Magyarország nem kér ciánt
Magyarország elutasítja a cianidos aranykitermelést Verespatakon, az erről szóló kormánydöntésről Illés Zoltán államtitkár levélben tájékoztatta Románia környezetvédelmi miniszterét. A dokumentum felhívja Borbély László figyelmét arra, hogy Magyarország számára elfogadhatatlan a cianidos technológia, a zagytározó potenciális veszélye, és azok a modellek is, amelyekkel azt próbálták elemezni, milyen szennyezés érheti el Magyarországot.
A közlemény emlékeztet, hogy a határokon átnyúló szennyezési kockázatok miatt Romániának kötelessége kikérni a környező országok álláspontját is az úgynevezett Espoo-i egyezmény keretében, bár az állásfoglalások Bukarestet nem kötelezik semmire a tudomásulvételen kívül. Magyarország februárban kapta meg a több mint ezeroldalas román tanulmányt a verespataki bányanyitásról, és a dokumentumok tanulmányozása után alakította ki hivatalos álláspontját a magyar kormány. A budapesti szaktárca közleménye felidézi, hogy a kanadai–román vegyes vállalat, a Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) összesen 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt akar kitermelni a helyszínen. A külszíni fejtéssel három hegy tűnne el Verespatak környékéről, és az érc feldolgozása után összesen 275 millió tonna, mérgező cianid vegyületeket tartalmazó zagy gyűlne össze egy új és egy ismét megnyitott tározóban. A szakértők attól tartanak, hogy baleset esetén a szennyezés a környező patakokból az Aranyos folyóba, onnan a Marosba, majd a Tiszába folyna. A cég egymilliárd dolláros bevétellel számol, 2014-ben várható a bányanyitás, és tizenöt év alatt 215 millió tonna ércet dolgoznának fel közel 200 000 tonna cianid felhasználásával. A dokumentum kitér arra is, hogy Áder János európai parlamenti képviselő kezdeményezésére az Európai Parlament 2010 januárjában nagy többséggel elfogadta azt az állásfoglalást, melyben a cianidos bányászati technológiák teljes betiltását szorgalmazzák az Európai Unióban. A bizottság a hatályban lévő jogszabályokra hivatkozva nem tiltotta be a cianidos bányászatot, mert álláspontja szerint a technológiának egyelőre nincs alternatívája. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi magyarság (1918–2011) - 2.
1944 ősze
A szovjet hadsereg egységei 1944. augusztus 26-án lépték át a határt. Mivel Székelyföld zsákszerűen, hosszan nyúlt be Romániába, ezért katonai védelme lehetetlenné vált, a magyar hatóságok kénytelenek elrendelni kiürítését.
Észak-Erdélyből a szovjet és román hadsereg előnyomulása miatt mintegy 400 000 magyar menekült el. Így például Csík megyében 1945 decemberében a lakosság 57 százaléka nem tartózkodott otthon. Itt a népesség többsége az erdőrengetegekbe, az esztenákra húzódott. Október 10-én alakult meg a Felszabadított Erdélyi Területek Közigazgatását Irányító Kormánybiztosság. Megkezdődött a román adminisztráció újjászervezése. Egy marosvásárhelyi emlékirat (1944. november 11.) tükrözi a kialakult helyzetet: a "közigazgatás megszervezőinek nagy része a bosszú gondolatával jött ide". Szerencsére az orosz hadvezetés nem engedélyezte a román közigazgatás betelepedését a nagy magyar városokba. A berendezkedő hatalom, a Casbi-törvény (az Ellenséges Vagyonokat Kezelő és Ellenőrző Pénztár) által nagyszámú magyar és német nemzetiségűt fosztott meg vagyonától. Ennek jogi alapja csupán annyi volt, hogy háborús bűnösnek nyilvánították őket. A front elvonulása az észak-erdélyi magyarság számára nem hozott nyugalmat, csak szenvedések sorozatát. Târgu Jiuban, Focşani-ban és a földvári munkatáborokban (haláltáborokban) – az embertelen körülmények miatt – ártatlan magyarok ezrei haltak meg. A Maros-Torda megyéből internált négyezer magyar közt mintegy 450 kiskorú is volt. A Szovjetunióba hadifogolyként deportált erdélyi magyarok száma elérte a 40 000-et. A voluntároknak nevezett félkatonai csapatok, bandák szintén "bosszuló" hadjáratokat szerveztek. Különösen a Maniu-gárdák magyarellenes atrocitásai, gyilkosságai váltak hírhedtté. A legagresszívebb csoportot Gavrilă Olteanu vezette. Ahol elhaladtak, ott fosztogattak, raboltak, bántalmazták a lakosságot. Középkori módszereket, lefejezést vetettek be, tömeges kivégzéseket hajtottak végre Szárazajtán, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson, Egeresen és Bánffyhunyadon.
Észak-Erdélyi Köztársaság
A szovjet katonai parancsnokság a vérengzések leállítására – elsősorban a front hátországának nyugalmáért – 1944. november 14-én kiutasította Észak-Erdélyből az agresszív román közigazgatást. Az új helyzetben sokan kezdtek bizakodni abban, hogy Észak-Erdélyben etnikai szempontból demokratikus magyar–román önkormányzat alakulhat ki. Többen elképzelhetőnek vélték Erdély területi autonómiájának elnyerését, a csodavárók pedig egyenesen az Észak-Erdélyi Köztársaságról álmodoztak. Észak-Erdély irányítására 1944. december elsején szervezték meg a kolozsvári székhelyű Észak-Erdélyi Központi Tanácsadó Testületet, melynek tagjait a különböző politikai szervezetek képviselőiből választották. Sajátos helyzet alakult ki. Bevezették a szovjet katonai igazgatást, amely azt jelentette, hogy a közigazgatás újjászervezése során ki kellett kérni a szovjetek jóváhagyását. Bár magyar főispán intézkedett Háromszéken, Udvarhelyen, de román főispánok álltak magyar többségű vármegyék élén: Bihar (64%), Maros-Torda (61,5%), Szatmár (55%) és Kolozs (55%). Annak ellenére, hogy Észak-Erdély magyar többségű terület, a magyarság számarányához mérve visszaszorult a vezetésben. Még így is örömmel fogadták, hogy a Vörös Hadsereg helyi vezetői véget vetettek a magyarok elleni atrocitásoknak. A szenvedések azonban nem értek véget, mert 1945 januárjában a szovjet–román fegyverszüneti megegyezés alapján a román kormány háborús jóvátételként nagyszámú munkaerő küldését vállalta malenkij robotra. A román vezetés örömmel szabadult meg nemcsak a dél-erdélyi szászoktól, a bánsági németektől, hanem a szatmári sváb származású magyaroktól is.
Észak-Erdélyben mindenki szabadon használhatta szimbólumait és anyanyelvét. A feliratok kétnyelvűek voltak, magyar pengővel és román lejjel is lehetett fizetni. A legtöbb megyében törvényesítették a kétnyelvűséget. Idézem Kolozs vármegye főispánja, Vasile Pogăceanu február 10-én kiadott rendeletét: "Minden állami, megyei és városi hivatalban mindennemű felirat magyar és román, illetve román és magyar nyelven függesztendő ki aszerint, amint az illető város vagy község lakossága magyar vagy román többségű. Minden hivatalos rendeletet két nyelven kell kiadni a fenti elvek szellemében." Mindkét nyelv érvényes az utcanevek, a településnevek használatában is. Már decemberben beindították a magyar és a román tannyelvű iskolákat. A magyar tanügyi igazgatás irányítására létrehozták a kolozsvári székhelyű Magyar Tankerületi Főigazgatóságot. 1945. február 12–15-én Kolozsváron tanácskozott "Észak-Erdély parlamentje". Megszervezték az Észak-Erdélyi Központi Végrehajtó Bizottságot, amelynek regionális kormány szerepet szántak. Vezetőinek választották ifj. Teolfil Vescant elnökként és Jordáky Lajost társelnökként. A minisztériumok szerepét tizenegy szakosztály töltötte be.
Észak-Erdély "bukása"
Az első világháború végéhez hasonló helyzet alakult ki. Az etnikai kérdés tisztességes megoldása másodlagossá vált, most sem érdekelt senkit az igazságosság, a méltányosság és az etnikai elv. Senkinek nem fájt az, hogy Észak-Erdély lakosságának közel kétharmada magyar nemzetiségű, és román uralom alá kerül. Nem okozott gondot az sem, hogy az itt élő két nép egymással meg tud egyezni, olyan autonómiát tud létrehozni, amelyben valóban egyenlőek lehetnek. A nagypolitika ismét az itt élők feje felett döntött. Sztálin 1945. január elején ígéretet tett arra, hogy Észak-Erdélyt engedi Romániához csatolni, ha ott kommunista befolyású kormány kerül hatalomra. Miután március 6-án megalakult a dr. Petru Groza vezette kormány, Sztálin március 8-án közölte a román vezetéssel, hogy engedélyezi Észak-Erdély román uralom alá jutását. Ennek megünneplésére – március 13-án – Kolozsváron került sor. Ez alkalommal a Magyar Népi Szövetség Észak-Erdélyi Végrehajtó Bizottsága nevében memorandumot adtak át Grozának. Ebben kérték az Erdélyben élő két nép egyenjogúságának biztosítását, közösségi jogokat, a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítását azokban a régiókban, ahol a népesség fele magyar. Kérték a nemzeti szimbólumok használatát, a magyar nyelvű katonai kiképzést és az internálótáborok felszámolását.
Az átmenet
A háborús "bűncselekmények" kivizsgálása diszkriminatív, ezt tükrözi az elítéltek etnikai aránya. A kolozsvári népbíróság 372 magyar, 83 német és csupán 26 román nemzetiségűt ítélt el. A kiutasítások, a harci események és más okok miatt 1946 decemberéig 98 000 magyar hagyta el Erdélyt. E szám akár öt-hatszoros is lehetett volna, ha 1946 áprilisában a Szovjetunió teljesíti a Román Kommunista Párt kérését, azaz 400–450 ezer erdélyi magyar kitelepítését.
A Groza-kormány – az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződésig – számtalan engedményt tett a magyarságnak. Ezekkel akarták befolyásolni a párizsi békeszerződés előírásait, hisz a határkérdés ekkor még nem tekinthető lezártnak. A román politikai elit tudatában volt annak, hogy a békekötés után az engedményeket fel lehet számolni. Groza a Kolozsvári ünnepségek idején – a március 13-án tartott minisztertanácsi ülésen – megkezdte a félrevezetést. Ámító szavakkal igyekezett a határkérdés fontosságát jelentéktelenné tenni. Arról beszélt, hogy a két nép és a Duna mente népei egységben és boldogságban fognak élni. Ő volt a határok légiesítésének egyik első népszerűsítője is. A kormány törvényrendelettel törölte el a kisebbségi kifejezés használatát, és bevezette a nemzetiségi fogalmát. A román államvezetés elhitette az erdélyi magyarság vezetőivel azt is, hogy a magyarság jogait a demokratikus Románia fogja szavatolni. 1945-ben visszaállították a magyar egyetemet Bolyai néven. Marosvásárhelyen orvosi és gyógyszerészeti egyetemet alapítottak.
1945 és 1948 között valóban működött magyar oktatási autonómia. Nem véletlen tehát az, hogy a Magyar Népi Szövetség a Groza-kormány támogatója lett. Jó kapcsolat alakult ki a kormány és a Magyar Népi Szövetség vezetői, Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár és Bányai László között. Az MNSZ "százas" intézőbizottsága ezért mondott le a határváltoztatás követeléséről. Több jeles személyiség – köztük Márton Áron püspök – úgy vélte, hogy a magyar kérdés megoldása csak az igazságos etnikai határok kijelölésével lehetséges. Sajnos, az események őket igazolták. Már a Groza-kormány idején is hoztak magyarellenes, hátrányos intézkedéseket. Csupán két példát említek: az 55 százalékban magyarlakta Kolozs megyében az 1945-ös földreformkor az elkobzott területek 87 százaléka magyar tulajdon volt, de a földet kapó magyarok aránya csak 35 százalék; 1947 júliusában megtiltották az etnikai alapon szerveződő szövetkezetek működését, így a magyar szövetkezeteket bekényszeríttették a román állami szövetkezetbe.
Magyar autonómia
A Szovjetunió nyomására hozták létre a Magyar Autonóm Tartományt. Moszkvából 1951. szeptemberében két autonómiatervezetet küldtek Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkárnak. A javaslatok egyike magában foglalta volna Székelyföldet, a Mezőséget Kolozsvár központtal, mintegy húszezer négyzetkilométeres területtel. A második változat csak Székelyföldet és néhány szomszédos vidéket tömörített. A román vezetés a kisebb változatot, a 13 500 négyzetkilométer kiterjedésű autonómia létrehozását karolta fel. A Magyar Autonóm Tartományban a magyarság számaránya elérte a 77,3 százalékot, a románságé a 20 százalékot. A román alkotmány 1952. szeptemberi hatállyal szentesítette az új közigazgatási egység létrehozását. A tartomány központjaként a 74 százalékos arányban magyar többségű Marosvásárhelyt jelölték ki. A MAT vezetésében a magyarok számaránya elérte a 80 százalékot. A Securitate főnöke Kovács Mihály, az első titkár Csupor Lajos és a néptanács elnöke Bugyi Pál lett.
A magyar többségű vezetés azonban nem jelentett nemzeti szempontú irányítást, szó sincs magyar önrendelkezésről. A MAT egyike volt a többi tartománynak. Végrehajtotta a párt és a kormány utasításait, azonban a nyelvhasználat és a kultúra terén tagadhatatlan az előrelépés. A közigazgatásban használhatták a magyar nyelvet. Magyar kulturális intézményeket alapítottak. Marosvásárhelyen a Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémia mellett megszervezték a Székely Színházat. Megjelentették az Igaz Szó irodalmi folyóiratot, az Új Élet kulturális lapot, 1958-tól beindították a román rádió magyarul sugárzó területi stúdióját.
Az engedményeket az 1956-os magyar forradalom utáni években megszorítások követték. A "magyar nacionalizmust" elnéző helyi vezetést bírálták, majd 1960. december 24-én a Nagy Nemzetgyűlés megváltoztatta a tartomány határait, kiterjedését, nevét és nemzetiségi arányait. Az új megnevezés: Maros-Magyar Autonóm Tartomány. Háromszék nagyobb részét Brassó tartományhoz csatolták, míg a román többségű Marosludas és Dicsőszentmárton térségét a MMAT részévé nyilvánították. Ebben a magyarok nemzetiségi aránya 61,1 százalékra esett vissza.
Tény, hogy míg az autonóm tartományon kívüli térségekben teljes gőzzel indult be a románosítás, a magyar nagyvárosok etnikai arányainak erőszakos megváltoztatása, addig ez itt visszafogottabbá vált. Bár e tartomány nem rendelkezett statútummal, így az autonómia is formális volt, mégis megőrizhette magyar jellegét.
Kádár Gyula
(folytatjuk) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fesztivál – Mikó Imre Terv Erdélyért
Az erdélyi magyar közösség alulról építkező, önálló gazdaságfejlesztési tervezeteként megfogalmazott Mikó Imre Terv kapcsán szervezett gazdasági témájú kerekasztal-beszélgetést a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a Bethlen Gábor Alapítvány.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) gazdasági bizottságának alelnöke, Mátis Jenő által moderált rendezvényen Szatmáry Kristóf, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára, Péti Márton, a VÁTI Nonprofit Kft. irodavezetője, Jakabos Janka, az EMNT háromszéki elnöke és a Mikó Imre Terv koordinátora, valamint Juhász Jácint, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) dékánhelyettese, közgazdász-szakértő vett részt meghívottként. A terv véglegesítését az erdélyi polgárok, fiatalok, értelmiségiek, a tudományos és gazdasági élet szereplői, a civil és szakmai szervezetek, illetve a fejlesztések érdekeltjeivel együtt szeretnék megvalósítani – derül ki a közzétett Vitairatból.
Jakabos Janka előadásában felvázolta az EMNT által kezdeményezett, erdélyi és magyarországi szakértők, valamint a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium Kárpát-medencei Térség Gazdaságfejlesztési Főosztálya, a Nemzeti Stratégia Tervezési Hivatala, illetve a Váti Területi Tervezési és Értékelési Igazgatóság felkért szakértői által összeállított Mikó Imre Terv alapvető célkitűzéseit, illetve ezek megvalósítására vonatkozó elképzeléseket.
A terv megfogalmazásának folyamata példátlan, háromszintű – szakmai, nemzetpolitikai és társadalmi – összefogást feltételezett. Az erdélyi magyarság megerősödése, autonómiájának építése nem lehetséges stabil gazdasági alapok nélkül – fejtette ki Jakabos Janka. A romániai magyar nemzeti közösség gazdaságfejlesztési javaslataként kidolgozott Mikó Imre Tervet partnerségben való megvalósításra ajánlják fel a magyar és román kormányoknak, és kérik hozzá az Európai Unió támogatását is – olvasható a tervezet Vitairatában. – Elképzeléseink szerint a terv iránytűként, másrészt az összmagyarság gazdasági szereplőit összekötő hídként is működne – emelte ki az EMNT háromszéki elnöke. Erdély oly módon formálható „Kelet Svájcává”, ha megteremtik azokat a feltételeket, amelyek a társadalom egészének fejlődését gazdasági, szociális és kulturális vonatkozásban egyaránt egységként kezelik – részletezte.
A stratégia kidolgozásában és a részcélok rendszerezésében fontos szerepet játszott a helyi sajátosságokat kiemelő területi lebontás, a szakterületek meghatározása. Stratégiai célokként fogalmazták meg a versenyképes és megújuló erdélyi magyar gazdaság, az autonóm erdélyi magyar gazdasági közösségek kiépítését, munkahelyek és hasznosítható tudás biztosítását minden magyarnak, az összmagyar gazdasági és nemzeti kapcsolatok erősítését, és alapvetően az erdélyi magyar társadalom megújulását. A terven dolgozó szakemberek nevesítették a különböző prioritásokat és az egyes szakterületekhez csatolt kitörési pontokat – például a befektetésösztönzést, hálózati gazdaságfejlesztést, a megújuló energia, vízipar és zöldgazdaságfejlesztést – is. – A tervezési munka mellett a célkitűzések megvalósítását lehetővé tevő intézményrendszer kiépítésén is tevékenykedünk – magyarázta Jakabos Janka, aki tájékoztatott arról, hogy a demokráciaközpontok hálózatára egyablakos rendszerben gazdasági tanácsadói irodák is épülnek majd a vállalkozói réteg szakmai támogatására.
Szatmári Kristóf, a magyar Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős államtitkára megállapította: a Mikó Imre Terv, bár jelenleg több kérdést vet fel, mint választ kínál, mindenképpen irányt ad az erdélyi magyar gazdasági élet fejlesztésének, felzárkózásának. Az erdélyi magyarság gazdasági és egyéb jellegű támogatása mellett messzemenően elkötelezett jelenlegi magyar kormány feladata, hogy a megfelelő intézményrendszerek kiépítése és az európai uniós keretek között alkalmazható jogi megoldások tekintetében is kapcsolódhasson a Mikó Imre Tervhez – magyarázta a politikus. Mint kifejtette, ez a tervezet rámutathat arra, hogy az erdélyi magyar közösség autonómiájából gazdasági fejlődés származhat. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a terv finanszírozásának hármas, Budapest–Brüsszel–Budapest lábon kell állnia, a források elnyeréséhez pedig a teljes közösség támogatásával, legalábbis hallgatólagos egységével rendelkeznie kell.
A VÁTI Nonprofit Kft. a magyar kormányzat területfejlesztési háttérintézménye – magyarázta Péti Márton, aki a magyar tapasztalatok összegzésével a nemzetközi fejlesztéspolitikai folyamatok kontextusában tárgyalta a Mikó Imre Tervet. Mint kiemelte, műfajában és tartalmában egyaránt sok hasonlóságot hordoz az Új Széchenyi Tervvel, amely a Kárpát-medencét kiemelt gazdaságfejlesztési övezetként kezeli. Kidolgozásának folyamata már önmagában értékes felületet képez, amely összeköt szereplőket, akik képesek az óriási potenciált hordozó nemzetpolitikai elképzeléseket beépíteni egy állandó taktika és egységes értékrend által jellemzett gazdaságfejlesztési rendszerbe. Az uniós fejlesztési irányok megváltoztak, a nemzetközi együttműködési intézményrendszert megújították, a transznacionális források is ennek megfelelően kerülnek kiosztásra. A tapasztalat szerint nem elég hatékonynak bizonyult regionális fejlesztési szint jelenleg már háttérbe szorul a helyileg beilleszkedő projektcsomagok koncepciójával szemben, illetve fókuszba kerülnek az újszerű fejlesztések is – részletezte Péti Márton. Mint kiemelte, a 2014–2020-as uniós fejlesztési ciklusra már most ajánlatos projektekkel készülni. – Fantázia van a többségi nemzetet partnerként való megnyerésében – mondta a szakember, aki az uniós támogatások lehívására való törekvés megvalósítása mellett hangsúlyozta a kisléptékű, sokakat érő fejlesztések beépítésének fontosságát is. Úgy vélte, a Mikó Imre terv nemzeti alapú fejlesztéspolitikaként nemcsak a Kárpát-medencei magyar kisebbségek, hanem Magyarország számára is alternatívákat, impulzusokat szolgáltathat.
Juhász Jácint, a BBTE dékánhelyettese előadásában a szakértői csapatával közösen kidolgozott, a befektetésösztönzésre, iparosításra és hálózati gazdaságfejlesztésre vonatkozó prioritási pont mögött rejlő tartalmi elemeket magyarázta el. Mint kifejtette, értelemszerű kiindulópontnak tekintették, hogy a nagyvállalatok 1989 utáni leépülését követően létesült, kis- és közép vállalkozások között megfelelő kommunikáció megteremtését javasolják, illetve támogatást találjanak az erdélyi magyar vállalkozói szféra életképes projektjeinek. Ennek érdekében egyrészt egy erdélyi vállalati kataszter kialakítását tervezik, megkönnyítve a kommunikáció és piacra lépés esélyeit, javasolták továbbá a magyar példák alapján az uniós források felhasználásának összekapcsolását is. Egy garanciaalap létrehozása által könnyítenék a bankhitelek, uniós források megszerzését, a bevezetendő kedvezményes hitelprogramok a valós értékteremtő tevékenység megvalósítására képes vállalatokat céloznák meg. A magánpénzekre alapuló, nyugat-európai és angliai példákra alapozó, kockázati tőkekomponens tőkét pumpálna úgymond a legjobban működő vállalatokba. Az erdélyi és a magyar termékcsere érdekében a kereskedelmi integrációt fokoznák, megszervezve a területenként már létező kapcsolatokat. A szakember hangsúlyozta a magán-szféra állásbörzékre való erőteljesebb bevonulásának fontosságát, az egyetemi gyakorló programok intenzívebb megszervezését, az ösztöndíj- és diákhitel programok kiterjesztésének szükségességét, hogy az oktatás a háttérbe szorult közösségek tagjai számára is elérhetővé váljon.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Nehéz az árulás!
Vajon fukarok, meghunyászkodók a sepsiszentgyörgyi kereskedők, vagy egyszerűen csak közönyösek? Ha megkérdezzük, miért nem írják ki az áruik nevét magyarul is, leggyakrabban a kiadásokra hivatkoznak, legyen az nagyobb üzlet, mint mondjuk a Bertis, a Bem Balogh vagy kisebb, tömbházak földszintjén átalakított kétszobás lakásban meghúzódó vegyesüzletecskék.
Pár évvel ezelőtt a Trident és Profi előtt tüntettek a fiatalok, követelték, hogy anyanyelvünkön is írják ki a termék árát, s alkalmazottjaik ismerjék az itt élő közösség nyelvét. Hogy közben saját magyar kereskedőink eltekintenek az anyanyelvünk használatától, észrevétlen maradt, s mára oda jutottunk, hogy még a Magyarországról importált kolbász neve is karnac hazsdu néven szerepel az üzletek hűtőpultjának árukínálata között.
Románia törvényei nem tiltják a kétnyelvűséget, s ma már huszonegy év után mindenki azt gondolja, e területen elértük, amit lehet. Igen ám, de a krajcároskodó kereskedő fölülírja a kínkeservesen kiharcolt jogokat, mert egyszerűbb a szállítólevelekről, a csomagolásról átmásolni az áru nevét és árát, hagyja, hogy a kedves vagy épp kedvetlen vásárló maga süsse ki, mi rejtőzik egy-egy román megnevezés mögött. Ha mulasztásukat valaki – sajnos, igen kevesen – szóvá teszi, megsértődnek. Maga el sem tudja képzelni, milyen nehéz munka az árulás. Dehogy nem. És förtelmes. Máshol fölényes és kioktató a válasz: Romániában élünk, nem? Igen, de..., hagyjuk. Éljen a profit, a szabad kereskedelem és a magyar kereskedő, ki sutba vágja anyanyelvét, kinek fontosabb néhány garas, mint a vásárló, ki a szent nyereség jegyében megfosztja vevőit attól a kis örömtől, hogy legalább itt, Székelyföldön kenyeret, cukrot, rizst, virslit vagy párizsit, cérnakolbászt, avagy uborkát magyarul vásároljon. S míg az alprefektus – a román kormány helyi ökleként – számon kéri az önkormányzatoktól, egy-egy román üzletlánctól, hogy miért használja a magyar nyelvet is, azok az emberek, kik a mi kis pénzünknek hála maradhatnak meg a piacon, fütyülnek ránk, nyelvünkre, szokásainkra, igényeinkre s nem utolsósorban jogainkra. Mert Romániában élnek, nem a Székelyföldön. Ha néhány napig, esetleg hétig nem tenné be magyar ember a lábát ezekbe az üzletekbe, holtbiztos rájönnének a tulajdonosok, kereskedők, nem "árulni" kell, hanem a vásárlót szolgálni.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fesztivál – Felszentelésére ereklyét kapott ajándékba a Szent István-templom
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelte fel szombat délután Kolozsváron a Donát-negyedben a Szent István-templomot. A lovas huszárok már jóval az ünnepség előtt felsorakoztak a templom bejárata előtt a rengeteg jelenlevő tetszésnyilványítása közepette. Pontban délután hat órakor megszólaltak a templom harangjai, és a papság kíséretében megjelent Jakubinyi György érsek, Tamás József segédpüspök valamint Kovács Sándor főesperes. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel a többi történelmi magyar egyház és a görög katolikus egyház képviselői, de eljött még Andrei Andercuţ ortodox metropolita is. A zárt templomajtó előtti beszédében Kovács Sándor főesperes úgy vélekedett Szent Istvánról: keresztény vallási térítő és államalkotó uralkodó volt, ami a mai napig meghatározza hírét és hatását. A főesperes emlékeztetett: a templom alapkövét 1991. június 13-án tették le.
Jakubinyi György érsek a főegyházmegye nevében mondott köszönetet mindazoknak – így Czirják Árpád pápai prelátusnak és Kovács Sándor főesperesnek is –, akik hozzájárultak a templom építéséhez.
A több mint ezer résztvevőnek csak a fele fért be a templomba, míg a többiek kivetítőn követhették a templomszentelés és főpásztori szentmise több mint két órás szertartását.
A templomban először Szent Istvánnak fiához írt intelmeit olvasták fel, majd Szent Pál apostolnak az Efézusbeliekhez írott leveléből idéztek.
– 1991-ben sokan fölöslegesnek tartották a templomépítést. Most azonban a kétkedőknek be kell látniuk, hogy a templomépítés a hit jele. Kolozsvár magyar katolikus népe hisz abban, hogy évtizedek múlva is lesznek katolikusok, akik ezt a templomot megtöltik, és akik anyanyelvükön hallgatják majd Isten igéjét – hangoztatta az érsek. Megtudtuk: a már meglévő tíz kolozsvári lelkipásztori központ mellé sorakozik fel a Szent István-templom, amely a Szent Mihály plébániának lesz alárendelve.
(felvétel) Az alapkőletétel 1991-ben, és a szombati templomszentelés.
– A keresztény ember számára az élő egyházközség a lényeges; és ha ez megvan, akkor az felépíti és használja a templomot. Ezt a templomot úgy koptassátok, hogy több évtized után jöjjön el az akkori főpásztor, aki a javítások után megáldja majd a templomot – hangoztatta az érsek.
Jakubinyi elmondta: a szent krizmát csak templomszenteléskor, kereszteléskor és bérmáláskor, továbbá papszenteléskor használják. Az újonnan felszentelt Szent István-templom oltárában elhelyeztek egy, a Szent Jobb-ból származó ereklyét, amelyet Erdő Péter bíborostól, Esztergom-Budapesti érsektől, Magyarország prímásától kaptak.
A templomszentelés új szertartás szerint zajlott. A bevonulás után az érsek szentelt vízzel hintette meg a papságot, a templomon végigmenve a híveket és a templom falait. Az ereklyék elhelyezése után az oltárt és a templom falait megkenték szent krizmával, majd fénybe borult a templom. Ezt követte az oltár és a templom megtömjénezése. Az oltáron az érsek tüzet gyújtott, és tömjént hintett a parázsra. Ezt követően a katolikus nőszövetség tagjai leterítették az oltárt és virággal díszítették. A szentáldozás szertartása után az Oltáriszentség átvitelére került sor. Az érsek a tabernákulumba helyezte az Oltáriszentséget. A behelyezés után a tabernákulum ajtaját nyitva hagyta, újból tömjénezte, majd becsukta a tabernákulum ajtaját, és meggyújtották az örökmécsest. A főesperes díszoklevélben részesítette Jakubinyi György érseket, Tamás József segédpüspököt, Potyó Ferenc általános érseki helynököt, Szász János kanonokot és Czirják Árpád pápai prelátust, majd a mise végén ünnepi áldással és nemzeti imánk eléneklésével zárult az esemény.
Az egyházzenei szolgálatban közreműködött a Szent Cecília kórus, a Neumarkt Brass, Oana Maria Bran (orgona). Szólót énekelt: Covacinschi Jolanda, Starmüller Éva, András Ildikó, Andrei Sofron és György Róbert. A kántori teendőket Márton Szabolcs és Geréd István látta el. A karnagy Potyó István volt. Részletek hangzottak el Liszt Ferenc: Missa Choralis című miséjéből, Halmos László, G.F. Häendel, A. Bruckner, Kodály Zoltán műveiből
(N.-H. D.) Szabadság (Kolozsvár)

Látogatás a könyvek csodálatos világában (Kolozsvári Magyar Napok)
A vasárnap véget ért Kolozsvári Magyar Napok programkínálata jóval színesebb volt a tavalyinál, a kulturális, szórakoztató, tudományos és sportrendezvények mellett a különböző, nyitott kapus intézmények is vonzották a közönséget.
Kolozsváron egy hétig állt a "bál", azaz a közművelődés és szórakozás, ki-ki kedvére választhatott az ifjúsági, gyermek- és családos programok között. Tömegeket vonzottak a sportrendezvények, a szabadtéri koncertek, fotó- és képzőművészeti kiállítások. A borkóstolóknak is volt bőven résztvevője, a Szent Mihály-templom tornyát is sokan látogatták, a városnéző sétákon a Fellegvár, a történelmi főtér és az Óvár nevezetességeit ismerhették meg az érdeklődők. A Házsongárdi temető, az Országos Levéltár és a Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár szakszerű bemutatása valóságos ínyencségnek számított még azoknak is, akik korábban már jártak ott, a városnapi látogatás még vonzóbbá tette ezeket. Érdekes kérdés, hogy vajon miért nem látogatják az emberek a múzeumokat, kiállítótermeket, könyvtárakat, miért szükséges egy rendezvénysorozat programfüzetének lapján visszaköszönő felhívásnak megjelennie ahhoz, hogy elmenjünk például a Gyógyszerészeti Múzeumba, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem viváriumát meglátogatni, a galériák, könyvtárak kapuján belépni? Említett okokból úgy gondolom, az immár második alkalommal megszervezett Kolozsvári Magyar Napok, miként a Múzeumok Éjszakája és más hasonló rendezvények a szórakoztatás mellett népnevelő jellegűek is.
A Lucian Blaga Központi Egyetemi Könyvtár 1990-ben kapta nevét, ám története 1859-ig nyúlik vissza, az akkor alapított Erdélyi Múzeum Egyesület bibliotékájához fűződik. Az EME saját gyűjteményét – tulajdonjoga fenntartásával – az egyetem használatára bocsátotta. A könyvtárat 1872-ben létesítették, egy időben az egyetemmel, mostani, (visszafogott) szecessziós stílusú főépületét 1909-ben avatták fel – meséli Gurka-Balla Ilona, az Egyetemi Könyvtár főkönyvtárosa, majd Kovács Eszter, az olvasószolgálat vezetője körbekíséri kis csoportunkat az épületben. A földszinti részen százéves gépekkel, tűvel és cérnával dolgozó könyvkötőkkel találkozunk. A módszer ugyanaz, mint száz éve, a technika itt semmit sem változott. Jól beváltak az eszközök, és minden korszerűsítés ellenére a leghatékonyabb most is a keményítős ragasztó meg a préselő. Külön szakember kezeli a betűkészletet, és a kötésnek is megvan a tanulható, ám bonyolult technikája. A könyvtár köteles letéti hely, ami azt jelenti, hogy minden, Romániában megjelent könyv, kiadvány, újság, folyóirat vagy bármilyen, nyomtatásban megjelent anyag minden számából ide is küldenek, amit a könyvtárnak rendszerezve tárolnia kell. Látogatásunkkor éppen ilyen újságokat kötöttek közös borítók alá. Az itt dolgozók nagyon segítőkészek, az érdeklődőknek szívesen elmagyarázzák a munkafolyamatot és a gépek működését.
Az első emeleten legérdekesebb, és igencsak hasznos gép a nemrégiben beszerzett A0-s szkenner (lapolvasó), mely lehetővé teszi nagyméretű könyvek viszonylag könnyű és kíméletes digitalizálását. A beszkennelt képek pdf-formátumban jelennek meg a számítógépen, melyet egy karakterfelismerő programmal adatbázisba tudnak vezetni. Ennek az az előnye, hogy digitális formában könnyen kereshetővé teszik a szöveget, s mindezt anélkül, hogy minden lapozásnál a könyv rongálódna. Hátránya viszont az, hogy a nyomtatásban megjelent betűket olykor nem ismeri fel a karakterolvasó, ezért néhány szó kimarad, így a rákeresést sem teszi lehetővé. Ezen a részlegen minden méretű papírformának külön gépeket szereltek be, a számítógépes katalógus elsősorban az 1995 után állományba került anyagokról nyújt tájékoztatást, a többi kiadvány visszamenőleges feldolgozása folyamatban. A könyvtár szintjein egyre feljebb haladva a kevésbé forgalomban lévő anyagokat láthatjuk. Míg a lenti, kiszolgálórészlegen olvasótermek, diákoknak és egyetemi professzoroknak külön kialakított és berendezett helyiségek, szabadpolcos konferenciatermek vannak, fent, a könyvespolcok rendezett sorai közt olyan egymásutániságban jelennek meg az olvasnivalók, amilyen gyakran elmozdíttatnak helyükről. A polcok szélében kis rakodóasztalként fungáló székek, a kikölcsönzött könyvek helyén kartoncédulák, a sorok végén pedig az északi fekvésű, a terem egyetlen oldalát kitöltő ablaksor húzódik. A termekben megfelelő a páratartalom és a hőmérséklet a könyvek tárolására, mindezt még szigorúbban ellenőrzik a levelek, kéziratok, régi könyvek és hasonló fontos iratok termeiben. Az épület minden szintjén az eredeti bútorokkal találkozhatunk. Néhány új elem között rengeteg sötétbarna, üvegezett könyvespolc és fából készült kis fiók található. A székek, asztalok, faburkolatok és csillárok is mind eredeti fényükben mutatkoznak. Az egykori kis liftet is használják még, ezen küldözgetik a hallgatók kikérőcéduláit az emeletre. Van még keréken futó kis polc a karzati korlátokra szerelve, mely körbegurítható a terem másik végéig, s az egyik, talán legérdekesebb régiség a mai napig használt mikrofilmes vetítő és fényképező. Egész könyveket rögzítettek mikrofilmre, s fognak talán ezután is, főleg a legértékesebb dolgokat, hiszen ez olyan technikának bizonyult, amely nagyon hosszú idő múlva is visszaolvasható és maradandó, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem igényel különösebb gépi szerkezetet, amely esetleg idővel kimenne a forgalomból, mint a mai digitális hordozók, amelyek akár három-öt éven belül is elavulhatnak. A mikrofilm visszaolvasásához legszélsőségesebb esetben elég egy fényforrás, egy gyertya és esetleg nagyítólencse, mely kinagyítja a képet.
A könyvtár kis kiállítással is készült a városnapokra olyan magyar vagy erdélyi vonatkozású könyvekkel, amelyek Kolozsvárhoz vagy az itteni könyvnyomtatáshoz kötődnek. A látogatás végén szórólapot kaptunk minden hasznos információval, elérhetőséggel, és búcsúzáskor még egyszer nyomatékosították, hogy a könyvtár nem csak az egyetemisták és nem csak a kolozsváriak előtt áll nyitva, hanem középiskolás kortól minden korosztálynak, lakóhelytől és származástól függetlenül.
Ferencz Anikó. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Schmitt Pál a Krónikának: tizenötmillió magyarban gondolkodom
A magyar állampolgárság felvételére, a magyar nyelv védelmére, továbbá legalább egy idegen nyelv elsajátítására buzdított tegnap befejeződött kolozsvári látogatása során Schmitt Pál. A köztársasági elnök egység kialakítására szólította fel az erdélyi magyar politikai szervezeteket, vidékjárása során ellátogatott Magyarpalatkára és Válaszútra, amellett magas rangú állami kitüntetéseket adott át. Schmitt Pál a Krónikának elmondta: a könnyített honosítás révén nő a magyar nemzet tagjai közötti szolidaritás.
Kodály Zoltánt parafrazálva biztatott arra mindenkit tegnap Schmitt Pál Kolozsváron, hogy tanuljanak idegen nyelveket, hogy ezt a tudást felhasználva gazdagítsák anyanyelvüket. Kétnapos Kolozs megyei látogatása során a köztársasági elnök megnyitotta a 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek részvevői szerinte jelentősen hozzájárulnak a magyarságtudomány gazdagodásához.
Beszédében úgy foglalt állást: ma ismét felértékelődött a sajátos, az egyedi, a nemzeti kultúra (...), az embereknek mind nagyobb szükségük van olyan lokális, regionális világokra és újra megtalált közösségekre, ahol biztonságban és otthon érezhetik magukat. Kiemelte, hogy a magyar nyelv védelmében mindenkinek jut feladat, a köztársasági elnöknek például a nyelvek és a kultúrák iránti érzékenység növelésére kell törekednie, hangsúlyozva a nyelvtanulás fontosságát, hiszen az idegen nyelvvel párhuzamosan újra lehet tanulni, gazdagítani a magyart.
Traian Băsescu román államfő, a kongresszus másik fővédnöke üzenetét kisebbségügyi tanácsadója, Eckstein-Kovács Péter magyar nyelven tolmácsolta: a saját nyelv és kultúra biztos pont a gazdasági, szociális, politikai válságok közepette. Miközben Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár üdvözölte, hogy az ötévente megrendezett hungarológiai kongresszusnak az a kincses város ad otthont, ahol a magyar nyelv használata miatt sokakat megszólítanak az utcán, Florin Stamatian prefektus sajnálatát fejezte ki, hogy gyerekkorában csak annyit sikerült megtanulnia magyarul: „Kezicsókolom, nagymama, hol van Gyuri.” Schmitt Pál a tanácskozáson jelentette be, hogy védnöksége alá vett a kolozsvári levéltár által felfedezett felbecsülhetetlen értékű dokumentumok közül egy Mátyás királytól származó adománylevelet.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott négy erdélyi magyar politikai-közéleti szervezet vezetőivel is, akiket egység kialakítására szólított fel, annál is inkább, mivel ősszel népszámlálást, jövőre pedig helyhatósági és parlamenti választásokat rendeznek Romániában. Kifejtette, a négy szervezetnek – EMNT, RMDSZ, MPP és SZNT – el kell érnie, hogy mindenki bátran, határozottan vállalja fel magyarságát a lakossági összeíráson, a választások előtt pedig a legmegfelelőbb közös jelöltek felkutatására kell törekedniük a lehető legjobb eredmény érdekében. Az elnök leszögezte: ahogy most a kincses városban, úgy a jövőben a Sándor-palotában is csak együtt ül le a szervezetek vezetőivel.
Az államfő ezután megtekintette a Kolozsvár közeli Magyarpalatka visszaszolgáltatott református iskoláját, majd ellátogatott a Kallós Zoltán által létesített, a néprajzkutató nevét viselő válaszúti Mezőségi Néprajzi Múzeumba, továbbá a közel száz kisdiák oktatását-nevelését biztosító szórványkollégiumba. Kallós Zoltán „idegenvezetésével” a köztársasági elnök megismerkedett a tavaly megnyitott múzeum páratlan, a mezőségi, az erdélyi és a moldvai magyarság életmódját, értékrendszerét, népviseletét bemutató gyűjteményével. Schmitt elragadtatással szemlélte a magyarpalatkai, széki és más tájegységek kellékeiből álló tisztaszobák kincseit, a 18. századi magyar fanyerget, és tetszését különlegesen kivívta a kalotaszegi menyecske magyar címerrel ellátott ruhája. Nagyot derült az államelnöki delegáció annak a 19. századi tányérnak a feliratán, amely ezt üzente majdani tulajdonosának: „Végy meg, k…a, mert szép vagyok”. Schmitt Pál támogatásáról biztosította az elsősorban magyar állami finanszírozással épülő szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központot, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy jövőre hat unokájával tér vissza Válaszútra, hogy feltöltődjenek magyar nyelvvel, kultúrával. Lapunk kérdésére az államfő nagyon jó érzésnek nevezte, hogy mandátuma idején több tízezerrel nő a magyar állampolgárok száma. „Én tizenötmilliós nemzetben gondolkodom. A számunk nem nő, mert a nemzet ugyanakkora marad, de a kötődésünk, a köztünk lévő szereteterő, a jogi kötődés, a kohézió, a szolidaritás egyértelműen növekszik annak révén, hogy magyarságérzésüket, – tudatukat nagyon sokan a magyar állampolgárság felvételével is erősítik” – jelentette ki a Krónikának a köztársasági elnök.
Az államfő tegnap megbeszélést folytatott a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetőségével is. Ígéretet tett arra, hogy az akkreditáció kérdését ezentúl is prioritásként kezeli a felelős fórumokon, és elmondta, az RMDSZ vezetőitől pozitív visszajelzés érkezett az intézményi akkreditáció helyzetéről, így az erre vonatkozó végső döntést októberre várhatja az intézmény. Schmitt jelenlétében erdélyi magyarok tették le az állampolgársági esküt a kincses város magyar főkonzulátusán, megtekintette a Házsongárdi temetőt, ahol megkoszorúzta Dsida Jenő sírját. Kolozsvári látogatása záróakkordjaként Schmitt Pál tizenkilenc erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetéseket. (Kitüntetett erdélyi magyarok. Schmitt Pál tegnap 19 erdélyi magyar személyiségnek adott át állami kitüntetést Kolozsváron. A Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjében részesült Czirják Árpád nyugalmazott érseki helynök, Cs. Erdős Tibor festő, grafikus, Pozsony Ferenc néprajzkutató, Schupler Tibor, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye gazdasági igazgatója és Somai József közgazdász, a köztársasági érdemrend lovagkeresztjében pedig Pallai Béla Miklós József görög katolikus lelkész, Heim András és Valovits László grafikus, Fodor Imre, Marosvásárhely volt alpolgármestere, Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárdért Alapítvány elnöke, Juhász Tamás egyetemi tanár, Király László költő, Kristófi János festő, Hermann János egyháztörténész, Balázs Bécsi Gyöngyvér, a Kallós Alapítvány elnöke. Az érdemrend középkeresztjét Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, a köztársasági elnök érdemérmét Guttman Mihály zenetanár, karnagy és Kallós Zoltán néprajzkutató, népzenegyűjtő kapta, míg elismerésben részesült Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója.)
Rostás Szabolcs. Krónika (Kolozsvár)

Összevont választások jöhetnek
Miután Traian Băsescu államfő a tisztán egyéni választókerületes választási rendszerre való áttérést szorgalmazta már jövő évtől, a nagyobbik kormányerő, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) újabb, a választásokkal kapcsolatos módosítást szorgalmaz: ezúttal a rendszerint nyáron megrendezett önkormányzati választásokat vonná össze az őszi parlamenti választásokkal. A PDL javaslatát koalíciós partnere, az RMDSZ is támogatja, és az ellenzék sem utasítja el, így megvalósulására nagy az esély. Arról ugyanakkor, hogy melyik időpontban rendeznék meg az összevont voksolást, még nincs javaslat.
Sever Voinescu, a PDL szóvivője tegnap kifejtette: azért jó ötlet összevonni a helyhatósági választásokat a parlamentiekkel, mert „rossz román szokás szerint” külön választásokkal az intézmények egy évre lebénulnak, a politikusok pedig „megbolondulnak”. Voinescu elmondta, a PDL tárgyal koalíciós partnerével, az RMDSZ-szel, mert törvénymódosítás csak politikai többséggel valósítható meg, és leszögezte: a demokrata-liberálisok a koalíció javaslatát akarják a parlament elé terjeszteni. Voinescu elmagyarázta, miért jó ötlet a két választás összevonása. „Így tanulták meg a román köztisztviselők az elmúlt húsz évben: választási évben semmit nem csinálnak. Mi több, választási évben a politikusok is elveszítik a fejüket, mert a két választási megmérettetés köti le minden pillanatukat. Következésképpen Románia számára jobb lenne, ha egyszerre kerülne sor az önkormányzati és parlamenti választásokra, majdnem egy évről egy, legfeljebb két hónapra csökkenne a választási forrongás ideje” – magyarázta. Elmondta, az összevonás mellett szól az is, hogy olcsóbb lenne, és jelen körülmények között Románia nem engedheti meg, hogy „megmaradjon a rossz hagyományok mellett”.
Voinescu szerint szükség lesz néhány törvénymódosításra a helyi közigazgatási törvényben, de ez csak akkor valósítható meg, ha létezik ilyen irányú többségi politikai akarat. A választási rendszerrel kapcsolatban Voinescu elmondta, hogy a 2008-as választásokon alkalmazott szabályokat meg kell változtatni, mert a „kiegyenlítés címén olyan emberek kerültek a parlamentbe, akik elveszítették a választásokat, és nem jutottak be olyanok, akik megnyerték”. Emil Boc miniszterelnök kedden azt nyilatkozta, hogy elméletileg lehetséges az önkormányzati és parlamenti választások összevonása 2012-ben, ennek időszerűségét a koalícióban elemzik, és ott hoznak döntést is a kérdésről. A miniszterelnök azt is elmondta, a koalíció elemzi az egyéni választókerületes, mandátum-visszaosztásos rendszer kiiktatását. „A koalíció jövő héten kezdi elemezni a választási rendszer kérdését. Tárgyalunk az ellenzékkel is. Egyelőre nincs koalíciós szinten elfogadott forma, mert még nem kezdtünk el tárgyalni” – tette hozzá Boc.
Az RMDSZ is benne van
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke tegnap elmondta, a magyar szervezet támogatja az önkormányzati és a parlamenti választások egyidejű megrendezését. „A koalíciós ülésen szó esett erről, és azt mondtuk, hogy szerintünk jó ötlet. Mi magunk is szorgalmaztuk még 2008-ban” – mutatott rá. Kelemen szerint egyrészt gazdasági, másrészt mobilizációs szempontok is indokolják az összevonást, mivel az önkormányzati választásokon rendszerint nagyobb a részvételi arány, mint a parlamentieken. Az egyéni választókerületes rendszer kapcsán kifejtette: ebben az esetben az RMDSZ csupán azon kerületekben nyerhetne, ahol a magyarok többségben élnek, a szórvány elveszne, ezért az arányos képviseletet tartja jobbnak. Kifejtette ugyanakkor, hogy még elemzik a kérdést, így egyelőre nem tud konkrét választ adni arra, hogy jó lenne a választási rendszer módosítása, vagy sem. Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ-szervezet elnöke szerint Erdélyben általában a PDL-nek kedvezhet az összevonás, míg Kovásznában az RMDSZ-nek kedvezhet, mivel az emberek jórészt elégedettek a szövetség polgármestereinek tevékenységével. Az ellenzék sem zárkózik el: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt elnöke szerint pártja akár összevont rendszerben is minél hamarabb megrendezné a választásokat, „csak ne csalják el azokat”. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, az ellenzéki Szociálliberális Unió (USL) másik társelnöke szerint az USL számára nem lesz tragédia az összevonás, de a PDL sem ér el vele sokat.
„Ellenzéki” hangok
Az RMDSZ elnökével ugyanakkor a szövetség berkeiből nem mindenki ért egyet: Lakatos Péter Bihar megyei képviselő, aki rendszerint bírálja azon kormány döntéseit, amelynek saját pártja is tagja, úgy vélte, nem jó összemosni a dolgokat, mert így az önkormányzati választások átpolitizálódnának, és nem a helyi kérdésekről szólnának. Biharban egyébként az ellenzéki pártok képviselői is „rebellisek”: Ilie Bolojan nagyváradi polgármester, a PNL városi elnöke a Lakatoséhoz hasonló érvek alapján utasítja el a kezdeményezést, és Ioan Mang PSD-s vezető sem támogatja, mivel szerinte a PDL mindezt azért akarja, hogy a parlamenti választásokat a még meglévő saját polgármesterei és megyei vezetői szervezhessék meg, és így elcsalhassák azokat. (A megyében amúgy az országos helyzettel ellentétben a PDL van ellenzékben, az RMDSZ a két ellenzéki alakulattal kötött együttműködési megállapodást.) Cristian Preda, a PDL európai parlamenti képviselője szerint ugyanakkor jó ötlet összevonni a két választást, ám a pusztán egyéni választókerületes voksolás bevezetése esetére úgy vélte, sem a százalékos, sem az alternatív küszöböt nem lehet megtartani. Rámutatott, az ilyen reform kedvezne a kis alakulatoknak, és demokratikusabbá tenné a választásokat. Az Állandó Választási Hatóság (AEP) szerint egyébként ahhoz, hogy a választásokat összevonják, új törvényre van szükség, amely mindenféle szavazást szabályozna. Marian Muhuleţ, a hatóság alelnöke elmondta: a helyhatósági és a parlamenti választások összevonásához új jogszabályra van szükség, semmiképpen nem lehet azt sürgősségi rendelet révén elfogadni.
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

/vezércikk/
Aranyláz
A környezet- és természetvédelem az ember jövője szempontjából létszükséglet. A japán földrengéses katasztrófa nyomán nem véletlenül zárják be a német atomerőműveket, az elektromos meghajtású gépkocsikra való nagyobb méretű átállás már megkezdődött, és egyre több államban nem csupán figyelembe veszik, hanem szigorúan be is tartják a tengeri és óceáni halászati kvótákat.
A környezet- és természetvédelem az ember jövője szempontjából létszükséglet. A japán földrengéses katasztrófa nyomán nem véletlenül zárják be a német atomerőműveket, az elektromos meghajtású gépkocsikra való nagyobb méretű átállás már megkezdődött, és egyre több államban nem csupán figyelembe veszik, hanem szigorúan be is tartják a tengeri és óceáni halászati kvótákat. A fejlett ipari államok környezet- és természetvédelme nyilvánvalóan nem olcsó mulatság, a kiesett energia- és más forrásokat pótolni kell. De ahol nem csupán a józan szemlélet uralkodik, hanem pénz is van, ott megtehetik. A szegényebb országokban, mint amilyen Románia, a környezet- és természetvédelem állandó kételyek forrása. Majd mindenki tisztában van azzal, hogy nem kellene pusztítani az erdőket, de amíg a törvényesen vagy feketén kitermelt fából származó jövedelmi forrásoknak nincs más alternatívája, addig minden zöld panasz a pusztába kiáltott szó marad.
Turisztikai szempontból nyilvánvalóan undorító tájseb minden újonnan megnyitott kőbánya, de bármelyik helyhatóság szívesen veszi, ha az ott munkálkodó cégek nekik fizetik be az adókat. Már itt is régóta fásítani-füvesíteni kellett volna minden meddőhányót, ahogyan a bányászat visszafejlesztése után a nyugat-európai országokban tették, de a pénz hiánya miatt a legtöbb helyen minden maradt a régiben.
Verespatak tekintetében is ugyanez a dilemma: most, amikor az arany világpiaci ára megháromszorozódott – és egy ország valutatartalékának mindenekelőtt ez a nemesfém jelenti a zálogát –, akkor megengedhető-e, hogy lemondjon a saját földjében rejlő, és még mindig magas hatásfokkal kitermelhető, értékes altalajkincsről? 
Az államfő és a kormányfő szerint nem, csupán újra kell tárgyalni a kitermelő céggel a részesedési arányokat. Nem túlzás azt állítani, hogy a környék lakosságának jelentős része is úgy várja a bánya megnyitását, mint a megváltást, hiszen nincs munkahely, nincs jövedelem, nincs megélhetés, és számukra a legszebb természetvédelmi gondolatok is úri huncutságnak tűnnek mindazok részéről, akiknek van, amit aprítaniuk a tejbe.
Úgy tűnik, a műemlékvédelem kiharcolta azokat az összegeket, amelyekkel visszaállíthatók és folyamatosan fenntarthatók az egykori bányászati és tájépítészeti emlékek. A környezetvédelmi engedélyek megadását a világon érvényes legszigorúbb kritériumokhoz kötik, más kérdés az, hogy jövendőbeli betartásukat mennyire ellenőrzik.
Tudatos reklámstratégiával a majdani kitermelő cég az ellenségesből közömbössé vagy a maga javára fordította a közhangulatot. Minden jel arra mutat, hogy a Nyugati-Kárpátok legvitatottabb bányakitermelése indulás előtt áll. Hacsak az arany ára le nem zuhan. De a jelenlegi világgazdasági felfordulásban vajon tudja valaki ennek a receptjét ? Netán Chaplintől kellett volna jó előre megkérdezni? 
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)

Különórák a közoktatásban
Személyre szabott fejlesztéssel kerülné el az oktatási tárca az érettségi kudarcot
„A jegy nem nyaktiló” – vezette fel Daniel Funeriu oktatási miniszter a következő tanévre vonatkozó javaslatait, amelyek között elhangzott: szeptembertől egyénre szabott fejlesztési terv szerint tanulhatnak a diákok, a készségeiket és tudásszintjüket pedig már szeptember folyamán felmérik.
„A jegy nem nyaktiló” – vezette fel Daniel Funeriu oktatási miniszter a következő tanévre vonatkozó javaslatait, amelyek között elhangzott: szeptembertől egyénre szabott fejlesztési terv szerint tanulhatnak a diákok, a készségeiket és tudásszintjüket pedig már szeptember folyamán felmérik.
„Érthető a szülők döbbenete, hogy 8-9-es átlaggal tanuló gyerekük az érettségin megbukott. Be kell látni, hogy az értékelés jelenlegi rendszere nem működik, és radikálisan változtatni kell ezen” – mondta az oktatási tárca vezetője, amikor a megyei tanfelügyelők által benyújtott javaslatok alapján kidolgozott új módszertant ismertette. A tervek szerint diákonként, és az osztályok tudásszintje szerint változik majd, milyen ütemben és milyen módszerrel haladhat a pedagógus.
Jó, de kidolgozatlan
„Ez egy szép álom” – reagált lapunknak Székely Márta Szatmár megyei pedagógus. Szerinte a változásokhoz éretlen a hazai iskolai rendszer. „Nincs ehhez elég idő, a pedagógusok túlterheltek, és a szülők sincsenek felkészülve erre. A többség azt várja el, hogy hajszoljuk a gyereket minél jobb eredmények felé, függetlenül attól, hogy a készségei mit tesznek lehetővé” – mondta a tanárnő.
Jónak tartja viszont az egyedi fejlesztési terv ötletét Ferencz Salamon Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője, de úgy véli, csak akkor fog igazán hatékonyan működni, ha pontos módszertant dolgoznak ki a tudásszint felmérésre, és az erre alapozott fejlesztésre.
„Már csak azért is tetszik a kezdeményezés, mert úgy vélem: az úgynevezett diagnosztizáló tesztek sokat megmutatnak arról, hogy milyen szinten áll a tanuló, honnan hová kell eljutnia, illetve az is kimutatható, hogy milyen módszer lenne a leghatásosabb a felkészítésére” – magyarázta lapunknak a főtanfelügyelő. Meglátása szerint a tanügyminiszter javaslatai nemcsak a diákok érdekét szolgálnák, hanem a pedagógusok munkájában is egyfajta segítséget, támpontot jelentenek.
„Egyszerű és átlátható tesztet tartanék a legmegfelelőbbnek a tudásszint felmérésére, és mintateszt segítségével ellenőrizném azt, hogy a félév során milyen eredménnyel dolgoztam” – magyarázta Ferencz S. Alpár. Megjegyezte, hogy az egyedi fejlesztési terv ötlete nem új keletű: a nyugati oktatásban már évek óta használják.
Kérdésünkre, van-e kapacitás a hazai iskolákban a személyre szabott oktatásra, Ferencz S. Alpár úgy fogalmazott: a felmérések már most is a pedagógusok munkaköréhez tartoznak, de a motiváción múlik, milyen mértékben hajtják végre a javaslatokat. Arról, hogy az érvényben lévő tantervvel ez a rugalmas oktatási forma hogyan egyeztethető össze, az intézményvezető úgy nyilatkozott: ez csak a pontos fejlesztési tervek ismeretében meghatározható.
Többszereplős játszma
A hazai alternatív oktatásban már évek óta olyan módszerekkel dolgoznak, amelyeket a tanügyminiszter a teljes iskolai hálózatra kiterjesztene. Azok a szülők, akik már eddig is szöveges, értékelő bizonyítványt kaptak, elégedettek az eredményekkel.
„Rendszeresen kézhez kaptuk azt az értékelést, amelyben a tanítónő részletesen ismertette az eredményeket, az elmaradásokat, így annak ellenére, hogy a gyerek nem kapott minősítést az iskolában, pontosan tudtuk, hol áll a tudásszintje. Ez csak akkor működik, ha a pedagógus és a szülő partnerei egymásnak, szerintem nemcsak a tanárok, de a hozzátartozók felkészítésére is oda kellene figyelnie a minisztériumnak. Itt már nem elég megkérdezni a gyerektől, hogy hányast kapott az iskolában” – vélekedett Keresztes Éva, akinek a kislánya a vásárhelyi step by step osztályban tanult.
Pótérettségi perrel
Mégis részt vehet a pótérettségin az a Hunyad megyei diák, akit júniusban azért zártak ki a megmérettetésről, mert mobiltelefont találtak nála. A készüléket ugyan nem használta a maturandus, de mivel a szabályok tiltják a bevitelét is a vizsgaközpontba, a fiatalt kizárták az idei őszi és a jövő nyári érettségiről is.
A döntést a diák bíróságon támadta meg, keresetének első fokon helyt adtak, de a jogerős döntésig szeptemberig várni kell. Ha a következő tárgyaláson mégis elmarasztaló ítélet születik, akkor az őszi érettségi vizsga eredményét megsemmisítik, függetlenül attól, hogy milyen jegyeket kap a végzős.
A napokban zajló szóbeli vizsgákon történt visszaélésekről egyelőre nem érkezett jelentés. Jövő héten térfigyelő kamerákkal ellátott termekben kezdődik az írásbeli vizsga.
Baloga-Tamás Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Ismét felmerült a székely pengő bevezetésének gondolata
Székely vállalkozók támogatják az elképzelést, a Román Nemzeti Bank azonban továbbra is ellenáll. Nem ismeri el egyelőre a Román Nemzeti Bank a székely pengőt, mint alternatív fizetőeszközt. Így egyelőre nem lehet bevezetni sem ezt, sem a SIC nevű utalványt. Székelyföldön ennek ellenére több szervezet is gondolkodik helyi pénznem bevezetésén.
A lejt váltaná fel a soproni kékfrankos mintájára kidolgozott székely pénznem. Élénkíthetné a helyi gazdaságot, erősítené a helyi vállalkozókat. Helyben költhetnék el az ott készült termékekre. A helyi pénznem bevezetésének feltétele egy közös kibocsátó intézmény megalapítása, amelyet magánszemélyek, illetve vállalatok hoznának létre.
Duna Tv. Erdély.ma

Tisztelgő emlékkötet és gyászmunka
A Szabadság augusztus 24-i, illetve az És augusztus 26-i számában sajátos beszámoló jelent meg a Cs. Gyimesi Éva emlékének tisztelgő kötet bemutatásáról Törzsök Erika aláírásával. Szeretnék mondani valamit arról, ami kimaradt belőle, és arról is, aminek ki kellett volna maradnia.
Cs. Gyimesi Éva néhány tanítványa 2010 júniusában tisztelgő kötet összeállítását indítványozta a mester 65. születésnapja alkalmából. A többi tanítványon kívül Éva barátaihoz, pályatársaihoz is eljutott a felkérés, hogy tanulmányt, esszét vagy szépirodalmat ajánljanak fel a tervezett kötet számára. Minthogy nagyon sokan pozitívan válaszoltak, és egyetlen kötetbe alig férő mennyiségű kézirat gyűlt össze, a szerkesztés a tervezettnél lassabban haladt. Menet közben felmerült az igény, hogy a mester írásainak és idézettségüknek lehető legteljesebb bibliográfiája is bekerüljön. Ezért a szerkesztők – Balogh F. András, Berszán István, Gábor Csilla – úgy döntöttünk, hogy a már megszerkesztett kéziratokból külön példányt nyújtunk át az ünnepeltnek a 65. születésnap évének Karácsonyán, a teljes kötet pedig tavasszal fog megjelenni a budapesti Argumentum Kiadónál. Nem sok volt már a kiadvány elkészüléséig, mikor a tragikus halál a tisztelgő kötetet egyszersmind emlékkötetté változtatta. A szükséges módosítások, illetve kiadói és nyomdai munkálatok után a Kolozsváron tartott 7. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előtt egy nappal készült el az Újrateremtett világok. Írások Cs. Gyimesi Éva emlékére című kötet (Argumentum, Budapest, 2011.), amely 60 szerző munkája. Róluk mondja Törzsök Erika, hogy „az emlékét máris önfényezésre kihasználó figurák”. Ennek a kitüntetésnek a leírásakor az adományozó valószínűleg még nem látta a kötetet, ezért pótolom a beszámolójából kimaradt névsor egy részét: Balla Zsófia, Bernáth Árpád, Csúri Károly, Dávid Gyula, Fried István, Hankiss Elemér, Horváth Andor, Kovács András Ferenc, Láng Gusztáv, Láng Zsolt, Margócsy István, Szilágyi Júlia, Szőcs Géza, Visky András… és Törzsök Erika.
A Hungarológiai Kongresszus érdeklődő résztvevőinek tartott bemutatón a mester borítón megörökített nézéséről beszéltünk, amely a tanítványokat és a teremtett világot egyaránt visszanézésre késztette, s azokról a rezonanciákról, amelyek a Cs. Gyimesi Éva előtt tisztelgő és egyben tőle búcsúzó írásokat összekapcsolják. A kötet végén egy temetésen elhangzott nekrológ is olvasható, amelyben ezt mondtam: „Csak az búcsúzhat, aki nem marad tanítvány. Nekünk még újra kell gondolnunk és újrateremtenünk, amit örökségül kaptunk. Ezt a feladatot rótta ránk a mester távozása. És a kudarcunk, hogy nem tudtunk és talán nem is tudhattunk segíteni neki.” (464.) Akkor a tanítványok nevében beszéltem. Most hozzáteszem, hogy rajtunk kívül többen és többször megpróbáltak segíteni, Törzsök Erikát is beleértve. Sajnos, rájuk is érvényes, ami ránk, tanítványokra: nem tudták és talán nem is tudhatták megfordítani a végzetes úton. Ennek a kudarcnak, tehetetlenségnek és keserűségnek a feldolgozása hozzátartozik a gyászmunkához, mely öltheti egy sokszerzős emlékkötet formáját, vagy „az édesanyjától kezdve, a kisebbségi magyar társadalmon, az ’anyaországon’ keresztül, a kolozsváriakig, az egyetemig” mindenkit leteremtő kifakadás tünetét.
Az utóbbiról értesülve valaki, aki szintén megpróbált Évának segíteni, ezt mondta: Nem jó, ha egymás ellen gyászolunk.
Igyekszem ehhez tartani magam.
Berszán István. Szabadság (Kolozsvár)

Udvarházak, kastélyok és lakóik (In memoriam Demény Lajos)
Nemzetközi történészkonferenciát tartanak kora ősszel a Székely Nemzeti Múzeum égisze alatt a nemrég elhunyt nagy székely történész, Demény Lajos emlékének szentelten. A Múzeum ezzel és hasonló rendezvényeivel egyre inkább betölti azt a szerepet, melyet mindig is szántak neki, s mely sajátos körülményeink között többszörösen indokolt, nevezetesen, hogy az akadémiai rangú kutatás mentora és fóruma legyen. Az eseményre azért érdemes már most felhívni a figyelmet, mert várhatóan fontos állomása lesz az egyre erőteljesebb együttműködésnek az erdélyi és anyaországi, illetve nemzetközi tudományos körök között.
A kezdeményező dr. Tüdős S. Kinga ismert háromszéki tudományos kutató, aki a szervezők egyikeként is beszámol az alábbiakban arról, amit az eseményről már most tudni lehet. Teszi ezt a figyelemfelkeltés szándékával is, a szervezők és támogatóik a szélesebb nagyközönséghez és a tanulóifjúsághoz is fordulni kívánnak ajánlatukkal.
Tüdős S. Kingának különben, mint ismeretes, tucatnyi kötete közül nem egynek idevágó a témája, hogy csak párat említsünk közülük: Erdélyi hétköznapok, Székely főnemesi életmód a XVII. század alkonyán, A régi gernyeszegi várkastély, Erdélyi védőrendszerek a XV– XVII. században, illetve az Erdélyi testamentumok sorozat kötetei, de ide sorolhatnánk a Székely oklevéltár szerkesztésében játszott szerepét is. A kutató nyugdíjba meneteléig a bukaresti Nicolae Iorga Intézetben dolgozott, több rendben volt vendégprofesszora a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemnek és előadó több történettudományi intézetben.
Kastélylakók – Udvarházak, kastélyok és lakóik 1700-ig, az erdélyi fejedelemkor végéig – e cím alatt hirdettük meg a konferenciát – tájékoztat a kutató, hozzátéve, hogy a legrégibb időkbe bevilágító, újabban örvendetesen fellendült székelyföldi régészeti kutatásoknak is szentelnek pár előadást. – Kik fogadták el meghívásukat? – A teljesség igénye nélkül: nagy megtiszteltetés, hogy jelentkeztek a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Magyar Levéltár igazgatói, a résztvevők fele-fele arányban erdélyiek és anyaországiak lesznek. Nem titkoltan kapcsolatépítési lehetőséget is kínálunk azok számára, akik érdemben foglalkoznak a székelység történetével határon innen és túl. Rendezvényünk mintegy folytatja, amit egy hasonló debreceni is pedzett, vagy részben a májusban megtartandó Rákóczy-konferencia is folytat, mivel oda székely témákkal is lehet jelentkezni. Háromnaposra terveztük, szeptember 22–23–24-ére, a dolgozatok bemutatásának és vitájának két napot szentelünk, a harmadikat pedig jutalomkirándulásnak. Kiemelten említem a jelentkezők közt Egyed Ákos akadémikust, aki Demény Lajosnak kortársa is volt, és nem kell külön bemutatni. A helyiek közül részt vesz Jánó Mihály, Benczédi Sándor, Csáki Árpád és Boér Hunor. Ennek kapcsán megjegyzem, hogy az első nap a történészeké, a második nap a régészeké és művészettörténészeké lesz. Azért tágítottuk ki az időbeli kereteket, hogy a régészeket is be tudjuk vonni. Tudni kell, a Székelyföldön valóban dolgoznak nagyon jó régészek. Reméljük, eljön Benkő Elek is Magyarországról, aki korábban Székelykeresztúron dolgozott, itt lesz Kordé Zoltán, az ismert székely eredetkutató Szegedről, ugyanonnan Papp Sándor, továbbá Gebei Sándor, Csoma Zsigmond a Mezőgazdasági Múzeumból, Pásztor Emese az Iparművészeti Múzeumból, ketten a Nemzeti Múzeumból és a fejedelemkori témákkal újszerűen foglalkozó Balogh Judit a miskolci egyetemről. Úgy tervezzük, hogy egy címereknek szánt oklevél-kiállítást is megrendezünk, melynek anyaga a Magyar Országos Levéltárban található, s melynek poszter alakban készült színes fénymásolatait bocsátaná rendelkezésünkre az intézmény. Székely nemesi családok címereiről van szó.
Asszonyszemmel – A történettudomány pár évtizede sokat foglalkozik a valamikori hétköznapok témáival, saját kutatásai is ezt tükrözik. – Az életmódról annyit: nagy élményt jelentett Kálnoky Sámuel erdélyi vicekancellár életének kutatása, ő alapozta meg különben a mai grófi ág hírnevét. Hasonlóképpen vizsgáltam például az első Mikes Kelemen – az író egyik nagybátyjának apja volt – halála kapcsán a kor temetkezési szokásait és eseményeit, hogyan szólalkozott össze Teleki uram Bethlen Miklós urammal a csíksomlyói templomban tartott gyászszertartáson. Aki elmélyed az iratanyagban, az előbb-utóbb egy témánál leragad. Legutóbb például az tűnt fel nekem, hogy milyen sokan kaptak címeres nemesi oklevelet a fejedelemtől írástudásuknak köszönhetően. Sokáig azt hitték, nem tudtak írni-olvasni a székelyek, holott ennek a fordítottja igaz. A székely katonai rendben az írástudás elterjedt volt. Erdélyben I. Rákóczi Györgytől 33-an kaptak e révén nemesi címet, 24 százalékuk a Székelyföldről származott. – Egy személyes kérdés: levéltári búvárkodásai közben kiemelten foglalkozott a nőlét kérdéseivel, mégpedig interdiszciplináris megközelítésben. Rokonszenves nőfigurákat állít elénk. – Igen, ebben hasznát vettem az ELTE-n végzett művészettörténészi és lélektani tanulmányaimnak. Egy kutatónak fantáziája is kell hogy legyen, különben amit produkál, nem egyéb fűrészkorpánál. Nekem több nagyasszonnyal van abszolút "személyes" kapcsolatom. Kálnoky Sámuel feleségével például, Lázár Druzsiannával, aki a Bethlen Gábor-féle Lázár családhoz tartozott. Nem Druzsina, hanem Druzsianna, ez így szép! Másik kedvencem Bethlen Druzsianna, Mikes Mihály felesége, az említett Mikes Kelemen menye. A harmadik Mindszenthy Krisztina, aki előbb Erdélyi István, majd Csáky István felesége volt. "Bensőséges viszonyban" állok stúdiumaim révén Bölcsesti Sára Székely Lászlónéval is. Ő román bojárfamíliából származott, mely összeházasodás révén bekerült Erdélybe. Édesanyja Szalánczy lány volt, szülei is már Erdélyben éltek. Hatalmas vagyonnal bírt. Hozzáment az erkölcsileg vitatott Székely Lászlóhoz, aki még a fejedelmi címmel is kacérkodott, végig a fejedelmek embere lévén. Meghalt, és három fiút hagyott maga után. Sára pedig másodszor Haller István katolikus gubernátorhoz ment férjhez. Nem az érdekelt, hogy katolizált-e, hanem a házasságkötés módja, a lakodalom lefolyása stb. – Van-e valami közös ezekben a nőalakokban? – Hogyne lenne. Nem tudom, hogy Mindszenthy Krisztinát hol tanították, de a korban a nemes kisasszonyokat is képezték, neki pedig aláírását láttam, tehát tudott írni. Nem vagyok semmilyen vonatkozásban feminista, de meg szeretném írni róluk, hogy megállták a helyüket a férjük mellett. Nem igaz, hogy kizárólag a szülés és gyermeknevelés volt a dolguk. A férjek sokszor voltak távol, a viszonylag nagy földbirtokot igazgatni kellett. Kálnoky azt írja levélben feleségének, ne riogassa a jobbágyokat, amíg ő odalesz, bánjon kesztyűs kézzel velük, mert akkor jobban dolgoznak majd neki. Számos adatom van arra, hogy ezek a nagyasszonyok szekéren mentek egyik helységből a másikba, gyerekkel az oldalukon, vagy hogy receptes könyvet írtak, feljegyzéseket vezettek, este mesét olvastak a gyereknek, emellett más nemesek gyerekét is maguk mellé vették, mint egy nevelőintézetben. Vezettek számadáskönyveket, vagy ellenőrizték azokat. Gyűjtöttek gyógyfüvet, udvart tartottak. Többször leírtam, hogy minden sikeres férfinak a háta mögött ott állt egy okos, kiegyensúlyozott, kedves teremtés: a feleség, az anyós, a szerető, a múzsa, akinek távolról sem az volt az egyedüli szerepe, hogy szüljön és szaporítsa a nemzetet! A konferenciáról még annyit: a Székely Nemzeti Múzeum segítsége mellett a szállásadásban a szervezők élvezik a megyei tanács támogatását, az élelmezéshez még szponzorokat keresnek. A Kálnoky család ösztöndíjat kíván felajánlani a konferencián egy középiskolásnak meghatározott téma kifejtésére, a pályázatot a rendezvényen fogják kihirdetni.
B. Kovács András. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyartankönyv-láz: szamárfültől vadonatújig
„Jó értelemben” folyik tűzoltás a tankönyvfronton Kovács Péter RMDSZ-főtitkár szerint: megfeszített munkával készítik elő a következő tanévre a magyar nyelvű földrajz- és történelem-tankönyveket. Ötezer kötetet a Communitas Alapítvány segítségével ingyen kaphatnak a hazai diákok, akinek pedig nem jut támogatott kiadvány, vásárolnia kell magának.
„Tűzoltás folyik” – foglalta össze Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára a tanévkezdés előtti tankönyvellátás ügymenetét. A politikus szerint azonban a sietségnek alapos oka van, hiszen a cél az, hogy a lehető leghamarabb ellássák magyar nyelvű taneszközökkel a magyar diákokat. Mint Kovács hozzátette: az idei tanévben még a régi, oktatási reform előtti tanterv van érvényben, ezért szeptembertől maradnak a régi tankönyvek, történelemből és földrajzból pedig az eddig használt könyvek magyar nyelvű fordítását kapják kézhez a diákok.
„A Communitas Alapítvány 5000 kötetet bocsát a rászorulók rendelkezésére, a kiadványok elosztásáról a megyei tanfelügyelőségek, illetve az iskolák gondoskodnak” – tájékoztatott Kovács Péter. Az RMDSZ főtitkára reményét fejezte ki, hogy a 2012/2013-as tanévben már kifejezetten a kisebbségi oktatásban résztvevők számára készült tankönyvek kerülnek forgalomba.
Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó vezetője lapunk megkeresésére megerősítette, hogy a földrajz és történelemtankönyvek elkészültek. „A megyei tanfelügyelőségek által kijelölt pedagógusbizottság döntött arról, hogy melyik forgalomban lévő tankönyvet fordítsuk le, . A nyolcadikosok számára ingyenes a kiadvány, mert ők még a kötelező oktatásban vesznek részt. Azok a líceumi végzősök pedig, akikhez nem jut a Communitas által támogatott példányokból, megvásárolhatják a köteteket” – mondta Dáné. A magyar tankönyvek árát még nem rögzítették, de várhatóan 25 lejbe kerül majd egy „kisebbségre szabott” kötet.
Dáné az új „reformtankönyvek” kiadásával kapcsolatban nem osztotta Kovács Péter optimizmusát. „Már most is késő van ahhoz, hogy a 2012-2013-as tanévre meghirdessék és lefolytassák a tankönyvek előállításához szükséges eljárást” – figyelmeztetett a tankönyvkiadó vezetője.
Hozzátette: nemcsak a kiadványok megírása jelent gondot, hanem a szerzői jogok rendezése. „Utoljára ilyen jellegű eljárást 2006-ban folytattak, azóta uniós taggá váltunk, és a tankönyvkiadás feltételei jelentősen megváltoztak. Nagyon sok időt vesz igénybe például, hogy az illusztrációk, az idézetek közlésének a szerzői jogát rendezzük” – emlékeztetett Dáné Károly.
A magyar történelem- és földrajzkönyvek a létező román nyelvűek fordításai
Magyarul drágább
Nem csak az okoz gondot a következő tanévben, hogy mi kerül a magyar diákok padjára, hanem az is, hogy mennyibe kerülnek a kisebbségi kiadványok. A magyar anyanyelvű tanulóknak szánt oktatási eszközök ugyanis jóval drágábbak, mint a román kiadványok, így csak nagyon kevés új tankönyv kerülhet iskolakezdéskor a padokra.
„Idén 259 ezer lejt költhetett a Hargita megyei tanfelügyelőség tankönyvek pótlására. Ez a pénz eleve kevesebb a szükségesnél, a kisebbségi oktatás pluszköltségeit semmiképpen sem fedezi” – magyarázta a beszerzés nehézségeit lapunknak Waczel Ferenc. A Hargita megyei tanfelügyelő úgy tudja, a különbség a tankönyvárak között kötetenként akár 5-7 lej is lehet. Míg egy román nyelvű ábécéskönyv darabja 1-2 lej, a magyar kisdiákok hasonló könyve 6-9 lejbe kerül.
„Sajnos az idén alig jut pénz új könyvekre” – vont mérleget Waczel Ferenc. A tanfelügyelő emlékeztetett, hogy a különbség elsősorban az előállítási költséggel magyarázható. „Nem mindegy, hogy mekkora példányszámban nyomnak egy könyvet. Ha nagyobb tétel kerül forgalomba, és nem változik a tartalom, akkor kevesebbe kerül az utánnyomás” – magyarázta. Waczel az idei nehézségek ellenére is abban bízik: mindenkinek lesz, amit az iskolatáskába tennie.
Teljesen új tankönyvekből az első osztályba induló kisdiákok tanulhatnak, a második és negyedik osztályosok tankönyvei sincsenek régóta forgalomban. Problémát jelent viszont az általános iskola felső tagozatának az ellátása. Ötödiktől nyolcadikig nagyon kevés új kötet lesz elérhető, tizenegyedik és tizenkettedik osztályban pedig a diákoknak kell megvásárolniuk a kiadványokat.
Arról, hogy Hargita megyében hogyan osztják el a magyar nyelvű földrajz- és történelemkönyveket, a tanfelügyelő nem tudott érdemi információval szolgálni. „A minisztérium kérésére múlt hét végén küldtük el a tankönyvszükségletre vonatkozó kimutatást. De arról semmit sem tudunk, hogy mikor érkeznek, ha érkeznek a kötetek” – tette hozzá Waczel Ferenc.
Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség vezetője az ÚMSZ-nek azt nyilatkozta: még nincs a kellő információk birtokában a tankönyvelosztásról. „Nemhivatalos forrásból úgy tudom, hogy a hétvégén Marosvásárhelyen találkoznak a főtanfelügyelők, földrajz- illetve történelemszakos pedagógusok, hogy a tankönyveket érintő kérdéseket tisztázzák” – osztotta meg velünk információit Burus.
Drágább a magyar tankönyv, háromszor kerülnek többe a kisebbségi kiadványok
Kitört a tankönyvfrász
„Felháborítónak tartom, hogy érettségi előtt kell tankönyvet vásárolnunk” – minősítette az érvényes eljárást a marosvásárhelyi Sipos Péter, akinek lánya jövőre érettségizik. Ez azt jelenti, hogy nincs mindenkinek egyforma esélye felkészülni az érettségire, a gazdagoknak könnyebb helyen áll az oklevél.
Van, aki a magyar nyelvű könyvek fordításával elégedetlen. „Örömmel hallom, hogy lesznek magyar nyelvű földrajz- és történelemkönyvek, de a tapasztalataim azok, hogy a forgalomban lévő román kiadványok minősége is súlyosan kifogásolható. Attól tartok, nem jó üzlet lefordítani ezeket” – vélekedett Kulcsár István pedagógus.
„Mindegy, hogy ezeket eredetileg magyarul írták, vagy csak fordítások, a lényeg az, hogy a gyerek most már az anyanyelvén tanulhat. Ez nagyon nagy előrelépés” – vélekedett Sántha Gyula, akinek általános iskolás fia Marosvásárhelyen kezdi a nyolcadik osztályt. Kádár Erzsébet szerint mindenki a tankönyvekről beszél, de legalább olyan lényeges kérdés, hogy lesz-e elég munkafüzet, kiegészítő tananyag, alternatív tankönyv.
„Bár az általános iskolákban a tankönyvek ingyen vannak, a munkafüzetek jelentős részét a szülők vásárolják meg, és ez is nagyon nagy teher” – emlékeztetett a kétgyerekes szülő, aki elmondta: tavaly harmadikos és negyedikes fiai számára százötven lejt fizetett ki különböző munkafüzetek, gyakorlókönyvek beszerzésére. Új Magyar Szó (Bukarest)

Nem adják fel: sétáló tiltakozás a MOGYE-ért
„Ha kell, a román nemzeti ünnepen is itt leszünk a város főterén, és kettesével sétálva tiltakozunk a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar diákokat és tanárokat érő etnikai diszkrimináció ellen” – jelentette ki a Krónika megkeresésére tegnap Ádám Valérián. A Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára immár nyolcadik napja rója többedmagával Vásárhely főbb utcáit, figyelemfelkeltő feliratokat viselve fehér orvosi köpenyén és narancssárga ernyőjén. „Magyar intézeteket akarunk a MOGYE-n!”, „Az egyetemi autonómia nevében nem sérthetők meg az ország többi törvényei”, „A tanügyi törvényt nem vitatjuk, hanem végrehajtjuk”, „Egyenlőséget a MOGYE-n” – csak néhány azon jelszavak közül, melyek nyomtatott formában kaptak helyet a naponta sétáló, mintegy tizenöt fiatal öltözékén.
A civil szervezet azok után volt kénytelen ezt a nem mindennapos tiltakozó formát választani, miután – mint arról lapunkban beszámoltunk – a polgármesteri hivatal előbb a főtéri körmenetet tiltotta be, majd a tájékoztató sátor felállítását akadályozta meg. „Az első nap a helyi rendőrök belénk kötöttek, de nem tudtak egyetlen olyan törvénycikkelyt sem felmutatni, amely alapján egy sétáló embernek meghatározható lenne az öltözéke” – mondta el Ádám Valérián. Éppen ezért a RMOGYKE aktivistái – akik többnyire az intézmény volt és jelenlegi diákjai közül kerültek ki – mindössze kettesével járják az utcákat, hogy a hatóság emberei még a gyülekezési törvényre hivatkozva se köthessenek beléjük. A járókelőknek így is alkalmuk nyílik a tiltakozó szlogenek komótos elolvasására.
Az első hét mérlegéről a RMOGYKE-titkár lapunknak elmondta, az utcán sok magyar ember gratulál, és kitartást kíván. Hasonlóan járt el az intézmény több tanára is, akik telefonon köszönték meg a fiatalok bátor kiállását. Ezzel szemben a románok általában ellenszenvvel fogadják a különös tüntetőket, és olykor sértő megjegyzéseket tesznek, vagy tendenciózus kérdésekkel fordulnak hozzájuk. „Ilyenkor elmagyarázzuk, hogy közel fél évszázaddal ezelőtt az egyetem magyar oktatói mekkora erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy az egyetlen tollvonással létrehozott román tagozat működőképes legyen. Azt is elmondjuk, hogy a magyar tagozat létrehozása nem csorbítja a románság érdekeit. A legtöbben csendben hallgatják végig, majd szégyenkezve távoznak. Persze olyan járókellő is akadt, aki irredentizmussal vádolt bennünket, sőt az egyik kifejtette, hogy a magyar oktatás kiteljesítése egy újabb lépés lenne Erdély Magyarországhoz való csatolása folyamatában” – tette hozzá nevetve Ádám Valérián. Ennél sokkal kellemetlenebbnek bizonyult az az eset, amikor a sétáló fiatalokat néhány román suhanc szinte egy órán keresztül követte, és folyamatosan az 1990 fekete márciusában divattá vált magyarellenes „Afară, afară cu ungurii din ţară!” jelszót skandálta. (Oktatási fórum a MOGYE-ről. Pénteken egész napos fórum keretében vitatják meg a romániai magyar felsőfokú anyanyelvű oktatás helyzetét a marosvásárhelyi Bernády Házban. Borbély László, az RMDSZ politikai elnöke által kezdeményezett tanácskozáson Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Kelemen Atilla parlamenti képviselő is részt vesz, de számítanak a MOGYE, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia EMTE és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem vezetőinek a jelenlétére is. Az eredeti program szerint az orvosi egyetem két helyettes rektora, Nagy Örs és Brânzaniuc Klára tart előadást az intézményben kialakult helyzetről.)
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Nemzetközi vagy nemzetgúnyoló
A múlt héten lezajlott diószegi napokon „nemzetközi bográcsosfőző-versenyt” is tartottak, amelyen – mint hétfői tudósításunkból is kiderült – néhány magyarországi, tehát a trianoni gúnyhatáron túli csapat is részt vett. A tulipános bihari közbeszédben sajnos gyakran fordul elő, hogy nemzetköziként hirdetnek meg és propagálnak olyan eseményeket, rendezvényeket, történéseket, amelyeknek egyáltalán nincs internacionalista jellege. Amikor ugyanis a magyar nemzet politikai határokkal szétszabdalt tagjai vagy csoportjai egymásra találnak valahol valamilyen alkalomból, abban nincs semmi nemzetközi, sőt, az valójában nagyon is nemzeten belüli, azaz nemzeti ügy. Attól nem válik valami nemzetközivé, hogy kívül esik az egyik vagy másik nemzetállam határain. Ha oroszok mulatnak Monte Carlóban, románok hóráznak Rómában, norvégok vadásznak bálnára Japán partjainál, magyarok bográcsoznak Szabadkán és énekelnek Kassán, ez semmiféle nemzetköziséget nem jelent, akárhonnan is érkeztek volna az adott helyszínre, akármelyik állam polgáraiként. Ők ugyanis nem „nemzetköziek”, hanem oroszok, románok, norvégok, magyarok. A trianoni szétszakítottság átka és a román nemzetállami alávetettség hat és köszön vissza akkor, amikor erdélyi-partiumi magyarok (politikusok és közemberek) „nemzetköziségről” papolnak magyarországi relációban. A nemzet egyesítését és egységes mivoltát nemcsak a közpolitikában és a közéletben kellene megjeleníteni, hanem immár a közbeszédben is.
Dénes László. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Pál-Antal Sándor: AZ ERDÉLYI MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS MA /Magyar Tudomány (Budapest), 2011. 8. sz./
Az erdélyi magyar történetírás, akárcsak általában az erdélyi magyar tudományosság, sajátos helyzetben van. Kettősség jellemzi. A kisebbségi viszonyok között is szerves része maradt az általános magyar történetírásnak, az összmagyar tudományosságnak, de részese a romániai tudományos életnek is. Ez a kettősség meghatározza feladatkörét és célkitűzéseit. Az erdélyi magyarság történetének kutatása és feltárása nemcsak az összmagyar, hanem a romániai történetírást is szolgáló tevékenység, amely összehangolt tevékenységet igényel.
Történetírásunk, múltunk kutatása, az 1989. decemberi fordulat után egy új, felfelé ívelő korszakát éli. Két évtizeddel ezelőtt a fél évszázadig tartó tiltó és elsorvasztó nacionál-kommunista politika béklyóitól megszabadult történetírásunk rendkívül komoly lemaradással kellett szembenézzen. A lemaradást súlyosbította az a tény is, hogy a kommunista korszakban kifejtett, amúgy is szegényes tevékenységet kénytelenek vagyunk átértékelni, részben újraírni.
Az igény, hogy a pártállam aktuálpolitikája és a marxista ideológia eszközévé silányított, meghamisított múltunk hitelét helyreállítsuk és történelmi ismereteinket gyarapítsuk, gyökereinket megismerjük, népakaratként nyilvánult meg az 1990-es évek elején. Ezt az igényt pedig csakis történelmi tárgyú írások elégíthették ki. A napisajtóban és különböző kiadványokban rendszeresen olvashattunk múltunkra vonatkozó írásokat. Mivel történetírásunk komoly szakemberhiánnyal küzdött, e tevékenység jelentős részét a történelemhez vonzódó műkedvelők, többnyire dilettánsok vállalták magukra. Következésképpen ekkor történelminek nyilvánított cikkek, tanulmányok sokasága látott napvilágot, ami csak züllesztette történetírásunk hitelét.
A szakemberhiány a rendszerváltást követően, a megváltozott körülmények között vált érezhetővé. 1989 előtt is léteztek nálunk olyan állami tudományos intézetek, amelyekben magyar szakemberek is dolgoztak. Gondolok itt a székelyföldi és a partiumi múzeumokra, az erdélyi dokumentációs könyvtárakra, a történettudományi kutatóintézetekre, valamint az egyetemi háttérintézetekre, amelyekben magyar anyanyelvű kutatók is tevékenykedtek, főként Kolozsváron, Bukarestben, Marosvásárhelyen. Számuk azonban messze az igények alatt maradt. Így legfontosabb teendőnek a szakemberhiány felszámolása, az utánpótlás képzése bizonyult. Az utóbbi két évtizedben e téren komoly eredmények születtek, és a hiány felszámolása napjainkban is tart. A fellendült szakember-képzés terén kifejtett erőfeszítések eredménye kézzelfogható. A fiatal szakemberek jelenléte történetírásunkban bizakodást kiváltó tény.
1989 után gyökeres változás állott be a történettudomány-művelés gyakorlása tekintetében. Megszűntek a tilalmak, lehetővé vált a belső és külső, mindenekelőtt a magyarországi szakintézményekkel és szakemberekkel való kapcsolatok kiépítése. Megváltozott a tudomány művelésére vonatkozó, korlátokkal körülvett szemlélet az erdélyi kutatóműhelyekben. Fokozatosan eltűntek a tabutémák, kutathatókká váltak az évtizedekig zárolt levéltári és könyvtári források.
Az állami költségvetésen fenntartott köztestületek közül főként a székelyföldi múzeumok és dokumentációs könyvtárak váltak a magyar történelemmel foglalkozó kutatás központjaivá. Sajnos ma a Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelmi tanszékei mögött gyakorlatilag nincs magyar háttérintézmény, a Sapientia pedig nem a történészek otthona. Az 1989 után megjelent alapítványok, egyesületek, szervezetek közül kevés a tudományos kutatást, a történetírást felkaroló közület. Kivétel a nagy hagyományokon alapuló és a történetírást ápoló Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek fiókegyesületei a magyarság által tömbben lakott városokban –Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Gyergyószentmiklóson és Szilágysomlyón-Zilahon – fejtik ki tevékenységüket, valamint a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Alapítvány és az Areopolis Történelmi és Társadalmi Kutatócsoport, a sepsiszentgyörgyi Délkelet Intézet, a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesület. Ide sorolhatjuk a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot is, amely széleskörű népszerűsítő, tudományterjesztő tevékenységet folytat, de helytörténeti írásokat is közöl. Igazi tudományos műhelynek (leszámítva a múzeumok régészeti tevékenységét) csak az EME tekinthető, ahol a szakemberek kutatómunkát szervezett keretek között, főtevékenységként (vagyis fizetett alkalmazottakként) folytathatnak.
Ma már jelentős számú magyar történetírással foglalkozó szakemberrel rendelkezünk, a megvalósítások mégis elmaradnak képességeinktől. Ennek oka, hogy a tudományos munkát kifejteni szándékozóknak csak egy kis része került olyan helyzetbe, hogy a hivatalos munkahelyi tevékenységét összekapcsolhatta a kutatói munkával. A legtöbben szabadidőben művelik a szakmát. Amikor a tudományos műhelyekről szólunk, többnyire az egyéni kisműhelyekre vagyunk kénytelenek gondolni.
Történészeink területi szóródása nem egyenletes. Legtöbben Kolozsváron élnek és tevékenykednek, hiszen ott működik a történészkatedrákkal is rendelkező egyetem, valamint az EME. De ma már jelentős történetírói tevékenység folyik Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben, Nagyváradon és Gyergyószentmiklóson is. Az a kép, amelyet nem egy alkalommal a kolozsváriak által készített ismertetők nyújtottak ezelőtt az erdélyi magyar történetírásról, ma már túlhaladott, mert nem csak Kolozsváron van eredményes tudományos élet.
Kutatóink területi szóródása kiterjedt, de nem országos, hanem történeti Erdély-centrikus. Kolozsváron élt, de időközben elhunyt Jakó Zsigmond, Imreh István és Csetri Elek akadémikus. Itt tevékenykednek jelenleg is Egyed Ákos, Benkő Samu és Kovács András akadémikusok, Kiss András és Sipos Gábor levéltárosok, Csucsulya István, Marton József, Pál Judit, Rüsz Fogarasi Enikő, és Vekov Károly egyetemi tanárok, Pap Ferenc régész, Kovács Kiss Gyöngy történész és több fiatal kutató (Hegyi Géza, Fejér Tamás, W. Kovács András és mások). Marosvásárhelyen dolgozik Pál-Antal Sándor akadémikus, Szabó Miklós, Simon Zsolt és Novák Csaba Zoltán tudományos kutatók, Tamási Zsolt egyháztörténész, Berekméri Róbert és László Márton levéltárosok, Sebestyén Mihály könyvtáros, Soós Zoltán, Bereczki Sándor, Györfi Zalán és László Keve régész, Székelyudvarhelyen Hermann Gusztáv Mihály, Zepeczaner Jenő és Róth András Lajos, Mihály János és Kolumbán Zsuzsanna történészek, valamint Sófalvi András régész-középkorász, Sepsiszentgyörgyön Tüdős S. Kinga tudományos kutató, Cserey Zoltán és Csáki Árpád történészek, Székely Zsolt régész, Bordi Zsigmond Loránd régész-középkorász, Csíkszeredában Szőcs János történész, Botár István és Darvas Loránt régész-középkorászok, Gyergyószentmiklóson Garda Dezső történész és Rokaly József tanár, Gyulafehérváron Bernád Rita levéltáros, Nagyváradon Fleisz János történész, Emődi András levéltáros, Dukrét Géza helytörténész, Szatmárnémetiben Tóth Péter muzeológus, a helytörténeti műveket is író Bura László nyelvész, Nagybányán Balogh Béla levéltáros, Zilahon Bajusz István régész, Nagykárolyban Németi János régész és mások.
Ugyanakkor sajnálattal vettük tudomásul, hogy Tüdős S. Kinga vidékre költözésével és Demény Lajos elhunytával Bukarestben megszűnt a magyar nyelvű történetírás. Hasonló helyzettel állunk szemben Aradon is, ahol Kovách Géza halála után nincs igényes magyar történelemkutatás.
Történészeink számát gyarapítják Magyarországon élő szerzők, akik rendszeresen foglakoznak Erdély történetével. Gondolok itt, a teljesség igénye nélkül, Szász Zoltánra, Benkő Elekre, Oborni Terézre, Bárdi Nándorra, Balaton Petrára és Stefano Bottonira Budapestről, Barta Jánosra, Takács Péterre és Jeney Anna-Máriára Debrecenből, Kordé Zoltánra Szegedről, Gebei Sándorra Egerből, Balogh Juditra Miskolcról és másokra.
Az erdélyi magyar értelmiség, köztük a történészek is, az 1990-es évek elején elsősorban az EME-től vártuk egy átgondolt, összehangolt hazai magyar tudománypolitika, stratégia kialakítását, de erre objektív okok miatt nem került sor. Ezt a rangos és nemes feladatot végül is felvállalta az erre hivatott legrangosabb tudományos intézményünk, a Magyar Tudományos Akadémia. A Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság létrehozása, a külső tagság és a köztestületi tagság kiterjesztése, a Domus Hungarica Scientiarium et Artium pályázati rendszer bevezetése, ösztöndíjak biztosítása jó feltételeket teremtettek tudományos életünk felemelkedéséhez és az összmagyar tudományosságba való beépüléséhez. Mindezt követte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság felállítása, amely megvalósíthatja az erdélyi magyar tudománypolitika és -stratégia kidolgozását, irányt szabva a végzendő tudományos kutatásoknak.
A tudományművelés eredményessége nagymértékben a közzétett közleményeken keresztül mérhető le. Így van ez a történettudomány esetében is. Az utóbbi években megjelent írások alapján megállapítható, hogy jelentős előrehaladás észlelhető a magyarság történetéhez kapcsolódó, középkorra vonatkozó régészeti kutatások terén. E téren, a székelység Erdély délkeleti részén való végleges letelepedésének kérdését illetően, a vár- és templomásatások bizonyultak eredményesnek Marosvásárhelyen és környékén, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszereda környékén. De felzárkóztak mögéjük a Partiumban végzett régészeti kutatások is.
A középkor történetére vonatkozó kutatásainkat nagy veszteség érte Jakó Zsigmond és Demény Lajos elhunytával. De vannak tehetséges fiatal kutatóink – W. Kovács András, Simon Zsolt, Hegyi Géza és mások –, akik eredményesen folytathatják elődeik munkáját. Gondolok itt a székelyföldi múzeumokban tevékenykedő középkor-régészekre is, azokra, akik képzettségüknél és rátermettségüknél fogva a korszak szaktekintélyeivé válhatnak. Példa erre a székelyudvarhelyi–gyergyószentmiklósi régészek közös munkája, akik (Demjén Andrea és Sófalvi András) kétévi ásatás eredményét Máréfalva középkori temploma című írásukban összegezték.
Legtöbb kutatónk a koraújkorral és az újkorral foglalkozik. A legjelentősebb eredményeket az 1541–1848 közötti időt felölelő kutatások hozták. Történészeink (Egyed Ákos, Demény Lajos, Pál-Antal Sándor, Hermann Gusztáv Mihály, Garda Dezső és mások) összefoglaló munkái is erre az időszakra vonatkoznak.
Az 1848 utáni polgári korszak nem felkapott téma. Kevesen választották szakterületüknek. Erre az időszakra vonatkozóan egy pár köteten kívül csak résztanulmányok készültek. Az összefoglaló munkák közül csak Egyed Ákos gazdasági-társadalmi kérdésekkel, Pál Judit székelyföldi várostörténettel és Csucsulya István Mocsáry Lajossal foglalkozó munkáit említhetem.
Az 1918-at követő időszak bemutatása Trianon miatt 1990-ig elhallgatott téma volt. A kisebbségi sorba kerülés első időszaka, a két világháború közötti huszonkét év ma sem képezi komolyabb kutatás tárgyát, szinte kiesik az érdeklődés köréből. Erről az időszakról még köztörténeti összefoglalás sem készült. Bárdi Nándor budapesti kutatónak az 1918– 1920 évi impériumváltás Udvarhely megyei vetületével foglalkozó írásán, Benkő Samunak Koós Károlyról és Nagy Gézáról írt tanulmányai, Fleisz Jánosnak Nagyvárad a két világháború között című könyvén és egy-két kisebb lélegzetű cikken kívül, egyes falutörténetekben találunk helyi vonatkozású feltárásokat (például Pál-Antal Sándor Csíkmadaras falutörténetét ismertető munkájában).
Fiatal kutatóink kedvenc témája lett viszont a kommunista éra. Többen is komolyan foglalkoznak az 1945 utáni rendszerváltással, az új elit kialakulásával, a mezőgazdaság kollektivizálásával, a Magyar Autonóm Tartomány történetével. E téren elismerésre méltó eredményeket mutattak fel Nagy Mihály Kolozsvárról, Novák Csaba Zoltán és László Márton Marosvásárhelyről és Oláh Sándor Csíkszeredából.
A várostörténet Fleisz János (Nagyvárad történetére vonatkozó könyvei), Pál Judit (Városfejlődés a Székelyföldön), Pál-Antal Sándor (Marosvásárhely története I., valamint Székelyföld és városai), Garda Dezső (Gyergyószentmiklós története), az oktatástörténet Szabó Miklós és mások kutatási területe. Örömmel könyvelhetjük el, hogy már magyar vonatkozású erdélyi hadtörténeti munkák is olvashatók (Koszta István és Berekméri Árpád Róbert írásai révén).
Egyháztörténet terén kimagasló Marton József teológiai tanár tevékenysége, aki több írásában foglalkozik az egyetemes és az erdélyi római katolikus egyház történetével, Sipos Gábor pedig a református levéltári és egyháztörténeti kérdéseket boncolgatja.
A művészettörténeti kutatások eredményeinek, problematikájának számbavétele, úgy érzem, egy művészettörténész feladata, ezért jelen ismertetőben nem térek ki rá.
*
Az utóbbi évtizedben a történelmi tárgyú publikációk száma látványosan megnőtt, és a megjelent írások tudományos szintje érezhetően javult. Látványosan csökkent a dilettantizmus jeleit viselő írások száma, és nőtt a tudományos jellegűeké. És nemcsak tanulmánykötetek készültek, hanem önálló összefoglaló művek és forráskiadványok is. A történelmi tárgyú kiadványok zömét az EME, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó (Erdély emlékezete sorozat), valamint a csíkszeredai Pro-Print Könyvkiadó (Múltunk könyvek című sorozat) és a Pallas Akadémia Kiadó jelentette meg. Számukat, kisebb mértékben, gyarapította több erdélyi vagy magyarországi kiadó is. A monografikus írások közül csak párat említek: Erdély 1848–1849 és A székelyek rövid története Egyed Ákostól, Náció és nemzet Hermann Gusztáv Mihálytól, Székely önkormányzat-történet Pál-Antal Sándortól, Városfejlődés a Székelyföldön Pál Judittól. A székelyek rövid története példaként szolgálhat a népszerűsítő, de tudományos igényű írásokkal foglalkozók számára. Azt csak sajnálni lehet, hogy még mindig nem látott napvilágot egy népszerűsítő jellegű erdélyi magyarságtörténet, illetve egy nagyobb lélegzetű Székelyföld-történet szintézis, hiszen rendelkezünk jó képességű, erre alkalmas szakemberekkel.
Az utóbbi időben látványos előrelépés történt a forráskiadások terén. Demény Lajos folytatta az 1983-ban újraindított, de 1985-ben leállított Székely Oklevéltár új sorozatát, amelyből 1994–2008 között megjelent hat kötet. Újra indult a Jakó Zsigmond által szerkesztett Erdélyi történelmi adatok, amelyben Kovács András Gyulafehérvár és Wolf Rudolf Torda város jegyzőkönyveit közölték. 2005-ben Pál-Antal Sándor is elindított egy székelyföldi vonatkozású forrássorozatot a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál, Székely székek a 18. században címmel. Ennek az ötödik kötete is kiadás előtt áll. A fentieken kívül megemlítjük az erdélyi diákok külföldi egyetemjárására vonatkozó, Szabó Miklós és munkatársai (Tonk Sándor, valamint Szögi László) által összeállított köteteket, a Pál-Antal Sándor által közzétett 1848–1849-re vonatkozó két kötetet, valamint a Marosvásárhely jogszabályai címűt. Ide sorolható a Tüdős Kinga nevéhez kötődő Erdélyi testamentumok eddig megjelent négy kötete, valamint a jelentős számú református és katolikus egyháztörténeti forráskötet. Gondolok itt elsősorban a vizitációs jegyzőkönyvekre, de egyéb egyháztörténeti forrásokra is. A Magyarországi boszorkányság forrásai című sorozat számára Balogh Béla, Kiss András és Pál-Antal Sándor levéltárosok végeztek eredményes munkát, több kötetnyi anyagot közölve abban.
Annak ellenére, hogy nem erdélyi, hanem debreceni kiadvány, a felsorolandó források közé tartozik a Takács Péter által 2001–2003 között, a Források Erdély történetéhez című sorozat keretében közölt, Székelyföldre vonatkozó 1820-as úrbéri összeírás parasztvallomásait tartalmazó ötkötetes munka is.
Már említettem, hogy 1990 után elburjánzott a tudományos igényeket nélkülöző köztörténeti, őstörténeti, helytörténeti „monográfia” és egy sor „népszerűsítő” írás. Visszaszorításuk nehéz feladatnak bizonyult. Ennek egyik akadálya, hogy kiadványaink jelentős része nem részesült kompetens szerkesztésben, nem estek át kiadásuk előtt szaklektoráláson. Nem írtak róluk kritikai recenziókat, amelyek befolyásolhatták volna a szerzői igényességet. De, amint azt évekkel ezelőtt Benkő Samu és Péntek János akadémikusok és mások több alkalommal is nehezményezték, hiányzik a kritikák közlését felvállaló fórum, és egy egészséges, kritikus történetírás-szemlélet. Viszonylag ritka a vita, az elfogulatlan, nem személyeskedő, kizárólag a tárgyra szorítkozó véleményütköztetés. Az Erdélyi Múzeum, amely többek közt recenziókat is közöl, egymaga nem képes ezt a feladatot ellátni. A múzeumi évkönyvek és az Areopolis sem tekintik ezt a kérdést feladatuknak, rendszeres megjelenésük pedig lehetővé tenné a recenziók közlésének felvállalását, nem az egyszerű ismertetésekét, hanem a kritikai recenziókét. Mindehhez társul a kiadók túlzott anyagias gondolkozása. A szaklektorálás, a kompetens szerkesztő alkalmazása ugyanis a kiadók számára pluszköltséget jelent, amihez hiányzik az anyagi (pénzügyi) fedezet, ami miatt így rendszerint lemondnak róla.
*
Ma már elérkeztünk arra a szintre, amelyen kiértékelhetjük az eddigi eredményeket, és körvonalazhatjuk a követendő utat, kitölteni azokat az űröket, amelyeket minden kutató érzékel, amikor egy-egy kérdés feldolgozásához fog. Az is feladat, hogy nagyobb rendet teremtsünk a forráskiadások terén. Hiszen a kiadásra kerülő forrásszövegek átírását általánosan elfogadott elvek alapján kell végezni és szerkeszteni, hogy lehetőleg hibamentes kötetek kerüljenek a kutatók asztalára. Ezért szükséges a különböző korszakokkal és kérdéskörökkel foglalkozó forrásközlők munkájának összehangolása. Az egyéni műhelyek tevékenységének a támogatása is megoldatlan kérdés. Össze kell állítani, illetve befejezni és nyilvánossá tenni az eddig megjelent források katalógusát, és pontosítani a forrás-előkészítésekhez kapcsolódó kérdések körét.
Áttekintve a fennebb elhangzottakat, ismertetőnket így összegezhetjük:
Mint sajátosság, történetírásunk magán viseli az erdélyi magyarság sorsát befolyásoló tényezők hatását. Ahogyan az erdélyi magyarság a magyar nemzet részét képezi, ugyanúgy az erdélyi magyar történetírás is a magyar történetírás szerves része. Művelése az erdélyi történetírók számára, Trianon előtt, zökkenőmentes volt. A több mint kilencvenéves kisebbségi múlt körülményei között megváltoztak az erdélyi magyar történetírás prioritásai. Mivel történetírásunk a nacionál-kommunista időszakban az elsorvasztó politika tárgyává vált, az a tudományág nagymérvű lemaradásához vezetett. Az 1989-es változások fordulatot jelentettek az erdélyi magyarság történetére vonatkozó kutatások terén is. A megújulás felszínre hozta történetírásunk megoldásra váró feladatait, egy egészséges történelemszemlélet megteremtését, a rendkívül meggyérült szakember-utánpótlás kérdését, az intézményes keretek kiépítését, a kutatások megszervezését, a hirtelen fellángolt múltismeretigény körülményei között elburjánzott amatőrizmus megfékezésének kérdését és egyebeket. A tudatosan művelt erdélyi magyar történetírás az utóbbi években, viszonylag rövid idő alatt jelentős lépéseket tett a felzárkózás érdekében. Az eredmények azt jelzik, hogy a feladatok megoldása jó ütemben, jó irányba halad. Talán nem túlzás, ha papírra vetem: most már eljutottunk arra a szintre, amikor történetírásunk bekapcsolódhat a szélesebb perspektívát nyitó egyetemes történetírás művelésébe, és az összmagyar történettudomány szerves részeként beépülhet az egyetemes tudományosságba.
Elhangzott 2010. november 19-én Kolozsváron az Erdélyi Múzeum Egyesület A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferenciáján.

-

Tamás Sándor: az MPP a kiábrándultaké
A Magyar Polgári Párt (MPP) a kiábrándultak pártja – véli Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, az RMDSZ háromszéki vezetője. A politikus kijelentésével Szász Jenő MPP-elnök korábbi kijelentésére reagált, miszerint a polgári alakulat az RMDSZ-ből kiábrándultakat szeretné megszólítani.
„Az MPP a csalódottakat és a kiábrándultakat gyűjti össze a hétvégén Marosvásárhelyen, és az ő nevükben próbál politizálni” – fogalmazott Tamás Sándor, aki szerint ezzel szemben az RMDSZ azokat képviseli, akikben van akarat, és dolgozni, haladni szeretnének.
„Az országos szinten 1,5 százalékos támogatottsággal rendelkező polgári párt és annak dölyfös elnöke el kell ismerje a kézdivásárhelyi és baróti polgármesterek eredménytelenségeit is” – szögezte le Tamás Sándor. Emlékeztetett: Nagy István baróti elöljáró a magyarellenes kirohanásairól ismert Dan Suciut, a Konzervatív Párt Kovászna megyei elnökét alkalmazta tanácsadónak, arra hivatkozva, hogy a szakmai tudására van szüksége. Tamás szerint ezáltal is bizonyítást nyert, hogy miközben az RMDSZ a magyarok érdekeit a románokkal szemben is védeni próbálja, az MPP a magyarok ellen harcol, akár magyarellenes románok segítségével is. Suciu két évvel ezelőtt Antal Árpád polgármester leváltására gyűjtötte az aláírásokat, azóta sem rukkoltak elő a kézjegyekkel, és a beharangozott referendumra sem került sor.
Mint arról beszámoltunk, Szász Jenő MPP-elnök a párt szombati marosvásárhelyi kongresszusáról tájékoztatva elmondta, többek között az RMDSZ-ből és annak a kormányzati szerepvállalásából kiábrándultakat akarják megszólítani: a kisnyugdíjasokat, a bérük egynegyedét elveszítő tanárokat, egészségügyi dolgozókat. Az RMDSZ két évtizedes elhibázott baloldali politikájával szemben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) közösen kell a nemzeti alternatívát felállítani, a keresztyén gondoskodás jegyében erős szociális pillérrel kiegészítve, fogalmazta meg pártja politikai üzenetét Szász. Az MPP a szombati kongreszszuson a helyhatósági választásokra készül, illetve háttérintézményeket hoz létre. Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)

Aszfaltország szórványmagyarjai
Pusztaújlaknál balra letérve kanyarodunk a Réz-hegységet átszelő mellékútra. A szelíd emelkedőn fölfelé kapaszkodtunkban mögöttünk fokozatosan kibomlik a Sebes-Körös völgye a víztározó hosszan elnyúló, csillogó tükrével, a lankás hátakon erdők, kaszálók szegélyezik az utat, a dombbordák felől szénaillat fogad, végigkíséri utunkat a száradó fű szaga. „Mintha a Székelyföldön járnánk, olyan a tájhangulat” – mondogatja kollégám óvatosan kerülgetve a kátyúkat. Óvatossága elnyeri méltó jutalmát, mire lakott helyre érünk, az úttest tükörsimává nemesedik a hajdan fél Európát aszfalttal ellátó vidék felé igyekeztünkben. A tágabb kishazát, Rézalját, ahová ereszkedünk, a Berettyó felé igyekvő patakok szabdalják változatossá. Cigányfalva peremén kijutva érkezünk falvak hosszan elnyúló, egymással összeérő sorába. A Gyepes és a Görbed völgyébe ereszkedő, a Telegdiek birtokára a 14. század derekán telepített vlach pásztorok megülte Lakság volt egykoron gyűjtőneve a Cigányfalva–Szóvárhegy–Tataros–Felsőtótfalu alkotta, több kilométeres faluláncnak. Szalárdi János 17. századi Siralmas magyar krónikája már „sűrű oláh falukkal ültetett hosszú völgy”-ként említi. A 19. század második felében vált szerves részévé a derna–tatarosi, főleg szenet és aszfaltot termelő bányavidéknek, amelynek fellendülése jelentősebb számú szlovák és magyar népelemmel tarkította a környező településeket. Etnoszportyánk első állomására, Kövesegyházára a kettős állampolgárság ügyében fáradozó „RMDSZ-különítményt” kísérve érkezünk.
Közös szórványmentés. 1851-ben Fényes Elek még ezt írta a helységről: „oláhul Szelistye, oláh falu, Bihar vmegyében, Váradhoz éjszak-keletnek 4 órányira, hegyektől övedzett völgyben: 326 g. kath. lak., s anyatemplommal”. Az apró településnek 1880-ban mindössze 114 – 97 román és 17 magyar – lakója volt. Fénykorában, 1941-ben sem haladta meg a félezret, amikor 228 román, 170 magyar, 48 cigány és 37 szlovák lakta. Ennek a bécsi döntést követő „fénykornak” az idején, 1943-ban épült a falu református temploma. Mialatt Grim András szórványokért felelős RMDSZ-alelnök csapata a parókián fogadja az ügyfeleket, Lukács András Levente lelkipásztor és Balogh Károly kurátor, helybeli RMDSZ-elnök kíséretében megtekintjük a jókora gyümölcsössel körülvett, szénaboglyák övezte templomot. Belvilágát szépen rendbe tették, a külseje szorul alapos renoválásra. Lukács tiszteletes várad-olaszi, majd zilahi segédlelkészkedés után lett 2008-ban a szórványközösség lelkipásztora. Helyben 35, Dernán 40, Tataroson 15, Varaszón 11, összesen 101 tagja van a gyülekezetnek. A templomépítés óta, több mint hat évtizedig nem volt saját lelkészük, a pusztaújlaki szolgált be ide. Nem csoda hát, hogy Lukács tiszteletes nagyon rossz körülmények között vette át a hivatalát, minden épület le volt romolva, a lakatlan papi lak éppúgy, mint a jószerével alig használt istentiszteleti hely. Szinte veszélyes volt az egyház portájára bejutniuk a templomba igyekvő híveknek, hiszen csak egy billegő, korhadt fapalló hidalta át a patakot. Nemcsak kőhíd került a Gyepes fölé 2009-ben RMDSZ-es segédlettel, hanem végre bevezethették minden épületbe a villanyvilágítást is, a hagymádfalvai önkormányzat, illetve az esperesi hivatal támogatásával. A teljes tetőzetet lecserélték állami pályázat révén, hiszen esőzések alkalmával gyakran beázott a templomhajó, és ugyancsak tavaly ablakokat, ajtókat cseréltek a megyei tanács költségvetéséből juttatott anyagi támogatással.
Két magyar intézmény: a református egyház és az érdekvédelmi szervezet szinte egyszerre indította el szórványmentési tevékenységét. Gyakorlatilag egy-két esztendőnyi fáziseltolódással, vagy éppen egy időben alapítottak megyeszerte szórvány-egyházközségeket, illetve helyi RMDSZ-szervezeteket az igen kis lélekszámú közösségekben. Ennek a hatékony szinkronicitásnak szép példája riportutunk mostani első helyszíne…
A gyülekezet hetven százaléka idős ember, a fiatalabbak jó része vegyes házasságban él. „Három esztendeje, mióta itt szolgálok, a négy helységben összesen hét temetés volt, keresztelő egy sem – mondja a lelkipásztor (képünkön). – Kövesegyházán egyetlen református gyereket tartunk számon, 2009-ben két leánykát konfirmáltunk. Esküvő 2010-ben volt, dernai fiatalok jöttek ide hűséget fogadni egymásnak. Ott van egy imaházunk, a többi helyen magánházaknál tartjuk az istentiszteletet. Egyik vasárnap Kövesegyházán és Dernán szolgálok, a másikon Tataroson és Varaszóban.” A faluban összevont négyosztályos román iskola működik, mindössze 12 tanulóval, nyolcosztályos tanintézmény csupán a gyakorlatilag színromán községközpontban, Hagymádfalván van. A helybeliek emlékezete szerint régente az iskola épületében tartották az istentiszteleteket. Az apró közösség összefogásából előbb csak egy haranglábra tellett, majd 1938-ban kezdték el építeni a templomot. Akkoriban néhány évig saját lelkipásztoruk is volt, aki a tanítóságot is elvállalta. Az istentiszteleti hely felépülte után néhány esztendővel, a negyvenes évek végén összegyűjtötték a fiatalok több nemzedékét, ilyenformán az első konfirmáció alkalmával tizennyolc taggal gyarapodott a gyülekezet. Még egy hasonló „akció” zajlott le az ötvenes évek elején, tíz konfirmáló gyerekkel. Akkoriban mindenki Kövesegyházán végezte el a négy osztályt román nyelven, ötödikesekként Tataroson folytatták, ahol viszont a varaszótanyaiakkal együtt elegen lettek egy magyar tannyelvű osztály beindításához. Később a magyar felső tagozat Felsődernára került, ott a hatvanas években szűnt meg a magyar nyelvű oktatás.
Fatolvajok és vaddisznók prédája. Fényes Elek százhatvan évvel ezelőtti statisztikája szerint Kövesegyháza „határa 416 hold, mellyből urb. szántó 42, rét 14, majorsági rét 80, erdő 200, közlegelő 40, szőlő 40 hold. Földe sovány; esőzéskor a tengerit jól megteremné, de a közel levő Réz-hegyben tanyázó vadsertések pusztítják”. A falu határa az erdőirtások ellenére napjainkban sem sokkal terjedelmesebb, bizony, a kétszázvalahány helybeli számára nem nyújt megélhetést. Amióta a bányákat bezárták, a környéken minden munkalehetőség megszűnt, sokan Nagyváradra, Margittára ingáznak, a fél határ parlagon maradt.
Hogy „vadsertés ügyben” mennyire nincs új a nap alatt, az a parókián megtartott rögtönzött falugyűlésen is elhangzik, amikor a Grim Andrással és csapatával ide látogató Szíjjártó Zoltán, az Erdészeti Hivatal gazdasági igazgatója tart tájékoztatót az állami és magánerdők helyzetéről. Mindenkinek van egy kis erdeje, bár nem az eredeti részüket kapták vissza. A főleg helybeli, az erdőszéli dombon lakó romák űzte falopás megakadályozása egyetlen, a faluközösség által felfogadott erdőőr tiszte volna, de ennél nagyobb gond, hogy nemcsak az erdőgazdálkodásnak, hanem a vadállomány szabályozásának sincs gazdája. Annyira elszaporodtak a vaddisznók, hogy nemcsak az erdőszéli földekre járnak rá, hanem szerte a határban már vetés után feltúrják a szántókat, nyár végére nem sok kukorica marad, hiszen betakarítás előtt felprédálják a földeket, még a faluba is lejárnak, túrják a kerteket. (Később egy vadszakértőtől tudom meg: az idei, szinte példa nélküli inváziónak az a magyarázata, hogy a bükkösökben-tölgyesekben igen csekély a makktermés, emiatt az állatok – nemcsak a vaddisznók, de az őzek, a szarvasok is – állandóan fosztogatják a termőföldeket.) Az erdészeti vezető szorgalmasan jegyzetel, megígéri, hogy felveszi a kapcsolatot az illetékes vadásztársasággal, amelyikhez Rézalja tartozik. Nemcsak a segítséget kínálja fel, hanem tanácsokkal is szolgál a vonatkozó törvényeket, a fakitermelést és az erdők újratelepítését illetően.
Grim András sem jött üres kézzel, a szórványprogram keretében a falugondok vizsgálata, az egyszerűsített honosítási eljárásról tartott tájékoztatók mellett, munkatársai az érdeklődőknek összeállítják a dokumentációt. A megyei alelnök a beszélgetés során kiemelten foglalkozik az őszi népszámlálással kapcsolatos kérdésekkel is. Nem csupán megszólítani igyekeznek a szórványmagyarságot, hanem felkutatni és megtartani is. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy mindenki, a vegyes házasságban élő magyarok is vállalják az identitásukat, és ellenőrizzék, hogy nemzetiségüket helyesen tüntetik-e fel a számlálóbiztosok. Szó esik a 2012-ben esedékes önkormányzati választásokról is. Egyöntetű vélemény, hogy ha jövő nyáron összefognak, akár egy tanácsosi helyet is megszerezhetnek. Balogh Károly, a kurátori tisztséget is betöltő helybeli RMDSZ-elnök ambiciózus fiatalember, szívesen elvállalná a kihívást… A falu dolgait már a parókián várakozó helybeliekkel hányjuk-vetjük meg. A fiatalabb nemzedéket a gondnok mellett az egy szem kövesegyházi gyermek édesanyja, Megyeri Mónika képviseli. Nagyváradról jött ide férjhez, az egyik helybeli ABC-ben dolgozik. Kozma Bálint 84 éves, Balogh Jenő 69 éves nyugdíjas bányász és négy nagymama korú, fürge asszony, Bokra Erzsébet, Balogh Karolina, Kovács Erzsébet és Kovács Klára vesz részt a tanácskozáson, s annak befejeztével jó hangulatban búcsúzunk el a kövesegyháziaktól, hiszen Balogh Karolina, „mindenki Kara nénije” legendás fánkjával kínál meg bennünket, mielőtt útra kelnénk.
Népesedési hullámvölgy. Felsődernára tartva kapaszkodunk a múlt század harmincas éveiben még közel ezer szlovák, feleannyi román lakta (az oklevelekben először 1406-ban „posessio walachalis”-ként emlegetett) Sástelek, egy mára alig félezer lelkes falu felé. Akár a környék megannyi településén, a 18–19. század fordulója után több hullámban ide érkező derék tótok előbb az erdőirtással, hegyi gazdálkodással, majd bányászattal, keletebbre, Almaszeghuta és Feketeerdő környékén pedig üveggyártással is foglalatoskodtak. Napjainkra főleg a ki- és elvándorlásnak s a külhoni munkavállalásnak betudhatóan megharmadolódott a lélekszámuk a Réz-hegység két oldalának erdőségeiben megbúvó „Kis-Szlovákiában.”
A községszékhely felé ereszkedő szerpentinút szokatlanul jó minőségű, jószerével nyoma sincs a néhány esztendeje még oly sokszor felpanaszolt rombolásnak, amit a Sebes-Körös és a Berettyó közötti vízválasztón átrobogó autósztráda-építők nehézjárművei okoztak. Felsőderna hajdani híres bányászközpont és ipartelep voltát immár csak néhány elhanyagolt épület és egy magányos gyárkémény jelzi. Az 1880-ban egy híján kétszáz lelkes apró település két-három évtized alatt hatalmasat fejlődött az előző századforduló táján, amikor elkezdődött az aszfalt, a szén és kisebb mértékben a kőolaj bányászata és feldolgozása. Magyar szempontból az utolsó Trianon előtti népszámlálás jelentette a csúcsot, 1910-ben immár 1302 lakosa volt a településnek, melyből 826 magyar (63,4 százalék!), 347 román, 44 német, 31 szlovák és 54 cigány volt. A magyarok száma tíz év múltán 383, újabb tíz év elteltével 201 lélekre csökkent. A kommunista érában bekövetkezett második fellendülés nagyjából ugyanolyan mértékű lakosságnövekedést eredményezett, csakhogy 1960-ban már a román elem dominált: a többségi nemzethez tartozónak 832-en, magyarnak 450-en, szlováknak 21-en vallották magukat. A legutóbbi összeíráskor a község a hozzá tartozó falvakkal együtt 3021 lelket számlált, fölényes, 2180 főnyi román többséggel, 183 főre apadt magyarsággal, és akkor még életerősnek tűnő, 629 léleknyi szlovák közösséggel.
Felsődernán is Lukács tiszteletes biztosít az „RMDSZ-különítmény” számára spáciumot, a kicsiny református imaházban. Régente – akár Tataroson vagy Varaszótanyán – itt is egy-egy családi házban tartották az istentiszteleteket. A dernai hívek áldozatkészségéből nem tellett templomra, mint Kövesegyházán. Igaz, már a nyolcvanas években kibérelhették a magyar iskola községi tulajdonban és rossz állapotban lévő bentlakását. Teljesen rendbe tették, most afféle alkalmi közösségi házként is működik. Az önkormányzat annyiban segíti őket, hogy ingyen használhatják. Célul tűzték ki, hogy ha meglesz rá a pénz, megvásárolják az épületet. Bár az itteni magyar közösség népesebb volna, mint a kövesegyházi, kevesebben várakoznak a hajdani magyar iskola leányinternátusának helyiségében.
Az utca másik oldalán, ferdén átellenben ott árválkodik a magyarok iskolájának lakatlan, kihasználatlan épülete. (Egy 1910-es keltezésű feljegyzés szerint fénykorában 163 tanulója volt az intézménynek.) Amíg működött, a bentlakásnak köszönhetően összegyűjthették a környező falvak magyar gyermekeit is, „tellett” a magyar nyelvű oktatásra – magyarázza Udvari Sándor presbiter, helybeli RMDSZ-elnök. Presbitertársa, Kovács István a szlovákokat emlegeti. Igaz, ők többen vannak, és igénylik az anyanyelvük fakultatív oktatását a nyolcosztályos román iskolában. Nem úgy, mint a magyarok, de hát nem is lenne széles e vidéken, ki tanítson magyarul. Nemrégiben egy életerősebb hegyközi magyar település, a közeli Micske pedagógusai jártak itt gyerekeket toborozni az iskolájukba. Bentlakást ajánlottak, teljes ellátással, iskolabuszt, mely minden hétvégén hozta-vitte volna a tanulókat, de a szülők nem álltak kötélnek. Mind a húsz dernai magyar gyermek román iskolába jár. Egyébként szinte mindenki vegyes házasságból született. Udvari Sándor bevallja, hogy náluk odahaza is inkább a román szó járja. Bár a veje, Szentgyörgyi Péter is magyar, a szülei reformátusok voltak, de román faluban nőtt fel, emiatt nem is töri a magyar nyelvet, s az unokákat ortodoxnak keresztelte. Igaz, a tízéves leányzó „eljár ide, a reformátusokhoz”, ő jobban, a hétesztendős fiú unoka kevésbé beszél magyarul, az apjukra is „ragadt valami”… Beszélgetőpartnerem még jobban elkomorodik, amikor megpendítem, hogy a lélekszám alapján akár magyar tanácsosa is lehetne Felsődernának. A kilencvenes években volt is egy képviselőjük a helyi tanácsban. Aztán elsorvadt az RMDSZ-fiókszervezet. 2008-ban újraalapították, de a legutóbbi önkormányzati választásokon a mintegy 160 magyarból csupán 18-an szavaztak az RMDSZ jelöltjére. „Az egyik román párt pálinkát osztogatott meg üdítőt, a másik pedig rizset meg cukrot – mentegetőzik –, többen nyíltan a szemembe mondták: ti nem adtatok semmit, ugyan miért szavaztunk volna rátok?” Néhány magyar családot, akár román vagy szlovák falusfeleik egy részét, elhódítottak a gyarapodó „hívők” – a neoprotestáns felekezetek. Ezek a famíliák teljesen elkülönültek, nem vesznek részt a közösségi életben, annyira nem, hogy például választások alkalmával sem lehet rájuk számítani, el se mennek szavazni.
Vakációban felpezsdül az élet. A dernai asszonyok (képünkön) elmondása szerint, ha az utánuk következő nemzedék helyben maradt volna, sokkal erősebb lenne a helybeli magyar közösség. Kovács Ilona például, akárcsak Udvari Anna, három gyereket szült, és mind a két nagymamának hét-hét unokája van. Ha hozzájuk számláljuk Kovács Irénkének, Bödör Erzsébetnek és Szilágyi Dalmának, a beszélgetés további résztvevőinek a leszármazottait is, csupán a megjelentek ivadékaiból kitelne egy kisebb iskolára való létszám. De hát szétszóródtak az országban, a nagyvilágban, csupán nagy ünnepek alkalmával, meg ilyenkor, vakáció idején támad élénkség a nagyszülők portáján.
Ismét előkerül a szlovákok példája. Jobbára római katolikusok, nincs saját papjuk, a bodonosi plébános jár át szentmisét tartani a templomukba. De náluk nyaranta még jobban megpezsdül az élet, hiszen az anyaországba költözöttek és a Szlovákiában csak vendégmunkát vállaló helybeliek szinte mind egyszerre térnek haza olyankor. Sok fiatal értelmiségi is vállal itt „missziós” munkát, a közeli Sástelken működtetnek ifjúsági és gyermektábort vakáció idején. Mialatt az RMDSZ csapata bent, az imateremben ugyanazokban az ügyekben fáradozik, mint Kövesegyházán, beszélgetésünk során itt is hasonló gondok merülnek fel, mint riportutunk előző állomásán. Parlagon marad a földek nagyobb része, nem érdemes gazdálkodni, nem is bírja a korosodó maradék. Ami az erdőket illeti, talán még rosszabb a helyzet, mint Kövesegyházán. Senki se vállalja az erdőőri megbízatást, a faállomány pusztul, szabad prédája mindenkinek. Senki nem vigyáz az erdőre, az egymásét is lopják, olyan tulajdonosok is vannak, akik fűtéssegélyt kapnak az államtól, miközben eladják a fájukat. Itt sincs senkinek vadászengedélye, vaddisznó, őz, szarvas szabadon ga(rá)zdálkodik a még megművelt szántóföldeken.
Persze itt is a legnagyobb gondot a bányák, a gyárak bezárása jelenti. Amikor erről kezdek faggatózni, bár egyik beszélgetőpartnerem, Kovács István húsz évig dolgozott a tárnákban, arra biztatnak, hogy bányaügyekről inkább a szemközti porta kapujában állingáló Kolozsvári Sándort faggassam. Sándor 24 évet húzott le gépészként a szénbányában. Emlékezete szerint a szén- és aszfaltbányászat fénykorában a kitermelőhelyeken, a felszíni kiszolgálóüzemekben és a karbantartóműhelyekben több mint hatezren keresték meg a kenyerüket.
Kis bányatörténeti trakta. A szakirodalomban először Francois-Sulpice Beudant francia tudós említi a derna–tatarosi aszfaltot. Az 1800-as évek elején a kor nagy tekintélyű természettudósa XVIII. Lajos megbízásából és támogatásával rótta az akkori Magyarország úttalan útjait. Az első részletes geológiai leírás 1822-ben készült el – francia nyelven. Beudant így fogalmaz terjedelmes munkája előszavában: „Egy ország, amelyre a természet minden kegyét pazarolta, amelynek éghajlata félgömbünkön a legkedvezőbb, földjét hatalmas folyók öntözik, síkságai csodálatosan termékenyek, a hegyei pedig – amelyeken a földmivelés már lehetetlen – ásványokban gazdagok. Az ilyen ország felébreszti az utazó kíváncsiságát és a természetbúvár figyelmét.” A reformkorban nemcsak közútjaink voltak burkolatlanok, hanem a városi utak nagy része is. Széchenyi István magáévá téve azt a latin mondást, hogy „via vita”, azaz: út az élet, rámutatott, hogy az utak hiánya az ország fejlődésének legnagyobb kerékkötője. Felhívása pusztába kiáltott szó maradt. Hogy a század második felében mégis megindult az útépítés, sőt, az aszfaltútépítés, az többé-kevésbé a véletlen műve. Egy Kovács Mihály nevű inzsellér 1858 tavaszán kirándult Bihar megyébe, Nagyvárad környékére. Feltűnt neki, hogy néhány faluban – Alsó- és Felsődernán, Tataroson – a házak falának legalsó részét mintegy 40-50 centiméternyi magasságban feketére festik. Érdeklődésére a falu lakosai elmondták neki, nem festék ez, hanem a falu határában található szurokszerű anyag, amely megvédi a falat az átázástól. Kovács a helyszínre sietett, és megállapította, hogy amire első pillanatban gyanakodott, az valóság. Ez az anyag a szakkönyveiből már jól ismert bitumen. Laboratóriumi vizsgálatokkal ugyanerre az eredményre jutott. Azonnal társat keresett – és talált is – a nagyüzemi kitermeléshez, s 1863-ban Popper Istvánnal megkezdték a bányászást. Ez a bitumen igen jó minőségű volt, s nagy tömegben fordult elő a földfelszín alatt mintegy 150 méter mélységig.
A társvállalkozó fia – szintén képzett mérnök – már olvasott a bitumen felhasználásával kialakított zajtalan, egységes burkolatról, az aszfaltról, ezért 1864-ben kiutazott Párizsba, hogy idevágó tapasztalatokat szerezzen. Hazautazása után azonnal hozzákezdtek az aszfalt gyártásához és bedolgozásához. Az első magyarországi aszfaltburkolatot Budapesten a Palatinus (ma Nádor) utca 21. számú épülete előtti járdaszakaszon készítették. Hogy a magyar aszfalt kiváló minőségű volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 1878-ban, a párizsi világkiállításon a mintadarabok díszoklevelet és aranyérmet nyertek. A fővárosi sikerek után keverőtelepeket hoztak létre szinte minden nagyobb városban, így Nagyváradon, Pécsett, Szegeden, Győrött, Aradon. További előrelépést jelentett a hengereltaszfalt-burkolat meghonosítása. Igaz, a kísérletek először kudarccal végződtek. Az első ilyen burkolatot – egy amerikai szakértő bevonásával – 1906-ban, Nagyváradon építették. Ez azonban egyetlen hét alatt tönkrement. Kiderült, hogy a „szakértő” szélhámos volt… Az első szakszerű leírás Szontagh Tamás érdeme. 1886-ban megjelent tanulmányában közölte, hogy a Réz-hegység északnyugati oldalán neogén lerakódások vannak, gazdag aszfalt- és lignittelepekkel. Tataros, Felsőderna és Bodonos határában az aszfaltot a diluviális agyag alatt fekvő pontusi homok tartalmazza, nagy kiterjedésű lencsékben. Közel 8 km hosszan aszfalttal impregnált homokkő van a Derna-patak felső völgyében. A másfél méternyi agyagos termőföld alatt sovány aszfaltréteg fekszik, alatta művelésre érdemes, fekete aszfaltréteg, legalul pedig lignitréteg húzódik.
Egy tudósítás szerint, melyet a millennium korában írtak, Európában a 19. században csupán két jelentősebb aszfalt-előfordulást találtak: 1849-ben a svájci Val de Travers-i, majd 1864-ben Biharországban a felsődernai és tatarosi „aszfalthegyeket.” 1864-ben jegyezték be Nagyváradon a „Magyar asphalt vállalat” nevű céget, mely később részvénytársasággá alakult. Ezekben a bányákban a természetes aszfaltot – ahogy egyszerűbben nevezték: a földszurkot – tárnákban bányászták. A leírások szerint 60–100 méter mélységig öt réteg-előfordulás volt, és a természetes aszfaltrétegek alatt mintegy 1 méter vastagságban lévő lignitet is kibányászták. Leggazdagabbak lignitben (fiatal képződésű barnaszénben) és aszfaltban a Réz-hegység nyugati homlokán elterülő pontusi rétegek, úgyhogy a Czigányfalva, Tataros, Derna és Bodonos közt fekvő alacsony hegységet Aszfalt-hegyeknek nevezték el.
Európában a századforduló táján csak Angliában és Magyarországon építettek hengerelt aszfaltokat. Vidéky László mérnök már 1873-ban szorgalmazta ezt a technológiát. Egy német útépítő cég a Magyar Asphalt Részvénytársasággal közösen Stuttgartban építette az első aszfaltburkolatot, éppen Vidéky irányításával. A millenniumi kiállítás riportere szerint: „Aszfaltot egy cég állított ki, még pedig a hazai aszfaltipari részvénytársaság (Budapesten, gyárak Tataroson, Mezőtelegden). E cég kiállítása részint a bányászati, részint a vegyipari pavilonban volt látható. Mindenek előtt ki volt állítva azon pontusi korú, nyers aszfaltos homok, amelyből a gyár az aszfaltot nyeri. Magát az aszfalttelepet fotográfiák illusztrálták. Meglepő volt a készítmények sokasága, amelyek közül felsoroljuk az aszfalt briquetteket, aszfalt fedőlemezeket, isolálásra szolgáló lemezeket, nyers olajat, gépolajakat, sárga bőrkenőcsöt, vörös tetőmázt, fekete kocsikenőcsöt, aszfaltlakkot stb. A Magyar Asphalt Részvénytársaság felsődernai és tatarosi telepe nemcsak Magyarországon, de külföldön is, különösen a Keleten, egyre nagyobb tért hódít, a miben az anyag kitűnő minőségén kívül a tulajdonos részvénytársaság vezetőinek is nagy részük van. Bihar vármegye aszfalt-ipara nemcsak a bánya-termelésnek egyre fokozódó emelkedése által tanúsítja a fejlődés jeleit, hanem az által is, hogy mellékiparágak keletkezését és fejlődését tette lehetővé.”
Az aszfaltbányászat és -gyártás bihari úttörői (inkább „útépítői”), Kovács Mihály, Popper István és Vidéky László nyomában haladva, a múlt század második felében mind műszaki, mind tudományos szempontból igen jelentős szerepet vállalt Váradi Ernő vegyészmérnök és mineralógus. Beszélgetéseim során többször is emlegetik a hajdani bányászok a vidék legendák övezte, rejtélyes kutatóját. 1910-ben született Nagyváradon, Váradi Ödön, az Ady-kortárs neves jogász és publicista fiaként. 1935-ben fejezte be vegyészeti és ásványtani tanulmányait Drezdában. Hazatérve előbb a Rézbánya környéki molibdén- és uránlelőhelyeket kutatta, majd az 1940-es évek elejétől a derna–tatarosi bányavidék kísérleti központját vezette. Nevéhez több mint 70 találmány kötődik. Legnagyobb sikerét a dernai bitumenből általa előállított termék, az úgynevezett poláris olaj előállításával aratta. A szovjet légiflotta gépei ennek a különleges, mínusz 63 fokig fagyálló ásványi olajnak a felhasználásával repülték át 1952 telén az Északi-sarkot. Váradi Ernő a legmagasabb állami kitüntetésekben részesült, s a fáma úgy tartja, hogy (íme, a nevéhez fűződő legendák egyike…) Sztálin – közvetlenül rejtélyes halála előtt! – Moszkvába hívatta, és tudományos érdemeit elismerve, egy halom arany ékszerrel jutalmazta meg őt. Számos legendás elem fűződik az időközben akadémikusi címet elnyerő kutató titokzatos bukaresti és jászvásári útjaihoz is. Sokan tudni vélik, hogy néhány havi németországi szimatolás után, ezen eltűnései alkalmával alapozta meg a polimerek kutatását, mellyel Elena Ceauşescu tudományos hírnevét „öregbítette”. Házvezetőjének visszaemlékezései szerint még idős korában is, ha éjszaka „megálmodott valamit”, felkelt, fel se öltözött, hanem pizsamában a laboratóriumába sietett, és azon frissiben kísérletekbe fogott. A közelmúlt krónikája. A Magyar Asphalt Rt. a saját szükségletére kezdett lignitet bányászni, először a Felsődernával szomszédos Bodonoson. Az első szénbányászok a Baranyiak által erdőirtás végett a Réz-hegységbe telepített szlovákok leszármazottai voltak. Bodonosról alagúton keresztül lóvontatta csillékkel szállították az üzemanyagot Dernára. A fél évszázadig kitermelést folytató magyar részvénytársaság vagyonát, tizenegy aszfalt- és szénbányájával, ipartelepeivel, épületeivel együtt Trianon után 1922-ben „vette át” – minden kártérítés nélkül! – a Román Kőolajipari Vállalat. A bécsi döntést követő négyesztendős „magyar közjáték” alatti fellendülés után a bányavidéken az 1940-es évek végén, 1950-es évek elején kezdődött az egyre nagyobb iramú fejlesztés. Az „almaszegi szénmedence”-ként emlegetett kisrégió az ipar, elsősorban az erőművek fokozódó, csillapíthatatlan lignitigényének köszönhetően mintegy hatezer bányásznak biztosított az országos átlagnál „több”, „jobb” kenyeret. Bár – mint azt nyugdíjas riportalanyaimtól megtudom – a Zsil-völgyi bányászok az ottani nagyobb fűtőértékű feketeszén miatt mindig sokkal többet kerestek, mint ők. Az almaszegi bányát műszaki fejlesztés révén 1975-ben – elsőként az országban – teljes mértékben gépesítették. Ennek eredményeként 1985 és 1988 között a munkaversenyben elnyerték az országos első helyet. Románia kőszénellátásának 10 százalékát adva többször kiérdemelték a „Szocialista Munka Hőse” kitüntetést…
Ebek harmincadján. Kolozsvári Sándor nyugalmazott bányagépész véleménye szerint barnaszén még akár évtizedekre elegendő volna a közel száz kilométer hosszan elnyúló tárókban, de csak egyetlen vállalkozó próbálkozik a bányászat felélesztésével a közeli verzár–bodonosi bányavidéken. A tárnákat a rendszerváltozás után fokozatosan zárták be, úgymond konzerválták, szerre nyilvánították „nem rentábilissá” őket. Sándor máig nem érti, kinek, kiknek az érdeke volt a teljes leállás. Mint megannyi ebek harmincadjára ítélt üzem esetében, a „konzerválás” itt sem jelentett egyebet, mint mindennek a szétverését, minden elmozdítható széthordását. Sándor több mint két évtizedig bányakombájnok kezelőjeként dolgozott. A fejtés előkészítése nyomán két fronton haladtak előre, akár nyolcvan-száz méter szélesen. A kitermelt lignitet futószalagon hozták ki, apró villanymozdonyok vontatta csillékkel, billenőkocsikkal szállították az almaszegi szénsilókig, ahol vagonokba rakták át, s főleg a nagyváradi hőerőművet táplálták ezzel a fűtőanyaggal. Kolozsvári Sándor emlékezete szerint a középesi bányában, ahol ő dolgozott, hét halálos baleset történt. A frontfejtésben dolgozók közül szinte mindenkit értek kisebb-nagyobb sérülések, őt magát is. Bányalégrobbanás csak a bodonosi fejtésnél fenyegetett, csak ott keletkezett metángáz a tárnákban. A szolidaritás viszont sok életet mentett meg. Egyszer Sándorék brigádja mögött kigyulladt egy frontfejtés. Egyetlen bányásznak sem volt kötelező védőmaszkja, s a nagy füst teljesen elzárta a visszautat, nem tudtak kimenekülni. Az egyik igazgató – a főnökök mind el voltak látva komplett, oxigénpalackos védőfelszereléssel – mentette ki őket, annyi maszkot hozott magával, ahányan bent rekedtek. Az egyik maszk meghibásodott, s megmentőjük váltakozva hol a pórul járt bányász, hol a saját szájába dugdosta az életet jelentő oxigén forrását. Amikor megszűnt a bányászat, sokan elköltöztek, másfelé próbáltak szerencsét. Sándor egyik cimborája meg sem állt Kanadáig. Mivel jóval kevesebbet kerestek, mint a feketeszenet bányászó Zsil-völgyiek, a nyugdíjuk is jóval kevesebb lett. Debreceni Sándornak huszonnégy esztendei föld alatti munka után 1370 lejjel kell beérnie. Sándor egyébként újságolvasó ember, beszélgetésünk során tájékozottnak bizonyul az ország-világ dolgaiban. Bevallja őszintén: „a politika nem érdekli”, az elvonások és a megígért, de elmaradt nyugdíjemelések miatt „nem ért egyet az RMDSZ politikájával”. Emiatt leskelődött át „közömbösen” a kapujában álldogálva, emiatt nem kelt át az úton, hogy részt vegyen az imaházban tartott megbeszélésen. Szerinte a Szövetségnek nem kellett volna belépnie a demokrata-liberálisok vezette kormánykoalícióba. Mielőtt elbúcsúznánk egymástól, az iránt érdeklődöm: az ő ifjúsága idején milyen volt Felsődernán és széles e vidéken az élet. „A bányászok nagyobb része áttelepedett a vidék falvaiba, de sokan ingáztak, akár hatvan kilométerről is. Autóbuszkonvojok hozták-vitték naponta háromszor a váltásokat. Sok-sok magyar élt itt – kapom a választ. – Volt egy jó focicsapatunk, bányásznapi rendezvényeken nagy ünnepségek zajlottak, a prémiumokból bőven futotta miccsre, sörre. Akár hiszi, akár nem, itt fent a gyártelepen szinte csak magyar szót lehetett hallani az én gyerekkoromban, a románok meg a szlovákok lejjebb laktak, a faluban, de sokan közülük beszéltek magyarul. Csupa magyar szomszédunk volt, ez véges-végig magyar utca volt, én még magyar iskolában végeztem a hét elemit. Amikor Nagykágyán beiratkoztam a gépészeti szakközépiskolába, nagy gondom támadt abból, hogy jószerével egy szót sem értettem románul.” Szilágyi Aladár. Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Kisebbségi szeminárium a magyarnyelvű felsőoktatásról
Jóváhagyta a román kormány a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálását, a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemen azonban továbbra is megoldatlan a magyar tagozat önállósulása. Ezek voltak a kiemelt témái egy kisebbségi szemináriumnak Marosvásárhelyen.
Az RMDSZ miniszterei jó hírrel érkeztek a felsőoktatási tanácskozásra: a román kormány a héten jóváhagyta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditálását, igaz, erre a döntésre több mint egy évet kellett várni.
A Bernády Közművelődési Alapítvány rendezvényén a napok óta műtős ruhában demonstráló marosvásárhelyi orvostanhallgatók is megjelentek. Ők amiatt tiltakoznak, hogy az egyetem szenátusának román többsége elutasította egy önálló magyar tagozat létrehozását, holott ezt már törvény írja elő. Az RMDSZ politikai alelnöke szerint a Román Oktatási Minisztérium csak akkor hagyhatja jóvá a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetem új chartáját, ha abba belekerül a magyar tagozat szervezeti önállósága.
Az anyanyelvi felsőoktatásról rendezett tanácskozáson elhangzott: az új oktatási törvény nem csak lehetővé teszi, hanem előírja, hogy a többnyelvű állami egyetemeken önálló tagozatokba szervezzék a kisebbségi nyelveken működő szakokat.
Duna Tv, Híradó. Erdély.ma

Önálló magyar karokat az egyetemeken
A többségnek meg kell adnia a lehetőséget a kisebbség számára, hogy maga dönthessen saját ügyeiben – hangzott el tegnap azon a romániai kisebbségi felsőoktatásról szervezett konferencián, amelyet a Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezett Marosvásárhelyen. Markó Béla miniszterelnök-helyettes a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre utalva leszögezte: az oktatási minisztérium nem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely nem biztosítja az önálló karok létrehozásának lehetőségét, ugyanis az új oktatási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatás számára önálló karokat hozzanak létre.
A marosvásárhelyi tanácskozáson részt vettek a magyar nyelvű oktatást biztosító állami és magánegyetemek vezetői, oktatási szakemberek, a romániai nem magyar kisebbségi szervezetek képviselői, valamint az RMDSZ vezetői. A konferencián felmerült a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzet. Ott a román többségű egyetemi szenátus a nyár elején olyan egyetemi chartát fogadott el, amely nem teszi lehetővé a magyar tagozat megalakulását, annak ellenére, hogy az oktatási törvény előírja ezt az olyan multikulturális egyetemek esetében, mint amilyen a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmény. Nagy Örs, a marosvásárhelyi egyetem rektorhelyettese úgy értékelte: a magyar nyelvű oktatás megerősítése szempontjából létkérdés a magyar tagozat létrehozása a marosvásárhelyi egyetemen.
Magyari Tivadar, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese, az RMDSZ frissen kinevezett oktatási főtitkárhelyettese kifejtette: a kolozsvári felsőoktatási intézményben a magyar nyelvű oktatás szempontjából sokkal jobb a helyzet a marosvásárhelyi egyetemhez képest, a korábbi tanszékek helyett most megalakulhattak a magyar nyelvű intézetek, és ez nagyobb fokú önállóságot biztosít az eddigiekhez képest a magyar tagozat számára.
A Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja által ismertetett statisztika szerint Romániában évente körülbelül nyolcezer diák érettségizik magyar nyelven, csak 25 százalékuk folytatja anyanyelven egyetemi tanulmányait, további 25 százalékuk pedig román nyelven tanul tovább. Az érettségizők ötven százaléka nem vesz részt felsőoktatásban. Markó Béla kifejtette: az elmúlt húsz évben fokozatosan sikerült leépíteni az előítéleteket és ellenérzéseket az oktatás nyelvét illetően, most újabb problémacsomagot kell megoldani: az anyanyelvű oktatást érintő döntési jogkörök kérdését. Az egyetem előtti oktatásban ma már a helyi közösségek és maguk az iskolák döntenek az őket érintő kérdésekben, a felsőoktatásban azonban továbbra is viták alakulnak ki, különösen a kisebbségi nyelvű egyetemi vonalak, karok létrehozását illetően. A kisebbségek számára megfelelő megoldások kialakítása azonban csak idő kérdése, ugyanis az új oktatási jogszabály egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű, úgymond "multikulturális" egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatási vonalak számára önálló karokat hozzanak létre. Ezért az oktatási tárca sem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely megtagadja az önálló egyetemi karok létrehozását – mutatott rá Markó Béla, utalva a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre. Leszögezte: a felsőoktatásban érdekelteknek meg kell érteniük azt, hogy a kisebbségi oktatás esetében az önálló döntés kérdése alapvető jog, amelyet nem lehet elvitatni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kihasználni az esélyeket
Nehéz a törvényt alkalmazni
Az anyanyelvi oktatás esély és szükségesség. Élünk-e a lehetőséggel? E kérdés köré szerveződött az a tanácskozás, amelyet a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kezdeményezett a romániai kisebbségi oktatás képviselőivel. A marosvásárhelyi Bernády Házban tartott szemináriumon az alapkérdésre Tonk Márton egyetemi docens, a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának dékánja adott választ: véleménye szerint az esélyeket nem tudtuk kellőképpen kihasználni. Ugyanakkor ő fogalmazta meg, hogy egy ernyő alá, egy konzorciumba kellene összefogni a különböző egyetemeken folyó magyar oktatást, ami számottevő előnyökkel járna. A kérdés az, hogy ki teszi meg ennek érdekében az első lépést.
A teljes körű anyanyelvi felsőoktatás mindenképpen megilleti az 1,6 milliós romániai magyar közösséget, amely az anyanyelvi oktatás és felsőoktatás terén évszázados hagyományokkal rendelkezik Erdélyben – hangzott el a tanácskozást vezető Borbély László miniszter beszédében, aki ismertette az új tanügyi törvény nyújtotta lehetőségeket az anyanyelvi oktatásban. Ezt hangsúlyozta a későbbiekben Markó Béla miniszterelnök-helyettes is, aki szerint a közoktatási törvény az eddigi jogszabályok közül a legjobb, mivel kizár mindenféle hátrányos megkülönböztetést. Ugyanakkor, mint minden reform esetében, gyakorlatba ültetése nehézségekkel, ellenkezéssel jár, és fontos szempontot jelent, hogy sikerül-e a többség támogatását megnyerni. A többség viszonyulása azonban nem jelentheti azt, hogy az egyetemi charták kidolgozásakor el lehet tekinteni a törvény előírásaitól. Az egyetemi szenátusnak – és itt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre utalt – azt kell eldöntenie, hogy hány intézetet (főtanszéket hoz létre) és nem a visszautasítását annak, amit a jogszabály világosan leszögez.
Annál is inkább, mivel a MOGYE 1945-ben éppen a magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti oktatás érdekében jött létre – hangzott el Nagy Örs rektorhelyettes beszédében, aki a magyar tagozat fokozatos elsorvasztásának történetét vázolta fel, továbbá azt a folyamatot, ami a rendszerváltás után kezdődött és pozitív eredményekkel járt a helyek számát illetően, de nem oldotta meg az oktatói utánpótlást. A rektorhelyettes hivatkozott a törvényre és arra a szándéknyilatkozatra, amelyben a magyarországi orvosi egyetemek vezetői a hiányzó tanszemélyzet pótlására és a tudományos munka támogatására ígértek segítséget. Csakhogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészet Egyetemen nincsenek akkreditálva a magyar magyar oktatási programok, ez az egyik szempont, amiért a szenátus nem szavazta meg, hogy az új működési szabályzatban szerepeljen az önálló magyar oktatási vonal – jelentette be Brânzaniuc Klára tudományos rektorhelyettes, aki nem tudott válaszolni Borbély László azon kérdésére, hogy mi akadályozta meg az egyetem szenátusát abban, hogy a törvény értelmében létrehozzák a magyar vonalat alkotó főtanszékeket.
Mint később kiderült, a másik két multikulturálisnak nyilvánított egyetem, a kolozsvári Babes-Bolyai és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem idejében elindította a magyar szakok akkreditálására vonatkozó folyamatot. Ez Magyari Tivadar rektorhelyettes szerint lehetővé tette a BBTE magyar tagozatának oktatásszervezési önállóságát, csakhogy szétszórttá, sérülékennyé vált a felaprózódott magyar vonal.
Hogy valóban nem egyszerű a közoktatási törvény előírásainak gyakorlatba ültetése, ezt erősítette meg Béres András, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára. Bár idejében felkészültek a törvény alkalmazására, s az egyetem új felépítésére két változatot is kidolgoztak, az új chartát visszautasította a közoktatási miniszter.
A Sapientia egyetem a MOGYE-val ellentétben előkelő helyen áll a kutatásban elért eredmények terén, de intézményi akkreditációját egy év elteltével sem foglalták törvénybe, ami egy sor előnytől fosztja meg az felsőoktatási intézményt – hangzott el Székely Gyula dékán beszámolójában.
Az előadásokhoz sokan hozzászóltak, s a tanácskozás alatt a Romániai Magyar Orvosképzésért Egyesület tagjai tüntettek a Bernády Házban.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)

Felsőoktatási körkép: legrosszabb Marosvásárhelyen a helyzet
A hazai kisebbségi felsőoktatásról tanácskoztak Marosvásárhelyen az új oktatási törvény biztosította lehetőségek tükrében. A magyar nyelvű oktatást biztosító állami és magánegyetemek vezetői az intézményeikben tapasztalt helyzetet ismertették. Kiderült, hogy egyértelműen a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a legrosszabb a helyzet a magyar nyelvű oktatás szempontjából.
– Mi is elégedetlenek vagyunk, de ezek után csak azt mondhatom, hogy nálunk mennyország van – állapította meg a hallgatóság körében helyet foglaló Magyari Tivadar, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese, miközben a MOGYE vezetőinek helyzetjelentését hallgatta.
A Bernády György Közművelődési Alapítvány által szervezett tanácskozáson Nagy Örs, a MOGYE rektorhelyettese felidézte: az egyetem szenátusa a magyar nyelvű oktatás számára hátrányos egyetemi chartát fogadott el. A charta ugyanis nem teszi lehetővé az önálló magyar intézetek (főtanszékek) alapítását. Történik mindez azon az egyetemen, amely 1945 és 1962 között magyar nyelvű felsőoktatási intézményként működött, a román tagozatot csak a hatvanas évek elején alapították, azóta viszont a magyar nyelvű oktatás háttérbe szorult. A rektorhelyettes szerint rendszerváltás óta voltak kedvező folyamatok, így sikerült biztosítani, hogy a tandíjas helyeket fele-fele arányban osszák el, a tandíjmentes helyekért viszont már folyamatosan alkudni és vitatkozni kell. Az orvosi egyetemen ugyanis egyáltalán nem létezik önálló magyar tagozat, még a BBTE egykori úgynevezett magyar vonala formájában sem.
Nehéz az akkreditálás
A román többségű egyetemi vezetőség azzal a fő érvvel utasította el a magyar oktatók kérését, hogy a magyar tagozat külön nem rendelkezik akkreditált szakokkal, ugyanis az egyetem három kara, az orvosi, a gyógyszerészeti és a fogorvosi közösen van akkreditálva a román és a magyar nyelvű oktatás számára. Nagy Örs elismeri, hogy a magyar tagozatot ebben a pillanatban nem is tudnák létrehozni, még akkor sem, ha az egyetem szenátusa ezt megengedné. Viszont távlatosan teljesíthető cél, ezért kellene már a mostani chartában rögzíteni a magyar főtanszékek létrehozását. A magyar tagozat létrehozása érdekében a magyar nyelvű szakokat ugyanis külön kellene akkreditálni, az új oktatási törvényben rögzített szigorú feltételeket viszont jelenleg nem tudják teljesíteni. Az egyetem magyar tagozatának létrehozása szempontjából az egyik legnagyobb gond a tanárutánpótlás, amit elsősorban a nagyfokú elvándorlás miatt nem sikerült biztosítani. Nagy Örs szerint voltak olyan magyar végzős évfolyamok, amelyeknek a 70–80 százaléka külföldre telepedett a jobb megélhetés reményében.
Magyarországiak kellenek
Emellett az új oktatási törvény szerint összesen 11 professzort kellett nyugdíjaztatni, hiszen a jogszabály előírja, hogy a 65. életévüket betöltött oktatók már nem taníthatnak, a nyugdíjazott professzorok közül pedig kilenc a magyar tagozaton tanított. Így jelenleg az orvosi karon 12 professzor, a fogászat karon két professzor tanít magyarul, a gyógyszerészeti karon pedig egy magyar professzor sem maradt a nyugdíjazás következtében.
A tervezett magyar tagozat akkreditálása érdekében az egyetemen jelentősen növelni kellene a magyar nyelven tanító főállású professzorok számát, ezt viszont csak úgy lehet biztosítani, ha a magyarországi professzorok a magyarországi főállásuk mellett a marosvásárhelyi egyetemen is állandó alkalmazásban lennének. A rektorhelyettes szerint a debreceni, a pécsi a szegedi és a Semmelweis Egyetem oktatói jelezték, hogy hajlandók támogatni ily módon is az erdélyi magyar orvosképzést. Ez csak ideiglenes megoldás lenne addig, amíg saját erőből biztosítani tudják a magyar oktatói utánpótlást. Ennek azonban még magyarországi törvénykezési akadályai vannak, és azt sem lehet tudni, hogy mit szólna az egyetem román többségű vezetősége egy ilyen lépéshez.
Egynegyed tanul magyarul
Magyari Tivadar, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektorhelyettese előadásában is kifejtette, hogy a kolozsvári felsőoktatási intézményben a magyar nyelvű oktatás szempontjából sokkal jobb a helyzet a marosvásárhelyi egyetemhez képest, hiszen Kolozsváron már az 1990-es évek végén megalakultak a kisebbségi, a magyar és a német tanulmányi vonalak Szilágyi Pál volt rektorhelyettesnek és csapatának köszönhetően. Az új oktatási törvény nyomán azonban most megalakulhattak a magyar nyelvű intézetek, ami nagyobb fokú önállóságot biztosít az eddigiekhez képest a magyar tagozat számára. Magyari közölte, hogy eddig 18 ilyen magyar intézet jött létre, még kettőnek kell megalakulnia.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja által ismertetett statisztika szerint évente körülbelül 8 ezer diák érettségizik magyar nyelven, akiknek csak a 25 százaléka folytatja anyanyelven egyetemi tanulmányait, másik 25 százalékuk román nyelven tanul tovább. Az érettségizők 50 százaléka pedig nem vesz részt felsőoktatásban.
B. T. Szabadság (Kolozsvár)

Saját intézeteibe szerveződik a BBTE magyar oktatása
Szeptember 20-a és október 15-e között választják meg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatán nemrég alakult 18 önálló intézet igazgatóit. A román és a magyar oktatás közös keretei mindeddig a tanszékek voltak, a magyar rész növekvő mértékű, de csak viszonylagos önállósága mellett. Amint korábban az egyetem magyar tagozata hírül adta, a magyar oktatás a román megfelelőivel egyenlő státusú és hatáskörű, a tanszékek helyét átvevő intézetekbe szerveződik a BBTE-n. Az átcsoportosítás során a magyar oktatás saját intézeteibe kerül, ezeket a tervek szerint igazgató vezeti és saját titkársága lesz. Egy tipikus BBTE-karon általában két román, egy magyar, esetleg egy német ilyen intézet alakul.
„.Közel négy évvel ezelőtt, a 2007-es választások előtt azt írtam önöknek (illetve az akkori tagozati vezetőtanács tagjainak és rajtuk keresztül az akkori oktatóknak), hogy mindenhol ragaszkodjanak ahhoz, hogy a magyar tagozati választásokat se beleszólás, se alkudozás ne zavarja, a kari és tanszéki szintű, majd egyetemi szintű képviselők személyéről egyedül a magyar oktatók szavazata döntsön. Most ez kevésbé jelenthet problémát, mivel a magyar egyetemrész intézményes keretei világosabbak. Arra kérem az oktatókat, hogy vállaljanak tisztséget, mindenhol biztosítsák a választási megmérettetés fórumait, a demokratikus szavazáson való részvétel körülményeit!” – hívta fel a figyelmet Magyari Tivadar, a magyar tagozatot vezető rektorhelyettes a magyar oktatók vezetőtanácsának küldött üzenetében.
Kari és egyetemi szintű képviseletet, illetve felső szintű magyar tagozat-vezetőket – így a rektorhelyettesi tisztséget a következő mandátumban nem vállaló Magyari Tivadar utódát is –, később, az alsó szintű választások lebonyolítása után választanak.
Önállóbb, mint valaha
A Bernády György Közművelődési Alapítvány által a magyar felsőoktatás számára szervezett nyilvános értekezleten a tagozatot képviselő Magyari Tivadar hozzászólását Péter András, a BBTE referense összegezte rövid sajtóközleményben. A rendelkezésünkre bocsátott tájékoztatás értelmében a tagozatvezető kifejtette: a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem a szó általános értelmében multikulturális intézménynek minősül Erdélyben. Ezt a kifejezést azonban az egyetem vezetősége az utóbbi másfél évtizede propagandisztikus, politikai szólamokban lejáratta, a valódi problémák takarására használta fel, ezért a magyar tagozat ezt a szót általában nem is használja. A romániai magyar felsőoktatás szempontjából előrelépést jelent az BBTE magyar tagozatának oktatásszervezési önállósága, amit főleg a 2008-ban kezdődő különálló akkreditáció hozott meg, és a mostani önálló intézetekbe való szervezés erősíthet. Viszont jelenleg egy rossz irányba fejlődött, felaprózódott egyetemen működik a magyar tagozat, amely önmagukban szakmailag erős, de szétszórt közösségekből áll. Jelenleg önállóbb, mint valaha, de vékony politikai akarat mellett, sovány finanszírozási kilátások mellett rendkívül sérülékeny – vélekedett Magyari Tivadar.
MAGYARI TIVADAR AZ RMDSZ OKTATÁSI FŐTITKÁRHELYETTESE
Kelemen Hunor szövetségi elnök Magyari Tivadart nevezte ki a Szövetség oktatási főtitkárhelyettesének. A szociológia szakos egyetemi docens, magyar tagozat vezető, illetve a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettesi tisztségét betöltő Magyari kinevezésére Kovács Péter főtitkár előterjesztése alapján került sor. A nevesítést a Szövetségi Képviselők Tanácsának is meg kell erősítenie, erre 2011. szeptember közepén kerül sor. Szabadság (Kolozsvár)

Markó: az új oktatási törvény szerint kötelező az önálló karok létrehozása
"Az Oktatási Minisztérium nem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely nem biztosítja az önálló karok létrehozásának lehetőségét, ugyanis az új oktatási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatás számára önálló karokat hozzanak létre. Mindenkinek meg kell értenie, hogy az önálló döntés lehetősége egy alapvető jog" – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Marosvásárhelyen, a Bernády György Alapítvány által szervezett kisebbségi szemináriumon.
Előadásában Markó Béla a kisebbségi oktatás szempontjából lényeges előrelépésnek nevezte, hogy az új oktatási jogszabály révén sikerült felszámolni a kisebbségi oktatást érintő utolsó diszkriminatív rendelkezéseket is. E tekintetben nagy eredmény, hogy az elmúlt hetekben elkészültek a magyar nyelvű történelemtankönyvek, ennek köszönhetően értékelése szerint ma már gyakorlatilag egyetlen olyan tantárgy sincs, amelyet ne lehetne magyarul oktatni.
Mint mondta, az elmúlt húsz évben fokozatosan sikerült leépíteni az előítéleteket és ellenérzéseket az oktatás nyelvét illetően, most egy újabb „problémacsomagot” kell megoldani: az anyanyelvű oktatást érintő döntési jogkörök kérdését. Úgy értékelte, az új oktatási törvénynek köszönhetően az egyetem előtti oktatásban ezen a téren is jelentős előrehaladás van, hiszen ma már a helyi közösségek és maguk az iskolák döntenek az őket érintő kérdésekben.
A felsőoktatásban azonban továbbra is viták vannak, különösen a kisebbségi nyelvű egyetemi vonalak, karok létrehozását illetően. A helyzet tisztázása és a kisebbségek számára megfelelő megoldások kialakítása azonban csak idő kérdése, ugyanis az új oktatási jogszabály egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű, úgymond ”multikulturális” egyetemeket arra, hogy hogy a kisebbségi oktatási vonalak számára önálló karokat hozzanak létre. Így természetszerűen az Oktatási Minisztérium sem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely megtagadja az önálló egyetemi karok létrehozását – mutatott rá Markó Béla, utalva a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre.
"Lehet ezt a döntést csűrni, csavarni, de az oktatási törvény erre vonatkozó egyértelmű rendelkezéseit kötelező módon be kell tartani" – figyelmeztetett a miniszterelnök-helyettes, aki leszögezte: a felsőoktatásban érdekeltek meg kell értsék azt, hogy a kisebbségi oktatás esetében az önálló döntés kérdése egy alapvető jog, amelyet nem lehet elvitatni, és ennek maradéktalan biztosítása érdekében egy világos, egyértelmű szabályrendszer felállítására van szükség. Ez alapvető feltétele a minőségi kisebbségi felsőoktatásnak, de a jó román-magyar együttélésnek is – hangsúlyozta Markó Béla. (rmdsz-tájékoztató) Transindex.ro

Tiszteletbeli elnök lett Kövér László (Országos tanácsot tartott az MPP)
Kövér Lászlót, a magyar Országgyűlés elnökét választotta tiszteletbeli elnökévé a Magyar Polgári Párt (MPP) szombati marosvásárhelyi kongresszusán. Az Országos Tanács (OT) ezúttal valóban ünnepélyesre sikerült, az egyetértés jegyében zajlott, elkerülték az előző két rendezvény botrányai, igaz, szépen, lassan kikoptak a küldöttek közül a Szász Jenő pártelnökkel szembeni vélemények megfogalmazói.
A marosvásárhelyi Kultúrpalotában megtartott rendezvény ígért meglepetése: Szász Jenő javaslatára tiszteletbeli elnökké választották Kövér Lászlót, a küldöttek állva tapsolva jelezték egyetértésüket. Kövér elmondta: az elmúlt húsz évben soha nem érzett késztetést arra, hogy más politikai közösségnek is tagja legyen, de most az MPP-vel lélekben erős közösséget érezve elfogadja a tiszteletbeli elnöki tisztséget. Kövér László hozzátette: ezt nem az Országgyűlés elnökeként és a Fidesz választmányának elnökeként, hanem magánszemélyként, közéleti emberként, szabad európai polgárként és a magyar nemzet tagjaként vállalja. Erkölcsi kötelességének érzi eleget tenni az MPP felkérésének – mondotta, és hozzátette: a tisztség vállalása elismerését jelenti annak a politikai bátorságnak, amellyel az MPP megszerveződött. Utalt arra, hogy a romániai magyarságnak több politikai szervezete is van, amelyek versengenek egymással. Megjegyezte: a demokrácia, a politikai verseny egyetlen közösséget sem gyengít, hanem erősít. Kiemelte: a mai világban nemzetállamok függetlenségét, autonómiáját nem a másik nemzet autonómiára való törekvése fenyegeti, hanem azok a világot uraló hatalmak és tendenciák, amelyek számára a nemzetállamok, a nemzetek akadályt jelentenek. Az MPP rendkívüli kongresszusának fő célja volt a jövő évi romániai önkormányzati választásokra való felkészülés előkészítése. Erről a testület határozatot fogadott el, emellett a kongresszusi küldöttek döntöttek az MPP Országos Önkormányzati Testületének, valamint a Megyei Szervezetek Egyeztető Fórumának megalapításáról. Kincses Mária javaslatára a kongresszuson állásfoglalást fogadtak el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyében is, és kiosztottak három Wass-Akarat-díjat: a párt Kolozs megyei szervezetének, Csép Sándornak és Fodor Imrének. Döntöttek a Márton Áron Akadémia és az Orbán Balázs Akadémia létrehozásáról is. Szász Jenő, az MPP elnöke a határozatok meghozatalát követően szólalt fel, bő három órával a tanácskozás kezdete után. Elmondta, pártja a romániai önkormányzati választásokon az RMDSZ ellenében kíván nemzeti alternatívát nyújtani, és ennek érdekében készek együttműködni a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, valamint a Székely Nemzeti Tanáccsal. Az erdélyi magyar rendszerváltást sürgette, és kijelentette: "Az RMDSZ népnyúzó, ciános politikáját le kell váltani!" Szász Jenő ismételten elmondta, meggyőződése, az erdélyi magyarság változást akar, az elhibázott két évtizedes baloldali politizálás helyett a testvérharcok megszüntetését és egy nemzeti alternatíva felállítását kínálják.
Az MPP III. Országos Tanácsán a 139 küldöttből 126 volt jelen, és nem volt nagyon népes a hivatalos vendégek tábora sem. Kövér mellett Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke, Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke és Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének vezetője tette tiszteletét, Az RMDSZ soraiból csak a Kereszténydemokrata Platform elnöke, Kelemen Kálmán tett eleget a meghívásnak, de megjelent Izsák Balázs, az SZNT elnöke, román oldalról pedig ott volt Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke és Claudiu Maior, Marosvásárhely alpolgármestere.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az arany, az ördög és az RMDSZ
Az arany az ördög szeme, mindig bajt hoz az emberekre – tartja egy régi mondás, s mintha ma sem lenne másképp. A múlt héten e nemesfém szabályosan szétrobbantotta az RMDSZ látszólagos belső egységét. Eckstein-Kovács fellázadt, Kelemen Hunor meg ajtót mutatott neki. Buta komédia.
Az államfő kisebbségi tanácsadója eddig szótlanul, mi több, vidáman tűrte közvetlen főnöke, az államfő aberrációit. Most a verespataki arany okán felbogozta farkát, és benyújtotta lemondását. Mert – jelentette ki – nem ért egyet Băsescu terveivel, s nem lehet tanácsadó, kinek véleménye szögesen ellentétes azéval, akinek tanácsait osztogatja. Eddig, ha főnöke népszerűtlen döntéseiről kérdezték, elegánsnak tetsző sasszéval rázta le az érdeklődőt: ő csak kisebbségi ügyekben osztogat tanácsokat, nem tiszte, a fizetéscsökkentések, nyugdíjadóztatások, elbocsátások dolgában vagy egyéb kérdésekben okoskodnia, s mosolygott derűsen, de hallgatott, s nem hagyta el jókedve gazdája némely magyarellenes kirohanásakor sem. Hihető tehát ama román újságírókörökben terjedő történet, miszerint az arany bűvkörébe került Băsescu Eckstein ellenérveit hallva, Magyarországra küldte, mert úgymond azok érdekeit képviseli. S ilyenkor a leglojálisabbaknál is elszakadhat a cérna. De megbabonázta az arany Kelemen Hunort is. Fel is út, le is út – mondta Ecksteinnek –, holott az égadta világon semmit sem árt az RMDSZ-nek, hogy egyik-másik embere nem repes az örömtől a verespataki ciános aranykitermelés hallatán. Egyrészt, mert ezt a belső demokrácia jeleként értelmezhette volna mind a tagság, mind a román közvélemény, másrészt, mert némely szélsőséges hangvételre hangolt román politikus és nemzetféltő közbeszóló olyannyira elrugaszkodott e jelenség elemzésével, hogy arra a következtetésre jutott: azért ellenzik itt és most az arany kitermelését a honi magyarok, hogy ha, ne adj’ isten, történne valami, övék legyen, ők bányásztathassák majd ki e hatalmas kincset. Hát nem bájos? Különben is kár szigorkodnia Kelemen Hunornak. Miniszterként letette a garast a ciános kitermelés és a Gold mellett. Önként vagy körülményektől kényszerítve, lelke rajta. De az RMDSZ elnökeként mégis tartozik némi magyarázattal. Mert beiktatásakor és utána mintha azt ígérte volna, hogy új korszakot nyit a szövetség életében: nyitottabb, társkeresőbb, türelmesebb, vitára és az ellenérvek meghallgatására készebb lesz. Most megcáfolta ígéreteit, ráadásul kézbe kapta a nagy seprűt is. Csak mert valaki fütyülni mert a templomban. Talán az ördög szemébe nézett?
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az első ünnepélyesre sikeredett kongresszusát tartotta az MPP
Kövér Lászlót, a magyar Országgyűlés fideszes elnökét választotta tiszteletbeli elnökévé a Magyar Polgári Párt (MPP) a hétvégén, Marosvásárhelyen megrendezett harmadik országos kongresszusán. A hétvégi munkálatok az erdélyi magyar rendszerváltás szükségességének a kinyilatkoztatása jegyében zajlottak, a kongresszus fő célja a jövő évi önkormányzati választásokra való felkészülés előkészítése volt. Szász Jenő, az MPP elnöke beszédében kifejtette, hogy pártja a romániai önkormányzati választásokon az RMDSZ ellenében úgynevezett nemzeti alternatívát kíván nyújtani, és ennek érdekében az MPP kész együttműködni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, valamint a Székely Nemzeti Tanáccsal.
Röpke fél óra alatt öt határozatot és egy politikai nyilatkozatot fogadtak el Magyar Polgári Párt hétvégi országos tanácskozásának küldöttei, mielőtt a hatodik és egyben utolsó határozat szavazásához érkeztek volna. Az addigi két-három tartózkodó vagy éppenséggel ellenszavazó is igennel voksolt ezúttal, mi több: állva, tapsolva nyomatékosította döntését. Terítéken a párt tiszteletbeli elnökének megválasztása szerepelt, aki Szász Jenő elnök javaslatára Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke lett. A fideszes politikus meghatódva és büszkén fogadta az MPP ajánlatát. „Erkölcsi kötelességem volt elfogadni” – fogalmazott új tisztségéről, a kongresszusról kijövet Kövér, akinek az MPP iránti szimpátiája nem új keletű. „Ez nem egy újabb funkció, hanem egy újabb kapocs, amely ehhez a politikai közösséghez fűz. A polgári alakulatban nagyon sok hasonlóságot vélek felfedezni azzal a fideszes közösséggel, amelynek én a tagja vagyok” – tette hozzá az anyaországi kormánypárt második embere.
Terítéken az RMDSZ és a leváltása
A polgáriak harmadik országos tanácsa, az előző két, botrányosra sikeredett kongresszus után ünnepélyes eseménnyé sikeredett. A parttalan viták, hangzatos sértegetések, látványos kivonulások helyét ezúttal a pártfegyelmet jelző egyetértés, összeborulás és vastaps vette át. Az alakulat elnöke, Szász Jenő is elsöprő sikert aratott az erdélyi magyar rendszerváltás szükségességéről tartott politikai beszámolójával. Az elnök, aki Márton Áron püspök, a közösségi szabadságra buzdító szavaival kezdte mondandóját, ezúttal is hamar átnyergelt kedvenc témájára, és az RMDSZ ostorozására építette beszédét.
„Az RMDSZ népnyúzó, ciános politikáját le kell váltani!” – jelentette ki, miközben az erdélyi magyar rendszerváltást sürgette. „Célunk az erdélyi magyar erkölcsi többség megerősítése, a nemzeti alternatíva felállítása, amely a nemzeti és keresztény értékközösségen túl képes megszólítani a keresztény gondolkodás jegyében mindazon társadalmi rétegeket – a kisnyugdíjasokat, a bérük megcsonkítása által megkárosított pedagógusokat, egészségügyben, oktatásban, kultúrában, közszférában dolgozókat, munkanélkülieket, a jövőjüket reményvesztetten fürkésző fiatalokat, a ki és elvándorlásra kényszerített honfitársainkat – akiket a társadalom peremére sodort az elmúlt években az RMDSZ-PSD, RMDSZ-PNL vagy az éppen ma regnáló RMDSZ-PDL kormány” – mondta az MPP országos elnöke.
Se román zászló, se román himnusz
A szervezők nem voltak hajlandók kitenni a magyar-, székely- és pártzászlók mellé a román trikolórt. Ugyanígy csak a magyar és a székely himnuszt énekelték el, annak ellenére, hogy a Maros megyei önkormányzat RMDSZ-es elnöke, Lokodi Edit Emőke azzal a feltétellel bocsátotta a polgáriak rendelkezésére a Kultúrpalotát, ha hajlandók elénekelni az ország himnuszát is. A tanácselnök írásban közölte a bérbeadási feltételt.
Szász Jenő ismételten kifejtette: ő és alakulata hiszik, hogy az erdélyi magyarság változást akar, az elhibázott két évtizedes baloldali politizálás helyett a testvérharcok megszüntetését és egy nemzeti alternatíva felállítását akarja. Ennek jegyében a teremben mindössze egy alelnök révén képviseltetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz és Tőkés Lászlóhoz fordult az MPP elnöke, abbéli reményét fejezve ki, hogy „összenő, ami összetartozik”.
Autonómia és európai Románia
A szintén egyhangúlag elfogadott politikai nyilatkozatban a Magyar Polgári Párt alternatívát és jövőképet kínál az általa sikertelennek nevezett húszéves, baloldali egyeduralomra. „Az MPP szövetségre kíván lépni mindazokkal, akik célul tűzték ki a kommunizmusból megörökölt, vagy a posztkommunista korszakban kialakult demokrácia-deficit megszüntetését, mind Románia politikai rendszerének egészére, mind az erdélyi magyar közélet sajátos viszonyaira nézve” – áll a nyilatkozatban. Célként Székelyföld autonómiáját, értékeit, nyelvét, kultúráját megőrizni tudó, gyarapodó és élni akaró erdélyi magyarságot akarnak, mely egy dinamikusan fejlődő, európai Romániában találná meg a helyét.
„Hisszük, hogy a szabadság, nemzet, család, erdélyiség, autonómia és keresztény gondolkodás értékei képezik erdélyi magyar közösségünk erkölcsi többségének alapját” – szögezik le a dokumentum megfogalmazói.
A kongresszuson jelen volt többek között Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke, illetve Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke és Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének vezetője.
Több román vendég, mint RMDSZ-es
A marosvásárhelyi kongresszuson több román vendég foglalt helyet a Kultúrpalota nagytermében, mint RMDSZ-es meghívott. Míg a szövetség részéről mindössze a Kereszténydemokrata Platform elnöke, Kelemen Kálmán tisztelte meg jelenlétével az MPP-t, román oldalról Smaranda Enache, a Pro Europa Liga társelnöke és Claudiu Maior, Marosvásárhely alpolgármestere üdvözölte az országos tanácskozás munkálatait. Utóbbi a PDL országos alelnökének és a város alpolgármesterének, Dorin Floreának az üdvözlő szavait is tolmácsolta. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke levélben jelezte, hogy egyéb elfoglaltsága miatt nem vehet részt a rendezvényen.
Wass-Akarat díjak a kitartó munkáért
A párt Wass-Akarat díjban részesítette a gazdaság, kultúra és közösségépítés területén kitűnt Kolozs megyei szervezetét, a sajtóbeli- és írói munkásságában hűséget és egyenességet tanúsító Csép Sándort, valamint a hivatali magyar nyelv bevezetését még a helyhatósági törvény megjelenése előtt szorgalmazó Fodor Imrét, Marosvásárhely egykori polgármesterét.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

MOGYE-rektorhelyettes: nem tanácsos létrehozni a magyar vonalat
Sokféleképpen lehet értelmezni az egyetemi multikulturalitást – derült ki azon a szemináriumon, amelyet az anyanyelvű oktatás témakörében szervezett a hétvégén a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány. Míg Magyari Tivadar, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem leköszönő helyettes rektora szerint ez a kolozsvári tanintézményben 72 magyar és 16 német szak létrehozását és fejlesztését tette lehetővé, Brânzaniuc Klára, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) tudományos rektorhelyettese szerint az etnikai sokszínűség semmiképpen nem jogosítja fel a kisebbségi diákokat a magyar vonal létrehozására.
Az anyanyelvű oktatás esély és szükségesség. Élünk e lehetőséggel? – e címmel szervezett nemzeti szemináriumot a hétvégén a marosvásárhelyi Bernády György Közművelődési Alapítvány. Az előadásokból és a román előadók hozzáállásából egyértelműen kiderült, hogy a kérdésre a válasz egyszerű: mi élnénk a lehetőséggel, amennyiben azt hagynák.
A színe és a fonákja
Erre lehetett következtetni Brânzaniuc Klára, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem helyettes rektorának a felszólalásából, aki negyed órán keresztül arról beszélt, hogy a magát multikulturális intézménynek tituláló MOGYE-n miért nem lehet és nem is tanácsos létrehozni magyar vonalat.
Míg kollégája, Nagy Örs rektorhelyettes a magyar diákokat és pedagógusokat ért diszkriminációról, az utánpótlás hiányáról, a végzősök külföldre távozásáról beszélt, Brânzaniuc kifejtette, megítélése szerint a multikulturalitás csupán annyit jelent, hogy bárki tanulhatja az elméletet románul, magyarul vagy akár angolul, de a gyakorlati oktatásban és a vizsgákon csakis az állam egyetlen hivatalos nyelvét használhatja. „Mindenki tud románul, így természetes, hogy mindenki így is beszéljen” – szögezte le az amúgy magyar felmenőkkel is rendelkező orvos-professzor asszony.
Brânzaniuc viszonyulása a kisebbségi kérdéshez a teremben lévő több kollégáját is meghökkentette, de a leginkább Benedek Imrét hozta ki a sodrából. A kardiológus professzor meg is jegyezte: egy ilyen szemináriumon nem arról kellene beszélni, hogy miért nem lehet megalakítani a magyar kart. „Ha létezik akarat, bármi megvalósítható. Amikor engem műtöttek és magamhoz tértem, anyanyelvemen kérdezték meg, hogy érzem magam. Már attól jobban voltam, hogy magyarul szóltak hozzám. Én nem tehetek arról, hogy anyanyelvemen jobban érzem magam” – hozta fel saját példáját a MOGYE tanára.
Az 1990-es évek elején a kolozsvári BBTE-n is voltak hasonló viták, ott azonban Magyari Tivadar leköszönő rektorhelyettes szerint már több mint tíz éve sikerült megoldást találni a magyar fél kéréseire. A mintegy negyvenezer diákkal működő tanintézményben 72 magyar és 16 német szak működik.
Tonk Márton, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári karának dékánja egy statisztikát ismertetett. Eszerint Romániában évente körülbelül 8 ezer diák érettségizik magyar nyelven, azonban csak 25 százalékuk folytatja anyanyelvén egyetemi tanulmányait, további 25 százalékuk román nyelven tanul tovább. Az érettségizők 50 százaléka nem vesz részt felsőoktatásban.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem multikulturalitásának kiteljesedését a MOGYE-val ellentétben nem az ott oktató tanárok, hanem az oktatásügyi minisztérium nem hagyta kiteljesedni, derült ki Béres András előadásából. Az intézmény volt rektora elmondta, hogy míg az egyetem vezetősége egyetértett az önálló román illetve magyar struktúrák létrehozásában, a szaktárca elutasítóan viszonyult a kezdeményezéshez.
Szász intés a magyaroknak
A Német Demokrata Fórum képviselője, Hermine Pop mind kisebbségiként, mind pedagógusként arra intette az erdélyi magyarokat, hogy tanuljanak a romániai szászok és svábok esetéből és próbálják megelőzni azt, hogy az ő sorsukra jussanak.
Ebben bíznak a magyar politikusok is; a szeminárium résztvevőjeként Markó Béla miniszterelnök-helyettes például kijelentette, hogy a MOGYE esetében kizártnak tartja, hogy az oktatási minisztérium egy olyan egyetemi chartát fogadjon el, amely nem biztosítja az önálló karok létrehozásának lehetőségét. Megítélése szerint az új oktatási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatás számára önálló karokat hozzanak létre. „Mindenkinek meg kell értenie, hogy az önálló döntés lehetősége egy alapvető jog, amelyet nem lehet elvitatni” – nyomatékosította álláspontját Markó Béla.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

„Kötelező az önálló magyar egyetemi karok létrehozása”
– Az Oktatási Minisztérium nem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely nem biztosítja az önálló karok létrehozásának lehetőségét, ugyanis az új oktatási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatás számára önálló karokat hozzanak létre. Mindenkinek meg kell értenie, hogy az önálló döntés lehetősége egy alapvető jog – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken Marosvásárhelyen, a Bernády György Alapítvány által szervezett kisebbségi szemináriumon. 
Előadásában Markó Béla a kisebbségi oktatás szempontjából lényeges előrelépésnek nevezte, hogy az új oktatási jogszabály révén sikerült felszámolni a kisebbségi oktatást érintő utolsó diszkriminatív rendelkezéseket is. E tekintetben nagy eredmény, hogy az elmúlt hetekben elkészültek a magyar nyelvű történelem tankönyvek, ennek köszönhetően értékelése szerint ma már gyakorlatilag egyetlen olyan tantárgy sincs, amelyet ne lehetne magyarul oktatni. Mint mondta, az elmúlt húsz évben fokozatosan sikerült leépíteni az előítéleteket és ellenérzéseket az oktatás nyelvét illetően, most egy újabb “problémacsomagot” kell megoldani: az anyanyelvű oktatást érintő döntési jogkörök kérdését. Úgy értékelte, az új oktatási törvénynek köszönhetően az egyetem előtti oktatásban ezen a téren is jelentős előrehaladás van, hiszen ma már a helyi közösségek és maguk az iskolák döntenek az őket érintő kérdésekben, a felsőoktatásban azonban továbbra is viták vannak, különösen a kisebbségi nyelvű egyetemi vonalak, karok létrehozását illetően. A helyzet tisztázása és a kisebbségek számára megfelelő megoldások kialakítása azonban csak idő kérdése, ugyanis az új oktatási jogszabály egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz, amelyek gyakorlatilag kötelezik a többnyelvű, úgymond “multikulturális” egyetemeket arra, hogy a kisebbségi oktatási vonalak számára önálló karokat hozzanak létre. Így természetszerűen az Oktatási Minisztérium sem fogadhat el olyan egyetemi chartát, amely megtagadja az önálló egyetemi karok létrehozását – mutatott rá Markó Béla, utalva a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzetre. – Lehet ezt a döntést csűrni-csavarni, de az oktatási törvény erre vonatkozó egyértelmű rendelkezéseit kötelező módon be kell tartani – figyelmeztetett a miniszterelnök-helyettes, aki leszögezte: a felsőoktatásban érdekeltek meg kell értsék azt, hogy a kisebbségi oktatás esetében az önálló döntés kérdése egy alapvető jog, amelyet nem lehet elvitatni, és ennek maradéktalan biztosítása érdekében egy világos, egyértelmű szabályrendszer felállítására van szükség. Ez alapvető feltétele a minőségi kisebbségi felsőoktatásnak, de a jó román–magyar együttélésnek is – hangsúlyozta Markó Béla. Nyugati Jelen (Arad)