Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2009. november 18.
Szűk másfél esztendő alatt sikerrel hajtották végre az RMDSZ-en belüli teljes hatalomátvételt a néhány évvel ezelőtt fiatal farkasokként feltűnő politikusok Háromszéken. A sepsiszentgyörgyi polgármesteri szék és a megyeitanács-elnöki tisztség megszerzése után most már az RMDSZ helyi és megyei elnöki tisztségét is sajátjuknak tudhatják, hiszen a megyei tisztújításon Tamás Sándor egyetlen jelöltként biztos befutó. – Sokat elárul az RMDSZ-en belüli viszonyokról, hogy nem került ellenjelölt. A hatalmi harcok a háttérben, a kulisszák mögött lezajlottak. Miért szükséges ez a hatalmi koncentráció? – kérdezte a lap munkatársa. /Farkas Réka: Hatalomátvétel. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 18./
2009. november 18.
November 18-án a nagyváradi Kiss Stúdió Színházban emlékeztek F. Diósszilágyi Ibolyára. Az emlékműsorra a Vendégségben egy égbeli kávéház asztalánál című sorozat keretében került sor. A műsor vezetője Kiss Törék Ildikó volt, aki F. Márton Erzsébet és Varga Vilmos színművészekkel egyetemben felolvastak F. Diósszilágyi Ibolya műveiből. A jelenlevőkkel Tavaszi Hajnal a nagyváradi Gheorghe Sincai megyei könyvtár szakmai aligazgatója és Pető Csilla RMDSZ-es parlamenti képviselő osztották meg Diósszilágyi Ibolyához kapcsolódó emlékeiket. Elhangzott többek között az, hogy az írónő Makóról származott, és a nagyváradi orvostársadalom egyik tagja volt. Az írónő számára az újságírás igazi élményt jelentett, és ő volt az, aki behatóan kutatta Juhász Gyula nagyváradi életét továbbá érdemeket szerzett Nagyvárad monográfiájának újraírásában is. F. Diósszilágyi Ibolya korszakokat köt össze a magyar irodalomban, fontos alakja ő a régi Nagyváradnak, mondta az alkotóról Tavaszi Hajnal. /Emlékezés egy íróra. = erdon. ro, nov. 18./
2009. november 19.
Temesváron a Bodó Barna vezette Szórvány Alapítvány kezdeményezésére újraindult a tíz évvel ezelőtt már működött közéleti vitaklub. A Szórvány Alapítvány székházában november 17-én megszervezett találkozó témája: magyar köztársasági elnökjelölt Romániában. Bodó Barna politológus feltette azokat a kérdéseket, amelyek megfogalmazódnak Kelemen Hunor választási részvételével kapcsolatban. Ha nincs esély a győzelemre, miért kellett az RMDSZ-nek elnökjelöltet állítani? Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök a szövetség álláspontját tolmácsolta az elnökjelölt állítással kapcsolatban: a választási kampány jó alkalom arra, hogy az RMDSZ bemutassa álláspontját, elmondja, hogyan képzeli el az ország és ezen belül a magyar közösség, a nemzeti kisebbségek jövőjét, ugyanakkor nem kell elköteleznie magát valamelyik jelölt mellett már az első forduló előtt. „Az a tény, hogy az EMNT és a jelenleg legerősebb magyar politikai párt, a Fidesz is támogatja Kelemen Hunort, azt bizonyítja, hogy jó döntés volt a magyar elnökjelölt állítás!” – mondta Halász Ferenc. A vita során a magyar elnökjelölt állítás mellett érvelő vélemények voltak többségben. /Pataki Zoltán: Miért kell magyar köztársasági elnökjelölt Romániában? = Nyugati Jelen (Arad), nov. 19./
2009. november 19.
Egyértelműen provokációnak tartja az Új Jobboldal szélsőjobboldali szerveződés tervezett sepsiszentgyörgyi megmozdulását Antal Árpád, a város polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke, aki szerint e szervezetnek nincs helye Sepsiszentgyörgyön. A két RMDSZ-es önkormányzati vezető üdvözölte a román pártok Kovászna megyei vezetőinek hozzáállását, amely szerint elutasítják az Új Jobboldal kezdeményezését, azt, hogy Románia nemzeti ünnepén rendezvényt tartsanak Sepsiszentgyörgyön. /Feszült december 1-je ígérkezik. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./ Antal Árpád polgármester elmondta, Tudor, az Új Jobboldal vezetője arra kérte a tagságot, lehetőleg Brassóban ebédeljenek, nehogy Sepsiszentgyörgyön megmérgezzék őket. A vezér felszólította ,,bajtársait”, ne egyszerű résztvevőként jöjjenek, kis motorjai legyenek a felvonulásnak.,,Az a gyanúm, a román hatóságok támogatják működésüket, ha nem lenne megfelelő hátországuk, most nem ünnepelhetnék tízéves évfordulójukat” – hangsúlyozta Antal Árpád Új Jobboldalról, hozzátéve: elképzelhető, valakinek érdeke, hogy itt összetűzésre kerüljön sor.,,Kötelességünk elkerülni az összetűzést, de azt sem engedhetjük meg, hogy boldog-boldogtalan itt randalírozzon. Jelentenünk kell az illetékes szerveknek, hisz ez a provokáció a nemzetbiztonságot is veszélyezteti, és a leendő kormányfőt, államelnököt is cselekvésre szólítjuk” – fejtette ki Sepsiszentgyörgy polgármestere. /Farkas Réka: Tiltakozik az RMDSZ (Provokációra készül az Új Jobboldal) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 19./
2009. november 19.
Egyenes beszédet, erős szervezetet kíván létrehozni Tamás Sándor új megyei RMDSZ-elnök, akit november 18-án egyetlen jelöltként megválasztottak. Tizenkét esztendő után, az 1997-es szétválást követően ismét egyetlen RMDSZ-szervezete van Kovászna megyének, amely a Háromszéki Területi Szervezet nevet kapta. A küldöttgyűlés Albert Álmos leköszönő elnök beszámolójával kezdődött. /Farkas Réka: Új szervezet, új elnök. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 19./
2009. november 20.
Visszautasította a bíróság a Pro Democratia keresetét, amelyben a civil szervezet kérte: függesszék fel a népszavazást. November 22-én, vasárnap, az elnökválasztásokkal egyidőben a román választókat arról is megkérdik: egyet értenek-e azzal, hogy a jelenlegi kétkamarás parlament egykamarássá alakuljon, illetve, hogy 471-ről 300-ra csökkenjen a parlamenti képviselők száma. Az RMDSZ álláspontja szerint minél nagyobb számban részt kell venni a referendumon, és nemmel szavazni mindkét kérdésre. Jelenleg az országban bizalmi válság van, ezért várhatóan alacsony lesz a részvétel. Traian Basescu és Mircea Geoana a két legesélyesebb államfő-jelölt. /Sz. K. : Elnökválasztás és referendum. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./
2009. november 20.
„Amikor a magyar közösség érdekeiről van szó, nincs elveszett szavazat” – üzente választóinak Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje. Sérelmezte, hogy nem kapott meghívót az elnökválasztási kampányt záró november 20-án tartott nyilvános tévévitára, amelyen Crin Antonescu liberális, Mircea Geoana szociáldemokrata jelölt, illetve Traian Basescu államfő méri össze erejét. – Otthonában, Csíkkarcfalván kezdődött, és ott is zárult november 19-én Kelemen Hunor négyhetes erdélyi kampánykörútja Az EMNT támogatja Kelemen Hunort a választásokon, az MPP nem. /Cs. P. T. : „Nincs elveszett magyar szavazat” Kampányzáró beszélgetés Kelemen Hunorral, az RMDSZ államelnökjelöltjével. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
2009. november 20.
Marosvásárhelyen Stefan Gusa tábornok, Scornicestiben pedig Nicolae Ceausescu márványból készült szobrát akarják elhelyezni köztéren. Ceausescu szobra a talapzattal együtt 3–4 méter magas. Scornicesti polgármestere, Constantin Nedelea szerint a néhai vezető megérdemli a szobrot. Ceausescu a városban született, és sokat tett érte. Az 1989-es temesvári felkelőkbe való lövetéssel vádolt Gusa tábornok szobrának marosvásárhelyi elhelyezéséről nemrég hozott határozatot a városi önkormányzat. Az RMDSZ frakciója a határozat visszavonására kérte a testületet, de a román többségű tanács elvetette ezt a javaslatot. /B. T. : Ceausescunak és Gusanak is szobrot emelnek húsz év után? = Szabadság (Kolozsvár), nov. 20./
2009. november 20.
Ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést a kézdivásárhelyi rendőrségen Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor, miután hat román fiatal megvert és megkéselt egy 22 éves fiatalembert a városban. Az esetre november 15-én került sor, az áldozat azonban elhallgatta az ügyet és nem kívánt rendőrséghez fordulni. A politikus azonban megkereste a kézdivásárhelyi fiatalembert, elkísérte a sepsiszentgyörgyi törvényszéki orvoshoz, majd a látlelet birtokában a kézdivásárhelyi rendőrségen feljelentést tettek. „Aggasztó, hogy egy javarészt magyarok lakta kisvárosban valakit azért verjenek meg, mert anyanyelvén beszél” – mondta a szenátor. Az elmúlt hetekben több alkalommal is lefújták Kézdivásárhely, illetve a hozzá tartozó települések helységnévtábláin a magyar feliratot. Nem ez az első magyarverés a környéken, júniusban két lemhényi lakost vertek meg az egyik berecki benzinkút étkezdéjében, mert magyarul beszéltek – az esetet az egység biztonsági kamerái is rögzítették. /Bíró Blanka: Kézdivásárhely: feljelentették a magyarverőket. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./
2009. november 20.
A külügyminisztérium határon túli magyarokkal kapcsolatos politikájáról és a magyar diplomácia legfontosabb feladatairól és céljairól beszélt Balázs Péter külügyminiszter november 19-én a határon túli magyarság vezetőivel folytatott megbeszélésén. „Nem tudunk nem foglalkozni a nemzetpolitikával” – jelentette ki Balázs Péter, hangsúlyozta, hogy a nemzetpolitika a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartozik ezért „egyeztetve járnak el”. Megítélése szerint a térségbeli új államok létrejöttével „közelebb jöttek a szomszédok”, és specifikusabbá váltak a kapcsolatok. A külügyminiszter által kezdeményezett tanácskozáson a határon túli magyarság képviseletében részt vett Markó Béla, a RMDSZ elnöke, Borbély László, a román képviselőház külügyi bizottságának elnöke, Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke, Farkas Iván, az MKP Országos Tanácsának elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége (KMKSZ), Kőszeghy Elemér, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) alelnöke, Jakab Sándor, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösség (HMDK) elnöke, Kocon József, a szlovéniai Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke, valamint Deák Ernő, az ausztriai magyarság vezetője. /Határon túliak Balázs Péternél. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./
2009. november 20.
Ez nem a mi választásunk, itt mi legfeljebb szavazhatunk, ezt érzi B. Kovács András az államfőválasztás kapcsán. Az erdélyi magyarság kollektív igényei ugyanis szóba sem jönnek a programokban az egy RMDSZ-jelölt kivételével, akinek úgyszólván szolgálati kötelessége azokat képviselni. Lehet elmélkedni azon, hogy mennyire csupán jelszó az RMDSZ-jelölt egyik-másik célkitűzése, mert a szövetség nemegyszer az ún. reálpolitizálást választotta el az utóbbi évtizedben, s a kormányban, hatalomgyakorlásban való részvétel kedvéért több dologról lemondott. A többségi jelöltek szemében a magyar autonómiaigény ügyészségi kivizsgálás után kiált. Ezért meg kell teremteni azt az önrendelkezési formát, melyben „saját gondjaink végre kellő megfogalmazásban vethetők fel és oldhatók meg”. /B. Kovács András: Ez a tér nem a miénk. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 20./
2009. november 21.
November 20-án ülésezett Szatmárnémeti tanácsa. Engedélyezte a tanács egyesület létrehozását „Észak-nyugati foglalkoztatási és társadalmi befogadási regionális egyezmény“ elnevezéssel, melynek feladata megoldáskeresés lesz a városi lakosság szociális problémáira. Új utcák elnevezéséről is döntöttek. Összesen 13 új utcanevet hagytak jóvá. Az RMDSZ-es tanácsosok öt új utcanevet javasoltak: Scheffler János, Károli Gáspár, Kaffka Margit, Krúdy Gyula és Ács Alajos. Három utca városokról lesz elnevezve: Ungvár, Beregszász, Gyulafehérvár, míg öt új utca román személyiségek nevét kapja. /Öt új magyar utcanév. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 21./
2009. november 21.
Miután felszólította Bálint Józsefet, hogy mondjon le alpolgármesteri tisztségéről, mert véleménye szerint a Magyar Polgári Párt ellenzéki szervezetként működik a városi tanácsban, gátolva az önkormányzat munkáját, az e havi rendes tanácsülésen napirendre tűzi leváltását – jelentette be Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester. Az RMDSZ és az MPP közötti, a tavalyi önkormányzati választások után kialakított összefogás jól működött az ez évi költségvetés elfogadásáig, amikor az MPP, változtatva az addig közösen kialakított álláspontjukon, a költségvetési vitán más változatot terjesztett elő, s azt – véleményükről meggyőzve a román képviselőket – sikerült is elfogadtatniuk. Később a tanácsülések személyeskedésbe is torkolló veszekedésekig fajultak. Bálint József alpolgármester elmondta, a sajtóból értesült arról, hogy mi készül ellene. Kovács István, az MPP önkormányzati frakcióvezetője sajnálatosnak tartja, hogy Antal Árpád a románokkal akar többséget létrehozni. /Váry O. Péter: Az MPP-s alpolgármester leváltására készülnek (Sepsiszentgyörgy). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21./
2009. november 21.
November 20-án emlékezett megalapításának 150. évfordulójára Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében Egyed Ákos EME-elnök megnyitója után a kolozsvári Református Kollégium énekkara, Székely Árpád vezényletével ünnepi műsort adott elő. Üdvözlő beszédében Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke emlékezett, hogy az alapító, Mikó Imre a kulturális nemzeti összetartozás alapjait rakta le. Camil Muresanu akadémikus, a Román Akadémia Kolozs megyei elnöke kitért arra, hogy az EME megalakulását az erdélyi románság ASTRA egyesülete követte. Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, dr. Sólyom László köztársasági elnök levelét olvasta fel, aki szintén hangsúlyozta a kulturális nemzet fogalmának jelentőségét. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul kifejtette, a polgári erőből és szerveződésből megalakult EME elkobzott ingatlanjainak visszaszolgáltatása jogállami probléma, ami egy EU-tagországban nem képezheti vita tárgyát, megoldása pedig a magyar–román kulturális együttműködés egyik hajtómotorja lehet. Markó Béla RMDSZ-szövetségi elnök az EME százötven évének folytonosságot kifejező erejéről beszélt. Monok István, a Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke, az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója a közgyűjtemények jelentőségét emelte ki. Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke az anyanyelv megóvását közös feladatnak és felelősségnek nevezte. Dáné Tibor Kálmán a „kisebb testvér”, a 124 éves Erdélyi Közművelődési Egyesület elnökeként arra hívta fel a figyelmet, hogy – akárcsak az EME megalakulásakor – a civil akarat napjainkban sem kerülhető ki. Átnyújtották a Gróf Mikó Imre emlékérmeket. A Magyar Tudományos Akadémia részéről Pro Scientia Hungarica érmet adományoztak Benkő Samu történésznek, az EME 1994–2002 közötti elnökének, és Egyed Ákos történésznek, az EME jelenlegi elnökének. Több előadás hangzott el: Görömbei András az EME és az erdélyi magyar tudósok kapcsolatáról, Orosz István Mikó Imrének a Magyar Történelmi Társulat élén betöltött szerepéről, Benkő Samu az EME 1990-es újjászervezéséről, Keszeg Vilmos az EME szakosztályairól értekezett. /Százötven kitartó, lelkes év a magyar tudomány szolgálatában. Jubileumi évfordulót ünnepel az Erdélyi Múzeum-Egyesület. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 21./
2009. november 23.
„A kampány befejeződött, de a kampány kezdődik” – jelentette ki november 22-én Markó Béla, az RMDSZ elnöke az elnökválasztási exitpoll-felmérések közzététele után. Markó elégedett volt Kelemen Hunor eredményeivel, s négyszázalékosra saccolta a jelölt végső szavazati arányát. Kelemen Hunor kifejtette: „Arra voksoltam ma, hogy Romániában megszűnjön az általános céltalanság, elinduljon a valós reformfolyamat”. /RMDSZ: új kampány előtt? = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
2009. november 23.
Az összefogás hiánya miatt nem sikerült mozgósítani a magyar szavazókat a romániai elnökválasztások első fordulójában – mondta az MTI-nek Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Sajnos az is borítékolható volt – mondta –, hogy Kelemen Hunor, a RMDSZ jelöltje az előző elnökválasztásokat alulmúló eredménnyel fog szerepelni. Beigazolódott, hogy a magyarságot nem sikerült megmozgatni, elmaradt ugyanis az az összefogás, amely alapjául szolgált az európai parlamenti választások sikerének. A magyar többségű megyék mind a sor végén kullognak a részvétel tekintetében. Tőkés szerint az RMDSZ-nek felül kell vizsgálnia azt a nézetét, hogy a nemzeti szempontot behelyettesíti a pártszempontokkal, s hogy pártjelöltet indít közös nemzeti jelölt helyett. Ha összefogtunk volna, ha az RMDSZ nem ment volna el „pártirányba”, és ennek következtében a Magyar Polgári Párt (MPP) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nem jelentett volna be különvéleményt, akkor a magyarság mozgósítása terén egészen más eredményt lehetett volna elérni – vélekedett Tőkés László. Javasolja, hogy a két forduló között mielőbb hívják össze az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot (EMEF), és egyeztessenek arról, hogy a következő fordulóban a romániai magyarság melyik elnökjelöltet támogassa. /Tőkés: Nem sikerült mozgósítani a magyar szavazókat. = Erdély. ma, nov. 23./
2009. november 23.
A legtöbben Románia déli részén mentek el voksolni, míg a legkevesebben Szatmár (41,65%), Kovászna (42,38%) és Hargita (44,18%) megyében. Az alacsony székelyföldi részvételről Markó Béla RMDSZ-elnök azt mondta, hogy idén először külön tartották a parlamenti választásokat és az elnökválasztásokat. „A magyarok közül sokan nem látják értelmét annak, hogy egy olyan jelöltre adják voksukat, akinek nincs esélye bejutni a második fordulóba. ” Az ország számos településéről visszaélésekről és választási csalásokról érkeztek hírek. /Székelyföld távol maradt az urnáktól. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 23./
2009. november 23.
Az eddigi három – tulajdonképpen két – magyar államfőjelölt nagyrészt beváltotta a hozzá fűzött reményeket, eredményesen népszerűsítette az RMDSZ programját. Az RMDSZ első ízben 1996-ban próbálkozott saját elnökjelölt állítással. Frunda György szenátor több mint 141 ezer támogató szavazatot nyújtott be a Központi Választási Irodához. Kampánya igen sokrétű és átfogó volt, választási programját egyaránt bemutatta a magyar szavazóknak, a többi nemzeti kisebbség képviselőinek, de találkozott román értelmiségiekkel is. Az 1996. november 3-i első fordulóban a magyar jelölt 761 007 szavazatot szerzett, ami az összesen leadott voksok 6,02 százaléka volt. Ez a negyedik helyet jelentette számára. Ezt követően az RMDSZ Operatív Tanács felhívta a magyar választókat, hogy a második fordulóban szavazzanak a demokratikus ellenzék közös jelöltjére, Emil Constantinescura, aki a szavazatok 54,41 százalékát szerezte meg Ion Iliescu 45,59 százalékával szemben. A mintegy 10 százalékos előnyhöz nem kis mértékben járultak hozzá a magyar szavazók. Frunda György 2000-ben „ismételt”, ez alkalommal 12 ellenjelölttel kellett megbirkóznia. Frunda a jelölést támogató 321 ezer aláírást benyújtotta a Központi Választási Irodához. A 2000. november 26-i első fordulót Ion Iliescu nyerte meg a voksok 36,35 százalékával, alig több mint 8 százalékkal előzte meg a 28,34 százalékot összesítő Corneliu Vadim Tudort. A voksok 6,22 százalékát jelentő közel 670 ezer szavazattal Frunda az ötödik lett. A második fordulót Iliescu és Vadim Tudor vívta meg egymással: előbbire – a kisebbik rosszra – a szavazók 66,83 százaléka szavazott. 2004-ben maga az RMDSZ elnöke, Markó Béla volt az államfőjelölt, miután Frundát, visszautasította a jelölést. Az RMDSZ jelöltje, Markó 268 ezer támogató aláírást gyűjtött. Markó Béla választási programja az Együtt Európába – integráció, autonómia, jólét címet kapta. Markó 5,1 százalékot összesített, ami 533 446 szavazatot jelentett. Az első fordulóban Nastase a voksok 60,97, Traian Basescu 33,92, Corneliu Vadim Tudor pedig 12,57 százalékát nyerte el. A második fordulót Traian Basescu nyert meg, megszerezve a szavazatok 51,23 százalékát. A magyarlakta területeken, Maros, Kovászna, Hargita, Szilágy, Szatmár megyékben azonban Arian Nastase győzött. Az idei államfőválasztásokon negyedik alkalommal indult magyar jelölt, ezúttal Kelemen Hunor személyében. /B. T. : Magyar jelöltek az elnökválasztásokon. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./
2009. november 23.
Nagyváradra érkezett a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) Civilsuli elnevezésű előadássorozata november 21-22-én. A diákoknak, egyetemistáknak politikusok, közéleti szereplők tartottak előadásokat. Szilágyi Zsolt az RMDSZ kül- és belpolitikáját is bírálta a nagyváradi Civilsulin Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének előadását nagy érdeklődés övezte, Borbély Zsolt Attila az 1993 júniusában, Neptunon történt találkozóról beszélt. Itt dőlhetett el már előre Románia európai uniós csatlakozása, mivel a Ion Iliescu emberei, illetve az RMDSZ közötti párbeszéd tényéből kiindulva a New York Timesban másnap az jelent meg, hogy megoldódott a magyarkérdés Romániában. /Nagy Orsolya: Civilsulit szerveztek a hét végén Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), nov. 23./
2009. november 24.
November 23-án Crin Antonescu liberális elnökjelölt leszögezte: kizárt dolog, hogy Traian Basescut támogassa a második fordulóban. A bejelentést Mircea Geoana is üdvözölte, aki jelezte, hogy hajlandó elfogadni Klaus Johannist miniszterelnöknek. Az elnökválasztás első fordulójából Basescu és Geoana jut tovább a december 6-i döntőbe. Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje ötödik helyen végzett, miután 371 451 szavazatot kapott, ami a voksok 4,03 százalékát jelenti. Kelemen Kovászna és Hargita megyében lett első. /Szociáldemokrata–liberális koalíció a láthatáron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./
2009. november 24.
Hargita és Kovászna megyében végzett az első helyen Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnök-jelöltje az elnökválasztáson. A magyar jelölt szereplését jelentős mértékben befolyásolta, hogy az elmúlt két évben rendezett öt választás – két EP-választás, helyhatósági, parlamenti és a mostani elnökválasztás – közül a mostani megméretésen volt a legmagasabb (53,52 százalék) az országos részvételi arány, ami azt jelzi, hogy a románok számára nagy jelentőséggel bír az elnökválasztás. Kelemen 371 451 voksot kapott, ez mintegy 162 ezerrel kevesebb, mint amennyit Markó Béla, az RMDSZ államfőjelöltje 2004-ben szerzett. /Kelemen Hunor Hargita és Kovászna megyében nyert. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./
2009. november 24.
Az államfő megválasztásával kapcsolatban Maros megyében, 99,84%-os feldolgozás után: szavazott 49,97 %. Maros megyében a legtöbb szavazatot Traian Basescu kapta /27,47 %/, második helyen az RMDSZ jelöltje, Kelemen Hunor áll /27,00 %/, harmadik Mircea Geoana (PSD+PC) /18,51 %/, negyedik Crin Antonescu (PNL) /616,04 %/. /Mózes Edith: Maros megyei eredmények. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 24./
2009. november 24.
A magyar szavazók – vagy legalábbis a székelyföldiek – az országos átlagnál jóval alacsonyabb arányban mentek el voksolni. Azok, akik mégis elmentek, túlnyomó arányban az RMDSZ jelöltjére szavaztak. Salamon Márton László, a lap felelős szerkesztője vezércikkében Tőkés Lászlót tette felelőssé azért, mert a magyarok alacsonyabb arányban mentek el szavazni: „a Magyar Összefogás jelszavával brüsszeli székét megőrző EP-képviselő végigfanyalogta az RMDSZ elnökválasztási kampányát, és szavazói értettek a szóból: távol maradtak az urnáktól. Az MPP és az SZNT viszont nem tudta eltántorítani a magyarokat attól, hogy, ha már szavaznak, az RMDSZ jelöltjére tegyék. Igaz, Tőkéstől eltérően ők legalább nem hintapolitikáztak... ” /Salamon Márton László: Hintapolitika. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
2009. november 24.
Szász Jenő, az Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke szerint Kelemen Hunor leszerepelt november 22-én, az elnökválasztáson, mert hiteltelen jelölt volt, csak egy pártot képviselt, nem pedig az erdélyi magyarságot. Az elnökválasztás tanulsága az is, hogy az RMDSZ „immár nem feudális ura a romániai magyarság politikai képviseletének. ” Szász úgy véli, az RMDSZ tévedett, hogy sem az SZNT-vel, sem az EMNT-vel, sem az MPP-vel nem egyeztetett a jelölt kilétéről. Az SZNT elnöke, Izsák Balázs nyílt levélben fordult az RMDSZ, az EMNT és az MPP elnökségéhez, amelyben kérte, hogy találjanak alkalmat közös egyeztetésre. /Csáki Emese: Szász Jenő: az RMDSZ leszerepelt. = Krónika (Kolozsvár), nov. 24./
2009. november 25.
Több elvi feltételt tartalmazó politikai egyezmény megkötését szabták feltételül a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) annak érdekében, hogy az elnökválasztás második fordulójában a szabadelvűek Mircea Geoanat, a PSD jelöltjét támogassák. Az RMDSZ arról határozott, hogy szorosabbra fűzi kapcsolatait a liberálisokkal. Mindhárom fél szorgalmazza, hogy minél hamarabb jussanak egyezségre. A liberálisok egyik feltétele az, hogy Klaus Johannis nagyszebeni polgármester legyen a miniszterelnök. Mircea Geoana jelezte, hogy elfogadja a polgármester személyét. Traian Basescu államfőjelöltnek kicsi az esélye a győzelemre az elnökválasztás második fordulójában – írták a lapok. /PSD–PNL–RMDSZ-koalíció körvonalazódik. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./ A liberálisok farvizén surranhat be az RMDSZ abba a jövendő, Klaus Johannis vezette kormányba, amelynek felállítására Mircea Geoana szociáldemokrata elnökjelölt vállalkozott. Az RMDSZ-re utalva Geoana kifejtette: egyelőre csak PSD–PNL-együttműködésről van szó, a többi lehetőségről december 6. után tárgyalnak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács még nem foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy szerintük a két jelölt közül melyiket kell támogatni a második fordulóban, s nem reagált a megkötött RMDSZ–PNL-egyezségre sem. Tőkés László EMNT-elnök a szavazás napján azt nyilatkozta: a magyar szavazóknak nincs kik közül választaniuk, a két román jelölt egyformán rossz alternatíva. /(Cs. P. T.): Fleischer Hilda, Moldován Árpád Zsolt: Farvízen surran az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 25./ Az „Egyezmény Románia válságból való kijuttatásáért” címet viselő PSD–PNL-megállapodásban a felek többek között leszögezték: azért tartják fontosnak az együttműködést, mert ötéves mandátuma során Traian Basescu káoszba taszította az országot, amelynek nincs legitim kormánya. A megállapodás jórészt gazdasági elemeket tartalmaz, átláthatóság és hatékonyság a közpénzek elköltése során, az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartása, az igazságügyi reformfolyamat folytatása, a közigazgatási decentralizáció, a hátrányos helyzetű rétegek – fiatal családok, nyugdíjasok és alacsony jövedelműek – támogatása, a mezőgazdaság és az állam korszerűsítése. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) aláírt megállapodást az RMDSZ-szel. A megállapodás szövege: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Nemzeti Liberális Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség között. Tekintetve véve azt, hogy: a két politikai alakulat közös kormányzati tapasztalattal rendelkezik; a 2008-as választások után ketten alkották a parlamenti ellenzéket; a jelenlegi politikai válságban egy új többségre és egy stabil kormányra van szükség. A két politikai alakulat együtt fog működni a következőkben: – egy program kidolgozása a romániai válság megszüntetése érdekében; – az alkotmányos reform elindítása; – az intézményes és törvényhozási reformok folytatása, beleértve a nemzeti kisebbségi jogok területét is; – a közigazgatási reform folytatása a döntéshozatal decentralizációja céljából; – stabil kormányzás biztosítása, egy transzparens parlamenti többség támogatásával; – olyan államelnökjelölt támogatása, aki garantálja az állam intézményei közötti megfelelő együttműködést; – Klaus Johannis jelölésének támogatása Románia Kormányának miniszterelnöki tisztségébe. A Nemzeti Liberális Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség együtt vesznek részt egy új kormány létrehozásában. Bukarest, 2009. november 24. Nemzeti Liberális Párt, Crin Antonescu; Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Markó Béla. /Balogh Levente: Megállapodást írtak alá a liberálisok a szociáldemokratákkal. = Krónika (Kolozsvár), nov. 25./
2009. november 25.
Ördögi körbe került az RMDSZ, amely az elnökválasztás második fordulója előtt bármelyik utat is követné, szinte minden esetben veszít. A Basescu elleni koalíció megalakulása nem hagy sok mozgásteret az RMDSZ-nek, amelynek vezetői inkább a jelenlegi államfő bukásának szurkolnak annak ellenére, hogy mindannyian tudják: a helyi kiskirályok fogságában tartott PSD-vel és Geoanaval való együttműködéshez is erős gyomor kell. A Geoanara való szavazás buzdításával az RMDSZ azt kockáztatja, hogy szavazói nem hallgatnak rá. /Borbély Tamás: Ördögi kör. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./
2009. november 25.
Szatmár megyében a szavazásra jogosult állampolgárok 44,41 %-a járult az urnák elé. Traian Basescu, a Demokrata-Liberális Párt jelöltje kapta a voksok 29,72 %-át, Kelemen Hunor, az RMDSZ jelöltje a 24,21 %-át, Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt jelöltje a 23,09 %-át. A parlament létszámának csökkentésére 87,71 % szavazott, a kétkamarás parlament egykamarássá alakítására 79,96 százalék. /Babos Krisztina: Szatmár megyei eredmények. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 25./
2009. november 25.
Diadalt kiáltott az RMDSZ országos vezetősége, de ők is tudják: csúfosan leszerepelt az államelnök-választásokon Kelemen Hunor, a szövetség jelöltje. Hargita megye független polgármesterei hivatkoztak egy október 21-én kiadott kormányhatározatra, mely országos szinten is port kavart, ugyanis a helyi önkormányzatok költségvetésének „kiegyensúlyozására” kiutalt pénzek mögött politikai számlafizetések, illetve választási munícióbiztosítás bújt meg. Az RMDSZ hangoztatta, hogy Kelemen Hunor nemcsak egy párt, hanem valamennyi erdélyi jelöltje, ezért azt lehetett gondolni, hogy nem tesznek különbséget magyar és magyar önkormányzat között. A Hargita megyei településeknek leosztott pénzt felsoroló lista azonban rácáfolt erre. Az nem meglepő, hogy a listán szereplő helységek közül Balánbánya kapta a legtöbbet (300 ezer lejt), hiszen a többségében románok lakta várost mindig is elkényeztették. Ezután a legnagyobb összegeket, egyenként 80 ezer lejt Gyergyóholló, Máréfalva és Varság kapta. Volt egy állandó szám, a 15 ezer. Ezek az aprócska összegek érdekes módon a független magyar polgármesterek vezette településekre jutottak, köztük van a megye legnépesebb községe, Csíkszentdomokos. A Magyar Polgári Párt polgármesterei vezette helységek esete: ketten kaptak 15 ezer lejt, a többiek pedig (köztük két város: Gyergyószentmiklós és Tusnádfürdő) lemaradtak a listáról, semmit sem kaptak. Állítólag Verestóy Attila szenátor végezte a pénzosztást. Az a hatalmi kör, mely beszél a magyar összefogásról, magyar egységről, tetteivel diszkriminálja azon színmagyar településeket, melyek lakói nem RMDSZ-es jelöltre szavaztak. /Szondy Zoltán: Egy kudarc magyarázata. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 25./
2009. november 26.
November 25-én közzétették az államfő-választás és a referendum végleges adatait. Az elnökválasztáson a választópolgárok 54,37 százaléka vett részt. Az államfőjelöltek sorrendje: Traian Basescu 32,44 %, 3 153 640 szavazat, Mircea Geoana /PSD/ 31,15 % , 3 027 838 szavazat, Crin Antonescu /PNL/ 20,02 %, 1 945 831 szavazat, Corneliu Vadim Tudor /PRM/ 5,56 %, 540 380 szavazat, Kelemen Hunor /RMDSZ/ 3,83 %, 372 764 szavazat. A többi jelölt kevesebb voksot kapott. A referendumon a választópolgárok 50,95 százaléka vett részt, az egykamarás parlamentre vonatkozó kérdésre 77,78 százalék válaszolt igennel. A honatyák számának csökkentésével 88,84 százalék ért egyet. Közzétették a végleges választási eredményeket. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./
2009. november 26.
Két pártközi együttműködés, azonos célkitűzés, vagyis Mircea Geoana támogatása az elnökválasztás második fordulójában – így lehet összegezni, hogy a szociáldemokraták és a liberálisokkal, ez utóbbiak viszont külön az RMDSZ-szel is aláírtak egy politikai együttműködési megállapodást. Az egyezségek többnyire elvi célkitűzéseket rögzítenek. Az RMDSZ még nem mondta ki egyértelműen, hogy kit támogat az elnökválasztás második fordulójában. Mircea Geoana óvatosan nyilatkozott: az RMDSZ esetleges kormányzati szerepvállalásáról csak a második forduló, december 6-a után tárgyalnak. /Borbély Tamás: PSD–PNL, PNL–RMDSZ megállapodások születtek. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 26./