Tusványos 24 – Külhoni Magyar Sajtószolgálatot indít az MTVA
Külhoni Magyar Sajtószolgálatot indít az MTVA augusztustól. Ezt csütörtökön délután Böröcz István, az intézmény vezérigazgatója jelentette be Tusnádfürdőn, a XXIV. Bálványosi Szabadegyetem „Összefogás a Kárpát-medencében” című rendezvényén. A médiavezető hírül adta egy erdélyi székhelyű képzési központ megnyitását, valamint ismertette a Kárpát-medencei tudósítói hálózat további fejlesztéséről szóló elképzeléseket is.
Az MTVA Kós Károly Kollégiuma csütörtökön a XXIV. Bálványosi Szabadegyetemen tájékoztatót tartott, amelynek aktualitását egy születésnap adta: a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap külhoni magyarsággal kapcsolatos tanácsadó testülete egy évre tekint vissza. A szervezet létrehozását Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója 2012-ben Tusnádfürdőn hirdette meg. Az alapító célja a nemzetpolitika és a közszolgálati műsorpolitika összehangolása, és a Kárpát-medencei magyar médiatevékenység sokoldalú segítése volt.
A tájékoztatón Böröcz István és Gazsó L. Ferenc az MTVA vezérigazgató-helyettese, a KKK elnöke értékelte az eltelt egy évet, valamint a testület terveit. A médiavezetők sikeresnek tartották a tudósítói hálózat fejlesztését, amelynek eredményeként másfélszeresére gyarapodott a közmédia külhoni partnereinek száma. A jövőt megalapozó lépésnek tekintették a Kárpát-medencei magyar médiaműhelyek műszaki állapotának felmérését, hogy e központok – a fejlesztések nyomán – a korszerű technika felhasználásával, hatékonyabban vehessenek részt az összmagyarság hiteles tájékoztatásában. Az előadók kiemelték a külhoni médiaoktatás jelentőségét a KKK munkájában.
A hallgatóság több fontos bejelentésnek is részese lehetett. Az MTVA, a Kós Károly Kollégium szellemi védnöksége mellett 2013. augusztus 1-jén indítja el a Külhoni Magyar Sajtószolgálatot (KMS). Az internetes fórum célja, hogy a külhoni magyar önkormányzatok, civil és politikai szervezetek, egyházak, valamint nemzetpolitikai szempontból kiemelt intézmények mértékadó adatforrása legyen.
A külhoni oktatást szolgálja, hogy a Kós Károly Kollégium idén nyáron Tusnádfürdőn nyitja meg Kárpát-medencei továbbképzési központját. Az egész évben működő tanulmányi ház programjának gerincét szakmai továbbképzések, tréningek, kihelyezett tanácskozások és konferenciák alkotják.
Ugyancsak az erdélyi oktatást segíti az MTVA, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a kolozsvári Video-Pontes stúdió háromoldalú együttműködése. A megállapodás értelmében Kolozsváron az egyetem új épületében – az MTVA tervei alapján és segítségével – kétszáz négyzetméteres stúdiót alakítanak ki. A tervezett létesítmény a három szerződő intézmény munkatársainak szakmai gyakorlatát, továbbképzését is szolgálja.
A tanácsadó testület ugyancsak a jövő nemzedékére gondol, amikor a Magyar Művészeti Akadémiával közös videópályázatot hirdet meg. A kiírás külhoni, 13-19 éves diákoknak szól: a fiatalokat rövid, veszélyben lévő népi épített műemlékekről készített kisfilmek elkészítésére ösztönzi. Az érdeklődők a pályázat részleteivel a két intézmény honlapján ismerkedhetnek meg.
Az MTVA Kós Károly Kollégiumának tájékoztatója
Erdély.ma

A cselekvés 24. órájában az autonómiaküzdelem
Ha a kisebbségi jogokat törvény nem tiltja, jogállamban nem ütközhet semmiféle akadályba az érvényesülésük – jelentette ki szerdán Németh Zsolt a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hivatalos megnyitóján. A szervezők a Tusványos idei kiadására utalva úgy vélekedtek: a 24. órába érkezett az erdélyi autonómiaküzdelem.
A római katolikus és a református egyház képviselőjének áldásával nyitotta meg kapuit tegnap Tusnádfürdőn a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A köznyelvben Tusványos elnevezésű rendezvénysorozat hivatalos délelőtti megyitóján Albert Tibor, a fürdőváros polgármestere a településen az elmúlt évben végrehajtott beruházásokat ismertette a közönséggel, amelynek figyelmét szokásához híven a tábor „állandó vendégeinek" számító medvék jelenlétére is felhívta.
Tárnok Mária, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány elnöke a magyarországi főszervezők nevében mondott köszönetet a százötven fős önkéntes csapatnak azért, hogy ma már – stílszerűen – huszonnégy helyszín várja a látogatókat. Amúgy idén is számos fejlesztés és két új helyszín fogadja a táborlakókat: az egyik sátrat Cseh Tamásról nevezték el, aki többször is fellépett a Tusványoson, az egyik tér pedig Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavasszal elhunyt vezetőjének nevét vette fel.
A panelbeszélgetésen Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke arról beszélt: Tusnádfürdőn másképp forog az idő kereke, a 24. tábor pedig arról is szól, hogy „a cselekvés 24. órájában vagyunk", ami az autonómiaküzdelmet és a régióátszervezést jelenti. Szerinte ,,ez az a hét, ez az a tábor, ahol elmondhatjuk véleményünket az autonómiáról a Székelyföldön, Közép-Erdélyben és a Partiumban".
Németh Zsolt egyebek mellett a közép-európai országok egymásra utaltságáról értekezett, szerinte a térség államai összefogva hatékonyabban tudnak részt venni az európai válság kezelésében. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a határokon átívelő tevékenységekkel a magyarok a közép-európai együttműködés legnagyobb haszonélvezői lehetnek. A Fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a kisebbségi jogok minden esetben a demokrácia kérdéskörébe tartoznak. „Ha ezeket a jogokat törvény nem tiltja, jogállamban nem ütközhet semmiféle akadályba az érvényesülésük" – szögezte le, hozzátéve, ennek támogatásában egyetértés mutatkozik Magyarországon.
Németh Zsolt a szabadegyetem idei mottója – „Eljött a mi időnk!" – alapján négy idősíkot különböztetett meg: a tusványosit, az európait, a közép-európait és a magyart. Az európai idővel kapcsolatosan elmondta: a kontinens a válságkezelés idejét éli, és ahogy egy magas hegy megmászásakor lenni szokott, Európa még nem tudja, hol tart ezen a hosszúnak ígérkező, rögös úton. Szerinte Magyarország képes arra, hogy a 2008 óta tartó gazdasági és pénzügyi válság által sújtott országok közül átkerüljön a válságot sikeresen kezelő országok közé.
Az államtitkár az elkövetkező évek fontos kérdésének nevezte, hogy képes lesz-e Magyarország sikerét „szétteríteni az egész nemzet irányába", az országon belül a hátrányos helyzetű rétegek felé, illetve a határokon túlra.Úgy vélte, hosszú távon a válságmegoldáshoz a keresztény Európa segíthet, mivel a társadalom tartópilléreit – a családot, a munkát, a legkülönbözőbb identitások közösségeit, a kisebbségeket – meg kell erősíteni. Németh Zsolt hangsúlyozta azt is: a keresztény Európa nem vallási kategória, nem hívők is képviselhetik, mivel azt jelenti, hogy „vissza kell nyúlnunk az Európai Unió alapvető értékeihez".
A szabadegyetem másik alapítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke beszédében hangsúlyozta, „akiknek fontos a nemzetpolitika, akik fontos szerepet játszhatnak benne", azok részt vesznek a tusnádfürdői szabadegyetemen. A politikus felhívta a figyelmet, hogy a Tusványoson aláírásgyűjtést is folytatnak annak az erdélyi kiáltványnak a támogatására, amelyet a július 20-i, a Ponta-kormány régiósítási terve ellen, a történelmi régiók és az autonómia mellett 119 erdélyi településen megtartott tüntetésen fogadtak el. „Nem engedjük, hogy megbontsák az egységességet és szétmorzsolják Székelyföldet. Arra kell itt választ találnunk, hogy a mi időnket miként stabilizáljuk" – hangsúlyozta Toró T. Tibor.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Magyar orvosképzés Erdélyben – merre tovább?
Az erdélyi magyar orvosképzés volt a témája a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) első napján a MISZSZ-sátor rendezvényének, ahol Szabó Béla professzor, tagozatvezető, Tubák Nimród, a Magyar Diákszövetség elnöke, Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke, szakmabeli és Brassai Attila professzor mint moderátor vázolta fel a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a magyar nyelvű orvosképzés helyzetét.
Brassai Attila a beszélgetést megelőzően elmondta, hogy nem lesz olyan parázsvita, mint amilyet szerettek volna, ugyanis sem az egyetem vezetősége, sem a minisztérium, vagy a kormány képviselete nem tett eleget a meghívásuknak. Az egyetemen épp ezen a napon volt a felvételi vizsga, amit Brassai szerint érdekes módon minden évben más-más időpontban szerveznek meg, így a vezetőség a felvételire való hivatkozással marad távol.
Zakariás Zoltán az 1990-es események felelevenítésével kezdte mondandóját, felidézve, hogy amikor a rendszerváltást követően megalakult a magyar diákszövetség, több célt is kitűzött maga elé, többek közt demokratikus érdekérvényesítési feladatokat, párbeszédet a magyar oktatás érdekében a szaktárca, majd a kormány képviseletével, és mivel semmi sem valósult meg, ülősztrájkot szerveztek az egyetem folyosóin a magyar tanárok támogatásával. Hogy mi lett volna a tüntetés kimenetele, nem lehet már soha megtudni, ugyanis felülírták azt a március 19-20-i marosvásárhelyi események.
Az 1989-es változások 15 magyar diákot találtak a 150 közül az egyetemen, 90-ben is 30 százalék volt a magyarok aránya. Ezen szerettek volna változtatni. Kívülről nem befolyásolt korrekt felvételi rendszer bevezetését kérte a magyar diákszövetség és magyar nyelvű szakmai gyakorlatot, valamint paritásos, 50-50 százalékos tanári képviseletet. Érdekes, hogy több mint húsz év után is ugyanazok a problémák és bár a magyar hallgatók száma növekedett, az még mindig jóval kevesebb a fele-fele aránynál, a magyar oktatók száma is 32 százalék körüli, a vezetőségben is mindössze egyharmad a magyarok száma.
Hogy ki a hibás mindazért, ami történt, illetve nem történt meg? A diákság, aki passzív, vagy a régi oktatói gárda, aki hagyta, hogy ide jussanak? Talán a mai oktatói gárda, aki tehetetlen, vagy az RMDSZ, amely nem foglalkozott kellően az üggyel? Netán a civil társadalom vagy a sajtó? – sorakoztatta fel a kérdőjeleket Zakariás, aki szerint azonban csak akkor tehetők fel ezek a kérdések, ha közelebb vezetnek a megoldáshoz. A módszereket, amelyek a megoldást jelenthetik, három szempontból osztályozta: a tárgyalás módszere, a külső nyomásgyakorlásé és az ellenállás módszere. Ezt a hármat okosan kellene kombinálni, egységesen és összehangoltan eljárni.
Tubák Nimród diákszövetségi elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az, amit a román sajtóban nyilatkoztak a román oktatók és diákok, miszerint a magyar hallgatók nem is akarnak magyar nyelvű gyakorlatot, nem igaz. „Mi külön csoportokat szeretnénk. Szinte lehetetlen ugyanis a magyar elméletet a román nyelvű gyakorlattal összekötni” – mondta a Magyar Diákszövetség elnöke.
Végül Szabó Béla professzor, tagozatvezető ismertette a mai konkrét helyzetet, azt, hogy a magyar diáklétszám folyamatosan szorul vissza, mivel az újonnan létesített új szakok, a rövid távú oktatásban, ahol a hallgatók fele magyar ajkú, fel sem merül annak a alehetősége, hogy magyar tannyelvű képzést is indítsanak. Szabó professzor szerint, ami az egyetemen folyik, az nem csak az oktatás szinjén, hanem minden szinten fellelhető.
Hogy mi lesz a magyar orvos- és gyógyszerészképzés jövője, milyen megoldások, lehetőségek léteznek, vagy miképpen lehetne azt jobb irányba terelni, a beszélgetők nem találták meg a választ.
maszol.ro

Iskolaköltöztetés és oktatási stratégia Marosvásárhelyen
Mire ezek a sorok megjelennek, már tudni lehet, hogy Marosvásárhely tanácsának tegnapi ülésén a város iskolahálózatára vonatkozó két változat közül melyiket hagyták jóvá. A két lehetőségről, amelyek közül az egyik az RMDSZ tanügyi programjának is része, Peti András alpolgármester, az érdekvédelmi szervezet városi szervezetének elnöke és Haller Béla oktatásért felelős alelnök tájékoztatta a sajtó képviselőit a felújított városi székházban.
A diáklétszám jelentősen csökkent megyénkben, s ehhez képest túlméretezett az iskolák befogadóképessége, ezért a tanfelügyelőség az Emil Dandea vegyipari szakközépiskola önállóságának a megszüntetését javasolja, továbbá tíz marosvásárhelyi óvoda összevonását más tanintézményekkel, ami a saját vezetőség felszámolását jelentené.
Ezzel szemben a városi tanács RMDSZ-frakciója fenntartja, hogy a kémiai szakközépiskola, ha el is költöztetik, de őrizze meg önállóságát, ahogy a tíz óvoda is maradjon meg önálló ügyintézésű egységnek. Nem engedhető meg, hogy a legnagyobb gazdasági erővel rendelkező cégnek ne legyen ahol szakembereket képezzenek. Vissza kell adni a szakközépiskolák rangját, mert jövője van annak, hogy a tanulás mellett a végzős egy mesterség birtokában hamar el tudjon helyezkedni. Ennek érdekében korszerűsíteni kell a hálózatot, hogy ne az adottságok és a tehetetlenségi erő működtesse – mondta Peti András.
Egyetértenek azzal is, hogy az Európa Gimnázium elköltözzék az építészeti iskolaközpont osztálytermeibe, de csak olyan a feltétellel, hogy a leromlott állagú épületegyüttes helyén egy nagyon korszerű új iskolát építsenek a belvárosban és környékén lakó gyermekek számára. Elképzeléseik szerint a Művészeti Líceum a helyén maradna, s az egyházi tulajdonú épületekben működő három nagy iskola – a művészeti mellett a Bolyai Líceum valamint az Egyesülés Nemzeti Kollégium – épületét 15 évre újra bérbe venné az egyházaktól a város, s cserében európai uniós pályázatok révén felújítaná azokat.
A Bolyait egy fedett uszodával, a művészetit egy korszerű hangversenyteremmel, az Egyesülés iskolát egy fedett sportteremmel bővítenék. Bár tárgyalások folytak, hogy ez utóbbi épület adjon helyet a Bolyaiba befogadott római katolikus iskolának, amely az Egyesülés iskolában működő magyar osztályokkal bővülne, Haller Béla szerint ebben kérdésben még nem született döntés. A tanácsülést követően viszont felkerülhet a dr. Bernády György elnevezés a 2-es iskola homlokzatára.
Az RMDSZ tanügyi stratégiájának részleteit Haller Béla részletezte. Ennek sarkalatos pontja az oktatásüggyel kapcsolatos törvények, rendelkezések állandó szemmel tartása és népszerűsítése a kollégák közében, valamint a pedagógusokkal, szülőkkel, diákokkal való szoros kapcsolattartás, a változtatásokra vonatkozó visszajelzések, az esetleges törvénymódosítások megtétele érdekében. A szakoktatás korszerűsítése és a lehetőségekhez igazítása mellett a felnőttoktatásra, a szakmai átképzésre helyezik a hangsúlyt – ígérte Haller Béla.
Az anyanyelv megőrzése, ápolása mellett a román nyelv és kultúra elsajátításának elősegítésével szeretnék növelni a magyar diákok esélyegyenlőségét, aminek az alapját a román nyelv oktatására készült sajátos tantervek és tankönyvek kell képezzék. Kétnyelvű előadásokat, közös művelődési és sportvetélkedőket tervez az oktatásügyi alelnök, amelybe beletartozik a helyi hagyományok, a város kulturális kincsestárának a megismertetése, közös irodalmi tevékenységek szervezése is. A interkulturális kommunikáció megkönnyítésére pályázzák meg azt a uniós projektet, amely marosvásárhelyi Rebreanu általános iskola diákjainak közeledését kellene eredményezze egymás kölcsönös megismerése révén.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Népújság (Marosvásárhely)

Tusványos 24 – Orbán Viktor megtartotta előadását –
Szombaton 11 órai kezdettel megtartotta hagyományos nyári előadását Tusnádfürdőn Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
Orbán Viktor kifejtette: utasította a gazdasági tárca vezetőjét, hogy – bár csak később járna le az IMF-nek fizetendő kölcsön – még a nyár folyamán végtörlesszen a valutaalapnak. Az ehhez szükséges összeg rendelkezésre áll, mert az elmúlt három évben a magyarok megtermelték ezt a pénzt – mondta a miniszterelnök.
„Vissza fogjuk fizetni az IMF-nek az összes pénzt, és így tisztán állunk az Úr színe előtt" – fogalmazott.
Az átalakulás időszakát éljük
A miniszterelnök beszédét úgy kezdte: kétféle ember létezik, az egyik a dolgok okáról beszél, a másik a céljaira figyel. Tusnádfürdőn azért gyűlnek össze az emberek, hogy a célokról beszéljenek, közösen szabjanak irányt a tetteiknek. A miniszterelnök előadásának első részében a többi közt arról beszélt, hogy negyedszázados a rendszerváltás, és ennyi idő szerinte elegendő arra, hogy elválasszuk az egyszerit attól, ami állandó. Megpróbáljunk szembenézni azzal a politikai átalakulással, ami bekövetkezett. Úgy vélte: az biztos, hogy 1989-ben az egész emberi világ berendezkedésében változás következett be, hasonló fordulópontnak nevezte 1918-at és 1945-öt. Utóbbi esetében szerinte az Európáról való döntéshozatal kikerült Európából, véget ért a kétpólusú világrend. Európa az egységesülés útjára lépett. Orbán Viktor szerint ez jó válasz volt az akkori kihívásokra. Ebben az európai válaszban azonban volt két súlyos hiba: az egyik, hogy a közép-európaiakat túl későn vették fel az Európai Unióba. Véleménye szerint ezt 2004 helyett lehetett volna a 90-es évek közepén is, és akkor a 2008-as gazdasági válsággal egy sokkal erősebb Európa állt volna szembe.
A második az, hogy miközben létrehoztak egy pénzügyi uniót, ezt nem konzekvensen tették, ezért ez amint válság következett be, a hibák azonnal felszínre kerültek.
A kormányfő leszögezte: minden egyes fordulóponton az addig fennálló politikai-gazdasági-katonai pozíciók megkérdőjeleződtek. Ma pedig egy ugyanilyen súlyú átalakulás időszakát éljük.
Az EU intézményei alkalmatlanok arra, hogy választ adjanak a kihívásokra
A miniszterelnök szerint az Európai Unió intézményei alkalmatlanok arra, hogy válaszokat fogalmazzanak meg a kontinens előtt álló kihívásokra. Ma ismét megkérdőjeleződtek a világhatalmi pozíciók, ezen belül Európa súlya és szerepe. Sokan gondolják, hogy erre az EU intézményeiben kell megtalálni az ellenszert – fejtette ki Orbán Viktor.
A kormányfő hozzátette: az elmúlt három évben azonban megtanulta, hogy az uniós intézmények alkalmatlanok arra, hogy az Európa előtt álló kihívásokra válaszokat fogalmazzanak meg. „Ilyen válaszok kizárólag nemzetállami alapon születhetnek meg" – jelentette ki Orbán Viktor.
A magyar kormány nemzeti gazdaságpolitikát folytat
A magyar kormány nemzeti gazdaságpolitikát folytat annak érdekében, hogy az az érték, amit a magyarok megtermelnek, Magyarországon maradjon – közölte.
A miniszterelnök úgy vélte, a rendszerváltás után a magyar életminőség gyors javulásához kapcsolódó remények azért nem váltak valóra, mert Magyarország a politikai szabadság ellenére is kiszolgáltatott és kihasznált ország maradt.
Orbán Viktor ennek okát abban látja, hogy számos „pénzszivattyú" sújtotta Magyarországot. Erre példaként említette a bankok profitját, a mesterségesen magasan tartott alapkamatot, a monopolpozíciókból származó profitot és a devizahitelek konstrukcióját.
Kijelentette azonban: kormánya nemzeti gazdaságpolitikát folytat annak érdekében, hogy az az érték, amit a magyarok megtermelnek, Magyarországon maradjon. Ennek kerete az új alkotmány, amely nem egy liberális, hanem egy nemzeti alaptörvény, és egyensúlyban tartja a jogokat és kötelezettségeket – magyarázta.
Ha nincs erős anyaország, nincs erős nemzet
Erős anyaország nélkül nincs erős nemzet – mondta Orbán Viktor. Mint fogalmazott, a dolgok jelenlegi állása szerint a világban élő magyarok között nem területi alapon, hanem állampolgársági kötelékkel lehet közjogi kapcsolatot létrehozni.
A kormányfő hangsúlyozta: a magyar gazdasági nemzetstratégiának szerves része az az identitásőrző nemzetpolitika, amely segít abban, hogy szülőföldjükön boldogulhassanak a magyarok, hogy az óvodától az egyetemig magyar nyelven tanulhassanak, és hogy ezek az intézmények kötődjenek az anyaországhoz. hirado.hu
Erdély.ma

„Ugye, jöttök még?” – kérdezte a csángó kislány
Csángó-magyar településeken tanító önkéntesek élményei
Ebben az interjúsorozatban olyan vállalkozó kedvű tanárokat, fiatalokat, pályakeresőket szólaltatunk meg, akik úgy döntöttek, hogy elutaznak Moldvába a csángó-magyar települések valamelyikébe, hogy részt vegyenek a csángó gyermekek oktatásában. A csángóoktatás részleteiről számos helyen lehet tájékozódni (ajánljuk az olvasó figyelmébe a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége honlapját: www.csango.ro), ezért az interjúk során nem törekszünk erről egy teljes, egységes képet és sok adatot tartalmazó leírást nyújtani. Célunk elsősorban az, hogy teret engedjünk a különböző személyes tapasztalatok és élmények kifejezésre juttatásának. Az első interjút hétfői lapszámunkban olvashatják, amelyben Botos Erzsébet mesél nagypataki élményeiről. Ezúttal egy beszámolólevélből közlünk: Magyarországról, Hajdúnánásról egy önkéntes csapat járt nemrég három moldvai csángó faluban, ők foglalták össze tapasztalataikat.
„Csángó magyart el ne veszítsd....”
Románia keleti részén, az „üveghegyeken innen, ott, ahol a kurta farkú malac túr”, még Székelyföldön is túl, létezik egy kis híján elfeledett népcsoport, kiknek egy része az Árpád-korban vándorolt oda, mások Dél-Magyarországról menekült husziták, és megint más részük a Rákóczi-szabadságharc és az 1848–as forradalom menekültjei. Soraikat a határőri szolgálat, a nehéz jobbágyszolgáltatások és a nincstelenség elől kivándorló székelyek állandóan gyarapították.
Anyanyelvükről az idők folyamán folyamatosan szoktatták le őket, ezt hivatalos rendeletekkel is sokszor megerősítették. A másfél évszázados erőszakos beolvasztási politika megtörte a moldvai magyarságot: ma a 250 ezer moldvai katolikusból már csak 60 ezren beszélik őseik nyelvét. Magyar iskoláik 1947-55 között működtek, de csángó dialektusukat anyanyelvükkel és a román nyelvvel megtűzdelve ötvözték. A szakirodalom szerint a kutatók többféle elnevezést adtak nekik, elsősorban földrajzi életterük alapján. Az Aranyos-Beszterce torkolatvidékén, az ún. Szeretterén vagy Mezőségen Bákó (Bacău) városa közelében lakókat (kb. 30 falu) a kutatás, egy részük erős székelyes jellegét megállapítva, „déli csángók”-ként tartja számon.
A magyar nyelvet még ismerő moldvai közösség folyamatosan asszimilálódott, napjainkban pedig ez már sokszor tudatos választás eredménye: a legtöbb családban a szülők a jobb érvényesülési lehetőségek reményében otthon sem anyanyelvükön beszélnek a gyermekekkel, de egyes közösségek magyarságtudata erősödést mutat. Ez köszönhető a szövetségeknek, az oktatást és a megélhetést segítő alapítványoknak, akik állandó és figyelemre méltó – legfőképpen – önkéntes segítőikkel azon munkálkodnak, hogy öntudatukat, hovatartozásukat erősítsék, sorsukat megkönnyítsék, s ha lehetséges segítsék, a sok-sok év során tartó beolvadásukat megállítsák, s – esetleg – visszafordítsák.
Ennek érdekében kelt útra egy csapat városunkból is, hogy az előzetes gyűjtésekből, valamint saját forrásból származó adományaikat – ruhaneműt, tanszereket, tartós élelmiszert, kerékpárokat – 3 moldvai csángó településre (Máriafalva, Magyarfalu, Gajdár) eljuttassa.
Elhatározásukat a Csángó-Magyar Szövetség erősítette, ottlétüket a magyar tanítást végző önkéntesek segítették, akik hely- és emberismeretüket latba vetve szállást biztosítottak számukra helybéli családoknál. Megérkezésükkor Gajdárban meleg vacsorával, szőlőlevélbe töltött csángó galuskával várták őket. Még aznap este egy helyi családnál „biotakarmányon hizlalt disznyót” vásároltak, melyet másnap a csapat egy része feldolgozott a saját és a falubeli emberek élelmezése céljából.
A csapat másik fele a Gajdártól nem messze fekvő Magyarfaluba látogatott, ahol előző évben voltak hasonló elhatározásból. A helybeliek nagy szeretettel várták őket, hálás szívvel köszönték meg a nánásiak ajándékait. Visszatérve bázishelyükre, az Aranyszalma néptáncegyüttes egy része csatlakozott hozzájuk, s az este közös programmal folytatódott. A gajdári és a nánási gyerekek kedvenc játékaikra és dalaikra tanították egymást az ottani iskola udvarán.
Harmadnap Máriafalvára, a Gajdártól – légvonalban – 4 km-re lévő falucskába szekerezett a csapat a nánási gyerekekkel együtt. Innen a gyerekek télben-hóban gyalog teszik meg az utat nap mint nap, mivel Gajdárra járnak iskolába. A festői szépségű erdők-hegyek övezte falu lakói, az alpolgármester és a Csángó Szövetség megbízottja is tárt karokkal fogadta őket, ahol a csapat disznótoros ebédet főzött-sütött, közben egy játszóteret is felépített a gyerekek óriási örömére.
Ottlétük utolsó napján Gajdárban is felépítették az itthonról szállított alapanyagból készült játszóteret, amelyet a gyerekek hatalmas lelkesedéssel vettek birtokukba.
Viseletüket, dialektusukat, népdalaikat az ott élő önkéntes tanító (aki a tanítási időszakban naponta foglalkozik velük, tanítja őket anyanyelvükre a mesék, versek, hagyományaik, történelmük megismerése által) kezdeményezésére mutatták be a nánásiaknak.
A csapat ott-tartózkodásáról szólt ez a beszámoló, hazatérésük után a szívekben hagyott érzések ellentmondásosak voltak – szívszorítóan felemelőek, örömtelien szomorkásak. Mosolyt vittek magukkal, de vajon ebből maradt-e ott is? A gyerekek, akik még soha nem ültek hintán, biciklin, akiknek nem volt saját iskolatáskájuk, tolltartójuk, labdájuk, vajon mennyi ideig lesznek képesek megőrizni ezt az emléket, amelyet a nánási csapat tagjai soha nem felejtenek el. A gyönyörű csángó kislány szavaival azonban megerősítést nyert a nánásiak ottléte: „Ugye, jöttök még?”
Útjuk és céljuk természetesen nem valósulhatott volna meg a számos, segítő szándékú felajánló – intézmények, cégek, vállalkozók, magánemberek – nélkül.
Fekete Andrea
Szabadság (Kolozsvár)

Eredményt hirdettek a MOGYE-n
A tandíjköteles helyeket jobbára a román hallgatók foglalták el
Szerdán este hat órakor eredményt hirdettek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. A 450 tandíjmentes helyre 1417-en iratkoztak fel, százzal többen, mint az elmúlt évben. Az Általános Orvosi Kar román tagozatán meghirdetett 135 helyre 559 jelentkező volt. A felvételizők bevallása szerint azért jöttek Marosvásárhelyre olyan városokból is, ahol van orvosi egyetem, mivel itt csak egy tantárgyból kellett felvételizni, míg más egyetemi központokban két tantárgyat kértek a vizsgára. A legelső bejutónak 9,96 volt az átlaga, az utolsónak, aki tandíjmentesen végezheti tanulmányait, 8,61. A tesztvizsgán elért jegy 50, az érettségi jegy szintén 50 százalékot számított. A magyar tagozaton 230-an versenyeztek a 135 helyre, a legjobb jegy 9,97 volt, az utolsó tandíjmentes helyre 7,76-os átlaggal jutottak be. A katonaorvosi szakra tíz hallgatót vettek fel.
A Fogorvosi Karon meghirdetett 35 helyre a román tagozaton 152-en vizsgáztak, a magyaron levő 35 helyre 83-an. A román hallgatók 9,89 és 8,25 közötti általánost értek el, a magyar tagozatra felvételizők 9,72 és 6,48 közötti átlagot.
A Gyógyszerészeti Karon is magasabb volt az utolsó román tagozatos hallgató átlaga, a legjobb 9,72-t, az utolsó bejutó 7,65-öt ért el. A magyar tagozaton 9,81–6,32 közötti jeggyel töltötték be az államilag finanszírozott helyeket. Tíz hallgatót a tantárgyversenyeken elért eredményei miatt vizsga nélkül vettek fel, közöttük egy magyar volt. Az egyetemre két Moldva köztársasági diák vizsgázott sikeresen, a roma jelöltekből egy sem teljesítette az elvárt eredményt.
Mivel a román tagozaton magasabb volt az utolsó jegy, a tandíjköteles helyeket néhány kivételtől eltekintve jobbára a román hallgatók foglalhatták el. Az általános orvosin 12, a fogorvosin 3, a gyógyszerészeten 20 tandíjköteles hely maradt üresen, amelyeket az ötös fölötti átlagot elért felvételizők foglalhatnak el, természetes a médiák sorrendjében. Tandíjköteles üres helyek az egyéb szakokon is maradtak betöltetlenül.
Az óvások eredményét hétfőn du. 3 óráig függesztik ki.
(b.gy.)
Népújság (Marosvásárhely)

A román régióátalakítás és a magyar választások voltak a kiemelt témák
A román kormány által tervezett régióátalakítást és a jövő évi magyarországi parlamenti választásokat tekintette Toró T. Tibor, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szenátusának társelnöke a 24. tábor legfontosabb témáinak.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a tábor végén az MTI-nek elmondta, hogy ebben a két kérdésben hasznos háttérbeszélgetéseket is sikerült folytatni, és érik a konszenzus az erdélyi magyar politikai pártok között. Hozzátette, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető politikusainak “mondvacsinált okokkal alátámasztott” távolmaradása ellenére egyetértenek az RMDSZ-szel abban, hogy az erdélyi magyar pártoknak a mozgósítás a feladatuk a magyarországi választásokkal kapcsolatban.
Az idei Tusványos sajátosságaként említette Toró T. Tibor a megszokottnál több nyugat-európai szakértő és politikus jelenlétét. Az MTI kérdésére, hogy ez összefügg-e az erdélyi magyarság által kidolgozott európai polgári kezdeményezésekkel, amelyek sikerre viteléhez más európai országok polgárainak a szolidaritására van szükség, Toró azt válaszolta, hogy csak részben. Szerinte a tábor nemzetköziesülése mögött az EMNP külügyi kabinetjének munkája és az Székely Nemzeti Tanács székely diplomáciája áll.
A táborban sikerrel mutatkozott be az erdélyi autonómiát népszerűsítő infografikai kampány egyik eleme, a labirintus-installáció. A labirintust legközelebb augusztus közepén a Kolozsvári Magyar Napokon állítják fel, utána pedig Erdély több városába viszik el – mondta el az MTI-nek Kató Lenke, a projekt vezetője. Hozzátette, az autonomia.neppart.eu honlapon a magyar mellett angolul és románul is találhatók információk például arról, hogy az EMNP miként képzeli el Erdély regionalizációját.
Fazakas Imola, a tábor sajtófelelőse sajnálattal állapította meg, hogy a politikai események árnyékában kevesebb figyelem esik a tábor szabadidős programjaira, pedig – mint megjegyezte – az érdeklődés a szabadidős tevékenységek iránt szinte akkora, mint a közéleti témák iránt. A sajtófelelős szerint a tábor 23 sátra közül mindössze négyben folyt politikai, gazdasági, közéleti témákról a beszélgetés, 19-ben a társszervezők biztosítottak olyan programokat, amelyek a fiatalok kikapcsolódását is szolgálták.
Az idei tábor egyik érdekességeként említette a sajtófelelős, hogy két fiatal pénteken tutajjal érkezett az Olton, Csíkszeredából. A harminc kilométeres tutajozással a folyó szennyezettségére akarták ráirányítani a figyelmet.
(MTI)
erdon.ro

Újabb perek a székely zászló miatt
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal és a Kovászna Megyei Tanács ellen is pert indított a megyei prefektusi hivatal, amely azt nehezményezi, hogy a két intézmény homlokzatán székely zászló lobog – írta pénteken a maszol.ro hírportál.
A portál szerint a kormány helyi megbízottja már januárban felszólította az önkormányzatokat a székely zászló eltávolítására, de a felszólításoknak nem tettek eleget.
A hivatal szerint a nemzeti kisebbségek használhatják nemzeti jelképeiket, de csak ünnepek alkalmából, így a székely zászló nem lenghet állandóan az önkormányzati épületeken.
A Kovászna megyei prefektúra május óta hat település önkormányzatát perelte be a székely zászló használata miatt, a kézdivásárhelyi, a baróti, a csernátoni, a kökösi, a lemhényi és az árkosi polgármesteri hivatalt.
Ugyanakkor a prefektus felszólítására a kovásznai, a gelencei, az ozsdolai és a vargyasi polgármester bevonatta a székely zászlót. Utóbbi kettő azonban egy idő után újra kifüggesztette, ezért őket ismét felszólította a zászló visszavonására Dumitru Marinescu prefektus – írta a portál.
MTI
erdon.ro

Mindegy milyen, csak egyetemi diploma legyen?
A humánerőforrás szakemberek szerint a román munkaerőpiacon műszaki szakemberekből és informatikusokból van nagy hiány, ennek ellenére az erdélyi magyar felsőoktatásban a természet- és a társadalomtudományok viszik a prímet. Ennek okairól felsőoktatási szakembereket kérdeztünk.
Évi sokmillió euró veszítenek a hazai informatikai cégek, mivel rendszeresen megtörténik, hogy az elégtelen létszámú munkaerő miatt megbízásokat kell visszautasítaniuk – állítják az ágazatban dolgozó menedzserek. „Az informatikai szakemberképzést támogató kormányprogramra lenne szükség, több oktatóra és egyetemi épületre, hogy nőhessen a végzősök száma. Mindezek mellett adókönnyítéssel kellene ösztönözni a cégeket, hogy fektessenek az oktatásba, működjenek együtt az oktatási intézményekkel” – véli Andrei Pitiş, a szoftveripar szakmai érdekvédelmi testületének (ANIS) az elnöke, hozzátéve, hogy Romániában jelenleg 6 000-7 000 informatikus végez évente, ám ennél lényegesen többre lenne szükség.
Hasonlóan látja a helyzetet Călin Văduva, a kolozsvári Fortech informatikai cég vezetője: „Frusztráló azt látni, hogy egy menedzser asszisztensi álláshirdetésre 400-an jelentkeznek, akiknek több mint a fele filozófiát, pszichológiát, menedzsmentet vagy marketinget végzett, egyeseknek doktorátusuk is van. A fizetés, amit ajánlani tudok nekik lényegesen kevesebb, mint amit egy informatikusnak ki tudok fizetni. Sajnálatos, hogy intelligens emberek nem tudnak érvényesülni a szakterületükön, mert nincs rájuk igény a munkaerőpiacon.”
A 300 embert foglalkoztató Fortech is azon cégek közé tartozik, amelyek évről-évre jelentős összegű szerződéséktől esnek el, mert az informatikai szakemberhiány miatt nem tudnak minden megbízást elvállalni. „Nem vállalhatunk többet, mint amennyit teljesíteni tudunk” – sommázza Călin Văduva.
A számítástechnikai szakemberekből mutatkozó munkaerőpiaci hiány már csak azért is furcsa, mert a frissen diplomázottak kezdő fizetése, a Ziarul Financiar gazdasági napilap adatai szerint 500-600 euró között mozog, míg a tapasztalt szoftverfejlesztők 2000 eurót is megkereshetnek.
Olaj és mechatronika
A hazai munkaerőpiacon nem csak az informatika számít hiányszakmának, a végzősök számát lényegesen meghaladó a kereslet a felsőfokú végzettséggel rendelkező műszaki szakemberek, agrár-, gépész-, élelmiszeripari-, textil- és kőolajipari mérnökök, ipari logisztikában és mechatronikában jártas diplomások iránt is. „Nem népszerűek azok az egyetemek melyek a termelésben dolgozó szakembereket képeznek, főleg az élelmiszer-, a textil- és a gépgyártó ipar számára. Ez sajnálatos, mivel az iparban dolgozó szakemberek túlnyomó többsége közel van a nyugdíjkorhatárhoz, nagyon kevés a fiatal mérnök” – nyilatkozta Realitatea.Net hírportálnak Madi Rădulescu, az MMM Consulting tanácsadó cég munkatársa.
„Nagy igény van olaj- és gázipari szakemberekre, és a mechatronika szintén keresett, arról nem is beszélve, hogy 7-8 évvel a diplomázás után akár 3000 eurót is meg lehet keresni vele” – mondja Daniela Necefor, a Total Business Solutions képviselője, hozzátéve, hogy a vegyipari szakemberek is kapósak.
A Manpower Románia munkaerő-közvetítő cég felmérése szerint a legnagyobb hiány szakmunkásokból van, majd a mérnökök következnek. A hiányszakmák tízes listájának ötödik helyén a könyvelők és pénzügyi szakemberek, nyolcadik helyén pedig az informatikusok állnak. „A munkáltatók fele nehezen talál megfelelő alkalmazottakat, ami meglepő, figyelembe véve a 7,3 százalékos munkanélküliséget. Heveny szakemberhiány van, nagy az eltolódás az álláskeresők kompetenciája és a piac igényei között” – állítja Valentin Petrof, a Manpower vezérigazgatója.
Földrajz és szociológia
Az erdélyi, magyar nyelvű képzést nyújtó felsőoktatási intézmények illetékesei némiképpen másként látják a munkaerőpiaci igényeket, mint a humán erőforrás szakemberek. Ha a beiskolázási számokból indulunk ki, akkor úgy tűnhet, hogy a turizmusföldrajzban képzett szakemberekre van idehaza a legnagyobb kereslet, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) ugyanis nem kevesebb mint 200 helyet hirdetett meg erre a szakra, ennek felét a gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozaton. Magyar szakos filológusi helyből 180 lesz a 2013/2014-es tanévben, 125 a BBTE-en, 55 pedig a Sapentia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.
Informatika alapszakra idén 150 hallgató iratkozhat be. Szociológusokra, úgy tűnik, szintén égető szükség van, ugyanis ez a szakképzés egyik erdélyi magyar egyetem kínálatából sem hiányzik, idén összesen 110 helyet hirdettek meg. A filozófia diplomások úgyszintén kapósak lehetnek a munkaerőpiacon, hiszen a BBTE és a Partiumi Keresztény Egyetem is meghirdetett 25-25 helyet.
Mivel az alapokat minden szakterületen le kell fektetni, az alapképzés tekintetében relatíve kicsi a mozgástér, ám a mesteri programok könnyen alakíthatóak és a munkaerőpiachoz igazodnak – mondja Soós Anna, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese. Az intézménynek azoktól a cégektől van visszajelzése a munkaerőpiac igényeiről, melyekkel a hallgatók szakmai gyakorlata kapcsán együttműködik. Az, hogy az egyetemek kínálata és a munkaerőpiac igényei között eltérések vannak, nem csak az oktatási intézményeknek tudható be. „A természettudományi szakoknak gyengébb a vonzerejük, mint a humán szakoknak és a társadalomtudománynak. Informatikából például hiába hirdetnénk meg több helyet, mert a jelenlegi 100 is elég nehezen telik be. Annak ellenére, hogy biztos munkahelyük lenne, sok fiatal nem meri felvállalni azt a plusz erőfeszítést, amit az informatika feltételez. A mérnöki szakokkal is hasonló a helyzet” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Soós Anna.
A rektorhelyettes elismeri, hogy mérnöki és agrárszakokból nagy a hiány, az intézményeknek ebben az irányban kellene bővíteniük a kínálatukat, ám, lévén tudományegyetem, a Babeş-Bolyai lehetőségei ezen a téren korlátozottak. A megoldás a magyar nyelvű képzést nyújtó intézmények oktatási stratégiájának összehangolása volna.
„Próbálunk egyeztetni, de elég nehezen megy. A párhuzamosságoknak nagy értelmük nincs, ha egy képzést államilag támogatott helyeken meg lehet valósítani, akkor azt ott kellene elérni. Az igazság az, hogy az intézmények előnyben részesítik azokat a szakokat, amelyeket infrastrukturálisan, logisztikailag könnyebb megvalósítani” – mondja a rektorhelyettes.
Fő az alkalmazkodóképesség
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) folyamatosan egyeztet a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetségével azért, hogy kínálata összhangban legyen a munakerőpiaci kereslettel – állítja János Szabolcs rektor, a képzésbe igyekeznek minél több szakmai gyakorlatot belefoglalni, a tudást alkalmazhatóvá tenni. „A filozófia szakos diplomások többsége nem lesz egy új Heidegger, de lehet belőle egy jó újságíró vagy programszervező. A végzősök legnagyobb erénye az alkalmazkodóképesség, az, hogy képesek legyenek folyamatosan újra értelmezni önmagukat” – válaszolta a rektor arra az észrevételre reagálva, hogy vélhetően elenyésző számú bihari cég keres filozófiában vagy szociológiában jártas munkatársat.
„A számok minket igazolnak. Három éven belül a végzőseink 90 százaléka elhelyezkedik, 60-70 százalékuk a szakterületükön belül” – nyilatkozta János Szabolcs. A PKE-n az agrármérnöki kivételével gyakorlatilag csak olyan szakok vannak, amelyek a BBTE keretében is működnek. A Sapientia ezzel szemben egy sor olyan, hiányszakmának minősülő műszaki szakterületen is kínál képzést, mint mechatronika, élelmiszeripari mérnök, ipari biotechnológia, közélelmezési mérnök stb.
Pszichológusból pályázatíró
A munkaerőpiac és az egyetemek szerkezete között a viszony relatív – véli Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese.
A szakember szerint ma már az egyetemi szakok és az egyes munkahelyek között változó a viszony. Emlékeztetetett arra, hogy vannak szakok, amelyek elvégzése szükséges bizonyos állások betöltéséhez. Például főállású, címzetes tanító csak tanítóképző egyetemi szakot elvégző személy lehet, orvos pedig köztudottan csak orvosi egyetemet végzett személy. De jól kereső pályázatíró lehet szociológus, pszichológus, politológus, matematikus, fizikus vagy közgazdász. Ugyanakkor nőtt a diplomák szimbolikus értéke is, ami azt jelenti, hogy önmagában egyetemet végezni számíthat a munkaerőpiacon.
„Például egy állást kínáló cégben azt mondják, hogy szeretnének valami fontos munkára egyetemet végzett személyt alkalmazni. Jó, de milyen szakot végzett személyt? Azt mondják erre: majdnem mindegy, csak legyen diplomája, mert ha képes volt elvégezni egy egyetemet Kolozsváron, akkor biztos a szervező munkához, a logikus gondolkodáshoz, a dokumentálódáshoz szokott, ügyes személyről van szó” – nyilatkozta a maszol.ro-nak Magyari, aki korábban a BBTE rektorhelyettese volt. Meglátása szerint az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények fizika- és kémiatanárból, filozófia, szociológia és történelem szakosokból képez kevesebbet annál, mint amennyit a piac be tudna fogadni.
maszol.ro

Magyar kolónia él a Duna-delta kellős közepén
Talán még a horgászsport erdélyi szerelmesei közül is csak a beavatottabbak tudják, hogy a Duna-delta Szulina ágának jobb partján, Tulcea és Sulina között félúton van egy kis eldugott falu, Gorgova, ahol egy 30 családból álló magyar kolónia él: székelyföldiek, magyarországiak.
Igaz, nem egész évben, mert ősszel mindannyian otthagyják a falut, ám ilyenkor, július végén szinte csak magyar szót hallani az amúgy lipovánok lakta településen. Turistaszezonban megtelnek magyar vendégekkel a székelyudvarhelyiek, csíkszeredaiak, marosvásárhelyiek, budapestiek és bajaiak által épített hétvégi házak, amelyek közül egyik hivatalosan is panzióként működik.
Tulajdonosa udvarhelyi, Szabó Lászlónak hívják, és ő volt az első székely „telepes” Gorgován. Előbb telket vett a faluban, faházikót épített rá, majd a faházikóból korszerű, 19 ágyas panzió lett. Közben pedig elvitte a duna-deltai horgászparadicsom hírét Székelyföldre, majd Magyarországra. Buzdítására az elmúlt tizenöt évben sokan követték példáját: telket vettek a lipovánoktól, majd hétvégi házat építettek rá, ahol családostul a nyarakat töltik, s egy-két szobát kiadnak – szintén magyar – horgászvendégeknek.
„Édesapámmal rendszeresen jártunk le a Duna-deltába a kilencvenes években horgászni, akkor fedeztük fel ezt a csodálatos kis falut. Meguntuk a sátorozást, és 1995-ben úgy döntöttünk, veszünk egy kis telket, építünk egy házikót, legyen ahol megszállnunk” – idézte fel a kezdeteket a maszol.ro-nak Szabó László.
A Székelyudvarhelyen horgászboltot működtető vállalkozó a kilencvenes évek végén döntött úgy, hogy turizmussal is szeretne foglalkozni a Duna-deltában. Ekkor építette panzióját, és ekkor ismert meg egy bajai üzletembert, aki szintén látott fantáziát a magyarországi horgászok deltai nyaraltatásában. „Az udvarhelyi boltomban is meséltem az ügyfeleknek Gorgováról. Eljutott a híre Csíkba, majd Vásárhelyre is. A bajai barátom révén pedig magyarországiak is kezdtek érdeklődni a deltai lehetőségek iránt” – mesélte a panziós.
Mint mondta, a lipovánok eleinte kissé gyanakodva fogadták az egymással furcsa nyelvet beszélő idegeneket. Mára már azonban teljes mértékben befogadta a magyarokat a helyi közösség. Szabó László szerint gyanakvásuk a 2006-os árvíz idején szűnt meg. „Vállvetve védtük akkor a falut. Hordtuk a gátra a homokzsákokat, beleadtunk anyait, apait. Később segélyeket is hoztunk nekik Székelyföldről, Magyarországról” – mondta a magyar kolónia alapítója.
A lipovánok időközben arra is rájöttek: a turizmus számukra is üzlet lehet. Egy részük rendbehozatta házát, s nyaranta szintén fogad vendégeket. „Így van az, hogy ha ilyen tájban, júliusban kimegy az utcára, 95 százalék, hogy magyarul válaszolnak, ha valami iránt érdeklődik. A lipovánok ugyanis szép csendben a nyelvünket is megtanulják” – magyarázta a székelyudvarhelyi vállalkozó.
Szabó László már jó ideje második otthonának érzi Gorgovát. Kedvét most csak az szegi, hogy gyenge az idei turistaszezon. Ennek részben a Duna júniusi áradása az oka, a megemelkedett vízszint miatt ugyanis nem húznak a halak. „Meg aztán nincs is annyi hal már, mint tíz évvel ezelőtt” – tette hozzá. Alapjáratban azonban optimista. „Ezen a hétvégén már jön egy nagyobb vendégcsoport, a víz is lassan visszahúzódik, és augusztusban szerintem már teltházam lesz” – mondta a maszol.ro-nak Szabó László.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Hasznos párbeszéd
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája közleményben tudatta, hogy hagyományos „tusványosi” találkozóra került sor 2013. július 27-én, szombat délután Tusnádfürdőn a magyar kormány vezetői, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) küldöttségének részvételével.
Orbán Viktor miniszterelnökkel, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, Répás Zsuzsanna helyettes államtitkárral, Németh Zsolt államtitkárral, valamint Hidvégi Balázzsal, a Fidesz stratégiai igazgatóhelyettesével, az EMNT részéről Tőkés László elnök és Sándor Krisztina ügyvezető elnök, a Néppárt részéről pedig Toró T. Tibor elnök, valamint Papp Előd, Szilágyi Zsolt és Zatykó Gyula alelnökök találkoztak.
A megbeszélésen sikerként értékelték a kedvezményes honosítási folyamat eddigi eredményeit, Orbán Viktor pedig elismerően szólt az EMNT demokrácia-központjainak tevékenységéről.
Megállapodtak abban, hogy a honosítást folytatni kell mindaddig, amíg igény mutatkozik iránta.
A magyar kormány, a Néppárt és az EMNT képviselői egyetértettek abban, hogy a határom túli magyar közösségek esetében az a legfontosabb, hogy minél több külhoni állampolgár vegyen részt a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon. A miniszterelnök értékelte, hogy konszenzus van abban, hogy nem csak a politikai pártoknak, hanem például a civil szervezeteknek is feladata a szavazásra jogosult kettős állampolgárok tájékoztatása a választásokról, illetve a segítség a regisztrációban. A Néppárt képviselői hangsúlyozták: az alakulat minden eszközével segíteni fog ebben a tájékoztatási és mozgósítási folyamatban.
A találkozón szó esett a Romániában esedékes régiósításról is, a Néppárt delegációja pedig ismertette az alakulat elképzeléseit a regionális átszervezéssel kapcsolatban. A résztvevők ugyanakkor megállapították, hogy az erdélyi magyar politikai szereplők között konszenzus van abban az értelemben, hogy mindannyian elutasítják a bukaresti kormány régiósítási tervét.
Ennek kapcsán Orbán Viktor együttműködésre, közös cselekvésre biztatta az erdélyi magyar politikai szereplőket.
A magyar miniszterelnök nagyra értékelte az Erdélyi Magyar Néppárt kitartását és törekvését arra, hogy aktív fellépésre biztassa az erdélyi magyar közösséget, példaként említve a július 20-i megmozdulásokat, amelyek keretében a Néppárt hívására 119 erdélyi településen vonultak az utcára az emberek, hogy tiltakozzanak a román kormány régiósítási elképzelései ellen.
A tusnádfürdői találkozón megállapodtak abban, hogy a résztvevők ősszel folytatják az egyeztetést annak érdekében, hogy az erdélyi magyar közösség egységesen vegyen részt a 2014-es Európai Parlamenti választásokon.
A fentiekhez még annyit megjegyeznék, a Duna TV két alkalommal, délelőtt, és este közvetítette Orbán Viktor igen figyelemre méltó értékelő beszédét.
Csomafáy Ferenc

erdon.ro

Pálffy Ilona: Nem fordulhat elő, hogy valaki mások nevében adhasson le szavazatot
Nem fordulhat elő, hogy valaki igazolás nélkül, mások nevében adhasson le szavazatot a választáson – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az MTI-nek, cáfolva azt, hogy választási csalást lehetővé tévő technikai megoldások lennének a külhonban élő kettős állampolgárok szavazásával kapcsolatban.
Az Együtt-PM vasárnap, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint választási csalást lehetővé tevő technikai megoldásokra utalt egy tévéinterjúban Pálffy Ilona. A választások lebonyolításáért felelős szerv vezetője e szerint így fogalmazott a külhonban élő, kettős állampolgárok szavazataival kapcsolatban: azokat eljuttathatja "(...) a választást megelőző 15. naptól az adott országban lévő konzulátusokra, nagykövetségekre. Ott majd lesz egy ilyen postaládának nevezett urna, ahol nem kell semmit sem igazolni, hanem bedobhatja. De bedobhatja akár az egész faluét is, hogyha valakit megbíznak azzal, hogy szedje össze, és vigye már be a konzulátusra, mondjuk Csíkszeredára ezeket a levélszavazatokat, borítékokat. Áthozhatják Magyarországra, ott is fel lehet adni postán."
Az Együtt-PM hangsúlyozza, hogy bárkiről is legyen szó, ha mindenféle igazolás nélkül, akár mások nevében is adhat le szavazatot, akkor azzal sérülhet a választás tisztasága, ha viszont beazonosítható, hogy mely szavazat kihez tartozik, azzal sérülhet a választás titkossága.
Pálffy Ilona az MTI-nek vasárnap hangsúlyozta, hogy mindenütt a világon szavaznak levélben. A választási eljárási törvény tartalmazza ennek szabályait.
Ez úgy történik, hogy a szavazólapot beteszik egy teljesen üres borítékba, amire nincsen ráírva semmi. Ezt a lezárt borítékot pedig belerakják egy másik borítékba, amelyben benne van az, hogy ki az, aki szavazott.
Ezt a levélcsomagot kell feladni a Nemzeti Választási Iroda címére. Azt, hogy abban mi van, hogy ki kire vagy melyik pártra szavazott, senki nem láthatja. Ugyanis a levelek feldolgozásakor csak a külső borítékot bontják fel, amelyben ott van a neve annak, aki szavazott, megnézik, hogy valóban regisztrált-e a választásra, és megfelel-e minden feltételnek, például, hogy a belső boríték le van-e ragasztva.
Hangsúlyozta, ennél a feldolgozásnál minden pártnak a megfigyelője ott lehet – tette hozzá. Mint mondta, a belső borítékokat senki nem nézheti meg.
A lezárt, azaz a szavazatokat tartalmazó belső borítékokat "egy nagy kupacba" összegyűjtik, és majd csak a választás estéjén, a szavazás befejezése után nyitja ki azokat a választási bizottság – hangsúlyozta Pálffy Ilona.
MTI

Tusványos üzenetei
Ha egyetértünk valamiben mi, erdélyi magyarok, az még mindig nem biztosíték arra, hogy képesek vagyunk közösen fellépni annak érdekében – egyebek mellett ez derült ki Tusványos többnapos forgatagából.
Hiszen az erdélyi, sőt, a Kárpát-medencei magyar politikai szervezetek között nincs lényeges véleménykülönbség a magyar nemzetpolitika alapvető dolgaiban, az autonómiatörekvések időszerűségében, a kettős állampolgárság kiterjesztésében, a jövő évi magyarországi választások ügyében vagy éppen a romániai régióátszervezési törekvések elleni kemény és határozott kiállás szükségességében. Senki sem vitatja például, hogy a könnyített honosítási eljárás igen fontos a külhoni magyarok és az anyaország számára, a Kárpát-medencei magyar szervezetek vezetőinek nagy része abban is egyetért, hogy folytatni kell azt a nemzetpolitikai fordulatot, amely 2010-ben, az Orbán-kormány hivatalba lépésével kezdődött. Az erdélyi magyar pártok pedig egybehangzóan állítják: a magyarság elleni merényletet jelentenek a kormány régiósítási elképzelései, és hogy ez ellen minden eszközzel fel kell lépnünk. Mégis, az elmúlt időszakban valamiért nem sikerül az a fajta közös fellépés, amit az ilyen horderejű nemzeti ügyek megkövetelnének. Nincs közös javaslatuk az erdélyi magyar szervezeteknek a régióátszervezés ügyében, a marosvásárhelyi márciusi autonómiatüntetés után a július 20-i tiltakozások lebonyolításába sem kapcsolódott be mindenki, újabban pedig érdemi párbeszéd sem nagyon folyik. Ezen még az egykoron tartalmas vitáknak teret adó Tusványos sem változtatott – látványos sértődések, gyerekes civódás, álságos indokokra hivatkozó RMDSZ-es bojkott tépázta idén a szabadegyetem hírnevét, melyet talán szélesebbre tárt kapukkal, több román és nyitott beszélgetésre képes magyar meghívottal lehet és kellene helyreállítani. Jellemző egyébként, hogy talán a Schweighofer-ügyet leszámítva idén vita sem nagyon alakult ki Tusványoson, pedig a szabadegyetem varázsa éppen abban rejlik, hogy egy asztal mellé ültetné a különböző véleményeken levőket. És talán a párbeszédtől való elzárkózás a legfájóbb Tusványos üzenetei közül – melyet csak részben ellensúlyoz, hogy elégedetten nyugtázhattuk: Magyarország erősödik, továbbra is törődik velünk, nemzetpolitikai kérdésekben pedig nincsenek áthidalhatatlan szakadékok vezetőink elképzelései között.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Létünk a tét (Orbán Viktor és Tőkés László Tusványoson)
Magyarország megerősödése, gazdasági stabilitása összmagyar érdek, az anyaország akkor tudja kellőképpen támogatni a határain túl élő nemzetrészek érdekeit, ha sikerül lefaragnia államadósságát, és folytatódik a beindult fellendülés – hangsúlyozta Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn. Előadásában kormánya eddigi lépéseit indokolta, s magyarázattal szolgált arra is, miért vállalta a folyamatos konfliktust Brüsszellel. Tőkés László arra kérte a magyar kormányt, vállaljon védhatalmi státust a határon túli magyarok, Erdély felett, ugyanúgy, amint megtette azt Ausztria Dél-Tirol esetében. Tőkés azt is megfogalmazta: összefogásra szükség van, „de nem bárkivel és nem bármi áron”.
Nagyon sokan összegyűltek szombat délelőtt Tusnádfürdőn a 24. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor záró előadásán, melynek főszereplője immár megszokott módon ismét Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt. Jelen voltak a Kárpát-medencei magyar pártok vezetői (kivéve Kelemen Hunort, aki pénteken egyeztetett Orbánnal, de szombatra már nem maradt Tusnádon), s ezúttal tiszteletüket tették a háromszéki RMDSZ-es vezetők is, akik korábban sértődötten elutasították a tusványosi előadásokon való részvételt. Háttérinformációk szerint Tamás Sándort és Antal Árpádot Semjén Zsolt „békítette meg”.
A tömeg jóformán nem is észlelte azt az incidenst, amelyet később felfújtak a román hírtévék, a két fiatal paradicsomdobálását legfeljebb az első sorban ülők vették észre. Az éjszakai buli mámorából még ki nem józanodott fiúk egyébként sem tudtak magyarázatot adni tettükre. Európa hibái és esélyei
Az apró incidens nem zavarta meg az előadást, amely pontban 11 órakor kezdődött Orbán Viktor beszédével. Tusványoson elsősorban azok gyűlnek össze, akik nem az okokat, hanem a célokat keresik, az itt meghonosodott kötetlen forma ritka és értékes lehetőség a politikusok számára – kezdte felszólalását Magyarország miniszterelnöke. A huszadik században három nagy fordulat tanúi lehettünk, az első és második világháború után az 1989-es változások voltak azok, melyek nemcsak némely országok, de az egész világ berendezkedését megváltoztatták. 1990-ben a szovjet birodalom megszűnésével véget ért a kétpólusú világrend, Európa az unió kiterjesztésével az egységesülés útjára lépett, ez jó válasz volt, de két súlyos hiba történt: Közép-Európát túl későn vették fel, ha ez megtörténik a 90-es évek közepén, a gazdasági válság erősebb Európát talált volna. A második hiba, hogy létrehoztak ugyan egy pénzügyi uniót, de ezt nem átgondoltan tették, a válsággal a gyengeségek felszínre kerültek – magyarázta Orbán Viktor, aki megfogalmazta előadása első fontos állítását: ma egy ugyanilyen súlyú, ugyanilyen radikális átalakulás idejét éljük – kontinensünk elveszítheti több évszázados pozícióját. Sokan úgy gondolják, ennek ellenszerét az EU-ban, intézményeiben kell megtalálni, ő azonban megtanulta, ez nem lehetséges, ezek az intézmények alkalmatlanok, hogy válaszoljanak az Európa előtt álló történelmi kihívásokra. A sikeres európai válasz a sikeres nemzetek válaszának összességében áll – fogalmazott a miniszterelnök.
Szemben a nagyhatalmi törekvésekkel
A nagyhatalmak törekvése a történelem során mindig az volt, hogy a világban fellelhető erőforrásokat maguk felé irányítsák, Magyarország nem nagyhatalom, így nem fogalmazhat meg más célt, mint ezekkel a nagyhatalmi törekvésekkel szembeni ellenállást. Ezen múlik, hogy haszonélvezői vagy kárvallottjai lesznek a bekövetkező változásoknak. „Kiszolgáltatott országnak lenni annyit jelent: kikerülnek a hazában előállított javak, és másokat gazdagítanak” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Igazságtalannak nevezte, hogy egy-egy ország gazdasági teljesítményét abban mérik, hogy egy főre számítva mennyi terméket állít elő, de figyelmen kívül hagyják, hogy ebből mennyi marad az adott államban. „A nemzeti össztermék és a rendelkezésre álló érték között különbség van, a nagy országoknál az utóbbi nagyobb, a magunkfajta országok esetében kisebb, mert kiviszik. Magyarország esetében ez a különbség jelenleg kétezermilliárd forint, ezt megtermeli ugyan az ország, de mások a haszonélvezői – mutatott rá a miniszterelnök. A pénz kipumpálásának jogosulatlan eszközei között említette a bankok profitját (ha ez magasabb a világ más részein előállítottnál), a forint árfolyamának mesterséges lerontását, a monopóliumokat, melyeket a privatizáció során nagy nemzetközi cégek szereztek meg a közszolgáltatások terén, illetve a devizahiteles konstrukciót.
Új gazdasági rendszert építenek
Miközben minden ország arról beszél, hogyan akarja kezelni a válságot, Magyarország arra figyel, hogy olyan gazdasági rendszert építsen fel, amelynek lényege a teremtett érték megmaradása – mondotta Orbán, majd több pontban sorolta fel kormánya ilyen irányú lépéseit: a nemzeti alkotmány megalkotását, az államadósság csökkentését (85 százalékról levitték 79 százalékra, és a nyár folyamán egész összegben visszafizetik az IMF-hitelt is, határidő előtt), a nemzetközi cégekkel kötött stratégiai megállapodást, a magyar nemzeti tőke megerősítését, stratégiai magyar cégek létrehozatalát, megpróbálták a korábban igazságtalanul szétosztott közterheket igazságosan szétosztani, demográfiai programot dolgoztak ki a magyar társadalom elöregedése ellen, ide sorolta a devizahitelek kivezetését, és azt, hogy míg más államok úgy értékelik, ha lesz gazdasági növekedés, lesznek munkahelyek is, ők ezt éppen fordítva látják, ha lesz mindenkinek munkája, akkor következhet be a gazdasági növekedés, éppen ezért bevezették a közmunkát, és Magyarországon ma már 300 ezer ember van, aki nem segélyből, hanem közmunkából él. Nagyon fontosnak nevezte, hogy kormányzásuk jobb létet is hozzon az embereknek, „hogy azok, akik egy zászló alá állnak, tudják, hogy amíg az van fent, jobban élnek”. Vitájuk az unióval nem volt öncélú, kiderült, megérte a konfliktust vállalni, a telekommunikációs cégek adója ügyében született döntés nyomán 185 milliárd forintot „vehettek vissza”.
Világnemzetté válni
A kettős állampolgárság kérdése kapcsán kifejtette: a 20. század történelme Magyarországot „szétszóratott nemzetté” tette. Az a kérdés, hogy ebből a szétszóratott nemzetből van-e értelme erős világnemzetet teremteni. Ha a magyarok erős nemzet akarnak lenni, akkor csak világnemzetként tudnak azzá válni – jelentette ki. Mint fogalmazott, a dolgok jelenlegi állása szerint a világban élő magyarok között nem területi alapon, hanem állampolgársági kötelékkel lehet közjogi kapcsolatot létrehozni. „Ez az a dimenzió, amikor az országpolitika átlép nemzetpolitikába. Mert Magyarországnak nemcsak az a fontos, hogy a belföldi magyarok gyarapodjanak, hanem azt az egyensúlyt kell megtalálnunk, ahol minden magyar olyan rendszerhez tud kapcsolódni, ahonnan erőforrásokat kaphat. Ennek a módjait kell kidolgoznunk, de mindennek az alapja az a kötelék, ami a világban szétszórva élő magyarok és Magyarország között az állampolgárságon keresztül fennáll” – fejtette ki.
Ideje van a cselekvésnek
Nincs tovább helye a halogatásnak, eljött a cselekvés ideje – hangsúlyozta előadásában Tőkés László. Utalt azokra az „MSZP-típusú erdélyi alakulatokra”, amelyek bojkottálták az EMNP által július 20-án a régiósítás ellen tartott tüntetéseket, arra hivatkozva, hogy ezeknek még nem jött el az idejük. „Azok teszik ezt, akik huszonhárom éve halogatják a cselekvést” – hangsúlyozta. „Ez a játék időre megy. Ha nem akkor cselekszünk, amikor időnk van, akkor végzetes és helyrehozhatatlan mulasztást követünk el, amelynek nemcsak mi, hanem a gyermekeink, az unokáink is meg fogják inni a levét” – jelentette ki Tőkés László. Hozzátette: „aki időt nyer, életet nyer”.
A mostani román hatalom a mesterséges régiósítási terveivel még súlyosabb támadást indított, mint annak idején Ceauşescu faluromboló politikájával, hiszen még neki sem volt mersze nem létrehozni a székely többségű Hargita és Kovászna megyét. Történelmi tények egész sorával példázta, hogy az erőszak jegyeit nélkülöző, de következményeit tekintve pont olyan veszélyes terveknek a „fele sem tréfa”. Kiemelte, az EMNT és az EMNP folytatja a tüntetéseket mindaddig, amíg nem írnak ki népszavazást a régiósításról, hiszen ebben a kérdésben nem dönthetnek a fejünk fölött. „Ez a vértelen genocídiumra jellemző háttérbe szorítás nem mehet végbe. Nem akarunk az erdélyi zsidók, svábok, szászok sorsára jutni” – hangsúlyozta Tőkés László.
Kérdések össztüzében
Tusványos szombat délelőttjén minden alkalommal lehetősége nyílik a közönségnek is kérdéseket intézni az előadókhoz, ezeket idén három csoportba sorolta Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium államtitkára: az erdélyi magyar–magyar viszonyra vonatkozóakra, a magyar nemzetpolitika jövőjével, illetve a magyar külpolitikával kapcsolatosakra. Nagyon sokan fordultak Tőkés Lászlóhoz, arról érdeklődtek, miként látja a magyar összefogást, szükség volt-e három magyar pártra Erdélyben, milyen formában lehetne egyesíteni a Kárpát-medencei jobboldali erőket, illetve miért nem vonják be jobban az RMDSZ-t elképzeléseik megvalósításába. „Elérkezett az idő az összefogásra, vagy pártpolitikai csatározások emésztik fel az autonómiát?” – hangzott egy másik felvetés. Amikor 2010-ben Orbán Viktor meghirdette a nemzeti együttműködés rendszerét, ezt ki akarták terjeszteni a határon túli magyarságra is, de olyan erős a megosztottság posztkommunista öröksége, hogy ezt a kedvező helyzetet sem tudják kihasználni, nem tud egy táborba állni a maga pluralitásával, egy plurális egységbe az összes határon túli magyar politikai erő. „Ezt bűnbánattal, de realizmussal konstatálhatjuk” – fogalmazta meg válaszában Tőkés László. „A föltétlen egység nem járható út” – mondotta, és kitért arra is, hogy az RMDSZ hosszú időre elsüllyesztette az autonómia ügyét, ’96-ban az egyoldalú kormányzati részvétel mellett döntött, 2003 után sikerült csak a formálódó ellenzéknek újra felszínre hoznia ezt. Az autonómiaügyet csak hiteles emberek képviselhetik, nem politikailag erodálódott emberek – hangsúlyozta, majd megemlítette azokat, akik „tönkretették Maros megyét, részt vettek Marosvásárhely elrománosításában”, illetve a Bihar megyei RMDSZ-es politikai maffiát. Azért hozták létre az EMNP-t, mert a Szász Jenő vezette MPP letért az útról, s most már odajutott, hogy az RMDSZ-nek kampányol – indokolta a harmadik magyar párt szükségszerűségét. „Nem mindenáron kell egység, de az alapvető célok körül kialakulhat az, és ezen legyünk. Kérjük az Orbán Viktor vezette kormányt és magyarországi barátainkat, segítsenek, hogy aki nem korrupt, azokat gyűjtsük össze, fogjunk kezet, fogjunk össze” – mondotta.
Arra kérte a miniszterelnököt, építsék tovább a nemzeti együttműködés rendszerét, vállaljanak védhatalmi státust a határon túli magyarok, Erdély felett, ugyanúgy, ahogy megtette azt Ausztria Dél-Tirol esetében. Felvetette azt is, szakemberekre kellene bízni, hogy alkossák meg Erdély zászlóját. „Megvan a székely zászló, legyen erdélyi zászló, és keressük az összefogást Erdély autonómiája ügyében, Erdély regionalizálása ügyében, Székelyföld autonómiája ügyében, a Bánság, Észak-Erdély, Dél-Erdély ügyében. Az EMNP tervei ott vannak az asztalon, ezeknek a modern politikai elveknek és céloknak a megvalósításában találjuk meg az összefogást” – hangsúlyozta Tőkés László.
Összmagyar érdek Magyarország megerősödése
Orbán Viktor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem esetleges támogatása kapcsán kifejtette: támogatják a magyar oktatást óvodától egyetemig, de egyelőre a magyar gazdaság erőforrásai nem végtelenek. Javulnak Magyarország gazdasági mutatói, szívesen mondanának azonnal igent mindenre, de ez nem lehetséges. Az elmúlt három évben arra voltak képesek, hogy pótolják, amit az előző kormány nem támogatott vagy lerombolt. A bővülés ezután következhet. Megállapodást kötöttek a fennálló dolgok megmentéséről és fejlesztéséről, megfelelő ütemezésben vállalták ezek pénzügyi támogatását. Erősebb Magyarország, de nem állnak rendelkezésére korlátok nélkül erőforrások a határon túli nemzeti célok megvalósítására. Az erő beosztása a kulcskérdés. Az államadósság csökkentése tehát nemcsak magyarországi kérdés, hanem az összmagyarság érdeke – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Az erdélyi magyar összefogás ügyére nem tért ki, de egy focihasonlatba elrejtette elvárásait, a katalánok példáját ajánlotta az erdélyiek figyelmébe, azaz neveljünk ki jó játékosokat, csak akkor érdemes nemzeti válogatottat a pályára küldeni.
Zárszóként Németh Zsolt kitért a jövő évi magyarországi választásokra, amelyeket a kettős állampolgárságnak köszönhetően „össznemzeti élménnyé” tehetünk. Mind az eskütétel, mind az állampolgárság „igazi premierje a választásokon való részvétel lesz” – tette hozzá. Szólt arról is, hogy Tusványos „a magyar nyár leglazább szabadegyeteme és legszínvonalasabb fesztiválja a Kárpát-medencében”, bejelentette a jövő nyári 25. nyári szabadegyetem és diáktábor jelmondatát: Történetekből történelem lesz.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Isten adott nekem egy ajándékot: Moldvát”
Botos Erzsébet nagypataki éveiről mesél
A csángóoktatás témájában szombati lapszámunkban elkezdett cikk- illetve interjúsorozatunkban olyan vállalkozó kedvű tanárokat, fiatalokat, pályakeresőket szólaltatunk meg, akik úgy döntöttek, hogy elutaznak Moldvába a csángó-magyar települések valamelyikébe, hogy részt vegyenek a csángó gyermekek oktatásában. A csángóoktatás részleteiről számos helyen lehet tájékozódni, ezért az interjúk során nem törekszünk erről egy teljes, egységes képet és sok adatot tartalmazó leírást nyújtani. Célunk elsősorban az, hogy teret engedjünk a különböző személyes tapasztalatok és élmények kifejezésre juttatásának. (Szombati lapszámunkban egy önkéntes csapat élményeiről olvashattak, a csapat tagjai Magyarországról, Hajdúnánásról mentek Máriafalvára, Magyarfaluba és Gajdárra.) Botos Erzsébet néprajz szakos hallgatóként ment ki Moldvába. A Maros megyéből származó lány két évet töltött Nagypatakon, majd Gajdárban, ahol a „magyar házban” tartott magyarórákat és játékos foglalkozásokat különböző korosztályú gyermekeknek. A vele készült interjúban leginkább az első évről emlékezik.
– Kezdjük a kezdetnél. Mikor mentél ki a moldvai csángókhoz, és milyen volt az első időszak?
– Életemben először Pozsony Ferencz tanár úrral és néhány évfolyamtársammal jártam Moldvában terepgyakorlaton, talán 2008-ban. Már akkor sok minden megfogott és kíváncsivá tett. Majd 2011 augusztusában újra elmentem, ekkor Nagypatakra és a környező falvakba, körülnéztem, beszélgettem leendő kollégáimmal, s rá egy hétre ki is költöztem. Nem volt sok időm mérlegelni, belevágtam. Szinte egyből beleszerettem Nagypatakba, hogy miért, azt nem is tudom teljesen megmagyarázni.
A helybéliek nagyon „prietyenoszok”, ezt tanácsolta nekem is a szomszéd néni, legyek prietyenosz. Már kezdetben megismerkedtem több „kölökkel” és „cinkával” (fiúgyermek, lánygyermek), összebarátkoztunk hamar. Egy helybéli idős házaspárral, bácsi Mihályékkal (és nem fordítva) pedig annyira összemelegedtünk, hogy moldvai nagyszüleimnek érzem őket, ott lesznek majd az esküvőmön is. A gyerekek nagyon közvetlenek, reggelente gyakran a kapumon „csengettek”: – „Tanítónini!” – kiáltották („rikoltották”), s valami ürüggyel beköszöntek.
Azt láttam a legfontosabbnak, hogy nyitott legyek mindenki irányába.
Kezdetben megtorpantam, amikor a sok költözési doboz között egyedül maradtam a házban. Aztán úgy éltem meg a helyzetem, hogy Isten adott nekem egy ajándékot: Moldvát. Jó nagy dobozban kaptam. Talán túl nagynak tűnt, és lassacskán bontogattam kifele, téptem le a csomagolópapírt. Egyre kíváncsibb lettem, hogy mit rejtegethet ez az ajándék.
Nagyon tetszett, mert egy különleges és „becsapi” ajándék: miután lefejtettem a csomagolópapírt, akkor jöttem rá, hogy ez egy több dobozból álló ajándékcsomag, csak nekem. Mindenik doboz rejtett valamit.
– Milyen volt a napi programod és munkád a gyermekekkel?
– Attól függetlenül, hogy egyedül éltem, nagyon színesek voltak a napjaim. Reggelente takarítottam, rendbe szedtem a házat, készültem az aznapi óráimra, mert délben már jöttek az ovisok. Velük kis egyszerű játékokat játszottunk – főleg népi gyermekjátékokat –, mondókákat, verseket tanultunk. Rengeteget játszottunk közösen, nagyon lekötötte őket a játék. Mindegyik csoportban volt valami, ami nagyon tetszett nekem. A kisiskolások a legragaszkodóbbak, tőlük kaptam a legtöbb ölelést, kedvességet. A 6–7. osztályosok voltak a legcsintalanabbak, nagyon életrevalóak voltak, sok fiú volt ebben a csoportban, akik mindig azt keresték, hogyan tudnának túljárni az eszemen. A nagyobbakkal inkább barátnők voltunk, órák után és hétvégén is találkoztunk, sokat főztünk együtt, teáztunk, sétáltunk stb., bármiben számíthattam rájuk. Besegítettek sok mindenbe, például a tanterem takarításába is. Igazi csapat volt. A napi hatvan perc sok mindenre nem elég, a szabadidőben beszélgethettünk igazán magunkról, családról, kapcsolatokról.
A magyar óra eléggé ránk volt bízva, nekünk kellett kitalálni, hogyan szervezzük meg. A kisebbeknél tehát játék, vers, mondóka, a nagyobbaknál mesék és énekek voltak a taneszközeim. Idővel azonban sokat változtak módszereim, óráim. Eleinte például az ábécével kezdtem, és általam használt szavakkal tanítottam, aztán ahogy kezdtem megismerni a csángó kultúrát, egyre inkább saját „csángós” szavaikat használtam én is tanítás közben (A nyulat például felváltotta a füles), és saját énekeiket tanítottam az addig általam ismert népdalok helyett.
Fontosnak érzem a kicsiknél az alapozást, hogy már kisgyermekkorban hallják, használják a magyar szavakat, ilyenkor fogékonyabbak erre, és később otthonosabban mozognak majd benne.
Egy darabig egyáltalán nem voltam tisztában azzal, hogy vajon jól tanítok-e, vártam volna a kollégák visszajelzését, tanácsait. De egyikük rávezetett, hogy figyeljem a gyermekek visszajelzését. Így hát próbáltam óra után a gyerekeket figyelni, hogyan mennek haza, fel vannak-e dobódva, örülnek vagy szomorúak? Hamar hazaszaladnak, vagy még maradnak velem picit? A szókincsfejlesztés is csak úgy volt lehetséges, ha valami érdekessel, mókással tettem vonzóvá, mivel mindezek a magyar órák fakultatívak voltak számukra.
Aztán meg igazából most jövök rá, hogy tulajdonképpen most, két év után menne a legjobban a tanítás Moldvában, azaz a leghatékonyabban. Azonban most hazaköltözöm, tanulni fogok, később viszont mindenképp vissza szeretnék még menni.
– Úgy tűnik, egészen otthonra leltél.
– Tényleg elmondhatom, hogy ott megtaláltam a helyem. Nagyon fel kellett találnom magam, mert teljesen újszerű volt az az élet, a körülmények és a feladataim. Az első napokban egyszerűen nem értettem az emberek nyelvét. Aztán füleltem, volt egy kicsi „csángó szótáram”, minden újdonságot feljegyeztem. Majd észrevettem, hogy önkéntelenül én is használom ezeket a szavakat. Még ma is előfordul, ha például csángóval beszélek telefonon, vagy az ebédnél elmesélem a szüleimnek, hogy a csirke nekem sokáig pislen volt.
A csángó kultúrát nagyon megszerettem, furamód teljesen sajátomnak érzem. Nem mintha jól járnék mindenféle ottani táncot, de nagyon kedvelem, az énekeiket is. Egy kedves csángó legény azt mondta nekem nemrég, hogy: „mindenki közénk tartozik, aki szereti a csángó énekeket, táncokat, csángó embereket”. Ez a megfogalmazás nagyon tetszett. És valóban, második otthonomnak érzem Moldvát. Nehéz most eljönni. Számomra most ez az egyszerű élet érdekesebb volt, mint a civilizáció. Megtanít néhány jó, életszerű dologra.
Érdekes, több feladattal bíró Cinkának éreztem ott magam: voltam néprajzkutató, tanító néni, háziasszony, turista, és férfias munkákat is el kellett végeznem. És közben gyerek is voltam.
– Említetted, hogy most új tanulmányokba kezdesz.
– Igen, pedagógia szakra fogok járni, annak ellenére, hogy régebben pontosan ettől idegenkedtem leginkább. Csángálásom közben jöttem erre rá, előtte nem volt időm mindent végiggondolni, hogy valójában ezt szeretném: kicsikkel, ovisokkal foglalkozni. Ez egy folyamat volt, amelyből az első évben sok mindent meg kellett tanulnom a gyakorlatban. Most pedig két év gyakorlat után jöhet az elmélet!
Jobban megismertem tehát magam, tükröt állított nekem Moldva. Az, hogy rájöttem, mit szeretnék ezután csinálni – talán ez a legértékesebb azok közül az ajándékok közül, amelyek fokozatosan tárultak fel számomra.
Bán Attila
Szabadság (Kolozsvár)

Temesváron ismét köztérre kerül a "szégyenszobor"
Ismét köztérre kerül Temesváron a Hűség oszlopa nevű – a korabeli magyar lakosság által "szégyenszoborként" emlegetett – emlékmű, amelyet 1853-ban Ferenc József osztrák császár adományozott Temesvárnak hálája jeléül, amiért a város védői 1849-ben ellenálltak a magyar szabadságharcosok több mint száznapos ostromának – közölte hétfőn a Nyugati Jelen hírportál.
A gótikus stílusú emlékművet 1936-ban száműzték a vár területén lévő Jenő herceg térről a város egyik temetőjébe, most azonban a Balcescu (volt Lahovary) téren állítják fel. A honlap beszámolója szerint Nicolae Robu polgármester július 26-án aláírta a tér korszerűsítését célzó munkálatok kivitelezési szerződését. A tervek szerint az Erzsébet- város központi terén körforgalmat alakítanak ki, ennek közepére kerül a Hűség oszlopa.
Az 1853-ban felavatott emlékművet Josef Kranner, a prágai Szent Vitus dóm restaurálója tervezte, szobrait pedig Josef Max készítette, akinek egyik alkotása a prágai Károly hídon látható. Az oszlop négy oldalán négy allegorikus alak, a Becsület, az Engedelmesség, az Éberség és az Önfeláldozás szimbolizálta az osztrák katona fő jellemvonásait – írja a hírportál.
Az emlékoszlop építményében egy, a Hűséget ábrázoló fiatal nő alakja látható a vár kulcsaival. Az emlékmű talapzatáról szörnyalakok acsarkodtak felfelé, amelyek a magyar honvédeket jelképezték. A magyar lakosság többször megrongálta az alkotást, ezért az emlékmű szörnyalakjait 1885-ben eltávolították – idézte fel a Nyugati Jelen.
Népújság (Marosvásárhely)

PRM: véget ért a Tudor-éra
Véget ért Corneliu Vadim Tudor pályafutása a Nagy-Románia Pártban (PRM): a szélsőségesen nacionalista, de a parlamentből már a 2008-as választások alkalmával kiesett párt szombati, Gyulafehérváron megtartott rendkívüli kongresszusán kizárták az alakulatból az alapító elnököt.
A kongresszusi küldöttek Gheorghe Funart, Kolozsvár egykori polgármesterét választották meg a PRM új elnökévé. A mintegy hétszáz küldött közöl csupán négyen szavaztak Vadim kizárása ellen, és hárman tartózkodtak.
A voksolást követően Funar úgy nyilatkozott, hogy a kongresszus munkálatai az egység és a jóindulat jegyében zajlottak, egyben kifejezte reményét, hogy a PRM-ben megvan az erő az újjászületéshez. Hozzátette: a kongresszuson megjelent küldöttek agybehangzó véleménye az volt, hogy a pártnak egységre van szüksége, ugyanakkor egyetlen személy, Corneliu Vadim Tudor volt elnök egyszemélyes diktatúráját demokratikus, a párt alapszabályát tiszteletben tartó vezetőségre kell lecserélni. Az alapító elnök Corneliu Vadim Tudor kapcsán úgy nyilatkozott: egy pártelnök nem maradhat „száz évig" a tisztségében. Azt is elmondta, hogy olyan alapszabály-módosításra tett javaslatot, amelynek értelmében két, egymást követő mandátumra korlátoznák a pártelnök, az alelnökök és a főtitkár hivatali idejét. Ezt szintén az" egyszemélyi diktatúra" elkerülése érdekében javasolta.
Vadim Tudor viszont törvénytelennek nevezte a szombati kongresszust, és közölte: nem zárhatják ki a pártból, mivel annak nevét az ő nevére jegyeztette be a szabadalmi hivatalban. Elmondta, bíróságon kívánja igazát bebizonyítani.
Mint arról beszámoltunk, a PRM országos választmánya még június közepén leváltotta a párt teljes elnökségét, Vadim Tudorral együtt. A 24 területi szervezet részvételével, ám Tudor távollétében Bukarestben rendezett akkori pártgyűlésen rendkívül éles bírálatok fogalmazódtak meg a szélsőségesen nacionalista alakulat alapító elnökével szemben.
Dumitru Badea, a PRM Neamţ megyei elnöke – a rendkívüli választmányi ülés egyik kezdeményezője – szerint Tudor okolható a part mélyrepülésével, mindössze 1-2 százalékos támogatottságával. Sőt a moldvai politikus azzal vádolta az elnököt, hogy a tavalyi választásokon miatta nem jutottak vissza a parlamentbe – ahonnan 2008-ban hullott ki az alakulat –, mivel kampányrendezvények helyett többnyire televíziós showműsorokban mutatkozott.
Vadim meg is kísérelte visszaszerezni a hatalmat: két nappal a rendkívüli kongresszus előtt, csütörtökön a Tricolorul című lapban azt írta, hogy a pártelnökség kizárta a PRM-ből Gheorghe Funart. Vadim a cikkben keményen bírálta az egykori kolozsvári polgármestert, úgy fogalmazva, hogy kígyót melengetett a keblén, amikor befogadta a pártba. Funar viszont még pénteken jelezte: mivel az elnökséget már leváltották, az nem zárhatta ki őt a pártból, és már akkor előre vetítette, hogy a rendkívüli kongresszuson Vadim Tudor kizárásáról is döntés születhet. Azt is közölte, hogy indul a pártelnöki tisztségért, mivel „most, amikor Magyarország közel áll ahhoz, hogy elvegye Erdélyt, szükség van a PRM-re." A kettejük közötti viszony megromlását többek között azzal indokolta, hogy Tudor egyrészt azért orrolt meg rá, mert keveset mosolyog, másrészt pedig azért, mert egyszer úgy nyilatkozott, hogy Jézus nem zsidó volt, hanem „dák ivadék."
Vadim Tudor és Funar: szélsőséges karrierek
Az 1949-ben Bukarestben született ex PRM-elnök, Corneliu Vadim Tudor 1967-ben érettségizett a bukaresti Sfântul Sava Gimnáziumban, majd 1971-ben a Bukaresti Egyetem filozófia szakán diplomázott, államvizsga-dolgozatát a vallásszociológia témájában írta. 1975-ben a tartalékos tisztek számára fenntartott bukaresti intézményben tanult, majd 1978-ban Herder-ösztöndíjjal Bécsben folytatott történelmi tanulmányokat. Számos verseskötete jelentetett meg, több költeményében dicsőítette Románia akkori diktátorát, Nicolae Ceauşescut. A rendszerváltás után megalapította a szélsőségesen nacionalista, magyarellenes Nagy-Románia Pártot, amely 1992-től kezdve 2008-ig folyamatosan parlamenti párt volt. Legjobb eredményét 2000-ben érte el a párt, amikor 121 parlamenti mandátumot szerzett, Vadim Tudor pedig bejutott az elnökválasztás második fordulójába, ahol a voksok 33 százalékát megszerezve alulmaradt Ion Iliescuval szemben. A PRM a 2008-as választásokon kiesett a parlamentből, az egy évvel későbbi európai parlamenti választásokon viszont 8,65 százalékot szerzett, így három képviselőt – köztük magát Tudort – küldhetett az európai törvényhozásba.
Az 1949-ben a Temes megyei Nagyszentmiklóson született Gheorghe Funar közgazdász diplomát szerzett. 1989 előtt a Kommunista Párt tagja volt. A rendszerváltást követően beiratkozott a soviniszta, magyarellenes Román Nemzeti Egység Pártjába (PUNR), amelynek 1992 és 1997 között az elnöke volt. 1998-ban belépett a Nagy-Románia Pártba, amelynek a hétvégi rendkívüli kongresszuson való elnökké választásáig főtitkára volt.1992 és 2004 között Kolozsvár polgármestere volt, ezen időszak alatt magyarellenes megnyilvánulásai miatt vált hírhedté.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Középpontban az érték (Lutheránus ifjúsági találkozó Sepsiszentgyörgyön)
A Kárpát-medence minden zugából várják a középiskolás és egyetemista fiatalokat az idén első ízben, de hagyományteremtő szándékkal megszervezendő Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozóra Sepsiszentgyörgyön.
A KÖZ-ÉP-PONT címmel augusztus 1–4. között zajló rendezvény jelszava: Értékes vagy!, erre hívják fel a résztvevők figyelmét az előadó lelkészek, pszichológusok, kerekasztal-beszélgetések és különböző foglalkozások vezetői. Eddig már közel 350-en jelentkeztek be, közel felük Magyarországról, és sok jövő-menő vendéget várnak a környékbeli településekről is. A komoly programok mellett azonban a nagyszabású találkozó jó mulatságnak is ígérkezik, kulturális és sportjátékokkal, esténként koncertekkel, bulikkal. A keretet a reggeli és az éjféli áhítat jelenti, és persze napközben is elvonulhat a csendszobába, aki a nagy pörgésben kissé magába akar szállni. Unatkozásra kevés az esély, inkább a bőség zavarával szembesülhetnek a vakációzó diákok. Az ünnepi nyitó istentiszteletet csütörtökön 18 órától, a záró Tamás-misét vasárnap 11 órától a Széna téri evangélikus templomban tartják meg, pénteken és szombaton délelőtt egy-egy előadásra és fórumra, később csoportos beszélgetésekre várják az érdeklődőket a Székely Mikó Kollégiumba, délután irodalmi kávéházba (ennek helyszíne a Mikes Kelemen Líceum), kísérleti színházba (házigazda a kolozsvári Váróterem Projekt), Passió-élménykiállításra, a Barcaság értékeit bemutató tárlatra, ahol a tojásfestésbe és a szövésbe is bele lehet kóstolni, de lesz bútorfestés, nemezelés, agyagozás, labdajáték minden mennyiségben (asztalitenisztől a kosárlabdáig, szintén a Mikesben), még sakk és íjászat is, és természetesen város-, illetve múzeumlátogatás a távolról jövőknek. Esténként az Equinox, Bertóti Johanna, a Százlábú Néptánccsoport, a Mácsafej és a Szélrózsa Band koncertezik, lesz nyitó- és záróbuli, táncház, de humoristák (a Szomszédnéni Produkciós Iroda) és a slam poetry erdélyi művelői is fellépnek (ezek belépti díjas műsorok). A találkozó komoly magjában pénteken Kalóz János kolozsvári pszichológus Ne szúrd el a karriered! címmel, szombaton Skorka Katalin mezőberényi lelkész Kifelé a sótartóból! címmel tart előadást – Magyarországról több busszal jönnek az evangélikus fiatalok Szemerei János dunántúli püspök vezetésével –, a fórumbeszélgetéseken pedig a találkozó kezdeményezői és jeles egyházi személyiségei vesznek részt. Később kisebb csoportokban beszélik meg a hallottakat, hiszen a rendezvény egyik célja az egymáshoz való közeledés – a másik pedig Adorjáni Dezső Zoltán erdélyi lutheránus püspök szerint az, hogy a kereszténység értékei mellett az életerejét is felmutassák, mert nem zárt, merev, sötét szervezetről van szó, ahogy sokan gondolják, hanem élő, mozgékony és örömteljes közösségről, amely a mai fiatalok számára is vállalható világnézetet és életmódot adhat.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nőtt a MOGYE népszerűsége
Pénteken délután a hároméves szakok eredményeinek közlésével véget ért a felvételi vizsga a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Az általános orvosi és fogorvosi karon több volt a román anyanyelvű jelentkező, így magasabb általánost értek el, és elvitték az összes fizetős helyet. A gyógyszerészeti karon, ahol több volt a magyar jelentkező, a magyar tagozatra vettek fel több tandíjköteles hallgatót.
– Hogyan értékeli az idei felvételi vizsga eredményeit? – kérdeztem dr. Szilágyi Tibor professzortól, az egyetem rektorhelyettesétől.
– A múlt évhez képest több volt a jelentkező mind a magyar, mind a román tagozaton, amiből arra következtethetünk, hogy az egyetem népszerűsége nő. 2012-ben 231-en, az idén 294-en jelentkeztek az általános orvosi kar magyar tagozatára, a román tagozatra a múlt évben 429-en, az idén 589-en vizsgáztak.
Úgy gondolom, a könnyebbé váló európai munkavállalás reménye is hozzájárult az orvosi pálya népszerűségének a növekedéséhez. A fizetős helyek is vonzóbbá tették a marosvásárhelyi egyetemet, Kolozsváron például ezt a lehetőséget csak a külföldi hallgatóknak biztosítják. Az olcsóbb, jobb lakhatási körülmények, a kisebb, nyugodtabb város is Marosvásárhely mellett szólt. Úgy tűnik, hogy a negatív sajtóhírek ellenére továbbra is bíznak a MOGYE-n folyó oktatás 7minőségében. A magyar felvételizők számának növekedésében valószínűleg szerepe volt annak is, hogy a Studium Alapítvány, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség és a magyar tanári kar népszerűsítő kampányt folytatott több erdélyi településen.
– Az idén is elégedetlenséget szült, hogy a költségtérítéses helyeket kizárólag a román jelentkezők foglalták el.
– Annak ellenére, hogy a magyar tagozat vezetősége ismételten kérte az év elején, hogy a tandíjköteles helyeket is fele-fele arányban osszák el, ezek a helyek, akárcsak a múlt évben, közös versenyben voltak meghirdetve, tehát az elért média sorrendjében teltek be. Mivel a jelentkezők kétharmada román volt és csupán egyharmada magyar (az általános orvosi karon 34,5, a fogorvosin 35,3 százalék), az eredmények is ezt tükrözték, a román tagozaton több volt a magas általános, így őket sorolták be a 80 fizetős helyre. Statisztikai számításokat végeztünk, és azt találtuk, hogy a tesztvizsgán nyújtott teljesítményük a két tagozatra jelentkezőknek nagyjából azonosnak mondható. Az érettségit illetően körülbelül két tizeddel alacsonyabb volt a magyar tagozatra jelentkezők átlageredménye. Ez utóbbi csak tíz százalékot számított az orvosi, a fogorvosi és a gyógyszerészeti karon, a többi szakon, mint például a nővérképző vagy a fogtechnikum, 50 százalékot. Hozzá kell tennem, hogy az orvosin a fizetős helyekre a román tagozaton még 75 jelentkező van, akinek magasabb az általánosa, mint az állami helyekre bejutott utolsó magyar hallgatónak.
– A gyógyszerészeti karon másképpen alakult a helyzet.
– Igen, ez a kar a példa, hogy a jelentkezési arány dönti el, hányan jutnak be az állami mellett a tandíjas helyekre. A román tagozatra 74-en, a magyarra 78-an jelentkeztek. A 35-35 költségtérítés nélküli hely mellett, mivel a magyar tagozatra több volt a felvételiző diák, az eredmények alapján 37 fizetéses helyet foglalhattak el, a román hallgatók pedig 30-at.
– Ez azt jelenti, hogy a 80 tandíjas helyből összesen 67-et, akik elérték az ötösön felüli általánost. Mivel a gyógyszerészasszisztens szakon sem teltek be a helyek, hirdetnek-e az ősszel újabb felvételi vizsgát?
– Hétfőn hoz az igazgatótanács végleges döntést erről, de valószínűleg az ősszel lesz pótfelvételi.
– Azt is megfigyelhettük, hogy a sor végén voltak magasabb médiák az előzőekhez képest. Ez hogy történhetett?
– Aki második lehetőségként írt be egy szakot, az a sor végére került, azok után, akik elsőnek jelölték be a szakot, és elérték a szükséges általánost.
– Voltak hallgatók, akiknél úgy jelent meg, hogy hely nélkül sikerült a vizsgájuk; ez mit jelent?
– Azt, hogy várakozási listán vannak, ugyanis azok közül, akik a költségtérítéses helyekre jutottak be, nem biztos, hogy mindenki vállalni tudja az évi 8.000 lejes tandíjat, ezt hétfőig kellett bejelenteni, s ha marad üres hely, a vonal alatt levők fennebb léphetnek.
– A hirdetőtáblánál azt beszélték, hogy azok a hallgatók, akik átmenő jegyet kaptak, felvételt nyerhetnek, ha a külföldi diákoknak megállapított 5.000 eurós tandíjat kifizetik. Így van-e?
– Az egyetem vezetősége gondolkodik azon, hogy az ősszel, az angol nyelvű képzéshez hasonlóan, 5.000 eurós tandíjért román nyelvű képzést is indítson a külföldi hallgatóknak. Mi ragaszkodunk ahhoz, hogy ha ez beindul, akkor legyen magyar nyelvű képzés is bármely európai uniós ország állampolgára számára. Erről azonban még nem született végleges döntés.
– Említettük, hogy az egészségügyi asszisztens szakon 50 százalékot számított az érettségi vizsga.
– Ezért fordulhatott elő, hogy volt olyan felvételiző, aki a tesztvizsgán elért maximális jegy (10) ellenére sem jutott be. A három- és négyéves szakokon sokkal könnyebb volt a teszt, így nagyon magas általánost értek el a vizsgázók, s valójában az érettségi jegy döntötte el a bejutók sorrendjét. Egyébként a 15-15 költségtérítés nélküli, plusz a 70 tandíjas helyre a magyar tagozaton 41-en, a románon 104-en vizsgáztak, 27 magyar és 69 román hallgató jutott be az elért általános sorrendjében. Az államilag finanszírozott 15 helyből a román tagozaton négy helyet a roma jelentkezők töltöttek be.
Más egyetemekhez képest a diákok könnyűnek tartják, hogy a MOGYE-n csak egy tantárgyból kell felvételizni a hajdani három (fizika, kémia, biológia) helyett. Elmondásuk szerint ezért jöttek a román tagozatra olyan városokból is, ahol működik orvosi egyetem.
– Jövőre is változatlan marad a követelmény?
– Valóban, Kolozsváron például a kérdések fele biológiából, a másik fele pedig kémiából van. Marosvásárhelyen nem tervezzük a két tantárgy bevezetését. Nálunk a legtöbb jelentkező a biológiát választja, de úgy gondoljuk, hogy aki kémiából vagy fizikából jól teljesít, az meg tudja tanulni a többi tárgyat is. Nálunk a felvételit könnyíti az is, hogy a magyar és a román tagozatra jelentkezők ugyanazt a könyvészeti anyagot használják. Biológiából viszont csak egyetlen tankönyv van forgalomban magyar nyelven, így mindkét tagozat csak ebből kell készüljön. Iasi-ban az összes alternatív tankönyvből adnak kérdéseket.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Az űrlap alja
Emlékművet avattak Kiskerekiben
Kiskerekiben július 28-án, vasárnap délelőtt a Betyár Fesztiválon Petrucz János helyi református lelkész és Gavrucza Tibor székelyhídi nyugalmazott lelkipásztor tartott istentiszteletet a több mint száz egybegyűlt előtt. Az igehirdetés után a gyülekezet csatlakozott ahhoz a csoporthoz, amely a községháza mellett várakozott a II. világháborús emlékmű felavatására.
Nyíri Sándor, Kiskereki polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, ezen emlékmű egy csoport kereki férfi tiszteletére állíttatott, akiknek a haza a legszűkebb családi kör mellett a magyar földet jelentette. A magyar hazáért éltek és azért is haltak. Nevük összegyűjtése egy nagyon hosszú folyamat volt, lehet hiányos is ez a névsor (21 név került felírásra), de az emléktáblán van még hely, így utólag is fel lehet vésni a kifelejtett neveket. Hálás volt a polgármester Sztetye Julianna és a néhai Deák József segítségéért, amit a lista összeállításában nyújtottak. Emellett megköszönte a támogatóknak, hogy az emlékmű egyáltalán elkészülhetett.
Ezután Nyíri Sándor felkérte a Bihar megyei RMDSZ helyi szervezetekért felelős ügyvezető alelnökét, Szabó Józsefet, hogy együtt leplezzék le az emlékművet. „Jól láthatóan a szobor tetején egy turulmadár áll a magyar koronán, ez legyen a fejfájuk halottainknak” – tette hozzá a polgármester. Az emlékmű egyik oldalán van még egy üres hely, ahová jövőre kerülhet egy újabb márványtábla az I. világháborús hősök neveivel.
Szabó József elmondta, Bihar megyében, Erdélyben sok hasonló emlékmű van. A jövőben Kiskereki népe is büszkén állhat ki megemlékezni halottaiért, akik nagyon megérdemlik, hogy ne felejtsék el őket. Végül megköszönte a megyei tanácsnak és a polgármesternek, hogy büszkén felvállalva felállították ezt a szobrot Kiskereki központjában.
Petrucz János szavalata után Gavrucza Tibor megáldotta az emlékművet. Az áldás után előbb Nyíri Sándor és Szabó József, majd a testvértelepülések önkormányzatainak képviselői koszorúzták meg az emlékművet. Utánuk a márványtáblán szereplők hozzátartozói helyeztek el koszorúkat és virágokat a szobor köré.
Innen a testvértelepülések képviselői átvonultak a községházába. A Felvidékről, Hosszúszóból Kankula Éva polgármester, a Komárom-Esztergom-megyei Naszályról Szűcs Márta jegyző, a Hajdú-Bihar megyei Kokadról Ozsváth István polgármester és Kiskereki polgármestere Nyíri Sándor ünnepélyesen aláírták az együttműködési megállapodást. Szűcs Márta átadta Maszlavér István polgármester ajándékát, aki egyéb teendői miatt nem tudott részt venni az eseményen.
Nyíri Sándor elmondta, Kiskereki egy lengyel településsel is szeretne még testvérkapcsolatot kialakítani. Mivel Iwkowán is hasonló rendezvény van mint Kerekiben, ezért a képviseletük nem tudott jelen lenni, de a jövőben mindenképp találkoznak majd és tárgyalnak a lehetőségekről.
Juhász György
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Nyelvelő háborúk Marosvásárhelyen
Nem telt el egy év azóta, hogy kirobbant Marosvásárhelyen az úgynevezett Látó botrány, amely az ismert erdélyi magyar irodalmi fórum önkormányzati átszervezését (megszüntetését) célozta. Újabb és újabb konfliktusok gyűrűznek a kilencvenes évek óta frontvárosként ismert megyeszékhelyen. Már nem csak egy magyar folyóirat, hanem az egész magyar közösség érintett. Érintettek a helyi iskolák, az itt működő Nemzeti Színház, az építészeti szempontból nemzetközileg is ismert és becsült Kultúrpalota, a szimbolikus, de napi használatban is fontos közterek: Marosvásárhely szinte minden szegletében ott a román-magyar konfliktus. Van, aki szerint nem történik más, mint az, hogy elmérgesedtek az évtizedek óta rendezetlen ügyek, más úgy látja, elsősorban – etnikai szempontoktól szinte függetlenül – csak az érdekérvényesítés, az adminisztráció hibái, a joghézagok jelentkeznek. És van, aki úgy véli, a román és a magyar közösségen belül is átrendeződnek az erővonalak, belső konfliktusokkal küzdenek a románok és a magyarok is, a hatalomváltás folyamata pedig az interetnikus térben gellert kap.
Garázs-ügyek Az események sok szempontból hasonlítanak azokhoz a konfliktusokhoz, amelyek közvetlenül a rendszerváltás után jelentkeztek, párhuzamot mégsem lehet vonni – figyelmeztet a történész, Novák Csaba Zoltán. Akárcsak 1990-ben, a nézeteltérések gócpontja most is az oktatásügy, csakhogy míg majd két és fél évtizede az önálló magyar oktatási rendszer létrehozása volt a kérdés és a feladat, most a meglévő önálló struktúrák mellett a vegyes iskolákban érvényesülő magyar érdekvédelem vált ki vitákat. Magyar érdekvédők (elsősorban az évek óta akciók sorozatát szervező Civil Elkötelezettségi Mozgalom – a CEMO) úgy vélik, hogy a marosvásárhelyi vegyes tannyelvű iskolákban a magyar közösség alulreprezentált, nem érvényesülnek a nyelvi jogok, sem az intézményes nyelvhasználatban (például a közhasznú információkat közvetítő feliratokat), sem az iskolák elnevezését illetően. Egyetlen vegyes tannyelvű iskola sem viseli például magyar személyiség nevét – figyelmeztettek évekkel ezelőtt a felszólalók. A legélesebb vita a belvárosi, nagy hagyományú 2-es számú általános iskola körül alakult ki, amelyet építtetőjéről, Bernády Györgyről szerettek volna elnevezni a magyar kezdeményezők. A kérést hosszú ideig nem teljesítette a városi önkormányzat, széleskörű vita alakult ki, a PSD helyi képviselői például azt javasolták, viselje az intézmény inkább a Ceauşescu-korszakban ismertté vált udvari költő, a rendszerváltás után a nacionalista, szélsőséges román politika által támogatott Adrian Păunescu nevét. Végül, több fordulós tárgyalássorozat után (amelynek során a magát pártfüggetlen, civil szervezetként meghatározó CEMO az RMDSZ-t elégtelen érdekképviselettel is vádolta) végül, az idei tanév végére megszületett a döntés: mégiscsak Bernády György néven működhet tovább a Dózsa György úti intézmény. Hasonló folyamat zajlott a Liviu Rebreanu általános iskolában, ahol a már említett CEMO munkatársai, illetve egy szülői kezdeményező csoport szervezett több tiltakozó akciót a kétnyelvűségért. A júniusi tanévzárón azonban sokakat megdöbbentő incidens alakult ki. A kétnyelvűséget számon kérő feliratokkal felvonuló magyar szülők és a román szülők (akiknek gyerekei román nemzeti kokárdákkal vettek részt az ünnepségen) összeszólalkoztak, sőt dulakodás is kialakult. Néhány nappal a történtek után az iskolát vezető román-magyar igazgató párost új román-magyar vezető-csapat váltotta. Adina Maria Chirilă és Demeter Erdei Zoltán helyébe Gheorghe Nistor és Péterfy Erika lépett. Bár a román-magyar konfliktus itt megoldódni látszott, váratlanul magyar-magyar konfliktus alakult ki: Kerekes Szilárd, az intézmény történelem szakos tanára Illés Ildikó megyei főtanfelügyelő-helyettest nyílt levélben azzal vádolta meg, hogy nem a tanév végi konfliktus miatt döntött a csere mellett, hanem azért, hogy „jelöltjét”, Péterfy Erikát pozícióhoz juttassa. A szülői kezdeményező csoport Illés Ildikó leváltását és olyan főtanfelügyelő-helyettes „kijelölését” kérte az RMDSZ-től (!), aki betartja a nyelvi jogokat. A főtanfelügyelő-helyettes tömören reagált a tiltakozásra, illetve a személyét érintő vádakra. Az év végi vizsgák megszervezésének fontosságára hívta fel a figyelmet. „Nekem más a munkaköri leírásom, én a vizsgákért felelek, azok most a legfontosabbak, nem ez a hisztéria” – nyilatkozta az érintett. A Bernády és a Rebreanu iskolák ügyén túl az egész várost érintette a szintén június végén kirobbant úgynevezett oklevél botrány. A helyi RMDSZ tagszervezet több mint másfél ezer kétnyelvű oklevelet bocsátott ki, egyeztetve több iskola vezetőjével is. A dokumentumokon minden információ szerepelt román és magyar nyelven is. Marius Pascan demokrata-liberális szenátor törvényszegéssel vádolta a tanfelügyelőt és lemondásra szólította fel, mert a politikus úgy tudta, Romániában csak román nyelvű okleveleket lehet kibocsátani. Helytelenül, hiszen nagyon sok hazai intézmény használt két-három nyelvű okiratot, ilyen jellegű törvényi megszorítás nincs. A Maros megyei főtanfelügyelő nem erre, a jogtévesztésre hivatkozva ragaszkodott a hivatalához, hanem úgy érvelt a szenátor felvetésére: a diplomákon nem szerepel sem a tanfelügyelőség, sem az oktatási minisztérium azonosító jele, ezek nem hivatalos okiratok, biztosan „valamilyen garázsban” nyomtatták azokat.
Kultúrpalota-kampf Ciprian Dobre, a Maros megyei önkormányzat elnöke májusban a következő javaslattal élt: kezdeményezzenek nyilvános vitát a száz éve épült, szecessziós műemléképület, a Kultúrpalota, illetve a közigazgatási palota elnevezéséről. Az önkormányzati javaslat kettős névadást szorgalmazott: a Dandea–Bernády illetve Bartók–Enescu névfelvételt. Ciprian Dobre többször értékelte nyilvánosan a Bernády életművet, a román és a magyar zeneszerző, illetve az impériumváltás utolsó magyar, illetve első román polgármesterének együttszerepeltetése azt jelezte: van önkormányzati koncepció, legalábbis szimbolikus szinten az etnikai megbékélésre. A javaslat heves tiltakozást váltott ki a magyar közösségből. Az EMNP-EMNT nyilatkozatban utasította el a kezdeményezést arra való hivatkozással, hogy az elnevezés „etnikai konfliktust” szülhet, mert mindkét épület a „magyar épített örökség része”. Az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Brassai Zsombor először úgy nyilatkozott a kérdésben: a névadásról valóban közvitán kellene döntsön a város. Utóbb azzal egészítette ki saját nyilatkozatát, hogy „nincs itt az ideje” a névadásnak, mert a város több hasonló jellegű problémája (mint amilyenek az iskolai konfliktusok) megoldatlanok, és csak ezek rendezése után érdemes visszatérni ehhez a kérdéshez. Nem csak a politikai pártok, magánemberek is tiltakozni kezdtek. A helybéli Lakó Péterfi Tünde a polgármesteri hivatal elé állt, hogy az általa készített tiltakozó nyomtatványok kitöltésére, és hivatali iktatására biztassa az arra járókat. Bár az akció mögött nem volt tömeges támogatás, a helyi hatóságok megbírságolták (majd egy nappal később eltörölték a büntetést) a kezdeményezőt. A nyilatkozó civil érdekvédők szerint a polgármesteri hivatal egyértelműen tart az engedetlenségi akcióktól, „nem akarnak cirkuszt”. Az iskolai botrányok, az oklevél-ügy, a névadás-konfliktus a város nagy nyilvánossága előtt zajlott, sokan állást is foglaltak. Kevésbé vált publikussá, de a város kulturális életét lényegében érinti az a beadvány, amelyben három ismert román szakember (Mihai Gingulescu színész, Zeno Fodor teatrológus, fordító, valamint Cristian Ioan rendező) fordult az oklevél ügyben is elhíresült Marius Pascan szenátorhoz. A felszólalók kifogások sorát fogalmazzák meg a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójával, Gáspárik Attilával szemben. Többek között azt nehezményezik, hogy az intézmény kisegítő személyzetének foglalkoztatásában nem érvényesül az „etnikai arányosság”, ezért „sérelmek, frusztrációk” születhetnek. Azt is problémaként rója fel a trió, hogy nem a román társulat megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte tavaly a marosvásárhelyi Nemzeti Színház, hanem „ötven év multikulturalitás” címmel hirdetett programsorozatot. (Az intézményben, ahol évek óta folyamatosan feliratozzák a román és a magyar előadásokat, ahol a román és a magyar tagozaton kölcsönösen jelen van a repertoárban a román-magyar drámairodalom, egymás mellett függesztették ki Caragiale és Örkény portréját). A hosszas átirat nehezen foglalható össze – kitér a marosvásárhelyi román elit szerepére, jelentőségére, a rendszerváltás előtti és utáni időkre, a márciusi etnikai konfliktusok következményeire – de a hangulatát jól tükrözi az a megjegyzés, hogy az egykori magyar kultuszminiszter (Kelemen Hunor) mindenképp magyar igazgatót akart az intézmény élére, és ilyen pályáztatás révén juthatott pozícióhoz Gáspárik Attila. A beadvány után Marius Pascan interpellációt nyújtott be a szenátusban, amelyben kezdeményezte a magyar és a román tagozat szétválasztását. (Ugyanaz a politikus, aki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar és román karok szétválasztását ellenezte). Ugyancsak a beadvány hatására vizsgáló bizottságot rendelt ki a Kulturális Minisztérium a marosvásárhelyi színházhoz – a vizsgálat eredményét egyelőre nem tették közzé. (Mellékszál, de fontos adalék, hogy a színházi alkalmazottak etnikai hovatartozását – illegálisan – az a Zeno Fodor firtatja, aki a Smaranda Enache által vezetett Európai Liga vezető tagjaként is ismert.) Itt tart most a történet, amelynek sem az elejét, sem a végét nem könnyű belátni. Székelyföldi minta Novák Csaba Zoltán történész úgy véli, a konfliktusok jelentős része abból ered, hogy a kilencvenes márciusi események után olyan status quo rögzült, amivel a magyar lakosság nem volt elégedett. „A véres konfliktus emléke jegelte ezt az ügyet egy ideig. A magyar közösség szimbolikus térvesztése, esetenként másodrangú polgárrá degradálása nagyon sok intézményben tetten érhető volt. Egyetlen általános iskolában sem kapott teret a magyar közösség szimbolikus módon. Nem is elsősorban a feliratokra gondolok, hanem a nemzeti jeképekre” – nyilatkozta Novák. A történész úgy véli, a két évtizeddel ezelőtti összecsapások után a román érdekképviselet olyannyira megerősödött, hogy megengedhette magának, módszeresen átnevezze az iskolákat, és – szimbolikus értelemben is – megerősödjön a román közösség. A magyar érdekképviselet az utóbbi másfél évtizedben látványosan gyengült, nem csak a polgármesteri széket nyerte több cikluson át Dorin Florea, de a teljes RMDSZ megyei és különösen városi szervezet válságba jutott, olyannyira, hogy az elmúlt hónapokban újra kellett szervezni. Most – figyelmeztet Novák – fordulat van Marosvásárhelyen, amely szerinte a „székelyföldi nemzetesítési folyamatokkal” áll összefüggésben. A marosvásárhelyiek úgy vélik, ha a tömbmagyar székelyföldi településeken sikeres lehet a radikális fellépés, akkor eredményes lehet a vegyes lakosságú Marosvásárhelyen és Maros megyében is. A radikalizálódást erősíti a civil és a politikai szféra átrendeződése, összefonódása. A Civil Elkötelezettségi Mozgalmat képviselő Horváth Kovács Ádám (a Bernády, illetve a Rebreanu iskolák ügyében érintett érdekvédő) megjelenik a Székely Nemzeti Tanács küldöttlistáján is. (Ez a szervezet állt a március tizediki autonómiatüntetés mögött is). A román közösség azonban – véli Novák Zoltán – nem olyan könnyen mobilizálható, mint a kilencvenes évek elején, amikor a román elit mindenáron meg akarta erősíteni (máig meglévő) pozícióit. Most csak lokálisan hatékony a mozgósítás, ezért lehetett botrány a Rebreanuban. A marosvásárhelyi román elit sem egységes: van egy modernizáció- és párbeszéd párti új, progresszív réteg, és egy hatalmát védő, a nacionalizmus klasszikus eszközeit használó régi. Dorin Florea tölti be a kulcsszerepet, a jelenlegi polgármester több mandátumon keresztül is sikeresen versenyzett a magyarok szavazataiért, mára arra is rájött, érdemes legfőbb ellenfelével, az RMDSZ-szel szemben az RMDSZ ellenzékével szövetkeznie. (Idén a tervek szerint részt vesz a Tusványosi nyári egyetemen is). „A politikai ösztöne, és nem az elvei működnek, felismerte, hogy a regionális átalakításról szóló vitákban meg kell őriznie azt a státuszt, amit Marosvásárhely (és a román elit) a kilencvenes évek elején megszerzett. Modernizációs ígéretekkel szólítja meg a magyarokat, ugyanakkor sakkban tartja az RMDSZ-t utóbbi ellenzékével. Eddigi megnyilvánulásai alapján, nem a román-magyar konszenzust keresi, és politikájának következményeiért nagy felelősség terheli Tusvány szervezőit.” – tette hozzá Novák.
Elterelés a minőségről Horváth Kovács Ádám úgy nyilatkozott, elégedett az eddigi eredményekkel. „Mivel a (Liviu Rebereanu iskolai – a szerk.) akció nagy visszhangot kapott, reméljük, hogy a jó példa ragadós lesz, és maximum két éven belül az összes marosvásárhelyi két tannyelvű intézményben maradéktalanul megvalósul a kétnyelvűség. Ehhez további lépések szükségesek. Ilyen lesz a többi tanintézmény elleni feljelentés az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a CEMO részéről” – válaszolta megkeresésünkre az érdekvédő.
Koreck Mária, a szintén kisebbségi jogvédelmet ellátó Divers egyesület képviselője, és a városi RMDSZ szervezet alelnöke azt mondta, hogy a kialakult konfliktusokat jelentős részben magyarázza, hogy a döntéshozó pozícióban lévők, és az érdekvédők sem ismerik mindig maradéktalanul azokat a jogszabályokat, amelyek a vitás kérdéseket szabályozzák. A fenti ügyeket pedig a városvezetés arra használja, hogy elterelje a figyelmet a költségvetési problémákról (például a szociális rendszer alulfinanszírozásáról, a versenysport túl-, a tömegsport alulfinanszírozásáról). A radikálisan fellépő civil szervezetek a kitűzött célok érdekében szinte minden eszközt bevetnek, de nem számolnak a veszteségekkel. Az oklevél ügyben például nem tettek meg minden törvényes lépést azért, hogy a kétnyelvű dokumentumokat jogszerűen használni lehessen. Szinte mindegyik ügyről elmondható: ha a problémákat szakszerűen felmérték volna, s betartják az érdekérvényesítés legális módját, ütemét, akkor nem alakultak volna ki válsághelyzetek. A kialakult krízisekben azonban a legtöbb szereplő improvizál, és ez további problémához vezet.
Gáspárik Attila, a színházi beadvány által elmarasztalt igazgató határozottan úgy fogalmazott, a konfliktusok többsége mögött nem etnikai, sokkal inkább szakmai, emberi nézeteltérések, érdekkonfliktusok vannak. „Most minden könnyen megkóstolható, mert ebben az országban csak úgy működnek a törvények, ha a hatalom támogatja. És most az RMDSZ nincs hatalmon” – vonta le a következtetést Gáspárik Attila, aki nem vitatja: a Szövetség is felelős a kialakult konfliktusokért. A szimbolikus politizálás a „minőségi” politizálás rovására megy, tette hozzá. (Ezt illusztrálja az a tény, hogy miközben a Bernády iskola elnevezése körüli vitára figyelt a város, az intézményben gyakorlatilag zavartalanul zaklatta a diákokat egy azóta elítélt pedofil pedagógus. Ugyancsak ebben az iskolában érkeztek sorozatosan panaszok az ellen a magyar ellen, aki a tanórákon a Székely Nemzeti Tanács volt tagjaként politikai propagandát folytatott, arra is volt példa, hogy fizikailag bántalmazta diákját.)
Forró a nyár Marosvásárhelyen, egyelőre nem tudni, hogyan alakul a politikai széljárás. Konfliktusok keletkeztek, de konfliktusok oldódtak is. Nem érvényesülnek maradéktalanul a magyar nyelvi jogok, de egyre több a pozitív példa, és nem feltétlenül ott, ahol radikalizálódik a magyar érdekvédelem. Most az egyik helyi bank kirendeltségénél jelent meg az automatákon a magyar nyelvű menü – úgy tűnik, a pénznek szaga nincs, de nemzetisége van, és megéri odafigyelni erre. Nő a figyelem – legalábbis a magyar közösség felé. Abban a megyében azonban, ahol az országban a legnagyobb a romák aránya, a romákról, a romák nyelvi jogairól, a romák nem létező intézményeiről, intézményes reprezentációjáról, nagyon is létező nemzeti kultúrájáról nem esik szó. A mélyben így érik egy minden eddiginél élesebb konfliktus, amelyről konszenzusos alapon a román és a magyar közösség is jobbára csak hallgat. Minél némább most a csend, annál kevésbé tudják majd kezelni a bajt a most egymással és magukkal iszapbirkózó felek.
Parászka Boróka
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Középpontban az érték (Lutheránus ifjúsági találkozó Sepsiszentgyörgyön)
A Kárpát-medence minden zugából várják a középiskolás és egyetemista fiatalokat az idén első ízben, de hagyományteremtő szándékkal megszervezendő Erdélyi Lutheránus Ifjúsági Találkozóra Sepsiszentgyörgyön.
A KÖZ-ÉP-PONT címmel augusztus 1–4. között zajló rendezvény jelszava: Értékes vagy!, erre hívják fel a résztvevők figyelmét az előadó lelkészek, pszichológusok, kerekasztal-beszélgetések és különböző foglalkozások vezetői. Eddig már közel 350-en jelentkeztek be, közel felük Magyarországról, és sok jövő-menő vendéget várnak a környékbeli településekről is. A komoly programok mellett azonban a nagyszabású találkozó jó mulatságnak is ígérkezik, kulturális és sportjátékokkal, esténként koncertekkel, bulikkal.
A keretet a reggeli és az éjféli áhítat jelenti, és persze napközben is elvonulhat a csendszobába, aki a nagy pörgésben kissé magába akar szállni. Unatkozásra kevés az esély, inkább a bőség zavarával szembesülhetnek a vakációzó diákok. Az ünnepi nyitó istentiszteletet csütörtökön 18 órától, a záró Tamás-misét vasárnap 11 órától a Széna téri evangélikus templomban tartják meg, pénteken és szombaton délelőtt egy-egy előadásra és fórumra, később csoportos beszélgetésekre várják az érdeklődőket a Székely Mikó Kollégiumba, délután irodalmi kávéházba (ennek helyszíne a Mikes Kelemen Líceum), kísérleti színházba (házigazda a kolozsvári Váróterem Projekt), Passió-élménykiállításra, a Barcaság értékeit bemutató tárlatra, ahol a tojásfestésbe és a szövésbe is bele lehet kóstolni, de lesz bútorfestés, nemezelés, agyagozás, labdajáték minden mennyiségben (asztalitenisztől a kosárlabdáig, szintén a Mikesben), még sakk és íjászat is, és természetesen város-, illetve múzeumlátogatás a távolról jövőknek. Esténként az Equinox, Bertóti Johanna, a Százlábú Néptánccsoport, a Mácsafej és a Szélrózsa Band koncertezik, lesz nyitó- és záróbuli, táncház, de humoristák (a Szomszédnéni Produkciós Iroda) és a slam poetry erdélyi művelői is fellépnek (ezek belépti díjas műsorok). A találkozó komoly magjában pénteken Kalóz János kolozsvári pszichológus Ne szúrd el a karriered! címmel, szombaton Skorka Katalin mezőberényi lelkész Kifelé a sótartóból! címmel tart előadást – Magyarországról több busszal jönnek az evangélikus fiatalok Szemerei János dunántúli püspök vezetésével –, a fórumbeszélgetéseken pedig a találkozó kezdeményezői és jeles egyházi személyiségei vesznek részt. Később kisebb csoportokban beszélik meg a hallottakat, hiszen a rendezvény egyik célja az egymáshoz való közeledés – a másik pedig Adorjáni Dezső Zoltán erdélyi lutheránus püspök szerint az, hogy a kereszténység értékei mellett az életerejét is felmutassák, mert nem zárt, merev, sötét szervezetről van szó, ahogy sokan gondolják, hanem élő, mozgékony és örömteljes közösségről, amely a mai fiatalok számára is vállalható világnézetet és életmódot adhat.
Demeter J. Ildikó

Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A szórvány ers végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória
A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő
Az összefogás és az élni akarás példája
Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Õ Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is
Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokban egyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is”
Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni
Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése
Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt. A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)

Varga Andrea történész felhívása a restitúció ügyében
Ismét közzétette két évvel ezelőtt megfogalmazott felhívását az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciójának közös rendezése ügyében Varga Andrea. A történész egy esettanulmánnyal is kiegészítette korábbi szövegét. Írását az alábbiakban közöljük.
Az alábbi szöveg több mint két éve íródott, időközben el is felejtettem, születése óta megjárta több magyarországi állami és közigazgatásban dolgozó felső vezető elektronikus postaládáját is. Nem gondolom, hogy érdemben bárki fantáziáját megmozgatta volna az alábbi felvetés, de hát az összefüggések nem mindig a kellő időben látszanak meg, s néha csupán megkésve mutatják érvény(esülés)üket… Kezem közé került minapában az EMMI-Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának 2013. július 24.-i, szerdai budapesti Országos Sajtószolgálaton keresztül kiadott közleménye, mely szerint: „A (magyar – V.A.) kormány támogatja a magyar közösségeket törekvéseik elérésében. Magyarország kormánya bármely kérdésben – így az egyházi ingatlanok rendezése ügyében – tartja magát ahhoz az alapelvhez, hogy a határon túl élő magyar közösségek törekvéseit támogassa – mondta július 24-én Hölvényi György, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor első napján tartott panelbeszélgetésen.
Fontos, hogy az adott ország vezetése kellő alapot biztosítson az egyházak működéséhez, a szabad vallásgyakorláshoz – tette hozzá az államtitkár a Kós Károly-sátorban. Hangsúlyozta, hogy az egyházi ingatlanok rendezésekor türelemmel kell lennünk, Magyarországon 2011-ben, 20 év után sikerült lezárni a folyamatot”.
Az ország adott, a kellő alap ugyancsak, a türelemről nem is beszélve. Ami azonban nem áll, az a „sikerrel lezárt folyamat”…
Az elmúlt hónapokban személyes érintettségem miatt nem akartam elmondani véleményemet az erdélyi egyházi ingatlanok restitúciós ügyében. Ugyanakkor köztudott, hogy az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés az egyetemesen elismert alapvető jogok közé tartozik (denial of trial vagy déni de justice). Ezekért kiállni nem csupán misszió, de felelősség is. Mégpedig közös, hamiskodás-mentes és morális felelősség.
Korunk Európájában, több mint két évtizeddel az 1989-es változások után, az egykori kommunista országok közül Románia maradt az egyetlen, amely ezidáig nem volt képes európai jogi normáknak megfelelően, törvényes úton rendezni a volt egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését. Míg a polgári demokratikus országokban, Nyugat-Európában a teljes oktatási rendszernek meghatározó részét alkotják a felekezeti iskolák, addig korunk Romániájában még az 1990 után kialakított vagy revitalizált magyar egyházi iskolai intézmények is többnyire jogfosztottak, tulajdonukból konstans módon kiforgatottak, állami szintű szabályozás és egyházi érdekű kezdeményezések összhangjának hiánya miatt lényegében mindmáig működésképtelenek. Nem utolsósorban éppen vagyoni helyzetük, állapotuk, s főképp pedig rendezetlen státuszuk okán.
Az állapotok változása és a román állam következetesen vonakodó, restitúciót nyíltan megnehezítő (vagy direkten ellenérdekelt) egyházpolitikai együttműködési szándéka miatt az alábbi indítványban európai rangú intézményi segítség igényét terjesztem elő annak érdekében, hogy Románia állami hatóságai juttassák vissza az egyházak birtokába mindazokat az ingó és ingatlan javakat, melyeket önkényesen elkoboztak tőlük.
Mi kell ehhez, első körben…?
1). Elsődleges célprogram az egyházi-felekezeti vagyonok leltárának elkészítése, ehhez szükséges kutatói bázis kialakítása, nemzetközi együttműködés megformálása és nemzetközi jogi normákat követő adatbázis felállítása, mely párhuzamosan kezeli a felmerülő ügyek tudományos háttéranyagát és elősegíti a jogérvényesítés sikerét.
2). E programcél harmonizálása az uniós kötelező érvényű ajánlásokkal, a nemzetközi konvenciókra épülő levéltári és adatnyilvánossági jogelvekkel, mindezeken túl a magyar kulturális örökség kezelésének állami garanciákra épülő védelmével, fejlesztésével, bővítésével és digitalizálásával is. A magyar államnak nem csupán saját történeti képe, állampolgárainak múlttudata okán, legalapvetőbb értéknormáinak fennmaradása szempontjából is kivételesen komoly szüksége van történelmi egyházainak folytonos szerepvitelére, feladatvállalására, kiváltképpen a határokon túli szférában. E feladattudat föltehetően nem hiányzik talán a politikai akarat szintjén, de hatástalan marad a határokon túli magyarság tudati, világnézeti, felekezeti önállósági és lelkiismereti szabadságának terében, főként nemzetstratégiai szempontból. És ez marad mindaddig, amíg érdemi, pontos, célirányos és jogi garanciákkal is alátámasztott leltár nem készülhet az elveszett /vagy éppen most elveszni látszó !/ egyházi vagyonok teljes lajstromával.
A felhívás és programos feladatvállalás célja nem választható el a motivációktól: kétségtelen, mert peres ügyirati anyag, eredménytelenül lefolytatott eljárások sora, szakmai vétségekkel terhes vagy jogi perfekcióval nem (vagy esetlegesen) ellátott kezdeményezések sorozata bizonyítja, hogy folyamatosan romló kondíciók veszik körül a magyar egyházi vagyonok visszaszerzésének folyamatát. A szaklevéltári ismeretek hiánya vagy a politikai érdekérvényesítés eszközeinek párhuzamossága, megkísérelt egyedi restaurációs játszmák elveszített esélyei jelzik azt, hogy érdemi feltárás (esetenként a nyilvánosság vagy a szakjogászi érdeklődés számára sem elérhető források megközelítési nehézségei okán) nem nélkülözhető ebben a változó feltételrendszerű jogérvényesítési folyamatban. Az adatok, források, dokumentumok, peranyagok, sajtóanyagok, ítéletek, peres vagy peren kívüli eljárási megoldások, a jogszabályok időbeli és érvényességi kondícióinak mint feltételeknek a nem kellő megléte nemcsak érvényteleníti az elszigetelt törekvéseket, de egymás ellen hangolja, a vetélytárs félnek is kiszolgáltatja az érdekelteket. Ennek egyetlen ellenszere lehetséges: prekoncepció-mentes helyzetfeltárás és jogszerűen érvényes érték-összeírás (vagyonleltár, hiányleltár, összehasonlító kimutatások, jogi és történeti dokumentáció) elkészítése.
Felhívásom tehát ezt a célt szolgálja a fentiek értelmében és a rendezés elmulaszthatatlan felelősségének gondosságára hívja föl a figyelmet. Amíg még van erre ok és indok, esély és bizonyítható jogalap…
A felhívás kivitelezése nem épülhet az érdekelt egyházak, forráshiányos felekezeti és hívő-közösségek támogatására. Különösen akkor nem, midőn a partnerség és szolidaritás olyan európai kapcsolathálójáról van szó a szóbanforgó tét lényegét illetően, melyhez minden egyház kevés lenne önmagában. A kivitelezési program ezért a szociális párbeszéd európai normáihoz kíván igazodni, ennek jogi és együttműködési, esélyegyenlőségi és kooperációs feltételrendszerét követi. A felhívás megvalósítása tehát állami segítséget, forrástámogatást, intézményesítési megoldásokat, nemzetközi jogi és partnerségi felelősségvállalást igényel – nem pusztán remények, hanem kötelezettségek formájában. Ugyanakkor nem központosítás, nem egyvalamiféle „állami egyházügyi hivatal” ügyviteli felelőssége értelmében, hanem a tényfeltárás, adatbázis-felállítás, adatszolgáltatás, információs biztonság és adatvédelem alkalmazásával. E téren a felhívás komolyanvétele esetén a kormányzati információs biztos közreműködésének igénye is felmerül, amely egyazon célt, a partnerek kooperációjára épülő adatnyilvánosságot is szükségképpen garantálja a kutatások nyomán keletkező anyagok terén, de megnehezíti vagy lehetetlenné teszi az ellenérdekelt felek kártékony hozzáférését.
Mind a felhívás kivitelezési célrendszerének, mind az érdekelt egyházak és felekezetek társadalmi motivációinak főszerep jut a megvalósítás interaktív és intézményközi jellegében. Ezért nem rendelhető immár fennálló nemzeti intézményhez /mondjuk felelős államtitkársághoz/ a törekvés, továbbá azért sem, mert ennek próbája már megvolt, mégpedig sikertelenül. Az adatokhoz való hozzáférés, az adatgazdák jogosítványai, a partnerségi kapcsolatok, a kutatási szakértelem, egyéni vagy csoportos érdekeltség és bürokratikus ellenállási attitűd folyamatos jelenléte ebben a szférában a legtöbb és legkezdeményezőbb egyházakat is háttérbe szorította, jogérvényesítési úton visszavetette, sőt bizonyos esetekben előzetesen is reménytelenné tette a jogos igények érvényesítésének esélyeit, vesztes helyzetet idézve elő a jogos érdekérvényesítés és jogorvoslat eseteiben is.
Hatékony jogvédelmet csakis hatékony lobbi-tevékenységgel érhet el az egyház (bármely egyház, s az egyházak társadalmi területe egyaránt). Ennek a kölcsönös tisztánlátáson alapuló (elektronikus adattár, hozzáférés, dokumentációk tükrözése, feltárt anyagok nyilvánossá válása), tervszerű programossággal elvégzett kutatómunka és érdekérvényesítés lenne elemi szintje. Nélkülözhetetlen ilyesmi létrehozásához olyan havi rendszerességű kiadvány (bulletin), amely a permanens tájékoztatás feladatát látja el felekezetközi és inter-religionális térben.
Háromhavonta (negyedévente) szükség lesz programkövető konferenciákat, szakmai vitákat, helyzetelemző egyeztetéseket is tartaniuk az egyházaknak, szükség esetén még gyakrabban, egészen az eredmények eléréséig. Felekezetközi huzakodás esetén ugyanakkor mindannyian és közösen rajtavesztenek, ez ma már világos.
Eltérő kényszerek között élünk, de közös céllal és még közösebb, híveinkkel együttes hátrányos helyzetben. Tudomásul kell vennünk és egymásban is tudatosítanunk kell: most, vagy pedig soha sem érhetjük el, amit jog szerint kívánunk, mert évről évre tapasztalhatjuk, hogy jogszabályok módosulása, ellenérdekelt partnerek kivételezett helyzetbe kerülése révén egyre nehezebben lesz érvényesíthető holnap, ami ma még esély volt.
Lehetséges, hogy ezután minden elévül és soha többé ilyen összefogási, érdekazonossági lehetőség nem lesz, mint most utoljára még talán van. Számos jogi kezdeményezés indult, eltérő módon és fórumon, viszont többek egyéni próbálkozása is alig volt elegendő ahhoz, hogy néhány ingatlan esélyt kapjon a visszaadásra – de csak néhány, az összesnek csupán csekély töredéke! Ennek jogi kerete csak a 2000-res években alakult ki részlegesen, de semmiképpen nem áttekinthetően, hanem alkalmi és esetleges sürgősségi kormányrendeletek formájában, és messze nem az egyértelmű és egységes szabályozás szellemében. Ugyanakkor a törvényesnek tetsző törekvések is javarészt megbuktak a partnerség hiányán, belső felkészültségen, bizonyítékok hiányán vagy a tárgyalófelek ellenérdekeltségén. Az európai rangú és korunk normáinak megfelelő törvényi szabályozás nélkül csak a „lekenyerezhetőknek” járó kiváltságosság osztogatása marad reményként, ettől azonban a többség elesik és végleg kárvallott marad. Tényleg véglegesen…!
Tudatosítani kell önmagunkban, egymásban, lehetséges és felelős partnereinkben is, hogy magyar tulajdon vész el, ha nem lép közbe a magyar állam – mégpedig nemzeti érték, kulturális örökség, európai vagyon, és még ráadásul egyházi is, vagyoni és morális, szimbolikus és történeti közjavak tömege.
Tudvalévően az egyházi vagyonok eltulajdonítása ellentétes volt a trianoni békeszerződés nem állami vagyonra vonatkozó rendelkezésével is annak idején – és mégis megtörtént, ami jogtalan volt.
A 2006-os egyházügyi törvény állam és egyház viszonyára vonatkozó 3. pontja kimondja, hogy az állam tiszteletben tartja az egyház belső szabályzatát és törvénykönyvét. Ilyen és ehhez hasonló módon kialakított állapotnélküliségek, képtelenségek szolgálnak alapul jogos követeléseink érvényre jutásánál, korántsem függetlenül attól, hogy mindez elfoszló, állagában romló állapotú vagyon, a határon túli magyar kisebbségek anyagi és szellemi javainak értékfoszlását, devalválódását vagy alkalmi kompromisszumok révén helyi cserealkuk esetlegességét eredményezi. Ezt a folyamatot kell közös szándékkal megakadályoznunk, közös tervek alapján átírnunk, ameddig még lehetséges.
A közös fellépés talaja egy közös projekt, közös és önkéntes csatlakozással, magyar védnökség alatt, az Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Tudományos Akadémia stb. szakirányítási vezérletével, nemzetközi levéltári szabványok és normák iránymutatása mentén egy átfogó projekt megvalósításában mindazon partnerekkel (szponzoráció, nemzetközi levéltári szakmai szövetség, digitalizációs jogok és normák követése, stb.). Partnerségben lehet csupán kivitelezni mindezt, úgy, hogy nem szűnünk meg szem előtt tartani: a magyar és nemzeti történelem levéltári anyagainak, örökségének visszaigénylése mint ingó vagyon éppúgy része kell legyen céljainknak, mint az ingatlanok, törvények és intézmények előtti képviselet, mellesleg, jogszerű visszaállítása és/vagy kárpótlása mindannak, aminek elorzása a történelem kelet-európai sodrának egyik következménye volt. Románia monitorizálása csak igazságügyi szinten zajlott, azon belül is a korrupció tesztjével elsősorban. Elmaradt az Emberi Jogok Chartájának érvényesülési tesztje az egyházak ellen a vagyonjogi perek során lezajlott/elkövetett jogsértéseket illetően, amelyek ügyében még közösen fel kell lépnünk, bármely egyházakról volt is szó.
A fenti felhívás lényegében visszhangtalan maradt. Egyházak részéről éppúgy, mint állami hatóságok válaszadási és programtervezési célképzeteit illetően. Amiről anno ez a szöveg szólt, annak felszólító hatása lepergett az érintettekről. A veszteségek viszont időközben is jól látható módon szaporodnak. Erre szolgáljon példaképpen írásom második fele, mely esettanulmányi szándékkal, vagy tanúságképpen illusztrálhatja a zajló folyamatokat. Engedtessék a részletek közléséért az Olvasó megértő türelmét, s az Érintettek belátó bölcsességét kérni…
Egyes román nyelvű sajtóorgánumok az elmúlt hetekben a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság jelenleg is folyamatban lévő ügyei kapcsán fogant cikkeik által nap mint nap próbálnak a tárgyalást vezető bírókra nyomást gyakorolni.
Onisifor Ghibu (akinek volt neve akkoriban, s vállalta is!) mai utódai jól tudják, hogy errefelé a bírók és ügyészek általában nem erkölcsi elvekre, illetve morális tartalmat is hordozó jogelvekre építik döntéseiket. Főleg nem azokban az esetekben, ha az ügyre vonatkozó jogi előírásokat maradéktalanul alkalmazva a társadalom/közösség értékítéletével vagy erkölcsi felfogásával ellenkező döntést tudnának csak hozni... A jogi érveket ugyanakkor szívesen építik be nemjogi érvényű értelmezésekbe, jogiasított formátumú véghatározatokba vagy kereseti elutasításokba…
Tanulóleckeként leírom röviden ide illő huzavonámat a nagyváradi ügyészséggel:
2011 februárjában büntető feljelentést tettem a nagyváradi ügyészségen, melyben kértem, hogy a Prépostság tulajdonát képező Félixfürdőt használó céget tiltsák el az ingatlanok állapotát veszélyeztető magatartástól (a bontástól illetve építkezéstől), illetőleg kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére.
Azóta a cég vezérigazgatója ellen tett büntető feljelentésem nyomozati szakaszának irataiból kiderült, hogy noha a cég 2006-ben építkezési illetve bontási engedélyt kapott a Váradszentmártoni polgármesterségtől (ami ugyebár ellentétes a restitúciós törvénnyel, vagyis törvénytelen, bűncselekménynek bizonyul), mégsem történt/történik a károkozás megakadályozása vagy szankcionálása.
Merthogy „ha nincs kár, nincs bűncselekmény”. Hiszen mind az ügyészség, mind a bíróság azon a véleményen volt, hogy a cég a sajátját, a tulajdonában lévő szállodát bontotta le 2006-ban, a restitúciós folyamat kellős közepén – sőt, hogy érdekesebb legyen a helyzet –, alapfokon a nagyváradi bíróság a kérdéses szállodát visszaadta jogos tulajdonosának azzal, hogy az ingatlan ellenértékében pénzbeli kártérítésre jogosult... Persze azóta kiderült, hogy amikor alapfokon a rend visszakapta az ingatlant, a szálloda már nem állt lábon... Ehhez még hozzájön, hogy mind az ügyészség, mind a bíróság törvényesnek nyilvánította, hogy a cég a Prépostság visszaigényelt telkein több milliós értékű ingatlan-beruházást hajtson végre, építkezési engedéllyel, holott a restitúciós törvény tiltja az visszakért ingatlan megváltoztatását.
Persze az is lehet, hogy valamiképpen Bihar megye s azon belül is speciálisan Váradszentmárton kikerült a restitúciós törvény végrehajtási területi hatálya alól. Ellenkező esetben ugyanis a jogi szankciók körébe tartozna immár az ügy, s nem a sajtóközleményekben harsogható félretájékoztatás tárgya lenne…
Kérdem én, hol van ilyenkor a korrupcióellenes ügyészség figyelme és érdekképviseleti beavatkozása? – amelyik például a Mikó ügyben feltárta, hogy „közérdek ellen elkövetett hatalommal való visszaélés minősített formában, mivel az ingatlan értéke (ezért a károkozás is) rendkívül magas” holott ez esetben is hasonló az állapot: a református egyház kormányhatározattal kapta vissza az érintett ingatlan-együttest, ugyanakkor nem bontotta le – meg lehet nézni, lábon álló ingatlanról van szó –, továbbra is oktatási intézményt működtet az ingatlanban, az alapítók akaratának megfelelően.
Lehet, hogy rajtam kívül mindenki tudja jogi miértjeimre a választ – de ezt bölcsen titokban is tartja. Az elmúlt három évben ugyanis számtalanul próbálkoztam logikus magyarázatot kapni az önmagamnak és a bíróságok előtt is feltett kérdéseimre, többek közt arra, hogy ki és mi, miként és miért vállalt nemzetközi kötelezettséget arra nézve, hogy garanciát várjon Romániától az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatására. A háttérhez érdemes tudni: megfogalmazódott az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 176/1993-as Véleményezése Romániának az Európa Tanácsba való felvételi kérelmét illetően:
8. pont: „A Közgyűlés felkéri a romániai kormányt, hogy szolgáltassa vissza az egyházi tulajdonokat és biztosítsák egyházi iskolák alapítását és működtetését, különös tekintettel a kisebbségekhez tartozó gyermekek anyanyelvi oktatására.” (Gunnar Jansson, Romániával foglalkozó Európa tanácsi raportőr jelentése 1997 áprilisából)
Egy másik nemzetközi dokumentum: Románia monitorizálását megszüntető 1123/1997-es Határozat. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 14-es pontjának IV. bekezdése kimondja:
„A Közgyűlés ezért nyomatékosan felkéri a román hatóságokat, hogy: módosítsák olyan értelemben az elkobzott és államosított javak visszaszolgáltatására vonatkozó törvényeket, az 1991/18. és az 1995/112. számú törvényeket, hogy azok a javak in integrum visszaszolgáltatását vagy ehelyett méltányos kárpótlást biztosítsanak.”
A meg nem valósuló visszaszolgáltatásra, vagyonátadásra, kompenzációs javaslatokra nem igazán lelem a magyarázatot. Jogtörténészként ugyanakkor sejtem, hogy ma is létezik az egykori K-vonal utódja, megmaradt a titkosan ügykezelt dossziék világa, továbbá a bíróságok részére küldött titkos jogalkalmazási utasítás, hogyan kell a különösen érzékeny kérdésekben eljárni. Hiszen, ha nem így lenne, akkor valószínűleg a Prépostság ügyeiben a iura novit curia elve, vagyis „a bíróság ismeri a jogot” normája érvényesülne.
A „jog ismerete” persze lehet idő-függő, a jogelvek és európai joggyakorlat követésének igénye is a múló idő függvénye: „majd érvényét veszti” az igény, ha valahogyan (ügyesen) elrendezzük a kárigény és jogos követelés elutasítását, miközben az ingatlanok állagromlása vagy dózerolása odáig jut, hogy mintegy „okafogyottá” válik a visszaszolgáltatás érvényesítése.
Gyakorlatilag ezt szolgálja ugyancsak a jogi és törvényszövegekkel való ügyes manipulálgatás. Hiszen melyik román (főleg erdélyi) bíró ne tudná, hogy 1855-ben megszületett a magyar telekkönyvi rendelet leginkább eljárási szabályokat tartalmazott.
De ha valaki mégsem tudná, íme a részletek: az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok a magyar telekkönyvi rendelet, valamint az Optk. telekkönyvre vonatkozó rendelkezéseit 1861 után is fenntartották, így elsősorban az Optk. azon anyagi szabályait, amelyek arra vonatkoznak, hogy a telekkönyvi bejegyzettség, vagy annak hiánya, milyen magánjogi joghatást idéz elő.
Ennek megfelelően, az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 145. §: „A jog és vagyon biztonsága s ezen alapuló közhitel (… ) végett az 1855-ik dec. 15-én a telekkönyvek tárgyában kiadott rendelet kiegészítésekkel hatályban marad.” 156. §: „(…) az osztrák általános polgári törvénykönyvnek mindazon határozatai, a melyek a telekkönyvi rendeletekkel egybefüggésben állanak, s a melyek valamely telekkönyvi jog megszerzésére vagy elenyésztésére alapul szolgálnak, az országgyűlés intézkedéséig hatályukat megtartják.”
Folytatólagosan a „telekkönyvi elbirtoklás” szabályát az Optk. 1467. §-a tartalmazta. „Ingatlanokra nézve az, a kinek nevére azok a telekkönyvbe bekebelezvék, minden ellenmondás elleni tulajdonjogot három év alatt birtokol el. Az elbirtoklás határai a beiktatott birtok mértéke szerint ítéltetnek meg.”
Magyarországon az „1888. márcz. 5-én 947. sz. a. kiadott igazságügy-miniszteri rendelet a törlési kereset határidejének megrövidítése és a megindítás szándékának bejelentése tárgyában” a szabályt az 1872. február 15-én hatályba lépett osztrák telekkönyvi törvény alapján az alábbiak szerint fogalmazta meg: a (közvetlen jogszerzőre történő átírást tartalmazó) telekkönyvi végzés kézbesítése esetén a tulajdonosnak a kézbesítéstől számított 60 nap alatt be kell jelenteni és 6 hó alatt meg kell indítania a „kitörlési” pert a további jóhiszemű jogszerzők ellen. Amennyiben kézbesítés nem történt, a kereset 3 éves jogvesztő határidőn belül indítható meg. A közvetlen jogszerzővel szemben a pert az általános elévülési idő, 32 év alatt lehet megindítani. Magyarországon a joggyakorlat az osztrák szabályozással szemben a harmadik személy jóhiszeműségét erőteljesen beszűkítette azzal, hogy a jóhiszeműséghez nemcsak a telekkönyv megtekintését, hanem a birtokállapotról való meggyőződést is megkívánta.
A fentiekre való tekintettel, az 1866-ban a „Szent István első vértanuról czimzett Nagyváradhegyfoki premontrei rendi prépostság” mint eredeti tulajdonos (primus) került bejegyzésre az 1866. évi XXIX. Törvénycikk bejegyzési jogszabályi elv alapján a Váradszentmártoni telekkönyv B1 lapján.
Vajon a telekkönyvi jogi szabályozás és rendelkezései mitől „évülnek el” az újságírók emlékezetében, a jogi közgondolkodásban vagy a felekezetpolitikai érdekképviselet érvtárában…? S „elévülnek-e” annyira, hogy immár az autentikus nyelvtani, grammatikai, rendszertani, történeti, jogszabályi értelmezés szerint az 1855. december 15-i magyar telekkönyvi rendtartás 168. paragrafusára vonatkozóan lehet telekkönyvi rektifikációval tulajdont szerezni?
Hiszen, az anyagi jog előírásai alapján csak „az okiratba foglalt megállapodáson alapuló bejegyzés keletkezteti a megállapodáson alapuló dologi jogokat”, „az érvényes megállapodást korporáló okirat nélkül bejegyzett dologi jog nem keletkezik”.
Továbbá az is köztudott, hogy a magyar jogi hagyományok mindig is védték az eredeti tulajdonos érdekeit. Ha mai tulajdonról, mai érdekekről, intézményi vagyonról volna szó, akkor ki és miért mondana le arról, hogy történeti hitelességgel igazolható tulajdonát a magáénak tudhassa, védelmezhesse, közhatalom előtti bejegyeztetését szavatoltnak láthassa…?
Manipulációról szóltam az imént. Nem ok nélkül. Ugyanis 1936-ban a premontrei rend nagyváradi gimnáziumának épülettömbjét, telekkel (3159 tulajdoni lap) illetve váradszentmártoni (Félixfürdő) (1 tulajdoni lap), melyet a Rend a telekkönyvi nyilvántartás bevezetése óta (1866) háborítattlanul bírtokolt, Onisifor Ghibu csendőri kísérettel, egyoldalúan a nagyváradi telekkönyvi bíróságon az 1866-ban eredeti felvétel alapján felevett telekkönyv BI lapján a „Jászói premontrei rend mint nagyváradi hegyfoki prépostság” nevét román államra „javította” az 1855. december 15-ei magyar telekkönyvi törvény 168-as paragrafusával az 1936. augusztus 22-én kelt 7818/1936 illetve 6611/1936 végzés alapján.
E bejegyzések ellen három fellebbezés történt a váradhegyfoki premontrei rend, illetve a jászóvári premontrei rend részéről, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében. A nagyváradi bíróság 1937. március 31-én a 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta Onisifor Ghibu „javítását”.
A nagyváradi törvényszék a II. fokú végzésben (1937) már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak és legfőbb rendfőnökük külföldön él.
A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, amelyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen, el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésének megőrzendő.
1939-ben a román külügyminisztérium kérésére a bukaresti semmítőszéken a máig be nem fejezett jogi eljárást felfüggesztették.
A román kormány a Vatikánnal való nyílt konfliktust megelőzendő a katolikus egyházi jogviták rendezése céljából 1939 novemberében négyes bizottságot hozott létre. A román egészségügyi minisztérium képviselője (a négyes bizottság 1939. december 7—8-án megtartott ülésein) azon a véleményen volt, hogy a Premontrei Rend félixfürdői ingatlana nem morális, hanem materiális kérdés, államérdekből kell ezt a hatalmas vagyont megtartani.
A Szentszék és a román kormány tárgyalásai 1940. március 1-jén nem zárultak le, ugyanakkor kihoztak egy rendeletet, amelyben kimondták, hogy az összes ilyen telekkönyvi átírást felfüggesztik, és egyenként vizsgálják meg. A második bécsi döntés után a magyarok hoztak egy miniszteri rendelkezést, hogy a pereket azon a szinten kell befejezni, ahol Romániában elakadtak. A nagyváradi egyházmegye egy része román fennhatóság alatt maradt, ennek megfelelően a magyar kormány a be nem fejezett perekre a nemzetközi jog követelményét alkalmazta.
Köztudott, hogy 1940. augusztus 30-án a második bécsi döntéssel Észak-Erdély, és ezen belül Nagyvárad illetve Váradszentmárton újból Magyarországhoz került, hiszen államutódlás, illetve határmódosítás esete állt fenn. A határmódosítás, a román és a magyar állam második világháború utáni viszonyának története, a szervezett szocializmus korszakának egyházpolitikai ballépései és egyház- vagy hitellenes históriája újabb értelmezés-történet részei (lehetnének és kellene legyenek).
Az egyházi tulajdonok kérdése azonban, beleértve a jog szavatolta tulajdonhoz való viszonyt, a kisebbségi jogérvényesítés szempontjait és a felekezetválasztási szabadságjog emberi jogi garanciáit – nem politikai „engedmények” vagy alkuk témakörei, nem politikai napirend tárgyai. Egyetemes, vagy éppenséggel európai normák, uniós tagság feltételeként szabott normatartás, tulajdonjoghoz való viszony és respektus kérdései inkább, amelyek között nem kaphat helyet a lapos vádaskodás, a hevenyészett joggyakorlat vagy az alkalmi jogértelmezési cselek érvényesítése.
Maszol.ro

Az új Európáról a marosvásárhelyi Bernády Házban
Frank Engel és Winkler Gyula Új Európát most című négynyelvű kötetét mutatták be kedd délután Marosvásárhelyen, a Bernády Házban.
A kötetet Soós Zoltán történész, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, a helyi önkormányzat RMDSZ-es képviselője ismertette a közönséggel. Elmondta, a könyv korképet nyújt arról, hogy hol tart most az Európai Unió, honnan indult és hová ért, mi az, ami megvalósult az előre kitűzött célok közül, és mi az, amit nem sikerült megvalósítani. Emlékeztetett arra, hogy az 1950-es években született meg a gondolata az Egyesült Európai Államoknak amerikai mintára, amely nem valósult meg, ellenben „létezik egy tartalom nélküli forma, vagy egy forma nélküli tartalom, attól függően, hogy mikor milyen a helyzet”.
A vasfüggöny lehullása után abban reménykedett mindenki a kelet-európai volt szocialista államokban, hogy jobb lesz, ám a csoda nem történt meg – figyelmeztetett a történész.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt szövetségi elnöke méltatva a szerzőt és kötetét arról beszélt, hogy a könyvvel a Kós Károly Akadémia vállalta a hozzájárulást az alapvető vitához a romániai magyarság számára legfontosabb közéleti, politikai kérdéseiről. A legfontosabb kérdés ugyanis, ami a magyar közösséget érdekli, hogy milyen lesz az Európai Unió, és lesz-e egyáltalán Európai Unió. Bár az utóbbi, Markó szerint, nem is tekinthető kérdésnek. „Frank Engel nem azt mondja, hogy le kell másolni az Amerikai Egyesült Államokat, hanem azt, hogy szövetséget kell létrehozni, közös kormánnyal és közös biztonságpolitikával. A skála másik része, például, amit Tusnádfürdőn is hallatott a magyar miniszterelnök, ami egy erősen euroszkeptikus állaspont” – taglalta a politikus, aki szerint a két, egymással szemben álló nézet között vannak lépcsőfokok.
Winkler Gyulát vitaindító szándék vezérelte, amikor papírra vetette gondolatait. A vitát, hívta fel a figyelmet, szeretné folytatni, szeretné, ha minél többen bekapcsolódnának és megosztanák a gondolataikat. „Ha a jövőről beszélünk, a válságról kell beszélni, nem annyira a gazdasági válságról, mint annak következmémnyeiről” – hangsúlyozta. Milyen Unióra vágyunk mi erdélyi magyarok? – fogalmazta meg a kérdést Winkler, majd röviden válaszolt is: olyanra, amely a régiók, a közösségek Európája, ahol azokat az értékeket is képesek elfogadni és tisztelni, amelyeket egyébként nem értenek.
Antal Erika
Maszol.ro

Regisztráció: mindenki figyeljen, érkeznek a levelek
Csütörtökön kezdődik a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező határon túli magyar választópolgárok választási regisztrációja – jelentette be a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Pálffy Ilona tájékoztatása szerint a regisztrációhoz szükséges leveleket – 233 406-ot – már a héten kiküldték, és csütörtöktől fogadják a névjegyzékbe vételi kérelmeket. Elmondta: a kiküldött 233 ezres körben nincsenek benne azok, akik olyan országban – Szlovákiában, Ausztriában vagy Ukrajnában – élnek, ahol tiltják a kettős állampolgárságot. Nekik nem küldtek levelet, őket egyéb módon, például a médiában tájékoztatják.
Nem mindenki tette le az esküt
A kiküldött levelek számára utalva jelezte azt is, hogy az állampolgárságot kérőknek csak egy része tette le eddig az esküt. Azoknak, akik július 31-éig állampolgársági esküt tesznek, később küldik ki a regisztrációs nyomtatványokat. Kitért arra is, hogy negyvenezren vannak, akiknek korábban volt már magyarországi állandó lakóhelyük, így ők majd ugyanúgy szavazhatnak, mint bármely más Magyarországon élő választópolgár, tehát nemcsak pártlistára, hanem egyéni jelöltre is, ezért nem kaptak levelet.
A regisztrációs kérelmeket november 1-jétől elektronikus úton – ügyfélkapun vagy a választási iroda hivatalos honlapján, a www.nvi.hu-n – is el lehet juttatni az NVI-nek – mondta Pálffy.
Sokan élnek majd az online regisztrációval
A most kiküldött levélcsomag a tájékoztató mellett tartalmazza a névjegyzékbe vételi kérelemről szóló nyomtatványt, amelyet az NVI-nek kell visszaküldeni a mellékelt borítékban a választás napját megelőző 15. napig. Az NVI vezetője azt kérte, a választópolgárok ne hagyják az utolsó napokra a regisztrációt, mert az nagyon megnehezíti az iroda munkáját. Arra számítanak – mondta –, hogy sokan élnek majd az online regisztrálás lehetőségével, szerinte azért, mert nem bíznak a postában vagy az adott ország titkosszolgálatában.
A levélben szavazás módját ismertetve elmondta, a szavazási levélcsomagot az NVI küldi majd meg azoknak a választópolgároknak, akik már regisztráltak, ám az személyesen is átvehető, amennyiben a határon túli választópolgár azt kéri. A szavazási levélcsomag tartalmazza a szavazólapot, a szavazópolgár azonosítását szolgáló nyomtatványt, a szükséges borítékokat és a tájékoztatót. Tájékoztatása szerint a szavazólapot a belső borítékba kell tenni, azt le kell zárni, míg a külsőbe az azonosító nyilatkozatot kell helyezni. A belső borítékot csak az NVI bonthatja fel, és a folyamatot a Nemzeti Választási Bizottság (amelynek tagjai az országos listát állító pártok delegáltjai), a sajtó képviselői, a listát állító pártok öt-öt megfigyelője, továbbá nemzetközi megfigyelők ellenőrizhetik.
A külképviseleteken is le lehet adni
A szavazatot tartalmazó levélcsomagot a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár az NVI-hez eljuttathatja postán, vagy leadhatja Magyarország külképviseletein, illetve bármely magyarországi egyéni választókerületi választási irodában. Elmondta, a levélben szavazás intézménye nem ismeretlen a világban, így például az Európai Unió 18 országában vagy az Egyesült Államokban és Kanadában alkalmazzák.
Pálffy újságírói kérdésekre arról beszélt, ahogy eddig sem, most sem lehet teljes, százszázalékos garanciát teremteni a választási visszaélések kiszűrésére, még akkor sem, ha a szabályozással megpróbáltak minél nagyobb biztonságot teremteni. Arra a kérdésre, mikorra várható a választás eredménye, azt mondta, várhatóan a választás napját követő hatodik napon tudnak „végleges előzetes” választási eredményt hirdetni. Ennek okai között említette, hogy még meg kell várni a külképviseleteken leadott szavazatokat is; ezeknek négy napon belül kell Budapestre érkezniük.

A szórvány erős végvára Déván
Gyakran esik szó a szórvány helyzetéről. Nem csupán a népmozgalmi adatok tanulmányozásakor húzzák meg a vészharangot, hanem olyankor is, amikor a szórványmagyarság oktatásáról van szó. A Téglás Gábor nevét viselő dévai alma mater a Hunyad megyei magyarság oktatási-kulturális centruma. Borsi Balázs riportja.
„Mert az iskolára olyan nagy szükség van, és olyan sokféle a haszon, mely az iskolából származik, hogy vaknak, sőt érzéktelennek kell lennie annak, aki ezt magától föl nem fogja, be nem látja” – ötlöttek szemembe Apáczai Csere János idézett sorai, amikor kezembe kaptam a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum kalendáriumát. A tanintézet fennállásának ötödik évfordulójára 2010-ben kiadott évkönyv betekintést nyújt a hunyadi megyeszékhely magyar oktatásának történetébe, s átfogó képet kínál arról is, a dévai magyarságnak az utóbbi száz esztendőben miképpen kellett megküzdenie azért, hogy az ifjúság anyanyelvén tanulhasson.
Dévai iskolahistória A dévai magyar oktatás gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza, ekkor alakult meg a református gimnázium (1948-as államosításáig működött), a 19. század második felében pedig létrejött a tanítóképző és a főreál gimnázium, előbbi 1919 októberében, az impériumváltás követően a román állam tulajdonába került épületestől, utóbbi pedig csak pár évig élte ezt túl, 1923-ban vonták meg nyilvánossági jogát. Szathmáry Rózsa nyugalmazott tanár oktatástörténeti munkájából kiderül még, hogy polgári leányiskola is működött Déván 1892 és 1919 között. A trianoni hatalomváltás következtében megpecsételődött valamennyi dévai magyar tanintézet sorsa. A dél-erdélyi városban magyarul csak a felekezeti elemi iskolákban lehetett tanulni: a református négyosztályos, a római katolikus hétosztályos, meg a telepi két tanerős elemiben. Helyi kezdeményezésre 1945 után megalakult az Egységes Magyar Gimnázium, megtartani azonban nehéz volt. A város magyar értelmiségei kérvényezték az anyanyelvű középiskolai oktatást, mely az 1952–53-as tanévtől megvalósult. Az állami hétosztályos általános iskola mellett beindult az első középiskolai osztály 40 tanulóval, akik 1955-ben érettségiztek. „Türelemmel, a gyermekek iránti elkötelezett szeretettel tanítottak ebben a mostoha körülmények között működő iskolában azok a szakképzett fiatal pedagógusok, akik a tanórákon kívül is foglalkoztak a diákokkal. Mint önálló egység 1960 szeptemberében szűnt meg a dévai magyar vegyes tizenegy osztályos középiskola, mely akkor már az 1959-ben engedélyezett Petőfi Sándor Középiskola nevet viselte” – olvasható Szathmáry Rózsa írásában. Az iskolák egyesítésétől 2005-ig, a Téglás Gábor Iskolaközpont megalapításáig csak a különböző román líceumok tagozataként működött magyar oktatás.
Nem nehéz tehát elképzelni és megérteni, a Hunyad megyei magyarság számára mit jelentett a dévai szórványközpont 2005-ben megtörtént létrehozása, amely napjainkra az egyik legjelentősebb magyar tanintézetté nőtte ki magát. Az új épületben sétálgatva, mintha Magyarországon lennénk, magyar nyelvű táblákon, ismertetőkön követhetjük végig a diáksereg életét. A folyosóktól a központi aulán át a tantermekig, még az idegenek számára is mindenütt érezhető az a mindent átjáró gondoskodás és odafigyelés, amellyel a hozzájuk járó diákokat fogadják. A minőségi oktatás mellett a közvetlenség és a vendégszeretet az egyik alappillére a dévai sikernek.
A ma iskolája a jövő Az összefogás és az élni akarás példája Balogh Csaba, a Téglás Gábor Elméleti Líceum aligazgatója készséggel fogadott a barátságos tanintézetben. Ő Bihar megye északi, tömbmagyar vidékéről származik. Az érmelléki fiatalember az egyetem elvégzése után hátrahagyta Érmihályfalvát, s mivel szülőhelyén nem talált munkahelyet, Vajdahunyadra való feleségét követve próbált szerencsét a Hunyad megyei szórványmagyarság központjának számító dévai magyar iskolában. Földrajz szakos tanárként helyezkedett el a tanintézetben, amelynek mára aligazgatója, a közösség egyik oszlopos tagja lett. Lelkesen mesél az iskoláról, a dévai és a hunyadi magyarságról, melynek – meggyőződése szerint – példaértékű összefogása és élni akarása a megtartó ereje. Az, amit a vidék magyarsága felvállalt és megvalósított: bizonyíték, hogy az anyanyelvű oktatás az első lépése a nemzethatáron élő magyarok megmaradásának.
A dévai vár árnyékában meghúzódó modern tanintézet létrejöttét komoly, megfeszített munka előzte meg, és az eredmény, mint az aligazgatót hallgató látogatóban is megfogalmazódik, tiszteletre méltó. Figyelembe véve, hogy a dévai magyar oktatás több mint négyszáz éves hagyományra tekint vissza, megindító a jelenkori pedagógusok és támogatók nemes szándéka: megtartani, ami a mienk. Mert másképpen cseng ez a „szórvány szórványában”, ott, ahol sem az utcán, sem a boltokban, sem a piacon nem hallani magyar szót, és mást jelent abban a közegben, amelyben magyar a boltos, a piaci kofa, a szomszéd, a polgármester, sőt még a rendőr is jól beszéli nyelvünket.
Létrehozásakor a Téglás Gábor Iskolaközpont nevet viselő, majd 2012-ben elméleti líceum besorolást kapó tanintézet megnyitóján az iskolaigazgató, Kocsis Attila Levente szintén egy sokatmondó Apáczai-idézetet választott ünnepi beszéde címéül: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”.
Kellenek a tagozatok is Balogh Csaba aligazgató elmondja, Hunyad megyében vagy Déván nem érzékelik azt, hogy a többségi nemzet tagjai diszkriminálnák őket. „Csendes, békeszerető, jóakaratú emberek élnek itt” – összegez beszélgetőpartnerünk, aki rávilágít arra, hogy a trianoni döntést megelőzően is számszerűleg szinte ugyanannyi magyar élt Déván, mint napjainkban, csak a város összlakosságának száma nőtt a többszörösére – a románok száma tízszereződött meg. „Az itteni román emberek hozzá voltak szokva, hogy interetnikus környezetben élnek, és a tisztelet mind a két félben megvan. Ennek köszönhető, hogy itt jól érezheti magát az ember, nincsenek magyarellenes megnyilvánulások, nem feszült a helyzet, mint másfelé.” (Ennek egyébként megvan a magyarázata, Horváth István, a kolozsvári székhelyű Kisebbségkutató Intézet igazgatója a napokbanegyik interjújában rávilágított: általában ott van tétje a konfrontációnak, ahol a két közösség erőviszonyai kiegyensúlyozottak, de legalábbis jelentős a magyarok aránya. „Egy témában, vitában, harcban létezik nyertes és vesztes is. Ahol kisebb az egyik csoport aránya, ott nincs tét, ezért ott ezek a hangulatkeltések sem működnek” – magyarázta a szociológus.)
A több mind félszázezres városban az alig ötezer fős helyi magyar közösség értékeinek és hagyományainak megmentése és továbbadása érdekében kulcsszerepet játszanak az egyházak – hangsúlyozza Balogh Csaba. Ezek azok a pontok, amelyekre nagyobb hangsúlyt kell fektetni, fel kell karolni, jobban kellene támogatni őket, hogy továbbra is hatékonyan kifejthessék közösségépítő szerepüket. „A Téglás Gábor iskola azonban nemcsak oktatási céllal működik, hanem az egész megyét felölelő kulturális szerepkörrel is felruháztatott. Ha nem létezne ez az épület, ez a tanintézet, nem tudnánk folytatni a hagyományokat, nem tudnánk továbbadni értékeinket, amit az idetelepült bukovinai, székelyföldi székelyek, vagy a Partiumból érkezők, a kollektivizálás elől ide menekülő emberek hoztak magukkal, és tették színesebbé a meglévő helyi kulturális életet.” Az iskola megkerülhetetlen a magyar népi értékek megőrzésében, és ma már olyan eredményekkel rendelkezik, amelyek igazolják létjogosultságát. Olyan iskolákkal tudnak konkurálni, amelyekben nem harminc, hanem háromszáz gyermekből választanak ki egy osztályra valót, – mondja az aligazgató.
Az óvodától egészen a tizenkettedik osztályig terjedő, valamint a szakiskolai oktatással kiegészítve igyekeznek minden igényt kielégíteni – hogy mindazok, akik úgy döntöttek, nem költöznek el, és gyermekeiket nem íratják román tagozatra, mindent megkapjanak ahhoz, hogy kisebbségiként is teljes életet élhessenek. A dévai szórványoktatási központba jelenleg 614 tanuló jár, és úgy néz ki, a jövőben még nagyobb lesz a létszám: hét óvodai csoporttal (beleértve a Dévához tartozó szomszédos település, Csernakeresztúr óvodáját is) és elsőtől tizenkettedikig évfolyamonként két-két osztállyal működik az iskola. Az óvodások számát, illetve a beiskolázási adatokat figyelembe véve biztató a tanintézet jövője, mondja az aligazgató, akitől azt is megtudjuk, hogy a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány működtette dévai gyermekotthon lakói is itt tanulnak.
„Mi abban hiszünk, hogy a megyében a magyar tagozatokat meg kell tartani a saját helyükön. Ezért vannak még Vajdahunyadon, Petrozsényben, Lupényban, Szászvároson magyar osztályok. Nem gondolom azt, hogy a megyén belül a Téglás Gábor iskola konkurenciát jelentene” – mondja az aligazgató, aki hozzáteszi, nem akarnak a nagyenyedi Bethlen Gábor-kollégiumnak sem a versenytársai lenni. „Partnerek vagyunk, de azt hiszem, minden megyében az ott élő magyarságnak joga van ahhoz, hogy helyben megoldja oktatási nehézségeit” – vallja Balogh Csaba, aki hozzáteszi, aki el akar menni, úgyis elmegy, hisz van rá lehetőség, de ők azért dolgoznak, hogy vonzóvá tegyék az iskolát a környékbeli magyar tanulóknak. Ezért is volt náluk először Erdélyben nyomdászati szakoktatás.
„Kell egy második front is” Az iskola számos rendezvénynek ad otthont, említésre méltó a tanítás utáni programok sokasága is. Igyekeznek a gyermekeket bevonni a tevékenységekbe, ezért alternatív programokat szerveznek neki. Az RMDSZ főtitkárságának kulturális főosztálya tavaly nyáron elindította az Örökségünk őrei: Fogadj örökbe egy műemléket! programot, a Téglás Gábor tanulói hét kiemelt jelentőségű műemléket fogadtak örökbe: Déva várát, a vármegyeházát, a ferences kolostort, a marosillyei Veres-bástyát, Bethlen Gábor szülőházát, a Fáy Béla-kastélyt és a piski arborétumban a Magna Curiát. A diákok újságokba írtak, televízióban szerepeltek azért, hogy felhívják a figyelmet épített örökségünk fontosságára.
A nélkülözhetetlen anyagi támogatás mellett rengeteg munkára és lelkesedésre van szükség ahhoz, hogy egy szórványközpont működhessen. „Az, hogy a politikum kiharcolja nekünk azt, ami jár, nem elegendő, kell egy második front is, a humánerőforrás-bázis, amely meg is tudja tartani, őrizni az eredményeket. Hunyad megyében tizenötezer magyar él. Nem tudom, hogy egy ekkora közösségnek járna-e két vagy három középiskola, nem az én tisztem eldönteni, de annyit hadd mondjak el, hogy legyen világos a kép: a rendszerváltáskor ebben a megyében harmincezer magyar élt, 1998-ig Petrozsényban működött magyar középiskola. A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején olyan áldatlan állapot jött létre ebben a monoindusztriális megyében – megszűntek a bányák, leállt a kohászat –, hogy az emberek, akik a jobb megélhetés reményében az ötvenes és a hatvanas években idejöttek, hazatelepültek a Partiumba, a Székelyföldre, drasztikusan csökkent az itteni magyarság aránya, de az ittmaradottaknak mégis szükségük volt egy ilyen szórványközpontra. A kétezres évek elején úgy működött a magyar oktatás, hogy Déván óvodától egészen a középiskoláig alig volt százötven gyerek és kilenc tanár. RMDSZ-kezdeményezésre sikerül kitaposni azt az utat, amelyen végigjárva elérhettük, hogy ez a kollégium létrejöjjön, amelyben most már több mint hatszáz magyar gyermek tanul anyanyelvén” – mondta beszélgetésünk végén az aligazgató, aki kiemelte: „Hiszem azt, hogy Hunyad megyében még van magyar jövő, aminek alapja ebben az iskolában leledzik. Az itt élő románok tisztelik azokat a közösségeket, amelyek harcolnak hagyományaikért és próbálják magukat fenntartani. Felnéznek ránk, tisztelettel beszélnek rólunk, mert azt is látják, hogy a város hatszáz férőhelyes kultúrházát is meg tudjuk tölteni, tehát élő, erős közösség vagyunk.”
A közösséget egészében megőrizni Az elmúlt esztendőkben eredményes volt a szórványprogramunk, de mindig szükség van hatékonyabbá tételre – mondta Déván kérdésünkre Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A dévai iskolaközpont is ennek a programnak a része, de a szórványstratégia nemcsak iskolaépítésre vonatkozik, hanem arra is, hogy segítenek ingázni a kisgyermekeknek, a pedagógusoknak, illetve kulturális téren is bővítették a programjukat, valamint szórványmenedzseri programot is elindítottak – összegzett a szövetségi elnök. „Ezzel is azt üzenjük, hogy a szórvány számunkra továbbra is nagyon fontos, mert a szórvány megerősítése és megtartása nélkül nem tudjuk a közösséget egészében megőrizni” – fogalmazott Kelemen Hunor, aki kiemelte, ha a szórványt feladjuk, akkor a tömb kezd el szórványosodni.
Jelenleg egyetlen új szórványiskola-központ terve indult el a megvalósítás útján, elkezdődött a szamosújvári intézmény építése. „A Bihar megyei Margittán van még egy nagyon szép terv, amelyhez az anyagi forrásokat még nem látjuk teljes egészében, de nyilván az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően tudunk majd továbblépni” – mondta a szövetségi elnök.
A szórványról beszélgetve Kelemen Hunor kiemelte: két kérdés van mindig, amit össze kell egyeztetni, az iskola és a mellette lévő intézményhálózat. Mert az óvodásoknak, elemistáknak is mindig kérdés az, létre lehet-e hozni azt a szolgáltatást, amely révén a szülők is nyugodtan bízzák gyermekeiket a szórványkollégiumokra. Ezért is fontos, hogy ezek bejárható távolságon belül legyenek.
Létérdek a szórvány erősítése Ugyancsak Déván jártunkkor sikerült megszólaltatnunk Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselőt (fotó). A szórványból származó gazdasági szakpolitikus kiemelte, vannak már olyan oktatási programok és szórványstratégiák, amelyek évek óta jól működnek, leginkább megyei szinteken. Arad, Temes és Hunyad megyében is van egy-egy olyan oktatási központ, amely a megyei feladatokat látja el. A szórványmegyékben az óvodától egészen a középiskoláig biztosított az anyanyelvi oktatás, az elmúlt húsz esztendő egyik legfontosabb eredménye. „A szórványprogram horizontális kérdés, tehát mindenütt oda kell figyelni, kezdve a helyi önkormányzati szinttől a parlamenti szintig. Két éve sikerült egy olyan oktatásügyi törvénymódosítást elérnie az RMDSZ-nek, amely biztosítja a szórványban működő tanintézetek és a tagozatos oktatás fennmaradásának feltételeit – ez pedig az állami finanszírozás” – emlékeztet az EP-képviselő. „Most, amikor ez a hetvenszázalékos parlamenti többség megvan, az oktatási törvény bizonyos rendelkezései, amelyek a szórványnak is fontosak, azonnal célponttá váltak, meg akarják változtatni, illetve megyei szinteken nem mindenütt egyformán, zökkenőmentesen lehet alkalmazni ezeket a feltételeket” – teszi hozzá. Winkler szerint az a szint, amelyre eljutottunk az elmúlt húsz esztendőben, most azt igazolja, hogy az úgynevezett újgenerációs szórványprogram az oktatás és a kultúra terén is előrelépés.
Ezek az apró lépések kellettek ahhoz, hogy amikor eljutunk majd oda, hogy a parlamentben a kisebbségi törvényt el lehessen fogadni, – amely a szórványban és az interetnikus környezetben a kulturális autonómia alapjait teremti meg az önkormányzati szerepvállalással és a megyei szintű stratégiákkal együtt, – akkor biztosítanak majd egy olyan keretet, amely a jövőt stabilnak és tervezhetőnek mutatja – mondja a képviselő.
Az más kérdés, hogy demográfiai szempontból miképpen állunk, a beolvadás, a kivándorlás vagy a szórványból a tömb felé vándorlás a jövőben miképpen alakul, ez nem politikai kérdés – hangsúlyozza az EP-képviselő. „Nem szabad hagyni, hogy fehér foltok legyenek Erdély térképén magyar demográfiai szempontból. Illetve ott, ahol a demográfiai helyzet a legsúlyosabb, oda kell azonnal olyan intézkedéssel hatni, hogy ott létrehozzunk egy magyar, akár oktatási, akár kulturális intézményt, amely magyarságszigetként működjön. A szórvány soha nem szűnik meg, viszont akkor, amikor lemondunk egy bizonyos szórványközösségről, azonnal újratermelődik a tömbhöz közelebb egy másik szórványközösség. Ezért a tömbnek is létérdeke, hogy a szórványt támogassa, hiszen ezáltal is önmagát erősíti.
A névadó
Téglás Gábor (Brassó, 1848. március 30. – Budapest, 1916. február 4.) középiskolai igazgató, régész, a MTA levelező tagja (1888). 1871–1904 között a dévai állami főreáliskola tanára, 1883–1904 között igazgatója, egyúttal a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat dévai múzeumának igazgatója. 1896 után az országos közoktatási tanács tagja. Még ifjú tanárként kezdett foglalkozni Hunyad vármegye geológiai és természetrajzi viszonyaival. Régészeti kutatásokba kezdett, emiatt tanulmányai kiegészítésére külföldi múzeumokat és régiségtárakat keresett fel. Király Pállal együtt vezette a sarmizegetuzai (Várhely) ásatásokat és a várhelyi amphitheatrum ásatási munkálatait. Tagja volt a Földrajzi Társulatnak, az Országos Embertani és Régészeti Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak
(A szerző a nagyváradi Reggeli Újság napilap főszerkesztője)
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Székelyföld a lekvár mellett a kultúrát is elkezdte kitermelni
Hogyan éli meg a szórvány a Székelyföld-diskurzus felerősödését, milyen kényszerpályára tolja ez a politikusokat, és mit tesz eközben a civil szféra? Kerekasztal-beszélgetés Székelyföld mentális megkonstruálásáról.
A Félsziget fesztiválon tervezett harmadik Inspiráció-kerekasztalunk azt a témát járta körbe, hogy hol tart most Székelyföld mentális megkonstruálása, mit kell rajta még építgetni, hol állunk a kommunikációban. Eleget beszélünk-e másoknak is róla, vagy túl sokat beszélünk magunknak Székelyföldről? A beszélgetés résztvevői Veres Nagy Timea fejlesztési tanácsadó, Kádár Magor kommunikációs szakember, Zsigmond Csilla szociológus voltak, illetve Nagy Endre, az Erdély FM szerkesztője, műsorvezetője irányította a beszélgetést.
Az első felvetés az volt, hogy a Székelyföld-koncepció miért néz ki másképp Székelyföldről, és másképp azoknak a fejében, akik nem székelyföldiek. Hogyan lehetne megfogni ezt a különbséget? Miért jelent mást Székelyföld egy csíkszeredainak, mint egy kolozsvárinak vagy egy aradinak? Zsigmond Csilla megjegyezte, nehéz egységesen megközelíteni a kérdést: mert ha egyáltalán létezik egyfajta egységes Székelyföld-kép, annak mindenképp van legalább négy pillére. Ráadásul az is kérdés, hogy a Székelyföldön élőknek egyértelmű identitás-e a székelyföldiség. Kifelé legalább három irányba más-más kommunikáció él: egyrészt létezik a székelyföldi tömbmagyarság vs. a romániai magyarság, és ha a politikai diskurzust nézzük, ez egyértelműen egy konfliktusos állapot. Ugyanakkor más a Székelyföld-kép a magyarországi magyarok számára, és megint más a románság számára, ami nemcsak a politika és média szempontjából érdekes, hanem a turisztikai potenciál irányából is. Azt tudjuk, hogy a románok számára nem létezik egy egységes Székelyföld turisztikai régió. Pedig a székelyföldi turisták többsége még mindig román turista, akik számára csak különállóan létezik Kovászna, Szováta vagy Tusnádfürdő. A szociológus szerint ha Székelyföldről beszélünk, közpolitikai értelemben sincs egy egységes koncepció. Különböző trendek vannak, vannak puzzle-szerű elemei, amiben néha konfrontatívan, néha konvergálóan megfér a hagyományos Székelydföld-kép a többivel. Zsigmond úgy érzékeli, hogy az utóbbi 4-5 évben erősödött fel igazán ez a Székelyföld-diskurzus, és nyilván ennek van egy politikai versengés része is. Jó példa arra, hogy a politikum hogyan használja fel az olyan valóban hiánypótló fejleményt, mint a székely tankönyv megjelenése: a kiadás utána fél évvel Bunta Levente polgármester is bejelentette, hogy a hivatala támogatja egy háromkötetes Székelyföld története megjelenését. Időnként létrejönnek hasznos együttműködések, ilyen pl. a Székelyföld napok, vannak próbálkozások, de a pillanatnyi politikai érdek rendszerint felülírja azt, hogy egy végiggondolt stratégia, egy összehangolt közpolitikai döntés megszülessen. Zsigmond szerint talán abban lehet áttörést elérni, ha a felek megpróbálnak versenyképes, dinamikus, nyitott, befogadó imázs-programokat kitalálni – mint pl. amilyen a Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa projekt -, amely közös háttérgondolkodást eredményezhet.
Hogyan épül fel a székelyföldiek identitása?
Kádár Magor elmondása szerint amikor egy várost vagy egy régiót márkáznak, akkor elsősorban azt nézik meg, hogy mi az, amit a helyiek gondolnak önmagukról, mert az a legfontosabb, hogy az ott lakók komfortérzése nagyobb legyen, jobban kötődjenek. A kommunikációs szakember úgy véli, hogy nagyon sok elem van, amelyek egyformán erősek, ezért nehéz azt megmondani, hogy melyik az a fő érték, indentitáselem vagy vezérelv, amire fel lehetne építeni egy brandet. Ha kiemeled az egyiket, akkor nem az történik, hogy mindenki mögé áll, hanem inkább azt kifogásolják, hogy kihagytad a másik kilencet – hangsúlyozta. Például ha a hagyományos Székelyföld-kép mellett maradnak, akkor rögtön érkezik is a kritika, hogy nem csak tejfejés és kürtöskalács van Székelyföldön.
Veres Nagy Timea szerint is sok kérdést vet fel a székely identitás. Egy példával élve, a zsögödiek úgy tartják, hogy zsögödinek lenni nem egy földrajzi hely kérdése, hanem egy életforma. Véleménye szerint
nagyon sok székely is így gondolja, hogy az, hogy székelyföldi vagy, az elsősorban egy lelkületi kérdés kell hogy legyen. Azért is kényes a kérdés, mert Székelyföldnek van egy jelentős román lakossága, akiket évtizedeken keresztül el lehetett ugyan hallgatni, de ott vannak, és egyre többen vannak. Barátokkal folytatott beszélgetései alapján úgy tapasztalta, hogy a székely identitásban nagyon fontos szerep jut a székelység történetének, és sokan azzal a fajta sajátos észjárással társítják, amit leginkább Tamási Áron fogott meg. De kérdés marad, hogy mitől van, mitől lehet a 21. században valakinek székely identitástudata? Személyes vallomása szerint ő azzal tud leginkább azonosulni, amire egyben büszke is. Az identitás-konstrukció az mindig kettős, egyrészt megmondja, hogy mi vagyok, illetve azt is, hogy mi nem vagyok – fejtette ki Kádár, aki szerint a székely identitásban ez utóbbi nagyon fontos szerepet kap, mert egy ún. nemzetállamban élnek, de nem tartoznak a többséghez, és ez lehet az elsődleges definíció. Ugyanakkor székelyként nem vagy erdélyi magyar sem, és itt jön be az, hogy van egy sajátos történelmük. Véleménye szerint az autosztereotípia a székelyeknél rendkívül erős és rendkívül pozitív: a székely is magyar, csak kicsivel több. De ha definiálni kell azt a kicsivel többet, akkor már bajban vannak. Mindenképp más, de ennél bővebben, konkrétabban talán nincs kialakulva.
Társadalmi igény vagy csak politikai diskurzus?
Veres Timó szerint azért lett 5-6 éve ennyire erős téma Székelyföld, mert a két megyei tanácsi elnök nekikezdett egy alapszintű együttműködésnek, és onnantól kezdve minden rendezvény megkapta a „székely” címkét. Véleménye szerint lehet, hogy most már van reális társadalmi igény, de némiképp manipulált igényről van szó. Amit Szentgyörgyön élőként érzékel, az az, hogy a társadalmi akarat valóban fel van vállalva a politikum által, támogatva van és tér van neki adva. A már említett Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa esetében egy teljes egészében civil kezdeményezésként indult projektről van szó, amit a városvezetés felkarolt, és magát az elnevezést már a polgármesteri hivatal alakította így. Az etnobiznisz nem létezik, de jól élnek belőle – viccelt Magor, aki szerint az elmúlt pár évben megtörtént annak tematizálása, hogy Székelyföld létezik, és megvannak a maga sajátosságai. Beindult egy politikai építkezés, hogy ki lesz az „autonómistább”, a székelyebb, és ha valaki nem autonómiapárti, az legalább akkora bűntény, mint amikor a románok az mondják valakire, hogy „neortodox”. A román politikában és politikai kommunikációban ez a jelző számít az egyik legnagyobb sértésnek. Érvelése szerint magyarul ennek megfelelője lesz „nemautonómista”, aki haza- és nemzetáruló, a kettő egyben, nem közösségünknek a része, nem azt akarja, amit mi. Kicsit versenyeztek a magyar pártok, most már beindult az identitásépítés, szimbólumokban kifejezhető, előkerült egy székely zászló is, aminek a történetiségét ne vitassuk, nagyon sok székely termék, találkozó és rendezvény létezik – foglalta össze a történteket. Hozzátette: kicsit olyan lesz, mint Magyarországon, ahol minden nemzeti: nálunk minden székely. Zsigmond ennek kapcsán úgy véli, egy csapdahelyzet is van abban, hogy azonnal nemzetáruló lesz, aki nem áll teljes mellszélességgel az ügy mellé, és ennek van egy óriási negatívuma: példa erre, ahogy a székely zászló a tél-tavasz folyamán tabutémává vált a romániai magyar politikum számára. Természetesen nagyon fontos, hogy élhetünk a szimbólumainkkal, és ki kell állni ezért, de hogy ez hol párosul a cirkusszal, hol van az a határ, amit akár politikusként is meg lehet húzni, ez már egy csapdahelyzetté vált, nem nagyon lehet meghúzni.
Hogy is van ez Marosvásárhellyel?
Nagy Endre felvetése szerint a Székelyföld koncepció mostani földrajzi elképzelésében az egyik gordiuszi csomó éppen Marosvásárhely, illetve az alsó Maros-mente, a két Küküllő-mente, ez lehet az a része a Székelyföldnek, ahol a magyarok kisebbségben lesznek. Foglalkoznak-e ezzel a kérdéssel, hogy a majdani Székelyföldnek is lesznek szórványvidékei? Veres Timea szerint az egész Marosvásárhely kérdés méhkasszerű, és személy szerint nem érzékeli, hogy erről bármilyen szinten érdemben beszélnének. Pedig nagyon kényes kérdés, mert az ott élő román lakosság miatt kétirányú kommunikációra lenne szükség, de a székely kommunikáció elsősorban befelé irányul. Ennek kapcsán megemlítette a nemrég a parlamentben nyílt, Székelyföldről szóló kiállítást, amely a "szekeres öreg bácsi" típusú fotókkal a hagyományos sztereotípiákat erősítette, ami egyben sajnos a szegénységről is szól – szerinte egy progreszívebb Székelyföldet is meg kellene mutatni, amiben a fiatalok is jól érzik magukat. Ugyanakkor azt nagyon izgalmasnak tartja, hogy a Székelyföld európai kulturális főváros kezdeményezést nyolc polgármester, köztük Dorin Florea is aláírta, vagyis Marosvásárhely polgármestere is beszállt ebbe a történetbe. Látok egy lehetőséget arra, hogy ha sikerül összeszervezni a (becenevén) SIC21-et, akkor meg lehetne oldani azt, ami sem a politikumnak, sem az ellenségképeknek nem sikerül: egy pozitív, mindentől független jövőképet összehozni – jegyezte meg. Kintről egy nagyon ködös kép él a Székelyföldről, nem létezik egy egységes arculat – tette hozzá Kádár Magor, aki szerint ezt most kezdjük csak tematizálni, és az elmúlt 3-4 év nem volt elég, hogy megfogalmazzuk, hogy mit is akarunk. De pont az ilyen kezdeményezések segíthetnek ebben, mint a SIC21. Az a fontos, hogy összeálltak azok az emberek, akik ebben a térségben gondolkodnak, projekteket találnak ki, és elkezdik bevinni a köztudatba. Tudományos vita Székelyföldről már a 90-es évektől kezdődően létezik, és lehet még erről hosszasan vitázni, de ehelyett meg kell kezdeni a munkát, és akkor a gyakorlatban fognak ezek a kérdések eldőlni.
Mit tehet a civil szféra?
A beszélgetés során felmerült a civil szféra átpolitizálódásának, illetve a politikát követő polarizációjának kérdése is, aminek kapcsán Zsigmond elmondta, hogy részben valóban átpolitizált a civil szféra. Viszont részükről mégiscsak létezik valamilyen egységes átgondolás, pl. amikor Székelyföld a bukaresti turisztikai vásáron vagy a Hungexpon is egységesként jelenik meg. Számos önálló civil kezdeményezés van Székelyföldön, és ezeknek mind van identitáserősítő hatása, és kölcsönösen egymást is erősítik. Veres Timea szerint nem szabad megfeledkezni az olyan kezdeményezésekről sem, mint pl. a Mercurius bulik Csíkban, vagy a strandbulik – ami egy igazi nagy székely party. De emellett milliónyi buli van, és a kocsmakultúra is része a kultúrának, a Tilost vagy a G-pont hálózatot mindenki ismeri, ott van a wUnderBar is – alakul egy alternatívabb, fiatalabb arca is a Székelyföldnek, ami azért pozitív, mert erre visszajönnek a fiatalok, ez hívószó a számukra. És természetesen nem csak bulik vannak, de összekapcsolják a kultúrával: slampoetry-estek, kocsmaszínház. Jó fejlemény, hogy a lekvár mellett ezt is elkezdte kitermelni Székelyföld – szögezte le.
Hogyan éli meg mindezt a szórvány?
Zsigmond Csilla szerint nagyon sokat romlott a politikai diskurzus minősége az elmúlt néhány évben. A romániai magyar pártok olyan kényszerpályára álltak rá, ami hosszabb távon nem fenntartható, és ez látszott már a választásokon is. Az RMDSZ-nek megjelentek a kihívó pártjai, és hangsúlyosan autonómiapárti diskurzust hoznak a közbeszédbe. Az RMDSZ addig sikeresen tudta folytatni azt a kettős kommunikációt – amit egyébként csak normális, kiegyensúlyozott politikai klímában lehet -, hogy bizonyos témákat tematizálok Székelyföldön, és más témákat interetnikus környezetben. De egyrészt a versenypártok miatt, másrészt a székelyföldi politikusok hangsúlyosabb térnyerése miatt az RMDSZ is elvitte a kommunikációt egy olyan irányba, amiben sokkal hangsúlyosabban tematizálta a Székelyföldet, mint rengeteg más, a romániai magyarság számára fontos témát. Ez pedig visszaüt: minél jobban tematizálok egy székely zászlót, annál nehezebb mellette arról is beszélni, hogy miért fontos az, hogy egy kisebb diáklétszámmal osztály indulgat Szilágy megye egyik településén – érvelt a szociológus. Elsikkadt a szórvány kérdése, és a választási eredményekből kiindulva az RMDSZ megtartotta pozíciót, sőt, a helyhatósági választásokon Székelyföldön jobban is szerepelt, de interetnikus közegben egyik választáson sem tudta jelentősen mobilizálni a saját választóit, és ez annak is betudható, hogy belement ebbe a diskurzus-radikalizálódásba. Veres Timea bevallása szerint nagyon sokat dolgozott szórványmagyarokkal, és azt érzékelte, hogy ez a nagyon egyoldalú diskurzus azt eredményezte, hogy a szórványban felnőtt fiatalok „bálványozzák” a székelyföldieket, úgy tekintenek Székelyföldre, mint a magyarság centrumára, mint egy kis Magyarországra – ehhez persze az is hozzátartozik, hogy alapvetően szegény megyékről van szó. A szórvány-székely együttműködési programot nagyon jó kezdeményezésnek tartja, és úgy véli, hogy a nyugdíjasok esetében nagyon jól is működött, viszont a diákoknál megbukott. Méghozzá azért, mert a székelyeknek semmilyen módon nincs bemutatva az, hogy hogy élnek a szórványmagyarok. Éppen ezért nem értik azt a sajátos gondolkodásmódot, lelkületet, ami őket jellemzi. Amikor szórványból érkező fiatalok bekeveredtek a szentgyörgyi középiskolások közzé, akkor néhány óra múlva szinte „lerománozták” őket. Természetesen nem rosszindulatból, de Székelyföldön tökéletesen hiányzik a többi régió ismerete. Ha a politikum így folytatja, és ennyire csak a Székelyföldre koncentrálják az erejüket, akkor még jobban el fog sikkadni a téma – véli Veres. A meghívottak egyetértetek abban, hogy regionalizációra szükség van Romániában, ez nem lehet kérdés senki számára, viszont nem mindegy, hogy az milyen módon valósul meg, és amíg nem a megfelelő módon történik, addig a decentralizáció az, ami fontosabb a magyar közösség számára. Kádár Magor fontosnak tartotta kiemelni, hogy mielőtt létrejönne a Székelyföld régió, meg kellene erősíteni azt a tendenciát, hogy Romániában mindenhol akarjanak regionalizációt, mert addig a magyarság „ellenség” lesz. Ha definiálja magát a Bánság, Közép-Erdély és Székelyföld és további régiók is, akkor abban a pillanatban már nem mi leszünk a vezérhajó, aki töri a jeget, és akit mindenki azzal vádol, hogy etnikailag szeparálódunk.
Gy.A.
Transindex.ro

A nemzetpolitika alulnézetből
A határon túli magyar pártvezetők tusványosi kerekasztala évről évre ismétlődő rendezvény. A térség területi RMDSZ-szervezetének vezetőjeként egyfajta kakukktojás vagyok e személyi körben, ezért a továbbiakban ezt a fogalmat, hogy nemzetpolitika, azon funkciók szemüvegén keresztül elemzem, amelyeket betöltök, jelenleg mint a csíki területi RMDSZ-szervezet vezetője.
A nemzetpolitika egész Kárpát-medencét átölelő folyamatait elemezni nem tisztem. Nem rendelkezem ehhez kellő információval, mert az ezeket felügyelő testületeknek, intézményeknek, mint a KMKF vagy a MÁÉRT, nem vagyok a tagja, nem veszek részt e testületek ülésein, munkájukról, az ott meghozott döntésekről a sajtóból értesülök, ahogy bármely más határon túli magyar. Tehát bölcsebb dolognak tartom, hogy vidéki politikusként, alulról szemlélve a dolgokat, tegyek néhány megállapítást.
Amit a legfontosabbnak tartok a nemzetpolitikai kérdések vonatkozásában, az a tény, hogy e fogalom magasztos jelleget kapott, „a nagyok dolga", amibe nincs beleszólásuk a mezei politikusoknak, és ami a legfontosabb, a választóknak. Pedig nemzetpolitikát csinál mindenki, még az is, aki gyereket vállal, aki szórványmegyében vállalja, hogy akár 30–40 kilométerre járassa gyerekét, hogy az magyar iskolában tanulhasson.
Társadalmasítani kell a nemzetpolitikát
A nemzetpolitikát le kell hozni az emberek szintjére. Az emberekkel meg kell beszélni ezeket a dolgokat, és amiben csak lehet, rájuk kell bízni a döntést. Nincs értelme a ködösítésnek, világosan és egyenesen kell beszélni. Jó példa erre az állampolgárság ügye. A politikusok beszéltek mindenfélét, de az emberek döntöttek, és ötszázezren benyújtották kérelmüket. A közéleti, így a nemzetpolitikai ügyek is végső soron leszűkíthetők A vagy B variánsra, és a politikának az a dolga, hogy amit csak lehet, előkészítsen arra a szintre, hogy dönteni lehessen róla.
A demokrácia az alapja a nemzetpolitikának is. Természetesen vannak olyan kérdések, olyan feladatok, amelyeknél a döntést nem lehet teljesen levinni az emberek szintjére, mivel sajátos tudást, illetve szervezetrendszert tesznek szükségessé, mint például a támogatáspolitika, a szórványoktatás ügye. Persze ezekben a kérdésekben a politikának – értve ez alatt az anyaországi és a határon túli magyar politikumot egyaránt – úgyszintén meg kell keresnie a társadalmi partnereket, és amiben csak lehet, rájuk kell testálni a döntés, illetve végrehajtás jogát.
Ha például azt mondjuk, hogy szórványoktatás, akkor Erdélyben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megkerülhetetlen, mert nem a sok szereplő közül az egyik, hanem a főszereplő. És ez megállapítás vonatkozik a történelmi egyházakra is. E témában néhány hete írtam egy cikket amelynek a lényege az, hogy Erdélyben a politikumnak azt kell keresnie, melyek azok a területek, ahonnan neki ki kell vonulnia, és át kell adnia a helyét a legfontosabb és legstabilabb intézményrendszernek, a történelmi egyházaknak.
Az erdélyi magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító intézményrendszer, a feladatok mérete, összetettsége túlnőtte magát azon, hogy az egyre csökkenő humán és anyagi infrastruktúrával rendelkező politikum felügyelje, irányítsa, ellenőrizze azt. Az elmúlt négy esztendőben a magyar kormányzat ebben az irányban dolgozott, ami üdvözlendő, és a következő ciklusban ezt a folyamatot folytatni kell. Természetesen a határon túli önkormányzati világ is egy olyan szegmens, amely felé tovább kell nyitni, amelyre többletfeladatot kell átruházni. Nagy erő rejlik a települési és megyei testvérkapcsolatokban is, és ezekről ritkán beszélünk, mindenki megéli, ahogy tudja, de az igazi áttörést én az egyházak fokozottabb szerepvállalásától várom, amely folyamat kulcsszereplője lehet az erdélyi magyar politikum megerősödésének is.
Figyelni a székelyföldi románságra
Ma azt látjuk, hogy – Hargita és Kovászna megyét kivéve – Erdélyben választásról választásra csökken az RMDSZ-re leadott szavazatok száma, a befolyás egyre szűkül, önkormányzati pozíciókat veszítünk. Ezt a folyamatot meg kell állítani, és az erdélyi magyar politikát közgazdászi terminológiával élve növekedési pályára kell állítani. Ez is nemzetpolitika, és a továbbiakban erre vonatkozó néhány konkrét javaslatot fogalmaznék meg, olyanokat, amelyek nem tekinthetők RMDSZ-es belügynek.
Az első kérdés, ami napirenden van, a regionalizáció kérdése. Voltak tüntetések, lesznek tüntetések, mondja mindenki a magáét, mondjuk az igazunkat, de egy kérdésről megfeledkezünk: arról, hogy mérlegeljük, vagyunk-e magunkban olyan erősek, hogy akaratunkat érvényesítsük, vagy szövetségeseket kellene ehhez keresni, hogy pozícióinkat javítsuk. Természetesen e vonatkozásban az RMDSZ, amit csak lehet, kihozza ebből a dologból az országos politika szintjén, de feltevődik a kérdés, hogy nekünk, helyi szereplőknek, nem kellene-e partnert keresnünk a helyi románságban.
Ugyanis amikor, mondjuk, a Hargita megyei pénzügyet a regionalizációnak nevezett centralizáció leple alatt megszüntetik, akkor a magyarok mellett a románok is elveszítik munkahelyüket. És abban is biztos vagyok, hogy a gyergyói, udvarhelyi vagy csíki magyarhoz hasonlóan a maroshévízi román sem akar majd ügyet intézni Brassóban, és ha már Csíkszeredába menni nem lehet, szívesebben menne Marosvásárhelyre. Kökös és Szászrégen között megújult a 12-es számú országút. Ezt Hargita, Maros és Kovászna megyei magyarok és románok közösen használják. RMDSZ-es kormányzati szerepvállalás következménye, de mindenki profitál belőle, aki itt él, nemzetiségre való tekintet nélkül. Tehát van alap a partnerség keresésére, mert aki itt él, annak az az érdeke, hogy neki legyen jó, ne másoknak. Nagy a bizalmatlanság, párbeszéd alig van, ezt tudom. Sokat kell dolgozni, hogy a bizalmatlanság falát lebontsuk, vékonyítsuk, és egy biztos, hogy az olyan akciók és cselekedetek, amelyek figyelmen kívül hagyják a székelyföldi románságot, amelyekben úgy teszünk, mintha ők nem itt élnének velünk együtt, azok sok kárt okoznak.
Néhány hete Ioan Selejan püspök úr egy Kovászna megyei településen mise után román zászlókat osztogatott a híveknek, megszentelve. Érkezett is a riposzt rögtön az egyik magát felelősnek tartó helyi pártvezető részéről, hogy ez provokáció. És a hasonló reakciók nem egyediek, sőt néha azt tapasztalom, hogy a butaság, a politikai rövidlátás jobban terjed esetenként, mint az influenza. Az ilyen reakciókra semmi szükség, és akinek nem jut jobb eszébe, hogy bekerülhessen a sajtóba, az jobb, ha hallgat. Nem éri meg mindenáron bekerülni!
Megfontolandó választás
Továbbmegyek. A román politikában – tetszik, nem tetszik nekünk – a legfontosabb választás az államelnöki. És ha erdélyi magyar szemszögből elemezzük e választásokat, el kell ismernünk, hogy az Emil Constantinescu 1996. évi megválasztását követő három választás nem volt sikertörténet a mi szempontunkból. A 2000., illetve 2004. évi kudarc elkerülhetetlen volt, ugyanis azt a jelöltet támogattuk, akinek a jelölő pártjával a választás előtt közösen kormányoztunk, vagy kormányát támogattuk. Ez természetes.
De 2009-ben már nem ez volt a helyzet, és 2014-ben még összetettebb lesz a probléma. Ami a verseny kimenetelének befolyásolási lehetőségét illeti, 2014-ben az erdélyi magyar politikumnak igencsak nagy lesz a mozgástere, feltéve, hogy ki tudja azt használni, ugyanis a magyar szavazat azáltal is felértékelődött, hogy a nacionalista erők visszaszorulásával az egyik jelöltre leadott magyar szavazat nem generál a másik jelöltnél minimum egyet.
Nem biztos, hogy szétesik az USL, de van rá jó esély, és ha ez bekövetkezik, akkor minimum három esélyes román jelölt feszül egymásnak jövő év decemberében. Egy ilyen versenyben, ha nem indítunk önálló elnökjelöltet, és tudunk mozgósítani 400–500 ezer magyar szavazót, akkor eldönthetjük, hogy ki legyen az a jelölt, aki a második fordulóba jut. De 500 ezer szavazat – sőt már annak a fele is – eldönti a második forduló kimenetelét, tehát a győztes személyét. Komoly, a verseny kimenetelét meghatározó szereplővé tud válni a magyar szavazó, feltéve, hogy érthető, követhető és vállalható stratégiát követ az erdélyi magyar politika meghatározó szereplője, az RMDSZ az államfőválasztással összefüggésben.
Természetesen nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy olyan helyzet alakul ki, hogy a jelöltek közül nem lehet, vagy kockázatos bárkit is kiemelni, választani az RMDSZ részéről. Ebben az esetben hagyni kell a román jelölteket, udvaroljanak a magyar szavazóknak, ígérjenek, vállaljanak, hogy majd megválasztásuk esetén legyen, amit számon kérni rajtuk. Ha lesz minimum három, valós eséllyel rendelkező román jelölt, akkor szerintem megfontolandó kérdés, hogy bele akarunk-e szólni annak eldöntésébe, ki legyen a második, vagy elindítunk az esélytelenek nyugalmával valakit, és ezzel mintegy demotiváljuk az erdélyi magyar közösséget a kétfordulós választási megmérettetésen való részvételtől. Egy politikai szervezet erejét a szavazói adják, nem az, hogy kik ajánlják, kik a barátaik! Kár önkezűleg megfosztanunk magunkat attól a lehetőségtől, hogy a folyamatokat befolyásoljuk, a versengő jelölteket alkura kényszerítsük.
A 2009-es választásnál kevesebb mint százezer szavazat választotta el a két jelöltet, és ez a különbség 2004-ben sem volt több, mint százötvenezer. Ha az egyes megyékre vetítjük a versenyt, a két jelölt közötti különbség a jól teljesítő román megyékben is csak néhány tízezres. Legfeljebb a főváros esetén érhette el a százezret. A végeredmény szempontjából az egyes megyékben elért különbségek számítanak. Ezért elmondhatjuk, hogy a román államelnöki választások kimenetele szempontjából a nagyobb magyarlakta megyék külön-külön tudnak olyan befolyásoló szereppel lenni a verseny kimenetelére, mint a főváros.
Ha jól elő van készítve a dolog, az emberek meggyőződhetnek arról, hogy melyik jelölt befutása az érdekük, akkor a választást eldöntő százezres szavazatszám vagy ahhoz közeli szám öt megyéből (Hargita, Maros, Kovászna, Bihar, Szatmár) bejöhet külön-külön. Az egységes fellépés, a fegyelmezett szavazótábor óriási erő és lehetőség, különösen, ha kiélezett a verseny a román pártok között. És ha ezen képesség felismerése és kihasználása párosul a magyar–magyar összedolgozással, akkor kétség nem férhet hozzá, hogy azon jelölt lesz a befutó jövő év decemberében, akit a magyarok támogatnak.
Természetesen mindezekre rá tudnak szervezni a magyar versenytársak, akár önálló jelöltet is indíthatnak a szükséges aláírások összegyűjtését követően, de kérdem én: minek, kinek használna ez?
Mérföldkőhöz érkeztünk
Be kell látnia mindenkinek, hogy mérföldkőhöz érkeztünk. Meggyőződésem, hogy aki józanul gondolkodik, az belátja: ahhoz, hogy az erdélyi magyar politikum egyre romló társadalmi presztízsét, támogatottságát viszszaállítsuk, ahhoz elengedhetetlen a magyar politikai minimumban való megállapodás. Ez önmagában nem elegendő, de ennek hiányában nincs mód és lehetőség kimászni abból a bizalmatlansági spirálból, amelybe a szereplők egymást kergették. Minden egyes politikai szereplőnek fel kell tennie két kérdést saját magának: mit akar valójában, és az az út, amelyen most halad, elvezet-e a cél megvalósításához, vagy sem.
Az RMDSZ célkitűzése 1990-től a teljes romániai magyar politikai paletta lefedése, minden egyes erdélyi magyar ember érdekének képviselete a helyi, megyei önkormányzatokban és a bukaresti parlamentben. Az 1992. évben kapott egymillió szavazattal a háta mögött az RMDSZ e célt tulajdonképpen alapításától kezdve elérte, de azóta folyamatos az ettől a céltól való eltávolodás. Ez mutatkozik meg a folyamatos szavazatvesztésben. A másik két párt közül az MPP 2008-ban, az EMNP pedig 2012-ben próbált meg alternatívát állítani, de mint tudjuk, e kísérletek sem bizonyultak sikeresnek.
Elmondható tehát, hogy az eredeti célkitűzésekhez képest mind a három politikai szereplő leszálló ágban van, egyre jobban távolodik a kitűzött céltól. Feltevődik a kérdés, hogy kinek jó ez a helyzet, kinek jó az, hogy szép lassan, de biztosan fogy a magyar szavazat, folyamatosan szűkül a magyarság érdekérvényesítési képessége Erdélyben, Romániában. Meggyőződésem, hogy senkinek sem jó az, ami most van, és e megállapításnak az igazságtartalma akkor válik egyértelművé, ha belegondolunk, hogy mire is lehetne menni összefogással a jövő évi két fontos választáson, illetve a 2016-os választási évben.
Nehéz lenne bármely magyar politikai szervezetnek is azt állítania, hogy a 2012-es választási év sikeres volt, ezért azon kellene közösen gondolkodni és dolgozni, hogy a magyar emberek szemében egyre süllyedő presztízsű erdélyi magyar politikum miként fog kimászni abból a gödörből, amelyet oly szorgosan ásott mostanáig magának.
Kicsi a bors, de erős, hangzik el a jól ismert népmesében. Én ehhez azt tenném hozzá, hogy most sem vagyunk kicsik, de lehetnénk sokkal nagyobbak és sokkal erősebbek is, mint amilyenek most vagyunk, feltéve, hogy kiszellőztetjük a fejünkből azokat a gondolati béklyókat, amelyek az ésszerű megoldások helyett a mindentől való elzárkózást eredményezik.
A múlt évben az is kiderült, hogy Hargita és Kovászna megye kivételével az összes többiben a magyar–magyar verseny azt eredményezte, hogy megnövekedett a román pártok jelöltjeként tisztséget szerző polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és tanácsosok száma. Magyar siker csak magyar–magyar versenyben született, a román–magyar versenyekben súlyos pozíciókat vesztettünk. A parlamenti választáson még Hargita és Kovászna megyében is csak kárát láttuk a versenynek nevezett kölcsönös sárdobálásnak.
Önkormányzati választáson Hargita és Kovászna megyében helye van a versenynek, de parlamenti választáson csak magunkat gyengítjük ezzel, hisz kevesebb szavazatot teszünk be a kosárba, mint amennyivel szórványmegyéink képviselethez juthatnának! Hargita megye 5,5 ezer szavazatot adott a közös kosárba, amelyből valahol szórványban, például Temes megyében újból szerezhettünk egy képviselői mandátumot.
Ez a helyzet.
Összegzés
Zárásként a következőket tartom fontosnak:
1. Hajtsuk végre a nemzetpolitika társadalmasítását! Ennek az lenne a lényege, hogy a politikum magyar egyházaink, civil szervezeteink, helyi és ágazati érdekképviseleti szervezeteink javára átadja a kisebbségi társadalom életének minél több szervezési feladatát, de vállalja a finanszírozás biztosítását és a koordinációt. A politikum feladata az is, hogy megteremtse ezek között az emberek, kisközösségek között a szakmai párbeszéd, az együttműködés intézményeit, hogy biztosítsa a jó példák elterjedését, hogy ösztönözze a teljesítményt. A politikai összefogás, különállás indokoltságának elemzése e fontos kérdés mellett meggyőződésem szerint eltörpül.
2. A nemzetpolitikának az kell hogy legyen az egyik alapelve, hogy kitartunk egymás mellett, és a lényegi dolgokban képesek vagyunk együtt dönteni és együtt továbblépni.
3. Nem akarom különösebben véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat legtöbb elemével egyetértek, támogatom, s különösen az állampolgársági ügyben tett lépéseket olyan nagy jelentőségűnek értékelem, ami a Kárpát-medence magyarságának jövőjét alapjaiban befolyásolja. Nem akarom azt sem véka alá rejteni, hogy a 2010-es nemzetpolitikai fordulat egyes elemeivel – mint például a demokrácia-központok felügyelete – a mai napig nem értek egyet, de talán ez még inkább hitelessé teszi kijelentésemet: a Fidesz és a KDNP parlamenti többsége által keresztülvitt nemzetpolitikai fordulat, az e mögötti bátorság és kitartás mindenképp indokolja, hogy a 2010-ben megkezdett magyarországi nemzetpolitikai irányvonalat kövessék a 2014-es parlamenti választások után is – ez a határokon kívül élő magyarság érdeke. Meggyőződésem, az új magyar Kárpát-medencei politikai rendszer így stabilizálható, így teremthető meg annak esélye, hogy minden releváns politikai szereplő elfogadja az új realitásokat, s ne akarja e vívmányokat megszüntetni.
Borboly Csaba
Az írás a Tusványoson 2013. július 26-án elhangzott előadás szerkesztett változata. A szerző az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke.
Krónika (Kolozsvár)