Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. május 6.
Erdélyi magyar diákok a Harvardon: előadástechnikában kevésbé, de szaktudásban felvették a versenyt
Egyedüli európai csapatként vettek részt a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos hallgatói az április 22-én lezajlott Harvard International Consulting Competition című esettanulmány-versenyen. Bár a döntőbe jutás nem sikerült, Szász Levente felkészítő tanár és a csapat is úgy véli: a gazdasági szaktudás szempontjából a kolozsvári csapat felvette a versenyt a világ legjobb egyetemeivel. A harvardi verseny kihívásairól, a nemzetközi tapasztalat tanulságairól kérdeztük az egyetemi oktatót, valamint az ötfős csapat két tagját, Éltes Ritát és Géger Gyopárt.
Hogyan készültetek a harvardi esettanulmány-versenyre?
Szász Levente: Alapvetően arra építettünk, hogy az ötfős csapat minden tagja, Éltes Rita (Menedzsment, 2. év), Géger Gyopár (Marketing, 2. év), Kelemen Kincső (Gazdasági informatika, 1. év), Deák Péter (Gazdasági informatika, 2. év) és Szabó Norbert (Pénzügy és bank, 2. év) – szerk. megj.) egy vagy két éve már részt vesz a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos egyetemi képzésében, így az ehhez a versenyhez szükséges gazdasági alapok nagyrészt mindenkinek megvoltak. Emellett a csapattagok a Gazdasági Tanácsadó Klub (GTK) szakkollégistái is, ahol az egyetemen szerezett tudást még jobban elmélyíthetik, kipróbálhatják azt különböző gyakorlati helyzetekben. Ezzel a „csomaggal” indultak el a diákok versenyezni.
Az esettanulmány megoldására biztosított tíz nap igen kevés idő arra, hogy speciálisan tudjunk készülni a Harvard versenyére, nagyrészt arra a tudásra kellett építeni, amit az egyetemen és a GTK szakkollégiumban fel tudtak halmozni. Volt tíz intenzív nap, amelybe ráadásul a húsvéti időszak is beleesett, a diákok azalatt különböző városokban voltak, így ahogy lehetett – online kommunikációval vagy egy városba szervezett találkozókkal –, megoldották, hogy együtt dolgozzanak a megoldáson. Ami még kihívást jelentett, hogy mindezt angol nyelven kellett elkészíteni, és eddig azért többnyire magyar nyelvű versenyekre jártunk.
Györfy Lehellel és Rácz Béla-Gergellyel készítettétek fel a csapatot. Ezt a feladatkört úgy kell elképzelni, mint például egy szakdolgozat irányító tanárét?
Szász Levente: Kicsit igen. A felkészülés piramisának alapja az egyetemen szerzett tudás, és erre építjük a szakkollégiumi képzést. A GTK-t az egyetemről mi hárman, vállalati részről pedig egy képviselő, Kerezsi Miklós koordinálja. A kollégákkal folyamatosan képezzük a hallgatókat ezekre a versenyekre, tulajdonképpen olyan, mintha egy véget nem érő „szakdolgozatírásra” készítenénk fel őket. Gyakorlatorientált, valós gazdasági problémák, helyzetek megoldására tanítjuk őket.
Érdekes egyébként, hogy az esettanulmányt mint oktatási módszert a Harvard Egyetem vezette be. Az esettanulmány tulajdonképpen egy részletes leírás egy konkrét vállalat múltbeli és jelenlegi állapotáról, itt mindig adódik egy kérdés, probléma, helyzet, amit meg kell oldani. Ha nincs konkrét probléma, akkor is kérdés, hogy mit csináljon a vállalat a következő három évben ahhoz, hogy továbbra is versenyképes maradjon a piacon. Ha megvan az egyetemen szerzett megfelelő gazdasági szaktudás, akár egy első-, másodéves hallgató is jól meg tud birkózni egy ilyen esettel.
Nemcsak a szakkollégiumban, hanem a menedzsment-oktatásban is intenzíven használjuk az esettanulmányokat. Megtanuljuk az elméleti tananyagot, és szemináriumon rögtön kipróbáljuk egy konkrét vállalat esetében, hogy az adott koncepciót hogyan lehetne alkalmazni. A gyakorlatias képzés megvalósítása érdekében az egyetemen és a szakkollégiumon belül is igyekszünk szorosan együttműködni a vállalatokkal.
A közgáz magyar tagozatán például minden évben mi is megszervezzük a saját esettanulmány versenyünket, a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Versenyt. Ennek keretében minden évben együttműködünk egy helyi érdekeltségű romániai céggel, amely megoldást szeretne találni egy valós vállalati problémára, kihívásra, abból elkészítünk egy esettanulmányt, és azt kiadjuk a kolozsvári hallgatóknak, akik kidolgozzák, majd egy vállalatvezetőkből álló zsűri előtt bemutatják. Ez az a pont, ahol a tanárok már háttérbe lépnek, mi csak szervezzük a versenyt, a diákok eredménye teljes mértékben attól függ, hogy a régió meghatározó vállalatvezetői, a gyakorló gazdasági szakemberek mit gondolnak a hallgatók ötleteiről.
Általában a nyertes ötletet használják fel a cégek, vagy minden csapattól csipegetnek részmegoldásokat?
Szász Levente: Jellemzően csipegetnek minden csapattól. Azt hiszem, hogy a diákoknak pontosan ez az egyik legnagyobb élmény, amikor javasolnak valamit, és a versenyen elért helyezéstől függetlenül fél év után olvashatják az újságban, hogy a vállalat megcsinálta azt, amit ők kiötlöttek. Az esettanulmányozásból így mindhárom érintett fél nyer. Mi egyetemként nyerünk azzal, hogy a képzésünkön valós, gyakorlatorientált kérdésekkel foglalkozunk, letesztelhetjük azt, hogy amit tanítunk, azt tudják-e a hallgatók valós helyzetben használni. Jó a hallgatónak is, mert még csak egyetemen tanul, de már olyan, mintha egy vállalatnál dolgozna, és valós kérdések megoldásán dolgozhat úgy, ha hibázik, annak nem lesz súlyos következménye. A vállalatok meg olyan ötleteket kaphatnak külső szemlélőktől, amelyekre lehet, hogy ők egyáltalán nem gondoltak. A vállalatok jellemzően felhasználják ezeket az ötleteket, sőt a kolozsvári versenyünkre sokszor már évekkel előre megvannak a vállalati jelentkezők, akik a következő esettanulmány témáját szeretnék szolgáltatni.
Térjünk vissza a beszélgetés apropójára, a Harvard Egyetemen szervezett versenyre. Számodra nem volt meglepő, hogy első- és másodéves diákok értek el ilyen szép eredményt? Vagy ez teljesen megszokott az egyetemen, szakkollégiumon belül?
Szász Levente: Az az örömteli, hogy tulajdonképpen lassan megszokottá válik, hogy a magyar tagozatos közgazdász hallgatók és a szakkollégisták minden évben szállítják a jó versenyeredményeket. A meglepő viszont most az volt, hogy pont a legmagasabban rangsorolt egyetem, a Harvard versenyére sikerült továbbjutni. Aztán amikor megérkeztünk a helyszínre, és élőben tapasztalhattuk meg, hogy ténylegesen milyen komoly a szakmai színvonal, igazából akkor tudatosult bennünk, hogy milyen komoly sikernek tekinthetjük ezt a továbbjutást. Nagyon erős mezőny volt, szoros versennyel, szuper prezentációkkal, nagyon jó előadókkal és tehetséges, alapos gazdasági szaktudással rendelkező egyetemi hallgatókkal.
Mit éreztetek, amikor kiderült, hogy kijutottatok a harvardi fordulóba?
Géger Gyopár: Az egész nagyon hihetetlen volt. Most először vettünk részt ilyen jellegű versenyen, így nem tudtuk, hogy pontosan mik az elvárások. Izgatottan vártuk az eredményt, aludni is alig tudtunk. Amikor kiderült, hogy továbbjutottunk, még kaotikus volt az egész. Csak igazán akkor tudatosult bennünk, amikor már kint versenyeztünk. Vártuk, hogy be tudjuk mutatni a megoldásunkat, kíváncsiak voltunk a zsűri véleményére.
Éltes Rita: Maga a várakozás egy érdekes helyzet volt, mivel három-négy napon át nem aludtam, folyton lestem éjjelente az e-maileket, soha nem érkezett semmi. Aztán utolsó nap, amikor kezdtük feladni az egészet, hajnali 5 óra körül megérkezett a meghívó. Hatalmas öröm volt, azonnal szétküldtem a hírt a családnak, barátoknak. Igazából nem is fogtuk fel, hogy attól a perctől fogva mi történik velünk. Azon kaptuk magunkat, hogy mindenki gratulál, interjúkat, TV-riportokat készítenek, mi meg nem tudtuk lereagálni. Lassan letisztult aztán nekünk is, és jött a nyomás, hogy dolgozni, teljesíteni kell. Maga a periódus sem volt a legjobb, tulajdonképpen húsvétunk sem volt, mert azalatt is dolgoztunk az eseten.
Az egészben a legnagyobb pozitívum az volt, hogy nemcsak egy sima versenyző csapattal utaztunk ki, hanem barátokként. Így az egész kaland jó hangulatban, konfliktusmentesen zajlott, pedig azért nagy volt a stressz. A verseny előtt is ezt éreztem, amikor utoljára elpróbáltuk, hogy nagyon együtt vagyunk. Jókedvűen léptünk be a terembe.
Milyennek éreztétek a mezőnyt és azon belül a ti teljesítményeteket?
Éltes Rita: Szerintem meg lehetünk elégedve a munkánkkal. Ugyanazokat a stratégiai vonalakat követtük, mint a döntős csapatok, sőt szerintünk néhány ötletünk talán kreatívabb is volt. Az angol nyelv jelentett hátrányt, mert a többiek mind anyanyelvi szinten beszélték, vagy úgy végezték az egyetemi tanulmányaikat. A prezentációs technika az, amiben fejlődnünk kell, hogy az ötleteinket élvezhető, érthető módon tudjuk átadni a zsűrinek. Ilyen szempontból nekünk a Stanford bemutatója tetszett a legjobban, nagyon profi prezentációt tartottak, rengeteg munka volt benne, és azokat az értékeket hozták, amelyekkel mi is mint csapat, vagy mint GTK azonosulni tudunk.
Géger Gyopár: Az első négy helyezett szerintem sok mindent elárul. Színvonalas verseny volt, nagyon szép megoldásokkal. Volt szerencsénk megnézni az első négy helyezett megoldását, amit a koordinátor tanárunkkal át is beszéltünk. Szerintem a mi megoldásunk tartalmilag megállta a helyét, a többi csapatéhoz hasonló ötleteink voltak, úgy éreztük, hogy jól fogtuk meg az esettanulmány lényeget. Persze van hová fejlődni, de szerintünk nincs nagy szakadék.
Hogyan zajlott konkrétan a harvardi forduló?
Szász Levente: A világ minden tájáról, de főleg Észak-Amerika vezető egyetemeiről érkezett 24 továbbjutó csapatot újabb négy csoportra osztották a selejtezők eredményei alapján. Mindegyik hatos csoportból egy-egy csapat jutott tovább a verseny nagydöntőjébe – ezek végül a New York Egyetem: Stern School of Business, a texasi Rice Egyetem, a Stanford Egyetem és a Columbiai Egyetem voltak. A házigazda Harvard egyébként nem jutott be a döntőbe, ez is jól mutatja, hogy milyen versengés lehetett a csapatok között. A feladat egy olyan növekedési stratégia kidolgozása volt egy japán multinacionális vállalat, a Shiseido számára, amellyel 2020-ra bekerülhet a világ öt legnagyobb kozmetikaipari vállalata közé.
Mind szakmailag, mind pedig a javaslatok gyakorlatorientáltságának szempontjából is kiváló prezentációkat láttunk. Azt jól lehetett látni, hogy amit javasolnak a versenyzők a vállalatnak, az akár holnaptól megvalósítható. És amiben főleg az amerikai egyetemek igazán erősek, az az, hogy mindezt hogyan adják elő és el a vállalatvezetőkből álló zsűrinek. Hogyan győzik meg őket arról, hogy amit ők mondanak, az a vállalat számára a legjobb választás.
Mi nem jutottunk be a döntőbe, de azt gondolom, óriási lehetőség volt, hogy ezekkel a csapatokkal versenyezhettünk. Egyedi lehetőség az első-, másodéves kolozsvári hallgatóknak, hogy tapasztalhatták, hogy a Harvardon és hasonló színvonalú egyetemeken milyen verseny van. Amit viszont öröm volt látni, hogy a gazdasági szaktudás – az, hogy mit javasoltunk, azt hogyan dolgoztuk ki, gazdaságilag hogyan támasztottuk alá – az egyike azon aspektusoknak, amelyben fel tudtuk venni a versenyt akár a legjobb egyetemek csapataival is. A kolozsvári csapat javaslatai sok mindenben hasonlítottak például a Stanford Egyetem csapatának megoldásához. A prezentációs anyag és a dizájn is rendben volt, viszont a magabiztos előadásmód, a meggyőződés és a zsűri meggyőzése tényleg más ezeken a nagy egyetemeken.
A meggyőződés alatt arra gondolsz, hogy hisznek abban, hogy az ő javaslatuk a legjobb?
Szász Levente: Igen, legalábbis ez látszik rajtuk. Van erre egy nagyon egyszerű példa. A bemutató után a zsűritagok kérdésekkel tesztelik le a csapatokat, mert a zsűrit tényleg az érdekli, hogy holnaptól vagy fél év múlva a gyakorlatban be tudják-e vezetni azt a megoldást, amit a csapat javasol. Tudjuk, hogy ez így zajlik, mi is alaposan készülünk erre, de mégis jobban látszott az amerikai csapatokon, hogy bárki válaszolhatna az öt csapattag közül, mert ugyanazt a választ, ugyanolyan meggyőző erővel tudná elmondani, mint bármelyik kollégája.
Gondolkodtatok azon, hogy ezt a fajta meggyőző előadástechnikát, amit az amerikai csapatokban megfigyeltetek, itthon is be kéne valahogyan vezetni, vagy ez inkább egy kulturális kérdés?
Szász Levente: Amióta hazajöttünk, én személy szerint folyamatosan azon gondolkodom, hogy látva a világ élvonalát képviselő egyetemek alapképzéses csapatainak teljesítményét, vajon mi az, amiben nekünk előre kell lépni ahhoz, hogy bármelyik évben továbbjuthassunk a Harvard versenyére. Azt mindenképpen jó volt látni, hogy a közgáz kar magyar tagozatán és a szakkollégiumban nyújtott gazdasági képzéssel már fel lehet venni a versenyt akár a legjobb egyetemekkel is.
Az előadás módja, a prezentációs készség, a színpadi előadás – mert ez egy kicsit színház is, csak nem szórakoztatni, hanem meggyőzni kell a közönséget és a zsűrit a stratégia helyességéről – részben kulturális dolog. Az amerikai diákok egy vitakörnyezetben nőnek fel, ahol mindenféle véleményeket, meglátásokat ütköztetnek. Folyamatosan úgy tanulnak, hogy meg kell védeniük a saját véleményüket, és meg kell hallgatniuk, figyelembe kell venniük a másikat is. Tulajdonképpen örültem is, hogy ebben volt nagyobb lemaradásunk az ottani csapatokhoz képest, mert ez egy olyan képesség, amit viszonylag könnyen lehet fejleszteni.
Emellett természetesen folyamatosan tisztában kell lenni a legújabb gazdasági fejleményekkel, ha holnap megjelenik egy új üzleti modell, egy új vállalkozás, egy innovatív módszer, egy másik szabályozás, akkor azt nekünk ismernünk kell. Nem lehet megállni a gazdasági szaktudás oktatásában sem, folyamatosan fejlődni kell, de azt hiszem, a feltételek adottak ahhoz, hogy tarthassuk a lépést.
Az extracurriculáris tevékenységek bizonyára rengeteg időt és energiát emésztenek fel a mindennapjaidban. Lehet azt mondani, hogy ezekért a sikeres pillanatokért megéri a befektetés?
Szász Levente: Részben igen. Felkészítő tanárként elkísérni egy csapatot egy Harvard Egyetem versenyére nyilván egy komoly visszaigazolása annak a munkának, amit az egyetemen és a GTK-ban végzünk. De általánosságban azt mondhatnám, hogy nem a versenyeken elért eredmény az egyetlen jó megerősítés. Ugyanígy elégtétel végigkövetni a hallgatóink fejlődését, hogy ki honnan indul, és milyen szintre jut el három év alapképzés és két év mesteri után, vagy visszaemlékezni arra, hogy még kisdiákként érkezett az egyetemre, és gyakorlatilag a gazdasági élet kihívásaira készen álló üzletemberként végez a mesterin. Minden egyes egyéni fejlődésnek mi oktatók is a részesei vagyunk, és ezért biztosan megéri ebben a szakmában dolgozni.
Mit tanultatok ebből az egész nemzetközi tapasztalatból?
Éltes Rita: Közhelyesen: a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Az egész – számomra legalábbis – egy visszaigazolás volt, hogy amit mi itthon Kolozsváron csinálunk, az igenis megállja a helyét ilyen szinten is, és kevés választ el attól, hogy jövőre esetleg mi is döntősek legyünk.
Géger Gyopár: Teljesen más a verseny stílusa kint, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva. Ha majd még kijutunk ilyen színvonalú versenyekre, akkor jobban tudunk majd alkalmazkodni. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy lehetőségünk volt részt venni, nagyon sokat tapasztaltunk. Megéreztük, hogy mik a hiányosságaink, amelyeken mindenképp javítani fogunk, hiszen szeretnénk még nemzetközi versenyeken részt venni.
Tasi Annabella / maszol.ro
Egyedüli európai csapatként vettek részt a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos hallgatói az április 22-én lezajlott Harvard International Consulting Competition című esettanulmány-versenyen. Bár a döntőbe jutás nem sikerült, Szász Levente felkészítő tanár és a csapat is úgy véli: a gazdasági szaktudás szempontjából a kolozsvári csapat felvette a versenyt a világ legjobb egyetemeivel. A harvardi verseny kihívásairól, a nemzetközi tapasztalat tanulságairól kérdeztük az egyetemi oktatót, valamint az ötfős csapat két tagját, Éltes Ritát és Géger Gyopárt.
Hogyan készültetek a harvardi esettanulmány-versenyre?
Szász Levente: Alapvetően arra építettünk, hogy az ötfős csapat minden tagja, Éltes Rita (Menedzsment, 2. év), Géger Gyopár (Marketing, 2. év), Kelemen Kincső (Gazdasági informatika, 1. év), Deák Péter (Gazdasági informatika, 2. év) és Szabó Norbert (Pénzügy és bank, 2. év) – szerk. megj.) egy vagy két éve már részt vesz a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos egyetemi képzésében, így az ehhez a versenyhez szükséges gazdasági alapok nagyrészt mindenkinek megvoltak. Emellett a csapattagok a Gazdasági Tanácsadó Klub (GTK) szakkollégistái is, ahol az egyetemen szerezett tudást még jobban elmélyíthetik, kipróbálhatják azt különböző gyakorlati helyzetekben. Ezzel a „csomaggal” indultak el a diákok versenyezni.
Az esettanulmány megoldására biztosított tíz nap igen kevés idő arra, hogy speciálisan tudjunk készülni a Harvard versenyére, nagyrészt arra a tudásra kellett építeni, amit az egyetemen és a GTK szakkollégiumban fel tudtak halmozni. Volt tíz intenzív nap, amelybe ráadásul a húsvéti időszak is beleesett, a diákok azalatt különböző városokban voltak, így ahogy lehetett – online kommunikációval vagy egy városba szervezett találkozókkal –, megoldották, hogy együtt dolgozzanak a megoldáson. Ami még kihívást jelentett, hogy mindezt angol nyelven kellett elkészíteni, és eddig azért többnyire magyar nyelvű versenyekre jártunk.
Györfy Lehellel és Rácz Béla-Gergellyel készítettétek fel a csapatot. Ezt a feladatkört úgy kell elképzelni, mint például egy szakdolgozat irányító tanárét?
Szász Levente: Kicsit igen. A felkészülés piramisának alapja az egyetemen szerzett tudás, és erre építjük a szakkollégiumi képzést. A GTK-t az egyetemről mi hárman, vállalati részről pedig egy képviselő, Kerezsi Miklós koordinálja. A kollégákkal folyamatosan képezzük a hallgatókat ezekre a versenyekre, tulajdonképpen olyan, mintha egy véget nem érő „szakdolgozatírásra” készítenénk fel őket. Gyakorlatorientált, valós gazdasági problémák, helyzetek megoldására tanítjuk őket.
Érdekes egyébként, hogy az esettanulmányt mint oktatási módszert a Harvard Egyetem vezette be. Az esettanulmány tulajdonképpen egy részletes leírás egy konkrét vállalat múltbeli és jelenlegi állapotáról, itt mindig adódik egy kérdés, probléma, helyzet, amit meg kell oldani. Ha nincs konkrét probléma, akkor is kérdés, hogy mit csináljon a vállalat a következő három évben ahhoz, hogy továbbra is versenyképes maradjon a piacon. Ha megvan az egyetemen szerzett megfelelő gazdasági szaktudás, akár egy első-, másodéves hallgató is jól meg tud birkózni egy ilyen esettel.
Nemcsak a szakkollégiumban, hanem a menedzsment-oktatásban is intenzíven használjuk az esettanulmányokat. Megtanuljuk az elméleti tananyagot, és szemináriumon rögtön kipróbáljuk egy konkrét vállalat esetében, hogy az adott koncepciót hogyan lehetne alkalmazni. A gyakorlatias képzés megvalósítása érdekében az egyetemen és a szakkollégiumon belül is igyekszünk szorosan együttműködni a vállalatokkal.
A közgáz magyar tagozatán például minden évben mi is megszervezzük a saját esettanulmány versenyünket, a Kolozsvári Egyetemista Esettanulmány Versenyt. Ennek keretében minden évben együttműködünk egy helyi érdekeltségű romániai céggel, amely megoldást szeretne találni egy valós vállalati problémára, kihívásra, abból elkészítünk egy esettanulmányt, és azt kiadjuk a kolozsvári hallgatóknak, akik kidolgozzák, majd egy vállalatvezetőkből álló zsűri előtt bemutatják. Ez az a pont, ahol a tanárok már háttérbe lépnek, mi csak szervezzük a versenyt, a diákok eredménye teljes mértékben attól függ, hogy a régió meghatározó vállalatvezetői, a gyakorló gazdasági szakemberek mit gondolnak a hallgatók ötleteiről.
Általában a nyertes ötletet használják fel a cégek, vagy minden csapattól csipegetnek részmegoldásokat?
Szász Levente: Jellemzően csipegetnek minden csapattól. Azt hiszem, hogy a diákoknak pontosan ez az egyik legnagyobb élmény, amikor javasolnak valamit, és a versenyen elért helyezéstől függetlenül fél év után olvashatják az újságban, hogy a vállalat megcsinálta azt, amit ők kiötlöttek. Az esettanulmányozásból így mindhárom érintett fél nyer. Mi egyetemként nyerünk azzal, hogy a képzésünkön valós, gyakorlatorientált kérdésekkel foglalkozunk, letesztelhetjük azt, hogy amit tanítunk, azt tudják-e a hallgatók valós helyzetben használni. Jó a hallgatónak is, mert még csak egyetemen tanul, de már olyan, mintha egy vállalatnál dolgozna, és valós kérdések megoldásán dolgozhat úgy, ha hibázik, annak nem lesz súlyos következménye. A vállalatok meg olyan ötleteket kaphatnak külső szemlélőktől, amelyekre lehet, hogy ők egyáltalán nem gondoltak. A vállalatok jellemzően felhasználják ezeket az ötleteket, sőt a kolozsvári versenyünkre sokszor már évekkel előre megvannak a vállalati jelentkezők, akik a következő esettanulmány témáját szeretnék szolgáltatni.
Térjünk vissza a beszélgetés apropójára, a Harvard Egyetemen szervezett versenyre. Számodra nem volt meglepő, hogy első- és másodéves diákok értek el ilyen szép eredményt? Vagy ez teljesen megszokott az egyetemen, szakkollégiumon belül?
Szász Levente: Az az örömteli, hogy tulajdonképpen lassan megszokottá válik, hogy a magyar tagozatos közgazdász hallgatók és a szakkollégisták minden évben szállítják a jó versenyeredményeket. A meglepő viszont most az volt, hogy pont a legmagasabban rangsorolt egyetem, a Harvard versenyére sikerült továbbjutni. Aztán amikor megérkeztünk a helyszínre, és élőben tapasztalhattuk meg, hogy ténylegesen milyen komoly a szakmai színvonal, igazából akkor tudatosult bennünk, hogy milyen komoly sikernek tekinthetjük ezt a továbbjutást. Nagyon erős mezőny volt, szoros versennyel, szuper prezentációkkal, nagyon jó előadókkal és tehetséges, alapos gazdasági szaktudással rendelkező egyetemi hallgatókkal.
Mit éreztetek, amikor kiderült, hogy kijutottatok a harvardi fordulóba?
Géger Gyopár: Az egész nagyon hihetetlen volt. Most először vettünk részt ilyen jellegű versenyen, így nem tudtuk, hogy pontosan mik az elvárások. Izgatottan vártuk az eredményt, aludni is alig tudtunk. Amikor kiderült, hogy továbbjutottunk, még kaotikus volt az egész. Csak igazán akkor tudatosult bennünk, amikor már kint versenyeztünk. Vártuk, hogy be tudjuk mutatni a megoldásunkat, kíváncsiak voltunk a zsűri véleményére.
Éltes Rita: Maga a várakozás egy érdekes helyzet volt, mivel három-négy napon át nem aludtam, folyton lestem éjjelente az e-maileket, soha nem érkezett semmi. Aztán utolsó nap, amikor kezdtük feladni az egészet, hajnali 5 óra körül megérkezett a meghívó. Hatalmas öröm volt, azonnal szétküldtem a hírt a családnak, barátoknak. Igazából nem is fogtuk fel, hogy attól a perctől fogva mi történik velünk. Azon kaptuk magunkat, hogy mindenki gratulál, interjúkat, TV-riportokat készítenek, mi meg nem tudtuk lereagálni. Lassan letisztult aztán nekünk is, és jött a nyomás, hogy dolgozni, teljesíteni kell. Maga a periódus sem volt a legjobb, tulajdonképpen húsvétunk sem volt, mert azalatt is dolgoztunk az eseten.
Az egészben a legnagyobb pozitívum az volt, hogy nemcsak egy sima versenyző csapattal utaztunk ki, hanem barátokként. Így az egész kaland jó hangulatban, konfliktusmentesen zajlott, pedig azért nagy volt a stressz. A verseny előtt is ezt éreztem, amikor utoljára elpróbáltuk, hogy nagyon együtt vagyunk. Jókedvűen léptünk be a terembe.
Milyennek éreztétek a mezőnyt és azon belül a ti teljesítményeteket?
Éltes Rita: Szerintem meg lehetünk elégedve a munkánkkal. Ugyanazokat a stratégiai vonalakat követtük, mint a döntős csapatok, sőt szerintünk néhány ötletünk talán kreatívabb is volt. Az angol nyelv jelentett hátrányt, mert a többiek mind anyanyelvi szinten beszélték, vagy úgy végezték az egyetemi tanulmányaikat. A prezentációs technika az, amiben fejlődnünk kell, hogy az ötleteinket élvezhető, érthető módon tudjuk átadni a zsűrinek. Ilyen szempontból nekünk a Stanford bemutatója tetszett a legjobban, nagyon profi prezentációt tartottak, rengeteg munka volt benne, és azokat az értékeket hozták, amelyekkel mi is mint csapat, vagy mint GTK azonosulni tudunk.
Géger Gyopár: Az első négy helyezett szerintem sok mindent elárul. Színvonalas verseny volt, nagyon szép megoldásokkal. Volt szerencsénk megnézni az első négy helyezett megoldását, amit a koordinátor tanárunkkal át is beszéltünk. Szerintem a mi megoldásunk tartalmilag megállta a helyét, a többi csapatéhoz hasonló ötleteink voltak, úgy éreztük, hogy jól fogtuk meg az esettanulmány lényeget. Persze van hová fejlődni, de szerintünk nincs nagy szakadék.
Hogyan zajlott konkrétan a harvardi forduló?
Szász Levente: A világ minden tájáról, de főleg Észak-Amerika vezető egyetemeiről érkezett 24 továbbjutó csapatot újabb négy csoportra osztották a selejtezők eredményei alapján. Mindegyik hatos csoportból egy-egy csapat jutott tovább a verseny nagydöntőjébe – ezek végül a New York Egyetem: Stern School of Business, a texasi Rice Egyetem, a Stanford Egyetem és a Columbiai Egyetem voltak. A házigazda Harvard egyébként nem jutott be a döntőbe, ez is jól mutatja, hogy milyen versengés lehetett a csapatok között. A feladat egy olyan növekedési stratégia kidolgozása volt egy japán multinacionális vállalat, a Shiseido számára, amellyel 2020-ra bekerülhet a világ öt legnagyobb kozmetikaipari vállalata közé.
Mind szakmailag, mind pedig a javaslatok gyakorlatorientáltságának szempontjából is kiváló prezentációkat láttunk. Azt jól lehetett látni, hogy amit javasolnak a versenyzők a vállalatnak, az akár holnaptól megvalósítható. És amiben főleg az amerikai egyetemek igazán erősek, az az, hogy mindezt hogyan adják elő és el a vállalatvezetőkből álló zsűrinek. Hogyan győzik meg őket arról, hogy amit ők mondanak, az a vállalat számára a legjobb választás.
Mi nem jutottunk be a döntőbe, de azt gondolom, óriási lehetőség volt, hogy ezekkel a csapatokkal versenyezhettünk. Egyedi lehetőség az első-, másodéves kolozsvári hallgatóknak, hogy tapasztalhatták, hogy a Harvardon és hasonló színvonalú egyetemeken milyen verseny van. Amit viszont öröm volt látni, hogy a gazdasági szaktudás – az, hogy mit javasoltunk, azt hogyan dolgoztuk ki, gazdaságilag hogyan támasztottuk alá – az egyike azon aspektusoknak, amelyben fel tudtuk venni a versenyt akár a legjobb egyetemek csapataival is. A kolozsvári csapat javaslatai sok mindenben hasonlítottak például a Stanford Egyetem csapatának megoldásához. A prezentációs anyag és a dizájn is rendben volt, viszont a magabiztos előadásmód, a meggyőződés és a zsűri meggyőzése tényleg más ezeken a nagy egyetemeken.
A meggyőződés alatt arra gondolsz, hogy hisznek abban, hogy az ő javaslatuk a legjobb?
Szász Levente: Igen, legalábbis ez látszik rajtuk. Van erre egy nagyon egyszerű példa. A bemutató után a zsűritagok kérdésekkel tesztelik le a csapatokat, mert a zsűrit tényleg az érdekli, hogy holnaptól vagy fél év múlva a gyakorlatban be tudják-e vezetni azt a megoldást, amit a csapat javasol. Tudjuk, hogy ez így zajlik, mi is alaposan készülünk erre, de mégis jobban látszott az amerikai csapatokon, hogy bárki válaszolhatna az öt csapattag közül, mert ugyanazt a választ, ugyanolyan meggyőző erővel tudná elmondani, mint bármelyik kollégája.
Gondolkodtatok azon, hogy ezt a fajta meggyőző előadástechnikát, amit az amerikai csapatokban megfigyeltetek, itthon is be kéne valahogyan vezetni, vagy ez inkább egy kulturális kérdés?
Szász Levente: Amióta hazajöttünk, én személy szerint folyamatosan azon gondolkodom, hogy látva a világ élvonalát képviselő egyetemek alapképzéses csapatainak teljesítményét, vajon mi az, amiben nekünk előre kell lépni ahhoz, hogy bármelyik évben továbbjuthassunk a Harvard versenyére. Azt mindenképpen jó volt látni, hogy a közgáz kar magyar tagozatán és a szakkollégiumban nyújtott gazdasági képzéssel már fel lehet venni a versenyt akár a legjobb egyetemekkel is.
Az előadás módja, a prezentációs készség, a színpadi előadás – mert ez egy kicsit színház is, csak nem szórakoztatni, hanem meggyőzni kell a közönséget és a zsűrit a stratégia helyességéről – részben kulturális dolog. Az amerikai diákok egy vitakörnyezetben nőnek fel, ahol mindenféle véleményeket, meglátásokat ütköztetnek. Folyamatosan úgy tanulnak, hogy meg kell védeniük a saját véleményüket, és meg kell hallgatniuk, figyelembe kell venniük a másikat is. Tulajdonképpen örültem is, hogy ebben volt nagyobb lemaradásunk az ottani csapatokhoz képest, mert ez egy olyan képesség, amit viszonylag könnyen lehet fejleszteni.
Emellett természetesen folyamatosan tisztában kell lenni a legújabb gazdasági fejleményekkel, ha holnap megjelenik egy új üzleti modell, egy új vállalkozás, egy innovatív módszer, egy másik szabályozás, akkor azt nekünk ismernünk kell. Nem lehet megállni a gazdasági szaktudás oktatásában sem, folyamatosan fejlődni kell, de azt hiszem, a feltételek adottak ahhoz, hogy tarthassuk a lépést.
Az extracurriculáris tevékenységek bizonyára rengeteg időt és energiát emésztenek fel a mindennapjaidban. Lehet azt mondani, hogy ezekért a sikeres pillanatokért megéri a befektetés?
Szász Levente: Részben igen. Felkészítő tanárként elkísérni egy csapatot egy Harvard Egyetem versenyére nyilván egy komoly visszaigazolása annak a munkának, amit az egyetemen és a GTK-ban végzünk. De általánosságban azt mondhatnám, hogy nem a versenyeken elért eredmény az egyetlen jó megerősítés. Ugyanígy elégtétel végigkövetni a hallgatóink fejlődését, hogy ki honnan indul, és milyen szintre jut el három év alapképzés és két év mesteri után, vagy visszaemlékezni arra, hogy még kisdiákként érkezett az egyetemre, és gyakorlatilag a gazdasági élet kihívásaira készen álló üzletemberként végez a mesterin. Minden egyes egyéni fejlődésnek mi oktatók is a részesei vagyunk, és ezért biztosan megéri ebben a szakmában dolgozni.
Mit tanultatok ebből az egész nemzetközi tapasztalatból?
Éltes Rita: Közhelyesen: a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Az egész – számomra legalábbis – egy visszaigazolás volt, hogy amit mi itthon Kolozsváron csinálunk, az igenis megállja a helyét ilyen szinten is, és kevés választ el attól, hogy jövőre esetleg mi is döntősek legyünk.
Géger Gyopár: Teljesen más a verseny stílusa kint, mint amihez mi hozzá vagyunk szokva. Ha majd még kijutunk ilyen színvonalú versenyekre, akkor jobban tudunk majd alkalmazkodni. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy lehetőségünk volt részt venni, nagyon sokat tapasztaltunk. Megéreztük, hogy mik a hiányosságaink, amelyeken mindenképp javítani fogunk, hiszen szeretnénk még nemzetközi versenyeken részt venni.
Tasi Annabella / maszol.ro
2017. május 6.
Az elvándorlás képlékeny valósága
„Csak becsült adatok vannak a romániai kitelepülőkről, így a szakemberek számára is nehéz megfogni ezt a valóságot” – állítja Horváth István szociológus, egyetemi tanár. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője szerint az elvándorlás társadalmi-gazdasági hatásai már most érzékelhetők, bizonyos falvaknak az elöregedése és az egyes szektorok munkaerőhiánya egyre látványosabb, de hosszú távon a nyugdíjrendszer is megsínyli az exodust. Mivel sokan magyar állampolgárként szerepelnek a kimutatásokban, az erdélyi magyarok esetében nehezebb nyomon követni a folyamatot.
– Vannak pontos adatok arról, hogy hány román állampolgár él külföldön? – Arról, hogy mennyi romániai él külföldön, nincs, csak arról, hányan vannak bejegyezve, hogy külföldön tartózkodhatnak. Különböző országokba belépve tartózkodási engedélyt kell szerezniük, be kell jelentkezniük a lakossági nyilvántartóba, ha három hónapnál hosszabb időre mennek akár munkavégzés, akár rokonlátogatás céljából. Arról vannak adatok, hogy hol hány román állampolgárt jegyeznek be egy évben, és ezt hányan újítják meg. De arról, hogy pontosan hányan mennek ki, és mennyit maradnak, nincs. Tehát hozzávetőleges adatok vannak, melyekkel a nagyságrendeket meg tudjuk becsülni. A becsült szám jelenleg 3,8 millió. – Ezek szerint azokat, akik pár hónapot dolgoznak külföldön, visszajönnek, majd újra kimennek, nem is tartják nyilván? – Az idénymunkát csak akkor lehet követni, ha szervezeten keresztül történik. Ezeket az európai statisztikai hivatal nem jegyzi, szerinte nem számítanak „bevándorlónak”. Az Eurostat szerint bevándorló az, aki egy évnél hosszabb ideig tartózkodik egy adott ország területén. Vannak országok, melyek jelzik, hány idénymunkás fordult meg náluk – aki 3–9 hónapot dolgozott –, de ez nem feltétlenül jelenik meg az Eurostat statisztikáiban. – Mi a helyzet a külföldön született gyerekekkel, róluk van pontos kimutatás? – Ezt jobban lehet követni, ugyanis a külföldön született gyereket, ha az egyik szülő nem az illető ország állampolgára, be kell jegyezni a román konzulátuson ahhoz, hogy utána haza lehessen hozni. És általában bejegyzik, mert ha elmulasztják, annak negatív következményei vannak. A külügyminisztériumnak naprakész adatai lehetnek erről. – Mivel magyarázható a román állam és az európai statisztikai hivatal, az Eurostat adatai közötti eltérés? – Nem egyértelmű, mit jelent az, hogy kivándorolt, ugyanis különbözik a román állam és az Eurostat meghatározása. A román állam szerint kivándorolt az a személy, aki az állandó lakhelyét külföldre helyezte. Az Eurostat szerint bevándorló az, aki egy évnél hosszabb ideig tartózkodik ott. A meghatározásbeli különbség okán nehéz megfogni ezt a valóságot. Minek tekinthető az, aki két éve él Angliában, és ott születik gyereke? Haza fog térni, nem fog? Az Eurostat szerint bevándorló Angliában, a román hatóságok szerint nem biztos, hogy kivándorló, hiszen nem biztos, hogy az állandó lakhelyét áthelyezte. Ha megteszi, az egy gesztus. Akkor olyan változások történtek az életében, melyek után már ottani lakosnak tekinti magát. Tehát egy képlékeny valósággal állunk szemben. Vannak számok, amelyekhez tudunk viszonyulni, de hogy azon belül mi van, nehéz megfogni. – Vannak elemzések arról, hogy az elvándorlás hatására demográfiailag hogyan változik a romániai társadalom? – Elemzések vannak. Tudjuk, hogy 2002-ben kezdődött, és 2007-ben nagyon megnőtt a termékeny korosztályok kivándorlása. Később beindult egy szekunder kivándorlás, hozzátartozók, szülők is kimentek, de ez a kategória demográfiailag nem termékeny. A 3,8 millió kivándorlónak a zöme a termékeny, fiatal korosztályhoz tartozik, így gyerekeik nem itthon születnek meg. Valamennyien közülük visszajönnek – ezt indirekt módon tudjuk követni, ha az iskolába beíratják, és problémák vannak, mert nem tud jól románul. De nagyon kis szeletet látunk ebből is, így nem tudunk következtetni. Nagyon nehéz megfogni ezt a jelenséget. Ami biztos, hogy a 3,8 millió kintlevőség zöme termékeny korú, fiatal, és ez jelentősen csökkenti az itthon született gyerekek számát.
– Mennyire lehet már látni ennek a jelenségnek a társadalmi-gazdasági hatásait? – Bizonyos értelemben lehet látni, de gyakorlatilag nincs amit kezdeni a számokkal. A legutóbbi népszámlálás ugyanis regisztrálta mindazokat, akik nem váltottak állandó lakhelyet, így ezek alapján nagyon nehéz bármilyen típusú számítást végezni. Nem tudjuk, hogy a népszámláláskor nyilvántartottak közül hányan vannak ténylegesen itthon jelen pillanatban, a regisztrált és a valós számok között van némi eltérés. Másodsorban a munkaerőpiacon is látni a hatást: elkezdődött egy olyan típusú munkaerőhiány, mely bizonyos szektorokban inkább megnyilvánul. A vendéglátó- és szállodaiparban jelentős, mivel ezekre a szakemberekre nagy a kereslet különböző célországokban. De problémák vannak az infrastrukturális beruházások, az autópálya-építés terén is. – Milyen hosszú távú társadalmi és gazdasági hatások várhatók? – A hatásait próbáltuk elemezni, én is részt vettem egy ilyen nemzetközi projektben. Ami látványos kezd lenni: bizonyos falvak elöregedése, elszegényedése. Egyre több az olyan település, ahol a középkorú népesség hiányzik, csak öregek vannak. Ehhez hozzátartozik az infrastrukturális elszegényedés is: megszűnnek a beszállító vállalatok, mert már nem kifizetődő, az egészségügyi ellátás, a gyerekszám csökkenése miatt az iskola fenntarthatósága is problémás. A nyugdíjrendszer fenntartása is gondot jelent, hiszen egyre kevesebb a befizető. Az 1967–68-ban születtek kiemelkedő számot jelentenek, így tíz év múlva ugrásszerűen meg fog nőni azok száma, akik nyugdíjba vonulnak, ami jelentős megterhelést jelent majd. Kérdéses, hogy a fakultatív magánnyugdíj rendszerével hogyan lehet majd a pótolni a kiesést. – A kormány intézkedései, például, hogy a közszférában növelik a béreket, mennyire jelenthetnek visszatartó erőt a jövőben? – Egyre inkább olyan fiatalok mennek el, akik itthon soha nem vállaltak munkát. A problémát lassan az jelenti, hogy a munkaerőpiacra beilleszkedő rétegek inkább kint keresnek állást. Mert a hazai munkaerőpiac nagyon gyenge minőségű munkát kínál, a magánszféra nem jelent hosszú távú stabilitást. Egyre többen félig feketén kapják a fizetést, a munkahelyek minősége romlik. Így egyre vonzóbbak a stabilitást, biztonságot nyújtó külföldi lehetőségek. A közszférában történő változások kevésbé mérvadóak, kevesen vannak, akik ide irányulnának, az emberek inkább kilépnek. De a közszféra megerősítése is számít, hiszen egy felmérésből tudom, hogy a tanítók elmennek külföldre dolgozni idénymunkásként. Ez jelentős probléma a tanügyi vagy az egészségügyi rendszer működtetésében. A közszférában történő változások is érintenek bizonyos réteget, de nem a tömeget. Azoknak, akik most lépnek be a munkaerőpiacra vagy van munkahelyük, de a helyzetük nem stabil, olyan intézkedések kellenének, mint a minimálbér növelése. Sokkal nagyobb stabilizáció és perspektivikus megerősítés szükséges, a jelenlegi intézkedések csak részben, nagyon kis mértékben támogatják az itthonmaradást. Ugyanakkor a szívóhatás is egyre inkább növekedni fog. A nyugati országokban lassan nyugdíjba mennek azok a generációk, melyek a II. világháború utáni bébibummot képviselték, így bizonyos szektorokban megnő a munkaerőigény. Akármennyire próbálták a migránsokkal pótolni, ez még nem perspektivikus, és kérdéses, hogy mennyire sikeres. Még mindig van egy munkaerőpiaci igény Nyugaton, és még mindig le vagyunk maradva nemcsak a bérezést, hanem a munkahelyek biztonsága és a perspektivikus alkalmazás jegyében történő tervezést illetően, így nagy valószínűséggel középtávon, 10–15 évig még fennmarad ez a jelenség.
– Lehet tudni, hogy a különböző régiókban hogyan alakul a kitelepülők aránya? – Vannak hozzávetőleges adatok. Vannak régiók, melyek viszonylagos stabilitásnak örvendenek. Bár onnan is jelentős az elvándorlás, a belső vándorlásból nyernek. Ilyen Bukarest és Kolozsvár, a Bánság, Dél-Erdélyben Nagyszeben és Brassó, illetve Konstanca. Kevésbé élik át az általános népességfogyást, eléggé stabil növekedést mutatnak. Vannak régiók, ahol mind a kivándorlás, mind az országon belüli elvándorlás nagyon nagy. Ilyen Moldova észak-keleti része, és a déli részből Teleorman, Ialomiţa. Erdélyben közepes szinten helyezkednek el a székely megyék. Veszteségek vannak, de nincsenek olyan rossz helyzetben, mint a felsoroltak. – Mennyire változnak ezek a tendenciák az erdélyi magyarság esetében? – Az erdélyi magyarság szempontjából van két érdekesség. Egyrészt az erdélyi, főleg a székelyföldi magyarság később kezdett el bekapcsolódni abba az elvándorlási hullámba, hogy hosszú és bizonytalan távú bevándorlónak számítson. 2002-ben még a Magyarország vagy Nyugat irányú alkalmi, időszakos munka jelentette a tipikus elvándorlást. Most már növekszik azok aránya, akik a romániai átlagnak megfelelően viselkednek. De még mindig picit le vagyunk maradva, mert sokkal később kezdődött a folyamat. Székelyföldön azonban intézményesült az időszakos munkavállalás, a visszatérő migránsok rendszere, akik évi 3–9 hónapot töltenek külföldön. Itt kisebb számban, de Dél-Erdélyben és Erdély más részein különböző román hálózatokhoz kapcsolódva a magyarok is ugyanolyan arányba vándorolnak ki, mint a többség. – Tekintve, hogy a folyamat később kezdődött, megtörténhet, hogy a jövőben tetőzni fog, és ugyanaz a tendencia fog érvényesülni, mint a többségnél? – Nem kizárható, hogy hosszú távon kiegyenlítődik. Mindenféle statisztikai spekulációk vannak arra, hogy ezt kövessük, ugyanis mivel az erdélyi magyarok többsége magyar állampolgár is, ekként szerepel különböző országok statisztikáiban, egyre nehezebb. Más módszerekkel, közvélemény-kutatásokkal, más típusú adatfelvétellel próbálkozunk. Készítettünk pár ilyen kutatást, a legutóbbi adatok fel sincsenek dolgozva. Ezek alapján mondtam az általános trendeket. Rákérdeztünk arra is, hogy a családból, a háztartásból vannak-e kint élők, de ez is egyre nehezebb. A háztartás már nem jó viszonyítási egység, ugyanis sokan vannak, akik nem tartoznak ilyen közösséghez. Például Németországban él és dolgozik, valamilyen itthoni lakcímen be van jelentve, de a házat már eladták, vagy bérbe adták.
– Az utóbbi időben főleg a székelyföldi önkormányzatok tettek kísérletet arra, hogy hazacsalogassák a külföldön dolgozókat, vagy legalább az itthoniakat rávegyék, hogy ne menjenek el. Mennyire sikeresek ezek a kezdeményezések? – Két ilyen kísérletet ismerek, mivel megkerestek, és adatokat, tanácsot kértek. Itt a célközönség egyértelmű volt: informatikai klasztereket felépíteni, és megpróbálni visszavonzani azokat, akiknek van hálózatteremtő kapacitásuk, vagy a tapasztalt munkaerőt megszólítani, visszavonzani. Ezeknek van realitása, kérdéses, hogy tömegek esetében mennyire lehetséges. Hiszen itt többről is szó van, például az első lakhelyteremtés. Nagyon jól tudjuk, hogy Romániában az ilyen típusú közpolitikák nem elég jók, és az önkormányzatoknak nincs elegendő forrása. Vannak kezdeményezések, amelyek rövid- vagy középtávon egy réteget vissza tudnak vonzani, de ez nem fog tömegeket jelenteni. – Európai szinten van követendő példa? – Vannak példák, Lengyelországban már jelentős, tömeges visszatérés jellemző, holott Románia után a legtöbb kivándorlót kibocsátó ország volt. Nálunk is elképzelhető ez, csak kérdés, hogy az elvándorlásra vonatkozóan lehet-e közpolitikákat csinálni, vagy ez teljesen a munkaerőpiaci kereslettől függ. Olyan európai országot, ahol az állami, önkormányzati közpolitikák hatására történt volna tömeges visszavándorlás, nem ismerek, olyat, ahol a munkaerőpiaci változások hatására történt viszont igen.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
„Csak becsült adatok vannak a romániai kitelepülőkről, így a szakemberek számára is nehéz megfogni ezt a valóságot” – állítja Horváth István szociológus, egyetemi tanár. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője szerint az elvándorlás társadalmi-gazdasági hatásai már most érzékelhetők, bizonyos falvaknak az elöregedése és az egyes szektorok munkaerőhiánya egyre látványosabb, de hosszú távon a nyugdíjrendszer is megsínyli az exodust. Mivel sokan magyar állampolgárként szerepelnek a kimutatásokban, az erdélyi magyarok esetében nehezebb nyomon követni a folyamatot.
– Vannak pontos adatok arról, hogy hány román állampolgár él külföldön? – Arról, hogy mennyi romániai él külföldön, nincs, csak arról, hányan vannak bejegyezve, hogy külföldön tartózkodhatnak. Különböző országokba belépve tartózkodási engedélyt kell szerezniük, be kell jelentkezniük a lakossági nyilvántartóba, ha három hónapnál hosszabb időre mennek akár munkavégzés, akár rokonlátogatás céljából. Arról vannak adatok, hogy hol hány román állampolgárt jegyeznek be egy évben, és ezt hányan újítják meg. De arról, hogy pontosan hányan mennek ki, és mennyit maradnak, nincs. Tehát hozzávetőleges adatok vannak, melyekkel a nagyságrendeket meg tudjuk becsülni. A becsült szám jelenleg 3,8 millió. – Ezek szerint azokat, akik pár hónapot dolgoznak külföldön, visszajönnek, majd újra kimennek, nem is tartják nyilván? – Az idénymunkát csak akkor lehet követni, ha szervezeten keresztül történik. Ezeket az európai statisztikai hivatal nem jegyzi, szerinte nem számítanak „bevándorlónak”. Az Eurostat szerint bevándorló az, aki egy évnél hosszabb ideig tartózkodik egy adott ország területén. Vannak országok, melyek jelzik, hány idénymunkás fordult meg náluk – aki 3–9 hónapot dolgozott –, de ez nem feltétlenül jelenik meg az Eurostat statisztikáiban. – Mi a helyzet a külföldön született gyerekekkel, róluk van pontos kimutatás? – Ezt jobban lehet követni, ugyanis a külföldön született gyereket, ha az egyik szülő nem az illető ország állampolgára, be kell jegyezni a román konzulátuson ahhoz, hogy utána haza lehessen hozni. És általában bejegyzik, mert ha elmulasztják, annak negatív következményei vannak. A külügyminisztériumnak naprakész adatai lehetnek erről. – Mivel magyarázható a román állam és az európai statisztikai hivatal, az Eurostat adatai közötti eltérés? – Nem egyértelmű, mit jelent az, hogy kivándorolt, ugyanis különbözik a román állam és az Eurostat meghatározása. A román állam szerint kivándorolt az a személy, aki az állandó lakhelyét külföldre helyezte. Az Eurostat szerint bevándorló az, aki egy évnél hosszabb ideig tartózkodik ott. A meghatározásbeli különbség okán nehéz megfogni ezt a valóságot. Minek tekinthető az, aki két éve él Angliában, és ott születik gyereke? Haza fog térni, nem fog? Az Eurostat szerint bevándorló Angliában, a román hatóságok szerint nem biztos, hogy kivándorló, hiszen nem biztos, hogy az állandó lakhelyét áthelyezte. Ha megteszi, az egy gesztus. Akkor olyan változások történtek az életében, melyek után már ottani lakosnak tekinti magát. Tehát egy képlékeny valósággal állunk szemben. Vannak számok, amelyekhez tudunk viszonyulni, de hogy azon belül mi van, nehéz megfogni. – Vannak elemzések arról, hogy az elvándorlás hatására demográfiailag hogyan változik a romániai társadalom? – Elemzések vannak. Tudjuk, hogy 2002-ben kezdődött, és 2007-ben nagyon megnőtt a termékeny korosztályok kivándorlása. Később beindult egy szekunder kivándorlás, hozzátartozók, szülők is kimentek, de ez a kategória demográfiailag nem termékeny. A 3,8 millió kivándorlónak a zöme a termékeny, fiatal korosztályhoz tartozik, így gyerekeik nem itthon születnek meg. Valamennyien közülük visszajönnek – ezt indirekt módon tudjuk követni, ha az iskolába beíratják, és problémák vannak, mert nem tud jól románul. De nagyon kis szeletet látunk ebből is, így nem tudunk következtetni. Nagyon nehéz megfogni ezt a jelenséget. Ami biztos, hogy a 3,8 millió kintlevőség zöme termékeny korú, fiatal, és ez jelentősen csökkenti az itthon született gyerekek számát.
– Mennyire lehet már látni ennek a jelenségnek a társadalmi-gazdasági hatásait? – Bizonyos értelemben lehet látni, de gyakorlatilag nincs amit kezdeni a számokkal. A legutóbbi népszámlálás ugyanis regisztrálta mindazokat, akik nem váltottak állandó lakhelyet, így ezek alapján nagyon nehéz bármilyen típusú számítást végezni. Nem tudjuk, hogy a népszámláláskor nyilvántartottak közül hányan vannak ténylegesen itthon jelen pillanatban, a regisztrált és a valós számok között van némi eltérés. Másodsorban a munkaerőpiacon is látni a hatást: elkezdődött egy olyan típusú munkaerőhiány, mely bizonyos szektorokban inkább megnyilvánul. A vendéglátó- és szállodaiparban jelentős, mivel ezekre a szakemberekre nagy a kereslet különböző célországokban. De problémák vannak az infrastrukturális beruházások, az autópálya-építés terén is. – Milyen hosszú távú társadalmi és gazdasági hatások várhatók? – A hatásait próbáltuk elemezni, én is részt vettem egy ilyen nemzetközi projektben. Ami látványos kezd lenni: bizonyos falvak elöregedése, elszegényedése. Egyre több az olyan település, ahol a középkorú népesség hiányzik, csak öregek vannak. Ehhez hozzátartozik az infrastrukturális elszegényedés is: megszűnnek a beszállító vállalatok, mert már nem kifizetődő, az egészségügyi ellátás, a gyerekszám csökkenése miatt az iskola fenntarthatósága is problémás. A nyugdíjrendszer fenntartása is gondot jelent, hiszen egyre kevesebb a befizető. Az 1967–68-ban születtek kiemelkedő számot jelentenek, így tíz év múlva ugrásszerűen meg fog nőni azok száma, akik nyugdíjba vonulnak, ami jelentős megterhelést jelent majd. Kérdéses, hogy a fakultatív magánnyugdíj rendszerével hogyan lehet majd a pótolni a kiesést. – A kormány intézkedései, például, hogy a közszférában növelik a béreket, mennyire jelenthetnek visszatartó erőt a jövőben? – Egyre inkább olyan fiatalok mennek el, akik itthon soha nem vállaltak munkát. A problémát lassan az jelenti, hogy a munkaerőpiacra beilleszkedő rétegek inkább kint keresnek állást. Mert a hazai munkaerőpiac nagyon gyenge minőségű munkát kínál, a magánszféra nem jelent hosszú távú stabilitást. Egyre többen félig feketén kapják a fizetést, a munkahelyek minősége romlik. Így egyre vonzóbbak a stabilitást, biztonságot nyújtó külföldi lehetőségek. A közszférában történő változások kevésbé mérvadóak, kevesen vannak, akik ide irányulnának, az emberek inkább kilépnek. De a közszféra megerősítése is számít, hiszen egy felmérésből tudom, hogy a tanítók elmennek külföldre dolgozni idénymunkásként. Ez jelentős probléma a tanügyi vagy az egészségügyi rendszer működtetésében. A közszférában történő változások is érintenek bizonyos réteget, de nem a tömeget. Azoknak, akik most lépnek be a munkaerőpiacra vagy van munkahelyük, de a helyzetük nem stabil, olyan intézkedések kellenének, mint a minimálbér növelése. Sokkal nagyobb stabilizáció és perspektivikus megerősítés szükséges, a jelenlegi intézkedések csak részben, nagyon kis mértékben támogatják az itthonmaradást. Ugyanakkor a szívóhatás is egyre inkább növekedni fog. A nyugati országokban lassan nyugdíjba mennek azok a generációk, melyek a II. világháború utáni bébibummot képviselték, így bizonyos szektorokban megnő a munkaerőigény. Akármennyire próbálták a migránsokkal pótolni, ez még nem perspektivikus, és kérdéses, hogy mennyire sikeres. Még mindig van egy munkaerőpiaci igény Nyugaton, és még mindig le vagyunk maradva nemcsak a bérezést, hanem a munkahelyek biztonsága és a perspektivikus alkalmazás jegyében történő tervezést illetően, így nagy valószínűséggel középtávon, 10–15 évig még fennmarad ez a jelenség.
– Lehet tudni, hogy a különböző régiókban hogyan alakul a kitelepülők aránya? – Vannak hozzávetőleges adatok. Vannak régiók, melyek viszonylagos stabilitásnak örvendenek. Bár onnan is jelentős az elvándorlás, a belső vándorlásból nyernek. Ilyen Bukarest és Kolozsvár, a Bánság, Dél-Erdélyben Nagyszeben és Brassó, illetve Konstanca. Kevésbé élik át az általános népességfogyást, eléggé stabil növekedést mutatnak. Vannak régiók, ahol mind a kivándorlás, mind az országon belüli elvándorlás nagyon nagy. Ilyen Moldova észak-keleti része, és a déli részből Teleorman, Ialomiţa. Erdélyben közepes szinten helyezkednek el a székely megyék. Veszteségek vannak, de nincsenek olyan rossz helyzetben, mint a felsoroltak. – Mennyire változnak ezek a tendenciák az erdélyi magyarság esetében? – Az erdélyi magyarság szempontjából van két érdekesség. Egyrészt az erdélyi, főleg a székelyföldi magyarság később kezdett el bekapcsolódni abba az elvándorlási hullámba, hogy hosszú és bizonytalan távú bevándorlónak számítson. 2002-ben még a Magyarország vagy Nyugat irányú alkalmi, időszakos munka jelentette a tipikus elvándorlást. Most már növekszik azok aránya, akik a romániai átlagnak megfelelően viselkednek. De még mindig picit le vagyunk maradva, mert sokkal később kezdődött a folyamat. Székelyföldön azonban intézményesült az időszakos munkavállalás, a visszatérő migránsok rendszere, akik évi 3–9 hónapot töltenek külföldön. Itt kisebb számban, de Dél-Erdélyben és Erdély más részein különböző román hálózatokhoz kapcsolódva a magyarok is ugyanolyan arányba vándorolnak ki, mint a többség. – Tekintve, hogy a folyamat később kezdődött, megtörténhet, hogy a jövőben tetőzni fog, és ugyanaz a tendencia fog érvényesülni, mint a többségnél? – Nem kizárható, hogy hosszú távon kiegyenlítődik. Mindenféle statisztikai spekulációk vannak arra, hogy ezt kövessük, ugyanis mivel az erdélyi magyarok többsége magyar állampolgár is, ekként szerepel különböző országok statisztikáiban, egyre nehezebb. Más módszerekkel, közvélemény-kutatásokkal, más típusú adatfelvétellel próbálkozunk. Készítettünk pár ilyen kutatást, a legutóbbi adatok fel sincsenek dolgozva. Ezek alapján mondtam az általános trendeket. Rákérdeztünk arra is, hogy a családból, a háztartásból vannak-e kint élők, de ez is egyre nehezebb. A háztartás már nem jó viszonyítási egység, ugyanis sokan vannak, akik nem tartoznak ilyen közösséghez. Például Németországban él és dolgozik, valamilyen itthoni lakcímen be van jelentve, de a házat már eladták, vagy bérbe adták.
– Az utóbbi időben főleg a székelyföldi önkormányzatok tettek kísérletet arra, hogy hazacsalogassák a külföldön dolgozókat, vagy legalább az itthoniakat rávegyék, hogy ne menjenek el. Mennyire sikeresek ezek a kezdeményezések? – Két ilyen kísérletet ismerek, mivel megkerestek, és adatokat, tanácsot kértek. Itt a célközönség egyértelmű volt: informatikai klasztereket felépíteni, és megpróbálni visszavonzani azokat, akiknek van hálózatteremtő kapacitásuk, vagy a tapasztalt munkaerőt megszólítani, visszavonzani. Ezeknek van realitása, kérdéses, hogy tömegek esetében mennyire lehetséges. Hiszen itt többről is szó van, például az első lakhelyteremtés. Nagyon jól tudjuk, hogy Romániában az ilyen típusú közpolitikák nem elég jók, és az önkormányzatoknak nincs elegendő forrása. Vannak kezdeményezések, amelyek rövid- vagy középtávon egy réteget vissza tudnak vonzani, de ez nem fog tömegeket jelenteni. – Európai szinten van követendő példa? – Vannak példák, Lengyelországban már jelentős, tömeges visszatérés jellemző, holott Románia után a legtöbb kivándorlót kibocsátó ország volt. Nálunk is elképzelhető ez, csak kérdés, hogy az elvándorlásra vonatkozóan lehet-e közpolitikákat csinálni, vagy ez teljesen a munkaerőpiaci kereslettől függ. Olyan európai országot, ahol az állami, önkormányzati közpolitikák hatására történt volna tömeges visszavándorlás, nem ismerek, olyat, ahol a munkaerőpiaci változások hatására történt viszont igen.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. május 7.
Winkler szerint mérföldkő a szórvány számára a zilahi kongresszus
Az RMDSZ zilahi kongresszusa mérföldkő a szórvány számára, ugyanis alapszabályzatban rögzítenének egy olyan alapelvet, amely az erdélyi magyar közösség belső szolidaritását erősíti, emelte ki politikai tájékoztatójában Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki pénteken a Vajdahunyadi RMDSZ tisztújító gyűlésén vett részt. "Szórványpolitikus először 2012-ben kapott bejutó helyet a székelyföldi parlamenti képviselőjelöltek listáján, majd 2016-ban a Szeben megyei képviselőjelölt indulhatott bejutó helyen Székelyföldön úgy, hogy a teljes szórványközösség ügyét felkarolja és képviseli a bukaresti törvényhozásban. Bízok abban, hogy a zilahi kongresszuson a résztvevő küldöttek támogatni fogják szavazataikkal azt a javaslatot, melyet az SZKT legutóbbi ülésén elfogadott: az RMDSZ parlamenti listáin rotációs alapon mindig biztos bejutó helyen szerepel egy olyan jelölt, aki szórványmegyéből származik és emiatt soha nem juthatna be megyei listán a parlamentbe" – magyarázta Winkler Gyula. Véleménye szerint ennek az alapelvnek az alapszabályzatba emelése az erdélyi magyarság demográfiai valóságát tükrözi. "Alapvetően három élethelyzet jellemző az erdélyi magyarságra: vannak, akik tömbben élnek Székelyföldön és a Partium egy részén, vannak, akik interetnikus környezetben és vannak, akik szórványvidéken, ahol alig pár százalékos a demográfiai arányunk és emiatt nemcsak a parlamenti képviselet elérhetetlen, de még az önkormányzati jelenlétet is nagy nehézségek árán tudjuk megtartani. A siker receptje a szolidaritás, a közösség összetartása. Mérföldkőnek tartom, hogy ez az elv bekerül az RMDSZ alapszabályzatába" – mondta az EP-képviselő. Mint fogalmazott, az RMDSZ iránymutató kongresszust tart Zilahon, a tét az alapszabályzat és a program módosítása mellett a következő két év prioritásainak meghatározása. "Ki kell jelölni azt az utat, amelyen haladni szeretnénk, figyelembe véve közösségünk célkitűzéseit, az országos és kárpát-medencei helyzetet. Tudatosítanunk kell, hogy egyre több az előttünk álló kihívás, erősödik a közösségünkre nehezedő nyomás, mindez összefügg azzal is, hogy Románia a százéves évfordulóra készül, és a nemzetállami reflexek minduntalan felszínre törnek. Ez pedig különösen a szórványban jelent nagy kihívást" – hangsúlyozta Winkler Gyula, kiemelve, hogy nemcsak a hazai, de az európai törekvések irányvonalát is megvitatja a kongresszus. "Legfontosabb tervünk az RMDSZ által öt évvel ezelőtt elindított kisebbségi polgári kezdeményezéshez kötődő aláírásgyűjtés megszervezése. Legkevesebb hét országban egy millió aláírást kell összegyűjtenünk, az RMDSZ célkitűzése, hogy Erdélyben legalább kétszázezren támogassák aláírásukkal a Minority Safe Pack-et. Ebből a kampányból a szórvány is kiveszi részét, sőt olyan feladat is van, amelyben épp nekünk kell az élen járni: a többségi nemzet megszólítása. Meg kell keresnünk azokat, akik a román közösségből egyetértenek az egyenjogúsággal, jogérvényesítési erőfeszítéseinkkel és fel kell kérnünk őket, hogy aláírásukkal járuljanak hozzá a kisebbségi polgári kezdeményezés sikeréhez" – vázolta Winkler Gyula. A vajdahunyadi RMDSZ tisztújító gyűlésén Kofity Zoltán elnök tartott tevékenységi beszámolót. A választáson két jelölt méretkezett meg, Kofity Zoltán és Ferenczi István vállalkozó, volt helyi tanácsos. A titkos szavazás eredményeként a következő két évben Ferenczi István látja el a Vajdahunyadi RMDSZ elnöki tisztségét. A tisztújító gyűlésen megszavazták a 15 tagú választmányt is. (közlemény) Transindex.ro
Az RMDSZ zilahi kongresszusa mérföldkő a szórvány számára, ugyanis alapszabályzatban rögzítenének egy olyan alapelvet, amely az erdélyi magyar közösség belső szolidaritását erősíti, emelte ki politikai tájékoztatójában Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, aki pénteken a Vajdahunyadi RMDSZ tisztújító gyűlésén vett részt. "Szórványpolitikus először 2012-ben kapott bejutó helyet a székelyföldi parlamenti képviselőjelöltek listáján, majd 2016-ban a Szeben megyei képviselőjelölt indulhatott bejutó helyen Székelyföldön úgy, hogy a teljes szórványközösség ügyét felkarolja és képviseli a bukaresti törvényhozásban. Bízok abban, hogy a zilahi kongresszuson a résztvevő küldöttek támogatni fogják szavazataikkal azt a javaslatot, melyet az SZKT legutóbbi ülésén elfogadott: az RMDSZ parlamenti listáin rotációs alapon mindig biztos bejutó helyen szerepel egy olyan jelölt, aki szórványmegyéből származik és emiatt soha nem juthatna be megyei listán a parlamentbe" – magyarázta Winkler Gyula. Véleménye szerint ennek az alapelvnek az alapszabályzatba emelése az erdélyi magyarság demográfiai valóságát tükrözi. "Alapvetően három élethelyzet jellemző az erdélyi magyarságra: vannak, akik tömbben élnek Székelyföldön és a Partium egy részén, vannak, akik interetnikus környezetben és vannak, akik szórványvidéken, ahol alig pár százalékos a demográfiai arányunk és emiatt nemcsak a parlamenti képviselet elérhetetlen, de még az önkormányzati jelenlétet is nagy nehézségek árán tudjuk megtartani. A siker receptje a szolidaritás, a közösség összetartása. Mérföldkőnek tartom, hogy ez az elv bekerül az RMDSZ alapszabályzatába" – mondta az EP-képviselő. Mint fogalmazott, az RMDSZ iránymutató kongresszust tart Zilahon, a tét az alapszabályzat és a program módosítása mellett a következő két év prioritásainak meghatározása. "Ki kell jelölni azt az utat, amelyen haladni szeretnénk, figyelembe véve közösségünk célkitűzéseit, az országos és kárpát-medencei helyzetet. Tudatosítanunk kell, hogy egyre több az előttünk álló kihívás, erősödik a közösségünkre nehezedő nyomás, mindez összefügg azzal is, hogy Románia a százéves évfordulóra készül, és a nemzetállami reflexek minduntalan felszínre törnek. Ez pedig különösen a szórványban jelent nagy kihívást" – hangsúlyozta Winkler Gyula, kiemelve, hogy nemcsak a hazai, de az európai törekvések irányvonalát is megvitatja a kongresszus. "Legfontosabb tervünk az RMDSZ által öt évvel ezelőtt elindított kisebbségi polgári kezdeményezéshez kötődő aláírásgyűjtés megszervezése. Legkevesebb hét országban egy millió aláírást kell összegyűjtenünk, az RMDSZ célkitűzése, hogy Erdélyben legalább kétszázezren támogassák aláírásukkal a Minority Safe Pack-et. Ebből a kampányból a szórvány is kiveszi részét, sőt olyan feladat is van, amelyben épp nekünk kell az élen járni: a többségi nemzet megszólítása. Meg kell keresnünk azokat, akik a román közösségből egyetértenek az egyenjogúsággal, jogérvényesítési erőfeszítéseinkkel és fel kell kérnünk őket, hogy aláírásukkal járuljanak hozzá a kisebbségi polgári kezdeményezés sikeréhez" – vázolta Winkler Gyula. A vajdahunyadi RMDSZ tisztújító gyűlésén Kofity Zoltán elnök tartott tevékenységi beszámolót. A választáson két jelölt méretkezett meg, Kofity Zoltán és Ferenczi István vállalkozó, volt helyi tanácsos. A titkos szavazás eredményeként a következő két évben Ferenczi István látja el a Vajdahunyadi RMDSZ elnöki tisztségét. A tisztújító gyűlésen megszavazták a 15 tagú választmányt is. (közlemény) Transindex.ro
2017. május 7.
Ahol mindenki találhatott kedvére való könyvet
Csíkszeredának és környékének szüksége van egy ilyen rendezvényre – fogalmazódott meg a II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron a látogatók, kiadók és szervezők részéről. A vásárt csütörtöktől vasárnapig lehetett látogatni a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában.
Harminchat romániai és magyarországi kiadó és könyvterjesztő kínálta a könyveit az Expo-Har, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Hargita megye tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ által második alkalommal megszervezett vásáron. Míg a tavaly a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották, ebben az évben az Erőss Zsolt Arénába költöztették a rendezvényt. „A mai világban, amikor mindenki temeti a nyomtatott könyvet, és arról beszélnek, hogy az emberek nem olvasnak, határozottan állítom, hogy ez nem igaz. És ezt a régiót is fel kéne zárkóztatni ezen a téren, hiszen megvan az igény a vásárra. A gazdasági oldal sem mellőzendő, jó az időpont, következnek a kicsengetések, ajándékot lehet vásárolni, ugyanis egy ilyen vásáron fontos, hogy jelentős árengedmények vannak. Sikerült elérni, hogy nagyobb, világosabb helyen szervezzék meg, nagyszerű, ahogy a polgármester kezelte ezt a helyzetet. Ugyanakkor ilyen máshol nincs, hogy a kiadók ingyen kapják a vásár idejére a standokat. Fontos lépés, hogy iskolás csoportok jöttek el, a jövőben még jobban be kéne vonni az iskolákat – nyújtott egyfajta összefoglalót Hajdú Áron, a vásár egyik kezdeményezője, a Bookart Kiadó vezetője.
Gyerekek a fókuszban
A csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Könyvesbolt több programot is szervezett a vásár idején, foglalkozásaikkal elsősorban a gyerekeket, fiatalokat szólították meg. Mesedélutánon, rendhagyó irodalomórákon, zenés könyvbemutatón, kézműves foglalkozáson lehetett részt venni. „Ebben a térben nagyon jól meg tudtuk szervezni a programjainkat. Igyekeztünk érdekes témákat felvetni a foglalkozásokon, fontos volt, hogy ne csak könyvekkel, hanem másfajta hozzáadott értékkel is jelentkezzünk. A Gutenberg Kiadó és a Pallas Akadémia Könyvkiadón kívül a Libri Kiadói Csoportot és a Pagony Kiadót is képviseltük. Örömmel vállaltuk el ezt a felkérést, hisz ezáltal tudtuk színesíteni a kínálatot a vásáron. Az az érdeklődő szám, amelyik a tavaly is eljött, az idén is megjelent” – fogalmazott Tőzsér László, a Gutenberg és a Pallas-Akadémia kiadók vezetője. A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót is szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók kötetét ismerhették meg az érdeklődők.
Elbeszélői síkok találkozása
A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók című kötetét ismerhették meg az érdeklődők, a szerzővel Vida Gábor író, szerkesztő beszélgetett. „Olyan regényről van szó, amelyben nagyon sok elbeszélői, gondolati sík találkozik és épül össze. Brilliáns technikával kapcsol össze történeteket és helyzeteket, szereplőket, habitusokat, amire az ember, ha gonosz akar lenni, azt mondja, ezek nem tartoznak össze, és ez nem így volt. Ugyanakkor Szabó Csaba megoldja, hogy az olvasó a gondolatszövés és a történetszövés mentén elfogadja a történéseket. A regény intenzív jelenetei egy Csíkszereda nevű helyen zajlanak, ami, tudjuk, hogy a fikció tere” – magyarázta Vida Gábor. Szabó Róbert Csaba rámutatott, a regényírás kulcsa talán az, hogy a szerzőnek van egy rálátása az egészre, anélkül, hogy el tudná mondani az elejétől a végéig.
A jó versről
A Pallas-Akadémia Könykiadó Ferencz Imre Játékidő című kötetének szervezett bemutatót. „A rendszerváltás valamilyen fordulatot hozott az életkedvemben, akkor már úgy írtam a publicisztikáimat, hogy maradandóbbak legyenek (...). Ha a fű alatt is, de ahogy telnek az évek, az emberben is az idő dolgozik és megérik benne, és ő is megér. Valami történik. Talán úgy van ez, hogy az emberben levő élményanyag előbb-utóbb elévül. De hatvan, hetvenévesen jöttek elő a gyermekkorból emlékek, megértek ezek a témák és ugyanakkor aktuálissá váltak olyan értelemben, hogy a jelenkornak a problematikája összecseng a múlttal.” Arra a kérdésre, hogy milyen a jó vers, Ferencz Imre rámutatott, a jó vers megkerülhetetlen, átléphetetlen, mellőzhetetlen, sokáig rostálja az idő, de fennmarad. Az Ábel Kiadó Gergely Edó könyvét mutatta be, a Mentor Kiadó pedig Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje című kötetét.
Jelentős kedvezmények
Azok a kiadók, akik nem tudtak szerzőt hozni magukkal, jelentős árkedvezményekkel kínálták a könyveket, könyvajándékokat, könyvjelzőket adtak, egy szegedi tankönyvkiadó pedig interaktív táblát hozott a gyerekek nagy örömére. „Ahhoz képest, hogy ez a második alkalom, nekünk pozitív volt a pénteki és a szombati nap is. Érdeklődő és vásároló is volt. Gyerek- és ifjúsági könyveket adunk ki, hozzánk célzottan jönnek a vásárlók. Azt már a többi erdélyi helyszínen is megtapasztaltuk – és ami kicsit különböző a magyarországi piactól –, hogy itt főleg a tartalmas könyveket keresik.
Kisebb a kereslet az úgymond rövidebb, képes könyvekre, és inkább a tartalom érdekli a vevőket. Sok gyerekérdeklődő is volt, azt lehet látni, hogy olvasnak a gyerekek, és sokat olvasnak. Érdeklődők és nyitottak az újra – hangsúlyozta lapunknak Nyulas Ágnes, a magyarországi Cerkabella kiadó vezetője. A kiadók elmondása szerint nagy volt az érdeklődés a szépirodalmi kötetek, de ugyanúgy a tudományos kötetek iránt is, ugyanakkor a gyerekkönyvek is szép számmal fogytak. Volt, amelyik standnál 20-50 százalékos árkedvezménnyel lehetett könyvet vásárolni. Már másodszor térek vissza a vásárra. Jó alkalom arra, hogy bevásároljak könyvekből, nem csak a család számára, hanem ajándékba is. Főleg gyerekkönyveket vettem – osztotta meg velünk az egyik környező településről érkezett vásárló.
Péter Beáta / Székelyhon.ro
Csíkszeredának és környékének szüksége van egy ilyen rendezvényre – fogalmazódott meg a II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron a látogatók, kiadók és szervezők részéről. A vásárt csütörtöktől vasárnapig lehetett látogatni a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában.
Harminchat romániai és magyarországi kiadó és könyvterjesztő kínálta a könyveit az Expo-Har, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Hargita megye tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ által második alkalommal megszervezett vásáron. Míg a tavaly a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották, ebben az évben az Erőss Zsolt Arénába költöztették a rendezvényt. „A mai világban, amikor mindenki temeti a nyomtatott könyvet, és arról beszélnek, hogy az emberek nem olvasnak, határozottan állítom, hogy ez nem igaz. És ezt a régiót is fel kéne zárkóztatni ezen a téren, hiszen megvan az igény a vásárra. A gazdasági oldal sem mellőzendő, jó az időpont, következnek a kicsengetések, ajándékot lehet vásárolni, ugyanis egy ilyen vásáron fontos, hogy jelentős árengedmények vannak. Sikerült elérni, hogy nagyobb, világosabb helyen szervezzék meg, nagyszerű, ahogy a polgármester kezelte ezt a helyzetet. Ugyanakkor ilyen máshol nincs, hogy a kiadók ingyen kapják a vásár idejére a standokat. Fontos lépés, hogy iskolás csoportok jöttek el, a jövőben még jobban be kéne vonni az iskolákat – nyújtott egyfajta összefoglalót Hajdú Áron, a vásár egyik kezdeményezője, a Bookart Kiadó vezetője.
Gyerekek a fókuszban
A csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Könyvesbolt több programot is szervezett a vásár idején, foglalkozásaikkal elsősorban a gyerekeket, fiatalokat szólították meg. Mesedélutánon, rendhagyó irodalomórákon, zenés könyvbemutatón, kézműves foglalkozáson lehetett részt venni. „Ebben a térben nagyon jól meg tudtuk szervezni a programjainkat. Igyekeztünk érdekes témákat felvetni a foglalkozásokon, fontos volt, hogy ne csak könyvekkel, hanem másfajta hozzáadott értékkel is jelentkezzünk. A Gutenberg Kiadó és a Pallas Akadémia Könyvkiadón kívül a Libri Kiadói Csoportot és a Pagony Kiadót is képviseltük. Örömmel vállaltuk el ezt a felkérést, hisz ezáltal tudtuk színesíteni a kínálatot a vásáron. Az az érdeklődő szám, amelyik a tavaly is eljött, az idén is megjelent” – fogalmazott Tőzsér László, a Gutenberg és a Pallas-Akadémia kiadók vezetője. A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót is szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók kötetét ismerhették meg az érdeklődők.
Elbeszélői síkok találkozása
A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri Kiadói Csoport könyvbemutatót szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók című kötetét ismerhették meg az érdeklődők, a szerzővel Vida Gábor író, szerkesztő beszélgetett. „Olyan regényről van szó, amelyben nagyon sok elbeszélői, gondolati sík találkozik és épül össze. Brilliáns technikával kapcsol össze történeteket és helyzeteket, szereplőket, habitusokat, amire az ember, ha gonosz akar lenni, azt mondja, ezek nem tartoznak össze, és ez nem így volt. Ugyanakkor Szabó Csaba megoldja, hogy az olvasó a gondolatszövés és a történetszövés mentén elfogadja a történéseket. A regény intenzív jelenetei egy Csíkszereda nevű helyen zajlanak, ami, tudjuk, hogy a fikció tere” – magyarázta Vida Gábor. Szabó Róbert Csaba rámutatott, a regényírás kulcsa talán az, hogy a szerzőnek van egy rálátása az egészre, anélkül, hogy el tudná mondani az elejétől a végéig.
A jó versről
A Pallas-Akadémia Könykiadó Ferencz Imre Játékidő című kötetének szervezett bemutatót. „A rendszerváltás valamilyen fordulatot hozott az életkedvemben, akkor már úgy írtam a publicisztikáimat, hogy maradandóbbak legyenek (...). Ha a fű alatt is, de ahogy telnek az évek, az emberben is az idő dolgozik és megérik benne, és ő is megér. Valami történik. Talán úgy van ez, hogy az emberben levő élményanyag előbb-utóbb elévül. De hatvan, hetvenévesen jöttek elő a gyermekkorból emlékek, megértek ezek a témák és ugyanakkor aktuálissá váltak olyan értelemben, hogy a jelenkornak a problematikája összecseng a múlttal.” Arra a kérdésre, hogy milyen a jó vers, Ferencz Imre rámutatott, a jó vers megkerülhetetlen, átléphetetlen, mellőzhetetlen, sokáig rostálja az idő, de fennmarad. Az Ábel Kiadó Gergely Edó könyvét mutatta be, a Mentor Kiadó pedig Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje című kötetét.
Jelentős kedvezmények
Azok a kiadók, akik nem tudtak szerzőt hozni magukkal, jelentős árkedvezményekkel kínálták a könyveket, könyvajándékokat, könyvjelzőket adtak, egy szegedi tankönyvkiadó pedig interaktív táblát hozott a gyerekek nagy örömére. „Ahhoz képest, hogy ez a második alkalom, nekünk pozitív volt a pénteki és a szombati nap is. Érdeklődő és vásároló is volt. Gyerek- és ifjúsági könyveket adunk ki, hozzánk célzottan jönnek a vásárlók. Azt már a többi erdélyi helyszínen is megtapasztaltuk – és ami kicsit különböző a magyarországi piactól –, hogy itt főleg a tartalmas könyveket keresik.
Kisebb a kereslet az úgymond rövidebb, képes könyvekre, és inkább a tartalom érdekli a vevőket. Sok gyerekérdeklődő is volt, azt lehet látni, hogy olvasnak a gyerekek, és sokat olvasnak. Érdeklődők és nyitottak az újra – hangsúlyozta lapunknak Nyulas Ágnes, a magyarországi Cerkabella kiadó vezetője. A kiadók elmondása szerint nagy volt az érdeklődés a szépirodalmi kötetek, de ugyanúgy a tudományos kötetek iránt is, ugyanakkor a gyerekkönyvek is szép számmal fogytak. Volt, amelyik standnál 20-50 százalékos árkedvezménnyel lehetett könyvet vásárolni. Már másodszor térek vissza a vásárra. Jó alkalom arra, hogy bevásároljak könyvekből, nem csak a család számára, hanem ajándékba is. Főleg gyerekkönyveket vettem – osztotta meg velünk az egyik környező településről érkezett vásárló.
Péter Beáta / Székelyhon.ro
2017. május 7.
Átadták az idei Mózes-díjakat
Szombat délelőtt a Polgármesteri Hivatal dísztermében adták át az idei dr. Mózes Károly-díjakat, mely elismerést Cseke Attila szenátor, volt egészségügyi miniszter alapított 2011-ben.
A rendezvény szervezői az Egészségügyért Alapítvány, a Nagyváradi Önkormányzat és a Bihar Megyei Tanács voltak, partnerségben a Partium Alapítvánnyal, valamint az Ápolók, Bábák és Szülésznők romániai kamarájának Bihar megyei fiókjával. Cseke Attila RMDSZ-es szenátor 2011-ben, egészségügyi minisztersége idején alapította a dr. Mózes Károlyról elnevezett díjat, így tisztelegve azon, a romániai egészségügy közelmúltbeli történetében meghatározó szerepet játszó, egyébként magyar zsidó származású személyiség előtt, akinek köszönhető többek közt a váradi egészségügyi szakiskola létrejötte, valamint az ápolók Bibliájának tartott A beteggondozás módszerei című, több száz oldalas könyv.
A megjelenteket az ápolónői végzettséggel rendelkező Camelia Păşcui üdvözölte, majd dr. Földes Béla, a Partium Alapítvány elnöke beszélt arról, hogy amikor dr. Mózes Károly iskolát alapított Nagyváradon, egy érdekes időszak volt, gyakorlatilag akkor döbbentek rá annak szükségességére, hogy a betegápolást hivatásként, külön szakmaként kell kezelni. Ugyanakkor ebben a periódusban nem csupán Európa ezen térfelén, hanem mindenütt kezdett úgymond szekularizálódni az ágyban fekvő betegek ellátása. Ahogy teltek az évtizedek, és változott a világ, nem csupán egyes vonatkozó kifejezések tűntek el a mindennapi nyelvhasználatból, hanem az ápolók is egyre magasabb szinten képezték magukat, manapság már az sem ritka, hogy egy orvosi asszisztens eljut a doktorátusig. Elmondható tehát, hogy akik egészségügyi intézményekben beteggondozással foglalkoznak, a felső kategóriába tartozó értelmiségiek- vélekedett a nyugalmazott főorvos.
Dacian Palladi városmenedzser afelől biztosította a jelenlevőket, hogy tudatában a jelenben megmutatkozó felelősséggel és a jövőben jelentkező kihívásokkal, a Polgármesteri Hivatal számára fontos, hogy a megfelelő színvonalon valósuljanak meg az egészségügyi szolgáltatások Váradon.
Négy díjazott
A díjat alapító Cseke Attila, a dr. Mózes Károly által jegyzett A beteggondozás módszerei címére utalva, azon meggyőződésének adott hangot: ez azt üzeni számunkra, hogy mindannyiunk hagyhatunk valamilyen nyomot magunk után, és a rendelkezésünkre álló technikákat arra kell használjuk, hogy a tehetségünkre és élettapasztalatainkra hagyatkozva segítsünk másoknak, a jóra törekedjünk.
Dr. Florian Bodog egészségügyi miniszter megtisztelőnek nevezte, hogy meghívták az ünnepségre. Elismeréssel szólt a Mózes-iskola presztízséről, és amellett érvelt, hogy a betegek nem csupán gyógyultan, hanem elégedetten is kell távozzanak a kórházakból. A Kanadában élő Hertz Mózes Anna hangsúlyozta: édesapja nem csupán a számára személyes példakép, hanem a család őt követő többi generációja részére is, amit az bizonyít, hogy számos családtag gyakorolja az orvosi hivatást.
A továbbiakban köszöntötte még a megjelenteket dr. Aurel Mohan, az Egészségügyért Alapítvány vezetője is, valamint az Ápolók, Bábák és Szülésznők romániai kamarájának Bihar megyei fiókja részéről Lidia Bodrenciu. A zenei pillanatokról Szűcs Stefánia és Alex Sferle, a Művészeti Líceum diákjai gondoskodtak.
Díjat kapott három Bihar megyei asszisztensnő: Maria Ciurdar, Elena Tabără és a margittai Móricz Ildikó, valamint mint minden esztendőben, egy más megyebeli ápoló is részesült az elismerésben, ezúttal a szilágysomlói Sámi Erzsébetre esett a választás.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
Szombat délelőtt a Polgármesteri Hivatal dísztermében adták át az idei dr. Mózes Károly-díjakat, mely elismerést Cseke Attila szenátor, volt egészségügyi miniszter alapított 2011-ben.
A rendezvény szervezői az Egészségügyért Alapítvány, a Nagyváradi Önkormányzat és a Bihar Megyei Tanács voltak, partnerségben a Partium Alapítvánnyal, valamint az Ápolók, Bábák és Szülésznők romániai kamarájának Bihar megyei fiókjával. Cseke Attila RMDSZ-es szenátor 2011-ben, egészségügyi minisztersége idején alapította a dr. Mózes Károlyról elnevezett díjat, így tisztelegve azon, a romániai egészségügy közelmúltbeli történetében meghatározó szerepet játszó, egyébként magyar zsidó származású személyiség előtt, akinek köszönhető többek közt a váradi egészségügyi szakiskola létrejötte, valamint az ápolók Bibliájának tartott A beteggondozás módszerei című, több száz oldalas könyv.
A megjelenteket az ápolónői végzettséggel rendelkező Camelia Păşcui üdvözölte, majd dr. Földes Béla, a Partium Alapítvány elnöke beszélt arról, hogy amikor dr. Mózes Károly iskolát alapított Nagyváradon, egy érdekes időszak volt, gyakorlatilag akkor döbbentek rá annak szükségességére, hogy a betegápolást hivatásként, külön szakmaként kell kezelni. Ugyanakkor ebben a periódusban nem csupán Európa ezen térfelén, hanem mindenütt kezdett úgymond szekularizálódni az ágyban fekvő betegek ellátása. Ahogy teltek az évtizedek, és változott a világ, nem csupán egyes vonatkozó kifejezések tűntek el a mindennapi nyelvhasználatból, hanem az ápolók is egyre magasabb szinten képezték magukat, manapság már az sem ritka, hogy egy orvosi asszisztens eljut a doktorátusig. Elmondható tehát, hogy akik egészségügyi intézményekben beteggondozással foglalkoznak, a felső kategóriába tartozó értelmiségiek- vélekedett a nyugalmazott főorvos.
Dacian Palladi városmenedzser afelől biztosította a jelenlevőket, hogy tudatában a jelenben megmutatkozó felelősséggel és a jövőben jelentkező kihívásokkal, a Polgármesteri Hivatal számára fontos, hogy a megfelelő színvonalon valósuljanak meg az egészségügyi szolgáltatások Váradon.
Négy díjazott
A díjat alapító Cseke Attila, a dr. Mózes Károly által jegyzett A beteggondozás módszerei címére utalva, azon meggyőződésének adott hangot: ez azt üzeni számunkra, hogy mindannyiunk hagyhatunk valamilyen nyomot magunk után, és a rendelkezésünkre álló technikákat arra kell használjuk, hogy a tehetségünkre és élettapasztalatainkra hagyatkozva segítsünk másoknak, a jóra törekedjünk.
Dr. Florian Bodog egészségügyi miniszter megtisztelőnek nevezte, hogy meghívták az ünnepségre. Elismeréssel szólt a Mózes-iskola presztízséről, és amellett érvelt, hogy a betegek nem csupán gyógyultan, hanem elégedetten is kell távozzanak a kórházakból. A Kanadában élő Hertz Mózes Anna hangsúlyozta: édesapja nem csupán a számára személyes példakép, hanem a család őt követő többi generációja részére is, amit az bizonyít, hogy számos családtag gyakorolja az orvosi hivatást.
A továbbiakban köszöntötte még a megjelenteket dr. Aurel Mohan, az Egészségügyért Alapítvány vezetője is, valamint az Ápolók, Bábák és Szülésznők romániai kamarájának Bihar megyei fiókja részéről Lidia Bodrenciu. A zenei pillanatokról Szűcs Stefánia és Alex Sferle, a Művészeti Líceum diákjai gondoskodtak.
Díjat kapott három Bihar megyei asszisztensnő: Maria Ciurdar, Elena Tabără és a margittai Móricz Ildikó, valamint mint minden esztendőben, egy más megyebeli ápoló is részesült az elismerésben, ezúttal a szilágysomlói Sámi Erzsébetre esett a választás.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. május 8.
Virágba borult a Sapientia EMTE
Megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete
A változó időjárás ellenére a hét végén nagyon sokan kilátogattak Marosvásárhelyről a Sapientia egyetem campusába, ahol az épület előtti udvaron az idén először rendezték meg a Dísznövény 2017 – nemzetközi kertészeti kiállítást és vásárt. Ugyanakkor ebben az időszakban zajlott a IV. Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferencia is, és megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete.
Változatos programkínálat nem csak a szakembereknek
A szervezők először is arra törekedtek, hogy a rendezvény ne csak „szárazon” a szakembereknek szóljon, ezért olyan kiegészítő programok is voltak, ahol bárki közérthető információkhoz jutott. Ugyanakkor gondoltak a gyerekes családokra is. Egy sátorban animátorok segítségével ügyességi játékok voltak, és a kisebbek megtanulhatták azt is, hogyan kell helyesen egy virágot, növényt elültetni. A színpadon az ismeretterjesztő előadások szüneteiben kulturális műsor volt. A dísznövényeken, virágokon és cserjéken kívül különböző kézműves- és egyéb helyi termék közül is válogathattak az érdeklődők. A vásárlásban elfáradtakat pedig büfé várta, ahol falatozni is lehetett. S hogy mindez vonzóbb legyen, kérdőíves nyereményjátékon is szerencsét próbálhattak a résztvevők. S bár az eső egy kicsit feláztatta a helyszínt, jó ötletnek bizonyult, hogy a kiállítók sátrait nem sokkal a megnyitó előtt kiépített, lekövezett, hangulatos utcalámpákkal ellátott sétány mellé állítsák fel, amelyek körébe igen jól beilleszkedett az egyetem korábban elkészített dísztava. Húsz dísznövénytermesztő és forgalmazó hozta el termékeit, ezenkívül hat más (kézműves, helyi kisiparos) kiállító is jelen volt a háromnapos rendezvényen.
A szakma és a tudományos kutatás összekapcsolása
Az esemény megnyitója május 5-én, pénteken délelőtt az egyetem kertjében felállított színpadon volt. Házigazdaként először dr. Dávid László rektor szólalt fel. Többek között elmondta: az egyetem elkötelezte magát a közösség szolgálatára. A diákok és tanárok több tudományos jellegű rendezvényen, versenyen vettek részt, ahonnan jelentős eredményekkel tértek vissza. De felmerült a kérdés, hogy a közszolgálatiság csak ennyiben merül ki? A dísznövény-kiállítás adta meg a választ, – amely úttörő rendezvény –, és amelyen a tudományos munkát összeköthetik a gyakorlattal, és ezáltal is nyit az egyetem a helyi közösség felé.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy az önkormányzat részese, támogatója lehet ennek a rangos szakmai rendezvénynek, hiszen „mindannyiunk lelkéhez közel áll a kiállítás, mert szeretünk kertészkedni”. Maros megye erdélyi viszonylatban az első helyen áll a dísznövény- és virágtermesztés terén, így a rendezvény, ahol gyönyörű környezetben a szakma képviselői találkozhatnak az oktatókkal, termelőkkel, diákokkal és az érdeklődőkkel, még jobban buzdítja majd a fiatalokat arra, hogy ezen a területen dolgozzanak, tevékenykedjenek.
A magyarországi Földművelődésügyi Minisztériumot dr. Torda Márta, a Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője képviselte, aki tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkár üzenetét, majd elmondta: „A díszkert ágazat a Kárpát-medencében több száz éves múltra tekint vissza. A felgyorsult fejlődés, az életkörülmények változása egészen más tartalmat kölcsönöz a dísznövénytermesztés fogalmának, mint azt korábban tartottuk. Az elmúlt évtizedekben nemcsak az ipari termelés növekedett rohamos léptekkel, hanem a mezőgazdasági termelés is fellendült, vele párhuzamosan egyre gyorsabb üteművé vált a városiasodás. Ez a folyamat az emberre és a környezetére jelentős hatást gyakorolt. A természetes táj helyébe előtérbe került a termesztő- és az üdülőtáj, így a táj- és környezetrendezésben a dísznövény az egyik legfontosabb funkcionális elemmé válik, amelynek szociálhigiéniai, pszichológiai jelentősége mellett klimatikus, biológiai és esztétikai hatása is fontos. Ezért a közületi és a lakossági dísznövény- és virágellátás alapvető gazdasági feladattá vált. A díszkertészet az egyéb mezőgazdasági ágazatoknál fajlagosan sokkal nagyobb értéket állít elő” – mondta, majd hozzáfűzte, a szaktárcának évek óta jó kapcsolata van a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának kertészeti tanszékével, az ösztöndíj- és gyakornokprogramok támogatásával segítik az egyetemet. „Kívánom, hogy ez a rendezvény is járuljon hozzá a fiatalok pályaválasztásához, hogy az itt szerzett diplomával jövőjüket a szülőföldjükön tudják megteremteni, és olyan közösségbe kerüljenek, amire büszkék lehetnek életük folyamán.”
Dr. Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke betegsége miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, helyette Lukács Zoltán okleveles kertészmérnök, a Magyar Faápolók Egyesületének elnöke, a díszkertészek szövetségének vezetőségi tagja a szervezet nevében szólt az egybegyűltekhez. A kertészmérnök elmondta: a szövetség 1990-ben alakult meg szakmai, érdekvédelmi szervezetként. 27 év alatt sok minden történt, az alapító tagok közül többen már nincsenek közöttünk. Voltak nehezebb időszakok is, de a szövetségnek mindeddig sikerült teljesítenie a küldetését. A szervezet legnagyobb érdeme, hogy a díszkertészeket „egy asztalhoz ültette”. Megerősítette, hogy támogatják az erdélyi, illetve más határon túli hasonló szakmai szervezet létrejöttét, mert a Kárpát-medencei kertészekkel is jó kapcsolatot szeretnének kiépíteni. Ennek első lépése ez a kiállítás, amely közelebb hozza egymáshoz az egy ágazatban dolgozókat.
Dr. Kentelky Endre adjunktus, a rendezvény szakmai főszervezője kiemelte, hogy az esemény nem jöhetett volna létre Krébecz József, az ASSA-Divi Kft. ügyvezetője nélkül, aki több éve hasonló kiállítást szervez Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen. Innen jött az ötlet, hogy a Sapientia EMTE, ahol a kertészmérnöki tanszéken belül kertészmérnöki, tájépítészeti, növényorvostani mesterkurzus, illetve Sepsiszentgyörgyön agrármérnöki oktatás van, alkalmas lenne a rendezvény megszervezésére. A kiállítás a gyakorlati oktatást is erősíti, hiszen ezáltal a hallgatók megfelelő kapcsolatokat alakíthatnak ki a termelőkkel, kereskedőkkel. „Akkor vagyok boldog, ha a 10 éves találkozón mosolygós embe-rekkel találkoznak, akik a szakmából meg tudnak élni – mondta a tanár, majd megköszönte a kiemelt támogatóknak, a megyei önkormányzatnak, a magyar Földművelődésügyi Minisztériumnak, illetve a Koronkai Polgármesteri Hivatalnak a segítségét is.
Színvonalas szakmai előadások
A kiállítás és vásár szakmai programja két irányból szólította meg az érdeklődőket. A kertben felállított színpadon felszólaló szakemberek azokhoz szóltak, akik hobbiszinten foglalkoznak kertészettel, netán a tömbházlakások erkélyein ápolnak virágot, dísznövényt, de gondoltak gyümölcsfa- és szőlőtermesztőkre is. Szó volt többek között a díszfák szakszerű metszéséről (Lukács Zoltán), a dísznövénytermesztés erdélyi helyzetéről (dr. Kentelky Endre), a vágott virágok kezeléséről (dr. Kentelky Endre). Ismertették a szőlőtermesztés jelenlegi helyzetét Erdélyben (dr. Moldován Csaba adjunktus, Sapientia egyetem), gyakorlati bemutató volt gyümölcsfák oltásáról (dr. Bandi Attila adjunktus), az orchidea ápolásáról Kovács Mariann tartott előadást. Majd dr. Fazakas Csaba bemutatta az egyetem kertészmérnöki tanszékének kínálatát és szőlősben végzendő munkákról is tájékoztatta az érdeklődőket.
A kiállítással egy időben tartották a IV. Erdélyi Kertész és Tájépítész- konferenciát, amelyen az egyetem a meghirdetett célnak megfelelően fórumot biztosított a magyarországi és hazai szakemberek ismerkedésére, kapcsolattartására és tapasztalatcseréjére. Ugyanakkor a tanárok mellett a diákok is bemutathattak szakdolgozatokat. A plenáris, illetve a szekcióüléseken olyan témákról tartottak előadásokat, mint tájépítészet szerepe a kortárs műépítészetben, a bánlaki Karátsony-kastély kertjének története, a természetben létrejött alkotások performativitása, az erdélyi táj rehabilitációjának lehetőségei, Nagybánya főterének arculatváltásai, a különböző növényfajok vizsgálatainak és a növényorvostani, valamint a szőlő-, gyümölcsfa-, illetve a paradicsomtermesztésben elért kutatások eredményeinek ismertetése.
Az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesületének alakuló ülése
Pénteken délben a Magyar Díszkertészek Szövetsége képviselőjének jelenlétében hazai dísznövénytermelő és -forgalmazó cégek, valamint és az oktatási intézmény képviselőinek jelenlétében megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete. A szervezet elnöke dr. Kentelky Endre lett, alelnök Tamás Attila kertészmérnök, főtitkár Rendi Amália, tagok Kluzsán Attila, Bán Lehel termelők lettek.
Dr. Kentelky Endre elmondta, az egyesület székhelye az egyetem központja, a dísznövény-laboratórium lesz, nem véletlenül, mivel a visszajelzésekből ítélve az oktatási intézménynek fontos szerepet kell vállalnia a szakma szervezésében, abban, hogy mind a termelőkhöz, mind a kereskedőkhöz minél több ismeretanyag jusson el. A cégek képviselői magánszemélyekként lettek alapító tagok, és elkötelezték magukat, hogy a saját szakterületükön mozgósítják majd társaikat, hogy csatlakozzanak az érdekvédelmi szervezethez. Az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete fontosnak tartja, hogy ismertesse és népszerűsítse a tagoknak mind a romániai, mind a magyarországi, illetve EU-s pályázati lehetőségeket. A magyar szövetséggel partnerkapcsolatot létesítenek, hogy minél erőteljesebben képviseljék a szakágat a hazai, külhoni és, ha kell, az európai fórumokon is. Az egyesületet hivatalosan Asociaţia Floricultorilor din Transilvania (Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete) néven jegyzik be, várhatóan egy hónapon belül. És ez jelzés arra, hogy nemcsak magyar, hanem román szaktársak is csatlakozhatnak díjmentesen. Hiszen azt is eldöntötték, hogy egyelőre nem lesz tagdíj. Mi több, várják, hogy minél több volt diák is jelentkezzen, hiszen ők viszik majd előre a szakmát. Már a kiállításon is több cég kérte, hogy az egyetem szervezzen állásbörzét a végzős hallgatók körében, mivel a termesztők és a forgalmazók körében egyaránt szükség van a képzett munkaerőre. Ebben pedig fontos szerepet vállal majd az egyesület.
Sikeres rendezvény
A várakozásokat felülmúló rendezvényt zárhattak vasárnap a szervezők, ugyanis több mint 6000 ember látogatott ki a hét végén a Sapientia EMTE campusába. A szakmai előadásokon, a kulturális műsorokon „minden hely elkelt”, és volt olyan időszak is, amikor a helyszínre érkezett gépkocsikkal várni kellett, ugyanis minden parkolóhely foglalt volt. A főszervező a visszajelzésekből úgy ítélte meg, hogy a siker titka az volt, hogy a látogatók nem csak növényeket, virágokat vásárolhattak és „száraz szakmai tanácsot kaptak”, hanem érdekfeszítő, gyakorlati tapasztalatokat nyerhettek virágkötésben, a vágott virágok kezelésében, fametszésben vagy a szőlőtőke gondozását illetően. A kulturális események, a gyerekeknek szánt mesekert is nagyon sok érdeklődőt vonzott. A forgalmazók és a termelők is jelezték, hogy eladás is volt bőven. Mi több, voltak olyan látogatók is, akik a szervezőkhöz címzett személyes leveleikben köszönték meg azt, hogy kellemes és hasznos hétvégét tölthettek az egyetem udvarán a „szép növények társaságában”. S ez megerősítette a szervezőket abban, hogy a marosvásárhelyi nemzetközi dísznövény-kiállításnak és -vásárnak hosszú távú jövője lehet.
VAJDA GYÖRGY / Népújság (Marosvásárhely)
Megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete
A változó időjárás ellenére a hét végén nagyon sokan kilátogattak Marosvásárhelyről a Sapientia egyetem campusába, ahol az épület előtti udvaron az idén először rendezték meg a Dísznövény 2017 – nemzetközi kertészeti kiállítást és vásárt. Ugyanakkor ebben az időszakban zajlott a IV. Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferencia is, és megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete.
Változatos programkínálat nem csak a szakembereknek
A szervezők először is arra törekedtek, hogy a rendezvény ne csak „szárazon” a szakembereknek szóljon, ezért olyan kiegészítő programok is voltak, ahol bárki közérthető információkhoz jutott. Ugyanakkor gondoltak a gyerekes családokra is. Egy sátorban animátorok segítségével ügyességi játékok voltak, és a kisebbek megtanulhatták azt is, hogyan kell helyesen egy virágot, növényt elültetni. A színpadon az ismeretterjesztő előadások szüneteiben kulturális műsor volt. A dísznövényeken, virágokon és cserjéken kívül különböző kézműves- és egyéb helyi termék közül is válogathattak az érdeklődők. A vásárlásban elfáradtakat pedig büfé várta, ahol falatozni is lehetett. S hogy mindez vonzóbb legyen, kérdőíves nyereményjátékon is szerencsét próbálhattak a résztvevők. S bár az eső egy kicsit feláztatta a helyszínt, jó ötletnek bizonyult, hogy a kiállítók sátrait nem sokkal a megnyitó előtt kiépített, lekövezett, hangulatos utcalámpákkal ellátott sétány mellé állítsák fel, amelyek körébe igen jól beilleszkedett az egyetem korábban elkészített dísztava. Húsz dísznövénytermesztő és forgalmazó hozta el termékeit, ezenkívül hat más (kézműves, helyi kisiparos) kiállító is jelen volt a háromnapos rendezvényen.
A szakma és a tudományos kutatás összekapcsolása
Az esemény megnyitója május 5-én, pénteken délelőtt az egyetem kertjében felállított színpadon volt. Házigazdaként először dr. Dávid László rektor szólalt fel. Többek között elmondta: az egyetem elkötelezte magát a közösség szolgálatára. A diákok és tanárok több tudományos jellegű rendezvényen, versenyen vettek részt, ahonnan jelentős eredményekkel tértek vissza. De felmerült a kérdés, hogy a közszolgálatiság csak ennyiben merül ki? A dísznövény-kiállítás adta meg a választ, – amely úttörő rendezvény –, és amelyen a tudományos munkát összeköthetik a gyakorlattal, és ezáltal is nyit az egyetem a helyi közösség felé.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy az önkormányzat részese, támogatója lehet ennek a rangos szakmai rendezvénynek, hiszen „mindannyiunk lelkéhez közel áll a kiállítás, mert szeretünk kertészkedni”. Maros megye erdélyi viszonylatban az első helyen áll a dísznövény- és virágtermesztés terén, így a rendezvény, ahol gyönyörű környezetben a szakma képviselői találkozhatnak az oktatókkal, termelőkkel, diákokkal és az érdeklődőkkel, még jobban buzdítja majd a fiatalokat arra, hogy ezen a területen dolgozzanak, tevékenykedjenek.
A magyarországi Földművelődésügyi Minisztériumot dr. Torda Márta, a Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője képviselte, aki tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkár üzenetét, majd elmondta: „A díszkert ágazat a Kárpát-medencében több száz éves múltra tekint vissza. A felgyorsult fejlődés, az életkörülmények változása egészen más tartalmat kölcsönöz a dísznövénytermesztés fogalmának, mint azt korábban tartottuk. Az elmúlt évtizedekben nemcsak az ipari termelés növekedett rohamos léptekkel, hanem a mezőgazdasági termelés is fellendült, vele párhuzamosan egyre gyorsabb üteművé vált a városiasodás. Ez a folyamat az emberre és a környezetére jelentős hatást gyakorolt. A természetes táj helyébe előtérbe került a termesztő- és az üdülőtáj, így a táj- és környezetrendezésben a dísznövény az egyik legfontosabb funkcionális elemmé válik, amelynek szociálhigiéniai, pszichológiai jelentősége mellett klimatikus, biológiai és esztétikai hatása is fontos. Ezért a közületi és a lakossági dísznövény- és virágellátás alapvető gazdasági feladattá vált. A díszkertészet az egyéb mezőgazdasági ágazatoknál fajlagosan sokkal nagyobb értéket állít elő” – mondta, majd hozzáfűzte, a szaktárcának évek óta jó kapcsolata van a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának kertészeti tanszékével, az ösztöndíj- és gyakornokprogramok támogatásával segítik az egyetemet. „Kívánom, hogy ez a rendezvény is járuljon hozzá a fiatalok pályaválasztásához, hogy az itt szerzett diplomával jövőjüket a szülőföldjükön tudják megteremteni, és olyan közösségbe kerüljenek, amire büszkék lehetnek életük folyamán.”
Dr. Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke betegsége miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, helyette Lukács Zoltán okleveles kertészmérnök, a Magyar Faápolók Egyesületének elnöke, a díszkertészek szövetségének vezetőségi tagja a szervezet nevében szólt az egybegyűltekhez. A kertészmérnök elmondta: a szövetség 1990-ben alakult meg szakmai, érdekvédelmi szervezetként. 27 év alatt sok minden történt, az alapító tagok közül többen már nincsenek közöttünk. Voltak nehezebb időszakok is, de a szövetségnek mindeddig sikerült teljesítenie a küldetését. A szervezet legnagyobb érdeme, hogy a díszkertészeket „egy asztalhoz ültette”. Megerősítette, hogy támogatják az erdélyi, illetve más határon túli hasonló szakmai szervezet létrejöttét, mert a Kárpát-medencei kertészekkel is jó kapcsolatot szeretnének kiépíteni. Ennek első lépése ez a kiállítás, amely közelebb hozza egymáshoz az egy ágazatban dolgozókat.
Dr. Kentelky Endre adjunktus, a rendezvény szakmai főszervezője kiemelte, hogy az esemény nem jöhetett volna létre Krébecz József, az ASSA-Divi Kft. ügyvezetője nélkül, aki több éve hasonló kiállítást szervez Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen. Innen jött az ötlet, hogy a Sapientia EMTE, ahol a kertészmérnöki tanszéken belül kertészmérnöki, tájépítészeti, növényorvostani mesterkurzus, illetve Sepsiszentgyörgyön agrármérnöki oktatás van, alkalmas lenne a rendezvény megszervezésére. A kiállítás a gyakorlati oktatást is erősíti, hiszen ezáltal a hallgatók megfelelő kapcsolatokat alakíthatnak ki a termelőkkel, kereskedőkkel. „Akkor vagyok boldog, ha a 10 éves találkozón mosolygós embe-rekkel találkoznak, akik a szakmából meg tudnak élni – mondta a tanár, majd megköszönte a kiemelt támogatóknak, a megyei önkormányzatnak, a magyar Földművelődésügyi Minisztériumnak, illetve a Koronkai Polgármesteri Hivatalnak a segítségét is.
Színvonalas szakmai előadások
A kiállítás és vásár szakmai programja két irányból szólította meg az érdeklődőket. A kertben felállított színpadon felszólaló szakemberek azokhoz szóltak, akik hobbiszinten foglalkoznak kertészettel, netán a tömbházlakások erkélyein ápolnak virágot, dísznövényt, de gondoltak gyümölcsfa- és szőlőtermesztőkre is. Szó volt többek között a díszfák szakszerű metszéséről (Lukács Zoltán), a dísznövénytermesztés erdélyi helyzetéről (dr. Kentelky Endre), a vágott virágok kezeléséről (dr. Kentelky Endre). Ismertették a szőlőtermesztés jelenlegi helyzetét Erdélyben (dr. Moldován Csaba adjunktus, Sapientia egyetem), gyakorlati bemutató volt gyümölcsfák oltásáról (dr. Bandi Attila adjunktus), az orchidea ápolásáról Kovács Mariann tartott előadást. Majd dr. Fazakas Csaba bemutatta az egyetem kertészmérnöki tanszékének kínálatát és szőlősben végzendő munkákról is tájékoztatta az érdeklődőket.
A kiállítással egy időben tartották a IV. Erdélyi Kertész és Tájépítész- konferenciát, amelyen az egyetem a meghirdetett célnak megfelelően fórumot biztosított a magyarországi és hazai szakemberek ismerkedésére, kapcsolattartására és tapasztalatcseréjére. Ugyanakkor a tanárok mellett a diákok is bemutathattak szakdolgozatokat. A plenáris, illetve a szekcióüléseken olyan témákról tartottak előadásokat, mint tájépítészet szerepe a kortárs műépítészetben, a bánlaki Karátsony-kastély kertjének története, a természetben létrejött alkotások performativitása, az erdélyi táj rehabilitációjának lehetőségei, Nagybánya főterének arculatváltásai, a különböző növényfajok vizsgálatainak és a növényorvostani, valamint a szőlő-, gyümölcsfa-, illetve a paradicsomtermesztésben elért kutatások eredményeinek ismertetése.
Az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesületének alakuló ülése
Pénteken délben a Magyar Díszkertészek Szövetsége képviselőjének jelenlétében hazai dísznövénytermelő és -forgalmazó cégek, valamint és az oktatási intézmény képviselőinek jelenlétében megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete. A szervezet elnöke dr. Kentelky Endre lett, alelnök Tamás Attila kertészmérnök, főtitkár Rendi Amália, tagok Kluzsán Attila, Bán Lehel termelők lettek.
Dr. Kentelky Endre elmondta, az egyesület székhelye az egyetem központja, a dísznövény-laboratórium lesz, nem véletlenül, mivel a visszajelzésekből ítélve az oktatási intézménynek fontos szerepet kell vállalnia a szakma szervezésében, abban, hogy mind a termelőkhöz, mind a kereskedőkhöz minél több ismeretanyag jusson el. A cégek képviselői magánszemélyekként lettek alapító tagok, és elkötelezték magukat, hogy a saját szakterületükön mozgósítják majd társaikat, hogy csatlakozzanak az érdekvédelmi szervezethez. Az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete fontosnak tartja, hogy ismertesse és népszerűsítse a tagoknak mind a romániai, mind a magyarországi, illetve EU-s pályázati lehetőségeket. A magyar szövetséggel partnerkapcsolatot létesítenek, hogy minél erőteljesebben képviseljék a szakágat a hazai, külhoni és, ha kell, az európai fórumokon is. Az egyesületet hivatalosan Asociaţia Floricultorilor din Transilvania (Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete) néven jegyzik be, várhatóan egy hónapon belül. És ez jelzés arra, hogy nemcsak magyar, hanem román szaktársak is csatlakozhatnak díjmentesen. Hiszen azt is eldöntötték, hogy egyelőre nem lesz tagdíj. Mi több, várják, hogy minél több volt diák is jelentkezzen, hiszen ők viszik majd előre a szakmát. Már a kiállításon is több cég kérte, hogy az egyetem szervezzen állásbörzét a végzős hallgatók körében, mivel a termesztők és a forgalmazók körében egyaránt szükség van a képzett munkaerőre. Ebben pedig fontos szerepet vállal majd az egyesület.
Sikeres rendezvény
A várakozásokat felülmúló rendezvényt zárhattak vasárnap a szervezők, ugyanis több mint 6000 ember látogatott ki a hét végén a Sapientia EMTE campusába. A szakmai előadásokon, a kulturális műsorokon „minden hely elkelt”, és volt olyan időszak is, amikor a helyszínre érkezett gépkocsikkal várni kellett, ugyanis minden parkolóhely foglalt volt. A főszervező a visszajelzésekből úgy ítélte meg, hogy a siker titka az volt, hogy a látogatók nem csak növényeket, virágokat vásárolhattak és „száraz szakmai tanácsot kaptak”, hanem érdekfeszítő, gyakorlati tapasztalatokat nyerhettek virágkötésben, a vágott virágok kezelésében, fametszésben vagy a szőlőtőke gondozását illetően. A kulturális események, a gyerekeknek szánt mesekert is nagyon sok érdeklődőt vonzott. A forgalmazók és a termelők is jelezték, hogy eladás is volt bőven. Mi több, voltak olyan látogatók is, akik a szervezőkhöz címzett személyes leveleikben köszönték meg azt, hogy kellemes és hasznos hétvégét tölthettek az egyetem udvarán a „szép növények társaságában”. S ez megerősítette a szervezőket abban, hogy a marosvásárhelyi nemzetközi dísznövény-kiállításnak és -vásárnak hosszú távú jövője lehet.
VAJDA GYÖRGY / Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 8.
A megbocsátás fegyverével A kommunizmus áldozataira emlékeztek
Maroknyi, harmincegynéhány fős csapat gyülekezett szombat délelőtt a kommunizmus áldozatainak marosvásárhelyi emlékművénél. A Volt Politikai Foglyok Szövetségének Maros megyei szervezete Gráma János szövetségi titkár kezdeményezésére 13 éve minden májusban megidézi itt a – sok esetben büntetlenül maradt – embertelenségek évtizedeit.
A túlnyomórészt nyugdíjas korosztályú hallgatóság számára Flavius Miheţ görögkatolikus plébános és Bustya Dezső református lelkipásztor tartott rövid egyházi szertartást.
Bustya Dezső a Pál apostol rómabeliekhez írt levele 12. fejezetéből vett idézettel szólt az egybegyűltekhez: „Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie, ha szomjúhozik, adj innia, mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére”.
A lelkész, akit annak idején a kommunista hatalom számos sorstársával együtt börtönbüntetésre ítélt, kettős jelentőségűnek nevezte a találkozót.
– Egyrészt a fogság pincéiben, a kínzókamrákban átéltekre, a jogtalan büntetésekre, és – ami még ennél is fájdalmasabb volt – a családtagoktól való elszakításra emlékezünk. Másrészt, az emlékezésen túl, ez az alkalom hálaadás is a mindenható Jóistennek, aki a szenvedések poklából kimentett.
A lelkipásztor megjegyezte, hogy a kommunizmus bűneiről készült általános számadás a mai napig elmaradt, de a Krisztus tanítása szerint élőknek nem is ez a feladatuk.
– Az erőszaknál hatalmasabb fegyverünk van: a megbocsátás – mondta a lelkész, majd a börtönévek utáni időszak egyik történését idézte fel, amikor a civilben mutatkozó nyomozónak így tett bizonyságot hitéről: „Hiszem, hogy Isten kárpótolni fog a gyötrelmekért, és az Ő kegyelme önt is megtalálja”.
A megemlékezés végén a Volt Politikai Foglyok Szövetsége megyei szervezetének elnöke, Man Nistor osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2003-ban emelt emlékmű nemcsak az áldozatoké, hanem a kommunista diktatúrával szembeszálló harcosoké is, majd arra is emlékeztetett, hogy a sötét évtizedekben 62 fegyintézet működött az országban, ahol az osztálygyűlölet szellemében nap mint nap megcsúfolták a keresztény értékeket.
A háromnegyed órás rendezvény után Gráma János szövetségi titkárral beszélgettünk.
– Hány taggal indult a kilencvenes évek elején, és jelenleg hány fős a Volt Politikai Foglyok Szövetségének megyei szervezete?
– A rendszerváltás utáni időszakban 3000-en is voltunk, mára a létszám a felére csökkent. A megyei szervezetünk nyilvántartásában jelenleg 1500-an szerepelnek, közülük 500-an aktív tagok. Az ilyen jellegű megemlékezések során igyekszem összefogni őket. Van, aki csak beszélgetni jön hozzánk, és erre mindig van lehetőség.
– Tapasztalatai szerint mennyire tájékozottak a mai fiatalok a kommunista diktatúra történéseit illetően?
– A szászrégeni templomba, illetve a marosvásárhelyi Magányosok Klubjába is kaptunk már meghívást az évek során; fiatalok közé, például iskolákba azonban soha nem hívnak meg minket. Talán a forradalom utáni évek csalódásai, a jelenlegi politikai helyzet miatti elégedetlenség a magyarázata annak, hogy a rendszerváltás előtti időszakot teljes érdektelenség övezi. Pedig a felnövekvő nemzedéknek fontos lenne tudni a létezésünkről, arról, hogy valamit mi is tettünk az emberhez méltó élet védelmében.
A megemlékezést követően a szervezeti tagok közös ebédre indultak a közeli étterembe. Az egyik hölgy azonban jelezte a szervezőknek, hogy ételjegyét egy nélkülözőnek adja át.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)
Maroknyi, harmincegynéhány fős csapat gyülekezett szombat délelőtt a kommunizmus áldozatainak marosvásárhelyi emlékművénél. A Volt Politikai Foglyok Szövetségének Maros megyei szervezete Gráma János szövetségi titkár kezdeményezésére 13 éve minden májusban megidézi itt a – sok esetben büntetlenül maradt – embertelenségek évtizedeit.
A túlnyomórészt nyugdíjas korosztályú hallgatóság számára Flavius Miheţ görögkatolikus plébános és Bustya Dezső református lelkipásztor tartott rövid egyházi szertartást.
Bustya Dezső a Pál apostol rómabeliekhez írt levele 12. fejezetéből vett idézettel szólt az egybegyűltekhez: „Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie, ha szomjúhozik, adj innia, mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére”.
A lelkész, akit annak idején a kommunista hatalom számos sorstársával együtt börtönbüntetésre ítélt, kettős jelentőségűnek nevezte a találkozót.
– Egyrészt a fogság pincéiben, a kínzókamrákban átéltekre, a jogtalan büntetésekre, és – ami még ennél is fájdalmasabb volt – a családtagoktól való elszakításra emlékezünk. Másrészt, az emlékezésen túl, ez az alkalom hálaadás is a mindenható Jóistennek, aki a szenvedések poklából kimentett.
A lelkipásztor megjegyezte, hogy a kommunizmus bűneiről készült általános számadás a mai napig elmaradt, de a Krisztus tanítása szerint élőknek nem is ez a feladatuk.
– Az erőszaknál hatalmasabb fegyverünk van: a megbocsátás – mondta a lelkész, majd a börtönévek utáni időszak egyik történését idézte fel, amikor a civilben mutatkozó nyomozónak így tett bizonyságot hitéről: „Hiszem, hogy Isten kárpótolni fog a gyötrelmekért, és az Ő kegyelme önt is megtalálja”.
A megemlékezés végén a Volt Politikai Foglyok Szövetsége megyei szervezetének elnöke, Man Nistor osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Az elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2003-ban emelt emlékmű nemcsak az áldozatoké, hanem a kommunista diktatúrával szembeszálló harcosoké is, majd arra is emlékeztetett, hogy a sötét évtizedekben 62 fegyintézet működött az országban, ahol az osztálygyűlölet szellemében nap mint nap megcsúfolták a keresztény értékeket.
A háromnegyed órás rendezvény után Gráma János szövetségi titkárral beszélgettünk.
– Hány taggal indult a kilencvenes évek elején, és jelenleg hány fős a Volt Politikai Foglyok Szövetségének megyei szervezete?
– A rendszerváltás utáni időszakban 3000-en is voltunk, mára a létszám a felére csökkent. A megyei szervezetünk nyilvántartásában jelenleg 1500-an szerepelnek, közülük 500-an aktív tagok. Az ilyen jellegű megemlékezések során igyekszem összefogni őket. Van, aki csak beszélgetni jön hozzánk, és erre mindig van lehetőség.
– Tapasztalatai szerint mennyire tájékozottak a mai fiatalok a kommunista diktatúra történéseit illetően?
– A szászrégeni templomba, illetve a marosvásárhelyi Magányosok Klubjába is kaptunk már meghívást az évek során; fiatalok közé, például iskolákba azonban soha nem hívnak meg minket. Talán a forradalom utáni évek csalódásai, a jelenlegi politikai helyzet miatti elégedetlenség a magyarázata annak, hogy a rendszerváltás előtti időszakot teljes érdektelenség övezi. Pedig a felnövekvő nemzedéknek fontos lenne tudni a létezésünkről, arról, hogy valamit mi is tettünk az emberhez méltó élet védelmében.
A megemlékezést követően a szervezeti tagok közös ebédre indultak a közeli étterembe. Az egyik hölgy azonban jelezte a szervezőknek, hogy ételjegyét egy nélkülözőnek adja át.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 8.
Nem kell temetni a nyomtatott könyvet
Csíkszeredának és környékének szüksége van nagyszabású könyves rendezvényre – fogalmazták meg a vasárnap zárult, négynapos II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár résztvevői, a jelen lévő kiadók és szervezők.
Harminchat romániai és magyarországi kiadó és könyvterjesztő kínálta termékeit az Expo-Har, Csíkszereda polgármesteri hivatala, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, a Hargita megyei tanács és a Hargita Megyei Kulturális Központ által második alkalommal szervezett Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron csütörtöktől vasárnapig. Míg a tavaly a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották, a rendezvényt idén az Erőss Zsolt Arénába költöztették.
Fel kellene zárkóztatni a régiót
„Biztos vagyok benne, hogy ez a régió is megbír egy könyvvásárt. Ma, amikor mindenki temeti a nyomtatott könyvet, és arról beszélnek, hogy az emberek nem olvasnak, határozottan állítom, hogy ez nem igaz. Régiónkat is fel kéne zárkóztatni ezen a téren, hiszen megvan az igény a vásárra, és ha nem biztosítunk lehetőséget az embereknek, hogy könyvek közelébe kerüljenek, akkor semmi esély a fejlődésre. Elmaradunk, mert elfelejtünk kitekinteni, az pedig még nem elég, ha azzal áltatjuk magunkat, hogy jók vagyunk, székelyek vagyunk, erősek, zászlónk van” – mutatott rá Hajdú Áron, a vásár egyik kezdeményezője, a Bookart Kiadó vezetője.
A csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Könyvesbolt több programot is szervezett a vásár idején, foglalkozásaikkal elsősorban a gyerekeket, fiatalokat szólították meg. Balázs Imre József költő, egyetemi docens rendhagyó irodalomórán ismertette Lackfi János műveit, és bemutatta a Ragyog a mindenség című gyermekvers-antológiát. „Mindenképp jó döntés volt az új helyszínre hozni a vásárt. Ebben a térben nagyon jól meg tudtuk szervezni a programjainkat, igyekeztünk érdekes témákat felvetni a foglalkozásokon, fontos volt, hogy ne csak könyvekkel, hanem másfajta hozzáadott értékkel is jelentkezzünk. A Gutenberg Kiadó és a Pallas Akadémia Könyvkiadón kívül a Libri kiadói csoportot és a Pagony kiadót is képviseltük” – fogalmazott Tőzsér László, a Gutenberg és a Pallas-Akadémia kiadó vezetője.
Elbeszélői síkok találkozása A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri kiadói csoport könyvbemutatót szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók című kötetét ismerhették meg az érdeklődők, a szerzővel Vida Gábor író, szerkesztő beszélgetett. „Olyan regényről van szó, amelyben nagyon sok elbeszélői, gondolati sík találkozik és épül össze. Brilliáns technikával kapcsol össze történeteket és helyzeteket, szereplőket, habitusokat, amire az ember, ha gonosz akar lenni, azt mondja, ezek nem tartoznak össze, és ez nem így volt. Ugyanakkor Szabó Csaba megoldja, hogy az olvasó a gondolatszövés és a történetszövés mentén elfogadja a történéseket.
A regény intenzív jelenetei egy Csíkszereda nevű helyen zajlanak, ami, tudjuk, hogy a fikció tere” – magyarázta Vida Gábor. Szabó Róbert Csaba rámutatott, a regényírás kulcsa talán az, hogy a szerzőnek van egy rálátása az egészre anélkül, hogy el tudná mondani az elejétől a végéig. A Pallas-Akadémia Könykiadó Ferencz Imre Játékidő című verseskötetének szervezett bemutatót, a szerzővel Sarány István szerkesztő beszélgetett. A találkozón szó esett az alkotó és könyve külön útjairól, a szerző korábbi köteteiről, 1995-ben történt „újraindulásáról”.
„A rendszerváltás egyfajta fordulatot hozott az életkedvemben, akkor már úgy írtam a publicisztikáimat, hogy maradandóbbak legyenek. Ahogy telnek az évek, az emberben is dolgozik az idő. Az élményanyag talán előbb-utóbb elévül, hatvan-hetvenévesen jöttek elő a gyermekkori emlékek, ugyanakkor aktuálissá váltak olyan értelemben, hogy a jelenkor problematikája összecseng a múlttal” – fogalmazott Ferencz Imre. Az Ábel Kiadó Gergely Edó könyvét mutatta be, a Mentor Kiadó pedig Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje című kötetét.
Erdélyben kelendő a tartalmas könyv
Azok a kiadók, akik nem tudtak szerzőt hozni magukkal, jelentős árkedvezményekkel kínálták a könyveket, könyvajándékokat, adtak, egy szegedi tankönykiadó pedig interaktív táblát hozott a gyerekek nagy örömére. „ Mi gyerek- és ifjúsági könyveket adunk ki, hozzánk célzottan jönnek a vásárlók, és azt már megtapasztaltuk a többi erdélyi helyszínen is, ami kicsit különböző a magyarországi piactól, hogy itt főleg a tartalmas könyeket keresik. Azt lehet látni, hogy olvasnak a gyerekek, és azok, akik olvasnak, sokat olvasnak” – hangsúlyozta lapunknak Nyulas Ágnes, a magyarországi Cerkabella kiadó vezetője. A kiadók elmondása szerint nagy volt az érdeklődés a szépirodalmi, tudományos kiadványok iránt is, ugyanakkor a gyerekkönyvek is szép számmal fogytak. Iskolás csoportok is ellátogattak a vásárra, részt vettek foglalkozásokon. „A kiadók nyolcvan százaléka elégedett, közülük nyolc kiadó mondta, hogy könyvutánpótlást kellett hozniuk a vásárra. A helyszínt is dicsérték” – magyarázta Földi Zsuzsa, a főszervező Expo-Har igazgatója. A szervezők remélik, hogy a vásárnak lesz harmadik kiadása is.
Péter Beáta / Krónika (Kolozsvár)
Csíkszeredának és környékének szüksége van nagyszabású könyves rendezvényre – fogalmazták meg a vasárnap zárult, négynapos II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár résztvevői, a jelen lévő kiadók és szervezők.
Harminchat romániai és magyarországi kiadó és könyvterjesztő kínálta termékeit az Expo-Har, Csíkszereda polgármesteri hivatala, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, a Hargita megyei tanács és a Hargita Megyei Kulturális Központ által második alkalommal szervezett Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásáron csütörtöktől vasárnapig. Míg a tavaly a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották, a rendezvényt idén az Erőss Zsolt Arénába költöztették.
Fel kellene zárkóztatni a régiót
„Biztos vagyok benne, hogy ez a régió is megbír egy könyvvásárt. Ma, amikor mindenki temeti a nyomtatott könyvet, és arról beszélnek, hogy az emberek nem olvasnak, határozottan állítom, hogy ez nem igaz. Régiónkat is fel kéne zárkóztatni ezen a téren, hiszen megvan az igény a vásárra, és ha nem biztosítunk lehetőséget az embereknek, hogy könyvek közelébe kerüljenek, akkor semmi esély a fejlődésre. Elmaradunk, mert elfelejtünk kitekinteni, az pedig még nem elég, ha azzal áltatjuk magunkat, hogy jók vagyunk, székelyek vagyunk, erősek, zászlónk van” – mutatott rá Hajdú Áron, a vásár egyik kezdeményezője, a Bookart Kiadó vezetője.
A csíkszeredai Gutenberg Kiadó és Könyvesbolt több programot is szervezett a vásár idején, foglalkozásaikkal elsősorban a gyerekeket, fiatalokat szólították meg. Balázs Imre József költő, egyetemi docens rendhagyó irodalomórán ismertette Lackfi János műveit, és bemutatta a Ragyog a mindenség című gyermekvers-antológiát. „Mindenképp jó döntés volt az új helyszínre hozni a vásárt. Ebben a térben nagyon jól meg tudtuk szervezni a programjainkat, igyekeztünk érdekes témákat felvetni a foglalkozásokon, fontos volt, hogy ne csak könyvekkel, hanem másfajta hozzáadott értékkel is jelentkezzünk. A Gutenberg Kiadó és a Pallas Akadémia Könyvkiadón kívül a Libri kiadói csoportot és a Pagony kiadót is képviseltük” – fogalmazott Tőzsér László, a Gutenberg és a Pallas-Akadémia kiadó vezetője.
Elbeszélői síkok találkozása A Gutenberg Könyvesbolt és a Libri kiadói csoport könyvbemutatót szervezett: Szabó Róbert Csaba a Jelenkor kiadónál megjelent Alakváltók című kötetét ismerhették meg az érdeklődők, a szerzővel Vida Gábor író, szerkesztő beszélgetett. „Olyan regényről van szó, amelyben nagyon sok elbeszélői, gondolati sík találkozik és épül össze. Brilliáns technikával kapcsol össze történeteket és helyzeteket, szereplőket, habitusokat, amire az ember, ha gonosz akar lenni, azt mondja, ezek nem tartoznak össze, és ez nem így volt. Ugyanakkor Szabó Csaba megoldja, hogy az olvasó a gondolatszövés és a történetszövés mentén elfogadja a történéseket.
A regény intenzív jelenetei egy Csíkszereda nevű helyen zajlanak, ami, tudjuk, hogy a fikció tere” – magyarázta Vida Gábor. Szabó Róbert Csaba rámutatott, a regényírás kulcsa talán az, hogy a szerzőnek van egy rálátása az egészre anélkül, hogy el tudná mondani az elejétől a végéig. A Pallas-Akadémia Könykiadó Ferencz Imre Játékidő című verseskötetének szervezett bemutatót, a szerzővel Sarány István szerkesztő beszélgetett. A találkozón szó esett az alkotó és könyve külön útjairól, a szerző korábbi köteteiről, 1995-ben történt „újraindulásáról”.
„A rendszerváltás egyfajta fordulatot hozott az életkedvemben, akkor már úgy írtam a publicisztikáimat, hogy maradandóbbak legyenek. Ahogy telnek az évek, az emberben is dolgozik az idő. Az élményanyag talán előbb-utóbb elévül, hatvan-hetvenévesen jöttek elő a gyermekkori emlékek, ugyanakkor aktuálissá váltak olyan értelemben, hogy a jelenkor problematikája összecseng a múlttal” – fogalmazott Ferencz Imre. Az Ábel Kiadó Gergely Edó könyvét mutatta be, a Mentor Kiadó pedig Tamás Kincső A Csinált-patak állatkertje című kötetét.
Erdélyben kelendő a tartalmas könyv
Azok a kiadók, akik nem tudtak szerzőt hozni magukkal, jelentős árkedvezményekkel kínálták a könyveket, könyvajándékokat, adtak, egy szegedi tankönykiadó pedig interaktív táblát hozott a gyerekek nagy örömére. „ Mi gyerek- és ifjúsági könyveket adunk ki, hozzánk célzottan jönnek a vásárlók, és azt már megtapasztaltuk a többi erdélyi helyszínen is, ami kicsit különböző a magyarországi piactól, hogy itt főleg a tartalmas könyeket keresik. Azt lehet látni, hogy olvasnak a gyerekek, és azok, akik olvasnak, sokat olvasnak” – hangsúlyozta lapunknak Nyulas Ágnes, a magyarországi Cerkabella kiadó vezetője. A kiadók elmondása szerint nagy volt az érdeklődés a szépirodalmi, tudományos kiadványok iránt is, ugyanakkor a gyerekkönyvek is szép számmal fogytak. Iskolás csoportok is ellátogattak a vásárra, részt vettek foglalkozásokon. „A kiadók nyolcvan százaléka elégedett, közülük nyolc kiadó mondta, hogy könyvutánpótlást kellett hozniuk a vásárra. A helyszínt is dicsérték” – magyarázta Földi Zsuzsa, a főszervező Expo-Har igazgatója. A szervezők remélik, hogy a vásárnak lesz harmadik kiadása is.
Péter Beáta / Krónika (Kolozsvár)
2017. május 8.
Csikidám és tücsökzene a majálison
Az idén május 7-én, vasárnap szervezték meg a Minden magyar majálisa elnevezésű rendezvényt a nagyváradi várban a XXVI. Festum Varadinum keretében. A délutáni és esti órákban a koncerteké volt a főszerep, fellépett Gryllus Vilmos és az R-Go együttes is. Rengeteg érdeklődőt, hatalmas tömeget vonzott a vasárnap délutáni, illetve esti órákban is a Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Egyesület, az Ovisuli Egyesület és a Szigligeti Alapítvány által a XXVI. Festum Varadinum keretében a régi helyszínen, vagyis a vársáncban megszervezett Minden magyar majálisa. A rendezvény ezen fele olyan Bihar megyei táncműhelyek színpadi produkcióival kezdődött, melyek az elmúlt évek folyamán méltán arattak sikereket, zsebeltek be különféle díjakat számos hazai és külföldi megmérettetésen.
Az egyik ilyen a több csoporttal is remekelő Unique Dance Stúdió volt, a fiatalok dinamikus és látványos show műsora ahogy esetükben lenni szokott, sőt egyenesen elvárt, hiszen ez a népszerűségük egyik fokmérője, a nézők fülsiketítő üdvrivalgása, hangorkánja közepette zajlott. Nem csökkent a decibel ereje a székelyhídi Tini Dance Center felléptekor se: az egyszerű halandók csak kapkodták a fejüket, hogy mire képesek a táncoló, mozgó, forgó, a gravitációt szinte meghazudtoló fiatal emberi testek.
Tücsök
A továbbiakban Gryllus Vilmos a közeli kis színpadon gyűjtötte maga köré a családokat, a gyermekek magától érthető, természetes lazasággal vették körül őt és a gitárját. Énekelt nekik megzenésített költeményeket Kányádi Sándortól, mesélt sárkányról és hős lovagról, tigriskölyökről és tücsökről, annál is inkább, hogy ezen kis ciripelő lény latin neve, soha sem fogják kitalálni… gryllus. Talán mondanunk sem kell, hogy a népszerű előadóművész hosszú perceken keresztül dedikált, állt modellt közös fényképekhez rajongóinak.
Ozsváth József magánénekes örökzöld slágerekkel örvendeztette meg hallgatóságát, majd a debreceni Desperado együttes következett. A popzenei trió (Betti, Zsolti és Zoy!) 1998-ban robbant be a köztudatba, hagyott nyomot a most harmincas éveit taposó korosztály emlékezetében, annak köszönhetően, hogy ontani kezdte magából az olyan slágereket, mint a Tanár Úr!, az Akarom őt!, a Gyere és álmodj, a Szomorú alkalom, a Rajtad múlik, az Ég veled! vagy a Táncolj!, melyek a vársáncban is felcsendültek.
A Soulwave és a Welhello zenekarok már a közelmúlt produktumai, ennek megfelelően inkább a tizen- és huszonéves korosztályból kerülnek ki a csodálóik. Jellemző, hogy a Wellhello-s Fluor Tomit és Diazt valósággal „széttépték” vagy hazavitték volna a rajongóik, ha nem lettek volna csendőrök és kordonok.
Csikidám
És most egy személyes vallomás következik: az R-Go együttest és Szikora Robit e sorok szerzője először 1990 elején látta a kolozsvári Diákművelődési Házban, ez volt talán az első olyan magyarországi zenekar, mely a rendszerváltás után fellépett a kincses városban, és rögtön utána még egyszer megtette ezt. Az újdonságként ható élő koncert varázsa mellett megmaradt bennem, hogy milyen hihetetlenül sokat mozog Szikora Robi, szinte alig láttam őt megpihenni. Nos, bár azóta eltelt több mint 26 év, ez mit sem változott: a már hatvanas éveit taposó énekes még mindig pozitív értelemben vett mozgástúltengésben „szenved”, és maradt a csikidám stílus, csak valahogy a gidák nem öregszenek, aminek valószínűleg, sőt biztosan az lehet a magyarázata, hogy időnként kicserélődnek… Olyan közismert szerzeményekre lehetett tombolni most is, mint a Szeretlek is meg nem is, a Bombázó, a Tiszta erőből nyár, a Te csak mindig akkor sírsz, a Ballag a katona vagy a Ne félj, te kis bolond. Az idei majális színpompás tűzijátékkal ért véget.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
Az idén május 7-én, vasárnap szervezték meg a Minden magyar majálisa elnevezésű rendezvényt a nagyváradi várban a XXVI. Festum Varadinum keretében. A délutáni és esti órákban a koncerteké volt a főszerep, fellépett Gryllus Vilmos és az R-Go együttes is. Rengeteg érdeklődőt, hatalmas tömeget vonzott a vasárnap délutáni, illetve esti órákban is a Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Egyesület, az Ovisuli Egyesület és a Szigligeti Alapítvány által a XXVI. Festum Varadinum keretében a régi helyszínen, vagyis a vársáncban megszervezett Minden magyar majálisa. A rendezvény ezen fele olyan Bihar megyei táncműhelyek színpadi produkcióival kezdődött, melyek az elmúlt évek folyamán méltán arattak sikereket, zsebeltek be különféle díjakat számos hazai és külföldi megmérettetésen.
Az egyik ilyen a több csoporttal is remekelő Unique Dance Stúdió volt, a fiatalok dinamikus és látványos show műsora ahogy esetükben lenni szokott, sőt egyenesen elvárt, hiszen ez a népszerűségük egyik fokmérője, a nézők fülsiketítő üdvrivalgása, hangorkánja közepette zajlott. Nem csökkent a decibel ereje a székelyhídi Tini Dance Center felléptekor se: az egyszerű halandók csak kapkodták a fejüket, hogy mire képesek a táncoló, mozgó, forgó, a gravitációt szinte meghazudtoló fiatal emberi testek.
Tücsök
A továbbiakban Gryllus Vilmos a közeli kis színpadon gyűjtötte maga köré a családokat, a gyermekek magától érthető, természetes lazasággal vették körül őt és a gitárját. Énekelt nekik megzenésített költeményeket Kányádi Sándortól, mesélt sárkányról és hős lovagról, tigriskölyökről és tücsökről, annál is inkább, hogy ezen kis ciripelő lény latin neve, soha sem fogják kitalálni… gryllus. Talán mondanunk sem kell, hogy a népszerű előadóművész hosszú perceken keresztül dedikált, állt modellt közös fényképekhez rajongóinak.
Ozsváth József magánénekes örökzöld slágerekkel örvendeztette meg hallgatóságát, majd a debreceni Desperado együttes következett. A popzenei trió (Betti, Zsolti és Zoy!) 1998-ban robbant be a köztudatba, hagyott nyomot a most harmincas éveit taposó korosztály emlékezetében, annak köszönhetően, hogy ontani kezdte magából az olyan slágereket, mint a Tanár Úr!, az Akarom őt!, a Gyere és álmodj, a Szomorú alkalom, a Rajtad múlik, az Ég veled! vagy a Táncolj!, melyek a vársáncban is felcsendültek.
A Soulwave és a Welhello zenekarok már a közelmúlt produktumai, ennek megfelelően inkább a tizen- és huszonéves korosztályból kerülnek ki a csodálóik. Jellemző, hogy a Wellhello-s Fluor Tomit és Diazt valósággal „széttépték” vagy hazavitték volna a rajongóik, ha nem lettek volna csendőrök és kordonok.
Csikidám
És most egy személyes vallomás következik: az R-Go együttest és Szikora Robit e sorok szerzője először 1990 elején látta a kolozsvári Diákművelődési Házban, ez volt talán az első olyan magyarországi zenekar, mely a rendszerváltás után fellépett a kincses városban, és rögtön utána még egyszer megtette ezt. Az újdonságként ható élő koncert varázsa mellett megmaradt bennem, hogy milyen hihetetlenül sokat mozog Szikora Robi, szinte alig láttam őt megpihenni. Nos, bár azóta eltelt több mint 26 év, ez mit sem változott: a már hatvanas éveit taposó énekes még mindig pozitív értelemben vett mozgástúltengésben „szenved”, és maradt a csikidám stílus, csak valahogy a gidák nem öregszenek, aminek valószínűleg, sőt biztosan az lehet a magyarázata, hogy időnként kicserélődnek… Olyan közismert szerzeményekre lehetett tombolni most is, mint a Szeretlek is meg nem is, a Bombázó, a Tiszta erőből nyár, a Te csak mindig akkor sírsz, a Ballag a katona vagy a Ne félj, te kis bolond. Az idei majális színpompás tűzijátékkal ért véget.
Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro
2017. május 8.
Népdal, népmese és zenés színdarab
Élő csángó hagyomány
Pénteken a Táncoló Udvartér és az Antanténusz Egyesület szervezésében kosteleki estet tartottak Kézdivásárhelyen.
18 órától a Vigadó nagyszínpadán a Szellőcske Néptánccsoport tagjai zenés színdarabot adtak elő, Vaszi Levente és tanítványa, Vrencsán Anita, a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny korábbi díjazottjai népdalokat énekeltek, míg Tankó Szilárd mesével szórakoztatta a szép számban megjelent érdeklődőket. Ezt követően a Borudvarban éjszakába nyúló csángó táncház kerekedett, a talpalávalót a Kosteleki Zenészek húzták.
Bakó-Fazakas Zsuzsa, a Táncoló Udvartér és az Antanténusz Egyesület alapítója lapunknak elmondta, régi céljuk közelebbről megismerni más régiók hagyományait. „Jó ismerősünk, a Kézdivásárhelyről Kostelekre telepedett Bardócz Noémi tanítónő közbenjárásával a Táncoló Udvartér tagjai Vaszi Levente falujában igazi csángó farsangi bálon vehettek részt, és akkor merült fel az ötlet, hogy visszahívjuk a kostelekieket” – idézte fel a kezdeményezés csíráját. Hozzátette, várható folytatás, terveik között szerepel egyebek mellett mezőségi és moldvai bálokon való részvétel is.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Élő csángó hagyomány
Pénteken a Táncoló Udvartér és az Antanténusz Egyesület szervezésében kosteleki estet tartottak Kézdivásárhelyen.
18 órától a Vigadó nagyszínpadán a Szellőcske Néptánccsoport tagjai zenés színdarabot adtak elő, Vaszi Levente és tanítványa, Vrencsán Anita, a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny korábbi díjazottjai népdalokat énekeltek, míg Tankó Szilárd mesével szórakoztatta a szép számban megjelent érdeklődőket. Ezt követően a Borudvarban éjszakába nyúló csángó táncház kerekedett, a talpalávalót a Kosteleki Zenészek húzták.
Bakó-Fazakas Zsuzsa, a Táncoló Udvartér és az Antanténusz Egyesület alapítója lapunknak elmondta, régi céljuk közelebbről megismerni más régiók hagyományait. „Jó ismerősünk, a Kézdivásárhelyről Kostelekre telepedett Bardócz Noémi tanítónő közbenjárásával a Táncoló Udvartér tagjai Vaszi Levente falujában igazi csángó farsangi bálon vehettek részt, és akkor merült fel az ötlet, hogy visszahívjuk a kostelekieket” – idézte fel a kezdeményezés csíráját. Hozzátette, várható folytatás, terveik között szerepel egyebek mellett mezőségi és moldvai bálokon való részvétel is.
Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. május 8.
Moldvai édes emlékek
Édes Moldvának nevezik a románok a keleti területüket, utalás az ottani emberek lomha, szelíd jellemére. Jól van így is – legyintenek mindenre. Ott voltunk öt évig.
Évzáró – a feleségem búcsúztatja a nyolcadik osztályát. Libasorban jönnek a nebulók virágokkal, búcsúkönnyek meg a többi. Csak az egyik fiú, a szemüveges okoska nem. Az ünnepély után megvárja az oszit, privátban megöleli, egy nagy cuppanóst nyom az arcára, hosszasan a szemébe néz, és azt mondja: tulajdonképpen csak nyolc év közöttünk a korkülönbség! Mi tagadás, igaza volt!
Augusztus, bemegyek az iskolába, látom, hogy a vezetőség ugyancsak vakarja a kollektív fejét. Mi a baj?– kérdem. – A tavaly egy vidéki fiú beiratkozott kilencedikbe, de néhány nap után egyáltalán errefelé sem jött. Most meg itt van az apja, kéri a gyerek dossziéját, hogy egy közelebbi iskolába írassa be újra kilencedikbe. – És hol a baj? – Hát itt a bibi. A gyerek minden tantárgyból le van zárva, és most már tizedikes. Na, most meg kell győzni a papát, hogy ha ilyen zökkenőmentesen eltelt egy év, ne idegeskedjen, még egy gyorsan eltelik…
Minden népnél vannak nyelvi furcsaságok. A magyar fizetőpincér nem fizet, sőt, a sétálóutca sem sétál. Miért lenne az édes Moldva kivétel? Ott a kicsinyítő képző nagyúr. Nem supát, levest esznek, hanem supicát, levesecskét. Nem sarmalét, töltött káposztát, hanem sărmăluțát, töltöttkáposztácskát. Nem acumot mondanak, vagyis most, hanem acușicát, amolyan rögtönöcskét. A nevek is érdekesek: Avădanei, vagyis az özvegyasszonyé. Apreotesei, a papnéé, az anya mindig biztos, ugyebár. A férfinevek is kicsinyítő képzősek, mindenütt ott van az „-el”: Maricel, Dorel, vagyis Vágyacska, Viorel (az kb. Ibolyácska), Mugurel (Rügyecske). Volt a tizedikben egy roma fiú, képzeljétek el Bubbát a Forrest Gumpból kicsiben, azt úgy hívták, hogy Dunărel Oituz, tehát Dunácska Ojtoz, mármint az Ojtozi-szoros!
A legrejtőjenősebb mégis a városka egyetlen látszerésze volt. Egy szemüveges, intelligens arcú törpe férfi, maximum egy-negyven. Műhelyének ablakában egy rongyos kartonlap virított, rajta a nyitvatartási időrend és a mester neve: Curulet Vasilică. Ami magyarul, ne tessék haragudni, de pontosan annyi, mint – nagyon elegánsan mondva – Popsika Lacika.
Antal Zubreczky / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Édes Moldvának nevezik a románok a keleti területüket, utalás az ottani emberek lomha, szelíd jellemére. Jól van így is – legyintenek mindenre. Ott voltunk öt évig.
Évzáró – a feleségem búcsúztatja a nyolcadik osztályát. Libasorban jönnek a nebulók virágokkal, búcsúkönnyek meg a többi. Csak az egyik fiú, a szemüveges okoska nem. Az ünnepély után megvárja az oszit, privátban megöleli, egy nagy cuppanóst nyom az arcára, hosszasan a szemébe néz, és azt mondja: tulajdonképpen csak nyolc év közöttünk a korkülönbség! Mi tagadás, igaza volt!
Augusztus, bemegyek az iskolába, látom, hogy a vezetőség ugyancsak vakarja a kollektív fejét. Mi a baj?– kérdem. – A tavaly egy vidéki fiú beiratkozott kilencedikbe, de néhány nap után egyáltalán errefelé sem jött. Most meg itt van az apja, kéri a gyerek dossziéját, hogy egy közelebbi iskolába írassa be újra kilencedikbe. – És hol a baj? – Hát itt a bibi. A gyerek minden tantárgyból le van zárva, és most már tizedikes. Na, most meg kell győzni a papát, hogy ha ilyen zökkenőmentesen eltelt egy év, ne idegeskedjen, még egy gyorsan eltelik…
Minden népnél vannak nyelvi furcsaságok. A magyar fizetőpincér nem fizet, sőt, a sétálóutca sem sétál. Miért lenne az édes Moldva kivétel? Ott a kicsinyítő képző nagyúr. Nem supát, levest esznek, hanem supicát, levesecskét. Nem sarmalét, töltött káposztát, hanem sărmăluțát, töltöttkáposztácskát. Nem acumot mondanak, vagyis most, hanem acușicát, amolyan rögtönöcskét. A nevek is érdekesek: Avădanei, vagyis az özvegyasszonyé. Apreotesei, a papnéé, az anya mindig biztos, ugyebár. A férfinevek is kicsinyítő képzősek, mindenütt ott van az „-el”: Maricel, Dorel, vagyis Vágyacska, Viorel (az kb. Ibolyácska), Mugurel (Rügyecske). Volt a tizedikben egy roma fiú, képzeljétek el Bubbát a Forrest Gumpból kicsiben, azt úgy hívták, hogy Dunărel Oituz, tehát Dunácska Ojtoz, mármint az Ojtozi-szoros!
A legrejtőjenősebb mégis a városka egyetlen látszerésze volt. Egy szemüveges, intelligens arcú törpe férfi, maximum egy-negyven. Műhelyének ablakában egy rongyos kartonlap virított, rajta a nyitvatartási időrend és a mester neve: Curulet Vasilică. Ami magyarul, ne tessék haragudni, de pontosan annyi, mint – nagyon elegánsan mondva – Popsika Lacika.
Antal Zubreczky / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. május 8.
Az európai kisebbségi szolidaritás központja lesz néhány napra Kolozsvár
Az Európai Bizottság által immár bejegyzett Minority SafePack kisebbségi javaslatcsomag a romániai magyarságtól, az RMDSZ-től indult, ezért is született az a döntés az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójában (FUEN), hogy egy hét múlva szimbolikusan a FUEN kongresszusán, Kolozsvárról indítsák el az aláírásgyűjtést. A petíciós kampányról, a polgári kezdeményezés kilátásairól Vincze Loránt FUEN-elnököt kérdeztük a témáról tartott brüsszeli konferencia után.
- A konferencián többször elhangzott, hogy mérföldkőhöz érkezett az európai őshonos kisebbsége ügye. Mi indokolja ezt a megfogalmazást?
- A Minority SafePack polgári kezdeményezés bejegyzésével az Európai Bizottság gyakorlatilag kimondta, hogy az európai őshonos kisebbségek védelme érdekében el kell indítani az uniós szintű jogalkotást. Másrészt ez az első polgári kezdeményezés, amely pert nyert a luxembourgi törvényszéken, és amelynek a kezdeményező bizottsága alkut kötött az Európai Bizottsággal. Ez szerintem hatalmas fejlemény, hiszen a 90-es évek elejétől Európában gyakorlatilag nem történt a kisebbségvédelemben törvénykezési szinten előrelépés, az Európa Tanács jogi eszközeivel, a kisebbségi keretegyezménnyel vagy a nyelvi chartával megállt a törvénykezés ezen a területen. Ezen tudunk most közösen lendíteni. A kör lezárult, mert itt, az Európai Parlament épületében vetettük papírra a Minority SafePack javaslatcsomaggal kapcsolatos első ötleteket, és most a bejegyzést követően, íme, itt tanácskoztunk ismét, és arról a stratégiáról beszéltünk, hogy miként gyűjtjük össze az egymillió aláírást. Erdélyben is lezárul majd a kör, hiszen az ötlet az RMDSZ-től, a romániai magyarságtól származik, s majd a FUEN-kongresszuson indítjuk látványosan útjára Kolozsváron az aláírásgyűjtést.
- Milyen lépések vannak még hátra addig, amíg sikerül rábírni az Európai Bizottságot a jogalkotás beindítására?
- Lehet, hogy most már a nehezén túl vagyunk. Négy évet elvesztegettünk azzal, hogy perelni kellett Luxemburgban, végül szerencsére győztünk. Most már határidőkkel dolgozunk. Közel egy év áll rendelkezésünkre, 2018 március végéig kell összegyűjtenünk egymillió aláírást legkevesebb hét tagállamból. Ezt követően egy hónapja lesz az Európai Bizottságnak arra, hogy megvizsgálja az aláírások hitelességét, és további három hónap, ameddig majd döntést kell hoznia a jogalkotásról. Ez egy konzultációs folyamat lesz az Európai Parlamenttel közösen, a kezdeményezők bevonásával, amelynek a végén azt reméljük, hogy az Európai Bizottság elkezdi a konkrét jogalkotást.
- Miért éppen Kolozsváron szervezik a FUEN következő kongresszusát és milyen jelentősége van ennek?
- Szimbolikus döntés volt a FUEN-ben, hogy Erdélyben tartja a következő kongresszusát. Sok kezdeményezés az elmúlt esztendőkben az RMDSZ-től, a romániai magyarságtól indult, legfőképpen a Minority Safepack kezdeményezés. Emellett most már 23-24 éve tagja az RMDSZ a FUEN-nek, és még nem volt kongresszus Erdélyben, tehát itt az alkalom, hogy megmutassuk Erdélyt, a magyarságot, szokásainkat, kultúránkat az odautazó kisebbségi szervezetek képviselőinek, meghívottainknak. Az Európai Tanácstól, az Európai Parlamenttől, az ENSZ-től lesznek majd meghívottak a kongresszuson, túl azon, hogy a tagállamok, régiók is elküldik majd képviselőiket erre a rendezvényre. Remélem, hogy az európai kisebbségi szolidaritásból merítünk majd erőt arra, hogy egy jó aláírásgyűjtési kampányt kezdjünk Erdélyben, de máshol is Európában.
- A konferencia több felszólalója annak a jelentőségét méltatatta, hogy az Európai Parlament elnökének védnöksége alatt zajlott a rendezvény, és Antonio Tajani támogatja a Minority SafePacket. Ez miért fontos fejlemény a kezdeményező bizottság számára?
- Nem volt eddig jellemző, hogy az Európai Parlament elnökei kedvezően viszonyuljanak a kisebbségi témához. Egyáltalán a politikai hangulat nem volt olyan soha az Európai Parlamentben, hogy ez a téma napirenden lett volna. Mára már az Európai Néppárt programjában is szerepel a kisebbségi kérdés, tehát innovatívnak számít ilyen szempontból, a liberálisok mindig támogatták ezt a témát, a zöldek is, az autonomista és a regionális pártok is, de a szocialisták például az elmúlt években nagyon hallgatnak róla. Az EP korábbi elnöke, Martin Schulz sosem válaszolt a megkereséseinkre, találkozókat kértünk tőle és mindig elutasította. Ám ahogy hivatalba lépett, Antonio Tajani kinevezett egy kisebbségi témákkal foglalkozó dél-tiroli tanácsadót. Hozzáállása teljesen pozitív volt. Azt mondta, hogy nyíltan is támogatja a Minority Safepack kezdeményezést, foglalkoztatják az őshonos kisebbségek problémái.
- A konferenciát megelőző munkamegbeszélésen felmerült, hogy a Minority Safepack kezdeményezői készítsék el maguk az uniós szintű kisebbségvédelmet szabályozó törvénytervezeteket, amelyeket az Európai Bizottság figyelmébe ajánlanak majd. Mi szól mellette, és mi szól az ellen, hogy így járjanak el?
- Ha nemcsak címszerűen fogalmazzuk meg azokat a témákat, ahol jogalkotást szeretnénk, hanem a konkrét jogszabályok is meghatározzák az elemeit ennek a keretnek, az Európai Bizottságnak arra kell már reagálnia, tehát nem kell elkezdenie gondolkodni azon, hogy is nézzen ki a jogszabály. A törvénytervezetek elkészítése ellen szól, hogy részben behatárolja az Európai Bizottság mozgásterét, és voltaképpen önmagunk számára is behatároljuk a mozgásteret. Inkább arra mozdulna el az opciónk, hogy készítsük elő a tervezeteket, éppen amiatt, hogy a kisebbségi törvénykezés az EU-ban nagyon kezdetleges vagy nem létező, tehát könnyű újat alkotni benne, érdemes lenne ezt alaposan előkészíteni.
- Az egymillió aláírás összegyűjtése szükséges, de nem elégséges feltétele a jogalkotás beindításának. Három polgári kezdeményezésnek már sikerült összegyűjteni az aláírásokat, de nem jártak eredménnyel. Milyen eszközökkel lehet rábírni az Európai Bizottságot, hogy indítsa be a jogalkotást?
- Nagyon számít az, hogy milyen támogatás van mögöttünk. Ha nagy európai intézmények, például az Európai Parlament, vagy a tagállamok, Németország, Dánia, Magyarország azt mondja, hogy ezzel fontos lenne foglalkozni, az már egy plusz érv szerintem. Fontos a témaválasztás is. Az előző három polgári kezdeményezés témája szűk szakpolitikára vonatkozott. Például a vízhez való jog maximum egy jogszabályon múlik, mi meg egy elég széles spektrumát vetettük fel uniós kompetenciáknak, programoknak, irányelveknek, amelyeket bővíteni kellene. Ez nagyobb késztetést jelent a Európai Bizottság számára is arra, hogy kezdjen a kezdeményezéssel valamit. A miénk tulajdonképpen az első politikai kezdeményezés, amely elkezdi az aláírásgyűjtést.
- Nem kedvezőtlen a légkör most a kezdeményezés számára? Arra gondolok, hogy a Brexit után az Európai Unió válságba került, és más kérdések foglakoztatják most az EU döntéshozóit.
- Szerintem ez EU-nak ez az útkeresése kedvez az ügyünknek. Az uniós polgárok éppen azt vetik Brüsszel szemére, hogy eltávolodott az emberektől. Az Európai Bizottságnak alkalma lesz bizonyítani, hogy közelebb hozza az EU-t a polgárokhoz, hiszen éppen ez a célja a polgári kezdeményezés intézményének is.
- Szintén a konferenciát megelőző munkamegbeszélésen hangzott el, hogy az aláírásgyűjtésre különféle buktatók leselkednek. Melyek lennének ezek?
- Minden tagállamnak van egy nemzeti hatósága, amelyik az aláírások hitelesítésével foglalkozik, és ezeknek a hatóságoknak országonként eltérő követelményeik lehetnek. Nem érzem bukatónak ezeket. Jól elő kell készíteni az aláírásgyűjtést, és akkor nem lesz gond. A nyitott kérdéseket tisztáznunk kell az Európai Bizottsággal is és a tagállamok illetékes hatóságaival is.
- A konferenciára visszatérve: miért a Hit the Road volt a címe?
- Azért mert terepezni kell. Az aláírásgyűjtés terepezésről szól, ki kell menni az emberek közé, ha nem is egyenként, de gyakorlatilag minden embert meg kell szólítani egy üzenettel, fel kell kelteni az érdeklődését, és rávenni arra, hogy támogassa aláírásával ezt a kezdeményezést. Minden ilyen jellegű kampány az érzelmekre hat. Meg kell találnunk azokat a jó témákat, amelyekkel az erdélyi magyarokat meggyőzzük, hogy írják alá a kezdeményezést, de győzzük meg az erdélyi románokat is a támogatásról. Ez már egy új üzenetet. Szerencsénk van, hogy van kilenc javaslat, abból jól lehet mazsolázni olyanokat, amelyek vonzóak Erdélyben is.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro
Az Európai Bizottság által immár bejegyzett Minority SafePack kisebbségi javaslatcsomag a romániai magyarságtól, az RMDSZ-től indult, ezért is született az a döntés az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójában (FUEN), hogy egy hét múlva szimbolikusan a FUEN kongresszusán, Kolozsvárról indítsák el az aláírásgyűjtést. A petíciós kampányról, a polgári kezdeményezés kilátásairól Vincze Loránt FUEN-elnököt kérdeztük a témáról tartott brüsszeli konferencia után.
- A konferencián többször elhangzott, hogy mérföldkőhöz érkezett az európai őshonos kisebbsége ügye. Mi indokolja ezt a megfogalmazást?
- A Minority SafePack polgári kezdeményezés bejegyzésével az Európai Bizottság gyakorlatilag kimondta, hogy az európai őshonos kisebbségek védelme érdekében el kell indítani az uniós szintű jogalkotást. Másrészt ez az első polgári kezdeményezés, amely pert nyert a luxembourgi törvényszéken, és amelynek a kezdeményező bizottsága alkut kötött az Európai Bizottsággal. Ez szerintem hatalmas fejlemény, hiszen a 90-es évek elejétől Európában gyakorlatilag nem történt a kisebbségvédelemben törvénykezési szinten előrelépés, az Európa Tanács jogi eszközeivel, a kisebbségi keretegyezménnyel vagy a nyelvi chartával megállt a törvénykezés ezen a területen. Ezen tudunk most közösen lendíteni. A kör lezárult, mert itt, az Európai Parlament épületében vetettük papírra a Minority SafePack javaslatcsomaggal kapcsolatos első ötleteket, és most a bejegyzést követően, íme, itt tanácskoztunk ismét, és arról a stratégiáról beszéltünk, hogy miként gyűjtjük össze az egymillió aláírást. Erdélyben is lezárul majd a kör, hiszen az ötlet az RMDSZ-től, a romániai magyarságtól származik, s majd a FUEN-kongresszuson indítjuk látványosan útjára Kolozsváron az aláírásgyűjtést.
- Milyen lépések vannak még hátra addig, amíg sikerül rábírni az Európai Bizottságot a jogalkotás beindítására?
- Lehet, hogy most már a nehezén túl vagyunk. Négy évet elvesztegettünk azzal, hogy perelni kellett Luxemburgban, végül szerencsére győztünk. Most már határidőkkel dolgozunk. Közel egy év áll rendelkezésünkre, 2018 március végéig kell összegyűjtenünk egymillió aláírást legkevesebb hét tagállamból. Ezt követően egy hónapja lesz az Európai Bizottságnak arra, hogy megvizsgálja az aláírások hitelességét, és további három hónap, ameddig majd döntést kell hoznia a jogalkotásról. Ez egy konzultációs folyamat lesz az Európai Parlamenttel közösen, a kezdeményezők bevonásával, amelynek a végén azt reméljük, hogy az Európai Bizottság elkezdi a konkrét jogalkotást.
- Miért éppen Kolozsváron szervezik a FUEN következő kongresszusát és milyen jelentősége van ennek?
- Szimbolikus döntés volt a FUEN-ben, hogy Erdélyben tartja a következő kongresszusát. Sok kezdeményezés az elmúlt esztendőkben az RMDSZ-től, a romániai magyarságtól indult, legfőképpen a Minority Safepack kezdeményezés. Emellett most már 23-24 éve tagja az RMDSZ a FUEN-nek, és még nem volt kongresszus Erdélyben, tehát itt az alkalom, hogy megmutassuk Erdélyt, a magyarságot, szokásainkat, kultúránkat az odautazó kisebbségi szervezetek képviselőinek, meghívottainknak. Az Európai Tanácstól, az Európai Parlamenttől, az ENSZ-től lesznek majd meghívottak a kongresszuson, túl azon, hogy a tagállamok, régiók is elküldik majd képviselőiket erre a rendezvényre. Remélem, hogy az európai kisebbségi szolidaritásból merítünk majd erőt arra, hogy egy jó aláírásgyűjtési kampányt kezdjünk Erdélyben, de máshol is Európában.
- A konferencia több felszólalója annak a jelentőségét méltatatta, hogy az Európai Parlament elnökének védnöksége alatt zajlott a rendezvény, és Antonio Tajani támogatja a Minority SafePacket. Ez miért fontos fejlemény a kezdeményező bizottság számára?
- Nem volt eddig jellemző, hogy az Európai Parlament elnökei kedvezően viszonyuljanak a kisebbségi témához. Egyáltalán a politikai hangulat nem volt olyan soha az Európai Parlamentben, hogy ez a téma napirenden lett volna. Mára már az Európai Néppárt programjában is szerepel a kisebbségi kérdés, tehát innovatívnak számít ilyen szempontból, a liberálisok mindig támogatták ezt a témát, a zöldek is, az autonomista és a regionális pártok is, de a szocialisták például az elmúlt években nagyon hallgatnak róla. Az EP korábbi elnöke, Martin Schulz sosem válaszolt a megkereséseinkre, találkozókat kértünk tőle és mindig elutasította. Ám ahogy hivatalba lépett, Antonio Tajani kinevezett egy kisebbségi témákkal foglalkozó dél-tiroli tanácsadót. Hozzáállása teljesen pozitív volt. Azt mondta, hogy nyíltan is támogatja a Minority Safepack kezdeményezést, foglalkoztatják az őshonos kisebbségek problémái.
- A konferenciát megelőző munkamegbeszélésen felmerült, hogy a Minority Safepack kezdeményezői készítsék el maguk az uniós szintű kisebbségvédelmet szabályozó törvénytervezeteket, amelyeket az Európai Bizottság figyelmébe ajánlanak majd. Mi szól mellette, és mi szól az ellen, hogy így járjanak el?
- Ha nemcsak címszerűen fogalmazzuk meg azokat a témákat, ahol jogalkotást szeretnénk, hanem a konkrét jogszabályok is meghatározzák az elemeit ennek a keretnek, az Európai Bizottságnak arra kell már reagálnia, tehát nem kell elkezdenie gondolkodni azon, hogy is nézzen ki a jogszabály. A törvénytervezetek elkészítése ellen szól, hogy részben behatárolja az Európai Bizottság mozgásterét, és voltaképpen önmagunk számára is behatároljuk a mozgásteret. Inkább arra mozdulna el az opciónk, hogy készítsük elő a tervezeteket, éppen amiatt, hogy a kisebbségi törvénykezés az EU-ban nagyon kezdetleges vagy nem létező, tehát könnyű újat alkotni benne, érdemes lenne ezt alaposan előkészíteni.
- Az egymillió aláírás összegyűjtése szükséges, de nem elégséges feltétele a jogalkotás beindításának. Három polgári kezdeményezésnek már sikerült összegyűjteni az aláírásokat, de nem jártak eredménnyel. Milyen eszközökkel lehet rábírni az Európai Bizottságot, hogy indítsa be a jogalkotást?
- Nagyon számít az, hogy milyen támogatás van mögöttünk. Ha nagy európai intézmények, például az Európai Parlament, vagy a tagállamok, Németország, Dánia, Magyarország azt mondja, hogy ezzel fontos lenne foglalkozni, az már egy plusz érv szerintem. Fontos a témaválasztás is. Az előző három polgári kezdeményezés témája szűk szakpolitikára vonatkozott. Például a vízhez való jog maximum egy jogszabályon múlik, mi meg egy elég széles spektrumát vetettük fel uniós kompetenciáknak, programoknak, irányelveknek, amelyeket bővíteni kellene. Ez nagyobb késztetést jelent a Európai Bizottság számára is arra, hogy kezdjen a kezdeményezéssel valamit. A miénk tulajdonképpen az első politikai kezdeményezés, amely elkezdi az aláírásgyűjtést.
- Nem kedvezőtlen a légkör most a kezdeményezés számára? Arra gondolok, hogy a Brexit után az Európai Unió válságba került, és más kérdések foglakoztatják most az EU döntéshozóit.
- Szerintem ez EU-nak ez az útkeresése kedvez az ügyünknek. Az uniós polgárok éppen azt vetik Brüsszel szemére, hogy eltávolodott az emberektől. Az Európai Bizottságnak alkalma lesz bizonyítani, hogy közelebb hozza az EU-t a polgárokhoz, hiszen éppen ez a célja a polgári kezdeményezés intézményének is.
- Szintén a konferenciát megelőző munkamegbeszélésen hangzott el, hogy az aláírásgyűjtésre különféle buktatók leselkednek. Melyek lennének ezek?
- Minden tagállamnak van egy nemzeti hatósága, amelyik az aláírások hitelesítésével foglalkozik, és ezeknek a hatóságoknak országonként eltérő követelményeik lehetnek. Nem érzem bukatónak ezeket. Jól elő kell készíteni az aláírásgyűjtést, és akkor nem lesz gond. A nyitott kérdéseket tisztáznunk kell az Európai Bizottsággal is és a tagállamok illetékes hatóságaival is.
- A konferenciára visszatérve: miért a Hit the Road volt a címe?
- Azért mert terepezni kell. Az aláírásgyűjtés terepezésről szól, ki kell menni az emberek közé, ha nem is egyenként, de gyakorlatilag minden embert meg kell szólítani egy üzenettel, fel kell kelteni az érdeklődését, és rávenni arra, hogy támogassa aláírásával ezt a kezdeményezést. Minden ilyen jellegű kampány az érzelmekre hat. Meg kell találnunk azokat a jó témákat, amelyekkel az erdélyi magyarokat meggyőzzük, hogy írják alá a kezdeményezést, de győzzük meg az erdélyi románokat is a támogatásról. Ez már egy új üzenetet. Szerencsénk van, hogy van kilenc javaslat, abból jól lehet mazsolázni olyanokat, amelyek vonzóak Erdélyben is.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro
2017. május 8.
Négynapos miniévadra készül a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat
Az András Lóránt Társulat csütörtöktől vasárnapig miniévadot tart székhelyén, Marosvásárhelyen, a Brăila utca 10. szám alatt. A patkány esküvője és a NEXT című előadásokat utolsó alkalommal láthatja a közönség.
Csütörtökön este hét órától a Famme című darabbal kezdenek. „Ez a darab számomra a belső törvények harcáról szól. Az ember kiszolgáltatottsága természetének bonyolultságában rejlik: önfeláldozó és egyben bosszúszomjas, mindent fölülmúlóan szeretni és engedhetetlenül gyűlölni képes, életet adó, mentő és kioltó. Génjeiben, természetében hordozza életútját? Szabad akarata által meghatározott lény, akinek megvan rá a lehetősége, hogy tudatosan és szabadon válasszon az alternatívák közül, de létezik valóban szabad akarat, ha az alternatívákat nem ő állítja fel? Rendezésemben egy nyitott szerkezet létrehozására törekedtem, amelynek célja, hogy a nézőket aktivizálja, kérdéseket indukáljon bennük. Az előadás a drámai szöveg dramaturgiai ívétől rugaszkodik el, azonban egy non-verbális, vizuális, auditív, metaforikus nyelvezetben a dráma mélységét törekszik eljuttatni a befogadóhoz" – mondta el Bezsán Noémi rendező-koreográfus.
Péntek este 7 órától a szintén Bezsán Noémi rendezte Flowlátható, a rendező-koreográfus szerint a cím „az előadás mozgásvilágának atmoszférájára, energiaáramlására utal, ugyanakkor mozgatórugója az előadás konceptuális témájának. A Flow-élmény a szerelem állapotában is meghatározó, az érzésben való teljes elmerülés determinálja, és az elme ezen állapota a dependencia kiszolgáltatottságának mókuskerekében örlődik. Hogy mi a dependencia tárgya ebben az esetben, az vitatható: függünk egy másik személytől, az ösztön diktálta érzéstől vagy egyáltalán az ideától? A függőség által létrejövő viktimizáció milyen áldozathozatalra kényszerít? Ezen problematikát boncolgatja az előadás, egy szerelmi háromszög, szubtilis humorral ábrázolt viszonyrendszerén keresztül.”
Szombaton este 7-től lesz A patkány esküvője, az előadás rendező-koreográfusai Joó Renáta, Kányádi György és Szabó Franciska. "Néha nincs kihez szólni...sokszor viszont van, LENNE pár kíváncsi vállalkozó, aki az ember lelki utazásaiban önként vállalná a “csomaghordó” szerepét, de a kommunikáció fárasztó és felelősséggel jár. Miért is adná fel az ember a magányban rejlő kényelmes SZENVELGÉST??? Jóval egyszerűbb a HIÁNY és az elfojtott VÁGY őrangyalának lenni. A dialógus nehéz kereszt, végtelen és kényszerű lelki golgota, melyet csak kivételes szentek és ámokfutó boldogságkutatók képesek talpon maradva bejárni...vagy talán ők sem" – olvasható az előadás leírásában.
Vasárnap este 7-től a NEXT lesz műsoron, az előadásról Dabóczi Dávid rendező-koreográfus a következőket írja: „Az ember élete során, kortól függetlenül, ideje legnagyobb részét kapcsolatok kialakítására fordítja. Igaz barátokat, szeretetet, szerelmet remél, de sokszor merően más irányt vesznek a dolgok. Viszonyaink fájdalmat, szenvedést, bánatot, az önmagunkról való lemondást is magukban hordozzák. Érzéseink józan korlátok közt maradnak-e vagy eluralkodik rajtunk valamiféle abszurd állati késztetés és önként semmisítjük meg magunkat egy hamis ideáért? Tetteinkre a szeretetből származó odaadás vagy az érthetetlen függőség lesz jellemző?” maszol.ro
Az András Lóránt Társulat csütörtöktől vasárnapig miniévadot tart székhelyén, Marosvásárhelyen, a Brăila utca 10. szám alatt. A patkány esküvője és a NEXT című előadásokat utolsó alkalommal láthatja a közönség.
Csütörtökön este hét órától a Famme című darabbal kezdenek. „Ez a darab számomra a belső törvények harcáról szól. Az ember kiszolgáltatottsága természetének bonyolultságában rejlik: önfeláldozó és egyben bosszúszomjas, mindent fölülmúlóan szeretni és engedhetetlenül gyűlölni képes, életet adó, mentő és kioltó. Génjeiben, természetében hordozza életútját? Szabad akarata által meghatározott lény, akinek megvan rá a lehetősége, hogy tudatosan és szabadon válasszon az alternatívák közül, de létezik valóban szabad akarat, ha az alternatívákat nem ő állítja fel? Rendezésemben egy nyitott szerkezet létrehozására törekedtem, amelynek célja, hogy a nézőket aktivizálja, kérdéseket indukáljon bennük. Az előadás a drámai szöveg dramaturgiai ívétől rugaszkodik el, azonban egy non-verbális, vizuális, auditív, metaforikus nyelvezetben a dráma mélységét törekszik eljuttatni a befogadóhoz" – mondta el Bezsán Noémi rendező-koreográfus.
Péntek este 7 órától a szintén Bezsán Noémi rendezte Flowlátható, a rendező-koreográfus szerint a cím „az előadás mozgásvilágának atmoszférájára, energiaáramlására utal, ugyanakkor mozgatórugója az előadás konceptuális témájának. A Flow-élmény a szerelem állapotában is meghatározó, az érzésben való teljes elmerülés determinálja, és az elme ezen állapota a dependencia kiszolgáltatottságának mókuskerekében örlődik. Hogy mi a dependencia tárgya ebben az esetben, az vitatható: függünk egy másik személytől, az ösztön diktálta érzéstől vagy egyáltalán az ideától? A függőség által létrejövő viktimizáció milyen áldozathozatalra kényszerít? Ezen problematikát boncolgatja az előadás, egy szerelmi háromszög, szubtilis humorral ábrázolt viszonyrendszerén keresztül.”
Szombaton este 7-től lesz A patkány esküvője, az előadás rendező-koreográfusai Joó Renáta, Kányádi György és Szabó Franciska. "Néha nincs kihez szólni...sokszor viszont van, LENNE pár kíváncsi vállalkozó, aki az ember lelki utazásaiban önként vállalná a “csomaghordó” szerepét, de a kommunikáció fárasztó és felelősséggel jár. Miért is adná fel az ember a magányban rejlő kényelmes SZENVELGÉST??? Jóval egyszerűbb a HIÁNY és az elfojtott VÁGY őrangyalának lenni. A dialógus nehéz kereszt, végtelen és kényszerű lelki golgota, melyet csak kivételes szentek és ámokfutó boldogságkutatók képesek talpon maradva bejárni...vagy talán ők sem" – olvasható az előadás leírásában.
Vasárnap este 7-től a NEXT lesz műsoron, az előadásról Dabóczi Dávid rendező-koreográfus a következőket írja: „Az ember élete során, kortól függetlenül, ideje legnagyobb részét kapcsolatok kialakítására fordítja. Igaz barátokat, szeretetet, szerelmet remél, de sokszor merően más irányt vesznek a dolgok. Viszonyaink fájdalmat, szenvedést, bánatot, az önmagunkról való lemondást is magukban hordozzák. Érzéseink józan korlátok közt maradnak-e vagy eluralkodik rajtunk valamiféle abszurd állati késztetés és önként semmisítjük meg magunkat egy hamis ideáért? Tetteinkre a szeretetből származó odaadás vagy az érthetetlen függőség lesz jellemző?” maszol.ro
2017. május 8.
Rangos tudományos lap közölte a Sapientia EMTE oktatóinak kutatási eredményeit
Címodalon számolt be a ScienceDaily a Sapientia EMTE oktatóinak kutatási eredményeiről - közölte a felsőoktatási intézmény. Dr. Balog Adalbert, a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszékének professzora és Dr. Hartel Tibor, a Környezettudományi Tanszék docense egy nemzetközi kutatócsoport tagjaiként azt vizsgálták, hogy milyen különbségek vannak a biopeszticidek (biológiai növényvédőszerek, növényi kivonatok, mikroorganizmusok) kutatásában és azok piacán ez EU, USA, Kína, Brazília és India között. A kutatás a biopeszticidekről és a környezetvédelemről alkotott törvénykezéseket, valamint a biopeszticidek témájában 2000 és 2015 között megjelent tudományos cikkek számát hasonlította össze. A kutatási beszámoló a Pest Management Science lapban jelent meg, majd a világ egyik legismertebb és legolvasottabb tudománynépszerűsítő lapja, a ScienceDaily egy nappal a megjelenés után már a címoldalán említette. Az eredmények alapján kimutatható, hogy az EU jelentős lemaradást halmozott fel az utóbbi 15 évben. Míg az EU-ban 14 szigorú törvény szabályozza a biopeszticidek piacra kerülését, addig ezek száma a többi régióban 3-5 között van. Ugyanakkor ennek jelentősen ellentmond, hogy az EU 2000 és 2015 között 181 környezetvédelmi törvényt dolgozott ki, amelyek közvetve vagy közvetlenül javasolják a biopeszticidek alkalmazását, míg az USA csak 20, Kína és India 8, Brazília 6 ilyen törvényt fogadott el az utóbbi 15 évben. Így nem meglepő, hogy a biopeszticidek száma jelentősen kisebb az EU 27 országában (46), míg például Indiában, ahol több mint 1000 hasonló hatóanyag van forgalomban. Ugyancsak látványos eltérések vannak a biopeszticidek kutatásában, míg Európában 6880 ilyen témájú cikk született 2000 és 2015 között addig pl. az USA-ban közzel 19000. Mindezek alapján elmondható, hogy az EU jelentős lemaradást halmozott fel egy több mint 10 milliárd dolláros éves üzletágban, amelynek éves szinten 16%-kal nő a piaca. Transindex.ro
Címodalon számolt be a ScienceDaily a Sapientia EMTE oktatóinak kutatási eredményeiről - közölte a felsőoktatási intézmény. Dr. Balog Adalbert, a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszékének professzora és Dr. Hartel Tibor, a Környezettudományi Tanszék docense egy nemzetközi kutatócsoport tagjaiként azt vizsgálták, hogy milyen különbségek vannak a biopeszticidek (biológiai növényvédőszerek, növényi kivonatok, mikroorganizmusok) kutatásában és azok piacán ez EU, USA, Kína, Brazília és India között. A kutatás a biopeszticidekről és a környezetvédelemről alkotott törvénykezéseket, valamint a biopeszticidek témájában 2000 és 2015 között megjelent tudományos cikkek számát hasonlította össze. A kutatási beszámoló a Pest Management Science lapban jelent meg, majd a világ egyik legismertebb és legolvasottabb tudománynépszerűsítő lapja, a ScienceDaily egy nappal a megjelenés után már a címoldalán említette. Az eredmények alapján kimutatható, hogy az EU jelentős lemaradást halmozott fel az utóbbi 15 évben. Míg az EU-ban 14 szigorú törvény szabályozza a biopeszticidek piacra kerülését, addig ezek száma a többi régióban 3-5 között van. Ugyanakkor ennek jelentősen ellentmond, hogy az EU 2000 és 2015 között 181 környezetvédelmi törvényt dolgozott ki, amelyek közvetve vagy közvetlenül javasolják a biopeszticidek alkalmazását, míg az USA csak 20, Kína és India 8, Brazília 6 ilyen törvényt fogadott el az utóbbi 15 évben. Így nem meglepő, hogy a biopeszticidek száma jelentősen kisebb az EU 27 országában (46), míg például Indiában, ahol több mint 1000 hasonló hatóanyag van forgalomban. Ugyancsak látványos eltérések vannak a biopeszticidek kutatásában, míg Európában 6880 ilyen témájú cikk született 2000 és 2015 között addig pl. az USA-ban közzel 19000. Mindezek alapján elmondható, hogy az EU jelentős lemaradást halmozott fel egy több mint 10 milliárd dolláros éves üzletágban, amelynek éves szinten 16%-kal nő a piaca. Transindex.ro
2017. május 8.
Napirenden a nemzeti érdekérvényesítés és a kisebbségvédelem
Május havi első sajtótájékoztatóját tartotta meg Tőkés László fideszes EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ma délelőtt a nagyváradi parlamenti irodában, Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökének társaságában – közölte a képviselő sajtóiroda.
Az 500 éves reformáció jubileumi évében a püspök egyházi vonatkozású témákat is érintett, de főként migrációs, illetve nemzet- és kisebbségpolitikai kérdéseket. Felidézve az előző napi ünnepet, az anyák napját, Tőkés László elöljáróban az egész Európát sújtó demográfiai válságról szólt, amire nem megoldás a kontinensen kívüli embertömegek bevándoroltatása, az erőltetett, szervezett migráció. A gyermekszületések számának csökkenését megfelelő családpolitikával, az országainkra – Magyarországra és Romániára – jellemző kivándorlást gazdasági-szociálpolitikai intézkedésekkel kellene lassítani s megállítani, de nagy szerepük lehetne ebben az egyházaknak, mert erkölcsi kérdés is a nemzet megtartása és védelme.
Az EP miniplenárisának Magyarországról szóló vitája kapcsán erdélyi képviselőnk kijelentette: Orbán Viktor ezúttal a nemzeti konzultáció, a Közép-európai Egyetem (CEU) és a civil szervezetek ellenőrzése kérdésében érkező, megalapozatlan és hisztérikus támadásokkal szemben példásan védte meg az országot és a nemzetet, s szerinte a külhoni magyarság egyöntetűen felsorakozik a magyar kormány mellett, visszautasítva például a szocialista EP-frakció magyar tagjainak hazaárulás-számba menő, magyarellenes rágalmait is. A miniszterelnököt ért alantas vádak között még az antiszemitizmus is szerepelt, ezt maguknak a magyarországi zsidóknak illene visszaverniük – vélte Tőkés László, aki szerint az ország elleni balliberális támadások legfőbb kiváltó oka a magyar migrációs politika. „Keresztény örökségünk védelmében, valamint a félévezredes protestantizmus szellemében vissza kell utasítanunk a jól felfogott európai és nemzeti érdekeket sértő kényszerbetelepítéseket, és széleskörű összefogással minden lehetőt meg kell tennünk európai és nemzeti keresztény identitásunk védelmében” – fogalmazott vonatkozó nyilatkozatában a volt királyhágómelléki református püspök. Hozzátette: az őshonos európai kisebbségek uniós jogvédelmében is áttörésre van szükség. „Számunkra, határon túli magyarok számára a nemzeti önvédelem sajátos esete a kisebbségvédelem.” Üdvözölte az ebbe az irányba mutató kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést (Minority SafePack), melynek támogatására egységesen fel kell sorakoznunk. Az EP Petíciós Bizottságának napirendjén szereplő kisebbségvédelmi beadványok megoldása ugyanebbe a rendszerbe illeszkedik. A kisebbségi autonómiatörekvések ügyében viszont minőségileg más és gyökeres megoldásokra lenne szükség.
A továbbiakba az RMDSZ volt tiszteletbeli elnök röviden szólt a szövetség hétvégi kongresszusáról, amely a belső tisztulás alkalma lehetne, de számos jel arra mutat, hogy erre most sincs hajlandóság a szervezetben, amely még a korrupció alaposan gyanújával terhelt megélhetési politikusaitól sem volt képes megszabadulni. „Megelőző kongresszusának határozatára visszautalva, elvárjuk, hogy az anyanyelvhasználat, a nők elleni erőszak és más hasonló ügyek mellett az RMDSZ soron következő, zilahi kongresszusán a közösségi önrendelkezés kivívását is foglalja stratégiai dokumentumába” – áll a kiadott nyilatkozatban, amely szerint jogos követelmény az RMDSZ történelmi egyházainkhoz való viszonyának, illetve egyházaink hozzá való viszonyulásának a felülvizsgálata is. A magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság felé pedig azzal a kéréssel fordult Tőkés László, hogy világítsák át és számoltassák el a magyar támogatási pénzekkel visszaélő közképviselőket.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében szólva kijelentette: a nemzeti együttműködés rendszerének keretében feltétel nélküli a kiállás a határok fölötti nemzetegyesítés ügye mellett, és a jövő évi magyarországi választásokra való tekintettel az EMNT töretlenül folytatja az újrahonosításban vállalt munkáját, valamint a választási regisztrációt.
Hasonló elkötelezettségről beszélt Csomortányi István is a Néppárt nevében, aki ugyanakkor méltatta Magyarország és a magyar kormány küzdelmét a hagyományos európai és nemzeti értékek védelmében. Emlékeztetett: pártja már tavaly javasolt a bukaresti hatalomnak, hogy kövesse az Orbán-kormány példáját a déli határok védelme tekintetében, mert a migránsbiznisz előbb-utóbb Délnyugat-Romániára is rászabadul, aminek a partiumi, erdélyi polgárok, köztük nyilván a magyarok is megihatják a levét.
Tőkés László EP-képviselő végül újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a CEU-cirkusz vonatkozásában ő maga a törvényesség és a magyar érdekeknek megfelelő oktatáspolitika oldalán áll. itthon.ma/karpatmedence
Május havi első sajtótájékoztatóját tartotta meg Tőkés László fideszes EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke ma délelőtt a nagyváradi parlamenti irodában, Csomortányi Istvánnak, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnökének társaságában – közölte a képviselő sajtóiroda.
Az 500 éves reformáció jubileumi évében a püspök egyházi vonatkozású témákat is érintett, de főként migrációs, illetve nemzet- és kisebbségpolitikai kérdéseket. Felidézve az előző napi ünnepet, az anyák napját, Tőkés László elöljáróban az egész Európát sújtó demográfiai válságról szólt, amire nem megoldás a kontinensen kívüli embertömegek bevándoroltatása, az erőltetett, szervezett migráció. A gyermekszületések számának csökkenését megfelelő családpolitikával, az országainkra – Magyarországra és Romániára – jellemző kivándorlást gazdasági-szociálpolitikai intézkedésekkel kellene lassítani s megállítani, de nagy szerepük lehetne ebben az egyházaknak, mert erkölcsi kérdés is a nemzet megtartása és védelme.
Az EP miniplenárisának Magyarországról szóló vitája kapcsán erdélyi képviselőnk kijelentette: Orbán Viktor ezúttal a nemzeti konzultáció, a Közép-európai Egyetem (CEU) és a civil szervezetek ellenőrzése kérdésében érkező, megalapozatlan és hisztérikus támadásokkal szemben példásan védte meg az országot és a nemzetet, s szerinte a külhoni magyarság egyöntetűen felsorakozik a magyar kormány mellett, visszautasítva például a szocialista EP-frakció magyar tagjainak hazaárulás-számba menő, magyarellenes rágalmait is. A miniszterelnököt ért alantas vádak között még az antiszemitizmus is szerepelt, ezt maguknak a magyarországi zsidóknak illene visszaverniük – vélte Tőkés László, aki szerint az ország elleni balliberális támadások legfőbb kiváltó oka a magyar migrációs politika. „Keresztény örökségünk védelmében, valamint a félévezredes protestantizmus szellemében vissza kell utasítanunk a jól felfogott európai és nemzeti érdekeket sértő kényszerbetelepítéseket, és széleskörű összefogással minden lehetőt meg kell tennünk európai és nemzeti keresztény identitásunk védelmében” – fogalmazott vonatkozó nyilatkozatában a volt királyhágómelléki református püspök. Hozzátette: az őshonos európai kisebbségek uniós jogvédelmében is áttörésre van szükség. „Számunkra, határon túli magyarok számára a nemzeti önvédelem sajátos esete a kisebbségvédelem.” Üdvözölte az ebbe az irányba mutató kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést (Minority SafePack), melynek támogatására egységesen fel kell sorakoznunk. Az EP Petíciós Bizottságának napirendjén szereplő kisebbségvédelmi beadványok megoldása ugyanebbe a rendszerbe illeszkedik. A kisebbségi autonómiatörekvések ügyében viszont minőségileg más és gyökeres megoldásokra lenne szükség.
A továbbiakba az RMDSZ volt tiszteletbeli elnök röviden szólt a szövetség hétvégi kongresszusáról, amely a belső tisztulás alkalma lehetne, de számos jel arra mutat, hogy erre most sincs hajlandóság a szervezetben, amely még a korrupció alaposan gyanújával terhelt megélhetési politikusaitól sem volt képes megszabadulni. „Megelőző kongresszusának határozatára visszautalva, elvárjuk, hogy az anyanyelvhasználat, a nők elleni erőszak és más hasonló ügyek mellett az RMDSZ soron következő, zilahi kongresszusán a közösségi önrendelkezés kivívását is foglalja stratégiai dokumentumába” – áll a kiadott nyilatkozatban, amely szerint jogos követelmény az RMDSZ történelmi egyházainkhoz való viszonyának, illetve egyházaink hozzá való viszonyulásának a felülvizsgálata is. A magyarországi Nemzetpolitikai Államtitkárság felé pedig azzal a kéréssel fordult Tőkés László, hogy világítsák át és számoltassák el a magyar támogatási pénzekkel visszaélő közképviselőket.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében szólva kijelentette: a nemzeti együttműködés rendszerének keretében feltétel nélküli a kiállás a határok fölötti nemzetegyesítés ügye mellett, és a jövő évi magyarországi választásokra való tekintettel az EMNT töretlenül folytatja az újrahonosításban vállalt munkáját, valamint a választási regisztrációt.
Hasonló elkötelezettségről beszélt Csomortányi István is a Néppárt nevében, aki ugyanakkor méltatta Magyarország és a magyar kormány küzdelmét a hagyományos európai és nemzeti értékek védelmében. Emlékeztetett: pártja már tavaly javasolt a bukaresti hatalomnak, hogy kövesse az Orbán-kormány példáját a déli határok védelme tekintetében, mert a migránsbiznisz előbb-utóbb Délnyugat-Romániára is rászabadul, aminek a partiumi, erdélyi polgárok, köztük nyilván a magyarok is megihatják a levét.
Tőkés László EP-képviselő végül újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a CEU-cirkusz vonatkozásában ő maga a törvényesség és a magyar érdekeknek megfelelő oktatáspolitika oldalán áll. itthon.ma/karpatmedence
2017. május 9.
Megszavazták a melegházasság tiltásáról szóló kezdeményezést
Megszavazta a román képviselőház kedden azt az alkotmányt módosító javaslatot, amely „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként" határozza meg a családot, megakadályozva ezáltal, hogy Romániában törvényt hozzanak az azonos neműek házasságáról.
Az alaptörvény módosítására (amely jelenleg „házastársakat" említ a család meghatározásánál) a Koalíció a családért elnevezésű, a többségi román ortodox egyházhoz közel álló civil szervezet tett javaslatot, amely – a többi keresztény egyház támogatásával – több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez.
A képviselőház 232 vokssal, 22 ellenében, 13 tartózkodás mellett fogadta el az alkotmánymódosító tervezetet, amelynek hatályba lépéséhez szenátusi megerősítés és érvényes és eredményes népszavazás is szükséges.
A tervezet a legjelentősebb támogatást a kormány fő erejét adó szociáldemokratáktól és a jobbközép ellenzék fő erejét adó Nemzeti Liberális Párttól kapta. A legtöbb ellenszavazat a tavaly alakult Mentsétek Meg Romániát Szövetségtől (USR) származott. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői közül 12-en támogatták, ketten ellenezték a kezdeményezést, két törvényhozójuk pedig tartózkodott.
Romániában az alaptörvény módosításához a parlament mindkét házának kétharmados többséggel kell elfogadnia az alkotmánymódosító tervezetet, amelyről a parlamenti elfogadásától számított 30 napon belül, egy különleges törvény alapján népszavazást kell kiírni.
Románia 2001-ben eltörölte a büntető törvénykönyvből (btk.) azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó" homoszexuális párokat. A 2011-ben elfogadott új polgári törvénykönyv (ptk.) azonban továbbra is tiltja az azonos neműek házasságát, nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött házasságát, mint ahogy a külföldön kötött élettársi szerződéseket sem, függetlenül attól, hogy azok azonos vagy különböző neműek között jöttek-e létre.
A Koalíció a családért nevű csoportnak fél év alatt a parlamenti beterjesztéshez szükséges félmillió helyett hárommillió aláírást sikerült összegyűjtenie egy polgári kezdeményezéséhez, így egyetlen politikai erő sem mert nyilvánosan állást foglalni a polgári kezdeményezés ellen, amely alkotmányos szintre emelné a melegházasság (ptk.-ban már szereplő) tiltását.
Baranyi László / MTI; Erdély.ma
Megszavazta a román képviselőház kedden azt az alkotmányt módosító javaslatot, amely „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként" határozza meg a családot, megakadályozva ezáltal, hogy Romániában törvényt hozzanak az azonos neműek házasságáról.
Az alaptörvény módosítására (amely jelenleg „házastársakat" említ a család meghatározásánál) a Koalíció a családért elnevezésű, a többségi román ortodox egyházhoz közel álló civil szervezet tett javaslatot, amely – a többi keresztény egyház támogatásával – több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez.
A képviselőház 232 vokssal, 22 ellenében, 13 tartózkodás mellett fogadta el az alkotmánymódosító tervezetet, amelynek hatályba lépéséhez szenátusi megerősítés és érvényes és eredményes népszavazás is szükséges.
A tervezet a legjelentősebb támogatást a kormány fő erejét adó szociáldemokratáktól és a jobbközép ellenzék fő erejét adó Nemzeti Liberális Párttól kapta. A legtöbb ellenszavazat a tavaly alakult Mentsétek Meg Romániát Szövetségtől (USR) származott. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői közül 12-en támogatták, ketten ellenezték a kezdeményezést, két törvényhozójuk pedig tartózkodott.
Romániában az alaptörvény módosításához a parlament mindkét házának kétharmados többséggel kell elfogadnia az alkotmánymódosító tervezetet, amelyről a parlamenti elfogadásától számított 30 napon belül, egy különleges törvény alapján népszavazást kell kiírni.
Románia 2001-ben eltörölte a büntető törvénykönyvből (btk.) azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó" homoszexuális párokat. A 2011-ben elfogadott új polgári törvénykönyv (ptk.) azonban továbbra is tiltja az azonos neműek házasságát, nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött házasságát, mint ahogy a külföldön kötött élettársi szerződéseket sem, függetlenül attól, hogy azok azonos vagy különböző neműek között jöttek-e létre.
A Koalíció a családért nevű csoportnak fél év alatt a parlamenti beterjesztéshez szükséges félmillió helyett hárommillió aláírást sikerült összegyűjtenie egy polgári kezdeményezéséhez, így egyetlen politikai erő sem mert nyilvánosan állást foglalni a polgári kezdeményezés ellen, amely alkotmányos szintre emelné a melegházasság (ptk.-ban már szereplő) tiltását.
Baranyi László / MTI; Erdély.ma
2017. május 9.
Kinek csurran, kinek csöppen: pénzes segítség a civil szférának
Sok magyar szervezet kapott támogatást a megyei önkormányzattól
Sok kicsi sokra megy – így jellemezhető a Kolozs Megyei Tanács tegnap délutáni rendkívüli ülése magyar szempontból, hiszen több napirendi pontban kedvezően alakult a pénztámogatás a magyar kulturális, ifjúsági és sportszervezetek, egyesületek, alapítványok javára. Bár általában nem túl nagy összegekről van szó, pozitív eredmény, hogy egyes pályázati kategóriákban a magyar szervezetek mintegy 40 százalékos részesedésnek örülhetnek, összességében pedig a kiosztott 2,2 millió lejből 432 ezer lej jutott számukra rendezvények, szabadidős tevékenységek megvalósítására. Sőt, a kulturális rendezvényekre elkülönített pénzkeret majdnem 40%-át magyar egyesületek kapták, ami 198 ezer lejt jelent – ebben a kategóriában 49 magyar szervezet részesült támogatásban, ebből 25 ezer lej a Kolozsvári Magyar Napokra jut. A magyar történelmi egyházaknak összesen 322 ezer lej jutott, másfelől a pályázatok jelentős hányada a fiatalsághoz kapcsolódik.
A plénumban a tanácsosok közül senki nem emelt kifogást a pályázatok elbírálásának módja ellen, és a magyar frakció tagjai azt nyilatkozták lapunknak, hogy előzőleg a szakbizottságokban nem akadt nézeteltérés a „pénzporciózás” alkalmával.
„Az értékelésnél figyelembe vettük a rendezvények nagyságát, fontosságát a közösségek szempontjából, így kiemelve a Kolozsvári Magyar Napok részesült a legnagyobb támogatásban megyei önkormányzat részéről. A rendezvények, események és a különböző magyar vonatkozású projektek a Kolozs megyei magyarság erejét növelik. Összetartásuk fontos számunkra, hisz így tudunk még erősebb közösséget építeni” – nyilatkozta Balla Ferenc megyei tanácsos, a tanügyi, kulturális és egyházügyi bizottság elnöke a tanácsülést követően.
Ifjúsági projektekre a megyei önkormányzat 500 ezer lejes támogatást szavazott meg, amelyből várakozáson felül részesültek magyar egyesületek, alapítványok, társaságok – szám szerint 31. Ezek a következők (zárójelben a kapott összeg és a támogatott rendezvény): Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (5 ezer lej a Középiskolások hosszú hétvégéje programra), Erdélyi Múzeum-Egyesület (8 ezer lej a Magyar Tudományosság Napja Erdélyben rendezvényre), Cserkészliliom Egyesület (2 ezer lej, Hagyományos kézművestábor cserkészeknek), KIFOR Egyesület (9 ezer lej, ifjúsági pavilon a Magyar Kultúra Napjára), Pro János Zsigmond Szövetség (4 ezer lej, expedíció a Duna-deltába), Kozmutza Flóra Egyesület (2 ezer lej, Gyereknap a Kozmutcza Iskolában), Magashegyi Menedékházak Egyesület (2 ezer lej, Hegyisportok gyerekeknek), Dési Civil Műhely (8 ezer lej, A fiatalok az interkulturális párbeszéd tartóoszlopai), szamosújvári Téka Alapítvány (12 ezer lej, Szociális program Kolozs megyei falvak gyermekeinek és fiataljainak), Erdélyi Kárpát-Egyesület – Torda (4500 lej, V. Székely Zsiga teljesítménytúra), Kalotaszeg Ifjúságáért Egyesület (4 ezer lej a bánffyhunyadi Vlegyásza Műszaki Líceum helyi, regionális és országos versenyeire), Kallós Zoltán Alapítvány (12 ezer lej, XI. Irodalmi és képzőművészeti alkotótábor falusi 1–4. osztályosoknak), Ördöngösfüzesi Tóvidéki Közösségi Egyesület (8 ezer lej, Kolozs megyei diákok népművészeti tábora), Magyargorbói Hangya Egyesület (4 ezer lej, Nemzetközi ökumenikus tábor falusi fiataloknak más vallások, hagyományok, kultúrák kölcsönös megismerésére és terjesztésére), Eden 75 Egyesület (8 ezer lej, Unitárius találkozó a Tordai-hasadékban), Tordatúri Gimnázium (3 ezer lej, Tiszteljük a természetet egy tisztább környezetért), Aranyosegerbegyi Gimnázium (3 ezer lej, Egy hét a természetben), Igen, tessék Egyesület (10 ezer lej, Mai fiatal vállalkozók sikertörténetei), KMDSZ (9 ezer lej a gólyabálra), KMDSZ (9 ezer lej nyári szabadegyetemre), Kolozsvári Montessori Nevelőegyesület (2 ezer lej, Alkalmazott Montessori- nevelés), Encyclopaedia Egyesület (2 ezer lej, az Apáczai kórusnak A dzsungel könyve című előadására), Apáthy István Egyesület (2 ezer lej, Kolozs megye gólyakaravánja), Erdély Ifjúsági és Sport Egyesület (8 ezer lej, III. Sportolimpia az erdélyi magyar líceumoknak), Fehér Holló Médiaklub Egyesület (3 ezer lej román–magyar portálkapcsolati konferenciára), Erdélyi Kárpát-Egyesület (7 ezer lej a Gyopárka gyermekfolyóirat kiadására), Kalotaszeg Egyesület (5 ezer lej, VI. Ifjúsági táncfesztivál), Tordaszentkirályi Silvanus Környezetvédő Egyesület (4500 lej, nyári ifjúsági tábor), Transilvania Trust Alapítvány (12 ezer lej, Örökség Napok), Dribli Sportegyesület (6 ezer lej, gyerekfoci program). A fentiek összege 200 ezer lej, ami a teljes támogatásnak 40%-át teszi ki.
A közművelődés témakörében a következők jutottak kisebb-nagyobb támogatáshoz: EMKE (5 ezer lej, Romániai magyarházak konferenciája), Korunk Baráti Egyesület (3 ezer lej, Korunk folyóirat megjelentetése), Kolozsvár Társaság (3 ezer lej, Közösség és kultúra 2017), Játéktér Egyesület (3 ezer lej, a Játéktér színházi folyóirat kiadása), Minerva Művelődési Egyesület (2 ezer lej, Kolozsvári művészet a Minerva-házban), Falu Kútja Egyesület (4 ezer lej, VII. Györgyfalvi néptánc és muzsika tábor), Filmtett Egyesület (4 ezer lej, Magyar filmnapok a XVII. Filmtett feszten), Kincses Kolozsvár Egyesület (25 ezer lej, VIII. Kolozsvári Magyar Napok), Visszhang Egyesület (4 ezer lej, a Visszhang Diákkórus rendezvényei), Dinamika Egyesület (9 ezer lej, VII. Magyar Könyvnapok), EKE (3 ezer lej, EKE-bál), Szarkaláb Kulturális Egyesület (5 ezer lej, XII. Tavaszi Folklórfesztivál), Szent István Társaság (8 ezer lej, Szent István-napi néptánctalálkozó), Kerekkő Egyesület (2 ezer lej, Kolozsvári unitáriusok nyílt napja), EMIL Egyesület (2 ezer lej, Magyar írók találkozója), Helikon Kulturális Egyesület (2 ezer lej, Irodalom mindenkinek a Helikonnal), Ördögtérgye Egyesület (3 ezer lej, Hagyományok), KIFOR (6 ezer lej, Kolozsvári szüreti bál), Igen, tessék Egyesület (5 ezer lej, művészeti értékek terjesztése), RMKT (8 ezer lej, XXII. Közgazdász találkozó), Váróterem Egyesület (2 ezer lej, Tordai független színház miniévadja), EMKE (3 ezer lej, Fiatal Filmművészeti Napok), Pro Schola Montessori Egyesület (1 ezer lej, A vers ünnepe), Kádár József Kulturális Egyesület (3 ezer lej, XIX. Petőfi Sándor versmondó verseny), Budai Nagy Antal Egyesület (2 ezer lej, VII. BNA-Napok), Györgyfalvi Művelődési Egyesület (2 ezer lej, Györgyfalvi Napok), Magyarlónai Művelődési Egyesület (3 ezer lej, A helyi hagyományok ápolása és feltámasztása), Hangya Egyesület (2 ezer lej, Falusi vándorszínház), Bánffy István Művelődési Egyesület (3 ezer lej, Kulturális tevékenység), Thamo Gyula Művelődési Egyesület (4 ezer lej, XXVIII. Tordaszentlászlói Kórustalálkozó), várfalvi Vár Egyesület (2 ezer lej, XV. Nemzetközi néptánctábor), Kalotaszentkirályi Faluturisztikai Egyesület (2 ezer lej, helyi hagyományápolás). Összesen 49 magyar szervezet részesült támogatásban.
A tegnapi tanácsülésen 1,2 millió lejt szavaztak meg a megyei sportélet ösztönzésére. Két sokatmondó adat: az U Sport klubnak 110 ezer, a CFR Sportklubnak 8 ezer lejt utalnak ki.
A magyar történelmi egyházaknak összesen 322 100 lejt osztottak le, ebből 246 ezret kapnak a református egyház különböző egyházkerületei, 73 500 lejt a római katolikus egyház, illetve 26 ezer lej támogatásban részesül az unitárius egyház. A kolozsvári evangélikus egyházközség templomának felújítására 5 ezer lejes támogatást ítéltek meg, míg a zsidó hitközség temető-karbantartási munkálatokra szintén 5 ezer lejt kap.
A nyertes pályázatok teljes listáját a Kolozs Megyei Tanács weboldaláról lehet hamarosan letölteni.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)
Sok magyar szervezet kapott támogatást a megyei önkormányzattól
Sok kicsi sokra megy – így jellemezhető a Kolozs Megyei Tanács tegnap délutáni rendkívüli ülése magyar szempontból, hiszen több napirendi pontban kedvezően alakult a pénztámogatás a magyar kulturális, ifjúsági és sportszervezetek, egyesületek, alapítványok javára. Bár általában nem túl nagy összegekről van szó, pozitív eredmény, hogy egyes pályázati kategóriákban a magyar szervezetek mintegy 40 százalékos részesedésnek örülhetnek, összességében pedig a kiosztott 2,2 millió lejből 432 ezer lej jutott számukra rendezvények, szabadidős tevékenységek megvalósítására. Sőt, a kulturális rendezvényekre elkülönített pénzkeret majdnem 40%-át magyar egyesületek kapták, ami 198 ezer lejt jelent – ebben a kategóriában 49 magyar szervezet részesült támogatásban, ebből 25 ezer lej a Kolozsvári Magyar Napokra jut. A magyar történelmi egyházaknak összesen 322 ezer lej jutott, másfelől a pályázatok jelentős hányada a fiatalsághoz kapcsolódik.
A plénumban a tanácsosok közül senki nem emelt kifogást a pályázatok elbírálásának módja ellen, és a magyar frakció tagjai azt nyilatkozták lapunknak, hogy előzőleg a szakbizottságokban nem akadt nézeteltérés a „pénzporciózás” alkalmával.
„Az értékelésnél figyelembe vettük a rendezvények nagyságát, fontosságát a közösségek szempontjából, így kiemelve a Kolozsvári Magyar Napok részesült a legnagyobb támogatásban megyei önkormányzat részéről. A rendezvények, események és a különböző magyar vonatkozású projektek a Kolozs megyei magyarság erejét növelik. Összetartásuk fontos számunkra, hisz így tudunk még erősebb közösséget építeni” – nyilatkozta Balla Ferenc megyei tanácsos, a tanügyi, kulturális és egyházügyi bizottság elnöke a tanácsülést követően.
Ifjúsági projektekre a megyei önkormányzat 500 ezer lejes támogatást szavazott meg, amelyből várakozáson felül részesültek magyar egyesületek, alapítványok, társaságok – szám szerint 31. Ezek a következők (zárójelben a kapott összeg és a támogatott rendezvény): Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (5 ezer lej a Középiskolások hosszú hétvégéje programra), Erdélyi Múzeum-Egyesület (8 ezer lej a Magyar Tudományosság Napja Erdélyben rendezvényre), Cserkészliliom Egyesület (2 ezer lej, Hagyományos kézművestábor cserkészeknek), KIFOR Egyesület (9 ezer lej, ifjúsági pavilon a Magyar Kultúra Napjára), Pro János Zsigmond Szövetség (4 ezer lej, expedíció a Duna-deltába), Kozmutza Flóra Egyesület (2 ezer lej, Gyereknap a Kozmutcza Iskolában), Magashegyi Menedékházak Egyesület (2 ezer lej, Hegyisportok gyerekeknek), Dési Civil Műhely (8 ezer lej, A fiatalok az interkulturális párbeszéd tartóoszlopai), szamosújvári Téka Alapítvány (12 ezer lej, Szociális program Kolozs megyei falvak gyermekeinek és fiataljainak), Erdélyi Kárpát-Egyesület – Torda (4500 lej, V. Székely Zsiga teljesítménytúra), Kalotaszeg Ifjúságáért Egyesület (4 ezer lej a bánffyhunyadi Vlegyásza Műszaki Líceum helyi, regionális és országos versenyeire), Kallós Zoltán Alapítvány (12 ezer lej, XI. Irodalmi és képzőművészeti alkotótábor falusi 1–4. osztályosoknak), Ördöngösfüzesi Tóvidéki Közösségi Egyesület (8 ezer lej, Kolozs megyei diákok népművészeti tábora), Magyargorbói Hangya Egyesület (4 ezer lej, Nemzetközi ökumenikus tábor falusi fiataloknak más vallások, hagyományok, kultúrák kölcsönös megismerésére és terjesztésére), Eden 75 Egyesület (8 ezer lej, Unitárius találkozó a Tordai-hasadékban), Tordatúri Gimnázium (3 ezer lej, Tiszteljük a természetet egy tisztább környezetért), Aranyosegerbegyi Gimnázium (3 ezer lej, Egy hét a természetben), Igen, tessék Egyesület (10 ezer lej, Mai fiatal vállalkozók sikertörténetei), KMDSZ (9 ezer lej a gólyabálra), KMDSZ (9 ezer lej nyári szabadegyetemre), Kolozsvári Montessori Nevelőegyesület (2 ezer lej, Alkalmazott Montessori- nevelés), Encyclopaedia Egyesület (2 ezer lej, az Apáczai kórusnak A dzsungel könyve című előadására), Apáthy István Egyesület (2 ezer lej, Kolozs megye gólyakaravánja), Erdély Ifjúsági és Sport Egyesület (8 ezer lej, III. Sportolimpia az erdélyi magyar líceumoknak), Fehér Holló Médiaklub Egyesület (3 ezer lej román–magyar portálkapcsolati konferenciára), Erdélyi Kárpát-Egyesület (7 ezer lej a Gyopárka gyermekfolyóirat kiadására), Kalotaszeg Egyesület (5 ezer lej, VI. Ifjúsági táncfesztivál), Tordaszentkirályi Silvanus Környezetvédő Egyesület (4500 lej, nyári ifjúsági tábor), Transilvania Trust Alapítvány (12 ezer lej, Örökség Napok), Dribli Sportegyesület (6 ezer lej, gyerekfoci program). A fentiek összege 200 ezer lej, ami a teljes támogatásnak 40%-át teszi ki.
A közművelődés témakörében a következők jutottak kisebb-nagyobb támogatáshoz: EMKE (5 ezer lej, Romániai magyarházak konferenciája), Korunk Baráti Egyesület (3 ezer lej, Korunk folyóirat megjelentetése), Kolozsvár Társaság (3 ezer lej, Közösség és kultúra 2017), Játéktér Egyesület (3 ezer lej, a Játéktér színházi folyóirat kiadása), Minerva Művelődési Egyesület (2 ezer lej, Kolozsvári művészet a Minerva-házban), Falu Kútja Egyesület (4 ezer lej, VII. Györgyfalvi néptánc és muzsika tábor), Filmtett Egyesület (4 ezer lej, Magyar filmnapok a XVII. Filmtett feszten), Kincses Kolozsvár Egyesület (25 ezer lej, VIII. Kolozsvári Magyar Napok), Visszhang Egyesület (4 ezer lej, a Visszhang Diákkórus rendezvényei), Dinamika Egyesület (9 ezer lej, VII. Magyar Könyvnapok), EKE (3 ezer lej, EKE-bál), Szarkaláb Kulturális Egyesület (5 ezer lej, XII. Tavaszi Folklórfesztivál), Szent István Társaság (8 ezer lej, Szent István-napi néptánctalálkozó), Kerekkő Egyesület (2 ezer lej, Kolozsvári unitáriusok nyílt napja), EMIL Egyesület (2 ezer lej, Magyar írók találkozója), Helikon Kulturális Egyesület (2 ezer lej, Irodalom mindenkinek a Helikonnal), Ördögtérgye Egyesület (3 ezer lej, Hagyományok), KIFOR (6 ezer lej, Kolozsvári szüreti bál), Igen, tessék Egyesület (5 ezer lej, művészeti értékek terjesztése), RMKT (8 ezer lej, XXII. Közgazdász találkozó), Váróterem Egyesület (2 ezer lej, Tordai független színház miniévadja), EMKE (3 ezer lej, Fiatal Filmművészeti Napok), Pro Schola Montessori Egyesület (1 ezer lej, A vers ünnepe), Kádár József Kulturális Egyesület (3 ezer lej, XIX. Petőfi Sándor versmondó verseny), Budai Nagy Antal Egyesület (2 ezer lej, VII. BNA-Napok), Györgyfalvi Művelődési Egyesület (2 ezer lej, Györgyfalvi Napok), Magyarlónai Művelődési Egyesület (3 ezer lej, A helyi hagyományok ápolása és feltámasztása), Hangya Egyesület (2 ezer lej, Falusi vándorszínház), Bánffy István Művelődési Egyesület (3 ezer lej, Kulturális tevékenység), Thamo Gyula Művelődési Egyesület (4 ezer lej, XXVIII. Tordaszentlászlói Kórustalálkozó), várfalvi Vár Egyesület (2 ezer lej, XV. Nemzetközi néptánctábor), Kalotaszentkirályi Faluturisztikai Egyesület (2 ezer lej, helyi hagyományápolás). Összesen 49 magyar szervezet részesült támogatásban.
A tegnapi tanácsülésen 1,2 millió lejt szavaztak meg a megyei sportélet ösztönzésére. Két sokatmondó adat: az U Sport klubnak 110 ezer, a CFR Sportklubnak 8 ezer lejt utalnak ki.
A magyar történelmi egyházaknak összesen 322 100 lejt osztottak le, ebből 246 ezret kapnak a református egyház különböző egyházkerületei, 73 500 lejt a római katolikus egyház, illetve 26 ezer lej támogatásban részesül az unitárius egyház. A kolozsvári evangélikus egyházközség templomának felújítására 5 ezer lejes támogatást ítéltek meg, míg a zsidó hitközség temető-karbantartási munkálatokra szintén 5 ezer lejt kap.
A nyertes pályázatok teljes listáját a Kolozs Megyei Tanács weboldaláról lehet hamarosan letölteni.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 9.
A határon túli magyarság támogatási rendszere működik
A határon túli magyarság támogatásának rendszere teljes mértékben felállt, minden eleme működik - jelentette ki Semjén Zsolt kedden Budapesten. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszámolt arról is, hogy eddig 950 ezer új magyar állampolgár van az egyszerűsített honosításnak köszönhetően.
Semjén Zsolt kedden az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt éves meghallgatásán rámutatott: amikor egy új programot bevezetnek az egységes szempontok alapján, átgondolt módon történik.
Ugyanakkor ha nincs erős gazdasági növekedés a pénzügyi támogatás is kétséges - mondta, és kiemelte a külhoni magyarság előre kiszámítható, tudatos gazdasági támogatását.
A terület támogatása 2009-ben 9 milliárd volt, tavaly 89 milliárdra nőtt - rögzítette a miniszterelnök-helyettes, jelezve: a határon túli gazdasági szereplőknek soha nem látott támogatást nyújtanak. Vajdasággal indult a program, amelyet Kárpátaljával folytattak, s kiterjesztik az egész Kárpát-medencére. A vissza nem térítendő támogatás mellett kedvezményes hitellel segítik a külhoni fejlesztéseket, ez a magyarországi gazdaságnak is lendületet, expanziót ad.
Kitért arra is, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények finanszírozását helyezték előtérbe az eseti, egyedi pályázatok helyett.
Az oktatási-nevelési támogatás újra 22 ezer forint felett van, ami minden jogosult gyermek után jár, s intézményes kapcsolatot hoz létre a magyar állammal - jelezte. Megjegyezte: a rászorultsági elvet nehéz ellenőrizni, ezt a külhoni magyarság sem igazán tudja megoldani.
Az oktatási rendszer támogatását külön is kiemelte, amely a teljes képzési rendszert lefedi. Óvodák fejlesztésére 17 milliárdot különítettek el, az a cél, hogy a magyar óvodarendszer minél inkább megerősödjön. Az a tapasztalat - mutatott rá Semjén Zsolt - ha egy gyermek magyar óvodában lép be az oktatási rendszerbe, akkor könnyebben meg is marad a magyar intézményrendszerben. A miniszterelnök-helyettes rendkívül eredményesnek nevezte a tematikus éveket, majd kitért a Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor programokra is. Ezek a legsikeresebb innovációik - értékelt. Kiemelte: az ösztöndíjasok olyan missziót töltenek be, ami semmi mással nem pótolható. Mindkét program résztvevőinek száma 15-15 fővel bővült.
Jelezte: egységes demográfiai program készül, s minden lehetséges kezdeményezésbe a külhoni magyarságot is bevonják. Első lépés az anyasági támogatás, ami a külhoni magyar állampolgárokra is ugyanúgy vonatkozik.
Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy eddig 835 ezren tettek állampolgársági esküt, 115 ezer polgár esetében állapították meg az állampolgárságot, s 30 ezer elutasító határozat született, főként a nyelvtudás hiánya miatt. Megerősítette, hogy a ciklus végéig meglesz az egymillió új állampolgár. Az autonómia kérdéséről újból rögzítette: ami más nemzeteket megillet az unióban, az megillet minket is. Megjegyezte: ahol az autonómia megvalósult, ott az utódállamok is jól jártak és profitáltak belőle. Kiemelte: Szerbiában a kulturális autonómia lényegében a megvalósulás állapotában van.
A külhoni magyar pártok támogatását külön pillérként említette. Az adott magyar nemzetrész érdekérvényesítése alapvetően függ attól, hogy milyen erős az ottani magyarság politikai értelemben is - közölte Semjén Zsolt, aki kiállt a magyar-magyar összefogás mellett. Erdélyben az RMDSZ és az MPP összefogása fordulatot hozott, s számszerűsíthető eredménnyel járt. Felvidéken a Magyar Koalíció Pártja a magyar állam partnere, a Híddal, ha meg tudnak állapodni, tegyék ezt, de ez az ő politikai felelősségük - mutatott rá. Megjegyezte: Kárpátalján szintén sikeres volt az összefogás, ez szükséges is, mert nehéz idők járnak az ottani magyarságra. Potápi Árpád János államtitkár hozzátette: a Kárpát-medencében 12-13 millió a magyarság száma, a diaszpóra magyarsága 2,5 millió körül van. Ezért a diaszpóra-politikára folyamatosan hangsúlyt kell fektetni, amit a magyar kormány a 2010-es nemzetpolitikai paradigmaváltás után meg is tett.
Szabolcs Attila (Fidesz) azt az uniós problémát vetette fel, hogy az új határellenőrzési rendszer a határ mellett élőket "kegyetlenül érinti", Semjén Zsolt, aki szerint az lehet a megoldás, ha mint a horvátok, figyelmen kívül hagyják az intézkedést, a jelenséget az unió abszurditásának nevezte. Jelezte: Pintér Sándor belügyminiszter "harcos lépéseket tett az ügyben."
Szávay István (Jobbik) üdvözölte a Határtalanul! programban történt változásokat, a külhoni támogatások bővülését, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy sok a párhuzamosság a rendszerben, s több eseten a Bethlen Gábor Alaptól és minisztériumoktól is lehet támogatást kérni ugyanazon célokra. Kíváncsi volt arra, hogy az állampolgárság esetében utólagos szűrési lehetőség van-e, s felvetette, hogy a CEU-t érintő szabályozást nem használják-e majd fel az utódállamok magyarokkal nem szimpatizáló politikusai.
Semjén Zsolt szerint nincs semmilyen analógia a Sapientia vagy II. Rákóczi Ferenc Főiskola és a CEU működése között. Victor Ponta volt román kormányfő kijelentése egy hasonló törvényről, nem a magyar intézmények ellen irányul, hanem arra utal, hogy az ő életüket is megnehezítették "Soros-intézmények". A BGA szerződések, támogatások nyilvánosak, bárki által megtekinthetők, ezeket nem kívánják titkosítani - jelezte. Arról, hogy a támogatások szétdaraboltak, azt mondta, a források jelentős része a nemzetpolitikai államtitkárságnál és a BGA-nál van, s bár vannak párhuzamosságok, de a minisztériumokat inspirálni szeretnék az aktív nemzetpolitikára.
L. Simon László (Fidesz) a közelgő évfordulóra tekintettel Trianon múzeum létesítését vetette fel, amelyet Semjén Zsolt támogathatónak tartott.
MTI; gondola.hu
A határon túli magyarság támogatásának rendszere teljes mértékben felállt, minden eleme működik - jelentette ki Semjén Zsolt kedden Budapesten. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszámolt arról is, hogy eddig 950 ezer új magyar állampolgár van az egyszerűsített honosításnak köszönhetően.
Semjén Zsolt kedden az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt éves meghallgatásán rámutatott: amikor egy új programot bevezetnek az egységes szempontok alapján, átgondolt módon történik.
Ugyanakkor ha nincs erős gazdasági növekedés a pénzügyi támogatás is kétséges - mondta, és kiemelte a külhoni magyarság előre kiszámítható, tudatos gazdasági támogatását.
A terület támogatása 2009-ben 9 milliárd volt, tavaly 89 milliárdra nőtt - rögzítette a miniszterelnök-helyettes, jelezve: a határon túli gazdasági szereplőknek soha nem látott támogatást nyújtanak. Vajdasággal indult a program, amelyet Kárpátaljával folytattak, s kiterjesztik az egész Kárpát-medencére. A vissza nem térítendő támogatás mellett kedvezményes hitellel segítik a külhoni fejlesztéseket, ez a magyarországi gazdaságnak is lendületet, expanziót ad.
Kitért arra is, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények finanszírozását helyezték előtérbe az eseti, egyedi pályázatok helyett.
Az oktatási-nevelési támogatás újra 22 ezer forint felett van, ami minden jogosult gyermek után jár, s intézményes kapcsolatot hoz létre a magyar állammal - jelezte. Megjegyezte: a rászorultsági elvet nehéz ellenőrizni, ezt a külhoni magyarság sem igazán tudja megoldani.
Az oktatási rendszer támogatását külön is kiemelte, amely a teljes képzési rendszert lefedi. Óvodák fejlesztésére 17 milliárdot különítettek el, az a cél, hogy a magyar óvodarendszer minél inkább megerősödjön. Az a tapasztalat - mutatott rá Semjén Zsolt - ha egy gyermek magyar óvodában lép be az oktatási rendszerbe, akkor könnyebben meg is marad a magyar intézményrendszerben. A miniszterelnök-helyettes rendkívül eredményesnek nevezte a tematikus éveket, majd kitért a Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor programokra is. Ezek a legsikeresebb innovációik - értékelt. Kiemelte: az ösztöndíjasok olyan missziót töltenek be, ami semmi mással nem pótolható. Mindkét program résztvevőinek száma 15-15 fővel bővült.
Jelezte: egységes demográfiai program készül, s minden lehetséges kezdeményezésbe a külhoni magyarságot is bevonják. Első lépés az anyasági támogatás, ami a külhoni magyar állampolgárokra is ugyanúgy vonatkozik.
Semjén Zsolt beszámolt arról is, hogy eddig 835 ezren tettek állampolgársági esküt, 115 ezer polgár esetében állapították meg az állampolgárságot, s 30 ezer elutasító határozat született, főként a nyelvtudás hiánya miatt. Megerősítette, hogy a ciklus végéig meglesz az egymillió új állampolgár. Az autonómia kérdéséről újból rögzítette: ami más nemzeteket megillet az unióban, az megillet minket is. Megjegyezte: ahol az autonómia megvalósult, ott az utódállamok is jól jártak és profitáltak belőle. Kiemelte: Szerbiában a kulturális autonómia lényegében a megvalósulás állapotában van.
A külhoni magyar pártok támogatását külön pillérként említette. Az adott magyar nemzetrész érdekérvényesítése alapvetően függ attól, hogy milyen erős az ottani magyarság politikai értelemben is - közölte Semjén Zsolt, aki kiállt a magyar-magyar összefogás mellett. Erdélyben az RMDSZ és az MPP összefogása fordulatot hozott, s számszerűsíthető eredménnyel járt. Felvidéken a Magyar Koalíció Pártja a magyar állam partnere, a Híddal, ha meg tudnak állapodni, tegyék ezt, de ez az ő politikai felelősségük - mutatott rá. Megjegyezte: Kárpátalján szintén sikeres volt az összefogás, ez szükséges is, mert nehéz idők járnak az ottani magyarságra. Potápi Árpád János államtitkár hozzátette: a Kárpát-medencében 12-13 millió a magyarság száma, a diaszpóra magyarsága 2,5 millió körül van. Ezért a diaszpóra-politikára folyamatosan hangsúlyt kell fektetni, amit a magyar kormány a 2010-es nemzetpolitikai paradigmaváltás után meg is tett.
Szabolcs Attila (Fidesz) azt az uniós problémát vetette fel, hogy az új határellenőrzési rendszer a határ mellett élőket "kegyetlenül érinti", Semjén Zsolt, aki szerint az lehet a megoldás, ha mint a horvátok, figyelmen kívül hagyják az intézkedést, a jelenséget az unió abszurditásának nevezte. Jelezte: Pintér Sándor belügyminiszter "harcos lépéseket tett az ügyben."
Szávay István (Jobbik) üdvözölte a Határtalanul! programban történt változásokat, a külhoni támogatások bővülését, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy sok a párhuzamosság a rendszerben, s több eseten a Bethlen Gábor Alaptól és minisztériumoktól is lehet támogatást kérni ugyanazon célokra. Kíváncsi volt arra, hogy az állampolgárság esetében utólagos szűrési lehetőség van-e, s felvetette, hogy a CEU-t érintő szabályozást nem használják-e majd fel az utódállamok magyarokkal nem szimpatizáló politikusai.
Semjén Zsolt szerint nincs semmilyen analógia a Sapientia vagy II. Rákóczi Ferenc Főiskola és a CEU működése között. Victor Ponta volt román kormányfő kijelentése egy hasonló törvényről, nem a magyar intézmények ellen irányul, hanem arra utal, hogy az ő életüket is megnehezítették "Soros-intézmények". A BGA szerződések, támogatások nyilvánosak, bárki által megtekinthetők, ezeket nem kívánják titkosítani - jelezte. Arról, hogy a támogatások szétdaraboltak, azt mondta, a források jelentős része a nemzetpolitikai államtitkárságnál és a BGA-nál van, s bár vannak párhuzamosságok, de a minisztériumokat inspirálni szeretnék az aktív nemzetpolitikára.
L. Simon László (Fidesz) a közelgő évfordulóra tekintettel Trianon múzeum létesítését vetette fel, amelyet Semjén Zsolt támogathatónak tartott.
MTI; gondola.hu
2017. május 10.
Halasztást kértek és kaptak Rádulyék jogi képviselői
Halasztottak Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester korrupciógyanús perének május 10-ei bírósági tárgyalásán. A következő időpont június 14.
A felperes Országos Korrupcióellenes Igazgatóságot (DNA) képviselő ügyész, Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos vádlottak, valamint jogi képviselőjük és a szintén Csíkszeredából érkezett tanú is megjelent a két csíkszeredai városvezető elleni per szerdai tárgyalásán a Maros Megyei Törvényszéken. A tárgyalási napot – amelynek napirendjén egyébként olyan ügyek szerepeltek, amelyben a DIICOT, a DNA és a rendőrség volt érintett – a 10.30-kor elrendelt szünettel „törte ketté” a bírónő, majd kevéssel a folytatásra kitűzött 11 óra előtt megérkeztek a per érintettjei is. Mindannyian, a délelőttről eltolt, illetve a délutánra kitűzött ügy érintettjeivel a tárgyalóterem előtti előtérben várakoztak, majd a szolgálatos rendőr jelzésére egyszerre ment be mindenki. A bírónő előre vette a csíkszeredai városvezetők ügyét, miután Ráduly és Szőke jelen levő jogi képviselője jelezte, hogy benyújtja az alpereseket képviselő kolozsvári ügyvédnek megalapozottan alátámasztott halasztási kérelmét, amelyet gyors elemzés után a bírónő jóváhagyott, és június 14-re kitűzte a következő időpontot.
Több mint két éve kezdődött
Mint ismert, 2015 áprilisában végrehajtott házkutatások után a két elöljárót őrizetbe vették, majd hatósági felügyelet alá kerültek, júniusban pedig a DNA Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A tisztségviselőket többek között azzal vádolják, hogy jogosulatlanul használták országon belüli kiszállásra a hivatali – tehát közpénzből fenntartott – gépkocsit, valamint hogy megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientiának megadott építkezési engedély kibocsájtásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét. Csakhogy a gépkocsiba nem tankoltak a kiszállás napján (azaz közpénzt nem költöttek saját célokra), az ortodox egyház pedig átiratban jelezte, hogy nem fogalmaznak meg igényt a városvezetőkkel szemben, tehát nincs sértett fél. A pert tavaly március óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita megyei törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban. Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat.
Gáspár Botond / Székelyhon.ro
Halasztottak Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester és Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester korrupciógyanús perének május 10-ei bírósági tárgyalásán. A következő időpont június 14.
A felperes Országos Korrupcióellenes Igazgatóságot (DNA) képviselő ügyész, Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos vádlottak, valamint jogi képviselőjük és a szintén Csíkszeredából érkezett tanú is megjelent a két csíkszeredai városvezető elleni per szerdai tárgyalásán a Maros Megyei Törvényszéken. A tárgyalási napot – amelynek napirendjén egyébként olyan ügyek szerepeltek, amelyben a DIICOT, a DNA és a rendőrség volt érintett – a 10.30-kor elrendelt szünettel „törte ketté” a bírónő, majd kevéssel a folytatásra kitűzött 11 óra előtt megérkeztek a per érintettjei is. Mindannyian, a délelőttről eltolt, illetve a délutánra kitűzött ügy érintettjeivel a tárgyalóterem előtti előtérben várakoztak, majd a szolgálatos rendőr jelzésére egyszerre ment be mindenki. A bírónő előre vette a csíkszeredai városvezetők ügyét, miután Ráduly és Szőke jelen levő jogi képviselője jelezte, hogy benyújtja az alpereseket képviselő kolozsvári ügyvédnek megalapozottan alátámasztott halasztási kérelmét, amelyet gyors elemzés után a bírónő jóváhagyott, és június 14-re kitűzte a következő időpontot.
Több mint két éve kezdődött
Mint ismert, 2015 áprilisában végrehajtott házkutatások után a két elöljárót őrizetbe vették, majd hatósági felügyelet alá kerültek, júniusban pedig a DNA Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A tisztségviselőket többek között azzal vádolják, hogy jogosulatlanul használták országon belüli kiszállásra a hivatali – tehát közpénzből fenntartott – gépkocsit, valamint hogy megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientiának megadott építkezési engedély kibocsájtásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét. Csakhogy a gépkocsiba nem tankoltak a kiszállás napján (azaz közpénzt nem költöttek saját célokra), az ortodox egyház pedig átiratban jelezte, hogy nem fogalmaznak meg igényt a városvezetőkkel szemben, tehát nincs sértett fél. A pert tavaly március óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita megyei törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban. Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat.
Gáspár Botond / Székelyhon.ro
2017. május 11.
Kihallgatják a tanácstagokat (Wass Albert utca)
Attól függetlenül, hogy a névadásról szóló határozatot Kézdivásárhely önkormányzata visszavonta, amint azt korábbi vizsgálatában az ügyészség is megállapította, Sebastian Cucu prefektus kérése nyomán a bűnvádi eljárást újraindították, és jelenleg az ügyészség kérésére a megyei rendőrség folytatja a bűnügyi kivizsgálást a Wass Albert utcanév ügyében.
Azokat hívatják a megyei rendőrségre, akik tagjai voltak az előző önkormányzatnak, és megszavazták, majd visszavonták a névadásról szóló határozattervezetet. Értesüléseink szerint a beidézett személyeknek öt kérdésre kell válaszolniuk. A Wass Albert utcával kapcsolatos határozattervezetet előterjesztő Illés Botondot tegnapig még nem hívatták a rendőrségre, de Bokor Tibor polgármester tudomása szerint a 2012–2016 közötti időszakban mandátummal rendelkező önkormányzati képviselők kilencven százalékát már kihallgatták.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Attól függetlenül, hogy a névadásról szóló határozatot Kézdivásárhely önkormányzata visszavonta, amint azt korábbi vizsgálatában az ügyészség is megállapította, Sebastian Cucu prefektus kérése nyomán a bűnvádi eljárást újraindították, és jelenleg az ügyészség kérésére a megyei rendőrség folytatja a bűnügyi kivizsgálást a Wass Albert utcanév ügyében.
Azokat hívatják a megyei rendőrségre, akik tagjai voltak az előző önkormányzatnak, és megszavazták, majd visszavonták a névadásról szóló határozattervezetet. Értesüléseink szerint a beidézett személyeknek öt kérdésre kell válaszolniuk. A Wass Albert utcával kapcsolatos határozattervezetet előterjesztő Illés Botondot tegnapig még nem hívatták a rendőrségre, de Bokor Tibor polgármester tudomása szerint a 2012–2016 közötti időszakban mandátummal rendelkező önkormányzati képviselők kilencven százalékát már kihallgatták.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 11.
Váratnak magukra a háromnyelvű kolozsvári helységnévtáblák
Úgy tűnik, hogy az európai őshonos kisebbségek jogaiért küzdő ernyőszervezet, a FUEN jövő héten kezdődő kolozsvári kongresszusáig nem kerülnek ki a már több mint egy hónapja végleges és visszavonhatatlan bírósági ítéletben rögzített háromnyelvű helységnévtáblák. Ennek kapcsán az igen rangos európai szintű rendezvényen felszólaló polgármestertől azt próbáltuk megkérdezni – sikertelenül –, hogyan történhet meg, hogy a törvény által előírt 30 napon belül nem sikerült dűlőre vinni a dolgot, holott a szükséges iratok nagy részét éppen az általa vezetett intézménynek kell kibocsátania. Ugyanakkor arra lettünk volna kíváncsiak, számára vajon nem visszás, hogy szót kap a kisebbségek jogaiért küzdő nemzetközi szervezet rendezvényének ünnepélyes megnyitóján, holott egy hónap alatt nem volt képes kihelyezni a háromnyelvű helységnévtáblákat? Az ügyben viszont megszólalt Oláh Emese, Szőcs Izabella és Sándor, Vincze Lóránt és Bethlendi András.
Bár számításaink szerint tegnap lejárt a határidő a háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére, egyelőre minden jel arra mutat, Emil Boc polgármester nem hajlandó eleget tenni a végleges és visszavonhatatlan bírósági ítélet kitételeinek. Az elöljáró április 7-én, pénteken rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be, hogy nem szándékszik élni a fellebbezésre vonatkozó törvényes jogával, így a fellebbezési határidő lejártától (április 10., hétfő) számított 30 napon belül ki kellett volna helyeznie a román, magyar és német nyelvű feliratokat a város bejáratainál. Bár a városvezető jövő héten, pontosabban május 18-án, csütörtökön felszólal a FUEN kolozsvári kongresszusán, minden valószínűség szerint az európai őshonos kisebbségek jogaiért küzdő ernyőszervezet nemzetközi értekezletéig nem lesznek többnyelvű helységnévtáblák Kolozsváron. Egyesek szerint ez minimum visszás helyzetet teremt, mások pedig úgy ítélik meg: ez a szó szoros értelmében blamázs az egész helyhatóság számára és a városházának a jogállamról alkotott véleményére nézve.
Az ügy kapcsán lapunknak nyilatkozva Oláh Emese alpolgármester elmondta: egyelőre az engedélyeztetési folyamat zajlik. A román nyelvű sajtónak április végén kifejtette: egy-másfél hónap leforgása alatt az önkormányzat eleget tesz a bírósági ítéletben foglaltaknak. „Ez egy nagy lépés a közösségünk számára” – fogalmazott.
Minority Rights: türelmi időben Emil Boc
Bár közigazgatási bíróságok működését szabályozó, 2004-ben elfogadott 554-es számú törvény harminc napban állapítja meg az önkormányzatokra vonatkozó végleges és visszavonhatatlan, illetve írásban megindokolt és kiközölt bírósági ítéletek végrehajtási határidejét, Szőcs Izabella, a magyar közösség jogaiért harcoló és a számunkra kedvező eredményt elért Minority Rights Egyesület képviselője „türelmi időt” adna Emil Bocnak. – A jogszabály szerint amennyiben a fellebbezési határidő lejárta után eltelik 30 nap, a felperes kérheti a közigazgatási bírság kirovását. Az imént említett törvény értelmében ezzel a közigazgatási egység vezetője vagy a kötelezett személy büntethető. A bírság a bruttó minimálbér 20 százaléka, azaz 290 lej. Egyelőre úgynevezett türelmi időt szavaztunk meg neki, de amennyiben a FUEN-kongresszusig nem intézkedik, akkor a kényszervégrehajtás mellett dönthetünk – nyilatkozta Szőcs Izabella.
Forrásaink szerint a közigazgatási bírságot nem egy alkalommal, hanem minden egyes késedelmi napra szabhatja meg a bíróság, amennyiben a felperes ilyen igénnyel fordul hozzá.
Komikusnak tartja a helyzetet Szőcs Sándor. A Minority Rights Egyesület vezetője a Szabadságnak azt mondta: vicces, hogy környezetvédelmi engedély szükséges a helységnévtáblák kihelyezésére, holott azok semmivel sem szennyezik többel a természetet, mint a meglévők. – Építkezési engedély?! Tulajdonképpen a régiek lecseréléséről van szó. A bürokratikus útvesztőket több más esetben is tapasztaltuk, a polgárok ennek a szenvedő alanyai. Egyenesen nevetséges, hogy az önkormányzat nem tudja házon belül elintézni azokat az engedélyeket, jóváhagyásokat, dokumentumokat, amelyeket éppen neki kell kiállítania. Olyan ez, mintha az általam vezetett ügyvédi irodát köteleznék valamire, s nem vagyok képes felszólítani saját magamat, hogy bocsássam ki az iratot – élcelődött a kolozsvári ügyvéd.
Vincze Lóránt: érdeklődünk a polgármesternél
Vajon mi okból nem sikerült még kihelyezni a háromnyelvű helységnévtáblákat Kolozsváron? – tette fel lapunk megkeresésére a retorikus kérdést Vincze Lóránt. A FUEN elnöke értésünkre adta: szép gesztus lenne, ha a polgármester érvényt szerezne a bírósági ítéletnek a jövő héten kezdődő magas rangú nemzetközi kisebbségvédelmi konferencia megnyitójáig. – Nem tudom, mi húzódik meg a háttérben. Lehet, technikai okok akadályozzák a folyamatot, lehet, közbeszerzési eljárás szükséges, s ha igen, akkor ez több mint harminc nap. A táblák ügye addig nincs megoldva, ameddig fizikailag nem kerülnek a település bejárataihoz. Az ítélet és az indoklás nem megfellebbezése egy jó szándékú döntés, üdvözlendő lépés, de csak akkor mondhatjuk, hogy pont került ennek az ügynek a végére, amikor a megcsillannak a napfényben a helységnévtáblák – fogalmazott az elnök.
A FUEN magas rangú tisztségviselője hangsúlyozta: szerinte mindenképpen előrelépés az, hogy Boc nem fellebbezte meg a magyar közösség számára kedvező ítéletet. – Ki kell helyezni a táblákat, ez egyértelmű – szögezte le. Hozzátette: amennyiben a külföldi vendégek érdeklődnek az ügy iránt, tájékoztatják őket a részletekről, mi több, Boctól meg fogják kérdezni, mi a helyzet.
Kivár a Musai-Muszáj
Az igen látványos és figyelemfelkeltő akciói miatt Emil Boc döntésének meghozatalában meghatározó szerepet játszó civil akciócsoport egyelőre a „jóhiszeműség vélelmével” előlegezi meg a polgármestert.
– Emlékezetem szerint az április eleji sajtótájékoztatóján a polgármester egy-másfél hónapot mondott a kivitelezés kapcsán. Hogy a törvény maximum harmincat mond? Még alakulhat a dolog. Egyelőre semmilyen akcióval nem készülünk – jelentette ki Bethlendi András, a mozgalom frontembere.
Megfigyelők szerint amennyiben a városvezető valóban nem szerez érvényt a végleges és visszavonhatatlan bírósági ítéletnek, éppen a FUEN-kongresszus az alkalom, amely teret biztosít Emil Boc határozott és erélyes számonkérésére, és a törvények tiszteletére és betartására vonatkozó jogállam intézményei és jogszabályai által megszabott határidők betartásának felrovására.
Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)
Úgy tűnik, hogy az európai őshonos kisebbségek jogaiért küzdő ernyőszervezet, a FUEN jövő héten kezdődő kolozsvári kongresszusáig nem kerülnek ki a már több mint egy hónapja végleges és visszavonhatatlan bírósági ítéletben rögzített háromnyelvű helységnévtáblák. Ennek kapcsán az igen rangos európai szintű rendezvényen felszólaló polgármestertől azt próbáltuk megkérdezni – sikertelenül –, hogyan történhet meg, hogy a törvény által előírt 30 napon belül nem sikerült dűlőre vinni a dolgot, holott a szükséges iratok nagy részét éppen az általa vezetett intézménynek kell kibocsátania. Ugyanakkor arra lettünk volna kíváncsiak, számára vajon nem visszás, hogy szót kap a kisebbségek jogaiért küzdő nemzetközi szervezet rendezvényének ünnepélyes megnyitóján, holott egy hónap alatt nem volt képes kihelyezni a háromnyelvű helységnévtáblákat? Az ügyben viszont megszólalt Oláh Emese, Szőcs Izabella és Sándor, Vincze Lóránt és Bethlendi András.
Bár számításaink szerint tegnap lejárt a határidő a háromnyelvű helységnévtáblák kihelyezésére, egyelőre minden jel arra mutat, Emil Boc polgármester nem hajlandó eleget tenni a végleges és visszavonhatatlan bírósági ítélet kitételeinek. Az elöljáró április 7-én, pénteken rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be, hogy nem szándékszik élni a fellebbezésre vonatkozó törvényes jogával, így a fellebbezési határidő lejártától (április 10., hétfő) számított 30 napon belül ki kellett volna helyeznie a román, magyar és német nyelvű feliratokat a város bejáratainál. Bár a városvezető jövő héten, pontosabban május 18-án, csütörtökön felszólal a FUEN kolozsvári kongresszusán, minden valószínűség szerint az európai őshonos kisebbségek jogaiért küzdő ernyőszervezet nemzetközi értekezletéig nem lesznek többnyelvű helységnévtáblák Kolozsváron. Egyesek szerint ez minimum visszás helyzetet teremt, mások pedig úgy ítélik meg: ez a szó szoros értelmében blamázs az egész helyhatóság számára és a városházának a jogállamról alkotott véleményére nézve.
Az ügy kapcsán lapunknak nyilatkozva Oláh Emese alpolgármester elmondta: egyelőre az engedélyeztetési folyamat zajlik. A román nyelvű sajtónak április végén kifejtette: egy-másfél hónap leforgása alatt az önkormányzat eleget tesz a bírósági ítéletben foglaltaknak. „Ez egy nagy lépés a közösségünk számára” – fogalmazott.
Minority Rights: türelmi időben Emil Boc
Bár közigazgatási bíróságok működését szabályozó, 2004-ben elfogadott 554-es számú törvény harminc napban állapítja meg az önkormányzatokra vonatkozó végleges és visszavonhatatlan, illetve írásban megindokolt és kiközölt bírósági ítéletek végrehajtási határidejét, Szőcs Izabella, a magyar közösség jogaiért harcoló és a számunkra kedvező eredményt elért Minority Rights Egyesület képviselője „türelmi időt” adna Emil Bocnak. – A jogszabály szerint amennyiben a fellebbezési határidő lejárta után eltelik 30 nap, a felperes kérheti a közigazgatási bírság kirovását. Az imént említett törvény értelmében ezzel a közigazgatási egység vezetője vagy a kötelezett személy büntethető. A bírság a bruttó minimálbér 20 százaléka, azaz 290 lej. Egyelőre úgynevezett türelmi időt szavaztunk meg neki, de amennyiben a FUEN-kongresszusig nem intézkedik, akkor a kényszervégrehajtás mellett dönthetünk – nyilatkozta Szőcs Izabella.
Forrásaink szerint a közigazgatási bírságot nem egy alkalommal, hanem minden egyes késedelmi napra szabhatja meg a bíróság, amennyiben a felperes ilyen igénnyel fordul hozzá.
Komikusnak tartja a helyzetet Szőcs Sándor. A Minority Rights Egyesület vezetője a Szabadságnak azt mondta: vicces, hogy környezetvédelmi engedély szükséges a helységnévtáblák kihelyezésére, holott azok semmivel sem szennyezik többel a természetet, mint a meglévők. – Építkezési engedély?! Tulajdonképpen a régiek lecseréléséről van szó. A bürokratikus útvesztőket több más esetben is tapasztaltuk, a polgárok ennek a szenvedő alanyai. Egyenesen nevetséges, hogy az önkormányzat nem tudja házon belül elintézni azokat az engedélyeket, jóváhagyásokat, dokumentumokat, amelyeket éppen neki kell kiállítania. Olyan ez, mintha az általam vezetett ügyvédi irodát köteleznék valamire, s nem vagyok képes felszólítani saját magamat, hogy bocsássam ki az iratot – élcelődött a kolozsvári ügyvéd.
Vincze Lóránt: érdeklődünk a polgármesternél
Vajon mi okból nem sikerült még kihelyezni a háromnyelvű helységnévtáblákat Kolozsváron? – tette fel lapunk megkeresésére a retorikus kérdést Vincze Lóránt. A FUEN elnöke értésünkre adta: szép gesztus lenne, ha a polgármester érvényt szerezne a bírósági ítéletnek a jövő héten kezdődő magas rangú nemzetközi kisebbségvédelmi konferencia megnyitójáig. – Nem tudom, mi húzódik meg a háttérben. Lehet, technikai okok akadályozzák a folyamatot, lehet, közbeszerzési eljárás szükséges, s ha igen, akkor ez több mint harminc nap. A táblák ügye addig nincs megoldva, ameddig fizikailag nem kerülnek a település bejárataihoz. Az ítélet és az indoklás nem megfellebbezése egy jó szándékú döntés, üdvözlendő lépés, de csak akkor mondhatjuk, hogy pont került ennek az ügynek a végére, amikor a megcsillannak a napfényben a helységnévtáblák – fogalmazott az elnök.
A FUEN magas rangú tisztségviselője hangsúlyozta: szerinte mindenképpen előrelépés az, hogy Boc nem fellebbezte meg a magyar közösség számára kedvező ítéletet. – Ki kell helyezni a táblákat, ez egyértelmű – szögezte le. Hozzátette: amennyiben a külföldi vendégek érdeklődnek az ügy iránt, tájékoztatják őket a részletekről, mi több, Boctól meg fogják kérdezni, mi a helyzet.
Kivár a Musai-Muszáj
Az igen látványos és figyelemfelkeltő akciói miatt Emil Boc döntésének meghozatalában meghatározó szerepet játszó civil akciócsoport egyelőre a „jóhiszeműség vélelmével” előlegezi meg a polgármestert.
– Emlékezetem szerint az április eleji sajtótájékoztatóján a polgármester egy-másfél hónapot mondott a kivitelezés kapcsán. Hogy a törvény maximum harmincat mond? Még alakulhat a dolog. Egyelőre semmilyen akcióval nem készülünk – jelentette ki Bethlendi András, a mozgalom frontembere.
Megfigyelők szerint amennyiben a városvezető valóban nem szerez érvényt a végleges és visszavonhatatlan bírósági ítéletnek, éppen a FUEN-kongresszus az alkalom, amely teret biztosít Emil Boc határozott és erélyes számonkérésére, és a törvények tiszteletére és betartására vonatkozó jogállam intézményei és jogszabályai által megszabott határidők betartásának felrovására.
Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 11.
Egy európai és nagyváradi művész tárlata
Az Ars Nobilis Egyesület és a Varadinum Kulturális Alapítvány szervezésében, a Festum Varadinum keretében szervezték meg Bölöni Vilmos képzőművész nagyváradi tárlatát, május 9-őn délután a nagyváradi várban.
A Bölöni Vilmos retrospektív kiállítást az alkotó jelenlétében nyitották meg kedden délután a vár egykori fejedelmi palotájának délkeleti szárnyában (C. épület) lévő várgalériában. Erre az alkalomra egy albumot is kiadtak, melyben Bölöni Vilmosnak, a nagyváradi bábszínház, majd színház egykori báb-, illetve díszlettervezőjének a grafikáiról, festményeiről, bábjairól, maszkjairól, díszletterveiről készült reprodukciók vannak összegyűjtve. Bölöni Vilmos életművét Indig Dávid művészettörténész értékelte röviden, majd Meleg Vilmos színművész, a kiállítás egyik szervezőjének, a Varadinum Kulturális Alapítványnak a nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Meleg Vilmos felelevenítette személyes kapcsolatát a Bölöni családdal. Hangsúlyozta, hogy a színházban folytatott „húsz évnyi közös munkában tanácsait, művészi meglátásait kamatoztató baráti kapcsolattá, együtt gondolkodó színházi, művészi mércévé nőtt bennem személyisége”. Meleg Vilmos a továbbiakban hangsúlyozta: „bár a színházban és a bábszínházban kifejtett báb-, jelmez-, és díszlettervezői munkája korlátok közé szoríttatott az anyagi lehetőségek szűkös, nem elégséges mivolta miatt, de ideológiai és anyagi korlátok fölé emelkedve ő mindig megtalálta művészi látásmódját, kissé szürrealista megfogalmazásait, minden esetben művészivé, egyedivé, utánozhatatlanul varázslatossá, tisztává, egységessé, emelkedetté tette munkásságainak képi világát. A Svejktől a Szentiván éji álmon át sorozatban következő Lovagkirály, Rock passió, Az a szép fényes nap, Hegedűs a háztetőn, Makrancos hölgy, Dzsungel könyve, Bánk bán, Mária evangéliuma, Három nővér, Tűz és kereszt, Volpone, Olimpia, Kurázsi mama, Az Aranyember, Zárt tárgyalás, Rákóczi, Tom Jones, A dada, Indul a bakterház, I. Erzsébet, Csárdáskirálynő a teljesség igénye nélkül legnagyobb színházi élményeink részesévé tették alkotásait. Bölönis előadásokká váltak összetéveszthetetlenül, rendező- és alkotótársai változatossága ellenére. Bár az utóbbi tíz évben vendégként találkozhattunk vele, de soha elszakadni nem akaró és nem tudó művészként tért vissza. Ő olyan művész, aki akkor is jelen van Nagyváradon, amikor nincs itt. Képei, amelyek itt pompáznak, önmagukért beszélnek, minden szónál többet mondanak”.
Köszöntések
A megnyitón felszólalt a Maria Vesa a nagyváradi Bábszínház egykori igazgatója is, aki Bölöni Vilmosnak a bábszínházban végzett úttörő művészi munkásságát emelte ki, majd Angela Lupsea, a vármúzeum igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve reményét, hogy Bölöni Vilmos kiállítás valójában a nyitánya lesz a további rangos képzőművészeti kiállításoknak, melyeknek a várgaléria ad majd otthont. Végezetül Bölöni Vilmos szólalt meg, köszönetet mondva mindenkinek aki segített a kiállítás megszervezésében, továbbá „Istennek, aki megengedte, hogy ezt a kiállítást megnyithassuk ebben az évezredes városban, amely születésétől fogva európai város volt, és remélem, hogy a jövőben is az lesz”. A zömében festményeket, de bábokat, színpadterveket, grafikákat is magában foglaló kiállítás május 21-ig látható a várgalériában.
Pap István / erdon.ro
Az Ars Nobilis Egyesület és a Varadinum Kulturális Alapítvány szervezésében, a Festum Varadinum keretében szervezték meg Bölöni Vilmos képzőművész nagyváradi tárlatát, május 9-őn délután a nagyváradi várban.
A Bölöni Vilmos retrospektív kiállítást az alkotó jelenlétében nyitották meg kedden délután a vár egykori fejedelmi palotájának délkeleti szárnyában (C. épület) lévő várgalériában. Erre az alkalomra egy albumot is kiadtak, melyben Bölöni Vilmosnak, a nagyváradi bábszínház, majd színház egykori báb-, illetve díszlettervezőjének a grafikáiról, festményeiről, bábjairól, maszkjairól, díszletterveiről készült reprodukciók vannak összegyűjtve. Bölöni Vilmos életművét Indig Dávid művészettörténész értékelte röviden, majd Meleg Vilmos színművész, a kiállítás egyik szervezőjének, a Varadinum Kulturális Alapítványnak a nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Meleg Vilmos felelevenítette személyes kapcsolatát a Bölöni családdal. Hangsúlyozta, hogy a színházban folytatott „húsz évnyi közös munkában tanácsait, művészi meglátásait kamatoztató baráti kapcsolattá, együtt gondolkodó színházi, művészi mércévé nőtt bennem személyisége”. Meleg Vilmos a továbbiakban hangsúlyozta: „bár a színházban és a bábszínházban kifejtett báb-, jelmez-, és díszlettervezői munkája korlátok közé szoríttatott az anyagi lehetőségek szűkös, nem elégséges mivolta miatt, de ideológiai és anyagi korlátok fölé emelkedve ő mindig megtalálta művészi látásmódját, kissé szürrealista megfogalmazásait, minden esetben művészivé, egyedivé, utánozhatatlanul varázslatossá, tisztává, egységessé, emelkedetté tette munkásságainak képi világát. A Svejktől a Szentiván éji álmon át sorozatban következő Lovagkirály, Rock passió, Az a szép fényes nap, Hegedűs a háztetőn, Makrancos hölgy, Dzsungel könyve, Bánk bán, Mária evangéliuma, Három nővér, Tűz és kereszt, Volpone, Olimpia, Kurázsi mama, Az Aranyember, Zárt tárgyalás, Rákóczi, Tom Jones, A dada, Indul a bakterház, I. Erzsébet, Csárdáskirálynő a teljesség igénye nélkül legnagyobb színházi élményeink részesévé tették alkotásait. Bölönis előadásokká váltak összetéveszthetetlenül, rendező- és alkotótársai változatossága ellenére. Bár az utóbbi tíz évben vendégként találkozhattunk vele, de soha elszakadni nem akaró és nem tudó művészként tért vissza. Ő olyan művész, aki akkor is jelen van Nagyváradon, amikor nincs itt. Képei, amelyek itt pompáznak, önmagukért beszélnek, minden szónál többet mondanak”.
Köszöntések
A megnyitón felszólalt a Maria Vesa a nagyváradi Bábszínház egykori igazgatója is, aki Bölöni Vilmosnak a bábszínházban végzett úttörő művészi munkásságát emelte ki, majd Angela Lupsea, a vármúzeum igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, kifejezve reményét, hogy Bölöni Vilmos kiállítás valójában a nyitánya lesz a további rangos képzőművészeti kiállításoknak, melyeknek a várgaléria ad majd otthont. Végezetül Bölöni Vilmos szólalt meg, köszönetet mondva mindenkinek aki segített a kiállítás megszervezésében, továbbá „Istennek, aki megengedte, hogy ezt a kiállítást megnyithassuk ebben az évezredes városban, amely születésétől fogva európai város volt, és remélem, hogy a jövőben is az lesz”. A zömében festményeket, de bábokat, színpadterveket, grafikákat is magában foglaló kiállítás május 21-ig látható a várgalériában.
Pap István / erdon.ro
2017. május 12.
Legendák előadás-sorozatába kezd a Bekecs
Tündérek, ördögök, székelyek, mondák
Jövő héten tartja legújabb darabjának bemutatóját a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes: a Legendák kertjében című produkcióval legalább akkora sikerre számítanak, mint amit tavaly a Hamupipőkével elértek.
Új produkcióval lép közönség elé a Bekecs táncegyüttes, tavalyi mesejátéka után ezúttal a legendákhoz nyúlt. Egyik kolléga ötlete volt, hogy felkeressék a Székelyföldi Legendáriumot, és egy ilyen jellegű előadást készítsenek – árulta el Benő Barna Zsolt együttesvezető. Úgy gondolták, a Hamupipőke után időszerű lenne helyi, minket jellemző dolgot keresni forrásként, amiből mesét lehet építeni. Egyrészt, hogy a gyerekek megismerjék a helyi meséket, legendákat, hogy rájöjjenek, a világ nemcsak Andersen meséiből áll, másrészt ezek a történetek, legendák itt vannak körülöttünk.
Az előadás öt legendára épül: Tündérek gyülekezőhelye (Makfalva), Paladomb tündérei (Nyárádszentimre), Isten széke, Az Ördög-tó (Libán) és a Gyilkos-tó mondája. Ezek egymásba kapcsolódnak, egy cselekményszálon futnak, az első négy adja az előadás egyik részét, a Gyilkos-tó mondáját pedig jobban kibontották.
Nincsenek főszereplők
A munkát novemberben kezdte el a csapat, Ivácson László sepsiszentgyörgyi rendező-koreográfus kéthetente utazott Szeredába, ilyenkor két-három napot dolgoztak reggeltől estig, közben más előadásokat is tartottak, csoportjaikat oktatták. Így a darab április végére készült el teljesen, viszont egy kissé megkéstek a jelmezek készítésével, ugyanis az elismert felvidéki Furik Rita jelmeztervező, aki érdekes világot teremtett, betegség miatt egy ideig nem tudott kiutazni, hogy a varrodák munkáját segítse, ezért kénytelenek voltak az előadásokat is eltolni, ugyanis az új jelmezeket meg kell szokni, ugyanúgy a jelenetek közötti átöltözések sem egyszerűek. A zenét Molnár Szabolcs, a Heveder együttes egyik prímása alkotta, de a Legendárium rajzfilmzenéjét is használják. A darabban tíz lány és nyolc fiú vesz részt, és annyira alkalmazkodniuk kell egymáshoz, hogy ha már két szereplő hiányzik, a darabot nem lehet előadni. Nincsenek főszereplők, de van két visszatérő, a Fülöp Eszter alkotta tündér, illetve a negatív elemet megtestesítő Mészáros Zoltán, aki főördögöt, káplárt, zsiványt is játszik, aztán van egy székely ember, egy róka és Eszter (Gyilkos-tó mondája), a többiek tömegszereplők, tündérek, ördögök, mulatozók, erdőjelenet alkotói.
A több történet összekapcsolása nyomán egy nagyon színes előadás született, amely remények szerint a közönség tetszését is elnyeri. Ez az első darab, amit hivatásos együttesként visz színpadra a Bekecs.
Nyilvános próba a bemutató előtt
A darab nyilvános főpróbáját kedden tartották Szovátán, ahol félezernél több gyerek követhette végig két előadásukat. Mivel interaktív előadásról van szó, a bemutató előtt mindenképp főpróbára volt szükség, hogy kiderüljön, miként reagálják le az egyes jeleneteket a nézők, a gyerekek, a hiányosságokat pedig kiküszöbölhessék - magyarázta Benő Barna. A bemutatóra május 15-én kerül sor Nyárádszeredában, ekkor és másnap is két-két előadást tartanak, ahová a helyi és bekecsalji iskolásokat is meghívták. A Nyárád alsó folyásán élők május 30-án Nyárádkarácsonban láthatják a darabot, 31-én pedig Erdőszentgyörgyön a Kis-Küküllő középső folyásánál élők. Marosvásárhelyen május 24-én és 25-én 10 és 12 órától két-két előadás lesz a Maros Művészegyüttes előadótermében, június 6-7-én újabb két-két fellépés, amelyből egyik este 7 órától, hogy a felnőttek is láthassák a darabot, hiszen a mondáknak, legendáknak a felnőttek számára is van mondanivalójuk. A darabot a nyáron valószínűleg bemutatják a Tusványoson is, de hazai és magyarországi fesztiválokra is elviszik. Szeretnének erdélyi és székelyföldi turnékat szervezni, és nemcsak a nagyvárosok színházaiban, hanem számos község színpadján is látható lenne. Ezt viszont saját költségvetésből nem tudják megoldani, a jegyeket pedig elérhető szinten (8-10 lej) szeretnék tartani, így feltétlenül támogatókra van szükségük. A tavaly hetven előadást ért meg a Hamupipőke című darabjuk, a Legendák kertjében-nel is legalább ennyire számítanak, de lehet, hogy ennél is többször bemutatnák. Ahol a tavaly felléptek a Hamupipőkével, mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptak, ezért azokra a helyekre ezt a darabot is elviszik, de például Székelyudvarhely körzetében a múlt évinél több előadást terveznek.
Show helyett legenda
Benő Barna bevallotta: eredetileg nem ezt a darabot képzelték el, nem legendákat szerettek volna feldolgozni, hanem Arany János A nagyidai cigányok című hőskölteményét, de mindenképp örül, hogy a legendákhoz nyúltak, mert ennek a darabnak sokkal mélyebb mondanivalója van, míg a másik darab inkább show-előadás lett volna. Sokat dolgoztak, de az első visszajelzések jók, a gyerekek élvezik, a felnőttek pedig sírtak az előadáson. Kérdésünkre, hogy a Hamupipőke után a Legendák kertjében című darabot mesejátékként, táncjátékként vagy táncszínházként lehet-e meghatározni, Benő elmondta: ennek eldöntését a nézőkre bízza: legendákat dolgoz fel és mesél el a tánc nyelvén.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)
Tündérek, ördögök, székelyek, mondák
Jövő héten tartja legújabb darabjának bemutatóját a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes: a Legendák kertjében című produkcióval legalább akkora sikerre számítanak, mint amit tavaly a Hamupipőkével elértek.
Új produkcióval lép közönség elé a Bekecs táncegyüttes, tavalyi mesejátéka után ezúttal a legendákhoz nyúlt. Egyik kolléga ötlete volt, hogy felkeressék a Székelyföldi Legendáriumot, és egy ilyen jellegű előadást készítsenek – árulta el Benő Barna Zsolt együttesvezető. Úgy gondolták, a Hamupipőke után időszerű lenne helyi, minket jellemző dolgot keresni forrásként, amiből mesét lehet építeni. Egyrészt, hogy a gyerekek megismerjék a helyi meséket, legendákat, hogy rájöjjenek, a világ nemcsak Andersen meséiből áll, másrészt ezek a történetek, legendák itt vannak körülöttünk.
Az előadás öt legendára épül: Tündérek gyülekezőhelye (Makfalva), Paladomb tündérei (Nyárádszentimre), Isten széke, Az Ördög-tó (Libán) és a Gyilkos-tó mondája. Ezek egymásba kapcsolódnak, egy cselekményszálon futnak, az első négy adja az előadás egyik részét, a Gyilkos-tó mondáját pedig jobban kibontották.
Nincsenek főszereplők
A munkát novemberben kezdte el a csapat, Ivácson László sepsiszentgyörgyi rendező-koreográfus kéthetente utazott Szeredába, ilyenkor két-három napot dolgoztak reggeltől estig, közben más előadásokat is tartottak, csoportjaikat oktatták. Így a darab április végére készült el teljesen, viszont egy kissé megkéstek a jelmezek készítésével, ugyanis az elismert felvidéki Furik Rita jelmeztervező, aki érdekes világot teremtett, betegség miatt egy ideig nem tudott kiutazni, hogy a varrodák munkáját segítse, ezért kénytelenek voltak az előadásokat is eltolni, ugyanis az új jelmezeket meg kell szokni, ugyanúgy a jelenetek közötti átöltözések sem egyszerűek. A zenét Molnár Szabolcs, a Heveder együttes egyik prímása alkotta, de a Legendárium rajzfilmzenéjét is használják. A darabban tíz lány és nyolc fiú vesz részt, és annyira alkalmazkodniuk kell egymáshoz, hogy ha már két szereplő hiányzik, a darabot nem lehet előadni. Nincsenek főszereplők, de van két visszatérő, a Fülöp Eszter alkotta tündér, illetve a negatív elemet megtestesítő Mészáros Zoltán, aki főördögöt, káplárt, zsiványt is játszik, aztán van egy székely ember, egy róka és Eszter (Gyilkos-tó mondája), a többiek tömegszereplők, tündérek, ördögök, mulatozók, erdőjelenet alkotói.
A több történet összekapcsolása nyomán egy nagyon színes előadás született, amely remények szerint a közönség tetszését is elnyeri. Ez az első darab, amit hivatásos együttesként visz színpadra a Bekecs.
Nyilvános próba a bemutató előtt
A darab nyilvános főpróbáját kedden tartották Szovátán, ahol félezernél több gyerek követhette végig két előadásukat. Mivel interaktív előadásról van szó, a bemutató előtt mindenképp főpróbára volt szükség, hogy kiderüljön, miként reagálják le az egyes jeleneteket a nézők, a gyerekek, a hiányosságokat pedig kiküszöbölhessék - magyarázta Benő Barna. A bemutatóra május 15-én kerül sor Nyárádszeredában, ekkor és másnap is két-két előadást tartanak, ahová a helyi és bekecsalji iskolásokat is meghívták. A Nyárád alsó folyásán élők május 30-án Nyárádkarácsonban láthatják a darabot, 31-én pedig Erdőszentgyörgyön a Kis-Küküllő középső folyásánál élők. Marosvásárhelyen május 24-én és 25-én 10 és 12 órától két-két előadás lesz a Maros Művészegyüttes előadótermében, június 6-7-én újabb két-két fellépés, amelyből egyik este 7 órától, hogy a felnőttek is láthassák a darabot, hiszen a mondáknak, legendáknak a felnőttek számára is van mondanivalójuk. A darabot a nyáron valószínűleg bemutatják a Tusványoson is, de hazai és magyarországi fesztiválokra is elviszik. Szeretnének erdélyi és székelyföldi turnékat szervezni, és nemcsak a nagyvárosok színházaiban, hanem számos község színpadján is látható lenne. Ezt viszont saját költségvetésből nem tudják megoldani, a jegyeket pedig elérhető szinten (8-10 lej) szeretnék tartani, így feltétlenül támogatókra van szükségük. A tavaly hetven előadást ért meg a Hamupipőke című darabjuk, a Legendák kertjében-nel is legalább ennyire számítanak, de lehet, hogy ennél is többször bemutatnák. Ahol a tavaly felléptek a Hamupipőkével, mindenhonnan pozitív visszajelzést kaptak, ezért azokra a helyekre ezt a darabot is elviszik, de például Székelyudvarhely körzetében a múlt évinél több előadást terveznek.
Show helyett legenda
Benő Barna bevallotta: eredetileg nem ezt a darabot képzelték el, nem legendákat szerettek volna feldolgozni, hanem Arany János A nagyidai cigányok című hőskölteményét, de mindenképp örül, hogy a legendákhoz nyúltak, mert ennek a darabnak sokkal mélyebb mondanivalója van, míg a másik darab inkább show-előadás lett volna. Sokat dolgoztak, de az első visszajelzések jók, a gyerekek élvezik, a felnőttek pedig sírtak az előadáson. Kérdésünkre, hogy a Hamupipőke után a Legendák kertjében című darabot mesejátékként, táncjátékként vagy táncszínházként lehet-e meghatározni, Benő elmondta: ennek eldöntését a nézőkre bízza: legendákat dolgoz fel és mesél el a tánc nyelvén.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)
2017. május 12.
Egy aradi képzőművész grandiózus vállalkozása
Az Isteni színjáték száz képben
Dante Allighieri Isteni színjátéka a világirodalomnak kétségtelenül egyik csúcsteljesítménye hét évszázad múltán is (és mindekorra az marad). Az „isteni” (divina) jelzőt, mellesleg, valamivel később Bocaccio ragasztotta az eredeti Commedia címhez. Van, aki az emberiség legnagyobb költeményének tartja – verses formában Dante szigorú költészeti szabályok betartásával alkotta meg –, a kor szokásaival szakítva azonban nem latinul, hanem olasz köznyelven, toszkán nyelvjárásban írta meg élete utolsó korszakában, 1321-ig, haláláig, mintegy 14 évig dolgozva, csiszolgatva. A mű legalább néhány sorát (például a Pokol feliratát: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel) minden valamelyes irodalmi műveltséggel rendelkező ember idézni tudja a maga nyelvén, hisz a művet számtalan nyelvre lefordították. Magyarra többször is, a „klasszikus” változat Babits Mihály nagyszerű tolmácsolása: maga a cím – Isteni színjáték – is zseniális, hiszen itt nem a későbbi és mai értelemben vett komédiáról, vígjátékról van szó. A mostani kiállításon román – George Coşbuc – és magyar fordításban szerepel a kép aláírása.
A mű arról szól, hogy Dante a nagy római költő, Vergilius (meg Dante elhunyt szerelme, Beatrice) szellemének vezetésével bejárja a sors (akkoriban így képzelt) útját. Az ember, földi élete teljesítményének, hibáinak és erényeinek arányában halála után a Pokolba, a Purgatóriumba vagy a Mennyországba kerül. A három szférában tett látogatás kapcsán a mű a kor hatalmas freskójává válik, a Pokolban és Purgatóriumban ugyanis Dante kortársaival és elődeivel is találkozik (köztük politikusokkal, törtetőkkel, szégyentelen gazemberekkel – mintha csak a máról lenne szó), akiknek élete és halála nyomot hagyott a korabeli társadalomban, betekintést engedve a kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, természetesen nem egészen pártatlan megítélésben, a Pokol, Purgatórium és Mennyország egyaránt 33-33, az előszóval együtt összesen száz énekében.
Ehhez igazodott Simó Margit aradi képzőművész, aki (aligha titok, számos kiállítás prospektusából is kiolvasható) most 65. (bár tízet nyugodtan letagadhatna) életévében jár. Azt hiszem, egy ilyen összegzésre mondjuk harminc-negyven évvel fiatalabb művész, minthogy a maga életkorában többnyire más kérdések foglalkoztatják, aligha lenne képes. Ehhez nagy élettapasztalat, bölcsesség kell.
A Kölcsey Képtár 9. tárlatán dr. Adriana Pantazi művészettörténész (aradi múzeum), Bognár Levente aradi alpolgármester, Fekete Károly (az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke) méltatta a kiállítást. Fekete többek között ezt mondta: „700 év feszül e két név (Dante és Simó Margit) között, s mégis, ha végignézzük ezt a kiállítást, minden oly közelinek, mainak hat. Bepillantást nyerhetünk a dantei kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, s észrevesszük, hogy mintha mai gondok, mai problémák, mai eszmék tárulnának elénk. Keresztény erkölcsiségünk tükre, sokszor görbe tükre az, mely a dantei szöveg babitsi átköltésében /fordításában/ és a művésznő remek illusztrációin keresztül az egyszerű szemlélőt is gondolkodóba ejtik. Dante (...) bebizonyította bölcsebb polgártársainak, hogy a nagy dolgokat semmivé foszlatja a széthúzás, ám a kicsinyek is végtelenül nagyok lehetnek, ha egyetértés uralkodik. (...) Simó Margit a maga képi világát adja, saját Dantéját. Hisz ahogy mindannyiunknak megvannak a fenntartásai, élménye és viszonyulása a kor ezen problémáihoz, neki is megvan a sajátja, amelyet egyéni látásmódjának segítségével most megoszt velünk. Érzékeny lélek érzékeny képi világa ez. (...) Fogadják szeretettel, hisz amint azt az utolsó, a zárókép felirata mondja: a Szeretet az mely mozgat napot s csillagot.
Egy aradi művésznő kivételes vállalkozásának eredményét tekinthetik meg az aradi múzeum szépművészeti részlegének II. emeleti, a neves szobrászról, Ovidiu Maitecről elnevezett kiállítási termében.
Dante remekművét, természetesen, száz vagy ezernyi formában lehetne a képzőművészetben illusztrálni. (A mű festőket, zeneszerzőket, filmeseket is megihletett.) Az aradi Simó Margit – tudomásom szerint – valami különleges dologra vállalkozott, amikor legalább hatévnyi munkával a maga variánsát, meglátását, értelmezését rajzolta meg, nagyszerű eredménnyel.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)
Az Isteni színjáték száz képben
Dante Allighieri Isteni színjátéka a világirodalomnak kétségtelenül egyik csúcsteljesítménye hét évszázad múltán is (és mindekorra az marad). Az „isteni” (divina) jelzőt, mellesleg, valamivel később Bocaccio ragasztotta az eredeti Commedia címhez. Van, aki az emberiség legnagyobb költeményének tartja – verses formában Dante szigorú költészeti szabályok betartásával alkotta meg –, a kor szokásaival szakítva azonban nem latinul, hanem olasz köznyelven, toszkán nyelvjárásban írta meg élete utolsó korszakában, 1321-ig, haláláig, mintegy 14 évig dolgozva, csiszolgatva. A mű legalább néhány sorát (például a Pokol feliratát: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel) minden valamelyes irodalmi műveltséggel rendelkező ember idézni tudja a maga nyelvén, hisz a művet számtalan nyelvre lefordították. Magyarra többször is, a „klasszikus” változat Babits Mihály nagyszerű tolmácsolása: maga a cím – Isteni színjáték – is zseniális, hiszen itt nem a későbbi és mai értelemben vett komédiáról, vígjátékról van szó. A mostani kiállításon román – George Coşbuc – és magyar fordításban szerepel a kép aláírása.
A mű arról szól, hogy Dante a nagy római költő, Vergilius (meg Dante elhunyt szerelme, Beatrice) szellemének vezetésével bejárja a sors (akkoriban így képzelt) útját. Az ember, földi élete teljesítményének, hibáinak és erényeinek arányában halála után a Pokolba, a Purgatóriumba vagy a Mennyországba kerül. A három szférában tett látogatás kapcsán a mű a kor hatalmas freskójává válik, a Pokolban és Purgatóriumban ugyanis Dante kortársaival és elődeivel is találkozik (köztük politikusokkal, törtetőkkel, szégyentelen gazemberekkel – mintha csak a máról lenne szó), akiknek élete és halála nyomot hagyott a korabeli társadalomban, betekintést engedve a kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, természetesen nem egészen pártatlan megítélésben, a Pokol, Purgatórium és Mennyország egyaránt 33-33, az előszóval együtt összesen száz énekében.
Ehhez igazodott Simó Margit aradi képzőművész, aki (aligha titok, számos kiállítás prospektusából is kiolvasható) most 65. (bár tízet nyugodtan letagadhatna) életévében jár. Azt hiszem, egy ilyen összegzésre mondjuk harminc-negyven évvel fiatalabb művész, minthogy a maga életkorában többnyire más kérdések foglalkoztatják, aligha lenne képes. Ehhez nagy élettapasztalat, bölcsesség kell.
A Kölcsey Képtár 9. tárlatán dr. Adriana Pantazi művészettörténész (aradi múzeum), Bognár Levente aradi alpolgármester, Fekete Károly (az aradi Kölcsey Egyesület alelnöke) méltatta a kiállítást. Fekete többek között ezt mondta: „700 év feszül e két név (Dante és Simó Margit) között, s mégis, ha végignézzük ezt a kiállítást, minden oly közelinek, mainak hat. Bepillantást nyerhetünk a dantei kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba, s észrevesszük, hogy mintha mai gondok, mai problémák, mai eszmék tárulnának elénk. Keresztény erkölcsiségünk tükre, sokszor görbe tükre az, mely a dantei szöveg babitsi átköltésében /fordításában/ és a művésznő remek illusztrációin keresztül az egyszerű szemlélőt is gondolkodóba ejtik. Dante (...) bebizonyította bölcsebb polgártársainak, hogy a nagy dolgokat semmivé foszlatja a széthúzás, ám a kicsinyek is végtelenül nagyok lehetnek, ha egyetértés uralkodik. (...) Simó Margit a maga képi világát adja, saját Dantéját. Hisz ahogy mindannyiunknak megvannak a fenntartásai, élménye és viszonyulása a kor ezen problémáihoz, neki is megvan a sajátja, amelyet egyéni látásmódjának segítségével most megoszt velünk. Érzékeny lélek érzékeny képi világa ez. (...) Fogadják szeretettel, hisz amint azt az utolsó, a zárókép felirata mondja: a Szeretet az mely mozgat napot s csillagot.
Egy aradi művésznő kivételes vállalkozásának eredményét tekinthetik meg az aradi múzeum szépművészeti részlegének II. emeleti, a neves szobrászról, Ovidiu Maitecről elnevezett kiállítási termében.
Dante remekművét, természetesen, száz vagy ezernyi formában lehetne a képzőművészetben illusztrálni. (A mű festőket, zeneszerzőket, filmeseket is megihletett.) Az aradi Simó Margit – tudomásom szerint – valami különleges dologra vállalkozott, amikor legalább hatévnyi munkával a maga variánsát, meglátását, értelmezését rajzolta meg, nagyszerű eredménnyel.
Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad)
2017. május 12.
A román soviniszták kudarca
Jelentős csapást mért a bukaresti alkotmánybíróság a nyelvi jogok ellen tűzzel-vassal küzdő magyargyűlölőkre.
Szerdai ítéletében ugyanis kimondta: nem alkotmánysértő és nem diszkriminatív az a törvény, amely azt rögzíti, hogy azon településeken, ahol egy adott kisebbség számaránya ezt indokolttá teszi, az egészségügyi és szociális intézményekben kötelező az illető kisebbség nyelvét is beszélő személyeket alkalmazni.
Egyúttal a konjunkturális magyarellenességet szinte nemzeti sportként űző román pártok is nevetségessé váltak. Hiszen azt követően, hogy gyakorlatilag elhatárolódtak saját maguktól – hiszen az ellenzéki pártok előbb a parlamentben megszavazták a törvényt, majd ezt követően óvták azt meg az alkotmánybíróságon –, most ráadásul jókorát koppantak, hiszen a taláros testület megállapította: megalapozatlanul emeltek óvást. Az alkotmánybírák ítélete kiemelt jelentőségű egy olyan közegben, ahol az őshonos magyar közösség nyelvi jogai ellen éppen a diszkrimináció tilalmának hangoztatásával próbáltak fellépni.
Emlékezetes, hogy a jogszabály elfogadását követően román egészségügyi szakemberek is próbáltak azzal érvelni, hogy a magyar nyelv ismeretének kikötése diszkriminatív a román többség azon tagjaival szemben, akik nem tudnak magyarul. Tehették ezt azért, mert korábban születtek már olyan bírósági ítéletek, amelyek magyar többségű önkormányzatokat marasztaltak el amiatt, hogy valamely önkormányzati tisztség betöltéséhez feltételül szabták a magyartudást.
A sorba a Kovászna megyei kormánymegbízott, Sebastian Cucu is beállt, aki az Európa Tanács raportőrével folytatott hét eleji tárgyalása során képes volt halálosan komolyan felvetni az az „érvet”, hogy a többség nyelvét is védeni kell a kisebbségek „túlzott” nyelvhasználati jogaival szemben. Azért kíváncsiak volnánk, hogyan válaszolna a prefektus arra: ugyan miben csorbítja az ő vagy bármely más, román nemzetiségű polgár jogait az, ha egy magyar a saját szülővárosában magyarul beszélhet az orvosi rendelőben vagy a kórházban.
A legfelháborítóbb a három székelyföldi megye román szervezeteit tömörítő „civil” fórum közleménye volt, amelyben fölösleges, sok pénzt felemésztő luxusnak minősítették a kórházi anyanyelvhasználatot, nem feledkezve meg természetesen arról, hogy ők is diszkriminációt kiáltsanak. Ami már nem jellemezhető máshogy, csak aljasságként, hiszen vitathatatlan tény, hogy mindenki az anyanyelvén tudja a legszabatosabban és a legpontosabban elmondani, mi a gondja, hol fáj és hogyan.
Közleményükkel a soviniszta szervezet képviselői új dimenzióba emelik a magyargyűlöletet, hiszen azáltal, hogy tiltanák a kórházi anyanyelvhasználatot, akadályoznák azt, hogy a magyar nemzetiségű páciensek a lehető legmegfelelőbb és -szakszerűbb ellátásban részesüljenek. Vagyis tagadják, hogy a magyaroknak ugyanolyan joguk van az egészséghez és az élethez, mint a románoknak.
Ha már az eddigi tevékenységükkel nem érdemelték volna ki vastagon, már csak emiatt is indokolt lenne, hogy a nemzetiségek közötti viszony megmérgezése, szélsőséges magyarellenesség és uszítás miatt tömeges feljelentéseket tegyenek ellenük. Az alkotmánybíróság mostani ítélete mindenesetre elvileg tisztább helyzetet teremt, és utat nyithat a nyelvi jogok szélesebb körű alkalmazása ellen. Mert ha egy kórházban nem minősül a többséggel szembeni diszkriminációnak, hogy a kisebbségek nyelvén beszélő személyeket is alkalmazzanak, akkor ugyanúgy nem minősül annak más állami hivatalokban, illetve a magánszektorban.
Persze addig, hogy az őshonos magyar közösség nyelvi és kulturális jogai maradéktalanul érvényesüljenek a szülőföldjén, még sok van, hiszen a mostani törvény alkalmazhatóságát és hasznát majd csak az alkalmazási módszertan kidolgozása után mérhetjük fel. Azonban kijelenthető: a kisebbségek jogai ellen éppen a kisebbségi jogvédelem terminológiáját felhasználva, ám azt aljas módon jelentéséből kiforgatva küzdő román sovinizmus most látványos vereséget szenvedett.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)
Jelentős csapást mért a bukaresti alkotmánybíróság a nyelvi jogok ellen tűzzel-vassal küzdő magyargyűlölőkre.
Szerdai ítéletében ugyanis kimondta: nem alkotmánysértő és nem diszkriminatív az a törvény, amely azt rögzíti, hogy azon településeken, ahol egy adott kisebbség számaránya ezt indokolttá teszi, az egészségügyi és szociális intézményekben kötelező az illető kisebbség nyelvét is beszélő személyeket alkalmazni.
Egyúttal a konjunkturális magyarellenességet szinte nemzeti sportként űző román pártok is nevetségessé váltak. Hiszen azt követően, hogy gyakorlatilag elhatárolódtak saját maguktól – hiszen az ellenzéki pártok előbb a parlamentben megszavazták a törvényt, majd ezt követően óvták azt meg az alkotmánybíróságon –, most ráadásul jókorát koppantak, hiszen a taláros testület megállapította: megalapozatlanul emeltek óvást. Az alkotmánybírák ítélete kiemelt jelentőségű egy olyan közegben, ahol az őshonos magyar közösség nyelvi jogai ellen éppen a diszkrimináció tilalmának hangoztatásával próbáltak fellépni.
Emlékezetes, hogy a jogszabály elfogadását követően román egészségügyi szakemberek is próbáltak azzal érvelni, hogy a magyar nyelv ismeretének kikötése diszkriminatív a román többség azon tagjaival szemben, akik nem tudnak magyarul. Tehették ezt azért, mert korábban születtek már olyan bírósági ítéletek, amelyek magyar többségű önkormányzatokat marasztaltak el amiatt, hogy valamely önkormányzati tisztség betöltéséhez feltételül szabták a magyartudást.
A sorba a Kovászna megyei kormánymegbízott, Sebastian Cucu is beállt, aki az Európa Tanács raportőrével folytatott hét eleji tárgyalása során képes volt halálosan komolyan felvetni az az „érvet”, hogy a többség nyelvét is védeni kell a kisebbségek „túlzott” nyelvhasználati jogaival szemben. Azért kíváncsiak volnánk, hogyan válaszolna a prefektus arra: ugyan miben csorbítja az ő vagy bármely más, román nemzetiségű polgár jogait az, ha egy magyar a saját szülővárosában magyarul beszélhet az orvosi rendelőben vagy a kórházban.
A legfelháborítóbb a három székelyföldi megye román szervezeteit tömörítő „civil” fórum közleménye volt, amelyben fölösleges, sok pénzt felemésztő luxusnak minősítették a kórházi anyanyelvhasználatot, nem feledkezve meg természetesen arról, hogy ők is diszkriminációt kiáltsanak. Ami már nem jellemezhető máshogy, csak aljasságként, hiszen vitathatatlan tény, hogy mindenki az anyanyelvén tudja a legszabatosabban és a legpontosabban elmondani, mi a gondja, hol fáj és hogyan.
Közleményükkel a soviniszta szervezet képviselői új dimenzióba emelik a magyargyűlöletet, hiszen azáltal, hogy tiltanák a kórházi anyanyelvhasználatot, akadályoznák azt, hogy a magyar nemzetiségű páciensek a lehető legmegfelelőbb és -szakszerűbb ellátásban részesüljenek. Vagyis tagadják, hogy a magyaroknak ugyanolyan joguk van az egészséghez és az élethez, mint a románoknak.
Ha már az eddigi tevékenységükkel nem érdemelték volna ki vastagon, már csak emiatt is indokolt lenne, hogy a nemzetiségek közötti viszony megmérgezése, szélsőséges magyarellenesség és uszítás miatt tömeges feljelentéseket tegyenek ellenük. Az alkotmánybíróság mostani ítélete mindenesetre elvileg tisztább helyzetet teremt, és utat nyithat a nyelvi jogok szélesebb körű alkalmazása ellen. Mert ha egy kórházban nem minősül a többséggel szembeni diszkriminációnak, hogy a kisebbségek nyelvén beszélő személyeket is alkalmazzanak, akkor ugyanúgy nem minősül annak más állami hivatalokban, illetve a magánszektorban.
Persze addig, hogy az őshonos magyar közösség nyelvi és kulturális jogai maradéktalanul érvényesüljenek a szülőföldjén, még sok van, hiszen a mostani törvény alkalmazhatóságát és hasznát majd csak az alkalmazási módszertan kidolgozása után mérhetjük fel. Azonban kijelenthető: a kisebbségek jogai ellen éppen a kisebbségi jogvédelem terminológiáját felhasználva, ám azt aljas módon jelentéséből kiforgatva küzdő román sovinizmus most látványos vereséget szenvedett.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)
2017. május 12.
Emlékplakett Gaál Sándornak
Vízre száll az EMT
Huszonhatodik alkalommal kerül sor a hét végén az EMT-napokra. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) idei vezető témája a vízhez kapcsolódik. A Nagyjaink nyomában sorozatban Gaál Sándor mérnök, fizikus, feltaláló emlékére avatnak emlékplakettet.
Ma 14 órakor, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kirendeltségének falán felavatják az érdemtelenül elfelejtett Gaál Sándor fizikus emlékplakettjét. Az éppen 45 évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön elhunyt kiváló szakember az egyébként rangos Zeitschrift für Physik tudományos szaklap szerkesztőinek hibája miatt nem lett világhírű, netán Nobel-díjas fizikus, hisz a ciklotron elvét bő egy évvel korábban kidolgozta, mint a Berkeley Egyetem professzora, Ernst Lawrence, aki 1939-ben kapta ezért a legmagasabb tudományos kitüntetést. Az annak rendje és módja szerint iktatott dolgozat azonban nem jelent meg (a szerkesztők összekeverték a már kidolgozott lineáris gyorsító és a merőben új ciklotron elvét), és így Gaál Sándor neve ismeretlen maradt a nagyvilág előtt.
A feltaláló munkásságát Miholcsa Gyula mutatja be, az emlékplakettet Vargha Mihály készítette.
A szombati tudományos ülésszak munkálatai (helyszín a Míves Ház előadóterme, 9 óra 30 perc) a vízhez kapcsolódnak: a víz szerepe a környezetünkben, a víz útja a kutaktól a csapig, a víz gyógyító ereje, a vízszennyezés és vízkészlet problémája, öntözés, árvízvédelem. Az előadók között találjuk dr. Albert István orvost, Makfalvi Zsuzsa tanárt, Ugron Noémi, Sándor László, Bartha János, Puskás Melinda és Csákány László mérnököket.
Az EMT-napok kirándulással zárul, ezúttal a Nyergestetőre. Indulás vasárnap 10 órakor a Sugás áruház elől.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Vízre száll az EMT
Huszonhatodik alkalommal kerül sor a hét végén az EMT-napokra. Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) idei vezető témája a vízhez kapcsolódik. A Nagyjaink nyomában sorozatban Gaál Sándor mérnök, fizikus, feltaláló emlékére avatnak emlékplakettet.
Ma 14 órakor, a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kirendeltségének falán felavatják az érdemtelenül elfelejtett Gaál Sándor fizikus emlékplakettjét. Az éppen 45 évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön elhunyt kiváló szakember az egyébként rangos Zeitschrift für Physik tudományos szaklap szerkesztőinek hibája miatt nem lett világhírű, netán Nobel-díjas fizikus, hisz a ciklotron elvét bő egy évvel korábban kidolgozta, mint a Berkeley Egyetem professzora, Ernst Lawrence, aki 1939-ben kapta ezért a legmagasabb tudományos kitüntetést. Az annak rendje és módja szerint iktatott dolgozat azonban nem jelent meg (a szerkesztők összekeverték a már kidolgozott lineáris gyorsító és a merőben új ciklotron elvét), és így Gaál Sándor neve ismeretlen maradt a nagyvilág előtt.
A feltaláló munkásságát Miholcsa Gyula mutatja be, az emlékplakettet Vargha Mihály készítette.
A szombati tudományos ülésszak munkálatai (helyszín a Míves Ház előadóterme, 9 óra 30 perc) a vízhez kapcsolódnak: a víz szerepe a környezetünkben, a víz útja a kutaktól a csapig, a víz gyógyító ereje, a vízszennyezés és vízkészlet problémája, öntözés, árvízvédelem. Az előadók között találjuk dr. Albert István orvost, Makfalvi Zsuzsa tanárt, Ugron Noémi, Sándor László, Bartha János, Puskás Melinda és Csákány László mérnököket.
Az EMT-napok kirándulással zárul, ezúttal a Nyergestetőre. Indulás vasárnap 10 órakor a Sugás áruház elől.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. május 12.
Elkerülni a tűzoltást – a romániai magyar oktatás jövőjét vitatták meg Zilahon
A romániai magyar oktatás jövőjéről szerveztek pedagógusfórumot Zilahon, péntek délután. Az RMDSZ szombati kongresszusát megelőző rendezvényen a szövetség képviselői, szakemberek, pedagógusok vitatták meg az égető kérdéseket.
Az oktatás 27 éve prioritás az RMDSZ számára – fogalmazott köszöntőbeszédében Kelemen Hunor. A szövetségi elnök aláhúzta, új iskolák alapítására, a szórványkollégium-hálózat bővítésére mindig szükség van ugyan, de a hangsúlyt a minőségi oktatásra kell helyezni a jövőben, hiszen az elvárások, a munkaerőpiac gyorsan változik.
„Gyakran szembesültünk azzal: a többség számára nem elfogadott, hogy magyarul akarjuk a gyerekeinket taníttatni – ilyen a marosvásárhelyi iskola, a kolozsvári képzőművészeti osztály esete, és sorolhatnám. Készül egy olyan oktatási reform, amelyben nem szabad elfogadnunk semmit, ami a megszerzett jogokat csorbítaná” – fogalmazott Kelemen. Kiemelte, elfogadtatták azt is, hogy a magyar gyerekek speciális tankönyvekből, második nyelvként tanulják a román nyelvet. Hozzátette: el kell a jövőben azt is fogadtatni, hogy a vizsgaelvárások is másak legyenek, ha a tankönyv is különbözik a román nyelv oktatásában
A politikus beszélt arról is, hogy a beiratkozási számokkal hosszú távon kell foglalkozniuk, a tűzoltómunkát hosszú távú tervezésnek kell felváltania. „Tudnunk kell, hány gyerek van, hány osztályt, iskolát tudunk működtetni, és el kell döntenünk közösen, hogy mit tegyünk” – fogalmazott.
Király: fel kell gyorsítani a reformfolyamatot
Király András oktatási államtitkár elmondta, 2011-ben megszületett az oktatási törvény, amelyben aktív szerepet játszottak az RMDSZ szakpolitikusai és a pedagógusok. Azt hitték, hogy jó irányba haladnak, de megbukott a kormánykoalíció, és ezt követően a törvény kisebbségi fejezet megmaradt a korábbi állapotában.
„Nem tudott kibontakozni az oktatás reformfolyamata. A huszadik században nehéz elképzelni, hogy egy magát reformernek nevező csapat lépésről lépésre akarjon változtatni. Ez a román oktatás tekintetében azt jelenti, későn készült el az alternatív tanterv, és a mostani negyedikesek a kedvezményezettei. Így csak évek múlva megy ki egy évfolyam, amelyik sajátos módszerekkel tanulta a román nyelvet. Fel kell gyorsítani a reformfolyamatot” – fogalmazott az államtitkár.
Király arról is beszélt, a kiadók kibújnak a magyar nyelvű tankönyvek kiadása alól azzal az indokkal, hogy nem kapnak elég anyagi támogatást. „Szeretném, ha meg tudnánk valósítani az 1-4. osztályokban a specifikus román nyelvoktatás mellett a mi zenei anyanyelvünk tanítását is, 5-6. osztályban az erkölcsi nevelés esetében is szeretnénk, hogy magyar tankönyvszerzők segítsenek” – mondta az államtitkár. A diáklétszámról elmondta, a minimális, közepes és maximális létszámot sikerült meghatározniuk, de mivel a középarányossal számolnak, a magyar nyelvű óvodák, iskolák anyagi hátrányba kerülnek.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az oktatási bizottság alelnöke kifejtette, a tanügyi törvény legstabilabb része a kisebbségi fejezet, és ha nem is tettek hozzá, de legalább sikerült megvédeni a korábban megszerzett jogokat. Kérdés az is, hogy a törvényt sikerül-e alkalmazni: „a kisebbségi fejezetnél ott van például a kisebbségi pedagógusképző központ létrehozása, amely Nagyváradon létesülne”. A képviselő szintén felhívta a figyelmet arra, hogy román nyelvből és irodalomból nemcsak az oktatás, de a számonkérés is sajátos kell legyen.
Rosszabbul teljesítünk, mint az átlag
A romániai magyar nyelvű oktatás versenyképességét kutatták a 2012-2016 közötti vizsgák eredménye alapján, ennek eredményeit összegezte Barna Gergő szociológus.
A kisérettségi eredményekről elmondta, a magyar tannyelvű osztályokban a sikeresen vizsgázók aránya elmarad az országos átlagtól, és a nyolcadik osztályt elkezdők közül is kevesebben vizsgáztak az év végén, mint az országos átlag. Megyékre lebontva Kolozs megyében 86, Kovászna megyében 74, Maros megyében 73, Szilágy megyében 72 százalékban vizsgáztak sikeresen a diákok, Hargita megyében pedig 66 százalékban. Az elmaradás nemcsak román nyelvből, hanem matematikából is nagy a lemaradás, míg a magyar nyelv és irodalom esetében jobbak az eredmények, mint a román diákoknál az anyanyelvben elértek.
Az eredményeket befolyásoló tényezőkről elmondta, leginkább a tanári kar képesítése jár negatív hatással, majd a vizsgázók létszáma, a település gazdasági fejlettsége, a romák aránya az iskolában, a település mérete, majd végül az osztály tannyelve. A tanárok képesítését vizsgálva a fokozatoki vizsgák megszerzésének arányait vették figyelembe – hangzott el.
Az érettségi eredményeket leginkább a szakok szerinti megoszlások befolyásolják: szakképzésben alul vagyunk reprezentálva, és felül vagyunk reprezentálva a vokacionális képzésben, úgymint sport, művészet, teológia és így tovább. A nagyvárosokban szintén alul vagyunk reprezentálva, míg a kis- és közepes városokban felülreprezentáltak vagyunk. Az iskolaméretekkel is hasonló a helyzet.
A hivatalos átmenési arányokat tekintve az érettségi vizsgánál emelkedő átmenési arány tapasztalható, a különbség pedig itt is mérhető az átlagos eredmények és a magyar diákok között. A legjobban a Kolozs megyei magyar diákok teljesítenek, majd Szatmár, Maros, Szilágy, Bihar, Kovászna és Hargita megye következik a sorban. A digitális kompetenciák esetében a magyar diákok nem maradnak el, sőt minimális előny mérhető. Az idegen nyelvi kompetenciában azonban már hátrányt szenvednek a magyarok.
A magyar diákok leginkább a szakképzés műszaki tagozatain maradnak el az országos átlagtól, majd a sportosztályokban, a pedagógia-tanítóképző, a filológia esetében is lemaradás tapasztalható. A természettudományokban azonban az elmúlt öt évben sikerült jobban szerepelni az országos átlagnál. Ami a lemaradás tényezőit illeti az érettséginél, az elsősorban a szakok, az oktatás profilja, majd a tanári kar képesítése, a vizsgázók létszáma, iskola mérete, a romák aránya az iskolában. A régióknál nincsenek jelentős eltérések, a nyelvi környezetnek sem mérték negatív hatását.
Romániában átlagosan is alacsony a sikeresen vizsgázó diákok aránya. Fontos ok a kisebbség esetében a nyelv, etnika, a profilok, szakok alakulása, a kedvezőtlen területi megoszlás és így tovább. Veszély, hogy beszűkülnek a továbbtanulási lehetőségek, nehezebb belépni a munkaerőpiacra, és az egyenlőtlenségek újratermelődnek.
Az esemény végén pedagógusok, szakemberek szólaltak fel, ismertetve azokat a sajátos problémákat, amelyekkel nap mint nap szembesülnek.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro
A romániai magyar oktatás jövőjéről szerveztek pedagógusfórumot Zilahon, péntek délután. Az RMDSZ szombati kongresszusát megelőző rendezvényen a szövetség képviselői, szakemberek, pedagógusok vitatták meg az égető kérdéseket.
Az oktatás 27 éve prioritás az RMDSZ számára – fogalmazott köszöntőbeszédében Kelemen Hunor. A szövetségi elnök aláhúzta, új iskolák alapítására, a szórványkollégium-hálózat bővítésére mindig szükség van ugyan, de a hangsúlyt a minőségi oktatásra kell helyezni a jövőben, hiszen az elvárások, a munkaerőpiac gyorsan változik.
„Gyakran szembesültünk azzal: a többség számára nem elfogadott, hogy magyarul akarjuk a gyerekeinket taníttatni – ilyen a marosvásárhelyi iskola, a kolozsvári képzőművészeti osztály esete, és sorolhatnám. Készül egy olyan oktatási reform, amelyben nem szabad elfogadnunk semmit, ami a megszerzett jogokat csorbítaná” – fogalmazott Kelemen. Kiemelte, elfogadtatták azt is, hogy a magyar gyerekek speciális tankönyvekből, második nyelvként tanulják a román nyelvet. Hozzátette: el kell a jövőben azt is fogadtatni, hogy a vizsgaelvárások is másak legyenek, ha a tankönyv is különbözik a román nyelv oktatásában
A politikus beszélt arról is, hogy a beiratkozási számokkal hosszú távon kell foglalkozniuk, a tűzoltómunkát hosszú távú tervezésnek kell felváltania. „Tudnunk kell, hány gyerek van, hány osztályt, iskolát tudunk működtetni, és el kell döntenünk közösen, hogy mit tegyünk” – fogalmazott.
Király: fel kell gyorsítani a reformfolyamatot
Király András oktatási államtitkár elmondta, 2011-ben megszületett az oktatási törvény, amelyben aktív szerepet játszottak az RMDSZ szakpolitikusai és a pedagógusok. Azt hitték, hogy jó irányba haladnak, de megbukott a kormánykoalíció, és ezt követően a törvény kisebbségi fejezet megmaradt a korábbi állapotában.
„Nem tudott kibontakozni az oktatás reformfolyamata. A huszadik században nehéz elképzelni, hogy egy magát reformernek nevező csapat lépésről lépésre akarjon változtatni. Ez a román oktatás tekintetében azt jelenti, későn készült el az alternatív tanterv, és a mostani negyedikesek a kedvezményezettei. Így csak évek múlva megy ki egy évfolyam, amelyik sajátos módszerekkel tanulta a román nyelvet. Fel kell gyorsítani a reformfolyamatot” – fogalmazott az államtitkár.
Király arról is beszélt, a kiadók kibújnak a magyar nyelvű tankönyvek kiadása alól azzal az indokkal, hogy nem kapnak elég anyagi támogatást. „Szeretném, ha meg tudnánk valósítani az 1-4. osztályokban a specifikus román nyelvoktatás mellett a mi zenei anyanyelvünk tanítását is, 5-6. osztályban az erkölcsi nevelés esetében is szeretnénk, hogy magyar tankönyvszerzők segítsenek” – mondta az államtitkár. A diáklétszámról elmondta, a minimális, közepes és maximális létszámot sikerült meghatározniuk, de mivel a középarányossal számolnak, a magyar nyelvű óvodák, iskolák anyagi hátrányba kerülnek.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az oktatási bizottság alelnöke kifejtette, a tanügyi törvény legstabilabb része a kisebbségi fejezet, és ha nem is tettek hozzá, de legalább sikerült megvédeni a korábban megszerzett jogokat. Kérdés az is, hogy a törvényt sikerül-e alkalmazni: „a kisebbségi fejezetnél ott van például a kisebbségi pedagógusképző központ létrehozása, amely Nagyváradon létesülne”. A képviselő szintén felhívta a figyelmet arra, hogy román nyelvből és irodalomból nemcsak az oktatás, de a számonkérés is sajátos kell legyen.
Rosszabbul teljesítünk, mint az átlag
A romániai magyar nyelvű oktatás versenyképességét kutatták a 2012-2016 közötti vizsgák eredménye alapján, ennek eredményeit összegezte Barna Gergő szociológus.
A kisérettségi eredményekről elmondta, a magyar tannyelvű osztályokban a sikeresen vizsgázók aránya elmarad az országos átlagtól, és a nyolcadik osztályt elkezdők közül is kevesebben vizsgáztak az év végén, mint az országos átlag. Megyékre lebontva Kolozs megyében 86, Kovászna megyében 74, Maros megyében 73, Szilágy megyében 72 százalékban vizsgáztak sikeresen a diákok, Hargita megyében pedig 66 százalékban. Az elmaradás nemcsak román nyelvből, hanem matematikából is nagy a lemaradás, míg a magyar nyelv és irodalom esetében jobbak az eredmények, mint a román diákoknál az anyanyelvben elértek.
Az eredményeket befolyásoló tényezőkről elmondta, leginkább a tanári kar képesítése jár negatív hatással, majd a vizsgázók létszáma, a település gazdasági fejlettsége, a romák aránya az iskolában, a település mérete, majd végül az osztály tannyelve. A tanárok képesítését vizsgálva a fokozatoki vizsgák megszerzésének arányait vették figyelembe – hangzott el.
Az érettségi eredményeket leginkább a szakok szerinti megoszlások befolyásolják: szakképzésben alul vagyunk reprezentálva, és felül vagyunk reprezentálva a vokacionális képzésben, úgymint sport, művészet, teológia és így tovább. A nagyvárosokban szintén alul vagyunk reprezentálva, míg a kis- és közepes városokban felülreprezentáltak vagyunk. Az iskolaméretekkel is hasonló a helyzet.
A hivatalos átmenési arányokat tekintve az érettségi vizsgánál emelkedő átmenési arány tapasztalható, a különbség pedig itt is mérhető az átlagos eredmények és a magyar diákok között. A legjobban a Kolozs megyei magyar diákok teljesítenek, majd Szatmár, Maros, Szilágy, Bihar, Kovászna és Hargita megye következik a sorban. A digitális kompetenciák esetében a magyar diákok nem maradnak el, sőt minimális előny mérhető. Az idegen nyelvi kompetenciában azonban már hátrányt szenvednek a magyarok.
A magyar diákok leginkább a szakképzés műszaki tagozatain maradnak el az országos átlagtól, majd a sportosztályokban, a pedagógia-tanítóképző, a filológia esetében is lemaradás tapasztalható. A természettudományokban azonban az elmúlt öt évben sikerült jobban szerepelni az országos átlagnál. Ami a lemaradás tényezőit illeti az érettséginél, az elsősorban a szakok, az oktatás profilja, majd a tanári kar képesítése, a vizsgázók létszáma, iskola mérete, a romák aránya az iskolában. A régióknál nincsenek jelentős eltérések, a nyelvi környezetnek sem mérték negatív hatását.
Romániában átlagosan is alacsony a sikeresen vizsgázó diákok aránya. Fontos ok a kisebbség esetében a nyelv, etnika, a profilok, szakok alakulása, a kedvezőtlen területi megoszlás és így tovább. Veszély, hogy beszűkülnek a továbbtanulási lehetőségek, nehezebb belépni a munkaerőpiacra, és az egyenlőtlenségek újratermelődnek.
Az esemény végén pedagógusok, szakemberek szólaltak fel, ismertetve azokat a sajátos problémákat, amelyekkel nap mint nap szembesülnek.
Kustán Magyari Attila / maszol.ro
2017. május 12.
RMDSZ-kongresszus: fontos lenne tükörbe nézni
„Iránymutató” kongresszust tart az RMDSZ szombaton Zilahon, legutóbb 2015-ben tartottak egyet Kolozsváron, „újratervezés” jelszóval. Ami aztán teljes mértékben elmaradt, mert se az újratervezés és reform, se a megújulás és megtisztulás nem lett úrrá a szervezeten. Ellenben egyre több benne és körülötte a korrupció.
Az előző kongresszus óta annyi történt az RMDSZ-ben, hogy kicserélték az időnként főtitkárnak nevezett ügyvezető elnököt: a marosvásárhelyi klikk embere (Kovács Péter) helyett Kelemen Hunor elnöknek sikerült beültetnie ebbe a funkcióba a saját emberét (Porcsalmi Bálint). Ettől függetlenül, a pártot továbbra is Verestóy Attila – Udvarhelyszéken megválasztatott bukaresti szenátor – vezeti, aki negyedszázada „felügyeli” a román titkosszolgálatokat, s aki az RMDSZ éléről csak akkor fog eltűnni, amikor a román hatalom megtalálja az utódját. Sokan kész tényként, hogy a szövetség „normalizálta viszonyát” a magyarországi kormánypártokkal, aminek viszont az a legbaljóslatúbb jele, hogy Verestóy egy ideje igencsak bejáratossá vált a budapesti főhivatalokban.
Ami a zilahi iránymutatást illeti: a hírek szerint a kongresszuson módosítják a szövetség alapszabályát, programját, és egy stratégiai dokumentumot fogadnak el, amely a következő két évre határozza meg a szövetség cselekvési prioritásait. Tisztújításra nem kerül sor. Hogy mit rejt a politikai tolvajnyelven megfogalmazott szándék? Megfigyelők szerint semmi érdemlegeset, a szokásos izmozáson és öndicséreten kívül aligha lehet számítani másra. Az RMDSZ legfontosabb problémája: a női képviselet. Több nőt a helyi, regionális és országos politikába! Helyi szinten egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára! Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. A területi és országos testületekben 15 százalékos kvótát kell biztosítani az RMDSZ nőszervezeti jelöltjeinek...
Komolyra fordítva: egy marosvásárhelyi tanácskozáson nemrég azt mondta az RMDSZ elnöke, hogy „nyíltan, egyenesen kell beszélni oktatásunk helyzetéről”. Ezzel félszájjal elismerte: tragikus a helyzet. Ám a nyílt, egyenes beszéd elmaradt. Nem úgy a propaganda: „Az RMDSZ különösen fontosnak tartja a magyar diákok számára készült román nyelvű tankönyvek minőségét, ezért pályázatot ír ki azok elkészítésére – jelentette be a szövetségi elnök.” A magyar párt legnagyobb gondja: a román nyelv oktatása és a román nyelvű könyvek minősége! S noha a romániai magyar gyermekek, fiatalok közel egyharmada nem tanul az anyanyelvén (egy részük még az anyanyelvét sem tanulja már, a nyelvvesztés, a többségi asszimiláció fázisába jutott), noha azok sem élvezhetik a teljes körű anyanyelvű képzést, akik magyar tannyelvű iskolákban, tagozatokon vagy osztályokban tanulnak (a tantárgyak egy részét románul oktatják nekik magyarul nem tudó oktatók), noha a román nyelvet anyanyelvi szinten tanítják nekik és kérik tőlük számon, noha a magyar nyelvű tankönyvek egy része románból fordított, borzalmas minőségű, használhatatlan segédanyag, noha a magyar nyelvű képzést választó szülők, gyermekek száma évről évre csökken (a hangzatos „minden magyar számít” kampányok dacára), noha magának az anyanyelvű oktatásnak is drasztikusan esett a színvonala (a szakmai kontraszelekció következtében: gyengén képzett, rosszul fizetett, hivatástudat nélküli, politikai aktivistákká degradált oktatók árasztották el a tanügyet), noha hosszan sorolhatnánk még a negatívumokat – az RMDSZ-től a „rendszeres egyeztetésnél és tervezésnél”, illetve különféle „fontos dokumentumok” gyártásától több nem telik.
És akkor még nem szóltunk az állami magyar egyetem teljes hiányáról, a magyar orvos- és gyógyszerészképzés agóniájáról, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium kálváriájáról (aminek egyetlen megoldását a centralizációban, azaz a bukaresti kijárásban-kegykeresésben látja a párt!). Az oktatási törvény örökös, állandó csűrésében-csavarásában-módosítgatásában látják az RMDSZ politikusai a romániai magyar oktatás, az ifjúság jövőjét… meg a tej-kifli-melegétel-programban… meg „a magyar oktatáskutató és továbbképző központ létrehozásának sürgetésében”, ami prioritás…
Jó félévvel ezelőtt indított országos petíciót Beszéljünk megoldható problémákról címmel három erdélyi értelmiségi: a romániai magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére, valamint a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekezték felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét. A petíciót alig hétszáz személy, többségében tanár írta alá, de sok történelmi múltú iskola oktatóinak, vezetőinek visszajelzése maradt el éppúgy, mint az erdélyi magyar sajtó prominenseinek állásfoglalása és a politikum reakciója. Ami azt jelzi: az erdélyi magyar társadalomban vagy a fásultság dominál, vagy a félelem. Vagy mindkettő. A mindenkori hatalomból való kiábrándulás és a felsőbbségektől való rettegés. A hatalom etnikai színezete ez esetben nem perdöntő: a többség diktatúráját és az azt kiszolgáló kisebbségi szervezet dominanciáját egyként kezeli a ma embere Erdélyben.
A szóban forgó petíciót a tavalyi választások után kiértékelő nyílt levelükben ekként fogalmaznak a hármak: „Politikai elitünk populista ígéreteket, terveket vállal fel, miközben a döntés nem rajta, hanem a többségi politikusokon múlik, így elszámoltathatósága továbbra is kérdéses marad. A sajtóról a választási kampányban nem sok szó esett, az oktatási gondokat azonban a politikusok látszólag szívükön viselték. A számok azonban mást mutatnak. A 2012–2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, ugyanannyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen. A Képviselőház honlapján levő nyilvános adatok alapján az RMDSZ négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be – egyik sem érintette az oktatást. A többi kisebbségi 104 interpellációt nyújtott be, ebből 8 érintette az oktatást. (…) Ha az oktatás terén fokozottabb szerepvállalást szeretnénk az RMDSZ részéről, akkor a sajtó, a nyilvánosság tekintetében ennek épp ellenkezőjét várjuk el.”
Lefordítom: a romániai magyar oktatásban szinte ott tartunk, ahol 1990-ben, vagyis amit akkor ki tudtunk harcolni „forradalmi elánnal, áldozatok árán”, nagyjából annyival is maradtunk. Az RMDSZ egyik legnagyobb kudarca ez, de sem erről, sem a többiről, az élet minden területén bekövetkezettekről nem nagyon szabad és nem nagyon lehet beszélni-írni-olvasni, mert a nyilvánosságot is uralja a párt. Amely a 13. kongresszusát tartja május 13-án, önelégülten, semmitől sem zavartatva...
R. Balogh Mihály / itthon.ma/szerintunk
„Iránymutató” kongresszust tart az RMDSZ szombaton Zilahon, legutóbb 2015-ben tartottak egyet Kolozsváron, „újratervezés” jelszóval. Ami aztán teljes mértékben elmaradt, mert se az újratervezés és reform, se a megújulás és megtisztulás nem lett úrrá a szervezeten. Ellenben egyre több benne és körülötte a korrupció.
Az előző kongresszus óta annyi történt az RMDSZ-ben, hogy kicserélték az időnként főtitkárnak nevezett ügyvezető elnököt: a marosvásárhelyi klikk embere (Kovács Péter) helyett Kelemen Hunor elnöknek sikerült beültetnie ebbe a funkcióba a saját emberét (Porcsalmi Bálint). Ettől függetlenül, a pártot továbbra is Verestóy Attila – Udvarhelyszéken megválasztatott bukaresti szenátor – vezeti, aki negyedszázada „felügyeli” a román titkosszolgálatokat, s aki az RMDSZ éléről csak akkor fog eltűnni, amikor a román hatalom megtalálja az utódját. Sokan kész tényként, hogy a szövetség „normalizálta viszonyát” a magyarországi kormánypártokkal, aminek viszont az a legbaljóslatúbb jele, hogy Verestóy egy ideje igencsak bejáratossá vált a budapesti főhivatalokban.
Ami a zilahi iránymutatást illeti: a hírek szerint a kongresszuson módosítják a szövetség alapszabályát, programját, és egy stratégiai dokumentumot fogadnak el, amely a következő két évre határozza meg a szövetség cselekvési prioritásait. Tisztújításra nem kerül sor. Hogy mit rejt a politikai tolvajnyelven megfogalmazott szándék? Megfigyelők szerint semmi érdemlegeset, a szokásos izmozáson és öndicséreten kívül aligha lehet számítani másra. Az RMDSZ legfontosabb problémája: a női képviselet. Több nőt a helyi, regionális és országos politikába! Helyi szinten egyharmados arányt kell biztosítani a nők számára! Ahol ez nem lehetséges, ott a felettes testület adhat felmentést az arányossági kritérium teljesítése alól. A területi és országos testületekben 15 százalékos kvótát kell biztosítani az RMDSZ nőszervezeti jelöltjeinek...
Komolyra fordítva: egy marosvásárhelyi tanácskozáson nemrég azt mondta az RMDSZ elnöke, hogy „nyíltan, egyenesen kell beszélni oktatásunk helyzetéről”. Ezzel félszájjal elismerte: tragikus a helyzet. Ám a nyílt, egyenes beszéd elmaradt. Nem úgy a propaganda: „Az RMDSZ különösen fontosnak tartja a magyar diákok számára készült román nyelvű tankönyvek minőségét, ezért pályázatot ír ki azok elkészítésére – jelentette be a szövetségi elnök.” A magyar párt legnagyobb gondja: a román nyelv oktatása és a román nyelvű könyvek minősége! S noha a romániai magyar gyermekek, fiatalok közel egyharmada nem tanul az anyanyelvén (egy részük még az anyanyelvét sem tanulja már, a nyelvvesztés, a többségi asszimiláció fázisába jutott), noha azok sem élvezhetik a teljes körű anyanyelvű képzést, akik magyar tannyelvű iskolákban, tagozatokon vagy osztályokban tanulnak (a tantárgyak egy részét románul oktatják nekik magyarul nem tudó oktatók), noha a román nyelvet anyanyelvi szinten tanítják nekik és kérik tőlük számon, noha a magyar nyelvű tankönyvek egy része románból fordított, borzalmas minőségű, használhatatlan segédanyag, noha a magyar nyelvű képzést választó szülők, gyermekek száma évről évre csökken (a hangzatos „minden magyar számít” kampányok dacára), noha magának az anyanyelvű oktatásnak is drasztikusan esett a színvonala (a szakmai kontraszelekció következtében: gyengén képzett, rosszul fizetett, hivatástudat nélküli, politikai aktivistákká degradált oktatók árasztották el a tanügyet), noha hosszan sorolhatnánk még a negatívumokat – az RMDSZ-től a „rendszeres egyeztetésnél és tervezésnél”, illetve különféle „fontos dokumentumok” gyártásától több nem telik.
És akkor még nem szóltunk az állami magyar egyetem teljes hiányáról, a magyar orvos- és gyógyszerészképzés agóniájáról, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium kálváriájáról (aminek egyetlen megoldását a centralizációban, azaz a bukaresti kijárásban-kegykeresésben látja a párt!). Az oktatási törvény örökös, állandó csűrésében-csavarásában-módosítgatásában látják az RMDSZ politikusai a romániai magyar oktatás, az ifjúság jövőjét… meg a tej-kifli-melegétel-programban… meg „a magyar oktatáskutató és továbbképző központ létrehozásának sürgetésében”, ami prioritás…
Jó félévvel ezelőtt indított országos petíciót Beszéljünk megoldható problémákról címmel három erdélyi értelmiségi: a romániai magyar nyelvű oktatás nehéz helyzetére, valamint a sajtó politikának való túlzott alárendeltségére igyekezték felhívni a közvélemény és az erdélyi magyar politikum figyelmét. A petíciót alig hétszáz személy, többségében tanár írta alá, de sok történelmi múltú iskola oktatóinak, vezetőinek visszajelzése maradt el éppúgy, mint az erdélyi magyar sajtó prominenseinek állásfoglalása és a politikum reakciója. Ami azt jelzi: az erdélyi magyar társadalomban vagy a fásultság dominál, vagy a félelem. Vagy mindkettő. A mindenkori hatalomból való kiábrándulás és a felsőbbségektől való rettegés. A hatalom etnikai színezete ez esetben nem perdöntő: a többség diktatúráját és az azt kiszolgáló kisebbségi szervezet dominanciáját egyként kezeli a ma embere Erdélyben.
A szóban forgó petíciót a tavalyi választások után kiértékelő nyílt levelükben ekként fogalmaznak a hármak: „Politikai elitünk populista ígéreteket, terveket vállal fel, miközben a döntés nem rajta, hanem a többségi politikusokon múlik, így elszámoltathatósága továbbra is kérdéses marad. A sajtóról a választási kampányban nem sok szó esett, az oktatási gondokat azonban a politikusok látszólag szívükön viselték. A számok azonban mást mutatnak. A 2012–2016-os ciklusban az RMDSZ-nek 16 képviselője volt a parlamentben, ugyanannyi, mint a többi nemzeti kisebbségnek összesen. A Képviselőház honlapján levő nyilvános adatok alapján az RMDSZ négy év alatt összesen 12 interpellációt nyújtott be – egyik sem érintette az oktatást. A többi kisebbségi 104 interpellációt nyújtott be, ebből 8 érintette az oktatást. (…) Ha az oktatás terén fokozottabb szerepvállalást szeretnénk az RMDSZ részéről, akkor a sajtó, a nyilvánosság tekintetében ennek épp ellenkezőjét várjuk el.”
Lefordítom: a romániai magyar oktatásban szinte ott tartunk, ahol 1990-ben, vagyis amit akkor ki tudtunk harcolni „forradalmi elánnal, áldozatok árán”, nagyjából annyival is maradtunk. Az RMDSZ egyik legnagyobb kudarca ez, de sem erről, sem a többiről, az élet minden területén bekövetkezettekről nem nagyon szabad és nem nagyon lehet beszélni-írni-olvasni, mert a nyilvánosságot is uralja a párt. Amely a 13. kongresszusát tartja május 13-án, önelégülten, semmitől sem zavartatva...
R. Balogh Mihály / itthon.ma/szerintunk
2017. május 13.
Sylvester Lajos: Utókezelésen
Öt esztendeje eltávozott barátunk és kollégánk, lapunk főmunkatársa, SYLVESTER LAJOS, életünk szenvedélyes firtatójaként utolsó kórházi napjait is hivatásának kötelékében élte, az általa Fekete Doboznak nevezett irattartóba gyűjtve följegyzéseit a környező világról. Anyaga egy részét még életében három folytatásban közre is adta lapunkban, most emlékét idézve az utolsó szemelvényt közöljük hagyatékából.
Utókezelésre ismét a kézdivásárhelyi kórházhoz, dr. Vitos Attilához járok. Budapesten az Urológiai Klinikán dr. Romics professzor a műtét utáni utókezelést részletező hivatalos irat mellé a kézdivásárhelyi urológus főorvosnak személyre szóló levelet is mellékelt, amelyben a kezelés módját és az alkalmazott gyógyszert írta elő. A gyógyszer beszerzése körül itthon bonyodalmak keletkeztek. Romániában még nem alkalmazzák azt a kezelést. Vitos főorvos végigtelefonálta az urológiai szakismeretségi kört, majd a Romániában is használatos gyógyszer beszerzését ajánlotta. Ez is méregdrága „méreg”, de itthon a biztosító finanszírozza majd a hatalmas összeget. A gyógyszerek beszerzése külön kálvária. Ez a feleségem tiszte. A hónap utolsó napjaiban beadja az egészségügyi könyvecskét a háziorvos asszisztensnőjéhez, aznap délután vagy másnap a recept után megy. A váróterem mindig zsúfolt, tele türelmetlen betegekkel és ezek hozzátartozóival, akik rossz szemmel nézik, ha valaki soron kívül surran be az orvosnőhöz, akkor is, ha mondja, csak egy már megírt receptet vesz át. Aztán irány a gyógyszertár. Újabb sorok, és ott már a kötelező sorállás. Szerencsére ismerik, gyorsan kiszolgálják, ha nincs meg az a gyógyszer, mint a mostani esetben is, amelyet az urológiai utókezelésre írtak fel, akkor másnapra már beszerzik. Futár hozza. Szóval, újra Kézdivásárhelyen vagyok. Vitos főorvossal a kórház udvarán szaladunk össze. Azonnal betessékel az urológiai osztályra, üres kórtermet készíttet elő, ahol a katéteres hólyagfeltöltés után legalább egyórányi időt kell töltenem. A feltöltés művelete nem annyira fájdalmas, mint amennyire kellemetlen. „Túl kell lenni ezen is” – játszom a határozott férfit és a fegyelmezett beteget. Az orvos mindenféle civiltörténettel tereli el a figyelmemet a katéteres kellemetlenségről, ami sikerül is, azon veszem észre magam, hogy jó kedélyű beszélgetésbe keveredtünk. Meghallgatom a viselkedési utasításokat, azt, hogy mennyi ideig maradjak hanyatt fekve, majd forduljak erre meg arra az oldalamra, és sétáljak is, hogy az orvosság „bejárhassa” a hólyag teljes belső felületét. Aztán magamra maradok. Az orvosnak ebben az órában a műtőbe kell mennie, ahol a műtésre előkészített beteg várja. Mégsem vagyok magamra, mert a szomszéd kórteremtől egy függöny választ el, ahol két műtét utáni lábadozó beteg beszélget. Idősebb férfiak – egyiküknél a prosztataműtét után egy idő múlva újra elzáródott a húgyút, s ahogy mondja, az ebben képződött „köveket” kell kipisilnie. A másiknak – Gyurinak – a fél veséjét kellett eltávolítani. Mindezt későbbi megismerkedésünk után tudom meg. Most a függönyön áthallatszó beszélgetésből az életútjukkal ismerkedem. Mindketten világlátott emberek. Már az átkosban megfordultak a határon túl. Sándor az NDK-béli élményükről beszél. Fő téma – az urológiai klinikán vagyunk – a sör. A német sör, amely az itthonihoz képest szuper minőségű volt, és végtelenül olcsó. A finom söröknél jobban csak az lepte meg, amikor egy félmárkányi pénzt baksisként a pincérnél akart hagyni, de az utána rohant, s a vendéglő ajtajában visszaszámolta a pénzt. Ez még abban az időszakban volt, amikor Sepsin, a Sugás vendéglőben az értelmiségiek asztalánál Géza, a kedvenc pincérünk, mikor a számlát írta, mindig hozzábiggyesztette: „plusz a mai dátum – de szerencsétek van, ma olcsón megússzátok, mert ma még csak elseje, messze van még a hónap vége”. Persze játék volt az egész, Géza nem a mi zsebünkön akart meggazdagodni. A függöny mögötti „félvesés” férfi is világot látott ember. Előbb Nyugat-Németországban dolgozott muzsikusként. Csodálkozva hallgatom, milyen szakszerűen és mekkora jártassággal ecseteli a kinti életet. Alsó-háromszéki nyelvjárásban beszél a szakma titkairól, a repertoárról, az itthoni zenei viszonyokról határozottan rossz a véleménye. Persze a kereset is szóba kerül. Az „átkosban” a bukaresti ARIA bonyolította le a művészek külföldi szerződtetését. Ez a hivatal közvetített. A pénzt is ez zsebelte be. Adott a klienseknek egy itthoni fizetésnél valamivel nagyobb összeget. Ezért nem érdemelte volna meg kimenni, de a baksis, az a zsebükben maradt. Még a romániai forradalmat is „kinn” élte meg. Hatan voltak, s mondták is a szálloda és a vendéglő tulajdonosának, hogy most mitévők legyenek, mert ők többet nem akarnak román állami cégnek keresni. Otthon forradalom van, indulnak haza. A főnök nagyon egyszerűen oldotta meg a válságos helyzetet. Azt mondta: én nálatok nélkül nem tudom működtetni a céget. Annyi változás lesz, hogy nem az ARIA-nak utalom át a pénzt, hanem a ti markotokba adom. Közvetlen. Nos, ezután szépen kerestek. A beszédtéma a zene ürügyén aztán árnyalódik, s a nőkre terelődik a szó. Ez tipikus kórházi téma, különösen az urológián, az éhes disznó makkal álmodik alapon. Gyuri szerencsésnek tartja magát, hogy ő akkor még nem volt nős. Az azért szerencse, mert hat hónapon túl egyetlen fehérnép sem tud meglenni férfi nélkül, s itthon, ha nem is kurvul el az asszony, de kapcsolatot épít, s diszkréten félrelép. Ez természetesen valamiképpen mindig a távolban lévő férj tudomására jut, s amikor hazajön, vagy már a távollétében kezdődnek a kölcsönös szemrehányások, mert az asszony is sejti, hogy olyan hosszú ideig a férfi sem tartóztatta meg magát. Aztán szétmennek a házasságok. Neki, legényemberként ezen nem kellett átesnie. Órányit fekszem egymagamban, tervszerűen fordulok egyik oldalamról a másikra, s hallgatom a Sándor és Gyuri nőkről, férfi és női viszonyokról szóló történeteit. Kiderül, hogy több közös ismerősük van, azoknak a nőügyeit részleteiben ismerik, pikáns történeteket hallhatok, nem vagyok prűd ember, de ha ez a téma ekkora teret kap ennyi polgártársunk életútjában, akkor bennünk egy teljesen hamis kép él a világról, amelyben élünk. Érdekes, hogy a kórházban az ital és a nők után az élni akarás a következő téma. Gyuri mondja – ő arról, hogy a fél veséje el van rohadva, semmit sem tudott. A szívtájékon voltak fájdalmai, ezért szívgyógyszereket szedett, mindenféle népi szívkúrálási módot kipróbált, aztán, amikor a vizeletében észrevette a vért, akkor orvoshoz fordult. Addig vizsgálták, hogy mi a baja, míg kilenc kilót soványodott. Olyan lett, mint a deszka. És a végén kisült, hogy a vese okozza az egészet, s ha azt el nem távolítják, akkor ez végzetes lehet. Erre azt mondta: doktor úr, ha maga úgy látja, hogy e nélkül a műtét nélkül megdöglöm, akkor tegye velem azt, amit kell. Én alávetem magamat a műtétnek. És tessék, most úgy érzem magamat – mondja –, hogy itt a kocsim a kórház udvarán, azonnal be tudnék ülni és mehetnék haza. De nem teszem, mert még a cérnát nem szedték mind ki a varrásból. – Én élni akarok, és élni is fogok – jelenti ki –, én olyan erős akaratú vagyok, hogy ezt is túlélem. Soha nem voltam beteg... Fél vesével – olvastam róla s láttam a tévében is – sokáig lehet élni. Sándor, a szomszéd hallgat. Sejtem, hogy neki többféle baja volt. (Két szívinfarktus, prosztatagyulladás.) A betegségekről az orvos témára vált a beszélgetés. Ez felette érdekes. Gyuri mondja, hogy végigtelefonálták és érdeklődték – klinikákat, kórházakat nem mondok – a hazai világ felét. Ezer eurón alul szóba sem állnak az emberrel. A lánya Budapesten él, végigjárta ott is a szent szert, s azt mondta: édesapám, a legtöbb helyen azt mondták, hogy van otthon elég kiváló orvos. Ott van Vitos doktor, aki megjárta Svájcot, volt Magyarországon, keresse meg őt. Itt, Magyarországon egy ilyen műtét egy kocsi árába kerül. Hogy megértse, nem csak a pénzről van szó, hanem a szakértelemről is. Én veszek magának egy kocsit. Keresse meg Vitos doktort. A kocsit meg is vette – folytatja –, itt van az udvaron, akármikor beleülhetnék. Vitos doktor úrnak a szakmában nemcsak a neve jó, hanem maga is jó ember. Közvetlen. Figyelje meg, hogy az arca milyen megnyugtató. Ez a betegnek nagyon fontos. Bízni kezd nemcsak az orvosában, hanem önmagában is. Erre cseng a kabátom zsebében a mobiltelefon. – Van valaki a szomszédban? – kérdezi Sándor. – Van egy úr – feleli Gyuri. Most jött, nemrég. Hosszas telefonálásba kell kezdenem, amiből kiderül a kilétem és sok minden egyéb. A függöny mögött a szomszéd kórteremben beáll a csönd. Kopogok a függönnyel takart ajtófélfán, és átmegyek ismerkedni hozzájuk. Ismernek. Olvasnak. Szinte sajnálom, hogy társalgásunkat félbe kell szakítanom, mert számomra már rég lejárt a gyógyszeres kezelésre kiszabott idő. Beszélgetünk. Egymás társaságának örvendezve mondja Gyuri, a zenész, hogy műtét előtt olyan kórteremben volt, ahol egy izgága, raplis vénember mindenkivel kötekedett, a nővérekkel is, neki semmi sem tetszett. Rossz volt a hangulat. A betegek idegesek voltak, türelmetlenek. Ő sem bírta sokáig, s amikor vizitre érkezett Vitos főorvos úr, mondta neki, hogy ő abban a társaságban megbolondul. Az orvos mosolygott, nem szólt semmit, nem hordott le senkit, s aztán jöttek a nővérek s mondták, hogy melyik kórterembe menjen át. Mert a legfontosabb az, hogy az ember jól érezze magát. Akaratomon kívül két óráig tartott a kúra, amelynek fele idő is megfelelt volna. Egészséges gondolkodású és lelkületű emberek között még a kórház, a félelmetes ispotály is klubbá, kaszinói hangulatúvá válhat.
Pálinkafőző-bajnokság Bécsben
Érik az embert meglepetések: a Destillata (Bécs, Ausztria) nemzetközi párlatversenyen 13 ország 188 pálinkafőzdéje közül összesített versenyben a győztes — no, ki lehetett? — természetesen magyar.
(Ha még a pálinkaivást is mérték és értékelték volna, s erre beneveznénk, akkor mi, székelymagyarok bizonyosan számíthattunk volna több nagydíjra.) No, de folytassam a magyar pálinka diadalmenetét: a 18. alkalommal megrendezett párlatversenyen, amelyre Argentína, Ausztrália, Ausztria, Görögország, Hollandia, Magyarország, Németország, Olaszország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Thaiföld és Új-Zéland nevezett be, a nemzetközi zsűri Az év főzdéje, 2009 aranyfokozatát az Agárdi Pálinkafőzdének ítélte, s Az év főzőmestere Vértes Tibor, a főzde egyik tulajdonosa. Ő tehát a világ legjobb pálinkafőző mestere, s ami természetes is, a kóstolást is szakmai szinten műveli. „A Destillata történelmében negyedszer kerül nem Ausztriából származó főzdéhez ez a cím – állapította meg Wolfgang Lukas, a Destillata verseny igazgatója –, és idén első alkalommal viheti el magyarországi mesterműhely ezt, a szakmában világbajnoki éremnek számító díjat.” A Destillata-érmekből 96 került Magyarországra, ebből négy Az év pálinkája, öt arany-, 32 ezüst- és 55 bronzérem. Ezt mindössze húsz magyar főzde csurgatta haza, szemben a 101 ausztriai benevezővel, akik a díjakból idén csak csepegtettek. Végre valami igazi magyar és magyaros diadalról is beszélhetünk, amely azt is jelzi, hogy a jelenlegi kormányzati szervek még nem kavartak bele a cefrébe. És hirtelen azt is mondjam el, hogy ez a díjözön, ez a kitüntetéses eső elmosta annak a magyar–román pálinkavitának az emlékét is, amely a Medgyessy–Năstase-kormányzat alatt az uniós bírákra ráömlött, s ehhez jókedvemben azt is tegyem hozzá, hogy Magyarország akkor aratta legnagyobb diplomáciai győzelmét, amikor a magyar külügyminisztérium képviselője a vitában elővette a román nyelv értelmező szótárát, azt felütötte a „palincă” szócikknél, s hangosan felolvasta: „A palincă magyar eredetű, gyümölcsből erjesztéssel és lepárlással készülő szeszes ital.” Punktum. Az uniós egyeztető csapat erre azt mondta, hogy ha maguk a románok is magyar eredetűnek tartják, és nem ősi román italnak, akkor ez csak magyar termék lehet. (Hja, ha autonómiaügyben is össze lehetne hozni egy ilyen grémiumot, amelyen Băsescu államelnök a maga mentségére – nem lesz soha székelyföldi autonómia – felhozhatná Gagauziától Katalóniáig az összes autonómiát.) Nos, ennyi jó szöveg, magyar siker olvastán a hírtől enyhén magam is megpityókosodtam, hisz ez az ausztriai siker a mi sikerünk is, mert Erdélyben sem cujkát párolnak, hanem igazi szilvóriumot (is) – ilyennel még Lomnici Zoltán, a legfelsőbb törvényszék volt elnöke is koccintott Felsőcsernátonban a Bíró-féle vízimalomban, amikor a Rákossy-szobrot avattuk, szóval, máris nyúltam a kamrába, hogy Dobolyi Laci barátom Cserszegtomajról (Balaton-felvidék) származó, aszú szőlőszemekből erjesztett és párolt törkölyéből egy kupicával felhajtsak, s akkor telefonált Sándor öcsém, aki éppen a pálinka nélküli neve napjára készült, s mit sem tudván az ausztriai magyar győzelemről, azt tanácsolta: tedd le a poharat, bátyám, mert másképp úgy jársz, mint én. Ez volt a másik meglepetés.
Volt egy harmadik meglepetés is: az egyik urológiai orvosi gyógyszerreceptre rá volt írva – szabadon fordítom magyarra – „alkohol nélkül”.
De a bécsi magyar gőzelemnek azért örültem. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Öt esztendeje eltávozott barátunk és kollégánk, lapunk főmunkatársa, SYLVESTER LAJOS, életünk szenvedélyes firtatójaként utolsó kórházi napjait is hivatásának kötelékében élte, az általa Fekete Doboznak nevezett irattartóba gyűjtve följegyzéseit a környező világról. Anyaga egy részét még életében három folytatásban közre is adta lapunkban, most emlékét idézve az utolsó szemelvényt közöljük hagyatékából.
Utókezelésre ismét a kézdivásárhelyi kórházhoz, dr. Vitos Attilához járok. Budapesten az Urológiai Klinikán dr. Romics professzor a műtét utáni utókezelést részletező hivatalos irat mellé a kézdivásárhelyi urológus főorvosnak személyre szóló levelet is mellékelt, amelyben a kezelés módját és az alkalmazott gyógyszert írta elő. A gyógyszer beszerzése körül itthon bonyodalmak keletkeztek. Romániában még nem alkalmazzák azt a kezelést. Vitos főorvos végigtelefonálta az urológiai szakismeretségi kört, majd a Romániában is használatos gyógyszer beszerzését ajánlotta. Ez is méregdrága „méreg”, de itthon a biztosító finanszírozza majd a hatalmas összeget. A gyógyszerek beszerzése külön kálvária. Ez a feleségem tiszte. A hónap utolsó napjaiban beadja az egészségügyi könyvecskét a háziorvos asszisztensnőjéhez, aznap délután vagy másnap a recept után megy. A váróterem mindig zsúfolt, tele türelmetlen betegekkel és ezek hozzátartozóival, akik rossz szemmel nézik, ha valaki soron kívül surran be az orvosnőhöz, akkor is, ha mondja, csak egy már megírt receptet vesz át. Aztán irány a gyógyszertár. Újabb sorok, és ott már a kötelező sorállás. Szerencsére ismerik, gyorsan kiszolgálják, ha nincs meg az a gyógyszer, mint a mostani esetben is, amelyet az urológiai utókezelésre írtak fel, akkor másnapra már beszerzik. Futár hozza. Szóval, újra Kézdivásárhelyen vagyok. Vitos főorvossal a kórház udvarán szaladunk össze. Azonnal betessékel az urológiai osztályra, üres kórtermet készíttet elő, ahol a katéteres hólyagfeltöltés után legalább egyórányi időt kell töltenem. A feltöltés művelete nem annyira fájdalmas, mint amennyire kellemetlen. „Túl kell lenni ezen is” – játszom a határozott férfit és a fegyelmezett beteget. Az orvos mindenféle civiltörténettel tereli el a figyelmemet a katéteres kellemetlenségről, ami sikerül is, azon veszem észre magam, hogy jó kedélyű beszélgetésbe keveredtünk. Meghallgatom a viselkedési utasításokat, azt, hogy mennyi ideig maradjak hanyatt fekve, majd forduljak erre meg arra az oldalamra, és sétáljak is, hogy az orvosság „bejárhassa” a hólyag teljes belső felületét. Aztán magamra maradok. Az orvosnak ebben az órában a műtőbe kell mennie, ahol a műtésre előkészített beteg várja. Mégsem vagyok magamra, mert a szomszéd kórteremtől egy függöny választ el, ahol két műtét utáni lábadozó beteg beszélget. Idősebb férfiak – egyiküknél a prosztataműtét után egy idő múlva újra elzáródott a húgyút, s ahogy mondja, az ebben képződött „köveket” kell kipisilnie. A másiknak – Gyurinak – a fél veséjét kellett eltávolítani. Mindezt későbbi megismerkedésünk után tudom meg. Most a függönyön áthallatszó beszélgetésből az életútjukkal ismerkedem. Mindketten világlátott emberek. Már az átkosban megfordultak a határon túl. Sándor az NDK-béli élményükről beszél. Fő téma – az urológiai klinikán vagyunk – a sör. A német sör, amely az itthonihoz képest szuper minőségű volt, és végtelenül olcsó. A finom söröknél jobban csak az lepte meg, amikor egy félmárkányi pénzt baksisként a pincérnél akart hagyni, de az utána rohant, s a vendéglő ajtajában visszaszámolta a pénzt. Ez még abban az időszakban volt, amikor Sepsin, a Sugás vendéglőben az értelmiségiek asztalánál Géza, a kedvenc pincérünk, mikor a számlát írta, mindig hozzábiggyesztette: „plusz a mai dátum – de szerencsétek van, ma olcsón megússzátok, mert ma még csak elseje, messze van még a hónap vége”. Persze játék volt az egész, Géza nem a mi zsebünkön akart meggazdagodni. A függöny mögötti „félvesés” férfi is világot látott ember. Előbb Nyugat-Németországban dolgozott muzsikusként. Csodálkozva hallgatom, milyen szakszerűen és mekkora jártassággal ecseteli a kinti életet. Alsó-háromszéki nyelvjárásban beszél a szakma titkairól, a repertoárról, az itthoni zenei viszonyokról határozottan rossz a véleménye. Persze a kereset is szóba kerül. Az „átkosban” a bukaresti ARIA bonyolította le a művészek külföldi szerződtetését. Ez a hivatal közvetített. A pénzt is ez zsebelte be. Adott a klienseknek egy itthoni fizetésnél valamivel nagyobb összeget. Ezért nem érdemelte volna meg kimenni, de a baksis, az a zsebükben maradt. Még a romániai forradalmat is „kinn” élte meg. Hatan voltak, s mondták is a szálloda és a vendéglő tulajdonosának, hogy most mitévők legyenek, mert ők többet nem akarnak román állami cégnek keresni. Otthon forradalom van, indulnak haza. A főnök nagyon egyszerűen oldotta meg a válságos helyzetet. Azt mondta: én nálatok nélkül nem tudom működtetni a céget. Annyi változás lesz, hogy nem az ARIA-nak utalom át a pénzt, hanem a ti markotokba adom. Közvetlen. Nos, ezután szépen kerestek. A beszédtéma a zene ürügyén aztán árnyalódik, s a nőkre terelődik a szó. Ez tipikus kórházi téma, különösen az urológián, az éhes disznó makkal álmodik alapon. Gyuri szerencsésnek tartja magát, hogy ő akkor még nem volt nős. Az azért szerencse, mert hat hónapon túl egyetlen fehérnép sem tud meglenni férfi nélkül, s itthon, ha nem is kurvul el az asszony, de kapcsolatot épít, s diszkréten félrelép. Ez természetesen valamiképpen mindig a távolban lévő férj tudomására jut, s amikor hazajön, vagy már a távollétében kezdődnek a kölcsönös szemrehányások, mert az asszony is sejti, hogy olyan hosszú ideig a férfi sem tartóztatta meg magát. Aztán szétmennek a házasságok. Neki, legényemberként ezen nem kellett átesnie. Órányit fekszem egymagamban, tervszerűen fordulok egyik oldalamról a másikra, s hallgatom a Sándor és Gyuri nőkről, férfi és női viszonyokról szóló történeteit. Kiderül, hogy több közös ismerősük van, azoknak a nőügyeit részleteiben ismerik, pikáns történeteket hallhatok, nem vagyok prűd ember, de ha ez a téma ekkora teret kap ennyi polgártársunk életútjában, akkor bennünk egy teljesen hamis kép él a világról, amelyben élünk. Érdekes, hogy a kórházban az ital és a nők után az élni akarás a következő téma. Gyuri mondja – ő arról, hogy a fél veséje el van rohadva, semmit sem tudott. A szívtájékon voltak fájdalmai, ezért szívgyógyszereket szedett, mindenféle népi szívkúrálási módot kipróbált, aztán, amikor a vizeletében észrevette a vért, akkor orvoshoz fordult. Addig vizsgálták, hogy mi a baja, míg kilenc kilót soványodott. Olyan lett, mint a deszka. És a végén kisült, hogy a vese okozza az egészet, s ha azt el nem távolítják, akkor ez végzetes lehet. Erre azt mondta: doktor úr, ha maga úgy látja, hogy e nélkül a műtét nélkül megdöglöm, akkor tegye velem azt, amit kell. Én alávetem magamat a műtétnek. És tessék, most úgy érzem magamat – mondja –, hogy itt a kocsim a kórház udvarán, azonnal be tudnék ülni és mehetnék haza. De nem teszem, mert még a cérnát nem szedték mind ki a varrásból. – Én élni akarok, és élni is fogok – jelenti ki –, én olyan erős akaratú vagyok, hogy ezt is túlélem. Soha nem voltam beteg... Fél vesével – olvastam róla s láttam a tévében is – sokáig lehet élni. Sándor, a szomszéd hallgat. Sejtem, hogy neki többféle baja volt. (Két szívinfarktus, prosztatagyulladás.) A betegségekről az orvos témára vált a beszélgetés. Ez felette érdekes. Gyuri mondja, hogy végigtelefonálták és érdeklődték – klinikákat, kórházakat nem mondok – a hazai világ felét. Ezer eurón alul szóba sem állnak az emberrel. A lánya Budapesten él, végigjárta ott is a szent szert, s azt mondta: édesapám, a legtöbb helyen azt mondták, hogy van otthon elég kiváló orvos. Ott van Vitos doktor, aki megjárta Svájcot, volt Magyarországon, keresse meg őt. Itt, Magyarországon egy ilyen műtét egy kocsi árába kerül. Hogy megértse, nem csak a pénzről van szó, hanem a szakértelemről is. Én veszek magának egy kocsit. Keresse meg Vitos doktort. A kocsit meg is vette – folytatja –, itt van az udvaron, akármikor beleülhetnék. Vitos doktor úrnak a szakmában nemcsak a neve jó, hanem maga is jó ember. Közvetlen. Figyelje meg, hogy az arca milyen megnyugtató. Ez a betegnek nagyon fontos. Bízni kezd nemcsak az orvosában, hanem önmagában is. Erre cseng a kabátom zsebében a mobiltelefon. – Van valaki a szomszédban? – kérdezi Sándor. – Van egy úr – feleli Gyuri. Most jött, nemrég. Hosszas telefonálásba kell kezdenem, amiből kiderül a kilétem és sok minden egyéb. A függöny mögött a szomszéd kórteremben beáll a csönd. Kopogok a függönnyel takart ajtófélfán, és átmegyek ismerkedni hozzájuk. Ismernek. Olvasnak. Szinte sajnálom, hogy társalgásunkat félbe kell szakítanom, mert számomra már rég lejárt a gyógyszeres kezelésre kiszabott idő. Beszélgetünk. Egymás társaságának örvendezve mondja Gyuri, a zenész, hogy műtét előtt olyan kórteremben volt, ahol egy izgága, raplis vénember mindenkivel kötekedett, a nővérekkel is, neki semmi sem tetszett. Rossz volt a hangulat. A betegek idegesek voltak, türelmetlenek. Ő sem bírta sokáig, s amikor vizitre érkezett Vitos főorvos úr, mondta neki, hogy ő abban a társaságban megbolondul. Az orvos mosolygott, nem szólt semmit, nem hordott le senkit, s aztán jöttek a nővérek s mondták, hogy melyik kórterembe menjen át. Mert a legfontosabb az, hogy az ember jól érezze magát. Akaratomon kívül két óráig tartott a kúra, amelynek fele idő is megfelelt volna. Egészséges gondolkodású és lelkületű emberek között még a kórház, a félelmetes ispotály is klubbá, kaszinói hangulatúvá válhat.
Pálinkafőző-bajnokság Bécsben
Érik az embert meglepetések: a Destillata (Bécs, Ausztria) nemzetközi párlatversenyen 13 ország 188 pálinkafőzdéje közül összesített versenyben a győztes — no, ki lehetett? — természetesen magyar.
(Ha még a pálinkaivást is mérték és értékelték volna, s erre beneveznénk, akkor mi, székelymagyarok bizonyosan számíthattunk volna több nagydíjra.) No, de folytassam a magyar pálinka diadalmenetét: a 18. alkalommal megrendezett párlatversenyen, amelyre Argentína, Ausztrália, Ausztria, Görögország, Hollandia, Magyarország, Németország, Olaszország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Thaiföld és Új-Zéland nevezett be, a nemzetközi zsűri Az év főzdéje, 2009 aranyfokozatát az Agárdi Pálinkafőzdének ítélte, s Az év főzőmestere Vértes Tibor, a főzde egyik tulajdonosa. Ő tehát a világ legjobb pálinkafőző mestere, s ami természetes is, a kóstolást is szakmai szinten műveli. „A Destillata történelmében negyedszer kerül nem Ausztriából származó főzdéhez ez a cím – állapította meg Wolfgang Lukas, a Destillata verseny igazgatója –, és idén első alkalommal viheti el magyarországi mesterműhely ezt, a szakmában világbajnoki éremnek számító díjat.” A Destillata-érmekből 96 került Magyarországra, ebből négy Az év pálinkája, öt arany-, 32 ezüst- és 55 bronzérem. Ezt mindössze húsz magyar főzde csurgatta haza, szemben a 101 ausztriai benevezővel, akik a díjakból idén csak csepegtettek. Végre valami igazi magyar és magyaros diadalról is beszélhetünk, amely azt is jelzi, hogy a jelenlegi kormányzati szervek még nem kavartak bele a cefrébe. És hirtelen azt is mondjam el, hogy ez a díjözön, ez a kitüntetéses eső elmosta annak a magyar–román pálinkavitának az emlékét is, amely a Medgyessy–Năstase-kormányzat alatt az uniós bírákra ráömlött, s ehhez jókedvemben azt is tegyem hozzá, hogy Magyarország akkor aratta legnagyobb diplomáciai győzelmét, amikor a magyar külügyminisztérium képviselője a vitában elővette a román nyelv értelmező szótárát, azt felütötte a „palincă” szócikknél, s hangosan felolvasta: „A palincă magyar eredetű, gyümölcsből erjesztéssel és lepárlással készülő szeszes ital.” Punktum. Az uniós egyeztető csapat erre azt mondta, hogy ha maguk a románok is magyar eredetűnek tartják, és nem ősi román italnak, akkor ez csak magyar termék lehet. (Hja, ha autonómiaügyben is össze lehetne hozni egy ilyen grémiumot, amelyen Băsescu államelnök a maga mentségére – nem lesz soha székelyföldi autonómia – felhozhatná Gagauziától Katalóniáig az összes autonómiát.) Nos, ennyi jó szöveg, magyar siker olvastán a hírtől enyhén magam is megpityókosodtam, hisz ez az ausztriai siker a mi sikerünk is, mert Erdélyben sem cujkát párolnak, hanem igazi szilvóriumot (is) – ilyennel még Lomnici Zoltán, a legfelsőbb törvényszék volt elnöke is koccintott Felsőcsernátonban a Bíró-féle vízimalomban, amikor a Rákossy-szobrot avattuk, szóval, máris nyúltam a kamrába, hogy Dobolyi Laci barátom Cserszegtomajról (Balaton-felvidék) származó, aszú szőlőszemekből erjesztett és párolt törkölyéből egy kupicával felhajtsak, s akkor telefonált Sándor öcsém, aki éppen a pálinka nélküli neve napjára készült, s mit sem tudván az ausztriai magyar győzelemről, azt tanácsolta: tedd le a poharat, bátyám, mert másképp úgy jársz, mint én. Ez volt a másik meglepetés.
Volt egy harmadik meglepetés is: az egyik urológiai orvosi gyógyszerreceptre rá volt írva – szabadon fordítom magyarra – „alkohol nélkül”.
De a bécsi magyar gőzelemnek azért örültem. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 13.
„Én az egész csillagos égben szoktam gyönyörködni” (Születésnapi beszélgetés a 88 éves Kányádi Sándorral)
Legismertebb, legnépszerűbb kortárs magyar költőnk sok mindent elmondott már indulásáról, az ötvenes évekről, a „Lobogónk: Petőfi” kultuszról. Saját költészetében a hatvanas évek második fele tűnik a legizgalmasabbnak. Az ötvenhatot követő általános megtorlás-elrettentés után Romániában időszakosan enyhült a politikai, ideológiai vezetés, az évtized végére hirtelen kivirágzott az erdélyi magyar irodalom. Sándor bácsi két ekkori kötete, a Kikapcsolódás (1966) és a Függőleges lovak (1968) nagy meglepetés volt. Első köteteinek verseit ugyanis (Virágzik a cseresznyefa, 1955; Sirálytánc, 1957; Harmat a csillagon, 1964) zömmel Petőfi költészete és a népi lírai hagyomány jegyében írta, 1966-tól viszont teljesen új és modernségében szokatlan hangon szólaltak meg versei. Tetten érhető, hogy honnan formálódott ez a meglepetésszerű modernizációs fordulat költészetében?
– A mi előnyünk a magyarországi írókkal szemben az volt, hogy másfelőlről is tájékozódtunk, a román költészet a latin forrásainál fogva több csatornából táplálkozott, a francia, olasz és dél-amerikai költők előbb jelentek meg románul, mint magyarul. Amikor én elkezdtem Borgest olvasni, rájöttem, hogy én ezt fordítottam már. Rájöttem, hogy amikor Baconskyt fordítottam, én már találkoztam ezeknek a jellegzetes borgesi kifejezéseknek – a homok, a tenger, a tükör, az árnyék – metaforává emelésével. A jelenséget úgy fogalmaztam meg, hogy az én költői fejlődésemet megelőzte a műfordítói fejlődésem. A hatvanas években ugyanis Baconsky, akit különben „költői iskola teremtésének alapos gyanúja” miatt menesztettek folyóirata, a Steaua éléről, Bukarestben szabadúszó lett. Sok nyelvet tudott, fordított is, állandó rovata, német, olasz, francia ösztöndíja is volt. Nekem is fölajánlotta ezt a lehetőséget. Azt mondta: Nézze, domnu Kányádi, hagyja a maga magyarjait, én is otthagytam a magam románjait, jöjjön le Bukarestbe, szerzek egy rendes lakást, szerzek állást a feleségének. Szerződést kötünk az irodalmi alappal, s mire a könyvet lefordítja, az ösztöndíjat meg is eszi, de a kötet marad. Nem lehet, mondtam, mert nálunk, a nemzetiségi létben – ezt már Illyéstől kölcsönöztem – ha árvíz van, ha tűzvész van, azt kérdik, hol vannak a költők, én nem élhetek ezzel a luxussal. Persze, a világirodalmi irányzatokat is szemmel tartottuk. Például az objektív líra felé is tájékozódtunk, akkoriban annak is divatja volt Európában. Időben megismertük Eliot-t, Ezra Poundot, és mondhatom, hogy nagyjából ismertük a legfontosabb modern költészeti áramlatokat. És hát, hogy mondjam… nagy csalódás volt az életemben, amikor kitaláltam a metaforát. – Nem beszéltem erről? – Egészen fiatal koromban kitaláltam a metaforát, és nagyon boldog voltam, míg utóbb rájöttem, hogy nagyon régen ki van találva. Modernnek mondott verseimmel is rájöttem, hogy úgy is lehet többek nevében írni, ha nem egyes szám első személyben beszél az ember. – A hatvanas évek elején színre lépő első Forrás nemzedék versmodell, irodalomeszmény tekintetében is erősebben kötődött a két háború közti nyugatos költészet klasszikusaihoz, Szabó Lőrinchez, Babitshoz, és persze főleg József Attilához. Sándor bácsi nagy gondolati verseit nehezen tudnám az övéikhez rokonítani. – Pedig Szabó Lőrinctől is tanultam. Írtam prózaverset róla is, Weöres Sándorról, Illyésről is. Arra gondoltam, hogy amit a magam számára megfogalmazok, másnak is tanulságos lehet. Amikor elkezdtem verset írni, talán joggal beszéltek Petőfi hatásról. De hát egy valamirevaló költő ki mással kezdené, ha nem Petőfi Sándorral? Nem is annyira az irodalmi iskolák voltak a lényegesek az én számomra, inkább az a fajta törekvés, hogy olyanformán írjak a mi dolgainkról, hogy más is megértse. Szabad verssel kacérkodó verseket írtam, meg dialogizálókat, és ezekben tényleg elég volt a legszükségesebb szavakat használni – az első külföldi fordításoknál éppen az tűnt fel, hogy ezek a versek exportképesek. Máskor egy-egy szentencia segítette az embert hozzá, hogy másként lásson dolgokat. Illyés Gyula azt mondta: A jó író pontosan fogalmaz, a dilettáns igyekszik szépen írni. Ebből az egy mondatból rendkívül sokat lehetett tanulni. – Illyés Gyulának csak az emberi, költői magatartása hatott Sándor bácsira, vagy a versei, versépítkezése is? – Nem mondhatnám. Őt ugyanúgy, mint József Attilát, félretanultuk. Az ő költészetükből is bizonyos hangsúlyokat emeltek ki az egyetemen, ilyesmit, hogy nagy proletár meg nagy paraszt költő, hogy durván fogalmazzak. Gyula bácsinak nem annyira a költészete, inkább az említetthez hasonló gondolatai voltak rám hatással. – A társadalomképe sem?
– Az idegen volt. Például A puszták népe egészen más világ, mint az, amit otthon tapasztaltam. A töltött káposztát is másként főzik a Dunántúlon, Erdélyben s egészen másként a nagy magyar Alföldön. Az irodalmat is másképpen művelik. A költészetben a hatás nem föltétlenül közvetlen hatásként jelentkezik. Érezni is, érteni is kell a szó mágiáját. – Sándor bácsi szerint föl lehet építeni egy ars poeticát arra a gondolatra vagy igényre, hogy a vers mindenekelőtt pontos és érthető legyen? – Nézze, ott vagyunk a 20. században. Amikor kitalálták a telefont… lefektettek egy vezetéket az óceán fenekére, összekötötték a kontinenst és Amerikát. Ezen keresztül ezer telefonbeszélgetést le lehetett bonyolítani, és mert a szecesszió korában készült, még ki is díszítették. Azóta háromszor-négyszer elszakadt a vezeték az önsúlya alatt, s akkor kiemelték, újra fölcicomázták. Ez nagyon nagy dolog volt – akkor! De ma, amikor a technika, a tudomány ott tart, hogy minél kisebb közegellenállással minél több jelet kell küldeni minél távolabbra, akkor én úgy gondolom, hogy egy vidéki malom dinamójáról generált áramot a szomszéd faluba egy szecessziósan díszített vezetéken elküldeni korszerűtlen, és enyhén szólva megmosolyogni való is. Amikor egy négysoros strófánál háromszor kell szótárt elővenni, akkor baj van.
Úgy fogalmaztam meg a magam ars poeticáját, hogy a jó vers úgy készül, mint a jó tojásrántotta. A legszükségesebből, tojásból, sóból és valami zsiradékból, a mi vidékünkön szalonnából. De mondják, hogy hagyma, gomba… – nem kérem, az már szürrealizmus! Tehát a legszükségesebb szavakból kell állnia a versnek – ez volt az én törekvésem a hatvanas évektől kezdődően. Valahogy úgy, hogy azért ne legyen szürke a szöveg. Ez mennyire sikerült, mennyire nem, nem tudom. Amit a tájékozottságomból begyűjthettem, használtam, de lehetséges, hogy félre is értettem egy csomó dolgot. Lehet, hogy hegynek véltem azt, ami csak felhő volt. Az egyik francia író, amikor még nem tudott jól angolul, hegynek látta angol kollégáját, de amikor jobban megtanulta a nyelvet, látta, hogy felhő. Igyekeztem tanulni, látni és lepárolni, s valahogy úgy megírni a mi gondjainkat, hogy az én sokat olvasott négy elemis édesapám is megértse belőle a neki való részt, és ugyanakkor a műveltebb olvasónak is meglegyen az az elégtétele, hogy talán irodalmat olvasott. Ez volt az én tudatos törekvésem. – Nem egy alkalommal – provokatívan is – több vonatkozásban 19. századi költőnek nevezte magát. A Vannak vidékek ciklus nehezen meghatározható műfajú verseit nevezhetjük zsánernek is, lírai szociográfiának is. Ha zsáner, a régiességre esik a hangsúly, ha szociografikus vers, a modernségre. De mint realisztikus, nyelvezetében az élőbeszédre ütő életkép, úgy vélem, ezek is inkább tizenkilencedik századias dialógust tételeznek föl a vers és az olvasó között. – Soha eszembe nem jutott, és ha így is volna, tudatosan biztosan nem törekedtem erre. Valószínű, hogy azért ír az ember verset, hogy minél szélesebb körben megértsék. Én állandó kapcsolatban voltam az olvasók különböző rétegeivel, ha szabad ilyen nagyképűen fogalmaznom, az óvodástól az egyetemi tanárig, és talán ennek lehet a visszahatása. Arra törekedtem, hogy verseimhez lehetőleg ne kelljen mindjárt lábjegyzeteket tenni, és főleg azt tartottam, hogy sokkal nagyobb dolog két-három szóban kifejezni valamit, mint bonyolultnak lenni csak a bonyolultság kedvéért. Ott van például a szonett. Az ugye kötött forma, és voltam szemtelen a folyóbeszédhez igazítani. Tehát ha nekem öt szótagban kijött az, aminek kilencben kellett volna a szonett szabályai szerint, akkor én öt szótagnál abbahagytam. És ezért életem legnagyobb dicséretének tartom, amit Kormos Pista, nyugodjék békében, mondott: az az érdekes, Sándor, a verseiben, hogy olyan, mintha folyóbeszéd lenne. Arra törekedtem, hogy szinte észre se vevődjön, hogy vers. A fordításoknál is büszke vagyok arra, hogy az én tolmácsolásaimban nincsenek a fordításra jellemző „imitt-amott-legott” töltelékszavak. Ez azzal is összefügg, hogy szerintem a vers az, amit mondani kell. Nem biztos, hogy igazam van, de a mondott versben nem lehet szalmázni. Ott a töltelékszavak kihullanak. Még a nagy színészek is nagyon nehezen tudták leplezni, ha túlbeszélt volt a vers. Ez mindenképpen szempont volt. Egy francia mondás szerint amit tíz sorban is el lehet mondani, és valaki tizenkettőben teszi meg, az sokkal nagyobb gazemberségre is képes. – Verseinek egy másik, barokkosan pompázatos vonulata viszont roppant sűrű szövésű, gyönyörű képeivel, rímeivel igen erősen nyelvhez kötött. – Ez már gyakorlatból is adódik, meg bizonyos kor után az ember jobban tudja a mesterséget. Engem a versírásnak a konstrukciós része különösebben nem érdekelt. Sok rejtett szonettem is van, az olvasó tán észre sem veszi, hogy szonettet olvas. Föltördeltem már ’64-ben a Barbár szonetteket. Drága kolléga, Horváth Imre – Félixfürdőn neki olvastam el – annyira meg volt illetődve, azonnal csinált nekem tojásrántottát. – A kilencvenes években megjelennek verseiben a posztmodern poétika eredményei is. A Zbigniew Herbert-barátságra írt Eretnek táviratok, az édesapja emlékének szentelt Levéltöredékek a legszebb darabjai a posztmodern inspiratív hatásának. Posztmodern, de alkatához, habitusához csiszoltan az: mert ez az újabb formaváltás is változatlanul az üzenet nyelvi pontossága és gazdaságossága felé tart. Sőt, úgy tűnik, mintha ezt a nálunk többé-kevésbé olvasóidegennek tartott újabb megszólalási módot Sándor bácsi ismét csak az olvasóval való kapcsolat megerősítésére használná: még közvetlenebbé, még személyesebbé téve a viszonyt. – Úgy tudom, a posztmodernnek már vége, úgy tudom, aki kitalálta, elvonult északra, és nem írt többet! Meg is bírálták, hogy nem elég posztmodern! Az úgy van azért, tudja, hogy a szürrealizmust sem a 19. század végén találták ki, Shakespeare Vilmosban is benne van, hogyha jól megnézzük, és előtte is volt. Csak ezek az úgynevezett irodalmi, költői iskolák, izmusok úgy jönnek létre, mintha Brueghel-nak azokból a nagyon kemény téli tájképeiből kiemelnének egy zúzmarás ágat, s ebből az ágból hoznának létre egy egész erdőt. Én úgy érzem, hogy minden izmus mindig benne volt az irodalomban. Mindegyik, csak bizonyos időben kinagyítanak belőle valamit. Talán még Kassák úr hatalmas versének a nikkelszamovárja is ott repült már Leonardo rajzasztalán. – Sándor bácsi rengeteget utazott, s mondta ugyan, hogy a nagyvilágban is főleg magyarokkal találkozott, de nyilván más nyelvű költőkkel is volt alkalma személyesen megismerkedni. Formálódott-e, formálódhatott-e ezekből a találkozásokból komolyabb szellemi tapasztalatcsere, költői párbeszéd? – A legjobban akkor kerül közel az ember a másik költőhöz, ha olvassa. Nagy szerencséje a magyar olvasónak, hogy a világirodalom java le van fordítva, a magyar irodalom fordításirodalma pedig a költészetével azonos szépségű és rangú. Ne tegye nekem magát senki, hogy azért tanult meg angolul, hogy Shakespeare-t eredetiben élvezze, Shakespeare-t a magyar ember magyarul tudja élvezni. Állítólag angolok is nehezen értik, nehezebben, mint mi Balassit, habár Balassi Bálintnak állítólag sokkal modernebb a nyelve, mint Shakespeare-nek – Shakespeare-t állandóan restaurálni kell. – Balassitól, Szenczi Molnártól kezdve az egész magyar irodalmi hagyomány benne van a költészetében, sűrítve, szublimálva, de még a legkarakteresebb hagyomány is belesimul a jellegzetes kányádis tónusba. Szóval, nagyon nehéz tetten érni (kivéve persze, ha vendégszövegként emel be régi költőket), ezért hát megkérdezem: kik azok a költők, akiket leginkább rokon világúnak érez a sajátjáéval? – Úgy látszik, ügyes hamisító vagyok. Azt szoktam mondani, hogy én az egész csillagos égboltban szoktam gyönyörködni, de a vezérlő csillagom – ezt még a gyerekek is ki szokták találni – Petőfi Sándor. Amikor Petőfit olvasom, azt érzem, amit Márton Áron püspök mondott egy bensőséges alkalommal, hogy az ilyen ünnepi pillanatokban az Isten jelen van. És akkor éreztem, hogy ez a püspök úgy pap, ahogyan Petőfi Sándor költő volt. – Sándor bácsi ma is rengeteg találkozón vesz részt, és ezeken a Kodály-módszer irodalmi-költészeti változataként rendszerint más költők verseit is megtanítja a hallgatóknak. A legtöbbször talán Horváth Imre egyik négysorosát. Miért éppen Horváth Imréét? – Egyrészt azért, mert könnyen megtanítható. Horváth Imre nem eléggé értékelt költő, s kicsikét ezen is szerettem volna mozdítani, mert szerintem, ha valaki kétsoros vagy négysoros verseket ír, azért lehet nagy költő. A Balladát azért tanítom, mert sokszor azzal kezdem: a balladának milyennek kell lenni? Súgni szeretnék, mondom a gyerekeknek, hogyha majd egyszer felelni kell magyar irodalomból, és egy ilyen tételt kaptok, mondjuk érettségin, hogy mit tudsz a balladáról, és nem jut eszetekbe más, akkor mondjátok, hogy a balladának szépnek, szomorúnak és tömörnek kell lennie. És hogyha nem jut eszetekbe, hogy Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, / Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; / Szemközt vele nyájas szép zöld hegy-orom, / Tetején lobogós hadikopja, vagy az, hogy Edward király, angol király / Léptet fakó lován, és az se jut eszetekbe, hogy Dús András juhász volt, / már fekete a képe. / Leásták pihenni, / le a fák tövébe. // Fiatal volt, mégis / görbe volt a háta. / Istenem, magyar volt, / szóljon, aki látta – ezt Sinka István írta, aki ugyancsak Nagyszalontán született, mint Arany János, akkor jusson eszetekbe, egy másik, ugyancsak Biharban, Margittán született költő, akinek most megtanuljuk a Ballada című versét. És mondjátok velem együtt: Ballada. Írta Horváth Imre. Hogy szülőanyja a fekete föld, / Erre gondolt a liliom. S letört. Ennyi – szép is, szomorú is, tömör is. – Említette korábban, hogy négy-öt ember volt igazán nagy hatással az életére, nekik köszönhetően lett az, aki. – Így kezdjük: Tamási Áron, Kós Károly, Zsögödi Nagy Imre – mondjunk egy határainkon túlit is: – Illyés Gyula. És nem utolsósorban a már említett Márton Áron római katolikus gyulafehérvári püspök. Remélem, haló porukban sem bántom meg őket, ha azt mondom, ők atyai barátaim voltak, édesapám mellett nekik köszönhetem olyan-amilyen emberré válásomat. – Tamási Áronnal nem volt módja gyakran találkozni. Ő 1956 szeptemberében járt Erdélyben. Mi volt Tamási Áron varázslata? – Azt hiszem, hogy kétszer, ’55-ben is és ’56-ban is járt Romániában. Ötvenhat szeptemberében pár napot együtt töltöttünk Udvarhelyen Bakk Elek orvos barátja, komája családjánál, és kirándultunk Homoródfürdőre, ahol emléktábla is őrzi ottjártát. A homoródi villa gondnoka egy világjárt nyugdíjas román matróz volt, aki nem tudott magyarul, Elek bácsi volt a tolmács. És történt egy nagyon érdekes dolog, ami jellemző Tamási Áronra. Azt kérdi ez a román tengerész, hogy milyennek látja ezt az országot és ezt a népet. Fogalma sem volt, hogy Tamási Áron odavalósi, hogy tulajdonképpen ő van otthon. Előzőleg Udvarhelyről egy teherautóval valami rettenetesen rossz úton mentünk Homoródfürdőre. Azt mondja Tamási Áron: Kedves uram, ha ez az ország és ez a nép olyan, mint ön, akkor nagyon boldog vagyok. Ha olyan, mint az az út, amelyiken Székelyudvarhelyről idáig jöttünk, akkor nagyon szomorú vagyok. Számomra ez egy rendkívül tanulságos felelet volt. Abszolút nem bántotta meg, de finoman mégis az igazat mondta. – És Nagy Imre bácsi? Ő is inkább a magatartásával, az emberi habitusával hatott? – Imre bácsi festett, álltam mellette, a Halottak napjából mondtam neki sorokat, akkor készült a vers. Azt mondja: Uram, úgy érzem, hogy ez egy igen jelentős vers lesz. De bele kellene írni azt is, hogy mivel vétettünk mi többet másoknál. – Ez a sor Nagy Imrétől való? – Megszívleltem, és így került a versbe, mivel vétettünk mi többet / mint akár a legkülönbek // vén zsidók ószövetségi / nyelvével kéne most élni / de hallgatunk senki sem mer / feleselni az istennel.Nagyon nagy mondásai voltak. Például azt a kifejezést is tőle tanultam, hogy megszenvedettség. Jövünk a világ legnagyobb dilettánsának a kiállításáról, mondta ő egyik kollégájáról, én próbáltam védeni, azt mondja: Nem tudja, mi az a fehér-fekete, hiányzik belőle a megszenvedettség. Aztán rájöttem, hogy mi a megszenvedettség. Eljött a boldog órája képén haldokló édesanyját örökíti meg. Hogy tudta ezt megcsinálni? – kérdeztem. Az agyam megkocsonyásodott, fiam, de meg kellett csinálnom. – Akárhonnan indultunk is el ebben a beszélgetésben is, rendre a magatartásnál kötöttünk ki. Mindig fontosabb az etika, mint az esztétika – a költészetben? – Én azt hiszem, nem lehet elválasztani a kettőt. Megint csak Petőfire hivatkozhatunk, aki azt írta huszonhárom évesen: Az utókor elmondhatja rólam, hogy gyönge poéta voltam, de azt is el fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű férfiú valék.
PÉCSI GYÖRGYI / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Legismertebb, legnépszerűbb kortárs magyar költőnk sok mindent elmondott már indulásáról, az ötvenes évekről, a „Lobogónk: Petőfi” kultuszról. Saját költészetében a hatvanas évek második fele tűnik a legizgalmasabbnak. Az ötvenhatot követő általános megtorlás-elrettentés után Romániában időszakosan enyhült a politikai, ideológiai vezetés, az évtized végére hirtelen kivirágzott az erdélyi magyar irodalom. Sándor bácsi két ekkori kötete, a Kikapcsolódás (1966) és a Függőleges lovak (1968) nagy meglepetés volt. Első köteteinek verseit ugyanis (Virágzik a cseresznyefa, 1955; Sirálytánc, 1957; Harmat a csillagon, 1964) zömmel Petőfi költészete és a népi lírai hagyomány jegyében írta, 1966-tól viszont teljesen új és modernségében szokatlan hangon szólaltak meg versei. Tetten érhető, hogy honnan formálódott ez a meglepetésszerű modernizációs fordulat költészetében?
– A mi előnyünk a magyarországi írókkal szemben az volt, hogy másfelőlről is tájékozódtunk, a román költészet a latin forrásainál fogva több csatornából táplálkozott, a francia, olasz és dél-amerikai költők előbb jelentek meg románul, mint magyarul. Amikor én elkezdtem Borgest olvasni, rájöttem, hogy én ezt fordítottam már. Rájöttem, hogy amikor Baconskyt fordítottam, én már találkoztam ezeknek a jellegzetes borgesi kifejezéseknek – a homok, a tenger, a tükör, az árnyék – metaforává emelésével. A jelenséget úgy fogalmaztam meg, hogy az én költői fejlődésemet megelőzte a műfordítói fejlődésem. A hatvanas években ugyanis Baconsky, akit különben „költői iskola teremtésének alapos gyanúja” miatt menesztettek folyóirata, a Steaua éléről, Bukarestben szabadúszó lett. Sok nyelvet tudott, fordított is, állandó rovata, német, olasz, francia ösztöndíja is volt. Nekem is fölajánlotta ezt a lehetőséget. Azt mondta: Nézze, domnu Kányádi, hagyja a maga magyarjait, én is otthagytam a magam románjait, jöjjön le Bukarestbe, szerzek egy rendes lakást, szerzek állást a feleségének. Szerződést kötünk az irodalmi alappal, s mire a könyvet lefordítja, az ösztöndíjat meg is eszi, de a kötet marad. Nem lehet, mondtam, mert nálunk, a nemzetiségi létben – ezt már Illyéstől kölcsönöztem – ha árvíz van, ha tűzvész van, azt kérdik, hol vannak a költők, én nem élhetek ezzel a luxussal. Persze, a világirodalmi irányzatokat is szemmel tartottuk. Például az objektív líra felé is tájékozódtunk, akkoriban annak is divatja volt Európában. Időben megismertük Eliot-t, Ezra Poundot, és mondhatom, hogy nagyjából ismertük a legfontosabb modern költészeti áramlatokat. És hát, hogy mondjam… nagy csalódás volt az életemben, amikor kitaláltam a metaforát. – Nem beszéltem erről? – Egészen fiatal koromban kitaláltam a metaforát, és nagyon boldog voltam, míg utóbb rájöttem, hogy nagyon régen ki van találva. Modernnek mondott verseimmel is rájöttem, hogy úgy is lehet többek nevében írni, ha nem egyes szám első személyben beszél az ember. – A hatvanas évek elején színre lépő első Forrás nemzedék versmodell, irodalomeszmény tekintetében is erősebben kötődött a két háború közti nyugatos költészet klasszikusaihoz, Szabó Lőrinchez, Babitshoz, és persze főleg József Attilához. Sándor bácsi nagy gondolati verseit nehezen tudnám az övéikhez rokonítani. – Pedig Szabó Lőrinctől is tanultam. Írtam prózaverset róla is, Weöres Sándorról, Illyésről is. Arra gondoltam, hogy amit a magam számára megfogalmazok, másnak is tanulságos lehet. Amikor elkezdtem verset írni, talán joggal beszéltek Petőfi hatásról. De hát egy valamirevaló költő ki mással kezdené, ha nem Petőfi Sándorral? Nem is annyira az irodalmi iskolák voltak a lényegesek az én számomra, inkább az a fajta törekvés, hogy olyanformán írjak a mi dolgainkról, hogy más is megértse. Szabad verssel kacérkodó verseket írtam, meg dialogizálókat, és ezekben tényleg elég volt a legszükségesebb szavakat használni – az első külföldi fordításoknál éppen az tűnt fel, hogy ezek a versek exportképesek. Máskor egy-egy szentencia segítette az embert hozzá, hogy másként lásson dolgokat. Illyés Gyula azt mondta: A jó író pontosan fogalmaz, a dilettáns igyekszik szépen írni. Ebből az egy mondatból rendkívül sokat lehetett tanulni. – Illyés Gyulának csak az emberi, költői magatartása hatott Sándor bácsira, vagy a versei, versépítkezése is? – Nem mondhatnám. Őt ugyanúgy, mint József Attilát, félretanultuk. Az ő költészetükből is bizonyos hangsúlyokat emeltek ki az egyetemen, ilyesmit, hogy nagy proletár meg nagy paraszt költő, hogy durván fogalmazzak. Gyula bácsinak nem annyira a költészete, inkább az említetthez hasonló gondolatai voltak rám hatással. – A társadalomképe sem?
– Az idegen volt. Például A puszták népe egészen más világ, mint az, amit otthon tapasztaltam. A töltött káposztát is másként főzik a Dunántúlon, Erdélyben s egészen másként a nagy magyar Alföldön. Az irodalmat is másképpen művelik. A költészetben a hatás nem föltétlenül közvetlen hatásként jelentkezik. Érezni is, érteni is kell a szó mágiáját. – Sándor bácsi szerint föl lehet építeni egy ars poeticát arra a gondolatra vagy igényre, hogy a vers mindenekelőtt pontos és érthető legyen? – Nézze, ott vagyunk a 20. században. Amikor kitalálták a telefont… lefektettek egy vezetéket az óceán fenekére, összekötötték a kontinenst és Amerikát. Ezen keresztül ezer telefonbeszélgetést le lehetett bonyolítani, és mert a szecesszió korában készült, még ki is díszítették. Azóta háromszor-négyszer elszakadt a vezeték az önsúlya alatt, s akkor kiemelték, újra fölcicomázták. Ez nagyon nagy dolog volt – akkor! De ma, amikor a technika, a tudomány ott tart, hogy minél kisebb közegellenállással minél több jelet kell küldeni minél távolabbra, akkor én úgy gondolom, hogy egy vidéki malom dinamójáról generált áramot a szomszéd faluba egy szecessziósan díszített vezetéken elküldeni korszerűtlen, és enyhén szólva megmosolyogni való is. Amikor egy négysoros strófánál háromszor kell szótárt elővenni, akkor baj van.
Úgy fogalmaztam meg a magam ars poeticáját, hogy a jó vers úgy készül, mint a jó tojásrántotta. A legszükségesebből, tojásból, sóból és valami zsiradékból, a mi vidékünkön szalonnából. De mondják, hogy hagyma, gomba… – nem kérem, az már szürrealizmus! Tehát a legszükségesebb szavakból kell állnia a versnek – ez volt az én törekvésem a hatvanas évektől kezdődően. Valahogy úgy, hogy azért ne legyen szürke a szöveg. Ez mennyire sikerült, mennyire nem, nem tudom. Amit a tájékozottságomból begyűjthettem, használtam, de lehetséges, hogy félre is értettem egy csomó dolgot. Lehet, hogy hegynek véltem azt, ami csak felhő volt. Az egyik francia író, amikor még nem tudott jól angolul, hegynek látta angol kollégáját, de amikor jobban megtanulta a nyelvet, látta, hogy felhő. Igyekeztem tanulni, látni és lepárolni, s valahogy úgy megírni a mi gondjainkat, hogy az én sokat olvasott négy elemis édesapám is megértse belőle a neki való részt, és ugyanakkor a műveltebb olvasónak is meglegyen az az elégtétele, hogy talán irodalmat olvasott. Ez volt az én tudatos törekvésem. – Nem egy alkalommal – provokatívan is – több vonatkozásban 19. századi költőnek nevezte magát. A Vannak vidékek ciklus nehezen meghatározható műfajú verseit nevezhetjük zsánernek is, lírai szociográfiának is. Ha zsáner, a régiességre esik a hangsúly, ha szociografikus vers, a modernségre. De mint realisztikus, nyelvezetében az élőbeszédre ütő életkép, úgy vélem, ezek is inkább tizenkilencedik századias dialógust tételeznek föl a vers és az olvasó között. – Soha eszembe nem jutott, és ha így is volna, tudatosan biztosan nem törekedtem erre. Valószínű, hogy azért ír az ember verset, hogy minél szélesebb körben megértsék. Én állandó kapcsolatban voltam az olvasók különböző rétegeivel, ha szabad ilyen nagyképűen fogalmaznom, az óvodástól az egyetemi tanárig, és talán ennek lehet a visszahatása. Arra törekedtem, hogy verseimhez lehetőleg ne kelljen mindjárt lábjegyzeteket tenni, és főleg azt tartottam, hogy sokkal nagyobb dolog két-három szóban kifejezni valamit, mint bonyolultnak lenni csak a bonyolultság kedvéért. Ott van például a szonett. Az ugye kötött forma, és voltam szemtelen a folyóbeszédhez igazítani. Tehát ha nekem öt szótagban kijött az, aminek kilencben kellett volna a szonett szabályai szerint, akkor én öt szótagnál abbahagytam. És ezért életem legnagyobb dicséretének tartom, amit Kormos Pista, nyugodjék békében, mondott: az az érdekes, Sándor, a verseiben, hogy olyan, mintha folyóbeszéd lenne. Arra törekedtem, hogy szinte észre se vevődjön, hogy vers. A fordításoknál is büszke vagyok arra, hogy az én tolmácsolásaimban nincsenek a fordításra jellemző „imitt-amott-legott” töltelékszavak. Ez azzal is összefügg, hogy szerintem a vers az, amit mondani kell. Nem biztos, hogy igazam van, de a mondott versben nem lehet szalmázni. Ott a töltelékszavak kihullanak. Még a nagy színészek is nagyon nehezen tudták leplezni, ha túlbeszélt volt a vers. Ez mindenképpen szempont volt. Egy francia mondás szerint amit tíz sorban is el lehet mondani, és valaki tizenkettőben teszi meg, az sokkal nagyobb gazemberségre is képes. – Verseinek egy másik, barokkosan pompázatos vonulata viszont roppant sűrű szövésű, gyönyörű képeivel, rímeivel igen erősen nyelvhez kötött. – Ez már gyakorlatból is adódik, meg bizonyos kor után az ember jobban tudja a mesterséget. Engem a versírásnak a konstrukciós része különösebben nem érdekelt. Sok rejtett szonettem is van, az olvasó tán észre sem veszi, hogy szonettet olvas. Föltördeltem már ’64-ben a Barbár szonetteket. Drága kolléga, Horváth Imre – Félixfürdőn neki olvastam el – annyira meg volt illetődve, azonnal csinált nekem tojásrántottát. – A kilencvenes években megjelennek verseiben a posztmodern poétika eredményei is. A Zbigniew Herbert-barátságra írt Eretnek táviratok, az édesapja emlékének szentelt Levéltöredékek a legszebb darabjai a posztmodern inspiratív hatásának. Posztmodern, de alkatához, habitusához csiszoltan az: mert ez az újabb formaváltás is változatlanul az üzenet nyelvi pontossága és gazdaságossága felé tart. Sőt, úgy tűnik, mintha ezt a nálunk többé-kevésbé olvasóidegennek tartott újabb megszólalási módot Sándor bácsi ismét csak az olvasóval való kapcsolat megerősítésére használná: még közvetlenebbé, még személyesebbé téve a viszonyt. – Úgy tudom, a posztmodernnek már vége, úgy tudom, aki kitalálta, elvonult északra, és nem írt többet! Meg is bírálták, hogy nem elég posztmodern! Az úgy van azért, tudja, hogy a szürrealizmust sem a 19. század végén találták ki, Shakespeare Vilmosban is benne van, hogyha jól megnézzük, és előtte is volt. Csak ezek az úgynevezett irodalmi, költői iskolák, izmusok úgy jönnek létre, mintha Brueghel-nak azokból a nagyon kemény téli tájképeiből kiemelnének egy zúzmarás ágat, s ebből az ágból hoznának létre egy egész erdőt. Én úgy érzem, hogy minden izmus mindig benne volt az irodalomban. Mindegyik, csak bizonyos időben kinagyítanak belőle valamit. Talán még Kassák úr hatalmas versének a nikkelszamovárja is ott repült már Leonardo rajzasztalán. – Sándor bácsi rengeteget utazott, s mondta ugyan, hogy a nagyvilágban is főleg magyarokkal találkozott, de nyilván más nyelvű költőkkel is volt alkalma személyesen megismerkedni. Formálódott-e, formálódhatott-e ezekből a találkozásokból komolyabb szellemi tapasztalatcsere, költői párbeszéd? – A legjobban akkor kerül közel az ember a másik költőhöz, ha olvassa. Nagy szerencséje a magyar olvasónak, hogy a világirodalom java le van fordítva, a magyar irodalom fordításirodalma pedig a költészetével azonos szépségű és rangú. Ne tegye nekem magát senki, hogy azért tanult meg angolul, hogy Shakespeare-t eredetiben élvezze, Shakespeare-t a magyar ember magyarul tudja élvezni. Állítólag angolok is nehezen értik, nehezebben, mint mi Balassit, habár Balassi Bálintnak állítólag sokkal modernebb a nyelve, mint Shakespeare-nek – Shakespeare-t állandóan restaurálni kell. – Balassitól, Szenczi Molnártól kezdve az egész magyar irodalmi hagyomány benne van a költészetében, sűrítve, szublimálva, de még a legkarakteresebb hagyomány is belesimul a jellegzetes kányádis tónusba. Szóval, nagyon nehéz tetten érni (kivéve persze, ha vendégszövegként emel be régi költőket), ezért hát megkérdezem: kik azok a költők, akiket leginkább rokon világúnak érez a sajátjáéval? – Úgy látszik, ügyes hamisító vagyok. Azt szoktam mondani, hogy én az egész csillagos égboltban szoktam gyönyörködni, de a vezérlő csillagom – ezt még a gyerekek is ki szokták találni – Petőfi Sándor. Amikor Petőfit olvasom, azt érzem, amit Márton Áron püspök mondott egy bensőséges alkalommal, hogy az ilyen ünnepi pillanatokban az Isten jelen van. És akkor éreztem, hogy ez a püspök úgy pap, ahogyan Petőfi Sándor költő volt. – Sándor bácsi ma is rengeteg találkozón vesz részt, és ezeken a Kodály-módszer irodalmi-költészeti változataként rendszerint más költők verseit is megtanítja a hallgatóknak. A legtöbbször talán Horváth Imre egyik négysorosát. Miért éppen Horváth Imréét? – Egyrészt azért, mert könnyen megtanítható. Horváth Imre nem eléggé értékelt költő, s kicsikét ezen is szerettem volna mozdítani, mert szerintem, ha valaki kétsoros vagy négysoros verseket ír, azért lehet nagy költő. A Balladát azért tanítom, mert sokszor azzal kezdem: a balladának milyennek kell lenni? Súgni szeretnék, mondom a gyerekeknek, hogyha majd egyszer felelni kell magyar irodalomból, és egy ilyen tételt kaptok, mondjuk érettségin, hogy mit tudsz a balladáról, és nem jut eszetekbe más, akkor mondjátok, hogy a balladának szépnek, szomorúnak és tömörnek kell lennie. És hogyha nem jut eszetekbe, hogy Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, / Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; / Szemközt vele nyájas szép zöld hegy-orom, / Tetején lobogós hadikopja, vagy az, hogy Edward király, angol király / Léptet fakó lován, és az se jut eszetekbe, hogy Dús András juhász volt, / már fekete a képe. / Leásták pihenni, / le a fák tövébe. // Fiatal volt, mégis / görbe volt a háta. / Istenem, magyar volt, / szóljon, aki látta – ezt Sinka István írta, aki ugyancsak Nagyszalontán született, mint Arany János, akkor jusson eszetekbe, egy másik, ugyancsak Biharban, Margittán született költő, akinek most megtanuljuk a Ballada című versét. És mondjátok velem együtt: Ballada. Írta Horváth Imre. Hogy szülőanyja a fekete föld, / Erre gondolt a liliom. S letört. Ennyi – szép is, szomorú is, tömör is. – Említette korábban, hogy négy-öt ember volt igazán nagy hatással az életére, nekik köszönhetően lett az, aki. – Így kezdjük: Tamási Áron, Kós Károly, Zsögödi Nagy Imre – mondjunk egy határainkon túlit is: – Illyés Gyula. És nem utolsósorban a már említett Márton Áron római katolikus gyulafehérvári püspök. Remélem, haló porukban sem bántom meg őket, ha azt mondom, ők atyai barátaim voltak, édesapám mellett nekik köszönhetem olyan-amilyen emberré válásomat. – Tamási Áronnal nem volt módja gyakran találkozni. Ő 1956 szeptemberében járt Erdélyben. Mi volt Tamási Áron varázslata? – Azt hiszem, hogy kétszer, ’55-ben is és ’56-ban is járt Romániában. Ötvenhat szeptemberében pár napot együtt töltöttünk Udvarhelyen Bakk Elek orvos barátja, komája családjánál, és kirándultunk Homoródfürdőre, ahol emléktábla is őrzi ottjártát. A homoródi villa gondnoka egy világjárt nyugdíjas román matróz volt, aki nem tudott magyarul, Elek bácsi volt a tolmács. És történt egy nagyon érdekes dolog, ami jellemző Tamási Áronra. Azt kérdi ez a román tengerész, hogy milyennek látja ezt az országot és ezt a népet. Fogalma sem volt, hogy Tamási Áron odavalósi, hogy tulajdonképpen ő van otthon. Előzőleg Udvarhelyről egy teherautóval valami rettenetesen rossz úton mentünk Homoródfürdőre. Azt mondja Tamási Áron: Kedves uram, ha ez az ország és ez a nép olyan, mint ön, akkor nagyon boldog vagyok. Ha olyan, mint az az út, amelyiken Székelyudvarhelyről idáig jöttünk, akkor nagyon szomorú vagyok. Számomra ez egy rendkívül tanulságos felelet volt. Abszolút nem bántotta meg, de finoman mégis az igazat mondta. – És Nagy Imre bácsi? Ő is inkább a magatartásával, az emberi habitusával hatott? – Imre bácsi festett, álltam mellette, a Halottak napjából mondtam neki sorokat, akkor készült a vers. Azt mondja: Uram, úgy érzem, hogy ez egy igen jelentős vers lesz. De bele kellene írni azt is, hogy mivel vétettünk mi többet másoknál. – Ez a sor Nagy Imrétől való? – Megszívleltem, és így került a versbe, mivel vétettünk mi többet / mint akár a legkülönbek // vén zsidók ószövetségi / nyelvével kéne most élni / de hallgatunk senki sem mer / feleselni az istennel.Nagyon nagy mondásai voltak. Például azt a kifejezést is tőle tanultam, hogy megszenvedettség. Jövünk a világ legnagyobb dilettánsának a kiállításáról, mondta ő egyik kollégájáról, én próbáltam védeni, azt mondja: Nem tudja, mi az a fehér-fekete, hiányzik belőle a megszenvedettség. Aztán rájöttem, hogy mi a megszenvedettség. Eljött a boldog órája képén haldokló édesanyját örökíti meg. Hogy tudta ezt megcsinálni? – kérdeztem. Az agyam megkocsonyásodott, fiam, de meg kellett csinálnom. – Akárhonnan indultunk is el ebben a beszélgetésben is, rendre a magatartásnál kötöttünk ki. Mindig fontosabb az etika, mint az esztétika – a költészetben? – Én azt hiszem, nem lehet elválasztani a kettőt. Megint csak Petőfire hivatkozhatunk, aki azt írta huszonhárom évesen: Az utókor elmondhatja rólam, hogy gyönge poéta voltam, de azt is el fogja mondani, hogy szigorú erkölcsű férfiú valék.
PÉCSI GYÖRGYI / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)