Két lemondás tanulsága
Gesztusaikkal mindketten a méltánytalan koalíciós státus és a hatalmi arrogancia ellen tiltakoztak.
Egy hónapon belül az RMDSZ két magas rangú tisztségviselője adta be a lemondását: Cseke Attila egészségügyi miniszter és Eckstein-Kovács Péter elnöki tanácsos. A két eset között néhány különbség és több hasonlóság is van.
Míg Cseke Attila a szövetség fegyelmezett tisztségviselője volt és messzemenően élvezte a szervezet politikai támogatását, még akkor is, amikor megvált tisztségétől, addig Eckstein már régóta kilóg az RMDSZ main stream-jéből, a „fősodorból”, sőt amikor megpályázta a szövetségi elnöki tisztséget, nem is tagadta, hogy alternatívát kíván nyújtani a Szövetség vezetésének politikai gyakorlatával szemben.
A változás szükségességére és igényére, a belső pluralizmus megerősítésére építette kampányát, amely – figyelembe véve az erőviszonyokat – szép eredményt hozott a számára. (Ez még akkor is igaz, ha a volt szenátor az utolsó pillanatban közvetve értékes segítséget kapott a fideszes Peltzné Gáll Ildikótól, aki szerencsétlen beszédével lemosta a pályáról saját kegyeltjét, így a Kelemen-ellenes szavazatok zömét Eckstein gyűjthette be.)
Ami a hasonlóságokat illeti, Cseke és Eckstein is megerősödve távozott tisztségéből. Cseke példát mutatott abból, hogy van határ, amelyen túl a vezető kormánypárt diktátumait már nem lehet elfogadni, s ezáltal nemcsak a saját, de az RMDSZ imidzsét is pallérozta, miközben az RMDSZ-t már a román kommentátorok is mind gyakrabban vádolják azzal, hogy a hatalom megtartásáért bármilyen árat hajlandó megfizetni.
Eckstein lemondása még hatásosabb gesztusa ugyanannak a politikai üzenetnek. A kolozsvári politikust övező gyanakvás, hogy az államfő iránti lojalitása erősebb a szövetség érdekeinek képviseleténél, egyszerre elpárolgott a verespataki beruházás elleni következetes kiállása nyomán. Ezzel a politikai tőkével a háta mögött Ecksteinnek minden esélye megvan arra, hogy polarizálja az RMDSZ ama köreit, amelyek valamilyen okból elégedetlenek a Kelemen Hunor fémjelezte vezetéssel. Ráadásul úgy tűnik, hogy a main stream egyelőre nem tudja kezelni Eckstein lemondását. Miközben Kelemen Hunor sajnálatosnak, de érthetőnek minősítette Cseke távozását, akit továbbra is támogatásáról biztosított, nem kívánta kommentálni a volt tanácsos döntését, mondván, hogy az csak az államfőre és Ecksteinre tartozik. Ezzel az RMDSZ vezetője gyakorlatilag elhatárolódott saját politikusától, aki pedig nem egy álláshirdetésre jelentkezve kapott megbízatást Cotroceni-ben, hanem azért, mert az RMDSZ őt delegálta a fontos tisztségbe.
Kelemen tehát nem többet és nem kevesebbet mondott, mint azt, hogy nem tekinti Ecksteint az RMDSZ emberének. Ez a véleménye egyébként egybecseng azzal, amit nemrég ki is mondott, nevezetesen, hogy „Eckstein úrnak el kellene döntenie, hogy tagja-e az RMDSZ-nek, vagy elhatárolódik az elnöktől. (Értsd: a szövetségi elnöktől – a szerk. megj.) Ha elhatárolódik, akkor szabad az út, nyugodtan mehet, ahova akar.”
Ezzel a magatartásával Kelemen saját magát gyengíti, s legitimálja az ecksteini alternatívát azáltal, hogy tagadja a Szövetség belső pluralizmusát. Pedig hát választási kampány(ok) közeledtével, amikor alighanem két másik magyar párt is fenekedik majd a magyar szavazatokra, a Szövetségen belüli kritikus hangok elhallgattatása vagy ajtók mutogatása nem engedhető meg.
Cseke és Eckstein lemondása között azonban a legfontosabb hasonlóság az, hogy gesztusaikkal mindketten a méltánytalan koalíciós státus és a hatalmi arrogancia ellen tiltakoztak. Az első esetben a PDL, amelyiknek kizárólagos éceszgébere Traian Băsescu nem konzultált a költségvetés kiegészítésének tárgyában az RMDSZ miniszterével, a második esetben pedig az államfő által folytatott agresszív bányaprojekt-kampány vált vállalhatatlanná a környezetvédő múltjáról ismert tanácsos számára.
Ha az RMDSZ két teljesen különböző vétetésű és megítélésű tisztségviselője rövid időn belül ugyanarra a következtetésre jut, s ennek hangsúlyos jelét adja, akkor a Szövetség vezetésének ezt mindenképp mérlegelnie kellene. Legalább annyira, hogy kikérje a Szövetségi Képviselők Tanácsának véleményét arról, meddig és milyen feltételekkel tartható fenn a koalíció.
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)

Tőkés László EP-alelnök a magyar-magyar párbeszédről
A szeptembertől újrainduló Európa parlamenti ülésszak erdélyi nyitányaként tartott sajtóértekezletet Nagyváradon Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és Szilágyi Zsolt, az EP-képviselő brüsszeli kabinetfőnöke. Az újságírókkal való találkozón elsősorban a magyar-magyar párbeszéd lehetséges alakulásáról és a verespataki bányanyitásról esett szó.
Az Erdélyi Napló Tőkés Lászlót a pártbejegyzés rögös útjáról, illetve az ehhez kapcsolódó magyar-magyar párbeszédről kérdezte.
– Több, mint négy hónapja tart az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzési procedúrája, miközben a bíróság újabb és újabb okokat talált a pártbejegyzés elnapolására. Ön szerint mi áll ennek a jogi huzavonának a hátterében? – A kérdésnek egy általános és egy konkrét vetülete van. A jelenség általános vetülete kilencven évre, újabban pedig húsz évre nyúlik vissza: le kellett törni az önálló kisebbségi, ezen belül az önálló magyar érdekképviseletet. Annak lehettünk tanúi, hogy 1989-1990 fordulóján a magyarság mintha magára talált volna, megszerveződött, kialakította politikai érdekérvényesítő és képviseleti rendszerét. Az öröm azonban rövid ideig tartott: az áldemokratikus, posztkommunista, posztszekurista, nacionalista rendszernek öt-hat évre volt szüksége ahhoz, hogy véget vessen az önálló magyar érdekérvényesítésnek. Babits Mihály verssorát idézve, megalázatosította a magyarságot: a magyar politikumot sikerült becsatolnia a többségi politika rendszerébe, és pénzzel, hatalommal és feltételezhetően titkosszolgálati eszközökkel kihúzta a talajt a magyar politika alól. Ennek isszuk most a levét! Ma az RMDSZ színeiben egy magyarul beszélő román politikai alakulat ténykedik, és ez végletesen behatárolja és korlátozza politikai mozgásterünket és érdekérvényesítési lehetőségeinket. Ezt a helyzetet akarjuk feltörni, megváltoztatni, amikor az egyik kísérletet a másik után végezzük, kezdve az alsócsernátoni fórummal, folytatva a szatmárnémeti egyházi autonómia-közgyűléssel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács megalakulásával, a Magyar Polgári Párt létrehozásával, és legutóbb az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítási kísérletével. Konkrét formában arról beszélhetünk, hogy a többségi hatalommal cinkos együttállásban lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az RMDSZ – amelynek nevéből már csak a „romániai” bír hiteles tartalommal –, minden lehetőt megtesz, hogy megtartsa politikai egyeduralmát a romániai magyarság fölött, ezáltal fenntartva a bukaresti rezsim kézi vezérlésű magyarságpolitikáját. Kirívó az az orcátlan demokrácia-, Európa- és magyarellenes törekvés, amely az RMDSZ magatartását jellemzi az Erdélyi Magyar Népáárt bejegyzésével kapcsolatban. Az elmúlt hónapok történései, konkrétan a bejegyzést akadályozó erők leleplezése révén nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ minden lehetőt megtesz a pártbejegyzés megakadályozásáért. Még azt sem zárom ki, hogy titkos megegyezés alapján történik mindez: a kormányban részt vevő RMDSZ titkos alku tárgyává tette az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzésének megakadályozását. Ebben a helyzetben csak abban reménykedhetünk, ha a román politika több vasat tart a tűzben, és nem föltétlenül fog eleget tenni az RMDSZ exkluzív óhajának.
– Ilyen előzmények után milyen esély van arra, hogy az az EMNT, illetve a megszülető új párt, az EMNP tárgyalóasztalhoz üljön az RMDSZ-szel? – Még a halálos betegség ellen is küzdenek az orvosok, néha sikerrel. Egy másik extrém példával élve: valószínűleg a verespataki ciános bányaterv meg fog valósulni, mert a román hatalmi érdek ezt kívánja, ennek ellenére minden lehetőt meg kell tennünk a verespataki projekt megvalósítása ellen. Hasonló a helyzet az erdélyi magyar politikában is: akkor is fel kell vennünk a harcot az opportunista, hatalomnak alárendelt RMDSZ-szel, ha történetesen eredménytelenül végződik a küzdelem. Hitem szerint azonban megvalósítható az a törekvésünk, hogy a romániai magyar politikai rendszerváltozás megtörténjen. A magyarországi nemzeti erőknek sikerült ezt megvalósítani, és nekünk is esélyünk van az erdélyi magyar politikában a politikai változások végrehajtására. Ezért kezdeményeztük az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását: ezzel szeretnénk megtörni a hatalompárti RMDSZ egyeduralmát, és létrehozzuk a nemzeti érdekérvényesítés eszközét. Természetesen nem lehetünk annyira naivak, hogy figyelmen kívül hagyjuk az RMDSZ meglétét, ugyanakkor árnyaltan kell látnunk az RMDSZ tagságát. Hasonlattal élve, egy jármű utasaiként foghatjuk fel a tagságot, akik arra utaznak, amerre a jármű vezetője halad. Számíthatunk az utasokra: ők vagy kiszállnak a járműből, és átülnek egy más járműbe, vagy tesznek arról, hogy jó irányba utazzanak, tehát olyan vezetőket választanak, akik jó irányba vezetik őket.
– Úgy tűnik, a választás megtörtént, és minden marad a régiben ... – Ha csak az RMDSZ-nomenklatúrát nézzük, akkor valóban szomorú a helyzet: Kelemen Hunor Markó Béla epigonjaként működik. Az RMDSZ-ben teljes mértékű a folytonosság, azzal a különbséggel, hogy Markó Béla jobb vezető volt, mint a mostani vezetők. A párbeszéd tekintetében mi azokra számítunk az RMDSZ-ből, akik egy másfajta RMDSZ-t képzelnek el. Ezek az erők viszont nagyon gyengék, és az egyszerű tagság szintjén léteznek. Nekünk alkupozícióba kell kerülnünk! Rá kell kényszerítenünk akár a mostani vezetést is arra, hogy a közös nemzeti érdekek céljából tárgyaljon velünk. Súlyos gond, hogy akárcsak az egyház, az RMDSZ egyes vezetőit is fogva tartja a titkosszolgálat. Ez ellen nehéz tenni! Zsarolhatók, ezáltal a volt titkosszolgálatok fogságában vannak.
– A hét végén tartotta kongresszusát a Magyar Polgári Párt. A párt elnöke, Szász Jenő az RMDSZ-szel szemben jobboldali összefogást sürget, amelynek része lenne az EMNT, az SZNT és az MPP. Lát-e esélyt egy ilyen szövetség kialakulására? – Egy vezető magyarországi politikus, a Magyar Polgári Pártot és az RMDSZ-t összehasonlítva, tréfásan azt mondta: az egyik a kisebbik, a másik a nagyobbik rossz. Az előbbi hasonlattal élve, az egyik egy kisebb jármű, a másik egy mamut jármű, de közös vonásuk, hogy egyikkel sem érhetünk célba. A kérdés nem úgy tevődik fel, hogy a kisebbik vagy a nagyobbik autóba ülünk. Az MPP nem megfelelő partner az úgynevezett jobboldal, a nemzeti oldal létrehozására: elveszítette hitelét és tagságát is. Akárcsak az RMDSZ esetében, az MPP tagságával sincs semmi bajunk: annak idején szeretetre méltó, derék magyar emberek szavaztak az RMDSZ-re és a Magyar Polgári Pártra egyaránt. Az RMDSZ-hez hasonlóan a Magyar Polgári Párt vezetőinek a hitelével van baj, mindenek előtt elöljárójával, aki menet közben olyan exkluzivista módon szabadult meg párttársaitól, mint az RMDSZ annak idején. Olyan embereket távolított el a pártból, akik nem az ő akarata szerint politizáltak. Ráadásul egy kongresszusi határozat valósággal kiátkozza a párt EMNT-és tagjait. Ebben a helyzetben nincs miről beszélnünk. Nem tartom célravezetőnek a pártlogikán alapuló, kizáró jellegű összefogást. Ezzel ugyan megkerülhetjük az RMDSZ-t, de politikai egyeduralmát nem tudjuk megtörni. Erdélyi magyar összefogásra van szükség, vagy, ahogy Orbán Viktor, a nemzet miniszterelnöke meghirdette, a nemzeti együttműködés rendszerét kell létrehozni.
– Hetek óta tartó, megújult vita övezi a verespataki bányanyitás ügyét. A román államfő, Traian Băsescu kemény fellépése egyértelműen a bányanyitás irányába mozdította el a román kormányt. Az Európa Parlamentben többek között az ön kezdeményezésére elfogadott határozat ellent mond a ciános bányakitermelésnek, ami viszont nem kötelező érvényű ajánlás. Év végéig az Európai Bizottságnak kellene állást foglalnia, és szerencsés esetben törvénytervezetben megtiltania a ciános aranybányászatot. Van-e esély arra, hogy hasznos időn belül elfogadásra kerül egy ilyen összeurópai érvényű törvény? – Már eddig is sokat késlekedett az Európai Bizottság. Ennek bizonyára az az önellentmondás az oka, hogy az európai törvényhozás elsöprő többségével szemben kellene a Bizottságnak döntenie, így inkább a diplomatikus kivárás, halogatás álláspontjára helyezkedik. Jelen helyzetben sajnos nem kérdéses, hogy milyen döntést fog hozni az Európai Bizottság, hacsak valami olyasfajta fordulat nem következne be, mint például az atomerőművek esetében Németországban. Be kell látnunk, hogy az Európai Unióban a nagyhatalmaknak van döntő szavuk: amíg, az európai nagyok – Németország, Franciaország, Nagy-Britannia – nem döntenek, nincs esélyünk a helyzeten változtatni. Ilyen esetben nincs, aki feltartóztassa a válság mélypontjára süllyedt, arany- és pénzéhes román politikát. Szinte csodával érne fel, ha működésbe lendülne a felemás román demokrácia, és a kisebb-nagyobb polgári egyesületek és a zöldek hathatós nyomást tudnának gyakorolni a román politikára. Ebben az ügyben csak egy országos méretű, demokratikus fellépés akadályozhatná meg a kormányt. – A nyáron ért véget az uniós magyar elnökség. A kormánypártok szerint ez sikertörténetnek számít, az ellenzék viszont nem így látja. Az Erdélyi Magyar Ifjak gyergyói táborában a Jobbik elnöke úgy vélekedett, hogy nemzetpolitikai ügyekben a magyar kormány nem képviselte megfelelő módon a határon túli magyarság autonómiatörekvésit. Ön ezt hogyan látja? – Fordítsuk meg a kérdést: mi lett volna, ha a frissen hivatalba került kormány hangsúlyosabban képviselte volna a határon túli magyar, és ezáltal az össznemzeti érdekeket? A három alaptörvényért – a trianoni emléktörvény, a honosítási törvény és az alkotmány – mérhetetlen össztűz zúdult a magyar kormányra: el lehet képzelni, hogyha még ennél is fokozottabban áll ki ügyeinkben, mi várt volna a kormányra? Maximalista és populista álláspontnak tartom ezt a fajta elégedetlenkedést, amivel nem tudok egyet érteni. A felsorolt három alaptörvény olyan alappillérei a magyar nemzetpolitikának, amelyek hosszú távon a tényleges határok feletti nemzetegyesítés irányába mutatnak. Olyan keretviszonyokat valósítanak meg, amelyek rövidebb-hosszabb távon tartalommal tölthetők meg. Ne felejtsük el, hogy a honosítási törvényt még azok táborában is sokallták, akik ezt megszavazták. Olyan vélemények hangzottak el, hogy talán várni kellett volna ezzel. Erdélyi magyarként nyilván én is azt szerettem volna, hogy többet tegyünk közös ügyeinkért. Epilógusként viszont hozzá kell tennem, hogy az elnökséget betöltő államok esetében nem szokás saját problémáikat előtérbe helyezni. Gondoljunk Belgiumra: előjöhetett volna Belgium a már-már országos szakadást okozó flamand-vallon ellentétekkel? Sőt, a belgák kormány nélkül hajózták végig a soros uniós elnökséget. Ezután kell megtennünk azt, amit joggal elvárunk az anyaországtól.
– Az Európai Parlament alelnökeként az ön feladatkörébe tartozik az európai egyházak közötti párbeszéd kiszélesítése. Hogyan látja a mai uniós keretek között a párbeszéd térnyerését? Van-e esély arra, hogy az egyházak az európai politikában nagyobb figyelmet kapjanak? – Az egyházak nem találnak párbeszédre egy ultraliberális irányba elhajló, vallásellenes közegben. Gondoljunk a XVI. Benedek pápa spanyolországi látogatását övező, erőszakba torkolló tüntetésekre. A francia forradalomra visszavezethető szekuláris vallásellenesség – noha tábora kisebbséget élvez – nagyon hangos, és már-már provokálóan türelmetlen. Nekünk, az ateista kommunizmusból jött kelet-európai képviselőknek megdöbbenéssel kell tapasztalnunk, hogy Nyugat-Európában, a volt szabad világban egy éppen olyan türelmetlen egyház- és vallásellenesség létezik, noha az eszköztáruk teljesen különböző. Osztom Orbán Viktor véleményét, hogy nem csak válságról beszélhetünk, hanem egy globális „rendszerváltozás”, korszakváltozás időszakát éljük. Ezért merem remélni, hogy a sokszínűségről, és az értékek pluralizmusáról beszélő Európában esélyünk lesz a párbeszéd intézményes kereteit megteremteni. Makkay József
Erdélyi Napló. Erdély.ma

Markó: nem prioritás a magyar összefogás
Az RMDSZ számára jelenleg nem prioritás, hogy együttműködési lehetőségeket keressen más romániai magyar politikai szervezetekkel a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokra – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek adott interjújában Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ februárban leköszönt elnöke.
A magyar összefogás esélyeiről kérdezett politikus szerint a Magyar Polgári Pártnak (MPP) és a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) azonosak a céljai: szembe akarnak szállni az RMDSZ-szel, meg akarják törni a szövetséget. „Teszik mindezt olyan személyek, akik korábban távoztak a szövetségből, és akik továbbra is az RMDSZ lejáratásával próbálnak megszólítani potenciális szavazókat ahelyett, hogy konkrét programokat mutatnának be” – fogalmazott Markó.
A leköszönt szövetségi elnök szerint mindkét szervezet gyakorlatilag ugyanazt akarja, amit az RMDSZ már elért: mandátumok megszerzésére, hatalomra törekednek. „Hol vannak a programok, a konkrét célkitűzések, elképzelések, melyek újdonságnak számítanak az RMDSZ céljaihoz képest?” – tette fel a kérdést a politikus. Markó szerint az MPP is eredménytelenül próbálkozott az RMDSZ-szel szembeni alternatívaként viselkedni, s úgy véli, a 2008-as önkormányzati választásokon elért szerény eredményektől függetlenül lassan el fog tűnni. A miniszterelnök-helyettes szerint az RMDSZ-nek most az a fontosabb, hogy megpróbálja megszólítani szavazóbázisát, hogy minél jobban kommunikáljon a romániai magyar választókkal, és nem az, hogy más magyar politikai szervezetekkel lépjen szövetségre. Markó ugyanakkor bírálta az EMNP bejegyzését kezdeményező Tőkés László EP-alelnököt is. „Néhány éve az Európai Parlamentben dolgozik, de nem tudok arról, hogy bármit is megoldott volna ott” – jegyezte meg.
Tőkés László az Erdélyi Naplónak adott interjúban arra a kérdésre, milyen esély van arra, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve a bejegyzés előtt álló új párt, az EMNP tárgyalóasztalhoz üljön az RMDSZ-szel, úgy fogalmazott: „Még a halálos betegség ellen is küzdenek az orvosok, néha sikerrel.” Az EMNT elnöke szerint az RMDSZ „minden lehetőt megtesz, hogy megtartsa politikai egyeduralmát a romániai magyarság fölött, ezáltal fenntartva a bukaresti rezsim kézi vezérlésű magyarságpolitikáját”. Megjegyezte: kirívó, orcátlan demokrácia-, Európa- és magyarellenes törekvés, amely az RMDSZ magatartását jellemzi az EMNP bejegyzésével kapcsolatban.
„Az elmúlt hónapok történései, konkrétan a bejegyzést akadályozó erők leleplezése révén nyilvánvalóvá vált, hogy az RMDSZ minden lehetőt megtesz a pártbejegyzés megakadályozásáért. Még azt sem zárom ki, hogy titkos megegyezés alapján történik mindez: a kormányban részt vevő RMDSZ titkos alku tárgyává tette az néppárt bejegyzésének megakadályozását – mutatott rá Tőkés. – Azért kezdeményeztük az EMNP létrehozását, mert szeretnénk megtörni a hatalompárti RMDSZ egyeduralmát, és létrehozzuk a nemzeti érdekérvényesítés eszközét. Természetesen nem lehetünk annyira naivak, hogy figyelmen kívül hagyjuk az RMDSZ meglétét.”
Tőkés László ugyanakkor a hetilapnak megjegyezte, az MPP nem megfelelő partner az úgynevezett jobboldal, a nemzeti oldal létrehozására, mivel véleménye szerint a polgári párt elveszítette hitelét és tagságát is. „Nem tartom célravezetőnek a pártlogikán alapuló, kizáró jellegű összefogást. Ezzel ugyan megkerülhetjük az RMDSZ-t, de politikai egyeduralmát nem tudjuk megtörni. Erdélyi magyar összefogásra van szükség, vagy, ahogy Orbán Viktor, a nemzet miniszterelnöke meghirdette, a nemzeti együttműködés rendszerét kell létrehozni” – hangsúlyozta Tőkés az Erdélyi Naplónak. Gyergyai Csaba. Krónika (Kolozsvár)

[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Kövér László, a két macska
Übü király mennyországa
Aczél Endre, Népszabadság
Egy erdélyi barátommal, aki parlamenti képviselő Bukarestben, azon viccelődtünk a kettős állampolgárságról szóló magyarországi törvény hallatán, hogy ő, ha felvenné a magyar állampolgárságot, papíron akár két parlamentnek is lehetne elnöke.
A bukarestinek és a budapestinek: egyidejűleg. Miért is ne? Valóban világtörténeti jelentőségű eseménynek számítana, ha két szomszédos ország parlamentjét egyugyanazon ember vezetné, körülbelül Karinthy modorában: „Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.”
Kövér László, a magyar Országgyűlés fideszes elnöke nem álmában lett Karinthy-epigon, hanem a nemzetegyesítés „véres valóságában”: tiszteletbeli elnökké választotta őt egy romániai (inkább székelyföldi) magyar párt, az MPP. Mely, ellentétben a kétharmados Fidesszel, még csak nem is ugrotta meg az ötszázalékos parlamenti küszöböt, azaz nincs képviselete Bukarestben, ráadásul vezére, Szász Jenő még a székelyudvarhelyi polgármesteri tisztét is elveszítette a legutóbbi választásokon. (Viszont az Erdély és Órománia egyesítéséről szóló nemzeti ünnepen, december 1-jén vidáman pezsgőzött Basescu elnökkel a Cotroceni-palotában. Medgyessy? Ugyanaz egy budapesti szállodában, ugyanakkor? Mit kapott érte idehaza, tetszenek emlékezni?)
Ha Kövér valóban a Fidesz második embere, akkor ez a marosvásárhelyi esemény különösnek mondható. Tudniillik a Fidesz és Orbán száz százalékig elkötelezte magát Tőkés László mellett, aki azonban Szászt körülbelül annyira szereti, mint Petőfi a tejfölös tormát. Tőkés a minap – nemcsak az RMDSZ, hanem Szász MPP-je ellenében is – pártot kívánt alapítani Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) néven.
A támogató cédulák körüli visszásságok (keményebben: csalások) azonban majdnem kilátástalanná teszik az EMNP bejegyzését, ilyenformán az MPP marad egy darabig az RMDSZ „hivatalos” alternatívája. De ebben a minőségében elég agresszív. Szászék felszólították a magánéleti botrányokkal terhelt Tőkést, hogy éljen tisztességes családi életet, és ne „rágalmazza” az MPP-t; másfelől közölték, hogy az erdélyi magyarság 85 százalékát képviselő RMDSZ mint kormánytényező „közösségáruló, népnyúzó és ciános”.
Azt megszoktam, hogy az RMDSZ, mert nem táncol a Fidesz karmesteri pálcájára, ellenség. Az azonban új, hogy a nagy magyar kormányzó erő olyan fokon vegyen pártfogásába egy jelentéktelennek is mondható romániai magyar politikai erőt, mint Kövér tette. Arról mindig is tudtam, hogy létezik Kövér– Szász-tengely, de azért Tőkés püspök, EP-alelnök talán többet érdemelne, mint azt, hogy a Fidesz az ő pártcsírájával szemben lehorgonyozzon a „reménytelen” MPP mellett.
Csak nem az van, hogy Tőkés és Szász a magyar kormány pénzbeli támogatásáért versenyez, és az MPP Kövért lengeti maga előtt, mint szponzort? Mindegy. A lényeg az, hogy csak ne az RMDSZ nyerjen. Inkább bukjanak a törpepártok együtt, az egyik Orbán-, a másik Kövér-kitűzővel. Új Magyar Szó (Bukarest)

Költözködő-tanügyi reformos tanévnyitó Kolozsváron
Elkezdődik a nagyenyedi Bethlen-kollégium felújítása
Kolozsvár három nagy iskolájának – az Apáczai-, a Brassai- és a magyar tagozatot is működtető S. Toduţă Zenelíceum – életébe hoz jelentős változást a 2011–12-es tanév. Az Apáczai-líceumban a délutáni oktatás szűnik meg az idéntől az elemi osztályok és a képzőművészeti tagozatos 5–6. osztályoknak a Karolina téri ferences kolostor udvari épületeibe való költözésével. A brassaisták idéntől egy épülettel odébb, az ókollégiumban tanulnak új lendülettel és új jelszóval (Örökké Brassai!), míg a zeneiskolások a városközponttól távolabb, ám korszerű iskolaépületbe költöztek. Nagyenyeden mozgalmas időszak kezdődik: az idén startolnak a Bethlen-kollégium várhatóan több évig tartó felújításával. Mindezen túl az új oktatási törvény minden tanintézetben gondoskodik arról, hogy érdekes legyen ez a tanév: a szülőknek és önkormányzatoknak hangsúlyosabb szerepet kell vállalniuk az iskolák vezetőtanácsában.
Apáczais tanévkezdés Mézga családdal és tündérkerttel
Vidám csevegés zaja verte fel tegnap az Apáczai-líceum csendjét, majd az ünneplőbe öltözött diákok-szülők rendezetlen sorokban sétáltak át a Farkas utcai templomba. Az ünneplő gyülekezetet Székely Szabolcs segédlelkész fogadta. Dávid imádsága után a népszerű magyar rajzfilmsorozat, a Mézga család közismert mondata zendült fel: „MZ/X, jelentkezz! MZ/X, jelentkezz”. A lelkipásztor a rajzfilmsorozat epizódjainak történéseit így foglalta össze: a kapcsolatfelvételt követte a kívánság elmondása, majd a kívánság érkezése. E szakaszok jellemzik az imát is – zárta a kitérőt a lelkipásztor, hozzátéve: manapság sokan Istent, az imádságot kívánságteljesítő automataként fogják fel. Pedig az imádság nem csak erre való, hiszen az imádságban tudunk mindenkit szeretni. „MZ/X, jelentkezz! Isten jelentkezz!” – kérte végül X, majd azt a kívánságot fogalmazta meg Isten felé, hogy tegye áldásossá a most kezdődő tanévet.
Magó Vivien, Deák Petra és Gregus Fóris Gergő 2. osztályos tanulók szavalatai köszöntötték az új tanévet, majd László Attila alpolgármester üdvözölte a jelenlévőket: „Mi megtettük a magunkét”. Utalt ezzel arra, hogy minden magyar gyermek magyarul tanulhat, és hogy sikerült elérni azt is, hogy ne délután járjanak iskolába. Megköszönte a szülőknek-tanároknak, hogy „gyöngyszemmé nevelték ezt az oktatási intézményt”, és emlékeztetett arra a jelentős lépésre, hogy a tanügyi törvénynek köszönhetően számos döntés átkerül a mi kezünkbe – ehhez kívánt sok sikert, hogy bizonyíthassuk, képesek vagyunk jó döntéseket hozni.
Vörös Alpár igazgató a szokásosnál is meghatottabban vette át a szót, hogy a vakációs események rövid számbavétele után bejelentse: 20 éves álom vált valóra, hiszen a ferences rendnek köszönhetően végre megoldódott a tantermek kérdése, és ezzel megszűnik a délutáni tanítás problémája. Az igazgató által „tündérkertnek” nevezett, egykor a zeneiskolának otthont adó ingatlanba az elemisták és a képzőművészeti tagozatos 5–6. osztályosok költöztek, ez a változás felszabadultabbá teszi az iskolai órarendet. Ugyanakkor kifejtette: az új tanévben a rend és a fegyelem erősítése a cél, hiszen így érhetők el minél jobb eredmények. Azt is elmondta: folytatják a tematikus napok sorozatát, majd figyelmeztetett: tanszercsomag-gyűjtést szerveznek a Dorkas Aid szervezettel közösen az iskola rászoruló diákjai számára.
A tanévnyitó osztályfőnöki órákkal zárult az iskola épületében, előbb azonban az elsősöket a nagyobb elemisták fogadták, még a „régi” épületben: a legkisebbek virágkapu alatt tértek be az alma mater falai közé. (B. B.)
Erkölcsre és tudásra helyeznek hangsúlyt a Báthoryban
Minden tanévnyitó az újdonság erejével hat, és egymást ki nem záró kettősségeket hordoz: elkezdeni és folytatni, meglátni és viszontlátni jellemzi egyaránt az iskolai év első napját, amelynek ünnepélyességét elsősorban az elsős kisdiákok fogadtatása adja meg. A Báthory István Elméleti Líceum nagyépületének udvarára idén is „virágkapun” át mentek be a legkisebbek, a nap főszereplői, akiket a felújított és hangulatosan díszített osztálytermekben vártak a könyvek és egyéb tanszerek.
A tanévnyitó közös imával kezdődött. Kovács Sándor főesperes az évkezdés mottójának a következő mondatot szánta: „Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek./ Hogyha Isten úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.” Emellett több értékes és szép gondolattal, tanáccsal látta el a diákokat: légy független, gondolkodó létező; ne légy haragvó, légy önzetlen, élj tisztán és igazul, teremts rendet önmagadban és a világban.
Egy közös érdek, a tanév kezdete, több mint ezer embert hozott össze az iskola udvarára – mondta Timár Ágnes igazgató, aki ünnepi beszédében arról is szólt, hogy a tanüggyel még soha nem foglalkoztak annyit, mint idén, és ennek az érdeklődésnek a kiváltó oka elsősorban az érettségi eredmény volt, amelyek alapján ízekre szedték az oktatást. Az igazgató kiemelte, hogy a Báthory-líceumnak előnyére szolgált az érettségi körüli botrány, hiszen igazolta az intézmény által vallott értékeket, miszerint a tudás érték, amelynek haszna később mutatkozik meg. Példa erre, hogy a líceum az érettségin 98 százalékos sikeraránnyal büszkélkedhet, a megye első tíz iskolája közé sorolható, és első a magyar iskolák között. Az új tanév a változások tekintetében is sok újdonságot hoz, de az igazgató megnyugtatott: ezek jobbára adminisztratívak lesznek, a tanszemélyzet munkájának célját és érdekét továbbra is a diákok jelentik, a hangsúlyt ezentúl is az erkölcs és a tudás megszilárdítására helyezik.
Király András tanügyi tanácsos, az oktatási tárca államtitkára beszédét előbb románul olvasta fel Borsos László államtitkár-tanácsos, majd magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte az RMDSZ szerepét a tanügyben elért változtatások tekintetétben, és dicsérően szólt arról, hogy az idei érettségi eredmények átlagán a magyar oktatás 20 százalékkal emelkedett felül. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes Emil Boc kormányfő üzenetét tolmácsolta, amelyet arra a mondásra épített, miszerint a tudás kincs, és erre alapozva kell felnőniük a következő generációknak is. Péter Tünde figyelmeztetett, új kihívásoknak kell megfelelni, tovább kell lépni és gyarapítani kell gyermekeink tudását. Szerinte a Báthory-líceum biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a diákok az elkövetkezőkben is megkülönböztethessék a jót a rossztól, az értékest az értéktelentől, majd külön köszöntötte az elsősöket, nyolcadik, kilencedik és tizenkettedik osztályt kezdőket. László Attila alpolgármester arra biztatta a diákokat, ne féljenek a megmérettetéstől, sorsuk irányításától, ennek példáját vegyék át elődeiktől, szüleiktől. (Ú. I.)
Jelszó született a Brassaiban
Nem szokványos helyen és körülmények között nyitotta meg a tanévet a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum. Mint ismeretes, az intézmény a nyáron költözött „egy házzal odébb”, az egykori egészségügyi iskola, az ókollégium épületébe. Így a tanévnyitót is eredeti helyszínen, a Béke téri Diákművelődési Házban tartották meg.
Telt ház előtt Vajnár János Zsolt történelemtanár üdvözölte az egybegyűlteket, köztük a kolozsvári polgármesteri hivatal képviselőjét, Szabó Tamást, továbbá az iskola igazgatóját, Kósa Máriát és igazgatóhelyettesét, Iszlai Enikőt. „Örökké Brassai!” mondattal váltak meg az iskolától a ballagáskor, ez pedig mára jelszóvá vált. „Örömmel »jelentjük«, hogy sikerült iskolánk új épületbe való költöztetése, s közös feladatunk marad őrizni Brassai professzor szellemét” – mondta a ceremóniamester.
Kósa Mária a beszédében szintén kitért az újdonságra. „A szatmárnémeti Kölcsey Főgimnázium és a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium után iskolánk is költözni kényszerült ugyanazon okokból. Nem a mi hibánkból és nem a mi akaratunkból” – mondotta az igazgató. „Az az iskola, amely a kommunizmus legsötétebb éveiben is anyanyelvünk és magyarságtudatunk ápolásának egyik legfontosabb erdélyi központja volt, az új tanévre 42 tanárjával és mintegy 500 diákjával távozni kényszerült az évtizedeken át megszokott épületből.” Kozma Béla szavaival élve: „Egy iskola sohasem holt anyag […] A skóla mi vagyunk, te, én, ő – mi valamennyien. Bennem és benned, általam és általad élő. Bennünk. Sőt, a mögöttünk jövőkben. Diákjainkban.” Kósa Mária szokás szerint külön köszöntötte azokat a diákokat, akiknek még különlegesebb az évkezdés: az óvodától búcsúzó elsősöket, az tanítók védőszárnyai alól kinövő ötödikeseket, és a már saját döntéseiket követő kilencedikeseket. „A Brassai erejét nem a falak adják, hanem szellemisége, tanárai és diákjai teljesítménye. S erre nagyon vigyázunk ezután is. Akárki ellenében” – zárta beszédét az igazgató.
Az ünnepi műsorban a hetedikes Balogh Mónika mondott verset; tanításról, tanulásról szóló gondolatokat osztott meg Ecsedy-Baumann Brigitta, Bagaméri Noémi és Nagy Tamás; Szallós-Kis Csaba Janikovszky-szöveget olvasott fel; Kis Szabolcs a Betűország kincsei, az elsős Szallós-Kis Flóra pedig az Utolérem a bátyámat című költeményt szavalta el – kiválóan.
A Vajnár Emese tanító néni irányításával színpadra felvonuló elsősök megkapták az igazgatóktól a brassais nyakkendőt, majd zárásként a hatodikos Szabó Norbert a Legyen öröm a tanulás című verset mondta el. Örökké Brassai – jelszó született, Vajnár János Zsolt ezzel fejezte be az ünnepélyt, amely után a tanulók átvonultak az iskola épületébe. (P. J. A.)
Kezdődik a Bethlen-kollégium felújítása
Sok változást hoz az új tanév a nagyenyedi Bethlen-kollégium életébe is: a reform értelmében novembertől megújul a vezetőtanács, a líceumi tagozaton nevelési órákat iktatnak be, ugyanakkor beindulnak a kollégium felújítási munkálatai. Az újdonságokról Szőcs Ildikó igazgatót kérdeztük.
– Még nincs meg a kivitelező, de valószínűleg a déli szárnnyal kezdjük majd a munkálatokat, ahol az internátus is van, amit átcsoportosítunk a Bagolyvárba. Az a cél, hogy a 3–4 évig elhúzódó munkálatok alatt is megmaradjon a délelőtti oktatás – tájékoztatott az igazgató, aki reméli, hogy az iskola épülete teljesen átalakul, és sokkal jobban fogja szolgálni a közösség igényeit.
Az iskola vezetőtanácsának módosulásával kapcsolatosan Szőcs Ildikó úgy véli, szemléletbeli változásra is szükség lesz: – Jó partnert kell választani majd, aki az iskola érdekében dolgozik. Azok a szülők, akik vezetőtanácsi tagok lesznek, végre „belülről” látják majd az iskola életét, gondjait és talán jobban mozgósíthatják a szülőközösséget a cselekvésre. Ők nemcsak akkor fognak feljönni, ha díjazzák a gyermeket, vagy történetesen csínytevést követett el – mondta az igazgató.
A Vártemplomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött hétfőn a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanévnyitója. Szilágy Róbert informatikatanár gitárosai az alkalomra választott zenét játszottak. Krecsák Albert alpolgármester szerint az iskolán és a szülőkőn múlik az iskola sorsa, a tanácstagok biztosan együtt fognak működni. „Építő típusú” emberek kellenek – mondta. Turzai Melán igazgatóhelyettes bejelentette: új nevelési aligazgató került az iskola élére Turzai Ildikó matematika szakos tanár személyében. Krecsák Albert alpolgármester köszöntötte az ifjúságot, megemlítve, hogy a kollégium a megújulás útján halad. Szabó Hajnal tanfelügyelő a szülők figyelmét hívta fel arra, hogy a magyar iskolákat alkalmanként mi magunk szüntetjük meg, nem mások. Fogni kell a gyermekek kezét, miután a neki megfelelő iskolába íratták. Manea Florin a rendőrség részéről hívta fel a figyelmet a balesetmegelőzés szükségességére. Varga Magdolna és Zudor Mezei Mátyás 4. osztályos tanulók köszöntötték a 22 első osztályost, akik virágot és ajándékot kaptak.
A kollégium 22 első osztályossal, két ötödik osztállyal (18–18 tanuló) és három kilencedikkel (89 tanuló: matematika-informatika, tanító-óvóképző és turisztika-közélelmezés) indul az idén. Nőtt a bentlakók (123) és az ösztöndíjasok száma (csaknem 60). (Bakó Botond)
Összetartó kis közösség a Ghibu-líceumban
A Donát negyedi O. Ghibu Elméleti Líceum tanévnyitó ünnepségén Irsai Mónika aligazgató köszöntötte magyarul a tanulókat és azok szüleit, illetve a tanárkollégákat.
– Megkérdezhetitek, miért érdemes ebbe az iskolába járni? Bárki választ adhat erre: kis közösségünk az összetartáson, együttműködésen, barátságon, közös célokon, vágyakon alapszik. Tanárok, tanítók, szülők azért fogtak össze, hogy jobbá, szebbé, élménytelivé tegyék iskolai éveiteket, családias légkört teremtsenek. Olyan élmények várnak itt rátok, melyek ide, a Donát negyedi iskolához kötnek titeket hosszú évekig. A tietek is ez az iskola, hiszen ti hozzátok magatokkal a sok új ötletet, a lendületet, a vidámságot, a segítőkészséget, ti teremtitek meg azt a diákközösséget, melyre nagyon büszkék vagyunk – magyarázta az aligazgató, majd úgy vélekedett: a közösen kitűzött és megvalósított cél mindig azt bizonyítja, hogy tartozunk valahova és közösséget ápolunk. Irsai ugyanakkor arra kérte a szülőket, hogy kapcsolódjanak be ők is az iskola életébe.
Goga-évnyitó: először és utoljára
Vannak, akik először, és vannak, akik utoljára vesznek részt a Monostor negyedi O. Goga Iskola évnyitóján. Újak az elsősök, akik viráglabirintuson keresztülhaladva érkeznek. Elengedik édesanyjuk kezét, de máris ott egy másik kéz, amely nem hagyja őket magukra: az osztálytársé – jövendőbeli padtársé, vagy baráté, ki tudja... Közös sors vár rájuk: ugyanazok a követelmények, ugyanaz a felkészítő program, ugyanaz a gondoskodás. Nekik szól bátorításként a legtöbb üdvözlet meg a két, társaik által elszavalt vers. Ők azok, akik talán a legnagyobb ámulattal hallgatják az Ábrahám Gizella tanítónő volt osztályának furulya- és gitárelőadását.
Utolsó évnyitójukra jöttek el ide a nyolcadikosok. Büszkén néznek körül: lám, most ők a legnagyobbak. Egyféleképpen jó, mert minden korban íratlan jogokat jelentett végzős diáknak lenni. Másrészt rossz is, mert ahogy a többgyermekes családban az elsőszülöttet terheli a legnagyobb felelősség, ők is érzik: figyelniük kell a kisebbekre, példát mutatni és eredményeikkel növelni iskolájuk hírnevét. Mindez pedig önfegyelmet és nem kevés munkát követel.
Ha szétnézünk az iskola udvarán, mindenfelé mosolygó arcok, kíváncsi szemek, sok-sok virág, fényképező szülők, ünneplő tömeg. Körülnézni mindenki tud. De előre nézni? Igazából csak azok képesek előre nézni, akik hajlandók visszafelé is pillantani.
Eszembe jut egy nem is olyan régi évzáró, amelyre eljött egy volt tanítványunk is. Végignézte az ünnepélyt, majd odajött a tanárokhoz. Nem szólt semmit, csak sírva borult a nyakunkba. Szavaknál többet mondott ez a gesztus. Iskolánk eszerint nemcsak tudást adott át, hanem sok-sok szeretetet is, amit nem lehet elfelejteni.
Kívánom, hogy a most kezdő, a most végző évfolyamok és köztük a többiek tudják bizalommal fogadni tanítóik, tanáraik odaadását, hiszen minden igyekezet értük van. Közös célunk, hogy kiteljesedjenek egyéniségként, megszerezzék a tudás biztonságát, és hagyják magukban nagyra nőni az Embert. (Korom Mária tanár)
47. tanévnyitó a Titulescu-iskolában
Immár 47. alkalommal szólította iskolába régi és új növendékeit a Nicolae Titulescu (volt 1-es számú) Általános Iskola a Györgyfalvi negyedben.
A késő nyári vagy inkább kora őszi napsütésben zsibongó tömeg: gyerekek, szülők, nagyszülők, gyülekeztek az iskola udvarán, amely tárt kapukkal, dallamos zenével hívogatta őket. Az ünnepség a szokásos rendben, bensőséges hangulatban zajlott. A négyszögbe rendeződött résztvevők valósággal körülölelték az elsősöket (két román és egy magyar tannyelvű osztály indult az idén), akik a tanító nénik vigyázó tekintete és biztató mosolya védelmében izgatottan várták a nagy pillanatot: az első csengőszót.
Az egyházi áldás meghallgatása után az intézmény igazgatója, Kőmíves Şoimiţa közvetlen hangon üdvözölte az iskola legfiatalabbjait, majd ismertette azokat az új kihívásokat, amelyek az idei tanévben várnak a tanulókra, tanárokra, szülőkre egyaránt. Köszöntését azzal a szép einsteini gondolattal zárta, miszerint a tanulás lényege a megismerés öröme.
Balog György aligazgató örömmel jelentette be, hogy az iskola magyar tagozatának megerősődését az is jelzi, hogy a most induló első osztályba 25 gyerek iratkozott be. Megköszönte a szülőknek és a helyi közösségnek az iskolának és a tagozatnak nyújtott állandó támogatást, felkérte őket a további együttműködésre. Az ünnepség az elsősök román és magyar nyelvű szavalataival zárult, majd a legifjabb iskolások a nagyobbak virághídja alatt zenei kísérettel léphettek be életük első iskolájába.
Zenelíceum a kolostori cellából a köszörűig
Az új épületre és az ebből adódó új helyzetekre való tekintettel a szokottnál ünnepélyesebb keretek között, de stílusosan dobszóval-cintányérral nyitották meg a tanévet a S. Toduţă Zenelíceumban. Délelőtt 10 órakor tanulók (kis- és nagydiákok román és magyar tagozatról egyaránt), szülők és pedagógusok sokasága töltötte be az egykori Unirea iskola udvarát, és hallgatta meg elsőként Adrian Mureşan ortodox pap rövid áldását és imádságát, majd Marinela Marc főtanfelügyelő-helyettes tolmácsolta a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség üdvözletét, kifejtve: öröm számukra, hogy annyi év izgalma után végre megoldás született, és a zenelíceum beköltözhetett saját épületébe, ahol immár el lehet kezdeni építeni a jövőt.
– Meglehet, eleinte talán kicsit kényelmetlen lesz az épület, büszkének kell lenni azonban a megye legmodernebb iskolájára. Kívánjuk, hogy a legkisebbek is érjék el, sőt haladják is meg az erre a tanintézményre jellemző színvonalat – fejtette ki a tanfelügyelő, aki ezt követően Emil Boc kormányfő üzenetét is felolvasta. A miniszterelnök tanévnyitó üdvözletében elismeréssel említette az új tanügyi reformot és a román oktatásban elkezdődött mentalitásváltást, kifejtve ugyanakkor, hogy a diákok életében az iskola és a tanulás prioritást kell hogy jelentsen az egyéb, életkorukra jellemző elfoglaltságok sorában.
Az új iskolát Sorin Apostu polgármester is köszöntötte, üzenetét Laura Marginean tolmácsolta az ünneplőknek. Az elöljáró örömét fejezte ki, hogy sikerült a lehető legjobb körülményeket megteremteni a zeneiskolások számára, és kiemelte a szülői felelősség és modellnyújtás fontosságát is. Frappáns és ihletett rövid szónoklatot tartott Adrian Pop, a Gh. Dima Zeneakadémia rektora, aki a zene templomának tartópilléreit, a diákokat köszöntötte immár saját hajlékukban, arra intve őket, örvendjenek továbbra is a muzsikának. Adrian Brănescu ifjúsági és sportminiszter üdvözletét Beniamin Chira művészetekért felelős tanfelügyelő olvasta fel, gratulálva az iskola és a város vezetőinek a megvalósításhoz. A miniszter kifejtette: türelmetlenül várja az első koncertet az új épületben.
Vasile Sandean-Ovadiuc igazgató arra biztatta a szülőket, tekintsék egyfajta nyílt napnak az évnyitót, járják be az új épületet. Ugyanakkor az intézményvezető köszönetét fejezte ki a tanári és tanítói karnak és a személyzetnek a költözés lebonyolításában nyújtott segítségükért. Csatlakozott az elismeréshez Kállay-Miklós Tünde aligazgató, aki magyarul is szólt az ünneplőkhöz, kiemelve: az ember szentesíti meg a helyet. – Hatvan évvel ezelőtt a ferences atyák elkobzott celláiban kezdődött a zeneoktatás Kolozsváron, a zene miatt azonban a cellák megbocsátottak. Most feltevődhet a kérdés: mit keres a hegedű a köszörű helyén? A zene rövid idő alatt megszenteli majd ezt a helyet is – biztosított mindenkit az aligazgató, külön köszöntve az elsősöket, a végzősöket, a szülőket és a pedagógusokat. (S. B. Á.)
Virágkoszorús iskolaünnep az unitárius kollégiumban
Solymosi Zsolt aligazgató áhítatával vette kezdetét tegnap reggel a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanévnyitó ünnepsége a belvárosi unitárius templomban. Máté evangéliumának felidézett sorai a tágas kapu és széles út, illetve szoros kapu és keskeny út lehetőségeire világítottak rá.
Popa Márta iskolaigazgató elmondta: a természet elcsendesedése ilyenkor mindenkit emlékeztet arra, hogy a forró nyár után következik a gyümölcshozó ősz. Kifejtette: ez a tanév különösen jelentős, hiszen 110 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az imponzás unitárius kollégium. – Sok-sok élet odaadó munkájára emlékezünk ezen a jelentős évfordulón, olyan szeretettel és gondoskodással fogunk az épületre vigyázni, mint amilyen szeretettel őseink átadták – tette hozzá. Az iskolaigazgató szerint a 2011–2012-es tanévben újdonságnak számít, hogy fokozatosan bevezetik az új tanügyi törvény előírásait, délután nyelvvizsgára való előkészítőt szerveznek diákoknak, és az eddiginél is fokozottabb figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök a tanévnyitó alkalmával azt kívánta diákoknak, tanároknak, szülőknek egyaránt, hogy mindig hallják azt az isteni hangot, amely rendet és harmóniát teremt bennük. – Szülőknek, pedagógusoknak, egyházi alkalmazottaknak azon kell dolgoznunk, hogy szeretetre neveljük diákjainkat, hogy azt tudják végezni, amit igazán szeretnek – hangsúlyozta a püspök.
Czire Szabolcs, a szülői bizottság elnöke kiemelte: az iskoláknak nem versengeniük kell egymással, hanem azt az érték- és irányvesztettséget, bizonytalanságot kell leküzdeniük, amit gyermekeik szemében látnak. – Az iskola feladata, hogy rávilágítson gyerekeink értékeire, önbizalmat adjon – hangsúlyozta.
A tanévnyitó ünnepi hangulatát fokozták Gorzó Boglárka ajándékdalai, Kiss-Kalló Ákos és Lukács Bíborka versei. Az évnyitó a virágkoszorúk, tájékoztató mappák átadásával zárult: az elsősök fejére a végzős diákok helyeztek virágokat a befogadás szimbólumaként, az ötödikesek iskolájukról szóló, míg a kilencedikesek a kollégium belső életének rendszabályát tartalmazó mappát vehettek át a nagyobbaktól. (dézsi) Szabadság (Kolozsvár)

Oltország fővárosában (Jövőképünk)
Jövőképünket láthatjuk Fogaras, Szeben, Vízakna magyar és szász népének sorsában. Amikor szóban és írásban mondjuk a magunkét, mint Cato a római szenátusban, amikor figyelmeztünk arra, hogy Erdély színmagyar nagyvárosait, magyar többségű régióit alig egy emberöltő alatt elrománosították, tulajdonképpen ébreszteni akarjuk Székelyföld őshonos népét, hogy kötelességünk megtartani szülőföldünket, szülőhazánkat utódainknak.
Évszázadokon át ezt tették elődeink is. Nekünk sincs jogunk arra, hogy a pénzhajsza miatt, valamint történelmünk, kultúránk ismeretének hiányában karba tett kézzel, ütődött gyermek módjára, bambán bámuljuk, amint nap mint nap szorítják vissza nyelvi és közösségi jogainkat. Hogyan nyomulnak a tőlünk idegen kultúra és nyelv bajnokai azon a földön, amely a miénk is! Nemrég néhány dél-erdélyi településen jártamban tapasztaltam, hogy a magyarság és a szászok felszámolása gyors, teljes beolvasztásuk, eltűnésük még néhány év, esetleg néhány évtized kérdése. Az említett városok rövid története, demográfiai változása arra int, hogy a székely megmaradás eszköze a határozott, következetes és nyílt küzdelem az autonómiáért.
Fogaras középkori toleranciája
Brassótól 67 km-re fekszik Fogaras. Besenyő nyelven Fagar šu, azaz kőris (fás) víz jelentésű, amelynek átvétele a magyar Fogaras név. Ez utóbbiból származik a német Fugerschmarkt és a román Făgăraş településnév is. Hajdanán a türk eredetű blakok (nem románok) és besenyők lakták a vöröstoronyi szorostól a tömösi szorosig húzódó határvidéket, ahol határvédő feladatkört töltöttek be. Fogaras várát 1310-ben Apor László vajda parancsára kezdték építeni, majd évszázadokon át állandóan bővíteni. A legjelentősebb várépítő Majláth István (XVI. sz.) erdélyi vajda volt. A fogarasi váruradalom központja Fogaras mezőváros. A váruradalmat 1368-tól kezdve Mátyás király uralkodásáig a havaselvi román vajdák hűbérbirtokként, vazallusi hűségükért kapták. Ez idő alatt Havaselvéről nagyszámú román telepedett ide.
A középkori Fogarason a tolerancia szellemében oldották meg a különböző vallású, nyelvű közösségek részvételét a város vezetésében. A fogarasi varga céh Bethlen Gábor fejedelem által 1622-ben kiadott privilégiuma (is) előírja: a "céhben lévő mesterek kölön-kölön nemzetségekből léjendenek, tehát mindenik nemzetség között ebben az céhben az céhmesterség és atyaság renddel jártassék, minden esztendőről esztendőre". A céhszabályzat egyértelműen arra utal, hogy a tisztségek betöltésében a nemzetiségek évről évre cserélődve képviseltetik magukat. De még az egyik legkorábban alapított román tannyelvű iskola felállítása is Fogarashoz kötődik. Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony – I. Rákóczi György fejedelem felesége – alapította 1657-ben. A váruradalom a fejedelemség korában az erdélyi fejedelmek és fejedelemasszonyok birtoka lett. Így került az osztrák megbízásból Erdélyt (néhány hónapig) kormányzó Mihály vajda tulajdonába is, aki feleségének adományozta. 1661-ben a törökök foglalták el. I. Apafi Mihály uralkodása idején Fogaras vált az erdélyi fejedelemség fővárosává. Itt kötötték meg 1688-ban az osztrákokkal azt a híres fogarasi szerződést, amely alapján Apafi fejedelem halála után Erdély visszakerült a magyar koronához. A várban 1689-től császári őrség vert tanyát, 1715-től 1960-ig börtönként használták. 1892 és 1910 között Mikszáth Kálmán képviselte Fogarast a magyar parlamentben. Fogarason tanított 1908 és 1911 között Babits Mihály. Itt nyugszik Árva Bethlen Kata, a XVIII. század nagy erdélyi mecénása, akinek támogatásával a csernátoni Bod Péter nemcsak külföldön tanulhatott, de nagyszámú könyve is megjelenhetett. Az ő támogatásával építették Fogaras (1715–1740) mai református templomát.
Románosítás mindenáron
A kovásznai születésű írónő, Ignácz Rózsa gyermekként került Fogarasra. Az Ignácz család épp a hatalomváltás idején költözött a városba. Erre így emlékszik: "Mielőtt a románok bejöttek, még végiglátogatták a notabilitásokat, de a város előkelői már búcsúlátogatásként adják vissza a tisztelgő első vizitet". Jött a menekülés, megszüntették az állami magyar iskolát. Ennek helyébe Ignácz Rózsa édesapja, Ignácz László református lelkész a fogarasi magyarok anyagi áldozatvállalásával református gimnáziumot alapít. Azonban a magyarság lélekszáma a trianoni békediktátum utáni években rohamosan csökkent, így a református magyar gimnázium 1926-ban megszűnt. A hajdan magyar többségű városban a – huszonegyedik század első évtizedében – már az általános magyar iskola is bezárta kapuit!
A magyarság gyors fogyását a népszámlálások adatai tükrözik a legjobban. Amíg 1910-ben a magyarok (3359) és a szászok (1000) a népesség kétharmadát alkotják, és a románság alig egyharmad (2174), addig a 2002-es népszámlás már 1643 magyart és 332 szász nemzetiségűt vett nyilvántartásba, ami az összlakosság alig 4,5 százaléka.
Oltország fővárosában, Fogarason a hatalomváltás pillanatától beindult a románosítás. A húszas évek egyik nevezetes fogarasi élményét, amely nyíltan mutatja a helyi hatóságok románosításhoz kötődő gondolkodását, Ignácz Rózsa így meséli el: "A fogarasi nagypiacon beroskadt a föld. Barlang van a fogarasi nagypiac alatt. Barlang? Az is lehet, hogy temető." A hatóság azonnal kivonult. "Két napszámos ember csonka pléhvederrel meregette a sír tartalmát. Az archeológus ott állt a sír szélén, mellette a prefekt, a szigurancafőnök, a rendőrkapitány. Az archeológus azt az utasítást kapta a hivatali uraktól, hogy minden kétséget kizáróan állapítsa meg: ősrégi román temető volt e helyen, román temető, mit századok óta lezártak, s ami éppen ezért örökre eldönti a vitát, kié hát csakugyan Oltország fővárosa. Ki volt Fogarason a városalapító, az őslakó, kié, mely nemzeté a múlt." A sírgödörből azonban a hatóságok nagy csalódására egy XVI. századi magyar sírbolt maradványai kerültek elő. Semmi dák, semmi románságra utaló anyag. A csontok mellett aranyos, piros bársonymellény maradványa, görbe kard és több nyaklánc került a felszínre. A román prefektus és a román archeológus már beérte volna fogarasi szász őslakóval is, de az ásatás csak a magyarok ittlétét bizonyította. Természetesen, így sem volt eredménytelen, mert az ékszerek a prefektus házába kerültek, míg a csontok, a ruhadarabok a református temetőbe, Bethlen Kata ma is álló síremléke mögé. A három magyar egyház még működik, de már a fiatalok, ahogy Beder Tibor írta, az apadó fájdalom eredményeképp, egyre inkább "felekké" válnak, azaz vegyes házasság révén elrománosodnak. E város és e régió néhány, még magyarok által lakott települése megérdemelné, hogy bekerüljenek a szórványprogramba. Jó lenne, ha a két székely megye, Hargita és Kovászna kiterjesztené kapcsolatait Fogarasföld magyar településeire is.
Kádár Gyula. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szaporodnak-e mulasztásaink?
Egy nemzeti kisebbség politikai mozgásterét sok tényező szabhatja meg, s ahogy ezek változnak, nőhet vagy csökkenhet az illető népközösség mozgásszabadsága. Az erdélyi magyarságé most éppen növekvőben, mivel a kilencvenes évek elején kialakult helyzete alapvetően módosulhat.
A belső többszínűség gyarapodása és az anyaországi fokozott felelősségvállalás, egy védhatalmi státussal fellépő, teljes értékű állami támogatást nyújtó erő megjelenése ugyanis eddig nem tapasztalt lényeges változásnak számít. Merőben új alaphelyzet van kialakulóban, mely a korábbi, korlátozott eredményeket hozó konstelláció meghaladásának reményével kecsegtet. Eddigi állapota nagyfokú alkalmazkodást, önalárendelést kényszerített ki még a többségi előítéletek iránt is a kisebbségi elitből, az erdélyi magyarság ugyanis csak önmagára számíthatott az adott körülmények közt, és ezért nagyobb ívű stratégiai céljait úgymond zárójelbe kellett tennie, hogy a megtűrtségnél valamivel többet érjen el. A magyar állam európai integrációs igyekezetében, s hogy lépést tarthasson szomszédaival, esetleg megelőzze őket az észak-atlanti csatlakozásban, oly sietve kötötte meg barátsági szerződéseit a régió országaival, hogy azok a gyakorlati társadalomépítésben vajmi keveset segíthettek a rendszerváltás után emberi igényeket megfogalmazó, eltiportságukból eszmélő határon túli közösségeknek. Mint ismeretes, utóbb Románia csatlakozását sem sikerült kiaknázni e célból.
Ami azonban ma történik, teljesebb körű kollektív emancipációra, az önrendelkezés autonóm formái kialakítására teremt lehetőséget, ezt pedig meg kellene ragadni. Lévén a legfontosabb változás két évtized múltán, minden egyebet ezzel összevetve kell megítélni. Belső, erdélyi vitáinkban a pártpluralizmus megjelenése sok rossz vért szült. Holott kézenfekvő, hogy pontosan mozgásszabadságunk kiaknázásához teremt eddig nem ismert eszközöket, az alternatívák mögé valódi erőket csoportosít, egy kétpólusú politikai struktúrában tárgyalóképességünket fokozza, és közelebb vihet a saját társadalomépítés áhított céljához, a belső önrendelkezés kiteljesítéséhez.
Versenyen innen és versenyen túl, az erdélyi magyar pártok egymás általi kölcsönös elismerését és ezzel együtt a közös stratégiai célokat szavatoló egyeztető fórum megalkotását lehet késleltetni, mint tapasztaljuk, szabotálni is, de úgy vélem, újabb történelmi mulasztás vétkét követi el, aki ezt teszi.
B. Kovács László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új esély
Volt, aki remélte, volt, aki biztosra vette, s volt, aki mindenáron meg akarta akadályozni. Tegnap délután hivatalossá vált: új magyar párt száll ringbe az erdélyi magyarság bizalmának megszerzéséért, az RMDSZ és az MPP után immár egy harmadik politikai alakulat, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) neve is bevésődhet a köztudatba.
A pártbejegyzés – akárcsak 2008-ban az MPP esetében – ezúttal sem bizonyult akadálymentes, könnyű feladatnak, gáncsoskodások, fellebbezések, halasztások, ellenséges bukaresti sajtókampány fűszerezte és nyújtotta több hónaposra az amúgy rutinszerűnek tekintett procedúrát. Nem hiányoztak a feljelentések, a törvénytelenül kiszivárogtatott aláírási ívek, a lefizetett akadékoskodók, s mivel Romániában élünk, egyértelmű volt: bármi lehetséges. Végül az EMNP zöld utat kapott a bukaresti táblabíróságon, kezdeményezői számára pedig most kezdődik a valódi kihívás: nemcsak újat, de hiteleset kell hozniuk a romániai magyar politikában, ma már a választás szabadságát, az alternatíva lehetőségét emlegetni nem elég, a kiábrándultak, a döntésektől sorozatosan távol maradók megszólításához ennél jóval többre van szükség. Nem lesz könnyű feladatuk, a politikai harcok során nemcsak a húsz év alatt jól beágyazódott, komoly apparátussal és jelentős támogatottsággal rendelkező RMDSZ-szel kell megküzdeniük, de a jelek szerint vetélytársuk lesz a jobboldalt mostanáig egyedül reprezentáló MPP is, amely ugyancsak ellenzéki szerepből indul, és amellyel kibékíthetetlennek tűnnek az ellentétek annak dacára, hogy Szász Jenő pártelnök a korábbi fagyos elzárkózás után hónapok óta a közös alternatíva kialakítását ajánlgatja. Megmérettetés lesz az erdélyi magyar politikai porondon, s bár igaz a mondás, hogy valós demokrácia csak versennyel építhető, sajátos helyzetünk miatt szükséges lenne a vetélkedés utáni megegyezés is. Talán jó jel, hogy épp most kezdődik egy olyan kampány (a népszámlálásé), amely során hosszú évek óta először mindhárom magyar politikai alakulat ugyanazt akarja, lehet, árnyalatnyi különbséggel, de egyformán ugyanarra ösztönöznek mindenkit: büszkén valljuk magunkat magyarnak! Választási verseny lesz tehát, mely során győz majd a jobbik. S talán éppen az új párt ringbe szállásának is köszönhetően megtörténhet, hogy ezúttal nemcsak egyik vagy másik alakulat, személy lesz a nyertes, hanem a magyar közösség. Rajtuk múlik, rajtunk is múlik.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bejegyezte a bíróság az Erdélyi Magyar Néppártot
Jóváhagyta csütörtökön a Bukaresti Táblabíróság az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzési kérelmét – jelentette be Kolozsváron Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke. Toró sajtótájékoztatón beszélt a bejegyzés folyamatáról, a menet közben tapasztalt nehézségekről, és azt is elmondta: túl korai még a modern európai néppártként elképzelt új alakulat konkrét struktúrájáról, vezetőségének összetételéről beszélni. Az EMNP három prioritása a népszámlálás, a Mikó Imre Terv társadalmi vitája, valamint a verespataki aranybánya kérdése – mondta.
Toró T. Tibor elmondta, a következő néhány hétben a pártszervezés kissé háttérbe szorul, mivel az októberi népszámlálásra összpontosítanak, ami jelenleg elsődleges fontosságú az EMNP számára. Ezt követően azonban beindul a szervezési munka, mivel, mint Toró mondta: a neheze csak most kezdődik, mivel a pártot fel kell készíteni a 2012-es választásokon való részvételre.
Az EMNT ügyvezető elnöke közölte, az alakulat nem cél, hanem eszköz a kezdeményezők számára ahhoz, hogy képviseljék többek között azt a több mint félmillió erdélyi magyar választót, akik az elmúlt évek során kiábrándultak az eddigi magyar képviseletből. (Az RMDSZ-nek az 1990-es parlamenti választásokon egymillió szavazatot sikerült összegyűjtenie, 2008-ra azonban ez a szám 400 ezer alá csökkent).
„Az Erdélyi Magyar Néppárt valós társadalmi igényt elégít ki, és a jövő év elejéig fel kell készülnie a romániai választásokra. Elsősorban azt a félmillió erdélyi magyart kívánjuk megszólítani, aki eddig távol maradt a politikától, nem élt választójogával, mert elégedetlen a magyar érdekvédelmi szervezetekkel” – hangsúlyozta Toró, aki korainak tartotta, hogy az RMDSZ-szel és az MPP-vel való összefogásról, a választásokon való közös részvételről nyilatkozzék.
„A gyerek születésekor kissé korai az esküvőről beszélni” – jegyezte meg a sajtótájékoztatón Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke.
Összefogásról később
Az EMNP képviselői kifejtették, szeretnék megerősíteni az EMNT és az EMNP stratégiai partnerségét, továbbá vázolták a következő időszak prioritásait. A következő néhány hétben a pártszervezés kissé háttérbe szorul, mivel elsősorban az októberben rendezendő romániai népszámlálásra fognak koncentrálni, és mindent elkövetnek, hogy valamennyi erdélyi magyar bátran vállalja identitását. Továbbá társadalmi vitát indítanak az erdélyi magyar közösség gazdasági fejlődését célzó Mikó Imre-tervről, ugyanakkor központi szerepet kap a Verespatakra tervezett ciántechnológiás bányaberuházás ügye, amelyet a pártalapítók elutasítanak.
Toró T. Tibor elmondta, a bejegyzésről pénteken számolnak be az EMNT elnökségének Gyergyószentmiklóson, míg szombaton ugyanott ülésezik az alakulat választmánya is, és az EMNP várhatóan még az idén, de legkésőbb a jövő év elején tartja első kongresszusát.
Kovács Péter aggódik, Szász Jenő reménykedik
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára az EMNP bejegyzése kapcsán az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a szövetség kész a párbeszédre az új alakulattal, nem zárja ki az együttműködést, viszont szerinte a Tőkés vezette „szűk csoportosulás” egyetlen célja a hatalom megszerzése. „Az új párt egyetlen eredménye az lesz, hogy bukaresti parlamenti képviselet nélkül marad a romániai magyarság” – vélekedett Kovács.
Szász Jenő MPP-elnök üdvözölte az EMNP megalakulását, ami szerinte hozzájárul az „erdélyi magyar rendszerváltáshoz”. A politikus reményének adott hangot, hogy az új párt együttműködik majd a polgáriakkal egy RMDSZ-ellenes alternatíva kiépítésében.
Pártbejegyzés buktatókkal
Mint ismeretes, bukaresti törvényszék júliusban azzal az indokkal nem engedélyezte első fokon az új politikai alakulat létrehozását, hogy programjában az alapvető emberi, közösségi és szabadságjogok képviseletét vállalta. Az igazságügyi testület az ítélet indoklásában úgy vélte: ez ellentétes a 2003-as, pártokra vonatkozó törvény előírásaival, amely szerint egy pártnak a nemzeti érdekek képviseletét kell vállalnia, nem pedig egy közösség érdekeire koncentrálnia.
A párt kezdeményezői fellebbeztek a határozat ellen, így a táblabíróság másodfokon hozta meg a végleges döntést.
Az új erdélyi magyar párt bejegyzése ellen a Demokratikus Szolidaritás az Esélyegyenlőségért Párt, a Nép Pártja és egy magánszemély, Adrian Drăghici nyújtott be óvást a Bukaresti Törvényszéken. Utóbbi, egy bukaresti ügyvéd egyébként arra hivatkozva kérte az EMNP bejegyzésének elutasítását, hogy szerinte a mintegy 30 ezer kézjegyet sorjázó ívek hamis aláírásokat is tartalmaznak.
Korábban beszámoltunk arról, hogy Adrian Drăghici május 17-én egy bukaresti közjegyzőnél hitelesítette azt az okiratot, amelynek alapján felhatalmazta Budai Richárd bukaresti RMDSZ-elnököt és Novák Leventét (a Kelemen Hunor szövetségi elnök vezette művelődési minisztérium tanácsadóját), hogy közösen vagy külön-külön bármikor betekintést nyerjenek, vagy lefotózhassák az EMNP bejegyzését célzó, 32654/3/2001-es számú dossziét.
A Bukaresti Törvényszék különben elutasította az aláírások hitelességét megkérdőjelező korábbi óvásokat.
Az EMNP hivatalos bejegyzéséhez szükséges iratokat és támogató aláírásokat idén május elején nyújtották be a Bukaresti Törvényszéken az új alakulat kezdeményezőinek képviselői. A párt bejegyzéséhez több mint 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze az ország 19 megyéjében és Bukarestben.
Az EMNP létrehozásáról tavaly december 4-én döntött az EMNT Székelyudvarhelyen tartott országos küldöttgyűlése; Markó Béla, az RMDSZ akkori elnöke felelőtlennek nevezte a pártalapítási szándékot.
Idén januárban megkezdődött a párt bejegyzésének előkészítése, amihez a Velencei Bizottság által is elmarasztalt román párttörvény szerint az EMNP-seknek 25 ezer támogató aláírást kellett összegyűjteniük legalább 18 megyéből és Bukarestből. Az aláírásokat javarészét terepen, házról házra járva gyűjtötték be, emellett az EMNT által működtetett, a könnyített honosításban több mint 150 ezer erdélyi magyarnak segítséget nyújtó erdélyi demokrácia-központokban is lehetőséget biztosítottak az EMNP támogatói listájának aláírására. Krónika (Kolozsvár)

A Kulturális Örökség Napjai zajlanak Erdély-szerte
Erdély és a Partium több városa is csatlakozik idén a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű rendezvénysorozathoz. Az események sorában az érdeklődők idén többek között a bonchidai Bánffy-kastélyt látogathatják meg szeptember 18-án, vasárnap a Transsylvania Trust Alapítvány szervezésében.
Az érdeklődők díjmentesen járhatják be a kastély épületeit, az időszakos tárlatokat és a kastélyparkot, népi mesterségekkel ismerkedhetnek, egyben a kastélyhelyreállítást dokumentáló fényképkiállítást is megtekinthetik.
Kolozsváron szakértők kísérik majd az érdeklődőket a Sapientia-egyetemnek otthont adó Bocskai-házban, Mátyás király szülőházában, a ferences kolostorban és a Karolina téren szombaton és vasárnap.
A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány műemlék kapukat és ablakkereteket vett leltárba az idei műemlékvédelmi nap alkalmából. A tematika a kulturális minisztérium által megszabott témakörre rímel, idén ugyanis mindenhol a fából készült kulturális örökségre koncentrálnak ezen a napon. Nagyváradon fiatalokat bízott meg a városvezetőség azzal, hogy felmérje a megyében található értékes kapukat – mintegy nyolcvanat vettek leltárba. Ramona Novicov váradi műkritikus elmondta: a legtöbb portálé a huszadik század elejéről származik, sok közülük díszes kovácsoltvas elemeket tartalmaz, de olyan is van, amely a minimalista art deco stílusban készült. A váradi önkormányzat most azt tervezi, hogy helyi szinten védettnek nyilvánítja a nyilvántartásba vett kapukat. Egy másik terv szerint a váradi várban farestauráló műhelyt hoznának létre ezeknek a kincseknek a megőrzésére.
Pénteken 14 órakor a Fő utcai galériában fából épült templomokat, házakat ábrázoló fényképekből, illetve népi fatárgyakból nyílik kiállítás, valamint bemutatják a védettnek nyilvánítandó kapukról készült szóróanyagokat is.
Székelyudvarhelyen második alkalommal szerveznek programokat az örökségnapok keretében, pénteken Sz. Kovács Géza segesvári festőművész kiállítását nyitják meg, majd szombaton az érdeklődők szakértő vezetésével tekinthetik meg a belvárost és olyan műemlékeket, mint a református templom, Szent Miklós-hegyi templom, a polgármesteri hivatal vagy a ferences templom. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban ős- és családfakészítésre várják a gyerekeket és a felnőtteket. A kulturális örökség napjai tiszteletére szervezett programra szombaton 10 és 14 óra között kerül sor. 15 órától szervezett séta indul Boér Hunor vezetésével a múzeum, Lábas Ház, Gyárfás Ház, Gyulai-műterem, Magma és Gyárfás Jenő Képtár megtekintésére.
A kétórás sétaút végén, a Gyárfás Jenő Képtárban egy csésze tea mellett lehet megpihenni, a házigazda Sántha Imre Géza művészettörténész. Az érdeklődöket 18 órára visszavárják a múzeum főépületébe, Sztáncsuj Sándor József régész-muzeológus Őskori házak, háztartás a régészeti leletek tükrében címmel tart előadást. Szombaton 10–18 és vasárnap 10–14 óra között a Gyárfás Jenő Képtár és a Magma kortárs kiállítótér látogatása is ingyenes. Szombaton 12 órától a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeum udvarán a famegmunkálás lépéseivel lehet megismerkedni, és bemutatókat tartanak a különböző, fa alapanyagú kézműves-foglalkozásokról.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ negyedik alkalommal szervez kirándulást, hogy felhívják a figyelmet a faszerkezetű épített örökségre és a fából készült használati tárgyakra. A kirándulást Tüzes István restaurátor vezeti, megtekintik a Székely Nemzeti Múzeum faházait, a kálnoki haranglábakat, a kökösi görögkeleti fatemplomot, a besenyői és torjai református templomot és a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeumot. Krónika (Kolozsvár)

Írótábor, szinte észrevétlen
A Szentkereszti-kastély egyik emeleti terme az erkélykijáratos. A JAK tevékenységét ismerteti az előadó, mezítláb.
Nem azért, hogy alázattal az irodalom iránt, csak mert meleg van. Alázat amúgy az irodalom iránt lenne, hiszen nem csak csinálják (ez esetben indokolt az alkotás szinonimájaként e szó, hiszen a mű elkövetője számára, akár édes gyermeke), de népszerűsítik is. Gimnáziumi élő irodalomóra. Melynek felelőse a József Attila Körnél (ez lenne a JAK) Cserna-Szabó András. Ki talán az irodalomalkotók utánpótlásánál is fontosabbnak tartja olvasót nevelni tűzzel-vassal. Persze, ez ilyképp sarkított, s nem szó szerint értendő. Annál elgondolkodtatóbb viszont. A most Árkoson zajló E-MIL (ez meg az Erdélyi Magyar Írók Ligájának rövidítése lenne) -tábor témája ugyanis a tehetséggondozás, Király Zoltán ügyvezető elnök szerint épp azért, merthogy a százötven E-MIL-tag átlagéletkora negyven feletti. S tudják: negyven után délután... Szóval, a JAK és a gimnáziumi élő irodalomóra. Elsőként ők pályáztak ilyennel, kaptak is rá halom pénzt. Most meg már mindenki csinálja, a JAK nem kap pénzt rá. Azért folytatják. Van kérdés? Jó, akkor folytatás kinn, az erkélyen. Vagy lenn, a lefödés alatt. Hol lehet sörözni. Is. Meg beszélgetni. Azt (mármint a gimnáziumi élő irodalomórát) mi miért nem csináljuk? Pénz kéne rá, meg iskolaigazgatók, akik igénylik. Mondja Király Zoltán, s napszemüvegét feltolja homlokára. Amely nőtt utolsó találkozásunk óta. Sűrűek a gondok. Például ez a tábor is. Pályázatokból, mert hogyan másként. Csakhogy pénz majd később. Elszállásolni, etetni félszáz írót, költőt (pedig nem nagyétkűek), kölcsönből, hát nőhet az ügyvezető elnök homloka. De azért ő az ügyvezető, hogy ezt is megoldja. Vagy majd megdalolja. Költő lévén. Itt az egy négyzetméterre jutó költősűrűség igen magas. Egyet sem hívtak be a városba diákot látni. Egyetlen iskolaigazgató, de még magyartanár sem ment ki Árkosra költőt látni. Sebaj. Írótábor jövőben is lesz. Talán akkor. S ki tudja, egyszer még a Corvinára is igény lesz Sepsiszentgyörgyön.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Pro és kontra vélemények az új magyar párt megalakulásáról
Különféleképpen vélekednek az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezető politikusai az új magyar párt megjelenéséről. Mint ismeretes, a bukaresti törvényszék első fokon elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését, a táblabíróság azonban csütörtökön másodfokon jogerős döntéssel jóváhagyta a politikai alakulat bejegyzését.
Az EMNP bejegyzése az RMDSZ hátrányára befolyásolja majd a jövő évben tartandó helyhatósági és parlamenti választások eredményét – nyilatkozta Eckstein-Kovács Péter volt államfői tanácsos az Agerpres hírügynökségnek.
–A szövetség tagjaként úgy vélem, hogy ilyen esetekben nem vitatható az igazságszolgáltató szervek döntése: amennyiben úgy ítélték meg, hogy a bejegyzésre javasolt politikai alakulat megfelel a törvényes előírásoknak, úgy el kell fogadnunk azt – tette hozzá a politikus. Mint kiemelte, a politikai palettán megjelent új szereplő nem szolgálja az RMDSZ és a magyar közösség javát, de a demokrácia részét képezi.
Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke, a szövetség képviselőházi frakciójának vezetője lapunknak elmondta: nem lát semmi furcsaságot az új párt bejegyzésében. Mindamellett kiemelte Tőkés László Ideje van a szólásnak című könyvében, 1991-ben megjelent írást, amelynek kapcsán Máté elmondta: egyetért az Európai Parlament alelnöke által megfogalmazott szemponttal, miszerint egy kisebbség nem engedheti meg magának a fényűzést, hogy független részekre, több pártra szakadjon.
– Az Erdélyi Magyar Néppártot az MPP-hez hasonlónak tekintem. Kérdés, hogy mindazok, akik annak idején az RMDSZ, majd az MPP keretében nem tudtak érvényesülni, most az EMNP tagjaiként közös listákon mandátumot szerezhetnek? – vetette fel Máté András. Mint kifejtette, az RMDSZ közvélemény-kutatásai értelmében a soron következő választásokon a magyarság több mint 70 százaléka az RMDSZ-re szavazna.
Az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének vezetői nem aggódnak az új párt megjelenésének következményei miatt. – Az RMDSZ a választóközönségének felmutatható tettekre és megvalósításokra alapoz, és bízik az eredményeit értékelő polgárok bölcsességében – nyilatkozta az Agerpres-nek Tamás Sándor, a megyei szervezet elnöke. Mint kiemelte, a közösséget érintő fontos kérdésekben egyet kell értenie az érdekképviseleti szervezeteknek, hiszen a 2009-es választások alkalmával is bebizonyosodott, hogy együttműködve jobb eredményeket lehet elérni.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke üdvözölte az EMNP bejegyzésének tényét. Reményét fejezte ki, hogy az új politikai alakulat az MPP-vel együttműködve alternatívát jelenthet majd az RMDSZ-re. Szász Jenő örvendetesnek minősítette a romániai magyar társadalom demokratikus fejlődésének folyamatát, és említést tett arról, hogy az MPP szeptember 3-i kongresszusán olyan döntést fogadtak el, amelynek értelmében a magyar közösségen belüli rendszerváltás folyamatának érvényesítésére törekednek. A politikus úgy vélte, az RMDSZ baloldali politikájával szembeni alternatívát képező jobboldali szerveződés nagymértékben Tőkés Lászlótól függően valósulhat meg.
Az MPP kolozsvári szervezetének elnöke, Keizer Róbert lapunknak elmondta: üdvözlik az EMNP hivatalos bejegyzését, ami Tőkés László álmának huszonegy év utáni beteljesülését jelenti. Az új párttal való leendő kapcsolatukról szólva megjegyezte, hogy előbb le kell tisztulnia a képnek: az EMNP-n múlik, hogy a bal vagy a jobb oldal mellé áll. Keizer reméli, nem viselkednek majd úgy, mint Magyarországon az MDF tette, hanem igazi európai néppárt szerepét fogják betölteni. Szabadság (Kolozsvár)

Kulturális Örökség Napjai – Pecsétes múzeum, furulyás Csernáton
Ezúttal is a körút bizonyult a Kulturális Örökség Napjai legvonzóbb programjának, egyetlen nap alatt összejött Sepsiszentgyörgyön egy buszra való közönség.
A Székely Nemzeti Múzeum családfa tematikájú családi napját is meglehetős érdeklődés övezte, a Kovászna Megyei Művelődési Központ csernátoni rendezvényén viszont nem csak az érdeklődők hiánya miatt maradtak el kézműves-foglalkozások, de a fás mesterségeket bemutatni hivatott kézművesekből is kevesen válaszoltak a felkérésre. Bejáratottá váltak immár a múzeumi családi napos műsorok, nem csak törzsközönsége alakult ki ezeknek a rendezvényeknek, de állandóan újabbak csatlakoznak hozzájuk. 
Így volt ez szombaton is, a Kulturális Örökség Napjain a családfarajzolás népes közönséget vonzott, aki csak rajzolni tud még, többé-kevésbé felismerhető képet festett felmenőiről, aki már számítógépen is tud írni, Kocs János családfarajzoló programjával készíthetett többgenerációs családfát – ha szerencséje volt, még kapcsolódásokra is rálelhetett, hiszen az Erdélyi Genealógiai Társaság vezetője az évek során mintegy 172 000 nevet tartalmazó adatbázist pötyögtetett be. De akár kézzel rajzolt, akár nyomtatott családfa lett a délelőtt eredménye, a hitelesítés nem maradhatott el: Szeles József restaurátor, felhasználva vasútmodellező szakértelmét, múzeumi pecsétet készített, a piros szalaggal átkötött papiroson a Kós-épületet és az SZNM feliratot visszaadó viasz igazolja: valódi és igazi mindaz, ami rajta találtatik.
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum udvarán kevesen akadtak, akik számba vegyék, mivel gyarapodott a gyűjtemény. Egyik régi ház árnyékában Ségercz Ferenc fúrta a fűzfa botocskát, körötte néhány gyerek áhítattal várta, mikor szólalhat meg a furulya. S amikor a mester megfújta, s hangszerkészítő társa is csatlakozott hozzá, igazi kedvcsináló kis koncert kerekedett. Csak a háziak hurcolkodtak bútorfestő kellékeikkel a közelükbe, a többi kézműves, aki alapanyagként a fát használja, el sem ment Csernátonba, bár hiába is tették volna. Persze, azért nem maradt néptelen a múzeum udvara, jöttek-mentek a különféle csoportok, s ide érkezett meg a megyei körútról is az autóbusznyi kiránduló, akiknek Tüzes István restaurátor Háromszék-szerte jó néhány faépületet mutatott meg és be: templomokat, haranglábakat és végül a csernátoni tájházakat.
Váry O. Péter
Háromszék. Erdély.ma

Marosvásárhelyen ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa
A 2012-es választások, az ország újrafelosztása, a verespataki bányaprojekt és az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzése volt a fő téma a szombaton Marosvásárhelyen megtartott SZKT- ülésen. Kelemen Hunor szövetségi elnök hangsúlyozta, minden magyar számít, az RMDSZ az arányos képviseletet tartja fontosnak a választási rendszer szempontjából.
Még az ülés megkezdése előtt leszavazták Eckstein Kovács Péter Verespatakra vonatkozó határozattervezetének napirendre tűzését, aminek értelmében az SZKT határozatot hozott volna arról, hogy az RMDSZ elutasítja Románia területén a ciántechnológián alapuló bányászatot. A szavazást követően hangzott el Kelemen Hunor szövetségi elnök négy fő kérdést érintő beszámolója. Időszerű problémákról beszélt, amelyek hosszú távon befolyásolhatják az erdélyi magyarság jövőjét, politikai érdekérvényesítő képességét: a jövő évi önkormányzati és parlamenti választások összevonásáról, a régiósításról, a választási rendszerről és Verespatakról, ugyanakkor nem hagyta szó nélkül az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését sem. A szövetségi elnök szerint egyrészt gazdasági (költségmegtakarítási), másrészt politikai érvek szólnak a 2012-es választások összevonása mellett. "A választások összevonásával nagyobb részvételre számítunk, jobban tudjuk mozgósítani szavazóinkat. Az elvi érvek, úgymint az, hogy az alkotmányos szabadságjogok, a demokrácia sérülnének, nem fenntarthatók, hiszen a választás szabadságának joga megvan" – jelentette ki, hozzátéve, hogy a választások összevonása más megközelítést, más stratégiát feltételez.
Hangsúlyozta, a választási rendszert illetően az RMDSZ az arányos képviseletet tartja fontosnak, azt, hogy minden szavazat mandátumban tükröződjön. A megyei listás rendszer a kiszámíthatóság szempontjából lenne jó, az RMDSZ azonban a "német vegyes rendszert" is jónak tartaná, azaz az egyéni választókerületes rendszer mellett az országos listát. Kelemen Hunor szerint a választások összevonását, illetve a választási rendszert az RMDSZ csak együtt, csomagban tudja kezelni, a választási rendszer ügyében pedig várhatóan az év végéig döntés születik, ugyanakkor a szövetség nem támogatja a levelezéses szavazást. Az ország régióinak átszervezése kapcsán kijelentette, 2012 előtt nem időszerű ezt megtenni, hiszen gazdasági válság idején ez társadalmi bizonytalanságot eredményezne, a választások után viszont szükség van a közigazgatási reformokra.
A verespataki beruházás ügyében a döntést Kelemen Hunor szerint sem a környezetvédelmi, sem a kulturális szaktárca, de még az RMDSZ sem hozhatja meg önmagában, ebben a kérdésben a kormánykoalíciónak kell állást foglalnia: támogatja-e vagy sem a ciántechnológiás bányaprojektet. Ami az EMNP bejegyzését illeti, a szövetségi elnök elmondta, kezdettől fogva hibának, tévedésnek, rossz döntésnek tartotta, mivel az új versenypárt gyengíti az erdélyi magyar közösséget. "A verseny az utolsó választások alkalmával nem erősítette az érdekképviseletet. Buta versenypárt buta stratégiával próbált nyerni, és sokat vesztettünk. A közvélemény-kutatások szerint az MPP-nek és az EMNP-nek együttvéve ugyanaz a támogatottsága, mint az MPP-nek volt 2008-ban, míg az RMDSZ-nek a támogatottsága – bár a kormányzati részvétel miatt kissé csökkent – még mindig 70 százalék körül van, és 2012 után is meg tudja őrizni az érdekképviseletet. Nem fogjuk hagyni, hogy ezt szétverjék, sem itthonról, sem Magyarországról. Képesek vagyunk hiteles jelöltekkel, programokkal kiállni. Minden magyar számít, hús- vér emberekben gondolkodunk" – mondta Kelemen Hunor. Hangsúlyozta, a válság hatására az erdélyi magyarok prioritásai átalakultak, elsősorban a gazdasági, szociális kérdések kerültek előtérbe, de ez nem jelenti azt, hogy a nemzetiséggel kapcsolatos problémák kevésbé fontosak.
Minden magyar, minden szavazat számít!
A szövetségi elnök beszámolója után a frakciók (Székelyföld, Partium, Novum Forum, Nemzeti Szabadelvű, MIÉRT, Tulipán, Szórvány, Kereszténydemokrata, Belső-Erdély, Progresszív) képviselői és egyéni felszólalók következtek, 3 illetve 5 percben. Szinte mindenik hozzászóló kitért az EMNP bejegyzésére, a 2012-es választásokra illetve a verespataki bányaprojektre.
Lakatos Péter a Partiumi frakció nevében az RMDSZ kormányzati szerepvállalását bírálta, hiszen, mint mondta, koalícióban vannak, de gyakorlatilag az történik, amit a PD-L akar. Jobb lett volna kilépni a koalícióból – jelentette ki, Kövér- Szász-Tőkéseknek pedig azt javasolta, érjék el, hogy az erdélyi felmenőkkel rendelkező magyar állampolgárok gyorsított eljárással vegyék fel a román állampolgárságot , szavazzanak a jövő évi választásokon, így az RMDSZ első helyen végez majd.
A Novum Forum frakció nevében dr. Kelemen Atilla rendkívül fontosnak nevezte a vidék "kézbentartását", hiszen az elmúlt választásokon is a vidék hozta minden párt esetében a szavazatok 60-70 százalékát, a vidékkel tudták megnyerni a Maros megyei tanácselnökséget. "Az EMNP bejegyzését veszélyesnek látom, bekövetkezhet, hogy minden magyar számítgatja majd, hol lenne érdemesebb indulni, esélyeket latolgat. A választások kitolása fél évvel lehetőséget ad az EMNP-nek, hogy megszervezze magát" – mondta.
A Keresztényemokrata frakció képviseletében Frunda György ara kérte Kelemen Hunort, hogy tegyék közzé a közvélemény-kutatások eredményeit, és közölte, nem aggódik az EMNP bejegyzése miatt, hiszen "ismerjük vezetőiket, tudjuk, mire képesek, ismerjük tevékenységüket az SZKT-ban, a parlamentben". Mindazonáltal elismerte, a választások kitolásával az EMNP időt, teret, lehetőséget nyer, ezért a RMDSZ-nek az előre hozott választásokat kellene szorgalmaznia. A választások összevonását rossz ötletnek tartotta, mivel "csorbítja a demokráciát", a választóknak pedig nemcsak a szabad választáshoz van joguk, hanem az információkhoz is. Alternatívája: először szervezzék meg a parlamenti, ezt követően az önkormányzati választásokat.
Bognár Zoltán a Progresszív frakció részéről fő problémának azt tartotta, hogy "hányan vagyunk, össze tudunk-e fogni és milyen esélyekkel indulunk a választásokon". Borbély László, a szövetség politikai elnöke Verespatak ügyére kitérve hangsúlyozta, 13 éve egyetlen környezetvédelmi miniszter sem vállalta, hogy ilyen vagy olyan döntést hozzon, de ezt meg kell tenni, a technikai bizottságot össze kellett ez ügyben hívni. Mindazonáltal Borbély szerint a választási törvény érdekli leginkább az RMDSZ-t, hiszen minden magyar, minden szavazat számít. Az RMDSZ nem fogad el egy olyan választási törvényt, ami nem felel meg a szövetségnek, az erdélyi magyarság érdekeinek – jelentette ki. Ami az EMNP-t illeti, "90 óta mindig mindig voltak pártocskák, amelyek ellenünk indultak, de itt vagyunk, és a jövőben is megnyerjük a választásokat" – jelentette ki, hozzátéve, "az EMNP az erdélyi magyarság akarata ellenére jegyezte be magát". Osváth Csaba ákosfalvi polgármester a választások előtti népszámlálás, a kérdőívek előkészítésének fontosságára hívta fe a figyelmet, Balogh József pedig arra, hogy a magyar vállalkozókat kell helyzetbe hozni, akiknek egyharmada az elmúlt négy évben csődöt mondott.
EMNP – politikai cián?
Végül Markó Béla miniszterelnök-helyettes szólalt fel, aki szerint az SZKT-n túl kevés hangzott el arról, ami számunkra a legfontosabb, például a tanügyi törvényről. – A MOGYE-n levő feszültség reális probléma, és ennek megoldása érdekében mindent megteszünk – hangsúlyozta. Az EMNP bejegyzését sokkal rosszabb, veszélyesebb beruházásnak nevezte, mint bármi más gazdasági beruházást, hiszen "politikai egységünket kérdőjelezi meg". "Politikai cián, nem tudom, milyen vegyítésben, töménységben. Magyarországi beruházás, politikai környezetszennyezés, de van erőnk, tapasztalatunk, hogy ezt megakadályozzuk" – jelentette ki Markó Béla.
A felszólalásokat követően a szövetségi szabályzat-felügyelő bizottság, a szövetségi ellenőrző bizottság és a szövetségi etikai és fegyelmi bizottság tagjait választották meg, Magyari Tivadar oktatási főtitkárhelyettest megerősítették tisztségében, megválasztották az SZKT állandó bizottságát.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)

Bejegyeztetett Ha a magyarság erős képviseletének létrehozása érdekében az EMNP, az RMDSZ és az MPP koalícióra lép, egyik sem jut be a parlamentbe.
Bejegyezték tehát az Erdélyi Magyar Néppártot. Amint arról Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és az új párt kezdeményező bizottságának a tagja a Borzonton tartott elnökségi ülés után a sajtóval közölte, az EMNP stratégiai célja a magyarság minél erősebb képviseletének megteremtése érdekében az együttműködés a két másik magyar szervezettel, az RMDSZ-el és az MPP-vel.
Megállapítható tehát, hogy alig jegyezték be, máris történelmet ír az új párt. Nem versenyezni akar politikai ellenfeleivel, hanem együttműködni velük. Ebből az következik, hogy az EMNP programjában nincs alternatíva az RMDSZ és az MPP célkitűzéseihez képest, vagy ha van, akkor nem ragaszkodnak hozzá, az együttműködés – a magyarság erős képviselete érdekében – fontosabb a saját elképzelések megvalósításánál.
Arról, hogy miként képzeli el az együttműködést megcélzott politikai partnereivel az EMNP, sajnos nem sokat sikerült megtudni. Toró szerint ugyanis erre nincs recept. Ugyanakkor „a párt bármire nyitott, ha az együttműködést komoly tárgyalások előzik meg, ahol a felek egyenlő partnerekként ülnek majd egymással” – hangsúlyozza az eseményről szóló sajtótudósítás. Elgondolkodtató, hogy az EMNP szempontjából az együttműködés tartalma nem lényeges, hiszen ők bármire nyitottak, a fontos csak az, hogy komolyan vegyék őket.
Ami az RMDSZ számára bizonyára a legnehezebb próbatétel... Ebből a kijelentésből felsejlik az EMNP valódi célja: mindegy, milyen áron, csak ott lenni a képviseletben, részt kapni a helyi és az országos hatalomból. Mindezt nem a saját erőre támaszkodva, hanem az RMDSZ oldalvizén, a parlamenti küszöb elérésének meghiúsulásával fenyegetve. Ez – mielőtt még bárki is kételkedne – nem zsarolás, hanem az erős magyar képviselet megteremtése érdekében hozott önzetlen áldozatvállalás. Bizony.
De kivel is akar az EMNP együttműködni? Nos, mindenekelőtt az RMDSZ-el, azzal a szervezettel, amelyikről Tőkés László, az EMNT elnöke és az új párt legfőbb szorgalmazója a nagyváradi Szacsvay iskola névadó ünnepsége kapcsán minap a következőket fogalmazta meg: „Ez az eset felidézi az áldott emlékű Szacsvay Imre országgyűlési jegyzőről való megemlékezések eddigi gyakorlatát, amit a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-érában az MSZP-SZDSZ-barát nagyváradi, illetve bihari RMDSZ-klán sajátított ki, ezáltal erősítvén legitimációját permanens választási kampányában.
Tudnivaló, hogy a bihari udmr/rmdsz szervezet a lehető leggátlástalanabb etnobizniszt folytató, gazdasági és politikai hatalmat ötvöző, a román nacionál-kommunista politikai érdekeket kiszolgáló, magyar nemzetiségű román politikai klikk kezében található, akik az etnikai politikai képviseletet csak befolyásuk és hatalmuk megőrzésére használják. Ennek következtében természetszerűen mindig szembementek a Fidesz és a KDNP képviselte nemzeti politikával – most viszont elvtelenül igazodni próbálnak hozzá. (Botránykrónikájukat mellékelem...)”
Na, ez valóban komoly tárgyalási alap. Az EMNP tehát – szigorúan a magyarság képviseletének erősítéséért – együttműködni kíván a gátlástalanul etnobizniszelő, román nacionál-kommunista érdekeket kiszolgáló, politikai és gazdasági hatalmat ötvöző bihari udmr-szervezetet is magába foglaló RMDSZ-szel.
Ami azonban a tervezett együttműködés konkrét lehetőségeit illeti, abból nincs csak három: vagy koalícióra lép az EMNP, az RMDSZ és az MPP, s a magyarság erős képviseletének létrehozása érdekében egyik sem jut be a parlamentbe, mert – amint arra Lakatos Péter, a bihari RMDSZ szervezet parlamenti képviselője is rámutatott a szombati SZKT-n – akkor már kilenc százalékosra emelkedne a küszöb; vagy az EMNP makulátlan jelöltjei felkérezkednének a gátlástalanul etnobizniszelő, román nacionál-kommunista érdekeket kiszolgáló stb. RMDSZ listáira (mint tette azt Tőkés László a 2009-es EP-választáson).
A harmadik lehetőség a pártfúzió lehetne. Az EMNP jelöltjei, az autonómia lánglelkű lovagjai beolvasztanák frissen létrehozott pártjukat az RMDSZ-be, és ott folytatnák harcukat a gátlástalan etnobiznisz ellen...
Székely Ervin. Új Magyar Szó (Bukarest)

Aláírásgyűjtés Marosvásárhely első magyar nevű iskolájáért
Kedves Mindenki!
Szeretnénk iskolánkat, a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskolát, Bernády György nevére keresztelni. Párhuzamosan sajnos elindult az iskola Adrian Paunescu névre való keresztelése is. Arra kérünk benneteket, hogy támogassatok aláírásotokkal ügyünket, mert Marosvásárhelyen egyelőre tizenhárom általános iskolából egyetlen magyar elnevezésű sincs, de van tíz román és egy nemet. Terjesszétek, hogy minél több ember tudjon róla. Köszönjük!
A kezdeményező szülők nevében,
Horváth Iringó. Erdély.ma

Magyar iskolát, magyar orvosképzést (Tüntetés és petíció Marosvásárhelyen)
Több vonalon folyik a harc a magyar oktatásért Marosvásárhelyen. A helybeli gyermekek szülei és a Civil Elkötelezettség Mozgalom képviselői petíciót indítottak azért, hogy a város 2-es számú általános iskolája Bernády György nevét viselhesse: ez egyfajta számonkérés is, hiszen húsz év alatt egyetlen magyar személyiségről sem neveztek el iskolát az egykori Székelyvásárhelyen.
A szülők minden romániai magyar politikai pártot konkrét lépésekre kérnek, az RMDSZ-től pedig határozottabb fellépést várnak. Emlékeztetnek arra is: az SZDP korábban aláírásgyűjtésbe kezdett azért, hogy az iskolát Adrian Păunescuról nevezzék el. A petíciót október közepén zárják. Az EMNT ugyancsak tegnap jelentette be, hogy október 6-án, az aradi vértanúk napján a magyar orvosképzés "visszaszerzéséért" szervez tiltakozó akciót a Székely vértanúk emlékművénél, és kész kifizetni a bírságot is, ha a városháza nem engedélyezi a megmozdulást. Az önálló magyar tudományegyetem fontosságát hangsúlyozta Markó Béla miniszterelnök-helyettes is a Sapientia egyetem megnyitóján. 1989 után két fontos célért küzdöttünk: az egyik, hogy anyanyelven tanulhassunk, beleértve a felsőoktatást is, a másik, hogy legyenek önálló magyar egyetemeink. Most ezt a jogot kell érvényesíteni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen is – mondotta. Markó szerint az erdélyi magyar közösséget 1959-ben érte a legnagyobb veszteség, amikor elvették tőle a magyar egyetemet, és egyik legnagyobb eredményünk, hogy ma van önálló magyar egyetemünk, a Sapientia. Ehhez szükség volt Magyarország támogatására, az egyházakra, oktatókra és az RMDSZ-re is. Most rajta múlik, hogy kigyűjtse a többséget a román parlamentben ahhoz, hogy az akkreditációról szóló törvényt minél előbb alkalmazhassák. Végül kijelentette: összefogásra van szükség, ez a legnagyobb tanulság, és ez a biztos jövő legfontosabb feltétele is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Etnikai vitát szít az iskolanévadás Marosvásárhelyen
Marosvásárhely múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről kell elnevezni a 2-es általános iskolát – jelentette ki a Krónikának Dorin Florea polgármester. Az elmúlt hetekben a Szociáldemokrata Párt (PSD), majd az RMDSZ is aláírásgyűjtésbe kezdett a tanintézet elnevezése kapcsán. A PSD Ceauşescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Păunescuról szerette volna elneveztetni a belvárosi iskolát, az RMDSZ viszont szeretné, ha végre egy helyi általános iskola is magyar személyiség nevét viselné.
Lapunk úgy értesült, az etnikai vita elkerülése érdekében a tanintézet vezetősége a semmitmondó Belvárosi Iskola nevet javasolja
A szövetség helyi képviselői szerint a 2-es számú általános iskolát a városépítőként emlegetett Bernády Györgyről kellene elnevezni. Megtudtuk: mindkét szervezet jól halad az aláírásgyűjtéssel. Míg a szociáldemokraták házról házra járnak, a szövetség a körzeti elnökökön keresztül próbál minél több támogatót szerezni. Újabban a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) aktivistái és a Dózsa György utcai iskolába járó magyar gyerekek szülei is támogatják a kezdeményezést. A szülők petíciót fogalmaztak meg, melyben arra szólítják fel az RMDSZ helyi és országos vezetőségét, hogy az aláírásgyűjtés helyett határozott politikai lépéseket tegyenek a cél érdekében. A felhívás kezdeményezői úgy vélik, a rendszerváltás utáni iskolai névadások kapcsán rendszerint politikai alapon született döntés, talán ez is az oka annak, hogy a régebben számokkal ellátott, mostanra neveket viselő iskolák között Marosvásárhelyen egyetlen magyar elnevezésű intézmény sem létezik. Jelenleg négy kivétellel valamennyi tanintézetet román személyiségről neveztek el, többnyire olyanokról, akiknek semmi közük nem volt a városhoz.
A többi négy közül az egyiket Európának nevezték el, egy másik, ahol német tagozat is működik, Friedrich Schiller költő nevét vette fel, míg kettőt még mindig számmal jelölnek. „A szülők úgy vélik, hogy az RMDSZ által elindított aláírásgyűjtés nem hatékony politikai lobbi, sokkal inkább civil akciónak tekintik. Az elmúlt két évtized sikertelenségei miatt jelen helyzetben sokkal erőteljesebb politikai lépések megtételére van szükség ahhoz, hogy eredményeket lehessen felmutatni” – áll többek között a szülők által aláírt levélben. Évekkel ezelőtt, a Schiller-iskola névadó ünnepélyén Dorin Florea kijelentette, hogy annak örülne, ha végre egy iskolát magyar személyiségről is elneveznének. Kérdésünkre, hogy most, amikor erre komoly esély mutatkozik, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megyei elnökeként támogatja-e az ötletet politikai vonalon, kitérő választ adott.
Azt viszont elmondta, hogy ha a múlt század elején a belvárosi iskolát Bernády alapította, akkor a tanintézet kétségtelenül az ő nevét kellene hogy viselje. A polgármester viszont hozzátette, Păunescut sem szabad lebecsülni, az ő szobrának is meg lenne a helye a Tudor negyedi ortodox templom előtt. Felettesével szemben a PDL önkormányzati képviselője Dumitru Matei megyei főtanfelügyelő nem támogatja a magyar fél kérését. A politikus-tanár előbb azt nyilatkozta, hogy nem tud a Bernády–Păunescu-vitáról, majd kijelentette, hogy mindez csak sajtóspekuláció. Kérdésünkre, hogy egyetértene-e azzal, hogy egy vásárhelyi iskolát magyar személyiségről nevezzenek el, a főtanfelügyelő nemmel válaszolt. „A tanfelügyelőségnek van egy névadó bizottsága, oda viszont más javaslat érkezett. Nekem azt kell támogatnom” – szögezte le. Lapunk úgy értesült, az etnikai vita elkerülése érdekében a tanintézet vezetősége a semmitmondó Belvárosi Iskola nevet javasolta az említett bizottságnak.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Értelmet találni a szenvedésben is
„Az ember sok mindent kibír, az éhséget, hideget, az erőn felüli munkát. Kibírja a megalázást, a testi fenyítést, a bizonytalanságot, de ha sohasem kap egy jó szót sem, ha soha nem mosolyog rá senki, ha soha sem kérdik meg tőle, mi baja, mi a bánata, ha a szeretetnek még a visszfénye sem vetődik rá – elhervad, megsemmisül, meghasonlik és belepusztul a szeretetlenségbe!” (Rózsás János)
A fenti hitvallás jegyében indult el Nagykanizsáról székelyföldi körútjára a kilencévi Gulag-rabságot átélt egykori levente, a 85 éves Rózsás János, a zalai Göcsej kistérségbe telepített székelyek leszármazottja. Magyarok a szovjet kényszermunkatáborokban című előadássorozatában az író-történész rövid történelmi bevezetőben ismertette az 1917-es eseményeket, a szovjet puccs győzelmét Trockij vezetésével, mely során a bolsevisták véres erőszakkal vették át a hatalmat, létrehozva a hírhedt kivégző-, politikai, rendőri alakulatot, a Csekát. Ez az államvédelmi szervezet 1918-tól létrehozta az első internáló és kényszermunkatáborokat azzal a céllal, hogy munkára fogja az elítélteket a szocializmus felépítése érdekében. Az ítéletet a Dzerzsinszkij-féle büntető törvénykönyv 58-as paragrafusa értelmében mondták ki. A 19-es paragrafus a magyarokra vonatkozott, miszerint aki potenciálisan veszélyt jelentett a szovjet társadalomra, el lehetett ítélni.
„A Szovjetunió egy rabszolgatartó birodalom volt, milliószámra ítéltek el rabszolgamunkára ártatlan embereket” – hangsúlyozta Rózsás János, ismertetve az 1934-ben létrehozott, negyvenezer lágert működtető főhatóságot, amelyről Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin írt 1973-ban megjelent A Gulág szigetcsoport című regényében, ami miatt megfosztották szovjet állampolgárságától, és kiutasították az országból. Rózsást 1944. december 22-én, 18 évesen, frontszolgálatra mozgósított leventeként tartóztatták le, és került szovjet hadifogságba, ahol politikai fogolyként kezelték. Abszurd helyzetet teremtett, hogy letartóztatásakor Rózsást szovjet állampolgárnak nyilvánították, majd fasisztaként, a Szovjetunió ellenségeként ítélték el. Fogságának színhelyei: két év az ukrajnai Odessza börtönében, majd Nyikolajev és Herszon munkatáboraiban, az észak-urali Szolikamszk erdőiben több mint három év, majd az utolsó négy év Kazahsztánban: Karabas, Spasszk és Ekibasztuz. Szolzsenyicinnel Ekibasztuzban ismerkedett meg Rózsás 1951-ben. Az odeszszai börtönben a közbűntényesekkel együtt tartották fogva, akik leszedték a ruháját, beverték a fejét. Lágerről lágerre vitték, mínusz 42 fokig kötelező volt a munka. Emiatt sokan megfagytak, az észak-urali erdőben 1200 rabból 500-an maradtak. Itt egy orosz ápolónő mentette meg az életét, ezt a történetet írta meg Rózsás Duszja nővér című regényében. „Nem levelezhettünk, hazaérkezésemkor tudtam meg, ki él a családomból. A kilenc év alatt azt sem tudtam, hogyan ért véget a második világháború. Honfitárssal sem találkoztunk, szomjaztunk a magyar szóra, a magyar lélekre, árvák voltunk a számkivetettek között. Az érvényben lévő sztálini rendelkezések értelmében a politikai elítéltek, ha letöltötték a rájuk kiszabott sokéves büntetést, nem kerülhettek Oroszország európai területeire, vagyis az Ural-hegységen belüli országrészre. Az örökös száműzetés helyét mindenki számára Távol-Keleten jelölték ki rendőri felügyelet mellett. Ez várt énreám is. Tudtam, hogy Magyarországra soha nem térhetek vissza… A jó Isten szándéka ismeretlen volt előttünk, sorsukba már beletörődött emberek előtt. És akkor megtörtént a csoda: 1953. március 5-én meghalt Sztálin…” – emlékszik vissza az egykori Gulag-fogoly, akivel szabadulásakor közölték: elítélése tévedés, de hadifogolyként adták át a belügyi szerveknek. Ám jött a hír, hogy Rákosi nem akarja átvenni a rabokat, „1500 fasisztával nem garantálja a szocializmus felépítését”. Ám mégis szélnek eresztették őket, így december 1-jén átléphette a szülői ház küszöbét Nagykanizsán. Később amnesztiában részesült, kérésére pedig 1962-ben a Szovjetunió legfelső bírósága rehabilitálta.
Rózsás János 25 éves kutatómunkájának felbecsülhetetlen értékű dokumentumtára a Gulag Lexikon, mely napjainkig már a harmadik bővített kiadást is megérte. Kilencéves szovjet rabságából hazatérve nekilátott emlékiratai naplószerű feldolgozásának, így születtek meg rabsága történetének irodalmi feldolgozásai: Keserű ifjúság, Éltető reménység és a Duszja nővér. 1989-től megnyílik számára a lehetőség az adatgyűjtésre, felkutatja a túlélők segítségével a háborús bűnösökként ártatlanul elítélt magyar sorstársait a Kárpát-medencében. A százezerre becsült magyar Gulag-rabból négy és fél ezernek állított emléket a 2008-as kiadású lexikonban. „Egyre ritkulnak azoknak a sorai, akik túlélték a sztálini kényszermunkatáborokat. Szinte az utolsó órákban vagyunk, hogy még megszólíthassuk a hiteles tanúkat, összegyűjtsük személyes vallomásukat, a rabságra vonatkozó egyre sárguló és szakadozott dokumentumokat, rehabilitációs igazolásokat. Másképpen nem lehet megcáfolni a történelmi méretű hazugságokat, napvilágra hozni az emberiség ellen a bolsevizmus által ténylegesen elkövetett, égbekiáltó bűnöket!” – vallja Rózsás. Könyve számunkra az összetört és értelmetlenül elrabolt emberi életek emlékeiből formált szimbolikus emlékmű, melyet egy igaz bajtárs állított a hazájukért, hitükért áldozni tudóknak.
Benkő Emőke. Krónika (Kolozsvár)

Lomnici: fel kell lépni a magyarellenes megnyilvánulások ellen
Románia számára is presztízskérdés, hogy határozottan fellépjen a magyarellenes megnyilvánulások ellen, amelyek egyik legsúlyosabb példája volt, hogy egy román hetilap Tőkés László meggyilkolására buzdított – mondta pénteken Marosvásárhelyen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke.
Lomnici Zoltán Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen tartott sajtóértekezletet a városban, amin részt vett Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd is, aki az említett ügyben a sértett nevében emelt panaszt az illetékes hatóságoknál. Az ügyről először egy május 13-i nagyváradi sajtótájékoztatón szerzett tudomást a közvélemény, miután nyilvánosságra hozták: a romániai vasútvonalakon olyan kiadványt terjesztettek, amelyben Tőkés László meggyilkolására uszított egy cikk. Az írás a Stefan cel Mare egykori román uralkodó nevét viselő hetilapban jelent meg. Ezt a lapot a Vocea Ceferistului (A vasutas hangja) című kiadvánnyal együtt terjesztették, állítólag mindkettőnek ugyanaz a személy, Mihai-Florin Nahorniac a főszerkesztője.
A Stefan cel Mare – amely „Románia függetlenségéért, szuverenitásáért, integritásáért és újraegyesítéséért" küzdő kiadványnak nevezi magát – említett cikkében a Romániában meglehetősen durva szitokszónak számító „bozgor" (hazátlan) jelzővel illeti Tőkés Lászlót. Azt veti a szemére, hogy az általa vezetett EMNT a kisebbségek kollektív jogainak törvénybe iktatására törekszik. Idéz egy Tőkésnek tulajdonított nyilatkozatot, amely szerint „a magyarok nem jövevények Erdélyben, hanem elvesztették országukat".
"Nem szégyelli magát ez a szerencsétlen bozgor? Hogy képes meggyalázni azt az országot, ahol született, ahol megkapta mindazokat a jogokat, amelyek minden román állampolgárt megillettek ebben az országban? Miért nem költözöl Magyarországra, miért nem hagyod el ezt az országot, ha nem tetszik neked valami?" – írja a szerző (aki vélhetően maga a főszerkesztő), aki ezután felteszi a kérdést: „Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?".
Tőkés e mondatok miatt emelt panasz ügyvédjén keresztül a Bukarestben működő Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, ezen kívül a bukaresti ügyészségen is feljelentést tett az említett lapot jegyző személy ellen gyilkosságra való felbujtás miatt.
A magyar etnikum egészét diszkriminálták
Kincses Előd pénteken felidézte ezt az esetet a sajtó képviselői előtt. Hangsúlyozta: a cikk szerzője a magyar etnikum egészét diszkriminálta, amit a romániai diszkriminációellenes törvény súlyos kihágásnak minősít. Emlékeztetett, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács június 12-re írta ki az első tárgyalást, de akkor hozzá sem fogott az ügy érdemi megvizsgáláshoz, mert kiderült, hogy Nahorniacot téves lakcímen idézték meg.
A szeptember 13-ra kitűzött újabb tárgyalás már érdemben foglalkozott az üggyel, azon a lap főszerkesztője is megjelent. Egyelőre azonban még nem született meg a testület határozata – tette hozzá Kincses, aki arról is tájékoztatott, hogy az ügyészségen már májusban panaszt tettek, de ott sem született még döntés.
Lomnici Zoltán rendkívül súlyos sérelemnek nevezte, hogy a román hetilap a nemzetközileg leginkább elismert, legnagyobb tekintélynek örvendő magyar személyiség meggyilkolását szorgalmazta. Úgy vélte: Románia számára presztízskérdés, hogy az ilyen magatartással szemben határozottan lépjen fel, és akadályozza meg az ilyen cselekmények megismétlődését.
Tőkés László részben ennek az esetnek a kapcsán is szólt az emberi és a nemzeti méltóság tiszteletben tartásának fontosságáról. Aggodalommal szól arról, hogy a Kárpát-medencében az utóbbi időben rendkívüli mértékben elszaporodtak a magyarellenes megnyilvánulások, amelyek lábbal tiporják az emberek egyéni és nemzeti méltóságát.
Több magyarellenes cselekedet is történt a közelmúltban
Leszögezte: az emberi méltóság alapértéknek számít az Európai Unióban, és ez az elv független attól, hogy egy ember melyik nemzeti vagy vallási közösséghez tartózik. Tőkés a magyarellenes cselekedetek sorában említette a Házsongárdi temetőben elkövetett sírgyalázásokat, valamint azt, hogy a kolozsvári református Kétágú templom közvetlen szomszédságában a Kolozs megyei tanfelügyelőség székhelyet akar építeni a műemlékvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával. Nehezményezte azt is, hogy a marosvásárhelyi 2. számú általános iskolát a nacionalista politikusról, Adrian Paunescuról akarnák elnevezni, míg az erdélyi magyarság a polgári társadalom egykori nagy személyiségének, Bernády Györgynek a nevét szeretné adni az oktatási intézménynek. hirado.hu. Erdély.ma

Értesítik az európai államfőket a „Tőkés László megölésére való felbujtásról”
Kincses Előd, az RMDSZ volt Maros megyei elnöke pénteken bejelentette, hogy Tőkés László nevében értesítették az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot és az ügyészséget, miután egy vonatban terjesztett újságban Tőkés László meggyilkolására uszítottak, elmondta, tájékoztatják az európai államfőket.
Kincses Előd ügyvéd egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón mondta el, hogy Tőkés László EP alelnök nevében, aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón, jelezték az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál és a bukaresti ügyészségen, hogy a Bukarest-Marosvásárhely intercity járaton osztogatott Ştefan cel Mare nevet viselő újságban Tőkés megölésére buzdító írás jelent meg, de késik a román hatóságok válasza, tájékoztatott a MEDIAFAX tudósítója.
Kincses átadta a sajtónak az említett újságcikk fénymásolatát, amelyben ilyen részletek vannak: „ Lám, mire képes egy hazaáruló, ez a szerencsétlen bozgor, Tőkés László”, „Senki nem kerül ebben az országban, aki fejbe lőné ezt az árulót?, állítása szerint az idézett cikk diszkriminálja a magyar közösséget és sérti Tőkés méltósághoz való jogát.
Az ügyvéd szerint a román vasúttársaság (CFR) képviselői azt nyilatkozták, nincs semmi közük a Ştefan cel Mare újsághoz, ő pedig ügyfele nevében május 27-én értesítette a bukaresti ügyészséget, a gyilkosságra való felbujtásról és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot .
Kincses elmondta, az ügyészségről semmilyen választ nem kapott, annak ellenére, hogy letelt a törvényes 60 nap.
Kifejtette az Országos Diszkriminációellenes Tanács szeptember 13-án tárgyalta az ügyet, a döntését később közli, ekkor a Ştefan cel Mare újság főszerkesztője, Florin Nahorniac, egykori államelnökjelölt azzal próbált védekezni, hogy ne vonhatja felelősségre egyszerre két intézmény, az ügyészség és az Országos Diszkriminációellenes Tanács.
„Ha nem hozzák meg a megfelelő törvényes döntést, értesítjük az ügyről az európai államelnököket”, fejtette ki Kincses, aki utóbb azt is elmondta, a Tőkés ügyről a tájékoztatást az Emberi Méltóság Tanácsa végzi el, amelynek tíz országban van képviselete.
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Lomniczi Zoltán ugyanazon a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2011-ben vizsgálta a „magyarellenes jelenségeket” Szlovákiában, Ukrajnában és Erdélyben is és a Romániában tapasztalt legsúlyosabb ügy a Tőkés ügy.
„Úgy értékeljük az ilyen, fizikai megsemmisítésről szóló fenyegetés nagyon sokat árt Romániának. Felkérünk mindenkit az emberi méltóság kölcsönös tiszteletére. Felhívjuk a nemzetközi közvélemény figyelmét a romániai magyarellenes jelenségre, amely ütközik a román törvényekkel de az EU-s felfogással is”, mondotta Lomniczi.
Tőkés László szerint az Országos Diszkriminációellenes Tanács által vizsgált magyarellenes jelenségek közé sorolható az is, hogy a kolozsvári központi temetőben egyetlen őr sem beszél magyarul, hogy a város központjába, a református templom mellé új épületet akarnak felhúzni, a műemlékvédelmi törvények dacára.
Marosvásárhelyen az elemzett esetek között van az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, ahol „ a magyar részlegnek nem adják meg a lehetőséget, hogy autonóm módon, külön szerveződjék, illetve a 2-es általános iskolában ahol elnevezési viták zajlanak arról, hogy a volt polgármesterről, Bernády Györgyről, vagy Adrian Păunescu költőről, „a kommunista diktatúra egyik képviselőjéről nevezzék el”, mondotta Tőkés.
Mediafax. Nyugati Jelen (Arad)

Tőkés üdvözli Florea "döntését", miszerint Bernádyról nevezik el a marosvásárhelyi 2-es iskolát
Tőkés László, az EMNT elnöke pénteken úgy nyilatkozott, hogy az, hogy a 2012-es választásokon magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek, az utolsó esély arra, hogy a magyarok megvédjék közösségüket és az iskoláikat.
Az EP alelnöke egy általa aláírt dokumentumot ismertetett, amelyben üdvözli Dorin Florea polgármester „döntését”, miszerint a 2-es számú marosvásárhelyi általános iskola Bernády György nevét viselje.
Ismert tény, hogy a korábban csak számozott, utóbb nevet kapó iskolák közül jelenleg csak egy viseli magyar személyiség nevét. A polgármester bejelentése eleget tesz a magyar közösség kívánságának, és reméljük, hogy nem merülnek fel különböző kitalált okok, amelyek megakadályozzák ezt a névadást – áll a dokumentumban. Ugyancsak eszerint a magyar közösség ereje az együttműködésben és az erdélyi magyar közösség érdekében való cselekvésben, a kicsinyes pártérdekek félretételében áll, és 2012-ben egy magyar polgármester megválasztása Marosvásárhelyen lehet az utolsó lehetőség az itteni magyarság számára, hogy a közösségét és az iskoláit megvédje. Tőkés felhívást intézett valamennyi magyar szervezethez, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy Marosvásárhely következő polgármestere magyar legyen. Véleménye szerint erre minden esély megvan.
Dorin Florea kedden egy sajtótájékoztató keretében nyilatkozta azt, hogy helyesnek és természetesnek tűnik számára, hogy az általa építetett iskola a volt polgármester, Bernády György nevét viselje. Korábban a PSD azzal a javaslattal állt elő, hogy az oktatási intézménynek Adrian Păunescu nevét adják. Ennek kapcsán Florea hozzátette, hogy annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy a nemrég elhunyt költőnek is szobrot állítsanak a városban. (mediafax) Trandindex.ro

Mi, hol, mikor?
Megemlékezés és könyvbemutató Szárazajtán
A szárazajtai református templomban ma 11 órától megemlékeznek a magyarellenes vérengzésről, a Lármafa Kulturális és Sportegyesület átveszi a falunak odaítélt magyarországi Ex libris-díjat. A központban levő emlékmű koszorúzása után az Ajtai Abod Mihály Általános Iskolában bemutatják Benkő Levente történész, újságíró Szárazajtáról írt második, bővített könyvét.
Hitvilág A sepsiszentkirályi unitárius egyházközség október 2-án 11 órától ökumenikus istentisztelet keretében az öregek vasárnapját tartja. Erre az alkalomra hazavárják a faluból elszármazott 70 éveseket és idősebbeket vallásfelekezeti különbség nélkül. Részvételi szándékukat jelezzék a 0746 433 798-as telefonon. 20. országos konferencia
A sepsiszentgyörgyi Írisz házban (Gyöngyvirág utca 5. szám) tartja a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány országos találkozóját szeptember 30.–október 2. között Együtt az úton, fedezd fel (újra) a KÖZÖSSÉGet címmel. A konferencián az előadások mellett lesz kiscsoportos foglalkozás, közgyűlés és alternatív programok, szombat este tevékenység a különböző korosztályoknak, vasárnap ünnepi istentiszteletek a város református templomaiban. Honlapok: www.ce-union.ro, www.bonuspastor.ro.
Irodalmi önképzőkörök
A sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Irodában ma 18 órától újraindul a József Attila Irodalmi és Beszédművelő Önképzőkör tevékenysége. Várnak minden 12–19 éves, az irodalom, nyelvművelés, önismeret iránt érdeklődő tanulót. További információ a jozsefattilairodkor@gmail.com e-mail címen és a 0745 957 039-es telefonon. * A Parnasszus irodalmi önképzőkörön a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház tanácstermében ma 18 órától Józsa Zsuzsanna Görögország hétköznapi csodái címmel tart élménybeszámolót. Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 16 órától a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakörbe várnak minden kézimunkázni szerető fiatalt és időset. A kör vezetője: Gábor Éva. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Presztízskérdés lenne a magyarellenes megnyilvánulások elleni fellépés
Tőkés László, az EMNT elnöke, az EP alelnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke, és Kincses Előd ügyvéd tartott pénteken sajtótájékoztatót Marosvásárhelyen, amelyen Magyarellenesség Erdélyben címszó alatt kilencoldalas anyagban sorolták fel az utóbbi időszakban, a román politikai és közéletben eluralkodott magyarellenes megnyilvánulásokat.
Tőkés aggodalmának adott hangot a Kárpát-medencében az utóbbi időben rendkívüli mértékben elszaporodott magyarellenes megnyilvánulások miatt, „amelyek lábbal tiporják az emberek egyéni és nemzeti méltóságát”. A magyarellenes megnyilvánulások sorában említette a Házsongárdi temetőben elkövetett sírgyalázásokat, illetve, hogy a kolozsvári református Kétágú templom közvetlen szomszédságában a Kolozs megyei tanfelügyelőség székhelyet akar építeni a műemlékvédelmi szempontok figyelmen kívül hagyásával. Nehezményezte ugyanakkor, hogy a marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskolát Adrian Păunescuról akarnák elnevezni, míg az erdélyi magyarság a polgári társadalom egykori nagy személyiségének, Bernády Györgynek a nevét szeretné adni az oktatási intézménynek.
Kincses Előd elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt a romániai vasútvonalakon olyan kiadványt terjesztettek, amelyben Tőkés László meggyilkolására uszított egy cikk. Az írás a Ştefan cel Mare egykori román uralkodó nevét viselő hetilapban jelent meg. Ezt a lapot a Vocea Ceferistului (A vasutas hangja) című kiadvánnyal együtt terjesztették, állítólag mindkettőnek ugyanaz a személy, Mihai-Florin Nahorniac a főszerkesztője. A lap Tőkést bozgornak nevezte, és a cikk végén feltette a kérdést: „Hát senki nincs ebben az országban, aki golyót eresztene ennek a hazaárulónak a fejébe?”
Tőkés László ügyvédje emiatt panaszt emelt a Diszkriminációellenes Tanácsnál, és a bukaresti ügyészségen is feljelentést tett az említett lapot jegyző személy ellen gyilkosságra való felbujtás miatt. Kincses Előd kijelentette: a szerző a magyar etnikum egészét diszkriminálta, amit a romániai diszkriminációellenes törvény súlyos kihágásnak minősít. Emlékeztetett, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács június 12-re írta ki az első tárgyalást, de akkor nem tárgyalta meg az ügyet érdemben, mert kiderült, hogy Nahorniacot téves lakcímen idézték meg. A szeptember 13-i tárgyalás már érdemben foglalkozott az üggyel, azonban még nem született meg a testület határozata és az ügyészségen májusban letett panaszra sem érkezett válasz.
A magyarellenes megnyilvánulásokkal szembeni határozottabb fellépés Románia számára presztízskérdés lenne, jelentette ki Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanács elnöke. Rendkívül súlyos sérelemnek nevezte, hogy a román hetilap a nemzetközileg leginkább elismert, legnagyobb tekintélynek örvendő magyar személyiség meggyilkolását szorgalmazta.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Kultúra, abbahagyhatatlanul
Nagy Miklós Kund műkritikus, szerkesztő úgy véli, a művelődésszervezés terén hiányzik a megfelelő utánpótlás
Beszélgetőtársunk elismert marosvásárhelyi művelődésszervező, képzőművészeti kismonográfiák szerzője, kiállításmegnyitók és könyvbemutatók házigazdája, több mint húsz éve szerkesztője a napokban ezredik lapszámához érkezett Múzsának, a három éve általa főszerkesztett Népújság napilap hétvégi kulturális mellékletének. A művelődéssel való aktív foglalatosságnak nincs határa, vallja interjúalanyunk. Ennek jegyében kérdeztük őt.
Sokfelé elkötelezett, elfoglalt ember. Hogyan győzi egyszerre mindezt?
– Egyfelől időbeosztás kérdése: az ember úgy tudja időzíteni és beosztani a feladatait, hogy erre is jut egy kevés, arra is jut egy kicsi, mint a kabaréban, de a helyzet tényleg az, hogy az újságírónak és szerkesztőnek már eleve be van táblázva az élete.
Másfelől esetemben a hobbi, a szenvedély és az érdeklődési kör nagyjából azonos. Újságíróként, korábban rádiósként – még tévéztem is annyit, amennyit lehetett – elsősorban mindig a kulturális jelenségekkel, a művészetekkel, az irodalommal foglalkoztam. Ez tette lehetővé, hogy ugyanakkor bekapcsolódjak a kultúraszervezésbe is, s egy kicsit úgy érezzem magam, hogy hozzászólhatok a művészeti kérdésekhez is. Végtére is olyan ez, mint a mókuskerék, ha az ember egyszer belekerül, roppant nehéz kilépni belőle. Lehet, hogy nem is tud...
Vagy nem is akar esetleg?
– Nem is akarok. Persze, azért az embernek gondolnia kell arra is, hogy az idő telik, és már kellene könnyíteni valamilyen módon. Úgy tűnik, hogy ezt az egész elfoglaltságot, a közszereplést, a kiállításmegnyitókat és az irodalmi esteket lehet könnyedén, flottul csinálni, de azért az ember idegzetét észrevétlenül kikezdi a folyamatos határidőre való dolgozás, mindez tudat alatt növeli a stresszt. Másfelől pedig ezekre a kihívásokra fel is kell készülni.
Én általában mindenütt szabadon szoktam beszélni, mert úgy képzelem, hogy akkor tudom leginkább megszólítani a közönséget, ha szembenézek velük. De nem lehet csak úgy kiállni: mindenből fel kell készülni, még akkor is, ha az embernek már elég nagy rutinja alakult ki az évtizedek folyamán. Miközben a művelődési eseményekhez hozzá kell olvasni, utána kell nézni, eközben én is gazdagodom valamivel. Már csak ezért sem mondok le általában egyetlen felkérést sem.
A képzőművészettel is úgy voltam, hogy 1968-ban rádiósként kezdtem el foglalkozni ezzel, és azóta annyit olvastam a képzőművészetekről, annyi műteremben jártam, művet láttam, olyan sok művészemberrel és művészettörténésszel beszélgettem, hogy az az érzésem, mintha kijártam volna egy halom rangos főiskolát. Az ember folyamatosan gyarapodik valamivel, de ennek ára van: szinte naponta több órát áldozok adatgyűjtésre, eközben nem tudok, mondjuk, a családommal foglalkozni, egy olyan regényt elolvasni, amit nagyon szeretnék, nem sportolhatok, pedig vágyom rá, de közben úgy érzem, hasznomra, épülésemre, örömömre szolgál ez a munka.
Mikor ír?
– Valahogy úgy hozta a sors, hogy a 90-es évek végétől minden évben megjelent egy-két, volt olyan is, hogy három kötetem, ami nem magától készült el. Lehet, hogy szerencsés ember vagyok, elég nagy a munkabírásom. De azok a könyvek például, amelyeket a művészeti kismonográfia-sorozat számára készítek, nagyon megkínoznak.
Ahhoz, hogy ezeket a tanulmányokat megírjam, kisebb barikádot halmozok fel az íróasztalomon. A feleségem aggodalommal nézi, hogy mind több és több tornyosul, és aztán borzasztóan örül, amikor látja, hogy a könyvek apadni kezdenek körülöttem.
Az ön által szerkesztett irodalmi-művészeti melléklet, a Múzsa ezredik lapszámához érkezett.
– Épp írni kezdtem a „vezércikkét”. Ez is egy olyan dolog, amit több mint húsz éve felvállaltunk. Minden lap foglalkozik kultúrával, de mi azt mondtuk, adjunk többet, külön mellékletet, szombatonként, amikor más újság nem jelenik meg. Illúzió lenne azt hinni, hogy minden olvasó kézbe veszi a Múzsát is. Nem, ez tulajdonképpen bizonyos rétegekhez szól, ugyanakkor olyan alkotók számára lehetőség, akik még erőt éreznek magukban arra, hogy ide is írjanak, nagyon kicsi honoráriumért.
A kulturális élet az utóbbi húsz évben annyira gazdag lett és olyan változatos, hogy mindig van amiről beszámolni. Az ezredik számnál elégtételt jelent, hogy sok olyan ember van, aki az első számtól az ezredikig megőrizte a mellékletet és fontos számára. Ahhoz, hogy megjelentessük, a lap anyagi áldozatot hoz, és kérdés, hogy az ezredik után hány jöhet még.
Lapunk az utóbbi két alkalommal kimaradt az anyaországi sajtótámogatásból, ami lényegében nagyon minimális, de már csak biztatásként is jól jönne. Ahonnan elismerést várunk, onnan nem jön, az olvasók viszont nagyon hálásak, megállítanak az utcán vagy telefonálnak, elégedettek a melléklettel. Tehát amíg lehet, folytatjuk.
Ezer lapszámot könnyű vagy nehéz megszerkeszteni?
– Tulajdonképpen a bőség zavarával kellett megküzdenünk. Tekintve, hogy erdélyi kitekintésű a Múzsa, és az anyaországra is figyelünk, a melléklet tartalmas, sosem szűkölködik témában.
Vannak állandó munkatársaink, csak örülhetünk annak, ha olyan szerzőktől kapunk írást, mint Kovács András Ferenc, Nagy Attila, Markó Béla, Sebestyén Mihály vagy kollégám, Bölöni Domokos. Csak néhányat soroltam fel azok közül, akik tényleg színvonalas írásokkal vannak jelen a lapban. Amikor a magyarországiaktól válogatok, akkor is igyekszem a lehető legjobbat adni.
A Bernády Alapítványnál is számos feladat jut önnek.
– Alelnökként ténylegesen hozzá kell járulnom a rendezvényekhez és azok kigondolásához. Elég sok energiámat emészti fel, ugyanis két-három ember vesz részt a szervezésben, mert az elnök, Borbély László, elfoglaltsága miatt nagyon ritkán van itthon. A képző- és fotóművészeti kiállítások dolga hárul rám. Persze, azért ebben segítségeim is vannak, művészembereket kérünk fel arra, hogy részt vegyenek a programok megtervezésében.
Amikor bejön harminc ajánlat, abból közösen válogatunk. És ott vannak az egyéb rendezvényeink, például a Bernády-napok, amit, mint mindig, októberben tartunk most is. Ennek is meg kell tervezni, szervezni a műsorrendjét, ez is részben rám hárul. Sokan mondták már, hagyd abba, öreg, elég. Én ebbe egykor belecsöppentem, és hogyan lépnék ki most, amikor tudom, hogy nincs, aki folytassa. Kevesen maradtunk, és azok a fiatalok, akik pótolhatnák a mi nemzedékünket, sőt, az utánunk következőket is, nem léptek még be vagy hiányoznak.
Három éve főszerkesztője a Népújságnak. Gondolom, ez a legfontosabb.
– Megrögzött újságíró és szerkesztő vagyok, még az a régi fajta zsurnaliszta, aki komolyan veszi a hivatását, és ragaszkodik ehhez. Számomra tehát az a legfontosabb, hogy amit a Népújságnál végzek, az jól menjen. A többit inkább csak úgy, mellékesen csinálom, ez az, ami energiáim nagyon nagy részét felemészti. Viszont ez az, amiből aztán nemsokára ki tudok lépni.
Hisz a többit, a könyvírást, a tárlatbeszámolókat, az egyebeket nincs miért abbahagynom, legfeljebb megritkítom, de a lap élén, ahol a szerkesztés teljes embert követel, egyre nehezebb. Tudom, ennek a lapnak, ha nem is vezetőként, de újságíróként, szerkesztőként a továbbiakban is szüksége lesz rám, de lehet, hogy én azt már nem fogom tudni nyújtani ugyanolyan tetterővel.
Ahogyan a válság mélyül vagy tartósan ugyanúgy érinti a sajtót, ez mindennapi küzdelmet jelent a fennmaradásunkért és azért, hogy érdekes és színvonalas lapot nyújtsunk az olvasóknak, hogy ne morzsolódjanak le. Miközben jól tudjuk, hogy az írott sajtó iránt világszerte egyre kisebb az érdeklődés...
Bármilyen szenvedéllyel is végzi valaki a munkáját, néha csak elfárad, nem?
– És jönnek a családi ultimátumok is, hogy most kész, abba kellene hagyni. Persze, hogy szükségem van pihenésre, vagy lenne. Ilyenkor, ha tehetem, elutazom valahová, messzire, ahol békén hagynak.
Például nagyon jól érzem magam, ha elmehetek a lányomékhoz, az unokáimhoz Dániába. Nem ismerem a nyelvet, egy kisvárosban élnek, teljesen más az élet, lényegében bármivel foglalkozhatom, segítek nekik a ház közül, nyugodtan felülhetek a biciklire és körbekarikázhatom a várost. Egy évben egyszer. Ezenkívül nyaralni megyünk. Ennyire futja, ezért is mondom, hogy ideje lenne szép csendesen abbahagyni.
Nagy Miklós Kund (1943, Nagyenyed)
Román–magyar, majd magyar–francia szakon szerzett tanári diplomát Marosvásárhelyen, illetve Kolozsváron. A nyárádmenti Szentgericén tanított, majd 1968-tól 1985-ig a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa volt. 1990-től a marosvásárhelyi Népújság napilap főszerkesztő-helyettese, Múzsa című heti kulturális mellékletének szerkesztője, 2008-tól a lap főszerkesztője.
A marosvásárhelyi Bernády Alapítvány alelnöke. Több tíz kötet (művészmonográfiák, interjúkötetek, albumok stb.) szerzője, társszerzője, elő- vagy utószóírója; legutóbbi munkái közül: Míg a magnó összekapcsolt (Csíkszereda, 2006), Szabó Duci (Kolozsvár, 2007), Bocskay Vince (Csíkszereda, 2008), Galéria a Bernády Házban (Marosvásárhely, 2009), Bandi Kati (Csíkszereda, 2010).
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

A magyar pártok közösen emlékeznek meg október 6-áról
"Ha tőlünk függ, akkor lesz Paunescunak szobra Vásárhelyen, amikor Gusának, vagyis soha"
Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, László György, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke és Jakab István, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a három magyar politikai alakulat közösen emlékezik meg október 6-án az aradi vértanúkról, illetve a marosvásárhelyi székely vértanúkról.
A sajtótájékoztatón jelen volt Csegzi Sándor, az RMDSZ marosvásárhelyi választmányának elnöke, hangsúlyozni kívánta, hogy a megemlékezésnek nem lesz kampányjellege, jó alkalom arra, hogy az összefogásra utaló, Európát átfogó eseményre való megemlékezés kapcsán "mutassunk egyértelmű összefogási szándékot Marosvásárhelyen a magyar politikai szervezetek között".
Jakab István hangsúlyozta: – A marosvásárhelyi magyarság mindig is lelki motorja volt az erdélyi magyarságnak. Nagyon fontos, hogy október 6-án a magyar politikai pártok együtt kívánnak megemlékezni az aradi és a székely vértanúkról. Az emlékezés kegyelete, amely összhangot teremt bennünk, azt is jelzi, hogy egységesek tudunk lenni minden olyan ügyben, amely a magyarság számára fontos, és együtt tudunk hangot adni minden olyan történésnek, amely a magyarság jövőjét biztosítja.
László György: – Ha Marosvásárhelyen – de Erdélyben is – a magyar közösséget képviselő politikai szervezetek megpróbálnak együttműködni, akkor az csakis e közösség politikai múltjának tudható be. Most, félretéve a politikai hovatartozásunkat, arra hivatkozva, hogy ha nem sok közös van bennünk, mégis van egy történelmünk, közös múltunk, így a magyar közösség érdekében félreteszünk minden nézeteltérést, és október 6-án Marosvásárhelyen együtt fogunk emlékezni. Remélem, ez az első jó lépés annak érdekében, hogy életképes érdekképviseletet tudjunk létrehozni az erdélyi magyarságért.
Október 6-ig megoldódhat a MOGYE ügye
Újságírói kérdésre válaszolva Benedek István kijelentette: Az egyetem problémája reális, egy rossz menedzsmentnek és egy rossz charta megszavazásának az eredménye, ami nem vette figyelembe a jelenlegi tanügyi törvényt. Ezt nem teheti meg egyetlen egyetem sem az egyetem autonómiájára hivatkozva, és remélem, hogy Markó Béla miniszterelnök- helyettes úr, aki a tanügyért is felelős, illetve Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke megteszi személyesen is a szükséges lépéseket, s különösen Markó Béla tud hatni az egyetem vezetőségére és a tanügyminisztériumra, s felszólítja őket, hogy a törvényeket be kell tartani. "Úgy gondolom, hogy a miniszterelnök-helyettes és az Európai Parlament alelnökének személyes jelenléte az egyetemen, illetve a tárgyalások a következő napokban meghozzák az eredményt".
Ádám Valérián, az RMOGYKE ügyvezetője, aki egy kolléganőjével együtt bejött a sajtótájékoztatóra, bejelentette, hogy ha az RMDSZ és a magyar szervezetek "visszavonulót fújnak" a MOGYE ügyében, akkor az október 6-át követő héten tüntetést szerveznek a civil szervezetek.
Az RMDSZ-politikusok reményüknek adtak hangot, hogy október 6-ig megoldódik a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye. Kiss István, az MPP alelnöke szerint a magyar pártok közösen lépnek fel a MOGYE ügyében.
Iskolaneveket a magyar lakosság arányának megfelelően!
Arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy Adrian Paunescunak szobrot akarnak állítani Marosvásárhelyen, illetve hogyan viszonyulnak az iskolanévadáshoz, Benedek István kijelentette: – Ez nagyon egyszerű. Az iskola nevét az iskola vezetőtanácsa dönti el, majd a városi tanács szavaz róla. Ami csak konzultatív jellegű. Sajnos, az iskolák vezetőtanácsaiban Vásárhelyen a román tanárok többségben vannak. Mivel Marosvásárhely magyar lakossága kb. 46%, úgy illett volna, hogy az iskolák 46%-ának is magyar neve legyen. Magyar íróról, tanárról, az iskolaalapító Bernády Györgyről iskola legyen elnevezve. Ez nem történt meg. Azt gondolom, az elkövetkezendőkben lesz elegendő politikai józanság az iskolák vezetőségeiben részt vevő tanárokban, s belátják, ez így nem mehet tovább. Ragaszkodunk ahhoz, hogy az iskolák neve a magyar lakosság arányának megfelelő legyen Marosvásárhelyen. Meg kell találni ennek a módját.
A Paunescu-szoborral kapcsolatosan azt mondta: "Akkor lesz Marosvásárhelyen szobra Paunescunak, ha tőlünk függ, amikor Gusának. Vagyis soha!"
Népújság (Marosvásárhely)

IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium
Tegnap délután Gyergyószentmiklóson a nagyváradi Szigligeti Színház, majd este a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásával elkezdődött a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokvium. A szemle október 9-én este az ünnepélyes díjkiosztással és Palya Bea koncertjével zárul.
A fesztivál során 23 színházi előadásnak örülhetnek a nézők, lesz bőven kísérőprogram is, workshopokkal, szakmai beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, koncertekkel. A hazai magyar társulatok mellett fellép a bukaresti zsidó, a szebeni és a temesvári német színház is. Újdonság, hogy meghívtak magyarországi kisebbségi színházakat is, a Szarvasi Szlovák Színházat és a budapesti Cinka Panna Cigány Színházat. Bemutatkoznak a kollokviumon az alternatív, független hazai színtársulatok és a színművészeti egyetemek magyar tagozatos hallgatói is.
Külön figyelmet érdemel a színházigazgatók és a magyarországi színházi szövetségi vezetők kerekasztala, amelyen jelen lesz a magyar Nemzeti Erőforrások Minisztériumának államtitkára, Szőcs Géza is. Az előzetes elképzelések szerint ez alkalommal létrehoznák a határon túli magyar színházak szövetségét.
A kollokvium megőrizte a színházi előadások versengésének hagyományát. A helyezésekről, díjazottakról a Kötő József, Sebestyén Rita, Iula Popovici, Radu Macrinici, Bicskei István alkotta zsűri dönt. Fesztiváligazgató Béres László, a vendéglátó Figura Stúdió Színház vezetője.
A kollokviumon jelentős a marosvásárhelyi képviselet. A már említett pénteki Két lengyelül beszélő szegény román címú előadást követően vasárnap fellép a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színházművészeti Karának Koreográfia Szaka a stúdiótermi Egy lakodalom története produkcióval. Kedden este az Akadémiai Műhely a Guppival. Szerdán pedig a Yorick Stúdió adja elő Székely Csaba Bányavirág című darabját. Fesztiválújság is megjelenik, amit a teatrológushallgatók készítenek. A szakmai beszélgetések moderátori teendőire Kovács Levente rendezőt kérték fel.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Kisebbségi könyvismertetők a kultúraközi térben
Recenzió
Az „új könyvek”, „friss szerzemények” könyvespolcán a legutóbb érkezett művek is több időt kívánnának, mint amennyi dukál. Olyik nem is tegnapi, hanem szinte múlti dejű opusz, egymás mellé kívánkozásuk csupán a recenzens ördögi trükkje által hiteles (valamelyest). De talán megbocsátásra érdemes, ha a könyvek lajstroma nem a kiadói idő, hanem az olvasói találkozás keretébe illeszkedik.
Így is több hely, s még több idő kellene, hogy méltó gazdagsága mindegyik műnek úgy bontakozzon ki az értékelő sorokban, szinte ne is kelljen már végigolvasni őket. De hát ez (köztünk szólva is) lehetetlen, sőt hamis játék lenne, hisz a „méltó” kultúraközi jelentéstér nem is mindig mutatkozik azon frissiben, csupán az idő öblében és lassú mozgásának folyamatában.
A kapkodós recenzió, avagy a puszta címlajstrom helyett inkább a műveket egyberendező kontextus kapjon helyet, a részkultúrák folyamata, harmóniája és konfliktusaik, ez most itt a cél. A kultúrák közti áthallások, kölcsönhatások vonzzák talán szűkebbre a kört, ide illő művekkel, alkotókkal, továbbgondolandó hatásokkal. Kisebbségkutatás, kulturális sajátságosság, értelmezések és megértések, újraolvasatok és kontextusok tehát a hívószavak, melyek az alábbi válogatást eredményezték. A kapkodó szemléért megbocsátást remélve – merthogy csak töredék tanítások surranhatnak át a közvetítő szándékán is, miképp a művek mélyebb tartományaiban nemegyszer...
Alapítók, közdők, vitatkozók
Mindjárt az első opusz is durva kontrasztot tükröz a kultúraközi (avagy inkább a rokon kultúrák, szomszédos világok közti) miliőből. Címe: Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról... (Balázs Sándor és mtsai szerk., Kolozsvár, 2009, 204 oldal). Méltatlan kontraszt, hogy a durva tetteket, bornírt döntéseket, megfontolatlan kivagyiságokat és strukturális gyalázatot a színek pompázatos világáért felelős „fehér” szóval szokás illetni.
E rejtjelezett üzenet dokumentumokat, kiadatlan, átbeszéletlen, sérelmesnek tekinthető otrombaságokat tartalmaz – kisebbségi környezetben. Közrebocsátója a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, mely testület a magyar universitas ügyét veszi szemügyre az európai univerzumban, az impériumváltások során, az egyetemépítési kísérletek és kudarcok historikumát végigkövetve. A szerkesztőbizottság (Balázs Sándor, Bodó Barna, Csetri Elek, Gaál György, Kónya-Hamar Sándor, Somai József) egyfajta mai és történeti értelemben fontossá vált (vagy csak jelen volt) multikulturalitás értékelve alapján ad képet az 1581-ben Báthory István idején alapított első magyar egyetemről, a Mária Terézia által ismét Kolozsvárott telepített karokról, melyek 1872-ben mint újfent megnyitott állami magyar egyetem intézményei karoltak össze, hogy a Ferenc József alatt megizmosodott intézményt azután a román hatóságok 1919-ben ismét bezárhassák.
A háborús idők még olykor kedveztek is, 1946-ban például őrizni is kellett a látszatot, hogy a magyarok egyetemmel bírnak kisebbségi jogaik méltánylása ürügyén, de legott felszámolták a látszatokat 1956-ban, mihelyt az „eseményekkel” szolidáris diákság és tanári kar a „nacionalizmus veszélyét” rejthette magában. A pártállami időkben „népi kezdeményezésre” hallgatva megszüntetett intézmény egy minisztériumi rendelet alapján egyesítésre került, s ha utóbb majd ’89-ben úgy hihette az erdélyi magyarság, hogy a rendszerváltó demokrácia engedi kiteljesedni az önállóságot, tévedett: a kétezres években talpra állott Kezdeményező Bizottság ismét megkapta a vádat, hogy a kétnyelvű feliratokkal többségellenes lázításba és illegális kalandorságba fog.
A kronológia, a dokumentummellékletek, a historikus szigorúsággal követett interpretáció egésze azt sugallja: az egyetem mint intézmény eredendően az ókori szellemi kincsek összegyűjtésének, rendszerezésének, univerzális feltárásának és értelmezésének iskolája volt a 10. században (studium generale néven), s az európai felfogásban az emberi értelembe vetett hit, a megismerő nyitottság és az értelmes gondolkodás rangja eleve hozzátartozott az intézményes tudásátadáshoz. Párizs vagy Bologna, a platóni akadémia vagy épp az erdélyi tudásátadás műhelyei nemcsak universitasok voltak, hanem a tanár és tanítvány protestáns eszmeiségét követő kultuszhelyek, a közös munkára épülő tudás topológiai esélyei. Ehhez már a teológiai és morális fennség többleteként járult a bizánci túltengést ellenpontozó európai szellem követése, az etnikai közösségek harmóniájára törekvés, a nyelvek bűvkörét átölelő tudás és gyakorlat.
A kötet egyes írásainak (összesen tíznek) aprólékos ismertetése egy kisebb tanulmány vagy kiadósabb feljegyzés volna, ezt szívesen hagyom az Olvasóra. Amit a kötet egésze üzen 240 oldalon: a társadalom relatív teljességének viszonylag komplex értelmezésére és megértésére elszánt törekvés kitartó volta. Ezt tanulhatjuk az alapítóktól, a küzdőktől, a vitatkozóktól, kármentőktől, kálváriajáróktól, az erdélyi magyar felsőoktatás egész históriájából, példázatából... Talán nem is először, de (sajnos, vélhetően) nem is utoljára.
Súlyos vétek
Tudás és társadalom elméleti viszonyrendszere, a megfigyelés, megértés, élmény szemantikai probléma-tára ugyanakkor jól láthatóan nemcsak az erdélyi világot vagy a tudástermelő intézmény szekuláris világát jellemzi, de a tudni-nem-érdemes dolgok és a tudottan is kételyekkel körülvehető értelmezések harmóniájának európai vagy még egyetemesebb létfelfogásait szintúgy.
Ugyanez igényt, mintát angolszáz, de elsősorban német és angol típusú kisebbségkorrajzot adja a megannyi össze-nem-hasonlítható módszerrel és szemléletmóddal tárgyalt konferencia-kötet, melyet a kolozsvári Sapientia adott ki 2008. márciusi tudományos találkozójának anyagából. Ez a nemzeteket és kisebbségeket határokon belül, határok alatt és határok fölött is szemügyre vevő szövegválogatás a kisebbségiséget mint uniós kihívásnak és ugyancsak uniós újításnak is szerepet adó tüneményt járja körül.
A Bodó Barna és Tonk Márton szerkesztette kötet (Nations and National Minorities in the European Union. Sapientia – Hungarian University of Transylvania, Cluj-Napoca, 2009, 263 oldal); nyelvek, identitások, kistáji és interetnikus kapcsolatok, kultúraközi játszmák megannyi verzióját vonultatja föl tizenhét szerzői-előadói anyagban, s ha szabad az interkulturális sugallatokra hallgatni, röviden úgy fogalmaznám: uniós félszekkel tálalja azt, amit a kutatók széles köre, diákok és egyetemi oktatók, cigánykutatók és erdélyi politológusok, történészek és nemzetközi jogászok szinte egybehangzóan úgy értelmeznek, mint Európa felkészületlenségét az újonnan csatlakozó országok kisebbségi közösségeinek befogadására.
Csupán néhány névvel jelezve a tematikákat: Bodó Barna nemcsak kutatói és tudományos sorsával, de a Babeş–Bolyai Egyetem historikumával is illusztrálja, milyen befogadáshiány ül még mindig a magyar népességen Kolozsvárott...; Vizi Balázs a regionális és etnikai kisebbségi mozgalmak európai állapotával igazolja a felmerülő kételyeket, Christoph Pan a minoritások uniós játszmáinak esélytelenségeiről értekezik, Vasile Docea egyenesen a történeti értelmezések tüzébe engedi a kisebbségtematikákat, Binder Mátyás hasonló alapon történeti, de a magyarországi cigányságkutatásban már empirikus élmény révén igazolja a képességhiányt, mely a magyar társadalom befogadáshiányos felfogását jellemzi, Nádor Orsolya az egy-, két- és többnyelvűség esélyeit latolgatja az uniós dilemmák közepette, Egyed Péter számára a liberális jogszemlélet és a kisebbségpolitikák sutasága nyújt kritikai felszínt, Szoták Szilvia pedig egy magyar–osztrák kisrégió határdiskurzusaival illusztrálja a közeledés és távolságtartás esélyeit.
A könyv német és angol nyelvű írásai (román összefoglalókkal) éppen a kisebbségi tudásterületek közelségét és egyben távolságtartási stratégiáit jelzik, nemcsak egymástól, hanem az uniós egységesülési játszmák árnyékában is... Olvasata(i) ma már nemcsak a határainkon túli szférákban, hanem a hazai tudományelméleti és interdiszciplináris közegben is kötelező lenne, ha komolyan tudnánk venni a korszakos kihívásait mindezen társadalmi téteknek és játszmáknak. Szinte kézenfekvő, hangsúlyozást sem igénylő, hogy itt a kultúrák közötti kontextus nemcsak határok között, etnikai kontaktuszónák között, korok és körök között, hanem nemzeti, nemzetközi, interkulturális és multinacionális dimenziók között hat, az értelmezés, belátás, elfogadás, kritika és interpretáció annyiféle, ahány európai nézőpontot csak felvesz a gondolkodó egyed.
Súlyos vétek, parttalan kontraszt lenne arra tenni a hangsúlyt, mennyire interdiszciplináris ma már minden belátás, s mennyire nem „valakiknek” van „igaza” vagy tévedése... – hanem éppen ellenkezőleg: minél kevésbé komplex egy etnikumközi vagy kultúrák közötti kölcsönhatás-elemzés, annál kevésbé érvényes bárminő megállapítás róluk mint öntörvényű elemekről. De hisz ezt voltaképpen tudjuk is, csak éppen a megjelenésmódok és mutatkozások sokszínűsége vakít el néha, midőn a komplexitást hangsúlyozva látszólag feledjük az egyedit, vagy fordítva, méltán sokra tartva a másságot, a hasonlóság érdeme halványodik el pillantásunk előtt.
Hasonló kétes komplexitással üzen a Balázs Sándor nyolcvanadik születésnapjára szerkesztett kötet is, amely Bodó Barna, Bakk Miklós és Veress Károly szerkesztők jóvoltából Kisebbségben, közösségben címmel (Politeia Egyesület – Bolyai Társaság – Communitas Alapítvány, Kolozsvár, 2008, 400 oldal) jelöli az illúziók, nosztalgikus elvágyódások és misztikus megváltások képzeletvilágán túli cselekvő közösséget, melynek a létige, a hogyanlét módja, a kitartó feladatvállalás tisztessége adja ellenpontját azok számára, akik nem kilépni próbálnak az alkalmazkodás kényszereiből, hanem együtt létezni azokkal.
A tizenhét szerző fölsorolása nem adott lehetőség itt, a tárgyalt tematikák sokszínűsége pedig az ünnepelt iránti elkötelezett kapcsolatot, szellemi örökségvállalást, mintakövetést tükrözi, ezekből néhányat fölidézni viszont mind gyakrabban figyelembe venni volna érdemes: az „identitástudatunk zavarait” már a nyolcvanas években megkomponáló Balázs Sándor filozófiai, történeti, szociológiai, demográfiai, jogi, pszichológiai alapozással él, s az üdvözlő írások is ezekről a tudásterületekről hoznak megvilágosító fényeket.
A romániai tudományosságban kivételes fontosságú iskolát nyitó Dimitrie Gusti szellemét idéző és munkásságát tolmácsoló Balázs Sándor a tisztelgők körétől nem ok nélkül kap filozófiai realitásfogalmakról, angolszász kisebbségfelfogásokról, jogi autonómiákról, iskolai motivációról, multikulturális egyetemépítésről, a román demokrácia rendszerváltás-kori jellemzéséről, nemzetdefiníciókról, politikai aktivizmusról, geopolitikai szinergiáról, nemzeti kisebbségvédelmi gyakorlatról, kétnyelvűségről, uniós jogrendről szóló tanulmányokat... – mindezek éppen a multikulturális kisebbségi létformák, alapjogok és létvalóságok felől nézve taglalják azt az állapotot, amelyben a klasszikus erdélyi kérdés: „lehet, vagy nem lehet” megmaradásra törekedni, nem csupán megerősítő választ nyer, de a nemzetközi (térbeli) és történeti (időbeli) harmóniakeresés példái révén olyan visszaigazolást is, melynek épp az ünnepelt életművében gyökereznek sorskérdései.
S nem azért, mert akár a román tudományosság, akár az interkulturális párhuzamok oly kézenfekvővé teszik (ezért is!), de szinte kézre jön az a kötet, amelyet a 2007-ben rendezett Valorile multiculturalităţii című konferencia anyagából állított össze Brassai László és Victor Sibianu, azonos kötetcímmel, a multikulturalitás értékeit követve és felmutatva (Alteris – Státusz Kiadó, Árkos–Csíkszereda, 2007. 400 oldal).
A konferencia-előadásokat tartalmazó kiadvány az uniós befogadás határpontját tekintve oly kapacitásokkal, készségekkel, nyitottságokkal és zárványokkal foglalkozik, melyek az interetnikus disputákban (Miklósné Zakar Andrea), helyi nyelvjátszmákban (Bodó Barna), szabályozott tudástörténeti terekben (Dorel Marc, Ioan Popa, Rákóczi Zsuzsa, Diana Dumitru), területi identitásokban (Bugovics Zoltán, Minorics Tünde, Ionan Marian Ţiplic, Simon Zoltán, Mazzag Éva, Lavinia Bârlogeanu), és etnikai vagy vallási mezőben (Grosz Irma Emese, Csomortáni Erika, Oláh József, Florentina Harbo, Szász Antónia) keletkeznek.
A szövegválogatás nem óhajt politikai konfrontáció eszközévé válni, de kölcsönös tanulsággá igen, miként is beszélhetők el a politikai, érzelmi, származási és műveltségi közösségek konfliktusai a történő történelem múltjában vagy jelenében. Éppen a multikulturalitás mint érték, a többrétegű identitás mint helyzet, a többnyelvűség mint állapot és esély a meggyőző ezekben a dolgozatokban, melyek egyébiránt egy kivételesen tudományáhítatos kis kollektíva apró szentélyében (Árkoson) zajló nemzetközi konfrerencia előadásai voltak, a hazai (és talán nemzetközi) tudományos közéletben rendkívül ritka gesztussal, mindjárt a regisztrációnál kézbe kapott kötetként, s kiegészítve egy másikkal (ALTERIS – Asociaţia Multiculturală, Anuar, vol. I.), mely hasonlóképp a meghívott előadók írásaiból vett mustrával nyitott azonnal nemzeti és tudásterületi, nyelvi és kultúraközi kölcsönhatások felé.
Az árkosi konferencián lezajló miliő-építés, műhelyszervezés, értelmezési konstrukcióformálás talán rögtön a konferencia közegében még nem annyira, de hosszabb távú hatásában a mélyebb átlátás, az európai párhuzamokra és nemzet- vagy közösség-építési stratégiákra vonzotta a figyelmet, magyar és román cigánykutatás, szubkulturális politikai mozgalmak, kisebbségi kommunikációk, együttélési és határformálási tétek ismertetései révén.
Kisebbség, ha relatív többséggé lesz, vagy ha környezetében a vesztességtudat egyéb külső okok miatt eluralkodik, és helyzetét a mindenkori mennyiségi/demográfiai kontraszt formálja, mindig és mindenhol szükségképpen kell tapasztalnia hajlamok megnyilvánulását a sztereotipizálásban és előítélet-formálásban. A megoldásokról, mintákról és példázatokról számos klasszikus mű forog közkézen, de bizonnyal méltó jelentősége van (vagy lehet) a kortárs felfogásokból, jelenkori interpretációkból származó áttekintéseknek is.
Ezek egyikeként hiánypótló szerepet kap az a kötet, melyet Dranik Réka formált Sztereotípiák és előítéletek címen a Kolozsvári Egyetemi Kiadónál (BBTE, Kolozsvár, 2008, 177 oldal), hogy tankönyvvé válva a megismerés, a belátás, a reprezentációk, a sztereotípia- és előítéletkutatás története, módszertana, valamint több mint száz évre visszatekintő példatára segítségével a kortárs gondolkodási sémák felé vezesse az érdeklődőt. A cigány, zsidó, magyar, szőke nő és boszorkány-sztereotípiák jókora gyűjteménye a kötet mintegy harmadát adja, megannyi illusztrációval, szövegidézettel, hogy az elméleti eligazító és a kutatásmódszertani zárófejezet közötti összefüggések harmonikussá válhassanak.
A szerző érzékenysége oktatási gyakorlatra vall, vagyis arra a rutinra, amely a környező világban elfoglalt hely, a megszerzett ismeretek és az egyén, illetve csoport viszonyrendszerében kialakult-megerősödött eligazodáskészség alapján határozza meg az előítéletek életvezetési értékké váló funkcióit: ennek alapján megkülönböztet perceptív (megismerési) besorolást, önmeghatározási motiváltságot, a különbözőség előnyéből fakadó és a csoport-hovátartozási gyakorlat szerinti, illetve ideologikus-érdekérvényesítési dominanciát, melyeket ha nem is felment, de árnyaltan helyére tesz és elősegíti a sztereotípiák nem sztereotipikus belátásának megoldásait.
Átmeneti rítusállapot
A tudni érdemes tudások közé tartozik ugyanakkor egy terület, amely éppúgy, mint a „nép művelésének” egyik technológiája, s épp az utóbbi időkben sokkal sikeresebb is, mint a tudományos felöltözködés igénye és értékrendje, vagyis a vásárlás és a korszakunkra jellemző új „aranyláz” legmérvadóbb formája: a fogyasztói magatartás. A versengés, a bőség, a marketing uralma, a társadalmi együttműködési és kizárási formák új hatásmechanizmusai ma már vitathatatlanná teszik, hogy a zsákmányolók egyik, a termelők másik, a kisajátítók harmadik és az újraelosztás új korszakaira jellemző további, jóval „betegesebb” életvilágok ezen felüli sajátos keretéről van szó, mely éppúgy összefügg kultúraközi kapcsolatokkal, hardverrel és szoftverrel, mint életvezetési értékek válságával, kapcsolathiányokkal és kiszolgáltatottságokkal.
Magát a konzumálás jelenséget nemcsak érzékeljük, de a mindennapi lét szinte minden alakzatában és minden jelenségében jelen van maga a fogyasztás, tekintve a sajtót, reklámokat, utcai figyelemfelkeltést, promóciós kínálatot, on-line keresgélést és informális gazdaságot egyaránt sorra vevő rendszerben. A tünemény nemcsak megismerésre, de kulturális értelmezésre szorul (tegyük hozzá, a tudományos elemzést régóta – mondjuk nem tekintve messzebb, mint Simmelig vagy Weberig, Marxig vagy Veblenig – egyformán izgatva), s épp ezért tanításra, megértésre is érdemesíthető.
E célra készült az az egyetemi jegyzet (Gagyi József: Fogyasztói magatartás. Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Scientia kiadó, Kolozsvár, 2009, 192 oldal), melynek a szerző által adott horizontja nem „a szervezetek világának” makrogazdasági, bankpolitikai vagy tőkekonverzációs szintjén definiálható, hanem épp ellenkezőleg, a szerző antropológiai alapállásából fakadó természetes meghatározottsággal: az emberi dimenziók általi behatároltsággal.
A kötet három nagyobb fejezetének (fogyasztás fogalma, elvek és tartalmak; társadalom mint kooperáció és dominancia terepe; mai feltételek, fogyasztási gyakorlatok rendszere) szinte mindegyikét a kulturális antropológia fókuszpontjai között hangsúlyos termelés, felhalmozás, csere, többlet koncepciójára, a Polányi-féle „nagy átalakulás” és archaikus gazdasági-elosztási viszonyok forradalmi átalakulására vezeti át/vissza/tova. Az emberi tevékenységek praktikus és szimbolikus formái, a társadalmi kommunikáció sodrában zajló elosztási és részesedési viszonylatok, valamint a ragadozói létre kárhoztató modern árucikk-birtoklási lázak fajtái és értékelvei olyan jól tagolt rendben mutatkoznak a kötetben, hogy az vaskos nagy műveket pótol – bár ez nem célja, sőt, ezek felé csak terelgetni próbál.
A „nagy értékváltás” időszakának, századunk elejének alapmozgásait rögzítő zárófejezetében ezt a társadalmilag szervezett átmeneti rítusállapotot, a szolgáltatások és fogyasztási felelősségtudatok nagy komplexitás-dilemmáit, valamint a mindennapi életet átszövő kiszolgáltatódás feszültségeit feloldani képes emberi reflexiót akként értékeli, mint (talán egyetlen, csekélyke eséllyel kecsegtető) mérlegelési feltételt, amely az elemzés biztosítékát még nyújtani tudja. E belátások nélkül a tömegtermelésbe sodródó és java produktumát a szolgáltatások végtelen cserehálózatával helyettesítő korszakos kultúra szomorú végóráit lehet csupán nekrológba foglalni. Ha még lesz ki megírja, hiszen az már nem piaci termék, s lesz ki elolvassa vagy átérezze, hisz erre mind kevesebb az esély...
Brassai példája
Hasonlóképp merész, a szerző-gyűjtő-harácsoló-fogyasztó lények természetrajzával kapcsolatos kérdésfelvetéssel él Brassai László is, aki Válasz a kockázati társadalomra: az élet értelmességébe vetett hit című kötetében (T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010, 176 oldal) az önazonosság-építés és értelemkeresés alternatíváit veszi sorra rövid eligazító elemzésében.
Az „élhető élet” perspektíváját a rizikó-központú gondolkodás helyett az erőforrás-alapú válaszokban és reflexekben nevezi meg, a védőhatások társadalmi tereit és az élményhatásokra pozitív válaszokat adni képes „elköteleződő személyek” biztató életmintáit véve alapul. A relatíve vékonyka kötet (170 oldal) utolsó harminc oldala a felhasznált szakirodalom jegyzéke, ami nem a tájékozatlanság sepsiszentgyörgyi bizonytalankodását mutatja, hanem épp a magatartástudományok roppant széles viselkedési és értelmezési horizontjának átfogási kísérletét, a lehetséges válaszok keresésének végtelen tartományából kimetszett kört, amely attrakcióra sokszor éppen az erdélyi tudományosság volt képes impozáns példáival az elmúlt néhány évszázadban is.
Brassai a perszonális és közösségi fejlődésfogalmak áramából indul ki, s a huszadik századi pszichológiai paradigmaváltás kérdésén átvezetve az életvezetési kérdések korszakos gondjaiig, vagy a lehetségesen időszerűnek tekinthető válaszokig ívelő problematikát abba a bizalmat sugárzó tartományba kalauzol, amelyben a bontakozó lélek és a társas terében eligazodára képtelenné vált ember talán még meglelheti minimális kapaszkodóit. Persze – s ez a kötet fő vállalása – ehhez éppen azoknak kéne az élet értelmességébe vetett hitet úgymond „kézbe adnia”, akik sokszor maguk sem birtokolják, nem látják át vagy nem kezelik reflexíven a kor kulturális és pszichés sodrásainak gondjait.
Kisebbségek-e a fogyasztók, sztereotípiagyártók, kultúraközi határokon mozgók, európai sodrásokba kerültek, egyetemfenntartó vehemenciák, avagy a mindenkori többséggel interakcióban álló, létfeltételeiket etnicitásuk vagy hozott és gyarapított kultúrájukban védeni próbálók? Nem többségiek-e épp ebben a kulturális interferenciavilágban? Nem a többségben lévőkhöz hasonlóan óvják, tartósítják-e a maguk túlélési esélyeit, s viszik tovább örökségeiket...? A válasz sosem egyértelmű – közelítésmódoktól, belátásoktól függ. Mert valahol, valamiben, valakikkel szemben, valamikor mindenki kisebbségi. Minden többség is kisebbségekből áll. Amíg áll...
A. Gergely András
Új Magyar Szó (Bukarest)

Múzsa az ezrediken
– e címmel szervezett lapunk munkaközössége hangulatos, nívós irodalmi estet kedd délután a Bernády Házban. Múzsa az ezrediken – ezredik számához érkezett a Népújság irodalmi-művészeti melléklete: ez alkalomból az ünneplő közönség, a lap barátai telt házas publikumként vették birtokba a Baross Gábor utcai épületet, amelynek földszinti galériáiban Nagy Miklós Kund főszerkesztő és Múzsa-szerkesztő fogadta a megjelenteket, munkatársakat és vendégeket – Kovács András Ferenc, Nagy Attila, Markó Béla, Sebestyén Mihály és Bölöni Domokos meghívottakat, valamint Sebestyén Aba színművészt, aki méltó kezdésként Demény Péternek a Múzsához írott versét olvasta fel. Ezt Nagy Miklós Kund egy játékos limerickje követte, majd rövid beszélgetés vette kezdetét a megjelent írókkal, költőkkel.
Nagy Attila elárulta, nemrég fejezte be új verseskötetét. – Ez a kilencedik kötetem, szerkesztőként KAF szenvedte meg. A Kriterion fogja kiadni és lesznek benne részletek a készülő, Csillagköz című, versekből álló "regényből", amelyben a gyerekkoromtól a katonaságig telő éveket, a régi Vásárhelyt mesélem el – mondta a költő, majd a Csillagköz egyik versét, valamint az új kötetben megjelenő, John Donne-sorokra írt költeményei közül párat olvasott fel.
Sebestyén Mihály olyan szöveget hozott, amely korábban jelent meg a Múzsában, Kolbászverés című, vitrioltól sem mentes novellája kellőképpen felvidította a jelenlevőket, akiknek Markó Béla árulta el: egy pillanatig sem volt hűtlen a költészethez, csak ennek éppen nem volt látszata. – Egyszer már a politikát választottam, ezért jobban érzem magam itt, szépírók, irodalomkedvelők társaságában. Ami a választott, kötött formát illeti: vannak nagy elődeim, mint például KAF. Ő nem hagyta abba a költészetet, így az elődömmé vált. Amúgy 1980 körül történt az a furcsaság, hogy avantgárdot, szabadverset művelő poétaként porosnak tűnő formákat kezdtem használni. Ezeket kellett most is elővennem. Nagy kihívás, hiszen egy adott feltételrendszerben kell szabadnak lenni – hallottuk Markó Bélától, aki a De ki élte túl? című, a költészethez való visszatérésként jellemzett versét, illetve pár haikuját olvasta fel.
Bölöni Domokosról, aki maga is Múzsa-szerkesztő, egyrészt megtudtuk, hogy hajnali internetező, másrészt megállapíthattuk, hogy humora továbbra is töretlen: A tyúkcenzor látogatása című írása korábban jelent meg, de a tegnapi lapszámban is olvasható, már kezdő sora is – "Egyik hervadás jön a másik után, mint szeptemberben a tanítók." – leplezetlen felröhejt váltott ki a szépszámú hallgatóságból. A Múzsa hagyományaihoz híven, emlékezvén a régi nagyokra, Sebestyén Aba idézte meg a helikoni, a két világháború közötti, illetve egykoron kortárs alkotók alakját: Székely János és Tavaszy Sándor verseit, valamint Wass Albert Marosvécs című írását olvasta fel, utóbbit az író 1992-ben küldte a Múzsának. Végül Kovács András Ferenc szólt, a költő, aki talán a legtöbb verset küldte a Múzsának. Ő az ezredik számban megjelent, Naked Soul című versét, valamint Lázáry René Sándor három, a húszas években írott költeményét olvasta fel.
A svédasztalos agapé és koccintás előtt pedig Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke a tanács nevében egy oklevelet adott át a Népújságnak és egyet a Múzsa kiötlőjének. Hűségpezsgőt kapott továbbá az "ezredes úr", azaz Nagy Miklós Kund és "századosa", Bölöni Domokos, aki majdnem százszor szerkesztette a mellékletet az elmúlt évek, évtizedek során.
Nb.
Népújság (Marosvásárhely)

Több a magyar óvodás és kisiskolás Dél-Erdélyben
A romániai Hunyad megyében, amely a magyarok számarányát tekintve szórványvidék, ezer fölött állandósult az óvodások és kisdiákok száma.
A korábbi évekhez képes több gyermeket írattak be magyar óvodába és az általános iskolák alsó tagozatos osztályaiba a romániai Hunyad megyében.
Az óvodásokkal együtt számolt diáklétszám 1100 körül állandósult az utóbbi években a magyar szempontból szórványvidéknek számító dél-erdélyi Hunyad megyében. Az idén 1095 gyerek tanul magyarul és jár magyar óvodába, míg az előző tanévben összlétszámuk 1123 fő volt. Ennek ellenére a kilátások jók, óvodába és az iskolák alsó tagozataira az utóbbi két évben több gyereket írtak be, mint a korábbi években - írja a Nyugati Jelen című aradi napilap internetes oldalán (www.nyugaijelen.com).
Magyar óvoda a megye 9 településén működik. Tavaly 360, a idén 370 gyermek jár Hunyad megyei magyar óvodába. Legtöbb az óvodás Déván és Petrozsényban, 111 és 80 gyermek. Emellett magyar óvoda működik még a megyében Csernakeresztúron (Cristur), Vajdahunyadon (Hunedoara), Rákosdon (Racastia), Szászvárosban (Orastie), Pusztakalánon (Calan), Vulkánban és Lupényban (Lupeni).
Az óvoda mellett - Rákosd kivételével - mindegyik településen működik általános iskola, Vulkánban, Szászvárosban és Csernakeresztúron négyosztályos, a többi településen nyolcosztályos.
A hét iskolában összesen 158 az első és második osztályokban tanulók létszáma, a harmadik és a negyedik osztályokba pedig összesen 110 gyermek jár.
Az iskolák esetében is Déva és Petrozsény a legnépesebb.
Hunyad megyében egy magyar nyelvű középiskola működik. Az öt évfolyamos dévai líceumba összesen 193 diák jár, 58 kilencedikes és 10, az ebben a tanévben végző tanulók létszáma.
A Nyugati Jelen összeállításából kiderül, hogy évről évre jobb körülmények között tanulhatnak a Hunyad megyei magyar diákok. A legtöbb iskolában, vagy magyar tagozaton történt valamilyen korszerűsítés az utóbbi években.
karpatinfo.net