Árvízzel szemben önkéntesként, Magyarországon
Pilismaróton segédkezett az Erdély Mentőcsoport és a Gondviselés Segélyszervezet
Hosszas szervezkedés előzte meg vasárnap esti indulásunkat a magyarországi árvízövezetbe:
pontosan tudni kellett, hol lenne a leginkább szükség önkéntes munkánkra, várni, hogy partnerszervezetünk, a szolnoki Életjel Mentőcsoport vezetői engedélyt kapjanak az anyaországi szakhatóságoktól ahhoz, hogy civilekként mi is társulhassunk hozzájuk. Későn derült ki, pontosan hányan kelünk útra, késleltetett az élelmiszer beszerzése, az esőköpenyek, gumicsizmák, katonai hálózsákok becsomagolása, az áramfejlesztő szállításának intézése. Két gépkocsival végül nyolcan indultunk neki, a tervezettnél 3 órával később Magyarország északi csücskébe, a Komárom-Esztergom megyei Pilismarótig vezető 500 kilométeres útnak: hárman Székelyföldről, négyen Kolozsvárról, egy önkéntes Tordáról. Nagykároly közelében éjféltájt keltünk át a határon, majd az autópályán hajnali 4-re érkeztünk a Budapesttől alig 45 kilométerre északnyugatra levő Pilismarót sportcsarnokához, a mentőalakulatok szálláshelyére. Tevékenységünket a magyar Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság parancsnoksága alatt álló szolnoki Életjel Mentőcsoport szakmai irányításával fejtettük ki. Induláskor tudtuk: a szakhatóságok bejelentése szerint egyes helyszíneken a hétfői és a keddi nap is kritikus lesz.
A sportcsarnokban már minden hely foglalt volt, s amúgy sem akartunk senkit felébreszteni a csörömpöléssel, hát az udvaron pihentünk le. Alig szűk órát aludtunk, indult a bevetés. A magyar katasztrófavédelem munkatársainak irányításával és felügyelete alatt, illetve Turi László, a szolnoki Életjel Mentőcsoport vezetőjének a tanácsai alapján hozzáláttunk a homokzsákoláshoz, az ezeket elhelyező búvár biztosításához, a gát megerősítéséhez és szigeteléséhez, illetve a szervezési háttérfeladatok ellátásához. Új helyzet adódott az erdélyi önkéntesek számára, hiszen a korábbi bevetésektől eltérően (Albánia északi részén 2010 decemberében, Buzău megyében 2012 telén), most több száz fős tömegben, idegenekkel kellett együtt, összehangoltan dolgozniuk. A pilismaróti gáton jelen levő több száz katona, helybéli, vámos, pénzügyőr, katasztrófavédelmi és községházi alkalmazott, az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai, sok-sok más intézmény, önkéntesszervezet emberei mellett önkénteseinknek „munkát kellett keresniük” maguknak. Sikerült is, hiszen többen már két-három, vagy akár négy napja dolgoztak, s hétfőre már nagyon elfáradtak.
Vegyes volt a hangulat a gáton. Sokan egyszerűen nem értették, miért éppen itt, s miért éppen ekkora hatalmas erőbevetéssel zajlik a gátépítés, és annak mindenáron történő megvédése. Helybéliek és sok szakmabeli közül erre a kérdésre senki sem tudott pontos és hiteles választ adni. Több helybéli szerint a korábbi években Pilismarót üdülőtelepi részét szinte mindig elárasztotta a víz, a házakat ezért sokkal magasabbra építették, mint máshol. Ahogy az egyik résztvevő fogalmazott: a „csakazértis árvízvédelem” kissé demoralizált egyeseket, de mások erőt merítettek Orbán Viktor magyar miniszterelnök kijelentéséből: „gátat nem adunk fel, megvédjük a legnehezebb szakaszokat is”. Egyesek szerint az anyaországban egy évvel ezelőtt létrehozott új katasztrófavédelmi struktúra hatékonyságát és életképességét akarták bizonyítani. Voltak, akik úgy vélekedtek, a szakemberek eleve is a könnyű szakaszokat választották ki, mert tudták, azokat meg lehet védeni. Ezt mások határozottan cáfolták, ugyanis több helyen az általuk legproblémásabbnak tartott övezeteket választották ki feltétlen védelemre. A harcba induló katonának vagy a csatatéren levőnek, ugye, nem kell gondolkoznia, hanem parancsokat kell végrehajtania, az elemzést megteszik mások. De a helyszínen úgy éreztem, a megválaszolatlan kérdések, amelyek engem is az érkezés pillanatától emésztettek, elvették egyesek figyelmét a feladattól, bár mindenki a maximumot adta.
Csapatunk tagjai alaposan kivették a részüket a munkából: leváltották a gáton dolgozókat, mindenben segédkeztek, amire csak szükség volt, ha kellett, szemetet gyűjtöttek zsákokba, és a megjelölt helyszínre vitték. Adott pillanatban úgy tűnt, komoly gondok vannak a gáttal: a víz lassan kimosta a néhány nappal korábban kialakított gátat, s egy része megindult. Hirtelen még nagyobb nyüzsgés lett: sokkal gyorsabban érkeztek a homokzsákokat a szakadásveszély helyszínére szállító csónakok, egyből négy búvár jelent meg a vízben. A gátszakadás miatt az ott-tartózkodókat maguk alá temethették volna a zsákok. Hirtelen minden nem hivatásos távozott a helyszínről, csak a szakemberek dolgoztak tovább a helyzet stabilizálódásáig.
Kedd hajnalra látványosan apadt a Duna, ezért itt már csak őrző szolgálatra – néhány katonára – volt szükség. A segítők más feladatot kerestek, ám Budapesten úgy döntöttek: a mintegy 200 kilométerre levő Mohácsra már csak a hivatásos személyek mennek. Helyszíni munkánk mennyiségileg nem volt sok, de azt nagy lelkesedéssel fejtettük ki, miközben számottevő tapasztalatra tettünk szert.
Kiss Olivér
Szabadság (Kolozsvár)

„Elorozták” a szlovákok az öreg huszár hamvait
Történelemhamisítással vádolja a magyar kormány a szlovák és a román hatóságokat amiatt, hogy nemrég kiásták Skultéty László huszár zászlótartó újaradi hamvait, hogy Szlovákiában újratemessék. Lapunk megtudta, az exhumálás az újaradi katolikus egyházközség beleegyezésével történt.
Három országot érintő diplomáciai botrány robbant ki a világ legöregebb huszárjaként ismert Skultéty László zászlótartó újaradi földi maradványainak exhumálása, majd Szlovákiába szállítása miatt. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön közös közleményben szólította fel a szlovák felet, azonnal fejezze be „a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, és Skultéty László hamvait szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
A két politikus azt kéri, azonnal állíttassák helyre az Arad egyik városrészében lévő huszársírt a szlovákok, „és a magyar fél rovására elkövetett történelemhamisítási kísérleteket haladéktalanul szüntessék be". „Mélységesen felháborodva értesültünk arról az egészen elképesztő tényről, miszerint a magyar történelemkönyvekben is szereplő, összesen 81 évig katonaként szolgáló Skultéty László (születési nevén: Gábris László) magyar huszár zászlótartó újaradi temetőben lévő sírját a román hatóságok május 21-én megnyitották, holtteste maradványait exhumálták, és azt még aznap a szlovák légierő katonai gépe elszállította" – szerepel a közleményben.
A magyar kormány illetékesei leszögezik, ezidáig senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna, ezért értetlenségüknek adtak hangot, miszerint a szlovák és a román hatóságoknak „miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait". Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna úgy véli, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata.
„Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg" – mutattak rá. Felhívták a figyelmet arra, hogy a kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor. „A magyar műemléket egyszerűen feltúrták, és onnét a holttest maradványait elvitették, hogy Skultéty Lászlót mint szlovák katonát a Trencsén melletti Hegyesmajtényon újratemessék. Bizonyítja ezt a tényt az is, hogy Skultéty László hamvait a szlovák haderő vezérkarának főnöke és egy díszegység fogadta" – tették hozzá.
Továbbá sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy „a szlovák fél nem tanult történelmi hibáiból, és egyszerű emberek annak idején kötelezővé tett reszlovakizációja után most történelmi személyiségekkel próbálja meg ugyanezt megtenni". A két politikus a fölötti meggyőződésének adott hangot, hogy „a szlovák nemzet nem szűkölködik jeles történelmi személyiségekben, így nincsen rászorulva arra, hogy a magyar vagy más nemzetek hőseit próbálja szlováknak feltüntetni".
Az 1738. június 27-én a felvidéki Hegyesmajtényban született Skultéty Lászlót az egyik leghíresebb magyar huszárként tartja számos a történetírás, elsősorban azért, mert 94 éves korában – 81 évnyi katonai szolgálat után – szerelték le. Mégpedig Aradon, ezrede ugyanis a 19. század elején itt állomásozott. Az 1831. augusztus 19-én elhunyt katonát az újaradi temetőben helyezték örök nyugalomra, első síremlékét még volt parancsnoka állíttatta neki, amelyet a partiumi város 1898-ban egy díszesebb obeliszkkel cserélt fel.
Bognár Levente, Arad alpolgármestere csütörtökön a Krónikának elmondta, a huszárhamvak exhumálása kapcsán sem a városi önkormányzattal, sem a helyi magyar közösséggel nem vették fel a kapcsolatot a szlovák hatóságok, mivel az újaradi temető a római katolikus egyház tulajdona. „Gyerekkorom óta jártam ott, kötődöm a magyar huszár emlékéhez, és teljesen véletlenül értesültem a hamvak elszállításáról. Eléggé furcsállom a történteket" – jelentette ki lapunknak az elöljáró.
Mathes Dirschl újaradi katolikus plébánostól megtudtuk, az egyházközséget Szlovákia bukaresti nagykövetsége kereste meg korábban, és beleegyezését kérte a huszár földi maradványainak exhumálása, majd Skultéty László szülőföldjére szállítása céljából. „Skultéty László végrendeletében meghagyta, hogy vagyonából templomot és temetőt építsenek Majtényban. Emiatt az ottani katolikus közösség eldöntötte, hogy hálája kifejezéseként újratemeti a huszár hamvait. Ebbe nemcsak mi, hanem a Temesvári Római Katolikus Püspökség is beleegyezett" – indokolta a hozzájárulást a Krónikának az újaradi plébános.
Amikor ismertettük vele, hogy a magyar kormány tiltakozását fejezte ki a történtek miatt, Mathes Dirschl atya leszögezte: a temető az egyház magántulajdona, ennek megfelelően szabadon rendelkezhetett a hamvak sorsa fölött. „A magyar hatóságok részéről eddig senki sem érdeklődött Skultéty László újaradi nyughelye iránt, ezért nem értem a mostani álláspontjukat" – jelentette ki a plébános.
Különben a május végén történt exhumáláskor az öreg huszár lábszárcsontjainak néhány darabját és koponyáját, valamint dolmánya rézgombjait találták meg és szállították Szlovákiába. Valószínűleg azért maradt meg csak ennyi Skultéty földi maradványaiból, mert azokat a 19. század végén, a ma is álló síremlék felavatásakor újratemették az újaradi temetőben. Az öreg huszárt egyébként születésének 275. évfordulóján, június 27-én helyezik örök nyugalomra a túlnyomó többségben szlovákok lakta, az ország északnyugati részében fekvő Hegyesmajtényban.
Háry János alakjának ihletője
Skultéty László 18 évesen, az 1756–57-es hadjáratban esett át a tűzkeresztségen, amikor a magyar huszárok Hadik András huszárezredes vezetésével elfoglalták és megsarcolták Berlint. Végigharcolta a Habsburg Birodalom valamennyi háborúját, küzdött franciák, törökök, olaszok, poroszok és oroszok ellen, összesen 22 hadjáratban vett részt. Többször megsebesült, hősiessége miatt 1790-ben strázsamesterré léptették elő és kinevezték az ezred zászlótartójává. Amikor I. Ferenc császár 1812-ben megszemlélte az ezredét, feltűnt neki az akkor már 74 éves zászlótartó. Elbeszélgetett vele, elő akarta léptetni tisztté és minden munka alól mentesíteni, de az agg vitéz azt válaszolta neki: ő már csak megmarad kornétásnak (zászlótartónak), mert a zászlót nem lehet elhagyni. Skultétyt 1831-ben, 94 éves korában, 81 éves katonai szolgálat után szerelték le, amikor már nem tudta megülni a lovát. A leszerelésekor Aradon állomásozó ezrede a város gondjaira bízta az agg huszárt. Garay János 1843-ban írt róla elbeszélő költeményt Az obsitos címmel, amelyben a kiszolgált huszár, Háry János a magyar nép vágyait valóra váltó császári katonaként jelenik meg, aki részt vesz az európai háborúkban és hőstetteket visz véghez. Kodály Zoltán 1926-ban zenésítette meg a költeményt Háry János címmel.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Népújság (Marosvásárhely)

Érdekvédelem a nemzetközi gyepen
Az RMDSZ végre felfedezte magának azt a nagy befolyással bíró nemzetközi fórumot, ahol rövid időn belül látványos eredményeket lehet elérni érdekvédelmi kérdésekben.
A labdarúgás hullámzó, milliókat megmozgató világa sokáig fekete pontként sötétlett a szövetség látókörében, ugyanis az erdélyi magyar politikusok erős érdeklődés vagy érdekeltség hiányában fittyet hánytak az amúgy a romániai közéletre alaposan kiható jelenségre.
Pedig ami a romániai stadionokban történik, nyers, de igaz megjelenési formája annak, amit százak, ezrek gondolnak. Például rólunk, erdélyi magyarokról. A fájdalmasan visszhangzó, „Ki a bozgorokkal az országból!" rigmus után tavasszal egy újabb fejezet nyílt az utálat kifejezésében: Kolozsváron magyar zászlót égettek. Az RMDSZ („hiánypótló intézményként") az év elején indította be a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatot, amely révén először a romániai porondon tett feljelentésekkel sikerült eredményeket elérni, majd – egy későbbi sértő transzparens ügyében a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez elküldött panaszlevélnek köszönhetően – már a nagyvilág is megtudta, hogy itt valami nincs rendben: ítélkeztek és büntettek.
Az RMDSZ a héten újabb levelet küldött a gyűlöletkeltést szigorúan elítélő FIFA-nak, ami ismét kiakasztotta Mircea Sandut. A román futballszövetség elnöke habzó szájjal esett neki a szövetségnek, amelynek szerinte csak az a célja, hogy kitiltassa a nézőket a szeptemberi bukaresti román–magyar világbajnoki selejtezőről. Miközben a korábban hasonló módon megbüntetett magyar szakszövetség azonnal bocsánatot kért, és közölte, mindent megtesz, hogy kiszorítsa a stadionokból a gyűlölködést, Sandu makacsul tagad és vádol. Politikai beavatkozást kiált éppen akkor, amikor a hűvösre tett Gigi Becali Steauájának esetleges európai kizárása ügyében még a kormányfő is szót emelt: nehogy már megbüntessék azt a csapatot, amely egyfajta boldogságforrás, „társadalmi jelenség" Romániában.
Bízzunk abban, hogy a FIFA mindenki előtt felfedi: a magyargyűlölet sajnos szintén társadalmi jelenség, ennek pedig következményei kell hogy legyenek. Kezdetnek a futballpálya is megteszi.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Elrabolták Aradról Skultéty László földi maradványait?
Román-magyar-szlovák diplomáciai botránnyá terebélyesedett Skultéty László hamvai kihantolásának ügye. Budapest ugyanis felháborodottan vette tudomásul, hogy a magyar huszár földi maradványait május 21-én kihantolták az újaradi temetőben, majd – román és szlovák közreműködéssel – szülőfalujába, a szlovákiai Hegyesmajtényba szállították.
Semjén: nekünk senki nem szólt
A történtekre reagálva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be "a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, Skultéty László huszár zászlótartó hamvait pedig szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra. Mint közleményükben írták, ez idáig "senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna", ezért értetlenségüknek adtak hangot, hogy a szlovák és a román hatóságoknak "miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait".
A magyar politikusok úgy vélik, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata. Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg. A kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor - hívták fel a figyelmet.
Szlovák hadtörténész: nem magyar huszár volt
A szlovák fél szerint az újaradi római katolikus plébános indítványozta Skultéty László huszár zászlótartó hamvainak elszállítását szülőfalujába. Ezt az MTI megkeresésére válaszolva a Szlovák Hadtörténeti Intézet (VHÚ) közölte pénteken. A tájékoztatás szerint az ügyet a szlovák védelmi minisztérium és a szlovák hadtörténeti intézet intézte az illetékes román hatóságokkal.
VHÚ vezetője, Miloslav Caplovic megerősítette: Skultéty László maradványainak átszállítását ők biztosították, méghozzá Hegyesmajtény község polgármesterének kérése alapján. Mint hozzátették: a többi ügyintézést már Hegyesmajtény település, illetve Szlovákia romániai nagykövetsége bonyolította a román hatóságokkal.
A VHÚ igazgatója szerint Skultéty László földi maradványait azért kellett Szlovákiába szállítani, mert tudomása szerint Újarad római katolikus plébánosa megkereste a magyar huszár szülőfalujának, a szlovákiai Hegyesmajténynak plébánosát, akivel közölte: temetőjükben található Skultéty László sírja, amely után már senki nem fizet illetéket. Ennek alapján - a VHÚ közlése szerint - az újaradi plébános a huszár földi maradványainak átszállítását javasolta Hegyesmajtényba, előrebocsátva: ha az nem történne meg, akkor a huszár zászlótartó sírjára a hivatalos "megszüntetés" várna.
Szlovákia romániai nagykövetségének az exhumációt és a földi maradványok elszállítását célzó kérését a román hatóságok jóváhagyták - erősítette meg a VHÚ közlését Danka Capáková, a szlovák védelmi tárca sajtóosztályának munkatársa.
Miloslav Caplovic szerint Skultéty László földi maradványainak Szlovákiába szállítását Hegyesmajtény település kérésén kívül az is indokolttá tette, hogy "Szlovákia hadtörténetének jelentős személyiségéről van szó". Skultéty László nemzetiségét a "területi elv alapján" lehet megállapítani - emelte ki. Hozzátette: számtalan archív hadtörténeti anyag bizonyítja, hogy Skultéty László - aki korábban a Hadik-ezredben szolgált -, a Hadik-ezred átszervezését követően a Habsburg-hadsereg 8. huszárezredének tagja lett. "Ennek alapján nem lehet kétségbe vonni, hogy a Habsburg-hadsereg katonája volt, és így nem lehetett a magyar hadsereg huszárja" - vélekedett Miloslav Caplovic.
Skultéty László földi maradványait - az újaradi temetőből való kihantolásukat, majd elszállításukat követően - átmenetileg Pozsonyban, a Szent Márton székesegyházban helyezték el, azok június 27-ig maradnak az egykori koronázó templomban.
Újaradi plébános: a szlovákok kérték a kihantolást
Szlovákia bukaresti nagykövete és Arad megye alprefektusa is részt vett május 21-én az újaradi temetőben Skultéty László huszár hamvainak a kihantolásán - nyilatkozta pénteken az MTI-nek Dirschl Mathes, a temetőt fenntartó római katolikus plébánia lelkésze.
Dirschl Mates plébános úgy emlékezett, az aradi polgármesteri hivatal részéről keresték meg a kihantolás ügyében, a polgármesteri hivatal pedig Szlovákia bukaresti nagykövetsége kérésére járt el. Hozzátette, a huszársír fekete márvány obeliszkje műemléknek minősül, de azt nem bántották a kihantolás során. Azt is megjegyezte, a temetőben tízévente kell megváltani a sírokat, de ez a szabály nem vonatkozik a műemléksírokra, így Skultéty László sírjára sem. Az obeliszk ezután is ottmarad a temetőben.
Dirschl Mates elmondta: személyesen vett részt a kihantoláson, amelyen Szlovákia bukaresti nagykövete, Arad megye alprefektusa, a román hadsereg egy temesvári tábornoka, az Arad megyei szlovák többségű Nagylak város polgármestere és alpolgármestere, valamint a rendőrség egy képviselője is részt vett. Utóbbi lepecsételte a hamvakat tartalmazó koporsót.
A plébános elmondta, a magyar közösség helyi képviselői tudtak a kihantolásról, és nem ellenezték. Hozzátette, személyesen beszélt Bognár Levente RMDSZ-es alpolgármesterrel az ügyről, Ujj János helytörténész pedig előzetesen fényképeket készített a sírról.
Dirschl Mates elmondta: több mint egy évtizede szolgál az újaradi plébánián, de nem tud arról, hogy Skultéty László sírjánál valaha is megemlékezést tartottak volna. A plébános valószínűsítette, hogy a sírt 1898-ban bontották fel, amikor az újaradi közösség a síremléket készíttette. Az obeliszket ugyanis a sír közepére építették, és az alappal két méteres mélységig mentek le.
A Temesvári Római Katolikus püspökség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, a szlovák nagykövetség hivatalos kérésére járultak hozzá a néhai huszár hamvainak a kihantolásához. Az Arad megyei prefektusi hivatal szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy Szlovákia bukaresti nagykövetségének a felkérése nyomán több más hivatal vezetőjével együtt Radu Stoian alprefektus is részt vett a kihantoláson.
Maszol.ro

Az űrlap alja
Ne legyenek „törvényes” és „törvénytelen” magyarok!
KÖZLEMÉNY
Az Erdélyi Magyar Néppárt figyelemmel követi az alkotmánymódosítás folyamatát, tudatában annak, hogy az új alkotmányban foglaltak elősegíthetik, de meg is nehezíthetik az erdélyi magyar közösség autonómiatörekvéseinek érvényesítését.
Ennek szellemében üdvözli, hogy a román Parlament alkotmánymódosító bizottsága elfogadta azt a javaslatot, miszerint a nemzeti kisebbségek szabadon, nyilvánosan használhatják etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásukat kifejező saját jelképeiket. Ez egy olyan eredmény lehet – ha a kitétel valóban bekerül majd az új alkotmány 12. cikkelyébe –, amely a politikai képviselet és a magyar diplomácia által is támogatott erdélyi magyar közösség közvetlen megnyilvánulásának példaértékű következménye. Meggyőződésünk, hogy az elmúlt hónapok köztéri megmozdulásai, a közösségi és nemzeti jelképek, a székely és a magyar zászló használatáért rendezett demonstrációk és a közösségi fellépés más formái jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az alkotmánymódosító bizottság csütörtöki döntésével biztató lépés történjen a kisebbségi közösségek nemzeti szimbólumai szabad használatának alkotmányos garanciája felé.
Biztató fejlemény az is, hogy az alaptörvény 6. cikkelyének tervezetébe bekerült új kitételekben – ha kezdetlegesen is, de legalább – körvonalazódik a kisebbségi közösségek kulturális autonómiájának közjogi lehetősége.
Az viszont kimondottan aggasztónak tartjuk, hogy az RMDSZ által előterjesztett és a bizottság által szinte egyöntetűen támogatott indítvány szerint a kulturális autonómia intézményének létrehozási jogát nem a közösség kezébe adják, hogy annak tagjai általános, titkos és közvetlen választás útján hozzák létre döntéshozó és végrehajtó testületeiket, hanem egy kellően nem definiált szervezet – a nemzeti kisebbség úgymond „törvényes” képviselője – kizárólagos hatáskörébe utalják. Mindez előrevetíti, hogy ez a hatáskört a későbbi törvényi szabályozás az RMDSZ-re szabja majd, és ezáltal a szövetség csúcsvezetése lehetőséget kap arra, hogy – a közösség nevében fellépve, de annak demokratikus ellenőrzése alól kivonva magát – kisajátítsa a kulturális autonómia intézményeinek létrehozását és működtetését, ékes példáját szolgáltatva ezzel a minden körülmények között kerülendő és káros etnobiznisznek. A demokrácia alapelveinek mondana ellent, ha ebben az ügyben egy szűk csoport szerezné meg a kizárólagos döntési hatáskört, különösen az utóbbi évek választási fejleményeinek tükrében, amikor is az erdélyi magyar társadalom két évtized késéssel ugyan, de végre elindult a plurális demokrácia útján.
A bizottsági döntésben egyértelműen tetten érhető a román kormányzati többségnek az a törekvése is, hogy a divide et impera ősi hatalomtechnikai gyakorlat szellemében jó és rossz, „törvényes” és „törvénytelen”, együttműködő és együttműködésre képtelen magyarokra, illetve magyar politikai szervezetekre ossza a közösséget. Ugyanakkor az a szándék is látszik, hogy az egységes és homogén nemzetállami törekvéseiben mindeddig többé-kevésbé következetes bukaresti hatalom ettől a látszólagos engedménytől egyrészt a számára igen hátrányos területi-közigazgatási reformtervek miatt „felfokozott erdélyi magyar kedélyek” lehűtését reméli, másrészt a modellértékűnek kommunikált romániai kisebbségvédelmi intézkedések újabb bizonyítékát mutatja fel a nemzetközi közvéleménynek.
Felsejlik továbbá egy, a romániai politikára oly jellemző titkos háttéralku is, amelynek akár az is része lehet, hogy az erdélyi magyar közösség „törvényes képviselői” a közösség nevében egy kulturális látszat-autonómiáért cserében feladták a Székelyföld, mint önálló közigazgatási régió létrehozásának igényét, jelentősen csökkentve ezáltal az erdélyi – területi és személyi elvű – autonómiák integrált rendszere megteremtésének esélyeit.
Az Erdélyi Magyar Néppárt nem lesz részese ilyen típusú politikai érdekérvényesítésnek, és arra szólítja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselőit, hogy ők se váljanak cinkossá ebben.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ervin atya nem lett vitéz
Másodjára akarták csütörtökön, Szent Antal-napján vitézzé avatni P. Ferenc Ervin ferences szerzetest. Sikertelenül. A sajtónak azt mondta, nem akarja kacagtatni magát. A kilencvennégy esztendős szerzetes autójával érkezett, szemüveg nélkül olvasott a szentírásból, a szárhegyi hősökre emlékezett a volt politikai foglyok kérésére tartott szentmisén.
A politikai meghurcoltakért végeztettek szentmisét a volt politikai foglyok csütörtökön a szárhegyi plébániatemplomban. A szentmise után Ervin atya vitézzé avatására kellett volna sor kerüljön. A templombejárat melletti emlékműnél viszont a tervezetthez képest más történt. Boldog, akinek hite van
A György Balázs plébános és Ervin atya által koncelebrált szentmisét – amint a kilencvennégy éves ferences szerzetes elmondta – a hősök emlékének szentelték. Felajánlották a börtönben kínzottakért, akik visszaadták lelküket, de megtartották hitüket, az üldözöttekért és családtagjaikért, mindazokért, akiket a zsarnokság üldözött. „Boldog, akinek hite van, mert tudja, miért szenved. A hit megtart minden körülmények között. Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van” – mondta Ervin atya, mindenkit kérve, hirdessék az evangéliumot ott és úgy, ahogy lehet, mert szörnyű az erkölcsi válság, munkás kell, mert sok az aratnivaló.
György Balázs a tiszteletről és szeretetről szólt, mint mondta, tisztelni valakit annyit jelent, mint elfogadni a másikat úgy, ahogy van. A szeretet nem érzelem, tettekben valósul meg, úgy, ahogy a másiknak jó.
Hitünket nem vehetik el
A plébániatemplom bejárata mellett állított emlékműnél gyűltek össze a szentmise résztvevői, volt politikai foglyok, közeli ismerősök. Itt tartott beszédet Ervin atya, hangsúlyozva, aki elfelejti a múltat és nem akar emlékezni, nem érdemli meg a jövőt. Szárhegy két nagy eseményére emlékezett, emlékeztetett a ferences szerzetes.
„Hatvanöt esztendővel ezelőtt történt. Ott ültem a ferences templom kerítése melletti egyszerű vaskeresztnél Páter Lukács Manszvét lábainál. Szent Antal-napján ő prédikált a Hiszekegyről. Elmondta, mit kell hinnünk. Szép volt, akkor mindenki tudta a Hiszekegyet. Most ki tudja? Harmadnap Páter Lukács Manszvétot a fogdmegek elvitték. Akkor még kicsi legények voltak a későbbi proletárok, de már éreztették a karmukat. Mi történt vele? Nem tudtuk elképzelni, milyen gazemberséget követhetett el. Csíkszeredába mentem, egy ügyvédhez, hogy járjon utána. Az ügyvéd hajdan pap volt, otthagyta a papságot, családot alapított. Manszvét atya mentette ki a pápánál, eskette meg őket. A felkérésre csak ennyit mondott az ügyvéd: családom van, de vállalom.
Tizenkét szárhegyi egyháztanácsost béreltem fel, fizettem az útjukat, hogy tanúskodjanak, mi volt a prédikációban. Négy gazember jött Csomafalváról, azt állították, hogy Manszvét atya mocskolta a kommunizmust, az állam ellen beszélt. A szárhegyiek mind a tizenketten igazolták, hogy csak a Hiszekegyről beszélt. Ítéletet kellett hozni, de a törvényszéki elnök, akit elsőnek kijelöltek, el kellett menjen anyósa temetésére, a másodiknak hirtelen vakbélgyulladása lett, egy maradt, egy örmény elnök, aki teljesen jó szándékú volt. Elmondatta az atyával a prédikációt. Elmondhatta, mert Manszvét atya minden prédikációját leírta és megtanulta szóról szóra. Ellenőrizhették, mert a szekuritáté elkobozta a prédikációs füzetét. Két évre ítélték el. Amikor kikerült, deportációba vitték Esztelnekre. Meghalt. Márványtábla hirdeti az ő dicsőségét. Nem szabad feledni a múltat, mindenkinek meg kell bocsátani, de ne feledjünk, tanuljunk belőle.
Hatvannégy évvel ezelőtt Ambrus József volt itt a plébános. Tanította a gyermekeket hittanórán. Ketten mentek be hozzá. Egy fiatal apácanövendék veszélyt sejtve beszökött a haranglábakhoz, meghúzta a harangot. A nép összefutott: viszik el a papot! Mi lesz most?
Miért voltak ott az illető elvtársurak? Rá akarták venni Ambrus Józsefet, hogy fogadja el a fizetését. Hallottatok ilyent, hogy követelni kell, hogy valaki fogadja el a pénzt? Ezt csak akkor értjük meg, ha elmondom, hogy én 1949-ben, úrnapján a zetelakiakkal ott voltam Udvarhelyen a búcsún. Ott volt Márton Áron püspök is. Utolsó rendelkezéseit adta. Mellette ültem mint ünnepi szónok, és amikor búcsúzott, elmondta végrendeletét: egyetlen papnak sem szabad elfogadnia a fizetést, amit ad az állam. Aki elfogadja, az áruló, ki van közösítve. Így már érthető?
Ambrus József megkapta, de postán visszaküldte a pénzt. Ezért jött a két illető. Zúgott a nép, s jobbnak tartották az urak, hogy elszeleljenek. Csergő Vilmos jött haza a mezőről, látta, hogy a nép összegyűlt, s egy pasas fut. Öreg volt, egy pálca volt a kezében, azzal egyet ráütött az elvtársra. Ez még nem lett volna baj. A két személy elment, s mit jelentettek, mit nem, éjfélkor Brassóból egy hadsereg kiszállt Szárhegyre: forradalom van. A községházánál aludt az őr, bizonygatta, dehogy van forradalom. Reggelre már körül volt fogva a község, a fekete kocsival szedték össze a népet, százat, százötvenet 3-4 nap alatt. Ott volt Czimbalmas Lajos is. Tizenhat éves volt. Első nap agyonverték. Csergő Vilmost elvitték Szamosújvárra, ott verték agyon. Ez az emlékmű azokért készült, akik Istenért, népükért, földjükért bebörtönzést, vértanúságot vállaltak. Tisztelet, becsület és hála, aki ezt az emlékművet létrehozta. Ez meg kell maradjon. A múltra emlékeztet, fejet kell hajtanunk mindazok előtt, akik vállalták a hitükért a vértanúságot. Mindenünket elvehetik, de a hitünket nem. Egy veszteség érhet bennünket, egyetlenegy: ha lemondunk hitünkről. Azt soha!”
Ervin atya nem kért kitüntetést
„Valami másnak kellett volna itt történnie, de azt nem is említem. Az én életemben is olyasmik történnek, amik kicsit felzaklatnak, amelyek miatt a fejemben is valami maradt, de nem sok” – mondta mosolyogva a szerzetes, majd kitüntetéssel teli zakóját vetette le, és terítette rá a vértanúk emlékművére. „Én, alázatos szegény barát tele vagyok kitüntetéssel. Nem tudom, miért. Nem tettem sokat. Most annyit teszek, hogy ezt a kabátot a kitüntetéseimmel együtt a vértanúk síremlékére teszem, itt hagyom a plébániának. Ezt a kabátot soha többet fel nem veszem, soha többet a kitüntetéseket fel nem teszem” – fogadta meg. Isten, áldd meg a magyart – szólt a himnusz a taps után, és elmaradt a vitézzé avatás. Senkinek semmi köze
Az ünnepséget követően a sajtó képviselői kérdezték Ervin atyát az elismerés elfogadásának elmaradásáról, és arról, hogy hamarosan a csíksomlyói rendházba megy Szárhegyről.
– Vitézzé avatásra jöttünk. Miért maradt el?
– Tavaly kellett volna a budapesti fő plébániatemplomban engem a történelmi vitézi rend tábornagya vitézzé avasson. Igazoltam a gyergyószentmiklósi főorvossal, hogy kórházban vagyok. Hát két helyen nem lehettem, mint Szent Antal! Akkor elmaradt. Most pedig elmaradt azért, mert elvesztettem az elküldött kitüntetést. De lehetséges, hogy odaadtam az öcsémnek, hogy őrizze meg, mert az örökölhető. Hogy is gondolják, én kilencvennégy éves koromban kacagtassam magamat, hogy vitézzé avatnak? Na, nézzen oda az ember!
– Ervin atya búcsúzik Szárhegytől?
– Én nem búcsúzom sohasem. Szárhegyről kétszer elhajtottak. Egyszer Szabó Anti községi szolga, a néptanács elnöke. El kellett fussak, küldte a milicistákat, s én nem akartam időnap előtt börtönbe kerülni. Utána, börtön után Császár milicista őrmester hajtott el. Én innen többet el nem megyek. Nézzék, van egy lelki és egy testi távozás. Testi távozás például a halál, lelki, amikor az ember megveti valakinek a társaságát és eltávolodik tőle. Én Szárhegytől nem távolodom el. Azt hiszik, kényes kérdéseket tudnak nekem feltenni? Én már vén diplomata vagyok!
– Augusztustól Csíksomlyóra megy Ervin atya, erre vonatkozott a kérdés....
– Hiába kérdezne rá. Magának férje van-e? Mikor verekedett utoljára férjével? Lehet hazudni, mert senkinek semmi köze ahhoz, hogy mi történik a családban. Ahhoz, hogy én megyek-e Csíksomlyóra, senkinek semmi köze.
Balázs Katalin
szekelyhon.ro

Magyarország legyőzte a Dunát
Lapunk megjelenésekor hagyja el várhatóan Magyarországot az évszázad dunai árhulláma. A jól szervezett, hősies lakossági összefogást is felvonultató árvízi védekezésnek köszönhetően emberéletben nem esett kár. A következő napokban Szerbiára és Romániára vár feszült periódus.
Bár Budapesten 891 centiméteres rekordértéken tetőzött a Duna vízszintje, az árvízi védvonalak stabilitása megvédte a magyar fővárost a víz szélsőséges haragjától. Az árvízi védekezésben a súlypontok a Budapest alatti Duna-szakaszra helyeződtek át, ahol ugyancsak az eddig mért legnagyobb szintnél magasabb vízállásra kellett számítani. A kormány tizenkét, a fővárostól délre fekvő Duna-menti járásra hirdetett ki veszélyhelyzetet.
Magyarországon senki sem halt meg vagy tűnt el az árvíz miatt, 1315 embert kellett kitelepíteni. Összesen 802 kilométeren zajlott árvízi védekezés, közel 10 millió homozsákot építettek be a gátakba. A legnehezebb helyzet Győrújfalunál és Pilismarótnál adódott, a gátakon több mint 20 ezren dolgoztak, köztük 3400 rendvédelmi dolgozó és 7700 honvédségi alkalmazott. A munkálatokban erdélyi és kárpátaljai önkéntesek is részt vettek. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője országgyűlési felszólalásában úgy értékelte, Magyarország példát mutatott összefogásból, bátorságból és szervezettségből. „Olyanok dolgoztak együtt a gátakon, akik máskor egymás köszönését sem fogadják” – fogalmazott a politikus. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere közölte, az árvíz elleni védekezés segítésére nyitott nemzeti összefogás számlájára lapzártáig több mint 150 millió forintnyi felajánlás érkezett a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácshoz. Az Erdélyi Református Egyházkerület elnöksége is felkérte az egyházközségek elöljáróit: szervezzenek adakozást a gyülekezetekben az anyaországi lakosság megsegítésére.
A román hatóságok nagy lelki nyugalommal várják az „évszázad árvizének” érkeztét. Az árvízveszély miatt összehívott országos irányító törzs ülésén Victor Ponta miniszterelnök arra kérte a hazai katasztrófavédelemben illetékes Radu Stroe belügyminisztert, érdeklődjön magyar kollégájánál, szüksége van-e Magyarországnak valamilyen segítségre. „Nem vagyunk túl gazdagok, de úgy tűnik, a nyugati országrészt nem fenyegeti veszély, úgyhogy az ottani erőinkkel a szomszédaink segítségére lehetünk” – mondta a június 10-i értekezleten a román kormányfő.
A román vízügyi hatóság vezetője szerint a Duna a sokéves 6400 köbméteres júniusi átlaghoz képest várhatóan másodpercenként 8500 köbméteres hozammal éri el Romániát. A tetőzést június 14-re, péntekre várják másodpercenként 10500 köbméterrel, ami azonban jelentősen elmarad az egy hónapja mért 11900 köbméteres értéktől, így a Duna romániai szakaszán nem számítanak különösebb gondokra. A hatóságok csak a Bukarest-Konstanca autópályáért aggódnak: az áprilisi magas vízállás nyomán ugyanis szivárgásokat észleltek a Duna-gát egy hetvenméteres szakaszán. Ha a Balta Ialomiței nevű szigetre betör a víz, 30 ezer hektár mezőgazdasági terület és a Bukarest-Konstanca autópálya, valamint a román fővárost a tengerparttal összekötő vasútvonal egy szakasza is víz alá kerül, de nagy erőkkel dolgoznak ezen a szakaszon. Ráadásul június 10-től újabb sárga jelzésű figyelmeztetés lépett érvénybe: a szakemberek szerint a hét első felében négyzetméterenként 20–25 liternyi, de helyenként 50–60 liternyi csapadék is várható, a zivatarok azonban nem növelik a dunai árvízveszélyt.
Romániában nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget az árvizeknek, 2006. június 22-én például már hat halottról és kilenc eltűnt Beszterce megyei személyről számolt be a sajtó. „Még a Duna áradásánál is nagyobbak a károk” – írták, azután, hogy Hunyad és Temes megyében három férfit villám ölt meg, egy Galac megyei faluban egy óra alatt 114 liter eső zúdult le. A Duna 2006-os és 2010-es kiöntését a hatóságok Nicolae Ceaușescu hajdani hanyagságával magyarázták: Galac mellett csak a folyam egyik oldalán építtetett gátat! A nyolcvanas években fejezték be az I. C. Brătianu liberális politikusról elnevezett község 7,58 méter magas védőgátját, a túloldalon viszont, a galaci parton csupán 6,5 méteres a gát. A diktátornak az volt a mániája, hogy minél több termőterületet kell leszakítani a Dunától, és „elgátolta” a folyót saját árterületétől. Amikor 2010 júliusában kiönteni készült a Duna, 1400 katona, tűzoltó és csendőr dolgozott egy 4,5 kilométeres gátszakasz megemelésén Galacon, a tévék pedig mutatták, ahogyan a helybéliek a tömbházak erkélyeiről figyelik az egyenruhások munkáját.
Idén tavasszal ismét aggódni kezdtek a Ialomița megyei hatóságok, mert a Duna, Borcea-ágának eróziója következtében a Balta Ialomiței-t védő gát 650 méteren meglazult. Az Adevărul című lap beszámolója szerint azt a két millió lejt, amit a hatóságok az elmúlt nyolc évben gáterősítésre költöttek, akár a Dunába is dobhatták volna, annyit ér. A román vízügyi hatóság június 10-én abbéli reményét fejezte ki, hogy két napon belül befejezik a gátjavítást a Borcea-ág megsérült szakaszán, és nem kerül víz alá 30 ezer hektár termőterület, illetve az autósztráda és a vasút sem.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Fúzió és környéke
Akár tudományos alapon is megkockáztatható hipotézis, hogy minden szuverenitásában drasztikusan korlátozott nemzeti közösség politikai elitjének keretében a legfőbb törésvonal az elnyomó hatalomhoz való viszony mentén ragadható meg. E törésvonal jellemzően intézményes síkon is artikulálódik. És fordítva: az intézményes pluralizmus mögött e törésvonalak feszülnek, mint ahogy az például az Osztrák-Magyar Monarchia idejében is volt: a pártok közötti eszmei-ideológiai különbségek másodlagosak voltak az 1867-es közjogi konstrukcióhoz való viszonyuláshoz képest.
Hosszú időn keresztül így volt ez Erdélyben is a rendszerváltás után. Előbb az RMDSZ-en belüli platformosodás, majd az EMNT, az SZNT, az MPSZ és az MPP megalakulásával egészen addig, míg a Magyar Polgári Párton belül elviselhetetlenné nem vált a belső szabálytalanságsorozat és belső diktatúra azok számára, akiknek a nemzet és a demokrácia, az átlátható játékszabályok, a jogkövetés egyaránt fontos.
Érvek pro és kontra
Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásával új helyzet adódott. Két nemzeti-autonomista párt jelenléte a politikai porondon egyáltalán nem szükségszerű, mi több, nem is kívánatos. Annál is inkább, mivel a két párt együttesen sem tudott az önkormányzati választáson annyi szavazatot szerezni, mint korábban a Magyar Polgári Párt egymagában. A választók általában büntetik a felső szintű torzsalkodást, érthető tehát a törekvés az Erdélyi Magyar Néppárt részéről, hogy összefogja a nemzeti erőket.
Kívülről azonban meglehetősen reménytelennek tűnik a feladat. A legutóbbi választáson az MPP nem indult, amivel önként sorolt be azon szervezetek közé, amelyek léte kizárólag a román jogalkalmazás jóindulatán múlik. Más szóval, az MPP-t, mint a parlamenti választásokon két ízben nem induló pártot törvényen kívül lehet helyezni, ami értelemszerűen növeli a szervezet kiszolgáltatottságát és zsarolhatóságát. A pártszervezet jogilag biztos keretbe való átmentése tehát józan és racionális döntés lenne. A fúzió mellett szól az is, hogy a választópolgárok egységet akarnak látni, legalább az egyként gondolkodó táboron belül.
Mi szól a fúzió ellen? Néhány vezető önállósági ambícióján kívül lényegében semmi. Az viszont nagy erő. Inkább legyünk ugyebár biztosan egy kis, akár létében is bizonytalan párt vezetői, mint egy nagyobb politikai erőn belül ki tudja milyen pozícióban, nemde? Ismerős a helyzet. Ez tartja vissza a moldovai politikai elitet is a Romániához való csatlakozástól, ami persze nekünk, magyaroknak nem rossz, ellentétben az MPP önállósági erőlködésével. Érdemes a legutóbbi választáson az RMDSZ-re való szavazást Szász Jenővel egyetemben a kisebbik rossznak tartó Biró Zsolt elnök nyilatkozatának egyes kitételeit górcső alá venni. Biró szerint „egy milliós nagyságrendű potenciális szavazótábor csakis akkor mozgósítható megfelelő mértékben, ha érvényesül a pluralizmus, azaz a programok és ideológiák sokszínűsége.” A tapasztalat nem igazolja ezt az állítást. Az erdélyi magyarság legnagyobb számban 1990-ben járult az urnákhoz, amikor az RMDSZ a legnagyobb egységet mutatta. Azóta volt, amikor mobilizált a versenyhelyzet, volt, amikor nem, annyi azonban bizonyos, hogy a pluralizmus és az ideológiák sokszínűsége valamint a mobilizálás között messze nincs szükségszerű és egyértelmű összefüggés. Az MPP-re és az EMNP-re elsősorban nem az absztrakt sokszínűség, a politikai pluralizmus biztosítása érdekében volt szükség, hanem azért, mert a közösen megteremtett, felépített és autonomista programmal ellátott szervezet, az RMDSZ letért a nemzeti érdekképviselet útjáról, a román hatalom által pozíciókkal kifizethető szatellitpárttá, a román politikum által is megbízható partnernek tekintett komprádor szervezetté vált.
Abban messzemenően egyetérthetünk Biró Zsolttal, hogy „a nemzeti érdek minden pártpolitikai törekvést, minden egyéni és csoportérdeket felülír.” De vajon mikor hallgatott az MPSZ/MPP a pártérdek szirénhangjaira, s hányt fittyet a nemzeti érdeknek? Akkor-e, amikor képviselői a Népi Akció színeiben indultak az RMDSZ ellen a pluralizmus megteremtése és az autonómia képviselete érdekében vagy akkor, amikor az MPP elnöke elődjével együtt arra biztatta az erdélyi választópolgárokat, hogy szavazzanak a kollaboráns RMDSZ-re, ne pedig a nemzeti autonomista EMNP-re?
Maszatolás helyett
Hasonlóképpen helyes alapelv, hogy az MPP a „plurális egységet” szorgalmazza, „a választások szabadságának biztosítását és az erős nemzeti érdekképviselet megteremtését.” De abban aligha érthetünk egyet, hogy „ezen elvek ellentétesek a néppárt által szorgalmazott fúzió gondolatával.” Az egypártrendszer és a kétpártrendszer között sokkal nagyobb a különbség, mint a kétpártrendszer és a sokpártrendszer között. A kétpártrendszer per definitionem plurális rendszer, ellentétben a versenyelvet kizáró és fennálló helyzet változatlanságában érdekelt nomenklatúra kialakulását elősegítő egypártrendszerrel. Az MPP és az EMNP között sem a gyakorlati politikában, sem a vallott értékrendben nincs olyan különbség, amely akár politológiai, akár szociológiai alapon indokolná két párt működését a politikai paletta azonos szegmensében.
Az urnáktól távol maradó választópolgárok pedig már ítéletet mondtak az autonomista belharcról. Biró Zsolt zárómondata – amiben arra kéri a Néppárt vezetőit, hogy „lépjenek túl saját árnyékukon, hagyjanak fel a közvélemény folyamatos manipulálásával, a sajtón keresztül történő üzengetéssel, a fúzió alapokat nélkülöző erőltetésével” és „maszatolás helyett válasszák bátran az őszinte párbeszédet” – nem egyéb üres retorikánál. Így próbálja igazolni, hogy az MPP miért maradt ismét távol egy fontos és előremutató tárgyalástól, és így próbálja legitimálni a nemzetérdekkel ellentétes merev, klikkelvű álláspontját.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Skultéty-ügy: tiltakoznak az erdélyi magyarok
Sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Arad megyei vezetői nem értenek egyet Skultéty László hamvainak az elszállításával.
Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke az MTI-nek nyilatkozva sajnálatosnak tartotta, hogy mind a polgármesteri hivatalt, mind a magyar közösséget, mind az RMDSZ-t megkerülték a kihantolás ügyében. "Skultéty László aradi örökség, ha eddig itt pihent, továbbra is itt maradhatott volna" - jelentette ki Bognár Levente.
Az RMDSZ elnöki tisztségét is betöltő politikus az MTI kérdésére elismerte, hogy nem hivatalos úton értesült a küszöbön álló kihantolásról, és jelezte is, hogy nem ért vele egyet. Arra számított azonban, hogy a polgármesteri hivatalt hivatalosan is megkeresik. Hivatalos megkeresés viszont nem történt.
"Tiltakozni fogunk valamilyen formában a hamvak elszállítása ellen" - jelentette ki az alpolgármester, aki azt is megjegyezte, hogy az aradi magyarság identitástudatát elsősorban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúinak a kultusza határozza meg. Az öreg huszár sírját csak a történelem iránt érdeklődő aradiak tartották számon - mondta.
"Azt kellene tisztázni, hogy Skultéty László milyen nemzetiségűnek tartotta magát" - mondta el az MTI-nek az ügyre reagálva Burián Sándor, az EMNP Arad megyei szervezetének az elnöke. "A közös történelmünket egyik népnek sem kellene kisajátítania. Sem a szlovákoknak, sem a románoknak, de még a magyaroknak sem. Meg kellene alakítani azokat a történészi vegyes bizottságokat, amelyek két- vagy háromoldalú tárgyalásokon tisztáznák a vitatott kérdéseket" - tette hozzá az EMNP Arad megyei elnöke.
Az újaradi Skultéty-sír kihantolására reagálva csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár felszólította a szlovák felet, azonnal fejezze be "a történelemhamisító, kegyelet- és jogsértő" magatartást, Skultéty László huszár zászlótartó hamvait pedig szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
Skultéty László 1738. június 27-én született a Trencsén vármegyei Hegyesmajtényban (jelenleg Mojtín, Szlovákia), amely közigazgatásilag a közeli Pruzsinához (későbbi magyar neve Barossfalva) tartozott. A tűzkeresztségen 18 évesen, egy 1756-57. évi hadjáratban esett át, amelynek során a magyar huszárok Hadik András huszárezredes vezetésével elfoglalták és megsarcolták Berlint. Innen kezdve végigharcolta a Habsburg Birodalom valamennyi háborúját, küzdött franciák, törökök, olaszok, poroszok és oroszok ellen, összesen 22 hadjáratban vett részt. Többször megsebesült, hősiessége miatt 1790-ben strázsamesterré léptették elő és kinevezték az ezred zászlótartójává. Skultéty Lászlót 1831-ben, 94 éves korában – 81 éves katonai szolgálat után – szerelték le, amikor már nem tudta megülni a lovát. Végig ugyanabban az ezredben szolgált, amelyet közben más-más néven hívtak. A leszerelésekor Aradon állomásozó ezrede a város gondjaira bízta az agg huszárt. Sajnos csak mindössze néhány hónapig örülhetett az „obsitnak”. Valószínűleg nem bírta a tétlenséget, mert még azon évben, 1831. augusztus 19-én meghalt. Életét a katonaságnak szentelte, nem nősült meg, gyermekei nem születtek. Sírja az új-aradi temetőben van. Első síremlékét még volt parancsnoka állíttatta neki, ezt a cserélte fel a város 1898-ban egy díszesebb obeliszkkel.
Arad kiemelt fontosságú síremlékét hantolták ki
Arad kiemelt fontosságú síremlékei egyikének tekintette Skultéty László huszár obeliszkjét Ujj János aradi helytörténész, aki a Séták aradi temetőkben, emlékhelyeken című, 2009-ben írt könyvében a Skultéty-sírt is bemutatta.
Ujj János elmondta, hogy Skultéty László első síremlékét az 1831-ben elhunyt huszár zászlótartó egykori parancsnoka, Gróf Esterházy Vince ezredes állíttatta. Ezt a síremléket cserélték ki az újaradi magyarok a hadsereg támogatásával 1898-ban a ma is látható obeliszkre.
Ujj János hozzátette, hogy a legidősebb huszárnak nem alakult ki kultusza Aradon, de a sírt gondozták. Hozzátette, maga is az újaradi római katolikus templomba jár misére vasárnaponként, és a plébánostól értesült a készülő kihantolásról.
A helytörténész szerint az anyakönyv nélkül nem lehet biztosan meghatározni, hogy Skultéty László magyar vagy szlovák nemzetiségű volt. Figyelemre méltónak tartotta azonban, hogy bár az osztrák Coburg huszárezrednek volt a strázsamestere majd zászlóvivője, már az első síremlékére mind a nevét, mind a feliratokat magyarul írták. "Ez azt valószínűsíti, hogy magyarnak tartották, és ő is magyarnak tartotta magát" - jelentette ki Ujj János aradi helytörténész.
Szülőfaluja indítványozta a sír kihantolását
Szülőfaluja, a szlovákiai Hegyesmajtény (Mojtín) indítványozta Skultéty László huszár földi maradványainak kihantolását a zászlótartó Újaradon lévő sírjából - közölte az MTI-vel Eva Gábrisová, a szlovákiai település polgármestere pénteken.
"Az idén lesz 150 éve, hogy elkészült községünk temploma, amelynek megépítéséhez életfogytig tartó járulékának felajánlásával a település híres szülötte, Skultéty László is hozzájárult, újratemetésével az ő emléke előtt akartunk tisztelegni" - mondta az ügy kapcsán Eva Gábrisová. Hozzátette: a huszár maradványainak Szlovákiába szállítását ő kezdeményezte, s annak kivitelezéséhez a szlovák védelmi minisztérium, valamint az ország romániai nagykövetsége nyújtott segítséget.
Az újaradi sír felnyitására május 21-én került sor, az eseményen Szlovákia bukaresti nagykövete is részt vett - emelte ki Eva Gábrisová, aki saját elmondása szerint maga is jelen volt az eseményen. Mint hozzátette: a tervek szerint Skultéty László újratemetésére június 27-én, ünnepélyes szertartás keretében kerül sor Hegyesmajtényban.
Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerint Skultéty László huszár földi maradványainak a romániai újaradi temetőből történő kihantolása és szlovákiai szülőfalujába szállítása felveti a jogszerűség kérdését mind a román, mind pedig a szlovák fél részéről, mert azt nem előzte meg Magyarországgal állami szintű konzultáció. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa az MTI-nek pénteken adott nyilatkozatában azt mondta, hogy az egyeztetés elmaradása a két alapszerződés szellemét és a szövegét is sértheti. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az alapszerződések értelmében állami szinten kellett volna konzultálni, ahogy minden más, "az egymás ügyeit érintő kérdésben". Utalt arra, hogy a szerződések értelmében a felek a másik félhez tartozó katonai, kulturális és egyéb emlékhelyeket meg kell hogy őrizzék. Véleménye szerint akkor is felvethető lenne a jogsértés, ha a szlovákok esetleg bizonyítani tudnák Skultéty László szlovák származását. Ez az eset sem jelentene ugyanis mentességet az alól, hogy az "emlékezetben és papíron" ez egy magyar kulturális emlékhely - fűzte hozzá.
MKP: felháborító a történelemhamisítás
Felháborodását és tiltakozását fejezte ki a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) Skultéty László magyar huszár újaradi temetőben lévő sírjának kihantolása és a zászlóvivő földi maradványainak Szlovákiába szállítása kapcsán.
Az MKP felháborítónak és érzéketlen történelemhamisító cselekedetnek tartja, és tiltakozik az ellen, hogy a szlovák hatóságok közreműködésével felnyitották Skultéty László újaradi sírját és földi maradványait Szlovákiába szállították - mondta az MTI-nek az ügy kapcsán Szigeti László, a felvidéki magyar párt országos tanácsának elnöke pénteken.
Szigeti László az eset kapcsán rámutatott: az exhumálás, amely a magyar fél megkérdezése nélkül történt, és kérdéses, hogy annak során betartották-e a vonatkozó jogszabályokat, egyértelműen kegyeletsértésnek minősül. Rámutatott: az utóbbi időben sajnos elszaporodtak a mostanihoz hasonló, történelemhamisításra épülő cselekmények.
Az ilyen "történelemhamisító megnyilvánulások nem szolgálják sem a magyar-román, sem pedig a magyar-szlovák kapcsolatok javulását" - hangsúlyozta az MKP politikusa, hozzátéve: felszólítják az ügyben érintett szlovák hivatalos szerveket, adjanak magyarázatot a történtekre, és haladéktalanul szállítsák vissza a magyar katona maradványait azok eredeti nyugvóhelyére, Újaradra.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Maradjon úgy, ahogy száz évig volt!
Az RMDSZ nem fogja támogatni a régi városháza és a Kultúrpalota nagytermeinek elnevezését
A megyei RMDSZ-tisztújítás óta első ízben tartott sajtótájékoztatót Brassai Zsombor megyei elnök. A sajtótájékoztatón jelen volt Peti András frissen megválasztott alpolgármester és Kelemen Márton KT-elnök, a megyei tanács RMDSZ-frakciójának vezetője.
Érthetetlen hisztéria
Brassai Zsombor az Unirea líceummal kapcsolatban az utóbbi időben felmerült "pánikoló, hisztérikus hangnemű kifogásokról" beszélt, és leszögezte: nem megszüntetni akarják az Unirea líceumot, illetve a katolikus egyháznak mint az épület tulajdonosának javaslata nem a líceum megszüntetése, hanem az intézmény jogi személyiségének a megosztása, amit az RMDSZ is támogat. – Mi ezt a kezdeményezést indokoltnak tartjuk, jónak látjuk és támogatjuk, jelentette ki, hangsúlyozva, hogy ezzel lényeges változás az iskolában nem történne a beiskolázási számok tekintetében, hiszen a magyar osztályok a szülők kérésére és támogatásával átsorolnának az új magyar intézménybe. Ezek után érthetetlennek nevezte azt a hisztériát, amely ezt a kérdést övezi és sajnálta, hogy etnikai konfliktusokat generál a városban. Nem szeretnénk megszüntetni az országos hírnevű Unirea Nemzeti Kollégiumot, de meg akarjuk erősíteni a magyar oktatást Marosvásárhelyen.
Beszélt Dicsőszentmártonról, ahol már két éve próbálkoznak az önálló magyar iskola létrehozásával – amit a törvény nemcsak lehetővé tesz, hanem a szórványban a tanügyi törvény egyenesen kötelezi egy ilyen intézmény létrehozását –, de mindeddig nem sikerült. – Épület is van, a körülmények is adottak ahhoz, hogy ez megoldható legyen, azonban sem megyei, sem helyi szinten nincs politikai akarat.
"A szándék kifogásolhatatlan"
Az oklevélbotrányt megdöbbenéssel fogadta az RMDSZ, mondta Brassai, elmondva, hogy a "Marosvásárhelyen alig 9 ezer szavazatot kapott Marius Pascan szenátor" feljelentette a tanfelügyelőséget oklevélügyben. Ennek kapcsán idézte Marosvásárhely polgármesterének nyilatkozatát, hogy a hisztériák ideje lejárt, most pedig a szenátor országos botrányt okoz.
Elmondta, hogy körülbelül egy hónappal ezelőtt volt egy találkozójuk a marosvásárhelyi oktatási intézmények magyar vezetőivel, és ott merült fel az igény, hogy készítsenek egységes érdemokleveleket, amelyeket az évzárók alkalmával átadhatnak a tanulóknak. Azért merült fel az igény, mert az érdemokleveleket nem a tanfelügyelőség adja ki, hanem minden iskola olyant készít, amilyent tud. Ezért döntött úgy az RMDSZ, hogy egységesíti ezeket, és 1800 érdemoklevelet osztottak ki a marosvásárhelyi iskolák magyar igazgatóinak, aligazgatóinak.
– Azt gondolom, hogy a szándék kifogásolhatatlan, hogyha normális körülmények között mérlegeljük az esetet. Semmi törvénybe ütközőt nem látok benne, hisz kétnyelvű, esztétikus dizájn alapján készítettük el, figyelembe véve az igényeket. Elítélem azokat a politikusokat, akik ebből a kérdésből is politikát próbálnak kreálni, vagy ami még rosszabb, nemzetiségi feszültségeket szítanak Marosvásárhelyen.
Az összefogás pozitív példája
Peti András megköszönte kollégáinak a bizalmat, és ígérte, éppen annyira odafigyel majd az emberek kis, egyéni problémáira, mint a várost érintő nagy stratégiai fejlesztési tervekre. Megköszönte a Civil Elkötelezettség Mozgalomnak, a szülői bizottságnak, akik kiálltak a 2-es iskola elnevezése mellett. – Azt gondolom, hogy a 2-es iskola elnevezése dr. Bernády Györgyről a pozitív példája annak, hogy a széles összefogást minden esetben siker koronázza.
A Művészeti Líceum kapcsán kijelentette: – Ennek az iskolának hagyománya van, nagy elismertségnek örvend a művészeti oktatás terén, nem szabad ezzel játszani. Alpolgármesteri minőségemben mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a város hosszú távú szerződést kössön az egyházzal, és az épületet méltó módon felújítsák, az oktatást méltó körülmények között biztosítsák.
A magyar közösség álláspontja egyértelmű
Kelemen Márton az utóbbi napokban a várost rendkívüli módon foglalkoztató témáról, a régi városháza, illetve a Kultúrpalota nagytermeinek elnevezéséről felröppent híreket akarta tisztázni, és ismertetni a megyei tanács RMDSZ-frakciója, valamint a megyei RMDSZ közös álláspontját.
– Amikor ilyen szimbolikus értékű épületekről beszélünk, amelyek egyértelműen Vásárhely szimbólumai, akkor a közvélemény megkerülhetetlen tényezővé válik. Amikor egy ilyen épületen akarunk akár ilyen "kis" módosításokat elkövetni, akkor mindenképpen tudnunk kell, hogy a város közössége fel tudja-e vállalni ezeket a változásokat.
A frakcióvezető szerint az RMDSZ-frakció a megyei tanácsülésen is ezt az álláspontot képviselte, csak egyesek félreértelmezték. – A mi álláspontunk egyértelműen az volt, hogy egy százéves megemlékezés jó alkalom lehet a nagytermek elnevezésére, de csak abban az esetben lehet az, és csak abban az esetben tudjuk támogatni, ha a teljes közösség magáénak tudja érezni ezeket a neveket.
Ezért támogatták a nyilvános konzultációt. Az eddigi jelzések alapján elég egyértelmű a magyar közösség álláspontja, s bár a végleges álláspont kialakításáig megvárják a nyilvános konzultáció befejeztét, a reakciókból az szűrődik le, hogy az elnevezés nem támogatott, és a magyar közösség azt szeretné, hogy ezek a termek elnevezés nélkül maradjanak, ahogy eddig voltak. – Természetesen ezt az álláspontot fogjuk képviselni mi is, tehát nem fogjuk támogatni az elnevezéseket, jelentette ki Kelemen Márton.
Népújság: Miért vették le a napirendről a Sütő-szobor ügyét? illetve igaz-e, amit az egyik helyi lap írt, hogy egy RMDSZ-es városi tanácsos azt állította, hogy egy kerekasztal- beszélgetés során "véleményformálók és értelmiségiek úgy döntöttek, hogy Sütő András megosztó személyiség, és nincs szükség a szobrára a városunkban; ki az illető tanácsos?
Peti András: A Sütő-szoborral kapcsolatban szeretnék emlékeztetni, hogy 2010-ben arról született döntés, hogy a szobrot a Vörösmarty téren helyezik el. Azóta, sajnos, a Sütő András Baráti Egyesület, amely kezdeményezte és felkarolta ezt az ügyet, egy szerencsétlen pályázat miatt nem valósította meg ezt az elképzelést, és kérésüknek megfelelően egy méltóbb helyet kívánt biztosítani a szobornak.
Nem szeretném kommentálni egy olyan kollégának az állítását, akit nem tudunk azonosítani, és nem volt jelen az említett rendezvényen, nem tudom igazolni, hogy elhangzott-e vagy nem, de úgy gondolom, ez egy egyszerű spekuláció. A határozattervezet több ok miatt került visszavonásra, az egyik az, hogy a Színház tér építészeti tervének az elkészítője jelezte, hogy a hozzájárulásához van szükség ahhoz, hogy módosuljon a Színház térnek az arculata. De vannak más indokok is. Azt gondolom, sokkal előnyösebb visszavonni egy határozattervezetet, mint hogy esetleg elutasításra kerüljön.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Bizakodó könyvesek
Sikeres volt a 84. Ünnepi Könyvhét
Látogatószámát tekintve és a könyvkiadók visszajelzései alapján az elmúlt évek legsikeresebb rendezvénye volt a hétfőn zárult 84. Ünnepi Könyvhét – mondta Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadó és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója az MTI-nek.
A szombat délutáni, több mint másfél órás záporeső ellenére valószínűsíthető, hogy látogatói rekordot dönt az idei könyvhét. Köztéren zajló rendezvényről lévén szó a budapesti Vörösmarty térre kilátogatók számát csak megbecsülni lehet – hangsúlyozta az igazgató. Kitért arra, hogy bár sok épületet megrongált a szombati vihar, a pavilonok nem áztak be, így a könyveket sem érte kár.
Zentai Péter László felidézte, hogy az idei könyvünnepre 345 újdonság jelent meg, a központi helyszínen 147 pavilonban kínálták kiadványaikat a kiadók.
"Nehéz lenne megmondani, melyik volt a legsikeresebb könyv, de a visszajelzések azt mutatják, hogy voltak olyan szerzők, akiktől 200-300 kötetet is megvásároltak" – jegyezte meg. A MKKE igazgatója reményét fejezte ki, hogy a sikeres fesztivál már a fordulópontot jelzi az évek óta recesszióban lévő könyvpiacon. A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál is hasonló eredményekkel zárult, akkor egyes kiadók 20 százalékos forgalomnövekedésről számoltak be. "Nem szeretném elkiabálni, hiszen még csak az év első felében járunk, de talán megfordul a negatív trend" – fogalmazott.
A szakember szerint az idén erősebb, összeszedettebb program várta a közönséget a korábbi éveknél, ami annak köszönhető, hogy a programok kialakítását egy-egy szerkesztőre bízták. "Bevált az is, hogy későbbre tettük a zenei műsort" – jegyezte meg, kiemelve a Kaláka, a Sebő együttes koncertjét és az Így játszunk mi! – Írók gitárral című estet, amelyen Barna Imre, Bornai Tibor, Bródy János, Grecsó Krisztián, Háy János és Vámos Miklós lépett fel.
Az idei Könyvhét alkalmából Könyvnapi verselő címmel versolvasó programot hirdettek a Kossuth Kiadó és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság közreműködésével. Zentai Péter László hangsúlyozta: az alapvetően iskolások számára szervezett szavalásba a közönség is bekapcsolódott, a legtöbben Ady Endrétől mondtak verset. A programot jövőre is szeretnék megrendezni.
Szabó T. Anna az év fordítója
A Szólít a szörny című ifjúsági regény (kiadó: Vivandra) fordítója, Szabó T. Anna kapta az év fordítója elismerést az IBBY- díjak átadásán. A költő, műfordító szerint Patrick Ness könyve katartikus élmény, amely a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlható.
Szabó T. Anna az MTI-nek elmondta, hogy régóta foglalkozik műfordítással, húsz éve dolgozik kiadóknak, a folyóirat-fordítások mellett több mint negyven hosszabb-rövidebb könyv, színdarab vagy verseskötet ment át a kezén, és azért örül különösen az elismerésnek, mert úgy érzi, ez a díj erőt ad a folytatáshoz.
"A gyerekkönyveket különösen szeretem, életem első fordítása, ami persze még nem jelent meg, szintén egy mesekönyv volt 13 éves koromban. Az ilyen munkával azonnal le tudom tesztelni a szöveget a gyerekeimen" – mesélte. Patrick Ness könyvét is felolvasta nekik, mert nem állhatták meg, hogy végig ne lapozzák. A sötéten gyönyörű rajzok, Jim Kay munkái rögtön megragadták az érdeklődésüket, és kíváncsiak lettek a történetre.
"A Szólít a szörny voltaképpen nem gyerekkönyv, a legkisebbeknek nem is ajánlható, de úgy 10-12 éves kor felett bárkinek való, aki nem ijed meg az árnyékától, illetve az élet árnyékos oldalától. Aki még emlékszik a félelmetes Grimm-mesékre vagy az Andersen-mesék szívfacsaró igazságtalanságára, az is meg fog lepődni: ez a történet annál is mélyebb és felkavaróbb, de legalább annyira szép" – fogalmazott Szabó T. Anna.
A Vivandra kiadó repertoárjában számos olyan kötet – köztük a Halálkönyv, Szeretlek könyv és a Ne bánts! könyv – akad, amelyek tabunak számító témákat dolgoznak fel. A Szólít a szörny, amelyben egy kamaszodó gyerek próbál megbirkózni az elfogadhatatlannal, súlyosan beteg édesanyjának közelgő halálával, szintén hiánypótló munka.
Szabó T. Anna elárulta, hogy rá is nagy hatással volt a könyv, életében először történt meg vele, hogy fordítás közben egy bizonyos ponton folytak a könnyei, pedig amúgy nem sírós.
"A Szólít a szörny több mint egy profi írói munka: mitikus ereje van. Nyilván azért, mert már a megírás története is gyásszal kezdődik: a fiatal írónő, Siobhan Dowd, aki az eredeti történetet kitalálta, meghalt, mielőtt kidolgozhatta volna a regényt. Patrick Ness ezután kezdte írni, és a kettejük ereje megsokszorozza a hatást. Ez a díj is a könyvet dicséri, és csak egyik a regényt jutalmazó számtalan elismerés közül" – mondta, hozzáfűzve, hogy Ness és Dowd többi könyvét is az olvasók figyelmébe ajánlja.
Az IBBY (International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar szekciója a hagyományok szerint több kategóriában adta át elismeréseit a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A díjazottak között szerepelt Kárpáti Tibor, aki az év illusztrátora díjat kapta Szabó T. Anna Tatoktatok című gyerekvers- kötetének rajzaiért.
"Ez a könyv az egészen kicsiknek is való. Életem egyik nagy öröme volt, hogy tavaly Tibor elvállalta ezt a munkát, és a gyerekek lelkes visszajelzéseiből látom, hogy nemcsak én szeretem. Több könyvtárban mondták már, hogy az elsők közt emelik le a polcról, és sorban állnak kikölcsönözni. Kárpáti Tibor rajzai rögtön megszólítják és megragadják a gyerekeket – szerintem máris klasszikus" – számolt be a kötet fogadtatásáról.
Szabó T. Anna a Magvető Könyvkiadónál megjelent Tatoktatokkal is szerepelt a 84. Ünnepi Könyvhéten, és vadonatúj gyerekkönyvét, a Tükörcicákat is dedikálta. Emellett társszerzőként felolvasott a Kalóz nagypapa című mesekönyvből.
Népújság (Marosvásárhely)

Az űrlap alja
„Árnyékjelentés” készül a nyelvi charta romániai alkalmazásáról
Párhuzamos jelentést készít a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Mikó Imre Jogvédő Szolgálata a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazásáról – jelentette be csütörtökön sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén Markó Attila, az RMDSZ parlamenti képviselője.
A képviselő rámutatott: a román kormánynak októberig kell beszámolót készítenie az Európa Tanács számára, hogy miként ültette át a gyakorlatba a 2007-ben ratifikált nyelvi chartát. Az árnyékjelentést be fogják nyújtani a nyelvi charta titkárságához.
Markó Attila szerint az érintett minisztériumok többsége nem rendelkezik pontos információkkal a kisebbségi nyelvhasználatról, ezért a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat saját adatgyűjtéssel akarja segíteni a hitelesebb helyzetkép megrajzolását.
A képviselő közölte: a héten a kormánytagok csaknem feléhez intézett interpellációt az ügyben. A képviselő a minisztereknek címzett leveléhez csatolta azt a kétszáz oldalas dokumentumot is, amelyben a nyelvi charta szakértői bizottsága – 2011-es helyszíni szemléje után – megfogalmazta ajánlásait és észrevételeit.
A nyelvi charta érvényesítéséről a bukaresti kormány mellett működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (EKH) készít hivatalos jelentést. 2012 decemberéig ezt az intézményt Markó Attila vezette államtitkári rangban.
A nyelvi chartáról szóló, három éve készült első hivatalos beszámolót is a civil szféra árnyékjelentései egészítették ki: a magyar nyelvi jogok érvényesüléséről a marosvásárhelyi székhelyű Civil Elkötelezettség Mozgalom írt kiegészítést. Ebben konkrét esettanulmányokkal jelezte, hogy a vegyes lakosságú területeken a román hatóságok nem hajlandók magyarul levelezni, és sokhelyütt hiányzik a kétnyelvű feliratozás.
Az Európa Tanács nyelvi chartája a közélet számos területén teszi lehetővé a kisebbségi közösségek tagjai számára, hogy az intézményekben is használják anyanyelvüket. Romániában húsz kisebbségi nyelvet védenek a charta előírásai.
Népújság (Marosvásárhely)

,,Minden jót” a sapientiásoknak!
Legyetek bátrak, törekedjetek értékmentésre és merjetek cselekedni! Ne azt keressétek, hogy hol lehetne meghúzódni a rendszerben – ezekhez hasonló jó tanácsokkal látták el a Sapientia egyetem végzőseit Csíkszeredában.
Elballagtak szombaton a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai végzősei: a Műszaki és Társadalomtudományok Kar négy szakáról 92-en, a Gazdaság- és Humántudományok Kar hat szakáról pedig 99-en dobták magasba ballagó kalapjukat.
Közösséget képviselő intézmény
„Azt tudtuk, hogy amennyiben itt képzeljük el jövőnket, nagy szükségünk lesz erre az egyetemre, arra viszont nem számítottunk, hogy az intézmény ennyire sikeres lesz” – így köszöntötte a ballagókat Dávid László rektor, aki hozzátette: ennek az egyetemnek a legfőbb érdeme – azon kívül, hogy kinyitja a tudás kapuját, alkot és értéket teremt – nem más, mint a közösségi képviselet. „Azt kívánom, hogy a Sapientia legyen a katalizátora annak az összefogásnak, amelyre oly nagy szüksége van a nemzetnek.”
A Hargita megyei önkormányzat részéről Petres Sándor alelnök volt jelen, aki szerint a Sapientia megcáfolta azt a téves kolozsvári tézist, miszerint Székelyföld periféria. „Azoknak a professzoroknak volt igazuk, akik idejöttek vidéki egyetemet teremteni, és azoknak a diákoknak, akik állják a versenyt” – húzta alá Petres.
Egy újabb győztes esztendő
Zsigmond Barna Pálnak, Magyarország csíkszeredai főkonzuljának köszöntőjét kollégája, Szarka Gábor konzul olvasta fel. „Ezt az esztendőt egy újabb győzelemnek tekintjük, hiszen a tavalyi oktatási év végén elmondhattuk, hogy az akkreditációval lezárult a hőskorszak, idén pedig a mesterképzések indításának jogával már teljes értékű egyetemé vált a Sapientia. Adott tehát a lehetőség arra, hogy az erdélyi fiatalok szülőföldjükön, saját anyanyelvükön sajátítsák el a legmagasabb szintű ismereteket. Világlátásunkat bővíteni, tudásunkat szélesíteni ugyanis csak anyanyelvünkkel lehet. (…) A magyar állam kiemelten fontosnak tartja az anyanyelven való tanulás biztosítását a szülőföldön.”
Ráduly „követelései”
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere a székely hadosztály őrnagyának, Gyurócsik Jászai Mihálynak 1926-ban, saját kiadásban megjelent, Tanulságok és igazságok a közelmúltból című visszaemlékezéséből idézett, beszédét pedig erre az idézetre építette. „Szeretném hinni, hogy akkor is fogjuk védeni Székelyföld portáit, amikor a mi portánk már elesett, mint amikor tették valamikor a székely hadosztály katonái. Azt is hinni szeretném, hogy ti majd nemcsak a portátokon belül fogtok helytállni, hanem a közösségben is.” Hozzátette, a végzős hallgatóknak is tudniuk kell, hogy a családjuk és az egyetem székelynek nevelte őket.
„Ezért arra kérlek, vagy ha úgy tetszik, azt követelem tőletek, hogy mindig maradjatok a székely hadosztály elkötelezett tagjai, most már nemcsak sorkatonaként, hanem tizedesként, szakaszvezetőként egyaránt” – így Ráduly.
Oktatói biztatások
„Székelyföldön nehezen tudom meggyőzni hallgatóimat arról, hogy a mai világban románul és angolul is jól kell tudni. Ugyanakkor itt még nem igazán tudják az élethosszig tanulás fogalmát sem, de sokan azt várják, hogy a hároméves egyetemi képzés után egy életre szóló munkahelyük legyen” – ezt már Kósa István, a Műszaki és Társadalomtudományok Kar dékánja mondta, aki egyúttal arra biztatta a ballagókat, hogy csatlakozzanak rá „az élethosszig tanulás trendjére”, utazzanak, ismerjenek kultúrákat, és tanuljanak nyelveket.
Az egyetem másik karáról, a Gazdaság- és Humántudományok Karról Lázár Ede dékánhelyettes szólt a hallgatókhoz. „Talán egyelőre csak korlátokat és elutasításokat láttok, pedig ennek a Székelyföldnek nagy szüksége van rátok. Azt kívánom, hogy értékteremtésre törekedjetek, ne azt keressétek, hol lehetne meghúzódni a rendszerben, egy kis nyugdíjas állást és hatáskört létrehozni, a potyautas-stratégia ugyanis vesztes stratégia. Legyetek bátrak, merjetek vállalkozni, hogy értéket teremtsetek saját magatok és Székelyföld számára” – buzdított a dékánhelyettes.
Az eseményen Sógor Csaba európai parlamenti képviselő két végzős diáknak egy-egy brüsszeli utazást ajánlott fel. Az idei ballagás üde színfoltjának számított a tavaly ősszel létrejött, jelenleg tíztagú Sapientia Fúvószenekar szereplése.
Bakó Zoltán
székelyhon.ro

Száz esztendős lenne a Mezőség apostola
Vasárnap délelőtt került sor a Mezőség apostolaként is emlegetett Kövesdi Kiss Ferenc születése 100. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésekre a marosvásárhelyi református temetőben és a Vártemplomban.
A pedagógus, költő, közíró, felelős egyházi tisztségeket elvállaló közéleti ember, a mezőségi szórványmisszió ébresztője 1913. július 29-én született a Mezőpanit községhez tartozó Székelykövesden, abban a mezőségi faluban, ahol kő csak mutatóban akad. Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégium tanítóképzőjében tanult, majd a kézdivásárhelyi római katolikus tanítóképzőben folytatta, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerezzen magyar nyelv és irodalom szakos diplomát. Így lett sok-sok nemzedék szeretve tisztelt okítója, a hagyományok őrizője, s az őrzést továbbadással megtoldó apostol, aki életét szűkebb pátriája, a Székely-Mezőség felemelésének, megismertetésének szolgálatába állította.
Jól felfogott és megértett fegyelmet sugalló alkatú jelenség lehetett a Tanár Úr, hiszen a marosvásárhelyi református temető kapujánál már negyed tíz előtt több őszülő hajú hajdani tanítvány gyülekezett, hogy percre pontosan ott lehessen a sírnál a fél tízkor kezdődő megemlékezésen. S az egykori tanítványok – már maguk is nyugalmazott tanárok, lelkészek, egyszerű „kétkezi emlékezők” – jelentőségteljes méltósággal, lehajtott fejjel helyezték el virágcsokraikat az egykori tanár úr, később Feri bácsi sírján. Ennél a kegyeletteljes megemlékezésnél semmi sem példázza jobban azt a megbecsülést, szeretetet, de tiszteletet is, amelyet Kövesdi Kiss Ferenc talán önkéntelenül vívott ki magának, egészen addig, mígnem az Úr 2004. évének júliusában ki nem költözött a marosvásárhelyi történelmi jelentőségű református temetőbe.
Később, a vártemplomi istentiszteletet követően a Psalmus kórus bevezetésével kezdődött el a templomi megemlékezés, amelyen a Vetési László lelkész, szórványügyi előadó, Zöld György volt köbölkúti lelkipásztor-kolléga, Bodolai Gyöngyi újságíró emlékezett a mindenki Feri bácsijára, Ötvös József református lelkész pedig a nagyenyedi schola üzenetét olvasta fel. Kilyén Ilka színművész Kövesdi-verssel tisztelgett, majd felavatták a gótikus terem falán elhelyezett Kövesdi Kiss Ferenc-emléktáblát.
Kozán István
székelyhon.ro

Skultéty-ügy: sok a kérdőjel
Skultéty László földi maradványainak Szlovákiába szállítását a szlovák és a román hatóságok együttesen intézték – értesült pénteken az MTI, a romániai magyar közösség szervezetei pedig sajnálatosnak tartják, hogy megkerülték őket a kihantolás ügyében.
Szlovákia bukaresti nagykövete és Arad megye alprefektusa is részt vett május 21-én az újaradi temetőben Skultéty László huszár hamvainak a kihantolásán – nyilatkozta az MTI-nek Dirschl Mathes, a temetőt fenntartó római katolikus plébánia lelkésze. Elmondta: jelen volt a román hadsereg egy temesvári tábornoka, az Arad megyei szlovák többségű Nagylak város polgármestere és alpolgármestere, valamint a rendőrség egy képviselője. A plébános úgy emlékezett: az aradi polgármesteri hivatal részéről keresték meg a kihantolás ügyében, a polgármesteri hivatal pedig Szlovákia bukaresti nagykövetsége kérésére járt el.
A temesvári római katolikus püspökség szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta, a szlovák nagykövetség hivatalos kérésére járultak hozzá a néhai huszár hamvainak a kihantolásához. Az Arad megyei prefektusi hivatal szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy Szlovákia bukaresti nagykövetségének a felkérése nyomán több más hivatal vezetőjével együtt Radu Stoian alprefektus is részt vett a kihantoláson. Szülőfaluja, a szlovákiai Hegyesmajtény (Mojtín) indítványozta Skultéty László földi maradványainak kihantolását a zászlótartó Újaradon lévő sírjából – közölte az MTI-vel Eva Gábrisová, a szlovákiai település polgármestere pénteken.
Ellentmondásos információk
Miloslav Caplovic, a Szlovák Hadtörténeti Intézet (VHÚ) igazgatója az MTI-nek elmondta: az átszállítás előzménye az volt, hogy Újarad római katolikus plébánosa megkereste a magyar huszár szülőfalujának a plébánosát, akit arról tájékoztatott: temetőjükben található Skultéty László sírja, amely után senki sem fizet illetéket. Ennek alapján, a VHÚ közlése szerint, az újaradi plébános a huszár földi maradványainak átszállítását javasolta Hegyesmajtényba, mivel ha az nem történne meg, akkor a huszár sírjára felszámolás várna.
Ennek ellentmond azonban a már idézett Dirschl Mathes nyilatkozata, aki szerint a huszársír fekete márvány obeliszkje műemléknek minősül, de azt nem bántották a kihantolás során. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a temetőben tízévente kell megváltani a sírokat, de ez a szabály nem vonatkozik a műemléksírokra, így Skultéty László sírjára sem. Az obeliszk ezután is ottmarad a temetőben. „Skultéty László aradi örökség”
Sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), sem az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Arad megyei vezetői nem értenek egyet Skultéty László hamvainak az elszállításával. Bognár Levente, Arad alpolgármestere, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke az MTI-nek nyilatkozva sajnálatosnak tartotta, hogy mind a polgármesteri hivatalt, mind a magyar közösséget, mind az RMDSZ-t megkerülték a kihantolás ügyében. „Skultéty László aradi örökség” – jelentette ki Bognár Levente. Az MTI kérdésére elismerte, hogy nem hivatalos úton értesült a küszöbön álló kihantolásról, és jelezte is, hogy nem ért vele egyet. Hivatalos megkeresés viszont nem történt.
„Azt kellene tisztázni, hogy Skultéty László milyen nemzetiségűnek tartotta magát” – mondta el az MTI-nek az ügyre reagálva Burián Sándor, az EMNP Arad megyei szervezetének az elnöke. Szerinte meg kellene alakítani azokat a történészi vegyes bizottságokat, amelyek két- vagy háromoldalú tárgyalásokon tisztáznák a vitatott kérdéseket.
A szlovák fél mindenesetre határozottan vallja, hogy az egykori huszár nem lehetett magyar. Miloslav Caplovic, a Szlovák Hadtörténeti Intézet igazgatója szerint számtalan archív hadtörténeti anyag bizonyítja: mivel Skultéty László a Hadik-ezred átszervezését követően a Habsburg-hadsereg katonája volt, nem lehetett a magyar hadsereg huszárja.
Ujj János aradi helytörténész szerint az anyakönyv nélkül nem lehet biztosan meghatározni, hogy Skultéty László magyar vagy szlovák nemzetiségű volt-e. Figyelemre méltónak tartotta azonban, hogy bár az osztrák Coburg huszárezrednek volt a strázsamestere, majd zászlóvivője, már az első síremlékére mind a nevét, mind a feliratokat magyarul írták. „Ez azt valószínűsíti, hogy magyarnak tartották, és ő is magyarnak tartotta magát” – jelentette ki Ujj János.
Kegyeletsértő akció
A felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) felháborítónak és érzéketlen történelemhamisító cselekedetnek tartja, és tiltakozik az ellen, hogy a szlovák hatóságok közreműködésével felnyitották Skultéty László újaradi sírját és földi maradványait Szlovákiába szállították – mondta az MTI-nek Szigeti László, a felvidéki magyar párt országos tanácsának elnöke pénteken.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön kiadott sajtóközleményében leszögezte: eddig „senkiben nem merült fel, hogy Skultéty László ne magyar lett volna”. Ezért értetlenségüknek adtak hangot, hogy a szlovák és a román hatóságoknak „miért kellett ilyen hirtelen, nagy titokban elrabolni az ő földi maradványait”. Felszólították a szlovák felet, haladéktalanul szüntesse be „a magyar fél rovására elkövetett történelemhamisítási kísérleteket”, Skultéty László hamvait pedig szállíttassa vissza eredeti helyére, Újaradra.
Semjén Zsolt és Répás Zsuzsanna úgy vélik, ha a szlovákok a történelmi tényekkel nem voltak is tisztában, figyelmeztethette volna őket a síremlék kizárólag magyar nyelvű felirata. Mivel egy magyar huszárnak állított műemlékről van szó, minden ezzel kapcsolatos történésről, illetve szándékról mind a szlovák, mind a román hatóságoknak értesíteniük kellett volna a magyar felet, amit nem tettek meg. A kegyeletsértő akcióra a magyar fél teljes kizárásával került sor – hívták fel a figyelmet.
A HM is reagált
A magyar Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI érdeklődésére közölte: mivel a magyar feliratú síremlék nem hadisírnak, hanem emlékhelynek minősül, így a Magyarország és Románia közötti érvényben lévő hadisírok tiszteletben tartásáról szóló megállapodást nem sértette meg a román fél. Az erdélyi (partiumi) magyarság kultúráját és történelmét őrző emlékhelyről van szó, amelynek megőrzésével, védelmével kapcsolatos rendelkezéseket a két ország által 1996-ban aláírt alapszerződés tartalmaz – közölte a tárca, amely szerint az alapszerződés esetleges megsértésének elbírálása nem ennek a minisztériumnak a kompetenciája.
MTI
Erdély.ma

Huszártalálkozó Rákóczi cserefájánál
A 60 éves Miholcsa József alezredest köszöntötték
Egy kis fantáziával akár 200 évet is visszautazhatott az időben, aki szombaton a Rigmány melletti – a marosvásárhelyi Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület által táborozóhelyként és madártani megfigyelésekre használt tisztásra tévedt. A helyi hagyományőrző huszárok ugyanis találkozót szerveztek, amelynek célja, elmondásuk szerint, a különböző alakulatok együttléte volt. Meglepetésnek szánták a 60. életévét betöltő Miholcsa József alezredes felköszöntését, aki a huszármozgalom kezdeményezője, ösztönzője megyénkben.
A természetvédő egyesület által a szervezők rendelkezésére bocsátott jurták, a lóállások és a hely hangulata, az egyenruhák egy kis történelmi utazást tettek lehetővé, hiszen elképzelhető, hogy a huszárság korában valójában hasonló körülmények között találkoztak a bajtársak, akik a fegyvernem kötelezettsége alatt egész Európában derekasan megállták a helyüket a csatamezőkön. Ma a hagyományőrző huszárság – nemcsak jelmezes játékot jelent azok számára, akik anyagi áldozatok árán korhű ruhákat készítenek, lovakat tartanak –, hanem összetartja azt a közösséget, amely felvállalja erkölcsi tartásban, gondolkodásban, szellemi hozzáállásban mindazt, ami tulajdonképpen híressé, elismertté tette a korabeli huszárokat – mondta Miholcsa József, akinek az ötletére szervezték meg a rigmányiak a találkozót.
Csipán Csaba, a rigmányi alakulat vezetője, a találkozó főszervezője elmondta, azért nem volt nyilvános a rendezvény, mivel ez tulajdonképpen azoknak a Maros megyei hagyományőrző huszáralakulatok képviselőinek szólt, akik gyakran vendégül látják őket, s ezért "illett viszonozni ezt". S hogy ne csak beszélgetés, mulatozás legyen, úgy döntöttek, hogy ügyességi versenyen is összemérik tudásukat. Délelőtt a Militari –háromnapos összetett lovas verseny – mintájára három próbát kellett végrehajtaniuk a benevezőknek. A "vitézségi vetélkedő" abból állt, hogy a pályán elhelyezett szalmabálákon ugratták át a lovakat, utána három oszlopra szúrt "török fejet kellett porba hullatni", majd egy oszlopra helyezett karikát felszúrni a kardra és egy másikra tűzni, végül dárdát hajítottak célpontba – ezek a gyakorlatok a hajdani harci előkészületekhez tartoztak. Természetesen a huszár elválaszthatatlan lovától, sok esetben úgy jött ki győztesen egy-egy csatából, hogy a ló is megfelelően tudta teljesíteni a parancsokat. Ezért a másik két akadály a ló képességeit, illetve a ló és lovas közötti összhangot jelezte. Az idomítási vetélkedőben különböző, a lovak számára elég nehéz irányítási feladatokat kellett elvégezni, míg az ügyességi próbán a huszár olyan gyakorlatokat végzett, amelyekkel az összpontosítási képességek kerültek előtérbe. Többek között egy vízzel telt pohárral ügettek, arra vigyázva, hogy minél kevesebb loccsanjon ki belőle. A jelenlevő hagyományőrző alakulatok (Mátyás, Würtemberg huszárok, 9-esek, lófőszékelyek) egy-egy képviselővel neveztek be. A szerzett pontszámok alapján a vetélkedő abszolút győztese Berekméri Botond sárpataki Mátyás-huszár lett.
A találkozón először osztották ki a gróf Bethlen Gergely érdemérmet is, amelyet Miholcsa József alapított, annak az Abafáján született 1848-as honvéd huszárnak az emlékére, aki a marosvásárhelyi királyi tábla írnoka, később az erdélyi udvari kancelláriánál tisztviselő lett. 1848 augusztusában Kolozsváron részt vett a Berzenczey László parancsnoksága alatt szerveződő "Kossuth" önkéntes lovascsapat egy egységének felállításában. Októbertől a lovascsapat egy századának élén harcolt a román felkelők ellen. Novemberben őrnaggyá léptették elő és az önkéntes lovascsapatból szervezett 15. (Mátyás király) huszárezred 1. osztályának parancsnokává nevezték ki. Jelentős szerepe volt a császári hadsereg erdélyi központjának bevételét eredményező március 11-ei nagyszebeni ütközetben. A világosi fegyverletétel után Aradon hadbíróság, majd sorozóbizottság elé állították. 1849 novemberében szabadon engedték, de utóbb politikai okokból ismét le akarták tartóztatni. Ekkor Szerbián keresztül Franciaországba menekült és kapcsolatba lépett a magyar emigrációval. 1859-ben a Kossuth Lajos vezetésével megalakult Magyar Nemzeti Igazgatóság ezredesi rangban az itáliai magyar légió lovasdandárának parancsnokává nevezte ki. 1860-tól tábornok a szárd (piemonti) királyi hadseregben. 1862-ben nyugdíjazták. 1866-ban a poroszországi magyar légióban (Klapka-légió) szolgált. A lovasság parancsnokaként részt vett a légió 1866. augusztus 3-ai akciójában, melynek során a Jablonkai-hágón keresztül benyomultak magyar területre. 1867-ben amnesztiát kapott és hazatért.
– Hősiessége, a szabadságharc eszméi melletti kitartása igazán példaértékű, ezért ezt a kitüntetést ezentúl azok kapják, akik sokat tesznek a hagyományőrzésért – mondta Miholcsa József.
Az idei kitüntetettek: Pál István, Márton Levente Szovátáról, Csipán Csaba Rigmányból, Mátyás László és Jankovics Ferenc Marosvásárhelyről, illetve Bodonból – voltak.
A nap fénypontja délután következett. A több mint 100 résztvevő, köztük közel 70 huszár – az utóbbiak díszsorfalat állva – köszöntötte fel a 60 éves szobrászművészt, aki meghatottan fogadta barátaitól a jókívánságokat, amelyeket Veress Gergely polgármester is tolmácsolt a község lakói nevében, aki házigazdaként védnöke is volt a rendezvénynek.
Azt is megtudtuk, hogy a hely valóban kötődik a huszárhagyományokhoz, ugyanis a tisztáson levő több száz éves cserefa tövében a szabadságharcok idején pihent meg katonái körében II. Rákóczi Ferenc. Borbély Sámuel helybéli lakos azt is elárulta, hogy a tulajdonában van az a villa, amellyel a fejedelem étkezett.
A kora délután még egy érdekes mozzanatnak is tanúi lehettünk: Váradi Csabát a hagyományoknak megfelelően tisztté avatták. Bajtársai nyeregre hasaltatták, a fejét letakarták a mentével majd a kardpengével elfenekelték arra ösztönözve, hogy tartsa be a huszárság erkölcsi szabályait, maradjon továbbra is hű szellemiségéhez.
Csipán Csaba elmondta, hogy lesz még találkozó Rigmányban – tegyük hozzá, szervezettebb formában akár idegenforgalmi érdekességé is válhatna az esemény, amely a festői környezetben fekvő faluba vonzaná azokat, akik "feltöltődni" járnak Erdélybe.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Aktuális – Sikeres volt a Magyar Ház Napja Besztercén
Immár második alkalommal szervezett Magyar Ház Napot szombaton az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete. Az egész napos rendezvény keretében megalakult az RMDSZ megyei női szervezete – amely országos szinten az első ilyen jellegű csoportosulás –, az eseményen mások mellett, Kelemen Hunor szövetségi elnök és Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes is részt vett. Gazdag programmal várták az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt: kiállításmegnyitón vehettek részt, kézműves foglalkozásokba és gasztroversenybe kapcsolódhattak be, de emellett volt még meseterápiáról szóló előadás, bábszínház, este pedig a Vadrózsa néptánccsoport, 4Ever Young diákzenekar és Miklós György szórakoztatta a résztvevőket. A besztercei Magyar Ház 11 éve működik, s egyebek mellett a Pro Hereditatem Egyesület és a besztercei magyar média székhelyeként is szolgál.
– Fontosnak tartjuk a nők szerepvállalását a politikában, ennek a demokratikus elvnek a jegyében tartjuk a mostani alakuló ülést – jelentette ki Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce megyei szervezetének elnöke. Kelemen Hunor és Hegedüs Csilla köszöntője után elnököt is választottak a szervezet élére, mégpedig Toók Katalin személyében, aki hangsúlyozta: az elkövetkező időszakban is oroszlánrészt szándékszik vállalni a magyar közösség megmaradásáért.
Az ünnepélyes megnyitón Kelemen Hunor szövetségi elnök kifejtette: sok évvel ezelőtt, amikor az RMDSZ a Magyar Házakat létrehozta, különösen fontosnak tartotta, hogy azokban otthonra találjanak a közösségek. – Olyan találkozóhelyet kívántunk létrehozni, ahol az emberek jól érzik magukat, ötleteket cserélnek. De ehhez lelkes és felelősségteljes emberekre is szükség van – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Décsei Attila megyei RMDSZ-elnök köszöntőbeszédét csapata tevékenységének bemutatásával kezdte, majd így fogalmazott: „ez a ház a Beszterce-Naszód megyei magyaroké. Kapui mindenki számára nyitva vannak a különböző rendezvények alkalmával. 2010 novemberében nyitottuk meg állandó tárlatunkat, s hamarosan a könyvtár is megkezdi működését. Tavaly óta magyar nyelvű oktatás zajlik itt minden hétfőn, hetente egy-két alkalommal pedig a Vadrózsa néptánccsoport tagjai próbálnak a Magyar Ház falai között”.
Székely Géza képzőművész-tanár nyitotta meg ezután Koncz Münich András és felesége, Judit Lebegés című tárlatát. Elmondta: látásmódjukra a nyitottság jellemző, nem behatárolni akarják a nézőt, hanem inkább élményt szerezni neki, párbeszédre invitálva a látogatót. A tárlat még egy hónapig tekinthető meg.
A megnyitó után elkezdődött a gasztroverseny: a versenyzők előzetesen jellegzetes magyar ételeket készítettek, amit aztán kijelölt helyeken tálaltak a székházban. A háromtagú zsűri – Török István, Plesch Katalin, Halász Ödön – kóstolta végig a finomabbnál finomabb fogásokat (csirkepaprikás puliszkával, hájas tészta, pacalpörkölt, korhelyleves, pörkölt tarhonyával, pulykanyuvasztó – nyögvenyelő/dödöle – barackos pulykamellel, ordás bukta, somlói galuska, húspástétom), majd a résztvevők is fogyaszthattak belőlük. A díjat, egy korszerű Samsung televíziót Costin Enikő vihette haza, aki hájas tésztával jelentkezett a megmérettetésre, kérésünkre pedig a receptet is megosztotta velünk. Mint mondta, a tészta elkészítéséhez 65 dkg lisztre, 3 kanál tejfölre, 3 tojás sárgájára, egy pici sóra, 3 kanál borra vagy ecetre és ásványvízre (amennyit felvesz) van szükség, az 50 dkg sertéshájat 10 dkg liszttel kell összegyúrni. Costin Enikő elárulta: a hájat előbb háromba kell felosztani, majd rendre bekenjük vele a tésztát, közben pedig pihentetjük. Az eredeti hájas tésztát szilvaízzel töltik, de ennek hiányában megfelel bármilyen más íz is.
A délután folyamán kézműves foglalkozások – nemezelés, agyagozás, gyékényfonás, tányérfestés, ujjfestés, színezés, hűtőmágnes-készítés, gyöngyfűzés, arcfestés, batikolás – zajlottak a Magyar Ház körül, a Láncszem Nőegylet asszonyai pedig – Szente Mária vezetésével – csirkepaprikást készítettek a szervezőknek, az önkénteseknek és a meghívottaknak.
Mayla Júlia óvónő eközben a meseterápiáról tartott előadást, majd a Puck Bábszínház vásári játékát tekinthették meg az egybegyűltek. A folytatásban a besztercei Vadrózsa néptánccsoport lépett színpadra új műsorával, a nagysajói táncokkal, majd a 4Ever Young diákzenekarral énekelhettek együtt a nézők. A második alkalommal megszervezett besztercei Magyar Ház Napok programja Miklós György fergeteges gitárestjével zárult.
Szabadság (Kolozsvár)

Hálával ünnepeltek Gyergyóditróban
A gyergyóditrói nagytemplom fennállásának századik évfordulóját ünnepelték a hívek az elmúlt pénteken. A templombúcsú a szeretet, a hála, a köszönet, az elismerés és az összefogás jegyében zajlott.
Pompával, ugyanakkor alázattal és hálával ünnepelt nagytemplomának búcsáján, Jézus szent szíve ünnepén Gyergyóditró közössége. Az istenházának száz évvel ezelőtt történt felszentelési ceremóniájából ihletődve most is a falu szárhegyi végénél fogadták a ditróiak és vezetőik a szentmise ünnepi szónokát, s akárcsak annak idején gróf Majláth Gusztáv Károly püspököt, ezúttal Jakubinyi György érseket is díszmenet kísérte a templomig. Az úton átívelő virágkapun, székely ruhás fiatalok sorfala között vonult a főpásztort szállító díszhintó és a menet, az istenházába pedig virágszőnyegen léptek be az ünnepre összegyűlt helyiek és zarándokok.
Emléktábla őrzi a felújítást segítők nevét
A templom restaurálásának 2007 óta zajló munkálatait végző és támogató személyek, intézmények nevét őrzi az a márványtábla, melyet a templom előterében helyeztek el. A Székelyföld-szerte egyedüli szépséggel bíró, impozáns templom építésének, felszentelésének körülményeit, a történelmi események templom- és hitpusztító hatásait Baróti László Sándor helyi plébános ismertette, részletezve a felújításra szorult állapotokat, a restaurálás folyamatát. „Azok az emberek jöttek segíteni, azok javították ki a ditrói nagytemplomot kívül-belül a ma látható szépségében, akik a templom javításával egy időben saját lelküket és szívük szeretetét is igyekeztek megújítani" – fogalmazott az emléktábla leleplezése előtt a lelkipásztor, az egyházközség köszönetét tolmácsolva mindazoknak, akik áldozatot hoztak a templom felújításáért pénzben, imádságban, munkában és időben. A templom javításának összköltsége 1 millió 300 ezer lej, az összeg a hívek, helyi és megyei intézmények, illetve a két ausztriai testvérplébánia adományaiból gyűlt össze – hangzott el. „Mi templomépítő nép vagyunk, egyházközségünk tudott, és ma is tud templomot építeni, a ditróiaknak ezt az erejét, képességét hirdeti a kolosszális templomunk 100. évfordulója" – mondta a plébános, arra kérve a híveket, járuljanak hozzá a felszegi Szent Imre-kápolna és a tervezett ravatalozó felépítéséhez.
Átadták a centenáriumi zászlót
Áldási szertartással folytatódott az ünnep. A ceremóniát a főpásztor végezte, szenteltvízzel hintve meg a falakat, tömjénfüsttel illetve a templomot, hogy az a felújítás után is Istennek méltó hajléka legyen. Az ünnepség keretében a centenáriumi zászló átadására is sor került, a templom részére Puskás Elemér polgármester és Kovács Árpád András közbirtokossági elnök adta át a lobogót. A községvezető a településen megvalósult összefogás fontosságát emelte ki beszédében, gondolatát továbbszőve az elnök egy kívánságot fogalmazott meg: „Szeretném, ha ez a zászló nemcsak arra emlékeztetne minket, hogy százéves a templomunk, hanem dédapáink, nagyapáink, apáink összefogására és a mi összefogásunkra is. Legyen ez példakép az elkövetkezendő nemzedékek számára" – mondta Kovács Árpád András.
Csak a szeretet számít
A Jézus szíve tiszteletének megnyilatkozási formáiról szólt prédikációjában Jakubinyi György érsek, felhívva a hívek figyelmét a szeretet, a hit és Krisztus követésének fontosságára. „Isten színe előtt egyedül a szeretet számít. Nincsenek nagy és kis tettek, csak szeretet van, amit tetteinkbe beleviszünk. Így van ez az egyházközséggel is. Hogyha ez, az egykor kilencezer, aztán hatezer, majd ötezer lelket számláló ditrói római katolikus egyházközség nagy egyházközség akar lenni Isten színe előtt is, akkor legyen bennetek szeretet, összetartás, egymásnak a megsegítése" – hangsúlyozta prédikációjában az érsek.
Az ünnepség keretében oklevéllel tüntették ki mindazokat, akik valamilyen módon hozzájárultak a templom felújításához, a főpásztor által átadott 21 elismerés személyeknek, közösségeknek, intézményeknek szólt. Köszönettel illeték továbbá azokat, akik az ünnep szervezésében, kivitelezésében nyújtottak segítséget.
Felavatták a templomépítő szobrát
A szentmisét követően került sor lovag Takó János, az egyházközség egykori plébánosa, a templom építtetője mellszobrának leleplezésére. A templomkertben felállított bronzalkotást a ditrói származású Kolozsi Tibor szobrászművész készítette, a művet ajándékképpen ajánlotta fel. A szoboravatáson elmondta, ezzel kíván hozzájárulni az áldozatvállalásra mindig kész ditrói közösség építéséhez.
Elhangzott, Takó János főesperes-plébános huszonhét éven át, 1888–1915 között volt Ditró plébánosa. Ezt a közel három évtizedes időszakot a nagytemplom építésének előkészítése, tervezgetése, felépítése töltötte ki. Az őt ért gyanúsítgatások, rágalmazások, számonkérés miatt áthelyezését kérte a Szeben melletti Vízaknára, itt nyugszanak földi maradványai. „Takó János hazajött. Azt üzeni nekünk, ne torpanjunk meg, ébredjünk fel, építsünk templomot, és éljünk Jézus Krisztus tanításai szerint" – ezzel a gondolattal zárta az ünnepséget Baróti László Sándor plébános.
Maszol.ro

Nem kapnak különleges státust a hagyományos térségek
A román alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti bizottság hétfőn elvetette azt az indítványt, amely lehetővé tette volna egyes hagyományos térségek különleges státusának elismerését – tájékoztatta az MTI-t Máté András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezetője, a bizottság tagja.
Elmondta: a bizottság azzal indokolta az RMDSZ javaslatának elutasítását, hogy ezt a kérdést nem szükséges alkotmányban szabályozni.
Máté András hozzátette: az RMDSZ azért szorgalmazza a különleges státusú térségek fogalmának beiktatását az alaptörvénybe, mert az hivatkozási alapot jelentene egyebek közt Székelyföld területi autonómiájának a törvénybe iktatására. Ugyanakkor elképzelhetőnek nevezte akár a Duna-delta speciális helyzetének sarkalatos törvényben való szabályozását is, hiszen az alkotmány nem szűkítené le a speciális státust az etnikai kritériumokra: történelmi, vagy környezetvédelmi szempontok alapján is biztosíthatnának sajátos jogállást egy-egy térségnek.
Rámutatott: az alkotmány jelenlegi formájában sem tiltja a speciális státusú térségek létrehozását, de így már az alkotmánybíróság jogértelmezésén múlik, hogy mi lesz a sorsa egy erre vonatkozó törvénytervezetnek. Hétfőn az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) bejelentette, hogy nem vesz többé részt az alkotmányszövegező bizottság munkájában, és a parlament plenáris üléseit is bojkottálja, amikor az alaptörvény módosítása szerepel a napirenden. Múlt héten a populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) is visszahívta képviselőit az alkotmányozó testületből.
A PDL azt kifogásolta, hogy a kétharmaddal kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) nem építette be az alkotmánytervezetbe az egykamarás parlamentre való áttérést, a 2009-es népszavazáson kifejezésre jutott népakaratnak megfelelően.
A parlamenti különbizottság által előkészített alkotmánymódosítás akkor lép hatályba, ha azt a román parlament kétharmados többséggel elfogadja, és népszavazás is megerősíti.
MTI
Erdély.ma

86. születésnapján emlékeztek Sütő Andrásra
Napra pontosan a Kossuth- és Herder-díjas író születésének napján, június 17-én emlékeztek Sütő Andrásra a marosvásárhelyi reformástus temetőben.
A Sütő András Baráti Egyesület tagjai felhívást tettek közzé, amelyben jelezték, hogy hétfőn 18 órakor koszorút helyeznek el a költő sírjánál a kopjafa előtt. Amint az várható volt, közel száz ember tette tiszteletét az író sírjánál a meghirdetett időpontban. Ott voltak írótársak, lelkészek, tanárok, közéleti személyiségek, az író tisztelői, marosvásárhelyi és környékbeli olvasói. A megemlékezésen nemes egyszerűséggel mellőzték a méltató beszédeket, a jelenlévő lelkész imát mondott az íróért, majd közösen elénekelték a Te benned bíztunk, eleitől fogva... kezdetű zsoltárt. Ezután a kopjafa tövében Gálfalvi Zsolt író elhelyezte az egyesület koszorúját, a jelenlévők közül többen virágcsokrokat tettek a sírra.
Ezt követően az egyesület bejelentette, hogy a hét végi székelyudarhelyi Sütő-szobor avatására autóbuszt indítanak a Teleki Téka elől, akik tehát részt kívánnak venni az ünnepélyes szoboravatáson, jelentkezhetnek az egyesületnél.
Méltatások helyett
Sütő András 1927. június 17-én született Pusztakamaráson, 1954-től élt Marosvásárhelyen, 2006. szeptember 30-án hunyt el Budapesten. A marosvásárhelyi református temetőben helyezték örök nyugalomra. Kitüntetései: Román Népköztársaság Állami Díja (1951; 1953, harmadik fokozat), Füst Milán-díj (1978), Herder-díj (1979), Alföld-díj (1986, 1987), SZOT-díj (1989), Bethlen-díj (1990), Kossuth-díj (1992), Erzsébet-díj (1993), Kisebbségekért díj (1995), Magyar Örökség díj (1996), A Magyarság Hírnevéért díj (1997), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1997), Hazám díj (2002), A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) (2005), Magyar Kultúra Lovagja(2006).
Több mint húsz jelentős kötete (regények, drámák, cikkgyűjtemények, naplójegyzetek), megszámlálhatatlan novella, közéleti írások százai fémjelzik pályáját.
Bakó Zoltán
szekelyhon.ro

Két marosvásárhelyi színészt is kitüntettek a POSZT-on
Két alakítási díjat hozott a marosvásárhelyi csapatnak Székely Csaba Bányavakság című drámája a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amelyen a kamaradarabok között versenyzett.
Nagy Dorottya a legjobb női mellékszereplőnek, Bányai Kelemen Barna pedig a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat kapta meg a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának közös produkciójában nyújtott alakításáért. A Bányavakság a marosvásárhelyi Székely Csaba egy elmaradott erdélyi faluban játszódó drámatrilógiájának második darabja. A Bányavirág című első rész ősbemutatója is Vásárhelyen volt, számos fesztiválon díjazták a produkciót. A Bányavakság volt egyébként az egyetlen erdélyi magyar produkció, amely meghívást kapott idén a POSZT-ra.
A seregszemle legjobb előadása a Vígszínház Bertolt Brecht Jóembert keresünk című produkciója lett, a legtöbb elismerést pedig a szintén budapesti Örkény István Színház művészei vehettek át a tíznapos fesztivált záró szombati gálaesten. A Vígszínház Michal Dočekal rendezte győztes darabjában játszott a legjobb női főszereplőnek járó és a közönség díját egyaránt elnyerő Eszenyi Enikő. A budapesti Örkény István Színház Henrik Ibsen Peer Gynt című előadásához négy díj kapcsolódik: a legjobb férfi főszereplő Polgár Csaba lett, a legjobb jelmezért járó kitüntetést Nagy Fruzsina, a különdíjat Matkó Tamás kapta a darab zenéjéért, a legjobb dramaturg pedig Gáspár Ildikó lett, akinek ezzel együtt a budapesti Nemzeti Színház Heinrich von Kleist Amphitryon című produkciójában végzett munkáját is elismerték.
A Proton Színház, valamint a Trafó Kortárs Művészetek Háza John Maxwell Coetzee–Mundruczó Kornél Szégyen című előadása két díjat jegyez: a legjobb rendezőnek járót Mundruczó Kornél, a legjobb díszletért odaítélhetőt Ágh Márton kapta. A legjobb férfialakítás a kaposvári Csiky Gergely Színház Martin McDonagh Vaknyugat című produkciójában szerephez jutó Hunyadkürti György, a legjobb női alakítás a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház April de Angelis Színésznők című előadásában játszó Ecsedi Erzsébet nevéhez fűződik. Az idei POSZT díjaiért összesen 12 előadás versengett. A szakmai zsűrit Dobák Lívia dramaturg, Füzér Anni tervező, Gyöngyössy Katalin színész, Jászay Tamás kritikus, Nagy Viktor rendező, Zalán Tibor drámaíró és Pawel Szkotak, a poznani színház művésze, rendezője alkotta. A látogatókat a versenydarabokon kívül 29 helyszínen 148 úgynevezett offprogramra is várták. Az érdeklődés nagy volt, a produkciók döntő többsége telt ház előtt zajlott.
Krónika (Kolozsvár)

Sírrablók
A szlovákoknak saját hősökre van szükségük, a románok szabadulni szeretnének minden olyan emlékműtől, sírtól, mely a magyar történelmi jelenlétet bizonyítja Erdélyben, a Bánságban vagy a csatolt részeken.
Ezért nem meglepő, csak felháborító, hogy a két fél pillanatok alatt megegyezett: az újaradi temetőben kihantolják, és a mai Szlovákia területén lévő szülőfalujába, Hegyesmajtényba szállítják Skultéty László egykori huszárhadnagy hamvait, aki 1738. június 27-én Gábris László néven született a Trencsény vármegyei Hegyesmajtényban, s szlovák, mert ők szlováknak tekintenek mindenkit, aki országuk mai területén látta meg a napvilágot. Például II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem is.
Teljesen fölösleges dolog most vitázni Skultéty László nemzetiségéről. Egyébként életében, a XVIII. században ennek jelentősége sem igen volt. Alakja azért él majd két évszázad után is a magyar köztudatban, mert Garay János Az obsitos című költeménye és Kodály Zoltán Háry Jánosa halhatatlanná tette.
Az erdélyi magyar közösség és a magyarországi hatóságok megkerülésével elkövetett szabályos sírrablás emiatt érint bennünket érzékenyen. És igen jellemző e történetben Dirschl Mathes, az aradi egyházkerület plébánosának szerepe, aki állítólag a sírhelymegváltás elmaradásának ürügyén javasolta szlovákiai plébános kollégájának, hogy temessék újra szülőfalujában Skultétyt. S megtehették azért is, mert obsitosunk sírját nem katonasírként, hanem műemlékként tartották számon, így a vonatkozó román–magyar egyezményt ez esetben nem lehetett érvényesíteni.
Az öreg katonát kilencvenhét éves korában, amikor már nem tudta megülni a lovat, ezrede Arad városára bízta. Sokáig gondját nem viselhették, mert alig nyolc hónap múltán meghalt, de emlékét, sírját a város őrizte és ápolta. De mert a mai Aradnak, a Falcă-féle vezetőknek az égadta világon semmit nem jelentett az öreg huszár sírja, odaadták szlovák barátaiknak, vigyék, eggyel kevesebb néma történelmi tanú emlékezteti a számukra idegen múltra, Dirschl Mathes plébános meg örülhet, a sír kiürült, eladhatja, néhány száz lejjel nagyobb lesz temetője bevétele, ráadásul az értékes márványobeliszk is megmaradt. Azt is megveszi majd valaki, a nevet egyszerűen lekaparják, ahogyan nem egy síremlékkel megesik, például a Házsongárdi temetőben.
Ocsmány cselekedet a sírrablás, a múltat rabolja. De az öreg huszár a magyar köztudatban élni fog.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyetem a községben
Egyből elterjedt a híre a Kolozs megyei Szászfenes község polgármestere által a közelmúltban aláírt szerződésnek, amelyben az önkormányzat rábólint arra, hogy egy civil szervezet tíz hektáron egyetemet és campust (azaz bentlakást) építsen a község területén. Érthető a hír iránti érdeklődés, hiszen állítólag egy tízmillió euróra tervezett befektetésről lenne szó, amely egyetemi piackutatási, közgazdasági, jogi és mérnöki kart eredményezne. Akár hihetetlennek tűnhet, de mégis igaz.
A polgármester azzal indokolta döntését, hogy amennyiben megvalósul ez a befektetés, megközelítőleg 800 ezer lejes bevételt jelentene a község költségvetésébe, és ennek a pénznek már a felhasználása is megvan: korszerűsíthetik a község óvodáit, iskoláját vagy más fontos intézményét. Érthető ez az indoklás, hiszen a közel 30 000 lakosra duzzadt Szászfenes az utóbbi időben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül – köszönhetően a 2005–2008 közötti kedvező gazdasági helyzetnek is –, és rengeteg fiatal házas és kisgyerekes család költözött oda. Persze egyből felmerült, hogy az önkormányzat – ha már ennyire ad az oktatásra – megpróbálhatott volna javítani a hatáskörébe tartozó tanintézeteken, de ezt a polgármester az anyagiakra (ezek hiányára) hivatkozva vetette el.
Ahhoz, hogy egy egyetem megépüljön, nem szükséges egy-két évnél több idő. De ahhoz, hogy működjön, és főleg jól működjön, éveken át tartó akkreditáció szükséges. Gondolom, a másik szerződő félnek (amelyik viszont nem nyilatkozott a sajtónak) megvan a maga elképzelése arról: honnan szerzi be a pénzt ehhez a – valljuk be – mamutbefektetéshez. Ellenben a pénzen, a tanintézet akkreditációján és a tanerők alkalmazásán kívül nem tudom, mennyire számoltak azzal, hogy lesz-e elegendő diákjuk? Főleg a mostani körülmények közepette, amikor a maturandusok alig 50-60 százalékának sikerül az érettségije. Továbbá a kolozsvári nagymúltú egyetemek is megszenvedték az 1990-es években szinte törvényszerűen bekövetkezett demográfiai mélypontot, még ha erről nem is beszélnek szívesen. Ha ehhez még hozzátesszük a két éve megismétlődő kudarcos érettségit, akkor óriási kételyeim vannak az egyetem működését illetően. Mivel az egyetem nem állami, hanem magán felsőoktatási intézmény lesz, tandíj-kötelezettséget jelent. Értesülésem szerint van épp elég tandíjas egyetem Kolozsváron. Ki és miért válassza akkor a Szászfenesi Egyetemet? Így, nagybetűkkel…
Van még egy másik gond is, ami egyaránt jellemző a romániai magyar és a többségi fiatalokra is, és ez a munkahelyhiány, valamint a kilátástalanság miatti elvándorlás. Be kell vallanunk: létezik néhány hiányszakma, ahol állítólag elég magasak a bérek (pont azért, mert hiányszakmákról van szó), de amúgy nem könnyű az elhelyezkedés, a pályakezdés még az egyetemi alapképzés vagy a mesteri birtokában, netán a doktori dolgozat megvédése után sem. Ezért a fiatalok jó része külföldön próbál állást találni, elhelyezkedni, egzisztenciát teremteni magának és majdani családjának. Még akkor is ezt az utat választja, ha nem az általa végzett szakmában, vagy csak rokon szakmában helyezkedik el, vagy képzettségét meg sem közelítő állás jut neki.
Szóval, még csak elképzelni sem tudom, hogy mi lesz a sorsa a szászfenesi egyetemnek. Mivel már aláírt szerződésről van szó, a hír nem tekinthető kacsának. Én inkább csak halkan nevetgélek, hogy a több évszázados felsőoktatással rendelkező Kolozsvár közvetlen közelében egy község milyen terveket dédelget. Nagy a gyanúm, hogy végül csupán annyi lesz az eredmény, hogy bekerülünk a Rekordok Könyvébe a községi egyetemünkkel, és végérvényesen világszínvonalon nevetség tárgya leszünk.
Szabadság (Kolozsvár),

Bűvölet: a mához és a máról szóló történet
„Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói »arcátlansággal« közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva” – magyarázta lapunknak Laczkó Vass Róbert színművész, akit Víziorgonás szerepében láthatott a miskolci operafesztivál közönsége szombaton, Orbán György Bűvölet című operájának ősbemutatóján. A Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz fesztivál koprodukciójában létrejött előadást Novák Eszter rendező és Selmeczi György zongoraművész, karmester vitte színre, közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a Debreceni Kodály Kórus. A főszerepeket kolozsvári – Balla Sándor, Laczkó Vass Róbert, Molnár Mária – és budapesti – Herczenik Anna, Nyári Zoltán – művészek alakítják.
– Kolozsvári, budapesti és debreceni művészek, alkotók közös munkája a Bűvölet című operaelőadás, amely a Kolozsvári Magyar Opera és a Bartók Plusz Operafesztivál koprodukciójaként valósult meg. Hogyan zajlott a felkészülés?
– Próbáltuk úgy beosztani a rendelkezésünkre álló, meglehetősen rövid időt, hogy egymás otthoni elfoglaltságait is tiszteletben tudjuk tartani. A munka folytonosságának biztosítása érdekében Kolozsváron és Budapesten is gyakoroltunk az elmúlt időszakban: amikor például nekem itthon előadásom volt, akkor 2-3 napra a teljes főszereplő stáb átköltözött Kolozsvárra, és fordítva. Zenekarral próbáltunk egy rövidet itthon is, majd a rendpróbák sűrűjét az éppen árvízi hangulatban tocsogó Budapesten hoztuk össze, az ottani kollégák és a rendező programjához igazodva. A produkció végül az utolsó hat napra, színpadi és főpróbák idejére költözött le Miskolcra, ott nyerte el végleges formáját a díszlettel és a jelmezekkel együtt. Közben megérkezett a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus is, így már teljes felállásban fejezhettük be a munkát. Ami engem illet, kolozsvári munkáimmal párhuzamosan gyúrtam át magamon az újabb szerepet, így a Valahol Európában bemutatójára készülve már a Bűvölettel is napirenden voltam.
– Már korábban is részt vettél kortárs operák színpadra állításában, mások mellett Orbán György első operájának kolozsvári bemutatóján is dolgoztál. Hogyan alakult ilyen vonatkozásban az énekesi pályád?
– Elsőként a Pikkó herczeg egyik főszerepét játszottam, énekeltem 2002-ben, a Kolozsvári Magyar Operában tartott országos bemutatón, kis híján beugróként. Ekkor ismerkedtem meg a zseniális Orbán Györggyel. Tavaly aztán lemezre vettük ezt a művet, közben egyik munka hozta a másikat: a Pikkó herczeg után rendre következtek Demény Attila kamaraoperái, Vajda János Leonce és Lénája Kolozsváron, majd a Karnyóné ősbemutatója a budapesti Magyar Állami Operaházban, valamint a Mario és a varázsló, szóval megtaláltuk egymást a kortárs repertoárral. Így kerültem a képbe legutóbb is, szinte kibicként a diplomás operaénekesek mellett, akikhez képest egészen más munkamódszerrel készülök egy-egy ilyen előadásra.
– Éppen amiatt, gondolom, hogy elsődlegesen színész vagy…
– Így van, gyökeresen ebből a nézőpontból viszonyulok egy színpadi zenedrámához. Szándékosan fogalmazok így, hiszen az opera, mint megénekelt és meghangszerelt drámai műfaj, számomra főként színpadi műként értelmezhető még akkor is, amikor metronómmal is mérhető, tehát állandó értékűre szab a szerző egy-egy szándékot, helyzetet, érzelmi kitörést, ezzel pedig jócskán behatárolja az előadó lehetőségeit. Félreértés ne essék: ezt én egy hozzáadott plusz értéknek, különleges minőségnek fogom fel, nem pedig egy korlátnak! Ugyanakkor van itt egy másik szempont is: kortárs zenedrámák ősbemutatójának részese lenni a szó szoros értelmében zenetörténeti esemény. Innentől kezdve te vagy a referencia, mint ahogy referencia minden olyan alkotó, aki a darab történetében először formál meg egy szerepet, vezényel egy művet, értelmez és vázol föl egy színpadi szituációt. Az utánuk következők már hozzájuk képest alkotnak újra valamit. Egyedi, soha vissza nem térő élmények ezek, amelyekből megadatott már nekem jó néhány, különösen hálás vagyok értük, és rendkívül büszke vagyok rájuk.
– Orbán György írja a Bűvölet kapcsán: „A szürrealisztikusan romló birodalomban vagyunk... a kései Róma szenátorának házában. Szenátor két vendégével cseveg, gyönyörű felesége és rabszolgája némán hordják fel az ételeket, italokat. A dekadencia már önjáró. A szenátus betiltja a zenét. Ez a Kuplerosnénak jó üzletet jelent: Afrikából hozat zenészeket, amiből felvirágzik az üzlete. Tilosnak tilos, de áriában halljuk, hogyan kell az ilyesmit működtetni. A másik vendég, a Víziorgonás nagyobb ívű. Gátlástalan újgazdag, aki hazafias alapon ad el olyan víziorgonákat, amelyek maguktól játsszák a rémes Birodalmi Himnuszt.” Hogyan kapcsolódik ez a történet napjaink világához?
– A míves szöveg mondanivalója, tágabb értelemben a szerzői üzenet szempontjából is döbbenetesen „közel” áll hozzánk ez a történet. Ha Rómát mint szimbólumot például Brüsszelre vagy Washingtonra cserélnénk, akkor is tökéletesen érthető lenne a történet. Végülis egy kortárs művet leginkább a saját korunk és körülményeink determinálnak azzá, amivé lesz, függetlenül attól, hogy adott esetben az egész eddigi zenetörténet és a szerző különleges műveltségének legszebb arzenálja van belesűrítve a műbe. A Bűvöletben olyan, csöppet sem – vagy sokak számára sajnos nagyon is... – bűbájos kifejezések hangzanak el, mint „liberalizált korrupció” vagy „progresszív kenőpénz”… Nos, aki ennyire vérmesen kortárs szókapcsolatokat képes komplex, ám nagyon is szuggesztív és pontosan értelmezhető zenei formában megfogalmazni, azt az alkotót nem lehet eléggé megbecsülni! Minden mondatnak és zenei frázisnak átütő ereje van a színpadon, ha komolyan vesszük a szerzői szándékot, amelyet Orbán a legjobb humoristákat is kenterbe verő malíciával fogalmazott meg adott esetben elhanyagolható, de csöppet sem zárójeles utasításként. Az előadó szempontjából külön érdekesség, hogy a mű dramaturgiailag is nagyon jól megkomponált, rendkívül sok intellektuális műveltséggel telített. Szerzője – akit a librettó Anonymusaként is tisztelhetünk, persze – megteremtette mindegyik figura jelrendszerét, nyelvezetét, szókincsét, valamint a személyes problematikát, amellyel egyedül ő foglalkozik.
– Milyen utat jár be a Víziorgonás, akit te formálsz meg az előadásban?
– Elindul valahonnan, a történet végére pedig ugyanoda jut vissza; egyenesen és rendületlenül halad előre úgy, hogy mégis helyben toporog. Szerepfejlődés olyan értelemben nincs az ő esetében, hogy jó vagy rossz irányba mozdulna el a karakter. Taktikázás, froclizás viszont annál bőségesebben! Az érdekek közötti szlalomozása révén tökéletes szimbóluma annak a társadalmi romlottságnak, amelynek ma nap mint nap tanúi vagyunk. Ilyen értelemben roppant izgalmas, nagyon a máról és a mához szól ez a szerep, tanulságul!
– Mint ahogyan a darab is, amelyben egyebek mellett adóbevallásról, üzletről, törvényhozásról és erkölcsi romlottságról esik szó… A fesztiválnaplóban olvastam, hogy a közönség vastapssal fogadta az előadást. Milyen más reakciók érkeztek?
– Tapasztalataim szerint az operafogyasztók körében egyfajta pejoratív értelme lett a „kortárs” jelzőnek. Mi az, hogy kortárs opera? Nem talál a kép a hanggal... Ez sajnos egy rosszul felfogott előítélet. A kortársiasság ugyanis éppen azokra a sajátos problémákra, napjaink jelenségeire tud reflektálni, amelyekre a századokkal korábban született művek a legnagyobb jóindulattal és átértelmezéssel sem képesek. Lehet, hogy műélvezeti szempontból a tökélyt közelítik, dramaturgiailag viszont nem válaszolhatnak meg bizonyos kérdéseket. Innen nézve megdöbbentő volt számomra, hogy a vastaps és a siker után, amely a bemutatót követte, a nézők nem mentek rögtön haza, hanem közülük sokan ott maradtak, hogy megvitassák a látottakat. Úgy érzem, mind a szakmát, mind pedig az operafogyasztó közönséget meglepte az a fajta látszólagos könnyedség, amivel egy ilyen sokrétű és nehéz partitúrát képesek voltunk színpadra vinni, azzal az előadói „arcátlansággal” közvetítve a szerzői szándékot, amilyen merészen van a mű megírva. Ezt külön értékelte a közönség, többen mondták, hogy szívesen megnéznék újra. A jelenlévő Négyek – a szerző Orbán György, Vajda János, Csemiczky Miklós és a művet színpadra segítő Selmeczi György – pozitívan értékelték a látottakat. Nekik hihetünk, hiszen mindannyian alkotó pályatársak, akik a mű szakmai színvonalához felnövő kritikát is lényeglátóan megfogalmazzák.
– Hogyan látod, milyen sorsa lehet az előadásnak az elkövetkező időszakban?
– Annak ellenére, hogy én konkrétan nem alakíthatom a sorsát, reménykedem abban, hogy játszani fogjuk még Miskolcon is, emellett pedig bízom a mielőbbi kolozsvári és a budapesti bemutatókban is. És miért ne: Debrecenben, a Kodály Kórus székvárosában? Nagyon szeretném, ha Erdély különböző városaiba is eljutna az előadás, mert nem túl nagy stábot megmozgató, rendkívül a mához és a máról szóló történet, ami zenei és dramaturgiai szempontból egyaránt könnyed, humoros és roppant élvezhető, ráadásul Orbán György Marosvásárhely szülötte és Kolozsvár érlelte világszínvonalú komponistává.
– Selmeczi György karmesternek és Novák Eszter rendezőnek is az érdeme, hogy az ősbemutató ilyenre sikeredett. Milyen volt velük dolgozni?
– Az opera esetében – amely korlátozott időtartamba szorított szándékokról, szerepformálási ívről és azokhoz adaptált színpadi eszközök használatáról szól – nagy szükség van a biztos kezű rendezőre, aki képes felmérni, hogy mit lehet beledolgozni az előadásba, és mi az, amit ki kell hozni az énekelve játszó személyekből. Nagyon fontos a lényeglátó külső szem – jelen esetben ez Novák Eszter rendező volt –, és ugyanilyen fontos a néma szándékokat is meghalló külső fül, amelynek szerepét próbáról próbára Selmeczi György töltötte be. Érdekes és izgalmas volt a velük való munka, sok tekintetben is a színész- és a színpadközpontúság érvényesült. Én persze külön hálás vagyok a kolozsvári korrepetitoraimnak, nélkülük ebből semmi nem lett volna. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy rendkívül munkás ez a mű mind a karmester, mind pedig a rendező, a díszlet- és jelmeztervező, nem utolsósorban pedig a profi zenészek és az énekesek számára is! Egyúttal persze tanulságos és rendkívül hasznos a kottarágás, a műnek pedig az a lényege, hogy foglalkozzanak vele.
Orbán György: Bűvölet
Szereplők: Szenátor – Balla Sándor, Víziorgonás – Laczkó Vass Róbert, Kuplerosné – Molnár Mária, A feleség – Herczenik Anna, Orfeusz – Nyári Zoltán, Dajka – Gerdesits Irén. Közreműködött a Kolozsvári Magyar Opera zenekara és a debreceni Kodály Kórus. Karmester: Selmeczi György. Díszlet, jelmez: Zeke Edit. Művészeti munkatárs: Foltin Jolán. Alkotók: Selmeczi György és Novák Eszter.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Brixenben mutatják be a RMDSZ kisebbségvédelmi polgári kezdeményezését
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) a dél-tiroli Brixenben szerdán kezdődő kongresszusán mutatják be azt az európai polgári kezdeményezést, amellyel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és európai partnerei szeretnék az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó keretszabályozás elfogadására sarkallni az Európai Uniót.
Az RMDSZ szerdai közleménye szerint a Minority SafePack Initiative című kisebbségvédelmi csomagot péntek délelőtt mutatják be a többségében német ajkú észak-olaszországi tartományban szervezett kongresszus küldötteinek. Ezután Brixen főterén indítják hivatalosan útjára a kisebbségi európai polgári kezdeményezést. A ceremónián jelen lesz a kezdeményezés héttagú bizottsága, beszédet mond Luis Durnwalder, Dél-Tirol kormányzója, Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A héttagú kezdeményező bizottság megalakulását május 23-án Kolozsváron jelentették be. A testületben Luis Durnwalder, Hans Heinrich Hansen és Kelemen Hunor mellett részt vesz Karl-Heinz Lambertz, a belgiumi német ajkú közösség kormányának miniszterelnöke, Anke Spoorendonk, a németországi Schleswig-Holstein tartomány igazságügyi, művelődési és Európa-ügyi minisztere, Jannewietske de Vries, a Nyelvi Sokszínűséget Támogató Hálózat (NPLD) hollandiai elnöke és az ausztriai Valentin Inzko, az ENSZ bosznia-hercegovinai főképviselője, a karintiai Szlovének Nemzeti Tanácsának elnöke.
Az Európai Unió 2012 áprilisa óta teszi lehetővé, hogy polgárai az európai polgári kezdeményezés jogával éljenek. Ennek lényege, hogy olyan javaslat esetén, amelyet az unió egymillió polgára támogat aláírásával, az Európai Bizottság (EB) jogszabályt alkothat egy adott kérdéskörben, amely összhangban áll az európai uniós alapszerződéssel és irányelvekkel.
Az aláírásgyűjtést akkor kezdhetik el, ha az Európai Bizottság megállapítja, hogy az uniónak jogosultsága van a javasolt szabályozásra.
A romániai magyarság politikai szervezetei nem jutottak közös nevezőre a kérdésben, és három különböző polgári kezdeményezést dolgoztak ki. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerdán közölte, hogy az előzetes normakontrollra benyújtott kezdeményezését az Európai Bizottság polgárokkal folytatott kommunikációért felelős részlege úgy ítélte meg, hogy nincs törvényes alap az elfogadására, mert a kisebbségügy nem uniós hatáskör.
Gazda Árpád MTI

Erdélyi Könyvfesztivál
Kolozsváron az Eikon Kulturális Egyesület, az Eikon Kiadó és a városháza közös szervezésében rendezik meg az Erdélyi Könyvfesztivált, a város Főterén.
A Román Írószövetség kolozsvári fiókjának székhelyén tartott sajtótájékoztatón Irina Petraş elmondta, az 5 napig tartó rendezvény (június 19.-23.) tekintélyes mennyiségű kiadványt kínál az olvasni vágyóknak. Lényegében minden korosztály megtalálhatja az ízlésének megfelelő könyvet. Biztatása megerősítéseként említette Lukács József: „Gastronomie şi istorie în Transilvania sec. XV-XVI.” című könyvét. Az érdeklődő olvasó a tulajdonképpeni korabeli ételreceptekből megtudhatja, melyek voltak Mátyás király kedvenc ételei.
Vasile Gheore Dâncu kettős minőségben, mint könyvkiadó és terjesztő, lendületesen, nagy gyakorlattal a háta mögött, sorjázta, melyek azok az irodalmi értékek, melyeket föltétlenül érdemes megvenni és elolvasni. Meg említette azt is, hogy ez alkalommal magyar könyvstandok (Mentor, Hunga Libri, Koinónia, Korunk-Komp Press, Polis, Kriterion, Művelődés, Idea) is jelen lesznek a könyvvásáron. Mint H. Szabó Gyula mondta, a magyar könyvkiadókat a Romániai Magyar Könyves Céh képviseli.
Ezen a könyvvásáron meggyőződhetünk arról, hogy a román nyelvű könyvkiadás virágkorát éli. Jobbnál, jobb, értékesebbnél értékesebb kiadványok sokasága dominál. Ebből a könyvtengerből talán kiemelkedik Horea Bădescu írónak „Clujul Poeţilor” („Költők Kolozsvárja”) címmel összeállított antológiája. Csodálatos városkép kerekedik ki, amely igyekszik mindazon értékeket felsorakoztatni, amelyek figyelemre méltók. A kötetből Dorel Vişan színművész fog felolvasni.
Az esemény szervezőinak bevallott szándéka az olvasókedv minél jobb felcsigázása, melynek eredményét abból lehet lemérni, mennyire kelendő a kínálat.
A rendezők arról sem feledkeznek meg, hogy a moldáviakat is ellássák olvasnivalóval. Ennek érdekében cselekednek is.
A kínálat bősége lehetővé teszi a tényleg színes kolozsvári kultúra palettát bemutatni olyan módon, ahogy a XXI. század gondolkodása fejezi ki. Ebből a szempontból érdemes megtekinteni az Irina Petraş Locuirea cu stil – címmel összeállított képes albumát. Az összeállítás a maga nemében dicséretes. Úgy helyez képeket és magyarázó szövegeket egymás mellé, hogy azok pontosan úgy hassanak, ahogy azt ő akarja. Mert a montázs nagyon könnyen mást is közölhet, mint amit az egyedülálló kép mondana. Felhoznék egy példát: egy oldalon, baloldalt fent Romulus Ladea szobrászművész Erdély Iskola (Şcoala Ardeleană), 1973-ban a Babeş- Bolyai Tudományegyetem előtt leleplezett, valóban értékes térplasztikáját láthatjuk, alatta Kolozsvár címere, 1377, majd jobboldalon az Erdélyi Iskola szobor, éjjeli kivilágításban. A képeskönyvből kiderül, exportra szánták, mert nem csak a városunk, hanem több helységből is turisztikailag érdekes helyeket mutat be.
A könyvkiadás gazdagon bizonyítja, van, amit az olvasók elé tárni. Balla Zsófia, Lászlóffy Aladár, Molnos Lajos, Balázs Imre József verseit románra fordították, szerepelnek az antológiában.
Gabriel Bota költő a vasárnap tartandó felolvasó napra hívta fel a figyelmünket, mikor is bárki fél háromtól hét óráig, felolvashat egy rövidke szöveget abból, amiből ő akar. Hiszen szólás és mozgás szabadság van.
Az I. Erdélyi Könyvfesztiválon 66 könyvbemutatót és 14 hangversenyt tartanak.
Csomafáy Ferenc
;;;?erdon.ro,

Színvonalas előadások az európai irányelvek tükrében
Kardiológusok tanácskozása
A Magyar Kardiológusok Társaságának ülésével vette kezdetét tegnap a XII. Kardiológiai Konferencia a Megyei Sürgősségi Kórházban. A nem szakember számára is rendkívül tanulságos előadások magyar nyelven hangzottak el. A cél – ahogy azt dr. Kiss Róbert Gábor osztályvezető főorvos, a Magyar Kardiológusok Társaságának új elnöke megfogalmazta – az volt, hogy a legfrissebb európai ajánlásokra épüljenek fel az előadások, amelyek a leggyakoribb szívbetegségek kórismézéséről és kezelési lehetőségeiről szóltak.
A vendégeket dr. Benedek Imre professzor köszöntötte, majd dr. Kikeli Pál egyetemi tanár tekintett vissza a Magyar Kardiológusok Társaságával kiépített szoros együttműködésre, amelynek fontos szerepe volt, van a fiatal szakemberek képzésében. A Magyar Kardiológusok Határon Kívüli Csoportjának a megalakulása 2010-ben s az évente megrendezett kongresszusok is jelentős mértékben járultak hozzá a minőségi betegellátás erősítéséhez.
A Magyar Kardiológusok Társasága vezető helyen áll a magyarországi orvosi társaságok sorában. A magas szakmai színvonalon végzett munkának és a népes, 3.300-as tagságnak köszönhetően véleményformáló szerepe van a magyar közéletben. A Társaság számára kiemelten fontos a határon túl élő magyar szívgyógyászokkal való együttműködés az anyanyelvi orvoslás megmaradása érdekében, s ezt szolgálja a határon túli csoport támogatása is – hangzott el dr. Kiss Róbert Gábor beszédében, aki nemrégiben vette át a vezetést dr. Merkely Béla professzortól, s ahogy elmondta, az eltelt sikeres három év munkáját szeretné folytatni.
A megyei kórház amfiteátrumát megtöltő közönség tegnap délelőtt dr. Kerkovits András főorvos előadását hallgathatta meg a pitvarfibrillációnak az európai gyakorlati irányelvek alapján történő kórismézéséről és gyógyszeres kezeléséről. Az előadó a sok hasznos információ mellett elmondta, hogy 75 év fölött az aszpirin nem segít az agyvérzés, agyi érelzáródás megelőzésében. A pitvarfibrilláció antikoaguláns kezeléséről s az intervencionális kardiológiai beavatkozás javallatairól a népszerű dr. Gellér László docens beszélt. A magas vérnyomásról dr. Nagy Viktor főorvos ismertette az európai ajánlásokat és saját tapasztalatait, kiemelve, hogy a beteget ki kell vizsgálni és meg kell hallgatni. Az előadásokból kiderült, hogy az új ajánlások és drága gyógyszerek ellenére a bevált és általában olcsó szerekről sem kell lemondani. Érdekes adatok hangzottak el a noninvazív képalkotásról (dr. Vágó Hajnalka), a szívelégtelenségről (dr. Kiss Róbert Gábor), a zsíranyagcsere zavarainak kezeléséről az új ajánlások tükrében (dr. Simonyi Gábor) és a gyermekkardiológiában alkalmazható intervencionális kezelésről (dr. Szatmári András).
Délután a családorvosoknak a szívérrendszeri betegségek kezelésében betöltött szerepéről tartottak előadást a marosvásárhelyi szakemberek (dr. Benedek Imre professzor, dr. Benedek Teodora, dr. Chitu Monica, dr. Kovács István és dr. Incze Sándor), majd bemutatták a sürgősségi kórházban működő Kardiológiai Klinikát.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Kelemen Hunor: a félelem és a bizalmatlanság falait kell lebontanunk
Az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseiről beszélt ma, június 20-án Kelemen Hunor szövetségi elnök Dél-Tirolban, Brixenben, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) 58. kongresszusán, amelyen 30 ország 40 kisebbségének képviselője van jelen.
A kongresszus megnyitóján jelen volt és beszédet mondott Luis Durnwalder, Dél-Tirol miniszterelnöke, Jordi Pujol, Katalónia volt elnöke, Sigmundur Ísfeld, a Feröe-szigetek külügyminiszter-helyettese, valamint Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke, aki külön köszönetet mondott az RMDSZ jelenlévő politikusainak az Európai Polgári Kezdeményezés elindításában betöltött szerepükért.
„Egy olyan országból jövök, Romániából, amely bár nemzetállamként határozza meg magát, a román többség mellett és vele együtt még 19 nemzeti kisebbségnek, nemzeti közösségnek is a hazája. Egy olyan országból jövök, ahol az Alkotmány szerint, egyesek álma szerint mi, magyarok nem is létezünk. A romániai magyar nemzeti közösség képviselőjeként állok itt Önök előtt, a közel másfél milliós magyarság üzenetét és üdvözletét tolmácsolom” – ezekkel a szavakkal indította beszédét az RMDSZ elnöke, majd kiemelte, egy olyan nemzeti kisebbség nevében beszél, amely ezer esztendeje otthont teremtett magának a mai Románia területének egyik régiójában, a tág értelemben Erdélynek nevezett régióban.
„Az erdélyi magyarok soha nem hagyták el szülőföldjüket, csak az országhatárok vándoroltak a fejünk felett. A mi őseink éltek az egykori magyar királyságban, voltak önálló fejedelemség, harcoltak a törökökkel, tudjuk, hogy milyen volt az osztrák-magyar monarchia, majd az első világháborút lezáró békeszerződések után Románia polgárai lettünk úgy, hogy tőlünk senki sem kérdezte meg, hová szeretnénk tartozni. Volt egy rövid időszak, amikor Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, hogy aztán a második világháború után és azóta is Románia állampolgáraiként éljük a jelent és tervezzük a jövőt. Azt hiszem ismerős európai sors és élettörténet a miénk. Túléltük a közel fél évszázadig tartó kommunista diktatúrát, egy olyan időszakot, amikor nap mint nap a beolvasztásunk, a nemzeti asszimiláció, a megsemmisítésünkre tett kísérlet volt jellemző, és megéltük Ceausescu bukását, az 1989-es közép-európai változásokat, amelyek elhozták számunkra is azt a reményt, hogy nemzetiségi jogainkat ki tudjuk vívni”.
Az 1989-es fordulat után az erdélyi magyar közösség a nulláról kezdte el közösségi létének megszervezését – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
„Politikai eszközökkel, a demokratikus értékek mentén és a politikai intézményekben tettünk próbálkozást arra, hogy szülőföldünkön ismét jövőt teremtsünk a magunk és az utánunk jövő nemzedékek számára. A biztonságos megoldást 24 évvel ezelőtt is, ma is a különböző autonómiaformák megteremtésében látjuk. A tömbben élő magyarság, így a székelyek számára a területi, a szétszórtan, interetnikus környezetben élő magyarok számára a kulturális autonómia jelenti azt az európai mércével is mérhető és leírható megoldást, amelyért nekünk nap mint nap meg kell küzdenünk. 24 év után objektíven állíthatjuk, hogy vannak eredményeink, – főként a nyelvhasználat, az oktatás és a kultúra területén -, és rögtön hozzá is kell tennem, hogy még csak az út elején tartunk. A párbeszédet, a többségi társadalom meggyőzését, az európai autonómia modellek megismertetését és elfogadását, a nemzetközi partnerek és támogatók megkeresését tartjuk a járható útnak. A mi tapasztalatunk az, hogy legnehezebb a többségi társadalom meggyőzése, a kommunista diktatúra alatt kialakult nacionalista mentalitás megváltoztatása állandó cselekvést, érvelést, az értékek újra és újra fogalmazását követeli meg. A félelem és a bizalmatlanság falait kell lebontanunk. Ezt itt, Dél-Tirolban nem szükséges külön elmagyarázni. És nem szükséges egyetlen nemzeti közösségnek, nemzeti vagy nyelvi kisebbségnek sem ezt külön hangsúlyozni.”
A Szövetség elnöke elmondta, az erdélyi magyarok óriási reményeket fűztek az Európai Unióhoz. „Meg voltunk győződve, és a mai napig hiszünk abban, hogy a mi jövőnk egy sokszínű, az etnikai és nemzeti kisebbségeket is megbecsülő, azokat értékteremtő közösségnek tartó, politikailag is egységesülő Európában van biztonságban. Mi ma egy százmilliós közösségnek a képviseletében beszélünk, közel százmillió ember nevében hisszük azt, hogy az Európai Unióban szükség van ránk, értéket képviselünk, és meg akarjuk őrizni az etnikai, nyelvi, vallási identitásunkat. Én hiszek abban, hogy ha az Európai Unió figyelmet szentel arra, hogy az uborkának milyen méretűnek kell lennie, hogy az autópályák alatt milyen átjárást kell biztosítani a vadon élő állatoknak, akkor oda kell figyelnie az őshonos nemzeti kisebbségekre is. Az európai közösség megalapítóit a közös cél, a közös értékek és a közös érdekek vezérelték. A szolidaritás volt az egyik mozgatója az egységesülő Európának. Bennünket is ez mozgat: a közös szándék, a specifikus és mégis közös értékek, a szolidaritás és a demokratikus elvek és értékek iránti elkötelezettség.” A FUEN évtizedeken keresztül meghatározó szerepet játszott a nemzeti, nyelvi és vallási kisebbségek jogainak megerősítésében – hangsúlyozta az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója működésének jelentőségét Kelemen Hunor. „Különböző helyzetekben, különböző történelmi és társadalmi körülmények között élünk. Ezért igaz az, hogy minden közösség a maga útját járta és járja, minden közösség maga kereste a számára elérhető és elfogadható megoldást. Van, aki előrébb tart, van olyan közösség is, amelynek a létét is kétségbe vonják. Meggyőződésem, hogy a 21. században a FUEN, mint a mi közös intézményünk, szervezetünk, óriási feladat előtt áll, és elsősorban rajtunk múlik, hogy ezt a feladatot teljesíteni tudjuk-e, vagy sem.” Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott az elmúlt években az erdélyi magyarok iránt tanúsított támogatásért, és külön köszönetét fejezte ki az elmúlt két év közös munkájáért, amely most, az Európai Polgári Kezdeményezés elfogadásával csúcsosodik ki. „Köszönöm Hans Heinrich Hansen elnök úrnak, a FUEN munkatársainak a közös munkát és köszönet minden kisebbségi szervezet vezetőjének, akikkel találkoztunk, akik partnerünkké váltak. Én hiszem, hogy együtt sikeresek leszünk. Én hiszem, hogy az Európai Polgári Kezdeményezésünket sikerre visszük. Hiszem, mert egy jó ügyet szolgálunk. Hiszek benne, mert olyan értékeket képviselünk, amelyeket egyetlen igazi demokrata sem kérdőjelezhet meg. Hiszek ebben, mert nem irányul senki ellen, senkitől sem akar elvenni semmit. Ha mi elérjük a célunkat, attól senki sem lesz szegényebb, senki nem veszít semmit. Hiszek abban, hogy az Európai Unió intézményeinek és a többségi társadalmaknak is érdekük, hogy olyan uniós szabályozás szülessen, amely a nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek, kisebbségi nyelvek számára védelmet jelent.
Nagyon találó, hogy mindannyian az európai kisebbségek ernyőszervezetének tartjuk a FUEN-t, amely alatt minden európai kisebbségnek helye van. Közös felelősségünk, hogy részvételünkkel, hozzájárulásunkkal erősítsük ezt a szervezetet, hogy az európai intézmények megkerülhetetlen partnerévé váljon. Óriási eredmény, hogy az ernyő alatt most létrejött a polgári kezdeményezés kisebbségi szolidaritási platformja. Ez a mi közös eredményünk! Az erdélyi magyarok a jövőbe tekintenek. Erősödni, gyarapodni kívánnak a szülőföldjükön. Meggyőződésem, hogy az európai kisebbségek is a jövőbe tekintenek, otthon kívánnak lenni Európában, erős és sikeres közösségekként” – zárta felszólalását Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Erdély.ma

Dél-Tirolban az autonómiatörekvésről
Harminc ország negyven kisebbségének képviselője vesz részt a dél-tiroli Brixenben az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) kongresszusán, ahol Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnap az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseiről beszélt.
Ennek kapcsán kiemelte, a párbeszédet, a többségi társadalom meggyőzését, az európai autonómiamodellek megismertetését és elfogadását, a nemzetközi partnerek és támogatók megkeresését tartja járható útnak. A mi tapasztalatunk az, hogy legnehezebb a többségi társadalom meggyőzése, a kommunista diktatúra alatt kialakult nacionalista mentalitás megváltoztatása állandó cselekvést, érvelést követel. A félelem és a bizalmatlanság falait kell lebontanunk – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Az RMDSZ kulturális autonómiamodelljét Borbély László szövetségi alelnök mutatta be tegnap Brixenben. A FUEN-kongresszuson részt vesz az Erdélyi Magyar Néppárt küldöttsége is, Szilágyi Zsolt és Király Melinda alelnök a területi és kulturális autonómiáról szóló előadások után tegnap megbeszélést folytatott Luis Durnwalderrel. Dél-Tirol kormányzóját tájékoztatták arról, hogy Tőkés László és a Néppárt két évvel korábban elkezdte a kisebbségvédelemmel kapcsolatos Európai Polgári Kezdeményezés elindítását és szövegének kidolgozását. Hangsúlyozták: a kezdeményezés sikeréhez európai szolidaritásra van szükség, beleértve az erdélyi magyarok és a példaértékű autonómiát gyakorló dél-tiroli németek közti szolidaritást is.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mester és tanítványai: Barcsay, Balogh, Deim, Konok
Kiállításmegnyitó a Minerva-házban
Barcsay Jenő festő, grafikus, és három tanítványa – Balogh László, Deim Pál, Konok Tamás – alkotásaiból nyílt kiállítás szerdán délután a kolozsvári Minerva-házban. A tárlat vándorkiállítás formájában járja végig a Kárpát-medence magyarlakta területeinek nagyobb városait, és a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány, Kónya Márta és Kónya Ferenc Barcsay jogutódok támogatásával valósult meg. A kolozsvári kiállítás a Barabás Miklós Céh és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közös rendezésében jött létre, védnöke pedig Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
Magdó János a megnyitón elmondta: megtiszteltetés számára, hogy felkérték a kiállítás védnökének, hiszen többek között Barcsay Jenő által vált ismertté Európa-szerte a huszadik századi magyar grafika. – Sokoldalú alkotó volt, a képzőművészeti skála minden műfaját ismerte és gyakorolta, kiválóan – fűzte hozzá a főkonzul.
A kiállítást Takács Gábor, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság tagja nyitotta meg, mint mondta, abban a szerencsés helyzetben van, hogy személyesen ismerhette Barcsay Jenőt, akire mindig a legnagyobb tisztelettel, szeretettel és hálával emlékezik. – Nagyon sokat köszönhetek neki, ugyanis, ismerve a grafika iránti érdeklődésemet szeretettel irányította bizonytalan és bátortalan lépéseimet a grafikai eljárások elsajátításában – magyarázta Takács. A méltató kiemelte: a közelmúltban Barcsay Jenő és művészete gyakran került az érdeklődés központjába Kolozsváron. – A Korunk Galéria szervezésében láthattunk egy gyűjteményes, értékmegőrző kiállítást a Bánffy-palota termeiben, ahol Barcsay Jenő nevével és munkáival is találkozhattunk; megjelent Kántor Lajos Barcsaytól Vinceffyig című kötete, amelyet a Gaudeamus könyvesboltban mutattak be, és elhangzott egy előadás is az Unitárius Egyházközség Tanácstermében Barcsay Jenőről és művészetéről, amelyet jómagam tartottam, amikor megemlékeztünk Barcsay Jenőről. Ekkor, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közbenjárása révén emléktábla került a Mester katonai szülőházára – hangsúlyozta Takács.
A méltató szerint a jelenlegi kiállításon látható alkotások valójában a négy művész munkájának a lényegét foglalják magukba, ily módon a szemlélő betekintést nyer a XX. század magyar képzőművészeti életének egy szegletébe, egy kiváló mester és tanítványai segítségével. Takács Gábor beszédében kitért Barcsay Jenő, valamint a három tanítvány életrajzi adataira, felsorolva a művészek által elnyert kitüntetéseket is.
Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke ezt követően átadta a szót Kónya Ferencnek, aki ismertette a festőművész testvére, Barcsay Erzsébet által 1989-ben tett Közérdekű Közhasznú Felajánlását a Barcsay-díjra illetve a Barcsay Jutalomra, valamint a 2006-ban általuk létrehozott Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány tevékenységét. A Barcsay Jutalom a Magyar Képzőművészeti Főiskola diákjainak támogatására jött létre, ez az egyetem gondozásában él tovább. A Kónya házaspár Barcsay jogutódként folytatni és kiegészíteni kívánta a fiatal képzőművészek támogatását, azzal, hogy 2006-ban az Alapítvány céljával összhangban Barcsay-díjat alapított, amelyet azóta minden évben meghirdetnek, így idén is. A pályázaton részt vehetnek mindazok a magyar ajkú pályakezdő festőművészek, akik a folyó év december 31-éig még nem töltötték be a 35. életévüket.
Kónya Ferenc ugyanakkor elmondta: a vándorkiállítás végigjárja a Kárpát-medence magyarlakta területeinek nagyobb városait, ezáltal is népszerűsítve a szellemi örökség értékeit. Szintén az alapítvány tevékenységéhez tartozik, hogy határon túli magyar tanintézeteket ajándékoznak meg Barcsay-könyvcsomaggal, ezúttal az ajándékcsomagok az Apáczai Csere János Líceumhoz és a János Zsigmond Unitárius Kollégiumhoz kerültek.
A megnyitó zenei műsorában Béres Melinda és Márkos Albert hegedűművészek Bartók-műveket szólaltattak meg, Rekita Rozália színművész pedig Weöres Sándor két írását olvasta fel. A tárlat július 3-ig látogatható a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. sz.), munkanapokon 10 és 15 óra között.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)