Tájhaza és vasketrec
Neve a múlt rendszerben a Limes-körrel, a rendszerváltás után pedig többek között a Provinciával forrt egybe. Molnár Gusztáv filozófus-politológussal sajátos és saját „tájhazájáról”, a 20. század eleji Magyarország perspektíváiról és a tovatűnt lehetőségekről beszélgettünk.
– A Limes-kör találkozóin született anyagok máig forrásértékűek, miközben a vállalkozás első percétől fogva veszélyesnek számított. Milyen jövőt jósoltak munkájuknak önök, erdélyi magyar ellenzéki értelmiségiek?
– A Limes-kör megalapítása tudatos, átgondolt lépés volt részemről. Nagyjából 1985-ben vált világossá, hogy az ugyan erősen korlátozott, de mégiscsak rendelkezésre álló nyilvánosság keretei a korábbi évekhez viszonyítva rendkívüli módon beszűkültek. Nyilvánvalóvá vált: egy párhuzamos belső nyilvánosságot kell megteremtenünk, amelynek egyértelmű hátránya, hogy illegalitásba kényszerül, előnye viszont, hogy nem érinti a cenzúra. Hogy mi lesz a vége, nem tudtuk, nem is tudhattuk – a terv az volt, hogy az anyagokat Magyarországra juttatjuk, mivel egy része annak, amiről beszéltünk és írtunk az akkor sokkal komplexebb és toleránsabb magyarországi nyilvánosságba már belefért. Döntő része viszont abba sem, hiszen mi a kommunizmus utáni korszakra készültünk, arra, hogy a demokrácia helyreállításával vagy megteremtésével milyen új lehetőségek adódnak a számunkra. Ezért az anyagok nagy részét a magyarországi párhuzamos nyilvánosságban publikálhatták volna. Ez volt a stratégia, ami azért nem sikerült, mert minden mozdulatunkat figyelték, és mielőtt az átküldendő anyag összegyűlt volna, lecsaptak ránk.
– Mi lett az elkobzott írásokkal?
– Az anyagok jelentős részéből volt egy tartalék példányom, ezeket áttelepülésemkor sikerült Magyarországra vinnem. Másrészt, amikor a Szekuritáté levéltárában saját dossziém iránt érdeklődtem, azt nem kaptam meg, egy négykötetes Limes-összeállítást viszont igen. Ebben benne vannak a lefoglalt írások, olyanok is, amelyekről nem volt másolatom. Az akkor legfrissebb tanulmányomnak például még a piszkozatát is elvitték, így viszont előkerült… Mostanában egyébként épp olyan téma foglalkoztat, ami a Limes-találkozók során merült fel. Bíró Béla egyszer azt mondta: gondolkodjunk el azon, hogy a liberális demokrácia többségi demokráciát jelent, vagyis az alávetett helyzet a rendszer megváltozásának ellenére is változatlan maradhat például egy Kolozsvár típusú településen, ahol bár demokratikus körülmények között, de továbbra is kisebbségben, azaz alávetett helyzetben leszünk. Minket ez a gondolatmenet akkor nagyon megdöbbentett, de látnoki megérzés volt: a román nemzeti hegemónia és a nemzetállam adott. Ez a brutális valóság: nem mintha korbáccsal üldöznék a magyarokat, de nap, mint nap tapasztaljuk, hogy a magyarság egyre fogy és marginalizálódik, csak foltokban marad meg. S már nem csak Kolozsváron, hanem Nagyváradon is érezhető ez.
– Soha nem gondolt a Romániába való visszaköltözésre?
– Mivel Szalárdon születtem, nekem Nagyvárad a város. Már a múlt század hatvanas éveiben vegyes lakosságú volt, azt valahogy fel tudtam dolgozni, de az a Nagyvárad, amely 2006-ban fogadott, amikor a Partiumi Keresztény Egyetemen főállásban kezdtem el tanítani, már teljesen más volt. Látnom kellett, hogy mit jelent húszszázaléknyi magyar lakosság egy több százezres városban egy amúgy jobbára pozitívnak mondható helyzetben. A visszaköltözésem nem volt teljes, mert bár Magyarországon sem tudtam teljes mértékben szocializálódni – így a szó teljes értelmében sohasem váltam „magyarországivá” –, be kellett látnom, hogy a visszatelepülésnek is korlátokat kell szabnom, mert elhagytam egy közeget 1988-ban, és 2006-ban – Hérakleitosz szavaival élve – már nem léphetek ugyanabba a folyóba. A senki földjén létezem, ami alapvetően nem rossz. Lelkileg nem könnyű ezt feldolgozni, de elviselésében, sőt, pozitív oldalának élvezésében óriási segítségemre van, hogy nekem voltaképpen egyfajta „mikrohazám” van. Ezt a németek a Heimat kifejezéssel írják le, és magyarul nagyjából „tájhazát” jelent. Keleti csücske a Nagyváradhoz közeli Hegyközszentimre, ahol családi szőlősünkben egy öreg pince fölé építettem egy kis házat. A másik csücske ennek a speciális tájhazának – a szintén í-ző – Mezőtúr, ahol a Hortobágy-Berettyó és a Hármas-Körös folyik. Az utóbbi egyik csendes holtága, a Peres mellett van a másik „birtokom”, egy kis faház. Amúgy Budapest mellett, Csömörön lakom, ahol az „őslakók” – „tótok” és „svábok”, jó magyarok, persze – lassan kisebbségbe kerülnek az olyan be-, illetve a városból kitelepülőkkel szemben, mint amilyen a mi családunk is. Csömör és Nagyvárad, tavasztól későőszig pedig Mezőtúr és Szentimre között ingázva empirikus értelemben folyton beleütközöm az országhatárba, amit persze tulajdonképpen nem veszek figyelembe. Nem érdekel, mint ahogy a két ország aktuálpolitikája sem foglalkoztat különösebben. Két témával foglalkozom: az egyik a globális geopolitika, amely mindig a kedvenc szórakozásom volt, a másik egy tavaly elkezdett kutatás a 20. század eleji magyar nemzeti hegemónia dilemmáiról.
– Mi érdekli a lassan több mint száz évvel ezelőtti Magyarországgal kapcsolatban?
– Ami engem most foglalkoztat, az természetesen összefügg az utóbbi évek említett alapélményével. 1910-ben a Horvátország nélküli Magyarország 56 százaléka volt magyar anyanyelvű, s ha a történelem nem szól közbe, ez az arány 60–65 százalékig emelkedhetett volna. Ez már elég lett volna a fokozatosan demokratizálódó körülmények között is a magyar nemzet hegemón pozíciójának a megőrzéséhez, amit nem szabad összekeverni a szupremáciával. Egyik kedvenc szerzőm, az úgynevezett revizionista-cionista Vladimir Jabotinsky mondja, hogy az országokkal kapcsolatos legfontosabb tény nem a jogokkal, hanem a számokkal áll összefüggésben. Azzal, hogy ki van többségben, és hogy ez a többség mekkora.
– Ennek függvényében lényeges tehát a század eleji Magyarország?
– Igen, mert döntő jelentőségű, hogy akkor (egészen pontosan 1900-ban) billent át az 50 százalékon az arány. A magyarság számarányának a jelentős növekedése egyrészt a magas születési arányszámnak, másrészt a nagyarányú asszimilációnak volt köszönhető. Ennek a perspektívának 1918-ban vége szakadt, és egy másik logika kezdődött, amelynek már csak passzív tárgyai lehettünk. A Magyarországgal szomszédos területeken olyan mértékben marginalizálódtunk, hogy – kis túlzással – lassan már maximális jogokat is adhatnának, nem lenne különösebb jelentősége. Az egyetlen kivétel a két székely megye, ahol még megmaradt a lokális többségünk. Ezért akarják beolvasztani őket egy helyileg is román többségű régióba.
– Nagy visszhangot kiváltott tanulmánya, Az erdélyi kérdés szerint a kilencvenes évek végén Románia előtt két út állt: vagy sikeres lesz, és egyfajta föderalizációt megvalósítva sikerül Erdély szintjére emelkednie, vagy a sikertelen országok sorsára jut. Hogyan gondolkodik minderről ma?
– Több szempontból is releváns a kérdés, hisz ez a tanulmányom – amelyben az volt a revelációszerű, hogy Erdély választási térképe mennyire eltér az ókirályságitól – volt tulajdonképpen a Provincia című, 2000 és 2003 között működő folyóirat elindítója is. Megismerkedtem olyan erdélyi románokkal – többek között Alexandru Cistelecannal, Traian Steffel és Daniel Vighivel –, akik érezték Erdély potenciális előnyhelyzetét a Regáttal szemben, és elindítottuk a kétnyelvű kiadványt. Az általunk képviselt alternatíva akkor megoldást jelenthetett volna arra, hogy egyfajta társnemzeti státust érjünk el – Erdélyen belül! Egy kisebbség nem kerülhet hatalomra, vagy ha igen, szövetségesekre van szüksége, hogy ki tudjon törni a determináltságból, a számok vasketrecéből, amire az alárendeltség ítél. Ezért úgy gondoltam, ha össze tudunk fogni az erdélyi románokkal, és Erdélyen belül létre tudunk hozni egy regionalista, transzszilvanista alapon álló többséget, az megoldást hozhat.
– Mégsem jelentett megoldást ez az elképzelés. Miért?
– 2003 körül eljutottunk arra a pontra, ahol az értelmiségi elképzelés már nem volt elegendő arra, hogy mobilizáljuk a potenciális „transzszilvanista” többséget a nem erdélyi, hanem sokkal inkább összromán mentalitású populációval szemben. Ezért felmerült egy valóban transzetnikus párt létrehozásának a gondolata (annál is inkább, mert egy nyilvánvalóan diverziós céllal, a mi törekvéseink diszkreditálására létrehívott ilyen párt, a Sabin Gherman-féle már létezett), amellyel kapcsolatban viszont a Provincia-csoport megosztott volt. Egy része kész volt a politika mezejére lépni, más része ódzkodott ettől. Döntő jelentőségűvé végül az egyik nagyváradi megbeszélésünk vált, amelyen részt vett Smaranda Enache is. Nekiszegeztük a kérdést: vállalja a párt vezetését vagy sem? Úgy gondoltuk ugyanis, hogy tökéletesen kétnyelvűként a magyarok számára is elfogadható volna. Smaranda ott és akkor viszont nem vállalta a tisztséget, ami azért is lényeges, mert csak az a pillanat jöhetett számításba. Közzétettünk ugyanis egy memorandumot, amelynek a mintegy ezer aláírójára akkor lehetett volna támaszkodni.
– A Limes kevésbé bír kétértelmű jelentéssel, mint a Provincia. Miért épp ezt a nevet kapta a kiadvány, s majd a csoport is?
– Az első javaslatom a „Diéta” volt. Ám ennek is van egy köznapi, kevésbé szerencsés jelentése, ráadásul román barátaink kissé erősnek érezték az erdélyi országgyűlésre való egyértelmű utalást… Ezért döntöttünk végül a „Provincia” mellett, amelynek az én fülemben egyáltalán nem a pejoratív jelentéstartalma dominál, hanem az, amit egy római provincia asszociál. Ami persze nem Róma, de nem Bukarest és nem is Budapest.
Molnár Gusztáv Filozófus, politológus, 1948. november 20-án született a Bihar megyei Szalárdon. Nagyváradon érettségizett, majd a Babes-Bolyai Tudományegyetemen szerzett történelem-filozófia szakos diplomát. Pályáját a Kriterion Könyvkiadó bukaresti szerkesztőjeként kezdte. 1988 tavaszán Magyarországra költözött. A rendszerváltás után a Teleki László Alapítvány Dunatáj Intézetének, majd geopolitikai kutatócsoportjának vezetője. A 2000 és 2003 között megjelent Provincia című politikai és kulturális havilap kezdeményezője és Alexandru Cistelecannal együtt társszerkesztője volt. 2006 óta a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem docense. 2009-től geopolitikai blogot vezet az interneten (vilagnaplo.hvg.hu). Kötetei: Az elmélet küszöbén (tanulmányok, 1976), Ó, Anglia, Anglia... (esszé, 1984), Alternatívák könyve I-II (tanulmánykötet, 2007), Beszélgetések Méliusz Józseffel – 1930-1939 (2012)
Dénes Ida

Felemás alkotmány félúton
Többféle jegyet viselt a román alkotmánymódosítás az elmúlt 23 év során, de mindig „testre szabták,” igazították a hatalmat gyakorlók igényeinek megfelelően. Egyes vélemények szerint a legutóbbi módosítási folyamat is ama állóháború részét képezi, amelynek egyik fontos szereplője Traian Băsescu államelnök, akinek elvileg semmi vesztenivalója se lenne, gyakorlatilag élete munkájának a jövőbeli szobrát faragják egyre kisebbre a készülő alkotmánnyal. Értsd: a román alkotmányt az utóbbi évtizedekben nem a nép javára módosítgatták, és ezen az sem változtat, hogy idén februárban megalakult az alkotmánymódosítás széleskörű társadalmi vitáját lebonyolító Alkotmányozó Fórum. A román parlamentnek ugyanakkor külön alkotmánymódosítási szakbizottsága van, az ott megalkotott alkotmánymódosítási tervezetet normakontrollnak és szakértői véleményezésnek vetik alá, és idén ősszel szavazhat róla a bukaresti parlament. A módosított alkotmány akkor lép hatályba, ha azt a román parlament kétharmados többséggel elfogadja, és népszavazás is megerősíti. Nem egyszerű történet ez a szakértői véleményezés egy kétharmados parlament szavazása és a népszavazás előtt, tehát bármiféle eredményről is számolt be valaki, érdekesnek ugyan nevezhető, de valódi eredménynek aligha.
Visszajáró kísértet
Azért sem, mert ahogyan azt Ovidiu Nahoi is megfogalmazta a Dilema Veche hasábjain, elnökünket nem abból a fából faragták, aki befejezetlenül hagyna akár egyetlen csatát is. Holott 2012-ben két rend választást is elveszített, no meg egy népszavazást, a mai parlamenti többség azt a győzelmét most az új alkotmányba szeretné írni lángoló betűkkel. Nahoi szerint valahogyan a román paraszt dühére emlékeztet ez a művelet, aki még egy kihegyezett karót is a halott szívébe döfött, nehogy kísértetként visszajárjon.
A jelenlegi román alkotmányt 1991. november 21-én fogadta el az alkotmányozó gyűléssé alakult román parlament, és az 1991. december 8-án tartott jóváhagyó népszavazás után lépett hatályba. 2003. évi 429-es törvény módosította, ezt a 2003. október 18–19-én tartott népszavazás hagyta jóvá.
Bakk Miklós 2003-ban, a Régió 4. számában így foglalta össze a román alkotmányozás történetének fontosabb jellegzetességeit:
a) a román alkotmányok elfogadása elsősorban a külpolitikai kontextus változását és egyfajta közjogi igazodási kényszert fejeztek ki
b) a területi egység biztosítása legfontosabb – mitizált – célok közé tartozott
c) szerves alkotmányfejlődésre nem került sor, tehát
d) az alkotmánybírósági értelmezésnek és a „láthatatlan alkotmány” hatalmának feltételei nem teremtődtek meg.
Sajnos, a készülő alkotmányról ugyanezt előlegezhetnénk meg, hiszen ami az elmúlt néhány hónap vitáiból a sajtóba kiszűrődött, abból kiviláglik az elnöki jogosultságok kíméletlen lefaragása, a régió definíciójának a többség szája íze szerinti leírása, a túlcentralizáltság és a nemzetállam bebetonozása.
A Cristian Pârvulescu vezette Alkotmányozó Fórumot egyes sajtójelentések szerint kirakatfórumnak készítették, hogy eljátszhassák a „széleskörű társadalmi konzultálást”. Ez a fórum, a nép fóruma nyújtotta be az értékes javaslatokat az alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti különbizottságnak, amelynek szerepéről hadd idézzük annak elnökét, Crin Antonescut, aki úgy értékelte: a módosítás „nyertese” a parlament, amely megerősíti pozícióit a kormánnyal és az elnöki hivatallal szemben. „Szükséges volt az államfő, a parlament és a kormány hatásköreinek pontosítása, hogy megelőzzük az utóbbi évek megalázó tapasztalatainak megismétlődését” – mutatott rá Antonescu. Felidézte: Traian Băsescu államfő több ízben elutasította, hogy a parlamentben már kialakult többség jelöltjének adjon kormányalakítási megbízást – ilyesmit az új alkotmány már nem tesz lehetővé. Vagyis a módosítást előkészítő különbizottságnak ez volt a legfőbb gondja, pedig lett volna ott még néhány, bennünket, a népet is érdeklő tétel.
Időnyerés, vagy amit akartok
Legelső tételként ott van a kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerése, ami egyelőre kapott egy „futottak még” lehetőséget. Láthatóan esélyt sem kaphatnak azonban a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának előírásai, pedig alkotmányos rangra emelésük által mindannyian másként lélegezhetnénk ebben az országban.
Ami a decentralizálást illeti: a román sajtó tele szájjal beszél arról, hogy melyik PSD-s báró hatalmi jogkörét hogyan beszélték meg a különböző régiókban Liviu Dragnea területfejlesztési miniszter és csapata portyázása során. Holott Románia aláírta a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját, amelynek ötödik cikkelye világossá teszi, hogy egyetlen állam sem hozhat olyan intézkedést, amellyel megváltoztatja az etnikai arányokat.
Az EMNP elnöke, Toró T. Tibor június 14-én közleményben üdvözölte, hogy az alkotmánymódosító parlamenti bizottság elfogadta a kisebbségek szabad jelképhasználatára vonatkozó javaslatot, a kulturális autonómia lehetőségét is beiktatta az alaptörvénybe, de aggasztónak tartja, hogy nem a közösség, hanem „a nemzeti kisebbség törvényes képviselője” hatáskörébe utalják az autonómia-intézmények létrehozási jogát. Toró úgy tartja: az alkotmány vitatott cikkelye alapján az RMDSZ csúcsvezetése „lehetőséget kap arra, hogy – a közösség nevében fellépve, de annak demokratikus ellenőrzése alól kivonva magát – kisajátítsa a kulturális autonómia intézményeinek létrehozását és működtetését”.
A szereplők ismeretében érthető az EMNP-elnök aggodalma, hiszen Victor Ponta úton-útfélen elmondta: a romániai magyarságnak egyetlen választott, legitim képviselete van, akivel ők nagyon, de nagyon jó viszonyban vannak. És ez örvendetes dolog is lenne, ha dâmbovițai nyelven nem azt jelentené, hogy „ne gyűjtsük fölöslegesen a bajunkat, ezekkel valahogy megegyezünk, adjatok nekik jelképeket, valami izét, akármit, kulturális autonómiát, azzal is időt nyerünk.”
A parlamenti különbizottság június 19-én fejezte be a munkáját, a véglegesített szövegtervezetet 17 szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadta el a testület. A tervezet majd végigjárja a maga útját, normakontroll, parlamenti- és népszavazás is lesz, és színes közjátékként még egy, az elnök által megrendelt népszavazásra is számíthatunk. Ilyen körülmények között csak üdvözölni lehet, hogy az SZNT legfrissebb közleményében a Székelyföld területi autonómiájáért mozgalmi eszközökkel küzdő civil szervezetként definiálta önmagát.
Willmann Walter
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nyilvántartásba veszik a Temes megyei magyarokat
A nyári vakáció előtt még egy utolsó sajtótájékoztatót tartott az RMDSZ Temes megyei szervezete a temesvári Magyar Házban, Halász Ferenc megyei elnök és Molnár Zsolt parlamenti képviselő részvételével. A megyei szervezet elnöke beszámolt a tavaszi-nyáreleji időszakban lezajlott kisrégiós találkozók eredményeiről. Ezeken a találkozókon, amelyeken a helyi RMDSZ-szervezetek vezetői, önkormányzati képviselők mellett részt vettek a civilszervezetek képviselői is, kielemezték a 2012-es parlamenti választási eredményeket és felleltározták a helyi magyar közösségeket érintő problémákat. A találkozók alkalmat adtak Molnár Zsolt parlamenti képviselőnek is a bemutatkozásra és a helyi közösségek képviselőivel való ismerkedésre.
„A magyarlakta településeken szeptember végéig el kell készíteni a magyar közösségek aktuális adatbázisát, erre a helyi RMDSZ-szervezetek határidőt is kaptak” – mondta Halász Ferenc elnök, aki arról is beszámolt, hogy az RMDSZ a politikai tevékenységeken túlmenően nyitott a társadalmi-kulturális tevékenységek irányába és Családi napot, Trianon-megemlékezést szervezett, illetve erdélyi kirándulást szervez Bethlen Gábor fejedelem születésének 400. évfordulója alkalmából.
Molnár Zsolt parlamenti képviselő képviselőházi tevékenységéről számolt be, kiemelve egy Cseke Attila Bihar megyei képviselővel közösen benyújtott törvényjavaslatot, amely kilenc minisztériumhoz tartozó 18 dekoncentrált intézmény decentralizálását tenné lehetővé. „Ellenzékben a lehetőségeink korlátozottak – mondta Molnár Zsolt –, de minden alkalommal megkongatjuk a vészharangokat, amikor a parlamenti többség rossz irányba viszi a döntéseket, mint pl. a mezőgazdasági adó esetében.” A Temes megyei képviselő kitért a Szövetség alkotmánymódosító javaslataira is, amelyek az RMDSZ-frakció közös munkájának a gyümölcsei. „Pozitívum, hogy bekerült az alkotmánymódosító bizottság javaslatai közé a kulturális autonómiának a csírája – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Molnár Zsolt.
– Ezeket a javaslatokat még az alkotmánybíróság, a jogi tanács és különböző szervek át kell vizsgálják, erre ősszel fogunk visszatérni. Abban az esetben, ha ez a cikkely megmarad, nyitott lesz az út a kulturális autonómia felé! Természetesen azzal a feltétellel, hogy a kisebbségi törvényt abban a formájában, ahogy javasoltuk el is tudjuk fogadtatni a parlamenttel. A kisebbségi törvény a parlamentben várja a sorsát, sajnos nem sikerült vele kapcsolatban előrelépést elérni, se az előző parlamenti mandátumban, se a mostaniban.” Pataki Zoltán
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Olvasólámpa: Színészek, közelről (Székely Szabó Zoltán új könyve)
Elöljáróban annyit, hogy a romániai magyar színházak története feldolgozatlan. Az utóbbi időben ugyan több beszélgető-könyv is megjelent rendezőkkel, színészekkel, hogy hirtelen csak a Tompa Gábor, a Kovács Levente vagy a Balázs Éva interjúköteteket említsük, s a Polis Könyvkiadó sorozatban adja ki nagy színészeink kis monográfiáit!
Megjelent Kötő József kötete is a két világháború közötti magyar színházakról, de az elmúlt hatvan év romániai magyar színháztörténete sajnálatosan feldolgozatlan, hiányoznak a résztanulmányok éppen úgy, mint a monográfiák, s hiányzik egy adataiban megbízható romániai magyar színházi lexikon is. Ezért minden olyan könyv, mint Székely Szabó Zoltán kötete*, amelyet nemrég mutathattunk be a könyvtárban, önértékén túlmenően is hiányt pótol, színészeket, rendezőket hoz közelebb. A huszonnyolc színész és rendező lehetett volna – mondja az előszóban a nyolcvanas évek közepe óta Bécsben élő szerző – az ő generációja. Együtt öregedhettek volna meg a színpadon. Nem így történt. Maga a szerző, mintha csak utolsó s talán legjelentősebb alakítását, Mrozek Emigránsokjának szerepét vitte volna át színpadról a valóságba, távozott Romániából, s ha kapcsolata a színházzal végleg nem is szakadt meg, pályafutása nem úgy alakult, ahogyan alakulhatott volna. S ez nemcsak rá, hanem könyve számtalan szereplőjére érvényes. Mintha ennek a generációnak az életébe, a karrierjébe szólt volna legerőteljesebben bele a diktatúra és az utána „ránk eső szabadság”, meglepően sokan hagyták el az országot, kényszerűen a pályát is, siklott ki a karrierjük. A válasz természetesen minden esetben más. És a könyv válaszokat is kínál, az alcím: „három felvonásban” nem véletlen, pontosan jelzi a kötet szerkezetét. Székely Szabó Zoltánt pályája indulásától izgatták generációjának tagjai, még a nyolcvanas években kezdett el beszélgetni a huszonnyolc szereplővel, az interjúkat az Ifjúmunkás közölte s távozásával kényszerűen megszakadt soruk. Ezzel azonban nem fejeződött be a dolog. Székely Szabó a kilencvenes évek elején, majd 2000 után még felkereste elérhető interjúalanyait, így a hármas interjúk hitelesen rajzolják fel a sokszor kényszerűen megszakadó vagy sikeresen fellendülő színészi és rendezői pályákat. A könyvből, melyben értelemszerűen több szentgyörgyi, vagy pályáját Sepsiszentgyörgyön kezdő, vagy itt megforduló színész és rendező is szerepel, az olvasói kedv felkeltése érdekében, Székely Szabó Zoltán interjújának második felvonását közöljük.
* Egy nemzedék három felvonásban (erdélyi magyar színészek tegnapelőtt, tegnap és ma). Kriterion Könyvkiadó. Kolozsvár, 2012.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

És kint mi vár rád
– Mik voltak a legintenzívebb félelmeid a diktatúra idején? – Hogy emberi méltóságom utolsó dekáitól is megfosztanak... Rám szállnak, bekerítenek, megzsarolnak a csigagerincűek – engem, aki nekik soha, de rájuk mindig szerettem volna köpni. Rettegtem a fizikai bántástól, tudtam, képtelen lennék elviselni.
De inkább talán attól féltem, hogy könnyen provokálható tehetetlenségemben valami visszafordíthatatlan őrültségbe hajtanak. Miként az szinte meg is esett, a szeku fizetett külső munkatársa agresszív provokációjának köszönhetően. Álltam vele szemben (nevét sosem felejtem), az esőköpenyem alatt hatalmas kést szorongattam, s éreztem, hogy bármelyik pillanatban böllérré változhatok. Hirtelen pályamódosításomban cimborám parancsszava fékezett meg. Ez volt az elvtársak aljas módszere: minél mélyebbre süllyeszteni az embert, minél jobban megalázni, hogy aztán annál kiszolgáltatottabb, annál manipulálhatóbb legyen.
– Vezetőségi tagja vagy az Europa Clubnak...
– A klub a nagy idegenben menedéket nyújtott, fellépési lehetőséget kínált – életmentő volt a valahova tartozás, az anyanyelvi közegben forgolódás. Itt kinn döbbentem rá, mennyire közösségi emberré tett a színház. Kerestem hát a fórumot, melyen szólhatnék kizsigereltségünkről, fajüldözöttségünkről, lidérces álmainkról – az otthoni állapotokról. Memorandumot írtam, az osztrák rádióban elsőként számoltam be részletesen az Aranykorszak népboldogításáról, forgolódtam a Szabad Európa Rádió szerkesztőségében, nyílt téren, fáklyafényben fújtam a mikrofonba az Egy mondat a zsarnokságrólt… de talán az Europa Clubban tudtam a legtöbbet elmondani üldöztetésünkről. Idővel aztán bekerültem a vezetőségbe, s legfőbb törekvésem erdélyi művészek, politikusok meghívása-felléptetése lett. Újabban évkönyvet szerkesztek az elhangzó előadásokból. – Szerkesztőségi tagja vagy a Bécsi Naplónak...
– Egy ideig én voltam a szedője, majd „ postása”. Aztán bevettek a szerkesztőségbe. Itt is az erdélyieket protezsálom. Mivel túl „komoly” újság, házi használatra összehoztam egy (bor)humoros lapot Szürkebarát címmel. Ugyanis gazda lettem az óhaza kies dűlőjében, magam művelem meg szőlőmet hétvégeken, magam szüretelek, többedmagammal iszom a pompás nedűt; szerencsére olyan sok barátom van, hogy a két szomszéd is nekem termel.
– Politikai szatírákat írsz. Lett belőlük két kötet...
– Bőven volt és van élményanyagom, sajnos. A mérhetetlen ostobaság, a bunkó gőg, a gazember szemfényvesztés, a fröcsögő sovinizmus, ami a világ legcsodálatosabb hazácskájának kikiáltott szemétdombon tovább folyik, kimeríthetetlen forrást biztosít. Így hát a Dákok a nyitott égbolton, az Öntudat és facke után írom Az elvtárs nem vész el című neobalkáni helyzetjelentést.
– Elő is adod ezeket a szövegeidet?
– Persze. A Kárpátok Bölénye még javában üzekedett, amikor a klubban kiteregettem a kommunista szennyest. A decemberi (vissza)fordulat aztán lehetővé tette, hogy Erdélybe is beugorjam. Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen (pontosan a márciusi pogrom első évfordulóján) író(?)-olvasó találkozó keretében „viseltem ki magam”. Tavaly Kézdivásárhelyen, Szentgyörgyön, Vásárhelyen léptem fel két kollégám besegítésével, a román Szabad Európa Rádió szerint nemzetgyalázó bűnében kéjelegve.
– Játszottál színpadon eljöveteled óta?
– Hat év „nyugati tanulmányidő” után több hónapra hazamentem, és Nemes Leventével felújítottuk-átrendeztük az Emigránsokat. Ezzel is bejártuk a Monarchiát: Szentgyörgy, Kisvárda, Bécs, Grác, Innsbruck. – Milyen a kapcsolatod egykori kollégáiddal?
– Kitűnő. Mind a hat társulattal. Mostanában többet találkozom velük, mint otthoni korszakomban. Szeretem őket. Vajon azért, mert nem vagyok köztük? Ők is szeretnek engem. Vajon ugyanezért? (A főiskolától egyszerűen imádatot várok: nekünk, menekült színészeknek köszönhetik, hogy egyáltalán áll még az intézet. Mert ha mind otthon maradunk...) Magyarországi vendégszerepléseiken igyekszem megjelenni, erdélyi körútjaimon beugrom egy-egy előadásra, vagy legalább röpke, boros pletykapartira, most drukkoltam és koccintottam végig a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválját (Kisvárda)... De mindennél lényegesebb: Az utóbbi három esztendő alatt a marosvásárhelyiekkel három, a szatmárnémetiekkel, a nagyváradiakkal és a szentgyörgyiekkel két-két alkalommal, egyéni előadókkal vagy tucatszor sikerült betörnöm Bécsbe. Azon spekulálok, miként lehetne rendszeresíteni ezeket a labancföldi portyákat. – Szerinted milyen a jelenlegi hazai magyar színjátszás?
– Jaj, ezt a kérdést megspórolhattad volna! Röviden: amilyen lehet. Vagyis esetleges. Kevés a színész, kevés a rendező, egyre kevesebb a néző... A II. Sírásó Hamletet, a Dajka Júliát játszik... A társulatok Godot-ra várnak... a főiskola irányából. Reméljük – kivételesen – mindenüvé megérkezik. – Mire jó a jelen kötet? Emlékezni? Összefog? Közös krónikát írtok?
– Lehet, hogy semmire, nem tudom. Megeshetik, hogy csak nekem kell. (De már az is egy vevő.) Hogy van-e dokumentumértéke, hogy mond-e valamit erről a nemzedékről, az erdélyi magyar színjátszás utóbbi évtizedeiről – majd eldől.
– Hogyha a „szentgyörgyi színpadot” kihúzzák alólad, alólunk, befogadó hazánk idegenként kezel, s Magyarországon sem éreznénk magunkat otthon, akkor meg mire fel...? – Mi már otthon sem éreznénk magunkat otthon, itt idegenek vagyunk, Magyarországon meg románok. Hogy mégis mire fel? Én ehhez a csapathoz tartozom, már nem tudok, és nem is akarok más lenni, mint aki voltam. Hiába menekül az ember Afrikába, gyönyörűen lebarnulhat ugyan, de négerré nem lehet soha.
– Nem furcsa, hogy míg Ceauşescu élt, puszta jelenlétével is célt meg értelmet adott életünknek: át akartuk menteni magunkat egy feltételezett jobb világba...? – A jobb világ valóság. Amikor lötyögök Velencében, nyaralok Mallorcán, amikor meg sem állok a határátkelőkön – szabad vagyok. Amikor nem érdekel, hogy melyik politikus mit blöfföl, amikor azt mondom és írom, amit akarok – szabad vagyok. Amikor azt eszem és iszom, amire kedvem szottyan, azzal állok szóba, akivel tetszik, és olyan nyelven, amilyenen épp méltóztatom – szabad vagyok. Igaz, amikor az otthonra, szüleimre, a színpadra gondolok – szakadok meg. Én mindenképpen átmentettem magam, az öngyilkosság legéletképesebb formáját választva. Az idegeim hozzávetőlegesen rendbe jöttek, szédüléses rosszulléteim kimaradtak. Bal szememből a foltok eltűntek, (enyhe) üldözési mániám odalett, ostoba indulataim szelídültek, állandó görcsös éhségérzetem feloldódott... Az őrület az, hogy a múlt egyre szépül, az ember mindinkább csak arra emlékszik, ami kellemes volt, néha már olyasmiken nosztalgiázik, amikért valaha káromkodott, sziszegett. Rózsaszínesedik az egész otthoni (fiatalkori) életünk, olykor már-már a nyomorra, a fájdalomra, a rabságra is vágyunk, mert az legalább a mienk volt... Meglehet, hogy e tekintetben érzékenyebb vagyok másoknál, mert vén fejjel nem értek semmihez (amuzikális a kezem), tanulni pedig… Így aztán olyan alkatrésznek érzem magam, melyet már nem lehet átszerelni egy másik motorba, mert hozzákopott-formálódott a régi szerkezethez. – Egyáltalán miből élsz tulajdonképpen?
– Ja, az „osztályharcban vasba öltözött”-en nagyon előrehaladtam: éjszakai portás vagyok egy előkelő szállóban. A munkahely olyan, mint a feleség: abból és azzal él az ember. A hobbi a szerető: lehetővé teszi az előbbi elviselését. A kettő otthon még egybeesett. Itt kettős életet élek. – Miért nem álltál meg Magyarországon?
– Mert akkor (88-ban) még nem lehetett, de főleg azért, mert a szocializmusnak még az árnyékától is izzadtam. Meg aztán van egy olyan, hogy ahonnan én a lábam kiteszem, oda rögtön betolakodnak a románok; elvégeztem a főiskolát, a következő tanév már két tagozattal indult; Szentgyörgyről eljöttem augusztusban, márciusban a „testvérek” már ott voltak a színházban... Na, most próbáld elképzelni: kikötök Magyarországon, aztán valamiért tovább kényszerülök...
Kérdezett: Gergely Tamás
(1994)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új Európát most!
Konferencia a kontinens jövőjéről Kolozsváron
"Az Európai Unió a kilátástalanságba süllyedt. (…) Az európai integráció előző szakaszainak alapvető hibáiból adódóan megrendült a világnak a mostani Európába és a jövő Európájába vetett bizalma. A kialakult megítélés megváltoztatása kizárólag az Európai Unió új alapokra helyezésével sikerülhet" – áll Frank Engel luxemburgi európai parlamenti képviselő azon tanulmányában, amely a Kós Károly Akadémia Alapítvány gondozásában nemrég napvilágot látott, Új Európát most című négynyelvű kiadványban jelent meg. A könyvet, amelynek társszerzője Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője, csütörtökön a kolozsvári Minerva házban, értelmiségiek, politikusok jelenlétében mutatták be.
A szerzők, valamint Markó Béla, a Kós Károly Akadémia elnöke az európai államszövetség jövőjéről szóló előadásaikban egyaránt úgy vélték, az Európai Unió válságára csupán egy valós és mélyreható közvita kibontakozása révén lehet megoldást találni, és ebben a közös gondolkodásban a közép- és kelet-európai tagországoknak az eddigieknél hangsúlyosabban részt kell venniük.
A konferencia moderátora, Kovács Péter, a Kós Károly Akadémia igazgatója kifejtette, a könyv felületes olvasása esetén akár arra a konklúzióra is juthatunk, hogy a szerzők euroszkeptikusok, hiszen helyenként éles bírálatokat fogalmaznak meg az államszövetség jelenlegi állapotát, működését illetően, ám mindez csak látszat: az EP-képviselők ugyanis nemcsak egy valós kórképet, hanem megoldásokat, egy lehetséges új európai modellt is vázolnak, amely alapja lehet az Európai Egyesült Államok megteremtésének a jövőben.
Előadásában a luxemburgi jogász-politikus kifejtette: az Európai Egyesült Államok koncepciója nem új keletű, mi több, az ötvenes években az Európai Unió megalapítóinak már eredetileg is ennek megteremtése volt a céljuk, ám a tagországok közötti konszenzus hiánya miatt ez a törekvés csupán a kereskedelmi közösség létrehozásáig jutott el.
Frank Engel szerint az Európai Egyesült Államok megteremtésének sarokköve a nemzetállamok és a szuverenitás kérdésének újraértelmezése Európában. Meg kell teremteni a közös európai szuverenitást, ami a jelenlegi nemzetállamok szuverenitásának behatárolását és részleges lebontását feltételezi. A nemzeti kormány hatásköreit ugyanakkor részben át kell adni a történelmi régióknak, részben az uniónak, e kettő között pedig az eddigi nemzetállami konstrukciók kiürülnek, ezért a jövőre nézve kötelezőnek tűnik a hagyományos nemzetállami koncepciók újragondolása. Frank Engel hozzátette: a folyamat jelenleg nem ebbe az irányba mutat, az Európát sújtó gazdasági-politikai és társadalmi válság miatt ugyanis nő az euroszkepticizmus a tagországokban.
"Számos mítosz terjeng az Unióban, amelyek mind azt erősítik, miszerint Európa alapvetően egy hibás program – ezekre a nézetekre egy kérdéssel lehet felelni: hol lennénk ma az Unió nélkül?" – mondta az EP-képviselő.
"Európa válságára nem a protekcionizmus, nem a bezárkózás, hanem éppenséggel az erőteljesebb integráció a megoldás. Több Európát: ez a helyes válasz a válságra" – szögezte le Winkler Gyula, aki a könyvben megjelent, Az egyesült Európa egy másfajta Európa című tanulmányának konklúzióit vázolta. Az EP- képviselő szerint a válság hatására kiújul a protekcionizmus, a nacionalizmus, egyre több a dilemma az unión belül akár a további bővítésről, akár a regionális nyelvek, az oktatás, a nemzetiségek és kultúrák kérdésköréről legyen szó, és egyre többször merül fel a kétsebességes Európa koncepciója is. Rámutatott: bár a problémák valósak, ez utóbbi megoldás súlyos visszalépés lenne az Európai Unión belüli demokrácia tekintetében, és amely Európa eddigi fontos vívmányait, köztük a szabad közlekedést, az állampolgárok szabad mozgását veszélyezteti, és ez különösen elfogadhatatlan a közép-kelet- európai tagországok számára. Winkler Gyula szerint a jövő Európája a régiók Európája kell legyen, még annak dacára is, ha látszólag az unió már "belefáradt" a bővítésbe. Brüsszelnek ugyanakkor az eddigieknél több hatáskört kell átvállalnia, ez azonban nem jelenti a tagországok szuverenitáscsökkenését: inkább arról van szó, hogy ezt a szuverenitást közösen gyakoroljuk – pontosított a politikus.
"Nekünk, a térség országainak hathatósabban hozzá kell szólnunk az Európa jövőjét érintő kérdésekhez. Nekünk történelmi megközelítésben is jelentős tapasztalatunk van a nemzetek együttéléséről, valamint a különböző államformák működéséről. Megtapasztaltuk, hogyan mondott csődöt az Osztrák-Magyar Monarchia, mert két nemzet nem tudott megfelelő viszonyt kialakítani egymással, de megtapasztaltunk egy másik kísérletet, a nemzetállamok kísérletét is. Ez szintén csődöt mondott, mert bár a térség országai nemzetállamként viselkednek, valóságos nemzetállamok nincsenek. Ki kell mondanunk: Európa nem a nemzetállamok szövetsége, hanem a nemzetek, az etnikumok, régiók közössége kell legyen, és hogy sem a nemzetállam, sem egy rosszul összerakott szövetség nem megoldás" – jelentette ki Markó Béla. Az alapítvány elnöke úgy vélte, a kelet-európai országoknak az elmúlt két évtizedben nem volt hathatós és fontos hozzájárulásuk a közös Európához, hiszen nem is volt módjuk erre: ezen államoknak ugyanis az volt a fontos, hogy mihamarabb integrálódjanak, és teljesítsék a csatlakozási kritériumokat. Ezen azonban változtatni kell, hiszen ma is erős érdekünk, hogy az unió erősödjön és "minél több Európa" legyen ebben a térségben – mutatott rá Markó Béla a rendezvényen.
Népújság (Marosvásárhely)

Szaporodnak irodalmi zarándokhelyeink
Igen, székelyföldi kiruccanásai során aki csak teheti, egy megállót Udvarhelyre is beiktat ezután, hogy legalább egy főhajtásnyira elidőzzön Sütő András szobránál a művelődési ház előtti téren. A vasárnapi avatóünnepségen az író számos tisztelője ott volt. Helybeliek és környékbeliek, marosvásárhelyiek, kolozsváriak, sepsiszentgyörgyiek, magyarországiak, amerikaiak, és még ki tudja hányan és honnan a tömegben. Sokan méltatták az eseményt, dicsérték a kezdeményező udvarhelyieket, dr. Ferenczy Ferencet, a Sütő András Baráti Egyesület tagját és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány elnökét, Lőrincz Györgyöt, a helyi önkormányzatot és mindazokat, akik adományaikkal, másfajta hozzájárulásukkal lehetővé tették a szoborállítást. Jutott az elismerésből az emlékmű alkotójának, Zavaczki Walter fiatal szobrászművésznek is. De a tisztelgés mindenekelőtt "szavaink Nagyfejedelmét" illette.
Közben sokunk fejében az is megfordult, hogy Sopron után minket, marosvásárhelyieket Székelyudvarhely is megelőzött. Pedig úgy illett volna, hogy elsőként az író városa tegye ily módon is nyilvánvalóvá: időtől, koroktól függetlenül elevenen kívánja tartani Sütő András emlékét. Illő helyen álló, méltó köztéri alkotással! De hol vagyunk még ettől?! És bár igaz az, amit az író, irodalomkritikus barát, Gálfalvi Zsolt mondott az avatáson, miszerint szavakból, gondolatokból formálva, jelképesen mindenütt, ahol magyarok élnek, áll egy-egy Sütő-szobor, azért az olvasók, az utókor tiszteletének szobormások alakjában is testet kell öltenie. Marosvásárhelyen mindenképpen. Erre mégsem kellene időtlen időkig várnunk!
De idézzük is Gálfalvi Zsoltot a Lényeglátó jelentések című írásából. A június 23-i eseményre megjelentetett tartalmas kiadványban olvasható: "Ha van értelmes emberi élet, ha van az elmúlással perelő életmű, a Sütő Andrásé ezek sorában világít. Szárnyas szavai létünkbe ivódva példázzák az írástudó törékeny és mégis lélekerősítő lehetőségeit. A kíméletlen történelem szorításában is lehet az emberség, az értelem becsületérzé-sének, az emberi- közösségi értékek őrzésének, teremtő lombosításának az esélyeit egyengetve élni és munkálni". És tovább: "…az értékteremtő képességet és életrevalóságot sűrítő nyelvet éltette, gyarapította, művelte szállóigékké nemesedett, lényeglátó jelentésekkel tartalmasodott szókapcsolatokkal. És ezt óvta, őrizte konokul, következetes elszántsággal, teremtő képzelettel, sokrétű tudással, szivárványos kedéllyel – és személyes áldozatvállalással.
Korunkban a sietős szoborállítók és szoborrombolók elfogult buzgalma és felszínes frázisokba burkolt erőszakos igyekezete miatt néha kétessé válik az emlékjelek értelme. Sütő András rég várt szobra azonban maradandó szavakból, gondolatokból épül és lelkünkben formálódik klasszikus értékű, igehirdető, megtartó művének jelképévé".
A Sütő András munkásságát, egyéniségét fotókkal is felidőző kötet tizenöt író, költő, pályatárs esszéjével, visszaemlékezésével, vallomásával, értékelő soraival vázolja fel mindazt, amit Pusztakamarás 2006-ban elhunyt fia élete nyolcvan esztendeje alatt nyújtott közösségének, könyvei olvasóinak, drámái nézőinek.
A vasárnapi avatóünnepség jóformán még véget sem ért, a kisgyerekek máris ott viháncoltak a méretes bronzszobor talapzata körül. Az író talán épp ennek örülne a legjobban: a legtermészetesebb módon jelen lehet az emberek mindennapjaiban, s ércmása révén talán szellemi létünk köznapi vérkeringésébe is szervesebben bekapcsolódhat.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

In memoriam Hatházi Annamária
(1958–2013)
„Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.” (Márk evangéliuma, 10, 43-44)
Hatházi Annamária tanárnő, Panna, ahogy mindenki ismerte és szólította, nem akart sem kitűnni, sem első lenni, mégis kitűnt, és elsők közé került, mert szolgált. Mindenek fölött szolgálta a tudományt, amelyben hitt, és az embert, az iskolát, a közösséget, amelyben és amelyért élt.
Hatházi Annamária 1958. november 4-én született Kolozsváron. Középiskolai tanulmányait a 11-es számú líceumban (a mai Báthory István Elméleti Líceumban) végezte 1977-ben. Ezt követően a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika Karán, matematika szakon szerzett tanári oklevelet 1981-ben.
Tanári pályafutását 1981. szeptemberében a 2-es számú Általános Iskolában, Szamosújváron kezdte. Itt tanított 1990-ig. Ezt követően visszakerült Kolozsvárra, ahol előbb a Rákóczi (Grigorescu) negyedi 15-ös számú Általános Iskolában, majd 1993-tól 2000-ig az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban tanított. Eközben óraadóként a BBTE-n is oktatott: geometria szemináriumot és differenciálgeometria előadást tartott első- és másodéves diákoknak. Régi vágya, hogy egykori iskolájában taníthasson, 2000 szeptemberében valósult meg. Itt tanított haláláig.
Tanári munkájával párhuzamosan a MatLap szerkesztőségének egyik alaptagja volt. Több tankönyvet is lektorált, és ő is tankönyvszerző volt: Balázs Mártonnal írott analízistankönyve 2003-ban, majd ennek algebrával kiegészített változata 2006-ban jelent meg.
A legfontosabbnak a tanári tevékenységét tartotta, amelyet alapos, szívós és rendkívüli teherbírással végzett. Pontossága és lelkiismeretessége mind a diákjai, mind a tanárkollégái számára biztonságot nyújtott. Az órarendkészítésben kollégái mindig bízhattak abban, hogy mindenki számára a sokszor lehetetlennek tűnő kéréseket is figyelembe fogja venni, tehát a legoptimálisabb megoldásokat választja ki, ami egy nagy létszámú iskola esetében nem egyszerű kihívás. Minden helyzetben megértésről és segítőkészségről tanúskodott.
Matematikatanári munkája nem korlátozódott a tanórákra, hanem előkészítők sorával készítette tanítványait záróvizsgákra, egyetemi felvételikre, versenyekre. Diákjai mindig sikeresen szerepeltek a megmérettetésekkor, illetve a versenyeken: a tantárgyolimpia megyei és országos szakaszán, az Erdélyi és Nemzetközi Matematikaversenyen, a Zrínyi és a Gordiusz versenyek döntőjén.
Évek óta részt vett a Zrínyi Ilona Matematikaverseny Kolozs megyei fordulójának szervezésében, valamint a Kisokos Matematikaverseny szakmai előkészítésében.
Kiemelkedő munkájának elismeréseként 2004 és 2012 között számos díjban részesült: államelnöki, tanügyminiszteri és tanfelügyelőségi kitüntetésben. A 2012 novemberében átadott Farkas Gyula Emlékérem a matematikus szakma elismerését jelképezte, amit a legnagyobb megtiszteltetésnek tartott.
Tanári szolgálata és magatartása szinte követhetetlen példa, hiszen az alázat és egyszerűség, amellyel pedagógusi munkáját végezte, kevesek számára elérhető és megvalósítható, csak az képes rá, aki teljes lényével hinni tud benne.
Egyszerűen élt az iskolai közösségben, egyszerűen távozott is el, de hiánya pótolhatatlan.
Szabadság (Kolozsvár)

Bajnai Kolozsváron csak turista, nem magyar
Nem felejtik el a határon túli magyarok, hogyan viszonyult hozzá- juk az a kormány, amelynek Bajnai Gordon minisztere, majd miniszterelnöke volt – ezt üzenték a „Turista vagyok, nem magyar" feliratú póló átadásával az Erdélyi Magyar Ifjak.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke, Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron.
Sorbán Attila Örs az MTI-nek szombaton elmondta, azt szerették volna üzenni a pólóval, hogy az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz. „Bajnai Gordon a miniszterelnöksége alatt egyszer sem látogatott el Erdélybe, csak most, a választások előtt egy évvel, szavazatokért kuncsorogni jött ide" – jelentette ki az EMI elnöke. Hozzátette, a felirattal a Magyar vagyok, nem turista szövegű pólókra kívántak visszautalni. Ezeket a pólókat a kettős állampolgárságról tartott 2004. december 5-i népszavazás után viselték előszeretettel Magyarországon az erdélyi magyarok, Erdélyben pedig a nemzeti összetartozás érzését fontosnak tartó magyarországiak.
Bajnai Gordon pénteken este az MTI-nek úgy vélekedett az „ajándékról", hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, „emiatt nem kell megsértődni". Hozzátette, a póló felirata rá nézve nem igaz, hiszen mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. „Úgy kívánok politizálni, hogy mindenki lássa, az itt élő magyarokért is kellő felelősséggel járok el, és segítem őket abban, hogy magyarok lehessenek, és boldoguljanak a szülőföldjükön" – nyilatkozta az MTI-nek Bajnai Gordon.
Az Együtt-PM szövetség vezetője csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott helyi értelmiségiekkel, a gazdasági élet képviselőivel, szombaton Kolozsváron együtt ebédelt Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, ellátogatott a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetbe, délután pedig kolozsvári értelmiségiekkel, üzletemberekkel találkozott. Amint az MTI-nek elmondta, tájékozódni, ismerkedni jött Erdélybe.
MTI
Erdély.ma

Kerülte a nyilvánosságot Bajnai Erdélyben
Hírzárlat közepette látogatott az elmúlt napokban Erdélybe Bajnai Gordon, az Együtt-Párbeszéd Magyarországért elnöke. Az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai Turista vagyok, nem magyar feliratú pólóval ajándékozták meg Kolozsváron a volt kormányfőt, aki az MTI-nek elmondta: nemzetpolitikai stratégiáját, terveit ismertetni érkezett.
Előzetes bejelentés nélkül, teljes hírzárlat közepette folytatott háttérbeszélgetéseket a napokban Marosvásárhelyen és Kolozsváron Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért elnöke. A volt miniszterelnök erdélyi látogatását kínosan igyekezték titokban tartani, előzetesen sem a helyi vendéglátók, sem a politikus alakulata nem harangozta be, és mindössze néhány szemfüles újságíró szerzett róla tudomást. Az üzletember-politikus csütörtökön Marosvásárhelyen találkozott helyi értelmiségiekkel, a gazdasági élet képviselőivel. Pénteken előbb a román kormány hatáskörében működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet kereste fel. Hogy pontosan miről beszélgetett Bajnai Gordon a hazai nemzeti kisebbségek etnikai identitásmegőrzésének, -fejlesztésének, valamint ezek szociológiai, történelmi, kulturális, nyelvészeti, vallásos és más jellegű aspektusainak kutatására, tanulmányozására hivatott intézményben, azt homály fedi. Néhány újságíróhoz hasonlóan azonban az Erdélyi Magyar Ifjak tagjai is tudomást szereztek Bajnai kolozsvári jelenlétéről, és nem kis meglepetést szereztek a politikusnak. A Nemzeti Kisebbségkutató Intézetnél tett látogatása előtt az ifjúsági szervezet elnöke, Sorbán Attila Örs Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót nyújtott át a volt miniszterelnöknek. Sorbán közölte: a gesztussal azt kívánták kifejezni, hogy nem látják szívesen Erdélyben az erdélyi magyar szavazatokra pályázó szocialista politikusokat.
„Amikor miniszterelnök volt, Bajnai Gordon egyszer sem látogatott Erdélybe, csak most, amikor rövidesen kezdődik a választási kampány a magyarországi országgyűlési választások előtt. Szeretnénk figyelmeztetni a Gyurcsány-kormány egykori kiszolgálóit, hogy az erdélyi nép vendégszerető, de nem felejt” – magyarázta az ifjúsági szervezet elnöke. Mint ismeretes, ugyancsak az EMI tagjai tüntettek januárban, amikor Mesterházy Attila elnök irányításával első külhoni kihelyezett elnökségi ülését rendezte a Magyar Szocialista Párt a kincses városban. Annak idején Mesterházy elnézést kért a párt nevében azért, hogy az állampolgárság kiterjesztéséről szóló 2004. december 5-i népszavazáson arra buzdította szavazóit, hogy nemmel voksoljanak. Bajnai Gordon pénteken délután Kolozsváron a Jókai utcai Minerva-házban is előadást tartott, azonban az előzőhöz hasonlóan ennek pontos témájáról sem lehet részleteket tudni, mivel a háttérbeszélgetésen megválogatták a részvevőket. Az Együtt-PM szövetség vezetője látogatása lezárultával az MTI-nek elmondta, tájékozódni, ismerkedni járt Erdélyben. Ő beszélt arról is, hogy pénteken Kolozsváron együtt ebédelt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel. „Az a változás, amelyre Magyarországnak 2014 után szüksége van, kiterjed a nemzetpolitikára, az erdélyi magyarság és a mindenkori magyar kormány kapcsolatára is. Ehhez gyűjtöm az információkat egy hosszú távú építkezés első lépéseként” – közölte Bajnai. Hozzátette, beszélgetőpartnereinek azt is elmondta, bármilyen változás legyen is Magyarországon, a kettős állampolgárság ügyében kialakult helyzetet nem szabad megváltoztatni. (A volt kormányfő egyébként már korábban elmondta, hogy nem vett részt a 2004-ben rendezett népszavazáson, amit azzal indokolt, hogy „egy hamisan feltett kérdésre egy borzasztó, az önzés érvrendszerét használó politikai válasz született akkor a baloldalon, és ebből olyan mély, tartós megosztottság jött létre, ami azóta is osztja a magyar társadalmat”). A távirati iroda kérdésére, hogy miért nem hirdették meg nyilvánosan is a látogatást, azt mondta, „nem a hírverés, hanem a tájékozódás" volt a vizit célja; szerinte nem lehet titkosnak nevezni az útját. Az EMI-től kapott „ajándékról” az exkormányfő úgy vélekedett, hogy az efféle eszközök megszokottak a modern politikában, „emiatt nem kell megsértődni”. Hozzátette, a póló felirata rá nézve nem igaz, hiszen mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. „Úgy kívánok politizálni, hogy mindenki lássa, az itt élő magyarokért is kellő felelősséggel járok el, és segítem őket abban, hogy magyarok lehessenek, és boldoguljanak a szülőföldjükön” – nyilatkozta az MTI-nek Bajnai.
Közben a Fidesz szerint a politikusnak ajándékozott póló arra figyelmeztet: nem jó, ha azok tesznek szavazatgyűjtő látogatást a külhoni magyarok körében, akik korábban „hisztériakampányt folytattak a kettős állampolgárság megadása ellen”. Hoppál Péter, a nagyobbik kormánypárt szóvivője szombaton közölte, a külhoni magyaroknak mélységesen igazuk van. „Az erdélyi, külhoni magyar emberek mélyen élték meg, és nem felejtették el, hogy a baloldal mai vezetői, az egykori kormányzati szereplők nagyon csúnya hadjáratot indítottak ellenük” – mondta a Fidesz szóvivője.
székelyhon.ro

Újvidéki győztes, erdélyi díjözön a színházi fesztiválon
Sorsszerűség a köbön: a 25. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja programjának utolsó, ráadásul Opera ultima címet viselő versenyelőadásának, az Újvidéki Színház produkciójának ítélték oda a seregszemle fődíját. A kitüntetések túlnyomó része Erdélybe „utazott”.
Lehetne spekulálni, hogy a szervezők direkt szánták-e az újvidékiek slusszpoénját a kisvárdai fesztivál végére, de alighanem a klasszikus „gondolta a fene” választ kapnánk az érintettektől. Annál is inkább, mivel az anyagi okokból minden korábbinál „fapadosabbra” hangolt fesztivál résztvevői többnyire „forró ágyváltással” cserélték egymást. Az újvidékiek Opera ultimája mindenesetre a versenyszegmens méltó befejezése volt, s a várszínpadi előadás végén bizony sokakban megfogalmazódott: ezzel az előadással még bármi megtörténhet. Meg is történt: fődíjas lett. Nemcsak a szinte émelygést okozó tömény kérdésfelvetéssel, amelyek éppen igazságuk révén közelített vészesen a demagógiához. Szerencsére még idejében behúzta a vészféket, s így teljesen alkalmasnak bizonyult arra, hogy sokáig emésszük magunkat a hallott-felvázolt helyzeteken, amelyek térségünkben bárhol maximálisan aktuálisnak tűnhetnek.
Beaumarchais szövegei – A sevillai borbély és Figaro házassága – már történelmileg forradalminak számítanak, s mint kiderült, Gyarmati Kata dramaturg és Kokan Mladenovics rendező radikális újraértelmezésére is alkalmasak. A keretül szolgáló aktuálhelyzet ismerős: egyre inkább elharapózik az a gyakorlat, hogy a színházfenntartó beleszól a műsorpolitikába. Az intézmény válasza két, merőben ellentétes töltetű és stílusú felvonásban érkezik. Az első – a mozarti sevillai borbély – remek paródiája a történetnek és operának egyaránt, sok jó ötlettel és egyensúlyérzékkel.
Szünetben nem is sejtjük, mi vár ránk a folytatásban. A Figaro házassága csak laza keret térségünk alapvető társadalmi, művészi, szociális problémáinak kimondásához, a maradék művészi szabadsággal megfogalmazott forradalmi kiáltvány közzétételéhez. Sötét, elkeserítő üzenet, erősen határos a kocsmapolitizálással, alaposan próbára teszi befogadóképességünket. A feszes szerkezet, a remek színészi játék azonban „eladja” a talán nem is annyira túlrajzolt képet. A tapsrend után szinte szövetségesként álltunk fel helyünkről: meg kell próbálni, ellenkező esetben szinte nem érdemes színházat csinálni. És Kisvárdát játszani sem.
Kisvárdai dicsőséglista
Életmű-díj: Fülöp Zoltán (színművész, Csíki Játékszín), Hernyák György (Újvidéki Művészeti Akadémia osztályvezető tanára)
Fődíj: Ultima című (az Újvidéki Színház Opera ultima című előadása)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díja: Bányavakság (a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata)
Legjobb alakítás (megosztva): Nagy Dorottya és Bányai Kelemen Barna (Bányavakság – a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata) Kisvárda Város Díja: Tokai Andrea (Parasztopera – temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház)
Kisvárda város polgármesterének díj: Béres Márta (szabadkai Kosztolányi Dezső Színház) A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díj: Egger Géza (a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata – A nyugati világ bajnoka című előadása) A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: D. Albu Annamária (sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Az imposztor című előadása)
A Kisvárdai Várszínház által felajánlott egyéni díj: Szakács László (Az imposztor, valamint a Bányavakság című előadásban nyújtott alakításáért)
Közönségdíj: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Az imposztor című előadása
Csinta Samu
székelyhon.ro

Szent László Napokat tartottak Nagyváradon
A Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok rendezvénysorozata révén felpezsdült az élet a hétvégén a Körös-parti városban. Kulturális és szórakoztató rendezvények egész sora várta az érdeklődőket, hogy méltó módon emlékezzenek meg a várost alapító Szent László királyról és koráról – tájékoztattak június 30-án, vasárnap a szervezők.
A Szent László Egyesület, továbbá tizenegy társszervező és tizenhét partnerszervezet által összeállított igényes program kicsalogatta a váradiakat a rendezvény fő helyszíneire – a Rhédey kertbe, a Partiumi Keresztény Egyetem termeibe, a Moszkva Kávézóba, a Góbé Csárdába és a többi helyszínre. Ugyanakkor sokan érkeztek a határon túlról, valamint Erdély más városaiból is a rendezvénysorozatra.
Június 28-án kora délután a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar toborzójával indult a programsorozat, majd jelzésértékűen, a Szent László-szobor megkoszorúzásával folytatódott. Az ünnepélyes megnyitóra megtelt a Partiumi Keresztény Egyetem és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közös székházának díszterme, ahol a díszvendégek és a váradiak közösségében a főszervező, Zatykó Gyula és a házigazda, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ünnepélyes keretek között megnyitotta a három napos rendezvénysorozatot.
Ezzel egyidőben benépesült a Rhédey kert (mai nevén Bălcescu park): kézművesek tucatjai kínálták szebbnél szebb portékáikat az érdeklődőknek, valamint Seprődi József Kis-Küküllő menti borász borkóstolóján vehettek részt az érdeklődők. Az esti Rúzsa Magdi-koncerten mintegy hatezren voltak jelen. A koncertet megelőzően Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője „Jó estét Nagyvárad, jó estét Szent László városa!” szavakkal üdvözölte a közönséget és azt hangsúlyozta: a rendezvény hagyományteremtő céllal került megszervezésre, és remélhetőleg olyan sikertörténete lesz, mint amilyen az Erdély többi nagyvárosaiban megrendezett magyar kulturális napoknak.
Szombaton főzőversennyel, gyermekprogramokkal, Szent Lászlóról és koráról szóló előadásokkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, kvízvetélkedővel, komolyzenei koncerttel folytatódott a program, párhuzamosan több helyszínen. Megható pillanatoknak lehettek szemtanúi a Nagyváradról elszármazottak találkozóján az érdeklődők, ahol közel száz – külföldről, illetve Erdély más városaiból hazatérő – vendéget köszönthettek a szervezők. Az sem unatkozhatott, aki turistaként érkezett Szent László városába, ugyanis magyar és román nyelvű idegenvezetéssel ismerhették meg a várost, illetve a nagyváradi várat.
A Szigligeti Színház emeleti előcsarnokában egy rendkívüli zenés születésnapi köszöntő keretében ünnepelték meg Az ifjú W. újabb szenvedései című előadás váradi bemutatójának 40. évfordulóját, a Metropol Group fennállásának 45. évfordulóját, továbbá Szabó József Ódzsa rendező 85. születésnapját. A nagy érdeklődés mellett zajló zenés születésnapi köszöntő a nosztalgia jegyében telt, a hálás közönség fáradhatatlan vastapssal köszöntötte fel a 85. életévét betöltő Szabó József Ódzsát.
A Rhédey kertben zajló egész napos programok során a felnőttek és a gyerekek egyaránt megtalálhatták a számukra érdekes programot. A helyszín egyfajta szabadtéri alkotóműhellyé vált, ahol gondtalanul lehetett nemezelni, szövőszékben szőni, üveget fújni, festeni, csuhétárgyakat készíteni, varrni és hímezni. Képzett pedagógusok és önkéntesek foglalkoztak a gyerekekkel, olyan ötletes, a kézügyességet is fejlesztő foglalkozásokkal készülve, amelyek őseink mesterségét és tudását idézték. Játékos formában Szent László alakját és korát, illetve a lovagkirályhoz fűződő legendákat is felelevenítették.
Egy fura szerkezet is megtekinthető volt: a meseszekér. Ezt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő hivatalosan, de minden formalitást mellőzve avatta fel, aki a Partitipatio Alapítvány révén anyagilag támogatta a Székelyföldi Legendárium csapatát a meseszekér kivitelezésében. Az este során a debreceni Csokonai Színház, valamint a budapesti Magyar Állami Operaház művészei léptek fel egy fergeteges komédiával, valamint operettslágerekkel.
Az operettest keretében fellépő Bódi Marianna (szoprán), Haja Zsolt (bariton), Böjte Sándor (bariton), Balla Melinda (szoprán) nem okoztak csalódást a közönségnek: látványos táncelemekkel ötvözött igényes műsoruk nagy sikert aratott.
Maszol.ro

Kónya-Hamar Sándor: Adalékok és feljegyzések a Nyírő-ügyhöz
Még a Nyírő József temetés-botránya előtt került a birtokomba Szerb Antal, az Erdélyi Helikon pályázatát megnyerő – és 1934-ben kötetben kiadott – Magyar irodalomtörténetének hasonmása. Birtokomban volt ugyan egy 1945 után kiadott változat, csakhogy abból eleve hiányzott A mai irodalom c. fejezet 3. alfejezete, Az utódállamok magyar irodalma című és abban Tamási Áron és Nyírő József méltatása is. Volt alkalmam tehát összehasonlítani az eredeti és megcenzúrázott változatot. És végképp elvetni a Hegedűs Géza- és Ungvári Tamás-féle „Nyírő-minősítéseket”, melyek lényegében még az 1945-ben Brassóban megjelenő Népi Egység (a Magyar Népi Szövetség lapja) június 15-i számában és Szász István (későbbi Utunk-szerkesztő) tollából, Isten igájától Hitler igájáig (Nyírő József népáruló író politikai pályájáról) címen megjelent tendenciózus írásra alapoztak. A korabeli elismerés és méltatás tehát nagyon jókor jött!
Mert a Bárdi Nándor Az Erdélyi Párt és a regionális politika, Egry Gábor Az „erdélyiség” színeváltozása és Horváth Szabolcs Ferenc Népcsoportpolitika, szociális kompenzáció és gazdasági jóvátétel – A holokauszt Észak-Erdélyben, valamint Elutasítás és alkalmazkodás között című könyvekben leírt vagy manipulált igazságok ugyancsak felkeltették érdeklődésemet, mivel éppen akkor Albrecht Dezső és Vita Sándor, a második, a „nagy” Hitel szerkesztőinek, később országgyűlési képviselőknek és az Erdélyi Párt prominenseinek életét és életművét kutattam. Látókörömbe így került bele időnként Nyírő József is. Az erdélyi, kolozsvári holokauszt-ügyet viszont nem lehetett nem figyelemmel tanulmányozni, hiszen említetteket amiatt sikerült a legjobban besározni.
Kezdjük Albrecht Dezsővel. Az említett szerző-hármas nem kisebb dolgot állít, mint azt, hogy Albrecht Dezső (1907–1976) radikális antiszemita volt, és a harmadik magyar zsidótörvényt (1941. évi XV. tc. „a házassági jogról szóló 1894. évi XXXI. tc. kiegészítéséről, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi intézkedésekről”) erőteljesen támogatta, a törvényvitában szerepet vállalt, érvelésében pedig kimutathatóak antiszemitizmusának gazdasági, politikai, demográfiai és ideológiai összetevői. És zsidógyűlöletét az is világosan kifejezi, ahogyan a sárga csillag viselése ellen tiltakozott.
Albrecht Dezső nem vett részt a törvény vitájában. Az 1941 tavaszán-nyarán folyó parlamenti szópárbajban az országgyűlési jegyzőkönyvek szerint a vezérszónok Paál Árpád volt. Érvelésével még jelen volt László Dezső, Bánffy Dániel és Braunecher Antal. Vita Sándor emlékirata szerint pedig, azokban a napokban Albrecht Dezső Kövér Gusztáv képviselőtársával próbálta megértetni, hogy amennyiben nem változtat éles véleményén (ellenezte a zsidótörvény erdélyiek szerinti, külön kiegészítését), úgy Teleki Pál miniszterelnök kérésére ki kell zárni az Erdélyi Pártból (ami később meg is történt).
Nyírő József nem vehetett részt a vitában, hiszen őt (miután 1941-ben Kolozsvárott megszervezte az EP tagozatát és annak elnöke lett) csak 1942. február 14-én hívja be öt társával együtt Bárdossy László miniszterelnök, a behívott román képviselők üresen maradt helyére. Az 1942-ben megvitatott és elfogadott negyedik zsidótörvény (1942. évi XV. tc) vitájában viszont már szót kért. A vezérszónok Bánffy Dániel, a törvény pedig a zsidóság mezőgazdasági ingatlanjairól és földterületeiről szólt. Nyírő József az országgyűlés 1942. november 20-i ülésén nemzetnevelésről szónokolt, s a „levitézlett liberális zsidó felfogást” bírálta, aminek nyilván semmi köze nem volt a törvényvita tárgyához.
Szónoki fogás és szereplés? Feleletként idézhetjük az Országgyűlés jegyzőkönyvéből az inkriminált részletet: „Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel. Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztítottak bennünket a saját hazánkban. Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie.”
Nyírő József 1943. november 24-én felszólalt a honvédelmi költségvetés plenáris vitáján is, és a leventemozgalom hasznosságáról és fontosságáról szónokolt, minden antiszemita utalás vagy felhang nélkül. Ilyesmit azelőtti és azutáni 3-4 felszólalásában sem találni.
De térjünk vissza Albrecht Dezső kimagyarázott tiltakozásához. Jóval a törvény zárószavazása után, egy „türelmetlen sárgacsillagos” napirendi pont kapcsán kért szót és mondta el a következőket 1941. december 2-án: „Nem akarom és nem kívánom a sárga folt (Dávid-csillag) kötelező viselésének bevezetését, egyfelől azért, mert ezt túlságosan látszat megoldásnak tartom, de másfelől azért sem, mert e nélkül még elhihetem például, hogy Budapesten itthon vagyok. Goethének egy mondása jut eszembe: »Lasst mich scheinen, bist ich verde.« Legalább látszódj kereszténynek és magyarnak, Budapest, míg tényleg azzá válhatsz. Aki pedig keresztény, az soha nem lehet antiszemita! Tehát nincs keresztény antiszemitizmus. Ne tagadjuk így a kereszténység zsidó eredetét!”
Nem ezt idézte később Esterházy János a pozsonyi zsidótörvény vitájában?
Albrecht Dezső ezt petíció formájában is benyújtotta, több EP-képviselő támogató aláírásával, így legelsőnek a Kövér Gusztávéval stb. De Nyírő József ezt még nem írhatta alá. Amit ő aláírt¸ az az 1944. április 5-e (a sárga csillag kötelező viselésének premiernapja) után Albrecht Dezső és Mikó Imre által fogalmazott memorandum, melyet a pártelnök gr. Teleki Béla adott át Sztójay Döme miniszterelnöknek. Vita Sándor emlékiratában erre így emlékezik: 1944. március 19-e után az országgyűlésnek már semmi jelentősége nem volt, a jobboldali pártok demagógiája uralkodott itt is és a sajtóban is. Láttuk, hogy ez a helyzet (s a terjedő gettósítás-hír) Erdélyre nézve mennyi veszedelmet rejt magában, ezért Albrecht Dezső, a párt ügyvezető alelnöke és Mikó Imre, a párt parlamenti csoportjának főtitkára, április 5-ke után egy nagy emlékiratot szerkesztettek a miniszterelnökhöz, s ebben szóvá tették, hogy az új kormány teljesen tehetetlen a féktelen demagógiával szemben, az erdélyi problémákkal egyáltalán nem foglalkozik, érveléseinket senki meg nem hallgatja, a zsidókérdést brutálisan kezelik, közéleti férfiakat (zsidók és nem zsidók), köztük képviselőket is, letartóztattak, elhurcoltak, a belpolitikában áldatlan kötélhúzás folyik a pártok között, és uralkodóvá igyekeznek tenni a nemzetiszocialista gondolatot. Ezt az emlékiratot (melyet az EP minden képviselője aláírt) május első napjaiban Teleki Béla adta át Sztójay miniszterelnöknek.” (Vita Sándor önéletírása, kiadatlan kézirat, 118. l.) Az emlékiratot az EP minden képviselője aláírta tehát, így gondolom, Nyírő József is.
Nyírő József életének 1942 előtti mozzanataira is szeretném felhívni a figyelmet. Az első az Uz Bence c. regényében a zsidó Róth Sámi alakjának igencsak rokonszenves megrajzolása. A könyv megjelenése után, még 1940 előtt, a nagyváradi Új Kelet című cionista lapban Benamy Sándor szólaltatja meg egy interjú keretében őt és feleségét is, melyben világosan kiáll a zsidóság mellett. Ezt a szöveget meg kellene találni (az Országgyűlés legteljesebb sajtógyűjteményében például) és újra közzétenni. Úgyszintén a Kádár Imre emlékiratát, melyben, akárcsak korábban Ligeti Ernő, mint az egykori Erdélyi Szépműves Céh alapító tagtársára emlékezik, és nem is akárhogyan. Nem hallgathatom el, hogy Kádár Imre rendkívül gyalázatos módon viselkedett például Vita Sándorral 1945 után (aki pedig kiállította számára az életmentő mentesítő levelet Kolozsváron).
Nyírő József életében bizonyára nagy élmény volt az 1941-42-es weimari író- és költőtalálkozó, melynek házigazdája maga Goebbels propagandaminiszter, s melynek Szabó Lőrinccel együtt volt meghívottja.
Radnóti Miklós naplóbejegyzését szokás rosszindulatúan idézgetni, ám Nyírő József Keleti Újságban közölt háromkolumnás beszámolóját már nem. Pedig érdemes volna. Még akkor is, ha Medvigy Endre irodalomkutató és az újabb Nyírő-összkiadás szerkesztője szerint, ami abban található, az „a házigazda iránti udvariasság szerencsétlen lenyomata”.
És most elérkeztünk Ligeti Ernő ügyéhez, melyben Mester Miklóssal és Albrecht Dezsővel együtt, Nyírő Józsefnek is szerepe volt.
Rugonfalvi Mester Miklósnak a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában lévő hagyatékában (MX5462. jelzettel őrzött), a Bokor Péternek adott interjújából (Végjáték a Duna-mentén) idézve, a következőket tudjuk meg: 1944. április 30-án nevezik ki államtitkárnak a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba. Elmondása szerint erre Albrecht Dezső, az Erdélyi Párt ügyvezető elnöke, a Hitel c. folyóirat szerkesztője kérte fel képviselőtársát, Mester Miklóst, mondván, hogy „üresen áll a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban a politikai államtitkári állás és az Erdélyi Pártnak van felajánlva. Mi nem fogjuk betölteni, benned megbízunk, vállald el!” (Megjegyzem: az 1989-ben elhunyt Mester Miklós 1945 előtt az imrédysta párt képviselője volt. És csak 2012-ben jelenhetett meg az 1971-ben befejezett emlékirata a Tarsoly kiadónál 816 oldalon Arcképek – két tragikus kor árnyékában címen.)
A müncheni Új Látóhatár 1985. októberi számában megjelent Zsidókérdés Magyarországon 1944 c. tanulmány igazolja e felkérés előrelátó voltát. „Mester Miklós teljes erővel védelmébe vette a zsidó származású művészeket és írókat. Mindenki, aki beadta kérését a kultuszminisztérium útján megkapta a kormányzói mentesítést.”
A Bokor Péternek adott interjújában mondja el Mester Miklós: „Április 2-án hozzám jött Ligeti Ernő erdélyi írónak a felesége. Letartóztatták a férjét és segítséget kért tőlem. Ligeti Ernőt jól ismertem mint kiváló erdélyi írót, publicistát. Megígértem a feleségének, hogy segíteni fogok. Ugyanakkor érkezett hozzám dr. Gyöngyössy István, aki akkor az Egyesült Izzó jogtanácsosa volt, és kérte, hogy újságíró barátját, Arató András publicistát vegyem pártfogásba. A kettőt együtt vettem védelembe. Azonnal táviratszöveget diktáltam Baky Lászlóhoz, hogy engedje ki a letartóztatásból Ligeti Ernőt és Arató Andrást. Megkértem Ligetinét, hogy a távirat szövegét vigye le az Erdélyi Pártba. Őt ismerték ott, és tudták, hogy a férje milyen nagy szolgálatot tett az erdélyi magyar kultúrának, és kértem, szerezzen az enyém mellé még egynéhány aláírást. Visszajött délután két aláírással, Albrecht Dezső és Gaál Alajos írták alá, (…) közben Nyírő is utána küldte aláírását, tehát hárman. Ligetiné megmondta őszintén, voltak még az irodában, akik féltek és nem merték aláírni.(…) Óvatosságból Ligetiné távirat helyett levelet adott fel Baky László címére. Előzőleg lefényképezték a szöveget s az aláírásokat. Talán két nap múlva felhív Baky s megfenyegetett, hogyan merek ilyen levelet feladni a címére. Ekkor megmondtam, hogy az Erdélyi Párt támogatja ezt az ügyet. Két erdélyi íróról, újságíróról van szó. Én is erdélyi vagyok és szolidaritást vállaltam velük. Dühösen lecsapta a telefonkagylót. De az akció tovább folytatódott, mert közben államtitkár lettem és Ambrózynál is közbeléptem. Mind a kettő kikerült az internálásból, és meg is menekültek egészen 1944. október 15-ig.”
Időközben Vita Sándort május közepén Jaross Andor belügyminiszter kinevezte kormánybiztosnak, aki Kolozsváron június végéig állíthatta ki a mentesítő leveleket (igazolványokat). Emlékirata szerint, mert Ligeti Ernő nem kérte, Nyírő József levélben kérte Vita Sándortól a Ligeti Ernő, felesége és 13 éves fia, Bíró József művészettörténész és Tamási Áron (második felesége szüleinek) apósáék számára a mentesítő levelet. Vita Sándor Ligeti Ernőéknek és Bíró Józsefnek ki is állíttatta azt – Ligeti Ernő mentesítő igazolványát, 1945 januárjában még a nyilas kormány is tiszteletben tartotta, csak a suhancokból álló nyilas csőcselék nem, ahogyan a Bíró Józsefét sem –, Tamási apósáékat pedig (Endre László tanácsára) beutaltatta Haynal Imre klinikájára, és így menekülnek meg.
Amit még a Mester Miklós esetében meg kell említeni, 1982. június 19-i keltezéssel feljegyzést fogalmazott Nyírő József emberi és írói érdemeiről, valamint arról, hogy mi is volt a Magyar Erő című kiadvány. Az MTA kézirattára az MX5462/54 jelzettel őrzi ezt Feljegyzés címmel. Ezt közli teljes egészében Marosi Ildikó az Uz Bence esetei című könyvének előszavában a 8. oldalon: „Ma Nyírő József írói érdemeit elhallgatják, sőt mi több, fasiszta írónak minősítik teljesen igazságtalanul. Nyírő József az első és második világháború közt az Erdélyi Helikon munkaközösségéhez tartozott. Könyveit az Erdélyi Szépmíves Céh Kolozsváron és a Révai Cég Budapesten adta ki. Műveiben egyetlen antiszemita vagy politikai diktatúrát dicsőítő mondatot le nem írt. 1940-ben Észak-Erdély visszatérésekor országgyűlési képviselő lett [csak 1942-ben! – K-H. S.], de soha a parlamentben és sehol másutt politikai beszédet nem tartott. Mint az Erdélyi Párt alelnöke mérsékelt politikai irányzatot képviselt.
A második világháború alatt a Magyar Erő című folyóiratot szerkesztette. Ezt a folyóiratot a hivatalos körök a nagyon szélsőséges antiszemita és náci németbarát Rajniss-féle lappal, a Magyar Futárral szemben hozták létre. Igaz, 1944 végén Nyírő József Nyugatra menekült és többé nem tért vissza. De az is igaz – minden ellenkező híreszteléssel szemben –, hogy Nyírő Józsefet 1945-ben Magyarországon nem nyilvánították háborús és népellenes bűnösnek.
Ma is mint a legsikeresebb filmet tartják nyilván Nyírő Józsefnek Emberek a havason című filmjét (Szőts István rendezésében, s a Velencei Biennálé kitüntetésével), amely a második világháború alatt készült és többször szerepel jelenleg is a Film Múzeum műsorán Budapesten.
Dr. Mester Miklós
Budapest, 1982. VI. 19.”
Amit pedig a Nyírő József 1944. október 15-e utáni életéről és tevékenységéről tudni lehet: a nyilas puccs után, azok az erdélyi EP-képviselők, akik nem követték Nyugat-Magyarországra az Országgyűlést, Albrecht Dezsőtől, Pál Gáborig mind katonai behívót kaptak. Akik bevonultak, mint például Pál Gábor, elestek, vagy fogságba kerültek, más pedig fütyölt a behívóra, mint Albrecht Dezső, aki felvonult a Mátrába fát kitermelni. De az Erdélyi Párt képviselői közül többen nem mertek lemondani, féltek a katonai behívótól és Sopronig meg sem álltak, mint Nyírő József is, ám nem léptek be a nyilas pártba, hanem a nemzeti frakciók töredékéből létrehozták a Nemzeti Szövetség nevű ellenzéki parlamenti csoportjukat. Ennek a csoportnak lett sajtófelelőse Nyírő József. Az Eleven Újság című propagandaműsor, amely elsősorban az erdélyi és felvidéki menekülteknek szólt, hetente háromszor, hangos bemondóval közölte hír- és tájékoztató anyagát. Az országgyűlési dokumentumok között, és az Országos Levéltárban nem egy eredeti dokumentum található, melyben Nyírő József arról tesz panaszt, hogy a tájékoztató akcióban a nyilasok nemegyszer megelőzték őket korszerűbb rádiótechnikájukkal. Ezért technikai segítséget kér, és hiába.
A többi már az emigrációs lét és sors tartozéka.
Utóirat: az egyeseknek botrányt jelentő Nyírő-temetésen jelen volt és emlékbeszédet mondott Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Emiatt tiltakozásul Elie Wiesel holokauszt-túlélő visszaadta a Magyar Állam kitüntetését, amire Kövér László azonnal nyílt levélben reagált, és kijelentette, hogy sajnálja, de Nyírő József sem fasiszta, sem antiszemita nem volt, legfeljebb politikába tévedt írója-krónikása az erdélyi székely népnek. S ezt Elie Wieselnek is tudnia kellene, hogy mit jelent, hiszen maga is erdélyi volna.
Az erdélyi és „igazi” Elie (Elizier vagy Lázár) Wiesel pedig, ha élne, idén, 2013-ban töltené a 100. életévét. Hiszen nemcsak Grüner Miklós, az auschwitzi és buchenwaldi fogoly- és túlélőtárs – aki több mint 20 éve próbálja bizonyítani, hogy a Máramarosszigeten született zsidó rabtársa 1944-ben 31 éves volt –, hanem Carlo Mattogno olasz újságíró szerint is, a hiteles auschwitzi dokumentumokban, Lázár Wiesel születési adata 1913. 09. 04. Tetoválási száma A-7713. S azt is megállapítja, hogy Elie Wiesel nevű fogoly nem volt Auschwitzban, Elizier Wiesel viszont igen. Ki lehet a „világhírű” Elie Wiesel (sz. 1928. 10., vagy 09. hó 4-én vagy 30-án?), aki a tetovált sorszámot sohasem tudta bal alkar

Gödörben
Nap mint nap tapasztalhatjuk, érezhetjük saját bőrünkön, de rávilágítanak az európai statisztikák is: az unió legszegényebb országa vagyunk. Sok szempontból még Bulgária is leköröz bennünket. Az oly nagyon áhított, sokat ígért felzárkózás sehogy sem sikerül, s bár Európa nyugatibb fele is válsággal küzd, a távolság mégis egyre növekszik, mintha mind távolabb kerülnénk a jóléti társadalmaktól. Csodálkoznunk nincs, amiért, a kétharmados többségű kormány nem akar, nem mer, nem tud mit kezdeni az ország gazdaságával. A történelemkönyvekbe szeretnének bekerülni, államreformot, közigazgatási átalakítást terveznek, minden energiájukat politikai csatározásokba ölik, s közben szépen lassan kimúlik az ipar, folyamatosan alulteljesít az időjárás kénye-kedvének kitett mezőgazdaság, pénz hiányában állnak a beruházások. Sokáig készültek a kormányzásra a szociál-liberálisok, ellenzékből harsányan bírálták az akkori hatalom minden lépését, tele voltak ötletekkel, most azonban mintha lefagytak volna, ködbe vész sok szép ígéretük.
Egy hideg, egy meleg – így köszönt be július, ötven lejjel emelkedik a minimálbér, de drágul a gáz, s ezt várhatóan nemcsak a fűtésszámlákon, de a napi élelmiszerkosáron is keményen megérezzük majd. Szakértők szerint év végéig legalább 15 százalékkal nő a húsfélék és tejtermékek ára. Ilyen körülmények között sovány vigasz az országos minimálbér kis kiigazítása, hisz aki abból kénytelen megélni, mélyen a létminimum alatt tengődik, az amúgy is alig lélegző vállalatokra azonban olyan újabb terhet ró, amellyel sokan nehezen birkóznak meg. Leépítésekre kényszerülnek, hogy a víz fölött maradhassanak, s bőséggel lesznek, akik a feketén alkalmazásban találják a megoldást.
Sok szép ígérettel került kormányra a jelenlegi hatalom, egyelőre azonban semmit nem valósított meg ezekből. Nincs elképzelésük, tudásuk vagy bátorságuk hiányzik, de tény egy olyan útra álltak, amely semmi jóval nem kecsegtet. Bólogató kiskutyaként teljesítik az unió, a nemzetközi fórumok követeléseit, elkótyavetyélik a még állami kézben levő vagyont, európaira igazítják az energiaárakat, s még a kenyér áfájának nagy garral beharangozott csökkentéséről is lemondanak, ha a külföldi nagyurak összeráncolják szemöldöküket.
Kiszolgáltatott, gyarmati sorsba fuldoklik Románia, egyre szegényebben, egyre mélyebben a gödörben. Ideig-óráig be lehet tömni a nép száját cirkusszal, magyarellenes riogatással, botrányokkal, de előbb-utóbb kenyeret is követelni fognak. S nem Brüsszeltől, hanem a bukaresti hatalmasoktól. Farkas Réka
Háromszék
Erdély.ma

Turulmadaras emlékművet avattak Gelencén
A tizennegyedik gelencei falunapok legkiemelkedőbb eseményére, a Bodor György Művelődési Otthon előtt felállított turulmadár-avatásra tegnap került sor a Bereczi István plébános által a Szent Imre-templomban celebrált ünnepi szentmise után.
Az ünnepségen Gelence két anyaországi testvértelepülése, Encs és Várvölgy küldöttei is jelen voltak. Magyarországot Partl Alexandra Petra konzul, a Csíkszeredai Főkonzulátus munkatársa képviselte. A bronzszobrot Gáspár Géza szobrász készítette, kőtalapzata Gráncsa László (Putyi) munkáját dicséri. Az emlékmű talapzatán Gelence címere és a község bejáratánál található székely kapu mása látható, továbbá egy Jancsó Benedek-idézet olvasható.
Cseh József polgármester köszöntötte a nagy számban megjelenteket, és bejelentette: a faluközösség régóta dédelgetett álma vált valóra a magyarság ősi szimbólumának, nemzeti azonosságunk jelképének felavatásával. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a szobor elkészítéséhez, a hazai és határon túli támogatóknak.
Fehér Róbert ötödik osztályos tanuló szavalata után a Jancsó Benedek-iskola énekkara Khell Gabriella karnagy vezényletével A Kárpátokon című dalt adta elő. Fejér László Ödön parlamenti képviselő beszéde után Finta Karina hatodik osztályos tanuló szavalt.
Az emlékművet Fejér László Ödön és Cseh József leplezte le, és Bereczi István plébános áldotta meg. Tamás Ferenc vőfély az Ott, ahol zúg az a négy folyó című dalt énekelte el. A turulmadárról Szakács Gabriella történelem szakos tanár tartott rövid ismertetőt, majd Lukács Mihály Erkel Ferenc Bánk bán című operájából a Hazám, hazám című dalt adta elő Lukács Attila kíséretében. A magyar és a székely himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult a rendezvény. Közreműködött a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egymásra találtak a történelmi Bánság magyarjai Buziásfürdőn
Történelmi találkozóra került sor június 29-én, szombaton a buziásfürdői CARP-panzióban: a Temesi Bánság és a Szerbiai Bánság magyarlakta településeinek képviselői közös konferenciát tartottak, ahol bemutatták a határ két oldalán élő magyar közösségek helyzetét, a magyarlakta városokat és községeket, majd a résztvevők kétoldalú megbeszéléseken keresték a további együttműködési lehetőségeket.
A Marossy Zoltán kormányfelügyelő kezdeményezte magyar–magyar találkozó létrejöttét a Bánsági Közösségért Egyesület, a Temes megyei RMDSZ Önkormányzati Tanácsa, a Communitas Alapítvány, a Buziásfürdői RMDSZ és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő támogatta.
A vajdasági vendégek nyolc településről érkeztek, míg a házigazda Temes megyeiek 12 magyarlakta települést képviseltek. Buziásfürdőt Molnár József mutatta be, a Temesi Bánság magyar közösségeinek helyzetéről Kiss Ferenc tanfelügyelő tartott előadást. A Szerbiai Bánság magyarságát Dobai János torontáltordai polgármester mutatta be a jelenlevőknek. A sok hasonlóság mellett feltűnő különbségek is vannak a határ két oldalán élő magyar közösségek között: több vajdasági magyar településen többségben vannak a magyarok, közöttük néhány olyan is van, ahol 80% feletti a magyar lakosság aránya (Hódegyháza, Magyarittabé, Torontáltorda stb). A határ innenső oldalán viszont egy-két település (Ótelek, Végvár) kivételével már mindenütt kisebbségben élnek a magyarok, közigazgatási szinten nincs már magyar többségű község a Temesi Bánságban.
A konferencia befejező részében a zsombolyai Kaba Gábor ismertette a határon átnyúló román–szerb projektek tapasztalatait, az EGTC-k (Európai Területi Társulások) létrehozásában rejlő lehetőségeket. Nagy Emil, a hódegyházi helyi közösség Tanácsának elnöke meghívta a találkozó valamennyi résztvevőjét a hódegyházi (Csóka község) Falunapra, hogy ott folytassák a Buziásfürdőn elkezdett megbeszéléseket. A romániai és szerbiai bánsági magyarok első találkozójának tapasztalatait összefoglalva, Marossy Zoltán kormányfelügyelő azt javasolta, hogy augusztus 4-én, Hódegyházán az alábbi területeken keressék az együttműködési lehetőségeket a határ két oldalán található magyarlakta települések képviselői: gazdaság, magyar nyelvű oktatás, kultúra–hagyományőrzés, az ifjúság és az idősek közötti kapcsolatfelvétel.
A találkozó végén a résztvevő települések képviselői közös Közleményt fogadtak el, amelyben a további együttműködés szükségessége mellett foglalnak állást:
„A vízumkényszer megszűnése 2010. június 12-én, valamint Szerbia EU-jelöltségének elfogadása 2012 márciusában új helyzetet teremtett régiónkban.
A Temesi Bánság és a Vajdasági Bánság magyar közösségeinek együttműködése elől nem csak elhárult az akadály, de ez a kívánatos együttműködés híd is lehet a Belgrádban, Budapesten és Bukarestben tevékenykedő államvezetők között.
A Bánságban 14 nemzetiség közösségeivel folytatott együttélés sajátos tapasztalatokkal gazdagíthatja az új Európában helyét építő magyarságot.
Ezért legalább olyan fontosnak tartjuk a velünk élő nemzetiségektől, mint a szomszédos magyarlakta régiók – Bácska, Dél-Alföld, Erdély, Partium – közösségeitől átvehető tapasztalatokat.
Mindehhez szervezett együttműködés szükséges. Ez a találkozó csak egy kezdet, a folytatás rajtunk múlik.
Buziásfürdő, 2013. június 29.
Képviselt települések: Bodófalva, Buziásfürdő, Nagycsanád, Csóka, Detta, Fejértelep, Hódegyháza, Nagykikinda, Magyarittabé, Máriafölde, Ótelek, Ötvösd, Temesság, Szapáryfalva, Temesvár, Temerin, Tiszaszentmiklós, Torontáltorda, Újszentes, Végvár és Zsombolya
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Budapest ne gyarmatosítson!
Rendszeresen jönne Erdélybe Bajnai Gordon
„A mindenkori magyar kormány munkájának a mércéje, hogy attól, amit csinál, könnyebb lesz-e magyarként boldogulni a szülőföldön, vagy nehezebb” – nyilatkozta lapunknak Bajnai Gordon, Magyarország volt miniszterelnöke, az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért Választói Szövetség vezetője pénteken este, miután kolozsvári értelmiségiekkel találkozott a Minerva-házban szervezett zártkörű beszélgetésen. A politikus csütörtökön Marosvásárhelyen helyi értelmiségiekkel és a gazdasági élet képviselőivel, pénteken pedig Kolozsváron az RMDSZ vezető politikusaival és a Kisebbségkutató Intézet munkatársaival találkozott.
Most tájékozódni, tanulni, figyelni és kérdezni jött Erdélybe Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök, aki pénteken este nyilatkozott a Szabadságnak.
– Ugyanakkor világos szándék is vezérelt: az, hogy az erdélyi magyarság és a mindenkori magyar kormány kapcsolatát új alapokra kell helyezni. Azt is ki kell mondani, és mi már kimondtuk, hogy a kettős állampolgárság ügye nyugvópontra jutott, sok év, a nemzetet mélyen megosztó, helyenként megalázó vitái után ezt a kérdést lezártnak tekintjük. Nem akarjuk újra nyitni sem a kettős állampolgárság kérdését, sem azt az elvet, hogy az állampolgársághoz szavazati jog is társul. Ez tény. A másik fontos dolog, és ebben már újítani kell: hogy ne Budapestről próbálják megmondani a tutit az itteniek számára, hanem az itt élő emberek demokratikusan megválasztott képviselői, szervezetei által képviselt politikát kell tiszteletben tartania a mindenkori magyar kormánynak. Szóval, fordítsuk meg a viszonyt! Budapestnek az a dolga, hogy segítsen, nem pedig az, hogy megpróbáljon gyarmatosítani vagy kontrollálni mindenkit. A mindenkori magyar kormány munkájának a mércéje, hogy attól, amit csinál, könnyebb lesz-e magyarnak megmaradni, és magyarként boldogulni a szülőföldön, vagy nehezebb. Attól tartok, hogy néha a nagy kardcsörtetés, kiabálás közepette valójában nehezíti ezt Magyarországról a kormány. Például akkor, amikor a belpolitikai konfliktusokat exportálja ide, és ezzel gyengíti a magyarság érdekérvényesítő képességeit. Ennek véget kell vetni. A támogatáspolitikát is úgy kell meghatározni, hogy az itt élők szempontjait szolgálja, ne a hazai klientúra építését, legalábbis mi ezt szeretnénk.
– Milyen következtetések vonhatók le a mostani látogatása kapcsán?
– Nem szabad rövidtávon gondolkodni. Nem kampányolni vagy szavazatot gyűjteni jöttem, hanem tájékozódni és partneri viszonyt építeni. Ez hosszú távra szól, és azt gondolom, hogy ez egy hosszú távú, nyugodt partneri építkezés kell hogy legyen. Azt szeretném, hogy az erdélyi magyarság támogatásának kérdése ne párthovatartozás ügye legyen. Nem szabad, hogy négyévente a politikai változások felforgassák, tönkretegyék ezt a viszonyt.
– Mi várható ebben a tekintetben az elkövetkező időszakban, a megismerést és az úgymond anyaggyűjtést illetően?
– Szeretnénk élő kapcsolatokat teremteni: ezt az jelenti, hogy rendszeresen jönni, beszélgetni, sokszor csak zárt körben, nem reklámcélból. Szeretnénk továbbá, hogy azok a szempontok, amelyek itt fontosak, Magyarországon is fontosak legyenek. A folyamatos megismerés és erős egyeztetés révén kívánjuk ezeket a szempontokat beépíteni a programunkba.
Szabadság (Kolozsvár)

Vitaindító tanulmánykötetet adott ki Winkler Gyula
Az elmúlt napokban több erdélyi városban, többek között Kolozsváron és Déván is bemutatták Winkler Gyula RMDSZ-es és Frank Engel luxemburgi európai parlamenti képviselő Új Európát most című tanulmánykötetét.
A szerzők szombaton a vajdahunyadi Magyar Házban ismertették a Kós Károly Akadémia Alapítvány gondozásában megjelent kötetüket. Véleményük szerint a globális versenyben Európa sikerét a politikai unió biztosítja, a gazdasági válság legyőzése érdekében ugyanakkor mélyreható változásokra van szükség.
„Sokunkat kiábrándít az, ahogyan ma az Unió működik, a jövő Európájának felépítése viszont közös feladatunk. Most, amikor a csatlakozás a hátunk mögött van, amikor az integrációt igyekszünk elmélyíteni, elérkezett az ideje, hogy mi is alakítsuk az EU-t, melynek tagjai vagyunk. Hozzá kell szokni ahhoz, hogy a mi véleményünk is számít. Részt kell vennünk az európai vitában, el kell mondanunk véleményünket az Unió jövőjével kapcsolatban" – fogalmazott Winkler Gyula.
Mint rámutatott: tanulmánykötete vitaindító szándékkal született, hiszen Nyugat-Európában egyre élénkebb vita folyik az EU jövőjével kapcsolatosan, ehhez a diskurzushoz pedig a közép- és kelet-európai polgároknak is csatlakozniuk kell. Úgy véli az európai nemzetállamok elavultak, nem képesek már választ adni a globális kihívásokra, ezért csakis a politikailag egyesült Európa képes talpon maradni a világszintű, globalizációs nyomás közepette.
Krónika (Kolozsvár)

Felavatták Márton Áron szobrát Gyulafehérváron
Felavatták Márton Áron püspök egészalakos szobrát a gyulafehérvári érseki palota udvarán június 29-én. A kolozsvári Gergely Zoltán szobrászművész alkotását Jakubinyi György érsek szentelte fel.
Potyó Ferenc érseki helynök az MTI-nek úgy nyilatkozott: ugyan az érseki székesegyház csonka tornya alatt berendeztek egy szobát Márton Áron emlékére, de fontos, hogy a püspök szellemisége az érsekségen is jelen legyen. „A püspök hellyel kínál bárkit, aki ott jár. Ez az ő jóságára, atyai gondoskodására, szeretetére utal" – értékelte az alkotást Potyó Ferenc. Mint rámutatott: Márton Áron – a börtönéveit leszámítva – Gyulafehérváron töltötte püspöki szolgálatának idejét, és akkor is a román többségű dél-erdélyi városban maradt, amikor a második bécsi döntés következtében Észak-Erdély magyar közigazgatás alá került.
„Őt már életében nagyon tisztelték, nemcsak a katolikusok, hanem a más felekezetűek is. Hithű főpap volt, de feladatának tartotta, hogy szóvá tegye nemzetének gondját-baját" – idézte a püspök alakját az érseki helynök, aki szerint a mostani emlékállítás boldoggá avatásának folyamatát is szolgálja. Az érsekség tavaly hirdetett meghívásos pályázatot a szobor elkészítésére. A püspök alakjának megformálására Gergely Zoltán szobrászművész kapott megbízást, aki olyan kompozíciót javasolt, amelyben az ülő püspök közelében két szabad padot is elhelyeznek. A padokat a csíkszeredai Dóczy András készítette.
Krónika (Kolozsvár)

Először szerveztek Szent László Napok – Nagyváradi Magyar Napok címen rendezvénysorozatot Nagyváradon. A fesztivált a Szent László Egyesület, továbbá tizenegy társszervező és tizenhét partnerszervezet hozta létre. A három nap alatt a Rhédey kertbe, a Partiumi Keresztény Egyetem termeibe, a Moszkva Kávézóba, a Góbé Csárdába látogathattak el a váradiak.
Péntek kora délután a Csökmői Ifjúsági Fúvószenekar toborzójával indult a programsorozat, majd a Szent László-szobor megkoszorúzásával folytatódott. Az ünnepélyes megnyitón Zatykó Gyula főszervező és Tőkés László házigazda indította a rendezvénysorozatot, az esti Rúzsa Magdi-koncert pedig mintegy hatezer résztvevőt vonzott.
Szombaton főzőversennyel, gyermekprogramokkal, Szent Lászlóról és koráról szóló előadásokkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, kvízvetélkedővel, komolyzenei koncerttel folytatódott a program, párhuzamosan több helyszínen.
A Szigligeti Színház emeleti előcsarnokában egy rendkívüli zenés születésnapi köszöntő keretében ünnepelték meg Az ifjú W. újabb szenvedései című előadás váradi bemutatójának 40. évfordulóját, a Metropol Group fennállásának 45. évfordulóját, továbbá Szabó József Ódzsa rendező 85. születésnapját.
A Rhédey kertben zajló egész napos programok során a helyszín egyfajta szabadtéri alkotóműhellyé vált, ahol gondtalanul lehetett nemezelni, szövőszékben szőni, üveget fújni, festeni, csuhétárgyakat készíteni, varrni és hímezni. A játékok között Szent László alakját és korát, illetve a lovagkirályhoz fűződő legendákat is felelevenítették, valamint egy meseszekeret csodálhattak meg a gyerekek.
Az este során a debreceni Csokonai Színház, valamint a budapesti Magyar Állami Operaház művészei léptek fel egy fergeteges komédiával, valamint operettslágerekkel.
Zatykó Gyula EMNP-alelnök és főszervező a Transindexnek elmondta, mintegy harmincezren fordultak meg a három nap alatt a Szent László-napok rendezvényein, a legsikeresebbnek mindenképpen az esti koncertek bizonyultak. A Szent László-napokon Rúzsa Magdi mellett a Csík Zenekar és barátai (Lovasi András, Kiss Tibor) lépett fel, valamint operettestet is rendeztek Bódi Marianna (szoprán), Haja Zsolt (bariton), Böjte Sándor (bariton) és Balla Melinda (szoprán) részvételével.
Zatykó úgy véli, az idei kiadással bebizonyosodott, hogy van igény a Kolozsvári Magyar Napokhoz vagy a Kalotaszegi Magyar Napokhoz hasonló fesztiválra Nagyváradon is, és azt reméli, jövőre már önkormányzati támogatással valósulhat meg a rendezvény. Idén ugyanis pályázatokból és magántámogatásokból szervezték meg a Szent László-napokat; a támogatás pedig sokszor nem pénzben, hanem termékekben vagy infrastruktúrában nyilvánult meg – mondta Zatykó Gyula. A főszervező azt is kiemelte, hogy a fesztiválnak a városimázs-építésben is szerepe lehet, tehát mindenképpen számítanak következő kiadásra is.(közlemény/hírszerk.)
Transindex.ro

„Az új alkotmány már tartalmazza a kulturális autonómia alapjait”
Az új alkotmány szerint a kisebbségi közösségek és képviselőik saját döntéshozó és végrehajtó szerveket hozhatnak létre az önazonosságukat érintő kérdésekben, és ezekkel az állam köteles konzultálni.
Ez közvetlenül megteremti a jogi keretet a kulturális autonómiához, és közelebb vihet a közigazgatási autonómiához – értékelte az alkotmánytervezet jelenlegi szövegét Markó Béla az Erdély FM Arcvonal című műsorában.
Az RMDSZ-es szenátor kiemelte, hogy az új alkotmányban az is kódolva lesz, hogy a nemzeti kisebbségek nyilvánosan is használhatják jelképeiket, és hogy államalkotó tényezők. Mint elmondta, politikai szándéknyilatkozatként az RMDSZ a parlamenti vitában is fenntartja, hogy a nemzetállam kifejezést töröljék az alkotmányból, de arra, hogy ez megtörténjen, nem lát igazi esélyt.
Az RMDSZ volt szövetségi elnöke különösen problematikusnak tartja a régiók kérdésének a jelenlegi szövegverzióban kódolt állapotát.
„Ha valóban létrehozzák azokat a régiókat, amiket terveznek, az a magyarok számára drámai következménnyel járhat. Nem az volt a cél, hogy a magyar megyéket nehezebb helyzetbe hozzák, de a következmény ez lesz. Ezt próbáltuk meg semlegesíteni azzal, hogy egyes hagyományos régiók kapjanak sajátos státust, és úgy nézett ki, hogy ezt sikerül is elfogadtatni, de a javaslatot az alkotmánymódosító bizottság utolsó pillanatban elutasította. Ha ez a lehetőség bekerülne az alkotmányba, ellensúlyozná a közigazgatási régiókat, legalábbis elvben, mert az, hogy a valóságban ezek mikor jönnének létre, az egy másik kérdés. De nem mondtunk le arról, hogy ezt a javaslatunkat a plenáris ülésen is fenntartsuk, utolsó pillanatig sem tekintünk el attól, hátha sikerül bevinni az alkotmányba” – mondta el Markó.
Hozzátette: „Megoldás lehetne az is, hogy a régiók ne szülessenek meg, erre is van némi esély, mert ebben a nagyon nagy többségű kormánykoalícióban a nagyon nagy többség nem igazán tudja, hogy mire jók ezek a régiók. A kormánypárti vezető politikusoknak nincs radikális elképzelésük a közigazgatási reformmal kapcsolatban, egyszerűen belementek a zsákutcába. Olyan rövid távú célokon túl, hogy miként lehet új hatalmi gócokat létrehozni, amit az új koalíció ellenőrizhet, a koalíció politikusainak a többsége mást nem lát.”
(Erdély FM, Transindex)
Nyugati Jelen (Arad)

Templombúcsú, könyvbemutató Borossebesen
Együtt a melengető, megtartó kultúránkban
Vasárnap a Szent Péter és Pál apostolokra felszentelt borossebesi katolikus templomban 12 órakor kezdődött búcsúi szentmisén ft. Petar Stojanovic seléndi plébános magyarul és románul köszöntötte a településről, illetve a környékről érkezett nagy számú híveket, nt. Prém Imre Csaba helybeli református lelkipásztort, az aradi vendégeket és nem utolsó sorban Gheorghe Feieş polgármestert.
Külön köszöntötte az olasz, a szlovák és a cseh híveket, kiemelve: a borossebesi egyházközség egy olyan színes kert, amelyikben számos nemzetiség él egymás mellett békében, Isten-szeretetben. A továbbiakban felkérte kollégáját, nt. Prém Imre Csaba lelkipásztort a magyar nyelvű igehirdetés megtartására, amiben Pál apostolnak az efezusiakhoz írt levele 4. részének 5. és 6. verseiből kiindulva, a már Jézus által is kiemelt, sokszínűségben megvalósuló egység fontosságát ecsetelte. A hitben való egységet legjobban a helybeli hívek példázták, hiszen a borossebesiek mellett borosjenői, körösbökényi, dezsőházi, seléndi katolikusok is szép számmal voltak az ünnepélyes szertartáson. Jézus a hitbeli egységet Péter által látta megvalósulni, ezért rá, a kősziklára építette egyházát, míg a keresztényüldöző Pált egyházának a legnagyobb szószólójává változtatta azáltal, hogy megjelent neki. A magyarul elhangzottakhoz hasonlóan, ft. Petar Stojanovic románul ismertette Péter és Pál apostolok küldetését, Krisztus egyházának a megtartásában, a gyarapításában betöltött nélkülözhetetlen szerepüket.
Tekintve, hogy a programban könyvbemutató is szerepelt, a plébános még a szentmise vége előtt felkérte a borossebesi gyökerekkel rendelkező Kiss László budapesti lakost, a Képek és szemelvények Borossebes város múltjából című kötetének az ismertetésére. A szerző meghatódva beszélt a településen született, majd innen elszármazott nagyapjáról, a városkában eltöltött gyermekéveiről, az itt élő rokonairól, az őt ide kötő emlékeiről. A továbbiakban a könyv kiadója, az Aradi Kölcsey Egyesület elnöke, Jankó András ismertette a kötet megjelenésének a körülményeit, kiemelve: az Egyesület azért karolta fel a kiadvány megjelentetését, mert helytörténettel, a borossebesi magyar kultúra emlékeinek a feltárásával foglalkozik, ezért igen szilárd fogódzót képezhet a helybeli magyarság gyökereinek a megismerésében, nemzeti azonosságtudatának a megőrzésében, az itt- és megmaradásában. Éppen a templomhoz kötődő egyik részt elevenítette fel, ami az 1880-ban a település környékén szervezett 3 hónapos hadgyakorlathoz kötődik, amikor is a 3 napig itt-tartózkodó I. Ferenc József király és császár, miközben a Wenckhein udvarházból naponta átsétált a katolikus templomba, eléje futószőnyeget terítettek. A történet kiegészítéseként ft. Petar Stojanovic plébános megjegyezte: Ferenc József itt-tartózkodásakor azon a díszes faragású karosszéken ült, amelyiken most a kolléga, Prém Imre Csaba lelkipásztor foglal helyet. Az érintett megilletődve állt fel, alaposan megnézte a széket, majd újra helyet foglalt rajta. A továbbiakban Gheorghe Feieş borossebesi polgármester a helybeli általános értékek megbecsülésének, a jelenlegi, illetve a jövőbeli generációknak való továbbítás fontosságát ecsetelve kijelentette: a magyar változatból is vásárolnak a városháza számára, de szeretnék román nyelvre is lefordíttatni, esetleg kétnyelvű kötetet kiadni Borossebes történetéről. Mielőtt sor került volna a templombúcsú alkalmából szokásos körmenetre, a plébános minden vendégnek egy-egy borítékba helyezett olvasót ajándékozott. Ezt követően elővette az Oltáriszentséget, amelyikkel a felkoszorúzott feszület, illetve a templomi lobogók nyomában, a nagy tömeg kíséretében énekelve, imádkozva megkerülték a templom előtti körforgalmat, majd visszavonultak a templomba az elbocsátó áldásra, illetve nemzeti imánk megszólaltatására. A Búcsúi szentmise a templomkertben adott agapével zárult, ahol a borossebesi asszonyok az általuk készített finom süteményekkel, üdítővel, kávéval vendégelték meg a településről, illetve a környékről érkezett nagyszámú híveket. Ugyanakkor, a templom előtti hűvösben egy asztalnál Kiss László dedikálta az előtte sorban álló embereknek a városról, annak egykori lakóiról szóló kötetét, amit hamar elkapkodtak, további tízet még rendeltek is. Mert az embereket legalább annyira érdeklik a gyökereik, a múltjuk, mint a jövőjük. A dedikáció után a szerző meghatódva nyilatkozta: nem mindennapi élményben volt része, amikor végre a borossebesieknek személyesen adhatta át több mint egyéves munkájának a gyümölcsét, a róluk szóló könyvet. Örömmel nyugtázta a kapósságukat, amiért annak a reményének adott hangot, hogy a szeptember 6-ára, a református templom megáldásának a 200. évfordulójára tervezett ünnepségre újra eljöhet és még sok borossebesinek dedikálhatja a róluk, az értük írt, szerkesztett könyvet. Elégtétellel nyugtázta, hogy megérte az anyaggyűjtésre, a megírásra fordított munka.
Úgy érezzük, vasárnap valóban egy bensőséges, örömteli eseménynek lehettünk részesei, mivel egy városka magyarsága kézzelfogható bizonyítékát kaphatta az eddig elferdített, mellőzött, feledésbe kényszerített múltjának, ami valóban szilárd fogódzóvá válhat számára a jövőépítésben, a megmaradásban. Ehhez partnerekre is találhatnak, az egész környékből odasereglett magyarokban, akikkel szeretetben együtt lehettek, közösen tervezhették a megmaradásért vívott mindennapos küzdelmeiket a legtávolabbi szórvány-magyar bástyákon, Borossebesen, Borosjenőn, Selénden, Dezsőházán, Körösbökényben vagy éppen Menyházán.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Idén elkezdődhet a Farkas utcai református templom felújítása
Elmaradnak a nyáresti orgona- és kamarazene-hangversenyek
Felújításra vár Kolozsvár emblematikus helyszíne, a Farkas utcai református templom, az egyik legnagyobb és legszebb épület, amit a ferencesek Erdélyben emeltek. Az utolsó javításokat 1959 és 1961 között végezték el a műemlék épületen, ám ekkor több helytelen megoldást alkalmaztak rajta – nyilatkozta lapunknak Maksay Ádám, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) műszaki tanácsosa. A templom helyreállításának szándéka több éve megfogalmazódott: a belvárosi egyházközség már 2008-ban elkészíttetett egy megvalósíthatósági tanulmányt, ennek alapján a templom teljes felújítása 4,5 millió euróba kerülne. Az uniós strukturális alap Regionális Operatív Programjának műemlék-felújítási alfejezetéhez 2009 januárjában, az EREK támogatásával benyújtott pályázatot tavaly nyáron nyertesnek nyilvánították. A kiviteli terv javított, 4,12 millió eurós költségvetését idén márciusban fogadta el a Regionális Fejlesztési Ügynökség.
Szabadság (Kolozsvár)

Az orvosok szerint megoldott az anyanyelvű betegellátás
Nem jelent akadályt az erdélyi és partiumi egészségügyi intézményekben, ha a beteg nem tud románul, a lapunk által megszólaltatott illetékesek szerint mindenhol vannak magyar anyanyelvű szakemberek, akik szükség esetén tolmácsként is helytállnak, és a világnyelvek használata is megoldott.
A marosvásárhelyi kórházakban az idős román nemzetiségű orvosprofesszorok is készségesen megszólalnak magyarul, ha a beteg érdeke ezt kívánja, fiatalabb kollégáik azonban már nem vevők a számukra indított magyar nyelvtanfolyamra.
A Szatmár Megyei Kórházban nem gond, ha olyan páciens érkezik, aki nem beszél románul, magyarul viszont tud. Amint azt Constantin Demiantól, az intézmény szóvivőjétől megtudtuk, nincs külön tolmácsuk, hisz fordító alkalmazását nem teszik lehetővé számukra a hatályos törvények, a betegek anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogait azonban szem előtt tartják. Mint kifejtette: sok a magyar nemzetiségű, illetve magyarul beszélő munkatársuk, minden részlegen dolgoznak olyanok, akik tudnak értekezni a románul nem tudó páciensekkel, ők segítenek, ha nyelvi problémák merülnek fel.
Demian szerint a megyei kórházban ez soha nem okozott gondot. Problémáik inkább olyankor vannak, ha nemcsak románul, de magyarul sem tud a beteg, ilyenkor nehezebben oldható meg a kommunikáció. Mint elmondta, nemrég egy olasz férfit kezeltek, de találtak olyan személyt, aki segített értekezni az illetővel.
„Vannak orvosaink, akik tudnak magyarul és olyanok is, akik nem. Utóbbiak vannak többségben, de igyekszünk úgy kialakítani a beosztást, hogy minden műszakban legyen magyarul beszélő orvos vagy asszisztens" – magyarázta lapunknak Gheorghe Carp, a nagyváradi megyei kórház igazgató-menedzsere. Elmondta, főállású tolmácsot ugyan nem tudnak alkalmazni, de tudomása szerint a nyelvi nehézségek nem okoztak fennakadást, szükség esetén mindig akadt valaki, aki fordított.
Magyarul beszélnek a román professzorok
A Maros megyei, de kiváltképpen a marosvásárhelyi kórházakban az idősebb nemzedékhez tartozó román nemzetiségű orvosok többsége is készségesen kommunikál anyanyelvükön a betegekkel. A pozitív hozzáállás annak is betudható, hogy az érintettek felfogják, nemcsak a betegnek van szüksége az orvosra, hanem az orvosnak is a betegre, vallja Konrád Judit. A Maros megyei kórház igazgatónője nem emlékszik, hogy az utóbbi években valaki is ilyen jellegű panaszt emelt volna a román nemzetiségű orvosok ellen. Mint mondta, olykor ő is meglepődött, hogy némelyik kollégája, aki a hétköznapi életben csak románul szólal meg, betegeivel milyen szépen beszél magyarul.
Aki meg nem tud magyarul, általában a nővérek segítségével próbálja megérteni a beteget, illetve megértetni magát. „Nem is az 55 és 65 év közöttiekkel van gond, hanem a fiatalabbakkal. Közülük már kevesen beszélik a nyelvet, azok, akik más régiókból érkeztek, nem is értenek magyarul. A kollégák nagy részében mégis megvan a jóindulat, van, aki legalább néhány szó erejéig próbál magyarul szólni az idősebb betegekhez. Olyan eset is volt, amikor a rezidens orvos megkért, tolmácsoljam azt, amit mond az idős magyar bácsinak" – ecsetelte a helyzetet Vass Levente urológus főorvos, a Studium Alapítvány kuratóriumi alelnöke.
A fiatalabb generáció nyelvtudását a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) próbálta pótolni, amikor meghirdette az ingyenes nyelvkurzust. „A román diákok és ifjú orvosok közül elég sokan jelezték, hogy szívesen megtanulnának magyarul, de amikor meghirdettük a kurzust, egyikük sem iratkozott be" – mondta el lapunknak Ádám Valérián, a szervezet titkára. Szerinte egyesek attól tartanak, ha megszólalnak magyarul, nacionalista társaik megbélyegzik, kiközösítik őket.
Ádám elmesélte, hogy az évfolyamtársai között volt egy olyan magyar vezetéknevű, de román nemzetiségű vásárhelyi kollégája is, aki hatodév végére egy-két káromkodásnál többet nem tudott vagy nem akart megtanulni magyarul. „Amikor több végzős diáknak is mondtam, hogy az ő érdeke lenne magyarul kommunikálni a beteggel, elvégre az idős, neves román profeszszorok is ezt teszik, azt válaszolták, hogy a korábbi nemzedékek kényszerből tanulták meg a nyelvünket" – mesélte lapunknak a RMOGYKE titkára.
Nincs panasz a szórványban és a magánkórházakban sem
A szórványban sem okoz problémát a magyar nyelv használata orvos és páciens között. Bende Barna, a vajdahunyadi kórház igazgatója a Krónikának elmondta, bár a dél-erdélyi megyében – ahol mindössze öt százalékra tehető a magyarság számaránya –, kevés a magyar nemzetiségű egészségügyi szakember, eddig nem okozott gondot a csak magyarul tudó páciensek ellátása. Mint részletezte, az általa vezetett, mintegy 850 alkalmazottat foglalkoztató vajdahunyadi kórházban csupán öt orvos és 12 aszszisztens beszél magyarul, azonban nem volt rá példa, hogy nyelvi korlátok miatt ne tudtak volna ellátni valakit.
„Ilyenkor itt vannak a magyarul tudó kollégák, de itt vagyok én is, van, akivel magyarul beszélni" – mondta a kórházigazgató. Hozzátette, a Hunyad megyei magyarok nagy része jól beszél románul, az idősek is megértik, ha az ország hivatalos nyelvén mondják el problémáikat, eddig csupán magyarországi turisták esetében volt szükség „tolmácsra". Az igazgató szerint arra az esetre, ha éppen nincs ügyeletes magyar anyanyelvű szakember, a kórház szerződést kötött egy céggel, amely szükség esetén azonnal tolmácsot biztosít, erre azonban eddig csak az angol nyelv vonatkozásában volt szükség.
A magyar nyelvű kommunikáció orvos és betege között a magánkórházakban is megoldottnak tűnik. Zsigmond István, a kolozsvári Gynia magánklinika résztulajdonosa és szakorvosa elmondta, az intézményben a gondozónők kivétel nélkül beszélnek magyarul, akárcsak az asszisztensek legalább fele, a személyzet kiválogatásakor ugyanis ez kritérium volt. „A kétnyelvűségből soha nem származott gond, hiszen a román kollégák is tudják, menynyire fontos az anyanyelvű ellátás" – hangsúlyozta a szülész-nőgyógyász, hozzátéve, hogy az intézményben a feliratok is kétnyelvűek.
A nagyváradi Pelican magánkórházban kérésre tolmácsot biztosítanak a románul nem tudó betegek számára, mondta lapunknak Angela Perneş. Az intézmény illetékese szerint ugyanis az egészségügyi személyzet csak az állam hivatalos nyelvét használja.
Jelbeszéddel is lehet majd kommunikálni
Minden téren biztosítani próbálják a betegekkel való akadálytalan kommunikációt a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Kórházban. András Nagy Róbert kórházigazgató lapunknak elmondta, az anyanyelven történő kommunikáció zavartalanul zajlik az intézményben, a több éve Sepsiszentgyörgyön dolgozó román orvosok megértik a magyarul megfogalmazott panaszokat, ám mindenképpen gondoskodnak róla, hogy az asszisztens tudja tolmácsolni a beteg mondanivalóját és lefordítsa az orvosi utasításokat. András Nagy Róbert elmondta, mandátuma alatt egyetlen ilyen jellegű panaszt kellett orvosolnia: a betegtájékoztatónál nem tudta magát megértetni egy idősebb férfi. Azóta megoldották a problémát, mindig teljesít szolgálatot magyarul is beszélő alkalmazott.
A betegekkel való kommunikáció másik vetülete a külföldiek egészségügyi ellátása, idén például 3–4 balesetet szenvedett külföldi állampolgárt kellett ellátni a sürgősségen. Az igazgató hangsúlyozta, ha a beteg beszél valamilyen világnyelven, akkor megértik, hiszen mindig van szolgálatban olyan alkalmazott, aki jól beszél angolul, németül, franciául vagy éppen olaszul. Gond akkor van, ha a beteg csak saját anyanyelvén, például szerbül vagy bolgárul beszél, az ilyen helyzeteket szinte lehetetlen áthidalni.
Most azon dolgoznak, hogy megoldják a sérültekkel, a süketnémákkal való kommunikációt. Szakembert keresnek, aki szolgáltatói szerződés alapján, szükség esetén a rendelkezésükre áll, és jelbeszéddel tolmácsol a süketnémák és orvosok között. Az igazgató hangsúlyozta, a szolgáltatás biztosítása a kórház akkreditálásának egyik feltétele, így minél hamarabb meg fogják oldani.
Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője lapunknak korábban elmondta: a hozzájuk tartozó intézményekben megvizsgálták a nyelvi jogok érvényesülését, és arra a következtetésre jutottak, hogy valamennyi kórházban, mentőállomáson és más szociális intézményben a magyar és német betegek anyanyelvükön részesülhetnek gondozásban. „Az egészségügy különösen érzékeny terület a kétnyelvűség szempontjából, a beteg számára már az is kommunikációs korlátot jelent, hogy rosszul érzi magát, ezért fontos, hogy anyanyelvén kapjon információt. A gyógyulása szempontjából is elsődleges, hogy a beteg megértse, mi történik vele, mik a teendői" – mondta Tar Gyöngyi.
Mint arról beszámoltunk, az Európa Tanács felkérésére az egészségügyi minisztérium számon kérte a megyei igazgatókon a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartájának érvényesítését. A szaktárca arról kért jelentést, milyen intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy a kórházakban az ápolásukra bízott személyekkel anyanyelvükön értekezzenek. Florin Buicu, a képviselőház egészségügyi bizottságának titkára úgy nyilatkozott, az egészségügyi rendszernek sokkal súlyosabb problémákkal kell szembenéznie, mint a nyelvi jogok kérdése.
A kórházakban is vizsgálódna a CEMO
Amennyiben a budapesti Kisebbségjogvédő Intézet elfogadja a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) pályázatát, a szervezet júliusban nekilát a Maros megyei kórházak felméréséhez. Aktivistái eddig az oktatás és a közigazgatás területén végeztek vizsgálatot. Szigeti Enikő programvezető szerint a felmérések eredménye lehangoló. „A kórházak esetében egyelőre csak egy apró előrelépést látunk: Lokodi Edit Emőke elnöksége idején valamennyi megyei érdekeltségű egészségügyi intézmény homlokzatára kikerült a kétnyelvű felirat. A falak közt viszont egészen más a helyzet" – fejtette ki Szigeti Enikő. A régebbi egységek folyosóiról és ajtóiról a 80-as évek közepén távolították el a kétnyelvű feliratokat, az új kórházba már ki sem tették. A tavaly avatott új sürgősségin a magyar felirat, az angollal együtt, kisebb méretben ugyan, azonban megjelenik a román alatt.
Krónika (Kolozsvár)

In memoriam Sándor László
(Arad, 1927. júl. 26. – Kolozsvár, 2013. jún. 28.)
Sándor László gépészmérnök, nyugalmazott egyetemi tanár, műszaki szakíró, tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Kolozsváron folytatta. 1951-ben Magna Cum Laude minősítéssel szerzett gépészmérnöki diplomát a kolozsvári Műszaki Egyetemen (az egykori Politechnikai Intézetben) hőerőgép szakon. Utána tanársegéd a Politechnika Intézetben, 1953-tól adjunktus, 1966–1970 között tanszékvezető volt. Doktori dolgozatát a kolozsvári Politechnikai Főiskolán 1983-ban védte meg, melynek témája a fémek plazmavágása. Töretlenül látta el oktatói feladatait 1993-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig, több generációnyi mérnöknek adva át tudását a műszaki mechanika, mechanizmusok, belső égésű motorok, hegesztéstechnológia, autók-traktorok, automatizálás a mezőgazdaságban tantárgyak által.
Korán felismerte, hogy csakis az lehet jó mérnök-oktató, aki a mérnöki kutatásban és ipari tevékenységekben, fejlesztésekben egyaránt jártas. Az egyetemi oktatással párhuzamosan 1951–1954 között a kolozsvári Géptervező Intézet (IPROM) mérnöke, osztályvezetője, majd főmérnökhelyettese volt. 1960–1976 között a Sinterom gyárban a gyújtógyertyagyártás minőségi és gyártási technológiája korszerűsítésének vezetője, majd közreműködője. Ez a kettős tevékenység az oktatás és kutatásban, illetve az ipari fejlesztésekben tette lehetővé – természetesen a kitartó, szívós munkaerejének is köszönhetően –, hogy szakmai pályája során kimagasló eredményeket érhessen el.
Az ipari tevékenységei közül említésre méltóak a Triumf gyújtógyertyagyár részére végzett kutatások, a marosújvári szódagyárban és a borgóprundi papírgyárban végzett munkája, valamint a kolozsvári cipőgyár erőtelepein működő Diesel motorok javításának technikai irányítása. Szakmai tapasztalatait külföldi tanulmányutakkal kamatoztatta: Prágában (1964), Drezdában (1968–1969), majd 1972–1974 között a Renault (Párizs), a Fiat (Torino), s az Oerlikon (Zürich) üzemeiben tett látogatásával.
Kutatási tevékenységét számos újítás, találmány és szabadalom fémjelzi, melyek közül a jelentősebbek: önzáró differenciál (1970), lánctalpas jármű kormányszerkezete (1975), plazma gazdaságos gázkeverékből (1975), hidrosztatikus vezérlésű tengelykapcsoló (1988). Több mint ötven tanulmányban teszi közzé kutatási eredményeit, főleg a gépkocsi-mechanika és hidraulika témában. Az Autotehnica sorozatban, illetve az Igazság és a TETT hasábjain is jelennek meg tudománynépszerűsítő írásai. A színvonalas oktatás érdekében 1973–1990 között több egyetemi jegyzetet jelentet meg. Szakkönyveket, értékes kézikönyvet is írt magyar és román nyelven, így vált ismertté, értékké mindaz a tudás és tapasztalat, amit egybegyűjtött egy-egy szűk témában a szakterületén. Jelentősebb művei: A gépkocsivezető kézikönyve (1960, 1962), Gyújtógyertyák, illetve a román nyelven kiadott Transmisii hidromecanice, valamint Cuplaje şi variatoare hidrostatice de turaţie című könyvei.
Kiváló kutató- és mérnök-oktatóként több elismerésben részesült. 1960 óta az Igazságügyi Minisztérium közútiforgalom- és autószakértője. Munkaéremmel 1957-ben tüntették ki, a Tanügyminisztérium II. oszt. elismeréseit 1963-ban és 1965-ben vehette át. 2000-től a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2009-ben az EME Gr. Mikó Imre-emlékéremmel tüntette ki, 2011-ben az EME közgyűlése tiszteleti taggá választotta.
Nyugdíjasként 1991–2000 között különböző szervizvállalatoknál az automata gépkocsi-sebességváltók javítását vezette és látta el szakvéleménnyel. Alapító tagja volt az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaságnak és az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek is. Az EME Műszaki Tudományok Szakosztályának választmányában szorgalmazta a szakmai előadássorozatokat. Az ipartörténeti kutatások előadássorozatának beindításakor elsőként mutatta be többéves tapasztalatait, emlékeit, A Triumf (gyújtógyertyagyár) története címmel. Sándor László sajátjának tekintette a kutatást, a fejlesztést, s a tudás átadását diákjainak. Negyven évig oktatta a mérnökhallgatókat.
Emlékét örökre megőrizzük!
Bitay Enikő
Szabadság (Kolozsvár)

Az elutasításból merítkezne az EMNT és az EMNP
Az Európai Bizottság orientatív szakvéleménye ugyan elutasította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) európai polgári kezdeményezésének első változatát, a kapott indoklás azonban hasznos jogi támpontokat ad a végleges beadványuk kidolgozásához – közölte Nagyváradon Szilágyi Zsolt, a néppárt alelnöke (képünkön).
Tapasztalata szerint a bizottság hajlamos elhárítani az őshonos kisebbség védelmének problematikáját, azt regionális, országos kérdésnek tekinti, és bár polgári kezdeményezésük semmire sem fogja kötelezni őket, reményeik szerint kimozdítja majd a testületet az etnikum iránti közönyéből. Az ENMT és az EMNP pedig éppen az európai őshonos egyének identitásának, illetve a kisebbségi közösségek hagyatékának védelmére szeretne törvényes keretet.
„Ez európai ügy" – szögezte le Szilágyi Zsolt, aki megjegyezte, hasonló kezdeményezéseket nagyon nehéz keresztülvinni a bizottságon. Mint mondta, tavaly október óta például 25 javaslatból csak tizenötöt regisztráltak, abból pedig csak egy tudta összegyűjteni egy év alatt a meghallgatáshoz szükséges egymillió aláírást. Ők azonban támogatnak minden olyan javaslatot, amely átjut a jogi regisztráció szűrőjén, és az európai őshonos közösségek jogainak törvényi biztosítását szolgálják, ezt nem tekintik politikai versengésnek.
Ennek szellemében például a bizottság elővéleményezését átadták annak az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának (FUEN), amelynek az RMDSZ is tagja, s ugyancsak kisebbségvédelmi javaslaton dolgozik. A FUEN kezdeményezésének szövege még nem ismert, Szilágyi szerint azért, mert még nem véglegesítették. A harmadik ilyen jellegű kezdeményezést a Székely Nemzeti Tanács terjesztette elő, de még nem kapott választ az Európai Bizottságtól.
Szilágyi kérdésünkre elmondta, amennyiben javaslatukat sikerül regisztráltatni, úgy kilenc-tíz tagállam támogatására számítanak, többek között Belgium, Németország, Horvátország, Franciaország és Anglia lehet partnerük az aláírás-gyűjtési kampányban, amely várhatóan épp a jövő évi EP-választásokkal egy időben fog zajlani. Mint beszámoltunk, az Európai Unió több mint egy éve lehetőséget ad polgárainak arra, hogy legalább hét tagállamból, arányosan összegyűjtött egymillió aláírással támogatott javaslatot terjesszen elő EU-konform jogszabály megalkotására.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Népesség
Mégsem csökkent annyira az ország lakossága, ahogy a 2011-es népszámlálás tavaly közölt előzetes eredményei mutatták.
Az országos statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett végeredményei szerint az állandó lakosság 20,12 millió, beleértve a huzamosabb ideje itt élő külföldieket, viszont nem számítva a huzamosan külföldön élő román állampolgárokat. Utóbbi kategóriába a statisztikai hivatal kb. 728 ezer személyt sorolt, leszögezvén, hogy a valós szám jóval nagyobb, akár többszöröse is lehet.
Ahogy várható volt, a kivándorlás leginkább az ország legelmaradottabb részét, Moldvát érinti, a népesség-kibocsátó megyék első öt helyezettje kivétel nélkül ottani. Még rágondolni is rossz, mi történne, ha a Nyugat bezárná kapuit előttük, és otthon kellene megélhetést keresniük, családjaik, pedig hazautalt pénzeik nélkül maradnának.
Románia lakossága „csak” 1,56 millióval csökkent 2002 és 2011 között. A társadalom nyilvánvaló elöregedését a statisztika is kimutatja: a 15 éven aluliak aránya 15,9%, kisebb, mint a 65 éven felülieké (17,4%). A részben aktív, részben tanulmányaik idején még eltartott 15 és 24 év közötti fiataloké még a gyerekek kategóriájánál is kisebb, csupán 12,3%, míg az elvileg aktív 25-64 év közöttieké a legnagyobb, 55,7%. Csakhogy mivel nálunk a nyugdíjba vonulás áltag életkora olyan 55 év (különféle beteg- vagy korkedvezményes kitételek révén), a valós aktív lakosság aránya alighanem jelentősen kisebb. Ami – a roppant kedvezőtlen foglalkoztatási arányok mellett – további kérdőjeleket vet fel a nyugdíjrendszer, szociális hálózat, egészségügy stb. hosszú távú fenntarthatóságával kapcsolatosan.
Talán még ennél is aggasztóbb a lakosság iskolázottsági szintje, hiszen a legnagyobb hányad, majdnem fele (44,2%) csupán elemi iskolai tanulmányokkal rendelkezik, beleértve 245 ezer (vagyis 1,2%) analfabétát! A középszintű iskolázottság aránya valamivel kisebb, 41,4%, míg a felsőfokú végzettségűeké csupán 14,4%! Utóbbi alighanem irreálisan magas, hiszen odasorolták a számtalan diplomagyár végzőseit is, noha tudásszintjük ezt aligha indokolná. De hát ezen kategória aránya, még így mesterségesen felpumpálva is kb. a fele a fejlett nyugati országok olyan 30%-hoz képest! Az alacsony iskolázottsági szint viszont a demokrácia fenntarthatóságát kérdőjelezi meg, illetve nagyszerű magyarázatot szolgál a nép köréből, nép által többszörösen megválasztott politikai osztály csapnivaló minőségére.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Sajtóértekezlet az RMDSZ-nél
Magyar sérelmeket firtattak
Ma délelőtt a Püspökség utcai székház nagytermében tartott sajtótájékoztatót az RMDSZ Arad megyei szervezetének vezetősége.
Miután Bognár Levente megyei elnök köszöntötte a sajtó képviselőit, bemutatta kollégáit, Faragó Péter ügyvezető elnököt és Cziszter Kálmán politikai alelnököt, az érdekvédelmi szövetségben zajlott munkát ismertette, a tagszervezetekben februártól lebonyolított tisztújító közgyűlések, a június 8-ai megyei küldöttgyűlés, illetve a június 27-én megtartott, 62 tagú Megyei Küldöttek Tanácsa alakuló ülésének legfontosabb eseményeit említve. A legutóbbi fórumon történtek között megemlítette Faragó Péter ügyvezető elnökké történt megválasztását, kitért az MKT háromtagú állandó bizottságának, illetve a szakbizottságok elnökeinek az ismertetésére. A megyei szervezetben most folyó legfontosabb munkának a jövő évi EP választásokra való felkészülést, illetve a magyar lakosság érdekeinek a minden tekintetben történő képviseletét nevezte.
Faragó Péter ügyvezető elnök arról beszélt, hogy négyévi parlamenti munkát követően visszatért a megyei szervezetbe dolgozni, ahol fontos célkitűzésnek tekinti a fiatalítást, a munka dinamizálását. Részben ezt is szolgálta a megyei szervezet alapszabályzatának és programjának bizonyos mértékű módosítása, amelyekkel igazodik a magyarság jelenlegi elvárásaihoz. Ennek egy saját eszközökkel végrehajtott népszámlálás, azaz a megyei magyarság jobb megismerése, elvárásainak számba vétele által próbálnak eleget tenni. Támogatják, illetve részt vesznek a megyében sorra kerülő falunapok rendezvényein. Ugyancsak az érdekképviselet és -érvényesítés céljából szorosabb együttműködésre törekednek a politikai pártok megyei vezetőivel.
Cziszter Kálmán politikai alelnök, az összevont politikai, jogi és kisebbségvédelmi szakbizottság elnöke tájékoztatójában az összevonástól az érdekképviselet hatékonyságának a növelését remélte, amit a magyar érdekeltségű civilszervezetekkel való szorosabb együttműködés is előmozdíthat.
Újságírói kérdésre, hogy tudnak-e a Kürtös és Kisiratos határában egy magyarországi vállalat által a palagáz kitermelése érdekében végzett talajtani elemzésekről, illetve a kérdésben milyen álláspontot képvisel az RMDSZ megyei szervezete, Bognár Levente elnök kifejtette: tudomásuk szerint csupán felmérések történtek, az RMDSZ feltétlenül a helybeli lakosság, benne a magyarság érdekeit tekinti elsődlegesnek, bármilyen vállalat is próbálkozik a kitermeléssel.
Egy újabb újságírói kérdés arra vonatkozott, hogy mi a véleményük az RMDSZ országos vezetősége által az Európai Bizottság elé terjeszteni készülő jelentésről, amiben a romániai magyarság hátrányos helyzetét sérelmezik?
A kérdésre válaszolva a megyei elnök a sepsiszentgyörgyi Mikó Imre Kollégium visszaszolgáltatása kapcsán elítélt magyar tisztségviselőket említette. Mivel azonban Arad közismert a nemzetiségek közötti toleranciáról, itt ilyen sérelmek nem történtek, de október 6-án és március 15-én, a megemlékezések alakalmával az Új Jobboldal megnyilvánulásai méltatlanok voltak az alkalom és a hely szelleméhez. Olyan esetről is van tudomásuk – mondta Bognár Levente –, hogy a villamoson idős embereket leszóltak magyar beszédük miatt. Ez azonban a sajtó által gerjesztett székely zászló ügy hozadékának is tekinthető.
Az újabb kérdést, hogy meg tudják-e adni a villamoson megszólított emberek neveit, illetve tudnak-e más sérelmekről is, azzal hárították el, hogy azok idősek, ezért bizonyára nem szívesen nyilatkoznak, de majd megkérdezik őket.
Távol áll tőlem a tanácsadás bármilyen szándéka, de a sérelmeket egyre intenzívebben számon kérő újságírói kérdésre adott, szinte röstelkedő válaszok elgondolkodtattak. Ha csak magunknak mondjuk jogos sérelmeinket, aligha van esély az orvoslásukra. Éppen ezért a román sajtónak el kell mondani, hogy általa kerüljön a köztudatba: nekünk 1918-ban autonómiát ígértek, miközben az 1923-as alkotmányban már szerepelt az önrendelkezés minden formáját kizáró egységes nemzetállam fogalma, amit most sem akarnak megváltoztatni. Mi, szórvány-magyarok, a magmaradásunkhoz igenis akarjuk a kulturális autonómiát, a Székelyföldnek a területi autonómiát. Akarjuk, hogy az államosított magyar egyházi ingatlanok ügye 23 év után végre megoldódjon. Mi nem értünk egyet az ország fejlesztési régiókra történő felosztási tervezetével, mert az ellenkezik az érdekeinkkel. Akarjuk, hogy végre önálló, állami magyar egyetemünk legyen, és megoldódjon a MOGYE ügye. Ezen felül az is jogos elvárásunk, hogy anyanyelvünk az általunk nagy számban lakott régiókban hivatalos nyelv legyen stb. Könnyen meglehet azonban, hogy az én készülékemben van a hiba…
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Tájékozódás
Egyáltalán nem volt titkos Bajnai Gordon erdélyi látogatása, csak a rendezvények voltak zártkörűek, és a sajtót is csak utólag értesítették a legtöbb eseményről, egyébként teljesen nyitott és nyilvános volt az egész utazás, az elejétől a végéig.
Tájékozódni ment Bajnai, mert ballib politikustársaihoz hasonlóan hiába mindentudó ő is, számos témához nem ért – ahhoz például saját bevallása szerint sem, hogy miként kell kifizetni az ő cégével szerződött libatenyésztők jogos járandóságát –, az erdélyi ügyekhez meg főleg nem. Nyilván tájékozódnia kellett, hogy neki vagy a családjának nincs-e véletlenül valami működő, netán befagyott vállalkozása, offshore számlája, kinnlevősége, esetleg tartozása a kies Romániában, mert az ilyeneket nem árt jó előre tisztázni, mielőtt nekilát észt osztani a makulátlan múltú és jellemű politikus.
Másrészt Erdélyben minden baloldalinak tájékozódnia kell, mert ők testületileg el vannak tájolva, a magyarság ügyeiben különösen jellemző, hogy az egyik legjelesebb képviselőjük, Szanyi Tibor úgy véli, a partiumi magyaroknak román az anyanyelve. De 1998-ban, majd 2004-ben is a Romániában élő magyaroknak adandó magyar jogokról úgy gondolták a baloldalon, hogy azokat románok kapnák, ami a honi hazafiaknak mégiscsak rosszulesnék. Egyedül a Medgyessy volt jól tájékozott erdélyi kérdésekben, ő például pontosan tudta, mikor van Románia nemzeti ünnepe, még azt is, hogy milyen eseményt ünnepelnek (Erdély Magyarországtól való elszakítását), ment is nagy vidáman koccintgatni az okkal dajdajozó románokkal.
Ám Medgyessy a 2004-es kampányban nem vett részt, ahogy Bajnai sem, az előbbi már, az utóbbi még nem volt az apparátus meghatározó eleme, így Bajnai csak a cinkosság vétkében marasztalható el, igaz, ő ártatlannak hiszi magát ebben is, mint minden másban. Állítása szerint nem is vett részt a 2004-es népszavazáson, mert úgy véli, hogy: „egy hamisan feltett kérdésre egy borzasztó, az önzés érvrendszerét használó politikai válasz született akkor a baloldalon, és ebből olyan mély, tartós megosztottság jött létre, ami azóta is osztja a magyar társadalmat." Vajon hogyan kellett volna kérdezni a külhoni magyaroknak adandó állampolgárságról az ország népét, hogy a Bajnai-félék is helyesen válaszoljanak? S ha máskor nem, amikor miniszterelnök volt, miért nem próbálta korrigálni a borzasztó, baloldali politikai választ? Talán, mert a külhoni magyaroknak nem volt állampolgárságuk és szavazati joguk, s akkor még azt remélte, hogy nem is lesz soha?
Az Erdélyi Magyar Ifjak nevű társulattól kapott „Turista vagyok, nem magyar" feliratú pólóra azt mondta Bajnai, hogy az nem sérti őt, mert mind Erdélyben, mind Magyarországon magyarnak érzi magát. Ez nagyon helyes, de nem is az egyszerű tényt vonták kétségbe. Politikusnak is érzi magát, meg miniszterelnökségre alkalmas személynek is... Bajnai úgy nyilatkozott, hogy nem kampányolni ment Erdélybe, nem szavazatot gyűjteni, hanem tájékozódni és partneri viszonyt építeni. Ezek szerint itthon az összes kínálkozó partnerével már kiépítette a viszonyát, ráadásul az összes lehetséges szavazatot is biztosította magának, ha az erdélyiekére már szüksége sincs. Arra viszont visszatarthatatlan ingere támadt, hogy a maga módján ő is tájékoztatással szolgáljon a regnáló magyar kormány elfogadhatatlan és cinikus politikájáról.
Ugyanis Bajnai szerint a magyar kormány Budapestről akarja megmondani a tutit, diktál az ott élőknek, gyarmatosító módjára viselkedik az erdélyiekkel, kard csörtetve üvöltözik, s csak azokra az állampolgárságot felvett erdélyi magyarokra fog koncentrálni, akiktől szavazatot remélhet. Ezzel szemben, ha ő lesz a miniszterelnök, a kormánya az ott élők demokratikusan választott szervezeteitől fogja megkérdezni, hogy mi a kívánságuk. Ezenkívül Magyarország is szakszerűen lesz vezetve. Vajon miket fog mondani, amikor majd szavazatokat is akar gyűjteni?
Ugró Miklós
A szerző a Magyar Nemzet munkatársa
Krónika (Kolozsvár)

Kisebbségek helyzete az önkormányzat szemszögéből
A 10. EU Tábor szerdai napjának harmadik előadása a kisebbségek és az önkormányzatiság témáját foglalta magába. Felszólalt Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere, szociológus és kisebbségkutató, valamint Simó Dezső-Szabolcs, Szentábrahám polgármestere. A moderátor szerepét Takács Aranka, Vajdahunyad önkormányzati képviselője töltötte be.
Béres Csaba a tapasztalatszerzés lehetőségeként tekint az EU Táborra, többször is kiemelte, milyen fontos a fiatalok marosfői jelenléte. Székelyhíd polgármestere elmesélte, környékükön mindenki kisebbségben van, ennek ellenére nincsenek konfliktusok, az emberek jól egyeznek egymás között. Elmondása szerint Székelyhíd legnagyobb problémája a roma kérdés, ez eddig nem volt kellőképpen kezelve. A roma kérdés három pillérre helyezhető: oktatás, lakhatás-egészségügy, munkahely. Szerinte a romáknak fel kell állítani egy életpálya modellt.
Tapasztalatai szerint nehéz az önkormányzati élet. A polgármesternek sokrétű a feladata. Meg kell próbálni kezelni a dolgokat, a kisebbséget támogatni kell, de a többség ne érezze, hogy a kisebbség többet kap. ”Aki őszinte meggyőződéssel dolgozik, kitűnik, tovább jut az életben. Amíg fiatalok vagyunk, addig fogjunk neki a nagy dolgoknak” – fejtette ki.
Simó Dezső-Szabolcs véleménye szerint a községben élő embereknek egy mentőöv a munka területén, hogy közel laknak a városhoz, Székelykeresztúrhoz. A turizmus gyerekcipőben jár, a látványosságok nincsenek kihasználva. Meglátása, hogy két féle roma létezik: van, aki beletörődött a sorsába és segélyből él, a másik, aki szakmát tanult és külföldre jár dolgozni. Elmondása alapján motiválni kell a beletörődötteket, munkahely lehetőségeket kell felajánlani, iskolába járatni a gyerekeket. „Ki kell szakítani a környezetéből, oktatni kell őket, legyenek együtt a többi gyerekkel és tanárokkal. Ha szükséges tegyünk kivételeket, a szegényebbeket támogassuk, próbáljuk segíteni őket az előrehaladásban” – ezt tartja a legfontosabbnak. Azt, hogy a roma gyerekek minél több időt töltsenek az iskolában, szociális segéllyel próbálják elérni.
Takács Aranka meggyőződése, az etnikumok közötti jó kommunikáció kialakításával, elszántsággal nincs olyan cél, amit ne tudnánk elérni. A MIÉRT összefogja a magyar kisebbséget. „Egyedül senki nem ér semmit, csak akkor vagyunk erősek, ha együtt teszünk valamit, közösen visszük előre a céljainkat”– zárta a beszélgetést.
„Ha én még egyszer a MIÉRT elnöke lehetnék…” – visszatekintés: 10 éve MIÉRT
Szerdán, kora délután, Visszatekintés: 10 éve MIÉRT cím alatt beszélgettek a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) korábbi elnökei. A nosztalgikus hangulatú beszélgetésen Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, Borboly Csaba, az RMDSZ Csík Területi Szervezetének elnöke, Bodor László, az RMDSZ főtitkár-helyettese, illetve moderátorként a MIÉRT jelenlegi elnöke, Szabó József is részt vett.
Kovács Péter, a MIÉRT első elnöke, a múlt felelevenítése mellett a jövőbeni tevékenységekre fektetette a hangsúlyt: „A nemrég megjelent MIÉRT elmúlt 10 éve tematikájú kiadványban számos tapasztalat fellapozható, inkább arról fogok beszélni, hogy mi lenne, ha én még egyszer a MIÉRT elnöke lehetnék…”
Kovács Péter rámutatott, hogy végeztek egy kutatást az ifjúsági szervezetek politika iránti érdeklődése kapcsán, amelyből kiderült, hogy a fiatalok elenyésző százalékát foglalkoztatja a közösségi tevékenységek végzése. Fő problémaként a fiatalok passzivitását említette, hiszen nem mutatnak érdeklődést a közéleti tevékenységek iránt. Kiszorítva érzik magukat a döntésekből, divat lett nem szavazni, nem részt venni a közösségi életben. „A kérdés az, hogyan tudnánk kimozdítani őket ebből az állapotból és elérni, hogy bármilyen viszonyulást tanúsítsanak a közélet iránt” – emelte ki a főtitkár.
Az ifjúsági szervezetek legfontosabb feladataként azt határozta meg, hogy befogadóbbá tegyék a fiatalokat. Eddigi sikeres példaként az érettségi.ro-t emelte ki, továbbá hozzátette: „Vannak pozitív elképzelések, amire lehet, hogy felcsillan a szeme az ifjúságnak. Fontos, hogy teljes nyitottsággal fogadjuk el, amit mondanak.”
Borboly Csaba, korábbi MIÉRT elnökként hangsúlyozta, a szervezet legnagyobb erénye, hogy sokan kipróbálhatják magukat a közélet terén. „A MIÉRT-ben való munka egy második diploma”- mondta az elnök. Borboly rávilágított arra, hogy mire van szüksége a fiataloknak a mostani életben: odafigyelés egymásra, összetartás, értékelése. A felnőtté válásban kiemelkedő szerepe lehet egy ifjúsági szervezetnek, ami ugyanakkor maradandó közösségi élmény.
„Jövőbe tekinteni a múlt nélkül nem lehet”- kezdte felszólalását Bodor László. A MIÉRT elnökeként megélt tapasztalatai mellett, az EU Tábor szervezésének néhány részletére is kitért a MIÉRT legutóbbi elnöke. Elmondta, az ifjúsági szervezeteknek nagyobb szerepet kell vállalniuk a fiatalok életében: szükséges jövőképet mutatni a felnövekvő nemzedéknek.
EU Tábor Sajtóiroda
2013. július 3.
Marosfő
Erdon.ro