Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. október 16.
„Ha Lucian Croitoru találkozni akar az RMDSZ-szel, nem utasítjuk majd el” – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje. Kelemen rámutatott, jelen helyzetben másképp nem lehet kilábalni a 2008-ban, a PSD-PD-L koalíció megalakítása nyomán kialakult válságból, csak „párbeszéddel és bölcsességgel”. /Az RMDSZ tárgyalna Croitoruval. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 16./
2009. október 16.
Sógor Csaba és Tőkés László erdélyi magyar európai parlamenti (EP) képviselők részvételével Brüsszelben október 15-én tartották a 2009. évi Jósika Miklós emlékünnepélyt. Az esemény színhelye a magyar író-politikus brüsszeli háza, akkori otthona volt. A résztvevőket Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő köszöntötte: „Néhány nap múlva, november 1-én lesz 150 éve annak, hogy itt, Brüsszelben, ebben a házban, báró Jósika Miklós vezetése alatt, központi iroda állíttatott fel az 1848/49-es események következtében üldözötté vált emigránsok számára. ” /Sógor Csaba a brüsszeli Jósika Miklós emlékünnepségen. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 16./
2009. október 16.
Egy ideje a két Nagyváradon megjelenő magyar napilap /Bihari Napló, Reggeli Újság/ mellett egy magyar nyelvű hetilap, a Biharország is létezik Bihar megyében. A jórészt az RMDSZ-közeli hetilapként számon tartott Erdélyi Riport és a Nagyvárad.ro munkatársai által írt Biharországot a megyei önkormányzat által fenntartott Várad kulturális folyóiraton keresztül egyelőre teljes mértékben a Bihar Megyei Tanács tartja el. A lap megjelenését közpénzből finanszírozzák. A cél az volt, hogy legyen egy populáris, mégis szakmailag igényes, lehetőleg olcsó kiadvány, amely minden Bihar megyei magyarhoz eljuthat, mondta el Szűcs László főszerkesztő. A Biharország elsősorban a megyeszékhelyen kívüli városok, települések eseményeit tartalmazza, különösen szórványvidéken nagy az igény iránta. /Nagy Orsolya: A megyei közgyűlés tartja fenn a bihari hetilapot. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./
2009. október 16.
Fonyó Gergely Made in Hungaria című filmjének vetítését követően gulyáspartira hívták az érdeklődőket a Comedy Cluj Nemzetközi Vígjáték Fesztivál szervezői. A fesztivál magyar napjának keretében szervezett fogadáson RMDSZ-es politikusok, oktatási szakemberek és a média képviselői vettek részt. /(ferencz): Gulyásparti a vígjátékfesztivál magyar napján. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./
2009. október 17.
Csíkszeredában indította államelnök-választási kampányát az RMDSZ október 16-án. Az RMDSZ vezetői, parlamenti és önkormányzati képviselői, tisztségviselői, a civil társadalom képviselői is jelen voltak. Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje beszédében úgy fogalmazott: „Ennek a kampánynak én vagyok az arca, de ti vagytok a lelke, ennek a kampánynak én vagyok a hangja, de ti írjátok az üzenetet. Az eddigi sikereink is közösek voltak, a mostani is az lesz. ” /Csíkszeredában indította államelnök-választási kampányát az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./
2009. október 17.
Rácz Levente Fehér megyei RMDSZ-elnök kilenc évi vezetői tevékenység és legutóbbi négy éves mandátumának lejárta után nem újította meg jelöltségét a tisztújításon. Kötő József parlamenti képviselő elmondta, mostanában szórványvidéken egyre több az emberi beletörődés, az önfeladás. Ezzel állította párhuzamba a cselekvő erdélyi magyar ember, illetve közösség típusát. Egyetlen jelölt adta be jelentkezését az elnöki tisztségre: a 45 éves Kováts Krisztián vállalkozó, aki három – matematika tanári, vadgazdálkodási-szakmérnöki és jogi – egyetemi oklevél birtokosa. 2004–2008 között Nagyenyed városának RMDSZ-es alpolgármestere volt. Személyében a testület megválasztotta az új elnököt. /(bakó): Fehér megye. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./
2009. október 19.
Amerikai stílusban indította kampányát a hétvégén Csíkszeredában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökjelöltje. A rendezvényen felszólaló közéleti személyiségek egy dologban egyetértettek: a szövetség a jelöltindítással azt is jelezni akarja, hogy az országban a románokon kívül mások is élnek. A város főterén már egy nappal korábban hangszórók hirdették, hogy Kelemen Hunor, Románia elnökjelöltje mindenkit szívesen lát a Republic-koncertre. Mindegyik felszólaló tapsot kapott. Székely, majd magyar himnusszal vette kezdetét a látványos show-elemekkel tarkított rendezvény. Frunda György szenátor szerint az RMDSZ azért állított jelöltet az elnökválasztásra, hogy bebizonyíthassa: a szervezetnek jobb megoldási javaslatai vannak, mint a román pártok jelöltjeinek. Markó Béla szövetségi elnök elmondta: „véget kell vetni Romániában annak a szemléletnek, hogy a nemzetiségek egyfajta albérlői státuszt töltenek be az országban, ahol a kisebbségek a román többség kegyei folytán bizonyos jogokat kaphatnak. Ezen változtatni kell – hangsúlyozta a politikus –, el kell jutni oda, hogy mindenkiben tudatosuljon, hogy ennek az országnak közösen vagyunk a tulajdonosai”. /Horváth István: A Republic sztárvendége volt Kelemen Hunor. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./
2009. október 19.
Hunyadi János emlékplakett avatással kezdődött a XV. Vajdahunyadi Kultúrnapok október 17-i zárórendezvénye. A helybeli Magyar Ház falára helyezett bronzplakettet Balázs Tibor képzőművész készítette. Kettős cél vezérelte munkájában: egyrészt emléket állítani a magyarság körében a törökverő Hunyadi Jánosnak, aki névadója lett a helyi közösségi háznak is. Másrészt idén október 18. -án ünneplik Vajdahunyad okleveles említésének 600. évfordulóját. A bronzplakett leleplezésére a rendezvény főszervezője, Doboly Beatrix EMKE elnök a helyi RMDSZ szervezet elnökét Győrfi Jenőt és a városnapok alkalmából Vajdahunyadon tartózkodó szombathelyi polgármestert, dr. Ipkovits Györgyöt kérte fel. Ezt követően Babos Aranka tanárnő vezetésével a helybeli diákok Hunyadi János emlékműsort adtak elő. A konferenciateremben Fazakas Tibor, szintén Hunyadit ábrázoló grafikája kapott helyet. A helyi Magyar Házban Kun Kriza Ilona, Húsvéttól-Feltámadásig című kötetét mutatták be. A szerző harmadik kötetének megjelentetésével vigaszt, támaszt, szeretne nyújtani mindazoknak, akik hasonló nehézségekkel néznek szembe. Bemutatták még László Gergely Pál: A bukovinai Istensegíts és Fogadjisten című önéletrajzi ihletésű, dokumentum jellegű könyvét. – A kötet tekinthető település-monográfiának is, néprajzi írásnak is. /Gáspár-Barra Réka: XV. Vajdahunyadi Kultúrnapok. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 19./
2009. október 20.
Elkezdte az eleve kudarcra ítélt kormányalakítási tárgyalásait Lucian Croitoru miniszterelnök-jelölt. A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ és a nem magyar nemzeti kisebbségek frakciói kitartanak amellett, miszerint Klaus Johannist, Nagyszeben polgármesterét támogatják a miniszterelnöki tisztségre. Az államfő azonban nem hajlandó engedni az ellenzéki pártoknak. /B. T. : Basescu a Boc-kormány hivatalban maradásával is számol. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./
2009. október 20.
Lucian Croitoru, a kormányalakítással megbízott kijelölt miniszterelnök október 19-én a Demokrata–Liberális Párt (PD-L) képviselőivel folytatott egyeztetése után bejelentette: kész felajánlani a belügyi tárcát a szociáldemokratáknak. A PSD – a PNL-vel karöltve – válaszként ismételten megerősítette Klaus Johannis nagyszebeni polgármester támogatását. Az RMDSZ továbbra is Klaus Johannist támogatja a kormányfői tisztségben, s ezt az álláspontot fogja képviselni a Lucian Croitoruval folytatott tárgyalásokon is. /Cs. P. T., M. Á. Zs. : Tálcán kínál tárcát Croitoru. A kormányfőjelölt ma próbálja a maga oldalára állítani az ellenzékieket. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./
2009. október 20.
Tisztogat Székelyföldön a már megbukott „Boc II” kormány. Hargita megyében a dekoncentrált intézmények élére az év első felében kinevezett valamennyi PSD-s igazgatót menesztették az elmúlt napokban, kettő kivételével. A mostani tisztogatás nem jelenti a korábbi igazságtalanság jóvátételét: az időközben ellenzékbe került PSD-s igazgatók helyére román személyeket neveznek ki. „Tárgyalunk a Hargita megyei Demokrata Párttal, és próbálunk odahatni, hogy az eredetileg leváltott, RMDSZ-es igazgatók kerüljenek vissza helyükre, legalábbis azok, akik ezt óhajtják még. A PD-L-nek nincsenek a Székelyföldön olyan szakemberei, hogy betölthessék ezeket a helyeket” – magyarázta Borboly Csaba. Az egyelőre még tisztségben levő Hargita megyei PSD-s közegészségügyi igazgató, Emilia Braic széke veszélyben forog: Tar Gyöngyi korábbi intézményvezető ugyanis a közigazgatási bíróságon első fokon megnyerte a pert, amelyet leváltása miatt az Egészségügyi Minisztérium ellen indított. /Salamon Márton László: Székelyföldön tisztogat a már megbukott Boc-kormány. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./
2009. október 21.
Háromszázezer aláírást tartalmazó iratcsomóval erősítette meg október 20-án indulási szándékát a november 22-i választáson Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje, a Központi Választási Irodánál (BEC) iktatta jelöltségét. Kelemen szerint ha a következő öt-hat esztendőben nem valósul meg egy államreform, Románia egy leszakadó, periférikus országa lesz az Uniónak. Elmondta, az alkotmányon módosítani kell, mert Románia csak papíron nemzetállam, az alkotmányban el kell ismerni a nemzeti közösségeket, mint államot alkotó tényezőket. A Tőkés László által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalásban fogalmazta meg azokat az elvárásokat, amelyeket Kelemen Hunornak teljesítenie kell ahhoz, hogy számíthasson a szervezet támogatására. Zászlajára kellene tűznie az őshonos nemzeti közösségek államalkotó minőségét elismerő, átfogó alkotmányos reform kérdését, a széles körű személyi elvű autonómia kivívását, a felekezeti oktatás jogállásának rendezését, az államilag támogatott magyar egyetemi oktatás helyreállítását és a székelyföldi önálló fejlesztési régió létrehozását. /Fleischer Hilda: Kelemen Hunor iktatta indulását. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./ Kelemen Hunor RMDSZ-es elnökjelölt kettős kampánynyitójának második állomásán is az amerikai típusú show-elemek domináltak. Október 19-én a nagyváradi sportcsarnokban több mint hatezren követhették figyelemmel az óriáskivetítőn azt a rövid portréfilmet, amelyben, tanárai, barátai nyilatkoztak az RMDSZ elnökjelöltjéről. A résztvevő fiatalokat elsősorban a Republic-koncert vonzotta a sportcsarnokba, mégis vastapssal jutalmazták a buzdító beszédek mindegyikét. /(Totka László): Saját „hajóskapitánya” lesz az RMDSZ-nek is. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./ Kelemen Hunor elmondta: természetes volt, hogy Csíkszereda után Nagyváradot választották a kampánynyitó helyszínéül, hiszen „ Székelyföld és a Partium a két hídfő, amely összeköt mindannyiunkat. ” Beszédében a változás szükségességét hangsúlyozta. /Nagy Orsolya: Székelyföld és a Partium: az összetartó hídfők. = Krónika (Kolozsvár), okt. 21./
2009. október 21.
Ha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elvárásai kellő hangsúllyal megjelennek az RMDSZ államfőjelöltjének programjában, és közéleti megszólalásai során azokat meggyőzően képviseli, akkor az EMNT tagjai és támogatói „jó szívvel adhatják rá szavazatukat a romániai elnökválasztás első fordulójában” – derül ki az EMNT államelnök-választás tárgyában kiadott állásfoglalásából. /EMNT-s támogatás Kelemen Hunornak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./
2009. október 21.
A lap vezércikkben állt ki Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnök jelöltje mellett, elítélve Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét, aki arra hívott fel, hogy az államelnök-választáson érvénytelen szavazatot adjon le. /Székedi Ferenc: Közakarat. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./
2009. október 21.
Klaus Johannis kormányfőnek való jelölése „rendkívül veszélyes és káros lépést” jelenthet a kisebbségek számára abban az esetben, ha annak kormányprogramjában nem szerepel minden romániai kisebbség kollektív jogainak biztosítása, vélte Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Az MPP elnöke szerint amennyiben az RMDSZ eme feltételek hiányában beleegyezik Iohannis kormányfői tisztségbe való kinevezésébe, az RMDSZ viselkedése „komolytalannak” minősül. /Szász: veszélyes és káros Johannis jelölése. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 21./
2009. október 21.
Kerekes Károly ügyvéd, parlamenti RMDSZ-képviselő szeptember végén kérte a Kossuth utca perének áthelyezését, amelyet eddig a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalt. Az ügyvéd a Vatra Romaneasca, a Nagy-Románia Párt és az Avram Iancu Kulturális-Hazafias Egyesület felperesekkel szemben képviseli a marosvásárhelyi tanácsot, amely a névadásról döntött. Kerekes Károly az áthelyezést részrehajlás magalapozott gyanújára hivatkozva kérte. A tárgyalásnak október 1-jén, a Marosvásárhelyi Táblabíróságon kellett volna lezajlania, de két nappal korábban például a Prima Televízió meghívta beszélgető-műsorába az ellenfelet képviselő ügyvédet, aki egy órán át gyalázta Kossuth Lajost. /Antalfi Imola: Egyetlen tárgyalás maradt hátra Craiován folytatódik a Kossuth utca pere. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./
2009. október 22.
Október 21-én megszavazta a törvényhozás az új parlamenti többséget szentesítő nyilatkozatot, amelynek értelmében a három ellenzéki alakulat, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ, illetve a nemzeti kisebbségek frakciója Klaus Johannist, Nagyszeben polgármesterét támogatja a miniszterelnöki tisztség elnyerésében. A dokumentumnak nincs jogi értéke. A parlament ugyanakkor 233–133 arányban visszautasította az államfő ama kérését, hogy az elnökválasztással egyidőben népszavazásra is sor kerüljön a legtöbb 300 tagú egykamarás törvényhozásról. /Parlamenti nyilatkozat Johannis támogatására. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./
2009. október 22.
A romániai magyarok közül sokan felteszik a kérdést: minek nekünk önálló elnökjelölt, miért nem segítünk inkább mást? Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje elmondta, a saját jelölt fontossága ellenben abban is rejlik, hogy minden teljesítmény – így a politikai is – erősíti a közösségi tudatot és hitet. Az október 21-én szervezett értelmiségi találkozó vendégeként Kelemen Hunor azokról a kérdésekről beszélt, amelyekről szerinte folyamatosan vitát kell folytatni, a médiában is. Ilyen például annak az elismertetése, hogy Románia több nemzetiségű állam, ami egyúttal a kisebbségeknek, mint értéknek az elismerését is jelentené. /Értelmiségiekkel találkozott Kelemen Hunor államfőjelölt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./
2009. október 22.
Az Európai Parlament (EP) magyar néppárti delegációja és Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő Strasbourgban a tisztelt ház minden képviselőjét meghívta az 1956-os forradalom emlékére szervezett ünnepségre. Sógor Csaba meghívására fellépett a kászonaltízi Zergeboglár együttes. A közös tisztelgés alkalmával Sógor Csaba köszöntötte az egybegyűlteket, és méltatta az erdélyi 1956 fontosságát. Idézett Albert Camus A magyarok vére című, 1957-ben írott kisesszéjéből: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat. ” – idézte a Nobel díjas írót Sógor Csaba. Albert Camus írásának francia és angol nyelvű nyomtatott változatát minden meghívott ajándékba kapta a vendéglátók részéről. /”Fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom” = Nyugati Jelen (Arad), okt. 22./
2009. október 23.
A Kolozsvári Magyar Operában megtartott díszelőadással kezdődött el október 22-én Kolozsváron az 1956-os magyarországi forradalomra való emlékezés. Szép Gyula, az opera művészeti igazgatója köszöntötte az est díszmeghívottait: Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, Tőkés László EP-képviselőt, a jelen lévő püspököket, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, valamint az Országgyűlés külügyi munkatársait. Az ünnepi műsorszámok között beszédet mondott Markó Béla, Tőkés László és László Attila. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke beszédében először az 1956-os magyarországi forradalomhoz kapcsolódó saját, gyerekkori emlékeit elevenítette fel, majd a diktatúra által több évtizedig elfojtott igazságról értekezett. „Ma, október 22-én Kolozsváron ki kell mondanunk: nem csak az igazság tör át a határon, hanem a forradalom és a szabadságharc is. Nem csak Magyarország forradalmára gondolunk nagy tisztelettel, hanem a saját forradalmunkra is. Hiszen 1956-ban Erdély és Románia magyarsága megpróbálta megvívni a maga szabadságharcát bízván abban, hogy egy nemzet vagyunk. A megtorlás szörnyű volt. Az egész magyar közösség szenvedésével járt, egyetemünket is elvesztettük. Volt, amit azóta vissza tudtunk szerezni, de volt, amit nem. Ma, amikor emlékezünk, tisztelettel adózunk holtaknak és élőknek, akik megszenvedtek a szabadságért és az igazság napfényre kerüléséért”, összegzett Markó. „Az 1956-os magyarországi forradalom félévszázados évfordulóján, 2006-ban karhatalmi terror fojtotta vérbe az emlékezést. A hatalom elvonult díszvendégeivel, hogy önmagával és önmagáért ünnepeljen. Bajosan lehet úgy ünnepelni, hogy azok hazudnak tovább, akik 1956 után is hazudtak. 1989 huszadik évfordulóján is hasonló érzések töltenek el: bajosan lehet ünnepelni, ha az igazságtétel késlekedik, ha Marosvásárhely fekete márciusának igazságát csak mi mondjuk magunknak. Hogy miért befejezetlen az 1956-os forradalom? Mert nem is fejeződhet be addig, ameddig a hazugság dívik. Hazugságra nem lehet jövőt építeni. Legyen a hazugok országából virágzó Magyarország! Nemzetünk emelkedjen fel!” hangsúlyozta Tőkés László EP-képviselő. /Nagy-Hintós Diana: „Tisztelettel adózunk azoknak, akik megszenvedtek a szabadságért” = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./
2009. október 24.
Október 22-én, romániai látogatása alkalmával Joe Biden amerikai alelnök nemcsak Traian Basescu államfővel találkozott, hanem a PD-L, PNL és PSD vezetőivel is. Az alelnököt nem fűzik kellemes emlékek a szocdemekhez. Előző találkozásukról Biden felháborodva távozott, az eszmecsere kínosan végződött. Az előző találkozó ugyanis 1999-ben, éppen a Jugoszlávia elleni légi csapások idején történt, amikor az akkor szenátor Biden egy NATO küldöttség tagjaként érkezett a NATO tagságra pályázó Romániába. A botrány a PSD akkori vezetőinek „eszmefuttatása” miatt tört ki: szöges ellentétben a szerbekkel, akik az euroatlanti szövetség védőszárnyán kívül próbálták – fegyverekkel – „megoldani” az albán kisebbség ügyét, ők megvárnák, amíg Románia bejut a NATO-ba, s szükség esetén azután intézik el végérvényesen – bármilyen eszközzel – az erdélyi „magyar kérdést”. Mert tagok lévén ugyebár a NATO nem büntetheti meg Bukarestet. Ilyesmi szivárgott ki a találkozóról. Joe Biden megbotránkozva hagyta el a találkozót, s kemény hangon, egyértelműen leszögezte a szocdemeknek: szó se lehet ilyesmiről, eszükbe se jusson erre használni a NATO védőszárnyát. Amennyiben valóban így viszonyulnak a „magyar kérdéshez” ne is álmodozzanak NATO tagságról. Azóta tíz év telt el, a PSD 180 fokos fordulatot vett a NATO ügyében, s Románia immár az északatlanti-szövetség tagja. Az erdélyi „magyar-kérdés” karhatalmi megoldására sem került sor. Vajon a határozott amerikai fellépés nélkül lemondtak volna erről? Tavaly decemberében például a szocdemek ellenezték az RMDSZ kormányzási részvételét. Az RMDSZ mégis velük barátkozik. /Chirmiciu András: Biden és a magyar kérdés. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 24./
2009. október 26.
Közzétette minisztereinek névsorát Lucian Croitoru miniszterelnök-jelölt. Az esélytelenség nyugalmával állíthatta össze a kabinetet. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke „lecsókormánynak” titulálta a Croitoru által összeállított csapatot, ugyanis abban fele-fele arányban találhatók technokraták és politikusok. Hozzátette: az RMDSZ-nek nem áll szándékában megszavazni a Croitoru-kormányt. /M. Á. Zs. : Croitoru „lecsókormánya”. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 26./
2009. október 26.
Parázs vita alakult ki Székelyudvarhelyen a helyi közgyűlésben jelen levő pártok képviselői között. A három politikus a Magyar Ifjúsági Tanács /MIT/ által szervezett Civilsuli keretében találkozott. Az MPP részéről Orbán Balázs, az RMDSZ képviseletében Jakab Áron Csaba és a tanácsosi testületbe egy mandátummal bejutó Zöld Párt tanácsosa, Jakab Attila ült asztalhoz. Arra a kérdésre, hogy mi okozta Székelyudvarhelyen az elmúlt kilenc év politikailag áldatlan állapotát, az MPP úgy látta, hogy Udvarhely volt a gyakorlóterepe az erdélyi magyar politika pluralizálódásának, az RMDSZ szerint a politikai szereplők mind olyan utcába mentek, amelyből végül nem tudtak kijönni. Jakab szerint „a fentről jövő pofonokat osztogatták tovább a közszereplők, emiatt alakult ki a politikai csatározás Udvarhelyen”. /Csáki Emese: Székelyudvarhely: Leosztották a fentről jövő pofonokat? = Krónika (Kolozsvár), okt. 26./
2009. október 26.
Október 24-én tartották Déván a Hunyad megyei civilkonferenciát. A rendezvény házigazdája Winkler Gyula, EP-képviselő, megyei RMDSZ elnök, egyrészt az anyanyelvű oktatás helyzetének felmérését, másrészt a civilkezdeményezések közötti kapcsolat erősítését tűzte ki a találkozó céljául. Megyeszerte mintegy harminc magyar civilszervezet működik, de legtöbben keveset tudnak egymás tevékenységéről. Ezen a helyzeten javíthatna egy nagyméretű kulturális rendezvény, melyen a szervezetek bemutatkoznának, a szórvány-székely kapcsolatot erősítenék. A jelenlévő szervezetek beszámolója is hézagosra sikerült, alig pár személy szólalt fel. Szabó Julianna, a Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület vezetőjeként elmondta: a Székely Szövetséggel már leszögezték a Hunyad megyei letelepedés évfordulós ünnepségének dátumát. A cserkészmozgalom részéről felszólaló Daradics János cserkésztiszt hangsúlyozta: jó lenne időben leszögezni a jövő évi rendezvények dátumát, mert a cserkészetben is kerek évfordulós ünnepségek lesznek. A civilkörökben megindult a megye kisközösségei közti együttműködés, ezt szolgálja a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság több helységben megszervezett fesztiválja. Hunyad megye magyar oktatásáról Borbély Ágnes kisebbségi tanfelügyelőnő kiemelte: a magyarul tanuló diákok száma átlagosan stagnál, sőt kisebb településeken ijesztően csökken, középiskolai szinten látványos létszámnövekedés mutatkozott az utóbbi időben. Ez főleg a Téglás Gábor Iskolaközpont létének köszönhető . /Gáspár-Barra Réka: RMDSZ-es civilkonferencia Déván. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 26./ Az erdélyi magyar közösség összefogására, kishitűségünk legyőzésére van szükség ahhoz, hogy az RMDSZ az elnökválasztás után fokozott támogatással vállalhasson kormányzati szerepet – fogalmazott Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje október 24-én a Déván megtartott Hunyad megyei civilkonferencián. Koppándi Zoltán unitárius lelkész arra volt kíváncsi van-e az RMDSZ-nek olyan stratégiája, mellyel megakadályozható a szórványvidékeken tapasztalt tömeges beolvadás. /Gáspár-Barra Réka: Kelemen Hunor Hunyad megyében. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 26./
2009. október 27.
Erdélyben készül majd el az új romániai atomerőmű – jelentette be a napokban Adriean Videanu gazdasági miniszter. Értesülések szerint az erdélyi atomerőmű Zsibó és Nagyilonda között épülne meg. Korodi Attila volt RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter óvatosan fogalmazott a téma kapcsán. Toró Tibor nyugalmazott professzor szerint az atomerőművek biztonságosak és környezetkímélők, ám a zsibóiak nem akarják a létesítményt. N-H. D., S. B. Á. : Szamos mentén épülne a tervezett új atomerőmű. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 27./
2009. október 27.
Október 24-én Szatmárnémetiben mintegy ötven személy támogatásával újjáalakult az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Szatmár megyei szervezete. Sorra újraalakulnak az országban az EMNT megyei szervezetei, ehhez a folyamathoz csatlakozott Szatmár megye is. A jelenlévők a kapott tájékoztató anyag, valamint a találkozón résztvevő Toró T. Tibor EMNT-alelnök előadásában hangsúlyozta: az újjáalakításra azért volt szükség, mert a Székely Nemzeti Tanács kilépésével az EMNT országos közgyűlése elveszítette küldötteinek közel a felét, s a szervezet ezáltal működésképtelenné vált. Az egyesület kizárólag nemzetpolitikai célokat követ, tevékenysége egyetlen magyar szervezet ellen sem irányul, ezért várja soraiba mind az RMDSZ, mind az MPP, illetve más érdekvédelmi szervezetek tagjait is, akik fő célkitűzéseivel egyetértenek. Ezek a következők: közösségi autonómia képviselete, monitoring-tevékenység révén az erdélyi magyar közösség problémáinak feltérképezése és figyelemmel követése, illetve a nemzeti szolidaritás erősítése. A közgyűlés Veres-Kupán Enikő személyében megválasztotta a Szatmár megyei szervezet elnökét, alelnökének Kádár Ferencet. /Veres-Kupán Enikő, az EMNT Szatmár megyei elnöke: Újjáalakult a szatmári EMNT. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), okt. 27./
2009. október 27.
Salamon Márton László, a lap főmunkatársa vezércikkében elítélte a Boc-kormányt, mert politikai válság leple alatt elvégzik a piszkos munkát, az újabb tisztogatást, embereiket a megyei tisztségekbe helyezik, elítélte azokat, akik nem vesznek részt az RMDSZ elnökválasztási kampányában. A „Nagy Magyar Összefogók” ugyanis mással vannak elfoglalva: szervezetépítéssel. Az egyszemélyes intézmény vezetője alá kell szervezetet építeni. /Salamon Márton László: Piszkos munkák. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 27./
2009. október 27.
Még várják a versenyvizsga hivatalos eredményeit az egyes Hargita megyei dekoncentrált intézmények igazgatói tisztségét megpályázó személyek, de a Hargita Népe úgy tudja, Barti Tihamér, Török Jenő, Sólyom Gizella, Máthé Emma, Vitos Zsuzsanna, Jaszenovics László és Bán Katalin sikeresen vizsgázott Bukarestben. „Gratuláltak már sokan, de én még nem tudok semmiről” – szabadkozik a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóság vezetői székét múlt héten megpályázó Barti Tihamér. A HN információi szerint nem sikerült a vizsgája Karda Emesének, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatójának. A Megyei Mezőgazdasági Tanácsadó Hivatal élén Duka Zoltánt Máthé Emma váltja, a munkaügyi igazgatóságnál Laslo Adriant Barti Tihamér. Vitos Zsuzsanna a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője marad, és továbbra is Sólyom Gizella irányítja a Hargita Megyei Állatnemesítési és Szaporodásbiológiai Hivatalt. Nem változik Jaszenovics Lászlónak, a talajtani és agrokémiai hivatal igazgatójának beosztása sem, ahogy a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár élén is marad Bán Katalin. A tavasszal leváltott magyar intézményvezetőknek egykori tisztségébe való visszahelyezéséért folyamatosan lobbizott az RMDSZ, több tiltakozó megmozdulást is szervezett. A jelenlegi megyei főtanfelügyelőt, Anda-Elena Ianosit nem sikerült magyar főtanfelügyelőre cserélni, de Borboly Csaba ezt továbbra is egyik fő célkitűzésének tartja. (Forró-Erős Gyöngyi): Magyar igazgatók a dekoncentrált intézmények élén. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./ Tiltakozási kronológia 2008. december 22. Leteszi az esküt a Boc-kormány, ezt követően pedig elkezdődik a dekoncentrált intézmények addigi vezetőinek leváltása és politikai kritériumok alapján való helyettesítése. 2009. február 11. Lángoló lármafákkal tiltakoznak a magyar intézményvezetők leváltása ellen. 2009. április 22. A Boc-kormány elfogadja azt a rendelkezést, amely szerint a kormány hatáskörébe tartozó megyei és regionális intézmények vezetőit lecserélik. 2009. április–május: „Ebből az intézményből magyar vezetőt váltottak le” feliratú gyásztábla kerül a „lefejezett” dekoncentrált intézmények elé. 2009. május 4. 1247 darabba vágják össze a román kormány temetőjét ábrázoló bannert. Az óriásplakát szeletei közül 758 darab Brüsszel felé veszi az útját, 328 pedig a kormánykoalíciót alkotó pártok parlamenti képviselőinek az asztalán landol, 89-cel a megye magyar önkormányzati vezetőjét szólítják fel összefogásra a közös ügy érdekében. Emellett az Európai Unió 26 tagállamának romániai képviseletéhez is juttatnak egy-egy darab bannert és egy-egy petíciót, a maradék 19 darabot pedig a román kormány 18 minisztere és Emil Boc miniszterelnök kapja meg. 2009. május 18. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete az ideiglenesen kinevezett Hargita megyei főtanfelügyelő, Anda-Elena Ianosi visszahívását és Bondor István leváltott vezető kinevezését kéri a tanügyminisztertől. 2009. május 22. Több ezren tüntetnek Csíkszeredában a magyar intézményvezetők leváltása ellen. 2009. június 2. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete aláírásgyűjtésbe kezd, hogy nyomatékosítsa a tüntetésen elfogadott kiáltványt. 2009. június 3. Marosvásárhelyen tiltakozó nagygyűlést szervez az RMDSZ. 2009. július 10. Szabó Vilmos magyar külügyi államtitkár megígéri, hogy a kisebbségi vegyes bizottság is foglalkozik majd a leváltások ügyével. 2009. október 1. A Szociáldemokrata Párt (PSD) kilép a kormánykoalícióból, és ezzel elkezdődik a kormányválság. 2009. október 13. Megbukik a Boc-kormány. /Mihály László: Tiltakozási kronológia. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./
2009. október 28.
Október 27-én elutasította a szenátus plénuma azt a javaslatot, hogy a közösségi rendőrség állományába számarányosan alkalmazzanak kisebbségieket is. „A mai napon újabb bizonyítékát kaptuk annak, hogy csak magunkra számíthatunk. Az RMDSZ érvelése arra épült, hogy sokkal jobb, ha a helyi ügyekben eljáró rendőrök között olyanok is vannak, akik ismerik az illető településen élő nemzetiségek nyelvét, ezért javasoljuk, hogy a 20 százalékos kisebbségi arány felett alkalmazzanak rendőröket a köreikből. Bár parázs vita alakult ki az indítvány körül, a szavazás azt tükrözi, hogy a román pártok többsége elutasítja a számarányos képviseletünket” – nyilatkozta Cseke Attila. /Szenátusi „nem” magyar rendőrre. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 28./
2009. október 29.
Elkezdődött a miniszter-jelöltek megszavazása. Korodi Attila RMDSZ-képviselő indokolta az RMDSZ-nek Vasile Blaga régiófejlesztési miniszterjelölt mellett szóló szavazatát: nem részesítette hátrányban a magyarlakta régiókat, ezért gesztusként mellette szavaztak a szakbizottsági meghallgatáson. Ez nem jelent politikai állásfoglalást a Lucian Croitoru miniszterelnök-jelölt kormánya mellett. „Amikor a teljes kormányról voksolunk majd a parlamentben, ellene szavazunk” – tette hozzá Korodi. Bogdan Aurescunak megelőlegezett pozitív szavazaton kívül a honatyák elutasítottak négy miniszter-jelöltet. /Moldován Árpád Zsolt, Salamon Márton László: Meghallgatások: hatból kettő. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./