Bekerülnek az alkotmányba a régiók
Bekerülnek a régiók, mint közigazgatási egységek a román alkotmányba, miután az alaptörvény módosításait kidolgozó, Crin Antonescu szenátusi elnök vezette parlamenti bizottság tegnap elfogadta az erre vonatkozó módosítást.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) által kidolgozott, de a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a kisebbségek frakciójának képviselői által is támogatott javaslat értelmében az alkotmány 3. cikkelye így hangzik majd: az ország területe közigazgatási szempontból községekből városokból, megyékből és régiókból áll, valamint egyes városokat megyei jogú várossá nyilváníthatnak. A populista Dan Diaconescu Néppárt módosító javaslattal élt, amely megtiltotta volna, hogy a régiók nem jöhetnek régi etnikai, nemzetiségi vagy nyelvi alapon, ezt azonban a testület elvetette.
A szintén ellenzéki Demokrata-Liberális Párt (PDL) azt szerette volna beiktatni az alaptörvénybe, hogy a régiókat külön törvény alapján, történelmi, földrajzi, társadalmi és kulturális, gazdasági, környezeti és népességi szempontján hozzák létre.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a régiók alkotmányba foglalása csak a bürokráciát növeli, mivel létrehoz egy új közigazgatási szintet a kormány és a megyék között, így több pénzbe kerül, közép- és hosszú távon pedig kudarcra van ítélve.
Módosult a határon túli románok és Románia kapcsolatáról szóló cikkely is, ennek értelmében a román állam támogatja a határon túli románokkal fenntartott kapcsolatok erősítését, nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzése érdekében, a lakhelyükül szolgáló ország törvényeinek és a nemzetközi jog tiszteletben tartásával.
A jövőben az alkotmány az életkor vagy a szexuális irányultság alapján történő diszkriminációt is tiltja. Az indítványt Tudor Chiuariu, a bizottság liberális alelnöke terjesztette elő, és azt a cikkelyt egészítik ki vele, amely szerint Románia közös és oszthatatlan hazája polgárainak, és amely tiltja a faji, nemzetiségi, etnikai, nyelvi, vallási, nemi, vélemény, politikai nézet, vagyoni helyzet vagy társadalmi származás alapján történő különbségtételt az állampolgárok között.
A PNL szerette volna május 10-ét, a királyság napját is újra beiktatni Románia nemzeti ünnepei sorába, de ezt a testület elvetette, így december 1. marad az egyetlen nemzeti ünnep. Emellett arról is szavaztak, hogy Románia zászlajára fölkerül az ország címere is.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Megingathatatlan a szebb jövőbe vetett hit
A trianoni diktátum kilencvenhárom évvel ezelőtti aláírásának időpontjában, délután fél ötkor lovas felvonulással, a központi parkban szónoklatokkal, szavalatokkal, valamint a Mikó-vár előtt az Összefogás Tüzének meggyújtásával egybekötött megemlékezésre került sor Csíkszeredában.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Identitas Egyesület, a Minta, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) csíkszéki szervezete, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és Csíkszereda önkormányzatának szervezésében a Gloria Victis-szobornál egyperces néma csenddel vette kezdetét a megemlékezés, majd a huszárok irányításával a megjelentek a központi parkba vonultak.
A parkban az emelvény előtt félkörben álló több száz megemlékezőt Fülöp István, az EMI elnökségi tagja köszöntötte, majd Tőke Ervin helyi önkormányzati képviselő szólt az egybegyűltekhez. „Légy résen! – szól a cserkészek mottója. Nekünk is így kell most tennünk, amikor szellemi és gazdasági hadviselést folytatnak ellenünk. Most nem engedhetünk jogos követeléseinkből, őseink verejtékes munkájával szerzett földjét védelmeznünk kell, és meg kell akadályoznunk, hogy elherdálják erdeinket” – mondta Tőke. Hangsúlyozta, amennyiben a trianoni szerződésben foglalt önrendelkezési jogot nem tartják tiszteletben, úgy a paktum semmissé nyilvánítandó. Ezt követően vitéz Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének elnöke elszavalta József Attila Levegőt! című versét.
Petres Katalin, az EMI csíkszéki szervezetének alelnöke kiemelte, Trianon nemcsak a szétszaggatott magyarságról, határokról és városokról szól, hanem a nemzet múltjáról, jelenéről és jövőjéről is. „Erdélyben huszonhárom éve dolgozunk azon, hogy kisebbségi jogainkat elismerjék. Igen, haladunk, de nem ez a jó irány. Más értékekhez kell igazodni, felül kell írni a múltat, és megmutatni, hogy a magyarok szebb jövőbe vetett hite megingathatatlan” – emelte ki az alelnök. Szatmári Ingrid református lelkész nehezményezte, hogy „egyesek ünnepnek nevezik ezt a napot, holott ez nem más, mint egy mély seb, amelyben még mindig benne van a tőr”. „A trianoni diktátum égbekiáltó bűn volt nemcsak a kitervelők és végrehajtók, hanem a közömbösen figyelők részéről is. A bűn következménye pedig a romlás, a szenvedés. Nem történt bocsánatkérés, Európa pedig hallgat. De mi a hazáról, örökségünkről nem mondunk le, keresztényekként nem lehetünk reménytelenek” – nyomatékosította a lelkész.
Solymosi Alpár unitárius lelkész örvendetesnek tartotta, hogy „idén szemmel láthatóan többen jelentek meg, mint tavaly”, majd Pál apostol szavaival élve hozzátette, „ez is bizonyítja, hogy nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben, az pedig ott rejtőzik mindannyiukban”. Solymosi sérelmezte, hogy „kilencvenhárom év után egy elrabolt ország elrablói még mindig felfuvalkodottak”, és képtelenek megtenni a sebeket begyógyító lépéseket. Csapai Árpád egyetemi lelkész megköszönte a gyásznapi megemlékezést a szervezőknek, „akik fiatal koruk ellenére már tudják, mit jelent Trianon, és nem szégyellik felvállalni, hogy fáj nekik”. Az egyházak képviselőinek áldása után a jelenlévők elénekelték a székely és magyar himnuszt.
A keddi esemény zárásaként este kilenc órakor a Mikó-vár melletti parkolóban meggyújtották az Összefogás Tüzét. A kétnapos megemlékezés keretében szerdán 19 órától a Mikó-vár szabadtéri színpadán fellép a csíkzsögödi Harom Néptáncegyüttes, 19.30-tól pedig a szentegyházi Gold Band zenekar. Őket negyed kilenctől a Role követi.
Az Összefogás Tüze Csíkszéken
Bár az esős időjárás igencsak megnehezítette a szervezők dolgát, kedd este az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének kezdeményezésére Balánbányától Nagytusnádig húsz településen is készültek az összefogás lángjának meggyújtására. Madéfalván a Bogát-tetőn például a mostoha időjárás miatt elmaradt a tűzgyújtás, de a tervek szerint a plébánia udvarán pótolták. Csíkdánfalván sem lobogott még kilenckor a tűz, viszont Csíkszentmihályon a kultúrotthon udvarán sikerült meggyújtani az összetartozás lángját.
Pinti Attila
szekelyhon.ro

Dr. Miskolczy Ambrus történész professzor: A történelem sémákkal manipulál
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem erdélyi származású tanára, az MTA doktora, Felvilágosodás és a reformmozgalom kezdetei Erdélyben címmel tartotta meg első előadását a Szacsvay Akadémián. Az irodalomkutatásban is jeleskedő tudóssal Szilágyi Aladár beszélgetett.
Professzor úr Marosvásárhelyen született. Felidézné néhány mondat erejéig a gyermekkora, ifjúsága éveit?
Ez számomra szép és fájdalmas kérdés… Erre – a kérdés szerint – minél rövidebben kell válaszolni. Szép volt, jó volt, vége volt. Anyám Marosvásárhelyen meghalt, azután eljöttünk Budapestre. Sok szeretettel emlékszem – többek között – Puli barátomra, Nagy Ferencre, együtt jártunk halászni iskola helyett… Úgy tudom, zsoké lett Bukarestben, az élet elválasztott minket. Apám, Miskolczy Dezső neurológus orvosprofesszor volt, 1940-ben került Erdélybe. Akkor ismerte meg anyámat, Béldi Zsuzsannát, és amikor a kolozsvári egyetemet ki akarták telepíteni, ők maradtak, ő volt a rektor. Aztán az illetékes román hatóságoktól biztatást kaptak, hogy az egyetem változatlanul működhet, folytatták a munkájukat. Az orvosi kart áthelyezték Marosvásárhelyre, de amikor keresztapám, Haynal Imre belgyógyászprofesszor meglátta, hogy hova kerültek, azt mondta, ez egy istálló, és elment… Apám viszont ott maradt 1964-ig. Álmaimban persze sok minden előjön, de jó, ha vigyázunk az álmainkkal. (És az már egy rémálom, ha az interneten látom, hogy gyermekkori barátomról, Spielmann Sebestyén Mihályról szélsőjobboldali nímandok miket írnak. És még fájóbb, ha erre itt, Nagyváradon gondolok, ahol Szabó Dezső úgy érezte, hogy „Itt ütött meg, mint egy reveláció a zsidóság csodálatos teremtő ereje.” Ebből az elveszett – ám, ma is biztatással, emberi melegséggel eltöltő – világból láthatunk viszont valamit akkor, ha a sétálóutca Holnapos-szoborcsoportjára tekintünk, és el-eltűnődünk az ott megjelenített írók egy-egy írásán. Kíváncsi lennék, hogy az internetet antiszemita halandzsával teleszemetelő figurák mit is tudnának Adytól és a szoborcsoporton mellette megjelenített barátaitól idézni.) Egyébként hadd jelezzem: apám Juhász Gyulának orvosa volt, írt is egy elemzést a költő agyvelejéről.
Ön még érettségi előtt került Pestre. Akkor már foglalkoztatta a pályaválasztás gondolata, mi determinálta azt, hogy történész legyen?
Azt szokták mondani, hogy aki nem ért a matematikához, abból történész lesz. Nem értettem a matematikához, tehát történész lettem. De nem csak ezért. Egy ellenvilágban nőttem fel. Maniunak az apja mondta, amikor a fia magyar tankönyvekből tanult: „jaj, gyermekem, micsoda hazugságokat kell nektek megtanulni.” Ugyanezt a saját bőrömön éreztem, az emberben van valami igazságkeresési szenvedély, nem tudom, hogy miért, lehet, hogy csak bajnak, de lehet, az viszi előre. Igazából történész úgy lettem, hogy Szabad György professzorom megkérdezte, miről szeretném megírni a szakdolgozatomat, s amikor én közöltem, hogy… semmiről. Akkor azt mondta: ezt nem lehet!
Szinte kínálta magát az eredete is, hogy főleg az erdélyi dolgokkal foglalkozzon. A mítoszteremtéssel, annak az eszmetörténeti vonatkozásaival is. Ugyanakkor történész létére foglalatosságai közül nem hiányzik az irodalomtörténet sem. Egy ideig Ön vezette az ELTE román tanszékét? Ez a megbízatás hogyan jött össze?
Úgy, hogy a román tanszéken kitört némi válság, és nem akadt olyan, aki megfelelő képesítéssel a posztot elfoglalhatta volna. Én akkoriban védtem meg kandidátusi értekezésemet Erdély történetéből, így adódott ez. Az Erdély története című gyűjteményes munkában én írtam a reformkori és az 1848–49-es fejezetet. Meg kell mondanom, én nem vagyok nagy irodalmár, kevés írót szeretek, azokat viszont alaposabban olvasom. Elsősorban Camus-t és Dosztojevszkijt. De azért sokat írtam Kazinczyról, igaz, elsősorban a politikusról, és írtam egy könyvet Bartók nagy költeménye, a Cantata profana geneziséről. Egyébként némileg az erdélyi magyar irodalomban nőttem fel, mert megörököltük egyrészt Sényi Lászlónak, másrészt Bornemissza Karolának az Erdélyi Szépmíves Céh-sorozatát. Abból elég sok kötetet megnéztem, és kialakult valami mély erdélyi illuzionizmus bennem, mert Wass Albert és Nagy István, olyanok, akik nem szerették egymást, és akiket én sem nagyon szeretek most, akkor még egész jól megfértek egymás mellett. Voltak a történelemnek olyan pillanatai, amikor sikerült az embereknek együtt dolgozniuk nemesebb eszmények érdekében. Felemelő, és ez az erdélyi elit-illuzionizmus még most is megvan bennem, időnként ehhez visszatérek, ezzel foglalkozom, holott tudom, hogy amit Tündérkertnek nevezünk, az nem tündérkert vagy nagyon is az. Mert a tündérek nem olyan jóságos, hanem kifejezetten ártó lények, és a kortársak is így értették, ameddig Móricz Zsigmond, illetve előtte Gyarmati Zsigáné ezt a mítoszt ki nem találta. Ezzel, azt hiszem, megérkeztünk a mítoszok világába…
Hadd jegyezzek meg még valamit, ami jó cáfolata annak, hogy Miskolczy Ambrus úgymond „nem foglalkozik az irodalommal”: a Várad folyóirat 2011/8-as számában közölt egy érdekes tanulmányt a Mioriţáról, Ballada, folklór, nemzetkarakterológia címmel…
Igen, a Mioriţáról írtam egy nagyobb értekezést és egy könyvet, ami most vár megjelenésre. Alkalom szüli a tolvajt, még a Ceauşescu-korban bejártam a budapesti román nagykövetségre, ahol könyveket kaptam. Ugye, az ember sok mindenre képes, annak megvolt a gyöngéd bája. Miután megtörtént a rendszerváltozás, az egyik ottani atyafi, aki hálás volt nekem, hogy bejártam, mert már senki nem állt velük szóba, közölte: eljött az ideje, hogy engem is kinyírjanak, mert… régi módon írom a történelmet, amint azt az Erdély története is tanúsítja. Zárójelben megjegyzem: szerintem Erdély történetét senki nem írta meg korszerűbben, mint ahogy mi tettük. Ezek után, amikor kijöttem, pontosan tudtam, hogy nekem egy olyan értekezést kell írnom, amelyben minden benne van: történelem, irodalom, és az, amit ma transzkulturalitásnak és interkulturalitásnak nevezünk. A Mioriţa ilyen szempontból ideális volt, mert valóban bejárta a világot, a modern mítoszképzésnek alanya, tárgya, alfája és omegája ebben a mi térségünkben. Be kell vallanom, ez a téma egyik kedvenc szórakozásom, az egyik dédapám pásztor volt Bácskában, tehát némi aktív atavizmus is munkált bennem.
Milyen a viszonya a román kutatókkal, van, akivel érdemben munkakapcsolatot tud tartani?
A magam módján mindig jó kapcsolataim voltak. Ezt részben annak is köszönhettem, hogy apám a Román Akadémiának is a tagja volt, és mondjuk, az eléggé mindenható Ştefan Pascu kollegával egész jól el lehetett beszélgetni az időjárásról, hogy ne beszéljünk másról… Nota bene, még segítette is egy kicsit a kutatásaimat, amennyire tudta, és átszólt a levéltárba, hogy adjanak valami anyagot. Azokkal a román történészekkel van igazán jó kapcsolatom, akik maguk is kutattak a levéltárban. Kialakul egyfajta szolidaritás, még akkor is, ha tudjuk egymásról, hogy bizonyos kérdésekben a véleményünk nem egyezik. A román történetírás mindig is kétpólusú volt. Részint van egy nagyon magas, európai szintű teljesítmény, és hát az ellenpólus az nem egészen ilyen. Számomra, amikor a Ceauşescu-érában, abban a szellemi sivatagban forgolódtam, Henri H. Stahlnak a munkássága volt a vonzó, ahogyan ő e teljesen átpolitizált, átnacionalizált, hiszterizált táj fölé emelkedve, szociológia címén a legjobb, legnemesebb történetírást művelte. Ma pedig ezt az európai csúcsokkal felérő vonulatot Lucian Boia képviseli.
Akiről professzor úr többször is írt…
Igen, most fog megjelenni egy könyvem, amiben három Lucian Boiáról szóló recenzióm szerepel. Ő pontosan példázza azt, hogy a történelem művészet is, írásművészet. Legutóbb Matei Vişniec nálunk, a Román Tanszéken járt, és arról bölcselkedtünk, hogy az irodalom felől sokkal jobban meg lehet érteni egy országot, mint ha a történetírás felől közelítjük meg. Az irodalom árnyalatokat jelenít meg, a történelem meg sémákkal manipulál.
Hadd térjünk rá előadása egyik témájára. Erdélynek a 18. század végén is megvolt a sajátos státusa, ebben fontos szerepe volt az 1796-os országgyűlésnek. Ennek a rendi alkotmányosság visszaállítása volt az egyik fő követelménye. Jól látom ezt?
Ez teljesen így van. II. József vezette be a legbrutálisabb reformdiktatúrát, mely Erdélyben volt a legkeményebb. Irgalmatlanul fölszámolta a rendi nemzeteket, sőt, a „szász nemzet” kifejezést be is tiltotta, nem ismerte el csak az erdélyieket, Siebenbürgereket. Fel akarta számolni „a nacionalizmusokat”. A józsefi politikában van valami „ördögi”, az, amit programszerűen vallott: a nagyokat megalázni és elszegényíteni. Ilyen programmal nem lehet csak ellenhatásokat kiváltani. Felülről akarta nivellálni a társadalmat, az állam szolgáivá tenni mindenkit. Az ő ideálja a modern katonai jóléti állam volt, amelyik úgy működik, mint egy hadsereg. A cél az is volt, a háború, a balkáni hódítás. Ebbe csak belebukni lehetett. Anyja többször is meg akarta fosztani a trónöröklés lehetőségétől, az öccse, Lipót meg őrültnek tartotta, miután elolvasta a különböző állampolitikai fejtegetéseit. Kazinczy a feljegyzéseiben leírja: „A József felvilágosodottsága hadnagyocskai felvilágosodás volt, s igen gyakran csak pajzánság.” Volt viszont egy ragyogó reformnemzedék, amelyik bizonyos mérsékeltebb reformokra hajlandó volt, mint azt az 1790-es évek fejleményei bizonyítják. A rendi alkotmánynak a visszaállítása kiindulópont lehetett volna a mérsékeltebb reformpolitika számára. Közbejött a francia forradalom, a francia forradalom radikalizálódása, párhuzamosan a reakció elhatalmasodása.
Ami a jakobinus mozgalom elterjedését illeti, Partiumban olyan jeles hívei voltak, mint Kazinczy Ferenc avagy Szentjóbi Szabó László, Erdélyben mennyire volt jelen a jakobinizmus?
Hát ez az, amit nem tudunk, tudniillik Bánffy György gubernátor nagyon bölcsen, nagyon okosan eltűntette a nyomokat. Mentek a feljelentések, hogy Erdélyben is hatalmas összeesküvés készül, megalakult a Diána vadásztársaság, egy erdélyi hadsereg felállításának a tervét dolgozta ki. Valószínűleg arra készültek – ahogy a magyarországi jakobinusok is –, hogy adott esetben, ha megjelennek a francia hadak, akkor itt felfordulás lesz, és annak akarták az elejét venni.
Térjünk vissza ahhoz a bizonyos 1795-ös diétához. Állandó kérdés volt Erdély uniója a Magyar Királysággal, a magyar nyelv és kultúra helyzete is. Aranka Györgynek a Nyelvművelő Társaság létrehozására vonatkozó javaslata mennyire maradt a kezdeményezés szintjén, mennyire vált közkinccsé?
Egy hatalmas fordulatnak vagyunk tanúi. Éspedig a nyelvi nemzet megjelenésének. Hadd idézzük Bessenyeit (ha már Biharban vagyunk): minden nemzetet a nyelve tesz tudóssá. Kialakul az a hangulat, az a meggyőződés, hogy a nyugati kultúrához csak az anyanyelven keresztül lehet fölzárkózni, erre a Nyugat a jó példa, ahonnan a latint száműzték. Azt lehet mondani, a történelmi Magyarországot a latin nyelv tartotta össze, mint „lingua franca”, mert horvátok, szlovákok, magyarok, németek, románok ezen a nyelven értették meg egymást. A nyelvi nacionalizmus radikális fordulat, mely elveti a viszályoknak a magvát is. A kérdés most már az: vajon a magyar nyelvet a latin helyére lehet-e ültetni, és meg lehet-e nyerni a magyar nyelvnek a nem magyarokat? De minden nép a maga nyelvén akar tudós lenni, ezt akarják tenni magyarok, románok, szlovákok, horvátok. Az 1848-49-es forradalomnak az a nagy tanulsága, hogy adott esetben mégis lehet valamilyen kompromisszumot, köztes megoldást elérni. És ami tragikus fejlemény, az, hogy Magyarországot nem sikerült Svájccá alakítani. Lónyai Menyhért azokban a márciusi napokban írja a pozsonyi diétáról: hát igen, elképzelhető, hogy most egy éves polgárháborúnak nézünk elébe, és a végén hazánk valamiféle Svájccá alakul…
Ami a reformkort illeti, ugye, Erdélyben is egyre erősebben érződnek a hatásai ezeknek a törekvéseknek. Hadd szorítkozzak csupán két személyiségre, Wesselényi Miklósra és Bölöni Farkas Sándorra gondolok. Mennyire emblematikus alakjai ők ennek a kornak?
Ők az igazi emblematikus figurái ennek a kornak. Hadd kezdjem Bölöni Farkas Sándorral. Amerikát megjárja, a könyve óriási siker, Gyulay Lajos írja róla, hogy amerikai utazását még a hentesek is olvassák Kolozsvárt. Egy másik világnak az üzenetét hozza. Nagyjából ugyanabban az időben járja meg Amerikát, mint Alexis de Tocqueville, a francia történész. Tocqueville briliáns, gazdag fejtegetésekben írja le elméletileg azt, hogy az egyenlőség olyan eszme, amely előtt nincs akadály, az egyenlőségi vágy szenvedélye miden akadályt el fog söpörni. A világ arra felé megy. Bölöni Farkas Sándor ugyanezt mondja el, de az empíria felől közelíti meg a kérdést. Amerikában az embereknek csak egyetlen útlevelük van: a természetjog, az egyenlőség – többet ilyen cenzúrai viszonyok között Erdélyben nem lehetett megtenni. Elszorul az embernek a szíve, miért nem alakulhatott ki nálunk – már csak a cenzúra miatt is – olyan magas, disztinktív diszkusszió, mint a franciáknál. Bölöninek még egy gondolatát érdemes kiemelni, mégpedig a naplójából. A lelkiismeret gondolatát, amikor egy képzeletbeli bíróság elé idézi magát, és azt mondja, igen, „más nemzetnek a nyelvét el akartam venni”. Tudniillik előszeretettel melengette a magyarosítási törekvéseket. És megjelent írásaiban a tolerancia gondolata. Bölöni Farkas Sándor abban segít, hogy a tolerancia eszményét ébren tartsuk, és ne felejtsük el.
És ami Wesselényi Miklóst illeti, miként sommázná az ő történelmi szerepét?
Wesselényi Miklós romantikus hős, a magyar reformmozgalom alapító egyénisége, Kossuthnak a mestere. Wesselényi jelöli ki a reformmozgalomnak az útját, akkor, amikor szembefordul Széchenyivel. Igen, politikai harcot kell vívni, ha az ország nem akar kiszolgáltatott állapotba kerülni. A reformokat nem lehet csak politikai harc útján elérni. Tudniillik ment egy csúnya játék, amelyet II. József úgy mondott: „ha a paraszt nem akar velünk lenni, akkor nekünk végünk van”. Gyakorlatilag az uralkodói hatalom szövetkezni akart a parasztsággal, hogy sakkban tartsa azt a társadalmi réteget, amelyik korszerű alkotmányos berendezkedést kíván. Ez egy az egész térségünkben lezajló játék, Wesselényi ezt ismerte fel, jobbágyfelszabadítással akarta elejét venni. Kossuth már a harmincas években kimondta: előbb-utóbb ki fog törni az európai forradalom. Az ember szabad akar lenni, joga van hozzá. Vörösmarty írta: „Fölfelé megy borban a gyöngy. Jól teszi.”
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Segítsünk a szórványnak!
Június 4-én délután a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Bartók-termében Vetési László, református szórványlelkész tartott vetített képes előadást Az erdélyi szórványkérdés és nemzeti öszszetartozás címmel.
A Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) szervezésében lezajlott esemény bevezetéseképpen Thurzó Sándor József brácsaművész és Thurzó Zoltán zongoraművész egy Farkas Ferenc kompozíciót adtak elő.
Előadása elején Vetési László meghatározta a szórvány fogalmát: „Olyan etnikai-vallási sajátosságokkal rendelkező népcsoport, amely hátrányos helyzetű elhelyezkedése és kis lélekszáma miatt az identitáshoz szükséges értékeket a saját erejéből nem tudja beszerezni, fenntartani és fejleszteni.” Ezt követően az erdélyi, majd a Bihar megyei, és ez utóbbin belül a nagyváradi magyarság helyzetéről beszélt, felvázolva a különböző regionális sajátosságokat. Mint mondta, vannak laza szerkezetű magyar tömbök (Biharban ilyen a Hegyköz, a határvidék sávja, Székelyhíd, Érmihályfalva, Margitta környéke), a maradékközösségek, a migrációs közösségek (Feketeerdő, Vaskohsziklás és a bányavidék), a szigetfalvak és az összefüggő magyar jellegű településláncok.
Leginkább a maradékszórványt fenyegeti az eltűnés, az asszimiláció veszélye. Leírta egy nemzeti közösség eltűnésének folyamatát: először az etnikai csoport létszáma és arányai fogynak el egy társadalmi környezetben. Ezután a csoportot politikai döntések nyomán jogtalan politikai-hatalmi sérülések érik, sérül a csoport jelenléte az országos döntéshozatalban, érdekvédelemben, önkormányzatban, elveszíti jelenlétét a gazdasági életben, leépülnek intézményei, nem jut hozzá anyanyelvi értékeihez, kultúrához, nyelvi nyilvánossághoz. Bekövetkezik a többségi intézmény-, médiafogyasztása, ami a nyelvromláshoz, majd a nyelvcseréhez vezet, és végül az anyanyelvi családnak a feladása után beáll a teljes asszimiláció. Vetési László kiemelte azt, hogy térvesztés zajlik nagyvárosaink agglomerációs övezeteiben és a magyar falvak környezetében. A magyar földtulajdonosok eladják földjeiket, és városba, vagy román falvakba költöznek, és ezáltal felaprózódnak, eltűnnek a magyar tulajdonú, összefüggő földterületek, amelyek szintén hozzájárulnak a szórványosodáshoz. Nagyváradról szólva elmondta, hogy ez a város Európa kapuvárosából frontváros lett, ugyanis Várad a románok számára is presztízsváros lett, amelyet úgymond el kell foglalni. Vetési László hangsúlyozta, hogy a szórványosodás a szívekben kezdődik, amikor az ember önként mond le saját kultúrájáról, először úgy, hogy a többségi közösség nyelvén fogyasztja a kultúrát, a többség nyelvén hallgatja a rádiót, a tévét, de már mobiltelefonja, számítógépe sem magyar nyelvre van beállítva. Mint mondta, a szórványosodás megállításához elkötelezett emberek munkájára van szükség, akik megszervezik a szórványt, ápolják ott a magyar kultúra emlékeit. Ugyanakkor az önkormányzatoknak és magyar kormányoknak is fontos tennivalói vannak az összetartozás tudatosításában. Konkrét példákat említve Vetési László hangsúlyozta, hogy minden közösségi rétegnek szórványszolgálatot kell vállalnia, testvériskola kapcsolatokat kell kialakítani szórványban lévő iskolákkal, nagyvárosi pedagógusok ki kell járjanak magyarul tanítani, közösségi foglalkozásokon részt venni a szórványban, rendszeres kapcsolatot kell fenntartani a nem tömbben élő magyar közösségekkel, és közmunkával is sokat lehet segíteni ezeken a közösségeken. „Aki a szórványt nem becsüli, a tömböt nem érdemli” – zárta előadását Vetési László. Az előadás után Thurzó Zoltán játszott el egy Kodály, egy Bartók és egy Liszt kompozíciót, majd az esemény végén a jelenlévők elénekelték a Himnuszt.
Pap István
erdon.ro

Doktrína a Holdról
Zártkörű értelmiségi találkozókra érkezett a közelmúltban Erdélybe Bajnai Gordon. A volt magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: útját nem kampányolási, hanem tájékozódási-ismerkedési célok vezérelték.
Turista vagyok, nem magyar feliratú pólóval ajándékozta meg az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézetbe egy előadás megtartására érkező Bajnai Gordont. A volt kormányfő mosolyogva megköszönte és átvette az „ajándékot”, majd megtartotta előadását. „Bajnai Gordon miniszterelnökként egyszer sem jött Erdélybe, most érkezett, amikor rövidesen kezdődik a választási kampány a magyarországi országgyűlési választások előtt. Szeretnénk figyelmeztetni a Gyurcsány-kormány egykori kiszolgálóit, hogy az erdélyiek vendégszeretők, de nem felejtenek” – fogalmazott Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke.
Az Együtt 2014 ellenzéki párt alapítója a Transindexnek adott interjújában kijelentette: tájékozódni, ismerkedni, tájékoztatni jött. „Ez nem a kampány ideje. Arra voltam kíváncsi, hogy az itt élő értelmiségiek, vállalkozók, politikusok mit gondolnak arról, hogyan kellene megújítanunk, alapvetően új alapokra helyeznünk a mindenkori magyar kormány és az erdélyi magyarság közti együttműködést” – mondta Bajnai. Ezzel magyarázta a nyilvánosság kizárását is : „Nem akartam, hogy kampányjellege legyen. Nekünk, mint új politikai erőnek, most az a feladatunk, hogy először illő alázattal megismerkedjünk a helyzettel, és azzal, hogy mit tartanak fontosnak az itt élők. Ez az út nem a nyilvánosságnak szólt, bár nem is zárkóztam el a nyilvánosság elől.”
Bajnai Gordon következtetéseket is megfogalmazott. Jó látni – mondta –, hogy Erdélyben semmivel sincsenek kevésbé képben Magyarországgal kapcsolatban, mint akikkel otthon szokott beszélgetni, jól ismerik az anyaországi folyamatokat. Ugyanakkor üdítőnek tartotta látni azt a higgadt, józan távolságtartást, ami a magyarországi politikát és a politika iránt érdeklődő értelmiséget is egyre inkább elhagyja. „Fontos látni, hogy az erdélyi magyarság is nagy változás előtt áll, nagy feladatokkal küzd. Magyarnak megmaradni, magyarként boldogulni Erdélyben és a Partiumban új és új erőfeszítéseket igényel a következő időszakban. Aggódva figyelem a regionalizációs törekvéseket, amelyek hátrányos helyzetbe hozhatják az itteni magyarságot, és kíváncsian, hogy középtávon mi történik az oktatásban. Ezekben az ügyekben is nagy felelőssége van a mindenkori magyar kormánynak” – jelentette ki. Az Együtt 2014 magyar–magyar kapcsolatokra vonatkozó doktrínájáról Bajnai Gordon így fogalmazott: „Nem a semmiből, nem a Holdról jöttünk: voltam már miniszterelnök, foglalkoztam ezekkel az ügyekkel, ismerem a főbb szereplőket, és van világos véleményünk és vannak elveink, amelyeket közzétettünk már egyébként. Elmondtam, hogy az egyik legfontosabb ügy, a kettős állampolgárság kérdését békén kell hagyni. Ez legitim módon dőlt el Magyarországon, újra kinyitni súlyos hiba lenne. A teljes értékű állampolgársághoz szavazati jog is jár, ezt sem kívánjuk megkérdőjelezni. Változtatni kell viszont azon, hogy ne Magyarországról diktáljanak az itt élőknek, a magyar kormánynak nem lehet gyarmatosító módjára viselkednie az erdélyi magyarsággal szemben. Ehelyett az itt élők demokratikusan választott, magas legitimitású szervezeteitől kell a magyar kormánynak programot kapnia arról, hogy miben van szükségük támogatásra.”
EN-összeállítás
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Nemzetközi összefogás a Schweighofer ellen
Nemzetközi petíció aláírását kezdeményezte több civil szervezet az erdélyi erdők, különösképpen a Kovászna megyei Réty megmentésére, arra válaszul, hogy a Holzindustrie Schweighofer óriás-beruházása felkavarta az indulatokat. A petíciót bárki aláírhatja ITT.
A kezdeményezést indító szervezetek az Erdélyi Kárpát Egyesület, a Háromszéki Közösségi Alapítvány, a Civilek Háromszékért Szövetség, a Zöld Nap Egyesület, a Vinca Minor Egyesület, a László Kálmán Gombászegyesület, az Elveszett Világ Egyesület, a Sepsi Bike Egyesület, a Gyurgyalagok blog, a Romániai Denevérvédelmi Egyesület és a Nemere Természetjáró Kör. A Természetvédelmi Wildlife Project keretében Paul White két aláírásgyűjtő oldalt is indított.
Eddig csaknem 7000 aláírás gyűlt össze, az angol nyelvű petíciós oldalon pedig 400. Az aláírók közt európai országokon kívül Szingapúr, Kanada, Egyesült Arab Királyság, Egyesült Államok, Kína, Brazília is szerepel több száz aláírással.
A természetvédők a kisüzemek bezárását és több ezer ember megélhetésének veszélyeztetését látják, de a természettel való fenntartható együttműködés végzetes és végleges megbomlását is vizionálják. A háromszéki faiparosok egyezkednek és túlélésre készülnek
Nem lehet leállítani az osztrák fakirály betelepedését Háromszékre, ám a helyi fafeldolgozók megoldásokat kell találjanak a túlélésre, erre a következtetésre jutottak a háromszéki fások egy részét tömörítő Kovászna Megyei Faipari Szövetség (KOFA) tagjai, miután a Holzindustrie Schweighofer képviselőjével találkoztak. A KOFA vezetői beszámoltak, hogy egyeztettek Herbert Sattlerrel, a Schweighofer vállalat rönkfelvásárlási és hulladékgazdálkodási vezetőjével. A találkozóra meghívták az Arbor fafeldolgozó szövetséget, ám a gyergyószentmiklósi szervezet képviselői nem vettek részt, jelen volt viszont a székelyudvarhelyi Régiófa egyesület és 18 háromszéki faipari vállalkozó.
Bagoly Miklós a KOFA elnöke hangsúlyozta, szakmai jellegű megbeszélésre került sor, a beruházás szociális és környezetvédelmi vetülete nem került terítékre. Az osztrák vállalkozás képviselőjével ismertették a Pro Wood klasztert, melynek tagjai kölcsönösen segítik egymást, egymás termékeit és szolgáltatásait kedvezményesen veszik igénybe, mire a Herbert Sattler megígérte, hogy belépnek a klaszterbe.
Kádár Rezső a KOFA ügyvezetője elmondta, kiderült, hogy az osztrák cég nem számol azzal a lehetőséggel, hogy valamiért nem valósul meg a rétyi gyár, nem is vettek számításba más helyszínt. A KOFA vezetői szerint, Sattler elismerte, hogy a betelepedésükkel újrarendeződik a piac, helyi vállalkozások kerülhetnek nehéz helyzetbe, és azt is mondta, ennyire erős ellenállással még sehol nem találkoztak. A KOFA és a Pro Wood klasztert próbálja menteni a helyzetet, azt javasolják, hogy a fenyegetett kisebb vállalkozók is csatlakozzanak, összefogással keressenek piacot és népszerűsítsék termékeiket.
www.slagerradio.ro / maszol.ro
Erdély.ma

A néprajz szellemi régészkedés (Dr. Balázs Lajos indulása)
Jeles vendégelőadója volt nemrég a Székely Akadémiának Sepsiszentgyörgyön: az emberi sorsfordulatok szimbolikus rítusairól tartott előadást a székely és magyar néprajz évtizedek óta talán legeredményesebb kutatója, dr. Balázs Lajos nyugalmazott egyetemi tanár. A nagy sikerű kötetek íróját ez alkalomból kértük fel kis beszélgetésre személyes sorsáról, hogy emberi arcát, példáját is közelebb hozhassuk az olvasóhoz.
De előbb hadd idézzük, amit vállalt hivatásáról maga fogalmazott meg: „A tanári mesterség medréből ágazott ki és terebélyesedett néprajzkutatói szenvedélyem, illetve kötelességtudatom a magyarságtudomány művelésének, gyarapításának szolgálatában. A tanári pálya és egyéb elkötelezettségemmel párhuzamosan mintegy negyven esztendőt szenteltem az emberi élet sorsfordulóinak kutatására. Külön-külön monográfiát írtam egy általam tudatosan és körültekintően kiválasztott karakteres és reprezentatív székely falu, Csíkszentdomokos születési, házassági, elmúlással és halállal kapcsolatos szokásvilágáról, majd 800 oldalas könyvben foglaltam össze nemi kultúráját és erkölcsét. Több mint száz tanulmányt közöltem a fenti tárgykörök részkérdéseiről, melyekben elmélyítettem szokáskultúránk, szimbolisztikánk, rítusaink egészen ritka eseteit. Kutatásaim és tanulmányaim alapján vallom, hogy a székelység már a honfoglalás előtt rendelkezett összeálló, kiforrott beavató rítusrendszerrel, ami megóvta a szétzülléstől, és aminek köszönhetően részt vehetett a magyar nép legnagyobb vállalkozásában, a honfoglalásban.” A honfoglalás és honteremtés mint népünk kultúrájának próbája és bizonyítéka – íme az érdekes nézőpont, mely élénk figyelmet ébresztett előadása iránt is. Kérdéseink emberi indulására, választásai mozgatórugóira vonatkoztak, és ama szemléletbeli váltásra, melyben az alkotó erdélyi magyar értelmiség mintegy megerősítette, újrakötötte szövetségét népével a hatvanas-hetvenes években, a diktatúra begorombulása idején. Gondoljunk Sütő András nagy sikerű könyvére és annak jelképpé vált címére: Anyám könnyű álmot ígér. Igazi meglepetés, hogy első szakmai impulzusát kitől kapta a román szakos egyetemi hallgató Bukarestben.
Nálatok ez hogyan jelentkezik?
– Nem a megcsontosodott formula kedvéért mondom, de valóban egy román ember fordított a kutatás felé. És ez Mihai Pop (1907–2000) professzor, folklorista és antropológus volt, akinél doktoráltam is később a bukaresti egyetemen. Mai értelemben vett európai ember volt, máramarosi román nemesek, görög katolikus papok leszármazottja különben, aki magyarul, csehül és németül anyanyelvi szinten beszélt, s abszolút nyitottságot tanúsított minden nációval és kultúrával szemben. Egyetemi tanulmányai egy részét Prágában, Bonnban, Varsóban végezte, Dimitrie Gustinak is volt munkatársa. Nem hiszem, hogy ő tudatosan vezetett rá a kutatásra, egyszerűen tudományos kíváncsiságból azt kérdezte tőlem a vizsgán: az a bizonyos néprajzi szokás nálunk miként jelentkezik. „La voi asta cum e?” És én nem tudtam. Úgy éreztem, akaratlanul, de rám pirított. Nagyon elszégyelltem magam… Nos, engem már korábban foglalkoztatott, hogyan emelkedett fel az ember az állatvilágból, miként jutott el a közösségi szerveződés szintjére. Ebben a család és az egyén életében óriási szerepet játszott, hogy a három sorsfordulóhoz, a születéshez, a családalapításhoz és a halálhoz, temetéshez valamilyen módon viszonyulni kellett. Ennek törvényszerűen ki kellett alakuljon fokozatosan a kultúrája. Amúgy mindhárom esemény biológiai entitás, de egyben fantasztikus kultúrageneráló tényező is. Mert az embernek biztosítania kellett az emberi nagyságot mint méltóságot – pontosan e három eseményen keresztül. Nem akarom feltétlenül a vallásra terelni a témát, de azt mondom: Isten megteremtette az embert, de egy befejezetlen teremtményt hagyott itt, meggyúrta agyagból, lelket lehelt bele, de a további teremtés és alkotás az emberre maradt. Saját magának kellett kialakítania gondolkodását, a ráfigyelést arra, ami szép, és hogy ő is olyan szeretne lenni. Nos, én attól kezdve a magyar folklórt a románnal párhuzamosan kezdtem tanulmányozni. Belépőt szereztem a folklórintézet könyvtárába, ahol hatalmas magyar anyag volt: Bartók, Kodály nagy kötetei. Az Akadémiai Könyvtárban szintén rengeteg magyar anyagot találtam. Az öregúr elvitt Bukarest környékére gyűjteni, és nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy ne kérdezzen rám: ez magyarul hogy van? Annyira ment a kapcsolatunk, hogy amikor Ortutay Gyula néprajztudós, a budapesti egyetem rektora Bukarestbe látogatott, és előadást tartott a bölcsészkaron, behívott a tanszékre, és bemutatott Ortutaynak. Gondolom, büszkélkedni akart azzal, hogy magyar tanítványa is van. Ortutay szemináriumán különben én tolmácsoltam, és elég jól ment, akkorra ismertem már a magyar szakterminológiát is. Mit ad Isten, Ortutayval utána ugyan nem találkoztam, a műveit olvastam persze, de amikor első könyvem megjelent, Ortutay-emlékérmet kaptam Magyarországon, amiből kettő van Erdélyben, a másik a Faragó Józsefé.
Népszolgálat – A helyzet úgy hozta, hogy egyik vakációban a Kászonokba hívtak lakodalomra. Különben gyermekkorom Szentmártonban, Csíkszeredában telt. A Kászonok Csíkszentdomokoshoz hasonlít. Akkor döbbentem rá: a lakodalom színjátékszerű szokás. Akkor még ez ragadott meg, a további finomságokat később fedeztem fel. Mint színjátékra, mint dramaturgiai alkotásra figyeltem fel rá, s attól kezdve nagyon érdekelt. Fiatal voltam, valószínűleg a korom is közrejátszott. Annyira érdekelt a népi kultúra, hogy eljutottam oda: amikor ötödéves koromban megkeresett többek között engem is a Viaţa studenţească újságírója, és szándékaim felől kérdezett (ez 1965-ben történt), én azt feleltem: tanítani akarok, mégpedig a Székelyföldön. Mert én onnan vétettem, azt a népet akarom szolgálni, amelyből vétettem. Olvastam már Sütő András egyik-másik könyvét, Gárdonyi Géza A lámpás című műve hatott rám, Bródy A tanítónője mélyen megérintett. Később kis ravaszsággal úgy alakítottam a pályámat, hogy mindenütt szolgáljak is. Ahova helyeztek – tanár és iskolaigazgató voltam egy-egy évig Balánbányán és Szentsimonban, kulturális felügyelő a megyésítéskor megalakult művelődési bizottságnál, utána pionírtanácsi vezető –, mindenütt arra törekedtem, hogy megvalósítsam hitvallásomat, népemet szolgálhassam. Kezdeményeztem magunkért, titokban, csendben, ha másként nem lehetett. Hogy nem jelentettek fel? Ez számomra ma is nagy titok. Persze, intézményvezető voltam, de nem túl magas polcon. Megfigyelők mindenütt voltak. Amíg a kultúrbizottsághoz nem kerültem, nem volt lehetőségem terepre járni. Na, a megyét fel kell osztani! Jelentse be mindenki az óhaját. Gondolkodás nélkül rávágtam: Felcsík! Nem mertem megnevezni Szentdomokost, Madéfalvára, Dánfalvára, Karcfalvára kellett mennem, reggel elsőnek ott voltam, hamar elvégeztem a munkámat, és megálltam Szentdomokoson gyűjteni. Magnóval. A gyűjtést 1972-ben kezdtem el. Az öregek, Faragóék még publikáltak, a korábban összegyűjtött anyagaikat dolgozták fel, de a kutatást már nem nézték jó szemmel. Úgy gondoltam: nem muszáj tudniuk, mit teszek. Domokoson már megvolt az adatközlőim jelentős része, s az egyik hozta a másikat. Igen ám, de irányelv volt, hogy nem maradhat az ember sokáig egy helyen, mert megszokja. Átirányítottak Gyergyóba, menet vagy jövet megálltam Domokoson. Eltelt három esztendő, s elfelejtették, hogy Felcsíkon már voltam, megint oda kerültem.
Kiadványok – Első könyvem 1994-ben jelent meg, addig sokat közöltem, tanulmányokat a Művelődésben, a TETT-ben és a Népismereti Dolgozatokban. Emlékszem, a „lakodalmi perec” első ízben és változatban 1976-ban abban jelent meg. Ezeket számon tartották Magyarországon, annyira, hogy amikor 1990-ben kaptam egy levelezőlapot Gunda Béla professzortól Debrecenből, hogy vegyek részt a világkongresszuson, megkérdeztem: honnan ismer? Hát olvasta az írásomat. Ezek hitemben megerősítettek. Vagy Hoppál Mihály, a Folklórintézet igazgatója üzent, hogy küldeném el a könyveimet, s megírtam neki, Szilágy megyébe eljuttattam, hozassa el, ha tudja. Nos, ő pünkösdkor ott járt, és került egyet a könyveim kedvéért, tegnapelőtt azt írta: „a nagyobbikat nem tudtam letenni a kezemből”. Az Amikor az ember nincs es ezen a világon címűről van szó. (Lapunk sorozatot közölt a belőle vett szemelvényekből – szerk. megj.)
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megszólalt a Sapientia harangja
Tegnap végre valóra vált az álom, és megkondult a Sapientia koronkai campusában az a százkilós harang, amit Balogh József marosvásárhelyi öntőmester készített. Mint ismeretes, a harangprojekt ötletgazdája az egyetem négy kommunikáció szakos diákja, akik tanáruk, Gagyi József támogatásával hónapokon át gyűjtötték az adományokat annak érdekében, hogy maradandót alkossanak és hagyjanak maguk után, miután elballagnak. A négy hallgató, aki szombaton vesz búcsút az egyetemtől, tegnap távozás előtt, ünnepélyes keretek között átadta a harangot az intézménynek. Első alkalommal pontban déli 12 órakor, jelképesen tizenkétszer kondult meg.
– 2012 nyarán Csíkfalván voltunk szakmai gyakorlaton, és akkor született az ötlet, mi lenne, ha lenne harangja az egyetemnek. Ekkor volt még egy évünk hátra a végzésig, és nem szerettünk volna úgy távozni innen, hogy ne hagyjunk valami maradandót magunk után az egyetemen – elevenítette fel a kezdeteket Gidófalvi Tamás kommunikáció szakos hallgató, aki három társával, Sófalvi Lászlóval, Dobos Leventével és Tóth Lehellel közösen álmodta meg, majd váltotta valóra a harangprojektet. – Miután az elmúlt év végén zöldutat kaptunk az egyetem vezetősége részéről, szükség volt egy rendezvényre, amely keretében a harangprojektet ismertessük, erre volt kiváló alkalom a februárban megszervezett konferencia, amikor elindítottuk az adománygyűjtést is. Következő lépésben mi látogattunk el különböző helyszínekre, például a főtéri katolikus plébániára, valamint a Vártemplomba, ahol egyetlen istentisztelet alkalmával kétezer lej gyűlt össze, ezúton is köszönetet mondunk ezért Ötvös József lelkipásztornak. Továbbá az egyetemen is szerveztünk gyűjtést, tanáraink, valamint az intézmény vezetősége is támogatott bennünket, jártunk a Rotary-klubnál is, bemutattuk a projektünket, és pozitívan viszonyultak hozzá. Két hónapon át zajlott a gyűjtés, majd áprilisban a kertészeti és tájépítészeti konferencia keretében is előadásokra került sor harang tematikában, és pár napra rá lezárult a projekt. Május 8-án látogattunk el Balogh József öntőmesterhez, akinek elmondtuk, ennyi pénzünk van, 9300 lej, ez a keret, amibe bele kell férni. A mester közölte, ez az összeg éppen egy százkilós harang megöntéséhez elegendő. Eredetileg 300 kilós harangot szerettünk volna, és mi folytattuk volna a gyűjtést, akár szeptemberig is, viszont végzősök vagyunk, ezért sürgetett az idő – foglalta össze a gyűjtés mozzanatait Tamás, aki érdeklődésünkre, hogy miért éppen egy harang mellett döntöttek, elmondta: amikor a Sapientiára került, tudatosult benne, hogy ez az egyetem a tudás temploma; tornya is van, ezért gondolták úgy, hogy a harang a legközelebbi tárgy, szimbólum, amit azonosítani lehet az épülettel.
Ideiglenesen az aulában marad a harang
A harangot eredetileg a Sapientia épületének a tornyában helyezték volna el, viszont a torony nem alkalmas arra, hogy ekkora súlyt elbírjon, és a közeli könyvtár olvasótermében zavarta volna a diákokat, ezért ideiglenesen az aulában kapott helyet. Úgy tervezik, hogy a nyáron az épület előtt egy tetővel ellátott masszív faszerkezetet állítanak fel, és oda helyezik át a harangot – tudtuk meg Gidófalvi Tamástól. A tegnapi ünnepségen Gagyi József tanár hangsúlyozta: miközben az egyetem diákjai, valamint az oktatók is folyamatosan cserélődnek, a harang örökkévaló, mindig is része lesz az intézmény életének. Dr. Kentelky Endre, a kertészeti tanszék adjunktusa elismerését fejezte ki a diákok munkájáért, hogy álmukat sikeresen valóra váltották. Dr. Kelemen András dékán elmondta, büszkék arra, hogy az egyetemen olyan hallgatók nevelkednek, akik képesek arra, hogy maradandót alkossanak. Gondolataihoz csatlakozott dr. Dávid László rektor is, és rámutatott: elismerésre méltó, hogy ezek a fiatalok önállóan kigondolták, majd dolgoztak azért, hogy meg is valósítsák a maguk elé kitűzött célt. Adományuk mintegy biztosítéka annak, hogy a jövőbeli generációk is emlékezni fognak rájuk – fogalmazott a rektor. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Balogh József öntőmester is, aki megjegyezte, minden tudását beleadta annak érdekében, hogy ez a harang megszólalhasson a marosvásárhelyi magyar egyetemen.
Menyhárt Borbála

Népújság (Marosvásárhely)

Bemutatták az érettségi.ro-t
Az érettségi.ro az érettségi előtt álló diákoknak szóló első ésegyetlen romániai magyar oldal, amelyet az RMDSZ Főtitkársága a diákok kezdeményezésére, a Transindex portál közreműködésével indított el. Az érettségizőket segítő oldal bemutató sajtótájékoztatójára június 5- én, szerdán került sor, ahol a kezdeményezést Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese, Márkus András, a projekt ötletgazdája, Szekernyés Réka, az oktatási szakértői csapat koordinátora, földrajztanár, valamint Dáné Gabriella iskolapszichológus ismertette.
"A hosszú távú projekt célja, hogy elősegítse a diákok felkészülését az érettségire, alternatív támpontokat nyújtson a tanuláshoz, közösséget építsen a megmérettetés előtt álló diákok számára" – hangsúlyozta Magyari Tivadar oktatásért felelős főtitkárhelyettes, majd hozzátette: "az RMDSZ Főtitkársága fontosnak tartja, hogy bizalmi légkört építsen a fiatalok köré, hogy érezzék, nincsenek egyedül ebben a nehéz próbatételben". Magyari Tivadar elmondta: "hosszú távú terveink vannak, így a projekt minden érettségi előtt álló romániai magyar tanulóhoz, illetve a jövőben és az azután érettségizőknek is szól. Diákok bevonásával történik a munka, ők mondják el társaiknak a véleményüket, ez adja a tanulási folyamatban a motivációt azoknak, akik látogatják az érettségi.ro-t" – összegezte az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese.
Márkus András, a projekt ötletgazdája kiemelte: az érettségi.ro annak apropóján született, hogy a Facebook-generációra, vagyis a mostani tizenévesekre az önbizalomhiány, a lenézettség, a sikertelenség érzése jellemző. "Ez nem egy rossz generáció, lehetőséget és erőt kell adni nekik a tanuláshoz, lelkesíteni őket, pont ezt szolgálja a nekik, értük és általuk működtetett oldal, amely segíti őket a felkészülésben, és próbálja tartani bennük a lelket a megmérettetést megelőző hetekben – fejtette ki Márkus András, majd hozzátette: folyamatos visszajelzések és vélemények alapján dolgoznak, amelyek azt mutatják, szükségszerű lépés volt egy ilyen hiánypótló kezdeményezés elindítása.
A kezdeményezésben feladatot vállaló tanári csapat részéről Dáné Gabriella iskolapszichológus volt jelen, aki a projekttel kapcsolatban kifejtette: "a most érettségi előtt álló generáció más nemzedék, ezek a fiatalok digitális korban nőttek fel, a jelenlegi oktatási módszerek, az oktatáspolitika nem felel meg számukra, hiszen lexikális tudást várnak el tőlük, és ők nem látják értelmét annak, hogy ezt a tudást elsajátítsák, amikor ott van előttük minden egy kattintásnyira". Az iskolapszichológus szerint fontos és hasznos, hogy az érettségi.ro a diákok nyelvén beszél, abban a közegben szólítja meg ezt a generációt, ahol ők mozognak. A diákok által látogatott virtuális térben szervezik meg a tudást, adnak tanácsot nekik arról, hogy milyen technikát alkalmazzanak, miként és hogyan tanuljanak az érettségire.
Balázsi-Pál Előd, a projektben közreműködő Transindex portál felelős szerkesztője elmondta, hogy egy ilyen témájú oldal beindításának szükségességét már rég felismerte az általa vezetett szerkesztőség, ezért is örültek az RMDSZ és a diákok megkeresésének, ezért kapcsolódtak be az érettségi.ro terjesztési és népszerűsítési munkálataiba.
Szekernyés Réka, az oktatási szakértői csapat koordinátora elmondta: az érettségi.ro működtetésében 15 szakmailag felkészült tanár vállalt szerepet, akik maguk is vizsgabizottsági tagok, így kellően ismerik az érettségivel kapcsolatos elvárásokat, szabályokat. A tanári csapatot koordináló földrajztanár kifejtette: "az elsődleges szempont az volt, hogy az érettségi programot, a javítókulcsokat és az egyes tantárgyak mintatételeit magyarra lefordítsuk, hiszen ezek eddig csak románul voltak megtalálhatók, emellett tételelemzéseket, az elkerülhető gyakori hibákat, feladatsorokat tüntettünk fel az érettségi.ro honlapon".
A kezdeményezők hangsúlyozták, hogy a folyamatosan bővülő www.erettsegi.ro oldal gazdagításához szívesen várják további diákok és tanárok jelentkezését és segítségét.

Népújság (Marosvásárhely)

Még két nap
Pedagógus továbbképzők
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos elnöksége meghirdette a 2013-as Bolyai Nyári Akadémia tanfolyamait. A XXI. BNYA idei fő címe A tanulás tanulása, mottója pedig egy Szent-Györgyi Albert idézet:
„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen a tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit eszmél,és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”
A tanfolyamok jegyzéke, időpontok és helyszínek felsorolása megtalálható a rendezvény honlapján, www.bnya.rmpsz.rocímen. Jelentkezési határidő június 7., péntek. Bármely kérdésben az RMPSZ tagjai forduljanak a megyei vezetőkhöz (Arad megyében Matekovits Mihály vagy Kiss Anna, Temes megyében Halász Ferenc, Hunyad megyében Csatlós Erzsébet).
Ugyancsak pénteken van az utolsó jelentkezési nap a magyarországi, vajdasági és felvidéki magyar pedagógus szervezetek által rendezett tanfolyamokra. Ezek jegyzéke és a jelentkezési lap megtalálható az RMPSZ honlapján, www.rmpsz.rocímen.
Nyugati Jelen (Arad)

Alkotmánytoldozás-foldozás
Hosszú lazsálás után teljes gőzre kapcsolt a parlament alkotmánymódosítással foglalkozó bizottsága, de nem akarja észrevenni, hogy már kezdettől fogva rossz síneken halad.
Ha a testület vezetője, Crin Antonescu arról álmodozik, hogy ő lesz Románia új alaptörvényének a tisztelt apukája – ahogy az előző alkotmány szülőatyjának Antonie Iorgovan úr tartotta és tarttatta magát –, az eddigi magas tisztségeinél is magasabbra, államelnökségre vágyó politikusunk, elődje sorsára juthat: az ő alkotmánya sem állja majd ki sokáig az idő próbáit, már születésekor elavult lesz.
Amit saját táborának környékéről is kezdenek észrevenni, nem beszélve politikai ellenfeleiről, akik már nem titkolják, hogy ha nem veszik figyelembe módosító javaslataikat, még az elfogadásukat szentesítő népszavazást is ellenezni fogják.
Tăriceanu volt miniszterelnök, Antonescu korábbi elődje a Nemzeti Liberális Párt elnöki székében még határozottabban fogalmaz: abbeli keserűségét fejezte ki, hogy utódja nem mert egy valóban új, a mai és a jövő körülményeit tükröző alaptörvény-testületet vezetni, megelégedett a toldozgatásokkal.
És foltozgatással, tegyük hozzá, hisz inkább az történik, hogy lyukakat stoppolnak egy elhasznált harisnyán.
És itt nem arról van csupán szó, hogy a bizottság már első kézből visszautasította az RMDSZ azon javaslatát, amely kivenné az alaptörvény első szakaszából a nemzetállam fogalmát. Az sem tetszik a bizottsági uraknak, hogy azokban a térségekben, melyekben nagy számban élnek kisebbségek, a román hivatalos nyelv mellett azok nyelvét is ismerjék el regionálisnak.
Még arról sem, hogy elfogadhatatlannak tartják azt a javaslatot is, amely szerint a román egyesülés gyulafehérvári nyilatkozatának nemzetiségekre vonatkozó tételeit is tartalmaznia kellene az alkotmánynak, pedig ezt nem az RMDSZ, hanem a Romániai Német Demokrata Fórum javasolta.
Újdonságok, persze, vannak: az elfogadott javaslatok között szerepel, hogy a nemzeti zászlóra felkerül Románia címere, az alkotmány tartalmazni fogja, hogy az ország nemcsak községekből, városokból és megyékből áll, hanem régiókból is, ez utóbbiak azonban igencsak kétes jellegűek lennének, valamilyen megyék fölötti szervek, eléggé bizonytalan hatáskörökkel, amelyek az önkormányzati jogot csorbítanák. A királyi család történelmi szerepének elismerését is be akarták vinni az alaptörvénybe, egyelőre úgy látszik, hogy erre legfeljebb csak a bevezető szöveg utalhat. Érdekes, hogy a külföldön élő románok is teret kapnak az alkotmányban, függetlenül attól, hogy saját hazájukban románoknak tartják-e magukat.
Helyszűke miatt a felsorolást itt most nem folytatjuk, első látásra mindesetre úgy tűnik, hogy az új alaptörvényt nem a népszavazással, hanem a parlamentben lesz nehéz elfogadtatni a javasolt formában, amelyben most is sok a mellébeszélés és értelmezési lehetőség.
Szerény véleményünk szerint egyik legnagyobb hibája azonban, hogy államformaként nem hajlandó bevezetni a parlamenti köztársaságot, megmarad a mostani fél-elnökinek nevezett formulánál.
Nagy kár, hogy kopott síneken halad a módosítás vonatja.
Hisz egy alkotmányt nem tíz-húsz évre, hanem legalább százra kellene tervezni.
Kilin Sándor
Nyugati Jelen (Arad)

Nem tudott legyőzni
Trianonra emlékeztünk a mostani június 4-én is, a történelmi Magyarország iszonyatos megcsonkítására, feltrancsírozására – de egy kicsit másképpen, miként az régebb szokásban volt, lévén, hogy 2010 óta, a jelenlegi magyar kormány kezdeményezésére, parlamenti döntés értelmében ez a gyásznap egyszersmind a nemzeti összetartozás napja is, ilyetén pedig egyfajta ünnepnap is. S mert ünnepnap is, sor került ünnepi rendezvényekre is, olyanokra is, amelyeken perdült a tánc, szállt az ének. Sokan nem tartották ezt helyénvalónak. Mármint azt, hogy egy gyásznapon ünnepelünk, akár még tánccal, dallal is. Ez, mondják, azt a látszatot kelti, keltheti, hogy hazánk megcsonkítását ünnepeljük – s ezen a látszaton még az sem segít, hogy azt mondjuk: emlékezünk Trianonra, gyászolunk, de egyszersmind örülünk a végbemenő nemzeti összefogásnak is, a nemzet határok fölötti újraegyesülésének is. Azt is mondják: a nemzet- és országdarabolás időben még túl közeli, a trauma túlságosan nagy volt ahhoz, hogy ezt a magyarság máris fel tudta volna dolgozni – a rettenetes sokk hatása még nem múlt el sem a tudatunkban, sem a lelkünkben, idegeinkben, ezért hát június 4-én csakis gyászolhatunk…
A különféle vélekedéseket hallgatva az jut eszembe, hogy annak idején, néhány száz esztendőkkel ennek előtte a szörnyűséges tatárjárás-dúlás traumájának a feldolgozása sem mehetett sem könnyen, sem hamar – viszont ott volt egy romhalmazzá tett, lakosságában is erősen megcsappant ország, valamit kezdeni kellett véle. Kesergésre, töprenkedésre nem nagyon volt idő, talpra kellett kényszerülnünk, ha meg akartunk maradni. S ezt IV. Béla királyunk pontosan tudta, miként jól és hittel hitte: ha nem is könnyen, ha nem is hamarjában, de sikerülni fog az életünk talpra kényszerülése, mert van népében, népünkben elég erő is, szívós akarás is, hit is az újabb országépítéshez. Mert hát erről volt szó: újraépíteni a megdúlt országot, újraépíteni a megdúlt lelket, tudatot és hitet, hogy megmaradhasson a magyarság, lehessen továbbra is Magyarország. És neki lett igaza, a népében hívő, szintén országépítő IV. Béla királyunknak. S a hitnek, az életakarásunknak, az életigenlésünknek lett igaza: a magyar élet feltápászkodott, Magyarország újraépült.
Nyilvánvaló az is, jut eszembe, hogy a mohácsi vész, a nagy vereség traumáján sem volt könnyű és hamar túltenni magunkat, még a törökvilág múltán, s jó sokáig még annak utána sem, hogy ismét „egy fedél alá került” az ország. Magyarország is újra élt, s mi sem lettünk sem törökké, sem németté – magyarok maradtunk. (Hogy miféle tanulságokat vontunk le például a mohácsi vészt megelőző és az azt követő időkből a későbbiekben? – ezt most ne firtassuk.)
(Csendesen dörmögő

Vajdahunyadon magyar napok, Bánffyhunyadon kalotaszegi magyar napok, Kolozsváron ünnepi magyar könyvhét, s hamarosan a kolozsvári magyar napok, a Szent István-napi rendezvények, és emitt falutalálkozó, amott Anna-bál, itt hagyományőrző, ott nyelvművelő tábor, kézművesek seregszemléje… Tényleg nem tudott legyőzni Trianon sem. Pedig – Isten a tanúnk rá – nagyon le akart, miként ma is nagyon le akarnak a mindenféle sunyi trianonocskák is.)
A tatárdúlás, a mohácsi katasztrófánk mára már történelmünk adaléka lett. Volt-traumákká s időben nagyon távoliakká „szelídültek”. De nem csak ebben különböznek a még csak alighogy „tegnapi” Trianontól (s az ezt bosszúvágyában és mohó koncéhségében, prédaszerző igyekezetében lemásoló párizsi békekötéstől), hanem abban is, hogy a tatárjárás után is egyben maradt, megmaradt az ország, s a török után ismét történelmi Magyarországról beszélünk, amelyhez később „csatlakozott” Erdély, a Márciusi Ifjaknak is köszönhetően. Trianonban viszont a diktátumot diktálók elrabolták a magyaroktól hazájuk kétharmadát, tehát felszámolták az ezeréves történelmi Magyarországot, s a magyar nemzettől elrabolták nemzettársai egyharmadát, koncként dobva oda az utódállamok, kényének-kedvének. A csonkolt országot pedig kifosztották a közeli múlt prédaleső kalózai. És lám, mindezek ellenére is talpra állt a csonka Magyarország – az életigenlés, a megmaradni akarás felülkerekedett a csonkolás okozta traumán: újra meg kellett szervezni az életet, újra hazává kellett építeni a lerombolt, megcsonkított, kirabolt országot. Rendelt idők voltak, rendelt teendőkkel! S ez nem történt másképpen a hirtelen „határon túliakká” lett velünk sem – csak sokkalta nehezebb, emberhez méltatlanabb körülmények közt, jogfosztottságban, másodrendű honpolgárokként. Ha megcsappanva is, de létezünk: Romániában is, Szerbiában, Ukrajnában és Szlovákiában is magyarokként, és sokan már állampolgáraként a „földi” Magyarországnak is, nemcsak ama „magasban levő” hazának. Trianon után maholnap száz esztendővel lám, történik a „csoda”: egységesül a magyar nemzet, és összefog – önmagáért, megmaradásáért, szellemi, lelki, anyagi gyarapodásáért. S ha ennek örülni tudunk, s éppen június 4-én, szerintem ez nem azt jelenti, hogy elfelejtettük Trianont, hanem azt jelenti, hogy még Trianon sem tudott legyőzni, és, a költővel szólván: él a nemzet a hazán. Él, mert élni akar.
Jó sok évvel ezelőtt egyik beszédében mondta Orbán Viktor, hogy ha alaposan szemügyre vesszük történelmünk eseményeit, mindazt, ami vélünk történt, azt kell mondanunk, hogy a magyarság története alapjában véve sikertörténet. Sikertörténet olyan értelemben, hogy a magyarságnak sikerült megmaradni, gyarapodnia, értékeket teremtenie, jelentősen hozzájárulnia az egyetemes művészet, tudomány, kutatás stb. gyarapodásához, fejlődéséhez – mindazok ellenére is, hogy megdúlta tatár, török, labanc és orosz, s mindenki más, aki tehette, és folyton újra kellett kezdeni az országépítést, a hazateremtést, a lelki-tudati talpra állást, ébreszteni az önbecsülést.
Még azt is mondta akkor a mai miniszterelnök, hogy legalább két emberöltőnyi idő kell ahhoz, hogy a nemzet kigyógyuljon az őt ért traumák okozta lelki, tudati sérülésekből, s visszanyerje önbizalmát, derűlátását, önbecsülését. Nos, ennek sok módja van. A Trianon okozta sebek tudatos, következetes kezelésének is.
Olvasom: Vajdahunyadon magyar napok, Bánffyhunyadon kalotaszegi magyar napok, Kolozsváron ünnepi magyar könyvhét, s hamarosan a kolozsvári magyar napok, a Szent István-napi rendezvények, és emitt falutalálkozó, amott Anna-bál, itt hagyományőrző, ott nyelvművelő tábor, kézművesek seregszemléje… Tényleg nem tudott legyőzni Trianon sem. Pedig – Isten a tanúnk rá – nagyon le akart, miként ma is nagyon le akarnak a mindenféle sunyi trianonocskák is.
MOLNOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

Megnyílt a 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
A Quadro Galériában szervezett Cseh Gusztáv-emlékkiállítással, valamint Csapody Miklós Cseh Gusztáv című monográfiájának bemutatójával nyílt meg tegnap délután a harmadik Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a Romániai Magyar Könyves Céh, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, az RMDSZ Főtitkársága és a Kós Károly Akadémia közös rendezvénye.
Az ünnepségen Kántor Lajos irodalomtörténész átadta a Kolozsvár büszkesége díjat Egyed Péter filozófusnak, majd Székely Sebestyén György, a Quadro vezetője, H. Szabó Gyula, a könyves céh alelnöke, Horváth Anna alpolgármester, Magdó János főkonzul, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia elnöke, Csapody Miklós irodalomtörténész, Árkossy István festőművész, Bálint Lajos nyomdász, Nagy Péter, az Idea nyomda igazgatója szólt az egybegyűltekhez, közreműködött Réman Zoltán szaxofonon. A részletes program megtalálható az unnepikonyvhet.ro oldalon.
Szabadság (Kolozsvár)

A nyelvi charta érvényesítéséről készül jelentés Romániában
A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának érvényesítéséről készít jelentést a bukaresti kormány mellett működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (EKH): ezzel függhet össze az, hogy az egészségügyi minisztérium a nyelvi jogok betartásáról kért tájékoztatást a megyei közegészségügyi hivataloktól – közölte az MTI-vel csütörtökön Laczikó Enikő államtitkár, az EKH elnöke.
Az Európa Tanács nyelvi chartája a közélet számos területén teszi lehetővé a kisebbségi közösségek tagjai számára, hogy az intézményekben is használják anyanyelvüket. Romániában húsz kisebbségi nyelvet védenek a charta előírásai, amelynek betartásáról 2010 októberében készült el az első szakértői jelentés.
Az Európa Tanács tavaly csaknem 1100 észrevételben fogalmazta meg ajánlásait a nyelvi charta romániai alkalmazásával kapcsolatban, illetve kérte Bukaresttől a hiányos adatok pótlását. Ezekre kell válaszolnia Romániának az idén elkészítendő második jelentésben, ezért az EKH felkérte az érintett minisztériumokat és intézményeket: számoljanak be arról, miként érvényesül szakterületükön a kisebbségek anyanyelv-használati joga – magyarázta az államtitkár.
A külügyi, oktatási, közigazgatási, munkaügyi, kulturális, igazságügyi tárca szakértőivel, illetve a médiahatóság, fogyasztóvédelem, az ombudsman és a közszolgálati média képviselőivel tartott első konzultáció után Laczikó Enikő úgy fogalmazott: megnyugtatónak tartja, hogy nem volt újdonság számukra a charta. Ennek ellenére számos területen hiányosak az adatok – tette hozzá. Az államtitkár beszámolt arról: a szerdai találkozón több intézmény is azt kifogásolta, hogy a chartát a román jogba beépítő 2007-es törvényhez a kormány nem készített végrehajtási rendeletet.
Laczikó Enikő rámutatott: a nyelvi charta 13. cikkelye szerint a kórházakban is biztosítani kell, hogy a beutaltak anyanyelvüket használhassák. Az MTI felvetésére reagálva az államtitkár is azt valószínűsítette, hogy a román egészségügyi minisztérium az EKH adatgyűjtése miatt kérte számon a nyelvi charta érvényesítését a megyei közegészségügyi hatóságokon. Az egészségügyi minisztérium viszont nem tett eleget a konzultációra való meghívásnak, és az EKH-nak nincs tudomása arról, hogy milyen eredménnyel járt az adatgyűjtés.
Az Európa Tanács szakértői bizottsága 2012-es jelentésében rámutatott: nem tudni, hogy a magyarlakta területeken csak a lakosságarányból fakadóan, véletlenszerűen használhatják-e a magyar betegek anyanyelvüket a kórházakban, vagy a román hatóságok gondoskodtak arról, hogy magyarul is tudó személyzetet alkalmazzanak.
erdon.ro

Ellenzik a tagozatosodást a hatóságok a marosvásárhelyi Unirea főgimnáziumban
Ellenzik a hatóságok a magyar tagozat önállósulását a kétnyelvű marosvásárhelyi Unirea főgimnáziumban, ahol egy magyar és egy román tannyelvű iskola megszervezését javasolta az épület tulajdonosa, a római katolikus egyház – közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
„Az egyház tervei szerint ugyanabban az épületben, ugyanazzal a tanári karral és ugyanazokkal a laboratóriumokkal a magyar osztályokat különálló állami intézménybe szerveznék, ahova a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban működő római katolikus felekezeti osztályokat is áthoznák" – magyarázta Peti András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezetének elnöke.
Corneliu Grosu Maros megyei prefektus kijelentette, hogy nem tud elfogadni egy ilyen „nacionalista" kezdeményezést.
„Sosem fogok egyetérteni egy olyan romboló kezdeményezéssel, amely a kultúra és oktatás valamely templomában kerítéseket emel, vagy szakadást idéz elő" – idézte a prefektust az Agerpres.
A hírügynökség szerint az Unirea főgimnázium Maros megye legnagyobb elismerésnek örvendő iskolája, ahol a román tanárok is ellenzik a magyar tagozat különválását.
Marosvásárhelyen 1990-ben, a kommunista diktatúra bukása után a magyar oktatás önállósulási törekvései szolgáltattak ürügyet a bukott rendszer híveinek arra, hogy – öt halálos és több száz sebesült áldozattal járó – etnikai összecsapást provokáljanak ki magyarok és románok között. A „Fekete Március" után Marosvásárhely maradt az egyedüli város Erdélyben, ahol a magyarság nem tudta a Ceausescu-rendszerben román tagozatokkal összeolvasztott iskoláit visszaszerezni, és önálló intézményekbe szervezni.
A csaknem felerészt magyar lakosságú Marosvásárhelyen továbbra sincs önálló magyar általános iskola: a magyar diákok kétnyelvű iskolákban tanulnak. Hosszas politikai egyeztetések eredményeképp az RMDSZ tíz éve elérte, hogy a marosvásárhelyi Bolyai Líceumban ne indítsanak újabb román osztályokat, így ez az intézmény ma önálló magyar iskolaként működik.
MTI
Erdély.ma

"Őszinte" gyűlölet vagy kampányfogás?
Corina Cretu európai parlamenti képviselő, az EP szocialista csoportjának alelnöke minapi közleményében kivágta a rezet nacionalizmusból. Olyan szöveget juttatott el a sajtóhoz, amelyet akár a volt kolozsvári bíró, vagy az ugyancsak Brüsszelben székelő nagyromániás pártelnök is aláírhatott volna.
A szocialista képviselő haragját a trianoni megemlékezések váltották ki. Európa fővárosából kürtölte világgá nemes felháborodását az "extrémista magyarok" ellen, akik szerinte "nem képesek lépést tartani a 21. századdal, és képtelenek elszakadni az osztrák-magyar dualista monarchia nosztalgiájától, ahelyett, hogy erőfeszítéseket tennének a múlt sebeinek a begyógyítására és a közös jövő felépítésére". A képviselő dühét különösen Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester nyilatkozata váltotta ki, aki azt mondta, hogy a trianoni békeszerződés emléknapja gyásznap a magyarok számára, akik "este Magyarországon feküdtek le, és reggel Romániában ébredtek fel". Ez a közleményben anakronisztikusnak nevezett felvetés a képviselő szerint azt jelenti, hogy "olyan emberek élnek közöttünk, akiknek az agya az évszázaddal korábbi valóságban rekedt, képtelenek elfogadni a történelmi valóságot, és veszélyes erőfeszítéseket tesznek a múlt kísérteteinek a felélesztésére". Mi több, úgy gondolja, és ki is mondja, hogy a polgármester nyilatkozata "a román nemzet iránti tiszteletnek, illetve a románság által a Habsburg- korona alatt elszenvedett trauma iránti megértésnek a legelemibb szikráját sem érezteti".
Végül azzal tette fel az i-re a pontot, hogy kijelentette: ezek az álláspontok akadályozzák meg a történelem sebeinek begyógyítását és a közös jövő kiépítését célzó európai erőfeszítések sikerét, ugyanis, jelenti ki, "az olyan megnyilatkozások, mint a trianoni szerződés alkalmából szervezett gyászszalagos megemlékezések, illetve az úgynevezett székely zászló tüntető kitűzése, árt az interetnikus kapcsolatoknak", és csupán "sovén-nacionalista provokációk, amelyek ellentmondanak az európai szellemiségnek, de a béke eszméjének is, amely a trianoni békeszerződéssel győzedelmeskedett, lezárva a második világháborút".
Ha valaki azt hitte, hogy eleget mondott, tévedett, mert az európai képviselő felhánytorgatta, hogy a Nagy-Magyarország iránti nosztalgiát a budapesti hatóságok a legmagasabb szinten támogatják, sőt szítják. Véleménye szerint az, hogy Magyarország elnöke kijelentette, a trianoni békediktátum olyan emlék, amelyet a magyarok máig sem tudtak feldolgozni, azt mutatja, hogy "Magyarország egyre jobban eltávolodik az európai értékektől és azoktól a törekvésektől, amelyek a békés együttélést szolgálják az öreg kontinensen".
Bevallom, meglepett a vehemens szitkozódás, ennél azért többet vártam volna el a mindeddig megfontoltnak, kiegyensúlyozottnak ismert képviselőtől. A kérdés az, hogy vajon mindig is így érzett, és két évtizeden át sikeresen leplezte, és most ezzel a közleménnyel mutatta ki igazi énjét, vagy kampányfogás az egész, hiszen egy év sincs már az európai parlamenti választásokig, és a magyar kártya ismét jól jöhet...
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Megkezdődött a 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
„Meg kell győzni az embereket, hogy megéri olvasni” – hangzott el Magdó János kolozsvári magyar főkonzul köszöntőbeszédében, a 3. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét szerda esti hivatalos megnyitóünnepségén.
A Jókai (Napoca) utcai Quadro Galériában megtartott rendezvényen a Cseh Gusztáv-emlékkiállítás megnyitójára és Csapody Miklós Cseh Gusztáv című monográfiájának bemutatójára került sor. A kettős kulturális eseményen Székely Sebestyén György, a Quadro Galéria igazgatója köszöntötte a kiállítótermet teljesen megtöltő érdeklődőket, majd Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere beszéde következet.
Magdó János főkonzul ugyanakkor a kiállítás-megnyitó kapcsán elmondta: fontos emlékezni Cseh Gusztávra, mert jelentős az életműve, maradandót alkotott. Hozzáfűzte bár Cseh Gusztáv eleinte nyugatias volt, később elkezdett a műemlékekkel foglalkozni. Székely Sebestyén György emlékeztetett: bár Cseh Gusztáv minden szempontból Erdélyhez kötődik, a most megnyílt tárlat anyaga a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeum gyűjteményéből származik.
Markó Béla az egyik szervező Kós Károly Alapítvány elnöke arról értekezett, hogy a könyvhét esetében nem igaz az a közmondás, hogy sok bába között elvész a gyermek, hiszen számos civil, kulturális szervezet összefogásáról van szó. Mint részletezte egyre népszerűbb rendezvény a könyvhét, olyannyira, hogy Marosvásárhely is megirigyelte Kolozsvártól így elképzelhető, hogy jövőre ott is megrendezik. Markó szerint az elmúlt ezer év legfontosabb találmánya volt a könyv, elképzelni se tudja, mi lett volna nélküle. „A jelen feladata az, hogy újragondolja a könyv szerepét, funkcióját, hiszen korunkban rengeteg gyorsabban, könnyebben hozzáférhető információforrás áll rendelkezésünkre” – fogalmazott.
Csapody Miklós monográfiáját Kántor Lajos irodalomtörténész mutatta be. Elmondta: a kiadványnak nem csak művészettörténeti jelentősége van, hiszen családtörténet is van benne, amely részben megmagyarázza, könnyebben értelmezhetővé teszi Cseh Gusztáv munkásságát. A szerző, Csapody Miklós arról értekezett, hogy „Cseh Gusztáv előbb az európai egyetemes modernitás nyelvén tanult meg beszélni, majd később ezzel a tudással felvértezve visszanyúlt a tradíciókhoz”. „Nyugaton a hasonló kaliberű képzőművészekről versenyben írják a monográfiákat” – szemléltette Cseh Gusztáv életművének jelentőségét Csapody Miklós. A vasárnapig tartó seregszemlén a Mátyás király szülőháza előtti téren a kiadók és könyvterjesztők mintegy 35 standon várják a vásárlókat. Az ugyanitt felállított színpadon a tervek szerint csütörtökön lapzártánk után a Csillagszedők zenekar lépett fel először Kovács András Ferenc megzenésített verseit adva elő, ezzel egy időben pedig a Sapientia épületében Bodor Ádám íróval találkozhattak az érdeklődők. A rendezvény részletes programja az unnepikonyvhet.ro honlapon érhető el.
Kiss Előd-Gergely

Félelmetes” székely zászló
A Sepsiszentgyörgy központjában felhúzott, kétméteres székely zászló eltávolítását követelik a román civilek. A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma Gheorghe Marinescu Kovászna megyei prefektust kérte fel, hogy intézkedjen, és távolítsa el a lobogót.
Amint arról beszámoltunk, az Erzsébet parkban, az egykori országzászló helyén, a Magyar Polgári Párt által szervezett trianoni megemlékezésre vonták fel az óriási székely zászlót, és akkor jelentették be, hogy ott is hagyják.
Döntésre várva megyezászló-ügyben
Csütörtökön volt a fellebbviteli tárgyalása a Kovászna megyei prefektúra által a háromszéki megyezászló ellen indított közigazgatási eljárásnak. Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke elmondta, megvédték az álláspontjukat, és várják, hogy a bíróság a következőkben közölje a döntését. Mint beszámoltunk, a pert Codrin Munteanu korábbi prefektus kezdeményezte a közigazgatási bíróságon, kérve a megyezászló és a város zászlójának elfogadásáról szóló, többéves határozatok visszavonását. Arra hivatkozott, hogy a törvény nem rendelkezik arról, hogy a megyéknek, településeknek lehet zászlója, az egyetlen törvény által megengedett helyi szimbólum a címer. Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata alapfokon pert nyert. Tamás Sándor korábban leszögezte, a címer elfogadását valóban törvény szabályozza, azt betartották, majd a címer alapján fogadták el a zászlókat, és ezt nem tiltja egyetlen jogszabály sem.
A magyarellenességéről híres román szervezet arra hivatkozva próbálja eltávolítatni, hogy a törvény megengedi ugyan a nemzeti kisebbségeknek, hogy saját rendezvényeiken, megmozdulásaikon használják a szimbólumaikat, ám azokat szerintük nem tehetik ki állandó jelleggel a közterületen. A beadványukban sérelmezik, hogy a trianoni megemlékezés „mélyen román- és államellenes" volt, továbbá felróják, hogy a székely zászló az autonómiaharc szimbóluma, és jelenléte félelmet kelt a románokban. Kézdivásárhelyen és Baróton egyébként már korábban kitűzték az óriási székely zászlót.
Dumitru Marinescu prefektus most a sajtónak elmondta, a közintézményeken kötelező módon ki kell tenni az ország zászlóját, mellé az EU és a közigazgatási egység hivatalos lobogója kerülhet. A törvény nem tiltja, hogy a nemzeti kisebbségek használják szimbólumaikat, de csak a különböző rendezvényeiken tehetik, mondta a prefektus.
Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke azt mondja, a városházától kértek meghatározatlan időre közterület-foglalási engedélyt, még nem kaptak választ, de – szögezte le – erről a kérdésről az önkormányzattal tárgyalnak, és nem a prefektúrával. Bálint ugyanakkor sérelmezi, hogy az alkotmánymódosító javaslatban az szerepel, hogy a román nemzeti jelképek megrongálása alaptörvény-ellenes. Szerinte a védelemnek ki kellene terjednie a nemzeti kisebbségek szimbólumaira is.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár) |

Viszonyunk Trianonhoz
Huszadik-huszonegyedik századi történelmünk pályakijelölő, mozgástér-meghatározó, megkerülhetetlen eseménye a trianoni békediktátum. Olyan pillanat, amelyhez a politikai elitnek így vagy úgy, de azóta is viszonyulnia kell. A kétezres évek elején egy libertinus közíró azt találta írni, hogy „nem az a magyar, akinek fáj Trianon, hanem az, aki szembenéz Trianonnal”. Nem zavarta, hogy amit mond logikai bakugrás, hiszen a fájdalom nincs ellentmondásban a szembenézéssel, sőt tulajdonképpen a fájdalom mint érzékelés az első lépés a szembenézés irányában.
Mert igenis, szembe kell nézni vele, és nem úgy tenni, mintha meg sem történt volna, ahogy a kommunista időkben tették. Nemcsak a békeszerződés tényét nem propagálták, s nem igyekeztek enyhíteni a kárt, de a kádár–aczéli kultúrpolitika kifejezetten arra törekedett, hogy kilúgozza a megmaradt Magyarországon élő lakosság fejéből a nemzeti összetartozás eszméjét, a nemzeti büszkeséget, a nemzetközpontú cselekvés belső létparancsát. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy nemcsak Trianonról nem tudtak, de arról sem, hogy az aktuálisan érvényes határokon kívül is élnek még magyarok. A sokat és joggal bírált „románozás”, amiben a szocialista politikusok Szanyi Tibortól Kovács Lászlóig ma is élen járnak, nagymértékben ezzel magyarázható.
Vesztesek és nyertesek
Ez is egyfajta viszonyulás, ez a tudati, területi és a nemzettestet is érintő öncsonkítás programja, Trianon tulajdonképpeni beteljesítése. Ez az, amit Trianon nyertesei, a szomszéd államok politikai elitje nyíltan vagy burkoltan, de elvárna. Ennek ránk, az anyaországtól elszakított erdélyi magyarokra vonatkozó része a politikai román nemzettel való érzelmi, lojalitásszintű azonosulás elvárása, amelynek a legkülönbözőbb formában adnak hangot a többségi politikusok. Leginkább szembeötlő, mindenki által könnyen felfogható megjelenése az, amikor „elcsodálkoznak”, hogy az erdélyi magyarok a magyar csapatnak szurkolnak egy román–magyar sporteseményen. Azért tettem idézőjelbe a csodálkozást, mert értelmes emberekről nem feltételezem, hogy tényleg érthetetlen számukra, ha a magyarok saját nemzettestvéreik győzelmét kívánják, s nem azokét, akik az őket elnyomó állam színeiben játszanak.
A képzeletbeli paletta másik oldalán áll a magyar területi egység programja, az etnikai határok mentén megrajzolható új határ kialakítása. E megoldás igazságos és hosszú távon stabilizáló lenne, de politikailag kivihetetlen. E politika meghirdetéséhez Magyarországnak sem kellő ereje, sem szövetségesei nincsenek. Sőt „hála” a proletár-internacionalista, majd a kozmopolita-libertariánus kultúrpolitikának, a kérdésben még olyan magyar társadalmi és politikai konszenzus sem teremthető, mint amilyen a Horthy-korszakban adott volt.
Öncsonkító, a magyar mozgásteret, a magyar létesélyeket szűkítő politika lenne az elszakított magyarság módszeres, államilag támogatott, egyéni szinten természetesen önkéntes döntésen nyugvó áttelepítése az anyaországba. Talán stabilizáló hatással lenne, viszont egyenértékű ezeréves magyar területek végleges és önkéntes feladásával, a magyar léttér drasztikus összezsugorításával. Gondolatiságtól tankönyvekig
Végül, de nem utolsósorban koherens és jövőbe mutató elképzelés a határokon átívelő magyar újraegységesülés programja, amit Orbán Viktor már az első kormánya idején meghirdetett, és fontos lépeseket is tett ebbe az irányba. A státustörvény, amint azt a Trianon igazságosságát hirdető SZDSZ-es, majd DK-s politikus, Bauer Tamás is – persze bírálólag – szóvá tette, azt hirdette, hogy a határon túli magyarság igazi hazája Magyarország, és az általa teremtett „státus” egyfajta „csíra-állampolgárságként” is felfogható volt, amiként a Magyar Állandó Értekezlet egyfajta összmagyar parlamentcsíraként.
Ugyanezen gondolat jegyében 2010-ben fogadta el a magyar parlament a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényt, majd az új választójogi törvényt, amely nem köti a jelenlegi Magyarország határain belül bejelentett lakcímhez a szavazati jogot, hanem kiterjeszti azt a határokon kívül élő állampolgárokra is. E gondolatiságnak kellene áthatnia a civil szférát is, a különböző magyar szakmai szervezeteknek integrálniuk kellene a határon kívüli magyar erőket. E tekintetben láthattunk több előremutató példát, kezdve a borászattól – a Magyar Borakadémiának több, határon kívül élő rendes tagja van, Erdélyből például Csávossy György, Kovács Adorján és Balla Géza – egészen addig, hogy a magyar politológus vándortalálkozót idén Kolozsváron rendezték.
A program szerves részének kellene lennie a határon kívüli autonómiák rendszerének is. Nem elég ugyanis, hogy a határon kívüli magyarság egyéni szinten kötődjön a magyar államhoz, minél nagyobb mértékben kellene függetlenednie a többségi politikai akaratképzéstől, nemzetpropagandától. Amíg a magyar iskolák tananyagát Bukarestben határozzák meg, a román nemzetpropagandát igyekeznek lenyomni gyermekeink torkán a dákoromán elmélettől a vélt román felsőbbrendűség által áthatott, immár román történészek által is kikezdett hamis történelemig, képtelenek leszünk öntudatos, nemzethű magyar nemzedékeket felnevelni.
Mindenki mindenkiért
A határokon átívelő nemzetegyesítés programjának szimbolikus gesztusa, hogy június 4-ét a magyar parlament a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította. Súlyos hiba azonban ünnepként kommunikálni e napot, amely a megemlékezés, a gyász napja. Június 4-én akkor sincs mit ünnepelni, ha e nap figyelmeztethet minket, magyarokat arra, hogy együvé tartozunk, közös a sorsunk, és oda kell figyelnünk egymásra. Mint ahogy az is fájdalmas, hogy a „nemzeti összetartozás dalaként” hirdetnek egy minden pátosztól mentes, gyengécske szerzeményt, amely semmit nem mond az összetartozás mélységéről, a közös múltról, közös kultúráról, amelyben semmi magasztos, semmi lélekbemarkoló nincs. A nemzeti konzervatív politika nem hagyhatja figyelmen kívül a szimbolikus dimenziót.
Jelentős pozitívum, hogy a magyar alaptörvény preambuluma integrálja a Szabó Dezső-i alapgondolatot, amely szerint minden magyar felelős minden magyarért („Mi, a magyar nemzet tagjai az új évezred kezdetén felelősséggel minden magyarért kinyilvánítjukaz alábbiakat”), és rögzíti a magyar nemzeti büszkeség kútfőit. Érdemes kitérni arra a mondatra, amely szintén a preambulumban kapott helyet, s amely Trianon évfordulóján igencsak aktuális, és zárszónak is beillik: „Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.”
Úgy legyen!
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Erdély.ma

Buldózeres városrendezés Nagyváradon
Tiltakozó aláírásgyűjtéssel szeretnék felhívni a nagyváradi magyarok a város vezetői és a világ figyelmét arra, hogy komoly veszélyben forog a történelmi Nagyvárad évszázados arculata. De hogyan jutott idáig a Pece-parti Párizs, hogyan vált romhalmazzá a történelmi belváros?
A múlt század elején még a szecessziós építészet gyöngyszemeként ismert Nagyvárad belvárosa ma többnyire furcsa romvárosra emlékeztet. A műemlékeknek számító paloták, emeletes bérházak lepukkant, málló vakolatú, többnyire porlepte védőhálókkal bevont komor romok, akár egy egykor virágzó kultúra múltból ránk kiáltó figyelmeztetései. Szent László fényei és a román milicisták
Az egykor híresen szép váradi történelmi belváros nem egyik percről a másikra változott romhalmazzá. A Szent László király alapította megyeszékhely magyar műemlékeit még a kommunizmus évtizedeiben kezdték el rombolni. A legismertebb, egyfajta jelenkori legendává nemesült esemény 1967-ben zajlott a főtéri Szent László-templomnál. A kommunista párt vezetői úgy ítélték meg, hogy a templom rontja a polgármesteri hivatal környékének képét, ezért a lovagkirály tiszteletére emelt római katolikus templom eltávolítását határozták el. Azt fundálták ki, hogy átköltöztetik a tér másik oldalára az egész templomot, s ha ne adj’ isten eközben tönkremenne, hát ki tehet róla? Idős váradiak máig emlékeznek azokra a napokra, amikor a város magyarjai élőláncot formáltak a templom köré, testükkel védve a bontásra érkező munkásoktól. Éjjel-nappal őrizték a városalapító király templomát, a főtérre kirendelt karhatalom pedig nem mert nyilvánosan véget vetni a tiltakozó akciónak.
belváros?
Máladozó kisértettanyává vált a római katolikus püspökség egykori tulajdona. A múlt század elején még a szecessziós építészet gyöngyszemeként ismert Nagyvárad belvárosa ma többnyire furcsa romvárosra emlékeztet. A műemlékeknek számító paloták, emeletes bérházak lepukkant, málló vakolatú, többnyire porlepte védőhálókkal bevont komor romok, akár egy egykor virágzó kultúra múltból ránk kiáltó figyelmeztetései.
Szent László fényei és a román milicisták
Az egykor híresen szép váradi történelmi belváros nem egyik percről a másikra változott romhalmazzá. A Szent László király alapította megyeszékhely magyar műemlékeit még a kommunizmus évtizedeiben kezdték el rombolni. A legismertebb, egyfajta jelenkori legendává nemesült esemény 1967-ben zajlott a főtéri Szent László-templomnál. A kommunista párt vezetői úgy ítélték meg, hogy a templom rontja a polgármesteri hivatal környékének képét, ezért a lovagkirály tiszteletére emelt római katolikus templom eltávolítását határozták el. Azt fundálták ki, hogy átköltöztetik a tér másik oldalára az egész templomot, s ha ne adj’ isten eközben tönkremenne, hát ki tehet róla? Idős váradiak máig emlékeznek azokra a napokra, amikor a város magyarjai élőláncot formáltak a templom köré, testükkel védve a bontásra érkező munkásoktól. Éjjel-nappal őrizték a városalapító király templomát, a főtérre kirendelt karhatalom pedig nem mert nyilvánosan véget vetni a tiltakozó akciónak.
Munkások és por a Fekete Sas Palotában
De több más, már-már misztikus történet is fennmaradt ezekről a napokról, mint például a Szent László gyertyáiról szóló történet. A csatárláncban álló, kezükben gyertyát tartó váradi magyarokat körbevették a milicisták. Szemtanúk elmondása szerint erős szél volt azokban a napokban Nagyváradon, azonban furcsa módon egyetlen, a templomért világító gyertya sem aludt ki, míg az embereket vigyázó rendőrök képtelenek voltak cigarettára gyújtani, annyira erősen fújt a szél. Valójában mai napig tisztázatlan, miért is állt el a hatalom a templom lerombolásától, a történteket követően azonban tizenegy tüntetőt letartóztattak, többen néhány évet le is húztak a börtönben, egyikük meg is halt a szamosújvári fegyházban.
Szoborcsere: László ment, Mihai jött
A templom melletti Szent László tér az elmúlt években egyre lepukkantabbá vált, jelenleg az önkormányzat által sikertörténetként előadott és eladott felújítási munkálatok folynak ott. A tér közepén egy esztétikailag is igencsak kifogásolható lovasszobor áll: Mihály vajda, azaz Mihai Viteazul szobra. A második világháború előtt egy Szent László-szobor állt ott, azt azonban nem sokáig tűrték a román elvtársak, a nagyváradi római katolikus püspökség székhelye előtt kapott helyet.
A váradi főtér felújítása az elmúlt év alatt is több vitát váltott ki. Az Ilie Bolojan polgármester által vezetett önkormányzat egy korszerűnek állított sima kőplaccot tervez főtérként Váradra, az uniós támogatással kivitelezendő felújítási projekt körül azonban sok a homályos kérdés.
Náci kincsek helyett kommunista szemét
A főtér közvetlen közelében fekvő híres Fekete Sas Palotát is éppen felújítják, jelenleg építőtelep benyomását kelti. Onnan csak egy ugrás a Kossuth (ma Independenței) utcában lévő romos zsinagóga. A Kossuth utca műemlék épületeinek egy részét a hetvenes-nyolcvanas években lebontották, megsemmisítették az utca teljes szakaszát. A lerombolt bérházak helyén suta zöldövezetecskét létesítettek egy meglehetősen nagy, Mihai Eminescut ábrázoló szoborral.
A régi váradi legendákban a romos zsinagóga is szerepel, állítólag alatt titokzatos alagútrendszer húzódik, ezek katakombáiban a második világháború ideje alatt a Váradról elhurcolt zsidók kincseit őrizte a Gestapo. Más történetek szerint itt húzódik az az alagútrendszer, amely összeköti a Szent László-templom altemplomát a váradi várral. Ezeket a legendákat azonban még senki sem igazolta, sem a váradi polgármesteri hivatal illetékesei, sem pedig a Körösvidéki Múzeum régészei. Amikor azonban 2012 nyarán a Körösök Vízügyi Igazgatósága hozzákezdett a belváros szégyenfoltjának számító, lerobbant partszakasz rendbetételéhez, hihetetlen mennyiségű szemetet találtak a lerombolt műemlék épületek helyett tátongó gödrökben. A kommunista érában ugyanis nagy mennyiségű szemetet hordtak a lebontott műemlék épületek helyén maradt gödrök feltöltésére. A Kossuth utcai partszakasz rehabilitálása hamar abbamaradt, sok hercehurca után csak a közelmúltban folytatták a munkálatokat, miután kiderült: csak akkor kivitelezhető Bolojan polgármester nagy álma – az ide tervezett föld alatti parkoló –, ha rendbe hozzák a Körös-partnak ezt a részét.
A kocka el van… lopva!
A nagyváradi korzó ma bizonyára Európa legroskatagabb sétálóutcája. A még a magyar világban épített csodálatos műemlék épületek zömét védőháló borítja, az önkormányzat bejelentése szerint idén aztán nekiveselkednek, és rendbe hozzák a gyalázatos állapotban lévő váradi Főutcát. Talán egyben ez Európa egyetlen ki nem világított nagyvárosi korzója, tavaly óta ugyanis egyetlen utcalámpa sem oszlatja a sötétséget. Hogy miért? Ennek is megvan a maga balkáni sztorija, ami még az előző polgármesterhez, az időközben EP-képviselővé avanzsált Petru Filip személyéhez kötődik. Az olténiai származású, a váradi polgári értékekre erősen „immúnis” Filip ugyanis igencsak elvetette a kockát a nagyváradi főutcán. Meglehetősen rossz minőségű kőkockákat, pontosabban azoknak is csak a felét: a váradi sétálóutcát ugyanis félbevágott kínai kockakövekkel burkolták. A kőszállítmány árának másik fele szőrén-szálán eltűnt, a nyilvánosságra kerülő panamát azonban egyelőre valamennyi elkövető megúszta büntetés nélkül. A volt polgármester elment Brüsszelbe, a félkockákból összerótt, „félkorzó” meg itt maradt. Azaz alig két esztendő múlva a burkolat elkezdett szétcsúszni, s ez nemcsak sarokmarasztaló, bokaficamító hézagokkal járt, hanem egy-kettőre szétverte azokat a „talajmenti” utcalámpákat is, amelyeket 2006-ban a tervezők a kínai kockakövek közzé raktak le. Míg működött a furcsa talajmenti utcalámpasor, sokak szerint a váradi korzó egy elfuserált reptéri kifutóra emlékeztetett, ma már semmire sem emlékeztet, éjszakánként csak a boltok firmamentumainak sejtelmes fényecskéi világítják meg. Romturizmusunk végén megszemlélhetjük az egykori pénzügyi palota döbbenetesen lepusztult épületét, ahol régebben évtizedeken át a járóbeteg-gondozó rendelői működtek. A római katolikus püspökség tulajdonában lévő műemlék épületnek a restitúciós törvények értelmében vissza kellett volna kerülnie eredeti tulajdonosához, azonban a Bihar Megyei Tanács megfellebbezte a döntést, a pereskedés évek óta zajlik, miközben a védőhálóval borított belvárosi épület málladozó kísértettanyává züllött.
A polgármester erőgépei
Az elmúlt években a váradiak közelről nézhették, hogyan jut ebek harmincadjára a város történelmi értékeinek jó része. Az 1989-es változásokat követően az RMDSZ semmit sem tett az egykori magyar múltat igazoló műemlék épületek megóvása érdekében. A politikai kavarásokkal, pénzügyi panamákkal tarkított tudatos múltrombolásnak azonban nincs vége. Bolojanék néhány hete bejelentették: néhány méternyi kerékpárút megépítése érdekében elbontanak több műemlék jellegű épületet a Kert (ma Avram Iancu) utcában. Úgy tűnik, ez volt az utolsó csepp a pohárban, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének kezdeményezésére ugyanis a váradiak tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek. Elhatározásuk szerint az akciót addig folytatják, míg a váradi önkormányzat fel nem fogja: az európai normákat is felrúgják, ha megpróbálják tönkretenni, felszámolni Nagyvárad egykori történelmi arculatát.
Szőke Mária Magdolna
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elmaradt az EMNP és az MPP egyesülés
Elutasította az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziós ajánlatát, és csak a párbeszédkészségét erősítette meg a Magyar Polgári Párt (MPP).
A Toró T. Tibor EMNP-elnöknek címzett nyílt levelében Biró Zsolt, az MPP elnöke pártjának a szervezeti önállóság megőrzéséről szóló kongresszusi határozatára hivatkozott, és éles hangon bírálta az EMNP fúziós törekvéseit.
Az EMNP nem adta fel: válaszul kiadott közleményében tudatja, hogy az MPP helyi vezetőivel folytatja a fúziós tárgyalásokat, mert a magyar közösség nagy része együttműködést és közös cselekvést vár az erdélyi magyar politikai szereplőktől.
Az EMNP elnökségének megbízásából Papp Előd alelnök május 4-én, a makfalvi majális alkalmával tett nyilvános ajánlatot a fúzióra, a bejelentés után pedig írásban is átadta Biró Zsoltnak a fúziós tárgyalások elkezdését ajánló néppárti határozatot. A két párt megközelítőleg egyenlő teljesítményt ért el a 2012. júniusi önkormányzati választásokon, de összesen is kevesebb polgármesteri és tanácsi mandátumot szerzett – a leadott magyar szavazatok mintegy 15 százalékával –, mint 2008-ban az RMDSZ-szel szemben akkor még egyedüli magyar versenypártként fellépő MPP. Jelenleg a polgári pártnak 7, a néppártnak 2 polgármestere van (az RMDSZ-nek 140), az MPP azonban ragaszkodik önállóságához és a politikai pluralizmushoz.
Tegnapi nyílt levelében Biró Zsolt arra kérte a Néppárt vezetőit, hogy „lépjenek túl saját árnyékukon, hagyjanak fel a közvélemény folyamatos manipulálásával, a sajtón keresztül történő üzengetéssel, a fúzió alapokat nélkülöző erőltetésével, és amennyiben tényleg szívükön viselik közösségünk sorsát, akkor maszatolás helyett válasszák bátran az őszinte párbeszédet”. Biró úgy véli, az EMNP és az MPP meg tudja találni az együttműködésnek azokat a lehetőségeit, amelyek a választások szabadságát és az erős nemzeti érdekképviseletet is biztosítják.
Az elutasítás nem tántorította el a Néppárt vezetőit szándékuktól: az MPP helyi vezetőivel folytatják a tárgyalásokat a két párt fúziójáról. „A Néppárt számára egyértelmű, hogy a fúzió ellenzésével az MPP egyes vezetői, Biró Zsolt elnökkel az élen, homlokegyenest szembemennek a párt tagságának akaratával, hiszen a polgáriak helyi szinten – amint ezt több alkalommal jelezték is –, igenis, akarják a nemzeti oldal egyesítését” – áll az EMNP közleményében, amely szerint helyi és önkormányzati szinten a legtöbb esetben példaértékű az együttműködés a két párt között. Emlékeztettek arra, hogy május elején a makfalvi majálison ajánlották erőik egyesítését az autonómia érdekében, és akkor a két párt vezetősége arról is megállapodott, hogy egy többfordulós, váltott szervezésű tárgyalássorozat keretében egyeztetnek az egyesülés lehetséges módozatairól. A tegnapra tervezett első tárgyalási fordulón azonban Biró Zsolt MPP-elnök nem jelent meg.
MTI
Erdély.ma

Múltfoglalás
Mindennap meg kell küzdenünk hagyományainkba ágyazott jövőnkért. A térfoglalási játékban nálunk dörzsöltebb betelepültek mindegyre el akarják bitorolni értékeinket. A pillanatnyi politikai helyzet függvényében van, amikor erőszakkal veszik el, máskor kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésre apellálva kinézik szánkból a sajtot. Most is arra készültek némelyek, hogy a Marosvásárhely jelképének számító két Bernády-épületbe sunyi módon becsempésszék a román múltigazolás jelképének számító Dandeát. Első látásra bagatellnek tűnhet egy gyűlésterem elnevezése. Mégsem lehet egy napon emlegetni a Trianon után kinevezett polgármester ténykedését a modern várost megalapozó városvezetőével. Az sem mellékes, hogy így csapdába futva legitimizálhatjuk ezt a párost a sokat halogatott iskolai névadáshoz is. Persze, a politikusoknak mérlegelniük kell, hogy mit nyer vagy veszít a közösség a kompromisszumos alkuból. De a két évtizedes húzd meg-ereszd meg játékból már annyi következtetést levonhattunk, hogy csak mi nem vagyunk szószegők. A nemrég tartott RMDSZ-kongresszuson újfent elmondta ezt minden román politikai párt szónoka. Ami azt jelenti, rájuk nem vonatkozik. Ezért született egy csiki-csuki oktatási törvény és számos „ha akarom, megadom” kisebbségi jogosítvány. Itt, az egykori székely fővárosban úton-útfélen arra törekednek, hogy marginalizáljanak bennünket. Mert kapott ugyan Bernády szobrot egy tenyérnyi parkban, ahol egy tisztességes megemlékezést sem lehet megtartani, míg Dandea a központban pöffeszkedik. Nekünk, magyaroknak itt nincs helyünk Avram Iancutól és a kétes eredetű, sorozatgyártott anyafarkastól. Petőfit kilökték az egykori úri kupi közelébe. Tőlünk kompromisszumkészséget várnak el, miközben ők az egykori katolikus fiúgimnáziumban létrehozandó magyar iskola ötletére kígyó-békát rámondanak. Tegnap a mérsékeltnek mondható román napilap majdnem egész oldalas írásban bizonygatta, hogy miért rossz az ujabb magyar iskola. Állításuk szerint az épületet most bitorló Unirea (Egyesülés) nevű líceumban európai szellemiség uralkodik. Szülőként és évbúcsúztatókra járó magyarként nem ezt tapasztaltuk. Sőt, azt éreztük, hogy megint kiszorítottak a térről, mint közösségünk jelképeit, a szobrokat. Tudom, ígérgetik: lesz majd Sütő András-szobor a Színház téren. Remélem, megérjük, csak túl nagy árat ne fizessünk érte! A kompromisszumos megoldásokat kereső választott tisztségviselők ne csak választásokkor bízzanak a sajtó erejében. Most is bebizonyítottuk, hogy nem a szenzációhajhászás késztetett a Dandea névadás megszellőztetésére, hanem közösségi értékeink védelme.
Karácsonyi Zsigmond

Népújság (Marosvásárhely)

Székmagyar
A Nyugati Jelen olvasói tudják, hogy több Arad múltját tárgyaló régi kiadványt digitalizáltam. 2011 szeptemberében tettem számítógépen elérhetővé Arad vármegye 1892–1913 között megjelent köteteit.
Az azóta eltelt időben további 1910 előtt megjelent, Arad múltját tárgyaló könyvet alakítottam át elektronikus formátumúra, ilyenként számítógépen megjeleníthetővé úgy, hogy azokban keresni is lehet, és pillanatok alatt megtalálhatja az olvasó, hogy van-e benne arról szó, ami őt éppen érdekelné.
Idén tavasszal személyesen ajánlottam föl a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatójának, hogy tartanék a diákoknak egy bemutatót a digitalizálásról és az általam számítógépesített kiadványokról. Igazgató úr örömmel vette a felajánlást, és annak külön örült, hogy az általuk arra érdemeseknek tartott diákoknak is adnék egy-egy korongot, ingyen.
Igazgató úr a bemutató megszervezését aligazgató asszonyra bízta, aki Lehoczky Attila tanár urat találta legalkalmasabbnak az esemény lebonyolítására. Attila 58 tanítványát tartotta érdemesnek arra, hogy megkapják a korongot. 30 darabot vállaltam el, és vártam, hogy Attila írjon, fölhívjon, vagy valamilyen módon értesítsen: mikor mehetek az iskolába. A telefonom nem csörgött, üzenet, levél nem érkezett.
Rákérdeztem. Attila, mikor lehet szó a bemutatóról?
Attila: „Igen magas helyről rám szóltak, hogy adjam vissza igazgató úrnak a megbízatást”.
Személyesen kerestem föl igazgató urat, aki csak ámult az előállt helyzeten. Azt javasolta, hogy amennyiben fenntartom ajánlatomat, és továbbra is adnék néhány korongot az iskola arra érdemes diákjainak, akkor ők azokat szívesen átadják az évzárón.
Fölhívtam Attilát, és megkérdeztem: milyen helyről szóltak rá?
– Attila: Kitalálhatod.
Ki mondta?
– A: Kitalálhatod.
Fizikatanárként mérni szoktam, nem kitalálni.
– A.: Rájöhetsz magadtól.
Nos, nem akartam találgatni.
Fölhívtam az RMDSZ Arad megyei elnökét, Bognár Leventét, aki azt mondta, hogy erről a kérdéskörről nem beszélt Lehoczky Attilával.
Nem kerestem meg Király András államtitkárt, és az RMDSZ oktatási főtitkár-helyettesét, Magyari Tivadart sem.
Nem tudom ki az a székmagyar, aki 2013 júniusában azt sugallhatja egy főgimnáziumi tanárnak, hogy ne szervezzen a tanév utolsó hetében iskolája tanulásban kiemelkedő diákjainak ismeretterjesztő előadást régi kiadványok digitalizálásáról.
Nem tudom, hogy ki az a székmagyar, aki megpróbálja meggátolni, hogy 2013-ban aradi magyarul tanuló fiatalok kapjanak egy DVD-korongot, ingyen, amelyen a következő kiadványok vannak:
1. Bródy Sándor, Rákosi Viktor: 18negyvennyolcz, A magyar szabadságharcz 1848–49-ben, 1896,Album, 474. lap, 921 kép (6641 Ft)
2. Varga Ottó: Aradi vértanúk albuma,1890, 246 oldal
3. Lakatos Ottó: Arad 1881, I. 257 l., II. 263. l., III. 367 l.
4. Némethy Károly – Aradváros tanügyi története Aradmegye tanügyét tárgyaló függelékkel, I. 393 l., II. 399 l.
5. Fábián Gábor – Arad vármegye leírása históriai, geographiai és statistikai tekintetben, 1835., 287 l.
6. Kehrer Károly:Aradvármegye és Arad sz. kir. város népoktatásügye 1885—1910-ig, 1910, 300 l.
7. Aradvármegye monográfiája:
1. Simonkai Lajos: Aradmegye és Aradváros, 1893, 426 l.
2. Simonkai Lajos: Aradmegye és Aradváros állatvilága, 1893, 141 l.
3. Márki Sándor – Aradvármegye és Arad szabad királyi város története, I. 1892, 564 l., II. 1895, 911. l.
4. Gaal Jenő – Aradvármegye és Arad szabad királyi város közgazdasági, közigazgatási és közművelődési állapotának leírása, 1898, 718 l.
5. Bartucz Lajos, Kollarov M. István, Somogyi Gyula, Mátyás Jenő és Ipolyi-Keller Iván – Aradvármegye és Arad szabad királyi város néprajzi leírása, 1912, 507. l.
6. Somogyi Gyula – Arad szabad királyi város és Arad vármegye községeinek leírása, 1913, 256 l.
8. Kölcsey Egyesület:
1. Somogyi Gyula – Az Aradi Kölcsey Egyesület története 1882-1895, 90 l.
2. Az Aradi Kölcsey Egyesület titkári jelentései 1881-1810, 74 l.
3. Évkönyvek: 1884, 260 l., 1885. I., 113 l., II. 58 l., 1886, 104 l., 1887, 222 l., 1888, 179 l., 1914–1915, 166 l.
A fentieken kívül a korongon vannak még Pécskával, valamint Klebelsberg Kuno életművével kapcsolatos kiadványok is.
Nem érdekel, hogy megtudjuk-e vagy sem székmagyar kivoltát, de ma, 2013. június 7-én elviszem a Nyugati Jelennek ezt az írást, és átadok az aradi Csiky Főgimnázium igazgatójának 40 DVD-korongot a fenti tartalommal, hogy rendelkezzenek azokkal legjobb belátásuk szerint.
Nagy István, Pécska
Nyugati Jelen (Arad)

Gulág-idézés fiataloknak: megismertetni múltunkat
Túlélők, hősök, áldozatok. Kolozsváriak a Gulágon címmel tartottak megemlékező előadást a szovjet birodalomba kényszermunkára elhurcolt áldozatok emlékére középiskolás fiataloknak csütörtök délután a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum zsúfolásig megtelt fizikumában.
Murádin János Kristóf történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa röviden ismertette a diákokkal a második világháború után a megszálló szovjet hadsereg által az utcáról vagy otthonaikból ártatlanul összeszedett, és a Szovjetunióba „csak egy kis munkára”, azaz „málenkij robotra” elhurcolt magyar emberek ezreinek történetét, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták őket, és nagyon sokan közülük belehaltak a szenvedésekbe. Erdélyt a hatalom ellenséges területként kezelte, és bosszúvágy hajtotta őket, következésképpen összefogdosták a magyar és német nevű embereket, és foglyokként marhavagonokban a szovjet lágerekbe hurcolták el. Kolozsvárról körülbelül ötezer férfit és serdülőkorút vittek el, a halottak száma 36 százalékra (1600-1700 főre) tehető. Volt, aki egy év után szabadult, míg mások csak jó pár év múlva, vagy soha nem tértek haza. A témát a kommunista hatalom tabuként kezelte, sokan még rokonaiknak sem mertek panaszkodni, a hazatérők visszailleszkedése a társadalomba pedig akadozott.
A „málenkij robot” két túlélője is megjelent a találkozón, hogy meséljen személyes élményeiről. Bitay Lászlót tizenhat évesen kapta el egy járőr a Széchenyi téren, és szerencséjére egy év múlva betegsége miatt szabadon engedték. Mile József pedig láboperáción esett át hihetetlenül primitív körülmények között, így őt is felmentették. Jóska bácsi azt üzeni a mai fiataloknak, hogy ne a számítógép mellett ülve éljék le életüket, hanem tartózkodjanak minél többet a szabadban, mert ő is sokat köszönhet természetszeretetének.
A rendezvényen Papp Annamária és Benkő Levente gulág-kutatók is megosztottak néhány gondolatot a fiatalokkal. Lapunk szerkesztője, Papp Annamária arról kérdezte az iskolásokat, hogy családjukban akadtak-e olyanok, akiket meghurcoltak, és a téma feltárásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Benkő Levente arra figyelmeztette a fiatalokat, hogy a múlt században a fasizmus és a kommunizmus egyformán embertelennek bizonyult, mindkettő számláját több millió áldozat terheli.
A hallgatóság körében kézről kézre járt néhány eredeti tárgyi bizonyíték a szovjet fogságban szenvedők utókornak átmentett személyes tárgyai közül: csajka, kulacs, kanál, dohányszelence, sőt még egy világháborús nyomokat magán viselő sisak is, amelyet többen fel is próbáltak. A fiatalok ugyanakkor fellapozhattak több, az adott témakörben eddig megjelent kötetet is, amelyet a többi emléktárggyal együtt a szervezők a helyszínen kiállítottak.
Az áldozatokra való méltó megemlékezést és a további kutatómunkát szolgálja a Gulágkutatók Nemzetközi Társasága (www.gknt.hu), amely legutóbbi, Miskolcon megtartott ülésén egy emlékbizottság megalakításáról döntött. Ennek célkitűzései között szerepel egy önálló, független kutatóintézet és múzeum létrehozása, magas szakmai színvonalú tanulmánykötet kiadása 2014 áprilisáig, továbbá szeretnék, ha a történelemtankönyvekbe a II. világháború témájánál kerüljön be a „málenkij robot”. A tervek között szerepel emléktáblák és emlékhelyek létrehozása az elhurcolások, a gyűjtőhelyek és az egykori céltáborok színhelyein, a „,málenkij robot”-ban érintett települések, szervezetek és személyek felkutatása, a velük való együttműködés kialakítása, az egymás közötti információáramlás elősegítése, közös megemlékezések szervezése. Az emlékbizottság tagjai fontosnak tartják dokumentum-, ismeretterjesztő és játékfilm készítését a történtekről. További célkitűzésük a „málenkij robot” emlékév megtartása a Kárpát-medencében 2014–2015-ben, e tragikus események 70. évfordulója alkalmából a témában érintett önkormányzatokkal, civil szervezetekkel és magánszemélyekkel összefogva.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Ballagási ünnepség a Partiumi Keresztény Egyetemen
A Partiumi Keresztény Egyetemen szombaton, 2013. június 8-án tartották meg a hagyományos ballagási ünnepséget. Reggel a tanintézmény épületében szakonként búcsúztatták el a végzősöket, majd az újvárosi templomba vonultak át, ahol az egyetemi oktatók, valamint a szülők, rokonok és ismerősök közösségében, ünnepélyes keretek között intettek búcsút egyetemi éveiknek.
Tőkés László előző királyhágómelléki püspök, az egyetem elnöke igehirdetésében a 133. zsoltárt, illetve Pál apostolt idézte (Ef. 4,1–3), mely igeszakaszokra támaszkodva a közösség fontosságára és az elhivatott élet áldásaira hívta fel a figyelmet. „A közösség minden formája bomlófélben van, úgy a család, a barátság vagy a szomszédság, mint egész nemzetünk” – fogalmazott a lelkipásztor, aki az „elsivatagosodás” metaforájával szemléltette az aggasztó társadalmi folyamatot. Arra biztatta a végzős egyetemistákat, hogy ne hátráljanak meg, nézzenek szembe a kihívásokkal és tegyenek meg mindent a magyar közösségek megmaradásáért. Az erdélyi EP-képviselő arról is szólt, hogy megbomlott nemzeti egységünket újra helyre kell állítani, amiképpen az orvos meggyógyítja a beteg testet.
Non scholae, sed vitae discimus – Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk, idézte a latin közmondást Tőkés László, mely alapján rámutatott arra, hogy a Partiumi Keresztény Egyetemen nemcsak „meddő tudást” zúdítanak a hallgatókra, hanem a tanintézmény nevében szereplő keresztény szellemhez hűen, az életre készítik fel őket.
János Szatmári Szabolcs rektor az igehirdetés utáni ünnepi beszédében számvetést adott az elmúlt az esztendőről, ugyanakkor megemlékezett mindazon, az egyetem közösségéhez tartozó személyekről, akik az elmúlt évben távoztak az élők sorából.
Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul Magdó János főkonzul üdvözletét adta át a ballagási ünnepségen és megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon az erdélyieknek és a partiumiaknak az anyaországban pusztító árvíz mentő munkálataiban nyújtott segítségért.
Jánosi Zoltán rektor a Nyíregyházi Főiskola, Csigó Péter rektorhelyettes a révkomáromi Selye János Egyetem, Nábrádi András dékán pedig a Debreceni Egyetem nevében köszöntötték a hallgatóságot, mely tanintézményekkel jó kapcsolatot ápol a Partiumi Keresztény Egyetem.
A Partiumi Kórus színvonalas fellépése után kiosztották az érdemokleveleket a tanulmányi eredményeik, közösségszervező tevékenységeik miatt kiemelkedő hallgatók számára. A végzősök képviselői átadták az egyetem jelképes kulcsát és a Váradi Biblia mását a következő, jövőre végző évfolyamnak. A testvéregyházak képviselőinek áldásával és a Himnusz eléneklésével zárult a ballagási ünnepség.
Nagyvárad, 2013. június 6.
Tőkés László
EP-képviselő Sajtóirodája

Elballagtak a kolozsvári Sapientia végzős hallgatói
A kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem végzős hallgatói június 8-án, szombat délután a Farkas utcai református templomban tartották ballagási ünnepségüket. Az eseményen Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is jelen volt, az évfolyam egyik diákjának brüsszeli utazást ajánlott fel kiemelkedő tanulmányi eredményeiért.
Az egyetemen működő Természettudományi és Művészeti Karon környezettudományok, európai tanulmányok, illetve film - és fotóművészet szakon összesen 38 fiatal fejezte be tanulmányait. A ballagás alkalmával többek között Dr. Dávid László rektor, Dr. Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, Dr. Tonk Márton dékán, valamint Magdó János kolozsvári magyar főkonzul nevében Csulák Péter konzul búcsúztatta a fiatalokat. Az eseményen tiszteletbeli professzorrá avatták Dr. Ferber Miklóst, az egyetem Amerikában élő állandó támogatóját, akinek a jóvoltából immár hatodik alkalommal osztották ki a Ferber-ösztöndíjat. A díjat idén Német Brigitta nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgató vehette át.
Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is fontosnak tartja a diákok ösztönzését, a brüsszeli tanulmányutat ennek okán ajánlotta fel. Az egyetem vezetőségének döntése alapján Dembroszky Xintia környezettudomány szakos végzős hallgató vehet részt a háromnapos kiránduláson, melynek során betekinthet az Európai Parlament munkájába és Brüsszel városát is közelebbről megismerheti.
Az EP-képviselő köszöntőjében Apáczai János Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról (..) c. beszédéből idézett: „Napnál világosabb tehát, hogy mind az államnak, mind az egyháznak a főiskolák az alapjai. Mindkettő csak akkor virágozhat, ha a főiskolák erősödnek és virágoznak” – hangsúlyozta a képviselő.
Sógor Csaba szerint a Sapientia évről évre bebizonyítja, hogy fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar felsőoktatásban, végzősei megállják a helyüket a munkaerőpiacon. „Az évek során több gyakornok került ki az egyetem padjaiból, akik szakmai rátermettségükkel segítették a brüsszeli munkánkat” – tette hozzá a képviselő.
Maszol.ro

Elballagtak a PKE végzős hallgatói
Június 8-án, szombaton délelőtt tartották meg a
Erdon.ro, hagyományos ballagási ünnepségét a Nagyvárad-újvárosi református templomban.
Egy újabb szakasz zárult le a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) és az itt tanuló hallgatók életében. Az elmúlt hétvégén egy újabb évfolyam búcsúzott az intézménytől. A hagyományokhoz híven a végzős diákokat a ballagási ünnepséget megelőzően, reggel búcsúztatták el szakonként a PKE épületében, majd 11 órakor a hallgatók, tanáraik, szüleik, ismerőseik és barátaik körében közösen átvonultak az újvárosi templomba, amely idén is szűkösnek bizonyult. A Szózat eléneklése után a ballagókat, a vendégeket és az egybegyűlteket Ráksi Lajos egyetemi lelkész köszöntötte. Az ünnepi alkalmon Tőkés László az egyetem elnöke hirdette az igét a 133. Zsoltár első verse és Pál Apostol Efézusbeliekhez (Ef 4, 1-3) írt levelének versei alapján, prédikációjában az elhivatott élet áldásaira hívta fel a figyelmet. „A közösség minden formája bomlófélben van, úgy a család, a barátság vagy a szomszédság, mint egész nemzetünk” – fogalmazott a lelkipásztor, aki az „elsivatagosodás” metaforájával szemléltette az aggasztó társadalmi folyamatot. Arra biztatta a végzős egyetemistákat, hogy ne hátráljanak meg, nézzenek szembe a kihívásokkal, és tegyenek meg mindent a magyar közösségek megmaradásáért. Az erdélyi EP-képviselő arról is szólt, hogy megbomlott nemzeti egységünket újra helyre kell állítani, amiképpen az orvos meggyógyítja a beteg testet. Tőkés László kiemelte, hogy a hallgatók nem csupán meddő tudással távoznak az egyetemről, hiszen az itt töltött idő alatt a tanintézmény nevében szereplő keresztény szellemhez hűen, az életre készítették fel őket.
Ünnepi gondolatok
Az igehirdetést követően az egyetem rektora János-Szatmári Szabolcs tartotta meg ünnepi évzáró beszédét, amelyben értékelte a tanintézmény elmúlt évét, megemlékezve a pozitív és a szomorú dolgokról is. Kiemelte, milyen új szakokat sikerült indítani, hányan vehettek részt Erasmus képzésen, és milyen intézményekkel kötöttek együttműködési szerződéseket. „Egyszer mindennek eljön a vége, de tudni kell az új irány felé fordulni, meglátni a lehetőségeket. A búcsúzás nem más, mint visszatekintés a múltra, és előretekintés a jövőre”- tette hozzá a rektor. A beszédet követően az alkalmi köszöntésekre került sor. Dr. Szűcs Zoltán kolozsvári magyar konzul Magdó János főkonzul üdvözletét adta át a ballagási ünnepségen és megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon az erdélyieknek és a partiumiaknak az anyaországban pusztító árvíz mentő munkálataiban nyújtott segítségért. A továbbiakban dr. Jánosi Zoltán a Nyíregyházi Főiskola rektora, dr. Csiba Péter a révkomáromi Selye János Egyetem rektorhelyettese és dr. Nábrádi András a Debreceni Egyetem leköszönő dékánja osztották meg ünnepi gondolataikat. A beszédeket követően sor került az érdemoklevelek átadására, majd a végzősök képviselői átadták az egyetem jelképes kulcsát és a Váradi Biblia mását a következő, jövőre végző évfolyamnak. A Partiumi Keresztény Egyetem Kórusa színvonalas szolgálattal járult hozzá a tanévzáróhoz, amely a testvéregyházak képviselőinek áldásával és a Himnusz eléneklésével zárult. Az ünnepség után a hozzátartozók és a barátok virággal és ajándékokkal halmozták el a ballagókat.
Nagy Noémi
Erdon.ro

Sógor: a Sapientia végzősei megállják a helyüket a munkaerőpiacon
A kolozsvári Sapientia EMTE végzős hallgatói június 8-án, szombat délután a Farkas utcai református templomban tartották ballagási ünnepségüket. Az eseményen Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is jelen volt, az évfolyam egyik diákjának brüsszeli utazást ajánlott fel kiemelkedő tanulmányi eredményeiért.
Az egyetemen működő Természettudományi és Művészeti Karon környezettudományok, európai tanulmányok, illetve film - és fotóművészet szakon összesen 38 fiatal fejezte be tanulmányait. A ballagás alkalmával többek között Dr. Dávid László rektor, Dr. Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, Dr. Tonk Márton dékán, valamint Magdó János kolozsvári magyar főkonzul nevében Csulák Péter konzul búcsúztatta a fiatalokat. Az eseményen tiszteletbeli professzorrá avatták Dr. Ferber Miklóst, az egyetem Amerikában élő állandó támogatóját, akinek a jóvoltából immár hatodik alkalommal osztották ki a Ferber-ösztöndíjat. A díjat idén Német Brigitta nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakos hallgató vehette át
Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is fontosnak tartja a diákok ösztönzését, a brüsszeli tanulmányutat ennek okán ajánlotta fel. Az egyetem vezetőségének döntése alapján Dembroszky Xintia környezettudomány szakos végzős hallgató vehet részt a háromnapos kiránduláson, melynek során betekinthet az Európai Parlament munkájába és Brüsszel városát is közelebbről megismerheti.
Sógor Csaba szerint a Sapientia évről évre bebizonyítja, hogy fontos szerepet tölt be az erdélyi magyar felsőoktatásban, végzősei megállják a helyüket a munkaerőpiacon. „Évek során több gyakornok került ki az egyetem padjaiból, akik szakmai rátermettségükkel segítették a brüsszeli munkánkat” – jegyezte meg a képviselő. (közlemény)
Transindex.ro

Hétszázan ropták a táncot (Perkő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozó)
Szombaton a zord időjárás miatt nem a szokásos helyen, a perkői nyeregben levő kőszínpadon, hanem a kézdiszentléleki Petőfi Sándor Művelődési Házban tartották meg a nyolcadik Perkő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozót, melyen huszonnégy csoport mintegy hétszáz tagja ropta déltől estig a táncot. Első alkalommal vett részt a seregszemlén a budapesti Babszem Táncegyüttes, a kisújszállási Karakas Ifjúsági Néptáncegyüttes és a Garaguly Gyermek Néptánccsoport, a székelykeresztúri Mákvirág Néptánccsoport, a vargyasi Csillagkövetők Néptánccsoport és a sepsiszentgyörgyi Rügyek Néptánccsoport.
A rendezvény nyitóprogramjaként Orbán Ferenc állatokról szóló népi gyermekdalokat tartalmazó, Nagy az Istenke állatkerje című lemezét mutatta be zenésztársak és Benkő Éva közreműködésével. Esik az eső, ázik a Perkő – e szavakkal nyitotta meg Balogh Tibor polgármester a rangos rendezvényt, és elmondta: nagy öröm, hogy a község adhat helyet évente e jeles eseménynek. Köszönetet mondott a Kovászna Megyei Művelődési Központ munkatársainak és mindazoknak, akik a szervezésben segítettek. A megnyitó után sorra lépett színpadra a huszonnégy csoport, kalocsai, mezőségi, kalotaszegi, szilágysági, udvarhelyszéki, sóvidéki, széki, felcsíki, moldvai, Küküllő menti, erdővidéki és szatmári táncokkal arattak megérdemelt sikert. A tánccsoportok fellépésével párhuzamosan az Apor István-iskola folyosóján kézműves-tevékenység – babakészítés, nemezelés, bútorfestés és gyöngyfűzés – zajlott. A művelődési ház előcsarnokában népi mesterek és kézművesek állították ki eladásra szánt tárgyaikat. Virág Endre néptáncoktató, a rendezvény főszervezője összefoglalóként elmondta: a fesztivál elsősorban a gyermekeknek és nem a nagyközönségnek szól, és nem az a legfontosabb, hogy az ifjak megtanuljanak profi szinten táncolni, hanem az, hogy bekerüljenek egy jó közösségbe, és továbbvigyék a hagyományt, s ugyanakkor közösségépítő jellege is van.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

MDSZ megyei küldöttgyűlés Aradon
Régi, új elnök: Bognár Levente
Szombaton 10 órától az aradi Kultúrpalota nagytermében szervezték meg az RMDSZ Arad megyei szervezetének a küldöttgyűlését, amelyiket Faragó Péter választmányi elnök köszöntője nyitott meg.
A kvórum ellenőrzését követően szabályosnak találta a fórumot, amelyiknek a levezetését egyhangú szavazással a jómaga, Hadnagy Dénes és Ménesi Melinda összeállítású Állandó Tanács-tagokra bízták.
Elnöki beszámoló
Miután Faragó Péter ismertette a napirend 13 pontját, felkérte Bognár Levente leköszönő elnököt beszámolójának a megtartására. Ebben hallgatóságát végigvezette az elmúlt két év legfontosabb eseményein. A tavaly nyári helyhatósági választások eredményeinek az értékelése során elmondta: az 5 polgármesteri, illetve 4 alpolgármesteri tisztség elnyerésével elégedettek lehetnek, csakhogy nagyon hiányzik az elveszített megyei tanácsosi harmadik hely. Ha az meglenne, a fórumban a mérleg nyelvét képezhetnék, sokkal eredményesebben dolgozhatnának. Még ennél is nagyobb baj, hogy a tavaly téli parlamenti választásokon nem tudták megtartani az Arad megyei RMDSZ-es képviselői mandátumot, amit a szavazatszámlálás kiszámíthatatlansága ezúttal Temes megyének juttatott, noha ott az Arad megyei 8300 szavazattal szemben, alig 6000-et tudtak begyűjteni. A sikertelenségből tanulva, olyan stratégiát kell kidolgozni, hogy még egyszer a szervezet ne jusson a jelenlegihez hasonló helyzetbe, amikor a képviselői mandátummal járó anyagi háttér hiányában, át kellett alakítani az ügyvezetést, ráadásul a székház fenntartását is csak a megyei RMDSZ-es tisztségviselők, illetve gazdálkodók támogatásával sikerül biztosítani, amiért ezúton is köszönetet mondott. Év eleje óta a megyei tagszervezetekben megtartották a tisztújításokat, de 8 területi szervezet folyamatos odafigyelést igényel. A csíkszeredai kongresszuson a megyét 18 tagú küldöttség képviselte. Az országos fórum munkáját dióhéjban összegezve, a szórványvédelmet, a gazdaságélénkítő intézkedéseket, illetve annak az egymillió aláírásnak a begyűjtését említette, amivel az Európai Parlamentben kezdeményezni lehet az őshonos nemzeti kisebbségek jogállását szabályozó törvénynek a kidolgozását. A romániai magyarság előtt álló legfontosabb feladatoknak az év végén esedékes fejlesztési régióknak a számunkra kedvező változatban történő kivitelezését, illetve a jövőre esedékes EP-választásokon való sikeres szereplést nevezte meg. Noha az RMDSZ-nek a régiók átszervezésére vonatkozó javaslatait a kormány eddig elutasította, szerencse, hogy két magyar államtitkár, köztük egyik éppen az aradi Király András a tisztségét megőrizhette. Helyi szinten fontosnak tartja a Megbékélési Park különleges státusának az elnyerését, ami megakadályozhatja a március 15-eihez hasonló, ellenséges megnyilvánulásokat. Az anyanyelvű oktatás terén továbbra is kiemelt támogatás illeti meg a Csiky Gergely Főgimnáziumot, noha az oly régóta várt megyei oktatási stratégia még mindig nem készült el.
Régiós elképzelések
A napirend következő pontjaként megjelölt, a választmányi elnök beszámolójában, Faragó Péter ismertette a megyei választmány hatáskörét, a programjában megjelölt prioritásokat, mint az anyanyelvű oktatás jelenlegi intézményeinek a megtartását, a bővítését szolgáló elképzeléseket, a szakbizottságokban zajló munkát. A megyei önkormányzati konferencia elnöke, Almási Vince a beszámolójában ismertette a minden megyei választott tisztségviselőt magában foglaló fórum, illetve a polgármestereket, az alpolgármestereket, valamint az aradi, illetve a megyei tanácsosokat tömörítő önkormányzati tanács hatáskörét, munkáját. A továbbiakban a fejlesztési régiók ügyében Temesváron, Liviu Dragnea miniszter által összehívott találkozó tapasztalatait ismertette, amelyekből világosan kitűnik a kormány szándéka, hogy Arad megyét a Temesvár központú, Temes, Hunyad és Krassó-Szörény megyékkel együtt alkotott régióhoz kívánja csatolni. Jó hírnek számít, hogy a községeket nem kívánják felszámolni.
Oktatási stratégia szükséges
A továbbiakban Király András oktatási államtitkár beszélt a munkájáról, miszerint az országban élő 18 nemzeti kisebbség oktatásáért felel, ami nagyjából 230 ezer diákot feltételez az óvodától az egyetemig. 16 nemzetiség nyelvén folyik valamilyen szintű oktatás, de a mienkhez fogható, teljes szintű oktatást csak a németek, a szlovákok, valamint az ukránok szerveznek. Magyarul hozzávetőleg 166 ezer fiatal tanul, közülük 4000 nem magyar iskolába jár, de tanulja a magyar nyelvet. Az oktatási forma biztonságának a szemszögéből leépülő, veszélyeztetett, illetve gond nélküli kategóriákba sorolhatók az oktatási intézmények. Példának okáért, Krassó-Szörény, Szeben és Temes megyékben leépülő, míg Arad megyében veszélyeztetett helyzetben van az anyanyelvű oktatás. Az államtitkár szerint, a magyar szavazótábor is az oktatási intézmények köré csoportosul, hiszen ha példának okáért, Arad megyében beszorozzuk a 2100-2200 magyarul tanuló diák számát 2-3 hozzátartozóval, nagyjából kijön a parlamenti választásokon begyűlt szavazatoknak a száma. Arad megyében az anyanyelvű oktatás tekintetében fehér foltoknak számít a Maros-völgye, illetve a keleti kisvárosok. Nagy szükség van az egész Erdélyt átfogó, megyénként részletesen kidolgozott oktatási stratégiára, mert a tanügyi törvény parókiákon vagy vasárnapi iskola formájában zajló anyanyelvű oktatásra is lehetőséget nyújt. A Csiky Gergely Főgimnázium hosszú távú működése csak az egész megyében megszervezett utánpótlás-neveléssel biztosítható. Hogy kinek kellene elkészítenie a több mint két évtizede várt oktatási stratégiát, az államtitkár nem nevezte meg.
Beszámolók vitája
Folytatásként az Etikai és Fegyelmi Bizottság rövid beszámolóját Bátkai Sándor, míg a Szabályzat felügyelő, valamint a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság ugyancsak nyúlfarknyi beszámolóit Faragó Péter ismertette.
A beszámolók vitája során Sipos György megyei tanácsos elgondolkodtatónak ítélte, amiért a 234 küldött közül csak 175 volt jelen. Hozzászólása végén megköszönte az RMDSZ polgármestereinek, a zimándújfalui alpolgármesternek, valamint a majláthfalvi gazdáknak, amiért támogatásukkal biztosítják a központi székház működését. Király András államtitkár hozzászólásában irányadónak nevezete az RMDSZ XI. kongresszusát, amelyik az építkezést az önkormányzatokra vagy a szervezetekre alapozná. Maga úgy érzi, ez csakis a szervezetekre történő építkezéssel lehet hatékony. Papp Attila nagyiratosi polgármester köszönetet mondott az RMDSZ-nek, illetve megyei tanácsosainak, amiért hosszú kihagyás után községe is hathatós támogatást kapott infrastruktúra fejlesztésére. Javasolta, hogy az RMDSZ támogassa, amennyivel tudja az olyan települések magyar rendezvényeit is, ahol nincs megfelelő képviselet. Erdélyi István hozzászólásában ravasznak nevezte az 1923-ban elfogadott alkotmányt, amiből kihagyták az 1918. december 1-jén megfogalmazott, az autonómiára vonatkozó tételeket. Most az erdélyi magyarság két tűz közé szorult, ezért soha nem volt akkora szükség az összefogásra, mint jelenleg. Kocsik József AMMGE-elnök kifejtette: Cziszter Kálmán, Király András és Horváth Levente, illetve az RMDSZ Arad megyei szervezete sokat segített a gazdatömörülésnek. Az országos szervezet is mindent megígért, a támogatás viszont még várat magára. Bölöni György megyei tanácsos elmondta: többen hangoztatták, hogy a két választás után két nyugodt év lesz az építkezésre. Ha viszont a helyhatósági választáson elért döntetlent, továbbá a parlamenti megmérettetésen elszenvedett vereséget, az EP választások, illetve az elnökválasztás vereségei is követik, kevés esély marad a valós építkezésre, ezért az összes tartalékot mozgósítani kell. Horváth Levente kormányzati tisztségviselő hozzászólásában hiányolta a kihelyezett intézmények magyar vezetőit. Véleménye szerint, a szervezet három pillérre építkezve dolgozhat a leghatékonyabban: működőképes gazdasági és mezőgazdasági stratégia; a vállalkozók bevonása, illetve hatékonyabb ifjúsági stratégia támogatásával. Mindehhez a központi székházat magyar házként kell működtetni, ahova minden magyar hazamehessen. Zámbori Magdolna az erdélyi, benne az Arad megyei magyarság sorsdöntő gondjainak a megoldásában a társadalom legkisebb sejtjére, a családra történő építkezést javasolta. A hozzászólások végén Király András az érintettség okán, Bognár Levente elnöki minőségben válaszolt az elhangzottakra.
Választások
A további napirendi pontok, az RMDSZ Arad megyei szervezete elnökének, illetve a Megyei Választmány olyan tagjainak a megválasztása, akik nem alanyi jogon jutnak a fórumba Faragó Péter ismertetője szerint, a választás a május 16-án megtartott Állandó Tanácson készült jegyzőkönyv alapján történik. Eszerint három ívet osztottak ki a résztvevőknek: az elsőn a megyei elnöki tisztségért induló Bognár Leventére vagy ellene, másodikon az elhangzott jelölések közül 10 aradi, míg a harmadikon ugyancsak 10 vidéki jelöltet lehetett a szavazatok alapján megválasztani. A 3 urnában egybegyűlt voksok megszámlálása alatt megtartották Faragó Péter közreműködésével az alapszabályzat-módosítási javaslatok, míg Hadnagy Dénes közreműködésével a programmódosító javaslatok vitáját. Ugyancsak javaslatok alapján, betöltötték a felügyeleti szervekben megüresedett helyeket. Az eredményhirdetéskor megtudhattuk, hogy az elnökválasztás során Bognár Levente egyedüli indulókánt 150 igen, 25 nem, illetve 2 tartózkodás mellett újabb két évre nyert megyei elnöki mandátumot. A 10 aradi választmányi tag Hadnagy Dénes, Szabó Mihály, Tóth Csaba, Albert László, Kocsik József, Erdélyi István, Pintér Mária, Tóth Piroska, Derzsi Csaba és Fekete Károly. A vidékiek közül Almási Gábor, Bányai Mónika, Andó László, Péter Dalma, Kocsik Imre, Ménesi Melinda, Kádár Vilmos, Rédi Csaba, Tóth Mihály és Salamon Ferenc nyert választmányi tagságot. A megyei választmány 62 tagú névsora a június 27-én sorra kerülő alakuló ülésig áll össze az alanyi jogon, tisztségüknél fogva tagságot nyert személyekkel.
Elnöki nyilatkozat
Amint a tisztségében megerősített megyei elnök, Bognár Levente rövid nyilatkozatában a Nyugati Jelennek elmondta, felelősen folytatni kívánja azt a munkát, amit az Arad megyei magyar közösség érdekében két évvel ezelőtt elvállalt. Ugyanakkor meg kell találni mindazokat az eszközöket is, amelyek a közösség boldogulását, megmaradását szolgálják. Mivel e munkát csak együtt lehet felvállalni, számít mindazoknak a támogatására, akik a küldöttgyűlésen részt vettek, de azoknak a támogatására is, akik nem jöttek el, de eddig is a szövetségért dolgoztak. Maga jól tudja: nem leányálom a feladat, magasak az elvárások. Éppen ezért, szeretne mindenkit bevonni, akik a közösségért tenni akarnak. Azt szeretné, ha mindeni a magáénak érezné a szervezetet. Legfontosabb cél, folytatni a szervezetépítést, megtalálni azokat az eszközöket, amelyekkel érvényesíthetik a magyarságot szolgáló érdekeket országos, megyei, valamint helyi önkormányzati szinten.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)