Levélbontó – Honvéd, mindhalálig
Ha már azt hiszed fiam, hogy itt az ideje az emlékezésnek és a szólásnak, próbáljuk meg, idézzük fel a huszadik századot.
Nem szabad elhalasztani a lehetőséget: unokáimnak is érezni és tudni kell, hogy miért mondtam mindig, hogy az én korombeliek legboldogabb időszaka az 1940–44 közötti volt az egész huszadik századból.
Györgyfalva Trianon utáni helyzete világosan tükrözi az erdélyi kisebbségi lét minden keservét, nehézségét. Ez nem más, mint a náci-román ölelés története.
Tudnotok kell, hogy azzal kezdődött életem, hogy erőszakkal belénk akarták fojtani a magyarságunkat, magyar nyelvünket, ki akarták irtani identitástudatunkat gyökerestől, ágastól. Szerencse, hogy nem ismerték a Bibliából: a megnyesett fa kizöldül, még erősebb lesz. A hosszú advent mégsem hozott ünnepet Györgyfalvára, az új határ a falu szélén leválasztott minket a felszabadult Kolozsvárról.
A falu szélére telepített gránicserek még nagyobb szenvedést hoztak a falura: napi rendszerességgel bántalmazták, főleg a fiatalságot. Ajtonba, Tordára kellett gyalogolni 30 kilométert, mert más piaci lehetőség nem maradt. Ha a gránicserekkel találkoztunk, azok útonállóként viselkedtek, megraboltak s szidalmaztak, elvették még a kenyeret is. Román kenyér nem jár minden állampolgárnak.
Így aztán elhagytam szülőfalumat és boldogan lettem Kolozsváron segédmunkás majd honvéd. Egy percig sem kételkedtem abban, hogy a magyar hadseregben a helyem. Ennél szebb álma nem lehetett egy akkori györgyfalvi magyar legénynek.
Amikor a Nyitva van a százados úr ablaka című katonadalt énekeltük, mindig haza gondoltam. Sajnos nemsokára négy éves hadifogság következett.
A fogság végén, amikor megkérdeztek hová akarok hazamenni, én Györgyfalvát választottam. Nyolc évig nem láttam édesanyám, édesapám, 7 testvérem, amikor megérkeztem, nem mertem bemenni a szülőházamba, hogy nehogy valami bajuk legyen a meglepetéstől. Mégse nyalogattam sebeimet, én választottam ezt az utat. Nagyon jólesett, amikor megkaptam azt a kis kárpótlást.
Rövid békés és boldog évek után megint életre kapott, de ezúttal a komcsi-náci hatalom. Az ötvenes években minden termést elraboltak, kiseperték a padlást. A hatvanas években a kollektivizáláskor mindenünket elvették, elrabolták. Nem maradt más a hitünkön kívül, köszönet ezért az akkori katolikus és református lelkipásztoroknak és a kitartó tanároknak. Sokaknak érthetetlen, de mi itt még Kádárban és Hruscsovban is reménykedtünk, annyira el voltunk keseredve.
Tudom Fiam, hogy Te is bejártad a keresztutad, magyarságodért minden nehézséget legyőztél. Nem sikerült sem a nehéz egyetemi éveidben, sem a mindennapi kenyérkeresés éveiben megtörni vagy elüldözni a szülőföldről.
Isten malmai lassan őrölnek Fiam! Itt az idő! Legyél legalább Te és kis családod magyar állampolgár, ne halj meg bozgorként Erdélyországban. Kérelmezd azt is, hogy magyar baka lehess, legalább tartalékos. Mi édesanyáddal szurkolunk nektek itt a györgyfalvi, békés vadvirágos magyar temetőben.
(Az írás az erdely.ma honlap által meghirdetett, Nyolcvan évesen visszakapni a magyar állampolgárságot című pályázatra érkezett.)
Tóth István, egy magyar honvéd fia 
Szabadság (Kolozsvár)

Egyházi összefogás Alsórákosért
Egyházi összefogással próbálnak békét teremteni a romabandák által terrorizált Alsórákoson. Nagyhét szerdáján közel ötven református lelkipásztor vett részt a Brassó megyei településen tartott bűnbánati istentiszteleten, a közeljövőben pedig ökumenikus szabadtéri szolgálatot szerveznek, hogy a helybéliek érezzék, nincsenek egyedül. Barát István, a település református lelkipásztora a Krónikának elmondta, még pénteken is zajlik Nagyváradon egy lelkészkonferencia, amelyen többek között az alsórákosi helyzet is napirendre kerül.
A településen eluralkodott kilátástalan helyzetre Barát István hívta fel a közvélemény figyelmét, az elmúlt hónapban falugyűlést hívott össze, hogy megoldást találjanak az embereket rettegésben tartó romabandák megfékezésére. Bár a hatóságok elkezdték a védelmi intézkedések szervezését, a romák súlyosan bántalmaztak három fiatalembert, amire a faluban lincshangulat alakult ki. Alsórákoson azóta is megerősített rendőri és csendőri jelenlét biztosítja a nyugalmat. Barát István lelkipásztortársait is értesítette a kialakult helyzetről, először ökumenikus istentiszteletet terveztek, amit az idő rövidsége miatt egy későbbi időpontra halasztottak, ám nagyhéten több ezren imádkoztak Székelyföldtől Hollandiáig, hogy az alsórákosiak békére leljenek. A húsvét előtti szerdán tartott alsórákosi istentiszteleten közel ötven református lelkipásztor vett részt, az „összetartó” szolgálat célja az volt, hogy erősítse a gyülekezetet, az alsórákosiak megtapasztalják, hogy nincsenek egyedül, sokan imádkoznak értük. A helyszínen negyven lelkész írta alá az alsórákosi nyilatkozatot, amelyhez azóta elektronikus úton közel négyszázan csatlakoztak. A nyilatkozatot Pásztori-Kupán István teológiai tanár olvasta fel. „Tudjuk, hogy itt, Alsórákoson sem test és vér ellen van nékünk tusakodásunk. Tudjuk, hogy sötét erők most is munkálkodnak a köztetek lévő keresztyéni ékes és jó rend megdöntésén. Isten országának állampolgáraiként viszont el nem fogadhatjuk a krisztusi és apostoli rendtől eltérő zűrzavart. Ennek a krisztusi és apostoli rendnek része az is, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. (...) Tudjuk, hogy Alsórákoson nem mindenki cselekszik ekképpen. Jogotok van hozzá, hogy elvonjátok magatokat mindenkitől, aki rendetlenül él, és azzal ne társalkodjatok, hogy megszégyenüljön. Mindazonáltal ne ellenségnek tartsátok, hanem atyafiakként intsétek őket” – áll a nyilatkozatban. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, aki maga is részt vett az istentiszteleten, a helyszínen azt nyilatkozta, Erdélyben közel ezer lelkipásztor van, nem lehet, hogy ne tudnának segíteni az alsórákosi gyülekezeten. A Brassó megyei településen egyébként rég nem volt ennyire csendes a húsvét, a Borbáth romatelep felé vezető úton is ki mertek ülni az emberek a kapu elé, számolt be lapunknak Barát István, aki abban bízik, hogy a faluban a rendőrök és a csendőrök visszavonulása után is tartós marad a béke.
Bíró Blanka, Krónika
Harangszó (Nagyvárad)

Hazatérés Napja Krasznamihályfalván
Szatmár megye – Szombaton tizedik alkalommal tartották meg a Hazatérés Napját Krasznamihályfalván. A helyi református egyház által szervezett rendezvényen több mint kétszázan vettek részt helyiek és hazatérők.
A krasznamihályfalvi református templomban dr. Molnár János, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának dékánja hirdetett igét. Igehirdetésének alapígéjéül a 133. Zsoltárt választotta, mely így kezdődik: ,,Imé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak.” Krasznamihályfalván nagyon sokan gyűltek össze, hogy együtt legyenek, hogy találkozzanak rokonaikkal, egykori barátaikkal, iskolatársaikkal és falubeliekkel. Ez a település is — sok más, egykor elszigetelt településhez hasonlóan — arra a sorsra jutott, hogy fiataljai a jobb megélhetés lehetőségét keresve elhagyták szülőfalujukat, hogy városon keressenek megélhetést. Ilyen alkalmakkor jó hazatérni és felidézni a múlt eseményeit, beszélgetni a jövőről és találgatni, hogy milyen jövő vár ránk. ,,Egy atyától vagyunk – hangsúlyozta az igehirdető. — Egy atya gyermekeiként tértünk most vissza, hogy örvendezzünk. Sajnos nagyon sok ma élő ember identitászavarban van: nem tudja honnan jött és merre tart. Mi, ebben a közösségben esztétikai örömszerzők vagyunk. Istengyermekeinek közössége, örömszerző közösség. Feladatunk, hogy Isten munkatársai és követei legyünk. A ma embere a sokat hangoztatott piacgazdaságban él, meg kell küzdjön a piacgazdaság elvárásaival. Mint ahogy azt naponta tapasztaljuk, a piacgazdaságnak megvannak az előnyei és a hátrányai. A piacgazdaságban mindig megkérdezzük: mi ebben a hasznom? Itt, most, ebben a közösségben feltehetjük a kérdést: Mi a haszna ennek a közösségnek, hogy egy atyótól származik? A válasz a 133. zsoltárban van. Az áldás a haszon. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké, ahol örömszerző közösségre talál.”
Ünnepi percek
Az istentisztelet után Módi Attila helyi lelkipásztor és Nt. Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese köszöntötte a vendégeket, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Tanítóképző Karának kórusa énekelt. A kórus tagjai évente változnak, de az előadásból érezhető volt a szakmai felkészültség és az ének iránti elkötelezettség. A templomból kijövet a résztvevők a kaplonyi fúvószenekarral az élen vonultak a régi egyházi iskolához (jelenleg kultúrotthon), ahol ifj. Geréb Miklós lelkipásztor röviden ismertette Tamás László egykori lelkipásztor–tanító életútját és Krasznamihályfalván kifejtett tevékenységét. A fúvószenekar zenei kíséretében megkoszorúzták a kultúrotthon falán elhelyezett Tamás László emléktáblát, majd minden résztvevőt meghívtak a kultúrotthonban megtartott ünnepi ebédre, ahol a résztvevők kötetlenül beszélgettek.
erdon.ro

Mitől remeg a tulipán?
„A március 15-i nemzeti ünnepet Erdélyben hol külön, hol együtt ünnepelték az itt élő magyarok attól függően, hogy a különböző politikai erők (amúgy mindenik a romániai magyarok közképviseletét és érdekvédelmét deklarálja felvállalni és hitelesen ellátni) mire biztatták az embereket. Ott, ahol tömbben (relatív többségben) élnek magyarok, ott jobban megmutatkoztak a politikai, cselekvési, viszonyulási és retorikai különbözőségek, jobban érvényesült a demokratikus pluralizmus és sokszínűség, míg a szórványvidékeken az uniszónónak volt inkább keletje. Igaz, itt is történtek súrlódások, eklatáns példával éppen Bihar megye járt elöl: Nagyváradon már az ünnepet megelőzően nyilatkozatháború dúlt a programozás és területfoglalás ürügyén. Ez március 15-e után csak fokozódott, emlékezetes a nagyvárad-rogériuszi református egyházközségben történt rossz ízű vita (ki mikor mennyit beszéljen), amely mögött vélhetően kommunikációs és szervezési malőr állt, bár a polgári oldal hatalmi beavatkozást sugalmazott, noha ez nem bizonyosodott be végül. Az kétségtelen, hogy a kisebbik román kormánypárt, a hatalmi pozíciójánál fogva magát nyeregben érző RMDSZ mindig mindenütt mindre megpróbált rátelepedni, egész egyszerűen nem képes húsz év múltán sem kiesni az „állampárti” szerepből: nem csupán szervezni próbálja az erdélyi magyar közéletet, hanem irányítani is, ellehetetlenítve és beszűkítve a valójában ki sem fejlődött civil szférát, polgári kezdeményezést és önállóságot…”
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Közép-Európa népeihez: Legyünk együtt nagyok!
Surján László magyarországi EP-képviselő (FIDESZ) kizárólag a civil társadalmak bevonásával és a politika kizárásával szándékszik megvalósítani két éve megálmodott programját, amelynek lényege a Kárpát-medencei Megbékélés Mozgalom létrehozása. Ennek egyik láncszemeként szombat délután Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, jeles közéleti személyiségek részvételével, nyilvános magyar–román kerekasztal-beszélgetést tartottak. A kezdeményezés alapeszméje, hogy földrészünknek ezen a részén 50 millióan élünk múltból örökölt sebeinkkel, amelyek feltépésével csak szenvedést okozunk, de ezek gyógyíthatók, ha nem az egymással való leszámolást, hanem az együttműködést, a közös érdekeket tekintjük feladatunknak. A mozgalom kiszélesítésére aláírásgyűjtés folyik.
Surján László szerint a német–francia vagy az olasz–osztrák viszony rendezésének példáin kell okulnunk, különben Európa peremvidékére sodródunk. A politikus felidézte 2009. június 4-ét, a magyar szempontból trianoni gyásznapi évfordulót, amikor elhatározta, hogy siránkozás, igazságkeresés helyett inkább a megbékélést fogja keresni. A Kárpát-medencei Megbékélés Mozgalomnak a Chartáját eddig több mint ezerhatszázan írták alá, ami jelzi, hogy a különféle gyökerekből lehet közös együttműködést megcélozni.
A délvidéki találkozójukon jelmondatuk is megszületett: Legyünk együtt nagyok! A politikát távol tartják maguktól, mert az csak elrontaná álmaikat. Honlapjukon (www.chartaxxi.eu) aláírásokat gyűjtenek a mozgalom kiszélesítése érdekében. „Funar és Csurka biztosan nem fogják aláírni, de számítunk a nagy tömegek támogatására” – mondotta Surján.
Smaranda Enache közismert polgárjogi harcos, a Pro Europa Liga elnöke arra emlékeztetett, hogy mindkét ország – Magyarország és Románia – önként vállalta az EU-tagságot, ezért tudniuk kell alkalmazkodni, mellőzve a sovinizmust vagy vallási fundamentalizmust. A megbékéléshez jóakarat és szimpátia szükséges, politikailag pedig a szélsőséges erők (Jobbik, Noua Dreaptă) ellen kell fellépni – vélekedik.
Lucian Năstasă történész, kisebbségkutató a közös történelem kölcsönös elfogadását tartja fontosnak, a sokáig önálló államként élt Erdélyt pedig amolyan „román–magyar laboratóriumnak” tekinti, amelyben mindkét fél múltjában akadnak pozitív és negatív élmények, amelyeket el kell tudni ismerni.
Marius Tabacu, a Kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója egymás jobb megismerése mellett tette le a garast, és a megbékélés helyett inkább a megértés fogalmát szorgalmazza. Beke Mihály író az őszinte párbeszédet sürgette, amelyhez a civil társadalom hitének kell társulnia, és arra emlékeztetett, hogy annak idején a német–francia megbékélést is gazdasági érdek, a vas- és szénfeldolgozás igénye siettette.
Ovidiu Pecican történész, esszéíró szerint nem a C. V. Tudor és Gigi Becali kaliberű EP-honatyák viselkedésére kell figyelnünk, hanem a közös jövőbe kell előre tekintenünk, és ehhez egymás jobb megismerése szükséges.
A konferenciát Sebestyén Márta népdalénekes rövid műsora színezte.
Szabadság (Kolozsvár)

Az Iskola Alapítvány közleménye
Az Iskola Alapítvány 15 éves fennállása óta számos ösztöndíjpályázata és támogatási programja által a romániai magyar nyelvű oktatás kiemelt támogatójává vált. Éppen ezért értetlenül áll az idén kialakult helyzettel szemben, amikor semmiféle hivatalos tájékoztatást nem kapott a magyar kormánytól az oktatási-nevelési támogatások és a hallgatói ösztöndíjak ügyében. Ennek következtében gyakorlatilag a támogatásokat igénylő, több mint 90.000 érdekeltnek sem tudott érdemi felvilágosítással szolgálni. A magyar kormány képviselői az Iskola Alapítvány többszöri, írásos megkeresésére sem szolgáltak válasszal.
A “Szülőföldön magyarul” pályázatot minden évben a február közepétől április 30-ig terjedő periódusban hirdette meg az alapítvány, így a támogatást igénylő közel 90 000 család és 6000 egyetemista számára megszokottá vált, hogy ebben az időszakban nyújthatja be kérelmét. A pályázatokat az alapítvány kuratóriuma a postázást követő legrövidebb időn belül elbírálta, majd jóváhagyásra terjesztette elő a magyarországi illetékes szerveknek annak érdekében, hogy minél korábban eljuttassa a jogosultaknak az őket megillető támogatást. Az elmúlt hét évben az alapítvány mind a pályázók, mind pedig a megbízó számára átlátható, hatékony rendszert működtetett a támogatások lebonyolítására. 2004-től az alapítvány 867.627 nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást és 38.143 hallgatói támogatást folyósított 282.814.975 lej összértékben. Ez irányú tevékenységével kapcsolatosan az évek során soha nem merült fel panasz sem a megbízó, sem pedig a jogosultak részéről.
Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a 2003–2004-es tanévtől kezdődően a román és a magyar kormány között létrejött megállapodás értelmében a “Szülőföldön magyarul” támogatási program megbízott lebonyolítójának az Iskola Alapítványt nevezték meg. Ezt a kormányközi egyezményt csak a felek közös beleegyezésével lehet felbontani, illetve módosítani. A kedvezménytörvény által biztosított támogatási forma az egyetlen olyan magyarországi állami támogatás, amely közvetlenül a családokhoz jut el.
2010 végétől kezdődően az Iskola Alapítvány a támogatást igénylők érdeklődésére több alkalommal írásban kért tájékoztatást a magyar kormánytól arra vonatkozóan, hogy milyen feltételekkel és mikortól kerül meghirdetésre a 2010–2011-es tanévre vonatkozó “Szülőföldön magyarul” támogatási program, azonban megkeresésére a mai napig nem kapott hivatalos választ.
Az Iskola Alapítvány nem érti a magyar kormány hírzárlatát, hiszen több tízezer család számít az idei támogatásra. Az alapítvány munkatársait naponta keresik fel a támogatást igénylők, azonban érdemi választ nem tudnak adni, hiszen a magyarországi illetékesek nem közöltek semmiféle hivatalos álláspontot. Ugyanakkor úgy véli, tekintetbe véve az elmúlt 15 év tevékenységét és a támogatást igénylők nagy számát, mind az Iskola Alapítvány, mind pedig az erdélyi magyar közösség megérdemli a hivatalos, időben történő tájékoztatást.
Nagy Zoltán, igazgató
Népújság (Marosvásárhely)

Hadtörténeti kiállítás és könyvbemutató
Nagyvárad – Május 9-én, vasárnap délután 16 órai kezdettel a Tanoda Egyesület és a nagyvárad-olaszi RMDSZ körzet szervezésében hadtörténeti kiállítást nyitnak és könyvbemutatót tartanak a Posticumban.
Delorean Gyula, a nagyvárad-olaszi RMDSZ-körzet elnöke az erdon.ro-nak elmondta: egy eddig kevésbé emlegetett témáról fognak rendezvényt szervezni. Ez egy könybemutatóval egybekötött hadtörténeti kiállításmegnyitó lesz, melyet május 9-én, vasárnap 16 órától tartanak a Posticumban. Dr. Mihályi Balázs: Károly-vonal című kötetének az ismertetésén a Károly-vonal bemutatására esik a hangsúly. A ma élők meglehetősen keveset tudnak erről, és nem szokás róla beszélni. Pokoli munkát felemésztő akció volt, ahol nagyon sok munkaszolgálatos teljesített szolgálatot, és halt meg tulajdonképpen ennek a harcvonalnak a kiépítésénél. Mindenki ismeri azokat a tankárkokat, melyeket Székelyhídtól Nagyszalontáig lehet megtalálni, illetve a sok embernek a kertje végében lévő kazamata rendszereket, óriási betonépítményeket, melyeket még a mai napig sem szedtek szét.
Hadtörténeti kiállítás
A kiadványhoz közvetlenül kapcsolódik az a hadtörténeti kiállítás, melyet egy magángyűjtő-Kecse Attila– kollekciójából állítottak össze, részlegesen. Ez egy több mint tíz éves munkának a gyümölcse. Május 14., péntek délután 4 óráig lehet majd megtekinteni, naponta 8-16 óra között. “Nem csupán diákoknak ajánlom a tárlatot, hanem mindenkinek, akit érdekelnek a hadtörténeti relikviák. A kitüntetésektől a tábori levelekig, a lövedékektől kezdve a csajkákig sok minden látható lesz, a különböző nemzetek által használt rohamsisakokat is beleértve”, nyilatkozta Delorean Gyula. 
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület pályázata a 2011-2012-es tanévre
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület pályázatot hirdet a 2011-2012-es tanítási évre, hátrányos helyzetű, tehetséges tanulók támogatására.
Kik pályázhatnak?
Pályázhatnak olyan szülők/gyámok, akiknek igazolhatóan kiváló képességű gyermeke a 2010–2011-es iskolai évben magyar nyelven tanult 7, 8, 9. vagy 10. osztályban, és/vagy ilyen magyar tannyelvű osztályba fog iratkozni a következő tanévtől, és akik teljesítik az alábbi feltételeket:
1. Falusi vagy szórványkörnyezetben élnek. Rendkívül tehetséges és ugyanakkor halmozottan hátrányos helyzetű tanuló szülei/gyámjai a lakóhelyi környezettől függetlenül is pályázhatnak.
2. A család anyagi helyzete nem teszi lehetővé a gyermek továbbtanulását; az egy főre eső reális jövedelem nem haladja meg a havi nettó 400 RON-t. 3. A szülő vállalja, hogy támogatás esetén legalább érettségiig tőle telhetően biztosítja gyermeke továbbtanulását magyar nyelven. 4. Csak olyan tanulók szülei pályázhatnak, akiknek gyermeke legalább 8,50-es általánost ért el az előző tanévben. Kérjük, ne pályázzanak olyanok, akik rendezett, jó körülmények között élnek, mert ezzel visszaélnek a támogatók szándékával, és az igazán rászorulókat foszthatják meg a támogatástól. Ne pályázzanak vállalkozók, sem olyanok, akik iparosként vagy mezőgazdasági jövedelemből biztosítani tudják családjuk megélhetését. A pályázat leírása
Az elmúlt évtizedben jelentős mértékben csökkent a középiskolában továbbtanuló falusi gyermekek száma, a kedvezőtlen környezetben élő és anyagi gondokkal küszködő családok gyermekei hovatovább kiszorulnak az oktatásból, esély és támogatás híján tehetségek kallódnak el nagy számban. A jelképesen „Fogadj örökbe” címet viselő, a világ magyarságához intézett felhívás támogatókat keresett és talált tehetséges erdélyi magyar falusi gyermekek oktatási támogatására. 
Amennyiben a támogatók részéről a program számára felajánlott adomány folyamatossága lehetővé teszi, egy gyermek havonként maximum 9000 forintnyi támogatást kaphat, rendszerint két magánszemélytől, akik személyesen is figyelemmel követhetik majd a támogatott tanuló előmenetelét. A cél az, hogy a legtehetségesebbek ilyen hátrányos helyzetből is eljuthassanak középiskolába, majd egyetemre. Ezért a pályázati úton elérhető támogatás 8, 9, 10. vagy 11. osztályban kezdődik, és amennyiben a támogatás feltételei adottak, érettségiig tart.
A pályázatot a kolozsvári székhelyű Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület hirdeti meg, a támogatást az Egyesület ösztöndíj-bizottsága ítéli oda a felajánlott támogatások és igénylők számától függően, egységesen érvényesített értékelés alapján. A pályázókat az Egyesület levélben értesíti a kuratórium döntéséről. A nyertes pályázókkal támogatási szerződést köt, ezt követően az ösztöndíj folyósítása szeptember hónaptól kezdődik, és egy évre szól. Amennyiben a tanuló a szerződésben foglalt feltételeknek eleget tesz, a támogatási szerződés újrapályázás nélkül a következő évre meghosszabbítható. Az Egyesület törekszik folyamatosan biztosítani a havi 9000 Ft támogatást, de a személyhez kötött támogatási rendszer bizonytalanságai miatt az évi ösztöndíj teljes összegéért (108 000 forint) nem tud garanciát vállalni. Ennek legalább felét azonban minden támogatási szerződéssel rendelkező, ösztöndíjas tanulónak igyekszik biztosítani.
A támogatásban részesülő tanulók munkáját, tanulmányi előmenetelét és a család anyagi helyzetét az Egyesület munkatársai családlátogatások során ellenőrzik.
A pályázat benyújtásának módja
A pályázat kizárólag a 2011-2012-es támogatási évre szóló pályázati adatlapon nyújtható be, amelyhez mellékelni kell az adatlap végén tizenkét pontban felsorolt dokumentumokat!
A pályázati csomag (pályázati felhívás, pályázati adatlap és űrlap a tanuló jellemzéséhez) letölthető a következő honlapról: www.nyilasmisi.ro, kérhető e-mailen: nyilas_misi@yahoo.com címen, illetve megtalálható az Egyesület irodájában.
A pályázatot a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület címére, postai úton vagy személyesen lehet benyújtani. Az Egyesület székhelyének címe: Asociatia de Protejare a Celor Talentati „Nyilas Misi” 400604 Cluj-Napoca, B-dul 21 Decembrie 1989, nr. 116, jud. Cluj
A hiányos pályázatokat és a pontatlanul kitöltött adatlapokat az ösztöndíj-bizottság nem veszi figyelembe! A további érdeklődés lehetőségei:
Ügyfélfogadás: munkanapokon 10 és 16 óra között. Telefon: 0264-531153, Fax: 0264-591582 E-mail: nyilas_misi@yahoo.com
Határidő A pályázatok beérkezési határideje 2011

Szeptembertől utazhatnak a határon túlra az anyaországi diákok
Javában készülnek az erdélyi és a partiumi megyék a magyarországi diákok fogadására, miután az elmúlt héten megjelent a Határtalanul tanulmányi kirándulási program pályázati felhívása. Ennek keretében a magyarországi közoktatási intézmények diákjainak határon túli magyar területekre szervezett kirándulásait finanszírozza az Orbán-kormány, idén 500 millió forint áll rendelkezésre. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerint a rendelkezésre álló összeget évről évre emelni kívánják, és minél több gyermeket szeretnének a programba bevonni. „Az a közjogi keret, amit az állampolgársággal a magyar állam megteremt, valós tartalommal akkor tölthető meg, ha társadalom egésze számára természetes lesz, hogy a határon túli nemzettársaink nem turisták és nem idegenek, hanem ugyanolyan magyarok, mint akik az ország határain belül élnek” – mutatott rá a kormányfőhelyettes.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár eközben arról tájékoztatott, hogy két kategóriában lehet pályázni, a tavaly, az Apáczai Közalapítvány által indított kísérleti programban részt vett szakiskolák, valamint a 7. osztályok jelentkezhetnek. Az első kategória esetében az a cél, hogy a határon túli magyar intézményekkel testvériskolai kapcsolatot építsenek ki, és közös programokat valósítsanak meg. A hetedik osztályosok számára pedig osztálykirándulásokhoz nyújtanak segítséget. Azt szeretnék, ha idén legalább 12 ezer diák utazhatna el tanulmányi kirándulásra. A pályázatokat június 3-áig várják, az együttműködési programok esetében pedig június 17-éig lehet a kérelmeket beadni. A döntések augusztus közepéig megszületnek, a kirándulások már szeptembertől indulhatnak. 
Adatbázisok Erdélyből
Erdélyben a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) működik együtt partnerként az Apáczai Közalapítvánnyal. Sándor Krisztina MIT-elnök a Krónika kérdésére elmondta, jelenleg a közalapítvány honlapjára tervezett adatbázis elkészítésén dolgoznak. Ennek keretében azt szeretnék, ha a magyarországi diákok nemcsak helyszínek és útvonalak közül választhatnának, amikor az erdélyi turisztikai látványosságok vagy kulturális értékek között keresgélnek, hanem egy ifjúsági rendezvénynaptárt is összeállítanának számukra, hogy a városnézések, túrázások mellett helyi ünnepekbe, ifjúsági rendezvényekbe is betekintést nyerhessenek. A MIT-esek ugyanakkor egy másik adatbázist is összeállítanak, amelyben az úgynevezett magyar közösségi – egyházi vagy ifjúsági – szálláshelyeket jelenítenék meg, hiszen egy kollégium vagy vendégház sokkal elérhetőbb árú, mint egy kereskedelmi szálláshely. Természetesen a vendéglátósok is jelezhetik a közalapítvány felé, ha szeretnének kapcsolódni a programhoz, tudtuk meg. Sándor Krisztina ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az adatbázisok még nem véglegesek, rendezvényszervezők és közösségi szálláshelyeket üzemeltetők jelentkezését egyaránt várják. A MIT-elnök közlése szerint az általuk begyűjtött adatok hamarosan az Apáczai Közalapítvány honlapján is elérhetőek lesznek.
Külön utakon
Eközben az erdélyi és a partiumi megyék javában készülnek az anyaországi diákok fogadására. Úgy tűnik azonban, hogy van, ahol e tekintetben is külön kezdett el szervezkedni az EMNT és az RMDSZ. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke lapunk érdeklődésére arról számolt be, hogy jelenleg egyeztetnek az magyar oktatási minisztériummal, és azon keresztül ajánlják majd a bihari látnivalókat. Addig feltérképezik az olcsó szálláslehetőségeket, s a tervek szerint majd idegenvezetést is biztosítanak a környékre látogató diákoknak. Eközben Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakciójának támogatásával, illetve az Erdélyi Kárpát-Egyesülettel együttműködve már évekkel ezelőtt több könyvet jelentettek meg, amelyek a bihari látnivalókat ismertetik. A szövetség munkatársai ezeket az információkat rendszerezték most, és egy úti csomagba foglalva eljuttatták a határhoz közel eső magyarországi települések iskoláiba, a különböző testvértelepülések önkormányzataihoz. Terveznek továbbá egy honlapot is, ahol a bihari úti célokat népszerűsítik majd.
Hasonló a helyzet Szatmár megyében is, ahol az RMDSZ és az EMNT egyaránt készül a magyarországi kiránduló gyerekek fogadására. Veres-Kupán Enikő Szatmár megyei EMNT-elnök kérdésünkre elmondta, már megkezdték a szervezést a diákcsoportok fogadása érdekében, akiknek lehetőség szerint idegenvezetőt is biztosítanának. Turisztikai egyesületekkel közösen már terveztek útvonalakat, amelyek érintenék például az Ady-szülőházat vagy Kölcsey szülőfaluját, Sződemetert. Veres-Kupán arra is hangsúlyt helyezne, hogy a közös múltra felhívják a gyerekek figyelmét, például azáltal, hogy összehasonlítják Nyíregyháza és Szatmárnémeti főterét, az egy időben, hasonló stílusban készült épületeket. A szálláslehetőségek tekintetében az elnök az iskolai kollégiumokban lát lehetőséget. Csehi Árpád megyei RMDSZ-elnök eközben arról számolt be, hogy egy európai uniós finanszírozású pályázat keretében most készül egy, a környék látványosságait népszerűsítő turisztikai kiadvány, ezzel szándékoznak felkeresni magyarországi iskolákat. A román nyelvű változat már kész van, hamarosan a magyar nyelvű is lesz, így hozzákezdhetnek a népszerűsítéshez. A szórólapban szerepelnek emlékhelyek, épületek, mint például a nagykárolyi Károlyi-kastély, a kaplonyi Károlyi-kripta vagy az aranyosmeggyesi Lónyai-kastély.
Konkrét javaslatokkal rukkolnak elő
„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nagyon fontosnak tartja ezt a kezdeményezést, és minden eszközünkkel támogatjuk a program sikerességét” – fogalmazott a Krónika megkeresésére Papp Előd, az EMNT alelnöke. A Hargita megyei politikus arról, hogy konkrétan mit terveznek Hargita megyében, nem beszélt, mint mondta, az EMNT partnerszervezeteként működő Magyar Ifjúsági Tanács eddig is foglalkozott és ezután is foglalkozik a kérdéssel.
Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke lapunk kérdésére arról számolt be, hogy már az elmúlt évben szorgosan dolgoztak azon, hogy a Székelyföld környékét válasszák a határon túli gyerekek kirándulásuk célpontjául. Mint részletezte, Hargita megyének tíz testvérmegyéje van Magyarországon, így több ezer gyerek járt már ezen a vidéken, de további csoportok fogadására is készen állnak. Borboly arról is tájékoztatott, hogy a tavalyi év végén több panzióval, szállásadóval is felvették a kapcsolatot és közösen három-, négy- vagy akár ötnapos csomagajánlatokat készítettek előnyös áron, abban bízva, hogy sok anyaországi iskola a Székelyföldet, és ezen belül Hargita megyét is választja. Borboly hangsúlyozta, ezek az ajánlatok a testvérmegyék honlapjain is elérhetőek. „Szeretnénk, hogy olyan látványosságokat tekintsenek meg a magyarországi gyerekek, amelyek identitásuk megerősítésében szerepet játszhatnak, amelyek révén átfogóbb képet kapnak a székelyföldi eseményekről, történésekről” – mutatott rá célkitűzéseikre a tanácselnök. Hozzátette: szeretnék továbbá, ha a kirándulások nemcsak a természeti adottságok feltérképezéséről, az állatvilág megismeréséről, híres helyszínek megtekintéséről szólna, hanem a helyi gyerekekkel kialakított ismeretségről, barátságokról is. Sőt a tanácselnök tervei között szerepel a Hargita megye három szórványmegyéjében (Beszterce, Temes és Aranyos) élő gyerekek bevonása is a programba. Javaslatukat már továbbították a magyar állam illetékes szerveihez.
Gazda Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársa, az SZNT sepsiszéki elnöke a Krónikának elmondta, nyolcnapos úti csomagot állítottak össze az anyaországi diákok számára, ebből hét napra háromszéki látnivalókat ajánlanak, és egy napra a Brassó megyei Törcsvári-szoros megtekintését javasolják. A könnyen áttekinthető programban természeti látnivalók, történelmi vagy irodalmi vonatkozású emlékművek, székely jellegzetességek és szórakozás is szerepel. Gazda arról is beszámolt, hogy a programhoz olcsó szállás- és étkezési lehetőségeket is csatoltak, ezt általában diákbentlakásokban, diákétkezdékben oldanák meg, a csillagtúrákra csomagba vihetnék magukkal a kiránduló gyerekek az elemózsiát. Háromszéken az anyaországi diákok a Rétyi Nyír természetvédelmi övezetben sétálhatnak, borvizet kóstolhatnak, szalonnát süthetnek, megidézhetik Mikes Kelemen, Kőrösi Csoma Sándor, Benedek Elek, Gábor Áron, Dózsa György emlékét, találkozhatnak mészégetővel, faragómesterrel, de utazhatnak kisvasúton vagy megtekinthetik a székely lovas íjászok bemutatóját. Az útianyagot a Kovászna megyei önkormányzat már eljuttatta a testvérmegyék, testvértelepülések önkormányzataihoz, ahonnan azt az ígéretet kapták, hogy továbbküldik az iskolákba. A javaslatot elküldték az Apáczai Közalapítványhoz is, hogy azt a Határtalanul program keretében népszerűsítse.
A Marosvásárhelytől mintegy félszáz kilométerre fekvő Holtmaros református lelkésze, Bartha József lapunknak elújságolta, hozzájuk már péceli, solti és bonyhádi diákcsoportok jelentkeztek be, akiket a helyi iskolások fogadnak majd. A lelkipásztor a kirándultatási rendelkezés megjelenése előtt is vállalta az erdélyi útikalauz szerepét. Négy éve, nyaranta jönnek hozzá Magyarország különböző településeiről gyermekcsoportok. „Egy hetet, tíz napot Erdély különböző történelmi helyein töltünk. Esténként a tábortűz mellett történelmünkről, harcainkról, várainkról, megmaradásunkról mesélek” – számolt be tevékenységéről a tiszteletes. Mint mondta, egy ilyen út után valamennyien feltöltődve, megváltozva tértek haza.
Krónika (Kolozsvár)

Pályázat: Magyarnak lenni jó!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete Magyarnak lenni jó! címmel pályázatot írt ki Bihar megyei tanulóknak, tudtuk meg tegnap azon a sajtótájékoztatón, amelyet Nagy József Barna, a szervezet megyei ügyvezető elnöke tartott. A pályázat célja, hogy minél több tanuló, az elemi iskolától az egyetemig, megossza elképzeléseit, gondolatait a magyarsággal kapcsolatban.
Az elemi iskolásoktól rajzokat, festményeket várnak, az általános iskolásoktól a pályázat tematikájához kapcsolódó saját verseket, elbeszéléseket, novellákat. Az egyetemisták pedig fényképekkel, rajzokkal, számítógépes montázsokkal, irodalmi alkotásokkal pályázhatnak. Minden korosztály első három díjazottját a szervezők egynapos budapesti kirándulással díjazzák, erre június ötödikén kerül sor, illetve különböző értékes tárgynyeremények is várnak azokra, akik munkáit a zsűri a legjobbnak ítéli majd.
Az EMNT megyei szervezete szeretné, ha nem csak a megyeszékhely, de az egész megye fiatalajai csatlakoznának a pályázathoz, s mint megtudtuk, ennek érdekében több bihari település tanintézeteit fogják megkeresni a közeljövőben. A pályamunkákat május 27-ig lehet leadni az EMNT Bihar megyei irodáiban. Nagyváradon minden munkanapon 9-19 óra között a Széles utca 23. szám alatt, a piac mögött lévő demokráciaközpontban, Érmihályfalván minden munkanapon 9-15 óra között a Köztársaság utca 40. szám alatt, Margittán pedig minden munkanapon 9-15 óra között a Köztársaság utca 47. szám alatt. A pályamunkákat villanypostán is ellehet küldeni a magyarnaklennijopalyazat@gmail.com címre, vagy postán feladni a 410004 Nagyvárad (Oradea), Str. Menumorut nr. 23 címre.
Sz. M.
Reggeli Újság
Erdély.ma

Otthon, a könyvek között
A könyvek szeretetéből indult, mára négy városban Erdély egyik legjelentősebb könyvhálózatát és első könyvlerakatát vezeti. Szembenézve az új kihívásokkal, dacolva azokkal, akik temetik a könyveket, a vásárlói igényeknek eleget téve sikerrel veszi az akadályokat és bizakodva tekint a jövőbe. Trombitás János könyvkereskedőt, üzletvezetőt az erdélyi vásárlói közönségről, az olvasási szokásokról, cégpolitikájáról kérdeztük.
– A könyvkereskedés, mint bármi más, elsősorban gazdasági tevékenység. A profitszerzésen túl azonban a könyvkereskedő óhatatlanul egy kulturális tevékenységet, a népművelés egy formáját vállalja fel. Hogyan lehet eleget tenni ennek a látszólag kettős szerepnek? 
– A könyvkereskedés elnevezés talán túl kommersz, ugyanis nem az a helyes jelentése, amivel az emberek első hallásra asszociálják. Persze kereskedés révén vásárlóinkra vagyunk utalva, éppúgy, mint bármely más gazdasági ágazatban próbálkozó befektető, viszont a kiindulópont, a motiváció annál mélyebb, nemesebb. Kisvállalkozásként indultunk, saját megérzéseink szerint, de így most visszanézve a kezdetekre, végtelenül örülök, hogy ezt az irányt követtük mindig újabb, kisebb-nagyobb változtatásokkal, ahogy azt az aktuális piac kívánta. Nehéz mindig résen lenni, a vásárlói közönséget annyira magunk mellett tartani, hogy akár a kezdetekben még hiánycikket jelentő jónéhány könyvcímet nálunk keressék, tőlünk várják. Elmondhatom, minket mindig vásárlóink alakítottak, viszont egyáltalán nem könnyű lépést tartani velük. Nem minden boltunkban ugyanazon könyvek jelentik a legkeresettebb címet, ami persze teljesen logikus, ha egy közgazdásszal beszélgetünk a jelenségről, hiszen más város, más elvárások, és soha nem a vállalkozó alakítja célközönségét, hanem ez pontosan fordítottan zajlik. Nehéz ezt követni. Mondok egy példát. Kezdők voltunk még a szakmában, és talán régi vásárlóink még emlékeznek, hogy akkortájt többnyire gyerekkönyvek sorakoztak boltunk polcain, később olyan könyvcímekkel bővítettük felhozatalunkat, melyekről mi úgy gondoltuk, miután mi is megismertük az illető könyveket, talán azok is tetszenének a város lakóinak. Ez a jelenség, beszerzési technika teljesen szubjektív hagyatkozás volt, ezt akkor teszi az ember, amikor még nem ismeri vásárlói közönségét, és még a szakmát sem ismeri úgy, ahogyan azt a környezete esetleg követelné tőle. Az volt nehéz a kezdetekben, hogy nem lehet a könyvpiacot bestseller és egyéb könyvek kategóriájára bontani, illetve ha lehetne, sem jelentené az előző minden vásárlói csoportnál a biztos érdeklődést, így a biztos jövedelmet. Nem is szabad ennyire kettősen gondolkozni. Véleményem szerint, aki a könyveknek csak a gazdasági oldalát látja, nem folytat sikeres politikát. Nem török mások felett pálcát, mindössze saját tapasztalatból vonom le a következtetést, hogy amennyiben családunk nem szeretné ennyire a könyveket, bizonyára már sokszor abbahagytuk volna, és valami máshoz folyamodtuk volna, ami fogalmam nincs, mi lenne... Az embernek vannak ötletei, viszont kevés az, amit igazán lelkesen tenne, és úgy látom, nincsen még egy olyan szakma, amiben ennyire otthon éreznénk magunkat.
– Gyakorta hallunk a Gutenberg-galaxis „válságáról”, a digitális éra, úgy tűnik, átalakítja az írásbeliség kultúráját. Érezhető ez a jelenség a könyvkereskedelemben, illetve jelent-e valamiféle kihívást, alkalmazkodást az esetleges változáshoz?
– Ezzel a problémával gyakran fordulnak hozzánk egy lehetséges válasz reményében. Sajnos én csak véleményt tudok mondani, ami remélem, még hosszú ideig megállja a helyét. Nekem ilyenkor mindig a lányom jut eszembe, aki egyetemi évei alatt soha nem tanult számítógépről, ugyanis szép lassan már sehol nem jelent újdonságot, hogy tankönyv helyett elektronikus forma mellett döntenek, ha segédanyagról van szó. Nem vagyok én az újítások rosszindulatú kritikusa, hiszen nagyon praktikus, amit gyakorolnak, teljesen érthető, viszont visszatérve a lányomra, ő nem tudta ezt a hidegolvasást gyakorolni. Így neveztük el a monitorról való élettelen olvasást. Rengeteg vásárlónk van, aki ugyanezt vallja, szüksége van arra, hogy kézbe vegye, érezze a könyvet, vagy esetleg az új könyv illatát beszívja, és azzal megteljen. Ezek mind olyan élmények, melyeket csakis és kizárólag a könyv, az újság, tehát a klasszikus írás jelensége nyújthat számunkra. Hál’ Istennek túlnyomórészt ilyen emberekkel van dolgunk. Leegyszerűsítve, természetesen kihívást takar a digitalizált világ a régire nézve, nekünk kultúrakedvelő emberekként csak azt kell eldöntenünk, hogy belefér-e még a könyv ebbe az új világba, tudjuk-e a kettőt ötvözni, ezt a kettősséget gyakorolni, és hogy egyáltalán szeretnénk-e igazán.
– Jelentős időt, energiát fordítanak az anyaországi könyvek importjára, magyarországi könyvkiadókkal, kereskedelmi hálózatokkal vannak állandó kapcsolatban. Üzletpolitikájukat tekintve milyen arányban dolgoznak hazai illetve magyarországi kiadókkal? 
– Könyvválasztékunk nagyobb része valóban külföldi eredetű, ami részben a kezdetekre vezethető vissza. Korábban kezdtünk el könyvesboltot nyitni, mint ahogy azt esetleg az itthoni könyvpiac megengedhette volna. Akkoriban még nem volt olyan szintű felhozatala az itthoni kiadóknak, hogy egy gazdag könyvesboltot ellássanak, és sajnos mindaddig nem is lesz, amíg a magyarországi kiadók jobb ajánlatot biztosítanak a szerzőknek. Rengeteg könyv írója hazai, viszont az anyaországi fővárosig megy el egy számára kedvező ajánlatért. Vásárlóink túlnyomórészt a nem itthoni kiadásokat keresik, ami nem kizáró jellegű, hiszen vannak olyan hazai (sőt akár marosvásárhelyi) kiadók, akik mai napig szakmai szemmel figyelik a fejlődést, és tudnak lépést tartani az igényekkel. Különféle szakkönyvek, nyelvi, orvosi, jogi és sok más tudománybeli kiadások csakis Magyarországról szerezhetők be, de emellett megtalálhatóak a gyerekkönyvek, szépirodalom, kortárs- és szórakoztató irodalom, és így folytathatnám tovább, viszont nem hanyagoljuk el a hazai kiadók keresett címeit sem. Amint már korábban is mondtam, minket mindig a vásárlói igények alakítanak, éppen ezért, a kérdésre válaszolva, valóban kevesebb hazai kiadás található könyvesboltjainkban, mint magyarországi. – A kövesdombi Kobak könyvesboltban, illetve a könyvlerakatnál is itthon újdonságnak számító tevékenységet kezdtek el: felolvasó délutánokat, könyvbemutatókat szerveztek. Várható ennek folytatása az új könyvesboltban is?
– Már korábban is szerettünk volna hasonló rendezvényeket, viszont legelső könyvesboltunk ezt fizikailag képtelenné tette. A gyerekektől indulunk mindig el, legtöbb kövesdombi Kobak-program is nekik szólt, ők azok, akik nagyon fogékonyak, és végtelenül szeretik az újdonságokat. Jelenlegi főtéri Kobak könyvesboltunkban is nekik fogunk elsősorban programokat szervezni, ilyen lesz a június eleji gyermeknapi programsor is. A könyvbemutatók kedvelőinek sem fordítunk hátat, ugyanis a nyár folyamán Dr. Gellérd Judit Ahol leoldom saruimat. Arcok és szent helyek –- erdélyi szemmel című könyve kerül bemutatásra.
– Végül óhatatlanul feltevődik a kérdés: Milyen az itthoni könyvkultúra? Olvasnak-e, vásárolnak-e könyvet a marosvásárhelyiek és mit? 
– Könyvesboltunkban elsődlegesen törzsvásárlóink fordulnak meg, akik végtelenül sokszínűek, és korosztálytól vagy csak egyéni ízléstől függően más és más könyveket kedvelnek. Próbálom gondolatban korosztályoknak megfelelően tagolni és elhatárolni a vásárlókat, de így is csak általánosságokra jutok, például a szülők, nagyszülők gyerekkönyveket keresnek, de éppúgy lépést tartanak az újonnan megjelenő, különféle kategóriába sorolható kiadványokkal is. Ez elmondható a fiatalabb korosztályokról is, az ők esetükben viszont már gyakoribb a bestseller és a szakkönyvek sokfélesége. Azt hiszem, nem lehet ennyire sztereotipizálni... Amit általánosságban elmondhatunk vásárlóinkról, hogy vagy a könyvszeretet cselekedetében, vagy pedig az erre való nevelés vágyában keresik a könyveket. 
Balogh Erzsébet 
www.kozpont.ro
Erdély.ma

Célegyenesben a Tőkés-párt (Benyújtották az aláírásokat)
Élénk sajtóérdeklődés mellett több doboznyi aláírással érkeztek tegnap a bukaresti törvényszékre az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozásának kezdeményezői: Toró T. Tibor vezetésével benyújtották a bíróságra a 29 268 támogató aláírást, valamint az új alakulat bejegyzéséhez szükséges dokumentációt. A bírói testület a 15 napos fellebbezési időszak eltelte után dönt a bejegyzésről, a kezdeményezők szerint legkésőbb júliusra teljes jogú párttá válik az EMNP.
Az aláírások benyújtása előtt a magyar sajtó képviselői számára tartott értekezleten Toró T. Tibor emlékeztetett: az új alakulat létrejöttéről az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács küldöttgyűlése tavaly decemberben határozott, akkor döntötték el, hogy szükség van egy modern, európai néppártra, amely pártpolitikai szinten is képviseli az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit. A pártbejegyzés folyamatának irányítását kilenctagú testületre bízták, közülük négyen – Toró T. Tibor mellett a székelyföldi régió képviseletében Papp Előd, a közép-erdélyi térség képviseletében Gergely Balázs, illetve a Partium képviseletében Zatykó Gyula – utaztak Bukarestbe tegnap, hogy leadják az összegyűlt aláírásokat. Az aláírásgyűjtés februárban kezdődött, és április végén zárták, a törvény értelmében legalább 25 000 támogató kézjegyet kellett összegyűjteniük 19 megyéből és Bukarestből, ezt a feltételt sikeresen teljesítették, és otthon is maradt még elég ív – magyarázta Toró T. Tibor, aki szerint nem okozhat majd problémát, hogy RMDSZ-tagok is kézjegyükkel támogatták az új alakulat létrejöttét, hiszen az RMDSZ nem pártként határozza meg önmagát, ráadásul az aláírás nem egyenértékű a belépési nyilatkozattal. Mint mondta, alacsony költségvetésű, hatékony pártot szeretnének létrehozni, amely az emberekért van, és amelynek elsődleges célja a közösségi autonómiaformák megteremtése. Azt is elmondta, az új alakulat nem valami és valakik ellen, hanem valami – az autonómiaformák megteremtése – érdekében jött létre, legfőbb szövetségesük pedig a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács lesz, amely a továbbiakban is a maga civil, mozgalmi eszközeivel harcol az említett célokért. Toró szerint nem véletlenül nevezik Tőkés-pártnak az új alakulatot, hiszen éppen azokat az elveket, értékeket vallja és vállalja fel, amelyekért az Európai Parlament alelnöke is küzdött. A szövetségesek közé sorolta továbbá a Fideszt is, mint mondta, a magyar kormánytól nem pénzt, hanem elsősorban tudást, a tapasztalatok átadását várják. Toró fontosnak nevezte, hogy az erdélyi magyarságnak erős és hatékony képviselete legyen mind a parlamentben, mind az önkormányzatokban. ,,Nyitottak vagyunk mindenfajta megegyezés előtt” – fogalmazott a politikus, de hozzáfűzte: a versenyhelyzet ,,nem ördögtől való”, sőt, mobilizáló tényező lehet, hiszen mozgósíthatja a közéletből kiábrándultakat. Leszögezte: nem ellenségként tekintenek az RMDSZ-re és az MPP-re, de elsősorban e két alakulaton múlik majd, hogy ellenfelek vagy szövetségesek lesznek-e, az EMNP mindesetre kész az együttműködésre az erdélyi magyarságot érintő legfőbb kérdésekben. Emlékeztetett: az RMDSZ-nek az első parlamenti választásokon még egymillió magyar szavazatot sikerült megszereznie, mára ez a szám 400 000 alá csökkent, így közös célként fogalmazta meg a szövetségtől, a politikától elfordult 600 000 magyar megszólítását. A Háromszék kérdésére, hogy ezt konkrétan miként fogják megvalósítani, Toró leszögezte: az Erdélyi Magyar Néppárt a hiteles, tiszta emberek pártja szeretne lenni, nem kérnek az ügyeskedőkből, a politikából meggazdagodni vágyókból, ezért mindazoknak, akik tisztséget vállalnak az alakulatban, vagyonnyilatkozatot kell benyújtaniuk, és a továbbiakban el kell számolniuk a közösség előtt az esetleges gyarapodásról. Arról is nyilatkozniuk kell a párt leendő vezetőinek, hogy nem működtek együtt a Securitatéval. Ugyanakkor az EMNP szóba kíván állni az emberekkel, programjukat is így akarják összeállítani, kiemelt figyelmet fordítanak a fiatal nemzedék megszólítására. Lapunknak az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum jövőjét firtató kérdésére a politikus elmondta: a következő időszakban felértékelődik majd az EMEF szerepe, hiszen egyenlő felekként ülhetnek majd tárgyalóasztalhoz. Emlékeztetett: az EMEF tulajdonképpen az EMNT édes-gyermeke, hiszen az ő kezdeményezésükre jött létre a magyarság különböző szervezetei közötti egyeztetést szolgáló fórum. Hozzáfűzte: az EMEF 2009-es megalakulása óta soha nem tapasztalták, hogy az RMDSZ kezdeményezte volna annak összehívását, mindig az EMNT-nek kellett kikényszerítenie az egyeztetést. Abban bíznak, ha pártként lépnek fel, nagyobb lesz majd a hajlam a párbeszédre, a megegyezésre, így a nemzeti minimum meghatározásának, a leendő együttműködésnek a kerete lehet az EMEF. A Háromszék kérdésére Toró azt is elmondta: az RMDSZ-en belüli tisztújítás óta a sajtón keresztüli üzengetésen túl konkrét megkeresés nem érte az EMNT-t, de bízik benne, rövidesen változik a helyzet. Azt is elmondta: sokan nézik rossz szemmel az EMNP megalakulását, a magyarság egységére hivatkoznak, de főként azokról van szó, akik veszélyeztetve érzik pozíciójukat, képviseleti monopóliumukat, és nemsokára az ilyen kijelentések helyét is a megegyezést kereső nyilatkozatok váltják fel.
Kelemen: Történelmi hiba az EMNP
Történelmi tévedésnek minősítette az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján előbb leszögezte: ilyen nevű alakulat még nincs is. Szerinte az új párt megjelenése a magyarság megosztottságához, gyengítéséhez vezet. Kelemen hozzáfűzte: nem áll szándékukban megtámadni a törvényszéken a néppárt bejegyzését
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tőkés László EMNT-elnök a leendő néppárt céljairól
Már a jövő nyári önkormányzati választásokra együttműködést javasol az erdélyi magyar politikai szervezeteknek Tőkés László, előválasztásokat kezdeményezve a romániai magyarság körében, és az így kialakult sorrend alapján valamennyi magyar párt már a helyhatósági megmérettetésen közös listát indítana. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke a Krónikának adott interjúban úgy véli: az általa ajánlott újfajta összefogás nélkül sem autonómia, sem magyar jövő nem képzelhető el Erdélyben, a bejegyzés előtt álló EMNP pedig a legmodernebb párt lesz Romániában.
Az Erdélyi Magyar Néppárt alapítását kezdeményező bizottság tagjai csütörtökön benyújtották a bejegyzéshez szükséges iratokat és aláírásokat az illetékes bukaresti bírósághoz. Mi indokolja egy új magyar politikai alakulat létrehozását ma, Romániában? Ön szerint mennyire van fogadókészség az erdélyi magyarok körében az új párt iránt?
– Az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozása nem öncél, hanem az új párt az erdélyi magyarok politikai eszköze kíván lenni. Ezelőtt kilencven esztendővel Kós Károly már „kiáltotta a célt”, a magyarság nemzeti autonómiáját, és a hozzá vezető utat is megmutatta: „Dolgozni kell, ha élni akarunk, és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk” – írta teremtő nekifeszülésében. A Kiáltó Szó közel egyszázados évfordulóján mi ehhez a hagyományhoz nyúlunk vissza: élni akarunk, magyarként akarunk boldogulni szülőföldünkön, tehát dolgozni fogunk, munkára szerveződünk. Semmi többről vagy kevesebbről – erről van szó. A megmaradásunkhoz elengedhetetlen az önrendelkezés kivívása. Ennek kimunkálásához megítélésünk szerint egy új eszközre is szükség van – ezt pedig egy hatékony, kis költségvetésű, ám modern és európai néppártban látjuk. Az EMNP a legmodernebb párt lesz Romániában. Az iránta való igényről elég, ha annyit mondok, hogy közel harmincezer aláírást, fölös csinnadratta nélkül, rendkívüli gyorsasággal gyűjtöttünk össze – rövid idő alatt eleget tudtunk tenni Európa legkirekesztőbb párttörvénye előírásainak.
– A fogadtatáshoz tartozik az is, hogy az EMNP leendő politikai ellenfelei – vagy akár partnerei – nem várják tárt karokkal az új alakulatot. Szász Jenő MPP-elnök például megkésett, felesleges kezdeményezésnek nevezte az Ön pártalapítási szándékát, az RMDSZ pedig egy belső, részletesen nem ismertetett felmérésre hivatkozva állítja, hogy a romániai magyarság 80 százaléka nem akar újabb pártot, nem ért egyet a magyar közösség „megosztásával”. Ezekről mi a véleménye? – Mindenki a maga lovát dicséri – és ez önmagában így is természetes. Túl azonban az önös pártérdekeken, mégiscsak el kell tudnunk fogadni azt, hogy a sokszínűség, a politikai pluralizmus európai, sőt egyetemes érték. Mifelénk még mindig az a felfogás dívik, hogy csakis mások ellenében, mások puszta létjogának a tagadásával tudjuk megmutatni a saját erőnket. Mi nem valami vagy valakik ellen, hanem valakiért és valamiért: az erdélyi magyarságért, magyar közösségünk jövőjéért szervezkedünk – és ennek érdekében nem legyőzni, hanem meggyőzni akarjuk a másikat. Egy olyan időszakban, melyben a tényleges megosztás már olyan mértékeket öltött, hogy erdélyi közösségünknek több mint a fele már el sem megy szavazni, vagy netalán román pártokra voksol – ebben a helyzetben végre már vegyük észre, hogy olyan plurális összefogásra van szükség, mely még azokat is megmozdítja, akik eddig távolmaradásukkal jelezték, hogy megundorodtak a politikától, elkeseredésükben pedig másokra hagyták, hogy sorsukról döntsenek. Az újfajta összefogás nemzeti korparancs, mely nélkül sem autonómia, sem magyar jövő nem képzelhető el Erdélyben. Ennek céljából mindenkivel a közös nevező megtalálására törekszünk.
– A legvehemensebben az RMDSZ bírálja az erdélyi néppárt létrejöttét. Hogyan kommentálja például európai parlamenti képviselőtársa, Winkler Gyula napokban tett kijelentését, miszerint az új alakulat alapítói veszélyeztetik az erdélyi magyarság egységét, és a közösség bukaresti parlamenti képviseletének felszámolásán dolgoznak?
– Winkler Gyula képviselőtársamnak joga van ehhez a véleményéhez, tiszteletben tartjuk az álláspontját, és reméljük, ő is tiszteletben fogja tartani, hogy nekünk erről egészen más az elképzelésünk. Megítélésem szerint csakis így alakulhat ki a párbeszéd, amire oly nagy szüksége van az erdélyi magyarságnak. Az egészséges, építő párbeszédre éppen azért van szükség, mert bukaresti parlamenti jelenlétünk, nem kevésbé pedig az önkormányzati, valamint európai képviseletünk is mindannyiunk közös érdeke. Legyenek bármely párt prominensei, nem a politikusok jövője a lényeges, hanem az erdélyi magyarok szülőföldön való megmaradása és nemzeti jövője. Ezért kell különbséget tennünk a pártegység és a nemzeti egység között. És ezért kell kiindulópontként elfogadnunk, hogy a politikai képviselet nem az önérdek terepe, hanem a köz szolgálatának a kérdése. Nem a politikusoknak kell gazdagodniuk, hanem a közösségnek kellene gyarapodnia.
– Már a pártbejegyzés előtt tapasztalható politikai iszapbirkózás is azt sejteti, hogy a három erdélyi magyar alakulat között nem lesz zökkenőmentes a kapcsolat, holott például a jövő évi romániai törvényhozási választásokra való tekintettel elengedhetetlennek tűnik az együttműködés. Milyen konkrét formáját és lehetőségét látja annak, hogy létrejöjjön az összefogás a magyar szervezetek között a parlamenti jelenlét megőrzése érdekében? – Én a helyhatósági választásokat sem hagynám ki, sőt véleményem szerint elsősorban ezekre kellene figyelnünk, hiszen a legtöbb, a mindennapjainkat legközvetlenebbül érintő döntést éppen az önkormányzatokban hozzák meg. Ami pedig az együttműködést illeti, nem kell feltalálnunk a „magyarviaszt”, van erre is megoldás, csupán az erdélyi magyar közösségen belül már a kilencvenes évek eleje óta megfogalmazott elvárásnak kell eleget tennünk. Javaslatom a következő: 2011 őszén népszámlálás lesz Romániában. Némi költséggel és többletmunkával ezzel párhuzamosan össze tudjuk állítani az erdélyi magyar választók jegyzékét, egyfajta erdélyi magyar nemzeti regisztert. Majd miután „megszámláltattunk”, szervezzünk az erdélyi magyarság kebelében előválasztásokat, amelynek rendjén az emberek eldönthetik, hogy kiket is látnának szívesen képviselőikként. Az így kialakult sorrend alapján valamennyi magyar párt már az önkormányzati választásokon indítson közös listát. Ezt nyugodt szívvel tudnám magyar modellként elfogadásra ajánlani. Délvidéken tavaly léptettek életbe egy ilyen rendszert, mely ha nem is nevezhető tökéletesnek, de működőképes volt. Amúgy az ún. belső választások sajnálatosan meghiúsított, eredeti elképzeléséhez való visszatérésről is beszélhetünk. A magyar modell két lehetséges pozitív hozadékát emelném ki: egy ilyen „elővéleményezett”, közös lista jelentősebb számban megmozdítaná az embereket, másrészt a választási kampányban nem kiáltanának egymásra kígyót-békát a pártok és a jelöltek, hiszen közös munkára készülnek. Tehát a politikai sokszínűségünket is megőriznénk, és az erős, egységes képviselet elve sem sérülne… Könnyű elképzelni, hogy amennyiben ténylegesen módosulni fognak a választási törvények, és – példának okáért – a polgármestereket az első körben, egyszerű többséggel fogjuk megválasztani, összefogásunk milyen sok helyet biztosítana számunkra. Például visszanyerhetnénk Marosvásárhelyt, és jó eséllyel több elöljárót választhatnánk magunknak, mint amennyivel jelenleg együttvéve az RMDSZ és az MPP rendelkezik. Ráadásul az önkormányzati választásokon a koalíciókra érvényes magasabb küszöb megugrása sem jelentene problémát, azt még egy húszszázalékos lakossági arány esetében is könynyedén teljesíteni tudnánk; következésképpen tervünk megvalósításához semmi más, csak kellő politikai akarat szükségeltetik. Mindezeket szem előtt tartva, arra kérem a felelősen gondolkodó politikai szereplőket, hogy fontolják meg javaslatomat, mert ez az erdélyi magyarok érdekét szolgálná. A törvényhozási választásokra is van konkrét elgondolásunk, ám előbb azt kell látnunk, hogy az érdemi összefogásra megvan-e a szükséges közakarat.
– Megakadályozhatja-e a politikai összefogást az EMNT és az RMDSZ között az elmúlt időszakban kirobbant elszámoltatási vita? Ön szerint milyen következményekkel járna a romániai magyar közösség jogainak érvényesítése szempontjából, hogyha az RMDSZ egy ciklus erejéig esetleg elesne a bukaresti parlamenti jelenléttől? – Az első kérdésre azt tudom válaszolni, hogy a közpénzekkel való átlátható és nyilvános elszámolás, főként ha a mi nehezen megkeresett adólejeinkről van szó, nem csupán egyik vagy másik párt belügye. Az erdélyi magyarok közös érdeke és joga tudniuk, hogy pénzüket mire költik el. Nézze: a romániai politikai elit már mindenféle kombinációban vezette országunkat, de végtére mégiscsak odajutottunk, hogy országunk egy csődközeli állapotból iszonyú megszorítások árán, valamint a későbbiekben általunk visszafizetendő kölcsönökből tudott valamennyire kimászni. Ilyenképpen érthető tehát, hogy adófizető állampolgárként mindenkit érdekel, mire is ment el a befizetett pénzünk. Ráadásul a mi adólejeink RMDSZ-nek visszajuttatott része – amelyről most beszélünk – az erdélyi magyarság kultúrájának ápolására és identitásának megőrzésére szolgál. Erről szól az a törvény, amelyre a román politikusok „modellértékűként” szoktak hivatkozni. És lehet, hogy erre is költik. Akkor ellenben nem értem, miért oly nehéz tételesen közzétenni, hogy mire és mennyi pénzt fordítottak. A tényadatok nyilvánosságra hozatala nyomán jogos felvetésünk rögtön tárgytalanná válna... A második kérdésre az előbbiekben részben már válaszoltam. Az erdélyi magyarok érdeke, hogy ott legyünk Románia parlamentjében, de önmagában a parlamenti jelenlét még nem minden. Törvényi garanciákra, törvénysértés esetén érvényesíthető szankciókra, illetve önálló intézményrendszerre van szükségünk. Ezen túlmenően viszont még hadd tegyük hozzá, hogy miközben joggal várunk többet a parlamenti képviselettől, vagy akár a kormányrészvételtől, ezalatt hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mi magunk is sokat tudunk tenni saját sorsunk jobbra fordításáért. Autonómiát csak önigazgatásra képes közösség képes kivívni magának. Következésképpen téves az az álláspont, hogy a mi gondjainkat majd Bukarestben fogják megoldani. 1989 előtt volt az a szokás, hogy a Román Kommunista Párt helyettünk mindent megoldott, és helyettünk gondolkodott. Hogyha mi nem teszünk meg mindent a közösségünkért, akkor ezt a többségi nemzettől vagy a kormányapparátustól hiába várjuk. Saját kezünkbe kell vennünk a sorsunkat, vagyis meg kell fogni a munka végét – ez a remélt jövendőnk titka.
– Ön vállalna-e tisztséget az Erdélyi Magyar Néppártban?
– Amint közismert, erre nem gondolok. Amiképpen előzőleg mondtam, az EMNP – minden más párthoz hasonlóan – nem több, mint egy eszköz. Én nem egyik vagy másik párt vezetésére, hanem magyar nemzetünk szolgálatára szegődtem. Hiszem és vallom, hogy Erdély és a Székelyföld, a Bánság és a Partium, de ugyanígy a Felvidék, a Kárpátalja vagy a Délvidék egy erős anyaország nélkül nem sokra megy. Vállat vállnak vetve kell megépítenünk a romokat, amint a Próféta mondja, és egységes nemzetként kell fellépnünk Európában. Az 1848-as forradalom 12. pontja, az „Unió Erdéllyel!” – amelyet 2007-ben, kissé átértelmezve, európai jelmondatommá választottam – ekképpen válhat 21. századi, európai megoldássá. Magyarán szólva: „Magyar uniót az Európai Unióban!” – így tudnám tömören összefoglalni a nemzetpolitikánk lényegét. Ennek szellemében dolgozunk az Európai Néppárt magyar delegációjában, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács keretében, a Magyar Állandó Értekezleten, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán, minden lehetséges formában és erőtérben.
– Az Orbán-kormány várhatóan még idén választójogot ad a kettős állampolgársággal rendelkező határon túli magyaroknak. Ön mit támogat: szavazzanak majd anyaországi pártlistára, vagy saját képviselőket delegálhassanak az Országgyűlésbe a külhoniak? – Tudomásom szerint ez még nem egy lefutott ügy. Hagyjuk, hogy a nemzeti kormány, illetve a kétharmados parlamenti többség a maga idejében döntsön ebben a kérdésben. Jó magyar szokás szerint: nem kellene a szekérnek megelőznie a lovakat. És ahogyan az alkotmányozás vonatkozásában is kikérték a külhoni magyarok véleményét, úgy a választójog témakörében is megkérdeznek majd bennünket. Akkor látni fogjuk, hogy milyen megoldások közül választhatunk, és esetleg ki is tudjuk egészíteni azokat. Ennek kapcsán viszont arra hívnám fel a figyelmet: alig másfél évvel ezelőtt ki gondolta volna, hogy nem csupán a magyar állampolgárság megszerzése válik mindennapjaink természetes részévé, hanem már a választójog elnyerésére is gondolhatunk?! A 20. századot ténylegesen lezárva, mi, erdélyiek is egyre inkább hihetjük és remélhetjük, hogy a 21. században „a magyar név megint szép lesz”, és magyarnak lenni végre újból jó lesz. És ez a legfontosabb.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Zavarja az RMDSZ-t, hogy az RMPSZ kezeli az oktatási támogatásokat
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) – elfogadva a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. felkérését – vállalja a 2010–2011-es tanévben a Szülőföldön magyarul pályázati folyamat lebonyolítását – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ újonnan megválasztott elnöke, illetve Lászlófy Pál, a szövetség örökös tiszteletbeli elnöke.
Mint hangsúlyozták, csupán a lebonyolításban vállalnak szerepet, eljuttatják a pályázati csomagokat a megfelelő helyekre, begyűjtik és ellenőrzik azokat, majd javaslatot tesznek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél, a pályázatok elbírálását és a támogatások kiosztását pedig már ez utóbbi végzi.
Lászlófy Pál azért tartotta fontosnak többször is megemlíteni, hogy a kifizetésekkel nem ők foglalkoznak, mivel ők csak működési támogatásban részesülnek, és maga a pályázati folyamat sikeres lebonyolítása inkább erkölcsi sikert fog számukra jelenteni. „Ez a feladat erkölcsi felelősség, és csak erkölcsi sikerünk lehet” – fogalmazta meg Lászlófy, aki szerint ez a feladat a szervezet megerősödésében is nagy szerepet játszhat. A pályázat lebonyolításában egyébként már van tapasztalata a pedagógusszövetségnek, hiszen 2003 előtt két évig tevékenykedett ezen a területen, mielőtt megszűnt a megbízatásuk, mivel a 2002-ben hatalomra került MSZP-kormány az RMDSZ által létrehozott Iskola Alapítványra bízta a feladatot.
RMDSZ-es ágálás
Az RMDSZ így érthető módon ellenzi a magyar kormány döntését, amelyet szerdán Répás Zsuzsanna államtitkár-helyettes személyesen közölt Nagy Zoltánnal, az Iskola Alapítvány igazgatójával. Kelemen Hunor csütörtökön a Krónikának politikai lépésként értékelte, hogy immár nem a szövetség szervezete kezeli az oktatási-nevelési támogatást, további kérdésünkre azonban azt már nem nevezte politikai gesztusnak, hogy 2003-ban a Năstase- és a Medgyessy-kormány éppen a pedagógusszövetségtől irányította át a program lebonyolítását az Iskolához. Az RMDSZ elnöke szerint amikor két miniszterelnök aláír egy megállapodást, azt lehet politikai egyezségnek nevezni, emlékeztetett azonban, hogy 2002-ben egy hasonló, Adrian Năstase és Orbán Viktor szentesítette kormányközi megállapodás alapján lehetett igényelni a magyarigazolványt.
„Szakmailag nehezen lehet indokolni a megállapodás felrúgását, hiszen az Iskola Alapítvány kifogástalanul bonyolította le a programot. Egy kormányközi megegyezés egyoldalú felbontása nemzetközi jogszabályokba ütközne, másrészt ehhez hozzá kell járulnia a román kormánynak is, amelynek, ne feledjük, tagja az RMDSZ is” – jelentette ki Kelemen, hozzátéve: ha a magyar kormány a Năstase–Medgyessy-paktumot kikerülve bízná az RMPSZ-re az ösztöndíjak folyósítását, akkor megtörténhet, hogy a támogatások adókötelesek lesznek Romániában, ugyanakkor a program a személyi adatgyűjtést szabályozó szigorú feltételeknek sem felelne meg.
Az óvodásoknak is jár támogatás
Az idei támogatások kapcsán Burus-Siklódi Botond elmondta, bár késett a pályázat kiírása, mindenkinek lesz lehetősége bekapcsolódni, „senki nem fog sérülni jogaiban”. Az idei évtől ugyanakkor szeretnék komolyabban venni az ellenőrzést, hiszen előfordulhat, hogy valakik hamis adatokkal pályáznak, így szúrópróbaszerű ellenőrzéseket iktatnak be ezek kiiktatására. Újdonság továbbá, hogy idéntől a nevelési, oktatási támogatásra (20 000 Ft), valamint a tankönyv- és taneszköz-támogatásra (2400 Ft) nemcsak az iskolások, hanem óvodások is pályázhatnak, de szintén benyújthatnak űrlapot hallgatói támogatásra (2800 Ft) azok az egyetemisták, akik Románia valamely felsőoktatási intézményében magyarul tanulnak. Egyéni elbírálásban részesülnek azok a diákok, akik még középiskolások, de már betöltötték a 18 évet, valamint a fakultatív magyar nyelvű oktatásban részesülők. „Lényegi változás a pályázók szempontjából nem történt, csupán a postacím, ahová pályázataikat továbbítaniuk kell” – mutatott rá az RMPSZ elnöke. Idéntől ugyanis a szervezet Teleki Oktatási Központjába várják az űrlapokat, Szovátára.
Idén 30–40 ezer óvodás, 120–125 ezer iskolás és mintegy 6–7 ezer egyetemi hallgatói pályázat benyújtására számítanak. A pályázati űrlapokat a remények szerint május 15-éig valamennyi tanintézetbe eljuttatják, de már most is elérhető az RMPSZ honlapján, valamint a www.szulofoldonmagyarul.ro oldalon. A pályázatok leadási határideje június 30., a támogatások kiosztására szeptemberben kerülhet sor.
A pályázatot postai úton, ajánlott levél formájában, egy eredeti példányban, zárt borítékban kell benyújtani a következő címre: Teleki Oktatási Központ, 545500 Szováta, Rózsák útja 147., postafiók 1. További tájékoztatás az RMPSZ irodájában a 0266-371377-es, a Teleki Oktatási Központban a 0265-570725-ös telefonszámon, vagy a külön ebből a célból működtetett, a Romtelecom hálózatában ingyenesen hívható 080080039-es számon kérhető. (Bankszámlára küldik a pénzösszegeket. 5-6 milliárd forintos támogatással számol idén a magyar kormány – közölte Ulicsák Szilárd miniszteri biztos a program meghirdetését követően. A forrásokat koordináló Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezetője elmondta, szeretnék a jelenlegi rendszert modernizálni. Eddig a támogatásokat jelentős arányban, például Erdélyben 80 százalékban, készpénzben fizették ki, s a járulékos és postaköltség, illetve az egyéb lebonyolítói költségek elérték a 10–30 százalékot. Ezt ötmilliárdos támogatásnál, átlag húsz százalékkal számolva több mint 500 millió forintot tett ki. Azt szeretnék, ha az érintettek közvetlenül, bankszámlára kapnák meg a támogatásokat, ezért tárgyalásokat folytatnak, hogy minél kedvezőbb feltételek mellett, akár ingyenesen bankszámlát nyithassanak a támogatási összeg fogadására, ami mellé ingyenesen bankkártya is járna, s az utalás is térítésmentes lenne. „A magyar államháztartásnak nem érdeke, hogy külföldi postai szolgáltatásokat finanszírozzon” – jegyezte meg Ulicsák, hozzátéve: az új rendszer akár már ősztől, az új iskolaévre, a támogatások utalására életbe léphetne.)
Forró Gyöngyvér, Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Sziget a szárazföldön – gondolatok a Posticumról, fennállásának 10. évfordulójára készülve
Nagyvárad – A 90-es évek második felében jártam először a Posticumban. A falak még nem álltak, de az épület már létezett megálmodójának elképzeléseiben.
Az alig megkezdett építkezésen végigvezetve Rencsik Imre a várandós anyák izgalommal teli örömével és féltő aggodalmával mesélte hol lesz a születendőben levő új intézmény díszterme, kápolnája, recepciója… Majd hosszas vajúdás után megszületett a várva-várt jövevény, 2000. május 21-én ünnepélyes keretek között megkeresztelték és elkezdte önálló életét. Lassan kinőtte gyermekbetegségeit, kamaszodó tinédzserkorba lépett és immár új korszak elé néz, amely feltehetően – mint minden hasonló korú kamasz esetében – az önazonosság tudatosabb keresésének időszaka lesz. A szüntelenül változó külső körülmények, a belső érési folyamat és az időközben felhalmozódó tapasztalat arra késztet, hogy mindig újrafogalmazzuk önmagunkat, hiszen – H. Haag német teológus szavaival élve – „csak aki változik, marad hű önmagához”. A jövőben a Posticumnak is minden bizonnyal változnia kell. A tizedik születésnap azonban még a visszatekintés és az ünneplés ideje. Ezen alkalomra készülődve három olyan alapvető vonást érdemes megemlíteni, amely az elmúlt évtizedek során mindig jellemezte a házat, és amelyeket a jövőben sem adhat fel, ha a napjainkban szinte minden intézményt próbára tevő gyors változások közepette továbbra is hű akar maradni önmagához, eredeti küldetéséhez.
Otthon
A házba betérők első benyomása – a bejárat melletti vendégkönyvben olvasható bejegyzések tanúsága szerint – az otthonosság érzése. Nem intézmény, nem szervezet, hanem meghittséget, családias hangulatot sugárzó otthon. A ház építészetileg is ezt hivatott sugallni, és az itt dolgozók is szívesebben definiálják magukat közösségként, mintsem alkalmazottakként. A Posticum azonban a szó tágabb értelmében is otthon kíván lenni. Napjainkra megszámlálhatatlanul sokan váltak lelkileg, szellemileg hontalanná, hajléktalanná. A nagy ideológia rendszerek bukása, a történelmi egyházak és a hagyományos közösségek (család, iskola) megtartó erejének megcsappanása óta sokan érzik magukat – különösen a fiatalok körében – otthontalannak. A házaikat, otthonaikat elveszítő emberekről az állami, egyházi, karitatív szervezetek igyekeznek gondoskodni átmeneti szállások, melegedők építésével. A lelkileg otthontalanná váltak előtt elsősorban szekták, fundamentalista, fanatikus csoportok tárják ki kapuikat, de alig akad olyan hely, ahol az elbizonytalanodott, élete értelmét kereső, kutató ember számára teremtenék meg a lehetőséget egzisztenciális kérdéseinek megválaszolásához. A Posticum ilyen szellemi értelemben vett „átmeneti szálló” (is) szeretne lenni, ahol senkire nem kényszerítenek semmiféle ideológiát, hitet, meggyőződést, olyan hely, ahol nem csak szabad, hanem kívánatos is kérdéseket felvetni, kételkedni – de csak az igazság szenvedélyes keresése, és nem pusztán a kételkedés okozta negatív öröm kedvéért. Ezért itt hajlékra találhatnak mindazok, akik merik vállalni a kérdezés kockázatát, a kételkedéssel járó bizonytalanságot, annak veszélyét, hogy a társadalom megszokott keretei között nem lelnek otthonra.
Személyesség
A mondottakból következik egy másik sajátos jegy, amely mindig is jellemezte a házat és annak rendezvényeit: a személyesség. Az alapítók és programszervezők kezdettől fogva tudták, hogy nem fognak (és nem is állt szándékukban) tömegeket megmozgatni. Egyéni kezdeményezések eredményeként és nagyon sok barát, szimpatizáns ötlete, személyes erőfeszítése révén született meg a ház. A különböző programok túlnyomó többsége mind a mai napig egyéni kötődések, személyes kapcsolatok révén alakul ki. Nem tömegrendezvények szervezése a cél, hanem olyan személyes találkozások lehetőségének a megteremtése, ahol a közös együttlét öröme és varázsa képes az egyént megszólítani, maradandó nyomokat hagyni benne és személyes felelősségvállalásra, elköteleződésre sarkallni. A tömegben való elmerülés és az arctalanná válás a jelentéktelenség-, haszontalanság-, fölöslegesség-érzés veszélyével jár, ami gyakran – mintegy ördögi körként – arra ösztönzi az embert, hogy a személyes elköteleződés és felelősségvállalás terhét magáról rezignáltan lerázza, megbújjon a tömegben és elmeneküljön személyes életfeladatának megvalósítása elől. A Posticum tudatosan igyekszik e tendencia ellen hatni, ezért a személyes megszólítottság döntő szerepet játszik az életében és (olykor kimondatlanul) elvárásként fogalmazódik meg úgy a meghívott előadók, mint pedig a programokon résztvevők felé.
Teljesség
Az élet ellehetetlenülésének nagy versében Ady már száz évvel ezelőtt megfogalmazta: „Minden Egész eltörött / Minden láng csak részekben lobban”. Az emberlét minden töredékessége, olykor megtörtsége és összetörtsége dacára is, magában hordozza a teljesség utáni vágyat. Sem az emberről, sem a Posticumról alkotott kép nem lenne teljes, ha figyelmen kívül hagynák ezt a mindnyájunkban ott szunnyadó teljességigényt. A ház által felkínált lelkigondozás erre a „mélyből forrásozó lelkiségre” (A. Grün) összpontosít. Nem a keresztény lelkigondozásban mindmáig túlzottan hangsúlyozott tökéletességeszményből indul ki, amelynek az elvárásaihoz képest mindig alulmarad az ember, hanem az egyéni adottságok, képességek fel- és megismerésén keresztül igyekszik a lét teljességére vezető utat szabaddá tenni, a transzcendenciára nyíló kaput, a „hátsó ajtót” nyitva tartani. V. E. Frankl, a logoterápia megalapítója a Time magazin kérdésére, vajon a jelenlegi trend elvezet-e a vallástól, azt válaszolta, „a trend a vallástól nem vezet el, de annál inkább azoktól a felekezetektől, amelyek látszólag mást sem tesznek, mint egymás ellen harcolnak, és megpróbálják elorozni egymás híveit”. A további kérdésre pedig, mely azt firtatta, ez az jelenti-e, hogy előbb-utóbb egy univerzális vallás jön-e a létre azt válaszolta: „ellenkezőleg, nem univerzális, hanem perszonális (mélységesen személyes) vallásosság felé haladunk, olyan vallás felé, amelyből kiindulva mindenki megtalálhatja saját, legszemélyesebb nyelvét, ha Istenhez fordul”. A Posticum az ilyen fajta Isten-ember közti találkozásnak a szolgálatában szeretne állni, tudatában lévén annak a spirituális szükségletnek, amit Prohászka Ottokár, Ady kortársa, így fogalmazott meg: „új érzésekből fakadó énekeket nem lehet régi kották nótáira szedni”.
Sziget a szárazföldön
Sziget a szárazföldön – írta a Posticumról egyik vendége. E találó megfogalmazással szívesen azonosul a ház. Nem szándéka az elszigetelődés, ugyanakkor a „kontinenssel”, a mindenkori közgondolkodással, társadalmi szerveződésekkel, politikai célkitűzésekkel sem kíván összeolvadni. Olyan hely szeretne lenni, ahova vissza lehet vonulni a kontinenshez és a transzcendenciához fűződő viszonyunkat nyugodt körülmények között átgondolni, újragondolni és megtalálni a változáshoz, a változtatáshoz szükséges energiákat. Most azonban, tizedik születésnapjára készülve, egyszerűen ünnepelni szeretne, amire május 21–23. között ezúton is mindenkit szeretettel hív és vár.
Bruncsák István
erdon.ro

Piros lap a felcsúti csatárnak
Az RMDSZ vezetői ezekben a napokban tehetetlenül veszik tudomásul, hogy Orbán Viktorék sorra megfosztják közvetítői szerepüktől az érdekvédelmi szövetséghez közeli szervezeteket a magyarországi pénzforrások és kedvezmények romániai szétosztásában.
A magyar kormány előbb a Progress Alapítványtól vette el a magyarigazolvánnyal kapcsolatos – mára már inkább szimbolikus jelentőségű – ügyintézési jogosultságot, majd az Iskola Alapítvánnyal bontottak szerződést, és ruházták át az oktatási-nevelési támogatás megpályáztatásának jogát a pedagógusszövetségre. Az RMDSZ-es tehetetlenség oka, hogy a bukaresti kormánykoalíció tagjaként megakadályozhatná ugyan Budapest lépéseit, ám – a magyar miniszterelnök kedvenc sportjátékában használt hasonlattal élve – lesre futna, ha ezt megtenné.
Kelemen Hunorék már többször hangoztatott kifogása az, hogy a két alapítvány jogosultságait korábbi román–magyar kormányközi egyezségek rögzítik. A 2003-as Medgyessy–Năstase-megállapodás például az Iskola Alapítványt nevezi meg az oktatási-nevelési támogatási programot lebonyolító szervezetként. Így a pedagógusszövetség csak úgy veheti át az alapítvány szerepét, ha ebbe a román kormány is beleegyezik. Budapesti illetékesek úgy fogalmaztak, ezt a kérdést „diplomáciai úton” rendezik majd Bukaresttel.
Ám korántsem biztos, hogy Orbán Viktor és Traian Băsescu immár hagyományosan jó barátságára számítanak, annál is inkább, mert nem valószínű, hogy a román államfő feláldozná e barátság oltárán a kormánykoalíciót. Inkább abban bíznak, hogy az Kelemen Hunorék nem merik megvétózni az kormányközi egyezség módosítását, mert beláthatatlan időkre leállítanák az oktatási-nevelési támogatások folyósítását. Százhatvan ezer erdélyi magyar család maradna juttatás nélkül – a Fidesz pedig az RMDSZ-re mutogatna.
Ügyes – jellemezhetnénk pestiesen szólva Orbán Viktorék húzását, ám a sportnál maradva: nem fair play-díjas az eljárás. Budapest ugyanis hetekig hallgatott az oktatási-nevelési támogatások sorsáról, és közben azon ügyködött, miként zárhatná el a közvetve az RMDSZ-en keresztül áramló magyarországi pénzek csapjait, és hogyan nyithatná meg ezeket a csapokat a bejegyzés alatt álló, mindenben Fidesz-partner politikai szervezet számára.
Senki sem akadályozta meg a magyar miniszterelnököt, hogy egy éve tartó mandátuma alatt beszélgetésre hívja az RMDSZ vezetőit, és – az erdélyi magyar közvélemény előtt is – legalább nyilvánvalóvá tegye szándékait. Orbán Viktorék ehelyett egy labda nélkül maradt játékost hátulról a gyepre tepertek. Ezért még a Felcsút FC meccsein is piros lap jár.
Cseke Péter Tamás
Új Magyar Szó (Bukarest)

A gordiuszi csomó
Politikai patológia
Európa szégyene. Ezzel a megnevezéssel illette Orbán Viktor Magyarországát a német közszolgálati ARD televízió kommentátora húsvéthétfőn, az esti híradóban, az új alkotmány megszületése alkalmából. „Ez az állam már nem tartozik ebben az értelemben az EU-hoz” – szólt a verdikt, amit (az elhangzottak értelmét és az elhangzás helyét tekintve) mérhetetlenül súlyosnak, ámde helytállónak kell tekintenünk.
Legföljebb annyit tehetünk hozzá, hogy ami hazánkban történik, az nemcsak Európa, hanem természetesen – és elsősorban – Magyarország szégyene. Mindannyiunké. Hogy a szégyenből és a felelősségből ki milyen arányban részesül, az más lapra tartozik, most szorítkozzunk csak az új alkotmányra. Tudjuk, hogy az alkotmányozó – hazudjon utólag bármit – a választások előtt nem kért felhatalmazást a közjogi rendszer átalakítására. Mi több, az ellenkezőjét ígérte: az alkotmányozás ilyen értelemben tehát illegitim. A legitimitás utólag pótolható volna egy népszavazással – gondolhattuk korábban. Csakhogy az orbáni alaptörvény ismeretében már ezt se gondolhatjuk, hiszen a demokrácia lerombolását és az autokrácia kiépítését senki és semmi nem legitimálhatja. (Más kérdés, hogy a hatalmon lévőknek nincs bátorságuk efféle próbát tenni, helyette egy közjogilag értelmezhetetlen kérdőívvel manipuláltak).
Az alkotmányozás folyamata nélkülözött minden érdemi politikai, szakmai és társadalmi egyeztetést. Az egészet erőltetett menetben, bő egy hónap alatt hajtották keresztül a parlamenten, a két demokratikus párt bojkottja és a szélsőjobb asszisztálása mellett; az alkotmányjogászok (pártállástól függően heves vagy visszafogott, ám általános) kritikájától és a demokrata polgárok tiltakozásától kísérve. Az új alaptörvény emiatt a legszűkebben vett jogi és a legtágabban értelmezett szellemi tekintetben is csapnivaló fércmű.
Politikai értelemben pedig oktrojáltnak tekinthető. Mindez tetten érhető a szöveg – de főként a preambulum – egyoldalú politikai fundamentalizmusában, egy új nemzeti-keresztény kurzus bevezetésének visszataszító, egyszersmind szánalmas igyekezetében. Egy avíttságában is kommersz jobboldali történetszemlélet jogértelmező normává emelésének buzgalmában. Továbbá abban a külpolitikai bonyodalmakkal fenyegető abszurditásban, ami a magyar állam alkotmányát a (más államok polgárait is magába foglaló) magyar nemzethez rendeli.
Az új alkotmány hátat fordít a nyugati demokratikus fejlődésnek. Az utóbbit az emberi alapjogok egyetemessége és garanciáik kiterjesztése jellemzi, az orbáni állam pedig korlátozza, illetve bizonyos kötelességek teljesítéséhez köti őket (pl. munkavégzés). Sorolhatnánk még a súlyosabbnál súlyosabb problémákat, ám ha jobban belegondolunk, mindennek nem sok értelme van. Valójában semmi. Mert az orbáni alkotmányozás kritikája – hogy egy valaha politikust idézzek – „alkalmatlan tárgyon elkövetett megvitatási kísérlet”. (Ez az 1990-es kormányprogram vitája során hangzott el – Orbán már akkor is igazságtalan volt, de még szellemes.)
Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy egy demokratikus alkotmány alapvető közpolitikai célja a hatalmi intézmények működésének harmonizálása, a limitált hatókörű birtoklásukért folyó versengés koordinálása, méghozzá a demokratikus államok működtetése során kívánatos hatalmi váltógazdaság elősegítésének jegyében, akkor az orbáni alaptörvény per definitionem nem tekinthető alkotmánynak. Itt ugyanis egy olyan közjogi csapdarendszerrel állunk szemben, amelynek célja épp az ellenkezője: a közhatalmi intézmények korlátlan, kizárólagos birtoklása, a birtoklásukért folyó verseny kiiktatása – ha kell, a kormányzat megbénítása árán is. Ez tehát egy antialkotmány. (...)
A részleteket sokan leírták már: az ördög bennük lakik. A politika ördöge. A sem isteni, sem emberi korlátot nem ismerő (rájuk csak szemforgató módon hivatkozó), csillapíthatatlan hatalomvágy. (...) A demokratikus intézményrendszert autokratikus üzemmódba kapcsolta át a fékek és ellensúlyok kiiktatásával. Ám kiderült (ami persze tudható volt előre), hogy nem elégszik meg ennyivel. Hogy nem éri be efféle ad hoc megoldással. Hogy a cél: a tartós és intézményes egyeduralom kiépítése. A jogi korlátok kiiktatásával: az önkényuralomé. Már a régi alkotmány sorozatos módosításával megindult a nagy építkezés. A nagy hatalmú kormányfővé avanzsált politikai vezér nem elégedett meg azzal, hogy akaratának engedelmes végrehajtóit helyezte a legkülönfélébb pozíciókba: hozzálátott ezek közhatalmi erődítménnyé alakításához is. A mandátumok meghosszabbításával, az újabb választás kétharmadossá tételével, a jogkör növelésével. (...)
Az új alkotmány – az antialkotmány – látszólag nem igazolta a legpesszimistább jóslatokat: Orbán nem épített ki prezidenciális rendszert a parlamentáris helyett. Valójában sokkal rosszabb történt: a korlátlan uralom más eszközökkel való bebiztosítása. Ahol a mindenkori kormányzatot überelni képes hatalmi jogosítványok nem egy nagy hatalmú (...) elnök és egy őt szolgáló felsőház kezében vannak, hanem kevésbé feltűnő, ám ezeknél biztosabb helyeken.
Például a Költségvetési Tanács vétójában és az államfő ehhez rendelt új parlamentfeloszlatási jogában. Ha végignézünk az új közhatalmi erődítményrendszeren (s itt felsorolhatnánk a pozícióba ültetett és a jövőben odaültetendő helytartók hivatali idejének elborzasztó évszámait, olykor 2024-ig), akkor napnál világosabb, hogy mindennek egyetlen célja és értelme van: egy bármilyen másik kormány megbénítása, majd rövid úton való eltávolítása.
Az orbáni álalkotmány olyan – minden demokráciában kormánykompetenciát képező – ügyeket tesz kétharmadossá, mint az adózás rendje, a családtámogatási rendszer, a nyugdíj- vagy az állami vagyonnal való rendelkezés. Hogy senki más ne tudjon kormányozni, ne bírjon moccanni se. A demokrácia értékrendje felől nézve mindez talán a politikai patológia fogalomkörébe sorolható. Ha volna ilyen fogalomkör. Mert arra a hatalmi megszállottságra, politikai elvetemültségre, bűnös és kártevő hajlamra, amiről szólni próbálunk, valójában nincs szavunk. Vagy ha van, röstelljük kimondani. Ám akármit mondunk: egyszer véget ér ez a rémálom. És akkor újra kell rendezni közös dolgainkat. Fel kell tenni bizonyos kérdéseket. Például azt, hogy – politikai értelemben – mi legyen azokkal, akik a demokrácia ellen, az ország kormányozhatósága ellen munkálkodtak. Minden kétséget kizáróan, nyilvánvalóan és félreérthetetlenül. Nemcsak ellenzékben, de kormányon is! Ördögi leleménnyel, végtelen kitartással, mérhetetlen károkat okozva. Amit művelnek, az most is alkotmányellenes. Nemcsak a papíron még hatályos 1989-es, de a saját alkotmányuk szerint is. Mindkettőben írva vagyon: „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom... kizárólagos birtoklására.” (...) Orbáné másra sem irányul. Mondhatják-e majdan a demokraták: fölülkerekedtünk, lássunk neki a romeltakarításnak – ő meg csak működjön tovább, ahogy eddig, reméljük, legközelebb nem lesz sikeres? Vagy a történtek után le kell vonni bizonyos politikai konzekvenciákat?
Az orbáni alkotmány jelen tudásunk szerint kibogozhatatlan gordiuszi csomó. Valahogy szét kell majd vágni, alighanem.
Debreczeni József, Népszabadság
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Új Magyar Szó (Bukarest)

(Erdélyi) magyar történetírók
Korunk, 2011. május
”A nemzeti ábrándokat történetírásunkból zárjuk ki. (…) komoly küldetésű nemzetnek főként a valóra kell törekednie, tudományban és műveltségben szintúgy, mint a politikai és társadalmi életben. (…) míg történeteinek mesés hajdanán és mitológiai képeken kapkod valamely nemzet, nem illeti meg a férfiasultság díszes címe” – hangzik gróf Mikó Imrének, a Magyar Történelmi Társulat első elnökének a szervezet megalakulásakor, 1867-ben elhangzott intése, amely a 21. századra sem vesztett időszerűségéből.
A Korunk legfrissebb lapszámának súlypontját az (erdélyi) magyar történetírás képezi; az összeállítás megkísérli összegezni az erdélyi historiográfia évszázadait, a kezdetektől a 20. századi történészek munkásságáig.
A felvezető tanulmányban Romsics Ignác a magyar – és ezen belül az erdélyi – historiográfia történeti elemzését adja, ezt követően hazai és magyarországi szerzők jóvoltából Szamosközy István, Cserei Mihály, Bod Péter, Mikó Imre, Kőváry László, Jakab Elek, Márki Sándor, Szádeczky Lajos, I. Tóth Zoltán, Makkai László, Pósta Béla és a Kolozsváron kialakult régészeti iskola, valamint Jakó Zsigmond történetírói tevékenységébe kapnak betekintést az olvasók.
”Twitteratúra”: klasszikusok 140 karakterben
Sokak számára a világirodalom egyet jelent vastag kötetekkel, emelkedett nyelvezettel és nagy szerzőkkel, most viszont már a Twitter közösségi portálon is olvashatók lesznek 140 karakteres bejegyzésekben a legjelentősebb művek.
Minderre két chicagói diák vállalkozik. Ők nemcsak Szophoklész Oedipus király, Goethe Az ifjú Werther szenvedései, Shakespeare Hamlet című klasszikusait, hanem modern kori slágereket, többek közt a Harry Potter-köteteket is feldolgozzák.
Az Alíz csodaországban például így kezdődik: “Oh! Egy fehér nyuszi, mint a Mátrixban. Menő film, ha az ember drogokon él”. Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése a Twitteren így indul: “A fene ebbe a diákéletbe. Töméntelen munka, ócska szállás, és nekem van a legrondább kalapom az Urálnak ezen az oldalán”.
Ízelítő
2010. november 20-án a Kosztándi házaspár – Katalin és Jenő – képeinek bemutatására, Hegedűs Ferenc vállalkozó kezdeményezésére állandó galéria nyílt Kézdivásárhelyen. A megnyitóra aktualizált közös album jelent meg az Élet-Jelek Pallas- Akadémia sorozatban, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész gondozásában. (Deák Ferenc) * Örök igazság, hogy egy művészről teljes képet csak egy gyűjteményes kiállítás képes nyújtani. Még akkor is, ha az ott bemutatott munkák szinte mindegyike ismerős. Egységükben azonban másként hatnak, mondhatni új minőséget képeznek. (...) A múzeum birtokában lévő 80 metszet mellett Feszt László év elején, nagylelkű gesztussal, újabb 151 alkotását adományozta az intézménynek. (Németh Júlia) * Családi házuk közelében, a Szamos menti dombsághoz tartozó Csicsókeresztúron pár éve szobrot emeltek Torma Károlynak, a régésznek, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjának, Aquincum föltárójának. (Murádin János Kristóf) * Miklóssy Gábor (1912–1999) festőművész Pogány Ö. Gábor művészettörténésznek, a Magyar Nemzeti Galéria ny. igazgatójának írott levelét Zwikl András művészettörténész találta meg Budán, meglehetősen különös, lomtalanítási körülményekben. (...) Keserű és őszinte látlelet, jeremiáda a levél. A késői Ceausescu-korszak egy megmerevített pillanata, a valóság szinte szürreálisnak tűnő elemekkel történő átvilágítása, állapotrajza. (Sümegi György) * Tanárként távolságtartó volt, katonás, szigorú, de nem merev. Diákjai észrevétlenül szerették meg. Huszárkapitány volt – ahogyan Ioan Horváth Bugnariu emlegette, a szó legnemesebb értelmében. (Andrásy Zoltánról – Szuszámi Zsuzsa) * Goethe azt kérdezte, hogy melyik az a műalkotás, amely van olyan fontos, mint egy fa. Valovits László erőteljes vonalaival, kompozícióival az ember és művének útját, az alkotás folyamatát tanulmányozza, az alkotó emberi jelenlét drámáját képszerűsíti. (Józsa István) * Az erdélyi kastélyok életében a vigasságnak nagy becsülete volt. Igen sok nagyúr tartott a XVI–XVIII. században udvari bolondot, markalfit, mint aminőt Bánffy György produkáltatott a gyalui menyegzőn. Báthory Zsigmondot az olasz léhűtők, mimusok, udvari bolondok, tréfacsinálók, mágusok, szellemidézők egész serege vette körül; Bethlen Gábor bolondját Mihály bírónak hívták, ki a fejedelem lakodalmán Balassi Ferenc cserkesz nevű bohócával tört kelevézt. (Biró József) * Erdélyi Művészet, 2011/1.
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)

Elkobzott életek
A Gulag-szigetvilág fogolytáborai nem csupán a megtorlást szolgálták. Mint minden totalitárius uralom, úgy a kommunizmus is kíméletlenül bánt mindenkivel, akit a rendszer ellenségének kiáltottak ki. Amellett, hogy a munkatáborokban a hadifoglyok teherbírását a végsőkig kihasználták, nagy gondot fordítottak testi-lelki megalázásukra is. Akik megjárták az orosz hadifogságot, több mint fél évszázad után sem szívesen beszélnek a rabságban eltöltött évekről. Szűkszavúan, vontatottan válaszolnak a feltett kérdésekre. Székely Mihály és Cseke Sándor is nehezen mesél a félig-meddig eltemetett múltról.
A táborokban végbement borzalmak ellenére az orosz lágerek rémségei nem jutottak el a „művelt” nyugathoz kellő nyomatékkal. A szovjet államhatalom évtizedekig elzárt mindenféle adatot, dokumentumot, így a mai napig sem lehet pontosan meghatározni a foglyok, illetve a táborokban elhunyt személyek létszámát. A nyilvántartásra amúgy sem fordítottak az oroszok túl nagy gondot. Anne Applebaum amerikai történész szerint a Gulag az egész Szovjetuniót behálózta, a Balti-tengertől Szibériáig, a Fehér-tengertől a Kaszpi-tóig. Lágereket létesítettek nagyvárosokban, és Közép-Ázsia eldugott településein egyaránt. Nem csupán a megfélemlítés nyílt eszközeiként működtek a fogolytáborok, hanem a gazdaság legfontosabb tartópilléreiként is.
Székely Mihály tekintete elfelhősödik, ahogy felidézi a háború emlékeit. Bajtársaival együtt 1941-ben hívták be katonának. A székely legényeknek először egy átképzésen kellett átesniük, mielőtt kivezényelték őket a frontra. Valahogy úgy érezhették magukat ők is, mint azok a székelyek, akikről Wass Albert ír a Tizenhárom almafacímű regényében. Egy hivatalnok szegezi a kérdést a legényeknek:
– Maguk is átképzősök?
– Tudtommal csak székelyek, de mától kezdve semmi se lehetetlen – válaszolták azok.
Átképzésen azok a honvédek vettek részt, akik 1940. szeptember 15-e előtt a román királyi haderőben teljesítettek katonai szolgálatot. Az intézmény szükségességét az indokolta, hogy a magyar királyi honvédség felszerelése, fegyverzete, illetve mentalitása teljesen eltért a románokétól. Az átképzés sokkal rövidebb ideig – általában egy hónapig – tartott, mint a tényleges szolgálat.
Ilyen előzmények után a lengyel frontra vezényelték ki Székely Mihályt. Az ő csapata szállította a lőszert az első vonalra. A túlerő miatt egészen Egerig vonultak vissza, ahol fogságba estek. A foksányi gyűjtőközpontba szállították a magyar katonákat, majd több hónapon át embertelen körülmények között tartották fogva őket. Nagy istállókba terelték a tömeget, ahol a higiénia teljes mértékű hiánya miatt szinte megették őket a tetvek. Néhány hét után már elviselhetetlenné vált a foglyok számára a bezártság. Amikor már végképp elcsigázott állapotba jutottak, 1943 karácsonya előtt előállt egy tiszt, és így szólt hozzájuk:
– Ki az, aki Oroszországba szeretne menni közületek? Ott meleg ételt kaptok, tisztességes ellátást, rendes munkát, és nemsokára haza is mehettek.
Sok választásuk amúgy sem lett volna a raboknak, de már nem bírták tovább. Nem számított, hogy hova, csak menjenek. Az orosz katonák beterelték a foglyokat a vagonokba, néha hatvanan, vagy még annál is többen zsúfolódtak be a szerelvénybe. Aludni csak talpon állva lehetett, egymásnak feszülve. A napi fejadagjuk némi száraz kenyér, és egy maréknyi cukor volt csupán. Vizet is alig kaptak, napi egy vederrel. A vedreket egyszerűen beadták a vagonba, de ahogy egymást lökdösték a kitikkadt foglyok, hogy vízhez jussanak, még azt is kiöntötték.
A lágerbe érkezve rögtön beosztották a foglyokat munkaszolgálatra. A bányában fejtették ki a szenet, ami a csapnivaló műszaki felszerelés miatt a végletekig próbára tette az emberek munkabíró képességét. A tábor tisztasági szempontból semmivel sem különbözött a foksányi istállóktól. A napi robot és koplalás mellett a tetvek is kínozták a kényszermunkásokat. A fertőtlenítés úgy történt, hogy a tábor udvarán nagy halom kupacba gyűjtötték össze a ruhákat, tüzet raktak mellette, s feléjük terelték a füstöt. Szelesebb időben a ruhák is lángra kaptak, ám ez nem okozott nagy problémát. Naponta haltak meg emberek, így könnyen pótolták a foglyok ruhatárát. Persze az elrongyolódott, szakadt fogolyruhát nehezen nevezhetjük ruhatárnak.
Ahogy teltek az évek, az elítéltek egyre kevésbé reménykedtek a szabadulásban. Amikor felröppent a hír, hogy végre hazamehetnek, alig akarták elhinni. Végül mégis eljött a nap, amikor elkezdték őket a vagonokba terelni. A visszafelé vezető úton az első állomás megint csak Foksány volt. A szászrégeni vonatállomás mellett állt egy borbélyüzlet, Mihály bácsi ide tért be, hogy megigazíttassa ábrázatát. A faluba vezető utat Marosjára felé már gyalog kellett megtennie. Ahogy a poros úton lépdelt, egy szekér komótos nyikorgása ütötte meg a fülét. Egy falubelije tért haza éppen a vásárból, és elképedve ismerte fel a rég nem látott földit. A kezdeti megrökönyödést hamar felváltotta a találkozás öröme. Amint felült a bakra a fogságból hazatért fogoly, az atyafi rögtön faggatni kezdte a többi falubéli sorsáról.
Évtizedek távlatából, a kilencven évet túlhaladott öregeket hallgatva talán kicsit romantikusnak tűnik minden, ám korántsem vidámak ezek a történetek. Már a cári Oroszországban is működtek kényszermunkatáborok a politikai ellenfelek megsemmisítésének céljából, de a kegyetlenkedés a „dicsőséges” sztálini kort jellemezte leginkább. Ezekbe a táborokba gyakran köztörvényesek is bekerültek, akiknek sokkal jobban ment a soruk, mint a „nép ellenségeinek”. A közönséges rablók és gyilkosok jobban megkeserítették a politikai elítéltek, a más országból származó foglyok életét, mint az őrök.
Kevesebb szó esik azokról a személyekről, akik nem térhettek vissza a fogságból, mert ők már nem mesélhetik el nyomorúságaikat. Cseke Sándor testvére, Károly is a lágerben halt meg. Öccse a hazatért fogolytársaitól tudta meg, hogy mi történt testvérével. Károlyt 1942-ben vitték leventének a szász vidéki Tekére. A leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezeteiként működtek Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. Ez az intézmény a 12–21 év közötti legények katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálta.
Átképzés után a csapatot a borgói hegyekbe vezényelték, ahol összeütköztek az orosz haderővel. A hatalmas túlerő miatt visszavonulásra kényszerültek. Az ellenség a Nagybányához közel fekvő Nagysikárlón érte utol őket. A foglyokat gyalog hajtották le egészen Brassóig. Ott azzal áltatták őket, hogy nem esik bántódásuk, hamarosan szabadon bocsátják őket, de végül ők is a foksányi gyűjtőtelepre kerültek. A vonaton csupán kétnaponta kaptak egy veder vizet, és annyira kiszáradtak, hogy amikor megérkeztek a Krím-félszigetre, úgy hullottak ki a vagonokból, mint a legyek. Négyen-öten is összefogództak, de még így sem bírták egymást megtartani.
A lágerben poshadt vizet adtak az eltikkadt foglyoknak, ami sok embernek okozta a vesztét. Aki meg tudta állni, hogy ne igyon, az tovább szomjazott ugyan, de nem kapott vérhast. Vacsorára sós káposztalevet kaptak, ami az éhségüket csillapította valamelyest, de a szomjúság elviselhetetlenné vált számukra. Cseke Károly nem bírta a kínzó szomjúságot, és ivott a poshadt vízből. Csupán egy napot töltött a fogolytáborban, mivel már másnap elvitte őt a vérhas. Még a huszonegyedik életévét sem töltötte be.
A Szovjetunió nem dolgozott ki egységes tervet a fogolytáborok működtetésével kapcsolatban. Csak a táborhálózatok kialakulása után készítettek nyilvántartást, ekkorra azonban már rengeteg ember meghalt a lágerekben. Egyes adatok szerint körülbelül százötvenezerre tehető a fogolytáborokban elhunyt személyek létszáma. A rokonokat senki sem értesítette, a hazatérő foglyok közölték a halálhírt a hozzátartozókkal. A túlélők is otthagytak egy darabot az életükből, ezért mesélnek nehezen, szűkszavúan a rabság éveiről. A múlt sötét foltjait nem tudjuk ugyan megváltoztatni, de tehetünk annak érdekében, hogy meg ne ismétlődjenek.
HOVER ZSOLT, SZABÓ MIHÁLY 
Szabadság (Kolozsvár)

Diákköri konferencia a PKE-n
Tieznharmadik alkalommal nyújtott otthont a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) a Partiumi Tudományos Diákköri Konferenciának
Csűry István püspök tartott reggeli áhitatot ma, az ünnepélyes megnyitó keretében. Ésaiás próféta könyvéből kiindulva arról szólt: a kiválasztott nép története mindig túlmutat a történelmiségen, a hűségesen kitartó Isten a mi nemzetünk számára is olyan ígéret, amelyben meg lehet kapaszkodni, s amely reményünk forrása lehet. Amiképpen van kezdet, úgy kell nekünk látni a jelenünket, s a jövőnket, melyet Isten ajándékba akar nekünk adni. A mindeneket megelőző kegyelem egy feleletet kell szüljön az emberben, mely a bizalom, hiszen nem is lehet visszatartani Isten szeretetét, kegyelmét. S bár a végső titok Isten kezében van, ő sokmindent megenged, hogy lássunk – s ezeknek a tikoknak a felfedezése akár a tudós diákok feladata lehet…
Erőfeszítés
Nemes Tünde Andrea főszervező szavai következtek. „Egymás munkája által épülhetünk” – mondta, kihangsúlyozva, hogy sokszor mennyi erőfeszítés előzi meg egy-egy dolgozat elkészítését. Dr. János-Szatmári Szabolcs, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora is köszöntötte az egybegyülteket. Helen Keller, valamint Hermann Hesse szavaiból kiindulva a tudomány, a tudás szerepéről szólt, valamint arról, hogy mindannyiunk egyetlen igazi megbizatása, hogy önmagunkra találjunk. Végül Katona Tibor, a Partiumi Keresztény Egyetem Diáktanácsának elnöke hangsúlyozta ki: fontos kihasználni az egyetemi éveket, s az ilyen rendezvények jó alkalmat adnak erre
Az ünnepélyes megnyitó után, különböző termekben szakosztályülésekkel vette kezdetét a 13. alkalommal megszervezett Partiumi Tudományos Diákköri Konferencia, a Partiumi Keresztény Egyetemen. Mintegy nyolcvan előadással készültek a résztvevő diákok, többek között filozófiai, teológiai, képzőművészeti, közgazdaságtani témákban. A munkákat, illetve azok megvédését szakbizottságok értékelték. Számított a dolgozat tartalmi mindanivalója mellett a formája, az, hogy mennyiben mutat újat, mennyire fedi a dolgozat címe a tartalmát, helyesen használta-e a diák a szaknyelvet, a bemutatás modja, továbbá az is, hogy betartotta-e a megszabott időt. A beérkezett mintegy 80 dolgozat a legkülönfélébb témákat ölelte fel, egyesek szokatlanságukkal tűntek ki. Néhány előadás címe: A test mint önkifejező eszköz, A hermetikai mágikus gondolkodás és az asztrológiai szimbólumok a képzőművészetben, A genfi zsoltárok helye a református egyházzenében, A verbális irónia néhány szociális vonatkozása, A szofista, a költő és a filozófus alakja Platón műveiben.
Holnap délelőtt zajlik az ünnepélyes eredményhirdetés, majd a résztvevők városnéző körútra mennek.
erdon.ro

„Hazátlanokként” járták kálváriájukat
Idén hetven éve, hogy a bukovinai székelyeket Magyarországra telepítették. A hazatérésre, mely a remélt boldogság helyett egy sajátos „kálvária” kezdetét jelentette, egész éves rendezvénysorozattal emlékeznek. Vasárnap a budai Várban ünnepelnek.
A népcsoport története a XVIII. század második feléig nyúlik vissza – idézi fel az MNO-nak Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetéségének elnöke. 1763-ban Mária Terézia határőrség felállításáról döntött a Székelyföldön, amihez elrendelte a székelyek besorozását. A kiváltságaihoz ragaszkodó népcsoport ellenállása véres megtorlásba torkollott, a madéfalvi veszedelem néven elhíresült, 1764. január 7-i vérengzés során több száz székelyt mészároltak le az osztrák katonák. Ezt követően ezrek menekültek át Moldvába. A később már a Habsburg Birodalomhoz tartozó Bukovinába telepítésük Hadik András nevéhez fűződik. 1786-ig öt falut hoztak létre: Andrásfalvát, Istensegítset, Fogadjistent, Hadikfalvát és Józseffalvát. A Monarchia felbomlása után a terület Romániához került.
A nagyon vallásos székelyek így nagy örömmel fogadták az 1941 májusában kezdődött tárgyalásokat a hazatelepítésről. A román-magyar egyezményt május 11-én írták alá, június végéig meg is érkeztek a Bácskába a „transzportok” az öt településről, összesen 13 800 fővel. A Völgységi Múzeumban őriznek több hazatérési igazolványt, amely a családfő pontos (termetére is vonatkozó) adatai mellett tartalmazta a gyerekek számát is. Bukovinában nagyszámú fotó is készült, melyeken a székelyek „életje”, vagyis háza és a hozzá tartozó udvar látható – mondja Csibi Krisztina.
Ott kellett hagyniuk az „életjüket”
A Bácskába érkezők ugyanakkor csak kézipoggyászt és némi készpénzt vihettek magukkal, többi értéküket Bukovinában kellett hagyniuk. A frissen Magyarországhoz csatolt terület vasútvonalai mentén táblákkal köszöntötték a „hazatérőket”, akiket huszonnyolc településen helyeztek el, a „dobrovoljácok” által elhagyott házakban. Bonczos Miklós kormánybiztos fogadta őket, az általa felolvasott és kiosztott felhívást azóta is ereklyeként őrzik a bukovinaiak. Csibi Krisztina elmondása szerint a kormány példaértékű telepítést szervezett, a székelyeket orvosi vizsgálatnak vetették alá, gondoskodtak ellátásukról, valamint később gazdasági felügyelők és különféle eszközök segítették őket a gazdálkodásban. A katonaság lovakat adott, a zöldkeresztes nővéreket pedig annyira megszerették, hogy többüket keresztszülőnek is felkérték.
Aztán 1944 őszén megjelentek Tito partizánjai, így menekülniük kellett. A kiürítés gyorsan történt, javaik közül alig valamit tudtak csak magukkal vinni. A telet a Dunántúlon töltötték, szétszóródva. Azonban nem mindenkinek sikerült megmenekülnie, Szabadkánál 42 székely férfit a partizánok elfogtak, ők soha többé nem kerültek elő.
Letelepítésük szükségességét Bodor György későbbi kormánybiztos vetette fel, a telepítési hivatalt Bonyhádon állították fel – ismerteti a letelepítés körülményeit a szövetség vezetője. 1945 tavaszán a svábok kiürített házaiba költöztették a székelyeket. Tolna, Baranya és Bács-Kiskun megye 38 településén találtak új otthonra a bukovinai székelyek (később, a gyáriparban rejlő munkalehetőségek miatt költöztek nagyobb számban Érdre és a főváros környékére). Próbáltak az eredeti falubeosztás szerint eljárni, így például Tevelre körülbelül 260 hadikfalvi került. A lengyeli internálótáborból visszaszökő svábok később azzal szembesültek, hogy bár nem kellett elhagyniuk az országot, házaikat elfoglalták, ahova csak az új lakók jóindulatán és lehetőségein múlt, hogy visszafogadták-e őket. Ez a helyzet pedig évtizedekig nehezítette a népcsoportok együttélését.
Éledező büszkeség
Csibi Krisztina további konfliktusforrásként említi, hogy a hazatérő bukovinaiak alacsonyabb fejlődési színten álltak. Nem elég, hogy a dunántúli gazdálkodáshoz nem volt elég ismeretük, de nagy részük se írni, se olvasni nem tudott magyarul, hiszen román iskolába jártak csak. Az elrongyolódva, vagyon nélkül érkező menekülteket így a magyarok és a svábok is lenézték. Ezt főleg az első generáció szenvedte el, hiszen a gyermekeik már közös iskolába jártak, hasonlóképp nőttek fel – hangsúlyozza Csibi Krisztina. „Bár már az '50-es évektől köttettek vegyesházasságok, a teljesen más szokások és mentalitás, az eltérő szocializáció ezekben a kapcsolatokban mindkét felet megviselte. A következő generáció volt az, aki már – a közös oktatásnak is köszönhetően – konfliktusok nélkül tudott együtt élni.”
Ezen okokból kifolyólag a többség szégyellte, vagy legalábbis elhallgatta származását – mondja a szövetség elnöke. Ebben a változást szerinte az 1978-as Röpülj páva című televíziós vetélkedő hozta el, melyet az izményi hagyományőrzők megnyertek. Ez nagy népszerűséget hozott a székelyeknek, akik számára egyre inkább bebizonyosodott: nem kell szégyellniük, hogy kik ők. A következő nagy lépés a rendszerváltással jött el. Egyrészt 1989-től alakulhattak társadalmi szervezetek, aminek köszönhetően szervezett formában kezdhettek a hagyományőrzéshez. Másrészt – és ez talán az előbbinél is fontosabb volt – elkezdhettek beszélni a problémákról, melyeket addig szőnyeg alá kellett söpörni. Hiszen Trianonhoz, vagy a doni katasztrófához hasonlóan a svábok ki-, és a bukovinai székelyek betelepítéséről sem lehetett szót ejteni az előző rendszerben – emlékeztet Csibi Krisztina. Épp Sára Sándor idézte fel a napokban Bonyhádon, hogy amikor Sír az út előttem című négyrészes dokumentumfilmjét forgatta, az idős székelyek nem mertek beszélni tragédiájukról, a „hadikfalvi 42-ről” pedig főleg nem szóltak. Ez a helyzet azóta sem sokat változott – teszi hozzá a bukovinaiak vezetője.
Beépült szokások
Csibi Krisztina szerint nagyon érdekes a beilleszkedés folyamatának néprajzi vizsgálata, hiszen 1941-ben egy 150 éves önálló fejlődési pályáról mozdították ki a bukovinai székelyeket, a vándorlás és a letelepedés pedig tovább változtatta őket. Gasztronómiájuk és szokásaik mára beépültek a magyarság kultúrájába, sokszor észrevétlenül is jelen vannak a mindennapokban – hangsúlyozza a szövetség elnöke. „Többségük a nagy ünnepekhez kötődik, mint a betlehemezés, temetés, lakodalom, vagy a gyermekszületés körüli praktikák. De az emberek szeretik a hagyományőrző műsorokat is, valamint a mesemondó versenyeknek is nagy sikerük van.”
A szövetség elnöke szerint akik átélték, máig sem tudták kiheverni a vándorlás, a hazátlanság sokkját, „amit ők átéltek, senki sem érti meg” – mondják. Csibi Krisztina úgy látja, hogy „nincs még egy népcsoport, amely ennyire összetartana”. Köszönhető ez a szájról szájra hagyományozódó közös történelmi múltnak, és a nécsoport születésnapjaként számon tartott madéfalvi vérengzés emlékének – teszi hozzá.
Ünnep a Várban
Az 1989-ben alakult Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége amellett, hogy a helyi hagyományőrzők munkáját segíti, több mint 10 éve néprajzi táborokat is szervez. Itt a szokások, táncok, ételek, fényképek és dokumentumok mellett visszaemlékezéseket is gyűjtenek, gyűjtöttek.
Az Emelt fővel – a Hazatérés emléknapja a Budai Várban című rendezvény vasárnap délben hálaadó szentmisével kezdődik a Budavári Nagyboldogasszony templomban, ahol Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mond köszöntőt. Egy órától koszorúzás és ünnepi megemlékezés következik, Hende Csaba honvédelmi miniszter ünnepi beszédével. Kettő órától fotókiállítás nyílik a Magyar Kultúra Alapítvány székházában, ahol később emlékülés és hangverseny is lesz. A Szent István-szobor melletti szabadtéri színpadon Tágasságot nekünk es! címmel folklórműsor lesz, mely Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármesterének köszöntőjével veszi kezdetét. Őt hagyományőrző együttesek követik a színpadon, valamint fellép Kóka Rozália és Sebestyén István mesemondó is.
mno.hu
Erdély.ma

Elhunyt Bögözi Kádár János
Életének 71. évében, május 7-én Budapesten elhunyt Bögözi Kádár János erdélyi magyar költő, prózaíró. Bögözi Kádár János 1939. augusztus 18-án született Brassóban, családja egyéves korában Kolozsvárra költözött. A kolozsvári Ady-Sincai Középiskolában érettségizett 1956-ban; egyetemre kerülése előtt a bőrgyárban rakodómunkásként dolgozott. 1963-ban a Babes-Bolyai Egyetemen szerzett román nyelv- és irodalomtanári diplomát, majd 1968-ig a mezőségi Visán tanított; ezeknek a nehéz éveknek, a városról falura kerülő fiatal értelmiségieknek, ingázóknak és letelepedőknek szigorú realizmussal és érzékeny lírával megírt kisregénye a Fénycsíkok nyomában (1967).
Az Igazság belső munkatársa (1968-74), a napilapnál töltött idő ugyancsak nyomot hagyott írásművészetén: itt alakult ki szabadvers-igényű, inkább sejtető, mint kifejtő-részletező, a szabványpublicisztikán, hírfejműfajon túlmutató rövid prózája, melyben az élet és természet örök dolgait s a változó emberi világot költői beleérzéssel rögzítette.
1974-ben a Napsugár szerkesztője; a gyermekköltészetre új munkahelye irányította rá figyelmét. Első versét az Utunkban közölte, első kötete (A vályúfaragó) a Forrás könyvsorozatban jelent meg 1965-ben. Az erdélyi tájköltészet legjobb hagyományait folytatva nem a piktoreszk elemek megragadására törekedett, hanem a mélyen átélt lírai pillanatot fejezi ki kevés eszközzel, olykor szinte eszköztelenül. Lírai elmélyülésének egy-egy új állomása a Sarkos szavak (1969) és a Helyzetdalok (1981) című verseskötete. Ez utóbbinak kiemelkedő darabja az Ágotának 1979-ből című ciklus, a beteg ember kiszolgáltatottságának, élet- és szerelemvágyának tárgyiasan pontos és mégis átlényegített kifejezése.
Prózája erősen önéletrajzi ihletésű. A lírai hangulatok érzékletes, lélektanilag hiteles megragadására összpontosított akkor is, amikor kisregényt írt: a cselekményt ennek rendelte alá (Rondó. Finta Edit rézmetszeteivel, Kolozsvár, 1972; Egyetemben tanácskoztak ellenem... 1980, közli Levelek itthonról haza című 1983-as kötete).
Bögözi Kádár János temetéséről a család később intézkedik.
Bögözi Kádár János /Brassó, 1939. aug. 18. - Budapest, 2011. május 7./
Erdély.ma

PC-alelnök: Romániában nincs helyük az etnikai pártoknak
Romániában nincs helyük az etnikai pártoknak – véli Bogdan Diaconu, a szélsőséges Konzervatív Párt (PC) alelnöke, aki szerint a kisebbségeknek legfeljebb civil szervezetekben, alapítványokban kellene tömörülniük.
A közvélemény-kutatások alapján alig két százalékos támogatottsággal rendelkező, ám az ellenzéki pártokkal – előbb a Szociáldemokrata Párttal, jelenleg pedig a Nemzeti Liberális Párttal – megkötött választási szövetség nyomán mégis parlamenti párként tevékenykedő alakulat alelnöke egyúttal úgy véli: a magyar pártok és politikai szervezetek nemzetbiztonsági fenyegetést jelentenek.
Bogdan Diaconu közleményben fejtette ki véleményét, miszerint a kisebbségek helye nem pártokban, hanem civil szervezetekben van. A kommüniké szerint a politikus úgy véli, a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – az RMDSZ-hez és a Magyar Polgári Párthoz (MPP) hasonlóan – „a szélsőséges politizáláshoz való jog hivatalos elismerését szeretné”.
Diaconu úgy véli, az EMNP Románia egy részének elrablására törekszik, ezért fölteszi a kérdést: milyen jogalappal lehet törvényesíteni egy olyan párt bejegyzését, amely hivatalosan alkotmánysértésre, valamint Románia szuverenitására és területi integritására tör.
„Romániában egyetlen etnikai pártnak sem kellene léteznie. A kisebbségek helye a civil szervezetekben, alapítványokban és egyesületekben van, nem a politikában, mivel ezen a területen az elsődleges feltétel a román állampolgárság, az, hogy tiszteletben tartsák az állam alaptörvényét.
Az EMNP ennek nyomán az RMDSZ-hez és az MPP-hez hasonlóan újabb fenyegetést jelent a romániai alkotmányos rendre nézve. „A szélsőséges magyar pártok romániai inflációja sajnos annak a bizonyítéka, hogy a román állam sánta és vak, tehetetlenségét és bénultságát pedig kihasználják az ország ellenségei” – állítja a szélsőséges politikus.
„Egy normális és erős állam semmilyen módon nem pénzelne, és nem melengetne a keblén viperákat, amelyek szégyentelenül belemarnak, kihasználva a román toleranciát és engedékenységet” – fogalmaz Bogdan Diaconu.
Krónika (Kolozsvár)

RMDSZ, MPP – nem akarnak előválasztásokat
Elutasítják az erdélyi magyar politikai szervezetek vezetői Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének azon javaslatát, hogy az erdélyi magyar politikai préri résztvevői közös előválasztásokon döntsenek a jövő évi önkormányzati választások jelöltjeiről. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyenesen komolytalannak minősítette az EP-alelnök lapunknak adott nyilatkozatát, míg Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy nyilatkozott, értelmetlen és tét nélküli az előválasztás.
Kelemen Hunor a Krónikának úgy nyilatkozott, nem foglalkoznak azzal, amit az EMNT képviselői a sajtón keresztül üzennek, hiszen az komolytalan.
„Az RMDSZ 2008-ig rendszeresen szervezett belső általános és elektoros előválasztásokat, van ebben gyakorlatunk, sok esetben hasznosnak bizonyult, azonban amikor 2008-ban megjelent Szász Jenő versenypártja, már nem láttuk értelmét” – emlékeztetett a szövetségi elnök. Hozzáfűzte, nem hisz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőinek, szerinte ugyanis Tőkés László javaslata és a bejegyzés előtt álló párt képviselőinek nyilatkozatai ellentmondanak egymásnak.
„Amikor új pártot jegyeznek be és képviselőik hangoztatják, hogy megméretik magukat az önkormányzati választásokon, nem tudom eldönteni, hogy nekik higgyek vagy a vezetőjüknek” – nyilatkozta Kelemen Hunor.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára eközben úgy véli, Tőkés László javaslata csak kommunikációs trükk, szerinte az EMNT elnöke nem akar előválasztásokat. Szerinte a javaslat komolytalanságát az is jelzi, hogy korábban a Tőkés vezette politikai platformok nem voltak hajlandók részt venni az RMDSZ szervezte belső előválasztásokon.
Az erdélyi magyar előválasztás ötletéért Szász Jenő MPP-elnök sem rajong. „Nem látom értelmét az önkormányzati választásokat megelőző előválasztásoknak, tét nélkülinek érzem, ezzel nem lehet motiválni a választókat” – nyilatkozta a Krónikának a polgári alakulat vezetője. Hozzátette: az előválasztásokat önmagában nem tartja rossz ötletnek, de szerinte erre nem az önkormányzati, hanem a parlamenti választások előtt lenne szükség. A MPP elnöke szerint azonban ebben az esetben sem kell külön előválasztásokat tartani, hanem az önkormányzati választásokat kell a parlamenti választások előválasztásának tekinteni.
„Az önkormányzati választásokon kétpólusú rendszert látok jónak, ahol az RMDSZ a baloldali párt, és vele szemben indul a Magyar Polgári Pártból, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsból és a Székely Nemzeti Tanácsból álló nemzeti alternatíva. Nem hagynám annyiban az RMDSZ húszéves csődpolitikáját” – nyilatkozta Szász. Hozzáfűzte, akkor lenne teljes az „erdélyi magyar rendszerváltozás”, ha a nemzeti oldal képviselői a győztes önkormányzati választásokat követően a parlamentbe is bejutnának.
Krónika (Kolozsvár)

Versengés kényszerhelyzetekkel
Az új romániai magyar politikai erő, az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyeztetése érdekében, a támogató aláírások bírósági benyújtásának pillanata új időszak kezdetét jelenti a romániai magyar politikában.
Olyan új időszak rajtolt, amelyben, mint még eddig soha, a versengésre tevődik át a hangsúly. A Tőkés László által alapítandó néppárt hivatalos bejegyzési kísérletének, illetve folyamatának sorsát nehéz megjósolni, de tény, hogy az aláírások összegyűjtése nem jelentett gondot az új párt létrehozásán fáradozóknak. Sőt, némi meglepetésként gördülékenyen, különösebb botrányba torkolló akadályoztatások nélkül szerezték meg a csaknem 30 ezer aláírást – legalábbis az indítványozók nyilatkozatai szerint. Mindez azt vetíti előre, hogy az RMDSZ nem kívánja nyíltan, közvetlenül megakadályozni az új párt bejegyzését, ugyanis ebből a háborúból a szövetség önmaga is vesztesként kerülne ki még akkor is, ha jogi eszközökkel sikeresen meg tudná akadályozni az új párt létrejöttét.
Amennyiben valóban talpra állhat és elkezdi működését a Tőkés László és a Fidesz által óhajtott új jobboldali erdélyi szatelitpárt, akkor ez bizonyos kényszerhelyzetek megkövesedését jelenti a politikai küzdelemben résztvevő felek számára. Elsősorban az RMDSZ-nek kell szembesülnie ilyen kényszerhelyzettel, hiszen az új párt megjelenése arra ítéli az érdekvédelmi szövetséget, hogy a végsőkig kitartson jelenlegi fő kormányzó partnere, a Demokrata Liberális Párt mellett. Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ-nek mindent el kell követnie azért, hogy kormányon maradjon a 2012-es őszi parlamenti választásokig, és ezt lehetőleg úgy kell megtennie, hogy minimálisra csökkentse az ebből adódó népszerűségveszteséget. Ilyen veszteségnek a veszélye főként akkor merül fel, ha a koalíciós partnerek immár sokadszorra megszegik adott szavukat, és a kisebbségi törvénytervezet az idén sem válik hatályos jogszabállyá. Ebben az esetben az RMDSZ-nek olyan, már-már lehetetlen kommunikációs mutatványt kell végrehajtania, hogy választói előtt elfogadtassa az újabb kudarcot, ugyanakkor olyan remény perspektíváját kell felvázolnia, amely elfogadhatóan megindokolja a kormányon való maradás szükségességét.
Az új párt megjelenése esetén az ellenzékbe vonulás egyelőre kész öngyilkosság az RMDSZ számára, amelynek jelenlegi és egyedüli legstabilabb partnere a PDL. Ennek a partnernek az elvesztése most azért kockázatos, mert egyelőre az ellenzéki pártoknak nincs szükségük a koalíciók stabilitásának biztosítására szakosodott RMDSZ-re. Az ellenzéki pártszövetségnek több mint 50 százalékos a támogatottsága a közvélemény-kutatások szerint, így a Szociál-Liberális Unió (USL) nem állna szóba komolyan az RMDSZ-szel az ellenzéki vezérek szirénhangjai dacára sem. Az USL számára jelenleg az RMDSZ pusztán egyetlen cél miatt fontos, éspedig azért, hogy a szövetség buktassa meg a jelenlegi kormányt, viszont ezért a szolgálatáért túl keveset ajánlana, hiszen az ellenzék koalíciója egyelőre stabil, és esetleges kormányra kerülésük esetében semmi szükségük nincs még egy újabb partnerre, hiszen már az USL alkotta három párt viszonya sem felhőtlen.
Az RMDSZ kényszerhelyzetéből eredő mozgástér szélessége tehát elsősorban a kisebbségi törvénytervezet elfogadásától függ, valamint attól, hogy a román belpolitikában miként alakulnak az erőviszonyok. Nem kizárt ugyanis, hogy újabb román pártok is megalakulnak a közeljövőben, ami a szavazatok felaprózódásához vezet, ebben az esetben az RMDSZ szerepe ismét felértékelődhet.
Az Erdélyi Magyar Néppárt lehetőségeit korlátozza, hogy az új párt körül egyelőre olyan politikusok sürögnek-forognak, akik korábban már szerepet vállaltak a romániai magyar közéletben. Arcukat jól ismerik a választók, akik azt is tudják, hogy mit tettek le az asztalra, vagy éppen mit mulasztottak el megtenni. Így a néppárt előnyt kovácsolhat új politikai erő mivoltából, és friss lendülettel indulhat neki a küzdelemnek, de az eddig látható politikusoknak a politikai értelemben vett elhasználódottsága egyelőre alaposan megkérdőjelezi sikerüket. A néppárt tehát csak akkor fog tudni nagyot robbantani a romániai magyar belpolitikában, ha olyan új személyeket lesz képes felmutatni, akik valóban ismeretlenek, ám kiemelkedő tehetségük meg erős vágyuk képessé teszi őket a politikai pálya bejárására. Egyelőre nagy kérdés, hogy a Fidesz támogatása elégséges-e ahhoz, hogy eddig „rejtőzködő”, fiatal tehetséges erdélyi magyar politikai elit bukkanjon fel a néppárt kötelékében, ha egyáltalán létezik ilyen.
Az új párt megjelenésével legtöbbet a Magyar Polgári Párt (MPP) fog veszíteni, hiszen ez az alakulat a jelenlegi vezetésével a névtelenségbe süllyedhet, és az önkormányzati választásokon „féltucatnyi településpárttá” töpörödhet, elveszítve a mostani, székelyföldi regionális párti nimbuszát, ami egyelőre még figyelemre méltó partnerré teszi. Az önkormányzati választások előtt kevésbé valószínű, hogy a három fél szövetkezzen egymással. Sem a Tőkés László által javasolt előválasztások, sem a Szász Jenő által indítványozott nemzeti alternatíva mögött nincs olyan kölcsönös, közös érdektér a politikai logika szerint, ami valós kovásza lehetne valamilyen fajta együttműködés kialakulásának. Így a jövő nyári önkormányzati választásokig kegyetlen és kemény versengésre számíthatunk, amennyiben valóban új szereplővel gazdagodik a romániai magyar pártpaletta.
BORBÉLY TAMÁS 
Szabadság (Kolozsvár)

A kocka el van vetve
A történelmi vétek: a romániai magyarság végzetes megosztása, politikai képviseletének, becsületes, áldozatos és eredményes munkájának lerombolása döntő szakaszába érkezett. Az új romániai magyar néppárt bejegyzése után következhet a kísérlet az RMDSZ jogi kiiktatására, de legalábbis „leültetésére”, mivel úgymond nincs pártként bejegyezve.
(Egy nemrég „elbocsátott” államelnöki tanácsos alkalmasint már dolgozik is ezen, vélhetően magas néppárti körök támogatásával.)
Beteljesülhet tehát a Băsescu–Orbán–Tőkés-vezérkar, a „BOT-kormány” fő célja: az RMDSZ, voltaképpen a hazai magyarság anyagi és szellemi javainak, erkölcsi tekintélyének, a választók által igazolt húszéves munkájának, eredményeinek elorzása, kisajátítása. Hisz itt minden a hatalomra, végeredményben a pénzre megy ki, a többi altatás, kenetteljes, populista, nemzetieskedő duma. Vagy pedig – a másik oldalról – önáltatás, naiv remény, hogy a BOT mégsem sújt le megsemmisítően. Nos, lesújt.
Az RMDSZ nem most került szorítóba a koalíciós társ (annak vezére) meg a magyarországi kormánypárt (annak vezére) között, már több betartás és nyílt hadüzenet, félreérthetetlen fenyegetés érte. Most viszont oda jutott, hogy a létéért kell küzdenie.
Akik az RMDSZ-t satuba szorították: a politikai patológia ránk szakadt esetei. A demokrácia és a jogállamiság elleni merényletek „itt és ott” mindennaposak. Magyarországon a hatalmi dölyf és a bosszúállás démona már-már követhetetlenül rombol mindent, ami útjába kerül; Romániában a kormány reformkészsége megkésett, sikerét meghiúsítja az erkölcsi és intézményi válság, a szervi korrupció. Közösségi céljai elérése érdekében, politikai kényszerből, ígéretekért cserében, az RMDSZ nemegyszer tett engedményeket, hunyt szemet problematikus ügyek fölött, kísérte fogcsikorgatva a pokolba vezető úton koalíciós társát. Mától, a gyökeresen megváltozott helyzetben ez a konstrukció az ellene működőknek kedvez.
Az új vezetési stílus, a regionális önkormányzatiság, a fiatalok mozgósítása, a választók megszólítása új lendületet hozhat és eredményes lehet a szövetség számára – ha van idő. Ha nem túl késő máris átállni a következő választások utáni többség oldalára, amely majd biztosítja a – demokratikus, pluralista, egészséges! – kétharmados parlamenti többséget, lehetővé téve az ország kormányzását az RMDSZ részvételével.
Tudatában vagyunk a nehézségeknek, a bonyolult egyéni és közösségi érdekviszonyoknak – de legalább mostantól (még teljesebben a PD-L-ben végbemenő tisztújítástól) az RMDSZ-t erkölcsileg már nem kötelezi semmire senki és semmi, az pedig, hogy a konzultáció során a választók zömükben a szövetség kormányból való kilépését fogják tanácsolni, borítékolható. Meg kell vizsgálni, és ha szükséges, gyökeresen át kell értékelni az Európai Néppárthoz fűződő viszonyt is; tétlensége, amellyel végignézi az RMDSZ megaláztatását, már bűnös.
A kilépés a legkeményebb, olykor önagressziót is feltételező válasz. De a provokáció még keményebb!
Ágoston Hugó
Új Magyar Szó (Bukarest)

Régi fényében pompázik a váradi színház
Befejeződött a nagyváradi színház épületének helyreállítása. A régi fényében pompázó épületet tegnap vette át a helyi és megyei önkormányzat. Eközben az intézmény helyzete még mindig bizonytalan: bár a prefektúra kétszer is megvétózta az önálló magyar teátrum létrehozására irányuló törekvéseket, az átadáson a román és a magyar intézmény kijelölt vezetői igazgatói minőségükben voltak jelen. A 19. század utolsó esztendejében, alig több mint egy év alatt felépült, eklektikus stílusú teátrumot kívülről 2006-ban kezdték el felújítani, a belső munkálatok 2008 tavaszán kezdődtek, és anyagi, illetve adminisztratív problémák miatt az eredetileg tervezett 2009-es átadási határidő egészen mostanáig csúszott.
Süppedős bársonyszőnyegeken lépdelhet, vadonatúj, az eredetieknek megfelelő székeken ülhet és a teljes egészében restaurált, újrafestett díszítőelemeket csodálhatja az, aki betér a nagyváradi színház helyreállított épületébe. Tegnap a városi és a megyei tanács hivatalosságai, illetve a tervező és kivitelező cégek képviselői hívták meg a sajtót a szintén megújult színpadra, hogy megmutassák, milyen formában várja a színház a váradi publikumot a következő évadtól.
Éveket csúszott az átadás
A restaurálás három szakaszban történt, ezek közül az elsőt még nemcsak finanszírozta, hanem meg is szervezte a Bihar Megyei Tanács – idézte fel a felújítás kezdeteit Biró Rozália nagyváradi alpolgármester. 2009-ben, miután kiderült, az évszázados épület teljes helyreállításához még több időre és pénzre van szükség, a megyei önkormányzat egy csavarral oldotta meg a problémát: mivel másképpen nem finanszírozhatta volna a munkálatot, a restaurálás befejezéséig átadta a színház kezelését a városi önkormányzatnak, és így abból a pénzből, amit a helyi önkormányzatoknak juttathat, sikerült a színházat érintő beruházásokat állni.
A második szakaszban a szalárdi Constructorul, illetve a magyarországi Amandinus Kft. folytatta a munkát: az idők során megkopott díszítőelemeket restaurálták, a rokokó stílusú színházbelsőben az aranyozást mindenütt felfrissítették, a jellegzetes, méretes csillárt helyreállították, a megrongálódott szellőzőrendszert újra működőképessé tették. A második etap 2009 szeptemberében fejeződött be, ezután több hónapos szünet következett, mivel a közbeszerzés eredményét többször is megóvták – emlékeztetett az elöljáró.
Végül tavaly nyáron kezdhette el az utolsó simítások elvégzését az előző fázist is végző csapat. Pafka Ernő építész, a tervező cég képviselője elmondta: amit csak lehetett, helyreállítva megőriztek, más elemeket pedig újakkal helyettesítettek. Érdekesség, hogy az 1900-ban felszerelt fűtésrendszer vezetékei évtizedekig használhatatlanok voltak, most ezeket kitisztították, és modern vezérléssel működtetik – korszerű klímaberendezést adva hozzá. A nézőtér székeit kicserélték – mintaként a budapesti Vígszínház székeit használták, ugyanis az épületet is az a Fellner & Helmer cég tervezte, amely a váradit, két év eltéréssel.
A fény- és hangtechnika teljesen megújult, korszerű reflektorok és egyéb műszaki felszerelések szolgálják a művészeket az új évadban. A munkálatok összesen 15,5 millió lejbe kerültek, az összeget teljes egészében a megyei tanács állta – hangsúlyozta Radu Ţîrle megyei tanácselnök és Kiss Sándor alelnök.
Van magyar színház, vagy nincs?
Bár az épület elkészült, a benne működő intézmények sorsa továbbra is kérdéses. Mint arról beszámoltunk, az intézményt kezelő Bihar Megyei Tanács az RMDSZ-frakció kezdeményezésére az elmúlt hónapokban két olyan döntést is hozott, amelyek alapján az eddig Nagyváradi Magyar Színház néven működő jogi entitás román és magyar társulata külön intézményként önállósodik.
A megyei kormányhivatal azonban sorban mindkettőt megtámadta, és ezzel a határozatok a közigazgatási bíróság döntéséig hatályukat vesztették. A Nagyváradi Magyar Színház azonban más a véleménye: az épület tegnapi átadásán úgy tűnt, hogy a második döntés értelmében létrejött két intézmény nagyon is létezik.
Így a tegnapi átadáson a Nagyváradi Állami Színház – egyelőre ideiglenes – igazgatója, Daniel Vulcu, illetve az abból kivált és önállósult Nagyváradi Magyar Színház direktora, Czvikker Katalin is igazgatóként köszöntötte a megjelenteket. Utóbbi azt is hangsúlyozta, hogy közös akarat volt mind a magyar, mind a román fél részéről a különválás, és reméli, hogy a két színház működésében semmilyen problémát nem fog okozni a prefektus akadékoskodása vagy akár a közelmúltban a – román – közvéleményben tapasztalt ellenállás. Néhány tucatnyi váradi román lakos ugyanis gyertyás tüntetést szervezett az intézmény előtt, így tiltakozva az általuk etnikai szegregációnak minősített döntések ellen.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Verseny, pártok
Az RMDSZ komolyan készül a versenypárti szerepre – bizonyára ennek tudható be, hogy elutasította Tőkés László EMNT-elnök azon javaslatát, hogy a romániai magyar pártok előválasztásokon mérjék össze erejüket a jövő évi önkormányzati választások előtt. Az RMDSZ elutasítása vélhetően erődemonstráció – nem hajlandó elfogadni, hogy rajta kívül más diktálja a verseny szabályait, hiszen ezzel magával egyenrangúnak ismerné el ellenfeleit.
A szövetség vezetői azt vetik a közeljövőben megalakítandó Néppárt szemére, hogy jelöltjei korábban nem akartak elindulni az RMDSZ belső választásain. Holott a Néppárt alapítói bizonyára pontosan azért döntöttek úgy, hogy külön utat választanak, mert nem látták garantálva azt, hogy az RMDSZ-en belül a jelenlegi doktrína és irányítási stílus mellett érvényesülhetnek a saját szempontjaik – kívülről viszont, ha kellő mértékű választói támogatást szereznek, esély mutatkozhat arra, hogy rákényszerítsék az RMDSZ-t az együttműködésre és a Néppárt prioritásainak figyelembevételére.
Az MPP részéről érkezett elutasítás sem meglepő, hiszen a párt legutolsó, sikeresnek mondható lépésének a három évvel ezelőtti önkormányzati választásokon elért képviselői és polgármesteri címeket mondhatja – miközben a budapesti hátszél is megszűnt, és arra lehet számítani, hogy a magyar kormány támogatását viszont maradéktalanul élvező Néppárt a kiábrándult polgári párti szavazókat is magához szeretné csábítani. Az MPP szalonképességét ráadásul komolyan megkérdőjelezi, hogy a jelek szerint egyre szorosabb viszonyt ápol a Jobbikkal – a szélsőséges párt képviselőjének irodanyitása az MPP szatmári székházában a mérsékelt jobboldali szavazókat mindenképpen elriasztja.
Tőkés felvetése amúgy vélhetően jórészt kommunikációs célokat szolgált – ezáltal demonstrálta a Néppárt együttműködésre való hajlandóságát, ami pozitív színben tünteti fel az előzetes megmérettetést elutasító riválisokhoz képest, de amúgy kérdéses, hogy ha elfogadták volna a javaslatot, kevesebb mint egy év alatt sikerülne-e mindenütt olyan ismertségre szert tenni, ami legalább részsikereket garantálna az előválasztásokon. Így a javaslat vélhetően nem jár eredménnyel – a parlamenti választások előtti erőviszonyok, a tárgyalási pozíciók várhatóan a jövő évi önkormányzati választáson elért eredmények alapján alakulnak ki.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Amikor a számok nem hazudnak, nem biztos, hogy mégis igazat mondanak; túl azon, hogy a statisztika és a politikai kalkulus viszonyát már untig ismételt „aranyköpések” rögzítik és minősítik, ezúttal számoljunk aktuálisan és a konkrétumhoz minél közelebb:
I.Állítja egyik politikusunk, aki éppen versenypárt beiktatásához szükséges dokumentációt szállított a bukaresti törvényszékre, hogy az RMDSZ-ről az utóbbi 20 esztendőben lemorzsolódott mintegy 600 ezer voksoló. Utal a kilencvenes évek elején szerzett milliónyi szavazatra és a legutóbbi választások eredményére. Csakhogy: azóta a magyar közösség létszáma módosult: megkímélem az olvasót az aprólékos adatolástól, az eredmények nyilvánosak, könnyűszerrel hozzáférhetők, mindössze a közben lezajlott népszámlálás két mutatójára szorítkoznék: 1992-ben a populáció 7,1 százaléka volt magyar, 2002-ben 6,6 százalék vallotta magát annak. Lefordítva: 193 152 lélekkel kevesebb. Az ország lakossága egy évtized alatt egymillió százezer fővel csökkent. Az idén ősszel megejtendő leltár aligha mutat trendfordulást. A szövetség parlamenti képviselete 1990-ben 41, a legutóbbi 2008-as választás után 31 fős. Akárhogyan számolom, kerekítem, ez a több mint félmilliós voksvesztés nem arányos a jelenlegi mandátumok mennyiségével.
II.Politikusunk nem akarja elfogadni, hogy vannak, lesznek örökös távolmaradók, a közélettől elfordulók. Egyesek vallási meggyőződésből, mások egyéb, szintén belső indíttatásból. Ők nem gerjednek be a kampányokkor, az ilyen állampolgárt a voks napján sem tudja a szomszéd rávenni, hogy elsétáljon az urnáig. A startvonalhoz álló új alakulat nem számolhat az eddig román pártokra szavazó magyarokkal. Arányuk csekély, ezt igazolja, hogy a vegyes, ún. billegő körzetekben a többségi pártok éppen csak szimbolikus módon üzentek a magyar közösség felé (egy-egy magyar jelölt állításával, minimális propagandaanyaggal). Amivel számolhat a frissen porondra lépő formáció, az a Magyar Polgári Párt és a független magyar jelöltek által megszerzett szavazatok egy része, és az elsőszavazók bizonyos hányada.
III.Az új párt beiktatásához szükséges aláírások leadásakor patikamérleg-pontosan közölték a sajtóval: 29 268 támogató szignót gyűjtöttek össze, és politikusunk hozzáteszi, otthon is maradt még elég ív. Akkor most nem világos, mekkora is a támogatólista valójában. Vannak bizonyos kategóriájú, kispados támogatók, akiket csak akkor vallanak be, ha a benyújtott ívek körül gond lenne?
IV.Kis költségvetésű párt lesz – hangzott el szintén az ünnepélyes pillanatban. Mit fed az a jelző, hogy kis, legalább nagyságrendekben? Ide beszámítódik az EMNT-nek eddig nyújtott támogatás, és ami még jön, vagy marad a kettős könyvelés? Ha komolyan gondolja magát, közéleti szereplőnk belátja, hogy ezt a pártépítést csupasz lendületből nem lehet művelni: program, statútum kidolgozása közmunkában még elképzelhető, de alakuló kongresszus, szervezetépítés, megyei, kisrégiós koordináció, székházak, aktivisták, piárköltségek, médiajelenlét, kolozsvári központ felszerelése, állománya, nemzetközi kapcsolatteremtés, ez mind ott toporog a várakozó listán. Ehhez tegyük hozzá, hogy a Néppártnak már a bejegyzés hajnalától permanens kampányt kell folytatnia, ha a beágyazott vetélytárs előnyét mérsékelni szeretné.
V.A tiszta emberek pártja lesz a harmadik romániai magyar párt. A tisztséget vállalók vagyonnyilatkozatot tesznek, elszámoltathatók. A hirtelen tollasodó rokonok, barátok, csendestársak ott kibicelnek a partvonalon. Olvassunk Móriczot, Mikszáthot! (És itt helyben előre is megkövetem mindazokat, akik valóban a közjóért vetik le a zakót, és tűrik fel az ingujjat.)
VI. A Fidesztől nem pénzt, tudást igényelnek. A know-how pénz, kemény zseton. Kérdezzék meg a politikai-gazdasági tanácsadásból élő agytrösztöket.
VII.Ha a fenti kijelentéseket nem egy, a számok világában otthonosan mozgó személyiség provokálta volna ki, talán a tavaszi fagykárokról készülő miniesszémet küldöm el a szerkesztőségbe, de a reáltudományok doktorától a mennyiség- és arányérzék ilyen mértékű hiányát nem állt módomban szó nélkül hagyni.
Rostás-Péter István 
Szabadság (Kolozsvár)

A botrányt keltő bemutató
A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke hétfőn ismertette a sajtó munkatársaival a pénteki fórumra szánt bemutatót. A botrány éppen amiatt pattant ki, hogy a fórumon Szabó Ödön folytatta prezentációjának ismertetését a szervezők tiltakozása ellenére.
A bemutató több csoportra oszlott: az első kategóriába tartoztak azok a felvételek, melyek bizonyítják azt, hogy milyen előrelépések történtek az anyanyelvhasználat terén, kezdte mondandóját Szabó Ödön a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, aki felidézte Tőkés László EP-képviselő azon nyilatkoztát, miszerint lépésről lépésre hátrafelé haladunk az anyanyelvhasználati jogunk érvényesítése tekintetében. „Bemutatónk ezen részével viszont éppen az volt a célunk, hogy bebizonyítsuk: nem hátrafele, hanem előre haladunk etéren” – fogalmazott Szabó
A náci vonalvezetés
A prezentáció második része képezte az RMDSZ válaszát az ellenük megfogalmazott vádaskodásokra.Szabó Ödön kiragadott a Várad lelke című kiadványból két mondatot, melyek közül az egyik így hangzik: „A munka főleg az 1940-1944 közötti időszak utcaelnevezéseivel foglalkozik”, majd a következő mondatot idézte: „Szándékunk az, hogy mi, mai nagyváradi magyarok az ekkor adott utcaelnevezéseket használjuk.” Ezt követően Szabó jelezte azt, hogy a könyvben van egy nagytérkép is, amely a felirat szerint az 1942-es nagyváradi utcaneveket tartalmazza, és amelyet Csomortányi István rajzolt. Abban az időben azonban több közterület neve náci vezetőkről volt elnevezve, de a térkép készítője ezek közül a Hitler utcát és a Mussolini teret kijavította Úri utcára, és Nagyvásártérre, de benne hagyta a Ribbentrop utcát. Szabó szerint ez történészi szempontból pontatlanság, amiből szerinte arra lehet következtetni, hogy a Várad lelke könyv összeállítói Ribbentrop nevét szeretnék feltüntetni váradi közterületen. Ezt követően Szabó Ödön hivatkozott a 31/2002 számú kormányrendelet 13. cikkelyére, mely kimondja azt, hogy tilos olyan személyekről közterületet elnevezni, akik emberiség és békeelellenes tettek elkövetői. „Mi is éppen erre a cikkelyre hivatkozva tudtuk megváltoztatni az Antonescu utcanevet” – mondta Szabó, majd elmondta: „Csomortányi István vagy nem tudta azt, hogy létezik egy olyan törvény, mely tiltja azt, hogy emberiség- és békeellenes tettek elkövetőinek neveit közterületen tüntessék fel, és akkor inkompetens, vagy pedig tudott erről a törvényről, ebben az esetben pedig hazudik.”
Tükröset, vagy sem?
Majd az Erdélyi Magyar Ifjak képviselőinek sajtóban megjelent, régebbi nyilatkozataiból tallózott Szabó, mely idézetek tanúsága szerint akkoriban még ők is az utcanevek tükörfordítása mellett kardoskodtak. Most azonban, hogy látják azt, hogy az RMDSZ megmozdult ebben az ügyben, akkor már a történelmi magyar utcaneveket követelik, azt állítva, hogy sosem akartak tülörfordításokat, fejtegette Szabó. „Mikor hazudtak az erdélyi magyar ifjak – akkor, vagy most?” – kérdezte. Ezt követően Szabó Ödön megjegyezte, hogy a Sf Ladislau utcaelnevezést 1994-ben szavazta meg a Bihar Megyei Tanács. Akkor az RMDSZ frakció tagja volt Lengyel György is, aki jelenleg az MPP Bihar megyei elnöke. Szabó Ödön hozzátette, hogy a korabeli Bihari Naplóban abban az időszakban nem talált egyetlen tiltakozó megnyilvánulást sem Tőkés László részéről. Végezetül Szabó Ödön elmondta, hogy ebben a kérdésben nem az utcanevekről van szó, hanem arról, amit Török Sándor sajtótájékoztatón korábban már lenyilatkozott az utcanévügy összefüggésében: a politika nem maradhat tovább az RMDSZ egyeduralma alatt.
RMDSZ a betűtulajdonos
 Szabó Ödön külön kitért arra, hogy mit értett azalatt, hogy az állami színház felirat minden betűje az RMDSZ tulajdonában van. A betűket a nyíregyházi önkormányzat adományozta az RMDSZ-nek. Annak idején Sarkady Zsolt a saját kocsiján csempészte át azokat a határon, árulta el a politikus. Mivel akkoriban a betűk az intézményeken csak bronzból lehettnek, de az RMDSZ észrevette, hogy a román felirat betűi nem bronzból vannak, így a nyíregyházi önkormányzat kiöntötte broznból az összes betűt, mely az RMDSZ tulajdonában van, „éppen azért, hogy ha valakinek kifogása lesz a magyar felirattal, és ha ezért le akarja venni azokat, akkor a román betűket is le kell vegye “ – mondta Szabó.
Pap István
erdon.ro