Mérleget vont Markó Béla
Megfelelőnek értékelte az RMDSZ eddigi politizálását Markó Béla szövetségi elnök a nagyváradi tisztújító kongresszuson elmondott beszámolójában. A 18 év után újabb elnöki tisztséget nem vállaló Markó a szervezet további útjáról úgy vélekedett: „szövetségben kell lennünk, egységesnek kell lennünk, sorsunkról továbbra is nekünk kell döntenünk”.
Markó a szervezet eddigi életének fontosabb állomásait vázolta fel beszédében. Értékelése szerint a a tizennyolc év legnagyobb belső politikai változása éppen az, hogy ma már mérsékeltek vitáznak mérsékeltekkel. „Ezért is lehetett megegyezni egy adott pillanatban” - mondta. Tőkés Lászlóra utalva elégtétellel veszi tudomásul hogy aki leghangosabban támadta a szervezetet a parlamenti politizálásáért, most ott van az Európai Parlamentben, pártot alapít, és minden bizonnyal román parlamenti jelenlétről, esetleg kormányzásról álmodik. „Ezek szerint vagy megalkudott az is, aki minket annyi éven át megalkuvással vádolt, vagy egyszerűen kezdettől fogva nekünk volt igazunk” - jelentette ki. Egyik legnagyobb politikai eredménynek azt tartja, hogy „a mi igazunkat ma már azok is vallják, akik egyébként bíráltak minket” - mondta, felvetve ugyanakkor az újabb összefogás lehetőségét is.
Markó hangsúlyozta a szolidaritás fontosságát. A racionálisan gondolkodók, az akár kislépésekkel is, de szívósan előrehaladók árulózása, vagy megalkuvónak titulálása éppúgy nem segít, mint az örökösen forrongók leostobázása. „Ha az eszközökben nem is, de legalább a célokban újból és újból meg kellene egyeznünk” - jelentette ki.
Beszéde szerint lehet az RMDSZ által követett doktrinát vagy ideológiát bírálni, korrigálni is kell időnként, de egyvalami tagadhatatlan: eleink akarva-akaratlanul eltékozolták az örökségünket, mi pedig ebből már valamennyit mégis visszaszereztünk, és nemcsak jogokat, hanem anyagi javakat is, millió hektárnyi magán- és közbirtokossági erdőt, termőföldet, ingatlanokat magánszemélyeknek, közösségeknek, egyházaknak. „Ezt a küzdelmet folytatni kell” - hangsúlyozta Markó.
Krónika (Kolozsvár)

A harmadik Forrás-nemzedékről szóló kötetet mutattak be Kolozsváron
Miklós Ágnes Kata irodalomtörténész A szóértés feltételei. Nemzedékváltási problémák a hetvenes évek romániai magyar irodalmában című kötetét mutatták be pénteken Kolozsváron, a Kolozsvár Társaság székhelyén. A főképpen a harmadik Forrás-nemzedékről szóló kötetet a szerző jelenlétében Molnár Gusztáv egyetemi docens, valamint Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője ismertette. Balázs Imre elmondta: a könyv egyik jellegzetessége, hogy nem az irodalmi nemzedék tagjainak visszaemlékezései alapján rajzolja meg a hetvenes évek vége, nyolcvanas évek eleje erdélyi irodalmi életének történetét, hanem korabeli dokumentumok, ankétok, viták, körkérdések nyilvános anyagára összpontosít.
Szabadabb elnyomottak
A szerző elmondta: megpróbálkozott korábban az írókkal, költőkkel, eszszéírókkal is beszélgetni, azonban számos esetben egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat kapott, így mivel nem tudta eldönteni, hogy melyik álláspont áll közelebb a valósághoz, elhatározta, hogy azokra a dokumentumokra fog támaszkodni, amelyeket a korabeli olvasók olvashattak a nemzedék tagjairól és vitáiról. Miklós Ágnes Kata egyébként a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára, és elmondása szerint már 18 éves korában elkezdett foglalkozni ezzel a témával. „Amikor először olvastam a harmadik Forrás-nemzedékről, majd a műveiket is megismertem, csodálkoztam, hogy miért nem ismertem eddig ezeket az alkotókat” – emlékezett vissza a szerző, aki szerint az egykori Forrás-sorozatban első kötettel jelentkező úgynevezett harmadik nemzedék tagjai valamiért kevésbé ismertek, mint az első két nemzedékbe sorolt társaik. Balázs Imre József ismertetőjében kitért arra, hogy a könyv ennek a nemzedéknek olyan sajátosságaira mutat rá, mint az úgynevezett herbertizmus, azaz ezek az alkotók – mint Szőcs Géza, Balla Zsófia, Egyed Péter, az első két nemzedék alkotóival, például Sütő Andrással ellentétben – úgyszólván örökölték a foglalkozásukat, hiszen legtöbb esetben egyik, vagy mindkét szülő is tollforgató volt. Másrészt ennek a nemzedéknek a hatalomhoz való viszonya is más volt, mint elődeiknek, hiszen a hetvenes évek elejétől a diktatúra nem korlátozta olyan mértékben az alkotók munkáját, mint korábban, vagy később a nyolcvanas évek elejétől. Nagyon érdekesek például azok a viták, amelyek a sokuk példaképévé vált filozófusmester, Bretter György és Gáll Ernő, a Korunk akkori főszerkesztője között folytak arról, hogy mi az, amit még meg lehet jelentetni, és mi az amit már nem tanácsos.
Adottak voltak a szóértés feltételei
Molnár Gusztáv egyetemi tanár, az egykori nemzedék tagja, esszéírója szerint annak az időszaknak az egyik legfontosabb problémája az volt, hogy sokan kivándoroltak Magyarországra. Molnár szerint a kivándorlások okáról és következményeiről jó lenne akár nyílt vitát is szervezni. Molnár Gusztáv, aki később maga is Magyarországra távozott – mint mondta, félig-meddig kényszerből –, visszaemlékezett, amikor egyik társuk elmondta, hogy az anyaországba költözik, Bretter kijelentette: „Nem szabad elmenni, nincs értelme, kiírod magadból mindazt, amit innen viszel, majd visszajössz.” Mint elhangzott, nem szerettek kompromisszumot kötni azt illetően, hogy mit írhatnak meg és mit nem, de olykor kénytelenek voltak erre. „Ha egy mondatban kellene válaszolnom a könyv címében implicit módon feltett kérdésre, akkor azt mondanám: igen, akkor, a hetvenes években adottak voltak a szóértés felté-telei, és nemcsak a nemzedéken belül, de az idősebbekkel is hatékonyan tudtunk kommunikálni a fontosabb kérdésekről” – tette hozzá Molnár, jelezve, hogy a „hosszú hetvenes évekről” van szó, hiszen ’68-tól ’84-ig tartott az a szabadabb korszak. „A szerzőt nem a retrospektív nemzedékfelfogás érdekli, nem az, hogy a képviselők hogyan komponálják meg utólag a nemzedéki mítoszukat, hanem a tényeket próbálja figyelembe venni, és ez ezen a területen a szerző saját kutatási módszere. – értékelte a kötetet Molnár – Ha a máról beszélek, már az is tele van mítosszal, jó és rossz döntések lehetőségével. Az sem biztos, hogy ha a korabeli anyagokra támaszkodunk, akkor a reális történelmet kapjuk, de értékes próbálkozásról van szó.” Molnár Gusztáv az Echinox című irodalmi-kulturális folyóirat indulása körüli tévedésekkel szemléltette, hogy olykor a fennmaradt korabeli anyagok is annyira zavarosak, vagy éppen egymásnak ellentmondóak, hogy azok alapján sem lehet megtudni az igazat. Molnár hozzátette, hogy tanulmányozta az Ágoston Vilmosról és a róla magáról szóló szekuritátés dossziét. Mint mondta, ezek is értékes kordokumentumok lehetnek, sok mindenre rávilágítanának, ha megjelennének egy kötetben. Mint mondta: Balogh Edgár dossziéja például sokkal pozitívabb képet fest a Korunk egykori főszerkesztőjéről, mint ahogy a korabeli köztudatban szerepelt. „A szekuritáté szemében fekete bárány volt. Nem értettünk egyet a módszereivel, de egy csapatban játszottunk, és ez nagyon fontos volt” – mondta Molnár. A könyvbemutató végén többek között felszólalt a közönség soraiban ülő Egyed Péter, aki szintén e nemzedék képviselője.
Varga László, Krónika (Kolozsvár)

A 1989-es események után újonnan megalakult Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) első kongresszusát, nem éppen véletlenül, Nagyváradon tartották meg. A X. alkalommal megtartott tisztújító kongresszust szintén Nagyváradon tartották meg. A két kongresszus között sok víz lefolyt a Körösön.
A hajdani RMDSZ mára sok mindenben átalakult, korszerűbbé vált. Politikusai mára már rég elsajátították a politika mesterség fogásait. Tevékenységük jelentősen hozzájárult az ország imázs jelenlegi arculatának kialakulásához.
A mai RMDSZ, az elmúlt idők tevékenységét számba véve, igazán meg lehetne elégedve önmaga teljesítményével.
Mégis a 18 éve tartó „Markó uralomnak” pontosan az elnök elhatározása következtében vége lett. Feltehetnénk a kérdést, miért érezte úgy Markó Béla, jöjjön helyette más, akit valahogy bevallottan ő is támogatott, és az vigye tovább azt a nehéz örökséget, amit rá hagyott?
A kérdést az eljövendők fogják megválaszolni. Mert az eljövendő, megjósolható, semmiképp sem lesz egy nyugodt diadalmenet.
Köztudott dolog a siker nemcsak barátot, de nagyon sok rosszindulatot is kivált.
Az RMDSZ- re sokan irigykednek, és sokan örülnének annak, ha a kormányból, a politikai életből eltűnne. Éppen ezért, és az országban emberi életet élni vágyó magyarságnak volna annyi önfenntartó ösztöne, hogy a szirénhangokból ki tudja szűrni mindazt, amire neki nincs szüksége, és nézve a saját érdekeit, olyan egységet tudna alakítani, amely pont az országban élő magyarság közös érdekeit tudja továbbra is eredményesen védeni.
Sok jó tanács. Baráti szó. Sok megbecsülést tükröző mondat hangzott el, de a szó és a tett, a taps és a cselekedet között óriási a különbség. Ne felejtsék, egységben az erő. Az egységet kell megőrizni, és akkor az RMDSZ nem vesztheti el parlamenti szereplésének lehetőségeit.
Én, mint a sajtó embere lehettem a kongresszuson jelen. A teremben ülve, figyelhettem az eseményeket, melyek számomra világosan jelezték, mennyire érték mind az, amit az RMDSZ fennállása óta megvalósított. De jelzést érezhettem abban is, mennyi kísértésnek tehető ki az RMDSZ.
A mindenkori RMDSZ vezetők legnagyobb feladata az országban élő magyarság igényeinek a kielégítése. Amíg ez sikerül, addig van létjogosultsága a szervezetnek.
Szombaton, Nagyváradon az RMDSZ X. Kongresszusa 371 igen szavazattal Kelemen Hunort választotta elnökévé.
– Az RMDSZ újonnan megválasztott elnöke saját bevallása szerint, mivel kicsit meg volt hűlve, nem álmodott semmit, vagyis nem emlékszik semmire abból, amit álmodott. Reggel mégis, amint mondja, riadtan ébredt fel.
– Mitől féltél?
Nem féltem, de sorjáztam, mi a legfontosabb, amit már most el kell kezdeni és megoldani. Amikor az ember túl van egy ilyen hajszán, akkor a következő napon a ráváró felelősségre gondol. Nagyon nagy munka vár rám. Markó Béla 18 esztendeje után, a léc olyan magasra van állítva, mely azt jelzi, nem könnyű az örökség. Sok munka vár ránk.
Az elkövetkező napokban sok megbeszélés vár, mivel mindenkivel nyitottan akarunk tárgyalni. Nagyon át kell gondolnunk a tevékenységünket.
– Az újonnan létrejött koalíció elég világosan értésére adta az RMDSZ- nek a tárgyalási szándékát.
– Ezt normálisnak is tartom. De a tárgyalástól a megegyezésig azért van egy út is.
Eckstein Kovács Péter 118 szavazatot kapott.
– Nem vagy az ember, aki azt vallod, az élet megáll. Az élet megy tovább.
– Én úgy indultam ebben a versenyben, hogy meg akartam nyerni. De a küldöttek többsége a folytonosságot, a biztonságot választotta. Az én ajánlatom a változás volt. A változással szemben általában van egy kis óvatosság.
– De mégis a küldöttek negyede jelezte, van miben újítani és kell is, újítani.
– Én nagyon remélem, az új elnök, akinek ezúton is gratulálok, lesz füle meghallani ezeket az üzeneteket.
– Az eljövendőkben mindazokat, melyeket eddig vallottál, nem akarod feladni, felülvizsgálni?
Én 20 éve dolgozom az RMDSZ – nek, fel sem merül annak a lehetősége, hogy én elhagynám a szervezetet, ugyanakkor felújításra van szüksége, még az új elnökkel is.
Végezetül befejezném két gondolatsorral: A politikai mesterség egyik nagy erénye, ha kellemetlennek tűnő dolgot is úgy tudsz közölni, hogy az ne sértsen egyetlen értelmes embert sem. Valamint a három szerző: Paál Árpád, Kós Károly, Zágoni István által írt „Kiáltó szó”-ból vett idézettel: „Amit ma a magunk számára kérünk, amiért holnap harcba szállunk, és holnapután talán már szenvedünk is, de amit hitünk szerint végre is kivívunk, azt fogják kérni, azért fognak harcolni, szenvedni és azt fogják végül, kivívni magunknak szász és román erdélyi nemzettestvéreink is.”
Csomafáy Ferenc, erdon.ro

KMAT: magyar modell a 21. században
Elkezdődött kedden a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) kétnapos kihelyezett ülése Brüsszelben. A tanácskozáson a határon túli magyar politikai szervezetek többnyire elnöki szinten képviseltetik magukat.
Az ülés első részét Tőkés László, az Európai Parlament (EP) alelnöke nyitotta meg, majd a magyar kormány részéről Répás Zsuzsanna, a Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetője elmondta: az új kormány már első intézkedései között igyekezett újraéleszteni és újragondolni a magyar-
magyar kapcsolatokat, illetve azon nemzetpolitikai intézmények – MÁÉRT, KMKF, KMAT –egymáshoz való viszonyát, amelyek a nemzetpolitikai fordulat következményeként az egymásra találást és az együttműködést elősegíthetik.
Gál Kinga fideszes EP-képviselő, a Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport elnöke azt hangsúlyozta: mindent meg kell tenni azért, hogy a nyugat-európaiak számára alig érthető magyar ügyet a napirenden tartsuk. Ennek érdekében elnöksége alatt az úgynevezett kisebbségi intergroup arra törekedett, hogy a nemzeti kisebbségek ügyével foglalkozó intézményeket, műhelyeket szerte Európából összekössék egymással.
Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő felhívta a figyelmet a szakmaiság szükségességére. „Azt kell elérnünk – mondta a romániai magyar politikus –,hogy kisebbségi kérdésekben minket kérdezzenek meg”.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke felhívta a figyelmet: a magyar nemzetpolitika újdonság Európa e térségében, sem a románok, sem a szerbek, sem a szlovákok nem fordítanak ilyen kitüntetett figyelmet elszakított nemzeti közösségeikre.
Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségének (KMKSZ) elnöke a magyarság végveszélybe kerüléséről beszélt, Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának (MKP) nemrégiben megválasztott elnöke pedig megköszönte azt a szolidaritáshullámot, amely az utóbbi időben a magyar nemzet egésze részéről töretlenül nyilvánult meg a felvidéki magyarság irányában. Ennek köszönhetően a negyedik legjobb eredményt érték el a szlovákiai önkormányzati választásokon, mutatott rá a felvidéki politikus, akit a régi elnök, Csáky Pál is elkísért a brüsszeli tanácskozásra.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs kifejtette: a „kisebbség” megjelölés megtévesztő lehet az elszakított magyar nemzetrészek esetében, hiszen túl azon, hogy a Székelyföldön jelentős többségben élnek a székelyek, a modellként használható katalán és baszk autonómia-statútumokban a „nép” fogalmát használják.
A KMAT első ülésszaka három fontosabb napirendi pont megbeszélésével folytatódott. Az előkészített munkadokumentumok alapján közös álláspont kezdett körvonalazódni a közösségi autonómiák mint az európai stabilitás eszközei, a „magyar modell” 21. századi érvényessége kapcsán, valamint elkezdődött a vita a nemrégiben elfogadott polgári kezdeményezés mint érdekérvényesítési eszköz lehetséges használatáról is.
A bő kétórás megbeszélést követően a Magyar Néppárti Delegáció látta vendégül munkaülésén a KMAT tagjait. Gyürk András, a magyar delegáció vezetője köszöntőjében kiemelte: ilyen magas rangú nemzeti küldöttség még nem tisztelete meg látogatásával a magyar EP-képviseletet, ugyanakkor rámutatott: a nemzeti összefogás – vagyis az anyaországi, erdélyi és felvidéki EP-képviselők együttműködése – számukra az Európai Parlamentben ma már természetes.
Tőkés László, a magyar delegáció tiszteletbeli elnöke felvezetőjében hangsúlyozta: a nemzetegyesítés feladatán túl a nemzeti önrendelkezés általános rendezőelvét kell érvényesítenünk az egész Kárpát-medencében. Ehhez jelen pillanatban adottak a feltételek: a magyar Országgyűlés az állampolitikát meghaladó törvényeket fogadott el 2010-ben, így a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtétel, illetve a könnyített honosítás hozzájárult ahhoz, hogy végre a nemzetpolitikai rendszerváltoztatás is érdemben elkezdődhessen
Krónika (Kolozsvár)

Betámadott az Új Magyar Szó
"Kéretik nem hülyének nézni bennünket" - üzente rövid úton a bukaresti lap
Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alelnök az RMDSZ nagyváradi tisztújító kongresszusán elmondott beszédéről cikkezett hétfőn a romániai magyar sajtó, amely az új szövetségi elnök, Kelemen Hunor megválasztásának körülményeire és a Markó Béla utódja előtt álló kihívásokra is kitért.
„A buta semmitmondás és kisstílű fenyegetőzés, amit a »kétharmados forradalom« letéteményes pártjának képviselője politikushoz méltatlan szókincsbeli és gondolati szegénységgel, kicsinyes demagógiával felvezetett, (…) méltán váltotta ki a jelenlévők hangos rosszallását. (…) Röviden csak annyit üzenünk: kéretik nem hülyének nézni bennünket!” – írta a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) hétfői vezércikkében. Mint ismert, a Fidesz alelnöke az RMDSZ kongresszusán kijelentette, az RMDSZ előtt álló változás nemcsak a fiatalításról szól, hanem a helyes út megtalálásáról is. Megjegyezte azt is: ha az RMDSZ a változás mellett dönt, a Fidesz segítő kezet nyújt neki. A kolozsvári Krónika szerint Kelemen Hunornak, az új elnöknek kell majd döntenie arról, merre halad tovább a parlamenti küszöb alá csúszott szövetség, ráadásul a Fidesszel fennálló fagyos kapcsolattal is kezdenie kell valamit. „A kongresszuson elhangzott, a kelleténél nyersebb, de őszinte üzenet – amelynek hangnemével a budapesti kormánypárt azért talán kissé elvetette sulykot – egyértelmű: ha nem áll mellé, az RMDSZ a továbbiakban még kevésbé számít majd partnernek” – fogalmazott a Krónika. És arra is figyelmeztetett, hogy Kelemennek a Fidesz bizalmát élvező, hamarosan létrejövő új párttal is le kell ülnie tárgyalni. Toró T. Tibor, az új alakulat létrehozásának egyik kezdeményezője közölte, együttműködési ajánlatot vár az RMDSZ új elnöke részéről, mivel szerinte „a magyar közösségek legnagyobb célkitűzéseit csakis úgy lehet elérni, ha a politikai erők és a teljes magyar közösség együtt lép fel”. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke elmondta, nyitottságot vár a párbeszédre a magyarság többi reprezentatív alakulatával, „amint azt Kelemen Hunor megígérte”. 2 perces interjú: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, művelődési miniszter
– Újdonsült RMDSZ-elnökként tett első kijelentései a magyar kormánnyal kialakítandó korrekt kapcsolatokra vonatkoztak. Miért tartotta fontosnak ezt hangsúlyozni közvetlenül a megválasztása után? – Mindannyiunk érdeke a magyar kormánnyal, a magyar kormányzó pártokkal az együttműködés, mert közös célokat, közös értékeket képviselünk az Európai Néppárttól kezdődően a nemzetpolitika különböző aspektusaiig. Én szoros partneri kapcsolat ápolásában vagyok érdekelt, ezért fogok teljes nyitottsággal, jóhiszeműséggel és a legnagyobb bizalommal fordulni a kormányzó párt vezetői felé. – Eddig is ezt kellett volna tennie az RMDSZ-nek. Elég hűvös volt a két alakulat viszonya. – Én arról beszélek, ami ezután lesz.
– Az erdélyi magyar politikai riválisok felé való nyitást is hangsúlyozta. Tart attól, hogy valóban szüksége lesz rájuk?
– A kinyújtott kéz, a jó szándék a mi részünkről megvan. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal már kötöttünk jó egyezséget. Mivel mindketten abban vagyunk érdekeltek, hogy a romániai magyarság erős politikai képviseletét megőrizzük, biztosan megtaláljuk ennek a módját is. Parlamenti képviselet nélkül nem lehet megtartani azt, ami huszonegy év alatt felépült. Ez a térség nem arról szól, hogy vívmányaink ötszáz évig érintetlenek maradnak.
– Fél attól, hogy az új erdélyi magyar párt elviszi önök elől az RMDSZ-től eltávolodottak több mint félmilliós szavazótáborát?
– Én attól tartok, hogy esetleg nem leszünk elég bölcsek. Mi azonban eddig megőriztük a magyarok arányát a parlamentben, és nem hiszem, hogy óriási problémáink lennének. Inkább az a kérdés, miként mozgósítjuk az elfásultakat, a politikától elidegenedetteket. Őszintén, nyitottan kell szembenézni az emberekkel a közösségi problémákról beszélve – ennél jobb módszer nem létezik.
Kristály Lehel, Magyar Hírlap

Földrajz és történelem magyarul – Egyetértett a szenátus tanügyi bizottsága
A tanügyi törvénynek az anyanyelvi oktatásra vonatkozó fejezeteit tegnap megvitatta, és a képviselőház által jóváhagyott formában elfogadta a felsőházi bizottság. A szenátus tanügyi bizottságának demokrata-liberális elnöke, Mihail Hărdău azt nyilatkozta, megváltozott az ellenzéki, a liberális és a szociáldemokrata szenátorok véleménye a kisebbségi oktatást illetően. A képviselőházból érkezett majd minden javaslattal egyetértettek, így Románia történelmének és földrajzának anyanyelven történő oktatásával is. Visszakerült a törvénybe azt a rendelkezés is, miszerint a kisebbségi osztályokban külön tanterv és tankönyv szerint tanítják a román nyelvet és irodalmat. A szenátus tanügyi bizottsága megtartotta a képviselők azon javaslatát is, hogy, ha egy közigazgatási egységben nemzeti kisebbségek élnek, akkor, létszámuktól függetlenül, anyanyelvükön legalább egy jogi személyiséggel rendelkező iskolának kell működnie. Kolozsvári Rádió
Erdély.ma

Iskolapélda
Évekkel ezelőtt sokatmondó tényekre hívta fel a figyelmet egy, az Európai Bizottság által megrendelt tanulmány, amely az Erdélyben élő kisebbségek helyzetét vizsgálta három területen, kiemelten foglalkozva a tanüggyel is.
Non-Discrimination Review nevű program keretében Renate Weber az Alapítvány a Nyílt Társadalomért, Eugen Crai az UNICEF, Haller István pedig a Pro Európa Liga képviselőjeként kutatott éveken keresztül Szatmárnémetire és Marosvásárhelyre összpontosítva, a jelentésből pedig kiderült, a diszkrimináció szinte minden téren jelen van, a kisebbségeket még mindig hátrányosan különböztetik meg. A vegyes tannyelvű általános iskolákban igazi multikulturalitásról nem lehet beszélni: ritkák a kétnyelvű feliratok, a falakon nagyrészt csak a román kultúra nagyjainak képei lógnak, a vallásoktatásnak helyet adó termekben csak ortodox jelképek díszelegnek, a betűvel megjelölt magyar osztályok rendszerint a román osztályok után kapnak besorolást az ábécében. A kutatók kiemelik, ezek mind-mind a kisebbségi komplexusok kialakulásához vezethetnek, és közvetetten kiváltó okai lehetnek annak, hogy a kisebbségiek tanulmányi eredményei rendre rosszabbak, mint a többségieké. A jelentést egyébként éppen az idő tájt tették közzé, amikor Marosvásárhelyen a jól irányzott összevonások nyomán az általános iskolák magyar tagozatai mindenütt kisebbségbe kerültek. S hogy azóta mi változott? Jelenleg egyetlen általános iskola sem viseli magyar személyiség nevét a majd fele arányban magyarlakta városban. Ez nehezen, de érthető lenne, ha a helyi közösség nem igényelné ezt, de hát Marosvásárhelyen évek óta küzdenek azért, hogy például az iskolákat alapító egykori polgármesterről, Bernády Györgyről nevezzenek el egy tanintézetet. Hiába a szülők összefogása és a tanárok kilincselése, a kezdeményezést már az adott oktatási intézményen belül elfojtják a román kollégák, akik nem véletlenül vannak többségben: rendre leszavazzák a névváltoztatási kérelmeket. A kisdiákok esetében még csak komplexusokról beszélünk, de a vásárhelyi példa egy sokkal felháborítóbb tényre emlékeztet: a hivatalosságok szintjén egyre inkább erőltetett közeledés ellenére a kulisszák mögött még mindig tudatosan próbálják ellehetetleníteni Erdélyben a magyar identitás nyilvános felvállalását.
Páva Adorján, Krónika (Kolozsvár)

Több a hely mint a kisdiák
A napokban összesítik a tanfelügyelőségek a magyar iskolák beiskolázási számait
Jelentősen csökken a következő tanévben a magyar kisiskolások száma – derül ki a megyei tanfelügyelőségek által javasolt beiskolázási számokból. Király András RMDSZ-es oktatási államtitkár segítséget ígért magyar osztályok indításához ott, ahol időben jelzik a gyermekhiányt.
A 2011–2012-es tanévben várhatóan ötezer gyerekkel csökken az alsó tagozatos kisiskolások száma – tájékoztatta lapunkat Király András oktatási államtitkár azzal kapcsolatban, hogy a megyei tanfelügyelőségek ezekben a napokban juttatják el a kért beiskolázási számokat a minisztériumhoz, és megkezdődött a készülődés az új tanévre. Az államtitkár úgy tudja, felső tagozaton nem változik a gyereklétszám, a demográfiai hullámvölgy tulajdonképpen a második, harmadik és negyedik osztályosokat érinti.
Az elsősök száma biztatóan alakul, várhatóan 10 200 magyar gyerek lépi át először ősszel az iskola küszöbét. A megyei tanfelügyelőségek most összesítik, hány iskolás- és óvodáskorú gyermek igényel ellátást, hol kell új osztályokat indítani, vagy régieket megszüntetni. „Én azt javasolom a kollégáknak, mindenképpen jelezzék, ha gondjuk van, mert most könnyebb áthidaló megoldást találni, mint már eldöntött helyzeteket újratárgyalni” – mondta Király András.
Az államtitkár szerint mindig a maximális létszámnak megfelelően, harmincfős osztályokkal kell kalkulálni. „Ez azt jelenti, hogy ha 80 gyerek jelentkezik egy iskolába, akkor nyugodtan három osztályt kell kérni, maga alatt vágja a fát az, aki ilyenkor elbátortalanodik” – hangsúlyozta Király, aki segítséget ígért a kisebbségi osztályok megtartásához minden hazai illetékesnek. Mint mondta, ha a tanfelügyelőségektől megérkeznek a kért adatok, akkor áttekintik, hol van szükség beavatkozásra.
A megyei tanfelügyelők egyelőre élnek a „rászámolás” lehetőségével, Hargita megyében például a jövő tanévre fenntartott helyek száma nagyobb, mint a jelenleg tanuló gyerekek száma. Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség szaktanfelügyelője lapunknak elmondta: a megyében 3300 elsőst, 3400 ötödikest és 3600 óvodást várnak a következő tanévben.
„Helye mindenkinek lesz, az idén az előző évekhez viszonyítva Hargita megyében csökkent az iskola- és óvodaköteles gyerek száma” – ismertette az adatokat a tanfelügyelőség munkatársa. Elmondta: a falusi óvodákban sok a szabad hely, a városi tanintézményekben azonban túljelentkezés van.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség az adminisztratív problémák elkerülése és az adatok követhetősége érdekében „iratkozási nyilvántartást” vezetett be, ami azt jelenti, hogy a beiratkozók adatait egy közös, a tanfelügyelőség szerverén működő internetes adatbázisba vezetik be. A nyilvántartásból követhető lesz, hogyan telnek be az iskolai és óvodai helyek, a beiratkozási terv menüpont alatt az érdeklődők az érvényes szabályokat is megtalálhatják.
„Már 2012-re is be vannak telve a helyek” – nyilatkozta lapunknak Székelyudvarhely egyik legnépszerűbb napközi otthonának vezetője, Tótharsányi Éva, aki szerint a legnagyobb gondban a kétéves gyerekek szülei vannak. „Óvodába csak hároméves kor betöltése után veszik fel a kicsiket, a bölcsődékben pedig nincs hely” – mondta az intézményvezető, aki szerint megoldást jelentene, ha az óvodákban két évre csökkentenék a beiratkozáshoz szükséges alsó korhatárt.
Kevés a román diák Háromszéken
Annak ellenére, hogy az iskolai helyek száma meghaladja az iskolások számát, sokan vannak „várólistán”, a népszerűbb intézményekben közelharc folyik a beiratkozáskor. Sepsiszentgyörgyön például szükség volt az iskolák körzetesítésére, mert a tapasztalatok szerint az itt élő szülők jelentős része egyetlen iskolát részesít előnyben – magyarázta lapunk kérdésére Keresztély Irma.
A Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta: bár valóban szabad iskolaválasztás van, de nem biztos, hogy a kiválasztott intézmény kellőképpen felkészült anyagilag, infrastrukturálisan és szakmailag nagyobb gyerekközösségek befogadására. Tájékoztatása szerint Sepsiszentgyörgyön 650 első osztályos helyet kértek jövőre az iskolák és 617 gyermek jelentkezett eddig. A gyereklétszám alapján 27 magyar, és 7,5 román tannyelvű első osztály indítható, az átlaglétszám meghaladja a 22 főt.
A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnáziumnak három első osztály indítását engedélyezték, de itt még nem zárták le a beiratkozást. Probléma van a Nicolae Colan iskolában, mert itt két román tannyelvű osztály indítását engedélyezték, eddig azonban csak az egyik telt meg, miközben a Váradi József iskolába csak kilenc román diák iratkozott: a „kisebbségi” oktatás nem csak az erdélyi magyarok, hanem a székelyföldi románok számára is kihívást jelent.
Keresett a művészet
Említésre méltó változás, hogy Sepsiszentgyörgyön megnőtt az érdeklődés a művészeti oktatás iránt, így hosszú évek óta először tudtak külön első osztályt indítani zene és képzőművészet szakokon. „Mi azért választottuk a művészeti iskolát, mert itt olyan jellegű képzést is kap a gyerek, amelyet más iskolákban elhanyagolnak” – ismertette szempontjait az egyik sepsiszentgyörgyi szülő, aki szerint alsó tagozaton minden iskolát művészeti iskolaként kellene működtetni.
A szülők azt is nehezen fogadják el, hogy szükség van a körzetesítésre. „Sok szempontot vesz figyelembe az ember akkor, amikor iskolát választ, és csak az egyik ok a lakhely. Fontos a szülők munkahelye is, az útvonal, amelyet a család mindennap bejár, és nem utolsó- sorban fontos az oktatás minősége, az intézmény biztonsága” – érvelt lapunknak Köllő Éva, akinek kisfia ősszel megy első osztályba. A szülő azt várja a tanfelügyelőségtől, hogy szigorúbban ellenőrizzen, és biztosítsa az esélyegyenlőséget minden iskolásnak.
Baloga-Tamás Erika, Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

Magyar unió az Európai Unióban (Brüsszelben ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács)
Nemzetközi sajtótájékoztatóval zárult tegnap a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) brüsszeli kihelyezett ülése. Tőkés László KMAT-elnök elmondta, hogy az autonómiatanács három irányban is kezdeményezéssel él: Magyarországtól azt kérik, hogy vállaljon — egyelőre nem hivatalos formában — védhatalmi státust a határon túli magyar kisebbségek ügyében, a határon túli magyar közösségek a többségi nemzetek politikusaihoz azzal a felhívással fordulnak, hogy üljenek le velük tárgyalni, rendezzék az autonómiatörekvések kérdését, végezetül az EU-hoz is fordul a KMAT, kérve, hogy az unió támogassa az autonómiatörekvéseket.
A Magyarország határain kívül élő magyar nemzeti közösségek számottevő szervezeteiből álló fórum tagjai zárónyilatkozatukban egyhangúlag megállapították, hogy megmaradásuk és fejlődésük egyedüli garanciája a területi, személyi és sajátos jogállású autonómiaformák biztosítása. Ennek érdekében minden törvényes eszközt felhasználnak, hogy a magyarság e jogos igényének érvényt szerezzenek, szögezték le az elszakított nemzetrészek képviselői, hozzátéve: "a magyarkérdés ilyetén megoldása Európa stabilitása szempontjából is elengedhetetlen".
A KMAT kétnapos ülése Tőkés László EP-alelnök meghívására kedd délelőtt kezdődött. Az első nap esti munkavacsorával zárult, melyen a magyar nemzeti közösségek vezetői többek között megállapodtak abban, hogy létrehoznak egy monitoringrendszert a nemzeti kisebbségek védelme érdekében, autonómia-szabadegyetemet szerveznek, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által tavaly december 1-jén kezdeményezett Magyarnak lenni jó! programot lehetőség szerint az egész Kárpát-medencére kiterjesztik. Felvetődött annak az igénye is, hogy az európai őshonos nemzeti közösségek védelmének lehetőségeit tételesen is fel kellene térképezni, viszont úgy döntöttek, hogy az előkészített munkaanyag alapján a soron következő KMAT-ülésen tanácskoznak erről érdemben.
Tegnap a KMAT tagjai véglegesítették és elfogadták azt a két állásfoglalást, amelyekben többek között Európa stabilitásának és az őshonos nemzeti közösségek jogainak összefüggésében megállapították: a nemzeti közösségek autonómiája — miként azt pozitív európai példák egész sora bizonyítja — a többségi nemzetek érdeke is. "Mi, a múlt század világháborúit lezáró békeszerződések alapján Magyarország határain kívülre került, de szülőföldjükön megmaradni akaró őshonos magyar közösségek ezt a megoldást a belső, országhatárokat tiszteletben tartó önrendelkezés elvén alapuló közösségi — kulturális, sajátos jogállású települési és területi — autonómiák közjogi rendszerében látjuk. Ugyanakkor hisszük, hogy a békés, demokratikus eszközökkel elért közösségi autonómiák fontos pillérei lehetnek a térség stabilitásának, hiányuk vagy ellehetetlenítésük viszont komoly európai stabilitási kockázatot jelenthet" — olvasható a dokumentumban.
A másik állásfoglalás a Kárpát-medencei magyar ügyet taglalja európai összefüggésben. Ennek egyik megállapítása, hogy "bár az esélyegyenlőség, a szubszidiaritás és az önkormányzatiság az európai építkezés rendezőelvei, és minden hetedik európai polgár kisebbségi is egyben, jelenleg az Európai Unió működését szabályozó szerződések és dokumentumok mégsem beszélnek világosan a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek és a hozzájuk tartozó személyek sajátos jogairól. Éppen ezért az egyéni szabadságjogok, illetve az erre épített európai alapjogok dokumentumai mellett egy Európai Kisebbségvédelmi Charta megalkotását is elengedhetetlennek tartjuk." Az unió működését új alapokra helyező Lisszaboni Szerződés egyebek közt létrehozta a polgári kezdeményezés európai jogintézményét. Ennek lényege, hogy kellő számú tagállamból megfelelő számú állampolgár aláírásával a lakosság maga is kezdeményezheti uniós jogszabály megalkotását valamilyen kérdésben. Tőkés közölte, hogy ilyen állampolgári kezdeményezést terveznek az őshonos nemzeti kisebbségek státusát illetően.
KÖZLEMÉNY
Magyar unió az Európai Unióban
Nemzetközi sajtótájékoztatóval zárult a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) brüsszeli kihelyezett ülése. Tőkés László a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a KMAT három irányban is kezdeményezéssel él. Magyarországtól azt kérik, hogy vállaljon – egyelőre nem hivatalos formában – „védhatalmi státuszt” a határon túli magyar kisebbségek ügyében. A határon túli magyar közösségek a többségi nemzetek politikusaihoz azzal a felhívással fordulnak, hogy üljenek le velük tárgyalni, rendezzék az autonómiatörekvések kérdését. Végezetül az EU-hoz is fordul a KMAT, kérve, hogy az unió támogassa az autonómiatörekvéseket.
A Magyarország határain kívül élő magyar nemzeti közösségek számottevő szervezeteiből álló fórum tagjai zárónyilatkozatukban egyhangúlag megállapították, hogy megmaradásuk és fejlődésük egyedüli garanciája a területi, perszonális és sajátos jogállású autonómia formák biztosítása. Ennek érdekében minden törvényes eszközt felhasználnak, szögezték le az elszakított nemzetrészek képviselői,hogy a magyarság e jogos igényének érvényt szerezzenek, hozzátéve: "a magyar kérdés ilyetén megoldása Európa stabilitása szempontjából is elengedhetetlen. "
A KMAT kétnapos ülése Tőkés László EP-alelnök meghívására kedd délelőtt kezdődött. Első ülésükön felrajzolták az Kárpát-medencében élő magyarság problématérképét. Tőkés László KMAT-elnök felvezetőjében megállapította: "együttműködésre vagyunk ítélve". A határon túli magyar szervezetek vezetői egyetértettek abban i, hogy a tavaly a Magyar Országgyűlés által hatlalmas többséggel elfogadott két nemzetpolitikai rendszerváltozást jelentő törvény – a Nemzeti Összetartozás Törvénye, valamint a könnyített honosítást lehetővé tevő módosítás – új alapokra helyezte a magyar-magyar kapcsolatokat, immár érdemben elkezdődhet a határok feletti nemzetegyesítés. Ezért alakították újra a MÁÉRT-ot, jelentette ki a magyar kormány képviseletében jelen lévő Répás Zsuzsanna, a Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetője, az elkövetkezőkben a nemzetpolitikai fórumok tevékenységének összehangolása következik.
A bő kétórás megbeszélést követően a Magyar Néppárti Delegáció látta vendégül munkaülésén a KMAT tagjait. Gyürk András, a magyar delegáció vezetője köszöntőjében kiemelte: ilyen magas rangú nemzeti küldöttség még nem tisztelete meg látogatásával a magyar EP-képviseletet, ugyanakkor rámutatott: a nemzeti összefogás – vagyis az anyaországi, erdélyi és felvidéki EP-képviselők együttműködése – számukra az Európai Parlamentben ma már természetes. Tőkés László, a magyar delegáció tiszteletbeli elnöke felvezetőjében hangsúlyozta: a nemzetegyesítés feladatán túl a nemzeti önrendelkezés általános rendezőelvét kell érvényesítenünk az egész Kárpát-medencében.
A delegációülés után az elszakított nemzetrészek képviselői Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő meghívására Kubinyi Anna textilművész Székelykapuk című kiállításának megnyitóján vettek részt.
Délután egy nyilvános közmeghallgatás keretében az autonómia iránt elkötelezett szervezet 19 vezetője ismertette törekvéseik eddigi eredményeit, saját magyar közösségük jelenlegi helyzetét. Tőkés László hangsúlyozta, hogy minden egyes magyar közösségnek a saját helyzetének leginkább megfelelő autonómiaformát kell megtalálnia.
A találkozón Répás Zsuzsanna, a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője elmondta: a budapesti kormánynak a határon túli magyarok körében partnerekre van szüksége a nemzetpolitikához a hosszú távú megoldás megtalálása érdekében. A tartós megoldás legjobb formája az autonómia lehet – állapította meg.
Gál Kinga, az EP kisebbségi munkacsoportjának fideszes elnöke azt emelte ki: mindent meg kell tenni azért, hogy a nyugat-európaiak számára alig érthető magyar ügyet napirenden tartsák.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke arról számolt be, hogy a Vajdaságban a 2009-ben meghozott szerb törvény lehetővé teszi az autonómiához kapcsolódó jogok gyakorlását, főként kulturális, oktatási, nyelvhasználati területen. A törvény "nem álmaink netovábbja", de jelentős előrelépést jelent – mondta.
Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke elmondta, hogy Szlovákiában az EU-csatlakozás után a kisebbségi jogok bővítése gyakorlatilag "befagyott".
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a regionális parlament, regionális kormányzat megteremtését eredményező székelyföldi területi autonómia érdekében folytatott küzdelmükről beszélt a közmeghallgatáson. Felhívta a figyelmet arra, hogy maga a román alkotmány is lehetővé teszi az önszabályozás alapján álló közhatalmi testületek létrehozását.
AZ esti munkavacsorán a magyar nemzeti közösségek vezetői többek között megállapodtak abban, hogy létrehoznak egy monitoring-rendszert a nemzeti kisebbségek védelme érdekében, autonómia-szabadegyetemet szerveznek, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által tavaly december 1-jén kezdeményezett "Magyarnak lenni jó!" programot lehetőség szerint az egész Kárpát-medencére kiterjesztik. Ugyanakkor elfogadták az eddig csak megfigyelői státusban lévé felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) tagfelvételi kérelmét is. Felvetődött annak az igénye is, hogy az európai őshonos nemzeti közösségek védelmének lehetőségeit tételesen is fel kellene térképezni, viszont úgy döntöttek, hogy az előkészített munkaanyag alapján a soron következő KMAT-ülésen tanácskoznak erről érdemben.
Ma délelőtt a KMAT tagjai véglegesítették és elfogadták azt a két állásfoglalást, amelyekben többek között Európa stabilitásának és az őshonos nemzeti közösségek jogainak összefüggésében megállapították: a nemzeti közösségek autonómiája – miként azt pozitív európai példák egész sora bizonyítja – a többségi nemzetek érdeke is.
„Mi, a múlt század világháborúit lezáró békeszerződések alapján Magyarország határain kívülre került, de szülőföldjükön megmaradni akaró őshonos magyar közösségek ezt a megoldást a belső, országhatárokat tiszteletben tartó önrendelkezés elvén alapuló közösségi – kulturális, sajátos jogállású települési és területi – autonómiák közjogi rendszerében látjuk. Ugyanakkor hisszük, hogy a békés, demokratikus eszközökkel elért közösségi autonómiák fontos pillérei lehetnek a térség stabilitásának, hiányuk vagy ellehetetlenítésük viszont komoly európai stabilitási kockázatot jelenthet” – olvasható a dokumentumban.
A másik állásfoglalás a Kárpát-medencei magyar ügyet taglalja európai összefüggésben. Ennek egyik megállapítása, hogy „bár az esélyegyenlőség, a szubszidiaritás és az önkormányzatiság az európai építkezés rendezőelvei, és minden hetedik európai polgár kisebbségi is egyben, jelenleg az Európai Unió működését szabályozó szerződések és dokumentumok mégsem beszélnek világosan a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek és a hozzájuk tartozó személyek sajátos jogairól. Éppen ezért az egyéni szabadságjogok, illetve az erre épített európai alapjogok dokumentumai mellett egy Európai Kisebbségvédelmi Charta megalkotását is elengedhetetlennek tartjuk.”
Az unió működését új alapokra helyező lisszaboni szerződés egyebek közt létrehozta a polgári kezdeményezés európai jogintézményét. Ennek lényege, hogy kellő számú tagállamból megfelelő számú állampolgár aláírásával a lakosság maga is kezdeményezheti uniós jogszabály megalkotását valamilyen kérdésben. Tőkés közölte, hogy ilyen állampolgári kezdeményezést terveznek az őshonos nemzeti kisebbségek státuszát illetően.
Brüsszel, 2011. március 3.
A KMAT Sajtószolgálatának
Összefoglalója

Magyar unió az Európai Unióban
Tőkés László EP-alelnök meghívására március 1-3. között Brüsszelben tartotta kihelyezett ülését a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT). A határon túli magyar politikai szervezetek többnyire elnöki szinten képviseltették magukat.
Nemzetközi sajtótájékoztatóval zárult tegnap a KMAT brüsszeli kihelyezett ülése. Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a KMAT három irányban is kezdeményezéssel él. Magyarországtól azt kérik, hogy vállaljon – egyelőre nem hivatalos formában – „védhatalmi státuszt” a határon túli magyar kisebbségek ügyében. A határon túli magyar közösségek a többségi nemzetek politikusaihoz azzal a felhívással fordulnak, hogy üljenek le velük tárgyalni, rendezzék az autonómiatörekvések kérdését. Végezetül az EU-hoz is fordul a KMAT, kérve, hogy az unió támogassa az autonómiatörekvéseket.
A Magyarország határain kívül élő magyar nemzeti közösségek számottevő szervezeteiből álló fórum tagjai zárónyilatkozatukban egyhangúlag megállapították, hogy megmaradásuk és fejlődésük egyedüli garanciája a területi, perszonális és sajátos jogállású autonómia formák biztosítása. Ennek érdekében minden törvényes eszközt felhasználnak, szögezték le az elszakított nemzetrészek képviselői, hogy a magyarság e jogos igényének érvényt szerezzenek, hozzátéve: "a magyar kérdés ilyetén megoldása Európa stabilitása szempontjából is elengedhetetlen. "
A KMAT kétnapos ülése Tőkés László EP-alelnök meghívására kedd délelőtt kezdődött. Első ülésükön felrajzolták az Kárpát-medencében élő magyarság problématérképét. Tőkés László KMAT-elnök felvezetőjében megállapította: "együttműködésre vagyunk ítélve". A határon túli magyar szervezetek vezetői egyetértettek abban i, hogy a tavaly a Magyar Országgyűlés által hatalmas többséggel elfogadott két nemzetpolitikai rendszerváltozást jelentő törvény – a Nemzeti Összetartozás Törvénye, valamint a könnyített honosítást lehetővé tevő módosítás – új alapokra helyezte a magyar-magyar kapcsolatokat, immár érdemben elkezdődhet a határok feletti nemzetegyesítés. Ezért alakították újra a MÁÉRT-ot, jelentette ki a magyar kormány képviseletében jelen lévő Répás Zsuzsanna, a Nemzetpolitikai Államtitkárság vezetője, az elkövetkezőkben a nemzetpolitikai fórumok tevékenységének összehangolása következik.
A bő kétórás megbeszélést követően a Magyar Néppárti Delegáció látta vendégül munkaülésén a KMAT tagjait. Gyürk András, a magyar delegáció vezetője köszöntőjében kiemelte: ilyen magas rangú nemzeti küldöttség még nem tisztelete meg látogatásával a magyar EP-képviseletet, ugyanakkor rámutatott: a nemzeti összefogás – vagyis az anyaországi, erdélyi és felvidéki EP-képviselők együttműködése – számukra az Európai Parlamentben ma már természetes. Tőkés László, a magyar delegáció tiszteletbeli elnöke felvezetőjében hangsúlyozta: a nemzetegyesítés feladatán túl a nemzeti önrendelkezés általános rendezőelvét kell érvényesítenünk az egész Kárpát-medencében.
A delegációülés után az elszakított nemzetrészek képviselői Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő meghívására Kubinyi Anna textilművész Székelykapuk című kiállításának megnyitóján vettek részt. Délután egy nyilvános közmeghallgatás keretében az autonómia iránt elkötelezett szervezet 19 vezetője ismertette törekvéseik eddigi eredményeit, saját magyar közösségük jelenlegi helyzetét. Tőkés László hangsúlyozta, hogy minden egyes magyar közösségnek a saját helyzetének leginkább megfelelő autonómiaformát kell megtalálnia.
A találkozón Répás Zsuzsanna, a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője elmondta: a budapesti kormánynak a határon túli magyarok körében partnerekre van szüksége a nemzetpolitikához a hosszú távú megoldás megtalálása érdekében. A tartós megoldás legjobb formája az autonómia lehet – állapította meg.
Gál Kinga, az EP kisebbségi munkacsoportjának fideszes elnöke azt emelte ki: mindent meg kell tenni azért, hogy a nyugat-európaiak számára alig érthető magyar ügyet napirenden tartsák.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke arról számolt be, hogy a Vajdaságban a 2009-ben meghozott szerb törvény lehetővé teszi az autonómiához kapcsolódó jogok gyakorlását, főként kulturális, oktatási, nyelvhasználati területen. A törvény "nem álmaink netovábbja", de jelentős előrelépést jelent – mondta.
Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke elmondta, hogy Szlovákiában az EU-csatlakozás után a kisebbségi jogok bővítése gyakorlatilag "befagyott".
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a regionális parlament, regionális kormányzat megteremtését eredményező székelyföldi területi autonómia érdekében folytatott küzdelmükről beszélt a közmeghallgatáson. Felhívta a figyelmet arra, hogy maga a román alkotmány is lehetővé teszi az önszabályozás alapján álló közhatalmi testületek létrehozását.
AZ esti munkavacsorán a magyar nemzeti közösségek vezetői többek között megállapodtak abban, hogy létrehoznak egy monitoring-rendszert a nemzeti kisebbségek védelme érdekében, autonómia-szabadegyetemet szerveznek, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által tavaly december 1-jén kezdeményezett "Magyarnak lenni jó!" programot lehetőség szerint az egész Kárpát-medencére kiterjesztik. Ugyanakkor elfogadták az eddig csak megfigyelői státusban lévé felvidéki Magyar Koalíció Pártja (MKP) tagfelvételi kérelmét is. Felvetődött annak az igénye is, hogy az európai őshonos nemzeti közösségek védelmének lehetőségeit tételesen is fel kellene térképezni, viszont úgy döntöttek, hogy az előkészített munkaanyag alapján a soron következő KMAT-ülésen tanácskoznak erről érdemben.
Tegnap délelőtt a KMAT tagjai véglegesítették és elfogadták azt a két állásfoglalást, amelyekben többek között Európa stabilitásának és az őshonos nemzeti közösségek jogainak összefüggésében megállapították: a nemzeti közösségek autonómiája – miként azt pozitív európai példák egész sora bizonyítja – a többségi nemzetek érdeke is. „Mi, a múlt század világháborúit lezáró békeszerződések alapján Magyarország határain kívülre került, de szülőföldjükön megmaradni akaró őshonos magyar közösségek ezt a megoldást a belső, országhatárokat tiszteletben tartó önrendelkezés elvén alapuló közösségi – kulturális, sajátos jogállású települési és területi – autonómiák közjogi rendszerében látjuk. Ugyanakkor hisszük, hogy a békés, demokratikus eszközökkel elért közösségi autonómiák fontos pillérei lehetnek a térség stabilitásának, hiányuk vagy ellehetetlenítésük viszont komoly európai stabilitási kockázatot jelenthet” – olvasható a dokumentumban.
A másik állásfoglalás a Kárpát-medencei magyar ügyet taglalja európai összefüggésben. Ennek egyik megállapítása, hogy „bár az esélyegyenlőség, a szubszidiaritás és az önkormányzatiság az európai építkezés rendezőelvei, és minden hetedik európai polgár kisebbségi is egyben, jelenleg az Európai Unió működését szabályozó szerződések és dokumentumok mégsem beszélnek világosan a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek és a hozzájuk tartozó személyek sajátos jogairól. Éppen ezért az egyéni szabadságjogok, illetve az erre épített európai alapjogok dokumentumai mellett egy Európai Kisebbségvédelmi Charta megalkotását is elengedhetetlennek tartjuk.”
Az unió működését új alapokra helyező lisszaboni szerződés egyebek közt létrehozta a polgári kezdeményezés európai jogintézményét. Ennek lényege, hogy kellő számú tagállamból megfelelő számú állampolgár aláírásával a lakosság maga is kezdeményezheti uniós jogszabály megalkotását valamilyen kérdésben. Tőkés közölte, hogy ilyen állampolgári kezdeményezést terveznek az őshonos nemzeti kisebbségek státuszát illetően.
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ásó, kapa, nagyharang? – Hosszú távra szóló koalíciós együttműködési szerződést írtak alá a kormánypártok
Kisebbségi törvény, régióátalakítási törvény, választási törvény módosítása – mindezek a törvényhozási prioritások szerepelnek abban az együttműködési szerződésben, amelyet tegnap írtak alá a kormánykoalíciót alkotó Demokrata-Liberális Párt (PD-L), az RMDSZ, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportja.
Az RMDSZ részéről új szövetségi elnökként Kelemen Hunor látta el kézjegyével a dokumentumot, Markó Béla miniszterelnök-helyettes ezúttal a háttérből „asszisztálta” utódját, a szövetség több képviselőjével és szenátorával együtt.
A parlamentben megtartott ünnepélyes eseményen elsőként Emil Boc miniszterelnök, a PD-L elnöke méltatta az egyezmény jelentőségét. Boc kifejtette, a protokollum céljaként fogalmazták meg a gazdasági növekedés tartóssá tétele érdekében történő további közös kormányzást. A kormányfő úgy vélte, a koalíció együtt vészelte át a legnehezebb időszakot, és az utóbbi időszakban sikerült enyhe gazdasági növekedést is produkálnia, miután tavaly az összeomlás elkerülése volt a cél.
„A fontos, bár fájdalmas reformintézkedéseket meghoztuk, most csak a gyümölcsöket kell learatni” – fogalmazott Boc. Részletezte a dokumentumban lefektetett közös gazdasági célokat, köztük a makrogazdasági stabilizációt az egységes adókulcs megtartásával, a tőkepiac konszolidációját, infrastrukturális befektetések eszközlését, az európai uniós alapok lehívási arányának javítását. A gazdasági növekedés céladatait 1,5-2 százalékban határozta meg az idei évre, és 4-4,5 százalékban a jövő évre.
Boc az adóterhek csökkentéséről, munkahelyteremtésről, valamint nyugdíjak növekedéséről is beszélt. Kifejtette, a nyugdíjak az infláció növekedésével párhuzamosan, illetve a reálbérek 50 százalékos növekedésének megfelelően emelkedhetnek.
Kelemen Hunor az RMDSZ által megfogalmazott törvényhozási és kormányzási prioritásokról beszélt. „A kisebbségi jogok megerősítésére és kibővítésére vonatkozó rendelkezések szerepelnek a protokollumban. Ilyen a kisebbségi törvény, amely már 2005 óta a parlamentben várja sorsát; a másik fontos törvény a fejlesztési régiók átszervezésére vonatkozik” – részletezte a szövetségi elnök.
Nem publikusak a határidők
Korábban az RMDSZ politikusai hangsúlyozták, a koalíciós egyezség hatékonyságát az biztosítja, hogy határidőkhöz kötik a közös kormányzás ütemtervébe foglalt törvények és intézkedések elfogadását. A megállapodás tegnapi ismertetésekor azonban nem hangzottak el határidők; dátumok a sajtóhoz eljuttatott dokumentumban sem szerepelnek.
„Az volt a koalíciós egyezség, hogy a határidők a megállapodás egyik mellékletét képezik. Ez azonban nem nyilvános, nem kívántuk a sajtó elé tárni” – mondta lapunknak Fekete Szabó András szenátusi frakcióvezető. A politikus nem kívánta részletezni, miért volt szükség a határidők titkosítására.
A határidők kapcsán lapunk érdeklődésére Kelemen Hunor a helyszínen elmondta, a kisebbségi törvényt már az idei a tavaszi törvényhozási ciklusban fogadnák el, a régióátszervezési törvényt pedig az őszi parlamenti ciklusban kezdik el megvitatni, hogy aztán jövőre, a tavaszi ülésszak ideje alatt elfogadják. „Ugyanakkor javasoljuk a választási törvények módosítását: mind az önkormányzati, mind a parlamenti választásokat szabályozó jogszabály esetében arra törekszünk, hogy erős és arányos képviseletet biztosítsunk a romániai magyarságnak” – tette hozzá Kelemen Hunor.
Mint ismeretes, a helyhatósági választási törvény esetében az RMDSZ a választási küszöb 5-ről 3 százalékra való csökkentését szorgalmazza, míg a parlamenti választási törvény esetében az arányos képviselet megőrzése a cél. Ennek kapcsán kérdésünkre kifejtette: az RMDSZ szempontjából lehetséges a vegyes rendszer támogatása, vagy az egyéni választókerületes rendszer leegyszerűsítése egyszerű többséges rendszerre.
Felvetésünkre, miszerint nem túlzott-e Emil Boc optimizmusa, amikor egy trimeszter egyetlen százalékos növekedése alapján már a gazdasági növekedésre építi a kormány teljes stratégiáját, Kelemen Hunor tagadólag válaszolt. „Azt látjuk, hogy az elmúlt év utolsó két hónapja már gazdasági kiegyensúlyozottságot hozott, ezt kell megerősítenünk. Olyan intézkedéseket vezetünk be, amelyeknek hatásait már az idei év második felétől a mindennapjaikban, életszínvonaluk növekedésében érezhetik a polgárok” – fejtette ki az RMDSZ elnöke.
Mi lesz 2012 után?
A dokumentum egyébként a következő mondattal zárul: „A koalíció politikai célja (...) a közös kormányzás 2012 után is.” Az RMDSZ politikusai korábban többször is hangsúlyozták: nincs „örök hűség”, a koalíciós megállapodás csak a Boc-kormány mandátuma végéig, 2012-ig szól. Fekete Szabó András nem lát ellentmondást a fenti megfogalmazás és a korábbi nyilatkozatok között. „Ez a zárómondat nem jelent semmiféle elkötelezettséget az RMDSZ részéről: csupán egy célt, szándékot fogalmaz meg. Valamennyi koalíciós tárgyaláson részt vettem, és a nagyobbik kormánypártnak sohasem ígértük azt, hogy 2012 után is együtt folytatjuk” – magyarázta a szenátor.
Bírál az ellenzék
Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) „mindent feláldoz annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson”. Mihai Voicu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke is úgy vélte, hogy a koalíciós pártok számára öncél, hogy a kormányrúdnál maradjanak
Új Magyar Szó (Bukarest)

Elmaradt az iskolák kétnyelvűsítése Marosvásárhelyen
Még nem készült el az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD) a marosvásárhelyi általános iskolák nyelvtérképével kapcsolatos jelentése. Amennyiben a testület illetékeseinek sikerül a napokban véglegesíteniük a dokumentumot, annak megvitatására leghamarabb a jövő héten kerülhet sor. A vizsgálótestület látogatását megelőzően a szülők által feljelentett iskolák vezetői különféle módszerekkel próbálták kicselezni a hatóságot. A szülők nyomására egyébként eddig csupán az Unirea Gimnázium vezetősége volt hajlandó kétnyelvűsíteni a homlokzati tábláját.
Amennyiben a kollégák úgy érzik, hogy a kivizsgálásba más intézményeket is be kell vonnunk, akkor elhúzódhat az ügy lezárása” – fejtette ki lapunknak Haller István, a CNCD tagja. Haller István leszögezte: az ellenőrzésen szerzett benyomásairól sem ő, sem kollégái mindaddig nem nyilatkozhatnak, amíg a jelentésről döntés nem születik. „Csak annyit mondhatok, hogy nem igaz, amit az egyik országos sajtóorgánum leírt, azaz hogy én elégedett lennék a marosvásárhelyi iskolákban tapasztaltakkal” – reagált Haller a neki tulajdonított nyilatkozatra.
A vizsgálótestület látogatását megelőzően a szülők által feljelentett iskolák vezetői különféle módszerekkel próbálták kicselezni a hatóságot. Az intézmények igazgatói még az év elején fényképekkel igyekeztek bizonyítani az iskolákban megvalósult kétnyelvűséget. Úgy fotóztatták a magyar osztálytermek falait, hogy a képről nem derült ki, hogy az lényegében egy zárt, kimondottan csak a magyar közösség által használt helyen, és nem a folyosón készült. Hasonló módszerhez folyamodott a tanfelügyelőség is. A Dacia nevű, volt 10-es és 14-es számú, egyesített általános iskola vezetősége pedig nyilatkozattételre utasította a magyar nemzetiségű tanítónőket. „Egy olyan levelet írattak alá a magyar tanítónőkkel, amelyben ők kijelentik, hogy az iskolában harmónia uralkodik a két etnikum között. Ehhez képest az igazgató állandóan fenyegeti a magyarokat, sőt a tanévnyitóra még a rendőrséget is kihívta” – számolt be lapunknak az ügyet felvállaló Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ügyvezető igazgatója, Szigeti Enikő. Gyerekeik folyamatos megalázásáról számoltak be a magyar szülők is, akik közül többen más iskolába költöztették csemetéiket. Annak ellenére, hogy a két iskolaépületet magában foglaló intézmény vezetője, Saveta Evi szerint a folyosókon megvalósult a nyelvi egyensúly, csütörtöki látogatásunk időpontjáig ennek alig-alig volt nyoma. Az igazgatónő szerint a homlokzatra a kilátásba helyezett tatarozás miatt nem került fel a kétnyelvű tábla.
Kolléganőjénél sokkal nyíltabban vállalta fel a 2001/215-ös törvénnyel való dacolást Alexandru Todea, a kövesdombi Liviu Rebreanu (volt 15-ös és 17-es összevont) általános iskola igazgatója. A volt helyettes főtanfelügyelő a diszkriminációellenes testület tagjainak is kijelentette: az épületben semmi szükség a kétnyelvű feliratokra, hisz a magyar gyermekeknek kötelességük ismerni az állam nyelvét. A szülők beadványa mindössze a Dózsa György utcai 2-es számú általános iskolában tette meg a hatását. Márton Imre aligazgatónak köszönhetően a folyosókon számos magyar nyelvű felirat jelent meg. Ma már a kétnyelvűség jellemzi szinte az egész épületet, amelyet száz évvel ezelőtt a város hajdani polgármestere, Bernády György építtetett. A művelet nem is került sokba, az aligazgató megtalálta annak módját, miként lehet saját zsebből vagy külső támogatással érvényt szerezni a törvénynek. „Ez a magyar pedagógusokon is múlik, hiszen az ő feladatuk megtölteni tartalommal a faliújságokat, ismertetőtáblákat, plakátolókat. Sajnos nem mindenütt élnek a lehetőséggel” – állapította meg Szigeti Enikő.
A szülők nyomására egyébként eddig csupán az Unirea Gimnázium vezetősége volt hajlandó kétnyelvűsíteni a homlokzati tábláját. A római katolikus egyház által visszakapott épületben működő iskola igazgatója, Cristina Branea azonban félmegoldást hozott. A táblára, melyet a kérelmezőkkel fizettetett ki, magyarul csak az iskola szó került fel. A város nevét, akár a Ceauşescu-diktatúra utolsó, legkegyetlenebb éveinek sajtóorgánumaiban csak Târgu Mureşként tüntették fel, és lemaradt a szaktárca nevének a fordítása is.
Szucher Ervin, Krónika (Kolozsvár)

Kinek szól a „Szent legionárius ifjúság”?
Szentesített szövetségek
Sabina Fati, România Liberă
A román ortodox egyház vezetőinek nincs kifogásuk a legionárius himnusz ellen, amellyel az apácák megajándékozták Iustin Pârvu apátot, és amelynek aztán nagy sikere volt a Youtube-on. Előfordul, hogy a „Szent legionárius ifjúság”, a Vasgárdának és a Kapitánynak címzett óda felcsendül templomszenteléskor is, és egyáltalán nem tiszta, vajon a pátriárka hivatala nosztalgiából tartja elfogadhatónak, vagy egyenesen támogatja az interneten egyre nagyobb méreteket öltő irányzatot.
A román ortodox egyház vezetőinek nincs kifogásuk a legionárius himnusz ellen, amellyel az apácák megajándékozták Iustin Pârvu apátot, és amelynek aztán nagy sikere volt a Youtube-on. Előfordul, hogy a „Szent legionárius ifjúság”, a Vasgárdának és a Kapitánynak címzett óda felcsendül templomszenteléskor is, és egyáltalán nem tiszta, vajon a pátriárka hivatala nosztalgiából tartja elfogadhatónak, vagy egyenesen támogatja az interneten egyre nagyobb méreteket öltő irányzatot. A román ortodox egyháznak semmiféle haszna nem származik abból, ha összefüggésbe hozzák többé-kevésbé posztmodern legionárius mozgalmakkal, éppen ezért egész sor kérdést vet fel, hogy a pátriárka nem reagál a papok ilyenszerű kesergésére. A Petru Vodă apátságban a kolostoralapító születésnapján azért énekelték a „Szent legionárius ifjúság”-ot, hogy eszébe juttassák az apátnak a boldog napokat, amikor a testvérekkel együtt harcolt a Gárdáért és a Kapitányért. Iustin Pârvut a könnyekig meghatotta a nővérek ajándéka, mivelhogy soha nem tagadta meg legionárius hitét. Több évet ült kommunista börtönökben, a szimpátiája miatti büntetésként, most viszont szabadon kijelentheti, hogy a legionárius mozgalom „a román géniusz legnagyszerűbb kifejeződése”. A legsúlyosabb az egészben nem az, hogy egy kilencven éves pópa kötődést érez egy fasisztoid – az idők folyamán Mihály Arkangyal Légiójának, a Vasgárdának, Corneliu Zelea-Codreanu Csoportjának, Mindent a Házáértnak, Legionárius Mozgalomnak nevezett – politikai mozgalom értékei iránt. Még csak az sem, hogy egy apácakórus himnuszokat énekel egy volt legionáriusnak. A legsúlyosabb az, hogy a román ortodox egyházban senkit nem zavarnak a legionárius gesztusok, nosztalgiák, múmiák. A román ortodox egyház részéről hozzászoktunk a hallgatáshoz a kommunizmus idején, amikor a lehető legaljasabb módon együttműködött a rezsimmel, és a legapróbb erőfeszítést sem tette a buldózerek rohama alatt sorban ledőlő templomok védelmében. A kommunizmus idején a hallgatás egyet jelentett az ortodox klérus részéről a maximális kompromisszummal, ma viszont a hallgatás egy hagyomány folytatásával érne fel.
A román ortodox egyház hagyta magát megalázni a kommunisták, illetve kihasználni a legionáriusok által. A Szent Zsinat antiszemita nyilatkozatokat tett, valamint támogatta a Légiót azt követően is, hogy meggyilkolták Ioan Gheorghe Duca miniszterelnököt, aki 1933-ban törvényen kívül helyezte a Vasgárdát. Az egyház életében ennél is bonyolultabb korszakot jelentett a legionárius nemzetállam, amikor az ortodox vallás volt a legfontosabb propagandaeszköz.
Nehéz ellenben megérteni a Szent Zsinat hallgatását most, amikor az egyház élén egy felvilágosult pátriárka áll, aki képes a korporációs vezetésre, és érteni látszik a világ menetét. Ha nem foglal állást a történelem által elítélt, de ortodox mozgalmak által az interneten és a diszkrét templomocskákban felélesztett irányzatok kapcsán, arra enged következtetni, hogy mindez az ortodox egyház égisze alatt történik.
A Szent Zsinatot zavarják a papok szekusdossziéi, zavarja a gondolat, hogy nyilvánosságra kerülhet a papok vagyona, zavarják a biometrikus útlevelek, amelyeket az ördögtől valónak tart, az Európai Unió, amely magához édesgeti és bűnbe viszi a románokat, viszont soha nem zavarják a túlzások, amibe az egyházszolgák esnek, a tény, hogy csúszópénzt kérnek, nem zavarja a papok középszerűsége, vagy ha legionárius propagandát folytatnak.
A román ortodox egyház eltökélten ellenáll az ország modernizációjának és nyugatiasodásának. Az aranyozott, de zsíros stólák és megannyi vétek mögé bújt ortodox egyház nemcsak a hitelét veszíti el, hanem a híveit is, akik közül egyre többen fordulnak más, a 21. századi valósághoz közelebb álló felekezetek felé. (Fordította Sz. L.)
Új Magyar Szó (Bukarest)

A volt szekus nem állt ki a Tőkést rágalmazó újságíró mellett
Vasárnap délután a nagyváradi városi bíróságon folytatódott annak a pernek a tárgyalása, amelyet Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke indított a Ghimpele de Bihor hetilap volt főszerkesztője, Florin Budea ellen, aki egy cikkében azt állította, hogy a volt királyhágómelléki református püspök a Securitate ügynöke volt. A cikk megjelenését követően Tőkés rágalmazásért pert indított Budea és a hetilap kiadója ellen, Kincses Előd ügyvédet bízva meg a jogi képviselettel. A tegnapi tárgyalásra tanúként beidézték Aurel Căproiut, aki az egykori kommunista titkosszolgálatban hosszú évekig ezredesként szolgált, ugyanis az alperes újságíró őt nevezte meg forrásként. A tárgyalás nem volt zárt, mégis furcsa mód az újságírókat nem engedték be, a Reggeli Újság munkatársa egy szerencsés félreértés folytán juthatott be a tárgyalóterembe. A tárgyaláson megjelent az alperes Budea is. A volt szekus tanúvallomása megdöbbentő részleteket tárt fel az egykori román kommunista titkosszolgálat módszereiről.
A tanúként megszólaló ügynök – aki nem engedet lefotózni magát – Tőkés szomszédja volt, ugyanis évekig az Ezredévi Emléktéren lakott, ahol a püspök szolgálati lakása van. A vallomás szerint a volt szekus 1987-ben kapott utasítást, hogy megfigyelje Tőkést, róla jelentéseket írjon, majd a későbbiek során a volt református püspököt, Pap Lászlót támogatva úgymond „segítsen” abban, hogy az állásából felfüggesztett forradalmárnak új munkahelyet keressenek. Hogy milyen összefüggés volt Pap László és a Securitate között, ha ez utóbbi még a papok állásába is beleszólt, arra a tanú nem felelt. Azt viszont kijelentette, hogy soha, senkinek nem állította azt, hogy Tőkés László valaha is a kommunista politikai rendőrség ügynöke volt, ugyanis erre semmilyen bizonyítéka nincs és nem is hiszi ezt. Florin Budeával egy másik volt szekus révén ismerkedett meg. A szekus veteránok ugyanis állítólag csak a saját maguk szórakoztatására emlékiratokat kezdtek írni, s ezeket egymás között terjesztették is. Egy ilyen memoár egy része került Budeához, azonban abba sem állt az, hogy Tőkés ügynök vagy besúgó lett volna. Amúgy Căproiu kijelentette, félreérthetetlenül figyelmeztette az újságírót, akivel egyszer találkozott s beszélgetett egy váradi cukrászdában, hogy nem járul hozzá ahhoz, hogy róla vagy a tőle hallott dolgokról cikket írjon. A volt szekus vallomásából kiviláglott: mai napig létezik ez a titkos „memoárkönyvtár”, de az egykori bennfentesek ezt nem szánják a nyilvánosságnak. (Arról nem esett szó, hogy egyeseket viszont zsarolhatnak vele.)
Budea – aki ma is afféle sztárújságíróként, a bihari média fenegyerekeként aktivál és osztja az észt az írott és az audiovizuális sajtóban – a maga során azzal érvelt, hogy ő szakmai szempontból meglátása szerint nem vétett, s azt is hozzáfűzte, hogy nem állt szándékában Tőkést bemocskolni, ugyanis ő is elismeri annak püspökként és az EP alelnökeként szerzett érdemeit. Kincses Előd megismételte a bíróság előtt, hogy megbízója nevében 70 000 lejes erkölcsi kártérítést követelnek a Ghimpele de Bihor hetilap kiadójától és nyilvános bocsánatkérést Florin Budeától. A bíróság az ítélethozatalt március 11-re napolta el.
Szőke Mária, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Visszakaphatják elkobzott egyházi levéltári anyagaikat az egykori tulajdonosok
A képviselőház művelődési szakbizottsága jóváhagyta a kommunista rendszer által elkobzott egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatására vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek kezdeményezői Máté András, Kerekes Károly, és Márton Árpád RMDSZ-képviselők. A kezdeményezés értelmében, az egyházak a levéltárhoz fordulhatnak dokumentumaik ügyében, a visszaszolgáltatás feltétele, hogy a püspökségek biztosítani tudják a levéltári anyagok megőrzésének és konzerválásának feltételeit. A törvény jóváhagyásáról az alsóház plénuma dönt majd. (hírszerk.)
Transindex

Őszre új tanterveket ígérnek
A megyékben és a minisztériumban dolgoznak az új oktatási törvény módszertani szabályzóin, készülnek a sajátos tantervek a román nyelv oktatására, a törvény jó, rajtunk múlik, hogyan alkalmazzuk – szögezte le Király András kisebbségi oktatásért felelős államtitkár tegnap azon a sepsiszentgyörgyi szakmai tanácskozáson, amelyen a huszadik évfordulóját ünneplő Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége bemutatta új elnök- és székelyföldi alelnökjelöltjét.
A Kós Károly Szakközépiskolában tartott rendezvény meghívottjaként dr. Szíjártó István egyetemi docens, a Balaton Akadémia igazgatója A magyarság „szükség és érték" címmel tartott előadást.
Ki kell használni az új oktatási törvény nyújtotta lehetőségeket, ehhez ellenben újfajta iskolamenedzseri képességekre van szükség, amelyek nem a jogszabályoktól függenek, hanem a tisztséget betöltő igazgató személyiségétől – hangsúlyozta Keresztély Irma főtanfelügyelő, a szakmai kerekasztalként meghirdetett, de kevés hozzászólással zárult tanácskozás moderátora. Miután bemutatta a háromszéki iskolahálózat néhol túlméretezett, máshol elégtelen rendszerét, vázolta azokat az átmeneti stratégiákat, amelyekkel meg lehet menteni a kistelepülések iskoláit, valamint azokat a megoldásokat, amelyek az oktatás minősége érdekében az összevont osztályok felszámolását jelentenék az általános iskolák gimnáziumi tagozatán, elhangzott néhány, az új törvényt elmarasztaló, illetve méltató vélemény.
Egyesek lehetőséget látnak a szakoktatás fejlődésére, mások egyenesen felszámolását vetítik előre az új jogszabály értelmében; van, aki szerint jó a kötelező oktatás kibővítése, mások ellenzik, azt a kérdést ellenben többen feltették, hol vész el a gyermek az óvoda és a középiskola között, miért történik meg, hogy a mindenre nyitott, érdeklődő kisdiák a középiskolában közömbös minden iránt, sőt, dacos, amiért olyasmibe kényszerítik, amit nem szeret. A kérdésre többen is megadták a választ: nincs kellő idejű és mennyiségű pályaorientáció, divattá vált, hogy értelmi képességeitől függetlenül mindenki elméleti középiskolát végezzen, nincs szakmunkásképzés, a diákokat nem vonják be az iskola rendjének, fegyelmének fenntartásába, a kisebb tanulókkal való foglalkozásokba. Király András államtitkár optimista, szerinte, ha az oktatási intézmények vezetői időnként nemet is tudnak mondani, és meghúzzák a határt, hogy melyik iskolatípusba kiket vesznek fel, és milyen legyen az arány az elméleti, illetve a szakoktatás között, akkor minden rendben lesz. A jelen lévő pedagógusok, iskolaigazgatók nem ilyen derűlátóak, többek szerint a folyamatos változtatás, az új kormány-új szabályok többet ártanak az oktatásnak, mint amennyit használnak, s bár sokan várják, hogy mit hoznak a törvény alkalmazási útmutatói, abban hisznek leginkább, ami az osztályban és nem a minisztériumi irodákban történik.
Fekete Réka, Háromszék
Erdély.ma

Bakk-Dávid Tímea
"ELŐRE A KEZEDET"
Látogatás csángóföldi magyar oktatási helyszíneken 1. (Csángó oktatási program - mi ez? Célja a csángóföldi településeken a magyar nyelv oktatásának bevezetése, kiterjesztése. A gyerekek anyanyelvként tanulhatják a magyart, ha ezt a szülők írásban kérik a település iskolájában. Az MCSMSZ oktatási programja keretében jelenleg 23 településen tartanak Csángóföldön magyarórákat – iskolai választott tantárgyként és/vagy iskolán kívüli fakultatív foglalkozások keretében. Moldvában kilencezer gyerek beszél valamilyen szinten magyarul, eddig 1860 gyereket sikerült bevonni a programba, ebből 980-an tanulják iskolában, heti 3 órában a magyar nyelvet.)
Bogdánfalván a pap is magyarul tanulna; Külsőrekecsinben van a legkényelmesebb „magyar ház”,
ahol a tanárkollégák is zuhanyozhatnak.
Bogdánfalva az idei tanév új helyszíne a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) magyar oktatási programja számára. A Transindex és az MCSMSZ egyik magántámogatója, az Apemin Tusnad képviselője több oktatási helyszínre is ellátogatott; az első állomásunk Bogdánfalva.
Negyedórás út Bákótól, az MCSMSZ fehér furgonját követjük; keskeny, aszfaltozatlan zsákutcában található a bogdánfalvi „magyar iskola”. Azaz egy nagyobbacska falusi ház, ahol az – egyelőre csupán – iskolán kívüli tevékenységek zajlanak. A bejárati ajtó fölött hihetetlen mennyiségű plüssállat biztosítja a megfelelő szigetelést; odabent egy kezdőcsoporttal foglalkozik éppen az itt lakó és tanító pedagógus.
Ahol a pap is tanulna magyarul
Bodó Judit egy évet tanított már Pusztinán, az állami iskolában és a Magyar Házban is. A 2010-2011-es tanévet itt, Bogdánfalván vállalta el. „Most már megbarátkoztam a hellyel, a gyerekekkel; voltunk kirándulni, jó itt, szeretem. De itt a nyelvállapot jóval rosszabb, mint Pusztinán” – meséli. Az apróságok nagy többsége valóban csak egy-egy szót tud egyelőre magyarul; velük játékos formában, teljesen az alapoktól kell kezdeni a magyar nyelv tanítását. A mostani beiratkozókkal együtt januárban 42-en voltak. Vannak, akik kiiratkoztak, mert a szüleik nem engedték őket. Legtöbben az ötödik-hatodikosok járnak, a két párhuzamos osztályból szinte mindenki.
„Előre a kezedet, utána hátra” – a gyerekek mozgással egybekötött dalocska segítségével tanulják meg a testrészek nevét; a most először érkezett gyerekek figyelik, mit csinálnak és mondanak a többiek, akik már játszották ezt a játékot. Kitűnik a többiek közül egy szőke kislány, aki magabiztosan tudja a szöveget, alig téved, és még egy másik dalt is elénekel teljesen egyedül.
Egy másik játékos foglalkozás során az állatok és növények magyar nevét tanulják a kicsik. Celi, úgy tűnik, eminens a kezdők közt: szinte az összes állat és gyümölcs nevét tudja magyarul a Judit által felmutatott képeken, de Sergiu is nagyon ügyes.
Celi a testvérével az elsők közt kezdett járni a tanév elején – ez látszik is. „Innen tudom lemérni, mennyit fejlődtek, mikor a teljesen kezdőkkel jönnek órára” – mondja Judit.
Judit módszere, hogy a képen látható állat nevét először románul mondja a gyerek, majd – ha tudja – a magyar változatot. Szemmel láthatóan az az elv, hogy magyarul beszél velük, esetleg, ha nagyon nem értik, mi most éppen a feladat, elmondja románul is, de ezt általában megteszik helyette a társak, akik már értik – segítenek a többieknek. A kooperáció mellett azonban versengés is van, hiszen aki helyesen tudja egy állat nevét, odakapja a képecskét; aki a legjobb, annak gyűl ki a foglalkozás végére a legtöbb. A gyerekeknek meg is kell számolniuk a végén, kinek mennyi képecskéje gyűlt össze – így egyúttal a számolást is gyakorolják.
A faluban az iskolaigazgató, a polgármester, az egyház egyelőre közömbösen viszonyul a kis falusi házban zajló iskolán kívüli tevékenységhez. „Hallottam, hogy az iskolában néha a tanárok megszidták a gyereket, hogy nem tanultál, bezzeg a magyarra van időd. De vannak nagyon barátságosak is, kölcsönkérték a zselés tollat (amivel kézműves foglalkozásokon lehet díszíteni tárgyakat – szerk. megj.), vagy akiket felvettem autóval, mert stoppoltak, azokkal is jól elbeszélgettünk. A pap pedig szeretne magyarul tanulni, szóval nem panaszkodhatom” – mosolyog.
A felnőttek tudnak magyarul; általában véve jól fogadták, hogy elindult a magyartanítás a falujukban, de volt, aki azt mondta, nem küldi a gyerekét, mert fölösleges. Olyan is akadt, aki megszólította a pedagógust a faluban, hogy miért köszön magyarul. Viszont a gyerekek mesélték, kolindáláskor, amikor egy karácsonyi éneket magyarul énekeltek el, az öreg néni sírva fakadt, hogy ő ezt ismeri, s énekeljék el még egyszer. De olyanok is voltak, akik elkergették a gyerekeket, hogy ne énekeljenek magyarul.
Bogdánfalván Judit egyedül tanít, nincs olyan társaság, mint Pusztinán, akikkel ki lehetett járni. A szomszédokkal jóban van, de a faluban a közbiztonság sem túl jó, ezért a pedagógus inkább otthon ül. Marad jövőre? „Mindenképp maradok Csángóföldön, a tanulmányi szerződés is ideköt. Hogy Bogdánfalván tanítok-e jövőre is, az a vezetőség döntése lesz. Maradnék, mert már megszoktam, egy új helyszínen nehéz a beilleszkedés” – válaszolja. Jövőben az MCSMSZ mindenképp megpróbálja az iskolában is bevezetni az órákat Bogdánfalván.
300 gyerek magyarórán
A következő helyszín az abszolút pozitív példa: Külsőrekecsin. Több mint háromszáz gyerek jár a magyarórákra, óvodától nyolcadikig. A girbegurba, sáros utcácskákon felfele haladva elhagyunk egy útkereszteződésnél felállított keresztet, amelyen még magyar felirat olvasható; Solomon Adrián MCSMSZ-elnök szerint talán ez az utolsó hasonló vallásos magyar felirat Moldvában, amit még nem tüntettek el.
Az apró parasztházak közt kimagasló, narancssárga épület eltéveszthetetlen: ez a külsőrekecsini Gyermekek Háza. Terveit Maczalik Arnold kolozsvári építész készítette el, az épületet 2009 szeptemberében avatták fel.
Külsőrekecsin 2001-ben kapcsolódott be az iskolán kívüli oktatási programba, a foglalkozásokat magánháznál tartották. 2000 előtt is voltak nyári táborok, illetve magyar nyelvű foglalkozások, ha nem is rendszeresen. Nagyon nehéz volt eladó telket találni a faluban; házat a helyiek egyáltalán nem adnak el, vagy csak nagyon drágán; végül 2006-ban sikerült megvásárolni ezt a területet – helyez képbe Solomon Adrián.
2003-tól az állami oktatás keretein belül is tanulhatnak magyarul heti 3 alkalommal a gyerekek. Látogatásunkkor az óvodásokkal éppen Divald Borbála tanító foglalkozik; a fiatal magyarországi származású lány már évek óta itt tanít, és úgy tűnik, véglegesen letelepszik Csángóföldön, hiszen párját is itt találta meg. Nem ér rá azonban beszélgetni, Becze Gizella vezet fel minket az emeleten található tanári lakrészbe, ahol egy tea mellett mesél tapasztalatairól. A csíkcsicsói pedagógus otthon, Hargita megyében két évet óvónőként dolgozott, ám ettől a tanévtől nem kapott állást; 2010 szeptemberében hívták Külsőrekecsinbe, azóta ő tartja a faluban az iskolai magyarórákat a 2-4. osztályosoknak. Mindegyik osztálynak 3 órája van egy héten, egy-egy évfolyamon két, kb. 20 fős osztály is van, sok a gyerek. Két váltásban járnak, mert kevés az osztályterem.
Becze Gizella nem bánta meg a döntését: „tanítási tapasztalatot szerzek egy más környezetben; felénk magyar tannyelvű iskolák vannak, ilyesmit nem tapasztalhatnék”, magyarázza. Közben egyetemre jár, a munka mellett ez minden idejét lefoglalja. A szülők gyakran megállítják az utcán, a gyerekek előmeneteléről érdeklődve, mindenki nagyon kedves.
Bár Külsőrekecsin egy bejáratott helyszín, ahol teljesen elfogadott a magyartanulás, a gyerekek magyar szókincse változó. Van olyan gyerek, aki egyáltalán nem beszél magyarul, vegyes családból származik, édesapja vendégmunkás Magyarországon – mivel otthon nem kap segítséget a magyartanulásban, lassabban fejlődik. De olyan is akad, aki nagyon szépen beszél, mindent megért, és ki tudja fejezni magát. Egy-egy osztályon belül is nagyok tehát a különbségek – ezt Gizella úgy oldja meg, hogy olyan feladatlapokat készít elő, amelyeken könnyebb és nehezebb gyakorlatok is vannak. Aki nem érti a feladatot, annak körbeírja, vagy itt is sok esetben a gyerekek magyaráznak románul egymásnak. Emellett a haladóknak pluszfeladatot is kell oldaniuk.
A tanáriban a kollégák rendesek, s ha a székelyföldi pedagógus romántudása hiányosnak bizonyul, elnézik, segítenek. Becze Gizella egy nyolcadikos osztályt is tanít, a nagyobbakat amúgy Kovács Melánia tanítja az iskolában. Van két nyolcadikos lány, akik Csíkszeredába készülnek, velük külön Divald Borbála is foglalkozik. A nagyok délután járnak, a magyaróra a nyolcadiknak délután 5-től 6-ig tart – már sötét van, mire hazaérnek, de járnak hűségesen.
Transindex.ro

Bakk-Dávid Tímea
MENŐ A MAGYAR BESZÉD
Látogatás csángóföldi magyar oktatási helyszíneken 2. (Csángó oktatási program - mi ez? Célja a csángóföldi településeken a magyar nyelv oktatásának bevezetése, kiterjesztése. A gyerekek anyanyelvként tanulhatják a magyart, ha ezt a szülők írásban kérik a település iskolájában. Az MCSMSZ oktatási programja keretében jelenleg 23 településen tartanak Csángóföldön magyarórákat – iskolai választott tantárgyként és/vagy iskolán kívüli fakultatív foglalkozások keretében. Moldvában kilencezer gyerek beszél valamilyen szinten magyarul, eddig 1860 gyereket sikerült bevonni a programba, ebből 980-an tanulják iskolában, heti 3 órában a magyar nyelvet.)
Csík nem Csíkszereda, és Buda nem Budapest. Nem magyarul éneklik a Tente babát, de egy asszony próféta lehet a saját falujában.
Transindex és az Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) egyik magántámogatója, a Tusnád Ásványvíz Rt. képviselője több oktatási helyszínre is ellátogatott; az első állomásunk Bogdánfalva volt, utána Külsőrekecsinbe, egy bejáratott oktatási helyszínre szálltunk ki, ahol működik a Gyermekek Háza is. Riportunk második részében csíki és budai helyszíni tapasztalatainkról számolunk be – nem Csíkszeredáról és nem Budapestről van szó, hanem két Bákó megyei csángó településről.
Magyarok a csíki „sectorul Bucuresti”-ben
Külsőrekecsinből Csík faluba érkezünk. Itt 2004-ben kezdődött a magyar oktatás; elég nehezen indult be, eleinte ellenségesen fogadták az MCSMSZ programját. Ám az utóbbi években megfordult a folyamat – meséli Solomon Adrián MCSMSZ-elnök.
A szövetség egy falusi házat, illetve melléképületeket vásárolt meg; a ház és az udvar egyáltalán nem tűnik ki a szomszédai közül a falu „sectorul Bucuresti”-nek nevezett szegletében. Itt is sár van; aszfalt még nyomokban sincs a főúttól távolabb lévő csángó falvakban. Az új idők jeleként egy kisgyerek gördeszkázni próbál – betonfelület vagy aszfalt híján a patak befagyott jegén, nem túl nagy sikerrel.
A „tanterem”-szobában épp egy nyolcadikos kislány nyelvtanozik Tamás Tündével, aki már 2008 óta tanít a faluban.
Fekete-Kászoni Rita félév közben érkezett Csíkszeredából, mert, mint mondja, már nagyon akarta látni, mi történik a moldvai magyar oktatási programban. „Szüleim kostelekiek, a nyarakat ott töltöttem, az ott tanító magyartanárok – Imre Éva és Ferencz András – példája volt hatással rám.” Biokémia és menedzsment után most pedagógiát tanul Székelyudvarhelyen. Az MCSMSZ más tanáraihoz hasonlóan vállalta, hogy Moldvában tanít az egyetem ideje alatt, ennek fejében a szövetség fizeti a tandíját, mintegy továbbképzésként. Ötödiktől tizenkettedikig tanítja Csík falu gyerekeit iskolán kívül; az iskolai órákat Tamás Tünde tartja.
Ahol menő magyarul tudni
„Az emberek nem fogadnak be egykönnyen a közösségbe; de ha befogadtak, akkor alig engednek el. Kezdünk a fiatalsággal is összebarátkozni, ami olyan szempontból is fontos, hogy lehet majd táncsoportot alapítani.” Fekete-Kászoni Rita szerint a felnőttek mind tudnak magyarul; ha látogatóba mennek, a családban egymás közt is magyarul beszélnek a szülők és gyermekek. A középiskolások meg egyenesen élvezik, hogy olyan nyelven tudnak egymás közt beszélgetni, amit a román többség nem ért: menő dolog magyarul tudni. „Sajnos ez nem jellemző mindenhol az egész megyében” – teszi hozzá Solomon Adrián.
Ritának bejön a moldvai tanárkodás. Nem szeretne Kosteleken tanítani? „Senki ne legyen próféta a saját falujában” – mosolyog. Adrián hozzáteszi, még van olyan tanáruk, aki csángóföldi, de nem a saját falujában tanít.
A „magyar iskola”, ahogy a faluban nevezik, kicsi, ezért nem alkalmas nagyobb rendezvények szervezésére. Az egyház ifjúsági házában vagy a kocsmában szoktak koncertet, táncházat tartani. A pappal jóban vannak a lányok, elhívták házszentelni is, az osztálytermet is megáldotta.
A sepsiszentgyörgyi születésű, de ugyancsak kosteleki származású Tamás Tünde azt mondja: nem is menne más faluba. Már harmadik éve Csíkban tanít, és még maradna. Nem tudja meddig, de jól érzi itt magát, jól kijön a helyiekkel. A legtöbben szívesen segítenek, ha valamire megkérik őket; jó a viszony a szomszédokkal. Egyetlen ellenpéldát mondanak, amikor megtudták, hogy egy részeg helybeli csúnyán beszélt (egyébként magyar nyelven) „a magyarokról”, akiket „fel kéne akasztani”, de ez a férfi is szemtől szemben kedves velük.
Másodiktól negyedikig azok a gyerekek, akik járnak órára, járnak az iskolában is; Tünde 3 csoporttal, 24 gyerekkel foglalkozik. Az iskolában 2 tanítónő van, az 1-3., illetve a 2-4. összevont osztályban tanítanak. Közreműködőek a magyartanárokkal. Néha egy-egy szülő aggodalmaskodik, hogy minek az a plusz óra, így is annyi tantárgy van, olyankor Tünde megnyugtatja őket: úgysem hagy sok házifeladatot.
Csíkból Csíkszeredába – s vissza
Akik 2005-ben másodikos-harmadikosként elkezdték, nagyrészt folytatják a magyartanulást – mondja Tünde. Csík faluból volt három gyerek, akik Csíkszeredába mentek továbbtanulni, ám hazajöttek, a társaik biztatták, jöjjenek át Bákóba; nehéz is volt Csíkszeredában mindent magyarul tanulni, s ennek híre ment a faluban, kicsit elbátortalanodott a többi gyerek is, nem akarnak menni. Most is van egy gyerek, aki menne kilencediktől – de egyedül nem akar.
Sulibörzét kellene tartani, más csángó falvakból Csíkszeredában tanuló diákok kéne eljöjjenek Csík faluba, hogy elmeséljék, milyen az ottani élet – vetik fel a pedagógusok. Solomon Adrián szerint szoktak is kivinni a csíkszeredai kollégiumba kisebb csángó diákokat, hogy a helyszínen győződjenek meg arról, jó hely, és érdemes székelyföldi iskolába felvételizni. Hogy utána mi történik velük, az nagyon változó – van, aki munkába áll, Erdélyben marad, vannak továbbtanulók is. Akik nyolc-tíz éve magyarul tanultak egy darabig, majd Bákóban végeztek, hazajöttek, családot alapítottak, azok nem éneklik a gyereküknek magyarul a Tente babát, fogalmaz Tamás Tünde. Inkább a nagyszülők beszélnek magyarul az unokáikkal. Ám valószínűleg ez a generáció nem zárkózik majd el attól, hogy a saját gyerekeit is magyarórára adja, tehát lesz folytonosság. Előfordul, nem is ritkán, hogy a fiatalok az utcán magyarul szólnak egymáshoz.
A mostani 30-40 évesek korosztálya azonban minden szinten kiesett a magyar oktatásból és mentalitásváltási folyamatból – véli Solomon Adrián. Nagyon szépen beszélnek magyarul, a házastársak anyanyelvükön szólnak egymáshoz otthon, ám „a gyerekhez meg a kis állatokhoz már románul beszélnek”.
Aki próféta a saját falujában
A Klézse községhez tartozó Buda az utolsó állomás: itt a moldvai magyar hagyományőrzés és visszatanítás egyik helyi apostolához, a szívélyes és katonás, karakán „néne Vittorihoz” – ahogy mindenki nevezi – kopogunk be. Épp baj van a kéménnyel, füst van a szobában, a gyerekekkel kijött az udvarra, ahol ugrókötéllel játszva a hét napjait gyakorolják.
Botezatu Victoria a saját házában tanít nemcsak magyar beszélgetést, de csángó hagyományos mesterségeket, szokásokat, régi dalokat, táncokat a fiataloknak. „Nem hivatalosan a rendszerváltás óta foglalkoztam fiatalokkal, gyermekekkel. Soknak már gyermeke van azóta. Akkor még nem magyaróráztunk, mindenki tudott beszélni magyarul. Énekeket és táncokat tanultunk vissza az öregebbektől” – meséli. Mikor már kiderült, szükség lenne nyelvtanításra is, mert a kisebbek közül egyre kevesebben tudtak magyarul, akkor kezdett kommunikációt, mindennapi beszédet is tanítani.
„Nem sokat írok velük, én magam sem jártam magyar iskolába. De beszélünk, játszunk, hogy megtanulják a nyelvet.” A falubeliek megszokták, hogy néne Vittori magyart tanít, küldik a gyermekeket. Bár olyan is volt, aki az ablaka betörésével fenyegette meg az asszonyt. A környékről mindegyik gyerek idejár, s lennének többen is, csak a települést kettészelő „nagyúton” kísérő nélkül nem lehet átkelni – itt van tehát infrastrukúra, aszfalt, főút, de hátrányai is akadnak.
Botezatu Victoria iskolán kívül foglalkozik a gyerekekkel, akik már elmúltak háromévesek, azokat szívesen várja. Közel százan járnak hozzá. Bár pedagógusi végzettsége nincs, jó érzékkel, mondókákkal, játékokkal ülteti el észrevétlenül az ismereteket tanítványaiban. Ugyanakkor a szülőknek azt tanácsolja, beszéljenek otthon is velük magyarul. A felnőtteknek is szervez foglalkozást, guzsalyast, ahol a régi szokásokat közösen felelevenítik; ilyenkor természetszerű, hogy mindenki magyarul társalog.
Klézsében három helyre is járhatnak a gyerekek magyarórára: a Szeret-Klézse Alapítványhoz, illetve Szász Annához. Néne Vittori szerint a környéken csak 3-4 család volt, ahonnan nem jártak a gyermekek, de amikor nyári óvodát tartottak, s az összes gyerek odacsődült, ők se maradhattak ki. Most már annyira belejöttek, hogy ők is járnak órára.
A pap félt megengedni karácsonykor, hogy a gyerekekkel magyar szenténeket is énekeljenek az oltárnál. De amúgy nem ellenséges, megszentelte az osztálytermet is, nem tett epés megjegyzéseket, barátságos. Nehezményezte ugyanakkor, hogy miért tőlük – a moldvai katolikus egyháztól – kérik az igazolásokat a magyar állampolgárságért folyamodó csángók; hogy nem lehetett volna ezt másképp megoldani? „Mondtam neki, az egy puszta igazolás, hogy az illető meg van keresztelve, olyan máshova is szokott kelleni, az én gyermekeim teológiát végeztek, ők is kellett vigyenek.” Nem mondhatni, hogy sokan kérnék amúgy; a legtöbben úgy gondolják, ez csak a székelyföldieknek jár, vagy nem is tudnak róla, hogy kérhetnék.
"Néne Vittori" próféta a saját falujában: még a kommunizmus ideje alatt is úgy ismerték a faluban, mint aki tud olvasni magyarul, hívták halottvirrasztáshoz olvasni a magyar szertartási szöveget, megkérték, másoljon le régi magyar énekeket, imákat. „Nem is tudtam volna letagadni, azelőtt is mindig úgy néztek a faluban, mint aki egy kicsit ’magyarabb’, mint a többiek. Olyan volt az én családom, ezt nem én kerestem, nagyapám magyar Bibliát olvasott, voltak könyvek, olvastak nekünk mesét. Mai napig egymást között nem beszélünk románul, ebben nőttem fel, nekem ez volt a természetes.” Botezatu Victoria a gyermekeire hagyta a családi örökséget. Lánya a szomszéd faluban, Trunkon tanít.
„Ki keresztapám, komám, ki rokonom, ki szomszédom – mindenki ismer, mindenki tudja, milyen foglalkozás zajlik, s ellenség most nincs. Ez nagyon jó érzés, mert voltak olyan idők, mikor a legjobb barátod nem szólt feléd, s nem is tudtad, minek, aztán derült ki, azért viselkedett így, mert valaki azt mondta neki, mi nem kéne ebbe beleavatkozzunk, ilyen politikákkal foglalkozzunk. Úgyhogy voltak félrevezetések, s rossz érzés volt, de már hál’ Istennek elmúltak. Mindenki meggyőződött arról, ebben semmi veszélyes dolog nincs, semmi rosszat a gyermekek nem tanulnak. Elértük azt, hogy az óvodában az óvónők mondják a szülőknek: mennyire látszik azokon a gyerekeken, akik magyarórára járnak, hogy foglalkoztak velük!”
Transindex.ro

A Jobbik Baráti Kör nyilatkozata Vona Gábor kitiltása kapcsán
A marosvásárhelyi római katolikus plébánia ma este visszamondta a Jobbik Baráti Körrel kötött megállapodását, így a meghirdetett lakossági fórumot sem tudjuk megtartani. Szomorúan tudatjuk hát, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnökének péntek délután Marosvásárhelyre tervezett előadása elmarad. Azonban még szomorúbbak vagyunk amiatt, hogy eddig ismeretlen emberi jogvédő szervezetek, valamint a Pro Európa liga általunk értelmetlennek vélt és ellenünk intézett kirohanásai elégségesek voltak arra nézve, hogy a marosvásárhelyi katolikus egyházat hátralépésre kényszerítsék.
Nem tudjuk elfogadni azt, hogy a Kárpát-medencei népek megbékéléséről szóló előadás, a közép-kelet-európai unió elképzelése lenne a legnagyobb veszély, amely Marosvásárhely lakosságára leselkedik. Túl ezen, azon is érdemes elgondolkodnunk, hogy miközben a Jobbikot a magyarországi pártpolitika exportálásával vádolják, a Deus Providebit Tanulmányi Házból való kitiltásunk időben gyanúsan közel van a 2/3-dos hatalommal bíró Fidesz-tag Kövér László Marosvásárhelyre történő látogatásával. Összeesküvés-elméletekbe gyártásába nem akarunk belemenni, azonban a nyilvánvalót sem kerülhetjük meg.
A marosvásárhelyi magyarság vezetésére termett intézmény, jelesül a helyi római katolikus plébánia úgy látszik nem érdekelt abban, hogy a Kárpát-medencében tartós béke jöjjön létre az itt elő népek között, a magyarországi napi politikai érdekek keresztmetszetében megméretett és híjával találtatott. Kénytelen vagyunk levonni a tanulásgot: a valós alapoon nyugvó béke, a Kárpát-medencei népek boldogulása egyeseknek csak jól csengő választási szlogen, míg a Jobbik számára kitűzött cél. Ahogy a ripacs fél a tehetségtől, úgy fél a jelenlegi magyar politikai elit a Jobbik valós problémákra reagáló, életképes és nem szélsőséges programjától.
"Ne menjen le a nap a te haragoddal" – tartja a keresztény mondás, így mi sem hargszunk az utolsó pillanatban bekövetkezett gáncsoskodások miatt, azonban jelezzük: Jézus befogadásra, szeretetre tanít mindannyiunkat és nem arra, hogy eltaszítsuk magunktól a segítő jobbot!
Szebb jövőt!
Marosvásárhelyi Jobbik Baráti Kör
Erdély.ma

Nyelvünk használata a rádióban és televízióban
Kolozsvár – Szakmai beszélgetés mennyire tartózik a nagyközönségre vitatható. De jelen esetben ennek a szakmai beszélgetésnek több vonzata van, mely a hallgató számára már fellebbenthet bizonyos dolgokat, melyekről jó tudni neki is, mint egyszerű fogyasztónak.
Kolozsváron, második alkalommal, tartották meg azt a tudományos beszámolót, ami az audiovizuális médiában dogozók munkásságát, ismerteti. A Communitas Alapítvány támogatásával, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia EMTE) és a Babeş- Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kommunikáció szakos tanárainak és diákjainak együttműködésével elkészült az első romániai magyar nyelvű audiovizuális műsorok nyelvhasználati sajátosságait vizsgáló médiajelentés. Tehát a képi nyelvről ez esetben nem volt szó. A jelentést 2011. február 21-én mutatták be Marosvásárhelyen.
Kolozsváron, ennek a bemutatására a Minerva Egyesület székházába került sor, melyen jelen voltak a felszólalás sorrendjében: Szász Attila, az Országos Audiovizuális Tanács tagja. Dr. Murvai Olga Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem professzora, a programfelelős, és dr. Vincze Hanna Orsolya, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar, Kommunikáció és Közkapcsolatok Tanszék adjunktusa. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média- és Kommunikációtudományi Szakbizottságának elnöke (2010-től) a program vezetője. Szász Attila felvezető beszédében először is tisztázta, ennek a felmérésnek a szándéka nem büntető jellegű. A következtések tulajdonképpen javító szándékkal kerülnek megbeszélésre, melyből a megvizsgált intézmények munkatársai, a következetéseket vonhatnak le. Senkit nem akarnak kioktatni, vagy megbüntetni. De egy létező jelenségre föltétlenül felhívják a figyelmet, hogyan történik az anyanyelv helyes használata az általuk vizsgált intézményekben.
Dr. Murvai Olga háta mögött hatalmas tapasztalat halmozódott fel. Ismertette azokat a szándékokat, melyeket Péntek János, a BBTE nyelvtudomány professzora fogalmazott meg az általa alakított és vezetett Kolozsvári Akadémiai Bizottság egyik ülésén. Az intézmény egyik célja: „…óvni kívánja a közösséget az áltudományos nézetektől, a dilettantizmustól és provincializmustól, amely mindig fokozottabban veszélyezteti a peremrégiókat.”
Köztudott a kisebbségben élők anyanyelvének állandó kopása, romlása, idegen szavak használatának növekedése, melyet a globalizáció is elősegít. Az élő nyelvhasználatot talán a beszélt sajtóban lehet a legérzékletesebben lemérni. Ebből kiindulva a vizsgálati szándékot bejelentették minden olyan médiának, amelyet megvizsgálni szándékoztak. Majd 2010. november 15. és 30-ik közti időszakból bekértek a sugárzott anyagokból a rögzítéseket. Ugyanakkor jelezték, a következő felmérések alkalmával az ilyen fajta felmérés kiértesítése, elmarad. (Ami szerintünk azt jelenti, azok fognak rögzíteni, és elemezni, akik felmérésre szánják el magukat. Ugyanakkor azt is jelenti, a most elhangzottakat illik figyelembe venni.) Tisztázta azt is, milyen szempontokat fognak továbbra is figyelembe venni a felmérések alkalmával.
A megfogalmazódott tanulmányt ne vegyék az érintettek hiba lajstromnak. A felmérést végzők önkéntességi alapon dolgoztak, szabad idejüket feláldozva egy nemes cél érdekében. A végső, távlati szándék a kutatási eredmények könyvformájában való megjelenítése, amit pályázati alapból szándékoznak megvalósítani.
Dr. Vincze Hanna Orsolya a köznyelv és a média nyelv közötti összefüggésekről tartott kiselőadást, melyben a szakember elvárásait is ismertette. Megkülönböztetve a közmédia és a kereskedelmi média közötti nyelvhasználatot. Jelezvén azt is, hogy azon országrészek médiája, mely az ország nyugati felében működnek, mennyire jobban figyelembe veszik a szomszéd országból beérkező hatásokat. (Kimondatlanul is jelezve a környezet hatását a nyelvhasználat alkalmával). A szórványban élők, sokkal több kísértésnek kell, ellenálljanak. Míg a tömb magyarság bizonyos része a dialektusoktól sem mentes. Szerinte az ilyen felmérés hosszabb távú kell, legyen legalább, minimum, két éves, és többször megismételt ahhoz, hogy a kívánt hatást elérje. Ebben az időben jobban bekapcsolódhatnak azok a civil szervezetek, melyek a nyelvápolást tartják feladatuknak, és ha ezt sikerül jól összehangolni, akkor az eredmények jelzik helyes, vagy helytelen úton járnak. Ez a megnyilvánulás, melyet a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete pályázott meg, a média, mint szakma számára rendkívül hasznos lehet. Az idővel való haladás csak előnyt jelenthet minden médiában tevékenykedő egyén számára.
Csomafáy Ferenc, erdon.ro

Ráncba szednék a hiperlatívuszokban beszélő sajtót
Egy felmérés szerint hol "túl helyes", hol igénytelen az erdélyi magyar elektronikus média nyelvhasználata. A magyarországi beszédstílus sincs rá túl jó hatással.
Igénytelen fogalmazás, hibás kiejtés, vagy éppen ellenkezőleg: túlkorrigáltság jellemzi a romániai magyar rádió- vagy televíziók híradóiban és beszélgetőműsoraiban elhangzó beszédet – derült ki abból a felmérésből, amelyet november 15. és december 1. között a Sapientia Egyetem és a Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatói bonyolítottak le az Audiovizuális Tanács (CNA) illetve a Román Akadémia támogatásával. A felmérés során nyolc Kolozsváron és három Marosvásárhelyen tanító egyetemi oktató mintegy 90 órát kitevő hanganyagot másodpercenként elemzett ki, és táblázatba vezette be a hallott rendellenességeket. A projektet ma Kolozsváron Murvai Olga, a Sapientia EMTE munkatársa, Vincze Hanna Orsolya, a BBTE egyetemi adjunktusa és Szász Attila, az Audiovizuális Tanács tagja mutatta be.
Murvai elmondta, első lépésként tájékoztatták az elektronikus sajtó vezetőit a projektről, akik az esetek 98%-ában rábólintottak az együttműködési felkérésre. Néhány esetben a megkeresettek elzárkóztak, noha – mint Murvai hangsúlyozta – a felmérés révén nem bűnbakokat kerestek, nem stigmatizálásra törekedtek, szankciókra pedig senki sem számíthat: a magyar szakos képzettséggel rendelkező szakemberek által levezényelt projekt célja ráébreszteni a médiában dolgozókat a nyelvi tudatosságra. A Communitas Alapítvány oldalára felkerült jelentést minden sajtós saját okulására tanulmányozhatja, hiszen – bár neveket nem tartalmaz a dokumentum – a sajtóorgánumok neve, illetve az adás időpontja szerepel a táblázatban, így a monitorizáltak viszonylag könnyen magukra ismerhetnek.
Vincze Orsolya elmondta, míg a vásárhelyiek a Kolozsvártól keletre és délkeletre eső elektronikus médiaorgánumokat vizsgálták, a 8 fős kolozsvári csapat a városban sugárzott és Kolozsvártól nyugatabbra eső rádió- és tévéadásokra koncentrált. A következtetések szerint inkább a közszolgálati média törekszik a szabatos fogalmazásra, vigyáz a nyelvi higiéniára. Ezért néha túlzásokba esik, hajlamos túlkorrigálni: volt példa arra, hogy a „kincstár” szót „kintstár”-nak ejtette a műsorvezető, mert úgy gondolta, hogy így „helyesebb”. Vincze továbbá azt a kérdést járta körül, hogy milyen viszonyban van az elektronikus médiában használatos nyelvezet a beszélt nyelvvel. Arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg körkörös a viszony: megtörténhet, hogy a rádió átvesz egy, a köznyelvben megjelenő helytelen kifejezést, és ezzel legitimálja a használatát. Elmondta, megesett, hogy a rádióban „szuperlatívusz” helyett a köznyelvben megjelenő „hiperlatívusz” szót használták, és a téves szó elterjedhet. Vincze a kereskedelmi rádiókról úgy vélekedett, ezek megpróbálnak közel kerülni a hallgatóikhoz, és ezért egy közvetlenebb, utcán beszélt stílust tesznek magukévá. Kiderült, a nyugat-erdélyi kereskedelmi rádiók nyelvezete esetében érzékelhető a magyarországi rádiók nyelvhasználata: elmaradnak egyeztetések, például az „Ezekben az esetekben” helyett „Ez esetekben”-t mondanak a rádiósok. Ezt a beszédstílust nem a sajtós találja ki, hanem csak felerősíti a köznyelvben hallottakat.
Murvai Olga szerint egy generációs probléma is tetten érhető, ugyanis az idősebb, még aktív, nyelvi képzettséggel rendelkező generációk, illetve a kereskedelmi adók fiatal, mobilis, de nyelvhasználat szempontjából igénytelenebb munkatársai munkájának minősége között érezhető a különbség. Gyakori az olyan eset is, amikor a hírügynökség anyagait módosítás nélkül olvassák be a rádióba, bár ezek a tudósítások nem tesznek eleget a rádiós szövegszerkesztés elveinek. A felmérés készítői szerint ez a monitorizálás első lépésként képzelhető el, ami korántsem elég következtetések levonására: ehhez legalább 5-6 ilyen felmérésre lenne szükség. Ezeket az elkövetkező másfél-két évben szándékoznak megvalósítani annak érdekében, hogy tisztább képet kapjanak a romániai magyar sajtó nyelvhasználatáról.
K. M. , Transindex

Akik nem akarnak magyarul tanulni
Meghökkentő, elkeserítő a háromszéki főtanfelügyelő közlése, miszerint e vidéken a román iskolák tanulóinak harminc százaléka magyar családok ivadéka, esetleg vegyes házasságokból született gyermek. Bizonyára nagyon sok szülőt nem világosított fel senki az anyanyelvű oktatás előnyeiről, nem tudják, nem hallották és nem olvasták, hogy mindenki anyanyelvén válhat megalapozott ismeretekkel rendelkező felnőtté. Esetleg tudóssá.
A rendszerváltás előtt jogfosztásként éltük meg valamennyien, hogy lassan, de biztosan számolták fel a magyar tannyelvű középiskolai osztályokat, minden fél osztálykáért, minden helyért elkeseredett küzdelem folyt. Ma önként és dalolva íratják román iskolába az aggódó szülők gyermekeiket. Az elmúlt esztendőkben sajnos a szükségesnél kevesebbet beszéltünk minderről. Gondoltuk, elég, ha nyitva állt és áll az iskolák kapuja, válogathat a szülő, gyermek, hogy hol folytatja tanulmányait. És lám, most azzal kell szembesülnünk, a székelyföldi magyar szülő annyira aggódik csemetéje jövőjéért, hogy jobb sorsa reményében román iskolába íratja gyermekét. Tudjon románul — mondják —, akkor lesz jövője ebben az országban. Hogy magyarul nem tud, hogy anyanyelvét rosszul beszéli, nem ír és nem olvas, hogy kiesik a nemzeti kultúrából, elidegenül népétől, úgy látszik, sok szülőnek nem okoz gondot. És azt sem mérik fel, hogy az asszimiláció fájdalmas, lassan pusztító. S bár az államalkotó nép örömmel nyugtázza a folyamatot, le is nézi a kisebbségi sorsból kiszakadni óhajtókat. Rég kiderítették a pedagógia tudós emberei, hogy a legbiztosabb és legmegalapozottabb tudást anyanyelvén szerezheti meg a gyermek, hogy a román iskolát végzők eredményei például a román egyetemeken alatta maradnak a magyar iskolába járókénak. Ezt a kolozsvári építészeti egyetem magyar oktatóinak sokéves felmérése igazolja. S nem ártana emlékezni Hegyeli Attila, egykor Csángóföldön tanító magyar szakos tanár ama megfigyelésére, hogy e vidék román iskoláiban tanuló csángó gyermekek matematikatudása nagyságrendekkel lemaradt a román anyanyelvű társaiké mögött, mert a fogalomkialakítás és a tudás rögzülésének folyamatát megzavarta a kétnyelvűség. Ha gyermekeink egy része nem kíván magyarul tanulni, ha szüleiket nem érdekli iskoláink, nyelvünk és nemzeti létünk jövője, teljesen fölösleges a Székelyföld területi autonómiájáról, belső anyaország megteremtéséről, személyi vagy kulturális autonómiáról álmodozni.
Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Interjú Zsigmond Barna Pállal, Magyarország új csíkszeredai főkonzuljával
A kettős állampolgárság tárgyában 2004. december 5-én rendezett népszavazás szerencsétlen történet volt, amelyet el kell felejteni, és a jövővel kell foglalkozni. A nemzetpolitikai kérdések többségével kapcsolatban mára konszenzusos álláspont alakult ki Magyarországon – nyilatkozta a Krónikának adott interjúban Zsigmond Barna Pál, Magyarország új csíkszeredai főkonzulja. A 39 éves, erdélyi származású diplomata fő feladatának tekinti a kulturális, gazdasági kapcsolatok élénkítését, emellett a honosítási eljárás zökkenőmentes lebonyolítását.
– Ama kevés erdélyi magyarok közé tartozik, akik az elmúlt évtizedek során diplomataként tértek vissza szülőföldjükre Magyarország képviseletében. Mit jelent ez az ön számára: új kihívást, megtiszteltetést?
– Ez érdekes érzelmi kötődést, viszonyulást jelent számomra, hiszen kétségtelenül kötődöm ehhez a régióhoz. Emellett a főkonzuli feladatkör keretében egy külképviseletet vezetek, tehát ez érdekes kettősség, amelynek igyekszem megfelelni. Tevékenységem fő területeit a szervezési feladatok elvégzése, illetve a kulturális, gazdasági kapcsolatok élénkítése képezi. Főkonzulként célom, hogy zavartalanul működtessük a honosítási kérelmezések ügymenetét, továbbá megfelelően bonyolítsuk le az állampolgársági eskütételeket. A csíkszeredai főkonzulátus egyébként január 3-ától mintegy 6000 állampolgársági kérelmet fogadott, és ezek elbírálási ideje háromtól öt hónapig terjedhet.
– Jogászként behatóan foglalkozott a kisebbségi jogi kérdésekkel is. Milyen lényeges változások történtek ön szerint az erdélyi magyar közösséggel azóta, hogy 1990-ben elhagyta szülővárosát, Marosvásárhelyt?
– Lényeges változások történtek gazdasági téren, valamint a demokratikus átalakulás vonatkozásában, hiszen 1990-ben egy diktatúra ért véget, és új demokratikus rendszer következett. Ez ma kiteljesedett – és ez mindenképpen lényeges változás. Azok az alapvető szabadságjogok, amelyekre 1990 előtt csak gondolni mertünk, ma már valóságok. A gazdasági helyzet ma mindent meghatároz, és ez talán érzékeny változásnak nevezhető. A kisebbségi jogok terén nagyon sok pozitív változás történt, ezekkel én is ismerkedem, és próbálom föltárni a helyzetet.
– Huszonegy évvel ezelőtt a román–magyar kapcsolatok terén még a kommunizmus örökségén igyekezett túllépni a két ország, ma már stratégiai partnerségről beszélnek a felek. Hogyan látja a kétoldalú kapcsolatok alakulását, kilátásait egy karrierje kezdetén lévő magyar diplomata?
– Ez alapvetően politikai kérdés, amellyel a bukaresti magyar nagykövetség foglalkozik. Mi a regionális gazdasági, kulturális kapcsolatok élénkítésében vagyunk érdekeltek. Idézni tudom Németh Zsoltnak, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának a Krónikában megjelent nyilatkozatát, miszerint kiválóan alakulnak a román–magyar kapcsolatok, és a kérdések nagy százalékában azonos válaszokat ad mind a magyar, mind a román fél.
– Hogyan éli át a magyar nemzetpolitikában végbemenő hangsúlyos változásokat? Gondolunk itt arra, hogy Erdélyből elszármazott magyarként kellett átélnie az anyaországban a kettős állampolgárságról 2004. december 5-én rendezett népszavazás kudarcát, most pedig csíkszeredai főkonzulként „menedzselheti” a könnyített honosítási eljárást.
– Előre kell tekinteni. Az akkori népszavazás szerencsétlen történet volt, el kell felejteni, és a jövővel kell foglalkozni. A nemzetpolitikai kérdések többségével kapcsolatban Magyarországon kialakult egy konszenzusos álláspont.
– A Magyar Jégkorongszövetség alelnökeként nem is kerülhetett volna megfelelőbb helyre a romániai hokisport fővárosánál, Csíkszeredánál. Hogyan vélekedik a sportág székelyföldi helyzetéről, a román–magyar MOL Liga színvonaláról, jövőjéről? Elképzelhető, hogy gyermekeiből profi jégkorongozó válik Csíkszeredában?
– Hogy hol válik belőlük profi jégkorongozó, az nagy kérdés, mert elvileg egy ilyen mandátum négy évre szól, és amire profik lennének, mi valószínűleg visszamegyünk Budapestre. Négy gyermekem közül hárman máris játszanak a helyi jégkorongcsapatban, jómagam pedig egy amatőr csapatban korongozom. A MOL Liga sikeres történet, amit erősíteni, fejleszteni kell, hiszen a magyar és a román jégkorong fejlődését szolgálja. Jó lenne, ha minél több magyar és román csapat, de minél több külföldi csapat is bekapcsolódna. A jégkorongban ez egyébként nagyon népszerű, nagyon sok regionális liga létezik, amelyek keretében több ország csapata szerepel egy bajnokságban. Remélem, lesz folytatása.
Forró Gyöngyvér, Krónika (Kolozsvár)

Nem ismernek bennünket a románok?
Valóban így van? Mert ha igen, fölmerül a kérdés, miért? És ki ezért a felelős? Mert lennie kell. Talán mi? Nemrég a feleségem fölszállt a trolira, de alig ült le, elébe állt egy nő, és tegezve, románul így szólt: „Állj föl!” „Miért?” – kérdezte a feleségem. „Azért – jött a válasz –, mert ebben az országban a románoknak van elsőbbségük.” A feleségem nem állt föl, és méltatlankodott, már csak azért is, mert a „nagy honleány” jóval fiatalabb volt nála. A hangoskodásra több utas is fölfigyelt, és lehordták az elsőbbségeskedőt.
Néhány nap múltán egyik unokatestvérét akarta fölhívni. Miután a vonal másik végén fölvették a kagylót, magyarul kérdezte: „XY család?” Az ilyenkor szokásos „téves kapcsolás” helyett az illető, válasz helyett, éles hangon, románul, kérdéssel felelt: „Miii? Miféle nyelv ez?” Alig két napra rá a feleségem szomszédokkal beszélgetett a ház előtt. Egyikkel románul, a másikkal magyarul. Kerékpárját tolva egy férfi közeledett. A kerékpárt a kerítés mellé támasztotta, a feleségemhez lépett, aki épp magyarul beszélt, és a fülébe köpött, majd továbbállt. A feleségem utánakiáltotta: „Mit akar? Mi baja? Ki maga?” Az illető a pedált taposva, félig visszafordulva, románul, durván anyázni kezdte.
Ez a három eset amolyan válaszféle a címben föltett kérdésre. Nem általános jelenség, de időnként előfordul. Mi vagyunk felelősek? Talán azért, mert amint azt egy kolozsvári újságíró megjegyezte: erdélyi magyarként úgymond légmentesen elzárt világban élünk? Mert színházunk, operánk, újságunk, folyóiratunk, műszaki, tudományos társaságunk, barlangászklubunk, műemlék- és állatvédő egyesületünk, óvodánk, iskolánk, egyetemünk, természetjáró egyesületünk, talán méhész-, bűvész- és sírkőfaragó egyesületünk is van? Mert külön szervezeti életet élnek a magyar közgazdászok, jogászok, környezetvédők, néptáncosok, cserkészek, zenészek, újságírók stb.? De semmi értelme az önvádaskodásnak. Mindez nem különcködés, nem befelé fordulás, nem elzárkózás, hanem a lehető legtermészetesebb. Azért, hogy nem ismernek bennünket a románok, nem a mi, hanem az „egységes nemzetállam” vezetői a felelősek.
A saját intézmény létszükséglet
Iskolára, egyetemre, egyesületre, társaságra szükségünk van ahhoz, hogy nyelvünket, nemzeti tudatunkat megőrizzük. És továbbfejlesszük. Közhely, de igaz: nyelvében él a nemzet. Az 1989-es fordulat előtti parancsuralomban megtanulhattuk, a lényegében spanyolfalként használt egyetemünket, iskoláinkat, lapjainkat mindinkább sarokba szorították, rendre felszámolták, intézményeink, egyesületeink, szervezeteink nem léteztek, mert a hatalom nyelvünket, öntudatunkat, létünket fenyegette. 1919 óta, a kisebb ereszdmegekkel együtt, arra akart kényszeríteni, hogy beolvadjunk vagy földönfutókká váljunk. Vagyis kivándoroljunk. Egyszóval föl akart számolni, el akart tüntetni bennünket. Egy volt szekus tiszt által az 1990-es években nyilvánosságra hozott adatok szerint 1977-ben Ceauşescu utasítására, a titkosrendőrség egy húszéves terv, a Tiszta Románia megvalósításához látott hozzá. Ennek célja az eszelos zsarnok által veszélyesnek minősített öt kisebbség – a német, a magyar, a zsidó, a cigány és a török – teljes felszámolása volt. Közülük is a legnagyobb létszámú, a magyar volt a fő cél. Ez ellen semmit sem lehetett tenni. Ráadásul a sorainkból kikerült és különleges helyzetbe emelt lakájok, szekértolók, talpnyalók itthon és külföldön egyaránt azt bizonygatták, hogy márpedig milyen jó nekünk. Aki ne adj’isten mégis föl merte emelni a szavát, azt nyomban elővették, a román nép, az ország befeketítőjének, ellenségének kiáltották ki. És ez csak a kezdet volt.
Az „egységes nemzetállam” építése, ha enyhébben, de töretlenül folytatódik. Most is be akar olvasztani bennünket. Amennyire lehet, ennek ellensúlyozására szükséges minél több saját intézet, szövetség, egyesület stb. Az „egységes nemzetállam” kitervelőinek és megvalósításán szorgoskodóknak soha nem volt és ma sincs tudomásuk Szent Istvánnak fiához, Szent Imréhez szóló intelmeiről, melyben többek között „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő” figyelmeztetés is szerepel.
Történelem: hazugság és szégyentelenség
Az iskolában tanított „történelemmel”, a „történelmi tárgyú” filmekkel, a sajtóban menetrendszerűen közölt „történelmi” anyagokkal, az időnként szervezett nagy „történelmi” fölhajtásokkal azt verték, sulykolták az emberek fejébe, hogy az „egységes nemzetállam” több mint kétezer éve létezik, hogy a többségi nép ősidőktől itt él, innét soha tapodtat sem mozdult. Ezek alapján megismerhettek bennünket? Bennünket ideiglenesnek, átmenetinek tartottak, akikkel emiatt nem is érdemes foglalkozni. Amikor a nyolcvanas évek közepén megjelent a háromkötetes Erdély története, hisztérikus kampányt szerveztek a magyar „történelemhamisítás”, a „történelemhamisítók” ellen. Ezért mind többen ferde szemmel kezdtek nézni ránk. De a hatalom azért kegyesen „megengedte”, hogy hellyel-közzel a nemzeti kisebbségek is szóba kerüljenek. De csakis „az évszázadok során az örökös őslakók mellé telepedtek” minősítésével. Volt idő, mikor az iskolai történelemkönyvben például az állt, hogy a magyarok, ez az ázsiai mongol horda, csupán háromszáz évig tartó háború után igázta le a hősiesen védekező erdélyi román államokat. Az efféle „ismereteken” felnőtt nemzedékek megismerhettek bennünket? Mindennek gyümölcse az 1989. évi fordulat, a parancsuralom bukása után érett be. Hosszú évekig a bőrünkön érezhettük a sokak részéről megnyilvánuló, mérhetetlen gyűlöletet – marosvásárhelyi pogrom, kolozsvári „polgármester” stb.
A nem ismerés alapja a hazugság
A hosszú évekig tartó, felsőbbrendűséget sugalló politikának köszönhető, hogy nem ismernek bennünket, hogy szinte semmit nem tudnak rólunk, vagy ha mégis valamit, az is többnyire hazugság. Ezért ütköznek meg, jobb esetben csodálkoznak azon, hogy miért beszélünk nyelvünkön, amit nem értenek, ezért várják el, hogy előttük egymás között is az ő nyelvükön beszéljünk. És ezért gyűlölnek egyesek. Természetesen vannak, akik az agymosás ellenére is értelmes, művelt emberek maradtak. De ezek között is úgy vélik egyesek, hogy nosztalgiázunk, a múlttal foglalkozunk, siránkozunk, érzékenyek vagyunk, sértődékenyek, érthetetlenek. Meg hogy relikviák vagyunk, mert a múltban élünk. Temetővel, Házsongárd Alapítvánnyal foglalkozunk a vállalkozások támogatása helyett. Meg a múzeumokkal. És miért nem foglalkozunk, mondjuk, a kortárs művészek kiállításaival?
A magyarok között is akadnak, akik szerint új himnuszra lenne szükségünk a több mint százötven éves avíttság helyett. Mert ez csak a múltra emlékeztet. Érdekes, Sabin Gherman, a Torkig vagyok Romániával című írás szerzője, épp azt vetette föl, hogy mikor lesz a románoknak végre olyan himnuszuk, amelyik legalább száz évig megmarad. Mások Kolozsvár helytörténetének, a magyar történelemnek a román nyelvű változatát hiányolják. Ez valóban jó lenne. A kérdés csak az, melyik román kiadó vállalná a hazaáruló megbélyegzést azzal, hogy olyan könyvet, mi több könyveket adna ki, melyek az ún. dák–román folytonossági elméletet cáfolják? Az általunk írt román nyelvű lap, az 1991 áprilisa és 1993 júliusa között, a Kolozs megyei RMDSZ által kiadott Puntea – melynek egyik kezdeményezője, majd szerkesztője voltam –, ma is elkelne. Sajnos ezt a mieink akadékoskodása, rövidlátása szüntette meg. Pedig volt érdeklődés iránta.
Ami a megoldást elősegítené
A kérdés azonban így nem oldódik meg. Ehhez két dologra lenne szükség. Az egyik, hogy a dák–román folytonosság mítoszának alaptalanságát ne csak néhány történész ismerje föl, de kezdjék el az iskolában is tanítani. Ez, sajnos, egyelőre nehezen kivihető, mert szorgalmazóira azonnal rásütnék a hazaáruló bélyeget. Néhány éve lehetőség nyílt arra, hogy egy-egy tantárgynak több tankönyve is legyen. Így az egyik történelemtankönyv, román tanárok szerzeménye, az úgynevezett dák–román folytonossági elmélet mellett a románoknak a Balkánról a Dunától északra való bevándorlása elméletét is ismertette. Ez ellen azonban többen hevesen tiltakoztak. Alaptalannak, hazugnak minősítették, így nem lett belőle iskolai tankönyv. Előbb-utóbb azonban mind többen fognak rájönni arra, hogy a porhintés mögött ott vannak a tények – amelyek, mint mondják, fölöttébb makacsok –, a helynevek, beleértve a kis folyók nevét is. Ha valóban a románok lennének Erdély őslakói, akkor nem a magyaroktól vették volna át ezek nevét – Almás (kettő is), Aranyos, Békás (kettő is), Berettyó, Borsa, Lápos, Nádas, Sajó, Sebes, Székelyjó stb. –, hanem a magyarok tőlük, mert ők adtak volna nevet ezeknek. Ugyanígy a települések döntő többségének a neve szintén magyar eredetű.
Elősegítené megismerésünket, ha ott, ahol kisebbségek élnek, az iskolában kötelező lenne az illető kisebbség nyelvének, rövid, de valós történetének a tanítása. Ezt Finnországban úgy oldották meg, hogy a kb. hat százalék svéd lakosság gyermekei számára az első kötelező idegen nyelv a finn, a többségi finnek számára az első idegen nyelv a svéd. Az abói (turkui) egyetem svéd tannyelvű, ezenkívül Helsinkiben svéd tannyelvű műszaki egyetem és tanárképző főiskola működik. De a helsinki és még két másik egyetemen minden tantárgyat svédül is előadnak. Azokon a településeken, ahol svédek is élnek, minden felirat kétnyelvű, elöl a finn, utána a svéd. Ahol viszont a svédek vannak többségben, a svéd az első, a finn a második. Közelebbi példát is fölhozhatunk. A sokat szidott, sőt fasisztának is kikiáltott Horthy-rendszerben, a románok által megszálltnak mondott Észak-Erdélyben a magyar tannyelvű iskolákban kötelező volt a román nyelv tanítása. A Székelyföldön is. A pénzeken minden magyarországi kisebbség nyelvén feltüntették azok értékét. Így pl. a tízpengősön ott állt a cirill betűs szerb és ruszin, a latin betűs német, horvát, szlovák, szlovén mellett a román zece penghei is. Az említettekhez hasonló megoldást nálunk is alkalmazni lehetne. Amikor ezt román értelmiségi fiataloknak elmondtam, volt, aki hevesen ellenezte még a gondolatát is annak, hogy a románok az iskolában magyar nyelvet tanuljanak. Úgy gondolkodnak ma is, mint a bukott hatalom egykori képviselői, akik évről évre gondosan kigyomlálták a Kriterion kiadói tervéből a románoknak szóló magyar nyelvkönyv és a magyar–román nagyszótár kiadását. Ami az autonómiát, vagyis a területi önkormányzatot illeti, a román politikusok az egész ország érdekében jobban tennék, ha nem kiáltanának rá kígyót-békát, hanem végre rájönnének, hogy ez nem az ország feldarabolásával, hanem a gazdaság föllendülésével jár.
Asztalos Lajos
A szerző kolozsvári helytörténész
Krónika (Kolozsvár)

Mátyás igazsága
A honszeretet belülről fűtse az embert, ha kell, tegyen is érte, ám soha nem viszi túlzásba.
Az én családomban a március az elejétől a végéig ünnepekről szól. Lehetne ezt, persze, pusztán hazafias felérzésekkel is indokolni – nem is állna túl messze az igazságtól –, hiszen az első tavaszi hónap csupa-csupa ünnepekről, csupa-csupa tavaszokról szól. Kezdődik a sor, ugye, mindjárt nyolcadikán, amikor is jóérzésű emberként a nemzetközi nőnapot (vagy ahogy a pártállami időkben suba alatt mondtuk: a nemzetközi nőket) köszöntjük.
Majd kisvártatva elérkezik március idusa, de nem Caesar megölésének évfordulójára emlékezünk (lehetne akár azt is, mondjuk amolyan „világnapként”: a diktátorok megölésének nemzetközi ünnepe – hajh’ de aktuális volna ez mostanság, Istenem! – volnának is jelöltjeim), hanem az 1848-as szabadságharcot idézzük föl. Aztán szintúgy a pártállami időkben volt még magyar földön egy bizonyos március 21-e, de nem, dehogyis mint a tavasz első napja, hanem a világon a második proletárdiktatúráé, a dicstelen véget ért dicsőséges százharminchárom napé, azaz a tanácsköztársaságé (miként a sztálini „alaptörvényen” alapuló, számozásában is ezt őrző, jelenlegi magyar alkotmány, ez is tükörfordítás: tanács = szovjet).
De nem. Nálunk a március egyedülálló családi vonatkozással bír. Sőt, már elkezdődik két nappal korábban: feleségem nagyanyja 27-én, apósom 28-án született. Ez még ugyan nem az igazi, hanem a folytatás! Március 1-je édesapám, 2-a a feleségem születésnapja. Rögtön ezt követi 8-a: a családban hárman (édesapám, én, a nagyobbik fiam) voltunk-vagyunk Zoltánok; ezért hát, hogy ezen a napon nem a nőket ünnepeljük, hanem hagyjuk, hogy éppenséggel ők ünnepeljenek bennünket. (Az év további háromszázhatvannégy – szökőévben háromszázhatvanöt – napján amúgy is őkörülöttük forog a mi világunk, akkor tehát esztendőnként legalább egy nap jusson nekünk, Zoltánoknak is, és természetesen tőlük elsősorban.) Feleségem válasza erre a 10-e volt: az ő neve napja. A március 15-e az március 15-e, ezen nem változtatunk. Még akkor is viseltünk mindenkoron kokárdát, amikor ez valaminő ellenállásnak számított, nem hivalkodót, persze, hanem mindig is diszkrétet – az ember megmutatja a hazához fűződő érzéseit, ez magától értődő, de azért lehetőleg visszafogottan teszi: a honszeretet belülről fűtse az embert, ha kell, tegyen is érte, ám soha nem viszi túlzásba. (Már aki.) Voltak, akik ezen a napon megverették magukat: a pártállam számára elviselhetetlen volt, hogy egyesek képesek ünnepelni a magyar szabadságot. Elvégre szovjet csapatok állomásoztak az országban.
Így érkezünk el március 20-ához, a kisebbik fiam születésnapjához. Ehhez nem is kell kommentár, mint ahogy ahhoz sem, hogy jobb lesz a 21-ét gyorsan elfelejtenünk. Viszont elérkeztünk 25-éhez, anyósom névnapjához, hogy aztán 27-ével, az én születésnapommal zárjunk. Pompás sorozat, nemde? Bármennyire hihetetlen, még erre is föl tudom tenni a koronát (jut eszembe: a legenda – történetírás? – szerint II. Szilveszter pápa 1001. március 27-én küldte a Szent Koronát jó István királynak). Amikor 1962-ben először volt szerencsém láthatni Kolozsvárt a Mátyás-szülőházat, boldog izgatottsággal olvastam az emléktáblán, hogy ő is ezen a napon látta meg a napvilágot. Ami – mint utóbb mélységes sajnálatomra kiderült – súlyos történelmi tévedés (helyesen február 23-a); a táblát I. Ferencz József állíttatta 1887-ben a kincses városban tett látogatása után: négyszáz forintos adománnyal alapítványt tett, és ez a summa akkoriban tekintélyesnek volt mondható.
A gesztus nemes volt: a szabadságharcot leverő, az aradi tizenhármakat kivégeztető császár és király arra az elődjére emlékezett, aki a Himnusz szerint is megnyögette Bécsnek büszke várát. A történelmileg helytelen, de számomra mégis oly kedves nap megjelölése mindmáig megmaradt a táblán, nagyon helyesen, elvégre a hagyomány az hagyomány – de ha már annyi műemlék esetében sikerült hozzápiszkálni az eredeti felirathoz, elkelne tán egy helyreigazító táblácska. Ezt kívánná Mátyás igazsága.
Hát akkor ennyit március 15-éről...
Gyulay Zoltán , Új Magyar Szó (Bukarest)

Demográfiai riogatás: nem mind magyar, ami fénylik
Mennyire valós az a közvélekedés, hogy a magyarokat megpróbálták erőteljesen elrománosítani a kommunizmusban azzal, hogy mesterségesen szabályozták a lakosság vándorlását a megyék között?
Többek között ezt vizsgálta Veres Valér szociológus Románia demográfiai helyzete 1990-2009 között című előadásában, amire múlt héten ültünk be az Erdélyi Múzeum Egyesület kolozsvári székhelyén. A BBTE docense a közel két órás beszélgetésen a romániai magyar népességet és az összlakosságot hasonlította össze a termékenység, elhalálozás, gyermekvállalási kedv, házasságkötések, válások, migráció szempontjából. Kiderült, nem mind magyar, ami fénylik.
Indexeléssel előznek az idősek
Közhelyszámba megy, hogy Romániában csökken a termékeny korú népesség aránya, ez viszont komoly problémákat fog hamarosan jelenti úgy a gazdaságra, mint a nyugdíjrendszerre nézve, hívta fel a figyelmet Veres Valér.
Míg országos szinten az öregedési index száz körüli értéket mutat, egész pontosan a 2008-as adatok szerint 98-at, addig a régiók között jelentős eltérések vannak. Az index kiszámításában a 65 év felettiek számát arányítják a 14 évnél fiatalabb népességéhez: minél nagyobb az idős népesség aránya, annál magasabb értéket mutat az index.
Nem okozott meglepetést az sem, hogy a fővárosban a legöregebb a lakosság (117,2), azaz 100 fiatalra 117,2 idős személy jut. Ennek egyik fő oka, hogy a városi népességben hosszú ideje sokkal alacsonyabb a születésszám. A legfiatalabb népességű régió Moldva, ahol a termékenység csökkenése a legkésőbb indult be az ország többi részéhez képest. Észak- és Dél-Erdélyben 89, valamint 90,4 az említett mutató.
Magyar arányok: megszámoltattunk
Közismert az is, hogy a huszadik század folyamán az erdélyi magyarság számaránya Romániában folyamatosan csökkent. Abszolút számokban anyanyelv szerint az 1910-es lélekszámot szokták alapul venni. 1930-ban a mai ország területére arányítva nemzetiség szerint tíz százalékát képezte a magyarság az ország össznépességének, és ehhez képest csökkent le 6,6 százalékra.
1930-ban nemzetiség szerint a magyarok lélekszáma 1,425, anyanyelv szerint pedig 1,554 millió volt. 2002-ben nemzetiség szerint 1,434, anyanyelv szerint pedig 1,447 millió magyart számoltak össze, de ez Románia összlakosságának mindössze 6,6 százalékát jelentette.
Románia és a romániai magyarok korfája a 2002-es adatok fényében eléggé hasonló, viszont azok a demográfiai változások, amelyeket az abortuszpolitika generált Romániában, jobban látszanak az egész ország népességén, és kevésbé az erdélyi magyarságon. „Ami azt is jelenti, hogy az intézkedések kevésbé voltak hatékonyak, kevésbé tudták a népességszámot növelni a magyarok esetében, mint országos szinten”, mutatott rá a szociológus.
Veres Valér azt is elmondta, hogy szintén 2002-es adatokat véve alapul, nagyon jól kimutatható, hogy tendenciaszerűen elöregedettebb a magyar népesség az össznépességhez képest, ami szintén azt vetíti előre, hogy a népességfogyás az arányokat tekintve is folyamatos. A 70 és 74 év közötti magyarok száma például megközelítőleg 40 százalékos eltérést mutat a hasonló korú össznépességhez képest.
A vegyes házasságok magyarjai
A magyar-román vegyes házasságok száma és a gyermekek felvállalt nemzetisége szintén nem valami kecsegtető, ám „nem lehet azt mondani, hogy hovatovább egyre rosszabb lesz”. 1992-es és 2002-es adatok alátámasztják, ami már eddig sem volt titok: ha a családfő magyar nemzetiségű, nagyobb arányban lesznek a vállalt gyermekek is magyarok.
2002-ben 45 847 családban a családfő nemzetisége magyar volt, 29 555 gyermek született ezekben a családokban, ebből 9 413, vagyis a gyermekek 31,8 százalékát jelentették be magyarként. 46 372 család esetében vallotta magát románnak a családfő, 28 507 gyereknek adtak életet, és ebből 6 631, vagyis a gyermekek mindössze 23,3 százalékát jegyezték be magyar nemzetiségűként.
(1992-es adatok: 45 444 család magyar nemzetiségű családfővel, 32 341 gyermek született, a gyermekek 35 százalékát jelentették be magyarként. 48 969 család román a családfővel, 32 691 gyermek született, 17,1 százalékát jelentették be magyar nemzetiségűnek).
A szociológus szerint az adatok nagyon orientatív jellegűek, hiszen nem lehet tudni, hogy felnőtt korban a gyermekek nemzetisége valójában mi lesz. „Sőt annyira, hogy úgy gondolom, pont fordítva lesz, vagyis a magyar anyáknak a gyermekei lesznek 35 százalékban magyarok. Bizonyos mértékig még mindig érvényesül az erdélyi családokban egyféle patriarchális magatartás, de látjuk azt is, hogy a nagy többség mégis a román szülő irányába dönt függetlenül attól, hogy a férfi vagy a nő a magyar ajkú”, ecsetelte Veres Valér.
Az abortusz tiltása növelte a gyermekelhagyást
A születési és termékenységi ráták jelentősebb csökkenése Romániában már az 1950-es évektől folyamatosan megfigyelhető, 1966-ra viszonylag alacsony szintre jutott (14,3 ezrelék, vagyis ezer főre jutó élve születés száma), ekkor a nyers halálozási ráta szintje 8,2 ezrelék volt. A kommunista vezetés erre úgy reagált, hogy '66-ban betiltotta az abortuszt, amire a születések száma közel kétszeresére emelkedett egyetlen év alatt, 27,4 ezrelékre.
A rendszerváltást követően értelemszerűen a gyermekvállalás szintje alábbhagyott, 1989-ben 16 ezrelék volt országos szinten, '90-re már 13,6 ezrelék, 91-ben 11,9-re csökkent. Ezt követően a csökkenés lassúbbá vált, 94-től 11, 2001-től 10 ezrelék alá süllyedt, majd 2005-től 10 ezrelék fölé emelkedett. A nyugati kutatók nem egyszer hangoztatták, hogy a kommunizmus abortuszpolitikája miatt Romániában kialakult a szülők részéről egyfajta elidegenedés a gyermekek irányába, ezzel is magyarázható, hogy a szülők könnyebben elhagyták, elhagyják csemetéiket, mint más, aránylag civilizált államokban.
Városiaknak kedvezett a két évnyi gyes
A 2005-ös családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően (két éves gyes) egy picit megemelkedett a gyermekek száma az országban. Ami ennél is fontosabb, a városi népesség körében viszonylag lényegesen emelkedett a gyermekvállalás szintje, a falusi környezetben ellenben tovább csökkent, mivel az intézkedések a munkaerőpiacon aktív nők számára adtak igazán facilitásokat.
„Az én értelmezésemben a csökkenésnek nem igazán ez volt a fő oka, hanem az, hogy Románia egyes régióiban, ahol még viszonylag magas volt a termékenység, mint például Moldvában, a modernizációs változások utolsó hulláma érhető tetten. Az a jelenség, ami az ország többi szegmensében már korábban lezajlott, Magyarországon pedig tíz-húsz évvel ezelőtt” – mondta a szociológus. Meglátása szerint a városi lakosság körében vállalt gyermekek a későbbiek során aktívabban tudnak majd részt venni például a munkaerőpiacon, hiszen általában a szülők nagyobb arányú befektetéseket tudnak rájuk fordítani.
A legszegényebbek halnak legkorábban?
A halandóság tekintetében az ország régiói között elég lényeges különbségek vannak, amelyek alig változnak. Mint kiderült, az ország déli, Duna menti, moldvai megyéiben, az ország legszegényebb régiójában a legmagasabb a halandóság.
Az 1990-2008. közötti csecsemő-halandóság vizsgálatából közvetlenül kiderül, hogy egy népesség mennyire foglalkozik az újszülöttekkel, milyen az egészségügyi ellátás. A csecsemő-halandósági ráta szintén a déli megyékben a legmagasabb, de meglepő módon szintén ide sorolható Szatmár megye is, Erdélyben egyedülálló módon. A Partiumban ugyanis nem annyira a csecsemő-halandóság magas, hanem a várható élettartam alacsonyabb.
Szatmár, Szilágy és Bihar megyében országos szinten is a legalacsonyabb a várható élettartam. Veres Valér szerint ennek oka általában az életmódban, az egészségügyi szolgáltatások színvonalában keresendő, ebben az esetben ellenben azért is meglepő a partiumi megyék besorolása, mert közel sem tehetők egy lapra gazdaságilag az ország legszegényebb megyéivel. „Ötletek szintjén például felmerült az is, hogy Szatmár megye több településén rossz minőségű a víz”, vázolta fel a lehetséges magyarázatok egyikét Valér.
A székely szaporulat a beolvadókat sem pótolja
Ami a természetes szaporulatot illeti, tehát a születések és a halálozások különbségét, az ország legnagyobb részére negatív mutatók jellemzőek. 1990-es, 2000-es és 2008-as adatok alapján a nagyon pici növekedéstől (2,9 ezrelék) egészen a mínusz tízig találunk értékeket.
A lakosság főleg a kelet-erdélyi (Beszterce-Naszód, Máramaros) és a székelyföldi megyékben a legtermékenyebb, vagyis a születések és az elhalálozások egyenlege viszonylag jónak számít. Maros megye már nem tartozik ide. Néhány román, Suceava, Iaşi, illetve Konstanca megye szintén pozitív kivételt képez, a legnagyobb fogyás általában Havasalföldön, Nyugat-Erdélyben, Partiumban érhető tetten.
Kovászna megyében a 2002-es adatok szerint 1,3-1,4 gyermek jut egy termékeny korú nőre. Ahhoz, hogy a népesség egyszerű újratermelését biztosítani lehessen, vagyis ha az asszimilációt és az elvándorlást nem is számítjuk, 2,1 gyermeket kellene bevállalnia egy nőnek, hogy simán újratermelődhessen a lakosság. A szórvány megyékben ez a szám 1,1, vagy annál alacsonyabb.
„El kell mondani, hogy a szórványvidéken a természetes szaporodás mérése nagyon problematikus, az adatokban nagy hiányosságok vannak. Megtörténik, hogy a hivatalnokok, akik kitöltik a gyermekeket bejelentő statisztikai lapot, a nemzetiséget automatikusan románnak írják, főleg kényelmességből. Így a kevés magyar gyermek egy része nem magyarként kerül az adatbázisba” – mondta a kutató.
Hozzátette, ez azért sem jelent hatalmas érvágást, mert a mutatókat korrigálni lehet például a népszámlálási adatokkal. Egy ilyen korrekció pedig szintén azt bizonyította, hogy a nyugat-erdélyi és általában a szórványmagyarság termékenysége alacsonyabb, mint a székelyföldié. Partium és Erdély (1,24) ebben a tekintetben egy picit az országos átlag alatt marad.
A folytatásban a felnőttkori, demográfiát közvetetten befolyásoló döntésekről lesz szó: házasodás, válás, költözés. Mítosz-e az, hogy a kommunisták elrománosították a székely megyéket
Szabadság (Kolozsvár)

A demokrácia és a „központ”
Hogy a külhoniak honosításával foglalkozó irodák elnevezése - demokráciaközpont - súlyos önellentmondást rejt magában, felismerjük, ha közelebbről vesszük szemügyre ezt a szókapcsolatot. Lehet, hogy részemről ez szakmai ártalom, ugyanis a nyelvész érzékeny a szóhasználatra, mert tapasztalatai szerint a helytelenül összefűzött szavakban olykor súlyos fogalomzavarok juthatnak kifejezésre, és ezek félrevezetik a kommunikációt. Ez az elnevezés - „demokráciaközpont" - ugyan csak ártatlan szószerkezetnek látszik, nem egész mondat, de nekem a „demokratikus centralizmust" és óhatatlanul Babitsnak azt a megállapítását juttatja eszembe, hogy „A rossz mondaton át rossz gondolatra látni". A helytelen elnevezés is éppen úgy eltájolhatja az embert, ahogyan a rosszul megfogalmazott mondat.
És nem csupán a demokrácia és a központ fennebb kifejtett kapcsolatának nyelvhasználati csapdáját foglalja magában, hanem konkrétan az így elnevezett irodáknak itt és most, az erdélyi, a romániai társadalmi és szövegkörnyezetben gyakorolt funkcióját tekintve is problematikus.
Romániában ugyanis, ha olykor lassan, döcögve, csikorgó zökkenőkkel, de mégis, ma működő demokrácia van, ami az egyes emberekre lebontva azt jelenti: minden személy és egyesület tehet föl kérdéseket, vitatkozhat és tiltakozhat az összes hivatalokkal avagy hivataloknál szóban, írásban, interneten stb., sőt a hatalom képviselőivel szemben is. Hogy ne menjek messze, a szenátori irodáink, polgármesteri hivatalaink, bíróságaink, anyanyelvű sajtóorgánumaink stb. nem kis részben is ezért vannak: ellensúlyt, féket képviselnek a hatalom centralizáló hajlamú gyakorlásában.
A hatalom országos és helyi képviselői pedig - többségükben, úgy tűnik - manapság adnak arra, hogy európaiaknak tekintsük őket, mert EU-tagok vagyunk és a schengeni határok tágítását is egyhangúlag óhajtjuk, tehát - ennek megfelelően - a hatalom nem büntet, hanem igyekszik jobbára civilizáltan reagálni a polgári szólásszabadság megnyilvánulásaira.
Mi több, Romániában egy ideje már, ha lassan is, de folyik az intézmények decentralizálása, vagyis a túlközpontosított államhatalom lebontása, hogy ne egyetlen (teszem azt: minisztériumi) központban összpontosuljon az irányításuk (például a kórházaké), hanem többé-kevésbé autonóm módon működjenek, a szubszidiaritás elvének megfelelően. Ezt az elvet már a római katolikus egyház II. vatikáni zsinatának fejezetei is megfogalmazták, jómagam onnan kezdtem tanulni, kissé talán megkésve, de még a múlt század hetvenes éveiben. Magyarán ez azt jelenti, hogy magam döntök - értékrendemnek megfelelően - a sorsom alakulása felől, közügyekben pedig - alulról kezdve - az adott helyi vagy intézményi közösség, egyesület, települési önkormányzat, megyei tanács, az elképzelhető regionális közösségi önkormányzat stb. önrendelkezik. Ez az emberi minőséggel eleve nekünk adatott jogunk. A döntési jogkörök tehát már egészen lent, az alsóbb szinteken érvényesülhetnek a demokráciával együtt járó „központtalanságnak", decentralizációnak megfelelően.
Az önállósodás mindennapi magán- és közgondjait, zökkenőit, válságait pedig nem spórolhatja meg senki, ez személyes jog lett, helyettünk mások nem gyakorolhatják, valamely „legújabb" párt sem, legkevésbé az állam. A szubszidiaritással élni nem más, mint maga az autonómia gyakorlása, nap mint nap. Cselekvési irányok, feladatok, alternatívák közt mérlegelni, másokkal meg-megütközni, olykor kompromisszumot is kötve, felelősen dönteni, és a közösen hozott döntéseket - például egy település gazdasági, szociális stb. kérdéseire vonatkozólag - közösen végrehajtani.
Sajnálok minden tömbmagyar környezetben létező önkormányzatot, amelyik felülről vagy kívülről, valamely „centrumból" várja az autonómiát, és a húsz év alatt még nem jutott el addig, hogy az öngondoskodás felelősségét vállalva rájöjjön: immár az ő kezében van, amire vágyik. Joga van álmodni, tervezni, költségvetést készíteni, befektetni, pályázni, és a tervet a legapróbb napi cselekvéstől, a kivitelezési munkától a végelszámolásig, gondosan végrehajtani. Ha pedig ezt még nem próbálgatta, mert lehet, hogy nem akart erőfeszítést tenni, elmarasztalható a mulasztás vétségében, és ha a választott képviselők hanyagsága merül fel, akkor az adott közösség számon is kérheti.
Nos, a „demokráciaközpont" elnevezés olyan ügyintézés céljából, mint a honosítási eljárás lefolytatása, mindenekelőtt anakronisztikus a hazai demokratizálódás húsz éve elindult és természetesen irgalmatlanul nehézkes folyamatában. Vagyis: történelmietlen. Logikailag indokolatlan. Mondhatnám, provokatív fogalomkapcsolatként hat a hatalommegosztás fent vázolt, szüntelenül érzékelhető, leírható itthoni kontextusában.
Elnézést kérve az ügyintéző intézmény ártatlan, fiatal személyzetétől, akik benne oly szorgalmasan és odaadóan dolgoznak, mint ahogy azt a sajtóból tudni lehet, ez az elnevezés tetszelgő nyelvi pózolásként hat. Mintha nem vett volna tudomást a számunkra teljesen ismeretlen névadó, elnevező arról, hogy egy már létező demokratikus közegbe telepíti ezeket a központokat. Felülről lefelé, mint a diktatúrában. És kívülről befelé, ami példátlan. Antidemokratikus.
Vagy a névadó nem tanulta még, mi az, hogy tárgyi önellentmondás?
Cs. Gyimesi Éva, Élet és Irodalom

Négy székely megye (Új adatok a megyésítésről)
Ha ma leírjuk, ami a címben szerepel, sokan úgy vélhetik, csak amolyan elrugaszkodott követelés lehet, s a realitásokkal, a szóba jöhető lehetőségekkel nem számoló túlzás íze van a dolognak.
Holott a székelységnek közel évezreden át saját autonómiája és a 19. század végi magyar közigazgatási reformtól kezdve jó öt évtizeden át legalább négy megyéje volt Erdélyben, mi több, e szerkezet az első román impérium alatt is fennmaradt, és csak a tartományi rendszer idején módosult — egyértelműen e nép rovására. Jelen írásban azonban az 1968-as megyésítést új megvilágításba helyező mai kutatások kapcsán kívánjuk elővenni a témát. Forrásunk a Novák Csaba Zoltán által összeállított és magyarázott, a Pro Print Kiadónál idén megjelent Aranykorszak? A Ceauşescu rendszer magyarságpolitikája 1965—1974 című dokumentumgyűjtemény. Nagy vagy kis székely megyét?
A negyvenvalahány évvel ezelőtti, ún. megyésítésnek nagy irodalma van, jó két évtizedig főleg riporteri eszközökkel, visszaemlékezések segítségével próbálták sokan kipuhatolni azokat a mögöttes hatalmi viszonyokat, csoportérdekeket, melyek a Hargita és Kovászna megye megalakulása körüli ismert bonyodalmakhoz vezettek. Kevésbé világlott ki az eddigi beszámolókból, hogy az ún. "nagy székely" és a "kis székely megye" hívei közti nézetkülönbség mellett létezett egy másik terv is, a négy székely megye restaurálásának terve, melynek sorsát azonban a Ceauşescu és egyik fő riválisa, Alexandru Drăghici volt belügyminiszter közti hatalmi harc kimenetele pecsételte meg. A nagy székely megye létrehozásának tervét Fazekas János vetette fel, és a Ceauşescu körül csoportosulók olyannyira magukévá tették, hogy a szerzőséget is nekik tulajdonították. A nagy székely megye a valamikori Udvarhely és Csík megyénél többet foglalt volna magában, Gyergyótól le egészen Sepsiszentgyörgyig, illetve Kökösig összesen 7459 négyzetkilométert, azaz a történelmi Terra Siculorum szinte háromnegyedét 364 000 lakossal és 95 százalékos magyar többséggel. A terv megalkotásába belejátszottak nemzetiségi kedvezmények is, emiatt sokan támogatták. A kis székely megye terve már a déli végeket leszakította volna e testről, Szentgyörgy, valamint Kézdi rajont Brassónak rendelte volna alá.
Nem lehetett vitás, hogy a székely nemzeti érdeket melyik szolgálta jobban, innen a korabeli nézeteltérések ütközésének hevessége, a sok visszaemlékezésből sütő bátor állásfoglalás szenvedélyessége. Ezeknek is köszönhető, hogy a két rajont, bár végül leválasztották ugyan a nagy megye tervéről, de nem csapták a déli metropolishoz, hanem külön megyét alkottak belőlük a valamikori Háromszék alapjain, de új névvel. Innen kiindulva és e logikát követve persze akár az Udvarhely-Csík megye tervén is módosíthattak volna, no de erre nem került sor. Kevésbé ismert, hogy azért felvetődött. A figyelmet azonban akkor már a megyeszékhely kijelölése körüli bonyodalmak kötötték le, a két város konfliktusa fölülírt minden egyebet, és ennek kapcsán a rokonszenvet kereső pártfőtitkár salamoni pózokban tetszeleghetett, amikor engedett a csíkiaknak, de egyúttal municípiumi rangra emelte a székely történelmi anyaszék központját is.
Drăghici bírál
Ami a Drăghici-féle elképzelést illeti, az Aranykorszak? kötetben most közzétett dokumentumokból fény derül eddig nem ismert részletekre is. Előrebocsátjuk, hogy a volt sztálinista belügyminiszternek, az egyik potenciális Dej-örökösnek tekintett Drăghici-nek másod- és harmadfokú rokonai éltek a Székelyföldön, felesége ugyanis Czikó-lány volt, az ismert kommunista politikus, Czikó Nándor és Lőrincz nővére.
A döntő jelentőségű, bővített végrehajtó bizottsági ülésen 1967. december 30-án a most napvilágra került jegyzőkönyv tanúsága szerint olyan érdekes dolgok hangzottak el Drăghici szájából, melyeket érdemes felidézni. Drăghici többek közt megemlíti, hogy létezett egy korábbi, nem teljesült szándék, mely a teherautógyár számára pótalkatrész-termelést telepített volna Kézdivásárhelyre. Az IMASA végül a későbbiekben a megyeszékhelyre került, ha a korábbi szándék érvényesül, alighanem Kézdi jutott volna demográfiailag Sepsiszentgyörgy sorsára. Drăghici különben ellenezte a bodzavidéki községek Kézdi rajonhoz csatolását, kifogásolván a gyakorlatot, mely így kívánt "javítani" úgymond "a nemzetiségi összetételen". Drăghici úgy vélte, ha ipart telepítenek Sepsiszentgyörgyre, az ellensúlyozni fogja Brassó vonzását a térségre, és elejét veszi az elvándorlásnak. Bírálva az addigi nemzetiségi politika csupán "felszíni" sikereit és a pártkörökben uralkodó információhiányt, a tájékozatlanság példájaként elmesélte, hogyan jártak a pártfőtitkárral Csíkszentmártonban. Ceauşescu akkor beszédet mondott egy tömeggyűlésen, amit azonban, mivel nem fordítottak le, az emberek "nem értettek meg". "Én erről csak később értesültem. Kérdem én, miért nem szereztünk pontos információkat? Így semmi értelme annak, hogy beszélünk, és az emberek semmit sem értenek, aztán még voltak román népviseletbe öltözött leányok is, akikről kiderült, hogy egy mukkot sem tudnak románul."
Beígért iparosítás
Ami a színháziasságot, a "népgyűlések" megrendezését illeti, Alexandru Drăghici bizony ezek szerint nem látott a jövőbe! De alulmaradt a vitában is, mind az ún. kis székely megye, mind a nagy megye hívei elutasították érveit, elképzeléseit. Következő év áprilisában ki is zárták a vezetésből, s minden párttisztségétől megfosztották. Eltűnt a süllyesztőben, nem lehetett tudni semmit róla egész a rendszerváltásig, amikor egy esetleges felelősségre vonás elől felesége Budapestre menekítette az állítólag nagybeteg embert, ahol aztán elhunyt.
Érdemes itt még szemügyre venni azonban az érveket, melyekkel ledorongolták ellenfelei, azok ugyanis előrevetítenek sok későbbi fejleményt. Chivu Stoica például a jegyzőkönyvek tanúsága szerint azért ellenezte a négy megye tervét, mert arra támaszkodva az erdélyi magyarság több csoportja is hasonló közigazgatási kedvezményt kérhetett volna. (Márpedig a párt akkor ugye a korábbi Magyar Autonóm Tartományt felváltó Maros Magyar Autonóm Tartomány felszámolása után egy jogvédelmileg még gyengébb változatot akart épp létrehívni.) Bírálták Drăghici-et azért is, mert az addigi pártpolitikának rótta fel a Székelyföld iparosításának elmaradását. A nagy székely megye tervét Iosif Banc ellenezte, de az utána szólók helyeselték. Leonte Răutu még nemzetiségpolitikai pozitívumát is kiemelte, mely úgymond gyarapítani fogja az ország nemzetközi tekintélyét. Az ülésen egyetlen magyarként Fazekas János szólalt fel, mint tudjuk, a nagy székely megye védelmében többrendbeli gazdasági és kulturális érvet sorakoztatva fel. Két új javaslata úgy hangzott, hogy az Udvarhely-Csík elnevezés helyett adják a Hargita nevet az új közigazgatási egységnek, és annak központját Csíkszeredából költöztessék Udvarhelyre. A zárszóban Ceauşescu saját tábora elképzelését nyilvánította győztesnek, és iparfejlesztést ígért a Székelyföldnek.
Vidéki harcok jelentősége
1968. január 14-én hozták nyilvánosságra a reform tervezetét, s körülbelül egy hónapig a vártnál jóval hevesebb viták folytak róla. Valóságos mozgalom indult mind Csíkban, mind Háromszéken, mind Brassóban, de folyt a harc Bukarestben is a pró és kontra elképzelések hívei között. A KB-ban már eldöntött kérdés felülvizsgálatára pár érdekcsoport megpróbálta rávenni vidéki nyomás közvetítésével a pártvezetést, pl. manipulált tömeggyűlésekhez vagy zsaroláshoz folyamodva. E próbálkozásokkal szemben komoly ellenállás bontakozott ki. Nem kapott kellő publicitást eddig az, amit erről a kötet tartalmaz. Fazekas Jánoshoz sokan fordultak levélben, többek közt Sütő András is itteni látogatása után. Leveléből kiderül, a színház aligazgatója, Bákai Balázs elutasította ama pártbizottsági elvárás teljesítését, hogy a Brassóhoz tartozás mellett nyilatkozzék. Az uzoni szeszgyárban a pártaktivisták többször megismételtették a szavazást, hogy akaratukat keresztülerőszakolják. Kovásznai értelmiségiek kérik egy másik iratban, hogy Kommandót, Zágont, Papolcot, Borosnyót és Egerpatakot ne válasszák le a tervezett székely megyéről.
Több ehhez hasonló megmozdulás, állásfoglalás és a jól kitapintható néphangulat hatására a tervezet végül módosult, kompromisszumként egy második déli fekvésű kis megyét is engedélyeztek a Székelyföldön, amikor országos módosítás során az eredeti 35 megye számát 39-re emelték. Így lett az egyetlen nagy megyéből kettő.
Kovászna megye létrehozásában kétségtelenül nagy szerepet játszott a demokratikus közvéleménynek a diktatúra körülményei között szinte hihetetlen feltámadása, a nagyszámú, bátor színvallás, mellyel a kortársak az ellenfelek manipulációinak ellenálltak, és a székely szolidaritást meg tudták szervezni. A pártvezetés végső határozatát 1968. február 14-én a KB plenáris ülésén hozta meg, amikor — tömegtüntetések, sztrájk és a Bukarestbe utazott küldöttség érveinek hatására — Csíkszereda státusának kérdése is eldőlt, s a Nagy Nemzetgyűlés két nappal később már azt emelte törvényerőre.
B. Kovács András, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Falvaink – Szörcse, Kovászna megye
A település Kézdivásárhelytől 16 km-re délnyugatra a Feketeügy bal partján fekszik. Közigazgatásilag Zabolához tartozik. A falu valószínűleg már Szent István korában létezett. 1567-ben Zeoche néven említik. Régi református fatemploma 1634-ben már állott, ezt 1833-ban lebontották, helyére építették 1840-ben a mai református templomot.
De itt található a Hadnagy kúria, amely jobb időket is megélt hajdanán.
Ebben a műsorban Daróczi Attila református lelkész, Daróczi Enikő óvónő, Demeter Bogyó Irma nyugalmazott óvónő, Molnár Magdolna, Harai Sarolta, Harai Gyula gazdálkodó, Kovács Attila fiatal gazdálkodó, Kovács Sándor malomtulajdonos, Benedek András (99) és felesége Matild (88) valamint Benedek József vállalkozó vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma

Legyen jó magyarnak lenni
Szerencsés az a nemzet, amelynek, ha mai országa körbe-kereken önmagával határos is, olyan nemzeti imája, azaz himnusza van, amely nem a harcias melldöngetést, a nemzeti kivagyiságot lobogtatja, hanem fohászában a nemzet sorsának jobbításáért, védő karért kiált az Egek felé, mert ellensége volt, van és lesz is.
Szerencsés az a nemzet, amelynek olyan nemzeti ünnepe van, amelynek ténye nemcsak önkebelén belül elfogadott, hanem a nagyvilág által sem vitatott, tehát elismert, s amely a szabadságigény himnuszaként is értelmezhető, dátuma pedig nem ide-oda mozgatható, az 1848. március 15-én elfogadott és közhírré tett 12 pont olyan tizenkét passzusból álló parancsolat, amelynek hatása alatt és elismeréséért kell ma is cselekednünk.
Szerencsés csillagzat alatt kerül sor arra is, hogy Magyarország az idei március 15-én az unióvezetés tisztségét töltheti be. Ez a megtiszteltetés, kötelesség és felelősség átszabja az újra anyaországgá lett Magyarország viszonyát Európához, a nagyvilághoz, és ami számunkra nagyon fontos: az önmagával határos állam szomszédaihoz is.
Ennek jótékony hatását máris érezhetjük Magyarország és Románia viszonyának, kapcsolatainak alakulásában. Ennek a folyamatnak a része az is, hogy a román parlament a magyar nemzeti ünnep tiszteletének jeléül nemcsak szavakban üdvözli és köszönti ezt, hanem parlamenti szünnapot is tart. Nem természetes, de meglévő állapot, s erről ünneplés közben se feledkezzünk meg, hogy van köztünk, illetve a nemzet tagjai között ma is bőven fanyelű bicska a viszálykodás és az eltorzult pártoskodás szításában, az ország és a nép külföldi bemocskolásában. Mégis, szerencsések vagyunk, hogy fesztelenül ,szabadon ünnepelhetünk az idén. Nem borzolja kedélyünket az sem, mint évekkel ezelőtt, hogy kommandósok, mindenféle puskás figurák, mesterlövészek látványa rontja az anyaországi ünneplések hangulatát. Háromszék, Székelyföldnek ez a sarka méltósággal és büszkén lengetheti ezen a napon nemzeti lobogóit. Az 1848—49-es szabadságharc és forradalom háromszéki tettei a nemzet lelkületének alakulását is meghatározó cselekedetsor volt.
Legyünk és viselkedjünk ehhez méltó módon, és van vagy nincs erre helyhatósági, önkormányzati határozat, tanuljunk a román parlament bennünket megtisztelő gesztusából, és tegyük lehetővé, hogy szabadon, közösségi erőt és akaratot felmutatóan, a Jó magyarnak lenni szellemében ünnepeljünk. Nemcsak az ünnep, hanem hétköznapjaink alkalmával is legyen jó magyarnak lenni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)