Az RMDSZ nem akar választási koalíciót kötni
Toró: Tegyék félre a pártérdekeket!
Tegnap délelőtt Marosvásárhelyen tanácskoztak az RMDSZ és az EMNP vezetői. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Jakab István, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnöke és Kali István, az EMNP marosvásárhelyi elnöke tájékoztatott a tárgyalások részleteiről.
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke szerint Marosvásárhely polgármesteri székét csak úgy lehet visszaszerezni, ha a magyar politikai szervezetek között egy szélesebb körű együttműködést sikerül kialakítani, szoros együttműködésben az egyházakkal és a magyar közösséggel.
– Úgy jöttem, hogy ezzel talán pont kerül az ügy végére, hiszen december másodikán a tárgyaló felek azzal álltak fel az asztaltól, amelyen az EMNT és az Néppárt képviselői mellett Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke és Kelemen Atilla megyei elnök vett részt, hogy megszületett a megállapodás: választási koalíció lesz az RMDSZ és az EMNP között, amelybe be szeretnék vonni a Magyar Polgári Pártot is. Ezzel szemben a mai találkozón azzal kellett szembesülnünk, hogy az RMDSZ megyei vezetői, országos vezetőségi döntésre hivatkozva azt mondták, nem tartják lehetségesnek egy választási koalíció létrehozását, és úgy gondolják, hogy a megtalált közös jelölt, dr. Vass Levente az RMDSZ színeiben kell induljon, és elvárják a Néppárttól, hogy álljon mögé és tulajdonképpen feltétel nélkül támogassa.
Az EMNP úgy látja, hogy a választási koalíció lenne a jogi keret, amelynek az lenne a feladata, hogy közösen növeljék a jelölt ismertségét és az elfogadottságát.
– Ennek az együttműködésnek a döntő eleme szerintünk az, hogy a jelölt ne RMDSZ-színekben induljon. És ha valaki azzal vádolna minket, hogy ellenérzéseink vannak a tulipánnal kapcsolatban, azt kell mondanunk, hogy a viszonyítási alap a magyar közösség viszonyulása ehhez a jelhez. Abból indulunk ki, hogy az utóbbi három választáson Marosvásárhelyen a tulipán színeiben a jelölt nem tudott nyerni. 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban az RMDSZ a lehető legerősebb jelöltjeit indította, és sorra elbuktak. Ebből az adatsorból világosan levonható a következtetés, hogy most valami olyant kéne kitalálni, hogy a magyar jelölt tudjon nyerni. Az EMNP azt várja a többi szervezettől, hogy használja ezt a keretet a közös jelölt támogatására. Most azonban ott tartunk, hogy megtaláltuk a közös jelöltet, aki RMDSZ- tisztségeket visel, de a három politikai szereplő közül az egyik ki akarja sajátítani és a saját színeiben indítani, az MPP pedig saját jelöltet kíván indítani. Az EMNP csak áll és csodálkozik, hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben, jelentette ki Toró.
Véleménye szerint az RMDSZ-nek és az MPP-nek is át kellene gondolnia az álláspontját:
– Tegyék félre a pártérdekeket. Mi úgy látjuk, egyik párt színeiben sem lehet igazából választást nyerni, csak egy ilyen választási koalícióban. És e köré a koalíció köré lehetne építeni azt a civil összefogást, amelyre komoly hajlandóság van a marosvásárhelyi civil társadalomban. Aki más alternatív megoldásban gondolkodik, az vagy a párt érdekeit tartja elsődlegesnek, vagy pedig olyan egyezségek, paktumok vannak mögötte, amelyeket nem akarnak kimondani.
A fentiekre reagálva dr. Kelemen Atilla megyei elnök kijelentette:
– Mi Vass Leventét közös jelöltnek tartjuk, de az természetes, hogy nem akarunk választási koalíciót kötni, mert akkor a listák is közösek kellene legyenek. Ezt elmagyaráztuk a tárgyalófeleknek is minden másfajta hátsó gondolat nélkül. Mi elfogadjuk, hogy a párt logója rajta legyen a plakátokon, de a választási cédulán természetesen az RMDSZ jele alatt lesz a neve, hiszen egy RMDSZ SZKT-tagról van szó.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Talpon maradásunk parancsolatai
Immár közel két évtizede együtt hajtok főt nemzeti ünnepünkön 1848 márciusának hősei előtt máramarosszigeti honfitársaimmal. Idei közös meditációinkra készülve, megihletve az emlékektől, Bibliámat forgatva, bukkantam a Zsoltárok Könyve eme két sorára:
„Vígadjatok és énekeljetek,
Az kinek vagyon tiszta szívetek.”
S immár belém is hasított idei találkozónk első megválaszolandó kérdése:
vígadhatunk-e, énekelhetünk-e tiszta szívvel?
A kérdésre keserű szájízzel válaszolhatunk.
A 2011-es esztendő elhozta az új megszámláltatásunkat, s híjával találtattunk. Két évtized alatt 384 407 fővel apadt nemzeti közösségünk a 17 magyarok lakta megyében. Van olyan szórvány megyénk, ahol húsz év alatt 50 százalék fölötti a fogyás. Míg 1992-ben Temes, Arad, Brassó megyében külön-külön 60 000 fölött volt a magyar lakosság lélekszáma, addig a 2012-es összeíráskor nem éri el megyénként a negyedmilliót. A három megyében összesen 187 435 magyar volt 1992-ben, mára kevesebb mint fele, 75 799 maradt.
De lássuk Máramaros megye helyzetét.
A ’89-es fordulat utáni első népszámláláskor 54 907 állampolgár vallotta magát magyarnak, 2012-ben 20 126-tal kevesebb mifajtánkat írhattak össze a népszámlálók, összesen 34 781-et. A nagyságrend érzékeltetésére hadd mondjuk el, hogy csupán a Máramaros megyében eltűnt magyarok száma egyenlő például Szamosújvár összlakosságával, vagy közelebbi példával élve, mintha Máramarossziget és a hozzá tartozó települések lakossága feleződött volna meg.
A népességfogyást a demográfusok két fő okra vezetik vissza: az asszimilációra és a migrációra. Magyar közösségünk esetében tegyünk a két fő ok mellé még két tényezőt: az egészségtelen korfát és az alacsony szaporodási rátát. Vegyük sorra ezeket a jelenségeket.
Az asszimilációnak politikai és népességlélektani okai egyaránt vannak. Az asszimilációmentes létnek a feltétele az önkormányzat. Közjogilag szavatolt törvénykezésre lenne szükség, amely lehetővé teszi egy önálló, általunk irányított intézményrendszer kiépítését, amely biztosítja etnikumtól függetlenül az esélyegyenlőséget. Mivel az autonóm cselekvési tér kialakítása nem biztosított egy kisebbségi törvény révén, többségi hegemónia érvényesül, hatni kezd a lélektani visszahatás: az érvényesülés szándéka vegyesházassághoz vezet, gyerekeinket más nyelvű tanintézetekbe iratjuk, identitásunkat őrző és kifejező anyanyelvünket, kultúránkat hagyjuk lassan elsorvadni. Ilyen állapotok mellett fokozottabban érvényesül a migráció elszívó hatása. A vágy, hogy egyenlőknek érezzük magunkat, erősebben ösztönzi az elvándorlás szándékát az anyaországba, az általános gazdasági nehézségek pedig a megélhetési migrációhoz vezetnek.
Tetézi az általános bajokat, hogy sajátos jelenségekkel is meg kell küzdenünk közösségünk esetében. Egy egészséges közösség korfája olyan, mint egy talpára állított karácsonyfa. A terebélyes alsó részt a reprodukcóra képes nemzedéknek kell alkotnia, s a csúcs felé haladva helyezkedne el az idősebb generáció. A magyar közösség esetében a korfánk úgy néz ki, mint egy feje tetejére állított fenyő. Ez magyarázza az alacsony szaporodási rátát is, amelynek egy ezrelék fölöttinek kéne lennie, hogy biztosított legyen a szaporulat. Demográfusok szerint mi nem érjük el a szaporodási szintet.
Letaglozó adatsorokat és tényeket leltározhattunk. A kérdés az: mindezekből az önfeladás ideológiáját olvassuk ki, vagy éppen ellenkezőleg: a romlást megállító stratégiák életbeléptetésének parancsoló szükségszerűségre hívja fel figyelmünket?
Ahogyan 164 évvel ezelőtt a márciusi ifjak összeállították 12 pontos követeléslistájukat a nemzet talpra állítására, ugyanígy kell a ma nemzedékének is megfogalmaznia a magunk megmentésének stratégiáját.
Ennek nem a ‘fogjuk meg emberek és vigyétek’ világlátás alapján kell megszületnie, sikeresek csak akkor lehetünk, ha mindnyájunk közös akaratán, cselekvésén és nem utolsó sorban önismeretén alapul. Úgy is fogalmazhatnánk, kortárs magyar társadalmunk üdvtanának parancsolatait kell megalkotnunk. Önismeretünk egyik legmegrázóbb vallomása Szilágyi Domokos Magyarok című verse. Ebben így összegzi:
„ s itt benn és odakint konok
dühvel marják egymást: mit elvet
az egyik, az jó az ellen –
félnek; s egy – gyöngyünket, a nyelvet
disznók elé szórjuk, a szellem
őrét hátulról ütjük főbe,
mint a tatár, török, se német
nem bírta...”
Ezekből a sorokból kiszűrhetjük üdvtanunk első két parancsolatát.
1. parancsolat: le kell vetkőznünk a ‘nem tesz, csak jajgat’ magatartást, váljunk helóta népből cselekvő magyarokká, a közösségmegváltó eszmék híveivé.
2. parancsolat: vessük ki magunkból a konok dühvel egymást marás készségét. Óvakodom attól, hogy március 15-i elmélkedésünk belesüllyedjen a napi politika mocsarába, de vajon az új és új „nemzetmentők”, akik új és új szekértáborokat hoznak létre, nem egységünkben rejlő erőnket gyengítik?
3. parancsolat: a cselekvő készség öntudatosan vállalt hazafiságot is jelent. Tegyük üdvtanunk parancsolatává Széchenyi intelmét: „Legyünk igazi hazafiak, nem annyira szájjal, mint inkább vállal”. Bizony, sok esetben összejöveteleinken a hangos hazafiságról tanúságot tevők száma hadseregnyi, csak az elvek gyakorlatba ültetésére összesereglettek megszámláltatásakor derül ki: bizony kicsiny sereg vagyunk.
4. parancsolat: A nemzetiségi lét megőrzésének fő feltétele a gazdasági konszolidáció. Világválság kellős közepén vagyunk. Vajon nem dőreség gazdasági konszolidációról beszélni? Tegyünk különbséget országos és közösségi konszolidáció között. Történelmi példák bizonyítják, a kettő szétválasztható: Balázs Ferencék szövetkezeti mozgalma a múlt század harmincas éveinek derekán ugyancsak egy világválság kellős közepén tudta konszolidálni az Aranyos-vidéki magyarság helyzetét. Tehát 4. parancsolatunk: gazdasági önszerveződésünk révén teremtsük meg azt a közösségi modellt, amely tisztes szociális létet biztosíthat valamennyi erdélyi magyarnak.
5. parancsolat: A nemzeti lét megőrzésének másik fő feltétele a művelődési konszolidáció. Az asszimiláció kivédése nemcsak politikai és gazdasági tényezők kérdése, a nyelv- és lélekcsere hűség és közösségi akarat függvénye is. A művelődési konszolidációnak két alapfeltétele van: a nemzeti közösségek önkormányzatára épülő intézményrendszert kell működtetnünk, a kulturális autonómia jegyében, s a versenyképesség érdekében az „összemberi művelődés” szemlélete alapján kell szerveznünk közművelődésünket. Kremer Miklós mondotta: „Ha (ezt a kultúrát) fának fogom fel, mondhatom, hogy a gyökérzete a nemzeti talajban él, de törzse és koronája a nemzetközi levegőben”. 5. parancsolatunk tehát: gondozzuk, óvjuk kultúránk fáját.
6. parancsolat: A művelődési konszolidáció fontos alapja az anyanyelvű oktatás fejlesztése. A riasztó adatsorok ellenére elmondhatjuk, hogy a máramarosszigeti közösségben van cselekvő akarat. Egy teljesen szétvert magyar közösségi létből másfél évtized alatt Máramaros magyarsága megpróbálta újrateremteni intézményrendszerét.
Temploma mellé iskolát is teremtett.
Egyre izmosodik és erősödik a Leövey Kláráról elnevezett tanintézet. Megteremtette ez a közösség a kultúra házát, az EMKE-központot. Hatalmas erőfeszítések történnek, hogy a román iskolába iratkozott gyerekek is részesülhessenek anyanyelvi műveltségünk áldásaiból. A közéletben a magyar közösség megkerülhetetlen tényező lett, közképviseletet tudott biztosítani a helyi hatalmi szervekben. Tehát a 6. parancsolatunk: óvjuk önálló magyar iskoláinkat, használjuk ki az új tanügyi törvény lehetőségeit, egyetlen magyar gyerek se iratkozzék más anyanyelvű tanintézetbe.
7. parancsolat: Kossuth Lajos Irataiban a következőket mondotta: „Valódi szabadság csak az önkormányzati elvek az állam minden intézményein következetesen keresztülvitele mellett lehetséges.” Az asszimilációmentes helyzetet, amelyben nem fogy nemzetünk, csakis egy önkormányzatra alapozott közösségi lét hozhatja el. 7. parancsolatunk tehát így szólhat: ki kell kényszerítenünk, hogy létünk gordiuszi csomója kibogozódjék, ha nem, létezik a kettévágás alternatívája is.
8. parancsolat: Nem élhetünk rezervációkban. Ha eddigi parancsolataink az önszerveződés elvén alapultak, azt is hangsúlyoznunk kell, hogy ezer és ezer csáppal kell tapadnunk az országos és európai programokhoz, hogy közösségünk tagjai, adófizetőkként, részesedhessenek az életminőséget javító alapokból. Ennek kikényszerítésére jelen kell lennünk a törvényhozásban, a központi- és helyi közigazgatásban.
Legyen eszünk, ha már volt.
Ne változtassuk közéletünket égő szekértáborokká, hisz egy 6, 5 százalékos közösség csakis egységben biztosíthatja jelenlétét a jogainkat szavatoló fórumokon.
9. parancsolat: Előző parancsolatainkban összegeztük nemzeti közösségünk alapértékeit. Ahhoz, hogy ezek az elvek életutunkat megszabó gyakorlattá váljának, megalkuvás nélkül ragaszkodnunk kell hozzájuk. Tehát 9. parancsolatunk: alapértékekben nincs alku!
10. parancsolat: Váljunk nagy időkhöz méltó nemzedékké. Sorsfordító korszakot élünk, meg kell mutatnunk a riasztó adatsorok ellenére, hogy nem a vég következik, hanem egy új élet kezdete! Tudatosítanunk kell azonban, hogy „a saját sorsunkat magunk kovácsoljuk, az élettől csak annyi kegyre számíthatunk, amennyit tőle makacs kitartással, megbonthatatlan összefogással, céltudatos és komoly munkával kikényszerítünk” – mondotta Márton Áron.
11. parancsolat: Hirdessük meg nemzeti közösségünk erkölcsi megújhodását! Tekintsük az erdélyi magyar élet igazi sorsvállalóinak azokat, akikben a szeretet, a szolgálat, a helytállás és adakozni tudás sorsformáló erővé válik, akik óvják családjukat, és a gyermekáldást Isten kegyének tekintik.
12. parancsolat: Ki kell alakítanunk a magunk sajátos erdélyi útját. Kremer Miklós ennek az útnak a lényegét így fogalmazta meg: „nincs más mód rendelkezésünkre, mint az önmagunkból való újrateremtődés, az egyetemes magyarsággal való gyors találkozás erkölcsi és művelődési téren, az államunkban többségnek és kisebbségnek egyaránt kedvező poziciócsere, s az alkalmas világáramlatokba való kapcsolódás. Ez azt is jelenti, hogy senki segítségére nem számíthatunk, mindent magunknak kell elvégezni.
Talpon maradásunk parancsolatait fogalmaztuk meg. Ha eszerint élünk, beteljesedhetnek a Zsoltárok Könyve igéi:
„Vígadjatok és énekeljetek,
Azkinek vagyon tiszta szívetek”.
KÖTŐ JÓZSEF
Szabadság (Kolozsvár)

Új színházi portál létesült
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen rendezett sajtótájékoztató keretében mutatták be tegnap délben Erdély új magyar nyelvű színházi portálját, a www.szinpad.ro-t. A kulturális kezdeményezésről, mely a már évek óta működő www.hamlet.ro-t követi, Mihály I. Csaba projektmenedzser és Kardos Kinga főszerkesztő beszélt, mondván, hogy ennek elsődleges célja a közösségépítés, a szakmabeliek közötti párbeszéd megteremtése, a kommunikáció elősegítése és nem utolsósorban a közönség tájékoztatása a színházi hírekről, eseményekről.
Emellett az új portál egy adatbázist is készül létrehozni az erdélyi magyar társulatokról és művészeikről, valamint interjúkat, tudósításokat, kritikákat készül közölni. A szerkesztők ugyanakkor fórumot szeretnének biztosítani azon színházkedvelők számára, akik hozzászólnának az előadásokhoz, és nyíltan vállalnák a véleményüket.
A www.szinpad.ro tervei között szerepel, hogy maga is szervezzen különböző szakmai rendezvényeket, képzéseket. „Mindannyian egy közösségnek a tagjai vagyunk. Valahogy itthon elmaradt az a kezdeményezés, hogy a színpadon, a színpadért élőket egy csapatba, virtuális közösségbe fogja. Mi megpróbáljuk.
Ennek a csoportnak és a mögötte levő www.szinpad.ro portálnak célja a közösségformálás mellett a mesterségről beszélni, azokat elérni, akik a szakmát tanulják vagy gyakorolják” – hangsúlyozták a kezdeményezők. Az on-line média képviselői kapcsolatba léptek valamennyi erdélyi színházzal, beleértve az alternatív társulatokat, bábszínházakat és mozgásszínházakat is.
A portál szerzői elsősorban a kolozsvári és a marosvásárhelyi drámaképző szakos hallgatók vagy ott végzett újságírók, színikritikusok közül kerülnek ki. „A függöny felment, a reflektorok felgyúltak, kérlek, tegyétek a dolgotokat..., olvassatok bennünket, írjatok..., adjatok hírt rólunk, hogy létezzünk” – fordultak a színházbarátokhoz a frissen útjára indított intenetes újság szerkesztői.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Helyzetünk tükre: Marosvásárhely
Minden jel szerint a magyarság – az RMDSZ mindenképpen – feladta Marosvásárhelyt. Semmiféle megegyezésre, összefogásra nem hajlandóak, Székely István, a szövetség főtitkárhelyettese meg is fogalmazta, a közvélemény-kutatások mutatják, magyar jelöltnek nincs esélye győzni, akkor sem, ha az összes magyar szervezet felsorakozik mögé.
Beigazolódni látszik a szóbeszéd: az RMDSZ megkötötte paktumát a Demokrata-Liberális Párttal, nem indít esélyes konkurenst Dorin Floreával szemben, cserében Lokodi Emőke maradhat a megyei tanácselnök, s pottyantanak még néhány zsíros tisztséget a magyar érdekvédelemnek.
Az EMNP azt szeretné elérni, hogy Vass Levente ne a tulipános jelkép alatt induljon, igazi közös jelölt legyen, az MPP előválasztásokon keresné a megfelelő jelöltet. Az RMDSZ egyik ajánlatra sem vevő, magabiztosan hirdeti, nem mondanak le a tulipánról, nem engedik mindenféle megállapodások martalékául a húsz éve megszokott jelképet. A hét végi újabb egyeztetések, a polgáriak által meghirdetett tüntetéssorozat mind-mind haszontalannak tetszik: az RMDSZ marosvásárhelyi illetőségű vezérkara lemondott Székelyföld egykori fővárosáról, meg sem kíséreli visszahódítani azt az oly sokat szidott Dorin Floreától.
A marosvásárhelyi helyzet azonban több a magyarság egyik védőbástyájának feladásánál, az erdélyi jövőt tükrözi, az RMDSZ kompromisszumkész, kicsi biztossal megelégedő politizálását, az ellenzéki pártok tehetetlen kapkodását, ahogy megkésve állnak elő, szajkóznak jól csengő ötleteket, melyekről maguk is pontosan tudják, nincs esély magvalósulásukra. Nem sikerül megegyezésre jutni egy igen kiélezett helyzetben, nem elég alapos indok Marosvásárhely visszaszerzése, hogyan sikerülne majd a parlamenti választásokon? Főként hogy az alternatív küszöb még a kényszert is csökkenti, a parlamenti bejutás, tehát a bársonyszékek nem kerülnek veszélybe. Legfennebb kevesebb lesz, de akinek kell, annak úgyis jut majd.
Lehangoló tükre a marosvásárhelyi helyzet annak, amivé az erdélyi magyar politikum vált, az önfeladást hirdeti járható útként, s ez bizony nagyon veszélyes, hisz talán az erőteljes küzdelem sem elegendő, hogy megállítsa fogyásunkat. A harsány megalkuvás és a harcos tehetetlenség között szépen, lassan felmorzsolódhatunk.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kevés pénz jön vissza a behajtott adókból a Székelyföldre
Hargita és Kovászna megyének a kormány a befizetett összeg mintegy 80 százalékát utalta ki, Fehér, Hunyad és Beszterce-Naszód megyében ez az arány meghaladta a 90 százalékot. Vaslui megyében a hatóságok az elmúlt évben több mint 66 millió euróval járultak hozzá az államkasszához, a kormány által fizetett összeg pedig meghaladta a 104 millió eurót.
Jelentős mértékben meghaladta az államkasszából a megyéknek kiutalt pénzösszeget az államnak befizetett adók és illetékek összege 2011-ben – derült ki a pénzügyminisztérium által a Gândul.info hírportálnak eljuttatott adatokból. A kormány az elmúlt évben összesen több mint 25,5 milliárd eurót kapott a megyéktől, illetve a fővárostól, míg a jövedelemadóból, valamint az általános forgalmi adóból a megyéknek visszaszolgáltatott alap mindössze 6,5 milliárd euró volt.
Az összesített adatok szerint így országos szinten minden, az állam által beszedett 100 euró után a kormány 25 eurót fizetett vissza 15 megyében – többek között Máramaros, Krassó-Szörény, Teleorman, Călăraşi, Vrancea és Suceava megyében – ezzel szemben a helyi költségvetésbe utalt összeg meghaladta az államnak fizetett adók és illetékek értékét. A legnagyobb különbséget egyébként Vaslui megyében jegyezték, ahol a hatóságok az elmúlt évben több mint 66 millió euróval járultak hozzá az államkasszához, a kormány által fizetett összeg pedig meghaladta a 104 millió eurót.
Vasile Mihalachi Vaslui megyei tanácselnök a hírportálnak elmondta, az állam által kiutalt összeg sem bizonyult elégségesnek a költségek fedezésére, a hatóságok így kénytelenek voltak 35 millió eurós kölcsönt igényelni az elmúlt években lehívott európai uniós alapok által finanszírozott projektek kvótájának kiegyenlítésére. A különböző megyék által befizetett alap egyébként egyenesen arányos a lakosok, illetve az alkalmazottak számával és az illető megye üzleti környezetének nagyságával.
Kolozs megye a befizetett összegnek kevesebb mint felét kapta vissza az államkasszából 2011-ben, így minden 100 euróra 44 eurót utalt ki az állam. Alin Tişe megyei tanácselnök ezzel kapcsolatban a hírportálnak úgy nyilatkozott, természetesnek tartja a jelenséget, egy egységes államban ugyanis így működik a pénzügyi közigazgatás. „A megyei tanácsoknak elsősorban a pénzöszszegek bevonzására kellene összpontosítaniuk alternatív finanszírozási megoldások keresésével, ahelyett, hogy kitárt karokkal várják az állami támogatást” – vélekedett Tişe.
Hargita és Kovászna megyének a kormány a befizetett összeg mintegy 80 százalékát utalta ki, Fehér, Hunyad és Beszterce-Naszód megyében ez az arány meghaladta a 90 százalékot. A Szatmár és Bihar megyei tanácsok a befizetett alapnak valamivel több mint 60 százalékát kapták meg, míg Maros megyében az állam az adók és illetékek 70 százalékát utalta ki az elmúlt évben. A legkisebb értéket egyébként a fővárosban jegyezték, a hivatalos adatok szerint Bukarest a befizetett összegnek mindössze 11 százalékát kapta vissza a kormánytól.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés László: vigyék dűlőre az átvilágítási kérdést!
Vigyék dűlőre Magyarországon is az átvilágítási kérdést, megfelelő módon és megfelelő hangsúlyokkal, a megújuló társadalom érdekében – hangsúlyozta Tőkés László korábbi Királyhágó-melléki református püspök, európai parlamenti képviselő pénteken Budapesten, a Terror Háza Múzeumban könyvbemutatón.
Tőkés László emlékeztetett arra, hogy Joachim Gauckból, az egykori keletnémet lelkipásztorból, aki a titkosszolgálati múltat feltáró intézet alapító vezetője volt, államelnök lett. Kitért arra is, hogy a genfi székhelyű Reformátusok Világszövetségének két évtizedig cseh főtitkára volt, akiről – a cseh átvilágításnak köszönhetően – kiderült, hogy besúgó volt a korabeli Csehszlovákiában.
Beszédében örömének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Mindszenty József bíborost a napokban végérvényesen rehabilitálta a Legfőbb Ügyészség.
Utalt arra, hogy az egyik bemutatott könyv szerzője, Molnár János egyháztörténész , aki családjával 1989-ben elhagyni kényszerült Erdélyt, ahol az Ellenpontok című szamizdat folyóiratot szerkesztette, az évfolyamtársa volt.
Tőkés László szólt arról is, hogy a kommunizmussal megalkuvó magatartásra oktatták a teológiákon a leendő lelkészeket. A rendszerváltás után óriási volt a lelkészhiány, 15 év alatt sikerült csak betölteni a státuszokat a püspökségében – tette hozzá.
Demeter Szilárd író, filozófus, Tőkés László irodájának vezetője Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című kötetével kapcsolatban elmondta: azok az egyháztagok, akik emberileg gyengék voltak, vállalták, hogy jelentést készítenek az állambiztonságnak. Annak a meggyőződésének adott hangot: „nem igaz az, hogy nem volt alternatíva”, lehetett nemet mondani az ügynöki felkérésre.
Az ügynökök rossz utat választottak, amikor a diktatúra kiszolgálása mellett döntöttek, de azok is rossz úton jártak, akik elhallgatták múltjukat az elmúlt 22 évben. Közelebb vinne a megoldáshoz a múlttal való számvetés, hogy soha többé ne forduljon elő a diktatúra kiszolgálása. Aki ma „diktatúrát vizionál Magyarországon”, az relativizálja a kommunista rendszert – jegyezte meg.
Elmondása szerint Erdélyben a szembenézés a kommunista múlttal „terhes számunkra, mert kiszolgálták sokan”, és „kétszeresen fájó, hogy magyar emberek magyar embereket jelentettek fel”. A kötet érdeme, hogy nemcsak a megfigyelők-megfigyeltek párosításában szól a témáról, hanem az erdélyi tartótisztek névsorát is közzéteszi.
Beszámolt arról, hogy a belső átvilágítási folyamatot sikerült elindítani, és a tényfeltáró bizottsági munkálatok a református, evangélikus és unitárius vonalon is beindultak. és az egyházak között rendszeres a konzultáció. Azt is közölte, hogy a magyarországi Ügynökök és hitvallók című filmnek leforgatták az erdélyi vonatkozású részeit, az egyik Márton Áron püspökről, a másik Tőkés Lászlóról szól majd.
Molnár János arról beszélt, hogy korábban Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát rámutatott: nincs „semleges információ”, amelyet az ügynökök adtak tartótisztjeiknek, mert amikor a kommunikáció megtörténik, nem lehet tudni, hogy az abban rejlő információkat ki vagy kik és hogyan használják fel. A könyv igyekszik a „politikai huzavona” végét kijelölni, de „magát a kérdést nem kezeli”, ahhoz a politikumnak sokkal több szabadságot kellene adnia a kutatóknak – mondta.
Zsumbera Árpád író Szabó Gyula történész A Pápai Magyar Intézet, mint a magyar hírszerzés előretolt bástyája című könyvéről elmondta: a szerző több tízezer oldalt kutatott az állambiztonsági levéltárban és más közgyűjteményekben, és megjelenik benne, hogy a Pápai Magyar Intézet irányítását a magyar püspöki kar 1964-ben vette át. A kötet jól dokumentált, színes, olvasmányos könyv, gazdag illusztrációkkal és tanulságos életrajzokkal, és forrásértékű, mert eddig nem ismert iratokat hoz nyilvánosságra.
Szabó Gyula közölte: a Magyar Országos Levéltárban 30 ezer oldalnyi, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 200 ezer oldalnyi iratot fénymásoltak számára, de „nem arra törekszünk, hogy ügynökvadászok legyünk”. Felhívta a figyelmet arra, hogy az egyházi levéltárak ugyanakkor nem nyíltak meg előttük.
A Pápai Magyar Intézetnél – amely a római magyar nagykövetséggel egy épületben foglalt helyet – sok kollaboráns dolgozott, „itt mindenki mindenkit lehallgatott” – mondta.
Hozzátette: kutatásai alapján a Pápai Magyar Intézet vezetői, a rektorok az állambiztonság beszervezett emberei voltak, közülük később többen püspökök lettek Magyarországon a múlt rendszerben. Véleménye szerint az ott tanulók között is fennáll a gyanú, hogy az állambiztonsági hálózat emberei voltak, mert „nem akárki kerülhetett ki Rómába”.
MTI
Erdély.ma

Amikor a kevesebb több
– Jegyzetek az Időtár III. margójára* –
Az Időtár első kötetének megjelenésekor lelkesen köszöntöttem Sebestyén Mihály vállalkozását, hiszen egy történész számára is merész dolog évszázadokon átívelő hiteles adatok kronológiába rendezése, még ha csak egyetlen városról is van szó. Tudják ezt jól a lexikon- és szótárszerkesztők. Emlékszem, annak idején, amikor a Kriterion Kézikönyvek sorozatában két kisméretű kötetben megjelent a Történeti kronológia (1976), amely a világ ill. Európa történelmét rendezte sorba a kezdetektől napjainkig, szinte naponta mankóm volt, és sokszor ma is, ha történelmi vonatkozású témával foglalkozom. Igaz, ez csapatmunka volt.
Az egyéni vállalkozásoknak ilyen munkák esetén megvan az előnyük, de nagyon sok a hátrányuk, ami csak most, az Időtár harmadik kötetéből derül ki. A szerző érvelése, hogy miért sikerült ily vaskosra 25 év története, nem könnyíti meg az érdeklődő olvasó vagy kutató dolgát. Sőt! Alig tud kiigazodni a sok fölösleges esemény felsorolása között, és megtalálni a lényeget. Mert miért fontos pl., hogy Bernády mikor vitte lányát gyógykezelésre vagy mikor betegeskedett? Ha belenézünk a könyvbe, különösen a névmutató bizonyság az arányok eltolódására. Úgy tűnik, hogy akkoriban a világ Marosvásárhelyen Bernády körül forgott, miközben persze a román hatalom berendezkedett és fontos ipari-gazdasági kérdések is napirenden voltak.
Bernády után Bürger Albert, Dandea Emil, Fekete Andor, Harsia Ioan ügyvéd, polgármester, Kovács Elek hírlapíró, Popescu Adrian ügyvéd, polgármester, prefektus, képviselő, Radó Sándor építészmérnök, alpolgármester, Vescan Ioan ügyvéd, prefektus, akik neve még gyakori, de természetes arányokban, hiszen mégiscsak ők vezették a várost.
A kultúra elég mostohagyereke az Időtárnak. Kezdem azzal, ami a legszembetűnőbb: Osvát Kálmán és Osvát Ernő nevét végig Osváthnak írják, holott elemi dologról, felvett írói névről van szó, s ha belenéztek volna bármely lexikonba, a Mentornál megjelent Osvát-könyvekbe vagy a Zord Időbe, akkor ez az óriási baki, sőt hiba nem fordul elő, s így nem kérdőjelezné meg a többi információt is. Már csak azért is, mert akkoriban létezett egy másik Osváth, aki th-val írta a nevét! Legutóbb Csordás Attila Osvát Kálmán könyvei című tanulmányában (in a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Irodalomismeret azaz IRIS-ében, 2011, Bp.) foglalkozik a két Osvát nevének írásával, és Kálmán műveivel a Mentornál megjelent könyvei okán.
Más névelírásokat és hibákat is találtam bőven az átböngészett oldalakon, hosszú lenne a sora. Sokkal fájóbb az, hogy Osvát és a többi író munkásságát felületesen kezeli, a Zord Időbe bele sem nézett, mert szerepelne akkor, hogy Sipos Domokos, Balogh Endre és Nyirő József a Zord Idő novellapályázatán indult el, hogy Osvát után ki volt a főszerkesztő stb. Nem tudjuk meg azt sem, hogy mi az az EMÍR (Erdélyi Magyar Írói Rend), amelyet Berde Mária alapított épp azért, mert a Szépmíves Céh és a Helikon nem vállalta a Szentségvivők című regénye kiadását, amely Vásárhely, a Zord Idő és szerkesztőinek kulcsregénye az impériumváltás első éveiben, és jó nagy port kavart akkoriban.
Morvay Zoltán nyomdász, író, publicista sem jutott sokkal jobb sorsra.
Nem tudjuk meg pl., hogy Móricz Zsigmond hogy került Vásárhelyre, ki hívta 1926. december 12-én?
Azt sem tudjuk meg, hogy kik voltak a kor jeles színészei például, egy-két kivétellel, akik az akkor még állandó színházzal nem rendelkező városban felléptek.
Egyszóval a kultúra, az értelmiségi emberek verejtéket izzadó munkája, hogy a magyarság, a magyar kultúra megmaradjon ebben a városban, alig köszön vissza ebben az Időtárban. Ha belenézünk a felhasznált irodalomba, némi magyarázatot találunk, hisz zömmel 2000 után megjelent kiadványok, könyvek szerepelnek benne, s a korabeli sajtóból mindössze a Székely Napló és a Székely Szó adatait használta. Nem ártott volna kézbe venni a Zord Idő mellett Morvay Zoltán Tükör c. lapját vagy akár az Erdélyi Helikont, hiszen az ott megjelent, Vásárhelyen élő írók munkája is a város szellemi életéhez tartozott.
Ezért vélem úgy, hogy kevesebb több lett volna, és a hangsúlyokat másként kellett volna elhelyezni politika, ipar és kultúra között. A sok fölösleget elhagyni, jobban szelektálni, mert bármilyen közelmúlt is ez, 100 év múlva már régmúlt lesz.
A szerző szelektívebb szemlélete révén, és egy hozzáértő szerkesztő kezéből lehet, hogy nem ilyen vaskos, de használhatóbb, pontosabb könyv került volna az olvasó asztalára.
*Időtár III. Marosvásárhely történeti kronológiája 1919-től 1944-ig. Összeállította Sebestyén Mihály. Szerkesztette és a szöveget gondozta Szőcs Katalin. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2011.
Kuti Márta
Népújság (Marosvásárhely)

Sziveri Jánosra emlékeztek szombaton a Bulgakovban
A fiatalon, 36 éves korában elhunyt Sziveri János (1954–1990) vajdasági költőre, az Új Symposion című folyóirat szerkesztőjére emlékezhettek a kolozsváriak szombaton este, a Bulgakov Kávéház emeletén, az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és a Sziveri Társaság közös szervezésében. A Sziveriáda névre keresztelt találkozón barátai, pályatársai, valamint Sziveri-díjasok olvastak fel műveikből, és a budapesti Gondolat Kiadó gondozásában tavaly megjelent két kötetet – Sziveri János művei (szerk.: Reményi József Tamás) Partitúra ne légy soha! Sziveri-díjasok antológiája (szerk.: Géczi János, Reményi József Tamás) is bemutatták.
A résztvevők elsőként egyperces néma csenddel tisztelegtek a szerdán éjszaka elhunyt Fodor Sándor író emléke előtt. Orbán János Dénes, a kávézó tulajdonosának köszöntője után Marosán Csaba színinövendék adott elő néhány Sziveri-költeményt, majd közeli barátai – Szőcs Géza költő, kulturális államtitkár, Géczi János költő, prózaíró és Balázs Attila vajdasági prózaíró – elevenítették fel Sziveri Jánoshoz fűződő élményeiket. – Egyfajta szuggesztív erő volt a megjelenésében: nem volt divatfi, de mégis úri eleganciával tudott jönni-menni-fellépni – hangsúlyozta Szőcs Géza, hozzátéve: az Új Symposion általa válhatott ismét a legfontosabb irodalmi és művészeti folyóirattá Újvidéken.
Az est folyamán Sziveri szerkesztői munkásságáról, az emlékét ápoló Sziveri János Társaságról és a Sziveri-díjról is szó esett. Elhangzott: személyének és életművének népszerűsítése céljából alapították meg 1992-ben az elismerést, amellyel azokat a fiatal tehetségeket jutalmazzák, akiknek műveit a Sziveriéhez hasonló „nonkonformizmus, ösztönösség, játékosság és szenvedélyesség” jellemzi. A másik teljesítmény pedig, amiért valaki megkaphatja a díjat, ha hozzájárul a Sziveri-kultusz szélesebb körökben való megismertetéséhez. A húsz év alatt 24 Sziveri-díjat osztottak ki, a kitüntetésben a következő személyek részesültek: Babics Imre, Háy János, Zudor János, Fekete Vince, László Noémi, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Sebők Zoltán, Hizsnyai Zoltán, Szerbhorváth György, Kécza András, Szálinger Balázs, Mezei Kinga, Balogh Robert, Lábass Endre, Csehy Zoltán, Lovas Ildikó, Virág Zoltán, Mátis Lívia (posztumusz), Danyi Zoltán, Győrffy Ákos, Orcsik Roland, Kollár Árpád és Virág Gábor/Aaron Blumm.
Sziveri János összes versei mellett szellemi hagyatékát is őrzi a Gondolat Kiadónál tavaly megjelent Sziveri János művei című kötet, így korai képzőművészeti írásai, rajzai, drámái, valamint két életútinterjúja is megtalálható benne, derült ki. Ami pedig a Sziveri-díjas alkotók munkáit tartalmazó Partitúra ne légy soha! című kiadványt illeti, ebben a szerzők egy-egy új írása szerepel, versek, novellák és prózarészletek egyaránt.
Befejezésül Balázs Attila, Cserna Szabó András, Farkas Wellmann Endre, Géczi János, Márkus András, Orbán János Dénes, Sántha Attila, Szálinger Balázs és Szőcs Géza olvasott fel, Szálinger Balázs tolmácsolásában pedig egy Zudor János-költeményt is hallhattunk.
F. ZS. Szabadság (Kolozsvár)

Fodor János
NAGYPOLITIKAI SZEREP
Bernády György tevékenysége a romániai Országos Magyar Pártban
Összefoglalónk a párt alakulásától Bernády második polgármesterségéig, az 1922-1927-es időszakban követi a történéseket.
Dr. Bernády Györgyre mint a „boldog békeidők” marosvásárhelyi városépítő polgármesterére gondolunk. Kétségtelen, hogy városvezetői munkássága azóta is meghatározó eleme Marosvásárhely arculatának. Sokrétű politikai tevékenysége azonban túlnyúlt Marosvásárhely határain, első polgármestersége előtt országos szinten politizált, rövid ideig képviselő volt.
A kisebbségi sorsba sodródó erdélyi magyarság számára kevés politikai alternatíva adatott a két világháború közti időszakban, főleg a 20-as években. A román adminisztráció berendezkedése, a választási csalások elszaporodása, az erőltetett román kultúrpolitika diszkriminatív hatása világossá tette, hogy a politikai passzivitás nem jelenthet megoldást a magyar kisebbség számára.
Bernády 1920-ban több röpiratban közzétette nézeteit, a transzilvanizmus jegyében cselekvésre buzdította a magyarságot.
Mozogni kezdett román és magyar politikai körökben,
talán így érhette el, hogy 1922-es választások alkalmával egyedüliként került Románia parlamentjébe. Felszólalásával, de már a korábbi röpirataival az erdélyi magyar sajtó és közvélemény kereszttüzébe került. Mindezek ellenére Bernádynak sikerült ráéreznie a romániai magyar politizálás játékszabályaira, így a megalakuló Országos Magyar Párt keretei közt aktívan részt is vett ezekben.
Elnökségi tagként meghatározó szerepe volt a párton belül, főleg a liberálisokkal kialakított viszonya miatt. Az OMP paktumpolitikájának aktív alakítója volt. Két alkalommal is esélyesnek tartották az OMP elnöki tisztségére, azonban megválasztása végül nem következett be. A párton belül feszültségeket generáló reformmozgalomban is részt vett, miközben újból betölthette Marosvásárhely polgármesteri tisztségét.
Politikai nézeteihez való ragaszkodása és személyes vitákból adódó feszültségek kialakulása kisodorták az OMP-ból, miközben a sajtó és az erdélyi politikai vélemény is folyamatosan támadta.
Dr. Bernády György 1917-ig Marosvásárhely főispánja volt, tisztségéből való felmentése után Magyarországra utazott. Hazatérése után nekilátott a szervezkedésnek. 1919 augusztusában Nagyszebenbe utazott, ahol tárgyalt Iuliu Maniuval és körével a felekezeti oktatásról. 1920 júliusára Bernády visszakerült a marosvásárhelyi városházába.
Május 25-én Sepsiszentgyörgyön átnyújtotta röpiratát, az Emlékeztetőt Alexandru Averescu miniszterelnöknek. Továbbá megjelent a Nyílt levél című, nagyobb lélegzetű röpirata, amely szintén a nyilvánosság számára volt szánva, és mely vegyes kritikákat váltott ki.
Ebben Bernády felvázolta azon lehetőségeket, amelyeket látott az erdélyi magyarság számára: „…itteni magyarságnak egy aránylag kicsi része három politikai pártban , az Egyesült Székely Nemzeti Pártban, a Magyar Democrata Pártban és a Szociáldemocrata Pártban van ez idő szerint elhelyezkedve.” Illetve az általa vallott nézeteket, valamint további lehetőségeket az egység megteremtése céljából: „Egy táborban, a Magyar Nemzeti Pártban kell egyesülnie [minden magyarnak, FJ] rang, állás, foglalkozás, születés és vagyoni helyzetre való tekintet nélkül[…] megszervezendő Magyar Nemzeti Pártnak nemzeti liberális és democratikus alapokon kell nyugodnia…”
A pártalakítási kísérletek az 1922 márciusában megrendezett választások közeledésével megélénkültek, így a Magyar Szövetség mellett a Magyar Néppárt és a Magyar Nemzeti Párt is próbált jelölteket indítani. A megbukott Averescu kormány helyét a Ion Brătianu vezette liberálisok vették át.
A korabeli beszámolók szerint a magyar jelöltek fel voltak készülve egy bizonyos nyomásra, azonban az a csalás és terror, ami a választásokkor megmutatkozott, minden várakozást felülmúlt. Az egyértelmű, liberálisok által kitűzött cél a többségi kormány létrehozása volt, amely az alkotmányozáshoz szükséges kétharmadot, abszolút többséget jelentett.
Ilyen körülmények között választották meg az első fordulóban Bernádyt országgyűlési képviselőnek, egyetlen magyarként. Bár a történetírás ezt az eseményt könnyen lezajlott kész tényként kezeli, Bernády egyik írásában bizonyos nehézségekre is utalt: „Azzal, hogy a választási küzdelem milyen fáradságos, gyötrelmes volt, alig törődött valaki, […] egy nemzeti pártin egy liberális ellenjelölttel is meg kellett küzdenem, hogy Rusu járásbiró úr és nem egy a közigazgatásból kikerült tisztviselő az én ajánlásomat két ízben is visszautasította.” Hogy mégis miért sikerülhetett Bernády megválasztása? Gyárfás Elemér szerint Brătianu „…őt pártja és a magyar kisebbség között összekötő kapocsnak tekintette…” Bernády ezen állítást tagadta.
A legelső parlamenti felszólalást Bernády György intézte
a képviselőházhoz április 10-én. Szűzbeszéde rengeteg kritikát váltott ki, bár románul ekkor még nem tudott kellőképpen. Beszédére jellemző, ahogyan ezt említi is, nyugodt, higgadt, kiváró magatartás. A magyar társadalmon belül vitákat gerjesztet az, hogy Bernády szerint az erdélyi magyarság belenyugodott a kisebbségi sorsba: „Jól tudjuk, hogy ezt a földet, ahol születtünk véglegesen a román királysághoz csatolták, egy testet alkot vele, e csatlakozás végleges és visszavonhatatlan, tehát megváltoztathatatlan tény. […]Távolt áll tőlünk mindenféle irredenta tendencia. […] Semmiféle politikai kapcsolatot nem tartunk fenn a román állam határain kívüli nemzettársainkkal […].”
Azonban meg kell említeni, hogy bizonyos sérelmeket is felsorol az oktatás ügyében, az egyházak, a tisztviselők rendezetlen körülményeiről, illetve a választási csalásokról szerzett tapasztalatokról: „Tanítóink és tanáraink […] a legkegyetlenebb ínséget szenvedik el. […] A református püspökök, esperesek és lelkészek kénytelenek szállodai szobákban összezsúfolódni […] Szováta és Sófalva parasztjait robotmunkára rendelték ki […] pusztán bosszúból amiatt, hogy rám, a magyar jelöltre szavaztak.” Felszólalásával többnyire elnyerte (főleg) a kormánypárt bizalmát, többen jelezték felszólalásukban tetszésüket beszéde iránt.
1923. július 3-án meghalt Jósika Sámuel, így az OMP megüresedett elnöki székére sokan Bernády Györgyöt látták esélyesnek. Jelöltségét az e tény is erősítette, hogy mind a román (Brătianu), mind a magyarországi magyar kormány támogatását is élvezte, ahogy Gyárfás Elemér írta: „…Bernádyt felülről mindkét oldalon valósággal kijelölték az élre.” Ellene azonban Sándor József élesen állást foglalt, végeredményben sikeresen.
Hogy Bernády nem lett ekkor elnök, Gyárfás szerint annak is köszönhető, hogy a közvélemény szereti abban az illúzióban ringatni magát, hogy vezetőit saját maga választja meg, és nem kijelölik a felsőbb hatalmak. Bernády ellenezte ezen állításokat (tény azonban, hogy mind Brătianuval és Bethlen Istvánnal is baráti kapcsolatban állt), tehette ezt szerénységből, de nem változtat a dolgon, hogy végül se akkor, sem később nem töltötte be a párt elnöki pozícióját. A brassói közgyűlésig még előjött Bernády jelöltsége (tulajdonképpen a csúcsai paktum utáni korszakban tematizálódott). Az ideiglenes elnöki tisztséget a párt későbbi elnöke, a volt nagykövet, Ugron István töltötte be.
Az OMP számára a politikai elszigeteltségből való kitörés
csakis szövetkezés által volt elérhető. Erre korábban voltak próbálkozások, de eredményre nem vezettek, a kormánypárt részéről pedig nem volt kezdeményezés. Az Averescu-vezette Néppártnak szüksége volt az erdélyi szavazatokra, így kezdeményezőként lépett fel. Az 1923-ban megkötött szerződés az ún. csúcsai paktumként terjengett a köztudatban.
Forráselemzés szempontjából ez egy viszonylag kimerítő irodalommal rendelkező momentuma az OMP történetének. Bernády szerepe a paktum megkötésében érdekesnek minősíthető, ugyanis nem szerepelt az aláírók között, azzal az indokkal, hogy később megvédelmezhesse ezt (és valószínűleg, ha nem lesz sikeres, akkor kibújhasson belőle).
Erre azért volt szükség, mert a paktumot úgy a román fél, mint a magyar bizalmasan kezelte, még a párt vezetőségének bizonyos tagjai elől is titkolták, de Bernády a „beavatottak” közé tartozott, sőt potenciális elnökként is tekintettek rá. Három alkalommal folytattak tárgyalásokat (nem számítva a november 25-i csúcsai ebédet, ahonnan a paktum a köznevét is kapta), melynek eredményeképpen egy nyolc fejezetből és 54 cikkelyből álló együttműködési megállapodás született. Ez volt
a legelőnyösebb feltételeket biztosító együttműködési megállapodás
amelyet az OMP valaha is román párttal kötött. Bernády az OMP-n belüli tevékenységének másik kulcsmozzanatát a román Nemzeti Liberális Párttal folytatott tárgyalások jelentették. A tárgyalások 1925 októberében kezdődtek el, amikor Tancred Constantinescu kereskedelemügyi miniszter Marosvásárhelyen felkereste Bernádyt.
Constantinescu a kormány nevében tárgyalásokat ajánlott az OMP-nek, az együttműködés lehetőségét vetette fel a közelgő helyhatósági választásokra, vagy hosszútávon az országos választásokra és ígéreteket tett a magyar kisebbség számára. Bernády kijelentette Constantinescunak, hogy az OMP-nek megállapodása van a Néppárttal (csúcsai paktum), azonban a tárgyalások menetétől függően, ez utóbb felmondható. Illetve hangsúlyozta, hogy az OMP komolyan veszi a kormánnyal való tárgyalást.
Az 1926. február elejéig elnyúló megbeszélések a megkötendő paktum szövegének a kiszivárgása miatt kudarcba fulladtak. Ilyen körülmények között február 5-én Constantinescu közölte, hogy se paktum, se aláírás nem születhet, azonban a községi választásokról szóló megállapodás betartása az OMP-n múlik. A választások után, a tárgyalások formális lezárását Bernády március 4-én határozta meg.
Végeredményképp a paktum nem jöhetett létre, Brătianu aláírását nem tudták megszerezni, azonban az OMP előnyére fordított közigazgatási választásokat sikerként könyvelték el. Emellett előny volt, hogy nem kötelezték el magukat. A szabad mozgás ezután is biztosítva volt, ezen kívül sikerült elérni a tárgyalások folyamán egy sor, sérelemlistákon szereplő ügy megoldását.
Az új választási törvény szerint a jelölőlistákért fizetett díj 100.000 lej volt, amit azonban az OMP nem tudott volna megengedni, ezt is a liberálisok állták. A tárgyalások alatt Bernády kapcsolatban állt a magyar külüggyel is (ez Aichhorn Rudolf kolozsvári konzul beszámolójából egyértelműen kitűnik).
A paktumtárgyalások alkalmával többször is szóba jött Bernády marosvásárhelyi polgármesterjelöltsége, amelyről valószínűleg meg is egyeztek Constantinescuval egyik ülés alkalmával. Bár Bernády ezt a tényt utólagosan tagadta, Constantinescu február 5-ei tárgyalásakor (Ugron Istvánnal tárgyalt) kijelentette, hogy „… akár lesz paktum, akár nem, akár maradnak a liberálisok, akár átmennek az ellenzékbe, Bernády mindig a liberálisokkal fog tartani és azokkal megy; éppen azért akarom, hogy ő Marosvásárhely polgármestere legyen, én ezt neki felajánlottam és őt meg is teszem”.
Miután a kormánypárt 1926. március 27-én lemondott, Bernády újabb botrányba keveredett. A király Averescut bízta meg kormányalakítással, aki kiírta a választásokat. A történtek után Ugron István lemondott az OMP elnöki székéről, lemondásának fő okát a csúcsai paktum felmondásában jelölte meg (amelynek oka gyakorlatilag Bernády liberálisokkal való paktumtárgyalása volt), utódjául pedig Bethlen Györgyöt jelölte meg.
Az OMP újra felvette a kapcsolatot a Néppárttal, a felmondott paktumot április 21-én választási egyezménnyé alakították. A választásoknál a kormányon levő Néppárt 15 képviselői és 13 szenátori mandátumot ajánlott fel listáján az OMP-nek, cserébe a magyar szavazatokért. Adott helyeken az OMP szabadon jelölhetett. Így megindultak a szervezkedések, kampányok, és a viták a jelölések körül.
A választások eredményeiből ítélve az OMP felállásának addigi legnagyobb sikerét aratta, összesen 27 törvényhozási tagot (15 képviselő, 12 szenátor) delegálhatott. A jelentős siker részben az érvénybe lépő prémiumos választási rendszernek volt köszönhető, amely gyakorlatilag biztosította a kormányzó (és ebből kifolyólag a választásokat megrendező) párt számára az erős parlamenti többséget.
Az OMP-n belül már a választási küzdelem megkezdése előtt jelentkezett a később erőteljesen kibontakozó ellenzéki mozgalom, amelyet ekkor még Kós Károly képviselt. Bernády az ellenzéki mozgalomba való bekapcsolódásával kisodródott az OMP-ből. Összegzésként elmondható, hogy személye, bár a magyarországi és romániai vezetés nagy része támogatását élvezte, a magyar elitet megosztotta. Transindex

Extra Hungaiam…
Magyarország szuverenitásának állandósult hangoztatásával Orbán Viktor Trianont szentesíti. Körülöttünk, Ukrajna kivételével az Európai Unió tagállamai terülnek el. Szerbia most kap zöld jelzést, mert be akar kerülni oda, ahonnan mi kifelé tartunk. A Fidesz-kormány bezárkózik a szuverenitásba, a két világháborúban kijelölt határok közé, ahelyett, hogy Trianon meghaladására törekedne.
Jó lesz újra a határnál álldogálni órákat, ha Kolozsvárra vagy Komáromba, netán Bécsbe akarunk menni. Az Európai Unión kívüli országok utasainak kijelölt folyosóban várni a repülőtereken a bejutást az európai városokba. Mert a szuverenitás ezzel jár. Jól belezárkózunk. Se ki, se be. Legfeljebb hosszas várakozással a drágán megfizetett vízumért, kijelölt átkelőhelynél, megadott időintervallumban majd kiutazhatunk Olaszországba. A fedő visszakerül a fazékra. Szuverénül itthon vállalhat munkát mindenki a Fidesz által teremtett egymillió munkahely valamelyikén, és nem kell félni, hogy az orvosok elmennek, mert természetesen mi befejeztük a munkaerő, az áruk, az eszmék szabad áramlását.
Az eredetileg a Jobbik által követelt Károlyi-szobor internálását - sok más jobbikos követeléssel együtt - magáévá tette a Fidesz. Így a Jobbiktól elcsent "Nem leszünk gyarmat!" szlogen, a békemenetelők molinóján feszülve is szervesült a Fidesz politikájába, hiszen a kormány úgy véli, ez biztosítja újra a kétharmados támogatottságát. De a nem leszünk gyarmat, szuverének vagyunk - bebetonozza Trianont. Jobban, mint azt megálmodói valaha gondolták.
Mi magyarok önként mondunk le arról, hogy a 2004/2007 óta átjárható határok, a közös régiófejlesztések, intézményfejlesztések, infrastruktúra-építés lehetőségeit kihasználva meghaladjuk, amit a XX. századi jobboldali kormányok felelőtlen politikájukkal kétszer is elhibáztak, mérhetetlen szenvedést okozva elsősorban a határokon kívül került magyarságnak, de a megmaradt ország lakosságának is.
Az IMF-tárgyalások lebegtetésével, a Fidesz Morvai Krisztina Jobbikos EP-képviselő Magyarország EU-ból való kilépésének követelését is teljesítheti. Igaz, akkor Morvai is csomagolhat Brüsszelben, s csak az ELTE Jogi Karán hirdetheti a forradalmi ifjúságnak az igét. Lesznek hallgatói.
De nem lesznek gyarmati áruk. Sőt, áruk sem. Mert nem lesz import sem, meg export sem. Extra Hungariam non est vita. Nem kufárkodunk idegenszívűek módjára - idegenekkel. Lesz viszont hiánygazdaság, óriási munkanélküliség. A 2007-2013 közötti 8000 milliárd forintos európai uniós forrásból 2500 milliárdot használtunk fel eddig, ám sajátos módon fel vagyunk háborodva a 2013-ra tervezett kohéziós források harmada visszatartásának még a gondolatára is. Mert ugyan kilépünk az EU-ból, de a "píz, az jár".
Így lehet a demokráciadeficitet átalakítani nemzeti szabadságharccá. Politikailag ügyes, s az, hogy nem oldja meg a gazdaság zsugorodását, a holnap gondja. Legfeljebb kettős állampolgárok leszünk! Nem hiába volt a sietség, hiszen mi is lehetünk magyar-román, magyar-szlovák stb. állampolgárok. S akkor a csavaros észjárásunkkal mi kint is vagyunk, meg bent is leszünk az EU-ban.Thomas Mann, az a "fehérek közt egy európai", egykor arról beszélt: nem német Európát, hanem "európai Németországot" szeretne!
Hol vagyunk mi egy európai Magyarországtól? - ahol a fülkeforradalmárok József Attila szobrát is eltávolítanák a Duna mellől. A honvágy a hazába megszűnik a kisajátított tér világában. Az elveszett presztízst pedig bóvli országnak, bóvli elnökkel nem lehet visszaszerezni.
Törzsök Erika szociológus. Népszava

Azonnali válasz Kuti Mártának
Kedves Márta!
Nem köszönöm meg kedvetlenné tevő s elkedvetlenítő soraidat, ugyanis Téged, minden nagyrabecsülésem ellenére, csupán városfelemnek és nem szakmabélinek tekintelek. Igaz, a te érdemed, hogy elsőnek és eddig egyetlenként reagáltál erre a kötetre, amely vaskosságával csak az avatatlanokat ijeszti el. A mutatók kezelése, elismerem, kíván némi jártasságot, könyvtárosi gyakorlatot (vö. ETO), hiszen azokban nem a szokásos módon, hanem témakörök szerint csoportosítottam a felvett tárgyi információkat.
Miként már az első kötet előszavában is jeleztem, munkám, az Időtár (nomen est omen) az idő tárolására szolgál elsősorban, a végtelenségig szaporítható, van benne elegendő rakhely és szaporítani is kell, hiszen sohasem fogunk eleget tudni a múltról, ami egyre gyarapszik.
A két világháború közötti Vásárhely történetének nincs összefoglaló monográfiája, nincs olyan kutatója, akinek kizárólag ez lenne a szakterülete. Korábban sem volt. A kortárs M. Kiss Pál a maga Vásárhely-történetében kísérletet sem tesz arra, hogy az általa tudatosan megélt húsz évet (1919–1940) összefoglalja, vagy adatokkal szolgáljon e korról. Magamnak kellett tehát elvégezni az első átfogó munkálatokat az adatok időrendbe szedésével és felsorakoztatásával. Ehhez a kor politikai napisajtóját használtam, a magyart, mert ennek folytonossága volt az elsőrendűszempont. Az általad vindikált Tükör nem jelent meg naponta, és megkésve reagált például a napi eseményekre, ami számomra döntő volt. Hiszen létünk a mindennapokból épül fel. Évente 365-366-ból. Az Erdélyi Helikon pedig az eseménytörténet vonatkozásában szóba sem jöhetett, hiszen az irodalmi folyóirat volt és Kolozsvárott szerkesztették. Hivatkozol a Kriterion kis világtörténeti kronológiájára. Abban vajon mekkora helyet foglal el a kultúra? Elenyészőt. Éppen ezért szakítottam az általam ismert kronológiákkal és beemeltem a kistérség kultúrje-lenségeit is. Jelentőségükhöz többé- kevésbé mérten.
Hogy neked túlteng Bernády, arról nem tehetek, ő a legjelentősebb személyiség, az ő alakja a leginkább ismert, és őt tartja számon a csekély mértékű kutatás, ami mégis született e témakörben, a közemlékezet, az utókor. Neki már saját korában is volt referencia- irodalma. Úgy gondolom, ő mindenkinek eléggé magyar és konzervatív értékmentő szellem, megosztó is, egységbe szervező is volt. Életútja vitára ingerlő. És amit teremtett, az a két világháború között elegendőnek bizonyult, hogy a frontvárossá nyilvánított Vásárhely magyarsága sikeresen álljon ellen az asszimilációs törekvéseknek, az elidegenítésnek, a Dandea típusú gátlástalan zsoldosvezéreknek.
Hogy miért kell bevenni a kötetbe olyan csekély értékűnek látszó információkat, mint például azt, hogy B. nem tartózkodik a városban valamely napon vagy lánya gyógykezelésére utazott? Nos, ezeket a történet végének ismerete indokolja, ui. az adatsorok figyelmesebb összeillesztése nyomán (ami az olvasó dolga) világossá válik, miként lehetett megbuktatni a királyi Románia egyetlen magyar municípiumi (a szabad királyi város emlegetése anakronisztikus lenne) polgármesterét második mandátumának lejárta előtt.
Szeretném szíves figyelmedet felhívni arra, hogy az Időtár minden erőfeszítésem ellenére sem kultúrtörténet, mi több, nem irodalom- és sajtótörténeti adattár. Ezek csak járulékos elemei egy város sokrétű életmegnyilvánulásainak, amibe éppen úgy beletartoznak a történész véleménye szerint a kenyérárak, bérkocsik, nyilvános vécék, perek, szobordöntések és lakásépítések, telekspekulációk, magyarellenes intézkedések, politikai pártcsoportosulások és a színház fenntartása körüli hercehurca, a városi tanács ülései, a bűnügyek, hivatali előléptetések, sztrájkok, a bal- és jobboldali mozgalmak, hitközségi csetepaték, a cigányok is.
Hogy Osvát h nélkül írta nevét, az bizony hiba részemről, de ez mit sem változtat érdemein s talán az enyémen sem. És ezért elverni az Időtár szerzőjén a port, inkább afféle egyéni elégtételszerzésnek tűnik, sőt hitelrontásnak (ugyanis ez is kihámozható elkedvetlenítő soraidból). Távol áll viszont az avatott szakmai bírálattól. Kifogásolod, hogy nincs elég író nevesítve a mű lapjain. Állítom, akadnak irodalmárok, akikről gyakran esett szó a lapokon, mint Molter vagy Antalffy, Kemény János és Sényi László, emezek jelenléte folyamatos volt a korszak egészében, s megítélésem szerint Osvát szerepével felértek. Morvay Zoltán éppenséggel 13-szor szerepel a névmutató tanúsága szerint. Bőven jelen van a KZSIT is. Ne játsszunk könyvelősdit. Méltatlan lenne a jobb ügyhöz, Marosvásárhelyhez.
A kötet nem folyamatos olvasásra született, többször is figyelmeztettem a fogyasztót. Ám aki ebből a kötetből azt a következtetést vonja le, hogy Marosvásárhely nem magyar szellemiségű város, az mit sem értett meg munkámból.
Nem mentségként jegyzem meg, hanem jogos büszkeséggel, hogy efféle vaskos várostörténeti kronológia, mely a XIII. századtól 1944-ig (sőt most már 1989-ig) terjed, nem létezik egyetlen erdélyi település vonatkozásában sem. Tudtommal másutt sem sok hasonló vállalkozás született. Igaz, másutt több és sokféle várostörténet jelent meg, ami Vásárhely esetében egyelőre még várat magára. Ha tán történészként szemlélnéd a teljesítményt, akkor másként vélekednél.
Én például még így is ösztövérnek érzem a könyvet, mert számos tény került azóta látókörömbe, és azokat mindenképpen a negyedik kötet végéhez szeretném csatolni, máris összegyűlt több mint húszoldalnyi, kb. 150 új adat alig egy hónap alatt. Újabb várostörténeti dolgozatok láttak napvilágot, kerültek föl a világhálóra, folyton színesedik, árnyaltabbá válik a múlt- képünk.
Ha valami fontos tény hiányzik ebből a kötetből (és rengeteg minden hiányzik még!), annak magyarázata (nem mentsége) roppant egyszerű: vagy nem létezik feldolgozása, publikált változata (ugyanis az egyszerűség kedvéért csak a nyomtatott anyagot vontam be vizsgálódásaimba, ti. a levéltári adatokban elveszni ezúttal nem volt célom), vagy nem került a kezembe a vonatkozó irodalom. Az összes elkerült szerzőtől ezúton kérek bocsánatot. Remélni merem, hogy a fehér foltokból arra is következtetni lehet, hol érdemes tovább kutatni és mit kéne publikálni, másfelől mit kell a szerzőnek (nekem) és/vagy az Időtár folytatójának be- illetve kipótolnia.
Hiszem, hogy könyvem nélkül nem születhet meg Marosvásárhely történetének oly nagyon hiányzó minden korszakot felölelő monográfiája (Pál-Antal Sándor munkájának első, már megjelent kötete 1848-ig bőven hivatkozik az Időtárra…), melyhez ez elengedhetetlen segédkönyv lehet, időmutató és egyben időt megtakarító vállalkozás, könnyebbítő segédlet, még akkor is, ha gyakorló városlakók és irodalompártolók ajkán és tollán csak fanyalgást szül.
Végszóként: akinek nem tetszik, alkosson méltóbbat, különbet. Maradok elkötelezett vásárhelyi, és a gyűjtést töretlenül folytatom maradék olvasóim számára.
Sebestyén Mihály
1 Egyetemes tizedes osztályozás. Könyvtári információs rendszer
Előzmény: Népújság (Marosvásárhely), 2012. márc. 31.
Amikor a kevesebb több
– Jegyzetek az Időtár III. margójára* Népújság (Marosvásárhely)

Kossuth-szobrot találtak a marosvásárhelyi múzeum pincéjében
Ritkaságszámba menő szoborra bukkantak a Maros Megyei Múzeum munkatársai a néprajzi részleg tatarozása közben. Egy XIX. századi Kossuth-mellszobor került elő a pincéből, megrongálódott állapotban.
A feltehetően szoborpályázatra szánt, 1892-ben készült alkotás a magyar historikus szobrászat egyik legnagyobb alakjának, Kiss Györgynek a munkája.
Pokorny Attila restaurátor azt mondja, ennek a mintának bronzba öntött változata megtalálható Szegeden és Bárándon is. Kiss György rangos művész volt, Zala György és Stróbl Alajos kortársa, a budapesti Hősök terén megtalálható a Károly Róbert szobra. A mellszobor valószínűleg az 1919-ben megszűnt Székely Iparmúzeum hagyatékából került a Maros Megyei Múzeumhoz, a leltárban nem is szerepelt. A Kossuth-szoborról szilikonmintát készítenek, majd a Kultúrpalota Bernárdy hagyatékot őrző termében állítják ki.
Kossuth Rádió, Krónika. Erdély.ma

Látó-lapszámbemutató a Gaudeamusban: Kolozsvártól Örkényig
Ahány ember, annyi Kolozsvár, ahány történet, élmény, anekdota, annyi értelmezési lehetőség a várossal kapcsolatban – derül ki a Látó szépirodalmi folyóirat márciusi számából, amelyben esszék, novellák, versek és interjú révén kerülünk közelebb a kincses városban élő vagy ahhoz számos tekintetben kapcsolódó szerzők Kolozsvár-képéhez. A lapszámot, csakúgy, mint az Örkény-centenárium apropóján összeállított áprilisi Látót szerdán délután mutatták be a Gaudeamus könyvesboltban.
Kenéz Ferenc Szabadnak lenni mit jelent? című Kolozsvár-oratóriumával indul a Látó márciusi száma, majd Láng Zsolt, Egyed Péter, Laskay Adrienne, Kántor Lajos, Sebestyén Mihály, Király László, Jánk Károly, Vida Gábor, Demény Péter, Szabó Róbert Csaba, Láng Orsolya, Keszeg Anna, Soó Éva és Visky András írásai olvashatók. Talált versként szerepel a kötetben Áprily Lajos Kolozsvári éjjel és Jékely Zoltán Anteus című költeménye, a mellékletben pedig a vers kategóriában 2010-ben nívódíjjal kitüntetett Kenéz Ferenc plakátja található. – Színvonalas ez a szám, mindenki a saját Kolozsvár-történetét, élményét, anekdotáját mondja el benne – hangsúlyozta a bemutatón Demény Péter, az Esszé rovat vezetője. Utalt ugyanakkor a Ha mélyre szívjuk a kolozsvári levegőt… című ankétra, amelynek kapcsán Kolozsvárról Budapestre távozott személyiségeket (Fritsch László Zoltán közgazdász; Hajós Erika mesetulajdonos; Józsa Márta író; Soó Zöld Balázs, a Quadro Galéria társtulajdonosa; Tompa Andrea író, színikritikus) kérdeztek meg egyebek között arról, hogy mikor és hogyan távoztak Romániából, tervezik-e a hazaköltözést stb.
Weghofer Erna, a Gaudeamus könyvesbolt vezetője kérésének eleget téve, hogy Kolozsvárhoz fűződő élményeiket idézzék fel a szép számban egybegyűlt érdeklődők előtt, Láng Zsolt a Szerelemváros. Kolozsvár című esszéjében megfogalmazott történetet elevenítette fel: tizennégy éves korában, egy országos asztalitenisz gyerekbajnokság apropóján járt először a városban. Első ittlétéről mesélt a jelenlévőknek Vida Gábor, Király László pedig az Utunk szerkesztőségéhez fűződő kalandjait mesélte el. Demény Péter, aki kolozsvári születésűként jelenleg is itt él, „festői” hasonlattal élve Rembrandtot idézte: „bár soha nem utazott el Amszterdamból, attól még Rembrandt maradt”.
A folytatásban az áprilisi Látó ismertetőjére tért rá Demény: mint mondta, születésének századik évfordulója alkalmából Örkény István munkássága előtt tisztelegtek a negyedik lapszámban. Radnóti Zsuzsa, az író özvegyének köszönhetően irodalomtörténeti csemegével szolgálnak az érdeklődőknek: mellékletként Örkény Április című, eddig ki nem adott kisregényének részletét találjuk. A lapszámban interjút olvashatunk Radnóti Zsuzsával és Parti Nagy Lajossal, Kötő József erdélyi, Zakariás Erzsébet pedig kolozsvári vonatkozásban tekinti át az Örkény-művek színpadi megjelenítését. További szerzők, akik hozzájárultak a negyedik lapszám megjelentetéséhez: Sebestyén Rita, Csík Mónika, Hatházi András, Csutak Gabi, Fodor Györgyi, Papp-Zakor Ilka, Ungvári Zrínyi Ildikó, Adorjáni Panna, Laskay Adrienne, Visky András, Tim Conley és Székely Melinda.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

MOGYE-kar. Győzelem?
A magyar sajtó egy ideje attól hangos, hogy győzelem, megoldódott a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügye, elfogadták a kormányhatározatot, már közzé is tették, hurrá, hurrá. Azt borítékolni lehet, hogy az újságírók, de még a nyilatkozó politikusok közül is igen kevesen olvasták magát a határozatot, márpedig a helyes vélekedés kialakításának ez – jobb helyeken – előfeltétele. Nézzük tehát.
„Art. 1. – (1) În cadrul Universităţii de Medicină şi Farmacie din Târgu Mureş se înfiinţează o nouă facultate, Facultatea de Medicină şi Farmacie, cu programe în limbile română, maghiară şi engleză, prevăzute în anexa care face parte integrantă din prezenta hotărâre.
(2) Universitatea de Medicină şi Farmacie din Târgu Mureş derulează, potrivit legii, procedurile pentru organizarea alegerilor, precum şi pe cele pentru organizarea concursurilor în vederea ocupării posturilor necesare pentru coordonarea din punct de vedere administrativ a facultăţii nou-înfiinţate potrivit alin. (1).
Art. 2. – Agenţia Română de Asigurare a Calităţii în Învăţământul Superior stabileşte numărul maxim de studenţi care pot fi şcolarizaţi la programele de studii care funcţionează în cadrul facultăţii înfiinţate potrivit art. 1 alin. (1).”*
A határozat melléklete sem valami bőbeszédű, így néz ki:
„– Asistenţă medicală generală (în limba maghiară şi în limba română)
– Medicină (în limba maghiară)
– Medicină (în limba engleză)
– Farmacie (în limba maghiară)”
Bármilyen rövid és vázlatos a jogszabály (vagy éppen azért, mert olyan), regényt lehetne írni róla, de a téma fontosságára való tekintettel mindenképp megér egy kicsivel hoszszabb elemzést. Az első és legnagyobb gond az, hogy ugyan azt szajkózza minden érintett politikus (ideértve a miniszterelnököt is), hogy a határozat azért született, hogy érvényt szerezzenek az oktatási törvénynek, ez minden kétséget kizáróan nem így van, ugyanis az oktatási törvény a kisebbségek nyelvén való oktatásról ezt mondja:
„Art. 135. – (1) Învăţământul superior pentru minorităţile naţionale se realizează:
a) în instituţii de învăţământ superior în cadrul cărora funcţionează facultăţi/linii/programe de studii cu predare în limba maternă;
b) în instituţii de învăţământ superior multiculturale si multilingve; în acest caz, se constituie secţii/linii cu predare în limbile minorităţilor naţionale;
c) în cadrul instituţiilor de învăţământ superior pot fi organizate grupe, secţii sau linii de predare în limbile minorităţilor naţionale, în condiţiile legii.
(...)
Art. 363. – La data intrării în vigoare a prezentei legi, instituţiile de învăţământ superior de stat având activităţi de predare în limba minorităţilor naţionale care au statut de universităţi multiculturale şi multilingve, conform prezentei legi, sunt:
1. Universitatea Babeş–Bolyai din Cluj-Napoca – în limbile română, maghiară şi germană;
2. Universitatea de Medicina şi Farmacie din Târgu-Mureş – în limbile româna şi maghiară;
3. Universitatea de Artă Teatrală din Târgu-Mureş - în limbile română şi maghiară.”
A törvény 135. cikkelyét magában is megérné elemezni, hisz annyira nyakatekert, zavaros és többféleképpen értelmezhető (ezért tekintek el a fordításától is), hogy méltó egy dodonai jóslathoz, de teljesen alkalmatlan arra, hogy jogszabályként a romániai magyarság javára és érdekében alkalmazni lehessen, főleg egy olyan országban, mint Románia (ahol – mondjuk ki – a magyarellenesség nyíltan vagy burkoltan évtizedek óta állampolitika).
Az ellenben mindezek mellett egyértelmű, hogy:
1. A szabályozás arról szól, hogy a kisebbségek nyelvén önálló struktúrákat kell létrehozni.
2. A multikulturális egyetemek esetében nem említ önálló kisebbségi karokat.
3. A Marosváráshelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a három multikulturális egyetem egyike, ahol az oktatás nyelve a román és a magyar, szó nincs a törvényben angol nyelvű oktatásról.
A jog hínárjában
Ezek alapján jogi ismeretek hiányában is meg tudja állapítani bárki, hogy az ünnepelt kormányhatározat nincs összhangban a törvénnyel, nem azt a célt szolgálja, hogy helyreállítsa a törvényességet ott, ahol azt az egyetem vezetősége megszegte. Maga a módszer eleve szembemegy a jogállam alapvető elveivel, amelyek úgy hangzanak, hogy a parlament törvényt hoz, amit mindenkinek be kell tartani, s ha valaki netán nem így tesz, annak az igazságszolgáltatással gyűlik meg a baja.
Hasonlatos ez a helyzet ahhoz, hogy a KRESZ értelmében a legnagyobb megengedett sebesség lakott területen 50 km/h, s mikor a rendőrök azt tapasztalják, hogy Péter Pál 70-nel hajt, akkor erre válaszképpen a kormány határozatot hoz, miszerint Péter Pál a tulajdonában levő személygépkocsival hétköznap köteles maximum 50 km/h-val, ünnepnapokon meg maximum 60 km/h-val közlekedni lakott területen. Tehát Péter Pál egyrészt megúszta büntetlenül az esetet, ráadásul meg az újabb jogszabály nincs összhangban az általános törvénnyel.
Nem csoda tehát, hogy többen is bejelentették, bíróságon támadják meg a kormányhatározatot. Ha pedig ezt meg is teszik (s miért ne tennék), a bíróság – anélkül, hogy elvakult nacionalistákból állna – teljes joggal fogja törvénytelennek nyilvánítani, s megsemmisíteni azt. Ezt már csak azért is meg kell hogy tegye, mert az oktatási törvény egyértelműen kimondja, hogy rendkívüli esetben a kormány hozhat létre új kart, de csak az egyetem vezetőségével való konzultáció után. Márpedig ilyen konzultáció nem volt, nem is lehetett, mert az egyetemnek jelenleg nincs érvényes, szabályosan megválasztott vezetősége. Olyan jogi hínár van tehát az egész ügy körül, ami egyetlen dolgot vetít előre: itt gyors és megnyugtató megoldás egyhamar nem lesz.
A meghozott kormányhatározatot azért sem lehet győzelemnek tekinteni, mert semmiféle garanciát nem tartalmaz arra nézve, hogy bár egyenrangú lesz a román és a magyar tagozat az orvosin. Intő jel kell hogy legyen az, hogy eddig volt egy szabály, miszerint a helyeket egyenlően osztották el a két tagozatra felvételizők között, de tavaly ezt a szabályt már megszegték a fizetéses helyek esetében. Ezek után nagy felelőtlenség úgy „rendezni” a magyar oktatás helyzetét az egyetemen, hogy ezt az elvet nem rögzíti világosan és egyértelműen a határozat.
Sőt ha szigorúan a jogszabály szövegét nézzük, abból még az sem derül ki, hogy az asszisztensképzőn magyar diákok magyarul fognak tanulni, a szöveg minden további nélkül értelmezhető úgy, hogy az oktatás nyelve vegyes lesz. Hasonlóképpen azt se rögzíti se a törvény, se a kormányhatározat, hogy a magyar orvosképzőn az oktatás nyelve magyar, tehát folytatható az eddigi gyakorlat, hogy az ember gyermeke bejut magyar tagozatra, de ott azzal szembesül, hogy számos tanár egy kukkot sem tud magyarul (vagy tud, de nem akar beszélni), így a tanórák jelentős része románul zajlik.
Ennek a gyakorlatnak egyenesen zöld utat ad a kormányhatározat, amelyik ahelyett, hogy kinevezne egy ideiglenes vezetőséget az új kar élére (persze magyar tanárokból), akik majd megszervezik a kart, annak felállítását arra a román vezetőségre bízza, amelyik eddig a törvény be nem tartásában s a magyarok kisemmizésében járt élen. Tipikus kecskére a káposztát eset, s ehhez kellene a magyar közösség tapsoljon.
Magyar–német helyett román–magyar–angol
Továbbmenve az se világos, hogy mi lesz az eddigi karokon a helyzet. Maradnak továbbra is kétnyelvűek úgy, mint eddig? Elvileg igen, hisz a kormány csak egy új kar létrehozásáról döntött, a régi ezek szerint változatlan marad. Vajon? Ha megpróbálunk az események mögé nézni, akkor sem lesz több okunk az örömre, a megnyugvásra. Nem véletlen ugyanis, hogy sokaknak a Petőfi–Schiller-egyetem jut eszébe a mostani történetről, hisz a helyzet nagymértékben hasonló. Akkor volt egy SZKT-határozat, ami kimondta, hogy ha nem jön létre az önálló állami magyar egyetem, akkor az RMDSZ kilép a kormányból.
Most az RMDSZ országos vezetői többször és több helyen kijelentették az év elején, hogy ha nem jön létre az önálló magyar nyelvű oktatási struktúra a vásárhelyi orvosin, akkor az RMDSZ kilép a kormányból. Akkor határozat született a magyar–német nyelvű egyetemről (tehát nem arról, amit az RMDSZ kért), s az SZKT mégis visszatáncolt, megszavazta a kormányban maradást. Most határozat született a román–magyar–angol karról (ami ugye kicsivel még roszszabbul hangzik, mint a magyar–német), de ez elég volt ahhoz, hogy Kelemen Hunorék győzelmet kiáltsanak, s utánuk kórusban a sajtójuk. (A szomorú az, hogy a kórusba kisebb-nagyobb hangerővel és lelkesedéssel anyaországi pártok és politikusok is beálltak.)
Akkor kifele kellett stabilnak mutatni az országot, most választások közelednek, s kivétel nélkül minden párt fel akarja és fel fogja használni a kampányban azt a témát. Az ellenzéki pártok váltig szidni fogják a kormányt, s kiemelten a román kormánypártokat, hogy engedtek a magyarok zsarolásának, elárulták a nemzeti érdeket. Az RMDSZ hallgatni fog arról, hogy úgy lépett be ismét a koalícióba, hogy csak beszéltek erről-arról, de írott koalíciós megállapodás nem született, tehát nincs mit számon kérni a Demokrata-Liberális Párton, s azt fogja orrvérzésig hangoztatni, hogy győzelem, győzelem, a kormány létrehozta a magyar kart Vásárhelyen.
S persze hallgatni fog arról is, hogy nem magyar, hanem román–magyar–angol (ebben a sorrendben!) kar létrehozásáról szól a határozat. A román kormánypártok ugyanakkor a nagy nyilvánosság előtt a tolerancia és a törvénytisztelet bajnokainak fogják beállítani magukat. Persze azért lesz rá gondjuk, hogy eljusson a választókhoz az is, hogy ugyan látszólag engedtek a nyomásnak, de nyugalom, volt rá gondjuk, hogy olyan határozat szülessen, ami a bíróság előtt nem áll meg, s végül úgysem lesz belőle semmi.
A romániai magyarok pedig mindezt fásultan szemlélik, hisz 22 év alatt megszokták már, hogy ők nem fontosak, az ő érdekeik nem számítanak a politikusoknak. Félő, hogy még arra sem lesz jó ez az egész történet, hogy lendületet, erőt adjon a másik két magyar pártnak, már csak azért sem, mert a választók nem azt tanulták meg két évtized alatt, hogy az RMDSZ-re ne számítsanak, hanem azt, hogy a politikus mind semmirekellő, magának való, egyik kutya, a másik eb.
Félmegoldás nem kell
Nem utolsósorban hadd ejtsek néhány szót magukról a közvetlen érintettekről, az orvosi diákjairól. Azt látni lehet, hogy tisztában vannak az érdekeikkel, tudják, hogy számukra fontos lenne anyanyelven tanulni. Ha valaki megkérdezi őket, akkor ezt el is mondják, ki is tudják fejteni, de valamiért tovább nem lépnek egy tapodtat sem. A politikusok által bujtogatott román diákok képesek utcára vonulni, tüntetni, vállalva ezzel azt, hogy a józan szemlélő szemében nevetségessé és ellenszenvessé válnak (hisz mások jogai ellen lépnek fel), a magyar diákok ellenben, akik a saját jogaikért kellene hogy szót emeljenek, szemérmesen hallgatnak. A magyar ember egyenes és szókimondó volt mindig, jogos kérdés, hogy mi tartja vissza ezeket a fiatalokat attól, hogy ebben a kérdésben saját kezdeményezésből határozott és egyértelmű véleményt nyilvánítsanak?
Végezetül – vállalva annak a kockázatát, hogy következetlennek mondanak – mégis azt mondom, hogy az igazság előbb-utóbb győzni fog, s lesz még magyar nyelvű orvosi egyetem Vásárhelyen. Ehhez elsősorban az kell, hogy fogalmazzuk meg egyértelműen: a romániai magyarokat megilleti az önálló oktatási rendszer a bölcsődétől az egyetemig, félmegoldásokat pedig (vegyes intézmények, román vezetésnek alárendelt magyar csoportok, osztályok és karok) nem fogadunk el. Az önálló oktatási rendszer magyar vezetés alatt működő önálló intézményekből kell hogy felépüljön. Mikor felelős és magas rangú európai politikusok már kimondták, hogy a multikulturalizmus egy hamis pálya, mi sem szabad beérjük a tavaly még győzelemként ünnepelt, de pár hónap után a gyakorlatban csődnek bizonyult rendszerrel.
* Románul nem tudók kedvéért ugyanez röviden magyarul:
1. cikk: (1) A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen új kar jön létre, ahol az oktatás nyelve román, magyar és angol lesz, jelen határozat mellékletének megfelelően.
(2) Az egyetem fogja megszervezni és lebonyolítani az új karon a választásokat, illetve az adminisztratív személyzet számára a versenyvizsgát.
2. cikk: A Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség fogja megállapítani a beiskolázási számokat az új karon.
Árus Zsolt
a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke. Krónika (Kolozsvár)

Lendületben az élni akaró szórvány
Április 28-tól III. Hunyad Megyei Magyar Napok
Április 28., szombat
Déva: 7 óra, megyei horgászverseny a Bencenci tónál
Vajdahunyad: 17 óra, Fejadag – Könczey Elemér grafikus karikatúra kiállítása és könyvbemutatója, 18.30-tól pedig Családi portrék a magyar napokon – megyei fotóverseny a Művészeti Galériában. 20 óra, Olvasómaraton a Magyar Ház könyvtárában.
Petrozsény: 17 óra, Ifjúsági szórakozó, művelődési és nevelési délután a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Lupény: 17 óra, Wass Albert: Mustármag – Kulcsár Székely Attila színész előadása a római katolikus templomban.
Április 29., vasárnap
Déva: 11.45, Wass Albert: Mustármag – Kulcsár Székely Attila színész előadása a református templomban.
Vajdahunyad: 11 óra, A magyar Szent Korona replikái – kiállítás a római katolikus templomban. 11.30-tól festménykiállítás Fazakas Tibor és Balázs Tibor munkáiból a Magyar Házban. 15 órától Családok vasárnapja – egész napos szabadtéri programok és zsibvásár a Hunyadi Vár külső udvarán (főzőverseny, kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak, lampionkészítés a családi agresszió áldozataiért, pszichológiai tanácsadás, ügyességi játékok családoknak és csoportoknak, Slágerdélután Szabó Zolival), 19 órától reneszánsz táncelőadás a dévai reneszánsz tánccsoport és a 6-os sz. általános iskola diákjai közreműködésével. 19.15-től néptánc és táncház, fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport. 20.45-kor a Hunyad Megyei Magyar Napok hivatalos megnyitója, 21 órakor Republic-koncert, 22.30-kor lampionos eregetés a családi agresszió áldozataiért, majd szabadtéri dínomdánom.
Szászváros: 11 óra, Torma Zsófia élete és munkássága – emléktábla avatás, előadás a régésznő 180 éves születési évfordulója alkalmából a református templom tanácstermében és Torma Zsófia egykori házánál.
Petrozsény: 10 órától Nagycsaládos piknik – bográcsozás és vetélkedők a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Petrilla-Lónya: 9 órától honismereti kirándulás Vajdahunyadra, indulás a kultúrház elől.
Április 30., hétfő
Déva: 17 órától EMKE Kisenciklopédia és Szabadegyetem: találkozás Czakó Gábor íróval: Bevezetés a magyar észjárásba, helyszín: a Téglás Gábor Iskolaközpont.
Csernakeresztúr: 16 órától, májusfaavatás. Fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre, a tájház udvarán.
Vajdahunyad: 10 órától Gyereknap – kézműves foglalkozások óvodásoknak és kisiskolásoknak. Műhelyvezető a Kun Társaság (Én és a családom – rajzverseny papíron és aszfalton Fazakas Tibor festővel, valamint nagyszülők és unokák portrékészítése a Magyar Ház udvarán).
Petrozsény: 18 óra, Magyar család a szórványban, gazdasági, szociális helyzet – tematikus beszélgetés a Szent Ferenc Alapítvány épületében.
Május 1., kedd
Déva:12 óra, Családi majális (családi főzőverseny, focibajnokság, táncok és népdalok, fellép a Domokos Band, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport, a segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre a Magyar Ház udvarán).
Vajdahunyad: 16 óra, Családi majális (magyar ízek – hagyományos ételek, palacsintasütés, ínyencségek, Ki mit tud? Verseny). 18 órától a Budapesti Utcaszínház előadása (A lónak vélt menyasszony), 19 órától népdalest és táncház a Magyar Házban.
Piski: 12 óra: A Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi), aztán szeretetvendégség a római katolikus templom udvarán.
Petrozsény: 10 órától Családi majális – újjászületett hagyomány a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Május 2., szerda
Déva: 17 óra, könyvbemutató: Găină Constantin: Vajdahunyad-Hunedoara-Eisenmarkt. 19 órától magyar filmek estje a Magyar Házban.
Haró: 17 óra, a Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi) a polgármesteri hivatal előtti téren.
Vajdahunyad: 10 órától Sportnap – minifoci, asztalitenisz, röplabda, darts, ügyességi játékok a Magyar Házban. 18 óra: A természet csodái – Tripa Andrea és Júlia fotókiállítása.
Lupény-Urikány: 13 óra, Olvasómaraton családi körben, (24 órás) a lupényi református templomban.
Petrozsény: 18 óra, magyar hagyományos receptek bemutatása a 3d Aqua szórakozóhelyen.
Petrilla-Lónya: 18 óra, Moldován Kálmán szobrász-festőművész kiállításának megnyitója, 18.30-tól néptáncelőadás, fellép: a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport a Nyugdíjas Ház nagytermében.
Május 3., csütörtök
Déva: 9 órától Téglás Nap a Téglás Gábor Iskolaközpontban, a Hauer Erich Diáktanács és az 55. sz. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat szervezésében. Benne: játékos vetélkedők, portyázás, sporttevékenységek, karaoke. 12 órától előadás, kerekasztal-beszélgetés: Szabó Árpád egyetemi tanár: Fekete hattyúk, válságok és egyéni pénzügyi boldogulás. 13.30-tól a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportjának fellépése. 19 órakor Tamás Gábor koncertje (belépő: 25 lej) a Drăgan Muntean Művelődési Házban.
Brád: 16 óra, Magyar zeneszerzőink. Kálmán Imre Marica grófnő c. operettjének vetítése a római katolikus plébánián.
Vajdahunyad: 17 óra, könyvbemutató, Markó Béla: Visszabontás és Miénk itt a tér, a Művészeti Galériában.
Rákosd: 18 óra, néptánc, vers, népdal: fellép a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, Sepsiszentgyörgyről, 19 órától: Magyar klasszikusok – filmvetítés a kultúrotthonban.
Pestes: 17 óra, a Budapesti Utcaszínház előadása (A lónak vélt menyasszony).
Petrozsény: 20 óra, örökzöld magyar zene a 3d Stage klubban.
Május 4., péntek
Déva: 11 órától játszóház és kézműves foglalkozások. Műhelyvezető a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány és Játszóház, helyszín a Téglás Gábor Iskolaközpont. 16 órától Ki mit tud? családi vetélkedő, 17 órától reneszánsz táncok a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság reneszánsz tánccsoportja előadásában.
Brád: 15 óra, sakk és asztalitenisz verseny a római katolikus plébánián.
Vajdahunyad: 16 óra, EMKE-konferencia, a Sipos Pál Emléknapok megnyitója, erdélyi és sárospataki szakemberek előadásával, a Magyar Házban.
Bácsi: 17 óra, néptánc, vers, népdal, fellép a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja a kultúrotthonban.
Kalán-Sztrigyszentgyörgy: 16 óra, játszóház és kézműves foglalkozások a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház vezetésével a kultúrotthon udvarán. 18 órakor a Budapesti Utcaszínház előadása (Ludas Matyi). 19 óra, néptáncelőadás, fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, utána utcabál és nótaest Szabó Zolival.
Petrozsény: 22 óra, Dancs Annamari koncertje a 3d Stage klubban.
Petrilla-Lónya: 18 óra, magyar díszpolgárok kitüntetése, 18.30-tól kulturális est a kultúrház Schmidt László termében.
Vulkán: 17 óra, Két bohóc nem fér meg egy erdőben – szülők előadása gyerekeknek. Ügyes kezek – kézműves foglalkozások a Szakszervezetek Klubjának kistermében.
Május 5., szombat
Déva: 19 óra, az érmihályfalvi Móka Színjátszócsoport amatőr kabaréelőadása a Magyar Házban.
Brád: 9 óra, honismereti kirándulás: Brád – Abrudbánya – Verespatak. Indulás a római katolikus plébánia elől.
Vajdahunyad: 12 óra, Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Nap (HUMMIT) a Hunyadi Várban: lehetőségek fiataloknak – tematikus beszélgetés Széll Lőrincz ifjúsági államtitkárral, kincskereső – csapatos vetélkedő a várban, Én és a családom fotóverseny kiértékelése, díjazás, Bajnokok sátra – csocsó-, póker-, sakk-, dartsbajnokság, karaoke party és karkötős buli Szabó Zolival, tábortűz.
Petrozsény: 10 óra, turisztikai és hegymászó-bemutató a Taia-szorosban.
Lupény: 10 óra, A családi hétvége megnyitója – köszöntők, a Budapesti Utcaszínház fellépése (Ludas Matyi), kézműves foglalkozás és játszóház kicsiknek és nagyoknak a Guzsalyas Alapítvány és Játszóház vezetésével, az Udvarhelyszéki Népművészeti Egyesület kézműves kiállítása és népművészeti ismertetője, a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes táncháza gyerekeknek és felnőtteknek, majd fellép a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet Néptánccsoportja és a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja. 17 órától Bunyós Pityu koncertje és szabadtéri mulatozás a Cinci Sud vendéglő körüli téren.
Vulkán: 19 óra, néptánc, vers, népdal a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja, majd a Tranylvania Saxophone Qartet koncertje a Szakszervezetek Klubjának nagytermében.
Május 6., vasárnap
Déva: 12 óra, Családi vasárnap a dévai vár lábánál: magyar ízek kavalkádja – családi sütés-főzés a szabadban, kézműves foglalkozások a Kun Társaság és a Téglás Gábor Iskolaközpont tanítóinak szervezésében, Budapesti Utcaszínház (A lónak vélt menyasszony), táncház gyerekeknek és felnőtteknek a Százlábú Néptáncegyüttessel, néptáncelőadások (Csernakeresztúri Hagyományőrző Egylet Néptánccsoportja, Százlábú Néptáncegyüttes, a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportja). 20 órától Zanzibár-koncert, majd lampionos záró ünnepség, utcabál élő zenével, fellép Szabó Zoli.
Brád: 12 óra, Magyar költők istenes versei és festménykiállítás – zenés verses összeállítás a római katolikus plébánián.
Barcsa: 12 óra, a Székely Mikó Kollégium Néptánccsoportjának fellépése a templomkertben.
Vajdahunyad: 10 óra, ünnepi szentmise és istentisztelet az anyákért és családokért a református templomban és a római katolikus templomban. 11 óra, anyák napi ünnepség a református templomban.
Kalán-Sztrigyszentgyörgy: 10.30-kor kopjafaavatás a bukovinai székelyek emlékére a kultúrház udvarán, 11 órakor anyák napi műsor, 12 órától családi vetélkedők, zsákbanfutás, 13 órától gulyásfőzés, vásár, gyerekfoglalkozás.
Lózsád: 19 óra, a Budapesti utcaszínház fellépése (A lónak vélt menyasszony) a kultúrotthonban.
Petrozsény: 11 óra, Magyar családi élet a szórványban – tematikus beszélgetés: oktatás, nevelés, hit a megmaradásért, helyszín a református parókia. Szabadság (Kolozsvár)

Közömbösek névadásügyben a Maros megyei magyarok
Míg Marosvásárhelyen a magyar szülők, a civil társadalom és újabban az RMDSZ is hónapok óta ádáz harcokat vívnak annak érdekében, hogy a szinte fele arányban lakott város bár egy általános iskolája magyar személyiség nevét vehesse fel, a megye színmagyar településeinek nagy többségében egészen más a helyzet. Bár az elmúlt huszonkét év alatt az önkormányzati, illetve iskolai vezetők egyszerű tollvonással megoldhatták volna a tanintézetük elkeresztelésének ügyét, nagyon sok helyen 1989-től máig erre még nem kerítettek sort.
Néhány településen voltak említésre méltó próbálkozások, azonban azok különböző okokból csak részmegoldást eredményeztek. Máshol viszont – az illetékesek elmondása szerint – sem idő, sem alkalom még nem volt a keresztelőre.
Ahol „még nem volt alkalom”
Az egyik ilyen község a Marosvásárhelytől mintegy 11 kilométerre fekvő Ákosfalva, amely a maga kilenc településével a megye egyik legnagyobb közigazgatási egységének számít. Mind a kilenc, szinte színmagyar faluban működik iskola, de neve egyiknek sincs. „Lenne kiről elnevezni, de eddig nem volt rá alkalom” – magyarázkodik a három polgármesteri mandátumot kitöltő és újrázni készülő Ozsváth Csaba. Kérdésünkre, hogy ha az elmúlt huszonkét év alatt a kilenc falu egyikében sem került megfelelő alkalom, mikor fogják azt megtalálni, Ozsváth az őszi iskolakezdést jelölte meg.
„Nyárádszentbenedeken van egy kezdeményezés, ott majd az ősszel elkereszteljük az iskolát” – mondta. Arra, hogy kiről, az elöljáró nem tudott választ adni. Ugyanazt a kifogást találta Kacsó Antal is, Nyárádmagyaros elöljárója, aki szerint az elmúlt huszonkét év alatt sem a községközpontban, sem Nyárádselyében „nem kínálkozott alkalom” a névadásra. A polgármester szerint az iskolák elnevezését a „feltárások” hiánya is akadályozta.
„Most viszont már tudunk arról, hogy a falunak van egy ’48-as forradalmára. Szó is van arról, hogy a Bereczki László nevet adjuk a magyarosi iskolának” – mondta. A forradalmárról egyébként a faluban számos öreg eddig is tudta, hogy ő és testvérei voltak azok, akik megalakították a környék nemzetőrségét, majd a forradalom leverése után részt vettek a szabadságharc újjáélesztését célzó Makk-féle összeesküvésben.
Az ákosfalvival és nyárádmagyarosival szinte azonos helyzetet találtunk az öt faluval és egyben ugyanannyi iskolával rendelkező Csíkfalván. „Gondolkodtunk, javaslatok is elhangzottak, de egyelőre még nem döntöttünk” – jellemezte az elmúlt bő két évtized történéseit Balogh István. A községgazda úgy tudja, a színmagyar önkormányzat, illetve a tantestület tagjai azon akadtak fenn, hogy helyi személyiségről vagy valamelyik klasszikus költőről nevezzék el a falvak tanintézeteit.
Az elöljáró szerint a helyhatósági választások után a község valamelyik településén csak lesz névadó ünnepély. „Az 50-es években volt egy nevezetes sporttanár, aki Csíkfalváról származott, nem emlékszem a nevére, talán valami Kémenesnek hívták, lehet, hogy róla fogjuk elnevezni az iskolát” – hangzott az újabb négyesztendős mandátumért versenybe szálló RMDSZ-es polgármester válasza.
Keresztelő a polgármester tudta nélkül
Nagyernye és Gernyeszeg szintén a megye legnagyobb magyar többségű községei közé tartozik. Az itteniek egy fél lépéssel az ákosfalviak és csíkfalviak előtt járnak, ugyanis iskolai szinten már megszületett a döntés. Nagyernyében I. Apafi Mihályról, Erdély – a falu határában megválasztott – uralkodójáról Gernyeszegen Teleki Domokosról neveznék el az iskolát.
Tar András erdőszentgyörgyi polgármester szerint a küküllőmenti kisvárosban is iskolakeresztelőt kellene tartani. „Jó lenne Rhédey Klaudiáról elnevezni a helyi iskolacsoportot” – fejtette ki lapunknak a leköszönni készülő városatya. Felvetésünkre, hogy Szent György lovag személyében a kisvárosi iskolának két éve már van neve, Tar elmondta, hogy arról nem a helyi tanács döntött. „Mire ráébredtünk, megvolt a név. Én például nem is tudtam róla, csak nagyot csodálkoztam, amikor bejelentették, hogy a város egyetlen iskolacsoportját ezentúl így hívják” – mondta el lapunknak Erdőszentgyörgy polgármestere.
Valamivel jobb a helyzet Marossárpatakon, Gernyeszegen, Erdőcsinádon, Marosvécsen, valamint a Makfalvához tartozó Hármasfaluban.
A sárpataki általános iskola tanügyi káderei már évekkel ezelőtt eldöntötték, hogy a falu első tanítójáról, Adorjáni Károlyról keresztelik el a tanintézetet. Három évvel ezelőtt az önkormányzat is felkarolta a kezdeményezést, és „bizalmat szavazott” a nép néhai napszámosának. A tanfelügyelőség azonban a mai napig sem bólintott rá a sárpatakiak kérvényére.
„Négy éve kitettük a táblát, azonban a tanfelügyelőség még válaszra sem méltatott. Az elején még arra gyanakodtunk, hogy az iskola akkori, román nemzetiségű igazgatója nem adta le a dossziét. Aztán kiderült, hogy az okiratok már rég Marosvásárhelyen voltak, csak az illetékeseket nem érdekelte” – mondta el Berekméri Edmond marossárpataki tanító és egyben önkormányzati képviselő. A gernyeszegiek kálváriája 2003-ban kezdődött, amikor úgy döntöttek, Teleki Domokosról, a Magyar Tudományos Akadémia tagjáról, a falu és egyben Erdély egyik neves, 19. századi politikusáról nevezik el általános iskolájukat.
„Nyolc év várakozás után, tavaly újrakezdtük a folyamatot, és akármi is legyen, e hónap végén, április 29-én megtartjuk a névadási ünnepséget” – szögezte le Antal Levente, az iskola igazgatója, hozzátéve, hogy hivatalosan csak az ősztől használhatják az új nevet. A Gernyeszeghez tartozó erdőcsinádiak is évekkel ezelőtt tették meg az első lépést. Annak ellenére, hogy ők sem kapták meg a szükséges jóváhagyást, az iskola homlokzatára kihelyezték a templomépítő Szucsáki Ferenc nevét rögzítő táblát. A Dózsa Györgyhöz tartozó kisebb falvak iskoláinak viszont éppen azért nincs neve, mert Iszlai Tibor helyi polgármester szerint csak a központi iskolát lehet elkeresztelni. Az Alsó-Nyárád menti tanintézet egyébként Rákosi Lajos nevét viseli.
Marosvécsen Kemény Jánosról, a helikonista mecénás báróról nevezték el a tanintézetet, de a hivatalos okiratokban ez a név sem jelenik meg. A küküllőmenti Hármasfaluban tíz évvel ezelőtt, nagy pompával tartották meg a keresztelőt. 2002. augusztus 17-én az RMDSZ csúcsvezetőinek utasítására és jelenlétében leplezték le a Szent István államalapító királyunkról elnevezett iskola tábláját. A helyi illetékesek már jóval az avató előtt leadták a kérvényt a tanfelügyelőségre, de Marosvásárhelyen azzal a nevetséges kifogással utasították el, hogy Szent István nem a település szülöttje, és semmi köze Hármasfaluhoz. Holott a három faluból álló település egyikét mindaddig Székelyszentistvánnak hívták, amíg a kommunista hatalomnak szemet nem szúrt ez a név.
„Másodjára is leadtuk a dossziét, akkor egy úgymond jellemzést is kértek Szent Istvánról. 2003-ban újrakészítettük a teljes dokumentációt, de azóta sem érkezett válasz. Én kitettem a táblát, és azt mondtam, akinek nem tetszik, jöjjön, és vegye le. A kétnyelvű tábla azóta is áll” – idézte fel az egy évtizeddel korábban történteket Muszka József, az iskola akkori igazgatója. Utódja, Albert Csilla lapunknak elmondta, hogy a tantestületnek szándékában áll újból próbálkozni, de csak a következő tanévben.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) emberjogi szervezet aktivistái és a marosvásárhelyi Dózsa György utcai 2-es számú iskolába járó magyar gyerekek szülei hónapok óta kérik, hogy a tanintézetet a város múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről nevezzék el. A kezdeményezést látszólag Dorin Florea polgármester is támogatja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azonban Ceauşescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Păunescuról szeretné elneveztetni a belvárosi iskolát.
Lépni kell, mert formaság az egész
Fejes Réka tanfelügyelő szerint nem elképzelhetetlen, hogy az általa képviselt intézményben egy-egy magyar településről érkező dosszié valamelyik fiók mélyére került volna az évek során. Szerinte a kéréseket és a dokumentációt időnként fel kellett volna frissíteni. Mint mondta, azok a magyar iskolaigazgatók és polgármesterek, akik szívügyüknek érezték a tanintézet elnevezését, addig nem hagyták lerázni magukat, amíg a tanfelügyelőség rá nem bólintott a kérésükre. „Az új tanügyi törvény értelmében a dolgok sokkal egyszerűbbek: az önkormányzat dönt, mi pedig tudomásul vesszük a helyi közösség akaratát” – fejtette ki Fejes, aki egyébként a tanfelügyelőség névadó bizottságának tagja. A tanfelügyelő ugyanakkor cáfolta a dózsagyörgyi polgármester állítását, miszerint csak az önálló vagy központi iskola viselhet nevet.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

A keleti tömb menekültjei
Nemrég egy érdekes közlemény látott napvilágot a Magyarországra menekült romániai románok szervezetéről. A menekültek és a szervezet házigazdája a kommunista rendszer végét élő Magyarország volt, amely egyébként a keletnémetek számára is lehetővé tette, hogy kiszabaduljanak a Keleti Tömbből, s hogy az NSZK-ba vagy más nyugati országba távozzanak – vagy hogy egyáltalán szabadon találkozzanak nyugatnémetországi rokonaikkal, ismerőseikkel – lásd a Dalos György Balaton-brigád című könyvében olvasható igaz történeteket. Az igazi barátság a tettekben – nem pedig szavakban, politikai vagy diplomáciai szemforgatásban – megfogalmazódó együttérzés, segítség, cselekvés. Ezért érdemes elolvasni a romániai menekültek szervezetének közleményét.
Szabadulás – Magyarországon át
1988. április 3-án a román nyelvű szamizdat újság első számában bejelentették, hogy 1988. március 1-én megalakult a România Liberă (Szabad Románia) Csoport – a Magyarországra menekült román állampolgárok csoportosulása.
A România Liberă Bizottság létrehozásának a gondolata még Romániában született meg, Temesváron. 1987 őszén Cornel Roşca úr - feleségével, Doina asszonnyal együtt - Magyarországra menekült, így a Bizottság megúszta az idő előtti felszámolást, ami várható volt a kommunista diktatúra körülményei között, ami akkor Romániában működött. A Bizottságnak a romániai kommunista rendszer elleni tevékenysége Magyarországon 1987 őszén kezdődött el. Gyakorlatilag a România Liberă Csoport – illetve a România Liberă Szervezet, ahogy még nevezték – 1988. március 1-én jött létre Budapesten. Az ezt követő hónapokban menekültek ezrei érkeztek Romániából, és folyamatosan csatlakoztak a România Liberă Csoporthoz – egyre több és több menekült értette meg e szervezet létének értelmét valamint az általa szervezett akciók fontosságát.
A politikában és az emberi jogok tiszteletben tartása terén betöltött szerepe mellett a Bizottság, majd a Csoport rendkívül jelentős tényező volt a menekülteknek nyújtott segítség tekintetében; mert a menekültek azonnali segítségre szorultak erkölcsileg, pénz, anyagi javak tekintetében stb., amit nem lehetett másnapra vagy a következő hónapra halasztani.
A Csoport különleges szerepet játszott a médiában folyó tájékoztatás terén is, beleértve a Szabad Európa Rádiót, a Radio France Internationalt stb.; a határon át újságokat, röplapokat juttatott nekik, amelyeket még Romániából való távozásuk előtt megkaphattak. Ugyanis nagyon sokan döntöttek úgy, hogy Magyarországra menekülnek, mert a rádióból hallhatták, hogy Magyarországról nem toloncolják ki őket, valamint azt, hogy „a románok minden este 6 órakor a Fórum Szálló (a mai Intercontinental) előtt találkoznak, Eötvös József báró szobránál”.
Úgyszintén – és nem utolsó sorban - meg kell említenünk, hogy a România Liberă Csoporthoz való tartozás milyen pozitív szerepet játszott a politikai menedékjog megszerzésében azután, hogy a menekültek eljutottak Nyugatra, valamelyik szabad országba.
A România Liberă Csoport az első olyan emberjogi és kommunistaellenes szervezet volt, amelyik a Keleti Tömb egyik országából a Keleti Tömb másik országába menekült.
A România Liberă Csoport adta ki az első román nyelvű szamizdatot a Keleti Tömb területén. Az újság a România Liberă nevet viselte.
A Szervezet tagjai nem cselekedtek ötletszerűen, nem vezették le az indulatukat azzal, hogy Ceauşescut és a kommunistákat mocskolták, vagy tehetetlenségükben politikai vicceket hallgattak és azokon nevettek, hanem a lengyelországi és a csehszlovákiai, sőt elsősorban a magyarországi politikai ellenzék példáját követve rendkívül átgondolt, pontos és mindenekelőtt csoportos akciókat szerveztek, amelyek így különösen hatékonyak voltak.
Nemcsak Magyarország területén, hanem nemzetközi viszonylatban is példás volt a Bizottság tagjai közötti szívből jött és demokratikus együttműködés, az aktív tagok közötti kapcsolat. Éppen ezért az akkori romániai rendszer állandóan és minden eszközzel megpróbált viszályt szítani a România Liberă Csoport magján belül – így például a Bizottság aktív tagjainak rossz hírét keltette és hamis vádakkal illette őket, leveleket hamisított a menekültek (ismert vagy kevésbé ismert személyek) aláírásával és elküldte azokat a nyugati lapokhoz stb.
A România Liberă Csoport a Magyarországra menekült román állampolgárok egyik csoportosulása. 1989 őszéig a Csoport tagjainak létszáma meglehetősen állandó: 300 és 500 fő között volt, nem beszélve a szimpatizánsokról, akiknek a száma ezreket tett ki. A Csoport fontos jellemzője volt, hogy tagjainak nagy része állandóan cserélődött, ugyanis szüntelen jöttek az új menekültek Romániából, miközben a régiek tovább mentek Nyugat felé. 1987 és 1989 között a Magyarországra érkező illetve az ott áthaladó menekültek számát 30 ezer és 60 ezer közöttire becsülik. Figyelembe véve a csoport tagjai esetében tapasztalt nagy fluktuációt, az 1988 és 1989 közötti időszakban az aktív tagok száma ezerre tehető.
A Budapesti România Liberă Csoport nem szűnt meg! Ott él mindazoknak a szívében, akik akkoriban Budapestre kerültek, ott él a történeteinkben - a világszerte szétszóródottakéban, a gyermekeik és az unokáik szívében, és nem utolsó sorban azoknak a szívében, akik befogadtak, menedéket nyújtottak, enni adtak nekik világszerte.
Így ezt nem pusztíthatta el sem Mao, sem Sztálin sem pedig Ceauşescu – a kommunizmus kísértete nem tüntethette el és nem is tüntetheti el ezt sohasem. Új Magyar Szó (Bukarest)

A múlt bűvöletében
A negyedik emeleti lakásban sok minden emlékeztet a nagyapára. Tájkép a nappali szobában, színes grafika Marosvásárhelyről, faragott, festett könyvespolc – amelyek az ő keze nyomát viselik, s két fénykép ovális keretben a fiatal dr. Farczády Elekről és feleségéről, Gesith Kornéliáról.
A szekrényben megsárgult dossziék, oklevelek, a rámába kívánkozó doktori diploma, géppel írott tanulmányok, újságból kivágott cikkek, gondosan befűzött dísztáviratok, köszöntő levelek és az azokra adott részletes válasz, minden összegyűjtve, pontosan feliratozva. S ott van legjelentősebb alkotása, a kis sárga könyv a marosvásárhelyi sorokról, s a 2000-ben megjelent zöld könyv, A marosvásárhelyi református egyházközség élete 1556–1948 között. Dr. Farczády Elek szerteágazó, alapos, pontos, rendkívül értékes város-, művelődés- és irodalomtörténeti kutatásainak eredményeiről azonban az említetteken kívül sajnos a mai napig sem született egy átfogó kiadvány, amely a teljes életművet bemutatná. Holott megírta Marosvásárhely monográfiáját is az első világháborúig, az 1851–54. évi székely összeesküvés történetét, s fordított latinból és franciából (például Anatole France La génie latin című regényét, csak úgy szórakozásképpen, ahogy Marosi Ildikó feljegyezte).
Tanár és tudós
Az évek során sokan emlékeztek meg róla. Volt tanítványai a mindig elegáns, arisztokratikus külsejű történelem-, latin-, s a franciát finom lejtéssel beszélő tanárként, később igazgatóként őrizték meg emlékezetükben. Spielmann Mihály történész a "levéltárakat búvároló tudóst", kutatót, a Teleki Tékát "élő műhellyé" változtató, a látogatók százait fogadó könyvtárost, a város műemlékeit szóban és írásban bemutató lokálpatriótát köszöntötte születésének századik évfordulóján. Csifó János rádiós újságírónak, a volt tanítványnak hét évtizedes életútját mondta el a kamerák előtt is.
Sok titkot fedezett fel, fejtett meg, így vált nyitott könyvvé számára a város története, s remek memóriával megáldva élő lexikonként minden kérdésre tudta a választ. "Tőle csak tanulni lehetett". Társaságában röpke pillanatnak tűnt az idő, mert öröm volt hallgatni – hangzott el a jó barát, Nagy Károly beszédében.
Az unoka emlékezetében
Ezek után arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen képet őriz a nagyapáról az unoka, a már említett tárgyi emlékek mellett, amelyek az árvíz sújtotta régi házból megmaradtak.
A Farczády házaspár egyetlen lánya, Farczády Éva, édesapját követve Budapesten francia nyelvet tanult, de 1945-ben a II. világháború miatt abba kellett hagynia egyetemi tanulmányait. Még abban az évben feleségül ment Teleki Endréhez, a később köztiszteletnek örvendő kiváló ügyvédhez, aki a marosvásárhelyi jogászok doyenjeként 96 évet élt. Lányuk, Teleki Éva, dr. Farczády Elek egyetlen unokája más utakat járt be. 1964-ben, amikor elvégezte a középiskolát, ígéretesebb dolog volt reál pályát választani. Édesapjának biztatására, no meg azért is, mert szerette a tantárgyat, szerves kémia szakot végzett a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen. Mivel nem akart tanítani, egy év kitérő után a marosvásárhelyi klinika központi laboratóriumában vegyészként dolgozott, majd 1983- tól az újonnan felépült klinika központi laboratóriumában nyugdíjazásáig főleg véralvadási vizsgálatokkal foglalkozott. A Procardia Orvosi Központ megalakulásakor részt vett a laboratórium kialakításában, berendezésében és fejlesztésében, amelynek szakmai irányítója volt éveken át, s 2001-től teljes állásban ott folytatta a tevékenységét.
Az írógépnél és a kertben
– Melyek az első emlékeid a nagytatádról? – kérdezem Teleki Évától, miközben a középkorú dr. Farczády Eleket ábrázoló képet nézzük, ahogy az általa faragott és festett könyvespolc alatt kedvenc rádiója társaságában elegánsan könyvet olvas. A másik képen kalapban, felöltőben a lakhelyéhez közeli vasúti átjárónál áll aktatáskával a kezében.
– Ha rá gondolok, azt látom, ahogy az írógépénél ül vagy a kredencen levő régi típusú rádiót bújja. Kisgyermekként a nyakába vesz, a kertben cseresznyét szedünk, az udvaron levő diófáról töri, hámozza nekem a friss diót, amit nagyon szerettem. A kicsikkel nem igazán tudott foglalkozni, a mindennapi életben naivan csodálkozott rá egyes dolgokra. Amikor a második évét még be nem töltött kisfiam gagyogását hallgatta, megkérdezte tőlem, hogy fog-e ez a gyermek értelmesen beszélni. Egy másik kép, ami eszembe jut, ahogy szertartásosan minden délután leül és mondja: anyuska, a téámat, amihez a nagymamám, aki remekül sütött-főzött, mindig valami aprósüteményt is felszolgált. Amikor nagyobb, értelmesebb lettem, sokat foglalkozott velem, történelemből és franciából gyakran segített. Édesanyám nagyon sok szeretetet, megértést kapott otthonról, és adott tovább nekünk. Arra tanított, hogy beszéljünk meg mindent, meséljem el a napi történéseket, a jókat és rosszakat, ami a biztonságérzetét jelentette. Nem volt titkolózás, s bár vitatkoztunk, nem maradtak tabuk közöttünk. Ezt az örökséget sikerült a gyermekeimnek is továbbadnom.
A Református Kollégiumtól a Sorbonne- ig
– Említetted egyszer, hogy téves állításokat is leírtak nagytatádról. Talán tisztázhatnánk?
– Akár a születésével is kezdhetnénk. Bár április 9-e szerepelt az irataiban, valóban 1890. április 8-án jött a világra, de akkoriban az otthoni szüléseket csak másnap jelentették be. Régi pedagóguscsaládból származik, az édesapja is tanár volt (makfalvi származású), a nagyapja tanító. A nővére, Farczády Jolán matematikát, természettudományokat oktatott a leánygimnáziumban. Nagyapám nyolcéves volt, amikor az édesapja meghalt. Ma is megvan a kérés, amivel az édesanyja szegénységi bizonyítványért folyamodott a helyhatósághoz, hogy a Kolozsváron tanuló lányát mentesítsék a költségektől. Nagyapám 1908-ban érettségizett a Református Kollégiumban, ösztöndíjasként került a budapesti Eötvös Kollégiumba, s a budapesti tudományegyetem heraldika, történelem, filozófia szakát végezte. Doktori dolgozatának címe: Az erdélyi vajdák igazságszolgáltatási hatásköre 1437 előtt. Ösztöndíjasként került ki 1913-ban a Sorbonne-ra. Oklevéltant, paleológiát, írástörténetet, régi iratok megfejtését tanulta az École Nationale des Chartes-ban, s a Francia Nemzeti Könyvtárban Bethlen Gábor fejedelem korát kutatva bukkant értékes adatokra. Kutatásainak az első világháború kitörése vetett véget. Hazatérése után a gyergyószentmiklósi főgimnázium történelem-latin szakos tanára, majd 1919-től Marosvásárhelyen tanár, iskolaigazgató.
A marosvásárhelyi nyelvemlék
Nyugdíjazását követően kapja a feladatot, hogy a volt Református Kollégium könyvtárát (60.000 kötet, 400 feldolgozatlan régi kézirat, 11.000 iskolai értesítő) és a Bolyai-múzeum anyagát rendezze és költöztesse el. Munkatársaival együtt cipelték át a feldolgozott anyagot a Teleki Tékába. Itt fedezte fel 1956-ban a Koncz- kódexben a 14. század második feléből származó hatodik (időrendben az ötödik) magyar nyelvemléket. A Marosvásárhelyi Sorok 44 magyar szóból álló mondatát, ami fordítás az ószövetségi Királyok könyvéből, és a 11 magyar szóból álló lapszéli jegyzetet nyelvészetileg Szabó T. Attila dolgozta fel, s szakszerű magyarázatokkal ellátva közösen jelentették meg 1957-ben az Akadémiai Kiadónál. Ugyanabban az évben a Kelemen- emlékkönyvben a Bolyai könyvtár értékeit írja le. Tanulmányai a romániai magyar lapokban jelennek meg, s gondosan megőrizte a helyi újságban, a Vörös Zászlóban közölt cikkeit is.
– Gondolom, felnéztél rá. Vagy gyermekkorban ez még nem tudatosult benned?
A nyelvemlék felfedezése miatt valóban nagyon büszke voltam rá, sokat jártam a Tékába, néztem, ahogy fehér köpenyben rendezi a könyveket. A Marosvásárhelyi Sorok és Marosvásárhelyi Glosszák bővített kiadása 1973-ban jelent meg, s 1974 januárjában, egy hónappal a halála előtt kaptam tőle egy dedikált példányt.
Várostörténet cikkekben, tanulmányokban
– Ahogy korábbi élete, nyugdíjas évei sem voltak mentesek a gondoktól, az anyagi nehézségek végigkísérték az életét. Hogyan élte meg mindezt?
– Bár a román állam a Munkaérdemrend II. fokozatával tüntette ki, 1961-ben végleg nyugdíjba küldték a Tékából. Mindvégig a nagymamámmal volt szerencséje, aki a tanítványa volt. Bár tehetséges volt, szépen énekelt, de feladott mindent a családért, s hogy a nagyapám kényelmét biztosítsa. Nagyon praktikus asszonyként panaszszó soha nem hagyta el a száját. Mivel a II. világháború alatt Budapestre menekültek, s ott élték végig az ostromot, mire hazajöttek, mindenük elveszett. Amikor nagyapámat a Tékából is nyugdíjazták, olyan kevés pénzt kapott, hogy kényszerűségből a kisipari szövetkezetnek gobelineket festettek. Nagyanyám éjszakákon át dolgozott, s nagyapám is segített neki. Amama, ahogy szólítottam, mindent el tudott intézni, finom ételeket sütött-főzött, s bármilyen, nem pénzzel megvásárolható dolgot kértem, mindent előteremtett számomra.
Nagyapa nyugdíjasként haláláig a református egyházközségek levéltárába járt, ahol 15.000 aktát rakott rendbe, s megírta a marosvásárhelyi református egyházközség történetét. Hogy némileg honorálják az ingyen végzett munkáját, nagymamát takarítónőként alkalmazták, amiért egy kis fizetést is kaptak.
Lakásukat mindkét árvízkor elöntötte a Poklos-patak, 1970-ben a víz félméteres volt bent a házban, s emiatt sok kézirat elázott.
– Életének fontos eseménye volt, amikor a vár helyreállítási munkálatai, s a Vártemplom tornyának megújítása során levették a torony sisakját koronázó gömböt, amelyben az 1600-as évektől helyeztek el a jövőnek szóló üzeneteket. Az 1971-es emlékiratot Farczády Elek írta. Mire emlékszel ebből az időből?
– Sokat foglalkoztatta, hogy az Országos Műemlékbizottság által 1963-ban elkezdett munkálatokat egy idő után abbahagyták, s a Vártemplom körül évekig ott voltak az állványok. A karbantartást végül az egyház fejezte be. A gömbben elhelyezett Pro memoria posteritatis szöveget valóban ő fogalmazta, de a legfinomabb rajzpapírra művészi kivitelben egy iparművész- tanár írta rá.
Nemcsak a régi emlékiratok szövegét, a marosvásárhelyi református temető legrégebbi, a cinterem mellé kiállított sírköveinek a feliratát is megfejtette.
S hogy mi mindennel foglalkozott még? Soroljunk fel néhány témát a megjelent és kéziratban maradt írásaiból: a marosvásárhelyi oktatás kezdetei és fejlődése, az ipari és tanoncoktatás kezdetei városunkban, a Bolyai Farkas középiskola a haladás szolgálatában, régi árvizek Marosvásárhelyen, a vár helyreállítási munkálatai, a helyreállított bástyák, az újságírás kezdetei, a marosvásárhelyi nyomdászat bölcsőkora, a szűcscéh számadáskönyve. A marosvásárhelyi református egyházközség életéről kiadott könyvben a történeti adatok, a református hívek számának alakulása, a lelkészek és presbitérium tevékenysége, Tolnai Lajos papsága mellett beszámolt Marosvásárhelyen tartott zsinatokról, a Kistemplom helyén álló ispotályról, a templom építéséről, az egyházi kegyszerek elrablásáról, az 1876-os tűzvészről, a Fürst-telepi ház megvásárlásáról, az egyházi malom működéséről és eladásáról, az egyházi iskolai oktatás intézményeiről, a vártemplomi feljáró építéséről, dr. Bernády György és Bodolla Ferenc főgondnokok tevékenységéről és sok egyéb eseményről, amelyeknek nyoma van az egyházi levéltárban.
– Visszaemlékszem, milyen nagy örömöt jelentett nagyapa számára, amikor 1972-ben Budapesten átvette az Eötvös Kollégium gyémánt oklevelét. Haláláig bejárt az egyházi levéltárba. Otthon esett el, nem lehet tudni, hogy megszédült vagy megbotlott, majd a szíve mondta fel a szolgálatot. Nagymama egy év elteltével követte, mert nélküle nem akart tovább élni – mondja Teleki Éva. Aki nemcsak a nagyapára, dr. Farczády Elekre lehet büszke, hanem gyermekeire is: lányára, Zayzon Zsigmond Zsuzsánnára, aki a marosvásárhelyi Richter Gedeon gyógyszergyár kommunikációs menedzsere, és fiára, Zsigmond Barna Pálra. A hajdani kisfiú, akinek gagyogását egy régi karácsonyon a dédnagyapa aggódva hallgatta, ma Magyarország csíkszeredai főkonzulja. A vásárhelyi tudós-tanár, dr. Farczády Elek emlékét pedig hat ükunoka őrzi tovább.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Halasztott a kormány restitúciós ügyben
Aggodalmát fejezte ki Mark Gitenstein, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete amiatt, hogy a kormány drasztikusan korlátozni akarja a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok után járó kárpótlást. Az amerikai diplomata tegnap nyilatkozott erről a kérdésről, amikor a kormány napirendjén szerepelt az e témakörben közvitára bocsátott törvénytervezet, amelynek elfogadását elhalasztották.
Gitenstein szerint a nagykövetség párbeszédet folytat majd a kormánnyal arról, hogy 15 százalékra akarják korlátozni a kárpótlás összegét. Rámutatott: megértik, hogy az ország anyagi lehetőségei korlátozottak, de több megoldás létezik erre a kérdésre, és ezekről tárgyalni akarnak a kormánnyal, amit várhatóan a következő napokban meg is tesznek. Arra a kérdésre, hogy hány százalékos kárpótlás tűnik számára elfogadhatónak, a diplomata nem válaszolt konkrétan, de kijelentette, hogy kevésnek tartja a törvénytervezetben megállapított 15 százalékot. A diplomata szerint alternatívát kellene teremteni azok számára, akik most rögtön szeretnének kapni kevesebb pénzt, illetve azoknak, akik hajlandók lennének több időt várni azzal a reménnyel, hogy hosszú távon majd több kárpótlásban részesülhetnek. Gitenstein szerint a választási lehetőségnek a megteremtése is megoldást jelenthet.
A diplomata bírálata éppen azon a napon hangzott el, amikor a kormány ismét napirendre tűzte a tervezetet. Ezt egy héttel ezelőtt bocsátották közvitára, és a tervek szerint már el kellett volna fogadni, de a kabinet tegnap elhalasztotta, miután a kormánykoalícióban is megoszlanak a vélemények a tervezet szövegéről.
Az amerikai diplomata bírálatán kívül tegnap a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia is bírálta a visszaszolgáltatás leállítását. A testület egy közleményben leszögezte, hogy ellenzi a visszaszolgáltatási rendszer tervezett módosítását. Ioan Robu római katolikus érsek, a püspökkari konferencia egyik elnöke szerint a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatásának leállítása újabb államosítást jelentene, amivel a román állam ismét megsértené a tulajdonhoz való jogot. Az érsek szerint ez az újabb „államosítás” nem csak az egyházakat, hanem számos olyan állampolgárt is érintene, akik húsz éve hasztalan próbálják visszaszerezni a jogtalanul elkobzott tulajdonukat. Az érsek szerint a kormány tervezete újabb bizonyítéka annak, hogy Románia nem kívánja igazságosan megoldani a restitúció kérdését. A püspökkari konferencia szerint az új törvénytervezet hátrányos megkülönböztetésben részesíti azokat, akiknek még nem szolgáltatták vissza ingatlanjukat.
A püspökkari konferencia tiltakozik Bogdan Drăgoi pénzügyminiszter egyik korábbi kijelentése miatt is, aki azt állította, hogy a katolikus egyház 88 ezer ingatlant kért vissza, amelyeknek az értéke 8 milliárd euró lenne. A püspökkari konferencia titkára szerint a romániai római katolikus egyház összesen 1024 visszaszolgáltatási kérelmet nyújtott be – ezek többségét a gyulafehérvári főegyházmegye, valamint a temesvári, a szatmári és a nagyváradi püspökség. Így túlzásnak tartja a pénzügyminiszter nyilatkozatát, amely szerinte csak azt a célt szolgálja, hogy elterelje a figyelmet a visszaszolgáltatás valós problémájáról.
Szabadság (Kolozsvár)

Startra kész Szent György
Holnap rajtol Sepsiszentgyörgyön a „találkozások ünnepeként” is meghirdetett 21. Szent György Napok. Az idén a rendezvény fő meghívottja az ötvenéves Omega zenekar. Az április 29-ig tartó városnapok kínálata 250 programot tartalmaz.
Holnap rajtol Sepsiszentgyörgyön a „találkozások ünnepeként” is meghirdetett 21. Szent György Napok. Erdély legnagyobb városünnepeként számon tartott rendezvénysorozat hagyományosan nyitóhangversennyel kezdődik, 19 órától a Krisztus Király katolikus templomban. A koncerten a Csíki Kamarazenekar, a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kórus és a Georgius zenekar lép fel, Sebestyén Lázár Enikő, Mocanu Erika, Szilágyi Zsolt és Sándor Árpád szólisták közreműködésével. Ezt követően 21 órától a Bástya vendéglőben a Kalapos táncház és folk-kocsma nevű rendezvényre látogathatnak el az érdeklődők, ezzel egy időben a rockzene kedvelőinek a Park vendéglőben szervezik meg a Saint George Rock Night koncertsorozatot.
Sepsiszentgyörgy utcáin plakátok hirdetik a hétvégi eseményt
A Szent György Napok kulturális hetén vasárnap 13 órakor az Ortodox katedrális alagsorában nyílik meg Karda Zoltán Törökországi hagyományos ortodox ikonok egy katolikus székely szemével című fotókiállítása. A színházi előadások sorát vasárnap 17 órától az Orlai Produkciós Iroda és a Budapesti Belvárosi Színház művészeinek Esőember című produkciója kezdi a színház nagytermében, fél kilenctől pedig, az új stúdióteremben egyéni, zenés előadásával lép színpadra Hernádi Judit. A városnapok kulturális hetének fellépője lesz még a Yorick stúdió és a Marosvásárhelyi Állami Színház Bányavirág című produkciója. A kulturális hét keretében április 26-án a Krisztus Király kápolnában Mága Zoltán hegedűművész koncertezik zenekarával. A programokkal a kicsiknek is kedveznek, ugyanis fellép egyik kedvencük, az Alma együttes, illetve Berecz András mesemondó estet tart.
Az idei városnapok fő meghívottja az ötvenéves Omega zenekar. A vasárnapig tartó szabadtéri ünnepségen többek között jazz, blues és világzene koncertek is lesznek. A városnapok tiszteletére 100 kilogrammos pityókás kenyeret sütnek a 13 ezer téglából épülő kemencében. Az április 21 és 29-e között zajló Szent György Napok kínálata idén mintegy 250 programot tartalmaz, ezekre a www.szentgyorgynapok.ro honlapon lehet rákeresni.
Kovács Zsolt. Új Magyar Szó (Bukarest)

Gyülekezete megvédi Németh Zsolt apját
Az Erdélyi Gyülekezet elnöksége szerint a Jobbiknak a gyülekezet alapító lelkésze, Németh Géza elleni támadása mögött félreismerhetetlen a pártpolitikai elvakultság, és "leügynöközése" tipikus példája a bűnös és az áldozat felcserélésének.
A közlemény Németh Gézát a kommunista diktatúrával szembeni ellenállás "legkarakteresebb" református lelkész személyiségének nevezi, aki 1956 után internáló táborba került, és 1971-ben megfosztották palástjától.
A gyülekezet szerint Németh "leügynöközése" tipikus példája a bűnös és az áldozat felcserélésének. Tekintettel arra, hogy Németh Géza közel két évtizede meghalt, egyik fia, Németh Zsolt pedig a jelenlegi nagyobbik kormánypárt politikusa, e támadás mögött félreismerhetetlen a pártpolitikai elvakultság – áll a közleményben.
Novák Előd, a Jobbik képviselője az állambiztonsági múltról kedden a parlamentben rendezett vitanapon kijelentette: a magyar egyházi felsővezetés kétharmada vállalta az állambiztonsági szolgálatot. A politikus név szerint említette Paskai László esztergomi bíboros-prímást, Bölcskei Gusztáv református püspököt, valamint Németh Zsolt külügyi államtitkár édesapját, Németh Géza református lelkészt, akivel kapcsolatban hozzátette: ha Németh Zsolt ezt tagadná, akkor szívesen nyilvánosságra hozzák az ezzel kapcsolatos bizonyítékokat.
Kontrát Károly, belügyi államtitkár megalapozatlannak és tisztességtelennek tartotta Novák Előd megjegyzését, és visszautasította ezt az eljárást. Megjegyezte: Németh Zsolt már nincs a teremben ezért nem tud védekezni, és az elhunyt Németh Géza sem tudja megvédeni magát.
MTI. Index

A hálaadás és együttlét öröme (Rendkívüli zenei eseménnyel indult a városünnep)
Szakrális helyen, a Krisztus Király-templomban méltó hálaadással kezdődött az idei Szent György Napok. A csaknem kétszáz éve komponált Schubert-mise zenei élménye a rendkívül gazdagnak és sokszínűnek ígérkező rendezvénysorozat felemelő kezdete volt. Vasárnap pedig, a kulturális hét első napján beindult a programkavalkád.
Amikor a keresztény közösség összegyűl, akkor azt Isten dicsőítésével, hálaadással szokta kezdeni – mondta beköszöntőjében Dávid György. A Krisztus Király-templom plébánosa a zsoltárost idézve emlékeztetett, hogy ha az Úr nem építi a várost, akkor az építő hiába fárad. A hálaadás az örömet megélő ember sajátja, egy ilyen együttlétet – még ha különbözőek is vagyunk – csakis ebben a szellemben érdemes megélni – hangsúlyozta a plébános, aki egyben a rendezvénysorozatot jövő vasárnap lezáró szabadtéri ökumenikus istentiszteletre is meghívta a jelenlévőket. Ugyanakkor arra buzdított, hogy vegyük észre egymás örömét, olyan várost teremtsünk, ahol nem a panasz, hanem egymás sikerei kerülnek a középpontba.
Antal Árpád polgármester megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a 21. városünnepet a Sepsiszentgyörgy Székelyföld kulturális és ifjúsági fővárosa programsorozat keretébe ágyazták, hasonlóan a rendkívül sikeres Reflex színházi fesztiválhoz, és ezzel magasra emelték a mércét. A polgármester örömét fejezte ki, hogy a nyitókoncertet helyi művészek adják, az ünnepet helyiek szervezik, az egész rendezvénysorozat egy igazi székely termék, amelyre büszkék lehetünk. Ugyanakkor bejelentette, hogy május 5-én avatják fel az új Szent György-szobrot.
A nyitókoncert három ismert Bach-orgonaművel kezdődött Steffen Schlandt, a brassói Fekete-templom orgonistájának és karmesterének előadásában, aki egyben az est fénypontját jelentő Schubert-mise, az osztrák zeneszerző ötödik, Ász-dúr miséjének karmestere is volt. Azé az előadásé, amely a hálaadás örömét lelki és szellemi gazdagsággal töltötte meg, amely minden bizonnyal rendkívüli zenei eseményként vonul be városunk történetébe. Az előadók, a Vox Humana kamarakórus, a Georgius zenekar és a Csíki kamarazenekar, valamint a szólisták – Sebestyén-Lázár Enikő, Mocanu-Prezsmer Erika, Szilágyi Zsolt és Sándor Árpád – avatott odaadással szólaltatták meg azt a művet, amely a zeneszerző, de a 19. század egyik legeredetibb, leghatásosabb, ugyanakkor egyik legnehezebb miséje. A hattételes mű ugyanis – Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus és Agnus Dei – merész harmóniák és harmóniaváltások közepette a lírai hangvételtől az erős drámaiságig lényegíti zenévé a mise szövegét, magas követelmények elé állítva az előadókat. S mert ennek a követelménynek maradéktalanul megfeleltek, a hálaadás öröme nem maradt el, a muzsika úgy épült be a lelkekbe, hogy sokáig visszhangozza majd a létezés misztériumának fennkölt megfogalmazását. Előadókban és hallgatóságban egyaránt.
A nyitókoncert után egyébként azonnal beindult a programkavalkád. A népzenét és -táncot kedvelők a Bastion vendéglőben megnyitották a folkkocsmát, a fiatal rockerek pedig a Brava-klubban zúzták a hangszereket a hetedik Saint George Rock Night fesztiválon. A vasárnapi programot pedig a vendégelőadások fémjelezték, az Esőembert kétszer is színre vitték az Orlai Produkciós Iroda és a Budapesti Belvárosi Színház ismert művészei, az új stúdióteremben pedig Hernádi Judit lapzártánk után lépett fel zenés estjén. De a helyi előadók is jelen voltak a kulturális hét első napján, az egyre népszerűbb Snaps Vocal Band immár megszokott felállításában (zenekarral) és lassan a szentgyörgyivé váló, kiváló énekessel, a fővárosi Luiza Zannal kiegészülve koncertezett a Di Stefano-bárban.
Ferencz Csaba. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kimozdult a holtpontról a kolozsvári összefogás kérdése
Szerdán tárgyalóasztalhoz ülnek a magyar pártok képviselői
Várhatóan szerdán tárgyalóasztalhoz ülnek a három magyar párt képviselői Kolozsváron, hogy megbeszéljék a választási együttműködés lehetőségeit – tájékoztatta lapunkat tegnap Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke. Ezt megelőzően a politikai pártok vezetői a pénteken este tartott nyilvános fórumon megegyeztek: mielőbb találkozni fognak, hogy érdemi megbeszélést folytassanak az ügyben. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete által kezdeményezett, Fehér Attila evangélikus lelkész által moderált rendezvényre Máté András Levente, Gergely Balázs, és Csép Sándor voltak hivatalosak, az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint a Magyar Polgári Párt (MPP) Kolozs megyei szervezeteinek elnökeként. Máté András Levente helyett az általa megbízott Kötő József parlamenti képviselő vett részt a beszélgetésen, aki az RMDSZ nevében konkrét ajánlatot fogalmazott meg a másik két magyar párt irányába.
A megfelelő választási eredmények, a közösség jövője érdekében való összefogás, az egység csak akkor valósulhat meg, ha nagyobbak és kisebbek egyaránt hajlandóak engedményt tenni – emelte ki a beszélgetést moderáló Fehér Attila evangélikus lelkész, felkérve a három érdekképviseleti szervezet megyei elnökét, hogy fejtsék ki elképzeléseiket a június 10-i helyhatósági választásokon való együttműködés lehetőségeit illetően.
„A korszak hőse az, aki először nem üt vissza”
A beszélgetésen elsőként felszólaló Csép Sándor, az MPP Kolozs megyei szervezetének elnöke üdvözölte a civil szervezet kezdeményezését, és úgy vélte, ha mindannyian elegendő politikai érettségről tesznek tanúságot, a magyar közösség számarányának megfelelő képviselettel is rendelkezhet majd a helyi és megyei önkormányzatokban. Felhívta a figyelmet arra, hogy ennek a korszaknak a hőse az lesz, aki először nem üt vissza. Hozzátette: az együttműködés alapfeltételeként a sérelmeken át kell lépni, a gyűlölködésről le kell mondani, és mindenekelőtt különbséget kell tenni ellenség és ellenfél között. Mint mondta, az MPP-nek és az EMNP-nek már sikerült megegyeznie az elveket illetően, a megye egyes településein pedig a kölcsönös támogatásban, közös jelöltállításban is. A megegyezés irányában tett fontos lépésnek nevezte a kölcsönös bizalmatlanság feloldását. „Tényleg el akarjuk veszejteni egymást? Felelősséggel tartozunk, gyerekeinknek, unokáinknak, az utókornak” – hangsúlyozta. Emlékeztetett arra, hogy mindkét utóbbi népszámlálás során tízezres léptékben csökkent a magyar népesség száma Kolozsváron. – Rengeteg jel, érv van tehát amellett, hogy találjuk meg egymást – emelte ki.
RMDSZ: Eckstein-Kovács Pétert polgármesterjelöltnek
Kötő József parlamenti képviselő kifejtette: egyetért azzal, hogy a közös munka létszükséglet. Hangsúlyozta: az összefogás fogalma azonos entitások együttmunkálkodását jelenti. Emellett tény, hogy mára kialakult három önálló entitást képező párt, amelyek mindegyike határozott eszmei alapon próbálja tennivalóit megfogalmazni. – Ha szót akarunk érteni, és aláhúzom: szót akarunk érteni, akkor nem az összefogás gondolatából kell kiindulnunk, hanem annak a történelmi parancsnak a gyakorlatba ültetésén kell együtt munkálkodnunk, hogy biztosítsuk a magyar nemzeti közösség talponmaradását – részletezte a politikus. Hangsúlyozta: abból kiindulva, hogy elsődleges a nemzeti érdek, a nép szolgálata, alapvető tárgyalási pontként fogadhatóak el a Csép Sándor által megfogalmazott alapelvek a kölcsönös támogatásra, a méltányos megegyezésre vonatkozóan. Az RMDSZ konkrét ajánlata, hogy polgármesterjelöltje, Eckstein-Kovács Péter – aki rendelkezik a megfelelő politikai retorikával, tapasztalattal, karizmával, és a kolozsvári polgárok többségének bizalmát élvezi – mellé sorakozzanak fel a magyar pártok, ugyanakkor a politikai alakulatok vezető testületei által szigorúan tisztázott program és eszközök mentén kellene megalkotni az önkormányzati jelöltek közös listáját. – Ha leülnek, és megtalálják a közös pontokat, az RMDSZ nyitott arra, hogy megbeszélje a listákra való felkerülést, a sorrend megállapítását – jelentette ki.
Fehér Attila lelkész moderátorként a közösség jövője érdekében való összefogásra buzdította a pártokat.
A képviselő azt is megjegyezte, április 11-én lejárt a közös választási jelek bejegyzésének határideje, ezért a törvény nem teszi már lehetővé, hogy mindhárom párt jele alatt induljon a közös lista.
A „régi” és az „új” politikáról
Az EMNP országos alelnöki tisztségét is betöltő Gergely Balázs, a párt kolozsvári polgármesterjelöltje összegezte: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által kezdeményezett politikai alakulat azért jött létre, mert erre igény volt. – Egyikünk sem rendelkezik annyi plusz idővel, energiával, és nem vagyunk szellemi fogyatékosok sem, hogy ha valami nagyon jól működik, azzal szemben alternatívát próbáljunk állítani – hangsúlyozta. 2003-ban Tőkés László tiszteletbeli elnöki címének megszüntetésével bekövetkezett az RMDSZ-ben az a szakadás, amely véget vetett a „régi egységnek”. Új mozgalmak, alakulatok jöttek létre az erdélyi politikai porondon, így az EMNT, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és nem utolsó sorban az MPP – részletezte. A 2008-as választásokon utóbbi arányait tekintve nagyon tisztességes eredményt ért el, Székelyföldön a szavazatok 39 százalékát gyűjtötte be, Kolozsváron és a megyében két-két ezer ember szavazott az RMDSZ melletti egyetlen magyar politikai alternatívára, ami szintén azt jelzi, hogy amennyiben a magyar választók a régebbi politikai alakulatban elvesztették bizalmukat, politikai képviseletük feladatát másnak kell ellátnia – vélekedett a politikus.
Mint kifejtette, az EMNP „régi politika” alatt nem az RMDSZ-t, hanem azt a fajta, Románia-szerte érvényesülő politikai kultúrát, gyakorlatot érti, amelynek értelmében a politikusok „füstös pártszékházakban döntik el a nyáj sorsát”, a választóközönség igényeinek, véleményének figyelembevétele nélkül. – Ezt a típusú politizálást teljes mértékben elutasítjuk. Az „új politika” középpontjába az egyéni választót és a magyar közösséget helyeznénk, megtudva, hogy mit várnak el a politikusoktól – hangsúlyozta. Hozzátette: újra erősíteni kell a háttérbe szorult párbeszédet a politikum és a kis egyházközségekre lebontott történelmi egyházak között, nem feledkezve meg a civil szféra szervezeteiről sem. A politikai pártok feladata ebben a megközelítésben az, hogy a társadalom kezdeményezéseit felerősítse és képviselje. – Az új egységképben a három magyar politikai alakulatnak pillanatnyilag kutyakötelessége együtt dolgozni. Ahol a választási versenyt a demográfiai helyzet nem engedi meg, meg kell egyezni, ezt várja el a közösség – hangsúlyozta Gergely Balázs. Mint mondta, az EMNP együttműködési szándéka őszinte, ezt nyílt levélben is tudomására hozta már a másik két politikai alakulat vezetőségének. – Úgy tudnánk maximalizálni részvételünket az önkormányzati tanácsokban, ha ezt a bölcs kompromisszumot megköthetnénk – tette hozzá.
Az EMNP „új politika” címszó alatt megfogalmazott célkitűzései kapcsán Kötő József emlékeztetett: 1990-ben a fő feladat az volt, hogy a magyarság önmagára ébredve, identitását bátran vállaló közösséggé kovácsolódjon. Az RMDSZ az úgynevezett fehér foltok térképéből kiindulva arra törekedett, hogy minden magyarlakta településen legyen legalább magyar egyesület, alapítvány. Időközben a civil szféra nagykorúsodott, véleményformálóvá vált, négyévente számon kérheti a politikum megvalósításait. – Nem arról van szó, hogy az RMDSZ elengedte a civil társadalom kezét, hanem arról, hogy az immár felnőtt olyannyira, hogy eldöntheti a saját jövőjét – emelte ki a képviselő. Elutasította továbbá, hogy az egyházak és a politikum kapcsolata elsekélyesedett volna: példaként említette az iskolák, templomok és egyéb ingatlanok visszaszolgáltatását lehetővé tevő restitúciós törvény elfogadtatását, és úgy vélte, a dolgokat a maguk folyamatában kellene vizsgálni. Ugyanakkor hangsúlyozta: vannak közös pontok, amelyek kapcsán együtt kell dolgozni, már csak azért is, mert ebben az országban „egy tollvonással minden visszafordítható”.
Választási jelek nélkül is lehet koalíciót kötni
A választási együttműködést illetően Gergely Balázs úgy nyilatkozott: az RMDSZ Kötő József által tolmácsolt ajánlata méltányos, Eckstein-Kovács Péter az általa tisztelt politikusok közé tartozik, nem tartja rossz polgármesterjelöltnek, de adott esetben, a tárgyalások nyomán akár lehetne független, mindhárom pártnak megfelelő, a civil szférából érkező polgármesterjelöltet is állítani.
Emlékeztetett: a kolozsvári magyarság jelenleg öt mandátummal rendelkezik az önkormányzatban. Az EMNP ajánlata értelmében ezekből egy helyet kérnének, amelyet az RMDSZ feltehetően elveszítene az EMNP választási vetélytársként való versenybelépése esetén. Ugyanakkor az EMNP megkísérelné megszerezni az RMDSZ által már az előző választáson elvesztett, függőben levő, úgymond billegő tanácsosi mandátumot.
A választási törvény még mindig lehetővé teszi a helyi koalíciók bejegyzését, így a koalíciót alkotó pártok már csak a nevükkel szerepelhetnek a szavazólapon – tette hozzá Gergely Balázs, aki szerint harmadrendű kérdés a koalíció megkötésének viszonylatában, hogy nem lesznek választási jelek a listákon. Elmondta, a polgármesterjelölt kérdésénél is fontosabbnak tartja, hogy közös tanácsosjelölti listát állítson a három párt. Említette egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatás eredményét, amelynek értelmében a kolozsvári magyarságnak 58 százaléka szavazna az RMDSZ-re, ha a szövetség önállóan indul. Egy hárompárti koalíció listáját a felmérés szerint a kolozsvári magyarok 77 százaléka szavazná meg.
Csép Sándor, az MPP Kolozs megyei elnöke nemzeti érdeknek nevezte, hogy minél több magyar ember legyen a választásokat követően az önkormányza tokban. Arra szólította fel a másik két párt vezető politikusait, hogy már szombaton jelöljék ki a tárgyalódelegációkat, és mielőbb egyeztessenek a konkrét lépésekről.
A június 10-i önkormányzati választásokat szabályozó törvény a korábbi gyakorlattól eltérően egyfordulós polgármester-választást ír elő, így elméletileg fennáll annak a lehetősége, hogy egyes helyeken akár a szavazatok 30-40 százalékával is mandátumot szerezhet egy-egy polgármesterjelölt. Korábban már mindhárom magyar párt megnevezte a kolozsvári polgármesterjelöltjét.
Zay Éva. Szabadság (Kolozsvár)

Kormánylutri
Több vonatkozásban is újszerű volt pénteken a parlament által megszavazott bizalmatlansági indítvány, hiszen először fordult elő, hogy a megbuktatott kormány után az ellenzék került kormányalakítási pozícióba. Ha Victor Pontának és kabinetjének sikerül várhatóan jövő hétfőn megnyernie a parlament bizalmát, akkor sajátos helyzet áll elő, amire nem volt még példa Romániában a rendszerváltás óta. Választások előtt ugyanis ellenzék még soha nem vette át a hatalmat. Ez azt jelenti, hogy a Szociálliberális Szövetségnek (USL) kormányzati pozícióból kell megnyernie a választásokat lehetőleg úgy, hogy meghaladják az ötven százalékot, hiszen az USL ezt tekinti céljának.
Kormányzati pozícióból azonban nem könnyű kampányolni, még akkor sem, ha most Pontának lehetősége nyílik arra, hogy megemelje a béreket. Kevésbé valószínű, hogy az emberek a béremelés pozitív döntését a szociálliberálisoknak tulajdonítanák, éppen ezért Pontának megvan az a lehetősége is, hogy ne emelje meg a fizetéseket: azonban ez igazából nem jelent alternatívát, hiszen ez utóbbi legalább ugyanolyan kedvezőtlen döntés lenne az USL számára, mint az ellenkezője, tehát a bérek növelése. Az USL már nem húzhat előnyt se az egyik döntésből, se a másikból, sőt kényszerpályán van, hiszen az esetleges béremeléssel kénytelen lesz alátámasztani az előző kormány érdemeit.
Pontának és Antonescunak viszont hosszabb távon az lesz a legkellemetlenebb, hogy kormányzati pozícióból fel kell adnia a korábbi vehemens retorikát, amellyel eddig hatékonyan lehetett ostorozni az „országot kiszipolyozó narancssárga” hatalmat. Ezt a lemezt most le kell cserélni, vagy legalábbis jelentős mértékben árnyalni kell a kormánybíráló szólamokat. Általában irritálja a választókat, ha egy hatalmi pozícióban levő politikus rendszerint az ellenzékben keresi a hibát, és mindig a „nehéz örökségre” hivatkozik. Ezért Ponta és Antonescu kampánycsapata várhatóan olyan stratégiát tervez, amely módjával vegyíti a nehéz örökségre való hivatkozást a pozitív üzenetekkel, de ezt a keveréket nagyon precízen kell összeállítani, különben könnyen a Demokrata Liberális Párt (PD-L) malmára hajthatják a vizet.
A PD-L eleve a kormánybuktatásból is profitálhat, hiszen a vesztesekkel mindig könnyebb szimpatizálni, mint a nyertesekkel, így néhány százalékot már csak a kormánybuktatás is hozhatott a konyhájukra. Ion Iliescu óva intette Pontát attól, hogy belehajszolja magát a választások előtti hatalomátvételbe. Iliescu ugyanis tudja, hogy így tovább csökken az ellenzék esélye arra, hogy 50 százalék feletti eredményt érjen el a várhatóan novemberben sorra kerülő választásokon. A kormányzás tehát igazi lutri az USL számára.
BORBÉLY TAMÁS. Szabadság (Kolozsvár)

Hunyad sokszínű magyar napjai
Javában zajlik a hétvégén elkezdődött III. Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata, amely főzőversennyel, sportvetélkedőkkel, kiállításokkal, koncertekkel, könyvbemutatókkal és gyerekprogramokkal várta-várja a megye magyarságát.
„Ezt a földet választottam, ezt a napot úgy akartam!” – az ismert Republic dal idézett sorai még vasárnap hangzottak el a vajdahunyadi vár külső udvarán a III. Hunyad Megyei Napok megnyitóünnepségén több mint 3000 ember előtt: a szórványban élő magyarok újra bizonyították élni akarásukat, felmutatva az összefogás erejét. Babos Aranka főszervező elmondta: a rendezvény sikerének elengedhetetlen feltétele a lelkes csapat, amely fáradtságot nem ismerve mindent megtesz a rendezvény sikere érdekében.
Bende Barna független polgármesterjelölt egy, a Magyar Napok keretében tartott délutáni beszélgetés alkalmával elmondta, a program a kulturális sokszínűség jegyében zajlik, és ez azért jó, mert az egymás mellett élő nemzeteknek alkalmuk van megismerkedni és esetleg el is sajátítani egymás szokásait.
A szeretet a legfontosabb fűszer – ez volt május 1-jén a Pogocsán–Sáfár–Dezméri főzőcsapat mottója a dévai Magyar Háznál a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmából szervezett családi majálison, amelyre népes tömeg gyűlt össze. A rendezvény első óráiban az egybegyűltek a benevezett hat csapat egyikének drukkolhattak a focibajnokságon. A díjátadó ünnepségen minden csapat oklevélben részesült – egyébként az Old Boys csapat nyerte a bajnokságot, második lett a Kolostor csapat, harmadik a Téglás – mondta Pogocsán Ferdinánd, a majális szervezője.
Amíg a férfiak a bőrt rúgták, addig a főzőversenyre benevezett négy csapat finom ételekkel lepte meg az egybegyűlteket. A Szent Ferenc Alapítvány családja kapros nokedlivel készült pörkölttel nyerte el az első helyezést, őket követte a Gáspár–Barra család babgulyása, a Pogocsán–Sáfár–Dezméri jókais babgulyása, illetve a Lengyel – Máté család csángógulyása. Az ízletes ételek titkát a csapatok nem árulták el, viszont egyikük annyit elmondott: az ételek elkészítésében „a szeretet a legfontosabb fűszer”.
Aki a népdalt és a néptáncot szerette, az a Magyar Ház hűvös termében megnézhette a dévai Segesvári Miklós Pál Egylet Népdalkörének, illetve a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport előadását.
A családi majális palacsinta kiállítással kezdődött, amit az Összhang nőegylet tagjai készítettek. A hagyományos lekváros és túrós palacsinták mellett sonkás, tojásos, gombás rakott palacsintát, valamint csörögét és aranygaluskát is kóstolhattak a jelenlevők. Miközben a gulyás és krumplipaprikás főtt, Szabó Zoli slágerekkel teremtette meg a jó hangulatot. Ezt követte a népi táncház és a hagyományos bál.
Minden magyarra szükség van
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a megnyitóünnepségen elmondta: válságos időkben minden magyar emberre szükség van, mint ahogyan az összefogásra és közösségépítésre is. – A III. Hunyad Megyei Magyar Napok bizonyítéka annak, hogy itt, a szórványban nem fog lemorzsolódni ez a nagy család, hanem megerősödve építkezik egy jobb, szebb jövő reményében. Mircea Moloţ, a Hunyad Megyei Tanács elnöke is köszöntötte a népes tömeget, és kijelentette: a magyarság az elkövetkezőkben is partnerre fog találni személyében.
A rendezvénysorozat során központi szerepet kap a család, ezért vasárnap is számos családi programmal vártak szülőket, gyermekeket. A vajdahunyadi vár külső udvarán felállított sátrakban pszichológiai tanácsadáson, kézműves foglalkozásokon és a Családi ízek elnevezésű főzőversenyen vehettek részt az érdeklődők. Délután fellépett még a dévai Renaissance tánccsoport és a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport, eközben pedig szombathelyi kézművesek foglalkozásai lefoglalták a kisebbeket.
Több település is bekapcsolódott
A központi rendezvénnyel párhuzamosan a megye más településein, illetve Vajdahunyad más helyszínein is zajlott a kulturális élet. Déván Kulcsár Székely Attila színművész tolmácsolásában került sor Wass Albert Mustármag című előadására. Vajdahunyadon nagy sikernek örvendett a Szent Koronáról szóló előadás, amelyet a római katolikus templomban tartottak, de különleges élményben lehetett része mindazoknak is, akik ellátogattak Fazakas Tibor festőművész kiállítására a vajdahunyadi Magyar Házba. A Szászvárosba érkezők Szakács Gábor és Friedrich Klára előadását hallgathatták meg, akik a rovásírásról és Torma Zsófia régészről tartottak színvonalas és érdekes előadást.
Vasárnap este a vajdahunyadi vár udvarán többezer ember hallgathatta és dúdolhatta az együttessel közösen a Republic zenekar közismert dalait. A koncertre nemcsak a megyéből, de az ország számos településéről érkeztek lelkes rajongók.
Idén is volt májusfa
A hétfői programok a néphagyományokra összpontosítottak. Csernakeresztúron – Hunyad megye egyetlen magyar többségű településén – a májusfaállítás hagyományát ápolták ez alkalommal is. A tavasz ősi jelképét, a fiatal lombos fát a legények május első napjának hajnalán lopják be a lányok udvarába. A hajadonoknak ki kell találniuk, kitől kapták a fát, s ha megsejtik, és kedvükre való az illető legény, akkor színes szalagokkal díszítik fel azt, és kitűzik a kapuba. Minél több fát kap egy lány, annál büszkébb lehet, hiszen azt jelenti, sok legény választaná szívesen párjául. Ma már krepp-papírból készülnek a szalagok, régen viszont a lányoknak hosszú színes szalagjuk volt, azt kötözték a májusfára, s minden színnek megvolt a maga jelentése – tudtuk meg Szabó Juliannától a csernakeresztúri néptánccsoport vezetőjétől. A májusfaavatás után az iskola előtti téren színvonalas előadással lépett fel a Csernakeresztúri Hagyományőrző Néptánccsoport és a Segesvári Miklós Pál Egylet Népdalköre. A rendezvényen jelen volt Czakó Gábor író, aki örömmel és megelégedéssel szemlélte a ma is élő népszokást.
A Téglás Gábor Iskolaközpontban került sor az EMKE Kisenciklopédia és Szabadegyetem keretében Czakó Gábor Kossuth-díjasíró, publicista, képzőművész Beavatás a magyar észjárásba című előadására. Az író rámutatott a magyar nyelv, észjárás és gondolkodás különleges mivoltára, nyelvünk különös sajátosságait számtalan példával támasztotta alá.
A vajdahunyadi hétfői gyerekprogramot péntekre halasztották a május 1-je alkalmából esedékes munkaszüneti nap miatt, ezért a szervezők péntek délelőtt várják a játszani, rajzolni szerető óvodásokat és iskolásokat a vajdahunyadi Magyar Ház udvarára.
Kun-Gazda Kinga-Viola. Szabadság (Kolozsvár)

Bod Péter emlékezete Nagyenyeden és Magyarigenben
A Bethlen Gábor Kollégiumban és az ősi magyarigeni szórvány-templomban nemzetközi konferencián emlékeztek meg arról, hogy 300 éve született az erdélyi református tudós-lelkipásztor, Bod Péter (1712–1769). A kétnapos tudományos konferencia méltóképpen idézte fel Bod Péter alakját, munkásságát, akiről Gudor Botond gyulafehérvári református lelkész többnyelvű könyvében ezt írja: „ő volt az a jellemzően erdélyi tudóstípus, aki (…) az erdélyi közművelődés magas mércéjét tűzte ki célul”.
Mindkét helyszínen sikerült a szervezőknek olyan kedvező környezetet és feltételeket teremteniük, ahol a résztvevők otthon érezhették magukat. Az ódon kollégiumi környezetben vagy a magyarigeni templom hűvösében a Gyulafehérvárról, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Marosszentkirályról, Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről, Egerből és Oxfordból érkezett jeles tudósok, kutatók éppen ott voltak, ahol Bod Péter hajdanában tanult majd később alkotott, és ahol ma is magyarul hangzik a szó.
Két nap, 19 előadás
Bárócz Huba esperes áhítata után Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató a 390 éves Kollégium emlékekben igen gazdag tárházáról beszélt, arról a hatalmas, nagy örökségről, amelyben Bod Péter is méltó helyet kapott. Gudor Botond a Kollégium igen fontos szerepe mellett, kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem hozzájárulását és a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményező és szervező részvételét a konferencián.
Ezután következtek az előadások, melyekből 19 hangzott el a két nap alatt – többségében fiatal kutatók mutatták be a gazdag hagyaték egy-egy feltárt részletét.
Érdekes, változatos megközelítésű előadások hangzottak el, amelyeket a szervezők tematikusan csoportosítottak, és amelyek során jeles tudós személyiségek vállalták a moderátori szerepet.
Az előadások Az iskola, tudomány és nevelés a barokk korban témával – moderátor Gudor Botond – kezdődtek, amelyben arra is választ kaptunk, hogyan lett Bod Péterből tudós-lelkész. Dr. Bellágh Rózsa (Széchényi Könyvtár – Budapest), aki 30 éve foglalkozik a témával és a 21 éves Bod Péter Társaság tagja, a historia litteraria művelőjéről beszélt, akinek a szellemi öröksége a Magyar Athenas című munkája. Ez utóbbi az első magyar nyelvű írói lexikon. Ugyancsak ő említette meg azt a jellemző epizódot Bod Péter fiatalkorából, amiről később a tudós-lelkipásztor így számolt be: „Elmentem a nagyenyedi kotya-vetyére és ott könyveket vásároltam”. Ebben az előadás-csoportban még hallottunk Nadányi János és Pápai Páriz esetéről (Dr. Nagy Levente, Budapest) és Ajtai Abód Mihályról (Krizbai Jenő, Nagyenyed).
Bod Péter és történetírásainak forrásairól hárman értekeztek Sepsi Enikő (a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának dékánja) moderátori irányításával. Az előadók Dáné Hedvig (BBTE, Kolozsvár), Rácz Emese (Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár; volt enyedi könyvtáros) és Verók Attila (Eger) voltak, majd Szonda Szabolcs Háromszék nevében hozta üdvözletét, és amiatti örömét fejezte ki, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár cselekvő részese lehetett a megemlékezésnek.
Délután Krecsák Albert enyedi alpolgármester megtisztelőnek értékelte, hogy éppen Nagyenyeden tartották meg a konferencia egy részét. A külföldi peregrinációról, mint az erdélyi értelmiség továbbképzésének lehetőségéről szóló témakörben Csoma Zsigmond moderátori vezetése mellett igen gazdag és sok kutatómunkával felszínre hozott információt hallottunk azokról a diákokról, akik egyházi vagy más támogatással Nyugat-Európában tanultak, hogy aztán a friss szellemiséget itthon is terjesszék. Előadók voltak: Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest), Sepsi Enikő, Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem) és Bozzay Réka (Debreceni Tudományegyetem). Sor került még három előadásra a történelem segédtudományainak bölcsője és Bod Péter korának polihisztori érdeklődése tematikában, Bozzay Réka moderátori vezetése mellett. Egyed Emese (BBTE, Kolozsvár) Bod Péter egyik munkáját, az 1766-ban megjelent Hungarus Tymbaules Continuatust elemezte, amelyben Bod Péter a Gyulai család és a magyarság történetét kívánta rögzíteni. Gróf László Oxfordból igen szemléletesen mutatta be Bod Péter térképeit. Viczián István az ásványtanról értekezett.
Érdekes program volt – különösen a vendégeknek – a Bethlen Dokumentációs Könyvtár Bod Péter tárlatának a megnyitója, amit Győrfi Dénes főkönyvtáros tartott. A bemutatón igen szemléletes, gazdag könyvtári anyaggal ismerkedhettek meg a látogatók, majd alternatív programként városnézés következett, valamint az Iskolai Múzeum megtekintése. Este pedig a díszteremben fellépett a 20 éves Collegium Gabrielense együttese, amelynek sikerült oldania az előadások okozta fáradságot.
Megjósolta a Székelyföld megerősödését
Bod Péter Magyarigenben lelkészi-alkotói pályafutásának igen jelentős részét, mintegy 20 évet töltött, az akkor még sokkal nagyobb gyülekezetben.
Az emlékére tartott magyarigeni ünnepet megtisztelte jelenlétével Pap Géza református püspök, aki ezen alkalomból igét hirdetett. Szász Csaba helyi református lelkész a következőképpen üdvözölte a templomot csaknem teljesen megtöltő vendégsereget: „Erdély-hegyalja ma ünnepel”, majd ismertette az újabb betelepülőkkel 20 főre gyarapodott gyülekezetének sikereit. 1996-ban elődje, Gudor Botond csak három hívet talált a nevezetes községben. Ma Szász Csaba – Sárddal és Zalatnával együtt – 73 magyar lélekkel foglakozik.
Üdvözölte a konferenciát Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, aki Bod Péter üzenetét a mának azzal a 300 éves vízióval érzékeltette, amelyben a tudós-lelkipásztor megjósolta a Székelyföld megerősödését, azt, hogy a hatalom nem fogja tudni majd megtörni. És éppen most indult el az a székelyföldi mozgalom, amely a szórványt segíti megmaradási cselekvéseiben.
A templomba is szépen jutott az előadásokból, amelyeket a moderátorok kisebb időzavar miatt szűkebb keretek közé szorítottak. Előtte a Bethlen-kollégium Fórika Éva vezette leánykórusa lépett fel nagyszerű műsorával, majd Boros Erzsébet búzásbocsárdi népdalénekes egyházi dalokat adott elő. Ezúttal Egyed Emese volt a moderátor aki A bölcsőhelytől a sírig előadáscsoport előadásait igazgatta. Csoma Zsigmond (KRGE) Bod Péter önéletírásáról beszélt, mint történeti-ökológiai forrásról, Feiszt György levéltáros-heraldikus a családi címerekről, Veres László marosszentkirályi lelkész az ünnepelt olthévizi tevékenységéről beszélt, és felolvasta Jan Andrea Bernhard zürichi kutató Pápai Páriz Ferencről a konferenciára küldött értekezését is. Gróf László moderálása mellett Gudor Botond rövidre fogta gazdag és érdekes ismereteit Bod Péter magyarigeni mindennapjairól. Befejezésül Győrfi Dénes Bod Péter újratemetéséről – amelyen 1912-ben részt vett a Bethlen-kollégium küldöttsége is – adta elő a Dokumentációs könyvtár érdekes adatait.
Olyan, csaknem egyórás koncert következett a sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes előadásában, amelyet többszöri vastaps kísért. A konferencia zárásaként Bod Péter sírjánál az összes résztvevő és támogató szervezet koszorút helyezett el.
*
A magyarigeni program során Gudor Botonddal több alkalommal is megpróbáltuk összegezni a kétnapos konferencia legfőbb tanulságait. Egy hagyomány folytatásáról beszélt, amit most egy szórványban működő alapítvány, a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményezett. Az együttműködés a két helyszín között – tegyük hozzá: a két főszervező között (Szőcs Ildikó, Gudor Botond) – jó és harmonikus volt, ennek eredménye pedig a mintaszerűen megszervezett konferencia lett.
A Károli Gáspár Református Egyetem a közeljövőben könyvben adja ki az előadások anyagát.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Dankanits Ádám nagyenyedi évei (1955–1961)
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 2-I SZÁMÁBÓL
A szakmai, tudományos munka keretében Dankanits Ádám az irattári anyag leltározásával, a többszörös katalóguscédulák elkészítésével egyidejűleg a poszesszor-katalógus, román–magyar irodalmi bibliográfia, ex-libris – katalógus összeállításával foglalatoskodott. Ugyanakkor az 1752-es kéziratos könyvtárkatalógus tanulmányozásával, az enyedi nyomda XVIII. századbeli működésével és termékeivel, a papírmalom tevékenységével is napirenden volt, s e témákhoz kötődő kutatási eredményeit a Könyvtárosok Tájékoztatója, a Könyvtári Szemle, a Magyar Könyvszemle, a Nyelv-és Irodalomtudományi Közlemények, a debreceni „Könyv és Könyvtár”, a Román Akadémia: Materiale şi cercetări arheologice (Régészeti anyagok és kutatások) c. szaklapokban ismertette. Ugyanakkor tudomására jutván, hogy a kézdivásárhelyi múzeumban Köteles Sámuel, egykori enyedi tanár életéhez, tevékenységéhez és családjához kötődő értékes dokumentumgyűjtemény van letétbe helyezve, hosszadalmas levelezés eredményeként sikerült azt megszereznie s a Bethlen Könyvtárban elhelyeznie. Ugyancsak ő veszi át jegyzőkönyv alapján 1959. október 20-án a kolozsvári Művészeti Alaptól Gy. Szabó Béla Kőrösi Csoma Sándorról készített fametszetét, valamint a Dócziné Berde Amál által készített: Kőrösi Csoma Sándor elindul a kollégiumból c. festményt, mely alkotások jelenleg is a Bethlen Könyvtár olvasótermében tekinthetők meg. Közben a történetkutatás Enyed rajonbeli feladatairól értekezik egy könyvtárbeli összejövetelen, a helyi magyar értelmiségiek részvételével. Tartalmas előadásának sajnálatos módon hiányzik a befejező része, viszont a megmaradt szövegből is kicseng Dankanits átfogó történelmi szemléletismerete, széleskörű tájékozottsága, a helyi múlt feltárásának fontossága, ennek érdekében egy helyi jellegű Történeti és Filológiai Társaság létrehozását is szorgalmazza, amely a helyi történelmi, néprajzi, kulturális adottságokat venné számba. Annál is inkább látja ennek hasznát, mivel előadása szövege szerint: „Enyeden a helytörténeti kutatásnak jelentős hagyományai vannak. P. Szathmáry Károly haladó polgári nézőpontból feldolgozta a Kollégium történetét s több cikkben vázolta Enyed város múltját és műemlékeit. A század végén megalakult Alsófehérmegyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Egylet már kiadja a megye monográfiájának néhány kötetét. Ebben a vállalkozásban jelentős szerepet vállalt Herepei Károly tanár, a régészeti gyűjtemény lelkes létrehozója, aki a megye természeti viszonyairól és őstörténetéről adott a kor tudományos színvonalán mozgó képet. Folytathatnók a felsorolást Fenichel Sámuel és Bodrogi János gyűjtő- és feldolgozó munkájával. Néprajz terén Lázár István és Szilády Zoltán lelkes és értékes tevékenységét kell megemlíteni.” Mindezen előzmények alapján a pusztuló műemlékek, művészi kivitelezésű vagy történelmi jelentőségű középületek, városi és falusi házak, templomok, kúriák számbavétele, a népélet, a kihaló népszokások, a munkásmozgalmak, a földreform számbavételét tekinti elsődleges feladatnak Dankanits.
Kollégája és munkatársa, Vita Zsigmond kitűnő nagyenyedi művelődés- és irodalomtörténész, kollégiumi tanár és könyvtáros gyakorta zaklatott életútja javarészt ismeretes a közvélemény előtt (a háború idején munkaszolgálat, a Târgu Jiu-i lágerbe való internálás, az 50-es évek elején a tanügyből való menesztése). Alig telepedett vissza 1956-ban egykori munkahelyére, a Bethlen Könyvtárba (első alkalommal a 40-es években volt szinte egy évtizedig a könyvtár könyvtárosa), két évvel később, 1958-ban máris újabb zaklatásnak lett kitéve, a felettes hatóságok ugyanis ismételt eltávolítását helyezték kilátásba. Erről viszont már nem tud a közvélemény. A könyvtári irattár viszont ezt is megörökítette. Ez alkalommal Dankanits Ádám veszi védelmébe s intézkedik hivatalos átirattal Vita megmentéséről. Az 1958. január 31-én a 39 sz. alatt keltezett s a rajoni néptanácsnál 928 sz. alatt iktatott Jelentésének magyar fordítása így szól:
„A káderek stabilitása igen fontos kérdés valamennyi szakterületen, rendkívüli jelentőséggel bír a tudományos–dokumentációs könyvtárak esetében, úgy ahogy ez érvényes a mi esetünkben is. Az ilyen intézményben felmerülő sokrétű tudományos problémák megoldása egy igen magas fokú tudományos szintet igényel, az alkalmazottaknak pedig kötelessége mindemellett a könyvállomány alapos ismeretével is rendelkezni. Könyvtárunk közel 65 000 kötetet tartalmaz, ennek ismerete többéves, azaz több évtizedes tevékenységet vesz igénybe. Mialatt a könyvtár két alkalmazottja alig 1 éve, illetve 1,5 hónapja tevékenykedik könyvtárosként, addig Vita Zsigmond szinte két évtizede dolgozik a könyvtárban. Ő az egyedüli a jelenlegi közösségből, aki a könyvállomány részletes ismerője. Az utóbbi évek során a könyvtári személyzet sokrétű feladatot kapott a központi hatóságok részéről, melyek megoldása e képességek halmazát igényli. Ilyen feladatok: az ősnyomtatványok, a levéltári anyag s mindenekfelett a kéziratok stb. feldolgozása. Mindemellett a különböző szakterületeken tevékenykedő kutatók egyre gyakrabban igénylik a személyzet tudományos hozzájárulását, tudományos információk, utalások stb. biztosítását, melyekre kötelesek vagyunk válaszolni. Ezek a feladatok, a jelenlegi helyzetben csakis Vita Zsigmond segítségével valósíthatók meg, ő lévén az állomány nagyon jó ismerője. Ha egyfelől az ő eltávolítása az intézmény érdeke ellen szól, másfelől Vita valamennyi szakmai ismeret birtokosa, melyek szükségeltetnek a szóban forgó állás elfoglalásához. A dokumentációs állományunk javarészét (kéziratok, levéltári anyag és régi könyvek), idegen nyelvű könyvek (magyar, latin, német, francia) alkotják, melyek ismerete a bibliográfusi munka alapját képezik. Vita ismervén teljességében ezen nyelveket, megfelel ezen elsődleges feltételeknek. Tudományos és szakmai szintjéről nem kell jómagam beszélnem, ugyanis kézzelfogható bizonyíték e tekintetben a nagyszámú cikk és tanulmány, melyek jól ismertek a tudományos élet berkeiben s az a tény, hogy a Román Akadémia Kolozsvári Fiókjának is külső munkatársa, már önmagától beszél. Egy olyan könyvtárban, mely nagy értékű könyvekkel rendelkezik (amilyen a mi esetünk is), Vita Zsigmond a régi és jelenlegi munkatársak véleménye és meggyőződése szerint igenis megfelel ezen feltételeknek.
Következésképpen ismételten hangsúlyozom: Vita Zsigmond további működése életbevágó fontosságú az intézmény érdekében, mivel egy olyan ember kerülne eltávolításra, aki nélkülözhetetlen a jelen pillanatban, de ugyanakkor mellőzhetetlen mindaddig, amíg új káderek képződnek ki mellette és általa.”
A helyhatóság 1958. február 14-én reagál a beadványra: „Közöljük, hogy a Végrehajtó Bizottság beleegyezését adta, hogy Vita Zsigmond továbbra is megmaradjon könyvtárosi állásában.”
Így oldódott meg végül is Vita sorsa. A fiatal, alig egy hónapos könyvtárosi szolgálattal rendelkező Dankanitsnak sikerül megmentenie mentorát, akitől minden bizonnyal sokat tanulhatott az elkövetkezendő, hetek, hónapok során, mind szakmai, mind tudományos tekintetben. Közben Dankanits a falvakat járja, községi könyvtárak állományát selejtezi, ismeretterjesztő előadásokat tart, kollektivizálást végez, bonyolult, aprólékos, sokszor idegölő adminisztrációs munkát bonyolít le, mialatt ismételten kollégáit és könyvtárát veszi védelmébe, akkor amikor például – hogy csak egy esetet említsek a sok közül – a könyvtári személyzetnek a székelykocsárdi néptanács mindennapi munkáját s egyben az egész község mindennapi életét, tevékenységét kellett a helyszínen támogatnia és irányítania, s havi három alkalommal a helyhatóság közgyűlésein is részt kell vennie. Mindemellett Bőjthe Jolán könyvtárosnő a helyi Gabonaátvevő központban (Baza de recepţie),a Kisegítő Katonai Parancsnokságon (Comisariat Militar) és a Városi Nőszövetségnél is közmunkát kellett teljesítsen. Ezek ellen tiltakozik, s veszi védelmébe kolléganőjét Dankanits a helyhatósághoz intézett hivatalos átiratával, amelyben kérte, hogy mentesítsék kollégáját ezen teendők alól, hiszen ilyen körülmények közepette képtelen a központi hatóságtól kiszabott szakmai teendőinek eleget tennie, ráadásul még azon évi pihenőszabadságát sem élvezhette.
Úgy tűnik, hogy mindezen sokirányú, könyvtáron kívüli teendők, amelyeket a helyhatóság gyakorta avatatlan, hozzá nem értő egyénei róttak a könyvtárosokra, próbára tették Dankanits türelmét, aki megelégelve az adott helyzetet, új munkakört igyekezett magáévá tenni. Vita Zsigmond ezt az elhatározását ekképp fogalmazta meg hátrahagyott önéletírásában:
„Dankanits elintézte, hogy a Bethlen Könyvtárt a kolozsvári Egyetemi Könyvtár igazgatása alá rendelték. Ez kedvező volt számunkra, a könyvtár egészen tudományos jellegű lett. Nem kellett többet falusi könyvtárakat ellenőrizni, mert egy időben azokból ki kellett venni a dogmatikus kommunizmusnak nem tetsző könyveket. Turnovszky után Dankanits Ádám lett a könyvtár igazgatója, vele is jó viszonyban voltam. Dankanits azonban nem elégedett meg a könyvtárossággal, többre törekedett. Hamarosan átköltözött Marosvásárhelyre, ott a Pedagógiai Főiskola tanára lett, majd Bukarestbe ment szerkesztőnek A Héthez. Ott az 1977-es földrengés áldozata lett.”
Enyedről való távozása előtt hivatalosította a Bethlen Könyvtárnak a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárhoz való átcsatolását. Ennek kapcsán a bukaresti szakminisztérium, az Egyetemi Könyvtár és a Bethlen Könyvtár között 1959–1961 között lezajlott terjedelmes hivatalos levelezés jutott kezemhez. Ebből ez alkalommal csupán a végkifejlést említem, mely szerint 1961. január 9-én a Kolozs Tartományi Néptanács 38. Határozata alapján a nagyenyedi Bethlen Könyvtár, természetesen az akkori törvényes rendelkezések előírásainak figyelembevételével, 1961. január 1-jei hatállyal a nagyenyedi városi néptanács hatásköréből az Oktatási és Művelődési Minisztérium hatáskörébe ment át. Az anyagiakkal egyetemben a háromtagú személyzet is áthelyezést kapott, um. 1 főkönyvtáros 1069 lej, 1 bibliográfus 950, és 1 könyvtáros 775 lej havi fizetéssel. A bukaresti szakminisztérium a Bethlen Könyvtárnak az Egyetemi Központi Könyvtárhoz való alárendeltségét pedig az 1961/ 35740 sz. átiratával hitelesíti, amelyben kimondja, hogy a Bethlen Könyvtár a kolozsvári intézmény fiókintézete, következésképpen a levéltári anyagok megőrzése tekintetében az egyetemi könyvtárakra vonatkozó szabályzatok hatáskörébe tartozik. Ezen hivatalos okirat alapján 1961. március 3-án az Egyetemi Könyvtár igazgatója rendelet által nevezi ki Dankanits Ádámot a Bethlen Könyvtár vagyonkezelőjének, aki a továbbiakban írásos nyilatkozatban ismerte el e hivatalos beosztását. S ugyancsak fenti napon a kolozsvári intézmény igazgatója és Dankanits jegyzőkönyvileg is hitelesítik az átadási–átvételi eljárást.
Mindezek alapján a szaktárca minisztere 1961/ 911 sz. rendelete által erősíti meg és véglegesíti az enyedi könyvtárnak hivatalos és végleges kolozsvári alárendeltségét.
Így lett az enyedi Bethlen Könyvtár Dankanits Ádám hathatós közreműködése folytán a kolozsvári intézmény fiókintézete a továbbiak során 44 éven át, 2005-ig, amikor a visszaszolgáltatási törvények alapján az Erdélyi Református Egyházkerület hatáskörébe ment át.
Mindezek után Dankanits úgy értékelte, immár megtette a magáét az enyedi tájakon s elérkezett az ideje, hogy magasabb szinten hasznosítsa és kamatoztassa az addig szerzett szakmai, tudományos ismereteit. Utolsó alkalommal 1961. július 30-án szerepel a neve hivatalos könyvtári iraton, ami azt jelenti, hogy azon év őszén távozott Enyedről a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolára.
GYŐRFI DÉNES. Szabadság (Kolozsvár)

TÚLSÚLYBAN? Magyarok a Román Kommunista Pártban 1944-1948
Az 1944-1948 közötti átmeneti időszak és az RKP hatalomra kerülésének egyik igen fontos kérdése a kisebbségiek által betöltött szerep. Igaz, hogy a kisebbségiek importálták a kommunizmust Romániába?
Milyen arányban voltak jelen a különböző romániai nemzetiségek a Román Kommunista Párt soraiban? Mivel magyarázható a jelenlétük? Kisebbségiek vezették az RKP-t az első időszakban? Hogy alakult a magyarok jelenléte?
Az RKP két világháború közötti történetét jelentősen befolyásolta, mondhatni meghatározta a kisebbségiek jelenléte a párt vezetői és tagjai között. Az 1933-ban regisztrált 1635-ös tagság etnikai szempontból nagyon változatos képet mutatott. A párttagok etnikai megoszlása a következőképpen alakult: magyar 440, román 375, zsidó 300, bolgár 140, orosz 100, moldován (besszarábiai) 70, ukrán 70, egyéb 170.
Az 1944. augusztus 23-i államcsíny gyökeresen megváltoztatta az RKP státusát. A párt 23 évi fennállása alatt csupán egy frakcióktól szétszabdalt, periférikus politikai csoportosulásként létezett. Az 1944-es év kül- és belpolitikai eseményei, a szovjet jelenlét hirtelen befolyásos tényezővé tették. Az RKP egyre nagyobb szerepet kapott és játszott a háború utáni román kormányokban. Ez a szerep szükségessé tette, hogy a bukaresti pártközpont legitimációt szerezzen, tömegtámogatottságra tegyen szert.
Az RKP bukaresti központja első lépésként megnyitotta a párt kapuit majdnem minden belépni akaró előtt. A nagyfokú propaganda megtette a hatását, ugyanis az RKP már 1945 júliusában 148.521 tagot számlált, amely az 1944-es adatokat tekintve, látványos és gyors növekedésként értékelhető. (1. táblázat). A párttagok etnikai összetételét és területi megoszlását vizsgálva azonban bizonyos „aránytalanságokat” figyelhetünk meg. Az ország iparilag fejlettebb régióiban (Bánság, Kolozs, Brassó, Prahova, Bukarest) nagyobb volt a párttagok száma, mint a gazdaságilag elmaradottabb, rurális jellegű vidékein (Olténia, Dobrudzsa).
Ugyancsak szembetűnő jelenség a kisebbségiek (magyarok, zsidók, szlávok) arányaiban viszonylag masszív jelenléte a párttagok körében. Országos szinten, 1945 nyarán a párttagok 19%-a a magyar lakosság köréből került ki, de jelentős arányban képviseltették magukat a zsidók (5,7%) és a szlávok (ukránok, szerbek, szlovákok, ruténok 4%) is. Bizonyos erdélyi régiókban a magyar párttagok abszolút többségben voltak (Szatmár, Brassó, Kolozs), de más tartományokban is jelentős arányban mutatható ki a magyar jelenlét.
Országos szinten a párttagok 37%-a (55.582) származott Erdélyből, akiknek közel fele, 50,4%-a vallotta magát magyarnak, amely megközelítőleg kétszeres felülreprezentáltságot jelentett. (1. táblázat) A párt tagsága az 1946-os év folyamán is folyamatosan növekedett. Az 1946-os év végére az 1945 nyarán regisztrált adatok megduplázódtak, a pártagok száma elérte a 379.455-es számot. (2. táblázat) A párttagok számának növekedése az ország „Ókirályság”-nak is nevezett részén csökkentette a különböző régiók közötti eltéréseket. Az abszolút román többségű területeken bekövetkezett változások következtében ugyan csökkent a kisebbségiek aránya (országos szinten: magyarok 16,2%, zsidók 5,5%, szlávok 3,7%), de jelenlétük a pártban még mindig meghatározó volt, főleg az erdélyi régiókban (Erdély szinten: magyarok 45%, zsidók 3,3%, szlávok 5,9%) (2. táblázat)
Az 1947-1948 közötti két év jelentős változásokat eredményezett a párt tagságának etnikai összetételét illetően. A Román Szociáldemokrata Párt és az RKP egyesüléséből létrejött Román Munkáspárt 1948 novemberében 730.195 tagot számlált, amelynek már „csak” 10,98%-a volt magyar származású, és 3.75% vallotta magát zsidónak. Ezek az arányok már többnyire megfeleltek az illető népcsoportok országos arányainak. Az 1947-1948-ban kialakult arányok az 1948-as párttisztogatás után sem változtak látványosan: magyarok 11,34%, zsidók 3,54%. (3. táblázat)
A továbbiakban nézzük meg, hogyan alakult a párttagok összetételének aránya két, a jelenség szempontjából jelentős erdélyi megyében, Kolozs és Maros megyében. A román többségű Kolozs megyében 1946 januárjában a párttagok több mint fele 67,38% (6818 személy) volt magyar, 29,44% (2979 személy) román és 3,17% (321 személy) zsidó.
Kolozs megyei szinten a párt etnikai összetételét illetően már az 1946-os év végére látványos változások mentek végbe, ugyanis a román párttagok aránya elérte a 40,64%-ot, a magyarok aránya visszaesett 54,45%-ra, a zsidóké pedig felemelkedett 4,91%-ra. (4. táblázat)
Az 1946-os évben a magyar többségű Kolozsváron is változott a párt etnikai összetétele. Az év eleji adatokhoz viszonyítva a román párttagok száma látványosan megnövekedett, ennek következtében pedig, annak ellenére, hogy számszerűleg itt is növekedésről beszélhetünk, csökkent a magyar és a zsidó párttagok aránya.
Mégis megfigyelhető egy folyamat, miszerint az új tagok többsége román nemzetiségű volt. Ez talán annak is betudható, hogy Észak-Erdély kérdését a nagyhatalmak Románia számára kedvezően oldották meg, és hogy a párton belül is kezdetét vette egy erőteljes románosítás.
Sok román azért lépett be a pártba, mert ott túlsúlyban voltak a kisebbségiek.
Maros megyében az országos viszonylatban kisebbségben, de megyei szinten még többségben levő magyarsága adta 1945-ben és 1946-ban a Maros megyei RKP tagságának több mint 80%-át: 1945-ben 85,49%, 1946-ban 83,02%. Ezek az arányok mindenképp eltérnek a megye etnikai arculatától, 50,8% magyar, 46% román.
1947-től a románság csatlakozása az RKP-hoz egyre nagyobb arányokat öltött. 1947 végén a párttagok 22,61%-a volt román nemzetiségű. A magyarok aránya visszaesett 73,64%-ra, de még így is az abszolút többséget jelentették. Az 1948-as esztendő eseményei folytán a Maros megyei RKP tagságának etnikai összetétele a román és a magyar nemzetiségűek arányát tekintve jelentős változáson ment keresztül. A magyarok aránya visszaesett 55,50%-ra, a románság aránya pedig elérte a 39,86%-t. 5% eltéréssel ezek az arányszámok megfeleltek már a megyei arányoknak
Ami Marosvásárhelyt illeti, a város 74,28%-át kitevő magyarság a párttagok 61,89%-t adta, a 23,40%-t kitevő románság pedig az összes párttagok 29,44%-t. A város összlakosságát tekintve a zsidók képviseltették magukat a legnagyobb arányban az RKP-ban. A város lakosságának 1,62%-a volt zsidó, a párttagoknak pedig 8,55%-a. 1948-ban a város zsidó lakosainak (762) 43%-a volt párttag. A különböző nemzetiségiek arányszámában mutatkozó kezdeti eltérések viszonylag gyors megszűnését jelezte az a tény is, hogy 1948-ban Marosvásárhely román lakosságának 10,38%-a volt párttag, míg a magyar lakosság esetében az arány 6,99%. Megyei szinten fordított volt a helyzet, a román nemzetiségűek 3,29%-a, a magyaroknak pedig 4,16%-a volt párttag.
A különböző kisebbségiek jelen voltak az RKP legfelsőbb vezetésében is pl. Ana Pauker, Iosif Chişinevschi, Vasile Luca (Luka László), Mogyorós Sándor, Goldberger Miklós.
Ebben az időszakban jelentős volt a kisebbségiek száma és aránya a vidéki pártszervek vezető funkcióiban is, vagyis az ún. második vonalban. Az etnikai szempontból közel fele-fele arányban megoszló Maros megyében a vizsgált időszakban az RKP megyei tanácsában és a különböző ügyosztályoknál, az üzemi, vállalati sejtekben a magyarok abszolút többségben voltak, akár csak a párttagság esetében.
1946-ban a 22 tagú megyei tanácsnak 15 magyar, 4 román és 3 zsidó tagja volt. A megyei szervezet fontos vezetői tisztségeit magyarok töltötték be.(Schüssler Károly politikai titkár, Benke József szervezési titkár, Vásárhelyi Domokos káderfelelős, Nagy Mihály tömegszervezeti titkár).
Ennél árnyaltabb volt a kép a román többségű Kolozs megyében, de a kisebbségiek még így is felülreprezentáltak voltak. 1946-ban az RKP Kolozs Megyei Bizottságának fontosabb funkciói a következőképpen oszlottak meg: Oltean Ioan politikai titkár, Balázs Egon tömegszervezeti felelős, Nagy Dezső szervezeti felelős, Szőcs József politikai nevelési felelős, Marginean Gheorghe - káderfelelős. A párt második vonalához tartozó kisebbségiek szerepét érzékelteti az a kimutatás is, amely szerint még 1952-ben is az RKP-n belüli osztályvezetők és segédeik fele kisebbségi volt. A KB 546 körzeti felelőse és instruktora közül (leszámítva a külügyet) 133 zsidó, 52 pedig magyar származású volt.
A kisebbségiek nagyarányú jelenléte a párt vidéki vezető szerveiben gyakran gerjesztett konfliktust a többségi románokkal. A két világháború közötti időszakból örökölt pilléresedett társadalmi mechanizmusok éreztették hatásukat a pártszervezésben is. A vegyes lakosságú vidékeken (Bihar, Szatmár, Nagybánya) gyakran került sor párhuzamos pártstruktúrák kiépítésére, külön a román és külön a magyar lakosság számára.
A fenti adatokból kitűnik, hogy valamilyen okból kifolyólag a tárgyalt időszakban a magyarság és a zsidók inkább felkarolták a baloldali mozgalmat, mint a többségi románság. Ismerve a két világháború közötti romániai kisebbségek helyzetét, az adott gazdasági, politikai és geostratégiai helyzetet, helytelennek tartjuk a statisztikai adatok leegyszerűsített bemutatását. Véleményünk szerint a háttérben, az egyszerű számadatokon túl egy sokkal komplexebb folyamat húzódik. Az ok-okozati tényezők egy jelentős része a sajátos kisebbségi helyzetből adódott, a másik része pedig jellemző volt az akkori román társadalom egészére.
A világháborúban elszenvedett óriási anyagi és erkölcsi károk után a társadalom békére, megújulásra, megtisztulásra vágyott. A Szovjetunióról keveset tudó (némely káder esetében pedig az elkötelezett fanatizmus miatt akár tudatos önámításról is beszélhetünk) társadalom egy jelentős része a baloldali eszmékben vélte felfedezni mindennek a biztosítását. A Vörös Hadsereg jelenléte, az adott geostratégiai helyzet is egyértelműen kedvezett az adott országok kommunista pártjainak. A vészkorszakot túlélő zsidó lakosság pedig arra számított az első időszakban, hogy felkarolva az internacionalizmust is hirdető mozgalmat, túlléphetnek a nacionalizmus és fajüldözés korlátjain.
A számbelileg sokkal nagyobb és politikailag is jobban megszervezett erdélyi magyarság esetében, habár sok esetében hasonló okok játszottak közre, egy kissé árnyaltabb a kép. A két világháború közötti időszakban (habár egyik kisebbség esetében sem figyelhetünk meg tömeges jelenlétet a párt soraiban) a kommunista párt volt az egyetlen szervezet az országban, amely nem ismerte el a Trianoni békeszerződést, és amely a marxis-lenini nemzetiségpolitika nevében teljes jogegyenlőséget hirdetett. Az illegalizmus időszakának sajátos hagyományai miatt 1944 augusztusában arányaiban több volt az ideológiailag jobban képzett, bevethető zsidó, illetve magyar káder.
Az egyetlen magyar érdekképviseleti szervezet, a Magyar Népi Szövetség a kezdetektől csatlakozott a szovjetek és a kormány által is támogatott baloldalhoz, amely elfojtott mindenféle olyan próbálkozást, amely nem volt összhangban a politikai elképzeléseivel. A románság számára megmaradt még egy ideig a Tătărescu-féle Parasztpárt, mint alternatíva.
A két világháború közötti román közigazgatás visszatérése nem kecsegtetett sok jóval az erdélyi kisebbségek számára. Mindezt tetőzték a Maniu-gárdák visszaélései is, amelyekről gyakran olvashatunk magukban a pártiratokban is. A szovjet közigazgatás által nyújtott hozzáállás, védelem is növelhette a Szovjetunió és a szovjet politikai rendszer presztízsét.
Erdély nagyobb városai a két világháború között, és még részben a vizsgált időszakban is, magyar vagy magyar-zsidó-német többségűek voltak, tehát az első lépésként megszervezett városi munkásság többsége is szükségszerűen magyar vagy kisebbségi volt. A két világháború közötti román kisebbségi politika mulasztásaira jó gyógyírnek tűnt a nemzetköziséget, a kisebbségi problémák másfajta, emberségesebb megoldását hirdető kommunizmus. A Petru Groza által hangoztatott „magyarbarát politika” is növelte ebben az időszakban a baloldali mozgalom iránti bizalmat. Az RKP által alkalmazott osztályalapú rekrutációra, szelekcióra a fenti okok miatt a kisebbségiek gyorsabban reagáltak, hisz a kisebbségi jogok viszonylagos tiszteletben tartása mellett a párt gyors karrierlehetőségeket is biztosított. Az adott körülmények között még az is megtörténhetett, hogy a magyar származású kőművesből néhány magyar és román nyelvű tanfolyam elvégzése után megyei szervezési titkár, megyei első titkár, majd törökországi konzul válhatott, mindössze hat év leforgása alatt.
Fontos kérdés, hogy volt-e nemzeti identitása a kisebbségi származású kommunista vezetőknek, és ha igen, milyen mértékben befolyásolta személyiségüket, tevékenységüket.
Az eddigi kutatások azt mutatják, hogy a fontos, döntéshozói tisztségbe került kisebbségi származású kommunista vezetők esetében az internacionalizmus volt a meghatározó, és a politikai identitásuk fölülírta a nemzeti identitásukat. Az illegalitás éveiben szocializálódott magyar és zsidó kommunisták viszonylag korán kiszakadtak tradicionális környezetükből és a másodlagos szocializációjukat adó új környezetben egy új identitást szereztek, melynek alapját a marxi-lenini tanok képezték. Nemzeti identitásuk számos olyan elemét mellőzték (vallás, sajátos közösségi érdek, az anyanyelvű kultúra bizonyos elemei), amely nem volt összhangban a kommunista dogmákkal. Nemzeti identitásuk egyfajta nyelvi kontextusban, latens módon volt jelen, vagy ritka esetben az adott nemzetiség bizonyos ügyei iránt kinyilvánított empátiában is megnyilvánult.
A magyaroknak a párt vezetőségében betöltött szerepét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy magyar származású személyek inkább a párt illegalista korszakában töltöttek be fontosabb tisztségeket. Abban az időszakban, amikor a párt gyakorlatilag alig létezett néhány száz taggal. 1944 után a már említett Luka Lászlón kívül egyetlen magyar származású személy sem rendelkezett fontos döntéshozói szereppel a pártvezetésben.
A párt második vonalában fennmaradó kisebbségi fölülreprezentációt az 1950-es évek elejére nagymértékben csökkentették. A zsidók tömeges kivándorlása és a fontosabb pártfunkciókból való eltávolítása is fontos momentuma volt ennek a jelenségnek. A bizonyos területeken fennmaradt magyar túlsúlyt a hatvanas évek elején számolták fel a Magyar Autonóm Tartomány megszüntetésével egy időben. Azt is elmondhatjuk, hogy az 1944 utáni korszakban a kisebbségi származású, főleg a magyar káderek szerepe egyfajta közvetítő szereppé alakult át a centrum és a periféria között. A magyar kisebbség hiába volt fölülreprezentált még egy ideig a párt második vonalában, az erősen centralizált pártvezetési mechanizmusok következtében az említett káderek az esetek többségében végrehajtóként, közvetítőként, egyfajta „transzmissziós szíj”-ként tevékenykedtek. A magyar és a zsidó kisebbség egyes tagjai a fentiekben vázolt okokból valóban fontos szövetségesei voltak a román kommunistáknak, és jelenlétüket nem lehet tagadni. Azonban nem lehet a legfontosabb elemeknek tartani őket a kommunizmus hatalomra kerülésében, legkevesebb két okból: nem foglaltak el tényleges hatalmi pozíciókat a kommunista pártban, és a román pártvezetők mindvégig gyanakvással kezelték őket, főként a magyarokat.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen.
2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Turténettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Novák Csaba Zoltán. Transindex.ro

Kedvezőtlenül módosították a választási törvényt
Egyfordulós, egyéni választókerületes többségi választási rendszer bevezetését szavazta meg kedden a szenátus, amely a hatályban lévő arányos voksolási rendszert helyettesítené. Az RMDSZ a módosítás elutasítását kérte, ez a rendszer ugyanis jelentősen csökkentheti a romániai magyarság politikai súlyát.
A választási törvény módosítását Victor Ponta miniszterelnök és Crin Antonescu, a hatalomra került Szociálliberális Szövetség (USL) társelnökei kezdeményezték. Az indítványt 77 szenátor támogatta, kilencen ellene szavaztak, és 17-en tartózkodtak. A most megszavazott új rendszert már a novemberi parlamenti választásokon alkalmazhatják, így az a jelölt juthat mandátumhoz, aki a legtöbb szavazatot gyűjti össze, és megszűnik a töredékszavazatok visszaosztása. A jelölteknek nem kell már megszerezniük a leadott szavazatok 50 százalékát plusz egy voksot, így a törvényhozókat is ugyanúgy választanák meg, mint a polgármestereket és a megyei tanácselnököket, vagyis egy fordulóban.
Az RMDSZ a törvénymódosítás elutasítását kérte, hiszen az arányos rendszer megszüntetésével csökkenhet a romániai magyarság parlamenti képviselete. A jogszabályról a képviselőháznak is szavaznia kell még. Markó Béla RMDSZ-szenátor a szenátusi vitában kifejtette: egy olyan sokszínű és kiterjedt országnak, mint Románia arányos választási rendszerre van szüksége, hogy valamennyi helyi közösség képviselve legyen a parlamentben.
Cristian Rădulescu, az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) szenátusi frakcióvezetője a voksolást megelőzően bejelentette, hogy pártja törvényhozói tartózkodni fognak, hiszen a kormánypártok által javasolt törvénytervezet komoly alkotmányossági aggályokat vet fel. Szerinte a módosított választási rendszer alapján a szavazatok 45 százalékát begyűjtő párt a mandátumoknak akár a 80 százalékát is megszerezheti, és ez alaptörvénybe ütközik.
Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint is alkotmányellenes a jogszabály, egyrészt a Rădulescu által említett ok miatt, másrészt azért, mert az Alkotmánybíróság korábban hozott egy olyan döntést, miszerint tizenkét hónappal a választások előtt nem lehet lényegesen módosítani a választási rendszert. Rámutatott: az új rendszer még akkor sem szavatol arányos képviseletet a magyarságnak, ha a magyar pártok között létrejön őszig az összefogás. Hozzátette: abban reménykedik, hogy sikerül meggyőzni a PDL törvényhozóit, hogy együtt forduljanak keresettel az alkotmánybírósághoz abban az esetben, ha az alsóház is megszavazza majd a törvényt.
A képviselő szerint olyan abszurd helyzet is előállhat az USL által javasolt választási rendszer nyomán, hogy egy párt megszerzi országosan a szavaztok 25 százalékát, de egyetlen egyéni választókerületben sem végez első helyen a jelöltje, így ez a párt nem kerülhet be a parlamentbe. A törvénytervezet ugyanis nem módosította a korábbi választási törvény parlamenti küszöbre vonatkozó részét, így továbbra is hatályban van az 5 százalékos normális küszöb, valamint az alternatív küszöb, amely lehetővé teszi egy pártnak a parlamentbe jutását akkor is, ha nem érte el országosan az 5 százalékot, de megszerzett hat képviselői és három szenátori mandátumot.
Victor Ponta a parlamenti vitában azzal érvelt a jogszabály módosítása mellett, hogy az új voksolási rendszer megakadályozhatja a szélsőséges pártok parlamentbe való jutását, ami - mint mondta – egész Európában komoly veszélyt jelent.
Szabadság (Kolozsvár)

Elhunyt Sylvester Lajos
Május 10-én, csütörtök este elhunyt Sylvester Lajos neves erdélyi újságíró, közíró, drámaíró, volt színházigazgató, a Háromszék című sepsiszentgyörgyi napilap főmunkatársa.
Sylvester Lajos a háromszéki Alsócsernátonban született 1934. június 3-án, a Kolozsvári Bolyai Egyetemen végzete tanulmányait magyar nyelv és irodalom szakon. Tanárként és főtanfelügyelőként dolgozott, Háromszéken több emlékmű állítása is (egyebek közt a zágoni Mikes Kelemen szobor, a szárazajtai emlékmű, a sepsiszentgyörgyi Kossuth Lajos szobor) az ő nevéhez fűződik.
1974 és 1985 között az akkori Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatója volt, az 1989-es fordulat után a Háromszék napilap főmunkatársa lett.
Főbb művei: Úz-völgyi hegyomlás (székely határőrség krónikája), Csupa csapás az élet (az elsorvadt moldvai magyar oktatás és csángó szétrajzások emlékkönyve), Frigyre lépni a szülőfölddel, Ojtoz völgye a hadak útján.
A Háromszék napilap és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is saját halottjának tekinti. Temetése időpontjáról a családdal egyeztetnek.
MTI
A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán végezte tanulmányait. Először Kézdi rajon főtanfelügyelőjeként dolgozott, majd az újonnan alakult Kovászna megye művelődési osztályának vezetője lett. Ő állíttatta vissza a parkban levő 1848-as emlékmű kőoroszlánjait, továbbá az ő nevéhez fűződik Gábor Áron és Nicolae Bălcescu szobrainak a felállítása is. 1974 és 1985 között a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház igazgatói tisztségét töltötte be. 1989-ben a Háromszék napilap munkatársa lett.
Főbb művei :
Báthory Anna, A gyanú, Úz-völgyi hegyomlás (riportkönyv; 1996)
Úz-völgyi hegyomlás (székely határőrség krónikája; 1996)
Az őrnagy hazatér (2001)
Csupa csapás az élet (az elsorvadt moldvai magyar oktatás és csángó szétrajzások emlékkönyve) (2001)
Frigyre lépni a szülőfölddel
Szőttesünkben török minták
Ojtoz völgye a hadak útján (2008)
Díjai, kitüntetései:
1992: Széchenyi István-emlékérem
1996: MÚRE publicisztikai nívódíj
1996: MUK-díj. Erdély.ma