Egy iskola abszurd drámája
Az elmúlt években, évtizedekben jó néhány „magyar ügy” is rávilágított a Romániában uralkodó beteges politikai-társadalmi viszonyokra, de talán egyiket sem övezte akkora káosz, mint a marosvásárhelyi iskolaügyet. Nem véletlen, hiszen a Római Katolikus Teológiai Gimnázium hányatott sorsában egyszerre, egymást felerősítve tükröződnek az etnikai, vallási, politikai, jogi viták és gáncsoskodások, egy olyan láthatatlan háború arzenálja, amely nap mint nap megkeseríti életünket. S ha olyan „nagyágyúk” a főszereplők, mint a marosvásárhelyi önkormányzat, a tanfelügyelőség, az oktatási minisztérium, a prefektúra, a bíróság és a korrupcióellenes ügyészség, garantált a fejetlenség, a zűrzavar. Anno ki gondolta volna, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola „felélesztése” végül egy újabb, modernkori kálváriaként vonul be az egyház és az erdélyi magyar oktatás történetébe? Ember legyen a talpán, aki megérti, hogy valójában mi vezetett a mai helyzethez, de néhány aspektust nem szabad szem elől téveszteni. Ami a legfontosabb: a magyarság politikai-közéleti képviseletének nyíltan el kell ismernie, hogy hibázott. Hiszen a tavaly novemberben a DNA által indított bűnvádi eljárás óta kiderült, hogy nem csupán az „erőszakszervezet”, a hatalom rosszakarásának vagyunk tanúi: itt bizony súlyos hibákat követtek el a jelenlegi oktatási intézmény 2014-es megalapításakor. Amelyről az RMDSZ helyi képviselői sokáig azt hajtogatták, hogy minden jogi próbát kiállt, azzal sem törődve, hogy a prefektúra időközben sikeresen megtámadta a bíróságon, és hatályon kívül helyeztette az ominózus tanácshatározatot. Arról a döntésről van szó, amelyről a szövetség helyi mellébeszélőinél jóval szakavatottabb illetékesek immár azt állítják, tulajdonképpen nem is az iskola létrehozásáról szólt. Hanem – Magyari Tivadar ügyvezető alelnök szerint – az iskolahálózatba való beiktatást tette lehetővé. Így hát alapító okirat hiányában most egy újabb tanácshatározattal létre kellene hozni a lassan három éve működő, de a bűnvádi eljárás miatt úgymond egzisztenciális válságba került katolikus iskolát. Elég bizarr, de itt még nincs vége: a vásárhelyi önkormányzat nemrég a Szabad Emberek Pártja kezdeményezésére már elfogadott egy hasonló tematikájú határozatot, miszerint kiigazítanák a létrehozásról szóló eredeti, 2014-es döntést. Amelyben – mint kiderült – csak javasolják az iskola megalapítását, nem pedig jóváhagyják. Jól hangzik, csakhogy nem a prefektúra irodáiban, ahonnan hétfőn érkezett meg a negatív véleményezés: az egyik fő érv szerint az iskolát nem lehet létrehozni, amíg az létezik – a nemlétét ugyanis eddig semmilyen hivatalos szerv nem mondta ki. És bizony, ez az okfejtés Magyariék javaslatát is elkaszálhatja. Egyszóval: abszurd. Egyértelmű, hogy a DNA – legfőképp a szülők beidézésével, kihallgatásával – alaposan túllőtt a célon, mint ahogy a beiskolázást ellehetetlenítő tanfelügyelőség, a helyzet előtt értetlenül álló szakminisztérium, illetve a minduntalan akadékoskodó prefektúra is jócskán tehet arról, hogy idáig fajultak a dolgok. Azonban ne feledjük: azért választunk képviselőket, hogy érdekeinket védjék. Nekik kellene megelőzniük, ellehetetleníteniük az efféle leszámolásokat – ehelyett felületes hozzáállásukkal, nemtörődömségükkel, hozzá nem értésükkel akkora támadófelületet biztosítanak, hogy egyesek számára élvezet kihasználni. Nem kérdés: most az a legsürgősebb, hogy megnyugtató módon rendeződjék a Római Katolikus Teológiai Gimnázium, illetve diákjainak, tanárainak sorsa. Ám a közelmúlt egyik legfájóbb „magyar ügye” – bárhogy is végződik – nem zárulhat le egyfajta belső vizsgálat, felelősségre vonás nélkül. És nemcsak azért, hogy a vétkesek bűnhődjenek, hanem hogy akár meg is tudjunk bocsátani nekik. De ami ennél is fontosabb: hogy végre tanuljunk a saját hibáinkból.
Stratégiát vált az RMDSZ a marosvásárhelyi iskolaügyben Az RMDSZ abbahagyja a „tűzoltást”, és egy új marosvásárhelyi iskola létrehozását javasolja a helyi önkormányzatnak. A határozat szerint a tanintézet a 2018/2019-es tanévtől kerülne be az iskolahálózatba.
Páva Adorján / Krónika (Kolozsvár)

Egy újságíró szerint visszaéltek az igazságügy egykori titkosszolgálatának dossziéival
Az igazságügy-minisztérium alárendeltségébe tartozó egykori titkosszolgálat archívumát valakik lemásolták, és a dossziékat zsarolásra használhatják – állítja Dan Andronic újságíró.
Az igazságügyi tárca alárendeltségében működő egykori titkosszolgálat, a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívumában történt állítólagos lopásokra vonatkozó minisztériumi jelentés, illetve maga az archívum titkosságának feloldását szorgalmazták igazságügyi vezetők és politikusok azt követően, hogy az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap állítása szerint a szolgálat archívumának egy részét lemásolták, illetve ellopták, és megtörténhet, hogy zsarolásra használták őket.
Cristina Tarcea, a legfelsőbb bíróság elnöke kedden leszögezte: az archívum titkosságát fel kell oldani, hogy eloszlassák a 15 éve meglévő gyanút. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) egyik tagja, Gabriela Baltag javaslatot tett arra, hogy hivatalos tájékoztatást kérjenek a SIPA archívumának helyzetéről. Dana Gârbovan, a Romániai Bírák Országos Egyesületének elnöke keményen fogalmazott: a SIPA-t az igazságügyi tárca „katonai titkosszolgálatának" nevezte, amelyben hemzsegtek a szekusok, és amelyen keresztül bírákat és ügyészeket zsaroltak. Hétfőn este Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva leszögezte: ha Tudorel Toader igazságügy-miniszter korrekt és jóhiszemű ember, akkor nyilvánosságra hozza a dossziélopás ügyében készült jelentést, ellenkező esetben közel nullára csökken az iránta érzett bizalma. A pártelnök kijelentette: tudomása van arról, hogy 2007-ben jelentés készült az incidensről, és első körben ezt a dokumentumot kellene nyilvánosságra hozni, ugyanakkor annak a lehetőségét is fölvetette, hogy idővel a teljes archívum tartalmát tárják a nyilvánosság elé.
„Az, hogy valakik zsarolásra használhatták fel ezeket az információkat, arra, hogy befolyásolják az igazságszolgáltatásban születő ítéleteket, a legocsmányabb dolgok közé tartozik, amelyek az elmúlt években Romániában történtek" – mondta Dragnea, hozzátéve, ezeket a dossziékat használhatták fel az utóbbi években a jelenlegi kormánypártok politikusai és sajtója szerint törvénytelenül összefonódott ügyészségi és titkosszolgálati szervek.
„Ha Romániában még ma is felhasználják ezeket az információkat az igazságszolgáltatás befolyásolására, és nem csak az igazságszolgáltatáséra, akkor sohasem gyógyulunk ki" – jelentette ki Dragnea, megoldást szorgalmazva a helyzetre. Az Evenimentul Zilei cikke szerint a SIPA archívumát – amelynek terjedelme 10 000 és 21 000 dosszié között lehet, köztük 3000 olyan, amely a bírákra vagy az ügyészekre vonatkozik – lemásolták, sőt egyes dokumentumokat elloptak, illetve megsemmisítettek.
A szolgálatot még 1991-ben alapították, kezdetben az Országos Börtönparancsnokság alárendeltségében működött, ám 1997-ben Valeriu Stoica akkori igazságügy-miniszter az igazságügyi tárca alárendeltségébe helyezte, hogy a bírák és ügyészek védelmét is ellássa. 2004-ben átnevezték Védelmi és Korrupcióellenes Főosztállyá, ekkoriban olyan információk jelentek meg, amely szerint a börtönökben többször is megsértették az emberi jogokat, és megpróbálták befolyásolni az igazságszolgáltatást. 2007-ben végül felszámolták. Az archívum sorsa azóta is bizonytalan, egyes információk szerint a börtönökben született jelentésektől a bírák és ügyészek korrupciós ügyeiig minden megtalálható benne. Egyes állítások szerint a 2001 előtti dokumentumokat elégették.
Dan Andronic, az Evenimetul Zilei újságírója szerint az archívumról akkor készültek másolatok, amikor Monica Macovei akkori igazságügy-miniszter megbízásából egy bizottság, amelynek Cristi Danileţ bíró és Paul Dumitru korrupcióellenes ügyész is tagja volt, leltárt készített róla. Macovei és Danileţ cáfolta az állításokat, utóbbi pedig feljelentést tett a legfőbb ügyészségen, amely átadta az ügyet a szervezett bűnözés elleni ügyészségnek (DIICOT), mivel államtitok is sérülhetett.
Tudorel Toader igazságügy-miniszter hétfőn közölte, az archívumot jelenleg az Országos Börtönparancsnokság felügyeli, arról pedig nincs tudomása, hogy valakik lemásolták volna. „Ha valaki valóban lemásolta, akkor felelnie kell" – mondta a tárcavezető. Adrian Ţuţuianu, a hírszerzést felügyelő parlamenti bizottság elnöke közölte: azt a tájékoztatást kapta, hogy a SRI-nek nem volt köze az archívumhoz.
Balogh Levente / Krónika (Kolozsvár)

A Szent Korona hiteles másolatára is tisztelettel kell tekintenünk
Dicsőség és hányatott sors
A Szent Korona hányatott sorsáról, valamint a koronaőrség történetéről tartott nagy ívű előadást v. Kerecsen László koronaőr-parancsnok péntek este a Székely Nemzeti Múzeumban. Az eseményt népes hallgatóság tisztelte meg jelenlétével.
A rendezvény nemzeti ereklyénk hiteles másolatának a koronaőrök által a Bartók-terembe történő ünnepélyes behozatalával, elhelyezésével és nemzeti imánk eléneklésével kezdődött. A felemelő pillanatok után a szervező Történelmi Vitézi Rend sepsiszéki állományának képviseletében v. Molnár Zsolt hadnagy köszöntötte a jelenlévőket, majd Wass Albert A bujdosó imája című verse hangzott el v. Bagaméri László tolmácsolásában.
– A Szent Korona a magyar államiság jelképe, és a hagyomány szerint a főhatalom birtokosa, az alattvalók érdekeit és az ország területi integritását megjelenítő független személy, aki az uralkodó felett áll. Éppen ezért, amint szüleink fényképére, úgy a hiteles másolatára is tisztelettel kell tekintenünk – szögezte le az előadó, majd rátért a korona történetének vázlatos ismertetésére. Ennek során megtudhattuk, hogy Szent István koronája beavató jellegű volt, vagyis csak királlyá szentelésekor kerülhetett a magyar uralkodó fejére, ha pedig ez nem történt meg, valódi királyi hatalommal nem rendelkezhetett. Pótolhatatlan volta a koronaőri intézmény kialakulásához vezetett.
A 14. századig az egyház őrizte Székesfehérváron, a Szűz Máriáról elnevezett székesegyházban, mely az Árpád-házi királyok koronázási temploma és egyben temetkezési helye volt. Ennek a szokásrendnek Vencel vetett véget, aki 1301-ben történt koronázását követően cseh földre vitette, és személyes felügyelete alá helyeztette. Innen az 1310-ben trónra került Károly Róbert hozatta vissza Magyarországra, de már nem Székesfehérvárra, hanem az új királyi székhelyre, Visegrádra. Nagy Lajos (1342–1382) és Zsigmond király (1387–1437) uralkodása alatt egy ideig Budán őrizték, 1434 és 1439 között pedig Esztergomban, az érseki palotában. Albert király ismét Visegrádon őriztette, ahonnan 1440-ben özvegye ellopatta, és vele együtt Bécsbe menekült, ahol átadta Frigyes császárnak. Tőle Hunyadi Mátyás vásárolta vissza, akinek a Szent Korona hiányában hat évet kellett várakoznia a megkoronázására. Mindebből okulva 1464-ben törvénnyel szabályozták őrzésének helyét (Visegrád) és körülményeit, ezzel létrehozván a koronaőri intézményt és meghatározván annak működését.
Szent Koronánk hányatott sorsa azonban ezzel nem ért véget, a történelmi viharok következtében ugyanis többször menekítették vagy hurcolták egyik helyről a másikra. Trencséntől Siklóson, Budán, Erdélyen, Kassán, Bécsen, Prágán, Pozsonyon, Zólyom várán, Kassán, Ecseden, Győrön át Passauig, majd onnan vissza Budára. De a magyar forradalom és szabadságharc leverése után volt elásva Orsován és a II. világháború végén az ausztriai Mattseeben is. Itt került az amerikai hadsereg birtokába, majd a Fort Knoxban (Kentucky állam) lévő katonai támaszpontra, és Jimmy Carter elnöksége idején, 1978. január 5-én szolgáltatták vissza Magyarországnak.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A rázós Európa
Mi szólunk hozzád, Európa! Kinek és melyik korban mennyire engedte és engedi a megélhetési politizálás a tényszerű fölsorakoztatást, az igazmondást? Kiskésekkel boncolgatják, jobbára csak érintgetik életterünk, megélhetési felületünk. Így, ahogy mondom: felület. Mert úgy haladunk, hogy lassan fél lábon fogjuk kerülgetni a Soros-ügynököket meg a derűs, vigyorgó beözönlőket. Történészek taglalják, boncolgatják, hogy Európa földrajzi fogalom-e vagy „csak” történelmi. Én azt mondom, ha így haladunk, nem lesz történelmi fogalom Európa, mert tilos lesz kimondani a nevét is. Nagyon nagy baj, hogy a földrajzi Európában már több helyen is égtek le iszlám templomok, imaházak. Hiszen ez ok is lehet. Ez is lehet ok a robbantgatásaikra, nemi erőszakra, gyilkolásokra. És a magunk földrajzi életteréről beszélünk ma még.
Fejtegetjük sokszor, hogy Európa kultúrájának alapja a keresztény hit. Sok-sok igazság van benne. Ám nem hiszek abban, hogy térdeket, fejeket hajtva, a beözönlő idegenek lábait keresztény szeretettel mosogatva megússzuk templomaink, házaink, palotáink és életünk, családunk lerontását. Hozzád szólok, Európa! Hiába magyarázzák iszlámfi idegenvezetők, hogy Európa sosem volt egységes.
No, ez igazán jellemző az emberi fajra mindenütt. De kérdezzük meg azt is, miért nem egységes Ázsia a saját nyomorúságában, az olajmilliárdosok uralma alatt? Nem, mert a dollár milliárdok megfizetik az életet, s meg a háborút is. Európánkat az ideiglenesség listájára tették a pénzhatalmi láthatatlan emberek. Noha Lantos Tamás zsidó származású gazdag amerikai Ceaușescu idején meglátogatta Romániát, és odavolt a jogegyenlőség láttán, könnyezett a nemzetiségi jogok bukaresti oltárain itt is, az amerikai sajtóban is – lám, mi kelt ki itt is, ott is a tojásokból! Hazabeszélek hazámból, Székelyföldről. Románia mérhetetlenül elmaradt a történelemben; alig van történelme. Ezért akár a mesében, be akart hozni mindent három nap alatt. El is jutott az Európai Unióig. De hogyan tovább?
És ez neked szól, áldott Európánk!
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem csak a "román", hanem minden romániai meghurcolt emléknapja lesz május 14.
„Elfogadhatatlan, hogy a kommunizmus ideje alatt, ártatlanul meghurcolt személyekről megemlékező törvénytervezet csak a románokra vonatkozzon. Az RMDSZ módosító javaslatban kérte a törvénytervezet szövegének az átírását, hiszen a kommunizmus ideje alatt nem csak románokat, hanem számos magyart és más nemzetiségűt zártak börtönökbe. Így, minden év május 14-én nem csak a románok, hanem minden meghurcolt előtt kell tisztelgünk” – fogalmazott Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese. Kedden a képviselőház döntő házként fogadta el az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselőjének a módosítását, amely a PNL által kezdeményezett törvény-tervezetből szorította ki a nacionalista megfogalmazásokat. „A kommunizmus terrorral és megfélemlítéssel nyomta el az ellenállási próbálkozásokat, ennek eredményeként több százezren vesztették szabadságuk, akiket az ország különböző börtöneibe vetettek. Románia nem eshet nacionalista retorikába akkor, amikor a börtönökben és munkatáborokban meghurcolt személyekre emlékezik, hiszen ezeket a nehéz pillanatokat együtt éltük át, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiséghez tartoztunk” – hangsúlyozta Márton Árpád parlamenti képviselő. rmdsz tájékoztató; Transindex.ro

Megújult az Erdély FM
Az idei esztendő szűk öt hónapja alatt megújult az Erdély FM. A Janovics Jenő néhai világhírű filmgyárosról, rendezőről, színművészről és színházigazgatóról elnevezett alapítvány által működtetett, közel tíz évvel ezelőtt létrehozott rádióstúdió Marosvásárhelyen és Csíkszeredában frekvencián is szól, ugyanakkor az internet világában ma már bárhonnan elérhető és saját applikációja is működik. A nemrég bekövetkezett változásokról az Erdély FM új főszerkesztője, Jakab Orsolya tájékoztatott bennünket.
– Idén teljesen átalakult a rádió belül és kívül is. Az új vezető, valamint a régi és új csapattagok közösen alakították át az Erdély FM legújabb arculati és hangzásbeli elemeit. Ezek többek között új logóból, honlapból és új szlogenekből állnak. Azért a többes szám, mert hat új szlogenünk van: Egy másik rádió, Hiszünk a hétköznapokban, Átlagos, de csintalan, A közös nevező, Zenében utazunk és végül Erdély színes, a világ tarka – mindezek a hallgatókról, a hallgatóknak, valamint rólunk is szólnak. Új hangzásban is gondolkodtunk, gondolkodunk, az eddigi zenei kínálat átalakult. Továbbra is alternatív jellegű rádió vagyunk, azok is maradunk, de az eddigi szűk, igencsak rétegzenei világból igyekeztünk kitekinteni, ezért kissé közismertebb, kedveltebb, mondhatni slágeresebb dalok is felkerültek lejátszási listáinkra. A zenei alternativitásunk ugyan megmaradt, de szélesebb körű és sokkal több magyar zenével fűszerezett repertoárral rendelkezünk.
Ugyancsak az e hónap elejétől bevezetett új hangzáshoz kapcsolódik a nemrég elindult Naplopó című „ébresztő” műsorfolyamunk, amely reggel 7 órától délután 2 óráig tart, és az aktuális információktól az életmód jellegű tematikákon keresztül a kultúrát is magába ölelő koncepciót képez hármas, illetve páros felállásban. Ezenkívül több új, tematikus zenei műsorral is rendelkezünk. Ilyen a bluesműsorunk – az Esti mojo, a filmzeneműsorunk – az Álombrigád –, a rendszeres dzsesszestjeink – a Jazzmenet –, a kísérleti zenei műsorunk – a Metrognóm –, és van heti rendszerességgel sugárzott elektronikus zenei műsorunk is – a Szcéna.
A csapatunk jól szervezett, minden megvalósításunk közös munka és közös döntések eredménye. A jövőre nézve pedig több tervünk van, az idén további új műsorokkal is jelentkezünk – mondta az Erdély FM új főszerkesztője.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Meseparkot avattak Nagyszalontán
A ma kezdődő Szalontai Napok előrendezvényeként tegnap avatták fel azt a különleges játszóteret, meseparkot, amit a bihari hajdúváros testvértelepülése, a magyarországi Csepel ajándékozott Nagyszalontának. A piarctér mellett felépített egyedi és különleges játszóteret a helyi vezetők mellett a vendégek jelenlétében adták át, a gyermekek pedig kisvártatva birtokba is vettek.
A megnyitó ünnepségen Török László, Nagyszalonta polgármestere azt hangsúlyozta, hogy bár a két települést formálisan elválasztja az országhatár, a valóságban azonban sokkal szorosabb a kötelék annál, hogy a határ akadályt jelentsen a kapcsolatok számára. A hajdúvárosi elöljáró köszönetet mondott Csepel vezetőségének az ajándékért és az áldozatos munkáért, amellyel Nagyszalontára szállították és itt össze rakták a játszóelemeket. Csepel polgármestere, Borbély Lénárd azt emelte ki, hogy 2010 óta él a testvértelepülési kapcsolat a két önkormányzat között, és ők mindent megtesznek, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatokat. Ezután átadta Török Lászlónak az iratot, amely Arany János Toldi trilógiájának a hőseit játékos formában eleveníti fel, ugyanakkor átadta a mesepark jelképes kulcsait is.
A mesepark egyedülálló játszótér Romániában. Az Arany János emlékévhez igazodva a Nagyszalontán éppen kétszáz éve megszületett költő remekművét, a Toldit ismerteti meg kreatív módon a gyermekekkel. A csepeli önkormányzat a mesepark minden vonatkozó költségét finanszírozta.
Némi üröm az örömben, hogy amint tegnapi lapszámunkban is olvashatták, nem tudta mindenki nyitott szívvel fogadni a csepeliek ajándékát. Néhány nagyszalontai polgár amiatt emelte fel hangját, mert a facsemeték mellé piros és zöld karókat helyeztek a kivitelezők, a fáknak pedig világos a törzsük. Ebből ők azonnal arra következtettek, hogy szándékosan jelenik meg a nemzetiszín a parkocskában. A piros-fehér-zöld látványa olyannyira frusztrálta a hangadókat, hogy az internetes fórumokon támadássorozatot intéztek a városvezetőség ellen. Nem mintha bűn lenne a három szín használata, ők mégis úgy értelmezték, és erre segített rá magyargyűlölő attitűdjéről hírhedt Dan Tanasă is, hogy „sovén magyar propaganda” jelent meg egy játszótéren. A kivitelezők erre úgy reagáltak, hogy kicserélték vagy átfestették az oszlopokat, hogy még véletlenül se lehessen belekötni a magyar nemzeti színekbe.
A szalontaiak többsége elítélte az alpári és nemtelen támadást a magyarok ellen, és számtalan hozzászólásban, bejegyzésben arra világítottak rá, hogy a hajdúvárosiak mindig is befogadók és toleránsak voltak, egy olyan közösség, amely eddig soha nem engedett teret a szélsőséges megnyilvánulásoknak. A román, a magyar és a cigány közösség békés együttélésének a záloga a tolerancia és egymás kultúrájának, hagyományainak és nemzeti jelképeinek a tiszteletben tartása és elfogadása.
Borsi Balázs; Sára Péter / Reggeli Újság (Nagyvárad)

A „kicsi magyar világ” adott lelkierőt Erdélyben
Babucs Zoltán hadtörténész Csíkszereda és Kézdivásárhely 1940-es hazatéréséről szóló kötetét mutatták be a napokban Budapesten. A „kicsi magyar világ” szakavatott kutatójaként a budapesti történész számos cikkben és tanulmányban foglalkozik a második bécsi döntés nyomán visszaszerzett észak-erdélyi és székelyföldi területek történetével. A könyv júniusban székelyföldi író-olvasó találkozók keretében is megvásárolható lesz. A szerzővel az 1940-es történelmi eseményekről beszélgettünk.
- Legújabb kötete két székelyföldi város, Csíkszereda és Kézdivásárhely 1940-es hazatéréséről szól. Hadtörténeti szempontból a magyar hadsereg számára mennyire volt nehéz feladat a második bécsi döntés alapján visszacsatolnia a Magyarország számára megítélt erdélyi területeket?
– Az észak-erdélyi területek birtokbevételére mindössze tizennégy nap állt rendelkezésre. A keleti határra felzárkózott mintegy félmillió honvéd a románok ellen 1940. augusztus 28-ra tervezett és aztán lefújt támadó hadművelet szerinti hadrendi csoportosításban, alárendeltségi viszonyaiban és meghatározott menetvonalait használva, teljes fegyverzettel és felszereléssel vett részt a megszálló műveletben.
Ekkora hadsereg számára a virágesős, „csókos háború” korántsem volt egyszerű feladat, mint gondolnánk, ugyanis a románok lepusztult infrastruktúrát hagytak maguk után, így a honvédek meghatározott menetvonalakon haladhattak. Előfordult, hogy egyes útszakaszokon a csapatok feltorlódtak, s akkor még nem szóltunk a domborzati és időjárási viszonyokról, amelyek próbára tettek embert, lovat, gépjárművet egyaránt.
– Milyen hadiutakon történt Észak-Erdély visszavétele?
– Az 1. hadsereg Nyíracsád–Kisvárda között felzárkózott részei a Nagyvárad–Szatmárnémeti vonal átlépése után Dés–Marosvásárhely irányába meneteltek. A 2. hadsereg seregtestei – az V. hadtest kivételével, amely a Szeged és a Fekete-Körös közötti magyar–román határ biztosítására maradt vissza – Nagyvárad elhagyását követően az Érmihályfalva–Szilágysomlyó–Dés menetvonalon haladtak Szamosújvár felé. A 3. hadsereg Técsőnél lépte át a határt, s Besztercén és Szászrégenen át vonult a Székelyföldre. A Nagyváradon több ízben is tanácskozó magyar–román vegyes katonai bizottság megszabta a terület átadását és átvételét, illetve a bevonulás menetrendjét, és arról is határozott, hogy Kolozsvárt csak szeptember 11-én délben érhetik el a honvédek, azonban a második bécsi döntés által a Magyar Királyságnak visszaadott területeket szeptember 13-án 18 óráig kellett birtokba venni. Mivel erre az erőltetett menetekben kimerült gyalogos seregtesteket nem lehetett igénybe venni, a Kolozsvár–Dés–Naszód vonal elérését követően a Székelyföld birtokbavételére a gyorshadtest részeit küldték előre. Szeptember 12-én a gyorshadtest csapatai elérték a Barót–Nagybacon–Csíkszentgyörgy–Torja vonalat, szeptember 13-án Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Zágon elérésével vették birtokba a Székelyföldet, míg a gyalogsági menetlépcsők beérkezése egészen szeptember 21-ig tartott.
– Milyen területeken dokumentálódik a hadtörténész egy ilyen szakmunka elkészítésekor? Mennyire hozzáférhetőek a magyarországi és a romániai levéltári adatok?
– Elsődleges forrásbázisként a budapesti Hadtörténelmi Levéltár iratai szolgálnak, emellett érdemes kutatásokat végezni a Magyar Honvédség Központi Irattárában, ahol az 1900 után született tisztek és honvédek személyi anyagait, ill. a második világháborús magyar veszteségi dokumentumokat őrzik. Nem elhanyagolandó terület a szakirodalom alapos ismerete, ráadásul a könyvtárat a korabeli sajtóanyag tanulmányozása végett is érdemes keresni. A bukaresti katonai levéltárban nem végeztem kutatásokat, de székelyföldi kollégáktól tudom, hogy ott igen körülményesen lehet kutatómunkát folytatni.
– Az észak-erdélyi és a székelyföldi települések visszacsatolása másként él az erdélyi magyar és román emberek emlékezetében. Mennyire igazak azok a román vádak, hogy a magyar hadsereg súlyos visszaéléseket követett el a helyi románsággal szemben?
A visszakapott területek katonai megszállásának előkészületei során a Nagyváradon összeült román–magyar katonai vegyes bizottság a honvédség békés bevonulása érdekében több kérdésben is megállapodott. Rögzítették, hogy a bevonuló honvéd alakulatoknak fegyveresen ellenálló polgári személyek a nemzetközi megegyezések szerinti elbánásban részesülnek, akiket a magyar katonai hatóságok partizánoknak tekintenek. A román tárgyaló fél vállalta, hogy a kiürítést végző hatóságok mindent elkövetnek a polgári lakosságnál kint lévő fegyverek begyűjtése érdekében, s a helyi lakosságot fenyegető magatartás, továbbá merényletek személyek és anyagi javak ellen, valamint a gyújtogatások és rombolások is megakadályozandók. Ennek szellemében adta ki a budapesti 2. gyalogdandár vezetője karhatalmi parancsát, amely szerint „román részről a csapatok és egyes katonai egyének ellen intézett mindennemű fegyveres vagy egyébként veszélyes támadás és ezek kísérletei esetén elrettentő példamutatás céljából azonnali, erélyes és kíméletlen megtorlásokat alkalmazzanak.”
– Hogyan élte meg a visszacsatolt területek magyarsága az anyaországgal történő újraegyesítést?
– Az észak-erdélyi városok és falvak magyar ajkú lakossága, különösen a Székelyföld színmagyar tömbje könnyekig megható fogadtatással, diadalkapuval és virágesővel, nemzetiszínű zászlókkal és feldíszített épületekkel, szívüket-lelküket magyar ünneplőbe öltöztetve várták a bevonuló honvédeket, akik úgy érezhették magukat, mint egykoron Csaba királyfi hazatérő, győzedelmes katonái. Ezen fogadtatást a rendszerváltoztatás előtti kommunista kánon giccsesnek és a „Horthy-rezsim” szemfényvesztésének tüntette fel, ám mindazok, akik részesei voltak – így a román impérium alól felszabadult magyar lakosság és a bevonuló honvédek –, katartikus örömünnepként élték meg.
– Honnan érkeztek az új magyar adminisztráció tagjai, illetve ezeket az intézményeket mennyire sikerült az erdélyi közhivatalnokok előtt is megnyitni?
– A visszatért erdélyi országrészben 1940 késő őszéig katonai közigazgatás működött, amelyet aztán a polgári váltott fel. A román uralom korábban igyekezett kizárni a közigazgatásból az erdélyi magyarságot, így értelemszerű, hogy az anyaországból kellett érkezniük a közigazgatási szakembereknek, akiket igyekeztek olyan módon összeválogatni, hogy származásuk okán erdélyi kötődésűek legyenek. Ez nem volt nehéz, hiszen 1918 és 1920 között számos erdélyi magyar tisztviselő menekült el szülőföldjéről. Időnek kellett eltelnie, amíg megismerkedtek a megváltozott otthoni viszonyokkal, miközben a helybéliek bizalmát is el kellett nyerniük, akik kezdetben érthető módon a közéjük pottyant hivatalnokokat az anyaországból érkezett „ejtőernyősöknek” vélték. A „kicsi magyar világ” idejében mindvégig meghatározó maradt az anyaországi közigazgatási tisztségviselői réteg vezető szerepe, amely törekedett az erdélyi magyar közigazgatási utánpótlás kinevelésére és valamelyest a román értelmiség beemelésére. Az Erdélyt kettéválasztó határt nem tekintették véglegesnek, ezért oly módon próbáltak a polgári élet szinte minden területén döntéseket hozni, amelyekkel nem riasztották el a román lakosságot.
– Hadtörténészként sokat publikál. Melyek azok a területek, amelyekkel behatóbban foglalkozik?
– Mivel tősgyökeres jászberényi családból származom, természetes, hogy a jászkun ősök hadi múltja érdekel leginkább, feleségem révén pedig a székelyek hadi múltját kutatom. Elsődleges szakterületem a Magyar Királyi Honvédség második világháborús története. Nem titkolt célom, hogy az e témában megjelent publikációimmal nagyapám generációjának szolgáltassak igazságot, bizonyítván, hogy a második világháborús honvédség nem „fasiszta brigantik” gyülekezete volt, hanem esküjüket mindhalálig teljesítő, derék magyar emberekből állott, akik becsülettel álltak helyt a világégés poklában. Természetes, hogy az 1848–1849-es magyar szabadságharc hadtörténeti eseményei is foglalkoztatnak, főleg egyenruházati és alakulattörténeti szinten. A fenti területek mellett igyekszem múltunk azon eseményeiről hírt adni, amelyekkel az elszakított nemzetrészek magyarságtudatát erősíthetem.
– Hogyan látja a mai magyar történelemírás nyitottságát? Mennyire kezeli helyén hadtörténeti múltunkat? Vannak-e olyan tabutémák, amelyekkel ma sem illik foglalkozni?
– Létezik a hivatalos akadémiai történetírás, amely sok tekintetben megosztja a közvéleményt. Elegendő, ha például az őstörténet-kutatásra utalok. Közeleg a trianoni békediktátum századik évfordulója, ami újabb számvetésre késztet bennünket. Ám félő, hogy az azzal foglalkozó történész-munkacsoport inkább az utódállamok öntömjénezését fogja szolgálni, semmint a mi igazságérzetünket és hitünket erősíteni. Megemlíthetjük az országgyarapítások időszakát is, hiszen az anyaországi hivatalos történetírás egyes képviselői inkább a „kicsi magyar világ” negatívumait igyekeznek hangsúlyozni, bizonyítandó, hogy nem sok értelme volt az akkori magyar uralomnak. Pedig biztosan állítható, hogy az a négy esztendő olyan lelki és szellemi erőt adott az erdélyi székelyeknek és magyaroknak, amely az elmúlt évtizedek megpróbáltatásain átsegítette őket, s jelenünkben is erőt és hitet ad számukra. A második világháborús magyar történetírásban egyre inkább két új kutatási irány dominál a leginkább: méghozzá a holokauszt és a magyar háborús bűntettek kidomborítása, amelyek veszélyes tendenciákat hordoznak magukban, hiszen azt a látszatot igyekeznek kelteni, miszerint az akkori magyar társadalom minden egyes tagja – köztük apáink, anyáink, nagyapáink, nagyanyáink – kollektív háborús bűnösséggel vagy hallgatólagos cinkossággal vádolhatók.
– Van-e valamilyen intézményes kapcsolattartás az utódállamokban élő és a magyar hadtörténészek között? Mennyire különböznek az álláspontok, illetve kialakulnak-e ezekről érdemi szakmai viták?
– A Hadtörténeti Intézet és Múzeum törekszik a szomszédos államok hasonló intézményeivel jó szakmai kapcsolatot ápolni. Be kell azonban látnunk: vannak olyan kérdések, amelyekben a román, szerb és szlovák hadtörténészek homlokegyenest más álláspontot képviselnek. Legkiválóbb példa a szlovák és román történetírás mai napig zajló azon tudatos tevékenysége, amellyel a magyarság történeti múltjának meghamisításával akarják írni a saját történelmüket – természetesen a mi rovásunkra. Más lapra tartoznak az elszakított nemzetrészek hadtörténészei, akikkel az anyaországi kollégák többsége igyekszik jó szakmai kapcsolatot ápolni és segíteni őket kutatási munkáikban.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Hegedüs Sándor, a százkezű politikus
Társasházi pince, öt utazóláda, véletlenül megtalált gazdag hagyaték, emlékbizottság, konferencia és emlékév. Egy csoda, amely az elmúlt néhány évben bejárja a Kárpát-medencét. Hegedüs Sándornak, a 19. századi Magyarország egyik legbefolyásosabb politikusának elfeledett életét és munkásságát ismerhetjük meg.
Történészként végzett, diplomataként dolgozott, nyugdíjasként a magyarországi Kis- és Közép-Agrárvállalkozók Sajtkészítő Egyesületének elnöke. A magyarországi Kovács László mégis teljesen más minőségben járt nemrég Kolozsváron: a Hegedüs Sándor-konferencia egyik szervezőjeként. Hogy ki is volt Hegedüs Sándor, akinek idén születésének 170. évfordulóját ünnepeljük? Nevét és munkásságát az utókor elfeledte, még a történészek számára is fehér folt volt. Mindaddig, amíg néhány éve valami hihetetlen véletlen – vagy nevezzük csodának? – folytán hagyatéka felszínre került.
Csoda a pincéből
„Egy budai társasházban lakom. Néhány éve ennek pincéjében találtam öt hatalmas utazóládát. Amikor kinyitottam, meglepve tapasztaltam, hogy Hegedüs Sándor hagyatékára bukkantam. Hogy miért éppen ott hevertek a ládák? Hegedüs Sándor dédunokája, Tőry Magdolna ugyanabban a házban lakik, mint én, csakhogy ő nem foglalkozott a ládák tartalmával, így azok a pincében hevertek hosszú évtizedeken keresztül” – meséli Kovács László.
Amikor a ládákban talált anyagot feldolgozták, elhatározták, hogy a kolozsvári származású politikusról könyvet írnak történészek bevonásával. A néhány éve elkészült mintegy 650 oldalas kiadványt az elmúlt időszakban igyekeztek minél több helyen bemutatni, tartalmát ismertetni. A hagyaték gondozói nemcsak Magyarországot járták be, hanem eljutottak Felvidékre és Erdélybe is. Idén pedig Hegedüs Sándor születésének 170. évfordulója alkalmából emlékév keretében emlékeznek meg az egykor elfeledett politikusról és újságíróról.
Ki volt Hegedüs Sándor?
Kolozsváron született, a helyi református kollégiumban érettségizett, majd jogi tanulmányokat folytatott, amelyeket Budapesten fejezett be. Fővárosi barátai beajánlották őt Jókai Mórnak, aki a Hon című országos napilap szerkesztője volt, s a nagy író éppen a gazdasági rovathoz keresett szakembert. 1868-tól kezdett dolgozni újságíróként a lapnál.
A fiatalember azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy idejével jól tudott gazdálkodni: lapot írt, később szerkesztett és ontotta magából a vezércikkeket. Ezzel párhuzamosan egyre jobban elmélyedt a közgazdasági irodalom tanulmányozásában, úgyhogy néhány éven belül már szakműveket ismertetett (több nyelven beszélt), és értekezéseket tett közzé. Rengeteg írt és dolgozott. Tagja volt az Atheneaum című társadalmi-politikai-irodalmi-művészeti hetilap szerkesztőségének is. Közben politikai pályára lépett. Egymás után ötször jutott be kolozsvári képviselőként – a Szabadelvű Párt tagjaként – a magyar Országgyűlésbe. A párt mintegy harminc évig kormányozta Magyarországot. Hegedüs mintegy húsz évig a parlament pénzügyi bizottságának volt az előadója, számos bank tanácsadójaként és igazgatótanácsi tagjaként dolgozott.
A Széll Kálmán-kormányban 1899-től kereskedelmi miniszterré nevezték ki, hozzá tartozott a közlekedés és a szállítás. Minisztersége idején épült az Erzsébet híd, két Tisza-híd és a barcsi Dráva-híd. Bővítette a fiumei tengeri hajózást, a magyar tengerészeti akadémiát, gondoskodott a nemzetközi lámpás hajójelzések bevezetéséről, fejlesztette a folyami hajózást. Az ő idejére esik a Vaskapu szabályozásának befejezése, bevezette a révkalauz-rendszert. Összesen 945 km új vasútvonalat adott át, kidolgoztatta a székelyföldi vasúthálózat tervét, minisztersége idején 197 új posta-, 112 távírda-hivatal és 177 távbeszélő központ létesült, 16 város új telefonhálózatot kapott. Hegedüs nemzetközi távíróvezetékeket hozott létre, módosította a munkaszüneti napokról és betegsegélyezésről szóló törvényt, számos adótörvényt megreformált, fejlesztette az ipari szakiskolákat. Tárcafőnöksége idején 70 gyár nyílt meg az országban. Megszervezte az 1900-as népszámlálást, mert nemcsak a posta, hanem a statisztika is az ő hatáskörébe tartozott. Az 1900-as párizsi világkiállításon való sikeres magyar szereplés is az ő nevéhez fűződik, mint ahogy a kolozsvári Fadrusz János által készített Mátyás szobor is, hiszen Hegedüs volt a szobor egyik megálmodója, a szoborbizottság létrehozója, elnöke, majd a szoboregyüttes egyik leleplezője is. Mindeközben folyamatosan cikkeket és gazdasági szaktanulmányokat közölt. A Nemzetgazdasági Szemle, a Fővárosi Lapok, a Vasárnapi Újság, a kolozsvári Magyar Polgár munkatársaként több ezer újságcikket szignált.
Akadémikus, kegyelmes úr és támogató
Megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia tagjának, életében számos elismerést kapott, többször kitüntették, a királyi udvar 1899. szeptember 18-án tevékenységét a valóságos belső titkos tanácsosi címmel ismerte el. Politikai karrierje során meggazdagodott, pénzét azonban többször is jótékony célokra fordította, számos karitatív intézmény lelkes patrónusa volt. Ezen kívül rendszeresen támogatta a református egyházat, szülővárosát és iskoláját: a kolozsvári református kollégium részben neki köszönhette a tornacsarnokot és az új épületet (amelyben ma a Şincai iskola működik). 1888-ban megalakult a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, Hegedüst először alapító tagként tartották nyilván, de nemsokára megválasztották alelnöknek, majd világi elnöknek is. A társaság titkára, Szőts Farkas ezt jegyezte fel róla: „Kilenc vándorgyűlésünkön kilenc alkalommal szólt, lelkesített az igazság olyan erejével, a lelkesedés olyan pátoszával, az ékesszólás olyan varázsával, hogy azt soha sem feledte el, aki egyszer hallotta”. 1902-ben bizonyos fokig visszavonult a közélettől, és egyháza szolgálatába szegődött: a Dunántúli Egyházkerület főgondnokává választották.
Elvhűség és jellemesség
Elvhűség és jellemesség
„Hegedüs Sándor Emlékbizottságot alakítottunk, amely idén két konferenciát szervez. Az egyikre Kolozsváron zajlott április 27-én, a másikat Budapesten tartjuk majd valamikor ősszel a tudományos akadémián. Ugyancsak idén tavasszal a VI. kerületben a Hunyadi tér 12. szám alatti ház falán emléktáblát helyezünk el. A százkezű politikus itt élt haláláig, és később még sokáig családja is” – mondja Kovács László. Az emlékbizottság a Rubicon című folyóirat szerkesztőivel is tárgyal, hogy a kiadvány külön számot szenteljen a Hegedüs családnak (a politikus egyik fia, Hegedüs Lóránt gazdaságpolitikus, pénzügyminiszter volt, a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítója, a másik fia pedig, Sándor, mérnök, író és utazó). Az emlékbizottság különben arra keresi a választ, hogyan történhetett meg, hogy az utókor ennyire elfeledte Hegedüs Sándort, hiszen 1945-ig Kolozsváron és Budapesten is utcanév őrizte emlékét. „Szeretnénk visszahozni az emlékezetbe, és megismertetni a mai nemzedékkel is azt a személyt, akinek a 19. századi Magyarország nagyon sokat köszönhetett” – vázolja az elképzeléseket Kovács László. Az emlékbizottság a hagyatékot igyekszik feltárni, digitalizálni, Magyarzsákodon pedig – Hegedüs Sándor családjának ősi fészkében – idén július első napjaiban, falunapok keretében kopjafát avatnak, tiszteletére pedig emlékszobát rendeznek be.
Címek és tisztségek
A Vasárnapi Újság a következő tisztségeit sorolja fel: az Osztrák–Magyar Vasúttársaság alelnöke, a Magyar Jég- és Viszontbiztosító Társaság és a Magyar Általános Takarékpénztár elnöke, a Magyar Jelzálog-hitelbank, a Pénzváltó és Leszámítoló Bank, a trieszti Assicurazione Generali, valamint a bécsi Balesetek Elleni Biztosító Társaság igazgatótanácsosa, ugyanakkor a budapesti Józsefvárosi Jótékony Egylet és a Nemzeti Torna-egyesület elnöke, a Magyar Hírlapírók Nyugdíjintézetének megalapítója és alelnöke, az Országos Képzőművészeti Társulat választmányi tagja, az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képekben igazgatósági tagja, fővárosi törvényhatósági bizottsági tag.
Hegedüs Sándor-emlékkonferencia Kolozsváron
A Kolozsvári Református Kollégium dísztermében egész napos előadássorozattal tisztelegtek Hegedüs Sándor előtt. A konferenciát árilis 27-én Kató Béla püspök és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja fővédnökségével rendezték meg. A programot Dinnyés József zenés előadása nyitotta, majd számos előadó közreműködésével alkottak részletes képet Hegedüs Sándor fáradhatatlan tevékenységéről, amelynek köszönhetően megkapta a százkezű politikus elnevezést. Mile Lajos főkonzul elmondta: az utókor gyakran mostoha, és kiesnek az emlékezetéből olyan személyiségek, akik méltók lennének a figyelemre. Az emlékbizottság azonban ezen igyekszik javítani. Mile Lajos a konferencia névadóját az egyetemes magyar politikatörténet kiemelkedő alakjának nevezte, tehetséges államférfiként jellemezte, akinek tevékenységét a hit is áthatotta. „Az utókornak kötelessége, hogy egy ilyen ember emléke előtt méltóképp tisztelegjen” – fogalmazott a főkonzul. Szász Zoltán, az MTA Történeti Kutatóintézetének főmunkatársa az 1867-es kiegyezésről, annak következményeiről, és Hegedüs Sándor társadalmi, politikai, gazdasági folyamatokban kifejtett tevékenységéről, az ország vezetésében betöltött szerepéről beszélt. Tóth Szilárd, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa Erdély gazdasági fejlődési lehetőségeiről számolt be, a 19. század második felében történtek alapján. Előadásában ismertette a mezőgazdaság helyzetét Magyarország leginkább fejlődő korszakában, a vasúthálózat-építés folyamatát és Erdélyre kifejtett hatásait, valamint a különböző iparágak fejlődésének következményeit, rámutatva Hegedüs Sándor mindezekben betöltött szerepére. Kárbin Ákos történész, a VERITAS Történetkutató Intézet levéltárosa Hegedüs Sándor, mint Széll Kálmán kormányának kereskedelmi minisztere, Erdély fejlesztője címmel mutatta be az említett politikai pályájának kiemelkedő pillanatait. A konferencián Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője Hegedüs újságírói munkásságáról emlékezett meg, és arról beszélt, hogy társadalomszervezői tevékenysége, kezdeményezései páratlanok voltak, lelkesedése, elvhűsége és kitartó munkája pedig sosem merült ki. Hegedüs életútját Németh Tibor néprajzkutató és Millisits Máté művészettörténész egészítették ki, akik a politikusnak Kolozsvár országgyűlési képviselőjeként betöltött szerepéről, a Mátyás-szobor állításához való hozzájárulásáról, valamint a Mátyás király szoborbizottság elnökeként végzett tevékenységéről beszéltek.
Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

RMDSZ, a liberális trendiség
A kommunista rendszerben a pártkongresszusoknak nem volt tétjük. Azokat kötelező gyakorlatként megrendezték, funkciójuk a demokratikus látszat fenntartása és az erőfitogtatás volt. A rendszerváltás után üdítő változásnak számított, hogy a pártkongresszusoknak tétjük lett: tényleges kérdések dőltek el a küldöttek szavazatai nyomán. Mindez az RMDSZ vonatkozásában 2003-ig tartott, ez volt az utolsó kongresszus, amikor a helyszínen érdemi döntések születtek, annak dacára, hogy Markó Bélának nem volt kihívója. Ezen a gyűlésen írták át pártelvűre az alapszabályzatot, váltották ki a belső választást részleges tisztújítással, tették ad acta a nemzeti kataszter intézményét és szüntették meg Tőkés László tiszteletbeli elnöki funkcióját. Azóta az RMDSZ lényegében tét nélküli kongresszusokat tart, ami nem róható fel a szervezetnek. Legfeljebb annyiban, hogy ha valóban az lenne, mint amit hirdet magáról – vagyis az erdélyi magyarság pluralizmusát lefedő sokszínű szervezet –, akkor lennének reális nézetkülönbségek és reális viták.
Az igazság az, hogy a tét nélküli, előre megírt forgatókönyv szerint zajló, PR-célokat szolgáló kongresszusszervezés nem RMDSZ-specifikus, hanem sokkal inkább része a modern demokráciáknak.
Hatalom az oligarchia kezében
A pártelvű versenydemokrácia pártoligarchiák versenyét jelenti. Egy párton belül pedig az oligarchia jellemzően kézben tartja a hatalmat. Különbség legfeljebb abban van, hogy a párttagság zöme azonosul vagy nem a pártvezetés irányvonalával. Az RMDSZ esetében vélelmezhető az azonosulás, hiszen akik helytelenítették a jelenlegi politikát, azok távoztak a szövetségből: vagy visszavonultak a közélettől, vagy egy másik pártban folytatták munkájukat. A minap lezajlott RMDSZ-kongresszus a párthoz közel álló internetes portál állításával szemben nem hozott semmi izgalmat. Bejött a papírforma, a küldöttek megszavazták, amit kellett, kiálltak a Minority SafePack mellett, módosították az alapszabályzatot. Beiktatták az egyharmados női kvótát és intézményesítették a székelyföldi szavazóbázisra alapozódó szórványképviseletet. Elfogadtak egy közhelyeket tartalmazó stratégiai csomagot, amelyben természetesen a területi autonómia nem szerepel. A rendezvényre meghívtak minden magyarországi parlamenti pártot, leszámítva a Jobbikot. Úgy látszik, az RMDSZ nem halad a korral, nem jutott még el a vezetéshez annak a híre, hogy a Jobbik már a ballib oldal szerint sem szélsőséges párt, hanem a jogállam bajnoka (a magát balra sorolók mellett e párt is támogatta a lex CEU alkotmánybírósági vizsgálatát, s tette ezt a jogállamra hivatkozva), a demokrácia nagy reménysége a liberális megmondóemberek jelentős része számára. A kongresszuson nem meglepő módon jelen volt és beszédet mondott Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki megszólalásában a testvérharc megszüntetésének fontosságát emelte ki. Végső soron nézőpont kérdése ez is. A „polgári” párt teljes behódolása és önmagából való kifordulása a metamorfózist levezénylő elnök szemszögéből akár így is kinézhet.
Az RMDSZ kisebbségei
Ami némi színt vitt a kongresszusba, az korunk egyik ideológiai rákfenéjének, a genderideológiának a beszüremkedése volt. Amikor több mint negyed évszázada a Független Magyar Kezdeményezés küldöttje a Bálványosi Szabadegyetemen azt találta mondani, hogy a nemzeti kisebbségek problémája és a homoszexuálisok ügye végtére is hasonló módon kezelendő, hiszen mind a kettő egy társadalmi kisebbség, akkor azt hittem, rosszul hallok. Majd levontam a következtetést: rossz helyen vagyok. Szerencsére eltelt pár év, és a Fidesz vezetőinek szeméről lehullt a liberális hályog. 27 év után azt kell megélnem, hogy az RMDSZ ügyvezető elnöke, Porcsalmi Bálint igen hasonló gondolatmenetet terjesztett elő a szervezet kongresszusán. Hallgassuk csak! „Milyen alapon várhatom el a többség türelmét velem kapcsolatban, ha másfajta helyzetekben, amikor én magam is a többséghez tartozom egy adott kérdés megítélésében, nem vagyok türelmes a másik kisebbséggel?”. Vagyis az erdélyi magyarság legnagyobb támogatottsággal bíró pártjának második embere egy kalap alá veszi az őshonos nemzeti kisebbségek ügyét egy biológiai devianciával. El lehet merengeni emberbaráti módon – a tolerancia, az empátia elvi alapján – azon, hogy nem kellene hátrányban részesíteni a saját nem iránti vonzódással megvert embereket. Jómagam sem helyeselném a homoszexualitás kriminalizálását. Viszont a homoszexuálisok házassága nyilvánvalóan utat nyit az egynemű párok előtt arra, hogy gyermekeket fogadhassanak örökbe, amit gyermekvédelmi okokból értelmes, egészséges ember aligha helyeselhet. Az RMDSZ törvényhozói elismerést érdemelnek, mert többségük megszavazta azt az alkotmánymódosítási javaslatot, amely arról szól, hogy a család egy férfi és egy nő házasságán alapul. E módosításnak erénye éppen az, amit felró annak Porcsalmi, vagyis hogy megakadályozza majd a legfőbb jogi normába való beépülése esetén a homoszexuálisok házasságkötésének későbbi törvénybe iktatását. Nem sok jót ígér Hegedüs Csilla hasonló szellemű felszólalása sem. „Azért, mert még ma is félünk a másságtól, félünk attól, hogy a gondosan berendezett konzervatív házunk tája kibillen az egyensúlyból. Miközben minden fórumon azt mondjuk, hogy bennünket, kisebbségieket – a »másokat« – nem becsül a többség, nem tartja tiszteletben a jogainkat, mi magunk is ugyanazt tesszük.” A rövid ideig kultuszminiszterként és miniszterelnök-helyettesként dolgozó politikus, aki jelenleg az RMDSZ nőszervezetének alelnöke és a kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, a párt honlapja szerint olyan programok kidolgozásáért és működtetéséért felelős, amelyek az erdélyi magyarság identitástudatának növelését, kultúrájának fejlődését célozzák. És ő az, aki a konzervatív értékeket ostorozza, és arra bíztat, hogy nyissuk ki az ablakot, engedjük be a friss levegőt. Az ilyen ablaknyitás a mai viharos időben könnyen oda vezet, hogy kiviszi a porral együtt évszázados értékeinket is. Hegedüs ráadásul a vasárnapi kívánságkosarat állítja szembe a színházi világgal, mint kortárs üdítő pozitívummal. A színházi világot, amelyben Csíkszeredától Kolozsváron át Temesvárig egyre inkább elharapózik a kozmopolitizmus, rosszabb esetben a nemzetgyalázás.
A női kvóta erőltetett
Nem feltétlenül illeszkedik ebbe a logikai sorba, de távol sem áll tőle a női kvóta intézményesítése, amelynél abszurdabb ötlet kevés képzelhető el. Onnan kezdve, hogy alkotmányos szinten garantálják a női jogegyenlőséget és a társadalom sem néz görbe szemmel a női politikusokra (sőt), szabad az út a nők előtt a politikai pálya irányába is. A női kvóta nem demokratikus, hanem erőltetett és versenyellenes. Keleten tehát a helyzet változatlan. Az RMDSZ maradt, ami volt: egy alibiszervezet, amely nemzetstratégiai perspektívát nem mutat, erőt kifelé nem képvisel (csak befelé, az erdélyi társadalom irányába), érdeket védeni, ha akar, sem nagyon tud, elvhűség tekintetében pedig már számtalanszor megbukott. Mindez most színesedett egy kis gyökértelen liberális „trendiséggel”.
Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Revizionista játszóteret fedezett fel Dan Tanasă
A magyarok iránti gyűlöletéről elhíresült blogger - aki egyes források szerint a román titkosszolgálatok provokátora - ezúttal egy nagyszalontai játszótéren vélte felfedezni a magyar revizionizmus jeleit.
A dél-bihari Nagyszalonta testvérvárosa Csepel, egy Romániában egyedülálló „meseparkot” adományozott a hajdúvárosnak. A kreatív, látványos és ötletes játszótéri alkalmatosság szállítását és összeszerelését, valamint a környezete rendbetételét szintén a magyar főváros XXI-ik kerületének önkormányzata vállalta magára. A Szalontai Napok keretében ma délben át is adják a különleges játszóteret, amelynek segítségével Arany János Toldijának történetével ismerkedhetnek meg a kicsik.
Egyes nagyszalontai román „hazafiak” az élő fába is belekötve (ebben az esetben szó szerint) sérelmezik, hogy a játszótéren levő fehér kérgű nyírfák mellé pirosra és zöldre festett támoszlopokat helyeztek ki, melyek így - legalábbis a mindenütt magyar veszélyt szimatoló hazafiak agyában – a magyar lobogó színeit adják ki.
Több sem kellett a magyarok feljelentéséből sportot űző Dan Tanasă nevű önjelölt honmentőnek, azonnal meg isírta nagy olvasottságnak örvendő blogjában, hogy „a játszóteret adományozó Csepel önkormányzata nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy Magyarország zászlaját szimbolikusan megjelenítse és ezáltal egy banális helyszínt, egy játszóteret a magyar sovén propaganda helyévé változtassa”.
A reakció persze nem maradt el, a blogbejegyzés alatti kommentárokban egyesek minden magyar migránst hazaküldenének a zászlójukkal együtt, mások pedig személyesen festenék át a román lobogó színeire a szóban forgó oszlopokat. Az az apróság, hogy a piros-fehér-zöld színkombináció lehetne Mexikó, Olaszország, vagy éppen Írország zászlaja is, vagy talán csak egyszerű véletlen, fel sem merül a világot csak piros-sárga-kék színekben látó koponyákban.
Frissítés: Információink szerint az ominózus oszlopok közül a zöldeket pirosra festette át az önkormányzat. Hiába, a megfelelési kényszer nagy úr.
Barta Béla / itthon.ma/erdelyorszag

Zsúfolásig telt szerdán késő délután a sepsikilyéni unitárius templom a Szent László-legenda képsorát is tartalmazó freskók restaurálása befejezésének alkalmából tartott ünnepi hálaadó istentiszteleten. A jelképes átadáson a falképeket bemutató Jánó Mihály sepsiszentgyörgyi művészettörténész a Szent László-évben az esztendő kiemelkedő eseményének nevezte a szerdait. A restaurálást a Kiss Loránd falkép-restaurátor által vezetett marosvásárhelyi Apsis Kft. munkatársai végezték.
Egyházi énekek után Kovács István sepsiszentgyörgyi-sepsikilyéni unitárius lelkipásztor olvasott fel a Bibliából (a 90. zsoltárból) és mondott imát, majd köszöntötte az egybegyűlteket. Hívó szavára egyperces néma felállással adóztak Kónya Ádám művelődéstörténész, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója, Máté László műépítész és Bereczki Csilla restaurátor emlékének. Utóbbi restaurálta a templom kazettás mennyezetét, tegnap temették Ausztráliában. Kónya Ádám a templom megmentésében, a falképek feltárásában buzgólkodott, a tíz éve elhunyt Máté László szintén szívügyének tekintette az épület helyreállítását. A csendes emlékezést követően Péterfi Ágnes sepsiszentgyörgyi segédlelkész töltötte be a ceremóniamester szerepét. Jánó Mihály művészettörténész a templom építéstörténetét elevenítette fel. Kitért arra is, hogy Huszka József az 1880-as években feltárta a falképeket, akvarellmásolatokat készített, de az egyház kérésére vissza kellett meszeltetnie azokat. Említette Székely Zoltán régész, a Székely Nemzeti Múzeum volt igazgatója ásatását, Kónya Ádám és Máté László szerepét a feltárásban, restaurálásban. Kitért az 1989 decemberében létrejött sepsiszentgyörgyi M Műhely és az 1990 tavaszán alakult Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társaság, Románia első műemlékvédelmi intézménye létrejöttére. Majd előadást tartott a falképekről, kiemelve egy-egy igazán érdekes jelenetet, alakot vagy csak részletet. A kései gótika és korai reneszánsz hatásai egyaránt felfedezhetőek, Jánó Mihály az 1400-as évek első évtizedeire datálja a freskók keletkezését. A falképsorok két regiszterben futnak végig a déli, nyugati és északi falon. A déli falon indulva Krisztus szenvedéstörténetét láthatjuk. Jánó Mihály kiemelte, a képi elbeszélés mozgalmas, arckifejezések, tekintetek sugároznak. Az utolsó vacsora jelenete itt az egyik legbeszédesebb az Erdélyben és Magyarországon fellelhető ábrázolások közül. A művészettörténész utoljára hagyta szíve csücskét, a Szent László-legenda falképsorát. Ám előtte, az általa megjelölt krónikarészleteket fordításban Szakács László sepsiszentgyörgyi színművész olvasta fel a Bécsi Képes Krónikából, Mügeln Henrik német krónikájából és az Orosz Évkönyvekből. A Szent László-ciklus a nyugati falon kezdődik, de csak töredékekben maradt meg, az északi falon igen szépen követhető. Jánó Mihály jelezte, mind művészeti, mind történelmi értéke jelentős. Kiemelte az ütközet jelenetét, amely az egyik legszebb itt, Sepsikilyénben. Ez a legmozgalmasabb kompozíciója a középkori magyar művészetnek, értékelte. A birkózás jelenetében a lovak is birkóznak. Az utolsó képkockán, a lefejezés jelenetében a kun kezében tartja a szívét, mintegy felajánlva azt. Ez a megtérés szimbóluma. Jelentős, mivel a profán szívábrázolás igen ritka.
Kiss Loránd falkép-restaurátor elmondta: korábban az enyészettől mentették meg a templomot, a falképeket feltárták és konzerválták, 2004-ben hasonló ünnepség keretében átadták, de aztán szünet következett be. A freskók nem voltak igazán látványosak abban az állapotban, ám mostanra sikerült a restaurálást is elvégezni. Ezt 40 százalékban a Magyar kormány Rómer Flóris terve keretében, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában végezték, a fennmaradó 60 százalékot Sepsiszentgyörgy önkormányzata támogatta. Isten tartsa meg a polgármesternek és társainak azt a szokását, hogy ilyen, nem igazán szavazatgeneráló döntéseket is hoznak, zárta szavait Kiss Loránd.
Szakács Tamás sepsiszentgyörgyi restaurátor, a munkálat irányítója a műszaki részleteket ismertette. Elmondta, alapelvük az volt, hogy minél többet őrizzenek meg az eredeti festményekből és minél kevesebbet adjanak hozzá, csak azt, ami biztos, azt is megkülönböztető festéssel, továbbá minden beavatkozás visszafordítható.
Péter Pál restaurátor felelevenítette, amikor 1989-ben Jánó Mihály idehívta, és megmutatta a lemeszelt falakat, nem hitte volna, hogy megéri ezt a napot. A restauráláshoz pénz, szakértelem és kitartás kell, hiszen az sziszifuszi munka. Három hónapon át 5–10 ember dolgozott ott nagy alázattal napi 8–10 órát, köztük négy sepsiszentgyörgyi. Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke úgy értékelte, a falak beszélnek, a névtelen mester belevitte lelkét a festménybe, ahol az ég a földdel találkozik, kiegészítve egymást, Istent dicsőítve. Ez ünnepi alkalommal egyszerre dobbannak a szívek, s kívánta, ezt az érzést vigyük tovább a hétköznapokba, hogy ne egymás ellenében, hanem együtt cselekedjünk. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármesterének üzenetét Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok olvasta fel. Nagy öröm számára, hogy egy magyar örökség születik újjá, ezért úgy véli, gondosan kell őriznünk a nyomát annak, hogy őseink mit tettek hozzá ehhez a régióhoz, az országhoz. A falakon megelevenedik a történelem: Szent László megmenti az elrabolt magyar lányt és legyőzi a szülőföldünkre betolakodó idegent. Ismerősen hangzik ez a 21. században is, tette hozzá. Népünk történelme során Szent László a sötétség-világosság harcának egyik fő szimbólumává vált. A polgármester azt kívánta, a világosságba vetett hitünk ne lankadjon, mert napjainkban is tapasztaljuk, küzdenünk kell a sötétséggel, Székelyföld napja még nem virradt fel. Jusson eszünkbe, hogy őseink legyőzték a nehézségeket, bizonyság erre mai létünk, és ma is beszélnek hozzánk saját kultúránk nyelvén a sepsikilyéni templom falai. Sarkadi Márton, a magyar Miniszterelnökség egyházi műemléki osztályának megbízott vezetője Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár és Hanvay Dávid főosztályvezető köszöntőjét tolmácsolta. Közölte, Magyarország támogatja azokat, akik lelkiismeretesen végzik a munkát azért, hogy történelmi emlékeink megmaradjanak. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója elmondta, az ilyen támogatásokkal a magyar kormány azért törleszt, hogy másfél évszázadon át Erdély biztosította a magyar államiság folytonosságát.
Az ünnepségen közreműködött a Codex Régizene-együttes, mely a csíkszeredai régizene-fesztiválon is bemutatandó, a reformáció 500. évfordulójára készített hangversenyét adta elő. Kovács István lelkész zárszavában az esemény kapcsán rámutatott, érdemes itt megmaradnunk, és kívánta, töltsük meg élettel a teret, minél több keresztelőnek lehessünk tanúi e falak között. Nemzeti imánk közös eléneklésével ért véget a rendezvény.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Boc üzenete
„Isten hozta Kolozsváron, az ókori római városban, Isten hozta Erdélyben, az erdők tájain, Isten hozta Romániában, amely etnikumtól függetlenül minden polgárának hazája!” – olvasható Emil Bocnak az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója Kolozsváron zajló kongresszusa alkalmából írt üzenetében.
„Ki merem jelenteni, hogy ez a találkozó, amelyen Európa kisebbségeit érintő kérdéseket tárgyalnak meg, a megfelelő helyszínen zajlik – azon a helyen, ahol kultúrák, identitások, vallások, különböző nyelvek egy nyitott, jövő felé orientált közegben találkoznak” – írja Boc a kolozsvári polgármesteri hivatal honlapján. Az elöljáró hozzáteszi, a Romániában élő és az ország lakosságának 10 százalékát kitevő, összesen húsz nemzeti kisebbség mindegyike többletet ad hozzá a kulturális értékekhez. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kongresszus, kongresszus után
Az RMDSZ zilahi kongresszusán a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea udvariasan felkérte az erdélyi magyarság politikai képviseletét, legyenek partnerek a következő száz év projektjének kidolgozásában.
Mindezt egy kézszorítással pecsételné meg, mert mint mondotta: a politikában sokszor egy kézfogás fontosabb, mint egy sokoldalú együttműködési megállapodás. Sokkal jobb, mint az írásos szerződés, mert azt, lám, még száz év múltán is számon lehet kérni, mint az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatot, amit a magyarok egyvégtében felhánytorgatnak, pedig a román állam azóta is, állandóan nagylelkű engedményeket tesz irányukban. Ráadásul olyanokat mondanak, mint Markó Béla az említett kong¬resszuson, hogy: a magyaroknak nincs mit ünnepelniük a centenárium kapcsán. (?!) Az ilyen kongresszusokat, ahol ilyesmiket lehet mondani, egyszerűen be kellene tiltani. Szerencsére, hogy rögtön került egy honvédő, a liberális Florin Roman, aki felszólította az RMDSZ-t, hogy tartsa tiszteletben a románok történelmét, és megmondta: …a jövő évi évforduló „az ország valamennyi polgára számára ünnepet jelent”. Punktum. Tessenek ünnepelni!
A magyarság iránti gesztusként a zilahi kongresszuson egész sereg román politikus is részt vett, és üzent az elnök Iohannis és a miniszterelnök Grindeanu is. Felesleges itt idegenek jelenléte, mint a meghívott magyar miniszterelnök-helyettes Semlyén Zsolté, aki csak öltözködésben tenne engedményt a két ország viszonyának javítása céljából, mivel ő csak azt ígérte meg: Magyarország kész „újragombolni a mellényt” a román–magyar államközi kapcsolatokban, majd ő is a gyulafehérvári nyilatkozattal és más sérelmekkel hozakodott elő. Különben nálunk a törvényhozás is állandóan a kisebbségek iránti nagylelkűségét bizonyítja, és ilyen alapon például a képviselőház áprilisban ellenszavazat nélkül elfogadott egy törvénymódosítást, amely szerint az egészségügyi és szociális intézményekben is alkalmazni kell olyan dolgozókat, akik beszélik a kisebbségek nyelvét. Aztán az ellenzéknek mégiscsak feltámadt a lelkiismerete, szívükben fellobbant a hazafiasság lángja, és megtámadták ezt az alkotmánybíróságon, de az, nagy hazafiatlanságról téve tanúbizonyságot, mégis helybenhagyta. Az agyafúrt magyarok, betartva a bírósági határozatokat, álnokul törvénytisztelőnek mutatkozva leszedik ugyan a községháza feliratokat, de aztán mégis betartanak, ahol tudnak. Most például Csíkkozmáson azt eszelték ki, hogy a falu polgármesteri hivatala előtt virágokból teszik ki a községháza feliratot. (Ilyen és ehhez hasonló aljasságokra bármikor képesek.) Ezek után a jogászoknak kemény munkával olyan paragrafust kell keresniük, amivel ezt is meg lehet tiltani. Az engedmények sorában említsük még meg, hogy bírósági döntés alapján a napokban kincses városunk, Cluj-Napoca nevét magyarul is kitették a város Nagyvárad felőli bejáratához, pedig a polgármester még most is megfellebbezhette volna az erről szóló határozatot. Ilyeneket hallván a régi jó polgármester, Funar, álmatlanul foroghat az ágyában. Ő biztosan betiltotta volna a most Kolozsváron szervezett Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) kongresszusát is. A FUEN egy teljesen felesleges szervezet, amelynek Romániában nincs mit keresnie, hiszen az európai kisebbségek problémáival foglakozik. Nálunk ilyen gondok egyáltalán nincsenek, hiszen itt messzemenően, példásan, sőt, az unió átlagán felül meg vannak oldva még a nem létező gondok is. A FUEN azt szeretné, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzék az őslakos európai kisebbségek problémáival, és ennek eléréséhez a szükséges aláírások gyűjtését is itt kezdi, de remélhetőleg nem lesz nálunk, aki ilyesmihez nevét adná. Nem csoda, ha a román diplomácia megpróbálta lebeszélni a Kolozsvárra feleslegesen összetrombitált kongresszusra meghívottakat, hogy részt vegyenek a rendezvényen. Vissza kellett volna mondani a FUEN-kongresszus itteni megtartását, és nem nálunk, hanem olyan országban szervezni, ahol a kisebbségi jogok csorbulnak.
Kuti János / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egyházi összefogás
Meghökkentő, ugyanakkor egyáltalán nem meglepő ötlettel rukkolt elő Gabriela Firea bukaresti főpolgármester. A Szociáldemokrata Párt (PSD) államelnöki ambíciókat dédelgető, vezető politikusává előlépett polgármesterasszony kijelentette: felmérést, egyfajta népszavazást fog készíteni arról, hogy a bukarestieknek mi a véleménye a hírhedt Cathedral Plaza toronyépület lebontásáról, amit egy jogerős bírósági ítélet rendelt el. Látszólag csak a bukarestieket érdeklő és érintő témáról van szó, de egyáltalán nincs így.
A Cathedral Plaza egy olyan irodaháznak épült felhőkarcoló, amely közvetlenül a XIX. századi, műemléknek számító római katolikus Szent József székesegyház tőszomszédságában található. A beruházó a szükséges engedélyek nélkül húzta fel a székesegyházat veszélyeztető ingatlant, hiszen az épület közelsége a templom statikai állagát veszélyezteti. De szabad szemmel is látszik, hogy az irodaház az alapvető urbanisztikai szabályok felrúgásával épült, jócskán meghaladva a környéken lépő épületek magasságát, és ma már a korrupció jelképeként uralkodik a XIX. századi házakkal tarkított belvárosi városrész fölött.
A polgármesterasszony hallani sem akar az épület lebontásáról. Romániában, így Bukarestben is eddig szinte alig fordult elő, hogy törvénytelenül épületet lebontassanak a hatóságok. A Cathedral Plaza felszámolása erőteljes jelképes üzenettel bírna, azt jelezné, hogy a hatóságok immár nem tűrik a műemlék- és városképrombolást a befektetői érdekek kiszolgálása ellenében. A bukaresti városvezetés azonban annak ellenére sem akarja megadni ezt a jelzést, hogy a bíróság jogerősen a római katolikus egyháznak adott igazat. A polgármester szerint az épületet csak a város pénzéből lehet lebontatni, mert időközben a kivitelező kámforrá vált, akárcsak az ingatlant megépíttető vállalkozás.
Borbély Tamás / Szabadság (Kolozsvár)

Megjelent Boros Misi első lemeze
Megjelent első hanglemeze, bemutatta a kilencmilliós olvasótáborral rendelkező The Guardian, letette a vizsgáit, és most éppen Lichensteinba készül – zsúfolt a május a csíkszentmiklósi gyökerekkel rendelkező pécsi előadóművész, Boros Misi számára. A 13 éves Junior Prima díjas zongorista augusztusban Kolozsváron és Csíkszeredában is fellép. Az eseményeket Daczó Katalin foglalta össze
Tavaly november 15-én a MÜPÁ-ban tartotta első önálló hangversenyét Boros Misi, aki nyolcéves kora óta Magyarországon minden korosztályos országos versenyt, és több nemzetközi zongoraversenyt is megnyert. 2014-ben a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató első évadának korcsoportgyőzteseként ismerhette meg a nagyközönség. A Nemzeti Filharmonikusokkal tartott MÜPA-koncert hangfelvétele szerepel a közelmúltban megjelent dupla CD-n: az elsőn Bach, Scarlatti, Beethoven, Chopin, Liszt és Bartók darabokat, a másodikon pedig Mozart C-dúr zongoraversenyét (K. 467) hallhatjuk. A felvétel felkerült az internetes hangmegosztókra is (elérhető az Amazonon, Spotify-on, az iTuneson, valamint a Deezeren) – ennek apropóján figyelt fel az ifjú előadóra a brit The Guardian napilap klasszikus zenei újságírója, Stephen Pritchard.
„Megjelent Boros Misi, a 13 éves zongorista csodagyerek első albuma – de jó egyáltalán?” – teszi fel a kérdést a címben a brit zenei szakíró. – „A »csodagyerek« egy veszélyes kifejezés – írja Stephen Pritchard –, mert rengeteg zenészt mondunk ígéretesnek fiatalkorukban, aztán később, felnőve a felnőtté válás számtalan figyelemelterelő elemével, nagyon rosszul is végződhet egy szépen induló karrier. Hosszú órák gyakorlása nem sok időt hagy a barátkozásnak, és a házi feladat elkészítése is odafigyelést igényel. Nem csoda, hogy sok jelentős tehetség elbukik. Minden nyomás ellenére a 13 éves magyar zongorista, Boros Mihály feltűnően harmonikusnak tűnik. Vélhetőleg ez a focinak is köszönhető, kifejezetten az angol élvonalnak, amely néha sikerrel vonja el Scarlattival, Beethovennel, Chopinnel és Bartókkal töltött óráitól.”
A brit újságíró arra is kitért, hogy Boros Misi utazásai során szívesen találkozik kedvenc focistáival, és elmegy egy-egy futballmeccsre, amellett, hogy napi 6-7 órát gyakorol. „A most kiadott albuma kifejezett érettségről tesz tanúbizonyságot – foglalta össze a Guardian újságírója – , és persze, egyelőre még fizikailag sem lehet „felnőtt-technikája”, de már most is magabiztos a játéka. Sokat fogunk még hallani róla, de koncerkörútjain vélhetőleg mindig a jó »focis-városok« lesznek előnyben.” (Szabó Ádám fordítása)
Amint Boros Misi édesanyjától, a csíkszentmiklósi származású Orbán Jolántól, a Pécsi Tudományegyetem Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszék tanárától megtudtuk, az ifjú tehetség a MOL – Új Európa Alapítvány tehetségtámogató programjának köszönhetően a napokban indul Lichtensteinba mesterkurzusra. Augusztus 18-án Kolozsváron lép fel Boros Misi, ahol a Kolozsvári Magyar Napok keretében szólókoncertje lesz az Auditorium Maximumban. Csíkszeredában szintén augusztus folyamán láthatja/hallhatja a nagyközönség. Hargita Népe (Csíkszereda)

Életsorsok bizonyítják: az Úr csodásan működik
Szomorú vagyok, mert három nagyszerű ember ma nem lehet közöttünk – kezdte mondandóját Frigyesy Ágnes: Az úr csodásan működik című könyvének gyergyószárhegyi bemutatóján Bartis Edit könyvtáros, az esemény házigazdája. A kötet – mélyinterjúkon keresztül – három kiemelkedő egyházi személyiség, P. Ferencz Béla Ervin és Bíró János Antal ferences szerzetesek, valamint Tőkés István református lelkész életútját mutatja be. A bemutatóra sokan összegyűltek a szárhegyi kultúrotthon Cika-termében. Az eseményről Kertész László számol be.
A helyi kolostor templomában tartott szentmisével kezdődött a szárhegyi esemény, majd a kultúrotthon Cika-termébe vonultak az emlékezők, ahol Frigyesy Ágnes: Az úr csodásan működik című könyvét mutatták be. A kecskeméti születésű újságíró, az általa készített interjúk révén mutatja be Ferencz Béla Ervin és Bíró János Antal ferences szerzetesek, valamint Tőkés István református lelkész életútját, a három istenszolga életének szép pillanatait és megpróbáltatásait. Különleges, érzelemdús volt a szárhegyi bemutató, hisz Ervin atya épp aznap töltötte volna 97. életévét, a szerző elmondása szerint nagyon készült a könyvbemutató körútra, személyesen is szeretett volna ott lenni az eseményeken. „De hát itt van, most is itt van velünk” – hangsúlyozta. Frigyesy Ágnes megosztotta a jelenlévőkkel a könyv létrejöttének körülményeit, mondván mindhármukkal sokat beszélgetett, így alkalma volt elmélyülni az életútjukban. Mint mondta, amikor elkezdte írni a könyvet, mindössze annyit tudott, hogy Erdélyi nagy tanúságtevők lesz a címe vagy alcíme, Az úr csodásan működik címet pedig az ismert református ének ihlette. – Az úr csodásan működik, ezt pedig mindhárom életútban felfedezhettem – jegyezte meg a szerző, majd hozzátette, az is érdekes, ahogyan a szálak összefonódnak, hiszen Ervin atya indította el Böjte Csaba ferences szerzetest, akinél Antal atya jelentkezett időskorában munkára. A rendezvény házigazdája, Bartis Edit szárhegyi könyvtáros Takaró Mihály, Magyar Örökség-díjas irodalomtörténész méltatószavait olvasta fel a könyvről: „Hiánypótló, egyszersmind friss, eredeti munkát tart az olvasó a kezében. A Szalézi Szent Ferenc-díjas, sokszínű és sokrétű munkát végző újságíró, Frigyesy Ágnes arra vállalkozott, hogy a történelmi félmúltat és jelent összekötve, felekezeti korlátokon túllépve, három »istenszolga« életútját bemutatva példákat tárjon elénk, XXI. századi magyarok elé arról, hogy a hit, a szeretet, a remény örök megtartó erő, mely bátorságot, hűséget, bizodalmat teremthet abban, aki mindvégig rendületlenül ezekbe kapaszkodik.” – Tudtam, hogy jó kezekben van az a szellemi örökség, amit a könyv által megismerhetünk – fogalmazott a bemutatón Danguly Ervin, Gyergyószárhegy polgármestere. A kötet egyébként rendkívül friss, húsvétkor ment a nyomdába, a szerző azonban előre részleteket küldött belőle, amelyeket Böjte Csaba testvér szárhegyi otthonának gyermekei olvastak fel. A meghitt hangulat emeléséhez Kegye János pánsípművész játéka is hozzátett, bizony egy-egy helyen előkerültek a zsebkendők a jelenlévők között. A körút következő állomásai Kovászna és Sepsiszentgyörgy, végül pedig vasárnap a csíksomlyói kegytemplomban, és szintén aznap a csíkszeredai Millenniumi-templomban mutatják be. A szerző egyébként minden kötet megvásárlásának tíz százalékával a Böjte Csaba otthonaiban nevelkedő gyermekeket támogatja. Hargita Népe (Csíkszereda)

Autonómia – kinek és kivel?
Akarunk olyan autonómiát, mint a dél-tiroliaké? Akkor sürgősen meg kéne tanulnunk, hogyan csináljuk meg.
Dél-Tirol lakossága feleannyi, mint ahány magyar él Erdélyben, és nyolcadannyi, mint Erdélyé. Területének 80 százaléka hegyvidék, csak 20 százaléka lakható és művelhető, képviselete az olasz parlamentben gyakorlatilag elhanyagolható: 4 képviselő a 630 fős képviselőházban, 2 szenátor a 315 fős szenátusban.
Mégis saját magát igazgatja, az EU egyik leggazdagabb régiója, helyben beszedett adók többségét helyben tartja, miközben nettó befizetője az olasz állami költségvetésnek - tudtuk meg a ladin Daniel Alfreidertől az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kolozsvári kongresszusán. A régió lakosainak 70 százaléka német anyanyelvű, mintegy 25 százaléka olasz, és alig 4 százaléka ladin ajkú, és most a ladin Alfreider a FUEN egyik alelnöke.
Hogy lehet ilyen kényelmes gazdasági és politikai helyzetbe pottyanni? Nem hozza el nekünk a kánaánt se a FUEN, se a Minority SafePack polgári kezdeményezés, még ha esetleg kötelező erejű direktívákat lobbizik is ki majd az EU döntéshozóiból, amire jelenleg kicsi az esély. Pottyanni tehát sehogy, irdatlan munkával viszont megoldható – derült ki Alfreider felszólalásából.
A német többségű Dél-Tirol számára egyértelműen a tárgyalásos út volt a nyerő. Olaszország 1972-ben fogadta el a régió autonómiastatutúmát, de csak 1992-ben zárult le a vita Olaszország és Ausztria között. Ebben a húsz évben a dél-tiroli németek, olaszok és ladinok két irányban építkeztek:
több mint 70 rendeletet dolgoztak ki és fogadtatak el az autonómiastatutúm mellé, ezek töltik meg az utóbbit tartalommal, vagyis ezek szabályozzák, a közös élet milyen területeiről dönthetnek, illetve igazgathatják, kezelhetik maguk a dél-tiroliak (saját közigazgatás, adórendszer, oktatás, energiaügy, stb.)
hozzáláttak kiképezni a saját hivatalnokaikat, adóellenőreiket, tanáraikat, energiaszakértőiket és minden területen az elitet.
A közösség ugyanis azzal szembesült, hogy nem lesz humán erőforrása az autonómiához, ha egy relatív kis számú, rurális életmódra berendezkedett lakosság kell ellásson minden olyan feladatot, amit máshol az állam. Ezt az önképzést nem spórolták meg, időt, pénzt és energiát fektettek bele, és nem csak a hőn áhított autonómia, hanem az anyagi jólét mintarégiójává váltak.
A döntési kompetenciák bővítésével sem álltak le, hosszas tárgyalás során szerezték meg például a vadászat helyi kezelését. Hegyvidéki régióként a vadászati ügyeket mindig is a helyiek intézték, de mikor Olaszországban ez környezetvédelmi, vagyis nemzeti hatáskör lett, azzal szembesültek, hogy nem intézhetik, mert 1972-ben még nem volt téma a környezetvédelem, ezért nem szerepelt az autonómiastatutúmban.
A legújabb kihívás pedig a digitalizáció egy következetesen és arányosan háromnyelvű régióban. Az útjelző táblákat ugyanis jóval könnyebb a gyakorlatban háromnyelvűsíteni, mint a navigációs programokat, a régió igazgatását lehetővé tévő adatbázisokat, statisztikai rendszereket.
Az autonómiaformákat persze nem lehet simán exportálni és importálni,
hangsúlyozta David Smith történész, az autonómiapanel politológus szakértője, aki a Glasgow-i Egyetemen épp a kelet-közép-európai államok biztosította önrendelkezési formákat kutatja.
Magyarország élen járt, már 1993-ban elfogadta a nemzeti kisebbségek önkormányzatát, amely nincs területhez kötve (nemzeti közösségei szétszórtan élnek), példáját azonban nem követték a Kárpát-medence országai. A szakértő a szerbiai kisebbségek kulturális autonómiáját tartja most a térség leghaladóbb szellemű autonómiaformájának.
Megjegyezte azonban, hogy a kisebbségek helyzete annyira sajátos minden országban, hogy a pozitív megoldásokat sem lehet átvenni. Ahogy például az általa vizsgált Észtországnak és Oroszországnak sem sikerült, hiába örökölte ez utóbbi a Szovjetuniótól a területi autonómiák rendszerét, ez inkább szimbolikus, mint tényleges önrendelkezést jelent.
Rengeteg az érzékeny kérdés az autonómiaformák körül,
Smith többek között az önkormányzatot ellátó testületek megalakítását és elszámoltathatóságát, a valós önkormányzatisághoz szükséges források biztosítását és azt említette, hogy Kelet-Közép-Európában még mindig kihívás az autonómiáról szóló közbeszéd, mert a nemzetállamok gyakran szuverenitási kérdést csinálnak belőle, és területi integritásukat érzik veszélyeztetve.
Mi több, a kisebbségek anyaországainak autonómiát támogató beleszólása gyakran ébreszt gyanakvást, és hátráltatja a megoldás megtalálását – jelentette ki Stéphanie Marsal, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának tanácsadója, aki szerint az egyes országoknak maguknak kell megoldaniuk a nemzeti kisebbségeik helyzetét.
Felszólalása is inkább tanácsadás volt, mint ismeretforrás, számunkra olyan evidenciákat hangoztatott, hogy a kisebbségi jogok is emberi jogok, a békéhez és stabilitáshoz elengedhetetlen a jog uralma és a demokrácia, az autonómiáknak átláthatóan kell működniük, és nem szabad replikálniuk a többség esetleg dominanciára hajtó és kirekesztő gyakorlatait.
A kisebbségi intézményeket ráadásul átszőheti a pártpolitika, mely a közösség energiáit és forrásait a választási kampányokra fordítja az identitásmegőrzés és újratermelés helyett – figyelmeztetett Csergő Zsuzsa, a kanadai kingstoni Queen's University kutatója. Úgy vélte, mind az államnak, mind a kisebbségeknek az az érdeke, hogy a pártoktól független kisebbségi intézményrendszert és erre vigyázó, erős civil szférát építsenek fel,
és ne vonják össze a pártpolitikát a kisebbségpolitikával.
Romániában például tipikusan belpolitikai játszmákhoz, politikai többségek kialakításához használják a kisebbségeket, és kollektív jogok helyett kizárólag egyéni jogokról hajlandók tárgyalni - emelte ki az autonómiapanel erdélyi magyar előadója, Korodi Attila.
Ő most nemcsak az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, hanem az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének is tagja, amely hiába dolgozta ki több évtizedes tapasztalatra hagyatkozva a kisebbségvédelmi keretegyezményt, ha nincsenek eszközei annak betartatására, mondta Korodi. Az ET ugyanis nem szankcionálhatja a tagországait, azok legfeljebb presztízst veszítenek a jogsértésekkel.
Korodi felszólalásából is az derült ki, mennyi mindent kell még tanulnunk az autonómiáról és -hoz, mert itt tulajdonképpen információszegény kortesbeszédet tartott az autonómiáért egy olyan célcsoportnak, amelyet amúgy sem kell meggyőzni - az európai nemzeti kisebbségek képviselőinek.
Sokkal inkább ránkfér az önbecsülésünk megerősítése,
érvelt Josep-Maria Terricabras, katalán EP-képviselő, a Kisebbségi Intergroup társelnöke (a címlapképen). A civilben filozófiaprofesszor nemcsak érvelt, hanem finoman motivált is: úgy adta elő, hogy a nyelv nem pusztán a tényszerű kommunikáció eszköze, hanem mivel belenövünk, az identitásunk formálója is, ezért
nem felcserélhetőek egymással,
irdatlanul védenünk kell a nyelvhasználati jogokat,
hogy közben érezhető módon mindenki kicsit kihúzta magát a székében, de legalábbis megélénkült.
Egy nyelv identitás- és világmeghatározó jellege független attól, hányan beszélik, de attól még tegyünk meg mindent, hogy minél többen beszéljék az anyanyelvünket – buzdított. Ha nem védi az állam a nyelvünket, akkor alakítsunk nyelvtanuló köröket, klubokat, olvassunk és írjunk rajta irodalmat, és tegyük vonzóvá mások számára is. Ha elismeri, tegyünk róla, hogy ne csak számunkra ismerje el, például ne csak magyar gyerekek iskolájában lehessen magyarul tanulni, hanem bárhol Romániában.
Ne csak ápoljuk a múlt emlékeit és a hagyományainkat, hanem alkossunk mi is olyat, amit büszkén hagyhatunk az utódainkra, és ha a többségi társadalom viszonya felénk elnyomó vagy kirekesztő, igyekezzünk mi magunk új kapcsolatot kialakítani a domináns csoport tagjaival – ösztönzött Terricabras professzor a délutáni Modernitás és innováció a kisebbségi közösségekben című panelbeszélgetésen.
Ehhez mi magunk kell elmondjuk a történeteinket,
ne hagyjuk, hogy mások mondják el helyettünk – sorolta ugyanott Porcsalmi Bálint, az RMDSZ relatív új ügyvezető elnöke a területeket, ahol az RMDSZ-t modernizálná. Míg a '90-es évektől az RMDSZ az épületek visszaszerzésére és intézmények létrehozására és megerősítésére koncentrált, most már az a marketingstratégia is meghaladottnak számít, ami a tartalommal való feltöltést szorgalmazza – mondta Porcsalmi.
Ma már a storytelling a menő, jó történetek kellenek, amelyek „eladják” az ügyünket hazai és nemzetközi fórumokon, ezért az RMDSZ-nek szerinte rengeteg munkát és pénzt kell fektetnie azoknak az embereknek a képzésébe, akik el tudják majd ezeket mondani úgy, hogy érdeklődést keltsenek az erdélyi magyarság és politikai követelései iránt. A Minority SafePack kezdeményezés szerinte jó alkalom a történetformálásra és történetmondásra azzal együtt, hogy a félretájékoztatás ellen is fel kell lépni.
Kihívásnak tekinti, hogy az RMDSZ újrakezdje a párbeszédet saját közösségével, saját választóival, jobban kell figyelnie rájuk és meghallgatnia őket, mert ma már nem olyan egyszerű a helyzet, hogy elég üzenni: ha magyar vagy, szavazz ránk.
Ha ennek a lépés- és modernizációkényszernek az RMDSZ legalább akkora nyitottsággal és elánnal tesz eleget, mint amit ma Porcsalmi demonstrált, akkor még az autonómiázásból is lehet szalonna. Vagy cserebogár. Vagy valami.
szabot / foter.ro

Erdélyre is kiterjesztik (Budapest gazdaságfejlesztő programjai)
A Vajdaság és Kárpátalja után Erdélyre is kiterjeszti a magyar közösségek megerősítését szolgáló gazdaságfejlesztési programjait a magyar kormány. A Mezőség Maros megyei részét felölelő első, egymilliárd forintos keretösszegű mintaprogram beindítását tegnap jelentette be Marosvásárhelyen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.
Nem időszakos beavatkozásról van szó, mostantól a nemzetpolitika stabil pillére lesz az a támogatás, amely a magyar közösségek gazdasági értelemben vett megerősítését szolgálják – mutatott rá az államtitkár. Magyar Levente kifejezte meggyőződését, hogy 2017 – az egész közösség gazdasági megerősödését megcélzó, a magyarokat sújtó gazdaságpolitikai hátrányokat és sérelmeket kiegyensúlyozó fejlesztési program beindulásának éveként – történelmi jelentőségű, sorsfordító esztendővé válik az erdélyi magyarság életében. A Vajdaság példájára alapozva, ahol ötvenmilliárd forintnál tart már a kifizetett támogatások összege, a gazdaságdiplomáciai államtitkár úgy vélekedett: hosszabb távon az erdélyi gazdaságfejlesztési programok a százmilliárd forintos nagyságrendet is elérhetik. „Évtizedek óta először fordul elő, hogy Magyarországnak olyan nemzeti kormánya van, amely nemcsak elkötelezett a nemzeti ügy mellett, hanem anyagi erőforrások tekintetében képes is arra, hogy végrehajtson egy ilyen nagyszabású beavatkozást” – jelentette ki Magyar Levente. Hozzátette: nemcsak a politikai akarat, és a gazdasági képesség szintjén adottak a feltételek, hanem az RMDSZ-ben megtalálták azt a felkészült és elkötelezett helyi partnert is, amely egy ilyen programot képes végigvinni.
A Mezőség szórványtelepülésein élő magyar gazdák és kisvállalkozók június közepétől egy hónapon keresztül nyújthatják be pályázataikat az erdélyi programok lebonyolítására létrehozott Pro Economica Alapítványnál. Az alapítvány Marosvásárhely főterén, a Köpeczi-Teleki-házban rendezte be székhelyét. Az irodát Magyar Levente Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével közösen avatta fel. „Mindannyiunknak az a közös célja, hogy az emberek jobban éljenek, hogy megalapozhassák a jövőt családjaik számára, hogy a szülőföldön boldoguljanak, ne kelljen elvándorolniuk máshová ahhoz, hogy az anyagi jólét feltételeit megteremtsék” – magyarázta az erdélyi politikus, köszönetet mondva a magyar kormánynak, hogy eszközöket rendelt ezen cél megvalósításához. Megjegyezte: a most induló program a román gazdaságra is jótékony hatással lesz, ezért bízik abban, hogy ezt a romániai hatóságok is nyitottsággal fogadják. Amennyiben a mezőségi „főpróba” sikerül, a gazdaságfejlesztési programokat Székelyföldre, Partiumra, Dél-Erdélyre is kiterjesztik, a stratégiai tervezésnél mindenütt figyelembe véve a helyi sajátosságokat és közösségi igényeket – ígérte az RMDSZ elnöke. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Balázs Antal műhelyében
Anti bácsi 81 évesen is nyughatatlan. Felekorányi férfiembereket megszégyenítő életerővel bír, munkakedve töretlen. A nyárba kívánkozó tavasz épp nem esős napjait használja ki, úgy belemerül a faragásba, hogy észre sem veszi a közeledő látogatót. Kalapács koppan, forgács repül – az egykori épületgerenda keze nyomán kopjafává alakul. Anti bácsi okkal dolgozik reggeltől késő délutánig: várják a jelfákat szerte a Kárpát-medencében mindenütt, ahol magyarok élnek. Vagy csak éltek, de emléküknek maradniuk kell.
Néhány kopjafa kifaragva, lepácolva útra készen. A legfurább mind között az, amelyiknek oldalából egy gömb nő ki. Közelebbről nézve kiderül, a kerek formájú fadaganat kosárlabdát mintáz. A kopjafa felirata: Balogh Imsi 1947. Ismeretlen számomra a név, hát rákérdezek. Ő alapította a kosárlabdasportot Hódmezővásárhelyen, 1947-ben játszták az első mérkőzést, annak emlékére készült – mondja Anti bácsi. S a kosárlabdának azért kellett a kopjafa oldalára kerülnie, mert „mikor Albert Flórián, az egyedüli magyar aranylabdás kopjafáját megfaragtam, csúcsát focilabdában végezve be, egy jó barátom megrótt, hogy az nem illeszkedik a hagyományos mintakincsbe. Hát a székely ember találékony, kitaláltam én is, hogyan lehet megoldani, hogy a kopjafa motívumai eredetiek legyenek, de a kosárlabda is rajta legyen”. Hiába, Anti bácsi nemcsak faragni, de igazáról az embereket is meg tudja győzni. Hatalmas és furcsa mintázatú a Balázs Ferenc nevét, születésének és halálának évét viselő kopjafa. Ez az eredeti kopjafa mása, magyarázza Anti bácsi, annak megmaradt darabját az érdi Magyar Földrajzi Múzeumba menekítették, ott mértem le, és szerencsére Kakas Zolinak van fényképe az egykor a mészkői temetőben állított kopjafáról, a kettő alapján tudtam megfaragni. A világjáró unitárius pap, író, költő emlékére korábban, halálának 75. évfordulójára faragott már egy kopjafát Anti bácsi, mely a sepsiszentgyörgyi unitárius templom udvarában áll. Balázs Ferenccel nem csak a névrokonság és az egy tőről fakadás – a néhai unitárius pap édesapja is Csehétfalván született, akárcsak Anti bácsi – köti össze: munkásságuk célja mindkettejüknek a tanítás, a székely nép fellendítése. Balázs Ferenc mészkői sírjához Anti bácsi egy százévesnél öregebb tölgyfagerendát választott, az eredeti kopjafától csak hátoldala különbözteti meg: ott nem faragott bele mintát, hanem meghagyta olyannak, amilyenre annak idején az ácsok kézzel kifaragták. Ez is a múlt – múltunk – egy darabja, indokolja meg döntését. Budai Nagy Antal 1437 a felirata a harmadik kopjafának. Bodonkútra kerül ez a jelfa, a falu neve egykoron Nagybuda volt, a nemesi származású parasztvezér családja innen származott, előnévként Nagy Antal is használta. Bodonkút mindig is román többségű település volt, szórványmagyarság ma is él ott – Budai Nagy Antal kopjafája mégsem kerülhet közterületre, csak a református templom cintermébe. Hiszen Kolozsvárról is „kitiltották” Budai Nagy Antalt, a nevét viselő utcát még 1988-ban átkeresztelve Dorobanţilor névre. A bodonkúti románok most is tiltakoztak a kopjafaállítás miatt. Faragok én egyet nekik is, de aztán nem érdekel, a román történelemben hogy írták át a nevét, mert én azt vésem bele, hogy Antal Nagy de Buda, hadd legyen tisztában mindenki, ki volt a bábolnai felkelés vezére – mondja Anti bácsi. A negyedik kopjafáról már csak az évszám hiányzik. Ezt a Bács-Kiskun megyei Szank település rendelte, és az eresztevényi Emlékezés erdejébe, Gábor Áron síremléke mellé kerül. A szankiaknak Anti bácsi faragott már 56 kis méretű kopjafát, melyek az ottani Bátorságpont – az 1956-os forradalom és szabadságharc kis emlékmúzeuma – különlegességét alkotják, hát amolyan viszonzásképpen ők is emléket állítanak a székely nemzet hősének. Ennek a kopjafának (és még néhány háromszéki település emlékjelének) az avatására július 31-én kerül sor, Gábor Áron síremléke felavatásának 125. évfordulóján.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hollósy Simon (1857–1918)
II. rész (folytatás május 13-i lapszámunkból)
A müncheni Akademie der Bildenden Künste törzskönyvének II. kötetében a 3634. sorszám alatt olvasható a bennünket érdeklő név: Hollósy Simon, beiratkozott 1878. nov. 30-án, 21 éves.
Hollósy Simon művészi talentumának kibontakozása tehát a művészeti akadémiák klasszicista konzervativizmusa és a század tudományos-technikai haladásának tanulságait is magába olvasztó modern képzőművészeti törekvések indulásának időszakára esett.
Hollósy Simon magyar–örmény családban született Máramarosszigeten 1857-ben. Édesapja a forradalmi események hatására változtatta Korbulyról Hollósyra nevét. A Hollósy családban az 1848-as szabadságeszményeket ápolták továbbra is. A tehetős kereskedőcsalád, felismerve a fiú tehetségét, támogatta művészeti tanulmányait, először az 1871-ben létrehozott pesti Mintarajz tanodában, majd – a fiatal magyar festőgenerációk kitaposott útját követve – a müncheni Festőakadémián (1878). Rendkívüli tehetsége, kiváló rajzkészsége miatt tanárainak kedvence lett. Tanulmányai befejezése után szóba került akadémiai tanári kinevezése is, ám egy Münchenben megrendezett francia kiállításon látottak (különösen Corot, Courbet és Bastien-Lepage művei) megerősítették meggyőződését a bajor Akadémia szellemiségének elavultságáról. München a technikai tökéletességre alapozó, de a fantáziátlan akadémizmus központjaként még mindig a történelmi és zsánerképfestészet európai erődjeként oktatott.
Hollósy inkább magániskolát nyitott Münchenben (1886), és rövid idő alatt a Münchenben tartózkodó fiatal magyar művészek irányítója lett. Tanítványai csodálták, szerették, rajongtak érte. Az ő szemével kezdték nézni a környező világot, a művészet problémáit, az embereket. Az Akadémiáról is átjártak hozzá növendékek, idegen nemzetbeliek is. A párizsi mozgalmakkal való kapcsolata kihatott piktúrájára és pedagógiai munkásságának irányára is, de sajnos, egyre kevesebbet festett, egyre inkább a beszéd hevével fejtette ki társadalomra, művészetre vonatkozó eszményeit. A természet végtelen változatosságát, a hangulat és az érzés princípiumainak a művészi alkotásban való elsődlegességét hirdette apostoli hévvel tanítványainak. Lenyűgöző személyiségét a festőtárs Mednyánszky László így jellemezte: „bármily sokan is vannak valahol Hollósyval egy társaságban, ott egyedül csak Ő látszik”. Kétségtelen, a müncheni Hollósy-kör a fiatal magyar művésztanítványok számára az emberré válás iskolája volt.
Hollósy Simon neve a magyar művészettörténetben az újkori magyar festészet egyik legnagyobb hatású művészközösségének, a nagybányai művészkolóniának a létrehozásához, alapításához kapcsolódik. Tulajdonképpen müncheni szabadiskolájának növendékeit hozta át 1896-ban egy nyári szezonra nagybányai származású tanítványának, Réti Istvánnak és Thorma Jánosnak a csábítására. A Münchenből Nagybányára utazó művészcsoport még megtekinthette Pesten a millenniumi ünnepségek alkalmából rendezett kiállításon Szinyei-Merse Pál 1873-ban festett Majálisát, s ez az élmény tartósan megmaradt emlékezetükben. Az egy nyárból több évtizedes alkotói közösség lett. A nagybányai művésztelep korszakos jelentőségét tudomásom szerint a nemrég sajnálatosan korán elhunyt Szabó Zoltán muzeológus-festőművész már ismertette. Hollósy kulcsalakja, zászlóvivője lett a Nagybányán kialakuló művészi mozgalomnak, függetlenül attól a ténytől, hogy néhány éves irányító szerep után végleg elszakadt, eltávolodott Nagybányától.
Ki volt hát Hollósy Simon, a festőművész?
Hollósy Simon festészetét és művészetpedagógiai tevékenységét általában három jellegzetes periódusban lehet bemutatni:
A közel 16 évet felölelő müncheni tartózkodás 1884 és 1896 közötti szakasza.
Szemléltethető festményei: Nevető leány (1883), Kendős leányfej (1885), Tengerihántás (1885), majd a Merengő (1886), Áldomás (1887), Mulató társaság (1888), Két tűz között (1891), valamint Az ország bajai (1893),
Zrínyi kirohanása (1896).
Ennek a korszaknak a legkiemelkedőbb alkotása a Tengerihántás. A kép sikere Münchenben óriási, Hollósy tekintélyét a fiatal művészek között ez a mű alapozta meg. Hollósy naturalizmusának művészi jellegét szemléltetően demonstrálja a festmény, itt a természetnek a megfigyelése nem eszköz, hanem végcél, boldog fölolvadás a látványban. A részletek gazdagságát feloldja a tónusok finom átmenete, érzelmessége. A Tengerihántás csupa halkszavúság, kedvteli elmerülés az aprólékos, de mégis egységes felületformálásban. Hollósy a 80-as években festett magyar paraszt életképeiben lehetőleg egyszerű emberi állapotokat igyekezett megfesteni, lehetőleg kerülve az anekdotikus elemeket.
Ezek a festői kvalitások fellelhetők, sőt tovább gazdagodnak Az ország bajai című képén is. Két alak ül a mögöttük lévő ablak ellenfényében. Az ellenfényben bizonytalanná, vibrálóvá válik az alakok körvonala. Ám Hollósy belekémlel az árnyék mélységébe, a formát, az anyagot szándékszik érzékeltetni, a parasztmellény pitykéinek csillogását, a huszármente anyagát. Észreveszi a körvonalakon foszforeszkáló fény nyugtalanságát, anyagtalanságát. Tulajdonképpen ezzel a festménnyel zárult a müncheni korszak. München a népies életképek korszaka volt. Alkotásai frissebbek, életteljesebbek a kortárs festők anekdotikus jeleneteinél, a német és francia naturalista (realista) festészettel mutatnak rokonságot.
A nagybányai művésztelepi tartózkodás periódusa (1896–1902).
Szemléltethető festményei: Huszt vára (1896), Kosztolányi Gyula portréja (1896), Illusztrációk Kiss József verseihez (1899), Üres a pénztárca (1899), Ősz (1900), Rákóczi-induló (1899), Zászlóvivő, vázlat (1898).
Hollósy elévülhetetlen érdeme a művésztelep létrehozásában kifejtett lendülete, az öt éven át tartó küzdelme a nagybányai festészet szellemiségének a magyar, a budapesti közízlésben való elfogadtatásáért. A nagybányai művészek érdeklődése ebben az első periódusban megoszlott az ember és a tájkép között, a tájképben is inkább az emberi motívumra, a hangulatra helyezték a hangsúlyt. Hollósyt is foglalkoztatta a plen-air problémája, de az általa irányított telep művészi programjában a magyar társadalom szociális problémáinak felmutatását kívánta előtérbe helyezni.
Érdekes, hogy Hollósy a bányai gyönyörű természeti környezetben mozogva a tájkép előtt közönyösen állt, figyelmét csak az ember lelki karaktere kötötte le, ennek megformálását tekintette művészete fő céljának. Először illusztrációkat készített Kiss József költő verseihez. Ezek között valóban van egy igazán megdöbbentő darab, az „előttem semmi, mögöttem semmi” öreg emberének vigasztalan tekintetű alakja. A festőtárs Réti István az 1927-ben Hollósyról szóló írásában összesen 3-4 tájképről tesz említést: az Ősz és egy Szénaboglyák című képről, valamint Németh Lajos 1956-os monográfiája reprodukál egy Nagybányai utcarészlet című fehér-fekete nyomású reprodukciót. Más, Bányán festett tájképéről nincs említés. Talán kényelmetlen lehetett a műteremben meditáló festésmódhoz szokott Hollósynak az ilyenkor bámészkodó közönség előtt dolgozni.
Nagybányán festi a Rákóczi-induló című, nagyméretűnek tervezett festmény első vázlatát. Ez a kép volt Hollósy életének legnagyobb vállalkozása, küzdelme és bukása. A mű eszméje lelkéből fakadt, a Rákóczi-induló mindent elsöprő, heroikus erejét szándékozott megfogalmazni. Az előzetesen készített résztanulmányokra alapozó vázlatban a kompozíció lendületét inkább a képi tér lüktetése, a felszálló porból előbukkanó alakok látomásszerű megjelenése helyettesíti. Húsz éven át viaskodott a témával, sikertelenül, befejezett mű soha nem lett belőle. Végül is a nagybányai vázlat volt az, a később festett sok változat közül, amely a legmeggyőzőbben fejezte ki Hollósy ötletét. Ez a vázlat tanúsítja, hogy ekkor már festésmódja is szabadabbá, levegősebbé változott.
A teleket továbbra is Münchenben töltötte magániskoláját vezetve, nyaranta pedig lázadó vezérként tért vissza, a végsőkig harcolt, hogy a művésztelepen az általa elképzelt és irányított művészi mozgalmat egyben tartsa. Csakhogy az idők is változtak. Festőtársai a nagybányai festészet sikerei, fokozatos elfogadottságára alapozva immár saját művészi egyéniségük megvalósítását is fontosnak tekintették. Budapesti első két csoportos kiállításuk után a nagybányai festők 1899-ben már a Képzőművészeti Társulat rendes téli tárlatán mutatták be alkotásaikat, a Hollósy-tanítványok pedig külön a Nemzeti Szalonban. A kialakuló nézetkülönbségek az irányításhoz szokott Hollósy és művésztársai között kiéleződtek, és egy személyes jellegű konfliktus alkalmat nyújtott arra, hogy az ekkor 45 éves Hollósy 1902-ben végleg elhagyja nagyszerű művét, a nagybányai művésztelepet.
A volt tanítvány, majd festőtárs Réti István írja a Nagybányai művésztelep című könyvében: „A szakadás a tudatok alatt régóta lappangott. Hollósyban az öntudatlan, de természetes féltékenység is munkálkodott... kényelmetlennek érezte helyzetét és egyre világosabb lett előtte is, hogy a nagybányaiak kiállításain, amelyek az egész mozgalomnak a művészi értelmét s igazi eredményét jelentették, a művészi súlypont az ő személyéről lassan eltolódott… szívünkben mélyen sajnáltuk ezt a szakadást. Vele indultunk, az indulás energiáját tőle, az ő körében kaptuk, fiatalságunk kohójának ő volt a fújtatója… Hollósy nélkül, a nagybányai együttes munkálkodás nélkül, ki tudhatja, mily kerülőkkel fejlődhettünk volna a magyar művészet számára azzá, amikké lettünk”.
A técsői periódus alkotásai (1904–1918). Szemléltethető festményei: Aratás után (1908), Felhős táj (1910), Bozótos rét (1910), Udvarrészlet (1910), Kislány nagy zöld kalappal, Parasztudvar szekérrel (1912), Szénaboglyák (1912), Falusi utca (1914?), Técsői táj (1916), Tisza-part (1916), Önarckép (1916).
Nagybányáról távozva, a továbbra is működtetett müncheni iskolájának növendékeit ezután Fonyódra, majd Vajdahunyadra, 1904-től pedig minden nyáron Técsőre vitte. (Técső a festő szülőhelyéhez, Máramaros-szigethez közeli, a Tisza jobb partján fekvő település, amely ma Ukrajnához tartozik.) Ezt a nyári vándorló iskolarendet Nagybánya után is megőrizte. Megbántottsága nem oldódott fel, Técső egyfajta belső emigráció volt számára, lassan kizárta magát a művészeti közéletből, az öregedő festő már az akkori tanítványai között is egyre társtalanabbá vált.
Ami a técsői periódusban a legmeglepőbb, a tájképfestészettől Nagybányán ódzkodó Hollósy számára Técső a tájképeké lett. Tanítványai és helybéli barátai társaságában órákig barangolt a Tisza partján, a mezők és szántók liláskékbe elvesző horizontját, a Nereszen-hegyet, a poros utak mentén sorakozó szegényes parasztházakat választotta festői motívumnak. A természettel való azonosulása e festményekben melankolikus, sejtelmes. „Nem ecsettel, hanem lélekkel kell festeni” – vallotta. Képei közül egynéhányat még el-elküldött a pesti kiállításokra, ám a modern művészet nagy zsivajában az ő melankóliájának halk szava elveszett. 1912 után festett képeiben mintha új lendület mutatkozna. 1916-ban festette Önarcképét és legjobb técsői tájképeit. Sajnos, ezekből a művekből a nagyközönség szinte semmit sem ismer. 1917-ben már nem nyitotta meg müncheni szabadiskoláját, és végleg letelepedett Técsőn. Egy évvel később, 1918 májusában, súlyos veseelégtelenségben, 61 éves korában hunyt el. Máramarosszigeten helyezték végső nyugalomra. Técsőn köztéri mellszobor őrzi emlékét.
Befejezésül ismét a volt tanítvány és művésztárs Réti Istvánnak Hollósy halála után írt méltató soraiból idézek: „Személyes varázsa több bámulót szerzett neki, mint művészete… Pedig mint művész is ama kevesek között áll Pantheonunkban, akiknek művészetünk világviszonylatban is előkelő helyét köszönheti. Nem olyan lobogó őstűz, mint Munkácsy zsenije, nem olyan mélyszándékú és nagy koncepciójú, mint Székely Bertalan, nincs meg benne Szinyei-Merse Pál belcantója s pogányos szépségereje, sem Ferenczy Károly magas intellektusa és céltudatossága, de kedélyének és szemének érzékenységét, részletekbe is elmerülő érzését-melegét tekintve különleges helyet foglal el művészetünkben”.
Forrás: Németh Lajos: Hollósy Simon és kora. Képzőművészeti Kiadó, Bp. 1956. Réti István: A nagybányai művésztelep. Vince Kiadó, Bp. 2004. Dr. Szöllősi Tibor: Hollósy Simon Técsőn. Honismeret, 2003/1. szám.
Bordi Géza / Népújság (Marosvásárhely)

Vasárnaptól TESZT – Nyolc nap színházi ünnep Temesváron
Május 21-én, vasárnap kezdődik a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó (TESZT). A tizedik alkalommal megszervezett TESZT legfontosabb célkitűzései közé tartozik a hármashatár térségében működő alkotók és színházak közötti kulturális csere, illetve az együttműködések létrehozásának támogatása. Ebben a szellemben jött létre a fesztivál idei nyitóelőadása, az EXIT, amely a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház és a Zombori Nemzeti Színház közös produkciója. Az előadás rendezője Schilling Árpád, aki a tavalyi TESZT-en A harag napja című előadással volt jelen.
Az Európa Kulturális Főváros 2021 programsorozatra készülve, az előző évekhez képest idén nemcsak a szűken értelmezett régióból, hanem Európa távolabbi pontjaiból is érkeznek Temesvárra előadások, tizenhat országból összesen harminc produkciót láthat a közönség. Mivel a TESZT nemzetiségtől és kortól függetlenül minden nézőt meg kíván szólítani, a meghívott előadások formátuma és jellege is rendkívül széles palettát kínál. Személyes hangvételű egynézős, helyspecifikus előadásoktól szóló performanszokon át a klasszikus formátumú stúdió- és nagyszínpadi előadásokig, dokumentarista előadásoktól és multimédiás performanszoktól szabadtéri táncelőadásig és koncertig – a gazdag kínálatból bárki kedvére válogathat. A bő egy hét alatt a fesztiválozók belakhatják a várost, kipróbálhatják, milyen vízibiciklit pedálozni egy performanszművésszel a Bégán, utazhatnak térben és időben, számot vethetnek azzal, hogy milyen tartozásaik vannak és meghallgathatják egy világhírű performer koncertjét. A találkozó tizedik kiadásán a szervezők változatlanul fontosnak érzik felmutatni a legfontosabb társadalmi kérdéseket, ugyanakkor kiemelt szerepet kap a leltározás, az összegzés gesztusa. Hasonlóképpen a programban megjelenő előadások nagy része is foglalkozik az emékezéssel, a múlt, jelen, jövő hármasával, visszatérő elem az önreflexió, az alkotók vallomásai önmagukról, munkájukról.
Visszatérő vendég a kortárs színház és performanszművészet egyik ikonikus figurája, a bulgáriai koreográfus és performanszművész, Ivo Dimcsev, aki a fesztivál oktatói programjának keretében műhelymunkát tart fiatal előadóművészek számára. Szintén a világhírű performer jegyzi a TESZT záróeseményét, a fesztivál utolsó napján Songs from My Shows címmel ad koncertet a nagyteremben.
A meghívottak között olyan rendezők és előadók jelennek meg, akik különböző műfajokban dolgozva, sajátos esztétikát képviselve a legjelentősebb alkotók közé tartoznak. A visszatérő Horváth Csaba, Schilling Árpád, Urbán András, Hajdu Szabolcs, Kokan Mladenović, Ivo Dimcsev mellett ezúttal Gianina Cărbunariu, Maja Pelević, Olga Dimitrijević, Sarah Vanhee, Hód Adrienn, Mădălina Dan és Mihaela Dancs, Giuseppe Chico és Barbara Matijević, Maria Lucia Cruz Correia, Xavier Bobés, Janek Turkowski egy-egy előadása is megjelenik a programban, ugyanakkor Temesvárra jön a spanyol Agrupación Señor Serrano, Rabih Mroué, Salvatore Tramacere is egy-egy kiemelkedő előadással. A már széles körben ismert alkotók mellett a fiatalabb generációnak is teret biztosít a fesztivál, így jelen lesz a találkozón Maruša Kink, Alex Fifea és David Schwartz, Lisa Verbelen és az amszterdami BOG., Oliver Zahn, Nina Rajić Kranjac, Kelemen Kristóf, Jo Bannon és Harry Giles. Szabadság (Kolozsvár)

Kötetek a középkori Biharról
Újabb fejezetéhez érkezett az a projekt, amelynek lényege, hogy a magyar megjelenés után románra fordítva is kiadják kutatók tanulmányait régiónk régmúltjáról.
Három kötet jelent meg ezúttal, amely Nagyvárad és Bihar megye középkori, kora ókori történetéből mutat be fejezeteket, témaköröket. Ez egy olyan eseménysorozat része, amely már régebben indult és a román valamint a magyar kutatók közeledését is szolgálja. Arról van szó ugyanis, hogy magyarországi történészek írásait románra lefordítva megosztják azokat az itteni kutatókkal. A mostani három újabb kötetet a Nagyváradi Egyetemen mutatták be pénteken. Sorin Şipoş és Gabriel Moise méltatta a könyveket, Şipoş alaposabban is kitért az ismertetésükre. Kiemelte: ezek új forrásokat is hoznak és többek között vallástörténeti, gazdaságtörténeti, politikatörténeti szempontból taglalják a témát.
Nem kötelező
A magyar vendégeket Szabó Ödön mutatta be, majd Zsoldos Attila, az MTA történettudományi kutatója, valamint munkatársa Weisz Boglárka beszélt. Zsoldos elmondta: előző nap Váradon már meg is volt az az újabb konferencia, amire elkészültek a negyedik fázis kötetei, legalábbis magyar nyelven. A román változatokat jövő ilyenkor mutatják be. Felmerülhet az is, hogy a térség monográfiájának alapját jelentik majd ezek a tanulmányok – mondta –, de ez így még nem merült fel tételesen, bár nem is zárható ki, hogy azzá állnak majd össze az írások. Nem is tagadja, hogy magyar történetírói szempontból vizsgálják a témákat a románul is megjelent írások, ezzel nem feltétlenül fognak egyetérteni a román kollégák, de nem is feltétlenül szükséges ez, ennél fontosabb megismerni egymás eredményeit, munkamódszereit – emelte ki. Jelezte: a bemutató előtt munkatalálkozót is tartottak és várhatóan hamarosan több konkrét témában fognak együttműködni a nagyváradi tanintézettel. Weisz, aki gazdaságtörténeti kutatásokkal foglalkozik, azt hangoztatta, hogy többnyire épp az ilyen vonzatú témák maradnak ki az ilyen kötetekből, de most arra törekszenek, hogy minden ilyen kiadványban legalább egy gazdaságtörténeti írás is legyen.
Szeghalmi Örs / erdon.ro

Csoma Botond: az önkormányzatok adják közösségünk erejét
„Az önkormányzatok adják közösségünk és szervezetünk erejét. A szubszidiaritás elvét figyelembe véve az önkormányzatoknak hatékonyan kell működniük, hisz ők állnak legközelebb az állampolgárokhoz” – emelte ki Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének elnöke, a Kolozs Megyei Önkormányzati Konferencián, Magyarkapuson tartott köszöntő beszédében.
A konferencián, ahol az RMDSZ Kolozs megyei önkormányzati képviselői vettek rész, Vákár István, a Megyei Önkormányzati Tanács elnöke köszöntőbeszédében elmondta, nagyon büszke azokra a településekre, ahol RMDSZ-es polgármester van. „Bár számban nem vagyunk sokan, az erőnk annál nagyobb, ez megmutatkozik településeinken, hisz napról napra szebbek lesznek, mert önkormányzati képviselőink mernek nagyot álmodni, az kérni és befektetéseket tenni, amellyel közösségünk erejét növelik” – emelte ki Vákár István.
A képzésen Lakatos Péter, a számvevőszéki tanácsos arról beszélt, hogy milyen elvárásai vannak a számvevőszéknek az önkormányzatokkal szemben, illetve melyek azok a gyakori hibák, amelyeket feltétlenül ki kell küszöbölni. Emellett, szó esett az újonnan megszavazott közbeszerzési törvényről is, amelyet a számvevőszék képviselője ismertetett az egybegyűltekkel.
László Attila szenátor elmondta, a szenátusban a bértörvények módosításával foglalkoztak többek között. „Az egységes bértörvény szenátusi szakbizottsági vitáján sikerült több olyan módosítást is belefoglalni, amelyek kedveznek a magyar önkormányzati vezetőknek” – mondta el a szenátor.
Winkler Gyula 10 éve az EU-ban – Mit nyertek az önkormányzatok a csatlakozástól? címmel tartott előadást az egybegyűlteknek. Előadásának központjában az EU által kínált előnyökről beszélt. „Mit is adott nekünk az EU? Az utazás vagy a vállalkozás szabadságától a mezőgazdasági támogatásokon és Erasmus programon át az olcsó barangolási díjakig, széles az nyújtottá előnyök skálája. A 10 éves tagságunk pozitívan zárul, hogyha végig nézünk, a falvainkon világosan látszik, hogy fejlődünk. Van változás, igaz, hogy kicsit lassú, de van fejlődés. Ha valami jól működik egy EU-s tagállamban, akkor nekünk is abba az irányba kell haladni, hisz a jó példát követni kell, és nálunk is működhet az, ami másoknál” – hangzott el az Európa parlamenti képviselő előadásában. maszol.ro

Tizenötödjére támogat fiatal erdélyi magyar művészeket a Communitas
Egy évig tartó támogatást kap 40 fiatal alkotó. Gálaműsor keretében díjazták őket.
Tizenötödik alkalommal osztották ki a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait, amire idén is öt szekcióban pályázhattak 35 év alatti művészek. A nyertesek egy éven keresztül havi 800 lejt kapnak az alapítványtól, ennek célja, hogy amennyire tehetik, az alkotók fölszabadíthassák a kreativitásra szánt idejüket és a munkájukra koncentrálhassanak. A gálaműsornak idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdióterme adott helyet, a “műsorvezető” pedig Dimény Áron, az intézmény színésze volt, aki köszöntőjében elmondta: egyre többször lépnek abban a térben fel fiatal alkotók, úgyhogy jó hely a gálának. Dimény örült annak, hogy egyre több olyan nevet lát a díjazottak között, akik már nem ismeretlenül tűnnek fel, így valamiképpen életművek beérésének is tanúi lehetünk, ha a Communitas-díjazottakra tekintünk.
Az eseményen az alkotói ösztöndíj zsűrielnökeként részt vevő Markó Béla Csontváry Kosztka Tivadar életének és élete utáni epizódjaira építette fel beszédét. Az egyik egy levél, amit a festő 1913-ben írt politikusoknak, és mindenki a sajátos őrület jelének vette, hogy egy művész a hatalomnak akar beszámolni keleti utazásának eredményeiről, mert úgy érzi, ez a hatalomra tartozik.
“Ki tudja, hogyan alakult volna a világ sorsa, ha a kormány 1913-ban erre figyelt volna igazán, a művészek és alkotók helyzetére, hogyha ez lett volna akkor az igazi hír, és nem a feszültségek és a háborús készületek?” - tette fel a kérdést Markó, aki elmondta “nekik az a feladatuk, hogy egy természetes kötelességet teljesítsenek, ami azt jelenti, hogy egy közösségnek, társadalomnak felelőssége és feladata, hogy a maga tehetségeit ne szorítsa háttérbe. “Nem hiszek abban, hogy a tehetség bármilyen mostoha körülmények közt érvényesül, hogy felszínre tör a legnehezebb körülmények között is." Ezt követően arról beszélt, hogy a Csontváry-festményeket 1919-ben a család a fuvarosoknak akarta eladni, mert művészeti értéket nem láttak bennük, a vászonnak viszont ponyvaként jó ára volt. Végül a család egyik tagjának jelentős erőfeszítései miatt nem végezték a képek a szekereken. Markó szerint ezt a történetet kétféleképpen is lehet érteni: hogy lám, a tehetség úgyis mindig eléri a közönségét, vagy úgy, hogy ki tudja, hány meg hány Csontváry végezte így világszerte, szerencse és támogatás hiányában. Ő az utóbbi értelmezést tartja jobbnak. Az RMDSZ volt elnöke után Bagossy László és Bagossy Norbert léptek fel két dallal, majd Varga László Edgár mondta el az Arany János Arany Jánoshoz című versét, amit a Látó felkérésére írt. Ezután elkezdték kiosztani az ösztöndíjakat, idén ők lettek a díjazottak: Színházművészet:
Benedek Ágnes, Bonczidai Dezső, Csiki Szabolcs, Györfi Csaba, György Botond, Katona Dávid, Simon Boglárka-Katalin, Szekrényes László, Varga Balázs.
Zeneművészet: Benedek Tibor Magor, Bordos Nagy Kinga, Diószegi Benjámin, Fonte di Gioia, Györgyjakab Miklós-Csaba, Koncz Kriszta, Kovács Dalma Lidia, Nagy Gergő, Sófalvi Emese.
Film és televízió: Antal Szabolcs, Balla Zoltán, Bende Attila, Boros Melinda, Demeter Katalin és László Rozália Annamária.
Irodalom: Bertóti Johanna, Biró Árpád Levente, Fischer Botond, Gál Hunor, György Alida, Kali Ágnes, Kiss Lehel, Sárkány Tímea és Varga Melinda.
Vizuális művészetek: Csala Hermina, Csóka Szilárd Zsolt, Dobribán Melinda, Hátszegi Zsolt, Koter Vilmos, Kürti Andrea, Nyiri Dalma Dorottya, Péter Emőke Eszter, Ungvári-Zrínyi Kata.
A díjazásokat különböző felolvasások, zenélések szakították meg. Adorjáni Anna felolvasott egy részletet készülő regényéből, aminek A fürdőszoba a címe, aztán Szép András zongorához és Koncz Krisztával adtak elő egy dalt, majd Demeter Zsuzsánna elbeszélése következett volna, a Mosoly című, de a mosoly csak generálva lett végül, mert neki nem lett szólva, hogy fel kell olvasnia, s mint ilyen, ő jelen volt, az elbeszélése meg kevésbé, így helyette Dimény adott ötleteket a Communitasnak, hogy lehetne közös jam-session a díjazott zenészekkel, antológia a szerzőkkel.
Az esemény vége kissé összesűrűsödött, főleg mert ekkor futottak be, akik eladdig elkéstek, Köllő Csongor még program szerint előadta Kulcsár Árpád (tavalyi ösztöndíjas és a cikk szerzőjének, na hát megint ilyen hülye újságírói helyzet van) A hívás című versét, aztán befutott a kardiológustól Kántor Lajos. A kardiológustól jó hírt kapott, ezért jókat mondott a tavalyi év képzőművészeti díjazottjainak kiállításáról is, mint mondta, egyesek már fel is nőttek az igen nívós kolozsvári szcénához, többen meg felnövőben vannak. Aztán a Melodeus kórus is betoppant, és Eric Whitacre Cloudburst című kórusművel avantgárd zárlatot adtak a gálának.
Kulcsár Árpád / Transindex.ro

Mikesesnek lenni életérzés (Kicsengettek)
Röviden szólalt meg az iskolacsengő szombaton reggel a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban, hangját csakhamar elnyomta a Gaudeamus. A hagyomány szerint a bevonuló végzősöket két elsős diák vezette, akik magukkal hozták a kis iskolaharangot, jelezvén: kezdődhet az ünnepség.
Kövecses út szélén páratlan gerlice – csendült fel Szabó Fruzsina előadásában, ekkor már a négy tizenkettedik osztály száznyolc székely ruhás végzőse ülve hallgatta az őket köszöntő dalt. Elsőként Már István iskolaigazgató köszönte meg a szülőknek a bizalmat, hogy gyermekeik felkészítését a Mikes-iskolára bízták, a kollégáknak pedig a következetes és türelmes munkáért mondott köszönetet. Meg vagyok győződve arról, hogy a legjelentősebb élmények minden bizonnyal az osztályközösséghez fűződnek, de úgy gondolom, hogy az iskolaközösség, a Mikeshez való tartozás érzése hasonlóan meghatározó volt számotokra. Fontos, hogy a búcsú után se szakadjatok el végleg egymástól. Gondoljatok arra, hogy az elmúlt négy év alatt olyan mély barátságokat kötöttetek, amelyek elkísérnek további utatokon. A Mikeshez való tartozás évek múlva is azt jelenti, hogy számítanak rád és számíthatsz másokra” – mondotta Már István. Jólétet, lelki és anyagi gazdagságot, szerető társakat kívánt a ballagóknak Mester Gizella aligazgató, valamint éberséget ahhoz, lássák meg az egyszerűségben a szépséget, a hétköznapiban a gazdagságot, és vegyék észre az élet meg¬annyi apró csodáját. Sibianu Viktor tanfelügyelő a hálát hangsúlyozta, mert szerinte nincs annál nagyobb öröm egy szülő, egy pedagógus számára, mint a gyermek, a tanítvány hálája. Azt kívánta a végzősöknek, legyenek hálásak mindenért, és abban legyenek sikeresek, ami a legfontosabb számukra. Antal Árpád polgármester üzenetét Nagy Zoltán önkormányzati képviselő olvasta fel. A városvezető arra biztatja a ballagókat, ne csak szakmát, hanem hivatást válasszanak, használják ki és kamatoztassák a velük született képességeket és tehetséget, szeressék, amivel foglalkoznak, és az élet minden területén álljanak ki magukért. „Ne feledjétek, szülőhazátoknak, Székelyföldnek és Sepsiszentgyörgynek mind szüksége van rátok. Azon dolgozunk folyamatosan, hogy bármerre vezessen utatok, mindig szívesen térjetek vissza az otthonotokba.” A Szőts Dániel vezette kórus ezúttal kizárólag végzősökből állt, együtt énekelték: Győztes lesz a harc, ha nincs több hátraarc... Ezt követően az első osztályosok részéről Soulie-Horváth Benjamin Létay Lajos Vezet az iskola című versével köszöntötte a tizenkettedikeseket, Fazakas Réka pedig a tizenegyedikesek nevében búcsúztatta a ballagókat, szimbolikusan mesébe foglalva, hogy észrevétlenül is milyen értékekkel telik meg a batyu tizenkét év alatt. Duka Boróka ballagó diák azt hangsúlyozta: „Soha nem volt senki több és senki sem kevesebb, csak más. És ebből a másságból kifolyólag ez a hely, ez az iskola, ahonnan most ballagunk, mindenkinek mást jelentett. Van, aki a lehetőséget látta benne, más a kényszert, van, aki barátságokat kötött és van, aki mindennap megszökött volna, van, aki menne már. De olyan is van, aki biztonságosabbnak látná a maradást. Van, akinek a suli jó és van, akinek szükséges a rádió, a diáktanács, a Bakancs vagy mindez együtt. Tudjátok ti is: mikesesnek lenni életérzés.” Ilkei Klementina Varró Dániel versével búcsúzott.
Díjak, elismerések
A díjazást hagyományos mozzanat előzte meg: a tizenkettedikesek átadták az iskolakulcsot a tizenegyedikeseknek. Az osztályonkénti elismeréseket az osztályfőnökök olvasták fel, okleveleket és jutalomkönyveket adtak át a legjobb tanulmányi eredményt elérő diákoknak, a különböző tantárgyversenyek nyerteseinek, de kitüntették azokat is, akik a közösségi munkában, az iskolán kívüli tevékenységekben tűntek ki. A matematika-informatika osztályban (osztályfőnök Simon Ilona) Varga Emőke Kinga az osztályelső, a biológia–kémia osztályban (osztályfőnök Kolumbán Laura) Szotyori Orsolya Anita érte el a legnagyobb általánost, a filológia osztályban (osztályfőnök Nagy Gábor) Pinti Emőke eredménye a legjobb, a társadalomtudományi osztályban (osztályfőnök Incze Éva) Kisgyörgy Beáta kapta az első díjat. Többen már bejutottak különböző egyetemekre, és olyan tanuló is ballagott, akinek szombaton egy rangos verseny döntőjén kellett volna részt vennie. Díjazott a magyar nyelv és irodalom katedra, az idegen nyelvek tanári csoportja – ezúttal adták át az elismerést azoknak a diákoknak, akik részt vettek a kétéves Erasmus+ programban és annak franciaországi ciklusaiban –, a matematika-informatika katedra, a fizika–kémia szakos tanárok, a földrajz-, történelem- és társadalomtudományok, valamint a testnevelés katedra. A diáktanács, a Mikes Rádió és a Bakancs iskolaújság tevékeny tagjai is jutalomban részesültek, őket azok a diákok díjazták, akik átvették a stafétát. Az iskola vezetősége díjazta az évfolyamelsőt, az önkormányzat pedig hagyományosan a négy középiskolai esztendő legjobb tanulójának ítélte oda a ciklusdíjat – mindkettőt Szotyori Orsolya Anita kapta, és szintén ő vette át a Vajnár Emese-emlékdíjat, az Ecou Egyesület Covalact díját, valamint a Dr. Kovács Sándor-díj egyikét, a másikat Szőcs-Nagy Tímea kapta. A Mikes-díjat, amelyet az iskolaalapítvány ítél oda évente egy reál és egy humán szakos végzősnek, idén Szőcs-Nagy Tímea és Becsey Janka kapta. A Felszeghy-díjat Pinti Emőke nyerte el, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége díját Ráduly-Baka Rebeka érdemelte ki. A Kiwanis Alapítvány Kisgyörgy Beátát díjazta, a Máltai Szeretetszolgálat az önkénteseket és az elsősegélyversenyek nyerteseit jutalmazta, oklevelet kapott minden végzős kórustag, illetve aki az V–XII. osztály bármelyik évfolyamán énekelt a karban. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem két csíkszeredai tanszéke is felajánlott különdíjakat: Becsey Janka, Kisgyörgy Beáta, Kusztos Anna és Dézsi Márton kapott kitüntetést. A ballagási ünnepség áldással zárult. Péterfi Ágnes unitárius segédlelkész búcsúzóul azt kívánta a ballagóknak: hordozzon tenyerén a gondviselő Isten.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Támogatta az RMDSZ az egységes bértörvényt a felsőházi szakbizottságban
Az egységes bértörvény szenátusi szakbizottsági vitája során több olyan módosító javaslatot is elfogadtak, amelyek kedvezőek a magyar közösség számára, és amelyek megoldást nyújtanak a közalkalmazotti bérek közötti egyenlőtlenségek kiküszöbölésére, ezért az RMDSZ támogatta az egységes bértörvényt a munkaügyi bizottságban – mondta a testület tagja, Derzsi Ákos, miután a testület csütörtökön elfogadta a tervezetet.
„Kezdeményezésünkre az önkormányzat vezetője is részesülni fog a sikeres pályázati projektek után járó 25 százalékos fizetéspótlékból. Ez eddig csak a projektben részt vevő hivatalnokoknak járt. Azt gondoljuk, ha a kedvezményezettek körét kiterjesztjük a polgármesterekre is, ösztönözhetjük az önkormányzatok pályázási kedvét” – idézi az RMDSZ közleménye Derzsi Ákos Bihar megyei szenátort.
A munkaügyi bizottság tagja beszámolt arról is: a kormány bértörvénytervezete olyan visszás előírásokat is tartalmazott, amelyek értelmében a kinevezett tisztviselők, mint például a prefektusok, többet kerestek volna, mint a választott önkormányzati vezetők.
„Ez nincs rendben, a közigazgatási hierarchia és a feladatkörrel járó felelősség alapján az önkormányzat vezetőjének fizetése nagyobb kell hogy legyen, mint a kinevezett tisztviselőké, ezért javasoltuk a polgármesterek, megyei tanácselnökök bérének növelését. A helyi közigazgatás szintjén a megyeközpontok és a megyei önkormányzati vezetők bére esetében lesz a legnagyobb az alkalmazott szorzószám, 9-es szorzóval számolják majd bérüket. A megyeközpontok alpolgármesterei és a megyei tanácsi alelnökök bérénél 7,5-ös szorzót alkalmaznak majd. Más városok polgármestereinek, alpolgármestereinek fizetése esetében az eddigihez képest 1 ponttal nő az alkalmazott szorzó” – összegezte Derzsi Ákos.
A közlemény értelmében kedvezőbb lesz ezután a nem klerikális személyzetnek biztosított jövedelem kiszámítási módja. „Kezdeményezésünkre a szakbizottság elfogadta, hogy a nem klerikális személyzet juttatását ne az éves költségvetés és költségvetés-kiegészítés alapján határozzák meg, hanem a mindenkori minimálbér értékét kapják. Emellett sikerült azt is megakadályoznunk, hogy az egységes bértörvény visszavágja a juttatásban részesített nem klerikális személyzet számát. Az idei költségvetés vitája során a szövetségnek sikerült elérnie, hogy a korábbi évekhez képest mintegy 950-nel több kántor, harangozó stb. számára biztosítson juttatást az állam, így a javadalmazásban részesülő személyek száma eléri a 19.900-at. A kormány által beterjesztett bértörvénytervezet visszavágta volna a jövedelemben részesítendők számát az előző évek szintjére” – mondta Derzsi.
Az RMDSZ közleménye arra is rámutat, hogy az egységes bértörvény tervezete értelmében 15 százalékos fizetéspótlékban részesítették volna a látássérült munkavállalókat, ám más fogyatékkal élők, akik munkaviszonyban állnak, nem kaptak volna ilyen jellegű támogatást. „Az RMDSZ ezt diszkriminatívnak ítélte, ezért kezdeményezte, hogy a kedvezményezettek körét terjesszék ki minden fogyatékkal élő munkavállalóra. A munkaügyi bizottság elfogadta a szövetség javaslatát, így az egységes bértörvény minden fogyatékkal élő munkavállalóra tekintettel lesz” – mondta Derzsi.
Az RMDSZ javaslatára a törvénytervezetben eredetileg tervezett 5 százalékos béremelés helyett 10 százalékkal fog növekedni a megelőző pénzügyi ellenőrzést végző önkormányzati alkalmazottak bére. Derzsi Ákos szerint ezen a területen rendkívül fontos az ösztönző javadalmazás, ugyanis nehéz alkalmazottakat találni az állásokra. Az egységes bértörvény tervezete hátrányosan érintette volna a környezetvédelmi hatóságok alkalmazottait, ugyanis nem a megfelelő bérrácsba sorolta be őket, ezáltal fizetésük átlagosan 2.000 lejjel alacsonyabb lett volna, mint amennyi megilleti őket.
Az egységes bértörvény tervezetét ma tárgyalja a szenátus plénuma. A jogszabály esetében a képviselőház a végső döntéshozó.
AGERPRES; Népújság (Marosvásárhely)

7. Kolozsvári városnapok csütörtöktől
A város, amely összeköt szlogennel szervezik az idei városnapokat május 25-28-án, amelynek eseményei 30 helyszínen zajlanak. A száznál több program lebonyolításába ötvennél több civil szervezet, kolozsvári intézmény kapcsolódott be.
A Főtér minden nap különféle tematikus előadás helyszíne lesz: május 25-én 21 órakor a román színház Sziget című koncert-előadását lehet megnézni Gellu Naumtól, amelyhez Ada Milea szerezte a zenét. Május 26-án 18 órakor különleges zenei produkció fellépője lesz 1500 diák és a Young Famous Orchestra. Meghívottak: Ilinca Băcilă&Alex Florea és Katia. A nap tematikája elsősorban a fiatal korosztályhoz szól, ezért az Arpy & Zip Band, Ilinca Băcilă&Alex Florea, a Direcția 5, az Alternosfera, és a Zdob și Zdub koncertezik. Az estét videomapping zárja. Május 27-én 19 órakor a klasszikus zenéé lesz a főszerep. Színpadra lép az Academic Bigg Dimm a' Band, a Gheorghe Dima Zeneakadémia zenekara és szólistái, a kolozsvári román és magyar opera művészei. A Transilvania Állami Filharmónia a Carmina Burana operát adja elő. 22:45 órakor tűzijátékkal zárul a nap. Május 28-a a hagyományok és népzene napja. 14 órakor népszerű népzenészek, és énekesek és táncegyüttesek lépnek színpadra.
A Karolina tér is koncertek helyszíne lesz a városnapok alkalmából. Pénteken Radu Fărcane és Andrei Crisztea, Matcka, Aminda&Roje, David, Adela& Origen Todoran akusztikus koncertjein lehet kikapcsolódni. Szombaton a kolozsvári dj-ké lesz a főszerep, Dj Zo, Made from Scratch, Danaga keveri a zenét, az estét a Blanilla & The Flying Quartet zárja. Vasárnap a Musai Soundworks, Florin Stefan, Dj Carkeys & Harp Swan, és a Say What Trio szórakoztatja a közönséget.
A Farkas utca a kulturális sokszínűség sétánya. Jól megférnek majd egymás mellett a kulturális központok, egyetemek, múzeumok standjai, de itt szervezik a kézműves- és könyvvásárt is. A nemzetközi gasztronómiai fesztivál helyszíne is a Farkas utca lesz. Az utcában felállított színpadon lép majd fel az Incognito, a Take Five Band, a Trupa Reea, a Score Band, a Voltaj Academy, a Rock Academy és a The Beat School.
A Monostor negyed La terenuri részén gyermek- és ifjúsági programokat, közvvitákat, élőkoncerteket, színházi előadásokat és sok egyebet szerveznek. A programok egy része a La terenuri zöldövezetben, mások pedig a Dacia moziban lesz. Fellép a The Minions Pink Tattoos, Taraf de Cluj Emeric és mások.
A Fogoly utca az ókori és középkori tábor helyszíne lesz, harcbemutatók, különféle műhelyek, színházi előadások, középkori táncok, tűzzsonglőrök várják az oda látogatókat.
A sétatéri Kaszinó a 21 dalban a Föld körül című koncert-előadás, bábszínházi előadás helyszíne lesz, de itt tekinthetik meg a Kolozsvár varázsa és a Kolozsvár hídjai tárlatokat is az érdeklődők.
A Sétatéren folyamatosan szórakoztató, kulturális és interaktív programokat szerveznek: az Afrika Napot, a The Fun Zone-t, sétatéri csónakázást, az országos street workout bajnokságot, a retro járművek bemutatóját, a Reactor színház gyermekelőadását, kutyás és művészetterápiás tevékenységeket.
Idei újdonságok:
A Fellegvári Parkban a Beard Brothers rendezkedik be az egyik sarokba, ahol különféle sport tevékenységeket, arcfestést, gyermekjátékokat, műhelyeket, szumózást, élő könyvtárat, lisztes és vizes lufis tevékenységeket szerveznek, de lesz pihenősarok is, este pedig koncertek.
Az Andrei Saguna\Timár és a Dávid Ferenc utcát is zenével, varázslattal töltik meg május 27 és 28-án 16 és 22 óra között. Az utcaművészet világát fedezhetik fel az oda látogatók!
Május 27-én, szombaton a Reactor kísérleti színház csapata lesz a Fellegvár házigazdája, a Fluoreszkáló proteinek című előadásukat lehet megtekinteni, este pedig a Fokhagyma című filmet vetítik.
A Szentegyház utcát május 27-én 21 órától ünneplőbe öltöztetik. Nagy közösségi vacsorát szerveznek Midnight Snack néven, amely a hangulatos zenéé és a kapcsolatépítésé lesz a főszerep.
A H33 Social Innovation Hub a legújabb és legmeghatározóbb helyszíne a Horea/Ferencz József útnak, ahol minden korosztályt műhelytevékenységre várnak, és ahol városi legendák nyomába erednek, hogy együtt fedezhessék fel a városi élet és társadalmi innováció sajátosságait. Szabadság (Kolozsvár)

Bonchidai példa
Kívánni sem lehetett volna alkalmasabb díszletet Bonchidánál a Minority SafePack-et támogató aláírásgyűjtés elkezdésének ünnepélyes pillanatához. Nézem a drónfelvételeket, ebből a magasságból még jobban felmérhető, mennyire impozáns ez a hely, tökéletes így a rálátás a kastélyromra, ugyanakkor arra is, hogy az elmúlt években mit sikerült felújítani, megmenteni. Kétségtelen, minden bonchidai látogatás élmény az arra túrázóknak, különösen azoknak, akik érdeklődve követik a változásokat, s örülnek minen újabb kipöckölt boltozatnak, de a romok tövéből valahogy más a perspektíva. Onnan mintha kevésbé hinné az ember, hogy ebből a projektből lesz valami, mint így, madártávlatból nézve a folyamatot. Bonchida jó hely, szimbolikus hely, aki menthetetlen dolgok mentésére vállalkozik, ebben a történetben mindig találhat bátorítást.
Valahogy így lehetünk ezzel a mi sziszifuszi kisebbségi jogérvényesítési próbálkozásainkkal is, mint a végeláthatatlan kastélyrestaurációval. Most a Minority Safepack pillanata érkezett el, ami kevésbé ismert magyar nevén Mentőcsomag a kisebbségek számára. Ugyanakkor javaslatcsomag az EU számára olyan szabályozás létrehozására, amely a tagállamokat nem csak deklaratív módon sorakoztatná fel a kisebbségi jogok védelmére, hanem kötelezné valamennyit ezen normák alkalmazására. A kisebbségi kérdés a csatlakozáskor politikai feltétel volt, nem jogi értelemben meghatározott kötelezettség, a tagság megszerzését követően ezekben az államokban a kisebbségi jogok az illető ország mindenkori politikai többsége szeszélyeinek, pillanatnyi érdekeinek függvényévé vált.
Székely Kriszta / Szabadság (Kolozsvár)

Ismert lesz, ki tekintett bele a SIPA-archívumba
Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívuma szégyenfolt a román igazságszolgáltatás arcán és bejelentette, hogy első lépésként közzéteszi az archívumot „látogatók" névsorát és esetlegesen a „látogatások" számát is.
Toader hétfőn egy Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy fel kell tárni az igazságot, függetlenül attól, hogy ez kellemes vagy kellemetlen. „A SIPA-archívum szégyenfolt a román igazságszolgáltatás arcán! Kellemes vagy kellemetlen, az igazságot fel kell tárni. Első lépésként közzéteszem az archívumot látogatók névsorát és esetlegesen a látogatások számát is!" – idézte Toader bejegyzését az Agerpres hírügynökség.
Az igazságügyi miniszter pénteken Iaşi-ban azt nyilatkozta, hogy feloldják a SIPA-archívum titkosítását, ugyanakkor hozzátette, hogy ő csak a munkahelyi titkokat hozhatja nyilvánosságra. „A kormány hatáskörébe tartozó dokumentumok titkosítását kormányrendelettel lehet feloldani. Ha államtitkokat tartalmazó dokumentumok vannak, akkor a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) oldhatja fel a tikosítást" – nyilatkozta a miniszter. Toadertől a bírák és ügyészek szakmai testületeként működő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kérte, hogy tisztázza, mi történt az igazságügyi tárca 2006-ban megszüntetett saját titkosszolgálatának archívumával, miután a bukaresti sajtó arról kezdett cikkezni, hogy az onnan eltulajdonított kompromittáló információkkal egyesek mindmáig zsarolják a bírákat. A szolgálat megszüntetését Monica Macovei – jelenleg néppárti EP-képviselőként politizáló – akkori igazságügyi miniszter rendelte el, akit az Evenimentul Zilei lap azzal gyanúsított meg, hogy az általa kijelölt leltározási bizottság az archívum lezárása előtt fénymásolatokat készített számára a SIPA irattárában őrzött jelentésekről. Krónika (Kolozsvár)