Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. június 2.
Román belpolitikai ügynek nevezte a magyar nemzetiségű megyei intézményvezetőket is érintő leváltási hullámot Crin Antonescu, a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, aki bírálta az RMDSZ-t amiatt, hogy az ügyben Magyarország támogatását kérte. Markó Béla RMDSZ-elnök Antonescu tájékozatlanságának rovására írta a liberális vezér diskurzusát és nem látta akadályát annak, hogy a két ellenzéki párt az EP-választások után közösen nyújtsa be egyszerű indítványát az intézményvezetők leváltása kapcsán. Crin Antonescu ellenzéki politikussal ellentétben a román külügyminisztérium továbbra sem kívánta kommentálni a magyar diplomaták múlt heti kijelentéseit a romániai magyar intézményvezetők leváltásával kapcsolatban. Egy hete Budapesten az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke, Kozma József kijelentette, az EU normáit sérti a romániai magyar hivatalvezetők tömeges elbocsátása, Szabó Vilmos külügyi államtitkár pedig azt mondta: a magyar diplomácia már keresi a megoldást erre a kérdésre. A Szabadság azzal a kéréssel fordult írásban a román külügyhöz, kommentálják Kozma József és Szabó Vilmos nyilatkozatait. Azt a választ kapták, hogy erre a kormányszóvivő iroda illetékes válaszolni. „A külügy így nem kívánja kommentálni ezeket a kijelentéseket. ” /Cseke T. Péter, Moldován Árpád Zsolt: Visszafogott reakciók. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./
2009. június 2.
„Az európai parlamenti választások kampánya előtt létrejött megállapodás az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) között csupán az első felvonása a mindenki által várt erdélyi magyar összefogásnak, a végső győzelemhez azonban szükség van a Magyar Polgári Pártra és a Székely Nemzeti Tanácsra is” – fogalmazott sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Sógor Csaba. Winkler Gyula EP-képviselőjelölt hétvégi kampánykörútja keretében, Szatmárnémetiben úgy nyilatkozott: az RMDSZ-nek az a célja, hogy a regionális politikát úgy alakítsa, hogy az a közösségünk javát szolgálja. /Sógor Csaba szerint még nem teljes a magyar összefogás. = Krónika (Kolozsvár), jún. 2./
2009. június 2.
Arra a kérdésre, hogy mennyire elégedett az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az RMDSZ közötti összefogással a kampány során, Tőkés László európai parlamenti képviselő rámutatott: mindkét oldalon vannak, akik egyenesen bojkottálják a választási kampányt. Például Maros és Bihar megyében nyoma sincs a szövetség kampánytevékenységének. Egyesek mintha szándékosan idéznék elő ezt a helyzetet. Várakozáson felüli viszont az MPP részvétele és támogatása, a helyi és a területi polgáriak ebben a viszonylatban teljesen elváltak a hivatalos országos vezetőségtől. A következő öt évben, egy teljes mandátum ideje alatt Tőkés szerint nemzetpolitikai nyitásra nyílik lehetőség. Szorgalmazni fogja, hogy a magyarországi, erdélyi és felvidéki magyar EP-képviselők egyezzenek meg egy olyan nemzetstratégiai akció- és ütemterv kidolgozásában, amelynek megvalósítására öt év elegendő volna. /Rostás Szabolcs: Interjú Tőkés Lászlóval. = Krónika (Kolozsvár), jún. 2./
2009. június 3.
Újabb tüntetést szervez az RMDSZ, június 3-án, Marosvásárhelyen tiltakoznak a magyar területi intézményvezetők leváltása ellen. Május 22-én Csíkszeredában tartottak hasonló megmozdulást, több mint 15 ezren követelték a megyei hivatalok, ügynökségek magyar nemzetiségű vezetőinek tisztségükbe való visszahelyezését. A leváltási hullám elleni tiltakozásul az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) közösen bizalmatlansági indítványt nyújtott be. Kolozs megyében hat magyar területi intézményvezető volt, közülük csupán Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes tarthatta meg vezető tisztségét. Nagy Imre, az állategészségügyi igazgatóság volt aligazgatójának menesztését követően az élelmiszerbiztonsági részleg vezetését ajánlották fel neki. A környezetvédelmi minisztérium helyi intézménye jelenleg vezető nélkül működik, vezetőjét Darabos József Attilát ugyanis menesztették. Lőrinczi Zoltán szaktanácsadóként dolgozik tovább a Kolozs Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vidékfejlesztési részlegén. Lőrinczi korábban az intézmény aligazgatója volt. Vákár István a Mezőgazdasági és Halászati Kifizetési Ügynökség volt aligazgatója elmondta: leváltása után szaktanácsadóként az ügynökségnél maradt. Különös helyzetben van Csoma Botond, az Állami Birtokok Ügynöksége (ADS) Kolozs megyei kirendeltségének igazgatója. Azért nem váltották le, mert az általa vezetett intézmény felszámolás, illetve átalakítás előtt áll. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes megőrizte tisztségét, továbbra is a befektetésekkel foglalkozik. /N. H. -D. : Intézményvezetők leváltása ellen tüntetnek ma Marosvásárhelyen. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./
2009. június 3.
Az RMDSZ önkénteseinek sikerült 3 nap alatt 3036 aláírást összegyűjteniük az állampolgári kezdeményezésű helyi határozattervezet benyújtása érdekében, amely a valós többnyelvűséget, alkalmazását célozza meg. Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, Kolozs megyei szervezete és kolozsvári európai parlamenti jelöltjei aláírásgyűjtést szerveznek állampolgári kezdeményezésű helyi határozat-tervezet benyújtása érdekében. A határozattervezet a következőket kéri: „1. Kolozsvár bejáratainál lévő táblákon magyarul is jelenjen meg a városunk neve. Nem szabad megengednünk, hogy visszatérjenek azok az idők, amikor bármilyen nyelven fel lehetett tüntetni városunk nevét, csak magyarul nem. 2. A kolozsvári műemlék épületeket jelző feliratokra kerüljenek fel a magyar, valamint a német elnevezések is. A városvezetésnek hangsúlyt kell fektetnie arra, hogy Kolozsvár sokszínűségét megjelenítse a város utcáin, épületein. Ily módon a városba látogató turisták tudomást szerezhetnek a városban élő nemzetiségekről és megismerhetik a valódi multikulturális Kolozsvárt”. /Már több mint 3000 aláírás gyűlt össze. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./
2009. június 3.
Kétnyelvű matricát ragasztott az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete a városközpontban felállított, a Sebes-Körös folyót jelző táblákra. Az ifjúsági szervezet tagjai akciójukkal a magyar nyelvű feliratok hiányára akarták felhívni a figyelmet, valamint arra, hogy az anyanyelvi ügyintézés csak papíron működik. Csomortányi István EMI-tag kifejtette, a kétnyelvű táblák elhelyezése az önkormányzat RMDSZ-es tagjainak lenne a feladata. A közigazgatási törvény biztosítja a magyar nyelvhasználatot Nagyváradon – ahol a lakosság mintegy 30 százaléka magyar –, az utcanévtáblákon, a megállókat jelző táblákon, valamint a különböző tájékoztató táblákon azonban csupán román felirat szerepel. /Magyar „gerillatáblák” Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./
2009. június 3.
A több évig eltartó gencsi ügy végleges lezárása után újabb békétlenség ütötte fel a fejét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület berkeiben. A Bihar megyei Érsemjénben mintegy ötven személy tiltakozott Fülöp János református lelkész ellen pünkösd hétfőjén, amikor Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselőjelölt pünkösdi istentiszteletet és fórumot tartani érkezett a községbe. Balazsi József érsemjéni polgármester elmondta: régóta kérik az egyházkerületet, hogy távolítsa el a lelkészt, de „Tőkés mindig keresztbetesz” nekik. A semjéni református gyülekezet egy részének a lelkész menesztéséért benyújtott indítványát már januárban elemezte az egyházmegye vizsgálóbizottsága. Határozata szerint „a Fülöp János lelkész ellen benyújtott panasz megalapozatlan, nem fegyelmi ügy”, ezért a további vizsgálódást megszüntetik. Balazsi elmondása szerint elsősorban nem anyagi vétségekről volt szó, sokkal inkább erkölcsi indíttatású volt a kérelem. Balazsi szerint amennyiben az egyházkerület nem távolítja el a lelkészt a községből, a tiltakozók akár új templomot és parókiát is készek építeni, és így a községben párhuzamosan két református gyülekezet működne. A gyülekezet Fülöpöt ellenző része az önkormányzathoz fordult az ügyben, amely elfogadott egy elvi beleegyezést arról, hogy az egyházközség kaphasson egy 1000–1500 négyzetméteres területet templomépítésre. Az egyházkerület közleményében kifogásolta, hogy „Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulóján, szülőfalujának RMDSZ-es, magyar polgármestere a magyar református egyházkerülethez ékes román nyelven intéz folyamodványt az egységes református gyülekezet kettészakítása tárgyában” – ugyanis mind a levél, mint a határozat románul íródott. A Fülöp távozását követelő csoport tiltakozását a május 22-én, Debrecenben tartott magyar református alkotmányozó zsinaton is közzétette. Azt is javasolták, hogy a lelkészeket is mandátumra válasszák az egyházban, akárcsak a püspököket. Balazsi József polgármester szerint az ellentét politikai jellegtől sem mentes, mert Fülöpöt főképpen a Magyar Polgári Párt helyi szervezetének tagjai pártolják. /Nagy Orsolya: A református pap menesztését kérik az érsemjéniek. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./ Méltatlan egy igehirdetési szolgálatra érkező püspök útját állni, rejtett zsarolással arra „kérni”, hogy ne a paplakba, hanem előbb a polgármesteri hivatalba menjen be, mert ellenkező esetben „cirkusz lesz”. A saját egyházközségét támadó hét presbiter élén Keresztúri Lajos presbiter, helyi RMDSZ-elnök állt. Az érsemjéni ünneplés egy tisztázó jellegű, őszinte hangú, testvéri beszélgetéssel véget érhetett volna a templomban, azonban helyi RMDSZ-nek láthatólag a békétlenség, a feszültségkeltés volt a célja. A püspök és Kovács Zoltán főgondnok a tiltakozás mellékleteként két iratot tárt a nyilvánosság elé. Az első dokumentum egy, a május 22-i, debreceni összreformátus ünnepség résztvevői között terjesztett irat, melyet az „Érsemjéniek, megújulást kereső reformátusok csoportja” jegyez. A helyi polgármester által népszerűsített irat tartalma igaztalan. A második dokumentum csúfot űz az erdélyi magyar autonómiáért és a szabad anyanyelvhasználatért folytatott közdelemből: Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulóján, szülőfalujának RMDSZ-es, magyar polgármester a magyar református egyházkerülethez román nyelven intéz folyamodványt az egységes református gyülekezet kettészakítása tárgyában. /Tőkés László püspök, EP-képviselő, Kovács Zoltán főgondnok, Mihályfalva polgármestere: RMDSZ-Tőkés botrány Érsemjénen. Tiltakozás. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 3./
2009. június 4.
Az állami intézmények magyar tisztségviselőinek tömeges leváltása ellen tartottak tiltakozó felvonulást és gyűlést több ezer résztvevővel június 3-án Marosvásárhelyen. A megmozdulás az RMDSZ–EMNT európai parlamenti jelöltjeinek kampányzáró rendezvénye is egyben. A tüntetésen nagy számban képviseltette magát a két szomszédos székely megye, Hargita és Kovászna. „Erdélyt nem lehet visszaadni, ugyanis Erdély a románok és a magyarok közös tulajdona, tehát a magyaroknak is megvan benne a maguk része” – mondta beszédében Markó Béla szövetségi elnök. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke állást foglalt a „nacionálkommunizmussal” és a román asszimilációs politikával szemben. A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság csatlakozik az RMDSZ megyei szervezetének kezdeményezéséhez a műemlékek román, magyar, német, angol és francia nyelvű, valamint a helységnévtáblák román, magyar és német nyelvű feliratozását illetően. /Tiltakozó felvonulás és kampányzáró. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./ Sokan vagyunk, Háromszék, Csíkszék, Kalotaszeg, Partium, Bánság, Máramaros, Arad, Kolozs, Maros, Dél-Erdély is itt van, de ez csak egy töredéke annak, ahányan vagyunk – mondta Markó Béla a tiltakozó nagygyűlésen. Népviseletbe öltözött csángók, fúvószenekarral érkező háromszékiek, sok-sok magasba emelt, román, magyar, angol és német nyelvű tiltakozó transzparens is volt. „Erdélyért évszázadok alatt megküzdöttünk, nem adhatjuk oda, ami minket illet. Nem adhatjuk a múltunkat, a nagyjainkat, költőinket, tudósainkat” – mondta Tőkés László. Június elsejétől Csíkszéken is elindult az aláírásgyűjtés a magyar intézményvezetők leváltása ellen. /Antal Erika: „Erdély jogos jussunk” Több ezren vettek részt az RMDSZ–EMNT vásárhelyi kampányzáróján. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./ Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint az utóbbi hetek, hónapok etnikai tisztogatásával a román kormány a történelmet próbálja visszafordítani. Markó, akárcsak a többi szónok, a tizenkilenc évvel ezelőtt történtekkel vont párhuzamot, amikor a román politikumnak szintén a magyarok kisemmizése és ellehetetlenítése volt a célja. Akkor a nacionalizmustól fűtött tömeg azt skandálta, hogy Erdély földjéért kész meghalni, csak az ne legyen ismét a magyaroké. „Erdélyért élni kell, nem meghalni!” – jelentette ki Markó. Tőkés László a pánromán és pánortodox nacionalista hatalom magyarellenes megnyilvánulásait látta az intézményvezetők eltávolításában. A marosvásárhelyi tiltakozó nagygyűlésen elfogadott kiáltvány: Mi, Marosvásárhelyen összegyűlt erdélyi magyarok, közösségünk nevében egységes akarattal kinyilvánítjuk:1. Nemzeti közösségünk önkormányzati és önrendelkezési jogait érvényesíteni kell, beleértve a magyar többségű régiók területi autonómiáját. 2. Helyi és regionális szinten biztosítani kell a nemzeti kisebbségek anyanyelvének hivatalos nyelvként való használatát. 3. Minden korlátozás nélkül biztosítani kell a magyar anyanyelvű oktatást és az oktatási intézményeken belüli, illetve azok közötti kapcsolatokban a magyar nyelv használatát. 4. Nem értünk egyet a 37-es kormányrendelettel, amely intézményeink magyartalanításának eszköze. 5. Vissza kell helyezni az intézmények élére a leváltott vezetőket. 6. A központi és helyi állami intézményekben biztosítani kell az etnikailag arányos képviseletet. Az intézményvezetőknek ismerniük kell a magyar nyelvet a magyar többségű megyékben. 7. Képviselőink Bukarestben és Brüsszelben határozottan fel fognak lépni kisebbségi jogaink minden területen való érvényesítése érdekében. 8. Felemeljük szavunkat a magyar- és kisebbségellenes megnyilvánulásokkal szemben. 9. Felelősséget vállalunk egymásért, és visszautasítjuk a magyar identitástudatunk ellen irányuló törekvéseket. Vállaljuk, hogy jogainkért egységesen küzdünk minden hazai és nemzetközi fórumon. Nem engedjük, hogy elvegyék megszerzett jogainkat. Célunk az összefogás, az összetartozás-tudat, a nemzetiségi jogok biztosítása mindenki számára, és a békés együttélés feltételeinek a megteremtése. Isten minket úgy segéljen! Marosvásárhely, 2009. június 3./Szucher Ervin: Kampányzáró tüntetés Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./
2009. június 4.
A szórvány és Székelyföld közötti kapcsolatok felélénkítésével próbálkozik Winkler Gyula EP-képviselő, a Magyar Összefogás Lista második helyen szereplő jelöltje a háromszéki elöljárókkal. Winkler az alig 4,6 százalékban magyarok lakta Hunyad megyéből származik, az RMDSZ egyik legfontosabb megvalósításának tekinti a Déván létrehozott Téglás Gábor Iskolacsoportot, amely – hatvan év után – lehetővé teszi, hogy 650 gyermek óvodától érettségiig magyarul tanuljon. Ez az iskola több oktatási intézménynél, kulturális központ, melytől a szórványközösség megerősödését remélik. Elsőként a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Gazdasági Szakközépiskolával, később más sepsiszentgyörgyi iskolákkal tervezik a testvérkapcsolat kiépítését. A nyugdíjasoknál is körvonalazódik a kapcsolat, nemrég vajdahunyadi idősek csoportja látogatott a háromszéki megyeközpontba. /Farkas Réka: Szórvány–Székelyföld-kapcsolatépítés. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 4./
2009. június 4.
Június 1-jén az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete választási plakátokkal ellátott táblákat helyezett el a város területén a zöldövezetekben, többek között az 1848. sugárúton. A táblák egy része másnap reggelre üresen állt, a még megmaradottakat június 3-án reggelre lecsupaszították vagy kitépték a földből. Az RMDSZ felkéri a polgárőrség tagjait, hogy az RMDSZ hirdetőtábláinkra is fordítsanak ugyanolyan figyelmet, mint a többi politikai párt hirdetőtábláira. /Gál Éva szervezési alelnök: Plakátháború? = Népújság (Marosvásárhely), jún. 4./
2009. június 4.
Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban a volt országzászló helyén a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete június 4-én, az MPP, az RMDSZ, az EMI és a HVIM szónokai, valamint Kiszely István professzor emlékeznek a trianoni diktátumra. Kovásznán a Magyar Polgári Párt helyi szervezete június 4-én a központi parkban levő ‘56-os emlékműnél néma, gyertyás megemlékezést tart a trianoni szerződés aláírásának évfordulója alkalmából. Kézdivásárhelyen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom helyi szervezete június 4-én a kézdiszentkereszti Trianon-emlékműnél emlékezik a békediktátum aláírására. Az emlékezők Kézdivásárhelyről indulnak. Ozsdola határában, ahol a Láros közbirtokosság kezdeményezésére tavaly ősszel felújítottak egy első világháborús sírt és emlékkeresztet, az ozsdolai és kézdisárfalvi hagyományőrzők tartanak megemlékezést június 4-én. Baróton a Magyar Polgári Párt helyi szervezete a református templomban tart megemlékezést. /Megemlékezések Háromszéken. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 4./
2009. június 4.
Lebontatná az ördögkúti Bay-kastélyt a Szilágy megyei község önkormányzata, ugyanis Ionel Stanciu polgármester szerint a település lakosai „nem nézik jó szemmel” a műemlék épületet, amely a magyar honvédek 1940-ben elkövetett mészárlására emlékezteti őket. Az elöljáró szerint a kastély elhelyezkedése gátolja a település fejlesztését. A kastélyt 1944-ig a Bay-család birtokolta. A kommunisták hatalomra kerülésével Bay Ferenc grófot elűzték ősi birtokáról, a kastély a helyi téesznek adott otthont, majd évtizedekig üresen állt. 2003-ban egy része beomlott, az épületegyüttes nagyon romos állapotban van. A Szilágy megyei Ördögkút 1940. szeptember 9-én tragikus esemény helyszíne volt. A második bécsi döntés nyomán bevonuló magyar honvédekre az ortodox templom tornyából orvlövészek nyitottak tüzet a helyi románság köréből, egy esetben pedig almáskosárba rejtett gránát robbant fel és okozta több honvéd halálát, illetve sérülését. Megtorlásul a magyar tisztek egyike, Szabó főhadnagy tömeggyilkossággal válaszolt, a megtorlásnak mintegy száz áldozata volt. Calin Harza zilahi vállalkozó többször is meg akarta vásárolni vagy bérelni a kastélyt, azonban a helyi hatóságok minden alkalommal visszautasították. „Romániában van műemlékvédelmi törvény, és ha valaki megengedi magának, hogy egy ilyen jellegű műemlék épületet leromboljon, annak felelnie kell tettéért” – reagált az ördögkúti önkormányzat tervére Seres Dénes, az RMDSZ Szilágy megyei elnöke. „Amikor a Bay-vagyon a helyiek tulajdonába került, az nem sértette őket” – reagált Seres a polgármester azon kijelentésére, miszerint a lakosokat sérti a kastély látványa. Bay Ferenc leszármazottjai hiába igényelték vissza örökségüket, sem a helyi, sem a megyei földosztó bizottság, de a bíróság sem adott helyt jogos kérésüknek. Az egykoron jelentős magyar kisebbséggel, református egyházközséggel rendelkező településen jelenleg egyetlen magyar sincs, mert el kellett hagyniuk szülőfalujukat. /Pap Melinda: Ördögkút román lakosságát „sérti” a Bay-kastély jelenléte. = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./
2009. június 5.
Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke szerint, „ha a magyar választók nem mennek el tömegesen szavazni, széthull az RMDSZ-EMNT egyezség”. Az RMDSZ csíkszéki szervezete levelet küld a megye magyar lakosságának, a magyar polgármestereknek és helyi tanácsosoknak, amelyben felkérik őket, menjenek el szavazni, és támogassák a magyar összefogás listáját. /Széthullhat az RMDSZ-EMNT egyezség? = Nyugati Jelen (Arad), jún. 5./
2009. június 5.
Ebben a választási kampányban nem lehetett megkerülni azokat a kérdéseket, amelyek az emberek mindennapjait súlyosan érintik, hiszen a kormány nap mint nap olyan döntéseket hoz, amelyek nem a közösségek érdekét szolgálják, különösen gazdasági válság idején, szögezte le Kelemen Hunorral, az RMDSZ EP-választási kampánykoordinátora. /Lokodi Imre: Az összefogás már fél győzelem. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./
2009. június 5.
Minél fontosabb tényezővé kezd válni az EU, annál nehezebben lehet mobilizálni az uniós polgárokat, beleértve az újonnan felvett közép- és kelet-európaiakat a választásra. Romániában az EP-választásokra a lehető legalkalmatlanabb pillanatban kerül sor. A novemberi parlamenti választások után fél évvel a populista mellébeszéléssel előnyre szert tevő pártok további megszorításokra kényszerülnek. Az állami intézmények magyar vezetőinek leváltása elleni tiltakozás az RMDSZ oldalán valóban az összefogást, egységet erősíti, másfelől viszont szintén hozzájárulhat a román nacionalista szavazótábor aktivizálásához. – A legnagyobb bizonytalansági tényező a közöny. /Székely Kriszta: Összefogás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./
2009. június 5.
Szavazásra buzdítottak erdélyi magyar közéleti személyiségek. Jenei Imre nagyváradi sportszakember, labdarúgóedző fontos állampolgári kötelességnek tartja a szavazást. A nagyváradi Jakobovits képzőművész házaspár úgy nyilatkozott: az utóbbi időben csalódtak a politikában, mégis minden alkalommal elmennek szavazni. „Húsz éve vezetem a Barabás Miklós Céhet, azóta próbálunk létrehozni egy erdélyi magyar kortárs művészeti múzeumot. Mindenkihez fordultam már, de senki nem segített” – panaszolta Jakobovits Miklós festőművész. „Nem elég, ha az ember csak sóhajtozik, tenni is kellene valamit” – mondta. Tompa Gábor rendező, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója még nem tudja, hogy az urnák elé járulhat-e vasárnap, mivel lehet, hogy sürgősen az Egyesült Államokba kell utaznia. Ha idehaza lesz, a neves színházi szakember feltétlenül élni fog szavazati jogával. Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója támogatja a Magyar Összefogás listáját. Böjte Csaba ferences szerzetes rendkívül fontosnak tartja, hogy szavazatával támogassa az RMDSZ– EMNT közös listáját. „A társadalom felelős tagjai minden alkalommal elmennek szavazni, hogy később joguk legyen megszólalni, ha valami nem tetszik” – nyilatkozta László Noémi költő. Fontosnak tartja a Magyar Összefogás listájának támogatását, valamint az RMDSZ–EMNT együttműködésének folytatását Magyari Tivadar, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese is. /Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Nagy Orsolya, Pengő Zoltán: Szavazni hívnak az erdélyi magyar közéleti személyiségek. = Krónika (Kolozsvár), jún. 5./
2009. június 5.
A sepsiszentgyörgyi prefektúra elől már négy ízben eltűnt az RMDSZ által készített „Ebben az intézményben magyar vezetőt váltottak le” feliratú gyászkeretes tábla, a kezdeményezők június 4-én újra elhelyezték a pannót, ezúttal odaláncolták. „Ebben a hivatalban lopnak a románok, hiszen a prefektus úr ellopta több alkalommal ennek a táblának az elődjét” – fejtette ki Tamás Sándor megyei tanácselnök, miközben rátette a lakatot a láncra. Tamás Sándor figyelmeztetett: „az intézményekben, ahonnan eltávolították a magyar vezetőket, elkezdték fénymásolni a dokumentumokat, amelyeket a pártszékházakban elemeznek, hogy fogást találjanak a székelyföldi magyarokon”. A háromszéki RMDSZ vezetők prefektúra előtti sajtótájékoztatóján hirtelen megjelent Dan Suciu fiatal demokrata-liberális politikus és indulatosan kezdte fejtegetni, hogy a volt magyar prefektus, György Ervin törvénytelenségeket követett el. „Hazudik!”, szóltak be neki a jelenlevő magyar elöljárók. Suciu kifejtette: pártja a közhivatalnokok hatóságánál jelenti fel György Ervin volt kormánybiztost, és kérik leváltását az alprefektusi tisztségéből. Ezt követően kérdőre vonta Antal Árpádot és Tamás Sándort, amiért munkaidejükben minden reggel a prefektúra elé vonulnak tiltakozni, ahelyett, hogy utak építésével foglalkoznának. Arra a kérdésre viszont nem válaszolt, hogy ő miért nincs munkahelyén. /Kovács Zsolt: Indulatok Székelyföldön. Utcai összeszólalkozás Háromszéken a PD-L- és RMDSZ-vezetők között. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./
2009. június 5.
Hosszú percekig tartó harangzúgással kezdődött június 4-én a sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezés, több száz gyászszalagos volt jelen. A Magyar Polgári Párt által évek óta az egykori országzászló helyén szervezett rendezvényen ezúttal az RMDSZ helyi vezetői is részt vettek. A trianoni döntés kapcsán bűnöst nem keresünk, ám az akkor megígért önkormányzati jogokat követeljük – fejtette ki Gazda Zoltán, az MPP megyei alelnöke. Az Erdélyi Magyar Ifjak szónoka, Simon Lehel a második Trianonra, 2004. december ötödikére emlékeztetett, majd hangsúlyozta, hogy az unió nem, csakis az autonómia jelenti a valós megoldást. Albert Álmos szenátor leszögezte: az RMDSZ a határok fölötti nemzetegyesítésnek, az európai integrációnak vetette alá politikáját. Máthé Sándor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviseletében tizenkét pontos petíciót olvasott fel. Az autonómia kivívása, a kettős állampolgárság idő kérdése – mutatott rá a megemlékezés díszvendége, Kiszely István történész professzor. Bálint József alpolgármester, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke a magunkba vetett hitről beszélt, amellyel ezt a földet a magunkénak tudhatjuk. /Ferencz Csaba: Jogaink követelésével kell fellépnünk (Trianoni megemlékezés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 5./
2009. június 6.
Nemzeti önérzetükben sértve érzik magukat a háromszéki románok a Trianon-megemlékezés, Sepsiszentgyörgy polgármesterének bizonyos kijelentése és egyebek miatt – fejtette ki Ioan Solomon a megyei tanács ülésén. A tanácselnök kivédte a vádakat, s hangsúlyozta, együttes erővel inkább a megye fejlesztésével kellene foglalkozniuk, mint átpolitizálni a közgyűlést. A Trianon kapcsán tartott megemlékezéssel kapcsolatban Solomon feltette a kérdést: hogyan lehet megkérdőjelezni egy nemzetközi békeszerződést? Tamás Sándor tanácselnök hangsúlyozta, az ülést ne politizálják át, foglalkozzanak a megye és a települések fejlesztésének kérdéseivel, s ezen együtt kell dolgozniuk. Amennyiben nemzetiségi problémákról kívánnak értekezni, arról is lehet, de külön pontban. Ami a vádakat illeti, visszautasítja azokat. A csíkszeredai tiltakozáson ő is részt vett, s ott semmi kitakarodásra utaló kijelentés nem hangzott el nyilvánosan. Amikor az RMDSZ hatalmon volt, nem tett különbséget a kistérségek között, mindegyikre egyformán figyelt, nem úgy, mint a mostani hatalom, amely például a tanügyi fejlesztésre a megyének szánt pénzt a románok lakta Bodza-vidékre irányítja. Tamás Sándor kifejtette, vegyék tudomásul, hogy Románia nem csak a románoké, hanem az összes állampolgáré, mint ahogyan a Székelyföld sem csak a székelyeké, hanem az összes itt élőé, s együtt kell fejlesztésén dolgozniuk. /Szekeres Attila: Sértve érzik magukat a háromszéki románok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 6./
2009. június 6.
Május 5-én rendhagyó évadzáró gálával búcsúzott Szatmárnémetiben a Harag György Társulat. A gálaműsort Czintos József színművész és színházigazgató nyitotta meg. A gálán minden színész maga választotta produkcióval lepte meg az egész évben kitartó közönséget. Kiosztották az idei díjakat. A szatmárnémeti RMDSZ díját Csiki Orsolya színművésznő kapta, a tasnádi közönség díját pedig Némethy Zsuzsának és Nagy Csongornak nyújtották át. A Szatmári Magyar Hírlap két különdíját Ilonczai Gyöngyi főszerkesztő adta át Péter Attila Zsoltnak és Rappert Gábornak. Az év legjobb színészének járó díjat a közönség Nagy Csongornak ítélte oda, míg az év színésznője címre Lőrincz Ágnes kapta. /Bumbulut Krisztina: Évadzáró gála a színházban. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 6./
2009. június 8.
A Magyar Összefogás listája kiváló eredményt el az EP-választásokon. Ez az eredmény komoly támogatást jelent a magyar közösség részéről, és komoly erőt ad nekünk abban, hogy választott utunkon az elkövetkezőkben is tovább menjünk – jelentette ki Markó Béla június 7-én. Az RMDSZ elnöke gratulált Winkler Gyulának és Sógor Csabának, az RMDSZ újból mandátumot nyert EP-képviselőinek, de gratulált Tőkés Lászlónak, a lista első helyezettjének is, akivel, mint fogalmazott, „együtt voltunk, együtt munkálkodtunk az összefogás listájának érvényesítéséért, és ezután is együtt kell munkálkodnunk”. „Az erdélyi Magyar Összefogás listájának jó választási eredménye azt bizonyítja, hogy helyes volt az összefogást érintő korábbi döntés, a magyar választók pedig kellő politikai és erkölcsi érettségről tettek bizonyságot” – vélekedett Tőkés László. A EP-választáson a szavazásra jogosult romániai polgároknak alig 27,21 százaléka vett részt. /Eredményes RMDSZ-EMNT szereplés az EP-választásokon. = Krónika (Kolozsvár), jún. 8./
2009. június 8.
Csehi Árpád Szatmár megyei RMDSZ-elnök szerint eredményes volt a magyar összefogás, hisz több voksot kapott az összefogás listája, mint amennyit a függetlenként induló Tőkés László és az RMDSZ kapott másfél éve összesen. /Szatmáron több mint 46%-ot kapott a közös lista. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 8./
2009. június 9.
A hivatalos végeredmény szerint a Szociáldemokrata Párt és a Konzervatív Párt választási szövetsége (PSD-PC) nyerte a romániai európai parlamenti választásokat, 31,07 százalékos eredménnyel. Az RMDSZ égisze alatt futó „Magyar Összefogás listája” 8,92 százaléknyi szavazatot kapott, így három képviselőt küldhet a brüsszeli törvényhozásba: Tőkés Lászlót, Winkler Gyulát és Sógor Csabát, ugyanazokat, akik az erdélyi magyarságot az EP-ben eddig is képviselték. A választásokon a több mint 18 millió román állampolgárságú választónak csupán a 27,67 százaléka jelent meg az urnáknál. Az erdélyi magyarság az országos átlagnál magasabb, mintegy másfélszeres arányban szavazott. Az eredmény: PSD–PC – 31,07%, Demokrata-Liberális Párt (PD–L) – 29,71%, Nemzeti Liberális Párt (PNL) – 14,52%, RMDSZ – 8,92%, Nagy-Románia Párt–Új Generáció Pártja választási szövetség (PRM–PNG) – 8,65%, Elena Basescu független jelölt – 4,22%, Kereszténydemokrata Nemztei Parasztpárt (PNTCD) – 1,45%, Pavel Abraham független jelölt – 1,03%, Polgári Erő (FC) – 0,40%. Elena Basescu újra belépett a PD–L-be, ezért a PSD-PC és a PD-L egyenlő eredményt tudhat magáénak, 11–11 mandátummal. A PNL 5, az RMDSZ és a PRM–PNG 3–3 mandátumot szerzett. Hargita és Kovászna megyében hatalmas előnnyel győzött a magyar összefogás listája. Hargita megyében a magyar listára szavazott az urnák előtt megjelent választók 89,4 százaléka. Az RMDSZ nyerte el a szavazatok 89,4%-át. Kovászna megyében 82,41 százalékos eredményt ért el az összefogás listája. A magyar lista Háromszéken 1196-al több szavazatot gyűjtött, mint 2007-ben az EP-választáson. Maros megye: az RMDSZ neve alatt futó összefogás listája győzött: 49,3 százalékot /74 516 fő/ kaptak az EMNT és az RMDSZ jelöltjei. Szatmár megye: a magyar lista nyert, a leadott voksok 39,72 százalékát szerezte meg. Biharban is az RMDSZ–EMNT nyert /27,77 %/, Nagyváradon: 37 %. Szilágy megyében is magyar győzelem született: 29,55 %m /22 116 fő/. Beszterce-Naszódban az RMDSZ 6,30%-ot ért el Kolozs megyében: PD-L (46 182 szavazat; 31,01%), RMDSZ (33 525; 22,51%). Kolozs megyében az RMDSZ a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás óta a legjobb megyei eredményt érte el. Az RMDSZ országos vezetősége nevében Markó Béla mondott köszönetet a magyar listára szavazó 431 739 választónak. Markó az EMTE-nek is megköszönte hozzájárulását az összefogás megteremtéséhez. /Egyenlőség a koalíciós partnerek között a hazai EP-választásokon. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./ A szavazatok 8,9 százalékával megőrizte európai parlamenti mandátumát a választások után a Magyar Összefogás listájának első három jelöltje: Tőkés László, Sógor Csaba és Winkler Gyula. Tőkés László EMNT-elnök örömét fejezte ki, hogy nem okozott csalódást az összefogással járó kockázatvállalás. Románia negyedik legnagyobb alakulata továbbra is az RMDSZ maradt, az ismét feltámadt a Nagy-Románia Párt (PRM) 8,65 százalékkal az ötödik a rangsorban. Európai szinten a kereszténydemokrata-konzervatív Európai Néppártnak várhatóan 267, a szocialistáknak 159 képviselője lesz az Európai Parlamentben. Marosvásárhelyen, a Bernády Házban, az RMDSZ választási hadiszállásán június 8-án a jelenlévők pezsgőt bontottak és hangosan ünnepeltek. Markó hangsúlyozta, hogy az RMDSZ–EMNT-együttműködés következő lépése az autonómia-munkacsoport megalakulása és autonómiatervezetek kidolgozása lesz. A Magyar Összefogás listája hat erdélyi megyében – szavazatarány szerinti csökkenő sorrendben: Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár, Szilágy és Bihar – nyerte meg az európai parlamenti választásokat. Szilágy megyében a 30 százalékos eredményhez 22 116 szavazatra volt szüksége az RMDSZ-listának. Biharban a 35 311 szavazat „csak” 27,41 százalékhoz volt elég, ezzel is az RMDSZ–EMNT közös listája kapta a legtöbb szavazatot. „Itt az ideje, hogy megkezdje működését az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum” – emlékeztetett Tőkés László. /Brüsszeli triumvirátus. Közel 9 százalékot ért el a Magyar Összefogás listája az EP-választáson. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 9./
2009. június 9.
Szatmár megyei viszonylatban az RMDSZ nyerte meg az európai parlamenti választásokat a leadott voksok 39,64 százalékának /36 516 szavazat/ megszerzésével. A Magyar Összefogás listája 20 ezerrel több szavazatot kapott, mint az RMDSZ és a függetlenként induló Tőkés László együtt a 2007 novemberében tartott voksoláskor. /Elégedett a megyei RMDSZ. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 9./
2009. június 9.
A végeredmény nem igazolta Markó Bélának rögtön a választás utáni kijelentését, hogy az összefogás listája egy százalékponttal jobban szerepelt az idén, mint másfél évvel ezelőtt az RMDSZ és Tőkés együttesen. Ha összeadjuk az RMDSZ-nek a másfél évvel ezelőtti 5,52 százalékát és Tőkésnek a 3,44 százalékát, akkor kiderül, hogy a magyar jelöltek akkor 8,96 százalékos eredményt értek el úgy, hogy akkor 1,79 százalékkal magasabb volt az országos részvétel. Tehát nemhogy magasabb lett volna idén a százalékarány, hanem 0,04 százalékkal a 2007-es szavazás eredménye alatt maradt. Most 431 379 személy voksolt a magyar jelöltekre, 2007-ben viszont 459 462 szavazó támogatta az RMDSZ-t és a református püspököt, ami 28 083 szavazatkülönbséget jelent. A magyar lakosság ismét magasabb arányban járult az urnák elé, mint a románok. /Borbély Tamás: Az érem oldalai. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./
2009. június 9.
A marosvásárhelyi Bernády-házban ünnepelte az eredményt az RMDSZ. „Bebizonyosodott, hogy együtt sokkal többet tudunk elérni, mint külön-külön összeadva” – nyilatkozta Markó. A kampánystáb főhadiszállásán nem volt jelen Tőkés László, Szilágyi Zsolt és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) többi tagja. „Ők Nagyváradon vannak, de telefonon már gratuláltunk egymásnak” – mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Tőkés László és Szilágyi Zsolt az RMDSZ– EMNT-lista és a Fidesz győzelmét egyaránt ünnepelte a nagyváradi kampányközpontban. „Míg 2007-ben a pluralitás elve, most a belső demokrácia valósult meg” – hangsúlyozta Tőkés László. /Szucher Ervin, Nagy Orsolya: Külön ünnepelte a közös diadalt az RMDSZ és az EMNT. = Krónika (Kolozsvár), jún. 9./
2009. június 9.
Az utcanevek magyarosítását szeretné elérni a szatmárnémeti önkormányzat RMDSZ-es frakciója, az erre vonatkozó határozattervezetet a következő rendes tanácsülésen tűznék napirendre. A magyar utca- és intézménynevek tekintetében a partiumi megyeszékhelyen 2003 óta pozitív elmozdulás tapasztalható. Az utóbbi években a városi tanács a Bethlen Gábor tér, Kossuth-kert, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos, Gellért Sándor, Teleki Blanka, Csipler Sándor és Mese utca, Ruha István-átjáró, Ács Alajos Stúdióterem, Gyurkán György Sportterem elnevezéseket hagyta jóvá. Emellett 2004-ben a középületekre is magyar feliratok kerültek. A közeljövőben benyújtandó határozattervezet szerint minden olyan utcanevet lefordítanának magyarra is, amely a nyelv szabályai szerint lefordítható. „A személynevek, valamint a Kárpátokon túli helységnevek kivételével szinte minden utcanévnek van magyar megfelelője is a városban. A Strada Basmelor elnevezés alá már felkerült a Mesék utcája felirat, ennek példájára más, hasonló utcanév is lefordítható. /Végh Balázs: Szatmárnémeti: Lefordítanák az utcaneveket. = Krónika (Kolozsvár), jún. 9./
2009. június 9.
Több mint tízezren támogatták kézjegyükkel június 8-ig az RMDSZ által a magyar feliratok ügyében kezdeményezett aláírás-gyűjtési akciót – közölte László Attila alpolgármester. A kezdeményezőknek több mint 14 ezer kolozsvári lakos támogatását kell megszerezniük annak érdekében, hogy a tanács elé terjeszthessék a határozattervezetet, mely szerint a kincses város műemlék épületeire kihelyezendő tájékoztató táblákon magyar és német felirat is szerepelne. Az aláírók között meglepően sok a román nemzetiségű személy. Az alpolgármester úgy véli, nem okoz majd gondot az, hogy az aláírásokat nem a polgármesteri hivatal által kiadott ívekre gyűjtik, ezt ugyanis mai napig nem kapták kézhez. Mint mondta, az általuk készített ívek megfelelnek a törvényes előírásoknak. /Pap Melinda: Több mint tízezer aláírás Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), jún. 9./
2009. június 10.
A magyar választók megértették a szolidaritás üzenetét, az összefogás rendeltetését, célját, így sikerült az RMDSZ-nek ilyen előzménytelen, közel 9 százalékos eredményt elérnie az európai parlamenti választásokon – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök. Markó rámutatott: a választások eredményeként az RMDSZ hat megyében – Hargita, Kovászna, Maros, Bihar, Szatmár és Szilágy – a legerősebb politikai alakulat. Szerinte ez az eredmény, de más megyéké is, tulajdonképpen határozott válasz a kormány intézkedéseire, illetve arra, hogy tovább folytatódik a magyar intézményvezetők eltávolítása a dekoncentrált hivatalokból. Erős brüsszeli képviseletünk van – jelentette ki az RMDSZ elnöke. /Markó: megértették a szolidaritás üzenetét. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 10./
2009. június 10.
A Magyar Összefogás listája ugyanannyi szavazatot kapott most az európai parlamenti választásokon, mint a 2008-as parlamenti választásokon. Ez mutatja, hogy van egy stabil szavazóbázisunk, mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Az RMDSZ jelenléte a romániai döntéshozatalban a múltban eljelentéktelenítette a szélsőségeket. A Jobbik előretörése középre, balra tolhatja talán a Fideszt, jelentette ki Markó, hangsúlyozva, hogy a baloldal csúfos kudarcáért a baloldali pártok felelősek, hiszen a magyar választók a baloldalnak adtak megbízást a kormányzásra. – Markó kifejtette, hogy erdélyi magyar egyeztető fórumot működtetni fogják, és elindul az Autonómia Munkacsoport tevékenysége. /Salamon Márton László: „Az RMDSZ rugalmas, hajlékony érdekképviseleti szervezet” Beszélgetés Markó Bélával, az Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 10./