Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2009. július 11.
Az RMDSZ irányítására készíti fel Markó Béla Kelemen Hunort – állította Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, aki szerint ezzel magyarázható a képviselő államfőjelöltként való indulása. Úgy véli, Markó Béla új elnököt akar helyezni a szövetség élére, és most készíti fel Kelemen Hunort. Az MPP elnöke hangoztatta, az RMDSZ nem rendelkezik egy olyan politikai programmal, amely a magyar kisebbség közösségi jogait védelmezné, hanem egyedüli ambícióját a kormányra való kerülés képezi. /Beszólt Szász Jenő: RMDSZ-irányításra készítik fel Kelemen Hunort. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 11./
2009. július 11.
Dr. Fekete Károly, a Magyar Polgári Párt országos alelnöke, kézdivásárhelyi elnök sajtótájékoztatón ismertette az MPP álláspontját több aktuális kérdés kapcsán. A sajtóban az utóbbi időben gyakran felmerült, hogy az MPP-t egy személy, Szász Jenő vezeti. Ezzel Fekete nem ért egyet, hiszen az MPP-nek már megalakulásakor az volt a célkitűzése, hogy az önkormányzati választásokon önállóan lépjen fel, politikai ellenfélként méretkezzék meg, de a parlamenti, EP- és elnökválasztásokon közösen, együttműködve az RMDSZ-szel és más politikai szervezetekkel. Sokan azt állítják, hogy az elnök egyeduralma miatt nem valósulhatott meg a tényleges magyar összefogás. Ez nem igaz – mondotta –, az MPP-nek van egy országos elnöksége, amely a döntéseket meghozza a többség szavazata alapján, ennek aláveti magát minden helyi és megyei szervezet. A párt működési szabályzatát javítandó Gyergyószentmiklóson az a határozat született, hogy bővítik az országos vezetőséget, a politikai elnökség mellett létrehozzák a megyei szervezetek egyeztető fórumát, valamint az országos önkormányzati testületet. Az MPP egyik hangsúlyos javaslata az asszimetrikus regionalizmus, mely a Székelyföld területi autonómiája kifejezést foglalja magában oly módon, ahogy azt az MPP programjában megfogalmazták. /Iochom István: Megalakul az MPP megyei szervezeteinek egyeztető fóruma. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 11./
2009. július 13.
Az ősszel Romániában tartandó újabb magyar–román közös kormányülés előkészítését tekintette át Szabó Vilmos magyar külügyminisztériumi államtitkár hétvégi bukaresti tárgyalásain. A lehetséges témakörei között szerepelnek az európai uniós projektek, az energiaügyi együttműködés, az utak és határátkelők korszerűsítése, a Duna-stratégia, a régiós fejlesztések. A magyar fél emellett megerősítette az Emil Boc miniszterelnök budapesti látogatására szóló meghívást. Ezt augusztus 12-re időzítenének – arra a napra, amikor a Puskás Ferenc Stadionban a két ország nemzeti labdarúgócsapata barátságos mérkőzést játszik a Veszprémben meggyilkolt román kézilabdázó, Marian Cozma emlékére. A kisebbségi vegyes bizottság újabb ülésének a lehetőségéről is beszéltek, ezen Szabó Vilmos szerint mihamarabb át kellene tekinteni az előző két találkozó dokumentumait, amelyekből eddig nem született még jegyzőkönyv. Megvitatták a romániai magyar intézményvezetők tömeges leváltásának az ügyét is. A román fél szerint nincs szó a magyar kisebbséget hátrányosan érintő megkülönböztetésről. A magyar fél viszont úgy tartja: nem függhet választási eredményektől az, hogy a 30 és 80 százalék közötti arányban magyar lakossággal rendelkező területeken a helyi intézményekben ennek a kisebbségnek saját képviselői legyenek. Szabó Vilmos a hivatalos tárgyalások előtt az RMDSZ bukaresti székházában tanácskozott Markó Béla szövetségi elnökkel is. /Szávuj Attila: Leváltásoktól futballmeccsig. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./
2009. július 13.
Újra benyújtotta a szenátusban az RMDSZ a fejlesztési régiók átszervezésére vonatkozó törvénytervezetet, mondta el Márton Árpád képviselőházi frakcióvezető. A Maros, Hargita és Kovászna megyéből álló székelyföldi fejlesztési régió létrejöttéről is rendelkező jogszabályt tavaly ősszel már benyújtotta az RMDSZ a felsőházban. Időközben Mircea Geoana került a felsőház élére, aki egy huszárvágással számos jogszabálytervezet sorsát megpecsételte, gyakorlatilag semmisnek minősítve mindazokat, amelyeket tisztségbe kerülése előtt nyújtottak be. Ezért vált szükségessé, hogy az RMDSZ újból benyújtsa a régióátszervezési jogszabálytervezetet. Megszavazására azonban továbbra sincs sok esély: a képviselőháztól eltérően ugyanis a szenátusban jóval hosszabb idő kell ahhoz, hogy megvitassák vagy hallgatólagosan elfogadják. /Farcádi Botond: Újra benyújtott régióátszervezési törvény. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 13./
2009. július 13.
A csíkszentkirályi összecsapás után a Diszkriminációellenes Tanács rögtön etnikai színezetet tulajdonított a történteknek, és a testület ezáltal kimondatlanul is rasszizmussal vádolta a romák bűncselekményeit megelégelő szentkirályi székelyeket. A helyi polgármester, az RMDSZ, valamint a Hargita megyei tanács elnöke azonban óva intett a csíkszentkirályihoz hasonló incidensek „etnicizálásától”, mondván: a bűnelkövetésnek nincs nemzetisége. /Rostás Szabolcs: Etnicizált bűn. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./
2009. július 13.
Az első és második világháború áldozataira emlékeztek július 13-án, vasárnap a Torda melletti Bágyonban. Az ökumenikus istentisztelet után többek között László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök, Barabás János, kolozsvári magyar konzul és Pataki József, a tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke mondott beszédet, majd leleplezték az emlékművet. /Ferencz Zsolt: Elődeikre emlékeztek Bágyonban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./
2009. július 14.
A választási kampányban beindított tiltakozási hullám is elcsitult. Ígérték ugyan az RMDSZ vezetői, hogy folytatják a magyar intézményvezetők eltávolítása miatti tüntetéseket, azonban egyetlen próbálkozásnál – a sepsiszentgyörgyi élőláncnál – többre nem futotta. Nyáron, a vakáció, szabadságolások idején nehéz tüntetést szervezni – érvelt Albert Álmos, területi RMDSZ-elnök. Kényelmetlen az ellenzéki szerep, az RMDSZ-politikusok ezt nem találják magukra szabottnak. Ehelyett inkább az új kormánykoalíció alakítására összpontosítanak. Valószínűleg zajlanak a titkos egyeztetések, tárgyalások, melyekről csak egy-egy elszólásból lehet tudomást szerezni. Most a szociáldemokraták lennének megfelelő partnerek az RMDSZ számára. A Mircea Geoana által vezetett SZDP, amely tavaly decemberben megakadályozta, hogy harmadik tagként az RMDSZ is a koalíció részévé váljék, az a párt, amelynek vezetői nem magyarbarát nyilatkozataikról híresek, és épp olyan vehemensen ellenzik az autonómiát, mint a demokrata-liberálisok. Az RMDSZ némely politikusai keresik az utat... vissza a hatalomba. Mindegy, ki mellett, milyen áron. /Farkas Réka: Vissza a hatalomba? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 14./
2009. július 14.
Nem támogatja az RMDSZ államelnökjelöltjét, Kelemen Hunort a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – olvasható közleményükben. Az SZNT ugyanis érvénytelen szavazásra buzdít az őszi elnökválasztáson, arra hivatkozva, hogy az államfői szavazáskor a székelyek pusztán aközött választhatnak: kinek az elnöksége alatt kívánnak másodrendű polgárai lenni Romániának. A Székely Nemzeti Tanáccsal korábban szakító Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) viszont nem zárkózik el Kelemen támogatásától. Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke úgy fogalmazott: az RMDSZ államfőjelöltjének támogatása „az összefogás próbaköve lesz”. Ugyanakkor nehezményezte, hogy az RMDSZ belső fórumain döntött a jelölt kilétéről, és nem konzultált az EMNT-vel. Kelemen Hunor azt mondta, az egész erdélyi magyarság jelöltje kíván lenni, és megelőlegezte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács támogatását. /Érvénytelen szavazásra buzdít a Székely Nemzeti Tanács. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 14./
2009. július 14.
A Főtér feldúlása kezdetén a polgármester bejelentette: a Kolozsvárra látogatók tájékoztatására román, angol, francia nyelvű feliratot készíttet a műemléképületekre. A kérdésre, a román mellett miért nem magyar és német feliratot, azt válaszolta, azért, mert a magyar nem nemzetközi nyelv, a német sem különösebben. A polgármester bejelentése felháborodást keltett. Egyrészt azért, mert a hatvanezer kolozsvári magyar és a mintegy tízezer itt tanuló magyar egyetemi hallgató is megérdemelné a magyar feliratot, másrészt azért, mert a városba látogató külföldiek megközelítőleg nyolcvan százaléka magyar. Egyik román történész is úgy vélte, a magyaroknak és a németeknek a város történetében betöltött szerepe miatt a magyar és a német nyelvű feliratok nélkülözhetetlenek. Az egyik polgári szervezet a magyar és német feliratokért aláírásgyűjtéshez látott a világhálón. Néhány nap alatt több mint 22 000-en írták alá, köztük sok román – bukaresti újságírók is –, de számtalan német, francia, amerikai és mások. A polgármester előbb elzárkózott, de végül átvette az íveket. Szabály szerint harminc napon belül válaszolnia kell a beadványra. Az önkormányzati ülésen az RMDSZ-es tanácsosok arra voltak kíváncsiak, mikor született tanácsi határozat a táblákról, mert erről nem tudnak. „Válaszában” a polgármester elismételte a sajtónak adott nyilatkozatát. Kolozsvár ezer évig magyar település volt, történetében a szászok néhány száz évig jelentősen kivették a részüket, a románok alig kétszáz éve építették föl kis templomukat. A polgármester kicsinyes, nem európai gondolkodásra valló cselekedete nem meglepő. Belesimul abba a „nagyszerű folytonosságba”, ami itt 1919 óta folyik. Amikor azzal kezdték, hogy ledöntötték, összetörték a szobrokat, leverték a magyar feliratokat, le a magyar utcaneveket, köztük több száz éveseket, betiltották a magyar beszédet. A második világháború után, szovjet nyomásra, enyhülés következett. Létrejött a Bolyai Tudományegyetem, állami magyar iskolák nyíltak, magyar feliratok jelentek meg az üzleteken, az utcanév-táblákon, magyarul lehetett beszélni a hivatalokban. De ez csak néhány évig tartott. A kommunisták mind sovénebb vezetősége visszakanyarodott a régi vonalhoz. Felszámolták a Bolyait, bezárták a magyar szakiskolákat, a gimnáziumokat „vegyesítéssel” sorvasztották, lecserélték a magyar utcaneveket, eltüntették a magyar feliratot. Visszakanyarodtak a bizonyíthatatlan dák–római mítoszhoz, mely szerint a magyarok rátelepedtek az Erdélyben őshonos románságra. Leporolták az egységes nemzetállam fogalmát. Az 1989-es változás után, a véres marosvásárhelyi március, a bányászjárások arra utaltak, hogy a demokrácia útja rögös lesz. – Az állami magyar egyetem máig sem jött létre. A magyar egyházak, a természetes személyek ingatlanjai csigalassúsággal kerülnek vissza jogos tulajdonosukhoz. A várost tizenkét évig bitorló polgármester is bizonyított. Az utána következő két városvezető finomabban, de ugyanazt a vonalat követi. A Kolozsvárról megjelenő kiadványokban nem a több mint hatszázötven éves Szent Mihály-templom szerepel fő helyen, hanem a valamivel több, mint hetvenöt éves görögkeleti. A Szent Mihály-templom esti kivilágítása gyertyafényes a görögkeleti székesegyházéhoz viszonyítva. Jósika Miklós és Wesselényi Miklós szobra a Nemzeti Színház homlokzatán állt 1919 novemberéig, amikor az új, román tulajdonos mindkettőt ledöntette. Most a magyar színház udvarán „őrzi” a „hálás” utókor. / Asztalos Lajos: „A magyar nem nemzetközi nyelv” = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./
2009. július 15.
Költségvetési pénzekből finanszírozza a Hargita Megyei Tanács az idei EMI-tábort. Az Erdélyi Magyar Ifjak nevű szervezet gyergyószentmiklósi rendezvényét idén augusztus 5-e és 9-e között tartják; az idei díszvendég Vona Gábor, a Jobbik elnöke. „Az ilyesmit büntetni kell, nem pénzelni” – jelentette ki Aurel Vainer zsidó kisebbségi képviselő. Hargita megye a rendezvénysorozathoz 5000 lejjel járul hozzá. „A tábornak nyújtott támogatás azt is jelenti, hogy a megyei önkormányzat elkötelezi magát az itt népszerűsített szélsőjobboldali eszmék támogatása mellett?” – kérdezte az ÚMSZ Borboly Csabától, a Hargita megyei tanács elnökétől. Borboly a támogatással kapcsolatban kifejtette, hogy az általa vezetett önkormányzat nem működhet ideológiai szűrőként, és mint elnök, ő nem cenzor. „Nem bírálhatom fölül 325 ezer Hargita megyei ember gondolkodásmódját, elvárásait és értékrendjét” – szögezte le Borboly. „Ha a gyergyói térség legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát az EMI-tábor, akkor az annak a szervezőit dicséri, és a bírálókról állít ki bizonyítványt. Fel lehet tenni a kérdést, hogy az, aki ezzel nem ért egyet, miért nem szervez szebbet, jobbat, baloldalibbat?” – replikázott a tanácselnök. Borboly szerint ha ideológiai alapon döntene az önkormányzat arról, milyen rendezvényt támogat, és milyen rendezvénytől vonja meg a finanszírozást, akkor az 1989 előtti időkhöz térne vissza. Eckstein-Kovács Pétert, az államfő kisebbségügyi tanácsosát „felháborítja a rendezvény támogatása. Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje kifejtette: a tábor támogatása a megyei tanácselnök személyes felelőssége. „Nem tudom milyen érvei vannak Borboly Csabának, de minthogy hamis indokokkal jöjjön, inkább vállalja fel nyíltan, hogy ő egy ilyen szélsőséges szervezettel szimpatizál. ” /Horváth István, Parászka Boróka, Salamon Márton László: Közpénzek a szélsőjobbnak. Anyagilag is támogatja a jobbikosokat felvonultató EMI-tábort a Hargita megyei tanács. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 15./
2009. július 16.
Ellenzi az Európai Parlament romániai delegációja, hogy az RMDSZ és az EMNT közös listáján mandátumot nyert három képviselő önálló romániai magyar képviselőcsoportot hozzon létre az Európai Néppárt EP-frakciójának keretében. Tőkés László, Winkler Gyula és Sógor Csaba először június végén közölte ez irányú szándékát Theodor Stolojan román delegációvezetővel és Marian-Jean Marinescu képviselővel, akik akkor még jóváhagyólag tudomásul vették a tervet. Az erdélyi euro-képviselők hivatalosan is előterjesztették kérésüket az EP néppárti frakciójának vezetősége elé, ekkor azonban már a román képviselőcsoport vezetősége közölte: ellenzi az erdélyi magyar küldöttség megalakítását Tőkés László a „sokféleség az egységben” EU-alapelvre hivatkozva állt ki az önállósodás mellett. A három magyar erdélyi képviselő kihallgatást kért Joseph Daul néppárti frakcióelnöktől, a képviselőcsoport megalakítása ügyében. A kérés elbírálásában döntő szava lesz a román képviselőcsoportnak. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja színeiben megválasztott két EP-képviselő is önálló felvidéki magyar küldöttség létrehozását jelentette be, szándékukat a szlovák képviselőcsoport a románhoz hasonlóan visszautasította. /Rostás Szabolcs: Román vétó az erdélyi magyar EP-frakcióra. = Krónika (Kolozsvár), júl. 16./
2009. július 16.
A szlovákiai államnyelvtörvény ellen emelték fel szavukat az Európai Parlament magyar képviselői július 15-én, az EP Strasbourgban zajló plenáris ülésén. Kósa Ádám (Fidesz) felhívta a figyelmet arra, hogy Pozsonyban nemrégiben olyan szabályt fogadtak el, amely súlyosan korlátozza a kisebbségi nyelvhasználati jogokat. Közleményében felszólította a soros elnökséget jelenleg ellátó svéd kormányt is, hogy határozottan álljon ki az európai nyelvhasználati jog szabadsága mellett. Tabajdi Csaba (MSZP) bejelentette, levélben fordultak frakciójuk, az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoport tagjaihoz, hogy támogatásukat kérjék a törvény elfogadhatatlan részeinek megváltoztatásában. Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője hangoztatta: a nyelvtörvény módosító indoklása egy ponton kimondja, hogy az államnyelv védelme bizonyos esetekben felülírhatja a szólásszabadság és a magánélet szabadságát. „Az az Európai Unió, amely befogad egy ilyen törvényt, immár nem a szabadság Európája” – hangsúlyozta. /Felszólalások a szlovák nyelvtörvény ellen az EP-ben. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 16./
2009. július 17.
Vincze Loránt, az ÚMSZ főszerkesztője vezércikkében arról írt, hogy „a magyar szélsőjobb import árucikké válhat Erdélyben. ” „Egyszer már történt politikai árubehozatal Magyarországról, amikor a magyar mintájú megosztás két táborra szakított néhány csoportot, a szó szoros értelmében is, hiszen a jobbosnak tartott Tusványos ellentáboraként jött létre a másként gondolkodók MIÉRT EU-tábora, az RMDSZ balosnak és megalkuvónak tartott politikája ellen jött létre az MPP a maga jobbos, kirekesztős alternatívájával. ” „A romániai magyar közszereplőknek, nyilvánosságunknak felelőssége nem elhallgatni vagy minimalizálni a kérdést, hanem nyíltan elutasítani a szélsőjobb erdélyi jelenlétét, mert igenis táptalajra lelhet. A számok beszédesek: az EMI-tábor 2005-ös alapítása óta a résztvevők száma 2007-ig évről évre megduplázódott, tavaly is 20 százalékkal nőtt. Egyre több fiatal kerül közvetlen kapcsolatba ezzel a világnézettel, és nyilván egyre többen viszik haza környezetükbe múltba révedező, önbíráskodó nézeteiket. ” /Vincze Loránt: Elutasítjuk! = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./
2009. július 17.
Botrányos körülmények között utazott Bukarestbe, az Újpest–Steaua focimeccsre a magyar drukkerek több száz fős csapata; a vonatot a kürtösi határátlépőtől egészen az érkezésig nagy létszámú rendfenntartó erőkkel fogadták az állomásokon. A szemmel láthatóan ittas fiatalok üvegeket és petárdákat dobáltak, jelszavakat üvöltöztek, többek között azt is kinyilvánították, hogy Erdély a magyaroké. Bukarestbe délután négykor érkeztek meg, akkor a rendőrség egy nyílt térre terelte őket, ahol a tűző napon több órán keresztül várták, hogy bemehessenek a stadionba. Viselkedésüket az elsők között az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Borbély László ítélte el. /Magyar szurkolók randalíroztak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 17./
2009. július 17.
Végleges bírósági döntés született arról, hogy a gyergyószentmiklósi Művelődési Központ két vezetőjét, Kolcsár Béla művészeti igazgatót és Barti Tihamér gazdasági igazgatót eltávolítják tisztségéből. A döntés felháborította a hétvégére tervezett Gyilkostói Népművészeti Sokadalom Magyarországról érkezett fellépőit is: több mint százötvenen vonultak a Polgármesteri Hivatal elé, hogy kifejezzék sérelmüket a városvezetés előtt. A gyergyószentmiklósi Művelődési Központ körül irányítását Barti Tihamér és Kolcsár Béla látja el már négy és fél éve, az incidensek az új városvezetés beiktatása után kezdődtek Az ellentét politikai indíttatású, Mezei János polgármester a Magyar Polgári Párt országos alelnöke, Barti Tihamér pedig a helyi RMDSZ elnöke. Barti beperelte a városvezetést, majd megnyerte a pert, és újra elfoglalhatta az igazgatói széket. A polgármester újra beperelte a prefektúrát. Mezei János polgármester közölte, hogy megszületett a döntés az intézményvezetők leváltására, így hamarosan versenyvizsgát hirdetnek egy igazgatói munkakör betöltésére. A Népművészeti Sokadalom szereplői testületileg vonultak a Polgármesteri Hivatal elé, hogy tiltakozzanak az igazgatók leváltása ellen. /Hideg Bernadette: A kultúra húzza a rövidebbet. Politikai csatározás áldozata a gyergyószentmiklósi Művelődési Központ. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./
2009. július 17.
Megfenyegették a kuruc. info szésőjobboldali portálon Czika Tihamért, az RMDSZ jogi és kommunikációs tanácsosát. A szerző a Czika Tihamérnak a manna.ro internetes portálon megjelent írásait kritizálják, melyek szerintük „az autonómia, a kereszténység és a család elleni kirohanások”. A portál magyarellenesnek titulálta Eckstein-Kovács Pétert, az elnöki hivatal kisebbségügyi tanácsosát, valamint Salamon Márton Lászlót, az ÚMSZ felelős szerkesztőjét, utóbbit a június 16-án megjelent „Közpénz a szélsőjobbnak“ című cikk miatt. /Feljelentés a kuruc. info ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./
2009. július 18.
Tusnádfürdőn július 17-én Hogyan tovább? című előadással folytatódott a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Felszólalt többek között Martonyi János volt magyar külügyminiszter, Gál Kinga Fideszes és Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő, valamint Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke. Míg Martonyi János derűlátásának adott hangot az európai építkezést illetően, addig Smaranda Enache mély szkepticizmusát fejezte ki az EU bizonyos vonatkozásaival kapcsolatban. – Az európai parlamenti választások során látványos vereséget szenvedett az európai baloldal. Történt mindez annak ellenére, hogy a gazdasági válság hatásainak valamelyest fel kellett volna erősítenie a baloldal iránti politikai szimpátiát – fogalmazott Martonyi. Smaranda Enache hangsúlyozta a hagyományoknak az európai integrációba történő beépítése fontosságát, de megjegyezte nem akármilyen hagyományokról van szó. Nemtetszését fejezte ki azért, hogy a romániai európai parlamenti választásokat a „poszt-kommunista PD-L” nyerte meg. – Úgy érzem, mélyponton vagyunk – mondta. Sógor Csaba EP-képviselő szerint 2050-ben muzulmán értékek szerint berendezkedő európai országokról beszélhetünk majd. A család fontosságára hívta fel a figyelmet Gál Kinga Fideszes EP-képviselő. /Kiss Olivér: Muzulmán jövő az Európai Unióban? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./ Markó Béla, az RMDSZ elnöke Az autonómiák fölöttébb szükséges voltáról – Nemzetpolitika 2009–2029 című beszélgetésen fejtette ki gondolatait. Az RMDSZ az elmúlt húsz évben célul tűzte ki a központosított pártállam lebontását, ezt azonban csak részben sikerült megvalósítani. Az elkövetkező időszak legfontosabb célkitűzése a központosított állam lebontása. Sort kell keríteni a sajátos formájú autonómiák kialakítására is. Csáky Pál, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának elnöke megjegyezte: „Nekünk, politikusoknak csak akkor van erőnk megvalósítani mindazt, amit szeretnénk, ha az állampolgárok is mellénk állnak. ” Az autonómia Vajdaságban betöltött szerepével kapcsolatban Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke beszélt. Elmondta: az autonómia az elmúlt húsz évben a vajdasági magyar politizálás fókuszában volt, többnyire az „egymásnak feszülés alapját” szolgáltatta. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke szerint Kárpátaljának is számítania kell mind a magyarországi, mind pedig a Kárpát-medencei közösségek támogatására. Úgy vélte, a közeljövőben nincs sok esély a jelenlegi rossz tendenciák megváltoztatására. /Ferencz Zsolt: Autonómiáról, a különböző kisebbségek szemével. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./
2009. július 18.
Németh Zsolt fideszes képviselő, Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik alapítója leszögezte: „Értékeket, projekteket, politikai programokat teremtett Tusványos” Elég a Magyar Állandó Értekezletre, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsra, a határokon átívelő magyar nemzetegyesítés folyamatára gondolni. Az elmúlt húsz esztendőben a két ország és a Kárpát-medencei magyarság (Kárpátalja és a Vajdaság kivételével) részévé vált az Európai Uniónak és a NATO-nak, és ezáltal elkezdett beépülni a nyugati világba. Az itt rejlő lehetőségek kiaknázása az egyik legfontosabb kihívás jelenleg. A bálványosi szabadegyetem alapvetően nemzetpolitikai intézmény, nem vonatkoztatható el a szomszédság- vagy térségpolitikától. Idén elhatározták, hogy még inkább kiterjesztik a szabadegyetemet. Egy olyan archívumot is létre szeretnének hozni, amely a hosszú évek során elhangzott gondolatokat és relikviákat összegyűjtené, ezáltal pedig a tusványosi gondolat egyfajta műhelyévé válna. Az erdélyi magyarság nagyon fontos lépést tett az európai parlamenti választásokon azzal, hogy létrejött az egység. Az önkritikára való képességet tükrözi, hogy az RMDSZ a Magyar Összefogás listájának első helyére Tőkés Lászlót javasolta. Németh Zsolt fontosnak tartja, hogy jelenleg épül az észak-erdélyi autópálya, hogy infrastrukturális együttműködések zajlanak Magyarország és Románia között. A magyarságnak fönn kell tartania a területi autonómia igényét, de helytelen lenne, ha közben lemondana a stratégiai célról. A jövendőbeli magyar kormánynak egyértelmű feladata, hogy támogassa az itteni magyar közösséget, olyan fontos célkitűzésekben is, mint az államilag finanszírozott egyetem létrehozása, az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, vagy a militarizált erdélyi objektumok önkormányzati kézbe való juttatása. /Ferencz Zsolt: Németh Zsolt a bálványosi folyamatról. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 18./
2009. július 18.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint, ha az államfő a magyarok partnere kíván lenni, Tusnádfürdőn azt kell mondania, hogy a kormány hibázott a magyar intézményvezetők leváltásával. Az RMDSZ-es városvezető üdvözölte Traian Basescu elnök jelenlétét a Tusnádfürdőn zajló Bálványosi Szabadegyetemen, csak az kérdéses számára, hogy az államfő azért lesz-e ott, hogy elismételje Orbán Viktor Fidesz-elnöknek, amit korábban Sólyom László köztársasági elnöknek mondott Budapesten a Székelyföld autonómiájával kapcsolatban, vagy pedig szándékában áll „kijavítani ezt a hibát”. A sepsiszentgyörgyi polgármester szerint Basescu elnöknek, ha a magyar közösség igazi partnere kíván lenni, Tusnádfürdőn meg kell ígérnie, hogy Székelyföldön a katonai laktanyák átkerülnek a helyi önkormányzatok hatáskörébe. El kell ismernie, hogy a román kormány tévedett, amikor leváltotta a magyar intézményvezetőket, és ígérje meg, hogy a továbbiakban biztosítva lesz az etnikai arányosság a megyei intézményekben. Azt is vállalnia kell, hogy idén ősztől a magyar gyerekek külön tankönyvekből, sajátos módszer alapján tanulják majd a román nyelvet. /Antal elvárásai Basescuval szemben. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 18./
2009. július 20.
Tűző napon, rekkenő hőségben került sor július 18-án Tusnádfürdőn a 20. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Traian Basescu államfő, Tőkés László EP-képviselő és Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök előadással egybekötött vitájára, amelyet Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli bizottságának elnöke moderált. Orbán Rendszerváltók Európában címmel tartott előadást a baloldal csődjéről, a jobboldal sikeréről. Füttykoncert és hurrogás volt a reakció Traian Basescu államfő azon kijelentésére, hogy egyenlő szintű autonómiára van szükség Székelyudvarhelyen, Tulceán és Caracalban. A hallgatóság füttykoncerttel fejezte ki egyet nem értését akkor is, amikor az államfő emlékeztetett: az alkotmány első paragrafusa szerint Románia egységes nemzetállam. Basescu azzal válaszolt, hogy háromszor megismételte: Románia alkotmánya szerint az ország egységes nemzetállam. Tőkés László EP-képviselő előadása során kisebb párbeszéd alakult ki közte és az államfő között. Amikor a magyar politikus az alkotmány módosításának szükségességét említette, Traian Basescu közbevágott: – Próbáltuk módosítani az alkotmányt, de az RMDSZ nem támogatta – fogalmazott. Tőkés László pedig így replikázott: – Sajnálatos, hogy olykor a magyar politika is téved. Tőkés elítélte a szlovákiai nyelvtörvényt, és felhívta a figyelmet arra, hogy Csángóföldön még mindig korlátozzák a magyar oktatást, és tilos a magyar nyelvű mise a templomokban. Emlékeztetett a Székelyföldön leváltott magyar intézményvezetők miatt és a Bolyai Egyetem visszaállításáért sorra került tüntetésekre, majd Traian Basescu néhány érdemét méltatta: a decentralizáció támogatása, a Tismaneanu-jelentés. – Az államfő az általános autonómiát is vállalja. Még akkor is, ha azt mondja, hogy Tulceában, Caracalban és Székelyudvarhelyen egyenlő szintű autonómiára van szükség. Ez is valami – fogalmazott Tőkés. Az EP-képviselő szerint „nemzetpolitikai rendszerváltozásra” van szükség „a magyar nemzet ügyében a Kárpát-medencében”. – A politikában nincs olyan, hogy sohasem – mondta, utalva az államfőnek az autonómiára vonatkozó kijelentésére. – A nézetek revideálására van szükség, nem szabad leragadni a régi kommunista és nacionál-kommunista eszméknél – figyelmeztetett, majd hozzátette: nincs szükség az ortodox egyház és a román fegyveres erők expanziójára Székelyföldön. – Magyar kisebbségi törvényre van szükség. A többi kisebbséggel szolidaritást vállalunk, de nekünk sajátos gondjaink vannak, amelyekkel a többi kisebbség nem szembesül – szögezte le a politikus. A román államfő leszögezte: természetesnek tartja a kettős állampolgárságot, amelyet az új európai konstrukció körülményei között Románia nem ellenez. A rendezvény végén Basescu a színpadra invitálta az egyik autonómia-transzparenst kezében tartó hölgyet, leültette a saját helyére, és felkérte: magyarázza el, mit ért autonómia alatt. Az asszony végül annyit elmondott, hogy önrendelkezést szeretne a székelyföldiek és gazdasági függetlenséget Székelyföld számára. Basescu fölényesen válaszolt: Székelyföld ötven százalékkal többet kap a bukaresti költségvetésből, mint amennyit oda befizet, gazdasági ereje a függetlenséghez, intézményeinek eltartásához tehát nincs. A rendezvényt követően Traian Basescu és Orbán Viktor négyszemközti tárgyalásra vonult vissza, ennek tartalmáról azonban részleteket egyikük sem közölt. /Ferencz Zsolt, Kiss Olivér: Kifütyülték és lehurrogták Traian Basescut Székelyföldön. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./
2009. július 20.
Tévedtek a Tusványos szervezői, aki meghívták az államfőt, ha azt hitték, hogy mást fog majd mondani – mondta Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Borbély nem kívánta kommentálni azt, hogy Basescut kifütyülték a Bálványosi Szabadegyetemen, ahol azt mondta, hogy Székelyudvarhelyen ugyanolyan autonómiára van szükség, mint Tulceán, vagy Caracalban. „Nem mi szerveztük az eseményt, kérdezzék meg az ottaniakat. Valószínűleg mindig lesznek néhányan, akik Autonómia-feliratú transzparenseket tartanak majd. Nincs új a nap alatt. Ez van, vállalnod kell annak felelősségét, hogy néha kifütyülnek” – fogalmazott Borbély László. /Borbély előre tudta. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 20./
2009. július 20.
A decentralizáció a válság miatt lekerült napirendről, a kérdésről pedig csak a válság után lehet majd higgadtan beszélni – jelentette ki Viorel Hrebenciuc, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakciójának vezetője. Hrebenciuc reagált, Markó Béla RMDSZ-elnöknek a Bálványosi Szabadegyetemen mondott kijelentésére, miszerint a következő két évtizedben decentralizálni, majd regionalizálni, végül föderalizálni kell az államot. „Ezek a témák most újak, amelyekről az RMDSZ eddig nem beszélt a pártok közötti tárgyalások során” – jelentette ki Hrebenciuc. /Hrebenciuc: a válság miatt nincs decentralizáció. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 20./
2009. július 21.
Szövetségesre talált a második elnöki mandátumra pályázó Traian Basescu államfő Orbán Viktor személyében – írta a román sajtó, beszámolva a XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetemről. A Ziua kitér arra is, hogy Basescut kifütyölte magyar hallgatósága, amikor kijelentette, hogy Caracalnak és Székelyudvarhelynek egyforma autonómiát kell biztosítani, valamint emlékeztette a hallgatóságot, hogy Románia egységes, oszthatatlan, független, szuverén nemzetállam. A Ziua ugyanakkor élesen bírálta Markó Béla RMDSZ-elnököt ama kijelentése miatt, hogy a román központosított állam lebontásáért kell küzdeni, amit a lap úgy értelmezett, hogy Markó Románia lebontásáért folyó harcra buzdít, és az egykori történelmi régiókat akarja visszaállítani, hogy azok ismét függetlenekké váljanak. Crin Antonescu liberális államelnökjelölt úgy értékelte, hogy Basescu Tusnádfürdőn provokálta a magyar fiatalokat. Antonescu az államfő „találmányának” és provokációnak nevezte azt, hogy autonómia esetén a románok útlevéllel utazhatnak majd az ország egyik régiójából a másikba. Mircea Geoana szociáldemokrata államfőjelölt szerint Basescu megpróbált viszályt szítani a romániai etnikai közösségek között, s ezzel a taktikával próbálja gyarapítani szavazatait a románok körében. /B. T. : Basescu szövetségesre talált Orbán Viktor személyében – vélik a román sajtókommentárok. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 21./
2009. július 21.
Mintegy 1800 székelyföldi helyi tanácsost, polgármestert és alpolgármestert vár – nemzetiségtől és párttól függetlenül – a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra a nagygyűlésre, amelyet Székelyudvarhelyen tartanak szeptember 5-én Székelyföld autonómiájának ügyében – jelezte Izsák Balázs, az SZNT elnöke, aki a sajtóhoz is eljuttatta a rendezvény meghívóját. „Az RMDSZ és az EMNT többszöri felkérésünknek tettek eleget, amikor a nagygyűlés megszervezéséről döntött. Időközben azonban a szervezési munkát, a keretet magunkra vállaltuk” – magyarázta Izsák, hozzátette: „Szász Jenő, az MPP elnöke szintén arról tájékoztatott, hogy tanácsosaik eljönnek a nagygyűlésre. ” /Nagygyűlés Udvarhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 21./
2009. július 21.
Közigazgatási bíróságon támadja meg Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos a kolozsvári képviselő-testület minap hozott határozatát, amellyel Pablo Picassóra keresztelték át a 2004 óta Dsida Jenőről elnevezett utcát. A lakosok arra hivatkoztak: nem tudják kiejteni a magyar költő nevét, amely ráadásul az AIDS román megfelelőjére is hasonlít, Molnos szerint a névváltoztatás veszélyes precedenst teremthet. Asztalos Lajos helytörténész úgy véli: nemcsak magyar személyiségekről kellene utcákat elkeresztelni, hanem vissza kellene adni Kolozsvár évszázados múltú „beszélő” neveit is. Molnos Lajos önkormányzati képviselő abszurdnak és veszélyes precedensnek tartja a névváltoztatást, amely mögött Sorin Apostu polgármester rosszindulatát sejti. Molnos szerint a 310 ezer lakosú Kolozsvár mintegy 900 utcája közül csupán 60-70-nek van magyar neve (ebből 37-et az elmúlt években az ő kezdeményezésére kereszteltek el), holott arányszámát tekintve a lakosság 19 százalékát alkotó magyar közösség legalább 150-et megérdemelne. Asztalos Lajos helytörténész úgy tudja, a 909 kolozsvári közterületnévből – utca, út, sétány, tér – 35 viseli magyar személyiség nevét, ami – 3,85 százalékos arányt jelent –, a belvárosban például mindössze három (Bolyai, Arany János, Kovács Dezső). A Kovács Dezső utcában történetesen egyetlen ház áll, de azon sincs ilyen nevű házszám. A kolozsvári helynevek magyartalanítása 1945-től folyamatosan tart. „Ez a folyamat az 1989-es rendszerváltás után sem torpant meg. Húsz évvel ezelőtt a város akkori román polgármestere azzal az indokkal változtatta meg a Petőfi utca nevét, hogy a költő szerinte románellenes verseket írt, Rákóczi Ferenc esetében pedig elegendőnek bizonyult, hogy sohasem hallott a fejedelemről” – idézi fel a Kolozsvár ezeréves történetét, helynév- és településtörténeti adattárát hiánypótló kötetben feldolgozó Asztalos Lajos. /Rostás Szabolcs: Bíróság elé kerül a kolozsvári Dsida Jenő utca megváltoztatásának ügye. = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./
2009. július 22.
Nem alakíthatnak saját csoportokat az Európai Parlamentben az erdélyi és a felvidéki magyar képviselők. A román és a szlovák delegáció ugyanis nem járult hozzá az érdekcsoportok létrejöttéhez. A politikusok az Európai Néppárt frakcióelnökétől és Markó Béla RMDSZ-elnöktől kértek segítséget. Július 21-én az RMDSZ-es képviselők egyeztettek Tőkés László brüsszeli irodájában. Az a szándékuk, hogy az informális megbeszéléseknek hivatalos keretet adjanak. Az EP-ben több nemzeti delegációban működnek ilyen csoportok, vezetőik részt vehetnek a delegációvezetők fórumán. /Nem a magyar képviselőcsoportra. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./
2009. július 22.
Az államelnöki kampány során készül megismertetni politikusi arcélét Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A Markó Béla hű követőjének számító politikus eddigi végrehajtói szerepének tulajdonítja, hogy nem került az RMDSZ legnépszerűbb politikusai közé. Kelemen Hunor erősségének tartja, hogy semmivel sem zsarolható. Állatorvosi és filozófiai tanulmányokat végzett, két verseskötet és egy regény szerzője, de közben rádiós újságíróként dolgozott, 12 éve pedig politikus. Nem akar meggazdagodni a politikából. Benne van a köztudatban, hogy Markó Béla Kelemen Hunort nézte ki utódjának. Kelemen Hunor nem hisz abban, hogy egy elnök eldöntheti, ki legyen az utódja. Az államelnöki kampány jó alkalom arra, hogy az RMDSZ üzeneteket fogalmazzon meg és továbbítsa a társadalom felé. Fontos az is, hogy erősíteni lehet a magyar közösség önbecsülését. /Gazda Árpád: Interjú Kelemen Hunorral, az RMDSZ államelnökjelöltjével. = Krónika (Kolozsvár), júl. 22./
2009. július 22.
A nyár végéig igyekeznek tisztázni az Székely Nemzeti Tanács /SZNT/ és a Magyar Polgári Párt /MPP/ képviselőivel a kialakult helyzetet, meggyőzni őket, hogy a Magyar Összefogás ,,nem összeborulás, hanem férfias együttműködés”, az autonómiatörekvések képviselete minél szélesebb körű támogatottság esetén lehet hatásos – mondta Tőkés László. Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumban (EMEF) fenntartották a helyet az MPP és az SZNT képviselőinek egyaránt. Az utóbbi határozottan elutasította a részvételt, az MPP egyelőre hezitál. Az MPP válságban, Szász Jenő kudarcot vallott mint pártvezér, s ahelyett, hogy levonná ennek következtetéseit, a Tőkés László és az RMDSZ, illetve az összefogás elleni támadások révén próbál kitörni sarokba szorított helyzetéből. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke az EMEF eddigi munkájáról, az autonómia szakbizottság terveiről számolt be. Elsőként autonómia szakbizottság jött létre, őszig tervezik még hat-hét munkacsoport létrehozatalát. Bakk Miklós, az autonómiabizottság EMNT részéről delegált társelnöke nyilvánosságra hozott egy vitaindítót. /Farkas Réka: Tárgyalást kezdeményez Tőkés László. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 22./
2009. július 22.
Nem hunyt szemet a Steaua szurkolóinak július 16-án történt magyarokat gyalázó megnyilvánulása felett az Asztalos Csaba elnöklete alatt működő Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), illetve az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) sem. Utóbbi vizsgálatot indított a bukaresti klub ellen, többek között a Bukarestben megrendezett, Újpest elleni Európa Liga-selejtezőn kifeszített transzparens miatt, amelyen ez a magyar szöveg állt: “Mennyi ideig tartja egy magyar nő a szart magában? 9 hónapig”. Az UEFA jelezte, hogy fegyelmi vizsgálatot indít a bukaresti klub ellen. Az UEFA ellenőrének jelentésében négy komoly kihágás szerepel, amely miatt eljárást indítottak. A találkozó ellenőre említést tett arról, hogy egy román szurkoló a pályára rohant, továbbá megdobálták a kiállított újpestit, Korcsmár Zsoltot, a szurkolók tiltott pirotechnikai eszközöket alkalmaztak, illetve a hazai drukkerek egy minden jóérzésű embert felháborító felirattal provokálták a magyarokat a stadionban Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke hivatalos tiltakozó levelet írt Michel Platininek, az UEFA első emberének. Asztalos Csaba ebben nyilvános tiltakozását fejezte ki a kifeszített transzparens tartalma ellen, amely a levél szerint “sérti a magyarok méltóságát, megalázó, és ellenséges hangulatot gerjeszt a romániai magyar közösséggel szemben”. Asztalos Csaba hangsúlyozta, a magyargyalázás nem új keletű a romániai futballstadionokban. “Sajnos például a romákat sértő megnyilvánulások esetén sokkal könnyebben büntet a FRF. Ez nagyrészt a romániai magyar közösség hibája is: miközben az országban több, a romák érdekeit védő szervezet is működik, nekünk egyetlen olyan szervezetünk sincs, amely ilyen esetekben hivatalos panaszt nyújtana be, például a Magyar Ifjúsági Tanács vagy a Magyar Ifjúsági Értekezlet sem foglalkozik ezzel. Mi hivatalból rendszerint vizsgálatot indítunk a magyarokat sértő megnyilvánulások ügyében is, ám a visszhang sokkal nagyobb lenne, ha a kezdeményezés mögött a magyar közösség civil képviselői állnának, nem pedig a diszkriminációellenes tanács” – fogalmazott Asztalos Csaba. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a Prosport napilapnak adott interjújában jelezte, nem nagyon érdekli a futball. Az ügy kapcsán úgy érzi, nem az efféle megnyilvánulások határozzák meg a románok és a magyarok közötti kapcsolatot. Markó szerint ilyen esetekből “nem kell nagy ügyet csinálni”, a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak teljesítenie kell feladatát. Magyarországon: Móring József Attila kereszténydemokrata képviselő írásbeli kérdéssel fordul a külügyi és a rendészeti tárca vezetőjéhez, valamint a sportért felelős miniszteri megbízotthoz. A politikus „Huhogni, cigányozni, gágogni tilos, “szarmagyarozni” szabad? címmel rendezett sajtótájékoztatóján elmondta, arra kíváncsi, hogy tesz-e hivatalos lépést a külügyi tárca a steauások által kifeszített transzparens miatt. Móring József Attila úgy fogalmazott, hogy “ennél undorítóbb, ocsmányabb, aljasabb, provokatívabb szöveg” nem jelent még meg magyar érdekeltségű sporteseményen. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter annyiban reagált Móring József Attila kérdéseire, hogy, ha egy mérkőzésen bűncselekmény történik, bárki is követi el, azt a rendőrségnek meg kell szakítania és eljárást kell indítania. /Páva Adorján: Steaua-Újpest: célkeresztben a magyarokat gyalázók. = Krónika (Kolozsvár), júl. 22./
2009. július 23.
Asztalos Csaba, a Diszkriminációellenes Tanács elnöke, továbbá Móring József Attila magyarországi kereszténydemokrata képviselő tiltakozott a Steaua–Újpest FC mérkőzésen kifeszített felháborító transzparens miatt. Mindkét közszereplő minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy szankciókat, illetve hivatalos diplomáciai számonkérést eszközöljön ki, közben Markó Béla az RMDSZ-elnök azt szeretné, ha nem lenne ügy belőle. Közben az Adevarul bukaresti román napilap levélben fordult az európai futballszövetséghez, az UEFA-hoz, amelyben a Steaua megbüntetését kérte. Az ok: románként szégyellik magukat. Olyannyira, hogy címoldalon közölték a magyar nemzethez intézett, helytelen magyarsággal megírt bocsánatkérésüket. Ilyen megalázó esetben az RMDSZ csúcsvezetésében nincs, aki elégtételt követeljen az újabb és újabb sérelmek miatt. /Páva Adorján: Kiben bízzunk elejétől fogva? = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./