Az uborka mérete és a kisebbségvédelem
Az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit ismertette csütörtökön Kelemen Hunor a dél-tiroli Brixenben, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) 58. kongresszusán.
Az RMDSZ elnöke a 30 ország 40 kisebbségének képviselőjét felvonultató rendezvényen kijelentette, a közösség a különböző autonómiaformák megteremtésében: a tömbben élő magyarság, így a székelyek számára a területi, a szétszórtan, interetnikus környezetben élő magyarok számára a kulturális autonómiában látja az európai mércével is mérhető és leírható megoldást.
Kelemen hisz abban, hogy ha az EU figyelmet szentel arra, milyen méretűnek kell lennie az uborkának, az autópályák alatt milyen átjárást kell biztosítani a vadon élő állatoknak, akkor oda kell figyelnie az őshonos nemzeti kisebbségekre is. Az RMDSZ elnöke reményét fejezte ki, hogy a szövetség partnereivel közösen sikerre viszi azt az európai polgári kezdeményezést, amely az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére vonatkozó keretszabályozás elfogadására sarkallná az EU-t.
Különben a FUEN-kongresszuson részt vesz az Erdélyi Magyar Néppárt küldöttsége is, amelynek vezetői – Szilágyi Zsolt és Király Melinda alelnök – kifejtették Luis Durnwaldernek, Dél-Tirol kormányzójának, hogy az alakulat által kezdeményezett polgári kezdeményezés sikeréhez európai szolidaritásra van szükség, beleértve az erdélyi magyarok és a példaértékű autonómiát gyakorló dél-tiroli németek közti szolidaritást is.
Krónika (Kolozsvár)

Sütő- és Vörösmarty-szobrot avatnak
A magyar irodalom két jeles alakjának állítanak emléket vasárnap Erdélyben: Székelyudvarhelyen Sütő András mellszobrot avatnak, míg a Beszterce–Naszód megyei Cegőtelkén Vörösmarty Mihály büsztjét leplezik le.
A Sütő András Baráti Egyesület székelyudvarhelyi tagjai és az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) tavaly év végén kezdett adománygyűjtésbe, hogy felállíthassák Sütő András mellszobrát a helyi művelődési ház szomszédságában. Az avatóünnepség vasárnap 16 órakor könyvbemutatóval kezdődik a művelődési házban: a Sütő András-szoboravatás emlékkönyvét a szerkesztők, Ferenczy Ferenc és Lőrincz György ismertetik, majd Székely Ferenc mutatja be Sápadt fényben gyertya ég című, Sütő András utolsó éveit dokumentáló kötetét.
Az ünnepi program folytatásaként a Nagy Gábor rendezte Nyáresti medvenézőben című filmet vetítik le. A 18 órakor kezdődő szoboravatási ünnepségen felszólal többek között Bunta Levente polgármester, Pomogáts Béla irodalomtörténész és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, majd a történelmi egyházak képviselői áldják meg a műalkotást.
Vasárnap avatják fel Vörösmarty Mihály mellszobrát a Beszterce-Naszód megyei Cegőtelkén, a 14. Lármafa-találkozó keretében. A magyarlakta szórványtelepülésen 1998-ban avatták a Cserhalom emlékművet, Kolozsi Tibor szobrászművész közel tíz méter magas alkotása Szent László királynak a kun sereg felett 1068-ban aratott győzelmének állít emléket az egykori csatamező közelében. A Cserhalom Művelődési Egyesület most a győztes csatát Cserhalom című eposzában megéneklő költő előtt tiszteleg, Zawaczki Walter Levente szobrászművész mellszobra a református templomkertben kapott helyet.
Az ünnepség istentisztelettel kezdődik a református templomban, ahol Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora hirdeti az igét, majd a szobor felavatása és ünnepi műsor következik. Ezt követően az ünneplők megkoszorúzzák a református temetőben található Cserhalom emlékművet, 14 órától pedig a művelődési házban a Szent László, légy velünk! című rockoperát mutatják be.
Krónika (Kolozsvár)

Könyvvel harcolva autonómiáért, népnevelésért
Beszélgetés Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történésszel, publicistával.
– Amikor pályát választott, nem tartott attól, hogy a kommunista rendszer által meghamisított történelmet kell majd tanítania?
– Számomra ez nem okozott gondot, mert már ötödik osztályos koromban szilárdan elhatároztam, hogy történelem szakra megyek. Gyermekként arról álmodoztam, hogy a Székely Köztársaság első elnöke leszek. Minderre az a magyarázat, hogy anyai nagyapám nagyon szerette a történelmet és a politikát, gyakran beszélt az első világháborúról, a történelmi eseményekről, ezzel felcsigázta az érdeklődésemet. Azon nem gondolkoztam, hogy a kommunizmusban ez számomra mit fog jelenteni.
– Már diákkorában megírta szülőfaluja, Illyefalva történetét. Most, felnőtt fejjel milyennek látja azt a dolgozatot?
– 1970 augusztusába kezdtem el írni a falumonográfiát. Később felrótták nekem: hogy mondhatja Kádár Gyula, hogy Illyefalva város volt, mikor még a nevében is benne van, hogy falu? Az érdeklődés és a tenni akarás indított el, elsősorban Illyefalva temetőit leltároztam fel, a határneveket, a gerendafeliratokat, az utcaneveket írtam össze, nyilván a lehetőségekhez mérten használtam a szakirodalmat, sőt titokban még a levéltárba is beengedtek. Hivatalosan nem lehetett, de kerültek olyan emberek a Székely Nemzeti Múzeumban és a székely levéltárban, akik segítettek. Az anyag szépen összeállt, de egységében még nem került kiadásra. Most már nagyobb témákkal foglalkozom, olyan horderejű anyagok vannak a birtokomban félig kidolgozva, hogy nem tudom, lesz-e idő Illyefalva helytörténeti monográfiájára. Megírtam jeles szülötte, Gál Dániel, az 1848-49-es önvédelmi harc háromszéki forradalmi pártja elnökének és Németh László 1849-es kormánybiztos életrajzát. Ugyanakkor más dolgozataimban is megjelenik Illyefalva, például a nemrég napvilágot látott, Sepsiszentgyörgy korai története és népessége című kötetemben folyamatosan szerepel az összehasonlításokban, mint Sepsiszék másik városa. A monográfia része ilyen módon beépült a közlésbe.
– Kutatási területe több témát felölel, mégis melyik korral foglalkozik legszívesebben?
– Érdekesen alakult, mert korábban azt hittem, soha nem fogok a klasszikus értelemben vett erdélyi középkor, az írásbeliség 15–18. századánál korábbi korszakot tanulmányozni. Úgy éreztem, ezt a kort tudom megközelíteni az írásbeliség alapján. Aztán rájöttem, hogy a kutatók többsége ugyanígy gondolkodik, nem merészkedik a korábbi korszakokba, ezért alakult úgy, hogy a szerint kezdtem kutatni, amivel kapcsolatban hiányt, űrt éreztem. A már említett legújabb kötetem szintén egy ilyen hiányzó korszakot vizsgál, hiszen a köztudatba úgy épült be, hogy Székelyföldön Sepsiszentgyörgy híres szláv település volt, magyarok nem voltak sehol, jöttek a székelyek és letelepedtek. Pedig sűrű magyar településhálózat létezett, vármegyerendszerbe és egyházi szervezetbe szervezve. Az elmúlt években Sepsiszentgyörgyről több kötet jelent meg, nagyon jó könyvek, monográfiák, ám a legtöbb így kezdődik: Sepsiszentgyörgy első említése 1332, holott ez az jelenti, hogy 540 esztendő hiányzik a város történetéből. Megünnepeltük a város említésének 550 éves évfordulóját, és a köztudatba úgy épült be, hogy a településnek 800 éves története van, holott 1100 éves. Honfoglalás kori sírok kerültek elő, legalább négy magyar, illetve magyar–szláv települést ástak ki a régészek. A szlávok beolvadtak a letelepedő magyarságba, a magyarság aztán beolvadt a székelységbe.
– Milyen munkamódszerrel dolgozik?
– Nem szakkönyveket akartam írni, agyonhalmozva forráshivatkozásokkal, rideg adatokkal, hanem azt gondoltam, szükség van ennek a népnek a nevelésére, hiszen négy-öt nemzedék óta megfosztották saját történetének ismeretétől. Úgy kell írni, hogy megértsék, emiatt hosszú évtizedeken keresztül inkább népszerűsítő jelleggel próbáltam írni, és a forráshivatkozásokat elhagytam. Nem az a cél, hogy negyven év múlva azt mondják: jaj, de ügyes fiú volt ez a Kádár, milyen hatalmas apparátust használt fel. Mégis a legújabb kötetemben úgy éreztem, ez megkerülhetetlen, ezért a Sepsiszentgyörgy korai története és népessége és a Székely vértanúk című könyvek majdnem 40 százaléka hivatkozás. Erre azért volt szükség, mert az említett korszakot be akarom vinni a köztudatba, Sepsiszentgyörgy ürügyén az egész Székelyföldre vonatkoztatva, ezért muszáj volt a hivatkozásokat közölni.
– Tizennyolc évfolyamon keresztül jelent meg a Történelmi magazin című kulturális kiadvány, soha nem volt székháza, szerkesztősége, pénz rá. Miért érezte most mégis, hogy abba kell hagyni?
– A Ceauşescu-rendszerben, kihasználva a húzd meg, ereszd meg időszakokat, történelmi népszerűsítő írásokat közöltem. A rendszerváltás után el kellett döntsem, mit teszek. Akkor Matekovics János volt újságíró kollégánk Varázsszem címmel akart ötventagú szerkesztőséget felállítani, emiatt évekig halogattam az önálló lap indítását. Azt is láttam, hogy gond van a háromszéki történelem szakos tanárok irányításával, kilenc történelemtanár volt Háromszék 69 általános iskolájában, közben hívtak Kolozsvárra is. Mérlegelni kellett, végül elvállaltam a tanfelügyelői megbízatást, és beindítottam a Háromszék az én hazám című vetélkedőt, amit a tanfelügyelőség keretében is partizán módon kellett szervezni, mert a kilencvenes években Bukarestből számon kérték, mi történik. Akkor jelentettem meg a háromkötetes Magyarságtörténetet, Erdély-szerte kezdtek ebből fakultatív módon tanítani. Elsősorban segédkönyveket adtam ki a világtörténelemből Fogalomtárak címen, ebből nyolc jelent meg, ezekbe a szócikkekbe próbáltam bevinni a magyarságra vonatkozó adatokat nevekhez vagy eseményekhez kötve. Mátyás királyról, a fekete seregről jelentek meg kisebb kiadványok, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharccal kapcsolatos könyvek kiadását is vállaltam. 1998-ban úgy gondoltam, a tanügyi munkámat nem végezhetem megfelelően, mert nagy a nyomás, el akarnak hallgattatni. A vetélkedőn több ezer gyerek vett részt, kijöttek a bukaresti ellenőrök, és eldöntötték, hogy nem kapok fizetést, mert nem dolgom, közben én terepen voltam, sokszor az állomáson aludtam, hogy szervezhessem a történelmi versenyt. Lemondtam a tanfelügyelői állásomról, de tudtam, hogy a közösségi munkáról nem mondok le. Éreztem, szükség van egy olyan folyóiratra, mellyel a nemzeti öntudatot alakítani, fejleszteni lehet. Így indult be 1996-ban az a lap, melynek utolsó száma a napokban jelent meg. Először Történelmünk címmel, aztán rájöttem, nem lehet csak történelmet közölni, mert a diákok voltak a célközönség, tehát szórakoztató olvasmányokra is szükség volt. 1998-ban vette fel a Történelmi magazin nevet, legalább 50-60 százaléka mindig népünk történelmével, kultúrájával foglalkozott, vagy ha más népekkel, akkor valahol biztos csatlakozott a téma a magyarság történetéhez. Éveken keresztül sikeres volt a kiadvány, előfordult, hogy húsz-harminc iskolából jöttek a visszajelzések, történelmi vetélkedőket tartottak a magazinban közölt anyagból. Ez elég ösztönző volt arra, hogy hosszú ideig csináljam. Aztán a fiatal tanárok már nem vállalták a nehéz munkát, a lap terjesztését, így lassan csökkent a példányszám, majd a gazdasági válság hatására annyira visszaesett, hogy 2010 körül már ráfizetéses volt. Éreztem, meg kellene szüntetni, de nem vitt rá a lélek, másfél évig húzódott, aztán mégis kijött az utolsó lapszám. Rájöttem, a könyveimet jobban megveszik, mint a folyóiratot. Nem is annyira a pénzről van szó, egyszerűen nincs igény komoly kiadványra. Amikor nemrég egy író-olvasó találkozón bejelentettem, hogy meg lehet vásárolni az utolsó lapszámot, mindössze kettőt vettek, közben meg tucatnyi könyvet. A legutolsó számban is legalább tizennégy olyan dolgozat van, mely egy 120 oldalas könyvnek felel meg, mégsem lehet eladni 5 lejért. De amint az elköszönőben is írtam: a harcot másként, könyvvel folytatjuk. Néhány évvel ezelőtt volt a negyvenéves érettségi találkozónk, mindenki el volt keseredve, hogy megöregedtünk, nyugdíjba megyünk. Én akkor is azt mondtam: még negyven évet fogunk élni, dolgozni kell, és megfogadtam, harminc kötetet írok. Ebből már négy el is készült.
– Elkötelezett autonómiaharcos, több ízben megfogalmazta, hogy az a nép, amelyik nem ismeri a gyökereit, nem tudja kivívni a közösségi jogait. Hogy látja, mennyire eredményes most ez a harc?
– Bennem már rég megfogalmazódott, hogy autonómia nélkül a székelységnek nincs jövője. Világossá vált, hogy a 95 százalékban magyarok lakta Nagyvárad, a 90 százaléknál magasabb arányú magyar lakosságú Kolozsvár, Marosvásárhely, a több mint 70 százalékos magyar–szász lakosú Brassó, a kétharmadnál több magyar és szász lakosú Szeben rövid idő alatt elrománosodott, részben a természetes folyamatok, a politika és a betelepítés által. Ez a sors vár a Székelyföldre, a két és fél megyényi területre, melynek sikerült a történelmi Székelyföld határai között még a román statisztika szerint is a 76-77 százalékos magyar többséget megőriznie. Meg kell teremteni Románia keretén belül azt a területi önkormányzatot, autonómiát, amely lehetővé teszi ennek a népnek a fennmaradását. Látjuk, hogy a román politikai hatalom ennek a közösségnek a felszámolására tör; itt nem történelmi magyarságban, nem Erdélyben kell gondolkodni, hanem azt a maradék területet kell menteni, amit még meg lehet szervezni. Pár évvel ezelőtt mosolyogtak az írásaimon, akkor az RMDSZ csúcsvezetése kormányon, mindenki boldog volt és kövér. Senkit nem tudtam meggyőzni, hogy miért írok folyamatosan az autonómiáról. Hiába magyaráztam, hogy a politika változik, jönnek nacionalista kormányok, pár törvénnyel a kivívott jogokat is visszavonhatják, Székelyföld három-négy nagyobb várost jelent, ezek felszámolása igazán nem nagy dolog. Egyszerűen nem hitték el, hogy sor kerülhet arra, hogy a Székelyföldet feldarabolják, betagolják nagyobb régióba. Ilyeneket mondtak: Gyula, erre nem kerül sor, ha kell, majd kiállunk és tüntetünk. Sajnos a történelem nem ismerete miatt a politikusok nem értik meg, hogy az nem a multikulturalitás, hogy Marosvásárhely 18 iskolájának a fele vegyes, tehát magyar és román, hiszen tizenhatnak román neve van, a megemlékezések, az ünnepségek román nyelven, a román kultúra szellemében történnek. A multikulturalitás azt jelenti, hogy óvodától egyetemig saját intézményrendszerünk van, a falon Ady Endre képe, a gyerekek magyar dalokat énekelnek, megélhetik a magyarságukat. Ez a kulturális autonómia. Amikor néhány hónap múlva arra ébredhetünk, hogy a kormány betagolta Székelyföldet, a magyar média megosztott, a nagy tömegek nem értik, mi a cél, mi a küzdelem, nagyon veszélyes helyzet alakult ki. Az én írásaimat egyenes, határozott stílus jellemzi, nem vagyok szélsőséges. Soha nem mondtam mást, csak azt, hogy az autonómia azt jelenti, az itt élő székelyek és a kisebbségben élő románok helyi erőforrásokra támaszkodva olyan helyzetet teremtenek, hogy néhány év múlva kialakulhasson a magasabb életszínvonal. Másik feladat, hogy a románság kérdését mintaszerűen oldja meg az autonóm Székelyföld, hogy a dél-erdélyi, bánsági, partiumi magyarság érdekében példamutató legyen. A székely autonómia összmagyar érdek, ezért nem tudom felfogni, hogy lehetnek olyan politikusok, akik az autonómia ellen beszélnek, gettósítást emlegetnek. Meggyőződésem, hogy Európa térképe át fog rajzolódni, újabb önálló államok alakulnak ki, Észak-Itália, Bajorország, Skócia, Spanyolországban pár állam. Európai szinten ezt a kérdést rendezni kell, hiszen legalább százmillió fős őshonos nemzeti kisebbség él a kontinensen. Hogy jól érezzék magukat, biztosítani kell számukra az alapvető jogokat. Ebbe a sodrásba kell a következő öt-hat évben Székelyföld népének is betagolódnia.
– Említette, sok feldolgozásra váró anyaga gyűlt össze. Beszéljen a terveiről!
– Novemberi megjelenésre tervezett könyvem politikai publicisztika lesz, fontosnak tartom, mert most kell tudatosítani a székelyekben, hogy mi történik. A nép nyelvén a publicista tud írni, én az vagyok, a történelemtanár általában tudja, mi van a fejekben, én az is vagyok, az adatok ismeretében a történész meri vállalni az egyenes beszédet. Támogatást eddig sem kaptam, de ha addig eladom a korábban megjelent könyveimet, akkor novemberben megjelenhet az új kötetem, ugyanakkor megjelennek érdekes történelmi témák. Írtam például a Basarab-dinasztiáról, amely nem a román történelem része, hiszen a kunok leszármazottai magyarként élnek az Alföldön, Kiskunság–Nagykunságban, a románság kialakulásában is szerepet vállaltak, a Basarab nemzetség az 1700-as évekig uralkodott vajdaként Moldvában, Havasalföldön, a magyar királyság kiegészítő részeként. Benne lesz a székelység sorsfordulója, Madéfalva, a székely gyilkolás, a véres farsang 1596-ban, a nándorfehérvári győzelem. Jövőre 1848–1849-cel kapcsolatos kötetet tervezek, majd a székely várrendszerek kialakulásáról készítek dolgozatot. Erről már kiadtam 1990-ben egy kis füzetet, de szeretném kibővíteni, mert zavar, ha a fogalmakat rosszul használják, például ha székely templomerődökről beszélnek, holott ez a szászokra jellemző. Három székely templomra tudjuk ráfogni, hogy erődítették: a székelyderzsire, a zabolaira és a sepsiszentgyörgyire. Rengeteg anyag van még, haladok előre, meg tudom csinálni. Csak legyen erő, egészség, pénz és érdeklődés!
Kádár Gyula Kádár Gyula történész, helytörténész Illyefalván született 1953. február 18-án. Középiskoláit a sepsiszentgyörgyi 1. számú líceumban végezte, néhány évig helyettes tanár, közben a Babeş–Bolyai Egyetemen történelem szakos tanári oklevelet szerzett. Igazgató és tanár Lisznyóban, Uzonban, tanár Bodokon, majd Sepsiszentgyörgyön. Város- és falutörténeti írásai különböző lapok hasábjain jelennek meg, nagyobb tanulmányait sorozatban közölték. Az 1989-es fordulat után középiskolában tanított Sepsiszentgyörgyön, tanfelügyelői feladatokat is ellátott, sokat tett a történelmi hagyományok ápolásáért, a szülőföld megismertetéséért. Az 1990-es években megalapította és szerkesztette Történelmünk, majd Történelmi magazin című folyóiratát, létrehozta a Scribae Kádár Könyv- és Lapkiadó Kft-t, amely kiadta a korábban tiltott, de hézagpótló történelmi, néprajzi köteteket. 2010 novemberében indított könyvsorozatából két év alatt négyet adott ki. Az első, a Székelyföld határán című politikai publicisztikai kötet témája a székely autonómia, a Székely hazát akarunk kiadvány a magyarság honfoglalás kori hadtörténetét tárgyalja, a harmadik kötet címe Múltunk kötelez, bemutatja Szent István történelmi szerepe mellett Erdély 10. századi történetét, valamint Erdély egészségügy-történetét 1400-tól 1900-ig. A negyedik kötet nemrég látott napvilágot Sepsiszentgyörgy korai története és népessége – Székely vértanúk címmel.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Havonta kelljen javíttatni a múzeum kilincsét
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és a nemrég alapított Erdélyi Művészeti Központ szerepe elvitathatatlan, főként azért, mert nem egy várost, hanem egy régiót szolgál ki. A szerteágazó intézményrendszer belső működéséről, külső képéről, a jövőt illető törekvéseiről Kustán Magyari Attila beszélgetett Vargha Mihály igazgatóval.
A csíkszeredai múzeum látványos vendégkiállításokkal szokott tarolni, a sepsiszentgyörgyi látszólag egy más irányvonalat választott. Mire fektetnek hangsúlyt?
Mivel óriási a gyűjteményünk, arra törekszünk, hogy bemutassuk saját anyagunkat is, úgy hogy „rendbe tesszük”, restauráljuk, kontextusba helyezzük, lásd Gábor Áron ágyúja, a zabolai szárnyasoltár, vagy az Apor-kódex példáját, amivel egyben intézményi szintű régi adósságunkat is törlesztjük. A mi intézményünket a British Museum mintájára tervezték, tehát egy konglomerátumként működik, de amellett, hogy a saját tárgyi hagyatékainkat ápoljuk, s bemutatjuk a közönségnek, fontosnak tartom, hogy bizonyos területen „szakosodjunk”.
Például a képzőművészet irányába, amelynek a szerepe az Erdélyi Művészeti Központ létesítésével tovább erősödhet.
Igen, hiszen egyrészt Sepsiszentgyörgyön létezik a Gyárfás Jenő Képtár, aminek komoly XIX-XX. századi törzsanyaga van, másrészt a városnak a megyésítés utáni évtizedekben komoly képzőművészeti szerepe volt egész Erdélyt tekintve. Most már elindult egy szakmai munka, kutatások folynak, fiatalokat vonunk be, emellett pedig egy szomszédos épületet restaurálunk az idén, ami a Központ kiállítóterme lesz. Egy komoly intézményt szeretnénk, ahová sok érdeklődő jön, ahol kibővül a már száz éve működő Székely Nemzeti Múzeum kínálata, ahol teljesebbé tudjuk tenni a székely magyarokról alkotott képet. Mert szívesen és okkal dicsekszünk a múltbeli, harctéri vitézségünkkel, Gábor Áronnal, de egy múzeumnak elsődleges feladata, hogy bemutassa helyünket a tudományban, a művészetben is. Hogy volt és van nekünk Mikes Kelemenünk, Kőrösi Csoma Sándorunk és Barabás Miklósunk is, akik által nemcsak védtük, hanem építettük is Erdélyt, Európát.
A nemrég elhunyt Jakobovits Miklóst többek között a Központ alapítójaként jegyezhetjük. Milyen emlékeket őriz róla?
Nagy alkotó és rendkívül lelkes ember volt, aki önzetlenül támogatott minket ebben a törekvésünkben. Az önzetlenségét és européer gondolkodását emelném ki: nem tudnám megszámolni, hogy hány erdélyi művésznek harcolt ki magyarországi kitüntetést vagy éppen támogatást. Nagyon drukkolt nekünk, hogy megvalósítsuk a Központot, a megjelent katalógusunkat többek között ezért is az ő emlékének ajánljuk.
Sikeres működésükhöz a döntéshozók támogatása is szükséges. Milyen a viszony a helyi önkormányzatokkal?
Támogatnak, segítenek, és mivel Székelyföld Kulturális Fővárosa szeretnénk lenni, a múzeum minden erejével bekapcsolódik ebbe a törekvésbe is. Sepsiszentgyörgyön nagyon jó a helyi közönség. Szeretettel, majdhogynem vallásos áhítattal jönnek be a múzeumba az emberek. Ha nem sikerül jól a hirdetés, akkor is számíthatunk egy 50-70 tagú törzsközönségre, amelyik az interneten, vagy az utcán rákérdez, hogy mikor érdemes ellátogatnia hozzánk. Kortárs képzőművészeti teret, az országban egyedülálló Magmát is létrehoztuk néhány évvel ezelőtt, ami nagyon sok erdélyi és magyarországi fiatal „fogyasztót” ide vonz. Magyarországon nagy gondok vannak, átalakulóban a teljes múzeumi szféra, gond van a kortárs művészetek háza táján is. Nálunk pedig egy nagy múltú múzeum befogadja a ma élő alkotókat, mert úgy gondoljuk, hogy ez is a kultúránk szerves része. Nem állhat meg a művészettörténelem Gyárfás Jenőnél.
Miből él egy múzeum ma?
Nyugaton egy ilyen típusú kezdeményezés, mint a Magma, civil pénzekből építkezik, mert szókimondó, provokál. Ezt a mai romániai pénzosztók nem igazán tudják elviselni, nem igazán jelent értéket számukra. Az Egyesült Államokban például a múzeumokat nem állami pénzzel finanszírozzák, minden magántőkéből működik, a kortárs is. Nálunk, ha megvonnák a támogatást, bezárhatnánk a kapukat. Nem tudok olyan erős magántőkéről, amire számíthatnánk – ilyen biztosan előfordul Bukarestben, de Székelyföldön egyelőre nem látok ilyen lehetőséget. A pályázati lehetőségek is szűkülnek, az Erdélyi Művészeti Központtal viszont szerencsések vagyunk, mert Magyarországról normatív támogatást kapunk.
Múzeumpedagógust azóta alkalmaznak, amióta Ön az igazgató. Mi a feladata?
A legjobb befektetés a múzeum esetén is a gyerek, aki nyitott, aki alakítható, és aki rácsodálkozik a dolgokra. Én is így lettem művész: ebben a múzeumban láttam először Gyárfás Jenőnek a fényképet meghazudtoló festményeit, de van például egy kollégám, aki akkor döntött úgy, hogy régész lesz, amikor ötödikes korában a néhai Kónya Ádám végigvezette őt itt a termeken. A múzeumpedagógia meghatározó funkció.
Egyéb újítások mellett talán a múzeumkert megnyitása az egyik legfontosabb lépés, amit az elmúlt években tettek. Miért érezték ennek szükségét?
Szokták kérdezni, hogy miért döntöttünk így, hiszen a múzeum a tudományé. Az emberek nem arra kell gondoljanak, hogy itt fizetniük kell, szépen fel kell öltözniük, és régi, poros tárgyakat nézegetniük. Mi azt szeretnénk, hogy ez egy élő hely legyen; aki például bejön ide, hogy megnézzen egy jazzkoncertet (a múzeumkert néhány éve a városnapok egyik fontos színhelye, nyaranta pedig rendszeresen ad otthont kulturális rendezvényeknek, családi programoknak – szerk. megj.), az legközelebb jegyet vált nálunk, kíváncsi lesz arra, hogy mi történik belül is. A múzeumpedagógus is azért fontos, mert ha a gyerekeket sikerül becsábítani, legközelebb magukkal hozzák a felnőtteket is. Többé nem arról szól az intézmény, hogy vasárnap délután felteszem a cvikkert, és mintegy szerepet játszva meglátogatom a múzeumot, hanem arról, hogy hozhatom az egész családot, tartalmasan tölthetem el itt a szabad időmet. Kávézót is tervezünk a múzeumba. Kós Károly előrelátó volt, de száz év az mégiscsak sok idő, ma nagyon hiányzik a múzeumból egy hely, ahol leülsz, megpihensz, elgondolkozol a látottakon, ahol a hasznos mellett a kellemesre is áldozhatsz. Egy egész komplexumra szükségünk van, hogy amikor eljön ide egy busznyi ember, akkor a látogatás után ne Brassóban ebédeljen, hanem nálunk, a múzeumkertben, mondjuk egy pohár szilvórium mellett. Hogy a nívós ismeretszerzés feltöltődéssel, a kellemessel társuljon. Sokszor mondjuk, az a jó, ha sűrűn kell javíttatni a múzeum kilincsét, annyian járnak hozzánk, annyira jó nálunk.
Beszéljünk azokról is, akiket nem igazán sikerül megfognia a múzeumnak. Kik ők?
Sepsiszentgyörgy is egyetemi városnak számít, itt működik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néhány szaka. Kimutatásaink szerint viszont kevés egyetemi diák jár hozzánk. A digitális technikák annyira lekötik a figyelmüket, hogy nehéz becsábítani őket a múzeumba, persze vannak receptjeink: érintőképernyős felszerelések, több vetítés stb., ezen még dolgozunk. Ez a távolmaradás valószínűleg annak is betudható, hogy Sepsiszentgyörgyön nincsenek humán szakok a felsőoktatásban.
Ön nem csak mint múzeumigazgató, hanem szobrászként is közismert. A megye számos köztéri alkotást köszönhet Önnek, ezek mellett pedig elvontabb, saját ízlését tükröző munkái is vannak. Ez a kettősség mit jelent egy művész számára?
Annak örvendek, hogy számos munkát rám bíztak, hamarosan például elkészítem az első köztéri szobrom a szülővárosomban, Kézdivásárhelyen is, vagy a nemrég elhunyt Sylvester Lajos író plakettjét Csernátonba. Az emberek ezekért a munkáimért ismernek, a kisplasztikáimat pedig inkább a szakma értékeli, mert ezekben testesítem meg a saját lelkivilágom.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Sepsiszentgyörgyi RMDSZ: vegyük védelmünkbe Sepsiszentgyörgy zászlaját!
A sepsiszentgyörgyiek vegyék védelmükbe a település zászlaját, és lépjenek be abba a perbe, amit az önkormányzat folytat a prefektúra ellen, kéri az RMDSZ sepsiszentgyörgyi szervezete. Tóth Birtan Csaba ügyvezető elnök a Sláger Rádiónak elmondta: hétfőtől a város több pontján standokat állítanak, és arra kérik a polgárokat, írják alá azokat az íveket, amely által részévé válnak a pernek és ezáltal védelmükbe veszik a zászlót.
„Mutassuk meg, hogy egy összetartó és erős közösség vagyunk, akitől nem lehet elvenni a szimbólumhasználat alapvető jogát”, mutatott rá Tóth Birtan Csaba, aki érdeklődésünkre kifejtette: ezt a zászlót már megszokták a polgárok, magukénak érzik, ezért kérik azt, hogy aláírásukkal fejezzék ki, hogy a per részeivé kívánnak válni. Ezzel egyrészt erősítenék a városi szolidaritást, másrészt gyakorlati haszna van, mert ha a brassói táblabíróság érvényteleníti a sepsiszentgyörgyi zászlót, az önkormányzatok nem vihetik tovább a pert a Strasbourgi Emberjogi Bíróságra, de civil szervezetek és magánemberek ezt megtehetik.
„Természetesen a perbe beszálló polgárok vagy civil szervezetek nem kell megjelenjenek a tárgyaláson, viszont az más dimenziót ad az ügynek, hogy nem csak az önkormányzat hanem több ezer sepsiszentgyörgyi is részese a pernek”, véli az RMDSZ ügyvezető elnöke. Hozzátette: az önkormányzat felkérésére már több civil szervezet is jelezte, hogy beszáll a perbe.
Mint arról beszámoltunk Kovászna megye zászlóját már érvénytelennek nyilvánította a brassói táblabíróság. Előrevetíti Sepsiszentgyörgy város zászlójának a sorsát is az, hogy ugyanez a bíróság úgy határozott, hogy Kovászna megyének nem lehet lobogója. „A betiltott megye zászló a miénk. Büszkék vagyunk rá. Kitűztük intézményeinkre, jelen van 63 háromszéki település templomában. Nem engedhetjük azt, hogy egy tollvonással elvegyék tőlünk, hogy letépjék a homlokzatról, hogy kiűzzék a templomokból. Ezért felhívást intézünk minden sepsiszentgyörgyi polgárhoz, hogy hétfőtől a város különféle pontjain elhelyezett standoknál, valamint az RMDSZ Martinovics utcai székházában írják alá azt az ívet, ami által a per részévé válnak”, mondta Tóth Birtan Csaba.
Kovászna megye zászlajának betiltása újabb példa arra, hogy a román igazságszolgáltatás nem más, mint sötét eszköz, írja Facebook bejegyzésében Markó Attila. A sepsiszentgyörgyi RMDSZ képviselő, a Mikó-per elítéltje csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a brassói táblabíróság végleges és visszavonhatatlan döntésével betiltotta Kovászna megye zászlajának használatát. Markó Attila kifejtette – idézem – „Sokan és sokszor rám szóltak, hogy ne bántsam az igazságszolgáltatást. De a háromszéki megyezászló betiltása egy újabb tiszta példa arra, hogy a román igazságszolgáltatás nem más, mint sötét eszköz. A hatalom lévők így játszanak: egyfelől cukorkát nyújtanak egy cikkellyel az új alkotmányban, másfelől a „független" igazságszolgáltatással próbálják eltaposni közösségünket” – fogalmaz a közösségi oldalon a háromszéki politikus.
Mint ismert Tamás Sándor megyei tanácselnök jelezte: az igazságszolgáltatás részlehajlása miatt nem hajlandó eltávolítani Kovászna megye zászlóját a megyeházáról. „Ezek után csak annyit mondok: ha kell, addig fogunk sorra börtönbe menni, amíg az igazság újra Igazság nem lesz!” – írta ennek kapcsán Markó Attila.
A háromszéki Itthon, fiatalon mozgalom képviselői is közleményben tiltakoznak a bírósági döntés ellen. „Aggodalmunkat fejezzük ki, a XXI. század Európájában, országunkban a törvényhozás, kettős mércével működik, hiszen szinte minden román többségű megyének saját zászlója van, amely nem zavarta a hatóságok szemét. „Minket, fiatalokat, nem lehet megfélemlíteni, és ha kell a polgári engedetlenség bármely eszközéhez is folyamodunk jogaink védelméért, felkérünk minden fiatalt és ifjúsági szervezetet, hogy álljunk ki a szimbólumaink, Háromszék, Székelyföld, Erdély jövőjéért!”, írják a közleményben. Kovács Zsolt
www.slagerradio.ro
Erdély.ma

Gyermekvédelem Székelyföldön
A rendszerváltás előtt Románia gyermekvédelmi politikája a gyermek intézményesítésében merült ki, amely egyben a család és a helyi közösségek kivonását is jelentette a felelősség alól. Az ENSZ 1990-ben elfogadott Gyermekjogi Egyezménye után Románia is felvállalta, hogy a gyermekvédelem terén foganatosítja az egyezményben előírt normákat. 1997 júniusában Románia kormánya elfogadta a nehéz helyzetben levő gyermekek védelméről szóló 26-os sürgősségi rendeletet, amely megteremtette hazánkban is az új gyermekvédelmi rendszer alapjait, létrehozva a megyei tanácsokhoz tartozó gyermekvédelmi szervezeteket.
A megalakult Gyermekvédelmi Bizottságok, valamint Gyermekvédelmi Igazgatóságok szerepköre a nehéz helyzetbe jutott gyerekek védelmi eljárásainak meghatározása, alkalmazása és ellenőrzése lett.
Hargita megyében, a kezdetekről
1997. augusztus 1-én a Hargita Megyei Tanács létrehozta a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóságot, amely komplex szolgáltatások által biztosítja azóta is a megye gyermekeinek védelmét. Ezek a szolgáltatások a tanácsadás, a gyerekek családból való kiszakításának a megelőzése, védelmi eljárások javaslata, foganatosítása és ellenőrzése a Gyermekvédelmi Bizottsággal karöltve.
1998 és 2004 között a romániai gyermekvédelmi rendszer folyamatos reformokon ment át, alakult, javult, a nagy elhelyező központok szerepét alternatív megoldások vették át. Ez történt Hargita megyében is, ahol országos szinten az elsők között sikerült a lehető legkevesebbre csökkenteni a nagy elhelyező központokban levő gyermekek számát. Hargita megyében a reformok látványosabb változásai nagyrészt uniós programok segítségével történtek.
Ennek egyik jelentős eredménye a mamut elhelyező központok lebontása, átalakítása volt, amelyek azelőtt embertelenül nagy közösségekbe tömörítették az intézményesítésre rászoruló gyermekeket. A régi, „rezidenciális” központokban lehetetlen volt családi hangulatot teremteni, és megadni a gyerekeknek a számukra nagyon fontos, személyenkénti odafigyelést, gondoskodást. Az átalakítás után a régi központokból a gyerekek családi típusú elhelyező központokba kerültek, ahol kisebb létszámban, nagyobb odafigyelést kaphatnak a róluk gondoskodó személyzettől. Igazi családként velük együtt végzik a mindennapi házi munkát, ami egyúttal az életre való felkészítésüket is elősegíti. A jelenlegi formában működő Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság 2005. január 1-én jött létre a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és a Szociális Igazgatóság összevonásával. Az újonnan létesült intézmény a gyermek és családvédelem, valamint fogyatékkal élő gyermekek védelme mellett a felnőttvédelmet is ellátja, beleértve a fogyatékkal élő személyeket is.
A jelen, számokban
A megyében levő három klasszikus központból a két nagyobb – a csíksomlyói és a székelykeresztúri központok – felbontása után összesen 41 családi ház létesült szerte a megyében, lehetőleg azon helységekben, ahonnan a beutalt gyerekek származtak, megkönnyítve ezáltal a szülőkkel való kapcsolattartást. Ezek a központok jelenleg négy koordinációs központba tömörülnek. Az 1. számú koordinációs központ Székelykeresztúron működik, amely 15 házban összesen 132 gyermek védelmét vigyázza felül – ez a szám átlagot mutat, hiszen a létszám hónaporól hónapra változó. A 15 ház közül 10 Székelykeresztúron, 2 Siménfalván, 1-1 pedig Székelyudvarhelyen, Bögözben és Újszékelyen létesült.
A 2. számú koordinációs központ Csíkszeredában van, és 12 házat foglal magába, amelyekben összesen átlagosan 95 gyermek lakik. Ezekből a házakból, apartmanokból 5 Csíkszeredában, 3 Gyergyószentmiklóson, 1-1 pedig Szentegyházán, Tusnádfürdőn, Csíkszentsimonban és Csíkszentkirályon működik.
A 3. számú – ugyancsak csíkszeredai – központ 8 házat koordinál, átlagban összesen 115 gyermekkel. A házak közül 5 Csíkszeredában, 2 Csíkszépvízen, 1 Csíkdánfalván működik.
A 4. számú központ Felsőboldogfalván található, 6 háza közül 5 Oklándon és 1 Felsőboldogfalván van, amelyekben a gyermeklétszám átlagosan 31.
A harmadik, 25 beutalt gyermekkel működő várhegyi központ felbontásának érdekében előkészített projektet a kis létszám miatt nem fogadta el a szakminisztérium, így továbbra is klasszikus központként működik.
A megye 3 speciális iskolája melletti központok (a csíkszeredai Szent Anna Iskola, az oklándi és a bélbori mkisegítő iskolák), és a súlyosan sérült gyerekek elhelyező központjai (Székelykeresztúr, Maroshévíz) a gyerekek érdekében, a speciális személyzet foglalkoztatása miatt megmaradtak rezidenciális központoknak. Időközben a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola átalakításának tervei is elkészültek, amely kormánypénzből (PIN) hamarosan átalakul családiasabb lakásotthonokká.
Jelenleg a speciális iskolák mellett működő központokban 208 gyermek van beutalva, ahonnan 82 a csíkszeredai Szent Anna speciális szakiskola, 86 az oklándi, 40 pedig a bélbori megsegítő iskola diákja.
A súlyosan sérült gyerekek központjaiban összesen 70 gyermek van elhelyezésben: 40 gyermek a székelykeresztúri, 30 gyermek a maroshévízi központ beutaltja.
Nevelőszülői rendszer
A reform másik jelentős eredménye a hivatásos nevelőszülői rendszer kiépítése volt, amely arra hivatott, hogy a gyerekek családi környezetben nevelkedjenek, a nevelőszülő otthonában, a saját családjában, a saját gyerekeivel együtt.
A kétszáznál is több hivatásos nevelőszülő kiválogatásával, képzésével, ellenőrzésével Hargita megyében kialakult egy erős nevelőszülői rendszer, amely egyik ideális alternatíva a rászoruló gyerekek elhelyezése szempontjából. Mivel a törvény szerint a 3 évesnél fiatalabb gyerekek lehetőleg családi elhelyezésbe utalandóak, a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekeknek idővel át kell adniuk a helyüket a kisebbeknek, így ők a továbbiakban családi típusú elhelyező központokba kerülnek. Jelenleg a hivatásos nevelőszülőknél levő gyerekek száma 451.
A gyermekvédelmi elhelyező rendszer lépcsőfokai
Amikor a rászoruló gyerekek elhelyezéséről döntenek, a Gyermekvédelmi Bizottság tagjainak a romániai gyermekvédelmi törvények szerint a lehető legoptimálisabb, családiasabb megoldást kell választaniuk, annak érdekében, hogy a gyermekek fizikai és szellemi integritása ne sérüljön a szolgáltatás során.
A prioritások sorrendje a következő: tanácsadással, anyagi segítséggel, nappali központok működtetésével megakadályozni a gyermekek családtól való elszakadását. Ha ez nem lehetséges, akkor a következő megoldás a gyerek elhelyezése saját rokonaihoz, ha ez sem lehetséges, akkor családi elhelyezés más, nem rokon családhoz, elhelyezés hivatásos nevelőszülőhöz, és ha ezek közül egyik sem lehetséges, csak akkor következik a családi típusú központba való elhelyezés, ha a gyermek nem kisebb 3 évesnél.
Jelenleg az igazgatóság nyilvántartása szerint 199 gyermek van rokonnál elhelyezve, és 50 más, nem rokon családnál.
„Variációk egy témára”
Abban az esetben, amikor a szülők anyagi gondok miatt nem tudnak a gyermekeikről gondoskodni, de szeretik, nem bántalmazzák őket, és ragaszkodnak hozzájuk, akkor a nappali központokba való utalás az ideális megoldás. Ebben az esetben a gyerekek esténként haza mehetnek a szülőkhöz, ily módon nem szakadnak el a családtól.
Teljes állami támogatással Hargita megyében jelenleg Maroshévizen működik nappali központ gyerekeknek, 17 hellyel, de még 28 gyermek ellátását támogatja a Gyermekvédelmi Igazgatóság. Ők alapítványok által működtetett nappali központokban részesei a szolgáltatásnak.
A fentieken kívül az igazgatóság keretén belül működik egy sürgősségi elhelyező központ, jelenleg 5 beutalt gyerekkel, és néhány hete egy fiatalok társadalomba való beilleszkedését segítő központ Csíkszentmártonon: 3 házban 12 fiatalkorú részesül szolgáltatásban.
A Gyermek telefonja program kibővült, és a felnőtt problémák fogadására is alkalmas. Arra hivatott, hogy a bántalmazott, molesztált, elhanyagolt gyerekek a szakigazgatóság tudtára hozhassák problémájukat, vagy akár környezetük, tanítójuk, szomszédjuk értesíthesse a hivatalos szerveket, hogy időben segíthessenek a rászoruló, bántalmazott gyerekeken. A bántalmazott, elhanyagolt, kizsákmányolt gyerekeket tanácsadói központ is segíti.
A vér szerinti szülők által elhagyott gyerekek számára a legideálisabb az örökbe adás, amely az egyetlen végleges gyermekvédelmi megoldás.
Az új törvénykezés lehetővé tette, sőt előírja, hogy a helyi önkormányzatok, közösségek, lehetőségeikhez képest felvállalják a saját közösségükből származó gyerekek problémáinak megoldását, és csak abban az esetben forduljanak a megyei igazgatósághoz, ha helyi szinten nem tudják orvosolni a bajt.
A leírtakon kívül az igazgatóság segíti alapítványok munkáját azáltal, hogy általuk működtetett elhelyező központokba beutalt 42 gyermek ellátását támogatja.
Bár jól képzett szakemberek irányítják a tevékenységet, anyagilag nem könnyű ezt a doméniumot fenntartani, hisz a legnagyobb közintézményről van szó, ami a költségvetését, valamint az alkalmazottak számát illeti.
Szerencsére Hargita megyében mind az igazgatóság, mind pedig a megyei önkormányzat mindent megtesz azért, hogy az állami szociális szolgáltatások sokoldalúak legyenek, és zökkenőmentesen folyjanak.
A Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszerről
Akárcsak Hargita megyében, a szomszédos székely megyében is nagy változásokat hozott a gyermekvédelmi reform.
A klasszikus gyermekotthonok átalakítása, valamint számos új szolgáltatás létrehozása után a Kovászna megyei gyermekvédelmi rendszer jelenleg nagyon változatos, a követelményeknek megfelelő, magas szintű szolgáltatásokat nyújtja, a következők szerint:
1. Intézményesítést megelőző szolgáltatások:
– Nappali központ – Anyásközpont – Átmeneti központ – Súlyosan sérült gyermekek rehabilitációs központja – Nappali központ autisztikus és érzékelési zavarokban szenvedő gyermekek számára 2. Családba való elhelyezéssel és örökbeadással foglalkozó iroda 3. Hivatásos nevelőszülői hálózatot koordonáló iroda 4. Bentlakásos védelmi szolgáltatások: – Lakásotthonok – Utógondozó központ 18 évet betöltött fiatalok részére – Elhelyező központok 5. A gyermekek egészségi, szellemi és lelki állapotát felmérő iroda 6. Pszichológiai ellátás Sajátos érdekességnek számít Hargita megyéhez képest, hogy Kovászna megyében többféle szolgáltatást nyújtó egységekbe tömörülnek a központok, közösségi szolgáltatói komplexum néven. Gyereklétszámok az állami ellátásban, szolgáltatásban:
1. baróti közösségi szolgáltatói komplexum:
– lakásotthon: 11 – nappali központ: 14 – rehabilitációs központ: 27 – sérült gyerekek elhelyező központja: 15 2. sepsiszentgyörgyi közösségi szolgáltatói komplexum: – anyásközpont: 4 gyermek, 3 anya – nappali központ: 18 – 1. lakásotthon: 12 – 2. lakásotthon: 8 – 3. lakásotthon: 10 – illyefalvi lakásotthon: 12 – bodzafordulói lakásotthon: 12 – csernátoni lakásotthon: 24 3. kézdivásárhelyi közösségi szolgáltatói komplexum: – nappali központ: 13 – rehabilitációs központ: 60 gyermek, ebből 27 nappali csoportban, 33 ambuláns csoportban – kézdialmási lakásotthon: 13 – kézdisárfalvi lakásotthon: 8 – nyujtódi lakásotthon: 11 – kézdivásárhelyi lakásotthon: 12 – Szentkereszty Stephanie lakásotthon: 6 4. kézdivásárhelyi elhelyező központ: 48 5. sepsiszentgyörgyi nappali központ: 16 6. sepsiszentgyörgyi utógondozó központ: 14 7. oltszemi elhelyező központ: 91 8. sérült gyerekek kilyéni közösségi szolgáltatói komplexuma: – rehabilitációs központ : 27 – autista gyerekek rehabilitációs központja: 15 9. hivatásos nevelőszülői rendszerben elhelyezett gyerekek: 316 10. családokhoz kihelyezett gyerekek: 323 A cikk szerzője korábban a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársa volt 10 éven át. Irodavezetői tisztséget töltött be, rövid ideig aligazgató-helyettes is volt. Bíró Terézia Julianna
morfondir.ro
Erdély.ma

Kolozsvári Puskás Sándor – 85
Június 18-án töltötte 85. életévét Kolozsvári Puskás Sándor. Jó erőben, derűs hangulatban érte a születésnapja, természetes, hogy szakácsművészete néhány különlegességének is örülhettek a köszöntői. Szobrászművészetét a közeljövőben megjelenő kötet viszi még közelebb a széles közönséghez. Hat és fél évtizedes alkotói pályájának fontosabb megvalósításait így is sokan ismerik, a készülő kötet mindazt igyekszik majd minél részletesebben felmutatni, ami 1948-as első kiállítási szereplése óta a szobrász keze alól kikerült. Sokoldalú, megújulásra mindig kész, egyéni hangú, karakteres művészt tisztelünk személyében, számos jelentős monumentális munka és kisplasztika alkotóját, akinek művei köztereket díszítenek, múzeumi gyűjteményeket gazdagítanak, intézmények, családi otthonok féltve őrzött kincsei. Történelmi személyiségek arcmásainak egész sorával gyarapította nemzeti panteonunkat, a népélet, a falu világa ihlette szobrokkal járult hozzá a hagyományok jelképes tárházának folyamatos bővítéséhez. Munkásságába magunk is többször próbáltunk betekintést nyújtani lapunkban, a Múzsa oldalain mindegyre meg- megjelentettünk reprodukciókat alkotói újdonságaiból. Ma egy olyan terrakotta portréjának a fotóját közöljük, amely alighogy megszületett 1956-ban, máris eltűnt a szemek elől, magántulajdonba került. Szerencsés véletlen folytán a harmonikus szépségű, életnagyságúnál kissé nagyobb, színes plasztika alkotója és a tulajdonos találkozott a közelmúltban Marosvásárhelyen. Kolozsvári Puskás Sándor felfrissíthette és fényképen is megörökíthette közel hatvan esztendeje készült művét.
Nem egy bizonyos, ismert egyént ábrázol a Honfoglaló magyar nő. A szobrászt mindig érdekelték a különböző embertípusok, pályája első évtizedében főleg jeles tudós barátai, mentorai hatására különösen sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel. A régészként, történészként, művészként is nagy hatású László Gyula tanácsai is ösztönözték a szobrászt, hogy elmélyüljön ezen a területen. E sajátos női arcmás mellett több hasonló fogantatású munkája keletkezett akkoriban, például a Székely paraszt és a Gyimesi csángó, amelyek szép hazai, sőt nemzetközi sikert arattak, majd bekerültek a bukaresti Román Nemzeti Galéria kollekciójába. Érdekes, hogy akárha a terrakotta nő párja lenne, négy évtized teltével, 1996-ban, a millecentenáriumi évfordulóra Kolozsvári Puskás Sándor elkészítette a Honfoglaló portréját is. Ez lett az egyik legnépszerűbb alkotása. Számos művészetkedvelő láthatta tárlaton, bemutattuk mellékletünkben is. A mai reprodukció első közlés, biztos tetszeni fog olvasóinknak a keleties arcvonású, jellegzetes öltözetű, sajátosságaiban egy egész korszakot és mindannyiunk számára meghatározó nemzedéket képviselő, ismeretlenül is ismerős, rokonszenves nő. Alkotójának további jó egészséget, sok energiát, munkakedvet és újabb értékes műveket kívánunk! Isten éltesse sokáig!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)

Öt kontinenst átszelő föld körüli útra indul négy magyar mérnök
Öt kontinenst átszelő föld körüli útra indul négy magyar mérnök: a Julianus Project egyik célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar diplomások kivándorlásának társadalmi veszélyeire, míg a külföldön dolgozó magyar mérnököknek és kutatóknak azt üzeni, hogy Magyarország innovációs központtá válásához az ő hazatérésük is szükséges.
A háromévesre tervezett út első, 15 ezer kilométeres, Szibériát átszelő szakaszára szombaton indulnak útnak a résztvevők Budapestről. Harminc nap alatt négy országon – Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán, Mongólia – haladnak keresztül, hogy végül az oroszországi Magadanban érjenek célba – olvasható az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.
Az útra kelő fiatalemberek – Bognár Tamás, Buzás József, Helmich József és Veszprémi Balázs – az elmúlt években maguk is szembesültek szakmájukban a "menni vagy maradni" kérdésével, vagyis, hogy külföldre menjenek-e dolgozni vagy itthon folytassák pályájukat – húzta alá a közlemény.Mint írják, a négyesfogat ezzel a hosszú utazással szeretné felhívni a figyelmet a magyar diplomások kivándorlásának társadalmi veszélyeire, az "agyelszívás" negatív hatásaira, míg a külföldön dolgozó magyar mérnököknek és kutatóknak azt üzenik, hogy Magyarország innovációs központtá válásához az ő hazatérésük is szükséges.
A Julianus Project partnerének, a Gyere Haza Alapítványnak a tevékenységét is népszerűsíti. A szervezet célja, hogy támogassa a külföldről hazatérni kívánó, diplomával és nyelvtudással rendelkező fiatalokat. A négyfős csapat autókkal, hat hónapos felkészülést követően vág neki az útnak. A Julianus Project legnehezebb része a Szibérián keresztülhaladó, Csontok útjának nevezett kétezer kilométeres szakasz. A Jakutszkból Madaganba vezető utat Sztálin építtette és nevét onnan kapta, hogy építése során rengeteg rab halt meg.
A projekt második szakaszában – amelyre a tervek szerint jövőre kerül sor – a résztvevők az egyesült államokbeli Anchorage-ból vágnak neki Amerikának és Buenos Airest veszik célba. 2015-ben pedig Fokvárosból indulva az afrikai kontinenst és Európát átszelve térnek vissza Budapestre.
Népújság (Marosvásárhely)

Szent László Napok: egy jövőbe mutató kezdeményezés
„Nyilvánvalóvá kell tenni, hogy Nagyváradot Szent László alapította, ugyanakkor fontos, hogy ezt ne hivalkodó formában tegyük. Közös életterünk ez a város, egyformán büszkék kell legyünk múltjára, hiszen csak így lesz jövője” – hangsúlyozta Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője a vele készített interjúban.
– Honnan adódott a Szent László Napok megszervezésének ötlete?
– Az ötlet már rég adott volt, azon csodálkozom, hogy huszonhárom év alatt nem jutott senkinek sem az eszébe egy olyan – nem egyházi – rendezvény megszervezése, mely a városalapító lovagkirálynak, Szent Lászlónak állít emléket. Hogy mennyire megbecsült az ő alakja Nagyváradon, az is mutatja, hogy csak egy sikátor van elnevezve róla a szinte felismerhetetlen Sf. Ladislau formában. A huszonegyedik század közönyös szürkeségéből ki kell emelnünk az olyan fontos történelmi személyiségeket, mint Szent László, aki egyházmegyét alapított, és akit szentként tisztelnek nemcsak Magyarországon és a Kárpát-medencében, hanem az egész nyugati kultúrában. Az egyház ezt megteszi a maga eszközeivel, de szükség van egy világi megemlékezésre is – nem az egyházi helyett, hanem azt kiegészítve. Az itt élő, immár többségi románság számára is nyilvánvalóvá kell tenni, hogy ezt a várost Szent László alapította, ugyanakkor fontos, hogy ezt ne hivalkodó formában tegyük. Közös életterünk ez a város, egyformán büszkék kell lennünk múltjára, hiszen csak így lesz jövője. Annyi hamis történelmi adat kering a városról, beleértve az internetet, hogy szükségesnek érezzük felhívni a valós tényekre a figyelmet. Ez nem valakik ellen szól, hanem elsősorban a múltunk tiszteletéről.
– Milyen elképzelések mentén állították össze a rendezvény programját?
– Mint ahogy az előbb is mondtam, Szent Lászlóról beszélhetünk, mint szentről, de beszélhetünk úgy is, mint városalapító történelmi személyiségről, egy nagy keresztény lovagkirályról. A programokat igyekeztünk ennek megfelelően kidolgozni. Lesznek előadások, melyek a város történelmét és I. László király ebben játszott szerepét mutatják be, ugyanakkor arra is figyeltünk, hogy szórakoztató programokkal is szolgáljunk, hiszen a nagyváradi magyar közösségnek igénye van a minőségi, fesztivál jellegű összejövetelekre is. Amiképpen Kolozsváron, Brassóban vagy Kalotaszegen nagy sikernek örvendenek a helyi magyarság kulturális értékeit bemutató magyar napok, úgy Váradon is nagy eséllyel siker övezi majd az ugyanezen célból szervezett Szent László Napokat, vagy más nevén Nagyváradi Magyar Napokat. Fontos még azt is elmondani, hogy a szervezésben mintául szolgált a hajdani királyi városban, Győrött ugyanezen név alatt futó eseménysorozat is. Győrt és Nagyváradot összeköti Szent László királyunk alakja, gondoljunk csak arra, hogy ott őrzik az eredeti hermát, aminek hű másolatát itt találhatjuk. A győri rendezvények szintén a szent király előtt tisztelegnek – a lovagkort idéző hangulattal, korhű jelmezes felvonulással, lovagi táborokkal, harci tornákkal stb. Az idei anyagi lehetőségeink nem engedték meg, hogy hasonló elképzelések mentén szervezkedjünk, de jövőre mindenképpen ilyesmiben is gondolkodunk. Rendezvényünk időpontja egybeesik a László-nappal, ami azért jó, mert iskolai szünidő van. Remélhetőleg az időjárás is kedvező lesz.
– Milyen támogatást kaptak az önkormányzattól, a civilektől, a különböző kulturális intézményektől, egyházaktól?
– Őszintén? Több támogatásra számítottunk. Talán azért nem álltak mellénk teljes mellszélességgel, mert első alkalommal szervezzük meg rendezvényünket. Igyekszünk magasra tenni a mércét, és minden ízlésnek megfelelni, hogy jövőre bontsuk le azokat a falakat, melyek jelenleg körbevesznek minket. Ha egy tartalmas és minőségi rendezvényt tudunk felmutatni, akkor jövőre sokkal nagyobb bizalommal közelít majd felénk mindenki. Hagyományteremtés a szándékunk, reméljük, idővel mások is csatlakoznak hozzánk. Ezzel együtt sok biztatást és támogatást is kaptunk. Sokat köszönhetünk a kezdeményezésünket barátilag fogadó vállalkozóknak. De többnyire pályázaton elnyert pénzből fedezzük a költségeket.
– Ez a bizalmatlanság, amiről beszélt, nem azzal függ össze, hogy Ön az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke? Ez a státusza szerepet kap a Szent László Napok szervezésekor?
– Megtörténhet, hogy ez is közrejátszik, de egy valamit meg kell értenie mindenkinek. A közösségépítés független a pártpolitikától. Minden valamire való politikusnak fel kellene mérnie azt, hogy többet árt, mint használ azzal, ha pártpolitikai érdekből rátelepszik a kulturális intézményekre, a civil szférára vagy a hasonló kezdeményezésekre. A Szent László Napok programjában egyetlen politikai esemény sem kapott helyet, és ez egy tudatos döntés volt a részünkről. Megvannak azok a fórumok, ahol helye van a politikai csatározásoknak, azonban ez nem az a rendezvény. Fel kell mérnünk: vajon a közösségépítés egyik járható útja-e egy-egy ilyen alkalom, amikor is minden nagyváradi magyar egy közösség tagjának érezheti magát. Hisszük, hogy az összetartozás érzését közös értékeink felismerése teszi teljessé, az, hogy egyformán büszkék vagyunk magyarságunkra, váradiságunkra, múltunkra és jelenünkre. Ha mindez teljesül, csak akkor lehet jövőnk szülőföldünkön.
Mészáros Tímea
Erdon.ro

Újraválasztották Izsák Balázs SZNT-elnököt
A Székely Nemzeti Tanács szombati marosvásárhelyi küldöttgyűlésén újraválasztották Izsák Balázs elnököt és több határozatot is elfogadtak. Első román nemzetiségű tisztségviselőként a rendezvényen jelen volt Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea is.
Az SZNT tizenhatodik ülését tartotta június 22-én a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, amelynek színpadán a román, a magyar és a székely zászló mellett kitűzték a baszk és a katalán lobogót is. A rendezvényen Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester elmondta, konfliktusok helyett közös erővel kell támogatni, hogy Marosvásárhely régióközpont legyen. „A magyarságot ne alázzák meg olyan képviselők, akik nem az értékeket helyezik előtérbe. Az egyetemek, a fiatalok a jövő, az egészségügy, a kórház, az orvoslás megerősítése, a nagyvárosi övezet megvalósítása vezethet előre. Partner leszek Marosvásárhely építésében” – mondta az elöljáró, majd Kecskés Csaba unitárius főesperes áldást kért az ülésre.
Ismét benyújtják az autonómiastatútumot
Izsák Balázs elnöki beszámolójában az elmúlt öt és fél év eredményeit ismertette. Elmondta, a 153 székelyföldi önkormányzat 851 települése közül 180-ban megalakultak a székely tanácsok, a küldöttek száma a kezdeti 97-ről immár 230-ra emelkedett, az üzenet eljuttatásához pedig létrehozták a Székely Nép című kiadványt, amelynek terjesztését fejleszteni fogják. „Maros megyében elsőként 2009-ben Makfalván tűzték ki a székely zászlót, és következett a székelyek jelképei elleni támadássorozat. A székely zászló használata immár alkotmányos jog, mégis úgy vélem, hogy ami természetes, azt nem kell törvényben jóváhagyni. A gáncsoskodók előremozdították az autonómia ügyét, és mindeddig 35 székely önkormányzat írt ki népszavazást arról, hogy Székelyföldhöz akar tartozni. A régiókat nem kijelölni, hanem elfogadni kell” – ismertette, majd kitért a magyar kormány támogatására, mondván: Dél-Tirol autonómiája sem valósulhatott volna meg Ausztria támogatása nélkül. Hozzátette, a március 10-ei Székely Szabadság Napján Románia kormányához intézett beadványra még nem kaptak választ, az autonómiastatútumot pedig – amelyet eddig kétszer utasított el a bukaresti parlament – ismét beterjesztik.
Székelyföldi magyar szavazókörzet
A hozzászólók közül Korpos Levente, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke a 2011-es népszámlálás alkalmával tett nyilatkozatokat bírálta (magyarnak vagy székelynek valljuk magunkat), Veres Dávid, a Csíkszéki Székely Tanács elnöke pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarországi választások alkalmával Székelyföldet tekintsék külhoni szavazókörzetnek, amely képviselőt küldhet az Országgyűlésbe. Izsák Balázs válaszában elmondta: „Székelyek vagyunk, de a magyar nemzethez tartozunk. A székely szavazókörzetre vonatkozó javaslatot benyújtottuk és fenntartjuk, de erről egyelőre nem született döntés.”
Utcára kell vonulni!
Az elnöki tisztségre tett javaslataikat a széki székely tanácsok elnökei ismertették. Izsák Balázst, egyedüli jelöltként, egyöntetűen megszavazta a 171 küldött. „Ha minden székely falu csatlakozik, akkor több mint 700 küldöttünk lesz, ami majdnem ezer, s egy ezreddel bármit be lehet venni. A nemes cél érdekében fegyelemre, céltudatosságra, bátorságra, szervezettségre és bajtársiasságra van szükség” – fogalmazott az újraválasztott elnök.
A résztvevők egybehangzó véleménye az volt, hogy élni kell a polgári engedetlenség eszközeivel, utcára kell vonulni, félre kell tenni az egyéni és pártérdekeket és össze kell zárni sorainkat. Végül a küldöttgyűlés határozatot fogadott el Székelyföld önálló közigazgatási régió, Székelyföld autonómiájának, az európai nemzeti régiók védelmének támogatásáról, a Székely Szabadság Napjáról, a Kárpátok Őre szobrának felállításáról és a Székelyföld Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés támogatásáról.
Augusztus 18. – eldől, hogy kezdődhet-e az aláírásgyűjtés
Az SZNT külügyi megbízottja, Dabis Attila elmondta, június 18-án benyújtották a polgári kezdeményezésre vonatkozó tervezetüket, az elbírálásra pedig két hónapja van az európai testületnek, így augusztus 18-áig választ kell adniuk, hogy elfogadják-e, vagy sem. „Nem hiszem, hogy elutasítanák, hiszen olyan témában terjesztettük be, amely a hatáskörükbe tartozik, és a beadvány megfelelt az előírásoknak. Ha elfogadják, akkor 12 hónap áll rendelkezésre, hogy az unió legalább 7 tagállamából összegyűjtsük az egymillió támogató aláírást. Ezt meg lehet tenni a nemzetiregiok.eu honlapon is” – ismertette a székelyek „első külügyminisztere”.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Gyászol a színház: elhunyt Lohinszky Loránd
Rövid, méltósággal viselt szenvedés után, életének nyolcvankilencedik évében szombaton elhunyt Lohinszky Loránd érdemes művész, nyugalmazott egyetemi tanár, az erdélyi színjátszás nagy mestere - tudatta az MTI-hez is eljuttatott közleményében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata.
Az 1924-ben Kolozsváron született színművész több mint ötven éves pályafutást hagyott maga mögött, melynek során többek közt Trepljov (Csehov: Sirály), Görgey Artúr (Illyés Gyula: Fáklyaláng), Ványa Bácsi (Csehov: Ványa bácsi), Őrnagy (Örkény István: Tóték), Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája), Lear (Shakespeare: Lear király), Szervét Mihály (Sütő András: Csillag a máglyán), és Ill (Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása) szerepében zárta szívébe a közönség.
Lohinszky Loránd 1950-ben a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet első végzett évfolyamán szerzett oklevelet Kolozsváron. Azonnal a Marosvásárhelyi Székely Színházhoz szerződött. Társulatához karrierje során végig hű maradt, miközben életművét vendégjátékok, rendezések és jelentős hazai, valamint anyaországi filmszerepek is gazdagították: Udvardi (1972, Nincs idő), István (1974, Holnap lesz fácán), Török János (1976, Apám néhány boldog éve), Páter gvárdián (1992, Ábel a rengetegben), Lukács (1996, Retúr). 1954-től a Marosvásárhelyre áthelyezett Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanáraként segítette számos színésznemzedék kibontakozását.
Munkásságát számos elismeréssel, díjjal jutalmazták, közülük a legjelentősebbek az érdemes művész titulus (1964), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995) a Magyar Művészetért emlékérem (1996), az UNITER életműdíj (2000), a bukaresti Nemzeti Színházi és Filmművészeti Egyetem díszdoktori címe (2005) a Románia Csillaga érdemrend tiszti fokozata (2005).
Emléke előtt kegyelettel hajt fejet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem közössége: mindkét intézmény saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Maszol/MTI

Közvita Románia közigazgatási átszervezéséről
Kolozsváron a Regionális és Vidékfejlesztési Minisztérium közvitát szervezett a regionalizás projekttel kapcsolatban. A Grand Hotel Napoca adott helyet a kormányon levő Szociálliberális Szövetség (USL) látványos megnyilvánulásának, amely az ország regionális átszervezését igyekezett megtárgyalni. Ennek érdekében figyelemre méltó mozgósítást rendeztek, melynek következtében több mint 500 egyén vett részt a rendezvényen.
Az eseményt felvezető beszédében Vasile Dâncu szociológus, egyetemi tanár a változás szükségességével kapcsolatban rövid értékelőt tartott. Felhívta a figyelmet, hogy a kérdőívet, amit a mappában kiosztottak, töltsék ki. Majd a terepet átadta a jelen levő politikai nagyságoknak.
Horea Uioreanu, a Kolozs Megyei Tanács elnöke szerint kétségtelen a változtatás szükségszerűsége. Számára a nagy kérdés, milyen szerkezeti struktúrákra van szükség, amelyek kellő képen indokolják a változás szükségszerűségét.
Kolozs Megye prefektusa, Gheorghe Vuşcan pozitívan értékelte, hogy a rendezvény rendkívül nagy érdeklődésnek örvendett.
Az illusztris vendég, a jelenlegi kormány második embere Liviu Dragnea, miniszterelnök helyettes az átszervezéstől azt várja, hogy végleg leszámolhassanak a kommunizmussal. Szerinte a regionalizálással a különböző megyék közötti fennálló különbség kiegyenlíthető. A fejlesztési források méltányosabb elosztását biztosíthatják. Ehhez, amint mondja, pár év is elég. Liviu Dragnea-nak volt egy érdekes gondolatsora, amelyben kifejtette, hogy a regionalizálás voltaképpen Bukarest és a vidék közötti harc. Bukarest a központosított hatalom jelképe, ennek következtében a fővárosban dolgozó pár ezer hivatalnok hatalmaskodását kell, eltűrje az ország lakossága. Megjelölte a regionalizás célkitűzéseit: a települések lakóinak méltóbb életet, létminimumot biztosítani, az adminisztrációs rendszer egyszerűsítése, a bürokrácia csökkentése. Ezáltal növelhető az európai alapok lehívási üteme. Felhívta a figyelmet, hogy különböző hamis nézetek, előítéletek alakultak ki a regionalizással kapcsolatban. Ezzel szemben kiemelte, hogy az állampolgárhoz közelebb álló adminisztráció alakul ki.
A regionalizálás 2 szakaszban valósul meg: 2013-2014 illetve 2014-2016 közötti időintervallumokban. Nem szüntetik meg az egységes nemzetállamot. A parlament, az ország alapvető intézményei, mint a hadsereg, az igazságszolgáltatás, a hírszerzés, a rendőrség, a külpolitikával kapcsolatos intézmények nem fognak decentralizálódni. Szerinte az adminisztrációs távolságok, az adminisztrációs költségek fognak csökkenni.
A régióközpontokkal kapcsolatban kifejtette, természetes, hogy egyik vagy másik megye szeretné, ha a településük válna központtá. Azonban a régióközpontnak különböző szempontoknak kell megfelelnie. A regionalizálással kapcsolatos projekt szerint a Prefektusi Intézmény megmarad, mert ellenőriznie kell a helyi önkormányzat által kiadott adminisztrációs ügycsomagok törvényességét.
A fentiekből kiderül, bővül az ügyintézés, ami pénzemésztő. Holott az eredeti szándék szerint azt kellene elérni, hogy a polgárok megtanuljanak pályázni és a kapott összegekből az életszintet emelő gazdasági erő, alakulhatna ki.
A felszólalásokból kiemelném Ioan Rus-t, a PSD alelnöke, volt belügyminiszter hozzászólását. Amint megfogalmazta, a regionalizálás a szegények javára történhet. A regionalizás ellenségeit a korrupcióban és Bukarest érdekeiben kell keresni. A központosítás megszüntetése a szegényebb megyéknek jelent előnyt.
A sajtótájékoztatón kapott térkép alapján információt szerezhetünk arról, melyek lennének a régiók: 1. Moldova- Bukovina, 2. Alsó Duna, Szeret- Bărăgan, 3. Dobrúdzsa, 4. Muntenia, 5. Olténia, 6. Bánát, 7. Körös- Máramaros, 8. Erdély, 9. Bukarest – Ilfov.
A térkép szerint a 8-as régió lenne a legnagyobb. Ebbe tartozik keletről nyugat fel haladva Hargita, Kovászna, Brassó, Beszterce- Naszód, Maros, Szeben, Szilágy, Kolozs, Fehér, Hunyad megyék.
László Attila szenátor felszólalásában hangsúlyozta, hogy egy jól működő régiónak, 5 millió feletti lakossága kell, legyen.
Maga a tanácskozás több mint három órát tartott, szünet nélkül. Az ország más városaiban is, mint Jászvásár, Craiova és Temesváron szerveztek a regionalizálással kapcsolatos közvitát. Csomafáy Ferenc
erdon.ro
Erdély.ma

Összefognak-e a hazai magyar pártok és szervezetek?
Elképzelhető, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nem indítja útjára saját európai polgári kezdeményezését a kisebbségi jogok európai keretszabályozásáról, hanem támogatja azt a polgári kezdeményezést, amelyet pénteken indítottak hivatalosan el a dél-tiroli Brixenben az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának kongresszusán – erősítette meg szombaton a Maszol.ro-nak Király Melinda, az EMNP alelnöke. A politikus az EMNP egy másik alelnökével, Szilágyi Zsolttal részt vett a brixeni kongresszuson. Hogy ez így történik-e, vagy folytatódik még ez ügyben is a széthúzás, a pártok itthon döntik el.
Háromszék
Erdély.ma,

Kudarc, oklevéllel
Felavatták a főtéri pavilont?! – álmélkodtam nemrég kollégám szemrehányó megjegyzésén. Dehát nincs is kész, hiszen nincs befedve! – érveltem bosszúsan. Pedig igazán tudhatnám, hogy nálunk mindent fel lehet avatni, még mielőtt elkészül: hány szalagot vágtak már át így politikusaink, ha éppen választások szele fújt… Csak hát a fiatal építészhallgatókkal szemben nagyobb elvárásaim voltak. [Szóljon hozzá!]
Azóta is mindig mérgelődök, amikor a Főtéren áthaladok, és látom az építményt. Tipikus hazai alkotás. Az eleve kudarcra ítélt projektek emblematikus jelképe ez a félresikeredett, befejezetlenül felavatott pavilon egy olyan országban, ahol szinte minden projekt félresikerül, mellékvágányra kerül, perek tárgyává válik, vagy egyszerűen csak késik. Szűkebb környezetünkben is tapasztalhatunk ilyen példákat bőven. Ott van mindenekelőtt az észak-erdélyi autópálya esete, amelyből alig néhány kilométeres útszakasz készült el az évek során hatalmas költségekkel, és amelyet egyébként idén kellene átadni teljes (!) hosszában. Ott van a kolozsvári repülőtér új kifutópályájának ügye is: a telekkisajátítások elhúzódása miatt úgy néz ki, annak a határidejét sem lehet tartani, s még csak a befektetés első, 2100 méteres szakaszánál vagyunk. Kérdés, lesz-e egyáltalán pénz, állami finanszírozás a további 1400 méterre, amihez a Szamost is el kell terelni. De az előbbieknél lényegesen kisebb projektek is döcögnek: tavaly még azt hangoztatták az optimisták, hogy már júniusban átadják a kolozsvári automata kerékpárkölcsönző rendszert a kibővített bicikliút-hálózattal együtt, de főleg ez utóbbi terv helyben topogása miatt nehéz lesz behozni a lemaradást augusztus közepéig, vagyis a szerződésbe foglalt határidőig. És folytathatnánk a sort a sétatéri új sportcsarnokkal, a még hiányzó, de eredetileg már tavalyra ígért további „lila” villamosokkal, az évtizede húzott-nyúzott sürgősségi kórházzal, a Filharmóniának is székhelyt biztosító kulturális központtal, a kolozsvári körgyűrűvel, a megyei utak felújításával…
Nagyító alá vehetnénk ugyanakkor a már megvalósult és átadott projekteket is. Hány volt közülük olyan, amely időben megvalósult, amelyben nem lehet kivitelezési vagy tervezési hibát kapni? Jobb, ha nem számoljuk; s ha mégis, a kapott eredményen nem kellene meglepődnünk: elvégre törvény szerint a közbeszerzések során a döntő kritérium a legkisebb ár. Pedig olcsó húsnak híg a leve – s ezt már rég tartja a mondás, talán a politikusoknak is tudniuk kellene. És lehet, tudják is, de mégis, úgy tűnik, pont erre esküsznek. Már-már egyenesen országos elvárás, hogy semmi se menjen zökkenőmentesen, gördülékenyen, hogy ne a minőségen legyen a hangsúly, hogy semmilyen határidő ne legyen betartva.
Ezért bosszankodom én a Főtéren áthaladva a pavilon miatt: mert pontos tükörképe mindannak, ami országos szinten nem működik. Ez a jelenség, úgy tűnik, már az egyetemi oktatást és így a fiatalabb generációt is megfertőzte. Mert mit tanulnak ebből a projekt kivitelezésére vállalkozó építészhallgatók? Hogy hiába a jó terv, úgysem lesz rá pénz. De ez még nem ok arra, hogy ne fogjunk hozzá: megépítjük félig, majd felavatjuk. Ezután kiderül, hogy nem lehet használni (elmosta az eső a pavilonban kialakított „lounge”-t a TIFF Nemzetközi Filmfesztiválon!), így valamit tákoltak rajta: az eredetileg tervezett pikkelyutánzatú tetőzet helyett közönséges melegház-fóliát szegeztek rá. Most már csak a paradicsompalánták hiányoznak alóla…
Láttam az eredeti látványterveket, amelyekből úgy tűnt: a pavilon életképes alternatíva lett volna a főtéri rendezvények alkalmával felhúzott műanyagsátrakra. Egyedi szerkezetet képzeltek el, amellyel meg akarták mutatni, hogy ki lehet lépni a megszokott sablonokból, építészeti korlátokból.
A szerkezet tekintetében ez sikerült. De korlátok bőven vannak még. Olyanok, amelyek áttörése elsősorban nem szakmai feladat, de amelyek szorításában folyamatosan kudarcra lesznek – leszünk – ítélve.
Szabadság (Kolozsvár)

Támogatásra szólít Tőkés
Az egyesülő Európának és tagországainak közös érdeke, hogy a lakosságuknak jelentős részét kitevő őshonos kisebbségek védelmét és jövőjét az egész unióra érvényes kerettörvény szabályozza, mely az egyéni állampolgári jogokkal együtt a kisebbségi közösségi jogoknak is helyt ad – áll abban a nyilatkozatban, amelyet Tőkés László EP-képviselő a Kárpát-medencei Autonómia Tanács (KMAT) elnökeként adott ki tegnap Nagyváradon, arra biztatva „mindenkit, akit illet”, hogy aláírásával támogassa a „regisztráció sorompóján” túljutott európai polgári kezdeményezést, bármelyik erdélyi szervezet kezdeményezéséről legyen szó.
Tőkés emlékeztet arra, hogy „az európai őshonos nemzeti közösségek kollektív jogainak biztosítása, a kulturális örökség védelme, valamint a hagyományos régiók sajátos jogállása tárgyköreiben benyújtandó európai polgári kezdeményezések ügye” már több mint két éve szerepel a KMAT napirendjén, és ennek tagszervezetei tavaly májusban határozták el, hogy minden olyan polgári kezdeményezést egyöntetűen támogatnak, amely az Európai Bizottság jogi főosztályának szűrőjén átjut.
Az EMNT és az EMNP idén márciusban nyújtott be közös tervezetet az EB jogi szolgálatához, ahonnan (június közepén) azt a választ kapták, hogy a kérdés tagállami hatáskörbe tartozik. Az SZNT a napokban terjesztette elő saját változatát, erre két hónapon belül várható válasz; az RMDSZ az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) kongresszusán, június 21-én jelentette be, hogy véglegesítette kezdeményezését – sorolja Tőkés, aki szerint „mindhárom, hosszú hónapok szakértői munkájával kidolgozott szövegnek elvi esélye van arra, hogy az EB jogi szűrőjén túljutva, elindulhasson az egymillió aláírás összegyűjtésének fáradságos útján”, és EP-képviselőként ő maga is mindent meg fog tenni azért, hogy „mind a kisebbségi frakcióközi munkacsoport, mind pedig a kisebbségi ügyek iránt elkötelezett európai képviselők hatékony támogatásukban részesítsék kezdeményezéseinket”.
Háromszék(Sepsiszentgyörgy)

Jöttmentek
Hétfőn háromszázötven román ortodox pünkösdi búcsújáró nemzeti zászlót kapott ajándékba a székelyföldi, Kovászna és Hargita megyei püspökségtől a nagypataki kolostorban.
Amely nemrég két kilométernyi hosszú piros-sárga-kékre festett vásznat vásárolt, hogy templomaiban és kolostoraiban a szerzetesek minden hívőnek varrjanak egy-egy zászlót, így minden székelyföldi román családnak jut majd belőle.
A püspökség szerint, ez csupán e hazafias akció kezdete, újabb kilométernyi vászonra lesz hamarosan szükségük, hogy a nyár folyamán már minden román házra kitűzhessék a trikolort.
Ceauşescu nem tudta, s nem is merte elrománosítani a Székelyföldet, bár ő is próbálkozott vele, részleges sikerekkel is dicsekedhetett. Utódai napjainkban főleg a nemzeti egyház segítségét próbálják felhasználni e nagy történelmi álom beteljesülése érdekében.
A Kovászna és Hargita megyei püspökség ilyen irányú buzgó hazaffyas tevékenysége régóta ismert, s az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Ponta-kormány beiktatása óta felerősödött, hiszen már a kabinet, a prefektusok nyíltszínű támogatására is számíthatnak.
Lám, még ilyen vonatkozásban is megmutatkozik, mit jelent, ha az erdélyi magyarság nem képviselteti magát az ország végrehajtó hatalmában, bár kétségtelen, hogy a kormányszerepnek hátulütői is vannak.
E lépések a székelyföldi autonómia-kezdeményezéseknek kiabálnak vissza.
S a Székely Nemzeti Tanács múlt szombati küldöttgyűlésének is, illetve az ott elfogadott jelszónak: a „Székelyföldért megmozgatjuk Európát”-nak.
Gondolni sem merünk arra, mit kapnánk az orrunkra, s kapnának erdélyi magyar pártjaink, civilszervezeteink és templomaink a többségi sajtótól, s a hatalom intézményeitől, ha a mi történelmi egyházaink valamelyik püspökségének jutna eszébe, hogy két kilométernyi piros-fehér-zöld vásznat vásároljon, varrassa lobogókká azokat saját papjaival és apácáival, vagy kétezer méternyi székely zászlókat osztogasson a búcsúkon, adott esetben a reformáció ünnepségein. E zászlós eseményre nem véletlenül kerül sor most, amikor az ország területi-adminisztratív újjászervezésének előkészületei folynak, s folyamatban van az új alkotmány kidolgozása is. Hisz kétezer, több ezer méter trikolor akár több ezer éves múltat is szimbolizálhat, azt is jelentheti, hogy ezen a földön mi csak ezeréves ázsiai jöttmentek vagyunk.
Kilin Sándor
nyugatijelen.com
Erdély.ma

Román nyelvi tolerancia
A prefektusi átirat
Köztudott, hogy a nyelvi tolerancia magas fokon biztosított. Erre jó példa a baróti városvezetőnek küldött prefektusi átirat. Benedek Elek, Baróti Szabó Dávid, Benkő József hazájában, Erdővidék központi településén, Baróton, amelynek neve 802 éve szerepel az okmányokban, jogállamiságot sértő egy háromnegyed részt székely-magyar többségű megye élén álló román prefektus számára, hogy a hivatalos román és magyar megnevezés mellett a polgármesteri hivatal épületén olvasható a Városháza Barót megnevezés is.
Ha egy román településről lenne szó, talán érthető volna a hónapok óta tartó tiltás e két magyar szó miatt. Egy 1100 éve, a magyar honfoglalás óta magyarok által lakott településről van szó. Ezt a régészet is bizonyítja. A közeli Köpecen és Miklósváron két honfoglalói sír és kard került elő. E nagy demokráciában, ahol a „nemzetes székely” nem másodrangú állampolgár, abban a városban, amely népességének 97 százaléka a hivatalos román népszámlálás szerint székely-magyar, alkotmányt, illetve jogállamiságot sért, ha kiírják egy közintézményre a városháza magyar nyelvű megnevezést. Véleményem e kérdésben az, hogy csak azért, mert a véletlen, a forgandó szerencse által Párizsban a félretájékoztatott nagyhatalmak képviselői 1920-ban diktátummal – azaz a nemzetközi jog alapján igazságtalanul – Romániának adományozták az önrendelkezés alapján önálló államalapításra is jogos Székelyföld magyar népét, az nem jogosíthatja fel a román hatalmat arra, hogy a székely népet minden közösségi jogtól megfossza. Két magyar szó használata egy színmagyar településen, egy magyar régióban nem lehet jogsértő! Természetesen, a törvényeket lehet csűrni-csavarni, de egy becsületes, együttélést támogató tisztviselő – a méltányosság alapján, a békés együttélés szellemiségében – ebből nem kavar ügyet. Bizonyára a háttérben meghúzódó nacionalista erők nyomására kénytelen ilyen pitiáner ügyekben is éreztetni a székely-magyar közösséggel, hogy ki az úr Székelyföldön! Az őshonos székely népnek kuss! Még mit nem! Magyarul leírni egy nyolc évszázados magyar településnevet, mindezek mellett azt a szörnyű, Magyarországon is használt megnevezést, hogy városháza! Micsoda szemtelenség! Mindezt akkor, amikor Európában a román törvények példa nélkülien toleránsak, széleskörűen biztosítják a nemzetiségek jogait. Természetes, hogy egy homogén és egységes nemzetállam egy ilyen méretű románellenes jogsértést nem engedélyezhet! A székelység kordában tartására (is) kinevezett prefektus, Dumitru Marinescu, Háromszék – 1968-tól Kovásznára keresztelt – megye prefektusa, a román jogállamiság védelmében kénytelen lépni, mert ő a törvényesség letéteményese! Természetesen, ilyen jogsértést nem tűrhet el! Egyelőre még csak körleveleket küldözget, és arra hívja fel Lázár-Kiss Barna András polgármester figyelmét, hogy hagyjon fel a jogállamiságot sértő magatartásával. Emlegeti is, hogy ő helyesen jár el. Példaként hozza fel, hogy a székely-magyar népességű Maksa község elöljárósága is hasonló bűnben leledzett, mint Barót. Hiába volt minden jó szó, nem hittek neki. De az igazság, azaz a román törvényesség diadalmaskodott a törvénytelen cselekedetek felett. Láss csodát, a pártatlan román törvények helyreállították az arcátlan jogsértést. Maksa vezetősége is pert veszített a brassói táblabíróságon. Marinescu kormánymegbízott ezúttal is toleránsan jár el! Barót polgármesterét már március 18-án figyelmeztette arra, hogy a polgármesteri hivatal homlokzatáról takarítsa el a fránya magyar szavakat. Május 8-án ismételten küldött felszólítást. A kapott választ már csak azért sem fogadhatja el, mert a magyar felirat „sem formailag, sem tartalmilag nem felel meg a jogszabályban foglaltaknak”. Nemcsak az zavarja, hogy e két magyar szó messzire látszik, olvasható. Gondoljunk csak arra, hogy az idegen, ha ezt meglátja, még azt hiszi, hogy nem Romániában, hanem Magyarországon jár, gutaütést kap, és eltéved! A prefektus azért is aggódik, hogy mi lesz a székely atyafiakkal, ha betévednek a polgármesteri hivatalba, és nem ismerik a városháza kifejezést! Szegények, ha nincs náluk Ariadné fonala, elvesznek egy ilyen hatalmas intézményben. Ki tudja, még éhen is halnak, amíg kitalálnak onnan! A polgármester azonban nem ért a jó szóból, mert természetesnek tartja, hogy egy magyar városban magyar felirat (is) állhat egy közigazgatási intézményen. Nos, prefektus úr! Ha a hivatali elődjének köszönhetően a székely szimbólumokat, zászlókat nemcsak az egész ország megismerte, de törvényerőre is emelkedik azok használatának joga, talán az Ön érdeme lesz, hogy Székelyföldön elterjed a városháza, a községháza és a faluháza régi magyar megnevezések használata.
Az 1918-as ígérete
Prefektus úr! Engedje meg, hogy ne a gyulafehérvári ígéreteket idézzem, mert azok közismertek, hanem azok egyik előkészítőjét, szervezőjét, a nagygyűlés szónokát, aki ismertette a gyulafehérvári nyilatkozatot. Vasile Goldiş a Kolozsvári Hírlapban – 1918 novemberében – az erdélyi magyarság sorsa iránt érdeklődő újságírónak a következőt ígérte az erdélyi magyarság román uralom alá kerülésének következményeiről: „Teljes önkormányzatuk lesz. Magyar iskoláikat, magyar közigazgatásukat, magyar bíróságaikat megtarthatják, kulturális intézményeiket fejleszthetik.”
Kérdem, ezt igazolják a baróti polgármesternek, régi magyar szóval, városbírónak küldött átiratai a román alkotmányosságra, törvényességre hivatkozva? Vajon nem a székelység közösségi jogainak korlátozásáról, kordában tartásáról van szó? Az Ön által emlegetett nyelvhasználati törvények toleranciáról tanúskodnak? Figyelmébe ajánlom szélsőségesen nacionalista román honfitársaimnak, hogy tanulmányozzák az 1940-es években használatos magyar pénzeket: csodák csodája, a Horthy-korszakban senkit nem zavart, hogy a pénzekre is hatnyelvű feliratot nyomtattak.
Mivel az 1918-as ígéretek felsorolására és azok be nem tartására egy vaskos könyv sem lenne elég, ezért csak néhány sort idézek abból a levélből, amelyet Ion I. C. Brătianu, Románia több alkalommal regnáló miniszterelnöke írt 1919-ben. E hivatalos levél szerint, amelyet a nagyhatalmak képviselőinek a félrevezetésére, helyesebben ámítására Párizsban felolvastak, szerepel a teljes jogegyenlőség ígérete, amely az új Románia „összes állampolgárának” jár. Ebben a román kormány megígérte, hogy „biztosítani fogja a kisebbségek jogait és szabadságát a közigazgatás tág decentralizációja által, azon kívül idegen lakosságának szabad fejlődést biztosít nyelvi, nevelési és egyházi ügyekben”. Úgy tűnik, hogy ez is átverés, félrevezetés volt! Nem kell csodálkozni azon, ha az ígéretek be nem tartása, a közösségi jogoktól való megfosztás, a nyelvi intolerancia rádöbbenti a székely népet arra, hogy küzdenie kell a területi autonómiáért, a székely régió székely-magyar népének jövőjéért.
A román intoleráns nacionalisták gondoljanak arra is, hogy miért nem kell nekünk az olyan demokrácia, ahol a települések vezetőit törvény elé lehet citálni azért, mert régi és közismert magyar szóval fel merik írni egy intézmény nevét. Ne csodálkozzanak azon, ha a székely-magyarság nem fogadja el a román kormányzatnak azt a törekvését, hogy régiósítás címén kisebbséggé tegye. Ne ámuldozzanak azon, hogy a székelység miért fog hatalmas tömegekben kimenni az utcákra. Ne emlegessék, hogy Európában példa nélküli a román „kisebbségpolitika”. Ne feledjék: a székely nép megunta, hogy őshonosként, többségiként kisebbségként bánnak vele, és azt is, hogy idegenek diktálnak azon a földön, amely az övé, amelyért évszázadokon át elődei ontották vérüket!
Kádár Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Otthon a mi régiónkban, erősek Európában
– beszélgetés Vincze Lóránttal, a FUEN elnökségi tagjával –
Múlt héten Dél-Tirolban tartott tisztújító kongresszust az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), amely megújította az elnökségét. A megújult elnökségnek első ízben van erdélyi magyar tagja, Vincze Lóránt, az RMDSZ nemzetközi ügyekért felelős titkárának személyében. – Mit jelent ez a tagság az RMDSZ számára? – Valóban első ízben van erdélyi magyar tagja a FUEN elnökségének. Megtisztelő számomra, hogy az RMDSZ engem jelölt erre a tisztségre, tulajdonképpen visszaigazolása annak a munkának, amit az RMDSZ a FUEN-ben, főleg az elmúlt években kifejtett. Az RMDSZ már a ’90-es évek eleje óta tagja a FUEN-nek, a kisebbségek ernyőszervezetének, de gyakorlatilag azáltal lett hangsúlyos a jelenlétünk, hogy a kisebbségi polgári kezdeményezést javasoltuk. Miután a szervezet elfogadta ezt a javaslatot, szoros együttműködés alakult ki közöttünk, amelyet a szövetségi elnök, a politikai alelnök, az európai parlamenti képviselők, és jómagam koordináltunk. Úgyhogy ennek a közös munkának az elismerése, de annak is, hogy Romániában él Európa egyik legnagyobb nemzeti kisebbsége, a magyarság. – A kongresszuson ön mutatta be a Minority SafePack Initiative kisebbségvédelmi csomagot. Erről már beszéltünk ugyan, de a közérthetőség érdekében talán nem árt újra felidézni. – Ezeket a témákat a legutóbbi beszélgetésünkkor részletesebben kifejtettem. Meggyőződésünk, hogy olyan javaslatcsomagot teszünk le az Európai Bizottság asztalára, amely a kisebbségvédelem ügyét európai kontextusba helyezve megoldásra sürget. Elfogadhatatlan, hogy az Európai Unióban a kisebbségi jogok elismerten és minduntalan hangoztatva, nem uniós kompetencia, holott sok olyan terület van, ahol az Európai Unió az elmúlt években megtalálta a módját, hogy saját kompetenciájába vonjon, illetve a tagállamok figyelmébe ajánljon bizonyos politikákat. Azt szeretnénk, ha a kisebbségvédelem is áttörné ezt a politikai és kulturális érzékenységi falat, és érdemben kezdenének el kisebbségi jogokról beszélni az EU-ban még akkor is, ha tudjuk, hogy vannak olyan tagállamok, amelyek mereven elzárkóznak a téma felvetésétől. – Melyek tehát azok a területek, amelyeket külön is az Európai Bizottság figyelmébe ajánlanak? – A kisebbségvédelmi csomag azokra a területekre terjed ki, amelyek a nemzeti identitás megőrzését, és regionális szinten a kisebbségi közösségek megerősítését hivatottak szolgálni: oktatásra, nyelvhasználatra vonatkozó javaslataink vannak. A regionális politikák területén a régiók nyelvi és kulturális sajátosságainak elismerése és azok beépítése különböző regionális alapokba, gazdasági kohéziós programokba a cél. Ugyanakkor, a közképviselet esetében nem volna szabad figyelmen kívül hagyni az uniónak azt, hogy közel százmillió állampolgár kisebbségi Európában. Nekik valamilyen módon meg kell jeleníteniük ezeket a sajátosságaikat, vágyaikat és céljaikat az Európai Unióval való kapcsolattartásban. Valamilyen intézményi keretet kellene találni az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságban, hogy ezek a kisebbségek képviselve legyenek. Harmadik téma a diszkriminációmentesség és egyenlőség. Erős diszkriminációmentes direktívája van az Európai Uniónak, azt szeretnénk viszont, hogy kiterjedjen a vallási és az etnikai diszkrimináció tiltására is. Ugyanakkor az au-diovizuális média és a digitális tartalmak területén is újítanánk, de azt szeretnénk – támogatva az uniónak arra irányuló törekvését, hogy legyen egy szabad szerzői jogi piac Európában –, hogy ezáltal a kisebbségi tartalmak, országhatárokon áthaladva, valóban légiesült határok között mozoghassanak Európában. Végül, nem kellene gazdasági okokból határt szabni az állami támogatásoknak. Itt a "de minimis" gazdaságtámogatási szabályozásról van szó. Azt szeretnénk, hogy a kisebbségi, a kulturális tartalom, a könyvkiadás, a sajtó kivételt képezzen az Európai Bizottság e szabálya alól, hiszen közösségek védelmét, kultúrájának terjedését hivatott szolgálni, és mint olyan, ez európai érdek, az európai sokszínűséget segíti. – A kongresszuson nyilatkozatot fogadtak el Otthon a mi régiónkban, erősek Európában címmel, amelynek értelmében: az európai intézmények teljes többszintű rendszerében el kell ismerni az őshonos kisebbségek nyelvi és kulturális sokszínűségének hozzáadott értékét. Mit jelent ez általában az európai és különösképpen az erdélyi magyarság számára? – Ebben a dokumentumban nagyon fontos vetület a regionális összetevő. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója gyakorlatilag föderális szervezetként jött létre 1949-ben, amikor még Európa az útjait kereste, amikor még minden lehetőség az asztalon volt, és gyakorlatilag a kisebbségi közösségek regionális föderalista elképzeléseit egyesítette. Valamikor aztán a ’70-es, ’80-as években átfordult az identitása egyfajta kisebbségvédelmi, és szigorúan inkább az identitáshoz kapcsolódó területre. Most viszont valójában a gyökerekhez tér vissza, hiszen egyértelmű minden közösség számára, nem csupán a székelyek számára Székelyföldön, a romániai magyarok számára a különböző régiókban, ahol élnek, hanem más közösségek számára is, hogy egy közösség legközelebbi kötődési szintje a területhez a régió. Az erős régió erős közösségeket eredményez. Az erős régiók egymást segítve, túllépve a nemzetállami határokon és kereteken, többet tudnak nyújtani a kisebbségi közösségeknek, mintha egy nemzetállam többségi tengerében kellene sokszor az árral szemben úszniuk. Ezt erősíti a FUEN dokumentuma, amellett, hogy felsorolja azokat az intézkedéseket, amelyeket a Minority SafePack tartalmaz. – A polgárok és a régiók Európáját szeretné a FUEN felépíteni. Ezért indítványozta az európai polgári kezdeményezést, amely egymillió európai polgár aláírásával kívánja nyomatékosítani a sokszínű Európába vetett hitüket… – Így van. A Minority SafePack, a kisebbségvédelmi csomag egyfajta fehér könyve azoknak az intézkedéseknek, amelyeket a FUEN és a kisebbségvédelmi szervezetek a kisebbségvédelem területén megvalósíthatónak és vállalhatónak tartanak az Európai Unióban. Ezekhez kell kapcsolódási pontokat találni az uniós kompetenciákkal, ezek azok a területek, amelyek minden kisebbség számára jelentenek valamit pluszt. Vannak kis közösségek, amelyek számára csak a nyelv és a kultúra megerősítése a téma, mások regionális dimenzióban kell gondolkodjanak, mint ahogy mi is, Romániában. A közképviselet viszont mindenki számára egyaránt fontos, tehát valóban, ez egy fehér könyve a kisebbségeknek, amely nemcsak a mostani alkalomra szól. Bármi történhet ezzel a kezdeményezéssel, ezek a javaslatok akkor is érvényesek, és akkor is összegyűjti mindazokat a kívánalmakat, amelyeket az európai kisebbségek a maguk számára most kérnek. – Hogyan fogja kamatoztatni a FUEN elnökségi tagságot az erdélyi magyarság érdekében? Egyáltalán milyen lehetősége lehet erre ebben a minőségében? – Hans Heinrich Hansen, a FUEN újraválasztott elnöke, aki dániai német, a választást követően megkeresett, és hosszabb beszélgetést folytattunk arról, hogy mi az a szerep, amelyet ebben az elnökségben nekem szánna. Arra kért, hogy elsősorban a polgári kezdeményezés koordinálását lássam el, immár a FUEN- ből is ennek a tematikának a kifutását végezzem, illetve, mivel Brüsszelben élek, legyek egyfajta külügyminisztere a FUEN elnökségének, hiszen erősíteni kell a kapcsolatainkat az Európai Bizottsággal, az Európai Parlamenttel, az Európa Tanáccsal, az ENSZ konzultatív testületében és otthon. Ezeket a kapcsolatokat a FUEN jelenlétével erősíteni, hasznosítani kell. Ez megegyezik azzal az RMDSZ- erőfeszítéssel, hogy jelen kell lenni a külpolitikában, és külpolitikai eszközökkel is segíteni az otthoni jogok megvalósítását. A szülőföldön való megmaradást és gyarapodást az segíti, ha olyan kisebbségvédelmi keret van, amely biztosítékot jelent otthon. Minden kisebbségi szervezet így van ezzel, és a FUEN- intézményként ezt a célt testesíti meg.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

11. Csűrszínházi Napok
Gazdag programkínálat
Gazdag kínálat várja június 28–30. között mindazokat, akik Mikházára látogatnak a 11. Csűrszínházi Napokra. A rendezvénysorozat június 28-án 17 órakor kezdődik a több mint 100 éves kántori lakásban, ahol a népi szoba felavatása után könyvtárat is nyit a Csűrszínházi Egyesület.
A Népújság hozzájárulásának is köszönhetően közel 5000 kötetet adományoztak különböző magánszemélyek a mikháziaknak. 18 órától az iskolában a Marosvásárhelyről elszármazott, jelenleg Magyarországon élő Simon Endre és fia, Simon Zsolt képzőművészeti alkotásait láthatják a műkedvelők. A művészekről és alkotásaikról Nagy Miklós Kund művészeti író beszél. S mint már megszokottá vált, a Mentor könyvkiadó is elhozza újdonságait és bemutatja az iskolában.
Kapcsolódva a népi hagyományokhoz – a művelődési ház termében –, igazi csemegeként a Nyárádremetén született Kakuts Ágnes – a marosvásárhelyi, nagyváradi, kolozsvári, veszprémi, debreceni, végül pedig a Bárka színház Déryné-díjas színművésze – megrázó egyéni műsort mutat be Árva élet címmel. A lészpedi 16 gyerekes Anna néni története nemcsak az egyén civódásait hordozza magában, hanem képe, példaképe is az erdélyi magyar kisebbségi sorsnak. Kakuts Ágnes olyan hitelesen tolmácsolja Anna néni élettörténetét, hogy az egyéni műsort több esztendeje sikerrel játssza több színházban. A Maros Művészegyüttes több autentikus néptáncot felvonultató műsorával zárul a pénteki nap. A Csűrszínház színpadán fergeteges néptáncot láthatnak 20.30-tól Szót a táncnak, legények! címmel.
Szombaton délelőtt a Garabonciás Egyesület gondoskodik arról, hogy a gyerekek is találjanak elfoglaltságot. 12 órától az irodalomkedvelőket várják a Reneszánsz panziónál, ahol Lokodi Imre a Székelyföld című folyóirat szerkesztőivel beszélget, majd ezt követi Székely Szabó Zoltán Széllyes Sándorról írt könyvének bemutatója. 17 órától a labdarúgópályán a magyar újságírók egyesületének csapata, a Pressing újból pályára lép a Maros Művészegyüttes "brazil" válogatottjával barátságos mérkőzés keretében.
19 órától a művelődési otthonban Görgey Gábor Mikszáth Kálmán különös házassága című kétszereplős darabját láthatják Hajdú Géza és Körner Anna, a nagyváradi Szigligeti Társulat tagjainak tolmácsolásában. A színdarab az író és felesége, Mikszáthné Mauks Ilona kapcsolatát taglalja. Az idős Mikszáth házaspár párbeszédéből két síkon elevenedik meg élettörténetük. A darabot először e két szereplővel 1984. december 8- án mutatták be, azóta több mint 100-szor játszották, rendezőjét, Farkas Istvánt túlélte a színpadra állított mű. Igazi irodalomtörténeti utazást tehetnek mindazok, akik beülnek a nézőtérre.
A 11. Csűrszínházi Napok csúcsrendezvénye az első alkalommal megrendezendő Széllyes Sándor népdalvetélkedő döntője lesz, amelyet a Csűrszínházi Egyesület mellett a Maros Művészegyüttes és az Artecotur Egyesület rendez a Communitas Alapítvány és a Danubius Szálloda támogatásával. A Maros megyében előzőleg megszervezett kistérségi elődöntőkön, két kategóriában összesen 18 versenyző jutott a döntőbe, őket hallgathatják, láthatják majd. És kiderül, ki lesz az abszolút győztes mindkét kategóriában.
A Csűrszínházi Napok vasárnap zárulnak. A 9 órai misét követően 11 órától a gyerekek az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház jóvoltából Urbán Gyula rendezésében A tengerkék kiskutya című bábelőadást nézhetik meg.
v.gy.
Népújság (Marosvásárhely)

Politikai pojáca
Magyarországon nem hivatalosan ugyan, de már választási kampány zajlik. A felmérések azt mutatják: továbbra is a Fidesz a legnépszerűbb, egyes elemzők szerint sokat segít a magyar kormánypártnak, hogy az ellenzék képtelennek látszik a közös fellépésre. A Medián közvéleménykutatása szerint az MSZP 23, az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség 10 százalékon áll a biztos szavazók között. A megkérdezettek 35 százaléka Bajnai Gordont megfelelőbbnek tartja az ellenzék vezetésére, Mesterházy Attila 30 százalékot kapott. A Tárki szerint az MSZP támogatottsága a pártválasztóknál 22 százalék, az Együtt-PM pedig 10 százalékon áll.
A 2010-es nagyarányú választási kudarc után szétesett baloldalon javában tartanak az egyeztetések, a Mesterházy Attila vezette MSZP-nek és a Bajnai Gordon neve által fémjelzett Együtt-PM szövetségnek ezután kell megállapodnia a közös jelöltekről, listáról, stratégiáról és a miniszterelnök-jelölt személyéről. Elhangzott: alapvető különbségek nincsenek a két párt elképzelései között, így gyors megállapodásra számítanak. Elmondták azt is: mindkét fél elképzelhetőnek tartja, hogy a másik párt vezetője álljon az ellenzéki szövetség közös listájának élén. (Harmadik személy tehát nem jöhet számításba…) Ami pedig a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció pártjával való esetleges együttműködést illeti, a szombati egyeztetések utáni sajtóértekezleten kitérő választ adtak. Valami ilyesmit: voltak fontosabb kérdések is, amiben egyeztetni kellett, a Gyurcsány-dolog harmadrendű probléma. Amiből akár azt is érthetnénk: a megújulást hirdető baloldal szeretné végleg maga mögött hagyni a Gyurcsány-korszakot (is).
Ez a sértett mellőzöttség érződik ki abból a klónozott őszödi beszédből is, ami június 16-án hangzott el Budapesten, immár nem intimnek vélt pártvezetői berkekben, hanem utcai nyilvánosság előtt, Nagy Imre egykori házánál, az 1956-os magyar forradalom főhőse kivégzésének évfordulója alkalmából. Szerzője ugyanaz az eredetieskedő, saját politikai sírját változatlan buzgalommal ásó Gyurcsány Ferenc volt, aki nyolc évvel ezelőtt miniszterelnökként hatalmi apparátusa tartós hazudozásaival kérkedett, és húszmillió románnal riogatta az anyaország kenyérkeresőit, miközben a kettős állampolgárság ellen kampányolt.
„A tömeg, amely mohón és falánkan jól akar lakni ennivalóval, olcsó és gyors keresettel, technikai kényelemmel, műveltségpótló szórakozással és ismeretekkel, igénytelen lesz erkölcsi és szellemi magatartásában. Ennek az igénytelenségnek természetes következménye a pökhendi és szemérmetlen ököljog, társadalmi, kulturális és világnézeti vitákban.” Márai Sándor 1942-ben leírt sorai tökéletesen találnak a mai Gyurcsányra, aki cinizmussal társított állandó vagdalkozásában egykori elhíresült beszédét most is „korszakalkotónak” minősíti. A „második öszödije” minden eddiginél sértőbb, vehemensebb. A legfőbb politikai ellenfelének tartott Orbán Viktorról többek közt azt állította, hogy az „hatalma érdekében az ócska, ósdi keresztény, konzervatív középosztály összes eszmei zagyvasága és önzése által fordított utat járja, lopja a szabadságot.” A DK vezére saját magát múlta felül, amikor gyalázkodásában kijelentette: „az egyházak számára Orbán kolléga hátsó fele a fontos”.
Akármennyire is választási kampány dúl odaát, az efféle tömegsértegetés még akkor sem hagyható visszhang nélkül, ha klinikai esetről van szó. Ennek a vehemenciának a magyarázata: Gyurcsány ázsiója annyira leromlott, hogy a választási kampány komolyra fordultával már senki sem akarja magát kompromittálni vele, kimaradt a baloldali erők miniszterelnök-jelölti trónjáért folytatott harcból. És minél inkább iparkodik nyilvános szereplésekkel, annál mélyebbre süllyed. Arra viszont talán alkalmas, hogy a (nagyon) piszkos munkát elvégezze.
Ördög I. Béla
Szabadság (Kolozsvár)

ET: „szoros figyelemmel követik” Magyarország helyzetét
Olyan kompromisszumos módosító javaslatot szavazott meg kedden Strasbourgban az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése Magyarországgal kapcsolatban, amely a megfigyelési (monitoring) eljárás hivatalos megindítása helyett csupán azt mondja ki, hogy "szoros figyelemmel kísérik" a helyzet alakulását.
Az eredeti előterjesztés annyira aggályosnak minősítette a jogállamiság magyarországi helyzetét, hogy - EU-tagország vonatkozásában mindeddig példátlan módon - hivatalos megfigyelési eljárás megindítását kezdeményezte.
Különböző országokhoz tartozó és különböző pártállású képviselők azonban olyan módosító indítványt adtak be - és végül fogadtattak el 135 szavazattal, 88 ellenében, 6 tartózkodás mellett -, amely ehelyett csupán a további magyarországi fejlemények szoros figyelemmel kísérését, majd - időhatár nélkül - a Magyarországnak tett javaslatok megvalósításának áttekintését helyezi kilátásba.
ET-tisztségviselők a nap folyamán felhívták a figyelmet arra: felettébb szokatlan döntés lenne, ha európai uniós tagállammal szemben megfigyelési eljárást indítanának. Ugyanakkor utaltak arra is, hogy az ET alkotmányjogi szakértői testülete, a Velencei Bizottság a közelmúltban elmarasztaló tartalmú megállapításokat tett a negyedik magyar alaptörvény-módosítással kapcsolatban, és ez élénk visszhangot keltett az ET parlamenti közgyűlésében.
A Magyarország elleni eljárás megindítására irányuló indítvány alapja az a jelentés volt, amelyet két képviselő, a svéd liberális Kerstin Lundgren és a cseh konzervatív Jana Fischerová készített a jogállamiság magyarországi helyzetéről. A jelentéstevők előzőleg több tájékozódó látogatást tettek Magyarországon, legutóbb idén februárban. Közösen készített jelentésüket a monitoring bizottság megkapta ugyan, Fischerová azonban ezután lemondott társ-jelentéstevői tisztségéről. Bár aláírását kifejezetten nem vonta vissza, a jelentés tartalmát egyoldalúnak, elfogultnak nevezte.
A jelentést a parlamenti közgyűlés monitoring bizottsága áprilisban nagyon szűk többséggel, olyan szavazási procedúra eredményeként fogadta el, amelynek az egyértelműségét többen kétségbe vonták. A parlamenti közgyűlés házbizottsága ezután májusban arra az álláspontra helyezkedett, hogy ellenzi a megfigyelési eljárás megindítását Magyarországgal szemben. Mivel ez a vélemény nem egyezett a monitoring bizottságéval, a kérdést a parlamenti közgyűlés plenáris ülésének napirendjére kellett tűzni.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a bizottsági jelentésről azt mondta, az ET nem jogi bírálatokat, hanem politikai vádakat fogalmazott meg. Szerinte az eljárás arra volt példa, mintha megint "előbb lett volna ítélet, mint tárgyalás". Hozzátette: kétszer is találkozott a bizottság jelentéstevőivel, vizsgálatuk eredménye azonban nem tükrözte az egyébként konstruktív megbeszéléseket.
Maszol.ro

Megőrizni Domokos Géza szellemi hagyatékát
Hat éve hunyt el Domokos Géza erdélyi magyar író, politikus, műfordító. Az évforduló alkalmával fiával, Domokos Péterrel – aki egyben a Domokos Géza Egyesület alapítója – beszélgettünk.
– Milyen elgondolásból alapította meg a Domokos Géza Egyesületet?
– Az egyesület létrehozásának célja édesapám szellemi hagyatékának ápolása volt. Úgy éreztem, valamit kezdeni kell azzal, amit ő testesített meg, a sokféle, szerteágazó, mégis letisztult szellemi örökséggel. Rám hárult a feladat, hogy lebontsam szüleim sepsiszentgyörgyi életterét, így az egyesület tető alá hozása visszabillentette a mérleg nyelvét, helyet kapott az építkezés. Apám emlékének, szellemi hagyatékának megőrzésének gondolatát egymástól függetlenül sokan megfogalmazták, sokan segítettek egy-egy ötlettel, vagy egyszerűen csak bátorítottak.
– Közel két éves az egyesület, sok mindennel foglalkozott, szervezett kalákát a Domokos Géza papolci házának rendbetételére, konferenciát a régiósításról, a Székely Mikó Kollégiumnak adományozta a Domokos Géza könyvtárát, majd az iskola ifjúsági könyvtára felvette a Domokos Géza nevét. Hogyan állt össze az egyesület programja?
– Az összetett tevékenység részben tudatos, részben ösztönös építkezés eredménye, folytatása a hagyaték gazdag palettájának. Domokos Géza is ilyen volt, rengeteg minden érdekelte, tájékozott volt, szinte bármiről lehetett vele beszélgetni. A civil szervezet működtetése számomra teljesen új foglalkozást jelent, eltér az eddigi képzőművészeti, újságírói mozgásteremtől. Nehéz volt, mert menet közben kellett megtanulni a civil szervezet kezelését, mert ez egy külön világ, tankönyvből nem lehet elsajátítani. A megérzés jött be a képbe, ellestem miként csinálják mások. Aztán menet közben alakult, formát kapott, baklövésekkel, apró sikerélményekkel. Tapogatózva, jobbra-balra kérdezősködve és nézelődve, az interneten keresgélve kezdett körvonalazódni az apám szellemiségének otthont adó egyesület. Június 26-án hat éve hunyt el apám, megszakadt egy folyamat. Az RMDSZ megtette a magáét, folyamatosan fenntartotta emlékét, de úgy éreztem többre van szükség. Annak a szellemiségnek a gyakorlatba ültetéséről van szó, amelyet képviselt, ismerve a gondolkodásmenetét, az érdeklődési körét, mindazt az értéket, amelyet bátorított vagy önzetlenül teremtett maga körül.
– Az utóbbi években felerősödtek az autonómiatörekvések, Domokos Géza megítélése változik-e ennek fényében?
– Emlékszem, hogy az apám halálát követő napon, az Observatorul de Covasna című sepsiszentgyörgyi román napilap kért tőlem egy oldalnyi összefoglalót róla, akkor kezdtem keresgélni a világhálón, és az általa adott interjúk között találtam egyet, amelyben kifejtette: meglátása szerint lesz területi autonómia, de nem etnikai alapon. Ő akkor jól tudta, hogy a román társadalom nincs felkészülve az autonómiára, mint társadalomszerveződési alternatívára. Ebből származhatott az autonómiával kapcsolatos visszafogottsága. 1990 óta csak most érződik, hogy a román társadalom már nem utasítja vissza zsigerből az önrendelkezés fogalmát. Huszonnégy esztendőnek kellett eltelnie, ez valahol őt igazolja. A rendszerváltás előtt szívügyének tekintette, hogy, másokkal együtt, harcoljon a 70-es, 80-as években a romániai magyarság identitását jelentő intézményrendszerben "virágzó" kisebbségellenes megnyilvánulások ellen, elkötelezettje volt a közösségének, ennek megmaradásáért küzdött, és politikusként is ezt vallotta. A Kriterion Könyvkiadó tevékenyégéhez kötődő művelődéspolitika után sokkal nagyobb nyomással, több kihívással volt kénytelen szembesülni a rendszerváltás után. Meghaladta őt a megsokszorozódott munka és tempó, a különböző érdekek összeütközései, úgy érezte, a feje fölött összecsapnak a hullámok. A 90-es évek embert próbáló idők voltak, a szervezetét is kikészítette a folyamatos, nagy nyomással ránehezedő közéleti stressz.
– Milyen vonalon halad tovább az egyesület?
– Hangsúlyozom, ez nem a Domokos Géza személyi kultuszának háttérintézménye, hanem egyfajta műhelygyakorlat helye. Keresem a partnereket, és folyamatosan bővíteni szeretném a tevékenységet. Például foglalkoztat apám könyveinek újrakiadása, lefordíttatása, de úgy gondolom, esélytelen ez a vállalkozás, így inkább a digitalizálás felé orientálódnék. Ez az út költségkímélőbb, hiszen a nyomda sokba került, a könyvek igazságtalanul drágák, a terjesztés is nehézkesnek látszik. Eddig önerőből sikerült digitalizálnunk az Éveim, útjaim, arcaim című memoárkötetét. Igaz, digitális formában zökkenőmentesebben jut el az olvasóközönséghez, de az effajta érintkező felület híján van a könyv adta személyes kapcsolatnak.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Székelybosszantás
Két kilométernyi zászlóanyagot vásárolt a székelyföldi ortodox püspökség, hogy híveiknek nemzetiszínű zászlókat osztogassanak a tömjénfüstös feloldozás mellé. Háromszéki őseim szavával élve: hát ez a temérdek anyag sem elég, hogy álságos üzelmeiket elfedje. Az államvallási kiváltságait fitogtató egyház miden pártot megszégyenítő politikai támadásba lendült. Mert senki ne gondolja, hogy a nemzeti szimbólum bevetése ártatlan cselekedet. Még az istenszolgák kezében sem az. Sokan arra hivatkoznak, hogy a görögkeleti papok csak a székely zászló lobogtatására válaszoltak. Van benne némi igazság. De a történelmi hűség kedvéért nem felejthetjük el, hogy közel egy évszázadon át a mi nemzeti érzésünket taposta az elnyomók bakancsa. Az átkosban nemcsak a korgó gyomor kényszerítette vándorbotra a székely fiatalokat, hanem a szülőfalujuk határába telepített ortodox kolostor látványa is. Ezek a hagymakupolás kaszárnyák az állambiztonsági szervek megfigyelőbázisai voltak. Egyes vélekedések szerint azok maradtak napjainkra is. Hisz ezek a papok szabotálták el az átvilágítási eljárást is. Mert nem akarják kiengedni a kezükből a hatalmat. Romániában elmaradt a szekularizáció. Ráadásul senki nem vizsgálja azt a feketegazdaságot és pénzmosást, ami a felszentelt hajlékok árnyékában zajlik. Nemhogy adót nem fizetnek bevételeik után, de még a pénzünkből támogatja őket a költségvetés. Hogy legyen miből zászlóanyagot vásároljanak. Székelybosszantásra. Hátha lesz egy jó kis csetepaté, és levezetésképpen újabb csendőregységeket telepíthetnek a vérmes atyafiak nyakára. Na akkor látjuk majd meg, mihez kezd a Brüsszelben politizáló volt püspök pártja és a jogilag láthatatlan Székely Nemzeti Tanács. Persze a székelyhullám-lovasok is lepottyanhatnak a deszkákról. Most észnél kell lenni, mert a dél-tiroli modell helyett könnyen belfasti összecsapásoknak lehetünk szemtanúi. Mi, vásárhelyiek már megtapasztaltuk egyszer. És akkor is az ortodox pópák etették hazugságokkal elbutított román híveiket. De a tavalyi választási kampányból is kivették a részüket. Nem egy politikus köszönheti nekik a parlamenti székét. Ám nem felebaráti szeretetből cselekedtek, hanem ezüsttallérokért, számolatlanul. Mert övék az ország és a hatalom. Európa pedig még mindig nagyon távol van.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

A Liviu Rebreanu Általános Iskola szülői kezdeményező csoportjának állásfoglalása a Liviu Rebreanu Általános Iskola igazgatóinak leváltása ügyében
A Liviu Rebreanu Általános Iskola szülői kezdeményező csoportja üdvözli a döntést, hogy a Maros Megyei Tanfelügyelőség leváltani készül Adina Maria Chirila igazgató asszonyt, aki több hónapja megtagadja a magyar szülők jogos, és az Országos Diszkriminációellenes Tanács két határozatával alátámasztott kérését, amelynek célja az iskolában a valós kétnyelvűség meghonosítása.
Ugyanakkor sajnálattal vesszük tudomásul, hogy Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes – akit az oktatási törvény alapján az RMDSZ javasolt ennek a nagyon fontos állásnak a betöltésére – a történtekből nem vonja le a megfelelő tanulságot, és teljesen mellőzi saját felelősségét a kialakult helyzetben.
Felhívjuk a közvélemény figyelmét, hogy a magyar szülők – akik hónapok óta több figyelemfelkeltő akciót szerveztek gyerekeik nyelvi jogainak érvényesítéséért – többször, szóban és írásban, felkérték a főtanfelügyelő-helyettes asszonyt, hogy oldja meg a helyzetet, hogy közvetítsen az igazgatónő és a szülők között, de ezt nem tette meg. Fontos megjegyeznünk, hogy Illés Ildikó főtanfelügyelő szakmai és erkölcsi kötelezettsége a két tannyelvű iskolákban tanuló magyar gyerekek jogait érvényesíteni, nem azért kapott felhatalmazást az RMDSZ által képviselt magyar közösség részéről, hogy azt nyilatkozza, hogy a Liviu Rebreanu Általános Iskolában minden rendben van. Hogyan lehet rendben minden egy olyan iskolában, amelyet megbírságolt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) a magyar gyerekek diszkriminációja miatt? Az ODT döntése óta Illés Ildikót többször felkértük, hogy tegyen lépéseket a diszkrimináció megszüntetése miatt, ő viszont nem tett semmit. Illés Ildikónak a Liviu Rebreanu Általános Iskolában zajló események iránti passzív hozzáállása az igazgatónő botrányos ellenállásához képest, sokkal nagyobb mértékben hozzájárult a múlt csütörtöki, szülők közötti incidenshez, lévén, hogy a főtanfelügyelő-helyettes asszony – mint jelen esetben is – már rég felszólíthatta volna az igazgatónőt, hogy teljesítse a szülők jogos kérését, valósítsa meg az iskolai kétnyelvűséget, amely kötelezettség nem a szülőket illeti, hanem Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest, hiszen ő az, aki a magyar tanulók érdekeit hivatott képviselni.
Demeter-Erdei Zoltánnak – akit,mint minden magyar aligazgatót, ebben a városban a román anyanyelvű igazgatók semmibe vesznek – mint igazgatóhelyettesnek voltak mulasztásai az előző években a kétnyelvűség meghonosításával kapcsolatban, azonban az utóbbi időben támogatta a szülők akcióját, annak ellenére, hogy ez ügyben a főtanfelügyelő-helyettestől semmilyen támogatást nem kapott. Közismert a jelenség, amely a városban működő kéttannyelvű intézményekben zajlik – ezekről Illés Ildikó is tud, ellenük nem tesz semmit –, amelyekben a román anyanyelvű igazgatók a román pedagógusokkal karöltve a magyar aligazgatókat semmibe veszik és megtévesztik. Valószínűleg ez történt az évzárón kitűzött trikolór kokárdák és nyakkendők esetében is, ebben az esetben Illés Ildikónak el kellett volna ítélnie a román anyanyelvű igazgatónőt és a román tanári kart, ezzel szemben a magyar aligazgatót mint bűnbakot szeretné feláldozni, lévén, hogy nem szeretne lemondani a saját főtanfelügyelő-helyettesi székéről. Demeter-Erdei Zoltán hozzáállásának köszönhetően gyerekeink a tavaly magyar nyelvű oklevelet kaptak, ugyanúgy az idei évzárón is a magyar tagozaton az összes kitűnő tanulmányi eredményt elérő tanuló magyar nyelvű oklevelet és érdemoklevelet kapott, annak ellenére, hogy az oklevélbotrány már javában zajlott, és a főtanfelügyelő- helyettestől azt az utasítást kapta – a többi két tannyelvű intézményben dolgozó aligazgatóval együtt –, hogy ne ossza ki a kétnyelvű okleveleket.
Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a kétnyelvűség hiánya nemcsak a Liviu Rebreanu Általános Iskolában érhető tetten, sőt a legtöbb iskolában ennél rosszabb a helyzet, és Illés Ildikó főtanfelügyelő érdektelenül szemléli a Maros megyei magyar tanulók intézményesített diszkriminációját.
A fentiekkel összhangban felkérjük az RMDSZ megyei szervezetét, hogy váltassa le Illés Ildikót (sz. m.: vonja meg bizalmát) a Maros Megyei Tanfelügyelőség éléről, és a magyar oktatás koordinátoraként jelöljön ki olyan főtanfelügyelő-helyettest, aki betartatja az intézményvezetőkkel a magyar anyanyelvű tanulók nyelvi jogait, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a két tannyelvű tanintézmények valós multikulturális erődök legyenek, nem másodrendű állampolgárokat nevelő intézmények.
Továbbá felkérjük Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest, hogy Demeter-Erdei Zoltán aligazgatói állását erősítse meg, valamint vállalja fel azt nyilvánosan, hogy a Liviu Rebreanu Általános Iskolában kialakult helyzetért, a magyar gyerekek diszkriminációjáért elsősorban a román anyanyelvű tantestület, valamint Adina Maria Chirila igazgató asszony a valódi felelősek.
A szülői kezdeményező bizottság nevében
Horváth-Kovács Ádám
Népújság (Marosvásárhely)

Egy ballagás utóhangja – szülői szemmel
Az elmúlt hét végén lányom ballagásán vettünk részt Marosvásárhelyen, aki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatán végzett.
A rendezvényre a városi sportcsarnokban került sor nagyon sok résztvevő jelenlétében, óriási méretű, megható, magasztos és szép esemény lett volna, ha csak egy mondatban is megemlítették volna, hogy ez egy magyar egyetem lényegében, legalábbis az volt 1962-ig, magyar szakja is van, magyar diákokkal. Hiányérzet és keserűség maradt bennem, mindvégig vártam, hogy mondjanak már valamit a magyar tagozatról is. Az egyetlen magyar felszólaló dr. Szilágyi Tibor rektor-helyettes volt, és a magyar szak évfolyamelső végzős orvostanhallgatója, Albert Karola.
Igazán megemlíthették volna, hogy a 806 végzősből 306 magyar, nem beszélve arról, hogy valamikor tiszta magyar egyetem volt, és hogy hírnevét magyar professzoroknak köszönheti.
A délutáni esemény, a magyar tagozat hagyományos ballagása már sokkal meghittebb hangulatban zajlott a református vártemplomban. Itt a református lelkipásztor, valamint magyar professzorok köszöntötték a magyar tagozat végzős diákjait, befejezésként elhangzott a magyar és a székely himnusz is.
Amit most ottlétemkor megtudtam: a vásárhelyiek nehezményezik, hogy Aradról egyre kevesebben mennek az orvosi egyetemre, amit én azzal magyarázok, hogy kivették az összes vonatot, ami Vásárhelyre ment, nincs már egy direkt járat sem, csak átszállással lehet eljutni Marosvásárhelyre.
Egyébként a MOGYE-n a mai napig román nyelven zajlik a gyakorlati oktatás és az igazgató tanács kilenc tagja közül csupán egy magyar, a többi nyolc román ajkú.
Pintér Mária-Irén szülő
Nyugati Jelen (Arad)

Illés Ildikó a leváltását kérő szülőkről: ez hisztéria
Illés Ildikó hisztériának minősíti a leváltását követelő kezdeményezést.
Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes a maszol.ro kérdésére a Liviu Rebreanu Általános Iskola szülői kezdeményező csoportjának közleményére reagált. Állásfoglalásukban a szülők olyan főtanfelügyelő-helyettes kijelölését kéri az RMDSZ-től, aki betartatja az intézményvezetőkkel a magyar anyanyelvű tanulók nyelvi jogait. Közleményüket azután adták ki, hogy Illés Ildikó bejelentette: leváltják a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu iskola román igazgatóját és magyar aligazgatóját, a szülők közötti román-magyar konfliktus miatt.
Illés Ildikó megkeresésünkre elmondta, a Liviu Rebreanu Iskola igazgatója és aligazgatója nem működött együtt, a szülőkkel sem állt szóba. „Az én véleményem az, hogy most a vizsgák megszervezésével és lebonyolításával kellene foglalkozniuk, és nem a székük féltésével” – fogalmazott Illés és hozzátette, hogy az aligazgató egyelőre nincs leváltva.
A maszol.ro kérdésére, mit szól ahhoz, hogy a szülői kezdeményező bizottság a leváltását kéri, a főtanfelügyelő-helyettes azt válaszolta, most a vizsgákkal foglalkozik. „Nekem más a munkaleírásom, én a vizsgákért felelek, azok most a legfontosabbak, nem ez a hisztéria” – fogalmazott.
Maszol.ro

RENDHAGYÓ PORTRÉ
Mikó Imre életpályája: megfigyelt és besúgó
Stefano Bottoni tanulmánya a titkosszolgálati iratok fényében követi végig az erdélyi jogász-politikus életét. Hamarosan dokfilmet is készítenek róla.
Nehéz találó jelzőket találni Mikó Imre életpályájára: a „fordulatos” nem tükrözi eléggé az események súlyát, az „ellentmondásos” Mikó emberi nagyságát hagyja figyelmen kívül, a „rendhagyó” azért nem teljesen találó, mert Mikó sorsa nem egyedi: sokan mentek keresztül hasonló hányattatásokon.
Az erdélyi magyarság talán egyik legkiemelkedőbb képviselője a történelem formálójából lesz a világpolitika és nem mellesleg: a tartótisztjei és a kommunista államapparátus abszurd útvesztőinek áldozata.
(„Biztosan állítható – és Mikó remegő írása is erre enged következtetni –, hogy első beszervezése rendkívül erős pszichikai kényszer alatt, zsarolásos módszerrel történik. A következő három évben Mikó egy védekezési stratégiával kísérletezik: kiváló emlékezetére és analitikus képességére hagyatkozva részletesen feltárja a rendszerváltás előtti kapcsolatrendszerét, és önkritikát gyakorol. Ismerősei 1944–1948 utáni tevékenységéről azonban csak általános szinten hajlandó beszámolni, amit tartótisztjei – Kovács József és Ioan Brie – többször is kifogásoltak. 1952 és 1954 között Mikó több gépelt feljegyzést készített az Erdélyi Párt volt vezetőiről. A korszakkal foglalkozó szakemberek számára az iratok semmilyen „minősített” adatot, avagy olyan információt nem tartalmaznak, amit a korabeli hatóságok legális úton nem szerezhettek volna be.” Részlet a tanulmányból)
Mikó Imre Erdély egyik tekintélyes és nagy befolyással rendelkező családjának sarja. Ragyogó elme és kivételes személyiség, akit a kommunista diktatúra a perifériára szorít, és aki ebből a vesztes helyzetből sok munkával, önfegyelemmel, okos kompromisszumokkal ismét felküzdi magát.
Mikó Imre egyszerre megfigyelt és besúgó, az erdélyi magyarság informális vezetője, a népszolgálat egyik meghatározó alakja és a kommunista hatalommal kiegyező, kapcsolatait személyes előrelépése érdekében „gyümölcsöztető” figura.
Stefano Bottoni történész a Magyar Kisebbségben publikált, kétrészesre tervezett tanulmánya Mikó kommunizmusbeli életét rendhagyó módon, a román állambiztonsági szervek dokumentumaira alapozva követi végig. A tanulmány első része, amely már napvilágot látott, Mikó korai politikai karrierjét, majd a kommunista fordulat utáni hányattatásait vázolja egészen a hetvenes évekig.
A jogi doktorátus megszerzése után Mikó a harmincas évek végén egy sor közéleti funkciót tölt be: az Országos Magyar Párt bukaresti irodájának a vezetője, a Nemzeti Újjászületési Front (NUF) magyar tagozatának, a Magyar Népközösség bukaresti jogvédő irodájának a főtitkára.
(„Ügynöki tevékenységének második szakasza (1955–1956), amit „Dumitrescu” fedőnévvel végez, figyelemreméltó elemmel gazdagodik. Mikó gondosan összeállított, társadalmi csoportokra, politikai hovatartozásra és családokra lebontott személyi jellemzései (összesen több, mint száz maradt fenn a rendelkezésünkre álló dossziékban) nemcsak hasznos, de pótolhatatlan adatbázist képez. Jelentései első ízben operatív értékű, naprakész adatokat tartalmaznak, például a Bolyai Egyetem akkori rektorának, Bányai Lászlónak a közvetítésével 1954-ben megismert fiatal budapesti történészről, Csatári Dánielről.” Részlet a tanulmányból)
A második bécsi döntés után országgyűlési képviselő lesz Budapesten, az Erdélyi Párt országos politikai főtitkára és meghatározó háttérembere. Ebben az időszakban jó viszonyt ápol számos baloldali értelmiségivel. Ekkor írja máig alapvető jog- és kisebbségtörténeti vonatkozású műveit: a „Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. december 1-től 1940. augusztus 30-ig”, valamint „Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika” című doktori értekezését.
Az Erdélybe bevonuló szovjet csapatok 1944 októberében elhurcolták Kolozsvárról.
Négy évet tölt orosz fogságban, megtanul oroszul, majd Kolozsvárra hazatérve az államosított Unitárius Gimnáziumban (jelenleg Brassai Elméleti Líceum) tanít orosz nyelvet és irodalmat; a bukaresti Gorkij Intézetben szakképesítést is szerez.
(„1958 tavaszán hirtelen zsákutcába kerül egy tízéves szívós munkával elért társadalmi reintegráció, melynek ára a politikai szerepvállalás feladása és a sokáig eltűrt állambiztonsági zaklatás volt. A mindenki által tisztelt, munkáját lelkesen végző osztályfőnököt egyik napról a másikra bocsátják el tanári állásából. A volt unitárius kollégiumból való eltávolítás súlyos anyagi és erkölcsi csapás Mikó Imre számára. (...) fordításokból, magánórákból kell, hogy eltartsa népes családját, és a városi Néptanácstól várja „repartizálását”, avagy egy új munkahely kijelölését. 1958. november 21-én végül „Pădureanu” arról tájékoztatja tartótisztjét, hogy Mikót a városi könyvellátóhoz irányították. (...) három évig gyakorlatilag könyvterjesztőként dolgozik; a főtér sarkán könyveket cipelő Mikó Imre a régi kolozsváriak közbeszédének tárgya. Sokan csodálkozva, többen méltatlankodva és szomorkodva nézik a város egyik legjobb családjának szomorú sorsát.” Részlet a tanulmányból)
Mikó egzisztenciája és társadalmi státusza újabb súlyos csapást szenved, amikor 1958-ban, a magyar forradalmat követő tisztogatási hullámban megbízhatatlannak nyilvánítják, és a tanügyből eltávolítják. Ezt követően Mikó raktári munkásként dolgozik a megyei könyvterjesztő vállalatnál, majd egyetemi jegyzeteket árul az Egyetem utcában, egy kis boltban.
Közírói tevékenységét csak a hatvanas évek második felében, a Ceauşescu-rendszer első éveiben folytathatja. Ekkor megválasztják az Unitárius Egyház főgondnokává is. Rehabilitációja 1970-ben zárul le, amikor a nemzetiségi irodalom kiadásáért felelő kiadó, a Kriterion lektoraként dolgozhat 1976-os nyugdíjba vonulásáig.
Amint Bottoni kiemeli, Mikó Imre 1944 előtti politikusi teljesítményéről javában zajlik a vita, azonban az 1948 nyarán kezdődő „második életének” számos mozzanata mindeddig ismeretlen.
Mikó életútjának a felvázolásában az állambiztonsági dossziéja segít eligazodni. A Securitate ugyanis harminc év alatt több mint kétezer oldalt, mintegy tízkötetnyi iratanyagot „termelt” Mikó Imréről és szűk környezetéről. A dokumentumok nagy része ún. „követési dossziéból” (Fond Informativ) származik, ahová a Mikó Imrére vonatkozó adatokat, hálózati jelentéseket és az operatív játszmákat összefoglaló átiratokat gyűjtötték. Az iratcsomó kisebbik, de több száz oldalas részét Mikó Imre négykötetes hálózati dossziéja (Fond Reţea) adja.
(„Az 1960-as évek első felében a csendesen küzdő Mikó visszanyeri az 1944 előtti vitathatatlan presztízsét a kolozsvári magyar társadalomban. Létrejön azonban egy erősödő státus inkonzisztencia, ami az informális rang és a hivatalos funkció közötti szakadékból fakad. Mikó hitelessége, munkabírása és hozzáértése egyszerűen nélkülözhetetlen, és ezt az őt megfigyelés alatt tartó rendszer is tudja. Ráadásul az 1960-as évek elején termelt állambiztonsági iratokból világosan látszik, hogy a hiányos műveltségű, alacsony társadalmi pozícióból kiemelt magyar és román Securitate tisztek nem tudnak mit kezdeni egy Mikó Imre kaliberű személyiséggel.” Részlet a tanulmányból)
Mivel az 1950-es és az 1970-es években a belügyi szervek egyszerre forrásnak és célszemélynek tekintik Mikó Imrét, a két iratcsomó között meglehetősen sok a tartalmi átfedés – írja Bottoni. A Securitate folyamatosan – egészen 1976-ig – informálódik róla, miközben rendszerezik, értékelik és felhasználják az általa szolgáltatott adatokat.
Stefano Bottoni tanulmányának első része, amely itt érhető el, a hetvenes évekig követi Mikó pályáját; életútjának harmadik és döntő jelentőségű kollaborációs szakaszáról szóló összegzést az év végéig publikálja a Magyar Kisebbség.
Felhívás Jövő tavaszra kétrészes dokumentumfilm készül Mikó Imre életéről, Domokos János rendezésében. A stáb Mikó Imrét ismerő személyeket szeretne felkutatni, és arra kéri a Mikóval kapcsolatosan bármilyen hasznos információval, vizuális anyaggal (Super 8-as videó, fénykép) rendelkező olvasókat, hogy vegyék fel velük a kapcsolatot (Stefano Bottoni e-mail címe a szerkesztőségben).
Transindex.ro

Az űrlap alja
Egy kis Tündérkert az EP-ben
Tőkés László európai parlamenti képviselő brüsszeli irodájának szervezésében rendhagyó erdélyi kiállítás nyílt szerdán az Európai Parlament Antall Józsefről elnevezett épületében. Az Erdély – egy európai régió címmel megrendezett tárlaton egy hatvanfős erdélyi delegáció tagjaiként többek között érmelléki, széki és kalotaszegi néptáncosok, valamint a Csűrős zenekar tagjai is felléptek.
A kiállítás huszonkét gazdagon illusztrált mozgóplakáton mutatja be azokat a hagyományos történelmi tájegységeinket, valamint jellegzetes településeinket, amelyek alapján egy szülőhazánkkal ismerkedő idegen hiteles képet alkothat Erdélyről, ezen belül az erdélyi magyar kultúránk és hagyományaink gazdagságáról. A helyszínen az érdeklődők egy tájékoztató füzetet is kézhez kaptak, amelyet a Bálványosi Intézet adott ki Európa tündékertje: Erdély címmel.
Tőkés László a tárlatnyitón a többségében európai képviselőkből álló közönségnek Erdély sokszínűségéről beszélt, emlékeztetve arra, hogy természeti szépségei és kulturális, vallási-spirituális gazdagsága, valamint rendkívüli történelmi múltja miatt nagy magyar írónk, Móricz Zsigmond méltán nevezte ezt a régiót Tündérkertnek, ezzel együtt pedig találóan hívták a Kelet Svájcának. Az EP-képviselő Erdély történelmének vázlatos ismertetése kapcsán hangsúlyozta: „sajátos értékeink felmutatásával próbáljuk meghaladni a visszahúzó múltat, és szövetkezzünk Erdély érdekében – egy új jövendőre! A magyar–szerb megbékélés előremutató példájából is merítve, Trianon és a kommunista diktatúra ütötte sebek gyógyításával, építsük újra veszendőbe menő Tündérkertünket, Erdélyt!” Felhívta a figyelmet a Romániában esedékes regionalizációs tervek veszélyeire. Meggyőződése szerint, ha Erdély mesterséges határok mentén való újrafelosztását – Európa szeme láttára – megvalósítanák, ez Románia „afrikanizálódásával”, az erdélyi magyarságnak pedig a további diszkriminációjával volna egyenlő. Tőkés László azzal a gondolattal zárta beszédét, hogy mi, erdélyiek csak úgy és akkor maradhatunk meg Európában és európaiként ha integritásunkat és erdélyi identitásunkat híven megőrizzük. „Erdély számára Európa jelenti a megoldást” – hangzott el.
A kiállítás-megnyitón jelen volt Michael Gahler német néppárti képviselő is. Megtisztelőnek nevezte a felkérést, hogy megnyithatja a rendhagyó kiállítást. Hangsúlyozta: Közép-Kelet-Európában a különböző identitásoknak európai módon kell egymáshoz viszonyulniuk. A nacionalizmus egyik oldalon sem fogadható el; az egymást kirekesztő, és legyőzni akaró identitásoknak nincs helye Európában. A német képviselő kifejtette, reméli, hogy Erdély európai régió marad és több nemzet, kultúra, vallás regionális kerete lesz a továbbiakban is.
Ezt követően az érmelléki, széki és kalotaszegi táncoknak örvendhetett a népes közönség, akiket az erdélyi vendégek a mézeskalács-készítés és a gyékényfonás rejtelmeibe is beavattak. Mindemellett az érdeklődők megismerkedhettek az erdélyi ízvilággal: termelői mézet, szilva-, cseresznye- és barackpálinkát, valamint Hegedűs Attila saját termelésű érmelléki borait is megkóstolhatták – tudósított a rendezvényről Tőkés László sajtóirodája.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az űrlap alja
Ady és a szabadkőművesek románca
Izgalmas, szellemi értelemben pedig nagyon gazdagon rétegzett könyvet írt Raffay Ernő történész Szabadkőműves béklyóban címmel Ady Endre és a hazai szabadkőművesség kapcsolatáról. A kötetben nemcsak Ady pályájának és személyiségének ellentmondásossága sejlik fel, de az a céltudatosság is, amellyel a magyar nemzetállam lebontására törekedtek a szabadkőművesek. E kötet 1905-ig követi Ady és a szabadkőművesség kapcsolatát, de már készül a folytatása. A szerzővel, Raffay Ernővel Sinkovics Ferenc, a Magyar Hírlap munkatársa beszélgetett.
– Ebből a könyvből botrány lesz.
– Felkészültem rá, bár természetesen nem a botránykeltés szándékával írtam. Hosszú ideje kutatom a magyarországi szabadkőművesség történetét, s így jutottam el Ady Endréhez is, akit egyébként gyerekkorom óta csodálok mint költőt.
– E csodálathoz képest ez egy eléggé kemény hangú, kíméletlenül realista, szinte mítoszromboló kötet. Mégis hogyan talált egymásra Ady és a magyarországi szabadkőművesség?
– A hazai szabadkőművesség átfogó és fő célkitűzése a társadalom átalakítása volt. Ennek jegyében behatoltak, pontosabban be kellett hatolniuk a kultúra területére is. Pofonegyszerűen ment az egész. Tessék megnézni, a 19. század végén a belügyminisztériumi kimutatás szerint 7400 szabadkőműves tevékenykedett Magyarországon. Ha végigböngésszük a listájukat, akkor csak két fizikai munkást találunk közöttük, a többiek orvosok, mérnökök, református lelkészek – rabbi és katolikus pap elvétve akad közöttük –, valamint írók, művészek, bankárok. Legalább kétszáz olyan író és publicista nevét tudnám nagy hirtelen felsorolni, aki szabadkőműves volt. Csak úgy, kapásból: Veigelsberg Hugó (Ignotus), Bölöni György, Schöpflin Aladár, Kunfi Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Szini Gyula, Nagy Endre és így tovább. Magától értetődik, hogy ők írásaikban is a szabadkőművesség eszmevilágát hirdették, hol direkt, hol alig felismerhető, de azért nagyon hatásos módon. Jászi Oszkár a Martinovics páholy főmestereként nyíltan ki is mondta 1911-ben, hogy mindenáron magához akarja csalogatni a magyar radikális baloldali kultúra legjelesebbjeit.
– Nagy Endrét kevésbé ismeri a ma embere. Ki volt ő voltaképpen?
– A politikai kabaré szülőatyja s egyben Ady barátja. Nagy Endre testvérbátyja, Grósz Menyhért orvos a nagyváradi László király páholy főmestere volt. Nagy rávette Adyt, hogy írjon bökverseket a politikai kabaré számára. És Ady írt is! Darabját tíz-húsz koronáért, ami nagy pénz volt akkor.
– Ne szaladjunk annyira előre, inkább vizsgáljuk meg Ady és a szabadkőművesek első találkozását!
– Adyt kezdetben senki sem tekintette kiugró irodalmi tehetségnek. Pontosan 1900. január 1-jén került a nagyváradi Szabadság című napilaphoz mint publicista. Ez a Szabadelvű Párt hivatalos városi és megyei lapja volt, tehát kormánypárti újság. A következő esztendőben Ady váltott, s május végén átment a Nagyváradi Naplóhoz, amely viszont kőkemény ellenzéki napilapnak számított. Közben írt a Nagyváradi Friss Újságnak is, igaz, ez már a bulvár világa, de itt jelent meg 1901-ben Ady egyik leghíresebb cikke, az egyházellenes Egy kis séta, amelyből komoly botrány kerekedett. A Szabadságnál és a Nagyváradi Naplónál találkozott azokkal a nála idősebb újságírókkal, szerkesztőkkel, akik lelkesen segítették eszmélését. Persze mindannyian szabadkőművesek. Itt elsősorban Várady Zsigmondra gondolok, aki a László király páholy főmestere s egyben Ady legfőbb mentora volt, vagy Laszki Árminra, a Szabadság főszerkesztőjére, aki pedig a páholy egyik alapító tagjának számított.
– Hogyan állt ekkor Ady a költészettel?
– Alig valahogy. Leghíresebb verse ekkoriban Az én menyasszonyom című költeménye, amelyet egyébként élete mind a négy vagy öt menyasszonyának is dedikált úgymond, de mindegyiknek más és más címmel.
Ezekben az időkben még nem írt komoly politikai vagy magyarságverseket, sőt amikor Léda asszonnyal kiment Párizsba, ott is csupán tizenkét költeménye született a csaknem egy év alatt. Ady ekkor még nem hajtotta be a fejét a szabadkőműves kalodába, bár testvére, Lajos, aki szintén szabadkőműves volt Budapesten, azt írta, hogy „Bandit már kiszemelte magának a nagyváradi páholy, de párizsi utazása miatt nem kerítettek sort a felvételére”.
Tett egy kisebb kitérőt 1905-ben, ekkor a darabontkormány sajtóosztályán dolgozott, politikai vezércikkeket írt havi 300 korona fizetségért. Soha másutt nem keresett ennyit. A darabontkormányhoz is egy szabadkőműves eszme, az általános és titkos választójog eszméje miatt sodródott, a kormány szerette volna bevezetni, de nem sikerült.
– Mikortól azonosult Ady a szabadkőművesség eszméivel?
– Kezdetben elég kialakulatlan volt a személyisége, ahogy már említettem, Nagyváradon érték az első komolyabb hatások mentorai részéről. Aztán 1905 és 1912 között tökéletesedett ez a tudás, de akkor már Jászi Oszkár és báró Hatvany Lajos keze alatt formálódott Ady Endre. Radikalizmusa kiteljesedett, Széll Kálmánt például egyszerűen csak hülyének nevezte ekkor írt cikkeiben, Prohászka Ottokárt pedig csuhás gazembernek. A katolikus egyház amúgy is folyamatosan a célkeresztjében volt mint olyan intézmény, amely „butaságban tartja a népet”. Különféle, szabadkőművesek által alapított jószolgálati egyesületek írattak vele cikkeket a Budapesti Naplóba, majd a szocdem Révész Béla bevitte őt a Népszavához, itt 1907-től jelentek meg politikai versei. Később az 1908-ban indult Nyugatban, majd az 1910-től megjelenő Világ című napilapban is. Ezeket az újságokat a szabadkőművesek pénzelték és tartották fenn. A Nyugat például azért kapta ezt a nevet, mert a francia szabadkőművesség s az általa elért eredmények utat mutató csillagként ragyogtak a hazai páholyok előtt.
– Térjünk a lényegre! A pénzsóvárság vitte Adyt a szabadkőművesekhez?
– Ady a magyar dzsentri legrosszabb költekező hagyományaival rendelkezett. Folyton pénzzavarban volt. Szállodákban lakott, étkezett, ivott, és persze a nők is sok pénzbe kerültek. Mindezt tudták róla a szerkesztőségek, és sokszor dupla honoráriumot adtak neki. Ezzel magukhoz láncolták a baloldali lapok, vagyis a Világ, a Népszava és a Nyugat.
– Tehát valójában megvették?
– Volt itt még valami. Ady betegesen nagyképű, öntelt figura volt, ezt többen leírták róla. Azt gondolta, ő a világtörténelem egyik legnagyobb költője. A szabadkőművesek lapjaiban egymás után jelentek meg a zsenialitásáról szóló ódák. Felismerték, hogy erre is szüksége van, ez is kell neki, egy sorban a pénzzel. Be kell vallani, a korabeli magyar írók, mondjuk úgy, Ady saját fajtája – Herczeg Ferenctől kezdve Móricz Zsigmondon át Tóth Béláig – zagyva, erotomán, züllött embernek tartották őt. Nem is segítették, nem is támogatták. Ady tehát egyszerűen rá volt szorulva a szabadkőművesekre.
– Ilyen egyszerűen elfogadta ezt a béklyót?
– Dehogy! Többször is megpróbált kitörni. Például 1907-ben, majd 1908-ban is fura vákuumba került. 1907-ben megírta a Zikcene, zakcene satöbbi című költeményét, amelyre akkor Hatvany Lajosék azt mondták, tipikusan antiszemita vers.
Ha nehezen is, de idővel elcsitult ez a botrány, ám jött 1908-ban A duk-duk affér című prózája, amelyben támogatóira és barátaira támadt. Senkik állnak körülötte, senkik próbálják utánozni, írta. Rosszulesett ez azoknak, akik a kórházi, szanatóriumi számláit is fizették. De zűrök voltak a magánéletében is, megtudta, hogy Léda megcsalja, igaz, Ady viszont amikor elment esténként Lédától és a férjétől, rendszerint még betért valamelyik bordélyba. Háromszor kapott vérbajt, ezt Czeizel Endre említi A magyar költőgéniuszok sorsa című könyvében.
Az 1912-es évben csábítja Jászi Oszkár a Martinovics páholyba a költőt, és ő be is lép, mint afféle utolsó menedékbe. Elsősorban Ady neve kellett a Martinovicsnak. Harmadik kitörési kísérlete Csinszka felbukkanásához kapcsolódik, vele akart mindent új alapokra helyezni. Hatvany ekkor már azt mondta Adyról, hogy költészetében óriási, emberileg viszont gyarló.
– Gyarló? Nem inkább nyughatatlan és kiszolgáltatott egyszerre?
– Ady ekkor már azt hitte, mindent megtehet. Fröcsög és vagdalkozik. A kötetben különben összeállítottam Ady „gyűlöletszótárát” is. Politikai versei amúgy jól megírtak és jól szavalhatók, de a tartalmuk arról tanúskodik, hogy a költő félreértette a magyarországi helyzetet. Erre mondta Szekfű Gyula, hogy Ady egy politikai analfabéta. Folyton a forradalmat várta és sürgette, ilyen értelmű verseket írt például a rendkívül harcos és agresszív Galilei körnek. Úgy gondolta, a galileisták, a szabadkőművesek és a szocdemek alkotják meg majd az új Magyarországot. Radikális, liberális és marxista eszmék egyvelege uralta a gondolatait.
– Ön az elején azt mondta, rajongott Ady költeményeiért.
– Igen. Feleségül vette Boncza Bertát, de folytatta züllött életét. Ő írta le, hogy Csucsán egy román cselédlánytól született egy kisfia is, őt majd Octavian Goga román költő neveli fel, aki megvette a csucsai birtokot, később román miniszterelnök lett. Amikor Ady megírta Óh, fajtám vére című költeményét, visszatérni látszott magyarságához.
Istenes verseiből pedig úgy tetszik, egy züllött lélek kereste a megtisztulást, az Úrhoz vezető utat. Istenes költeményei világszínvonalra emelték Adyt, ez nem lehet kétséges.
Magyar Hírlap/Történelemportál.hu
Raffay Ernő legújabb könyve már megtalálható a nagyváradi Illyés Gyula és a Hobby Libri könyvesboltban.
Raffay Ernőí. Szabadkőműves béklyóban. Ady Endre és a szabadkőművesség I. (1899-1905) /KárpátiaStúdió – Nagy Magyarország Könyvek Kiadó, Budapest/
(Átvéve Sinkovics Ferenc: Ady és a szabadkőművesek románca című cikke - Magyar Hírlap, 2013. jún. 13.)
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az űrlap alja
Szent László születésnapja
967 esztendeje, 1046. június 27-én született Szent László magyar király (uralkodott 1077. és 1095. között), a középkori lovagi eszményt megtestesítő uralkodó, aki 18 éves országlása során kiemelkedőt alkotott a törvényhozás, az egyházszervezés és a hadászat terén is.
A Rubicon történelmi folyóirat internetes kiadásán, a Rubicon.hu oldalon Tarján M. Tamás vezette végig életét és munkásságát.
László még a Vazultól származó hercegek lengyelországi száműzetése idején született, a későbbi I. Béla király (ur. 1060-1063) és Richeza hercegnő második gyermekeként. Családja csak András (ur. 1046-1060) trónra lépése után két esztendővel, 1048-ban tért haza Magyarországra. László fiatalkora apja és testvére hatalmi harcainak fényében alakult: 1057-ben – Bélával együtt – elismerte Salamon herceg – András fia – öröklési jogát, két évvel később aztán mégis apja pártjára állt a trónviszály során. I. Béla 1063-ban bekövetkező halála után testvérével, Gézával együtt Lengyelországba menekültek, majd II. Boleszláv király (ur. 1058-1079) segítségével visszatértek és megegyeztek a trónt birtokló Salamonnal (ur. 1063-1074). Géza és László a kompromisszum eredményeként dukátust – az ország területének egyharmadát – kapott a fiatal királytól.
Béla fiai az első években számos alkalommal nyújtottak segítséget a királynak a kunok, besenyők és a bizánciak ellen folytatott háborúk során, az 1068-as, Kerlés mellett vívott ütközet nyomán született meg például a legenda László és a kun vitéz párviadaláról. Salamon király azonban később – tanácsadói befolyására – Gézáék ellen fordult, és többször is életükre tört, ami újabb belharcokhoz vezetett. László bátyja mellé állt a trónért vívott küzdelemben, és az 1074-es háború során döntő szerepet vitt a győztes mogyoródi ütközetben. A csata után Salamon elmenekült, és Géza (ur. 1074-1077) hároméves uralma következett, az ő halálát követően pedig az ország főnemesei és VII. Gergely pápa javaslatára 1077-ben Lászlót koronázták Magyarország királyává.
Az új uralkodó állítólag nem vágyott a trónra, hanem – a krónika szavai szerint – az „égi dicsőségre” pályázott, de hosszas rábeszélésére végül elfogadta a koronát. Regnálása első időszakát aztán a Salamon ellen folytatott küzdelem határozta meg, aki – IV. Henrik német-római császár (ur. 1056-1106) támogatásával – kezdetben Moson környékén rendezkedett be. László helyzetét nehezítette, hogy a hatalomra áhítozó Salamon felajánlotta hűbérül Magyarországot a császárnak, tehát Henrik támadása állandó veszélyként fenyegetett. A regnáló király mozgásterét ez a körülmény döntő módon határozta meg, hiszen csakis a császár ellen formálódó szövetséghez csatlakozhatott: bár nem értett egyet VII. Gergely egyházi reformjaival, és annak világi főségét hirdető ideológiájával, a pápaság mellé állt a kibontakozó invesztitúraharcban, miközben Henrik ellenlábasának, Rudolf trónkövetelőnek a lányát, Adelhaidot vette feleségül. A hercegnőtől később három leánygyermeke született, akik közül egyedül II. János bizánci császár későbbi feleségét – a Bizáncban szentté avatott – Piroska hercegnőt ismerjük név szerint.
Időközben aztán Salamon a Kárpátoktól keletre élő kunoknál és besenyőknél keresett támogatást László ellen, mígnem egy bizánci rablóhadjárat során feltehetően életét vesztette. Riválisának halálával a király rengeteg kötöttségtől megszabadult, és végre önálló külpolitikát folytathatott: utolsó éveit ennek megfelelően a dél felé irányuló terjeszkedés jellemezte. Zvoinimir horvát király (ur. 1076-1089) özvegyének kérésére 1091-ben bevonult a Szávától délre fekvő Horvátországba, majd többször folytatott – eredménytelen – hadjáratot Bizánc ellen, a Moesia területén élő keleti angolok meghódítására. Élete végén László állítólag a keresztes hadjárat gondolatának egyik legfőbb támogatója lett, ám annak megindulását – az 1096-os évet – már nem érte meg: utolsó háborúját rokona, Konrád morva herceg pártján vívta Csehország fejedelme ellen, ennek során szerzett betegsége vette el aztán életét, 1095. július 29-én.
Bár László volt az első magyar király, aki hódító külpolitikát folytatott, uralkodása során nem csak hadvezéri érdemeket szerzett: három törvénykönyvet is megalkotott, melyek egyrészt a keresztény vallás helyzetének megszilárdítására, másrészt a tulajdon védelmére törekedtek. Szent László legendásan szigorú törvényei híven mutatják be a 11. század végi magyar társadalom helyzetét, ahol az anyagi szempontok szerinti rétegződés már lassan végbement, így a magántulajdon tisztelete rendkívül fontossá vált. Éppen ezért László korában drákói szigorral büntették a lopást: a tetten ért tolvajra akasztás várt, miközben olyan kis tételek eltulajdonításáért, mint egy liba, vagy egy tyúk értéke is csonkítás, az orr, a fül vagy a kéz levágása járt. Még a templomba menekülő bűnös is szeme világával fizetett tettéért, tehát a tulajdon elleni bűncselekmények nagyobb súllyal estek latba, mint mondjuk a nemi erőszak vagy akár a gyilkosság.
E szigor oka vélhetően az esetek gyakoriságában rejlett, és Kálmán későbbi, enyhébb törvényei fényében kimondhatjuk, hogy a szent király kemény fellépése eredményre vezetett. László törvényeiből másfelől azt láthatjuk, hogy a kereszténység helyzete még korántsem volt stabil, máskülönben az 1092-es szabolcsi zsinaton hozott híres törvény, mely megtiltotta a kutaknál, fáknál történő áldozatokat, szükségtelen lett volna. Az egyházat érintő törvények emellett szabályozták a tized szedését, rendelkeztek a külföldről érkező klerikusokról, az ünnepekről, valamint a zsidók és az iszlám hitűek – az ún. böszörmények – helyzetéről is.
Szent László uralkodása során egyszerre lépett fel a keresztény hit és a szuverén Magyarország védelmezőjeként: hogy a görögkeleti egyház pozícióit visszaszorítsa, megalapította a zágrábi püspökséget, a kalocsai érsekség központját pedig Bácsba helyezte át. Közben számos szent helyet alapított, melyek közül leghíresebb a Berettyó melletti Szentjobb, valamint a somogyvári Szent Egyed-apátság voltak. Szintén kettős – nemzeti és vallási – célt szolgált az 1083-as szentavatási procedúra is, mely során László I. István mellett Imre herceget, Gellért püspököt, és a zobor-hegyi remetéket, Andrást és Benedeket is kanonizáltatta. Máig vita zajlik arról, hogy Róma hozzájárult -e a szentté avatásokhoz, melyekkel a király egyfelől népe vallásos érzését akarta növelni, másfelől pedig jelezni akarta az ország hűbéri alávetésére törekvő császárnak, hogy Magyarország – szentjei révén is – önálló tagja a keresztény Európa családjának. Ugyanezt sugallja egyébként a László korában megírt nagyobbik István-legenda is, mely a koronaküldés történetét úgy meséli el, hogy azzal egyszerre gátolja meg a császárság és a pápaság hatalmi ambícióit.
László uralkodása páratlan teljesítménye ellenére mindössze 18 esztendeig tartott, és már 1095-ben, ötvenedik életéve előtt véget ért. A köztiszteletben álló királyt Somogyváron, majd 1113 körül Váradon helyezték végső nyugalomra, sírja utóbb számos csoda színhelye és zarándokhely lett. 1192-ben III. Béla – pápai jóváhagyással – szentté avatta neves elődjét, ereklyéinek pedig hermát készíttetett, melynek utódja ma Győrben található meg. Szent László halála után elsősorban törvényeivel, pogányok elleni hőstetteivel, hatalmas testi erejével és erényeivel maradt meg a magyarság tudatában. Kanonizációja után harcos szentként emlékeztek meg róla, kultusza a lovagi eszmény Anjou-kori hódításával pedig tovább árnyalta alakját. Mind a mai napig egyik legjelentősebb királyunkként tartjuk őt számon, emlékét számos szobor és intézménynév őrzi.
Reggeli Újság (Nagyvárad)