Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. október 2.
Heves vita tört ki a sepsiszentgyörgyi tanácsülésen az MPP és az RMDSZ-frakció között, véget ért az eddigi békés együttműködés. A konfliktus a legutóbbi tanácsülésen robbant ki, amikor az önkormányzat alárendeltségébe tartozó, nemrég létrehozott Urban Locato cég költségvetésének elfogadása helyett Antal Árpád polgármester a vállalat felszámolását javasolta, amit az MPP-képviselők elleneztek. Előzőleg az önkormányzat úgy döntött, hogy a közüzemek vagyona jelentős részének városi tulajdonban tartása érdekében létrehozza az Urban Locato nevű céget, s ennek igazgatójává az MPP által javasolt Kulcsár Terza Józsefet, a szervezet Kovászna megyei elnökét nevezték ki. Antal Árpád polgármester visszavonta az Urban Locato cég felszámolására tett javaslatát. Ugyanakkor bejelentette: havonta fogja ismertetni, hogy milyen jelentős összegeket emészt fel a cég. /Bíró Blanka: Sepsiszentgyörgy: vita az RMDSZ-es és az MPP-s tanácsosok közt. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./
2009. október 2.
Koalíciót ajánlott fel a Magyar Polgári Párt (MPP) az RMDSZ-nek az alakulandó székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testületben – jelentette be Szász Jenő, az MPP elnöke. A székelyudvarhelyi időközi választások eredménye újra patthelyzetbe állíthatják a tanácsosokat: az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt kilenc-kilenc képviselőt tudott bejuttatni az önkormányzati közgyűlésbe, míg a mérleg nyelvét betöltő Zöld Párt egyetlen tanácsosi mandátumot szerzett Jakab Attila listavezető személyében. /Csáki Emese: Székelyudvarhely: koalíciót javasol az MPP. = Krónika (Kolozsvár), okt. 2./
2009. október 3.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség semmilyen módon nem járul hozzá ahhoz a kormányzati bulvárkomédiához, amely az elmúlt napokban egyre elkeserítőbb méreteket öltött az országban. Nem veszünk részt a kormányzásban, és nem támogatjuk azt, hogy valakik politikai érdekeik nevében feláldozzák az ország gazdasági stabilitását, szögezte le Kelemen Hunor államelnökjelölt a Szatmár megyei polgármesterekkel való találkozóján. /Kormányzati bulvárkomédia. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 3./
2009. október 3.
A Szülőföld Alap első kihelyezett ülését Aradon tartotta. Rajnai Gábor, az Önkormányzati együttműködési és Informatikai Kollégium elnökhelyettese megerősítette, hogy a Szülőföld Alap 2010-ben is nagyjából két milliárd forintból gazdálkodhat. Rengeteg támadás éri a Szülőföld Alapot, főként az elutasított pályázatok oldaláról. Nem agyonpolitizált az elosztási rendszert, hiszen Romániában kizárólag az RMDSZ dönti el, ki, mennyit kaphat? – kérdezte a lap munkatársa. Az RMDSZ-t az itt élő magyarság választotta. Elvárják, hogy széles körű társadalmi egyeztetés történjék a döntések előkészítésében. Nem gondoltak arra, hogy a Magyar Polgári Pártot és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot is bevonják a döntésekbe? Rajnai Gábor azt felelte, hogy sem az MPP sem az EMNT részéről ilyen megkeresés nem volt. A pozsonyi Új Szóban megjelent egy, a Szülőföld Alapot támadó írás, miszerint inkább adnak pénzt hagyományőrzésre, mint értékteremtésre. Ezt Rajnai magánvéleménynek tekinti. /Irházi János: „Olyanok kapják a pénzt, akik a legracionálisabban használják fel” = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./
2009. október 5.
A gazdasági helyzet rányomja a bélyegét a városok lélekszámának alakulására. Arad megye lakossága számának csökkenését figyelve, az elmúlt tíz év legnagyobb zuhanása az ezredforduló és 2002 között volt. Ekkor két év leforgása alatt a népesség 12 941 fővel zsugorodott: 2000-ben még 476 373 fő volt a lakosság száma, 2002-ben viszont már csak 463 432. Enyhültek a nyugatra való utazási feltételek, és egy újabb hullám vándorolt ki szerencsét próbálni, de nem csak Arad megyéből, hanem az ország többi régiójából is. 2002-őt követően jelentősen lassult a népesség csökkenése Arad megye lakossága jelenleg 457 306 fő. 2000-ben Arad város lakossága még 183 928 volt, két évvel később viszont 172 759, jelenleg pedig a lakosok száma 166 003 fő. A megyében vannak olyan városok, községek, ahol a lakosság száma, ha csekély mértékben is, de növekedett. Ilyen például Pécska, Tőzmiske, Nagyzerénd vagy Zimándújfalu. Csökken viszont a megye legfiatalabb magyar községének, Kisiratosnak a lakossága: 2005-ben még 1749-en éltek itt, jelenleg pedig 1650 a népesség száma. 2002-ben Arad lakosai közül 22 479 személy volt magyar. Pécskán 4238-an, Pankotán 604-en, Iratoson 1301-en, Fazekasvarsándon 645-en, Nagyzerénden 1347-en, s Arad megyében összesen 49 568-an vallották magukat hivatalosan is magyarnak. Temes megye városaiban többé-kevésbé stabilizálódott a lakosság, A megyeszékhelynek, Temesvárnak 2000-ben 317 660 lakosa volt, 2006-ra a város lélekszáma 303 224-re csökkent, majd lassú növekedésnek indult, 2009 elejére 311 586 főre emelkedett Temesvár lélekszáma. A tíz Temes megyei város közül Zsombolya az egyetlen, ahol 2002 óta folyamatosan növekszik a lakosság: 2002-ben 11 113, idén januárban 11 804 volt az állandó zsombolyai lakhellyel rendelkező személyek száma. A környékbeli falvakról sokan beköltöztek Zsombolyára, ahová sok befektető jött. Nagyszentmiklóson, a megye nyugati csücskében nagyjából stabil, 13 300-13 200 a lélekszám, a megye gazdaságilag valamivel elmaradottabb keleti vidékein viszont enyhén csökkenő tendenciát mutat a lélekszám Lugoson, Facsádon, Buziásfürdőn egyaránt. Gátalján 2005-ben 6142, 2009 elején 6151 volt a lélekszám, tehát alig változik, Dettán valamelyest csökkent 6655-ről (2005) 6547-re (2009). A Temesvár vonzáskörzetéhez tartozó Temesrékason nőtt a lakosok száma 8220-ról (2005) 8402-re (2009). A Temesvárral gyakorlatilag összenőtt Újszentes községet a megyeszékhely “hálószobájának” is nevezik, hiszen a tehetősebb városiak ezrével építettek házakat a község határában. A legutóbbi népszámláláskor 2700 újszentesi lakost tartottak nyilván, 2009-re ez a lélekszám Szilágyi Géza polgármester szerint meghaladja a hatezret! Hunyad megye lakossága folyamatosan csökken. A 2002-es népszámlálás 487 115 lakost regisztrált, 2009. január elsején a megye lakossága 466 586 fő volt. A városi lakosság gyorsabb ütemben csökkent, mint a falusi. 70 449 lakossal továbbra is Vajdahunyad a megye legnépesebb települése. Déván 66 664 személy élt január elsején, Petrozsényban pedig 43 197. Lupény a negyedik 29 281 lakossal, Vulkán az ötödik 28 478-al, Szászvároson pedig 21 471 személy élt az év elején. A magyarság száma és aránya csökkent Hunyad megyében: míg 1992-ben 33 849 magyart regisztráltak, ami az akkori lakosság 6,2%-t jelentette, tíz évvel később csak 25 321-t találtak a népszámlálók, ami a lakosság 5,2%-t tette ki. Az RMDSZ jelenleg olyan 4,8%-os aránnyal számol, ami 22 000 embert jelentene. /Irházi János, Pataki Zoltán, Chirmiciu András: A lakosság száma. Mint a gyertyaszál. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 5./
2009. október 5.
Szüreti bállal és a Kézművesség határok nélkül című kiállítás megnyitásával kezdődött el a hét végén Nagyszalontán a Hajdúhét elnevezésű rendezvénysorozat. Az immár hetedik alkalommal megtartott, a helyi RMDSZ által szervezett kulturális és hagyományőrző fesztivál színes programmal várja az érdeklődőket. Október 5-én megkoszorúzzák Bocskai István köztéri szobrát, majd a városvezetés üdvözlőtáblát avat a település közúti bejáratainál, amely az átutazók tudtára adja, hogy Nagyszalonta Arany János szülővárosa. Este megnyitják Cs. Varga László Hajdúböszörmény képekben című kiállítását. Október 6-án istentiszteletet tartanak az aradi vértanúk emlékére, majd a Kossuth-szobornál emlékeznek, este pedig a Magyar Házban bemutatják Az a forró március című fotópályázat munkáit. Október 7-én a városháza folyosóján megnyitják a Nagyszalonta képekben című állandó kiállítást, majd Deák Sándor Adatok Nagyszalonta múltjából című könyvét mutatják be. Október 8-án a gyerekeké lesz a főszerep, Nagyapó mesefája címmel meséket vetítenek számukra. Október 9-én Bihari népviselet címmel Tóth István kiállítását nyitják meg, este nóta- és operettestet tartanak a Zilahy Lajos Művelődési Házban. Október 10-én kolbász- és pálinkafesztivál, népművészeti kirakodóvásár lesz, majd két együttes fellépésével zárul a rendezvénysorozat. /Nagyszalontai városünnep a hagyomány és kultúra jegyében. = Krónika (Kolozsvár), okt. 5./
2009. október 6.
Támogatják a szociáldemokraták a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által kezdeményezett bizalmatlanági indítványt a Boc-kormány ellen – jelentette be Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt /PSD/ elnöke. Az RMDSZ úgy döntött: elfogadja a liberálisok felkérését egy közös bizalmatlansági indítvány benyújtására. /Három párti összefogás a Boc-kormány ellen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 6./
2009. október 6.
Hetedikként lépett az elnökjelöltek sorába Sorin Oprescu bukaresti főpolgármester. A függetlenként induló főpolgármester nehezíti Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje esélyeit. Oprescu ugyanis elsősorban a szociáldemokrata táborból fogja elhalászni a szavazatokat. Eddig Nati Meir, Traian Basescu államfő, Mircea Geoana és Sorin Oprescu mellett Crin Antonescu, George Becali üzletember és az RMDSZ által támogatott Kelemen Hunor jelentette be részvételi szándékát az elnökválasztáson. /Oprescu a hetedik jelölt. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./
2009. október 6.
Lemondásra szólította fel Bálint Józsefet, Sepsiszentgyörgy MPP-s alpolgármesterét Antal Árpád. A város RMDSZ-es polgármestere Gazda Zoltán lemondását is kéri, akit korábban politikai egyezség során alkalmaztak a Kovászna megyei turisztikai ügynökségnél. Antal Árpád szerint a sepsiszentgyörgyi tanács MPP-s frakciója „ellenzékként viselkedik”, semmiben nem segítik munkáját. A nyílt vita múlt héten robbant ki, amikor Antal Árpád a város vagyonkezelő cége, az Urban Locato a felszámolását kezdeményezte, de ezt ellenezte az MPP-s frakció, mert a párt megyei elnöke vezeti a céget. /Kovács Zsolt: Újabb RMDSZ–MPP-csörte. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./
2009. október 7.
Október 6-án az aradi minorita templomban kezdődött a megemlékezés, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mondott beszédet, az egykori tábornokok életének utolsó pillanatait idézte fel dokumentumok, visszaemlékezések alapján. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet hagyományos ünnepi fogadását követően a megemlékezőket a Megbékélési Parkba, a Szabadság-szoborhoz várták az évfordulós ünnepségre. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke mondott beszédet, a magyar kormány nevében Szabó Imre szólt a jelenlévőkhöz, és felolvasták a román kormány üzenetét is az ünnep alkalmából. Kelemen Hunor, az RMDSZ államelnökjelöltje Aradon a Ioan Slavici Színházban tartott beszédet. „Ismerjük a múltunkat, ismerjük értékeinket, és tudjuk, hogy milyen jövőt akarunk” – mondta Kelemen Hunor. /A vértanú tábornokokra emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 7./ A világ változik körülöttünk, az elmúlt években más lett Erdély, és lassan megváltozik a román-magyar viszony is, de a Kárpát-medencében még minden visszafordítható, elég odafigyelni arra, hogy mi történt Szlovákiában, fejtette ki beszédében Aradon Markó Béla RMDSZ-elnök. Október 6-án a Szabadság-szobornál megtartott, az 1848-49-es szabadságharc 13 aradi vértanújára emlékező ünnepi rendezvényen a politikus kifejtette: azért haltak meg Damjanich Jánosék, mert szabadságot akartak a magyar nemzetnek, és ezáltal minden népnek, minden embernek. Markó emlékeztetett arra, hogy húsz esztendeje szintén a szabadságért haltak meg sokan Temesváron, Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Aradon és máshol. „Tíz évvel ezelőtt a Szabadság-szobornak kellett visszaadni a szabadságát, de ettől tulajdonképpen nem a szobor, hanem mi lettünk szabadabbak a lelkünkben” – mondta Markó Béla. A Budapestről érkezett Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter beszédében hangsúlyozta: az aradi vértanúk az egész magyar nemzet mártírjai, nem megosztó, hanem nemzetegyesítő személyiségek. Gheorghe Falca, Arad polgármestere köszönetet mondott azoknak a magyar tisztségviselőknek, akikkel együttműködve az elmúlt években sok mindent meg lehetett valósítani a város fejlesztéséért. /Markó: a Kárpát-medencében még minden visszafordítható. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./
2009. október 7.
Valószínűleg majd kiderül, hogy néhány nap leforgása alatt az RMDSZ-vezetőség miért változtatta meg a csonka kormánnyal kapcsolatos álláspontját. Eddig azt hangoztatta, hogy az ország stabilitása megköveteli a kormányválság elkerülését, egy fél kormány is jobb, mint a kormánynélküliség. Október 6-án azonban már ott szerepeltek az RMDSZ-es honatyák aláírásai is a liberálisok mellett azon a parlamentbe benyújtott bizalmatlansági indítványon. /Székedi Ferenc: Időt, életet. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./
2009. október 7.
A Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi önkormányzati frakciója nem mond le az alpolgármesteri tisztségről, viszont továbbra is együttműködne Antal Árpád polgármesterrel és az RMDSZ-el. Előzőleg Antal Árpád RMDSZ-es polgármester lemondásra szólította fel Bálint József alpolgármestert, mivel pártja tanácstagjai kormányon vannak, de mégis ellenzékként viselkednek. /Kovács Zsolt: Békülne az MPP. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 7./
2009. október 7.
Az ország milliomosaihoz hasonlóan egyetlen év alatt alaposan megcsappant a romániai magyar üzletemberek vagyona is. A bukaresti Adevarul napilap munkatársai által idén másodízben összeállított 500-as toplistára összesen 16 magyar üzletember került fel, közülük öten szerepelnek a száz leggazdagabb romániai között. A romániai magyarok között a legnagyobb vesztes a nagyváradi Teszári Zoltán, az RCS & RDS kábeltelevízió- és internet-szolgáltató vállalat többségi tulajdonosa, akinek vagyona 500 millió euróról 400 millió euróra csökkent, de változatlanul ő a leggazdagabb romániai magyar üzletember. Verestóy Attila székelyudvarhelyi vállalkozó, RMDSZ-es szenátor változatlanul a második leggazdagabb magyar, vagyona azonban alig 100 millió euróra rúg a tavalyi 250 millió euróhoz viszonyítva. Az összeg java része a tőzsdén ment el. Közel 100 millió eurós veszteséget regisztrált a tavalyhoz hasonlóan harmadik helyezett Mudura Sándor nagyváradi vállalkozó is, akinek vagyona most 60-63 millió euróra rúg. Szintén harmadik helyre sorolható be a kolozsvári Urasi Béla, akinek 65-70 millióról 60-63 millió euróra apadt. A többek között a borszéki ásványvizet palackozó Romaqua-csoport egyik tulajdonosa, Pálfi Miklós a tavalyi 13. helyről az 5-re – lépett előre a ranglistán, ő nyert a válságos évben, vagyona 17 millió euróról 62 millió euróra bővült. A nyereség bővülését a termelési kapacitás növelésével és új terméktípusok – köztük az Albacher sör – bevezetésével sikerült elérnie. Megtartotta a tavalyi hatodik helyet a kolozsvári CFR labdarúgócsapat által világszerte ismertté vált Pászkány Árpád üzletember, akinek vagyona 60-65 millió euróról 59-60 millióra csökkent. Utána a tavaly szintén hetedik Szarvadi Lóránd következik a rangsorban, a kézdivásárhelyi üzletember a tavalyi 55-60 millió helyett immár csak 30-33 millió eurót tudhat magáénak. Újoncnak számít az Adevarul rangsorában – a Capitalban is tavaly első ízben szereplő – kolozsvári Péter Pál, akinek vagyona 30-31 millió euróra rúg. Egy helyet lépett elő a tavalyhoz képest a szintén kolozsvári Hristea Erika, a Secpral Pro Instalatii cég tulajdonosa, akinek vagyonát tavaly 27 millióra becsülték, idén 25-27 millió euróra. A kézdivásárhelyi Hegedűs Ferenc vagyona a tavalyi 45-50 millióról 21 millióra apadt. A korábbi negyedik helyről a tizenegyedikre csúszott vissza a kolozsvári Fodor házaspár, az Euro GSM cég tulajdonosa. Becsült vagyonuk 90-100 millió euróról 20-21 millióra apadt. Bukarestben, a reklámiparban szerezte vagyonát a 42 éves Szigeti Zoltán, aki idén első ízben szerepel a legvagyonosabb romániaiak rangsorában, a magyarok körébe pedig a tizenkettedik helyre lépett elő. Az általa vezetett The Group kommunikációs csoport portfóliójába bekerült a Heineken, a Cosmote és az Ikea reklámszerződés, csak a Cosmote-szerződés értéke 10 millió euróra rúg. A marosvásárhelyi Szász testvérek, a védőfelszerelések, öltözetek forgalmazásával foglalkozó Roland és Orlando 19-20 millió eurós vagyona 17-18 millióra csappant. Újoncként tört be a 14. helyre a magyar üzletemberek elitjébe a szintén marosvásárhelyi Bara Levente, aki 10-12 millió eurós vagyonát fűszerkészítésből szerezte. A Küküllő szálloda működtetőjeként ismertté vált székelyudvarhelyi László János a 11. helyről a 15. -re csúszott vissza, tavalyi, 20 millió euróra becsült vagyona ma már alig felét, 9-10 millió eurót ér. Két hellyel szerepel lennebb a csíkszeredai Fenyő szálló üzemeltetője, Kurkó János is, akinek tavalyi 15-17 millió eurós vagyonából mára 8-9 millió maradt. Nagy hiányzói is vannak azonban a rangsornak. A mindig előkelő helyen szereplő, a Cosmo elektronikai cikk-forgalmazó üzletlánc tulajdonosa, a kézdivásárhelyi Bába György neve nem szerepel az ország 500 leggazdagabbja között. Pedig tavaly még 30-33 millióra becsülték vagyonát. Hiányzik a tavaly még 20 millió euróval rendelkező temesvári Kovács Zoltán, vagy a tavaly első ízben rangsorolt kolozsvári Mezei Ferenc. Az évek óta veszteségekkel küszködő marosvásárhelyi Prosszer család szintén kimaradt a ranglistából. /Bálint Eszter: Szegényedtek a magyar gazdagok. = Krónika (Kolozsvár), okt. 7./
2009. október 8.
Alkotmányellenesnek nyilvánította az alkotmánybíróság az idei 37-es számú sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetővé tette, hogy az időközben felbomlott nagykoalíció saját embereit nevezze ki a kormány hatáskörébe tartozó megyei dekoncentrált intézmények élére. A rendeletet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ támadta meg a taláros testületnél. A kormány erre hatályon kívül helyezte a szóban forgó rendeletet, és elfogadta helyette a 105-ös számút, amely átemel a 37-es szövegéből bizonyos szakaszokat. A kormány ezzel az újabb rendelettel kimondja, hogy a dekoncentrált intézmények tisztségei ismét politikaiak és nem közhivatalnokiak Erre a hírre reagálva Ludovic Orban a liberálisok első alelnöke közölte, hogy bűnvádi keresetet nyújtanak be azon miniszterek ellen, akik részt vettek az új rendelet elfogadásában. /Kései ellenzéki győzelem tisztogatás-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./
2009. október 8.
Ötnyelvű ismertető táblákat helyez ki a műemlék épületekre Szatmárnémeti önkormányzata. Az elmúlt időszakban már 25, többnyire a történelmi városközpontban található ingatlanra került ki a tábla. „A törvény szerint három nyelven: románul, angolul és franciául kell néhány fontos információt kiírni a műemlék épületekre, de mi magyarul és németül is feltüntettük a feliratot” – tájékoztatott Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester. Közben Kolozsváron még mindig nem sikerült összegyűjteni azt a 14 ezer támogató aláírást, ami ahhoz szükséges, hogy az RMDSZ állampolgári kezdeményezésű határozattervezetet terjeszthessen a tanács elé, miszerint a magyar és német nyelvű felirat is szerepeljen a műemlék épületekre kihelyezett táblákon. Sorin Apostu kolozsvári polgármester csupán román, angol és francia nyelvű feliratokat használna a tájékoztató táblákon. /Végh Balázs: Ötnyelvű táblák a szatmári műemlékeken. = Krónika (Kolozsvár), okt. 8./
2009. október 9.
A demokrata-liberális /PD-L/ honatyák nem vettek részt október 8-án a parlament együttes ülésén, amelyen a kormány elleni bizalmatlansági indítványt olvasták fel. A Tizenegyen Románia ellen című dokumentum a liberális párt és az RMDSZ közös kezdeményezése, amelyet a szociáldemokraták is támogatnak. /Alkotmányellenes-e a bizalmatlansági indítvány? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 9./
2009. október 9.
Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt elnökét választotta alpolgármesterré Székelyudvarhely október 8-án megalakult képviselőtestülete. Két RMDSZ-es tanácsos – Bíró Enikő és Novák Károly – még a mandátumok érvényesítése előtt lemondott tisztségéről. Előbbi az RMDSZ székelyudvarhelyi elnöke, és az RMDSZ listavezetőjeként jutott mandátumhoz. Bíró Enikő kifejtette, azért mondott le a megszerzett mandátumról, mivel úgy gondolja, személye nélkül eredményesebb lesz majd a két, egyaránt 9-9 tagú frakció együttműködése. Novák Károly azt állította, pedagógusi pályája miatt nem fogadja el a megszerzett mandátumot, ő a Benedek Elek Tanítóképző Főiskola aligazgatója. A Zöld Párt egyetlen mandátumot nyert tanácsosa, Jakab Attila támogatása révén Szász Jenő nyerte el az alpolgármesteri tisztséget, és vezeti majd a hivatalt az RMDSZ-es elöljáró, Bunta Levente oldalán. „Mostantól kezdve az együttműködés a célkitűzés, mind a polgármesteri hivatalban, mind a tanács munkájában” – közölte Szász Jenő. Szász kifejtette: alpolgármesterként az első lépése az lesz, hogy kitűzi a városháza homlokzatára a székely zászlót, ez megtörtént. Bunta Levente polgármester arra a kérdésre, hogy lehetségesnek látja-e a majdani együttműködést, kifejtette: „A tizenkét év történéseit (amikor Szász Jenő volt a polgármester) nem lehet csak úgy elfelejteni, hiszen mély nyomokat hagyott. ”. /Csáki Emese: Szász Jenő lett Bunta „jobbkeze” = Krónika (Kolozsvár), okt. 9./ Bunta Levente a választás után kijelentette, jelenleg az alpolgármester szociális kérdésekkel és a polgárvédelemmel foglalkozik. /Lázár Emese: Szász Jenő Székelyudvarhely alpolgármestere. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 9./ Szász Jenő sokkal okosabb, mint azt ellenfelei gondolják. És erősebb is. Szász Jenőt az utóbbi időben mindenki leírta, pedig már összeszedte magát. Bunta Levente polgármesternek nehéz dolga lesz. /Szüszer-Nagy Róbert: A műsor folytatódik. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 9./
2009. október 10.
Jelenleg nem folynak tárgyalások a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ között egy új kormány létrehozása érdekében, Emil Boc pártja azonban nem zárja ki ennek lehetőségét. /Udvarol a PD-L az RMDSZ-nek? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./
2009. október 10.
Szándékos ferdítéssel vádolja Cseke Attila RMDSZ-szenátor a kormányt, amely szerinte csak azt emelte ki egy, a referendumok szervezésére vonatkozó nemzetközi dokumentumból, ami az ő álláspontját támasztja alá. A kormány nemrég elfogadott egy sürgősségi kormányrendeletet, amelyben módosította a referendumtörvényt: 20 napos határidőt szabott meg a parlamentnek az államfő által javasolt referendum-javaslat véleményezésére. Ha ez nem történik meg, akkor a népszavazás e véleményezés nélkül is kiírható. Cseke módosító indítványt nyújt be a referendumtörvényhez, amely kényszerítené a kabinetet a jelentés elkészítésére. Előírja még, hogy fordíttassák le valamennyi romániai kisebbség nyelvére, és küldjék el a választópolgároknak. Cseke emlékeztetett arra is, hogy a velencei bizottság javasolja: a referendumtörvényt ne módosítsák a népszavazás előtti évben, amit szintén figyelmen kívül hagyott a kormány. /Cseke ferdítéssel vádolja a kormányt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./
2009. október 12.
Optimistán várja az ellenzékivé alakult Szociáldemokrata Párt (PSD) a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ közös bizalmatlansági indítványáról szóló parlamenti szavazást. /Cs. P. T. : Boc utolsó napja a kormány élén? = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./
2009. október 12.
Mentalitásváltásra van szükség Romániában a kisebbségek helyét és szerepét, a többség és kisebbség viszonyát illetően: a tulajdonos és albérlő mentalitásról át kell térni a társtulajdonosi mentalitásra. Az erdélyi magyarság nem albérlője, hanem – csaknem 7 százalékos részesedéssel – társtulajdonosa Romániának, és ezt a szemléletet érvényesítenünk kell a közélet minden területén – jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke Marosvásárhelyen, a Bernády György Alapítvány által szervezett Nemzeti identitás és a nemzeti kisebbségek jelenléte a politikában címet viselő szemináriumon. Bár Franciaország nem írta alá a kisebbségi nyelvek chartáját, Strasbourg utcái kétnyelvűek – mondta Frunda György, aki azt a törvénytervezetet ismertette, amely 15 százalékban szabná meg az anyanyelvhasználatra feljogosító nemzetiségi arányt a településeken. Frunda arra kérte a Maros Megyei Tanács elnökét, az alpolgármestert és a marosvásárhelyi tanácsosokat, hogy éljenek a törvény adta jogukkal: használják a magyar nyelvet. /Antal Erika: Markó: nem vagyunk albérlők. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./
2009. október 12.
Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, államfőjelöltje Aradon, október 5-én a színházban nem volt meggyőző. Többszörösen átfűzött, „agyonragozott” összetett mondatokkal állt ki a színpadra, ráadásul a szöveg hemzsegett a közhelyektől. Olvasta az ólomnehéz szöveget, rettegett, hogy belebukik a szövegbe. Másnap délelőtt a sajtótájékoztatón pergő, tartalmas szöveget zongorázott végig románul, papír nélkül. Érződött, most van igazán elemében. Kelemen Hunornak október 5-én este kellett belopni magát a magyar jelenlévők szívébe. Fölösleges volt a zömében román újságírók előtt brillírozni, azok nem fognak az RMDSZ jelöltjére szavazni. /Irházi János: Kampánybakik. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 12./
2009. október 13.
Az Alkotmánybíróság elhárította a döntést arról, hogy sérti-e az alkotmányt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ közös bizalmatlansági indítványa a Boc-kormány ellen, vagy sem. Ezzel gyakorlatilag elutasította a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) fellebbezését. A bizalmi szavazás kimenetelét nehéz megjósolni. A bizonytalanságot növeli, hogy az RMDSZ sem tűnik annyira eltökéltnek a kormány megbuktatását illetően. /Parlamenti titkos szavazáson dől el a Boc-kormány sorsa. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./
2009. október 13.
Országos referendum megszervezése – szükségesség, elvek, hatáskörök és a kormány felelősségének útvesztőjében – ezt a címet viseli Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-szenátor politikai nyilatkozata, amely október 12-én hangzott el a felsőház plénumában. A kabinet a Velencei Bizottság referendumot érintő ajánlására hivatkozik, amikor határidőt szab az államelnöki javaslat véleményezésére, de, amint a szenátor fogalmazott, „a kormány nem olvasta végig és nem vette át teljesen az idézett dokumentumot. ” – Örülök, hogy a kormány hivatkozási alapnak tekinti a Velencei Bizottság ajánlásait, mert ilyenformán ideje lenne elfogadni a kisebbségek jogállását szabályozó törvényt is, ahogyan a bizottság javasolta – fogalmazott a szenátor. /A kormány nem olvasta végig a Velencei Bizottság referendumajánlását. Cseke Attila politikai nyilatkozata. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 13./
2009. október 13.
Áttörésként értékelte a határon túli magyarság számára a szerbiai nemzeti tanácsokról szóló törvényt Markó Béla, az RMDSZ és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke Budapesten, október 12-én tartott műhelybeszélgetésén. A Kárpát-medencei magyar kisebbség: helyzetkép és kilátások címmel zajló műhelybeszélgetésen Glatz Ferenc akadémikus kijelentette: a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP), az RMDSZ és a VMSZ sikerét „Trianon óta a legnagyobb magyar sikernek tartom a magam részéről, rájöttünk, hogy magunknak kell segíteni magunkon” – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a romakérdésre végre felfigyelt az Európai Unió, de elképzelhető, hogy a romaügy háttérbe szoríthatja a „klasszikus” kisebbségek problémáit. Pásztor István, pártja, a VMSZ utóbbi években folytatott politizálását értékelve elmondta, hogy a kisebbségi politikának „a kisebbségek közösségi ambícióit kell megfogalmaznia és sikerre vinnie, különben a közösségi támogatás elolvad”. Szerinte ebben jelentős eredményeket sikerült elérni, például a szerbiai kisebbségi önkormányzatiságról, a lényegében kulturális autonómiát biztosító nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel, amelyet augusztus 31-én fogadott el a belgrádi parlament. Értékelése szerint ez új alapokra helyezi a szerb többség és a kisebbségek viszonyát. A törvény biztosítja a nemzeti tanácsok finanszírozását és az általuk működtetett intézményeknek fenntartását is. A nemzeti tanácsokról szóló törvény követendő példaként is felmutatható, például Szlovákia számára – mondta. Jelentős fejleményként említette meg azt a törvényjavaslatot is, amelyet a belgrádi parlament valószínűleg hamarosan elfogad, és amely a tartománynak az eddigieknél nagyobb hatáskört biztosít majd. Pásztor István szerint az is nagyon fontos, hogy talán sikerül létre hozni a második világháborúban a két közösség által egymással szemben elkövetett atrocitásokat kivizsgáló bizottságot, ez végre foglalkozna az 1944–45-ös délvidéki magyarellenes tömegmészárlásokkal is. Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a szerbiai nemzeti tanácsokról szóló törvény komoly „áttörés”, és különösen most jelentős, amikor Szlovákia éppen „vissza akar lépni” a kisebbségeknek adott jogok területén. Csáky Pál, az MKP elnöke szerint a szlovák politikai elit már megbánta a nyelvtörvény módosított változatának elfogadását, de nemzeti céljaik érdekében „belehajszolták magukat” ebbe. /Műhelybeszélgetés a Kárpát-medencei magyar kisebbségről. Markó szerint Szerbia előrelépett a kisebbségi jogok terén. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./
2009. október 14.
Október 13-án megbukott Emil Boc miniszterelnök kisebbségi kormánya, miután 254 honatya megszavazta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ által beterjesztett bizalmatlansági indítványt. Az ellenzéki pártok győzelme nem volt annyira fényes, hiszen csak 18 szavazattal haladták meg a 236-as határt, vagyis a kormány megbuktatásához szükséges minimális szavazatszámot. Ez azt jelenti, hogy számos ellenzéki törvényhozó sem volt meggyőződve a kormány menesztésének a szükségességéről. Traian Basescu államfő konzultációra hívta a pártokat. Emil Boc a szavazás után kijelentette: „egy csatát, és nem a háborút vesztette el”. A kormány megbuktatása után Traian Basescu államfő is nyilatkozott. Dicsérte az Emil Boc-kormányt. „Becsületes és felelős” kormánynak nevezte a Boc-kabinetet, és megköszönte neki „Románia modernizációja érdekében tett erőfeszítéseit”. Basescu elmarasztalta az indítványt támogató pártokat, amelyeket nem az ország érdekeit tartották szem előtt. /B. T. : Rendszerváltás óta először bukott kormány bizalmatlansági indítvánnyal. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./ „Ha a parlamenti többség felajánlja, kész vagyok tárgyalni a miniszterelnökségről” – jelentette ki Klaus Johannis nagyszebeni polgármester. Az RMDSZ egyetért Klaus Johannis kinevezésével. /Fleischer Hilda, Moldován Árpád Zsolt: Emil Boc fekete napja. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./
2009. október 14.
Tíz-tizenöt megyei közintézmény élére a saját szakembereit szeretné kinevezni a marosvásárhelyi RMDSZ. Benedek István, a szövetség városi szervezetének elnöke szerint a politikusokban „kellene annyi jóérzés legyen”, hogy a Maros megyei intézmények egy részének élére magyar szakembereket nevezzenek ki, mivel a lakosság több mint 40 százaléka magyar ajkú. Benedek István hozzátette: megbeszéléseket kezdeményezett ez ügyben a Demokrata-Liberális Párt (PDL) helyi vezetőjével, Dorin Florea polgármesterrel, ugyanis sok intézmény működése kifogásolható, mióta menesztették onnan az RMDSZ javaslatára korábban kinevezetteket. A Krónika kérdésére Dorin Florea kijelentette: „A kinevezésekkor mindig a szakmai hozzáértést helyeztem előtérbe, ezért is értettem egyet azzal, hogy Bárczi Győző ismét alprefektusi tisztséget töltsön be, mert úgy vélem, a magyarságnak is kell képviselője legyen a megyevezetésben. Viszont azt is látnunk kell, hogy az ország számára rendkívül nehéz időszakban az RMDSZ egyszer sem mondta ki határozottan, hogy támogatja a jelenlegi kormányt. ” /Máthé Éva: Magyar vezetőket követelnek Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./
2009. október 15.
Traian Basescu államfő nem fogadja el a politikai pártok javaslatát a szakértői kormány összetételére vonatkozóan; ennek élén Nagyszeben polgármestere, Klaus Johannis állna. A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ és a – nem magyar – nemzeti kisebbségek frakcióinak vezetői az államfőhöz intézett levelükben nyomatékosították, hogy Klaus Johannis élvezi a parlamenti pártok többségének támogatását, és őt javasolják egy esetleges szakértői kormány élére. Traian Basescu csakis nemzeti egységkormány megalakítását tartja elképzelhetőnek, ezért felkérte a politikai alakulatokat, hogy vállalják a felelősséget egy olyan kabinet létrehozásáért, amelyben az összes parlamenti erő helyet kap. /Az államfő elvetette az ellenzék javaslatát. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
2009. október 15.
Az Erdélyi Magyar Konvent és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében létrehozott támogatáspolitikai munkacsoport beindítása volt a témája az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) képviselőinek legutóbbi találkozóján. Tőkés László EMNT-elnökként a megbeszélésen arról értekezett, hogy a konvent tulajdonképpen egy korábban az EMNT által elindított folyamat újabb állomásaként értelmezhető. Bodó Barna MCSZESZ-elnök kiemelte, hogy az általa vezetett szervezet javaslata a közösségi kérdések széles körű és felelős megtárgyalását biztosító fórum kialakítására nem előzmények nélküli. „Az MCSZESZ gerjeszteni, és nem monopolizálni kívánja a folyamatot” – szögezte le. Az EMNT támogatja, hogy az egyeztetések kiindulási alapjaként Bodó Barnának a támogatáspolitika reformjára vonatkozó, 2007-es tanulmánya szolgáljon. A munkacsoport megalakulására és működésére vonatkozóan az MCSZESZ képviselői javaslatot dolgoznak ki, a bizottság munkájának pedig széles nyilvánosságot kell biztosítani. Az EMEF szeptember 25-i találkozóján az EMNT Bodó Barnát nevezte meg a támogatáspolitikai munkacsoport társelnökének, míg az RMDSZ jelöltje Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke. /Együttműködnek a civilek az EMNT-vel. = Krónika (Kolozsvár), okt. 15./
2009. október 16.
Lucian Croitorut, a jegybank elnökének tanácsadóját bízta meg kormányalakítással Traian Basescu. Döntésével az államfő elutasította a három ellenzéki alakulat – a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ – és a nem magyar nemzeti kisebbségek egy technokrata kormányról szóló közös javaslatát Klaus Johannis, Nagyszeben németajkú polgármesterének vezetésével. Az 52 éves Lucian Croitoru a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének, Mugur Isarescunak a tanácsadója, és egyben a Román Gazdaságpolitikai Központnak az elnöke. Az államfőhöz családi kapcsolatok is fűzik, hiszen menyasszonya nem más, mint Isarescu lánya. /Croitorut bízta meg az államfő a kormányalakítással. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./ Traian Basescunak csak akkor lett volna joga visszautasítani egy kialakult parlamenti többség jelöltjét, ha törvényességi kifogást talál a jelöléssel kapcsolatban. Ilyesmiről azonban nem volt szó: az államfő egyszerűen nem vette tekintetbe a javaslatot, és egy másik jelöltet javasolt Klaus Johannis helyett – magyarázta Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Hozzátette: „az RMDSZ-nek nagy felelőssége van a jelenlegi helyzetben, minthogy mi vagyunk, vagy legalábbis lehetünk a mérleg nyelve”. /Moldován Árpád Zsolt, Salamon Márton László: Elnökre szabott jelölt. Lucian Croitorut nevesítette Traian Basescu államfő a kormányfői tisztségre. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./