a romániai magyarság demokratikusan felvetett igényeit, amelyek összhangban állnak az európai normákkal és gyakorlattal. A nemzeti közösségek védelmében is közösek a két ország érdekei, e kérdésben is „az építő párbeszédre és együttműködésre törekszünk.”
Román tudatépítés
Egyre élesebb ellentmondás feszül a között, ahogy Bukarest a határon túli románokhoz viszonyul, illetve ahogy a Romániában élő magyar közösség igényeit és az anyaországgal fenntartott kapcsolatait kezeli – hívja fel a figyelmet elemzésében a Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport. Mint felidézik, Traian Băsescu néhány héttel ezelőtti moldovai látogatása során nem zárta ki a határmódosítás lehetőségét. „Kérjék, és megvalósítjuk!” – válaszolta egy ottani polgár felvetésére, miszerint egyesíteni kellene Moldovát és Romániát, majd arról beszélt, hogy szeretné, ha a Prut mindkét oldalán élő románoknak csak egy, közös állampolgárságuk lenne. Mivel azonban ez nem lehetséges, mandátuma lejártával „érzelmi okokból” felveszi a moldovai állampolgárságot.
A következő napokban egy határon túli román gyerekek számára megszervezett sulinai táborban arról beszélt, hogy Románia a román tudat újraélesztésén ügyködik a határon túli románok körében, akiknek az elmúlt ötven évben „rosszul tanították a történelmet”. Azért látogatott el a táborba, mondta, hogy az ottani fiatalokban is tudatosítsa a folyamat fontosságát. Természetesen lojálisaknak kell lenniük az országhoz, amelyben élnek, mivel „mi sem örülnénk, ha létezne olyan kormány, amely arra ösztönözné a Románia területén élő kisebbségeket, hogy ne legyenek lojálisak a román államhoz” – idézi a Mensura az államelnök mondandóját.
Üzengetés Budapestre
Mindeközben a román kormány goromba hangvételű közleményekben bírálja azon erdélyi és budapesti magyar politikusokat, akik a Romániában élő magyar közösség nemzeti identitása megőrzésének fontosságát hangoztatják, és az azt előmozdító eszközöket – mint például az autonómia – keresik. Mindennek fényében kettős mércének tűnik, ahogy a kormány például a Tusványoson elhangzott felvetésekre reagált. Ott ugyanis senki sem vetette fel a határmódosítás témáját, a leghevesebb bírálatot kiváltó, a Magyarország Erdély fölötti védőhatalmi státusra vonatkozó felkérés magyarázatakor az „ötletgazda” Tőkés László épp azt szögezte le: annak köze sincs a határmódosításhoz, csupán egy, Ausztria és Dél-Tirol vonatkozásában nemzetközi precedenssel is rendelkező mechanizmust jelent. Az utóbbi nem csorbítja Olaszország szuverenitását, lehetőséget biztosít viszont a Dél-Tirolban élő német közösség nemzeti identitásának bécsi támogatású megőrzésére.
Ahogy Băsescu szerint Románia számára fontos a környező országokban, illetve máshol élő románok körében a román tudat erősítése, úgy Bukarestnek sem lehet kifogása Magyarország azon törődésével szemben, hogy erősítse a magyar nemzethez való tartozás tudatát a külhoni magyarok körében. „A magyarok Romániával szembeni lojalitását épp a román kormány ássa alá, amikor zsigeri, durva érveket nélkülöző reakciókkal utasítja el a párbeszéd lehetőségét is a magyar közösség önrendelkezéséről” – áll a Mensura elemzésében.
Vona, a kiutasított „szélsőséges”
Nemzetközi színtereken kellene felvetni Trianon kérdését, hiszen a cél az, hogy minden magyar egyetlen országban éljen – jelentette ki többek között Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Hargita megyei Borzonton az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) által szervezett 9. EMI-táborban. Ha a magyar érdek csak konfliktus vállalásával képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell. Vona kijelentései heves reakciókat váltottak ki román részről. A bukaresti külügyminisztérium közleményben ítélte el a politikus kijelentéseit, a kommünikében megfogalmazottak szerint a Vona által szorgalmazott „etnikai alapú autonómia” nincs összhangban a nemzeti kisebbségeket érintő európai normákkal, és felszólította a magyar kormányt, hogy határolódjon el a politikus kijelentéseitől. A közleményben az is áll, hogy a román külügynek egy hónapon belül másodszor kell állást foglalnia „egyes magyar hivatalosságok Románia szuverén területén megrendezett nyári egyetemeken tett kijelentései miatt, amelyek a román fél szerint nincsenek összhangban a magyar-román stratégiai partnerséggel a 21. századi Európáért.” Ezzel arra utalnak, hogy Tusványoson Rétvári Bence, a magyar közigazgatási minisztérium parlamenti államtitkára többek között arról beszélt, hogy a tervezett román közigazgatási reform súlyosan sérti az Európa Tanács és az Európai Unió nemzetközi jogi egyezményeit, amire a román külügy a tegnapihoz hasonló hangvételű közleményben reagált. A román bírálatokra a magyar külügyminisztérium szűkszavú nyilatkozatban reagált, amelyben leszögezik: a Jobbik ellenzéki párt, amely nem vesz részt a magyar kormányzat munkájában és nem is osztozik annak felelősségében.
Hadüzenet Kelemen Hunor túlméretezettnek tartja Traian Băsescu reakcióját a magyar politikusok nyilatkozataira. A Krónikának adott nyilatkozatában az RMDSZ elnöke elmondta: „Racionálisan nem lehet megmagyarázni Băsescu nyilatkozatát, az ugyanis egyfajta hadüzenettel ér fel, ami elfogadhatatlan.” Ilyen helyzetekben az RMDSZ már több ízben is felajánlotta a közvetítést, például annak idején a magyarigazolványok miatt kialakult nézeteltérések során segített megoldást találni, és az most is hasznos lehetne – tette hozzá Kelemen Hunor. A Tusványos esetleges betiltásáról az RMDSZ-elnök úgy fogalmazott: az unióban nem lehet megtiltani az emberek szabad mozgását és a vélemények szabad áramlását, mint ahogy „a hülyeségét” sem. „Akkor lenne hiteles a példás román kisebbségpolitikáról beszélni, ha azt a magyar kisebbség tagjai tennék, nem pedig a román kormány tagjai” – összegzett Kelemen Hunor. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint a román politikusok által az utóbbi időszakban a magyar ügyek kapcsán tett kijelentések kampánycélokat szolgálnak. „Mind Tusványos, mind az EMI-tábor a nacionalista román sajtó kereszttüzébe került, amely összefüggésükből kiragadva félreértette vagy eltorzította az ott elhangzottakat. A román politikum ennek nyomán reagált az ismert hangnemben. Közelednek a 2014-es európai parlamenti és államfőválasztások, ezek a megnyilvánulások pedig a kampány egyféle előkészítő hadműveletét jelentik” – fogalmazott a Krónika megkeresésére a politikus. Toró úgy véli, az erdélyi nyári szabadegyetemeken idén sem történt semmi másként, mint a korábbiakban, csak a közelgő kampány miatt kerültek a figyelem középpontjába.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A politikai elit felelőssége
Korunk globalista zsarnoksága abban különbözik a történelem eddigi autokratikus rendszereitől, hogy tagadja önmaga létét. Önfenntartását célzó eszmei pillére nem az emberek meggyőzésén alapul, mint a liberalizmus, a konzervativizmus vagy a szociáldemokrácia/szocializmus, hanem azok félrevezetésén. Valamennyi – amúgy rég idejétmúlt – ideológia képviselői közé beférkőznek a globalizátorok, akik lényegében színjátékot játszanak, amikor úgy tesznek, mintha még mindig e letűnt politikai ellentétek határoznák meg a világ folyamatait és a nemzetek jövőjét. A meg nem vásárolt lényeglátók egy része is belemegy a játékukba, mert esélytelennek érzi a tiszta beszédet, fél a periferizálódástól, a szalonképtelenné nyilvánítástól vagy egyszerűen a választási vereségtől.
Ebben az orwelli rendszerben igazi felüdülés egy olyan rendezvény, ahol az előadók nyíltan beszélnek globalizmusról, nemzetellenes látszatmagyarokról, az erdélyi magyarság létkérdéseiről. S teszik ezt a nemzet sorsa iránti felelősségtől áthatva. Miként 2006-ban az akkor négyéves fiam megállapította: az EMI táborban „magyar a levegő”.
Neptun: akkor és ma
Az EMI-tábor idei programjának keretében megszólalók tovább vitték a valódi szólásszabadság e nemes hagyományát, legyen szó Ady Endre szabadkőműves kötődéseiről, az autonómiáról, a sajtószabadságról vagy a Neptun-ügyről, amely kerek húsz esztendeje kavarta fel az erdélyi politikum állóvizét.
A Neptun-problematikát elemző kerekasztal kapcsán a Magyar Távirati Iroda is kiadott egy hírt, amire Borbély László, az egyik egykori részvevő fontosnak tartotta reagálni. Az MTI által közzétett „válaszban” foglalt állításokat a következőképpen rendszerezhetjük: az e sorok írója által szerkesztett Neptun-gate című könyv, amely összefoglalja a húsz évvel ezelőtti polémia legfőbb dokumentumait, „tele van valótlanságokkal”. A következő mondatot pontosan idézném, mert nem teljesen világos a tartalma: „Szerzőinek pedig nincs már más lehetőségük a megszólalásra, és ez is azt bizonyítja, igazuk volt azoknak, akik a román féllel való tárgyalás lehetőségeit keresték.” Továbbá: ha a neptunosok nem jártak volna el helyesen, akkor is, utána is, a magyarság eláll mellőlük, nem élvezték volna a magyarság bizalmát. „Nem lehet két évtizeden keresztül félrevezetni a romániai magyarságot.” A külpolitikainyomásgyakorlás eszközét feladta az RMDSZ.
Valótlanságok?
Ami a valótlanságokat illeti, jó lenne, ha Borbély László megnevezné azokat. Egy dokumentumgyűjteménynek, amely módosítás nélkül közli egy adott kérdésben megnyilatkozók interjúit és esszéit, nem feladata a korrekció, ettől függetlenül a kötet szerkesztése és végső korrektúrája során nem találkoztam valótlan állításokkal.
A külpolitikai nyomásgyakorlás eszközét 1996-ban az RMDSZ feladta, mint ahogy az autonómiáért való tényleges küzdelmet is. Az RMDSZ-politika legfőbb haszonélvezője a román nemzetállam volt: úgy integrálódhatott az európai struktúrákba, hogy az erdélyi magyarság sorsának rendezése érdekében semmit nem tett az RMDSZ kormányba emelésén kívül. Az RMDSZ pedig – miniszteri, államtitkári és igazgatói pozíciókért cserébe – a Neptun-ügy mintájára vállalta az etnodiszkriminatív román politika legitimálását.
Nem várhatjuk a magyar érdeket súlyosan sértő politikai paktum egyik illusztris szereplőjétől, hogy ezt elismerje és ne beszéljen mellé. A modern politikai kommunikáció legfőbb problémája, hogy a választópolgár előtt a valós szándékokat leplező, az egyéni érdekmotiváltságot elfedő, a közösségi érdeket sértő álláspont éppoly racionális felvértezettséggel jelenik meg, mint a valóságot tükröző, a nemzeti érdekekkel ténylegesen konvergens, jövőbe mutató álláspont, s csak igen kevesen képesek elválasztani az ocsút a búzától.
Közösségi érdekek és azok felismerése
Érdemes részletesen górcső alá venni azt az álláspontot is, hogy meg lehet-e téveszteni egy nemzeti vagy politikai közösséget hosszú távon a saját érdekeit illetően. E kérdés átvezet egy másik problémához is: a választók milyen mértékben képesek felismerni saját érdeküket? Helytálló-e a liberális demokrácia azon alaptétele, hogy a politikai testet alkotó állampolgárok zöme racionális, döntőképes, tisztában van saját érdekeivel, s így felelős döntést tud hozni a választásokon? Ha e tétel igaz lenne, nem kellene kivenni a népszavazási kérdések közül az adóval kapcsolatos ügyeket.
Az egyéni érdekkövetés nem mindig mutat a közösségi érdekérvényesítés irányába. Jó példa erre 1918 késő ősze, amikor az lett volna a közösségi érdeknek megfelelő magyar politikai cselekvés, ha az ütőképes, zömmel harcedzett katonákból álló, az ellenség földjén állomásozó csapattesteket átszervezik az ország történelmi határainak védelmére. A szabadkőműves dominanciájú Károlyi-kormány mégis a leszerelés mellett döntött, a tömeg ujjongása közepette. Innen egyenes út vezetett az ország két harmadának elvesztéséhez.
Alois Schumpeter osztrák közgazdász-politológus írja, hogy a közakarat nem a demokratikus politikai folyamat hajtóereje, hanem annak végterméke. Más szóval: a közakaratot a pártok teremtik meg politikai marketing útján. S miként a mosóporok közül is azt választja a fogyasztó, amelynek meggyőzőbb a reklámja, tehát amely mögött jellemzően nagyobb tőke áll, nem pedig azt, amely hatékonyabban mos, a választók zöme is azt a politikai gárdát választja, amelynek reklámja, marketingje ügyesebb, rafináltabb, erőteljesebb.
Az elit felelőssége
A nemzetek egymás közti vetélkedésében azon közösségek jutnak versenyelőnyhöz, amelyek politikai elitje elkötelezett a közösségi célok érvényesítésének kérdésében, és képes is rá. Amelynek elitje akár politikai kockázatot is vállal szükség esetén a köz érdekében, a népszerűtlen intézkedésektől sem riad vissza, s cselekvéseit elsősorban nem a négyévenkénti választás motiválja, hanem a nemzetszolgálat.
Az RMDSZ-vezetés előtt két út állt 1996-ban. Az egyik a könnyű népszerűség- és pozíciószerzés útja, a Neptun-logikájú kormányzati szerepvállalás. A másik a nehezebb, de távlatosabb: az autonómia útján való megmaradás. Miként Eva Maria Barki, Csapó József és Borbély Imre mellett a borzonti EMI-táborban Bodó Barna is kifejtette: kormányon belül képtelenség autonómiát kivívni, hiszen épp a kormány által is képviselt és gyakorolt államhatalomból kíván közösségünk részesedni.
Az autonómia útját járni, megszervezni a közösséget, az erdélyi magyar társadalmat, elérni a mindennapi életben a többségtől való minél kisebb függési fokot, s emellett minden politikai energiát az erdélyi kérdés nemzetköziesítésére fordítani: nehezebb lett volna és népszerűtlenebb is. De lett volna távlati esélyünk a fogyatkozásunk megfékezésére. Az autonómiapolitika mellett álltak a történelmi egyházak, a civil társadalom, a sajtó egésze és az akkor még egységes politikum.
Ehelyett az elit engedett politikai szirénhangoknak, s a jó esetben az erdélyi magyar társadalom morális állóképességének megőrzését, az értékiránytűk nemzedékek közötti átörökítését, a többségi elnemzetlenítő, tudatmosó törekvések ellensúlyozását szolgálótájékoztatáspolitikátátépítette a legfontosabb közösségi célokat feladó, önsorsrontó politikájának legitimálására.
Ahogy könnyebb volt 1918-ban a „béke” mellett szónokolni, amikor három oldalról fenyegette ellenséges támadás az országot, ahogy Európa-szerte ma is népszerű és könnyű a globalizmus, a fogyasztói társadalom jelszavait szajkózni a politikai korrektség idiómáját követve, úgy könnyű a hatalommal való megegyezés mellett síkra szállni a lassan száz éve a többség által nyomorgatott közösségben is. A választók nagy része vevő erre, lásd a Bugár Béla-féle felvidéki szörnypártot, a Híd-Most nevű szlovák–magyar képződményt, amelynek elnöke odáig megy az önfeladásban, hogy nyíltan kimondja: nem lát problémát abban, ha magyar szülők szlovák iskolába íratják a gyermekeiket, s azzal kampányol, hogy az MKP-vel ellentétben ők NEM akarnak autonómiát.
Az erdélyi magyar politikai elit közös felelőssége, hogy a pártcsatározások közepette mi ne juthassunk ide. Ehhez viszont közös nemzeti minimumra, közös múltértelmezésre és jövőképre lenne szükség. Nem pedig arra, hogy egy többszázezres lélekszámfogyással járó, közösségi szempontból megbukott politikai kurzus origóját, a Neptun-ügyet ma is mintának állítsuk be.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)