Három Krisztus-szolga példája (Az Úr csodásan működik)
A Szalézi Szent Ferenc-díjas, sokszínű és sokrétű munkát végző újságíró Frigyesy Ágnes arra vállalkozott, hogy a történelmi félmúltat és jelent összekötve, felekezeti korlátokon túllépve, három „istenszolga” életútját bemutatva példákat tárjon elénk, XXI. századi magyarok elé arról, hogy a hit, a szeretet, a remény örök megtartó erő, mely bátorságot, hűséget, bizodalmat teremhet abban, aki mindvégig, rendületlenül ezekbe kapaszkodik.
A nagy erdélyi tanúságtevők közül három, a huszadik századot átívelő „szent ember” sorsát, életútját tárja elénk. A szerző AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK címet adta munkájának, mely közismert éneke a keresztény-keresztyén világ közösségének. Több mint két esztendő kitartó kutatómunkájával, számtalan utazással és dokumentumok gyűjtésével készült el a három nagyinterjú, mely a könyv centrumát képezi.
A meglepően gazdag, eredeti fotóanyag is arra utal, hogy a kötet szerzője különleges és feltétlen bizalmát nyerte el riportalanyainak, akik egyben emberi, szellemi és keresztény értelemben példaképek is számára.
Három, kivételesen hosszú életút, három sors, mindhárom egy évszázadot átívelően ad példát arra, hogyan lehet az ember és az emberiség legnagyobb viharait, válságait túlélni hittel, erővel szolgálva. Ferencz Béla Ervin OFM, Tőkés István és Bíró János Antal OFM egyenként kivételesen hosszú életpályája arra is példa egyben, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül, a Jézussal járó élet egyforma konzekvenciára készteti a benne hívőket az élet nagy kihívásaival szemben. Egy gyergyószárhegyi földműves családból származó ferences szerzetes az első tanúságtévő, akit Márton Áron mártírpüspök szentelt fel így: ,,Vértanúkká szentellek titeket”. S valóban, kihirdették halálos ítéletét, melyet később változtattak életfogytiglanra! A börtön, a megaláztatások, verések, kínzások sem törték össze hitét, melyből, míg magyar ember él a Földön, mindig erőt meríthet. Emlékművét tanítványai és művei állítják neki a magyar idők végezetéig. Papi jelmondata „Hirdesd a szegényeknek az evangéliumot!” Tőkés István református lelkész is Székelyföld szülötte, Málnáson látta meg a napvilágot. Lelkész családban született, püspököt nevelt (Tőkés László) a hazának, ki a hitet megtartotta, ezért hite megtartotta. Végezetül eltétetett neki az örök életnek koronája! A 99 évet élt Bíró János Antal ferences atya 85 esztendősen úgy érezte, még dolga és szolgálata van ezen a földön, és testi nyomorúságait legyőzve ajánlotta fel Böjte Csabának segítségét abban az új ember- és lélekmentő programban, mely Déván kezdődött. Még 85 évesen is arra gondolt, hogy mit tehetne Isten országának építéséért, népéért és a hazáért. Ő is Székelyföld szülötte, zsellércsalád sarja, Márton Áron tanítványa. És „lelki kenyér-sokasító”, mint minden igaz keresztény „szentember”. A kötet vele készült nagyinterjújának utolsó mondatai e hosszú élet tökéletesre sűrített összefoglalásaként így hangzanak: „Háromszor írtam alá a halálos ítéletemet, lelki dolgaimat elvégeztem, testamentumot nem kell csinálnom, hozzátok a szent útravalót, a keresztet. Soha életemben tisztábban, nyugodtabban el nem mondtam a Miatyánkot, azt a kérését: – Legyen meg a Te akaratod, miként a mennyben, úgy a földön is…” Mi, a XX. század sebesült hitű keresztényei-keresztyénei épüljünk, gyógyuljunk eme egyre sötétedő, szekularizálódó világban e messze világító három Krisztus-szolga életéből, erejéből, hitéből. Isten e három ember-fáklyája mutasson utat a valódi világosság, a Világ Világossága felé vezető úton, gyakran sötéten botorkáló életünkben e könyv szavai által is!
TAKARÓ MIHÁLY
A könyv bemutatóját Sepsiszentgyörgyön szombaton 18 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tartják. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hollósy Simon
1857–1918
Meggyőződésem, hogy napjaink művészetkedvelő magyar közönsége általában ismeri Hollósy Simon nevét, tudja azt is, hogy oroszlánrésze volt a modern magyar festészet megszületésében oly meghatározó szerepet játszó „nagybányai festőkolónia” létrehozásában, és feltételezhetően két festményét: a Kukoricahántás, valamint a Rákóczi-induló című alkotásait is legalább albumbeli reprodukciókról ismeri.
Ha Hollósy Simon művészetének igazi jelentőségével szeretnénk megismerkedni, elkerülhetetlenül pillantást kell vetnünk arra a korra, amelybe beleszületett, amelyben formálódott művészete, és arra is, hogy milyen lehetőségeket nyújtott az a kor az alkotómunkára. Az a két évszám: 1857 és 1918, amely egy művészi alkotással eltöltött élet kezdetét és végét rögzíti, csupán egy olyan szakaszt jelöl, amelynek művészeti-társadalmi előzményei voltak, majd pedig következményei, utóhatásai is lehettek vagy lettek.
Bár irodalmunk már a 18-19. század fordulóján, a 19. század elején is virult, kitűnő képességű költőink újítgatták nyelvünket, írtak a magyarság vágyairól, érzéseiről, gondoljunk csak Gvadányi József, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály és Kazinczy Ferenc műveire, a képzőművészetben sajnos más volt a helyzet. Az 1700-as évek elején alkotó Mányoki Ádámot (akit 12 éves korában egy német tábornok fogadott örökbe, és így Hannoverben, Párizsban képeztethette magát) csak II. Rákóczi Ferenc fejedelem foglalkoztatta itthon, ő festette meg a fejedelem kitűnő portréját (1707), a továbbiakban pedig Prágában, Lipcsében és Drezdában volt kénytelen megélhetést találni magának.
A török hódoltságot követő évszázadban Habsburg-hű arisztokratáink nagyrészt gyakorlott külföldi művészeket, építészeket, festőket hívtak be és foglalkoztattak (Anton Maulbertschnak a sümegi plébániatemplom, a székesfehérvári karmelita kolostortemplom, Paul Trogernek a pozsonyi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom, a győri Szt. Ignác-templom, Lucas Krackernak a jászói premontrei préposti kolostor számára, valamint az egri Líceumban készített freskói). Közülük néhányan letelepedtek ugyan Magyarországon, de ez semmit sem változtatott a lényegen, mert itthoni művésznevelésre még nem adódott lehetőség.
Az 1800-as évek elején sem történt változás, noha az 1820–30-as években olyan kiemelkedő művészek, mint a szobrász Ferenczi István, aki Bécsben és Rómában, vagy az idősebb Markó Károly, aki Bécsben, majd Itáliában és Brocky Károly, aki Bécsben és Londonban tanult és dolgozott, külföldön is elismert, keresett művészek lettek, magyarhonban mégsem tudtak gyökeret ereszteni. Itt csak józan aprómunkával lehetett a nemzeti művészet támogatásának szükségességét megértő közönséget nevelni. Jó példa volt erre az Erdélyből Pestre települt Barabás Miklós esete, aki kitűnő portréfestő volt, és természetes, hogy életműve leginkább arcképekből áll. Reformkori gondolkodása miatt azonban a főúri megrendelők lassan elmaradoztak, a polgári családok megrendelőitől viszont épp elegendő elfoglaltságot kapott Barabás a kényelmes megélhetéshez. Nevet, tekintélyt és tiszteletet szerzett magának. Ebben a több évtizedig tartó polgáriasodó folyamatban a formálódó magyar képzőművészet – jól észlelhető sajátosságokat is magán hordozva – lassan-lassan alkalmassá vált arra, hogy beleszóljon az ország általános kulturális fejlődésébe.
Ma már vitathatatlan ténynek tekinthetjük, hogy a magyar nemzeti festészet és szobrászat nagykorúvá, életképessé válásában a fordulópont az 1848-as polgári forradalom és az abból kinövő Habsburg-ellenes szabadságharc, majd az ezt követő kegyetlen megtorlás időszaka volt. Érdekes módon, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése nem jelentett történelmi kudarcot a művészeti fejlődés szempontjából. A győzelem elmaradása nem csökkentette a forradalmi eszmények befolyását irodalmunkra, művészetünkre, festészetünkre. A magyar közvélemény – a lehetetlen politikai állapotok közepette is – igényelte a nemzeti önérzet méltó kifejezését. Ennek az óhajnak tulajdonítható, hogy festészetünkben a népszerű portré helyét a továbbiakban már a történelmi téma foglalta el. Gondoljunk csak Madarász Viktor és Székely Bertalan alkotásaira. A polgári átalakulásért folytatott küzdelemben – az adott körülmények között – fontos szerepet kapott a művészet mint a nemzeti felemelkedés egyik eszköze. A felvilágosodás szellemének megfelelően a 19. század második felében Magyarországon a művészet az erkölcsi-érzelmi-értelmi felemelkedés kifejezőjévé vált.
Különös valóság képzőművészetünkben az, hogy a 19. századi magyar piktúra legjelentősebb alkotásai külföldön születtek. Mint azt már említettük, a 19. századi tehetséges magyar fiatalok tanulmányi lehetőségeit csak a határainktól nyugatra lévő képzőművészeti akadémiák nyújthatták. A világosi fegyverletételt követő időkben a bécsi Akadémia látogatottsága fokozatosan háttérbe szorult, fiatal művészeink inkább München, sőt a távolabbi Párizs felé vágyakoztak továbbképzésük céljából. Két jellemző példát idéznék:
A tehetős családból származó Madarász Viktor rövid bécsi tartózkodás után indult Párizsi tanulmányútra, és 14 éves ott-tartózkodása alatt festette szinte minden jelentős alkotását. Az 1859-ben készült Hunyadi László siratása című képe az évente megrendezett nagy Párizsi Szalon aranyérmét nyerte el. Szinyei-Merse Pál, aki Münchenben tanult és évekig élt a bajor fővárosban, ott festette a Hinta című, ragyogóan üde kis képet, majd egy évvel az impresszionisták párizsi bemutatkozó kiállítása előtt, 1873-ban Münchenben festette és állította ki a Majális című nagyméretű vásznát. Ez a színek tüzét felfokozó igazi plein-air kép mind Münchenben, mind Pesten teljes értetlenséggel találkozott. Ám amikor 1901-ben, közel 30 év múltán egy müncheni nemzetközi tárlaton ismét kiállításra került, átütő siker koronázta, a Majális kapta a kiállítás nagy aranyérmét.
A bajor főváros Művészeti Akadémiája államilag is támogatott intézmény volt, ösztöndíjas lehetőséggel. Ezért volt jelentős a vonz-ereje a közép-európai térségből érkező művésznövendékek számára. Párizsi tanulmányokra ösztöndíjat csak jóval később lehetett kapni. Tény az, hogy az 1808-ban alapított müncheni Akadémia törzskönyvében az I. világháború kitöréséig 335 magyarországi művészhallgató neve szerepel.
Párizs vonzása az 1860-as évektől fokozódott a Barbizoni csoport fellépésének, valamint Coubet, Millet, Bastien-Lepage realista piktúrájának hatására. Az impresszionisták 1874-es kiállítása után vált Párizs a modern képzőművészet fővárosává.
(Folytatás a soron következő Múzsában)
Elhangzott a Bernády Házban, a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület telt házas estjén.
Bordi Géza / Népújság (Marosvásárhely)

Aki a világot hozta
Születésnapi beszélgetés a 70 éves Káli Király István íróval, szerkesztővel, irodalomszervezővel
– Már az elején tisztázzunk egy dolgot: honnan jön a Káli név, mert az Ön családi neve Király.
– Amikor szóba került, hogy az Utunk közölné az írásaimat, keresni kellett egy nevet – a Király István név a neves irodalomtörténész, az Ady-monográfia írója által foglalt lévén az irodalomban. „Keresztapám”, Vári Attila 1973 októberében elsőként olvasta az írásaimat. Ő vitte el őket Hornyák Józsefnek, aki tudta, hogy Székelykál az édesapám szülőfaluja, az ő anyai ágának is oda nyúlnak vissza a gyökerei.
– Marosvásárhelyen született, ott is érettségizett, milyen volt a gyermekkora, hogyan emlékszik iskolás éveire, Bolyai szellemiségére?
– Bármiféle szellemiség csak utólag fogalmazódott meg, körvonalazódott bennem. Tizenegy évig abba az iskolába jártam, el sem tudtam volna képzelni, hogy másmilyen is lehet. Tanultunk, sportoltunk, színházat csináltunk, vásottkodtunk, nevettünk, izgultunk a jegyekért, ahogy a gyermekek, aztán a kamaszok szoktak. Fegyelem volt és közben nevelés. Osztályfőnöki órán olykor enni, viselkedni, vagyis illemet tanultunk. És mindig volt akire felnézzünk. És azokra, akik jók voltak, fel is néztünk. Volt egy értékrend, amit érdemes volt tisztelni és megtartani.
– Sokan nem tudják: 1970-ben vegyészmérnök lett, s csak jóval később adta fejét irodalomra. Minek vagy kinek a hatására választotta a temesvári Műszaki Egyetemet?
– Az irodalomra még azelőtt adtam a fejem, hogy mérnök lettem volna, hála magyartanárnőmnek, Kálmán Viktóriának, aki nem rikácsolva volt szigorú, és ezért el tudtuk hinni neki mindazt, amit arról mesélt, ami szép. Az érettségi előtt csak a megélhetés volt az egyedüli szempont. Viszonylag jól tudtam a mateket, fizikát, kémiát, s mert úgy gondoltam, a kombinátban mérnökként munkát, fizetést kaphatok, az ipari vegyészetet választottam. Temesvár úgy került a képbe, hogy elég jól fociztam is, oda hívtak az első ligás csapathoz. A felvételin nem segítettek, de nem is volt szükségem rá, az iskolából vittem magammal annyi tudást, ami elég volt ahhoz, hogy bejussak.
– Első írása az Utunkban jelent meg 1975-ben. Mivel dobbantott, s azelőtt próbálkozott-e kisebb elbeszéléssel vagy novellával a hazai magyar sajtóban?
– Akit a mezei nyúl szeret című írásom volt az első, amit az Utunk közölt abból, amit Vári Ata leadott. Sokáig kéthetente jelen voltam a lapban. 1968-tól szerkesztője voltam a temesvári napilap Diákszó című mellékletének, közöltem néhány versnek gondolt kis szöveget, egyikkel harmadik díjat nyertem egy pályázaton.
– Első kötete 1979-ben jelent meg a Forrás-sorozatban, amely abban az évben KISZ-díjat nyert. A következő négy évben egy regénye, két kisregénye és egy újabb novelláskötete jelent meg, a ‘89-es változásokig pedig mérnök-író és író-mérnök volt marosvásárhelyi vállalatoknál. Hogyan tudta párhuzamosan végezni mindkettőt?
– Húsz évig e kettősségben élve nem volt arra energiám, hogy az irodalom ágán az érvényesülésre gondolhassak. A mindennapi kötelező munka, ami a szakmámnál, a beosztásaimnál fogva szellemi megerőltetést igényelt, a családdal kapcsolatos gondok, a gyerekeim iránt érzett szeretet, amely mindenekfölötti volt, nem hagyott sok esélyt irodalmárkodni. Amikor éreztem a túltelítődést, tudtam, hogy a szelepnek ki kell fújnia, ha nem akarok becsavarodni. Olyankor, a napi csatazaj elülte után nekiveselkedtem, és írtam, amiről úgy gondoltam, segít rajtam, s talán másokon is, ha elolvassák. Nem vágytam különösebb érdemekre, tudtam, mire vagyok képes és azt is, hol a helyem.
– A ’89-es fordulat politikai, kulturális és irodalmi téren is meghozta a nyitás lehetőségét. Az RMDSZ egyik alelnöke lett, de egy bírósági döntés miatt nem indulhatott a városi polgármesteri székért. Miért?
– Különös és nagy kegye a sorsnak az a három év, amíg ezt a hármasságot élhettem. Minden pillanatomban hasznosnak érezhettem magam. Voltak, akik szerették, hogy olyan vagyok, amilyen, voltak, akik nem. Amikor én már nem szerettem magamat, mert éreztem, hogy lélekben túl kevés vagyok a nagy feladatokhoz, visszavonultam. Ez volt a meghasonulás szakasza, amibe majdnem belepusztultam. De addig hittem, hogy akár jó polgármester is lehetek. Lehet, odaát, az elleneink is ráéreztek erre. Az mindenképpen nyilvánvaló volt, hogy nincs olyan múltam, amivel zsarolhatnak, és érdeklobogtatással sem vagyok befogható. Ilyen emberre akkor, a manipulációk korában, nem volt szükség. Találtak egy ürügyet, amivel törölhettek a választási listáról. Olyan súlyosat, hogy azzal a váddal egy igazi bűnperben életem végéig hűvösön ülhettem volna. A mai napig sem rehabilitáltak, senki nem tett egy lépést sem ezért.
– 1990-ben Sütő Andrással együtt ott volt azon 77, padlásra felszorult személy között, akiket a felbőszített, manipulált, Bolyait kereső tömeg a szó szoros értelmében el akart tiporni.
– Azt nem lehet néhány szóban elintézni úgy, hogy mindenki értse. Előzménye és következménye volt. Valamennyit megfogalmaztam belőle a Marosvásárhely fekete márciusáról szóló Fehér könyvben, az Ellopott tavasz című írásomban, amelynek második kiadását én szerkesztettem. A tények 27 év után is tények maradnak, noha ma már mélyebben belelátok az okokba. Senkinek nem kívánom, hogy azt átélje, amit mi ott fent hetvenkilencen. A 77-es szám azért maradt fent, mert én annyi nevet jegyeztem fel bezártságunkban a kis zöld noteszembe. Volt, aki egy karcolás nélkül megúszta közülünk. Én nem. Nem szívesen vállaltam volna mártíromságot. Mégis lejöttem, át a véres szeműek dühöngő kordonján, egyik felől Judea ezredes fogta a karomat, hogy ne védekezhessem, a másik felől a derék Moldovan Mihai rendőr alezredes fogta fel a nekem szánt ütéseket, rúgásokat. Abban a néhány percben ők voltak számomra a jó és a rossz megtestesítői. De az már a múlté. Vannak vélemények, amelyek csak egy adott pillanatra érvényesen egyértelműek.
– Kulturális téren új lehetőségek adódtak a nemzeti kisebbség szellemi értékeinek új alapokra helyezése terén. Elsősorban az oktatást, a korábban visszaszorított magyar kultúra kiteljesedését, a történelmi értékek egy nemzethez való tartozását hozom fel. Ön hogyan látta akkor, és hogyan látja most ezt a fontos kérdéskört?
– Akkor is úgy láttam, ahogyan most. A kultúrák békében élhetnek egymás mellett, de a békés együttélésnek kicsi az esélye. Akárha pusztán azért is, mert az azonos szótári alakoknak kultúránként más-más a tartalmi töltetük. Mindegyik kultúrában megvannak az értékek. És azt elvitatni, hogy melyik érték a nagyobb, fölösleges: mindenkinek a magáé. A ‘89-es fordulat után természetes volt, hogy vissza kell szereznünk, állítanunk mindazt, ami a miénk. Időben eszméltünk, a nagy és ellenséges nekünk feszülés dacára sikerült sok intézményünket viszonylag „olcsón” visszaszereznünk, visszaállítanunk. És ehhez nem kellett ténylegesen a vérünket áldoznunk, csak a szellemi és a lelki vérünket! Sajnos, olykor egymás ellenében is, mert ilyenkor mindig kerül olyan egyén, aki azt hiszi, nem az a fontos, hogy a közös célt elérjük, hanem az, hogy az ő szerepe mindenek fölötti legyen.
– Harmadikként a irodalmi élet béklyóktól való „felszabadulását” látom – gondolok elsősorban a Mentor Kiadó megalakítására, a félretolt anyagok megjelentetésére, a pályázatok beindítására és a könyvterjesztésre.
– Ezt én is úgy tekintem, mint életem egyik nagy, ajándékba kapott esélyét. A Látó és annak szellemi köre határozta meg ezt az esélyt. Voltak ott néhányan, jobbak, mint én, akik gondolkodtak. Menet közben szállt át rám a döntés terhe. Merem remélni, hogy sokat tanulván tőlük, helytálltam. Abban nem kell győzködnöm magam, hogy a legjobb tudásom, mérhetetlen szellemi energiám van benne a kilencszáznál több Mentor-kötetben. Hogy mindez mennyit ér, nem tisztem megítélni. Volt egy kitűnő csapat, s ami utánunk marad, az közös érdem. Amit a Romániai Magyar Könyves Céh jelentett és jelent ma, abban egy nagyon kevéssel több az érdemem. De a hangsúly ott is a közösségen van. Erre éreztem rá, amikor az alapszabályt írtam, abban nincs jelen a demokratikus többség uralma, addig beszélünk mindenről, amíg konszenzussal eldöntjük, hogy mi a legjobb mindnyájunknak.
– Erdélyi irodalmi életünk egyik fontos színfoltja a Wass Albert-művek kiadási jogának megszerzése és a kötetek megjelentetése.
– 1996 nyarán, gróf Bethlen Anikó javaslatára, megkerestek az író fiai – először és utoljára voltak együtt Erdélyben, Holtmaroson találkoztam velük –, hogy kiadnánk-e Wass Albert valamelyik művét; az apjuk nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy itt jelenjen meg, s a bevételt erdélyi jótékonysági célokra fordítsuk. Eleinte bizalmatlanok voltak, aztán a közel háromórás beszélgetés feloldotta bennük a bizalmatlanságot, megegyeztünk a Kard és kasza kiadásában. Én ragaszkodtam ahhoz, hogy személyesen a szerző kérjen fel minket. Akkor még egy kiadói tanács – Gálfalvi György, Kovács András Ferenc, Láng Zsolt, Markó Béla, Vida Gábor – döntött a kiadásról. Szeptember 19-én megkaptuk a levelet, és Láng Zsolt szerkesztésében december 11-re elkészült a kétkötetes könyv. Heroikus munka volt! Ezt követte a Farkasverem, majd az Adjátok vissza a hegyeimet! Az életműsorozat kiadásáról és az európai terjesztéséről szóló szerződés megkötésére a jogutód Czegei Wass Alapítvánnyal az író halála után, 1998. március 17-én került sor.
– Gondolom, nem titok: a Mentor Kiadó egyik legsikeresebb vállalkozása volt a Wass-kötetek kiadása, tegyük hozzá, szép, tetszetős kötésben. Mire fordították az innen származó jövedelmet?
– Az erdélyi magyar könyvkiadásban kevés az olyan könyv, amelyik „eltartja önmagát”, azaz van belőle annyi bevétel, hogy a ráfordítás megtérüljön. Ez főleg az értékes, de nem piacos könyvek esetében érvényes. Jól jött az a kis többletbevétel, hogy az Erdélyről szóló, hiánypótló történelmi, néprajzi, művészettörténeti, egyéb humántudományi műveket megjelentethessük.
– 1998-tól évi 40-50 kötet jelent meg a Mentor Kiadó égisze alatt, ami a magyar könyvkiadók legnagyobbjai közé emelte a céget. Meséljen az alakulásról, a kiadó arc-éléről, nehézségeiről…
– 1991 végén Gálfalvi Györggyel és Markó Bélával – én akkor a Látó szerkesztőségi titkára voltam – úgy láttuk, hogy sürgősen kellene a lapnak egy kiadóvállalat, mert a Román Írószövetség megvonta támogatását. 1992 februárjában már – az akkor éppen a Látónál dolgozók személyes befektetésével – létre is hoztuk, bejegyeztettük a Mentor Kiadót. A krízishelyzet közben megoldódott, a megyei tanács vállalta a lap kiadását. Adott volt a lapnál egy kiváló szerkesztőségi struktúra, arra gondoltunk, bizonyára rengeteg a fiókokban heverő kiadatlan, eredeti erdélyi szépirodalmi mű, mi lenne, ha ezeknek az új kiadóval, ha már bejegyeztük, teret biztosítanánk. Másfél évnek kellett eltelnie, hogy az első könyvünk – Egyed Emese: Madárcsontú versek – megjelenjen. Ezt abban az évben másik négy követte, a címek száma évről évre emelkedett, közben kiderült, hogy nincs annyi a fiókokban, mint amire számítottunk, és az új művek sem hemzsegnek, adott volt viszont a kiadó kapacitása, illett kihasználni, így kalandoztunk el az értékes tényirodalom felé is. 1998-ban értük el a 45-50-es kiadványszámot. Ezt a szintet tartottuk 2010-ig, akkor vált egyértelművé a hanyatlás, amely már 2007-ben jelentkezett.
– 2015 elején zárolták a kiadó vagyonát, ami azt jelentette, hogy egy csődbiztos előkészítette a cég állóalapjának és könyvkészletének elárverezését. Jelenleg mi a helyzet a Mentor Kiadóval?
– A felszámolási folyamat a végénél tart, remélem, nemsokára megszületik a végleges ítélet, hogy törlik a cégjegyzékből, mert számomra ez így már lelkileg és fizikailag is nagyon terhes. Az elárverezett készletet, 68.000 kötetet, ami ténylegesen nagyjából az én tulajdonom volt – egy élet alatt gyűjtött megtakarításommal hiteleztem meg 2007-től kezdődően a céget ahhoz, hogy működőképes maradjon –, visszavásároltuk a közben a fiam által létrehozott Mentor Könyvek Kiadó nevére, mert sajnáltam volna, hogy akkora érték a bezúzás sorsára jusson.
– Irodalomszervezői munkásságának egyik legismertebb színfoltja az 1995-ben indult, idén a 23. évébe lépő Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár megszervezése és éltetése, amelynek minden alkalommal a Nemzeti Színház ad otthont.
– A Romániai Magyar Könyves Céh 1994. évi megalakulását követően, amelynek már a kezdetkor elnökévé választottak, a szakma előtt egyértelművé vált, hogy komolyak a tennivalók, ha fel szeretnénk zárkózni az európai vagy a világszínvonalhoz. A ‘90-es évek elején, amikor az olvasáséhség óriási volt, az avatatlanok azt gondolták, hogy a papírra nyomtatott betű már kész könyv, s a meggazdagodás reményében belekontárkodtak a szakmába, az emberek pedig mindenre – jóra, rosszra – vevők voltak. Tudtuk, hogy meg kell ismertetnünk az olvasni vágyókkal, milyen egy jó könyv. Nem lehetett mindenkit kivinni a világba, a világot kellett ide hozni, mintegy mércét állítva magunk elé, hogy mit, milyen színvonalat követeljenek tőlünk. Erre a legalkalmasabbnak az a helység ígérkezett, ahol Erdélyben a legtöbb magyar lakik. A kezdeti vegyes vásár alakult át aztán jobbára a magyar könyv seregszemléjévé, 2012-től pedig, amikor a Marosvásárhelyi Kulturális Központot is bevontuk a szervezésbe, megújhodott az arculatunk, és egy kicsit fesztivál jellegűvé is alakult a rendezvény.
– Fennáll a veszély, hogy előbb-utóbb ez is veszteségessé, netán kevésbé látogatott könyvvásárrá váljék, ami az esemény megszűnéséhez vezetne?
– Egyelőre nem hiszem. Ez a vásár maga a csoda! Ezt a marosvásárhelyi magyarok tartják el azzal, hogy ott és akkor könyvet vásárolnak. A látogatók száma az utóbbi években fokozatosan növekedett, ezzel párhuzamosan az összforgalom is, megéri a kiadóknak standot bérelni. Nem tudjuk eléggé áldani az eszünket, hogy a fiatalok számára annyi csalogató rendezvényt kitaláltunk. Hihetetlenül nagy elégtétel ez! Talán a legnagyobb. Ma, amikor az elektronikus információdömping mindent felülír, a mi gyermekeink kézbe veszik és olvassák a könyvet. Valamilyen hallgatólagos büszkeség is van a marosvásárhelyiekben, tudják, hogy az ő érdemük ez a hagyomány, az összmagyar nyelvterület harmadik legrangosabb rendezvénye.
– A családban ketten is kötődnek a könyvhöz: lánya, Király Kinga Júlia befutott író, műfordító, István pedig a Mentor Könyvek Kiadó vezetője, aki csak nemrég úszott be a könyvkiadás, -forgalmazás mélyvizeibe. Kérem, meséljen családjáról.
– A ‘80-as évek második felében, amikor a kövesdombi tömbházlakásunkban délutánonként, esténként áramszünet volt, azt mondtam: a 20. század végén nem fogtok petróleumlámpa fényénél tanulni, tessék az iskolában úgy odafigyelni, hogy ne legyen baj. A főtérre mentünk, ott volt áram, beültünk valamelyik moziba, megnéztünk minden színielőadást, meghallgattunk minden koncertet. A gyermekeink a kultúrától fertőzötten nőttek fel. Ez lett életük kegye is, átka is egyben, mert azt csinálják, amit szeretnek – Kinga író, műfordító, dramaturg, István színházi rendező, zenét is szerez, a közeljövőben egy meseregénye is megjelenik –, csak éppen megélni nem tudnak belőle. Fohászkodom, hogy boldoguljanak, mert tudom: a teljes élethez másfajta feltételek is szükségeltetnek.
– Milyen tervei vannak, amelyeket a közeljövőben szeretne megvalósítani?
– Az idei Ünnepi Könyvhétre, vagyis május végén jelenik meg a válogatott novellákat tartalmazó kötetem Megvárom, amíg fütyül a feketerigó címmel, és egy nagyobbacska regényem, A szemfényvesztett címmel. Nem tervezek, csak remélek. Szeretném a megjelent könyveimet dedikálni, majd még újabbakat írni, ameddig van mondanivalóm, ihletem és józan tudatom. És szeretném megérni, hogy a most négy és fél éves unokám, az egyedüli, akivel életemben eddig a konfliktusmentességet megéltem, nagykorú lesz. Persze ez nem tőlem függ... Egyetlen konkrét tervem így az lehet, hogy minden napomat teljessé tegyem.
SZÉKELY FERENC / Népújság (Marosvásárhely)

Gazdálkodók figyelmébe
Véleményeket várnak a pártolói tagságról
A NAK (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara) törekszik a határon túli magyar gazdák és szervezeteik támogatására, minél szélesebb körű információval való ellátására. Ennek érdekében többek között, a pártoló tagság lehetőségén keresztül kívánja biztosítani meglévő szolgáltatásait a határon túliak részére is. Ennek érdekében 2016. november 2-án a Gyergyószentmiklóson megtartott Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumán a NAK meghirdette a határon túli szervezetek részére a pártoló tagság létesítésének lehetőségét.
A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Alapszabálya lehetőséget ad pártoló tagság létesítésére: így gazdának vagy gazdálkodó szervezetnek nem minősülő személy* az ügyvezető elnökség döntése alapján pártoló tagságot létesíthet.
A pártoló tagsági jogviszony a jelentkezés elfogadásáról szóló döntés közlése napjával kezdődik.
A pártoló tag jogosult: a Kamara szolgáltatásait igénybe venni; a kamarai tagozatok, a szekciók, illetve a regionális szekció munkájában részt venni.
Releváns szolgáltatások:
1. Tápanyag-gazdálkodási tervkészítés (TGT): Jelenleg a Falugazdászaink a tervkészítők, illetve bizonyos esetekben a talajminták begyűjtését, laborba juttatását is ők végzik. Falugazdászaink magyarországi területi hatállyal dolgoznak. Elvben elképzelhető, hogy egy határon túli tagunk elektronikusan megküld számunkra egy talajminta elemzést, mely alapján elkészítjük a TGT-t.
2. Területmérés: területmérést végző alvállalkozóink nyújthatnak szolgáltatást.
3. Biztosításközvetítés: bizonyos biztosítók termékei elvben elérhetőek lehetnek számukra is. Ezt meg kell vizsgálni.
4. Pályázati Tanácsadók Hálózata: Meg lehet vizsgálni, hogy a csatlakozott pályázatírók nyitottak-e arra, hogy ezen körnek szolgáltatást nyújtsanak. Jelenleg kizárólag EU-s hatályú pályázatokra közvetítünk pályázatírót.
5. Felnőttképzés: Önköltséges képzésekre jelentkezhetnek.
6. On-line kalkulátorok: használhatják e szolgáltatásokat határon túli tagok is.
8. Falugazdászok által nyújtott egyes szolgáltatások.
A pártoló tag köteles (jelenleg hatályos):
a) megtartani az Alapszabály és más kamarai szabályzatok rá vonatkozó előírásait,
b) a pártoló tagsági jogviszonyának megszűnését követő tizenöt napon belül a kamara területi szervének leadni a pártolói kamarai tagsági igazolványát,
c) a vele kötött megállapodásban foglaltakat betartani.
A pártoló tag az országos elnökség által meghatározott tagdíjat köteles fizetni. A Kamara pártoló tagja esetében a pártolói tagdíj mértéke 2000 Ft évente.
A pártolói tagság létrejöttének évében a pártolói tagdíjat a pártolói tagság létrejöttétől számított 90 napon belül kell megfizetni.
A pártolói tagság létrejöttét követő évben a pártoló tagnak a pártolói tagdíjat a tárgyév július 31-ig kell megfizetni.
A tagdíj megfizetésére a kamara által a tag rendelkezésére bocsátott készpénz-átutalási megbízással, banki átutalással, valamint a Kamara által biztosított egyéb elektronikus fizetési módon van lehetőség.
A pártoló tag – a vele kötött megállapodás eltérő rendelkezése hiányában – pártoló tagsági viszonyát egyoldalú nyilatkozattal bármikor megszüntetheti.
A pártoló tag tagsági viszonyát az ügyvezető elnökség megszüntetheti. Az ügyvezető elnökség a döntését nem köteles megindokolni.
*
Tekintve, hogy minden szakmai szervezet a bizonyíthatóan mögötte álló tagság létszámának arányában tudd fellépni az érdekükben, képes az érdekeiket képviselni és érvényesíteni, indokolt a pártoló tagságnak a feltérképezése, a nyilvántartásba vétele. Éppen ezért az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete is a gazdálkodók véleményét kéri a pártolói tagság ügyében. Észrevételeiket várja munkaidőben a 0257/254-605-as vagy a 0745/611-094-es telefonszámokon. A pártolói tagság kérdésében gazdafórumot is terveznek – mondta el a Nyugati Jelennek Kocsik József AMMGE-elnök.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Egyházmegyei csendesnap a reformáció 500 éves évfordulóján
Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?!
Az öt solának (református hittételnek) jegyében zajlott Déván a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett egyházmegyei csendes nap, melyre mintegy háromszázan jöttek el a térség kisebb-nagyobb gyülekezeteiből.
Gáll Sándor, egyházkerületi kancellár igehirdetésében az első hittételt – Sola Scriptura – tárta a gyülekezet elé, a Timoteushoz írt második levélben szereplő igerészre építve prédikációját: De te maradj meg abban, amit tanultál és amiről megbizonyosodtál, tudván, kitől tanultad. – A Biblia, az Isten szava az a biztos pont az életünkben, amire építeni lehet. Első lapjától az utolsóig Krisztusról szól, s bár 66 könyve több mint 2500 év alatt íródott, különböző nyelveken, különböző emberek által, a szentírást csodálatos egység, folyamatosság jellemzi. Nem csupán leírja a történeteket, de minden szava üzenetet hordoz számunkra, ami éltet, fed, vigasztal, táplál. Ezért fontos a rendszeres bibliaolvasás, az életünk belegyökereztetése a szentírásba, hogy naponta megkapjuk belőle az éltető nedűt, hogy megtaláljuk életünk értelmét ott, ahová Isten helyezett, hogy tudjuk mi a feladatunk, a célunk, hogy tudjuk Isten kezében vagyunk és Krisztus által örökéletünk van – hangsúlyozta a kancellár. A nagy reformátorokra kitérve elmondta: nem újítást, nem forradalmat hoztak, hanem visszatértek az eredetihez, a gyökerekhez, az öt tételben fogalmazva meg hitüket: sola Scriptura (egyedül a Szentírás), sola fide (egyedül a hit), sola gratia (egyedül kegyelemből), solus Christus (egyedül Kirsztus) soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség).
Zsargó János Hunyad megyei esperes az úrvacsoraosztást előkészítve a szent jegyekre és Jézus Krisztusra irányította az ünneplő gyülekezet figyelmét, a technika mai vívmányaiból vett példával szemléltetve a Megváltó jelenlétét az úrvacsorában, a hívő ember mindennapi életében. – Fontos, hogy a szentírásolvasás, igehirdetés közben vagy az úr asztal mellett fellángoló hit ne szoruljon a templom falai közé. Hiszen 500 esztendővel ezelőtt a reformátorok a mindennapi életet meghatározó hittételeket fogalmaztak meg, melyek évszázadokon keresztül megtartották a református egyházat. Ma sem attól vagyunk reformátusok, hogy csillag vagy kakas díszíti fehérfalú templomtornyainkat, hanem Isten igéjének mindennapi megélése által vihetjük tovább a reformáció örökségét, üzenetét. Ha képesek vagyunk a bántásra megbocsátással válaszolni, ha szavaink, cselekedeteink Krisztusra irányítják környezetünk figyelmét, akkor biztosak lehetünk abban, hogy további 500 esztendő múlva, utódaink újra megünnepelhetik a reformáció immár évezredes évfordulóját.
A Hunyad megyei lelkipásztorok által több száz hívőnek kiszolgáltatott úrvacsora után Rátoni Csaba dévai lelkipásztor házigazdaként köszöntötte az egyházmegyei csendesnapra érkezetteket, akik Vulkánból, Petrozsényból, Lupényból, Hátszegről, Vajdahunyadról, Bácsiból, Rákosdról, Szászvárosról, Lozsádról, Piskiről, Alpestesről, Csernakeresztúrról, Pusztakalánról, Brádról, illetve a távolabbi Marosvásárhelyről, Kolozsvárról, Gerendkeresztúrról, Hadrévből és Kisgalambfalváról jöttek el együtt ünnepelni, hitben megerősödni. Az 500 éves évforduló jelmondatára utalva: Ha Isten velünk kicsoda ellenünk?! a dévai lelkész Bethlen Gábor fejedelemmel együtt vallotta meg hitét: Senki, bizonyára senki! A rövid üdvözlés után a dévai gyülekezet frissen alakult vegyes kórusa Lengyel Izabella karvezető irányításával három kórusmű előadásával gazdagította az alkalmat.
Lőrinczi István, marosvásárhelyi lelkipásztor, számos egyháztörténeti és hitvalló írás, kötet szerzője a dévai csendesnap alkalmával ismertette az egybegyűltekkel a 2016-ban Kolozsváron megjelent Barangolások Bibliai tájakon című könyvét, melyben a bibliai helyneveknek nemcsak lexikális, történeti magyarázatát találjuk, hanem a nekünk szóló személyes üzenetét is. A szerző Kálvinnal együtt vallja: csak azt szabad leírni, megfogalmazni, ami a mindennapi életben alkalmazható, és lelki életünkre nézve eligazítást ad, valamint hitünkben megerősít. E gondolat fényében nem csupán a kötetre, de annak bemutatására is a tudományos igényesség, az egyszerűség és gyakorlatiasság volt jellemző.
Rátoni Botond a 325 lelkes kisgalambfalvi gyülekezet üdvözletét hozva mutatta be a vele együtt érkezett kórust is, mely bő százéves múltra tekint vissza. Az 1900-as évek elején férfidalárda alakult Kisgalambfalván, melyet a mindenkori kántor-tanító vezetett. A száz esztendő alatt a kórus többször átalakult, jelenleg 28 tagú vegyeskarként működik, Nemes Annamária karvezető irányításával. Déván öt csodás kórusművel örvendeztették meg a gyülekezetet.
A csendesnap jó hangulatban elköltött közös ebéddel folytatódott a dévai Melite gyülekezeti házban, ahol a távolról érkezettek és helybeliek kötetlen beszélgetés mellett költötték el a Balázs Ottó és felesége, illetve segítőkész gyülekezeti tagok által főzött ízletes gulyást.
A lelki gazdagodást hozó ünnepnap Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt című versével folytatódott, melyet Gáspár-Barra Áron tolmácsolt a gyülekezetnek. Lőrinczi István lelkipásztor délutáni előadásában „A kálvinista ember jellemzői” cím alatt foglalta össze azt a húsz vonást, mely a református ember életét meg kellene határozza: puritán egyszerűség, hivatás- és küldetéstudat, munkaszeretet, hitből fakadó bátorság, bizalom, önfegyelem, rendszeres imaélet, az értelem megbecsülése stb.
A csendesnapot záró áhítaton Rátoni Csaba dévai lelkipásztor a sola fide hittétel jegyében megerősítette: az Istenben bízó embernek nem kell rettegnie a világi igazságtalanságoktól, csupán elfogadni a kegyelemből kapott hitet és bizalommal haladni Krisztussal az úton. Hinni és vallani: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?!
Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad)

"Áttörtük azt a falat, amit áttörhetetlennek tartottunk"
A magyar, a román és a székely himnusz eléneklésével kezdődött el Zilahon az RMDSZ 13. kongresszusa. A küldötteket és meghívottakat házigazdaként Seres Dénes képviselő, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke köszöntötte elsőként. Mint fogalmazott, nagy megtiszteltés, hogy a “hepehupás vén Szilágyban” hívták össze az RMDSZ kongresszusát. “Nem hátrálunk meg, nincs az az ár, amelyik bennünket elsodor”, hangoztatta Seres Dénes."Mi, erdélyi magyarok is hajózunk néha az árral szemben, ahogyan azt Wesselényi is tette. Az a dolgunk, hogy evezzünk, a felszínen maradjunk. Együtt, mert másképp nem lehet", fogalmazott.
A város polgármestere, Ciunt Ionuţ is üdvözölte a jelenlévőket. Úgy vélte: szükség van megértésre, bölcsességre, toleranciára. Reményének adott hangot, hogy ebbe az irányba haladnak majd a kongresszus munkálatai is. Zilah önkormányzata elsődleges feladatának tekinti a helyi lakosok életszínvonalának növelését, románokét és magyarokét egyaránt, mondta.
“Úgy vélem, városunkban a két közösség viszonyát nem az egymás mellett élés jellemzi, mi együtt neveljük a jövő generációit, tiszteletben tartva egymás kultúráját, hagyományait, hiszen útjaink közösek, nem szétválaszthatóak” – mondta a polgármester.
Kelemen Hunor szövetségi elnök üdvözlő beszédében így fogalmazott: románok és magyarok a 21. században nem lehetnek egymás ellenségei. Verseny, egymásrautaltság ugyan van, de a párbeszédnek gyakoribbnak, mélyebbnek és őszintébbnek kell lennie, mondta.
- Építkezni akarunk a jövőben is, az RMDSZ-nek hosszú ideig meghatározó politikai erőnek kell lennie, a nemzetközi szintéren is hallatnia hangját az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében, tette hozzá. Fontosnak nevezte, hogy Románia és Magyarország viszonya partneri, bizalmi viszony legyen. Ez most néhány éve nem ilyen, véli a szövetségi elnök, aki viszont lát esélyt arra, hogy javuljon, hiszen mindkét fél akarja ezt. “Mi szívesen segítünk ebben” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke közölte: a munkálatokon 800 küldött, közel 200 meghívott és 100 sajtómunkatárs vesz részt. – Számot adunk eddigi eredményeinkről, és kijelöljük az elkövetkező két év politikai és szervezési feladatait. Kiemelt céljaink a következők: az anyanyelvhasználat bővítése, a gyermekközpontú oktatás és a vállalkozó fiatalok támogatása – mondta a politikus.
Liviu Dragnea: figyelünk az Önök döntéseire
Kelemen Hunor örömmel állapította meg, hogy Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elfogadta meghívásukat a kongresszusra. Felszólalásában a politikus fontosnak tartotta, hogy a PSD és az RMDSZ közötti együttműködést igyekezzenek tartalommal megtölteni. Megjegyezte, hogy a szövetség kongresszusa fontos a kormányzó párt számára is, ezért figyelnek a magyarság képviselőinek döntéseire. Értékelte, hogy az RMDSZ mindenkor tiszteletben tartja a vállalásait, amit megköszönt Markó Bélának is, és Kelemen Hunornak is, hogy elnöklete alatt a szövetség ugyanezt az álláspontot képviseli.
Véleménye szerint tartós bizalom alakult ki a két szervezet között, parlamenti együttműködésük eredményes lehet, ezt kell továbbgondolni. Megállapította, hogy a PSD is betartotta ígéreteit és vállalásait mind politikai, mind gazdasági téren. Vázolta néhány sikerét a PSD alig fél éves kormányzásának: növelték a minimálbért, a nyugdíjakat, az ösztöndíjak is megduplázódtak, és mindezek a kedvezmények ugyanúgy érvényesek a magyar lakosságra is – hangsúlyozta Dragnea. Kitért az autópálya építés folytatásának fontosságára, reményét fejezve ki, hogy hamarosan felavathatják és átadhatják a forgalomnak az újabb útszakaszokat. Fontosnak nevezte továbbá, hogy a fiataloknak jövőt tudjanak biztosítani itthon.
Dragnea idézte a kongresszus jelszavát is : „Nem hátrálunk meg!”, hozzátéve: ő sem hátrál meg a kormányzási programjukat illetően. Elismerte az RMDSZ szerepét abban, hogy a parlamentnek sikerült megőriznie intézményi függetlenségét mindenféle külső nyomás ellenére – ezt a megjegyzését a hallgatóság tapssal jutalmazta. Magyarországra is utalt beszédében: szerinte megvan a képessége és lehetősége a szomszédos ország politikusainak és döntéshozóinak arra, hogy a két ország és a nemzetek közötti jó együttműködésre összpontosítsanak. Ez legyen a prioritás, ő és pártja minderre nyitott! - jegyezte meg a politikus.
Călin Popescu Tăriceanu, az ALDE elnöke videóüzenetben köszöntötte a kongresszus résztvevőit.
- Közös célunk jövőt biztosítani a fiataloknak – mondta. Emlékeztetett a szövetséggel való korábbi együttműködésekre, ami szerinte példaértékű volt, és aminek növelnie kellene a kölcsönös bizalmat egymás iránt. Ő is kiemelte az RMDSZ-nek azt a jellemzőjét és erényét, hogy a szövetség mindég betartja ígéreteit és vállalásait. A jövőre nézve legfontosabb közös célként nevezte meg azt a törekvést, hogy a fiatalokat itthon tartsák, jövőt tudjanak biztosítani számukra munkahelyteremtéssel.
Semjén: „Önök bármikor számíthatnak Magyarországra, a magyar kormányra”
A magyar kormányt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke képviselte. Az előtte szóló Liviu Dragneához képest borúlátóbban értékelte az erdélyi magyarok helyzetét, felsorolva néhány "fájó pontot". Említette a marosvásárhelyi római-katolikus iskola, a Székely Mikó Kollégium ügyét, az anyanyelv-, illetve a nemzeti szimbólumok használatának akadályozását, a MOGYE-ügy szabotálását.
“A jog álarca alatt megfélemlítés zajlik Romániában. Természetesen fontos a korrupicó elleni harc, de nem az ezzel való visszaélés. Illegtimnek tartják az autonómiára való törekvésünket, jóllehet a magyarság soha nem kért olyat, amire nem lenne számos példa az Európai Unióban is. Mi, magyarok a Kárpát-medencében nem vagyunk alávalóbbak, mint mások, ami másokat megillet, az nekünk is jár. Ahol az autonómia megvalósult, mind a többség, mind a kisebbség jól járt”, hangsúlyozta. Arra kérte a románokat, hogy olvassák újra a Gyulafehérvári Nyilatkozatot, tanulmányozzák, és legyenek azon, hogy megvalósítsák annak szellemét, mondta.
Nagyon fontos, hogy a kisebbségvédelem a nemzetközi porondon is megvalósuljon. A Minority SafePack európai polgári kezdeményezéssel kapcsolatban biztosítta az RMDSZ-t arról, hogy Magyarország ki fogja venni a részét az 1 millió aláírás összegyűjtésében, (ennyi szükséges ahhoz, hogy az európai jogalkotási folyamat elkezdődhessen - szerk.megj.)
Elmondta: idén december 5-re meglesz az 1 millió új magyar állampolgár. A magyar állam igyekszik minden támogatást megadni a határon túli magyaroknak. Egységes demográfiában gondolkodunk, hiszünk abban, hogy erre a megoldás nem a bevándorlás, hanem olyan családtámogatás, hogy itt szülessenek meg a gyermekek. Első lépésként az anyasági támogatást kiterjesztenénk minden magyar állampolgárra, bárhol is éljen a világon”, hansúlyozta.
Kifejtette: Romániának és Magyarországnak sokkal szorosabban kellene együttműködni. "A mi kezünk a románság és Románia felé ki van nyújtva" - mondt, hozzáfűzve: Magyarország, ahol lehetett, megpróbált túllépni a történelmi terheken. Úgy vélte, mindebben az RMDSZ-nek ebben fontos szerepe van. "Mi készek vagyunk a mellény újragombolására". Bármi történjen, Önök bármikor számíthatnak Magyarországra, a magyar kormányra!" - zárta beszédét.
Biró Zsolt: az RMDSZ számíthat az MPP-re
Az új felelősségvállalás korszakáról szólt beszédében Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, arról az igyekezetükről, hogy politizálásukban a hangsúlyt a józan észre, a magyar szolidaritásra és a polgárok iránti felelősségvállalásra helyezzék.
Szerinte sikerült rákanyarodniuk a felelős politizálás útjára, és annak ellenére, hogy a gyakorlat sokszor nehezebb, tudniuk kell tovább haladni a kijelölt úton. Úgy vélte, az erdélyi magyarság megtapasztalta, hogy képtelenség egyetlen szervezetben összecsatornázni az erdélyi magyarság képviseletét, de ugyanakkor a választópolgárok élhettek a választás szabadságával, amelynek során felállítottak egy vitathatatlan sorrendet: első helyen áll az RMDSZ, másodikon az MPP a harmadikon pedig az EMNP. Nyitott a kérdés, ki milyen következtetést von le ebből, állapította meg Biró Zsolt.
Kiemelte, hogy számukra az együttműködés, a politikai célkitűzések összehangolása a lényeg, és tartják magukat ahhoz az ígéretükhöz, hogy kiszámítható partnerei lesznek az RMDSZ-nek, bukaresti parlamenti jelenlétükkel hozzájárulnak a magyar egység képviseletéhez, törekednek arra, hogy valósággá váljanak a magyarság követelései, és ezen az úton az RMDSZ számíthat az MPP-re – mondta Biró Zsolt.
Gulyás Gergely, a Fidesz elnöke a magyar kormánypárt üzenetét tolmácsolta. - Azért vagyunk itt, mert tartalommal szeretnék megtölteni a magyar alkotmány szellemét – mondta.
Külön köszöntötte Horváth Annát, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnökét, reményének adott hangot, hogy mielőbb ismét Kolozsvár alpolgármesterként üdvözölheti. Az RMDSZ-vezetőkkel szembeni DNA-vádakat koncepciós eljárásoknak nevezte, amely a magyar jogállam szellemében nem értelmezhető. Ugyanakkor a politikus a magyarságnak a Kárpát-medencében való megmaradás fontosságáról beszélt. – Ez csakis úgy lehetséges, ha vonzó világot teremtünk számukra – fogalmazott az anyaországi politikus, gratulálva az RMDSZ-nek a parlamenti választásokon elért eredményért.
"Számtalan megpróbáltatás éri a magyarságot Erdélyben"
Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke szerint minden siker ellenére számtalan megpróbáltatás éri a magyarságot Erdélyben.
Úgy fogalmazott: emeli kalapját azért a teljesítményért, amit az RMDSZ az elmúlt évtizedekben végzett. Kifejtette: nem lehet ma már klasszikusan bal-jobb skálán leírni a politikai pártokat, nagyon markáns harc alakult ki Európában a nacionalista és a szabadságpártiak között, az MSZP az utóbbi oldalán áll, mondta.
Molnár Zsolt miniszterelnöki tanácsos Sorin Grindeanu kormányfő üzenetét olvasta fel. Az RMDSZ-nek fontos és meghatározó szerepe van a romániai politikai életben. Bánságiként átéli a kisebbségek gondjait és helyzetét, vallja a kormányfő.
Üzenetében kifejtette: “A másság nem tesz bennünket sem ellenséggé, sem vetélytárssá. Partnerként kell egymásra tekintenünk. A közeljövőben következetesek kell lennünk a kisebbségek jogainak a gyakorlatba ültetésében, párbeszédre van szükség, és meg kell erősítenünk a kisebbségi jogok védelmét”. Ungár Péter a Lehet Más a Politika (LMP) elnökségi tagja elmondta: hisznek abban, hogy mindenkinek a szülőföldjén kell megmaradnia. Fontosnak tartja a harcot a romániai természetromboló projektek ellen. Hangsúlyozta: Európában meg kell szünnie a kettős mércének, a svédországi finneknek nagyon sok, a romániai magyarságnak kevés joga van. A Mintority Safe Pack olyan harc, amit az LMP is támogatni fog – jelentette be. “Mondják meg, miben kell segítenünk az RMDSZ-el együttműködve ahhoz, hogy a romániai magyar kisebbség megmaradjon szülőföldjén, és mi azt fogjuk tenni”, zárta beszédét a politikus. A kongresszust üdvözölte a határon túli magyarság több képviselője is, Horváth Ferenc Szlovéniából, Samu István Szlovákiából, Sin József Ukrajnából. A Romániai Német Demokrata Fórum részéről Paul-Jürgen Porr szólalt fel, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Szilágy megyei szervezete nevében Lucian Bode mondott beszédet, a román parlament nemzeti kisebbségek frakcióját Petrolena Mihaela Csokanz képviselte.
Köszöntötték a kongresszust a romániai magyar történelmi egyházak is: Zelenák József (evangélikus-lutheránus egyház), Forró László (református egyház) és Farkas Emőd (unitárius egyház).
"Amikor rólunk van szó, gyors üzemmódba kapcsolnak"Kelemen Hunor politikai tájékoztatójával ténylegesen is elkezdődtek a kongresszus munkálatai. Az RMDSZ szövetségi elnöke az elmúlt időszak mérlegét megvonva elmondta: kiemelten foglalkoztak a közösségépítéssel, továbbá a magyar ügy és a közjog képviselet volt az alap az elmúlt esztendőkben. Politikai merényletnek nevezete a magyar iskolákat ért támadásokat, akárcsak az RMDSZ-vezetők ellen indított eljárások is a jogállamiság megcsúfolása. Megosztottság helyett összefogásra törekedtek, amit az MPP-vel együtt sikerült megvalósítani. Kiemelte: két árnyékjelentést készítettek a romániai magyarság érdekérvényésítéséről, az amerikai hatóságokat is tájékoztatták az erdélyi magyarság helyzetéről. Említést tett a Minority Safe Pack kezdeményezésről, amelyről évtizedek óta nem volt példa.
A győzelemtől még messze vagyunk, de áttörtük azt a falat, amit áttörhetetlennek tartottunk - Ez nemcsak a mi ügyünk, hanem a többségé és a többi tagállamé is, közös felelősségünk. Jövő héten Kolozsváron az RMDSZ házigazdája lesz a FUEN-kongresszusnak. Romániának mintha a külpolitikában nem lenne hangja, de amikor rólunk van szó, akkor gyors üzemmódba kapcsol - mondta Kelemen Hunor. Közölte: ha külpolitikai vezető lenne, nem hazudná tele a fél világot arról, hogy mi a helyzet a romániai magyar kisebbségekkel, sőt, partner lenne, és az érték oldalára állna. - A párbeszédet választanám, és nem az áskálódást – fogalmazott.
"Mi azt kérjük, hogy tartsák be az 1918-as ígéreteket"
- Az utolsó kongresszus óta két fontos választást tudhatunk magunk mögött: az önkormányzati és a parlamenti választást, ami visszaigazolja az RMDSZ munkáját. A szubszidiaritás elvének erősítését kérjük, egyszerűbben szólva, autonómiát - mondta a politikus.
Közölte: az RMDSZ együttműködést kötött a kormánykoalícióval, amelynek eredménye az anyanyelvhasználat biztosítása az egészségügyben. – Ez kiállta az alkotmányosság próbáját – jegyezte meg.
Szerinte ma Romániában nem beszélhetünk a hatalmi ágak szétválasztásáról, olyan helyzet alakult ki, mintha különböző intézmények versengenének egymással, hogy ki lesz a hatalom birtokosa. - Érdekünk az, hogy Románia jól működő jogállam legyen, az 1918-as centenárium alkalmával ismerjenek el bennünket, mint államalkotó kisebbséget. Célunk az, hogy a nyelvhasználat terén jelentős változásokat érjünk el, ezért törvénymódosításokat kezdeményeztek. A tervezet sorsa egyben a próbatétele lesz annak, hogy a kormánykoalíciós többség mennyire gondolja komolyan az együttműködést – fogalmazott.
Kelemen Hunor fontosnak nevezte a nemzeti szimbólumok szabad használatát. Közölte: minőségi és versenyképes oktatást szeretnének megvalósítani. Úgy véli, a jövő évi centenárium valószínűleg nagy próbára teszi majd a román-magyar viszonyt. "Mi azt kérjük, hogy tartsák be az 1918-as ígéreteket" - hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Megítélése szerint döbbenetes és elkeserítő, ahogy a Román Tudományos Akadémia azzal riogat, hogy a magyarok el akarják rabolni Erdélyt.
– Felelőtlenség és kalandorság az, amit ezek az urak tesznek. Nekünk azt kell felmutatnunk, hogy a száz év alatt mit tettünk le az asztalra, mit vettek el tőlünk, és hogy nem hátrálunk. Azzal fordulok mindenkihez, hogy a centenárium üzenete a magyarok ellen irányuljon, hanem a másság kölcsönös tisztelete és elismerése legyen a cél.
- Nem hátrálunk meg, megyünk előre, néha leszegett fejjel, de konokul - mondta végezetül.
Vincze Lóránt: nem belügy a kisebbségvédelem
Vincze Loránt, a FUEN elnöke bejelentette: az Európai Bizottság bejegyezte a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, az előterjesztőknek egy év áll rendelkezésére ahhoz, hogy egymillió támogató aláírást gyűjtsenek. Ebben kérte az RMDSZ segítségét, hiszen komoly feladatról, nagy munkáról van szó. Úgy gondolja, be kell járni Erdély vidékeit, meg kell nyerni az itteniek támogatását, el kell magyarázni az embereknek, hogy ez a kezdeményezés miért szolgálja az érdeküket. Meg kell értetni ugyanakkor a románokkal, hogy mindaz, amit kisebbségi jogok terén elérünk, nem az „övékből” vesz el.
Kifejtette: a kisebbségvédelem nem lehet a tagállamok belügye. Ha a tagállamok nem teszik dolgukat, az EU feladata a kisebbségi jogsértésekkel foglalkozni. Tudtatta: jövő héten Kolozsváron tartja a FUEN a kongresszusát, a szervezet RMDSZ-es elnöke azt szeretné, ha valamennyi külföldről érkező résztvevő Erdély követeként térne vissza.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: az "iramról és az irányról" fog beszélni. - Azt kell most megvizsgálni, hogy az elmúlt választási kampányok lendületéből hogyan tudunk tovább építkezni. Ez az a lendület, amelynek ki kell tartania a következő kampányig – mondta.
Megjegyezte: néha túlvállalják magunkat, de még mindig jobb, mint hátradőlni. Közölte, hogy megerősítették a belső tájékoztatást, megkezdték a közös tervezést a megyei szervezetekkel, egységesítették a kommunikációt, folytatták a beiskolázási kampányt, elindították a kommandói iskola újraépítésére irányuló közösségi akciót. A nők elleni erőszak tudatosításáról szóló kampányt szintén fontos kérdésnek tartják. Tudatta: az elkövetkező két évben meg szeretnék erősíteni a párbeszédet a helyi és a szakmai közösségekkel, újraindítják a lakossági fórumokat, alaposabban meghallgatják az embereket, megerősítik a tagságot.
– Az ősz egyik legnagyobb feladata az lesz, hogy az RMDSZ összegyűjtse az 1 millió aláírást a polgári kezdeményezéshez - mondta.- Csak akkor tudunk megmaradni, ha haladunk! - jelentette ki.
Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője kijelentette: olyan országban akarunk élni, ahol a helyi közösségek döntenek magukról, de ehhez képest csak korlátozott módon valósul meg az önkormányzatiság. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ-nek több decentralizációs javaslata volt az elmúlt időszakban. –
- Az RMDSZ parlamenti jelenlétének köszönhetően 1 millió lejjel kapnak több támogatást az erdélyi megyék infrastruktúra-fejlesztésre. Nagy kihívás az egységes bérrács elfogadása, ez is segít, hogy a fiatalok itthon keressék a boldogulásukat. A parlamenti munkának két irányt kell követni: politikai eszközökkel harcolni céljainkért, és megakadályozni az ellenünk irányuló kezdeményezéseket. Eddigi tapasztalataink arra kell ösztönözzenek, hogy kormányra lépjünk, de csakis megfelelő feltételek mellett.
Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a tavalyi parlamenti választások óta eltelt fél év eredményeit értékelte ki, és számolt be az elért megvalósításokról. Úgy gondolja: az RMDSZ frakció bizonyságot tett arra, hogy jól felkészült, és ki tud állni az érdekeiért. Külön kiemelte az egészségügyi intézetekben való anyanyelvhasználatot biztosító törvény elfogadását. Szerinte nagy kihívás az anyanyelvhasználati jogok bővítése a jövőben. "Ne a tüzet oltsuk Bukarestben, hanem előre tervezzünk, és dolgozzunk" – mondta. szabadsag.ro

Porcsalmi: csak úgy tudunk megmaradni, ha haladunk
„Egy politikus feladata az, hogy szolgálja a közösséget, nem pedig az, hogy mindenben kiszolgálja a közösség balítéleteit” – jelentette ki szombaton, a zilahi kongresszuson tartott beszédében Porcsalmi Bálint.
Az ügyvezető elnök arra reflektált, hogy ezen a héten az RMDSZ képviselőházi frakciójának nagy többsége támogatta a család alkotmányos meghatározásának módosítását. Ha ez a módosítás hatályba lépne, megakadályozná, hogy Romániában törvényt hozzanak az azonos neműek házasságáról.
Az ügyvezető elnök a beszédében Wesselényi Miklósnak egy gondolatát idézve megállapította: a mai napig erős az ösztön a megszokotthoz, „a balítélethez való ragaszkodás”, azaz az erdélyi magyar társadalom – beleértve az erdélyi magyar politikát – konzervatív. Ám szerinte a kisebbségi helyzetből az következik, hogy nyitottnak kell lenni a másra, más kisebbségekre. „Nehezen értelmezhető az, hogy egy kisebbségi politikus intoleráns a mássággal szemben” – jelentette ki.
Porcsalmi szerint az RMDSZ egy dilemma előtt áll, a haladás vagy a maradás között kell választania. „Nem kell most döntenünk erről, de ez a dilemma valós. Nem akarom a döntésemet másra kényszeríteni. De én vállalom azt, hogy haladáspárti vagyok” – szögezte le. Az ügyvezető elnök szerint elveszítheti a támogatását az a szervezet, amely az összes sarkalatos kérdésben szembemegy a közösséggel, de – Wesselényit parafrazálva – a hajósnak az árral szemben is eveznie kell, ha haladni akar.
Porcsalmi emlékeztetett, az RMDSZ egész politikai léte arról szólt, hogy az árral szemben hajózott, amikor nyelvi jogokat, több magyar iskolát vagy autonómiát követelt a többségtől. „Ha tudunk így hajózni, akkor miért nem tudunk legalább néhanapján nem a saját közösségünk balítéleteitől rettegni? Egy politikus feladata az, hogy szolgálja a közösséget, nem pedig az, hogy mindenben kiszolgálja a közösség balítéleteit” – fogalmazott az ügyvezető elnök.
Porcsalmi szerint az a közösség, amely bezárkózik, és elvet mindent, ami új, idegen, az nem fog megmaradni, a politikusnak pedig irányt kell mutatnia. „Csak úgy tudunk megmaradni, ha haladunk” – zárta beszédét.
Cs. P. T. / maszol.ro

Együtt könnyebb: felavatták a mezőpaniti beteggondozói szolgálat irodáját
A szolgáltatás a helyi közösségnek, a mezőpaniti önkormányzatnak, a Mezőpaniti Református Egyháznak, illetve a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi szervezetének összefogásából valósult meg. A helyi gyülekezetek eddig is segítettek a betegeken, időseken, most pedig szolgáltatás szintjén is beindult a segítségnyújtás Mezőpanitban. Egy laptopokkal és bútorzattal felszerelt irodával, egy autóval és három munkatárssal indult el, és nemtől, felekezettől, kortól függetlenül látják el az otthoni gondozásra szoruló községbelieket, akik egészségügyi, fizikai vagy lelki megerősítésre szorulnak.
Bodó Előd Barna a Vásárhelyi Hírlapnak mesélt a szolgáltatásról és a szombati megnyitóról, amelyen többek között jelen volt Hegedűs Lajos, a Diakónia Keresztyén Alapítvány országos ügyvezető igazgatója, Kovács Lajos diakóniai tanácsos, Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese, Kovács Tibor mezőpaniti református lelkész, Ábrám Tibor és Ábrám Noémi, a Diakónia marosvásárhelyi fiókszervezetének elnöke, illetve ügyvezető igazgatója. Mezőpanit községnek 6100 lakosa van öt faluban. Nem beszélhetünk egy drasztikusan kiöregedő településről, de mivel nagy, és sokan élnek itt, szükség van az otthoni ellátásra, nemcsak idősek, hanem minden rászoruló igénybe veheti – mondta el a polgármester. Mezőpanit önkormányzata havonta 7000 lejjel támogatja a szolgálatot, így két szakképzett munkatársat alkalmazhattak, továbbá irodahelyiséget biztosít a szolgálatnak, átvállalva a közköltségi kiadásokat is. Emellett a mezőpaniti egyház alkalmazásában egy harmadik szakképzett személy is az otthoni beteggondozás munkatársa, így napi szinten hárman végzik ezt a szolgálatot a községben, a háziorvossal együttműködve. Egyenként negyven személlyel tudnak foglalkozni, összesen 120 listás gondozottat tudnak ellátni, de listán kívül is bárki betérhet a községközpontban lévő irodába például vérnyomást méretni. A listás ellátottak közül van, akinek injekciót kell beadni, van, akinek sebet kell kötözni, gyógyszereket kiíratni, vagy vizet húzni a kútról.
A mezőpaniti, mezőbergenyei, csittszentiváni és székelykövesdi gyülekezetek perselyes adakozással gyűjtöttek pénzt az iroda felszerelésére, amelyből bútorzatot, némi felszerelést vásároltak, egy marosvásárhelyi számítógépekkel foglalkozó vállalkozás három laptopot és egy multifunkciónális nyomtatót adományozott. A Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezete pedig a szakmai irányítást, a munka oroszlánrészét vállalta magára, ugyanakkor egy személygépkocsit is vásároltak a mezőpaniti otthoni beteggondozói szolgálatnak – tudtuk meg a hétvégi átadó után Bodó Előd Barnától.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Őszinte román–magyar párbeszédet (Zilahi RMDSZ-kongresszus)
Alapszabályt és programot módosított szombaton az RMDSZ Zilahon ülésező kongresszusa, emellett stratégiai dokumentumot, illetve négy határozatot is elfogadtak a küldöttek. A köszöntőkben és beszédekben visszatérő motívum volt a magyar–román viszony, Semjén Zsolt magyar miniszterelnök az államközi kapcsolatok „újragombolását” javasolta, Liviu Dragnea pedig burkoltan ugyan, de kormányra hívta az RMDSZ-t, amit a szövetségi elnök a kongresszus utáni sajtótájékoztatóján elhárított.
Zilahon tartotta tizenharmadik kongresszusát az RMDSZ, amely tisztújítás nélkül is izgalmasnak bizonyult, alkalmat adott a szövetség politikusai számára a kibeszélésére és odamondásra. Nemcsak saját eredményeiket méltatták, de az erdélyi magyarság gondjairól is szót ejtettek sokan, szó volt a romániai visszásságokról, no meg feladatokról és tervekről is. Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai tájékoztatójának középpontjában a román–magyar viszony állt, a Román Tudományos Akadémia magyarellenes megnyilvánulásaira utalva hangsúlyozta, meg kell óvni a romániai társadalmat attól, hogy Románia és Erdély egyesülése jövő évi centenáriumának fő üzenete a magyarok ellen irányuljon. Hozzátette: „Ne magyarellenes retorikával fedjék el azt, hogy nincs egy olyan nagy össztársadalmi projekt, amely a közös jövőnkről szólna. A jövőt képeseknek kell lennünk alakítani, úgy formálni, hogy abban mindenkinek helye legyen, és ne az asszimiláció réme lebegjen előttünk, hanem a másság kölcsönös tisztelete és elismerése.” Az RMDSZ elnöke „politikai indíttatású merényletnek” minősítette a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium elleni ügyészségi eljárást, amelynek szerinte semmi köze a korrupció elleni harchoz. „Ugyanilyen határozottan állítom, hogy a székely zászló és a magyar feliratok abszurd drámába illő üldözése és bírósági döntések tucatja messze túl van a jogállamiság határain” – fogalmazott. Kelemen Hunor a jogállamiság megcsúfolásának tekintette a magyar önkormányzati vezetők ellen indított ügyészségi eljárásokat is. Úgy vélte, ezek az ügyek „újratermelik azt az évszázados félelmünket, hogy a magyar közösség asszimilációját a kommunista diktatúra után sem adta fel a magát nemzetállamként meghatározó Románia”. Kelemen Hunor hangsúlyozta: az erdélyi magyaroknak az az érdekük, hogy Románia jól működő jogállam legyen, megtörténjen a hatalmi ágak szétválasztása, hogy a kisebbségi jogok ne csak papíron létezzenek, hanem a valóságban is érvényesüljenek. Azt is célnak tekintette, hogy az 1918-as gyulafehérvári ígéretek a centenárium közeledtével valósággá váljanak, és Románia elismerje a magyar közösséget államalkotó tényezőként. Az RMDSZ elnöke beszámolt arról, hogy a szövetség kidolgozta az önkormányzati törvény módosításának javaslatát. Javasolta, hogy csökkentsék azt a küszöbértéket, amely fölött nyelvhasználati jogok illetik meg a kisebbségeket, és egy alternatív küszöb bevezetését is kezdeményezte. „Ennek a tervezetnek a sorsa egyben a próbatétele is lesz annak, hogy a kormánykoalíciós többség mennyire gondolja komolyan a parlamenti együttműködést a szövetséggel” – jelentette ki. Tájékoztatása szerint a közösségi szimbólumok használatának a kérdése is a kormány asztalán van. „Nem kérünk mást, csak annyit, hogy (...) se a székely zászlóért, se Erdély zászlójáért ne járjon semmilyen büntetés” – jelentette ki. Kelemen megjegyezte: nem hisz a csodákban, és nem gondolja, hogy egyik napról a másikra minden megváltoztatható Romániában, de meggyőződése, hogy szorgalommal és hozzáértéssel, valamint tisztességesen és alázattal elvégzett munkával eredményeket lehet elérni. Román méltatások A kongresszust román és magyar politikusok egész sora köszöntötte, az SZDP elnöke, Liviu Dragnea burkoltan kormányra hívta az RMDSZ-t. Dragnea többek között említést tett arról a bizalmi viszonyról, amely közte és Kelemen Hunor között kialakult az elmúlt időszakban. Úgy vélte, az RMDSZ és az SZDP parlamenti együttműködése eredményes. Megjegyezte: a politikában sokszor egy kézfogás fontosabb, mint egy sokoldalú együttműködési megállapodás. „Gondolkozhatunk azon, Hunor, hogy talán érdemes megtennünk a következő lépést is” – utalt a kormányzati együttműködésre a politikus. Hozzátette: tudatában van annak, nem érett még meg az idő arra, hogy az RMDSZ már a zilahi kongresszusán döntsön erről. Liviu Dragnea arra kérte az erdélyi magyarság politikai képviseletét, hogy Erdély és Románia egyesülésének centenáriuma közeledtével legyenek partnerek a következő száz év projektjének kidolgozásában. „Ha a megosztó stratégiákat folytatjuk, olyan dolgokat is elveszíthetünk, amelyeket közösen építettünk fel, és a román–magyar bizalom is sérülhet” – jelentette ki a politikus. Az RMDSZ támogatását kérte a „hegemóniára törekvő intézményekkel szembeni” harcban is, „amelyek nem értették meg a hatalmi ágak szétválasztásának szükségességét” – utalt a politikus a korrupcióellenes harc vélt túlkapásaira. Az SZDP elnöke fontosnak tartotta az anyanyelvű oktatást, de arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy tanítsák meg románul is gyermekeiket, mert szerinte ezzel az ő lehetőségeik bővülnek. Azt is kívánatosnak tartotta, hogy Székelyföldet ne kerüljék el az autópályák. A politikus úgy vélte: nincs szüksége az RMDSZ-nek ügyvédekre – utalt a szövetség nemzetközi aktivitására –, és az RMDSZ-nek az országon belül kell keresnie a megoldásokat a közösség gondjaira. Semjén nem köntörfalazott Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes felszólalásában Liviu Dragneá¬hoz is szólva kifejtette: Magyarország kész „újragombolni a mellényt” a magyar–román államközi kapcsolatokban. Elmondta, hogy a magyar–szlovák és a magyar–szerb kapcsolatok sem voltak kevésbé terheltek, Szerbiával és Szlovákiával mégis gyümölcsöző viszonyt sikerült kialakítaniuk. Kijelentette: Románia és Magyarország együttműködésre van ítélve. A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor arra kérte a kongresszus román meghívottjait: kérdezzék meg a nyugat-európai országokba kivándorolt románokat, ártott-e ezeknek az országoknak az, hogy autonómiát biztosítottak a területükön élő őshonos kisebbségeknek. Hozzátette: ahol megvalósult a kisebbségi közösségek autonómiája, annak mindenki haszonélvezője lett. Kijelentette: ha az erdélyi magyarok elfogadnák, hogy őket nem illeti meg az autonómia, azt fogadnák el, hogy Európa másodrangú állampolgárai. Semjén Zsolt azt kérte ugyanakkor a „román barátoktól”, hogy olvassák újra az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatot, és valósítsák meg mindazt, amit az erdélyi románok abban megfogalmaztak. Sérelmezte, hogy az utóbbi években Romániában „a szerzett jogok visszavágása történt”. Megemlítette a kommunista rezsim által államosított egyházi és közösségi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának leállását, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen állandósult jogsértést és a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium elleni hatósági eljárást, valamint a korrupcióellenes harc jegyében meghurcolt önkormányzati vezetők esetét. „Nyilvánvaló, hogy a jog álarca mögött megfélemlítés zajlik” – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: fontos a korrupció elleni harc, de Romániában visszaélnek ezzel a harccal. A kongresszust köszöntötte szinte mindegyik magyarországi és romániai politikai párt képviselője, romániai kisebbségi szervezetek vezetői, a Kárpát-medence határon túli magyar szervezeteinek küldöttei, az Európai Néppárt főtitkára, valamint levélben üzenetet küldött Klaus Iohannis államelnök és Sorin Grindeanu miniszterelnök is. Porcsalmi: haladás vagy maradás? Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök beszámolója kezdetén a szervezetépítésről, „az iramról és az irányról” beszélt. Szólt mandátuma eddigi száz napjáról és terveikről is, közölte, ősztől beindítják önkormányzati képzési programjukat, az RMDSZ külpolitikájában hatékonyabbá teszik a lobbit, és részt vállalnak a Minority SafePackkel kapcsolatos aláírásgyűjtésben. Külön kitért a fiatal vállalkozók támogatásának fontosságára, bejelentve a fiatal vállalkozók tanácsának megalakítását. Az ügyvezető elnök Wesselényi Miklósnak egy gondolatát idézve megállapította: a mai napig erős az ösztön a megszokotthoz, „a balítélethez való ragaszkodáshoz”, azaz az erdélyi magyar társadalom – beleértve az RMDSZ-t – konzervatív. Ám szerinte a kisebbségi helyzetből az következik, hogy nyitottnak kell lenni a másra, más kisebbségekre. „Nehezen értelmezhető az, hogy egy kisebbségi politikus intoleráns a mássággal szemben” – jelentette ki. Porcsalmi szerint az RMDSZ egy dilemma előtt áll, a haladás vagy a maradás között kell választania. Elismerte, elveszíti támogatását az a szervezet, amely az összes sarkalatos kérdésben szembemegy a közösséggel, de – Wesselényit parafra-zálva – a hajósnak az árral szemben is eveznie kell, ha haladni akar. Porcsalmi emlékeztetett, az RMDSZ egész politikai léte arról szólt, hogy az árral szemben hajózott, amikor nyelvi jogokat, több magyar iskolát vagy autonómiát követelt a többségtől. „Ha tudunk így hajózni, akkor miért nem tudunk legalább néhanapján nem a saját közösségünk balítéleteitől rettegni? Egy politikus feladata az, hogy szolgálja a közösséget, nem pedig az, hogy mindenben kiszolgálja a közösség balítéleteit” – fogalmazott az ügyvezető elnök. Porcsalmi szerint az a közösség, amely bezárkózik, és elvet mindent, ami új, idegen, az nem marad meg, a politikusnak pedig irányt kell mutatnia. „Csak úgy tudunk megmaradni, ha haladunk” – zárta beszédét. Döntések, határozatok A politikai vita során az RMDSZ számos politikusa fogalmazott meg határozott véleményt a decentralizáció fontosságáról, a jogsérelmekről, a román–magyar viszonyról, a másság elfogadásáról, majd megkezdődött a „gyakorlati munka”, a küldöttek egyhangú szavazással fogadták el a program és az alapszabály módosítását, azt a stratégiai dokumentumot, amely a következő két év cselekvési prioritásait foglalja össze. Az alapszabály-módosítások közül a női képviseletre vonatkozó a legjelentősebb. Eszerint a szövetség helyi döntéshozó testületeiben egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára. Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól, a területi és országos testületekben pedig 15 százalékos kvótát kell biztosítani az RMDSZ nőszervezete jelöltjeinek. A kongresszus a szövetség alapszabályában írta elő, hogy a Székelyföld–szórvány szolidaritás elmélyítése érdekében a székelyföldi megyék egyikének a képviselőházi jelöltlistán befutó helyet kell biztosítania a szórvány egy jelöltjének. A szövetség egyhangúlag fogadta el azt a stratégiai dokumentumot, amely a következő két év cselekvési prioritásait foglalja össze. A dokumentum az RMDSZ és az erdélyi magyarság partnerségének megerősítését, a romániai nyelvi jogok bővítését, a gyermekközpontú anyanyelvi oktatást és a vállalkozó fiatalok támogatását irányozza elő. Nem foglalkoznak a kormányra lépéssel Kelemen Hunor a kongresszus végén tartott rögtönzött sajtótájékoztatón újságírói kérdésre reagált Liviu Dragnea kormányra hívására. Elmondta, a szövetség egyelőre azt tekinti céljának, hogy tartalommal töltse meg a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködési megállapodását. Kelemen Hunor nem kívánt részleteket elárulni arról a beszédében említett tényről, hogy a román külügyminisztérium akadályozni próbálja az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) jövő heti kolozsvári kongresszusát. A témával kapcsolatban csak annyit említett meg, hogy több forrás is jelezte: a román diplomácia megpróbálja lebeszélni a FUEN-kongresszusra meghívott politikusokat, hogy részt vegyenek a rendezvényen. Az MTI kérdésére, hogy a szövetség be kívánja-e terjeszteni a parlamentben a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó tervezetét, amelynek elkészítéséről a négy évvel ezelőtti kongresszuson született határozat, Kelemen Hunor kijelentette: a tervezetet akkor terjeszti be a szövetség, amikor alkalmasnak látja erre a pillanatot. „Mind a kulturális autonómia tervezete, mind a regionális autonómia tervezete készen áll, és várjuk az alkalmas pillanatot arra, hogy lépni lehessen” – fogalmazott. Hozzátette: eredményt akarnak, nem csak bűvészmutatványt. Úgy vélte: ha a szövetség most nyújtaná be a tervezetet, akkor az az alkotmánybírósághoz kerülne előzetes normakontrollra, és még a parlamenti vitáig sem jutna el. „Azt a helyzetet kell megteremtenünk, amikor érdemben lehet lépnünk. (...) A helyzetteremtéssel évek óta foglalkozunk, de ez nem csak rajtunk múlik. A román politika ma nemcsak a székelyektől, hanem általában a regionális identitások felerősödésétől fél” – fogalmazott a politikus. Kelemen Hunor arra a kérdésre is reagált, hogy a cselekvési terv miért nem tér ki a magyar nyelv székelyföldi regionális hivatalos státusának elérésére. Ez ugyanis hangsúlyos pontja volt a szövetség tavalyi választási programjának. Elmondta: a cselekvési tervben az 1918-as román ígéretek betartatása szerepel, és ez a nyelvi jog az ígéreteknek is része. MTI, Maszol, RMDSZ-tájékoztató / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rózsák, könyvek és mosolyforradalom
Katalónia bemutatkozik Európa kisebbségeinek
Som una nació! Vagyis nemzet vagyunk, több mint nemzeti kisebbség, hirdetik büszkén a katalánok. Reményeik szerint hamarosan független országuk is lesz, népszavazást terveznek a Spanyolországtól való elszakadás ügyében, annak ellenére, hogy a madridi hatalom ellenzi azt. A katalánok jelentős része azonban elszántan kitart hazája függetlensége mellett, s ennek nyomatékosítása véget amolyan mosolyoffenzívát indítottak Európa-szerte. Melynek keretében a Diplocat (Katalónia közdiplomáciai tanácsa) meghívására a katalán autonóm tartomány meseszép fővárosában, Barcelonában tartotta meg éves közgyűlését a MIDAS (európai kisebbségi napilapok egyesülete), amelyen a kolozsvári Szabadság és a nagyváradi Bihari Napló mellett a Nyugati Jelen is képviseltette magát, számos egyéb európai kisebbségi napilap mellett. Magyarul azonban nemcsak mi, erdélyiek beszélhettünk egymás között, az újvidéki Magyar Szó és a pozsonyi Új Szó szintén MIDAS-tag, sőt, utóbbi lapigazgatóját, Szlezákné Kovács Edithet újraválasztották MIDAS elnöknek.
Nemzetépítés katalán módra
Katalónia jóformán ismeretlen Spanyolország határain túl. Még a többi európai nemzeti kisebbség körében is, a többségiekről nem is beszélve. Holott nem ártana jobban megismerni, függetlenségi küzdelmük nyomán a következő időkben minden bizonnyal címlapsztori lesz a sajtóban Európa-szerte, hangsúlyozzák egyhangúlag a katalán hatóságok és a – még – MIDAS tag katalán újságok képviselői. Az utóbbi években ugyanis több katalán napilap kilépett a MIDAS-ból, abból a megfontolásból, hogy a katalán nem nemzeti kisebbség, hanem önálló nemzet.
A nyomtatott sajtó sorsa nagyszerűen tükrözi a spanyolországi katalán nemzet sorsát, az elnyomástól a jelentős megerősödésig. Az első katalán nyelvű újságok 1977–78 táján jelentek meg, a Franco diktátor 1975-ös halála utáni liberalizációs időkben, közel 40 év szünet után. Azelőtt szó sem lehetett erről, 1939-től Spanyolország szigorúan egynyelvű spanyol állam volt, ahol még a katalán – és baszk – kisebbségek/társnemzetek létét is tagadták, nemzeti jogaikat durván elnyomták. Semmilyen anyanyelvű oktatás sem volt (még elemi iskola sem!), anyanyelvű sajtóról, közfeliratokról, kultúráról pedig álmodni sem lehetett. A negyvenes-ötvenes években még nyilvánosan égették a katalán (és baszk) könyveket. Az Otto von Habsburg-díjjal kitüntetett Josep Maria Espinas katalán írót például még üldözték fiatal korában, mert katalánul írta műveit. Az idős író mára nemzeti ikonná vált, nemcsak azért, mert ő írta az FC Barcelona himnuszának szövegét, hanem azért is, mert 90 éves korára pont 90 könyvet publikált, s előrehaladott kora ellenére még mindig napi rendszerességgel ír publicisztikát a katalán újságoknak.
Franco idején a katalánt csak otthon, a családban örökítették át egyik nemzedékről a másikra, amolyan „konyhanyelvként”, intézményes formában azonban nem tanulhattak meg írni és olvasni. Ezért a katalán sajtó kezdete roppant nehéz volt, a hetvenes évek végén 4-500-as példányszámmal jelentek meg az újságok, emlékszik vissza Jordi Molet, az El 9nou főszerkesztője. Az akkori kb. 4,5 millió katalán közül csupán pár tízezren (főleg idősek) tudtak anyanyelvükön olvasni. Zárójelben: a kb. 1,5 milliós baszkok nyelvi helyzete még rosszabb volt, náluk hasonló okok miatt az első anyanyelvű napilap csak 1990-ben indulhatott be, s a nyelvismeret máig rosszabb, mint a katalánoknál, magyarázza el Martxelo Otamendi, a baszk Berria főszerkesztője.
Azóta a helyzet lényegesen javult, a katalán nyelvű oktatás beindítása nyomán folyamatosan bővült az anyanyelvet írásban is ismerők száma, olyannyira, hogy manapság a nagyobb katalán napilapok példányszáma jócskán meghaladja a 100 000-ret. Ráadásul manapság a demográfiai folyamat révén a katalán írott sajtó fogyasztói főleg fiatalok és középkorúak, miközben Európa más nemzeti kisebbségeinél az idősebb nemzedékek körében jobb az anyanyelvismeret.
Catalunya dióhéjban
A nemzeti felvirágzást azonban a politika is befolyásolta, Katalónia 1979 óta autonóm tartomány Spanyolországon belül, a katalán és a spanyol egyaránt hivatalos nyelv, melyeket a közigazgatásban, oktatásban, kultúrában és az élet minden területén alkalmazhatják. Sőt, a katalán jelentős fölényre tett szert, ami a tartományi fővárosban igencsak meglepő. Barcelona 1,6 milliós lakossága (külvárosokkal együtt olyan 4 millió) körülbelül fele-fele arányban katalán és spanyol. A közfeliratok nagy része azonban egynyelvű katalán, s csak a fontosabb intézményekre, turisztikai látványosságokra jellemző a háromnyelvűség, vagyis a katalán mellé a spanyol és angol nyelvű felirat. Egynyelvű spanyol felirat nem is létezik, legfeljebb elvétve itt-ott spanyolok tulajdonában lévő kis bolt vagy kocsma esetén fordulhat elő, miközben a katalán egynyelvűség igen elterjedt a magánszférában. Ami a külföldiek számára meglehetősen furcsa képet vázol fel, Katalónia mondhatni a Székelyföld ellentéte: míg utóbbiban a román nyelv köztéri súlya meghaladja a románság ottani arányát, Katalóniában a katalán nyelv köztéri súlya jócskán meghaladja a katalánok népességi arányát, a spanyolé pedig igencsak a népességi arány alá esett.
Manapság Katalónia mintegy 7,5 milliós lakosságából (a tágabb értelemben vett Erdélynek kb. 7 millió a népessége) olyan 5 millió katalán nemzetiségű, 1,5 millió spanyol és 1 millió külföldi. Utóbbiak az ezredforduló után vándoroltak be, mindenekelőtt Marokkóból, Romániából és Dél-Amerikából. A spanyolok aránya a városokban jelentősebb, különösképpen a fővárosban, Barcelonában, vidéken viszont kevesen vannak, s ez ugyanúgy érvényes a külföldi bevándorlókra is. A falvak gyakran színtiszta katalánok.
Mindezek ellenére spanyolul mindenki tud, katalán egynyelvűséggel csupán az óvodáskorú gyerekek körében találkozni. Katalónia lakosságának 94%-a érti a katalán nyelvet, 80%-a beszéli is, de csak 60%-a tud írni katalánul, derült ki Miquel Strubell szociológus és nyelvész előadásából. A katalán nyelv ismerete azonban folyamatosan terjed, mivel a Generalitat de Catalunya (a katalán autonóm tartomány kormánya) ingyenes nyelvtanfolyamokat szervez felnőtteknek, melyekre jelentős túljelentkezés jellemző még manapság is. A nyolcvanas években főleg katalánok vettek részt ezeken, hogy megtanuljanak írni és olvasni az addig csak szóban használt anyanyelvükön, manapság viszont elsősorban a spanyoloknak és a bevándorlóknak szól, a nyelv ismerete ugyanis alapvető követelmény, nemcsak a közigazgatásban, hanem egyre inkább az üzleti szférában is. A spanyolok ráadásul könnyen megtanulják az újlatin rokonnyelvet: némileg sarkítva a katalán amolyan félúton áll a francia és a spanyol között, noha utóbbihoz a portugál közelebb áll, mint a katalán.
Katalán büszkeség betűkkel, virágokkal és nemzeti zászlókkal
Sant Jordi (ejtsd: Szánt Dzsordi) fontos nap a katalánok számára, védőszentjüket, Szent Györgyöt ünneplik. A MIDAS közgyűlését is akkorra időzítették, hadd lássák a többi kisebbség képviselői a katalán nemzeti büszkeség kivirágzását. Kivirágzás a szó szoros értelmében, Sant Jordi amolyan népi ünnep, könyvnap, Bálint-nap és majális egybevéve. A hagyomány szerint ekkor (és nem február 14-én) a férfiak vörös rózsával ajándékozták meg szerelmüket, a nők pedig könyv ajándékozásával viszonozták. Manapság az egyirányúság már csak a rózsákra vonatkozik, a férfiak inkább könyvet és rózsát ajándékoznak a nőknek, utóbbiak viszont csak könyvet a férfiaknak. Ráadásul az ajándékozás már nemcsak a szerelmesekre vonatkozik, hanem családtagokra, munkatársakra, barátokra is, valahogy úgy, mint mifelénk a márciuska. Aligha meglepő ezek után, hogy Barcelona két kilométer hosszú impozáns sétálóútja, a La Rambla szuvenírek mellett ezen a napon könyvstandokkal és a virágárusokkal telik meg. Az óriási tömeg valósággal hömpölyög a vérvörös rózsák és a könyvek között, néhol hangos felolvasást tartanak, helyenként pedig írók dedikálnak – sokan erre a napra időzítik új könyveik bemutatóját. De nem csak a La Rambla van tele könyvekkel és rózsákkal, a nagy köztereken, sugárutakon hasonló a helyzet, virágárussal pedig szinte minden utcasarkon találkozni. Az ünnepi hangulat általános, katalán nemzeti zászlóval mindenütt találkozni. Még a rózsák csomagolására használt celofánon is!
Barcelonára amúgy is a zászlómánia jellemző. A városban járva mindenütt találkozni a sárga-piros vékony csíkos katalán nemzeti lobogóval. Szinte nincs olyan bérpalota, hogy néhány erkélyen ne lógna a katalán zászló. Messziről látszanak, főleg ha magasabb emeleteken tűzik ki. És rengeteg van belőlük, senki se lenne képes megszámolni őket egy akkora metropoliszban, mint Barcelona. Akkora a zászlómánia, hogy talán nem túlzás azt állítani, hogy néhány órás belvárosi séta alatt az ember több katalán zászlóval találkozik, mint ahányat látni egész Romániában, románt, EU-s-t, székelyt vagy egyéb zászlót összesen! Csakis katalán zászlók, spanyol lobogót csak közintézményeken látni, de ott is kizárólag a katalán (és EU-s) mellett, magánlakásokban, autókon, boltok kirakatában viszont sehol. A katalán nemzeti lobogó azonban így sem egyeduralkodó a városban, a híres focicsapat, az FC Barcelona zászlaja szintén állandó látvány. A katalánok szenvedélyesen ragaszkodnak nemzeti ikonjuknak tartott focicsapatukhoz, Franco diktatúrája idején jóformán az volt a nemzeti megnyilvánulás egyetlen lehetősége, a katalanizmus megtestesítője.
A sors ráadásul úgy hozta, hogy éppen látogatásunk idejére esett a nagy rangadó, a Real Madrid és a FC Barcelona összecsapása, melyet utóbbi nyert meg 3-2-re. A mérkőzésre a spanyol fővárosban került sor, így hát csak a tévében nézhettük meg egy sör mellett az egyik – szenvedélyes Barcelona szurkolókkal teli helyi – kiskocsmában. A hangulat így is lenyűgöző volt, a helyiek örömmámorban úsztak minden Barcelona gólnál, nem hiába tartja a hivatalos mottó, hogy Barcelona „mes que un club”, vagyis több, mint egy klub.
Göröngyös, de mosolygós út a függetlenséghez
Házigazdáink megerősítik a nyilvánvalót: a zászlókat kitűzők minden bizonnyal a katalán függetlenség elkötelezett hívei. A függetlenség bonyolult kérdés, a mediterrán vérmérsékletű katalánok körében heves passziót vált ki.
A függetlenség támogatottsága az utóbbi 7 évben erősödött fel, egyrészt a Spanyolországot roppant érzékenyen érintő gazdasági világválság, másrészt a madridi hatóságok ügyetlenkedése miatt. 2010-ben ugyanis a katalán parlament módosította az autonóm tartomány alkotmányát, melyben Katalóniát a katalán nemzet hazájának, államnak minősítette, az ott élő spanyolságot pedig nemzeti kisebbségnek. A lakosság népszavazáson jóvá is hagyta a módosítást, a madridi országos alkotmánybíróság viszont érvénytelenítette.
Ki is csapta a biztosítékot ezzel a katalánok körében, akik felháborítónak tartják, hogy a megválasztatlan fővárosi testület önkényesen megsemmisíti a demokratikusan megválasztott katalán parlament döntését, melyet ráadásul a nép az urnáknál meg is erősített, fokozott legitimitást biztosítva ezáltal. Akkor több mint másfél millió katalán tüntetett Barcelona utcáin az alkotmánybírósági önkény ellen, s elindította a teljes függetlenség iránti – addig jelentéktelen – vágyat. Katalónia ráadásul Spanyolország leggazdagabb tartománya, amely lényegesen többet fizet be a madridi államkasszába, mint amennyit visszakap onnan. Az elhúzódó gazdasági világválság érzékenyebbé tette a pénzelszívás kérdését, egyre többen ellenzik, hogy Katalónia szubvencionálja adóeuróiból az ország többi részeit.
A kettő együtt veszélyes kombináció, egyre több katalánt taszít az elszakadás felé, amolyan „durván sárba tiporják alapvető demokratikus akaratunkat és bónuszként még el is veszik a pénzünket” címen, magyarázza Marc Marcé, a Regio7 katalán napilap főszerkesztője. Azóta több, milliós nagyságrendű tüntetésre került már sor Barcelonában, melyben immár függetlenségi népszavazást követelnek, s a mindenütt jelenlévő katalán zászlók is ennek nyomán szaporodtak el.
Madrid azonban hallani se akar katalán népszavazásról, jogi hercehurcákhoz folyamodva eleve alkotmányellenesnek minősíti azt, illetve bűnügyi eljárást helyez kilátásba a népszavazás potenciális szervezői ellen. Madrid csökönyössége azonban bumerángként üthet vissza, hangsúlyozzák házigazdáink, a demokrácia alapjainak ilyen durva semmibevétele csak hergeli a katalánokat, egyre többen támogatják a függetlenséget. Sőt, akár a Katalóniában élő spanyolokat is Madrid ellen fordítja: már körükben is erősödik a függetlenségpártiság, noha néhány évvel ezelőtt még testületileg, monolitikusan függetlenség-ellenesek voltak.
Főleg, hogy ott van a skót ellenpélda: hasonló helyzetben London a demokráciát választotta az ország területi egységével szembe és jóváhagyta, sőt, hozzájárult a 2014-es függetlenségi népszavazáshoz. Melyen Skócia demokratikusan kinyilvánította véleményét, de nem vált ki Nagy-Britanniából.
Madrid azonban nem mer kockáztatni, s ezáltal csak saját kilátásait kockáztatja. Népszavazáson nem biztos, hogy Katalónia a függetlenségre szavazna, később viszont annál inkább. A legutóbbi (2015-ös) katalán választáson a függetlenségpárti erők 48%-ot szereztek, míg a Spanyolország-pártiak 41%-t, a maradék 11%-et pedig az ingadozó álláspontúak vagy semlegesek gyűjtötték be.
A MIDAS közgyűlés házigazdái – az autonóm katalán kormány képviselői, a Diplocat munkatársai és a katalán sajtó főszerkesztői – illetve a közgyűlésre meghívott civilszervezetek képviselői és művészek többnyire függetlenségpártiak. Nem is titkolják, nyíltan és büszkén hangoztatják véleményüket.
A mosoly forradalmát nem lehet megállítani, bármennyire is próbálja elgáncsolni a madridi vagy – kisebb részben barcelonai – politikum, véli Liz Castro írónő. A függetlenség iránti vágy alulról szerveződik, demokratikusan, a nép köréből: a milliós nagyságú tüntetéseken egyszerű polgárok vesznek részt, fiatalok, kisgyermekes családok, középkorúak és idősebbek is. Valamennyien békések, demokratikus elkötelezettségűek és mindnyájuk arcán mosoly. Lenyűgöző látvány milliós nagyságú derűs, jókedvű embertömeget látni az utcákon, akik mosollyal fejezik ki optimizmusukat. Éppen ezért nevezik mosolyforradalomnak a függetlenségi küzdelmet.
Liz Castro szerint eleinte a barcelonai katalán politikusok sem lelkesedtek a függetlenségért, a hatalmas lakossági nyomásra azonban kénytelenek voltak felkarolni azt. Hasonlóképpen a mosolyforradalom előbb vagy utóbb legyőzi a madridi spanyol politikusok ellenállását és Katalónia kivívja függetlenségét az urnáknál.
Ellenben a katalán sajtó képviselői kevésbé optimisták, szerintük Madrid minden eszközt bevet a függetlenség megakadályozására a katonai beavatkozáson kívül. Spanyolország egyszerűen nem mondhat le leggazdagabb tartományáról.
Madridban annyira tartanának a gazdasági összeomlástól? Vagy miért ellenzik annyira a népszavazást, érdeklődtünk katalán kollégáinknál. Katalónia kiválása kétségtelenül jelentősen fokozná Spanyolország amúgy is komoly gazdasági válságát, de azért a legmélyebb gazdasági válságból ki lehet lábalni előbb vagy utóbb. Katalónia elvesztése azonban akkora morális válságba sodorná Spanyolországot, amilyet csak hatalmas gyarmatbirodalma tizenkilencedik századi elvesztése idején élt át, s amelyet évtizedekig képtelen volt kiheverni, véli Marc Marcé.
Ráadásul Katalónia kiválása alighanem fokozná a szeparatizmust, például az utóbbi években meglepően csendes és visszafogott baszkok körében borítékolhatóan újraindítaná a hagyományosan erős függetlenségi vágyat, vélik egyöntetűen házigazdáink. Akikkel amúgy mindig jó viszonyt ápoltak, a katalánok és a baszkok mindig is egymással rokonszenveztek a spanyolokkal szemben, a baszkok most is erősen szimpatizálnak a katalán függetlenségi erőfeszítésekkel és fordítva is. Egymással azonban spanyolul beszélnek!
Barcelona, Európa
Barcelona kétszer is bajnokok ligás, nemcsak a híres focicsapata tartozik Európa élvonalába, hanem maga a gyönyörűséges város is. A tenger partján, festői környezetben fekvő katalán metropolisz egyértelműen Európa legszebb nagyvárosai közé tartozik, egy súlycsoportba Párizzsal, Béccsel, Budapesttel, Prágával, Londonnal és a nagy olasz városokkal. A város arculatára rányomta a bélyeget Antoni Gaudí, a híres építész, aki egyedi stílusban értelmezte a szecessziót, jellegzetes, mondhatni lenyűgöző arculatot adván ezáltal a városnak.
Barcelona jómódú nagyváros, európai nagyváros. Színes bőrű és muzulmán bevándorlók többen vannak, mint Kelet-Európában, a helyzet viszont távolról sem fajult el odáig, mint Párizs, London, Stockholm vagy Brüsszel esetében, ahol az ember gyakran azt sem tudja, hogy Európában van-e vagy valamilyen arab vagy afrikai országban. A mindennapi békés élet pezsgése s a turisták áradata sokkal erősebb, mint a politikai feszültségek. Utóbbiakra csupán a rengeteg katalán zászló látványa emlékeztet. Amivel a szenvedélyesen EU-párti katalánok nemcsak erős nemzeti önazonosságukat nyilvánítják ki, hanem jelzik is Európa számára, hogy teljesen érett, spanyoloktól önálló nemzetet képeznek, amely függetlenségre törekszik. Végül is jóformán már csak ez hiányzik nekik: Katalónia népesebb, mint jó néhány EU-s tagország, gazdasági teljesítménye meghaladja néhány nála jóval nagyobb országét is, nyelve és kultúrája magabiztosan erősödik, hagyományai egyre népszerűbbek, gasztronómiáját egyre többen értékelik, a lenyűgözően szép Barcelona pedig sárga irigységbe kergetné a legtöbb EU-s tagállam fővárosát. Barcelona és Katalónia katalánként mutatkozik be Európában.
Chirmiciu András / Nyugati Jelen (Arad)

Kolozsváron is igényelhető a magyar okos okmány
Megkezdődött Magyarország kolozsvári főkonzulátusának ügyfélszolgálatán az elektronikus személyi igazolvány (eSzemélyi, vagy e-Szig) igényléséhez kapcsolatos ügyintézés. Az eljárás és az okmány kiállítása ingyenes.
A diplomáciai képviselet szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében emlékeztet, a magyar állampolgárok már 2016. január 1-jétől igényelhették ezt az igazolványt, de eddig csak magyarországi okmányirodai- és kormányablak ügyfélszolgálatoknál volt beadható a kérelem (függetlenül attól, hogy az ügyfél rendelkezik-e, vagy sem állandó magyarországi lakcímmel). Az eSzemélyi olyan fényképes és biometriai azonosítót is tartalmazó okos okmány, amely a személyazonosság közhiteles igazolása mellett Európában széles körben utazási okmányként is elfogadott, és számos további funkciót is betölthet a jövőben. Az okmányra minden olyan magyar állampolgár jogosult, aki a hivatalos személyiadat- és lakcímnyilvántartásban szerepel, kortól és magyarországi lakóhelytől függetlenül. Az eljárás és az okmány kiállítása ingyenes. A főkonzulátus tájékoztatása szerint a kérelem benyújtásához személyes megjelenés szükséges. A 14 év alatti kérelmezők esetében mindkét szülőnek is jelen kell lennie a kérelem beadásakor.
Ha személyesen csak az egyik szülő jelenik meg, a kérelemhez csatolni kell a másik szülő közjegyző előtt tett hozzájáruló nyilatkozatát, adott esetben hiteles magyar nyelvű fordítással.
A kérelemhez alapvetően szükséges iratok a következők: személyazonosság megállapítására alkalmas, érvényes magyar vagy román, vagy egyéb személyazonosító igazolvány vagy útlevél és lehetőleg magyar lakcímkártya. Célszerű lehet bemutatni a honosítási okiratot, illetve – ha rendelkezésre áll – a magyar anyakönyvi kivonato(ka)t. Az elektronikus személyazonosító igazolvány érvényességi ideje: 18 év alattiak esetében 3 év, 18. életévüket betöltött kérelmező esetében 6 év, a 65. életévet betöltött jogosult kérheti határidő nélküli érvényességi idejű személyazonosító igazolvány kiállítását.
Az igényléshez előzetes időpontfoglalás a (+40) 264-594-300 telefonszámon vagy a kolozsvári főkonzulátus ügyfélszolgálatán (Kolozsvár, Főtér /Piata Unirii/ 23.) történik.
Az eSzemélyiről részletes tájékoztatás található a https://eszemelyi.hu/ web oldalon, valamint tájékoztatás kérhető a hivatalos kormányzati ügyfélvonalon, Magyarországon a 1818, külföldről pedig a +361 550-1858 telefonszámon, vagy e-mailben: 1818@1818.hu A főkonzulátusi ügyintézésről a külképviselet honlapján, vagy Facebook oldalán is tájékozódhatnak az ügyfelek: https://kolozsvar.mfa.gov.hu/; https://www.facebook.com/kolozsvari.fokonzulatus/
Krónika (Kolozsvár)

Élhető reformáció – A nagyokról Szatmárgörbeden
A reformáció nagyjai címmel az elmúlt hónapokban előadássorozatot hallhatott Szatmárgörbed református népe. Eme színvonalas epizód záróakkordjaként kolozsvári dékán, esperes és történelemtanár is érkezett a gyülekezetbe, hogy lelki és szellemi feltöltekezésben részesítsen.
Vasárnap délelőtt 11 órától Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese hirdette az Úr szavát János evangéliuma 21. részének első 14 verse alapján. A prédikátor bátorítva elmondta: Jézus tud a semmi élethelyzetekből is áldást kihozni, miképpen azt a tanítványok életében is tette. Ővele újra újat tudunk kezdeni. Ilyen újrakezdési lehetőséget kaptak az emberek ötszáz esztendővel ezelőtt Istentől a reformátorokon keresztül és ezt adhatja Ő ma nekünk is.
Kürti Tamás házigazda lelkipásztor, az eseménysorozat rendíthetetlenül lelkes szervezője köszöntött, majd átadta a szót Dr. Lukács Olgának, aki a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Teológiai karának dékánja. Az előadásban a református nagyasszonyokról: Lorántffy Zsuzsannáról, Bornemissza Annáról, Lónyai Annáról esetett szó. A nagy reformátor férfiak mellett nőkre is szükség volt, és ők is sokat tettek a reformációért, a misszióért, a gyülekezeti munkáért. Mitől lesz valaki nagyasszony? – tette fel a kérdést a dékánasszony. Akkor, hogyha kegyes és bölcs, és ezt minden szinten gyakorolja. Ez áldás lehet a „mikroklímánkra”, a mikroorganizmusunkra, azaz a családra és a makroorganizmusunkra, vagyis a gyülekezetre és nemzetünkre, népünkre.
Ezt követően Póti Eduárd történelemtanár vette át a szót, aki már kilencedik alkalommal, összesen mintegy ötszáz percen keresztül beszélt a reformáció ötszázadik évfordulóján. Attól a kérdéstől, hogy mi a reformáció, átvezette a gyülekezetet addig, hogy miként tudják azt a saját életükben hasznosítani. Az elődöktől van mit tanulnunk, éppen ezért fontos, hogy ne csak őseink legyenek, hanem hőseink is, akiknek a példájából erőt tudunk meríteni. – figyelmeztetett az előadó, aki hangsúlyozta továbbá: az igehirdetés nemcsak a szószéken, hanem életvitelünkben is meg kell, hogy nyilvánuljon!
Az igehirdetésben és az előadásokban is kitűnt, nem elérhetetlen a reformátorok életpéldája, hanem igenis élhető, azaz nemcsak a történelem hősei, hanem mi is lehetünk „nagy”-ok. Az istentiszteletet követően Józsefházán szeretetvendégségre került sor. Az eseménysorozatot a Reformáció Emlékbizottsága és a Communitas Alapítvány támogatta. szatmar.ro

26. Erdélyi Magyar Tudományos Napok
A víz maga az élet
Érdekes, jó hangulatú, számos új ismeretet is tartalmazó előadásokat hallgathatott, aki részt vett a 26. EMT-napokon. Nagy kár, hogy az Erdélyi Magyar Tudományos Társaság (EMT) által idén az éltető víz köré szerveződő előadássorozatra alig kéttucat ember volt kíváncsi.
Szakács Zoltán megyei EMT-elnök felvezetőjében említést is tett arról, hogy sikertelenül próbálnak kapcsolatot teremteni az ifjúsággal, mi több, a felnőtt műszaki értelmiség is erősen „kopik”. Makfalvi Zsuzsa, a Székely Mikó Kollégium tanára a Föld vízkészletéről szólva rámutatott arra, hogy – arányait tekintve – nem biztos, helyes az, ha arról beszélünk, hogy mennyi víz van a Földön, sokkal jobban megfelelne a valóságnak, ha azt mondanánk, van néhány (kontinensnek nevezett) sziget a vízben.
– Ha a Földön lévő összvízmennyiséget 100 vedernek vesszük, akkor ebből 99,5 veder a világ-óceánban, a kőzetekben, a jégtakaróban és más, ember által nem elérhető helyen van. Amiből mi élünk, az egy fél veder víz, s ennek is nagy része a felszín alatt van, valójában hozzáférni egy-két decihez tudunk – mutatott rá az előadó az arányokra. A gyógyvizek hasznosítása ivókúra formájában című előadásában dr. Albert István a Benkő-borvíznek a gyomorműködésre kifejtett felette hasznos hatásáról beszélt, és azt mondta: epe-, vese-, hasnyálmirigy-megbetegedésekben önálló orvosságként, vagy gyógyszer kiegészítőként használható.
Ugron Noémi, a sepsiszentgyörgyi vízművek mérnöke azt az utat vázolta, amit a víz a kutaktól a csapig megtesz, és úgy fogalmazott: Háromszéken jó minőségű, ivásra mindenkor alkalmas víz folyik a csapokon. Kérdésre válaszolva leszögezte: semmilyen alapja nincs annak, hogy Sepsiszentgyörgy alacsonyabban fekvő részein gyengébb minőségű víz folyna, mint máshol. Sándor László, a vízművek főmérnöke az árvizekről, azok okairól és a védekezés módozatairól beszélt. Külön kitért a hódokra, akik ugyan „okleveles hidrotechnikai mérnökök” lehetnének, de megkeserítik az árvízvédelmi szakemberek munkáját.
– Szép dolog a környezetvédelem, csak erről nem lesz egyszerű meggyőzni annak a falunak a lakosságát, amelyet – mondjuk – egy hódgaléria mentén bekövetkező gátszakadásban elönt a víz – vélekedett a szakember.
A főmérnök érvekkel cáfolta azt a felvetést, hogy a folyószabályozásra költött eurómilliókból inkább kárpótlást kellene adni az esetleges árvizek károsultjainak.
A mezőgazdasági kultúrák öntözéséről Bartha János mérnök beszélt. Kiderült: ahhoz, hogy a legjobb termőföldnek számító Szépmezőn versenyképes módon lehessen krumplit termeszteni, nagyjából ugyanakkora vízmennyiséggel kell még öntözni a növényt, mint amennyi átlagosan, csapadék formájában, természetes módon lehull. Már, ha lehull, mert az országos meteorológia szolgálat statisztikája szerint az elmúlt 100 évben mindössze 10, csapadék szempontjából normális esztendő volt – fejtegette a szakember.
Puskás Melinda kertészmérnök a szobanövények vízháztartásáról mondott érdekes adatokat.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A Büdös-hegy napja Bálványosfürdőn
Figyeljünk kincseinkre!
Szombaton Bálványosfürdőn nyolcadik alkalommal szervezte meg a Tanulj és szórakozz a Büdös-hegy napján! elnevezésű rendezvényt a Vinca Minor Egyesület, a Csomád–Bálványos Natura 2000 terület gondnoksága.
A hagyományteremtő jelleggel bíró, egész napos rendezvény célja idén is az volt, hogy felhívja a figyelmet a Csomád–Bálványos védett terület természeti értékeire alternatív tantárgyversenyek, izgalmas vetélkedők által.
Rengeteg program zajlott párhuzamosan, a gyerekek a délelőtti tevékenységek révén ismerkedhettek a régió madárvilágával, beleshettek a gombák titkaiba, tündérkerti vigadalomban vehettek részt, meghallgatták az öreg bükk meséit és Bálványosvár történetét. Minden foglalkozást lelkes önkéntesek vezettek, az izgalmas elnevezések mögött számtalan ötlet bújik meg, amelyek révén kisebb és nagyobb gyerekek szórakozva, szinte észrevétlenül szerezhettek ismereteket az állat- és növényvilágról, a természetben való viselkedés szabályairól, mondakincsünkről stb. Ebéd után felkerekedtek, erdészeti túrán, tájékozódási futáson vehettek részt, és az elsősegélynyújtás alapjait is megtanulhatták.
Délelőtt szerencsére kitartott az idő, délutánra azonban igencsak nekikeseredett, ám a szervezők és diákok bebizonyították, hogy egy kis eső nem akadály, és a tervezett program szerint lebonyolították a rendezvényt.
Para Zoltán, a Vinca Minor Egyesület elnöke elmondta: mintegy 200 résztvevővel zajlott a nap, ebből 180 tanuló, zömmel Oltfej, Felsőháromszék és Orbaiszék képviseltette magát. A cél, hogy a Csomád-környéki településeket bevonják, hiszen a helyieknek kell felismerniük, megbecsülniük és megóvniuk saját természeti kincseiket, a fiatal nemzedékek ilyen szellemben való nevelése tehát kulcsfontosságú.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy korhű élet
Közelíteni a legelvontabb fogalmakhoz gyertyánfa ággal?
Az Életnél elvontabb és – a rettenethez közelítve – elvonhatóbb fogalom aligha van számomra. Akkor, amikor három történelmi, politikai korszakot megélt emberrel és most már emberről kell beszélnem, különösen kell a gyertyánfa ága. Abból gúzst lehet facsarni, eltörni viszont nehéz.
Elesett, megöregedett emberre hívta föl figyelmem valaki 48 évvel ezelőtt. A nyomorúság száz változata akkor is érdekelt, ma is. Pincecsend lenn, az emeleten is. Kopogok és bizonyosan a magam megnyugtatására is, szorongásomban. Nagy hang odabentről. Nem erős, de érzem, erőltetett.
Ott ült az ágyon a mérnök úr. A város innenső, szegényebbik fele ismerte, urazta. Úr volt ám a maga portáján, és lehetett volna gangosabb-módosabb úr is Gaál Sándor tudós fizikus az akadémiák közelében, de – ahogy fentebb mondottam – három politikai rendszerben élt, túlélt. Ez nagy szó, az Osztrák-Magyar Monarchia, az első kommunista diktatúra, az úgynevezett Tanácsköztársaság, majd Horthy Miklós 24 évnyi kormányzása. És most itt né, morzsolgatja a maga meg a kommunista rendszer maradék éveit öt négyzetméteres lakásában. Mert lakni kell!
– Annak vágnak fát a hátán, aki odatartja – magyarázza a törvényt. Gépészmérnök, katonai akadémiát végzett, őrnagyi rangot viselt a katonai tengerészet egyik matematikai intézetében. Valami rezsón fő valami, tea is lehet. És ideillan a sok évvel ezelőtti – 1969-et írtunk akkor – teaillat, a csökött asztalkán Biblia-nagyságú könyv, aztán relativitáselmélet, szakkönyvek, egy ágy, egy székforma valami. Az jut nekem. A többi a tudósnak.
Harmincegy évesen akkor azt kerestem, honnan ennyi erő? És az a mosoly? Az 1848-as katonai családtól?
A családról kérdezem. Ő azzal folytatja és ugyanazzal az élő, nem fás, hanem eleven mosollyal, mint az előbbiekben is.
– Enni kell. Dolgozni, amíg eltart az élet.
Őt az élet tartja immár 85 éve? Azt mondanám, s talán elfogadná, hogy ő maga, az ember tartja el az életet. Eltartotta az életet önmagában akkor, az akkorokban, el mindmáig, ahol s amikor azért vágnak fát a hátán az elvtársurak, mert megtartották egymást közösen az élettel. Öt négyzetméteren keresem ma is – a sufniban, ahonnan elszállt 1972-ben – azt az eleven erőt…
Jelen van egy zönge is. Tovaszállt egyszer a szerelem, többet nem próbálkozott „alapítással”. Azért-e, hogy a szinte mindent szétverő időben ne kockáztassa leendő övéit… azért-e, mert elfordult forma tőle a világ? Gaál Sándor sosem fordult el a világtól. Cikóriakávé őrlőt javított a hozzá fordulóknak, meg kést, görbeorrú meg fakorcsolyát. Ha percig megállt volna az utolsó, a sepsiszentgyörgyi 22 esztendő idején, nem éri meg azt a matuzsálemi kort. Tanulmányokat írt.
Azt mondom most magamban, s úgy is dadogva, hogy korhű életet élt. Korhű. Alkalmazkodott két világháború kenyéradagjához, a test meg a tudós elme lélekállományának igényeihez, minden korban. Szolgaság semmi. Megaláztatás, magántulajdon, föld s ház elrablása pártparancsra, csitri mérnöki munka, majd annak is a megvonása, az volt, de marad ez a mosoly.
– Dolgozni akartam, s dolgoztam is, ahogy lehetett.
Írógépeit összetörték, mert nem értették azon a matematikai jeleket. Majdnem bezárták, mint imperialista bérencet. A gyanú az ostobák hatalmához tartozik. Mert mindig fövöget valami a kor egy-egy ócska villanyrezsóján. Miközben nekem 49 esztendő távolából is azt magyarázza, a feje 30 éves, de a test, az megöregedett.
Ha a tudás hatalom – istenem, mennyi aranymondásunk hull pöcegödörbe! –, akkor hatalmas ember bádogágyával szemközt üldögélek, azon tűnődvén ma is, honnan volt annyi erő benne, hogy megválthatna császárságokat, meg egy népet az ő elrekvirált malma körül, honnan? Idő nincs is. Van az, ami megfogható. És van a munka. Talán az lenne. A munka sincs az élet szeretete nélkül! Tudós nem vizsgálja, honnan a tudománya. Hívom a verset, segítsen!
Szárnyak zenéje
Dolgozik minden,
nincs kegyelem.
Fény zaklatja a földeket,
szűköl a táj,
de terem.
(Nagy László)
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Éld az álmaid, ne álmodd az életed
Önazonosság és önkifejezés
Pénteken – a párhuzamosan zajló rendezvények ellenére – telt ház előtt mutatták be a kézdivásárhelyi Kosztándi Galériában Kiss István Éld az álmaid, ne álmodd az életed! című, idén áprilisban megjelent kötetét.
A könyvet ismertető Szakács Gyöngyike a felvezetőben elmondta: a szerző ügyvéd, és két jogi témájú kötete mellett ez az első könyve, amelyben saját életszemléletét tárja az olvasók elé. Nemrég elhunyt édesanyja emlékére állította össze, nem feledkezve meg édesapjáról sem, aki mindig mellette állt. A könyv fő üzenete: vállaljuk fel önmagunkat olyannak, amilyenek valójában vagyunk. István így éli az életét, maximális toleranciával fordul a külvilághoz, amit azonban nem mindig viszonoznak – vezette fel meglátásait, szavait az előszó idézésével nyomatékosította.
A szerző pimaszul és kegyetlenül őszinte, objektív, a valóságot szépítés, átformálás nélkül mutatja meg, ami más-más reakciót vált ki az emberekből: van, akire felszabadító hatású, másokat esetleg felháborít. A történetek, visszaemlékezések pillanatnyi gondolatokat, reakciókat örökítenek meg, amolyan szösszenetek, István ösztönből veti papírra azt, amit érez, gondol. Megadja magának azt a szabadságot is, hogy eltekint a formai keretektől, sémáktól, és az adott témáról annyit és úgy ír, ahogyan azt a benne megszülető gondolatsor, érzelmi reakció megköveteli – vázolta Szakács Gyöngyike.
– Jóanyám előtti tisztelgés ez a könyv, amely hétköznapi történeteket, saját meglátásaimat gyűjti egybe, a kötet címe is az ő egyik megszívlelendő mondása volt – erősítette meg a szerző. Szándéka szerint a könyv egyféle útmutató a fiatal korosztálynak, ugyanakkor tisztelgés közösségünk nagyjai előtt, mint a néhai Kiss Lázár tanár úr, illetve dr. Bíró Géza kórházalapító, akiktől biztos értékrendet, emberi tartást, magyar öntudatot tanulhatott. István azt vallja, csak álmaink adhatnak célt az életünknek, ám azokat valóra váltani csak úgy lehet, ha hiszünk is bennük, és küzdünk értünk.
Célja az volt, hogy tisztán, egyszerűen, érthetően, és nem utolsósorban helyesen írjon (a virtuális felületeken is!), megtisztelve ezzel az olvasóit és anyanyelvét.
A közönség kérdései kapcsán kialakult beszélgetés során a szerző nem rejtette véka alá azt sem, hogy a civil öntudat megerősödését is szükségesnek látja. Választott vezetőinktől joggal elvárhatónak tartja, hogy mélyebben megismerjék a polgárok mindennapi gondjait, és azok megoldására törekedjenek, hogy a szavazóknak ne kelljen csalódniuk minden négyéves ciklus végén, ugyanakkor a mozgássérülteket érő jogtiprásokra is hozott önmaga által megélt példákat.
Hisz abban, hogy az ifjú, „digitális” nemzedéket tartalommal kell feltölteni, egészséges, követhető értékrenddel, magyar, székely öntudattal – írásai révén ehhez is szeretne hozzájárulni, ugyanakkor a kötet minden korosztályhoz szól.
Az első dedikált tiszteletpéldányt dr. Bíró Géza vehette át, a szerző pedig azt is elárulta, hogy már nekilátott a következő könyvnek is.
Farkas Imola / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Háromnyelvű helységnévtábla fogadja a FUEN-kongresszus résztvevőit Kolozsváron
Egy nappal az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) szerdán kezdődő kolozsvári kongresszusa előtt a helyi önkormányzat kihelyezte a város nyugati, Szászfenes felőli bejáratához az első román-magyar-német nyelvű helységnévtáblát. A Cluj-Napoca - Kolozsvár - Klausenburg tábla fölé egy másik, latin nyelvű tábla is kikerült, mellyel a polgármesteri hivatal a város római kori eredetére kíván utalni. A hivatal sajtóközleményében leszögezi: amint sikerül beszerezni a szükséges engedélyeket, Kolozsvár többi bejáratához is elhelyezik a településjelzőket, amelyek a város „történelmi, multikulturális és európai jellegét” hivatottak alátámasztani. Az európai őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek legnagyobb ernyőszervezetének, a FUEN-nek vasárnapig tartó kongresszusára több mint kétszáz küldött érkezik Európa számos országából.
A kolozsvári polgármesteri hivatal ma reggel kihelyeztette a város nyugati bejáratához az első román-magyar-német nyelvű helységnévtáblát. A Kolozs megyei törvényszék február 21-én mondta ki, hogy magyar nyelven is ki kell írni a településnevet Kolozsvár határaiban. Emil Boc polgármester április 7-én jelentette be, hogy nem fellebbez az ítélet ellen. Ekkor azt is közölte, hogy a szabványos Cluj-Napoca - Kolozsvár - Klausenburg tábla fölé egy másik táblát is kihelyez, mellyel a város római kori eredetére kíván utalni. Hozzátette, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történész szakértőinek a tanácsa alapján ezen a táblán a Municipium Aelium Napocense ab Imperatore Hadriano Conditum (117-138) felirat szerepel majd.
Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: szerették volna az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) szerdán kezdődő kolozsvári kongresszusa előtt a város valamennyi bejáratához és kijáratához elhhelyezni a többnyelvű táblákat, de egyelőre csak a Nagyvárad felőli bejárathoz sikerült a szükséges jóváhagyásokat megszerezni, illetve kiállítani. A többi bejáratnál a közúti társaság területére kell építési engedélyt kiállítaniuk, és az illetékesek még nem válaszoltak a megkeresésükre.
„A város többi bejáratához is megvan már az urbanisztikai engedély, csak várjuk a közutaktól a beleegyezést, hogy kiállíthassuk az építési engedélyt, és tudjuk kihelyezni a táblákat” - jelentette ki az alpolgármester, aki szerint napok kérdése, hogy mindenhová kikerülnek a többnyelvű táblák.
Oláh Emese elmondta: a polgármesteri hivatalon belül semmilyen ellenkezést nem tapasztal a többnyelvű táblák kihelyezésével szemben, de azt látja, hogy a közösségi portálokon a román nacionalisták részéről óriási nyomás nehezedik Emil Boc polgármesterre, amiért vállalta a többnyelvűséget.
Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke kérdésünkre elmondta: végre megjelent Kolozsváron az első háromnyelvű helységnévtábla, amelyre már hosszú ideje nagyon sokan vártak.
„Minden patetizmus nélkül mondom, hogy elkezdtem könnyezni, amikor megláttam a tábla elhelyezéséről a képet. Nagyon örülök, hogy a FUEN szerdán kezdődő kolozsvári kongresszusa előtt erre sor került” – mondta, hozzáfűzve: mindez azt jelzi, hogy diskurzusok és a tettek kezdenek egymáshoz közeledni a multikulturalizmus és a többnyelvűség kérdését illetően.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is üdvözölte a table elhelyezését: “Nyelvjogi küzdelmünk látható eredménye mindenképp örömre ad okot, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez nem jöhetett volna létre a széles körű civil- és politikai összefogás nélkül” – szögezik le. Úgy vélik, a kolozsvári siker arra hívja fel a figyelmet, hogy még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a hasonló kezdeményezésekre. “Ugyanakkor időszerű lenne – a kolozsváriak példáját követve – kiterjeszteni a nyelvjogi küzdelmeket Erdély más településeire is, hiszen e terülten is – európai országhoz méltatlan módon – komoly lemaradásaink vannak” – hangsúlyozzák.
Asztalos Lajos helytörténész lapunknak elmondta: Kolozsváron a második világháború után, a kommunizmus első időszakában léteztek még magyar feliratok, beleértve a településjelzőket is, de aztán az ötvenes évektől ezek fokozatosan eltűntek és úgymond „egynyelvűekre” cserélődtek.
A többnyelvű kolozsvári helységnévtábla kihelyezése az elmúlt 16 évben számtalan per tárgya volt, a végső döntések azonban rendre a többnyelvűséget elutasító polgármesteri hivatalnak kedveztek. A nyertes pert a Minority Rights kolozsvári egyesület indította, amihez 370 kolozsvári polgár is csatlakozott.
A felperes azzal érvelt, hogy noha a 2001-ben elfogadott helyi közigazgatási törvény húsz százalékban jelölte meg azt a küszöbértéket, amely fölött egy település kisebbségi lakosságát nyelvi jogok illetik meg, a jelenleg 16 százalékot kitevő, mintegy ötvenezer fős kolozsvári magyarságot is megilleti a magyar helységnévtábla kihelyezésének a joga. A törvény elfogadásakor ugyanis az 1992-es népszámlálás adatait kellett figyelembe venni, ekkor pedig még a küszöbérték fölött volt a magyarság aránya Kolozsváron. Később a törvénybe egy olyan módosítás is bekerült, hogy a többnyelvű feliratozás olyan szerzett jog, amelyet egy kisebbség akkor sem veszít el, ha időközben a küszöb alá süllyed a számaránya egy településen.
Villáminterjú: a legtöbben hasznosnak tartják a táblák elhelyezését
A helyszínen megkérdezettek véleménye a frissen kihelyezett helységnévtáblával kapcsolatban nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül főként pozitív volt. A nyilatkozók közül többen hangsúlyozták a háromnyelvű tábla hasznosságát, ami ezentúl már nem csak a román lakossághoz szól. Akadtak olyanok is, akiknek fel sem tűnt a változás, egy illető pedig azt nyilatkozta, hogy szerinte a tábla már évek óta ide van helyezve.
A háromnyelvű településjelző hírének hallatán egy idős magyar nemzetiségű hölgy így reagált: „ Nem viccelnek? Az Isten tartsa meg azt a táblát ott, ahol van! Remélem nem festik le, vagy törik össze!” Egy Kolozsvárra látogató angol turista nagyon korrekt eljárásnak tartotta a tábla elhelyezését, hozzátéve: Európában élve mindez magától értedőnek kell lennie. A pozitív vélemények mellett olyan személy is akadt, aki nemtetszését nyilvánította ki kérdésünkre. Mint fogalmazott, különösebben nem érdekli a helységnévtábla körül kialakult helyzet. Csiki Zsuzsanna, Tamás Réka / szabadsag.ro

Rendületlenül próbálkoznak a migránsok a román–magyar határon
Huszonhét határsértőt tartóztattak fel a hatóságok a szerb-román államhatár közelében – tájékoztatta a Temes megyei határrendészet az Agerpres hírügynökséget.
Az idézett forrás szerint az Oravicabánya közelében járőröző rendőrök a szerb határ közelében hétfőn 27 iraki és szíriai menekültet tartóztattak fel, akik Románia területére akartak illegálisan bejutni. A határrendőrök Varadia, valamint Alsóvarány közelében fedezték fel a két csoportot. A 13, illetve 14 fős csoportokat bekísérték az intézet székhelyére, ahol kiderült, hogy az öt férfi, öt nő és 17 kiskorú szíriai és iraki állampolgár. A felnőttek 28 és 53 év közöttiek, míg a kiskorúak egy és tizenhat év közöttiek voltak. A bevándorlók azt nyilatkozták, hogy illegálisan léptek át a határon, mert valamely nyugat-európai országba akartak eljutni.
A határsértők ellen eljárás indult, és felvették a kapcsolatot a szerb hatóságokkal, hogy közösen vizsgálják ki a történteket és életbe léptessék a visszafogadási egyezményt.
Közben a magyar hatóságok kedden arról adtak ki tájékoztatást, hogy a gyanú szerint embercsempészek is voltak a Békés megyében egy nappal korábban elfogott külföldiek között. A magyar rendőrök hétfőn Békés megyében, Battonya külterületén 42, Romániából a zöldhatáron át érkezett külföldit fogtak el. A magukat iráni, iraki, pakisztáni, szír és líbiai állampolgároknak valló külföldiek meghallgatásukon menekültkérelmet nem terjesztettek elő.
A vizsgálat eddigi adatai alapján közülük három pakisztáni férfi segített a többieknek átjutni a magyar-román államhatáron. Őket a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette. A velük együtt elfogott illegális migránsokat a Battonya Határrendészeti Kirendeltség rendőrei kedden átadták a román hatóság képviselőinek. Krónika (Kolozsvár)

Továbbvinni a város poézisét
Ecsetvonások címmel nyílt meg Tolnay Tibor (1932-2009) nagyváradi festőművész kiállítása tegnap délután Közép-Kelet-Európa egyetlen szecessziós múzeumában, a nagyváradi Darvas-La Roche-ház Vörös termében. A tárlatot Szilágyi Aladár helytörténész, publicista, szerkesztő mutatta be.
A XXVI. Festum Varadinum egyik kimagasló eseményének nevezte Tolnay Tibor Ecsetvonások című kiállításának megnyitóját Kecse Gabriella, a programfelelős Tanoda Egyesület elnöke, aki az ismert és szeretett festőművész családjának jelenlétében fejezte ki örömét és háláját azért, hogy az a 36 kép, amelyeket „egy váradi vitt vászonra Váradért,” a fesztivál végéig megtekinthető.
Tolnay Tibor kiállítását Thurzó Sándor József brácsaművész játéka nyitotta meg, és színesítette, aki az alkalomhoz illően, barátja emlékének adózva, annak kedvenc zenéiből adott elő: Macalik Alfréd nagyváradi festőművész, zeneszerző egy áriáját, egy menuettóját, valamint Charlotte von Hampe két barokk táncát. A megnyitó első momentumaiban Meleg Vilmos színművész szavalta el Magyari Lajos Nem a fenyők című versét.
Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnökének köszöntő szavai után értékelésében Szilágyi Aladár mindenekelőtt Tolnay Tiborral való több évtizedes ismeretségük történeteiből osztott meg néhányat a jelenlévőkkel, majd a festőművész kedvenc évszakának, a télnek a megjelenítéseire hívta fel a figyelmet, amelyek a fehér árnyalatainak finom kifejezésmódját adják vissza. Különösen nagy gyakorisággal a Körös-partot megjelenítő képekre vonatkozóan, Nagyváradot korban és térben egyaránt sok-sok élményt adó forrásként említette meg, amelynek poézisét a jövő generációk tovább kell vigyék.
Szilágyi Aladár végezetül arra kért minden jelenlévőt, hogy jöjjenek vissza a hét folyamán, és vegyék újra, egyenként szemügyre a csodás alkotásokat, és amennyiben szeretnék, vásárolhatnak is a képekből, melyek közül hét örökíti meg Nagyváradot.
Szamos Mariann / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Alkotófejlesztő meseterápia gyerekotthonokban
Honnan jössz, hová tartasz?
Április 19-én startolt a kézdivásárhelyi Antanténusz Egyesület Honnan jössz, hová tartasz? – meseprogram gyerekeknek című, Civil Licit-győztes projektje. A három helyszínen zajló foglalkozások részleteibe Bodó-Czerék Erika alkotófejlesztő meseterapeuta avatott be.
A Honnan jössz, hová tartasz? projekt keretében Bodó-Czerék Erika a kézdivásárhelyi Borosnyai Kamilla -, a felsőcsernátoni és a kászonimpéri gyermekotthonokba viszi be az élőszavas mesélést. „Magyar, illetve erdélyi népmesékkel dolgozom, és a világkép elemei – mese, dal, tánc – segítségével próbálom megmeríteni ezeket a gyerekeket saját kultúrájukban”. Hogy miért gyermekotthonokra írták a projektet? „A metamorphoses meseterápiás módszer azt tartja, hogy a mese mindenhol kifejti gyógyító hatását, de leginkább ott, ahol valami hiányállapot van. Ezen gyerekek többségének pedig nincs családja, vagy valamelyik szülő hiányzik, nincs részük nagyszülői szeretetben, elhagyottak, szegény sorsúak.”
Június végéig mindhárom intézményben hét, egyenként kilencven perces foglalkozást rendeznek hetente 5–12 éves gyerekeknek. „Az idő fele a mesei térben telik el, a meseszőnyegen, ahol gyertyát gyújtunk, és ahová a gyereknek be kell lépnie. Ez azért jó, mert leválasztódik a kinti világtól. Egy mesebeli kérdéssel fogadom: »Hol jársz itt, ahol a madár sem jár?«. Első alkalommal többnyire megrökönyödnek a gyerekek, de később egyre inkább mesebeli válaszokat kapok.” A beléptetés után mindenki egy pillanatnyi hangulatának megfelelő képzeletkártyát választ, és arról beszél, majd testtudatosító mondókák következnek. „Ennek egyrészt hiánypótló szerepe van, ugyanis ezeknek a gyerekeknek vélhetően kimaradt az életéből a cirógatás, az, hogy valaki mondókákkal kísérve elmutogassa a testrészeiket, ahogy azt mi tesszük a kisgyerekeinkkel, ugyanakkor a mesére való nyitást is gyakoroljuk ezáltal: itt vagyunk, megvan mindenünk, hallunk, érzünk, beszélünk.”
Az ugyancsak mondókákkal történő összerendeződést a mesemondás követi, majd egy képet, egy hangot vagy egy illatot kell felidézniük a meséből, ami őket megragadta. „Nagyon aranyosak ilyenkor, amint behunyják a szemüket, és sokan elmondják, hogy érzik a sült hal vagy épp a körte illatát”. A gyertyaláng közös elfújása után az alkotás következik. „Arra kérem őket, rajzoljanak le vagy gyurmából készítsenek el egy, a meséből kiválasztott képet. Ezáltal azt próbálom bennük tudatosítani, hogy amit elképzelnek, meg tudják csinálni.” Az agapé után elbúcsúznak a történettől, majd a meseterapeuta elbocsátja a gyerekeket. „A beléptetés és az elbocsátás rendkívül fontosak, hiszen ilyenkor mindenkihez hozzászólok és mindenkit megérintek, olyan, mint egy áldás”.
A meseterapeuta elmondta, az elsődleges cél az, hogy örömet szerezzenek a gyerekeknek, hogy érzékennyé tegyék őket a mesék iránt, hogy nyitottabbá váljanak, és ismerjék meg jobban önmagukat. „Fontos hogy minél több kapcsolódási pontjuk legyen, hogy önmagukról minél többet megtudjanak, és ebben a mese segít”, summázott.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Lendületet ad az Év tanára cím
Ma is abban a két marosvásárhelyi iskolában tanítja a földrajzot, ahol huszonhárom évvel ezelőtt elkezdte pályafutását, a Mihai Eminescu Pedagógiai Szakgimnáziumban, illetve a Művészeti Gimnáziumban. Idén azonban a diákjain és kollégáin kívül szélesebb körben is megismerhették Unger Enikőt, aki az év Év tanára lett egy magyarországi pályázaton a határon túli jelöltek közül. Beszélgettünk vele arról, hogy milyen tanárnak tartja magát, hogyan szeretteti meg ma egy pedagógus a diákokkal az iskolát, de a kedvenc kirándulóhelyeit is elárulta.
– Szigorú tanárnak tartja magát? Az engedékenység belefér? – A visszajelzések alapján azt mondanám, hogy a gyerekek általában szigorúnak említenek. Én nem tartom annyira szigorúnak magam, mert tudom, hogy amit elvárok tőlük, az emberileg megvalósítható. Számomra ez a szigorúság inkább következetességet jelent. Az engedékenység is belefér, de nem túlzottan, távol áll ez tőlem. Azt is írtam a pályázati interjúmban, hogy úgy gondolom, valamiért itt vagyunk, valamilyen célunk van, nem lehet mindig ilyen-olyan kompromisszumokkal áthúzni ezeket a célokat.
– Földrajzi atlasz is fűződik a nevéhez. Tervez még megjelentetni más oktatási anyagot is?
– A Kreatív Kiadó felkérésére szoktam ismeretterjesztő irodalmat, oktatási eszközöket készíteni. Két atlaszunk jelent meg 2015-ben, azaz csak egy, de az két nyelven, románul és magyarul. Ez utóbbi hiánypótló kiadványnak számít, hiszen Románia földrajzát hoztuk ki atlasz formájában magyar nyelven, azelőtt évtizedekig nem létezett. Korábban még egy Oxford atlasz szerkesztésében vettem részt lektorként és fordítóként. Folyamatosan dolgozom, most épp egy oktatási eszköz kiadására készülünk, a nyár folyamán szeretnénk megjelentetni. – Vannak alternatív oktatási eszközök itthon a magyar nyelvű földrajz tanítás területén? – Van alternatíva, mert a Magyarországon piacra dobott eszközöket is lehet használni, nálunk például a munkafüzet ötödiktől hiánycikknek számít, de lehet magyarországi tankönyveket és munkafüzeteket is alkalmazni, egészben vagy részben, persze nem hivatalosan. Ezenkívül internetes anyagokat is korlátlan mennyiségben igénybe vehetünk, úgy gondolom, nem állunk rosszul ilyen téren.
– Hogyan látja, mi a dolga ma a pedagógusnak, miként tudja megszerettetni a tananyagot, az iskolai éveket a diákokkal, hogy ne egy szorongó időszakként éljék meg? Ez is az életük fontos része, nem csak a nagybetűs életre való készülődésből áll az iskola. – Így van. Meg lehet szerettetni a tananyagot, ha élményszerűségre törekszünk az órákon, és a földrajz ilyen. Ha a fotóimat hozom és mutatom, az élménydúsabbá teszi az órát, a tantárgyam kézre is játszik ilyen szempontból. Megpróbáljuk úgy megszólítani a gyereket, hogy jól érezze magát az iskolában, ez nem azt jelenti, hogy soha nem dorgáljuk, szidjuk meg. Azaz a szidás ma tiltott, inkább dorgálásról beszélnék. Egy másik módja, hogy ne válasszuk szét az oktatást a neveléstől, használjunk ki minden helyzetet, ami akár a tananyagból adódik, akár egy adott helyzetből, amit nem is láttunk előre. Ha például az, amit tanítunk, valamilyen hatást kivált a diákból, és ezt ki is nyilvánítja, én pedig úgy ítélem meg, hogy itt a helye valamilyenfajta nevelésnek, akár szavakban vagy valamilyen metakommunikációs eszközökkel, akkor azt ki kell használni. A másik, amit lényegesnek tartok ezen a pályán, hogy a diák lássa rajtunk, hogy mi a munkánkat lelkesen végezzük, fontosnak találjuk.
– Látják ezt a mai diákok?
– Úgy gondolom, hogy igen, empátia útján ez a legtöbb diákra pozitívan hat.
– Hogyan látja, mi változott az elmúlt húsz évben rossz irányba az oktatás területén? Melyek a legszembeötlőbb problémák?
– Az én szemszögemből a probléma az, hogy lecsökkent az óraszámom. Volt olyan, hogy heti két órában tanítottam, de azt el is felejthetem. Ötödik-hetedik osztályban a Művészetiben már rég heti egy órával dolgozunk, ezt kevésnek tartom, úgy érzem, hogy a földrajzot háttérbe szorították. Tudom, hogy más tantárgyat is, de úgy gondolom, hogy a heti egy óra túl szűkös időkeret az érettségiző végzősök számára is. Mindkét iskolám szakközépiskola, ahol sok szaktantárgyat oktatnak, ez valahol érthető is.
– Kirándul is sokat. Másként tanít az a földrajztanár, akinek személyes tapasztalatai is vannak egy-egy város, hegyvonulat vagy völgy kapcsán?
– Igen, ez befolyásolja az oktatást, mert az, hogy én sokat utazom az országban és külföldre is, illetve túrázom, megváltoztatja az oktatási stílusomat. Úgy érzem, ezáltal többet nyújthatok a gyerekeknek, mert személyes tapasztalatok alapján is közelíthetek a tananyaghoz, ez pedig meggyőzőbb számukra, hitelesebbé teszi a tanítást. – Buzdítja őket is a kirándulásra?
– Nyilván, és viszem is, amikor tehetem. Sokszor kérdik ezt tőlem, főleg mostanában, hogy mennyire vonom be őket a kirándulásokba. Hát ahhoz képest, hogy én mennyire sokszor utazom, kevésszer, de a gyerekek szemszögéből ez nem úgy tűnik, mert azért mégsem szervezünk az iskolában minden hónapban kirándulást. Mindig igyekszem túrát is beiktatni a gyerekek iskolán kívüli tevékenységeibe, nemcsak városnézést, hanem természetjárást, honismereti kirándulásokat.
– Melyik az ön kedvenc kirándulóhelye?
– Romániában a hegyeket járom nagyon szívesen, de van hely a Kárpátokban, ahol még nem jártam, mert nehéz összejárni mind. Remélem, eljutok majd oda is, ahova eddig még nem. Örömmel túrázok a Déli- vagy a Keleti-Kárpátokban, de a városokat is szívesen járom, csak ez az utóbbi időben háttérbe szorult, mert nagyjából bejártam, amit érdemes volt. Európában pedig a svájci vagy az ausztriai Alpokba járok szívesen.
– Mit jelent önnek az Év tanára cím?
– Pozitív visszajelzés. Úgy érzem, ezt nem egy évre kaptam, hanem a 23 év alatt befektetett munkám jutalma, elismerése. Egy adott kor után hajlamosak vagyunk kicsit beskatulyázódni, visszafogni magunkat lelkesedés, befektetett energia szintjén, és bár én ezt annyira nem érzem magamon, de mindenképp megerősítést jelent a következő időszakra. Sokan vannak ezen a pályán, akik elkeseredetten nyilatkoznak a mai nemzedékről, a tanulók hozzáállásáról, a fegyelmi viszonyokról, a sok papírmunkáról. Én is tudnék ezekről mesélni, de úgy gondolom, hogy ez az elismerés erőt ad következő évekre, évtizedekre, ha fentről is úgy akarják.
Az Év tanára elismerés
A magyarországi Középsuli.hu portál szervezte a pályázatot, és idén először a Bethlen Gábor Alapkezelővel együttműködve határon túli magyar pedagógusokat is jelöltek az Év tanára díjra a pedagógusszervezetek. Unger Enikő marosvásárhelyi földrajz szakos pedagógus lett az Év tanára a határon túli kategóriában. A magyarországi pályázók közül Csörszné Tar Enikő Kisvárdáról nyerte el a címet. Unger Enikővel a marosvásárhelyiek május 17-én 18 órától találkozhatnak a Bolyai téri unitárius templom Dersi János termében szervezett közönségtalálkozón.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

PNL-s képviselő: „Az RMDSZ tartsa tiszteletben a románok történelmét”
Az RMDSZ tartsa tiszteletben a románok történelmét – mondta Florin Roman liberális képviselő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alsóházi frakciójának alelnöke. Florin Roman ezzel Markó Béla volt szövetségi elnöknek arra a szombati RMDSZ-kongresszuson elhangzott retorikai kérdésére reagált, hogy a magyaroknak mit kellene ünnepelniük a Gyulafehérvári Népgyűlés közelgő centenáriumán.
Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott keddi közleményben Florin Roman liberális képviselő azt írja: „Kérjük, hogy az RMDSZ tartsa tiszteletben a románok történelmét. A románok történelme nem lehet semmiféle politikai árucsere tárgya, és ezen ország minden állampolgárának tiszteletben kell tartania, etnikumtól függetlenül. Nemrég hallottam az RMDSZ egyik jeles vezetőjét, Markó Béla urat feltenni azt a retorikai kérdést egy pártösszejövetelen, hogy mit kellene ünnepelniük a romániai magyaroknak 2018-ban, száz évvel a nagy egyesülés után. A romániai magyarok román állampolgárok, ugyanazon jogokkal rendelkeznek, mint mi, és úgy véljük, hogy a nagy egyesülés centenáriuma ezen ország minden állampolgára számára ünnepi alkalom” – írja a PNL képviselője. Florin Roman hozzáteszi: az 1918-as történelmi eseményért sokan az életüket adták, és 1918. december elsején Gyulafehérváron „románok és magyarok is összeölelkeztek”. „Nem kötelezhetjük az RMDSZ-t arra, hogy velünk együtt örüljenek a nagy egyesülés centenáriumán, de azt viszont kérhetjük, hogy tartsák tiszteletben történelmünket” – mondta a képviselő.
Az RMDSZ Zilahon tartott, szombati kongresszusán Markó Béla volt szövetségi elnök azt mondta: elvárják, hogy a magyarok örüljenek az elmúlt száz esztendőnek. „Baj van a magyarok ünneplési lelkesedésével” – tette hozzá ironikusan. Markó felsorolta, hogy a romániai magyarok máig sem kapták meg a Gyulafehérváron megígért jogokat, hogy 1959-ben megszűnt a Bolyai Egyetem, Ceauşescu rezsimje alatt súlyosan korlátozták a magyarok anyanyelvi jogait, és - habár 1989 után sokat változott a helyzet - mai napig sem tartják tiszteletben az anyanyelvi oktatást biztosító törvényt, példa erre a marosvásárhelyi orvosi egyetem helyzete.
„Egyvalamit azért mégis ünnepelhetünk, hogy száz esztendő múltán is itt vagyunk, nem lehetett minket sem kiüldözni, sem beolvasztani, túléltük a fasizmust, túléltük a kommunizmust és volt erőnk 1989 után mindent újrakezdeni” – mondta a kongresszuson Markó Béla. maszol.ro

Fancsali Ernő: nem szabad abbahagyni a nyelvjogi harcot!
Mint ismeretes, ma reggel kihelyezték az első többnyelvű városnévtáblát Kolozsvár egyik bejáratánál. Nyelvjogi küzdelmünk látható eredménye mindenképp örömre ad okot, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez nem jöhetett volna létre a széles körű civil- és politikai összefogás nélkül – írja közleményében Fancsali Ernő a Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke.
Az elmúlt években már számtalanszor bebizonyosodott, hogy valódi sikereket csak együttműködéssel érhetünk el. A nyelvi jogainkért küzdő civil- és politikai szereplők kitartása meghozta eredményét: a figyelemfelkeltő demonstrációk, a nemzetközi szervezetekhez eljuttatott petíciók, a jogi kezdeményezések mind olyan nyomás alá helyezték Kolozsvár városvezetését, mely hatására nem maradt más lehetősége, mint biztosítania a magyar közösség jogos követelését.
A kolozsvári siker arra hívja fel figyelmünket, hogy még nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a hasonló kezdeményezésekre. Ugyanakkor időszerű lenne – a kolozsváriak példáját követve – kiterjeszteni a nyelvjogi küzdelmeket Erdély más településeire is, hiszen e terülten is – európai országhoz méltatlan módon – komoly lemaradásaink vannak.
Közlemény; itthon.ma/erdelyorszag

Házi őrizetbe helyeznék az ügyészek Konstanca ortodox érsekét
Konstanca ortodox érsekének, Teodosie Petrescunak a házi őrizetbe helyezését kéri a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a konstancai ítélőtáblától. A vádhatóság szerint a bűnvádi per alatt lévő egyházi méltóság megszegte a hatósági felügyelet feltételeit.
A DNA közleménye szerint Teodosie Petrescu május 12-én felhatalmazta az érsekség törvényes képviselőjét, Ştefan Aureliant, aki szintén vádlott az ügyben, hogy igényeljen igazolást az ovidiui polgármesteri hivataltól arról, hogy az érsekség 342,52 hektárnyi területtel (amelyből 188,75 hektár szőlős) szerepel a mezőgazdasági regiszterben. Az igazolásra a DNA szerint a területalapú támogatást igénylő dokumentációhoz volt szükség, amelyet a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez terveztek benyújtani.
Ezáltal a hatósági felügyelettel járó két korlátozást is megszegett az érsek: egyrészt azt, amellyel eltiltották az európai uniós alapok lehívását célzó mindennemű tevékenységtől, másrészt pedig azt, amellyel megtiltották, hogy kapcsolatra lépjen, közvetlenül vagy közvetítéssel kommunikáljon az ügy többi vádlottjával.
Teodosie Petrescu érsek ellen február elején emelt vádat a DNA. Az egyházi méltóságot azzal vádolják, hogy rosszhiszeműen hamis vagy nem a teljes valóságot tükröző dokumentumokat használt fel annak érdekében, hogy illetéktelenül európai pénzalapokhoz jusson. Az érsek öt megbízottját ugyanezzel a váddal állították bíróság elé.
Agerpres; itthon.ma/színes

Tanúságtevők emberközelben (Frigyesy Ágnes Sepsiszentgyörgyön)
Sepsiszentgyörgy volt az utolsó háromszéki állomása annak a körútnak, mely során az erdélyi közönség megismerhette Frigyesy Ágnes budapesti újságíró interjúkötetét, amelyben az általa erdélyi nagy tanúságtevőknek nevezett istenszolgákkal, Ferencz Béla Ervin, valamint Bíró János Antal ferences szerzetesekkel, illetve Tőkés István lelkipásztor-teológusprofesszorral, egykori püspökhelyettessel készített beszélgetések kaptak helyet.
Bedő Zoltán újságíró, házigazda felvezetőként Takaró Mihály irodalomtörténésznek Az Úr csodásan működik című könyvhöz írt előszavát olvasta fel, mely szerint hiánypótló és egyszersmind friss, eredeti munka Frigyesy Ágnes két év kitartó kutatása eredményeként megszületett kötete. A kiadvány ft. Urbán Erik érseki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójának ajánlásával kerülhetett nyomdába. A könyv félmúltat és jelent összekötve, felekezeti korlátokon túllépve három istenszolga életét mutatja be, példát állítva ezáltal a 21. század magyarsága elé a hit, a szeretet és a remény megtartó erejéről három kivételesen hosszú, szenvedésekkel, nélkülözéssel és üldöztetéssel tarkított, de végig a Gondviselés kísérte életpályán keresztül. A házigazda felvetésére Frigyesy Ágnes úgy vélte, a kötet létrejötte nem véletlen, és abban, hogy mondhatni az utolsó pillanatban sikerült ily mélységekben megszólaltatnia e három különleges életű istenszolgát – mindhárman 2016-ban távoztak az élők sorából –, talán az is nagy szerepet játszott, hogy ő maga is keresztény gyökerű családból származott (a férfiak a piarista iskolák növendékei), s a rendszerváltást követően megtalálta az utat a keresztény újságírás irányába. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a Mindszenty Alapítványhoz került, ahol az egykori bíboros hagyatékának hazahozásán dolgozott mások mellett az emigrációban élő Szőke János atya. Általa erősödött meg hitében, és végképp erre a pályára lépett, majd az erdélyi rokoni szálak révén megismerhette a két ferences atyát, valamint Tőkés Istvánt. Ervin atyához az újságírói kíváncsiság vonzotta, és elsőként sikerült beszélnie a rendszerváltást követően a gyergyószárhegyi kolostorban élő „remetével”. A beszélgetés végül életfogytig tartó barátsággá alakult. Tőkés Istvánnal való ismeretsége is szép múltra tekint vissza, több mint tizenöt éves mély barátságról van szó – amely fia, Tőkés László volt püspök, egykori temesvári lelkipásztor révén szökkent szárba –, és amelynek végén született meg a könyvben olvasható interjú, illetve e bensőséges viszony révén kerülhettek hozzá a közölt fényképfelvételek, levelek. Bíró János Antal atyával sajátosabb viszonyt ápolt, mivel zárkózottabb, életéről mégis beszélni, írni kívánó emberről volt szó – idézte fel Frigyesy Ágnes. A könyvbemutató körút kapcsán elmondta, az állomásokat nem feltétlenül szándékosan választották ki, valahogy mégis keretesre alakul, hiszen Déván a Szent Ferenc Alapítványnál kezdték, majd Csíksomlyón (Ervin atya utolsó lakhelyén) zárják. Az alapítvány vezetője, Böjte Csaba atya mindkét szerzeteshez szorosan kötődik. A könyv címének választott, Az Úr csodásan működik megállapítás azonos azzal a tanáccsal, amellyel Ervin atya Böjte Csabát annak idején elindította a gyermekmentő pályájára, ami viszont nem lett volna lehetséges Csaba testvér áldozata nélkül, aki vállalta, hogy Szászvárosban a helyébe lép a szószéken, míg a máig működő mentőmissziót végzi – részletezte az összefüggéseket a szerző. A három, a kommunizmus alatt számtalan szenvedést (súlyos börtönéveket is) megélt istenszolga életútjának rövid – a kötetben szereplő – leírását, illetve kisebb, de a jellemüket híven visszaadó szövegrészletet Józsa Zsuzsanna újságíró, Damokos Kinga, illetve Tölgyesi Erik és Karola tolmácsolta, utóbbiak egyházi énekekkel is ünnepélyessé téve a baráti hangulatú találkozót. Frigyesy Ágnes kiegészítésnek szánt történeteiből – az ismerkedések körülményei, az atyák mellett, valamint Tőkés István családjában megélt élmények – egy még emberibb képet ismerhettek meg az érdeklődők (a kilencvenedik évén túl lévő Ervin atya foglalatosságai, Tőkés István személyes hangvételű, gyöngybetűkkel a szerzőnek írt levelei, Bíró és Ervin atya emlékei Márton Áron püspökről), amint arra is fény derült, hogy további feladat vár a szerzőre. Míg a két ferences szerzetes lelki és szellemi hagyatékát a rend viszi tovább, Tőkés István halála előtt arra kérte, lányával, Tőkés Eszterrel dolgozzák fel az egykori Securitate által róla összeállított dossziét.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyre csak fogynak
Egy interjúkötet, középpontban három sors, három példaértékű élet – a szavak mögött pedig számtalan szenvedéssel teli, nem egyszer igen korán megtört életpálya –, melyekhez foghatót egyre kevesebbet látni manapság. Frigyesy Ágnesnek a hétvégén bemutatott Az Úr csodásan működik – Erdélyi Tanúságtévők című könyve, két ferences atya, valamint egy református teológus professzorral „az utolsó előtti pillanatokban” készült beszélgetései többek ugyanakkor, mint egyszerű kérdezz-felelek interjúk – kor- és mondhatni generációs lenyomatok, tükrök a ma emberének.
Az elmúlt években többen ragadtak már tollat, hogy az újabb nemzedékek számára már lassan egyszerűen történelemmé csontosodó kommunista rendszerről, főképp annak az erdélyi magyarságot érintő vonzatairól írjanak, és ebbe a kurzusba illeszkedik igen könnyedén a kecskeméti születésű budapesti újságíró könyve. Ferencz Béla Ervin, valamint Bíró János Antal ferences szerzetesek, illetve Tőkés István lelkipásztor, egykori püspökhelyettes ugyanis bőven részesültek a második világháború után felépülő szocialista, majd kommunista köztársaság „áldásaiból”, hitük melletti tanúságtételüket, kitartásukat, az állandó újrakezdésben tanúsított végtelennek tűnő erejüket súlyos börtönévekkel, szenvedésekkel, szolgálatuktól való eltiltással, állandó megfigyeléssel, zaklatásokkal „honorálta” a pártállam. Ennek ellenére – amint a könyv lapjait forgatva egyre nyilvánvalóbbá válik – még hajlott korukban is megtalálták az erőt és a hitet, hogy nemcsak magukért, de közösségükért is tegyenek, szolgálják azt, illetve Tőkés István egyben mindvégig biztos támasza legyen a hosszú éveken keresztül sok nélkülözést is elviselő népes családjának. Amint a szerző is megjegyzi, mindkét ferences atya méltóvá vált felszentelőjükhöz, Márton Áron egykori püspökhöz, kinek tanításait a legsötétebb időkben is megtartották. A kötetet olvasva elkerülhetetlen, hogy az említett időszak összes politikai áldozatának – meghurcoltaknak, börtönt jártaknak, nyomorultul elpusztultaknak, kitelepítetteknek – emlékét meg ne idézzük, amint az is nyilvánvalóvá válik, hogy a szakértők, lelkes laikusok minden erőfeszítése ellenére ezek az emelt fejjel túlélő, majd talpra álló emberek továbbra sem kapják meg a nekik jogosan kijáró tiszteletet. Sokuk úgy távozik közülünk, hogy nagyságukat, nem egyszer emberfelettinek tűnő megpróbáltatásaikat igen kevesen ismerik, főképp a fiatalok, kiknek a népi demokráciáknak csúfolt ízig-vérig diktatúrák ma igen keveset mondanak, vagy talán semmit. Az egykori üldözöttek, a tanúságtevők ugyanakkor az utolsók, kik még bőrükön érezték a huszadik század összes mocskát, ők még megélték, mit jelentett az, hogy emberként semmibe véve, pribékeknek kiszolgáltatva mily mélységekbe taszítható a lélek, a szellem – és mégis volt és van tovább. Példáikat ismerve talán sokkal hálásabban tudnánk viszonyulni a minket körülvevő világhoz, gondjaink, napi problémáink banalitása sokkal egyértelműbbé válna, és talán átértékelnénk sok mindent. A gond csupán az, hogy évről évre kevesebben lesznek azok, kik mesélhetnének, hiszen mind az áldozatok, mind a tanúk egyre csak fogynak.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A restitúciót halasztó törvényt utasított el a szenátus
Elutasította hétfőn a szenátus a visszaszolgáltatási folyamatok halasztását előíró jogszabálytervezetet.
„Az RMDSZ 27 éve harcol azért, hogy a kommunista rendszerben elkobzott javakat, ingatlanokat, területeket visszaszolgáltassák a jogos tulajdonosuknak. Álláspontunk szerint az a leghelyesebb és legigazságosabb megoldás, hogy amennyiben lehetséges, mindenkinek azt a területet szolgáltassák vissza, amelyet a kommunista rendszer elvett tőle. Sajnos, már a 90-es években az első, restitúcióra irányuló törvény kivételeket teremtett a természetbeni visszaszolgáltatás alól, és azóta, az évek során az állam újabb és újabb kivételeket szabott meg, és ezzel lassította, mára pedig leállította a restitúciós folyamatot. Hétfőn a szenátus asztalára került egy jogszabály-kezdeményezés, amely újabb kivételt szabna a természetbeni visszaszolgáltatást illetően, ezt az RMDSZ-nek sikerült megbuktatnia a felsőházban. Mindössze egy szavazat hiányzott a tervezet elfogadásához, de mivel az RMDSZ nem támogatta a jogszabályt, ez megbukott a szenátusban” – mondta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője a hétfői plénumi szavazást követően.
Mint mondta, az elutasított törvénytervezet a restitúció alóli kivételek körét egészítette volna ki az agrártudományi felsőoktatási intézmények igazgatásába tartozó területekkel. Vagyis ezeket a területeket nem kellene visszaszolgáltatni a jogos tulajdonosoknak. Ez ellenkezik az RMDSZ által képviselt elvvel: „szerintünk mindenkinek azt a területet kell visszaszolgáltatni, amelyet elvettek tőle”.
Az, hogy a terület egy bizonyos egyetem, kutatóintézet tulajdonában van jelenleg, nem jelenti azt, hogy nem kell visszaszolgáltatni. Amennyiben ez nem lehetséges, mert az évek során ráépült ingatlan vagy más típusú infrastruktúra, a visszaszolgáltatásnak más, kompenzáció általi restitúciós folyamatát kellene Romániának felgyorsítania” – hangsúlyozta a Bihar megyei szenátor. A jogszabály a szenátusi szavazást követően a képviselőház asztalára kerül, az alsóház a végső döntéshozó a kezdeményezést illetően. közlemény; Népújság (Marosvásárhely)

Egyazon napon két országban is fellépett a temesvári társulat
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 15-én, hétfőn két nagyszabású színházi fesztiválon is vendégszerepelt. A temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház Román Dramaturgia Fesztiválján (FEST-FDR) és az Egyesült Királyság Yorkban megrendezésre kerülő Shakespeare Fesztiválján egy-egy stúdióelőadással lépett színpadra a temesvári magyar társulat.
A Temesváron minden évben megrendezésre kerülő Román Dramaturgiai Fesztivál programjába idén az elmúlt évad végén bemutatott Vértestvérek című előadás is bekerült, melynek nemcsak rendezője, de írója is a tanárként, színészként és rendezőként is ismert Liviu Lucaci. A Vértestvérek egy különös szerelem története, melyet minden pillanatában beárnyékolnak a múlt sötét titkai. Az előadás arra a kérdésre keresi a választ, vajon lehet-e jövőt remélni egy olyan kapcsolat számára, melynek minden mozzanata a múlt eltorzult perspektívájából kerül megítélésre.
Nagyjából ezzel egy időben lépett színpadra Baczó Tünde a York-i Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon, ahol Shakespeare egyik leghíresebb monológjából ihletődött egyéni mozgáselőadását, a 7/7-et mutatta be a fesztivál nézői előtt. A többszörösen díjnyertes előadás a női lét társadalom által támasztott elvárásainak különböző formáit mutatja be. A mozgás, a mozdulat, a tánc nyelvén beszél azokról a szerepekről, amelyek mögött sok esetben rejtve marad valódi énünk.
Az első ízben 2015-ben megrendezett York-i Nemzetközi Shakespeare Fesztivál elsősorban olyan előadások bemutatására vállalkozott, melyek szorosan kapcsolódnak William Shakespeare drámaírói munkásságához. Nemcsak olyan előadások kerülnek be a programba, melyek Shakespeare valamely művét mutatják be, de olyanok is, amelyek más, a klasszikus dramaturgiától eltérő formanyelvek irányából közelítik meg a Shakespeare-i univerzumot.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Négy napig Kolozsvár az európai kisebbségek fővárosa
Horváth Anna: az európai kisebbségvédelem zászlóvivőjévé is váltunk
Kisebbségi hagyományőrző műsorral kezdődött el tegnap este Kolozsváron, a Grand Hotel Napocában az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kongresszusa. Az európai őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek legnagyobb ernyőszervezetének vasárnapig tartó kongresszusára több mint kétszáz küldött érkezik Európa számos országából. A tanácskozás legfontosabb feladata az Európai Bizottság által márciusban bejegyzett Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének a megszervezése, amely – ha egy év alatt sikerül egymillió polgár aláírását összegyűjteni – lehetővé teszi, hogy uniós jogalkotás kezdődjön az európai kisebbségvédelemről. Emellett kiemelt téma lesz az őshonos nemzeti kisebbségek hozzájárulása az európai kulturális hagyatékhoz, a nemzeti-kulturális autonómiák gyakorlata és kihívásai Közép- és Kelet-Európában, valamint a modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben.
A kongresszusi küldötteket szerdán este az RMDSZ öt megyei tanácselnöke, Tamás Sándor, Borboly Csaba, Péter Ferenc, Pásztor Sándor és Pataki Csaba fogadta, és mutatta be számukra Erdélyt a kisebbségek vásárán, amelynek Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke a házigazdája.
„És bár az elmúlt száz esztendő várostörténete több olyan sötét korszakot is magába foglalt, amelyet szeretnénk minél előbb elfeledni, őszintén örvendek annak, hogy mégiscsak sikerült méltó házigazdáiként elébe állni ennek a rangos eseménynek – a FUEN 17. Kongresszusának – azáltal is, hogy több évtizedes huzavona után, kedden végre kihelyezték az első hivatalos többnyelvű városnévtáblákat – Kolozsvár–Klausenburg magyar és német elnevezéseivel – a város bejáratánál” – mondta Horváth Anna köszöntő beszédében.
„Partiumtól Székelyföldig, Bánságtól Máramarosig, bátran elmondhatjuk, hogy ma is a közélet aktív alakítói, a kultúra, a gazdaság, a tudományok fejlődésének ösztönzői vagyunk mindenütt. De ennél több is: Európa legnagyobb őshonos kisebbségeként, csak természetes dolog, hogy az európai kisebbségvédelem ügyének zászlóvivőjévé is váltunk” – hangsúlyozta Kolozsvár volt alpolgármestere, hozzáfűzve: azt szeretnék, hogy jobban megismerjenek bennünket: honnan jövünk, kik vagyunk, miért gondoljuk azt, hogy az etnikai sokszínűség bármely ország számára egyedülálló erőforrás.
„Azt szeretnénk, hogy ma mindenki maga is megtapasztalja, milyen nagyszerű élmény székely falatokat kóstolni, szatmári pálinkát iszogatva, majd hazatérve, a legfinomabb bihari mézzel megajándékozni szeretteinket” – összegzett Horváth Anna.
A kongresszus tényleges munkálatai csütörtökön Vincze Loránt FUEN-elnök üdvözlő beszédével kezdődnek, majd a FUEN romániai tagszervezetei közül elsőként Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, valamint a helyi és országos romániai, illetve magyarországi közméltóságok köszöntik a résztvevőket. Ezt követően az európai őshonos kisebbségek uniós védelmét szorgalmazó Minority SafePack európai polgári kezdeményezést indítványozó bizottság tagjai ülnek asztalhoz. Délután Az őshonos nemzeti kisebbségek hozzájárulása az európai kulturális hagyatékhoz címmel panelbeszélgetésre kerül sor, amelynek főelőadója Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa.
Pénteken a Glasgow-i Egyetemmel együttműködésben tartják A nemzeti-kulturális autonómiák gyakorlata és kihívásai Közép- és Kelet-Európában című kerekasztal-beszélgetést, amelyen Stéphanie Marsal, az EBESZ Kisebbségügyi Főbiztosának tanácsadója is részt vesz. Ezt követően az őshonos nemzetiségek által felvetett legfontosabb problémákat ismerteti Petra Roter, az Európai Nemzeti Kisebbségi Keretegyezmény tanácsadó testületének elnöke, illetve Laczikó Enikő helyettes államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától. Délután a Modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben című panelbeszélgetésen katalán, németországi szorb és román előadók mellett Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, illetve Csáky Pál, a felvidéki MKP EP képviselője is jelen lesz.
Pénteken este a bonchidai Bánffy-kastélynál tartandó ünnepi rendezvényen indul el hivatalosan a Minority SafePack aláírásgyűjtési kampánya. Az európai polgári kezdeményezés támogatására egy év alatt egymillió aláírást kell összegyűjteni legalább hét uniós országból, elsőként a Polgári Kezdeményező Bizottság tagjai – köztük Kelemen Hunor RMDSZ-elnök – látják el aláírásukkal a petíciót.
Szombaton a FUEN közgyűlésével és kalotaszegi kulturális programmal zárulnak a kongresszus munkálatai.
„A FUEN legfontosabb politikai projektje, a Minority SafePack innen, Erdélyből indult, az RMDSZ kezdeményezésére. Azt szeretnénk, hogy négy nap után a kongresszus minden résztvevője Erdély nagyköveteként induljon haza. Aki már tudni fogja, hol van a kolozsvári Szent György-szobor, milyen a háromszéki sajt, a csíki kolbász, a szilágysági pálinka, hallott már Maros menti dallamokat, mulatott a Kalotaszegen, és örökre emlékezni fog a bonchidai Bánffy-kastélyra, mert ünnepélyes keretek között ott írta alá a Minority SafePack aláírásgyűjtési ívet. Hallani fog a bennünket ért jogsértésekről, tudni fog a kulturális hagyaték megőrzését célzó erőfeszítésekről, az autonómia-harc kihívásairól, és magáénak érzi majd az anyanyelvhasználatért vívott harcunkat, mert otthon ő is hasonló problémákkal küzd. Ezért zajlik Kolozsváron a FUEN kongresszusa” – idézte az RMDSZ hírlevele Vincze Lorántot, a FUEN tavaly megválasztott erdélyi magyar elnökét.
Az RMDSZ szombati, zilahi kongresszusán tartott beszédében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sérelmezte, hogy a román diplomácia megpróbálja hitelteleníteni az RMDSZ-nek a FUEN-ben vállalt szerepét. Úgy vélte: a román külügyminisztérium azt a nem titkolt célt követi, hogy a magyar közösség törekvéseit elakassza, és rossz színben tüntesse fel a magyarokat szerte a világban. Szabadság (Kolozsvár)

Dr. Nagy András életreceptje
Lót visszanéz… címen megjelent visszaemlékezése ürügyén
Dr. Nagy András (1905–1982), a személyes emlékeit megörökítő orvos–író fogalmazásmódján érződik, hogy érzékeny megfigyelővel és vitathatatlan íráskészséggel megáldott szerzővel van dolgunk. Ez a tehetség nemzedékeken keresztül öröklődött családjában, amelynek eredményei a közírás területén és az életutat summázó memoárokban jelentkeztek. A Sas Péter művelődéstörténész által szerkesztett kötetet a múlt héten zajló 7. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében mutatták be a Katolikus Nőszövetség dísztermében. Dr. Nagy András életét és munkásságát Ft. Kovács Sándor főesperes-plébános, Szilágyi Júlia nyugalmazott irodalomtanár és fia, Nagy Benedek méltatta. Ismerkedjünk meg közelebbről családjával, életével, orvosi és írói munkásságával.
SAS PÉTER
Nagyapja előneve szerint csíkmindszenti és bethlenfalvi – írói nevén Tivai – Nagy Imre (Csíksomlyó, 1849 – Csíkszereda, 1931) tanár, népiskolai igazgató, vármegyei közgazdasági előadó, gazdasági szakíró, gyakorló mintagazda. Egyúttal a Csíkszeredai Gazdasági Egylet, a Csíki Múzeum Egylet, a Csíkszeredai Kaszinó alapító tagja és a városi Műkedvelő Társulat titkára, rendezője, majd elnöke, a Csíki Magánjavak Igazgatótanácsának és a Csíki Takarékpénztárnak az elnöke, az első csíki újság, a Székelyföld megalapítója, a Csíki Gazda c. lap szerkesztője, Csíkszereda egyik meghatározó személyisége. Talán máig áldják az Oltvölgyi Víztársulat megalapításáért, amely egy új folyómeder kialakításával Alcsík kaszálóit ármentesítette. Sajtgyári kezdeményezése már nem volt ilyen sikeres, társaival együtt belebukott. A tanári pálya kárpótolta, 27 éven át vezette a csíkszeredai m. kir. Mezőgazdasági Felső Népiskolát, ahol negyedszázados működése alatt leendő székely gazdák százait készítették fel a minél eredményesebb gazdálkodásra. Önzetlen becsületességének kései elismerése, hogy a csíkszeredai önkormányzat Pro Urbe díjának bronzszobrában az arcmására ismerhetünk.
Emlékezés régi csíkiakról címen négy kiadást megélt munkájában 253 szülőföldi kortársának arcképét rajzolta meg. A kötet anyagát két korábban megjelent könyvének (Cirkálások. Szeredai emlékeim és Csíki Pantheon. Emlékezés régi csíkiakról) anyagából állította össze dédunokája, Nagy Benedek közíró, helytörténész, politikus. Tivai Nagy Imre politikai beállítottságát tekintve a ’67-es kiegyezés híveit egyesítő Nemzeti Munkapártot erősítette. Meggyőződése volt, ha az első világháború és annak kimenetele nem bomlasztja fel a Monarchiát, akkor annak legbefolyásosabb népévé a magyar válhatott volna.
A Tisza István alapította pártot követő nagyapa nagyon jó kapcsolatban volt vejével, Dr. Nagy András édesapjával, a kemény ’48-as meggyőződésű Dr. Nagy Béni (Csíkmindszent, 1874 – Csíkszereda, 1941) jogásszal, aki maga is íráskészséggel megáldott tehetség volt. Az „aranygyűrűvel abszolvált” jogász Csíkszereda tiszti ügyésze, majd a kisebbségi sorban ügyvédje volt. Városában a 20. század első évtizedében két függetlenségi párti (’48-as) hírlapot alapított és szerkesztett. Korai és váratlanul bekövetkezett halála miatt visszaemlékezéseit nem írhatta meg. Fia Városkép és ami hozzá tartozik… címen megjelent könyvében megörökítette, hogy gyermekkora egyik legkedveltebb sportjának hódolói mind ismerték családjuk nevét, mert Csíkszereda hat teniszpályájának egyike édesapja kertjében volt.
A többgenerációs közéleti személyiségeket adó család következő leszármazottja – teljes nevén – Dr. Nagy András György (Csíkszereda, 1905 – Csíkszentkirály, 1982) orvos, egészségügyi szakíró, közíró, népművelő a családi jelmondatot – „Igyekeztem megtartani, amit apám reám bízott” – nemcsak megtartotta, de kettős értelemben tovább is örökítette: a római katolikus egyház értékrendszerének a társadalomban való képviseletével és irodalmi megjelenítésével. Erdély szinte majdnem minden városában, valamint szűkebb pátriájában, Al- és Felcsík minden falujában közel 300 egészségügyi jellegű, tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő előadást tartott a család- és csecsemővédelemről, az alkohol- és abortuszellenes küzdelmekről. Ars poeticaként vallotta, hogy a gyógyítás egyik szinonimája a népnevelés.
Középiskoláit 1915–1923 között szülővárosában, a csíkszeredai római katolikus, majd a debreceni és a kolozsvári piarista főgimnáziumokban végezte. Fiatal kora óta a rajz, a festészet és a zene iránt érzett elhivatottságot. A művészi pályára biztatta a tehetségesnek tartott gyermeket apai unokabátyja, Nagy István festőművész is. Családtagjai – Te piktor akarsz lenni egy életen át? – többször ismételt kérdésének hatására tanulmányait engedelmes fiúként a bukaresti orvostudományi fakultáson (Facultate de Medicină) folytatta. Művész-énjét sem engedte elhamvadni, az értelmiségiekből szerveződő Királyi Filharmonikus Zenekar (Orchestra Filarmonicii Regale) nagybőgőseként megvallotta a zene iránti elkötelezettségét. Egyetemi hallgatóként a később irodalmi babérokra törő Nagy Borbálával és Szemlér Ferenccel megalapította a legelső bukaresti magyar diákegyesületet, a református egyházközség közművelődési szervezetének fiókszervezeteként működő Koós Ferenc Kör Diákosztályát. Az általa elnökölt egyesület sikeres farsangi magyar diákbáljain még Nicolae Iorga történészprofesszor, a későbbi miniszterelnök is részt vett gyermekeivel. 1929-ben kisebbségiként évfolyamelsőként doktorált, a következő két esztendőben Szombathelyen, segédorvosként, majd címzetes asszisztensként Párizsban (Salpetriére Gosset-klinika) végzett sebészeti és nőgyógyászati szaktanulmányokat. 1931-ben francia nyelven publikálta is kutatásai eredményeit. A gazdasági válságtól kényszerítve hazatért, 1935-ig szülővárosában magánorvosként praktizált.
1935-től Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök meghívására három éven keresztül a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Medicina Pastoralis előadója, a fiúlíceum egészségtan tanára, valamint az akkori, majd utóda, Vorbuchner Adolf püspök orvosa. Az erdélyi egyházmegye székhelyén, később az Erdélyi Katolikus Népszövetségben olyan közeli kapcsolatot alakított ki – immár Isten szolgája – Márton Áronnal, hogy a püspöki orvos 1937-ben megszületett első gyermekének, Benedeknek a keresztapja lett.
Előadói körútjai során, 1936-ban megismerkedett az erdélyi Katolikus Leányszövetség egyik vezetőjével, a kolozsvári ürögdi Nagy Marienne-vel (Kolozsvár, 1910 – Csíkszentkirály, 1984), aki felesége és életének hűséges társa lett. Abortuszellenes meggyőződésük bizonyságaként – 1937 és 1947 között – öt gyermeknek adott életet.
1938-ban a Szociális Testvérek Társasága segítségével megszervezte az első csíki szülészetet, a csíksomlyói Salvator Egészségházat, majd 1942-ben a csíkszeredai Szülőanyák Mária Otthonát.
A háború szele és az 1944. augusztusi kitelepítési parancs Dr. Nagy Andrást és egész családját a távoli Bajorországig sodorta, ahonnan csak két év múlva tudtak hazatérni. A menekülés idején, 1944–45-ben az OTBA budapesti szakorvosi rendelőintézetében, majd Jánosházán látott el minisztériumi szakmai feladatokat. A bajorországi Tüsslingben a Vöröskereszt orvosaként folytatta gyógyító tevékenységét. 1946 májusától egészen az államosításig a Szociális Testvérek Társasága kolozsvári szülészetét vezette. 1947 végén felajánlották neki, hogy irányítsa a Bolyai Tudományegyetem Orvosi Karának szülészeti tanszékét. Miután a feltételül szabott párttagságnak nem tett eleget, az orvosi munka folytatására csak otthon, Csíkban kapott lehetőséget. „A nép orvosa” megtisztelő titulusával egészen 1964-ig az alcsíki Csíkszentkirályon kör- és üzemorvosként működött. Amikor felesége kolozsvári házát államosították, családjával együtt az ottani 17. századi családi kúriába költöztek. Utolsó állomáshelye az általa megteremtett helyi Egészségügyi Nevelési Szolgálat, amelynek vezető orvosaként 1978-ban vonult nyugállományba.
Közéleti tevékenysége is két szakaszra osztható. 1934-től 1940-ig szervezte és vezette az Erdélyi Katolikus Népszövetség Orvos Szakosztályát. 1938–1944 között a csíki szülészet mellett a Szent Vince Szanatórium másodorvosa, 1940-tól az Országos Tisztviselő Betegsegélyezési Alap (OTBA) körzeti orvosa Csíkszeredán, valamint a marosvásárhelyi Magyar Népegészségügyi Szemle főmunkatársa. 1946–47-ben a Magyar Népi Szövetség Egészségügyi Osztályának vezetőségi tagja. 1966–76 között a Csík, majd Hargita megyei Orvostudományi Társaság (Uniunea Socoităţilor de Stiinţe Medicale) titkára.
A zene iránti érdeklődését sem veszítette el, 1957 és 1963 között Csíkszentkirályon énekkart szervezett és vezetett. Iskolás tanulókkal megrendezte és bemutatta Kacsóh Pongrác János vitéz című közkedvelt daljátékát.
Jelentős szakmai publikációs tevékenységet fejtett ki. Tanulmányait a párizsi Presse Médicale, az Erdélyi Tudósító, A Nap, Harangszó, Erdélyi Lapok, Hitel, Erdélyi Fiatalok hasábjain jelentek meg, az Adatok az erdélyi magyarság népegészségügyéhez tudományos írását az Erdélyi Múzeum közölte. A marosvásárhelyi Magyar Népegészségügyi Szemle főmunkatársaként szerkesztőségi feladatokat is vállalt. Egészségügyi ismereteit tankönyvben összesítette: Egészségtan a magyar tannyelvű középiskolák felső osztályai számára (Kolozsvár, 1938), melyet a magyar iskolákban az 1948-as államosításig használtak. Nagyon hasznosnak bizonyult a Jó egészséget!(Kolozsvár, 1938) és A csecsemő gondozása (Kolozsvár, 1938 és 1943) címen kiadott hiánypótló, ismeretterjesztő munkája. Az Anyák iskolája könyve hat kiadást is megélt. 1945 után a romániai Orvostudományi Társaságok Szövetsége nyújtotta lehetőségeket kihasználva, tudományos dolgozatokat közölt a daganatos betegségekről, a rák megelőzésének lehetőségeiről és átfogó, összegző jelleggel Csíkszék egészségügyének múltjáról. Népnevelőként írott cikkeit a Falvak Dolgozó Népe, a Hargita, az Informaţia Harghitei, az Ifjúmunkás és a Vörös Zászló című lapokban publikálta.
A betegségek elleni küzdelemben nagy jelentőséget tulajdonított a gyógyfürdők nyújtotta lehetőségeknek. Erről árulkodnak a Fürdőhelyeink (Korunk, 1970) és a Hargita megye gyógytényezőinek fejlődéstörténete (Csíkszereda, 1974) címen közreadott tanulmányai. Értékes visszaemlékezéseket közölt kedves barátjáról és rokonáról, Nagy István festőművészről (Korunk, 1968) és egykori ministráns társáról, életútja során a politikai paletta másik oldalára keveredett Szemlér Ferenc író–költőről (Művelődés, 1979).
Hányatott élete okozta egészségkárosodása miatt nem érhette meg nagyobb lélegzetű írásai megjelenését. Elsőként a Városkép és ami hozzátartozik… címen két kiadást megélt könyvében állított emléket – mintegy kiegészítve nagyapja arcképsorozatát – a Monarchia korabeli Csíkszereda házainak, lakóinak, jellegzetes alakjainak. Tágabb és szűkebb szülőföldje ismertetését saját életsorsába ágyazottan, memoárszerűen folytatta a Lót visszanéz… címet viselő visszaemlékezésében. Polgárinak minősíthető családját, a bukaresti magyar diákszerveződéseket, egy párizsi kórház orvostársadalmát és Csíkszereda – a szerző megfogalmazásában a „Színpad” – két világháború közötti mindennapjait felvillantó önéletrajzát 1978-ban fejezte be.
Az Arcok és találkozások címen megörökített visszaemlékezések az 1930-as évek közepén születtek. Dr. Nagy Andrást 1935 tavaszán kinevezték a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola Medicina Pastoralis tanszékére, valamint – saját megfogalmazásában – „a püspök-atya háziorvosának, az uradalom és a gimnázium orvosának”. Ez adott lehetőséget a gyulafehérvári római katolikus arcképcsarnok összeállítására. Egy különleges világ tárulhat fel szemünk előtt, melynek belső életét azok ismerhették, akik a püspökség belső közösségéhez tartoztak. A résnyire nyitott ajtón át betekintve jól érzékelhetjük, nem volt könnyű a püspöki palota lakójának lenni. Hiába hagyták már 15 esztendeje maguk mögött a politikai és történelmi korszakváltást, maradandó és helyrehozhatatlan nyomot hagyott a városon, az egyházi közösség életmódjában, az őket körülvevő világgal kialakítható kapcsolat meddő lehetőségeiben. Ahogyan azt Dr. Nagy András jelzésszerűen és nagyon érzékletesen megfogalmazta. „Az elhagyott, szűkös, mogorva püspökvár, hallgatag lakóival, a mozdulatlan, sokféle nemzetiségből és egymást nem szerető emberekből összetett, lapos és poros kisváros akvárium-élete valóban nem nagyon volt alkalmas környezet mozgékony és társasághoz szokott ember számára. Általában senki sem szerette ezt a jobb sorsra érdemes kisvárost, ami annál furcsább, mert más, talán kevésbé mutatós és rendezett kisvárosoknak azért mégis akadtak hívei és sajátságos szelleme. Itt a bennszülöttek majdnem hiányoztak, ezért a beköltözöttek még kevésbé találták meg helyüket.”
Ebben az elkeserítőnek tűnő, reménytelennek látszó helyzetben mégis jól érezte magát emlékírónk. Magyar és katolikus közössége érdekében fontos és hasznos munkát végezhetett, melyet nem az anyagiak vezéreltek. Abban az időszakban több kiemelkedő értelmiségi levelezésében, visszaemlékezésében olvasható egy napjainkban már nem használatos kifejezés: „nemesi hivatal”, vagy eredeti megfogalmazásában „nobile officium”. Az 1920-as évek Romániája megadta az erdélyi magyarságnak és vele együtt tudományos életének is – Tavaszy Sándor filozófiai értelmezésében – sorsának értelmét, az újrakezdés művészetét. Ebben a korparancs szülte paradigmaváltó folyamatban találta meg Dr. Nagy András helyét és szerepét. Ezért elsősorban az erdélyi római katolikus egyház akkori vezetőjének, Mailáth Gusztáv Károly püspöknek volt hálás. Tőle kapta élete fundamentumául szolgáló és arról építkező hitvalló világlátását: „neki köszönhetem, hogy hithű katolikus vagyok.”
A visszaemlékezések mindenkori kiinduló alapja az a feladat, aminek ellátására a püspöki udvarba hívták, a megörökítettek egészségügyi helyzete. A személyre szabott történetekben tulajdonképpen kórtörténeteket olvashatunk, aminek becses hozadéka minden egyéb adat, megállapítás, amit Dr. Nagy András rögzített. A tények embereként ennek is megvolt a pontos racionális magyarázata, amit Mailáth püspök kapcsán fogalmazott meg: „talán birtokában vagyok néhány olyan személyét illető adatnak, amelyet csak kevesen és biztosan nem a legbeszédesebb emberek tudhatnak. Kár volna ezeknek is elveszniük.” Szerencsére – szerencsénkre – nem veszlődtek el, így tudományos kutatók és érdeklődő olvasók egyaránt meggyőződhetnek értékükről. A visszaemlékező, fényképfelvétel élességű írások egyik legnagyobb érdeme, hogy emberközeli helyzetbe hozzák főszereplőiket, elősegítve személyiségük és munkásságuk immár testközeli helyzetük miatti legpontosabb megértését és befogadását.
A főpapok és P. Csiszér Bonaventura ferences barát megörökítése egy-egy telitalálat, bár már nem él senki, aki személyesen ismerhette volna őket, mégis teljes mértékben hihetőnek, a valóságnak megfelelőnek találhatjuk jellemző megörökítésüket, különös tekintettel a legközelebbről megismertre és megismerhetőre, a „diákok püspökére,” Mailáth Gusztáv Károlyra. Ugyanez áll a két tudósember megszemélyesítő leírására, Bitay Árpádra és Victor Babeşre is. Utóbbi kakukktojásnak tűnhet a galambfészekben, de néhány mondat elolvasása után kiderült, hogy helye és szerepe van köztük, mint Dr. Nagy András egykori professzorának. Ha visszaemlékezünk Gyulafehérvárnak és a püspökségnek az új helyzetben való bemutatására, jellemzésére, még érdekesebbek, fontosabbak – ha úgy tetszik célszerűbbek – lesznek azok a mondatok, amiket a nemzetközi tekintélyű román egyetemi tanár kapcsán róla vagy tőle olvashatunk. Megtudhatjuk, hogy „a Bánságban született, Magyarországon nőtt fel és tanult,” és „Budapesten magántanárságig vittem”. Hazája, Románia is elismerte érdemeit, 1927-ben a „nemzet tudósai” sorába emelkedett. A titulus mellé fundus is járt, amikor az ígért anyagiak felől érdeklődött volna a miniszternél, „a derék miniszteri titkárnak a szerény külsejű öreg hiába ismételte, hogy „Profesor Babeş” kér bebocsátást, ez a név nem mondott számára semmit. A történet felemlegetése Dr. Nagy András részéről egy finom célzás és utalás volt arra, hogy milyen nagy különbség volt a románságon belül is az erdélyi származásúak és a volt regáti rész, főleg Bukarest fanariótái között. A történetben emlegetett titkár bizonyára nem tudta, hogy Babeş professzort a halhatatlanság számára egy karcolatában Sipulusz (Rákosi Viktor) is megörökítette, talán csak bántotta a fülét, hogy „kimondottan erdélyi tájszólású román nyelven” szólalt meg.
Bitay Árpád ugyancsak nagyon közel került lelkileg Dr. Nagy Andráshoz, kapcsolatukat a közös séták még jobban elmélyítették. A reális valóság talaján álló orvosnak imponálhatott, hogy nyelvész barátja a tudományos igazsághoz való ragaszkodás miatt akár „gyönyörű magyar nyelvünk törzsgyökereseknek tartott szavairól lerántotta a szláv leplet”. Nagyon élvezetes volt számára, ahogyan Bitay Árpád „pletykálkodott” a múltról, egy szakmán kívülinek is élvezetessé, vonzóvá tudta tenni azt a témát, amivel éppen foglalkozott. Ilyen hozzáállással rendelkezve talán csak a kolozsvári római katolikus főgimnáziumban, majd az egyetemen tanító piarista történész, Biró Vencel illeszthető mellé.
Nagyon elgondolkodtatóak Bitaynak Hunyadi János, Bocskai István sírja és Martinuzzi Fráter György nyughelye kapcsán tett feltevései, melyeket a mai kutatások sem tudtak meghaladni. Jólesően ismételte utána Tamási Áron nagyprépost – a hasonnevű író nagybátyja – egykori székely kapujának feliratát: „Áldja az Úr jöttöd, mentedben is Ő legyen őröd!”
Lelki élmény Vorbuchner Adolf püspök kapcsán Isten szolgája, Márton Áronról csupán néhány sornyit is olvasni, akit akkor még kezdő aulistaként emlegettek, és akinek kanonoki kinevezése nem minden korabeli káptalani tagnak jelentett örömhírt.
A ferences szerzetesnek, Mailáth püspök egykori gyóntatójának, P. Csiszér Bonaventura alakjának megidézése nagyszerű befejezése a püspökség emlékezet-füzérének. Ha nem tudnánk róla semmit, csupán Dr. Nagy András egyik rövidke, négyszavas jellemzését olvasnánk vele kapcsolatban, annyi is elégendő lenne, hogy rajongó lelkesedéssel gondoljunk az egyre távolodó múltban elmaradt alakjára. Hogyan is lehet ekkora eleganciával valakit ábrázolni: „Mindenki szerette, mert mindenkit szeretett.” Ez a szerző mindenkori olvasóinak szóló összegző üzenete is egyben, kövessük Jézus Krisztus kérlelő parancsát, a keresztényi szeretet útját.
A gyulafehérvári arcképcsarnok szerzője visszaemlékezésein keresztül történetírói hitelességet meghaladóan, a teljesség megismerése szempontjából kihagyhatatlanul fontos emberi oldal felől közelítve jelenítette meg a püspökség 20. századi történetének nagyon jelentős három esztendejét: Mailáth Gusztáv Károly püspökségének záró szakaszát, az interregnumot és Vorbuchner Adolf püspök haláláig tartó működését.
Lót visszanéz… címen megfogalmazott tömjénillatú íráscsokra elé a távoli Bajorországban írt előszót – melyhez olvasottságára és műveltségére jellemzően – Dante Isteni színjátékából és Ady költeményeiből keresett memóriájában idézeteket. Az öregek és a fiatalok feladatának Ady általi feladatkijelölésén gondolkozva minden korosztály számára kívánatossá tette az egykori történések és szereplői megörökítésének értelmet adó fontosságát: „halott múltunk emlékeit drágákká teszi számunkra a könyörtelenül elfutó idő.”
Dr. Nagy András két kötetben megjelent önéletírása önvizsgálatra késztet. A szerző fiatalkorában, Párizsban szerzett szakmai gyakorlatot és folytatott kutatásokat, melynek eredményét publikálta is. Kint szerzett tapasztalatait hazahozta, s itthon, Erdélyben kamatoztatta. Általános orvosi szakképzettsége és megbízhatósága miatt az 1930-as években Gyulafehérvárt a „püspökök orvosa” lett. A második világháború idején családjával együtt menekülésre kényszerült, majd az „idegen” iránt bizalmatlan Ausztriában és Németországban elismerten praktizált, gyermekei ottani iskolában tanulhattak. A későbbiekben még jobban élhettek volna, bizonyára soha többé nem kellett volna anyagi gondoktól tartaniuk. Ennek ellenére ismét hazatért, hogy tudását, szakmai ismereteit otthon kamatoztassa. Pontosan látta a különbséget Európa két része között, de szeretett volna hozzájárulni, hogy Erdély, s benne a nehéz sorsú Csík is olyan fejlődésnek induljon, mint Európa szerencsésebb része, de jól tudta, hogy mindez vallás, tudás, műveltség, kultúra és áldozatvállalás nélkül lehetetlen. Jól láthatjuk, a mostani pénz és anyagi központúság miatt hogyan forrong, vajúdik az egész világ.
Önéletírásának második részében egészségügyi, egészségpolitikai elképzeléseit, nemzetpolitikai nézeteit bemutató írásaiból is olvashatunk egy csokorravalót. Különösen figyelmet érdemel A magyar sors néven eddig kéziratban maradt tanulmánya, melyet évszázadok óta halogatott szembenézésül lelkéből fogalmazott mindazoknak, akik nemzettestvéreinek vallják magukat. A kisebbségi élet lelki hatásai címen megjelent írása a kisebbségi sorsban élő erdélyi ember lelki alkatának morális alapú meghatározása miatt László Dezsőnek A kisebbségi élet ajándékai címen kiadott munkája mellé állítható. Dr. Nagy András élete és munkássága kiegészítéseképpen bepillanthatunk levelezésébe, melynek általános érdeklődésre számot tartó része Isten Szolgájával, Márton Áron püspökkel, Benciként emlegetett fia keresztapjával folytatott írásbeli diskurzusa.
Dr. Nagy András jószándékú szakmai tenniakarását, emberi segíteniakarását a kommunista hatalom nem becsülte, ellenségesen kezelte, kuláknak bélyegezte, sőt, megbízhatatlan klerikálisnak nyilvánította. Ebben saját szempontjaik szerint igazuk volt, a csíki orvos megingadhatatlan volt hitében, római katolikus vallását a legnehezebb időkben sem tagadta meg. Isten nem is hagyta magára, nehéz, reménytelennek látszó helyzeteiben, súlyos betegségében is megsegítette. Dolgozószobája falán örök emlékeztetőnek és szellemi-lelki iránytűnek ott függött a kereszt a megfeszített Megváltóval, ahogyan az első kötet borítóján láthatjuk.
A szerző csíkszeredai szülőházán arcmásával ékes emléktábla emlékeztet személyére és munkásságára. Amennyiben hitelesen meg akarjuk ismerni személyiségét, csíki székely szülőföldjéről és a katolicizmusról alkotott gondolatvilágát, akkor vegyük kezünkbe és olvassuk el emlékiratát, mert – mondását parafrazálva – abban le van írva, amikre egyébként emlékeznünk, vagy amit tudnunk kellene.