Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2009. augusztus 26.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta, a Nemzeti Liberális Párt bizalmatlansági indítványt készül benyújtani az RMDSZ segítségével, amely akár a jelenlegi kormányfelállást is megváltoztathatja. „Az RMDSZ érdeke az, hogy kormányra kerüljön. Ez minden politikai szervezet érdeke. ” – fejtette ki Markó, hozzátéve, arra csak komoly feltételekkel vállalkoznának erre. Az RMDSZ-nek legyenek eszközei, hogy a magyar közösség helyzetén is változtasson, másrészt szükséges a kisebbségi törvény elfogadása. Csíkszeredában lesz az RMDSZ és az EMNT szervezésében egy nagygyűlés, Székelyudvarhelyen pedig egy kisgyűlés, amelyet a Székely Nemzeti Tanács szervez. Az SZNT felkérte az RMDSZ-t, hogy legyen partner a szervezésben, azonban az RMDSZ nem társul, szögezte le Markó, szeptember 4-én Csíkszeredában megtartják az önkormányzati nagygyűlést. Székelyföld jövőjéről, autonómiáról, gazdasági és infrastrukturális fejlesztési célokról szeretnének elfogadni dokumentumot. Markó leszögezte: az RMDSZ nem részt vesz a székelyudvarhelyi nagygyűlésen. /Mózes Edith: Lesz egy nagygyűlés és egy kisgyűlés? = Népújság (Marosvásárhely), aug. 26./
2009. augusztus 26.
Vélhetően többen lesznek a szeptember 4-i csíkszeredai székelyföldi önkormányzati nagygyűlésen, mint az egy nappal későbbi székelyudvarhelyi rendezvényen, a Magyar Polgári Párt képviselői ugyanis hajlamosnak mutatkoznak mindkettőn részt venni, az RMDSZ-es tanácstagok azonban csak a szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett rendezvényre mennének el. Megoszlik a háromszéki polgármesterek véleménye is a nagygyűlés ügyében. Rácz Károly, Kézdivásárhely MPP-s polgármestere hangsúlyozta: hajlanak az SZNT felhívására, nem zárkóznak el a jó kezdeményezéstől. A székelyudvarhelyi rendezvényen részt vesznek, hajlanak a csíkszeredai nagygyűlésen való megjelenésre is. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es polgármester szerint az erdélyi magyar szervezetek közötti párbeszéd intézményrendszerét járatják le a két nagygyűlés szervezésével. /Farcádi Botond: Két út áll előttük, melyiken indulnak? (Székelyföldi önkormányzati nagygyűlés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 26./
2009. augusztus 26.
Az RMDSZ és az EMNT olyan önkormányzati nagygyűlésre hívja meg Csíkszeredába a székelyföldi polgármestereket, alpolgármestereket, a megyei és helyi tanácsosokat, ahol a régió sajátos közigazgatási státusával, infrastrukturális, gazdasági és kulturális fejlesztésével kapcsolatos stratégiai fontosságú dokumentumokat beszélnek meg. A Székely Nemzeti Tanács szólamokat ismételgető határozattervezeteivel Székelyudvarhelyen azonban mindössze az autonómia színes ábrándját szeretné eladni, írta az ÚMSZ, továbbá az SZNT szövegei tele vannak csúsztatásokkal és fogalmi zavarokkal. /Székedi Ferenc: Ábránd és valóság. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 26./
2009. augusztus 26.
Marosszentimrén kezdődött, s most már hetedik alkalommal ünnepli augusztus 20-át a Fehér megyei szórványmagyarság valamelyik elhagyatott, vagy néhány hívével csaknem gazdátlanul maradt templomában. Jelképes gesztus ez a legyilkolt hegyaljai magyarság emlékére, egyben útkeresés is az itt maradt utódoknak. 200–250 ember gyűlt össze Sárdon a szépen rendbe hozott templomban és a várudvaron. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke zarándoklatnak nevezte a szép magyar templomok meglátogatását, ahonnan kivesztek a magyar emberek, a történelem viharában eltűnt a gyülekezet vagy csak maradéka van meg. Bárócz Huba nagyenyedi református esperes a felelősségről és a ma terjedő szabadelvű élet felelőtlen filozófiájáról beszélt, amellyel saját felekezetüket ítélik halálra. Igét hirdetett még Horváth István római katolikus plébános és Sándor Botond unitárius lelkész. Nagy Csaba tárogató művész jóvoltából a zsúfolásig telt templomban az alkalmi, ünnepi gyülekezet zenei háttérrel énekelhette a Himnuszt. Az ünneplőket Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is üdvözölte, aki úgy vélekedett, hogy ha későn is, de ittlétükkel adósságot törlesztenek a vidék hűséges magyar közösségeivel szemben. Szép Sándor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a 150 évvel ezelőtti események, a vérengzések miatt ezen a vidéken szerveződnek újra a legnehezebben a magyar közösségek. Gudor Botond sárdi-magyarigeni református lelkész, a Bod Péterről nemrég megírt könyv szerzője kutatásaival a helyére tette a sárdi és általában a hegyaljai történelmet. E vidéken már a honfoglaláskor megvetettük a lábunkat, de Sárd 1231-ben szász telepítés révén keletkezett, hadiutak kereszteződésében. Itt tevékenykedett Teleki Sámuel, Erdély egyik nagy tudósa, könyvszerető embere. A sárdi gyülekezet az 1848 előtti időkben Hegyalja legerősebb református gyülekezete volt, ahol zsinatot is tartottak. Ezt szakította meg 1849-ben a sárdi magyar lakosok lemészárlása. Szó esett Horváth Ákos anyaországi református lelkész, az Ágoston Alapítvány elnöke és társainak önfeláldozó munkájáról, amivel helyreállították a sárdi templomot. 2003 őszén döntöttek úgy, visszatérnek és dolgoznak. Azóta Zalatnán és Borbereken is hasonló munkálatokat végeztek. Amennyiben nem történik meg a 19. századi etnikai tisztogatás, az ő munkájukra, nem lett volna szükség. A templomban felavatták és megkoszorúzták a bejárat melletti falon elhelyezett, a 63 sárdi polgári magyar áldozat tiszteletére készített emléktáblát. A részvevők megválaszolhatatlan kérdésekkel távoztak. Mi lesz a szórványmagyarság jövője ezen a tájon? Mi lesz az anyanyelv sorsa? /Bakó Botond: Augusztus 20-a Sárdon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./
2009. augusztus 28.
Az RMDSZ nélkül szervezik az ötödik román–magyar kormányülést. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnökekijelentette: „mivel nem vagyunk kormányon, nem vették igénybe az RMDSZ javaslatait a napirendi pontok összeállításakor, még nem kell a segítségünk”. Az RMDSZ Markó Attila államtitkárt bízta meg, érje el, hogy kisebbségi kérdések megvitatását is tűzze napirendre a két kormány, de ez egyelőre nem sikerült. A magyar fél hangsúlyozta: az együttes ülés előkészítésénél – az eddigi gyakorlat szerint – bevonják a magyarországi románságot és a regionális együttműködésben érintett polgármestereket, regionális fejlesztési tanácsokat is. /Román–magyar kormányülés RMDSZ nélkül. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 28./ Október 10-én tartják az ötödik román–magyar közös kormányülést, de az esemény helyszínével kapcsolatban még nincs egyetértés Budapest és Bukarest között – közölte Gémesi Ferenc nemzetpolitikai szakállamtitkár a román kormányszóvivő szavaira reagálva, aki október 26-án, a Boc-kabinet ülése után közölte: a közös kormányülést a román fővárosban tartják. A szakállamtitkár megerősítette, a magyar fél korábban erdélyi várost – elsők között Kolozsvárt – választotta volna helyszínnek. Cseke Attila szenátor kifejtette: „Az ugyanis az érzésem, hogy a legutóbbi közös kormányülésen kötött megállapodások közül semmi nem valósult meg. ” Tavaly, október 21-én négy nyilatkozatot és egy egyezményt írtak alá a kormányok képviselői Szegeden, a legutóbbi magyar–román kormányülés után. /Cseke Péter Tamás: Román-magyar helyszínvita. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./
2009. augusztus 28.
Az autonómia, elsősorban a területi autonómia fogalma a román jogban és a politikai közbeszédben sokáig nem is létezett, a történelemkönyvek ma is agyonhallgatják a középkori erdélyi autonómiaformákat. Történelmi tény, hogy az erdélyi szászok 800 évig azért tudták megőrizni anyanyelvüket, sajátos kultúrájukat, legtöbb településük etnikai összetételét, nemzeti identitásukat, mert autonómiával rendelkeztek. Király Károly mondta annak idején, hogy 1990. január 6-án megvolt a lehetőség arra, hogy az autonómia, az erdélyi, romániai magyar közösségi autonómia bekerüljön a politikai közbeszédbe, de Ion Iliescu akkori ideiglenes államelnök Domokos Géza akkori RMDSZ-elnök egyetértésével kihagyta a fogalmat a Nemzeti Megmentési Front kisebbségvédelmi programjából. A későbbiekben pedig az RMDSZ, 1996-os kormányba lépése után a területi autonómia fogalmát kampánytémává züllesztette, írta Kincses Előd. /Dr. Kincses Előd: Az autonómia-küzdelem és a jog. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28., közölte még: Népújság (Marosvásárhely), aug. 28., Krónika (Kolozsvár), aug. 28./
2009. augusztus 28.
A Magyar Civilszervezetek Szövetsége egy új felelősségvállaló vezetési-struktúrára tesz javaslatot. Ha a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, Magyar Polgári Párt, Székely Nemzeti Tanács esetében az összekötő nemzeti alapértékek, deklaráltan mindnyájuknál ugyanazok, akkor miért nem lehetséges egy közmegegyezéses stratégia kialakítása? Ennek oka a széthúzás, személyes és kisebb csoportérdekek érvényesítési szándéka mentén. A nézetkülönbségek sem csökkennek, hanem bővülnek (lásd a székelyudvarhelyi–csíkszeredai szeptemberi népgyűlést). Ezért ki kell alakítani egy olyan struktúrát, amely képes felvállalni, képviselni és érvényre juttatni az erdélyi magyar közösség összképviseleti érdekeit. A Magyar Civilszervezetek Szövetsége (MCSZESZ) e mellett kötelezi el magát. A társadalmi szerződés érvényesítése érdekében jönne létre az Erdélyi Magyar Konvent, amely garanciája a romániai összmagyar célok megvalósításának és végrehajtásának. A Magyar Civilszervezetek Szövetségének (MACISZESZ) Igazgató Tanácsa javasolja az Erdélyi Magyar Konvent mielőbbi létrehozását. Az ideiglenes ALAKÍTÓ KONVENT résztvevői között legyenek: – az egyházak vezetői vagy megbízottai; – az RMDSZ vezetői; – Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács; – Székely Nemzeti Tanács; – Erdélyi Magyar Polgári Párt; – Romániai Magyar Gazdák Egyesülete; – Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület; – Erdélyi Magyar Pedagógusok Szövetsége; – Romániai Magyar Közgazdász Társaság; – Szociális szervezetek képviselete; – Erdélyi Múzeum Egyesület; – Erdélyi Műszaki Társaság; – Környezetvédelem szervezeteinek képviselete; – Magyar Civilszervezetek Szövetsége. (közmegegyezés szerint az összetétel kiegészíthető, vagy változtatható) Az Alakító Konvent feladata az Erdélyi Magyar Konvent létrehozása feltételrendszerének kidolgozása. Az Erdélyi Magyar Konvent az egész magyarság érdekeit érintő döntéseket hoz. Működési ideje az első hivatalosan elfogadott erdélyi magyar autonómia struktúra létrehozásáig tart. /Civil javaslat a romániai magyarság összefogására. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 28./ Emlékeztető, hasonló felhívás: Felhívás az Erdélyi Magyar Konvent megalakítására. = Nyugati Jelen (Arad), 2009. febr. 13./
2009. augusztus 28.
Rosszul elosztott és rossz minőségű tankönyvekből tanulnak jövőre a diákok, az oktatási reform a taneszközökre nem lesz hatással. „A könyvek elosztása is központosítva történik, a tanfelügyelőségek közvetítenek a kiadók és az iskolák között. Ez azt jelenti, hogy a diákok változó létszámára, és a pedagógusok igényeire sincs tekintettel a rendszer” – magyarázta Lakatos András, az RMDSZ oktatási alelnöke. Hiába nő, vagy csökken az osztálylétszám ugyanannyi kötetet „utalnak ki” évről évre – számolt be az aránytalanságról a Bihar megyei Tenke elméleti líceumának matematika-fizika szakos tanárnője, Oláh Ildikó is. „Túl sok az információ és sok tankönyvet hibásan fordítanak románról magyarra” – sorolta a panaszokat Bálint István, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója. Pásztor Gabriella, az oktatási minisztérium igazgatója az ÚMSZ megkeresésére elmondta, hogy tud arról, hogy a pedagógusok elégedetlenek a tankönyvkínálattal, de a minőségi kifogások orvoslására csak egyetlen megoldás van: ha a pedagógusok maguk vállalják fel a magyar tankönyvek írását. /Antal Erika, Totka László: Káosz uralja a tankönyvpiacot. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 28./
2009. augusztus 28.
Sajtóhírek szerint a Feddhetetlenségi Ügynökség hamis nyilatkozattétel miatt eljárást indított dr. Benedek Imre volt RMDSZ-es megyei tanácsos ellen, akit azzal vádol, hogy vagyonnyilatkozatában elmulasztotta feltüntetni, hogy anyagi érdekeltségei vannak bizonyos cégeknél. Benedek Imre furcsának tartja, hogy a sajtóból kellett tudomást szereznie az ellene indított vizsgálatról, amiről semmiféle hivatalos értesítést nem kapott. /(A. I.): Ismét vizsgálódik a Feddhetetlenségi Ügynökség. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 28./
2009. augusztus 29.
Markó Béla RMDSZ-elnök sajtótájékoztatón kijelentette: a jelenlegi kormány még nem teljesítette vállalt kötelességeit, s ő a maga részéről az utóbbi hónapokban csak tétovaságot tapasztalt a kormánypártoktól. Az államfői választások után üdvös lenne egy új kormány alakítása. Az RMDSZ azonban feltételekhez köti a kormányban való részvételét. /Markó: a kormány nem tett eleget vállalásainak. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./
2009. augusztus 31.
Már csak tizenkétszer keresne többet az államfő a szakképzetlen munkásnál, ugyanis a kormány augusztus 29-én tartott rendkívüli ülésén elfogadta a szakszervezetek javaslatát, miszerint a korábbi 15-ös helyett 12-es lenne a közalkalmazottak számára felállított egységes bértábla legnagyobb szorzója. A kormány által tervezett reformcsomaggal kapcsolatban Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke megjegyezte: a koalíciós pártok közötti viszony nem teszi lehetővé a politikai kiszámíthatóságot. Saját felelősségre aláírt nyilatkozatot tettek a kormány tagjai, amelyben vállalták, hogy év végéig havonta lemondanak mintegy 1100-1200 lejről miniszteri bérükből, ekként közel 100 ezer lejt takarítanak meg az állami költségvetésnek. /Moldován Árpád Zsolt: Zsugorodik a bértábla. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./
2009. augusztus 31.
Az RMDSZ meghívott minden székelyföldi polgármestert és tanácsost a szeptember 4-i, csíkszeredai székely önkormányzati nagygyűlésre: úgy értékeljük, hogy bár nincsen közigazgatásilag ennek kifejezése, Székelyföld egy entitás hagyományban, kultúrában és gazdasági fejlesztési lehetőségekben – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök. Az RMDSZ elnöke közölte, a tanácskozáson várhatóan dokumentumot fogadnak el a gazdasági infrastrukturális fejlesztési stratégiáról és közigazgatási szervezésről, a tervezeteket hamarosan az önkormányzati képviselők is megkapják. Kormányváltásra szükség van, de csak az elnökválasztás után – hangsúlyozta Markó Béla. /A. E. : Változást vár ősztől Markó. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./
2009. augusztus 31.
Az RMDSZ azt tanácsolja majd a polgármestereinek és a tanácsosainak a szeptember 4-i csíkszeredai önkormányzati nagygyűlésén, hogy ne vegyenek részt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által egy nappal későbbre szervezett hasonló rendezvényen – jelentette be Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A szeptember 5-i, székelyudvarhelyi nagygyűlést szervező SZNT nincs jelen a közigazgatásban, nincsenek polgármesterei és önkormányzati képviselői. „Nem hiszem, hogy engedményeket kellene tennünk az SZNT-nek, vagy hogy tárgyalnunk kellene velük. Az SZNT egy civil szervezet, egy polgári egyesület, néhány tiszteletreméltó személy egyesülete bizonyos célkitűzések népszerűsítésére. Nagy különbség van egy polgári egyesület és egy parlamenti alakulat, az RMDSZ között. A Magyar Polgári Pártnak (MPP) hat-hét polgármestere van a Székelyföldön, az RMDSZ-nek több mint száz” – mondta Markó. /Markót nem aggasztja, hogy a polgári párt is indít államfőjelöltet. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./
2009. augusztus 31.
Markó Béla ismét nyeregben érzi magát. Nyilatkozatából ismét a régi erőpolitizálás fordulatai köszönnek vissza: az RMDSZ elnöke lekezelően nyilatkozik a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt szeptember 5-i székely önkormányzati nagygyűléséről. Markó valójában az RMDSZ elnökválasztási kampánynyitó beszédét mondta el, fölvázolva az általa vezetett alakulat stratégiáját. Eszerint az RMDSZ kifelé, a román pártok felé együttműködésre való hajlandóságát hangsúlyozza, egy, a választások után esetleg átalakuló kormányban való részvételét sem zárva ki, miközben a magyar közösségen belül konfrontatív politikát folytat, az MPP–SZNT-tandem kiszorítását szorgalmazza. Ennek egyik kiváltója Szász Jenő MPP-elnök bejelentése is lehet, amely szerint nem kizárt, hogy pártja önálló jelöltet indít az elnökválasztáson. Ez pedig az RMDSZ számára egyértelműen kedvezőtlen fejlemény, mert jelöltje, Kelemen Hunor az eddigi felmérések szerint igencsak rosszul áll. A várakozásokat alulmúló választási eredmény pedig jelentősen gyengítené az RMDSZ pozícióit egy esetleges kormányszereplésről szóló tárgyaláson. /Balogh Levente: Nyeregben. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./
2009. augusztus 31.
A Magyar Polgári Párt Hargita és Kovászna megyei elnöksége nyílt levelet írt Markó Bélához, az RMDSZ elnökéhez. RMDSZ-es módszer, hogy kampányidőszakban kitűzik zászlójukra az autonómiát, utána pedig bársonyszékekért állnak sorba, olvasható a levélben. Emlékeztettek az RMDSZ 2004-től felkapott jelszavára: „Együtt az autonómiáért!” Hogyan illik ebbe a képbe a markói biztatás, hogy ne menjenek el a székelyudvarhelyi nagygyűlésre az RMDSZ-es képviselők? A román nemzetállamot támogatják, vagy az autonóm Székelyföldet? /Az MPP nyílt levele Markó Bélához. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 31./
2009. augusztus 31.
A Duna TV-ben Kelemen Hunor és Izsák Balázs kaphat ugyanolyan percterjedelmet, de a valóságban a székelyföldi politikai arányok mások. „Én egy nagygyűlésről tudok, amelyet az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum égisze alatt az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közösen szervez Csíkszeredában” – fejti ki Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, és elmondja véleményét arról a rendezvényről, amelyet a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács szervez másnap Székelyudvarhelyen, és amelyről Izsák Balázs SZNT elnök így vélekedik: „Mi nem egy pártrendezvényt szeretnénk, hanem az önkormányzatok gyűlését. Valóban az önkormányzatokét, az önkormányzatok pedig nincsenek alárendelve pártoknak. ” Az önkormányzatok nincsenek alárendelve pártoknak? A megyei tanácselnökök, a polgármesterek, a tanácsosok valójában politikai választások nyomán kerültek tisztségekbe. A nagygyűlésen Csíkszeredában döntenek, Udvarhelyen pedig beszélgetnek, szögezte le a lap főmunkatársa. /Székedi Ferenc: A nép nevében. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./
2009. szeptember 1.
November 22-én tartják az elnökválasztás első fordulóját, a másodikat december 6-án. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a szövetség nem talál kivetnivalót a november 22-i dátumban sem, az érdekvédelmi szervezet a szóban forgó időpontok közül egyikhez sem ragaszkodott különösképpen. /November 22-én lesz az elnökválasztás. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2009. szeptember 1.
Találkozót kért Emil Boc miniszterelnöktől Markó Béla, az RMDSZ elnöke miután a koalíció úgy döntött: a kisebbségekre nézve hátrányosabb, Ecaterina Andronescu-féle tanügyi törvényért vállalna felelősséget a kormány. Markó Béla arról próbálta meggyőzni a kormányfőt, hogy a tervezet végső változatánál vegyék figyelembe az RMDSZ módosító javaslatait. Kötő József szerint az RMDSZ azt szeretné, ha a tanügyi törvény a Mircea Miclea által vezetett bizottság elképzeléseire épülne. /Cseke Péter Tamás: Tanügyi törvény: Andronescu győzött. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./
2009. szeptember 1.
A törvénytervezetek tartalmától függ, hogy támogat-e az RMDSZ egy esetleges bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, nyilatkozta Kelemen Hunor ügyvezető elnök. Az Andronescu-féle oktatási törvénycsomagról kifejtette: ha a dokumentum tartalmazza azokat az előírásokat, amelyek az erdélyi magyar oktatás szempontjából előrelépést jelentenek, akkor kétségessé válik bizalmatlansági indítvány aláírása az RMDSZ részéről. „Azt kértük, hogy Románia földrajzát és történelmét magyarul oktassák, a román nyelv tanítása külön tanterv szerint történjék 12. osztályig, a törvény garantálja az egyházi oktatási formát, továbbá hogy ne lehetetlenítsék el a kis létszámú osztályok működtetését, mert azok léte, elsősorban szórványvidéken, nekünk érdekünkben áll. Ha a jelenlegi helyzethez képest visszalépést tapasztalunk, bizalmatlansági indítványt nyújtunk be a liberálisokkal közösen – ezt ugyanis külön-külön egyikünk se tudja megtenni” – fogalmazott. /SZ. K. : Még nem döntött az RMDSZ bizalmatlansági indítvány-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2009. szeptember 1.
Felelősségérzetről tanúskodó cikket jegyzett Ambrus Attila Hol rontottuk el? címmel /ÚMSZ, aug. 28./. Székely Ervin szerint a romániai magyarság esetleges „belső intoleranciája” alááshatja a kisebbségi politikai tevékenység létértelmeként definiált kisebbségi érdekvédelmet. Romániában is az elszegényedés a roma-ellenesség egyik forrása. A cikkíró szerint az RMDSZ-es polgármesterek, tanácsosok attól való félelmükben, hogy elveszíthetik szavazóikat, akik átpártolnak a felelőtlenebbül megnyilatkozó, radikálisabbnak vélt magyar szervezetek táborába, eltűrték a cigányozást. /Székely Ervin: Mivel rontottuk el? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 1./
2009. szeptember 1.
Edler András háromszéki RMDSZ-es képviselő bejelentette, országos körutat tervez, hogy az ország különböző részein élő románoknak az erdélyi magyarokról, a magyar közösség célkitűzéseiről, a területi autonómiáról beszéljen. A képviselő úgy véli, az ország több vidékén élők csak a sajtóban megjelent információk alapján alkotnak képet az erdélyi magyar közösségről, és ezek az információk sokszor elferdítettek. /Románoknak mesél magyarokról. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 1./
2009. szeptember 1.
Hosszú per után újabb ingatlan birtokába juthat a szászrégeni magyar közösség. Nemrég sikerült az RMDSZ központban levő székházát megvásárolni, hamarosan a Kemény János Művelődési Egyesület átveheti a szászrégeni Magyar Kisiparosok Egyesületének volt székházát, amelyet 1948-ban önkényesen államosítottak. A Magyar Kisiparosok Egyesülete még életben levő két volt tagjának, Fábián Andrásnak és Jenei Árpádnak köszönhetően sikerült előkeríteniük azt a dokumentumot, amely igazolta, hogy az épületet valóban kisajátították. Ugyanakkor az is igazolást nyert, hogy a kisiparosok egyesületének megszüntetése után a szászrégeni olvasókörhöz került az ingatlan. A rendszerváltást követően létrejött Kemény János Művelődési Egyesületnek pedig sikerült azt is bizonyítania, hogy az olvasókör jogutódja. Remélhetőleg a bizottság kedvezően dönt, és akkor az ingatlan a Kemény János Művelődési Egyesületé lesz. /Visszakaphatja székházát a Magyar Kisiparosok Egyesülete. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 1./
2009. szeptember 2.
Nem akartam támadási felületet hagyni az RMDSZ-en azzal, hogy az elnökválasztási kampányban a parlament infrastruktúráját használom – indokolta Kelemen Hunor képviselő, az RMDSZ államfőjelöltje azt, hogy az új parlamenti ülésszakban már nem indult háznagynak. „Öt évig voltam benne a ház vezetőségében, és most úgy döntöttem, nem indulok a tisztségért, amelyre Seres Dénes Szilágy megyei képviselőt javasoltam a frakciónak, akit meg is választottak” – nyilatkozta az RMDSZ ügyvezető elnöke. Visszalépést várt volna a Demokrata–Liberális Párt (PD-L) is Mircea Geoana szenátusi elnöktől. Geoana azonban erre nem volt hajlandó. Előzőleg Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke bejelentette lemondását a szenátus alelnöki tisztségéből arra hivatkozva, hogy nem akarja, hogy elnökjelöltként funkciójával való visszaéléssel vádolják. A szenátus szeptember 1-jén kezdődő ülésszakán a PNL-nek járó alelnöki helyre Teodor Melescanut választották. /S. M. L. : Geoana nem követi Kelemen és Crin példáját. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 2./
2009. szeptember 2.
Tőkés László, EP-képviselő, az EMNT elnöke közös cselekvésre szóló felhívást adott ki. Az egypártrendszer ideje az erdélyi magyar közéletben lejárt. A parlamenti képviselet monopóliumát még őrző Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) az önkormányzati munka felelősségén meg kell osztoznia a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőivel. Nemzetpolitikai kérdésekben pedig egyre több szerep jut a civil-politikai szerveződéseknek, kiemelten a különböző közösségi autonómiaformák integrált képviseletére alakult Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT) és a Székelyföld területi autonómiájának közképviseletét létezése alapcéljaként tételező Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT). Ebben a kisebbségpolitikai környezetben nem könnyű megtalálni az egyensúlyt. Jelen van a folyamatos ütközést kereső (konfrontatív) szemléletmód, amelyben a különböző magyar közéleti szereplők egymás ellehetetlenítésére törekszenek, a másik az együttműködést kereső (konszociatív) szemléletmód. A közös célok – az erdélyi magyar autonómiák – érdekében történő cselekvés megtervezésére alakították meg az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot. Fontos volna ebben a testületben a Székelyföld területi autonómiájának közképviseletét felvállaló SZNT aktív és alkotó jelenléte. Nem lehet, hogy testvérharcot vívjanak, megkönnyítve a többségi politikumnak az „oszd meg és uralkodj” gyakorlatának alkalmazását. /Tőkés László felhívása közös cselekvésre. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 2./
2009. szeptember 2.
Nagyobb figyelmet szentelne Hargita és Kovászna megye sajátos helyzetének Crin Antonescu, az NLP elnöke és államfőjelöltje, mert ,,végre európai légkört kell teremteni” itt is, a múlt és a jelen etnikumközi viszonyait, valamint ,,az itt gerjesztett valós és hamis gondokat” illetően, nyilatkozta Sepsiszentgyörgyön. Antonescu nem készít külön választási üzenetet a magyarságnak, de programját – tiszteletből – magyarul is közzéteszi. Az RMDSZ-nek azonban fel kell hagynia azzal az állásponttal, hogy neki mindenképpen hely jár a kormányzásban, jegyezte meg /Demeter J. Ildikó: A liberálisok megjegyezték az RMDSZ pálfordulását. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 2./
2009. szeptember 3.
„A parlamenti vakáció a Boc-kormány rossz tanácsadója” – ezt a címet viseli Cseke Attila RMDSZ-szenátor politikai nyilatkozata, amely szeptember elsején hangzott el a szenátus plénumának első őszi ülésén. A bihari politikus csak néhányat említett a parlamenti szünet ideje alatt hozott kormánydöntésekből és az elhangzott nyilatkozatokból /nyilatkozat-áradat arról, hogy nem lesz fennakadás a fizetések és a nyugdíjak kifizetésével, az Első ház program bevezetése és a lakosság érdektelensége, a kormányügynökségek átalakítása,– a döntés még várat magára; bejelentett felelősségvállalás bizonyos törvényekre/. „Úgy gondolom, ezek után csak jobb lehet, már csak szebb idők jöhetnek” – zárta politikai nyilatkozatát Cseke Attila szenátor. /Cseke politikai nyilatkozata. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 3./
2009. szeptember 3.
Kölcsönösen ellenrendezvény-szervezéssel vádolják egymást a hétvégi székelyföldi önkormányzati nagygyűléseket összehívó szervezetek. Szász Jenő, a Székely Nemzeti Tanács által szeptember 5-re Székelyudvarhelyre meghirdetett esemény társszervezését felvállaló Magyar Polgári Párt elnöke történelmi bűnnek tartja, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács egy nappal korábban Csíkszeredában rendez hasonló nagygyűlést. Szász Jenő szerint a csíkszeredai rendezvény csökkenti a székelyföldi önkormányzati nagygyűlés súlyát. Ezzel szemben Tőkés László az SZNT nagygyűlését tartja ellenrendezvénynek, mivel szerinte az EMNT és az RMDSZ által létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum „mindenkit megelőzve”, az SZNT ötletével és javaslatával százszázalékosan egyetértve hívta össze a csíkszeredai önkormányzati nagygyűlést. Tőkés László az erdélyi magyarság autonómiájának megteremtése érdekében felhívásban sürgette a romániai magyar szervezetek együttműködését. „Az 1992-es kolozsvári nyilatkozat egyik kezdeményezőjeként és a 2003-as szatmárnémeti közgyűlés szervezőjeként én nem támogatója, hanem alanya vagyok a székelyföldi területi és az erdélyi magyar autonómiának. A Székelyföld magyarsága nem választható el az erdélyi magyarságtól, az egész romániai magyarság egyet akar: legyen személyi elvű autonómiája az erdélyi, területi autonómiája pedig a székelyföldi magyarságnak” – állapította meg Tőkés László. /Rostás Szabolcs: Áll a bál a székely nagygyűlések előtt. = Krónika (Kolozsvár), szept. 3./
2009. szeptember 3.
Szeptember 4-én Csíkszeredában lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közös szervezésében a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés. A rendezvényen mintegy ezer polgármester, alpolgármester, helyi és megyei tanácsos vesz részt, de jelen lesznek az RMDSZ képviselői, szenátorai és tisztségviselői is. Beszédet mond Markó Béla szövetségi elnök, Tőkés László, az EMNT elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, államelnökjelölt, valamint Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere. A rendezvényen sor kerül a Székelyföld fejlesztési stratégiájáról szóló Memorandum, valamint a Kiáltvány bemutatására és elfogadására is. /Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Csíkszeredában. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 3./
2009. szeptember 3.
Tőkés András, a Magyar Polgári Párt országos alelnöke politikai nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy az augusztus 30-án a Szegeden megrendezett kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozó példamutatást adott az összefogásra. Székelyföld területi autonómiájának kivívása lökésszerűen hatna a más autonómiaformák létrejöttének felgyorsulására. A közös cél nyilvánvaló, mégis, az ezt szolgáló önkormányzati nagygyűléseket az RMDSZ–EMNT szeptember 4-én Csíkszeredában, az SZNT szeptember 5-én Székelyudvarhelyen szervezi. Tőkés András bízik abban, hogy a magyar önkormányzati képviselők és polgármesterek mindkét rendezvényen részt vesznek. /Politikai nyilatkozat. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 3./
2009. szeptember 3.
A két székelyföldi védjegy bejegyzése (nemzetközi és bukaresti szinten) eddig csaknem hárommilliárd régi lej költséget jelentett a megyei tanácsoknak és a szakegyesületnek. Egyelőre még versengenek a márkák. „Több mint tíz termékcsoportra védtük le a székelyföldi védjegyet, amely mintegy húszezer eurós (846 millió régi lej) költséget jelentett az év elejétől kezdve. Azóta folyton új és új termékcsoportokat vásárolunk” – nyilatkozta Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi alelnöke. A Székelyföldi Termék Egyesület (SZTE) a bejegyzést a nemzetközi szabadalmi hivatalban bonyolította le. Az RMDSZ-es megyei tanácsok augusztus 21-én jegyeztek be egy hasonló jellegű védjegyet, Székely termék névvel, ezt a bukaresti Román Találmányi és Védjegy Hivatal (OSIM) hagyta jóvá. – Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök közölte, eddig összesen kétmilliárd régi lejt költöttek a projektre, 18 termékcsoportra foglalták le a nevet. Borboly hangsúlyozta, hogy szívesen együttműködnének Gazda Zoltánnal, a lényeg, hogy „ne legyen vita közöttük”. „Elég, ha egy ország megóvja, és a közösségi-nemzetközi védjegy nem érvényes” – mondta Varga Gábor, a Román Találmányi és Védjegy Hivatal (OSIM) volt elnöke. Szerinte a bukaresti határozat az érvényes, s a székelyföldi márkajelzés legitim képviselői a helyi megyei tanácsok. /Nagy Vajda Zsuzsa: Kié lesz a székely termék? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./