Várad vagy Szereda?
Miközben az új magyar alkotmány tervezete szerint az egységes magyar nemzet eszméjét is rögzítik majd az alaptörvényben, és a könnyített honosítás révén megnyílt az út afelé, hogy közjogilag is szorosabb kapcsolat létesüljön a nemzetrészek között, nálunk néhány helyen még a közelgő nemzeti ünnep is csupán újabb ürügy az acsarkodásra és a konfliktusgerjesztésre.
Hiszen miközben például a csíki RMDSZ saját ünnepi rendezvényére a szövetséggel szembeni ellenzék emblematikus figurájának számító Tőkés Lászlót is meghívta, addig például Nagyváradon a szövetség megyei szervezete mindent megtett annak érdekében, hogy ellehetetlenítse, de legalábbis megnehezítse a riválisok ünneplését. Mi is beszámoltunk arról, hogy már tavaly lefoglalták egész délutánra az összes ünnepi helyszínt, így a többiek legfeljebb déltájt koszorúzhatnak, amikor a potenciális résztvevők zöme még munkában van. Most nem feltétlenül az egységes ünneplést kérjük számon – alapvetően nem ördögtől való, ha az eltérő politikai álláspontot képviselő szervezetek nem akarnak együtt ünnepelni, bár természetesen ennek ellenkezője lenne kívánatosabb. Ugyanakkor a konfliktus további gerjesztése, a viszony mérgezése a fentihez hasonló nemtelen stiklik által már nem tartozik a tolerálható kategóriába – nem is csoda, hogy Nagyváradon az állandó acsarkodást megunó polgárok egy csoportja az egyik közösségi portálon hirdetett bojkottot minden pártrendezvény ellen mindaddig, amíg képtelenek legalább az egymás – és a választók – iránti minimális tisztelet kimutatására. Nem tudni ugyanakkor, hogy a nagyváradi történések csupán a helyi ellentéteket tükrözik, vagy az országos RMDSZ is áldását adta a permanens hadiállapot fenntartására abban a városban, amely a legádázabb ellenfél, Tőkés László „főhadiszállása”. Ha ugyanis csupán a helyi, személyes ellentétek és ambíciók állnak a bihari RMDSZ utóbbi hónapokban elkövetett ámokfutása mögött, akkor végre tényleg nem ártana rájuk szólni, hogy hagyják abba. Ha viszont központilag jóváhagyott stratégia az ellenfél folyamatos „faragása”, akkor más megvilágításba esnek az új elnök nyilatkozatai az ellenzékkel folytatandó párbeszédre és együttműködésre való hajlandóságról. Szóval most az a kérdés, hol mutatja meg az RMDSZ az igazi arcát: Nagyváradon vagy Csíkszeredában?
Balogh Levente, Krónika (Kolozsvár)

Mi rosszat üzent a Fidesz az RMDSZ-nek?
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete - noha ilyen irányú erkölcsi kötelezettsége nincs - láthatóan ki szeretné köszörülni azt a csorbát, amit a február végi RMDSZkongresszus ejtett a nyitott, toleráns, vendégszeretõ és befogadó, tisztelettudó és udvarias Nagyvárad (fantom)képén. Ezért hívta meg a március 15-i ünnepségekre Pelczné dr. Gáll Ildikó EP-képviselõt, a Fidesz Magyar Polgári Párt alelnökét. Mint ismeretes, a szocreál miliõben ülésezõ, egykori pártkongresszusok hangulatát idézõ, jórészt elõre megírt forgatókönyv alapján lezavart és nagyon sok közpénzt elpocsékolt kongresszuson - ami semmire nem adott választ azon kívül, hogy minden marad a régiben - a tulipános küldöttek (gyakorlatilag maga a pártapparátus) minden román vendég elõtt földig hajoltak, minden felszólalót „hosszantartó, hatalmas tapsban” részesítettek, kivéve épp a legnagyobb magyar kormánypárt, a Fidesz képviselõjét. Akit hölgy létére képesek voltak tiszteletlenül, zajongva, ricsajozva fogadni. Magyarán: alaposan kiviselte magát a magasságos kongresszus, letörölhetetlen szégyenfoltot ejtve a Bukarestbõl diktált rommagyar nemzetpolitika orcáján. Még az idõközben pártelnökké választott Kelemen Hunor is kénytelen volt szabadkozni, de az utólagos kozmetikázásban nem lelt partnerre a pártsajtóban, ami ezt úgy adta hírül, hogy „Pelczné Gáll Ildikóra pedig fátylat borítanak”, majd, gusztustalan nyelvi bukfenccel. (Az ízléstelenségben amúgy Frunda György RMDSZguru süllyedt a legmélyebbre a kolozsvári román tévének adott interjújában, amikor úgy tett, mintha nem is emlékezne a Fidesz-alelnök nevére, majd egész egyszerűen lebutalibázta.) A magyarországi balliberális média kéjelegve adta hírül, hogy „hatalmas botrányt váltott ki a fideszes Pelczné Gáll Ildikó RMDSZ-t megfenyegetõ beszéde Nagyváradon”, ami egyfelõl merõ hazugság, mert nem a politikus beszéde váltott ki botrányt, hanem a küldöttek reakciója a jóérzésű emberekben, másfelõl a „fenyegetés” is merõ csúsztatás és manipulálás, mindkettõ gyakori eszköze annak az anyaországi sajtónak, amit egy ismert írónk ekként jellemzett egyszer: „hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak 168 órán keresztül”. Az RMDSZ-es lakájsajtó természetesen ezzel összhangban próbálta meg a Fidesz és az Orbán-kormány ellen hergelni az erdélyi közvéleményt, csak egy dolgot felejtett el megírni, mégpedig azt, hogy Pelczné Gáll Ildikó bármit mondott volna, a szcenárium már készen volt az õ Váradra érkezése elõtt. Ez abból is kiderül, hogy beszédét sosem közölték, belõle csak részleteket ragadtak ki, és „elfelejtették” közhírré tenni, hogy a hurrogók a Kelemen választókörzetébõl kikerült, a hátsó sorokban megbújt hargitai küldöttek voltak, akikhez betársult a központi pártvezetés néhány hangadója. Az új elnöknek majd ezt is meg kell magyaráznia, amikor fátylat borítani és pénzt kunyerálni megy Budapestre.
Egy másik médiablöfföt is érdemes itt felemlíteni: a balliberális és tulipános lakájsajtó mindvégig azt híresztelte, hogy a magyar kormányzat az elnökségért elindult Olosz Gergelyt támogatta, s hogy a Fidesz-alelnök beszéde szavazatokat vont el a jelölttõl, holott soha senki hivatalosan nem tette le a garast Olosz mellett, õ maga próbálta azt a látszatot kelteni, hogy Orbán Viktor preferáltja. Kelemen, Eckstein, Olosz - egyre megy, egyik sem lett volna képes azt a kívánatos fordulatot kieszközölni az RMDSZ-ben, amire Pelczné Gáll Ildikó is célzott abban a beszédében, amit azért teszünk közzé itt és most, hogy olvasóink is láthassák, mi verte ki a biztosítékot az „elvtársak egy csoportjánál” azon a bizonyos „jubileumi” kongreszszuson, Nagyváradon, 2011. február 26-án.
Beszéd a Kongresszuson
Engedjék meg, hogy néhány gondolatot megosszak Önökkel, melyek talán segítségükre válhatnak abban a döntõ pillanatban, amikor Önök ma itt vezetõt választanak az RMDSZ élére. A mai nap nemcsak egyike a 365 napnak, nem csupán egy a fontos napok közül, és nem csak egy a tisztújító kongresszusok sorában. A mai nap korszakhatár lehet a RMDSZ életében. A változás, ami mindannyiunk életében eljön, ma ide is eljöhet Önök közé. Ez a változás azonban nem csak a fiatalításról szól - többrõl van itt szó - , a mai nap az útkeresésrõl és a helyes út megtalálásáról is szól. Azaz a jövõ együttműködésérõl szól, amely új hajlandóságot mutatva lezárhatja az elmúlt mintegy két évtizedes korszakot, amely korszaknak voltak nagy sikerei, de nem szűkölködött az ellentmondásokban sem. Önök ma megkapják az esélyt arra, hogy változtassanak. Ugyanakkor ma már nem jók a múltbeli válaszok, nem elegendõek a múltban jónak hitt félmegoldások.
Ma itt Önök a múlt örökségét nem elfelejtve a jövõrõl, gyermekeinkrõl, ugyanakkor hagyományaink ápolásáról, a tradícióinkról, egyszóval nem csak a saját, de a közös életünkrõl is döntenek. A változás bizonyos idõközönként önmagától is bekövetkezik. A fontos kérdés azonban az, hogy felkészültek vagyunk-e a változásra. Sodródunk-e vele, vagy tudatosan, felelõsségünket felismerve irányítjuk-e döntéseinket? Önöknek a mai napon alkalmuk van választani a sodródás, alkalmazkodás, vagy a tudatos jövõépítés között.
A döntésük meghozatalakor azonban figyelniük kell környezetükre, figyelni kell az Önöket körülvevõ közösségekre, ami az RMDSZ vonatkozásában a minden megyére kiterjedõ magyar közösségeket jelenti. Ha ez a figyelem és gondoskodás elmarad, akkor valami véget ér. Ha egy test elfárad - és ugyanez igaz egy nagy szervezetre is - , lomha lesz, lelassul, és elõbb utóbb elõjön a betegség, mellyel a test jelezni kíván. Ezek a jelek fontosak, tisztelt hölgyeim és uraim, mert a figyelmetlenségbõl adódó veszteségek sajnos pótolhatatlanul egy életre szólnak.
Egy politikai szervezet életében is megfigyelhetõ ugyanezen folyamat: a tagok elmaradoznak, az aktivitás lelassul, a lelkesedés alábbhagy, a külsõ megítélés számottevõen romlik. Ekkor szólal meg bennünk - eleinte egészen halkan, majd egyre vészjóslóbban - az a bizonyos belsõ hang, mely azt mondja, hogy valami nem jó, valami más kell. Igazi politikai nagyság, aki ezt a hangot kellõ idõben meghallja.
Önök ma eljutottak erre a szintre, amihez õszintén és szívbõl gratulálok!
Megújulás kell, ami a megfelelõ politikai válaszokkal felel majd a minket körülvevõ kérdésekre, úgymint társadalom, a család, a gazdaság, vagy éppen a környezetvédelem ügye. És itt kell feltenni az alapvetõ kérdéseket, hogy megvan-e az az értékrend, amire a megújulás nevében a szövetséget építeni lehet? Ha megvan ez a stabil alap az építkezéshez, akkor kérdés az lesz, hogy megvan.e az irány, végül megvannak-e a kitűzött célok? Ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket megválaszoljuk, rögzíteni kell azt az egyszerű tényt, hogy kik a szövetségeseink, és majd a szövetségeseinkhez fűzõdõ viszonyt is, s benne a FIDESZ-hez fűzõdõ viszonyt is újra kell értelmezni. A következõ kérdés a magyarság mint kisebbség érdekeinek képviselete és annak érvényre juttatása. A magyar közösségeket is csak úgy lehet tisztességesen sikerrel képviselni, ha az idõk szavát értve, a közösséghez való viszonyt újragondolva, a közösségek valós igényeit megismerve és felkarolva fordulunk közösségeink felé. Azaz az összmagyarság közös ügyét nem lehet szövetségesek, segítõk nélkül elõre vinni.
Hölgyeim és Uraim! Talán nem is tudják elképzelni, milyen felemelõen jó érzés látni, hogy az Európai Néppárt magyar delegációjában ez már megvalósult, ott õszintén tudunk beszélni a problémáinkról. Hölgyeim és Uraim! Olyan lehetõségek elõtt állunk mi magyarok itt Európában, amelyekkel csak együttesen tudunk élni. Amikor kérdésem, netalán gondom van - a politikában ez nagy dolog -, a legnagyobb bizalom mellett fordulok szobaszomszédomhoz, Sógor Csabához, de ugyanúgy Winkler Gyulához, s ugyanolyan tisztelettel Tõkés Lászlóhoz is. Persze vannak vitáink, ezek sokszor komoly elvi viták is, de milyen jó viták, és mindegyik elõre viszi közös dolgainkat.
Hölgyeim és Uraim! Olyan lehetõségek elõtt állunk mi magyarok itt Európában, amelyekkel csak együttesen tudunk élni. Az adottságaink kiválóak, mi vagyunk az EU soros elnöke, a Fidesz.KDNP, az RMDSZ, sõt a PDL is az Európai Néppárt közös családjába tartozik. S a mi politikai családunk a legnagyobb befolyással rendelkezõ európai parlamenti frakció. Talán szokatlan, hogy egy Tisztújító Kongresszushoz szóló köszöntõ beszédben ezt mondom, de Önök ma, itt elsõsorban nem személyek között választanak. Önök utak között választanak, azt választják meg, hogy hogyan tegyék meg az Önök elõtt álló, feladatokkal és kihívásokkal teli utat. Arról döntenek, hogy a rövidebb úton - netán megalkuvásokkal is övezve - jussanak-e el a kívánt sikerhez, vagy az önös érdekeket mellõzve, kompromisszumok nélkül, hosszútávra szóló építkezésekbe kezdjenek, melyben Európa-szerte is biztos partnerekre találnak.
Nekünk, a ma már 2/3-os támogatottsággal bíró pártnak is sokszor könnyebb lett volna a rövidebb utat választani, mi mégsem ezt tettük. Igaz, sokszor nem volt könnyű, de támogató módon kitartottunk szövetségeseink mellett, és együtt kivártuk a megfelelõ idõt, amely idõ valóban megérett a változásra, ami végül be is következett.
Én mint a FIDESZ alelnöke biztosíthatom Önöket, hogy ha a változás mellett döntenek ma itt, tisztelt hölgyeim és uraim, akkor mi segítõ kezet nyújtunk Önöknek a kitűzött célok elérésében, és együttműködésünket ajánljuk fel, ahogy ezt tettük eddig is, és tesszük a jövõben is a kárpát.medencei összefogás nevében.
Végezetül, kérem Önöket, hogy soha ne tévesszék szem elõl a tényt, miszerint az itt élõ magyarok már régóta várnak sorsuk valódi felkarolására és a változásra, jobban mondva, õk mindig is a változásra vártak.
Pelczné dr. Gáll Ildikó, Reggeli Újság (Nagyvárad)

Csapások
Minél nagyobb a katasztrófa, annál kevésbé szabad, hogy az emberen úrrá legyen a csüggedt tétlenség. Japánban, abban az országban, ahol az összes vonatok egy évtized alatt annyit késnek, mint nálunk egy intercity Bukarest és Brassó között, minden idők legnagyobb földrengése után a hatóság és a lakosság gyászban és ijedelemben, de fegyelmezetten teszi, amit tennie kell, amit az örökös veszély közepette begyakorolt.
Minél nagyobb a katasztrófa, annál kevésbé szabad, hogy az emberen úrrá legyen a csüggedt tétlenség. Japánban, abban az országban, ahol az összes vonatok egy évtized alatt annyit késnek, mint nálunk egy intercity Bukarest és Brassó között, minden idők legnagyobb földrengése után a hatóság és a lakosság gyászban és ijedelemben, de fegyelmezetten teszi, amit tennie kell, amit az örökös veszély közepette begyakorolt. A tragédiát fölülírja az élet parancsa. Az ilyen katasztrófák nagy tanulsága: ha már megelőzni nem lehet, a csapásra fel kell készülni, az élet esélyeit emberfeletti erőfeszítésekkel is növelni, a pusztítást korlátozni kell.
Milyen kár, hogy az emberiség nagy része nem így készül fel a különböző csapásokra, és nem ilyen fegyelmezett az újjáépítésben. Milyen kár, hogy – legjobb elméinek a természet, a társadalom és a kultúra törvényszerűségeiről szerzett tudását figyelmen kívül hagyva – igen gyakran önmagát hozza csapdahelyzetbe, vezetőinek túlzott önzése és becsvágya, nem ritkán kezdetleges gondolkodása miatt. Az arab országokban kirobbant társadalmi, politikai földrengés és annak utórezgései egyelőre csak bizonytalanságot és káoszt okoztak, Líbiában pedig a hatalom vezérelte ellenforradalom – gyakorlatilag a polgárháború – pusztító szökőárját. Európa, a gazdasági, politikai és intézményi gondokkal és érdekellentétekkel köszködő Unió óvatosan keresi a támogatás módjait, tudatában annak, hogy a mégoly jószándékú beavatkozás is többet árthat, mint amennyit használ.
Mondhatni politikai földrengést váltott ki a magyarországi médiatörvény is, amelyet a kozmetizálások ellenére visszautasított mind az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (a világ legnagyobb biztonsági szervezete), mind pedig az Európai Parlament (az Európai Unió törvényhozói hatalmi ága), amely a hét végén fennállása óta először hozott elítélő állásfoglalást magyar ügyben, sürgetve a jogszabály további felülvizsgálatát, gyakorlatilag egy új médiatörvényt az alapjaiban elhibázott régi helyett.
Ebben a helyzetben nagyon érdekes lesz, amikor március 15-én, a szent évfordulón – igen, a magyar sajtószabadság napján! – kiállnak azok, akik ezzel a médiatörvénnyel kíméletlenül el akarták törölni a sajtószabadságot, és a forradalomról fognak prédikálni! Érdekes lesz, de csak a szónak abban az értelmében, ahogyan a demagógia „érdekes” vagy inkább nevetséges és szánalmas. A hangjuk hamis lesz, mert a szándékuk csalárd volt.
A magyar szabad szellemet most Európa menti, mentheti meg. De nem az a nagyobbik baj, hogy Európával megy szembe makacsul a jelenlegi magyar kormány: hanem hogy a saját népe alapértékeit és egy egész szakma önbecsülését, méltóságát tiporja el. Amikor azok a zseniális márciusi ifjak a magyar nemzet akaratáról beszéltek, és első pontjukba foglalták, hogy „Kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését!” – mindenre gondoltak, csak erre, az ilyen visszaélésre nem!
Rájuk is gondolva kell tudatosítanunk ebben a helyzetben az élet parancsát: a szabadságért folyamatosan küzdeni kell! Ha nincs, akkor a kivívásáért, ha van, akkor a megtartásáért. Ezért nem szabad úrrá legyen egyetlen lelkiismeretes magyar emberen sem, különösen március idusán, a közöny és a csüggedt tétlenség. Biztos, hogy a romok eltakarítása után ismét büszkén nézhetünk a múltba és reménykedve a jövőbe.
Ha mind azt mondjuk: a sajtó legyen szabad! – akkor a sajtó szabad lesz.
Ágoston Hugó, Új Magyar Szó (Bukarest)

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács: Magyarnak lenni jó! – Kiáltvány
Az igazság, az emberi lélek az, ami nem változik: ugyanaz marad.
Kilencven éve Kós Károly a Kiáltó szóban megírta az országát, hazáját vesztett erdélyi magyarság kiáltványát. Minden szava igaz volt – akkor.
Minden szava igaz ma is – de a világ mégiscsak változik.
Mert igaz ugyan, hogy a Kárpát-medencei magyarság kétszer is elveszítette a Hazát, az is igaz, hogy a hiú remények sokszor öngyilkos illúziókba kergettek bennünket: mindazonáltal van még ország, ahol „az adjonistent magyarul viszonozzák”, és él még egy erős, egyre erősödő magyar közösség, amelyik így vagy úgy, de legalább ezerszáz esztendeje építi az emberiség közös jövőjét.
Ennél rosszabb idők is voltak. Sokkal rosszabbak ennél. A nemzethalál a tatárjárás, a törökdúlás, a labancvilág, a kommunizmus és számtalan más vész és veszedelem formájában sokszor megkörnyékezett bennünket.
És nézhettünk nyugat felé, amíg könnyes lett a szemünk. És néztünk kelet felé, amíg össze nem szűkült a szemünk.
Az igazi újulást mindig az hozta, amikor magunkba néztünk. És felfedeztük, újra, hogy magyarok vagyunk, bárhol, bármilyen felségjel alatt. Újulást magunktól kell várnunk, és magunknak kell hoznunk: szorgalommal, önfeláldozással, hittel.
Miként tettük ezt 1848-ban, 1956-ban és 1989 decemberében.
Mert mindig van feltámadás, hogyha hittel hisszük.
Magyar feltámadás is van. Nem lesz, hanem van. Egy ideje újra, az új idők új jegyeiben megújul, erősödik, gyarapodik, egységesül a magyarság. Felvidék, Délvidék, Kárpátalja, Erdély, a magyar diaszpóra és az Anyaország ezernyi hajszálere egyesül most a honosítás útján, és hozza újra közelebb szívünkhöz a 15 milliós magyarság teljességét.
Nekünk, magyaroknak, legyünk bár székelyek, kunok, csángók, jászok, bármelyik hímzés a nemzet köpenyén: egyetlen Hazánk van. A Hazára kell tekintenünk, amíg az a „Haza” névre érdemes: és most ismét érdemes.
A világnak ebben a sarkában, ahol élünk, megtanultunk egymással élni, néha egymás ellenében is. De megtanultuk azt is, hogy együtt könnyebb és hasznosabb, mint egymás ellen. A románságnak nem vagyunk ellenségei Erdélyben, ahogyan a románság sem nekünk. Nem vagyunk többek, de kevesebbek sem: és ezt meg kell értenie mindenkinek, hogy jogunk, célunk és saját jövőnk van Erdélyben. Nem mások ellenében – hanem önmagunkért.
A legsoványabb békesség is jobb, mint a legkövérebb veszekedés: és egy székely közmondás szerint a jó szomszédság titka az erős sövény. Ezért hát építsük fel magunk köré újra magyarságunkat, intézményeinket, anyagi lehetőségeinket. Legyünk szelídek, mint a galambok, és okosak, mint a kígyók.
Erdély közös bennvalónk: de csak a mi nyelvünkön Erdély, mindazzal, amit ez magyarként jelent. Hinnünk kell abban, hogy ez a jelentés nemcsak hogy nem vész el, de kibővül dédunokáink számára is – és újra lesz magyar Erdély, és lesz Székelyföld: ahogyan most is van a felszín alatt. Nem valakik ellen: hanem önmagáért, mert létezik.
És hogy létezik, ez az örök hitnek köszönhető, és az áldozatnak is. A lófőként hadba induló székelyeknek, az adót fizető polgároknak, az ágyúöntő iparosoknak, a jövőteremtő igékkel élőknek.
A mi feladatunk sem kevesebb. Tisztességgel, munkával, és legfőképpen: hittel kell újraépítenünk Erdélyországot, Székelyföldet. Helyben cselekedve, de összefüggésekben gondolkodva – mert most ilyen idők járnak.
Ebben a fáradozásunkban nem vagyunk egyedül. Ismét együtt vagyunk, az egész Kárpát-medence magyar népe, szemben a balsorssal: mert amíg van egységes nemzettudat, addig jövőnk is van.
Hogy meddig, az legfőképpen rajtunk múlik. És az is, hogy ez a jövő milyen lészen.
A tatárjárás után kevesen hitték, hogy lesz még Magyarország, és mégis eljött Mátyás tündöklő országlása. A világosi fegyverletételnél minden elveszett – és mégis „fölébredt a szolga népek Bábele”! És ’56 világosságot gyújtott a kommunizmus sötét ködében, és ’89 decemberében kiderült, még reménytelen helyeken is születhet új élet.
Ezért születik hát újra magyar világ, magyar jövő, székely világ, székely autonómia, és minden, amivel nemcsak őseinknek, hanem magunknak is tartozunk.
Kilencven éve Kós Károly írta:
„Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.
De kiáltom mégegyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való; mert az a mi igazi ellenségünk: a mi árulónk.”
A világ folyamatosan változik. De a lényeg örök érvényű: és ez a mi megtartó erőnk. Higgyünk benne! Magyarnak lenni jó.
2011. március 15.
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Erdély.ma

Felakasztották Avram Iancut Csíkszeredában
Százharminckilenc évvel a halála után Csíkszeredán jelképesen felakasztották Avram Iancut, az 1848-49-es magyar forradalom alatt a magyar csapatok ellen támadó erdélyi románok vezetőjét.
A „kivégzés" végrehajtója, Csibi Barna, a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület egyik vezetője a magyar szabadságharc margóján arra az „állati kegyetlenségre" szerette volna felhívni a figyelmet, amellyel a Iancu, Petru Dobra és Axente Sever által vezetett román szabadcsapatok a védtelenül maradt magyar polgárok ellen követtek el. Csibi akciója során bemutatott egy helység-és névtáblát, amelyek „a román csapatok által elkövetett népirtás" helyszínei és áldozatai olvashatók.
„Avram Iancu, a Nagyenyeden, Zalatnán, Abrudbányán és a többi településeken elkövetett minősített emberölés, gyilkosság, gyilkossági kísérlet, gyilkosságra való felbujtás és hazaárulás vádjában bűnösnek találtatik és halálra ítéltetik" hallható az akcióról készült videón a „rögtönítélő bíróság egyhangú ítélete".
„Isten legyen irgalmas lelküknek. Így jár az, aki a magyar és a székely ember ellen vét", zárta a ceremóniát Csibi.
Az eset különlegessége, hogy Csibi minderre engedélyt kapott! Dan Iamandi, a helyi csendőrség vezetője a sajtónak elmondta: kérelem érkezett az 1848-49-es forradalomra való megemlékezésre és ők ezt engedélyezték, de fogalmuk sem volt arról, hogy az akció mit takar. Hozzátette: mivel az „előadás" elsősorban gyerekek érdeklődését keltette fel, ezért Csibi ellen a gyermekvédelmi hivatalnál tesz feljelentést.
Avram Iancu a Fehér megyei Felsővidrán (most már „természetesen" Avram Iancu nevét viseli a település) született és a magyar szabadságharc idején az osztrákok által támogatott román szabadcsapatok egyik vezetője volt. A wikipedia.hu szerint az általa vezetett román szabadcsapatok a védtelen maradt magyar településeket sanyargatták: Zalatnán hétszáz, Nagyenyeden kilencszáz ember haláláért felelősek, de véres portyákat vezettek Hari, Nagylak, Borosbenedek és Jára ellen. Kocsis Zoltán, Impulzus. Erdély.ma

Elkezdődött a nemzetegyesítés
Letették az esküt az egyszerűsített honosítás első kérelmezői Csíkszeredában és Kolozsváron. A Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulátusán tegnap tizenkét személy ünnepélyes keretek közt vehette át a honosítási okiratot, az eskü-, illetve fogadalomtétel meghívott vendégei között jelen volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Füzes Oszkár, Magyarország romániai nagykövete is. A frissen magyar állampolgárságot szerzettek között volt Csíkszeredában Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, Kolozsvárott pedig Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezőcsapata.
Az első magyar állampolgársági eskütétel nem volt nyilvános, keretében kapta meg a honosítási okiratot Csíkszeredában a 80 éves Szabó Ibolya is, aki néhány héttel ezelőtt egy olyan fényképre bukkant, amely őt ábrázolta 10 évesen, illetve egy magyar katonát, akiről később kiderült, a korábban Csíkszeredába kihelyezett konzul, Böhm Dávid nagytatája volt. „Minden magyar ajkúnak – függetlenül attól, hogy van-e állampolgársága, vagy nincs – azt üzenem, hogy ez csodálatos érzés” – mondta Ibolya néni az eskütételt követően.
Tegnap délelőtt lett másodjára magyar állampolgár Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke is. „Számomra ez egy örömünnep. 1940–1945 között még nem tudtam felmérni, mi a jelentősége annak, hogy magyar állampolgár vagyok, ma már tudom, érzem” – nyilatkozta Szilágyi. Szász Jenő, az MPP elnöke úgy nyilatkozott, az eskütételt követően úgy érezte, hogy másodszor született meg. „Hasonlóképp érezheti magát az a sportoló, aki célba ér. Én azt gondolom, megért minden erőfeszítést” – hangsúlyozta.
Kövér: történelmi pillanatokat élünk
Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint nemcsak a magyar állampolgárságot igénylők, hanem a magyar nemzet számára is történelmi pillanat volt a Csíkszeredában megtartott első állampolgársági eskütételi ünnepség.
A házelnök szerint ez az ünnepélyes rendezvény egyrészt lezár néhány szomorú fejezetet a magyarság történelmében, másrészt viszont új fejezetet nyit. „A választások nyomán alakult parlament elfogadta a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, amellyel szimbolikusan, erkölcsi-politikai értelemben lezárta a Trianon óta eltelt kilencven esztendőt” – emlékeztetett Kövér László. Szerinte ezáltal a magyarság a jövő felé tekinthet, így nem kell jóvátehetetlen tragédiaként megélnie azt, ami 1920-ban történt. „Inkább abból merítsünk erőt, hogy azóta is megmaradtunk, azóta is együvé tartozunk, a megváltozott körülmények között most már képesek vagyunk összeadni erőinket” – mondta.
Az új korszak részének nevezte a honosítási törvény elfogadását is, akárcsak azt, hogy az Országgyűlés új alkotmányt készül megtárgyalni és elfogadni, hitet téve az egységes nemzet mellett. Ez állásfoglalás lesz amellett – tette hozzá –, hogy a mindenkori magyar állam és a mindenkori magyar kormány a jövőben már nem csupán felelősséget érez, hanem felelősséget visel azok iránt a magyar közösségek iránt, amelyeket a történelem elszakított a magyar államtól.
Dr. Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul ünnepélyes, felemelő eseményként értékelte az első „külhoni eskütételt”. Az eddig benyújtott állampolgársági kérelmekkel kapcsolatosan a főkonzul elmondta, amint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal feldolgozza a kérelmeket és visszaküldi Csíkszeredába, igyekeznek minél hamarabb megszervezni az eskütételeket. Ma további eskütételekre kerül sor Csíkszeredában, ezeken egyebek közt részt vesz Semjén Zsolt kormányfőhelyettes is.
Ünnepélyes eskütétel Kolozsváron is
„Valóban történelmi pillanatokat élünk, most már nemcsak kultúrnemzet vagyunk, hanem közjogi értelemben is összetartozunk” – jelentette ki tegnap Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a kolozsvári főkonzulátuson, ahol ünnepélyes keretek közt vehette át a honosítási okiratot Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezőcsapata.
Tőkés László a sajtó konzulátus előtt várakozó képviselőinek bemutatta a Magyar Köztársaság által kiállított, a személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolványát. Semjén Zsolt közölte, az igazolvány semmiben sem különbözik bármelyik magyar állampolgár személyazonossági iratától, „nincs többé belföldi meg külföldi magyar”.
Tőkés László is élete egyik legemlékezetesebb napjaként élte meg az eskütételt. Mint mondta, a kedvezményes honosítással megvalósul a ’48-as forradalom kiáltványának 12. pontja, azaz Magyarország uniója Erdéllyel, és mindez úgy, hogy nem sérültek a jelenlegi államhatárok. „Köszönjük a magyar kormánynak, hogy helyrehozta a 2004. december 5-i katasztrófát, amikor elbukott a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. A határok tiszteletben tartása mellett, de közjogilag egyesült a nemzet” – nyilatkozta Tőkés László. Az Európa Parlament alelnöke hozzáfűzte, a kedvezményes honosítással a magyar kormány a trianoni békeszerződés okozta sebeket is gyógyítja. Tőkés Lászlón kívül tegnap mintegy negyvenen tették le a magyar állampolgársági esküt a kolozsvári főkonzulátuson.
Állampolgársági irodát nyitott Székelyudvarhelyen tegnap a Magyar Polgári Párt (MPP). Az irodaavató díszvendége Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. Az egyszerűsített honosítást kérelmezőknek tájékoztatást nyújtó irodahálózat kiépítését februárban kezdte el az MPP, eddig tíz településen működtetnek ilyen hivatalt – számolt be a megnyitón Orbán Balázs ügyvezető elnök. Szász Jenő MPP-elnök kifejtette, a polgári párt kötelességének érezte, hogy útjára indítsa a szolgáltatást, amely segít az állampolgársági törvény beteljesítésében. Kövér László pozitívan értékelte, hogy bár nem egy hivatalos kapcsolat alapján jött létre az iroda, a polgáriak tenni kívánnak azért, hogy minél több ember igényelhesse a magyar állampolgárságot. Az ünnepélyes irodaavatón jelen volt Albert Levente, az állampolgársági irodák koordinátora is. A székelyudvarhelyi állampolgársági iroda két alkalmazottal működik a Kossuth utca 20. szám alatt.
Kövér: a határon túliak is delegáljanak képviselőket. Kövér László a Duna Televízió Heti Hírmondó című vasárnapi műsorában a határon túli magyarok választójogával kapcsolatban azt mondta: számára szimpatikusabb megoldás lenne, ha saját képviselőket delegálnának a magyar parlamentbe. Az Országgyűlés elnöke kiemelte: a két alternatíva közül, miszerint vagy csak pártlistára adhassanak le voksot azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs állandó magyarországi lakcímük, vagy saját képviselőket delegáljanak, neki az utóbbi a szimpatikusabb. Ezzel a módszerrel nem „engednék be” a magyar belpolitikába a nem magyarországi lakhellyel rendelkező külhoni magyarokat – tette hozzá. Kifejtette: mindkét elképzelés mellett és ellen vannak komoly érvek, de az első, a listás szavazásról szóló verzió azt a látszatot keltené, mintha a kormányoldalnak az lenne a fontos, hogy a magyar belpolitikát a határon túl élő magyarok szavazataival döntsék el. A második elképzelésben számára az a szimpatikus, hogy a közösségek a maguk sajátos képviseletét tudnák megteremteni a magyar parlamentben. Kövér László kiemelte: az új alkotmányban megszűnik a diszkrimináció, hogy aki nem rendelkezik állandó lakhellyel Magyarországon, azt kirekesztik a választójogból. Ezt a passzust eltörli az alkotmány, és ez automatikusan azt jelenti: akinek nincs állandó lakhelye Magyarországon, de magyar állampolgár, részt vehet majd valamilyen formában magyar választásokon.
Dénes Emese, Forró Gyöngyvér, Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

Rabul ejtett szabadság
Rég letűnt már ama forradalmi március szelleme, amikor a későbbi szabadságharcok lángját felcsiholó magyar ifjak egy emberként álltak ki eszméikért. A márciusi ifjak legelőször sajtószabadságot követeltek, ami a korabeli viszonyok közt azzal volt egyenértékű, hogy a politika média feletti kontrolljának megszüntetéséért szálltak síkra. Még a később számos kérdésben eltérő állásponton levők közt is egyetértés volt a tizenkét pont, így a sajtószabadság ügyében is. 163 év múltán a világ több pontján is tiltakoznak a magyar médiatörvény ellen, ám a márciusi ifjak hagyatékára nézve visszatetsző a magyar sajtószabadság napját egy szakmai álca mögé rejtett pártpolitikai hadjáratra felhasználni.
Az már a törvény kapcsán eddig lefolytakból is világos, hogy a sajtószabadság felett való mostani aggodalom pártfüggő. Nincs ebben semmi csoda, főleg egy olyan politikai kultúrával rendelkező térségben, ahol az ellenzékiség fogalomtárában a konstruktivitás nem létezik.
Ám az aggódók sem beszélnek arról, hogy a sajtószabadságot nem ez a médiatörvény veszélyezteti. Hanem bármely olyan szabályozás, amely a sajtó feletti ellenőrzést a politikum által delegált testületek kezébe adja. Sehol és semmilyen kormány sem fog sajtószabadságot garantálni, amíg a politikusok adott időközönként azon választók elé járulnak szavazatért, akik leginkább a sajtóból ismerik őket. A politikumnak nem a szabad, hanem a lakájmédia a jó.
Ez a mostani magyar ellenzéki hátszelű felháborodás tehát nincs köszönő viszonyban a márciusi ifjak által követelt sajtószabadsággal. Lehetne, amennyiben nem csak a jelenlegi magyar kormány médiatörvénye ellen irányulna, hanem például egy olyan médiahatóság létrehozását szorgalmazná, amely független a mindenkori politikumtól. Odáig elmenően, hogy a mindig is politikuskézen forgó közpénzekből fenntartott állami média fölött valakinek kell őrködnie, hogy az a mindenkori hatalmi berendezkedésektől függetlenül kiegyensúlyozottan tájékoztasson. És afelett is lehet vitázni, hogy a kereskedelmi média fölé van-e szükség külön szabályozó hatóságokra, amikor a polgári és a bűnvádi törvénykönyvekben az ezek által minden elkövethető vétekre létezik előírás. Ám a márciusi ifjak korában az idegen hatalmat szolgáló cenzorok helyett ma a pártpolitikai érdekek fogságában sínylődik a sajtószabadság, melyet e börtönből a mai világszintű műbotrány sem fog kiszabadítani.
Benedek István. Népújság (Marosvásárhely)

Kolozsvári eskütétel: félszázan lettek magyar állampolgárok
„Értelmet nyertek a szavak: minden magyar felelős minden magyarért”
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes jelenlétében zajlottak tegnap a kolozsvári magyar főkonzulátuson az első állampolgársági eskütételek az egyszerűsített honosítási eljárás január 3-i rajtját követően. Adatvédelmi megfontolásokból az esemény zárt ajtók mögött történt, de több személy is vállalta a sajtónyilvánosságot, így például Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, továbbá Sándor Krisztina, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke, aki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (közismerten: Tusványos) szervezőcsapatával együtt tette le az állampolgársági fogadalmat. Az ünnepélyes mozzanatot követően Semjén Zsolt a magyar küldöttség kíséretében megkoszorúzta Márton Áron püspök szobrát. Az eseményeket lezáró állófogadáson a miniszterelnök-helyettes kiosztotta a magyar állami elismerésben részesült erdélyi személyiségek kitüntetéseit.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az eskütételt követően kiemelte: immár értelmet nyertek a kolozsvári születésű Szabó Dezső szavai, miszerint „minden magyar felelős minden magyarért”, majd az átélt esemény történelmi jelentőségét hangsúlyozta. Mint elmondta, mindmáig mintegy ötvenezren nyújtották be a magyar állampolgárság könnyített megszerzésére irányuló kérelmet. A felsorakozott új magyar nemzet- és polgártársak mellett Semjén köszöntötte mindazokat a magyar állampolgárokat is, akik a maguk során Gyulán román állampolgársági igénylést nyújtottak be, hangsúlyozva: a magyar állampolgársági törvény a román mintát követi. A magyar nyelvet, kultúrát és magyar identitást felvállaló, határokon kívül élő magyarság immár nemcsak kulturális, hanem közjogi értelemben is a magyar nemzet tagjává válhat, amely Szent István kora óta létezik – emelte ki a politikus.
– Életem egyik legemlékezetesebb ünnepe a mai – jelentette ki Tőkés László EMNT-elnök, az EP alelnöke az eskütételt követően. A magyar állampolgársági törvényt az 1848–49-es szabadságharc tizenkettedik pontjának szellemében hozták meg: immár érvényesülhet a magyarok Európával való uniója, és a magyar közösségek Európán belüli egyesülése is, az államok szuveranitása és országhatáraik tiszteletben tartása mellett – hangsúlyozta Tőkés László, köszönetet mondva a magyar kormánynak a trianoni békediktátum ütötte sebek, illetve a rosszemlékű, 2004. december 5-i népszavazás okozta csalódás orvoslásáért, a szétszakadt nemzetrészek ily módon történő egységesítéséért.
– Felemelő érzés volt megélni ezt a felhőtlenül boldog napot, hiszen történelmi igazságtétel, hogy immár közjogilag is magyarnak tekinthetjük magunkat – mondta el lapunknak Sándor Krisztina MIT elnök, kiemelve: az állampolgársági esküt letevő Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor több mint húsz fős csapata az első fiatalokból álló szervezet Erdélyben, amely megtette ezt a lépést. Hozzátette: szeretné, ha minél többen követnék példájukat.
Szilágyi Mátyás főkonzul lapunknak elmondta: Kolozsváron körülbelül ötvenen tették le az állampolgársági fogadalmat. Az eskütétel zártkörű volt, ugyanis az állampolgársági ügyintézés adatkezelést jelent, illetve az állampolgárság megszerzése, birtoklása is személyi adatnak tekinthető, így erre vonatkozó információk csak az adott személy beleegyezésével hozhatók nyilvánosságra – részletezte. Az első – ünnepélyes, ugyanakkor bensőséges hangulatban zajlott – fogadalomtételen a honosítási kérelmet január első hetében benyújtó polgárok, köztük ismert személyiségek vettek részt, akik a honosítási oklevél mellett egy úgynevezett személyi kártyát is kaptak, amely azonos az anyaországi polgártársakéval, természetesen a magyarországi lakcímet leszámítva – magyarázta a diplomata.
A honosított magyar állampolgárok az eskütétel során egy díszes, Szent Istvánt ábrázoló dossziéban kapják meg a honosítási okiratot, amelyen a kérelmező választása szerint születési helyként mindössze a helység történelmi magyar neve szerepel, vagy pedig a magyar elnevezés, és zárójelben a jelenlegi, idegen nyelvű településnév. Minden más okiraton születési helyként a történelmi magyar elnevezést és zárójelben a mostanit tüntetik fel.
Érdemrendek erdélyi személyiségeknek
– Az egyszerűsített honosítást szentesítő fogadalomtétel sok évtizedes sérelmet, jogfosztást orvosol, a magyar nemzeti összetartozás első látványos bizonyítéka. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcról való megemlékezés előestéjén a magyar állam kitüntetésekkel méltatja a társadalmi, kulturális, művészeti életben kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeket – fogalmazott Szilágyi Mátyás az eskütételt követő ünnepélyes díjkiosztást felvezető beszédében. A magyar küldöttség tagjaként az eseményen jelen volt Wetzel Tamás miniszteri biztos és Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője is.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az alábbi kitüntetéseket adta át: Magyar Köztársasági Érdemrendet Tisztikereszttel: dr. Kovács András művészettörténésznek, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tanárának, az MTA külső tagjának; dr. Maros Dezső gépészmérnöknek, a Műszaki Egyetem tanárának, a Román Akadémia főkutatójának (akinek nevében felesége vette át az érdemrendet); Tőkés István nyugalmazott teológiaprofesszornak, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori püspök-helyettesének. Magyar Köztársasági Érdemrendet kapott Lovagkereszttel: Nagy Pál irodalomtörténésznek, kritikusnak, szerkesztőnek; Mihály Ferencnek, a BBTE oktatójának, farestaurátornak; Murádin Lászlónak, a Román Akadémia főmunkatársának, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények nyugalmazott főszerkesztőjének; Sipos László festő-, és grafikusművésznek, a Romániai Képzőművészek Szövetsége tagjának. Magyar Köztársasági Érdemrendet kapott Ezüst Érdemkereszttel Emődi Tamás, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület tanácsosa.
ZAY ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Forradalom és iskolamentés a szórványban
Balázsfalva
Egyszerre tartották a magyar iskola és a nagy szabadságharc ünnepét március 12-én este, Balázsfalván, a zsúfolásig telt Művelődési Házban. A környékbeliek lelkébe mindkét mozzanat mélyen befészkelte magát, hiszen sorsunk múlott és múlik ezeken: forradalmunk szellemén és állandó küzdelmünkön iskoláinkért. Gyökerek nélkül nincs igazi jövő, de megteremtéséhez itt, a végvári környezetben elsősorban anyanyelvi iskola szükséges és gyermekek, akik megtöltik. Különösen a szórványban, ahol a napi élethez, a teljes élethez legalább két nyelv tudása nélkülözhetetlen. Ehhez pedig felkészült szülőkre és minőségi iskolára van szükség.
Tanulni, majd ünnepelni gyűlt össze a közönség, köztük balázsfalvi, péterfalvi, tűri, gyulafehérvári, búzásbocsárdi vendégek. Karácsonyi István a Szülőföldünkért Egyesület nevében, házigazdaként üdvözölte a jelenlévőket, kiemelve Vetési László református szórvány lelkipásztort, a Diaszpóra Alapítvány elnökét és Valentin Rotar balázsfalvi polgármestert. A moderátor szerepét betöltő Szakács Júlia, a Bethlen-kollégium véndiákja, jelenleg az Erdélyi Magyar Ifjak szórvány szakcsoportjának vezetője elmondta: olyan rendezvény ez, ahol sorskérdések felvetésére és megvitatására gyűltek össze a résztvevők.
Dr. Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke, a rendezvény eszmei irányítója, szervezője szerint a helyszín megválasztása, ahol ő is született, nem volt véletlen. 1848 márciusában még együtt ünnepeltek a román és a magyar emberek (pl. a nagyenyedi templomban). Családról, iskoláról kell beszélnünk itt ma, mert csak így ünnepelhetünk száz év múlva is ezeken a helyszíneken. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója kiemelte: nem szabad megtagadni az örökséget, hanem tovább kell fejlesztenünk azt, és úgy kell a jelent építeni, hogy közben a jövőt is formáljuk. Örömmel jelentette be, hogy április 2-án Kolozsváron, a felújított Mátyás-szoborcsoport avatási ünnepségén ott lesznek reneszánsz táncukkal az erdélyi színt képviselő enyedi diákok is. Gál László, a Római Katolikus Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója szerint az iskolával erősödött a magyar oktatás, létszámában is emelkedett (jelenleg 200 diákja van), és egyre nagyobb szerepet tölt be a magyar identitástudat erősítésében.
Vetési László előadásában példákkal illusztrálta, miért is történnek téves iskolaválasztások a magyar szülők körében. A többségi befogadó iskola és közösség már többé nem engedi el a magyar fiatalt, aki innen választ felsőbb iskolákat, baráti kört, később élettársat, elhanyagolja anyanyelvét, gyermekeit ugyanabba az iskolába irányítja, ahol ő is járt. Mindez gyakran onnan indul, amikor a szomszédasszony vagy a nagybácsi tanácsa a döntő. A „csak román iskolában érvényesülhet” hamis érve helyett józan ésszel kéne gondolkodni azon, mi is a gyermek valódi érdeke. A választ a szülők ott helyben megkaphatták abban az igényes, színes, kétnyelvű, 12 oldalas alkalmi kiadványban, amelyet a Szülőföld Alap és Kovászna Megye Tanácsának segítségével adtak ki, Milyen iskolát válasszak gyermekemnek? Magyar iskolát program. Dr. Gudor Botond vezércikkében (Miért magyar iskolát?) konkrét válaszokat fogalmazott meg a kérdésre. „… A választás több, mint egy szójáték. A 21. század kihívása, egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy apa és anyanyelvedet jól, ha lehet, tökéletesen megismerd. Lehetőség arra, hogy későbbi munkahelyeden a legjobb állást nyerd el. Lehetőség arra, hogy a templomban megértsd a lelkészt, és nagymamával is elbeszélgethess. A magyar iskola azt a leendő embert jelenti, aki nem fél, hanem boldogul. Magyarul és románul egyformán tud. Ezt kínálják magyar iskoláink Bethlenszentmiklóson, Gyulafehérváron és Nagyenyeden. Nem egyszerű iskolát, hanem olyan iskolát, ahol nyelvet, nyelveket tanul, ahol több lesz, mint az átlag, ahol hitre és reményre nevelik.” A kiadványban helyet kapott még többek között Kémenes Loránt Zoltán plébános, Szőcs Ildikó és Gál László líceumi igazgatók, Veres József tanár és Máté János református lelkipásztor írása.
Az ünnepi műsor keretében a helybéli magyar gyermekek forradalmi verseket és hegedűszólót adtak elő. Boros Erzsébet búzásbocsárdi református tiszteletesasszony a nap szellemének megfelelően válogatta ki forradalmi dalait, nótáit, hatalmas sikert aratva, majd Kossuth Lajos beszédét hallgathattuk fonográf felvételről. Ezt követően fellépett a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, amely 2004-ben alakult a gyermektáncház mozgalom részvevőiből. Jelenleg négy korosztályban több mint 140 gyermek tanul táncolni óvodától a XII. osztályig. 2006-ban a Küküllő menti bokrokra utaltak, amikor nevet választottak. Ezúttal is tematikus táncjátékot mutattak be március 15. tiszteletére, Verbuválás, csatamező, szabadság… címmel. Az énekszámokat Németi László kollégiumi véndiák és Vásárhelyi Mónika adta elő. Többször visszatapsolták őket. Amikor a közönség elhagyta a termet, az egyik idős néni azt mondta: „Ilyen szép ünnep, rég nem volt Balázsfalván. Tudja, az én unokám is magyar iskolába jár!”
Létkérdések megidézése és ünnep volt ez a nap, egyben a szórványösszefogás egyik szép pillanata (támogatók: Szülőföld Alap, Bod Péter Alapítvány, Erdélyi Magyar Ifjak, balázsfalvi, búzásbocsárdi, magyarpéterfalvi református egyházközségek, tűri római katolikus egyházközség). A Fehér megyei magyar szórvány anyagi segítséggel, de saját elképzelésekkel és szellemi erőkkel építette fel ezt a szép és tanulságos ünnepnapot. Önmaga dolgozott saját sorsa irányításán. Folytatása várható Gyulafehérváron április 30-án, Küküllőváron május 21-én, Marosújváron május 28-án. A szórványsegítő civil csapat tehát tovább dolgozik a magyar iskolák megmentéséért.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Szolidaritástüntetés a magyar sajtó szabadságáért
Több romániai újságíró- és emberjogvédő szervezet szolidaritásáról biztosítja a sajtószabadságért küzdő magyarországi civil társadalmat. Az aláíró szervezetek a magyar hatóságok által nemrégiben jóváhagyott médiatörvény ellen lépnek fel, mivel a jogszabály a totalitárius államigazgatási rendszerekre jellemző módon megkísérli politikai irányítás alá vonni a magyarországi sajtót.
Több romániai újságíró- és emberjogvédő szervezet szolidaritásáról biztosítja a sajtószabadságért küzdő magyarországi civil társadalmat. Az aláíró szervezetek a magyar hatóságok által nemrégiben jóváhagyott médiatörvény ellen lépnek fel, mivel a jogszabály a totalitárius államigazgatási rendszerekre jellemző módon megkísérli politikai irányítás alá vonni a magyarországi sajtót.
A megmozdulásra 2011. március 15-én kerül sor, 17.00 órai kezdettel, a bukaresti Magyar Nagykövetség épülete előtt (Dimitrie Gerota utca, 63–65.)
Az Európai Parlament 2011. március 10-i határozatában arra szólítja fel Magyarország kormányát, hogy helyezze hatályon kívül a törvény olyan rendelkezéseit, amelyek ellentmondanak a vonatkozó európai egyezményeknek, az Európai Unió Alapjogi Chartájának és az Európai Emberjogi Egyezményeknek.
Ugyanebben az időpontban Bukaresten kívül tüntetést szerveznek Budapesten, Berlinben, Frankfurtban, New Yorkban, Debrecenben és Gyulán is. A résztvevők magukénak vallják a szervező magyar civil szervezetek által bejelentett célokat.
A bukaresti demonstráción részt vesznek a Free Press Románia Alapítvány, az ActiveWatch Sajtófigyelő Ügynökség, a Romániai Médiaszövetségek Szervezete, a Romániai Médiaszövetségek Szervezete tagegyesületeinek részéről a Romániai Oknyomozó Újságírói Szervezet, a Kolozsvári Újságírók Szövetsége, az Online Médiakiadók Egyesülete, a Hivatásos Újságírók Szervezete, az Újságírónők Ariadna Szövetsége, a Független Médiaközpont és a MediaSind képviselői.
A szervezők. Új Magyar Szó (Bukarest)

43 ezren beszélnek még magyarul a moldvai csángó falvakban
kérdezett: Bakk-Dávid Tímea
Egyformán általános jelenség minden faluban, hogy a csángók nyelve erősen stigmatizált és alulértékelt mind a hivatalos intézmények, mind maguk a beszélők szemében, véli Tánczos Vilmos néprajzkutató.
Aki az utóbbi években 60 ezer, magyarul még valamilyen szinten beszélő moldvai katolikusról/csángóról beszélt, az Tánczos Vilmos néprajzkutató 1994-96 között végzett kutatásának eredményeit idézte. A kutató több tanulmányban publikálta megfigyeléseit és következtetéseit, és a „kemény számokat”: Moldvában 83 településen mintegy 60 ezer katolikus csángó ismert valamilyen mértékben egy magyar tájnyelvet, de az etnikum többsége, mintegy 180 000 személy nyelvileg teljesen elrománosodott. A „kemény számok” az elmúlt másfél évtizedben változtak. A ténylegesen létező nyelvi állapotokat tükröző újabb becslésre pedig a magyar oktatás és a néprajzkutatói terepmunka vonatkozásában is szükség volt. A BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszékének előadótanára ezért 2008-2010 között ismét felmérte a moldvai csángók anyanyelv-ismeretét.
- Hányan vannak és mennyire beszélnek magyarul a csángók? A válasz a kérdése első részére, ahogy Ön is fogalmazott, ideológiafüggő. 2008-2010 között végzett terepmunkája eredményei alapján most hogyan válaszolhat a kutató erre a laikusok által feltett kérdésre?
Tánczos Vilmos: − Két évvel ezelőtt valóban arról beszéltem, hogy a különböző politikai és ideológiai diskurzusok más-más válaszokat fogalmaznak meg a moldvai csángók létszámára és magyar nyelvismeretére vonatkozóan. De az én válaszom a kérdés egyik részére sem ideológiafüggő, legalábbis arra törekedtem, hogy ne legyen az. Ha egyetértünk azzal, hogy csángónak nevezzük a moldvai megyék teljes katolikus lakosságát, akkor a moldvai csángók lélekszáma − Gyimesbükk és a nagyobbrészt bukovinai Suceava megye katolikusai nélkül − a 2002-es népszámlálás szerint 232 045 fő volt. Ez a népcsoport zömében − néhány jobbára beolvadt, kisebb lélekszámú más közösségtől eltekintve − magyar eredetű, bár vannak, akik ezt nem ismerik el.
A legújabb, 2008-2010-ben végzett terepmunkám végeredménye szerint ma ennek a népcsoportnak mintegy egyötöd része, 48 752 személy (21%) beszéli még jól-rosszul ősei nyelvét, azaz a helyi magyar tájnyelvet. Ebben azonban benne van a moldvai városokban beszélők 5 193 fős lélekszáma is, vagyis a moldvai csángó falvakban, a moldvai csángóság „klasszikus” nyelvterületén a nyelv beszélőinek száma 43 559 főre apadt.
Természetesen ezek a számok csak szimbólumok, egy körülbelüli becslés szimbólumai, de ilyen szimbólumként azért nagyjából kifejezik a moldvai magyar nyelv mai helyzetét. Ezekhez a számokhoz egy adott módszerrel végzett falusoros terepkutatás nyomán jutottam.
- Milyen módszerrel és mennyi idő alatt sikerült felmérni, hogy jelenleg hány anyanyelvi szinten beszélő, a helyi magyar tájnyelvet második nyelvként használó, csak passzív nyelvismerettel rendelkező, illetve magyarul már egyáltalán nem tudó moldvai katolikus van?
− Az egyik alapvető célom valóban az volt, hogy településenként és ezen belül generációnként számszerűen állapítsam meg a magyar nyelvismeret szintjeit, ez a cél határozta meg az alkalmazott módszertant is. A négy nyelvi kompetenciaszint, amelybe minden településen besoroltam a különböző generációkhoz tartozó személyeket, a következő volt: 1. anyanyelvi vagy első nyelvi szint, 2. második nyelvként való nyelvhasználat, 3. töredékes passzív nyelvismeret, tényleges beszédhasználat nélkül és 4. a nyelvismeret teljes hiánya. A számszerű végeredmény az, hogy első nyelvi (anyanyelvi) szinten 26 040 személy (11%), második nyelvi szinten 22 712 személy (10%) beszél ma magyarul Moldvában, ez összesen 48 752 személy (21%). A passzív nyelvismerettel rendelkezők, azaz a valamelyest „értők” száma 15 008 fő (6%), a nyelvileg teljesen elrománosodottak száma pedig 168 285 személy, azaz a moldvai csángóság közel háromnegyed része (73%). Alapvető módszerem, amellyel a fenti eredményekhez jutottam, az élő nyelvi helyzetek külső, észrevétlen megfigyelése volt, de amikor szükségesnek látszott, alkalmaztam az interjú módszert is. Utóbbi az egyetlen lehetséges eljárás volt akkor, amikor olyan településeken dolgoztam, ahol a magyar nyelv nyilvános kommunikációban már nem él. Minden településen gyűjtöttem és feljegyeztem egyéb információkat is, amelyek ugyancsak jellemzőek az illető település élő nyelvi helyzetére, például az ünnepi események vagy a népi vallásosság nyelvhasználatára, ezen események rituális szöveghasználatára, a személynév- és helynévhasználatra vonatkozó adatokat stb. Megfigyeléseim és az elkészült interjúk alapján minden településen számszerű becslést végeztem. Alapadataim, azaz keretszámaim a 2002-es népszámlálás vallási adatai és generációs korfái voltak. A nyelvismereti felmérésre azért volt szükség, mert a hivatalos népszámlálások etnikai és anyanyelvi adatai a moldvai csángók tényleges magyar nyelvismeretről szinte semmit nem mondanak. A hivatalos román népszámlálások adatsoraiból a 20. század folyamán fokról-fokra gyakorlatilag eltűnt a moldvai magyar etnikum (a magyar nemzetiségűek száma 1992-ben 1 826 fő, 2002-ben pedig 2 015 fő volt hivatalosan), miközben nyilvánvaló, hogy Moldvában a nagy fokú nyelvi asszimiláció ellenére még mindig jelentős azoknak a katolikusoknak a száma, akik még ismerik őseik anyanyelvét, illetve rendelkeznek egy sajátos csángó identitástudattal. A népszámlálások adatai tehát mindenképpen magyarázatra, illetve kiegészítésre szorulnak, de ilyen természetű adatok nem álltak az érdeklődők rendelkezésére.
A terepmunkát 2008 januárjában kezdtem el és 2009 szeptemberében fejeztem be, utána jobbára már csak adatellenőrzést és -kiegészítést végeztem 2010-ben. Általában 5-8 napos terepkutatásokat szerveztem, sorra vettem a moldvai csángók belső csoportjait, és minden faluban annyi időt töltöttem, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy viszonylag megbízható becsléseket végezhessek. Nagyobb falvakban több, a kisebbekben vagy a nagyon elrománosodott falvakban kevesebb időre volt szükség. Segített az is, hogy régóta dolgozom ezen a terepen, mindig is figyelemmel kísértem a moldvai nyelvi helyzet alakulását. A nyelvcsere folyamatának egészét tekintve működik az „analógia törvénye” is, amin azt értem, hogy bár a nyelvvesztés stádiuma településenként változó, a folyamat minden településen nagyjából egyformán történik, kivételek vagy ellentétes irányú folyamatok nincsenek, legföljebb a nyelvcserét gyorsító vagy késleltető tényezőkkel lehet számolni.
- Ön 1994−1996 között 110 moldvai településen kutatott; ezúttal hány helység katolikus lakosságának nyelvállapotát mérte fel? Hol mondható továbbra is jónak a magyarul még beszélők aránya, illetve hol következett be másfél évtized alatt a legnagyobb romlás?
− A másfél évtizeddel ezelőtt felkeresett 110 település között sok van olyan is, ahol már tizenöt évvel ezelőtt sem találtam őshonos magyarul beszélőket, legföljebb néhány máshonnan oda beházasodott személyt, úgyhogy sok település, ahol jártam, nem is szerepelt az akkor közzétett adatsorban. A mostani táblázataimban összesen 93 település szerepel (7 északi csángó, 6 déli csángó, 25 Szeret menti székelyes csángó, 19 Tázló menti székelyes csángó és 36 Tatros menti székelyes csángó falu vagy városhoz tartozó peremfalu), továbbá becslést végeztem a nagyvárosokban is. Arról, hogy hol milyen ütemben zajlik a nyelvcsere, most nem akarok nyilatkozni, mert az adatok ilyen értelmű kiértékelését még nem végeztem el. De azt hiszem, hogy a kérdésnek olyan formában való felvetése, hogy vannak „pozitív” és „negatív” példák, egyáltalán nem szerencsés, mert elterelheti a figyelmet magáról a lényegről, arról hogy Moldvában minden egyes településen intenzív nyelvcsere zajlik, és ez alól kivételek nincsenek, vagyis nyelvi zárványok nem léteznek. Függetlenül attól, hogy egy-egy településen hol tart éppen ez a folyamat, maga a jelenség teljesen egységes, a nyelvcsere pszichológiai motivációi, valamint a nyelvre, illetve magára a nyelvcserére vonatkozó népi nyelvideológiák és nyelvi attitűdök az egész Csángóföldön ugyanazok, értelmetlen lenne tehát valamilyen megkülönböztetést végezni.
- Általában a különböző generációk nyelvtudása közt nagy eltérések mutatkoznak; leegyszerűsítve az idősek tudnak magyarul, a gyerekek, fiatalok már nem. Hol vannak üdítő kivételek, például ahol a fiatalok egymás közt is gyakran magyarul beszélnek, mert „menő”?
− A generációk nyelvtudása között valóban nagyok a különbségek, de ilyen pozitív nyelvi attitűddel − legalábbis tömegméretekben − én sehol nem találkoztam, még azokban a falvakban sem, ahol még a fiatalok is beszélnek magyarul. A moldvai csángók nyelve mindenhol erősen stigmatizált és alulértékelt mind a hivatalos intézmények (egyház, iskola, közigazgatás, média stb.), mind maguk a beszélők által. Ez egyformán általános jelenség minden faluban. A csángók nyelvhez való viszonyulását természetesen jelentősen befolyásolja a felülről jövő megbélyegzés is és a helyi magyar nyelv társadalmi értékének hiánya is. Továbbá köztudott az is, hogy a csángók az általuk beszélt helyi nyelvet nem tekintik a magyar irodalmi nyelvvel azonosnak, ami ugyancsak a nyelv szimbolikus értékének csökkenéséhez vezet.
Tánczos Vilmos: Moldvában minden egyes településen intenzív nyelvcsere zajlik, és ez alól kivételek nincsenek, vagyis nyelvi zárványok nem léteznek.
(folytatás)
Transindex.ro, 2011. március 16.
Hányan vannak és mennyire beszélnek magyarul a csángók?
Bakk-Dávid Tímea
60 ezer katolikus csángó ismeri valamilyen szinten a nyelvet egy ’94-96-os kutatás szerint. Azóta folyamatos a nyelvromlás. Tánczos Vilmos újra felméri a csángó falvak nyelvi állapotát.
Tánczos Vilmos néprajzkutató a moldvai csángók magyar nyelvismeretére vonatkozóan először 1994−1996 között végzett átfogó, minden csángó településre kiterjedő alapkutatást, folklórkutatói munkájával párhuzamosan. Mint a szelterszi társadalomtudományi táborban elmesélte, egy szoboravatáson fogalmazódott meg benne a kutatás gondolata: a szónokok ugyanis egymást túllicitálva előbb százezer, végül már négyszázezer moldvai csángóról beszéltek, ezzel szemben egy szociológus a rádióban nyilatkozva 3-4 ezer főt emlegetett. Ebből is látszik, hogy mennyire ideológiafüggő a kérdésre adott válasz: hányan vannak a csángók?
A falusoros becslés összegzését követően több tanulmányban publikálta megfigyeléseit és következtetéseit, és a “kemény számokat”: Moldvában 83 településen mintegy 60 ezer katolikus csángó ismer valamilyen mértékben egy magyar tájnyelvet, de az etnikum többsége, mintegy 180 000 személy nyelvileg teljesen elrománosodott. Több mint tíz év elteltével még mindig a Tánczos-féle számokat idézik tanulmányokban, újságcikkekben és kormányjelentésekben, sőt részben erre építik azokat a projekteket is, amelyek a csángók anyanyelvi oktatásának fejlesztését célozzák. Ugyanis más „kemény számok” nincsenek, illetve vannak ugyan népszámlálási adatok, ám azok adatsoraiból a a múlt század folyamán eltűnt a moldvai magyar etnikum. A legutóbbi, 2002-es népszámlálás szerint a 232 045 moldvai katolikus közül „hivatalosan” csak 2015 személy (0,86%) tekinthető magyarnak.
A kilencvenes években 110 települést járt végig a kutató. Idén nekifogott újra felmérni a magyarul valamilyen szinten beszélő moldvai katolikusok számát: 2008-2009-ben 90-100 települést szándékszik végigjárni több szakaszban. Több mint tíz év alatt ugyanis nagyon sok minden megváltozott, felnőtt egy új nemzedék, a közösség nyelvismeretében és nyelvhasználatában is gyökeres változások történtek.
Az okok között ott van a modernizációval együtt járó akkulturáció, a hagyományos életvilágok fokozatos eltűnése és a hatalmas méretű migráció. Mindez azt eredményezte, hogy „a csángók által lakott településeken megváltozott a hagyományokhoz és a magyar nyelvűséghez való mentális viszony. A nyelvi tudatosság növekedett, aminek eredményeként a magyar nyelv vagy fel- vagy éppenséggel aláértékelődött” – állapítja meg Tánczos. Pozitív változás is történt, hiszen az utóbbi évtizedben – korlátozott módon, de – beindult a magyar nyelvű oktatás. Ez azonban becslése szerint a magyar nyelvet ismerő gyermekeknek csak mintegy 10−12%-át érintette. Szintén negatív tényező, hogy ebben az időszakban halt ki az az idős nemzedék, amely anyanyelvi szinten ismerte még a hagyományos kultúrát, ideértve a tájnyelvet is – elvesztésükkel a tudás átadásának esélye a fiatalabb nemzedékeknek drasztikusan csökkent. A nyelvismeret és nyelvhasználat felmérésének azért van jelentősége, mert ez az alapja a jogérvényesítésnek is. Az Európa Tanács 2001/1521-es ajánlása kötelezővé teszi a moldvai csángó kultúra és nyelv védelmét – persze csak ha a szóban forgó népcsoport ragaszkodik ezekhez.
És ha egyáltalán még ismeri ezt a nyelvet, amit a 19. század végén a népesség 80-90 százaléka beszélt ebben a térségben. Az újabb „kemény számokra” – amelyek nagy vonalakban valóban érvényesek, mert ténylegesen létező nyelvi állapotokat tükröznek – a magyar oktatás és a néprajzkutatói terepmunka vonatkozásában is szükség van. Tánczos Vilmos a télen 36 csángó települést járt végig; a további terepmunkát két szakaszban végzi el, összesen mintegy 50 napot szánva a fennmaradó falvakra. Azt is megvizsgálja, egy-egy generációs csoport esetében milyen szintű a magyar nyelv ismerete: anyanyelvi szintű, második nyelvként használatos, már csak passzív – vagy bekövetkezett a nyelvvesztés utáni állapot, amikor nem értenek már magyarul. Az eddigiek alapján arra a következtetésre jutott, nagymértékű a nyelv stigmatizálása: a csángók esetenként ékes magyar nyelven mondják el, hogy ők nem tudnak magyarul, alulértékelik a saját nyelvüket. Ugyanakkor még egy olyan székelyes csángó faluban is, mint Somoska, hihetetlen mértékű a nyelvromlás:
15 éve a gyerekek is jól tudtak magyarul, ma már csak értenek, de kizárólag románul beszélnek. Moldvában nyelvcsere zajlik – szögezte le a kutató, hozzátéve, az csak íróasztal mellett megkonstruált elmélet, hogy kiegyensúlyozott kétnyelvűség létezik. A kutató abból indult ki, hogy egy-egy személy nyelvi kompetenciája generációs hovatartozásától, illetve a település nyelvi asszimilációs folyamatainak előrehaladottságától függ, ahol az illető él. A nyelvállapot meghatározási módszerei: belehallgat a beszélgetésekbe; beszédbe elegyedik, tesztel, kérdez; szabályos interjúhelyzetet teremt, ahol az alany „megmutathatja, mit tud”. A település adatlapjára minden megfigyelését, becslését felvezeti, többek között az is kiderül erről, a településen általában milyen nyelven tanítják beszélni a családban a kisgyerekeket, milyen nyelven beszél a nagyszülő az unokával stb. A kutató arra is törekszik, minden felkeresett településről legyen hangfelvétele, nemcsak hagyományos folklórműfajokról, hanem történetekről, mindenekelőtt élőnyelvi megnyilatkozásokról. A terepmunkát követően az öt nagy csángó csoporttal külön résztanulmányokban foglalkozik (Tatros menti székelyes csángók, Tázló menti székelyes csángók, Szeret menti székelyes csángók, déli csángók és északi csángók), majd összesítő zárótanulmányt ír az eredményekről és következtetésekről. A szelterszi társadalomtudományi táborban a folyamatban lévő kutatásról beszélve elmondta, nem lát lehetőséget a nyelvi asszimiláció megállítására, ám a magyar oktatási programot mindenképpen folytatni kell. Minden ideológiai körítés, az etnikai identitáshoz való nyílt vagy rejtett társítás nélkül. „Úgy gondolom, hogy a csángó oktatási program kivitelezőinek a jövőben arra is fel kell készülniük, hogy a magyar nyelvet az érdeklődők számára a nyelvvesztés utáni állapotban is tanítsák.
(...) A román nacionalizmus a nyelvi revitalizáció bármilyen kísérletét, sőt magát a „magyaróra” programot is, egykettőre a „Magyarországról jövő erőszakos magyarosítás” címkéjével látja el, de mindez nem akadályozhat meg abban, hogy egy ilyen nyelvi revitalizációs programra a legtermészetesebb módon tekintsünk, és a lehető legszakszerűbben felkészüljünk rá” – fogalmaz szelterszi munkaanyagában Tánczos.
– 20 vagy 21 településen lesz idéntől magyar anyanyelvi oktatás Csángóföldön, a tavalyhoz képest remélhetőleg Szitáson és Dumbraveniben is sikerül elindítani a csoportokat – tudtuk meg Hegyeli Attilától, a csángó oktatási program vezetőjétől. Az iskolai oktatási helyszíneket hatósági akadályoztatás miatt nem sikerült bővíteni, maradt a 15 település; az MCSMSZ oktatási programjában jelenleg 40 fölött van a pedagógusok száma,
48 az irodai adminisztrációs személyzettel. Az alapcél továbbra is a vertikális és horizontális bővítés, tehát mind a helyszínek, mind az egy településen magyarórára járó gyerekek számát akarjuk növelni, hiszen egyetlen olyan falu sincs, ahol minden csángó gyerek részt venne az oktatási programban – mondta Hegyeli. Idén az óvodás korú gyerekek oktatására hangsúlyosabban is figyelmet fordítanak: a szülők is jelezték, hogy jó lenne, ha – még akár nyáron is – lenne ahová beadni a gyereket. A hivatalos óvodai program után, napi foglalkozások keretében, ám egyelőre csak civil keretek közt, mintegy magyar nyelvű “gyerekmegőrzőként” működne ez, főleg azokban a falvakban, ahol van már az MCSMSZ-nek saját háza. Az óvodai foglalkozásoknak jövőtől szándékoznak hivatalos formát adni, hasonlóan, ahogy az iskolákban is működik. Idén a 120 jelentkezőből 12 olyan pedagógust vettek fel, akinek többnyire van tapasztalata kisgyerekekkel való foglalkozás terén is. Egy hónapon belül kiderül, hol és mekkora létszámmal sikerül az óvodai programot elindítani – tette hozzá az oktatási program vezetője.
Az MCSMSZ mintegy 40 településen 9000 magyarul értő vagy beszélő gyerek bevonását tűzte ki célul. Mint Hegyeli elmondta, ezt a Tánczos-féle számokból kiindulva, azt a népszámlálási korfára vetítve becsülték meg, ám mivel évek óta rendszeres napi kapcsolatban vannak az oktatási program falvaival, a tereptapasztalatok alapján pontosították is ezeket. Jelenleg a szövetség programja mintegy 1500 gyereket vont be, majdnem ezren az iskolában is tanulják a magyart mint anyanyelvet, heti 3-4 órában. A legutolsó módszertani táborban a pedagógusok bekezdésenként kielemezték Tánczos Vilmos Hozzászólás a moldvai „magyarórák” kérdéséhez című, Moldvai Magyarságban megjelent tanulmányát – mondta el Hegyeli. „Az alapgondolattal, miszerint nem szabad rózsaszín álmokat kergetni, egyetértünk: nyelvészeti szempontból ugyanis valóban nem beszélik
anyanyelvi szinten a magyart az általunk megcélzott csángó gyerekek zöme, pont emiatt is van szükség a nyelvi revitalizációra. Ám a jogi értelemben vett anyanyelvi oktatásból egy jottányit sem vagyunk hajlandóak engedni” – szögezte le.
A román törvények értelmében van ugyan lehetőség heti egy órában a magyar opcionális tárgyként való oktatására is, ám ennek biztosítása elsősorban az illető iskola vezetőségének jóindulatától függ, amiben jelenleg nem mondhatni, hogy bővelkednek. A megoldás abban az alternatív tantervben rejlik, amelyet az MCSMSZ kezdeményezésére, a román oktatási minisztérium égisze alatt a szórványban oktatók szakmai fóruma véglegesített, és amelyet kolozsvári szakértők is véleményeztek – közölte Hegyeli.
Ez az alternatív magyar nyelvi tanterv a román iskolákba járó magyar gyerekek számára íródott, és ötvözi az anyanyelvi oktatás módszertanát az idegennyelv-oktatáséval. A tanterv a szakma részéről készen van – a labda a minisztérium térfelén; a kisebbségügyi főosztállyal közreműködve nekik kell érvényesíteniük, hogy alkalmazható lehessen. Transindex.ro

Alkotmányos garancia a határon túli magyarság védelmére
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke az RMDSZ zuhanórepüléséről, a magyar-magyar párbeszédről, az anyaország védőhatalmi státusáról és a kereszténység szerepéről az Európai Unióban. – A nemrég lezajlott RMDSZ-kongresszusra önt nem hívták meg, noha 2009-ben az Összefogás Listáján, RMDSZ-színekben jutott be az Európai Parlamentbe. A kongresszuson a leköszönő elnök, Markó Béla keményen bírálta az EMNT-ét, utódja, Kelemen Hunor később párbeszédet ajánlott. 2011-ben milyen a viszony Tőkés László és az RMDSZ között?
– Hogy elkerüljek mindenfajta személyeskedést vagy önérzeteskedést, a kérdést nem az RMDSZ hozzám való viszonyából közelíteném meg, hanem az RMDSZ általános magatartása felől. Nézzük, hogyan viszonyul az RMDSZ a Fidesz Magyar Polgári Szövetséghez, és személyesen Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Látnivaló, hogy az RMDSZ magatartásában nagy baj van. Jól kijön a román versenypártokkal, ünnepelteti magát Emil Boc-cal, Crin Antonescuval, Victor Ponta szociáldemokrata pártelnökkel. Miközben felvonul az egész levitézlett szoclib képviselet, ők csak a fideszes Pelczné Gáll Ildikót hurrogják le, neki mondják azt, hogy ne szóljon bele az erdélyi magyarok politikájába. Kiderül: ők mindig függetlenek voltak, és nem tűrték, hogy kívülről diktáljanak nekik, miközben minden elképzelhető tisztátalan román és magyar politikai erővel összeszűrték a levet. Innen kell megítélni, hogy hozzám és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz hogyan viszonyul az RMDSZ, vagy miként tekint a még meg sem lévő Erdélyi Magyar Néppártra? Bármit mondhat Kelemen Hunor, ez az általános viszonyulás nagy kételyeket ébreszt az emberben. Tény, hogy nagyon rászorulnak arra, hogy rendezzék viszonyukat az EMNT-vel, ezért ha fogcsikorgatva is, de belátják: valamit tenniük kell. Ezzel a kényszerhelyzettel magyarázható Kelemen Hunor békülékeny magatartása.
- Az RMDSZ új elnöke az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot szeretné újjáéleszteni. Újra indulhat-e egy ilyen körülmények között a párbeszéd?
– A kongresszus után telefonon felhívtam Kelemen Hunort és jókívánságaimat fejeztem ki neki. A politikusok nem önérzeteskedhetnek, pláne nem tehetik ezt a magyarság bőrére. Amint már utaltam erre, az RMDSZ részéről megegyezési kényszerhelyzet áll fenn. Az EMNT-nek és nekem is az a meggyőződésünk, hogy együttműködésre vagyunk ítélve. Erről egyetértés alakult ki Brüsszelben, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács kihelyezett tanácskozásán. Nem engedhetjük meg magunknak azt a fényűzést, hogy egymással tusakodjunk, egymással viaskodjunk: jó volna, ha a másik fél is így gondolkodna. Látni való azonban, hogy az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumon csak addig működött a párbeszéd, amíg az RMDSZ erre rászorult. Magyarán csak az EP-választások idejére sikerült működésbe hozni a párbeszéd intézményét. Utána megnyugodtak, hogy a választásokon az RMDSZ nem vallott kudarcot, igaz, nagymértékben az EMNT-nek is köszönhetően. Ezt követően már elfeledkeztek az erdélyi magyar összefogásról. Zuhanórepülésében az RMDSZ még mélyebbre süllyedt, és ezt volt hivatott elfedni a kongresszusi feszticizmus. Ma még inkább rákényszerülnek az egyezkedésre, ugyanakkor azt is látni, miként sorakoznak fel a Fidesszel szemben. Mindez azt mutatja, hogy saját kárukra és a magyar közösség kárára is képesek további baklövéseket elkövetni. – A 2012-es választások kopogtatnak az ajtón. Az Erdélyi Magyar Néppárt kezdeményező testülete teljes gőzzel hozzálátott a pártbejegyzéséhez szükséges aláírások összegyűjtéséhez, tehát indulni szeretnének a jövő évi választásokon. Az RMDSZ a parlamentből való kieséssel riogat, közben az is nyilvánvaló, hogy az EP- és a romániai parlamenti választásokon csak a közös lista lehet eredményes. Valamennyi fél részére kényszerré válik a megegyezés… – Kézdivásárhelyen nyitottuk meg nemrég a helyi Demokrácia Központot, ahol közösségi fórumot is szerveztünk. Nagy meglepetésemre néhány tisztességes kételkedő ember még mindig azt firtatta, hogy miért szövetkeztünk 2009-ben az RMDSZ-szel. Türelmetlen és bántóan megfogalmazott felvetésére azt mondtam: önök közül ki vállalta volna azt, hogy az RMDSZ-szel való szembenállás következtében az erdélyi magyarok közül ne jusson be senki az Európai Parlamentbe? Miben vétettem a magyar ügy ellen, hogy ott vagyok és Brüsszelben képviselem az autonómiát? És hellyel-közzel hárman képviseljük… Talán az sem volna tragédia, ha négy évre megszűnne a magyar parlamenti képviselet, ami tisztulást hozna maga után. Csakhogy ez olyan fegyvertény lenne az RMDSZ kezében, amit nem lehet vállalni. Valójában arról vagyok meggyőződve, hogy jobb ott lenni, mint kívül maradni. Ha ezt elfogadjuk egyik abszolút prioritásként, akkor együttműködésre vagyunk ítélve.
– Beszéljünk néhány gondolat erejéig a kormányzati szerepvállalásról. Az RMDSZ kormányzati részvételének sikerét a nemzeti oldalon sokan megkérdőjelezik: szüksége van az erdélyi magyarságnak arra, hogy képviselete mindig ott legyen a román kormányban, vagy annak holdudvarában? – Nehéz azt megállapítani, hogy az RMDSZ politikai prostitúciója nélkül mi lenne ma iskoláinkban, művelődési házainkban, sajtónkban, vagy hogyan élnének a székelyföldi magyarok, és hogyan boldogulna a szórványvilág? Egy nagyon beszédes ellenérvet hoznék fel az RMDSZ sikerpropagandájára. Vegyük az egyházi iskolákat és az egyházi tulajdonok visszaszolgáltatását: e hivalkodó politika ellenére, húsz évvel Ceauşescu halála után, sehol nem állunk. Néhány egyházi iskolát szemszúrásból visszaadtak, de ezek zsákban táncolnak. Alkotmánymódosításkor azzal etették meg az erdélyi magyar választókat, hogy azért kell elmenni szavazni, mert lesz felekezeti oktatás. A mai napig nincs felekezeti oktatás! Egy ösztövér állami-egyházi vegyeskereskedésben mozgunk. Ennek megfelelően iskolaépületeinket úgy adták vissza, hogy visszabérelik számunkra, ami a lehető legrosszabb megoldás. Az állam kiskaput kínál, hogy a román törvényeket – amely nem szabályozza az egyházi oktatást –, látszatszerűen betartsuk. Az iskola, mint intézmény, és mint tulajdon sincs rendezve. A Mikó-kollégiummal, a zilahi református Wesselényi-kollégiummal, az erzsébetvárosi vagy a máramarosszigeti iskoláinkkal ugyanez a helyzet: csúfolkodnak velünk, megvárják, amíg kipusztulunk. Alapvetően rossz irányba megy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása. – Brüsszelben, a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács ülését követően megtartott sajtóértekezleten ön azt mondta, hogy Magyarországtól védőhatalmi státust, az utódállamok többségi politikusaitól tárgyalást, az Európai Uniótól az autonómia-törekvések támogatását kéri. Hol tartunk jelenleg autonómia ügyben? – Elvesztegettünk húsz évet, és ezért egyfelől a nacionalista, nemzeti-kommunista politika, a továbbélő titkosszolgálat tehető felelőssé, akik felőrölték, megosztották a magyarságot, beépültek sorainkba. Látom, hogy mi van az egyházamban! Ha az egyházamban ezt tapasztalom, mi lehet a politikai és a civil szférában? Ez a külső ok. A belső ok mi magunk vagyunk. Azzal áltattak bennünket és magukat egyes magyar politikusok, hogy a kis lépések opportunista politikájával nagy eredményt érünk el, és ráterelték a magyarságot az egyirányú útra. Hivatalos magyar politikusaink többé vagy kevésbé minden országban belementek ebbe. Magyarország nem tudott támogatni: ott is a posztkommunista politizálás uralkodott el. Európa meg azt szereti, ha itt csend van. Fájó szívvel várom, hogy mit hoz az idei népszámlálás? Nagyvárad magyarsága az első és a tizedik pártkongresszus között 30 ezerrel csökkent. A meglévő magyarságnak ugyanakkor olyan rossz a korfája, hogy ha valami csoda nem történik, borítékolni lehet végzetes megapadásunkat. De hasonló a helyzet Erdély más részeiben is. – Dél-Tirol autonómiatörekvését az mozdította előre, hogy Ausztria védőhatalmi státust gyakorolt egykori tartományának lakossága fölött. Mai körülmények között elvárható ez Magyarországtól? – Egyelőre megelégszünk Magyarország nem hivatalos védhatalmi politikájával: ez már meglévőnek tekinthető. Természetesen az volna a jobb, hogyha ez valamilyen politikai egyezség formájában is alakot öltene. Ezt most az alkotmányozás rendjén kellene rögzíteni. Az túl gyenge megfogalmazás, hogy Magyarország felelősséget érez a határon túli magyarságért. A felelősségvállalás jobb változat lenne, de ez is csupán frazeológiai szinten mozog. A politikai elköteleztetés erősebb formáját kellene alkotmányos módon megtalálni, mint ahogy a Lisszaboni Szerződésben már egy gyenge kisebbségvédelmi megfogalmazás is nagy eredménynek számít. A tavalyi két neves törvény, a trianoni emléktörvény és a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvény feljogosít a reményre, hogy az elkezdődött folyamatban alkotmányos formát ölt a határon túliakkal szembeni anyaországi védőhatalmi státus. – Az Európai Uniótól milyen segítségre számíthatunk? – Erre a kérdésére nagyon nehéz választ adni. Gondoljunk a ciánügyben elért visszhangos eredményre. Elsöprő többséggel szavazta meg az Európai Parlament a ciántechnológiára vonatkozó tilalom ajánlását. Egyelőre úgy néz ki, hogy az illetékes biztos, és az Európai Bizottság semmibe veszi a kötelező erejű határozatot, és azt a tiltakozást, amit a világ globális elszennyeződése idején az egész világ követel, elvár Európától. Látni való, hogy mennyire erős, kőkemény ellenérdekek működnek: a kisebbségi és regionális nyelvek chartáját sem mindenki írta alá. És az emberjogi keretegyezményt sem! Itt már a szavazatoknál keményebb érvek érvényesülnek. Ezért fűztem hozzá az Európával szemben támasztott követelmények mellé, hogy le kell ülni a többségi nemzetek politikusaival, és kétfelől kell fúrni az alagutat. Itthon kell rákényszerítenünk a politikumot arra, hogy komolyan vegye követeléseinket, de ez nem fog menni ilyen kongresszusi light-menetben, a kormányban való részvételt öncélnak tekintő politizálással. Kacagnak rajtunk: még elélünk öt évig a kisebbségi törvény ígéretével. Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumban megállapodtunk arról, hogy a kisebbségi törvénytervezet egy kiinduló pont: az RMDSZ urai közben úgy adják el a törvénytervezetet, mintha már itt volna a Kánaán. És akkor még hol állunk az autonómiától. Addig nincs mit beszélni európai segítségről, amíg mi magunk nem vívjuk meg saját harcainkat. Ezért tartom a KMAT összejövetelét rendkívül fontosnak: eddig a legreprezentatívabb formában és mértékben voltunk együtt, de a nagy hiányzó megint az RMDSZ. Hívtuk őket, de nem jöttek el. Mit mondjunk a kongresszusra, ha két napra rá ilyen hamis színben tűnik fel a párbeszédről szóló fogadkozás. – Brüsszelben tárgyaltak a Lisszaboni Szerződés alapján elindítható állampolgársági kezdeményezésről is. Egymillió aláírást kellene összegyűjteni hét országból a székelyföldi autonómiatörekvések támogatására. Milyen hozománya lehet egy ilyen kezdeményezésnek? – Ebben a témában két szintről beszélhetünk. Egyrészt az aláírások puszta megléte óriási siker volna, és a jelképes politizálás szintjén hordozna nagy üzenetet, sőt politikai fegyver lenne az aláírások puszta összegyűjtése is. Ugyanakkor a másik szinten ez még távolról sem jelenti azt, hogy ez a fontosnak mutatkozó politikai eszköz működni fog. Annyi gát van beépítve, olyan sok akadály áll útjában az állampolgársági kezdeményezés érvényesülésének, hogy csupán egy szép politikatörténeti eseménnyé minősülhet. Még ha kedvező minden körülmény, és minden feltételnek eleget teszünk, sőt még ha egy parlamenti közvitán el is tudjuk fogadtatni az érveinket, akkor is azt mondhatja az Európai Bizottság, hogy nem indít törvénykezdeményezést. Ez jogában áll. Mégis el kell indítani a kezdeményezést optimizmussal: tegyük meg azt, ami rajtunk múlik, és a többit bízzuk a Jóistenre. Tudni kell azonban, hogy az állampolgári kezdeményezés ügye kockázatos pálya, eleve el lehet rontani. Óva intem azokat, akik egyeztetés nélkül előre sietnek, és szeretetre méltó voluntarizmust gyakorolnak: egy rosszul megfogalmazott, az európai országokban kételyeket ébresztő kezdeményezés eleve kudarcra van ítélve. Fokozott mértékben szükséges az, hogy a KMAT tagjai, a magyar közösségek egyeztessenek, és a közösségi politikai bölcsesség útján járjunk. Az aláírásokhoz szükséges hét országból öt itt van a Kárpát-medencében. – EP-alelnökként az utóbbi időben sokat foglalkozott az Európán kívüli országok keresztényüldözésével. Ha az Európai Unióban nem is üldözik a keresztényeket, látni kell, hogy minden lehetséges módon igyekeznek őket marginalizálni. Példa erre az Unió idei, 2011-es naptára, amiből szándékosan kihagyták a keresztény ünnepeket. Milyen jövője van a kereszténységnek az Európai Unióban? – Ma Nyugat-Európában nagyfokú képmutatás mutatkozik ezen a téren. Az emberi jogokat elvi szinten védi kiemelten az Európai Unió: ha egy homoszexuális vagy egy fogyatékos embert bármilyen bántódás ér, nagy valószínűséggel nyilatkozat lesz belőle, és tiltakozást vált ki. Ezzel szemben a kereszténység ellen kollektív módon elkövetett visszaélés, hátrányos megkülönböztetés legtöbbször nem éri el az európai törvénykészítők ingerküszöbét. Ha a koptoknak patakban folyik a vére, ez önmagában nem háborítja fel a liberális vagy szocialista képviselőket annyira, mint ha a hamburgi utcán elakasztanak egy mohamedán bevándorlót. Az Európai Parlamentnek kifejezetten van egy keresztényellenes, vagy a kereszténység iránt érzéketlen szárnya. A másik oldalhoz képest ez általában többséget képvisel. Hasonló a helyzet az Európai Bizottságban is. Január 31-én ülésezett Catherine Ashton asszony vezetésével a Külügyi Tanács: hiába szorgalmazták többen is az üldözött keresztények védelmét, a konkrét döntést elhalasztották. A támogatók egy része jó esetben azt mondta, hogy együtt ítéljük el a mohamedánok és más vallások üldözését. Ha világviszonylatban az üldözöttek 75 százaléka keresztény, és vér folyik az alexandriai utcákon, vagy szitává lövik az egyetlen iszlám országbeli keresztény minisztert, Shabhaz Bhattit Pakisztánban, aki egyébként közel állt hozzám, akkor mire várunk? Ha ezt még mindig partikuláris emberjogi kérdésként kezelik, akkor felteszem a kérdést: hogyan állunk a kereszténység védelmével Krisztus után 2000 esztendővel? 2011-ben Krisztus követői még mindig szabad prédává válhatnak, mint az őskereszténység idejében?
Makkay József
Erdélyi Napló. Erdély.ma

Megint jó magyarnak lenni (Sepsiszentgyörgy ünnepe)
Sikerült távol tartani a napi politikai viszálykodást az idei nemzeti ünnepen Sepsiszentgyörgyön. Rég nem látott tömeg sereglett össze, nagyon sok fiatal, kisgyerek nézte végig a bő másfél órás műsort, és minőséget kaptak mindenből a háromszéki megyeközpont összesereglett polgárai: versből, zenéből, táncból, történelmi visszatekintésből. Egyértelmű üzenet volt a múltból a mába, a jövőért: harcolnunk kell az autonómiáért, mert ez megillet bennünket, székelyföldi magyarokat.
A hagyományhoz híven négy óra után néhány perccel a lovassági indulóra vonult a főtéri színpad elé a 11. Székely Huszárezred és az uzoni huszárok csapata, majd nyitányként a Szózat csendült fel a Rétyi Kovács András Fúvószenekar és a városi egyesített kórusok előadásában. Antal Árpád polgármester a márciusi ünnep okán a nőket köszöntötte, azokat a magyar asszonyokat, anyákat, akik átmentették a szabadság eszméjét a mába, akik otthon álltak helyt addig, amíg a férfiak harcoltak, akik elsiratták, eltemették az elesetteket, felnevelték a gyermekeket: ,,azokra a háromszéki nőkre gondolok, akik kitartóan hazavárták férjüket a harcokból, akik odaadták az utolsó kanalakat is a házból, hogy legyen, miből Gábor Áronnak ágyút öntenie" — mondotta. A 12 pont utolsó követelése (Unió Erdéllyel!) kapcsán kiemelte: akkor is a nemzet egysége lebegett a budapesti forradalmárok és a székelyföldi harcosok szeme előtt, ma ez megvalósulni látszik, egyfajta unió teremtődik meg azáltal, hogy visszakaphatják magyar állampolgárságukat azok, akik ezt igénylik. ,,Felvirradt újra a magyarság napja, nagyon hosszú idő után már megint jó magyarnak lenni! Az eszmék, melyek fontosak voltak negyvennyolcban, nem vesztek el, ma, egy sokkal jobb és szebb világ hajnalán a Kárpát-medencét egy erősödő székely és magyar nemzet lakhatja be" — fogalmazott Sepsiszentgyörgy polgármestere. Szilágyi Zsolt énekművész Erkel Ferenc Hazám, hazám című dalát adta elő, majd az EMI által szervezett szónokverseny győztese, Ghinea Lóránt hívta fel a figyelmet arra: a szív hatalmasabb, fontosabb az észnél, és szívük vezette annak idején a márciusi ifjakat is. ,,A magyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése" — mondotta, majd Széchenyi István szavaira utalt: ,,nem attól leszünk magyarok, hogy a mellünket csapkodjuk, hanem attól, ha tiszteljük a múltat, éljük jelenünket tiszta szívből, ha továbbadjuk hagyományainkat, édes anyanyelvünket, történelmünket", és ,,be tudjuk bizonyítani azt, hogy magyarnak lenni nagy kincs". A Százlábú ifjúsági néptáncegyüttes vidám, hangulatoldó tánca után igazi súllyal nehezedett a térre Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című verse a veszprémi színház igazgatója, Oberfrank Pál előadásában, majd az ünnepség díszszónoka, Kádár Gyula történész felidézte nem csak 1848. március 15. budapesti eseményeit, de kitért a későbbi szabadságharc legfontosabb momentumaira, a székelység, a háromszékiek szerepére. Hajlamosak vagyunk a magyar történelem kapcsán elsősorban a vereségekről beszélni, pedig voltak nagy, dicső pillanatok, és ilyen volt március idusa, majd az önvédelmi harc — mondotta, s megfogalmazta a 163 évvel ezelőtti történések üzenetét a mának: Talpra kell állnia a székelységnek, el kell nyernie a társnemzeti státust, az egyenjogúságot, a székelyföldi autonómiát! A kórusok előadásában felcsendülő katonadalok és a gyermekek által bemutatott mezőségi táncok után Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét Sándor Mátyás katonai attasé, Emil Boc miniszterelnökét György Ervin prefektus tolmácsolta, majd Kovács István unitárius lelkész mondott imát: ,,Boldog az a nemzet, amely történelme legszebb pillanatait emelheti magasra, jelképpé, követendő példává, magasztos eszméket növelhet. Boldog az a nemzet, amely nem másoktól elorzott juss győzelmét üli, amely úgy ünnepelhet, hogy nincs lelkiismeret-furdalása." Kovács István arra kérte Istent, őrizze meg lelkünk épségét, tisztaságunkat, hogy méltóképpen állhassunk helyt a jelenben ünnepekben és küzdelmekben egyaránt. ,,Ügyünk nem nemzeti egoizmusunk ügye, a Te egyetemes emberi értékeidnek ügye" — hangzott az ima, majd a lelkész áldást kért cselekedeteinkre, küzdelmeinkre, és azt kérte, őrizzen meg bennünket az Isten a meghátrálástól. ,,Áldd meg számunkra a jelent, és hozd el a jövendőt!" — mondotta Kovács István. Sepsiszentgyörgy március 15-éje a himnuszokkal zárult, több mint ötezer ember térhetett haza, feltöltődve az igazi ünnep élményével, gondolataival, hangulatával.
Farkas Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy ünnep, több egyetértés
Ágyban, párnák közt, taknyos zsebkendőhalmok, jobbra orvosság, balra citromos tea. Olvasás. Köhögés, melegem van, fázom, fejfájás, így sem jó, úgy is kényelmetlen, pár perc szunyókálás, újra köhögésroham. Bekapcsolom a tévét. Elkezdődött az ünnep.
Egyes magyar adók rajzfilmet sugároznak, a Dunán és az m1-en, m2-ön ünnepi reggeli műsor van, csak néha egy-egy rövid híradó. Verset mondanak, énekelnek, hegedülnek, beszélgetnek a forradalomról és szabadságharcról nők, férfiak, olyan derűsen, hátradőlősen, oldottan. Még úgysem láttam a budapesti hivatalos ünnepi ceremóniát, hiszen ez itthon szabályos munkanap, legfeljebb elnézik, ha elfutunk ünnepelni, illetve nekünk újságíróknak kicsit talán munkaköri kötelességként is felfogható a városi ünnepségen való részvétel. No, de most a legjobb helyről, az „első sorból” láthatom a budapesti történéseket. Zászlófelvonás, katonai parádéval. Hétágra süt a nap a fővárosban, az államfő csak úgy kiskabátban vonul fel. Ünnepre kedvező időjárás. Jókora a tömeg. Teljesen olajozott a forgatókönyv.
Aztán időutazás 1848-ba, egy 163 éves híradóba. Beszámoló Petőfi napjáról, a stúdióban berendezett Pilvax kávéház korabeli díszletei között. Halszálkás ruhájában igazán szemrevaló jelenség Novodomszky Éva, a fő híradós. Gaskó Balázs három szakértővel eleveníti fel március 15-e eseményeit. Szinte családias beszélgetés sikeredik, mintha csak úgy a vasárnapi ebéd után, szűrt napfényben gombolyítanák a szót. Érdekes tálalás, egyszer sem unalmas vagy vontatott, bár annyiszor ismételt adatokkal szolgál. Neves forradalmárok ízletes korabeli naplórészletei tanúskodnak a szabadságharcos napok végtelen lelkesedéséről. Amolyan színpadiasan elhangzott a 12 pont, tetszett az a formabontás is, ahogy vásott tudatlan kölyökként a műsorvezető megmagyaráztatta nekünk az egyes tételek jelentését. Megkóstoltuk a Kossuth-kiflit, kokárdát varrtak a főkötős leányok-asszonyok, fény derült a kokárdás színek megfelelő sorrendjére, bemutatták a korabeli divatot, ismertették a zenét, táncot, lapszemle – vagy nem is, sokkal inkább valóságos lapmustra tanúi lehettünk, tisztázták a 48-as árviszonyokat, 10 krajcár volt egy kávé, és az is kiderült, hogy a zászló és a lobogó nem is éppen szinonimák. S közben többet tudhattunk meg 48-ról, mint sok tucatnyi történelemórán. Hát így is lehet az „unalmas” múltról műsort készíteni.
Közben a hivatalos események helyszíneit is kapcsolták, a nemzet színe-javának egy része nyújtott ízelítőt különféle zenékből, versből, táncból. Na meg szónoklatból. Szép napja volt Orbán Viktornak: becslések szerint mintegy húszezer ember szűnni nem akaró tapsa fogadta, ám úgy félórás beszéde kissé talán túl hosszúra sikeredett, bár elemzése terjedelmes szakdolgozat gyönyörű témája lehet még. Szép gondolat, miszerint „minden magyar ki fog állni minden magyarért, minden magyar közösen, együtt ki fog állni Magyarországért” – bárcsak úgy lenne. Azt azért már el kell fogadnunk, hogy egy politikus mindig politikus, akkor is, ha éppen ünnepel, így hát nem várhattuk el a kampányelemek teljes mellőzését. Tulajdonképpen örültem, hogy pontosan ezekkel a szavakkal nem esett szó a kétharmados forradalomról, ilyenszerű említése gusztustalanul túlzott párhuzam lett volna. Bár azért az sem semmi, 2010-et 56-hoz és 90-hez hasonlítani... Örültem, hogy nem érvényesült a szokásos „szidjuk az előző kormányt” stílus, így végső soron az ellenzéket is csupán egyszer említette, akkor sem közvetlenül, csak „nyolcéves mocsárként”, értsünk belőle. Érthető módon nem beszélt a miniszterelnök a sajtószabadságról sem (tette ezt annál inkább az egyáltalán nem elnéző ellenzék...), ám sokkal többet szólt a már szintén agyonbírált új alkotmányról, amely húsz évvel a rendszerváltás után a kommunista régit hivatott végre felváltani. Csodálkozásomra a beszédben nem esett szó a határon túli magyarok honosításáról, bár éppen hétfőn tették le az esküt az első újdonsült állampolgárok. Meglepő volt a kijelentése, miszerint „nem tűrtük el 1848-ban, hogy Bécsből diktáljanak nekünk, nem tűrtük el 1956-ban és 1990-ben sem, hogy Moszkvából diktáljanak, most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy bárhonnan bárki is diktáljon nekünk”, hiszen Magyarország jelenleg éppen az Európai Unió soros elnöki tisztségét tölti be – tisztára tudathasadásos állapot... Nagyon igaza van abban, hogy a csalódottság a magyar élet alapérzése lett, mint tudjuk, „sírva vigad a magyar”, és: „Csak szabad emberek alkothatnak szabad társadalmat, ezért fel kell szabadítani magunkat hibáink és bűneink alól is. (...) Ne csak a politikát, ne csak a gazdaságot, de magunkat is újítsuk meg, hogy szabadon láthassuk el feladatainkat.”
Egészséges lelkű gyermeket nem úgy alakítunk apróságainkból, hogy örökké azt ismételgetjük neki, mit tévedett, hangsúlyozzuk a hibáit, szidjuk a legkisebb melléfogásáért. Ugyanúgy is felcseperedik gátlásos, kishitű, önbizalom-hiányos, frusztrált, keserű felnőtté, aki adottságaival nem tud élni, tehetségeit a sírba viszi. Nincs ez másként a nemzettel, bármely nemzettel sem. Úgy tud nagyot alkotni, ha egészséges lelkületűvé neveljük, ha pozitív önképe van. Akkor lesz országát támogató, adófizető polgár (ez sem mellékes!) a magyarból is, ha úgy „nő fel”, hogy szereti és vállalhatja magyarságát, nagyra értékeli kultúráját, büszke elődeire, történelmére, nemzetére, hazájára.
Bár hál’ istennek eltűnt a kordon a Kossuth téren, sajnos az idei megemlékezés sem jelentette minden magyar közös ünnepét – az MSZP, mint az várható volt, külön „elégedetlenkedett” még egyet. Az viszont már tetszett, hogy többen is emlegették: 1848-ban teljes volt a magyarok egyetértése, és március 15-e talán az egyetlen olyan ünnep, amelynek jelentőségét illetően – inkább többé mint kevésbé – minden magyar egyetért. Ezzel talán már lehet kezdeni valamit ebben a folyton civakodó méltatlan utókorban…
KEREKES EDIT. Szabadság (Kolozsvár)

A romániai magyar orvos- és gyógyszerészképzés céljáról
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerész- képzésért Egyesület és az Optica-Optofarm által 2011. március 1-jén Marosvásárhelyen szervezett "Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltja, jelene, jövője. Határokon átnyúló együttműködés bővítése a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért" konferencián a részt vevő előadók megfogalmaztak egy tízpontos zárónyilatkozatot, amely a következő fontosabb célkitűzéseket tartalmazza:
Az újonnan elfogadott román tanügyi törvény lehetővé teszi, hogy a magyarság önálló oktatási struktúrákat hozzon létre, ezáltal hatékonyabban tud gondoskodni az oktatás színvonalának emeléséről és értelmiségének utánpótlásáról. E lehetőséget ki kell használni.
A készülő új magyar tanügyi törvény gondoskodni kíván a határon túli magyar oktatás támogatásáról: a hiányzó oktatók pótlásával, az utánpótlás képzésével, valamint egyes tudományos fokozatok megszerzésében nyújtott (rezidens- és doktori képzés) segítséggel. Ennek megvalósítása érdekében indokolt az együttműködés a négy magyarországi orvosi egyetem, a MOGYE vezetősége, oktatáspolitikusok és a támogató civil szervezetek között.
Az új román tanügyi törvény előírja, hogy a felsőoktatási intézményeknek hat hónapon belül új egyetemi chartát kell alkotniuk. Felkérik a MOGYE vezetőségét, hogy az új charta tartalmazza a tanügyi törvény által előírt önálló magyar vonal létrehozását, valamint, hogy ebben az ügyben széles körű fórumot szervezzen a magyar oktatók véleményének meghallgatására.
Az orvos- és gyógyszerészképzés önállóságának és minőségének megvalósításába továbbra is be kell vonni egyházainkat és az erdélyi magántőkét.
A magyar nyelvű felsőoktatási intézmények között a graduális és a posztgraduális képzésben szükséges az átjárhatóság biztosítása.
A magyar nyelvű felsőfokú képzés önállóságának megteremtése összmagyar érdek, nemzetpolitikai feladat, ezért elengedhetetlenül szükséges az erdélyi magyarságot képviselő politikai, érdekvédelmi és civil szervezetek összehangolt támogatása.
A zárónyilatkozat javaslattal zárul, miszerint fontos, hogy a témával kapcsolatos további egyeztető fórumokat szervezzenek 2011 tavaszán Erdélyben és Magyarországon.
Aláírják a konferencián részt vett neves magyarországi és marosvásárhelyi előadók, valamint a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület tagjai.
Kérik, hogy amennyiben valaki csatlakozni kíván az aláírók névsorához, a mogyke@gmail.com e-mail címen jelezze. Népújság (Marosvásárhely)

Együtt ünnepelt Kelemen Hunor és Tőkés László
Az összefogás szükségességére, a könnyített honosítás megadásának fontosságára, az első állampolgári eskük által szerzett boldogságra reflektáltak az erdélyi és a partiumi városokban megszervezett március 15-i megemlékezések szónokai. Szinte kivétel nélkül történelminek nevezték az idei ünnepet, s további együttes fellépést sürgettek. „Amennyire lehet lemosva 2004 szégyenét, megharcolunk minden magyarért, éljen a világ bármely pontján” – hangsúlyozta csíkszeredai beszédében Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes.
A székely zászló ünnepélyes felvonásával kezdődött a március 15-i megemlékezés Csíkszeredában. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár, Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Borboly Csaba Hargita, Tamás Sándor Kovászna, illetve Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök, Korodi Attila képviselő, Gyerkó László szenátor jelenlétében vonták fel a Székely Mózes családjától származó zászlót a megyeházára. Az eseményre Tamás József, római katolikus püspök adta áldását, majd beszédében összetartásra buzdította a magyar nemzetet.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára szervezett megemlékezés a Petőfi Sándor Általános Iskolánál folytatódott. Kiss Ernő, az intézmény vezetője beszédében hangsúlyozta, a március 15-ei ünnepség hivatása, hogy „erőt adjon, tanítson, felemeljen és irányt mutasson a mai világban. Március 15. nemzetté változtatott egy népet”. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere Csík vármegye szemszögéből ismertette az 1848-as történéseket, és arra buzdította a tanítókat, alapítsanak „nemzetvédő köröket” – a mai, divatos környezetvédő körök mintájára –, hogy a gyerekek és felnőttek egyaránt megismerhessék saját történelmüket.
A nagyszabású megemlékezésre és koszorúzásra délután került sor a Mikó-vár előtti téren rangos vendégek jelenlétében. Kisebb felzúdulást okozott, hogy az ünnepség a román himnusszal kezdődött, de rögtön utána felcsendült a magyar nemzeti ima is, ami megnyugtatta a kedélyeket. Csíkszereda polgármestere ünnepi beszédében azt hangsúlyozta, hogy új nemzeti létminimumra van szükség, illetve olyan helyi és önkormányzati képviselőkre, akik felesküdtek a területi autonómiára.
„Kivettük mi is a részünket a szabadságharcból, a csíksomlyói gimnázium tanulói mind bevonultak honvédnek, de egyik sem jött vissza. Sötétség borult akkor ránk. És mit csinál az ember a sötétben? Álmodik. Éjszaka ma is, akár csak 1849 után, álmodunk, az anyanyelvünkön. Sajnos sok helyen akkor van baj, amikor felébredünk” – mondta Ráduly. A polgármester hozzátette, szükség van arra, hogy ne csak éjszaka, álmainkban, hanem nappal, a valóságban is egyenlők legyünk. „Siculi sunt omnes nobili – a székelyek nemes emberek, ugyanakkor szabadok és egyenlők is, tegyünk róla, hogy mindenhol így legyen, ahol magyarok élnek” – zárta gondolatait Ráduly Róbert.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, kulturális miniszter úgy vélekedett, a szabadságharc a 19. század legnagyobb magyar teljesítménye volt, hiszen a nemzet a szabadság nevében összefogott és együtt mozdult. Kelemen hangsúlyozta, bár ma már természetes, hogy szabadon emlékezhetünk, szabadon ünnepelhetünk és mondhatunk beszédet, 21 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen egyetlen felirat lángba borította a várost.
„A dolgok mindig visszafordíthatóak, így nem szabad feladnunk a vágyat, hitet, akaratot, reményt, hogy szabadon éljünk” – szögezte le az elnök. Kelemen hozzátette, a jövőben a kollektív jogok, az önrendelkezés kerül majd terítékre, így akkor is szükség lesz az öszszefogásra, a márciusi ifjak példájára. „A nemzeti identitásunkért folytatott harc csak összefogással, tisztánlátással és célkövető magatartással lesz eredményes.
Ehhez minden magyar emberre szükség van. Az idősekre, akiktől nemzeti történelmünket, hagyományaink tiszteletét tanulhatjuk meg, a felnőttekre és fiatalokra, akik életerejükkel táplálják közösségünket és a gyerekekre, akik a magyar jövőt biztosítják a szülőföldön. Csak így lesz erős közösség az erdélyi magyar közösség. Csak így tudjuk közösen megszabni azt az irányt, amely a múltból jön, és a jövőbe vezet” – fejtette ki.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédében úgy fogalmazott, magyarokként hitet kell merítenünk őseink példájából, illetve le kell vonnunk a történelmi tanulságokat. „Csak akkor van megmaradás, ha az egész népben benne él a történelem és a büszkeség, hogy érdemes ehhez a nemzethez tartozni” – mondta. Semjén kifejtette, a történelem során mindig ugyanaz volt a megmaradás parancsa: Szent István korában a szuverén állam megteremtéséért és a keresztény Európához való csatlakozásért küzdöttek, 1848–49-ben a haza és a haladás volt a jelszó, 1956-ban pedig azt skandálták, vonuljanak ki az oroszok, legyen független Magyarország.
A miniszterelnök-helyettes kiemelte, a megmaradáshoz azonban arra is szükség van, hogy együtt cselekedjünk, ahogy annak idején a különböző elveket valló Széchenyi, Kossuth és Deák is összefogott. Az első állampolgársági eskütételekre reflektálva Semjén elmondta, 2004-ben fekete gyertyát küldtek az Országházba, most azonban fehéret kaptak. „Amennyire lehet lemosva 2004 szégyenét, megharcolunk minden magyarért, éljen a világ bármely pontján” – hangsúlyozta.
A beszédek sorát Tőkés László, az EMNT elnöke, az Európai Parlament alelnöke zárta. „163 esztendővel ezelőtt a márciusi ifjak forradalmi kiáltványának 12. pontja uniót hirdetett Erdéllyel. A 12. pont ritka gyorsasággal a beteljesülés útjára lépett: igazi 21. századi megoldásként, a határok fölötti nemzetegyesítés politikájának megfelelően, a nemzet közakaratából megvalósulóban a magyar unió – az Európai Unióban” – hangzott el. Tőkés az EMNT által működtetett demokrácia-központok szlogenjét ismételte beszédében: „Magyarnak lenni jó!” Majd kiegészítve zárta gondolatait: „Magyarnak, székelynek lenni jó!” Az ünnepséget koszorúzás követte, majd az egybegyűltek fáklyákkal vonultak a Gál Sándor-szoborhoz, ahol szintén koszorúkat helyeztek el.
Forró Gyöngyvér. Krónika (Kolozsvár)

Avram Iancu akasztása – Csibi Barna ízléstelen akciózása miatt tiltakoznak
Egy Avram Iancut jelképező szalmabábut „ítélt halálra” és akasztott fel hétfőn a csíkszeredai Petőfi utcában Csibi Barna, a Székely Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület alelnökeként ismert csíkszeredai férfi.
A fekete ruhába és sapkába, bakancsba öltözött Csibi Barna „akciójáról” videót készített, majd feltöltötte a YouTube videómegosztó portálra. Kedden délután a YouTube eltávolította a felvételt, mivel az sérti a videomegosztó gyűlöletbeszédet tiltó szabályzatát.
A közel három perces felvételen az látható, amint Csibi kötelet teker az Avram Iancu román nemzeti hős arcképével ellátott bábu nyakára, majd „ítéletet mond” fölötte.
„Avram Iancu Nagyenyeden, Zalatnán, Abrudbányán és a többi helyiségekben elkövetett minősített emberölés, gyilkossági, gyilkossági kísérletre való felbujtás, nemzetárulás, hazaárulás vádjában bűnösnek találtatik, és halálra ítéltetik. Büntetése kötél általi halál. Az ítélet azonnal végrehajtandó” – mondja a felvételen Csibi Barna, majd felakasztja a bábut.
„Isten legyen irgalmas a lelkéhez. Így jár mindenki, aki a magyar és a székely nemzet ellen vét” – teszi hozzá a videón Csibi.
Körülötte néhány rajzokat és feliratokat tartalmazó tábla látható, az egyik felirata szerint „Az 1848-49-es magyarellenes móc népirtás civil áldozatainak számáról” szól.
Dan Iamandi, a Hargita megyei csendőrség főfelügyelője szerint Csibi Barna megemlékező rendezvényre, illetve az 1848-as történelmi események elmagyarázására kért és kapott engedélyt a csíkszeredai polgármesteri hivataltól.
A megyei csendőrparancsnok azt mondta: intézkedni fognak Csibi Barna ellen, aki megsértette a köztéri rendezvényekről szóló 1991/60-as törvényt, mivel a bejelentettől eltérő rendezvényt tartott.
Iamandi azt is elmondta, a gyerekjogvédelmi hatóságot is értesítik, mivel az „akasztáshoz” kisgyerekek is asszisztáltak.
Csibi Barna akciója ellen tiltakozott a Konzervatív Párt (PC), amelynek elnöke, Bogdan Diaconu keddi közleményében azt írja: a magyar szélsőségesek erőszakot próbálnak kiprovokálni Avram Iancu nyilvános felakasztásával.
„Meddig ülnek tétlenül az állami hatóságok? Amíg a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok is Avram Iancu sorsára jutnak?” – teszi fel a kérdést a PC vezetője, aki azonnali vizsgálatot sürget Csibi Barna ellen.
Bogdan Diaconu azt is kéri, hogy a Köztisztviselők Országos Egyesülete zárja ki soraiból Csibit, aki közalkalmazott, a Hargita Megyei Közpénzügyi Hivatal tisztviselője.
Csibi Barnát legutóbbi akciója miatt ezer lejes pénzbírság kifizetésére kötelezte a csendőrség. Csibi idén januárban két táblával tüntetett egyedül Csíkszereda központjában a Mihai Eminescu utca Attilára való átnevezése mellett, a román nemzeti klöltő magyarellenes tevékenységére kívánva felhívni a figyelmet. Krónika (Kolozsvár)

Kiáltom a célt: A magyarság nemzeti autonómiáját
Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a csíkszeredai ünnepi megemlékezésen mondott beszédet. Ebből idézünk az alábbiakban.
„Március idusának szabadság és igazság által megszentelődött nemzeti ünnepén a dicső múlt felidézésével, valamint a jövőbe vetett reménnyel hirdetem a Próféta szavát. „Akkor felhasad, mint a hajnal, a te világosságod, meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár… (És, 58,8) – Székelyföld, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az erdélyi magyarság eme központi ünnepségén a történelmünkben valósággá vált ige hitbéli üzenetével köszöntöm az ünneplő sokaságot…
Négy évvel ezelőtt – az európai parlamenti választások alkalmával – Erdélyország európai csatlakozása viszonylatában tűztük zászlónkra újból az „Uniót Erdéllyel”. Ennek nyomán, íme a 12. pont ritka gyorsasággal a beteljesülés útjára lépett: igazi XXI. századi megoldásként, a határok fölötti nemzetegyesítés politikájának megfelelően, a nemzet közakaratából megvalósulóban a magyar unió – az Európai Unióban…
Amiképpen a 90. évforduló alkalmából célul tűztük magunk elé: „Trianon gyógyítása” elkezdődött a szétszakított és több nemzedékre megnyomorított magyarság életében. Közelebbről nézve: a 2004. december 5-i, rossz emlékű magyarhoni népszavazás jóvátételének lehetünk részesei a magyar állampolgárság kiterjesztése révén, ebbe a korszakos időben, ezen a páratlan márciusi ünnepen…
_ „Megfogyva bár, d törve nem”, most valami hasonló érzés tölti el lelkünket, amikor a nemzet újból egymásra és magára talál. Legutóbb talán 1989 szabadító karácsonyán éltünk át hasonló örömöket…
De most, március 15-én, és most, a nemzeti rendszerváltozás és együttműködés ígéretes időszakában éppen azért próbálunk erőt meríteni történelmünk világló példáiból és szabadságharcaiból, hogy végre „Lemossuk a gyalázatot”, és végre újból jó lehessen és tiszta öntudattal vállalható legyen magyarnak lenni…
Mostani ünnepünkön, Székelyföld, Partium és egész Erdély magyarságának nemzeti önrendelkezése távlatában azért idézem fel a Kiáltó Szó messzehangzó üzenetét: „Kiáltom a jelszót: építenünk kell. Szervezkedjünk hát a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája!” Bihari Napló (Nagyvárad)

Semjén: az RMDSZ-nek változtatnia kell az egyenlő távolságtartás elvén
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) változtatnia kell a magyarországi pártokkal szemben alkalmazott egyenlő távolságtartás elvén a jobb együttműködés érdekében – jelentette ki Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, aki a KDNP elnökeként nyilatkozott erről a kérdésről.
A magyar politikussal a Hargita Népe című csíkszeredai napilap közölt interjút szerdán. Arra a felvetésre, hogy az RMDSZ új elnöke, Kelemen Hunor megígérte, rendezi a Fidesz és a romániai magyar szervezet kapcsolatát, és beindult-e már ez a folyamat, Semjén kijelentette: az új kezdet mindenkinek adott. “Mi mindenkivel nagyon szívesen együttműködünk annak érdekében, hogy a magyarság érdekei minél jobban képviselve legyenek” – mondta a politikus.
Ugyanakkor hozzátette – és hangsúlyozta, hogy a KDNP elnökeként mondja ezt -, azRMDSZ által vallott egyenlő távolságtartás elvével nem értenek egyet. Rámutatott: a Fidesz és a KDNP az Európai Néppárt tagja, Romániából pedig ennek a politikai családnak az RMDSZ, Tőkés László és a Demokrata Liberális Párt (PD-L) a tagjai. “Ha egy pártcsalád tagjai vagyunk, akkor miért tartana az RMDSZ tőlünk is és a szocialistáktól is egyenlő távolságot? Ezen az elven változtatni kell egy jobb együttműködés érdekében” – mondta Semjén Zsolt.
Kelemen Hunort február végén választották meg az RMDSZ élére, miután az RMDSZ elnöki posztját tizennyolc évig betöltő Markó Béla nem vállalt újabb mandátumot. Kelemen közvetlenül megválasztása után úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy szoros kapcsolatokra és partnerségre törekszik a magyar kormánnyal, a kormányzó pártokkal. Az RMDSZ elnöke kedden Semjén Zsolttal és Tőkés Lászlóval együtt vett részt a március tizenötödikei erdélyi központi ünnepségen, amelyet Csíkszeredában rendeztek meg. erdon.ro

Pártos ünneplés Erdély-szerte
Ünnepi hangulatban, de korántsem feszültségektől mentesen telt március 15-e Erdélyben. Több városban külön ünnepeltek a magyar szervezetek, Kézdivásárhelyen viszont egységesen hátat fordítottak a civilek a politikusoknak.
Marosvásárhely: párhuzamos megemlékezések
Több helyszínre is ünnepi rendezvényt szerveztek tegnap Marosvásárhelyen: emiatt kevesen jelentek meg a városi RMDSZ-tagszervezet és az MPP által szervezett megemlékezésen. Népesebb közönség csak a délutáni, megyei RMDSZ által rendezett ünnepségen volt. Az idei megemlékezést az tette különlegessé, hogy most először piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorúkat helyezhettek el az ünneplők a hadsereg tulajdonában lévő Görög-ház falára.
Itt emléktábla emlékeztet arra, hogy Petőfi Sándor innen indult a segesvári csatába. Andrássy Árpád, a 7-es Számú Általános Iskola igazgatója a tanulók és a pedagógusok nevében kérvényezte a hadügyminisztériumtól a koszorúzást, az illetékesek pedig, a magyar nemzeti ünnepre való tekintettel, jóváhagyták a megemlékezést.
Az RMDSZ szervezésében a székely vértanúk emlékművénél Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke nyitotta meg az ünnepi szónoklatok sorozatát, aki az összetartozás, a szülőföld iránti szeretet, a „feltöltekezés napjának” nevezte március idusának ünnepét. Traian Băsescu üzenetét Szabó Árpád, alelnök, míg Emil Boc miniszterelnök szavait Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta.
A megemlékezésen részt vett Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet. A magyar nagykövet felesége Schmitt Pál üdvözletét hozta, illetve felolvasta Orbán Viktor üzenetét. Bajtai hangsúlyozta: most a magyar nemzet „demokratikus egyesítése folyik”, de ez a folyamat – emlékeztetett a szónok – ugyanakkor „harc is, amit békésen kell megvívni”.
Csegzi Sándor alpolgármester a magyarság korszerű gondolkodását emelte ki beszédében, az elöljáró úgy fogalmazott: a történelmi viszontagságokon a haladó világlátás segítette túl a magyar nemzeti közösséget. Az MPP, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a református és az unitárius egyház, valamint a Siculitas Egyesület a Petőfi-szobornál külön ünnepelt. A rendezvényen jelentős számban vettek részt a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelképeit és a Magyar Gárda egyenruháját viselő demonstrálók is, akik árpádsávos zászlókkal tüntettek.
Kézdivásárhely: hitelüket vesztették
A Kovászna megyei kisvárosban a Gábor Áron téren népes közönség gyűlt össze a nemzeti ünnep tiszteletére: becslések szerint 10 ezer ember volt kíváncsi a helyi iskolák, a környező falvak és a 15. székely határőr-gyalogezred hagyományőrző csoportjainak a bevonulására. A kulturális műsor végén azonban, amikor a politikai szónoklatok kezdődtek, harmadára csökkent a résztvevők száma: vélhetően a napokban kirobbant korrupciós botrány miatt fordítottak hátat a civilek a politikusoknak.
A helyi önkormányzatot Szarvadi József alpolgármester képviselte, aki beszédében az egységet, a közösen kiharcolt eredményeket nevezte az 1848-as forradalom legfontosabb hozadékának, a jelen legfontosabb örökségének. Bardócz Csaba református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdivásárhelyi elnöke a márciusi ifjak szellemét idézve 12 pontban foglalta össze, hogy 2011. március 15-én mit kíván Kézdiszék.
Beszédében utalt Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester korrupciós ügyére is, amikor kifejtette: „kívánjuk, hogy vezetőink ne a pártért és saját érdekeikért, hanem az emberekért, értünk cselekedjenek”. Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor a magyar nemzet szabadságszeretetéről és az összefogás erejéről beszélt. Sepsiszentgyörgyön mintegy hatezer ember ünnepelt, a kézdivásárhelyinél érezhetően derűsebb, bizakodóbb hangulatban.
Jelentős számú közönség kísérte figyelemmel az egész napos programsorozatot. Beszédet mondott Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, aki a nemzetek közötti összefogás fontosságára, a lengyel–magyar barátság felemelő példájára és Székelyföld forradalmi örökségére emlékeztetett. Sajátos szempontból emlékezett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki kifejtette: „miközben emlékezünk a harcban jeleskedő ifjak tetteire, sokszor megfeledkezünk azokról a nőkről, akik kitartóan hazavárták férjüket a harcokból, akik odaadták az utolsó kanalakat is a házból, hogy legyen miből Gábor Áron ágyút öntsön.
Azokról a nőkről, akik eltemették szeretteiket, akik megözvegyülten a forradalom áldozataiként éltek keserves életet, nevelték árva gyermekeiket, és akik a jövő nemzedékek számára átmentették a szabadság nemes eszméjét”. Az elöljáró hozzátette: 1848-ban is fontos kérdés volt Erdély ügye, akkor is a nemzet politikai egysége lebegett mind a budapesti forradalmárok, mind a székelyföldi szabadságharcosok szeme előtt.
Most újra olyan időszakot élünk – fogalmazott az elöljáró – amikor, a 12 pontban megfogalmazott kérésnek megfelelően, egyfajta unió jön létre Erdély és Magyarország között. Most a kettős állampolgárság intézménye teremt hidat az emberek között.
Kolozsvár: kalács és tea
A Szamos-parti városban családias hangulatú ünnepség zajlott tegnap. A Biasini szálloda előtt László Attila alpolgármester szónokolt. „Sajnos nem mindig tudunk felhőtlenül ünnepelni. Mindig vannak, voltak és lesznek olyanok, akik szívesen zavarják meg mások közös örömét. Annak idején Petőfiék is szembesültek azzal, hogy forradalmi ünnepüket megzavarták, és nekünk kolozsváriaknak sem ismeretlen ez a jelenség.
De mi az ünneprontókat, zavargókat lenézzük és megvetjük. Ezen az ünnepen lehet megidézni és felidézni de beidézni, és felróni nem” – mondta a politikus, aki hangsúlyozta: senki sem szabhatja meg, hogyan ünnepeljen a magyar közösség. Kelemen Hunor kulturális miniszter üdvözlő levelét Molnos Lajos költő tolmácsolta. A tárcavezető levelében arra emlékeztette a kolozsváriakat: húsz éve szabad ünnep március 15-e, ám a történelmi évforduló üzenete elhalványulhat.
Az egykori forradalomnak új értelmet adott az 1989-es romániai rendszerváltás, Kelemen Hunor úgy véli, azóta az erdélyi magyarság a fennmaradásért folytatott küzdelemben él. A kolozsváriak a Deák Ferenc utcában levő Bem-emléktábla előtt is lerótták kegyeletüket tegnap: a résztvevőket egy szelet kaláccsal és meleg teával vendégelték meg a szervezők.
Szatmár: román–magyar béke
A román–magyar megbékélés jegyében zajlottak az ünnepségek Szatmár megyében. Erdődön szinte több román, mint magyar nemzeti szalagos koszorú került tegnap Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrának talapzatára. Huszonegy évvel az atrocitásokig fajuló etnikai zavargások után teljes egyetértésben ünnepelték a márciusi forradalmat a helyi románok és magyarok.
A koszorúzáson megjelentek az önkormányzat román tagjai, és a többségében román fiatalokból álló fúvószenekar Cacu Mircea karnagy vezényletével megzenésített Petőfi-verseket adott elő. A megyei tanács liberális alelnöke, Ştef Adrian is beszédet mondott, közösen koszorúzott a két magyarországi testvértelepülés, Szakoly és Napkor vezetőivel.
A megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben Schönberger Jenő katolikus püspök és Kovács Sándor református esperes imájával kezdődött a megemlékezés. A helyi felszólalók mellett beszédet mondott Tilki Attila Fehérgyarmat polgármestere, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke is. Az ünnepi hangulatot a Bartók Béla kórus fellépése, valamint a Harag György Társulat előadása biztosította.
Nagyenyed: diákoknak szólt
A civileké volt a főszerep Nagyenyeden: az ünnepi műsort a Bethlen Gábor Kollégium diákjai nyitották meg. A forradalom előtt tisztelgők meghallgatták a középiskolások számára kiírt Pápai Páriz Ferenc-pályázat értékelését. Szőcs Ildikó igazgató a magyar forradalom jelentőségét méltatta, beszédet mondott Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök is. A kollégiumi megemlékezést Boros Emese népdalénekes műsora egészítette ki. A tisztelet virágait a vártemplomban található Széchenyi István- domborműnél helyezték el a résztvevők.
Székelyudvarhely: megköszönték
Tegnap a Márton Áron téren emlékeztek a székelyudvarhelyiek. Beszédet mondott Ladányi László, Hargita megye prefektusa, Bunta Levente polgármester és Mátyás Károly főesperes is. Koszorúztak a magyar politikai szervezetek helyi képviselői, a civil szervezetek tagjai, az iskolák, illetve művelődési intézmények vezetői is. Mátyás Károly katolikus főesperes beszédében kiemelte, hogy az emberi szabadság külön ünnepnapot érdemel.
Sokszor nehezebb feladat az egyéni szabadság kivívása, mint egy közösség szabadságáért harcba szállni – emlékeztetett az egyházi elöljáró – mert nehéz feladni az önös érdekeket. Bunta Levente köszönetet mondott a magyar államnak a magyar állampolgárság biztosításáért. A politikus úgy vélte: fontos, hogy úgy lehetnek magyar állampolgárok az erdélyiek, hogy nem kell elhagyniuk szülőföldjüket. Bunta kitért továbbá arra: a mindenkori magyar kormány felelős az erdélyiek egységéért.
Nagyvárad: pártos emlékezők
A párhuzamos ünneplés jegyében telt március 15-e Nagyváradon is. Ünnepi megemlékezést, koszorúzást tartottak a rogériuszi református templom melletti honvédemlékhelyen, Rulikowszky Kázmér síremlékénél, Nicolae Bălcescu és Szacsvay Imre szobránál, majd huszárok, cserkészek vonultak végig a Fő utcán a Petőfi szoborig. Az RMDSZ politikusai – Kis Sándor, a Bihar megyei tagszervezet elnöke, Bíró Rozália alpolgármester – az összefogás és a forradalmi örökség fontosságára hívták fel a figyelmet.
A magyar nemzeti ünnepen a helyi román politikai élet szereplői is képviseltették magukat, Traian Băsescu államelnök üzenetét Gavril Ghilea prefektus olvasta fel. Az EMNT is több helyszínen volt jelen: a szervezet által rendezett ünnepségek díszvendégeként Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke volt jelen Nagyváradon. Új Magyar Szó (Bukarest)

Cirkusz a parlamentben
Úgy tűnt, az eddig megszokott módszerrel, a kormánypárti képviselők padhoz kötésével elbukik a bizalmatlansági indítvány, Emil Boc és társai a kormányzásban vagy folytatják országlásukat, vagy a nagy Kormányos kénye-kedve szerint lemondanak, és átadják a hatalmat egy új, független szakértőnek kikiáltott miniszterelnöknek.
De a nacionalizmus szent érzése fölülkerekedett a praktikus megoldáson, és Puiu Haşotti képében beütött az istennyila a parlamentbe. A liberális képviselő Crin Antonescu egész napos uszítása után, miszerint Kövér László után Orbán Viktor is Erdély anyaországhoz való csatolását serkentő kijelentéseket tett volna, tiltakozó nyilatkozat elfogadását javasolta, s ezzel felborult az ülés rendje. A kormánykoalíció zavartan kereste a kiutat, nem volt ínyére a napirend-módosítás. Roberta Anastase fenyegetőzött, távozik, ha nem vezetheti az ülést, az ellenzék diadalt ült, kéjesen élvezte a hatalmi körökben keltett zavart. Közben Borbély Károly, az RMDSZ egyik ifjú titánja egyik tévéstúdióban a szövetség, Orbán Viktor és kormánya közti feszültségeket ecsetelte, s megtette, amit mostanság okosabb társai nem szoktak, papagájként ismételgette Traian Băsescu emlékezetes mondatait, miszerint ők igazán nem akarnak több autonómiát a Székelyföldnek sem, mint Caracalnak. Markó Béla a parlament pulpitusáról hazaszeretetét bizonygatta, s Frunda okos ügyvédként mentette a menthetőt, Emil Boc szabályosan elmenekült, valószínű, telefonált, utasításokat várt a Cotroceni-palotából. Nagy későre elmondta, Orbán Viktor hivatalos üzenetében semmi elítélésre okot adó mondat nem szerepel. Valójában hatalmas blöff volt a liberálisok kavarta cirkusz, Kövér László annyit mondott: a magyar kormány támogatja az erdélyi magyarság autonómiaigényeit, beleértve a területi autonómiát is, Orbán meg azt üzente: ,,most tovább törlesztjük tartozásunkat a nemzet felé". Ami Haşotti és társai szemében Erdély Magyarországhoz való csatolását jelenti. A nacionalista kártya bejött. Két-három órán keresztül a parlamentben habzó szájjal szidhatták Magyarországot, Kövér Lászlót, Orbán Viktort. Cirkusz volt a javából, nevetséges, csak kacagni nem lehetett. Tovább villog a magyar kártya, melegedik tök ász, makk ász, rőzséjük füstje bármikor elfedi az ország bajait.
Simó Erzsébet, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdély aranykora: a transzilvanizmus gyökere
Nagyvárad – Szerda délután a Bihar Megyei RMDSZ-szervezet által indított Szacsvay Akadémia történelmi előadássorozat keretében Oborni Teréz, az MTA tudományos főmunkatársa, az ELTE docense tartott előadást a nagyváradi Ady Endre Középiskola dísztermében.
A Szacsvay Akadémia keretében Oborni Teréz történész Az erdélyi fejedelemség címmel tartott előadást szerda délután, teltházas közönség előtt. Kijelentette: a Mohácsutáni magyar történelem egyik legérdekesebb és ugyanakkor a legtöbb vitát kiváltó korszaka ezen államalakulatnak a létrejötte, melyet egy nehéz katonai és politikai folyamat eredményezett. Ennek egyik lényeges mommentuma a kettős királyválasztás volt:Szapolyai Jánost 1526 őszén, Habsburg I. Ferdinándot pedig ugyanezen év decemberében választották meg uralkodónak, azonban míg előbbit még ebben az évben megkoronázták, utóbbit csupán 1527 novemberében. Így a Mohácsot követő első évben egyetlen legitim uralkodó volt, Szapolyai János. 1526-1538 között a két király mindent megtett annak érdekében, hogy a saját maga számára biztosítsa az egyedüli uralmat. Szapolyai különböző diplomáciai manőverekbe kezdett, 1528 tavaszán például szövetséget kötött a török szultánnal, melynek betudhatóan 1541-ig az ő, illetve özvegyének birtokában volt Buda vára. Kevesen tudják, hogy 1528-ban I. Ferdinánd is követséget küldött a Portához ugyanazon céllal, de sikertelenül járt. Az ő érdemei közé sorolták egyébként, hogy a testvérbátyja volt V. Károly német-római császár, akitől azt remélték, hogy segít a törökellenes harcban. Ennek az áldatlan, váltakozó sikerű polgárháborús állapotnak vetett véget az 1538. február 24-én aláírt Váradi béke, mely többek közt kimondta: a felek elfogadják egymást királynak, viszont Szapolyai halála után I. Ferdinánd kapja meg a vetélytársa által birtokolt országrészt is.
Fráter mesterkedései
Közben Fráter György barát, korának politikai vezéralakja tárgyalásokat folytatott arról, hogy a lengyel király leányát, Jagelló Izabellát összeházasítsa Szapolyaival. A frigy 1539-ben köttetett meg, 1540-ben pedig megszületett János Zsigmond, mely gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. Szapolyai ebben az évben bekövetkezett halála előtt ugyanis olyan szóbeli végrendeletet hagyott, hogy az ifjú herceg érdekeit mindenáron védelmezni kell.
Az első jelentős fordulat 1541-ben, Buda elestekor következett be, amikor Szulejmán szultán úgy döntött: Erdélyt török szandzsákként Izabella királyné és János Zsigmond birtokába adja, a Temesköz pedig Petrovics Péteré lett. Létrejöttek tehát a területi keretek, ezt követően pedig 1541-1544 között alkotmányozási folyamat zajlott Erdélyben: megindult egyfajta közjogi élet, melynek szintén Fráter György volt a motorja. Fontos döntések születtek a tordai országgyűléseken, 1544 augusztusában pedig a tiszántúli vármegye töredékek rendjei is megjelentek a tanácskozáson. 1551-1556 között Erdély a Habsburgok fennhatósága alákerült, azonban 1556-ban a királyné visszatért és 1571-ig a Szapolyaiak vezetik Erdélyt. Újabb fordulópontot az 1571-ben aláírt Speyeri szerződéshozott, amikor János Zsigmond egyezséget kötött I. Miksa magyar királlyal, s Európa számára világos lett, hogy létezik az erdélyi fejedelemség. Erdély ugyanakkor önálló államalakulat lett, de kettős függésének betudhatóan korlátozott szuverenitással rendelkezett. Ekkorra datálható amúgy a Partium kifejezés megjelenése is.
Erdély aranykora
Báthory István uralkodásával 1571-ben kezdetét vette az 1613-ig tartó Báthory-korszak. Ezt követte Erdély fénykora, mely az 1613-1629 között uralkodó Bethlen Gáborfejedelemsége idején csúcsosodott ki. A meghívott előadó szerint a 16. századba nyúlik vissza a transzilvanista életérzés gyökere is. Bethlent követték a trónon: I. Rákóczi György(1630-1648), II. Rákóczi György (1648-1660) és I. Apafi Mihály (1661-1690). 1690-ben írták alá a Diploma Leopoldinum elnevezésű közjogi dokumentumot, mellyel Erdély, mint önálló fejedelemség megszűnt, és új korszak kezdődött a történelmében.
Ciucur Losonczi Antonius, erdon.ro

Nincs elég magyar iskola Váradon?
A Bihar megyei magyarság körében tapasztalható drasztikus népességcsökkenésnek csak két oka a negatív szaporulat és az elvándorlás: ugyanennyit számít ugyanis az egyre jelentősebb asszimiláció – véli Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezetének elnöke.
Mint mondja, a beolvadás egyebek közt azért is öltött ennyire veszélyes méreteket, mert megyeszerte lesújtó a magyar nyelvű oktatás állapota, legalábbis a lakosság arányához viszonyított számadatok alapján. Csomortányi röviden elmesélte, hogyan alakult az anyanyelvű oktatás a térségben: a trianoni döntés után az akkor még jócskán magyar többségű megyeszékhely tanintézeteiből kiszorították a magyar osztályokat, vagy vegyes iskolákká alakították a tanintézeteket, s mire a helyzet normalizálódott volna, a második bécsi döntést követően, 1945 után ez megismétlődött. Az 1989-es rendszerváltást követően a magyar egyházak, illetve a helyi önkormányzatok törekvéseinek köszönhetően valamelyest helyreállt a rend, de a friss adatok alapján még mindig nem viszonyul arányosan a magyar elméleti és szakközépiskolai oktatás kiterjedése a lakosság etnikai összetételéhez.
A megye kistérségeinek, illetve a megyeszékhelynek az anyanyelvi oktatást illető helyzetéről készített átfogó tanulmányt dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa, az érmihályfalvi demokrácia-központ irodavezetője. Mint elmondta, a 2010–2011-es tanév beiskolázási adatait a legutóbbi, 2002-es népszámlálás eredményeihez hasonlítva kiderül, Nagyváradon az elméleti középiskolai oktatásban a legkisebb a hiány magyar osztályokból, de ez is legnagyobb részben a két egyházi iskola létének köszönhető.
Ha ugyanis a Lorántffy Zsuzsanna református, illetve a Szent László római katolikus gimnáziumot nem számítjuk, és csak az Ady Endre Gimnáziumot vesszük alapul, a város csaknem 28 százalékos magyarságának éppúgy egyetlen állami középiskolája van, mint a jóval kisebb létszámú német kisebbségnek – fejtette ki Szilágyi Ferenc. A városban még a Mihai Eminescu Főgimnáziumban van számottevő magyar osztály.
Évfolyamonként egy magyar osztály
Bihar megyének a legutóbbi cenzus adatai alapján szinte pontosan 600 ezer lakosa van, aminek mintegy 27 százaléka magyar – mondta el a földrajz szakos oktató. Ehhez képest a 243 idei kilencedik osztályból összesen 15 százaléknyi magyar, tehát nagyjából fele annak, amire az etnikai megoszlás alapján szükség volna. A szakiskolai oktatásban még rosszabb a helyzet, itt csak az összes 11 százalékát éri el a magyar osztályok száma, míg speciális oktatásban, látogatás nélküliben és estiben egyetlen magyar kilencedik sincs megyeszerte – tudtuk meg. Nagyváradon a legnagyobb a hiány, pedig a megyeszékhely „szippantja el” a térség legtöbb diákját, tehát itt volna szükség a legtöbb magyar osztályra – véli Szilágyi Ferenc. A város 14 szakiskolájából és szakközépiskolájából mindössze ötben van magyar oktatás is, de mindenütt évfolyamonként csak egy-egy. Szilágyi szerint emögött az a szándék áll, hogy megakadályozzák, hogy magyar anyanyelvű tanárokat legyenek kénytelenek alkalmazni.
Nem elég, amit az RMDSZ tett
Az előadó úgy látja, az RMDSZ közelmúltbeli törekvései, például a margittai és a nagyszalontai magyar iskolák létrehozása dicséretes, de nem elegendő. Azt javasolja, jöjjön létre a magyar oktatást kezelő autonóm tanfelügyelőség, és Nagyváradon is létesüljön még legalább egy színmagyar gimnázium – szerinte a legmegfelelőbb az volna, ha a mostani Mihai Eminescu Főgimnáziumot választanák ketté. Önálló magyar szakiskolát pedig többet is lehetne alapítani a megyében, hiszen volna rá igény – véli dr. Szilágyi Ferenc.
Nagy Orsolya, Krónika (Kolozsvár)

Volt egyszer egy magyar egyetem Marosvásárhelyen
Mint tudjuk, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a kommunista korszak elején költözött át Kolozsvárról a Maros-parti városba.
román állampárt sem tagadta a tudomány határokon való átívelésének szükségességét, mi több, megengedte, vagy talán inkább eltűrte azt is, hogy azokban a kezdeti időkben még magyar állampolgárságú oktatók is tevékenykedhessenek a marosvásárhelyi egyetemen: Obál Ferenc, Putnoky Gyula, Ludány György, Miskolczy Dezső, Vendég Vince, Haranghy László, Környei István, Krompecher István és Kasza László professzor. Az ő közreműködésükkel indult el magyar nyelven az orvos- és gyógyszerészképzés Marosvásárhelyen. Az itt elnyert okleveleket pedig világszerte elismerik azóta is. Ez azért nagy dolog, mert abban az időben ez volt az egyetlen, Romániában kibocsátott oklevél, amelyet ennyire megbecsültek. Ám nehogy úgy tűnjön, hogy nosztalgiázni akarok, netán visszasírni a kommunizmust, csupán azt akarom hangsúlyozni, hogy a tudomány terjesztését még az elvtársak is támogatták.
Nincs oka továbbá senkinek sem arra, hogy gyanakvással, valamiféle hátsó szándék gyanújával tekintsen Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltja, jelene, jövője – Határokon átnyúló együttműködés bővítése a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért címmel Marosvásárhelyt megrendezett konferenciára. Ahogyan létezett egykor egy Szabad Európa Rádió – amelyen hál’ istennek túlhaladt az idő, ugyanis, nomen est omen, közben megalakult maga a szabad Európa –, amelyről egykoron csak suttogni lehetett, mára már megvalósult, éppen csak meg kell tanulnunk élni ezzel a lehetőséggel, elfogadni, elsajátítani egymás kultúráját, együttgondolkodni a tudományok terén is. Az emberiséget még mindig fenyegető betegségeket együttes erővel kell leküzdenünk, hiszen nincs magyar, román, francia vagy német kórokozó, csupán az általuk okozott betegségek, melyeknek szintén nincs nemzetiségük. Együtt kell dolgoznunk. A tudomány nem áll meg a határokon, de sajnos a kórokozók sem. Van egy olyan vírus, amely a sötétséget kedveli, ott szaporodik a legjobban és a mindenkori „izmusokat” okozta és okozza: szocializmust, sovinizmust, fasizmust, egyszóval olyan járványokat, amelyek magát a társadalmat, sőt az emberi lelket betegítették meg. Végső fokon leépítették a gondolkodást, megszüntették, aláásták az egymás iránti tiszteletet, megbecsülést.
Sok itt még a tennivaló, hiszen mindjárt új, demokratikusnak mondott korunk hajnalán látnunk kellett, miként vertük Marosvásárhelyen botokkal egymás fejébe a tudományt. Az oktatásnak ez a módja, reméljük, végérvényesen idejét múlta. A tudománynak nincs politikai hovatartozása, de ne is legyen soha! Mindezen gondolatok jegyében kívánjuk létrehozni azt a fórumot, amelyet kül- és belföldi, nyugalmazott vagy aktív egyetemi oktatóink tudása, odaadása alapoz meg és értékében gyarapít. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jelenleg multikulturális oktatási intézményként határozza meg önmagát. De legyen hála az egyre nyitottabb, demokratikusabb román társadalom adta lehetőségeknek, nem vágyálom többé az önálló magyar egyetemi karok létrehozása. Mint ahogyan azt is megértük, hogy idestova 80 év múltán visszanyerhettük magyar identitásunkat, állampolgárságunkat és mindezt a magyar és a román közgondolkodás pozitív átalakulása nyomán.
A Székelyföldi Vállalkozók Szövetségének egyik alapítójaként folyamatosan arra keresem a lehetőséget, hogy miként, milyen úton lehetne ebből a mélységes szegénységből kilábalni. Meggyőződésem, hogy ez csakis saját erőnkből, határozott összefogással lehetséges. Eleink is így vallották: segíts magadon, és az Isten is megsegít! Már a kezdet kezdetén azt javasoltam, hogy – akár apáink, nagyapáink – mi is álljunk össze, minden erdélyi magyar adjon be a közös kasszába havi egyetlen lejt. Érdemes lenne kiszámítani, mit jelentenének 21 év után az így létrejövő tőkének csak a kamatai. Vagyis milyen lenne, ha most volna mihez hozzányúlni, ha például, ne adj’ Isten, komolyabb népegészségügyi gondjaink támadnának. Azt vallom, hogy itt és most nem egymás ellenében, hanem egymásért kell élnünk és cselekednünk. Ha összefogunk, bármit elérhetünk. Akár eleink, akik téglánként gyűjtögették össze a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumra vagy a marosvásárhelyi Kultúrpalotára valókat, úgy mi is összeadhatnánk például az önálló erdélyi magyar egyetem építőköveit. Ezért érdemes most lélekben építkezni, hogy eljöhessen az idő, amikor már állnak a falak.
Jeremiás László (A szerző a marosvásárhelyi konferencia társszervezője)
Krónika (Kolozsvár)

Kínos diplomáciai affér – Román–magyar feszültséget gerjesztett a nagykövet feleségének március 15-i beszéde
A Boc-kormány talpon maradt ugyan, ám a román–magyar diplomáciai kapcsolatokat megviselte a bizalmatlansági indítvány szerda esti vitája.
A Boc-kormány talpon maradt ugyan, ám a román–magyar diplomáciai kapcsolatokat megviselte a bizalmatlansági indítvány szerda esti vitája. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet tegnap bekérették a román külügyminisztériumba és a parlament külügyi bizottságához, miután az ellenzék azt állította: Orbán Viktor magyar miniszterelnök „irredenta és románellenes” üzenetet küldött Erdélybe március 15-én.
Az Agerpresből idéztek
Amint arról beszámoltunk, Puiu Haşotti liberális frakcióvezető szerda este napirenden kívül követelte, hogy a parlament hivatalos állásfoglalásban ítélje el a magyar kormányfő szavait. Szociáldemokrata képviselőtársa, Radu Moldovan fel is olvasta a honatyáknak az irredentának és románellenesnek ítélt mondatokat: „Legyen Erdély olyan, mint régen volt, legyen a magyar nemzet olyan, mint régen volt. (...) Más országok elvették tőlünk Erdélyt (...)”.
A képviselő az Agerpres március 15-i marosvásárhelyi híradásából merítette az idézetet. Mint utóbb kiderült, a román hírügynökség tudósítójának tévedéséből, illetve Bajtai Erzsébet, Füzes Oszkár nagykövet feleségének marosvásárhelyi beszédéből robbant ki a botrány.
„Lélek diktálta szavak”
Orbán Viktor üzenetét ugyanis a Magyar Polgári Párt által szervezett ünnepségen a magyar diplomata neje tolmácsolta. Az ÚMSZ tudósítójának hangfelvétele szerint miután felolvasta a magyar kormányfő szövegét, Bajtai Erzsébet saját beszédbe fogott. „Az én lelkem is azt diktálja, hogy én is szóljak pár szót” – kezdte mondandóját a nagykövet asszony.
Bajtai egy Petőfi verset idézett („a székely hősöknek minden csepp vére gyöngyöt ér”), Kossuthra is hivatkozott, majd kijelentette: „Más országok ármányos szövetségén múlott, hogy elbukott a szabadságharc. És ez az, ami elvette tőlünk Erdélyt. De most lehetőségünk van arra, hogy békésen és demokratikus úton egyesítsük nemzetünket”.
Beszédét a nagykövet asszony egy Wass Albert versre (Erdély Szabadságáért), illetve egy magyar dalra egyaránt emlékeztető mondattal zárta: „Legyen Erdély olyan, mint régen volt, legyen a magyar nemzet olyan, mint régen volt”. Az Agerpres marosvásárhelyi újságírója a parlamentben is idézett tudósításában Bajtai Erzsébet szavait Orbán Viktornak tulajdonította.
Wass-vers vagy régi nóta?
„Nem akarom az Agerpres újságíróját bírálni, tudtommal jó szakember, de a hírügynökség jobban tenné, ha Marosvásárhelyre magyarul értő tudósítót küldene” – kommentálta tegnap az ÚMSZ-nek Füzes Oszkár nagykövet a történteket. A diplomata tegnap a román külügynél, illetve a külügyi bizottság előtt is azt hangsúlyozta: Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz intézett üzenete fejezi ki Magyarország hivatalos álláspontját.
A parlamenti testület ülésén részt vett Teodor Baconschi román külügyminiszter is, aki azt kérte a magyar nagykövettől, határolódjon az Orbán Viktor üzenetét „kiegészítő”, román sajtóban megjelent szövegrészektől – azaz Bajtai Erzsébet beszédétől is.
„Nem vitatkozom a román külügyminiszterrel, de nem határolódom el semmitől. Szerintem a március 15-i erdélyi ünnepségeken elhangzott összes többi felszólalásban, szavalatokban és a feleségem beszédében sem hangzott el a román nemzet méltóságára vagy Románia szuverenitására nézve sértő megállapítás” – mondta az ÚMSZ-nek Füzes Oszkár. Felvetésünkre hozzátette: Bajtai Erzsébet nem Wass Albert-idézettel, hanem egy régi magyar nótára utaló mondattal zárta mondanivalóját.
Markó józanságra intett
A parlamentben egyébként a kormánypárti politikusok már szerda este tisztázni próbálták, hogy az ellenzék tévesen idézte a magyar kormányfő szavait. „Itt van a kezemben Orbán Viktor hivatalos üzenete, és semmi nincs benne abból, amit neki tulajdonítanak. Ezért arra kérem önöket, hogy gondolkozzanak el mielőtt a hivatalos román-magyar kapcsolatokra árnyat vető nyilatkozatot erőszakolnak ki” – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök.
Hozzátette: ha az ellenzék valóban „komolyan gondolta” volna a parlamenti nyilatkozat elfogadását, akkor az ülés elején kellett volna azt jelezni, nem pedig a bizalmatlansági indítványról való szavazás előtti percekben. „Beszéljünk egyenesen: ezzel az aljas, választási célokat szolgáló diverzióval akarnak viszályt kelteni a PD-L és az RMDSZ között, hogy megbukjon a kormány. Olyan történelemleckét kaptak Markó Bélától, amilyenben sosem volt még részük” – fogalmazott a kormányfő.
„Nagyon féltem mindazt, amit az elmúlt húsz év alatt közösen sikerült felépítenünk, mert tudom, hogy a történelem nem visszafordíthatatlan. Ezért elutasítok minden olyan – legyen az romániai vagy magyarországi - nem helyénvaló, veszélyes nyilatkozatot, amely eredményeinket veszélybe sodorja” – szólította józanságra a honatyákat Markó Béla miniszterelnök-helyettes is.
Ismét Alkotmánybíróság
Az ellenzék javaslatát végül elvetették, és sikerült megtartani a szavazást a bizalmatlansági indítványról. Emil Boc kormánya talpon maradt és a munkatörvénykönyv elfogadottnak tekinthető, ugyanis az ellenzéknek csak 212 szavazatot sikerült összegyűjtenie a kabinet megbuktatásához szükséges 236-ból.
A Szociál-Liberális Szövetség (USL) azonban nem hagyja magát: tegnap beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, mert szerintük a munkatörvénykönyv az alaptörvénybe ütköző kitételeket tartalmaz. A taláros testület március 23-án tárgyalja meg az ellenzék beadványát
Új Magyar Szó (Bukarest)

Tanácstalanul
Állunk, nézünk magunk elé bután: már megint nem értjük. Nem azt nem értjük, hogy miként lehettek többen a sajtószabadságért tüntető „ellenforradalmárok” Budapesten, mint a kormányfő ünnepi orációját megtapsolók (pedig utóbbiak között lefizetett fiatalok is voltak, végre megint egy kis megrontás a puha zsarnokságtól!) – ezt nagyon is értjük.
Állunk, nézünk magunk elé bután: már megint nem értjük.
Nem azt nem értjük, hogy miként lehettek többen a sajtószabadságért tüntető „ellenforradalmárok” Budapesten, mint a kormányfő ünnepi orációját megtapsolók (pedig utóbbiak között lefizetett fiatalok is voltak, végre megint egy kis megrontás a puha zsarnokságtól!) – ezt nagyon is értjük. Hiszen ha mondjuk az 1848-as márciusi ifjak hirtelen feltámadnának, ők is a szabadságért tüntető tömegben és dobogókon lennének. Értjük azok tanácstalanságát is, akik az egyik oldalhoz szégyelltek, a másikhoz féltek csatlakozni; önmarcangolásuk megindító, de felesleges, hiszen – még lehet – mindenki pont oda áll, ahova akar, nem kell magyarázkodni.
Azt nem értjük, mit akart mondani a magyar miniszterelnök március 15-ikén, amikor kijelentette, hogy nem tűr el semmiféle diktátumot Brüsszeltől!? A sértésre, hogy az Európai Uniót párhuzamba állítja a szovjet birodalommal, külpolitikailag Orbán Viktor még nagyon sok választ fog kapni – felesleges azt nekünk minősítenünk. Isten őrizzen attól a szentségtöréstől is, hogy azt gondoljuk, minden magyarok miniszterelnökét annyira elragadta a hév, hogy már nem is tudta, mit beszél.
Ám ha ezt kizárjuk, akkor csak az a feltételezés marad, miszerint O. V. 1988-ban képzeli magát, és mint akkor az oroszokét, most az európaiak kivonulását követeli Magyarországról. Még mélyebbre hatolva forradalmi gondolkodásába: mivel az EU soros elnöke Magyarország és ő maga, ezáltal a saját kivonulását sürgeti. Vagy legalábbis kilátásba helyezi: nem engedi meg saját magának, hogy diktáljon saját magának! Ám félre az alkotáslélektani elemzéssel! Az elfogadott közös játékszabályok alapján az uniós törvények közösek, minden tagországra kötelező érvényüket nem lehet diktátumnak tekinteni. Tehát a legjobb esetben is a macsó kijelentés üres póz, másképpen fogalmazva marhaság.
Itthon az ünnepet régi kedves vendég bölcs szava aranyozta be. Azt értjük, hogy Semjén Zsolt számára a hely szelleme ismét serkentően hatott, és a híres nagyváradi peltzi napiparancsra emlékeztető direktívával összhangban kiadta az RMDSZ-nek, hogy mit kell tennie: fel kell hagynia azzal, hogy minden magyarországi párttal jó, konstruktív viszonyban akar lenni! Értjük, hogy Semjén és társai szerint az RMDSZ-nek csak a Fideszt szabadna elfogadnia. Azt nem értjük, hogy akkor viszont a magyarországi fő kormánypárt miért gáncsolja minduntalan az RMDSZ-t.
„Ha nem szeretsz, hát én szeretlek!” – ez nekünk túl bonyolult... És az ilyen felelőtlen nagyotmondásokból a felfokozott hangulatban még sok baj lehet.
Ágoston Hugó, Új Magyar Szó (Bukarest)

75 éves az Erdélyi Könyv Egylet kapitánya
Veress Zoltán, az 1986-tól Stockholmban élő erdélyi magyar író, költő, műfordító és lapszerkesztő 75 évet töltött. Klasszikussá vált epikus gyermekversei (Tóbiás és Kelemen, Irgum-Burgum Benedek) máig a legkedveltebbek közé tartoznak, de írt felnőttekhez szóló szépirodalmat, tudománytörténeti írásai két kötetben láttak napvilágot, s publicisztikája is jelentős.
Ki hát valójában Veress Zoltán, ez a sokoldalú literátus ember? Gyermekként biológusnak készült — vallja meg kérdésünkre. Növények, állatok, mezőgazdálkodás érdekelte, mint egyik, agráregyetemet végzett nagyatyját. Honnan tudhatta még akkor, hogy a sors más életutat szánt neki? Mást, sokkal nehezebbet, amely úgy kezdődött, hogy a 16 éves Veress Zoltánt több társával együtt börtönbe csukták rendszerellenes szervezkedés miatt. Amikor két évvel később váratlanul szabadlábra helyezték, először az elmaradt érettségit kellett megszereznie, majd belátnia, hogy az akkor nagyon népszerűnek számító biológusképzésen a múltja nem jó ajánlólevél. Jelentkezett tehát a kolozsvári Protestáns Teológiára, ahol nem a múltjába, hanem a jelenébe kötöttek bele, így a Bolyai Egyetem magyar szakán folytatta tanulmányait. Itt sem maradhatott sokáig. 1958 Romániájában rendeletbe hozták ugyanis, hogy a politikai elítélteket el kell távolítani a felsőoktatás intézményeiből. Csakhogy ekkorra már neve volt, az Utunk című folyóiratnál várhatta ki a jobb időket, a 70-es évek elejét, amikor visszairatkozhatott az egyetemre. Minden tanárral tegező viszonyban voltam, mire letehettem a vizsgáimat — mondja a rá jellemző fanyar humorral. Aztán Huszár Sándor A Hét című, Bukarestben kiadott hetilaphoz hívta kolozsvári szerkesztőnek, s egészen addig végezte e munkát, amíg a Korunk folyóiratnál meg nem ürült a tudományrovat vezetőjének állása. Aztán gondolt egyet, s unokástul, feleségestül elhagyta Erdélyt. Sokáig visszhangzott literátus berkekben a kapu, amit 1985 karácsonyában jó hangosan rácsukott ceausizmusra és transzszilván küldetéstudatra egyaránt. Nyilván nem csak a ceausizmust és a szlogeneket hagyta maga mögött Erdélyben. Az egész elővázolt életépítmény ott maradt, s ha ezért valaki elítéli, hát lelke rajta. Irodalompártoló, tudományt népszerűsítő, felelős értelmiségi önmagát viszont továbbmentette, Stockholmban is megőrizte. Vagy inkább újraépítette? Talán ez utóbbi. Vitte az alapanyagot, s új építményt kreált belőle. Mert senki ne higgye, hogy idegen földön úgy vagyunk jól, ahogy vagyunk. Az idegen föld mennyországa pőrére vetkőztet, úgy enged be a kapuján, a pitvarig esetleg, s az ember kezdheti elölről az önépítést, bizonyítást. Van, aki belerokkan, van, aki erősebb lesz tőle, s olyan is akad, aki újonnan szerzett erejével leszakít néhány csillagot, s hazaküldi... Kitalálta a Peregrinus Klubot, melynek "célja, hogy a Svédországban élő magyarok találkozópontja legyen, lássuk és halljuk egymást, kulturális, tudományos és barátságos programok jelszava alatt. Lakásom könyvespolcát szép könyvsorozat díszíti. Az Erdélyi Könyv Egylet kiadványai. E mögött az 1990-ben alakult könyvklub mögött is a Veress házaspár áll, együtt néhány más svédországi magyarral, a hétszemélyes kuratórium tagjaival, akik az ügy mellé szegődtek. Az EKE honlapján szereplő tájékoztató szerint a szerkesztők célja elsősorban az otthon élő erdélyi magyar írók, illetve a "határon túli" nemzetrészek irodalmának támogatása. Elemzések, tanulmányok, szépirodalom a kötetek anyaga, értékük viszont jóval túlmutat önmagukon. Egy szerkesztői előszó húzza föl rájuk a vitorlát, s engedi tova négy égtáj magyarsága felé. Metaforám nem véletlen szüleménye, hanem a tizenegyedik kötet előszavának zárósorai ihlették: "Jelentőségünk az EKE most kezdődő második évtizedében talán csökkent, szerepünk és felelősségünk azonban növekedett." Ne kérdezzék, miért, én egy ilyen mondat mögé hajóskapitányt képzelek. Esetleg nagy utasszállító repülőgépét. De mindenképpen kapitányt. Olyan szilárd embert, akit ma már régi vágásúnak szokás nevezni, mert nincs benne semmi "jelentőségbe" kapaszkodó egoizmus, s amit tesz, azt "felelősségből", a közösségért cselekszi. Az EKE-kötetek előszóinak olvasása legalább akkora élmény, mint a további tartalom tanulmányozása. Az írások mélysége és időbeni terjedelme olyan portrét enged kibontakozni egy emigrációba kényszerült, de nemzeti, szellemi és kulturális hovatartozásában szilárdan álló magyar íróról, amelyre több interjú sem lenne képes. De ha már a kapitány hasonlattal éltem korábban, engedjék meg, hogy azzal is folytassam, méghozzá Noé történetével. Azon emberével, aki az özönvíz pusztítása elől nemcsak az életbe, hanem egy új korszakba mentette tovább a menthetőt, s akinek szellemalakja minden társadalmi-kulturális létet fenyegető vészhelyzetben ott kísért. Látták őt nagyon jól a felelős erdélyi értelmiségiek is. A mitológiai bárkaépítő sokat bolyonghatott a mi szép Erdélyünkben, mert parancsoló üzenetét még versbe is lehelte: "Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is. Egyetlen szó, /egy tájszó se maradjon kint. / Semmi sem fölösleges." (Kányádi Sándor) Akinek volt füle rá, s hajóépítő készsége és képessége, az aszerint cselekedett. Az EKE-könyvek Veress Zoltán bárkája, tartalmuk pedig pénzben nem mérhető értékű. No de lássuk ismét a kapitányt az előszók kormánykerekénél. Ha úgy általában kellene jellemezni a kötetek előfutár-írásait, akkor azt mondanám, hogy elsősorban a felelősségével nagyon is tisztában lévő ember szerénysége jellemzi. Épp csak bocsánatot nem kér ezért az önként fölajánlott bárkaépítésért, ezért a "könyves kalákáért", azért, hogy a könyvsorozat másik szerkesztője, Dávid "gyula" mellett ő lehet a "kende". A tudós higgadt józanságával méri minden szavát, mielőtt papírra veti, pedig a témák nagy érzelmi töltetűek. Megoldásra vár, ezért témává kell avatni például a magyar falu sorsát vagy a szórványosodást, a "nagy másságok tengereiben való szétforgácsolódást". Mártírjaink egy része is bekerül e bárkába, "akik egykor értünk is, helyettünk is helytálltak", s akikre olyan szükségünk van, mint "őskeresztényeknek a szentek legendáira". Menti a vidámságot, nem azért, mert okunk van rá, hanem mert néha "csak úgy bírjuk ki az egészet, ha röhögünk rajta", s közben olyan mondatokat fogalmaz, hogy megáll tőle a szívverésem: (a humor) "nem fizikai, hanem erkölcsi bosszúállás, vértelen és jelképes, mint a templomi áldozás vagy az úrvacsoravétel". Regényíró-pályázatokat hirdet társaival, s hogy egyszerre több mentendőt is bevagonírozhasson, témaként ajánlja a ’48-as forradalmat, majd a jelen állapotokat. Mert "az emlékezés: életjelenség". Az irodalmi mű pedig a közösség emlékezete. Kapitányi védelmét a kisebbség kisebbségeire is kiterjeszti, mert humanista ember nem csak a saját fajtáját menti. Olykor egymásnak feszül a hajó legénysége, s akkor a bárka szükségszerűen ezt is magával viszi: a turáni átok terhét a tizenhetedik kötet előszavában. Pedig addigra az eredetileg erdélyi értékeket begyűjtő kapitány akciója már jóval túlmutat az erdélyiség keretein. A kapitány épít, ment, kormányoz, s teszi mindezt Szent István szellemében s — határozott érzésem — védnöksége alatt. És miközben ment, irányt is mutat. Sokunk számára még nem követhető, de legalább érzékelhető s mélyen helyeselt irányt egy szebb, egy jobb, egy emberibb, egy biztonságosabb kikötő felé. Az EKE utolsó kötetében azt kértétek a szerzőktől, hogy rajzolják meg a hajó árbockosarából talán már érzékelhető kikötőt, "a mostaninál lényegesen értelmesebb világot". Csakhogy a lényeges dolgok — Saint-Exupérytől tudjuk — szemmel nem láthatóak, így a szebb, jobb világok sem, mert egy másik dimenzióban teremtődnek. A Te elkötelezett, magyarságban gyökerező emberségednek köszönhetően már létezik, hisz a Te EKE-bárkád "egy hordozható, a föld bármelyik pontján azonos hatásfokkal működő, megmaradási, identitásőrzési lelkivilág modellje". Jobb, "mint amilyent Mikes Kelemen már egyszer kipróbált Rodostóban"!
Boldog születésnapot!
Kovásznay Enikő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kelemen: Nem romalnak meg a román-magyar kapcsolatok
Kelemen Hunor azt nyilatkozta, meggyőződése, hogy a román-magyar kapcsolatok nem „romlanak” meg, mert a román politikai osztályban és az RMDSZ-ben „van kellő bölcsesség”. Leszögezte, Orbán Viktor március 15-i üzenete nem sértette a románokat.
„Nem romlik meg a román-magyar viszony, meggyőződésem, hogy van elég bölcsesség a román politikai osztályban, az RMDSZ-ben száz százalék, hogy van annyi bölcsesség, hogy ez a kapcsolat ne romoljon meg. Orbán miniszterelnök úr üzenetében nem volt semmi szokatlan, és nem sértette sem Romániát, sem a románokat, egy nagyon visszafogott üzenet volt. (...) Szerdán a parlamentben azt tapasztalhattam, egyesek, anélkül, hogy ismernék az üzenet pontos tartalmát, ismét visszatértek és a nacionalista kártyát használták, de ezekben a pártokban is volt olyan vélemény, mint a volt miniszterelnököké, Tăriceanué és Năstaseé, akik kiegyensúlyozottabban nyilatkoztak” – fejtette ki Kelemen.
Az RMDSZ új elnöke a szerdán este a parlament plénumában elhangzó ellenzéki javaslatra célzott, miszerint a román parlament plénumának reagálnia kellene Orbán Viktor március 15-i beszédébe burkolt „irredenta” és „románellenes” üzenetekre.
Időközben kiderült, hogy a források keményen ferdítettek, a magyar miniszterelnök nem fogalmazott olyasmit, amit neki tulajdonítottak. Székelyhon.ro

Iancu Laura: a csángóság egy állapot
Veszprém – Amit ma csángó nyelvnek nevezünk, valójában nem is létezik. Inkább nyelvjárások vannak, amik településenként változnak. A csángóság pedig egy állapot. Ezeket a kijelentéseket Iancu Laura csángó-magyar író, költő, néprajzkutató tette, aki a minap a Vetési Albert Gimnázium tematikus hetének vendége volt.
A költőnő kérdésre válaszolva elmesélte: évek óta kétlaki életet él, sokat van távol, de mindig visszatér a ma másfél ezres lakosú szülőfalujába. Mint mondta, lelkileg ez mindig megviseli kicsit, hiszen sokat változott a település gyerekkora óta, a gyökereit már nem igazán találja.
Majd a költőnő a magyarságtudat témájára tért át.
A nyelv és a nemzeti identitás összefüggnek. A csángókat gyakran éri az a vád, hogy nincs magyar identitásuk, amivel nem értek egyet. Van, de ezt elsősorban a vallás határozza meg, aminek történelmi okai is vannak.
Hozzátette, a katolikus hit nagyon nagy szerepet játszik mindennapjaikban. A papnak hihetetlen hatalmat tulajdonítanak, a közösség tart tőlük, az átkától pedig kimondottan félnek. Olyannyira, hogy még néhány falubeli halálesetet is ennek tulajdonítottak, ami tovább növelte a pap tekintélyét. A csángó nyelv kapcsán az írónő elmondta, mindenki az erőszakos asszimilációról beszél, ő azonban nem csak ebben látja a problémát.
- A nyelvvesztés elsődleges oka, hogy nincs írott változata. Csak szóbeliségében él, amit otthon, kis közösségekben használnak. Emellett egy egynyelvű, tiszta román közeg veszi közre, ezért a csángók a hiányzó szavaikat a román nyelvből pótolják és nem a magyarból. Ahhoz, hogy az utóbbi kerüljön előtérbe, egy magyar nyelvű közegnek kellene körülölelnie minket.
„Félnyelvű" gyerekkoráról elmesélte, sorstársaival együtt az iskolában döbbentek rá, se a románt, se a magyart nem tudják igazán. Mivel a hét öt napját a mezőgazdaságban, a földeken töltötték, a hatvanas évektől kezdve pedig a tsz-ekben dolgoztak, nem volt módjukban tanulni. Az akkori politika és kormány érdeke is az volt, hogy a csángók írástudatlanok maradjanak, megtartva őket az egyszerű paraszti világban. Ezt szolgálta az is, hogy képzetlen, tanulatlan tanárokat küldtek ki hozzájuk. A „magasabb" kultúrával való találkozást egyedül az írástudó papokon keresztül a vallás jelentette. Innen is ered tehát a csángók erős vallásossága. - A csángóság állapot. Olyan, mint csángó „faj", etnikai értelemben nem létezik. Vagy magyar, vagy román. Éppen ezért szerencsésebbnek tartom a moldvai magyarság kifejezést – ezeket már a csángó identitásról, önmaguk meghatározásáról fogalmazta meg az írónő.
A csángómagyarság természetét firtató kérdésre válaszolva kifejtette, legjellemzőbb tulajdonságuk a kisebbrendűség. A hatalommal szembeni állandó alávetettség miatt sosem harcoltak például a jogaikért. Ebbéli próbálkozásaik kimerülnek néhány visszafogott, szerény hangvételű panaszlevélben. Iancu Laura kifejtette még, amit ma Magyarországon csángó folklór és néptánc címszó alatt a színpadokon láthatunk, az többnyire odahaza, náluk is már csak a színpadoké.
- Napjainkban igen kevés településen fedezhetőek fel például a tradicionális csángó menyecskeruhák. A legtöbben már nem hordanak népviseletet. Azok az idők elmúltak...
Szabó Zsuzsanna
naplo-online.hu. Erdély.ma

Román hackertámadás a Magyar Hírlap ellen
Magyarellenes gyűlöletkeltés Avram Iancu szellemében
Órákon át nem lehetett hozzáférni lapunk online kiadásához tegnap, miután egy román hackercsoport megtámadta a Magyarhirlap.hu honlapot. Írások és fotók helyett Románia trikolórral színezett térképét, alatta pedig a Romanian National Security csoport üzenetét láthatták a képernyőn. Kora délután honlapunk helyreállítása órákat vett igénybe. Vélhetően Orbán Viktor múlt heti félreértelmezett üzenete, valamint a Székely Gárda alapítójának performance-a miatt feszültté vált román-magyar viszony áll a támadás hátterében. „Itt nem egy országos napilapról van szó, hanem annak az üzenetnek a tartalmáról, amely megjelent, és amelyben egy egész nemzetet fenyegetnek meg” – mondta Kocsis Máté, a törvényhozás nemzetbiztonsági bizottságának tagja az Echo Tv-nek. Hozzátette: a bizottság is összeülhet a kérdésben.
Orbán Viktor március 15-i üzenetét a bukaresti magyar nagykövet felesége tolmácsolta Marosvásárhelyen. Bajtai Erzsébet ezután saját gondolatait mondta el, ám azokat a román állami hírügynökség a kormányfő üzeneteként közvetítette. Így olyan mondatot is Orbánnak tulajdonítottak, ami például Erdély elvesztéséről szól.
Az ügy nyomán Bukarestben bekérették a magyar nagykövetet, és a törvényhozásban is vita indult. Lapunk kiderítette, a félreértésért egy amatőr tolmács a felelős, aki a hírügynökséget tévesen tájékoztatta. A feszültséget fokozhatta, hogy Csibi Barna, a Székely Gárda alapítója Csíkszereda központjában felakasztott egy Avram Iancut – az 1848-49-es erdélyi magyarellenes akciók vezérét – ábrázoló bábut, majd az erről készült filmet feltöltötte a világhálóra. Csibi Barna ellen vizsgálat indult, akcióját magyar politikusok is elítélték.
„Mindannyian úgy éreztük a szerkesztőségben, hogy a legsötétebb törzsi szellem költözött pár órára honlapunkra – mondta Szentesi Zöldi László, lapunk főszerkesztő-helyettese. – A Magyar Hírlap azt üzeni a tetteseknek, ha ennyire fáj nekik Marian Cozma halála, a magyarság helyett inkább a gyilkosokkal levelezzenek. Egyébként az ember akkor szokott ennyit filozofálni becsületről, nemzeti kincsekről, megbecstelenített sírokról, amikor pattanásos arcú, frusztrált, tizenhat éves gyerekember. Ezzel együtt, sajnos, sokan gondolkodnak így Romániában, és ezt nem szabad szem elől tévesztenünk” – tette hozzá.
Az RNS honlapja csak regisztrált tagok számára érhető el, vasárnap azonban ezt a lehetőséget is korlátozták. A csoport Facebook-adatlapja szerint magukat nem tartják rasszistának. „Büszkék vagyunk arra, hogy fehérek és románok vagyunk, de… gyűlöljük a cigányokat!” A társaság azt állítja magáról, tevékenységük nem az ellenállásban, a tiltakozásban vagy a lázadásban merül ki. „Az RNS az egész román nép kiáltása. Szervezetünk azokat próbálja megszólítani, akik elfelejtették, hogy ereinkben román vér folyik” – folytatódik a csoport bemutatkozása, amely újabb cigányozásba csap át: „A cigányok nem románok! Nem ők írták történelmünket!”
Az RNS tagjai, akik az egyik román napilap szerint húszan lehetnek, és átlag életkoruk is húsz év körüli, korábban már feltörték a brit Daily Telegraph, a francia Le Monde honlapját is. A társaság akkor is a románok cigányoknak nevezése és Franciaországból való hazatoloncolása miatt tiltakozott, ezért hivatkoznak a közösségi portálon arra, hogy „mi tiszteletben tartottuk Franciaországotokat, ti pedig Romániánkat fogjátok megbecsülni!”
Az internetes országimázsvédők lazán osztogatják a jelzőket a franciáknak. „Megelégeltük, hogy hozzátok hasonló szemetek csúfot űzzenek hazánkból. Ha volt pofátok feldühíteni egy egész országot, tudjátok meg, nem állunk itt meg!”
Végezetül, a csoport adatlapján megismerhetjük mottójukat is: „Megtörténhet, hogy a sasok alacsonyabban szállnak a tyúkoknál, de a tyúkok soha nem emelkedhetnek a felhők fölé.” Magyar Hírlap