Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. november 15.
Kovács Péter szerint „oda kellett adni” a szalontai főgimnáziumot
Elismerte Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, hogy a szövetség politikai alku keretében mondott le a nagyszalontai Arany János Főgimnázium épületéről az önálló hajdúvárosi magyar iskola létrehozása érdekében.
Mint arról lapunkban beszámoltunk, a bihari városban idén szeptemberben kezdte meg működését az ugyancsak a Toldi szerzőjéről elnevezett önálló magyar iskola, miközben a magyar tagozatok kiköltözése nyomán „színrománná” vált főgimnázium tanári kara eldöntötte: a tanintézetet Daciára kereszteli át. A megyei tanfelügyelőség, majd az oktatásügyi minisztérium jóváhagyására váró határozat felzúdulást váltott ki a hajdúvárosi magyarság körében, sokan felháborítónak tartják ugyanis, hogy az 1909-ben Székely László tervei alapján, a nagyszalontaiak pénzén emelt impozáns épület a római provincia nevét viselje.
A napokban írt blogbejegyzésében Kovács Péter – meglehetősen sarkítva – arról számol be, hogy a több mint száz éves iskolaépület elvesztését kifogásolók árulónak, megalkuvónak nevezték az RMDSZ-t azért is, mert „volt pofája létrehozni egy önálló magyar iskolát”. „A nagyszalontai önálló magyar intézmény létrehozása azért minősül (egyesek szerint) bűnnek, mert ezáltal egy román iskola is létrejött, ahol a pedagógusok önállóan, a magyarok megkérdezése nélkül hoznak döntéseket. Persze, engem is zavar, hogy a magyar többségű Nagyszalontán, egy magyar múltú épületben Dacia (Logan) nevű iskolaközpont fog működni, de a román pedagógusok éppen azzal a jogukkal éltek, amit mi magunknak követelünk: az önálló döntéshozatali jogkör” – állapítja meg a politikus.
A főtitkár közölte: lehetőség volt egy olyan politikai alkura, amely sorsdöntő fontossággal bírt a nagyszalontai magyar közösség hosszú távú megmaradása szempontjából. Eme alku révén a román intézmény maradt a korszerű főgimnáziumban, míg az önálló magyar iskola öt épületben vágott neki az első tanévnek.
„Valamit valamiért! Erről (is) szól a kisebbségi politizálás és közösségi érdekérvényesítés! És ez nem megalkuvás, hanem hosszú távon való gondolkozás. Ezt a lehetőséget az RMDSZ-nek ki kellett használnia, még akkor is, ha ezért most egyesek támadják. (…) Valamit kell adni, azért, hogy kapjunk is. Ha nem adunk, ha nem keressük a középutat, akkor nincs önálló magyar iskola Nagyszalontán. A mostani döntésnek ez volt az alternatívája!” – szögezi le blogján Kovács Péter.
Szavaira tegnap közleményben reagált az EMNT Bihar megyei elnöksége, érthetetlennek nevezve, miként lehet sikerként beállítani azt, ami veszteséget hoz az erdélyi magyarság számára. „Önként átadunk közpénzből felújított patinás százéves épületet. Egy olyan épületet, amelyet a nagyszalontai polgárok építtettek, nem kis áldozat árán. Ön szerint, főtitkár úr, az akkori építtetők vajon mit szólnának efféle „sikeres” politikai alkukhoz?” – teszi fel a kérdést a nemzeti tanács, felhívva a figyelmet, hogy számos szalontai magyar diák az anyaországi Sarkadra és Gyulára jár át tanulni, holott jó karban lévő iskolákkal, minőségi oktatással kellene itthon maradásra ösztönözni őket.
„Becsületesebb lett volna elmondani: emberek, csak abban az esetben lesz Nagyszalontán önálló magyar iskola, ha lemondunk épületünkről, tanszereinkről. Ha azt akarjuk elérni, ami normális esetben jár nekünk, oda kell adni azt, amit őseink reánk bíztak. De ezt sikertörténetként beállítani és elvárni, hogy örüljünk neki, gusztustalan dolog” – állapítja meg az EMNT. Különben a témában a Krónika korábbi cikkeit idéző bihari román média a napokban sovinisztának, hazaárulónak és revizionistának kiáltotta ki a Dacia-névadást lapunknak adott nyilatkozatában bíráló Török László szalontai polgármestert. Az RMDSZ-es elöljáró korábban lapunknak úgy vélekedett, üzenetjelleggel bír a román iskola vezetőségének döntése, amellyel azt jelzik a magyarság felé, „hogy ez itt román föld”.
A Bihoreanul hetilap – kiforgatva Török szavait – ennek kapcsán azzal vádolta a polgármestert, hogy „románellenes kereszteshadjáratot folytat”, és nem hajlandó elismerni, miszerint Nagyszalonta Romániához tartozik, holott – jegyzi meg a hetilap – a román államtól kapja a fizetést. Liviu Galea, az Arany-főgimnázium igazgatója a lapnak elmondta, ragaszkodnak ahhoz, hogy a tanintézet felvegye a Dacia elnevezést.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

2011. november 16.
Markó: „nagy mulasztás”, hogy nem szoros a magyar kormány és az RMDSZ kapcsolata
A Magyarországon kívüli magyar szervezetek és a budapesti kormány viszonya nem függhet a napi politikától, a romániai magyarságnak pedig önállóan kell politizálnia Bukarestben – szögezte le a Népszavának adott interjújában Markó Béla.
Az RMDSZ volt elnöke szerint a konfliktusos kilencvenes évekhez képest jó a magyar-román államközi viszony, amely ugyanakkor lehetne sokkal szorosabb és gazdagabb. Markó Béla a arról is beszélt, hogy
Az RMDSZ volt vezetője hasznosnak ítélte a korábban szervezett magyar-román közös kormányüléseket, amelyek sora 2009 őszén a román kormányválság miatt szakadt meg. A politikus szerint ezek a találkozók olyan keretet hoztak létre, amelyet ki lehetett tölteni tartalommal. Rossz, hogy egy ideje elmaradtak – mondta Markó a Népszava hétfői számában megjelent interjúban.
„Mi többször is javaslatot tettünk rá. Az új magyar kormány azonban azzal érvelt, hogy amíg készül a soros elnökségre, illetve amíg ellátja azt, addig képtelen beiktatni a sűrű programba. Július óta viszont semmi sem történt, és csak azt tudom mondani, hogy szükség lenne rá” – fejtette ki Markó.
Markó Béla a magyar–román államközi kapcsolatok helyzetét érintő kérdésre úgy fogalmazott: ha a konfliktusos kilencvenes évekre gondolunk, ahhoz képest jó a viszony. „Ebben a pillanatban nincsenek nagy vitás ügyek, nincsenek konfliktusok, de lehetne jóval szorosabb, jóval gazdagabb ez a viszony. Románia és Magyarország között stratégiai partnerségnek kellene lennie, a két országnak a térség egészét meghatározó módon kellene együttműködnie. Ez viszont még nem valósult meg” – fejtette ki.
A politikus kifejezte meggyőződését: a magyar kormány és az erdélyi politika viszonya nem függhet attól, hogy éppen ki az RMDSZ elnöke, vagy Magyarországon éppen melyik párt van kormányon.
Markó emlékeztetett: az elmúlt húsz évben mindvégig azt vallotta, hogy az erdélyi magyar közösségnek támaszkodnia kell a magyarországi támogatásra, de önállóan kell politizálnia Bukarestben és máshol is, ugyanis a helyi politikai vezetők ismerik a legjobban a közösség helyzetét. „Ezzel szemben sokszor megtapasztaltam, hogy egyik vagy másik párt vagy politikus megpróbálta csatlósként kezelni, alárendeltségi viszonyba helyezni az RMDSZ-t” – fogalmazott Markó, aki „nagy mulasztásnak” tartja, hogy nem igazán szoros a szervezet és a magyar kormány közötti együttműködés.
Markó Béla rossz kezdeményezésnek tartja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozatalát, elítélve, hogy – mint mondta – ezt Magyarországról támogatják. Ez a párt egyelőre nem mutatott fel semmiféle programot, nem tudni, milyen alternatívában gondolkodik ahhoz képest, amit az RMDSZ Bukarestben végez – állapította meg az interjúban.
Azt is elmondta: Tőkés Lászlót – noha az RMDSZ-listáról jutott az Európai Parlamentbe – nem tudja az RMDSZ képviselőjének tekinteni. „Ő RMDSZ-es csak akkor volt, amikor ebből valami hasznos formai következménye származott, például így lehetett tagja a néppárti frakciónak. De ő soha, egyetlen pillanatig sem tekintette magát RMDSZ-es képviselőnek. És attól függetlenül, hogy ez formailag ebben a pillanatban így néz ki, én sem tudom őt annak tekintetni” – válaszolta az RMDSZ exelnöke arra a kérdésre, hogy mit tehet a szövetség az ellen, hogy Tőkés folyamatosan „a párt ellen agitál”.
„Az RMDSZ nem párt, pártokat Tőkés László hozott létre. Mi kezdettől fogva szövetség voltunk, amelyben a különböző vélemények megférnek egymás mellett, de azt hiszem, hogy például ez a brüsszeli eset nem fér bele” – utalt arra, hogy október közepén Tőkés „Mit keres az EP-ben ciános Béla???” felirattal ragasztotta le a Markó brüsszeli előadását hirdető plakátot.
Markó Béla veszélyben látja az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét. Úgy vélekedett: az EMNP-nek nem is célja, hogy maga is a román parlamentben képviselhesse a magyarság érdekeit. „Míg az RMDSZ szerint, ha az erdélyi magyarságnak nincs képviselete a bukaresti parlamentben, akkor elveszítünk egy rendkívül fontos eszközt és veszélyeztetjük a közösség jövőjét, addig – legalábbis én úgy látom – az EMNP nem így gondolkodik. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy az a célja, hogy most már ők is a román parlamentben képviselhessék a magyarság céljait. Attól tartok, hogy nekik az is eredmény lenne, ha meg lehetne akadályozni az RMDSZ bejutását” a jövő évi parlamenti választásokon – jelentette ki Markó Béla a Népszavának nyilatkozva.

2011. november 19.
A lámpás-ember (Csutak Vilmos-évforduló)
Készül a szobor Petrovits István műtermében. Középen a háttérben Bocskay Vince szobrász, a zsűriző bizottság elnöke
Csutak Vilmos alakja kiesett közösségünk, Sepsiszentgyörgy történelmi tudatából. A nagy többség – talán a Mikó Kollégiumban végzetteken kívül – vagy semmit nem tud róla, vagy csak hallotta a nevét.
Ez a felismerés késztette Keresztes Lászlót, a Mikó Kollégium nyugalmazott aligazgatóját, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány kuratóriumának titkárát és Incze Sándor nyugalmazott esperest, az alapítvány elnökét, hogy a Székely Nemzeti Múzeum Alapítványával közösen kezdeményezze Csutak Vilmos egész alakos szobrának felállítását az egyre szépülő városközpontban, az iskola épületének közelében. Az alapítvány ebbéli szándéka szerencsésen illeszkedik a polgármesteri hivatal minden fontosabb magyar kulturális intézmény elé tervezett szoborállítási programjába, ugyanis Antal Árpád András polgármester elképzelése az, hogy a szobrokat a kapcsolódó intézmény közelébe állítanák, s ezek mintegy őrködnének ezen intézmények szellemisége, szellemi öröksége fölött. (A képtár bejáratához állított Gyárfás Jenő már példázza a fenti elképzelést.)
Pedig "Csutak Vilmos nagy fejezetet írt... a Székely Mikó Kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum történetébe. Bár mindkét intézményt elődeitől örökölte, azokat megtartva, továbbfejlesztve hagyományozta az utána következő nemzedékekre. Mindkét intézmény magán viseli... egykori nagy hírű rektor-igazgatójának, illetve igazgató-őrének markáns kézjegyét. S bár ideje nagy részét a nevelői és igazgatói teendők vették igénybe, a történetírásban is maradandót alkotott" – olvashatjuk a Kriterion Kiadó 1993-ban megjelentetett, Csutak Vilmosnak emléket állító Közösség és művelődés című kötetének Egyed Ákos akadémikus által írt előszavában. Az egyre apadó emlékezet frissítésére elevenítsük fel Csutak Vilmos alakját, életpályáját, szerteágazó tevékenységét.
Zágon szülöttjét tanítójának biztatására az elemi osztályok elvégzése után a Székely Mikó Kollégiumba íratják. Az érettségin történelemből és latinból adott kitűnő feleletei arra késztetik az elnöklő Szádeczky Kardoss Lajost, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem tanárát, hogy rábeszélje a jogásznak készülő diákot elképzeléseinek megváltoztatására. Így történt, hogy 1898 őszén már a kolozsvári egyetem bölcsészkarán találjuk. Történelem-latin szakos oklevéllel a kezében 1903-tól alma materében vállal tanári állást. 1916-ban kinevezik az intézmény igazgatójává, melyet húsz éven át, 1936-ban bekövetkezett haláláig odaadással, szakértelemmel és bölcsességgel irányít. Ez az időszak egybeesett az első világháború román betörést hozó heteivel, nélkülözésekben és kilátástalanságban őrlődő utolsó hónapjaival, az 1918-as impériumváltozás elkeseredettségével, a kisebbségi oktatásra ránehezedő Anghelescu-féle oktatási törvény nemzetiségpusztító paragrafusainak alkalmazásával. Ilyen körülmények között Csutak Vilmosra hárult, hogy a hajlék nélkül maradt elemi, valamint polgári fiú- és leányiskolák tanulói előtt megnyissa a Mikó Kollégium kapuját, vállalva a túlzsúfoltság okozta nehézségeket és a felekezeti alapon való újjászervezés kivitelezését. Kezdeményezésére 1926–27-ben Kós Károly tervei alapján közadakozásból felépítették a Székely Mikó Leánygimnáziumot (ma Kós Károly Iskolaközpont), majd 1935-ben az internátust. Kós Károly az építkezésről értekezve arra a kérdésre, hogy Csutak honnan vette a szükséges pénzt, így válaszolt: "Előteremtette. A semmiből. A háromszéki székelyektől szedte össze krajcáronként. Három és fél milliót." Csutak Vilmos pedagógusi munkássága mellett a helytörténeti értékek kutatójaként vált ismertté. Kedvelt kutatási területe a kuruc kor helyi vonatkozásainak feltárása, amelyek a Háromszék felkelése a Rákóczi-szabadságharc idején, Az utolsó gyulafehérvári országgyűlés, Bujdosó kurucok Moldovában és Havasalföldön 1707–1711-ben című tanulmányok megírásához vezettek. Élete harminc éven át egybefonódik a Székely Nemzeti Múzeuméval, melynek őrévé 1908-ban nevezik ki. 1911–12-ben jelen van a múzeum új hajlékának építésénél, s berendezését tudós kollégájával, dr. László Ferenccel kezdi meg. A világháború alatt az épületet katonai kórháznak foglalták le. Az 1916. évi román betörés nem okozott kárt a gyűjteményben, hála Csutak kitűnő diplomáciai érzékének és Alexandru Tzigara Samurcaş európai gondolkodású tudós közbelépésének (a háború és a politikai változások miatt a teljes bebútorozásra csak az 1921–22. évi gyűjtés után kerülhetett sor). László 1925-ben bekövetkezett halála után az intézmény minden gondja-baja az ő vállára nehezedett. Csutaknak köszönhetően maradt az intézmény "az erdélyi magyarság egyetlen igazán élő, sőt, határozottan fejlődő kulturális intézménye... egyetlen realitása nemcsak a székely, de az egész romániai magyar kultúrának." (Sas Péter) A pénzhiány mérséklésére tett intézkedéseiről Kós Károly említett írásából idézünk ismét: "a két múzeumőri lakásba két kollégiumi tanárt költöztetett (egyik ő maga); a tanári lakbért a múzeum kapja, a múzeumkertben teniszpályát építtetett, és azt bérbe adta, a múzeumőri fizetést megtakarítja: nem ád fizetést saját magának, a múzeum szolgáját, illetve kapusát nem pénzzel fizeti, de a szuterénban lakást és műhelyt ad neki, megengedi, hogy önkéntes adományokat adjon bárki a múzeum számára." Múzeumi és tudományos munkásságának fő műve s egyben betetőzője az általa szerkesztett és 1929-ben megjelent Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára, melyben olyan ismert kutatók, a művelődés jelentős személyiségei közöltek írásokat, tanulmányokat, mint Kodály Zoltán, dr. Roska Márton, Keöpeczi Sebestyén József, Huszka József, Lyka Károly, dr. Szádetzky Kardoss Lajos, Al. Tzigara Samurcaş vagy Childe V. Gordon, akik abban az időben valamilyen vonatkozásban a Székelyfölddel és annak népeivel foglalkoztak. A múzeum építési munkálatainak történetét 1933-ban Kós Károly és a Székely Nemzeti Múzeum címmel megjelent tanulmányában tette közzé. Sokirányú munkálkodása közepette sem feledkezett meg egyházáról. Mint az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsának tagja hosszú éveken át eredményes egyházépítő tevékenységet fejtett ki. Az erőltetett munkaütem, az állandó feszültségben élés azonban végül is felőrölte szervezetét, és 1936. május 14-én agyvérzés következtében váratlanul elhunyt. Sepsiszentgyörgy városa sem azelőtt, sem azután nem látott akkora, végtisztességre összegyűlt tömeget, mint 1936. május 16-i búcsúztatásán. A szemerjai református temetőben alussza örök álmát. A legtöbb erdélyi folyóirat és újság megemlékezett a szomorú eseményről. Már 1936 májusában Csutak Vilmos Emlékbizottság alakult öröksége ápolására. "Csutak Vilmos lámpás-ember volt, aki akkor vállalta a Székely Nemzeti Múzeum vezetését, amikor a legnehezebb volt. Amikor mások kitelepültek Erdélyből, ő itthon maradt, azokkal együtt, akik éppen hazatértek, akár Benedek Elek, vagy Kós Károly. Nemcsak Csutak Vilmos, hanem szülőfaluja, Zágon is példája annak, hogy következetességgel és kitartó munkával jelentős eredményeket lehet felmutatni" – jellemezte Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szülőfalujában 2010-ben leleplezett mellszobrának avatóünnepségén. A Mikó Kollégium déli szárnya mellett felállítandó egész alakos szobra Petrovits István munkája.
A szobor avatása november 19-én lesz.
József Álmos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Folytatódnak a törvénytelenségek
Csütörtök délután újabb törvénytelenségek helyszíne volt a Marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskola. Mint korábban beszámoltunk, a kora délutánra összehívott tantestületi ülésen Baciut Codruta igazgatónő nem vette figyelembe a magyar szülők akciócsoportja által benyújtott petíciót és a közel 8.000 aláírást tartalmazó dossziét, amelyben azt kérik, hogy az iskolát az építtető dr. Bernády György polgármesterről nevezzék el. A tantestületi ülésen, anélkül hogy az aligazgatónak vagy a magyar tagozaton tanító pedagógusoknak szót adott volna, bejelentette, hogy fenntartják a Központi Iskola elnevezést.
A délután öt órára összehívott vezetőségi tanácsban folytatódott a törvénytelenségek sorozata, Rusu Viorica tanítónő a Szociáldemokrata Párt által összegyűjtött 11.000 aláírást mutatta be, amelyben azt kérik, hogy Ceausescu volt udvari költőjének, Adrian Paunescunak a nevét vegye fel az iskola – tájékoztatott Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom vezetője. Mint elmondta, a tanítónő túllépte a hatáskörét, amiért a közoktatási törvény alapján akár meneszteni is lehetne az állásából. A pedagógusoknak nincs joga a pártok nevében aláírást gyűjteni és azt bemutatni. Ezt a párt képviselőinek kellett volna megtenni. Egyébként szemtanúk szerint az ócskapiaci közönségtől gyűjtötték az aláírások egy részét. Az aláírásokat hivatalos dokumentumként jegyzőkönyvezték, amire 30 napon belül választ kell adnia az iskolának. Mindez azt igazolja, hogy az igazgatónő ezúttal sem a törvényes előírások alapján járt el.
(b.gy.)
Népújság (Marosvásárhely)

2011. november 20.
Tőkés: a MOGYE-ügyből nem kerülhet ki győztesen a román hatalom
Az engedménykereső erdélyi magyar politizálást is hibáztatja az EP-alelnök
Az engedménykereső erdélyi magyar politizálást és a hatalom elrománosítási politikáját okolja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem még nem létező önálló magyar tagozatáért Tőkés László. Az EP alelnökének közbenjárására az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportja elé került az egyetemen kialakult magyarellenes és törvénytelen helyzet. A strasbourgi ülés után Tőkés Lászlót a magyar tagozat esélyeiről kérdeztük.
– Miben látja a kisebbségi munkacsoport jelentőségét? Mennyiben segítheti ez az orvosi egyetem önálló magyar tagozatának ügyét?
– A frakcióközi csoportok nem képezik részét az Európai Parlament jogi hatállyal bíró testületének. Konzultatív jellegű munkát végeznek, és csak közvetve hatnak reá, valamint hatnak ki a döntéshozásra és a tematizálásra. Úgyhogy a maga helyén kell kezelni és a maga súlyán kell kezelni ezt a tanácskozást, amikor is az Intergroup frakcióközi csoport napirendjére került az erdélyi magyar egyetem ügye. Viszont mégis meg van az a súlya, hogy felmutatja ezt a témát itt Európa előtt, kisugárzása van az Intergroupnak a tagjai, a munkatársai, a meghívottjai révén, egyfajta korlátozott nyilvánosságot jelent az orvosi egyetem témájának felvetése itt Európában, és innen elindulhatnak további fonalak, kezdeményezések. Azon kell törnünk a fejünket, hogy mit cselekedjünk. Ezekről már vannak elképzeléseink, azonban még nem beszélnék róluk.
– Pozitívan látja az önálló magyar tagozat esélyét?
– Megfordítanám a kérdést. A magyar felsőoktatási politikát hogyan látom? Az az út, amelyre az RMDSZ rátért ’96 után, csak ide vezethetett: a Petőfi–Schiller fantomegyetem gyászos útja, a jogkövető politizálás helyett az engedménykövetelő politizálás, ez a helyzetteremtő politizálás helyett a helyzethez opportunitsa módon alkalmazkodó politizálás. Olyan pillanatai voltak a magyar életnek Erdélyben és a magyar politikának, amelyet tudva vagy tudattalanul elszalasztottunk, a kritikus pillanat volt az uralkodó politikai osztállyal való megalkuvás a Neptun-időkben, utána pedig a kormányra lépés vezetetett egy olyan tudathasadásos állapothoz, hogy ha kellene tüntetni a kormány ellen, akkor magunk ellen kellene tüntetni. Közben – pont, mint a Petőfi–Schiller ügyben – itt sem üt az asztalra az RMDSZ, hanem ünnepel példának okáért a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, radikális sikernek nevezi a magyar tagozat engedélyezését ott, ahol nem is volt román tagozat. Ez az út nem vezet sehova, ezzel a rossz alternatívával szemben vagyunk kénytelenek erőnkön felüli erőfeszítéseket tenni, de hát ott van a román hatalom, s azelőtt ott volt a Gyurcsány-féle hatalom, a totális európai ignorancia stb.
– Ön szerint a MOGYE ügyéért is egyértelműen az RMDSZ hibáztatható?
– Az egész RMDSZ-es felsőoktatás-politika. De nagy szerepe van a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a MOGYE kudarcában az oktató személyzetnek és a tanári karnak, végre most az orvosin úgy néz ki, hogy egy emberként kiállnak a magyar tagozat ügyében, de ez nem volt jellemző eddig a marosvásárhelyi tanszemélyzetre sem. Úgyhogy megoszlik a felelősség, de alapvetően az a politikai párt felelős ezért, amelyik kisajátította magának az egyetemi politikát. Mi megalakítottuk a Partiumi Keresztény Egyetemet, utána létrehoztuk egyházi alapon a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. Nem kértünk tanácsot az RMDSZ-től, bár egy ideig akadályoztak. Ha nem lépünk, akkor ma azok sem lennének.
– Október 6-án, az orvosis tüntetés helyett kis ünneplés történt, mert a tanügyminisztérium visszadobta a törvénytelen egyetemi chartát. Akkor még ígéretesnek látta a helyzetet?
– Én most is ígéretesnek látom az egyetem helyzetét, ebből az ügyből nem kerülhet ki győztesen a román hatalom. Csupán az eredmény mértékére vagyok kíváncsi, hogy tagozatot alapítunk, vagy végre létrehozzuk az átfogó, teljes jogú autonóm magyar felsőoktatást. Sajnos ez a törvény maga is diszkriminatív, sajnos, mi magunk annyira leszállítottuk a lécet, az RMDSZ annyira leszállította a lécet, hogy most már azért harcolunk, hogy a multikulturális egyetemek megnevezése által alkalmazott nyilvánvaló diszkriminációban helyet kapjunk. Ez olyan, mintha a dél-afrikai négerek örülnének az apartheid idején annak, hogy vannak buszok, amelyekre ők is felszállhatnak, miközben ők azért harcoltak, hogy minden buszra felszállhassanak. Mi magunk tesszük tönkre az esélyeinket, az ilyenfajta szűkkeblű engedménykereső politizálás által. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a létrejövő Erdélyi Magyar Néppárt egy eredeti erdélyi központú helyzetteremtő politizálásra törekszik, és megint megkíséreljük, hogy ebből a balkáni románosítási politikából valahogy kivergődjünk.
Szász Cs. Emese
Székelyhon.ro

2011. november 21.
Székely referendum: támad a kovásznai prefektúra
Az egységes Székelyföldről szóló népszavazásra vonatkozó határozat visszavonását kéri a Kovászna megyei prefektúra a megyei önkormányzattól. A prefektúra szerint a határozat formailag és tartalmilag is hibás, a megyei önkormányzat jegyzője ugyanis nem ellenjegyezte, ráadásul a határozattervezetet csak a kilenc magyar polgári párti (MPP) tanácsos kezdeményezte, nem volt meg a szükséges egyharmados létszám. Amennyiben az önkormányzat nem vonja vissza a határozatot, megtámadja azt a közigazgatási bíróságon – áll a felszólításban. A Székely Nemzeti Tanács polgári engedetlenségre szólítana fel, ha a közigazgatási átszervezés során sérülne a régió egysége.
Törvénytelennek ítélte a megyei önkormányzatnak az egységes Székelyföldről szóló népszavazás megszervezésére vonatkozó határozatát a Kovászna megyei prefektúra, amely a döntés visszavonására szólította fel a testületet. A prefektúra leszögezi, hogy a határozat formailag és tartalmilag is hibás, a megyei önkormányzat jegyzője ugyanis nem ellenjegyezte, ráadásul a határozattervezetet csak a kilenc magyar polgári párti (MPP) tanácsos kezdeményezte, nem volt meg a szükséges egyharmados létszám. A prefektúra felszólításában leszögezi, amennyiben az önkormányzat nem vonja vissza a határozatot, megtámadja azt a közigazgatási bíróságon.
A megyei tanácshoz intézett felszólítást Valentin Ionaşcu alprefektus írta alá, de György Ervin prefektusnak is tudomása van róla, aki azt ígérte, mai sajtótájékoztatóján ad bővebb információt.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta, a megyei közgyűlés mai soros ülésén ismerteti a testülettel a prefektúra álláspontját, de azt fogja javasolni, hogy ne vonják vissza a határozatot. Kifejtette, inkább a pereskedést választja, még akkor is, ha a bíróságon korábban sok önkormányzatiságot sértő ítélet született. „Ha a bukaresti politikusok nem kérdezik meg a székelyföldieket a régióátszervezésről, akkor ilyen válaszra számíthatnak” – mondta Tamás Sándor, azon reményének adva hangot, hogy a román politikum, az állami hatóságok és a bíróság előbb-utóbb megérti, hogy adott kérdésekben a népszavazás a legmegfelelőbb döntéshozási forma.
Mint hangsúlyozta, más országokban a referendum szervezése természetesnek számít, Romániában azonban még nem alkalmazzák ezt a „demokratikus gyakorlatot”, és a bukaresti politikusok úgy akarják átrajzolni a megyéket, hogy meg sem kérdeznék az adott térség lakosságát. Holott a polgárok kell hogy az első helyen legyenek, főleg az olyan kérdésekben, mint a közigazgatási átszervezés, tette hozzá a tanácselnök, aki egyben az RMDSZ Kovászna megyei szervezetének az elnöke.
A hétvégén Sepsiszentgyörgyön tartózkodó Kelemen Hunor szövetségi elnök kifejtette: nem kell félni attól, hogy az emberek népszavazáson nyilvánítsanak véleményt a régiók és megyék átszervezéséről. Konstanca megyében már megszervezték a referendumot, és újabb öt megyében döntötték el az önkormányzatok, hogy népszavazást írnak ki a közigazgatási átszervezés kapcsán.
Nemmel szavazna az MPP
Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke szerint fel sem merül, hogy a polgári frakció megszavazza az inkriminált határozat visszavonását. „Ha jogi problémák vannak, mondja meg a prefektúra, hogy melyek azok, és korrigáljuk őket, de a határozat marad” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek a polgári politikus. Hozzátette, azt remélte, „nem teszik oda” Valentin Ionaşcu alprefektust, hogy a határozat visszavonására szólítsa fel a megyei önkormányzatot. Rámutatott, az elmúlt hónapokban valahányszor a prefektúra felszólítást küldött a magyar polgármestereknek, mindig a román alprefektus látta el kézjegyével, mivel György Ervin nem akarta vállalni ezt a szerepet. Az MPP-s politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a megyei tanács megalakulása óta első alkalommal volt konszenzus az RMDSZ és a polgári frakció között egy kérdésben.
Mint hangsúlyozta, a 2012. március 11-ére tervezett, a Székelyföld egységéről szóló referendumot nemcsak Kovászna, hanem Hargita és Maros megyében is meg kell szervezni. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hétvégi sepsiszentgyörgyi ülésén elfogadott egy határozatot, amelyben felkéri Hargita és Maros megye önkormányzatainak magyar képviselőit, hogy követve a Kovászna megyei mintát, fogadják el a népszavazásról szóló határozatot. Mint ismeretes, a Kovászna Megyei Tanács októberben megszavazta, hogy jövő év március 11-én referendumot szerveznek, amelyben Kovászna megye területének Bodzavidék nélküli módosításáról kérdezik a polgárokat, valamint arról, akarják-e, hogy a módosított területű megye a Székelyföld adminisztratív egység része legyen.
Polgári engedetlenséget javasol az SZNT
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) polgári engedetlenségre szólít, ha a kormány nem mond le a regionális újraosztás Székelyföld egységét sértő változatáról. A testület szombaton, Sepsiszentgyörgyön tartott ülésén mintegy 200 küldött szavazta meg a határozatot, mely szerint ha az állam megsérti az alapvető emberi jogokat, ellenségesen lép fel saját polgáraival szemben, akkor szorgalmazzák a polgári engedetlenség több formáját, a tiltakozó karszalag viselését vagy az adók és illetékek befizetésének megtagadását. A határozatban arra kérik a székelyeket, védjék meg az elvet, miszerint a „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie” – közölte Gazda Zoltán, az SZNT háromszéki szóvivője. Elmondta, tervezik, hogy létrehoznak egy szolidaritási alapot, és ebből segíthetik majd azokat, akiket a polgári engedetlenség miatt megtorlás ér. Izsák Balázs, az SZNT elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgári engedetlenség erőszakmentes, szerinte a lakossággal ismertetni kell ennek lényegét és kockázatait, azonban mint hozzátette, remélik, hogy erre nem kerül sor.
A testület szombati ülésén arról is döntöttek, hogy áprilisban elkezdik az uniós szintű aláírásgyűjtő kampányt, hogy polgári kezdeményezésre az európai intézmények elé terjeszthessék azt a törvénytervezetet, amely sajátos jogállást biztosít azoknak a régióknak, ahol az őshonos kisebbség többségben él, mint például a Székelyföldön. Egy év alatt legalább hét európai országban egymillió kézjegyet kell összegyűjteni, mondta Izsák Balázs, aki szerint Románia és Magyarország mellett Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban, Szlovákiában és Nagy-Britanniában gyűjtenek támogató aláírásokat, mivel ezekben az országokban több nemzetiség él együtt. Mint magyarázta, a sajátos jogállás szavatolná, hogy ezeket a térségeket úgy kell fejleszteni, hogy ne változzanak a nemzeti, kulturális, vallási és nyelvi sajátosságaik.
RMDSZ: jegelni kellene az átszervezést
Eközben Fekete-Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője pénteken Nagyváradon arról számolt be, hogy az RMDSZ a közigazgatási átszervezés „jegelését” kérte koalíciós partnerétől. Elmondta, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) képviselőivel a jövő évi választásokról folytatott egyeztetésen a megyék átszervezése is szóba került. Fekete-Szabó András szerint azzal, hogy jövőre az önkormányzati és a parlamenti választásokat egyszerre tartsák meg, amellett hogy olcsóbb, azért is értettek egyet a szövetség szenátorai, mert a koalíción belül bizonyos alkukat kötöttek meg. A frakcióvezető elmondása szerint az RMDSZ jelenleg azt kéri a kormánytól, hogy jegelje az átszervezést, mert az országnak annál sokkal égetőbb problémái is vannak, ráadásul választási év következik. „Nem tehetünk most ekkora lépést” – fogalmazott. Úgy véli, az új megyék méreteiről még tárgyalni kell, és az átszervezés csakis úgy lehetséges, ha a történelmi régiókon alapul. A szenátor szerint a jelenlegi fejlesztési régiók is túlságosan nagyok, hiszen a kevésbé erős megyék sokszor labdába sem rúgnak a pályázatoknál – például Szatmár a Kolozsvár központú Észak-erdélyi fejlesztési régióban. Emlékeztetett: három évvel ezelőtt az RMDSZ-frakció benyújtott egy, a fejlesztési régiók átrajzolását célzó törvényjavaslatot, ám az mai napig a fiókban porosodik.
Kell a régiósítás, de nem PDL módra
A közigazgatási átszervezés kapcsán a hétvégén Marosvásárhelyen vitafórumot is szerveztek RMDSZ-közeli szervezetek, a címül választott Van-e szükség közigazgatási átszervezésre Romániában? kérdést az est házigazdája és a szervező Kós Károly Alapítvány elnöke, Markó Béla egy József Attila-idézettel válaszolta meg: „A tenger valóban kék, barátom, / Csakhogy nem úgy kék, ahogy te gondolod.” Kibontva a költői gondolatot, a kormányfőhelyettes elismerte, hogy valóban szükség van a közigazgatás átszervezésére, de nem úgy, ahogy azt a bukaresti román politikusok elképzelik.
„A magyarság legnagyobb és legfontosabb ereje az önkormányzatokban van, s nem mindegy, hogy milyen jellegű közigazgatási egységekben élhetünk” – fejtette ki az RMDSZ volt elnöke. Hasonlóan vélekedett utódja, Kelemen Hunor is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen nagy horderejű kérdés megoldását jobban elő kell készíteni. Szerinte a megyéket nem lehet egyszerűen, baltával felszámolni. A politikai érdekek háttérbe szorításával és az állampolgár előtérbe helyezésével tanulmányokra és közvitákra van szükség. Az est egyetlen civil meghívottja, Novák Zoltán helyi történész is arra hívta fel a figyelmet, hogy az egypártrendszer idején a mindenható kommunista hatalom is jobban előkészítette az 1968-as megyésítést, mint a Demokrata-Liberális Párt és, Traian Băsescu államfő a csupán néhány hónapja hangoztatott átszervezést. A második világháború után Romániában három ízben történt jelentős átszervezés. Egyik sem volt konfliktusmentes, de az erdélyi magyarság szempontjából sem az 1950-es, sem az ’52-es, de még csak a ’68-as sem járt akkora térvesztéssel, mint amekkorával járhatna a nagyobbik kormánypárt által tervezett jelenlegi régióátszabás.
Kultúrára alapuló gazdasági fejlődés
A Bernády-házban tartott beszélgetésen Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy a leghatékonyabb és természetszerű átalakítási tervet az RMDSZ munkatársai dolgozták ki. Megítélésében a szövetség változata nem csak az erdélyi magyaroknak, hanem a többségi románoknak is jobb lenne. Kelemen szerint a PDL által szorgalmazott változat kidolgozói látszólag gazdasági érveket sorakoztatnak fel, ám a háttérben valójában politikai megfontolások állnak. Csutak István, az RMDSZ fejlesztési szakértője, a szövetség változatának egyik kidolgozója rámutatott: a gazdaságot valóban nem lehet elvonatkoztatni a politikától, azonban csak azokat a gazdasági régiókat tartja működőképesnek, amelyeket kohéziós erőként a kultúra tart össze.
Így látja a helyzetet Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke is, aki szerint sokkal könnyebb fenntartani azokat a tájegységeket, amelyek több száz évvel ezelőtt alakultak, mint azokat a mesterségesen rajzolt régiókat, melyekben például a tengerparti Konstancát a moldvai Vrancea megyével zárták össze. A természetellenesség másik példájaként a hargitai székelyeket és a Fehér megyei mócokat hozta fel.
A témához hozzászólók közül többen is fenntartották az RMDSZ évekkel ezelőtt kidolgozott egységes álláspontját, miszerint a három székelyföldi megyének egységes régiót kell alakítania, akárcsak a jelentős magyar lakossággal rendelkező Szilágy, Bihar és Szatmár megyében.
Bíró Blanka, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Szucher Ervin

Kötet a Székely Hadosztály történetéről
Az egykori Székely Hadosztály történetét feldolgozó kötetet ismertették pénteken Sepsiszentgyörgyön. A kötet megjelenésének hátterében az áll, hogy A Székely Hadosztály emlékezete (1918–1919) címmel történelmi tárgyú kiállítás nyílt 2009 augusztusában a Székely Nemzeti Múzeumban a nyíregyházi Jósa András Múzeum, a Veszprém Megyei Levéltár és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár közös tárlataként.
A kiállítás gondozóival – Nagy Szabolcs főlevéltárossal (Veszprém Megyei Levéltár) és Gottfried Barna főlevéltárossal (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár) történt egyeztetést követően jött az ötlet, hogy szülessen egy kiadvány is erről a témáról. A kiadvány finanszírozását a három megyei önkormányzat – Kovászna, Veszprém és Szabolcs-Szatmár-Bereg – vállalta fel, bár – mint a könyvbemutató szervezői emlékeztettek – a Szabolcs-Szatmár Bereg megyei önkormányzat utólag nem tudta vállalni a támogatást.
A kötetet a baróti Tortoma Könyvkiadó jelentette meg A Székely Hadosztály emlékezete (1918-1919) címmel. A könyvről szóló ismertető felidézi: az Osztrák–Magyar Monarchia katonai összeomlása és a forradalmat követő kaotikus állapotok miatt kizárták az akkoriban szokásos hadkiegészítés eredményes gyakorlását. A fegyelem és a tiszti tekintély helyét a rendetlenség és az öntudatos tiszteletlenség vette át. Az erdélyi 38. hadosztály megszervezése is nehézségekbe ütközött mindaddig, amíg a Kolozsváron tartózkodó székely tartalékos tisztek fejéből ki nem pattant a székelyföldi toborzás ötlete.
November végén indultak toborzóútra, 1918. december elsején már ki is gördült az első páncélvonat az ágostonfalvi állomásról, amely a székely önkénteseket vitte Kolozsvárra. Mellettük a demarkációs vonalon túlról visszavonuló nemzetőrök, csendőrök, hadapródiskolások, tiszti különítmények, a korábban bevonultak képezték a hadosztály magvát, amely 1919 januárjában kapta a Székely Hadosztály elnevezést. Hónapokon keresztül szolgáltak hiányos fegyverzetben, szegényes felszereléssel az aktuális demarkációs vonalon a morális erőt felőrlő tétlenségre kárhoztatva.
Az április 16-án három hadosztállyal megindult román offenzívával szemben tizenkétezer ember állt egy, csak tábori őrsökkel megszállt védelmi vonalon Máramarosszigettől Csucsáig. A katonai vereség elkerülhetetlen volt – olvasható az ismertetőben. A Győrtelek, Kocsord, Mátészalka térségében a románokkal szemben megvívott ütközet után a Nyírségbe összevont erők helyzetét a tisztikar kilátástalannak látta. Megkezdődtek a fegyverletételi tárgyalások. A megállapodást Nyírbaktán írták alá április 26-án, a fegyverletételre Demecserben került sor. A tisztikar és a legénység nagyobb része a brassói internálótáborba került, kisebb része folytatta harcát a szülőföldért a vörösök oldalán, majd betagozódott a nemzeti hadseregbe.

2011. november 23.
K Ö Z L E M É N Y
Az Európai Bizottság nem hajlandó eleget tenni az Európai Parlament ciántechnológiával kapcsolatos tiltó határozatának
2010. szeptember 8-án Tőkés László EP-alelnök Áder János, Daciana Sârbu, Kriton Arsenis, Tabajdi Csaba, Renate Weber, Linda McAvan, Mészáros Alajos, Michail Tremopulos, Nikolaus Chountis, Kartika Tamara Liotard, Anna Rosbach és Fiona Hall képviselőtársaival együtt nyílt levelet intézett Janez Potočnik környezetvédelmi biztoshoz. Ebben a képviselők arra emlékeztetik a biztost: az Európai Parlament 2010. május 5-i határozatában azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy 2011 végéig vegye fontolóra a ciántechnológia bányászati betiltását az Unió területén. A képviselők csalódottságuknak adtak hangot amiatt, hogy a bizottság nem vette figyelembe a parlament 488–48 arányban megszavazott határozatát. Annak ellenére, hogy a határozat arra szólítja fel a tagállamokat, hogy ne támogassák a ciántechnológiát alkalmazó új bányák megnyitását, a román kormány késznek látszik engedélyezni a komoly környezeti kockázatokat rejtő verespataki bánya beindítását. Az EP vonatkozó határozatának megfelelően a bizottság miért nem tartotta fontosnak az Unión belüli tiltás foganatosítását, annak ellenére, hogy az ügy határokon átnyúló kockázatokat hordoz magában? – teszik fel a kérdést a folyamodvány aláírói.
A képviselők levelét megelőzően, szeptember 8-án Európa különböző államaiból 125 környezetvédelmi szervezet vezetői is írásban fordultak Potočnik biztoshoz, amelyben hatástanulmány készítésére szólítják fel a bizottságot, annak bemutatása végett, hogy a ciántechnológia betiltása milyen anyagi, egészségügyi és környezetvédelmi előnyökkel és hátrányokkal járna.
Janez Potočnik novemberi válaszában az áll, hogy mivel jelenleg csak a ciántechnológiát alkalmazó eljárás létezik a nemzetközi piacon, ennek betiltása vagy az európai aranybányászat teljes leállítását eredményezné, vagy pedig a kibányászott kőzet Európán kívülre hajóztatásának és ottani feldolgozásának a kényszerét vonná maga után – ez viszont sem környezetvédelmi, sem pedig gazdasági szempontból nem jelentene tényleges megoldást a problémára. A megoldást csakis a nagybányai szerencsétlenség után megszigorított, a bányászati hulladékokra vonatkozó direktíva következetes alkalmazása jelentheti – állítja a biztos. Ennek értelmében ilyen esetekben a lehető legjobb technológiát kell alkalmazni, átfogó balesetmegelőző és sürgősségi tervet szükséges kidolgozni, világos, a határokon átnyúló következményeket számba vevő jegyzéket összeállítani, és gondoskodni kell a közvélemény hiteles tájékoztatásáról, továbbá a bányabezárás, illetve a kitermelés befejezése utáni biztonsági feltételek anyagi alapjait is szükséges biztosítani.
A környezetvédelmi biztos hivatala jelenleg az eddigi katasztrófák tapasztalatait hasznosító, a kockázatokat minimálisra korlátozó útmutató kidolgozásán fáradozik, amelyet rövidesen a tagállamokba is eljuttatnak. A bizottság ugyanakkor új alternatív technológiák kidolgozását is támogatja – zárul a biztos levele.
A ciánalapú bányászat kérdésének rendkívüli időszerűségét híven jelzi az a körülmény, hogy romániai környezetvédelmi szervezetek Verespatakra vonatkozó beadványa nyomán az Európai Parlament Petíciós Bizottsága november 23-án és 24-én tényfeltáró küldöttséget meneszt Bukarestbe, amely az Európa legnagyobb nemesfém-bányájának tervezett beruházás által előidézhető környezeti és egészségügyi kockázatokat vizsgálja.
Az európai képviselők, valamint a környezetvédők ciánügyben kifejtett lankadatlan aktivitásának, nem kevésbé a határozott fellépésüknek köszönhető azon fejlemény, hogy az EP tényfeltáró bizottsága Romániába látogat. Mindezek azt a meggyőződést erősítik meg bennünk, hogy a közveszélyt jelentő verespataki megaterv elleni nemzetközi lobbitevékenységet – a végső siker reményében és esélyével – céltudatosan tovább kell folytatnunk.
Brüsszel, 2011. november 23.
Tőkés László EP alelnök Sajtóirodája

2011. december 3.
Kézdiszentlélek a legmagyarabb község
A még nem hivatalos népszámlálási adatok szerint megyénk legmagyarabb községe a felső-háromszéki Kézdiszentlélek, ahol a magyar lakosság számaránya 99,19 százalék – közölte Tamás Sándor megyeitanács-elnök Dálnokon a kézdiszéki polgármesterek találkozóján.
Az elnök a megyei népszámlálási adatokat is ismertette. Elmondta: az előző népszámlálás óta megyénk összlakossága 222 449-ről 206 884-re csökkent, a magyarok száma tíz év alatt 164 158-ról 152 242-re, míg a románok száma 51 789-ről 45 915-re csökkent. Növekedett ellenben a romák száma: 5980-ról 8290-re. Kézdiszéken a legnagyobb arányban, 2487 személlyel Kézdivásárhely lakossága csökkent, míg 2002-ben 20 488 polgárt számláltak meg a biztosok, jelenleg a város lakossága Nyujtóddal együtt 18 001 fő. A magyarság száma tíz esztendő alatt 18 633-ról 16 505-re, míg a románság száma 1600-ról 1217-re apadt. A romák száma 199-ről 262-re nőtt. Kézdiszéken csupán Torján és Esztelneken nőtt a lakosság, másutt, bár nem látványosan, de csökkent a lélekszám. A románság csupán Lemhényben, Kézdialmáson és Kézdiszentléleken növekedett pár személlyel, a többi községben csökkent. A legtöbb román, 820 Bereckben, a legkevesebb, nyolc Polyánban él. 1500-as lélekszám alatti kézdiszéki község Esztelnek (1188) és Kézdialmás (1312), 2000 alatti Lemhény (1924) és Polyán (1770), 3000 feletti Bereck (3498), Szentkatolna (3351), Csernáton (3954) és Ozsdola (3506), 4000 feletti pedig Torja (4052), Kézdiszentlélek (4665) és Gelence (4722). A romák száma leglátványosabban Ozsdolán növekedett, míg tíz évvel ezelőtt csak 75-en vallották magukat romának, számuk most 819-re nőtt. Az esztelneki, polyáni és lemhényi romák magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Megyeszinten a legkisebb település a közigazgatásilag Esztelnekhez tartozó Gyertyános, ahol alig hárman élnek.
Iochom István

2011. december 6.
Legyen sajátunk az ősi tudás – Bernád Ilona könyvei
– Honnan jönnek a betegségek? „A bajból. A baj pedig a bűneinkből” – ezt egy külsőrekecsini adatközlő asszony állította. Legfőbb bűnünk, hogy elveszítettük a hitünket, nem vagyunk kapcsolatban Istennel, nem a természet ritmusa szerint élünk, nem a saját kertünkből táplálkozunk, elfelejtettük őseink gyógymódjait, válságba sodorjuk a családot, közösséget, kevesebb a szereteterőnk. Az az elhatározás született meg bennem, hogy valamit tegyek azért, hogy segítsek a magyarságon, hisz minket nagyobb veszély fenyeget, mint a környező népeket, hogy egy kicsit jobban, másképp éljünk, hogy ráébredjünk, vissza kell szereznünk azt az ősi tudást, ami évszázadokon át EGÉSZSÉGBEN tartott meg bennünket – mondta Bernád Ilona, akinek három legutóbbi kötetét ismerhették meg az érdeklődők Bodolai Gyöngyi újságíró, a Népújság munkatársa hozzájárulásával a marosvásárhelyi Bernády Házban. Bár a szerzőt olvasóink ismerik lapunk hasábjain megjelent írásai révén, ez alkalommal teljesebb kép alakult ki munkásságáról. Többet tudhattak meg róla, 45 országban folytatott gyűjtőmunkájáról, adatközlőiről, hiszen az elmondottakat vetített képekkel is szemléltette. Élő népi gyógyászatunk. Egészségünkért 3.
– Kis-Küküllő melletti faluban születtem, anyai nagyanyámtól és szüleimtől tanultam a gyógyítást. Ennek hatására lettem szülésznő. Tizedik osztályban a marosvásárhelyi régi szülészeten gyakorlatoztunk, itt éltem át a csodát, a gyermek, az új élet születését. Sajnos ma a szülészeten nincs idő a szülés lelki, szellemi részére figyelni. Gyakran sietnek, gyorsítják a folyamatot, mert lejár a műszak, kell indulni, s tárggyá minősítik az anyát és a babát ebben az elműviesített világban. Gyakorló asszisztensként jöttem rá, hogy minél több lett a gyógyszer, annál több a beteg! Hogy van ez? És kezdtem keresni a magyarázatot. Elhatároztam, hogy teszek valamit azért, hogy visszatérjünk az ősi egészségkultúrához, bábasághoz. Rájöttem, hogy a magyar népi gyógyászatnak nincs embere! Szakemberek nemigen gyűjtik, nem foglalkoztak vele. A kínai hagyományos orvoslást tanítják az orvosi egyetemeken, a tibetit, indiait az érdeklődőknek, a magyart nem. Nem, mert nincs szakirodalma. Pedig ma egyre több orvos érdeklődik iránta. A mindenkori orvoslás azzal kellene kezdődjön, hogy gyógyító és beteg között lelki közösség jön létre, a beteg kipanaszolja magát, megvigasztalják, lelkét-szellemét az egészségre, gyógyulásra hangolják úgy, ahogyan a moldvai csángóknál most is kezdődik a gyógyító szertartás. Ha a beteg hisz a gyógyításban, akkor testileg, lelkileg meg is gyógyul. A moldvai csángók gyógyításáról még senki sem írt könyvet. Én alázattal tettem meg az Egészségünkért sorozat harmadik kötetében, az Élő népi gyógyászatunkban – mondta Bernád Ilona, aki ebben kötetben az egységes Kárpát-medence, valamint Moldva konyháját, egészségkultúráját, gyógyászatát mutatja be és ötven gyógyító, adatközlő portréját örökíti meg.
Még egy fontos gondolat, amit Bodolai Gyöngyi emelt ki e kötet kapcsán: a szegényparaszti konyha, amin őseink éltek, tökéletesen megfelel a mai „tudományos” táplálkozás szabályainak. Nem kell mást tennünk, csak nagyanyáink étrendjét, böjtjeit követnünk, s szervezetünk megtisztul, méregtelenedik, de a megfelelő táplálékhoz és vitaminhoz jut. Lásd a téli savanyúkáposzta-fogyasztást, az ünnepek előtti húsmentes étkezést, az immunerősítő hagyma, fokhagyma, méz, alma, szőlő, csipkebogyó beiktatását. A „régiek” gyógynövényekkel, főzetekkel, tinktúrákkal, kenőcsökkel, gyógyfürdőkkel gyógyítottak! Lélekföld, Tibet, Belső-Mongólia
Tibetet és Indiát tartják a legspirituálisabb országnak. A szerző azért kereste fel Tibetet, hogy erről meggyőződjön. Belső-Mongóliába azért ment el, hogy a hunok őshazáját kutatva párhuzamokat keressen a hunok és a magyarok között. Ott a legegyszerűbb ember is testvérnek tartja a magyart, hun múzeum áll a turulmadárral és a csodaszarvassal. Az expedíció dr. Obrusánszky Borbála mongolista vezetésével zajlott, amelyből egy 300 fotóval illusztrált kötet született. Ez tanulmány is a keleti és a magyar gyógyító kultúra párhuzamáról, az egyetemes szellemi-lelki-testi összetett gyógymódokról.
Magyarok Amerikája
Érdekes, olvasmányos útirajz, nemzetszociográfia, ami egyesült államokbeli és kanadai magyar családokat mutat be. Életsorsokat, közösségi magyar életet, harcot a magyarnak maradásért. A kötetet Gazda József közíróval írták, akivel a világ közel negyven országában látogattak meg magyar közösségeket. – Ha összeomlik e pénzvilág, meg kell tanulnunk gyógyfüvekkel, fűszerekkel, gyógy-élelmiszerekkel, hideggel, meleggel, bioenergiával, vízzel, agyaggal, napfénnyel, önzetlenül és szeretettel gyógyítani. Ha meg akarunk maradni, nincs más választásunk: egymást tisztelni és szeretni – mondta a szerző.
Dr. Csedő Károly professzor megjegyezte, hogy a népi gyógyászati tudást a szerző akadémiai szintre emelte. Az eddig elmaradt népnevelést pótolni kell, s ezek a könyvbemutatók lehetnek kiindulópontok.
Mezey Sarolta

2011. december 7.
Összevont választások: feltételt szab az RMDSZ
Az RMDSZ csak akkor támogatja a jövő évi parlamenti és önkormányzati választások összevonását, ha megmarad a jelenlegi választási rendszer, és a parlament létszáma sem változik – jelentette ki tegnap Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a szövetség parlamenti frakcióinak ülését követően.
„A frakciók döntése az, hogy meg kell őrizni a jelenlegi választási rendszert és képviselői létszámot. Az arányos rendszer nem tökéletes, de legalább biztosítja az arányos képviseletet. Csak így tudjuk támogatni a választások összevonását” – szögezte le Kelemen.
Kelemen Hunor elmondta, a módosítást ugyan nem az RMDSZ kezdeményezte, de – a költséghatékonyság és a mozgósító erő miatt – elfogadhatónak tartják.
A politikus emlékeztetett, hogy az RMDSZ vegyes választási rendszer bevezetését szerette volna, a koalíciós partnerek támogatása nélkül azonban ez nem valósítható meg, így marad a jelenlegi, egyéni választókerületes rendszer, annak minden kiszámíthatatlanságával együtt. (Mint ismeretes, a mostani rendszer szerint csak az nyer egyéni mandátumot, aki a szavazatok több mint ötven százalékát megszerzi választókerületében, a többi mandátumról az arányos rendszerekre jellemző képlet alapján döntenek.)
Kelemen úgy véli, a választási törvénynek meg kell maradnia a jelenlegi formájában, mivel az év végéig már nem módosítható, az RMDSZ pedig nem ért egyet azzal, hogy a rendszert kilenc hónappal a választások előtt módosítsák. Kifejtette, a koalíción belül hétfőn döntenek arról, hogy felelősségvállalással, azaz a parlamenti vita megkerülésével vagy a hagyományos módon fogadtassák el az összevonásról szóló jogszabályt, ugyanakkor nagy az esély a felelősségvállalásra. Leszögezte: ő is a felelősségvállalást támogatja.
Mint arról beszámoltunk, annak ellenére, hogy november 14-én az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megállapodott arról, hogy 2012-ben összevont választásokat tartanak, és a képviselőház létszámát 300-ra, a szenátusét pedig 88-ra csökkentik, a PDL a hét elején visszatáncolt a megállapodástól, és a belügyminisztérium által nyilvános vitára bocsátott választási törvény tervezetében már nem szerepel a parlament létszámának csökkentése. A nagyobbik kormánypárt szerint ugyanis az RMDSZ által javasolt rendszer arányain felüli szenátusi mandátumot biztosítana a magyar szervezet számára. Traian Băsescu államfő egyébként a 300 fős, egykamarás parlament mellett kardoskodik, ennek létrehozásáról írt ki népszavazást 2007-ben, amelyen a többség támogatta az államfő javaslatát.
A PDL több vezető politikusa is ezt a verziót támogatja, ehhez azonban az alkotmányt is módosítani kellene, az ugyanis kimondja, hogy az ország törvényhozása kétkamarás. Az RMDSZ viszont ragaszkodik a felsőház megtartásához, Kelemen tegnap leszögezte: miután a PDL nem fogadta el az RMDSZ javaslatát, marad a jelenlegi parlamenti szerkezet, a szövetség ugyanis nem támogatja az alkotmánymódosítást. Arról egyébként, hogy a kormány felelősségvállalással fogadtassa el a választások összevonását, hétfőn született elvi döntés a koalíciós ülésen. Mint ismeretes, a felelősségvállalás során elmarad a parlamenti vita, az ellenzéknek azonban jogában áll bizalmatlansági indítványt benyújtani a kormány ellen. Ha az indítvány elbukik, akkor a beterjesztett jogszabály elfogadottnak minősül. A kabinet akár már pénteken rendkívüli ülésen fogadhatja el a jogszabályt, amelyet aztán várhatóan a jövő héten felelősségvállalással terjesztenek be a parlament elé.
Frunda: nem kell összevonás
Nem mindenki támogatja egyébként az RMDSZ-ben a választások összevonásának ötletét: Frunda György szenátor szerint az ötlet nem jó, az indoklásául felhozott takarékossági érv pedig elfogadhatatlan. A Radio France Internationale-nak nyilatkozva tegnap elmondta, ma még nem tudni, melyik párt számára lenne kedvező a választások összevonása, annyi bizonyos, hogy minden önkormányzati és parlamenti képviselőjelölt a szavazók mozgósításában lesz érdekelt. Azon érvre, miszerint az összevonással mintegy húszmillió euró takarítható meg, úgy válaszolt: az túl kis összeg ahhoz, hogy megérje az erőfeszítést.
„Az összevonás ötlete rossz, mert a választás joga nem csupán annyit jelent, hogy a polgár elé odategyenek egy több nevet tartalmazó listát, a pártok számára pedig biztosítsák a jelöltállítás lehetőségét. Elsősorban azt a jogot jelenti, hogy a polgár világos képet alkothasson döntése következményéről. Egy romániai átlagpolgár azonban, aki nemigen tudja, mi a különbség a helyi közgyűlés és a szenátus között, most azonban rögtön hat listáról kell választania, nagyon nehéz helyzetbe kerül” – jelentette ki Frunda. Arra is kitért, hogy problémás lesz négy év múlva a választások szétválasztása, ebben az esetben ugyanis vagy a helyi, vagy a parlamenti választottak mandátumát meg kellene rövidíteni.
Alkotmányt módosítana a PDL
A PDL ugyanakkor továbbra is ragaszkodik az alkotmánymódosításhoz. Mircea Toader, a párt képviselőházi frakciójának vezetője tegnap közölte, a választások összevonásáról szóló törvény csupán technikai jellegű, annak elfogadása nem érinti a törvényhozás létszámát. Leszögezte ugyanakkor, hogy a párt célja továbbra is az alkotmány módosítása, ezért felszólította az ellenzéket, hogy ha valóban szeretné csökkenteni a honatyák létszámát, támogassa az alaptörvény módosítását. Mint mondta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatása is elég, ha az RMDSZ ezt nem támogatja. Victor Ponta, a PSD elnöke ugyanakkor tegnap kijelentette: az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) továbbra is ahhoz a nyári javaslatához ragaszkodik, miszerint a jelenlegi kabinet adja át a hatalmat egy szakértői kormánynak, amely meghozza a válság enyhítését célzó intézkedéseket, és megszervezi az előre hozott választásokat. Közölte, az USL 318 fős parlamentet és tiszta egyéni választókerületes választásokat akar.
Balogh Levente

2011. december 8.
Nyílt levél a Bernády György névadásért
A Bernády György iskolanévért harcoló szülői akciócsoport nyílt levelének címzettjei városunk alpolgármestere Csegzi Sándor Úr, valamint Illés Ildikó Főtanfelügyelő-helyettes Asszony, akiket az RMDSZ helyezett jelenlegi pozíciójukba. A levelünkben megszólított személyek felelősséggel tartoznak azért a közösségért, amelynek köszönhetik állásukat, megélhetésüket, ezért kötelezettségük minden tőlük telhetőt megtenni a magyar közösség gondjainak megoldásáért.
Jelen nyílt levél kezdeményezői egy fontos – az oktatásügyhöz és a magyar közösséghez szorosan kapcsolódó ügyet indítottak el ez év szeptemberében, amelynek célja a marosvásárhelyi általános iskolák elnevezése terén található óriási hiányosságok orvoslása. Mint köztudott, városunkban a rendszerváltás után bekövetkezett iskolanévadások nem történtek politikai befolyástól mentesen, talán ez is az oka annak, hogy a régebben számokkal ellátott, mostanra neveket viselő általános iskolák között egyetlen egy magyar elnevezésű intézmény sem található.
Csegzi Sándor alpolgármester, aki gyakran beszél arról, hogy ő maga pedagógus és szívügye az oktatás, valószínűleg csak szavakkal és kevésbé tettekkel akar tenni a marosvásárhelyi magyar vonatkozású tanügyért, pontosabban a magyar nemzetiségű tanulókért és pedagógusokért. Hiszen ha az RMDSZ-es alpolgármestert valóban érdekelte volna a marosvásárhelyi magyar nyelvű oktatás és annak problémáinak megoldása, akkor talán jóval kevesebb gond lenne az iskolákban, lennének magyar elnevezésű intézmények, és minden két-tannyelvű általános- és középiskolán kétnyelvű homlokzati táblát találnánk. Csegzi Sándor úr évek óta ígérget, sokat beszél a számára fontos ügyekről, de ezeknek a megvalósítását nem vállalja fel. Számára a segítségnyújtás az irodájában történő beszélgetések szintjére, vagy médiamegjelenésekre korlátozódik, ezen felül nem szeret lépni.
Csegzi Sándor úr a 2-es iskola ügyét is hasonló szakértelemmel és odaadással vállalta fel, hangzatos ígéreteit nem tartotta be, ezzel ellentétben inkább kárt okozott az ügynek valódi eredmények helyett. Az alpolgármester úr kérdőre vonta a kezdeményező szülőket amiatt, hogy nem tettek lépéseket az iskolai vezetőségi tanács tagságáért, amelyet időközben a szülői akciócsoport sikerrel megoldott, sőt mi több, számos akciót szervezett ügyük célkitűzésének elérése érdekében. Csegzi úr egy rádiós beszélgetés során megígérte az ügy kezdeményezőinek, hogy mindent megtesznek a városi tanács RMDSZ-es frakciójában annak érdekében, hogy a városi tanács által kijelölt iskolai vezetőségi tanácstag magyar nemzetiségű legyen. A rádióban elhangzott ígéret ellenére, a beszélgetés után két héttel a városi tanács megszavazta, hogy egy román nemzetiségű tagja legyen a 2-es iskolának, ugyanaz a személy, aki az eddigiekben is ezt a funckiót töltötte be. A szülői akciócsoport által kezdeményezett kerekasztalbeszélgetés során ez kiderült, ekkor Csegzi Sándor úr bocsánatkérés helyett újfennt megígérte, hogy a városi tanács elé terjesztik javaslatukat, amelyben a 2-es iskola vezetőségi tanácsába egy új, magyar nemzetiségű személy kinevezését kérik. Ez a tanácsi határozattervezet a mai napig nem született meg és félő, hogy Csegzi Sándor úr, az előző évek során tapasztalt szorgalma és tenni akarása megnyilvánulásaként eredmények nélkül, vagyis beszéd szintjén látja el a magyar közösség irányába felvállalt kötelezettségeit. Szeretnénk itt megemlíteni azt is, hogy időközben lecserélték a polgármesteri hivatal által, az iskola vezetőségi tanácsába delegált magyar személyt egy román személyre. Az alpolgármester úrnak ezennel sem sikerült közbenjárnia, mivel meglehet -érdeklődés hiányában- nem is tudott erről a folyamatról.
Jelen nyílt levél kezdeményezői úgy vélik, hogy a város alpolgármestere nem tett semmit az iskolanévadás ügyében. Ennek ellenére könnyen megtörténhet, hogy sikeres névadás esetén, Csegzi úr a saját vívmányának fogja tekinteni az elért eredményeket. Végezetül mi, a szülői akcócsoport tagjai választópolgári minőségünkben, felszólítjuk városunk magyar alpolgármesterét, hogy mindezeket a mulasztásokat pótolja mindaddig, amíg még a funkciójából adódóan érdemben alkalma van tenni a város magyar közösségéért.
Ezzel párhuzamosan Illés Ildikó Főtanfelügyelő-helyettes Asszony munkaköri kötelezettségével ellentétben némasági fogadalmat tett, ezt hatékonyan alkalmazta a 2-es iskola ügyének esetében is, jobbnak látta hallgatni és nem tenni semmit. A szülői akciócsoport az általuk kezdeményezett petíció aláírásait személyesen átadta a megyei Főtanfelügyelőnek, Matei Dumitru úrnak. Ezt az akciót a szülők egy pénteki napra tervezték lévén, hogy Illés Ildikónak ezen a napon vannak a fogadóórái. Az átadás napján Illés Ildikó nem tartózkodott irodájában, a szülők szerették volna neki is átadni petíciójukat és kérelmüket a közel 8 ezer aláírás kíséretében. Hiányzásának okát nem tudjuk, tevékenységét és cselekedeit a 2-es iskola ügyében nem ismerjük. Egyedüli esemény, amelyen Illés Ildikó meghívottként részt vett egy találkozó volt, amelyet egy városi tanácsos kezdeményezett a 2-es iskola tanáraival. A találkozó oka az iskola igazgatónője által kezdeményezett felettébb gyanús adminisztratív, pontosabban névadást érintő intézkedések voltak. Ezen a találkozón, a tanárok mellett a szülői akciócsoport tagjai is részt vettek, akik döbbenettel vették tudomásul, hogy a Főtanfelügyelő-helyettes Asszony konkrétumok, jogi háttér és más adminisztratív jellegű tájékoztatás és szakmai támogatás teljes mellőzése mellett, arra kérte fel a tanárokat, hogy az előttük álló nehéz helyzetben, nem kell mást tenniük, csak mosolyogniuk, és meglátják minden rendben lesz.
Befejezésképp felszólítjuk Illés Ildikó Főtanfelügyelő-helyettes Asszonyt, hogy járjon közben a Főtanfelügyelőnél és segítse ügyünket, érje el azt, hogy a Főtanfelügyelő, a szülőknek tett ígéretéhez híven, vigye véghez az iskola-elnevezést. Lévén, hogy jelenleg nincs egyetlen egy magyar elnevezésű általános iskola sem a városban, és Illés Ildikó ezt hivatalosan soha sem tette szóvá, sőt semmit sem tett azért, hogy a magyar gyerekek számára az iskolákban esélyegyenlőség uralkodjon. úgy véljük, hogy Illés Ildikó Úrhölgynek kevés köze volt és lesz a Bernády György iskolanévadásának ügyéhez. Természetesen az ő esetében sem zárjuk ki a babérok learatását, abban az esetben, ha az iskola végül megkapja a Bernády György elnevezést.
Jelenleg a 2-es iskola udvarán asztfaltozás zajlik, és a szülői akciócsoport tagjai utánanéztek a munkálatok finanszírozásának. A mostani munkálatokat az Oktatási Minisztérium és Kutatási Minisztérium támogatja és ez a tevékenység – amelynek időzítése nem a leghatékonyabb – nem kapcsolódik Illés Ildikó Főtanfelügyelő-helyettes Asszony nevéhez.
Végezetül mindkét, általunk nevesített köztisztviselőt azért szólítjuk meg, mert pozíciójukból fakadóan erkölcsi és szakmai kötelezettségekkel tartoznak a magyar közösségnek, mulasztásaik szembetűnőek, és hátrányokat okoznak a marosvásárhelyi magyarságnak. Állami tisztségviselők lévén, tevékenységeikkel el kell számolniuk a választópolgárok, adófizetők fele.
Tisztelettel, Marosvásárhelyi 2-es iskola szülői akciócsoport a Bernády György névadásért
Civil Elkötelezettség Mozgalom
Erdély.ma

Volt egyszer egy Memorandum
Kereken tíz évvel ezelőtt, 2001. december 8-án a Provincia című folyóiratban megjelent egy dokumentum: egy civil társaság emlékeztetője, jegyzéke, följegyzése, ünnepélyes előterjesztése, nyilatkozata, beadványa. Ez volt a Memorandum
Témája – az ország politikai-területi-közigazgatási felosztása, a Memorandum szóhasználatával: a regionalizálás – azóta is aktuális, égető kérdés, persze a politikai helyzet változásából eredő hőfokingadozásokkal és eltérő politikai, sőt fogalmi megközelítésekben. A Memorandum „Románia regionális átalakításának terveként” született meg, bár inkább volt vitairat, mint cselekvési program. A hatása pedig egészen biztosan sokkal kisebb volt, mint amit szellemi ereje, eszmei jelentősége folytán megérdemelt volna. Ennek okait kielemezni messzire vezetne, talán mindenekelőtt egyfajta keleties megkésettségről, fáziskülönbségről volt/van szó, amely azóta nemhogy csökkent volna, de még fokozódott.
A dokumentum
Vajon csak a nosztalgia, annak az akkori pezsgésnek most újból feléledő hangulata teszi, hogy ma is elevennek, hitelesnek, mi több, időszerűnek tűnik minden szava, megállapítása és javaslata? És ennek megfelelően kilátástalannak? Most, ha lehet, még több a politológus, mint akkor – talán nem ártana megvizsgálniuk és értékelniük az egy évtizeddel ezelőtt a közéletbe berobbant akciót. Megpróbálok felidézni néhány többé-kevésbé fontos körülményt a nagy kalandból.
„Memorandum a parlamenthez
a romániai régiók létrehozásáról
Mi, e memorandumnak szánt dokumentum aláírói az alábbi – a régiók Romániájának politikai és közigazgatási megalkotását célzó – elképzelések nyilvános megvitatását javasoljuk, egyetértve azzal a vitával, amely európai szinten folyik az egyesült Európa jövőjéről. Jelen javaslataink Románia harmonikus fejlődését tartják szem előtt, figyelembe véve az ország tartományainak történelmi, gazdasági és társadalmi-kulturális identitását. Felfogásunkban Románia regionális átalakítása tervének semmi köze az elszakadási vagy irredenta törekvésekhez, bármilyen jellegűek legyenek is azok. Ezért úgy véljük, hogy minden ilyen megközelítés leegyszerűsítő, és azt a célt szolgálja, hogy diverziós módon megrontsa azokat az alapos és felelős közvitákat, melyek országunk jövőjét az európai tapasztalatok fényében vizsgálják.
Részvételünk az Európai Unió jövőjéről szóló vitában – amely az Uniót olyan föderatív rendszernek tekinti, ahol az alkotmányos alapokkal rendelkező tartományoknak, így Skóciának, Katalóniának, Flandriának, Vallóniának, Bajorországnak stb. megvan a saját helyük –, hozzájárulhat ahhoz, hogy pontosabban megismerjük azokat az intézményi struktúrákat, amelyekbe integrálódni kívánunk. A regionális modell, az úgynevezett középszintű kormányzás (meso-government) véleményünk szerint európai identitásunk visszaszerzését szolgálja.
A régiók kialakításában alapelvnek tekintjük, hogy az adminisztratív és politikai hatásköröket területi egységeknek és nem nemzeti vagy etnikai közösségeknek adjuk át; ez utóbbiak a regionális modell alapján politikai és jogi garanciákat élveznek sajátos érdekeik védelmében.
Az a túlcentralizált közigazgatási rendszer, melyet 1989 után szinte változtatás nélkül átvettünk, a korrupciónak és a bürokratizmusnak kedvez, és felerősíti a sok kis egységen alapuló, rendkívül költséges közigazgatás egyébként is meglevő hátrányait. Másrészt a decentralizálás eszméje arra a jogi keretre is vonatkozik, amelyet mind Románia nemzetközi kötelezettségei, mind pedig belső jogrendjének európai jogharmonizációs elemei tartalmaznak.
Olyan közigazgatási reformot javasolunk, amely újrafogalmazza a létező területi egységek státuszát, és új politikai-közigazgatási formákat vezet be. Ezek kialakításában a fejlesztési régiók vagy a történelmi tartományok jelenthetik a kiindulópontot. E tekintetben a régiók székhelyén vagy a tartományi fővárosokban felállítandó regionális tanácsok, illetve tartományi parlamentek létrehozásának megvitatását javasoljuk.
Úgy véljük, a regionális hatóságok politikai, gazdasági és kulturális hatáskörei mellett – melyeknek gyakorlására a szubszidiaritás elvének és az Európai Unióban alkalmazott normáknak megfelelően kerül sor –, a tájékoztatási politikák radikális decentralizációját is szem előtt kell tartani.
A regionális identitás polgári alapon történő felvállalása az olyan többnemzetiségű régiókban, mint a Bánság, Erdély vagy Dobrudzsa, hozzájárulhat azon transzetnikus identitásoknak a kialakításához, amelyek alapján meghaladhatók lesznek a szélsőségesen nacionalista nosztalgiák, félelmek, valamint túlhajszolásuk, de a polgári és demokratikus frazeológiát használó burkolt nacionalizmus is.
Az új regionális rendszer kialakítása a politikai rendszer újraalkotását is szükségessé tesz, ami nem valósítható meg a – kidolgozás alatt levő – európai alkotmány alapelveivel összhangban levő alkotmányreform nélkül. E javaslatok a – kormányzottak egyetértését feltételező kormányzást jelentő – republikanizmus és a részvételi demokrácia elvein alapszanak. Ezért bármilyen szerkezeti átalakulásra vonatkozó döntésnek népszavazás eredményeként kell létrejönnie, amelyet – a helyzetnek megfelelően – regionális vagy országos szinten kell megszervezni, úgy, hogy a lakosság jóhiszemű tájékoztatást kapjon a hasonló európai példákról és az ilyen típusú közigazgatás esélyeiről. E dokumentumot megküldtük Románia Parlamentje Állandó Bizottságának, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt, a Demokrata Párt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt vezetőségeinek, valamint az Európai Parlamentnek és a Régiók Bizottságának.
Kolozsvár, 2001. december 8.
Aláírták: Antik Sándor, Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Alexandru Cistelecan, Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Hadházy Zsuzsa, Molnár Gusztáv, Ovidiu Pecican, Szokoly Elek, Traian Ştef, Daniel Vighi” A hely: a Provincia
A Provincia, ez a fantasztikus kalandnak beillő erdélyi folyóirat „közös fórumként” indult, azonos szöveggel román és magyar nyelven, „hogy a polémiák korszakából átlépjünk a párbeszéd korszakába”. Kezdeményezője, spiritus rectora, legképzettebb szerkesztője és ideológusa kétségtelenül Molnár Gusztáv filozófus és politológus volt, a jeles román irodalomkritikussal, Alexandru Cistelecannal ketten voltak felelős szerkesztők. A folyóirat első számában jelent meg, 2000 áprilisában – szintén főleg Molnár Gusztáv kútfejéből – A Mit akarunk című programszöveg.
Mit akarunk
„Eljött az ideje egy közös fórum megteremtésének az erdélyi és bánsági nyilvánosságban, amely a viták korszakából átlép a dialógus korszakába. Vállaljuk ennek a kezdetnek a felelősségét, mert meg vagyunk győződve arról, hogy térségünk eddig szigorúan szétválasztó történelme az egymást erősítő és nem egymással szembenálló különbségek találkozási pontjává tehető. A múlttal előítéletek és gátlások nélkül akarunk szembenézni. De nem szeretnénk, ha a múlt magyarázat híján, vagy manipulációk eszközéül szolgálva elzárná előlünk a jelen alternatíváit. A másikban partnert akarunk látni: az eszmékben, a cselekedetekben és a mindennapi együttélésben.
Nem akarjuk, hogy a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen. Azt akarjuk, hogy Erdély centrummá váljon. Nem mások fölött, hanem egyensúlyban és partnerségben más centrumokkal.
Olyan Erdélyt akarunk, amelyben a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára.
Nem akarunk újjáéleszteni – és még kevésbé kiváltani vagy támogatni – valamiféle helyiérdekű, a román, magyar és német különbség fölötti vagy éppenséggel e különbségek ellen irányuló transzilvanizmust. Európai erdélyiséget akarunk, amely ezeket az eltérő hagyományokat és identitásokat modern, az egységesülő Európa szellemiségéhez közelítő konszociatív rendszerbe tudja foglalni.
2000. 06. 01.
A szerkesztőbizottság
Ádám Gábor (adminisztrátor), Ágoston Hugó, Bakk Miklós, Mircea Boari, Al. Cistelecan (felelős szerkesztő), Marius Cosmeanu, Caius Dobrescu, Sabina Fati, Hadházy Zsuzsa (lapszerkesztő), Könczey Elemér (művészeti szerkesztő, Marius Lazăr, Molnár Gusztáv (felelős szerkesztő), Ovidiu Pecican, Traian Ştef, Szokoly Elek, Daniel Vighi.”
Érdekesek és magas színvonalúak voltak a lap cikkei (Molnár Gusztáv mellett Bakk Miklós és Szokoly Elek voltak, a belsők közül, a fő magyar szerzők; a románok közül Al. Cistelecan mellett Caius Dobrescu és Ovidiu Pecican, de sorolhatnék más neveket is), a legérdekesebb azonban mégis a két nyelven azonos szöveggel megjelenő lap szerkesztése, annak szellemi és érzelmi kalandja volt. Megérte!
A. Năstase börtönnel fenyeget
A Memorandumot a sajtóban élénk érdeklődés, de még inkább felháborodott elutasítás fogadta. Főleg a nemzeti (kommunista) sajtó méltatlankodva követelte a számonkérést, az aláírók megbüntetéséig – bizony, a bebörtönzéséig – elmenően. Hivatalosan állást foglalt Adrian Năstase kormányfő is, válaszában a Memorandum sablonos „elítélése” mellett kilátásba helyezte: „Úgy vélem, figyelmesnek kell lennünk, persze megrekedhetnénk mindenféle vitákban a legkülönfélébb kérdésekről, félretéve mindazt, ami fontosabb a társadalom számára. Itt van tehát ez a csoport, amelyben egy magyar állampolgár, azt hiszem, román állampolgársága is van, Molnár úr, részletesen tanulmányozza Magyarországon ezeket a kérdéseket, utána meg idejön Romániába, elmagyarázni nekünk a fejleményeket ezeken a területeken; mellette a Provincia folyóirat egyes tagjai is, valószínűleg jóhiszeműen, meg szeretnének vitatni bizonyos kérdéseket. Azt hiszem azonban, számunkra fontosabb nagyon komolyan más problémákra összpontosítanunk (...), hogyan hozzuk be a lemaradást az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatában, hogyan sikerül csatlakozni az Észak-Atlanti Szövetséghez.” Ha meggondoljuk, kis híján miben akadályoztuk meg a román kományt!...
A miniszterelnök hozzátette: „Fontos megértenünk, hogy a politikában semmi sem véletlen, és ahogyan karácsonykor általában petárdákat használnak, ugyanúgy ennek a felvetésnek akkor kellett megjelennie, amikor párbeszéd, vita van előkészületben, amikor a külföldi magyarokra vonatkozó státustörvényről beszélnek. Nem hiszek a véletlen egybeesésekben, s ha emlékeznek, júliusban beszéltem a propaganda erőfeszítéseiről az autonómia, a regionalizálás, a provincializálás tekintetében, egy olyan egymásutániságban, amely a kollektív jogoktól elvezetett volna a több szintű autonómiáig. (...)” Már-már elismerő értékelés...
Végül: „Tehát mindezek a dolgok előreláthatóak voltak, és rámutattam, miért kell elkerülnünk a csapdát, hogy vitázni kezdjünk, én pedig most megígérem, hogy ez az utolsó alkalom, amikor ezekről a kérdésekről beszélek. A provinciások tulajdonképpen ezt a vitát óhajtják. Hagyni kell őket, hogy vitázzanak, amennyit akarnak; könyveket, cikkeket írjanak. Abban a pillanatban azonban, amikor akcióba kezdenének, kétségtelenül a törvény alapján fogunk ítélni, és ha szükséges, közbelépnek az állam intézményei.” Nos, nem volt szükséges, azt viszont kétségtelennek tartom, hogy a Provincia tagjait azóta is – hogy is mondjam – kitüntetett érdeklődés övezi bizonyos megfigyelői körökben.
A vége elmarad
A vita, a tevékenység azonban csakhamar a mi köreinken belül is megszűnt. A kérdés nem az, hogy miért fulladt ki a lap harmadfél év alatt (elsősorban természetesen anyagi okokból, egyre nehezebb volt cikkeket szervezni, és kevesünknek volt a lapnál a főállása – szegény-szegény Hadházy Zsuzsa! –, és hát a „polémiák és a párbeszéd” is átköltözhetett, ha inkoherensebb és felszínesebb formában is, a virtuális térbe), fontosabb lenne elemezni, hogy miért nem „ütött át” a programja. Erre történtek kísérletek, bevallom, kedélytelenül és futólag olvastam őket. Azt hiszem, egyszerűbb kimondani, hogy az a program, az a „mit akarunk” megalapozatlan reményre támaszkodott. Ez nem csak az idézett miniszterelnöki beszéd, de most már a tíz év tapasztalata alapján is elmondható.
Nem, úgy látszik, „térségünk eddig szigorúan szétválasztó történelme” nem tehető „az egymást erősítő és nem egymással szembenálló különbségek találkozási pontjává”.
Igen, sajnos „a múlt magyarázat híján, vagy manipulációk eszközéül szolgálva elzárja előlünk a jelen alternatíváit”. És hiába nem akartuk, hogy „a mi provinciánk ezután is egy harmadrangú ország másodrangú tartománya legyen”, az lett, az maradt. Nagyon valószínű, hogy a megváltozott valóságban, sűrűsödő gondjaink közepette az „európai erdélyiség”, amelyben „a vallási, etnikai, kulturális különbségek kölcsönösen kiegészítik egymást, az egész térség javára”, nos, minden látszólagos apró sikerei ellenére provinciális memorandista álom marad. Túl bonyolultak és túl gyorsak a változások, túl kaotikus hozzá a világ. Nem érettek hozzá a körülmények. Talán mi magunk sem vagyunk eléggé érettek hozzá. De a Provincia kalandja után mindenképpen érettebbek vagyunk, mint azelőtt.
Ágoston Hugó
Új Magyar Szó (Bukarest)

2011. december 9.
Vass: a magyar tiszteletének csak egy közös polgármester tud érvényt szerezni –
Pár napja kétpárti egyesség született Marosvásárhelyen. A Maros megyei RMDSZ és az EMNT helyi szervezete megállapodtak abban, hogy a jövő évi önkormányzati választásokon közös polgármesterjelöltet indítanak Marosvásárhelyen. Az egyesség a későbbiekben kiterjed egy közös megyei tanácselnökjelöltre, és a városi, illetve a megyei közös listaállításra is.
A paktumról László Edit Zsuzsanna elsőként Kelemen Attilát kérdezte. Maros megye RMDSZ elnöke szerint ezzel a megállapodással eleget tesznek az erdélyi magyar közösség elvárásának, és helye van az együttműködésben a Magyar Polgári Pártnak is. Kelemen azt is elmondta, hogy a megállapodás még nincs aláírással is szentesítve, de ez hamarosan bekövetkezik.
Jakab István, az EMNT Maros megyei szervezetének elnöke azt magyarázta, hogy elvi megállapodás született a politikai koalícióról, mert Marosvásárhelynek magyar polgármesterre, Maros megyének pedig magyar tanácselnökre van szüksége. Jakab szerint a megállapodás alapfeltétele pedig az, hogy egyik párt se sajátítsa ki a közös polgármesterjelöltet. Közös kampánystáb, és közös hozzájárulás lesz – mondta az EMNT megyei elnöke.
Dr. Vass Levente, az RMDSZ és az EMNT közös polgármesterjelöltje kifejezte örömét, hogy sikerült megegyeznie a két szervezetnek. Így jó esély van arra, hogy 2012 végén magyar polgármestert, és magyar többségű tanácsot válasszanak Marosvásárhelyen – fejtette ki Wass. Dr Vass Levente bízik abban, hogy a Magyar Polgári Párt is bölcs döntést hoz, és a közös akarat mellé fog állni. A polgármesterjelölt úgy véli, hogy Marosvásárhely mai fejlesztési koncepciója egészen téves alapokon áll, és csak látszatfejlődés van, hiszen nem csak a magyar lakósság, hanem a román hatalmas mértékű fogyása is tapasztalható, ez pedig egy hibás vezetés következménye. Nagyon sok intézmény van a városban, ahol a magyar érdeknek csak egy magyar polgármester tudna érvényt szerezni, és a magyar tiszteletének Marosvásárhelyen csak egy közös polgármester tud érvényt szerezni – fejtette ki Dr. Vass Levente. A két szervezet közös jelöltje kitért Marosvásárhely két markáns problémájára is, a Bernády iskola elnevezésére, és a MOGYE ügyére is. Ezekről Dr. Vassnak az a véleménye: lehetetlen, hogy az érvényben levő rendelkezéseknek és törvényeknek ne lehessen érvényt szerezni. Kossuth Rádió

Erdélyi dúlák: „nem az apákat akarjuk kitúrni”
Magyarországon már 10 éve működik, Erdélyben most alakult meg a dúlák egyesülete. Miről ismerhetünk fel egy dúlát, miben segíthet, és mi köze az otthonszüléshez?
Magyarországon már 10 éve létrejött és működik a Magyarországi Dúlák Egyesülete, a MODULE. Ott a 90-es években először otthonszüléseknél jelentek meg kísérőként dúlák, de manapság sokkal inkább a kórházi szüléseknél segédkeznek. A dúlák tulajdonképpen olyan tapasztalt asszonytársi segítők, akik a várandós és szülő nők, illetve családjuk számára érzelmi, fizikai és informatív segítséget nyújtanak a szülés előtti, alatti és a szülést követő időszakban
Novemberben az Erdélyi Dúlák Egyesülete is megalakult Sepsiszentgyörgyön. Az egyelőre 13 tagot számláló egyesület olyanokból áll, akik a DONA International, a világ legnagyobb dúlaszervezete által elismert képzésen vettek részt. Az alakuló egyesület december 1-én tartotta meg első sepsiszentgyörgyi dúlakörét.
De a dúlák szerint tulajdonképpen nem is egy új, hanem csak egy újonnan felfedezett „foglalkozásról” van szó, hiszen nagyanyáink korában még „támasztóasszonyként” ismerték azokat, akik ilyen fajta támogatásban részesítették a várandós nőket. Árvay Fruzsina pszichológust, az egyesület egyik alapító tagját kérdeztük.
- Miért jött létre az Erdélyi Dúlák Egyesülete? Milyen igény hozta létre, és milyen funkciót szeretne betölteni?
- Sepsiszentgyörgyön elsősorban az anyák részéről szembesültünk az elvárással, amikor a Babaklubot megnyitottuk, vagy a Születés hetét megszerveztük, illetve most is, hogy a Várandósiskolát havi rendszerességgel megtartjuk. Az orvosok részéről inkább az fogalmazódott meg, hogy a rutinvizsgálatok alatt nincs elég idejük informálni a szülőket, kevés kérdés és válasz hangzik el olyan témákban, amikről viszont tudniuk kellene a kismamáknak, és nincs olyan szakképzett ember Romániában, aki be tudná tölteni ezt a szerepet. Pedig szükség lenne rá.
Ezért mi megszerveztünk Erdélyben egy dúlaképzést, és továbbmenve, létrehoztuk az Erdélyi Dúlák Egyesültét, hogy legyen ennek egy közös arculata. Ez az alapképzés arra jó, hogy egy irányvonalat adjon. De a továbbiakban szeretnénk kifejleszteni egy közös etikai kódexet, irányelveket, belső rendszabályzatot, ami majd kiszűri, hogy ki az, aki valóban szeretne és tudna is ezzel foglalkozni. Hogy az anya is tudja, ki az, akihez fordulhat, hogy a dúlaság mégiscsak többet jelent, mint egy barátnő. Hogy tudja, mi az, amiről felismerhető egy dúla, mi az, amit elvárhat tőle.
Most a legelső cél, hogy informáljuk úgy az anyákat, mint a szülőket, az egészségügyben dolgozókat, illetve bárkit, aki érdekelt lehet ebben. A múlt heti alakuló ülésünknek is a közeli és távlati céloknak a leszögezése volt a legfontosabb célja, körvonalaztuk azokat az irányelveket, amelyek majd segítik a dúlák munkáját.
- Hogyan lehet valaki Erdélyben dúla?
- Dézsi Réka magyarországi dúla megtartotta az első képzéseket itt Szentgyörgyön, illetve Csíkszeredában, és ez volt Romániában az első ilyen jellegű, elfogadott képzés. Lesz még további négy képzés márciusban és májusban, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában, de továbbképzéseket is tartunk majd.
Tehát az első feltétel mindenképpen az, hogy az alapképzése meglegyen, ezzel csatlakozhat az egyesülethez. Ezt követően van egy továbbképzés, és vannak jelentések, amiket meg kell írnia: ez főleg azoknál fontos, akik nincsenek a városban, és így nem tudunk velük havonta találkozni. A tankönyvben, amit már megkaptunk, nagyon nagy részletességgel le van írva a dúlaság etikai kódexe. De ezen kívül szükség lenne még egy belső rendszabályra is arról, hogy mi az, ami itt Romániában lehetséges, milyen a szabályozás, milyen lépésekben kell elindulni.
- Milyen az együttműködésetek az orvosokkal? Nyitottak erre?
- Igen, nyitottak. De éppen ezért az első lépés az egyesület bejegyeztetése, mert az orvosokkal beszélve mindig azt tapasztaltuk, hogy nekik az első kérdésük a jogi háttér. Jelenleg a 12 éve működő FER (fejlesztés és rehabilitáció) gyógypedagógiai és pszichológiai szolgáltatásokat nyújtó alapítvány adja meg ezt a jogi hátteret. De két hónapon belül múlva már remélhetőleg hivatalosan be lesz jegyezve a saját egyesületünk is.
- Mennyire fontos célkitűzés a számotokra, hogy a természetes szülés mellett foglaljatok állást?
- A legeslegfontosabb az az, hogy az anya jól érezze magát. A dúla feladata, hogy informálja az anyát, hogy elmondja, hogy az előírt beavatkozásoknak mi az előnye és mi a hátránya. Úgy a császár, mint akár a hüvelyi szülés esetében – a valóban természetesnek nevezhető szülés manapság nagyon ritka. De ha az anya azt az utat tudatosan választotta – kérdés, hogy mennyire tudatosan választ valaki egy programozott császárt –, akkor fontos, hogy ő a saját elképzelésében támogatva legyen.
Ez rendszerint akkor derül ki, amikor az első beszélgetés zajlik az anyával, ami rendszerint a harmadik trimeszterben történik meg. Legalább két beszélgetésre sor kerül, ahol jó esetben a szülőpár, vagy akár az anya, elmondja az elvárásokat, és akkor mi is elmondjuk, hogy ezekből mit tudunk biztosítani, miben tudjuk segíteni. A pártfogást kell érezze: mi lennénk a kapocs a kórház és az ő elvárasai között. Mi segítjük a szülőpárt egy olyan szülési élmény megvalósításában, amit elterveztek.
- Nincs-e egyfajta konfliktus a férfitárs és a dúla szerepe között? Nem olyan támogató szerepet tölt-e be a dúla vajúdáskor és szüléskor, amit talán a partnernek kellene? Több szülészeten csak egyetlen személyt engednek be, aki általában a férj vagy az apa, és lehet, hogy az anyának választania kell, hogy a párja vagy a dúla legyen vele?
- Az ideális eset az, hogyha ott van az apa és a dúla is. Rendszerint az apa nem tud annak a szerepnek megfelelni, aminek a dúla, azért, mert érzelmileg involvált, és annyira nincs tapasztalata a szüléssel kapcsolatosan, hogy esetleg abnormálisnak gondolja azokat a hangokat, vagy hangulatváltozásokat, amiket a hormonok vagy a fájdalom előidéz.
A dúla az anyának és az apának egyaránt segítségére van azáltal, hogy sokszor elmondja, megnyugtatja őket, hogy ez egy normális folyamat – ilyen formán a szülőpárt támogatja. Sok kórház szívesebben enged be dúlát, vagyis női segítőt, tudva azt, hogy az apa nem erre született, az ilyenfajta intuíciója egy nőnek az adottsága – ő úgymond ezzel született. Persze van férfi dúla is – nagyon ritka, de van. Nem az apákat akarjuk kitúrni, sőt, inkább az ő dolgukat könnyítjük meg, mert nagyon sok kutatás igazolja, hogy azok az apák, akik a vajúdás idején magukra vannak hagyva az anyával, nagyon örülnek, amikor a dúla átveszi az irányítást, válaszol az apa kérdésire, oldja az anya aggodalmait: elmondja minek mi az előnye és hátránya.
- Elég sok tévhit létezik a dúlákkal kapcsolatban, sokan összekapcsolják az otthonszüléssel, illetve valamilyen misztikus tevékenységnek tartják…
- Magyarországon az otthonszülések a szülések mindössze 2%-át jelentik, tehát nem kellene ezzel összekötni a dúlaságot. A dúla természetesen elvben otthon is segíthet, amennyiben van rá jogi keret, orvosi támasz és egy bába is jelen van. A dúla nem barátnő, nem bábasszony, nem szülésznő, nem orvos – mi egyáltalán nem avatkozunk be. Amiben mi segítünk, az az érzelmi támogatás, a pártfogás.
A misztikum az valószínűleg onnan eredhet, hogy vannak olyan elemek, amelyek a fizikai támogatáshoz tartoznak, mint amilyen a masszázs vagy a relaxációs gyakorlatok, pozicionálás, különböző kényelmi intézkedések, kendők használata, illóolajos borogatás és különböző technikai dolgok, amik segíthetnek – de amik egyáltalán nem sértik az orvosi ellátást, vagyis semmiképpen nem „kontárkodás”.
- Mikortól lehet majd konkrétan igénybe venni az egyesület szolgáltatásait?
- Folyamatosan dolgozunk ezen. Ami elengedhetetlen, az az önismeret és a csapatépítés, merthogy minden zökkenőmentesen kell működjön. Mert ugye, ha van egy dúla, akit egy anya felkér, az kellene feltételezzen mögötte egy pótdúlát is, hogyha valami közbejön, akkor szükség esetén ő is kéznél legyen. Nemsokára lesz egy közös telefonszám és egy mailcím, amin el lehet majd minket érni. Első körben egyelőre szeretnénk önkéntes munkával tapasztalatot gyűjteni, merthogy szinte mindegyikünk szült már egy vagy kétszer, de az egy másik fajta tapasztalat. Ezért most azt szeretnénk, hogy először önkéntes munkával induljunk el, és így segítsünk azoknak, akik igénylik.
kérdezett:Gy. A.
Transindex.ro

2011. december 12.
Szellemi honvédelemmel a nemzeti összetartozásért”
December 9-én a Parlament Felsőházi termében megtartotta alakuló plenáris ülését a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET), amely a Kárpát-medencében élő magyarság civil ernyőszervezeteként kíván működni. A rendezvényen – melynek fővédnöke dr. Schmittné Makray Katalin, és amelyen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mondott köszöntőbeszédet – mintegy 400 magyar civil szervezet vett részt az egész Kárpát-medencéből. A CET megalakulásának ötletgazdájával, dr. Csizmadia Lászlóval beszélgettünk a tervekről, elképzelésekről, a szervezet rendeltetéséről.
Úgy tudom, hogy a CET alulról építkező egyetemes civil szervezet, s ugyanazt a nemzetpolitikát kívánja képviselni, mint a magyar kormányzat. Milyen elképzelésekkel alakult meg a szervezet?
Nagyon jó iskola volt számunkra a Civil Összefogás Fórum (CÖF) működése, amely azzal a céllal fogta össze Magyarországon a civil szervezeteket, alapítványokat, hogy az együttes akaratot eredményesen és sikeresen képviselje a nemzet és a közjó érdekében. Ez a szervezkedési módszer tehát bevált, hiszen az egyes szervezetek autonómiája megmaradt, ugyanakkor a nemzetstratégia ügyeiben együttesen tudtunk fellépni. Tekintettel arra, hogy az elszakított nemzetrészeken is számos eredményesen működő civil szervezet van, úgy gondoltuk, hogy tevékenységünket kiterjesztjük ezekre a területekre is. Az alulról építkezés a civil társadalom részéről eddig is megvolt, általában a „felülről való fogadással” volt gond. 2010-ben azonban olyan kormány került hatalomra, amely egységes magyar nemzetben gondolkodik, s ezt a munkát szeretnénk erősíteni. Meggyőződésünk, hogy szükséges a párbeszéd alapján történő együttműködés a mindenkori kormánnyal. Közös akaratról, s olyan konszenzusokról van szó, ami azokat a közös feladatokat határozzák meg, amelyeket elsődlegesnek kell tekintenünk.
…ugyanakkor pártoktól függetlenül kívánnak működni…
Így van, a CET közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, pártoktól függetlenül végzi nemzetépítő munkáját, s ez vonatkozik a tagszervezeteire is.
Melyek a szervezet felépítésének lényegi elemei?
A CET a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségek civil szervezeteinek önkormányzati elv alapján működő, tagjainak önkéntes társulásával létrejött tanácskozó, nyitott, érdek-képviseleti szervezet. Működési területe a Kárpát-medence országainak magyarok lakta régiói és a diaszpóra-magyarság szálláshelyei. A CET legitimitását a részt vevő, önálló jogi személyiségű szervezetek, a demokratikusan választott képviselet és az önkormányzatiságon alapuló tevékenysége biztosítja.
Mi a célja a szervezetnek?
A szervezet célja a nemzetet képviselő és azért tenni akaró magyar civil alapítványok és egyesületek számára a cselekvő együttműködés biztosítása, a magyar nemzettudat erősítése, a szellemi honvédelem kiépítése, a tudományos, kulturális és nyelvi közkincseink közvetítése, vagyis a magyarság lelki közösségének újrateremtése. A társadalom érdekeinek minél hatékonyabb megjelenítése az egymás közötti (civil-civil) és a magyar kormányzattal való kapcsolatrendszerben, a szervezetek közötti információáramlás kialakítása.
Melyek azok a legfontosabb feladatok, melyeket a következő időszakban szeretnének megvalósítani?
A szervezet feladatai közé tartozik, hogy a közhasznúság törvényben meghatározott fogalmának megfelelően együttműködjön. A civil törvényben leírtak és a Nemzeti Együttműködési Alap rendeltetése szerint, normatívák alapján, az önkéntesség elsődlegessége mellett, a CET részt vesz a közösségi érdekvédelem folyamatos munkájában. Állásfoglalásaival, véleményalkotásával és javaslataival képviseli a civil érdekeket, amelyeket közvetít a kormány és az önkormányzatok felé, szervezi a társadalmi részvételt a törvényalkotás munkájában is. Felkérésre ellátja a nemzetközi civil szövetségekben a képviseletet. Kapcsolatot tart fenn a Nemzeti, Gazdasági, Társadalmi Tanács civil delegáltjaival, együttműködik a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumával, illetve minden olyan testülettel, amelyek a magyar közösségek fennmaradását szolgálják. Feladata továbbá a civil szféra tájékoztatása a tevékenységük szempontjából fontos kérdésekben.
Ki lehet a CET tagja?
A CET tagja lehet minden, önmagát magyar szervezetként meghatározó civil társaság a Kárpát-medence országaiból, illetve a nyugati magyarság szervezetei. Az alapítók meghívják a Fórum résztvevőit, a további jelentkezők belépése pedig ajánláshoz kötött. A tagszervezetek elfogadják a CET Alapszabályát. Tagokká csak jogi személyiséggel rendelkező szervezetek válhatnak, a belépés és a kilépés egyaránt önkéntes.
A december 9-ei ülésen elfogadták a szervezet Alapszabályát, megválasztották az elnökséget, és megalakították a szakmai csoportokat. Melyek a szakcsoportok feladatai?
A szakcsoportok hosszú, közép és rövid távú terveket készítenek, kijelölt céljaik érdekében lehetőségük van további – nem CET tag – civil szervezetekkel történő együttműködésre. Egy szakcsoportban legalább tíz, működési területén ismert és elismert szervezet vesz részt. Kialakításuknál törekedni kell arra, hogy minden történelmi régió képviseltetve legyen. A szakmai csoportok együtt és tagjaik révén részt vesznek az uniós és magyarországi civileknek kiírt pályázatokon. A Fórum ülésén a következő, szakcsoportokat hoztuk létre: Kultúra és honismeret; Oktatás, anyanyelv és tudomány; Egyházi, civil kapcsolatok, családsegítés, szociális tevékenység; Ifjúság, szabadidő, sport; Önfoglalkoztatás, környezetvédelem; Identitás megőrzés és szellemi honvédelem.
Mit takar a szellemi honvédelem szókapcsolat?
Nem használ fizikai eszközöket, nem irányul senki ellen, azaz deffenzív önvédelemről van szó, annak érdekében, hogy a magyarság a következő ezer évet is megélje. A felhalmozott szellemi kincseinket meg kell ismernünk és az óvodáskortól egészen idős korunkig meg kell őriznünk.
Melyek ezek a kincsek?
Anyanyelvünk és tájnyelvünk ápolása és helyes használata; a magyar kulturális értékek őrzése, népszerűsítése; az együttgondolkodásból fakadó együtt cselekvés; közösségépítés; a sajátosan magyar termékek (hungarikumok) népszerűsítése; a magyar történelmi tudat hitelessé tétele; a nemzeti önismeret erősítése; a nemzeti hagyományok, emlékművek hatékony ápolása; a magyar történelem és emlékműveink megismertetése az iskolák diákjaival és pedagógusaival; a nemzeti vagyon szellemi hátterének védelme, megmentése és sorolhatnám. Létfontosságú mindemellett, hogy mindig az egységes magyar nemzetben és a történelmi Magyarországban gondolkodjunk, hiszen ennek nincs alternatívája.
A Parlament a napokban fogadta el az új civil törvényt, amely 2012. január 1-jén lép hatályba. Milyennek tartja a jogszabályt, s miként hat majd a Civil Együttműködési Tanácskozás tevékenységére?
Minden törvény annyit ér, ami megvalósul belőle, illetve amilyen tartalommal megtöltik. Nézetem szerint az új civil törvény a még mindig folyamatban lévő rendszerváltás fontos eleme, hiszen lehetőséget ad a civil társadalom aktivizálására. A jogszabály szerint a szakmaiság nagyon fontos kritériuma lesz a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének, ami átláthatóbbá, ellenőrizhetővé teszi a civil szervezetek működését. Nem beszélve arról, hogy jelentős mértékben csökkenti az adminisztrációt és általános regisztrációt hajt végre, tehát azok az álcivil szervezetek, amelyek eddig fiktív módon működtek, nem kapnak jogosítványt. Számításaim szerint a most nyilvántartott mintegy 70 ezer szervezetből kb. 30-35 ezer lesz olyan, amelyik tényleges közhasznú vagy közérdekű tevékenységét igazolni tudja. A civil törvény külön keretet biztosít a nemzeti vonatkozású pályázatokra, teljesen nyitott a konzorciumban történő pályázásokra, azaz lehetőséget ad olyan feladatok és programok megvalósítására, amelyek nemcsak billaterálisan működnek, hanem közös feladatokat vállalnak az egész Kárpát-medencére vonatkozóan. Természetesen ez is az összetartozást erősíti.
TARICS PÉTER
Felvidék.ma

2011. december 15.
Érdekmentesen és közérthetően a politikáról
Beszélgessünk politikáról. Közérthetően cím alatt indított beszélgetéssorozatot a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia-EMTE) kolozsvári karának Jogtudományok és Európai Tanulmányok tanszéke és a Jakabbfy Elemér Alapítvány. Az intézmények célja, hogy érdekmentes, közérthető viták keretében lehessen boncolgatni, megismerni a napi közéleti események hátterét, a politikai törekvések mozgatórugóit, az erdélyi közvéleményt foglalkoztató témákat. A rendezvénysorozatot A Romániai választási törvény lehetséges átalakulása című kerekasztal-beszélgetés nyitotta meg kedden.
A Toró Tibor politológus, a Sapientia-EMTE oktatója által moderált panelen Székely István Gergő politológus, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa, Székely István politológus, a Jakabffy Elemér Alapítvány igazgatója és Zsigmond Csilla szociológus, a Sapientia-EMTE Társadalomtudományi Intézetének oktatója fejtették ki véleményüket.
Az erdélyi nyilvánosságban egyre kevesebb helyet kapnak az érdekmentes szakmai beszélgetések, amelyeknek talán legmegfelelőbb helyszíne a jellegéből kifolyólag független egyetem – fejtette ki a beszélgetést megnyitó Tonk Márton, a Sapientia-EMTE dékánja.
Székely István politológus, a rendezvénysorozat társszervezője és egyik ötletgazdája kiemelte: szempont a megközelítés tudományos jelentősége, a közérthetőséget biztosító diskurzus-modell érvényesítése, illetőleg az a tény, hogy a Jakabffy-Sapientia Klubban meggyőződésétől és tisztségétől függően mindenki helyet kaphat.
Toró Tibor politológus arra kérte a beszélgetőtársakat, értékeljék a kormánypártok, az ellenzéki pártszövetség szemszögéből a választások összevonására irányuló politikai szándékot, szem előtt tartva az erdélyi magyar politikai alakulatok viszonyának lehetséges alakulását is.
Kinek és miért előnyös az összevonás
Amikor elkezdtek a választások összevonásáról tárgyalni, úgy tűnt, az Európai Unió a közeljövőben kilábalhat a válságból, a román kormány pedig kárpótolni tudja a megszorító intézkedések csomagjának egyes elemeit – magyarázta Székely István. Ennek ellenkezője következett be, így a nagyobbik kormánypárt (PD-L) a közösség szemében még hitellel bíró helyi politikusaira alapozná választási stratégiáját. A választások összevonása esetén ugyanis feltételezhető a láncszavazás, hiszen a voksok pártok közti megosztása olyan tudatos politikai kultúrát feltételez, amely nem adott – fejtette ki. Az RMDSZ-nek ugyanakkor érdeke a szavazatokkal arányos képviseletet biztosító arányosság elvének, a parlament nagyságrendjének megőrzése, illetve az alternatív választási küszöb (ennek értelmében mandátumhoz jutnak azok a pártok is, amelyek megszerzik a szavazatok többségét hat képviselőházi, illetve három szenátusi választókerületben – szerk. megj.). megmaradása, amely mondhatni, az eredményektől függetlenül is biztosíthatja az RMDSZ törvényhozási képviseletét.Az ellenzéknek nyilván előnyösebb lenne külön szervezni a választásokat, hiszen önkormányzati szinten várhatóan olyan jelentős szavazatszámot mutathatnának fel, amelyet később átalakíthatnának parlamenti mandátumokra. Összevonás esetén a törvényhozási választások nyertese a fent említett választói magatartás folytán valószínűsíthetően nyer a megyei és helyi önkormányzatokban is. Azáltal, hogy a győztes valószínűleg mindent visz, a pártrendszer szintjén károsulhat a súlyok-ellensúlyok demokratikus rendszere – fejtette ki Székely István.
A jelenlegi népszerűségi mutatók szerint a PD-L támogatottsága csökkent, így pozíciókat veszthettek volna, amennyiben a helyhatósági választásokat tavasszal tartják meg – emelte ki Zsigmond Csilla szociológus. A sikeres helyi eredményekre jellemzően könnyebb országos szintű kampányt felépíteni. Így ha a magyar–magyar összefogás nem valósul meg, az intézményi kereteit építő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) számára is tárgyalási alapot nyújthatott volna az előzetesen szervezett helyhatósági választásokon való eredményes részvétel – vélte.
Nem mindegy, az RMDSZ és az EMNP teljes értékű jogi koalíciót köt-e a helyi választások szintjén – hangsúlyozta Székely István Gergő politológus. A Jakabffy Alapítvány igazgatója, Székely István viszont megjegyezte: az EMNP még intézményesülésének elején tart, a pártépítés dinamikája késésben van, így az időtényező fontos számukra.
Törvénytervezetek és vonatkozásaik
A szakemberek a különböző választási törvénytervezetek vonatkozásait is boncolgatták. Mint ismeretes, a novemberben ismertetett javaslatot a demokraták végül előnytelennek ítélték, így december elején visszatértek a néhány tekintetben módosított, 2008-as választási törvényhez. Mindemellett az EMNP is megfogalmazott egy olyan ötletet, hogy a magyarság számarányának megfelelően különítsenek el a parlamentben helyeket a magyar honatyák számára.
Székely István Gergő és a Quaestum Analysis politikai elemző cég igazgatója, Illyés Gergely politológus a sajtóban megjelent nyilatkozatokból leszűrhető új eljárások tükrében újraszámolták a 2008-as választási eredményeket, hogy képet alkothassanak a novemberben felvetett rendszer lehetséges következményeiről. Tudni lehetett, hogy a képviselők létszáma 300-ra, a szenátoroké pedig 88-ra csökken. A szenátorokat egyszerű többségi rendszerben választották volna meg, a képviselőket vegyes választási rendszer segítségével. A létszámcsökkenés egyértelművé tette, hogy a választókerületeket is újra kell majd rajzolni – magyarázta Székely István Gergő. Megjegyezte: a választókerületi határok ismerete híján csak a szavazati preferenciákkal lehetett dolgozni a 2008-as eredmények alapján. A 2008-as választásokkor nem az döntött, hogy melyik jelölt milyen eredményt ért el választókerületében, hanem a szavazatok több mint 50 százalékának megszerzése. Ebben a rendszerben, aki relatív többséggel első helyen végez a választókerületben, mandátumot szerez.
Így került volna be az új rendszer értelmében a parlamentbe vélhetőleg 177 képviselő egyéni kerületből (illetve 195, ha a kisebbségi képviseletet a 300-as helyekre számolják). A fennmaradó 105 helyet az egyéni kerületekben alulmaradó pártok között osztották volna ki, vélhetően az eddig is alkalmazott d’Hondt módszerrel, a kompenzációs listákról. A megyei listákat felváltották volna az egyéni választókerületek, maradván csak az országos kompenzációs lista. A töredékszavazatok az egyéni kerületekben veszítő jelöltektől származnának, és vélhetőleg azoktól, akiknek a pártja teljesíti a parlamenti küszöböt. Az újraszámolás alapján a nagyobbik kormánypárt valamivel jobban, az ellenzék rosszabbul, az RMDSZ pedig nagyjából ugyanúgy teljesítene – összegezte a politológus, hangsúlyozva, hogy mindemellett az eredményeket jelentős mértékben meghatározták volna a választókerületek határai.
Székely István viszont az elemzés kapcsán megjegyezte: az újraszámolás helyes az akkori politikai támogatottság mandátumokra való konverziója szempontjából, de ma már teljesen más lenne a következtetés. Szerinte a PD-L-nek – akárcsak az RMDSZ-nek – egyértelműen a legnagyobb arányosságot biztosító választási rendszer alkalmazása az érdeke, hogy az ellenzék 50-60 százalék alatt teljesítsen. A módosítási javaslat tulajdonképpen Traian Băsescu államfőnek a 2007-es népszavazás kapcsán tett ígéretéhez kapcsolódott, nem a támogatottságában gyengült PD-L-nek. Ez az új rendszer nem kedvezett volna egyébként a magyar–magyar összefogásnak sem. Például, ha az RMDSZ a szavazatok 40 százalékával is mandátumot vihetett volna egy székelyföldi választókerületben, nyilván megkockáztathatta volna minimális veszteséggel a versenyt – fejtette ki Székely István.
Nem érdek az állandó jelenlét
Az EMNP említett javaslata kapcsán Zsigmod Csilla kiemelte: a román pártoknak nemigen lenne érdekük, hogy állandó jelenlétet biztosítsanak egy etnikai kispártnak, amely folyamatosan a mérleg nyelvét töltené be a törvényhozásban, vagy hogy az RMDSZ-nél radikálisabb szervezetek is bekerüljenek, amelyekkel nehezebb együttműködni. Valószínűsíthetően az RMDSZ sem lenne partner a törekvés támogatásában, amellyel adott esetben magát is nehezebb helyzetbe hozhatná. Székely István Gergő megállapítása szerint az EMNP javaslata az ötlet szintjén túlmenően jelképes provokációnak is tekinthető, amely a magyar kisebbség társnemzeti szerepét helyezi előtérbe.
Székely István szerint ellenben a felvetés hozzáadandó lehet a körvonalazódó, de a megvalósítástól még messze álló autonómia-csomaghoz, ugyanakkor kivonná a politikai rendszerből a magyar társadalmat, depolitizálná az etnikai törésvonalat.
A felelősségvállalással a parlament elé terjesztett választási törvényjavaslat csak néhány kisebb módosítást iktat a 2008-as választási törvénybe, amely az arányosság elvének érvényesülése miatt kedvező a kormánypártoknak. Az alternatív választási küszöb és a mandátumszámoló kulcsok megmaradnak, ezeket csak igazítják az új népszámlálási eredményekhez, így a parlament létszáma valamennyivel csökkenhet – magyarázta Székely István. A Jakabffy-Sapientia klub a közeljövőben Facebook-oldalt is létrehoz, amelyen további témák javasolhatók a kerekasztal-beszélgetésekre – hívta fel a figyelmet Toró Tibor.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Nemzeti párt nem lehet cél, csak eszköz
Programadó fórumot tartott az Erdélyi Magyar Néppárt
zövetkezés az erdélyi magyarsággal, együttműködés az emberek érdekében, ez az új magyar párt krédója, valamint programjának két alapelve, az Erdély-központúság illetve az önkormányzatiság – hangzott el az elmúlt szombaton Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt programadó fórumán. A szeptemberben bejegyzésre került politikai szervezet mindenekelőtt magyar, modern európai, kis költségvetésű és konszenzusorientált politikára törekvő, széles bázisokon nyugvó néppárt kíván lenni, amelynek politikai irányvonalát azonban nem a kompromisszumok, hanem a stratégiai célok szabják meg. Számos Kárpát-medencei magyar politikus és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kétszáz erdélyi és partiumi küldöttének részvételével került sor szombaton, december 10-én Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt programadó fórumára, amelynek a Maros Táncegyüttes székháza adott otthont. A rendezvényen meghívottként részt vett Répás Zsuzsanna, a magyarországi Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Bús Ottó, a VMSZ elnökségi tagja, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Csonka Áron, a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség elnöke, Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete és Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes országos elnöke megnyitó beszédében arra emlékeztetett, hogy hosszú és küzdelmes folyamat vezetett a párt programadó fórumáig, és a 2012-es év is sok feladatot és komoly munkát fog a szervezet tagjaira róni.
Utolsó esély Erdélyország helyreállításához
Ezt követően Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke üdvözölte a vendégeket, illetve az „európai hangzású magyar párt” létrehozóit, „cölöpembereit”, és abbéli reményének adott hangot, hogy az új párt betölti azt a szerepet, amelyet az EMNT szánt neki: politikai eszközt nemzeti céljaink elérése érdekében. „Senki se tekintsen célként az EMNP létrehozására. Egy nemzeti párt bejegyzése sohasem lehet öncél, hanem csak eszköz” – adott hangot meggyőződésének. Megítélése szerint a magyarországi 2010-es nemzetpolitikai fordulat nyújtotta lehetőség az „utolsó esély a nemzet és Erdélyország” talpra állításához. Ehhez sok és komoly munkára van szükség, a nemzeti együttműködés rendszerében pedig „mi is feladatot kívánunk vállalni”, Kós Károly szavaival élve: „Élni akarunk, tehát dolgoznunk kell”. Tőkés László a továbbiakban elmondta: az elkövetkezendő időszakban az „erdélyi munkára” helyezi a hangsúlyt, s nem vállalja az európai parlamenti ciklus második félidejében az EP-alelnöki tisztséget. A Néppárt megszületése fölötti öröm ugyanakkor nem teljes, beárnyékolja ugyanis „a Hunyad megyében ezekben a napokban is folyó, a párt nyolcszáz támogatójának hatóság általi zaklatása”. „Közbenjárásomra Winkler Gyula EP-képviselő ígéretet tett, hogy a törvényes kereteken belül közbe fog járni a Hunyad megyei magyarok érdekében” – hangsúlyozta a párt védnöke. A rövid felvezetőt követően Tőkés László öt pontba foglalt javaslatot ajánlott vezérelvül az EMNP figyelmébe. „Az utóbbi időben divattá vált a bukaresti indíttatású regionalizáció, s Székelyföldet az erdélyi nagyrégióba olvasztanák be. Ebbe nem nyugodhatunk bele. Erdély az erdélyieké, s ha van nemzeti minimum, akkor ez legyen az. Erdély legyen az erdélyieké, Székelyföld pedig a székelyeké. És Vásárhely a vásárhelyieké, miként Muravidék is a muravidékieké” – hangsúlyozta Tőkés, aki úgy véli, „Románia az erőszakosan központosított, korrupt nemzetállamjellege miatt jutott válságba”. A korrupció elleni harc az EMNT egyik fő célkitűzése. A korrupció okolható azért, hogy Románia kizárja magát Európából, s hogy emiatt nem csatlakozhatunk a schengeni övezethez. „Elegünk van a gazdasági maffiából, a közpénzek elherdálásából, a helyi kiskirályok basáskodásából. Aki üzletet lát az erdélyi magyar politikában, annak nincs helye közöttünk” – fogalmazott. A folytatásban az erdélyi magyarság szociális helyzetére tért ki, emlékeztetvén, hogy „tarthatatlan az az állapot, hogy több százezer magyar a létminimum közelében tengődik, holott szeret dolgozni”. Milyen „furcsa, hogy a magyar vidékek az elmaradottabbak Erdélyben, hogy oda sohasem csinálnak utat” – utalt a magyarlakta régiók fejletlenségére, majd kifejtette, hogy vállalkozásainkat fejlesztenünk kell, s munkahelyeket kell teremtenünk a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatására. „A kisebbségi kérdés számunkra szociális kérdés is egyben”, ezért nyilván gazdasági önrendelkezésre is szükség van – hangsúlyozta Tőkés –, s ezt szolgálja a Mikó Imre Terv. Úgy véli ugyanis, hogy a „gazdasági önrendelkezés lehet a kulcsa a későbbi kulturális, területi autonómiánknak, ha meg tudjuk győzni Bukarestet, hogy az neki is jó”. Végezetül a Magyarnak lenni jó jelszavára tért ki. Szerinte egészséges önbecsülésünket szolgálja, és több, mint puszta jelszó: programról, kívánalomról tanúskodik, mert különben „ellenségeink, ellenfeleink megutáltatják velünk a magyarságunkat”. Ha az önrendelkezés megvalósul, és „a délvidékiek nem kell a bőrükön érezzék a napi magyarveréseket, és a marosvásárhelyiek sem a fekete márciust, akkor ismét jó lesz magyarnak lenni”.
„Lassan a saját bukásunkat is meg fogjuk ünnepelni” Beszéde második felében Tőkés László a Néppárt helyét vázolta az erdélyi politikai szférában. Úgy véli, az EMNP-nek a többi magyar politikai szervezettel való együttműködésre kell törekednie, ugyanakkor az együttműködést elsősorban az Orbán Viktor miniszterelnök által meghirdetett Nemzeti Együttműködés Rendszerében tartja kivitelezhetőnek, melynek révén a tizenötmilliós magyar nemzet középhatalomként állhat az Európai Unión belül a szomszédos nemzetek mellett. Az együttműködésnek azonban feltételei vannak. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség léte mára „öncélúvá vált, és eszközi szerepéről megfeledkezett”. A helyzetkövető politizálás miatt román politikai érdekeket képvisel. „Azt várjuk el az RMDSZ-től, hogy olyan alternatívát vázoljon, amely nem az erdélyi magyarság sorsát teszi kockára, és nem a román politika érdekeit fogja szolgálni, s ekkor mi is partnerei leszünk” – hangsúlyozta beszédében. Ennek egyelőre nem látni a jeleit, mi több, az RMDSZ-nek az erdélyi magyarságot megtévesztő sikerpropagandájával lehet találkozni. „Lassan a saját bukásunkat is meg fogjuk ünnepelni” – jegyezte meg Tőkés László. A Magyar Polgári Párt a püspök szerint két évvel ezelőtt kapott egy esélyt, de nem tudott élni vele. A Néppártnak minden magyar erővel, így az MPP-vel is együtt kell működnie, de az együttműködésnek nem valaki ellen kell megvalósulnia, hanem a nemzeti érdekérvényesítés céljából. Példaként a románokat hozta fel, akik egységesen és „kőkeményen képviselik nemzeti érdekeiket, és így tesz a többi nemzet is, de a magyar nem”. A Székely Nemzeti Tanács szándéknyilatkozatba foglalt elképzelése kapcsán, amely szerint az SZNT élni kíván az európai uniós polgári kezdeményezés eszközével, Tőkés László emlékeztetett: „Nem az SZNT, hanem mi, erdélyi magyarok kívánunk élni a polgári kezdeményezés eszközével”. Összefogás nélkül nem lesz meg a székelyföldi régiót támogató egymillió aláírás”. Beszédében a püspök a Magyar Polgári Pártnak és a Székely Nemzeti Tanácsnak a készülő magyar választási törvény tartalmában való kotnyeleskedését is bírálta. Véleménye szerint a szavazati jognak a határon túl élő magyarokra való kiterjesztése ugyan üdvözlendő, de „bízzuk a magyar kormányra a döntést”. Felszólalása befejező részében Tőkés László az Erdélyi Magyar Néppártnak és az Európai Néppártnak a globális válság orvoslásában betöltendő szerepéről beszélt. Hangsúlyozta, hogy Európa válságban van, valamint, hogy ezt a válságot Kelet-Közép-Európában és nálunk a posztkommunizmus válsága is tetézi. Megemlítette továbbá: a legutóbbi marseille-i európai néppárti tanácskozáson az fogalmazódott meg, hogy az Európai Néppárt, valamint a kormányzó néppártok nem engedhetik meg maguknak a válságállapot kényelmét, mert rájuk hárul a feladat, hogy rendbe hozzák a gazdaságot. Hasonló módon Erdély és Magyarország is a válságból kivezető utat keresi, ezért az Erdélyi Magyar Néppártnak, „mint orvosnak a beteghez, úgy kell viszonyulnia népéhez” – fogalmazott. Tőkés László beszédét követően Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója szólalt fel, aki a néppárt ismérveiről, illetve különféle kampánystratégiákról értekezett. „Arra kértek – mondta –, hogy egy modern néppártról beszéljek, de nincs egy általános recept, amely minden országban egyaránt alkalmazható lenne. Mára az is eldőlt, hogy az Egyesült Államokban alkalmazott modern kampánystratégiák Európában is meghonosodtak, s a nyugati országokban is néppártokat építenek”. Nem hagyják cserben a Hunyad megyei magyarokat
Toró T. Tibor megbízott országos elnök felszólalása bevezetőjében köszönetet mondott az öttagú országos megbízott elnökségnek, s mindazoknak, akik a párt bejegyzését elősegítették, és akiknek köszönhetően „kevesebb, mint egy évvel a szándék bejelentése után a párt programjának a bemutatására is sor kerülhet”. A pártelnök öt tételben ismertette a szervezetről szóló beszámolóját. Elsőként a bejegyzés körülményeinek állomásait ismertette kronológiai sorrendben, kitérvén a román párttörvény által állított nehézségekre, illetve a bírósági bejegyzést akadályozók gáncsoskodására. Beszédében kitért a Hunyad megyei nyolcszáz magyar meghurcolására is, akik ellen „közpénzen” pártérdekeket szolgálva vizsgálatot folytat a hatóság, s hangsúlyozta, hogy nem fogják a Hunyad megyei magyarokat magukra hagyni. Az előadó ezt követően egy, a pártbejegyzést megelőző, reprezentatív társadalmi felmérés eredményeit ismertette, amely szerint a még nem létező pártról az erdélyi magyarság hatvan százalékának voltak információi. Székelyföldön huszonöt, Erdély egészének viszonylatában pedig máris húsz százalékos támogatottságnak örvendett. „Különösen biztató, hogy a fiatalok körében is magas a támogatottság mértéke, a jövőkép szempontjából viszont nem áll jól a magyarság. Míg a fiataloknak a nyolcvan százaléka Erdélyben képzeli el a jövőjét, e fiatalok szüleinek csak a fele lát jövőt Erdélyben a gyermeke számára”.
A szervezetépítéssel kapcsolatban Toró T. Tibor elmondta, hogy a fentről lefelé irányuló pártépítést a lentről felfelé irányuló váltja fel. Az EMNP az elképzelések szerint egy alacsony költségvetésű, magas hatékonyságú, modern európai néppárt kíván lenni, a „tiszta emberek” pártja, amelyben sem a gyors meggazdagodásra vágyóknak, sem az egykori kommunista rendszer besúgóinak nincs keresnivalójuk. Toró T. Tibor az EMNT és az EMNP viszonyáról szólva elmondta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács volt az a szervezet, amely az önkormányzatiság eszméjét életben tartotta, és nem hagyta, hogy az autonómia kérdése kikopjon a köztudatból. „Az EMNT-nek köszönhető – fejtette ki Toró –, hogy az autonómia nem megkerülhető kérdés, s ezért az RMDSZ is az autonómiával kampányol”. A Néppárt elnöke beszédében kitért az EMNP-t támadók vádjaira is: „Egyrészt az a vád ér bennünket, hogy megfosztjuk az erdélyi magyarságot a parlamenti képviselettől, a másik oldalról pedig az, hogy az egypártrendszert támogatjuk. Sem egyik, sem a másik vád nem igaz. A konfrontáció-együttműködés helyes arányára vigyázva, csak az erdélyi magyarokkal való szövetkezést tartjuk járható útnak, s az együttműködést szorgalmazzuk az emberek érdekében. Ez akár a Néppárt krédója is lehetne” – fogalmazott. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a párt egy olyan eszköz, amely arra alkalmas, „hogy a különböző közösségi terveket megfogalmazza, és azokat a demokrácia eszközeivel megvalósítsa”. „Egy ilyen pártnak a születésénél vagyunk most jelen” – emelte ki a délvidéki politikus, hangsúlyozva, hogy az EMNP-t alkalmasnak tartja a feladatra, mert vajdasági tapasztalatai azt mutatják, hogy akik nem etnikai, nem magyar pártban politizálnak, azok nem képviselik jól a magyarság ügyét. A VMSZ elnökének felszólalását követően Toró T. Tibor az Erdélyi Magyar Néppárt tíz pontba foglalt keretprogramját ismertette. A pártelnök beszédében úgy vélte, hogy A megtalált út! – Esélyt és Szabadságot Erdélynek! című program, amely már Bálványoson is bemutatásra került, az erdélyi magyarságot érintő teljes problémakört átfogja. A keretprogram főbb sarokpontjai kulcsszavakban: Temesvár szellemisége, a szabadság mint az emberi élet legalapvetőbb dimenziója, család, az erdélyiség mint a sajátos magyar hagyományok szintézise, keresztény értékrend. Régiós elképzelések: kapu, kapocs, híd A keretprogram régiók szerinti súlypontjait a régióelnökök ismertették a fórummal. Papp Előd székelyföldi régióelnök felszólalásában hangsúlyozta: a régiójára vonatkozó pártprogram voltaképpen Székelyföld autonómiaprogramja, amely a székelyföldi adottságok, az önálló történelmi, intézményi, valamint jogtörténeti hagyományokra épül. Mind a „humán tőke, mind az innovációs képességek” rendelkezésre állnak, mintaként pedig több működő külföldi autonómiamodell is, a teljes önállóságot biztosító katalántól, a részleges önállósággal bíró dél-tiroli autonómiáig. Papp fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a nemzeti önrendelkezés – a vádakkal ellentétben – a stabilitás és a gazdasági fejlődés eszköze, miként azt is, hogy minden autonómiatörekvést támogatandónak tartanak, „függetlenül attól, hogy ki a kezdeményezője”. Zatykó Gyula, a Partium régióelnöke a térség kapu-kapocs-híd hármas jellegének összefüggésében mutatta be a Partiumra vonatkozó programpontokat, aláhúzva a határ menti övezet „vegyes gazdasági-kulturális tér”-jellegét, amely kapocs és kapu két nép, két fejlesztési régió, de két ország között is. A régióelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy Partium a saját hátországaként tekint a Székelyföldre, jelezvén, hogy közvetlenül érintettnek érzi magát a székelyföldi autonómia létrejöttében. A Partium sajátosságai révén megérett a kétnyelvűségre, valamint az önkormányzatiság valamely formájára. Gergely Balázs közép-erdélyi régióelnök felszólalásában úgy fogalmazott, hogy Közép-Erdély a leghátrányosabb régiója Erdélynek, amelyre a letargia, a közöny jellemző. „Mit miért nem lehet megvalósítani? Az elmúlt huszonkét évnek ez volt a »programja«” – jegyezte meg nem kevés éllel. Beszédében ugyanakkor kikérte a régió nevében, hogy szórványként emlegessék Kolozsvárt. „Egész Erdély ide jár tanulni, amely sokszínűséget, és hatalmas szellemi kapacitást jelent a térségnek, valamint az idén első ízben megszervezett Kolozsvári Magyar Napok legfőbb tapasztalata is az, hogy az egymásra találás hatalmas erőt adhat”. Szilágyi Zsolt, Tőkés László brüsszeli irodájának vezetője, a Néppárt külpolitikáért felelős alelnöke Nemzetpolitika a Kárpát-medencében című előadásában Erdély és az Európai Unió közötti viszonyt taglalta. Bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány radikális szerkezeti módosításokat hajtott végre a kettős állampolgárság és a szavazati jog kiterjesztésével, amely révén lehetőség nyílik a „magyar ügy külföld előtti egységes felmutatására”. A Néppárt által felvállalt külpolitika – szerinte – az eurotranszszilvanizmus fogalmával írható le, amely egyszerre korszerű és európai, valamint Erdély modern hagyományait ötvöző külpolitika. Az előadó erdélyi magyar diplomáciai sikerekről is beszámolt, és amint hangsúlyozta, Tőkés László érdeme, hogy olyan kérdések, mint a szubszidiaritás, a Bolyai-ügy, a marosvásárhelyi Guşă-szobor ügye, a restitúció, stb. bekerült az országjelentésekbe. Szilágyi Zsolt továbbá kiemelte, hogy az EMNP számára a sikeres pártdiplomácia útja elő van készítve: nemrégiben találkozóra került sor az Európai Néppárt elnöke, Wilfried Martens és Tőkés László között. Az Európai Unió és Erdély közötti kapcsolatok azonban nem egyoldalúak, mind Európa, mind pedig Erdély gazdagodik általuk. Ezt a kölcsönösséget fejezi ki az Erdélyi Magyar Néppárt külpolitikájának mottója is: Több Erdélyt Európába! Több Európát Erdélybe! Szilágyi Zsolt előadását követően erdélyi fiatalok rövid felszólalásai következtek, többek között a Maros megyei Angi Balázsé, a gyergyóújfalusi Szilágyi Leventéé, illetve az udvarhelyszéki küldöttként érkező Sándor Lajosé. Soós Sándor, a Magyar Ifjúsági Tanács korábbi elnöke arra emlékeztetett beszédében, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt nem előzmények nélküli Erdélyben, hiszen Kós Károly 1921-ben alapított Erdélyi Néppártja e mostani szellemi elődjének is tekinthető. A nagyváradi Csomortány István arról beszélt, hogy miközben egy felmérés szerint a Partiumban élő fiataloknak negyven százaléka nem Erdélyben képzeli el a jövőjét, és Nagyváradon tizenkétezerrel, Bihar megyében pedig huszonötezerrel csökkent a magyarok száma, az RMDSZ még ezek után is sikerpropagandát folytat. „A nemzetárulás kategóriájába sorolom, hogy az RMDSZ ezeket a problémákat elhallgatja – jelentette ki Csomortány –, hangsúlyozva, hogy a korrupció, a megfélemlítettség és a szegénység állandó jellemzőjévé vált a Partiumnak”. Hajdu Krisztián szerint a fiatalok zöme elfordult a politikától, a közélettől, de a Néppártban jelentős az Erdélyi Magyar Ifjak és a Magyar Ifjúsági Tanács tagjainak a száma. Beszédében Hajdu arra mutatott rá, hogy még jóformán meg sem alakult a párt, és máris támadásnak van kitéve, mintegy utalva a Hunyad megyei pártszimpatizánsok zaklatására. „Ez viszont azt jelenti, hogy máris félnek tőlünk” – vonta le a következtetést a felszólaló, aki szerint a lojalitásnak, a nyitottságnak és a munka becsületének helyet kell kapnia a párt értékrendjében. Utolsó felszólalóként Papp Előd székelyföldi régióelnök arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy szűk egy esztendő áll a Néppárt rendelkezésére, és intenzív munkára van szükség, hogy felkészüljön a jövő évi választásokra, amikor „négyszáz erdélyi településen kell majd helytállnia”.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2011. december 19.
Megmenekül” az Arany János Főgimnázium?
A bukaresti oktatásügyi minisztérium friss rendelete értelmében „megmenekülhet” a tervezett és sokat bírált átkeresztéstől a nagyszalontai Arany János Főgimnázium, ugyanakkor arra is esély nyílik, hogy könnyebben felvegye Bernády György nevét a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskola.
Daniel Funeriu miniszter ugyanis a napokban határozatot bocsátott ki a közoktatásra vonatkozóan, amely módosítja az oktatási intézmények névadásának, illetve átnevezésének eddigi szabályozását. Ennek megfelelően mostantól a helyi, adott esetben pedig a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozik az iskolák el- és átkeresztelése.
A december 13-án kibocsátott, 6564-es számú miniszteri rendelet értelmében az állami, magán- és felekezeti oktatási intézmények névadásával kapcsolatban az érintett iskolaszék terjeszti javaslatát ama önkormányzat elé, amelynek hatáskörébe az iskola tartozik. Ezáltal az oktatási intézmények névadása, illetve nevének módosítása terén a helyi képviselő-testületek vétójogot kapnak, miközben eddig csak tudomásul vehették az érintett iskolaszékek határozatát, amelynek ügyében utólag a tanfelügyelőség, majd az oktatási tárca mondta ki a végső szót. Mint arról beszámoltunk, emiatt néhány héttel ezelőtt konfliktus robbant ki Nagyszalontán a helyi önkormányzat és az Arany János Főgimnázium román vezetősége között. Az önálló hajdúvárosi magyar iskola szeptemberi beindulása nyomán színrománná vált főgimnázium tanári kara ugyanis úgy döntött, hogy az oktatási intézmény – amely a város egyik legimpozánsabb, a múlt század elején Székely László tervei alapján felépített ingatlanában működik – felveszi a Dacia elnevezést.
Mivel az átkeresztelésre egyelőre nem bólintott rá a Bihar megyei tanfelügyelőség, az új minisztériumi szabályozás alapján a hajdúvárosi képviselő-testület megvétózhatja, hogy az Arany-gimnáziumot az egykori római provinciára kereszteljék, hiszen a testületben az RMDSZ kétharmados többséggel rendelkezik.
Hasonló lehetőség nyílik arra is, hogy végre iskolát nevezzenek el Marosvásárhelyen a Maros-parti város egykori polgármesteréről, Bernády Györgyről, amelynek érdekében a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) emberjogi szervezet aláírásgyűjtést is folytatott. A 2-es számú iskola vezetősége egyelőre hallani sem akar a névadásról, a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi szervezete a Ceauşescu-diktátorpár udvari költőjéről, Adrian Păunescuról neveztetné el a tanintézetet, eközben pedig a megyei főtanfelügyelő, sőt Dorin Florea polgármester is hajlik arra, hogy az iskola homlokzatára felkerüljön Bernády neve. Noha a marosvásárhelyi tanácsban a tízfős RMDSZ-frakció nem bír többséggel, a névadás kérdését a demokrata-liberálisokkal folytatott politikai alkuk révén rendezni lehetne.

2011. december 20.
Ideges politikusok
Az RMDSZ politikusai szemmel láthatóan idegesek, és ez az állapot mély nyomot hagy az alakulat politikai kommunikációján.
A szövetség miniparlamentjének idei utolsó, Sepsiszentgyörgyön rendezett ülésén, valamint az ebből az alkalomból rögtönzött „eseménymaratonon” a kormányzó alakulat vezetőségének színe-java úgy jelent meg, mint egy hatalmas, de lomha óriás, aki a jobbról-balról érkező pofonok közepette azt sem tudja, merre kapkodja a fejét – de eközben energiája nagy részét annak fitogtatására fordítja, hogy ő mennyire erős. Miközben az erdélyi magyarság lélekszáma folyamatosan csökken, a társadalom életszínvonala – egyrészt a gazdasági válság, másrészt az RMDSZ alkotta kormány elhibázott vagy nem megfelelő intézkedései miatt – romlik, a kisebbségi jogok érvényesüléséért pedig szinte mindannyiszor közelharcot kell vívni a hatóságokkal vagy a többségi társadalommal, a szövetség politikusainak szótára ma is a több mint egy évtizede hallott közhelyekben merül ki.
Valamikor nem ártana egyszer kötetbe fűzni ezeket: „nehéz esztendőt hagyunk magunk mögött, de a következő sem lesz könnyebb, mivel választások közelegnek, amelyek létfontosságúak a közösség szempontjából; noha vannak problémák, folyatnunk kell a munkát, hiszen az emberek fontosnak tartják, hogy legyen parlamenti képviseletük, értékesnek tartják az önkormányzatok tevékenységet és a kormányzati jelenlétet”. No és persze ott az egység vissza-visszatérő mítosza – sőt a hétvégi Markó-felszólalás óta korparancsa –, amelynek végén mindig ugyanoda lyukadunk ki: azért kell egységesnek lenniük az erdélyi magyaroknak, hogy egy párt dolgozhasson értük kitartóan, fáradhatatlanul Bukarestben és az önkormányzatokban, és hogy ezt a vérrel-verejtékkel járó munkát ne kelljen megosztania egyetlen politikai ellenféllel sem.
De mivel ez az ellenfél már javában rendezi sorait, a szövetség vezetői idegesek, és felhántorgatják a három hónappal ezelőtti pártalapítást, Tőkés László két hónappal ezelőtti brüsszeli plakátragasztását, és persze Tőkés EP-alelnöki mandátumának befejezése kapcsán azt szajkózzák – a főtitkár kétszer is, hátha igaz lesz –, ami homlokegyenest eltér a valóságtól.
A választásokat várhatóan egy év múlva rendezik. Vajon ki fogja itt bírni addig cérnával?

2011. december 21.
Összecsap Bretter és Hatos
„Politikainak neveztem visszahívásomat, de nem azért, mert naiv volnék, s azt gondolnám, hogy létezik »független, szakmai« értékelés. Várható volt, nem volt meglepetés és nem is tiltakozom ellene” – írja a Sapere című blogján (http://bretterz. blogspot.com) Bretter Zoltán, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet vezetője, akit négyéves mandátuma lejárta előtt hívott vissza a magyar kormány.
A kultúrdiplomata azt követően „tálalt ki”, hogy Hatos Pál a Balassi Intézet főigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában arról beszélt, nincs szó politikai háttéralkukról, csupán egy kezdeményezőbb, aktívabb igazgatót szeretnének. Bretter az Új Magyar Szónak adott korábbi nyilatkozatában beszélt először arról, hogy politikai megfontolások állnak visszahívása mögött.
Mobil igazgató vezetéken
A visszarendelés okairól Hatos Pál az MTI-nek úgy nyilatkozott: „szeretnénk új kezdetet, egy olyan igazgatót, aki munkaidőben elérhető, és a munkatársai nem azzal védekeznek, hogy nem tudják, hol van, s hogy mikor lesz elérhető. Szeretnénk egy aktívabb igazgatót, aki sokkal kezdeményezőbb módon végzi a feladatát. Egy olyan intézetet, amely Bretter úr állításának megfelelően végre élettel töltődik meg, s nem bezárt kapukon próbálkozik az érdeklődő”. „Mobil igazgatót, mobilon lehet elérni” – replikázott felesége szavaival Bretter, majd hozzátette: „az irodához-kötött munkavégzés helyett – amit a Balassi Intézet szorgalmaz és a folyamat-ellenőrzés eszközének tekint –, a napi 24 órás tevékenységet tekintettem a valódi munkaköri leírásomnak”.
A Balassi Intézet főigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában hangsúlyozta: Bretternek mindenre megadatott a lehetőség. „Soha semmiben nem fogtuk vissza, semmilyen politikai jellegű utasítást nem kapott, sem szóban, sem írásban. A kultúrában nincs sem jobb-, sem baloldal, csak a minőség kérdése számít” – fogalmazott. Ezzel kapcsolatban a személyes blogján Bretter kijelentette: „azt a jópofáskodást, jófiúskodást, hogy a kultúrában nincs jobb- és baloldal, nem áll módomban komolyan venni”. Settenkedő cenzúra Bukarestben
A Bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, a settenkedő cenzúra és a puha ideológiai lökdösés írásos és szóbeli számos példáját tudná fölsorolni, válaszul arra, hogy „sem írásban, sem szóban” nem korlátozták tevékenységét. „Letiltották az ÉS, a Magyar Narancs, a 168 óra, a Világosság előfizetéseket, (Maradt a Heti Válasz, és a Kommentár), előírták, hogy Makovecz Imréről emlékezzünk meg, előírták, hogy a Trianon-nyilatkozatot helyezzük el a Román Nemzeti Könyvtárban, jól látható helyen (apud Kerényi), nem adtak támogatást Bibó-konferenciára, mellyel a megjelenő 1000 oldalas román Bibó-kötetet vezettük volna be a román társadalomtudományos gondolkodásba, eltanácsoltak Tarr Béla filmjeinek a vetítésétől” – írja Bretter.
Hatos ugyanakkor azt is nehezményezi, hogy Bretter nem tartja kulturális módon értelmezhetőnek a sportot, amelyet az olimpia évében tematizálni próbál a Balassi Intézet. A bukaresti kultúdiplomata ezzel kapcsolatban Radnóti Sándornak a Mozgó Világban megjelent interjúját idézi: „És ma már a balliberálisként megcímkézett magas kultúra alternatívájaként nem egy általuk nemzetinek nevezett, általuk kizárólag nemzetiként elfogadott magas kultúrát ajánlanak és támogatnak, hanem a sportot. A versenysportot.” Hozzátette: itt nem is kizárólag a versenysportról, hanem részint egy zagyva sportideológiáról van szó, – a talpig kalocsaiba öltöztetett sportolóktól kezdve a Balassi Intézet új, keresztöltéses logóján keresztül, a talicskázásig ívelő – népi giccsről.
F. I.

2011. december 22.
Időközi választásokon mérkőzhetnek meg az erdélyi magyar pártok
Romániában három olyan képviselői, illetve szenátori körzetben várható, hogy a jövő év első felében időközi választásokat írnak ki, amelyet a közelmúltig a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusai töltöttek be. Kolozs megyében az augusztusban elhunyt Pálffy Zoltán képviselő helye üresedett meg, Bihar megyében Lakatos Péter képviselői helye, miután szeptemberben a politikust a Számvevőszék vezető tanácsába választották, és lemondott a mandátumáról, Hargita megyében Gyerkó László mondott le az elmúlt napokban a szenátori mandátumról, miután a Versenytanács tagjává nevezték ki. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ideiglenes elnöke az MTI-nek elmondta, mind Hargita megyében, mind Bihar megyében arra készülnek, hogy jelöltet állítsanak a megüresedett hely betöltésére, a Kolozs megyei időközi választással kapcsolatban egyelőre nem döntöttek. Toró elmondta, a Hargita megyei magyar-magyar verseny nem jár annak a veszélyével, hogy a magyarság elveszítse a tisztséget, hiszen a választókerületben jelentős a magyar többség. A bihari választókerületben az EMNP ideiglenes elnöke szerint 53 százalékos a magyar többség, úgyhogy ott azt javasolták, hogy állítsanak közös jelöltet a magyar pártok, javaslatukat azonban az RMDSZ elutasította. „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) azzal számol, hogy az elvesztett háromból két mandátumot az időközi választásokon is megszerez” – nyilatkozta az MTI-nek Kovács Péter, a szövetség főtitkára. Hozzátette, Biharban is, Hargita megyében is választási győzelemre számítanak. Kolozs megyében belátják, nincs esély a mandátum újbóli megszerzésére, hiszen Pálfi Zoltán a romániai választási rendszer sajátossága következtében a nem hasznosult szavazatok visszaosztása során szerzett mandátumot a megyének egy olyan körzetében, ahol alig van magyar lakosság. A főtitkár Kelemen Hunor elnök szavait idézte, amelyek szerint „a szövetség ajtaja nyitva áll. Ezen be lehet jönni, lehet tárgyalni”. Kérdésre nyomatékosította azonban, hogy csakis az RMDSZ színeiben induló jelöltről tárgyalnak. Nem számolnak azzal a lehetőséggel, hogy közösen állítsanak egy formailag függetlenként benevezett jelöltet. „A romániai magyarság 22 éve valamennyi választáson bizonyította, hogy bízik az RMDSZ-ben, semmilyen más elképzelés nem működőképes” - jelentette ki az RMDSZ főtitkára. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kérdésre elmondta, az MPP mind a bihari, mind a székelyföldi választáson egy formailag független jelölt állításában gondolkodik amelyet az MPP mellett az EMNP is támogathatna. „Ha sikerül egy jobboldali alternatívát felmutatni az RMDSZ-szel szemben, ez afféle főpróbája lehetne a jövő év végi parlamenti választásoknak” - jelentette ki az MPP elnöke. Szász törvényértelmezése szerint azért kell független jelöltet indítani, mert időközi választásokon nem lehet átlépni a választási törvényben megszabott parlamenti küszöböt. A nem parlamenti pártok jelöltjei tehát semmiképpen nem szerezhetnek mandátumot. A romániai választójogi törvény értelmében egy-egy parlamenti hely hivatalosan is elismert megüresedését követő 90 napban kell a kormánynak kiírnia a választásokat, amelyeket a kiírást követő 45 napon belül kell megrendezni. Az MTI parlamenti forrásokból arról értesült, hogy a mandátum megüresedésének a hivatalos megállapítása a gyakorlatban hónapokig elodázható. Az sem biztos tehát, hogy tartanak időközi választásokat, hiszen a rendes választások előtti hat hónapban erre már nem nyújt lehetőséget a választási törvény.
MTI

2011. december 23.
Felveheti az iskola a városépítő nevét
Elfogadta tegnap, utolsó idei ülésén a marosvásárhelyi tanács, hogy a városépítő dr. Bernády György polgármestersége idején épült, mai 2. számú általános iskola a néhai városgazda nevét vegye fel. Az RMDSZ önkormányzati frakciója által kezdeményezett idevágó határozati javaslatot dr. Kolozsváry Zoltán üléselnök javaslatára az ülés napirendjének letárgyalása előtt, sürgősségi ügymenetben vitatták meg. A tervezetet Claudiu Maior alpolgármester indítványára kiegészítették úgy, hogy ezzel párhuzamosan egy másik tanintézet Emil Dandea néhai román polgármester nevét vegye majd fel, miután várhatóan az e városgazdáról elnevezett jelenlegi kémiai líceum a közeljövőben megszűnik. A határozat, melyet a testület egyhangúlag fogadott el, azt hagyja jóvá, hogy a 2-es iskolának a Dr. Bernády György Gimnáziummá való átnevezési folyamatát elkezdjék, tehát még korántsem jelenti a jó ideje komoly közéleti hullámokat kavaró civil névadási kezdeményezés révbe érését.
Az ülés előtt az önkormányzati testület és a városvezetés kántálókat is fogadott, immár hagyományosnak számít, hogy a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia vegyes kara köszönti a karácsonyi ünnepek alkalmából az önkormányzatot. A kórus Vasile Cazan, a kulturális intézmény igazgatója vezényletével román, magyar és angol nyelvű karácsonyi dalokat adott elő a városháza emeleti előcsarnokában.
(benedek)

Bernády-ügy: nem hozott megnyugtató döntést a helyi tanács
Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) és a magyar szülők számára nem hozott megnyugtató döntést csütörtöki ülésén a marosvásárhelyi tanács a 2-es számú általános iskola átnevezése kapcsán: az önkormányzati képviselő-testület nem a magyar szülők által kért Bernády név felvételét szavazta meg, hanem azt, hogy a tanács foglalkozik az üggyel.
„Ezzel a döntéssel csak félig-meddig lehet elégedett az ember, hisz semmiféle határidőt nem szabnak hozzá” – kommentálta a döntést Horváth Kovács Ádám, a szülők kezdeményezését felkaroló Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) vezetője. A szülői akciócsoport képviselői is értetlenül álltak az egyhangúlag megszavazott határozat előtt (A javaslatot a nagy-románia-párti Ioan Sita is támogatta).
„Lehet, hogy ez egy kezdet, de nem látjuk a végét. Mi akkor leszünk elégedettek, amikor a Bernády György nevével feliratozott táblát az iskola homlokzatán látjuk” – szögezte le Bodoni Endre, akinek két gyermeke is a Dózsa György utcai iskolában tanul. A határozat különös megfogalmazásával kapcsolatban Kolozsváry Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője és Benedek István, a szervezet marosvásárhelyi elnöke lapunknak elmondta, hogy azért volt szükség rá, mert az idén még nem lehet egy jövő évtől érvényes miniszteri rendelet alapján dönteni.
Különben a tanintézmény ügye eredetileg nem szerepelt az év utolsó tanácsülésének napirendi pontjai között. Annak ellenére, hogy másfél hónappal ezelőtt Dumitru Matei főtanfelügyelő, aki egyben a Demokrata-Liberális Párt (PDL) helyi önkormányzati képviselője is, a sajtó képviselői előtt ígérte meg a szülőknek, hogy ő lesz az, aki a testület elé terjeszti a javaslatot, amely az RMDSZ tanácsosai részéről érkezett. Mielőtt az ülésen Kolozsváry Zoltán ülésvezető szavazásra bocsátotta volna a tervezetet, Claudiu Maior alpolgármester saját elképzelését is ismertette.
„Döntsünk arról is, hogy egy más iskolát Marosvásárhely másik jeles polgármesteréről, Emil Dandeáról nevezzünk el” – javasolta. A teremben jelen lévő 21 tanácsos egyhangúlag egyetértett a kiegészítéssel is, eltekintve attól, hogy a városban a kémiaipari gimnázium is Dandea nevét viseli. Felvetésünkre, hogy ezek szerint két ugyanúgy elnevezett iskola lesz a városban, egyes tanácsosok meglepődve kérdeztek vissza: „Miért, már van egy?”.
Kolozsváry Zoltán és Benedek István elmondták, a tanács megvonja az ipari gimnáziumtól a nevet és egy olyan általános iskolának adományozza, amely Dandea idejében épült. Arra a kérdésre, hogy melyik iskola épült az 1920 után kinevezett román polgármester idején, senki nem tudott választ adni.
Amint arról a Krónikában beszámoltunk, a magyar szülők másfél hónap leforgása alatt nyolcezer aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy az 2-es számú iskola felvehesse alapítója, Bernády György városépítő polgármester nevét, így ez lenne az első magyar személyiségről elnevezett tanintézet a városban.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi vezetői azonban a tavaly elhunyt Adrian Păunescuról, Ceauşescu udvari költőjéről neveztetnék el a tanintézetet. Jelenleg a politikai alkuk nyomán egyre inkább úgy tűnik, hogy a város, illetve a tanfelügyelőség demokrata-liberális (PDL) vezetősége hajlandó elfogadni a magyar közösség kérését és a Bernády nevet.
Szucher Ervin

Függetlenekkel az RMDSZ ellen
Jelölteket kíván állítani az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) azokban a választási körzetekben, amelyekből korábban RMDSZ-es honatyák kerültek be a parlamentbe, és amelyekben jövőre időközi választásokat írnak ki.
Szándékukat azonban nehezíti, hogy időközi választásokon parlamenten kívüli pártok nem, legfennebb független jelöltek vehetnek részt. Indulásukat feltételekhez kötik: legkevesebb 2500 támogató aláírást kell összegyűjteniük, és öthavi bruttó átlagbér „óvadékot” kell benyújtaniuk.
Kolozs megyében az augusztusban elhunyt Pálfi Zoltán képviselő helye üresedett meg, Bihar megyében Lakatos Péter képviselői helye, miután szeptemberben a politikust a Számvevőszék vezető tanácsába választották, és lemondott a mandátumáról, Hargita megyében Gyerkó László mondott le az elmúlt napokban a szenátori mandátumról, miután a Versenytanács tagjává nevezték ki. Toró T. Tibor: Bihar és Hargita biztos
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ideiglenes elnöke az MTI-nek elmondta, mind Hargita megyében, mind Bihar megyében arra készülnek, hogy jelöltet állítsanak a megüresedett hely betöltésére, a Kolozs megyei időközi választással kapcsolatban egyelőre nem döntöttek. Toró elmondta, a Hargita megyei magyar–magyar verseny nem jár annak a veszélyével, hogy a magyarság elveszítse a tisztséget, hiszen a választókerületben jelentős a magyar többség. A bihari választókerületben az EMNP ideiglenes elnöke szerint 53 százalékos a magyar többség, úgyhogy ott azt javasolták, hogy állítsanak közös jelöltet a magyar pártok, javaslatukat azonban az RMDSZ elutasította. Kovács: az RMDSZ győzelemre számít
„Az RMDSZ azzal számol, hogy az elvesztett háromból két mandátumot az időközi választásokon is megszerez” – nyilatkozta az MTI-nek Kovács Péter, a szövetség főtitkára. Hozzátette, Biharban is, Hargita megyében is választási győzelemre számítanak. Kolozs megyében belátják, nincs esély a mandátum újbóli megszerzésére, hiszen Pálfi Zoltán a választási rendszer sajátossága következtében a nem hasznosult szavazatok visszaosztása során szerzett mandátumot a megyének egy olyan körzetében, ahol alig van magyar lakosság. A főtitkár Kelemen Hunor elnök szavait idézte, amelyek szerint „a szövetség ajtaja nyitva áll. Ezen be lehet jönni, lehet tárgyalni”. Kérdésre nyomatékosította azonban, hogy csakis az RMDSZ színeiben induló jelöltről tárgyalnak. Nem számolnak azzal a lehetőséggel, hogy közösen állítsanak egy formailag függetlenként benevezett jelöltet. „A romániai magyarság 22 éve valamennyi választáson bizonyította, hogy bízik az RMDSZ-ben, semmilyen más elképzelés nem működőképes” – jelentette ki az RMDSZ főtitkára.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke kérdésre elmondta, az MPP mind a bihari, mind a székelyföldi választáson egy formailag független jelölt állításában gondolkodik, amelyet az MPP mellett az EMNP is támogathatna. „Ha sikerül egy jobboldali alternatívát felmutatni az RMDSZ-szel szemben, ez afféle főpróbája lehetne a jövő év végi parlamenti választásoknak” – jelentette ki az MPP elnöke.
A Cernea-precedens
Szász törvényértelmezése ahhoz kapcsolódik, hogy a nem parlamenti pártok jelöltjei nem szerezhetnek mandátumot. Tavaly a Zöld Párt volt elnöke, Remus Cernea alkotmányjogi kifogással élve elérte, hogy az Alkotmánybíróság kimondja: bizonyos feltételek mellett függetlenek indulhatnak az időközi választásokon.
A törvény értelmében egy-egy parlamenti hely hivatalosan is elismert megüresedését követő 90 napban kell a kormánynak kiírnia a választásokat, amelyeket a kiírást követő 45 napon belül kell megrendezni. Fekete Szabó András, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője az ÚMSZ-nek korábban azt mondta: a kormány várhatóan március elejére írja ki az időközi választások megszervezését a szóban forgó választási körzetekben. Lapunknak korábban az RMDSZ politikusai elismerték, Pálfi Mózes mandátuma megüresedettnek nyilvánítását is azért odázták el a parlamentben, mert körzetében a koalíció jelöltjeinek nincs esélye megnyerni a választásokat.

2011. december 27.
Nyitott kapukat döngettek?
Bizony igazuk van az RMDSZ marosvásárhelyi képviselőinek abban, hogy bölcsen döntött a képviselőtestület akkor, amikor egyhangúlag megszavazta a 2-es iskola Bernády Györgyről való elnevezését. Helyénvaló észrevételek, hogy úgy kell kezelni Marosvásárhelyen az iskolanévadások ügyét, hogy az ne okozzon feszültséget a tanintézetekben (Csegzi Sándor), hogy párbeszéddel a legkényesebb probléma is megoldható, nem szükséges ököllel verni az asztalt (dr. Kolozsváry Zoltán), hogy a normalitás jele az iskolának Bernádyról való elnevezése, aminek eredményeként sikerült visszaállítani a jó hangulatot a 2-es iskolában és a megye összes tanintézményében, a névadás pedig politikai alku eredménye (Szabó Árpád), hogy Dorin Florea polgármesterrel nem kellett alkudozni, ő mindig is támogatta ezt az ötletet (dr. Benedek István).
A fenti nyilatkozatokat hallgatva felmerül a kérdés, hogy e bölcs döntésre miért kellett oly sok évet várni? Az RMDSZ képviselőinek sajtótájékoztatóján elhangzottak azt sugallják, hogy tulajdonképpen nem is volt szükség a CEMO és a szülők "asztalverésére", hiszen a politikai partnerek érettségének, bölcsességének köszönhetően született egyhangú szavazat a testületben. Tehát: miért kellett éveket várni erre? Miért kellett a sajtóban szülőknek, politikumnak egymást szapulni, aláírásokat gyűjteni? Nagyvonalú kijelentés, hogy immár megszűnt a feszültség a marosvásárhelyi vagy a megyei tanintézményekben, és normalitásról beszélni akkor, amikor Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas líceumon kívül egyetlen (!) iskola viseli (majd!) egy magyar közéleti személyiség nevét, enyhén szólva túlzás.
A szóban forgó sajtótájékoztatón Szabó Árpád politikai egyezkedés (negociere politica) eredményének nevezte a testület döntését, majd felvetésünkre azt mondta, tárgyalássorozatra gondolt, semmiképpen alkura, miközben Csegzi Sándor szerint az egyezség része, hogy Emil Dandea egykori polgármesterről neveznek el egy másik tanintézetet, azt azonban nem tudta megmondani, hogy melyiket. Ehhez annyit tehetünk hozzá, hogy általában az egyezkedés során mindkét fél engedményeket tesz, és jó esetben kompromisszum születik. Esetünkben (még!) nem derült ki pontosan, milyen engedményt vagy ígéretet tett az RMDSZ.
Bár egyesek szerint a CEMO buzgalma fölösleges volt, hiszen "el volt intézve" a probléma, csak gratulálni lehet a szervezetnek, amely példát mutatott civil összefogásból. És természetesen messzemenően egyetértünk Kolozsváry Zoltánnal abban, hogy a legkényesebb kérdéseket is meg lehet oldani tárgyalás útján. Várjuk tehát, mikor kapja vissza a nevét Marosvásárhelyen a Kossuth utca!
Antalfi Imola

Mégis lesz Bernády iskola
Döntött a marosvásárhelyi tanács: az év utolsó testületi ülésén sürgősségi határozatban hagyták jóvá, hogy a 2-es számú általános iskola felvegye egykori építtetője, Bernády György polgármester nevét.
Az iskola szülői akciócsoportja és a Civil Elkötelezettség Mozgalom eredményesnek értékeli a szeptembertől eltelt időszakot, mivel az iskolanévadás érdekében szervezett aláírásgyűjtés, az alpolgármesterhez és a főtanfelügyelő-helyetteshez címzett nyílt levél, a tanács RMDSZ-es frakcióvezetőivel folytatott kerekasztal-beszélgetés meghozta a sikert: Bernádyról fogják elnevezni az iskolát. Hogy erre mikor kerül sor, az Bodoni Endre szülő és Szigeti Enikő, a CEMO vezetője szerint még a jövő kérdése, hiszen a névváltoztatás gyakorlati kivitelezése is hosszas procedúra, először a megyei névadó bizottságnak kell rábólintania, majd a tanfelügyelőségnek a határozatra.
Az RMDSZ-es tanácsosok szerint természetes, hogy Bernády Györgyről nevezzenek el iskolát Marosvásárhelyen, ezért mindvégig támogatták a szülői akciócsoport kezdeményezését – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, ahol Csegzi Sándor alpolgármester, Kolozsváry Zoltán frakcióvezető, Benedek István, a városi RMDSZ elnöke és Szabó Árpád, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke számolt be az önkormányzati döntésről. Valamennyien úgy értékelték ezt, mint annak a bizonyítékát, hogy Marosvásárhelyen a nemzetiségek együttélését a normalitás jellemzi, párbeszéddel eredményeket lehet elérni. „Nem alku, csak tárgyalássorozat történt” – hangsúlyozták, arra utalva, hogy a testületi ülésen Claudiu Maior alpolgármester felvetette, Emil Dandea, Marosvásárhely első román polgármesteréről is nevezzenek el egy általa építtetett, vagy az ő idejében épített általános iskolát, mivel a nevét viselő kémiai líceum várhatóan megszűnik a közeljövőben. Csegzi Sándor és tanácsostársai ezt támogatják, mivel úgy vélik, egy többnemzetiségű városban ez a természetes. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem mintájára a kétnyelvű iskolákat két személyiségről – egy románról és egy magyarról – nevezzék majd el.
Antal Erika

2011. december 30.
Tovább nyit a közönség felé (Székely Nemzeti Múzeum)
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum idei megvalósításairól és jövő esztendei terveiről kérdeztük Vargha Mihály igazgatót.
– Mit tart az idei legnagyobb megvalósításnak?
– Infrastruktúrafejlesztés szempontjából legfontosabb a múzeum déli szárnyának teljes felújítása, a tetőszerkezet és födém rendbetétele, mert szú és gomba támadta meg. Szakemberek jelezték, hogy ezzel nem szabad várni. A szerkezet már rendben, a többi folyamatban. Fontos, hogy rendeztük a portánk elejét, felújítottuk a kerítést, egyes kerítéslábakat teljesen újjáépítettünk. Restauráltuk a nálunk levő öt székely kaput.
– Rendezvények szempontjából mit emelne ki?
– Elsősorban az Apor-kódex köré épített Haza a mélyben magyar kultúrtörténeti kiállítást emelem ki (kurátor Boér Hunor), melynek hozadéka, hogy felújítottuk a múzeum szentélyét, magyar állami segítséggel restauráltuk a zabolai szárnyas oltárt. Az Országos Széchényi Könyvtár partnerségével létrejött tárlatot augusztusban bemutattuk Kolozsváron a Marianumban, a hungarológiai kongresszuson. Nagy sikert aratott A fekete leves, a kávé, a kávéfőzés, kávéivás történetét bemutató kiállítás, a budapesti Vendéglátó-ipari Múzeum tárlata, amely két és fél hónapot volt itt. Nem azért fontos csak, mert a kávé történetébe nyerhettünk betekintést, hanem azért is, mert működtettünk egy kávéházat a múzeumkertben. Három hónapig kávézhattak a látogatók, hetente egyszer dzsesszkoncert, filmvetítés, divatbemutató volt, tehát sikerült életet vinni a múzeum udvarába. Rendhagyó tárlatunk volt A sár mesterei – téglavető cigányok című néprajzi kiállításunk (kurátor Kinda István), amely egy avantgárd szemléletű tárlat. A főépületben most is látogatható még a Kiss Manyi-kiállítás. A Gyárfás Jenő Képtárban kiemelem egy nemzetközi szimpózium zárókiállítását, a Spirált, amelyen finn és svéd képzőművészek alkotásait állítottuk ki, a csíkszeredai Márton Árpád életmű-kiállítását. Őneki még soha nem volt itt tárlata, ezáltal rehabilitáltuk – ha lehet így fogalmazni. A Magma Kortárs Művészeti Galéria rendezvényei közül kiemelem Bukta Imre Munkácsy-díjas művész, illetve Dan Perjovschi tárlatát. – Kiadványaik?
– Megjelent a múzeum gyűjteményeit bemutató könyvecskénk. Végre szép, színes melléklettel bőven ellátott könyvünk is van, amely átfogó képet nyújt belső és külső egységeinkről, gyűjteményeinkről. Késsé megkésve, hamarosan megjelenik évkönyvünk, az Acta Siculica is. – Egyéb tevékenységek?
– Megmentettünk egy 1833-as székely kaput a pusztulástól, Futásfalváról hoztuk be, adományként kaptunk egy nagyon megrongált Gyárfás Jenő-festményt, melyet restauráltunk. Fontos, hogy múzeumpedagógiai foglalkozás is indult a képtárban és Csernátonban, Kézdivásárhelyen már régen működik. A kávékiállítás idején esti tárlatvezetéseket tartottunk, melyek sikeresek voltak. Sokan jelezték, hogy este nyolckor igazán találó az időpont. Igyekszünk, hogy hozzáférhetővé tegyük programjainkat, próbálunk mi is alkalmazkodni közönségünkhöz. A Szent György-napok rendezvényeibe idén szervesen bekapcsoltuk a múzeumkertet. Jó hangulat volt, közel háromezer ember látogatott el a kézművesvásárra, a borsátorba. Célunk a nyitás. A szomszédos telek megvásárlása nagy fegyvertény. Fontos a múzeum bővítése, gond a raktározás. Bővíteni kell a kínálatot, nem lehet megállni, a múzeum is bővülni akar. Érezzük, hogy az emberek szeretik a múzeumot, megnőtt az adományozók száma, régi képeket, festményeket, porcelánedényt kaptunk. Válság ide vagy oda, 55 000-en látogatták meg múzeumunkat, ami enyhe növekedést jelent tavalyhoz képest. – Mit terveznek a jövő évre?
– Jövőre százéves lesz a Kós Károly tervezte főépület. Ezt meg akarjuk ünnepelni. Gróf Bánffy Miklós-emlékkiállítást szeretnénk rendezni. Elkészíttetjük a Bánffy által tervezett, Csaba királyfit ábrázoló vitráliumot. Ki szeretnénk adni egy könyvet Kós Károly sepsiszentgyörgyi és székelyföldi épületeiről. A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeummal közösen székely szőttesekből rendezünk tárlatot, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeummal az Üzenet a múltból – székelyföldi pecsétek és címerek című tárlatot mutatjuk be, a szentendrei skanzen elhozza az Erdély virágai című kiállítását. Halad a képtár korszerűsítése, jövőben be szeretnénk fejezni. El szeretnénk érni a múzeum akkreditációját is.

2011. december 31.
Erdélyi kastélykönyv
Az első kiadás utolsó ötven példánya kelt el az "Isten segedelmével udvaromat megépítettem..." Történelmi családok kastélyai Erdélyben című kötetnek a minapi sepsiszentgyörgyi könyvbemutatón. A Gábor Áron Teremben megtartott, mintaszerűen megszervezett ismertetőn részt vettek a szerzők, Bicsok Zoltán és Orbán Zsolt fiatal csíki történészek, akik nyolcévi munkával alkották meg e fokos, átlagon felüli szakmai és nyomdai igényességgel született művet, melyet az Isten is ajándék könyvnek teremtett.
A különben több száz lejes önköltségi áron készült példányokat a mecénásoknak – köztük a Kovászna Megyei Tanácsnak – köszönhetően a Gutenberg Kiadó mindössze nyolcvan lejért tudta kereskedelmi forgalomba bocsátani.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök hangsúlyozta ez alkalomból, hogy a főnemesi erdélyi családok udvarházainak huszadik századi viszontagságos története egy kicsit a régió magyarságának sorsát is jelképezi, ugyanis a 130-valahányból ma 41 romos állapotban van. A megyénkbeli 164 kúriából és kastélyból hasonlóképpen egyharmad vár felújításra. A szerkesztő, valamint Nagy Balázs néprajzos és a szerzők beszámolóiból kiviláglott, hogy a témakörben mozgó dilettáns munkákkal szemben a kötet egy olyan történelmi osztálynak is emléket állít, melyet a diktatúra eltüntetni kívánt a süllyesztőben (1949-ben egyetlen éjszaka internálták, deportálták őket, egy részük kényszermunkatáborba került), melyet ma méltányos elbírálásban részesíteni kötelesség. Ezt szolgálja eme egyszerre építészeti és családtörténeti leírás, a szerzők ugyanis levéltári kutatásokra alapozva a főnemesi családok sorsát és hálózatát is felvázolják a kastélyismertetésekhez csatolt dolgozataikban. A szakirodalmi forrásmunka kiemelkedő színvonalú képanyagával igazi útikalauza lehet ama turistáknak is, akik a régió kultúrtörténetében kívánnak eligazodni. A szerzők terepmunkájukról színes anekdotákban számoltak be. A nyolcvan százalékban románlakta vidékeken található magyar arisztokrata kastélyok tulajdonképpeni története elhalványulóban a helyi közösségek tudatában, ha nem veszett már teljesen ki onnan; jellemző egy Hunyad megyei eset, amikor is az épületet kereső szerzőket így igazította útba egy helybeli: "Á, a Gostat épületében lakó bárót keresik? Az itt és itt található." A történelmi családok utódainak egy kisebb része valóban megpróbál hazatérni, s ha az elhanyagolt vagy lelakott udvarházakhoz birtokait is visszakapná, akár maga is hozzájárulhatna a műemlékek megmentéséhez, mint erre a zabolai Mikesek példát nyújtanak. Az épületkincs tatarozása, megőrzése különben állami és mindenképpen nemzetiségi feladatunk marad.
B. Kovács András

2012. január 3.
Az ojtozi honvédemlékmű cikk-cakkos útja Szent István országában
Szent István országának legkeletibb csücskében, a Kárpátok külső lejtőjét árkoló Ojtoz völgyének kistelepülésén augusztus 20 előestéjén alapkövet helyeztünk el az 1917. augusztus 8 –12 közti négynapos kegyetlen harcokban elesett, a Magyar Királyi Soproni 18-as Honvéd Gyalogezred kötelékeihez tartozó hősi halottak emlékére. Az ojtozi római katolikus templomkertben, egy törött székely kapu torzója mellé állított andezit tömbre később bronzplakett kerül, amelyet a soproni Erdélyi Kör készíttetett, és, a tervek szerint még ezen az őszön ünnepélyes keretek között a Kör képviselői és meghívott vendégei az ojtozi sziklára elhelyeznek.
Szent István országának két települése, az Ojtoz és Sopron közötti nyolcszáz kilométernyi távolság is jelzi, hogy valami, a mai Magyarország méreteihez szokott szem számára a szó földrajzi értelmében „szélsőséges” ügyről van szó. De ha belemélyedünk históriánk összekuszált és meg sem írt lapjainak olvasásába, a história még szövevényesebb tekercseihez jutunk.
A Keleti Kárpátok egyik legfontosabb históriai átjárójának, az Ojtoz-völgyének védelmezése a magyar hadakra, a székely katonanemzetre, majd a székely határőrségre hárult.
1917-ben a magyar hadvezetés az Ojtozi völgyszoros védelmét a soproni ezredre bízta.
A sors fintoraként eközben Székelyföld harcosai az Olasz fronton, Doberdónál, Piave-nál harcoltak és véreztek el, s groteszk módon, Linder Béla hadügyminisztersége, majd Kun Bélának és körének országot rontó és nemzetpusztító komisszárkodása idején mire az összeomló nyugati frontról a székelyek visszatértek, már nem volt hazájuk, mert a magyar hadügyminiszter, a világtörténelemben is páratlan és példátlan módon, „nem akart többé katonát látni.”
Kratochwill Károly, a nyugati frontról visszatérve megpróbálta menteni a még menthetőt, megszervezte a Székely Hadosztályt, szembeszállt a katonák szülőföldjét elözönlő román hadakkal, de hamarosan két, magyar és román front közé került, fegyverletételre kényszerült, s amiről az utókor szeret szégyenérzetében szemérmesen hallgatni, inkább a román hadsereg előtt tette le a fegyvert, minthogy a bolsevizmus magyarországi hatalomra kerülését segítse.
A románok, „természetesen” ígéretüket nem tartották be, az egész székely kompániát internálták.
Az így összekuszálódó politikai és katonai helyzetben azok a székely katonák, akik nem tudtak vagy nem akartak szülőföldjükre visszajutni és ott román uralom alá kerülni, a felső-magyarországi csatákban vettek részt, és nem kis szerepük volt például a csehek Magyarországról való ideiglenes kiszorításában. És aztán következett Trianon.
A soproni 18-as gyalogezred ojtozi történetéhez visszatérve: 1918-ban rettenthetetlen harcosoknak bizonyultak. A már említett csatában négy napon át feltartóztatták és visszaverték a túlerőben lévő orosz csapatokat. A soproni Cyberpress internetes lapból is tudjuk, hogy az ezred elveszítette tiszti állományának háromnegyedét és legénységének mintegy felét.
A kitüntetések számadataival is érzékeltethetőek a részvétel arányai: az ezredet Ojtoz Hősei címmel tüntették ki, öt arany, 175 nagyezüst, 322 kisezüst és 852 bronz vitézségi érmet adományoztak a harcok résztvevőinek, s az ezred számára odaítélt díszkürt is jelzi az elismerés mértékét.
Nos a soproniak még a világháború harcainak idejében hősi helytállásukat honvédemlékművel örökítették meg az Ojtoz völgyében. Ezt az emlékművet az ország politikai összeomlása közben barbár módon lerombolták.
Az emlékmű egy hatalmas, az országút fölé benyúló sziklafalra elhelyezett egész alakos honvéd féldomborművéből állott. A sziklát az emlékműről Honvédkőnek hívták akkor is, amikor már csak a honvéd emlékképe függött a sziklafalon. Aztán 1961-ben az Ojtoz – Bákó műút szélesítése ürügyén a Honvédkövet is berobbantották, amelyet a helybéliek képzeletben még mindig ott látnak, és a helyet ma is Honvédkőként mutogatják, holott már se honvéd nincs, se kő.
De van még emlékezet.
Emlékeztek a soproniak is.
A soproni 18-as bajtársi kör 1934-ben Dabóczy István szobrászművésszel, a Rákóczi Honvéd Főreáliskola tanárával elkészíttette a honvédemlékmű féldomborművének mását, amelyet 1934. augusztus 5-én avattak fel Sopronban, és az akkori Gleinchenberg allé Ojtozi fasorában helyeztek el. Érdemes megjegyezni, hogy az Ojtoz sétány Sopronban azóta sűrűn látogatott kegyeleti hely, s arról sem szabad megfeledkezni, hogy Dabóczy István a hírhedt Recski táborban pusztult el, ahová Rákosi pribékjei 1951-ben elhurcolták.
Úgy kerek a világ, ha emlékezni is tudunk.
A Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület, 2003-ban egy törött székely kapuból ihletett térplasztikai alkotást helyezett el az ojtozi római katolikus templom cintermében, ezzel tisztelegve két világháború hősi halottai előtt. Az emlékmű, ahogyan ez nálunk történni szokott, minimális pénzadományból készült el, az anyagféleségeket, a művészi, a szakképzett és szakképzetlen munkát az ojtozi, berecki, és más illetőségűek biztosították.
Az ojtozi emlékmű és az Ojtoz-völgyi harcok történetét felelevenítő írásaink és rendezvényeink hatására a Soproni Erdélyi Kör elhatározta, hogy elkészítteti a Magyar Királyi 18. Számú Soproni Gyalogezred emlékműve honvédalakjának kicsinyített mását.
A bronzmásolat Sz. Egyed Emma soproni éremművész alkotása.
Ez és vázlatosan ennyi az ojtozi honvédemlékmű összekuszálódott története, amely látszólagos ziláltsága ellenére egyenes és jól járható gondolati-érzelmi vonallal köti össze a Szent István-i Magyarország nyugati és keleti végvidékét. De bizonyságul szolgál arra is, hogy Sopront nem csupán a Magyarországhoz tartozás voksolásos megerősítése végett lehet a „Hűség Városa” titulussal kitüntetni, hisz ezredének katonái a keleti végeken is közemlékezetre érdemes módon védték a hazát, s akiknek maradékai olyan időkben is átmentették kegyeleti tárgyainkat, alkotásainkat és emlékeinket, amikor ezért Recsk járt, és nem kitüntetés.
Az ojtozi két és féltonnás sziklatömböt és az alapzathoz szükséges követ a mikóújfalusi kővágó műhelyt működtető Bozin Sándor ajándékozta, az andezit tömb a Vajda Lajos megyei tanácselnök-helyettes és Kasléder Ferenc málnási polgármester közreműködésével jutott el Ojtozba, ahol Pál Andor vállalkozó erőgépei és munkavállalói, valamint Bereck polgármesteri hivatala és három település, Bereck, Ojtoz és Kézdimartonos mesterei és munkavállalói segítkeztek.
Az alapkőletétel alkalmával megható volt a háromszéki emlékműállítókkal együtt a helyszínen látni olyan soproniakat is, akik még mindig a háborúkban elveszett nagy- és dédszülők ojtoz-völgyi emlékei után kutatnak.
2006. augusztus 18.
Sylvester Lajos
Írás a szerző Frigyre lépni a szülőfölddel – Az összetartozás tudati rezdülései című könyvéből