„A hét kreténsége”: az RMDSZ-ben tiltják a vegyes házasságot
Az RMDSZ megtiltja a tagjainak, hogy románokkal házasodjanak – állítja Cătălin Ivan EP-képviselő. Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök ezt „a hét kreténségének” nevezte.
„Szenzációsnak” vélt információt osztott meg vasárnap a Facebook-oldalán Cătălin Ivan szociáldemokrata EP-képviselő. Közlése szerint „teljesen véletlenül” tudomást szerzett arról, hogy az RMDSZ szabályzata tiltja a vegyes házasságot.
„Konkrétan tudok egy RMDSZ-tagról, akinek választania kellett a szerelme, egy román nő és a politikai tevékenység között. A szerelmet választotta, és lemondott a politikáról” – írta Ivan, aki szerint ha valóban előírja ezt a tiltást az RMDSZ szabályzata, annak nagyon súlyos következményei lehetnek.
A román politikus állításait Porcsalmi Bálint nevetségesnek nevezte. „Ezt a hét kreténségének tartom. Nem igaz, már hogy lenne az? Fantasztikus. Szabadnap van véletlenül az Európai Parlamentben? Ezt nem tudom másképp kommentálni. Egyszerűen nevetséges” – nyilatkozta a stiripesurse.ro-nak az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Utóbb Cătălin Ivan, egy újabb bejegyzésben elismerte, hogy tévedett. Szerinte azonban az állításaira reagáló RMDSZ-es politikusok túlreagálták a történteket. maszol.ro

Trianon-megemlékezés a bizakodás jegyében
Fél hat után két perccel, a 97 esztendővel ezelőtti trianoni döntés aláírásának időpontjában Sepsiszentgyörgyön is megszólaltak a magyar történelmi egyház templomainak harangjai, megemlékezésre toboroztak az Erzsébet parkba, az egykori országzászló helyére. Több százan gyűltek össze felidézni a magyarság számára tragikus történelmi eseményt, következményeit, ám ezúttal a szónokok többsége keserűség, siránkozás helyett a remény magvait igyekezett elszórni: a történtek dacára is itt vagyunk, van erőnk és hitünk, tenni akarunk megmaradásunkért – hangzott el.
A több mint egy évtizede meghonosított, immár Sepsiszentgyörgyön is hagyománnyá vált trianoni megemlékezést idén a Sepsiszéki Székely Tanács szervezte, és felvezetőként Bedő Zoltán olvasta fel a magyar püspöki kar imáját a trianoni döntésről, majd Gazda Zoltán idézte fel a 97 éve történteket. „Nem feledhetjük Trianont, mert az embertelen hadjárat a magyarság, Magyarország ellen ma is folyik, nemzetünket azóta is megalázzák, hadviselésben szövetkeznek ellenünk ugyanazok. Félnek tőlünk, mert a magyar mindig erős tudott lenni” – fogalmazott. „Nem tántoríthatnak meg korlátaikkal, mert élünk, hiszünk nemzetünk jövőjében, és ezért következetesen küzdünk. Magyar gyermekeket nemzünk, élhető életteret teremtünk számukra, ők meg maguknak, utódaiknak, így tudunk csak megmaradni” – hangsúlyozta Gazda Zoltán. Hasonlóan fogalmazott Nagy Gábor Levente, a Magyar Erdélyért Egyesület elnöke, kiemelve: „Nem függetlenséget akarunk, hanem azt, hogy jogainkat tiszteletben tartsák, megbecsüljenek bennünket, mert nélkülünk Erdély nem lenne olyan, amilyen” – mondott.  Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke  a félig üres vagy tele pohár hasonlatára alapozva sorolta nehézségeinket, sérelmeinket, de mint mondotta: „mégis itt vagyunk, a román hatalom múltbeli és jelenlegi sorozatos és módszeres beolvasztási törekvései ellenére is”. Arra hívta fel a figyelmet, nem mindegy, miként gondolkodik a felnőtt nemzedék, mit ad át azoknak a fiataloknak, akik az elmúlt 20–25 évben úgy nőttek fel itt, Erdélyben, hogy szüleik, nagyszüleik által soha nem tapasztalt tárgyi bőség vette őket körül, nem értik, amikor tragédiáról beszélnek nekik a felnőttek. „Nem panaszkodni kell, nem siránkozni a múlt veszteségein, hanem a pohár félig tele van bizodalmával kell hitet és erőt sugározni, hogy igenis van értelme építkezni, jövőt tervezni itt is, Erdélyben is, Székelyföldön is” – mondotta.  Pethő István, a Magyar Polgári Párt megyei alelnöke arról szólt, hogy a trianoni diktátum nem békét teremtett, hanem tulajdonképpen bekódolta a második világháborút, és ezért senkit nem vontak felelősségre. Mindezt a megjutalmazott trianoni utódállamok asszimiláló politikája követte, a magyarság 97 éve hét utódállamban küzd megmaradásárért, közösségi jogaiért, autonómiájáért – hangsúlyozta Pethő István. Benkő Erika RMDSZ-es képviselő arról szólt, hogy Trianonba majdnem belepusztultunk, de érvényes a magyar nemzetre is a mondás: ami nem öl meg, az megerősít. „Sokat tehetünk azért, hogy enyhítsük Trianon traumáját, legfőképp úgy, hogy nem várunk senkitől semmit, ha bízva saját erőnkben, az alkotó akaratban, sorsunkat a kezünkbe vesszük” – hangsúlyozta. „A múlton nem tudunk változtatni, veszteségeinket pedig ezerszer elsirattuk már, most eljött az ideje, hogy abbahagyjuk a jajgatást, előrenézzünk, bízzunk magunkban, és a kezünkbe vegyük a sorsunkat. Az a feladatunk, hogy olyan jobb és igazságosabb világot építsünk itt, a szülőföldünkön, amelyet örökül tudunk hagyni gyermekeinknek, hogy ne kelljen kallódniuk, sodródniuk a nagyvilágban. Muszáj, hogy a székelységnek legyen egy otthona, amely óv, véd és táplál mindannyiunkat. És ezt az otthont nekünk senki sem fogja felépíteni, ez a feladat ránk vár” – fejtette ki Benkő Erika.  Az ünnepség meghívott szónoka, Bayer Zsolt magyarországi publicista együtt gondolkodásra hívta az egybegyűlteket a magyar lélekről, arról, hogyan kellene gyökeresen megváltoztatnunk az önmagunkról való gondolkodást. Rendhagyó irodalomórával kezdte felszólalását: az elmúlt években a legszebb magyar verssort kereső magyarországi közönségszavazáson folyamatosan ugyanaz a két idézet kerül ki győztesen: Petőfitől az „Elhull a virág, eliramlik az élet”, illetve Vörösmartytól a „Most tél van és csend, és hó, és halál”. A magyar lelket tükrözi, hogy mindkét legszebbnek talált verssor az elmúlásról szól. „Igen, ilyen a magyar lélek” – illusztrálta újabb irodalmi példákkal, majd hozzáfűzte: mi lenne, ha ezt tudomásul véve végre azt mondanánk: de micsoda hihetetlen teljesítmény az, amit mi, magyarok 1100 éven keresztül képesek voltunk véghezvinni, mi lenne, ha egyszer az életben fordítva gondolnánk magunkra. Felidézte, hogy a történelem során mily erők mozdultak meg a magyarság elpusztításáért, „és mi mégis itt vagyunk”. Számba vette, hogy a trianoni döntés olyan volt a magyarság számára, mint amikor egy embernek kezét, lábát levágják, majd beteszik egy üres szobába, hogy maradjon életben, ahogy tud. S a világ egyik legnagyobb csodája megtörtént, ez a nemzet életben maradt. Mi ez, ha nem sikertörténet? Miért nem tudunk így gondolni magunkra? – tette fel a kérdéseket. Hogyan másképp tudnánk Trianont megtagadni, zárójelbe tenni, mint hogy éppen  Trianon napján azt mondjuk, ez a mi nemzeti összetartozásunk napja. Véleménye szerint a trianoni döntés századik évfordulóján nekünk, magyaroknak kellene elhívnunk a helyszínre az utódállamok képviselőit szembesíteni azzal, hogy nem tudtak és soha nem tudnak elpusztítani, számonkérni a szerződésben szereplő vállalásokat, köztük Erdélyben a nemzeti önrendelkezés jogát.  A rendezvény végén előbb Czegő Zoltán szavalta el az alkalomra írt versét, majd Kovács István unitárius lelkész mondott imát nemzetünk megmaradásáért, felemelkedéséért, a trianoni sebek gyógyulásáért. A megemlékezésen közreműködött Kanalas Éva magyarországi énekművész.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jóvátételt a világtörténelem legnagyobb igazságtalanságáért (Trianoni megemlékezés)
Itt az ideje, hogy a szomszédjaink, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Szarvason a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen.
„Az nem járja, hogy Európa és a szomszédos államok vezetői csak annyit tudnak mondani erre a történelmi igazságtalanságra, hogy a magyaroknak ideje volna végre túllépniük a régi sérelmeken, hagyjuk ezeket a régi dolgokat” – fogalmazott a politikus a történelmi Magyarország közepét jelző szélmalom mellett elmondott beszédé­ben. „A magyar sebek akkor fognak behegedni, ha nem nyitják fel újra meg újra. Ha a szomszédos államok vezetői és persze a közös Európa dolgában illetékes politikusok végre megértéssel és tisztelettel fordulnak a magyarok nemzeti érzékenysége felé. Ha végre megadják a tiszteletet minden magyar embernek” – mondta Lázár János. A miniszter utalt arra, hogy közeleg a trianoni békediktátum 100. évfordulója. „Ez pedig nem a felejtésre ok, mert mi nem felejtünk. Az évforduló arra ok, hogy végre rendezzük közös dolgainkat, hogy Magyarország és a magyarság jóvátételt, ha nem anyagi, hát legalább erkölcsi jóvátételt kapjon a világtörténelem legnagyobb igazságtalanságáért, aminek ez a nép a legnagyobb kárvallottja volt, és bizonyos értelemben a mai napig az is maradt” – hangoztatta. „Nem akarunk határrevíziót, és pláne nem etnikai feszültséget, újabb háborúkat Európában vagy bárhol a világban” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve: „Ez nem jelenti azt, hogy újabb száz évig eltűrjük a provokációkat, nemzeti érzékenységünk újabb és újabb megsértését, meggyalázását. Igenis, ma is mondhatjuk: igaz­ságot Magyarországnak!” Babák Mihály, Szarvas polgármestere köszöntőjében attól óvott, hogy második Trianon következzen. A migrációs válságról beszélve arra hívta fel a figyelmet, hogy napjainkban ismét meg kell védenünk hazánkat, szülőföldünket. Zalai Mihály, a Békés megyei önkormányzat elnöke arról szólt, hogy 1919-ben a megszálló román csapatok valósággal kifosztották Békés megyét, és majdnem sikerült elérniük, hogy a román határ a Tiszáig terjedjen. Mint a Partiummal szomszédos megye vezetője azt hangsúlyozta: „Amíg itt élünk, addig felelősek vagyunk minden magyarért a Kárpát-medencében.” Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő azt emelte ki, hogy a határon túlra szakadt magyarság másképpen éli meg a mindennapokban a trianoni tragédiát és annak hatását, de óriási támasz számukra, hogy érzékelik: az anyaország velük van. Az Egyesült Államokban élő magyar közösségek is megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról. Chicagóban a Szent István király katolikus templomban a hagyományos Hősök napja-ünnepségen szentmisével, majd Trianonról szóló műsorral emlékeztek a helyi magyarok. Az ohiói Clevelandben a Lelkek érintése című koncert és előadás várta az érdeklődőket. New Brunswicban néptáncfesztivált tartottak, New York városában pedig előadást rendeztek a Magyar Házban. A New York-i Széchenyi István Társaság és a magyarországi Sárospatakról érkezett Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület közös szervezésében tartott, Mert ez maradt című előadáson a magyar emigráció életérzéséről szóltak, s egyúttal 1956 hőseinek emlékét is megidézték. A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921. július 26-án a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A magyarság harmada – mintegy 3,2 millió ember – az új határokon túlra került. Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává. Az erről szóló törvény kimondta: „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.” Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ígéretek a pápai nagykövetnek
Folytatódik a képmutatás a katolikus iskola ügyében?
A gyermekek játszhatnak, de a felnőtteknek nincs joga a gyermekek sorsával játszani – idézte a pápát Miguel Maury Buendía érsek, a Vatikán romániai apostoli nagykövete azon a megbeszélésen, amelyet a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyének megoldása érdekében tartottak május 31-én. A Keresztelő Szent János-plébánián zajló ülésen, amelyet az iskola szülői bizottságának kérésére az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány szervezett, a prefektúra, a megyei és a helyi tanács, a tanfelügyelőség és a politikai pártok képviselői vettek részt. 
Eközben a pápai nuncius úgy érezte, hogy mindenik félben megvan a jóindulat a helyzet rendezésére, ezért derűlátóan hagyta el a tanácskozást, azt ígérvén a szülőknek, hogy értesítsék, ha nem írathatják be gyerme-küket a katolikus iskolába. 
A tárgyalást megelőzően a Szentszék nagykövete a katolikus iskola diákjainak sorfala között betért egy imára a Keresztelő Szent János-plébániatemplomba. A szentségimádás alkalmával a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjai töltötték meg a templomot. 
– Nagyon kedvező eredménnyel zárult a megbeszélés, mivel sikerült visszaállítani a párbeszédet az ügyben érdekelt valamennyi fél között. A konkrét kérdésekre a prefektus adhat választ, aki sokat segített abban, hogy feloldja a helyzetet – nyilatkozta Miguel Maury Buendía látható jókedvvel a Deus Providebit Ház előcsarnokát megtöltő újságíróknak. A vatikáni nagykövet nem tudhatta, hogy ez idő alatt állítólag a prefektus írásos utasítására a polgármesteri hivatal alkalmazottai a kétnyelvű utcanévtáblák leszerelésével voltak elfoglalva. 
– Az iskolaügyben érintett felek egyetértettek azzal a javaslattal, hogy a diákok ugyanabban az épületben folytassák a tevékenységet. A további megbeszélések során arra kell választ találni, hogy ez milyen formában valósuljon meg, önálló szerkezetként vagy az iskolát egy másik jogi személyiséggel rendelkező tanintézményhez csatolva – nyilatkozta Lucian Goga prefektus.
A megbeszéléseket folytatnunk kell, ugyanis az excellenciás úrnak türelme volt két órán át hallgatni a véleményeket, majd higgadtságra, bölcsességre intett minden érdekelt felet, és elfogadta a prefektúra javaslatát, mint az egyetlen járható és törvényes utat. A javaslat szerint a helyi tanácsnak határozatot kell hoznia a tanintézmény újbóli megalapítására, hogy a restitúció teljes mértékben megvalósulhasson – tette hozzá. 
– Csakhogy prefektusként éppen ön nem értett egyet a helyi tanács erre vonatkozó határozatával – jegyeztük meg Lucian Gogának. 
– Az én véleményem az volt, hogy vissza kell térni a határozatra, hogy az teljes mértékben tiszteletben tartsa a vonatkozó törvényeket, amivel az excellenciás úr is egyetértett. Ennek érdekében felajánlottam, hogy a prefektúra jogi segítséget nyújt a helyhatóságnak egy új határozat megfogalmazásában, hogy az eleget tegyen valamennyi törvényes előírásnak. 
Kérdésre válaszolva hozzátette, a cél az, hogy egyszer s mindenkorra törvényesen megalapítsák a Római Katolikus Teológiai Líceumot, a vita ugyanis a törvényesség körül forog. Hozzátette, hogy tárgyalásokat folytatnak annak érdekében, hogy az iskola törvényes megalapításáig melyik tanintézménybe lehet beíratni a tanulókat. 
– Mit üzen a szülőknek és a diákoknak? – kérdeztem a nunciust. 
– Nagyon örülök a jóindulat láttán, és legyenek nyugodtak, mert a jó szándék nem hiányzik a helyzet rendezésére – válaszolta. 
Míg az elégedettség és az öröm szólt a Szentszék romániai nunciusának szavaiból, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes az elkeseredés.  től szinte sírva válaszolt a nekiszegzett kérdésekre:
– Egy éve folyik a huzavona, voltunk a helyi tanácsnál, az oktatásügyi minisztériumban, most itt vagyunk. Mindenki elmondja a pompás, szép beszédét, de a valóságban senki nem akarja megoldani ezt a helyzetet. Akarat kellene, hogy egy olyan helyi tanácsi határozatot hozzanak már végre, amit láttamoz a prefektus. Mindenik határozatban találnak valami hibát, ami további akadályt jelent. Nemcsak a katolikus iskoláról van szó, hanem az egész vásárhelyi iskolahálózatról, ami függőben van. A szülők naponta érdeklődnek, hogy mikor jelenik meg az induló kilencedik osztályokról szóló füzet. Mit mondhatok nekik? – tette fel a kérdést Illés Ildikó. 
Ioan Macarie főtanfelügyelőt a kijárattól térítették vissza. 
– Nincs mit mondjak, eleget beszélgettünk a tanácskozás során. Én azt várom, hogy adják a kezembe az iskola törvényes alapító okiratát, hogy feloldjam a helyzetet, ami az egész megye gyermekeit érinti. Hét hónapja tárgyalunk egy sürgősségi esetről, amelynek kapcsán az a véleményem, hogy meg kell találjuk az iskola működésének a törvényes formáját. A tanfelügyelőségnek van egy súlyosabb problémája is, 4860 nyolcadik osztályt végzett diák nem tudja, hogy melyik iskolába iratkozhat be. Az iskolahálózat tervezetét április 6-án nem szavazták meg a helyi tanácsosok, és azóta sem kaptam semmilyen hivatalos átiratot, amelynek alapján közzétehetném az induló kilencedik osztályok jegyzékét. 
A felvetésre, miszerint a tanfelügyelőség tiltotta meg, hogy a katolikus iskola cikluskezdő osztályaiba beírassák a diákokat, Ioan Macarie megerősítette, hogy az intézmény vezetőtanácsa még januárban elfogadta a tiltásra vonatkozó 70-es számú határozatot, arra hivatkozva, hogy nincs az iskolának alapító okirata, ezért egy törvénytelenséget nem lehet egy másik törvénytelenséggel helybenhagyni. A tanfelügyelőség vezetősége 2015 augusztusában nagy hibát követett el, amikor hivatalos okiratot adott ki az iskola megalapításáról egy olyan tanácsi határozatra hivatkozva, amely az iskolahálózat átszervezéséről és nem a katolikus iskola megalapításáról szólt, ami a jelenleg folyó bűnügyi kivizsgálás tárgyát képezi.
Hamis információ, hogy a diákok el kell hagyják az iskolaépületet. A 427 diák ugyanabban az épületben fog továbbra is tanulni, ahol minden körülmény adott számukra – tette hozzá Ioan Macarie. 
– Ha a helyi tanács úgy gondolja, hogy az iskola törvényesen működik, ami az ő hatáskörükbe tartozik, akkor miért hozott határozatot a megalapításáról? Várom a minisztérium utasítását, hogy ismerjék el a diákok tanulmányainak az érvényességét, és az iskolát csatolják egy olyan oktatási intézményhez, amely törvényesen működik – hangsúlyozta a főtanfelügyelő. 
Dr. Holló László, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke szerint, ha a különböző dokumentumokat jóindulattal összeolvassák, akkor a katolikus iskolával kapcsolatban nem támasztható semmilyen kifogás.
– Az ülésen több illetékes részéről is elhangzott, hogy a katolikus iskola jelenleg a megfelelő jogi keretek között működik. Ennek alapján nem is értem, hogy miről beszélünk. Nekem az volt a javaslatom, hogy az iskola jövőjét illetően az volna a legegyszerűbb és a legvilágosabb megoldás, ha a tanfelügyelőség feloldaná a beiskolázást akadályozó tiltást. 
A nuncius hangsúlyozta, hogy az egyházjogban van egy olyan fogalom, hogy sanatio in radice, ami azt jelenti, hogy gyökérben való orvoslás. Tehát, ha valamilyen adminisztratív hiba történt, azt visszamenőleg orvosolni lehet. Meg kellene találni ennek a módját, és a törvényeket lehetőleg nem betű szerint, hanem értelmük szerint kellene olvasni a megoldás érdekében – tette hozzá. 
Kérdésre válaszolva dr. Holló László elmondta, hogy a nuncius látogatása azért jelentős, mert egy állam nagykövete, még ha törpeállamról is van szó, vállalta, hogy segít a párbeszédben. A nuncius erkölcsi tekintélyét jelzi, ami egyben a helyzet megoldására is reményt ad, hogy szinte minden meghívott jelen volt. 
– A főtanfelügyelő nyilatkozata nyomán nem látszik az előrelépés. Ioan Macarie határozottan kijelentette, hogy nem hagyja jóvá a cikluskezdő osztályokat, és a meglévők szétosztásában gondolkodik, ahogy a prefektus is, amit állítólag az e célra kiszemelt tanintézmények igazgatói nem fogadtak el. Mi erről a véleménye?
– Egyszerűen nem tudom, hogy ugyanazon a munkamegbeszélésen voltunk-e, amelyen úgy tűnt, hogy mindenki a legjobb megoldást próbálja szolgálni.
– Mi lesz a szerződéssel, a főépület bérbeadásának ugyanis a katolikus iskola megalapítása volt a feltétele.
– Februárban már küldtünk egy átiratot a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak, amelyben utaltunk arra, hogy abban a pillanatban, ahogy a katolikus iskola megszűnne vagy bizonyítást nyerne, hogy nem jött létre, a szerződés további intézkedés nélkül felbomlik. Ezt felhoztam a megbeszélésen is, utalva arra, hogy senkinek nem szolgálja a javát az iskola létének a veszélyeztetése. A nuncius mindenkit lelkesített, és én azt remélem, hogy a továbbiakban az érintett felek a helyzet megoldására fognak törekedni, már csak azért is, hogy szembe tudjanak nézni a saját tükörképükkel.
Péter Ferenc, a megyei tanács és az RMDSZ megyei szervezetének elnöke jelentős lépésnek nevezte, hogy a katolikus egyház ilyen magas szinten támogatja a katolikus iskola körül kialakult helyzet megoldását, és a nuncius ígérete szerint a továbbiakban is figyelemmel követi azt. 
A kérdésre, hogy viszi-e előre az ügyet a szerdai megbeszélés, Hermann Mark Christian, a Szabad Emberek Pártjának képviselője, aki a megoldásként elhangzott szinte valamennyi lehetőséget kipróbálta, a következőképpen válaszolt.
– Ha a pápai nuncius álláspontjára gondolok, akkor valószínűsítem, hogy igen, ha más intézmények hozzáállását tesszük figyelmesebben górcső alá, akkor azt mondhatjuk, hogy ugyanott tartunk, mint hét hónappal ezelőtt. Ma sem történt más, mint hogy az érintett intézmények képviselői – tanfelügyelőség, városvezetés, prefektúra – egymásnak dobálták át a felelősséget. Építő hozzáállása a nunciusnak volt, aki feltette az i-re a pontot, amikor kijelentette, hogy az ügy megoldása érdekében elsősorban jó szándékra és jóhiszeműségre van szükség minden érintett fél részéről. A jogi vetületet illetően egyszerűen egy olyan döntés elfogadása szükséges, ami egy tollvonással korrigálja az eddig elkövetett hibákat. Mi erre vonatkozóan benyújtottunk két határozattervezetet a május 2-i oktatásügyi minisztériumi tárgyalás szellemében, a tárcavezetőtől május 8-ig, majd május 15-ig kapott határidőn belül. Ehhez képest mintha mi sem hangzott volna el Bukarestben, a határozattervezeteinkre küldött átiratában a prefektúra a határidőket mint jogfosztó tényezőket hozta fel az elutasítás megindoklásaként. Lassan már úgy érzem, hogy bármit is próbálunk az iskola megmentése érdekében kezdeményezni, egyesek eldöntötték, hogy mindenáron szétszedik, és más tanintézményekhez csatolják, hogy megszűnjön mint önálló jogi személyiség. Értem a szülők aggodalmát, mivel több ízben számos helyről számos ígérettel hitegették őket, hogy minden rendben lesz. Ezzel szemben az ígéreteket folyamatosan megszegték, és érthető az aggodalmunk, hogy miután ideiglenesen megszüntetik mint önálló jogi személyiséget, és egy másik iskolához csatolják, valaha még létrejöhet-e önálló katolikus líceumként, ahol gyermekeik abban a szellemben folytathatják tanulmányaikat, ahogy ők azt elképzelték. 
BODOLAI GYÖNGYI Népújság (Marosvásárhely)

A Fekete-Körös völgyének kincsei
Május 26–27-én szervezték meg Tenkén, a Református Művelődési Központban. A konferencia főszervezője és házigazdája Berke Sándor tenkei református lelkipásztor. Fővédnökei főtisztelendő Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke voltak. Már a második konferencia ezen a címen. Feltevődik a kérdés: Miért e konferencia? S miért ilyen gazdag, sokrétű programmal? Mert a vidék, ahol tizenegynéhány településen alig néhány ezer magyar él, káprázatosan gazdag hagyományokban, kultúrában, gazdaságban, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora.
Az első nap, Berke Sándor köszöntője után Dénes István Lukács, a Bihari Református Egyházmegye esperese tartotta a nyitó áhitatot. Juhász András, a Körösvidéki Vízügyi és Környezetvédelmi Igazgatóság szakmérnöke Gyuláról, a Fekete-Körös völgy vízrajzi helyzetét ismertette, térképeken és fényképeken keresztül. A vadvízi kenuzás egyik szervezője bemutatta, hogy hol, milyen jelentősebb pontok vannak a folyó mentén (sziklafal, zúgó, gát), amelyeket fel kell tenni a térképre. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke mint vízügyi szakember beszélt a folyó szennyezéséről, a környezetvédelemről. Papp János muzeológus, preparátor, vetítésen keresztül mutatta be a völgy élővilágát. Külön kihangsúlyozta a védett növényeket és állatokat. Dr. Mátyási Lajos geológus Vaskohsziklásról fényképeken keresztül ismertette a tenkei Czárán Gyula Barlangász Klub történetét, eredményeit. Az 1969-ben, egy középiskolásokból álló csoporttal elhatározták egy barlangkutató klub létrehozását. Megalapították a Tenkei Barlangkutató Klubot, amely a tenkei múzeum égisze alatt, Csák Kálmán irányításával működött és megismerkedik a Béli- és Királyerdő-hegység karsztjával. 1972 után közismertté válnak országos szinten, főleg miután bekapcsolódott a feltárásba Mátyási Lajos és Sándor geológus testvérek és Szuhai Sándor fotográfus. A klub mutatta be az első teodolittal készült barlangtérképet. 1985 után részt vesznek egy közös egyezmény kivitelezésében, melynek célja a Pádis–Varasó–Boga karsztvidék átfogó kutatása. Óriási eredményeket értek el, több mint 150 barlang és több karsztvölgy teodolitos feltérképezésével.
Ezután üdítőleg hatott a zilahi Gáspár Attila zenetanár által vezetett Csuprosok citerazenekar műsora. A folytatásban Boros István ny. lelkipásztor Benedek István író életét és munkásságát ismertette. Mint pszihiátriai szakorvos számos munkával gyarapította az orvosi, valamint a regényirodalmat.
Erdész Ádám történész Márki Sándor pályája címen ismertette, hogyan jelenik meg a Fekete-Körös vidéke Márki történetírási munkásságában.
Nagyon érdekes előadást tartott dr. Bakó Endre irodalomtörténész Debrecenből, Nadányi Zoltán, a bihari trubadúrcímen. Saját kora nem tartotta nagy irodalmárnak, mégis nagyot alkotott. A feketegyőrösi születésű költő, műfordító, főleg szerelmes költeményekkel tűnt ki. E csodálatos, ízes szerelmes költeményeket Meleg Vilmos színművész ismertette óriási átéléssel. Előadása magával ragadta a közönséget.
Dénes László tenkei születésű, Nagyváradon élő költő, szerkesztő Dél-Bihar irodalmáról szólva felhívta a figyelmet arra, hogy a történelmi vármegyének ez a része világirodalmi nagyságokat is adott, bár ez jórészt a Nagyszalontáról indultak kapcsán mondható el. Ráadásul tényleg múlt időben, mert ma már pezsgő irodalmi élet Arany János szülővárosában sincs, nemhogy Belényesben, Tenkén, Sarkadon vagy a régió más településein. A nagy felelősség ma már a nemzet azon „napszámosaira” hárul (oktatókra, papokra, népművelőkre, elöljárókra stb.), akik a magyar irodalmi értékek, illetve általában a magyar szellemi teljesítmények és a kulturális örökség felmutatásával, közvetítésével, ápolásával nemzetmegtartó feladatokat látnak el, dacolva a népességfogyással, elanyagiasodással és elidegenedéssel.
A nap zárásaként Nadányi Zoltán tiszteletére emléktáblát avattunk a Művelődési Központ falán. /Felirata: NADÁNYI ZOLTÁN
Feketegyörös, 1892. okt. 9 – Budapest, 1955. febr. 2.
a költő, író, műfordító emlékét őrzi a Szülőföld népe.
E táblát a Tenkei Művelődéi és Honismereti Kör állította/
Másnap, szombaton délelőtt folytatódott a konferencia gazdag programja. Csűry István református püspök tartotta a nyitó áhítatot. Pál apostol prédikációján keresztül hívta fel a figyelmet az itt elhangzó előadások és gondolatok fontosságára és aktuálisságára.
Benedek Csaba néprajzkutató Szolnokról, a Fekete-Körös völgyében gyűjtött népi értékeket mutatta be képeken keresztül, Tárgyaink utóélete címen. Katona Edit néprajzkutató Budapestről Erdélyen innen, Alföldön túl, – a Fekete-Körös völgye a századfordulón címen tartott előadást. Györffy István tudományos vállalkozása a Fekete-Körös völgyében élő magyarság kutatásaként ismert leginkább a szélesebb és a szakmai közvéleményben, de tanulmányainak újraolvasása és a gyűjtött tárgyak, térképek, a készített fényképek áttekintése után sokkal árnyaltabb kép rajzolódik ki, sőt úgy tűnik, hogy Györffyt – az ugyanebben az időben ott kutató Bartók Bélához hasonlóan – lenyűgözte a hegyvidéki román falvak magyarokéhoz hasonlítva még archaikusabb, „ősi” világa. Éppen ezért a többségi románság néprajzi képe is gazdagon megjelenik kutatásában. Györffy István különleges régészeti lelethez hasonlítható néprajzi gyűjtése kapcsán Fekete-Körös-völgy példáján keresztül kézzelfogható közelségbe kerülnek azok a kulturális-gazdasági-társadalmi változások is, amelyek a 19. század második felének magyarországi falvaiban végbementek.
Bartók Béla 1906-ban kezdte meg a magyar népdalok módszeres gyűjtését, de hamarosan ráébredt arra, hogy a magyar népzene sajátosságai, és általában a kelet-európai népek parasztzenéi közt található összefüggések megértéséhez tanulmányoznia kell a nemzetiségek zenéjét is. A román népzene hatását keresve jutott el Györffy Istvánnal egy időben a Fekete-Körös völgyébe, ahol 1909-ben, 1910-ben és 1911-ben többhetes gyűjtőútjai során a Néprajzi Múzeum támogatásával több, mint 350 román, valamint 1912-ben Gyantán és Köröstárkányban 44 magyar népdalt gyűjtött.
Gert Sijl ny. építésvezető Hollandiából az 1990 utáni személyes kapcsolatait, segítségnyújtását ismertette Kapcsolatok a szeretet nyelvén a Fekete-Körös völgyében címen. Elmesélte, hogyan vitte át a határon az első segélyeket, majd anyagilag is segítette a tenkei egyházközséget, a szeretetotthont, valamint az itt felépített Művelődési Központot. Dr. Bubenyák Máté, Érdről, elmondta, hogy számtalan alkalommal, összegyűjtött gyógyszereket szállított át a szeretetotthonnak, majd közös kirándulásokat kezdett szervezni, amelyek ma is folytatódnak. Alulírott, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke Bunyitay Vince címzetes püspök, történelemtudós életét és munkásságát ismertette, bemutatva fontosabb műveit. A váradi püspökség története című monumentális munkája döntően befolyásolta az egyháztörténeti kutatásokat.
Soós József gyantai lelkipásztor Köteles Pált, az írót, az újságírót mutatta be. Gyantán született 1927-ben. 1950-től másfél évig politikai fogoly volt, majd a termelésben dolgozott mint napszámos, segédmunkás, technikus. Az 1960-as évek közepétől ismét tevékenyen bekapcsolódott a romániai művelődési életbe: írásai jelentek meg a Fáklya, Familia, az Előre, Igaz Szó, Korunk, valamint számos folyóiratban. 1982 szeptemberében jelent meg Töprengés egy torzkép előtt című esszéje, amelyben elemezte és bírálta Ion Lăncrănjan román publicista Gondolatok Erdélyről című propagandakötetét. 1990-től az Erdélyi Magyarság című folyóirat főszerkesztője lett.
Győri Róbert budapesti egyetemi tanár Fodor Ferenc geográfus életét ismertette, Önéletrajzaim című munkáján keresztül. Tenkén született 1887-ben. Egyetemi tanár volt Budapesten, gazdasági, tájföldrajzi, vízrajzi, kartográfia-történeti tanulmányok és monográfiák szerzője. Teleki Pál munkatársa volt néprajzi és gazdasági térképei szerkesztésében. Fő területe a gazdaság-tájföldrajz volt. Idősebb korában nagy jelentőségű térképészettörténeti munkásságot fejtett ki, mellyel áttekinthetővé vált a hazai térképészet korai anyaga. Tájföldrajzi, tájtörténeti munkái maradandó értéket rejtenek, néprajzi vonatkozásai gazdagok, melyek jelentős hatással voltak a kortárs etnográfusokra.
Érdekes és humoros formában mutatta be Bartók Béla papucsát Erdélyben hagyta című esszéjét a tiszaföldvári Szabó V. János tájkutató, publicista. Bartók Bélának a Fekete-Körös völgyében végzett kutatómunkáját ismertette, Buşiţia János tanár társaságában.
Az utolsó előadás Köteles Ágoston helytörténész, Tornaújfaluból ismertette, saját családi tragédiáján keresztül, a Bódva-völgyi, a felvidéki németek és magyarok sorsát, akiket Szibériába hurcoltak, s amelyek közül kevesen tértek haza. Konkrét számadatokkal illusztrálta e szörnyű tragédiát.
Dukrét Géza Reggeli Újság (Nagyvárad)

Urbán Erik: a pápalátogatáson is lehetünk annyian Csíksomlyón, mint a búcsún
Mindenkihez eljutott a csíksomlyói pünkösdi búcsú üzenete, aki nyitott szívvel fogadta azt, vallási hovatartozástól függetlenül – értékelte a Krónika megkeresésére az immár 450. alkalommal megszervezett zarándoklatot Urbán Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.
„Csíksomlyóra más felekezethez tartozók is eljönnek, nemzeti nagytalálkozó ez az alkalom, de elsősorban mégiscsak katolikus búcsújárás, vallásos cselekedet. A búcsú prédikációjának elsősorban a Szentírásra kell épülnie, és csak azon kevesek értették félre az üzenetét, akik egy március 15-ei beszédet vártak” – fogalmazta meg a szerzetes.
Urbán Erik hangsúlyozta, a csíksomlyói búcsú 450 éve VI. Pál pápa szavaival élve „lelki klinika”, és csak akkor maradhat meg annak, ha megőrzi vallásos jellegét. A kegytemplom igazgatója szerint az idei búcsú, a szentmise méltóságteljes volt, mindenki megérkezett, akit vártak, a zarándokok, és „az oltár másik oldalán állók”, vagyis Miguel Maury Buendía nuncius, a Vatikán bukaresti nagykövete, és Veres András győri püspök is.
Urbán Erik felidézte, hogy ő maga 2003 óta van jelen a csíksomlyói búcsún, az első években ministránsként, az utóbbi hat évben pedig szervezőként, és úgy látja, hogy évről évre nő a Nyereg két oldalán a zarándokok száma. A Mária-úton is egyre többen érkeznek, Mariazellből gyalogosan és kerékpárral indultak Csíksomlyóra. „Közép-Európa zarándokútja tíz éve folyamatosan épül, lassan nagykorúsodik” – állapította meg a ferences szerzetes. Urbán Erik ugyanakkor a Krónika kérdésére úgy vélekedett, van esély arra, hogy Ferenc pápa jövő évben ellátogat Csíksomlyóra, minden szükséges hivatalos meghívót elküldtek, és a pápai nuncius is azon dolgozik, hogy a látogatást megszervezze.
Választ azonban csak jövő év elején kapnak. „A pápai látogatás nem feltétlenül esik egybe a csíksomlyói búcsúval, de én hiszem, hogy Ferenc pápa érkezésére is összegyűlünk majd annyian, mint a búcsúra” – mondta a kegytemplom igazgatója.
Bíró Blanka Krónika (Kolozsvár)

Mindig lapulnak jó írók az olvasók között – interjú Egyed Emesével
Interjú az Arany János-díjas Egyed Emese irodalomtörténésszel a nagyszalontai költőóriásról, kortárs erdélyi magyar irodalomról, régi székely poétákról.
– A Magyar Írószövetség alapítványának Arany János-díját vette át májusban irodalom- és színháztörténeti kutatásaiért, versesköteteiért, oktatómunkájáért. Hogyan értékeli az elismerést?
– Az Arany-emlékévre én is örömmel készültem, mert a költő mindannyiunk közös kincse, az elismerés pedig kicsit olyan, mintha egy idősebb író egy fiatalabbat megdicsérne. A díj természetesen jólesik, ugyanakkor arra is gondolok, hogy miért nem írtam még három-négy monográfiát. De hátha még van időm erre.
– A költő születésének bi­cente­náriuma apropóján az egész Kárpát-medencében megemlékeznek Arany munkásságáról ebben az évben. Mit gondol, mi lehet ennek a hozadéka? – Egy ideje divatszerűen szervezik meg az évfordulókat, de persze ezt nem most találták ki. Érdemes odafigyelnünk a kulturális előzményekre, arra, hogy ugyanannak a kultúrának a használói miként értékelik egy korábbi alkotójukat. Arany elég régóta tananyag, hiszen már életében elkezdődött verseinek, balladáinak felfedezése, de aztán a halála után akkora nosztalgiával figyeltek rá, írták meg életrajzait, alakították ki azt a képet, amelyet sokáig életrajzként forgalmaztak, hogy párját ritkítja – ehhez hozzájárult persze a Petőfi-kultusz is. Amikor kihirdették az emlékévet, akár rutinosan is le lehetett volna tudni, de úgy látom, hogy mindenki – a gyerekektől az írókig, tanárokig, az egyszerű olvasó emberekig – bekapcsolódik. Hiszen mindannyiunknak van emléke az Arany-művek olvasásáról, az olyan különleges történelmi vagy történelmet elképzelő fantáziadús mesékről, a társadalom különböző szintjeit összekapcsoló, szinte eposzi, mitikus történetekről, mint amilyen a Toldi. Ezek összekapcsolnak nemzedékeket, és meglepő, különleges nyelvezettel szólnak a 21. század emberéhez.
Ugyanakkor Arany költészetéről nagyon értékes szövegek születnek, tudományos konferenciákat tartanak, amelyek a legújabb kutatási eredményeket mutatják be, például kutatják a könyvekben, folyóiratokban fellelhető széljegyzeteit.
Aranynak az is nagy kísérlete volt, hogy úgy is szólni akart a nagyközönséghez, hogy létre akarta hozni a legjobb magyar nyelvű folyóiratot, amiben nagyrészt világirodalmi hírek szerepeltek: például hogy mit írnak valamelyik országban, mit játszanak egy külföldi színpadon, vagy mi történik éppen Pesten vagy Erdélyben. Megpróbált egy munkatársi csoportot irányítva Budapestről szólni valamennyi humán kultúra iránt érdeklődő magyar olvasóhoz – ez pedig óriási vállalkozás volt. Felértékelődnek a fordításai is, Arisztophanész teljes életművének átültetése, a Shakespeare-fordítások különösképpen – csak ha ezeket vesszük, világirodalmi jelentőségű a munkássága.
– Visszatérve a széljegyzetekre, mi derül ki belőlük?
– Arany olvasói és jegyzetelőszokásait is kutatják, elsősorban a Nagyszalontán őrzött könyvtár anyagában. A széljegyzet kifejezés mondatok, szavak képzetét kelti, de voltaképpen vonásokról, körömjelölésekről, aláhúzásokról, kis nyilakról van szó, amelyek mind megfejtendő titkok. Egyik-másik jegyzést talán nem is a költő, hanem Arany László vagy Gyulai Pál végezte, mert együtt dolgozott velük a Koszorú folyóirat megjelenése céljából. Abban kell reménykedni, hogy a kutatások folytatódnak, és összefogással többet tudunk meg a könyveiről, jegyzetelési szokásairól és róla magáról.
Tudós költő volt, ezt kell mondanunk még akkor is, ha nagyon romantikus egyik-másik megoldása. Pontosan tudta, hogy mit akar, a tanári munkásságából is ez derül ki.
Tanulmányozta az elméleteket, műfajokat az ókortól kezdve a saját koráig, azokból válogatott, fontosnak tartotta a témával való elmélyült foglalkozást, és csak azután tért rá a forma megválasztására, a hangzásra, hangulatra. Görögül jól tudott, latinul is, megtanult németül, franciául és angolul is bizonyos szinten – a kiejtés nem fontos ebben az esetben, a lényeg, hogy nagyon átütő erejű magyar szövegeket hozott létre.
– Az Arany-díj indoklásában olvasható, hogy Ön fáradozásaival meggyőzően bizonyítja: az írás, az olvasás segít értelmezni a világot. Hosszú ideje egyetemi oktatóként tevékenykedik, 18–19. századi irodalmat tanít, ami nem választható el a könyv, a papíralapú információ szeretetétől. Hogyan vélekedik a digitális őrületről, ami áthatja a fiatal generáció gondolkodását, mindennapjait?
– Valamennyiünk mindennapjait áthatja, ebből nem lehet kimaradni, ha akarunk sem, különben elszigetelődünk. Ez sajnos olyan hatalmas tempót ró az emberre, ami nem kellemes, de főleg kiszolgáltatottá tesz, mert annyira nem értünk a digitális világhoz, hogy azonnal felfedezzük a benne rejlő technikai meg erkölcsi veszedelmeket. El is kényelmesedünk, aztán kétségbeesünk, mert nem tudjuk összegyűjteni az elveszett számítógépes anyagainkat és így tovább.
1990 óta oktatok az egyetemen, azelőtt 8 évig középiskolában tanítottam. Nagyon fontos szakasz volt az életemben, bizalmat is adott ahhoz, hogy fiatalokkal továbbra is irodalomról, kultúráról merjek beszélni, és egy olyan tapasztalatot is, amelyet nem lehet megtagadni. Lehet, hogy bizonyos tanításbeli szokásokat középiskolai tanár koromból hozok. Egyébként nem az a gond, hogy a fiatalok használják az internetet, és sokféle adathordozóval bástyázzák körül magukat, örömmel fedezik fel, hogy milyen hamar meg lehet tudni egy hírt vagy ellenőrizni a tanár mondásait a pad alatt, rajtakapni, ha esetleg eltévesztett egy évszámot. Az a baj, hogy nehéz lett a vizsgáztatás, miközben fel akarom mérni a tudásukat, azon kell törnöm a fejemet, hogy miként akarnak túljárni az eszemen a tanítványaim.
Mert túljárhatnak, rengeteg erre a lehetőség, és ez elkeserít, megtöri a lendületemet, rossz érzéseket kelt. Új módszereket kell kidolgoznunk arra, hogy írásban, szóban ellenőrizzük a diákjaink megszerzett ismereteit, kialakított készségeit, mert a régi módszerekkel nem megy. Van, aki arra használja a világhálós lehetőségeket, amire való, de akad, aki gyermetegen: a hozzá legközelebb álló információt lehalássza, és gyorsan felmutatja, mint a saját tudományát.
Gondolkodásra, mérlegelésre, az információval való tisztességes bánásra is nevelnünk kell a diákjainkat, nemcsak irodalomra és művészetre, ez pedig nem egyszerű, ehhez keressük a módokat. Én legalábbis keresem.
– A fiatal generációról szólva miként látja a mai erdélyi irodalmat? A 18–19. században talán létezhetett egyfajta egység a magyar irodalomban, amit a folyóiratok, színház, nyomtatott kiadványok biztosítottak. Ma, amikor minden tekintetben nagyon szerteágazó az irodalmi élet, lehet bármifajta egységről beszélni?
– Akkor is sokféle volt az irodalom, attól is függően, hogy milyen érdeklődésű, tanultságú volt a közönség. Ha visszagondolok az elmúlt évekre, évtizedekre, az erdélyi irodalomban nagy fordulatnak tekinthető, hogy megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Egy baráti társaság alapította, amely maga elé vett nagy öregeket, megszólította az idősebb nemzedéket Fodor Sándortól Király Lászlóig, Szegedről Fried István kritikust is. Ettől kezdve.
Az irodalmi élet egyre nyilvánosabb, egyre izgalmasabb lett, kiterjedt és megelevenedett. Az első évtizedben a fiatalok nem tudták: kiköltözzenek-e Magyarországra, lapokat alapítsanak, megöljék az öregeket, vagy mi legyen. Aztán nemzedékek váltották egymást, és mondhatni decentralizálódott az irodalmi élet, hatalmas lendületet vett, újraszületett a váradi irodalmi csoport, Csíkban a Székelyföld folyóirat adott otthont kitűnő szépíróknak, Vásárhely egy megújult, de már meglevő műhelyt folytatott, és Kolozsváron is változás történt, hiszen korábban kizárólag az Utunk, majd a Helikon volt az irodalom műhelye, aztán itt is több irodalmi kör kezdett működni párhuzamosan.
Az egyetemi hallgatóság és az irodalomkedvelő közönség azóta is folyamatosan támogatja az alkotókat, veszi a könyveiket, hozzászól és létezik egy eleven műhely, ahol a közönség beleszólhat, hogy milyen a jó irodalom, a műhely pedig elindítja a legfiatalabbakat is. Ahogy az ókorban vagy a 18. századi magyar közegben hexameterrel kísérleteztek és vetélkedtek, hogy mit tudnának kihozni a formából, vagy máshol a szonettel játszottak, úgy léteznek most Erdélyben haiku-, eposzdivatok, a gyerekirodalom is felfelé ível, több kiadó működik. És az erdélyi szerző nem föltétlenül a magyarországi piacon kíván portékát árulni. Úgy tűnt, hogy a 2000-es év körül, de korábban is egy fájdalmas nagy vágy élt bennünk, hogy ismerjenek meg Budapesten, fogadjanak el a magyar olvasók, higgyék el, hogy mi is írunk valamit.
Ez vagy sikerült, vagy nem, többnyire nem sikerült. Lassan rájöttünk, hogy szükség van állandó kapcsolatra az olvasókkal, akik közt mindig lapulnak új, jó írók, csak ki kell csalogatni belőlük és meg kell keresni a hozzánk közeledő, minket kedvelő, bátorító könyvkiadókat. És mivel létrejöttek, fennmaradtak erdélyi kiadók, a szerzők egyik része itteni közönségre számít, ha nem is kizárólagosan. Ugyanakkor színvonalas ez az irodalom, elsősorban itt alakul ki a kritikája, recepciója, és fontos, hogy vannak saját fórumaink.
Ami nagyon hiányzik, az egy olyan gyűjtőhely, könyvtár, ahol együtt lennének a romániai magyar irodalom darabjai 1990-től errefelé.
Hiszen nehéz beszélni erről az irodalomról, ha nem hozzáférhetők az egyes kötetek. Nem kerül be minden a nagy könyvtárakba, a kolozsvári egyetemi könyvtárban sincsenek ezek együtt, ami nagy kár.
– A francia–magyar irodalmi, művelődési kapcsolatokat is kutatja. Mi az, amit kiemelne ebből?
– A francia–magyar kulturális kapcsolatoknak nagy múltja van, legújabban Nagy Pál tette közzé egy antológiában magyar szerzők franciául írt műveit. Jean-Luc Moreau Balassi verseit is lefordította franciára, nemcsak a Bánffy-trilógiát, amelyből sikerkönyv lett francia nyelvterületen. De tudni kell azt is például, hogy létezett olyan erdélyi magyar nemes, aki meglátogatta Rousseau-t és beszélgettek: Teleki József gróf – ezekre a kulturális kapcsolatokra oda kell figyelni.
Francia-magyar szakot végeztem, ehhez az érdeklődésemhez elég későn tértem vissza. Régi meg újabb verseket fordítottam franciából magyarra, Villon-fordításokból írtam a szakdolgozatomat. A 2000-es év után kezdtem foglalkozni a francia–magyar kulturális kapcsolatokkal, ösztöndíjasa is voltam a francia államnak. Érdekel Párizs mint egy nemzetközi francia város, felfedeztem az ottani könyvtárakat, szeretek elrejtőzni a könyvtári nép között, kétévente legalább egy hétre igyekszem elmenni. Mindig találok valamit, ami az én kutatásaimat is lendíti, ugyanakkor verset is szeretek írni Párizsban. Vannak ottani szokásaim, kialakultak az útvonalaim, az ismeretségi köröm, szakmai körökhöz is tartozom.
– Ha jól tudom, előkészületben van a legújabb verseskötete.
– Elég régóta nem publikáltam önálló verseskötetet, 2011-es a legutóbbi. A vásárhelyi Lector Kiadó kért tőlem verseket, ez a kötet van előkészületben. Alkalmi versek, névre szóló köszöntőversek is akadnak, de például olyan is, amit egy párizsi plakát ihletett vagy egy hirdetmény.
Párizsban valamivel több a szabadidőm és egy kicsit el is csendesedem, ilyenkor könnyebben írok verset, hiszen szülővárosomban, Kolozsváron igen sok mindennel foglalkozom.
– A Székely Könyvtár sorozatban napvilágot látott egy verseskötet, amelybe régi székely költők verseit válogatta. Az előszóban az olvasható, hogy nehéz meghatározni, ki is a székely: az-e, aki a Székelyföldön született, vagy az, aki ott élt, és vajon hol vonhatóak meg a Székelyföld határai. Milyen szempon­tok alapján válogatta a régi székely költeményeket?
– Rájöttem, nagyon nehéz kijelölni a határt, és nem is szabad éles határt vonni akörül, hogy mi a székely. Baróti Szabó Dávid például Magyarországon élt, Kassán, mégis sokan nevezték székelynek. Miközben az egész kötetnyi kéziratot vizsgáltam és sajtó alá rendeztem, újra átgondoltam, hogy ki is számíthat székelynek.
/Régi székely költők, Székely Könyvtár 26., Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda , 2014/-
Az antológia összeállítására a Székelyföld főszerkesztője, Lövétei Lázár László kért fel, újabban pedig arra is, hogy a régi székely prózairodalomból is kötetet állítsak össze. Sokféleképpen megközelíthetjük a székely szövegeket, többféle válogatás létezik, tematikus, területi, és vannak olyan identitásjelölők, amelyekkel számolnunk kell. Ilyen az, hogy valaki ott született vagy műveiben emlegette a székelységet, vagy valamiképpen ahhoz a natio siculicához tartozott, amely Magyarország, Erdély jogtörténetében különleges státusszal bírt. A székely lakosság máig kutatott, izgalmas, és nem elég írásbeli nyomot hagyó történelme is foglalkoztathat bennünket.
zt gondolom, beszélni kell arról is, hogy a mai emberek hogyan ítélik meg saját magukat, hogyan építik fel identitásukat, és ezt még mi szervezi kívülről: az egyház, a csíksomlyói zarándoklat, a magyarországi közember vagy politika befolyása?
Ezek kényes dolgok, mégis azt kell mondanom, hogy valamennyire tiszteletben kell tartani azt is, ahogyan egy csoport önmagáról beszél, amilyennek önmagát láttatni szeretné. Ez nem azt jelenti, hogy a csoport mindenik tagja teljesen egyforma. Jó, hogy a regionális identitásnak vannak szöveges támpontjai, hiszen természetes, hogy tudni akarjuk, milyen mítoszok, szellemek, történetek léteztek ott, ahol élünk.
A kötetben szerepelnek többek közt Lukács István versei, aki Udvarhelyen járt a kollégiumba és aztán Bodosban, édesapám szülőfalujában volt lelkész a 19. században. Ő a székely nép lakóterületének valóságos mitológiáját alakította ki, össze is kötötte a korabeli történelmi eposzdivattal, és azt mondta el magántörténetekben meg közös történetekben. Sok fájdalom van ezekben a versekben és az is, hogy a székelység nem találta meg a helyét. Az antológia hiánypótló, mert inkább történelmi szövegekről tudunk, amik konfliktusokat, politikai döntéseket, futásokat, rablásokat tartalmaznak, de a művészet, az irodalom is felidéz, rögzít a maga módján.
– Milyen periódust ölel fel a kötet?
– Körülbelül a 19. század elejéig tartó időszakból származó költeményeket tartalmaz. Úgy tudom, Fekete Vince (a Székelyföld folyóirat szerkesztője) tervezi, hogy összegyűjti a 19–20. századi székely költők verseit. Különben a régi szövegek válogatása jó munka a kutató számára, ugyanakkor fontos döntés van a kezében: mit tart odavalónak, elég érdekesnek, alkalmasnak, változatosnak. Van a Régi székely költők című kötetben egy különlegesség, a székely nemesnek, vargyasi Daniel István lányának, Polixéniának egy nagyon szép, selyempapírból kivágott és szövegekkel dekorált képverse, ami eddig sehol sem jelent meg.
Szép barokk stílusú, 18. századi női kézimunka, ragasztás, kollázs, betűkkel: képvers. Ma azt mondanánk rá, hogy konkrét költészet. Az is figyelemre méltó, hogy nő a szerző, hiszen a nők önálló szöveget akkoriban ritkán írtak, inkább élő beszédben adták át a kultúrát. Tanultak ugyan a nemesi családok lányai, de esetleg csak imádságot írtak, és nem is versben.
– A Kolozsvári Magyar Napok alatt évről évre megszervezi a bölcsészkar volt diákjainak, tanárainak találkozóját. Idén mire számíthatnak a résztvevők?
– Amikor két éve kezdeményeztem a találkozókat, kíváncsi voltam, hogy lesz-e érdeklődés, visszajönnek-e az egykori diákok, sikerül-e kapcsolatot teremteni velük. Azok, akik tanárok lettek, inkább a középiskolai tanárok köréhez tartozónak vélik magukat és kevésbé az egyetemhez mint műhelyhez. Az idén változás lesz, azt tervezzük, hogy magyarórákat tartunk az egyetemen. A találkozó utáni napon, augusztus 19-én órákat tartanak az oktatók, és aki akar, válogathat közülök, beülhet az előadásokra. Felkértem a kollégákat, hogy ajánljanak érdekes témákat, az is lehet, hogy bevonjuk a doktoranduszokat vagy a máshol tanító végzettjeinket, ez egy új kísérlet lesz. Augusztusban egyébként ott áll a Marianum üresen, sok teremmel, remélem, egy idő után az épület eleven része lesz a Kolozsvári Magyar Napoknak.
Egyed Emese
Egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész Kolozsváron született 1957. július 5-én. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának elnöke. Kutatási területe a 18. és 19. századi magyar és európai irodalomtörténet, a felvilágosodás, a magyar és európai színháztörténet, valamint a francia–magyar művelődési, irodalmi kapcsolatok. 1997-ben, 1998-ban, 2000-ben a Romániai Írók Szövetségének díjával, 2003-ban Székelyföld-díjjal tüntették ki, 2012-ben a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem díszdoktora címmel. A Magyar Tudományos Akadémia 188. közgyűlésén, a külső tagok fórumán, május 10-én Arany János-díjjal tüntették ki. Az elhangzott indoklás szerint munkássága túlmutat a szigorúan értelmezett tudományos pályán: irodalom- és színháztörténeti kutatásaival, versesköteteivel, oktatómunkájával, a diákszínjátszás népszerűsítéséért végzett fáradozásaival meggyőzően bizonyítja, hogy az írás, az olvasás segít értelmezni a világot.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)

Jelentős számú új magyar óvodát épít a református egyház Erdélyben
Hat megyében, tizennyolc településen, huszonhat helyszínen épít vagy újít fel óvodát, bölcsődét az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) jövő év végéig a magyar kormány által 2016 novemberében meghirdetett Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében. A közösségi fejlesztéseket a hatósági „kekeckedések” nehezítik.
Az EREK a magyar állam által meghirdetett 17,2 milliárd forintos keretből 2,8 milliárd forintot kapott óvodafejlesztésre. A befektetések egy része zöldmezős beruházás, tehát új óvodák, bölcsődék is épülnek az összegből – nyilatkozta a Maszolnak Ballai Zoltán, az egyházkerület gazdasági tanácsosa. Tájékoztatása szerint jelenleg 11 óvodát működtet az EREK, számukat 26-tal növelnék Erdély-szerte.
Ballai elmondta, a támogató kérése az volt, hogy ne a tömbmagyarságban, hanem a szórványban fejlesszenek. A tervek szerint Brassó, Fehér, Hunyad, Hargita, Kolozs és Maros megyében újítanak fel vagy építenek óvodát, és a magyar többségű régiókban a szórványtelepülésekre összpontosítanak: Hargita megyében Balánbánya, Maros megyében Segesvár és Szászrégen vidékére. Kolozsváron és Marosvásárhelyen is több új bölcsőde, óvoda épülne, de ezek helyszíneiről még tárgyalások folynak – részletezte a gazdasági tanácsos.
Ballai kérdésünkre hangsúlyozta: a helyszínének kiválasztásakor elsősorban a helyi magyar közösség igényeit tartották szem előtt. „Főként ott fektetünk be, ahol jelenleg nem működik magyar bölcsődei vagy óvodai csoport, vagy ha igen, akkor mostohák a körülmények az intézményekben” – magyarázta. Így többek között zöldmezős beruházást terveznek Aranyosgyéresen, Balánbányán, Backamadarason, Bánnfyhunyadon és Tordán is.
Több beruházás esetében helyi egyházközségek ajánlanak fel telkeket vagy épületeket a célra. „Célunk nem az egyházkerület ingatlanállományának gyarapítása, hanem – a támogató szándéka szerint – a közösségek erősítése, ezért a megépítendő vagy felújítandó épületek minden esetben a helyi egyházközségek tulajdonába mennek át” – mondta Ballai Zoltán.
Nem könnyű a telek beszerzése
A gazdasági tanácsos tájékoztatása szerint a zöldmezős beruházások esetében a telkek beszerzése jelenti a nehézséget. Legalább ezer négyzetméteres területre van szükségük az óvodaépítéshez, és Kolozsváron például nehéz egy olyan ezer négyzetméteres telket találni, hogy oda urbanisztikai szempontból is megfelelő, játszótérrel ellátott funkcionális épület kerülhessen. „Nyilván minden óvodának udvara, játszótere kell hogy legyen, ezért, ha lehet, akkor nem főút mellett, hanem csendesebb helyen építkeznénk” – magyarázta.
Gondot okoznak a magas telekárak is, amit az eladók még jobban megemelnek, ha tudják, hogy az egyház a vásárló. Ezért az ingatlankeresést „diszkréten” végzik. „Megbízunk valakit, hogy keressen nekünk telkeket. Amíg nem konkretizálódik az ára, nem mondja meg, hogy ki a vásárló, csak azt, hogy van egy megrendelője, és telket keres. Kolozsváron egy ezer négyzetméteres, házas telek 400-500 ezer euróba kerül. Nem mindegy, hogy 50 ezer eurót le tudok alkudni belőle, vagy azt mondja az eladó: én tudom, hogy neked van pénzed, a célodat meg kell valósítani, add csak ide azt az összeget” – részletezte a tanácsos.
Dorin Florea „kekeckedései”
Ballai szerint beruházásaikat nehezítik a román állam és az önkormányzati vezetők, alkalmazottak, más hivatalok (telekkönyvi hivatal, műemlékvédelmi igazgatóság, készenléti felügyelőség) „kekeckedései”. Konkrét példaként Dorin Florea marosvásárhelyi polgármestert és a hivatalát említette. Szavai szerint Florea olyan feltételeket támaszt az egyházkerületnek az építkezési engedélyek kibocsátásához, amelyeket szinte lehetetlen teljesíteni.
„Marosvásárhelyen egyértelmű ellenségeskedést tapasztaltunk. Tavaly például a régi református kollégium telekkönyvét kellett frissítenünk. Ez normális esetben 30 nap alatt elvégezhető. Eljön a topográfus, felméri, hogy hiányzik 20 négyzetméter, azt bejegyezi, hogy naprakész legyen a telekkönyv. Dorin Florea azonban a restitúciós határozatban szereplő adatokra hivatkozva ezt megtagadta. Bepereltük, és egy évbe tellett, amíg megnyertük a pert” – idézte fel a történteket a gazdasági tanácsos.
Ballai tájékoztatása szerint Dorin Florea akadékoskodása miatt húzódtak el a Bolyai Farkas líceum egyházkerületi tulajdonban lévő épületének felújítási munkálatai is. „Azért állt három évig a Bolyai javítása, mert a polgármesteri hivatal nem akart beavatkozási engedélyt adni. Hiába mondtuk, hogy szakadnak le a kémények, esnek rá az emberekre, autókra. Nem is kell mondanom, hogy 911-es Porsche javítási árát ki kellett fizetnünk egy kárvallottnak, mert ráesett egy cserép a motorháztetőre és a szélvédőre” – mondta a gazdasági tanácsos.
maszol.ro 

Román történész: a magyarok Mohács óta „frusztráltak, áldozatként állítják be magukat”
Ha Klaus Iohannis a román nép nevében bocsánatot kérne Magyarországtól a trianoni békeszerződésért, egy napig sem maradhatna román államfő – vélekedett Marius Diaconescu román történész az Adevărul.ro portálon kedden közölt véleménycikkében.
A bukaresti tudományegyetem oktatója, aki rendszeresen közöl aktuálpolitikai írásokat a liberális kötődésű Adevărul búévárlap blogrovatában, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombati, a nemzeti összetartozás napja alkalmából Szarvason elmondott beszédére reagált, revizionista propagandával vádolva a Miniszterelnökséget vezető minisztert, amiért igazságtalan békediktátumnak, a nyugati világ szégyenének nevezte Trianont.
A rendezvényen Lázár János kifejtette: a magyarok ma nem akarnak határrevíziót, etnikai feszültséget, vagy újabb háborúkat, de ez nem jelenti azt, hogy újabb száz évig eltűrik a provokációkat, nemzeti érzékenységünk újabb és újabb megsértését. „Mikor látunk végre szlovák kormányfőt vagy román elnököt részvétet nyilvánítani, együttérzést kifejezni június 4-én a magyar nagykövetségen? Mert olyan magyar miniszterelnököt már láttunk, aki a román nemzeti ünnepen pezsgővel koccintott Nagy-Románia születésnapjára” – idézte a szerző Lázár János szavait.
Diaconescu cikkében vitába szállt Lázár János azon megállapításával, hogy Románia Trianonban „érdem és jogalap nélkül” szerezte meg Erdélyt és Partiumot. A román történész azt állította, hogy az „egyesülésről” az erdélyi románok döntöttek 1918 december elsején, Gyulafehérváron, a jogalapot pedig a Woodrow Wilson amerikai elnök által meghirdetett önrendelkezési elv képezte (ami ezek szerint az erdélyi magyarokra nem vonatkozott).
A szerző szerint a magyarok Mohács óta „frusztráltak, áldozatként állítják be, és gyászolják magukat”, de „a magyar kormány reménytelenül sír”, Románia sosem fog bocsánatot kérni Magyarországtól Trianonért. Diaconescu megemlítette, hogy a román lapok Eva Balogh – a Yale egyetem volt tanára –angol nyelvű blogja alapján számoltak be Lázár János beszédéről, és úgy vélekedett: Balogh nem túlzott, amikor írásában a térség biztonságát veszélyeztető hadüzenetnek nevezte az "Igazságot Magyarországnak” jelszó újbóli hangoztatását.
Marius Diaconescu a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen történelem szakán szerzett oklevelet 1995-ben, és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) doktorált 2004-ben.
[Forrás: MTI] http://itthon.ma/erdelyorszag

Levegőben lóg a Nagy Egyesülés – anyááám, akkora történelem nő a hátunkra, mint egy púp…
Bérbe vettünk egy repülőt és politikusok seregei vonultak fel a fogadására; Nagy Egyesülésnek keresztelték el, mintha a szárnyas fémszerkezet egy (újabb) érv lenne a dákok/románok kontinuitása mellett…
Másrészt arra gondolok, hogy a Tarom Nagy Egyesülése némiképpen indokolt – végül is az ott dolgozók csaknem fele rokonságban áll egymással, tehát el lehet mondani, hogy ez a szerencsétlen állami vállalat egy helyre, testi-lelki egységbe gyűjtötte őket össze.
Hogy a fenébe lehet ilyen névre keresztelni egy repülőt?
A következő Boeingeknek „Ilyen a román, ha kirúg a hámból”, „Mi románok vagyunk”, „Mária, drága Mária”, vagy „Kifelé, kifelé a magyarokkal az országból” lesz a nevük?
Amikor a szabadság csak szabadon kapható banánon és az automatás kólán alapul, amikor a demokráciánk Isztambulból hozott farmerrel és szerbektől érkező Vegetával kezdődik újra, akkor nem kellene csodálkoznunk az identitásnak eme bárdolatlan világra üvöltésén, ezen a tüntető kínlódáson. Sőt: ha gúnyt akarsz űzni egy eszméből, akkor felmázolod az összes kerítésre, ahogy Funar csinálta a kukákra felpingált trikolórral. Emlékeznek még, hogy mennyire gyűlölték Raţiut, amikor ez a szokmányos, csokornyakkendős ember megmondta a magáét a demokráciájukról?
Emlékeznek még az 1989 utáni legfőbb pedigrére, az akkori csúcsideológiára: a szójás szalámira? Tisztességes önvizsgálat nélkül léptünk túl azon az egész pattanáson, eldiskurálgattunk egy kicsit a témáról egy miccs és egy sör mellett és kész – „Gyerünk, asszony, tisztítsd meg a sártól a bakancsomat és add a trikolóros nyakkendőt, mert bemegyünk Jeurópába! Gyerünk, mert mingyá’ behúzok egyet, te Doina!”
Rondán hangzik, nem igaz? Söpörjük szőnyeg alá, nem igaz?
Lassan-lassan felépítjük magunknak az éretlen nemzeti brandet,
mely éppen csak kijutott a törzsi görcsök időszakából és dühös, mert az emberiség nem énekel meg minket az ódáiban; egy euró-furcsaság, mely a nagyobbak előtt hajbókol, de fennhordja az orrát, ha megérkezik a putrijába.
Ha tovább folytatódnak ezek a hülyeségek, akkor azt hiszem, szomorú év lesz 2018 – országútra pattannak majd a hazafiak és átkelnek a Kárpátokon, hogy elmagyarázzák nekünk, erdélyieknek, mi a helyzet Erdéllyel, a bánságiaknak, hogy mi a helyzet a Bánsággal, a bukovinaiaknak pedig azt, hogy mi a helyzet Bukovinával.
Azok éve lesz, akik még az Olümposz legendáit sem olvasták, de az Olümposzról beszélnek majd nekünk a nagy legendáinkról.
Mit fogunk ünnepelni? Talán azt, hogy repülőket bérelgetünk, miközben tengelytörő földutakon járunk? Vagy azt, hogy még az európaiak által alamizsnaként osztogatott pénzből sem vagyunk képesek kórházakat építeni? Vagy azt, hogy a haza jövendőbeli védelmezőinek csaknem fele funkcionális analfabéta?
Tudom, én vagyok a búval bélelt, aki állandóan a nagy nemzeti sistergéssel szemben károgok – de ha a fiad állandóan azt mondaná, hogy bújja a tankönyveket, miközben kerüli a tanulást, akkor azt mondanád neki, hogy nem baj, vagy a tanárok a hibásak? Az igazságot ki kell majd mondani, ez gyógyszer – szükség van rá, ha a pilóták émelyegni kezdenek a hurkoktól.
Előbb, vagy utóbb össze kell majd hasonlítanunk a terveinket az eredményeinkkel: elővesszük a papírosokat és terepre megyünk, méterről méterre. Meg kell majd néznünk, hogy ez a Boeingre írt egyesülés azt jelenti-e, hogy szavazással mentjük meg a korruptakat a DNA-tól (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.), a nemzeti lagzi több millió köbméternyi erdő tarra vágását is jelenti-e, minisztériumokban suttyomban aláírt engedélyekkel. Nézzük csak meg, fiacskám, mi az a nagy egyesülés, a féltéglás melldöngetéseken túlmenően – és nem, nem a történelmet vitatom, hanem annak privatizálását; és jogosan lehetek csalódott, hogy az a nagy egyesülés, melyről annyit írnak a tankönyvek, csak területeket és lakosságot vesz számba, de értékeket, elveket végig vett projekteket nem.
Azt fogod mondani, hogy ezek metaforák, hogy legalább a látszat kedvéért megoldást is kellene mondani – rendben: adj tíz nagy projektet a következő 10, 30 vagy száz évre és ígérem, hogy akár a fűbe is harapok értük. Hallottál tíz nagy projektet? Oktatás? Egészségügy? Kultúra? Öntözések? Infrastruktúra? Adott valamilyen támpontot bármelyik politikus? Végül is most egy mánelés a Vaslui megyei kormánymegbízott (Eduard-Andrei Popică, egy helyi kiskirály veje – a szerk.), a romániai köztisztviselőket olyan hölgy vezeti, aki korábban bugyiban tájékoztatott a várható időjárásról (Amanda Arcan, Emilia Arcan szociáldemokrata szenátor lánya – a szerk.). Ezek is szerepeltek a gyulafehérvári kiáltványban?
Tegnap Károly herceget láttam a tévében – emberekkel parolázott, beszélgetett és nem a rendőrségi autók villogója világította be az arcukat; hasonlítsd ezt ahhoz a menetoszlophoz, mellyel Oprea (Gabriel Oprea volt belügyminiszter – a szerk.) járt kocsmázni. Szintén a tévében láttam a szászfehéregyházi házát, melyet a világ sajtója a világ legvagányabb helyeivel tartja egy sorban lévőnek – hasonlítsd csak össze a teleormani ravaszdi (Liviu Dragnea szociáldemokrata elnök – a szerk.)villájával.
Nagy-Britannia trónörökösének kell idejönnie, hogy meggyőzzön bennünket, ez a hely lehet Európa – talán utolsó – nyugodt helye, mert a mieink folyamatosan a disznóságaikkal tartanak lázban minket – hol a levéllel, hol a birkával (Románia országimázs-logóira vonatkozó utalás – a szerk.).
Inkább Szingapúrról meséljek, hogy lásd, nem a hely, a rang, a fű, fa, bokor számít? A szegénység?
Néhány évtizeddel ezelőtt még csak egy nagyobbacska halászfalu volt, amíg mind asztalhoz nem ültek és feltették maguknak a kérdést, miként kerülhetnének egy sorba a civilizált világgal, a terv pedig a következő volt: idevonzzuk az intelligenciát, befektetünk az oktatásba és az egészségügyi politikákba. Mondjam el még azt is, hogy bár ez a legkevésbé korrupt ország, az állam képviselői folyamatosan azt hangsúlyozzák, hogy a törvény szigorú betartása és a korrupcióval szembeni intolerancia továbbra is rendkívül fontos? Hol van most Szingapúr?
És hol vagyunk mi? Odajutottunk, hogy azt állítjuk, Ceauşescu iskoláiban az oktatás oktatás volt és volt Polidinünk – csakhogy közben az intelligenciát ügyeskedéssé, ravaszkodássá változtattuk; és biztos lehetsz benne, hogy sokba fog nekünk kerülni ez a beteges túlélés. Hozzászokunk a rosszhoz, sőt, bosszúsan dicsekszünk, hogy mi is leülnénk két-három évet néhány millióért, mint a politikusok – és ez a legrosszabb, hogy hasonlítani kezdünk rájuk.
Rondán hangzik mindez, igaz? Péntek van, sisteregnek a grillek, hoci ide, te Doina, azt a flekkent, hagyd a fenébe az újságot; anyááám, micsoda hurkokat csinál az ott fenn…
Sabin Gherman http://foter.ro/cikk

Beke István az igazságkeresés útján
A kézdivásárhelyi, 42 éves Beke István kétgyerekes családapát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi vezetőjét 2015 novemberének végén a hatóságok terrorizmus vádjával letartóztatták. Hét hónapot és 9 napot tartották fogdában, majd házi őrizetben, ám nemrég alapfokon felmentették az alkotmányellenes merénylet kísérletének vádja alól. Az ügy állásáról, a börtönben töltött időszakról, megfigyeléséről, a HVIM-ről kérdeztük. – Jelenleg milyen fázisban tart az ügye?
– Alapfokon váratlan döntés született, ugyanis hirtelen felmentettek az alkotmányellenes merénylet kísérletének vádja alól, holott az ügyészség utolsó percig maximális büntetést kért, még az utolsó tárgyaláson is próbálta ellehetetleníteni a bíró döntését, megvádolva Szőcs Zoltánt, hogy befolyásolta a tanúkat. A fő vádpont alól felmentettek, de kellett valami, amivel indokolják a házi őrizettel együtt leült 11 hónapos fogságomat, ezért a nálam talált petárdák és két tűzijáték okán elítéltek pirotechnikai eszközök jogtalan használatáért (eredeti csomagolásban volt egy cipős dobozban 195 db petárda, 2 tűzijáték és tortára való fényszórók). Ezt természetesen megfellebbezzük, hiszen Románián kívül nem tudom, hogy van-e olyan ország, ahol ennyi petárda birtoklásáért börtönt adnak, letöltendőt, sőt másfél évig terrorizmussal vádolnak. Nem használtam őket, és bizonyítottuk, hogy 2014 decemberében kifizetett rendelést küldött el az illető cég. Az írásos indoklást a mai napig nem kaptuk kézhez, ez mindenképpen szükséges az érdembeli fellebbezéshez.
Fellebbezni kéne, de indoklás még nincs
– Jól értem? Még nem kapták kézhez az indoklás szövegét?
– Jól érti. Elvileg 30 nap alatt kellene az írásos indoklást kiközölniük, de ez még nem történt meg. Ez után következik a másodfokú tárgyalás a Legfelsőbb Semmítőszéken, amiről nem lehet tudni mikor, lesz. Tehát várunk, de mindenképpen jogi lépéseket fogunk tenni a megfelelő időben azokkal szemben, akik sárba tiporták minden emberi jogomat, semmibe vették az ártatlanság vélelemét, bűnösnek kiáltottak ki bizonyítékok nélkül, mutogatták a családomat, gyerekeinket, személyes adatainkat, aminek köszönhetően a családomat fenyegetések érték telefonon és interneten. És azzal szemben, aki hamisan vallott ügyemben. Az elsőfokú döntés alapján van némi bizodalmam a román igazságszolgáltatásban, de ha mégsem így lenne, akkor jogorvoslásért valószínűleg Strasbourghoz fordulunk.
– Mesélne a börtönben töltött időszakról?
– Annyi minden történt ott, hogy regényt lehetne írni róla. Mondhatnám, hogy az első hónapokban kaptam a legnagyobb pszichikai nyomást. Először a családommal „kínoztak”, hogy mit csinálnak ők a távollétemben, majd előadásokat hallhattam fegyverekről, hogy miből, hogyan, milyen robbanóeszközt lehet készíteni. „Véletlenül” olyan „letartóztatottak” kerültek mellém, akik túl sokat tudtak az ügyemről, vagy épp akarták tudni azt is, amit én nem. Bukarestben az első hónapban köztörvényesek közé voltam bezárva, tízen egy szobában, olyan körülmények közepette, ami joggal érhetné el az emberjogi bíróság ingerküszöbét. Kosz, mocsok, igénytelenség mindenütt, az ágyakban a matracok még a Cseau-időkből származhattak, tele bogarakkal, a cella sarkában egyben volt a WC és a tussoló, a tusolófej a WC-lefolyó fölé szerelve, természetesen ajtó nélkül; a letartóztatottak szereltek tusolófüggönyt, hogy bármi nyoma legyen a civilizációnak. Kellett vigyázni, hogy az ember ne akkor egyék, amikor más a nagydolgát végzi. Az étel ehetetlen volt, csak azt fogyasztottam, amit otthonról kaptam, persze, csak a megengedett mennyiséget, így sikeresen fogytam 17 kilót.
A börtönlakók nem hajtanak az etnikumra
– A börtönben éreztették önnel, hogy magyar?
– Nem. Amikor legelőször bevittek a cellába, a WC-be irányítottak, amit megtagadtam, de amikor megtudták, azért vagyok itt, mert én lennék a „székely terrorista”, csak nevettek, és testvérüknek neveztek. A maszkosok is hittek nekem, bátorítottak, hogy tartsak ki, mert családom van, hazamegyek, sőt, ők is javasolták az emberi jogi bírósághoz való folyamodást meghurcoltatásomért. Néha reggeltől estig ment a tévé, benne a manele – na, ez részemre felért egy kínzással, de tudván, hogy ilyen „híresség” van a cellában, esténként megnézték a híreket, hogy tudják a fejleményeket velem kapcsolatban. Sosem „bozgoroztak”, nem éreztettek velem ellenszenvet, és nem éreztem, hogy utálnának, mert magyar vagyok, sőt, mondhatnám, bizonyos értelemben felnéztek rám, úgy gondolván, valamiféle vezetője vagyok a magyarságnak, mert a hírekben látták, milyen sok ember kiáll mellettünk.
– Egyéb hasznuk volt-e a szimpátiatüntetéseknek?
– Felbecsülhetetlen! A sok rossz, ami nagyon rövid idő alatt történt velem, úgy érzem, tompul, ha arra gondolok, mit éreztem akkor, amikor feleségem által értesültem arról az összefogásról, kiállásról, amit a lakosság tanúsított irányomban. Nagyon sokan és sok helyen álltak ki értem, értünk, amit soha érdemben nem fogok tudni megköszönni. Ártatlan vagyok, és hittem magamban, a családomban, a Jóistenben, de a bizalom, amit kaptam, óriási erőt adott a kitartáshoz! Mondhatom azt is, hogy a megmozdulások hozzájárultak az ügyem tisztázásához. A politikum hozzáállása viszont már más történet. A román politikusok, ahogy észrevettem, ellenszenvvel kezelték a történteket, míg a magyar idézőjeles érdekképviseletünk, hogy ne használjak szebb szavakat, az első perctől hivatalosan elhatárolódott, és hallgatólagosan elfogadta a vádakat, amelyeket a DIICOT, a titkosszolgálat, az ügyészség rám húzott. Tisztelet annak a kevés politikusnak, akinek volt bátorsága kiállni mellettünk.
Maradt a megfigyelés?
– Ha már a titkosszolgálatot említette: mit gondol, továbbra is megfigyelik?
– Azt, hogy a telefonomat lehallgatják-e, nincs, ahogy észrevegyem, de nagyon valószínűnek tartom. Az, hogy követnek-e különböző személyek, soha nem figyeltem erre. Miután hazaengedtek, ez megváltozott, akaratlanul is észreveszi az ember, a történtek fényében, és ez nem a bűnösségről szól, vagy hogy bujkálnom kellene valamiért. A feleségem a fodrászatból fényképezte le őket, többször látott ismeretlen embert álldogálni az utcánk végén vagy egy utcával odébb, akinek hirtelen el kellett fordulnia, vagy hajnali háromkor követte autó, amikor épp Bukarestbe indult. Miután hazajöttem, többen is felhívták a figyelmemet: nem tűnt fel nekem, hogy egy autó mindig az utcánk közelében állt, ugyanazokkal a személyekkel, csak más számtáblával? Amikor Kézdivásárhely központjában március 15-re cseréltük ki a tönkrement székelyzászlót, megérkezett egy A6-os Audi, benne három „emberkével”, akiket az oldaltáskáról és napszemüvegről, valamint a baseball-sapkáról fel lehetett ismerni, és végig fényképeztek, mint turisták, csak nem a főteret, hanem minket. Hasonszőrű személyek Gyimesbükkön is eljátszották a napokban, hogy civilek (bár ott egyikük szalmakalapot viselt), és egymást fényképezik, de a másik annyira beleélte magát a megfigyelésembe, hogy még akkor is engem fotózott, amikor a társai már továbbléptek. Intettem neki, hogy a kollégái már elmentek, mire vár? Erre elmosolyodott, és továbbment.
– A HVIM kézdivásárhelyi szervezete még működik?
– Igen, tovább működik, amennyire ezt működésnek lehet nevezni, hiszen törvényen kívülinek akarják tudni. Valahol erre is irányult az a „fantasztikus tragikomédia”, hogy tiltsák be szervezetként, jelképeivel együtt. A vádiratban ide sorolják a kettős keresztet vagy az Árpád-sávos zászlót is, melyek nemzeti jelképeink, és ha nem lenne szomorú, akár mosolyoghatnánk is a tudatlanságukon. Vagy talán szándékos félreértésről lenne szó? No, de végleges döntés még nincs arra nézve, hogy ne működhetne.
Ha visszaforgathatná az időt
– Ha visszamehetne az időben, mit fogalmazna meg másként azon a bizonyos októberi beszélgetésen, ahol a „bizonyítékként” szolgáló hanganyag elkészült?
– Többször beszélgettünk októberben, és nem tudom, mit változtatnék. Továbbra sem él bennem a gyanú, hogy baráti társaságban valaki azért legyen ott, hogy a beszélgetéseket felvegye, megvágja (ezt a bíróságon hanggörbékkel bizonyítottam), leadja, majd a hatóság kénye-kedve szerint helytelenül lefordítsa úgy, ahogy a vád kéri. Ha nem ez lett volna, eddig a védett tanút is vádolnák, hogy félrevezette a hatóságokat. Ez a beszélgetés nem a tervezésről szólt, a bomba szó egyszer sem hangzott el. Az a bizonyos nap is olyan volt, mint a többi, nem volt semmi megszervezve a részünkről, nem terveztünk semmit, hanem beszélgettünk. Lehetne filozofálni, hogy mit tehettem volna másként, de szerintem ez már annyira meg volt írva a titkosszolgálat részéről, hogy úgy is kaptak volna „valamit”. A történtekből kiindulva: bárkire rá lehet húzni bármit. Csak azt nem értem, hogy ha ennyire hülyének néztek, mármint hogy képes lennék az általuk koholt borzalmakra (más kérdés, hogy néhány petárda és egy sziréna mire lett volna elég), miért nem végeztek rajtam pszichiátriai vizsgálatot, vagy miért nem szervezték meg a tettenérést?
– Milyen most a kapcsolata B. Sz.-szel, aki tanúvallomásában nem erősítette meg, hogy önök tulajdonképpen csak viccelődtek azon a beszélgetésen?
– Nagyon érdekes a jelenlegi kapcsolatunk, mert ő volt az egyetlen, aki hátat fordított nekem. Amikor folyt a kihallgatás, voltak olyan megjegyzései, amikkel mintha engem szándékosan ki szeretetett volna emelni. Pl. amikor megkérdezték tőle, hogy petárdákat távirányítóval lehet-e működtetni, azt mondta: mindenki igent mondott, még Beke István is, aki elektrotechnikus. Az is érdekes, hogy ő volt, aki a beszélgetés után néhány napra eljött hozzám, és rákérdezett, hogy a „pizzával” lesz-e valami? Amikor én nem értettem, miről beszél, a fülembe súgta, én meg hülyének neveztem, és határozottan mondtam, hogy NEM. Aztán utólag ezt elfelejtette, majd mégis eszébe jutott, és nyilatkozott róla a médiának. Viszont a 3 és fél órás rögzített beszélgetést igazolta, arra már emlékezett! Másfél órás tanúkihallgatása során igazolt egy három és fél órás beszélgetést (többszöri újrahallgatás után sem tudom megtenni, mert nagyon sok helyen érthetetlen, egymásra beszélünk, a megvágások miatt értelmezhetetlen szövegrészek vannak, a fordítónő a jóváhagyott 20 percnek, ami az állítólagos bombatervről szólt, a nyilvános meghallgatásán az öt százalékát nem értette meg), azonosított minket, és írt egy tízoldalas tanúvallomást. Furcsa volt az is, hogy a tízoldalas vallomását románul írta, tökéletes románsággal, a tárgyaláson mégis tolmácsot kért, mert két mondat után nem ment neki a román. Én nem vétettem neki, és nem mi neveztük téglának, hanem a médiában jött le így. Az én lelkiismeretem tiszta, nem értem, miért kerül. Szerintem az lenne a helyes és tisztességes magatartás, ha kiállna, és megbeszélnénk, ami történt, én vállalom a nyilvánosságot akár a tévében is. Ezt veheti akár felkérésnek is.
Téglákról, román-magyar viszonyról
– A HVIM-ben vannak téglák?
– Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy ki mint él, úgy ítél. Soha nem nyomoztam senki becsülete, gerincessége vagy gerinctelensége után, az idő mindenre fényt derít, még a téglákra is. Amit a Vármegye keretén belül tettünk, dolgoztunk, szerveztünk, önkéntesekként és lélekből tettük, a téglának meg lelke rajta. A Jóisten az egyetlen igaz bíró, aki megadja mindenkinek, amit érdemel.
– Mindezek tükrében milyen következtetést vont le a román-magyar viszonyról?
– A civilek közt nem mondhatnám, hogy létezik ellentét, a politikum és a média próbálják ezt folyamatosan generálni, sajnálatos módon a volt securitate utódjainak az irányításával. A civil szféra minimális ellenőrzést sem tud gyakorolni ez irányban, viszont folyamatos elszenvedője a tudatosan provokált nemzeti konfliktusoknak.
– Az önnel történtek után mit üzen a hazafias lelkületű székelyeknek?
– Ami nem öl meg, az megerősít! Legyenek bármennyire nemzeti érzelműek is, azzal még nem követtek el semmi bűnt, sem törvénysértést. Maradjanak azok, akik mindig is voltak. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó Erdély.ma

Újabb fejezetek a katolikus iskola ügyében
Jogtiszta kezdés a 2018/2019-es tanévben
Tegnap délben a Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak szüleiből álló Civilek a katolikus iskoláért csoport képviselői találkoztak a parlament emberi, vallási és nemzeti kisebbségi jogokért felelő bizottságával, ugyanakkor az iskola vezetősége nevében Székely Szilárd-János megbízott igazgató állásfoglalást juttatott el szerkesztőségünkbe. Közben Biró Zsolt-István képviselő is a parlamentben Pavel Năstase oktatás- ügyi miniszterhez intézett interpellációjával sürgette az iskolaügy mielőbbi rendezését.
Tárgyalások a parlamentben A civil csoport találkozójáról Csíky Csengele szóvivő számolt be lapunknak. Elmondta, a parlamenti bizottsági ülés előtt találkoztak az RMDSZ parlamenti frakciójának tagjaival is. A csoport képviselői ismertették az iskolaügy jelenlegi helyzetét az emberjogi és kisebbségi bizottsággal, kiemelve azokat az alkotmányos jogsérelmeket, amelyek érintik a diákokat és a szülőket egyaránt. A megbeszélésen részt vett a szaktárca jogásza is, aki azt az álláspontot képviselte, hogy „egy tanintézetet nem helyi tanácsi határozattal, hanem minisztériumi rendelettel kell megalapítani”. A bizottság tagjai ismerték az ügyet, ezért majdnem kétórás jogvita alakult ki, amelyben keresték a törvényes kiutat a patthelyzetből. A tárgyalásokon jelen volt Marius Paşcan képviselő is, aki kitartott amellett, hogy törvénytelenül működik a tanintézet. A tárgyalások végeredményeként a bizottság tagjai megígérték, hogy a bemutatott dokumentumok és a megbeszélések jegyző- könyve alapján összeállítanak egy jelentést, amelyet a képviselőház oktatási bizottságához továbbítanak, ugyanakkor a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz azzal a kéréssel fordulnak, hogy sürgesse meg a Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) által folytatott kivizsgálást, ugyanis ezen a téren nem történt még előrelépés, és születnie kell egy döntésnek, amely ezt az ügyet valamiképpen lezárja. Abban mindenki egyet- értett, hogy a romániai magyar kisebbségnek joga van felekezeti jellegű iskolák működtetéséhez. Az emberjogi bizottsági ülés után a csoport újabb tárgyalásokat folytatott az RMDSZ frakcióval. A testület Szabó Ödön képviselőt bízta meg azzal, hogy szakértőként foglalkozzon az üggyel. A frakció tagjai egyetértettek abban, hogy az idei tanévben nem lehet jogtisztán elindítani az osztályokat, ezért, ha minden jól megy, a 2018/2019-es tanévben önálló jogi státussal újraindulhat a katolikus felekezeti iskola – nyilatkozta Csíky Csengele. Állásfoglalás A szerkesztőségbe eljuttatott állásfoglalásban az iskola vezetősége ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a tanintézet jogi helyzete még nincs megoldva, az iskola cikluskezdő osztályainak indítását megtiltó 70-es számú rendelet érvényben van. Azok a cikluskezdő osztályok, amelyeket a tanfelügyelőség jóváhagyott a Bolyai Farkas Elméleti Líceumnak, illetve a Pedagógiai Líceumnak, nem a Római Katolikus Teológiai Líceumból átvett osztályok. Az történt, hogy a tanfelügyelőség engedélyezte az általuk már korábban kért előkészítő természettudomány, illetve társadalomtudomány osztályokat. Ez azt is jelenti, hogy ezeket az osztályokat ők iskolázzák be, és ők is fogják majd végigvinni. Az iskola vezetősége többek között azt szeretné, ha visszavonnák a tanfelügyelőség 70/2017-es határozatát, így ezáltal szavatolnák az iskola működésének folytonosságát egy esetleges bírói döntésig.
Interpelláció
Biró Zsolt interpellációjában az alkotmányra és az oktatásügyi törvényre hivatkozva rámutat a Maros megyei 2017/2018-as beiskolázási terv megkülönböztető jellegére, ugyanis nem biztosítanak megfelelő helyet a líceumokban a VIII. osztályt végző magyar diákoknak, az 1653 végzősre csak 1400 helyet írtak ki, 253-mal kevesebbet, ezzel szemben a végzős román diákok 132-vel több helyre pályázhatnak. (3060 VIII. osztályt végző román diák szerepel a nyilvántartásban.) A jogegyenlőtlenséget nemcsak ez az intézkedés, hanem a római katolikus iskola hónapok óta húzódó ügye is igazolja. Emiatt sincs még Marosvásárhelynek iskolahálózata – áll a miniszterhez eljuttatott beadványban, amely azzal a két kérdéssel zárul, hogy miként biztosítja a szaktárca az esélyegyenlőséget a diákoknak, és meddig tűri a minisztérium, hogy „a Maros megyei tanfelügyelőség játsszon a gyerekek sorsával?”
Vajda György Népújság (Marosvásárhely)

Trianon tabuk nélkül
1920. június 4-én budapesti idő szerint 16.32-kor a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon-kastélyban aláírták az első világháborút lezáró, Magyarországra vonatkozó ún. trianoni békeszerződést. Ennek tényei, számokban: a 325 411 km² összterületű Magyar Királyság széthullott, a 282 870 km²-es Magyarország területének 67%-át (Horvátországgal együtt 71%-át), lakosságának több mint a felét elvesztette, ami az 1910-es 18 264 533 főről 7 615 117 főre esett vissza. Az elcsatolt területekből a legnagyobb arányban Románia (102 613 km² – 31,78%), Cehszlovákia (61 646 km² – 18,9%) és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (42 541 km² – 12,87%) részesült.
Kilencven évvel később, 2010-ben a trianoni tragédiára emlékezve június 4-ét a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.
Az aradi Tulipán könyvesboltban kedden délután megtartott előadás ennek kapcsán idézte fel a történteket és hátterüket.
***
Gyakran idézték-idézik Bonaparte Napóleont, aki azt állította (talán nem is először a történelem során), hogy a „történelmet mindig a győztesek írják” – többek között nyilván propagandisztikus céllal. Aztán a vesztesek is megírhatják (ha megmaradnak) a saját variánsukat. Valamely történelmi esemény értékelésében tehát minimum két, de általában sokkal több változat lehetséges. Trianont, hogy csak egy példát mondjak, a magyarral szöges ellentétben lévő álláspontról tárgyalja a román, cseh, szlovák, horvát stb. történetírás, de jórészt nyilván a francia, angol stb. is. 
Ifj. Tompó László, a Hunhir.info rovatvezető főmunkatársának Trianon tabuk nélkül c. előadása az egyik változatát mutatta be a történelmi Magyarország felszámolását szentesítő trianoni békeszerződésnek (diktátum, kényszerszeződés, békeparancs stb. néven is szerepel számos szerzőnél) és az ahhoz vezető okoknak. Az előadás címe („tabuk nélkül”) is sejteti, hogy itt nem a „hivatalos” történetírásról, hanem egy másfajta szemléletről esett szó.
Emlékeztetőül, de nem egészen mellesleg: a legújabb korban a jelek szerint a nemzetállamok létrehozása került előtérbe. A kommunista rendszer 1989-es bukását követően széthullott a Szovjetunió, két államra szakadt Csehszlovákia, még többre Jugoszlávia. Menjünk nyugatabbra: komoly elszakadási törekvések mutatkoznak Spanyolországban (baszkok, de főleg katalánok), a tendencia tehát nem csupán kelet-európai jelenség. A nemzeti függetlenség kivívása mondhatni ősi törekvés, ami már az első világháború előtt (közben és után) is megnyilvánult.
Vissza az előadásra.
Tompó László elismerte ugyan, hogy Magyarország trianoni szétdarabolásában szerepet játszott az első világháborús két tábor (az Antant és a Központi Hatalmak, ezek közt Németország mellett a Magyarországot is magába foglaló Osztrák–Magyar Monarchia) ellentéte, de számos más ok is közrejátszott, hangsúlyozta. Másfélórás előadásában a legnagyobb terjedelemben ez utóbbiakat taglalta, a „hamis sztereotípiákat” cáfolandó.
De lássuk az egyéb okokat.
Első helyen szerepeltek a magyarellenes, szeparatista (pánszláv, román) törekvések, amelyek már az 1860-as években beindultak, és a kiegyezést (1867) követően felerősödtek. Hogy miért? Nem a magyar állam kedvezőtlen nemzetiségi politikája miatt (ez az előadó szerint példamutató volt a korabeli Európában), hanem mert a magyarok „mások” voltak.
Egyéb ok a liberalizmus és a szabadkőművesség terjedése. Ez utóbbi („bár voltak köztük tisztességes magyar emberek is”) lényegében az állam szétzüllesztését irányozta elő (?). És a zsidóság (köztük ugyancsak kiváló emberekkel is), amelynek egy (kozmopolita?) rétege szintén gyengítette a Trianon előtti magyarságot. Végül Károlyi Mihály 1918-as októberi – a még harcra és ellenállásra képes hadsereg feloszlatását előirányzó – kormánya, majd 1919. márciusában a (három hónapos) Tanácsköztársaság, amely a tárgyaláson lényegesen gyengítette a békeszerződés aláírása előtt a magyar küldöttséget. (A delegáció érveit tulajdonképpen meg se hallgatták, a döntés az Osztrák–Magyar Monarchia, és benne Magyarország szétdarabolására már jóval előbb megszületett.)
Hogy az első világháborút lezáró, a „győztes mindent visz” alapon megkötött békeszerződések milyen – például a második világháborúhoz vezető – következményekkel jártak, az más, jelenlegi témánkat meghaladó kérdés. Trianonban kétségtelenül születhetett volna jóval bölcsebb döntés is.
Amiben az előadóval maradéktalanul egyetérthetünk: „Trianon nagyon összetett, komplex folyamat”. Megközelítésében, tisztázásában mindenféle véleménynek van létjogosultsága. Az egyik lehetséges megközelítést kedden Aradon hallhattuk.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)

Magának vindikálja az RMDSZ a bértörvényben foglaltakat
Megszavazták az egységes bérezési törvény tervezetét szerdán az RMDSZ parlamenti képviselői, akik jelentős mértékben saját vívmányukként igyekeznek tálalni a román balliberális kormánykoalíció előterjesztését. Arról ugyanakkor nem beszélnek a szövetség politikusai, hogy ígéretével ellentétben a bukaresti hatalom több hónapos késéssel hajtja végre a közalkalmazottak béremelését.
Korodi Attila szerint az RMDSZ képviselőházi frakciója azért támogatta szerdán az egységes bértörvény tervezetét, mert mindamellett, hogy 25 százalékkal emeli meg január elsejétől az állami alkalmazottak bérét, „kiszámíthatóbb és következetesebb bérezési rács alapján biztosít méltányos fizetéseket a közigazgatásban dolgozóknak”.
„Továbbá ezzel a törvénnyel rendeztük az oktatók javadalmazását is, vonzóbbá tettük a pedagógusi pályát. Ahogyan azt a kampányban is ígértük, 25 százalékkal emeltük meg az oktatók alapfizetését, erre majd 2018. március 1-jétől egy újabb, 20 százalékos növekedés van előírva” – idézi az alakulat hírlevele az RMDSZ alsóházi frakcióvezetőjét.
Korodi Attila mindvégig többes számban nyilatkozott az elfogadott jogszabályról, mintha az az RMDSZ érdeme lenne. „Kiszámítható életpályamodellt szorgalmaztunk a közigazgatásban: a tisztséggel és a felelősségvállalás mértékével arányos bérezést biztosítottunk az állami szférában dolgozóknak” – jelentette ki a politikus, aki mindazonáltal a kormányra hárította a törvény végrehajtásának felelősségét. „Tekintettel arra, hogy a kormány vállalta a fizetésemelésekkel járó pénzkeret megteremtését, így a felelősséget is vállalta a jogszabály gyakorlatba ültetéséért” – fogalmazott a frakcióvezető.
Erdei Dolóczki István a Krónikának úgy nyilatkozott: az RMDSZ a módosításokkal együtt megszavazta az egységes bértörvényt, mert feltétlenül szükség van arra, hogy kiegyenlítsék a közszférában a béreket.
A képviselőház költségvetési bizottságának RMDSZ-es tagja lapunknak úgy vélekedett, az elmúlt 27 év gyakorlata úgy csapódott le, hogy különböző intézményvezetők előnyöket tudtak szerezni az alkalmazottaiknak, és előfordult, hogy ugyanabban a tisztségben, ugyanazzal a felkészültséggel az egyik köztisztviselő háromszor többet keresett, mint a másik.
„Reméljük, hogy 2022-ig az emelt fizetési rendszerrel ezeket az egyenlőtlenségeket sikerül kiküszöbölni” – mondta a Krónikának a szatmárnémeti politikus. Elismerte, a frissen elfogadott törvény nem tökéletes, még így is nagy megterhelést jelent majd a költségvetés számára, szerinte azonban áldozatokat kell hozni, ha meg akarják állítani a szakembereknek az országból való elvándorlását. Erdei Dolóczki István szerint több, közpénzből fizetett kategória már az elmúlt évben, hónapokban béremelésben részesült. 
A közszférában dolgozók azonban elégedetlenek a jogszabály végleges formájával, a tanügyi szakszervezetek például általános sztrájkot is kilátásba helyeztek, miután a képviselőház a halasztásokkal módosított formában fogadta el a bérezési törvényt. A törvény ugyanis 2018 januárjáig kitolja a kormánykoalíció által eredetileg idén júliustól beígért béremeléseket, ráadásul az egészségügyben és az oktatásban dolgozók esetében több szakaszra is bontja azt.
A következő öt évben lépcsőzetesen bevezetendő, átlagosan több mint 50 százalékos béremelések januártól kezdődnek, amikor az összes közalkalmazott bére 25 százalékkal, 2018 márciusától pedig a tanárok bére további 20, az egészségügyben dolgozóké pedig 75 százalékkal emelkedne.
Nagy Gábor, a Szabad Tanügyi Szakszervezet Kovászna megyei szervezetének elnöke a Krónika megkeresésére arról számolt be, hogy már zajlik a sztrájk előkészítése, gyűjtik az aláírásokat. Közölte, az elmúlt 27 év alatt a különböző kormányok „sokszor és sokat hazudtak”, de ekkora „propagandacélú félrevezetésre” szerinte még nem volt példa.
„Elaltattak minket, megpróbálták leszerelni a tiltakozást. Az egyeztetések során mindent megígértek, még a szenátus oktatási bizottságában is az eredeti formájában ment át a tervezet. Az első arculcsapás a felsőház munkaügyi, jogi, és pénzügyi bizottságaiban ért, ott már kiderült, hogy július 1-jétől nem lesz béremelés, és  hogy januártól sem lesz 50 százalék, csak 25” – méltatlankodott Nagy Gábor. Krónika (Kolozsvár)

A Művész beépült Sepsiszentgyörgy kulturális életébe
Ismét megszokott kifejezés lett, hogy megyünk a moziba, de ezért bizony hosszú harcot kellett vívni. És hogy mégis sikerült visszakapni, azt az önkormányzat akaratának, személy szerint Sztakics Éva alpolgármester kitartásának is köszönthetjük, aki – amint olvasom a korabeli sajtóból – még a RADEF azon döntése előtt, hogy visszaadják a mozikat, 2007 augusztusában a kovásznai protokollvillában nyaraló akkori államfőt, Băsescut is megkereste a visszaszerzése érdekében, nem beszélve a későbbi 28 perről és a bírósági határozat érvényesítéséért folytatott küzdelemről. Székelyföldön egyelőre még csak nálunk van, az országban (leszámítva a pláza-mozikat) rajtunk kívül, önkormányzati használatban még csak kettő (!) található. Tehát mi elégedettek lehetünk. A Művész–Arta többéves visszaszerzési „vajúdásának” vége, mozis közhellyel élve, ezúttal: HAPPY END.
Büszkék lehetünk rá, hiszen a Damokos Csaba által tervezett felújítás jól sikerült. Az épület sokszínű, elegáns külső jellege tetszetős, az előtér pedig előzeteseket játszó tévékkel, plakátokkal, a heti műsoros szórólapokkal, ruhatárral, rendkívül előzékeny személyzettel, a büfében az elengedhetetlen popcornnal jól hozza a nagyvárosi cineplex-feelinget, akárcsak a Felliniről és Chaplinről elnevezett két terem, tökéletes hanggal, kristálytiszta képpel, csúcsszínvonalon. Igaz, ezt a „bőséget” kiböjtöltük sok éven keresztül…
A filmszínházat a Kónya Ádám Művelődési Ház működteti, így természetesen az intézmény művelődésszervezője, Lázár-Prezsmer Endre, a mozi PR-osa, programfelelőse koordinálja az ott sorra kerülő speciális rendezvényeket. Tökéletes választás, mivel Endrének a film mindig szívügye volt. Olyan periódusban is szervezett filmklubokat, fesztiválokat meghívott alkotókkal, kritikusokkal, amikor a város mozi hiányában még köszönőviszonyban sem állt a filmművészettel.
Íme, a Művész három hónapja: 86 bemutatott film, közel 16 ezer néző, negyedmillió lejes bevétel, hetente mintegy tíz film, ebből kettő–három bemutató, néha a világpremierrel egy időben. A sikerfilmek 5–6 teltházzal kifutnak, kb. 500–600 nézővel, de a lényeg az, hogy itt olyan alkotásokra is jegyet váltanak, amelyek egy részét – művész- vagy európai filmek lévén – még Brassóban sem tűznek műsorra. A többnyelvűség is egyre inkább jelen van a programokban, hol magyar szinkronként, hol feliratként – ebben is úttörők vagyunk, ez is egyedülálló megvalósítás országos szinten, amely kétségtelenül pluszköltség, hiszen külön kópiákat igényel, és néha a fordítást is meg kell fizetni. Megszokott kezd lenni, hogy teljes osztályok számára vagy különleges kérésre is műsorra tűznek dokumentumfilmeket (Vatikáni Múzeum, A firenzei Uffizi-képtár, Lovasíjász) magyar és román nyelvű szinkronnal.
A programfelelős a megnyitáskor többször nyilatkozta, „mi is most tanuljuk a mozizást”. Még ha néha be is szalad egy-egy technikai baki, úgy érzem, túl vannak a kezdeti nehézségeken. Már tudják, hogy ha nézőszámot akarnak növelni, fontos a gyorsaság, a brassói bemutatóval egy időben kell vetíteni az újdonságokat, mert van egy réteg, amelyik még egy hetet sem vár, a szomszédba megy mozizni. Rádióinterjúkban népszerűsíti a műsort, a Facebookon pedig állandó kapcsolatban van a nézőkkel, tudatva a premiereket, figyelmeztetve az utolsó vetítésekre, kedvet csinálva a művészfilmekhez. Októberben Filmtett fesztivál lesz, de akár koncertek, könyvbemutatók is helyet kapnak itt, hiszen a mozi(nk) egyértelmű, hogy beépült Sepsiszentgyörgy kulturális életébe. A kiszolgáló személyzet, az önkéntesek (mert ilyenek is vannak) szolgálatkészek, lelkesen végzik munkájukat, felkészültek, mindent elkövetnek, hogy jól érezzük magunkat. Számunkra annyi marad, hogy látogassuk a Művészt, minél több alkalommal, mert választék van, mindenki megtalálja a saját érdeklődésének megfelelő filmet. És soha ne felejtsük el, hogy évekkel ezelőtt a közönyösségünkön is múlott, hogy bezárt mindkét mozi! A felkiáltójel nem a véletlen műve.
Dancs Árpád Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A medve mint tájformáló tényező
Az elmúlt hosszú hétvégén is legalább három esetben hallhattunk ismét a medvékről. Ezek a cseppet sem jámbor vadak ott jártak, ahol egyébként semmi keresnivalójuk: lakott területen, vasúton, illetve találkoztak az emberrel, behatoltak a gazdaságokba. Szerencsés esetben a medvék, az emberszabású populáció tagjai és a haszonállatok is megúszták ezeket a nem kívánt találkozásokat. Azt tudjuk, hogy egy-egy vadállat vagy éppenséggel még az idegen környezetbe telepített háziállat is képes elvadulni, s amennyiben kedvezők a körülmények, annyira elszaporodhat, hogy a továbbiakban teljesen megbontja az ottani ökoszisztémákat. Itt van például a veréb, amelynek őshazája Eurázsia és Afrika. Észak-Amerikába az 1850-es években telepítettek először belőlük. Sok településen verébpárti rendeleteket is hoztak, hogy a kis jövevények populációi fennmaradjanak. Néhány évtized múltán azonban a verébvédők elhallgattak, sőt odajutott a verébmizéria, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyes államaiban lődíjat is kezdtek fizetni a beszolgáltatott verébfejekért. Ausztráliában és Új-Zélandon sem volt igazán pozitív jelenség a verebek migráltatása, mert igencsak elszaporodtak, s ma az a helyzet, hogy a lakosság megszokta és elviseli például a háziveréb és az angolveréb millióit. Hasonlóan szívtak az ausztrálok a macskával is. Mivel gyakorlatilag nem rendelkeznek ellenféllel, a házimacskák elvadult milliói komolyan veszélyeztetik az ottani őshonos apróvadakat, amelyeknek korábban nem voltak természetes ellenségei. Egy vad cirmos átlagosan 4-5 bennszülött apróvadat képes elpusztítani. Ausztráliában macskaőrség küzd az elvadult cicák ellen.
Európai kutatók is kimutatták, hogy az urbánus környezetekben tartott félvad macskák – főként a tömbházakkal beépített területeken – ugyancsak képesek komoly károkat okozni. Egyáltalán nem javasolják a zugokban, pincékben élő macskák etetését, mert azok elszaporodván kiirtják a madarakat. Előszeretettel pusztítják – például – a feketerigókat, amelyek ugyancsak szeretik az emberek közelségét, s markánsan hozzátartoznak mind a városi, mind a falusi környezethez. Hogyne lenne hát táj- és környezetformáló szerepe ennek a nagyvadnak, a medvének! Jól tudjuk, hogy a kárpáti barnamedve, az ursus arctos ma élő példányai többnyire a civilizáció szülöttei és termékei. Ha egészséges lenne az ökoszisztéma, akkor egy anyamedve nem lenne képes éves rendszerességgel 2-3 bocsot is vállalni és nevelni. Szerencsés esetben az egyke bocs is tisztességes eredménynek számítana. Valamilyen módon az ember beavatkozik a medvék életébe, eteti, vadasparkokban tenyészti, s esélytelenül igyekszik aztán visszavadítani a felnőtt példányokat. Csakhogy ez a félvad medve már emberfüggő, nem képes teljes önállóságra. A kukák kiapadhatatlan lelőhelyek. Azt tartják, hogy az a medve, amely szeméttárolókban való guberálásra adta a fejét, többé nem képes, s nem is akar a vadonban élni és táplálkozni. Predealon, Brassóban vagy Tusnádon medvegenerációk éltek és élnek ma is az urbanizáció áldásaival. Hogy mégis mekkora a medve tájformáló szerepe, az mindjárt meglátszik, ha azokat a gazdákat kérdezzük, akik kies vidékünkön gabonát, cukorrépát, silókukoricát próbálnak termeszteni. Kinek-kinek elmegy a kedve, ha hétszám e bundás jószágokat látja zabálni a kultúrákban. A következő évben meg látni, hogy itt is, ott is felhagyta a nép a szántót. Bokrosodnak, vadulnak a mezőkön a területek. Élhetetlenné válik a vidék és veszélyessé a város. Miközben rosszul megfogalmazott paragrafusokon lovagolnak a felelősök és büntetlenül hunynak szemet a medveinvázió fölött, amely ma már annyira súlyos, hogy akármelyik pillanatban beülhetnek ezek a vadak valamelyik megyei vagy kormányhivatal bársonyszékébe. Lassan már Facebook-oldaluk is lesz, még a világhálóról is kiszorítják a homo sapiens példányait, az amúgy bölcs, de tehetetlen székelyeket, s a többi népet is…
Simó Márton Hargita Népe (Csíkszereda)

Enyedi Ildikó filmje volt a TIFF Magyar Napjának fénypontja
Szerdán Magyar Nap volt a 16. TIFF-en, a válogatást az egyik legerősebbként harangozta be a program kurátora, Zágoni Bálint. Az AperiTIFF fesztiválújság szerdai példányában idén is voltak magyar oldalak a Filmtett szerkesztésében, és volt Gulyás Party is a Bánffy-palota udvarán, bár éppen egyszerre Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas filmjével, amire a legtöbben voltak kíváncsiak.
A válogatásban öt nagyjátékfilm, két dokumentumfilm és az Oscar-díjas kisjátékfilm, a Mindenki szerepelt. A Testről és lélekrőlmellett bemutatták Vranik Roland menekültkérdéshez kapcsolódó játékfilmjét, az Állampolgárt, Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjét, Sopsits Árpád pszichothrillerét, A martfűi rémet, amely egy magyar sorozatgyilkosról és a szocializmus alatt működő magyar rendőrség egyik súlyos nyomozói hibájáról szól, illetve Gigor Attila második egészestés alkotását, a Kút címűt. Vetítették Varga Ágota Vasgyökerek című dokumentumfilmjét, amely szekusdossziéjával szembesít egy Erdélybe hazalátogató orvost, illetve Bereczki Csaba kelet-európai gyökereiket kutató amerikai klezmerzenészekről szóló Soul Exodus című filmjét.
A nap fénypontja az Arany Medve-díjas Testről és lélekről című film vetítése volt a Florin Piersic moziban. Akinek sikerült időben jegyet váltania (a filmet péntek este 21:45-től is vetítik a Győzelem moziban, de már elfogytak a jegyek), egy nehezen kommunikáló, érintésfóbiás lány, és egy idősebb, fél karjára béna, megkeseredett férfi kapcsolatának lassú kiépülését láthatta. Enyedi Ildikó egy vágóhidat és egy erdőt választott a történet párhuzamos helyszíneiként. A szereplők a vágóhídon dolgoznak, álmukban pedig az erdőt járják szarvas képében. A premier plánban feldolgozott marhák és az erdőben bóklászó szabad rokonaik két véglete között látjuk Mária és Endre ügyetlen próbálkozásait arra, hogy komfortzónájukból kilépve egymásra találjanak. Az események apró részletei néhol kidolgozatlanok, pontosabban nem szájbarágósak, a mellékszereplők viszont üde foltok a filmben, és a jelenlétük mindig indokolt a történetmesélés szempontjából.
Bár túl speciális helyzetű karaktereknek tűnhetnek a főszereplők, főleg Mária, esetlenségükben mégis magunkra ismerhetünk. Hasonló lehetett Enyedi Ildikó célja, hiszen a vetítés után a Máriát alakító Borbély Alexandra elárulta, hogy a történet szerint ugyan a lány Asperger-szindrómás, de nem kutatták behatóan ezt a rendellenességet, a rendező nem szerette volna, ha a karaktert a betegsége felől közelítik meg.
A színésznő elmesélte, hogy először egy epizódszerepet kapott meg a filmben, de Enyedi Ildikó úgy döntött, hogy Mária szerepében is kipróbálja, ha meg tudja oldani, hogy nőiségét még a tekintetéből is kiirtsa. „Odaálltam a tükör elé és addig próbálgattam, amíg nem találtam meg azt, hogy határozott is legyen, és közben meg valami gyermeki tekintet legyen az, amit a néző lát” – idézte fel Alexandra. Először Mária külalakját, a haját, ruháit találták ki Enyedi Ildikóval, majd a jelenetek próbálása közben ráéreztek a karakterre, Mária egyszerűen életre kelt, mesélte a színésznő. A film érdekessége, hogy Endre szerepét Morcsányi Géza dramaturg, műfordító játssza, akinek nem volt korábban színészi tapasztalata. Mint kiderült, Enyedi Ildikó külön instruálta a két színészt, és csak a jelenetekben találkoztak. A végeredményt június végétől a romániai mozikban is meg lehet majd nézni. 
A TIFF magyar filmes válogatásából a két dokumentumfilmet néztük még meg. Varga Ágota Vasgyökerek című filmje némi hiányérzetet hagyhat a nézőben, főleg, ha látta a rendező korábbi filmjét, A tartótisztet, amely először állított kamera elé ügynököket beszervező titkosszolgálati tisztet, ráadásul szembesítette őt egykori megfigyeltjeivel. Az új portréfilm egy orvosról szól, aki még 1989 előtt Zilahról Németországba disszidált, most pedig visszatér Erdélybe, ahol a film készítőinek köszönhetően szekusdossziéjával is szembesül, így azzal a ténnyel is, hogy a titkosszolgálat legközelebbi ismerősein, rokonain keresztül még Németországban is megfigyelte. Varga Ágota rendező elmondta, hogy előző filmje németországi vetítésén találkozott az orvos fiával, ő hívta fel a figyelmét amatőr szobrász és gyűjtő apjára, akiről kiderült, hogy a rendezővel egy városban él. Mikor a szekuról kérdezte az orvost, annyira elutasító volt, hogy sajátos technikát kellett alkalmaznia: a szereplővel az általa választott ismerősökhöz látogatott el, és ők tették fel neki a kérdéseket, mesélte Varga Ágota.
„Erdélyben a barátság és besúgás egy és ugyanaz” – ez a film kulcsmondata, ezen kívül viszont nem sokat kapunk: a besúgó ismerősökkel csak telefonon sikerül beszélni. A főszereplő cseppet sem tűnik áldozatnak, ellentmondást nem tűrő hangon beszél, és láthatóan nem zavarja, hogy áron alul vásárolja fel az egyszerű emberek értékeit. A filmet vasárnap 12 órától vetítik még a Sapientián.
Bereczki Csaba Soul Exodusa jó meglepetés volt. A film első jelenetében zsidó ünnepet látunk Kanadában, amelyen a jelenlévők visszafele menetelnek a „jövőbe”. A kamera az úttest szintjén mozog, és ezekben a lépegető cipőkben a teljes zsidó történelem sűrűsödik. A film egy „fordított exodus”: négy amerikai klezmerzenész útja őseik életének helyszínére, Moldvába. Identitáskeresés, szóban és zenében, nem feltétlenül a zsidó identitásé, hiszen ez általános téma: mindenkiben lehet valami zsidó, mondják a szereplők a film végén.
Az egyébként margittai születésű rendező előző, 2008-as filmjében, az erdélyi népzenészekről szóló Életek énekében már kipróbálta a zenés road-movie formátumát, és rájött, hogy milyen jól működik. A Soul Exodushoz tudatosan keresett Amerikában élő, sokadik generációs kelet-európai zsidó zenészeket. Valódi casting során talált rá a The Brothers Nazaroff zenekarra, amelynek tagjai valójában nem testvérek, de mindannyian kapcsolódnak Kelet-Európához, némelyikük hosszabb időt élt is Magyarországon vagy Romániában. Miközben Kanadától Moldváig utaznak, megosztják a gondolataikat zsidóságukról, a holokausztról, Izraelről, szélsőjobboldali eszmékről, közben pedig a legkülönbözőbb helyszíneken zenélnek: tereken, udvarokon, hajón. Ahhoz a generációhoz tartoznak, akik a ’70-es években voltak hippik és akkor fedezték fel őseik zenéjét, most pedig visszahozzák ezt a zenét eredeti helyszínére, Kelet-Európába.
Egy néző ízes moldovai akcentussal kérdezte meg a vetítés után, hogy miért nem jutottak el a szereplők a keleti zsidóság egykori fontos központjába, Ogyesszába. Bereczki Csaba elmondta, hogy eredetileg a Szergej Eizenstein Patymokin páncélos című némafilmjéből ismert ogyesszai lépcsőkön zárult volna a film, de Nazaroffék megijedtek a feszült ukrajnai helyzettől és a bensőséges hangulatú forgatást kár lett volna azzal elrontani, hogy bármire erőlteti őket. Ehelyett a film Nagyváradon, Bereczki Csaba szülővárosában zárul. A forgatás során olyan személyes hangulat alakult ki, hogy a rendezőt a hatodik Nazaroff-testvérré fogadták, aki a nagyváradi jelenettel ezt a személyességet akarta jelezni. „A Körös-part az én Coney Islandom” – mondta. A filmet pénteken délután 5-től vetítik még a Cinema Cityben.
Zs. E. maszol.ro

A magyar kisebbségek sajtójáról rendeztek konferenciát Brüsszelben
A kisebbségi nyelvű média erősítése Európában címmel tartottak félnapos konferenciát június 7-én az Európai Parlament brüsszeli székhelyén. Házigazdák a magyar néppárti delegáció egyes tagjai voltak, a meghívott előadók pedig Kárpát-medencei médiaszakemberek.
A konferenciát kezdeményező EP-képviselők mindnyájan kiemelték: mivel a kisebbségi nyelvű kommunikációs csatornák erősítik a nemzeti identitást, sőt egyenesen a megmaradás zálogai, ezért a nemzeti kisebbségek médiájának fejlesztése, támogatása közös európai ügy. Ugyanakkor elsősorban a többségi nemzetállamok feladata a területükön élő kisebbségek anyanyelvű sajtójának oly mértékű védelme és erősítése, hogy akár esélyegyenlőségről is beszélni lehessen ezen a pászmán a többség és a nemzeti kisebbségek között. Ezt a feladatot nemzetközi dokumentumokban lefektetett saját vállalásaik mentén kell teljesíteniük az egyes államoknak. Azt a konferencián részt vevő politikusok egybehangzóan és elismerően állították, hogy a magyar nyelvű kisebbségi média fenntartásában és működtetésében kiemelten fontos a Magyarországtól kapott támogatás, amely pótolni igyekszik mindazt, amit a többségi nemzetállamok e téren nem végeznek el.
Deli Andor délvidéki EP-képviselő meghívására Bodzsoni István szabadkai médiaigazgató a szerbiai magyar sajtó helyzetét, sikereit és gondjait ismertette, Natasa Heror az ottani többségi és kisebbségi média viszonyáról és együttműködéséről tartott rövid tájékoztatást. Bocskor Andrea kárpátaljai képviselő meghívottjaiként Kulin Zoltán ésK. Debreceni Mihály vázolták az ukrajnai médiaállapotokat, különös tekintettel a magyar nyelvű köztájékoztatás nehéz, törvényi megszorítások és hatósági vegzálások által terhelt helyzetére. Csáky Pál szlovákiai EP-képviselő vendégeként Molnár Judit dunaszerdahelyi főszerkesztő a felemás, politikai torzsalkodásoknak kitett, helyenként szerepzavarban lévő felvidéki sajtóról adott egyfajta képet. Az RMDSZ-es Sógor Csaba azzal adta át a szót meghívottjának, Szász Attilának, hogy a romániai többségi média gyakran festi le úgy az erdélyi magyar valóságot, ahogyan azt láttatni szeretné, mégpedig ritkán jó színben. A marosvásárhelyi rádió főszerkesztő-helyettese a közszolgálati rádiózás, azon belül pedig a belső-erdélyi magyar nyelvű tájékoztatás helyzetét és gondjait ecsetelte.Maksay Ágnes kolozsvári médiaszakember a romániai tapasztalatokról általánosságokat és specifikumokat is megosztott a hallgatósággal, leszögezve: a magyar nyelvű televíziózás a legkevésbé fejlett és korszerű kommunikációs ágazat az országban.
Tőkés László erdélyi EP-képviselő hozzászólásában rámutatott, hogy a piac szabályai szerint működő média világában a kisebbségi közösségi tájékoztatás gazdaságilag nem életképes. Előnyös bánásmódra, pozitív diszkriminációra van szüksége ahhoz, hogy fenntartható legyen. Ezzel szemben a kelet-közép-európai tapasztalatok azt mutatják, hogy az öntörvényű piac alig van tekintettel erre az eleve hátrányos helyzetre, ráadásul a többségiasszimilációs politika a kisebbségi média működését egyenesen gátolja. De gondok mutatkoznak a magyar közmédia szolgáltatásainak a határon túli nemzetrészekhez való eljuttatásában is, a kábelcégek hozzáállásától a geokódolásig terjedően. „Nyelvében él a nemzet – mondottuk a legelején. Jól felfogott nemzeti érdekeinket semmiképpen sem szabad alárendelnünk a megosztó pártérdekeknek. A sajtónak, a médiának szabadnak kell lennie!” – zárta felszólalását Tőkés László.
Meghívottja, Dénes László nagyváradi újságíró a romániai magyar nyomtatott sajtó állapotáról szólva elmondta, hogy számszerűleg kevesebb, de annál színvonalasabb kiadvány megjelenése lenne kívánatos, úgy, hogy azok el is jussanak az olvasókhoz. De arra is felhívta a figyelmet, hogy az unióbeli legnagyobb nemzeti kisebbségnek, a romániai magyarságnak nincs egész nap és mindenütt fogható országos televíziója és rádiója, sem közszolgálati, sem kereskedelmi. Ugyanakkor az újságírószakma anyagi és társadalmi megbecsülése rendkívül alacsony, emiatt a rutinos szakemberek elhagyják, a tehetséges, magasan képzett fiatalok pedig nem is választják ezt a pályát. Azt sem hallgatta el, hogy a közösség érdekvédelmét és közképviseletét évek óta kisajátító politikai szervezet azzal is igyekszik uralni a médiát, hogy a romániai magyar kisebbségnek szánt állami támogatásnak az anyanyelvű sajtóra eső részét preferenciálisan osztja szét.
A konferencián szót kapott még Balázs Bence kolozsvári újságíró, az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelveken Megjelenő Napilapok Egyesületének (MIDAS) munkatársa, valamint Vincze Loránd, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke.
Zárszavában Deutsch Tamás EP-képviselő minden, magát demokratának tartó politikus abbéli felelősségére mutatott rá, amellyel a nemzeti kisebbségek megmaradását, erősödését, gyarapodását elősegíteni köteles. Ez egy kardinális európai ügy, a nemzetek Európai Uniójának közügye. A nemzeti közösségek fejlődéséhez pedig elengedhetetlen az anyanyelven történő alapos tájékoztatás az önálló, szabad és korszerű média révén. tokeslaszlo.eu/cikk 

Segítség specifikus tanzavaros diákoknak
Az idei záróvizsgákon az eddiginél több segítséget kapnak az olvasás-, írás- és számolászavaros diákok, a februárban megjelent módszertant első ízben alkalmazzák a nyolcadikosok országosan egységes felmérőjén és az érettségin. A lehetőséget az érintettek pozitívan fogadják, de szakemberek szerint nem volt kellő idő a begyakorlásra, így kevesen élnek a jogszabály előnyeivel.
A specifikus tanzavaros gyermekek szorzótáblát, számítógépet, matematikai képleteket tartalmazó táblázatokat, adott tanprogramokkal feltöltött tabletet és más segédeszközöket használhatnak a felmérők, értékelések, vizsgák alkalmával, de diktálhatják is a feladatok megoldását, valamint kérhetik, hogy a tanár olvassa fel a tételeket – sorolja a lehetőségeket Szabó Ildikó, a sepsiszentgyörgyi Pro Dis-Lex Egyesület elnöke. Ellenben, ha ezt nem gyakorolják be, a diákokat össze­zavarhatja az ilyetén segítség, amikor a vizsgaláz miatt úgyis nehezen boldogulnak – hangsúlyozza. Ha a diszlexiás gyermek a hagyományos ütemben olvas, alacsony a szövegértése, ha lassan és kétszer-háromszor is elolvas egy-egy mondatot vagy az egész szöveget, akkor kifut a vizsgaidőből – részletezte. 
A Pro Dis-lex Egyesület nem tud minden olvasás-, írás- és számolászavaros háromszéki kiskorúról, csak azok kerülnek a szervezet nyilvántartásába, akik bejelentkeznek, de a korábbi felmérések szerint ezer gyermekből harminc érintett. Szabó Ildikó leszögezte: a diszlexiás, diszgráfiás és diszkalkuliás gyermeknek is meg kell adni az esélyt, hogy az oktatás minden szintjén egyenrangúan haladhasson korosztálya tagjaival, segítséget, kapaszkodókat kell nyújtani nekik ehhez, nem szabad őt olyasmiért büntetni, amiért nem hibás. A vizsgákra vonatkozóan elmondta, az említett segédeszközök használati lehetőségét a szülőnek kérnie kell, az iskolának pedig biztosítani a feltételeket. 
A témában megkerestük Bokor Attila tanfelügyelőt, a szakterület felelősét, aki megerősítette: habár bővült a használható segédeszközök és segítségnyújtás köre a specifikus tanzavaros diákok esetében, nagyon kevés az az iskola, ahol kipróbálták ezeket, a próbavizsgákon sem éltek a lehetőséggel, így kevés az esélye, hogy a vizsgákon sikeresen vezessenek be olyan módszert, amivel a diák először találkozik. Eddig tizenöt nyolcadikos és három középiskolai végzős szülei kérték a megyei tanfelügyelőségen, hogy az idei vizsgákon gyermekeik használhassák az engedélyezett segédeszközöket, az érintett iskolák jelezték, megoldják – mondta a tanfelügyelő. Ez ellenben nem könnyű, mert ha valaki azt kéri, hogy olvassák fel neki a tételeket, vagy írás helyett a megoldást le szeretné diktálni, akkor külön termet kell biztosítani számára, két ellenőrzőkamerával, két vizsgáztató jelenlétében, akik közül az egyik segítő szakember, a másik felvigyázó. Könnyített tétel nem létezik, mert az eredmény beszámít a IX-es felvételibe, illetve XII. osztály után az egyetemi felvételi általánosba, és nem lehet különbséget tenni a különböző jelentkezők esélyei között – hangsúlyozta Bokor Attila. Ezt a kérdést szerinte a kétszintű érettségi oldaná meg, amit már több oktatási miniszter is megígért. Jelenleg a II., IV. és VI. osztályos felmérőkön módosíthatták a feladatok tálalását, segíthették a tételek megértését, de nem változtathattak szerkezeti és tartalmi vonatkozásban – ismertette a tanfelügyelő. Felhívta a figyelmet, ha az olvasás-, írás- és számolászavaros diákok idén még nem élnek a segédeszközök használatának lehetőségével, a vizsgán legalább a plusz időt (30 perc) használják ki, amit a jogszabály biztosít számukra.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az RMDSZ szerint törvénytelenül vették le a magyar utcanévtáblákat
Az RMDSZ szerint törvénytelenséget követett el a Maros megyei prefektus, amikor a marosvásárhelyi magyar utcanévtáblák eltávolítására utasította a polgármestert. Lucian Goga azonban azt állítja, jogerős bírósági döntés alapján járt el.
Az RMDSZ csütörtöki közleményében emlékeztet, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal az elmúlt héten a város magyar utcanévtábláinak leszerelésébe, illetve a kétnyelvű utcanévtáblák román nyelvűre cserélésébe kezdett a Dózsa György úton. Kedden a szövetség marosvásárhelyi szervezete tiltakozott ez ellen, és írásban kért magyarázatot a kormányhivataltól az ügy kapcsán.
„Törvénytelenséget követett el, teljességgel kimerítette a hivatallal való visszaélés fogalmát és túllépte hatáskörét a Maros megyei prefektus akkor, amikor a marosvásárhelyi magyar nyelvű utcanévtáblák eltávolítására utasította a polgármestert úgy, hogy semmilyen erre vonatkozó törvényes alapot nem tudott megjelölni átiratában. (…) Amennyiben a prefektus nem vonja vissza azonnali hatállyal rendelkezését, az RMDSZ országos vezetősége határozott válaszlépéseket helyez kilátásba” – áll a szövetség csütörtöki állásfoglalásában, amelyben ugyanakkor felszólítják a prefektust, hogy vonja vissza „törvénytelen utasítását”, lehetővé téve a kétnyelvű utcanévtáblák visszahelyezését Marosvásárhelyen.
Lucian Goga prefektus az AGERPRES hírügynökség megkeresésére úgy nyilatkozott, a törvény szerint járt el, jogerős bírósági döntés alapján, amellyel érvénytelenítették a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezéséről szóló helyi tanácsi határozatot.
„A kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésének nincs törvényes alapja, miután a 2015.05.28-i 150-es számú helyi tanácsi határozatot érvénytelenítette a bíróság. A törvényt tiszteletben kell tartani, nekem pedig az a feladatom, hogy őrködjek a törvények betartása felett. Nincs nekem semmi problémám a polgártársaimmal” – fogalmazott Lucian Goga.
Az RMDSZ állásfoglalását nem kívánta kommentálni a prefektus. Népújság (Marosvásárhely)

Magyar programok a szamosújvári városnapokon
A június elején szervezett Kisközösségek Majálisa után június 9-én borkóstolót, humorestet és jazz koncertet szerveznek Szamosújváron a városnapok magyar programjaiként. Június 10-én pedig Tulipán Focibajnokság zajlik, amelyen a felnőtt korosztály csapatai és meghívottjai vesznek részt. A helyi tanács képviselőjét, a magyar programok megbízott koordinátorát, Kasza Tamást kérdeztük a szervezői munkáról.
– Honnan jött az ötlet a rendezvénysorozat megvalósítására?
– A városnapok programjait mindenki magáénak kell érezze nemzetiségtől függetlenül, éppen ezért az elmúlt években is próbáltunk minél több magyar vonatkozású programot szervezni. A visszajelzésekből viszont azt következtettük, hogy nem minden esetben volt szerencsés a román programokkal párhuzamos időzítés. Az érdeklődőknek sokszor dönteniük kellett őket érdeklő rendezvények rovására, ennek elkerülése érdekében találtuk ki a programsorozatot, amelynek célközönsége a helyi magyar közösség volt.
– A polgármesteri hivatal képviselői hogyan fogadták az ötletet?
– Sokat egyeztettünk velük és sikerült úgy szervezni, hogy a román és magyar programok ne fedjék egymást. A városi tanácsban örömmel fogadták az ötletet, ezért maximális támogatásban volt részünk és természetszerűen felvállalták a költségvetés nagyrészét is megkönnyítve számunkra színvonalas programok szervezését.
– A magyar programok csak a magyar közösségnek szólnak?
– Nem, mert nem az volt a célunk, hogy célzottan szervezzünk eseményeket a helyi magyar közösség számára, hanem az, hogy a mindenkinek kijáró városnapok programkínálatában legyenek olyan színvonalas magyar rendezvények, amelyek mindenki számára nyitottak. Ezek azok az alkalmak, amikor meg tudjuk mutatni a mi kis magyar közösségünk értékeit és megvalósításait.
A szamosújváriak példaként szolgálhatnak minden magyar közösség számára, mivel ápolják, fejlesztik hagyományaikat és őrzik identitástudatukat.
Sz. L. Szabadság (Kolozsvár)

Táncévzáró Bánffyhunyadon: néptánc és játék a színpadon
„Lehet tánc nélkül élni, de nem érdemes” – ezzel a Sebő Ferenc idézettel kezdte beszédét Kis Magdolna, a helyi Suhanc néptánccsoport vezetője, a Vlegyásza Szakképző Líceum aligazgatója a június 6-án szervezett bánffyhunyadi művelődési házban szervezett táncévzárón.
Beszédében a játék fontosságát hangsúlyozta kiemelve, hogy ennek mekkora szerepe van a szabálytudat kialakulásában, a kapcsolatteremtésben, a közösségbe való beilleszkedésben. – Ahhoz, hogy egészséges önbizalmú, kreatív gyerekeink legyenek, meg kell őket tanítanunk játszani, és itt jönnek képbe a népi gyermekjátékok. Ezeknek a fontosságát nem szabad alábecsülnünk, leintenünk – fogalmazott az igazgatóhelyettes.
A táncévzárón színpadra léptek iskolánk diákjai, akik részt vettek a néptáncoktatásban, valamint a Suhanc és a Suhanc-utánpótlás csapata. A kisebbek népi játékokat és népszokásokat mutattak be, a nagyobbak széki táncrenddel és gorbói román táncokkal örvendeztették meg a közönséget.
– A nagyobbaknál Suhancosnak lenni már státuszt jelent. Őket már csapattá formálta a néptánc, erőt ad, kitartásra ösztönzi őket a tánc védőszárnya. Munkájuk eredménye pedig a színpadon, csodás erővel mutatkozott meg.
Ünnep ez városunk életében, amelyet mindig nagyon várunk, hiszen a pünkösdöt még ünnepibbé varázsolja, s amelyre gyermekeink egész tanévben nagy szeretettel készülnek.
A csoport sikeréhez nagymértékben hozzájárul oktatóik szakértelme, szeretetteljes hozzáállása és türelme. Köszönjük Kis Magdolnának, Mihály Kingának, Bálint Zsoltnak és Bálint Csongornak a kitartó munkáját és táncosainknak pedig a felemelő élményt, amellyel minden évben megjutalmaznak minket!
Szabadság (Kolozsvár) 

A vízummentességért lobbizott a Kongresszusban Klaus Johannis
A Románia és Amerikai Egyesült Államok közti stratégiai partnerség kibővítéséről és Romániának a Visa Waiver programba való felvételéről tárgyalt csütörtökön Klaus Johannis az USA szenátoraival és képviselőházi tagjaival. 
A román államfő az amerikai törvényhozás székhelyén Orrin Hatch-csel, az USA szenátusának pro-tempore elnökével, Ron Johnson és Ben Cardin szenátorokkal, valamint Robert Aderholt, Tim Walberg, Jackie Walorski, Devin Nunes, Col Paul Cook, Mike Rogers, Dana Rohrabacher, George Holding és Jim Banks képviselőházi tagokkal találkozott - többségük tagja a Michael Turner vezette romániai baráti csoportnak. 
Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint Michael Turner átadta Johannisnak a csütörtökön a képviselőházban felolvasott politikai nyilatkozat egy másolatát, amelyben üdvözli az USA-ban látogatást tevő román elnököt, és kihangsúlyozza Románia fontosságát a transzatlanti biztonság tekintetében. A találkozó alkalmával Klaus Johannis ismét megerősítette a két ország közti stratégiai partnerség elmélyítése és kibővítése melletti elköteleződését. Uagyanakkor arra biztatta az amerikai Kongresszus tagjait, hogy látogassanak el Romániába. „Klaus Johannis elnök kihangsúlyozta, hogy Románia képes konkrét módon is hozzájárulni a transzatlanti kapcsolatok megerősítéséhez, és leszögezte, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió közti szoros kapcsolat életbevágóan fontos a demokratikus közösség és civilizáció jövője szempontjából” – teszi hozzá a közlemény. 
A román államfő felhívta a figyelmet, hogy Románia vonzó lett a befektetések számára, tekintve, hogy az EU-ban legnagyobb gazdasági növekedést regisztrált ország volt a tavaly. Ennek kontextusában beszélt annak fontosságáról is, hogy Romániát is felvegyék a Visa Waiver program kedvezményezettjei sorába. 
Az idézett forrás szerint az USA szenátorai és képviselőházi tagjai biztosították az államfőt, hogy támogatják a vízummentességet Románia számára, és munkacsoport dolgozik azon, hogy - a hatályos amerikai törvények adta keretek között - minél jobban leegyszerűsítsék a programhoz való felzárkózás folyamatát. 
A találkozó során Johannis elnök a NATO-együttműködés kapcsán kifejtette, hogy Románia fontos biztonsági tényezővé, az USA erős partnerévé vált a térségben, ugyanakkor a NATO keleti szárnyának államai számítanak arra, hogy az USA a térség biztonságának és stabilitásának elhivatott támogatója. 
A Kongresszus tagjai kiemelték Románia jelentőségét a térségben, hangot adva mély elismerésüknek az afganisztáni NATO-kiküldetésekben való részvételért, a deveselui rakétapajzs befogadásáért, valamint azért, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát a védelemre fordítja az állam - tájékoztat az államelnöki hivatal közleménye. 
A Capitoliumban ez alkalomból Klaus Johannis öt kongresszusi tagot tüntetett ki a Románia Csillaga érdemrenddel: Michael Ray Turnert, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa romániai baráti csoportjának társelnökét, Devin Nunes-t, az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnökét, Mike Rogerst, az amerikai képviselőház stratégiai albizottságának elnökét, valamint Jackie Walorskit és Robert Aderholtot, a képviselőház romániai baráti csoportjának tagjait. 
maszol.ro

A harmónia szobrásza (Kós András alkotások a bástya-házban)
„Minden, ami Kós Károlyhoz és családjához kötődik, az nekünk szívügyünk, és azt szerény lehetőségeinkhez képest minden erőnkkel támogatjuk” – mondta Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója a Kós András szobrászművész alkotásaiból készült sepsiszentgyörgyi kiállítás csütörtök délutáni megnyitóján, melyet az Árkosi Művelődési Központ, a Balassi Intézet Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja, valamint Kós András örökösei szerveztek. A kiállításmegnyitón Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa is képviseltette magát.
Miután Kopacz Attila, az Árkosi Művelődési Központ vezetője házigazdaként köszöntötte a közönséget, rövid zenei nyitány következett, majd Gál Hajnalka konzul asszony szólalt fel, aki bevallotta, hogy korábban nem ismerte Kós András műveit, de amint alkalma nyílott erre, ismét rácsodálkozott, hogy milyen sok, a nagyközönség számára még mindig ismeretlen magyar érték van. Mint mondta, a szépség felfedezésében közös élmény köt össze minket az alkotóval, aki a maga során semmi mást nem tett, mint felfedezte a szépséget a körülötte lévő világban. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója tárlatnyitójában kifejtette, hogy talán azért nem lehetett maga is Kós András tanítványa, mert akkoriban történt felsőbb utasításra a kolozsvári szobrászati szak teljes ellehetetlenítése, több szobrász kényszerpihenőre küldése, de ezek a művészek mégis hivatkozási alapnak számítottak a pályakezdők számára. Kós Andrást a harmónia szobrászának nevezte, véleménye szerinte igazi gyöngédség és harmonikus világszemlélet látható a most kiállított munkáiban is, annak ellenére, hogy a művész a világháborút és az orosz fogságot is megjárta. Vargha Mihály szerint Kós András Élet és rajz című, a tárlaton is látható kis könyve olyan szépírói vénáról tanúskodik, ami gondolatban az édesapjához, Kós Károlyhoz vezet, akiről mindnyájan tudjuk, hogy nemcsak fantasztikus építész, hanem publicista, regényíró, politikus is volt, és bármihez nyúlt, arany lett belőle. Mint elmondta, az általa vezetett intézménynek csak egy Kós András-műve van, de vevők lennének továbbiakra is, és mivel a szobrok jelenlegi kolozsvári tárolási feltételei nem a legmegfelelőbbek, felajánlotta a múzeum segítségét e műtárgyak állagmegőrzésében. Kós Katalin, a művész lánya örömmel nyugtázta, hogy a kiállítást Sepsiszentgyörgyön is bemutathatják, kifejtve, hogy a tárlat nagyrészt azokból az ajándéktárgyakból áll, amelyekkel édesapja gyakorta megörvendeztette szeretteit családi ünnepek alkalmával. Elmondta, hogy korábbi együttműködéseik során Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője vetette fel a kiállítás ötletét, és köszönettel tartozik ezért a lelkes szakmai hozzáállásért. A művész lánya pár érdekes családi történetet is elmesélt a kiállított munkákkal kapcsolatosan, majd részletet olvasott fel édesapja önéletrajzi könyvéből. A kiállításon két monográfia is látható a művészről, Kós Katalin pedig örömmel jelentette be, hogy hamarosan a harmadik is napvilágot lát Gazda József gondozásában.
Szebeni Zsuzsa szerint a személyes tárgyakból készült kiállítások is hozzájárultak ahhoz, hogy Kós András méltó helyére kerülhessen a nemzeti Parthenonban, ezt megérdemli annak dacára, hogy két ízben is sikertelenül terjesztették fel Kos­suth-díjra. Megköszönve Vargha Mihálynak az állagmegőrzésre tett nagylelkű felajánlását, elmondta: a művész egyes alkotásait nagyon szívesen látnák akár köztéren, akár a Székely Nemzeti Múzeum udvarában. Elhangzott még, hogy korábban Budapesten és Kolozsváron is nagy sikerrel mutatták be ezt a kiállítást, és apró jelek bizonyítják, hogy mindenhol jól megtalálja helyét.
Végül a rendezvény zenei vezetője, Stan Katalin románul is összefoglalta az elhangzottakat, majd Constantin Muşat és Ioana Ionescu fiatal művészek zenei epilógusa következett. A kiállítás július 1-jéig látogatható.
Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jogainkért emelt szót
A magyar iskolák és a kisebbségi nyelvi jogok védelmében szólalt fel Márton Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője az alsóház plénuma előtt politikai nyilatkozat formájában.
Elmondta, az RMDSZ a rendszerváltás óta küzd a parlamentben, kormányon és ellenzékben azért, hogy több jogot, nagyobb biztonságot, tiszteletet vívjon ki az erdélyi magyaroknak. „A számos sikerünk ellenére a küzdelem nem ért véget, és nem is érhet mindaddig, amíg közösségünket újabb és újabb támadások érik, hiszen ma is azzal kell szembesülnünk, hogy egy gyulafehérvári közhivatalnok arra hivatkozva utasít el egy kezdeményezést, hogy nem csatoltak egy, a katolikus egyház létezését igazoló okiratot. Teszi mindezt abban a városban, ahol 1009 óta működik katolikus püspökség. Marosvásárhelyen egy ügyész akar megszüntetni egy újonnan létrehozott katolikus iskolát, miközben a prefektus a kétnyelvű utcanévtáblák eltávolításán ügyködik. Két nappal ezelőtt egy országos szórású televízió azon töprengett, miért is van szükség arra, hogy a betegek anyanyelvükön kapjanak tájékoztatást. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a munkánknak van értelme, és azt folytatnunk kell” – fogalmazott Márton Árpád. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyelvünk örökmécsese, Sütő András
Forgasd nevét a nyelveden
Sütő András nyelvileg is maximalista. A szép és pontos, találó és tökéletes anyanyelvi kifejezés hívévé azáltal válhatott, hogy istenadta tehetségével felismerte: ha nyelvszegény életterében egyre nehezebben nyilvánulhat is meg az Ige, szabadságunk szomja kevesektől tudott ösvényeket, rejtett kapukat nyit és tár a beavatottak, az értők elé, mintegy kijelöli az utat a feltartott fej Magyar Mezője irányába.
Meg kell értenünk a romlottnak gúnyolt magyar beszédet, különben az Isten sem segít rajtunk, suttogják a még gondolkodó és beszélő öregek, a nyelvet briliánsan újjá szülő asszonyok és a titkos gyümölcsoltók. 
Szülőföldje úgyszólván kilőtte a bibliás beszédtörténet rejtett rakétapályájára. Mintha a kórérakással megtámasztott istenházában prédikáló pap egyszer csak fénnyel pompázó nagytemplomban találná magát.
A fénybeli hirdetést akkor is értik, ha egyen-egyen nem fogják fel a külön-külön szókat-szavakat. A példázat a hegyek magasába emeli a hitet.
Ha kellett, és gyakran kellett, kéretlen prédikátoraként Mennyei Urának, az úrvacsorai áldás megszegésének kockázatával is szólásra nyitotta pörös száját.
Bensőjében, szíve alatt robbanó lelkében mégis szorongva és nemegyszer orcáján pirulva figyelte Erdély gyönyörű tájain a lélek földjét egyre elárvultabban művelő napszámos társait. Szerette volna nagylelkűen odaajándékozni teremtő anyanyelvünk korlátok nélküli, gyémántkristályú, szabad ragyogását az egész világnak.
Az író mindenkitől tartott; ha nem félt is, retteghetett. Mint a kebelükbe zárkózó, munkaverte csángó asszonyok a misén, ha nem a gyökerén értik a beszédet és az éneket (mert elorozták tőlük az anyanyelven szólás gyönyörűségét, hiszen azt is félnek kimondani, amit jól ismernek, tudnak és imádnak)...
Sütő Andás megtapasztalta, hogy minden magyarverés mögött az értetlenséggel rokon sültgazemberség sunyít. A kárhozattól rettegő bűntudat verőlegényei kushadnak, újabb és újabb „bevetésre” várva; halálosan élte át, nemcsak metaforikusan látta, hanem fájta-érezte, mutatta és világgá üvöltötte:  amikor megfosztanak önnön magadtól, előbb is: kiütik a szemedet, pokolra küldik a látásodat, megszúrják a lelkedet, kinyírják az eszedet. 
Sütő András mindenkitől óvta és védte azt az egyedi és egyedüli nyelvet, amely a mezőségi legelőkön, kukoricaföldeken, kopár dombok hajlataiban kóborolva ma is számkivetetten bujkál, mint kutyáktól vadászott nyulak a szülőföld bogáncs-sóhajtásos tájain.
Nagy vetélytársai népünk jeles alkotói. „Tartott” Móricz Zsigmondtól… Nyirő Józseffel volt némi „afférja” talán. Igazából Tamási Árontól tartott, mert őt szerette igazán. A gyermek féli ilyen szeretettel az édes szülőjét. 
Mindenben persze szép és kristályos mértéket kell tartani.
Óvd vele magad a bajtól. Nemhogy nem tagadta meg népét és nemzetét, hanem nagy elődeihez simítva lobogó lelkét: édes anyanyelvét emelte az örökmécses fölött a Jézussal feltámadó örök láng fáradhatatlan hordozójává.
Sütő András, Tamási Áron mellett: a mi mértékünk. 
A szórványból érkező művészek az anyanyelv legkényesebb őrzői.
Magyarok, Sütő András. Forgasd nevét a nyelveden.
BÖLÖNI DOMOKOS Népújság (Marosvásárhely)

„Szeretett Erdélyembe, magyar testvéreimhez”
Jókai Anna (1932–2017) emlékére
Jókai Annával 80. születésnapján, 2012-ben készítettem interjút, amikor postai úton elküldött szándéklevelemre – a Magyar Írószövetség korábban jelezte: Jókai Annának nincs e-mail-címe, nem használ számítógépet – szinte azonnal válaszolt, s kért, hogy postázzam a kérdéseket.
Összesen 17 kérdést fogalmaztam meg, arra fókuszálva, hogy élete minden szeletét érintsem, ami fontos lehet gyermekkorából, irodalmi tevékenységéből, szerteágazó, gazdag kapcsolataiból. A 17 kérdésből 16-ra válaszolt, de ebben benne volt a 17. is. 
A válaszokat elektronikus írógépen készítette el, amit kézzel átjavított, sőt a levél vége felé kézzel beírt/betoldott mondatokkal is találkozunk, mintegy emlékeztetve: a 21. sz. elején is él még a szép magyar írás, a gyöngybetűknek ma is varázsuk van, személyesebbé, emberibbé teszi a kapcsolatokat. (A 90 éve született Sütő András jut eszembe, aki élete utolsó heteiben kezdte el tanulni az elektronikus írást, és ismerkedett a számítógép csodálatos előnyeivel.)
A Mindenütt, de nem mindenkinél című interjú a Népújság Múzsa mellékletében jelent meg 2012. november 24-én, épp születése napján, mely lapszámot – már korábban jelezte, hogy föltétlenül küldjem el neki – postára tettem budapesti címére. 
Akkor még nem tudtam, hogy a beszélgetés bekerül egy későbbi interjúkötetbe, a Válaszoltam címűbe, amely a vele készült, 1973–2014 közötti válogatott interjúkat tartalmazza (Széphalom Könyvműhely, Bp, 2015). Ebből egy tiszteletpéldányt nekem is postázott a kiadó. 
Itthon 2014-ban jelent meg A szülőföld ölében című kötetben, olyan neves írók társaságában, mint Király László, Fodor Sándor, Csávossy György, Nagy Miklós Kund, Lőrincz György és mások.
Jókai Anna rajongásig szerette Erdélyt, s fontosnak tartotta, hogy szavai, könyvei eljussanak Erdélybe, magyar testvéreihez.
Íme e sorok írójának küldött levele 2012 októberéből. 
Kedves Székely Ferenc! Igyekszem szíves kérésének eleget tenni. A válaszokat a kérdések megismétlése nélkül adom meg, mert az életfeladatok úgy összesűrűsödtek, hogy percekre beosztott idővel élek. De számomra a legfontosabb, hogy szeretett Erdélyembe, magyar testvéreimhez eljussanak szavaim. Hiszen az erdélyi naplóregényemet, a „Szegény Sudár Anna” címűt is ezért írtam meg. 1989-ben jelent meg először, és azóta sok kiadásban. Magyar Örökség díjjal jutalmazták, remélem, eljutott Önökhöz is… Kérem, ha levelemet vette, jelezze, és a lapból (Népújság – szerk. megj.) feltétlenül küldjön majd egy példányt. Számítógépem nincs, postán várom. Telefonom: 36-1-357-2411.
Szeretettel köszöntöm ismeretlen barátaimat is: Jókai Anna (s.k.) 2012. okt. 12. 
Kedves Jókai Anna, nyugodjon békében!
SZÉKELY FERENC Népújság (Marosvásárhely)

Brauch Magda könyvének bemutatója
Sorok a Kecsesen okos csevegésről
Ha az olvasó kezébe veszi dr. Brauch Magda legújabb, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában frissen, tizenkettedik önálló könyveként megjelent kötetét, először valószínűleg a címe tűnik fel: Kecsesen okos csevegés. „Kecsesen okos” a József Attilától kölcsönzött cím, a bemutató során felmerült a kérdés: manapság vajon hány „közember” használja a kecses, kecsesen, a modern nyelvhaszálatból igencsak kikopott szót? Valószínűleg kevés, sok mai fiatal talán nem is ismeri jelentését.
Az idők változnak, tartja a klasszikus mondás, és bennük mi is változunk – a nyelvvel együtt. Annak javára, olykor kárára. De hogy minél szebb, ékesebb, kifejezőbb, magyarabb legyen (bár sok idegen eredetű szó behatolását, térfoglalását butaság és fölösleges lenne üldözni), fejlődését irányítgatni, vadhajtásait nyesegetni kell. Brauch Magda, sok pályatársával együtt erre vállalkozott.
Böszörményi Zoltán, aki – íróként, költőként, az Irodalmi Jelen főszerkesztőjeként – maga is a magyar nyelv állandó és magas szintű művelője, a kötet méltatójaként a Kecsesen okos csevegés erényeit emelte ki, megemlítve kiindulópontként, hogy az a szerző négy előző, nyelvműveléssel foglalkozó könyvének mintegy kvintesszenciája. Felolvasott néhány írást vagy részletet is a kötetből, többek között a Trámváj címűt, amely a hazai, közelebbről aradi magyarok (tisztelet a kivételnek) sajnos, jellemző, román szavakkal bőségesen kevert szóhasználatának riasztó példáját tartalmazza. Az ezt követő beszélgetés során a szerző elmondta, azért döntött a válogatás kiadása mellett, mert egyrészt a kiindulópontul szolgáló írások már rég jelentek meg, és többnyire nehezen hozzáférhetőek, másrészt – bizonyára nem örömmel – bevallotta: azóta a nyelvhasználat tekintetében nem változott a helyzet, sőt talán romlott, és kötelességének érzi újból és újból szóvá tenni a magyar nyelv érdekében az égető kérdéseket.
Olykor a harc kilátástalannak tűnhet, mégse szabad feladni, mert az a szép magyar nyelvért folytatott küzdelem vereségét igazolná.
De nem olyan katasztrofális a helyzet. A nyelv folyamatosan változik, többek között a diáknyelv, a jassznyelv számos, valójában értékes elemmel is gyarapítja. Ezeket a szerző („okos csevegéssel”) számba veszi, őszinte örömömre nem vaskalaposan, a pápánál is katolikusabban, felhívva ugyanakkor a figyelmet: egyes divatszavak, kifejezések állandó és kizárólagos használata más szavak, szinonimák, kifejezések mellőzéséhez, végső soron a nyelvből való kikopásához, azaz szegényítéséhez vezethetnek.    
A bemutatón az egyik hozzászóló azt mondta: ha hatalmában állna, ezt a (28 tanulmányt tartalmazó) és a hasonló köteteket kötelező olvasmánnyá tenné a magyar diákság, de akár a felnőttek számára. Az ötlet balga, a szándék kétségtelenül jóindulatú.
***
A jó hangulatú bemutatón, szokás szerint, a Miscovici Tibor–Miltaller Lajos duó is szórakoztatta a szépszámú közönséget, néhány újonnan betanult jó zeneszámmal is. És nem maradt el a bemutató utáni, egy pohár vörösbor vagy a szerző köményese melletti baráti – sokszor bizonyára kecsesen okos – csevegés sem.   
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)

Sapientiás ballagás: itthon maradásra kérték a diákokat
Kétnapos rendezvény keretében búcsúztatták el idén is a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karainak végzős diákjait. Az eseménysorozat fénypontja természetesen a ballagás volt, amelyen búcsúztatták és díjazták a legkiválóbb eredményt elért fiatalokat.
Pénteken délután a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség szervezett ballagási szentmisét a csíksomlyói kegytemplomban, ahová a végzősök népviseletbe öltözve, gyalog vonultak ki. A mise végeztével a templomkertben készítették el a már hagyományos, népviseletbe öltözött diákokat ábrázoló csoportképeket. Szombaton délelőtt 11 órakor ballagtak el „hivatalosan” is a sapientiások, az egyetem épületétől a főtéren át az ünnepség helyszínéül szolgáló, volt Szakszervezetek Művelődési Házába.
A diákokat, rokonaikat, a tanárokat, a jelenlévő elöljárókat Dávid László, az egyetem rektora köszöntötte elsőként. A 17 éves múltra visszatekintő egyetem alapítására emlékezett. Azt mondta, hogy ezt az egyetemet azelőtt elindították, hogy megalapították volna. Versenyt kellett akkor futniuk az idővel, de a létrejöttében azoknak az embereknek jár a legnagyobb köszönet, akik felhagyták sikeres tudományos életpályájukat Brassóban vagy Bukarestben, mert úgy érezték, hogy kötelezi őket az, hogy tegyenek ezért a régióért.
„Annyi nagyszerű és értékes fiatal születik a Székelyföldön, hogy pocsékolás lenne nem kinyitni nekik a kaput, hogy értelmiségi életet éljenek. Nem értek egyet azokkal a végzős diákokkal, akik azt mondják, hogy ’csak végezzek már egyszer, és úgy elhúzok innen, hogy porzik utánam az út’” – fogalmazott köszöntőbeszédében a rektor. Hozzátette, a Sapientia több mint egyetem, mivel hozzájárul a fiatal értelmiség itthon maradásához, közösséget teremt, és felújított épületével, az általa szervezett versenyekkel, eseményekkel, az Ezüst Akadémiájával, meghatározó tényezője Csíkszeredának, a környékének és az egész Székelyföldnek.
Farkas Balázs Magyarország csíkszeredai külképviseletének ideiglenes ügyvivő konzulja kifejtette a diákoknak, hogy a ballagás napja nemcsak nekik, hanem az egész közösség számára fontos esemény. Hozzátette, hogy életük azon szakasza kezdődik, amikor az eddig összegyűjtött tálentumokkal el kell kezdeniük helyesen sáfárkodni.
Ráduly Róbert Kálmán nemcsak Csíkszereda polgármestereként, hanem az egyetem oktatójaként is szólt a diákokhoz. Üzenetében kiemelte annak fontosságát, hogy az embernek legyenek elvei, amelyekhez mindig ragaszkodik, de mindig tartsák szem előtt, hogy hová tartoznak, mi a feladatuk. Ne feledjék el az egyházukat, ugyanakkor igyekezzenek mindig személyes példát felmutatni, legyenek önszerveződőek, és tartsák észben, hogy van, amikor nem mi válasszuk az utat magunknak, hanem az út választ ki bennünket. Beszédét egy Márton Áronról szóló idézettel fejezte be, amelyen keresztül újfent kérte a véndiákokat: „ragaszkodjunk az elveikhez, mert a kompromisszum nem kenyerünk”.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a Székelyföldet mindig újjá kell építeni, és a térségnek csak akkor lesz jövője, ha lakói mernek alkotni. Ezután kifejtette, hogy tévhit, miszerint a Székelyföldön nincs munkalehetőség, illetve nem fizetik meg az embereket. Szavai szerint, a közintézményekben jó fizetések vannak, a magánszektorban pedig nagyon sok sikeres fiatal vállalkozó tevékenykedik. Hozzátette, a sikeres Székelyföld felépítésében mindenkinek meg van a maga házi feladata: a végzősöknek itthon kell maradniuk, a munkáltatóknak meg kezdők számára is meg kell hirdetniük munkahelyeket.
Lázár Ede, a csíkszeredai Sapientia dékánja kifejtette, hogy az új évezredben végzett kutatások bebizonyították, hogy ma már olyan szakmákban lesznek sikeresek az emberek, amelyekben összetett tudásra van szükség. Majd áttért az egyetemisták elmúlt éveire, amelyek alatt meg kellett tanulniuk, hogy a szabadság nem felelőtlenséget jelent, hanem a lehetőségek felé való nyitást.
Csiszár Levente, a Hallgatói Önkormányzat elnökeként, valamint Horgas Beáta Katalin, a végzősök nevében mondtak köszöntőbeszédet. Mindketten az elmúlt évek szép élményeit idézték fel: a gólyabálokat, a táborokat, a tanulmányi kirándulásokat, a vizsgára való készülést, azt hogy életre szóló barátságokat kötöttek, és élményekre tettek szert. Köszönetet mondtak tanáraiknak és szüleiknek egyaránt, hogy diákéveikben támogatták őket.
A köszöntőbeszédek után díjazták a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért diákokat, valamint a közösségépítő munkában résztvevő hallgatókat.
Kovács Boglárka maszol.ro

Novák Csaba Zoltán kötetét mutatták be Marosvásárhelyen
Az 1974 és 1989 közötti korszakot kutatta hét éven át Novák Csaba Zoltán történész, annak is a Román Kommunista Párt (RKP) kisebbségpolitikájára vonatkozó dokumentumait. A kutatásokból megszületett a Holtvágányon című kötet, amelyet a héten Marosvásárhelyen, a Bernády Házban Gagyi József és Fodor János ajánlott az olvasók figyelmébe
A kötet folytatása az előző korszaknak, amelyet Aranykorszak címen foglalt össze Novák Csaba Zoltán, és amely hét évvel ezelőtt jelent meg, ugyancsak a csíkszeredai Pro-Print kiadó gondozásában. A szerző arról beszélt a könyvbemutatón, hogy nagyon erősen meg kellett válogatnia a dokumentumokat, ugyanis egyrészt az iratok bőségével állt szemben, másfelől viszont voltak olyan levéltári archívumok, amelyek még nem hozzáférhetőek, különösen azok, amelyek a Román Kommunista Párt magyarságpolitikájának külpolitikai vonatkozásait érintették.
A Szekuritáte leváltára mellett  a történész az RKP levéltárát használta, és ezekből is a magyar vonatkozású anyagokat emelte ki. A nemzetiségpolitika többi vetületei ebben a kötetben nem kaptak helyet. Azért választotta 1974-et korszakhatárnak – magyarázta a könyvbemutatón –, mert ekkor történt egy jelentős fordulat az RKP magyar nemzetiségpolitkájában. Ez a folyamat már 1971-ben, az úgynevezett júniusi tézisekkel megkezdődött, miután Nicolae Ceaușescu pártfőtitkár hazatért Kínából, és az ott tapasztalt kulturális forradalmat Romániában is próbálta bevezetni.
Ekkor megerősödött a diktatúra és erőteljes elrománosítás, erőszakos elnemzetlenítés, homogenizáció kezdődött. A könyv címe, a Holtvágányon jól jelképezi azt, hogy hogyan fulladt kudarcba a párt egész nemzetiségpolitikája – hangzott el.
A kötet dokumentumainak kilencven százaléka román nyelvű volt és ennek a fordítása sem volt könnyű feladat, ugyanis a korszak bükkfanyelvét kellett feloldani érthető formába. A szerző arról is beszélt hogy kutatásai során nem akadályozták, sőt mindenütt nagy segítőkészséggel találkozott, a román kollégái részéről is.
A kötetben tanulmány olvasható a Ceaușescu-korszak második felében tapasztalható nemzeti kérdés újraértelmezéséről, annak előzményeiről, az etnokratikus államszocializmus és a diktatúra válságáról, a gazdasági válság kihatásáról a nemzetiségpolitikára, a nemzetiségi kérdés megjelenéséről a román-magyar kétoldalú kapcsolatokban, a kisebbségpolitikáról, mint állambiztonsági kérdésről.
A dokumentumok között található például az 1976. szeptember 28-án keltezett a magyar irredenták cselekedeteinek ellensúlyozásáról című feljegyzés, részletek a Nicolae Ceaușescu és Kádár János 1977-es találkozóján készült román nyelvű jegyzőkönyvből, adatok a Romániában élő nemzeti kisebbségekről, a magyar nagykövet tájékoztatója a Domokos Gézával folytatott beszélgetéséről, a magyar nagykövetség jelentése Sütő András darabjának betiltásáról, Hajdú Győző beszéde a Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók tanácsainak közös plenáris ülésén, a magyar nagykövetség jelentése Tőkés László ügyéről, intézkedések a Magyarországról érkező nacionalista és irredenta személyek ellenőrzésére vonatkozóan, különböző ügynökök jelentései, feljegyzések Sütő András pártellenes magatartásáról. 
Antal Erika
Novák Csaba Zoltán: Holtvágányon. A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája II. 1974-1989. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2017/
előző kötet:
Novák Csaba Zoltán: Aranykorszak? A Ceaușescu-rendszer magyarságpolitikája 1965-1974. – Forások a romániai magyarság történetéhez /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2010./
maszol.ro