Funartól a felelőtlenségig
Romániában számos jogszabály nyújt lehetőséget a magyar nyelv szabad használatára, Székelyföldet leszámítva közhivatalokban mégis alig hallani magyar szót. Az RMDSZ szerint a magyar nyelvnek regionális nyelvé válása jelenthetne áttörést, néppárti politikusok viszont úgy vélik, a jelenlegi törvényi kereteket sem használjuk ki.
Az erdélyi magyarság Trianon óta eltelt közel egy évszázada elsősorban a nyelvhasználati jogokért folytatott küzdelemről szólt. A nagyapáink idejéből ismerős „Beszélj románul” felirat a két világháború közötti Angelescu-korszak rémségeként maradt meg a közösségi emlékezetben egy olyan Erdélyből, ahol városaink zömében magyarok éltek többségben. Amit tiltó táblákkal nem lehetett kivitelezni, megoldotta a kommunista rendszer etnikai arányokat megváltoztató iparosító politikája: a betelepített román lakosság nyelvi terjeszkedésével háttérbe szorultak az őslakos magyarok, a közhivatalokból eltűnt a magyar nyelv. Magyar ember nem csak a katonaság vagy a rendőrség kötelékébe nem kerülhetett be, de közhivatalokba is ritkán alkalmazták. A kolozsvári Polgármesteri Hivatalban 1990-ben alig volt magyar alkalmazott, Szatmárnémeti 40 százalék fölötti magyar lakosságából néhány százaléknyi magyar dolgozott közhivatalokban. Ilyen állapotban érte a rendszerváltás az erdélyi magyarságot, a vegyes lakosságú és szórványvidékeken a képzeletbeli tiltótábla rég beköltözött az emberek tudatalattijába... A kisebbségek szabad anyanyelv-használatáról szóló első, rendszerváltás utáni hazai jogszabály az 1995/33-as törvény volt. Ezt követi a szintén a nyelvhasználati jogokat biztosító Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, amelynek betartását Románia a 2007/282-es számú törvényben vállalta. Számos nyelvhasználati passzussal 2001-ben jelent meg a 216-os közigazgatási törvény, de több más román jogszabályban történik utalás a kisebbségek szabad anyanyelv-használati jogára. Papíron Románia széleskörű jogokat biztosít kisebbségei számára, a valóság azonban mást mutat. Nagyvárosaink példája a bizonyosság rá, hogy megfelelő érdekérvényesítés nélkül a törvény írott malaszt marad. Nagyvárad, Kolozsvár vagy Marosvásárhely esete bizonyítja leginkább, hogy nagy múltú városainkban a magyarság komfortérzete igen keveset javult.
Elpuskázott nagyváradi lehetőségek
Az elmúlt évek legkeményebb, nyelvi jogaink visszaszerzését célzó próbálkozásai talán Nagyváradon folyt. A harc elsősorban nem a román hatalommal, hanem a helyi magyar politikai elit között dúlt. Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke szerint rég magyar utcanév-táblák lennének a városban, ha az RMDSZ nem járatja le az ügyet. Évekkel ezelőtt Csomortányi az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) soraiban indította el a hagyományos magyar utcanevek kiharcolásáért folytatott kezdeményezést, miután Bíró Rozália RMDSZ-es politikus második alpolgármesteri mandátumában semmilyen előrelépés sem történt a helyi magyarság nyelvi jogainak ügyében. „Átgondolt és következetes érdekvédelmi munka nélkül nincs jelentősége annak, hogy egy-egy településen magyar a polgármester vagy az alpolgármester. Ezt igazolja Nagyvárad és Bíró Rozália példája, ahol 12 évnyi magyar alpolgármesterség alatt semmit nem értünk el” – összegzi az elmúlt évek keserű tapasztalatát a néppárti politikus. Szerinte az EMI, majd a Néppárt által követelt történelmi magyar utcanevek újbóli használatára az volt az RMDSZ válasza, mint a Nagy-Románia párté: Horthy-korszakbeli személységekről akarnak utcákat elnevezni. Terveik szerint a történelmi magyar utcaneveket tájékoztató jelleggel függesztenék ki előbb a belváros 40-50 utcájába, majd bővítenék a kört, miközben megmaradnának a hivatalos román utcanevek is. Csomortányi szerint az a legnagyobb baj, hogy a számunkra kedvező törvényi lehetőségeket sem aknázzuk ki. Érmihályfalván, Nagyszalontán és Nagykárolyban 1990 óta RMDSZ-es többségű helyi közgyűlés és magyar polgármester van, a nyelvi jogok terén azonban ott sincs előrelépés. „Vagy közömbösségből, vagy tudatlanságból” – teszi hozzá Csomortányi.
Ellenjavallt erőszakosság
Az RMDSZ főtitkárságának önkormányzatokért felelős új alelnöke, Illyés Gyula nyolc éven át volt Szatmárnémeti polgármestere. A partiumi nagyvárosban 40 százalék a magyarság részaránya, ennek ellenére a több száz utca öt százalékának sincs magyar neve. A volt polgármester szerint városainkban az utcanév-változtatás a legkényesebb ügy, de Illyés ezt nem is tartja prioritásnak: „Nehezen képzelhető el, hogy a város főbb útjait, utcáit románra keresztelő többség belemegy az utcanév-változtatásba. A helyi közgyűlés nem szavazza meg, mi meg hetvenkedünk, és növeljük kudarcaink számát. Polgármesterségem alatt annyit sikerült ezen a területen elérnem, hogy a városban megnyíló új utcák közül 8-10-nek magyar nevet adtunk, és egy belvárosi utcát is magyarra kereszteltünk” – összegez az RMDSZ-politikus. Illyés az utcanevek megváltoztatásának esélytelen háborúja helyett sokkal fontosabbnak tartja, hogy a közhivatalokban terjesszük ki a magyar nyelvhasználatot. Ezen a területen is nagy nehézségekbe ütközött, állítja, hiszen a polgármesteri hivatal örökölt személyi állományának 90 százaléka román volt, és az arányon lényegesen nem tudott változtatni. El kellett fogadnia, hogy az ügyfélszolgálattal foglalkozó alkalmazottak közel fele állította, hogy ért magyarul. Az már más kérdés, hogy a néhány mondatot magyarul értő vagy beszélő román alkalmazott magyarul válaszol-e a hozzá magyarul forduló ügyfélnek. A gordiuszi csomót a volt szatmári polgármester azzal vágta át, hogy néhány alkalmazottal létrehozott egy ügyfélfogadó, ügyintéző városi irodát, ahol az új alkalmazottaknak már kötelező volt a magyar nyelv ismerete is, és német nyelvű munkatársat is alkalmaztak. Mivel a magyar lakosság többsége már megszokta a román nyelvű kommunikációt a hivatalokban, Illyés szerint az emberek feleslegesnek tartják a magyar nyelvű kérvényezést, mivel a végkifejlet mindig a román ügyintézés marad. Szerinte a jelenlegi törvénykezés csak felszínes megoldásokat kínál. „Az igazi áttörés az lesz, ha a magyar nyelvet sikerül regionális nyelvként elismertetni Romániában. Ez hozhat megoldást nyelvi jogaink kivívásához. Ameddig egy-egy többségi román közgyűlési határozaton múlik a magyar nyelv használata, nincs érdemi előrelépés” – mondja az RMDSZ-es politikus. Azt azonban maga is elismeri: a jelenlegi törvényi kereteket maximálisan ki kéne használni, „lehetőleg a helyi közhangulat figyelembe vételével, és az erőszakosság kerülésével.” Csomortányi szerint viszont nem kéne visszariadni attól, ha a helyi önkormányzat elutasítja a magyar utcanevek használtát. Egy ilyen határozatot kétszer lehet napirendre tűzni, a második negatív szavazat után a közigazgatási bíróság elé vihető az ügy. „Következő lépésként minden elutasító döntést az európai fórumok elé kell terjeszteni, mert a magyar nyelvhasználat uniós jog” – vázolja a megoldást az ellenzéki politikus.
A megmentett Házsongárd
A nyelvi jogok szempontjából leginkább megviselt erdélyi magyar közösség kétségtelenül a kolozsvári. A Funar-korszak mindent lenullázott, az állóháborúra berendezkedett magyarság pedig egy idő után beletörődött sorsába. Az 1990-2000-es évek két RMDSZ-es alpolgármestere beleszürkült a mindennapok magyarellenes hangulatába. Némileg új színt hozott a város magyarságának életében Horváth Anna kinevezése az alpolgármesteri székbe, aki közel egy év alatt – többszöri nekifutás után és valamennyi román párt támogatásával – közgyűlési határozatot eszközölt ki a Házsongárdi temető állagmegőrzésére, és közel két évtizedes elutasítás után a város műemléképületeire felkerül a magyar nyelvű szöveg is. A történészbizottságban zajló munka ma már az utolsó száz méteren várja a szerencsés végkifejletet. A kincses város múltjának és jóval 20 százalék alá csökkent magyar népességének mindez aprócska, de nagyon fontos gesztus, miután a magyar nyelvhasználat gyakorlatilag valamennyi közhivatalból kiszorult.
Igen, tessék!
A hivatalban lévő magyar tisztségviselők vérszegény teljesítményét szerencsére több civil szervezet hatékony munkája egészíti ki. A Kolozsváron elkezdődött Igen, tessék elnevezésű mozgalom üzletekben, és egyéb szolgáltató cégeknél ösztönzi az anyanyelvhasználat kiterjesztését: a bejáratnál rendszerint matrica jelzi, hogy az alkalmazottak tudnak-e magyarul. A kolozsvári térhódítás után a civil szervezet Marosvásárhelyen és más erdélyi nagyvárosban is népszerűsíti szolgáltatását.
Hasonló feladatokat lát el az Erdélyi magyarságért nevű egyesület is, amelynek csíkszeredai elnöke, Asztalos István tucatnyi kétnyelvű matricát juttat el az érdekeltekhez. Asztalos szerint a magyar nyelv használatával nem csak Kolozsváron vagy Nagyváradon vannak gondok, hanem Székelyföldön is. Példaként Marosvásárhelyt említette, ahol a lakosság közel felét kitevő magyarság egyre inkább románul szólal meg üzletekben és hivatalokban. Ez a nyelvi térvesztés legbiztosabb jele, aminek ellensúlyozására tenni kell. Székelyföld-szerte fel kell lépni azért, hogy a nagyáruházakban is betartsák a magyar nyelvhasználat szabályait. Egyesületük tucatnyi kétnyelvű matricát készít minden tevékenységi területre, ezt szeretnék forgalmazni több üzletben, áruházláncban is.
Mintegy 300 hivatalban kellene magyarul beszélni
A Horváth István szociológus vezette Etnikumközi Viszonyok Kutatóközpontja (CCRIT) által végzett felmérés szerint Romániában 298 polgármesteri hivatalban lenne kötelező a többnyelvűség. Kimutatásuk szerint 267 polgármesteri hivatal számolt be arról, hogy valamilyen formában biztosították az ügyfelek számára a magyar nyelvhasználatot. Míg a szóbeli kommunikációra vonatkozó előírások gyakorlati alkalmazásának többnyire nincs is akadálya, az írásos kommunikáció jóval problémásabbnak mutatkozik. A felmérés adatai szerint arra a kérdésre, hogy az erdélyi magyarok milyen nyelven beszélnek a polgármesteri hivatalban, a következő válaszok érkeztek: 1. Csak magyarul: 45 százalék, 2. Nagyrészt magyarul, de valamennyire románul is: 7,5 százalék, 3. Fele-fele arányban magyarul és románul: 9 százalék, 4. Nagyrészt románul, de valamennyit magyarul is: 4,5 százalék, 5. Csak románul: 33,9 százalék. A kimutatás szerint a magyar nyelvhasználat a népesség felére volt jellemző. A többnyire magyar nyelvhasználat egyértelműen székelyföldi sajátosság, ahol az erdélyi magyarság fele tömbben él.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Megszűnhet a nyárádszeredai kertészoktatás
Az elmúlt időszakban beszédtéma a városban, hogy megszüntetik a nyárádszeredai kertészeti távoktatást. A főiskola honlapján szűkszavú közleményben emelik ki, hogy anyagi okok miatt idén nem indítanak új évfolyamot. A hír valódiságával és hátterével kapcsolatban dr. Jakab Sámuel dékánt, a nyárádszeredai oktatás vezetőjét kerestük meg.
Arra a kérdésünkre, hogy a budapesti Corvinus Egyetem lassan felszámolja ezt az oktatási formát Erdélyben, a tagozatvezető dékán megerősítette: „sajnos, ez így van”. Ugyanis az eddigi támogató, az anyaországi Emberi Erőforrások Minisztériuma az összes határon túli tagozatnak (a kertészetiből is három működik: Nyárádszereda, Zenta, Beregszász – szerk. megj.) negyven helyre juttat támogatást az új tanévtől, és ezeket nem lehet szétosztani, ezért valószínűleg egy helyen, Zentán lesz támogatott oktatás. Ez nem azt jelenti, hogy a nyárádszeredait nem érdemes támogatni – toldotta meg a dékán –, hiszen jelenleg ezt tekintik a határon túli oktatás egyik legjobbjának. De mivel a marosvásárhelyi Sapientia EMTE-n már tíz éve folyik nappali kertészoktatás, úgy gondolták, hogy nem éri meg két főiskolát fenntartani egymástól húsz kilométerre. Az erdélyi vezetők azzal érveltek, hogy Nyárádszeredában főleg olyanok tanultak, akiknek nem volt lehetőségük nappali tagozatra járni. A budapesti válasz az volt, hogy távoktatást a vásárhelyi egyetemen is indítani lehet. De hogy ennek van-e esélye, azt Jakab Sámuel sem tudja. Ezért jelenlegi állás szerint szeptembertől nem indul új évfolyam, a jelenlegi hallgatók viszont kifutó rendszerben akadálytalanul elvégezhetik tanulmányaikat. A dékán még nem tekinti teljesen lezártnak a kérdést, mert minden az anyagi lehetőségektől függ, de elismerte: sok reményt már nem fűz hozzá.
Kevés a végzős
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy évről évre kevesebben államvizsgáznak a tagozaton. Nem ritka az, hogy az első évfolyam ötven hallgatóval indul el, de négy év múlva csupán egyötöde tesz záróvizsgát – ismerte el a dékán.
A távoktatás főleg az idősebb hallgatók miatt jött létre, akik igazán céltudatosan iratkoztak ide, és el is szeretnék végezni a főiskolát. Az utóbbi években azonban igen megnőtt a frissen érettségizettek száma az elsőévesek között. Legtöbbjük csak azért jött, hogy egyetemista legyen. Úgy gondolták, Nyárádszereda kis helység, nem veszik komolyan az oktatást, és amikor szembesülnek a valósággal, megfutamodnak – részletezte Jakab, aki elismerte: kár megszüntetni ezt az oktatást, de ha jobban belegondolunk, van igazságalapja.
Mégis megérte
Amikor 1993-ban elindult a kertészeti távoktatás Nyárádszeredában, a kezdeményezők úgy gondolták, hogy akkor is sikeres lesz, ha tíz-tizenöt személynek oklevelet biztosítanak. Ezzel szemben az itt anyanyelven oklevelet szerzett kertészmérnökök száma mára 415 körül mozog, és közöttük nagyon sok sikeres vállalkozó is van, aki sok itt végzett hallgatót foglalkoztat, és termelése európai szintű. Ha a végzősöknek csupán tíz százaléka ilyen sikeres, és ezek az emberek itthon maradtak Erdélyben, akkor is megérte – mondta meggyőződéssel a dékán, sorolva a jó példákat, sikeres egykori hallgatókat. Azt is elmondta: a Sapientia EMTE vásárhelyi kertészeti szakán oktató személyek nagy része is innen került ki, egyesek hallgatóként, mások tanárként dolgoztak előzőleg Nyárádszeredában.
„Nagyon elégedett vagyok azzal, amit elértünk” – summázta Jakab Sámuel, aki egyetlen dolgot sajnál, ha mégis megszüntetik a nyárádszeredai távokatatási kart: itt egy nagyon családias, békés munkalégkör uralkodott, az eredményeket pedig mind a hazai és magyarországi oktatóknak, mind az itteni kisegítő személyzetnek köszönhetik.
Gligor Róbert László
szekelyhon.ro

Orbán lerótta kegyeletét Szatmárnémetiben
Lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök a szatmárnémeti temetőben annak a férfinak a sírjánál, akit a gyanú szerint egy hónappal ezelőtt a magyarországi Izsákon annyira megvert két, azóta leszerelt rendőr, hogy belehalt sérüléseibe.
A kormányfő Facebook-oldalán szombatra virradóra közzétett videó tanúsága szerint Orbán Viktor egy szál, nemzeti színű szalaggal átkötött fehér rózsát helyezett el az áldozat sírján.
Ugyancsak szombaton a Magyar Nemzetben megjelent egy nyílt válaszlevél Tamás Gáspár Miklósnak címezve, „Netuddki” aláírással. A kolozsvári származású filozófus szerdán nyílt levelet írt a kormányfőnek ugyancsak a Magyar Nemzetben, arra kérve Orbán Viktort, menjen el Szatmárnémetibe, ha lehet, Áder János államfővel együtt, és tegyen egy szál virágot Bara József sírjára. „Kedves Gazsi! Nekem címzett nyílt leveledet megkaptam. Hagyjuk a felesleges udvariaskodást, jólesett. Tanácsodat megfogadtam. Az igazat megvallva, magamtól is eszembe juthatott volna. Sőt, talán eszembe kellett volna, hogy jusson. Akárhogy is, megvolt” – áll a szombaton közzétett válaszlevélben.
A miniszterelnök Facebook-oldalán szombatra virradóra közzétett videón az látható, hogy a kormányfő egy szál, nemzeti színű szalaggal átkötött fehér rózsát helyez el az áldozat sírján. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke közölte, Orbán Viktor péntek délután Szatmárnémeti Mátyás király utcai temetőjében emlékezett meg az izsáki rendőrőrsön történt kényszervallatás során elhunyt Bara József sírjánál.
A Bács-Kiskun megyei Orgoványon április 8-án délután szolgálatukat teljesítő rendőrök intézkedést kezdeményeztek a 47 éves férfival szemben motorosfűrész-lopás gyanúja miatt. Az izsáki rendőrőrsről este tettek jelentést, hogy az intézkedés alá vont férfi elhunyt. A gyanú szerint a két, azóta leszerelt rendőr annyira megverte egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt előállított román állampolgárságú férfit, hogy az belehalt a sérüléseibe. A Kecskeméti Járásbíróság a napokban kilencven nappal meghosszabbította a két volt rendőr előzetes letartóztatását.
szekelyhon.ro

Rangos vetélkedő
Kitörő örömmel vette át a legtöbb pontszámot szerzett iskolának járó díszes kupát szombaton a Nagy Mózes Elméleti Líceum lelkes és népes csapata. A kézdivásárhelyi középiskolában egy évig őrzik a trófeát, amelyet a Magyar Tannyelvű Középiskolák VIII. Országos Tantárgyversenyén szereztek, s nevük felkerül a kupára. A vetélkedőt május 11-én, szombaton tartották a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, ahol kilenc megye 29 középiskolájának 250 diákja mérte össze tudását hat tantárgycsoportból. A második helyen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, a harmadikon a csíkszeredai Márton Áron Elméleti Líceum csapata végzett.
A vetélkedőt nyolc évvel ezelőtt erdélyi oktatók álmodták meg, kezdeményezték és tartják meg minden évben Marosvásárhely rangos középiskolájában. A szervezőknek sikerült hagyományt teremteni, ezt bizonyítja, hogy évről évre többen szállnak versenybe – mondta köszöntőjében a fővédnök, Markó Béla szenátor, aki szerint a vetélkedő lehetőséget teremt az erdélyi magyar szellemi hagyományok felmutatására. A helyszínen pedig a Bolyaiak példája azt igazolja, hogy akaraterővel lehet teljesítményt elérni, s a tudás birtokában a nagy igazságok is kétségbe vonhatók.
A Haller Béla tanár vezette nyitóünnepségen Szabó Csilla, az Oktatásügyi Minisztérium tanácsosa, a tanfelügyelőség, a helyhatóságok képviselői, Bálint István iskolaigazgató és Oláh-Gál Róbert egyetemi tanár, a verseny elnöke köszöntötte a résztvevőket. Az ismert Bolyai-kutató elmondta, hogy Bolyai János tevékenységében van még feltárnivaló, s az eddig elvégezett munka folytatására biztatta a fiatalokat.
Az ember akkor ember, ha összes választási lehetőségei közül a legnehezebbet választja – hangzott el az elnök biztatása a díjkiosztó ünnepségen, ahol a zsűrik képviselői értékelték a diákok teljesítményét és ismertették a legjobb helyezést elértek nevét, iskolájukat, felkészítő tanárukat. A díjkiosztást megelőzően minden részt vevő iskola diák és tanár képviselőjét a színpadra szólították, s emléklappal valamint egy kis csomaggal jutalmazták meg. A tantárgyverseny színvonalát jelzi, hogy az informatikavetélkedő nyertesei a Sapientia EMTE marosvásárhelyi műszaki karának bármely szakára felvételi nélkül beiratkozhatnak, a földrajz- és történelemvetélkedő nyerteseit pedig a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem földrajz, kulturális turizmus, történelem, régészet, levéltárosi, művészettörténelem, nemzetközi turizmus szakán veszik fel a versenyen elért eredményük alapján. A zsűrik élén neves egyetemi tanárok álltak Kolozsvárról, Marosvásárhelyről és Csíkszeredából.
A Nyárádi Erasmus Gyula növény- és állatbiológia vetélkedő eredményeit dr. Fodorpataki László, a BBTE docense értékelte, s az írásbeli feladatok megoldása mellett kiemelte az állatok viselkedését egyéni megfigyelés alapján bemutató dolgozatok színvonalát. Növény- és állatbiológiából az első helyen Bíró Enikő (tanár Fehér Katalin), a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákja végzett. Madaras Barna bolyais diák (József Éva tanítványa) a második lett. Anatómia és élettanból Harsa I. Mihai-Iuliu (Székely Mikó Kollégium, tanár Csia Emese Kinga) kapta az első díjat. Nagy Zsuzsanna a Bolyaiból (József Éva diákja) a harmadik lett.
Nagy műgonddal, szépen kidolgozott tételeket bírált el a Teleki Sámuel országos középiskolai földrajzverseny zsűrije – számolt be dr. Nagy Egon, a BBTE docense. Általános természetföldrajzból Gábor Ibolya (Márton Áron EL – tanár Gidó Mária) írta a legjobb dolgozatot, humánföldrajzból Kerekes Anna Hajnalka (Kölcsey Ferenc Főgimnázium – tanár Tar István).
A Kalkulusz országos informatikai tantárgyverseny programozói vetélkedőjét elemezve dr. Antal Margit, a Sapientia EMTE adjunktusa örömmel mondta, hogy a programozói szakon megkétszereződött a résztvevők száma. A legjobb eredményt Vass Péter (Nagykárolyi EL – Muszka Ágnes tanítványa) érte el. Az alkalmazói vetélkedőt Székely István (Salamon Ernő EL – tanár Csiki Zoltán) nyerte.
A Societas Humana társadalomtudományok versenyének mérlegét Láday Zoltán tanár foglalta össze. Az Üzleti tervek verseny élére a legjobb vállalkozói tervvel a Székely Mikó Kollégium két diákja, Krecht Rudolf és Szigeti Botond került (tanáruk Szabó Anna). Barabási Róbert Csaba és Szabó Tamás, a marosvásárhelyi Elektromaros Iskolaközpont tanulói (tanár Dósa Zsolt) dicséretet kaptak. A társadalomtudományokból írt szakdolgozatok egyharmada kiváló minőségű volt – számolt be dr. Kósa István, a Sapientia EMTE csíkszeredai karának dékánhelyettese, majd ismertette az első helyezettek nevét. Az élen Mihály Imola, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum diákja (Erdei Ildikó tanítványa) végzett.
A Historia Nostra történelmi vetélkedő témája a magyarság (1699–1848 közötti) történelme volt. A díjazottak nevét dr. Rüsz Fogarasi Ildikó, a BBTE Történelem-Filozófia Karának dékánhelyettese jelentette be. A legjobb dolgozatot Dósa Helga, a marosvásárhelyi Református Kollégium tanulója írta (tanár Benedek Zsolt). A bolyais Nemes Szilárd (tanár Hajdú Zoltán) dicséretet kapott.
A Fabinyi Rudolf kémiavetélkedő mérlegéről dr. Donáth Nagy Gabriella, a MOGYE Gyógyszerészeti Karának adjunktusa számolt be, s az első helyezetteknek Zayzon Zsuzsanna, a Richter Gedeon Gyógyszergyár ajándékát is átadta. Általános és szervetlen kémiából Csomós Attila (Nagy Mózes EL, tanár Rozsnyai Árpád), szerves kémiából Léva Norbert (Nagy Mózes EL – Rozsnyai Árpád) vitte el az első díjat.
Nagyszerű vetélkedő volt, zárta az értékelések sorát a rendezvényt támogató oktatási minisztérium tanácsosa, Szabó Csilla, aki jövőre meglepetést helyezett kilátásba.
Befejezésként soroljuk fel, hogy kik működtek közre a Magyar Tannyelvű Középiskolák VIII. Országos Tantárgyversenyének szervezésében: dr. Bálint István igazgató, Horváth Gabriella igazgatóhelyettes, József Éva biológia-, Molnár Zoltán földrajz-, Fejér Magdolna informatika-, Láday Zoltán társadalomtudomány-, dr. Borsos Szabolcs filozófia-, Hajdú Zoltán történelem- és Patek Enikő kémiatanár. A rendezvényt a szaktárca mellett a polgármesteri hivatal, a Sapientia EMTE Környezettudományi Tanszéke, a BBTE és a Richter Gedeon Románia támogatta.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Ahol élet van, ott jövő van: felavatták az EKE-várat
Még sok a tennivaló a tiszteletreméltó parasztház körül
Erdély minden területéről a Várfalvához tartozó Aranyosrákoson gyűltek össze ünnepelni a hétvégén a természetjárók, hiszen hét évized után újra saját házat avathatott az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). Az EKE-vár létrehozását hároméves álmodozás, tervezés előzte meg, majd a szervezet országos vezetősége eldöntötte, ideje tettekre váltani a terveket, és merész elképzelését a Szentegyházason tartott országos közgyűlés elé tárta. „A néma csend azt sugallta, hogy terveinket nagy felelősség övezi” – emlékezett vissza Dezső László országos elnök. De a hétvégén nem csak ünnepeltek az EKE-tagok, hanem a településért is felelősséget vállalva 350 fát ültettek a helyi iskola udvarán, és kitakarították az Aranyosrákos-patak medrét. „Az önkéntes munkának szimbolikus jelentése is van – mondta Dezső László –, hiszen a fa a tiszta levegőt, a tiszta víz pedig az életet szimbolizálja. És ahol élet van, ott jövő is van.”
A Szentegyházason meghozott döntés után az EKE nem palotát vagy kastélyt vásárolt, hanem egy olyan tiszteletre méltó parasztházat, amelynek erős tölgygerendái már majdnem három évtizede tartották a ház falait, amikor 1891-ben az EMKE szervezésében létrejött az EKE. Egy évig tartó munkával sikerült elérni, hogy tavaly év végére rendezték az ingatlan tulajdonjogát, átírták az EKE nevére, majd sok szorgos kéz a kalákák alkalmával napról napra csinosította, építette az EKE-várat. Az országos elnök köszönetet mondott Várfalva község önkormányzatának, amelynek tagjai már az első beszélgetések alkalmával is támogatásukról biztosították, és ezt a partnerséget már több alkalommal is bizonyították az elmúlt időszakban. Kérte: fogadják az EKE-t községükbe, remélve hogy terveikkel, céljaikkal és megvalósításaikkal újabb színfoltot tudnak vinni Várfalva életébe. Dezső László kifejtette: „Az EKE-vár annyit fog érni, amennyire kihasználjuk. Addig fogja a céljainkat szolgálni, amíg mi építjük, és mi vigyázunk rá.” Elmondta, hogy egy olyan központot szeretnének kialakítani, amely fotós túrák, oktatási és képzési tevékenységek, erdei iskolák, tanácskozások és a kikapcsolódás otthona lehet. Hozzátette: még sok a tennivaló a portán, fürdőszobát, újabb szálláshelyeket kell kialakítani, és a romos csűr is felújításra vár. Másfelől, mivel Aranyosszék ezen vidéke számtalan olyan idegenforgalmi lehetőséget tartogat, amelyet érdemes megismerni és megismertetni, az EKE megpróbálja ezeket a látványosságokat egy csokorba szedni és a környék turisztikai kalauzát is elkészíteni. Álmainknak és terveinknek egyelőre csak az anyagi keretek szabnak határt.
Közös cél: megvédeni a természeti értékeket
Mărginean János, a község polgármestere köszöntőbeszédében elmondta, büszke arra, hogy az EKE Várfalván találta meg főbástyájának helyét. Úgy érzi: nem csak az egyesületnek, hanem a településnek is nagy előrelépést jelent, ezért Várfalva község polgármesteri hivatala és a helyi önkormányzat ebben a nemes munkában örök partnerséget vállalt. Hiszen a céljuk ugyanaz: megvédeni a természeti értékeket, ápolni minden talpalatnyi földet. A polgármester ismertette a község idei rendezvényeit, és meghívta az EKE tagjait az augusztusi községi napokra, amely jó alkalom a testvértelepülések megismerésére is. Reméli, hogy az EKE otthonra talál Aranyosrákoson, és természetszeretetükkel, tapasztalatukkal, szaktudásukkal még szebbé, tisztábbá, zöldebbé varázsolják a községet.
Dankó Szilvia konzul, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviseletében szintén örömmel látta az EKE-sek lelkesedését és azt a hozzáállását, amivel megpróbálják a fiatalokat a természeti értékek felismerésére, megőrzésére biztatni. Fontosnak tartja, hogy az olyan szerveződések, mint az Erdélyi Kárpát Egyesület, létezzenek és aktívan működjenek is. „Kiemelkedő jelentősége van annak, hogy tudatosítsuk az emberekben környezetünk fontosságát, amelynek nagyszerű módja a mai rendezvény is. Az ilyen eseményeken alkalom nyílik nemcsak a környezet építésére, hanem a közösség erősítésére és a hagyományok megőrzésére is” – összegzett a konzul.
Szabadság (Kolozsvár)

Ismét betörtek az Ugron-kápolnába
A pünkösdi Ugron-zarándoklat előkészítésére érkező takarítókalákások vették észre szombaton, hogy a Szejkefürdő melletti Mál-tetőn álló kis kápolna bejárati ajtaja fölötti rács ki van feszítve. Az oltárszekrény ajtajából ismeretlen tettesek kivették a szegeket – érintésre leesett az ajtó. Az egyik oldalsó ablakot kívülről védő rácsot megpróbálták kifeszíteni, megrongálva ablakot és a falat. A kriptába is próbáltak lemenni, ám csupán letörtek a súlyos zárókövekből, felemelni nem tudták azokat.
Búcsú az Ugron-kápolnánál„Azt hiszik egyesek, hogy még mindig a középkorban élnek: ki tudja, milyen kincsek vannak ott elrejtve – jegyezte meg László Attila, a plébánosa. – Igaz, népünk a temetőben is őriz »kincseket«: neves ősöket. Ám azt a kincset, amit rablók szeretnének megkaparintani, nem ott kell keresni. Az elkövetők nem képesek tudomásul venni azt sem, hogy az Ugron-kápolna kegyeleti hely! Temető.” Számba véve a kevéske használati tárgyat, nem észlelték, hogy valamit elvittek volna. Egyelőre.
„Elszomorító, hogy épp azok ellen követnek el kegyeletsértést, azoknak a lelkivilágát zavarják meg, akik városunkért ma is sokat tesznek – nyomatékosította László Attila. – Az Ugron család minden visszaszerzett vagyonával az itteni közösséget támogatja: gyermekek, ifjak nevelésére fordítják minden jövedelmüket. Pedig joggal vihetnék el a nyolcvanegynéhány tagú családnak. Ezért kétszeresen sajnálatos, és fáj, hogy az Ugron-ősök csendjét, nyugalmát a közöttünk élő gazemberek nem tisztelik.”
Nem ez volt az első ilyen eset, az évek során több alkalommal is betörtek a kápolnába.
A megáldott hely az Ugron család temetkezési helyéül szolgál. 1890-ben építtette Ugron Lázár. Ide helyezték nyugalomra 1911-ben a 19. század végének híres politikusát, Ugron Gábort is. Közel két évtizede a család Ugron István végakaratát teljesítette: hamvait hazahozta. Azóta minden évben két alkalommal, pünkösd másodnapján, illetve a kápolna névadójának ünnepén, Kisboldogasszonykor szentmisén vesznek részt a történelmi család tagjai.
Molnár Melinda
szekelyhon.ro

IT-fejvadászat a Sapientián
ECN 2013
Május 11-én, szombaton a nyolcadik alkalommal szervezték meg a Sapientia EMTE marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán a Sapientia ECN 2013 nemzetközi programozó- és matematikaversenyt, amelyre az idén tizenkét egyetem és öt középiskola nevezett be a programozói, három egyetem és hat középiskola a matematika vetélkedőbe.
Dr. Kátai Zoltán tanszékvezető tanár, a verseny szervezője lapunknak elmondta, hogy a verseny – amint a neve, ECN (Eficiency Challenge Network) is igazolja – hozzájárul ahhoz, hogy egyre hatékonyabb programozók kerüljenek ki a Sapientia padjaiból, ugyanakkor minden évben kihívás elé állítja a diákokat, hiszen különlegessége az, hogy a középiskolások az egyetemistákkal együtt mérik össze tudásukat, és volt már olyan is, amikor az előbbiek "rávertek" az utóbbiakra. Ugyanakkor azt szeretnék, hogy a Sapientia minél jobban beépüljön a középiskolák és az egyetemek hálózatába, különösen a programozó és az IT szakterületen. A versenyt az idén a nyolcadik alkalommal szervezték meg. Az első három háromfordulós volt, azóta annyira kinőtte magát, hogy csak egyfordulós, de jelentős részvétellel, hiszen a programozóira, amely angol nyelven zajlik, az egész Kárpát-medencéből bekapcsolódhatnak az egyetemek, míg a matematikaira az erdélyi középiskolák. A vetélkedő különlegessége, hogy háromtagú csapatok dolgoznak ugyanazon a feladatsoroson – egy számítógépen – a programozók tíz feladatot öt, míg a matematikusok négy feladatot négy óra alatt kellett megoldjanak. A bírók hálózatba kötve online követték a megoldás menetét. A matekeseknél a feladatmegoldás gyorsasága is számít. Az idén 16 programozó és 9 matematikus csapat állt szemben egymással.
Kátai Zoltán kifejtette: örömmel vette tudomásul, hogy évente mind több számítástechnikai cég áll a vetélkedő mögé, nemcsak támogatóként, hiszen jelentős ajándékokat oszthattak ki díjakként, hanem valóságos fejvadászterületet is jelent a verseny, mivel a cégek képviselőinek alkalmuk van végigkövetni a versenyt, és ki tudják választani azt a diákot, akit később alkalmaznak. Erre nem egy példa volt már az előző vetélkedőkön.
Ezenkívül a programozói verseny tulajdonképpen egy szelekció is a világ legrangosabb ACM versenyére, mivel a sapientiás szakasz az országos válogató kolozsvári régiójának egyik "kihelyezett" helyszíne is. Aki itt elér egy bizonyos eredményt, továbbjut az országos döntőre, majd innen akár az európai szintű vetélkedőre is. A programozói feladatokat moldvai egyetemek diákjai is átvehették és megoldhatták, ami hozzájárul a Sapientia EMTE oktatási színvonalának nemzetközi elismeréséhez.
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Képmások és kép-mások versenye a Kós Károly Központban
A temesvári Kós Károly Közösségi Központban szombaton délben tartották meg az ifjú magyar hivatásos és amatőr képzőművészek hagyományos találkozóját. A Művészeti Magyar Ifjúsági Találkozót (MMIT) idén is a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) szervezte meg, a Bánsági Magyar Napok keretében.
Az ifjú képzőművészek tárlatának megnyitóján Szász Enikő TMNSZ-elnök elmondta: a Bánsági Magyar Napok keretében 1996-tól kezdődően évente megszervezik a Temesváron tanuló magyar képzőművész hallgatók közös kiállítását. Az utóbbi öt évben a „fiatalok” kiállítását a TEMISZ szervezi, a Nőszövetség a befutott, Temesváron élő/dolgozó magyar képzőművészek, a „nagyok” tárlatának szervezését vállalta magára, amelyre idén a Helios Galériában került sor Szimbiózis címmel.
A fiatal művészek idei tárlatának témája a képmás, amelyet a résztvevők egy része a szó szorosabb értelmében portrénak, arcképnek, másik része rugalmasan kép-másnak, azaz másféle képnek értelmezett. Szekernyés János művészettörténész tárlatnyitó beszédében így fogalmazott: a képmás-teremtés foglalatossága magával a teremtéssel kezdődött, hiszen Isten a maga képére teremtette az embert. A képmások alkotása, amelynek vallásos vetülete az ikonográfia, a kezdetektől napjainkig végigkíséri az egyetemes művészettörténetet. Nagyon fontos, hogy a képmás, a portré a hasonlóságon túlmenően „jellemező” legyen, azaz jellemezze a modellt, mondta Szekernyés János, aki szerint „az itt kiállító fiatalok jelezték, hogy ehhez a témához hányféle képen, mennyiféle formában lehet viszonyulni. Vannak, akik szigorúbban ragaszkodtak a témához, mások egy kicsit elrugaszkodtak, de sokféle vetületét érintik a képmás-teremtés problematikájának. A képmás nem tükörmás: tükrözni a valóságot egy dolog, megjeleníteni a valóságot egész más dolog.” A Kós Károly Közösségi Központban kiállító 15 fiatal művész mintegy 25-30 alkotását a Szekernyés János művészettörténész, Tar Béla festőművész és Török János Csaba grafikusművészből álló háromtagú zsűri értékelte. A zsűri végül öt kategóriában díjazta a kiállított alkotásokat. A nyertesek: Lőrincz Melinda – fotóművészet, Găurean Cristina – grafika, Forgács Szimi – festészet, Järger Zsolt szobrászat és Péter Eszter – textilművészet.
„A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Tar Béla festőművész – a tárlat az utóbbi évek legszínvonalasabb ifjúsági kiállítása, a különböző kategóriákban egymástól nagyon eltérő, nehezen összehasonlítható alkotások versenyeztek. Az itt látható munkák bárhol megállják a helyüket. Remélem, hogy az alkotások színvonala a jövőben is tovább emelkedik, a fiatal alkotók jövőre még nehezebb feladat elé állítják majd a zsűrit!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

A hiteles értelmiség közösségmegtartó ereje
„Volt egyszer egy temesvári magyar szabadegyetem”
A Belvárosi Református Egyházközség, Újvárossy Ernő termében dr. Matekovits György, az Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság elnöke tartott előadást Temesvár elmúlt közel 40 esztendejének szabadegyetemi életéről.
A Kisencitől Isauráig, avagy Volt egyszer egy temesvári magyar szabadegyetem című vetítettképes előadásra az Ormós jubileum alkalmából, a Bánsági Magyar Napok keretében került sor. A rendezvényen részt vettek az egykori múzeumalapító temesi főispán, Ormós Zsigmond Magyarországon élő leszármazottai, közreműködtek a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészei.
Kiválóan dokumentált, szellemes stílusban megfogalmazott előadása során dr. Matekovits György felidézte az 1978-ban Kisenciklopédia néven induló magyar szabadegyetem hőskorának eseményeit. „A hiteles értelmiséginek – hivatásán túl – hihetetlen társadalom megtartó ereje van. Voltak ebben a periódusban olyan intellektuális szakmák, amelynek művelőinek nem volt szabad emigrálnia! A körülmények ellenére is a helybennmaradás jelentős pozitív példa volt. A külföldre távozás a polgárok sokaságát megingatta a reményteljes jövőképben. Akkor és Itt hőstettnek nem az emigráció, hanem az itt maradás számított! A temesvári magyar ajkú lakosság lelki és értelmiségi magatartását, életét, a ’89-es változásig – kis túlzással – a bárányok összebújásához hasonlítanám, amikor dörög és villámlik, mindannyian szorosan egymáshoz simulunk!”
A temesvári magyar szabadegyetem előadássorozata prof. dr. Salló Ervin (1929–2009) egyetemi vegyészprofesszor irányításával indult el az 1970-es évek végén Kisenciklopédia néven. Salló tanár úr vezéregyéniségként ápolója és fáklyavivője volt a temesvári magyar felnőttoktatás patinás hagyományainak. „Állítom, hogy előadásai a mai Mindentudás Egyeteme TV sorozat színvonalával vetekedtek!” – mondta dr. Matekovits. Az 1980-as évek elején, a mindinkább erősödő magyarellenes ellenszélben dr. Matekovits György vette át a Kisenciklopédia irányítását. „Kéthetes rendszerességgel zajlott rendezvényeinken felvonult a temesvári magyar értelmiségi gárda egész palettája.” – mondta az előadó, aki a teljesség igénye nélkül 141 nevet sorolt fel a Kisenciklopédia jeles előadói közül! „Az ismeretterjesztés nehéz műfaj! Nemcsak szaktudás, széles látókör szükséges hozzá, hanem írói véna is, és egyfajta megszállottság, mely sugárzásba vonja a hallgatót. Az ismeretterjesztésben a szaktudás igényessége fog kezet a megértetés és a meggyőzés művészetével. Egy jó előadó sikeresen ver hidat a szakemberek kicsiny és a laikusok népes tábora között. Irodalmi, zenei, képzőművészeti valamint tudományos ismeretterjesztői rendezvények sikeres sorozata igazolta, hogy egy nagyváros maroknyi magyar felnőtt lakossága kedveli és igényli a népfőiskolai típusú felnőttoktatást.” Emlékezetes előadást tartott a Kisenciklopédia keretében többek között dr. König Frigyes entemológus, aki meghatottan bevallotta: életében először tart előadást anyanyelvén! Az előadók sorából nem hiányzott, a temesvári és aradi és aradi értelmiség színe-java mellett, Kányádi Sándor költő, Csép Sándor és Herédi Gusztáv, a Korunk szerkesztői, Salat Levente rendszermérnök (ma egyetemi tanár) és sok mások neves ember. A Kisenciklopédia 1990-ben felvette az Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság nevet. A rendszerváltás utáni időszakban olyan jeles anyaországi vendégelőadói voltak, mint Budai Ilona népdalgyűjtő, előadóművész, Kóka Rozália, a bukovinai székelyek szervezetének elnök asszonya, népdalgyűjtő, meseíró, Tavaszi Noémi képzőművész, Béres András mesemondó, előadóművész, Birinyi József, a népi hangszerek mestere, Szépfalusi István bécsi tiszteletes, író, prof. dr. Márki Iván, a Hamilton College (USA) professzora, Tóth Imre szegedi gimnáziumi tanár vagy Detrekői Ákos, az MTA levelező tagja. A jelenlevők néma felállással emlékeztek a Kisenciklopédia és az Ormós Zsigmond Társaság előadóira, akik már nem lehetnek közöttünk.
Az Ormós Zsigmond Közművelődési Társaság 1993-ban emléktáblát helyezett el Kós Károly temesvári szülőháza falán. 1997-ben restauráltatta a Győrödi úti 1848-as emlékművet. A Társaság 1990 után erőfeszítéseket tett névadója, a Temesvárt magyar kultúrvárossá változtató Ormós Zsigmond emlékezetének méltó ápolása érdekében. 1994-ben emléktáblát avattak Pécskán, Ormós Zsigmond halálának 100. évfordulóján. A Társaság birtokában számos Ormós relikvia van, 2011-ben pedig az Ormós Zsigmond Társaság közvetítésével került sor a temesvári Szépművészeti Múzeumban Ormós Zsigmond egykori főispán 1873-ban festett portréjának átadó ünnepségére. A festményt Csicseri Ormós Zsigmond Budapesten élő leszármazottai adományozták a temesvári múzeumnak.
A temesvári szabadegyetemi élet közel négy évtizedes múltját felidéző rendezvény is Ormós-momentummal zárult: Borbély B. Emília és Tar Mónika színművészek A Banya sziklája című Ormós korrajzból és romániai úti élményeiből olvastak fel néhány részletet. Az eseményen jelen levő Ormós leszármazottak köszönetet mondtak dr. Matekovits Györgynek, Szekernyés Jánosnak, Miklósik Ilonának, Szász Enikőnek és a temesváriaknak Ormós Zsigmond emlékezetének ápolása érdekében tett szolgálatukért.
Kisencitől Isauráig
A rendezvény végén választ kaptunk arra a kérdésre is, miért Kisencitől Isauráig volt dr. Matekovits „kisenciklopédiás” vérbő stílusban megfogalmazott előadásának a felcíme. „Amikor a Kisenci csúcsfordulaton működött, esténként két órán át nézhettük a TV-ben a kondukátort. Mára a tudományos ismeretterjesztés Kisenci színvonalát „felülűberelte” a kábeltelevízió Animal Planet, Discovery és ki tudja még hány és hány tudományos csodacsatornája, amelyek ontják a lélegzetelállító képeket. Ami pedig véglegesen „betette az ajtót”, az volt, amikor egy hűséges, kitartó és állandóan jelenlevő tagtársunk – 1998-ban – megkérdezte: …a szerdai rendezvény véget ér, amire kezdődik az Isaura? (Mariana? Alehandró? Dallas? stb…)”
A hogyan továbbra vonatkozó kérdésünkre dr. Matekovits György az alábbiakat nyilatkozta a Nyugati Jelennek: „Változtak az idők, változtak a körülmények –azokkal a stratégiai megoldásokkal, amelyekkel eddig operáltunk, ma már nem lehet embereket összehozni. Mind kevesebben vagyunk: 1990-ben 40 000 magyar volt Temesváron, ma már jóindulattal is csak 15-20 ezren vagyunk. Megszaporodtak a magyar civil közösségek: nyugdíjas klubok, nőszövetségek, baráti, társas körök alakultak, ahol a látványosan fogyatkozó temesvári magyarok közül jószerivel mindenhol ugyanazok voltak/vannak jelen. Még egy fórumot működtetni csak azért, hogy a nyugdíjasklub vagy egy másik civilszervezet tagsága egy másik napon elmenjen egy másik helyszínre, nem egy építő, lendületet hozó dolog. Természetesen részt veszünk minden olyan közművelődési rendezvényen, mint a Bánsági Magyar Napok, besegítünk ott, ahol lehet, adjuk a nevünket hozzá, a szervezési kultúrát, amit az elmúlt közel négy évtizedben összeszedtünk, elsajátítottunk. A hogyan tovább kérdésre azonban nem tudok úgy válaszolni, hogy valami újat, izgalmasat ígérjek!”
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Vannak normális románok is (Beszélgetés Lucian Mîndruţăval)
A magyar–román párbeszéd jegyében született HungaRomânisme–HungaRomagyarázatok kiállítás díszvendége volt Lucian Mîndruţă román újságíró, aki az elmúlt hónapokban magyarbarát megnyilatkozásai miatt vált ismertté és népszerűvé az erdélyi magyarság körében.
Két nemzetiség együttélése olyan, mint a házasság: ha szabadságra vágysz, szabadabban kell engedned társad is, még akkor is, ha ez nem mindig tetszik, s olykor féltékennyé tesz – fejtette ki felszólalása elején. Őszintén, színesen, szellemesen beszélt a nacionalizmusról, a gyáva, cél nélküli emberek menedékéről, az oktalan, értelmetlen gyűlöletről, a másik megismerésének fontosságáról. A megnyitó után még rövid ideig elidőzött Sepsiszentgyörgyön, mint mondotta, ezúttal nem próbálta ki, adnak-e neki kenyeret, pár éve már bizonyosságot nyert, hogy alaptalan e mítosz, s azóta is őrzi az itt románul vásárolt hűsítőt. Lucian Mîndruţă szívesen válaszolt a Háromszék kérdéseire is. – Honnan jött az ötlet, hogy december elsején közzétegye a világhálón azt a magyarokkal szimpatizáló írást, melynek köszönhetően rövid időn belül rendkívül népszerű lett a magyarság körében? Miért tartotta fontosnak ezt a gesztust? – Egy amerikai ismerősömet hoztam el Erdélybe, s elvittem olyan helyekre, amelyek híresek, ahová minden román elviszi a külföldi vendégeit: a Peleş-kastélyba, Törcsvárra, Segesvárra, Nagyszebenbe. Az illető egyfolytában kérdezgetett: ezt ki építette, ez kinek köszönhető? S bár nehezemre esett, de rá kellett jönnöm, hogy bármit mutatok neki, azt mind mások készítették, nem az enyéim. Ekkor szembesültem azzal, hogy Románia gazdagságának jelentős része nem a románoknak köszönhető, s ha bölcsek lennénk, ünnepelnénk, kihasználnánk ezt. Az elutasítás helyett közelednünk kellene az itt élő nemzetiségekhez, tanulni tőlük. Rájöttem, úgy félünk a magyaroktól, mint a sötéttől, azért, mert nem ismerjük őket. Ezért gondoltam, hogy megteszem az első lépést, kezet nyújtok, és megpróbálom december elsejét, a mi ünnepünket az ő ünnepükké is tenni. S ugyanakkor megérteni, hogy a magyarok közül sokan nem ugyanazt érzik ezen a napon, mint mi, s ez normális, hisz nem vagyunk mindannyian egyformák. – Még meglepőbb volt két hónappal később, amikor a legnagyobb cirkusz közepette ön is kitűzte a székely zászlót Facebook-oldalán. – Igen, akkor kineveztem magam az első argeşi székelynek. Nevetségesnek tartom, hogy egy történelmi szimbólum ellen harcoljunk. Ha a magyarok szeretik a székely zászlót, a sajátjuknak tartják, kinek van joga megtiltani használatát? Olyan ez, mint Rómeó és Júlia története: hogyan tilthatod meg a fiataloknak, hogy szeressék egymást? Ez az ő zászlójuk, hagyd békén őket. Mit zavar téged Craiován, hogy valaki Hargita megyében kitűzött egy zászlót? Mit ártott neked? Nevetségesnek tartottam és fontosnak éreztem, hogy legyen egy román, aki normálisan viszonyul a kérdéshez. Gőgöljük magunkat a nagy nemzeti öntudatunkkal, pedig nem kellene olyan dolgokkal dicsekednünk, amelyek nem rajtunk állnak. Románnak születtünk, ez szerencse vagy esély, de önmagában még nem érdem. Az, hogy egy adott országban születtél, adott nemzetiségben, az csupán véletlen. Arra kellene figyelnünk inkább, hogy mit cselekszünk, milyen jót teszünk, mi marad utánunk. – A magyarok rokonszenve egyértelmű volt. Milyenek voltak a román visszajelzések? – Higgye el, vannak normális románok is. Sokan. Olyanok, akiknek nem az az első, hogy szidni kezdik a magyarokat, akik nem érzik rögtön azt, hogy vesztenivalójuk van, hogy valaki el akarja lopni tőlük Erdélyt. Sokan vannak, akiknek ugyanúgy elegük van ebből az üres hőzöngésből, mert ez a nacionalista mellveregetés nagyon üres. Jobb lenne, ha az őseink érdemei helyett saját érdemeinkkel foglalkoznánk, azzal, amit ma teszünk. Persze, nagyon sokan megharagudtak. A Facebookon kialakult egy szélsőjobboldali csoportosulás, tagjainak megvannak a közös jellemzőik: mindannyian egy bizonyos focicsapat szurkolói – nem mondom meg a csapat nevét –, mindannyian szeretik Corneliu Zelea Codreanut, egy polgárt, aki hatvan évvel ezelőtt az utcán lövette le az embereket. Rendben van, azt szeretnek, akit akarnak, de ami még súlyosabb, egyikük sem tud helyesen románul, mindannyian műveletlenek. Ez számomra elfogadhatatlan. Nem lehetsz úgy román hazafi, hogy csak Eminescu egyetlen versét olvastad, s azt sem tudod, mikor kell egy vagy két i betűt használni a szó végén. Ez a legnevetségesebb: a tudatlan, helytelen nacionalizmus. Hogyan szeretheted a hazádat, ha nem szereted az anyanyelvedet? A nyelv lenne az első, a legfontosabb, azután jön az ország. – Úgy gondolja, a nacionalista hőzöngők kisebbségben vannak? – Mindig, minden nemzetségben van és lesz egy ideges csoportosulás. Magyarországon is ott vannak a jobbikosok, akik most nagyítóval keresik a zsidókat. Kicsit furcsa, nem is értem. Nálunk is hasonló a helyzet, ellenséget keresnek, s ezek az emberek, akik ezt teszik, éppen önmaguk legnagyobb ellenségei. Üres az életük, nem találnak jobb elfoglaltságot, mint hogy szidjanak valakiket. – Hogy érezte magát péntek este Sepsiszentgyörgyön? Mi a véleménye az itt összegyűltekről? – Érdekes volt. Azért tartottam fontosnak, hogy eljöjjek, mert időnként belefáradsz abba, hogy folyton olyan emberek között legyél, akik nem értik azt, amit mondani akarsz. Arra gondoltam, itt talán olyanokkal találkozom, akik értik a mondandómat – és így történt. Kevesen vagyunk ilyenek, románok és magyarok is, akikben nincs görcsösség, nem figyeljük a másikat gyanakodva. Itt bizonyos mértékig megértésre találtam, de hangsúlyoznom kell: én nem ismerem a magyarokat. Egy más etnikum, más kultúra. Én egy olyan kultúrából érkezem, ahol sokat beszélünk, de végül nem teszünk túl sok mindent. Az itt összegyűlt magyarokon láttam, visszafogottabbak, figyeltek engem, s nagyon tetszett, hogy őszinték voltak. Amikor feltettem a kérdést, hogy szeretik-e a románokat, volt azért néhány másodpercnyi csend. Legalább nem voltak képmutatóak. Erre, persze megvan a magyarázat: azoknak is köszönhető, akik folyton, ok nélkül szidják a magyarokat.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szabadon távozott Borboly Csaba a bíróságról
Elutasították a DNA letartóztatási kérését
Huszonnégy órás őrizetbevétel után tegnap a Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította a Korrupcióellenes Ügyészség 29 napra szóló előzetes letartóztatási kérelmét Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és a három másik vádlott, Pálffy Domokos, Csiszér Botond Benedek és Sófalvi László ellen. Az ítéletet többórás tanácskozást követően délután hozták meg a bírák. A tárgyalóteremből felesége kíséretében kilépő Borboly Csaba kijelentette: "semmi nem igaz a vádakból és reméljük, az igazságszolgáltatás is így fogja ezt látni, és ennek megfelelő ítéletet hoz majd". Hozzátette: elfogadja a bíróság döntését, egyetért ezzel. A táblabíróság döntése ellen a Korrupcióellenes Ügyészség 24 órán belül nyújthat be óvást.
A korrupció vádjával őrizetbe vett Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét, Pálffy Domokost, Csiszér Botond Benedeket és Sófalvi Lászlót tegnap a Marosvásárhelyi Táblabíróságon többórás kihallgatás, majd tanácskozás után szabadon engedték. A tárgyalás nem volt sajtónyilvános, az ítélethirdetés alatt a tárgyalóteremben tilos volt video- és hangfelvételeket, fényképeket készíteni. A Korrupcióellenes Ügyészség 29 napra szóló előzetes letartóztatási kérelmét mind a négy vádlott esetében a táblabíróság elutasította, azonban 30 napra szóló lakóhely-elhagyási tilalmat rendelt el, kötelezve a vádlottakat, hogy mindahányszor beidézik őket kihallgatásra, jelenjenek meg az igazságügyi szervek előtt. Megtiltotta ugyanakkor, hogy a vádlottak egymással vagy az ügyben érintett tanúkkal kommunikáljanak, valamint gyakorolják azt a hivatásukat, szakmájukat, amellyel kapcsolatban vizsgálat folyik ellenük. A fentiek megszegése az előzetes letartóztatást vonja maga után – figyelmeztetett a bíró.
A tárgyalóteremből kijövet Borboly Csaba a sajtónak nyilatkozva
elmondta: "Harmadik éve folyik ellenem a lejárató kampány. Holnaptól nyilvánosak lesznek a dossziék, elolvashatják, mennyi feljelentés, mindenféle rosszindulatú megállapítás, kutakodás történt ebben az időszakban. Éjjel-nappal megfigyelés alatt voltam, ilyen életünk volt az elmúlt 3 évben, de úgy döntöttünk a családdal, hogy ha mégis ez a pályám, és látom értelmét, dolgozzak Hargita megye különböző fejlesztési vagy egyéb problémáiért. Most 30 nap szabadságom lesz, ezt a családommal töltöm, valószínűleg ezalatt át tudok gondolni jópár dolgot. Úgy érzem, nem tudtak most sem térdre kényszeríteni, és szeretném azt a megbízatást, amit a lakosságtól kaptam, folytatni. Abban is bízom, hogy azok, akik nagyon sok energiát fektettek abba, hogy leüssenek a pályáról, előbb- utóbb csak rájönnek, hogy ez még a börtönnel sem megy. Az igazságszolgáltatás döntésével, ha tetszik, ha nem, egyet kell értenünk, én is egyetértek, elfogadom, tudomásul veszem, és arra kérem a Hargita megyei lakosokat, próbáljanak meg az elkövetkező 30 napban engem nem keresni. Tudom, nehéz lesz, mert sokszor telefonon, e-mailen napi több száz ügyet intézünk a legkisebb problémától a legnagyobb gondokig. Semmi nem igaz a vádakból, és reméljük, az igazságszolgáltatás is így fogja látni és eszerint fog ítélni. A felvetett problémák azokkal az összegekkel kapcsolatosak, amelyeket minden év végén sikerült a megyébe vonzani, a Számvevőszék jelentése szerint ebből 50 km megyei utat csináltunk. Ahogy mondják, ezek a munkálatok bizonytalanok voltak, de az aszfalt megvan. Minden, ami a megyei tanácsnál folyik, teljesen törvényes".
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Közösségünket nem lehet megfélemlíteni!
Mi, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség székelyföldi önkormányzati vezetői megdöbbenéssel és felháborodással fogadtuk Borboly Csaba kollégánk őrizetbe vételét. Egyértelmű számunkra, hogy Hargita Megye Tanácsa elnökének meghurcoltatása a román karhatalom aljas megfélemlítési kísérlete.
Meggyőződésünk, hogy az ügyészség hétfői akciója annak a folyamatnak a része, amely során a szövetség számos politikusát meghurcolták. Az elmúlt időszakban szemmel látható módon felerősödtek és elszaporodtak a közösségünk elleni támadások: elindították a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítását, meghurcolták és zaklatták a székely termékek készítőit, vissza akarták vonni a székely történelemkönyvet, Székelyföld számos településén el akarták távolítani közösségi szimbólumainkat, a székely zászlót, mondvacsinált okokra hivatkozva korlátozni akarták nyelvhasználatunkat ott, ahol azt egyébként törvény írja elő. A szövetség országos és helyi vezetői minden alkalommal ellenálltak, kivédték a támadásokat, és megoldásokat kerestek a konfliktusok kezelésére. Borboly Csaba sem tett egyebet. Végezte a dolgát, folytatta a munkát, és erőteljesen képviselte azt, amiért mindannyian harcolunk: a székelyföldi közösség jogainak és szimbólumainak védelmét.
Nem véletlen az ügyészség időzítése sem. Borboly Csabát, a 11. RMDSZ- kongresszus egyik házigazdáját tíz nappal e fontos politikai esemény előtt vették őrizetbe. Az elmúlt hetekben az RMDSZ egyértelművé tette álláspontját a régiók átszervezésének kérdésében. Nem támogatjuk a fejlesztési régiók közigazgatási hatáskörrel való felvértezését, mert ezzel csupán egy újabb bürokratikus szintet hoznak létre, kiüresítik a megyéket, a döntéseket központosítják. Az alkotmánymódosítás kapcsán pedig továbbra is fenntartjuk azt, hogy a nemzeti közösségeket államalkotó tényezőként ismerjék el, és ne másodrangú állampolgárként kezeljenek minket. Ezért kérjük az Alkotmány 1-es cikkelyének módosítását.
Hosszú ideje tanúi vagyunk annak, hogy a kisebbségi jogainkat szavatoló törvényeket nem tartják be, és folyamatosan próbálnak megfélemlíteni bennünket. Ám azok, akik ezt eltervezték, és ezen munkálkodnak, nem ismerik erős, összetartó közösségünket. Mert akkor, amikor baj van, mi nem bújunk el – mi emelt fővel vállaljuk identitásunkat. Mert akkor, amikor meg akarnak osztani, mi nem fordulunk egymás ellen – mi összezárunk és egy emberként állunk ki jogainkért.
Teljes mértékben szolidárisak vagyunk Borboly Csabával, és támogatásunkról biztosítjuk, kitartást és erőt kívánunk családjának. Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Megvédjük jogainkat. Megvédjük közösségünk tagjait és vezetőit.
A székelyföldi önkormányzati vezetők nevében,
a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöksége
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke
Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere
Petres Sándor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke
Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere
Péter Ferenc, Szováta polgármestere
Simon István, Kerelőszentpál polgármestere
Állásfoglalás
Mi, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség szenátusi és képviselőházi frakciójának tagjai megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy hétfőn, május 13-án a Korrupcióellenes Ügyészség őrizetbe vette Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét, aki az RMDSZ politikusaként, a magyar közösség bizalmának köszönhetően, hosszú évek óta önzetlenül szolgálja és eredményesen képviseli Hargita megye és magyar közösségünk érdekeit. Mi, a parlament két házának RMDSZ-képviselői és szenátorai szolidaritásunkat fejezzük ki Borboly Csabával és hiszünk ártatlanságában.
Meggyőződésünk, hogy a többéves ügy felelevenítése az RMDSZ XI. kongresszusát megelőző periódusban semmiképpen nem lehet a véletlen műve. Az idei év hosszú távon meghatározó politikai döntései közepette a Korrupcióellenes Ügyészség e régmúlt időket idéző eljárása bizonyíték a kivizsgálás rosszindulatú motivációjára. Ezúton határozottan elítéljük a szövetségünk és a magyar közösség ellen irányuló politikai megfélemlítés minden szintű formáját.
Az RMDSZ szenátusi és képviselőházi frakciói
A csíki fiatalok szolidárisak Borboly Csabával
Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) egyszerűen hihetetlennek tartja, hogy Borboly Csabát, Hargita Megye Tanácsának elnökét őrizetbe vette a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). Borboly Csaba közéleti tevékenysége mindig is példaértékű volt a csíki fiatalok számára. Borboly Csaba mindig példát mutatott számunkra lendületből, tenniakarásból, proaktivitásból, vonalasságból. Bízunk benne, hogy mihamarabb kiderül, az elnök törvényesen járt el, és az őt érintő vádakban ártatlan. Úgy gondoljuk, hogy az őt érintő vádak politikai lejáratás eszközei.
Családjának erőt, kitartást kívánunk ebben a nehéz helyzetben.
Csík Terület Ifjúsági Tanácsa
Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme
Az Erdélyi Magyar Néppárt határozottan támogatja a korrupció és a bűnözés elleni harcot. Támogatja, hogy az igazságszolgáltatás intézményei magas rangú tisztségviselők esetében is teljesítsék kötelességüket, hiszen egy jogállamban a törvény előtt mindenkinek egyenlőnek kell lennie.
Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, a bűnösség megállapítása pedig kizárólag az igazságszolgáltatás feladata.
Nem tudjuk, hogy Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba intézményvezetői vagy a pártján belüli önállósodási törekvéseinek köze van-e az ellene indított vizsgálathoz, erre ma nincs válasz.
Azt viszont biztosan tudjuk, hogy a Néppárt a lehető leghatározottabban elutasít és elítél minden olyan eljárást, amelynek célja nem kizárólag az igazság kiderítése, és az esetleges bűncselekmények bizonyítása, hanem a politikai, netán etnikai alapú megfélemlítés vagy leszámolás.
Meggyőződésünk, hogy egy működő autonómiában jóval kevesebb táptalaja lenne az ilyen találgatásoknak. Mert a jogállami intézményekbe és az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett bizalom szempontjából is az autonómia a megoldás.
Az Erdélyi Magyar Néppárt Elnöksége nevében
Toró T. Tibor elnök
Népújság (Marosvásárhely)

A törvényességre vonatkozó érveket nem vették figyelembe
A rektorhelyettes nem írta alá az akkreditációs dossziét
Miután áprilisi ülésén a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusa nem hagyta jóvá a magyar tannyelvű oktatás alapfeltételét jelentő külön magyar csoportok alakítását, az akkreditációs dossziét is a többségi határozat szellemében állították össze, s küldték el hétfőn Bukarestbe. Mivel a magyar tagozat képviselőinek a törvényességre vonatkozó érveit nem vették figyelembe, Szilágyi Tibor rektorhelyettes nem írta alá az újabb öt évre szóló működési engedélyt kérelmező dossziét.
– A dosszié a román szenátusi tagok által a magyar tagozatra ráerőltetett rendszert tükrözi, ami nincs összhangban a magyar tagozat akaratával, nem teszi lehetővé a tagozat fejlődését, és nem felel meg a tanügyi törvény előírásainak sem, ezért a törvényessége is megkérdőjelezhető. A szenátus úgy döntött, hogy fenntartja a jelenlegi rendszert, amiben a román és magyar tagozatos diákok vegyes csoportokban, román nyelven végeznek minden gyakorlati tevékenységet. A vegyes csoportok nem teszik lehetővé a gyakorlati oktatás kétnyelvűvé tételét és a tanársegédi állások külön meghirdetését, ami a magyar tagozat hosszú távú fejlődését biztosíthatná. Pillanatnyilag a közös rendszer egy hajszállal jobb tanári lefedettséget biztosít, de más előnye nincs. Érdekes módon az angol tagozat számára megengedett a külön csoportok létrehozása. Ha nem jelennek meg külön a magyar tagozathoz tartozó tanársegédi állások, s a jóváhagyást ilyen formában adja meg Bukarest, fennáll a veszély, hogy az összes kérésünket erre hivatkozva fogják az elkövetkező öt év során elutasítani – válaszolta a Népújság kérdésére a rektorhelyettes.
– A gyakorlati oktatásban eddig vegyesen működő csoportok szétválasztása nem volt benne a Ponta-kormány három miniszterének a jelenlétében megkötött egyezményben?
– Erre külön nem tért ki az egyezség, az akkor hivatalban levő tanügyminiszter asszony azt szorgalmazta, hogy a főtanszékek létrehozása ne előzze meg az akkreditációt, mert véleménye szerint így a két tagozat ki tudja segíteni egymást a hiányzó oktatók pótlásában. Ha valós segítő szándékkal viszonyulnának a kérdéshez, az angol csoportokhoz hasonlóan a magyar csoportok is külön meg kellene jelenjenek, ahol pedig tanerőhiánnyal küszködünk, ott a magyar tagozathoz tartozó állásra óraadóként egy román tagozatos kolléga besegíthetne. Azért ellenezzük a most elküldött akkreditációs dossziét, mert az oktatók hiányát, amit a román többség által fenntartott rendszer idézett elő a magyar tagozaton, ilyen módon továbbra is fenntartják és konzerválják. Először az oktatói lefedettségi arányt is úgy számolták ki, hogy – annak ellenére, hogy a gyakorlatok közösek –, a román tagozatnak legyen meg a szükséges 70%, és a hiányt szinte teljes egészében a magyar tagozathoz írták. Egy rövid, de igen éles vita után belátták, hogy ez nem korrekt, s áttértek arra, hogy a diáklétszámmal arányosan osztozzunk a meglévő s a hiányzó oktatókon. Bár a Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Ügynökség (ARACIS) által elvárt szintet a jelenlegi diáklétszámmal nem tudjuk elérni, nem éppen annyira rossz a helyzet, mint ahogy azt az egyetem vezetősége lefesti. Egy kicsit átcsoportosítva az órákat, s a professzorokat és előadótanárokat is maximumra normázva, elég sokat lehet nyerni.
A rektor szerint a dossziékat azért kellett ennyire gyorsan felküldeni Bukarestbe, mert az ARACIS még a nyári szesszió előtt be akar fejezni minden ellenőrzést.
– Mennyi ideig lesz érvényes a működési engedély?
– Elvileg öt évre szól. Az egyetem időközben kérhet egy újabb felmérést, amikor lehetne változtatni, de ez nagyon sokba kerül, és ugyanaz a vezetőség kellene kezdeményezze, aki most elutasította a kéréseinket.
– Értesültünk, hogy Bukarestben is próbálkoztak azzal, hogy törvényességet érvényre juttassák az akkreditációs kérelemben. Milyen eredménnyel jártak?
– Mi az ősszel a kinyújtott kezet elfogadtuk, megpróbáltunk együttműködni a román féllel egy fokozatos megoldás kialakításában, de most, amikor a szenátus – egyetemi szinten a legmagasabb döntéshozó fórum – egyértelműen leseperte az asztalról az összes kérésünket, be kell látnunk, hogy hiába az egyezség, itt helyben a problémát nem lehet megoldani. Szabó Béla professzorral, a magyar tagozat vezetőjével együtt magasabb szintű támogatást kértünk. A szakminisztériumban a felsőoktatásért felelős államtitkárral sikerült beszélnünk, aki megértette a helyzetet, és ígéretet tett, hogy kérésünket közvetíti a miniszternek. Az ARACIS- nál viszont minden kérésünket illetően elutasításba ütköztünk. Az ARACIS honlapján, az elbírálók listájának a végén szerepel egy állítólagos határozat, hogy a klinikai oktatásban a diák–beteg kapcsolat csak román nyelven folyhat, s ezért a kórházi gyakorlatok nyelve kizárólag a román. Véleményem szerint ez nem indokolt, sőt diszkriminatív előírás. Egy magyar beteget milyen alapon kötelezhetnek arra, hogy a magyar tanársegéddel és a magyar hallgatóval románul beszéljen, miközben természetes, hogy a román beteggel az ő anyanyelvén kommunikálnak. Egy évvel korábban a kétnyelvű gyakorlatokra vonatkozó kérésünket elgondolkoztatónak tartották, most elutasították, sőt megpróbálták kiforgatni. Hiába kértük, hogy ezt az előírást finomítani kellene, mert ebben a formájában nem teljesen törvényes, hiába próbáltuk meggyőzni őket, hogy az angol csoportokhoz hasonlóan a magyar csoportokat is külön kellene választani, mindentől mereven elzárkóztak.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Öt nap alatt két bemutató a magyar színházban
Két új produkcióval készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház: Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát Hatházi András színművész állítja színpadra, Máté Angi Mamó című regénye alapján pedig Mezei Kinga, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulatának tagja rendezi a Csipke című előadást, a szintén újvidéki Góli Kornélia dramaturggal közösen készített adaptáció felhasználásával.
A két bemutató között alig néhány nap telik el: míg a Muzsikaszót május 17-én, pénteken este 7 órától láthatja a közönség, a Csipkét május 21-én, kedden este 8 órától tűzik műsorra. A többi alkotó távollétében a két dramaturg – Vajna Noémi, valamint Visky András művészeti aligazgató – ismertette a részleteket tegnap délben a sajtó képviselőivel. Visky András mindenekelőtt az UNITER-gálán kitüntetett három művésznek – Kézdi Imola, Györgyjakab Enikő, Hatházi András – gratulált, különleges alkalomnak nevezve a tehetséges színészek munkájának elismerését.
Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékának cselekménye eredetileg az 1880-as években játszódik, Hatházi András rendező és Vajna Noémi dramaturg döntése nyomán „kerül át” a huszadik század elejére, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó békebeli évébe a most készülő, nagyszínpadi előadás – hangzott el a sajtótájékoztatón. Nem véletlenül választották éppen az 1914-es esztendőt, hiszen – amellett, hogy ez volt a „jó világ” utolsó éve, – Móricz éppen ekkor írta meg a darabot, miután Kós Károly meghívására részt vett a híres sztánai farsangi mulatságon. Vajna Noémi elmondta: az eredeti szöveg megőrzése mellett arra törekedtek, hogy minél többet megmutassanak abból a koncepcióból, amely annak idején a mű szerzőjét vezérelte.
Hatházi András korábban így nyilatkozott erről: „Már nem akarom kényem-kedvem szerint nyirbálni a darabot, egyre jobban ragaszkodom a teljes, eredeti szöveghez, amit nem értelmezni akarok, csak elolvasni (rengetegszer), és hagyni, hogy megmutassa magát.” Előkelőnek, közönségesnek, kíváncsinak, fejlődésre éhesnek, nyomorultnak, tudatlannak, önhittnek és reménykedőnek nevezte ugyanakkor a kort, amelyben a két fiatal, Pólika és Balázs kapcsolata, szerelme kibontakozik.
– Minél egyszerűbb stílusban szeretnénk megmutatni ezt a világot, de úgy, hogy közben minél igazabb legyen – hangsúlyozta Vajna Noémi, kifejtve: a főszerepben Imre Évát és Farkas Lorándot láthatja a közönség, a társulat többi tagja mellett pedig színészhallgatók is szerepelnek az előadásban. A darab címével összhangban élő zenével is készülnek: Árus Péter klarinétosként, Pál Attila prímásként, Balla Szabolcs pedig nagybőgősként tűnik fel, és természetesen Farkas Loránd is énekel majd a Muzsikaszóban. A színművész megjegyezte: eleinte egymás után sokszor elolvasták a darabot, megmagyaráztak minden vesszőt és felkiáltójelet, hogy ezáltal még inkább felfedezzék maguknak a szöveget. Az előadás díszleteit Carmencita Brojboiu készítette, a jelmezeket pedig György Eszter tervezte.
A másik előadás, amelyről szó esett a sajtótájékoztatón, a Mezei Kinga rendezésében készülő Csipke, amely Máté Angi Mamó című nagy sikerű regénye alapján születik meg. – A regény, amely egy árva kislány és nagymamája történetét meséli el, szinte kiáltott a színpadi adaptáció után – mutatott rá Visky András, utalva ugyanakkor arra is, hogy a 2010-ben Bródy Sándor-díjjal kitüntetett regény már a kézirat olvasásakor elnyerte a tetszését. Ő szorgalmazta a darab színre vitelét, Tompa Gábor igazgató javaslata nyomán pedig a zentai születésű Mezei Kingára esett a választás rendezőként, akit tavaly decemberben színészként ismerhetett meg az Interferenciák fesztivál közönsége, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Turbo Paradiso című előadásában (rendező: Urbán András). A stúdióteremben játszódó Csipke dramaturgja Góli Kornélia és Visky András, díszlettervezője Mezei Kinga, jelmeztervezője Gömöri Éva, zenéjét pedig Mezei Szilárd szerezte.
A színház művészeti aligazgatója elárulta: a két új bemutató mellett turnékra is készül a társulat. A Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadással Franciaországban, a dijoni Théâtre en Mai fesztiválon vendégszerepelnek jövő hétvégén, június utolsó napjaiban pedig Giessenbe (Németország) mennek a Leonce és Lénával. Közben pedig Budapesten, a Vígszínházban is fellépnek, a Leonida Gem Session és a Megöltem az anyámat című előadásokkal. Johannes von Tepl A földműves és a halál című darabját Mihai Măniuţiu rendezi a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a bemutatót őszre tervezik.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

Elítélték a verekedő csendőröket
A bukaresti katonai táblabíróság végleges ítéletet hozott abban az ügyben, amelyet két gidófalvi fiatalember kezdeményezett 2010-ben öt csendőr ellen, akik a Szent György Napok alkalmával megverték őket. Korábban a kolozsvári katonai törvényszék elmarasztaló ítéletet hozott, ám ezt megfellebbezték. Az ítélet büntetőjogi része maradt, a csendőröket egyenként másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, a polgári részen enyhítettek: Kolozsváron 20–20 ezer lej erkölcsi kártérítést ítéltek a szenvedő alanyoknak, Bukarestben az összeget megfelezték.
Csendőrök vertek ifjakat címmel lapunk 2010. április 28-i számában tájékoztattunk az esetről: péntekről szombatra virradó éjjel a megyeszékhelyi Szent György téren kissé spicces társaság távozott az egyik lacikonyhából. Egy parkolóból kiálló személygépkocsi fellökte a 22 éves Csulak Csongort, aki elesett, majd mérgében az autó szélvédőjére loccsantotta poharából a sört. A kocsi vezetője éles szóváltásba keveredett a sörös fiatalemberrel, amire felfigyelt a közelben tartózkodó csendőrjárőr, és közbelépett. Csulakot leütötték, földre teperték, majd a járőrkocsi felé tuszkolták, hogy bevigyék a székhelyre. Ezt látva, a 27 éves Fazakas Vincze Lajos közbelépett, Csulak és a csendőrök közé állt. Erre ketten őt is lefogták, az egyik karhatalmi gyomorszájon rúgta annyira, hogy nem kapott levegőt, majd mindkettejüket elszállították. Fazakas lapunknak elmondta: elvették tárcáikat, telefonjaikat elkobozták és kikapcsolták, a nyakából letéptek két ezüstláncot, amelyek el is vesztek. A kocsiban tovább folyt az ütlegelés. A csendőrség székhelyén egy nagy terembe vezették a két szabálytalanul őrizetbe vett fiatalembert. Ott már öten estek nekik, elsősorban Fazakasnak. Leütötték, hajánál fogva felemelték, és tovább verték. „Kikezdesz-e még a csendőrséggel?” — kérdezgették verés közben. Negyedórás ütlegelés után mindenféle jegyzőkönyvfelvétel nélkül szélnek eresztették őket, az elveszett láncokon kívül értékeiket visszaszolgáltatták. A pórul járt fiatalok a megyei kórház sürgősségi osztályára mentek. Florián Zsuzsanna ügyeletes orvos megállapította, hogy mindketten erőszak áldozatai, Fazakas esetében a sérülések egész lajstromát sorolta fel, és átvilágításra küldte. A röntgenfelvétel alapján Florentina Moroiu szakorvos megállapította, hogy megrepedt egyik bordája, és a tüdeje is megsérült. Az áldozatok hétfőn a törvényszéki orvosnál jelentkeztek, a Carmen Barbu tisztiorvos által kiállított bizonylatban Csulak Csongor esetében hat sérülés szerepel, amelyek 2–3 napi orvosi kezelést igényelnek, Fazakas Vincze Lajos esetében tíz 7–8 nap alatt gyógyuló sérülést állapítottak meg. Az ifjak feljelentést tettek a brassói katonai ügyészségen. Az ügyet alapfokon a kolozsvári katonai törvényszék tárgyalta, s tavaly március 6-án meghozta ítéletét: az öt vádlott mindenikét másfél év feltételesen felfüggesztett börtönre ítélte. Fellebbezés után a bukaresti katonai táblabíróságra került az ügy. Kilenc halasztást követően május 8-án megszületett a végzés. Részlegesen helyt adtak a fellebbezésnek. Az öt vádlottnak a megyei csendőrséggel közösen 10 000 lej erkölcsi kártérítést kell kifizetnie a két megvert fiatalembernek. Ugyanakkor fejenként 236 lej perköltséget is meg kell téríteniük. A végzésben szerepel: Gal Ioan-Radu és Sinkler Adolf főtörzsőrmesterre, Orbán Gábor, Gheorghe Prodan, valamint a tartalékállományban levő Ionică Soare őrmesterre egyenként másfél éves felfüggesztett börtönbüntetést róttak ki. Az általunk megkérdezett Fazakas Vincze Lajos és a fiatalemberek ügyvédje, Ilyés Eszter elégedett az ítélettel.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beterjesztette alkotmánymódosító javaslatait az RMDSZ
A nemzeti kisebbségek államalkotó tényezőként, illetve nyelvük regionális nyelvként való elismerését szorgalmazza a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotmánymódosítási javaslatai között, amelyeket a szövetség parlamenti frakciói kedden hivatalosan is beterjesztettek az alaptörvény módosítását előkészítő testületnek – derült ki a szövetség szerdai hírleveléből.
Az RMDSZ indítványai között szerepel, hogy töröljék az alkotmány első cikkelyéből Románia nemzetállamként való meghatározását.
„A Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája és a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Keretegyezmény előírásait alkotmányos rangra szeretnénk emelni, javasoltuk a kötelező konzultációt kisebbségeket érintő kérdésekben" – idézte az RMDSZ hírlevele Máté András Leventét, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetőjét.
Az államszervezési javaslatok közül a politikus kiemelte, hogy az RMDSZ a kétkamarás parlamenti rendszer megőrzését támogatja, amelyben viszont a kompetenciák elkülönülnének: a szenátus a régiók képviseletét látná el. A többi kisebbség parlamenti frakciójával összhangban az RMDSZ azt javasolja, hogy a román államelnököt a parlament válassza meg kétharmados többséggel. Romániában az alkotmánymódosítás tervezetét a parlamentnek kétharmados többséggel kell megszavaznia, és akkor lép hatályba, ha érvényes népszavazás is megerősíti. Az alkotmány módosításának folyamata azt követően indult be Romániában, hogy a decemberi választásokon a Szociálliberális Szövetség (USL) kétharmados parlamenti többséget szerzett. Az USL elsősorban az államfő, a parlament és a kormány hatáskörét szeretné pontosítani, és bevezetne egy új közigazgatási szintet, a régiót.
A bukaresti parlament kisebbségi frakciója kedden ismertette alkotmánymódosító javaslatait. Varujan Pambuccian frakcióvezető megerősítette: azt is kezdeményezték, hogy a román alaptörvényt egészítsék ki az 1918-as gyulafehérvári határozattal. Az erdélyi, bánsági és magyarországi románok Gyulafehérváron tartott nemzetgyűlésükön az általuk lakott területek és a Román Királyság egyesüléséről fogadtak el határozatot, amely a kisebbségeknek is önállóságot és szabad nyelvhasználatot ígért.
A gyulafehérvári határozat kimondta, hogy az egyesülés nyomán létrejövő új Román Állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat, és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által, és számarányuknak megfelelően az ország törvényhozásában és kormányzatában is helyet kapjanak.
MTI
Erdély.ma

A román kormány több mint 10 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi 2018-ig
A román kormány több mint 10 ezer alkalmazott elbocsátását tervezi az állami vállalatoktól 2018-ig – derül ki egy kormányzati dokumentumból. A Mediafax hírügynökség emlékeztet, hogy a kormány egyik korábban elfogadott sürgősségi kormányrendeletéről van szó, amelyről eddig nem lehetett tudni, hogy hány dolgozó elbocsátásával számol.
A szenátus munkaügyi bizottsága előtt lévő kormányrendelethez csatolt mellékletből azonban most kiderül, hogy a kabinet 2018-ig 10 500 ember elbocsátását tervezi. Ez azt jelenti, hogy évente átlagban 2000 emberrel csökken az állami vállalatoknál dolgozók összlétszáma.
A kormány indoklása szerint a következő időszakban “rugalmasabb termelési kapacitásra” lesz szükségük a vállalatoknak, hogy hatékonyabban alkalmazkodjanak a piaci körülményekhez. Az elbocsátások főleg az energiaipart érintik. A rendelet a dolgozók szociális védelméről is rendelkezik, és meghatározza, hogy a kormány évente mennyi pénzt fordít az elbocsátandók végkielégítésére.
Románia vállalta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elvárását, hogy hatékonyabbá teszi az állami vállalatok működését, és a veszteségeseket privatizálja. Bukarest legutóbb 2011 tavaszán kötött 5,3 milliárd euró értékű, két éves, többoldalú, nemzetközi elővigyázatossági típusú hitelmegállapodást az IMF szervezésében, amely még nem zárult le, mert Románia a nyárig haladékot kért, éppen a veszteséges állami vállalatok helyzetének rendezésében tapasztalt elmaradások miatt.
Traian Basescu román államfő március közepén egy parlamenti beszédében az euró bevezetése kapcsán kijelentette: Romániának mindent meg kell tennie, hogy három-négy éven belül teljesítse az eurózónához csatlakozás feltételeit, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy már a közös európai fizetési eszköz bevezetése előtt versenyképessé tegyék az állami vállalatokat.
erdon.ro

Répás: sikeres volt a külhoni kisiskolák programjának Kárpát-medencei körútja
Sikeresnek értékelte a Külhoni magyar kisiskolák éve program most zárult Kárpát-medencei körútját Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A helyettes államtitkár összegzése szerint az április 8-án indult körút során mintegy ötezer gyermekkel, pedagógusokkal volt lehetőségük személyesen találkozni. Elmondta: 22 helyszínen háromórás foglalkozásokat tartottak, a Kárpát-medence valamennyi régiójában. A pedagógusok játékos anyanyelvi, logikai, ének-zenei foglalkozása után a Kolompos együttes zenés mesejátékán vehettek részt a gyerekek.
Répás Zsuzsanna jelezte: a körút célja az volt, hogy minél inkább felhívják a figyelmet arra, fontos, hogy magyar intézménybe írassák a szülők a gyerekeket.
Közlése szerint olyan helyszíneket szerettek volna kiválasztani, ahová egyébként ritkán jutnak el ilyen programok, és elzártan élnek a kisebb, szórvány magyar közösségek. Olyan helyszíneket kerestek továbbá, amelyekre azután más települések is példaként tekinthetnek, és be tudják mutatni másoknak is ezt a gyakorlatot.
Emellett olyan újszerű foglalkozásokat szerettek volna tartani, amelyekkel közvetíteni tudják a résztvevőknek, hogy "magyarnak lenni egyrészt felelősség, másrészt öröm is" - mutatott rá Répás Zsuzsanna.
A helyettes államtitkár kiemelte: a program folytatódik, júliusban közösségépítő továbbképzést tartanak, augusztusra a Ringató programról szerveznek képzést, ősszel pedig régióspecifikus továbbképzések lesznek. Készül módszertani csomag is, amelyet minden magyar oktatási intézménybe eljuttatnak majd - fűzte hozzá.
A teljes programra összesen 100 millió forintot különítettek el.
Nagy Zoltán, a körúton közreműködő Kolompos együttes vezetője azt mondta, hogy több mint 20 éve zenélnek gyerekeknek, de meglepte, ahogy várták őket, ahogy készültek az előadásukra. Úgy fogalmazott: az egyes állomásokon megtapasztalhatták a nyelvhez, a kultúrához és a nemzethez való ragaszkodást, annak szeretetét.
MTI

Több mint ezer gyerek táncolt az idei Csűrdöngölőn Csíkszeredában
Csütörtökön délelőtt 10 órától délutánig szólt a zene, folyt a tánc a csíkszeredai megyeháza előtt. A 23. alkalommal megtartott Csűrdöngölő Hargita Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánctalálkozón 45 csoport, több mint 1000 gyerek táncolt. A rendezvényt, amely a IV. Székelyföld Napok része, Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az András Alapítvány szervezte.
A rendezvény a néptánccsoportok fellépésével kezdődött, majd 13 óra után a már több mint ötvenszer sikeresen bemutatott János vitéz, avagy a hős gyönyörűséges utazása és csodálatos megérkezése című műsort láthatta újra a közönség, ezúttal úgy, hogy a záró tündértáncba bekapcsolódtak a Csűrdöngölő fiatal táncosai is. Az ezt követő közös fotózás után ismét néptánccsoportok léptek a közönség elé. A műsorvezetők András Orsolya és Gábos Endre voltak.
A rendezvény célja, hogy a különböző csoportok bemutatkozzanak, egymásra ösztönzően hassanak, az idei nézőkből sokan táncosokká váljanak jövőre, a szülők elvigyék gyerekeiket táncolni. Idén újdonság volt, hogy Hargita Megye Tanácsának épületében két teremben is táncoktatást tartottak.
Erdély.ma

Feláldozott magyar orvosképzés
A nagy őrizetbevételes, szabadlábra helyezéses, lemondásos hét eleji cirkuszban szinte elsikkadt a hír, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége ismét gőzerővel dolgozik a magyar oktatás ellehetetlenítésén, úgy küldték el Bukarestbe a tanintézmény akkreditációs iratcsomóját, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a magyar igényeket, még az oktatási törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó előírásainak sem voltak hajlandóak eleget tenni.
Az egyik legnagyobb sérelem, amelyet hosszas viták során sem sikerült orvosolni: az anyanyelvű gyakorlati oktatás. Ebbe nem akar belemenni a román fél, s a magyar oktatók attól tartanak, a bukaresti szakhatóság úgy hagyja jóvá újabb öt évre az egyetem működését, hogy a korábbi ígéretek dacára nem választják külön a magyar tagozatot. Az angolul tanuló ifjak oktatása történhet külön csoportban, a magyaroké csak a románokkal közösen, s úgy tűnik, kevéssé számít: sérül így a betegek anyanyelven történő ellátásának joga is, hisz az egyetem azt követeli, hogy a magyar beteg a magyar orvosjelölttel románul értekezzék. Az RMDSZ sikerpropagandájának hatalmas fekete foltja a marosvásárhelyi orvosi ügye, az ésszerű megoldás sok évi elodázásának az lett a következménye, hogy mára a román nacionalista hőzöngők szívügyévé vált a kérdés, szemükben a magyar igény szerinti rendezés szinte felér Erdély eladásával. Hiába volt sok évig kormányon a szövetség, első embere miniszterelnök-helyettesként hiába felelt éppen az oktatásért, valahogy soha nem volt igazán és elég fontos a magyar felsőoktatás ügye, a kompromisszumok mindig felemésztették az önálló Bolyai Egyetem vagy akár a MOGYE magyar karának létrehozását. S amikor már csontig ért a kés (tavaly tavasszal), s lépni próbáltak, megbukott – részben éppen ezért – az ésszerű engedményekre hajló Ungureanu-kormány. Egy hónappal ezelőtt – mily meglepő! – a bíróság is érvénytelenítette az önálló magyar és angol kar létrehozására vonatkozó rendeletet, s vérszemet kaptak az orvosi román vezetői, minden korábbi megállapodást felrúgva állították össze, s küldték el Bukarestbe az akkreditációhoz szükséges dokumentációt. Az RMDSZ most ismét kapkod, közbejár, ígérik, Marosvásárhelyre utazik tárgyalni a tanügyminiszter. Nagy kérdés, mekkora sikerrel. Szinte fölösleges már arról értekezni, mennyire fontos az anyanyelvű oktatás – óvodától egyetemig –, és hová vezet, ha nem sikerül kiharcolni a MOGYE önálló magyar karát. Csakhogy a mostani intézkedés, közbenjárás nagyon megkésett, s drágán megfizethetjük, hogy a magyarság felkent képviselői számára mindeddig mások voltak a prioritások, utakért, sportcsarnokokért, lefölözhető lej- és eurómilliókért, s olykor saját bőrük mentéséért cserébe odavetették a magyar orvosképzést (is).
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Arany János-díj dr. Weszely Tibornak
"A Bolyai-kutatásban elért forrásértékű eredményeiért, geometriai kutatásaiért, valamint... kiemelkedően eredményes oktatói tevékenységéért" a Magyar Tudományos Akadémia Arany János- életműdíjával kitüntetett dr. Weszely Tibor nyugalmazott egyetemi tanárt köszöntötték hétfőn este a Bolyai Tudomány és Technika Házában tartott baráti összejövetelen. Csegzi Sándor jelképes ajándékot, egy Bolyai- kéziratok alapján készült grafikát adott át az ünnepeltnek. Bár arra kérte Weszely Tibort, hogy életéről beszéljen, a téma a Bolyaiak által képviselt emberi értékek fontossága volt.
Úgy élt, mint a pisztráng, az örvénnyel szemben úszva próbálta az újat keresni – mondta Bolyai Jánosról többek között Weszely tanár úr, az akadémia köztestületi tagja. Amit a saját életéről nem mondott el, azt megtették helyette volt osztálytársai, barátai, egykori tanítványai.
Nemcsak a matematikát tudta és szerette, sportban is kiváló volt. 1954-ben az iskola négyszer százas stafétacsapatával országos döntőt nyert Bukarestben. A kutatómunka mellett sokat kirándult és utazott, osztálytársaival bejárta az erdélyi havasokat – derült ki többek között Balás Árpád hozzászólásából. Buksa Éva-Mária a volt tanítvány nevében olvasta fel a Bolyaiak és Weszely Tibor méltatásáról szóló, idézetekben gazdag szövegét. Kirsch Attila, a Református Kollégium Bolyai Farkas Líceum Öregdiákok Baráti Körét képviselve a közösségi életben és munkában mindig részt vevő társat köszöntötte. Sebestyén Júlia tanárnő arra az érdemére hívta fel a figyelmet, hogy akkor kezdte kutatni a Bolyai-hagyatékot, amikor az veszélyes vállalkozásnak számított. Ma Vályi Gyuláról, a vásárhelyi születésű kiváló matematikusról sem emléktábla, sem szobor nem állna, ha Weszely Tibor nem írja meg az életéről szóló könyvet – tette hozzá. 1990-ben a Bolyai Farkas középiskola önállóságáért a Nemzeti Megmentési Front városi szervezetében politikai szerepet vállaló tanár kitartását emelte ki hozzászólásában Smaranda Enache. Spielmann Mihály történész, aki negyven éven át követte Weszely Tibor munkáját, a kutató szorgalmát méltatta: évtizedeken át reggel 8-kor az első olvasója volt a Teleki Tékában őrzött Bolyai-kéziratoknak. Az ünnepségről szóló beszámolót a Weszely Tiborral készült beszélgetéssel folytatjuk.
– Milyen útravalót adott az Érchegységben levő szülőhely, Brád?
– Az első-második elemit román iskolában jártam, mert a magyart akkorra már megszüntették. Brádon Közép-Európa talán egyetlen aranymúzeuma látható. Édesapám építészként a gurabazai MICA részvénytársaság aranybányáinál dolgozott. Szép kicsi magyar közösség élt akkoriban ott, de a római katolikus templomban, ahol valamikor Márton Áron püspök bérmált meg, ma két nyelven tartják a misét. Családunk 1945-ben költözött Marosvásárhelyre, a magyar világ reményében.
– Az iskolai évekről már beszélgettünk; hogyan tudott Weszely Tibor a bukaresti tudományegyetem légkörébe beilleszkedni?
– A tiszta matematika szakot végeztem el 1959-ben, s kiváló professzoraim voltak. Mivel rendszeresen írtam cikkeket és példákat a Kolozsváron szerkesztett Matematikai és Fizikai Lapokba, ígéretet kaptam, hogy felvesznek a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem geometriai tanszékére gyakornoknak. Csakhogy 1959 februárjában bekövetkezett az egyesítés, amely a magyar tannyelvű egyetem megszűnését jelentette. Mivel kitűnő eredménnyel végeztem, a bukaresti egyetem geometria és topológia tanszékén ajánlottak gyakornoki állást. Két hónapot töltöttem ott, de úgy éreztem, nem tudok a fővárosban maradni. Ötévi távollét után már nagyon vágytam haza, s örömmel fogadtam el Kozma Béla igazgató, volt magyartanárom ajánlatát, hogy a Bolyai Farkas középiskolában tanítsak.
Három év múlva megalakult a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskola, s 1963- tól a matematika tanszéken alkalmaztak, s ott kezdtem el a tudományos kutatómunkát is. 1971-ben a bukaresti egyetemen védtem meg doktori dolgozatom, amit Vektormezők zárt differenciálható tereken címmel a globális differenciálgeometriából írtam. A doktori cím megszerzése nyomán kezdtem el a Bolyaiak munkásságának a tanulmányozását.
– A főiskolán sem maradt sokáig, hisz közbejött a marokkói kitérő. Miért vállalkozott a vendégtanárságra?
– Nagyon szerettem utazni, s mivel kérésemet a tanügyminisztériumban jóváhagyták, a rabati Al- Laymoune líceumba kerültem, ami nagyon elit iskolának számított. Oda járt II. Hasszán fia, Marokkó jelenlegi királya, akinek az igazgató minden alkalommal kezet csókolt. Kétévi ottlétem alatt bejártam egész Marokkót, s hazatéréseimkor két alkalommal összejártam Európát. Életem legszebb évei voltak.
Amikor hazatértem Marokkóból, elhatároztam, hogy Farkas után János matematikai munkásságát is meg kell írnom. Másfél éven át naponta nyolc órát dolgoztam a könyvön. Bolyai János matematikai munkásságának a feldolgozása mellett az is foglalkoztatott, hogy kézirataiban nagyon sok a filozófiai rész, s a nyelvészetet is kedvelte. Célja a magyar nyelv megreformálása, egyszerűbbé tétele volt. Szándéka szerint a tökélyes munkához tökélyes nyelv szükségeltetik, s ennek megalkotásával is próbálkozott.
– Mindez a Vince Kiadónál megjelent Bolyai János. Az első 200 év című könyvben olvasható, amelyben Bolyai János egész pályafutása megelevenedik. Miért nem adták ki ezt az összefoglaló, olvasmányos könyvet Erdélyben is?
– Nem volt annyi pénzem, hogy az itthoni kiadását finanszírozzam. Nagy örömmel tölt el viszont, hogy Manfred Stern német matematikus lefordította német nyelvre, ahogy a beszélgetés első részében megemlítettük, s a világ legtekintélyesebb tudományos kiadója, a Birkhäuser Verlag adta ki. Azért örülök, hogy német nyelven is megjelent, mert tárgyilagos módon sikerült tisztáznom a prioritási vonatkozásokat Bolyai János felfedezése kapcsán.
A nem-euklideszi geometria megteremtőjeként a tudomány Carl Friedlich Gauss, az orosz Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij és Bolyai János nevét említi. Többen a két utóbbit, az orosz és volt szovjet írások azonban csak a Lobacsevszkij nevét. Az emberi jóérzés megköveteli a tények pontos számbavételét. Alaposan átolvasva és elemezve a három tudós erre vonatkozó írásait, arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János korábban volt birtokában a párhuzamossági kérdés helyes megoldásának, az új geometria kidolgozásának. Lobacsevszkij egy évvel hamarabb közölte munkáját, mint Bolyai János, így a közlés prioritása az övé, a feltalálás elsőbbsége viszont a Bolyai Jánosé, ezért mindkettőjüket ugyanolyan hely illeti meg a párhuzamossági probléma végleges megoldásából eredő új geometria történetében.
– Mi volt a legérdekesebb tény, amire a Bolyai- kutatás során rájött?
– Amikor Farkas megszerezte Lobacsevszkij művét és elküldte fiának, Jánosnak, aki akkor írta meg nagyon komoly kéziratát, az Észrevételeket, magyar nyelven, s elismerte Lobacsevszkijről, hogy zseni, de ugyanakkor megjegyezte, hogy művének 27. paragrafusában szarvashibát követett el. Paul Stäcker, aki 1913-ban az első monográfiát írta a két Bolyai munkásságáról, azt állította, hogy János igazságtalanul támadta az orosz matematikust. Benkő Samu könyvének negyedik kiadásában (Bolyai János vallomásai) hasonlót állít, pontosabban, hogy a 27. paragrafussal kapcsolatos bírálatokban nem volt igaza. Elolvastam Lobacsevszkij művét, Bolyai bírálatát, Stäcker és Kagan állításait, s arra a következtetésre jutottam, hogy Bolyai János kifogása jogos, Lobacsevszkij hibásan mérte a lapszöget. Topológiailag hibás, ugyanis ívmértékkel és nem gömbfelületmértékkel kell mérni. Könyvének negyedik kiadásában, ami a Mundusnál jelent meg nagyon szép kivitelezésben, Benkő Samu mindezt csak az előszóban tüntette fel. Ha matematikusként nem győződtem volna meg Bolyai János igazáról, a mellette szóló sorokat nem írtam volna le.
– Kutatóként valóban az volt Weszely Tibor törekvése, hogy pótolni próbálja azt az elismerést, elismertetést, amit a kiváló matematikus élete során nem kapott meg.
– Marosvásárhely polgárai nem is sejtették, hogy azon a hideg januári napon kit temettek el a város református sírkertjében. A temetésén csak két (egyesek szerint három) civil kísérte el utolsó útjára a kötelezően kirendelt katonai kíséreten és a papon kívül. 33 évvel halála után a teljesen jeltelen sírhelyet akkor fedezték fel, amikor már kezdett világhírűvé válni, és Schmidt Ferenc eljött Budapestről, hogy a sírját megkeresse. Ezer szerencse, hogy még élt Szőcs Júlia, a munkában megöregedett cseléd, aki meg tudta mutatni a helyet, ahol Jánost eltemették, s ahol már csak a gyom nőtt. 1911. június 7-én, Bolyai Farkas és János holttestének az exhumálása idején még élt fia, Bolyai Dénes, aki elmondta, hogy édesapját katonai egyenruhában temették el, s amikor felbontották a sírt, ez beigazolódott. 1894-ben helyezték el az emlékkövet a Matematikai és Fizikai Társaság gyűjtése alapján. Egy évvel később érkezett Marosvásárhelyre az Egyesült Államokból George Bruce Halsted, aki angolra fordította az Appendixet, s milyen szégyen lett volna, ha a sírhelyet nem találja meg. Ahogy említettem, 1911-ben a két sírt felnyitották, a két holttestet exhumálták, elkészítettek két érckoporsót, az egyikbe János, a másikba Farkas maradványait helyezték, a koponyacsontokat kivéve. Ezeket Hints Elek akkori kórházi főorvos vette át, kezelési és tanulmányozási célzattal, aki távoli rokona volt a Bolyaiaknak. Ünnepélyes temetés keretében 1911. június 7-én délután 5 órakor Bolyai Farkas régi sírhelyét kiszélesítve temették közös sírba őket.
– Bolyai Farkas felesége, János édesanyja Domáldon nyugszik. Miért?
– A kolozsvári Farkas utcai templomban tartott házasságkötésük után kiköltöztek Farkas domáldi birtokára, ott töltötték a mézesheteket, s gazdálkodtak, amíg Farkast meghívták a református kollégiumba tanítani. Halála előtt, 1821 augusztusában Benkő Zsuzsanna, aki sokat betegeskedett, arra kérte Farkast, hogy vigye el oda, ahol életében a legboldogabb volt.
– Weszely Tibor nagy megvalósításának tartjuk, hogy Domáldon áll a kopjafa, amely Bolyai Farkas feleségének az örök nyughelyét jelzi. Talán nem érdektelen emlékeztetni arra, hogy Bolyai János szülőanyjának milyen nehézségek közepette sikerült síremléket állítani.
– A székelykeresztúri diákok faragták, de a felállítását nem engedélyezték a hatóságok, mert a sír nem a temetőben van. Mivel abban az időben az Országos Matematikai Társaság központi vezetőségének a tagja voltam, s a megyei titkára is egyben, Székelyudvarhelyen a segítségemet kérték, hogy a négy éve elkészült kopjafát felállítsák. Bukarestben beleegyeztek, de a megyei szocialista nevelési tanács jóváhagyására is szükség volt. Az elutasítás szövegére most is emlékszem, az állt benne, hogy Árkosi Benkő Zsuzsanna nem érdemelte ki, hogy "obeliszket" állítsanak az emlékére Domáldon. A Metalotehnica vállalat vezérigazgatója, Kiss Bici, aki osztálytársam volt, a tartományi pártbizottság vezetőségi tagjaként, azt tanácsolta, hogy állítsam fel. Én is úgy gondoltam, hogy két lehetőség van: ha megengedik, felállítjuk, s ha nem, akkor is. Domáldon a néptanács titkárával tudtam szóba állni, akinek bemutatkoztam, hogy a Pedagógiai Főiskola tanára és a Matematikai Tudományok Országos Társasága központi vezetőségének a tagja vagyok. Talán úgy értette, hogy a központi bizottságtól érkeztem, s teljesítette a kérésemet, hogy biztosítsanak egy hernyótalpas traktort, ami a másfél tonna betonanyagot felviszi a domboldalra. Másnapra egy Gál nevezetű traktoros állt rendelkezésünkre, s a költségeket a saját zsebemből álltam. Hívtam Illyés Ferenc fizikatanárt, aki a kopjafát kifaragtatta a diákokkal. Bár egyesek szerint a tetőn volt a sír, Ágoston Albert, akinek a fia állatorvos volt Domáldon, tudta, hogy pontosan hol található. Mivel semmi jel nem volt, végül Illyés Ferenc egyik diákja segített ki, aki régésznek készült. Egy lapátot kért, s mindkét helyen leásott, majd kijelentette, hogy egészen biztos azon a helyen van a sír, ahol én mondtam, mert ott a geológiai rétegek fel vannak bolygatva. Amikor az alapot ástuk, már jelentek meg fadarabok, de nem akartunk kegyeletet sérteni. Az előre kiöntött betondarabokból összeállítottuk az alapot, s egy Orbán nevű fiatal mérnök vezetésével heten segítettek az alap és a kopjafa felállításában, amelyre rákerült Benkő Árkosi Zsuzsanna neve és az 1778–1821-es évszámok. Édesapámmal készítettem egy bádogtáblát, amire feketével románul is ráírta, hogy ki nyugszik a sírban. 1994-ben a tábla le volt szakítva.
– Milyen tervei vannak még Weszely Tibornak?
– Nem tudom, sokat dolgoztam, szeretnék egy kicsit élni is még – mondja a kertben, ahova a fák lombjain átszűrve hallatszik fel a város zaja, de a későbbi napok kavargásából kiderül, hogy számos teendői és vállalásai mellett még korántsem fogja abbahagyni, amit tulajdonképpen nem is lehet. Ahogy a vele folytatott beszélgetést is csak megszakítani sikerült, de befejezni nem. Nem csoda, hogy Kiss Sándor Szatmárnémetiben élő matematikus könyvet írt az életéről és munkásságáról.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Szili az együttműködés fontosságát hangsúlyozta
Erdélyi körútja első, kolozsvári állomásán Szili Katalin a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tartott előadást május 14-én a magyar nemzetpolitikáról.
Először Tonk Márton, a Sapientia kolozsvári karának dékánja köszöntötte a jelenlevőket, majd arra emlékeztetett, hogy Szili előadásával lezárulnak a kar nyílt napjai. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora a magyarországi politikusnak az intézmény iránt az elmúlt években tanúsított támogatását emelte ki. Szili Katalin előadásának alapgondolata arra vonatkozott, hogy a magyar nemzetpolitikának a kooperációra, az azonos értékkeresésre kell alapoznia oly módon, hogy az elősegítse az anyaország határain túl élő magyarság szülőföldön való maradását és boldogulását. Az előadás utáni beszélgetést Bodó Barna politológus moderálta.
– Szili Katalint nem kell bemutatni a jelenlevőknek: tartalmas szakmai és politikai pálya állt mögötte. Az elmúlt másfél évtizedben bebizonyította, hogy az egyetem mellett áll, mindentől függetlenül – mondta a dékán. Dávid László, a Sapientia rektora hiteles előadónak nevezte Szili Katalint, majd a magyarországi politikus főtanácsadóját, Kerényi Györgyöt méltatta, aki mindig bátorította a Sapientia vezetőségét, valahányszor erre szükség volt.
Szili Katalin előadásának első felében történeti visszatekintésben mutatta be a magyar kormány nemzetpolitikájának főbb irányvonalait az 1980-as évek végétől egészen napjainkig. Megtudtuk: a rendszerváltást követően Antall József miniszterelnöksége alatt a határon túli magyarság jogainak (autonóm döntéshozó szervek, állami finanszírozású magyar egyetem létesítésének elősegítése stb.) bővítésére és a jó szomszédsági viszonyokra helyezték a hangsúlyt. Az 1990-es évekre a stabilitás volt a jellemző: létrehozták a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF), amelynek keretében megvalósult a nemzetpolitika terén a kooperáció.
– Habár 2004 és 2007 között a Kárpát-medencei magyarság nagy része uniós polgárrá vált, a magyar kisebbségek közösségi alanyiságát és önrendelkezését az euroatlanti integráció nem biztosította, helyenként még az igény megfogalmazásának jogát is megkérdőjelezték – hangoztatta Szili Katalin, majd a 2004. december 5-i népszavazást a nemzeti kooperáció mélypontjának nevezte. – A célunk az, hogy nemzetpolitikánk által biztosítsuk a szülőföldön való megmaradást, mind egzisztenciálisan, mind az oktatásban, a kultúrában, továbbá a civil és a hitéletben. Nagyon fontos, hogy legyen koherens nemzetpolitikai jövőképünk, határozzuk meg erre vonatkozó célkitűzésünket, amelyek átívelnek a kormányzati ciklusokon – hangsúlyozta a politikus.
Ami a magyar közösségek szülőföldön való megmaradását illeti, azt mondta: ez csakis a szomszédos európai nemzetekkel a demokrácia értékein nyugvó kölcsönös szolidaritásban való együttélés által valósulhat meg.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Erzsébet-program 500 erdélyi gyermeknek
Nyári pedagógus-továbbképzésekről, valamint az Erzsébet-program nyújtotta gyermektáborozási lehetőségekről tartott tegnap sajtótájékoztatót Csíkszeredában a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). Ismertették azokat a programokat, amelyeket Magyarországon szerveznek határon túli magyar oktatók számára, valamint az idei Bolyai Nyári Akadémia rendezvényeit. Az Erzsébet-táborban 500 szórvány és nehéz anyagi körülmények között élő gyermek vehet majd részt.
A meghirdetett tíz magyarországi továbbképzésre a határon túli magyar pedagógus-szövetségek közösen tettek javaslatot – áll az RMPSZ által szerkesztőségünkbe eljuttatott tájékoztatójában. Azoknak a Horvátországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában, Ukrajnában állandó lakóhellyel rendelkező, magyar nemzetiségű óvodapedagógusoknak, pedagógusoknak a jelentkezését várják, akik a 2012/2013-as tanévben magyar nyelven folytattak oktató-nevelő munkát. A továbbképzésre jelentkezni a www.rmpsz.ro oldalon található adatlap benyújtásával lehet 2013. június 7-ig.
A Bolyai Nyári Akadémiát idén július 7. és 31. között szervezik meg, a több helyszínen – Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Torockó, Szováta, Válaszút, Kolozsvár – és szekcióban zajló továbbképzés idei átfogó témaköre A tanulás tanulása. A témaválasztással az elméleti megközelítés mellett a pedagógusok módszertani, gyakorlati ismereteinek bővítését, hatékony alkalmazását kívánják segíteni a szervezők. A nyári akadémia képzéseire RMPSZ-tagsággal rendelkező pedagógusok pályázhatnak, a határidő 2013. június 7. További információkat a www.bnya.rmpsz.ro oldalon ígérnek a szervezők.
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az Erzsébet-program keretében 2013 nyarán is 500 erdélyi – elsősorban szórvány és nehéz anyagi körülmények között élő – gyermeknek biztosít táborozási lehetőséget két turnusban a magyarországi Zánkai Gyermek és Ifjúsági Táborban. Általános iskolás diákok 10 fős csapatai jelentkezhetnek (plusz egy kísérőtanár), akik a pályázat benyújtásának napján legalább 8 évesek és 2013. augusztus 31-ig nem töltik be a 15. életévüket. A diákok kell tudjanak magyarul. További feltétel: igazoltan vesznek részt a magyar nyelven történő iskolarendszerű/iskolarendszeren kívüli (alternatív) oktatásban, vagy a magyarság, a magyar kultúra fenntartásában, megőrzésében (pl. néptánccsoporton, cserkészeten, stb. keresztül) folyamatosan tevékenykednek. A teljes pályázati felhívást a www.rmpsz.ro honlapján olvashatják az érdeklődők.
Szabadság (Kolozsvár)

Kiállnak a Fidesz-kormány mellett a Kárpát-medencei családszervezetek
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége felkéri a magyar kormányt, hogy az esetleges uniós törekvésekkel szemben továbbra is álljon ki a határon túli magyarságért és a magyar családok védelmében tartsa fenn a családi adókedvezményt, folytassa a rezsicsökkentést.
Ezt a szervezet szerdán, a Családok Nemzetközi Napja alkalmából közölte az MTI-vel.
Mint írták, határoktól függetlenül a magyarok túlnyomó többsége családban kíván élni, a gyermekvállalást és az anyaságot értéknek tekinti, de hasonlóképpen gondolkodnak a szomszédos országok népei is. Hozzátették: a Családok Nemzetközi Napja kiváló alkalom arra, hogy kiálljanak ezen értékek mellett, és felkérik a kormányt, hogy az alkotmány családügyi vonatkozásai és a határon túli magyarságot érintő rendelkezései mellett álljon ki továbbra is.
Kitértek arra is, hogy aggodalommal figyelik a Magyarországot érő kritikákat, ami az alkotmány módosítását illeti, és kérik az Európai Unió szerveit, hogy óvakodjanak a kettős mérce alkalmazásától. Meggyőződésük, az Európai Unió szerveinek nem lehet érdeke, hogy a felnövekvő generációknak Európáról a családellenesség, a kettős mérce és az igazságtalanság jusson eszébe - olvasható a szervezet közleményében, amelyben felidézték azt is, hogy 1994-ben nyilvánította az ENSZ május 15-ét, a Családok Nemzetközi Napjává.
Az 1995 óta lazább szövetségben együttműködő Kárpát-medencei családszervezetekből 2001-ben alakult meg a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége. Tagszervezeteik Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban és Kárpátalján egyaránt jelen vannak, és részt vesznek az Európai Nagycsaládosok Szövetségének munkájában is. A szervezet sok helyi és kulturális programmal segíti a családok identitásának megőrzését. Tavaly a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének tevékenysége bővült, és az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve május 11-én megalakult a Kárpát-medencei Családlánc, amelynek célja, hogy felkutassa és összefogja a határon túli magyarlakta területeken a családdal foglalkozó civil szervezeteket.

Szombaton szállítják el a Mária-szobor hasonmását
A csíksomlyói kegytemplom főoltárán őrzött, Székelyföld legdrágább kincseként számon tartott Madonna-szobor méretarányos mását adják át szombaton, a pünkösdi nagymise keretében a lengyelországi Czestochovából érkező Mieczislav Polak pálos rendi perjelnek. A határokon túl ívelő magyar-lengyel lelki és testvéri kapcsolat megerősítésének jeleként a tavalyi búcsún a Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzött Fekete Madonna kegykép másolatát vehette át Orbán Szabolcs atya, az erdélyi ferencesek tartományfőnöke.
A székelyföldi római katolikus élet középpontjának számító, a világon ismert kegyszobrok közül a legnagyobb – 2,27 méter magas – műremek a napba öltözött asszonyt ábrázolja, akinek lába alatt van a hold, fején pedig a tizenkét csillagból álló koszorú. Királynőként is ábrázolja Szűz Máriát: a fején ékeskedő koronán kívül jobb kezében jogart, míg bal karjában szent fiát, a világ Megváltóját tartja. A hívő ember mint a hit pajzsára tekint rá, mivel évszázadok óta benne van a bizalma és menekvése. A művészettörténészek két évszázados kutatásai ellenére egyelőre bizonytalan, hogy a kegyszobor pontosan mikor készülhetett, csak annyi bizonyos, hogy valamikor a XV. század végén vagy a XVI. század elején. Általánosan elfogadott tétel, hogy a szobrot Veit Stoss magyar iskolájának valamelyik mestere készítette.
Ajándékozás a keresztény népek barátságának jegyében
A két – csíksomlyói és czestochovai – Mária-kegyhely különleges kapcsolata tavaly kezdődött, amikor a Fekete Madonna-ikon másolatát a pálos rend szerzetesei először Varsóból Budapestre juttatták el, majd onnan a Boldogasszony zarándokvonattal érkezett Csíksomlyóra. A ferencesek akkor azt ígérték, viszonzásul egy másolatot visznek a Mária-szoborról Lengyelországba. A jelképes kegytárgycsere kivitelezhetőségének feltérképezése közben, tavaly szeptemberben jelentkezett Demeter József marosszentannai fafaragó, hogy saját költségén, hálából két szobrot is a csíksomlyói kegytemplomnak ajándékoz. „A művész már jóval azelőtt a Mária-szobrok faragásához kezdett, mielőtt tudott volna a ferencesek céljáról” – mondta el Urbán Erik templomigazgató. A száznyolcvan és nyolcvan centi magas, hársfából készült másolatok bő egy évig készültek. A nagyobb változat március végén, a kisebb – festett, az eredeti kopásait is hűen ábrázoló – alkotás áprilisban került Csíksomlyóra. Előbbit szombat reggelig a kegytemplomban tekinthetik meg a zarándokok, utóbbit a nagyközönség elől elzárva őrzik a templomban.
Nem egyszerű átadás, útnak indítás
A pünkösdi nagymise idején a Hármashalom-oltárnál látható nagyobb kegyszobormásolatot a búcsú után indítják országokat átszelő útjára. Autóval először Gyergyószentmiklósra szállítják, ahol vasárnapig, a Boldogasszony zarándokvonat városba érkezéséig kiállítják. Onnan az ünnepi szerelvénnyel Budapestre viszik, ahol pünkösdhétfőn a Sziklatemplomban lesz kiállítva a délután ötórai szentmise keretében. Június 24-én, hétfőn délután öt órakor a Szent István-bazilikában zajló, a zarándoklatot indító püspöki szentmise után a Fekete Madonna zarándokvonattal viszik Czestochovába. A zarándoklat lelki vezetői Beer Miklós váci megyéspüspök, Tamás József csíkszeredai és Katona István egri segédpüspök lesznek. A szobor átadására a magyar pálosok által alapított lengyel nemzeti kegyhelyen, székely ruhás csíki székely fiatalemberek közreműködésével kerül majd sor az ünnepélyes szentmise keretében. „A szobortól való szombati elválás nem átadás, hanem útnak indítás. Végső céljához érése előtt még sok helyen megtekinthető lesz” – tudatta Urbán Erik.
Pinti Attila
szekelyhon.ro

A kitüntetettek napja
Hatvanhét éves a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Csütörtök délelőtt 11 órakor kezdődött a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem ünnepi rendezvénysorozata, az egyetem napja. A nagy múltú intézmény vezetősége és hallgatói kara fennállásának hatvanhetedik évfordulójára emlékezett, az ünnepség keretében pedig jeles művészeket, illetve pedagógusokat tüntettek ki. A délelőtt tizenegy órától kezdődő rendezvényen dr. Alexa Visarionnak, a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem professzorának adtak át díszdoktori oklevelet, míg dr. Kovács Levente rendezőt, az intézmény tanárát ötvenéves egyetemi pályájának elismeréseképpen professor emeritus ranggal tüntették ki.
A Stúdió Színház termében elsőként dr. Sorin Crisan rektor üdvözölte az egybegyűlteket, majd a rövid zenei intermezzo – többek között dr. Molnár Tünde orgonajátéka – és az egyetem legutóbbi évadának összefoglalóját tartalmazó rövidfilm levetítése után Sorin Crisan megemlítette: csak példaképek állításával és ezen példaképek útmutatása szerint mehetünk tovább az úton.
Dr. Kós Anna, az intézmény dékánja hozzátette: – Szeretem ezt az egyetemet, noha soha nem voltam a diákja. Szeretem azt, hogy kicsi, és emiatt az emberi kapcsolatok, illetve az oktatás nagyon humánus. A hallgatók nagyon kreatívak és gyakran arra kényszerítenek, hogy újragondoljam a szakmámat, amibe enélkül valószínűleg belefáradtam volna. De rajtam kívül még nagyon sokan szeretik ezt az egyetemet. Például Kovács Levente, aki életének öt évtizedét töltötte a falai között. Az, hogy két olyan kiemelkedő művész, mint dr. Alexa Visarion, valamint dr. Ascher Tamás professzorok (utóbbi nem lehetett jelen, ősszel veszi át az oklevelet – a szerk.) elfogadták a szenátus által felajánlott díszdoktori címet, jelzi: komoly munka folyik itt, nem volt hiábavaló az elmúlt 67 év.
Oana Leahu docens, a román nyelvű kar dékánja elárulta: örvend annak, hogy élő egyetemen taníthat, amely változik, hibákat is elkövet, de soha meg nem tagadja a családját. – E család most újabb taggal bővül, egy régi tagját pedig kitünteti.
Az oklevelek átadását megelőzően egy Alexa Visarionnal készült tévéinterjú részleteit láthattuk a kivetítőn, a róla szóló beszámolót – amelyből megtudtuk, hogy az 1947-ben Botosani-ban született művész több mint száz színházi előadás és számos rádiójáték rendezője, rengeteg kitüntetés birtokosa, a világ legrangosabb színházainak vendégművésze, világszerte sikeres filmek alkotója – követően dr. Balási András prorektor méltatta Kovács Levente emberi tartását, életművét. – Egy ötvenévnyi, párját ritkító karriert röviden összefoglalni nagyon nehéz. Elképedve gondolok arra, hogy öt évtizedet töltött az egyetem szolgálatában. 1961-ben végzett a Babes-Bolyai Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán, majd színművészetet és rendezést tanult Bukarestben. Száznál jóval több előadás rendezője, több mint húsz jelentős díj birtokosa. Töretlen hitű pedagógus, aki diákok ezreit tanította, köztük engem is. Tanúja voltam emberségének. Később, munkatársaként soha egyetlen hangos szó el nem hangzott közöttünk. Mindig megértő volt, olyan energiával és hittel dolgozott, ami mindmáig felfoghatatlan számomra. Megtiszteltetés, hogy átadhatjuk a legnagyobb kitüntetést, amelyet egy egyetem adhat a saját pedagógusának – mondta Balási András, majd Kovács Levente szólt a jelenlévőkhöz.
– 1963 májusában Szabó Lajos hívott ide engem. Azóta az egyetem megnőtt, sok olyan változást átéltem, amelyet mind emberileg, mind szakmailag meg kellett emészteni. Amikor elkezdtem, nagy tisztelete volt a szónak, még a szórendet sem lehetett felcserélni az előadásokban. Ma mindez fordítva történik. Voltam fiatal lázadó, voltak sikeres periódusaim, voltam irányító, a szeku többször betiltotta vagy megzavarta előadásaimat. Sok energiám ráment arra, hogy az értelmetlen bolognai rendszert életképessé tegyem. Nemes szándékaimat alkalomadtán, akaratom ellenére befolyásolta a politika vagy bürokrácia. Azt kívánom utódaimnak: vigyék tovább az egyetem lelkületét.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely).

Vita a Bánsági Civil Stratégiáról
Temesváron a Kós Károly Közösségi Központban tartották meg kedden délután a Bánsági Civil Stratégia című műhelybeszélgetést, a Civil Tanács szervezésében. A találkozón mintegy 15-20 Temes megyei civilszervezet képviselője vett részt.
Vitaindító előadásában Erdei Ildikó, a Civil Tanács elnöke bemutatta a tagszervezetektől kapott helyzetértékelések (erős és gyenge pontok, fejlődési lehetőségek, akadályok, átvehető gyakorlatok) összegzését, valamint a Civil Tanács (CT) eddigi tevékenységének az értékelését és javaslatokat a CT munkájának hatékonnyá tételére.
A találkozó során kiderült: a bánsági magyar civilszervezetek hasonló gondokkal küszködnek: székház és állandó alkalmazott hiánya, a tagság elöregedése, önkéntes munkát kevesen vállalnak, anyagi források/pályázatírók hiánya stb. A Civil Tanácstól a tagszervezetek azt várják, hogy a Civil Napok szervezésén túlmenően legyen motorja a Temes megyei magyar közösség újraépítésének. További javaslatok: hatékonyabb eszközökkel tudna működni a Civil Tanács, ha jogi személyiséggel rendelkezne, ha saját irodával és legalább egy alkalmazottal segíthetné a civilszervezetek munkáját. Szükség lenne egy összehangolt együttműködési stratégiára, a Civil Tanács kellene adminisztrálja a város közösségi tereit, főleg a Kós Károly Közösségi Központot, melyet egy igazi Magyar Házzá kellene alakítani. A tagszervezetek szakmai, jogi és pályázatírási tanácsadást is elvárnának a Civil Tanácstól, többen javasolták a közösségi alap újbóli létrehozását és a temes.ro internetes oldal új életre keltését, ahol a civilszervezetekkel kapcsolatos minden információ, összehangolt eseménynaptár, civil tevékenységekkel kapcsolatos hírek megtalálhatók legyenek. Olyan javaslat is elhangzott, hogy Civil Tanács programok szervezését/koordinálását is vállalja magára, illetve el kellene készíteni egy legalább 2-3 évre szóló helyi civil stratégiát, évi prioritásokkal és cselekvési tervvel, amelyeket promoválnia kellene a helyi, országos és magyarországi döntéshozók és pályáztatók felé, akár javaslatokat téve a bánsági támogatáspolitikára. Erdei Ildikó CT-elnök szerint a találkozónak „folytatása következik”: a műhelybeszélgetésen bemutatott helyzetértékelőket és javaslatokat elküldik azoknak a civilszervezeteknek is, amelyeknek képviselői nem vettek részt a műhelybeszélgetésen, további javaslatokat várva.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

A pénzügyi világ irányítja a gazdasági válságot
„Elég durva dolog azt mondani, hogy valaki irányítja a gazdasági válságot, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi."
Somai József
Kolozsvári közgazdász, szakíró, szerkesztő. 1931. augusztus 31-én született a Maros megyei Székelyszentistvánon. Marosvásárhelyen érettségizett, 1951 és 1955 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem közgazdasági karán folytatta tanulmányait. 1955–58 között a Kolozs Tartományi Pénzügyi Igazgatóság pénzügyi ellenőreként dolgozott, majd 1959 és 1989 között előbb a Bolyai, később az összevont Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kari főtitkár, a Brassai Sámuel Gimnáziumban óraadó tanár. 1990-ben a Kolozs megyei polgármesteri hivatal főjegyzője, majd alpolgármestere, 1991 és 1995 között az RMDSZ szervezési titkára, majd országos szervezési alelnöke. 1995-től nyugalmazott közgazdász, 1996-tól az Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója, 1996 és 2004 között a Nyilas Misi Tehetséggondozó Egyesület ügyvezetője. A Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja, számos szakmai és közéleti elismerést kapott, 2006-ban elnyerte a Magyar Közgazdasági Társaság nagydíját, a tehetségek szolgálatáért Parnasszus-tagja, megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemérmét. Április végén átvette a tavaly alapított Wekerle Sándor közgazdasági életműdíjat, amelyet a közgazdaságtan területén hosszú évtizedes, nemzetközi mércével mérve is kimagasló és példamutató életpályájával érdemelt ki.
– Miért épp a közgazdászpályát választotta?
– A választás nem volt hivatásszerű, építészmérnök szerettem volna lenni. De annak idején nem volt építészeti szak Kolozsváron, magyar nyelven meg egyáltalán nem... Színtiszta magyar faluból származom, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban kezdtem az iskolát és az állami Bolyai-középiskolában végeztem. Sem ott, sem az egyetemen nem tanultunk meg jól románul, de a szakmát elsajátítottuk. Később rájöttem, szakmai képzettségünk annyira jó volt, hogy azokkal is felvettük a versenyt, akik románul tanultak az egyetemen. Friss végzősként kerültem a pénzügyhöz, ahol nem akadályozott a nyelvismeret a szakmában, viszont sok idő kellett, amíg tökéletesítettem a tudásomat, és már írtam is románul.
– Ebben az is szerepet játszott, hogy akkoriban még nem történtek meg a masszív többségi betelepítések?
– Amikor közgazdászhallgató voltam a Bolyai Egyetemen 1951 és 1955 között, Kolozsváron a magyarság aránya nagyobb volt, mint a többi nyelvet beszélőké összesen. Ez a hatvanas évek elején fordult meg, akkor még a lakosság fele magyar volt, aztán csökkenni kezdett a számarányuk főleg az építkezések miatt.
– Mit lehetett akkoriban kezdeni egy közgazdászoklevéllel? Hiszen ekkorra esik a kommunizmus legdurvább időszaka...
– Valóban kemény időszak volt, akkor tombolt a legerősebben a sztálinizmus Romániában. Szerencsére megvolt a szakma objektív háttere is, amire építeni lehetett. Az biztos, hogy a közgazdászok jobban ki kellett szolgálják a rezsimet, mint mások, például a természettudományban. Nekem azzal volt szerencsém, hogy a pénzügyben kaptam állást, így politikai tevékenységet nem kellett végeznem. Persze a dolog cirkusszal járt. Eredetileg az egyetemre kaptam kinevezést, így nyugodtan hazamentem a szülőfalumba, néhány hét elteltével viszont levelet kaptam, hogy a tartományi szövetkezeteknél fogok dolgozni. Nagyon rosszulesett, mert úgy volt, hogy a tanszéknek fogok dolgozni. Kiderült: abban az évben volt az első komolyabb karcsúsítás, megszorítás a Bolyai Egyetemen, közel negyven állást szüntettek meg, és persze elsősorban azokét, akiket még fel sem vettek. Új állás után kellett néznem, és Csendes Zoltán, a közgazdasági kar akkori dékánja – akivel véletlenül találkoztam a folyóson – megkérdezte, Marosvásárhely helyett nem akarok-e inkább Kolozsváron maradni. Mondtam, hogy szívesen, hiszen akkor már itt udvaroltam, mire ő beszélt a tartományi pénzügyi ellenőrök vezetőjével, és másnaptól alkalmaztak. Ilyen az élet: egy véletlen folyosói találkozás révén lettem kolozsvári.
– Gazdasági ismeretei lehetővé tették, hogy hosszú ideig sportvezetőként is dolgozzék. Ez a tevékenysége egyfajta kompenzáció volt azért, mert a kommunista rendszer nem engedte doktorálni?
– Számomra az volt, de nem kompenzációként kaptam ezt a feladatot. Tudniillik amikor az egyetemre kerültem, elég jó fogadtatásban volt részem az akkor már egyesített Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Tekintettel arra, hogy az Universitatea sportegyesületnek szüksége volt egy gazdasági szakemberre, felvettek a labdarúgó-szakosztályhoz. Ott ügyködtem négy évig, de nem szerettem, bár akkoriban elég jó volt a csapat, még az akkoriban Románia legjobb futballistájának tartott Viorel Mateianut is elhoztuk Bukarestből. Itt felvételizhetett a jogra, kapott egy szobát, és ezzel meg volt elégedve – ma egy ilyen labdarúgó milliókat kér dollárban. Nehéz volt leigazolni a tehetségesebb játékosokat, mert mindenki ragaszkodott hozzájuk, a szakosztály pedig mindenképp meg akarta szerezni őket. Nem szerettem azt a munkát, beleértve a pénzügyi stílust, de hogy mégis maradhassak az U-nál, szakosztályt kellett választanom. A röplabdát választottam, s maradtam közel 25 évig ennél a szakosztálynál, tíz évig alelnöke, majd 15 évig, 1990-ig az elnöke voltam. Ezt már szerettem, ugyanis a röplabda teljesen más, mint a foci, ezt inkább élvezetből űzték a diáklányok és fiúk. Persze szerettem futballozni is, 64 éves koromig játszottam hetente három órát nagypályán. Akkor hagytam abba, amikor az RMDSZ a rendszerváltás után elvitt Kolozs megyei alpolgármesternek; akkoriban a megyék vezetőit is polgármestereknek hívták.
– Milyen emlékei vannak arról az időszakról, amikor néhány hónapig a közigazgatásban is kipróbálhatta magát?
– Érdekes volt. Rögtön 1990 januárja első napjaiban fordultak hozzám, elvállalnám-e az alpolgármesteri tisztséget. A megye akkori vezetőségének magyar tagjai, Cs. Gyimesi Éva, Kónya Hamar Sándor javasolt. Nagyszerű élmény volt, hogy én kaptam meg a kulcsokat, hogy megnyissam az új megyei tanácsot, ugyanis a régi néptanács valamennyi vezetője megszökött. Akkor még csak megyei főjegyző voltam, majd a polgármester három hónapos együttműködés után kijelentette: „Jóska, te vagy az alpolgármester!" Tetszett a munkakör, éppen abban az időszakban kellett rendezni Kolozs megye ügyeit, elsősorban az intézmények élére kellett új vezetőket választani. Végül csak augusztusig maradtam, mert az RMDSZ-t mindenütt kidobták az önkormányzatok vezetőségéből, mert jött a Petre Roman-féle kormányzás, amikor a régi rendszer hívei új köntöst öltöttek.
– Ugyancsak 1990-ben megalakult a Romániai Magyar Közgazdász Társaság is, amelynek alapító tagja volt.
– Roppant örültem, amikor azon a nyáron bejegyezték, a mai napig szeretem, ahogyan működik ez a szervezet. Megalakulásakor épp alpolgármester voltam, így különösebb szerepet nem tudtam vállalni az RMKT-ban, leszámítva a szervezet bejegyzését. Akkoriban a törvény előírta, hogy az újonnan alakult civil szervezeteket bíróságon kell megvédeni az ügyészek előtt, bizonyítva, hogy a társadalom számára is hasznos munkát végeznek. Nagy szükség volt a szakmai szervezet megalakítására, mert a közgazdászok a régi rezsimben inkább katonák, kiszolgálók voltak, ami a képzésre is kihatott. Miközben a kapitalista társadalmi rendnek teljesen más a gazdasági szabályrendszere, amelyet akkoriban nem ismertek a hazai közgazdászok. Magyar nyelvű közgazdászképzés nem volt, az ötvenes években a Bolyai Egyetemmel együtt megszűnt. Ráadásul a közgazdasági kart azzal az indokkal zárták be, hogy a Babeş Egyetemen sincs ilyen szak.
– Civil tevékenységének jelentős része az RMKT-hoz kapcsolódik, de sok minden mással is foglalkozott. Miért látta szükségesnek a civil szerepvállalást?
– 1990 után beleástam magam a civil társadalom kérdéseibe, kedvenc területem volt. Persze igyekeztem nem elhanyagolni a szakmai munkámat, viszont fontosnak tartottam a civil társadalmi építkezést. Egyik legszebb társadalmi emlékem az RMKT működtetése, amelynek voltam alelnöke, elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke; a társaságnak ma székháza, két folyóirata és nagyon jó programja van. A közéleti tevékenységek közül jelenleg az épp idén tízéves Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület működtetése a kedvencem, amit nem is adok fel, amíg dolgozni tudok. Több mint ezer, szociálisan kilátástalan helyzetben élő, tehetséges erdélyi magyar diák kapott tőlünk ösztöndíjat. Nem is akármilyent, hanem százhúszezer forintnak megfelelő lejt egy iskolai évben. Jelenleg közel négyszáz középiskolás tanulót támogatunk.
– Számos díjat, elismerést kapott pályafutása során, legutóbb a Wekerle-életműdíjjal tüntették ki. Melyik elismerést tartja a legkedvesebbnek?
– A legfrissebbet, főként azért, mert tisztán szakmai elismerés. Utólag tudtam meg, hogy tizenkét személy közül választottak ki, ráadásul külhoni magyarként. Elégtételt jelent, hogy egy teljesen ismeretlen környezetben kiválasztanak egy kolozsvári közgazdászt. Szép ünnepségen vehettem át, amelyen jelen volt családom valamenynyi tagja, a feleségem és gyerekeim is.
– Közgazdászként elsősorban a szövetkezetek kérdése foglalkoztatja. Miért?
– Az RMKT-nál tíz évvel ezelőtt létrehoztunk egy kutatócsoportot, és azzal foglalkoztunk, hogy ismertessük az erdélyi magyar társadalommal milyen jelentőséggel bírtak kezdetben a szövetkezetek, egészen a szocialista állami szövetkezetek létrehozásáig. Négy-öt év munka után sikerült kiadnunk egy 450 oldalas kötetet, viszont szomorú vagyok, mert nem mondhatjuk ma sem, hogy a kiadvány nagy hatást gyakorolt volna a társadalomra. Holott azért csináltuk, hogy végre ébredjen fel a nép: ha a világnak jó a szövetkezet, akkor legyen nekünk is jó! Még akkor is, ha roszszak az emlékeink. Ha a japán vidék 80 százaléka szövetkezesített, akkor az nekünk nem lehet jó? Ide kapcsolódik a szociális szövetkezetek kérdése is, amelyekről nem is tudjuk, mi az. Pedig ezeknek Európában nagy múltja van, Olaszországban például mintegy harmincezret tartanak számon. Ezek lényege, hogy szövetkezetbe tömöríti a rászoruló társadalmi csoportokat. Ilyenek a munkanélküliek, a fogyatékkal élők vagy a visszailleszkedéssel küzdő, börtönviselt emberek.
– Jelentős szerepe volt a magyar–román közgazdasági szótár elkészítésében is. Miben látja a szakszótár legnagyobb hasznát?
– Azt tapasztaltuk, hogy középkorú közgazdászaink, akiket felkértünk, írjanak szakfolyóiratainkba, nem vállalják, mert román egyetemen tanultak, és nem ismerik a magyar terminológiát. Ennek az az oka, hogy 1960-tól 2000-ig nem volt magyar nyelvű közgazdaság-oktatás Romániában. Ez adta az ötletet, hogy készítsünk el egy szakszótárt. A román–magyart négyen, a magyar–románt pedig ketten állítottuk össze Fazekas Emesével. Négyezer példányt nyomtattunk, és nagyjából el is fogyott.
– Az évek óta tartó gazdasági válság közepette egy közgazdásznak fel kell tennünk a kérdést: Ön szerint mennyire kilátástalan a helyzet, mire számíthatunk?
– A gazdasági válságok időszakonként végigkísérték a kapitalista rendszert, az idők folyamán pedig típusuk szerint változtak. A jelenlegi abban különbözik a többitől, hogy van benne egyfajta irányítottság is. Elég durva dolog azt mondani, hogy ezt valaki irányítja, de mára oly mértékben elvált a termelési szint a finanszírozási szinttől, hogy utóbbi csak azért tartja fenn a termelést, mert nélküle nem tudna növekedni a pénzügyi oligarchia. A pénzügyi világ ma önmagát termeli és építi. Ez az önépítkezés tulajdonképpen oda vezet, hogy fiktív pénzügyi műveletek folynak a világban, és nincs kapcsolatuk a valódi termelői és fogyasztói világgal. És ebben benne van bizonyos szereplőknek az akarata is. Olyan érdekérvényesítésről van szó, amelyet nem zavar ennek az emberi háttere. Nem számít a humánum, az emberség, csak az, hogy egyesek kezében összpontosuljon a gazdasági világuralom. Maga a válság spontán jelenség ugyan, de emberi cselekvések bizonyos rendszere nyomán robbant ki. Ugyanakkor a pénzügyi világ legmagasabb szintű hatalma nem kiadó, egyesek kezében van, és ez az uralkodás sajnos egyelőre hosszan tartónak tűnik. Ezeket az üzleti érdekcsoportokat nem érdekli a válság, hiszen abból is hasznot lehet húzni. Nehéz évek előtt állunk. Azért is nehéz kiutat keresni, mert a fontos döntéseket nem az egyes államok hozzák meg.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Páskándi Géza kor- és időszerűsége
Mindhárom műnemben, illetve sok műfajban alkotott maradandót Páskándi Géza (1933. május 18. – 1995. május 19.), akárcsak huszadik századi legnagyobb íróink.
Már életében a legmerészebb újítók közé sorolták, ugyanakkor ő volt az, aki legfőbb „szövetségesének" éppen az irodalmi és kultúrtörténeti hagyományt, valamint a történelmet tartotta. Alapköveknek, melyekre építette karakteres, összetéveszthetetlen műveit a lírikus, az elbeszélő, a dráma- és esszéíró. Utat mutatott, nemegyszer vitákat provokálva, hogyan lehet a hagyományból merítkezve megújítani az irodalmat. Költői-újságírói pályáját tizenévesként kezdte 1949-ben, majd börtönből való szabadulása után – hat évet ült mint politikai elítélt 1956-ban vállalt szerepéért – először novellistaként, az Üvegek című kötetével (1968) mutatott új irányt, mondhatni a kortárs európai áramlatokkal egy időben, aztán az abszurd jegyében alkotó drámaíró Az eb olykor emeli lábát című kötettel (1970), a lírikus pedig a Tű fokával (1972) mutatkozott be teljes fegyverzetben. Két remekműnek számító drámája, a hitújító Dávid Ferencről írt Vendégség és az Apáczai Csere Jánosról írt Tornyot választok (utóbbit a Kolozsvári Állami Magyar Színház mutatta be 1973-ban) kötetben nem, csak folyóiratközlésben volt olvasható (Korunk, 1970, illetve 1972) míg Erdélyben élt.
A Romániát elhagyni kényszerült Páskándi (1974. február) budapesti alkotói periódusában (1974–1995) főként a drámaíró került előtérbe, de a költő, az elbeszélő és esszéíró is mondhatni folyamatosan jelen volt az anyaország irodalmi életében. Nagyepikájának témája, amelyet szintén művelt, a nemzetközi tiltakozást kiváltó romániai falurombolás (A sírrablók, 1989), valamint a romániai „forradalom" (Szekusok, 2007). A rendszerváltás idején s az azt követő első években határozottan állást foglalt a szellemi és közélet minél teljesebb demokratizálásáért, illetve a magyarságot mint nemzetet, valamint a magyar kisebbségeket érintő nagy kérdések tisztázásában. Hogy ez utóbbi kérdéskör mélyen foglalkoztatta, az igazolódni látszik abból is, hogy az élete utolsó évében megjelent egyik kötetébe, amelynek maga válogatta anyagát a teljes életműből (Az örömrontó angyal, 1995), két vitairatot, nyílt levelet is felvett. Egyikben a magyarországi irodalmi-szellemi életben az akkor kibontakozó pártosodást és szakadást, illetve az írástudók nemzetük és a demokrácia iránti felelősségét tárgyalja, a másikban a Kárpát-medencei magyarság történelmileg-politikailag megoldatlan, égető kérdéseit veti fel. Ma is eleven problémák ezek, hiába telt el több mint két évtized azóta...
Páskándi Géza – írtam róla korábban – hazát választott szülőföld helyett egy kritikus helyzetben, 1974-ben. Visszhangos egyéni döntés volt ez akkor. Egy Tamási Áronról készült esszéjében ennek a döntésének rejtett magyarázatát is megtalálni. Nem szónoki az általa 1991-ben, az Áron ága kivirágzik című esszében megfogalmazott kérdés, mert meg is válaszolja a szerző, Tamási hasonló döntéséről elmélkedve: „Hol tehet az ember – a Képességes ember – jobbat-többet önmagáért és természetesen: a szűkebb-tágabb pátriáért? Mindig ez a döntő. S persze a valódi üldözöttség. Tamási kivételesen nagy tehetsége csak szabad magyarságában teljesedhet ki igazán, amely egy kicsit a szülőföldtől való distanciát is jelentheti. Ez pedig eleve öniróniát szül. Mert Tamási egyik kivételes vonása épp abban áll, hogy népe iránti nagy szeretete nem zárja ki a gyöngéd, de néha erősebb iróniát. A nemzeti öniróniát, amely végtelenül fontos: ezen mérjük a lélek civilizáltságát is gyakorta. Nézzünk körül: az önironikus népek a legszabadabbak, mert oly szabadok, hogy még önmagukon is kacagni mernek."
Páskándi gazdag életműve is jórészt az effajta világlátásnak a jegyében jött létre, s bizonyára kor- és időszerűségét is az ebből következő egyéni írásmód és stílus jelenlétével magyarázhatni.
Borcsa János
Krónika (Kolozsvár)

GETTÓ?
Dicséretes kezdeményezésbe fogott az RMDSZ megyei és városi szervezete azzal, hogy rendszeresen összehívja és meghallhatja az oktatásban dolgozó magyar nemzetiségű igazgatókat, aligazgatókat, s a tanfelügyelőség képviselőinek jelenlétében arra törekszik, hogy egy egységes oktatáspolitikai stratégiát alakítson ki a megyében. Nagy szavak, hangzatos ígéretek, díszbeszédek helyett már huszonkét éve ezen a szinten is tettekre lett volna szükség. Csakhogy ettől a jó kezdeményezéstől odáig eljutni, hogy a megyei elnök gettónak nevezze az önálló magyar tanintézményeket és gettósításnak az önállóságra vonatkozó, régen megfogalmazott, de sohasem kivitelezett természetes és jogos törekvésünket, eláll az ember lélegzete. És rögtön érthetővé válik, hogy a megbeszélésekről, ahol elképzelhető, hogy felszínre kerül az eddig takargatott szennyes is, miért zárják ki a sajtót, de az már kevésbé, hogy az esemény kapcsán lehetőséget sem adnak az újságíróknak, hogy egy közvetlen tájékoztatón a kérdéseiket föltegyék. Ezzel szemben meghökkentő kijelentéseket tartalmazó nyilatkozatokkal akarják a közönség szájába rágni, hogy mit is gondoljanak.
A gettósítással azonban nagyon elhajították a sulykot. Mert a "gettónak" becézett önálló magyar iskolákra a rendszerváltás után 23 évvel sokkal nagyobb szükség van, mint bármikor korábban. Az eltelt két évtized alatt ugyanis bebizonyosodott, hogy a fél kezünkre is kevés jó példa mellett nincs akivel "európai módon" együtt élni. A kényszerpartner, sajnos, úgy képzeli el az együttlétet, hogy másodrendű, a megaláztatásokat szó nélkül tűrő, lehajtott fejű állampolgárokként húzzák meg magukat pedagógusok és gyermekek egyaránt. Ha nem így lenne, már régen megvalósulhatott volna – más közintézményekhez, köztük a tanfelügyelőség székházához hasonlóan – az óvodák és iskolák kétnyelvű feliratozása, sőt a belső tér kétnyelvű feliratokkal való ellátása is, amire a tanügyben dolgozók jelzései alapján az érdekvédelem és az általa megbízott tisztségviselők, és nem egy civil szervezet kellett volna ráirányítsa a figyelmet. Ahogy annak a természetes dolognak az érvényre juttatására sem, hogy annyi kilencedik osztályt indítsanak magyar nyelven és népszerű szakokon, amennyire egy diákról diákra elkészített pontos felmérés alapján szükség lenne. És nem kellett volna hagyni, hogy a magyar többségű iskolák önállóságát a mi segédletünkkel megszüntessék, és azt sem, hogy a magyar gyermekeket általában a legrosszabb fekvésű, a legkisebb és leghidegebb osztályokban helyezzék el. Már régen tenni kellett volna azért, hogy a szórványban megszüntetett iskolák diákjait valahol összegyűjtsük, s ne önként számoljuk fel azokat az osztályokat, amelyek még befogadhatnák őket. És nem kellett volna hagyni azt sem, hogy a vegyes általános iskolákban magyarul nem beszélő pedagógusok tanítsák az informatikát, az angol nyelvet, a testnevelést és helyenként a földrajzot, történelmet is, a szakiskolákban és szakközépiskolákban pedig a szaktantárgyakat és a már jelzett tárgyakat is. Nem kellett volna eltűrni azt sem, hogy december elsején diákkal és pedagógussal kötelező módon kitűzessék a háromszínű nemzeti jelképet, s a nyitó- és záróünnepségeken hangos beszéd, röhögés közepette mondhassa rövidke beszédét a magyar aligazgató. És ideje lenne, hogy ne csak másodrendű aligazgatóknak, hanem igazgatóknak is jók legyünk néhány óvodában, iskolában, amelyek a gyerekek arányának megfelelően már régen magyar személyiségek nevét kellene viseljék. Az ugyanis tragikomédiába illő, ami a 2-es iskola elnevezése körül történik. És akkor még nem is beszéltem a román igazgató által cenzúrázott ünnepi műsorokról, a román nyelvű jutalomkönyvekről, az egynyelvű oklevelekről, és az elemi osztályokban ma is használt román nyelvű minősítésről. És az is példátlan, hogy a meglévő törvények ellenére a rendőrség bekíséri és megbünteti a magyar nyelvű beadvánnyal jelentkező szülőt. Ami egy "gettóban" nem létezik. De ahhoz be kellene menni egy Hargita megyei iskolába, ajánlanám például a hévízi magyar iskolát, ahol rögtön otthon érzi magát a magyar gyermek, mert a saját történelmünk, művelődéstörténetünk nagyjai, földrajzunk ismert nevei, sajátos színvilágunk már első perctől az otthonosság légkörét árasztják, a többiről, ami fontos, nem is beszélve.
Persze, tudom én, hogy a városnegyedi iskolák miatti féltő szándék ragadtatta el a gettósításról nyilatkozót. Bár egyetértek azzal, hogy nem kell valamennyit felszámolni, de ugyanakkor fontosnak érzem, hogy a városközpontban erős magyar iskolák működjenek, nem elitképzésre, csak a környékbeli gyermekek befogadására, még olyan áron is, ha egy- két városnegyedi iskolát össze kell vonni emiatt. Amit igenis gettósítva kellene megoldani, úgy, hogy a két-háromból legalább egy csak a miénk legyen. Erről viszont a bevezetőben idézett kinyilatkozások mellett immár álmodni sem lehet, miközben az európai szellemű együttélésről kiderül, hogy sok helyen csak üres szlogen.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely).