Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Romániai Magyar Demokrata Szövetség /RMDSZ/
30951 tétel
2009. szeptember 10.
Kizárták az RMDSZ-ből azt az öt gyergyószentmiklósi városi tanácsost, akik nem a helyi választmány döntésének megfelelően szavaztak az augusztusi rendkívüli tanácsülésen a fűtéshálózat korszerűsítésének ügyében. A tanácsosok kitartanak amellett, hogy döntésükkor a lakók érdekeit tartották szem előtt, mi több, szerintük a választmányi ülés ítélete törvénytelen. /Csibi Márti: RMDSZ: kizártak öt helyi tanácsost. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./
2009. szeptember 10.
Csíkszeredán a székelyföldi önkormányzati nagygyűlésen az RMDSZ egy dokumentumot terjesztett a megjelentek elé. A későbbiek során kiderült, az ülés iratcsomójában levő „Memorandum” című dokumentum nem végleges, ezért a megszavazása elmarad. A gyűlés végén mégis megszavazták. Izsák Balázs a Memorandum hibáira hívta fel a figyelmet. A Memorandumban sok a pontatlan, zavaros megfogalmazás. Dolgozni kell rajta, és egy szakszerű dokumentumot kell az önkormányzati képviselők elé terjeszteni aláírásra. /Izsák Balázs: Az RMDSZ csíkszeredai memorandumáról. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 10./
2009. szeptember 10.
Éllovas kíván lenni Sepsiszentgyörgy a széki társulások létrehozatalában, az MPP városi tanácsi frakciója kezdeményezte, az RMDSZ és Antal Árpád polgármester is támogatja az erre vonatkozó határozat mihamarabbi elfogadását. Ferencz Csaba MPP-s tanácstag bemutatta a székelyudvarhelyi nagygyűlésen elfogadott határozatokat, és javasolta, Sepsiszentgyörgy tanácsa elsőként kezdeményezze a sepsiszéki társulás létrehozatalát. Ha elkészült a tervezet, eljuttatják a többi sepsiszéki helyi tanácsnak is, mindenütt meg kell szavazni a társulásban való részvételt, mondta Gazda Zoltán, az MPP megyei alelnöke. Székelyudvarhelyen az önkormányzati nagygyűlésen arról is elfogadtak egy határozatot, hogy az egykori székek mintájára széki társulásokba tömörülnek a helyi önkormányzatok. A döntés értelmében ezek az önkormányzati társulások a következők lennének: Bardoc–Miklósvárszék Barót székhellyel, Csíkszék Csíkszereda székhellyel, Gyergyószék Gyergyószentmiklós székhellyel, Kézdiszék Kézdivásárhely székhellyel, Marosszék Marosvásárhely székhellyel, Orbaiszék Kovászna székhellyel, Sepsiszék Sepsiszentgyörgy székhellyel, Udvarhelyszék Székelyudvarhely székhellyel. /Farkas Réka: Létrehozzák a sepsiszéki társulást (Az RMDSZ is támogatja az MPP javaslatát). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 10./
2009. szeptember 11.
Tüntetést szervez szeptember 11-én Nagyváradon az RMDSZ Bihar megyei szervezete amiatt, mert politikai nyomásra, törvénytelenül távolították el Mezőtelegden a helyi iskola aligazgatónőjét. Az RMDSZ tisztségviselői úgy tudják, Bihar megyében nagyon sok az ilyen jellegű – politikai indíttatású – szabályszegés. /Totka László: RMDSZ-tüntetés Nagyváradon. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./
2009. szeptember 11.
Szeptember 7-én bocsátották a nyilvánosság elé azt az oktatási törvénytervezetet, amelyért a kormány szeptember 15-én felelősséget vállal. Nehéz helyzetben voltunk, mutatott rá Kötő József RMDSZ-es képviselő, 7-én jelent meg a kormány honlapján az új, 300 oldalas dokumentum, s a parlamenti pártoknak 10-ig le kellett adniuk módosító javaslataikat. Az RMDSZ benyújtotta több cikkelyre vonatkozó javaslatait. A tervezet demokratikusabb, nyitottabb szemléletű, mind a most érvényben levő törvény. Azonban sérelmes kitételek is maradtak a tervezetben. Románia történelmét és a földrajzát továbbra is románul oktatnák. Ezt az RMDSZ elutasítja, továbbá a külön tanterven és tankönyvön alapuló románnyelvoktatást ki akarják terjeszteni a középiskolai szintre is. /Nagy-Hintós Diana: Kötő: Jövőtől lépne életbe az új tanügyi törvény. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./ Az RMDSZ egy sor módosító javaslatot nyújt be az oktatási törvény tervezetéhez, jelentette be Korodi Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő. Az RMDSZ többek között azt javasolja, hogy az egyházi iskolák ugyanabban a bánásmódban részesüljenek, mint a többi, állami finanszírozású iskola. Az RMDSZ arányos képviseletet akar a nemzeti kisebbségek számára a megyei tanfelügyelőségek vezetőségében. /Oktatási törvénytervezet. Az RMDSZ módosításai. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 11./
2009. szeptember 12.
Borbély László szeptember 10-én, Brüsszelben részt vett az Európai Néppárt (EPP) politikai bürójának ülésén. A büró legfontosabb napirendi pontja a december 9-10. között Bonnban megrendezésre kerülő EPP-kongresszus előkészítése volt. Az RMDSZ 1993 óta tagja a Néppártnak, a kongresszuson tíztagú delegáció fogja képviselni a szövetséget. Borbély László találkozott Leonard Orbannal, az Európai Unió többnyelvűségért felelős romániai biztosával, azt kérte tőle, hogy az Európai Unió bizottsága foglaljon határozott állást a Szlovákiában nemrég életbe lépett nyelvtörvény ellen, hiszen ez nem csak az ott kisebbségben élők jogait sérti, hanem az emberi jogokat általában, és így az unió alapelveit is. /Borbély László egyeztetett Leonard Orbannal. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 12./
2009. szeptember 12.
Közel másfél ezren – diákok, pedagógusok, szülők, civil szervezetek reprezentánsai, helyi és megyei önkormányzati tisztségviselők, RMDSZ-aktivisták – gyűltek össze szeptember 11-én a Bihar Megyei Tanfelügyelőség nagyváradi székháza előtt, hogy tiltakozzanak több Bihar megyei magyar iskolaigazgató és aligazgató leváltása miatt. A rendezvényre felügyelő csendőrség 11-kor lezárta az utcát, mert a demonstrálók a járdák után az úttestet is megtöltötték. A csendőrök egyike filmezte a résztvevőket. Kiss Sándor megyei elnök az újságnak elmondta: eddig nem volt szükség ilyen demonstrációra, mert tárgyalással is eredményre jutottak. Pető Csilla parlamenti képviselő, a szövetség megyei szervezetének oktatásért felelős ügyvezető alelnöke magyarul és románul is szólt az egybegyűltekhez. Kijelentette: a tüntetés tiltakozás a tanügy átpolitizálása ellen. Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke kijelentette: „köztünk is vannak janicsárok, akik elárulták nemzetüket” román pártoktól kapott „tál lencséért”. Szabó néven is nevezte Rákóczi Lajos tanárt, az RMDSZ volt parlamenti képviselőjét, aki most a hegyközszentmiklósi igazgatói poszt várományosa. Felszólalt még – magyar egyetemi szakokat, önálló magyar állami egyetemeket, a magánegyetemeknek állami finanszírozást követelve – a Nagyváradi Magyar Diákszövetség oktatásügyi alelnöke, Nagy Anita, is. Végül felolvasták annak a petíciónak a szövegét, amelyet a szervezők átadtak a főtanfelügyelőnek. /RMDSZ-tüntetés a tanügyi átszervezések ellen – Megálljt mondanak a visszalépésre. A karhatalom minden résztvevőt lefilmezett. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 12./ A tanügyi alkalmazottak kiszolgáltatottságát leginkább az egyik érmelléki kistelepülés iskolájában folyó huzavona jellemzi. Ott az RMDSZ-es polgármester kijelentette: aki nem megy tüntetni a megyei tanfelügyelőség elé szeptember 11-én, a közeledő leépítések idején az lesz az első, aki repül az állásából. A magyar igazgatói állásra pályázó román tanerő sejtetni engedte: aki elmer menni, annak vele gyűlik meg a baja, ha kinevezik. Most aztán válasszon a szegény tanító. A tanító azon rágódik, lesz-e még tanévnyitó jövőre is abban az iskolában, ahol eddig tanított. /Sütő Éva: Mindenkori diktatúráink. = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 12./
2009. szeptember 12.
Csak részben megfelelő az RMDSZ–MPP együttműködés a sepsiszentgyörgyi önkormányzatban – vélte Bálint József, a polgári oldal által választott alpolgármester. Meglátása szerint személyekkel jól szót tudnak érteni, de ha csapatban kell dönteni, az RMDSZ-nél százszázalékosan működik a fentről való beintés. Volt példa rá, hogy a közös egyezség jegyében az RMDSZ-es és az MPP-s tanácstagok egyöntetűen megszavazták Tóth Birtan Csaba igazgatói tisztségének meghosszabbítását, de amikor az MPP-s Kulcsár Terza József kinevezéséről kellett dönteni, az RMDSZ-esek ellene voksoltak. /Farkas Réka: Elégedetlen az alpolgármester (Akadozó RMDSZ–MPP együttműködés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 12./
2009. szeptember 14.
A kormány úgy döntött, felelősséget vállal a parlamentben három olyan törvényért, amelyeket az európai fórumok és a nemzetközi pénzintézetek is sürgetnek. Az első jogszabály a közalkalmazottak egységes bérezéséről, a második a kormányzati ügynökségek összevonásáról és karcsúsításáról szól, míg a harmadik az új oktatási törvény. Mindhárom tervezet hatalmas ellenkezést és tiltakozásokat váltott ki. A munkavállalók képviselői azt kérték, hogy a kabinet vonja vissza a tervezeteket. Boc miniszterelnök azonban hajthatatlan. A tanügyi szakszervezetek úgy döntöttek, hogy a szeptember 14-i tanévkezdésen a politikusok szereplését bojkottálni fogják, másnap pedig a parlament épülete előtt szerveznek tiltakozást. Rendkívül elégedetlenek a tanárok, az orvosok és rendfenntartó erők alkalmazottai, akiknek bére 20–30 százalékkal csökkenne. Mintegy két hete sztrájkolnak a bírók is. Az új oktatási törvényt az RMDSZ is bírálta. A szövetség azt követelte, hogy a jogszabály írja elő: a magyar tannyelvű oktatási intézményekben a román nyelvet külön tanterv szerint, a többségi iskolákban használtaktól különböző tankönyvekből – azaz idegen nyelvként – oktassák. /Hajlik a kompromisszumra a kormány. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./
2009. szeptember 14.
Több mint kétezer ember részvételével tüntetést szervezett majd tiltakozó petíciót nyújtott át a hétvégén a tanfelügyelőségnek a Bihar megyei RMDSZ amiatt, hogy az utóbbi hetekben politikai alapon menesztettek magyar iskolaigazgatókat és aligazgatókat a megyében. Pethő Csilla parlamenti képviselő után Noaghi Evelyn, a Magyar Középiskolások Egyeztető Tanácsának elnöke, Nagy Tünde, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség képviselője, majd Duna Sándor, az Ady Endre Líceum szülőbizottságának elnöke lépett emelvényre. Gavrucza Tibor református lelkész, a Bihar Megyei Tanács kulturális és oktatási bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy a tiltakozó gyűlést nem a politikusok hívták össze, hanem „az a jogtiprás, aminek gátat kell szabni”. A Szabó Ödön vezette RMDSZ-küldöttséget fogadták a Bihar Megyei Tanfelügyelőségen. A múlt héten leváltották tisztségéből Szoboszlai Gáspár Editet, a mezőtelegdi iskola aligazgatónőjét, noha közel 30 évig töltötte be az intézményben e tisztségét, és helyette a település egyik szociáldemokrata tanácsosát nevezték ki. Hasonló eset történt a Bihar megyei tanfelügyelőségen is, ahol szintén RMDSZ-est, Pataki Árpád tanfelügyelőt menesztették tisztségéből. /Totka László: Bihar: nem hagyják annyiban. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./
2009. szeptember 14.
Újból beszélnek arról, hogy az instabil kormánykoalíció felbomlása esetén az RMDSZ jó eséllyel pályázik az újabb kormányzati szereplésre. Most Vasile Blaga, a Demokrata–Liberális Párt főtitkára lebegtette meg a koalíció lehetőségét az RMDSZ előtt. Az RMDSZ eddigi reakcióiból arra lehet következtetni, hogy nem lenne ellenére a kormányra kerülés. A kormányszereplés nem öncél, és ajánlatos jól felmérni, hogy milyen lehetőségek várnak az ellenzékiségét kormányzati stallumokra cserélő alakulatra. A gazdasági válság és a kabinet kapkodása miatt robbanásközelivé vált a szociális helyzet. Ilyen körülmények között ajánlatos háromszor is meggondolni, hogy érdemes-e vállalni annak az ódiumát, hogy a PSD–PDL-kormány által gerjesztett káosz miatt az RMDSZ vigye el a balhét. A másik az, hogy az RMDSZ így, ellenzékben sokkal hatékonyabban hallathatja a hangját a kisebbségi jogok ügyében, hiszen nem kötik a kormányzati kötelezettségek. /Balogh Levente: Szirénhangok. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./
2009. szeptember 14.
Szobrot állít a marosvásárhelyi önkormányzat Stefan Gusa tábornoknak, a ‘89-es temesvári, majd bukaresti véres események egyik vitatott kulcsfigurájának. A tiszt nevét viselő alapítvány kezdeményezésére született döntést valamennyi frakció támogatta, beleértve a tíz taggal rendelkező RMDSZ-t is. Cserében a román pártok képviselői megígérték, hogy amint elkészül a Sütő András szobrának dokumentációs terve, ők is megszavazzák annak felállítását. A határozat értelmében Gusa büsztje azon a vársétányi talapzaton kap helyet, ahol eredetileg egy másik katonai szervezet Ion Antonescu háborús bűnös marsall szobrát szerette volna felavatni. A konszenzussal született tanácsi döntés felháborodást keltett a temesvári forradalmárokban. Az 1994-ben elhunyt Stefan Gusa volt az egyike azoknak a tábornokoknak, akik 1989 decemberében belelövettek a temesvári tüntetőkbe. A katonai ügyészség 1997-ben Victor Atanasie Stanculescuval és Mihai Chitackal egyetemben Gusát bűnösnek találta. Gusa még életében tagadta az ellene felhozott vádakat, mi több, a forradalom hősének tekintette magát. Ion Iliescu és az alakulófélben lévő állam vezetői néhány nap elteltével lemondtak Gusa szolgálatairól. Egy interjúban az ismert rendező és egyben a forradalom egyik aktív résztvevője, Sergiu Nicolaescu azzal vádolta a generálist, hogy 1989. december 23-án államcsínyt tervezett, azonban magára maradt, a vezérkar többi tagja ugyanis elhatárolódott a tervtől. Későbbi interjúkban Gusa hősként pózolt, azt állítván magáról, hogy ő volt az, aki békés megoldást talált a temesvári forradalomra, illetve sikerült megakadályoznia az idegen, elsősorban szovjet erők behatolását Romániába. A csontrákban szenvedő Stefan Gusa egy bécsi klinikán, 1994. március 28-án elhunyt. Temetését huszonegy ortodox pópa celebrálta, élen Epifanie Norocellel, Buzau és Vrancea megye püspökével. A politikusok közül a ceremónián Niculae Spiroiu akkori hadügyminiszter, Simion Cotoi volt párttitkár és az egykori Román Nemzeti Egységpárt (PUNR) elnöke, Gheorghe Funar vett részt. Románia főként ókirálysági részein utcákat és hadtesteket neveztek el róla, nevét viselő alapítvány működik, illetve szülőfalujában, Spatarun már mellszobrot is állítottak emlékére. A tábornok halála után a Gusa-kultusz kialakításában Josif Constantin Dragan is fontos szerepet játszott. A vasgárdista múltjáért elítélt, később viszont a leggazdagabb román állampolgárrá vált Dragan jelentős pénzösszeggel támogatta a kultusz ápolóit. /Szucher Ervin: Szobrot kap a forradalmárgyilkos. = Krónika (Kolozsvár), szept. 14./
2009. szeptember 15.
Bő egy héttel elfogadása után végre napvilágot látott a csíkszeredai székelyföldi önkormányzati nagygyűlésen elfogadott memorandum. A jelen levő polgármesterek, képviselők megelőlegezték a bizalmat, a rendezvényt szervező RMDSZ-nek és EMNT-nek nem sikerült megegyeznie a dokumentum szövegében. Tőkésék túl kevésnek tartották az RMDSZ által javasolt változatot, Markóék pedig túl soknak az EMNT elképzeléseit. Végül szétosztották a Tőkésék módosító javaslatait is, úgy tűnt, sikerül érvényesíteni akaratukat. A végleges szöveg csak szeptember 13-án jelent meg az RMDSZ honlapján. Az EMNT javaslatai többnyire helyet kaptak a végső dokumentumban, a preambulumba bekerült a 2007-es autonómia-népszavazás is, de nem szerepel, hogy ezt a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezte. A memorandum szerint a gondokra egyetlen lehetséges jogi megoldás: Székelyföld területi autonómiája. /Farkas Réka: Véglegesítették a csíkszeredai memorandumot. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 15./
2009. szeptember 15.
Élesen bírálták magyar európai parlamenti képviselők a nyáron módosított szlovákiai államnyelvtörvényt az Európai Parlament plenáris ülésén szeptember 14-én Strasbourgban. Az új összetételű EP első érdemi munkanapján, napirend előtti felszólalásában Schmitt Pál (Fidesz), a képviselő-testület alelnöke úgy fogalmazott, Szlovákiában atrocitás érte az EU egyik hivatalos nyelvét, a magyart. Egyetlen EU-intézmény sem hagyhatja szó nélkül, hogy az egyik tagállam nyíltan szembemenjen alapvető európai normákkal, és támadást indítson a kisebbségi jogok ellen – hangoztatta Schmitt Pál. Tabajdi Csaba, az MSZP delegációvezetője szerint Pozsony súlyos jogsértést követett el. Írásban beadott hozzászólásában Gyürk András (Fidesz) azt emelte ki: ha az alapvető értékekről van szó, az EU nem helyezkedhet semleges álláspontra. Ugyancsak írásban benyújtott felszólalásában Gál Kinga (Fidesz) arra mutatott rá, hogy Sólyom László köztársasági elnök augusztus 21-i szlovákiai útjának megakadályozásával az Európai Unió történetében először történt meg, hogy az egyik tagállam közjogi méltósága számára megtagadták a beutazást egy másik tagállam területére. Ez szerinte ellentétes az európai szellemiséggel. Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő szintén a nyelvtörvény ellen emelt szót. A témában szlovák képviselők is felszólaltak, akik szerint a törvény tiszteletben tartja a kisebbségi jogokat. /Az EP-ben bírálták a nyelvtörvényt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 15./
2009. szeptember 15.
Lakatos Péter RMDSZ-es parlamenti képviselő Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy javasolni fogja, az októberi román–magyar közös kormányülést ne Bukarestben, hanem Balatonőszödön tartsák, mert van ott egy olyan gyűlésterem, ahol a politikusok valamitől vezérelve igazat mondanak... Emil Boc miniszterelnöknek pedig végre igazat kellene mondania, be kellene vallania, hogy „a kormány beiktatása óta hazudik reggel, délben és este. ” – fogalmazott a politikus. Lakatos kiemelte, Emil Boc felelősségvállalással elfogadandó törvénytervezeteiről tárgyaltak, az összesen 773 beérkező módosító javaslat közül 39-et fogadtak el. Ezek többsége 2015-re szól, illetve arra vonatkozik, hogy egyes bizottságok összetételét hogyan határozzák meg. „Így nehéz azt mondani, hogy a kormány hajlik a parlament észrevételeinek, javaslatainak az elfogadására” – mondta az RMDSZ-es képviselő. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) legutóbbi plenáris üléséről Lakatos Péter elmondta, öt év kellett ahhoz, hogy végre egy mini parlamentként működjön a KMKF, és hogy összeálljon a programja. /”Az igazságot el kell mondani…” = Reggeli Újság (Nagyvárad), szept. 15./
2009. szeptember 15.
Elnapolta Gyergyószentmiklós Helyi Tanácsa annak a döntésnek a meghozatalát, amely a melegvíz-szolgáltatás újraindítását eredményezhette volna. Az RMDSZ-ből kizárt öt tanácsos azt kérte, hogy előbb tájékoztatással egybekötve kérdezzék meg a lakók véleményét a fűtésrendszer ügyében. Hangsúlyozták, rengeteg támadás és rágalom érte őket az utóbbi napokban, ezért szeretnének igazolást nyerni arról, hogy valóban jól döntöttek-e, amikor a befektető bevonása mellett voksoltak. /Lázár Hajnal: A meleg vízre még várni kell. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 15./
2009. szeptember 16.
Szeptember 15-én a kormány felelősséget vállalt az oktatási törvény reformjáról, a közalkalmazotti bérezés egységes rendszeréről, valamint a kormány hatáskörébe tartozó ügynökségek átszervezéséről szóló tervezetekért. A parlament két házának együttes üléséről testületileg hiányzott a liberálisok képviselőházi és szenátusi frakciója, és a szociáldemokraták egy csoportja is távolmaradásával tüntetett. A parlament előtt több mint ezer közalkalmazott tiltakozott. Ilyenformán a három jogszabályról nem lesz vita a törvényhozásban. A Boc-kabinet lehetőséget adott a politikai erőknek, hogy a bizottságokon belül benyújthassák módosítási indítványukat, de feldolgozni csupán azok egynegyedét dolgozta fel. Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ eldöntötte: élnek a bizalmatlansági indítvány benyújtásának lehetőségével, de a szövetség csak a bérezési törvény ellen emel kifogást. Az RMDSZ álláspontja szerint, bár az oktatási törvény távol áll a tökéletességtől, több szempontból is előrelépést jelent az anyanyelvi oktatás terén. A kormány elfogadta a szövetség több módosító indítványát, ennek köszönhetően sikerült elérni például azt, hogy ezentúl ne csak a 4., hanem 10. osztályig külön tankönyv szerint, idegen nyelvként oktassák a nemzeti kisebbségekhez tartozó gyermekeknek a román nyelvet. A tervezet szavatolja az egyházi oktatást, ugyanakkor lehetővé teszi például azt, hogy az új karok létrehozása ne legyen kiszolgáltatva az egyetemi szenátusoknak, hanem a kormány dönthessen róluk. /Felelősséget vállalt a kormány három törvénytervezetért. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./
2009. szeptember 16.
„Fontos, hogy az Európai Unióban legyen egységes, minden tagállam számára kötelező kisebbségvédelmi törvény – jelentette ki Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szeptember 14-i, napirend előtti felszólalásában, az Európai Parlament plenáris ülésén. Rámutatott: „megtiltják egy uniós polgár beutazását egy másik tagállam területére, korlátozzák szabad mozgásában. Tizenöt állampolgárt lehazaárulóznak, megtiltják kiutazásukat az illető országból csak azért, mert tárgyalni szeretnének sorstársaikkal kisebbségi gondokról a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán. Pénzbírsággal illetik, ha valaki nem beszéli helyesen az állam nyelvét kórházban, rendőrségen, öregotthonban, szülészeten. Még a bevándorlókat sem büntetik így az Unió területén, nemhogy őshonos lakosokat, akik nem 17 éve, de több mint ezer éve élnek ott”. Ezért fontos, zárta felszólalását a képviselő, hogy az Unió területén legyen egységes, minden tagállam számára kötelező kisebbségvédelmi törvény. /Sógor Csaba az EU-ban kötelező kisebbségvédelmi törvényt kér. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./
2009. szeptember 17.
„Egyre jobban hiszem azt, hogy ez volt az utolsó beszéd, amelyet Traian Basescu államelnöki minőségében mondott a parlament előtt” – jelentette ki Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt követően, hogy a parlament két házának együttes ülésén elhangzott Basescu államfő beszéde. Geoana kifogásolta, hogy az ország elnöke egyetlen szót sem ejtett a gazdasági válságról és a gazdaság fellendítéséről. A szociáldemokraták sajtónyilatkozataiból kiderült, hogy a demokrata-liberálisok megzsarolták őket. Mircea Geoana és Miron Mitrea pártvezetők egyaránt megerősítették: koalíciós partnerük a kormányban maradásuk feltételeként szabta meg annak a három törvénytervezetnek a támogatását, amelyért a Boc-kabinet a parlament együttes ülése előtt felelősséget vállalt. Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke is keményen bírálta az ország elnökét, kifejtve: „Traian Basescu nem más, mint Ceausescu későbbi karikatúrája”. A politikus szerint kevés esélye van annak, hogy elfogadják majd a bizalmatlansági indítványt. Az RMDSZ csak az első forduló után dönti majd el, hogy melyik párt jelöltjét támogatja az elnökválasztáson – jelentette be Markó Béla RMDSZ-elnök. A kormány ellen benyújtandó bizalmatlansági indítványról szólva, Markó kifejtette: sem a demokrata-liberálisoknak, sem a szociáldemokratáknak nem érdeke, hogy még az elnökválasztás előtt megbukjon a jelenlegi kormány. Az indítvány pozitív hozadéka, hogy lehetőséget teremt a szövetség és a liberálisok számára álláspontjuk kifejtésére. /Geoana: A PD-L megzsarolta a szociáldemokratákat. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./ Mircea Geoana kifogásolta, hogy az államfő „mások érdemeivel kérkedett”, a saját mulasztásait pedig elhallgatta. Markó Béla szerint Basescu parlamenti felszólalása inkább a kormányok elmúlt években elért eredményeire vonatkozott. „Kevésbé szólt arról, hogy mi a szerepe az államfői intézménynek, illetve arról, hogy az alkotmány által előírt közvetítő szerepét milyen mértékben sikerült ellátnia az elmúlt években” – mondta az RMDSZ elnöke. Traian Basescu beszédében emlékeztetett arra, hogy 2005 óta a Korrupcióellenes Hivatal (DNA) húsz hivatalban lévő, illetve volt miniszter ellen kezdett büntetőjogi vizsgálatot, de egyik eljárás sem zárult végleges, jogerős ítélettel. Megfeddte a bírókat, akik szerinte ma szabadon cselekedhetnének, de nem tudnak mit kezdeni a szabadsággal. Basescu utalt arra, hogy bátorította a titkosszolgálatok korszerűsítését és olyan értelmű reformját, hogy azok valóban a nemzet biztonságának szempontját állítsák előtérbe. /Leértékelt elnöki országértékelő. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./
2009. szeptember 17.
A felelősségvállalással előterjesztett oktatási törvény több pozitívumot is tartalmaz az 1995-ben megszavazott, eddig érvényben lévő oktatási törvénnyel szemben. Kedvező változtatás, hogy korrekciós szorzókat alkalmaznak a nemzeti kisebbségek és a földrajzi övezetenkénti gyermeklétszám esetében. Kötő József RMDSZ-es képviselő elmondta, hogy a román nyelvoktatás külön tanrend és tankönyv szerint történik majd a kötelező oktatásban, azaz I–X. osztályban. Azoknak a tanulóknak, akik nem anyanyelvű oktatásban vesznek részt, kérésre biztosítani kell az anyanyelv és az adott kisebbség történelmének és hagyományainak tanítását. Biztosítják a doktori cím anyanyelven történő megszerzésének a lehetőségét, az egyetemi karok kormányrendelettel is létrehozhatók, a multikulturális egyetemeken pedig az anyanyelvi oktatói programok finanszírozása megnövelt szorzó alapján történik stb. /N. -H. D. : Előrelépések az oktatási törvényben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 17./
2009. szeptember 17.
A Demokrata-Liberális Párt sepsiszentgyörgyi vezetősége új stratégiával próbálja felfrissíteni az alakulatot: nyitnak a magyarság felé – jelentette be Dan Manolachescu nemrég megválasztott elnök. Elmondása szerint sok magyar kíván csatlakozni hozzájuk, az új vezetőtestület, a városi büró tagjainak 40 százaléka magyar nemzetiségű. Többnyire fiatalokról van szó, akik nem találták megfelelőnek sem az RMDSZ, sem az MPP kínálta lehetőségeket. A D-LP külön szakosztályt hozott létre, amely a kisebbségi kérdéssel és az etnikumközi kapcsolatokkal foglalkozik. Nem kívánják elcsábítani az RMDSZ vagy az MPP tagságát– szögezte le Manolachescu. /Farkas Réka: Magyarosodnának a demokrata-liberálisok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 17./
2009. szeptember 18.
Szeptember 17-én benyújtotta közös bizalmatlansági indítványát a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ az egységes bérezési törvény miatt, amelyet a kormány felelősségvállalással bocsátott a parlament elé. A bizalmatlansági indítvánnyal párhuzamosan a liberálisok dolgoznak egy olyan beadványon is, amelyben az alkotmánybíróságot „értesítik” a másik két jogszabályt érintő alkotmányossági kifogásaikról. Crin Antonescu, a PNL elnöke elmondta: pártja szeretett volna három indítványt benyújtani, de csak az egységes bérezésről szólóhoz kapta meg az RMDSZ támogatását. /Benyújtották a bizalmatlansági indítványt. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./
2009. szeptember 18.
Az oktatási törvénytervezetre vonatkozó RMDSZ-javaslatokról Kötő József RMDSZ-es képviselő elmondta: volt olyan RMDSZ-javaslat, amelyet elfogadtak, de arra is akad példa, hogy más politikai párt is megfogalmazott hasonlót, s így a törvénybe olyan cikkelyek is bekerültek, amelyek előnyösek a romániai magyarság – számára. Kormányhatározattal is lehet karokat létesíteni, a mesteri, a doktori és az egyetem utáni tanulmányokat anyanyelven lehet folytatni. Azokon az egyetemeken, ahol több nyelven folyik az oktatás, önálló tagozatok hozhatók létre, s kiemelt szorzót alkalmaznak a felső fokú tanulmányaikat anyanyelvükön végző kisebbségi diákok finanszírozása esetében. Az anyanyelvi oktatási vonalon a karok, a tanszékek mellett a tagozat profiljának megfelelő anyanyelvi kutatói egységet lehet létrehozni. Azonban Románia földrajzát és a románok történelmét továbbra is románul oktatják, de a gimnáziumi szakaszzáró vizsgatárgyak között csak a román, az anyanyelv, valamint a matematika jegy szerepel. A tanulók elsajátíthatják a földrajzi neveket anyanyelven is, a kötelező tanítási idő 25 százalékát a tanár saját elképzelése szerint használhatja fel. Az iskolaigazgatói és aligazgatói tisztségért folyó versenyvizsgát az iskola rendezi meg, a kinevezést a polgármesteri hivatal írja alá. Ugyancsak az iskola dönt arról, hogy a pedagógust meghatározatlan vagy meghatározott időre veszi-e fel. /(hintós): Kötő: összecsengtek egyes RMDSZ-javaslatok. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 18./
2009. szeptember 18.
Az RMDSZ az egységes bértábla törvénytervezetével kapcsolatban nyújtott be bizalmatlansági indítványt, a PNL-vel együtt. Ez meglepő volt, mert az RMDSZ végig csak a tanügyi törvénycsomagot bírálta, jegyezte meg a lap szerkesztője. Markó Béla, az RMDSZ elnöke ezt azzal magyarázta, hogy az RMDSZ-nek ki kellett fejeznie éles kritikáját a kormánnyal szemben. A legnagyobb elégedetlenséget a közvéleményben a bértáblával kapcsolatos törvénycsomag váltotta ki. Az RMDSZ-nek érdeke, hogy kormányzati eszközök legyenek a kezében. Megfelelő partnerek és megfelelő kormányprogram esetén az RMDSZ részt venne a kormányzásban. /Salamon Márton László: Szigorúan bizalmatlan. Interjú Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./
2009. szeptember 18.
Az alsó- és felső-háromszéki RMDSZ-szervezetek vezetői megállapodtak abban, hogy közös Kovászna megyei RMDSZ-szervezetet alakítanak – jelentette be Albert Álmos, a szövetség alsó-háromszéki elnöke. Albert Álmos kifejtette: jó példával szeretnének elöl járni a hozzájuk hasonlóan külön szervezetként tevékenykedő Hargita és Máramaros megyei RMDSZ előtt. Abban állapodtak meg, hogy a Kovászna megyei RMDSZ-en belül öt szervezetet hoznak létre – Sepsiszék, Orbaiszék, Kézdiszék, Erdővidék és Sepsiszentgyörgy, amelyek maximális autonómiával rendelkeznek majd. Tamás Sándor megyei tanácselnök, a felső-háromszéki RMDSZ szervezet korábbi elnöke kifejtette: a megyei szervezeten belül létrejövő széki szervezetek esetében is érvényesül az arányosság elve, vagyis tagjaik számarányának megfelelően vesznek részt a közös megyei vezetésben. Hargita megyében három – csíki, udvarhelyszéki és gyergyói –, Máramarosban pedig két-két területi szervezet működik. /Kovács Zsolt: Fúzionáltak a területi szervezetek. „Újraegyesülés” Háromszéken. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 18./
2009. szeptember 18.
A gyergyószentmiklósi lakószövetségek képviselői egyetértettek a távhőrendszer felújításával kapcsolatos önkormányzati döntésekkel, bizalmat szavaztak Mezei János polgármesternek és az önkormányzatnak. Egyetértettek azzal az öt RMDSZ-es tanácsossal is, akiket amiatt zártak ki a szövetségből, mert a választmány döntése ellenére az MPP-s városvezetőkkel együtt szavazták meg, hogy külföldi beruházó bevonásával bonyolítsák le a távhőrendszer korszerűsítését. /Jánossy Alíz: Lezárult a távhőrendszer-vita Gyergyószentmiklóson. = Krónika (Kolozsvár), szept. 18./
2009. szeptember 19.
Az RMDSZ elvileg elképzelhetőnek tartja a kormányzást bármelyik jelenlegi parlamenti párttal, ám csak olyan kormányt tartana támogathatónak, amely elkötelezi magát a reformok mellett nemcsak az országos ügyekben, hanem a kisebbségi jogok terén is – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök. Jónak tartja az elfogadott oktatási törvényt, a kisebbségi oktatás terén több fontos kérdésben is sikerült előrelépni, de elégedetlen azért, hogy a történelem és földrajz oktatás kapcsán nem értek el eredményt. Nagy lehetőség az is, hogy ezután egyetemi karokat nemcsak egyetemi szenátusi döntéssel, hanem kormányhatározattal is létre lehet hozni, a közép és felsőfokú oktatás finanszírozási kritériumai közé pedig bekerült az oktatási nyelv is, ennek köszönhetően pedig a kisebbségi oktatás nagyobb költségvetési támogatásban részesül majd – magyarázta a pártelnök. Az iskolaigazgatók leváltásáról szóló miniszteri rendelet kapcsán kifejtette, az RMDSZ nem ért egyet az intézkedéssel, és szorgalmazni fogja módosítását. Szeptember 18-án ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanács és a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT) is. A tanácskozások napirendjén szerepelt az államelnök-választási kampánnyal kapcsolatos teendők megbeszélése, illetve az SZKT ülés előkészítése. Kovács Pétert az RMDSZ-es államelnök-jelölt kampányfőnökének, Porcsalmi Bálintot pedig kampányfőnök-helyettesnek nevezték ki. /Markó: bárkivel kormányozna az RMDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 19./
2009. szeptember 19.
Nem létezik egyezség az RMDSZ és a D-LP között a bizalmatlansági indítványról és a kormány megbuktatásáról – cáfolta Márton Árpád képviselő a román sajtóban megjelent híreszteléseket. Az RMDSZ bejelentése után hatalmas felhördülés volt demokrata-liberális oldalon. Emil Boc miniszterelnök idegesen telefonált Markó Bélának, és több D-LP-s politikus fenyegetőzött, hogy lemondhatnak a magyar tisztségviselők kinevezéséről és a beruházási pénzekről. Márton Árpád elmondta azt is, az RMDSZ azért döntött egyetlen bizalmatlansági indítvány benyújtásáról, mert egy kormányt csak egyszer lehet megbuktatni. Márton Árpád szerint a bizalmatlansági indítvány megszavazásának nagyon kevés az esélye. /Farkas Réka: Nincs háttéregyezség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 19./
2009. szeptember 19.
A Marosvásárhelyre tervezett Stefan Gusa-szobor miatti felháborodás kapcsán hívott össze sajtótájékoztatót dr. Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, a városi tanács RMDSZ-frakciójának a vezetője, aki nehezményezte, hogy sokan őt személyesen, valamint a tanács RMDSZ-frakcióját teszik felelőssé azért, hogy a temesvári forradalmárokba lövető főtiszt, Gusa szobrának felállításáról szóló határozattervezetet megszavazta a tanács. Dr. Benedek István szerint a magyarság szempontjából az a fontos, hogy a Gusa-szoborért cserébe a román tanácsosok egyetértettek azzal, hogy Marosvásárhelyen felállítsák Sütő András szobrát is. Hangsúlyozta, nem a magyar tanácsosokat minősíti, ha egy vitatott személyt jelölnek a román kollégák. A tanácsban kisebbségben vannak, emlékeztetett Benedek István. /Menyhárt Borbála: „Számunkra az a fontos, hogy lesz Sütő-szobor!” = Népújság (Marosvásárhely), szept. 19./
2009. szeptember 19.
Tőkés László EP- képviselő, az EMNT elnöke nyilatkozatot adott ki. Az 1989-es emlékév keretében, szeptember 20-án, Temesváron emlékünnepély keretében Újvárossy Ernő református építésznek állítanak emléket, aki méltán tekinthető a húsz évvel ezelőtti népi ellenállást sújtó hatalmi erőszak első áldozatának. A kegyelettel szöges ellentétben Marosvásárhely önkormányzata nem a hősöknek és az áldozatoknak kíván emléket állítani, hanem a tömeggyilkos Stefan Gusa tábornok szobrának felállításával készül az évfordulóra. Felháborító, hogy ezt döntést az egykori székely főváros tíztagú RMDSZ-frakciója is támogatta. 1997-ben a katonai ügyészség bűnösnek találta a tábornokot a temesvári vérengzések elkövetésében. Tőkés László az Európai Parlament képviselőjeként, valamint az egyesült Európába vezető út első állomásának számító Temesvár egykori lelkipásztoraként erélyesen tiltakozik Stefan Gusa tábornok szobrának felállítása ellen, az RMDSZ haladéktalan fellépését is sürgeti. „Az RMDSZ-frakció elnökének állítólagos tájékozatlansága ez esetben nem jelenthet mentséget számára” hangsúlyozta Tőkés, Sütő András szobrának felállítása nem képezheti elvtelen alku tárgyát. /Tőkés László tiltakozik. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 19./