Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hennicot-Schoepges, Erna
5212 tétel
2012. február 16.
Mensura Transylvanica: erdélyi mérték és tekintély
Lapunk hasábjain is olvashattak már a Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport által készített elemző anyagokat, ám mindeddig adósak maradtunk kedves Olvasóink felé annak feltárásával, hogy mit és kiket is fed voltaképpen a latinosan patinás név, milyen irányelveket és célokat követ az erdélyi „think tank”, vagyis elemzőcsoport. A Mensura Transylvanica bemutatására a legilletékesebbet, a csoport elemző-koordinátorát, Bakk Miklós politológust, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatóját kértük fel.
– Hogyan és miért lett Mensura Transylvanica az elemzőcsoport neve? – Még egy korábbi kezdeményezés ötletbörzéjén született ez a névötlet, akkor többféle szempontot is figyelembe vettünk. A latinos név a művelt erdélyiség hagyományára tekint vissza – ennek vállalása fontos volt –, másrészt a latin 'mensura' szó mellett jómagam azért kardoskodtam, mert kettős jelentéssel bír: egyszerre jelent mértéket és tekintélyt. Vagyis egy igényességi mércét is állít elénk. – Milyen rendszerességgel, vagy elképzelés szerint fognak anyagok a nyilvánosság elé kerülni az elemzőcsoport műhelyéből?
– Létezik erre vonatkozóan egy elképzelésünk, de a gyakorlat mutatja meg, hogy mennyire lesz majd működőképes ez a csapat, hiszen a tagok különböző helyeken dolgoznak, más-más elfoglaltságúak. Mindenesetre szeretnénk egy olyan munkarendet kialakítani, hogy havi 8-10 elemzés elkészülhessen. A puding próbája mindenképpen az evés, úgyhogy a következő időszak igazolja majd, sikerül-e ezt a célkitűzést, ezt a ritmust tartani. – A Mensura Transylvanicának – amellett, hogy a különböző sajtóorgánumokhoz eljuttatja anyagait – saját honlapja működik, a mensura.ro. Ide kerülnek fel a különböző kategóriába sorolható elemzések. A honlapon is olvasható bemutatkozó szerint az elemzőcsoport célja, hogy „az átalakuló erdélyi politikai térben végbemenő folyamatok elemzésével pártpolitikán túlmutató, de nem értéksemleges javaslatokat fogalmazzon meg”. Kifejtené ezt bővebben? – Bármilyen elemzési módszerben, megközelítésben, szemléletben rejtetten vagy nyilvánvalóan, de ott vannak az értékek, azt lehetne mondani, hogy politikai filozófiai értelemben értéksemleges elemzés nem létezik. E csoportnak alapvetően két szemléleti kiindulópontja van. Az egyik az, hogy természetesnek tekintjük az erdélyi politikában és közéletben a pluralizmust, amely az erdélyi magyarok társadalmának modernizálódásából ered. Ez olyan szemlélet, amely bizonyos mértékig szakít azzal az egységfelfogással, amely az RMDSZ eddigi történeti szerepe nyomán vált legitimmé a közfelfogásban. A másik fontos értékválasztás a tematika tekintetében a nemzetpolitika mint kiemelt terület. Ha nem kliséken át tekintünk erre a kérdéskörre, akkor sok olyan részkérdésre bukkanunk, amelyet érdemes gyakorlati, közpolitikai kérdésként megvizsgálni. Az attitűdértékeket tekintve a kiegyensúlyozottságot, szakszerűséget és a mértékletességet tekintjük fontosnak. Lényegesnek tartom kiemelni, hogy az általunk készített elemzések semmiképp sem kombattáns kritikák jelenítenek meg valamelyik politikai szereplővel szemben, hanem alternatívákat elemeznek. – A Mensura Transylvanica céljai közé tartozik ugyanakkor, hogy „az erdélyi közélet és politikai intézményrendszer reformját, az egyeztetés kultúráját kívánja elemzéseivel előmozdítani”. Hogyan tud hatni Ön szerint mindaz, amit a műhelymunka eredményez? – Az elmúlt időszak napi politikai vitáiban számtalan formában fölmerült, hogy a kialakuló plurális politikai mezőnyben már nem egységre, hanem valamiféle együttműködésre, közös stratégiákra volna szükség, és ez konkrétan a választási együttműködések lehetséges formáinak a kérdésében jelent meg. Nyilvánvaló, hogy egy konfliktusos folyamatban, ahol politikai szereplők pillanatnyi érdekeiket, előnyeik pillanatnyi maximalizálását tartják szem előtt, ez nehezen megvalósítható. Egy elemzőcsoport tulajdonképpen csak annyit tehet, hogy megmutatja a különböző alternatívákat, lehetséges kimeneteleket elemez, és ezen keresztül próbálja befolyásolni a közös stratégiák kialakítása érdekében a közvéleményt, akár a politikai elitet. Azt is célul tűztük ki, hogy – idézem bemutatkozónkat a honlapról – a más országokban bevált, de Erdélyben is hasznosítható politikai és intézményi megoldásokat állítjuk az előtérbe, mivel a politikai tudás egyik legfontosabb forrásának a tapasztalatokban rögzülő tudás mérlegelő alkalmazását tekintjük. És van példa arra, hogy pártok valamiképp kiegyeztek a verseny és együttműködés egyfajta összehangolásában. – Mit lehet tudni a csoport tagjairól, elemzőiről? – Egy ilyen elemzőműhely létrehozásának az ötlete itt, Erdélyben elég régi. Nem sorolom fel az elmúlt bő egy évtized kezdeményezőit és ötletgazdáit, mert tartok attól, kifelejtek valakit. Amikor a Bálványos Intézet felkért a mostani műhelyünk megszervezésére – rangidősként és politológiát oktató tanárként –, elsősorban volt tanítványokat, a szakmában már ismert fiatalokat hívtam, de nem kizárólag politológusok vannak ebben a csoportban, mások is kaptak meghívást, akik reményeim szerint jelentkezni fognak majd elemzésekkel. Vagyis a csoport összetétele még alakul, a csapat összetétele még változik, kiegészül. – A megjelent anyagok nagy egy része név nélkül, Mensura Transylvanica aláírással jelenik meg. Hogy működik a szerzői rendszer? – Az elemzések egy része az elemzőcsoport közös neve, a Mensura Transylvanica név alatt jelenik meg; ezek a csoport közös alkotásai. Ez gyakorlatilag úgy valósul meg, hogy egy szerző készíti el az elemzés alapszövegét, amihez mindenki hozzászólhat – bírálhat és kiegészíthet –, így alakul ki a végső szöveg, ami tehát a csoport közös produktuma. Ezenkívül van lehetőség egyes elemzések, írások szerzői megjelenítésére is. – Milyen témakörökre koncentrálnak a Mensura Transylvanica anyagai? – Mivel a politikai elemzőcsoport az EMNP háttérintézményeként működő Bálványos Intézet égisze alatt működik, nyilván részt vállal az intézet stratégiai és napirend-tervező projektjeiben. Ugyanakkor a csoport tagjaink érdeklődési köre, valamint a közvélemény napirendje is alakítja a tematikát: maguk a csoport tagjai is javasolhatnak politikai-közéleti, gazdasági vagy például médiaelemzéssel kapcsolatos témákat, amelyeknek mindenképpen helyük van egy ilyen elemzőfelületen és hasznosak a közvélemény informálása és alakítása szempontjából.
A Mensura Transylvanica jelenlegi munkatársai: Bakk Miklós politológus, egyetemi oktató / Pozsony János Csaba politológus / Sólyom István politológus, újságíró / Szász Alpár Zoltán politológus, egyetemi oktató / Székely István Gergő politológus, kutató / Toró Tibor szociológus-politológus, egyetemi tanársegéd / Zsigmond Csilla szociológus, politikai szakértő, egyetemi tanársegéd.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2012. február 16.
Feljelentik az iskolaigazgatónőt
A marosvásárhelyi RMDSZ a város egyik iskolaigazgatójának leváltását kérte a megyei tanfelügyelőségtől, amiért az kihívta a rendőrséget, amikor az egyik szülő egy magyarul írt adománylevelet mutatott be az iskola nevét tartalmazó kétnyelvű táblával kapcsolatosan.
Benedek István, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke szerdán egy sajtótájékoztatón mondta el, hogy a 2-es számú általános iskola igazgatója, Codruţa Băciuţ kihívta a helyi rendőrséget, amikor az egyik szülő egy magyarul írt adománylevelet mutatott be az iskola nevét tartalmazó kétnyelvű táblával kapcsolatosan. Benedek elmondta, az incidens kedden történt és a szervezet kérte a Maros megyei tanfelügyelőségtől az igazgató leváltását, elégedetlenek azzal, ahogyan a helyzetet kezelte. Elmondta, az igazgatónak semmi kifogása nem volt akkor, amikor a gyermekek szülei pénzt gyűjtöttek a kétnyelvű táblákra, ám amikor megkapta a magyar nyelvű adománylevelet, hívta a helyi rendőrséget és azt mondta a szülőnek, hogy „Romániában élünk”. A Bernády akciócsoport – amely Bernády Györgyről, Marosvásárhely egykori híres polgármesteréről neveztetné el az intézményt – közölte, feljelentik az igazgatónőt hatásköre túllépése miatt, és Codruţa Băciuţ mellett Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes lemondását is kérik.
(paprikaradio.ro)
erdon.ro
2012. február 16.
Dicséret a diszkriminációért
Megdicsérte tegnap Valentin Bretfelean, Marosvásárhely helyi rendőrségének főnöke azokat a beosztottjait, akik előző nap bekísérték és 500 lejes büntetést róttak ki a 2. számú általános iskola titkárságán magyar nyelvű beadványt iktatni óhajtó szülőre.
Horváth-Kovács Ádám, a vegyes tannyelvű iskola szülői bizottságának tagja anyanyelvén írt adománylevelet akart leadni Codruţa Băciuţ igazgatónőnek, aki előbb megpróbálta meggyőzni, hogy fordítsa le románra, aztán a rendfenntartók segítségét kérte, és elvezettette a „behatolót”.
Valentin Bretfelean rendőrfőnök az MTI kérdésére elmondta, a 112-es sürgősségi hívószámra érkezett riasztás arról, hogy egy férfi illetéktelenül behatolt az iskolába. A riasztást a rendőrség valamennyi egysége megkapta, ezért történt az, hogy hat rendőr is egyszerre érkezett a helyszínre. Kijelentette, a legkisebb kiszabható bírságot rótták ki Horváth-Kovácsra, aki maga is elismerte vétkességét. A rendőrfőnök szerint csak a törvényt alkalmazták. Visszautasította, hogy egyesek etnikai színezetet próbálnak adni a történetnek.
Horváth-Kovács Ádám adománylevéllel akarta hivatalosítani a magyar szülők anyagi hozzájárulásával elkészített és saját kezűleg felszerelt magyar nyelvű táblácskákat, amelyekről az iskolaigazgató úgy vélekedett, hogy törvénytelenek. Codruţa Băciuţ a sajtó érdeklődésére kifejtette, nincs kifogása a kétnyelvű feliratok ellen, csak a törvényesség betartásához ragaszkodik. Elmondása szerint a magyar nyelvű táblákat nem az ő távollétében kellett volna felszerelni. Az igazgatónő azt is kifogásolta, hogy adománylevél nélkül szerelték fel a feliratokat, valamint hogy a szülő, bár jól beszél románul, nem volt hajlandó néhány mondatban lefordítani az adománylevelet, hogy ő is megérthesse azt, hiszen nem ismeri a magyar nyelvet. A magyar aligazgató viszont úgy vélekedett, az ő feladata átvenni az igazgató hatáskörét, amennyiben az nem tartózkodik az intézményben. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének vezetősége tegnap az üggyel kapcsolatos sajtótájékoztatón kijelentette, kérni fogják az igazgatónő eltávolítását a tanintézmény éléről. Csegzi Sándor alpolgármester felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy a városházán naponta több magyar nyelvű iratot iktatnak, mivel a törvény szerint erre lehetőség van, és ez soha nem okoz nézeteltérést, ahogy a kétnyelvű feliratok elhelyezése sem képezte vita témáját. A 2-es számú általános iskola Bernády Györgyről való elnevezése kapcsán is teljes volt az egyetértés a tanácsban, ezért is érthetetlen az igazgatónő viselkedése, aki nemhogy nem kezeli kellően a konfliktusokat, de magatartásával tovább gerjeszti azokat. „Nem tolerálhatjuk, hogy valaki így viselkedjen a magyarokkal. Úgy érzem, Codruţa Băciuţ elég rosszat tett az etnikumközi kapcsolatoknak, hogy a főtanfelügyelő leváltsa tisztségéből” – jelentette ki Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke. Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes szerint a szülő helyesen járt el, amikor magyarul akarta az adománylevelet iktatni, hiszen erre törvényes lehetősége volt.
A Bernády György-névadással kapcsolatosan Kolozsváry Zoltán, az önkormányzat RMDSZ-es frakcióvezetője úgy véli, a tanév végéig megtörténik az, most csupán a törvény alkalmazásáról folyik a vita, vagyis arról, hogy az oktatásügyi minisztériumnak kell jóváhagynia a névváltoztatást, vagy elég az önkormányzat határozata is.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. február 18.
Pengeváltás Cornel Briscaru és Benedek István között
Cornel Briscaru, az USL marosvásárhelyi polgármesterjelöltje “felelőssége teljes tudatában” jelentette ki, hogy véleménye szerint az, ami néhány nappal ezelőtt történt a marosvásárhelyi 2-es iskolában, a PD-L és az RMDSZ, illetve Dorin Florea és Benedek István műve, akik “a feszültségkeltésből hasznot akartak húzni”, mert, mint mondta, más logikája nincs annak, hogy hirtelen a semmiből előkerült egy “ideges szülő”, egy “ideges milicista”, aki azonnal büntetett és az ugyancsak “ideges” Benedek István a sajtótájékoztatójával.
Ugyanakkor a megyei főtanfelügyelő azonnali lemondását követeli egyrészt, mert tanácsosként szavazott, másfelől intézményvezetőként illegális határozatot írt alá. Ezenkívül a közbelépésével túllépte a hatáskörét. Az RMDSZ marosvásárhelyi elnökét Dorin Florea kiszolgálójának nevezte, aki ezzel a kirohanással akarja “igazolni tevékenységét a vásárhelyi magyarság előtt”. Saját példáját hozta fel, hogy háromezer könyvet adományozott az iskolának, és felszólította az RMDSZ-elnököt, hogy “feszültségkeltés helyett” kövesse a példáját. Kijelentette: Benedek István nem képviseli a magyarságot, a vásárhelyi magyarok nem tekintik vezetőjüknek, csupán az “RMDSZ-kamarilla” tartja a helyén, s nem tesz mást, mint hogy négyévenként eladja a szavazatokat Dorin Floreának.
Az iskola nevét a kompetens szervek fogják megállapítani: az iskola adminisztratív tanácsa, a tanári kar, a főtanfelügyelőséggel és a helyi tanáccsal közösen, a törvényes előírásoknak megfelelően – jelentette ki. “Én magam a határozat legalitását” támadtam meg a közigazgatási bíróságon. Mint mondta, a 2-es iskolát Bernády építette, s eljött az ideje, hogy a románok és a magyarok közösen tegyenek valamit érte azon kívül, hogy róla akarják elnevezni. Megérdemli, hogy gondját viseljék.
Népújság: – Miért erőlteti annyira, hogy épp ezt az iskolát nevezzék el Adrian Paunescuról? Nincs más iskola a városban? Ezt az iskolát, akárcsak például a Kultúrpalotát, Bernády György építette, nem gondolja, hogy méltán viselné a városépítő polgármester nevét?
Cornel Briscaru: – Azt hiszem, az elkövetkezendőkben a normális marosvásárhelyi emberek, ha megszabadulnak a jelenlegi vezetőiktől, képesek lesznek párbeszédet folytatni, hogy közösen hasznosítsák az értékeiket. Én hiszek Adrian Paunescu értékeiben, ahogy a Bernády értékeiben is.
Népújság: – De ezt az iskolát Bernády építette…
C. Briscaru: – Így igaz, de előre kell nézni. Lehet, hogy az én javaslatom azé a 10 ezer emberé, akik aláírásukat adták, hogy az iskola az A. Paunescu nevét viselje, nem volt jó. De a marosvásárhelyi Cenaclu Flacara előadásain, ha jól tudom, nem csak románok vettek részt. Itt azzal van baj, hogy egyesek mesterségesen feszültséget keltenek. Fel kell vállalni ennek a felelősségét. Én tettem egy javaslatot, azért erre az iskolára, mert Marosvásárhely egyik legjobb iskolája, de egyik legelhanyagoltabb épülete is. Ahelyett, hogy táblákat tennének ki, a szekus milicisták büntetnének, erre kellene gondolniuk.
”Briscaru tulajdonképpen az RMDSZ-nek tesz jót”
A Cornel Briscaru által felhozott vádakra, miszerint a Dorin Florea kiszolgálója, Benedek István kijelentette: – Ha azzal szolgálom ki, hogy az iskola Bernády nevét viselje, akkor valóban a kiszolgálója vagyok. Véleményem szerint Briscaru tájékozatlan, aki ezekkel a támadásokkal valójában jót tesz az RMDSZ-nek. Nem én vagyok Marosvásárhelyen a polgármester, azért mondom, hogy jót tesz az RMDSZ-nek, mert Dorin Floreát annyira lejáratja, hogy nem ő, hanem a mi jelöltünk, Vass Levente fog nyerni a választásokon. Az a véleményem, hogy nem tudja, mit beszél. Ajánlom Briscarunak, hadakozzon csak tovább velem, hátha annyira felhergeli a románokat, hogy Florea elveszíti, s Vass Levente megnyeri a választásokat. Amúgy én bármikor leülök ebédelni vagy vacsorázni Dorin Floreával, csak legyenek a magyar feliratok kirakva, és legyen meg a Bernády iskola.
– Szerinte a tábla helyett inkább tatarozni kellene.
– Annak is eljön az ideje, csak előbb legyen meg a neve, Bernády György, utána majd tatarozunk. Ne aggódjon, majd felújítjuk, ha akarja, ő is beállhat mellénk a sorba.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2012. február 20.
Falvaink – Négyfalu, Brassó megye (II. rész)
Négyfalu négy barcasági csángó település, Bácsfalu, Csernátfalu, Hosszúfalu és Türkös egyesüléséből jött létre 1950-ben Săcele néven, ami falvacskákat jelent. Ebből a román elnevezésből származott a város későbbi Szecseleváros elnevezése. Mai neve románul Săcele, magyarul pedig Négyfalu.
Lakói feltehetően a 11. századi magyar és besenyő határőrök leszármazottjai. A közeli Székelyföld lakói csángóknak nevezik a hétfalusiakat. Négyfalu másik három közeli településsel: Tatranggal, Zajzonnal és Pürkereccel együtt képezi Hétfalut.
Négyfalut 1366-ban említették először I. Lajos király adománylevelében. Hétfalu 1498-ig a Törcsvári uradalomhoz tartozott. 1498-ban II. Ulászló király a brassói szászoknak elzálogosította a hét falut, akiknek lakói így a szászok jobbágyai lettek. Szász hatásra felveszik az evangélikus vallást.
1651-ben Brassó város hűbéri birtokává váltak Négyfalu, illetve Hétfalu települései. Lakósai az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban is nagy számban részt vettek a 126-os honvéd zászlóaljba tömörülve. 1848 októberében az Agyagfalván megtartott Székely Nemzeti Gyűlésen Brassó-vidék magyar csángó falvai arra kérték a nagygyűlés vezetőségét, hogy ők is a székelység honvédelmi rendszeréhez tartozhassanak.
2000 június 6-án Négyfalut municípiumnak nyilvánították.
32 ezer hektárnyi területen fekszik. A Tatrang nevű folyó szeli át, amely Négyfalu fő ivóvíz-forrását képezi. A település a Barcasági-medence déli perempontján foglal helyet, a Nagykőhavas illetve a Csukás-hegység „bejárati kapuját” képezi.
Települései gazdag népművészeti hagyományokkal rendelkeznek. Híresek szőtteseik és hímes tojás mintakincsük is, melyből mintegy 150 mintát őriznek. Négyfalunak néprajzi múzeuma van, ahol az itteni szász hatásra létrejött csángó népviselet látható.
E népességből vált ki Zajzoni Rab István néprajzi író, költő, Tóthpál Dániel csángó költő és Istók János szobrászművész.
Ebben a műsorban Hochbauer Gyula magyar szakos tanár, a Magyar Művelődési Társaság elnöke, Gyerkó András zenetanár, nyugalmazott iskolaigazgató, Papp Ilonka iskolaigazgató helyettes és Balázs Rita tanítónő vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk második részét hallhatják.
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma
2012. február 22.
Igen, tessék” – népszerűsítik a magyar beszédet Marosvásárhelyen
Marosvásárhelyen is elindul a magyar beszéd nyilvános használatát népszerűsítő mozgalom. Az aktivisták közintézményeket és magánvállalatokat keresnek meg, arra kérve őket: ragasszanak fel kétnyelvű matricát, amely azt jelzi, hogy ott a magyar szót is megértik. A kezdeményezés Kolozsvárról indult tavaly nyáron, azóta már a Bihar megyei önkormányzat és több multinacionális cég is csatlakozott hozzá.
Marosvásárhelyen, Erdély legnagyobb magyar közösségű városában nem ritka az üzletekben a kétnyelvű megszólítás. Igaz, ez általában azt is elárulja, hogy magyar a tulajdonos. „Nálunk természetes, hogy magyarul is, románul is beszéljenek a vendéggel. Megkérdezzék azt is, hogy tessék, és úgy is, hogy »poftiti«, és mindenki úgy válaszol vissza, ahogy neki jobb” – mondta Kovács Tünde üzletvezető a Duna Híradóban.
A magyar beszéd nyilvános használatára hamarosan matricák is bátorítanak. A Bernády Alapítvány vállalta fel, hogy Marosvásárhelyen is meghonosítja az Igen, tessék – Da, poftiti mozgalmat. „Felhívjuk a figyelmét a marosvásárhelyi cégeknek, hogy használják a magyar nyelvet, mikor bejön valaki az üzletbe vagy máshova, két nyelven szóljanak hozzá. Ennek fejében ezeket a cégeket felteszik az illető honlapra, reklámozzák őket” – mondta Borbély László, a Bernády Alapítvány elnöke.
Több román vállalkozó is nyitott arra, hogy kifüggessze a kétnyelvű matricát. „Természetesen elsősorban románul beszélünk, ezenkívül angolul. De mivel itt sok a magyar, szinte kötelező a személyzetnek valamilyen szinten beszélni a nyelvet. Szívesen csatlakoznánk a kezdeményezéshez” – mondta egy vendéglővezető.
Az „Igen, tessék! Da, poftiti!” ötletgazdája a kolozsvári Claudiopolis Alapítvány. Marosvásárhelyen várhatóan egy hónapon belül indul a mozgalom.
hirado.hu
Erdély.ma
2012. február 22.
Tőkés László: pártegység helyett összefogás
A pártegység helyett az erdélyi magyar pártok összefogását szorgalmazza Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, aki az elmúlt napokban székelyföldi körúton vett részt.
A Háromszék napilap tudósítása szerint Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Sepsiillyefalván tartott fórumon egy felszólalásra válaszolva elutasította, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) „közös listán” induljon a mostani ellenzék. A lap beszámolója szerint Tőkés úgy vélte, az ötszázalékos parlamenti küszöbbel való riogatás az RMDSZ kampányeszköze. Felhívta a figyelmet arra, hogy a választási törvény egy alternatív választási küszöböt is megszab. Eszerint egy pártnak elég három szenátori és hat képviselői körzetben megnyernie a választásokat, és bejut a parlamentbe. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy Romániában 17 magyar többségű képviselői választókerület van, így akár két magyar párt is átlépheti a parlamenti küszöböt.
Az MTI kérdésére, hogy az idézett kijelentés az EMNT eddigi álláspontjának a módosulását jelzi-e, Tőkés László elmondta, továbbra is azt vallja, hogy versenyezni kell az RMDSZ-szel, ahol a verseny nem veszélyezteti a magyar képviseletet. Ahol azonban a versenyhelyzet a magyar érdeket veszélyeztetné, ott meg kell egyezni. Tőkés megjegyezte, a marosvásárhelyi polgármesterjelölt-állítás kapcsán merült fel az összefogás vagy versenyezés kérdése, és sepsiillyefalvi válaszában az RMDSZ jele alatti közös listaállítást zárta ki. „Tisztáztam, hogy csakis valamely választási együttműködés keretében képzelhető el az összefogás. Változatlanul készek vagyunk magyar ügyekben összefogni, de nem akarjuk már az RMDSZ malmára hajtani a vizet. Eljött az ideje a pluralizmus jegyében történő megmérettetésnek”.
Tőkés az MTI-nek azt is elmondta háromnapos székelyföldi körútján egyfelől elkeseredést, kiábrándultságot, fáradtságot tapasztalt, másfelől viszont azt is érzékelte, hogy az emberek az összefogásban, az együttműködésben gondolkoznak. Úgy vélte, az összefogás igényének mond ellent „az RMDSZ izmozása”, amellyel „erőből akarja lesöpörni politikai vetélytársait a pályáról”. MTI
Erdély.ma
2012. február 22.
Tőkés: rossz útin jár az RMDSZ
Az Erdélyi Magyar Néppártra azért van szükség, mert az RMDSZ letért az útról – fogalmazta meg Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke székelyföldi körútja tegnapi illyefalvi állomásán. „Az RMDSZ Budapest felé indult, és Bukarestben találta magát. Nemcsak utasait térítette el, hanem az autó is rozoga, erkölcsi kopást szenvedett, ezért kell új járművet működésbe állítani” – fogalmazott. Hozzátette: „sok hamis párt van”, a magyarság sem a demokrata-liberálisokra, sem a posztkommunista szociáldemokratákra, sem pedig a liberálisokra nem tud jó lelkiismerettel szavazni.
„Hosszú ideje már az RMDSZ-re is nehezére esik voksolni” – vallja Tőkés László. Mint emlékeztetett, huszonkét évvel ezelőtt még több mint egymillió szavazatot kapott a szövetség, az elmúlt években már csak 400 ezret. EP-képviselő szerint pedig nem jó erdélyi magyar politika az, amelyet csak 400 ezer szavazat támaszt alá, és 500 ezer voks hiányzik. „Az RMDSZ beállt a kormányba, ezért felelni fog Verespatakért, az egészségügy csődjéért, a megszorító intézkedésekért” – hangsúlyozta Tőkés, aki szerint az EMNP tisztán indul, megpróbálnak olyan emberekkel szövetkezni, akik nincsenek megterhelve.
A néppárti politika középpontjában az önrendelkezés áll, és az, hogy megállítsák a népességfogyást, szögezte le az EMNT elnöke. „Ennek most jött el az ideje, amikor Orbán Viktor nemzeti kormánya Magyarország gazdasági önrendelkezéséért száll síkra. Össze kell hangolni a magyarság magyarországi, erdélyi és európai politikáját, hogy erőteljesen lehessen képviselni az érdekeinket” – fogalmazott Tőkés László, aki szerint Magyarországnak talpra kell állnia, hiszen ahogy gyengül, azonnal vérszemet kapnak az utódállamok többségi politikusai.
Nem lesz több közös lista
„Az EMNP nem indul közös listán az RMDSZ-szel a parlamenti választásokon” – szögezte le az illyefalvi fórumon a politikus, amikor az egyik résztvevő felszólalásában arra kérte, hogy többet nem „közösködjenek”. „Az RMDSZ részéről riogatás folyik, azzal zsarolják az erdélyi magyarokat, hogy parlamenti képviselet nélkül maradhatnak, holott hat képviselő és három szenátor az 5 százalékos küszöb nélkül is bejut a törvényhozásba” – fogalmazott Tőkés. Kijelentését Nemes Előd, az EMNP Kovászna megyei elnöke azzal egészítette ki, hogy jelenleg 27 RMDSZ-es politikus van a parlamentben, ám országszinten 17 választási körzetben van magyar többség, „és jobb 17 elkötelezett magyar politikus, mint 27 olyan, akit az üzleti érdek vezérel”.
A Krónika kérdésére, hogy mi a véleménye a román kormány kisebbségpolitikájáról, és mit vár el ebben a kérdésben, Tőkés László kifejtette: a mindenkori román kormányok Trianon óta tartó kisebbségekkel szembeni nacionalista kisebbségpolitikájának alapvető célkitűzése a romániai kisebbségek beolvasztása és Románia egységes nemzetállammá alakítása. „A módszerek valamennyit tompultak, de alapvető változás nem következett be. Továbbra is a Trianon utáni nemzetstratégia érvényesül. Ezt valamelyest színezi az RMDSZ kisebbségpolitikai kurzusa, amely nem nevezhető kisebbségi stratégiának, inkább egy pártpolitikai megfontolásokon alapuló alku- és engedménypolitikának” – fogalmazta meg az EMNT elnöke, hangsúlyozva, évek óta szorgalmazza egy román–magyar kerekasztal létrehozását, ahol stratégiai és alapvető szinten minden magyar vonatkozású kérdést megtárgyalnak. „Ez tiroli mintára hosszas tárgyalássorozatot jelenthet, de velünk nem akarnak szóba állni, csak az RMDSZ-szel. Megmondta Victor Ponta, nekik olyan magyar párt kell, amely olcsón adja a magyarok bőrét, a kínálatból az olcsóbb árut választják, és az RMDSZ nekik tökéletesen megfelel” – szögezte le Tőkés.
Akadály Szász Jenő az együttműködésben?
Miközben az RMDSZ-szel nem akarnak közös listát, az EMNP informális tárgyalássorozatot kezdett a Magyar Polgári Párt helyi vezetőivel. Az EMNT-elnök szerint ennek egy-két héten belül láthatóvá is válik az eredménye. Mint hangsúlyozta, szeretnék feloldani az ellentmondást, hiszen a két párt „egy tőről fakad, az RMDSZ-ben ellehetetlenülő demokrácia orvoslására alakultak, ezért nagy tévedés lenne, ha szembemennének egymással”.
„Az MPP és az EMNP nem egymás alternatívái, ezért a választások előtt rendezni kell a mostani állapotokat” – szögezte le Tőkés, hangsúlyozva, hogy a tárgyalások során világossá tették, Szász Jenő személye az akadálya az együttműködésnek, ám a személyeskedést kerülni akarták, ezért az együttműködésre fektették a hangsúlyt, nem a választóvonalakra.
Szász Jenő MPP-elnök a Krónika megkeresésére kifejtette, amikor nemzeti ügyekről van szó, félre kell tenni a személyeskedéseket, „nincsenek ilyenkor barátságok, személyi szimpátiák vagy ellenségek”. „Ideológiák mentén egy oldalon kell felsorakozniuk a nemzeti ügyeknek elkötelezett pártoknak, szervezeteknek a posztkommunista örökség RMDSZ-szel szemben” – vallja Szász, aki az összefogást az MPP, SZNT és Tőkés László hármas fogatában képzeli el. Tőkés alatt az udvarhelyi politikus az EMNT-elnök „bármelyik háttérintézményét” érti, tudtuk meg.
Vásárhely: csalárdság készül?
A fórumon nem maradhatott ki a megvitatott témák közül a marosvásárhelyi polgármester-jelölés körüli huzavona sem. „Marosvásárhelyen nagy csalárdság készül, az RMDSZ ki akar hátrálni a több mint féléves megegyezésből, és csak a tulipán színében indítana jelöltet, mert fontosabb nekik a párt, mint a nemzet” – szögezte le Tőkés László, aki szerint Marosvásárhelyen már attól tartanak a magyarok, hogy az RMDSZ nem is akarja megnyerni a polgármesteri választást, megegyezett a román pártokkal, hogy a megyei tanácselnöki tisztéért lemond a városról.
Az EMNT-elnök ugyanakkor úgy látja, hogy Smaranda Enache támogatása kockázatos, mert az RMDSZ azzal vádolhatja meg később az EMNP-t, hogy eladta a várost a románoknak, és a szövetség rukkolt elő az egyetlen magyar jelölttel, másrészt szerinte Enache asszonyra csak a csúcsértelmiségi románok szavaznak, akik kevesen vannak a városban.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 23.
Nem vagyunk turisták!” – kifogásolja az Igen, tessék! programot a nagyváradi EMNT–EMNP
Nem a Magyarországról jövő turisták miatt kell az önkormányzatok közönségszolgálatain jelezni, ki beszél magyarul, hanem azért, mert Erdélyben a magyar kisebbség őshonos – jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke, illetve Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt partiumi szervezési igazgatója.
A politikusok a Bihar megyei önkormányzat által megpályázott „Da, poftiţi! – Igen, tessék!” mottójú kampányra utaltak, amelynek értelmében a közönségkapcsolati irodák dolgozói, amennyiben a román mellett magyarul is beszélnek, a mottót hordozó matricát viselnek majd, hogy az ügyintéző állampolgár hamar megállapíthassa, kihez szólhat anyanyelvén. Csomortányi szerint a kezdeményezés a „nesze semmi, fogd meg jól” tipikus esete, ráadásul káros és veszélyes, hiszen a megyei tanács uniós pénzt fordít arra, ami valójában törvényes, állami feladatkörbe tartozna. Azt már egyenesen szégyenletesnek tartja, hogy a kampánynak a határ magyar oldalán is párja lesz, és azok az önkormányzati dolgozók, akik a magyar mellett a román nyelvet is bírják, hasonló matricákat tűznek majd ki ingükre, hiszen, mint fogalmaz, ezzel a román közigazgatási nyelv kerül be a magyarországi hivatalokba.
Elutasították a magyar táblákat
Csomortányi István felidézte: Nagyváradon állandó probléma a kétnyelvű utcanevek kérdése, illetve az, hogy több vonatkozó törvény értelmében a városban az összes tájékoztató feliratot fel kellene tüntetni magyarul is. „Hiába nyilatkozza akárhányszor az RMDSZ, hogy minden rendben van az anyanyelvhasználattal, amikor semmi nincs rendben” – szögezte le. Példaként a nagyváradi városháza előterében található információs pultot említette, amelyre szerinte hiába írták ki magyarul is, hogy „Tudakozó”, amikor az ott szolgálatot teljesítő hölgyek egy szót sem tudnak magyarul.
Az EMNP és az EMNT helyi szervezetei egyébként két hónappal ezelőtt „Beszélünk magyarul is” feliratú, asztalra helyezhető táblákat vittek be a nagyváradi városháza közönségszolgálati osztályára, és felajánlotta, hogy annyit készít belőlük, amennyi csak kell. Az illetékesek azonban visszautasították az ajánlatot, arra hivatkozva, hogy hamarosan a megyeszékhely önkormányzata is csatlakozik a megyei tanács „Igen, tessék!” programjához. Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es tanácsos úgy tudja, Várad valóban csatlakozott is már, de hogy a városházán mikor lesznek láthatóak a matricák, még nem tudni.
Az önkormányzati képviselő elmondta: a megyei közgyűlés már elkészíttette a matricákat, és elkészült az a felmérés is, amelyből kiderül, hogy a különböző megyei intézményekben és hivatalokban hányan beszélnek magyarul. Erről részletes jelentést majd jövő heti ülésén kap a testület. Szabó Ödön ígérete szerint biztos, hogy márciusban már az állampolgárokkal kapcsolatot tartó dolgozók ingén is megjelennek majd a kétnyelvű matricák.
Vásárhelyen is beindul a program
Mint ismeretes, az Igen, tessék! – Da, poftiţi! mozgalom tavaly augusztus 15-én indult Kolozsváron, a civil kezdeményezés célja a kommunikáció megkönnyítése azon szolgáltatók (intézmények, cégek, civil szervezetek) és ügyfeleik között, melyek a többnyelvűséget mint erőforrást kívánják hasznosítani. Borbély László, az RMDSZ alelnöke nemrég jelentette be, hogy hamarosan Marosvásárhelyen is elindul a mozgalom a Bernády György Közművelődési Alapítvány koordinálásával. „Az Igen, tessék! mozgalom a magyar nyelv nyilvános használatára bátorít, ezért természetesen nagyon örülök, hogy általunk Marosvásárhely is csatlakozik a kezdeményezéshez” – mondta el Borbély László.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 24.
A kommunizmus áldoztai: Szoboszlay Aladár és társai
Szoboszlay Aladár egy erdélyi, római katolikus plébános volt, aki Confederatio című művében kifejtette egy közös román-magyar állam tervét, amelynek létrejötte szerinte az etnikai feszültségeket szüntette volna meg. Ezenkívül fel szerette volna számolni a kommunista diktatúrát, és visszaállítani az alapvető polgári jogokat, szólás, vallás és sajtószabadság, valamint megszüntetni a kollektivizálást. Elméletét először csak közvetlen barátaival, Reusz Máriával, Alexandru Fîntînaru ügyvéddel, báró Huszár Józseffel és Ábrahám Árpád torjai római katolikus plébánossal, ismertette, azonban egyre több követőre találtak. Hamarosan külön-külön konspiratív szervezet működött Pécskán, Csíkszeredában, valamint Torján. A szervezkedés tagjai egy fegyveres felkelést kívántak kirobbantani, amelynek dátumát 1956. augusztus 28-ra tűzték ki. A felkelés azonban a rossz szervezés miatt el sem indult. A kudarcot követően azonban Szoboszlay és társai nem adták fel, hanem újabb dátumot tűztek ki a felkelés kirobbantására, a magyar forradalom hatására október 26-át. Azt akarták, hogy a két forradalom egyszerre győzzön a két országban, ezzel létrejött volna a Szoboszlay által elképzelt konföderáció is. A kijelölt időpontban azonban ismét nem történt semmi, ezzel a felkelés kirobbantásának terve a kútba esett, a magyar forradalmat pedig a szovjet csapatok időközben leverték, így megszűnt az együttműködés esélye is. A szervezkedést a Securitate egy „Iosif” álnevű besúgónak köszönhetően leleplezte, a résztvevőket pedig 1957 novemberében sorra letartóztatták. Összesen 57 személyt tartóztattak le, románokat és magyarokat egyaránt. Olyan személyek is fogságba kerültek, akik csak szimpatizáltak a felkeléssel, vagy csak tudtak róla, de nem támogatták. Az utóbbiaknak az volt a bűne, hogy nem jelentették a Securitatenak, hogy mi van készülőben.
A pert Kolozsváron tartották, a III. Hadtest hadbírósága ítélkezett, elnöke egy magyar, a szabóból hadbíró őrnaggyá előléptetett Macskássi Pál volt. Az elítéltekkel kegyetlenül bántak az őrök, rendszeresen és brutálisan megkínozták őket. A kirakatperek magasiskolája következett, ugyanis a bíróság az ítéleteket már jó előre megkapta Bukarestből, ennek ellenére fenntartották a helyben ítélkezés látszatát. A foglyokat „államrend elleni összeesküvéssel” és a „Román Népköztársaság megdöntésére irányuló szervezkedéssel” vádolták, ítéletet 1958. május 30-án hoztak felettük. Az összes vádlottat teljes vagyonelkobzással sújtották, ezenkívül 10 személyt halálra, 5 személyt pedig életfogytiglanra ítéltek. A többiek ítélete 8–25 év között volt. A ítélkezés kegyetlenségét mutatja, hogy a tárgyalás „közönsége” minden egyes halál és életfogytiglani börtönbüntetést megtapsolt.
A halálraítélteket 1958. szeptember 1-jén golyó által kivégezték Aradon vagy Temesváron. Sírjaik máig ismeretlen helyen vannak.
A kivégzettek név szerint:
Szoboszlay Aladár, báró Huszár József, Alexandru Fîntînaru, Lukács István, Orbán István, Tamás Imre, Tamás Dezső, Kónya István, Ábrahám Árpád, Orbán Károly. A börtönbüntetésre ítéltek közül egy személy vesztette életét, Szörcsey Elek, a többiek az 1964-es amnesztia idején kiszabadultak, de mindannyian maradandó fizikai és szellemi károsodást szenvedtek.
Moyses Márton
Az Erdélyben élő fiú 1956-ban, a magyarországi forradalom idején, három társával megpróbált átjutni Magyarországra, de eltévedtek, és így kénytelenek voltak visszafordulni. 1960. november 22-én letartóztatták „Holnap forradalom lesz”, „Vörös és fekete reakció” és „Beszélgetés a halállal” című verseiért, és a Szokolay-féle perben hétévi börtönbüntetést kapott. A börtönben, hogy ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle, egy cérnadarabbal levágta saját nyelvét, amit ott helyben minden érzéstelenítés nélkül visszavarrtak a securitatés titkosrendőrök.
1970. február 13-án, pénteken, egy évvel Jan Palach prágai és Bauer Sándor budapesti mártíriuma után bement Brassóba a kommunista párt székháza elé, benzinnel leöntötte, és felgyújtotta magát. Rá három hónapra, a baróti kórházban hunyt el őrizet alatt, 1970. május 13-án. A Securitate parancsára minden orvosi ellátást megtagadtak tőle. A titkosrendőrség minden versét és valamennyi fényképét megsemmisítette.
A Párizsban megjelenő Irodalmi Újság 1969. február 1-jén megjelent számának első oldalán döbbenetes felsorolás adta tudtul az önkéntes tűzhalált választó tiltakozók névsorát: január 20-án Pilzenben Josef Hlavaty 25 éves üzemi munkás; 21-én Znojmóban Josef Jaros 19 éves traktorista; 22-én Brünnben Miroslav Malinka 22 éves munkás és a leopoldovoi börtönben Frantisek Bogyi fogoly; 23-án Léván Jan Gabor 22 éves munkanélküli; 24-én Pozsonyban Emanuel Sopko 23 éves mechanikus választotta a kétségbeesett tiltakozás e szélsőséges formáját. Ebbe a sorba illeszthető, Bauer Sándor, 17 éves, autószerelő ipari tanuló is.
Ordas underhang.freeblog.hu
Jambor Ileana írta (2012-02-24 11:28:11)
A Szoboszlay ügyhöz szeretnék hozzászólni. Jámborné Péterszabó Ilona vagyok Aradról. Könyvet írtam ezzel kapcsolatosan és van egy civil szervezetünk is, In memoriam 1956, amelynek célja éppen ezen áldozatok emlékének ápolása. Aradon már elhelyeztünk egy emléktáblát a belvárosi katolikus templom előterébe Karácsonyi István katolikus pap emlékére, aki 22 év kényszermunkára lett ítélve a Szoboszlay perben, ő tényleg teljesen ártatlanul és a Luciu Giurgen-i munkatáborban hunyt el 1963 nov. 9-én. Pécskán is sikerült egy szép emléktáblát elhelyezni Lukács István kivégzett házának falára és már öntik a rózsát a pécskai emlékműhöz, amelyet az összes áldozatnak szenteljük.
Akit bővebben érdeklik ezek a dolgok, megtekinthetik honlapunkat:www.xxx
Erdély.ma
2012. február 24.
Polgári koalíció köttetett
A koalíció polgármester-jelöltje dr. Benedek Imre
Tegnap sajtótájékoztatón jelentették be, hogy “polgári koalíció köttetett” Marosvásárhelyen, amely Benedek Imre professzort tekinti jelöltjének a marosvásárhelyi polgármester-választáson.
A koalíció tagjai: a Magyar Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Egyesület, a Marosszéki Székely Tanács, a Székelyvásárhely Egyesület, a Fiatal Kis- és Középvállalkozók Szövetsége, illetve további civil szervezetek.
László György, az MPP megyei elnöke szerint azért gyűltek össze, hogy bemutassák az általuk képviselt keresztény értékrendet, és azt, hogy ha nem jött létre Marosvásárhelyen a teljes magyar összefogás, létrejött a polgári koalíció, amely a polgári eszmeiséget kívánja Marosvásárhelyen bevezetni, ezzel akarván megtörni “egy politikai szervezet sebezhetetlen monopóliumát”.
”Összmagyar előválasztást” szorgalmaznak
Szász Jenő, az MPP elnöke “összmagyar előválasztásra hívta az RMDSZ jelöltjét”, kijelentve, hogy az előválasztások eredményét kötelező módon tiszteletben kell tartani, s utána létrejöhet egy nagykoalíció, amely az egyetlen közös jelölt mögé fog felsorakozni. Ha az RMDSZ miatt meghiúsul a magyar nagykoalíció, akkor a polgári oldal saját jelöltjével végigviszi a választási kampányt, és megméretkezik a vásárhelyiek előtt.
Dr. Benedek Imre kereszténydemokratának nevezte magát, aki elfogadja a pluralizmust, s örömmel fogadta a koalíció létrejöttét és felkérését, mert ezáltal “valami mást”, azaz jobb életet, harmóniát tudnak Vásárhelynek ajánlani. A koalíció jelöltje szerint kötelező módon előválasztásokat kell tartani, mert “a megmérettetés szükséges a közösség számára”.
Szász Jenő elmondta, hogy egy nappal korábban találkoztak Smaranda Enachéval is, aki kijelentette, hogy ha meg tudnak egyezni egy közös jelöltben, hajlandó részt venni az előválasztásokon, amelyre egyébként az MPP elnöke minden marosvásárhelyit meghívott.
Szász szerint a Néppártnak is mellettük lenne a helye, mert a polgári oldal alternatíva a “posztkommunista” RMDSZ-szel szemben.
A Népújság felvetésére, hogy ellentmondás van a nyilatkozatban, mert egyrészt alternatívaként indulnak az általuk posztkommunistának nevezett RMDSZ ellenében, viszont, ha az előválasztás eredménye esetleg úgy alakulna, hogy Vass Levente kerül ki győztesen, akkor a “posztkommunista” jelöltet támogatnák? Szász Jenő azt válaszolta, hogy esélyesebbet kell támogatni, viszont szerinte a 2008-as választás eredménye alapján, amikor “Borbély László csúfosan megbukott”, Vass Leventének még kevesebb az esélye, hiszen csak “tanársegéd”, viszont Benedek Imre professzor. Az MPP elnöke szerint a polgári oldal 60-40% arányban győzi le az RMDSZ-t, ami azt jelenti, hogy a tanácsban is 10 tanácsosi helyből 6 a polgáriaké lesz, 4 az RMDSZ-é.
Viszont az “összmagyar” jelölt azt is jelentené, hogy “megszűnt egy szervezet monopóliuma”. Az MPP együttműködést szeretne, hogy “ne egy pártdiktátum döntse el, ki a jelölt”. Ezért a legdemokratikusabb megoldás az előválasztás.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2012. február 25.
Nyilatkozat | Az Erdélyi Magyar Néppárt első Országos Küldöttgyűlése elé
Három esztendőnek kellett eltelni, amíg az 1918-as román megszállás, majd a trianoni békediktátum által sokkolt erdélyi magyarság felébredt bénultságából és Kós Károly “kiáltó szavának” szellemében nekilátott önmaga politikai megszervezéséhez a közösségi autonómia jegyében. 1989 decemberében a Tőkés László nevéhez köthető temesvári népfelkelés, majd a bukaresti, alkotmányjogi rendszerváltást hozó puccs után megpezsdült az erdélyi magyar közélet. Az akkor még egységes politikai érdekképviselet soraiba százezrével jelentkeztek a nemzetükért tenni akaró polgártársaink. Mégis, a visszahúzó erők miatt, három esztendőbe telt, míg a Kolozsvári Nyilatkozattal eljutott az RMDSZ Kós Károly programjának felvállalásához. Újabb három év elteltével viszont 1996 elején a csúcsvezetés már a kormányzati szerepvállalást készítette elő, mely egyenértékű volt problémáink nemzetköziesítésének feladásával, a külpolitikai nyomásgyakorlás nélkülözhetetlen politikai eszközének félretételével, az autonómiaprogram de facto feladásával és a lassan épülgető magyar nemzeti önkormányzat román versenypártként való működtetésével. A magyar önrendelkezés és a közösen megalkotott autonómiaprogram híveinek felelősségtudata miatt állt még fenn további hat esztendeig az erdélyi magyar érdekképviselet formális egysége. Az önálló magyar politika hívei akkor léptek csak a saját szervezet létrehozásának útjára, amikor 2003-ban bebizonyosodott: az RMDSZ végleg feladta a brassói autonómiaprogramot, s a közvetlen és általános, az egész közösséget megmozgató belső választást, melynek eredményeképpen a kétségbevonhatatlan legitimitású erdélyi magyar parlament jött volna létre, “kiváltotta” a helyi elitek önátmentésével egyenértékű, elektoros játékokat megengedő részleges tisztújítással, melynek eredményeképpen egy meggyengített kompetenciájú pártszerv jött létre.
A 2008-ban bejegyzett Magyar Polgári Párt reményteli szerveződésként indult, de fokozatosan bebizonyította, hogy alkalmatlan a következetes, autonomista, belső demokráciára épülő erdélyi néppárt szerepére. A választás szabadságának jelszavával startoló szervezet nem indult a 2008-as parlamenti választásokon, elnöke viszont nem késlekedett szárnysegédjeivel Cotroceni-ben megjelenni december 1-én, hogy Nagyromániát együtt ünnepelje a román elittel. Legalább ennyire súlyos intő jel volt az is, hogy miután az elnök akaratának megfelelően a román bíróság döntött az elnök mesterkedései miatt botrányba fulladt gyergyói kongresszus ügyében és az elnököt marasztalta el, az igazság és törvényesség híveit zárták ki a “polgári” pártból.
A demokrácia és a magyar önépítkezés híveinek nem volt más választása, mint az, hogy saját politikai szervezetet alakítsanak. A saját párt megalakítását indokolta az is, hogy nem volt Erdélyben egy következetes, tisztázott belső viszonyokkal bíró, demokratikus erő a politikai arénában, mely őszinte és megbízható stratégiai partner lehetett volna a magyar kormány nemzetegyesítő politikájának megvalósításában. Végül, de nem utolsósorban nemzetpolitikai létparancs a csalódott, bizonytalan, valamint a következetes magyar politikai érdekérvényesítés feltámadásában reménykedő szavazóknak hiteles alternatívát kínálni.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ennek megfelelően 2010 decemberében küldöttgyűlési határozattal kezdeményezte az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését. Az aláírások rekordidő alatt összegyűltek, s ha nem is zökkenőmentesen, de a bejegyzés is megtörtént. A tavaly decemberi, Marosvásárhelyen megtartott munkatanácskozás már megmutatta az új szervezet erejét. Az utóbbi hónapokban egyre-másra alakultak a párt szervezetei kis falvakban, községekben, városokban és megyei szinten, mára pedig megérett a helyzet arra, hogy a párt megtartsa első, program- és alapszabályzat-alkotó, tisztségválasztó országos küldöttgyűlését.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöksége bízik az új pártban, melynek erősödéséhez, sikeréhez minden – a közös céljaink eléréséért munkálkodó – erdélyi magyar ember támogatását kéri.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Elnöksége
Mediatica.ro
2012. február 27.
Toró T. Tibort választotta elnökévé az Erdélyi Magyar Néppárt
A korábbi ideiglenes elnököt, Toró T. Tibort választotta elnökévé szombaton, első országos küldöttgyűlésén az Erdélyi Magyar Néppárt. Toró – akinek nem volt ellenjelöltje – a szervezet előtt álló legelső két vizsgájának a közelgő helyhatósági és parlamenti választásokat nevezte meg. A küldöttgyűlés elfogadta a párt keretprogramját, amely a „Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek” címet viseli. Az ülésen Tőkés László Erdély-központú politizálásra biztatta a pártot. Orbán Viktor videóüzenetében köszöntötte a küldöttgyűlést.
Noha az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első országos küldöttgyűlésén kiemelt helyen szerepelt az idei romániai választásokra való felkészülés, a tanácskozáson érdekes módon kevés szó hangzott el a rivális magyar alakulatokról. A Csíkszeredában szombaton rendezett pártkongresszusra leginkább az volt a jellemző, hogy a tavaly ősszel bejegyzett alakulat egyelőre inkább önmagával, a szervezetépítéssel van elfoglalva, semmint a „politikai konkurencia” bírálatával.
Védnöki nyitóbeszédében – nem kis meglepetésre – eltekintett ettől Tőkés László is, aki a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából először is a bukaresti hatalomba „visszaszivárgó” utódkommunistákra, a romániai korrupcióra, a Boc-kormány foganatosította megszorító intézkedésekre zúdított össztüzet. A néppárt létrehozását több mint egy éve szorgalmazó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Erdély-központú politizálásra biztatta a fiatal alakulat politikusait. „Új alapokra kell helyeznünk a politikánkat. Először is szögezzük le: szülőföldünk fontosabb, mint Bukarest. Ne azt magyarázzák nekünk Bukarestből, hogy valamit éppen miért nem lehet megcsinálni, hanem azt fogadtassuk el Bukarestben, hogy Erdélyt miért akarjuk mi saját döntéseink alapján, saját erőnkből, saját munkánk révén megépíteni. Csakis így hozhatjuk létre autonómiánkat” – szögezte le a Csíki Játékszínben összesereglett több mint háromszáz küldött előtt az európai parlamenti képviselő.
Tőkés arra figyelmeztette őket, csalóka remény volna abban bízni, hogy a júniusi helyhatósági és őszi parlamenti választások alkalmával nagyot fog változni a világ. „Nem az a lényeg, hogy hány tanácsosunk, polgármesterünk vagy képviselőnk lesz, mert láthattuk, hogy a kicsinyhitű emberekből a sok is elégtelen. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít” – jelentette ki a volt református püspök, hozzátéve: akkor fog változni a világ, ha a következő négy évben az EMNP politikusai állhatatosan, fáradhatatlanul és a közösség szolgálatában elkötelezik magukat a munkára. Tőkés egyébként a hazaárulással határos megnyilvánulásnak nevezte, hogy Andor László, az Európai Bizottság magyar tagja nem vett részt a bizottság ülésén, amikor Magyarországról tárgyaltak, továbbá hogy az EP magyar szocialista képviselői országuk ellen szólaltak fel a strasbourgi vitában.
„Képletesen ki kell tiltani őket Erdélyből” – jelentette ki a politikus, kiváltva hallgatósága egyetértését. Miután Sándor Krisztina, az EMNT nemrég megválasztott ügyvezető elnöke hitet tett a nemzeti tanács és a néppárt közötti stratégiai partnerség folytatásának szükségessége mellett, Orbán Viktor videoüzenetben szólt a küldöttgyűléshez. A magyar kormányfő helytállást, a közös álmokból fakadó célok közös sikerre vitelét kívánta az EMNP küldötteinek, akiket jó bajtársaknak nevezett. Felszólalásában Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai államtitkárság helyettes államtitkára az öngondoskodás képességét emelte ki, fontosnak nevezve, hogy a közösségnek legyen lehetősége az önálló cselekvésre, más szóval az autonómiára.
Répás leszögezte, a magyar kormány nem a kettős mércében, hanem az egyenlő elbírálásban hisz, ugyanakkor továbbra is támogatni fogja a külhoni magyar közösségeket, az intézményépítést. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke beszédében úgy vélekedett, a Székelyföldet az erdélyi magyarság belső anyaországává kell tenni, míg Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora az értelmiség támogatásának fontosságát hangsúlyozta. Mircea Toma, az Active Watch médiafigyelő ügynökség vezetője vázolta a választási csalások és az etnikai gyűlöletre felbujtó politikai diskurzusok megelőzésére vállalkozó civil paktumot, majd újfajta autonómiaküzdelemre, a korrupciótól mentes autonóm Erdély megteremtésére biztatta az új alakulatot.
Keretprogram eszmékkel és tervekkel
Toró T. Tibor, az EMNP ideiglenes elnöke az elmúlt egy év tevékenységéről szóló számadásában elmondta, a 12 megyei mellett közel száz helyi szervezet alakult (a Székelyföldön 42, Közép-Erdélyben 10, a Partiumban 35), a következő időszakban pedig további 70 helyi szervezet létrehozását tervezik. „Száz nap áll a rendelkezésünkre, hogy az első vizsgát sikerrel vegyük, és még fél évünk van a másodikig, a parlamenti választásokig” – összegzett Toró. Az általa, később pedig a programalkotó munkabizottság vezetője, Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár által bemutatott keretprogram hét fejezetben határozza meg az alakulat eszmerendszerét, tisztázza kitűzött céljait, és elhelyezi tevékenységét a romániai, erdélyi és európai közéleti-politikai közegben. A Megtalált út – Esélyt és szabadságot Erdélynek című dokumentum alapvetésében a program leszögezi: bíznak benne, hogy az erdélyi magyarok megfogyatkozva is képesek saját sorsuk alakítására. „A nemzetállami kormánynak való szolgai kiszolgáltatottság helyett Erdély-központú politizálást akarunk folytatni” – áll a dokumentumban, amely az erdélyi magyarokat a különböző autonómiaformákban részesülő, hagyományaira és értékrendjére támaszkodó, az egységes Kárpát-medencei magyar nemzet szerves részeként élő közösségként írja le.
Az EMNP politikai irányvonalát az európai jobbközép pártok családján belül alakítja, elődjének pedig a két világháború közötti Országos Magyar Pártot tekinti. A formáció által legfontosabbnak tekintett értékek a szabadság, a család, az erdélyiség, a nemzet és a kereszténység morális értékeire alapozó demokrácia. A romániai államreform sarkalatos elemeit rögzítő fejezetben az EMNP a túlburjánzó bürokrácia leépítését és a legmélyebb szintekre kiterjedő regionalizációt hangsúlyozza, a választásokon bevezetné az etnikai arányosság elvét a kisebbségek számára, s ennek alapján a megfelelő számú elkülönített mandátumért egy nemzeti közösség politikai szervezetei egymással mérkőznének meg. Az erdélyi régiókról szóló programrész a Székelyföldet önálló történelmi és kulturális hagyományai alapján sajátos jogállású önkormányzati jogkörökkel ruházná fel, ugyanakkor a régióban helyi kisebbséget alkotó románság számára biztosítaná a kulturális autonómiát.
A dokumentum Kolozsvárt Erdély fővárosának tekinti, ahol olyan magyar nyelvű felsőoktatást kell megvalósítani, amely az erdélyi magyar magaskultúrát az európai szellemi és tudományos értékek vérkeringésében tartja. A dokumentum a Partiumot a nyugati integráció elősegítőjének, a román–magyar határ mindkét oldalát átfogó kulturális és gazdasági tér megteremtőjének nevezi. Az erdélyi magyar politikában egy, a verseny és az együttműködés viszonyára vonatkozó, hoszszabb távot szolgáló „erdélyi stabilitási egyezmény” megalkotását szorgalmazza, a kormányzati szerepvállalásról pedig kijelenti: csak szigorúan betartott koalíciós programok alapján tartja elképzelhetőnek, de a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politikát fontosabbnak tekinti a hatalomban való öncélú részvételnél.
Verseny és együttműködés
A küldöttgyűlés közben rendezett sajtótájékoztatóján Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy vélekedett, az EMNP hozzájárulhat ahhoz, hogy megújuljon az erdélyi magyar politika, ezt a politikát pedig az összefogás kell hogy jellemezze.
A fideszes politikus reményének adott hangot, miszerint az idei választásokon az erdélyi magyarság megerősödik az önkormányzatokban és a bukaresti törvényhozásban egyaránt, továbbá leszögezte: a budapesti kormány az erdélyi magyar közösségre bízza, mely alakulatokat támogatják szavazataikkal a helyhatósági és parlamenti megmérettetésen. „Úgy érzékelem, Kelemen Hunor új RMDSZ-elnök megválasztása óta az együttműködési hajlandóság erősödött” – jelentette ki Németh Zsolt.
Ugyanezen a rögtönzött sajtótájékoztatón Tőkés László már nem kímélte az RMDSZ-t, amelyet olyan posztkommunista pártnak nevezett, amely szerves részét képezi a román posztkommunista rendszernek. Szerinte a szövetség azért szállt be az Ungureanu-kormányba, hogy a kormányzati pozícióban a kezében tudja tartani az önkormányzati választásokat. „Úgy gondolkoznak, hogy le kell radírozni bennünket a politikai térképről, de tévednek. Erdélyben megérett a helyzet a politikai rendszerváltozásra, amit az RMDSZ eddig megakadályozott, az EMNP mostani küldöttgyűlése ennek a magyar politikai rendszerváltásnak a nyitánya” – mondta Tőkés.
Eközben a küldöttgyűlés megválasztotta az EMNP elnökségét: a 312 leadott szavazatból az elnöki posztért egyedül induló Toró T. Tibor kutatófizikus 309 voksot kapott, és a kongresszus megerősítette az elnökség többi tagja, Gergely Balázs, Papp Előd, Szilágyi Zsolt és Zatykó Gyula mandátumát is. Megválasztása után Toró elmondta, hamarosan Bukarestbe és Budapestre indulnak ismerkedési körútra, és miközben valamennyi romániai parlamenti párttal tárgyalnának, Budapesten csak a Magyar Szocialista Párttal nem látják az együttműködés lehetőségét.
Bejelentette, az EMNT-vel közösen elindítják az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, amely a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit készíti fel a választásokra és az önkormányzati munkára, kezdeményezik ugyanakkor az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum újraélesztését. Toró megismételte, hogy a választásokon a verseny és az együttműködés egészséges ötvözésére törekednek a többi magyar párttal – ilyen megegyezésre törekszenek például Marosvásárhelyen –, önálló jelöltjeiket a következő hetekben tárják a nyilvánosság elé, ugyanakkor még nem állítottak fel mércét a tekintetben, hogy hány mandátumot kívánnak megszerezni a júniusi megmérettetésen. Toró hangsúlyozta azt is, semmi alapja nincs annak a „riogatásnak”, miszerint a romániai magyarság kieshet a parlamentből.
„Ezt ki kell törölni az emberek fejéből, tudatosítani kell, hogy 17 olyan választókerület van, ahol a magyarság többségben él, nem beszélve a hat képviselői és három szenátori mandátumot jelentő alternatív küszöb meglétéről” – mutatott rá az elnök. Szilágyi Zsolt külügyekért és a nemzetpolitikáért felelős alelnök elmondta, az EMNP felvételét kéri az Európai Néppártba, másrészt folytatja harcát a Verespatakra tervezett ciántechnológiás bányaprojekt ellen.
A küldöttgyűlést köszöntve Németh Zsolt úgy vélekedett, az a feladat hárul az EMNP-re, hogy megállítsa a magyarságot a zuhanásban. „Ma az látszik, hogy az EMNP nélkül nincsen megállás a lejtőn” – fogalmazott a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, hozzátéve: a fiatal alakulatnak a demográfiára, a magyar–román kapcsolatokra és a romániai magyar politika többi játékosára kell tekintettel lennie. Németh megállapította azt is, hogy a megkapaszkodás csakis az RMDSZ-szel együttműködve, az együttműködésre törekedve lehetséges.
(Toró: verseny és együttműködés a választásokon: Megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján Toró T. Tibor elmondta, hamarosan Bukarestbe és Budapestre is ismerkedési körútra indulnak. Bukarestben valamennyi parlamenti párttal tárgyalnának, Budapesten csak a Magyar Szocialista Párttal nem látják az együttműködés lehetőségét. Toró bejelentette, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen elindítják az Erdélyi Magyar Közszolgálati Szabadegyetemet, amely a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit készíti fel a választásokra és az önkormányzati munkára. Kezdeményezik ugyanakkor a magyar politikai szervezetek Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumának az újraélesztését. Elismételte, a választásokon a verseny és az együttműködés egészséges egyvelegére törekednek a többi magyar párttal. Mint megemlítette, a színmagyar Székelyudvarhelyen jelölteket állítanak, Marosvásárhelyen a megegyezést keresik a többi magyar politikai szervezettel.)
Rostás Szabolcs, Gyergyai Csaba
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 27.
Emlékezés a kommunizmus áldozataira
Aktuálpolitikai utalásoktól sem volt mentes a kommunizmus áldozataira emlékező vasárnapi rendezvény a Partiumi Keresztény Egyetem nagyváradi székhelyén.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett rendezvény este hat órakor Forró László református lelkész igei köszöntőjével kezdődött, majd Nagy József Barna, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi régióelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Ezt követően Tőkés László, az EMNT elnöke, az esemény fővédnöke szólalt fel. Elöljáróban kijelentette, hogy Csíkszeredában megalakult az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), mely az 1989-es rendszerváltás jegyében kívánja a magyar MSZP típusú pártnak alternatívát nyújtani. „Joggal vetődik fel bennünk a kérdés, hogy mikor tudjuk már végre tűzre vetni ezt a bűnös kommunista korszakot” – fogalmazott, majd elárulta, hogy pénteken Marosvásárhelyen találkozott a „December 21.” forradalmár egyesület vezetőségével. Velük arról beszélt, hogy anyagi előnyökkel, forradalmár igazolvánnyal lekenyerezték a forradalmárokat, de amikor a posztkommunista rendszernek már nincs szüksége arra, hogy semlegesítse őket, akkor nagyot rúg beléjük. Ezt követően felidézte Orbán Viktornak Tusnádfürdőn 2009-ben tartott beszédéből azt a gondolatot, hogy a kommunisták a huszadik században időről időre rárontottak saját népükre. 2006-ban ugyanez ismétlődött meg: a szó szoros értelmében megint rárontottak a posztkommunisták a békés megemlékezőkre, és ugyanez történt 1956-ban, amelynek évfordulójára emlékeztek 2006-ban. Elmondta, hogy 1956-ban szovjet csapatokat hívtak be, manapság pedig olyan időket élünk, amikor a szovjet tankok helyét baráti bankokat szabadítanak Magyarországra. „Tehát más értelemben megint rárontottak Magyarországra, és most az eszményített unió részéről érik békés, de annál súlyosabb támadások drága hazánkat, nemzetünket, nemzeti kormányunkat” – fogalmazott Tőkés László. A továbbiakban kifejtette, hogy a kommunista rendszer diskurzusát hazugságbeszédnek lehet minősíteni, mint ahogy hazugságbeszéd volt a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett politikai diskurzus is, de lényegében az EP felszólalásai is hazugságbeszédek a maguk módján. „Az fáj ugyanakkor, hogy ez a fajta beszéd a romániai MSZP-re, az RMDSZ-re is átterjed. A legutóbb éppen tegnapelőtt folyamodott hazugságbeszédhez az RMDSZ elnöke, megpróbálván a magyarságban bizalmatlanságot kelteni irántunk, akik az EMNT-vel és az EMNP-vel következetesen harcolunk együtt a kommunizmus utáni demokratikus rendszerváltás folytatására és betetőzésére.”
Végezetül örömét fejezte ki, hogy Magyarországon végre törvénybe iktatták, hogy a nemzeti szocializmus és a kommunizmus bűnei nem évülnek el. „Sajnos csak 22 év késéssel, de mégis kimondatott ez a fontos elv, és ennek köszönhetően készülhetett el a Balsai jelentés, és ennek köszönhetően nyert hivatalos legitimitást is a Civil Jogász Bizottság” – fogalmazott.
Megdöbbentő adatok
Tőkés László felszólalása után dr. Horváth Attila a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogtudományi Karának docense tartott előadást A szovjet diktatúra emberiesség elleni bűnei Magyarországon címmel. Elmondta: 1945-ben a Független Kisgazdapárt a szavazatok 57 százalékát nyerte el. Ezt követően hirdette meg Rákosi Mátyás a korrekció elvét, aminek célja a Kisgazda Párt szétverése volt. 1945 és 1956 között mintegy ötszáz embert végeztek ki koncepciós perek alapján, az 1956-os forradalom után kétszázezer ember emigrált Magyarországról, négyszáz embert kivégeztek, de azt nem lehet tudni, hogy hány embert lőttek le mindenféle peres eljárás nélkül, hány embert hurcoltak meg, kínoztak meg, huszonegyezer embert vetettek börtönbe, tizenhatezer embert internáltak. A közhiedelemmel ellentétben a hatvanas években folytatódtak Magyarországon a koncepciós perek, még 1989-ben is ítéltek el egy nyugdíjast koncepciós perben, szerencsére a másodfokú ítéletet már a rendszerváltás után mondták ki, és felmentették a polgárt. 1950-53 között összesen kétmillió ember ellen folyt valamilyen eljárás, volt időszak Magyarországon, amikor egyszerre hetvenezer ember ült börtönben, miközben manapság, amikor a bűnözés sokkal nagyobb méreteket öltött a magyar társadalomban, összesen 17 ezer ember van börtönben egyszerre. Kijelentette továbbá, hogy Magyarországon burkolt falurombolás zajlott, mely kezdődött a téeszesítéssel, majd következett a körzetesítés. 1989-ig több ezer falusi iskolát zártak be, felszámolták a vidéki értelmiséget, hiszen városokba zavarták a tanítókat, a papokat, a történelmi magyar egyházak klérusának egy negyede börtönbüntetést szenvedett. Felhívta a figyelmet arra, hogy ma is sokan mentegetik a kommunizmust azzal, hogy az tulajdonképpen egy jószándékú ideológia. „Én elolvastam Marx, műveit, és elmondhatom, hogy olyan gyűlölködő szófordulatai vannak, amilyenek aztán Hitler beszédeiben köszönnek vissza. Ne dőljünk be azoknak, akik próbálják menteni a menthetetlent” – zárta előadását Horváth Attila.
Ne idealizáljunk
Felelősségre vonás a pártállamban elkövetett emberiesség elleni bűntettekért címmel dr. Juhász Imre az ELTE jogtudományi Karának adjunktusa, a Civil jogász bizottság alapító tagja tartott előadást. Elmondta, hogy a magyarországi rendszerváltás felemásra sikeredett, mert az MSZMP élére állt a folyamatnak, de az új Alkotmánnyal talán sikerül lezárni a posztkommunista korszakot. Megtudtuk, hogy Magyarország 1968-ban csatlakozott egy nemzetközi egyezményhez, mely kimondja, hogy az emberiség elleni bűncselekmények nem évülnek el, csakhogy a magyar kormányok nem emelték be ezt az egyezményt a magyar jogrendbe, ahogy azt az eljárásrend megkívánta volna. Ezt most az Orbán kormány megtette, sőt az egyezményt fogalommagyarázattal is ellátta, ezek között az első helyen szerepel a kommunista bűnök meghatározása, így most már nem lehet jogi kiskapukat találni azoknak, akik a kommunizmusban bűnöket követtek el. Az előadó véleménye szerint 1956 után megtört a magyar nemzet gerince és a kommunizmus szelleme nem múlt el, bizonyítja ezt az is, hogy az állampárt jogutódja ma is gondolkodás nélkül nyúl a fegyveres erőszak eszközéhez. Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy ne idealizáljuk az Európai Unió intézményeit; példaként említette a Strasbourgi európai emberi jogi bíróság egyik döntését, amely felmentett egy Magyarországon önkényuralmi jelkép viseléséért elítélt embert. A strasbourgi bíróság azzal az indoklással mentette fel a vörös csillagot hordó személyt, hogy jogában van a vörös csillagot hordani, mert az egy igazságos társadalomért küzdő eszmerendszer jelképe. E mondat elhangzása után döbbent moraj hangzott fel a díszteremben.
Megkomponált akció
Az eseményen levetítették a Becsapott ország című filmet, mely a 2006-os magyarországi utcai megmozdulásokat dolgozza fel, majd dr. Völgyesi Miklós a Civil Jogász Bizottság alapító társelnöke beszélt a rendszerváltás utáni állami erőszakról. Kiemelte, hogy a 2006-os brutális rendőri fellépés azt bizonyítja, hogy a kommunizmus szelleme még mindig Magyarországon van. Leszögezte, hogy a rendőrség bevetett alakulatai bűncselekményeket követtek el. Majd Gyurcsány Ferenc politikai életútját ismertette, leszögezve, hogy első alkalommal alkotmányellenesen lett miniszterelnök, hiszen úgy jelölték erre a tisztségre, hogy nem volt parlamenti képviselő. Völgyesi Miklós elmondta, hogy a 2006-os tiltakozó megmozdulások brutális leverése egy megkomponált akció volt, melynek az volt a célja, hogy megfélemlítse az embereket. A mai napig nem tisztázott, hogy ki és mire adott felhatalmazást Gergényi Péternek, Budapest főkapitányának a budapesti tüntetések brutális leverésekor, mondta Völgyesi, de leszögezte, hogy bűn volt az, amit a politikai és a rendőri intézmények akkor műveltek, amiért a fő felelősséget az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc kell vállalja. Az előadó fontosnak nevezte a felelősségre vonást, mert mint mondta, „ha nincs jogkövetkezmény, akkor nincs visszatartó erő.”
Elrománosítás
A díszteremben megtartott előadások között a Nagyváradi Asszonykórus és a Váradi Dalnokok léptek fel rövid műsorral. A díszteremben lezajlott eseményt követően a megjelentek levonultak a székház belső udvarára, ahol koszorúkat helyeztek el a kommunizmus áldozatainak emléktáblájánál. Itt Tőkés László elmondta: „kegyelettel hajtsunk fejet a katolikus és református súlypontú két kirakatper áldozatairól az egyik a Szoboszlai per néven híresült el, a másik a Sas Kálmán nevéről ismeretes. Sas Kálmán ügyében még nem sikerült perújrafelvételt elérnünk, a másik ügyben viszont sikerült perújrafelvételt elérni, és jogilag rehabilitálni az áldozatokat. (…)Várjuk a Tismaneanu jelentés folytatását, mert Trianon óta első ízben ismeri el román hivatalos dokumentum azt, hogy a magyar településeinket erőltetettet betelepítéssel románosították el a kommunizmus idején. Többek között így románosodott el Kolozsvár, Vásárhely, Nagyvárad, de különösképpen Zilah és Szilágysomlyó is “- fogalmazott Tőkés László.
Pap István
erdon.ro
2012. február 27.
Nyílt levél a nagyváradi EMNT-EMNP vezetőségéhez az „Igen, tessék! – Da, poftiti!” mozgalommal kapcsolatos kifogásaik margójára
Még nem tudom minősíteni a tényállást: a jó ügy érdekében megnyilvánuló szent együgyűség vagy félműveltségből táplálkozó agresszív politikai szűklátókörűség? Két partiumi illetékességű EMNP-EMNT-s helyi vezetői duó február 22-én „elkövetett” egy sajtótájékoztatót, amelynek keretén belül kifogásolták, és durva jelzőkkel leminősítették az Igen, tessék! civil kezdeményezésű, magyar nyelvi revitalizációs mozgalmat.
Érintettként (az „Igen, tessék!” egyfajta ötletgazdájaként) a hírek olvasatán megakadt a torkomon a reggeli kávé. A mozgalom félévvel ezelőtti, kolozsvári elindítása óta az összmagyar sajtó határozottan pozitív és támogató viszonyulásán túl, a román sajtóban sem volt egyetlen negatív visszhang, egyre több településen, egyre több üzletben és hivatalban tűnik fel a lassan ismertté váló jelvénye. Nos, ilyen előzmények után nem csoda, hogy a felcím, miszerint Kifogásolja az Igen, tessék! programot a nagyváradi EMNT–EMNP szerény személyem esetében spontán pupillatágulást eredményezett, hiszen a sajtótájékoztató úriemberek nyilvánvalóan vagy nem értették meg az Igen, tessék! mozgalom lényegét, vagy szűk látókörű politikai vagdalkozásban öncélúan felhasználva próbálják több hónap munkáját hitelteleníteni.
Az Igen, tessék! mozgalom mindenekelőtt, de nem kizárólag a magán ellátói kereskedelmi és szolgáltatói szférában (üzleteken, piacokon, biztosítóknál, kávézókban, benzinkutaknál, mozi jegypénztáránál stb.) szeretné megerősíteni, bátorítani a magyar nyelv használatát. Nyilvánvaló, hogy ezeken a színtereken a történelmi hivatkozások, a törvényes keretre, illetve a tételes nyelvi jogokra vonatkozó szabályozások nem bizonyultak hatékony megközelítésnek, annál is inkább, mivel a magánszféra által működtetett nyilvánosság esetében alig vannak tételesen a kisebbségi nyelvek használatát előíró, támogató érvényes jogi normák. Ám ezeken a színtereken a kisebbségi nyelvek használatát hathatósan lehet marketing jellegű érvekkel és stratégiákkal elősegíteni: az anyanyelvű kiszolgálás, szolgáltatás tényleges kereskedelmi előnnyel járhat. Nem kell tudományoson bizonyított érveket felhozni, elég a mindennapi tapasztalat: két közelítő árú és minőségű termék közül azt vásároljuk meg, amely esetében a kiszolgálásnak van egy hozzáadott értéke, például anyanyelven történő tájékoztatás (jobban értjük, amit mondanak, nagyobb a komfortérzésünk stb.). Nagyváradon és általában Partiumban ezt az érvelést kétségtelenül kiegészíti a jelentős, marketing szempontból egyáltalán nem elhanyagolható magyarországi turistaforgalom.
A módszer egyszerű, a mozgalomhoz csatlakozó egyének, cégek használják az Igen, tessék! – Da poftiţi! feliratozású matricát, jelvényt vagy kis plakátot, ezáltal jelezve, hogy ismerik a magyar nyelvet, és hajlandók arra, hogy magyarul társalogjanak az ügyféllel. Az ok kézenfekvő, a távlati cél pedig a mozgalom számára megnyerni, például, nem csak a magyar helyként nyilvántartott lokálok tulajdonosait, hanem a nemzetközi áruházláncok menedzsereit vagy a román érdekeltségű vállalkozói szférát is. Rávezetni arra őket, hogy az alkalmazottak magyar nyelvismerete bármely cég számára gazdasági erőforrás, használatának van marketing értéke (és haszna).
Meglátásunk szerint ennek a piciny jelnek a használata szükséges és hasznos, mivel felmérések szerint a települési arányuk szerint kisebbségben élő magyarok több, mint egyharmadával fordult elő havonta legalább egyszer, hogy magyar elárusítóval, kiszolgálóval románul beszélt. Vagyis őshonosság ide, nagy politikai retorika oda, ezek az adatok tények, melyek kétségen felül azt jelzik, hogy számos erdélyi nagyvárosban beszűkülőben van a magyar nyelv nyilvános használata. Márpedig (hogy Wolland mestert idézzem a Mester és Margarétából) a tény pedig a legmakacsabb dolog ezen a világon.
Nos, ilyen előzmények jegyében nyilvánult meg a sajtó előtt a két politikával foglalkozó EMNT-EMNP-s polgártárs, többek között azt kifogásolva, hogy az Igen, tessék! mozgalom nagyváradi kibontakozása során a kezdeményezők Magyarországról jövő turistákra és nem az őshonosságra hivatkoznak. Egy dolog biztos: az Igen, tessék! fentebb vázolt filozófiája nem annyira vitézkötésesen, díszmagyarosan hangzatos, mint az őshonosság fél téglája, de minden jel arra mutat, hogy hatékony. Ennek a hatékonyságnak a mutatója a mozgalomhoz eleddig csatlakozott kereskedelemben, szolgáltatásokban dolgozó magánszemélyek, cégek és közintézmények növekvő száma. A közintézmények esetében elsődleges az intézményvezetők elkötelezettsége a közszolgáltatások minőségének a javítása irányába, arra buzdítva a magyar nyelvet ismerő tisztviselőt, hogy a magyar anyanyelvű ügyfeleknek udvariasan kínálja fel a választás, a magyar nyelvű párbeszéd lehetőségét. Ez a forma, tehát, nem mentesíti a közintézményt azon törvény által előírt kötelezettsége alól, hogy megszervezze a többnyelvű szó- és írásbeli kommunikációt, viszont gördülékenyebbé teheti ezt a folyamatot. Ugyanakkor lehetővé teszi, hogy azok a közintézmények is éljenek ezzel a lehetőséggel, melyeket a törvény nem kötelez a magyar nyelv használatára.
Összegzésképpen: az Igen, tessék! mozgalom célja megerősíteni a magyar nyelv nyilvános használatát, úgy, hogy felvállaltan érdekalapú retorikában közelíti meg ezt a kérdéskört. Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy az Igen, tessék! mozgalom nem jogérvényesítési eszköz, hanem a magyar nyelv szélesebb körű, a törvényes korlátokon is túlmutató használatát hivatott ösztönözni.
Bármennyire igyekszem az elmarasztalóan nyilatkozó EMNP-EMNT színekben politizáló polgártársak hozzáállásában nem feltételezni a rossz szándékot (hisz nem kötelező egyetérteni a megközelítés alapfilozófiájának helyességével vagy kritikátlanul bízni annak a hatékony kivitelezésében), az a tény, hogy a magyarság közügyeit politikailag felvállalni szándékozó, alternatívát kínálni akaró személyek azt nyilatkozzák, hogy az Igen, tessék! mozgalom káros és veszélyes volna, nos, ezt én sem magánemberként, sem a kisebbségi nyelvi jogok érvényesülését kutató szakemberként, de még a közügyek irányába valamelyest elkötelezett polgárként sem tudom elnézően értelmezni. A magam részéről nem az Igen, tessék! mozgalmat tartom károsnak és veszélyesnek, hanem azt, hogy a politikai versengés hevében egy civil kezdeményezés is áldozatul eshet, hogy egy, magát magyar érdekvédelmiként feltüntető szervezet képviselői, flottul „káros”, „felelőtlen”, „szégyenletes” (a sajtó által idézett/parafrazált címkék) ténykedésnek minősítsenek egy olyan törekvést, amelyre közügyek iránt elkötelezett személyek pénzt, időt és energiát fordítanak.
Dr. Horváth István egyetemi docens
Kolozsvár, 2012. február 27.
erdon.ro
2012. február 29.
Megemlékezett az EMNT a kommunizmus áldozatairól Nagyváradon
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Szatmár és Bihar megyei szervezete a kommunizmus áldozatairól emlékezett meg vasárnap Nagyváradon. Az ünnepség keretében a magyarországi Civil Jogász Bizottság három szakértője tartott előadást. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában Tőkés László EMNT-elnök köszöntötte az egybegyűlteket, aki elmondta: a kommunista propaganda hazugságbeszéd, mely – sajnos – mind a mai napig él. Ide sorolhatóak például azok a vádak, melyeket az EU-parlament egyes pártjai Magyarországra és a magyar kormányra zúdítanak az utóbbi időben. „Fáj, hogy ez a hazugságbeszéd a romániai MSZP-re, az RMDSZ-re is átterjedt, akik próbálnak a magyarság körében bizalmatlanságot kelteni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács illetve az Erdélyi Magyar Néppárt iránt, melyek elkötelezték magukat a kommunizmus elleni harc mellett.” – mondta a püspök.
Dr. Horváth Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense szerint Marx művei – Hitlerhez hasonlóan – tele vannak terrorista, gyűlölködő uszítással, aki politikai ellenfeleit nem ritkán olyan jelzőkkel illette, mint „félkretén zsidó nigger”. A magyarországi kommunizmus történéseit vázolva elmondta, 1945 és 1956 között 500 embert végeztek ki koncessziós perben, az 56-ban pedig további 400-at. A forradalom vérbe fojtása után több mint 200 ezren emigráltak. A kommunisták uralma idején Magyarországon összesen 2 millió ember ellen folyt valamiféle eljárás és 220 ezer embert internáltak. „A nyugat-európában élőknek fogalmuk sincs arról, hogy mik történtek a kommunizmus alatt” – állította Dr. Juhász Imre, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem adjunktusa. Az előadó kifejtette, hogy Magyarországon működik egy kommunista sejt, melynek tagjai provokációképpen vörös csillagot viselnek a gallérjukon. Annak ellenére azonban, hogy ezt az önkényuralmi jelképek használatára vonatkozó nemzetközi jogszabály tiltja, a Strassbourg-i bíróság folyamatosan a javukra dönt. Ezt pedig azzal az indokolják, hogy a vörös csillag más, mint a horogkereszt, mert az „egy igazságosabb társadalomért küzdő erő jelképe”.
Dr. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának társelnöke a 2006-os budapesti rendőri visszaélésekről beszélt. Állítása szerint: az öszödi beszédet szándékosan szivárogtatta ki a kormány, hogy a zavargásokat keltsen és hogy megfélemlítse az ellenzéket. Elmondta: a hatósági akciók a Büntetőtörvénykönyv szerint terrorcselekményeknek minősülnek, melyért életfogytiglani fegyházbüntetés is kiszabható, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök pedig közvetlenül felelős az eseményekért. Az előadások után megkoszorúzták a kommunizmus áldoztai tiszteletére a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán elhelyezett emléktáblát, ahol Veres-Kupán Enikő, az EMNT Szatmár megyei elnöke mondott beszédet, aki rámutatott, hogy a kommunizmus és a nacionalizmus mind a mai napig él közöttünk és szedi áldozatait. Ezek a káros eszmék továbbra is fertőzik közösségeinket, azonban csak akkor terjedhetnek, ha a jók tétlenek maradnak. Arra buzdított továbbá, hogy ne tűrjük ezt némán, hanem tegyünk ellene, mert különben cinkosokká válhatunk. emnt.org
Erdély.ma
2012. március 1.
Román anyaország
Rengeteg tanulsággal szolgál a Belgrád és Bukarest között Szerbia EU-tagjelöltsége, valamint a kisebbségi kérdés rendezése kapcsán kialakult, az egész kontinensen visszhangot verő vita. Amelyből ráadásul elsősorban Romániának kell levonnia a megfelelő következtetéseket.
Az elmúlt két évtizedben Bukarest folyamatosan kikérte magának, amikor Budapest kisebbségi, oktatási, anyanyelv-használati jogokat kért az erdélyi magyarok számára. A román politikusok részéről rendszerint az volt a válasz, hogy a kisebbségek ügye kizárólag arra az országra tartozik, ahol az illető közösség él, ebbe egy másik államnak nem lehet beleszólása – és különben is, Románia nem kíván „gyakorlótereppé” válni a kisebbségi jogérvényesítés terén.
Nos, időközben változott a bukaresti retorika, és mint azt a mostani szerb–román egymásnak feszülés bizonyítja, Románia ugyanolyan intézkedéseket kér számon Szerbiától, mint amelyek ellen nemrég még rettenetesen berzenkedett – persze csak ha az erdélyi magyarokról volt szó. A román diplomácia erőfitogtatását ezúttal a schengeni csatlakozás elodázása miatti sérelmek is motiválják, tény azonban, hogy Bukarest látványos offenzívát intézett a Szerbia területén élő románok és vlachok védelmében.
Az ügy pikantériája, hogy éppen ama szomszédjával kénytelen összefejelni, amely mellett saját érdekeiből kifolyólag a végsőkig kiállt Koszovó függetlensége kapcsán, amelyet a moldovai szakadár Transznisztria, no meg a Székelyföld „szeparációjának” rémképe miatt utasít el a mai napig. Ettől függetlenül üdvözölni tudjuk a bukaresti kormány igyekezetét, ahogy az EU fősodrával is szembeszállva próbál jobbítani a határon túli románság helyzetén.
Most legalább beláthatják a román politikusok, mennyire legitim egy anyaország részéről a határain kívül élő nemzettársaival szembeni gondoskodás, ugyanakkor arra is ráébredhetnek, milyen érzéketlen a brüsszeli kormány, az EU, ha a kisebbségek ügye kerül szóba. A román baloldal ugyanakkor ismét bebizonyította, hogy számára a kisebbségek ügye egyszerűen nem létezik. Legyen szó a romániai magyarokról vagy a szerbiai románokról, a Victor Ponta-féle politikusok nem képesek nemzetben, csak internacionáléban gondolkodni.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 2.
A Néppárt esete az „ajtóleszerelő” RMDSZ-szel
Ugyanabban az időben két erdélyi magyar párt tartott külön rendezvényt a hétvégén: az Erdélyi Magyar Néppárt Csíkszeredában, az RMDSZ Marosvásárhelyen hívta össze híveit szombatra. Megtörténhet, hogy mindössze véletlen egybeesés, de az is lehet, hogy a Néppárt előre bejelentett I. Országos Küldöttgyűlésére „szervezte rá” az RMDSZ saját SZKT-ját, hogy ezzel is tompítsa, ellensúlyozza az új ellenzéki párt sajtóvisszhangját.
Miközben Tőkés László – a tőle megszokott RMDSZ-bíráló hangnemét visszafogva – a kongresszuson többször hangsúlyozta, hogy nem célja az RMDSZ-szel foglalkozni, odaát, Marosvásárhelyen Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára egyszerűen kétségbe vonta a volt püspök EP-mandátumának jogosságát.
Azt követelte Tőkés Lászlótól, hogy RMDSZ-tagságáról és képviselői mandátumáról is mondjon le. Hangneme köszönő viszonyban sincs Kelemen Hunor múltheti, sepsiszentgyörgyi kinyilatkozásával, miszerint az RMDSZ-székházról nem csak a zárat, hanem az ajtót is leszerelték a két párt közötti közeledés, a párbeszéd könnyítése végett.
Jól látható, hogy az RMDSZ-vezetők egy részében a párbeszédre való készség még nyomokban sem fedezhető fel. Ilyen összefüggésben több mint elgondolkodtató az RMDSZ által felvállalt „belső koalíció” sikere: 2009-ben Tőkés László megegyezés szerint került a közös EP-listára, az EMNT-t vagy, ha úgy tetszik, az RMDSZ politikájával szemben álló romániai magyar ellenzéket képviselve. A román törvények által kilencszázalékos szavazati arányt követelő pártkoalíció helyett egy belső, magyar megegyezés kereteiben született, íratlan koalíció részeként állt össze az RMDSZ–EMNT-csapat. Ha akkor, úriemberekhez méltó módon, kézfogás jelezte a két politikai szervezet közötti egyezséget, ma, három év után kizárólag RMDSZ-képviselőként beállítani és számon kérni Tőkés Lászlót több mint gerinctelenség. Kovács Péter elszólása jól jelzi azt a fajta RMDSZ-hozzáállást, amit „pártunk és kormányunk” képvisel ellenzékével. Másrészt intő jelként szolgál a jövőre nézve, hogy aki bármilyen szövetséget kötne az RMDSZ-szel, az előtte tízszer gondolja végig.
Érdekes módon az RMDSZ vezérei nem ennyire finnyásak a román pártokkal. Ahonnan ugyanis hatalom és pénz jön, ott nincs helye kétkedésnek, visszatáncolásnak. Egy román kormányzópárt minden erdélyi magyarnál többet nyom a latba.
Nem vitás, persze, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt nincs könnyű helyzetben. Egy több mint húszéves, a legkisebb erdélyi magyar tanyáig lenyúló RMDSZ-hatalom szövevényében nehéz úgy építkezni, hogy mindenhol megfelelő emberek tudjanak közösségük elé lépve alternatívát ajánlani. Az emberek hozzászoktak az RMDSZ-hez, amely hatékony módon elhitette az erdélyi magyarsággal, hogy Bukaresten kívül nincs élet. Az ott vállalt kormányzati szerepért cserébe valamit láttak a választók is: immár magyar falvakban is aszfaltoznak, több helyen van vezetékes ivóvíz, kitatarozták az iskolákat… Kérdés, persze, hogy az ezredforduló után 12 évvel ez mennyire a magyar párt érdeme, és mennyire az Európai Unióé, amely a Románia számára biztosított forrásokkal a középkorból szeretné kiemelni a régiót.
Az sem vitás, hogy az új párt létrejötte elsősorban a jövőnek szól, ahogyan azt Tőkés László szóvá tette a 2016-os választásokra való hatékony felkészülést szorgalmazva. Az egy évvel ezelőtt szárnyra bocsátott kezdeményezés mára vált kongresszus-éretté, ami viszont még nem a választási siker előszobája. A megmérettetés csak ezután jön, és arról senkinek nem lehet illúziója, hogy RMDSZ-ék kesztyűs kézzel bánnak majd vetélytársaikkal. Aki még emlékszik az MPP körüli hercehurcára, jól tudja, hogy a kormánypártnak semmi sem drága, ha hatalmi pozíciójának megtartásáról van szó.
A párbeszéd tehát elkerülhetetlen. Az új párt politikusain múlik majd, hogy ez mennyire lesz sikeres, miként tudják mederbe szorítani „az ajtóleszerelő” RMDSZ-taktikázást, és akár becsábítani őket az EMNP-székházába is.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2012. március 3.
Integethetünk a közösségnek szánt pénznek (A támogatásokat kéri számon az EMNP)
Cinikusnak minősítette tegnapi állásfoglalásában az Erdélyi Magyar Néppárt Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nyilatkozatait a magyar nemzeti közösséget illető román költségvetési pénzek odaítélésével kapcsolatban.
A Krónika napilap tegnap közölte: évről évre növekszik a magyarságnak járó román költségvetési támogatás, az RMDSZ azonban ennek évről évre kisebb hányadát osztja ki nyílt pályázat útján. A napilap által közölt adatok azt mutatják, hogy 2001 és 2012 között közel kilencszeresére nőtt a kisebbségek szervezeteinek juttatott költségvetési támogatás. Az összeg 2001-ben 9 millió lejnek felelt meg, 2012-re már 79,2 millió lejt tett ki. A romániai magyar közösség képviselőjét eleinte az összeg 14 százaléka illette meg, az arány azonban az évek során 21,6 százalékra módosult. Az RMDSZ idén 17,18 millió lejt kap a román költségvetésből. A szövetség az összeg egy részét évről évre nyílt pályázatokon osztotta ki, ezek lebonyolítását saját alapítványára, a Communitasra bízta. Míg 2001-ben a költségvetésből kapott támogatás 43,8 százalékát osztotta ki nyílt pályázaton, a 2012-ben meghirdetett pályázatokra szánt keret immár csak az összeg 20,6 százalékát teszi ki. Nemcsak arányaiban, hanem összegében is csökkent a pályázati keret. Míg 2009-ben 5,19 millió lejre lehetett pályázni, 2011-ben és 2012-ben már csak 3,5 millió lejt osztanak ki nyilvános pályázat útján. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kijelentette: “Nem a magyar kisebbségé, nem a magyar közösségé ez a pénz, hanem azé a szervezeté, amelyik a parlamentben képviseli ezt a közösséget.” Hozzáfűzte, semmiféle jogszabály nem írja elő, hogy az RMDSZ egyetlen lejt is pályázati úton osszon ki. Az RMDSZ főtitkárának nyilatkozataira reagálva az Erdélyi Magyar Néppárt figyelmeztet: az erdélyi magyarok csak az egyötödét látják viszont annak a “pénzhegynek”, amelyet a román költségvetés a magyar művelődési, sport- és oktatási tevékenységekre, az oktatói és kutatói munkára, az ifjúsági közélet támogatására szán, “a maradékról az RMDSZ csendben rendelkezik.” A Néppárt az utóbbi hónapok legcinikusabb magyarázatának tekinti Kovács Péter RMDSZ-főtitkár kijelentését, amely szerint a költségvetési támogatás nem a kisebbségé, hanem azé a szervezeté, amelyik a parlamentben képviseli a közösséget. “Értjük mi a logikát, csakhogy az enyhén szólva is sértő a magyarokra nézve: integessünk csak az összegnek nyugodtan, hiszen a mi adólejeinkből a magyar nemzeti közösség számára visszajuttatott pénz az RMDSZ-t illeti, ugyanis nem ők vannak az erdélyi magyarokért, hanem a magyar közösség van az RMDSZ-ért” – áll a dokumentumban. A Toró T. Tibor vezette alakulat hangsúlyozza: nem az RMDSZ döntése, hogy mi mindnyájan, a magyar közösség tagjai évről évre kitartóan dolgozunk, adót fizetünk a román államnak, és büszkén vállaljuk magyar önazonosságunkat. “Ez juttat ugyanis 17 millió lejt a tulipánnak, s ennek a jelentős részét költik el átláthatatlan módon, csupán azért, mert Kovács szerint semmiféle törvény, előírás vagy kötelezettség nem írja elő, hogy egy lejt is pályázati úton juttasson el civil, egyházi vagy ifjúsági szervezeteknek, a médiának” – állítja a párt. Az EMNP szerint “ez a zsákmányszerző gyakorlat okoz nap mint nap keserű szájízt az erdélyi magyaroknak”. Az EMNP elismerte, hogy a törvény nem írja elő a támogatás megpályáztatását, szerinte ezt “a becsület, a lelkiismeret és a közösségi szolidaritás szabályai” írnák elő. Kovács Péter, a Transindex portálon közzétett írásában mellékesnek tartotta, hogy az RMDSZ politikai ellenfelei “milyen megkopott lemezt vesznek elő újra. (...) A törvényes keret egyértelmű: azok a szervezetek jutnak támogatáshoz, amelyek a romániai kisebbségek parlamenti képviseletét ellátják”. Kovács elismételte, az RMDSZ akkor is törvényesen járna el, ha a teljes keretet saját működésére és saját programjaira költené. Hangsúlyozta, a 18 támogatott romániai kisebbségi szervezet közül az RMDSZ egyedüliként épített ki pályázati rendszert, amelynek részeként nyolc szaktestületben 83-an vesznek részt a pályázatok elbírálásában. A főtitkár szerint a nem látható összegek jelentős része az RMDSZ működési költségeinek résztámogatására és más kiemelt programok támogatására megy. Ezek sorában többek között a kolozsvári Házsongárdi temető sírjainak felújítását, a kolozsvári Mátyás-szobor felújítását, az aradi Szabadság-szobor köztéren való visszaállítását, az Erdélyi Humorfesztivál, a marosvásárhelyi Alternatív rövidfilm-fesztivál, a Félsziget-fesztivál támogatását, valamint a népszámlálási, a beiskolázási kampány, a gyermekvállalást elősegítő program finanszírozását említette.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. március 6.
Ha kedden sem születik döntés a MOGYE-ügyben, akkor „nem tudunk együtt menni tovább”
Eredménytelenül zárult a román kormánykoalíció keddi tanácskozása a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának megalakításáról – közölte az MTI-vel Markó Béla miniszterelnök-helyettes.
Az RMDSZ volt elnöke szerint most már a bukaresti kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PDL) is elismeri, hogy csak kormányhatározattal lehet a magyar nyelvű orvosképzés szervezeti önállóságát biztosítani, de ennek tartalmáról a koalíció nem tudott megegyezni.
A PDL március 12-ig kért haladékot: „amennyiben jövő kedden kormányhatározattal nem rendezzük ezt a kérdést, és nem érvényesítjük a törvényességet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, akkor minden valószínűség szerint nem tudunk együtt menni tovább” – jelentette ki Markó.
Hozzátette: a kormányhatározatnak a magyar főtanszékek, illetve magyar kar megszervezéséről kell rendelkeznie. Ennek tartalmáról folyik a vita, de olyan alternatíva, hogy ne szülessen ilyen kormányhatározat, az RMDSZ számára nincsen. Markó Béla az MTI-nek megerősítette: lemond miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, ha a koalíció nem képes az oktatási törvény előírásait betartatni az állami költségvetési intézményekkel. „Ez az én esetemben egyértelmű, de az RMDSZ helyzetét is kérdésessé teszi a koalícióban” – fűzte hozzá a bukaresti kormány oktatásért felelős miniszterelnök-helyettese. A MOGYE szenátusa a bukaresti oktatási minisztérium többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó olyan alapszabályt megszavazni, amely utat nyitott volna a magyar nyelvű orvosképzés intézményen belüli szervezeti önállósulása előtt. A magyar tagozat megalakítását 2011 óta törvény írja elő, de ezt a tanintézmény vezetőségének román többsége – az egyetemi autonómiára hivatkozva – következetesen megtagadta. A koalíciós pártok tanácskozása előtt a román diákok demonstrációt szerveztek Marosvásárhelyen a magyarok „etnikai elkülönülése” ellen és elítélték az egyetem ügyeibe való politikai beavatkozást.
MTI
Erdély.ma
2012. március 9.
Az egyén legtöbbször nem egyénként kerül szembe az asszimiláció problémájával, hanem egy közösség részeként”
Hozzászólás az asszimiláció témához
Március 6-án este a kolozsvári Magyar Főkonzulátus érdekes előadásoknak és vitának volt a házigazdája. Az elhangzottakról a Szabadság olvasói tájékozódhattak is a megjelent beszámolóból. Úgy gondolom azonban, hogy a kérdés a jelen volt népes közönségnél is szélesebb kört érdekel, s az idő szorításában abbahagyott vitát érdemes nagyobb nyilvánosság előtt folytatni. Erre tennék kísérletet az alábbiakban.
Bodó Barna professzor a kérdés mai nyugati szakirodalmának ismeretében és azt továbbfejlesztve rajzolta meg az asszimiláció elméleti vonatkozásait. Már bevezetőben hangsúlyozta, hogy nem foglalkozik a kérdés politikai vonatkozásával, az egy másik gondolatmenet része lehetne. Nagyon fontos következtetése volt az, hogy az egyénnek, az egyéni döntésnek meghatározó szerepe van abban, hogy egy adott – illetve változó jellegű – asszimilációs helyzetre miképpen válaszol. Figyelmeztetett ezzel az egyén felelősségére.
Csakhogy az egyén – legtöbbször, teszem hozzá – nem egyénként kerül szembe az asszimiláció problémájával, hanem egy közösség részeként. S döntése nem kis mértékben függ attól, hogy milyen és mennyire erős az a közösség, amelynek a része ő.
Az asszimilációs helyzeteket a gyakorlat oldaláról leírók – a Regátba, a Kárpátokon túlra megélhetési célból (ideiglenesen) kikerült (vagy végérvényesen ott ragadt) magyarok sorsával foglalkozók – mindegyike (Koós Ferenctől Nagy Sándoron át Bántó Istvánig) az asszimilálódás helyzetei és típusai mellett mindegyre leírja azt is, hogy egy adott, esetükben a tömbromán környezetbe valóban egyénként, szabad döntés (?) nyomán kikerült egyedek miképpen próbálják magukat közösségbe szervezni. Főképp Bántó István könyve (Magyar művelődés a román fővárosban. Polis Könyvkiadó, 2011.) kimondottan arról szól, miképpen próbálják összefogni a tiszta román környezetbe kikerült magyarokat a Regátban is tevékenykedő magyar egyházak, milyen saját magyar egyesületeket, szervezeteket hoztak/hoznak létre és éltettek/éltetnek az ottani magyar közösségek.
Az egyén tehát, a Bodó Barna által megrajzolt döntési helyzetekben valójában ezzel a közösséggel a háta mögött (vagy szemben) dönt, és döntését nagy mértékben meghatározza az, hogy közössége milyen támogatást ad számára ehhez a döntéshez (vagy miképpen marad magára annak híján).
Még inkább ez a helyzet a saját lakóhelyéről el nem távozott, de ott asszimilációs helyzetbe kerülő egyénnel, akinek döntésében megint fontos tényező az, hogy nyújt-e számára a lakóhelyi közösség olyan feltételeket, amelyek ellensúlyozzák az asszimiláció irányába történő választását. Ezeknek a feltételeknek a sorában nagy fontossága van az intézményeknek (egyház, iskola), de az egyéni élet mindennapjait nem egyszer meghatározó erkölcsi elveknek, szokásoknak, hagyományoknak is. A téma kutatói és gyakorlati ismerői által köztudott, hogy vannak egy idegen nyelvű és kultúrájú tömbbe beékelt sziget-települések, amelyeknek fiataljai például évszázados hagyományként a tömbből (valaha elhagyott korábbi településükről) házasodnak, így biztosítva be magukat az asszimiláció folyamatában meghatározó fontosságú vegyes házasság ellen.
Az előadásokat követő hozzászólások során előjött egy példa: a dobrudzsai török és tatár közösségeké, amelyek évszázadok alatt is megőrizték a maguk különváltságát, s ahol például a vegyes házasság a közösségből való kirekesztést vonja maga után.
Ez a „megmaradás-példa” persze a mi esetünkben kivételes, mert itt a közösség önvédelmi reflexét a vallásbeli különbözőség is erősíti: a muzulmán-keresztény vegyülés egyrészt magának a közösségnek a hite, másrészt a többségi közeg megítélése szerint is elfogadhatatlan. A keresztény közösségen belül – az ortodoxia és a „magyar vallások” között – nincs ennyire éles elhatárolódás, sőt a kulturalizáció bizonyos alacsony szintjén (a vallás és a babona összemosódásának helyzeteiben) a külsőségek egész rendszerét kínáló szertartás- és szokásrend még vonzó is lehet. (Csak emlékeztetőül utalnék az irodalomban feldolgozott példákra, Rákosi Viktor Elnémult harangok vagy Nyirő József Néma küzdelem című regényeiben. Ne felejtsük el: a mezőségi vagy a Szamos-völgyi magyarság számottevő mennyiségben a 19. század folyamán asszimilálódott, amikor pedig intézményi szinten – egyház, iskolarendszer – tulajdonképpen „hatalmi helyzetben” volt.) De nyilván az identitás-megtartó intézmények között is rangsort kell felállítani hatékonyságuk szempontjából: a „hatalmi helyzet” semmit nem ér, ha nem párosul azzal, hogy az illető – megtartásra hivatott – intézmény valóban betölti-e a feladatát, vagy ellenkezőleg, taszító tényezővé válik az őt a közösség felé képviselő személyek esendősége, alkalmatlansága miatt.
És itt elérkeztem ahhoz, ami az egész asszimiláció-kérdésben a legfontosabb: az egyént „szabad döntésében” befolyásoló közösségi tényezőhöz.
Van közösség – és ezt a dobrudzsai törökök-tatárok példája bizonyítja –, amelyik képes kidolgozni és hatékonyan alkalmazni az önmegtartás közösségi stratégiáit. És van közösség, amelyik elveszíti képességét ilyen stratégia kidolgozására, vagy egy korábban meglévő stratégiát már nem képes új helyzetében alkalmazni. És itt a regáti magyarság helyzetét húsz esztendős bukaresti lelkipásztori munkája révén mélységében ismerő Nagy Sándorra hivatkoznék, aki úgy tapasztalta, hogy a tömbmagyar vidékről Bukarestbe bekerült székely sokkal hamarabb feladja identitását, mint az, aki vegyes lakosságú vidékről származik, ahol már kialakultak a közösség önmegtartó stratégiái. Az asszimilációs helyzetbe került egyént tehát – az őt is magához kapcsoló intézmény létrehozásával és életteli működésével – a közösségnek kell megtartania. S a közösség vezetőinek felmérhetetlen felelőssége az, hogy vannak-e ilyen intézmények és hogy azok megtartó erőt tudnak-e jelenteni.
És ha igaz ez – márpedig igazsága azt hiszem, nyilvánvaló –, a közösség önvédelmi hálójának létrehozásában még nagyobb a felelőssége azoknak, akik ennek a védőhálónak a létrehozására egy egész nemzeti közösség léptékében hivatottak. Olyan védőhálóról van ugyanis szó, amely átfogó rendszert képez, de ugyanakkor árnyaltan tud alkalmazkodni minden konkrét helyzethez.
Ilyen védőháló szerepét töltötte be a két világháború között a Reményik Sándor versében jelképpé emelt „templom és iskola” – nem véletlen, hogy az 1945 utáni totalitárius (de a maga nemzeti államteremtő céljait a homlokzatra kitett jelszavak mögött nagyon is tudatosan képviselő) diktatúra épp az önálló magyar oktatási rendszert likvidálta és az egyházat igyekezett hatástalanítani. (A Székelyföldről tízezres nagyságrendben kerültek munkát keresők, például a Zsil völgyébe a mezőgazdaság kollektivizálása elől menekülve, de az ott még a 40-es évek végén meglévő magyar iskolákat épp ebben az időszakban számolták fel, rohamossá téve ennek a népességnek az asszimilációját. Hol volt ez az „egyén szabad döntése”?)
A történet lényege 1989 óta is ugyanaz: a legádázabb ellenállás a hatalom (és bármely helyi hatalmasságai) részéről épp az önálló anyanyelvi oktatással szemben mutatkozik. Mert az identitásvesztés az iskolában (sőt, amint az előadás után az egyik hozzászólásban hallottuk: az óvodában) kezdődik, amikor a gyermek fejében otthonról hozott nemzeti identitása összezavarodik (jobban mondva, amikor azt tudatosan összezavarják), s eljut arra a megállapításra, hogy „eddig magyar voltam, most román vagyok”, vagy hogy „őseim a dákok és a rómaiak”. Ennek a gyereknek – és szüleinek – csak akkor szabad a döntése a maga asszimilálódása dolgában, ha rendelkezésére áll a szülőknek magyar óvoda és iskola, akár helyben, elérhető közelségben, akár – amint erre szintén történt utalás a hozzászólások során – egy lehetőleg mindenkit (vagy minél nagyobb kört) átfogó bentlakási hálózat révén.
Ennek – általában az ilyen fajta védőhálónak – a létrehozása hatékonyan csak az egész kisebbségi magyar közösség léptékében történhet meg.
És itt újra elérkeztünk a bennünket képviselő vezetők felelősségéhez.
Manapság divat a politikai porondon az „alternatívák” fontosságáról beszélni. Ezek az „alternatívák” valójában bizonyosfajta hatalomból való részesedés igényét jelentik, míg a közösséget lehetőleg minden egyedében megtartó védőháló megléte (létrehozása) pártsemleges – sőt pártokon felüli. Elgondolások többfélék lehetnek, a politikai „alternatívákat” kínálók programjai szerint. De a létre hozandó rendszernek egyetlen mértéke van: a közösség minél nagyobb körét és a rendelkezésre állítható anyagi-emberi erőforrások teljességét átfogó hatékonyság.
Az asszimilációs helyzetben „egyéni döntés” elé állított egyednek joga van arra, hogy a közösség egészétől megkapja a segítséget a valóban szabad döntéshez. Különben döntésének „szabadsága” a szabadság arculcsapás.
Dávid Gyula
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 9.
Rendkívüli ülés rendkívüli témája
A marosvásárhelyinél csendesebben ugyan, de Segesváron is zajlik az iskolaügy: a 4637 magyar által lakott városban az RMDSZ három közgyűlési képviselője 800 szülői aláírás, az egyházak és civil szervezetek támogatólevelének birtokában már tavaly, az új tanügyi törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásai alapján kért jóváhagyást a tanfelügyelőségtől az önálló magyar iskola létrehozására. A válasz: elkéstek vele. A képviselők azonban nem adták fel: legalább a 2012/2013-as tanévtől egy épületbe szervezett magyar nyelvű oktatást szerettek volna a magyar diákok számára. Ez irányú kérelmüket Gál Ernő helyi RMDSZ-elnök szerint 2011 márciusa óta válaszra sem méltatta a megyei tanfelügyelőség.
A beiskolázási tervre vonatkozó javaslatot a segesvári tanács harmadik nekifutásra tárgyalja. Február 23-án vitatkoztak rajta először, eredménytelenül, majd a március 5-i rendkívüli tanácsülés szintén kudarc lett, így aztán március 13-án e “rendkívüli” téma vitájára ismét rendkívüli ülést hívnak össze.
Teljességgel érthetetlen, hogy a jelenleg két, egymás közelségében, a városközpontban levő tanintézményben tanuló magyar diákok miért ne tanulhatnának egy épületben?! Ehhez épületcserére lenne szükség, ami csak előnyt jelentene a román osztályok számára, hiszen kevesebb magyar diák költözne ki az Eliade líceumból, mint ahány román diák érkezne helyükbe az Aurel Mosora néven futó épületegyüttesből (ide tartozik az egykori Petőfi iskola is, jelenleg a református egyház évek óta visszakövetelt, de vissza nem szolgáltatott, pereskedés tárgyát képező tulajdona).
Az RMDSZ közgyűlési képviselők épületcserére vonatkozó javaslata meglepetésként érhette a tanácsosokat a március 5-i ülésen, és úgy érezték, meg kell hívniuk (ismét!) a tanfelügyelőség képviselőjét, akitől állítólag “magyarázatokat” várnak. A keddi rendkívüli ülés feszültséggel terhesnek ígérkezik. A dolgok remélhetőleg nem fajulnak oda, ahova a marosvásárhelyi Bernády iskolanévadási határozat vagy a MOGYE-ügy jutott, de ehhez a magyar érdekképviseletnek a közbenjárására is bizonyára szükség lesz. Mert nálunk nem elég a törvényt meghozni, betartásához hosszas egyeztetésekre, kitartó, meggyőző munkára van szükség, a siker pedig egyáltalán nem garantált...
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2012. március 10.
Játszmák határokon belül, határokon kívül
Kevés olyan nép él Európában, amelyiknek saját parlamentjén kívül még öt ország parlamentjében van képviselete. Mi magyarok Budapesten kívül Bukarestben, Pozsonyban, Belgrádban, Zágrábban, Ljubljanában vagyunk jelen. Az elmúlt 20 év során volt a magyaroknak parlamenti képviselője Kijevben is.
A két világháborút követő békék után, a 40 éven keresztül szigorú határokkal elválasztott, határok közé bezárt térségekben, autarchiákban, lájtos és kevésbé lájtos diktatúrákban éltek a kisebb, nagyobb magyar közösségek. A '80-as évek második felétől egyre keményedő feltételek között élők nem csak az adott politikai berendezkedés elnyomorító hatásaival küzdöttek akár Csehszlovákiában, akár a volt Jugoszláviában, Romániában, ill. a Szovjetunióban, hanem a kisebbségi léttel is. Magyarországra, a gulyáskommunizmus világára vágyó tekintettel pillantottak a szomszédos országokban élő magyarok és nem magyarok.
1990 után új helyzet állt elő. Legelőször az RMDSZ szerveződött meg hihetetlen gyorsasággal Romániában, de hamarost létrejött Csehszlovákiában a MPP, majd az Együttélés, a Vajdaságban a VMDK, majd a VMDSZ, Ukrajnában a KMKSZ, majd az UMDSZ. Megköttettek az un. Alapszerződések sorra a szomszédos országokkal. Nem ment simán semmi, de a délszláv háború sújtotta térségeken kívül békés körülmények között kialakultak minden országban a választott, legitim politikai képviseletei a magyaroknak. Elindult egy folyamat, melynek során egyre több, – természetesen nem elégséges – eredményt értek el az intézmények, az ingatlanok visszaszerzése, az identitás, az oktatás/ kultúra megőrzésének területein. A határon túli magyarok többségében az adott ország állapotának függvényében, egyre inkább tudatosult, hogy nekik két fővárosuk van. Az adott országé, és a magyar főváros, Budapest. A magyar közösségek tagjainak többségében tudatosult az is, hogy egzisztenciális létük attól az országtól függ első sorban, melyben a többség bizonyára mindenkor 2/3-t alkotott. A kérdés tehát mára úgy merül fel egy kisebbségi létben élő magyar esetében: élhető az adott ország, v. kevésbé élhető, mint máshol a környéken. Egy kis létszámú klientúra persze függött és függ Budapesttől minden térségben. Nemcsak politikai szerepét tekintve, de gazdasági/szociális tekintetben is. Térségektől függően ebben nagy eltérés van. Kárpátalján ez a politikai klientúra esetében 100%-os, míg más térségekben inkább a legitim parlamenti képviselettel rendelkező párt alternatívájaként, Budapestről támogatott, vagy gründolt párt klientúra számára létkérdés.
Ugyanakkor a realitás érzék, mely tudomásul veszi, hogy nem a budapesti kakaskukorékolásra kél fel a nap a szomszédos országokban, nem jellemezi a magyarországi politikát. Különösen a jobboldali kormányok vélték és vélik úgy, hogy Budapesten kell megmondani, mi a jó a határon túli magyaroknak, hogy ők is a “centrális erőtér” sugarába tartozzanak.
Ennek eszköze részben a sérelmi politika folyamatos gerjesztése, amit először státustörvénnyel, majd 2010-ben kettős állampolgársággal kívánnak “kezelni” illetve a támogatáspolitika. Az egyre szűkülő források zavaros intézményi átalakításokkal, átláthatatlan döntési folyamatokkal párosulva, a központ meleg tenyeréből etetett klientúra által vezényelve, mára a határon túli magyarság többsége számára érdektelen és enyhén szégyenletes hellyé teszik az “anyaországot” Már a legrosszabb helyzetben lévő kárpátaljai magyarság sem föltétlen akar felkerekedni, hogy áttelepüljön Magyarországra.
Az átlagember számára tehát érthetetlen, hogy miért folytat komoly küzdelmet a magyar kormány és diplomácia, hogy mára veszélybe kerüljön az elmúlt 20 év diktatúráktól megszabadult magyar kisebbségek teremtette legfontosabb vívmány – a politikai érdekérvényesítő szerep az adott országok parlamentjeiben. A statisztikai adatok fényében ugyanis világos, hogy a magyar közösségek nem olyan nagy létszámúak, hogy a Fidesz által gründolt, vagy “stratégiai partnernek” kinevezett pártok megjelenésével, a választásokon megoszló szavazatok elégségesek legyenek akár egy párt bejuttatásához is. Így, amit a 20. század nem végzett el a határon túlra került magyarság életében, azt a 21. század elején a Fidesz megosztó politikája befejezi. Hiszen, ha nem lesznek magyar képviselők az adott országok parlamentjeiben, az eddig kínnal-keservvel elért, ám mégis fontos eredmények sem lesznek védhetők. Ugyan is, ha nincs is törvénybe foglalt kulturális autonómia, de annak szinte minden eleme megtalálható mind Romániában, mind Szlovákiában. Szerbiában, a Vajdaságban a Nemzeti Tanács intézménye az egész térség számára példaérték modellt hozott létre, mely tulajdonképpen a kulturális autonómia intézménye.
A nacionalizmusok ugyan minden országban rendelkezésére állnak a politikának, de jelenleg alacsony hőfokon vannak tartva. Választások idején persze felizzíthatók, de jelenleg az a nagyobb veszély pl. a szlovákiai magyar kisebbségre, hogy “Minél jobban prezentálódik az MKP a Fidesz saját akarat nélküli fiókpártjaként, annál inkább közelít szlovákiai koalíciós potenciálja a nullához. És annál kevésbé lesz az itteni magyarok számára érdekes, hogy a parlamentben izolálódik-e, avagy a parlamenten kívül. Ugyanis egyik esetben sem lesz képes tenni értük semmit, ami hasznukra válhatna” (Morvai Péter).
Az etnikai alapú magyar pártok mindenek fölött való forszírozása Budapestről végzetes tévedés. Kontraproduktív!
Több, mint árulkodó Semjén Zsolt mondata: “A magyarság megmaradása függ attól, “milyen erős pozícióink vannak ezekben az országokban”. Ez a fajta gondolkodás, nem tudja elképzelni, hogy a Fideszen kívül, sőt a Fidesz ellenében, és után is van és lesz élet a szomszédos országok magyar társadalmai számára.
Ugyanakkor azzal, hogy Magyarország az elmúlt másfél évben feladta legnagyobb értékét: a társadalmi, gazdasági, politikai stabilitást, nemcsak a hazai társadalomnak, de a határon túli magyaroknak is árt. A kormány elszigetelte Magyarországot Európában. A magyar diplomácia mozgástere beszűkült. A kormányzati politika kockáztatja a kisebbségben élő magyarság politikai érdekképviseleteit a szomszédos országokban. S Magyarország mára már nem egy vágyott hely, ahol sokkal jobb lenne élni, mint az euróval fizető Szlovákiában, vagy az Európai Unióban és a NATO-ban felértékelődő Romániában. Horvátország uniós tagállammá válásával, tengerpartjával, Szlovénia jólétével nem vetélkedhet az egyre zsugorodó gazdasággal rendelkező Magyarország, mely hova tovább egy jól fejlett autokrácia, egypárti berendezkedéssel, leépülő jogállammal.
A 2011-es népszámlálási adatok drámai fogyást mutatnak Romániában és Szlovákiában. Az asszimilációt pedig gyorsítja, hogy a magyar identitástudatnak nem támasza Magyarország. A kettős állampolgárság törvénybe iktatásának módja és időpontja a választójog mellérendelésével – mindennél árulkodóbban bizonyítja, hogy ez elsősorban belpolitikai játszma része, és nem a magyar kisebbségekről szóló, mindent megoldó gyógyír. S hogy ez, – mint Ruprecht Polenz a német Bundestag külügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke mondja: “a külhoni magyaroknál lojalitási konfliktust okoz” – nem érdekli a Fidesz gőzhengerét.
Ugyanakkor, ahogy a felzárkózás és a szociális pillér mellett nem áll ki a magyar kormány Magyarországon, sőt, nap, mint nap táplálja az EU-ellenességet a társadalomban, úgy nem használja ki az európai integráció adta lehetőségeket a határon túli magyar közösségek érdekében sem . Nem számol azzal, hogy a 2012 – választások Romániában és Szlovákiában új helyzetet teremtehenet, s mi lesz a kisebbségben élő magyarokkal, ha ezekben az országokban is a “centrális erőteret” és a nemzeti burzsoázia megerősítését hirdeti meg a kétharmados többség?
Törzsök Erika
Népszava
2012. március 12.
Semjén Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőivel találkozott
Bemutatkozó látogatáson vesz részt hétfőn és kedden az EMNP elnöksége a magyarországi parlamenti pártoknál, Budapesten. Az erdélyi párt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleménye szerint a budapesti bemutatkozó körút Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökénél kezdődött.
A kapcsolatfelvételről a párt február 25-i, csíkszeredai országos küldöttgyűlése döntött, az újonnan megválasztott vezetőség tagjai közül jelen volt: Toró T. Tibor elnök, valamint Gergely Balázs és Zatykó Gyula alelnökök.
Az Erdélyi Magyar Néppárt tájékoztatása szerint a Kereszténydemokrata Néppárt elnökével a Kárpát-medence magyar vonatkozású aktualitásait tekintették át, külön kitérve a szlovákiai választások nemzetpolitikai szempontból aggasztó eredményeire.
A továbbiakban Toró T. Tibor bemutatta és átadta az Erdélyi Magyar Néppárt politikai keretprogramját, majd a közelgő romániai önkormányzati választások kihívásairól, az Erdélyi Magyar Néppárt választási stratégiájáról tartott rövid összefoglalót – írták a közleményben, amelyben kitértek az ősszel esedékes parlamenti választásokra is.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke külön felhívta a miniszterelnök-helyettes figyelmét arra, hogy a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöb mellett a romániai választási törvény rendelkezik egy alternatív küszöbről is, mely szerint elegendő hat képviselői, valamint három szenátori választó körzetben egyszerű többséget szerezni ahhoz, hogy egy párt mandátumokhoz jusson.
A találkozón a közlés szerint elhangzott, hogy nincs alapja annak a riogatásnak, hogy az erdélyi magyarság kieshet a parlamentből, ahogyan az a felvidékiek esetében történt. A találkozó végén a jelenlévők megegyeztek, hogy a közelgő önkormányzati, valamint az azt követő parlamenti választásokra való tekintettel havi egyszeri, rendszeres találkozókra kerül majd sor az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői és a miniszterelnök-helyettes között.
MTI
Erdély.ma
2012. március 12.
Rabok legyünk vagy szabadok?”
Minden jóérzésű magyar ember undorral tekint arra a hazaárulást is kimerítő, elvakult, kommunista szellemiségű nemzetrontó magatartásra, amit az MSZP folytat nemzetünk kormánya és miniszterelnöke ellen. Amikor Magyarország kormányát támadják, kiszolgáltatják az MSZP politikusaival egy emlőn nevelkedett balliberális nyugati sáskahadnak, akkor nem csak a kormányt, hanem minden magyart, egész nemzetünket alázzák meg.
Ezek a gondolatok eszünkbe juthatnak akkor is, amikor a magyar nemzetre rontók itteni klónjait, hasonmását, a Romániai Magyar MSZP helyi politikusait, találóbban kiskirályait halljuk nyilatkozni A legsötétebb kommunista időket juttatja eszünkbe az a hadviselés (igen, kérem, harcot folytatnak), amit elkövetnek mindenki ellen, aki nem tartozik internacionalista, utódkommunista szellemiségű táborukba. Az az elvakult gyűlölet, nagyképűség, diktatórikus párturalmi jellem (inkább jellemtelenség), ami a Romániai Magyar MSZP országos vezetőiből, de leginkább két Bihar megyei vezetőjéből árad, az a régi (réginek hitt) kommunista rendszer vezetőiben is csak csírájában volt jelen. Nyilatkozataikat, megnyilvánulásaikat már nem is a politológusoknak, politikai ellemzőknek kell vizsgálniuk, hanem az emberi agyat kutató szakembereknek.
Szabó Ödön, ifjú politikus, a kommunista múltban nevelkedett nagy szellemi elődeit már régen lekörözte. A gyűlöletbeszéd, amit hol álcázva, hol nyíltna folytat, lassan már egészségi állapotát is veszélyezteti. Ráadásul mindez egy érthetetlen Tőkés-fóbiával párosul.
Legutóbb előcitált egy fotót, ahol egy kétnyelvű táblát szerelünk fel, str. Primariei Városháza u. felirattal. Túl azon, hogy hírhedt RMDSZ-es utcanévfordításukban ezt ők kb. Primadonna, vagy hasonló alakban fordították volna le, jó lenne, ha Ödön nem a megszokott hazug kliséit fújná (fújja csak a kürtöt, az jobban illik a huszárhoz) itt évek óta. Értjük, hogy atyamestere vagy „szellemi atyja” – bár jelen esetben „szellemről” nem lehet beszélni – Kiss Sándor, megtanította minden RMDSZ-es mellébeszélésre, azért nem ártana néha a tényekre szorítkoznia.
Már az utcanevekért folytatott megmozdulásaink elejétől kezdve elmondtuk, hogy szükséges egy helytörténészekből álló csapat, amelyik elhatározza, melyik utcának milyen nevet javasoljunk. A jelenlegi Primariei utcának a következő nevei voltak (a felsorolás nem teljes): Nagy Német u., Nagy Teleki u., Teleki u., Alexandri u., Gr. Teleki u., Visinszki u., Transilvaniei u., Maresal Ion Antonescu u. Több helytörténésszel és az Egyetem vezetőivel beszélve az a javaslat született, hogy jelen esetben maradjon a Városháza u., mint az utca magyar neve. Ebből azt következtetni, hogy mi nem akartuk, vagy nem akarjuk visszaállíttatni a történelmi magyar utcaneveket, nem ködösítés, hanem szemtelen hazugság. Az utcanevekért folytatott küzdelmünk a nyílvánosság előtt zajlott és zajlik, nekünk nem kell magyarázkodnunk. Pl. nem mi mentünk egy RMDSZ-es kommandóval megzavarni, előre elkészülten botrányba fullasztani az utcanevek ügyében tartott lakossági fórumot. A Romániai MSZP húsz év után pénzeszsákon ülő diktátorként telepdett rá a városi és megyei magyar életre, igájába hajtva tanárokat, civileket, színházat, minden nemesebb célt maga elő tűző kezdeményezést. Most éppen nemzeti ünnepünkről, szobrainkról hiszi azt a Romániai MSZP és Szabó Ödön, hogy minden az övé.
Hát nem. Bármilyen nehéz megszokni és elhinni, a Romániai MSZP-n kívül is van élet. Csak rajtunk áll, hogy március idusán ne a diktátorokat, hanem a szabadságot válasszuk: „Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!”
Nem lehet kérdés számunkra, hogy Petőfi mit vagy kit választana!
És mi ebben a forrongó tavaszban mit, kit választunk?
Nagy József Barna
Nagyvárad
erdon.ro
2012. március 17.
Tőkés nem indul a romániai választásokon
Az RMDSZ hagyjon fel az érzelmi zsarolással – követeli Tőkés László EP-képviselő, aki egyben kijelentette azt is, hogy nem kíván jelöltként részt venni az idei romániai parlamenti választásokon.
Tőkés László nagyváradi EP-sajtóirodájában pénteken tartott tájékoztatón összegezte a március 15-iki ünnepi eseményeket Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke. Mindketten elmondták, hogy Erdélyszerte méltóságteljesen ünnepelte nemzeti ünnepét a magyarság, de sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy egyes helyeken nem sikerült együtt ünnepelni, ami az ő megítélésük szerint az RMDSZ hibájából történt. Kitértek a verespataki bányaberuházás ügyére is, jelképértékűnek nevezve azt, hogy környezetvédő aktivisták éppen március 15-én szerveztek tüntetést Bukarestben a Környezetvédelmi Minisztérium előtt a verespataki bányaberuházás ellen. Tőkés László tudatta, hogy levelet küldött Borbély László és Kelemen Hunor RMDSZ-es miniszterekhez, amelyben felhívja a figyelmüket arra, hogy a magyar kormány az európai parlament 2010. május 5-én elfogadott határozatával összhangban elfogadhatatlannak tartja a ciánalapú bányatechnológia alkalmazását Európában, így Verespatakon is. „Nekünk nincs szükségünk még egy természeti bombára” -foglalta össze a veresepataki tervvel kapcsolatos álláspontját Tőkés László.
Nincs precedens
A politikusok elárulták azt is, hogy Tőkés Lászlónak az RMDSZ-ből való kilépése nyomán a szövetség kezdeményezte azt, hogy a román európai néppárti delegáció távolítsa el soraiból a volt püspököt. Ebben a vonatkozásban Tőkés László levelet küldött Theodor Stolojanhoz, aki az Európai Parlament Néppárti Frakció romániai delegációjának a vezetője, amelyben felhívta a román politikus figyelmét arra, hogy az ő RMDSZ-ből való kiválása nem jelenti azt, hogy el kívánja hagyni a romániai néppárti delegációt. Továbbá jelezte, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt kérte felvételét az Európai Néppártba, és ebben az ügyben Theodor Stolojan támogatását kérte. Tőkés László néppárti tagságának ügyében tájékoztatták Wilfried Martenst az Európai Néppárt elnökét is.
„Nekem szabad mandátumom van, és nem diktálhat nekem az RMDSZ még akkor sem, ha bent maradtam volna, hát még így, hogy kiléptem” – fogalmazott Tőkés László, míg Toró T. Tibor felidézte az RMDSZ és az EMNT között kötött együttműködési megállapodás 15. pontját, mely kimondja, hogy a felek saját szervezetüknek tartoznak felelősséggel. Tőkés Lászlónak és Toró T. Tibornak nincs tudomásuk arról, hogy korábban bárkit kizártak volna az európai néppárti frakcióból. Helyes arány
A hazai politikai élet helyzetére áttérve Tőkés László kifejtette, hogy Romániában fenyeget az álliberálisokkal szövetkező posztkommunista PSD visszatérésének veszélye, ilyen körülmények között az erdélyi magyar politikai tényezők együttműködésére van szükség. Toró T. Tibor felvázolta, hogy az EMNP választási stratégiája megtalálni a verseny és az együttműködés helyes arányát. Azokon a területeken, ahol a magyarság többségben él, ott a magyar politikai erők közötti versenyt szorgalmazza az EMNP, ilyen térség a Székelyföld, vagy az Érmellék, fejtette ki Toró, aki így folytatta: a szórványban az EMNP elképzelhetőnek tartja az RMDSZ jelöltjeinek a támogatását, de csak a rátermett, korrupcióval nem gyanúsítható jelöltekét, míg azokban a román többségű régiókban, ahol jelentős számú magyar közösség van, együttműködésre van szükség. Ilyen helyeknek nevezte Toró a nagyvárosokat, Marosvásárhelyt, Kolozsvárt, Szatmárt, Nagyváradot. Az EMNP javasolja, hogy élesszék fel az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot, mondta Toró, hozzátéve, hogy a kisebbségi politizálásban hangsúlyosan kell képviselni az autonómia ügyét, a külpolitika tekintetében pedig az egész kárpát-medencei magyarság egységes álláspontot kellene képviseljen.
Erkölcsi zsarolás
Tőkés László kifejtette, hogy huszonkét év elmúltával az RMDSZ szavazótábora 400 ezerre csökkent, majd így folytatta: „az RMDSZ húsz éve az egységet szajkózza, kisajátította a nemzetet, de ha egy politikai eszköz nem adekvát, akkor új politikai eszközt kell létrehozni.” Toró T. Tibor felhívta a figyelmet arra is, hogy az RMDSZ azzal riogatja a hazai magyar közvéleményt, hogy a magyar pártok közötti verseny veszélybe sodorja a magyar politikai jelenlétet a román parlamentben. Toró aláhúzta, hogy a 2008-ban elfogadott alternatív választási küszöb intézménye szinte kizárja annak lehetőségét, hogy a magyar közösség képviselet nélkül maradjon a parlamentben. Az alternatív választási küszöb értelmében ha egy párt hat képviselői és három szenátori mandátumot nyer, akkor bejut a parlamentbe függetlenül attól, hogy országos szinten elérte-e vagy sem a bejutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt. „Törjünk ki az RMDSZ erkölcsi zsarolásából, szabadítsuk fel az erdélyi magyarságot ebből az érzelmi rabigából” – tette hozzá Tőkés László. Újságírói kérdésre válaszolva mindkét politikus azt válaszolta: nem tudják kik lehetnek azok, akik a Bihar megyei RMDSZ politikusokat kifigurázó röplapokat készítették és terjesztették Nagyváradon. „Én nyíltan elmondom, hogy az RMDSZ politikusok korruptak” – reagált Tőkés László a kérdésre, míg Toró T. Tibor hozzátette, hogy az effajta negatív kampányok nem tartoznak bele az EMNP eszköztárába. Végezetül az Erdély Online kérdésre, miszerint részt vesz-e jelöltként az idei romániai választásokon, Tőkés László a következő választ adta: „Nem, eszem ágában sincs!”
Pap István
erdon.ro
Erdély.ma
2012. március 18.
Markó Béla: önálló és eredményes politizálással kerülhető el Erdélyben az MKP-éhoz hasonló kudarc
Az önálló politizálás szükségességét és az eredmények elengedhetetlenségét hangsúlyozta Markó Béla romániai miniszterelnök-helyettes a szlovákiai választások tanulságaképpen.
“Nem hiszem, hogy a szlovákiai választásokból azt a következtetést kellene levonni, hogy a vegyes pártoké a jövő” – jelentette ki Markó az Erdélyi Magyar Televíziónak adott vasárnapi interjúban. A romániai miniszterelnök-helyettes szerint az a tény, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) másodjára sem sikerült átlépnie a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt, annak a következménye, hogy az MKP kikerült a kormányból, és nem volt már képes megakadályozni a szlovákiai nacionalista intézkedéseket. A szlovákiai magyar szavazók azért kezdtek alternatívákat keresni, mert rájöttek, hogy ez a párt hiába van a parlamentben.
“Ez komoly figyelmeztetés. A választók elvárják, hogy ne csak ott legyünk a parlamentben, hanem eszközeink is legyenek a problémáik megoldására” – jelentette ki Markó Béla. Szerinte az is hozzájárult az MKP sikertelenségéhez, hogy a párt részben feladta önállóságát, Magyarországhoz próbált igazodni. “Nekünk a magyarországi támogatás nagyon fontos, vezérlésre azonban nincs szükségünk” – jelentette ki Markó.
Hozzátette, az erdélyi magyarság körében kialakult többpártiságot sem tartja természetesnek. “Egy politikai csoport újból és újból nekifut, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szemben pártot csináljon, aztán a választásokon rájönnek, hogy nem igazán megy a dolog” – értelmezte a helyzetet Markó. Szerinte az erdélyi magyarság jövőjét kockáztatják azok, akik “erőnek erejével szét akarják szabdalni” a közösséget.
Markó kifejtette, nem nagyon hisz az erdélyi magyar pártok együttműködésében. Az RMDSZ ugyanis egyszer már nyitottnak mutatkozott az együttműködésre, amikor Tőkés Lászlót az Európai Parlament képviselőjelöltjeit tartalmazó listája élére tette, a próbálkozással azonban rossz tapasztalatokat szerzett. “Én azért nem hiszem, hogy az idén sor kerülhet egy ilyen együttműködésre, mert bármennyire is nyitottak legyünk, ezeket a pártokat nem azért hozták létre, hogy együttműködjenek az RMDSZ-szel” – állapította meg az RMDSZ volt elnöke.
Romániában idén júniusban rendeznek helyhatósági, novemberben pedig parlamenti választásokat.
Gazda Árpád
MTI
2012. március 19.
Ha használni nem tudsz...
Az EMNP elmúlt heti nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László és Toró T. Tibor erkölcsi zsarolásnak minősítette az RMDSZ felvetését, miszerint ha a magyar pártok egymás ellenfeleiként indulnak a választásokon, akkor a magyarság elveszítheti parlamenti képviseletét. Tőkés azt szorgalmazta, hogy ki kell törni az erkölcsi zsarolásból, és fel kell szabadítani a romániai magyarságot az „érzelmi rabigából”. A nemes cselekedet mikéntjét Toró T. Tibor fogalmazta meg. A 2008-as választási törvény egy alternatív küszöböt is megállapít azon szervezetek számára, amelyek legalább három szenátori és hat képviselői választókörzetet megnyernek. Ez lenne tehát a közös jelöltlista alternatívája: kilenc szenátor helyett három, és huszonkét képviselő helyett hat magyar képviselje a közel másfél milliós romániai magyarságot az ország törvényhozásában.
Amennyiben ezeknek a kijelentéseknek nem taktikai céljuk van (nevezetesen az, hogy felsrófolják az EMNP-s jelöltek RMDSZ-listán való indulásának az árát), akkor napnál világosabb, hogy Tőkésék szempontjából a pártérdek (az RMDSZ-kiütése a törvényhozásból) fölülírja a nemzeti érdeket (a magyarság parlamenti képviselete folyamatosságának biztosítását). E tekintetben Tőkés kilépése az RMDSZ-ből, valamint az a korábbi nyilatkozata, hogy „nem lesz közös lista”, azt sejteti, hogy ezúttal komolyan gondolják a kenyértörést – „kerül, amibe kerül”.
Nehéz lenne azt vélelmezni, hogy az EMNP-nek ez a magatartása nélkülözi a vezető magyar kormánypárt, a Fidesz támogatását, tekintettel arra, hogy az egész EMNP a Fidesz által létrehozott és finanszírozott úgynevezett demokráciaközpontokon nyugszik. Orbánék ugyanazt a stratégiát alkalmazzák Erdélyben, ami két év alatt már kétszer megbukott a Felvidéken. Úgy tetszik, a Fidesz számára teljesen mindegy, hogy milyen szintű és erősségű a magyar érdekképviselet az utódállamokban. A lényeg az, hogy báb-pártjaik az ő utasításaikat kövessék.
Ennek a legalábbis különös nemzetpolitikának a következménye is lehet, hogy például Szlovákiában ismét felerősödhetett egy kisebbségellenes kormányzati gyakorlat. Ez Romániában még nem érzékelhető, azonban a MOGYE-kormányhatározat végleges formájának megszületése után számolni lehet azzal, hogy a közelgő választási kampány(ok) egyik legélesebb fegyvere a nacionalista retorika lesz. A PDL pedig nyilván nem akarja majd teljesen elveszíteni a legerősebb választói bázisát, az erdélyit, ezért kénytelen lesz gesztusokat tenni az olykor a szélsőségességet sem nélkülöző helyi román civil vagy politikai szervezeteknek.
Talán még ez is érthető vagy legalábbis magyarázható lenne, ha az Európai Unió Magyarország és az Orbán-kormány partitúrájára muzsikálna. Akkor némi konfliktusok árán ugyan, de el lehetne fogadtatni mind az utódállamokkal, mind az ott (még) honos magyar kisebbségekkel azt, hogy minden kisebbségeket érintő kérdésben a Szentkirályi utcából mondják meg a tutit (miután a Lendvay utcai székházát a Fidesz botrányos körülmények között eladta).
A helyzet azonban merőben más. Egyelőre ott tartunk, hogy Martonyi János külügyminiszter érkezik holnap némi támogatásért Bukarestbe, miután az Európai Bizottság többrendbeli kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, az EU külügyminisztereinek tanácsa pedig megvonja az országtól a kohéziós alapok egyharmadát (495 millió eurót), amennyiben a kormány nem hoz sürgős intézkedéseket a költségvetési hiány tartósan 3 százalék alá szorítása érdekében.
Ilyen priusszal Magyarország nem képviselheti hatékonyan a határon túli magyar kisebbség ügyét, és Martonyi János nyilatkozata, amelyet az Evenimentul Zileinek adott, miszerint támogatják a romániai magyarok autonómiatörekvéseit, nem egyéb fellengzős nagyotmondásnál. Épp Szlovákia esete bizonyítja, hogy a magyar kormány eszköztelen az utódállamok kisebbségellenes politikai gyakorlatával szemben. Ugyanakkor a magyar kormánynak nincs racionális nemzetstratégiája, nem tudja támogatni a határon túli magyar szervezetek egységes fellépését.
Ártani viszont tud nekik.
Székely Ervin
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. március 20.
Asszimiláció és társadalmi kényszer
„Az asszimilációs helyzetben ’egyéni döntés’ elé állított egyednek joga van arra, hogy a közösség egészétől megkapja a segítséget a valóban szabad döntéshez. Különben döntésének ’szabadsága’ a szabadság arculcsapása.” Ezekkel a sorokkal fejezi be Dávid Gyula a Szabadság 2012. március 9-i számában megjelent hozzászólását az asszimiláció témájához. Dávid Gyula írása a kolozsvári magyar főkonzulátuson tartott, A strukturális asszimiláció elmélete c. előadásom és azt követő vita továbbgondolásaként született.
Dávid Gyula minden szempontból korrekt elemzésére közösségi érdeknek tekintem reflektálni, hiszen számunkra, kisebbségi sorsban élő magyarok számára a legfontosabb kérdés, a hosszú távú megmaradás értelmezési keretének a vizsgálata szerintem azt is jelenti, hogy túl kell lépni egy létező, ki nem mondott, de érveléseinkben mindegyre mögöttesen ott bujkáló nézeten. Ez a rejtett paradigma pedig felmentő: az egyén úgy érzi, mindent megtesz a megmaradás érdekében, de a hatalom, a domináns másik közösség sokkal jelentősebb eszköztárral, sokkal nagyobb hatékonysággal dolgozik az ellenkezőjén. Az elméletet alkotó – ez esetben alulírott a strukturális asszimiláció modelljének a kidolgozásával – nem a napi gyakorlatot kívánja direkt módon befolyásolni, ha ezt tenné, munkája elveszítené az elméleti dimenziót, tudományos relevanciája megsemmisülne. Ugyanakkor az is igaz, hogy nincs olyan elmélet a társadalomkutatásban, amely ne épülne rá a napi tapasztalat adatsoraira és folyamatértelmezéseire.
Amikor előadásom elején megjegyeztem, hogy akkor és ott nem kívánok az asszimiláció és a politika kérdéskörével foglalkozni, azt gondoltam és arra utaltam, hogy ennek akkor látom idejét és indokoltságát, amikor az elméleti keret vonatkozásában létezik egy alapvető konszenzus. Bár Dávid Gyula írása túllép az elméleti kereten, az általa idézett példák lehetővé teszik bizonyos elméleti relevanciájú kérdések pontosabb értelmezését.
Miként kell értelmezni, mit jelent az egyéni, szabad döntés? Továbbá mit várhat el az egyén a szűkebb közösségétől, illetve a társadalomtól? Végül pedig Dávid Gyula felidézett példái kapcsán arra térnék ki röviden, hogy miben látom a mezőségi magyarok, illetve a regáti magyarok asszimilációjának a különbözőségét.
Az egyéni döntés azt jelenti, hogy a személy maga dönt a vonatkozó kérdésben. Szabadon dönt. A szabadságot illetően a filozófia értelmezései Jean-Paul Sartre szabadságra kárhoztatott emberétől a determinista filozófia szabadság-illúziójáig terjednek – és azt hiszem, nem ebben a keretben kell ezen rendkívül vitatott kérdésben nyugvópontot keresnünk. Értelmezik továbbá a szabadságot belső autonómiaként, annak képességeként, hogy az egyén belső értékeivel összhangban képes cselekedni. Ez az értelmezés a spirituális szabadságra vonatkozik, s bár kétségkívül van a szórványhelyzetre is vonatkoztatható relevanciája, nem a cselekvés szabadságával kapcsolatos.
Az asszimilációs helyzetet illetően a politikai szabadságra kell utalnunk: az egyénnek rendelkeznie kell a szabad elhatározáson alapuló döntések jogával. Vagyis: legyen a cselekvés külső beavatkozástól mentes és az állapot uralom nélküli.
A politikafilozófia többféle szabadságértelmezést ismer:
a liberális értelmezés szerint senkinek sincs joga beavatkozni az egyéni döntésekbe. A baloldaliak a szabadságot lehetőségként tételezik, a deterministák szerint minden eleve elrendelt, a szabadság csak illúzió. Maradjunk egy visszatérő kérdésnél: kizárja-e egymást a személyes szabadság és a politikai szabadság? Bár sokan vallják, szerintem nincs igazuk azoknak, akik szerint az igazság ismerete, a tudás a szabadsággal azonosíthatóak, és hogy viszonyuk harmonikus. A hétköznapi szabadságértelmezés lényegét tekintve viszont nem tagadható: szabadságunk abban áll, hogy tevékenységünket ne korlátozzák akadályok. Minél több lehetőség nyílik előttünk, annál szabadabbak vagyunk. Az állítás kimondatlanul is tartalmaz egy tételt: mindig több lehetőség létezik. Az egyetlen lehetőség önmagában kényszerítő. De a mai demokratikus (igen: erről is vitát nyithatnánk) világban nincs olyan polgár, aki számára egyetlen lehetőség adatna meg: egyvalaminek a követése, az elfogadása.
Hajlamosak vagyunk a szabadságot helyettesíteni a biztonsággal, miközben a szabadság mellett joggal várjuk el az igazságosságot, az értékek harmóniáját. Csakhogy, mivel
a teljes harmónia alighanem vágyálom,
az egyén magyarázó sémák kialakításával, mindenféle érvek és hatások összekombinálásával eléri azt, hogy tetteiért a felelősség alól mentesülhessen, eléri tehát, hogy felelősség dolgában infantilis maradjon. Ismert érvelés: hiába akarnám másként, a megvalósulás esélye nem adott, le kell mondanom (a tervezett lépésről). És éppen arról mond le, ami a szabad akaratot jelenítené meg: önmaga kiteljesítéséről. Ezt nevezném személyes programnak. Akkor létezhet, ha az egyén módszeresen végiggondolja az előtte álló alternatívákat. Ekként a döntés meghozatalára két körülmény van hatással: a külső – politikai, társadalmi – környezet és az illető személyes „programja”. A környezeti hatások és feltételek azonosak lehetnek a szűkebb vagy tágabb közösség számára, olvasatuk ugyanakkor nagyon eltérhet az illető személy életszemlélete, életérzése, erkölcsi alapállása, a vallott és vállalt etikai parancsok függvényében. Az egyik ember harcol, a másik feladja. Ugyanakkor én is azt hiszem és vallom, hogy minden embernek joga, bárki méltányossági alapon elvárhatja, hogy az ő döntése ne legyen nehezebb más – pl. többségi – helyzetben élő társaiénál. Ez valóban nincs így – de ettől még az illető fog dönteni, csak döntésének társadalmi költségei sokkal nagyobbak.
Utalnom kell továbbá arra a kulcsfogalomra, amelyet elemzésem középpontjába állítottam: az életvilágra.
Az életvilág megértése az egyén és a társadalom közötti kommunikációs folyamat megfejtése, amely nagyon általánosan a következőképpen írható le: az emberek alkotják a társadalmi – s így az élet- – feltételeiket, tehát ugyanilyen mértékben azok alanyává is válnak. A lényeg az, hogy a társadalmi (gazdasági, szociális, politikai, kulturális) feltételekre már nem, mint az emberek életvilágának egyedüli meghatározójára tekintünk, hanem mint lehetőségekre. Az életvilág tehát a lehetőségek területe, amelyben az egyénnek mindig vannak cselekvési alternatívái: az életvilág mindig az emberi cselekvés lehetőségei és akadályai közötti kapcsolatot fejezi ki.
Ha ezt az értelmezést elfogadjuk, akkor a szórványban élő például a gyermeke iskolaválasztásával kapcsolatosan olyan kérdéseket mérlegel, mint: az iskola nyelve és a gyermek karrieresélyei közötti összefüggés;az anyanyelvi iskola választásával járó plusz terhek és költségek (mindig léteznek) vállalhatósága; az anyanyelvi kultúra és közösségi hagyomány értéke, megbecsültsége. Ezek többnyire a fő szempontok, és az egyén igen sokszor érzi ebben a helyzetben azt, hogy magára maradt, nem kap sem szűkebb környezetétől, sem tágabb – nemzeti – közösségétől, még kevésbé az államtól megfelelő támogatást. Úgy érezheti, hogy túl sokba kerül neki személyesen az anyanyelvi iskola választása – és a többségi iskola mellett dönt.
Két kérdés merül fel: szabadon döntött-e? Illetve: milyen támogatás várható el nemzeti közösségétől illetve az állami intézményrendszertől?
Döntése szabad, amennyiben senki nem kényszerítette arra, hogy a román/többségi iskolát válassza. Döntése egy életvilág-olvasat. A döntést illetően felmerülő kérdés: miért éppen ez az illető személy helyzetértelmezése? Ha fontos a magyarság nyelvi közösségben való megmaradása – miként különböző politikai nyilatkozatok szerint az –, akkor a kinyilatkoztatáson túli kérdés, hogy ki, milyen eszközökkel tudná ezt segíteni, kiknek volna ez elsődleges feladata. Ezek jogos és logikus kérdések – én ezekkel előadásomban nem foglalkoztam, mert célom az elméleti keret megalkotása. De ki kell mondani, hogy az egyén jogos elvárásai nem mentik fel őt a döntés felelőssége alól: ő maga döntött úgy, ahogyan döntött. Több olyan példa idézhető – a legideillőbb a válaszúti iskola és kollégium esete –, amikor azt tapasztaljuk, hogy az etnikai alapú, identitással kapcsolatos döntések milyen jelentős mértékben szociális megalapozottságúak. Ami már sokkal szélesebb kontextusba helyezi a kezdetben egyszerűnek gondolt kérdést.
Mi várható el az államtól?
Erre a válaszom az előadáson is elhangzott: példánknál maradva olyan oktatási rendszert, hálózatot kell kialakítani, ahol az egyén nem érzi azt, hogy etnikai mássága súlyos külön terhek vállalását feltételezi. De ha sikerül is kialakítani kistérségi iskolákat, központokat, a szülő még mindig érezheti úgy, hogy bár anyagilag volna támogatás (választhat egy távoli magyar kollégiumot például), de érzelmileg mégis nehezebb neki, mert gyermeke kikerül a közvetlen családi környezetből. Ezért vallom azt, hogy a szórványlét folyamatos (intézményi és nem politikai) nyomás és kikerülhetetlen döntési helyzet is ugyanakkor. Egy többségi számára az iskolaválasztás kérdése nem jelenti a nyelvek rangsorolását, az anyanyelv „hasznosságának” a mérlegelését. A többségi dilemmái általában iskolatípussal, esetleg más költségekkel kapcsolatosak – de soha nem kérdőjelezik meg az anyanyelv elsődlegességét. Ezt a különbséget a kisebbségi átéli, és méltánytalannak tekinti. Ettől függetlenül dönteni neki kell – a saját szempontjai szerint.
Végül pedig a Dávid Gyula-írásban idézett példát illetően arra térnék ki, hogy a román Ókirályságba került magyarokat szórványként avagy diaszpóraként kell-e kezelni.
Értelmezésemben ők a diaszpóra részét képezik, hiszen sem Munténia, sem Olténia nem volt történelmi magyar szállásterület. Ide már a XIX. század elején is történt ki(át-)vándorlás, de ezek a kisebb csoportok nem tudtak igazán meghonosodni. Ezért másként kezelném a regáti és ismét másként a mezőségi magyarok asszimilációját. A kérdés elméleti fontosságát jelzi, hogy Nagy Ödön, a szórványkérdés első kutatója, éppen a Mezőséget kutatta. Dávid Gyula utalása figyelmeztet: foglalkoznunk kell a szórványosodás történetével, mivel vannak olyan közösségeink, ahol lassan évszázados folyamatok tanulságait kellene megvonni – elméleti szempontból is. Ugyanakkor a Mezőség kapcsán a legindokoltabb felvetni a közösségi felelősség kérdését, illetve azt, hogy a szórványok anyanyelvben történő megmaradása miként veti fel a különböző társadalmi szereplők felelősségének és a közöttük történő szerepleosztásnak a kérdését.
De ezzel ismételten átkerültem az asszimiláció és a politika kettősének a kérdéséhez. Ez tudom, hogy szélesebb értelmezésben elkerülhetetlen, ugyanakkor közös érdekünk az elméleti tisztánlátás.
Bodó Barna
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 23.
Összefogás Erdélyben magyar módra
Hangolódnak a magyar pártok is az idei román helyhatósági és parlamenti választásokra. Bár mindenki az összefogást hangsúlyozza, egyelőre csak a széthúzás látszódik.
Bár méltó keretek között ünnepelték meg március 15-ét a határon túl is, Erdélyben kicsit kampányízűre sikeredtek a megemlékezések – figyelmeztetett a Krónika. Ahol sikerült is a három magyar politikai szervezetnek egy táborba gyűlni, ott sem maradtak el az egymást kritizáló kijelentések. Azóta pedig a helyzet egyre fokozódik: a médián keresztül üzengetnek egymásnak a pártok vezetői, sőt, a korrupt, hazug kifejezések sem maradnak el – pedig hol vannak még a júniusi, illetve novemberi választások...
Román összefogás...
Mint arról korábban beszámoltunk, a román pártok a biztos győzelem érdekében választási szövetségeket alkotnak. Sőt, Székelyföldön, ahol a románok „kisebbségben” vannak, a PSD az USL keretében a pártok lehető legszélesebb palettáját kívánja összefogni a biztos képviselet érdekben.
...magyar széthúzás
Mindeközben a magyar pártok körében is jellemző az együttműködés lebegtetése, noha a konkrét példák még nem túl meggyőzőek. Pedig tanulságok sora áll rendelkezésre: a legfrissebb „élmény” a szlovákiai voksolás eredménye, ahol a magyar etnikai párt, az MKP-nek immár másodszor sem sikerült átlépni a parlamentbe jutáshoz előírt 5 százalékos küszöböt. A Híd-Most relatív sikere ellenére Markó Béla nyilatkozatában leszögezte, hogy a jövő nem a vegyes pártoké. Erdélyben ugyanakkor az önálló és eredményes politizálással kerülhető el az MKP-éhez hasonló kudarc.
A matricák egyelőre még az asztalon (rmdsz.ro)Az elért eredményeket az RMDSZ – az önreklám jegyében – a Krónika beszámolója szerint nem is rejti véka alá: hamarosan elárasztják Erdélyt azok a matricák, amelyek a magyar kormánypárt eddigi sikereit hirdetik. Igaz, hogy köztéri plakátolás engedélyhez kötött, amit mindeddig nem szereztek be a párt szervezetei, már csak idő kérdése, hogy a megyei szervezetek hozzálássanak szétszórásukhoz.
Emellett az MPP szerint az RMDSZ nyomást gyakorol az erdélyi magyar sajtóra is. Bíró Zsolt a párt tanácselnök-jelöltje kijelentése alapján egyes esetekben pénzzel, másokban pedig családi összefonódások révén szerez befolyást az erdélyi sajtóorgánumokban, amiért az erdélyi magyarokat kiállásra buzdította szólás és sajtószabadságukért a Marosvásárhelyi Rádió fél éves fizetés nélküli szabadságán lévő munkatársa.
Beszáll a ringbe az Erdélyi Magyar Párt is
Az új magyar párt, az EMNP egyelőre saját szervezetei építgetésével van elfoglalva, de nem zárkózik el a néha már-már provokatívnak számító nyilatkozatoktól sem. Az együttműködés fontosságát Toró T. Tibor is kiemelte, noha kikötötte, hogy ez nem mehet mindenáron.
A Tőkés Lászlóval tartott közös sajtótájékoztatón a verseny mellett tették le voksukat – legalábbis azokon a területeken, ahol a magyarság többséget alkot. Ahol a románok vannak többségben, ott hajlandóak a közösen indított jelöltek támogatására, bár nem feltétel nélkül: a közös jelölt a marosvásárhelyi polgármester-állítás körüli vitából kiindulóan nem indulhat kizárólagosan egy párt színeiben, és nem lehet korrupt sem, ami nem ritka az RMDSZ soraiban.
A kölcsönös vádaskodások sem maradnak el: az EMNP szerint elsősorban az RMDSZ-t hibáztatja az együttműködés akadályozása végett, miközben Markó szerint pártja csak magára számíthat – szemben a Magyarországról „mesterségesen létrehozott párttal”.
Valószínűleg erre válaszolt Martonyi János a minap Bukarestben, Kelemen Hunorral történt egyeztetése után. A sajtótájékoztatón ugyanis felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország nem szól bele a versenyben. Ugyanakkor közös érdekként nevezte meg a megegyezés szükségességét, hiszen a romániai magyarság közös érdeke, hogy a lehető legtöbb képviseleti helyet szerezze majd meg.
Viharos szakítás
Végül, de nem utolsó sorban érdemes megemlíteni Tőkés László kilépését az RMDSZ-ből, ami tovább szította az indulatokat. Az európai parlamenti képviselő március 12-én jelentette be ezirányú szándékát, majd nem sokkal később közölte, hogy az RMDSZ levélben kérte a képviselő kizárását az Európai Néppárt soraiból. Kelemen Hunor viszont bejelentette, hogy a református püspök hazudott, mikor ezt a nyilatkozatot tette, ő mindössze arról tájékoztatta párt elnökét, hogy ezentúl Tőkés kijelentései nem tudhatóak be az RMDSZ álláspontjának.
Bár még hónapok vannak hátra a mindkét helyi, megyei és országos szintű választásokig, az összefogás reális esélye még távolibbnak tűnik. Míg minden megfigyelő arra figyelmeztet, hogy a magyar képviselők számát maximalizálni kell és nem ismétlődhet meg az MKP kudarca Erdélyben, a szereplők láthatóan nemcsak ezt a szempontot veszik figyelembe. Toró szerint ugyanis a 2008-ban elfogadott „alternatív küszöb szabálya” szerint elég, ha egy párt 6 képviselőt és 3 szenátort szerez, amivel automatikusan bejut a törvényhozásba. Na de elég ez a romániai magyaroknak?
Zsár Virág
kitekinto.hu
Erdély.ma