Az RMDSZ megvédi Cseke Attila egészségügyi minisztert 
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) értetlenül figyeli az elmúlt napok heves és agresszív médiakampányát Cseke Attila egészségügyi miniszter ellen – áll a szövetség szerdán közzétett állásfoglalásában.
A szervezet azzal kapcsolatosan látta szükségesnek megvédeni egészségügyi miniszterét, hogy az elmúlt időszakban az ellenzék számos politikusa vádolja Cseke Attilát: „etnikai alapon” döntött a kórházak bezárását, összevonását, illetve átalakítását is magában foglaló reformlépésekről, mégpedig a lakosság rovására, a magyar népességnek kedvezve.
A közvéleményben kétségtelenül felkavarta a kedélyeket, hogy nemrég a Konstanca megyei Baneasán szívinfarktusban, a Valcea megyei Balcesti-en pedig agyvérzésben halt meg egy beteg, miután mindkét településen felszámolták a helyi kórházat, a mentőszolgálat pedig nem tudta időben ellátni a betegeket.
Az RMDSZ-es tárcavezetőt korábban maga Emil Boc miniszterelnök vette védelmébe, hangsúlyozva: nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy a miniszter felelős lenne a halálesetekért. A kormányfő továbbra is támogatásáról biztosította Cseke Attilát és a nevéhez fűződő reformot.
Az RMDSZ szerdán közzétett állásfoglalásában egyebek között megállapította: a 2009-es kormányalakítás során világos volt, hogy az egyik legproblematikusabb tárca vezetését elvállaló RMDSZ-politikusnak nem lesz könnyű dolga, ennek ellenére elfogadta a kinevezést, és vállalta azt, hogy a romániai egészségügyi rendszer több mint egy évtizede húzódó reformját megvalósítja.
A kórházak átalakítását szükségessé teszi a működőképesség és a páciensnek nyújtott egészségügyi szolgáltatás minősége – állapítja meg a Kelemen Hunor elnök aláírásával kiadott dokumentum. Emlékeztet: az egészségügyi tárca a helyi önkormányzatokkal közösen több hónapon keresztül figyelte a kórházak működését, ezt követően választották ki az átszervezésre javasolt egészségügyi intézményeket. A minisztérium és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szakemberei részletekbe menő elemzést végeztek a kórházi ellátásra, az intézmények fenntartására, decentralizálására és az informatikai rendszerre vonatkozóan. Az elemzés nyomán 67 intézmény további fenntartását kórházként nem javasolják, ezekkel az Egészségbiztosítási Pénztár április 1-től nem köt szerződést orvosi ellátásra.
Ezzel párhuzamosan az Egészségügyi és a Munkaügyi Minisztérium kidolgozta az „Idősotthonok hálózatának fejlesztése” elnevezésű, országos érvényű programot, amely lehetőséget teremt 67 kórház idősotthonná való átalakítására, állami költségvetési finanszírozással – emlékeztet a dokumentum.
Az RMDSZ szerint az egészségügyi rendszer reformja szükségszerű a romániai társadalom számára, ezért egyértelműen támogatja Cseke Attila miniszter tevékenységét – fogalmaz az állásfoglalás. Kelemen Hunor megengedhetetlennek tartja, hogy „tisztességtelen módon kompromittáljanak egy felelős politikust, aki a romániai magyar közösség, a szövetség és a kormánykoalíció érdekeit tartva szem előtt végzi feladatát”.
MTI
Erdély.ma

Végletesen fejlődő Erdély
A multinacionális vállalatok letelepedési preferenciái mellett az elvándorlás és az egykor összefüggő történelmi régiók szétszabdalása is hozzájárult ahhoz, hogy az erdélyi megyék egymástól szögesen eltérő gazdasági fejlettségi mutatókat produkálnak.
A végletek jellemzik az erdélyi megyék idei fejlődési kilátásait: ebben a régióban ugyanis egymás tőszomszédságában találhatóak az ország legdinamikusabban előretörő és leglassabban növekedő közigazgatási egységei. Az Országos Előrejelző Bizottság adatai szerint a Romániában idén legjobban prosperáló négy megye közül három Erdélyben található: Kolozs, Brassó, Szeben és Argeş.
Tavalyhoz viszonyított két százalék fölötti bruttó össztermékükkel (GDP) még Bukarestet és Ilfovot is megelőzik. Míg Maros és Hargita megye 2011-ben „ráérősen” halad a fejlődés útján, Kovászna a határmenti Bihar, Szatmár, Szilágy megyékkel a legszerényebb, egy százalék alatti gazdasági fellendülésre számíthat, amit az elemzők a „problémás” jelzővel illetnek.
Nyugat „alkonya”
„A Közép-erdélyi megyéknek a határmentiekhez viszonyított gyorsabb fejlődése ellentmondásosnak tűnik annak a közgazdasági elméletnek a fényében, miszerint Nyugat-Európából a kontinens közép-keleti része felé haladva folyamatosan romlanak a gazdasági mutatók. Hogy ez mégsem így van, többek között annak köszönhető, hogy a peremmegyékben nagyobb elszívó hatás érvényesül, innen többen távoztak Nyugat-Európába dolgozni” – magyarázta lapunknak a szembetűnő eltérést Colţea Tibor közgazdász.
Másrészt a Románia nyugati megyéivel szomszédos régiók – kevés kivétellel – történetesen Magyarország legfejletlenebbjei közé tartoznak. Colţea emellett még egy történelmi okot is megjelölt: szerinte az első világháborút lezáró békeszerződés összefüggő, egymásra utalt gazdasági egységeket szabdalt szét, a továbbiakban is ellehetetlenítve, hogy ezek kölcsönösen erősítsék egymást.
„Nagyvárad például egykor a régió kereskedelmi központja volt, míg Debrecen a nyersanyagszállítója, a szerepek megbomlása után pedig a városok a mai napig nem tudtak magukra találni” – fogalmazott a közgazdász. Ezzel szemben Kolozsvár, Szeben és Marosvásárhely környéke megőrizhették viszonylagos egységüket és megmaradhattak Erdély belső részének karakteres kulturális-gazdasági központjaiként.
Az export hátszele
„A leggyorsabban fejlődő térségek egyben azok, amelyek exportra dolgoznak, így például a Kolozs és Argeş megyékben jelenlevő erős multinacionális vállalatok, mint a Nokia vagy Dacia egyértelműen javítják a statisztikát” – magyarázta Ilie Şerbănescu gazdasági elemző az Adevărulnak, rámutatva, ilyen értelemben az ország talpraállása túlságosan is függ a külföldi megrendelésektől.
A mutatókra pedig az is rányomja a bélyegét, hogy a nagyvállalatok adói nem feltétlenül a helyi-, megyei költségvetést gyarapítják, hanem a központi államkasszába vándorolnak. Az előrejelzés készítői idén a nettó átlagkereset 5,2 százalékos növekedésére számítanak. A bérek vonatkozásban már a főváros vezet, ahol az alkalmazottak 2004 lejes átlagfizetéssel hónap végén – statisztikailag – kétszer annyit vihetnek haza, mint a legszerényebben kereső háromszékiek vagy Bihar megyeiek.
Mindez jól mutatja azt is, hogy a gazdasági fejlettséget mennyire befolyásolja a vásárlóerő, illetve az ennek nyomán alakuló fogyasztás. Bár a tömöttebb pénztárcák és a nagyobb áruforgalom közvetlenül élénkítik a gazdaságot – figyelmeztetnek a szakértők –, a túlnyomórészt importra alapuló romániai fogyasztás nem minden ágazatot futtat fel egyformán, elsősorban a hazai gyártóknak nem kedvez.
Totka László

Új Magyar Szó (Bukarest)

Hungária kilója
Mennyibe kerülhet egy kiló Hungária? Ez most még rejtély, de ha valóra válik egy magát liberálisnak valló párt aradi politikusának álma, és elárverezheti a vértanúk városában álló Szabadság-szobrot, akkor minden bizonnyal kiderül.
Említsük meg a nevét is, hiszen a más nemzeti közösségekkel szembeni mélységes empátiája és igazi szabadelvűhöz méltó toleranciája miatt megérdemli: Florin Galişról, a Nemzeti Liberális Párt városi szervezetének elnökéről van szó, aki így kíván pénzt szerezni ahhoz, hogy hazahozzák Romániába Nicolae Bălcescu hamvait Olaszországból. Galiş rózsaszín álomképei szerint amennyiben a jövő évi választásokon sikerül megszereznie a partiumi város polgármesteri székét, Aradra viteti a román forradalmár maradványait, és a várban létrehozandó múzeumban állítaná ki. Az ehhez szükséges pénzt abból teremtené elő, hogy értékesítené a néhány évvel ezelőtt, számos konfliktus és kompromisszum nyomán nem eredeti helyén, hanem a Tűzoltó téren felállított Szabadság-szobrot.
Az ily módon színesfém-kereskedővé átvedlő polgármester-aspiráns azt nem árulta el, miért éppen Aradon kellene a Bukarestben született és Itáliában elhunyt román forradalmár jelenleg Palermóban található hamvainak nyugodniuk, hiszen mindamellett, hogy egy idegen állam alattvalójaként közvetített a magyar forradalom ellen fegyvert fogó magyarországi román martalócok és Kossuth között, Aradhoz történetesen semmi köze sincs. Ellentétben a magyar honvédség ott kivégzett tizenhárom tábornokával, akiknek az általa eltávolítani kívánt szobor emléket állít. Hogy Galiş a történelem ismeretét illetően komoly kihívásokkal küzd, az is jelzi, hogy szerinte a szobrot átkeresztelték, mivel lánykori nevén Hungáriának hívták, csak később nevezték el Szabadság-szobornak.
Úgyhogy ezúton üzennénk neki, hogy kapaszkodjék meg jó erősen, az emlékmű főalakját ugyanis ma is Hungáriának hívják, és a kompozícióban a Haza romantikában megszokott, allegorikus megtestesüléseként babérkoszorúval a kezében hirdeti a szabadságharc leverése után vértanúhalált halt fiainak dicsőségét. Nemzetiségtől függetlenül, hiszen német, szerb és horvát is volt köztük. Persze nem biztos, hogy az ádáz „liberális” hazafi ezt képes felfogni, ellenkező esetben hagyná a hősöket és a kedélyeket békében nyugodni. Ha a vágyálmai valóra válnak, megtudhatjuk, mennyibe kerül Hungária kilója. A tranzakció során kapott pénz mellé pedig bónuszként a viszály és a gyűlölködés is érkezik majd. A megértés, egymás érzékenységének tisztelete és a tolerancia meg ismét hiánycikk. Igaz, azt nem kilóra mérik.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Lopják a Szabadság-szobrot
Ismeretlen tettesek lelopták a Szabadság-szoborról a diadémot és a tőrt a hátsó részről. Hogy ez politikai indíttatású akció – az elmúlt napokban egyre több magyarellenes támadást intéznek ellenzéki pártok –, vagy fémtolvajok műve, egyelőre nem tudni. 
Bognár Levente alpolgármester a Nyugati Jelennek elmondta, a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, ezzel azonban a gondok még nem oldódtak meg, mert vissza kellene szerelni a téren a régebben elromlott térfigyelő kamerát. „Többször is szorgalmaztam a kamera visszaállítását, és nem csupán a Megbékélés Parkjához, de egyelőre eredménytelenül” – tette hozzá az alpolgármester.
Nyugati Jelen (Arad)

Kampánymagyar
Nem hiszek a néphülyítésben.
Meggyőződésem, hogy minden felnőttnek megvan a magához való józan paraszti esze, és ha döntéshelyzetbe kerül, akkor tudja, hogy mi áll reményeihez legközelebb.
Három évtizede látom, hogy az élőhelyünk mindennapjait adólejeinkből alakítgatók mindig szerveznek valami figyelemelterelőt, ha nincs megoldásuk a nyomasztó gondokra.
Az átkosban havonta, kéthavonta volt egy-egy bukaresti csődület, amelyek között olykor kiszállt a vezír egy-egy kukorica vagy búzaföldre, vagy elment egy-egy frissen felmosott és festett, eladhatatlan portékát gyártó helyre, hogy utána az újságok tollnokai a világszínvonal megtervezéséről vagy a nyugatiak által megközelíthetetlen terméshozamokról cikkezzenek.
Napjainkban sincs ez másként. De a csábítás sokkal nagyobb és szerteágazóbb.
A népámításra rárakódik a pénzimádat, a disznófejű Nagyúr csábítása, amely már Adyt is reménytelenül sanyargatta.
2012. áprilisának elején teszik le a választásokon induló romániai pártok a jelöltjeik neveit tartalmazó lajstromokat. A nyüzsgés már megkezdődött.
A nagyok kongresszusokkal, elnökválasztásokkal hangolnak.
A romániai magyaroknak is jut belőlük.
Az 1989 karácsonyán kihajtott, már akkor négyszögesített tulipán Déva várát építve Kelement talált magának.
Az induláskor nagy volt a lelkesedés, és szinte minden magyar a tulipánra pecsételt.
Hittük, hogy jobb lesz, és végre a közülünk választottakkal az élen kiegyenesedve jobbra fordul sorsunk.
Huszonegy év után láthatjuk, hogy reményeink nem teljesültek. Olykor az az érzésünk, hogy fikarcnyit sem haladtunk az álmodott úton.
Közösségi összezárás helyett bezárkózunk, magunkba roskadva morzsolgatjuk egyre apróbb búzaszemeinket, zöldség és gyümölcstermesztés helyett pedig a Nagyúr boltjaiban vásároljuk a spenótot és az avokádót.
Nekünk még azt mondták szüleink, hogy tanulj gyermek, legyen belőled valaki, ne kelljen annyit gürcölnöd, mint nekem.
Ma arról ír az újság, hogy a gyermekek a betonkalitka kulcsával a nyakukban lődörögnek az utcán, iskola helyett vendéglőkben töltik a délelőttjeiket, tanulás helyett hajnalig verik a számítógép billentyűzetét, hogy minél több képernyőre festett szörnyet, álkatonát öljenek halomra. Közben a szülők éhbérért melltartópántot varnak, autókormány-kereket vesznek ki az automatából, majd hullafáradtan átalusszák a csomagolt uzsonna helyett pénzzel feltarisznyázott, ízes-színes műeledelt evő egykéjük éjszakai tévézését, aki van, hogy reggel föl sem ébred, így az iskolába el se megy.
Ilyen körülmények között kell, hogy az elöljáróságot fölvállalók hihető jövőt fölvázolva reményt sugározzanak.
Vannak, akik vállalják, és uniós – tehát nem saját – pénzből épített járdákkal, parkokkal ámítanak.
Mások az új oktatási törvény ál jótéteményeit szajkózzák, de annak lényegéről szót sem ejtenek. Ez a törvény ugyanis a helyi pártkatonákra bízza iskoláink sorsát, miközben azok működési feltételeibe a helyi közösség azért sem szólhat bele, mert a kormány nem hagy nekik annyi pénzt, amennyiből megtehetnék. Mindezt – minden romániai magyar közérzetét javítandó – az örökös pártelnök, helyettes miniszterelnök, Markó Béla vezényli. Ha a romániai magyar oktatásért székfényezők továbbra sem a cselekvést részesítik előnybe, akkor tíz év múlva már csak Aradon lesz magyar oktatás, főgimnáziumi besorolású, amely az ötvenes évek Magyar Vegyesének vagy a hatvanas-hetvenes évek Hármasának már árnyékába se lép.
Naponta halljuk, olvassuk a romániai magyar jogászból lett egészségügyi miniszter érdemeit, aki jövőre úgy fog kiszállni székéből, hogy az élet forgatagában a rendszere ellátására szorulók hozzátartozóitól csak szidás, és pénztárca-ürítés a része.
Környezetvédelmi miniszterünket a hajdan kukoricacsövekért bezártak ihlethették, amikor börtönt ígért a nagyok által letarolt fenyvesek fatolvajainak. Közben gőzerővel készíti elő a verespataki aranykitermelést.
Mindeközben Kelemen Hunor nem jut be Orbán Viktorhoz, már nem siet találkozni Tőkés Lászlóval, de a polgári pártos polgármester visszakapta hivatalát, bár pártjuk kongresszusát megfúrta egy tulipános vállalkozó, és fogynak a romániai magyaroknak járó bukaresti lejek az RMDSZ-kasszából.
Mert nekik mi már csak kampánymagyaroknak kellünk, és vagyunk.
Nagy István
Nyugati Jelen (Arad)

Elfogadta Magyarország új alaptörvényét az Országgyűlés
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn az új alaptörvényt. Az MSZP és az LMP nem vett részt a szavazáson, a Jobbik pedig nem szavazott.
Az új alkotmány többek között biztosítja az önvédelemhez való jogot, a tényleges életfogytiglani büntetést, valamint azt is, hogy a termőföld és vízkészlet mellett a honos állatok, növények is a nemzet örökségei lesznek. Kimarad viszont a kiskorúak után adható szavazati jog.
Az új alaptörvényt Schmitt Pál köztársasági elnök várhatóan április 25-én, húsvéthétfőn, ünnepélyes keretek között írja alá.
Új alkotmány – Nemzeti hitvallás
Nemzeti hitvallás elnevezéssel tartalmaz preambulumot Magyarország április 18-án elfogadott új alaptörvénye, amely a Himnusz „Isten, áldd meg a magyart!” sorával kezdődik.
A 2012. január elsejéig hatályos – rendszerváltáskor megalkotott és azóta számos alkalommal módosított – alkotmány bevezetője úgy szólt, hogy a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében állapítja meg Magyarország alkotmányának szövegét az Országgyűlés – az új alkotmány elfogadásáig. Az új alaptörvény bevezetőjéül szolgáló Nemzeti hitvallás megemlékezik arról, hogy Szent István király ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
„Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre. Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira. Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit” – olvasható a szövegben.
A hitvallás értelmében a magyarok elismerik a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, becsülik országunk különböző vallási hagyományait, ígérik, hogy megőrzik az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzet szellemi és lelki egységét.
A velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők – rögzíti a hitvallás, amelyben az is szerepel: „vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk”.
Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő nemzedékek életfeltételeit – folytatódik a szöveg, amely szerint az emberi lét alapja az emberi méltóság.
A hitvallás szerint az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki, együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet, a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.
Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi – olvasható az új alkotmány bevezetőjében.
E szerint a magyarok tiszteletben tartják történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét; nem ismerik el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését, tagadják a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését.
„Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét” – áll a szövegben, amely kinyilvánítja azt is: a magyarok egyetértenek az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.
Hazánk 1944. március 19-én elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május 2-tól, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk, ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének. Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra – tartalmazza a hitvallás, amely úgy zárul: „Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk”.
A preambulumként szolgáló Nemzeti hitvallás válthatja az államigazgatási szervek, hivatalok, közintézmények falán a jelenleg kifüggesztett Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot. Sarkalatos törvények
Számos területen sarkalatos törvény bontja majd ki a jövő év elején hatályba lépő új alkotmány rendelkezéseit. Az alaptörvény mintegy harminc kétharmados jogszabályt vetít előre. Újdonság, hogy sarkalatos törvény rendelkezik majd a közteherviselés és a nyugdíjrendszer alapvető szabályairól, a nemzeti vagyon megőrzéséről, valamint a családok védelméről.
Továbbra is kétharmados törvény tartalmazza majd a választójog részletszabályait. Az alaptörvény új elemként azt rögzíti: minden nagykorú állampolgárnak (lakóhelyétől függetlenül) joga van ahhoz, hogy az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásán választó és választható legyen. Ugyanakkor sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez, a választhatóságot további feltételekhez kötheti.
Szintén a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával fogadja el az Országgyűlés a parlamenti bizottság előtti megjelenés kötelezettségéről, valamint a képviselők javadalmazásáról és összeférhetetlenségének eseteiről szóló jogszabályt.
Változás, hogy a Magyar Nemzeti Bankról és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló jogszabály is kétharmados lesz. A bírósági, ügyészségi szervezetről és az Alkotmánybíróságról változatlanul minősített többséget igénylő törvény rendelkezik majd, ahogy a helyi önkormányzatokról, az Állami Számvevőszékről, a honvédségről, a rendőrségről és a nemzetbiztonsági szolgálatokról is.
Továbbra is sarkalatos törvény szabályozza a pártok működését és gazdálkodását, a sajtószabadságot, a magyar állampolgársággal kapcsolatos rendelkezéseket, a személyes adatok védelmét és a közérdekű adatok megismerhetőségét, valamint az eddig nemzeti és etnikai kisebbségeknek nevezett nemzetiségek jogait, így az új alkotmány alapján az Országgyűlés munkájában való részvételüket is.
Újdonság ugyanakkor, hogy a címer és a zászló használatának részletes szabályai mellett az állami kitüntetéseket is sarkalatos törvény határozza meg.
hirado.hu 
Erdély.ma

Erdély legrégibb templomát fedezhették fel Gyulafehérváron
Korai középkori templom maradványaira bukkantak régészek a gyulafehérvári Szent Mihály katolikus székesegyház előtt zajló ásatások során. A kutatók az 1009 körül, Szent István király alapította katolikus érsekség tulajdonát képező területen ásva, véletlenül bukkantak a meglepő és értékes leletre. Szakértők szerint az egykori impozáns, még a keleti keresztény rítusban felhúzott épület akár Erdély legrégebbi keresztény templomának minősülhet. A római katolikus érsekség célja, hogy a konzervált leletet régészeti parkként mutassák be a közönségnek.
Egy valószínűleg 10. századi templom falait fedezték fel a régészek a napokban a gyulafehérvári római katolikus székesegyház bejáratától 24 méterre. A kutatók az 1009 körül, Szent István király alapította katolikus érsekség tulajdonát képező területen ásva, véletlenül bukkantak a meglepő és értékes leletre: egyméteres mélységben megjelentek egy félkörív alakú apszis romjai, amelynek 1,15 méter széles kőtömbökből és kevés tégladarabból készült alapzata van. Daniela Marcu Istrate régész szerint – aki a hétvégén sajtótájékoztatón számolt be a páratlan felfedezésről – a romok valószínűleg Erdély legrégibb keresztény templomából valók, amely Hierotheus püspök székhelye lehetett.
Hierotheus a 950-es években térítési szándékkal érkezett a vidékre, számára építtethette Gyula fejedelem ezt a székhelyet, miután a püspök Konstantinápolyból visszatért. Ugyanakkor a szakember nem zárja ki a Szent István nevéhez köthető alapítást sem, ekkor az 1000. évre datálva a templomépítést. Daniela Marcu Istrate szerint egészen kivételes értékű történelmi műemlékről van szó, amelynek érdekessége, hogy semmilyen módon nincs kapcsolatban, nem érintkezik a mai székesegyházzal, illetve annak elődjeivel, hanem különálló épület.
„E tény magyarázata, hogy ez még keleti keresztény rítusban épült templom lehetett, amelytől elkülönülve, a Nyugat felé orientálódás kifejezéseként nem rá, nem vele egybe, hanem tőle elkülönülve épült fel később az immár Róma irányát választó új püspöki székesegyház” – nyilatkozta a gyulafehérvári szakértő, aki a Szent Mihály-székesegyház és érseki palota régészeti és építészettörténeti kutatásáról és helyreállítási munkálatairól legutóbb márciusban Budapesten is beszámolt. A régész úgy véli, a most feltárt rom kétségkívül a dél-erdélyi város legrégebbi, Róma és Konstantinápoly hivatalos szétválása előtt épült temploma, amelynek megőrzése és nyilvánosságra hozatala növelné a gyulafehérvári vár értékét, vonzerőt gyakorolva a szakértőkre és turistákra egyaránt.
Szász János, a római katolikus érsekség gazdasági igazgatója közölte, az egyház szempontjából a lelet jelentősége abban áll, hogy a lelet a 10. század közepéből, azaz a honfoglalás, a kereszténység felvételének idejéből, a Kelet és Nyugat közti egyházszakadás előtti időből származik. „A magyarság első találkozása a kereszténységgel Bizánc révén történt, azután esett Szent István választása Rómára, a Nyugatra. Az államalapító király dilemmájára, a döntés mikéntjére is választ adhatnak a most felszínre került kövek, amelyek elárulják azt is, hogy amikor a 11–12. században megépült az új gyulafehérvári székesegyház, az már teljesen a nyugati kereszténységhez tartozott” – állapította meg Szász János. Az egyházi illetékes úgy vélekedett, meg kell találni a módját, hogy feltáró archeológiai kutatás történhessen az érsekség területén, a távlati cél ugyanis az, hogy a felkutatott, majd konzervált leletet régészeti parkként mutassák be a közönségnek.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Egy eltékozolt arcú ország
Ez a könyv az európaiak kötelező olvasmánya kellene hogy legyen” – olvasható az egyik nyugati recenzens felkiáltása Paul Lendvai Az eltékozolt ország című könyvének hátsó borítóján.
Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jelentős művet tartok a kezemben, sőt még kezdtem is hitelt adni ennek a harsogó szlogennek, amikor a bevezetőben a szerző eme nemes gondolataira bukkantam: „…a »kudarcok győztesei« számára továbbra is az lesz a tulajdonképpeni sorskérdés, hogy sikerül-e összebékíteni a patriotizmust és a liberalizmust, a nemzeti eszmét és a társadalmi haladás gondolatát.” Ez valóban szép, nemes, ráadásul politikailag távolságtartó perspektíva, amihez illeszkedik az előszó utolsó bekezdése is: „Ebben a könyvemben kísérletet teszek rá, hogy – mint olyan ember, aki fél évszázados bécsi tartózkodása során osztrákká lett, de magyarnak született, ugyanakkor minden érdekcsoport befolyásától tökéletesen függetlenül szemléli az eseményeket – tabuk és előítéletek nélkül világítsam meg szülőhazám két évtizedének, a rendszerváltás óta eltelt időszaknak a változatos, olykor megdöbbenésre is okot adó történetét.”
Meglehetősen hamar kiderült azonban, hogy az egyenlő távolságtartás tekintetében a kísérlet megrekedt a próbálkozás szintjén, mert ha érdekcsoportoktól mentes is a szerző, ideológiai elfogultságtól, mondhatni eltökéltségtől távolról sem az. Sőt a könyv annyira jól leképezi a magyarországi politikai-ideológiai barikád egyik oldalán hangoskodók világképét, hogy szinte nehéz is elhinni azt, hogy Az eltékozolt országot nem egy anyahoni publicista írta. Ebből kifolyólag nem ér váratlanul a felismerés, hogy a patriotizmus és a liberalizmus összepattintásának szólama, ami a rendszerváltás utáni Magyarország politikatörténetét ismerve amúgy is merő utópia, az Lendvai művében sem egyéb, mint egy szellemi ködkép, esetleg vágyálom kétes őszinteségű elvi megfogalmazása.
Hány millió?
De haladjunk sorjában, ahogy teszi azt Lendvai is, aki legújabb kötetében a rendszerváltás utáni Magyarország miniszterelnökeinek emberi és politikai portréját mutatja be közérthető, publicisztikus, tehát meglehetősen felületes módon. A szerző tulajdonképpen Kádár alakjának felvázolásával indít, és részletesebben kitér Grósz Károly, valamint Pozsgay Imre jellemzésére is. Mindeddig nincs különösebb baj az objektív perspektívával, de Antall József politikájának jellemzésekor már egyértelműen megmutatkozik a szerző baloldali elkötelezettsége. Például azáltal, hogy súlyos politikai hibának minősíti azt az 1990. június 3-án elhangzott antalli kijelentést, mely így szól: „mint ennek a 10 milliós országnak a miniszterelnöke, lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke szeretnék lenni.” Lendvai szerint Antall József ezzel a mondatával felhergelte a szomszédos országok nacionalista erőit, ráadásul a kisebbségek képviselőiből is felemás érzéseket váltott ki.
A publicista több alkalommal is előhozakodik azzal az érvvel, hogy egy-egy nemzeti érzelmeket kifejező magyar politikai megnyilvánulás hiba, mert megharagszanak a szomszédok. Megjegyzem, semmiféle antalli megjegyzésre nem volt szükség ahhoz, hogy Marosvásárhelyen 1990 márciusában államilag szervezett magyarellenes pogrom történjen, és Jugoszláviában sem a magyar politikusok robbantották ki a háborút, mely életveszélybe sodorta az ott élő magyarokat is. A további példák sorolása helyett állapítsuk meg azt, hogy az utódállamok politikai világa gyakran a magyarok és Magyarország puszta lététől is fel tud hergelődni, ebben a megvilágításban pedig Lendvai logikáját követve csak az nem lenne politikai baklövés, ha Magyarország felbomlana és elosztódna az utódállamok között.
Gyurcsány és az őszinteség
Noha, mint ahogy a könyv címe is mutatja, itt egy eltékozolt ország történetéről van szó, a tékozlók egy része, egészen pontosan a szocialisták mégis bírják Paul Lendvai szimpátiáját. Bajnai Gordonról például valóságos dicshimnuszt zeng, de Horn Gyula körül is lefutja az obligát hódolatköröket, míg az ellenkező póluson Orbán Viktor helyezkedik el, akit Lendvai jóformán csak a mohácsi csata elvesztése miatt nem kárhoztat. A baloldali miniszterelnökök közül Medgyessyről van a legtöbb rossz szava, bár a híres Kempinski-koccintást még így is sikerült bátor cselekedetként értékelnie. A Gyurcsány-korszak elemzése pedig már tárgyi igazolása annak a pszichológiai tételnek, miszerint ahogy közeledünk a jelen felé, úgy tudunk egyre kevésbé elvonatkoztatni politikai előítéleteinktől, elvárásainktól.
Lendvai ugyanis szinte mindent képes Gyurcsány Ferenc javára írni. Hittel állítja, hogy az az ember, aki a magyar nyelv alapszókincsének részévé tette a böszmeség szót, modern európai szociáldemokrata pártot akart faragni az MSZP-ből, de elbukott a kriptokommunisták ellenállása és persze Orbán machinációi miatt. A levitézlett kormányfő mentegetésében Lendvai odáig megy, hogy a balatonőszödi beszédet úgy aposztrofálja, mint szenvedélyes kiállást az őszinte politizálás mellett (146. o.). Még köti is az ebet a karóhoz, mikor leírja, hogy csak azok értelmezhetik ezt másképp, akik kiragadják kontextusából az őszödi mondatokat. Csakhogy van egy szövegen kívüli, magát a szöveget a valóságba beágyazó kontextus is, amelyről nem szól a könyv, ezért kell nekem írnom róla: egy nappal a botrány kirobbanása után, amikor a miniszterelnöknek a közvélemény előtt kellett volna számot adnia arról, mire is gondolt például a „végighazudtuk az elmúlt másfél évet” kiszólással, akkor Gyurcsány azt találta mondani, hogy ő ezzel tulajdonképpen az elmúlt húsz évre és az egész politikai elitre utalt.
Vagyis Gyurcsánynak esze ágában sem volt leszámolni a hazugság politikájával, egyszerűen csak be akart olvasni párttársainak. Hát kétségtelenül őszinte volt a beolvasás, csakhogy ez a bűnös őszintesége, aki cinkosai előtt nyíltan beszél, de aki a bíróság (értsd: nyilvánosság) előtt következetesen tagad. És ebben a valóban kiragadásoktól mentes kontextusban Balatonőszöd már nem az őszinteség és a hazugsággal való szakítás nyitánya, hanem egyszerű és nyilvánvaló lelepleződés.
Orbán és a szellemek
Amilyen mértékben igyekszik a szerző Gyurcsány Ferenc politikai felelősségét csökkenteni, legalább olyan mértékben hárítja Magyarország összes társadalmi bűnét Orbán Viktorra. A szinte a könyv egészén végigvonuló gondolat – mindenért Orbánt hibáztatni – Gyurcsány bukásának elemzésekor kap főszerepet. Orbán ti. valóságos médiabirodalmat épített ki, és ezt felhasználva uszított az éppen regnáló hatalom ellen és engedte ki a palackból az antiszemitizmus, a romaellenesség és a nacionalizmus szellemét. Itt kell megemlíteni, hogy Lendvai a miniszterelnök-életutak közé ékelve különálló fejezetekben foglalja össze az imént felsorolt, Magyarországon tapasztalható negatív jelenségeket.
A baloldal bűnei nincsenek ilyen módszeresen felgöngyölítve, igaz, a korrupció, a hazudozás és az ideológiai vakság nem feltétlenül baloldali specifikum, ami nem jelenti azt, hogy azok a bűnök nem léteznek, vagy nem lehet azokat észrevenni. Lendvai meglátta, és jelezte is a balos elhajlásokat, de jobbára csak azért, hogy magára ölthesse az objektivitás álcáját, mert különben Az eltékozolt ország mesteri megvalósítása annak, hogyan lehet elmaszatolni azt az egyszerű, de lényegtelennek semmiképpen sem tekinthető tényt, hogy bármiféle médiamachináció és szellempalackból kiengedés mellett meg ellenére 2002 és 2010 között az országot a szociálliberális koalíció vezette. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert normális esetben a kormányzásért a kormányt illik felelőssé tenni, viszont a pártos gondolkodásnak az árok egyik oldalán sem kritériuma a normalitás.
A fentieknek némileg ellentmond a 200. oldalon olvasható megállapítás, miszerint a Fidesz-média által folytatott „megsemmisítési hadművelet, mely a szociálliberális kormány ellen általában, különösképp pedig Gyurcsány mint első számú közellenség ellen folyt, a következménye, nem pedig oka volt a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány kudarcának”. De Lendvai szocialistákat érintő kritikája a magyar népmese hagyományait követi, azaz kritika is, meg nem is. Hiszen a fentebb idézett gondolat után nem sokkal ez a megfogalmazás üti meg a szemet: „Tagadhatatlan, hogy a szociális-liberális tábor a 2002–2010 közötti években a nepotizmus, az összefonódás és a politikai züllöttség nyomorúságos és visszataszító képét mutatta” (213. o., kiemelés tőlem.). Vagyis: nem ilyen volt, csak így nézett ki. Ezt az olvasatot erősítik az idézetet követő Gyurcsány-dicséretek, amelyek kicsúcsosodnak abban a bonmot-ban, amelynek jegyében érzésem szerint az egész könyv íródott: „Gyurcsány jót akar, de rosszul csinálja, Orbán viszont rosszat akar, de jól csinálja...”
Hogy a magyar közelmúltnak ez a kis történelemkönyve szerecsenmosdatás is egyben, talán igazolja az, hogy az eredetileg német nyelven kiadott könyvhöz Lendvai kifejezetten az anyaországi publikum számára írt egy utolsó, magyar nyelvű fejezetet is Orbán győzelme – az ország zsákutcában címmel. A fejezet tartalma annak címéből leszűrhető. Ehhez sok hozzáfűznivaló nincs, hacsak az nem, hogy az antiszemitizmus, a romaellenesség, a melldöngető nacionalizmus valóban veszélyes (bár korántsem Orbán számlájára írható) rákfenék, az viszont már rosszhiszeműségre valló beállítás, hogy a 2010-es választások után azért fogadtatta el olyan gyorsan a kormány a szomszédos országokban élő magyaroknak magyar állampolgárságot nyújtó törvényt, hogy kifogja a szelet a Jobbik vitorlájából. Lehet ezt így is interpretálni, de úgy is, mint választási ígéretek teljesítését, mely a határon túli magyarok számára felbecsülhetetlen értékű gesztus és hatalmas elégtétel. Persze csak azok számára, akik ötvenévi ott-tartózkodás után nem váltak románná, szlovákká. Osztrákká.
A torzképek valódisága
Az eltékozolt országot olvasva nekem is eszembe jutott egy bonmot; ha jól tudom, Pessoa sziporkázott azzal, hogy az újságíró akkor sem az igazat írja, ha nem az újságba ír. Ami nem azt jelenti, hogy a zsurnaliszta feltétlenül megátalkodott hazudozó, hanem azt, hogy egy sajátos prizmán keresztül szemléli a világot, és a maga vélt jólértesültségéből fakadó magabiztosságára alapozva szereti a saját meglátásait tényekként tálalni. Ez történik Paul Lendvainál is: az elmúlt húsz év történelmi tényeiből, magas tisztséget betöltött politikusokkal folytatott beszélgetésekből, viccekből, közvélemény-kutatásokból és Debreczeni József könyveiből kiindulva (ezek a Lendvai kötetének legfontosabb forrásai) tár elénk egy felismerhető, de mégis meglehetősen eltorzított Magyarország-képet. Hogy a kép valósághűbb legyen, ahhoz a barikád másik oldalán ágáló elemző könyvét is el kellene olvasni, mert akkor kirajzolódna a legpontosabb Magyarország: egy olyan, objektíven nem, csak két torzkép túlzásainak egymásra vetítéséből szemlélhető képződmény, melynek értékeit még nem teljes mértékben, de arcát tökéletesen eltékozolták.
Pap István
Paul Lendvai: Az eltékozolt ország. Fordította: Liebentritt Katalin. Noran Libro, Budapest, 2011
Krónika (Kolozsvár)

Semjén: ahogy a nemzet, úgy a szavazati jog is egységes
Tegnap szavazta meg a magyar parlament az új alkotmányt. Az alkotmányozás az országgyűlés legmagasabb rendű hivatása. Ez az alkotmány nem az elmúlt hónapok vagy évek munkája, hanem 1989 óta folyamatosan folyt a diskurzus az országban arról hogy szükség van egy új alaptörvényre. Az új alkotmány szervesen illeszkedik a magyar történelemhez, a Szent István által megalkotott keresztény állam történetéhez valaint az évszázadok során történő törvénykezés ívéhez.
Duna Televízió Reggel című műsorának Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnökhelyettes volt vendége. Semjén elmondta, hogy az alkotmány nem csupán az államszervezet leírása, hanem egy identitástadó dolog is, azaz megmondja, hogy kik vagyunk mi magyarok, mit gondolunk a világról és mi a mi küldetésünk. Államszervezeti szempontból pedig ez az alaptörvény egy egységes, logikus, világos rendszert épít fel.
Az alkotmány egyik legfontosabb pontja, hogy kimondja, egységes magyar nemzet van, amely történelmi okokból a világban szétszóródva él. Ezzel a ponttal az alkotmány minden határon túli magyart beemel a magyar nemzetbe, átlépve ezáltal egyféleképpen a történelem viharait is. A határon túli magyarságra vonatkozóan ez az alaptörvény kimondja, hogy a régi alkotmányokkal ellentétben Magyarország nemcsupán felelősséget érez az anyaországon kívül élő magyarokért, hanem felelősséget visel is. Ez a cikkely magába foglalja a határon túli magyarok szavazati jogának problémáját is. Az erre vonatkozó jogszabályokat kétharmados törvények fogják leszögezni.
Az alkotmány kimondja, hogy egy magyar nemzet és egy magyar állampolgárság van, függetlenül attól, hogy hol él az illető a világban. A választójog tekintetében az alaptörvény leszögezi, hogy magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgároknak is lehet szavazati joga. Ez az váasztójog magába foglalja az európai uniós váasztásokról, a parlamenti, az önkormányzati, a polgármesteri választásokról szóló törvényeket is.
Erdély.ma

Bírálja a külföldi baloldali és liberális sajtó az új magyar alkotmányt
Az elmúlt napokban számos külföldi napilap elemzést vagy tudósítást közölt a magyar alkotmány körüli vitáról vagy a készülő alaptörvény előírásaiból. Főként a liberális beállítottságú lapok foglalkoztak nagy terjedelemben az alkotmánnyal, újságíróik éles hangon bírálták a tegnap elfogadott alaptörvényt.
Libération: konfliktust szülhet a választójog
A parlamenti jóváhagyás előtt álló új magyar alkotmányról közölt Orbán Viktor miniszterelnök fotójával illusztrált elemzést tegnapi számában a Libération. A baloldali francia újság szerint az új alkotmány „szomorú fordulat a posztkommunista Magyarország történetében”: „a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező Orbán Viktor konzervatív miniszterelnök nem egyszerűen Magyarországra változtatja a Magyar Köztársaság nevét, hanem éppen akkor szakít a jogállam alapelveivel, amikor az Európai Unió soros elnöki tisztét tölti be”. A lap kiemeli, hogy „a konzervatív és nacionalista miniszterelnök és a morális többséget képviselő jobboldal” új alaptörvénye „Istenhez, a Szent Koronához és a hazához folyamodik”, és rögzíti, hogy a házasság kizárólag egy férfi és egy nő között jöhet létre. A szöveg – mint a Libération írja – a határon túli magyarok szavazati jogának megadására is lehetőséget teremt. „A Fidesz célja az, hogy megszerezze a külföldön élő magyarok szavazatait a következő választásokra” – idéz a lap egy meg nem nevezett ellenzéki képviselőt. „A kérdés növelheti a feszültségeket a szomszédos országokkal” – tette hozzá a cikk szerzője, Florence La Bruyere.
Az elemzés úgy véli: „az új alaptörvény Orbán pártjának egyebek mellett befolyást biztosít a teljes intézményrendszerre azzal, hogy létrehoz egy olyan szervezetet, amely lehetővé teheti a Fidesz számára, hogy ha ellenzékbe kerül, egyfajta alkotmányos puccsot végrehajtva visszatérjen a hatalomba.” A Költségvetési Tanácsnak, amelynek tagjai a miniszterelnökhöz több évig közel álló emberek, ugyanis korlátlan vétójoga lesz a parlament által elfogadott költségvetést illetően. És amennyiben az Országgyűlésnek nem sikerül a büdzsét elfogadnia, az Orbán Viktorhoz közel álló köztársasági elnök feloszlathatja a parlamentet – hívta fel a figyelmet a Libération. A lap megjegyzi, hogy a miniszterelnök a jelenlegi 1949-es alkotmányt „sztálinista csökevénynek” tartja annak ellenére, hogy azt 1989 óta folyamatosan módosították annak érdekében, hogy megfeleljen egy európai uniós taghoz méltó demokratikus állam normáinak. „Az új (alkotmány) sokkal rosszabb” – vélekedik a cikk szerzője.
FT: a befektetők üdvözölhetik az adósságféket
A magyarországi alkotmányozási folyamatról közöl írást a Financial Times is. A liberális irányzatú londoni gazdasági-politikai napilap előfizetéses internetes kiadásán – Chris Bryant bécsi tudósító tollából – vasárnap este megjelent értékelés szerint a magyar parlament másnap olyan új alkotmányról szavaz, amelyet ellenzői szerint csekély konzultáció után „hajtanak át”, és amely gyengíthet kulcsfontosságú demokratikus ellenőrző rendszereket és ellensúlyokat. Ellenzéki politikusok és civil társadalmi csoportok arra is figyelmeztetnek, hogy a dokumentum a kormányzó Fidesz „populista-nacionalista és nyíltan keresztény szemléletmódját testesíti meg”, emellett a jövendő kormányok stabilitásának gyengítését is szolgálhatja – áll a cikkben. Martonyi János külügyminiszter azonban a Financial Timesnak nyilatkozva bírálta az ellenzéki pártokat az új alkotmányról folytatott tárgyalások bojkottja miatt, és kijelentette, hogy Magyarország demokratikus intézményeinek szerkezete alapvetően változatlan marad. Kormánytisztviselők szerint Magyarországnak azért van szüksége új alkotmányra, mert az 1989–1990-ben felvázolt jelenlegi alaptörvény átmeneti megoldás volt, és jelentős részben az 1949-ben kelt, kommunista időszakbeli alkotmányra alapult. A bírálók azonban attól tartanak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök – egy évvel a példátlan, kétharmados parlamenti többség elnyerése után – megpróbálja bebetonozni pártja hatalmát – áll a Financial Times írásában. A lap internetes kiadásának cikke szerint a kormányfő párthű személyeket nevezett ki kulcspozíciókba, meggyengített vagy feloszlatott független intézményeket, gyakorlatilag államosította a magánnyugdíjalapok vagyonát és vitatott médiatörvényt fogadtatott el. Tegnap pedig a parlament alig több mint egy hónappal a vita kezdete után szavazott az alkotmányról, amely ellen ezrek tiltakoztak a hétvégén.
A Financial Times szerint a befektetők valószínűleg üdvözlik majd az úgynevezett adósságfék-kiegészítést, amely arra kényszeríti a kormányt, hogy a hazai össztermék 50 százaléka alá mérsékelje az államadósság-rátát a jelenlegi 80 százalékról. Elemzők azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a jövőbeni kormányok keze meg lesz kötve, mivel olyan kulcsfontosságú területeken, mint például az adótörvények, kétharmados többség kell majd a visszavonáshoz – áll a Financial Times írásában. A lap újságírója szerint ugyanakkor a kormány várhatóan egy sor kiegészítő jogszabályt is életbe léptet, köztük azt, amelyik szavazati jogot biztosít a külföldön élő magyaroknak. A lap szerint ez az intézkedés feldühítheti azokat a szomszédos országokat, amelyekben nagy létszámú magyar kisebbség él.
Le Monde: vita várható Brüsszelben
A magyar alkotmánytervezetet ért bírálatokról közölt összeállítást hétvégi számában a Le Monde című francia napilap is. Joelle Stolz kiküldött tudósító írását a mértékadó balközép újság egy olyan rajzzal illusztrálta, amelyen a Szent Korona és egy, a tetején elhelyezkedő keresztre mutató kéz látható. „Az Isten és a Szent Korona jegyében megfogalmazott új magyar alkotmány, amelyet április 18-án kell elfogadnia az Orbán Viktor konzervatív magyar miniszterelnöknek kedvező parlamentnek, éles bírálatokat váltott ki az országban, de az Európai Unióban is rossz érzést keltett” – fogalmaz a cikk szerzője. Hangsúlyozza, hogy a szöveget megfogalmazó kormánypárt, a Fidesz és „keresztény fundamentalista szövetségesei” számára a „kommunista korszak utolsó maradványainak felszámolásáról van szó, helyreállítva az ezeréves Magyarország jogi és szimbolikus folytonosságát”. Az alkotmánytervezet ellenzői szerint viszont a régies hangvételen túl a tervezet korlátozza a szabadságjogokat, és fegyverként szolgálhat a parlamenttel szembeni „alkotmányos puccshoz” – hívta fel a figyelmet a lap.
A Le Monde szerint az alkotmány kapcsán a médiatörvényhez hasonló vitára lehet számítani Brüsszelben.
Kiválasztott népről beszél a Süddeutsche Zeitung
A liberális Süddeutsche Zeitung szombati számában eközben az újság Magyarországgal rendszeresen foglalkozó bécsi tudósítója, Michael Frank a cikk bevezetőjében azt fejtegette: állampolgárok, jogászok, társadalomtudósok felvetik a kérdést, hogy az új alkotmány megalkotását illetően a magyar kormány részéről mi indokolta a „rendkívüli sietséget”. „Nem volt alkotmányozó gyűlés, nem lesz népszavazás” – írja Frank, hangoztatva: még konzervatív beállítottságú polgárok is kifogásolják, hogy az alkotmány egy párt, sőt talán egy ember, Orbán Viktor alkotmánya lesz. A cikkíró szerint a magát „tulajdonképpen nem is demokratának, hanem forradalmárnak” tekintő Orbán Magyarországot és a magyarokat egyaránt „kiválasztott népként” akarja új életre kelteni. Ezért az alkotmány bevezetője, a preambulum egy „magyar hitvallás” – fogalmaz Michael Frank, utalva az Isten, a király, a haza fogalmakra, amelyek – mint vélekedik – egy 19. századi szöveg pátoszával szabják meg az új alkotmány szellemét. A szöveg a koronát nemzeti jelképként említi, Szent Istvánt nemzetalapítóként dicsőíti, a magyarok földjét keresztényként definiálja – írja Frank, utalva arra is, hogy az országot többé nem Magyar Köztársaságnak, hanem Magyarországnak nevezik majd. Azaz – mint hozzáteszi – azt az elnevezést, amelyet az 1989-es fordulatkor demokratikus vívmányként vezettek be, most törlik.
A cikkíró az alaptörvény ellen azt is felhozza, hogy az a családot a férfi és a nő kötelékének nevezi, azaz kizárja a homoszexuális partneri kapcsolatot. Megemlíti, hogy a jövőben egy sor törvény csak kétharmados többséggel fogadható el. A jövőbeni kormányoknak és koalícióknak rendkívül nehéz lesz majd az Orbán által keresztülvitt törvények megváltoztatása – véli a Süddeutsche Zeitung tudósítója, aki szerint az új alkotmány mindennek ellenére a közvetlen törvényi utasítások helyett több kérdésben is játékteret hagy. Ez – mint vélekedik – a médiatörvényről Európában folytatott heves viták következménye is.
Jobboldali forradalomról ír a FAZ
A Frankfurter Allgemeine Zeitung Jobboldali forradalom című elemzésében a cikkíró, Maximilian Steinbeins bevezetőjében beszámol egy közelmúltban az alkotmányjog változásairól tartott tanácskozásról és egy ott bemutatott videoklipről, amely 1989-ben többek között a húszas évei közepén járó, háromnapos szakállal rendelkező, nyitott fehér inget viselő, rövidre nyírt, fekete hajú Orbán Viktort ábrázolja. Az a fiatalember azonban – mint írja – többé nem létezik. A 2011-es Orbán Viktor a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, és nemcsak az, hanem kétharmados többségének köszönhetően a demokratikus Magyarország történetében a legnagyobb hatalommal rendelkező miniszterelnök. Megvan a hatalma ahhoz, hogy – mint a cikkíró fogalmaz – az országnak egy teljesen új alkotmányt adjon. A 2011-es év Orbán Viktora – fogalmaz Steinbeins – nem gondol arra, hogy eközben bárkivel is kompromisszumról tárgyaljon, ellenkezőleg: az új alkotmányt – ahogy nevezik, a húsvéti alkotmányt – „ő és emberei egészen egyedül írták”.
„Az alkotmány célja az arról való gondoskodás, hogy Magyarország nemzeti konzervatív maradjon függetlenül attól, hogy a jövőbeni választások milyen eredményt hoznak” – vélekedik Steinbeins, aki szerint „bizonytalan, hogy Orbán számítása bejön-e”.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

A Húsvéti Alkotmány
Ünnep van, kétszeresen is ünnep: a magyar alkotmányozás ünnepe és a közelgő húsvéti feltámadás ünnepe. A kettő egymásba nőtt, a népszerű megnevezés szerint Magyarország mostani alaptörvénye Húsvéti Alkotmányként írja be magát a köztudatba és az ország történelmének aranykönyvébe.
Én ezúttal sem leszek ünneprontó, és nem állok be azok közé, akik óllá alázták Magyarországot, és most tehetetlen dühükben szedik fel a hídlást. Nem leszek ünneprontó, mert sokadmagammal meg vagyok győződve, hogy ez az alkotmányellenes menetelés arra a sorsra jut, mint a médiatörvény: múlhatatlanul kifullad, lecseng, akárcsak a demokráciaféltés hamis ricsaja, hisz miközben van, aki a nyugdíjkorhatár negyvenéves küszöbéért kiabál, van, aki a korai nyugdíjazás ellen – a magyarországi szabadszájúságnak az új médiatörvény sem szab határt, Orbán Viktor miniszterelnököt nyilvánosan pocskondiázhatja az őszödi rém, szabadon és egyelőre büntetlenül fenyegetőzhetnek –, egy elcsépelt közhelyet újraértelmezve: a kutya ugat, a karaván halad. Az a riogatás pedig, hogy a következő választások után, vagy akár ezeket megelőzően, miután hatalomra kerülnek, mindent “visszacsinálnak”, a rémálmok közé tartozik. Nevetséges. Ehhez kétharmados többségű győzelem kellene. Hogy az új alaptörvény kirekesztő, és egyetlen párt, illetve Orbán Viktor egyszemélyes alkotmánya lenne? Megfeledkeznek arról, hogy az országos konzultáció során a nyolcmillió kérdőívből néhány ezer híján egymillió válasz érkezett vissza. Valószínűsíthető, hogy nem a funkcionális analfabéták küldtek be több mint másfél száz módosító javaslatot. Amennyiben kirekesztésről beszélhetünk, kirekesztette magát az MSZP és az LMP, akiket hiába invitáltak századszor is a parlamenti vitára, mindannyiszor visszautasították azt. Bennünket, mint az elszakított nemzetrészekhez tartozó magyarokat, különösen érdekel az az alkotmányban is szentesített történelmi visszakapcsolás, amely helyreállítja a nemzet múltbéli, jelenlegi és jövőbéli összetartozását, és ezt az együvé tartozást az újra anyaországgá vált Magyarországgal majd minden bizonnyal sarkalatos törvényben rögzített szavazati joggal erősíti meg. Az ellenzék pánikkeltésének gyökereit itt kell kitapogatnunk. A Húsvéti Alkotmány Magyarország feltámadásának alapja és záloga. A köztársaság összeomlásától való félelem egyszerűen megmosolyogtató. Magyarország államformája továbbra is köztársaság. Ha Budapestre utaztunk, eddig is Magyarországra utaztunk. Az alkotmány tulajdonképpen ezt a megnevezést helyezi vissza jogaiba.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sütő András világa
Nagy érdeklődés kísérte a hétfői könyvbemutatót a Bernády Házban. Az est vendége jeles személyiség, Gróf László térképtörténész, a Királyi Földrajzi Társaság (Oxford) tagja volt. Szombathelyen született tősgyökeres “vasi” pedagóguscsaládból, ősei már a 17. század elején Sárvár mezőváros polgárai voltak. Iskoláit Sárváron, Szombathelyen és Budapesten végezte. Katonaéveit a honvéd térképészet kötelékében töltötte. 1956-ban került külföldre. Diplomáját summa cum laude szerezte meg az Oxfordi Egyetemen. Angliában él, nyugalmazott egyetemi professzor. Szenvedélyesen gyűjti a történelmi Magyarország 16-19. századi térképeit, amelyből megalapította a Carta Hungarica térképgyűjteményt. Gróf László jó ideje járja Erdélyt, történelmi és néprajzi múltja után kutatva, erdélyi címerekről és térképekről tart előadásokat. A Bernády Házban viszont Sütő Andrásról beszélt, a budapesti Officina Kiadónál nemrég megjelent Sütő András világa című album marosvásárhelyi bemutatóján. A rendezvényt a Sütő András Baráti Egyesület szervezte, az előadót Nagy Pál elnök mutatta be: “Sütő Andrásnak régi kedves barátja, éleművének egyik kiváló ismerője ugyanakkor. Gyakran találkoztak, gyakran voltak együtt, ezek emlékezetes napok maradtak, olyannyira, hogy Gróf László azóta is gyakran eljön, ellátogat a sírhoz, elhelyezi a virágait, és az emlékezés elevenen él benne.” A Sütő-album ötlete is Gróf Lászlótól való. Nagy Pál aláhúzta, hogy az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő erdélyi képviselője előtt tisztelgő kötet Sütő András életútját, irodalmi pályafutását követi nyomon. Megismerjük a pusztakamarási szülőházban eltöltött gyermekkora, majd nagyenyedi tanulóévei eseményeit, a számos nehézség, akadályoztatás ellenére kibontakozó írói pálya állomásait. Mindez maga az író, Sütő András műveinek idézeteiből, levelezéséből áll össze hiteles életpályaképpé, melyet még közelebb hoz az olvasóhoz a könyvet kísérő mintegy 150 archív fénykép. Szerkesztője Karádi Ilona, előszavát Cs. Nagy Ibolya debreceni irodalomtörténész, kritikus jegyzi. A szövegválogatás Ablonczy László budapesti irodalomtörténész érdeme.
”Sütő Andráshoz baráti kapcsolatok fűztek, és elmondhatom, hogy jól ismerem a Mezőséget, azt a »sáros szegénységet«, ahonnan Ő elindult.” Az íróval az 1970-es években “találkozott”, az Anyám könnyű álmot ígér című könyvének olvasásakor. Rokonszenvük alapja a sok mindenben közös gyermekkori és tájélmény, a sorsvállalás, és persze a páratlan nyelvezet. Sütő néhány magyar szóval a tarisznyájában indult, és hihetetlenül nagy talentummal. És eljutott a csúcsra. Az emlékezőt főleg az ragadta meg, hogy a kollegista Sütő nem felfelé akart “törni”, hanem vissza, azok közé, ahonnan elindult. “És erről az Édesapám jutott eszembe, aki ugyancsak tanító, kántortanító volt, és az volt a vágya, hogy a magyar gyermekeket nevelje.” Amikor aztán személyesen is találkoztak Marosvásárhelyen, életre szóló barátság szövődött közöttük.
Kedves közjátékként Kilyén Ilka színművésznő olvasott fel Sütő Andrástól származó részleteket, és Gali Teréz nagyszalontai énekes dalolt, gitárkísérettel; mintegy zárómomentumként pedig éppen egy Gróf Lászlótól származó balladai hangvételű szöveget adott elő.
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Tisztelgés Bocskai István erdélyi fejedelem és magyar király emléke előtt
A Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzuljaként, a kincses város magyar szellemi-kulturális örökségének őszinte csodálójaként, magyar emberként rendkívüli öröm számomra, hogy a nemes „civitas primaria Transilvaniae”, az egykori fejedelemség első városának lelkes magyar közössége a város egyik legnagyobb szülöttének végre méltó emléket állít. Nagy öröm látni a táblaállítást kezdeményező debreceni Bocskai Emlékbizottság tagjainak lelkesedését, segítő, támogató közreműködését, és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem felbecsülhetetlen értékű hagyományápoló, nemzetmegtartó tevékenységét a magyar történelem egyik legnagyobb fejedelme kultuszának megörökítésében. A mai ünnepi alkalom hitelesen jelképezi a Kárpát-medencei magyar nemzeti összefogást, összetartozást.
És nem utolsósorban különlegesen fontos, hogy a gazdag magyar nemzeti múlttal rendelkező, Erdély egyik legnépesebb magyar közösségének 1000 éves otthont adó Kolozsváron, a városhoz méltó módon, háromnyelvű, magyar, román és angol nyelvű tábla hirdeti a törökellenes harcban kiemelkedő, a vallásszabadságért vitézül küzdő, a magyar rendi szabadságot és államiságot sikeresen megvédelmező és fenntartó fejedelem nagyságát. A tábla ráirányítja a város minden lakójának, valamint az ide érkező külföldi vendégeknek a figyelmét egy gazdag történelmi-kulturális örökségre, egyben arra figyelmeztet, hogy Kolozsváron, Cluj-Napocában, Klausenburgban még sok-sok három- vagy többnyelvű tábla vár elhelyezésre, amelyek feladata lesz a valós multikulturalizmus biztosítása, a hiteles történeti és kulturális ismeretek átadása, jelenkornak való hirdetése. Enélkül a város nem lehet, vagy csak papíron lehet többkultúrájú és többnyelvű.
Olyan történelmi nagyságot állít elénk példaképül az emléktábla, aki minden magyar államférfi kortársánál szélesebb társadalmi összefogást tudott teremteni a nemzeti szabadság megóvása, visszaállítása érdekében. Egy olyan személyiség előtt tisztelgünk, aki szabadságharcos szerepét „isteni küldetésként” fogta fel, aki a reformáció harcosaként toleráns állampolitikát alakított ki minden erdélyi, partiumi, magyarországi felekezet, a katolikusok, a reformátusok, a lutheránusok irányában, aki megvédelmezte az akkoriban már kegyetlenül támadott unitáriusokat is a hol katolikus, hol protestáns irányból jövő elnyomástól. Aki a bécsi béke megkötésével megerősítette a Királyi Magyarország és Erdély önálló államiságát, egy olyan széles látókörű államférfi előtt, aki modern külpolitikai elvek mentén, közép-európai együttes, egymásra épülő politikai látásmódban, kontinentális és regionális garanciarendszerek kialakításában, egyfajta korai európai integrációban gondolkodott. Aki érdekegyezést meg együttműködést tudott teremteni és a függetlenségi harc közös érdekeiben kihasználni, más államok mellett a Moldvai és a Havasalföldi Fejedelemségekkel is.
Végül, különösen fontos, hogy tiszteljük és megbecsüljük Bocskai István erdélyi fejedelmet és magyar királyt, nemzetegyesítő tettéért, politikai végrendeletének mottójáért, amelyet szívleljünk meg, Kedves Magyar Honfitársaim, a jelenben és a jövőben egyaránt: „minden magyarnak, bármely határok közé kerül is, kötelessége segítenie egymást!”.
Szilágyi Mátyás főkonzul 
Elhangzott Bocskai István fejedelmünk kolozsvári szülőházának falán tegnap elhelyezett háromnyelvű emléktábla avatásán.
Szabadság (Kolozsvár)

Alaptörvény
Minden törvényt be kell tartani, s ez alól az állampolgári kötelezettség alól még az illető jogszabály nem ismerete sem mentesít. Egy alaptörvényt (hívják bár alkotmánynak) pedig éppúgy be kell tartani, mint bármely másat, ez sem törvényebb a többinél. Legföljebb időtállóbb. No és szerethetőbb. Ez különösen illik arra az alaptörvényre, amit hétfőn fogadott el a magyar Országgyűlés. Az uniótag demokratikus Magyarország első, nemzeti hitvallást is tartalmazó Alkotmányát.
Elfogadása volt a Kárpát-medence vezető híre az elmúlt napokban, órákban. A momentum ünnepélyességét és a fölötte való örömteli elégedettséget sajnos beárnyékolja, sőt aláaknázza a nemzetellenes magyarországi és a külföldi magyarellenes erők óbégatása, mocskolódása, gyomorforgató tiltakozása és kötekedése. A két balliberális, posztkommunista magyar parlamenti párt, az MSZP és az LMP nem vett részt az alkotmányról tartott szavazáson – ennél tisztességesebb lett volna, ha ellene szavaznak, legalább megdolgoznak a pénzükért a szájtépő demagógok –, a magát nemzetinek valló Jobbik emberei pedig nem szavaztak, mintha legalábbis tetvészkedni küldték volna őket választóik a Tisztelt Házba.
A magyar baloldal nemzetellenes ügyködése egyre veszedelmesebb méreteket, léptékeket ölt. De ebben legalább konzekvensek. Példát vehetne konzekvenciájukról és erőteljes ügyködésükről az a magyar kormánytöbbség, amely a nemzet többségétől (és a határon túlra szakadt magyarokat bízvást ide lehet sorolni a kétharmadot tetézendő) arra kapott legitim felhatalmazást, hogy a rákosi, kádári, horni, gyurcsányi – jórészt átkos – örökséget felszámolja, a bűnösöket elszámoltassa és Magyarországot növekedési és önösszeszedési pályára állítsa.
Ha csak annyival több az új alkotmány az előzőnél, hogy leszögezi: Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyarokért, hogy egy magyar nemzet van és egy magyar állampolgárság, függetlenül attól, hogy hol él a polgár a világban, már akkor is megérte elfogadni. A balliberálisok ama igyekezete, hogy kivonják magukat az új alaptörvény által rájuk rótt felelősség alól, érthető és nyilvánvaló, ha csak a preambulum eme kitételére gondolunk: „Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk”. Ők ugyanis nem állnak készen erre. Talán nem is vallják magukat Magyarország polgárainak. Talán más érdekeket szolgálnak.
Dénes László
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Tőkés: Magyarnak lenni Európában – ez a mi munkánk
A húsvétot megelőző nagyböjt hagyományosan a testi-lelki felkészülés és elmélyülés időszaka. Ennek kapcsán Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke válaszolt a Fidelitas kérdéseire. Az 1989-es romániai forradalom hőse 1990-től 2009-ig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke volt. Brüsszelben és Strasbourgban 2007-óta politizál.
Tavaly, a temesvári népfelkelés és forradalom 20. évfordulóján gondoltuk végig ezt a kérdést barátaimmal és harcostársaimmal. Akkor a „Temesvártól Brüsszelig” címet adták a kollégáim az emlékezésnek. Az elmúlt több mint két évtizedet viszont jobban kifejezi az évfordulós rendezvénysorozat jelszó tömörségű főcíme: „Küzdelem és építés”. A kettő egybejátszása írja le gyakorlatilag azt a folyamatot, amelynek – Istennek hála – tevőleges résztvevője lehettem én is – felelte Tőkés László arra a kérdésre, hogy hogyan látja saját életútját két évtized távlatából.
Tőkés László az interjúban elmondta, hosszú utat tettek meg, ám még korántsem értek a végére. Két évtizeddel a rendszerváltozás után „a kommunizmus kísértete még mindig köztünk jár” – mondta, és hozzátette, nap mint nap a múlt visszahúzó árnyaival kell szembesülniük. „Mindennapi életünkben is tetten érhetőek a múltbéli reflexek, gondoljunk csak a köztulajdon elértéktelenedett voltára, vagy akár arra a fajta felelősségáthárításra, melynek tulajdoníthatóan a volt szovjet tömb államai mind a mai napig következmények nélküli országoknak tekinthetők” – emlékeztetett. Hozzátette, hogy nem lehet megkerülni a múlttal való őszinte szembenézést, mert ezzel a jövőt is kockára tennék.
A kettős állampolgárság nem csak szimbolikus 
Sok tízezer határon túli magyar kérelmezhette a magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítási eljárás keretében, „ez egy nagyon fontos döntés volt, felért egy nemzetpolitikai rendszerváltozással” – vélekedett az EP-képviselő, aki hozzátette, ha csupán mennyiségi megközelítést alkalmazunk, már az is erős érvnek tűnik, hogy tízmillió magyar helyett ezután egy közel tizenötmilliós nemzetről beszélhetünk Európában – s ezáltal már az erős középnemzetek mezőnyébe lépünk előre. „De ennél is fontosabb számunkra az ügy tartalmi oldala. Az egyesülő Európában újbóli történelmi lehetőség adatik, ami egyben erkölcsi korparancs, hogy magyarságunk magára találjon, és millenáris örökségének folytatásaképpen – remélt jövője érdekében – talpra álljon” – felelte Tőkés László a kettős állampolgársággal kapcsolatosan.
Az új alkotmány a szabad Magyarország kulcsa 
„Nem építhetjük meg közös magyar hazánkat a 21. században egy, a 20. századot épp lezáró, toldozott-foldozott, ideiglenes alkotmány foglyaként. Többen azt állítják, hogy nem volt alkotmányozási kényszer – ám a kényszer és a kötelesség között lényeges különbség van, és megítélésem szerint a nemzeti kormánynak – ahogyan egyébként az eddigi kormányok mindegyikének – kötelessége volt új megalapozást adni annak, amit szabad Magyarországként elterveztünk, megálmodtunk. Történelmi időket élünk. Nemzeti feltámadásban gondolkozunk és reménykedünk” – mondta el Tőkés László a napokban elfogadott új alkotmánnyal kapcsolatban. Az EP-képviselő úgy véli, hinni kell saját erőinben és abban, hogy ezek az erők összeadódnak.
Véleménye szerint az elfogadott új alaptörvény „emberi s magyar – és ez a lényeg”. „Másfelől olvasom a posztkommunistáknak, vagy a velük a hatalom kedvéért elvtelenül kiegyező áldemokratáknak a fanyalgásait, és önkéntelenül felötlenek bennem ezen kényszeres »véleményvezéreknek« az őszödi beszédet igazoló apológiái. Ellenpontként kívánni sem lehetne jobbat: van egy korszerű alaptörvényünk szemben a hazugság-dömpinggel” – mondta el.
Az Orbán Viktor vezette kétharmados többségnek volt bátorsága felvállalni magyar múltunkat és keresztény gyökereinket, szemben például az Európai Unióval, ahol a kétezer éves keresztény Európát egyfajta félreértelmezett „politikai korrektség” jegyében egyetlen tollvonással áthúzták – szögezte le.
Ez egy komoly feladat, nem lehetett csak úgy letudni 
Nemrég egy magyarországi politikus ismerősöm kifakadt, hogy „Európában mindenkinek mindent szabad, kivéve a magyaroknak”. 2011-re nagyjából idáig sikerült letornászni az 1956-ban (és azelőtt) szerzett hírnevünket azáltal, hogy „hazudtunk reggel, délben, este”. Az Orbán-kormány 1956 örököseként nem engedhette meg magának, hogy tájba simulóan „letudja” az EU-elnökséget, hogy példás magaviseletű, ámde önálló elképzelés és akarat nélküli „jótanulóként” elvtelenül alárendelje magát Európa „békediktátumának” – fejtette ki véleményét Tőkés László a soros elnökségről.
A múlt a krisztusi feltámadásban fordulhat jóra 
„II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának 300. évfordulóján a kereszt és a feltámadás jegyében idézem meg Nagyságos Fejedelmünk imádságában formát öltött és áldozatos életében gyümölcsözött nemes hitét. Megváltó Istenünkbe vetett élő hittel kérem az Ő gazdag áldását életünkre, nemzetünkre és húsvéti ünnepünkre. Nemzetünk megszenvedett múltja a krisztusi feltámadásban fordulhat jóra” – mondta el Tőkés László azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a Húsvét milyen üzenetet hordoz a 21. században. mno.hu
Erdély.ma

Lehetne más?
Az Országgyűlésbe a tavalyi választásokon szinte a semmiből bejutott Lehet Más a Politika budapesti performanszával egy csapásra megoldotta határon túli ismeretlenségével kapcsolatos dilemmáját. A politikai céljait a részvételi és képviseleti demokrácia minőségének, a társadalmi igazságosságnak, valamint az ökológiai fenntarthatóság megteremtésére alapozó párt képviselői az elmúlt időszakban Kárpát-medencei látogatások keretében igyekeztek ellensúlyozni, hogy alakulatuk neve nemigen cseng ismerősen a külhoniak fülében. Nem véletlenül, hiszen határon túli ügyekben az LMP mindeddig csak kevésszer hallatta a hangját, ellenben sokszor olyankor is árnyékra vetődött. Például amikor élesen bírálta az Orbán-kormány médiatámogatásait, és éppen azt a bukaresti magyar lapot vette védelmébe, amelyik az elmúlt öt évben a baloldali kormányok részrehajló támogatásának haszonélvezője volt.
Vagy amikor megszavazta ugyan a kettős állampolgárság kiterjesztéséről szóló törvényt, de ellenzi a honosítottak szavazati joggal való felruházását. E téren még elfogadható az az indoklásuk, miszerint egy adott közösségben azoknak kell döntést hozniuk, akik magukon viselik ezeknek a döntéseknek a következményeit, ama érvelésük viszont gyenge lábakon áll, miszerint a szavazójog összeegyeztethetetlen az autonómiatörekvésekkel. (Mintha Bukarest csak a román állampolgárok alkotta Székelyföld önrendelkezését lenne hajlandó elismerni…) No de ez a dilemma is legyen csak az LMP baja.
Az erdélyi magyarok fájdalma ez esetben az, hogy miközben a párt vezetői – például az RMDSZ februári kongresszusán – többször hangoztatták: az anyaországi alakulatoknak nem szabad „Budapestről osztani az észt” a határon túlra, ők tettekben, erdélyi magyar fotósok alkotásainak letakarásával fejezték ki a külhoniak iránti „szimpátiájukat”. Azaz bort isznak és vizet prédikálnak: nem akarják, hogy mi beleszóljunk az anyaországi politikába, viszont éppen ők használták fel belpolitikai céljaikra, jelesül az Orbán-kormány bírálatára a határon túliakat. (Mondjuk, „kordonbontó” akciójukkal azzal is célt tévesztettek, hogy a Kossuth teret még 2009-ben jelölték ki a kiállítás helyszínéül, amikor az Orbán-kormány még sehol se volt – de ebbe meg mi nem szólunk bele.) Reméljük, az LMP is belátja: a külhoniakkal kapcsolatban lehet másképp is politizálni.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Jogi tragikomédia Nagyváradon: újabb prefektusi vétó a magyar színháznak
Közigazgatási bíróságon támadta meg a Bihar megyei prefektúra a Nagyváradi Magyar Színház létrehozásáról szóló megyei tanácsi határozatot is. Mint arról beszámoltunk, februárban egy, Szigligeti Színház néven létrejövő intézmény alakításáról döntött a megyei önkormányzati testület az RMDSZ-frakció kezdeményezésére, ám március idusán ezt a határozatot bírósági úton támadta meg a prefektúra, s ezzel az ítélethozatalig hatályát is vesztette a döntés. Március végi ülésén Nagyváradi Magyar Színház néven újra önálló magyar intézmény létrehozásáról határozott a testület, s most a prefektus ezt is perre vitte, s ezzel blokkolta hatálybalépését is. Az indoklásban egyebek közt az áll, hogy a mostani határozat gyakorlatilag ugyanazt tartalmazza, mint az előző, már megtámadott. Szabó Ödön RMDSZ-es megyei önkormányzati képviselőnek azonban más a véleménye.
Míg az előző több intézmény átszervezéséről, több társulat egybegyúrásáról szólt, ez a mostani egyértelműen egy teljesen új intézmény megszületéséről. Ezek szerint a Bihar Megyei Tanács nem hozhat létre új kulturális intézményt?” – tette fel a kérdést lapunk megkeresésére a tanácsos. Szabó Ödönnek egyébként meggyőződése, hogy Gavrilă Ghilea kormánybiztos politikai, és nem jogi megfontolásból tette, amit tett. „A prefektus úr csak a formáját hozza. Bebizonyította, hogy a joghoz semmi köze nincs a prefektúra döntésének, ami a magyar színházzal mint önálló intézménnyel és a magyar közösség jogos igényével kapcsolatos. Úgy látszik, a Réven szerzett jogi diplomája ilyen következtetésre viszi” – fogalmazott a politikus. Szabó Ödön egyébként azt mondja, tekintve, hogy a magyar színház ötlete a liberális többségű tanács kétharmadának támogatását élvezi, a testület újra és újra meg fogja hozni ilyen értelmű határozatait.
Krónika (Kolozsvár)

Példátlan egyházi összefogás Alsórákosért
Az elszaporodott erőszakos bűncselekmények, a közbiztonság tragikus megromlása, illetve a hivatalos szervek magatehetetlensége késztette az erdélyi és partiumi lelkészeket arra, hogy közös istentiszteleten vegyenek részt Alsórákoson. A helybéli és betelepedett cigány lakosság miatt már senki nem érezheti magát biztonságban a Brassó megyei településen, ami odáig vezetett, hogy nemrég lincshangulat alakult ki a községben. Az istentiszteleten több mint negyven lelkész és harminc gyülekezeti tag volt jelen, együtt imádkozva a közösség békességéért.
Alsórákoson a közbiztonság annyira megromlott, hogy a gyerekek félnek kimenni az utcára, futva szaladnak haza az iskolából, nehogy bántalmazzák őket cigány iskolatársaik. Lelki terror alatt tartják az óvodásokat is, akiknek a rajzain gyakori motívumként fordulnak elő földön fekvő, vérbe borult, gyakran megcsonkított gyerekek. A mezőgazdasági munka teljesen reménytelen, mert a cigányság helybenhagyja a földjükre kimerészkedő embereket, ha pedig sikerül valamit elvetni, a betakarítást már nem a gazdák végzik el. A hatóságok úgy tűnik teljességgel tehetetlenek, egyáltalán nem tudják kordában tartani a kialakult tragikus helyzetet.
Mivel a helybéli lelkész Barát István és családja is a fent említett körülmények között végzi szolgálatát, a lelkipásztori közösség úgy döntött, hogy a maga eszközeivel fejezi ki a szolidaritását szolgatársuk és a község mellett. Szerdán az ország minden tájáról az alsórákosi református templomba gyülekeztek a református lelkészek. Több mint negyvenen gyűltek össze a bűnbánati istentiszteleten, ahol a helybéli lelkipásztor a nagycsütörtöki alvó tanítványokról beszélt. Igehirdetésében kiemelte, hogy nem aludhat az, akire Isten reábízta anyaszentegyházát.
A helybéli gyülekezeti tagok meghatódottsága nem csupán az igehirdetésnek szólt, hanem a megtapasztalt együttérzésnek, és a megoldásba vetett reménységnek. A lelkészek a bűnbánati istentisztelet után közös nyilatkozatot írtak alá. „Az apostol intése szerint mindenkinek csendesen kellene munkálkodnia, és a maga kenyerét ennie. Tudjuk, hogy Alsórákoson nem mindenki cselekszik ekképpen. Jogotok van hozzá, hogy elvonjátok magatokat mindenkitől, aki rendetlenül él, és azzal ne társalkodjatok, hogy megszégyenüljön. Mindazonáltal ne ellenségnek tartsátok, hanem atyafiakként intsétek őket” – áll az Alsórákosi Nyilatkozatban.
Akik nem vehettek részt az istentiszteleten, azok otthon a maguk templomában imádkoztak a közösség megbékéléséért, s szeretettel kérik a református és más felekezetű egyházközségek lelkészeit, hogy a feltámadás ünnepén közösen imádkozzanak a megbékélésért, az alsórákosiak sorsának jobbrafordulásáért.
HOVER ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)

Mi lesz az őszi népszámlálás eredménye?
Szerda délután Kiss Tamás, a kolozsvári székhelyű Institutul pentru Studierea Problemelor Minorităţilor Naţionale (A Nemzeti Kisebbségek Problémáit Kutató Intézet) kutatója, az elemzési és kutatási osztály vezetője tartott előadást Népszámlálás 2011 címmel. A Bihar megyei RMDSZ létrehozta Szacsvay Akadémia kisebbségkutatási előadássorozatának második találkozójára nem túl sokan jöttek el, a jelenlévők viszont élénk érdeklődést mutattak a téma, a romániai magyarság demográfiai alakulása és népesedési perspektívái iránt.
Kiss az októberi népszámlálás eredményeit befolyásoló tényezőket ismertette, ábrákkal, táblázatokkal, diagrammokkal illusztrálta a kutatási adatokat. A 2002-es népszámláláskor kimutatták, csökkent az erdélyi magyarság száma – bár ez nem volt egyenletes–, idén a szakemberek arra számítanak, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén nem csökken a magyarok aránya.
A migráció az egyik fontos tényező, amely a számításokban szerepet játszik. A rendszerváltás környékén főleg a nagyvárosban élő magyarok (Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad) telepedtek le máshol, az ezredfordulót követően Lengyelország után Románia lett a legnagyobb „kibocsátó”, becslések szerint 2,5–2,8 millió román állampolgár él életvitelszerűen külföldön, főleg nyugat-európai országokban. S míg a románok inkább Spanyolország, Franciaország, Olaszország felé veszik az irányt, az erdélyi magyarok az angolszász területeken próbálnak újabban szerencsét, kevesebben mennek Magyarországra.
A termékenység a másik fontos tényező, mely a népszámlálási adatokat befolyásolja, részletezte a kutató, vagyis az, hogy hány gyermeket vállalnak a nők, a vizsgálatok pedig azt mutatták ki, az ideális arány alá estek a romániai adatok, vagyis kevés gyermeket vállalnak mind a románok, mind a magyarok. A múlt rendszerben például a nők a húszas éveik elején szültek, általában két gyereket, mára ez eltolódott a húszas éveik második felére, (és) országosan csökkenés tapasztalható. A tervezett gyerekszámokról is beszélt az előadó, egy 2008-as kutatás eredményeinek ábráját tárva a közönség elé. Ebből kitűnt, hogy míg a felsőfokú végzettséggel rendelkező erdélyi magyarok háromnál több gyereket szeretnének, addig a hasonló iskolai képzést folytató román fiatalok csak egy gyereket terveznek. Felmerült persze a kérdés, hogy tulajdonképpen hány gyerek született, de a kutató hangsúlyozta a tervezésben mutatkozó különbség fontosságát.
A halandósági arányt és az asszimilációs folyamatokat is számításba kell vegyék a szakemberek. Vannak olyan erdélyi régiók, amelyekben problémamentes az anyanyelv, a magyar identitástudat átörökítése a családban (például a Székelyföldön vagy Kolozsvár, Nagyvárad bizonyos rétegeinél), a szórványban élő magyarság és a vegyes házasságok esetében viszont ez nehezebben valósul meg. A román-magyar vegyes házasságok aránya amúgy a harmincas évek óta állandó, mondta az előadó.
A népesség előre számítása alapján a magyarok száma 1,3 millió alá esik, viszont a románok gyerekvállalási kedvének csökkenése és a migráció növekedésének eredményeként valószínűleg Erdélyben a magyarok 19,6 százalékos aránya nem fog változni, vélekedett Kiss Tamás. Az arányt viszont két ki nem számítható tényező befolyásolja: a külföldön élő romániaiak száma, még nem tudni, hogy beleszámolják-e őket az ország lakosságába-e vagy sem (bár az Európai Unió el akarja kerülni a kettős regisztrációt), és a magyar identitású romák száma, óriási szakadék van ugyanis azok száma között, aki felvállalja magát, és akit a környezete tart romának. A népesedéspolitika kapcsán különböző dimenziók számításba vételével fejtegette azt a kutató, mit lehetne tenni és kinek kellene tenni az erdélyi magyarság megmaradásáért.
A közönség soraiban ülők közül többen is megdicsérték az érdekes előadást, valamint arról is érdeklődtek, lehetne-e a kutatási eredményeket a fiatalok, iskolások elé is tárni, hiszen őket kell szembesíteni a jelen helyzettel. Az előadássorozatot moderáló Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke a vallás és a gyerekvállalás közötti kapcsolatról érdeklődött, majd egy, a közönség soraiból érkezett kérdés kapcsán, mely a romák számára vonatkozott, hosszan fejtegette a romakérdés politikáját. A népszámlálás mindenesetre kulcskérdése a 2011-es évnek, és ebben pártállástól függetlenül egyetértenek az emberek. Freund Emese
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Az alkotmányról
„Magyarország megújulásának, feltámadásának napja ez azok számára, akik szeretik Orbán Viktort. Az ország másik fele gyásznapra gondol, ők azt hiszik, most kezdődik valami olyasmi, ami miatt félárbocra kell ereszteni a zászlókat” – mondta az új alkotmányról tartott előadásában Tölgyessy Péter Budapesten.
Emlékeznek 2004. december 5-ére kedves olvasóim? Emlékeznek arra a „gyűlöletbeszédre” s gyűlöletkampányra, amelyet Gyurcsány Ferenc és Kovács elvtárs vezérelt le a 2004. december 5-ét megelőző kampányban, 23 millió „románnal” riogatva a magyar társadalmat, s amely intenzitásában vetekedett Ceauşescu legsötétebb magyarellenes kampányával is? 2011. április 18-án a magyar Országgyűlés elfogadta az új magyar alkotmányt, amely ha 2004. december 5-e miatt katarzist nem is hozott, de megpróbálta feledtetni azt, s valószínűleg szavazati jogot is ad majd a már korábban elfogadott kettős állampolgársági törvény mellé. Köszönjük, miniszterelnök úr!
És erről soha ne feledkezzünk meg, kedves olvasóim! Olyan pillanat ez, amikor jó magyarnak lenni, s bevallhatjuk azt is, nem sok van ilyen a mi életünkben. De most van!
És ne feledkezzenek meg azok se, akik majd élnek a lehetőséggel, és felveszik a kettős állampolgárságot, de ne feledkezzenek meg azok se, akik nem. Egyet viszont kimondhatunk. Ez az alkotmány lesz az, amely hosszú idő óta az állunk alá nyúlt, és felemeli a fejünk, jelezve azt, hogy valahol figyelnek ránk, számon tartanak! Ez az alkotmány lesz az, amely kiegyenesíti a hajlongásba meggörbült derekunkat, s rádöbbenünk, hogy jó magyarnak lenni, s hogy lehet egyenes derékkal is élni! Ez az alkotmány biztosítja azt tömegesen a külhoni magyarságnak, amelyet eddig csak néhány kiváltságos státusú embernek biztosított kiváltságos helyzete, hogy kettős állampolgár lehet. És ki kell mondanunk azt is, hogy a „magyar állampolgárság” jól megfér együtt a „román állampolgársággal” azok számára is, akik itt élnek, és azok számára is, akik nem. Sőt úgy hiszem, ez a kettősség segít hozzá, hogy kisebbségi emberként most már a kettős állampolgársággal a kezünkben – „teljes jogú román állampolgárok” és „teljes jogú magyar állampolgárok” lehetünk. Ami hiányt pótol egyik oldalon, plusz lesz az számunkra a másik oldalon.
A 2004-es szavazás után sokan, akik Csíkszeredába jártunk, láthattuk, hogy a Lovas Csárda előtti hídnál, az Udvarhely felőli oldalon, bal oldalt egy kis mezei-erdei út indult a Hargita felé. És akik arra jártak, láthatták, hogy rögtön a letérő előtt, a főút mellett egy nyílszerű deszkatábla állt egy karóra szögezve a Hargita felé mutatva, s ez állt rajta: 2004. december 5. utca. Ferenczes István barátom, a Székelyföld akkori főszerkesztője „gyönyörű” esszét írt arról, amit röviden úgy fogalmazhatnék meg: Tamási Ábelje, azaz mi mehetünk vissza újra a rengeteg fele. Biblikus a név, s jelképes az útirány! És az a tábla – mindig megnézem – azóta is ott áll, kissé megszürkülve, megkopva, pedig hét év telt el azóta. Hóviharok voltak, ki is dőlhetett volna, de nem dőlt ki, vagy ha mégis, valakik, gondos kezek, akiknek fájt az a szavazás, mindig visszaállították. Mementónak. Azt a táblát most, 2011. április 18. után az új magyar kormánynak köszönhetően el lehet távolítani! De még ne dobjuk el! Tegyük be akár a csíkszeredai Múzeumba, akár a Haáz Rezső múzeumba – emlékeztetőül is, de azért is, hogy bármikor elővehessük. A mai Magyarországon vannak még olyan erők, akik 2004. december 5-én ellenünk szavaztak, s most is ellenünk szavaznának!
Az új alaptörvényről pedig annyit: a Szent Koronának ott a helye szerintünk is az alaptörvényben, s kár, hogy nincs rajta a zászlón is. Jól mutatna. És reméljük még azt is, hogy az új alaptörvénnyel törvényes jogot nyer az álságos beszéd helyett az egyenes beszéd. A gyűlöletbeszéd helyett a szeretetbeszéd, ha úgy tetszik. És a Haza „haza” lesz, a család család. Mi pedig csak: magyarok.
Lőrincz György
A szerző székelyudvarhelyi író
Krónika (Kolozsvár)

A család hangja
Bemutatták dr. Szőcs Géza új könyvét
Bár rövid idő alatt készült el, mégis több évtized óta felgyűlt, beérett anyag van abban a kiadványban, ami dr. Szőcs Géza volt rádiós szakember, egyetemi tanár nevével fémjelezve megjelent. A család hangja című könyv ismét egy olyan sokoldalú kiadvány, ami egyaránt felfogható művelődéstörténeti, szociológiai és nagyon emberi hangokat tartalmazó műnek. A könyvet szerda délután mutatták be a Céhtörténeti Múzeum Incze László Termében.
A lélek, az oskola és a szülőföld hangjának a folytatása A család hangja, melynek méltatatására a szerző jó barátja, Sylvester Lajos közíró vállalkozott. „Ez a könyv a mi könyvünk, 12 életút szerepel a kötetben, az képezi a törzsanyagot. S azért is érdekes, mert tárgyilagosan közvetít gondolatokat, annak ellenére, hogy az emberek nagy többsége hajlamos kiszínezni mások és saját élettörténetét is” – mondotta a közíró, aki szerint fantasztikus az a munka, amit dr. Szőcs Géza a magyar kultúra és társadalom érdekében tett. Sylvester Lajos szerint A család hangja akár emlékműként is felfogható, amit az írója a magyar társadalomnak jelképesen állított.
A kötet méltatása után a szerző, a tőle megszokott öniróniával, finom humorral megtűzdelt szellemi utazáson vezette végig a jelenlevőket, akik első kézből értesülhettek arról, hogy mit és miért tartalmaz a kiadvány. A nevetőizmokat is próbára tevő önvallomás alatt megtudhattuk: bár sokan azt gondolnák, hogy a kötetben bemutatott 12 család egy szubjektív válogatás eredménye, ez nem így van: hosszas fontolgatás és rostálás alapján kerültek bele a kötetbe, és a sértődések, kifogások elkerülése végett ábécé sorrendben. Végül ez nem így sikeredett – mondta dr. Szőcs Géza, aki szerint egy fizikusnak megbocsátható, hogy a betűrendet IGH-ra cserélte fel véletlenül GHI helyett.
A sorozat negyedik kötete négy fejezetre tagolódik. Az elsőben a szerző a vele egykorú „ifjakat” szólaltatta meg, akik hét-nyolc évtizedre visszanyúló élményeiket osztják meg az olvasókkal. A második fejezet egyben a kiadvány névadója is, és a fiának születésére emlékezik vissza a szerző, aki a kisbaba nevében fogalmazta meg a gondolatait. A harmadik negyed a színpad hangja, hiszen dr. Szőcs Géza neve összefonódik a színházi élettel, írt már gyerekszíndarabot, és a világot jelentő deszkákra vitt több klasszikust is.
A negyedik fejezet sokak számára érdekes lehet: az Egy más világ hangjában az íróember a róla szóló szekuritátés megfigyelési-dossziékba nyújt betekintést, de ugyanitt olvashatunk a málenkij robot és az orosz hadifogság történéseiről is. A könyvvel egy időben jelent meg a Háromszéki harangszó című CD is: ez fejezeteket tartalmaz egy székely rádiós naplójából, a pár perces részleteket tartalmazó hanganyagokat egy kolozsvári színész mondta fel a korongra. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magunkat látni mások tükrében
Tapodi Zsuzsanna irodalomtörténész szerint fontos, hogy tiszta fogalmakkal dolgozzunk
Alig fejeződött be Csíkszeredában a harmadik Imagológiai Konferencia (2011. április 15–16.), interjúalanyunk, a Sapientia EMTE Gazdasági és Humántudományok Kara humántudományok tanszékének vezetője és kollégái már azon vannak, miként serkenthetnék újabb részvételre a nemzetközi tudományosság minél több szaktekintélyét, még vonzóbbá téve rendezvényüket, az eddiginél szélesebb körűvé az idén két napba és szekciókba sűrített tanácskozásukat. Beszélgetésünk fő témája ez az útkeresés.
Elégedetlenek a részvétellel? De hiszen a korábbi konferenciákhoz képest rekordszámú előadás hangzott el, és olyan központokból is érkeztek előadók, ahonnan eddig nem mutatkozott érdeklődés.
– Könnyű volna e nyilvánvaló eredmények fényében sütkérezni, hiszen a közel ötven előadás önmagért beszél, akárcsak az a tény, hogy a házigazda Csíkszereda két kara mellett Kolozsvárról, Bukarestből, Marosvásárhelyről, Debrecenből, Szegedről, Újvidékről, Budapestről, Rómából érkezett előadók értekeztek a mássághoz kapcsolódó irodalmi és társadalmi kérdésekről.
Nem nehéz elképzelni azt sem, hogy ilyen felhozatal mellett a bemutatott dolgozatokból szerkesztendő kötet akár áttörést is jelenthet munkánkban. Eddig ugyanis, az első két konferencia alig-alig lépett túl a címükben meghirdetett kereteken: Románok a magyar irodalomban – Magyarok a román irodalomban.
Az induláskor megfogalmazott céljainktól ma sem tértünk el, de, mert azt tapasztaltuk, hogy előadóink amúgy is bátran feszegették a határokat, az idén mi is beemeltük vizsgálódási körünkbe a nyelvi, kulturális, vallási másságot, az irodalomtörténeti megközelítésen túl szociálpszichológiai, antropológiai, néprajzi, politológiai, filmesztétikai megvilágításban, és akár tágabb körben végzett kutatásokat, problémafelvetéseket szorgalmaztunk. Igaz, így nehezebb címet adni egy konferenciának, de abban minden előadás közös volt, hogy valamilyen módon érintette a nemzeti-etnikai sztereotípiák, mítoszok, ön- és másság-képek megannyi vonatkozását. Csakhogy...
A problémákról talán majd később. Előbb tisztázzuk, mi fán is terem az imagológia?
– Az imagológia formálisan az összehasonlító irodalomtörténet részdiszciplínája, a társadalomtudományokhoz is szorosan kapcsolódik. Jelentése imágó- vagy imázskutatás, az egyénről és közösségről alkotott véleményeket tanulmányozza, egymást feltételező és egymásra ható folyamat keretében. Az irodalomtudomány ugyanis a huszadik század második felében fokozatosan interdiszciplinárissá vált a kultúratudományok tágabb keretében.
Az irodalmi jelenségek amúgy sem csupán önmagukban léteznek, hiszen emberek írnak, emberek olvasnak, emberek a közvetítők, s ez által integrálódnak a társadalmi kommunikációba. A szociológiának, a szociálpszichológiának, a politológiának, történettudománynak, a néprajznak, de talán még a közgazdaságnak is számottevő mondanivalója lehet a másságképpel kapcsolatban. Azokban a felsőoktatási intézményekben, amelyekben összehasonlító irodalommal is foglalkoznak, többé-kevésbé programszerűen az imagológiai kutatás is napirenden van.
Egyetlen embernek, legyen az bár főszervező, szinte lehetetlen befognia akár egy kétszekciós rendezvény minden mozzanatát is. Ennek ellenére önt szinte mindenütt ott lehetett látni. Milyen tanulságokkal távozott az ünnepélyes zárszó után?
- Jó volt tapasztalni az előadások sokféleségét, a megközelítések színességét, s mindenütt, ahol jelen tudtam lenni, olyan gondolatokat hallottam, amelyek élénk beszélgetéseket váltottak ki, akár az ülésen, akár a szünetekben. Általános tanulság, hogy induláskor nem árt röviden meghatározni a használt fogalmakat, akár az időkorlát ellenére is – hiszen mindannyian tudjuk, hogy nehéz eredeti gondolatokat húsz perc alatt kifejteni, ha az idő egy részét meghatározásra kell fordítani.
A viták egy jó része azonban a más-más módon használt terminológiából s az ebből adódó félreértésekből fakadt. Észrevettem ugyanakkor, hogy azok a kérdésfelvetések aratták a legnagyobb tetszést, amelyek valamiképpen bennünket érintettek, saját helyzetünk értelmezését segítették – mások szövegeinek, kultúrájának tükrében.
A régiónkra jellemző értékrendbeli, eszmei és politikai válságok okait illetően azokra nagyjából meg is fogalmazódott a válasz, s úgy tűnik, lassan nyoma vész annak az ideológiai-eszmei vákuumnak, amely a rendszerváltások következtében hirtelen fellépett, s ahová ellenőrizetlenül tódult be, jobb híján, a múlt mindenfajta nacionalizmusának hordaléka. Ez a fajta identitási válság korábban erőteljesen közép-kelet-európai színezetűnek tűnt, de mind jobban bebizonyosodik, hogy a multikulturalitástól megoldást remélő nyugatot is utoléri.
Ezek szerint az önök konferenciája nem periférikus, provinciális, hanem igen időszerű, megoldatlan kérdésekre választ kereső tudományos fórum.
– Valóban. Mégis, elég fárasztóan, nekünk mindegyre bizonygatnunk kell, hogy törekvéseink jóval több figyelmet érdemelnek. Persze, ezért nekünk is többet kellene tennünk, és bár tavaly angol nyelvű nemzetközi konferencián vetettünk össze különböző kulturális diskurzus-típusokat, az együttélésből adódó problémakört nyelvészeti szempontból megközelítve, illetve a kolozsvári Kisebbségkutató Intézettel közösen háromszor is szerveztünk már a két- és többnyelvűség kérdéseit kutató tudományos konferenciát, még akad dolgunk elég.
A konferencia előzetes programját ismerve is feltűnt, hogy a magyar kutatók arányához képest a bejelentkező román szakemberek száma több mint szerény. Miként lehetne ezen úgy mozdítani, hogy a rendezvénynek ne csak „mi mondjuk, mi halljuk” típusú visszhangja legyen?
– Olyan gond ez, amit józanul és igen alaposan, minden szempontból elemeznünk kell. Az alulreprezentáltság mindhárom konferenciánkra többé-kevésbé jellemző volt. Az idén ráadásul a bejelentkezés után megbetegedett román és szlovák kollégák hiánya tovább növelte ezt az aránytalanságot.
Egyet meg kell értenünk: egy román kollégának egy erdélyi magyar szakemberrel leülni egy asztal mellé nem ér föl nemzetközi kontaktussal, s ha választania lehet, Csíkszereda helyett inkább Madridba vagy Brüsszelbe megy. Ha ezt a konferenciát, mondjuk, valahol Magyarországon rendezték volna, egész biztos, hogy a román érdeklődés is nagyobbnak bizonyul. Elvégre egy külföldi rendezvényen részt venni a tudományos karrier szempontjából mindig előnyösebb. S ráadásul ez az itthoni magyar kutatókra, tanárokra is áll!
Miként hasznosítják a konferencián bemutatott előadásokat?
– Az előadásokból, amelyek nem egyszer terjedelmesebb, alaposabb dolgozatok vázlatai csupán, könyvet szerkesztünk. Szerettük volna a rendezvényen átnyújtani a résztvevőknek az előző konferencia kötetét, de a nyomda nem készült el vele időben. Tanulva az esetből, a most zárult rendezvény tanulmánykötete szerkesztésének már a konferencia után nekiláttunk. A szerkesztés pedig, ami rám hárul, jó alkalom lesz arra, hogy elmélyült, árnyalt képet nyerjek, nyerjünk a konferencián végzett munkáról. Amiről pillanatnyilag inkább csak benyomásaim és sejtéseim vannak.
Többkötetes szerzőként mennyire ihlette meg az imagológiai betájolódás, foglalkozik-e a gondolattal, hogy a kérdéskörben átfogó művel jelentkezzék?
– Azt tapasztaltam, hogy ha foglalkozni kezdünk az embertudományok valamelyik szeletével, akkor előbb-utóbb rá kell jönnünk arra, hogy minden mindennel összefügg. A matematika által kidolgozott hálóelmélet modellként szolgálhat: egyik csomó a másikkal összefügg, miközben annyi kapcsolat jön létre, hogy tulajdonképpen rizómává, labirintussá is teszi a nagy egészet, melyben nehéz eligazodni. A tudománynak pedig pontosan az a feladata, hogy kiutakat keressen.
Következő, szélesebb olvasóközönséghez szóló könyvem biztosan a másság kérdéskörét járja körül, jó ideje gyűjtöm már hozzá az anyagot. Igaz, szakmai feladataim, amelyek között az olvasás és a kritikai interpretálás kötelessége első helyen áll, meglehetősen szűkre szabják az írásra szánt időmet, s valamiképpen tankönyvet is kell a diákok kezébe adni, de az egészen biztos, hogy az imagológiai módszerekkel megközelített másság külön fejezet lesz benne, az összehasonlító irodalom problematikájába ágyazva.
Ön szakemberként talán jobban tudja: miért olvas, miért ír az ember? Mi az a kényszer, aminek ilyenkor engedelmeskedik?
– Egyed Emese kolozsvári professzor, maga is költő, előadásában frappánsan rámutatott, hogy az ember, amikor szembesül a maga mulandóságával, képeket alkot, hogy azokban megörökítse magát, de közben azzal is szembesülnie kell, hogy ezek a képek is mulandóak és változnak. Mégsem tehetünk egyebet, mint a hiábavalósággal szembeszállva megpróbálni képeket keresni, vagy megörökíteni magunkat...
Tapodi Zsuzsanna (1961, Szatmárnémeti)
Irodalomkutató, a csíkszeredai Sapientia EMTE tanszékvezető docense. Nagykárolyban érettségizett, 1984-ben szerzett bölcsészdiplomát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen. Tíz éven át tanított egy sepsiszentgyörgyi általános- és középiskolában, majd 1993–2003 között a Bukaresti Tudományegyetem Hungarológiai Tanszékének adjunktusa, több egyetemen is óraadó tanár, 2003-tól a Sapientia főállású docense.
Az általa oktatott tárgyak: Irodalom és társművészetek, Összehasonlító irodalom, Világirodalom, Esztétikai kánonok. Gazdag tudományos tevékenységet fejt ki, rendezvényeket szervez, publikációs listája igen változatos. Számos országos és nemzetközi tudományos társaság tagja. Főbb könyvei: Irodalmi kánonok (2000); Irodalom a politika szolgálatában. Gaál Gábor munkássága pályája utolsó szakaszában, 1946–1954 (2001); A soha el nem vesző könyv nyomában (2008).
Cseke Gábor
Új Magyar Szó (Bukarest)

Jó érzés magyarnak lenni – megérkezett a nosztalgiavonat Székelyudvarhelyre
Igazi tömeg várta a határon túlról érkezőket a székelyudvarhelyi kis vonatállomáson. Az ünnepélyes érkezés és az út egyedi élmény volt a legtöbb utas számára.
Sokan könnyekkel küszködve, meghatódva szálltak le a Budapestről érkező nosztalgiavonatról. Volt, aki még soha nem is járt Székelyudvarhelyen, más pedig a rokonaihoz érkezett látogatóba, de egyben mindannyian megegyeztek: túl kevés zsebkendőt hoztak magukkal.
„Jó érzés magyarnak lenni” – mondta könnyeivel küszködve a vonat egyik utasa. Az áfonyapálinkás-kürtőskalácsos fogadtatás mindenkit meghatott, függetlenül attól, hogy épp Budapestről vagy Nürnbergből jött Erdélyt nézni.
László János, a rendezvény egyik házigazdája, történelmi pillanatnak nevezte, hogy Budapestről érkező vonatot köszönthetünk városunkban. A Hotel Küküllő tulajdonosa reményét fejezte ki, hogy a vendégek megismerik a székelyföldieket és az itteni szokásokat, majd pozitív tapasztalatokkal gazdagodva jó hírét viszik a székelységnek.
Orosz Pál Levente beszédében visszaemlékezett 1888. március 15-re, a Héjjasfalva-Székelyudvarhely szárnyvonal átadására, amikor még a Székely Gőzös pöfögött a síneken. Elmondta, bár az évtizedek során számtalan szerelvény közlekedett ezen a szakaszon, de mégis egészen mostanáig kellett várni, hogy egy Budapestről induló vonatot köszönthessünk Udvarhelyen.
Dr. Zsigmond Barna Pál, a nemrégiben kinevezett csíkszeredai főkonzul nemcsak az vonatozókat üdvözölte, de az udvarhelyieknek is külön megköszönte az ünnepélyes fogadtatást.
Végül az egybegyűltek ünnepélyesen megkoszorúzták a Hargita névre keresztelt kocsit, amit szombaton néhány órára meg is nyitottak a nagyközönségnek, így bárki megnézhette, hogyan érkeztek a látogatók Székelyföldre.
uh.ro 
Erdély.ma

Szorosabb kapcsolatot a csángómagyar közösségekkel
Hargita Megye Tanácsa csángó közösségeket célzó programjáról egyeztettek a megyei tanács és a moldvai csángómagyarok közösségének képviselői április 26-án a csíkszeredai megyeházán.
– A már két éve tartó program fontos a csángók számára, ugyanakkor jelzésértékű volt és bátorságot adott a jövőre nézve az a tény is, hogy Borboly Csaba részt vett a Csángó Cselekvési Terv megbeszélésein – mondta Solomon Adrian, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke a megbeszélésen, amelyen áttekintették a kulturális és gazdasági jellegű közösségépítő programokat, a 2011-es teendőket, valamint a megyei tanács szerepét.
Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ, egyben a Csángó program lebonyolításával megbízott munkacsoport vezetője összegezte a tavalyi tevékenységet. Elmondása szerint 2010-ben kilenc program volt, amelyeket idén is folytatni szándékoznak, a közösségépítő jellegű kulturális eseményekre fektetve hangsúlyt. Ferencz Angéla szerint a tavalyi visszajelzésekből kiderült az is, hogy a fotótáborok és népzenei fesztiválok mellett a csángó lakosság nyitott lenne a gazdasági tájékoztatókra, ismertetőkre is.
Felmerült a Bákó megyei Kóstelek és Gyimesbükk közelebb hozása Csíkszeredához mint a már két éve beindult magyar nyelvoktatás következő lépése. Ezzel kapcsolatosan Borboly Csaba megemlítette, hogy ennek egyik legkézenfekvőbb módja az, ha infrastrukturális beruházásokkal elérhetőbbé tesszük Csíkszeredát Kománfalvánál.
– Már tettünk lépéseket ennek érdekében: a kapcsolatteremtést megkönnyítő DC101 jelzésű útszakasz felújítására kormánypénzeket hívnánk le, erre már dokumentációt nyújtottunk be az illetékes tárcához. Ezenkívül a kósteleki lakosok számára a gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzését is lehetővé tettük – mondta a tanácselnök, megemlítve, hogy a csíkszeredai Hagyományos és Helyi Termékek Húsvéti Vásárán kósteleki termelők is sikerrel vettek részt.
További lehetőségként említette Borboly Csaba a termelők alapanyagának helyi feldolgozását népszerűsítő tanfolyamok, illetve követendő példákról szóló bemutatók szervezését.
Solomon Adrian – annak ellenére, hogy sok fiatal idegenben keres munkát, az idősekre hagyva a kisparcellás földművelést – a mezőgazdaságban látja a jövőt, és fontosnak tartja a konkrét példák bemutatásán alapuló ismeretterjesztést, hiszen elmondása szerint a külföldi tőke hazaáramlása a vendégmunkások révén biztosítva van, de egyszerűen tanácstalanok az itthoniak a befektetési lehetőségeket illetően.
Borboly Csaba szerint kapcsolatba kellene lépni azzal a kevés érdeklődővel, aki itthon maradt, számukra elérhetővé lehetne tenni a székelyföldi gazdáknak átadott információkat, a Székely Gazda lapot is el lehetne juttatni, hiszen az éppen arról szól, hogy a helyi adottságokra alapozva, Románián belül mi mindent meg lehet oldani.
– A gazdaegyesületek létrehozása, illetve a Hargita Megye Tanácsa által nyújtott támogatás, a szeparátorok, tárolásra alkalmas hűtők használatba adása az európai uniós eljárásoktól függetlenül történik, és az alakulandó gazdaegyesületek támogatása nem ütközne akadályba a csángómagyar termelők esetében sem – mondta Borboly Csaba a helyi hatóságok esetleges akadékoskodására utalva. – Kiegészítésként a székelyföldi termelők terményeinek piacot biztosító kezdeményezések a kósteleki és moldvai csángó gazdák javára is fordíthatók.
A megbeszélésen még elhangzott, hogy Hargita Megye Tanácsa a továbbiakban is nagymértékben támogatja a Csíkszeredában tanuló csángó diákokat, továbbá szorgalmazza a tapasztalatátadást a gazdáknak és a gazdasszonyoknak. Ezenkívül a keresztszülő programot Székelyföldön is fogják népszerűsíteni, a megyei tanács Családprogramjába és a Barangoljunk Székelyföldön! programba is bevonják a moldvai csángómagyar közösségeket, illetve a Hargita megyei helyi tanácsokat felkérik testvérkapcsolatok kiépítésére és tapasztalatcserére.
Erdély.ma

Zenével, húsvéti tojással, koccintással ünnepelték az alkotmányt
Talán a legtartalmasabb gálaműsorral épp Kolozsvár tisztelgett Magyarország új alaptörvénye előtt: az egyetlen határon túli város, amely bekapcsolódott a húsvéthétfő esti, tíz helységet élő körkapcsolással összekötő ünnepi programba. Budapest, Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Szeged és Szombathely mellett a kolozsvári magyar opera is várta mindazokat, akik a húsvéti ünnepet közös zenehallgatással kívánták lezárni, s egyszersmind részesei lenni a magyarországi eseményeknek is. Mindezt a Duna televízió biztosította, amelynek munkatársai az összes helyszínről bejelentkeztek.
A kolozsváriakkal együtt ünnepelt Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, valamint Szilágyi Mátyás főkonzul és további közéleti és egyházi személyiségek. Ezzel együtt az opera nagyterme laza félházat mutatott, mintha a közönség is kicsit értetlenül állt volna a húsvéthétfői koncertlátogatás lehetősége előtt. Felemelő pillanatnak számított azonban a Himnusz, amelynek hangjai egyszerre tíz városban csendültek fel, majd a közönség felvételről meghallgathatta Schmitt Pál magyar köztársasági elnök ünnepi beszédét, amelyet délben, az új, „magyar, korszerű, nemzeti és európai” alaptörvény aláírását követően mondott el. A politikus kiemelte: ezen a napon nem csak a hitbéli tanítás, a húsvét évszázados hagyományát ünnepeljük, hanem a közös munka fölött érzett büszkeséget is, hogy több mint 20 évvel a rendszerváltás után megszületett az új alkotmány, amely „Magyarország feltámadásának alapja és záloga”. A köztársasági elnök a nemzeti összetartozás okmányának is nevezte az új alaptörvényt, amelynek ünneplése is ezt a jellegét emeli ki, tíz magyarországi város és Kolozsvár részvételével, hiszen a magyar kultúrát a vele együtt élő nemzeti közösségek értékei is erősítették. – Bízunk a fiatalok elhivatottságában, abban, hogy a gyermekeink ismét naggyá teszik Magyarországot! – jelentette ki az elnök, szabadságot, békét és egyetértést kívánva az ünneplő magyarságnak és az együtt élő nemzetiségeknek.
A köszöntő szavak után felcsendült Kodály Psalmus Hungaricusa, az opera kórusának és zenekarának előadásában, Bardon Antal szólista közreműködésével és Selmeczi György vezényletével. A tíz városban egyszerre előadott zsoltárt követő szünet után mindenhol egyéni műsorral folytatódott a program. Kolozsváron mezőségi és kalotaszegi népzene, valamint reneszánsz muzsika is csendült, előbbi a Tarisznyás Együttes, utóbbi a Flauto Dolce előadásában. Elhangzott továbbá Farkas Ferenc Kárpáti rapszódiája és Liszt Ferenc Csárdás obstinéja, szintén Selmeczi György vezényletével, majd Kulcsár Szabolcs vette át a karmesteri pálcát. Elsőként Erkel Ferenc operarészletek hangzottak el (Hunyadi László, Brankovics György, Bánk bán) Vígh Ibolya, Sándor Árpád és Fülöp Márton előadásában, majd Bartók Béla román népi táncait követően Kodály Zoltán Székely fonójának fináléja zárta az ünnepi műsort, Szilágyi János, Molnár Mária, Covacinschi Yolanda, Sándor Árpád és Fülöp Márton közreműködésével.
A közönség a függöny legördülése után sem oszlott el, hiszen a belépőjegyül kosarakba gyűjtött húsvéti hímes tojásokat bőséges fogadás keretében szolgálták fel az opera emeleti előcsarnokában, ahol művészek, zenészek és a jelenlévők közösen ünnepelhették a húsvétzárást és az új magyar alkotmány születését.
S. B. Á. 
Szabadság (Kolozsvár)

Mesterképzések indulhatnak a Sapientián
Együttműködési megállapodást írtak alá a csíkszeredai Sapientia– EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Karának és a gödöllői Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Karának vezetői. Az együttműködés a mesteri szakok beindítása mellett kiterjed a tananyagfejlesztésre, a kutatásra, a térségi innovációt ösztönző szakmai programokra is – hangzott el az eseményen.
Biztosítaná a mesterképzést, illetve különféle tudományos képzéseket a Műszaki és Társadalomtudományi Kar végzősei számára a jövőben a csíkszeredai Sapientia – EMTE – ennek érdekében tegnap együttműködési megállapodást írt alá az egyetem vezetősége a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) Gazdaság- és Társadalomtudományi Karával. A Sapientia szakmai akkreditációs feladatainak teljesítését követően kölcsönösen úgy ítélte meg a két egyetem vezetősége, hogy van alap és lehetőség a mesterképzések elindítását célzó, szorosabb együttműködésre.
– A kétlépcsős egyetemi oktatás alapszintű képzésében már rendelkezik a megfelelő oktatókkal az egyetem, ám a mesterképzéshez szükséges a docensi fokozattal rendelkező tanárok közreműködése. Ezért mérvadó a gödöllői segítség, hiszen humánerőforrás nélkül egyelőre nem lehetne megvalósítani a mesterképzést, így szükség van a Szent István Egyetem mint tutoriális intézmény közreműködésére – emelte ki dr. Biró A. Zoltán, a Sapientia – EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Karának dékánja.
Az elvi megállapodást a közeljövőben a mesterképzések gyakorlati megvalósítási lehetőségeinek keresése követi. – A gödöllői karon tucatnyi akkreditált mesterszak működik, így egyelőre felmérnék a szakemberek, melyek beindítására lenne szükség Csíkszeredában, és akár levelező tagozati formában is elkezdődhet a mesterképzés – vetítette elő a terveket dr. Villányi László dékán.
A gödöllői Szent István Egyetem az 1990-es évek elejétől másfél évtizeden keresztül vállalt kezdeményező és meghatározó szerepet a székelyföldi térség felsőfokú szakemberképzésében. Több száz térségi fiatal szerzett egyetemi képesítést a gödöllői intézmény által szervezett székelyföldi képzési programokban. Ezt az irányvonalat szándékoznak folytatni a jövőben is, az egyetem jelszava sem változott: Tudással a vidék felemelkedéséért! – Most is az egyik egykori tanítványom biztosított szálláshelyet számunkra panziójában, aki Gödöllőn szerzett egyetemi diplomát – mesélte Villányi, hozzátéve, hogy a tervezett szakmai együttműködés messze túlmutat a személyi alapú együttműködésen. A SZIE a felsőfokú képzési szerepvállalásának folytatását tervezi csíkszeredai székhellyel, elsősorban a mesteri képzés, illetve a felnőttképzés területén, figyelembe véve a mai térségi modernizációs társadalmi igényeket, valamint a kibontakozó nemzeti integráció kínálta lehetőségeket. A gödöllői intézmény továbbra is a székelyföldi térségbe irányuló tudástranszfert kívánja elősegíteni, elsősorban a térségi intézményekkel való többszintű együttműködés révén. Ennek érdekében a SZIE a csíkszeredai intézményi bázisát is tovább kívánja fejleszteni – áll a kerekasztal-beszélgetést követően kiadott sajtóközleményben. A megbeszélésen részt vett Gyetvai Árpád, az Oktatásért Felelős Államtitkári Kabinet Külhoni Magyarok Osztályának osztályvezetője is: – A magyar kormány egységes Kárpát-medencei oktatási térben gondolkodik, függetlenül az országhatároktól, cél segíteni azt, hogy minden magyar az anyanyelvén tanulhasson a szülőföldjén – ismertette a hivatalos magyar álláspontot. Arra a kérdésre, hogy szándékszik- e a magyar kormány anyagi segítséget nyújtani a mesterképzések elindításához, Gyetvai rámutatott: a magyar állam előbb létrehozta, majd számottevő összegekkel támogatta a Sapientia egyetemet, a támogatási szándék továbbra is megvan, akár külön pénzalapokat is rendelnek a „jó ügy”, azaz a mesterképzések beindításának szolgálatába. A Sapientia és egy magyar egyetem között létrejövő megállapodásra volt már precedens: a Sapientia egyetem Gazdaság- és Humántudományok Kara a budapesti Corvinus Egyetemmel tavaly indított együttműködésének köszönhetően Csíkszeredában 2010 őszén beindult a Vezetés és szervezés mesteri képzés.
– Reményeink szerint hamarosan konkretizálódik az együttműködés mikéntje, jövőtől már be is indulhatnak a mesterképzések – bizakodott Biró A. Zoltán dékán.
Hompoth Loránd
Erdély.ma

Döntés előtt a vitézek
Fél esztendő gondokozási időt adott a magyarországi Honvédelmi Minisztérium a Vitézi Rend tagozatainak egyesítési céljából összehívott budapesti konferencián, ahol több erdélyi tagozat is képviseltette magát.
Szűnjenek meg a tagozatok – hangzott el a szándék, és jöjjön létre egy egyesült Vitézi Rend. A belügy vállalta a szervezést, azt, hogy kapcsolatokat tart a tagozatokkal, biztosítja az infrastruktúrát, s mindent, ami elképzelését előrevinné. Sikeres összeolvadás esetén – ígéreteik szerint – módosítanák az 1947-es törvényt, amelyet már részben visszavontak, és törvénybe iktatnák a vitézi cím használatát. Ismert, hogy a magánéletben mindenütt használják a vitézi címet, de az nem szerepel személyi okmányokban – derült ki v. Illyés Zsolt a rend Kárpát-medencei kormányzóságának főszéktartó törzskapitányának tájékoztató leveléből, aki előszeretettel látogatott őseinek egykori szülőföldjére, a felső-háromszéki Szentföldre. Úgy tűnik, hogy egyfajta talány még, hogy születik-e majd egységes erdélyi kompromisszum ott, ahol minden tagozat elég nagy létszámot képvisel, de jelentősebbek a véleménykülönbségek.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Demográfiai változások – a szakember szemével. Mezei Elemér, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének docense a az ősszel esedékes népszámlálásról
Idén októberben újra megszámláltatunk: a rendszerváltás óta immár harmadik népszámlálásra némi tologatással végül nem tavasszal, hanem ősszel kerül sor. A közelgő cenzus szolgált alapul a Mezei Elemérrel folytatott beszélgetésre. Interjú alanyunk matematikus, a szociológiai tudományok doktora, szakterülete a demográfia, a matematika és a statisztika. Visszatérő, és talán már az unalomig ismételt kérdés a hamarosan sorra kerülő népszámlálással kapcsolatban, hogy mire számíthatunk az erdélyi magyarság számadataival kapcsolatban. Mezei Elemér szerint fogyás lesz tapasztalható minden nemzetiség körében.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a részletes, kisebb területi leosztású adatok csak két-három évvel a cenzus után lesznek hozzáférhetőek. Az Európai Unió nem kötelez, de ajánlja a régiókra való lebontást is.
2006, 2007, 2008 és 2009-es éves adatokra támaszkodva a körülbelül nyolcszázhetvenezer újszülött adatai és azok etnikai hovatartozása alapján az utolsó négy évben élve születettek 2006-ban 5,2, 2007-ben 5, 2008-ban 4,8, 2009-ben pedig 4,7 százaléka magyar. Innen származik a fogyás egy része. A magyar etnikumú lakosság korösszetétele sem a legjobb. Ha összehasonlítjuk a román, magyar és roma népesség korfáját (a lakosság korelosztását tartalmazó táblázatot), láthatjuk az eltéréseket. A 2002-es nemzetiség és korcsoport szerinti adatokból összeállított korfán látszik például az 1967-es abortusztörvény is: az akkor 30-34 évesek között, akik 1967-72-ben születtek kétszer annyi gyerek jött világra 67-ben, mint 66-ban.
A legutóbbi népszámláláskor csak 530 ezren vallották magukat cigánynak, de a 0-4 év közötti korosztályban kevesebb a magyar, mint az 530 ezer deklarált roma esetében. 1930-tól a 2002-es népszámlálásig, ha a különböző etnikumúak százalékos arányát vesszük, látnunk kell, hogy a magyarok részaránya 10 százalékról valamivel több mint 6-ra csökkent.
Gyermekvállalási adatok
Gyermekvállalási statisztikák alapján foglalkozásra, életkorra vonatkozó részadatokat 2006-2009-es adatok alapján elemzett Mezei Elemér. A négy év átlagában 43 284 magyar gyerek született élve, tehát évente nagyjából 11 ezer. Az édesanyák szüléskor legnagyobb arányban 28 év körüliek (25-től 31 évesig öleli fel az összlétszám 40 százalékát).
Foglalkozás szerint: alkalmazott a magyar édesanyák kb. 60 százaléka, a háztartásbeliek aránya pedig 32 százalék. Ebben a négy éves periódusban vizsgált magyar anyák 75 százaléka általános, szak- és középiskolai végzettségű, míg 12,9 százalékuk felsőfokú végzettségű. A családi állapotot tekintve a magyar édesanyák egynegyede szüléskor hajadon volt. Mint Mezei professzortól megtudhattuk, ez alacsonyabb, mint az európai átlag. „Angliában 2006-2007-ben történt meg, hogy több gyerek született házasságon kívül, mint házasságban.” 2006-2009-ben 870 ezer román gyermek született élve, magyar 43 ezer, roma pedig 24 ezer. Ez utóbbi kategóriában a gyerekeknek csak 27 százaléka született hivatalosan elismert házasságon belül, s a statisztikákon az is látszik, hogy mikor vezették be a 200 eurós összeg odaítélését a hivatalosan bejegyzett fiatal párok részére: 2007-ben történt ez, mert 10 százalékos növekedés tapasztalható a házasságban született gyermekek esetében.
Népszámlálások, továbbvezetett népesség és a 23 milló román állampolgár esete
1930-tól vezetik a népszámlálások adatait a statisztikai hivatalban. Az 1920-as adatok nem megbízhatóak. 1912-ben volt Ó-Romániában népszámlálás, 1910-ben az erdélyi részben, de ezeket nem egy időben tartották. Volt tehát cenzus ’30-ban, ’48-ban, ’56-ban. A közöttük eltelt időszakban továbbvezetett adatokat ritkán teszik közzé. 1960-tól a 17 489 450 megszámlálthoz hozzáadják az ’56 február 21-e után élve születetteket, kivonják az elhalálozottakat, így megvan az 1956 december 31-i adat.
1957 után ’66-ban volt Romániában újabb népszámlálás, s ekkor nagyobb volt a népszámláláskori érték, a lakosság száma enyhén növekedett. ’77-ben is növekszik kicsit. Majd eljutunk ’91-ig: 23 millió 185 ezerre teszik ekkor a népességet, ez továbbvezetett adat. A megszámláltból ’92-ben már csak 22 millió 810 ezer jön ki, vagyis hiányzik 375 ezer ember. Kik ezek és hová tűntek? Ők azok, akik nem legálisan vándoroltak ki. De mióta? 1991 és 1992 közt jelenik meg a különbözet, ám ők valójában ’77 után hagyták el az országot. Persze nem egyenletesen, vannak időszakok, amikor nagyobb arányban, s köztük vannak például azok is, akiket a Dunában úszva lelőttek. Nyilván az elvándorolt személyek megjelennek legálisan más ország statisztikáiban, viszont annak az országnak nem volt érdeke, hogy kiadja a származó ország felé az adatokat. Nem tudták hát, és nem is nagyon akarták tudni mindezt, mert arra volt szükség, hogy 23 milliónál nagyobb legyen a lakosság. A megszámlált népesség viszont már az alatt volt – tudtuk meg Mezei Elemértől. 1872-ben Szentpéterváron a nyolcadik nemzetközi statisztikai kongresszust tartották. A tagállamok ott elfogadták, hogy a népszámlálásokat tízévente tartják majd, az évtized vége lesz az eszmei, referencia időpont. Ezen dátum után mennek el a kérdezőbiztosok, és az akkori időpontnak megfelelő helyzetet regisztrálják. Ezt Magyarország betartotta már az 1881-ben végrehajtottban is, és többnyire máig tízévente szerveztek cenzust. A 2011-es év folyamán végrehajtott népszámlálásokat kell aztán visszavetíteni január elsejére. Nálunk ezért az októberi népszámláláskor az addig élve születetteket (január 1-hez képest) levonják, a közben elhunytakat pedig hozzáadják majd. Az 1992-es és 2002-es népszámlálási adatok közti különbséget nem csak a természetes szaporulat, fogyás, elvándorlás és bevándorlás adja, hanem az is, hogy 1992-ben a jogi népességet írták össze, vagyis Románia állampolgárait, 2002-ben viszont a lakónépességet, vagyis azokat is, akiknek pihenőhelye, ideiglenes tartózkodási helye legalább egy éve az országban volt. Nem csak az EU-nak, hanem az ENSZ statisztikai hivatalának is az a javaslata, hogy a lakónépességet írják össze, és ennek alapján az adatok összegezhetőek legyenek. A 2011-es cenzust már ugyanúgy számolják majd, mint a legutóbbit, a célba vett népességnek ugyanaz a leírása – mondta az egyetemi docens. Fontos az egyértelmű és világos meghatározás
A már említett 1872-es nyolcadik kongresszuson azt is elhatározták, hogy milyen jellegű adatokat regisztráljanak, hogy a tagországok adatai összehasonlíthatóak legyenek – magyarázza Mezei Elemér. Magyarország tagország volt, de Románia képviselővel volt csak jelen, és nem is tartották be a tízéves terminusokat. 1872 után Keleti Károly visszatért Magyarországra a kongresszusról és nagy lendülettel belekezdenek a szervezésébe. Az útmutatásokban az állt, hogy anyanyelvként azt a beszélt nyelvet kell regisztrálni, melyet az illető sajátjának vall, és erre határozott kijelentést tesz. Világos és pontos, nem? – tette fel a kérdést Mezei Elemér, de a válasz is hamarosan tisztázódott. Mindennek tükrében vessünk egy pillantást a népszámlálás adataira: 1880-ban az akkori Kolozsváron például anyanyelv szerint 5618 román, 23 676 magyar, 1437 német élt, és 1056 ismeretlen anyanyelvű volt. A falvakban is nagyszámú az „anyanyelve ismeretlen” kategóriába tartozó. Miért? Mert azt a nagyon is pontos meghatározást, hogy anyanyelvnek azt a beszélt nyelvet kell regisztrálni, amelyet az illető sajátjának vall és erre határozott kijelentést tesz, a csecsemők esetében nem alkalmazhatták. Mivel nem tudnak beszélni, nem tudnak határozott kijelentést sem tenni... – magyarázza az érdekes demográfia történeti adalékot Mezei.
1890-ben már kijavították a hibát, és kiegészítették azzal az útmutatást, hogy a beszélni nem tudók esetében a családban beszélt nyelvet kell regisztrálni, s így az ismeretlen anyanyelvűek eltűnnek. De az etnikumot nem egyszerű megfogni, még akkor is, hogy ha nagyon jó szándékkal vannak, lám, az anyanyelvvel is hogy jártak. S a felekezet kérdése sem egyszerű. Hajdanán regisztráltak a kereszteléskor, ma ez már bonyolultabb, s más dolog az egyházaknál regisztrált személyek száma, megint más az, hogy milyen felekezethez tartozónak vallják magukat az emberek. A népszámláláskor nem a vallásos emberek számát kapjuk meg – hangsúlyozta az egyetemi docens.
Hányan lehetnek a romák?
Számarányuk nagyon megfoghatatlan, mivel nincs anyanyelvük. Beszélnek egy roma nyelvet, de nincs iskola, tankönyv, irodalom ezen a nyelven. Nyelvhasználat tekintetében beolvadnak a környező társadalomba. A zsidók is eléggé megfoghatatlanok, különböző anyanyelvűek, de felekezet alapján még jól számba lehet venni őket, viszont a cigányoknál sem az anyanyelv, sem a felekezet nem segít ebben a tekintetben – hangsúlyozta a matematikus. Arra a kérdésre, hogy mennyi lehet az eltérés a hivatalos és valós adatok között a romák számának tekintetében Mezei professzor jogosan így válaszolt: „Mi az, hogy valós? Valami van, de ha nem tudjuk mi az, akkor mit tudunk mondani? Ha tudnám az eltérést, akkor a valóst is tudnám.” A cigány szervezetek állításai szerint két és fél, három millióan vannak: nekik is érdekük, hogy minél többet mondjanak, mert ezzel a reprezentativitásukat alapozzák meg.
Hogyan lehet statisztikával hazudni?
Az eredmények tükrében nagyon sok mindent ki lehet deríteni, viszont hazudni is lehet az adatokkal. Ha például csak átlagot közlünk, nagyon nagy csúsztatásokra adunk lehetőséget. Az átlag kijöhet átlagkörüli értékekből és átlagtól nagyon távol eső értékekből is – figyelmeztet a professzor, aki az átlagjövedelmet hozza fel intő példának.
Grigore Moisil nonkonformista akadémikus mondta egyszer – emlékezett Mezei Elemér –, hogy ha csak átlagértéket mondasz, azzal lehet a legnagyobbat hazudni. Ültess rá átlagban 30 fokos két téglára valakit, de az egyik téglát mínusz 10 fokra hűtsd le, s a másikat 70-re hevítsd föl, s ha csupasz hátsóval ráül az illető, az ordítani fog, pedig átlagban 30 fokon ül. Kell a szórás is ahhoz, hogy pontosak legyünk. Hiába emelkedik például az átlagjövedelem, ha a szórása növekszik: az nem egy tömeges jólétet jelent.
Mezei Elemér szerint a népszámlálás alapján kapott eredmények megbízhatóak, a probléma inkább az, hogy lassan, késve és akkor sem eléggé részletes adatokat adnak ki. Akármi is legyen majd a népszámlálás eredménye, az adatok tekintetében nincs olyan, hogy jó vagy rossz – összegezte beszélgetésünket Mezei professzor.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kisebbségi törvény vagy a koalíció
Beszélgetés Kelemen Hunor művelődési miniszterrel, az RMDSZ elnökével
A tavaszi ülésszak végéig vagy lesz kisebbségi törvény, vagy nem lesz koalíció – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a bukaresti tévé magyar adásának Sajtóban című legutóbbi műsorában. A beszélgetés kivonatolt szövegét interjú formájában közöljük.
A nagyobbik koalíciós partner már többször kérte az RMDSZ segítségét abban, hogy a kormány parlamenti felelősségvállalással fogadhasson el bizonyos törvényeket. Legutóbb a tanári béreknek felső határt szabó jogszabályt fogadták el ezzel a módszerrel, az RMDSZ támogatásával. Miért volt erre szükség?
– A pedagógusok fizetésének történetében nyakig benne van minden parlamenti párt. A parlament a Tăriceanu-kormány idején szavazta meg a tanárok 50 százalékos béremeléséről szóló törvényt, ezt az akkori miniszterelnök sürgősségi kormányrendelettel hatályon kívül helyezte. Utána jött a Szociáldemokrata Párt és a Demokrata-Liberális Párt kormánya, s a béremelést újra hatályon kívül kellett helyezniük, mert időközben az Alkotmánybíróság a Tăriceanu-féle sürgősségi rendeletet elutasította.
A PSD–PD-L-kormány rendeletét is elutasította az Alkotmánybíróság. Azért mondom ennyire részletesen, hogy világos legyen, valamennyi párt, amikor kormányra került, ugyanabba az irányba ment: tudta, hogy nincs fedezete – mintegy 500 millió euróra van szükség – a tanárok béremelésére. Időközben azonban a tanárok a törvényre hivatkozva a bíróságokon keresték igazukat, s olyan igazságszolgáltatási döntések születtek, amelyek különböző szintekre helyezték a béreiket: van, aki pert nyert, s van, aki nem. Ez méltánytalan helyzetet teremtett, s ezért döntött úgy a kormány, hogy olyan bérezési rácsot fogad el, amely a fizetéseket „helyére teszi”. Ha parlamenti úton próbálta volna elfogadni a jogszabályt, hónapokig elhúzódott volna a vita.
Megtörténhet-e, hogy az RMDSZ által szorgalmazott jogszabályokat – például a kisebbségi törvényt – is hasonló módszerrel fogadtatja el a kormány?
– Koalíciós szinten az az egyezség született, hogy a parlamentnek az ülésszak végéig el kell fogadnia a kisebbségi törvényt. Mi jelenleg a parlamenti vitát próbáljuk előkészíteni. A törvényről most már csak egyetlen bizottságnak kell jelentést készítenie, s ha van rá többség, van rá politikai akarat, akkor a jogszabályt el lehet fogadni parlamenti vitával. Ha úgy látjuk, hogy ez a módszer nem működik, akkor élni kívánunk majd a parlamenti felelősségvállalás lehetőségével a tavaszi ülésszak végéig.
Az RMDSZ képviselőházi frakciója már felvetette a miniszterelnöknek egy parlamenti találkozón: a kisebbségi törvény vitája akadozik, ezért felelősségvállalás módszerével kellene elfogadtatni. Információink szerint Emil Boc a felvetésre nem válaszolt, pontosabban elkerülte a választ.
– Ezeket a dolgokat nem parlamenti találkozókon, hanem koalíciós szinten szoktuk megbeszélni.
És koalíciós szinten felmerült-e ez a lehetőség?
– A koalícióban arról beszéltünk, amit már mondtam: ha nem halad a törvény vitája, felelősségvállalással fogadjuk el a jogszabályt.
Az ülésszak már rég elkezdődött, ám a törvény vitája még egy tapodtat sem mozdult előre....
– Megnyugtatom önöket: a tavaszi ülésszak végéig vagy lesz kisebbségi törvény, vagy nem lesz koalíció.
Az RMDSZ által szorgalmazott másik törvényről, a regionális átszervezésről szóló jogszabályról is hangzottak el különböző nyilatkozatok a nagyobbik koalíciós párt politikusai részéről. Eszerint jelenlegi formájában nem támogatják a törvényt, mert úgymond etnikai határok mentén rajzolná meg az ország régióit.
– Már többször mondtam a kormányzati partnereinknek, s elhangzott a nyilvánosság előtt is: ha Hargita, Kovászna és Maros megye egy régióba kerülne, nem azt jelentené, hogy etnikai alapon húztuk meg a határait. A három megyében magyarok élnek. Ilyen alapon elmondhatnánk, hogy a Vrancea és a környező megyék alkotta régió határait is etnikai szempontok szerint húztuk meg, mert ott meg románok élnek.
Itt egyszerűen arról van szó, hogy egy fejlesztési régióba kívánjuk tenni azt a három székelyföldi kisrégiót, amely történelmi, gazdasági és kulturális hagyományai szerint együvé tartozik. Hogy ott magyarok élnek? Lehet ezt nézni etnikai perspektívából is, de lehet másképp is, és akkor nincsen semmi probléma. Egyébként ennek a törvénynek a vitáját a következő parlamenti ülésszakban szeretnénk elkezdeni.
Az államfő nemrég bejelentette, hogy elkészült az alkotmánymódosítás tervezete, amelyben szerepel majd a régió fogalma is. Milyen javaslatokat készít elő az RMDSZ ehhez a tervezethez?
– Nem ismerjük még az alkotmánymódosítás tervezetét, ezért egyelőre erről nem is tudok véleményt mondani. Ám nyilván az alkotmányban nem szerepel majd részletesen a régiók leírása, ezt törvénynek kell majd szabályoznia. Azt azonban jónak tartom, ha az alaptörvénybe bekerül egy vagy két erős cikkely a régiókról. Az RMDSZ álláspontja szerint egyébként nincs parlamenti többség az alkotmány módosításához.
Nem látom, hogyan lehetne jelenleg a bizottságban, majd később a plénumban kétharmados többséget összeszedni. Másrészt pedig, ha megnyitjuk az alkotmánymódosítás kapuit, akkor kérni fogjuk mindazt, amit eddig is kértünk: többek között a nemzetállami kategória törlését, újragondolását és az őshonos kisebbségek elismerését államalkotó tényezőként.
Cseke Péter Tamás, E. Ferencz Judit
Új Magyar Szó (Bukarest)

Mennyi, az annyi
A napokban Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája erdélyi magyar közösségünk félrevezetésére irányuló, pánikhangulatú közleményben abbéli aggodalmát fejezte ki az alakuló Erdélyi Magyar Néppárt kapcsán, hogy akik az új párt létrehozását kezdeményezik, azok tulajdonképpen azon dolgoznak, hogy az RMDSZ-t eltávolítsák a megyék politikai palettájáról; országos szinten pedig az erdélyi magyar nemzeti közösség parlamenti képviseletének felszámolásán ügyködnek. 
Az ellenségképet tovább színesítve kijelenti, hogy az EMNP az egy húron pendülő bukaresti és budapesti RMDSZ-ellenes sötét erők eszköze, amelyek egyetlen célja, az RMDSZ gyengítése, megosztása. És mindez azért, mert nem enged a független politizálásból (igen, igen, igen! – az RMDSZ nem enged!), és arra kapott mandátumot – mármint az RMDSZ – a romániai összmagyar közösségtől, hogy parlamentáris eszközökkel valósítsa meg célkitűzéseit.
Winkler Gyula szerint a szövetség az elmúlt 21 évben bebizonyította, hogy a teljes romániai magyar közösséget képviseli, azokat is, akik támogatták szavazatukkal, azokat is, akik nem.
Végül Gyula bátyánk kijelenti, hogy nem hisz abban, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt, mint az erdélyi magyar politikai erő része a hazai politikai csatározásokban ki fogja majd egészíteni az RMDSZ-t, tehát eleve elutasítja még a látszatát is egy jövőbeli politikai közös akarat megteremtésének.
Véleménye szerint csak egyetlen módon lehet elkerülni a hazai magyarság apokalipszisét, éspedig, ha az erdélyi magyar közösség megtartja egységét.
Tehát, megint ott toporgunk, ki tudja hányadjára, bebocsátásra várva, ahol a part szakad: a kirekesztő RMDSZ-egység kapujában!
Az ilyen magas polcra felsegített politikustól elvárható lenne, hogy valós tényeken alapuló, az ok–okozat helyes értelmezésén alapuló helyzetmegoldó javaslatokkal rukkoljon elő, és mellőzze az érdekképviselni szándékozott magyarság félretájékoztatását.
Az EMNP kezdeményezői és szimpatizánsai tudják, hogy a hazai magyar szavazótábor véges, de azt is, hogy az érdekképviselők '90 óta több mint 650 000 szavazatot vesztettek el. Ezért nem az RMDSZ-hívők átcsábítására törekszenek, hanem az önmagukat összmagyar érdekképviselőknek kikiáltottak politikájától megcsömörlött passzív, illetve a más pártokra szavazó magyar tömegeket szeretnék közösségszolgáló cselekvésre serkenteni.
Az is köztudott, hogy a még meglevő RMDSZ-szavazótábor egy része csak azért szavazott a szövetségre, mert egyszerűen nem volt más alternatívája. Valószínű, hogy ezek átcsábulásától retteg Winkler úr.
Az új pártnak nem célja egyetlen hazai magyar politikai, vagy civil szerveződés ellehetetlenítése vagy bekebelezése, politikai krédójába nem fér bele a kirekesztő magatartás és az értelmetlen testvérharc, nem fog törekedni a szövetségre jellemző kizáró egységre: ki nincs velünk, az ellenünk. Nem az egységes párt elve fogja vezérelni tevékenységét, hanem a különböző magyar politikai erők közös akaratán alapuló egységes fellépés imperatívusza.
Az új, nemzeti és polgári jobboldali értékek mentén szerveződő magyar párt szükségszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy mindössze 5 hét alatt sikerült a bejegyzéshez szükséges támogató aláírások begyűjtése, még a szórványmegyékben is, így Arad megyében is sikerült teljesíteni az elvárt több mint 800 támogató toborzását.
A kezdeményezők a jelenlegi Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalmat az alakuló párt civil bázisának tekintik, tehát azt nem óhajtják megszüntetni, nincs szándékukban azokat a nemzettársakat kirekeszteni a magyar társadalmi életből, akik nem a politika terén, hanem csak egyszerű állampolgárként akarnak hozzájárulni közös céljaink megvalósításához és velünk együtt vallják: Magyarnak lenni jó.
Murvai Miklós
Nyugati Jelen (Arad)