Visszautasították a román nemzeti ünnepre szóló meghívást a magyar elöljárók Kovászna megyében
December elseje gyász- és nem ünnepnap a magyarok számára – érveltek az RMDSZ és az MPP Kovászna megyei vezetői.
Az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei vezetői elutasították a román nemzeti ünnep alkalmából tartandó rendezvényeken való részvételt. A meghívás a Kovászna Megyei Tanács szerdai rendkívüli ülése keretében érkezett helyi román tanácsosok részéről.
Az RMDSZ Kovászna megyei szervezete és a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Tamás Sándor azt mondta, nem tud úgy részt venni az ünnepségeken, hogy ne beszéljen arról, mit jelent 1918. december 1-je a romániai magyarság számára, illetve hogy ne emlegesse fel a gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt ígéreteket.
„Máskor is kaptam ilyen meghívást, de ha elmegyek, beszélek, ha pedig beszélek, olyan dolgokat is mondhatok, amelyeket sokan talán nem szeretnének hallani. (...) Mi tiszteletben tartjuk a román nemzeti ünnepet (...), de a többségi nemzet részéről is elvárjuk, hogy értse meg, december 1-je számunkra nem ok az ünneplésre. Ez nem azt jelenti, hogy mi nem tiszteljük önöket, de önök is próbálják megérteni ezt az érzékenységünket” – nyilatkozta Tamás Sándor Florentina Teacă szociáldemokrata párti tanácsos meghívására válaszolva.
A Nemzeti Liberális Párt tanácsosa, Ion Deaconu a Mesagerul de Covasna helyi napilap által kezdeményezett, Hívd meg egy magyar barátodat a román nemzeti ünnepre elnevezésű kampány keretében személyesen hívta meg az december 1-jei ünnepségekre az MPP megyei elnökét, Kulcsár Terza Józsefet, utóbbi azonban elutasította a meghívást.
„Számomra ez a nap gyásznap, nem fogadhatom el a meghívást (...), de bármikor máskor találkozhatunk egy kávé vagy egy pohár pezsgő mellett” – válaszolt a meghívásra Kulcsár Terza József.
A Kovászna Megyei Tanács 25.000 lejt hagyott jóvá szerdai rendkívüli ülésén a román nemzeti ünnep alkalmából tartandó rendezvények megszervezésére. Az MPP tanácsosai tartózkodtak a szavazáskor. Mint mondták, sérelmezik, hogy a tavalyi rendezvényeken többen magyarellenes rigmusokat skandáltak.
foter.ro/cikk

Bálint Mózes dicsérete
Az egykor Székelyudvarhely legnagyobb üzemének számító gyár prototípus-műhelyét vezette Bálint Mózes, ahol tudvalevőleg fontos kutatómunka és kísérletezés is zajlott, hiszen el kellett készíteni a gyártásba kerülő alkatrészeket és berendezéseket, olyan technológiai, műszaki leírást mellékelve, hogy a termékek a megfelelő szabványosítás után teljesítsék az elvárásokat. Városszerte legendás volt Bálint Mózes hozzáállása a civil és közösségi ügyekhez is. Nem volt a megyei jogú város életének olyan szegmense – a sporttól, a kultúrától az egyházakig – amelyben, hol nyilvánosan, hol rangrejtetten ne vállalt volna valamilyen szerepet. Személyiségének hatása, egyéniségének varázsa ma is elevenen él a székelyudvarhelyiekben. (Lőrincz Csaba felvétele.)
Amint arról korábban beszámoltunk, november 22-én, kedden tartottuk a Székelyföld novemberi lapszámának bemutatóját, amellyel egyazon időben kisebb ünnepséget is tartottunk Bálint Mózes nyugalmazott művezető tiszteletére.
Az egykor Székelyudvarhely legnagyobb üzemének számító gyár prototípus-műhelyét vezette Bálint Mózes, ahol tudvalevőleg fontos kutatómunka és kísérletezés is zajlott, hiszen el kellett készíteni a gyártásba kerülő alkatrészeket és berendezéseket, olyan technológiai, műszaki leírást mellékelve, hogy a termékek a megfelelő szabványosítás után teljesítsék az elvárásokat.
Városszerte legendás volt Bálint Mózes hozzáállása a civil és közösségi ügyekhez is. Nem volt a megyei jogú város életének olyan szegmense - a sporttól, a kultúrától az egyházakig - amelyben, hol nyilvánosan, hol rangrejtetten ne vállalt volna valamilyen szerepet. Személyiségének hatása, egyéniségének varázsa ma is elevenen él a székelyudvarhelyiekben.
Lövétei Lázár László röviden ismertette a Székelyföld folyóirat vállalt szerepét, illetve az 50. kötetéhez érkezett Székely Könyvtár című sorozatot, amelyet Hargita Megyet Tanácsa támogatásával hoztak létre. Ezt követően levetítettük azt a fotódokumentum-sorozatot, amelyet Bálint Mózes életútjáról állítottunk össze. Olyan gazdag volt ez a nyolc évtized, hogy ötven képkocka csak sejtelmesen illusztrálhatta az odüsszeát.
A Szabó Károllyal közösen készített kisfilm - a rendező-operatőr betegsége miatt - nem készülhetett el, de igyekszünk a közeljövőben olyan állapotba hozni a felvételeket, hogy a legközelebbi alkalomkor bemutathassuk. Az Élő Székelyföld Munkacsoport és a Bibliofil Alapítvány tevékenységében számos lehetőség adódhat majd, igyekszünk erre a részletre is odafigyelni.
A következőkben Péter Péter mérnök-vállalkozó idézte fel Báint Mózeshez fűződő gyári és civil emberi élményeit. Mózsi bácsival beszélgetve, képzeletben bejárták a hetvenes-nyolcvanas évek különböző színtereit, a sikereket, s azt a néhány áthidalt kudarcot is, amelyeket együtt éltek meg a Nagy-Küküllő jobb partján elhelyezkedő üzemben. A hallgatóság tagjai közül többen is együtt dolgozhattak annak idején Mózsi bácsival.
Többen - köztük Ferenczy Ferenc nyugalmazott állatorvos, Székelyudvarhely korábbi polgármestere - a segítőkész embert dicsérték. Ferenczy úr elmesélte, hogy Mózsi bácsi segítségével a nyolcvanas évek elején a "matricások" működőképessé tették a kadicsfalvi tyúkfarm részére vásárolt - gyári állapotában - hibás önitatóit; ez egy nagyvolumenű munka volt, amelyért nem számláztak ki semmit. Péter Zoltán nyugalmazott mérnök a Cérnagyárban dolgozott három évtizeden keresztül. "Két tűz között voltunk - mondotta a szakember -, teljesen más iparágban, de mindig bízhattunk a Gábor Áron és a Matricagyár segítségében, Mózsiban személyesen is, ha valamilyen műszaki megoldásra, baráti gesztusra volt szükségünk."
Az est befejező része a meglepetéseké volt. Gálfi Árpád polgármester emléklapot és jelképes ajándékot nyújtott át. Elekes Gyula képzőművész, a Művelődési Ház igazgatója is - aki a nyolcvanas években a gyár grafikusaként dolgozott - személyes élményeket idézett, elmondta, hogy amikor a művészeti egyetemre való sikertelen felvételizés után állást keresett, Mózsi bácsi és a Matricagyár igazgatója, az immár néhai Fábián István egy hónap leforgása alatt közösen kitalálták, hogy a képzőművész hajlamú fiatalembert hogyan és miként lehet "integrálni" a munkaközösségbe. Elekes egy saját tűzzománc-képét ajándékozta Bálint Mózesnek.
Péter Péter mérnök a családi vállalkozásaként működő, 98 főt foglalkoztató Matplast Kft. részéről adott át jelképes csomagot. Az Élő Székelyföld Munkacsoport (ÉSZM), Páll Ágoston korondi UNESCO-díjas fazekasmesterrel együtt - aki korábban a Matricagyárhoz tartozó kerámiaüzem vezetője, tehát kollégája volt az ünnepeltnek - emléklapot és egy kerámia-plakettet adományozott. Az ÉSZM egyébként elhatározta, hogy ezzel a díjjal hagyományt teremt, s a következő években ilyen formában kívánja majd elismerni azon személyiségek munkáját, akik kimagaslóan sokat tesznek a Székelyföld anyagi és szellemi értékeinek életbentartásáért.
Ezúton köszönjük a közreműködők segítségét. Reméljük, hogy sikeres kezdeményezést indítottunk el ezzel az ötlettel, s az ÉSZM még számos alkalommal lehet majd része örömteli és szép eseményeknek.
Élő Székelyföld Munkacsoport
Emlékeztető: 2007-ben jelent meg Bálint Mózes Testvérmentő. Krónikás napló a csángó sorsról 1990-2007 /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2007/ című könyve. A székelyudvarhelyi Bálint Mózes fáradhatatlanul dolgozott, ő a Testvérmentő, a csángók testvérmentője. Munkásságának és a csángók sorsának krónikája ez a könyv. Sokszor említi munkájában az önzetlen budapesti Atzél Endrét, aki váratlanul bekövetkezett haláláig, 2005. december 7-ig állandóan járta a csángó falvakat. Vitt, amit csak tudott, segített a csángókon, ahogyan csak tudott. Atzél Endrét Ingajáratnak nevezte Bálint Mózes könyvében. /Honismeret (Budapest), 2008/5. sz.
eszm.ro

KMKF-szakpolitikai munkacsoport: napirenden a Kárpát-medencei magyar nyelvhasználat - Bár történtek előrelépések, de még van tennivaló a magyar nyelvhasználat területén a Kárpát-medence szomszédos államaiban - mondta Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma szakpolitikai munkacsoport ülése után Vitányi István társelnök az MTI-nek.
A testület fideszes társelnöke kifejtette: az ülésen felvidéki és erdélyi előadók számoltak be az ottani gyakorlatról és tapasztalatokról. Mint mondta, civil mozgalom indult, Igen tessék! mottóval, amely azt kívánja ösztönözni, hogy minél több helyen, üzletben szerepeljenek magyar nyelvű feliratok, illetve arra hívja fel a figyelmet, hogy az adott helyen magyarul beszélnek.
Kutatást is végeztek a nyelvhasználat és a forgalom között, hogy melyik boltba mennek szívesen, ahol magyarul is beszélnek, vagy ahol csak románul. Az eredmények azt mutatták, sokan keresték fel azokat az üzleteket, ahol magyarul is beszélnek.
Ugyanakkor probléma, hogy sok helyen nincs magyar nyelvű termékmegnevezés és ismertető. Felvidéken nehezebb a helyzet, az alaptörvény rögzíti, hivatalos nyelv a szlovák és ez "előz mindent" - jegyezte meg, hozzátéve: negatív példák Erdélyben is vannak.
Összegzése szerint van előre lépés a magyar nyelv használatának előtérbe helyezése érdekében, de még sok a tennivaló. Ez nem csupán az anyaország feladata, hanem az ottélőké is. Minél több önkéntes, civil kezdeményezésre, alulról jövő nyomásra van szükség, ezzel nagyobb eredményt lehet elérni - vélte.
Ikotity István, (LMP) másik társelnök arról számolt be, hogy levélben fordultak az OTP-hez, a CBA-hoz, és a Mol-hoz, amelyben azt firtatták, hogyan segítik a magyar nyelv használatát a külhoni területeken üzleteikben, illetve a magyar nyelvű alkalmazottakat tudják-e pozitív diszkriminációban részesíti. Mint elmondta, a válaszok nem maradéktalanul kielégítőek, bár történtek lépések.
Az ülésen beszámoló hangzott el a közmédiáról: Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke beszámolt a magyar nyelvű tájékoztatásról, amelynek kiemelt szerepe van a külhoni magyar közösségek életében. ?;;; (MTI)

Erdővidék-díj Kisgyörgy Zoltánnak
A XXIV. Erdővidéki Közművelődési Napok keretében kedden adták át az Erdővidék Kultúrájáért Díjat, valamint a Mecénásdíjat. A baróti művelődési ház színültig megtelt termében a Háromszék főmunkatársának, Kisgyörgy Zoltánnak számos barátja volt jelen – nem csoda: a kitüntetett a hatvanas-hetvenes években tizennégy évig élt és dolgozott a tájegység bányáiban.
Este hatkor már koromsötét volt, ám a római katolikus temetőben mégis maréknyi ember állt körbe egy régi sírt: a 120 éve született, múzeumalapítónak tekinthető Kászoni Gáspár (1896–1989) emlékére gyújtottak gyertyákat, s felidéztek vele megesett, róla szóló történeteket. Az emlékezés tovább folytatódott a művelődési házban, ahol Kisgyörgy Zoltán szólt az értékmentő munkát végző órásmesterről. Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke a 2005-ben létrehozott díjról és az elmúlt években kitüntetettekről – Bodosi Dániel festőművész, a vargyasi bútorfestő és fafaragó Sütő család, Varga Béla fotográfus, a Kájoni Consort régizene-együttes, Egyed Ákos történész, akadémikus, Kászoni Zoltán halbiológus, Kósa Bálint metszőművész, Deák Vilma volt vargyasi polgármester és értékmentő, Kubánda Gizella középajtai tanítónő, Máthé Ferenc Ilonka vargyasi fafaragó és a kiemelkedő művelődési szervezői munkásságért és pártolói tevékenységéért elismert Demeter János – szólt, majd Kisgyörgy Zoltán érdemeit sorolta. Mint mondotta, mindenki Zoli bácsija Erdővidéket szolgálta akkor is, amikor bányamérnökként ősleleteket mentett meg, akkor is, amikor hely- és családtörténeti adalékokat gyűjtött, vagy amikor turistakalauzt írt, illetve borvizeinket tanulmányozta, helye van tehát, hogy Erdővidék – a baróti díszpolgárság odaítélését követően – ismét kimutassa háláját. Lázár-Kiss Barna András polgármester úgy fogalmazott, remek helyre került a díj, hiszen olyan ember munkáját jutalmazzák, aki fáradhatatlanul dolgozik, s tudása megosztásával szolgálja közösségét. Szekeres Attila, a Háromszék munkatársa laudálta a barátot, a kollégát és elismert szakembert. A kötelezőnek mondható, Zoli bácsi életpályáját érintő adatok bár szerepeltek a méltatásban, de csak finoman, a háttérben, hogy a fontosabb részek, a hús-vér ember portréja, a tájegység iránt elkötelezett ember alakja minél jobban élőtérbe kerülve kirajzolódjon. „Kisgyörgy Zoltán erdővidéki pályafutása idején tagja volt a bányavállalat színjátszó társulatának, bányász énekkarának, részese a mindenkori bányásznapok műsorának, a szakszervezet kultúrfelelőse volt. 1963-tól bekapcsolódott a baróti művelődési mozgalomba, változatos témájú cikkeket közölt Erdővidékről az országos és a helyi lapok majdnem mindenikében. Ismeretterjesztő előadásokat tartott Erdővidék minden falujában. Többedmagával barlangászkört alakított, bejárták a Vargyas epigenetikus völgyének legtöbb barlangját, számos turistaösvényt jelöltek meg egész Erdővidék területén. Kultúrtörténeti és tudományos ismereteit értékesítette az 1973-ben megjelent Erdővidék című kétnyelvű művelődéstörténeti kalauzban, amely évtizedekig a helytörténeti vetélkedők szakirodalmát képezte” – mondotta Szekeres Attila.
Az ünnepelt köszönte, hogy a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület érdemesnek tartotta a díjra, majd úgy fogalmazott, örvend, hogy olyanokkal került egy sorba, akiket igencsak tisztel. Az est komoly része itt véget is ért, mert a „zolibácsis” történetek sora következett, amelyekben a bányaváros számtalan érdekes figuráját idézték fel. Szóba kerültek mindenható igazgatók és párttitkárok, a jó emberek, akik jó időben jó helyen voltak, kiderült, miként, milyen feltételek mellett jelenhetett meg Erdővidék című könyve, és hogyan lett a magyar vadgalambból román kakukk, miért kereste a Securitate, és ki nevezte őt „dzsolognak”.
A díj átvevésekor a barótiak tapssal és virággal köszöntötték Kisgyörgy Zoltánt, a következetes támogatás elismeréseként adományozott Mecénásdíjat a Hermann patika kapta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföld településtörténete
A Székely Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Múzeum-Egyesület partnerségében új kutatásokon alapuló előadás-sorozat zajlik Sepsiszentgyörgyön. Elsőként Háromszék településtörténetéről értekezett Fehér János művészettörténész, múlt csütörtökön Botár István régész Csíkszéket mutatta be, ma László Keve régész Marosszékről tart előadást, majd Gyergyószék következik.
Botár István elmondta, Székelyföld rákfenéje, hogy hiányoznak a középkori írott források, emiatt a régészeti kutatások jelentik az egyik legfontosabb forrást. Előadásában körüljárta annak kérdéskörét, mikortól beszélhetünk Csíkszékről, ugyanis a korábbi szakirodalom szerint a 13. és 14. század fordulóján telepedtek be oda a székelyek. Mellőzik Kniezsa István 1941-ben megjelent megállapítását, miszerint „Csík és Kászon a 12. század közepe előtt még nem székely, hanem más magyarság területe”. Székelyföld kutatásának első írott forrása az 1332–1337 közötti pápai tizedjegyzék. Ebben Csíkszéken tizenöt templomos falut említenek. Az előadó hangsúlyozta, nem ennyi település volt Csíkszéken, ez a templomos falvak száma, hiszen sok esetben 2–3 falu épített közös templomot. Egy 1324-ből származó oklevél adatai árnyalják a korabeli székely örökségről tanultakat, miszerint itt nem érvényesült a királyi jog. Tehát akkor még volt itt magánbirtok. Csíkszék közvetlen közelében az Aporoknak és a Mikóknak volt birtoka.
Minden kutatott templom esetében van a gótikánál korábbi elem, minimum 13–14. századiak. Csobotfalván a csíksomlyói Szent Péter- és Pál-templom tövében feltárt gyereksír alatt még két sírt találtak. Minimum két korabeli emberöltőnek kellett eltelnie azok között, mert szándékosan nem ástak egy meglévő sírba. Tehát a kőtemplomnak a 13. században állnia kellett. Az ásatások során talált cserépedények formája, mintázata, valamint ékszerek összehasonlításával megállapította, hogy Csíkszék a 12. században lakott volt. Cserépbogrács majd mindenhol előkerült, ezek alapján a magyarokat e korai megtelepülési rétegből kizárni nem lehet. Sarkantyú, zabla, kardmarkolat, keresztvas került elő, arra utalnak, hogy a lakosság egy bizonyos része katona, mégpedig nehézfegyverzetű, a korabeli vármegyei szervezet határvédői. A katonaság is, a várak is nemesek jelenlétére utalnak. A 14. században Csíkszéken még lehettek olyan vármegyei enklávék, mint amilyenek Háromszéken későig fennmaradtak, Csíkban ezek korán eltűntek, a csíkiak nem tűrték meg maguk között a velük nem azonos státusban lévőket, ezért nincs a várakban 14. századinál későbbi lelet. Összegzésként elmondható, hogy a 12. században legalább részben magyar határőrök éltek Csík térségében, amely a 13. században településhálózattal rendelkezett. A tatárjárás utánra tehető a székelyek betelepedése. A helynevek alapján a 13. századnál korábbi székely betelepülést Csíkszék és Háromszék esetében nem tartja valószínűnek a régész. A késő középkorban alakult ki a máig fennmaradt településhálózat.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Napirenden a magyar nyelvhasználat
Bár történtek előrelépések, de még van tennivaló a magyar nyelvhasználat területén a Kárpát-medence szomszédos államaiban – mondta a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma szakpolitikai munkacsoport ülése után Vitányi István fideszes társelnök. Az ülésen felvidéki és erdélyi előadók számoltak be az ottani gyakorlatról és tapasztalatokról.
Az erdélyi Igen, tessék! mottójú civil mozgalommal kapcsolatban kutatást is végeztek a nyelvhasználat és a forgalom között, hogy melyik boltba mennek szívesen, ahol magyarul is beszélnek, vagy ahol csak románul. Az eredmények azt mutatták, sokan keresték fel azokat az üzleteket, ahol magyarul is beszélnek. Ugyanakkor probléma, hogy sok helyen nincs magyar nyelvű termékmegnevezés és ismertető. Felvidéken nehezebb a helyzet, az alaptörvény rögzíti, hivatalos nyelv a szlovák, és ez „előz mindent” – de ilyen jellegű negatív példák Erdélyben is vannak. Vitányi István szerint van előrelépés a magyar nyelv használatának előtérbe helyezése érdekében, de még sok a tennivaló. Ez nem csupán az anyaország feladata, hanem az ott élőké is. Minél több önkéntes, civil kezdeményezésre, alulról jövő nyomásra van szükség, ezzel nagyobb eredményt lehet elérni – vélte. Ikotity István (LMP) másik társelnök arról számolt be, hogy levélben fordultak az OTP-hez, a CBA-hoz, és a Mol-hoz, amelyben azt firtatták, hogyan segítik a magyar nyelv használatát a külhoni területeken üzleteikben, illetve a magyar nyelvű alkalmazottakat tudják-e pozitív diszkriminációban részesíteni. Mint elmondta, a válaszok nem maradéktalanul kielégítőek, bár történtek lépések.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sajátos felhívás a többnyelvűségért
Játékos, ironikus, mégis komoly felhívást tettek közzé a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) egykori vezetői a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) többnyelvű feliratozása érdekében. Céljuk, hogy egy aktív polgári engedetlenségi akció révén ismételten felhívják a figyelmet a BBTE-n, illetve egész Romániában uralkodó tarthatatlan állapotokra.
Az akciónak az ad aktualitást, hogy tíz évvel ezelőtt, november 22-én került sor az első „kolozsvári táblaügyre”, amikor többnyelvű, magyar és német szöveget is tartalmazó feliratok kerültek ki a Babeş–Bolyai Tudományegyetem falaira. Ezeket a „multikulturális” egyetem vezetőinek utasítására szinte azonnal eltávolították. Az évforduló alkalmával a BKB egykori vezetői felhívást tesznek közzé a BBTE központi épületének többnyelvű feliratozása érdekében. A felhívás 18 év fölötti természetes személyeknek szól. A kezdeményezésben részt vevő személyek pénzjutalmat, illetve a fiatalok körében népszerű szabadidős tevékenységekre váltható jegyeket kapnak. Az érdeklődők a bolyaiegyetem@gmail.com drótposta címen, illetve a 00 40 742 152 767-es telefonszámon igényelhetik a kihelyezendő magyar–német feliratokat, amelyeket egy alacsony letéti díj ellenében kapnak meg. A kihelyezett táblákról fényképfelvételt kell készíteni, és értesítést kell küldeni. A táblákat úgy kell elhelyezni, hogy azokat ne lehessen nyom nélkül eltávolítani. A díjak változatosak, a feliratok elhelyezésének függvényében. Így 100 svájci frank és egy sétarepülés jár azért, ha valaki a BBTE főépületének kapusfülkéjétől jobbra elhelyezkedő „Informaţii” felirat alá „Tájékoztatás – Auskunft” feliratot helyez el. 50 svájci frank és egy, a Galathea Búvárközpont által felajánlott gyakorlómerülés jár azért, ha a BBTE központi épületének egy-egy arany színű „Fumatul oprit!” felirata alá elhelyezik annak magyar és német megfelelőjét („Dohányozni tilos – Rauchen Verboren”). 25 svájci frank jár azért, ha a BBTE egy tetszőleges melléképületének egy-egy ezüst színű „Fumatul oprit!” felirata alá elhelyezik annak magyar és német megfelelőjét („Dohányozni tilos – Rauchen Verboren”). További többnyelvű feliratok elhelyezéséért különdíjak járnak. Amennyiben valakit a táblák kihelyezése során pénzbüntetésre ítélnének, a BKB egykori vezetői nemzetközi gyűjtést és hírverést szerveznek. Tekintettel a lehetséges retorziókra, a felhívásban való részvételt nem ajánlják a BBTE hallgatóinak, de kilátásba helyezték, hogy nemzetközi katasztrófaturizmust fognak Kolozsvárra szervezni.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Nincs veszélyben a magyar iskola”
Rendezni kell a katolikus gimnázium sorsát
A Marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum sorsának rendezését kérték tegnap az iskola diákjainak szülei név szerint Peti András volt alpolgármestertől, Horaţiu Lobonţtól, az iskolaigazgatóság vezetőjétől, Mureşan Andrei jegyzőtől és a tanácsosi testülettől. A közgyűlés előtt a szülői közösség nevében felszólaló György Anna kijelentette: számukra az egyetlen elfogadható alternatíva az, hogy gyerekeik a Római Katolikus Líceum diákjaiként folytathassák tanulmányaikat. A gyűlés elején jelen volt Dorin Florea polgármester, aki kijelentette: „nincs veszélyben a magyar iskola”.
„Minket, a Római Katolikus Iskola diákjainak szüleit sokkolóan ért ez a hír, hiszen a Korrupcióellenes Ügyészség vádirata alapján az intézmény alapítása törvénytelenül zajlott, gyermekeink két éven keresztül egy nem létező iskolának voltak a diákjai” – jelentette ki a tanácsosi testület előtt György Anna. Hangsúlyozta, hogy az iskolában tanuló több mint 300 gyermek sorsa forog kockán, és nem nézhetik tétlenül ezt a folyamatot. Mivel a tanintézet jelenleg vezető nélkül működik, nem világos számukra, hogy az iskola létezik-e vagy sem, az elmúlt két évben úgy tudták, hogy törvényesen alakult meg és működik. Peti Andrást, Horaţiu Lobonţot és Mureşan Andreit név szerint, illetve a testület többi tagját arra szólították fel, hogy rendezzék az iskola ügyét, tájékoztassák a szülőket a valós helyzetről, arról, hogy milyen törvényes előírások alapján alakult meg a tanintézet, amelyben az elmúlt két évben oktatás zajlott.
A POL képviselője, Hermann Mark Christian egy „válságkezelő” bizottság létrehozását javasolta, amely jogi szempontból kellene megoldást találjon az iskola helyzetére, Peti András aggodalmát fejezte ki, hogy a szülők „egy nem létező iskoláról beszélnek”. „Az épület létezik, az oktatás két éve folyik benne, a tanárokat fizetik” – mondta a volt alpolgármester, aki szerint nem jó felelősöket keresni azelőtt, mielőtt egy kivizsgálás alatt álló ügyet lezárnának. Novák Zoltán hangsúlyozta: az iskola jogszerűen működik, az oklevelek törvényesek, a folyamatban levő vizsgálat nem zavarja az idei tanévet, és kérte: a tanfelügyelőség minél hamarabb nevezzen ki ideiglenes jelleggel igazgatót az iskola élére.
Dorin Florea polgármester felszólalásában felhívta a figyelmet, hogy a polgármesteri hivatal határozottan állást foglalt a Római Katolikus Iskola ügyében, jelenleg ügyészségi vizsgálat van folyamatban, de „nyugodjanak meg a szülők, annak idején a tanács kifejezte egyetértését, hogy a tanintézet létrehozása indokolt. Az más kérdés, hogy ezt egyese hogyan értelmezték. Ha kiderül, hogy a tanácsosok hibáztak, a hibákat ki fogják javítani, de nem mondhatja senki, hogy ez egy nem létező iskola. A magyar iskola nincs veszélyben” – közölte Dorin Florea. Felszólalása nagy részében személyeskedő kijelentéseket tett, hitvány alakoknak nevezte azokat, akik befeketítik a polgármesteri hivatalt, illetve a tanácsot. Anélkül, hogy neveket említsen, kikelt az ellen a személy ellen, aki filmezi a testület üléseit, és közölte, a taná-csosok döntése, hogy milyen információkat hoznak a sajtó tudomására. Nyilatkozata után a polgármester sebbel-lobbal elhagyta a termet.
A képviselőtestület csak ezt követően kezdte sorra venni a napirendi pontokat.
A testület megszavazta a költségvetés kiigazítását, ennek része az, hogy 34 iskolának 50 ezer lejt utalnak ki, 8100 lejt a szinkrontolmács fizetésére 2017-től, a ma-gyar kultúra napjaira 35 ezer lejt, és a múlt tanácsülésen elutasított sporttámogatás is „átment”: az ASA 1,28 millió lejt kaphat, ha teljesíti a törvényes feltételeket a pénz felhasználásához, a Maros Kosárlabdaklub 800 ezer lejt, a City’us 300 ezer lejt és az Egyetemi Sportklub 205 ezer lejt kap. A testület a jövő évi adókra vonatkozó határozattervezetet is megszavazta, a negatív inflációval nem módosította a helyi adókat és illetékeket, ennek megfelelően 2017-ben is ugyan-annyit fizetünk majd, mint idén.
ANTALFI IMOLA
Népújság (Marosvásárhely)

Bukarestben mutatkozik be a csíkszeredai Új Kriterion Galéria
Két kiállítással mutatkozik be Bukarestben a csíkszeredai Új Kriterion Galéria, amely fennállásának ötödik évfordulóját ünnepli. Részegh Botond grafikus, a galéria kurátora elmondta, hogy a két tárlat keresztmetszetet nyújt a galéria tevékenységéről, ugyanis mintegy harminc olyan művész munkái láthatók, akiknek Csíkszeredában volt kiállításuk.
A Hajdu Áron által vezetett Új Kriterion Alapítvány égisze alatt működő galéria fennállása alatt főleg romániai és magyarországi művészek munkáit tárta a közönség elé. Céljuk, hogy megismertessék a közönséggel román és a magyar képzőművészek munkáit, és találkozási lehetőséget teremtsenek számukra. A kurátor hangsúlyozta, hogy az elmúlt öt évben olyan fontos román művészek állítottak ki a székelyföldi városban, mint Ion Grigorescu festő – akinek a munkái egyebek mellett a New York-i Modern Művészetek Múzeumában (MoMA) láthatók –, valamint Mircia Dumitrescu, Alexandru Rădvan és Aurel Vlad. A magyarországi művészek közül Gaál Józsefet, Vásárhelyi Antalt, Korniss Pétert, Tóth Györgyöt emelte ki, akiknek a munkáit most megtekintheti a bukaresti közönség. Ebből az alkalomból egy 240 oldalas román, angol és magyar nyelvű katalógust is kiadtak. A kiállított munkák egy része a bukaresti képzőművészeti egyetem galériájában, egy másik pedig a Balassi Intézet bukaresti intézményében tekinthetők meg december 16-ig.
Szabadság (Kolozsvár)

Jövőképről a tervek és a valóság között egyensúlyozva
Pesszimistán realista és optimistább vélekedéseket hallgattunk meg Kolozsváron a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely kedd esti rendezvényén, amelyen Tibori Szabó Zoltán újságíró, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke a városról alkotott jövőképükről faggatta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének befutó helyén lévő jelöltjeit, azaz Csoma Botond és Hegedüs Csilla képviselő- és László Attila szenátorjelöltet. A december 11-i parlamenti választásokon megméretkező RMDSZ-es politikusok a beszélgetésen kifejtették főbb elképzeléseiket és meglátásaikat Kolozsvár fejlődésére vonatkozóan, továbbá az országot érintő általános problémák felvetése mellett külön kiemelték a romániai magyar közösség szempontjából lényeges kérdéseket is. Mindannyian hangsúlyozták annak fontosságát, hogy az elkövetkező időszakban is ott kell lenni Bukarestben, mert különben a bennünket érintő ügyekben nélkülünk fognak dönteni.
„A nagy álmok helyett próbáljunk meg abból kiindulni, hogy beszélgetőtársaink miként látják szakterületükön a jelenlegi valós helyzetet, milyen jövőt képzelnek el a városban, és hogyan szeretnék azt megvalósítani” – bírta szóra beszélgetőtársait Tibori Szabó Zoltán.
A felvetésre elsőként László Attila szenátorjelölt kifejtette: minden szempontból nehéznek látja a romániai magyar közösség pillanatnyi helyzetét. „Életem legsötétebb négy évét zárom. Azt hittem, olyan országban élünk, ahol vannak mindenkire érvényes törvények. Aztán jöttek a sokkok... Mintha nem ugyanabban az államban élnénk. Az egyik konstancai kolléga megkérdezte: mi az, hogy áfafizetés…? De azt is megtudtam, hogy a iaşi-i önkormányzat nem fizet gázszámlát, a bákói pedig semmilyen járulékot nem törlesztett saját alkalmazottai után. Ha Bukarestben 10 órára meghirdették a szenátus ülését, fél 11-kor megjelent vagy tíz erdélyi kolléga, majd aztán a 168 szenátor kevesebb, mint fele valahogy elkezdte a munkát” – jellemezte az elmúlt négy év parlamenti történéseit az RMDSZ politikusa.
Nem maradhatunk ki a döntésekből
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

„Fejetlenség” az iskolákban
Továbbra is fejetlenség jellemzi az iskolaigazgatói versenyvizsgát. Miközben szerdán kezdődött az óvások elbírálása, az oktatási minisztérium máris lehetséges visszaélésekről számolt be: úgy tűnik, a vizsgabizottságok nem egységesen értékelték az önéletrajzokat. Az óvásokat egyébként más megyében bírálják el, az interjúról készült felvételeket a tanfelügyelőségeknek kell elküldeniük. Bartolf Hedvig Hargita megyei tanfelügyelő eközben lapunknak elmondta: továbbra sem tudni, mi történik a vezető nélkül maradó iskolákkal.
Továbbra is fejetlenség jellemzi a decemberben véget érő iskolaigazgatói versenyvizsgát: miközben csak szerdán kezdődött a pályázók által benyújtott óvások elbírálása, az oktatási minisztérium máris lehetséges visszaélésekről számolt be. Úgy tűnik, a helyi illetékesekből és egy minisztériumi képviselőből összeállt vizsgabizottságok nem egységes kritériumok alapján értékelték az igazgatói és aligazgatói tisztségre jelentkezők önéletrajzát.
A CV értékelése a végső jegyet kiadó három kizáró jellegű megmérettetés egyike volt, azaz ha a pályázó önéletrajza nem érte el a megadott minimális pontszámot, megbukott a versenyvizsgán. Az oktatási tárca közleménye szerint több mint 150 panasz érkezett arról, hogy a CV-ket – a vizsgaszabályzattal ellentétben – eltérő módon értékelték. A tárca ellenőrző testülete ezért megbízást kapott, hogy egyenként vizsgálja meg ezeket az eseteket. „Két héten belül tisztázzuk az ügyet, és értesítjük az illetékes intézményeket, ha kiderül, hogy valamelyik vizsgabizottság törvényt sértett" – idézi a közlemény Mircea Dumitru tanügyminisztert, aki leszögezte: ígéretéhez híven mindent megtesz a tisztességes versenyvizsgáért. A tárcavezető azt is elmondta: a pályázók, illetve a megyei tanfelügyelőségek jelzése nyomán már jelenleg is több bűnvádi vizsgálat van folyamatban az esetleges visszaélések feltárása érdekében.
A minisztérium arról is döntött, hogy „a tisztességes értékelés" érdekében az óvásokat más megyében bírálják el. A megyei szinten összeállított bizottságnak nem lehetnek tagjai azok, akik részt vettek az igazgatói és aligazgatói tisztségre pályázókat vizsgáztató testületben. Részt vehet ugyanakkor az elbírálásban az adott megye bármely településének helyi önkormányzati képviselője, illetve bármely iskola munkatársa azzal a feltétellel, hogy felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A szabályok értelmében az osztályzatukkal elégedetlen pályázók a három próba, vagyis az írásbeli vizsga, az önéletrajz-értékelés és a személyes interjú közül csak a legutóbbi esetében nyújthattak be óvást. Az írásbelin ugyanis rácstesztet kellett kitölteniük, így egyértelmű volt, hogy a megadott válasz helyes vagy hibás – a felmérőt közvetlenül a megmérettetés után ki is értékelték. A CV elemzése – elvileg – ugyancsak meghatározott kritériumok alapján történt, az önéletrajzban feltüntetett szakmai eredményeket megadott szempontok alapján pontozták.
Bartolf Hedvig Hargita megyei tanfelügyelő a Krónikának azzal érvelt: csak az interjún merülhetett fel bizonyos fokú szubjektivizmus. A szakember azt is kifejtette: mivel mindegyik szóbeli vizsgáról kép- és hangfelvétel készült, az óvások elbírálása nem ütközik akadályba. A megyei tanfelügyelőség feladata a felvételekből kivágni azt a részt, amelyen a fellebbezést benyújtó pályázó szerepel, ezt – néhány irattal együtt – el kell küldeniük a minisztérium által megnevezett megyébe, a vizsgázónak pedig nem kell személyesen megjelennie. Bartolf Hedvig szerda délutáni telefonbeszélgetésünkkor még nem tudta, hogy melyik megyébe kell eljuttatniuk, illetve melyiktől kapják az átnézendő anyagot, ezt a szaktárcának kell közölnie a tanfelügyelőségekkel. A minisztériumnak ugyanakkor figyelembe kell vennie, hogy az interjú – a jelentkező kérésére – magyarul is folyhatott.
Bartolf Hedvig ugyanakkor lapunknak arról is beszámolt: még nem lehet tudni, hogy mi történik azokkal az iskolákkal, ahol senki nem jelentkezett a vezetői tisztség betöltésére, illetve ahol egyetlen pályázó sem ment át a vizsgán. A hatályban lévő módszertan alapján két dolog biztos: nem lehet kinevezni azt, akinek nem sikerült a vizsgája, illetve azt, aki eddig igazgatóként vagy aligazgatóként tevékenykedett az adott tanintézetben, de nem jelentkezett a versenyvizsgára, holott minden feltételnek megfelel. A tanfelügyelő azt is elmondta: egyelőre azt sem lehet tudni, hogy az új vezetőket mikortól kell kinevezni – noha több forrás is a második félév kezdetét jelölte meg, erről írásos határozat még nem született.
Az óvások elbírálása december 9-éig zajlik, a versenyvizsga adminisztratív részét pedig december 16-án zárják le, azaz a megyei tanfelügyelőségek akkor véglegesítik, és küldik el a szaktárcának az eredményeket, amely öt munkanapon belül hivatalosítja a kinevezéseket.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Emlékezés és díjátadás
Erdővidéki Közművelődési Napok
A hétfői operettest után kedd este megemlékezéssel, majd az Erdővidék Kultúrájáért-díj átadásával folytatódtak az Erdővidéki Közművelődési Napok a baróti művelődési ház Bodosi Dániel Termében.
A 120 éve Baróton született Kászoni Gáspár órásmester, helytörténész és magángyűjtő emlékét Kisgyörgy Zoltán újságíró, a Háromszék napilap munkatársa idézte fel, miután a baróti római katolikus temetőben található sírját is megkoszorúzták.
Zoli bácsi elmondta, hogy Kászoni Gáspárral jó viszonyt ápolt, sok közös témájuk volt, legemlékezetesebbek viszont az együtt tett kirándulások maradtak, a természetet ugyanis Gáspár bácsi is szerette. Felidézte a Hagymás-tetőn található Kustaly vára romjaihoz tett egyik közös kirándulásuk élményeit, amikor a vargyasi neves történész, Borbáth Károly kalauzolta őket. Szólt Gáspár bácsi gyűjtőszenvedélyéről is, arról, hogy sokszor jómaga elégítette ki, úgy, hogy a bányánál talált régi eszközöket, felszereléseket átadta neki. Ezeknek egy része ma a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban lelhető fel.
Kisgyörgy Zoltán kapta az Erdővidék Kultúrájáért-díjat
A megemlékezés után Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke vette át a szót, ismertetve az Erdővidék Kultúrájáért-díj történetét. Mint mondta, létrehozásakor szándékuk az volt, hogy elismerésben részesítsék azokat, akik próféták tudtak lenni saját hazájukban, Erdővidéken, tettek annak hírnevéért, előrehaladásáért. A 2005-ben alapított díjjal elsőként Bodosi Dániel képzőművészt tüntették ki, majd azt rendre a vargyasi bútorfestő Sütő család, Varga Béla baróti fotográfus, a Kájoni Consort régizene-együttes, a bodosi születésű Egyed Ákos professzor, Kászoni Zoltán halbiológus, Kósa Bálint olaszteleki metszőművész, Deák Vilma baróti könyvtáros, Kubánda Gizella középajtai pedagógus, Máthé Ferenc Ilonka vargyasi fafaragó és dr. Demeter János, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület alapító tagja vehette át.
A díj kuratóriumának döntése alapján idén Kisgyörgy Zoltán lett a kitüntetett. Mint azt Demeter László hangsúlyozta, Zoli bácsi tizennégy éves baróti tartózkodása alatt mindenben benne volt, ami köthető volt az erdővidéki kultúrához, közösségszervezéshez, mi több, ő írt először turistakalauzt Erdővidékről, amit 1973-ban adtak ki. Újabb ilyen jellegű munka csak negyven év elteltével jelenhetett meg ismét.
Szép szavak a kitüntetettről
A kitüntetettet munkatársa, dr. Szekeres Attila heraldikus, újságíró méltatta, elmondva többek között, hogy Kisgyörgy Zoltán 1936-ban Árkoson született, szülőfalujában és Sepsiszentgyörgyön járt iskolába, a Székely Mikó Kollégiumban szerezve érettségi oklevelet 1953-ban. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földtan-földrajz szakán végezte érdemoklevéllel. Három évig Ozsdolán, majd Apácán tanított, majd a Köpeci Bányavállalat geológus- és hidrogeológus mérnöke lett. 1974–1983 között a Kovászna Megyei Turisztikai Hivatal alkalmazottja volt. 1990-től a Háromszék napilap belső munkatársa.
Erdővidéki pályafutása idején tagja volt a bányavállalat színjátszó társulatának, bányászénekkarának, részese volt a mindenkori bányásznapok műsorának, szakszervezeti kultúrfelelősként is tevékenykedett. 1963-tól bekapcsolódott a baróti művelődési mozgalomba, változatos témájú cikkeket közölve Erdővidékről majd mindenik országos és helyi lapban. Számos ismeretterjesztő előadást tartott Erdővidék falvaiban, barlangászkört is alapított.
Homo universalis
1972-ben a Köpecbánya 1872–1972 című ipartörténeti monográfia összeállításáért Munkaérdemrenddel tüntették ki, 2001-ben Barót város díszpolgárává avatták. Tiszteletbeli tagja az Erdélyi Kárpát Egyesületnek, 2007-ben Sepsiszentgyörgy városa Pro Urbe-díjjal ismerte el munkásságát. 2002-ben és 2016-ban is megkapta a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját, 2013-ban az RMDSZ Ezüstfenyő-díjban részesítette. 2014-ben Áder Jánostól, Magyarország köztársasági elnökétől a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét is átvehette.
Végül, de nem utolsósorban Zoli bácsi „saját hazájában” is próféta lett: 2016-ban szülőfaluja, Árkos díszpolgárává avatták – jegyezte meg a méltató.
„Kisgyörgy Zoltán a legmeggyőzőbb cáfolata annak, hogy eltűnt Erdélyből az utolsó polihisztor. Ő ugyanis homo universalis. Számos terület szakértője, avatott ismerője, aki ráadásul be is tudja avatni a laikust a geológia, az őslénytan, a balneológia rejtelmeibe. Megbízható túravezető a borvizek, a várak és kastélyok, a szülőföld, Háromszék tájain” – idézte végül a laudátor Ambrus Attilának, a Brassói Lapok főszerkesztőjének szavait.
A díjat a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület részéről Demeter László elnök és Demeter Zoltán titkár adták át, akik ugyanakkor Mecénás-díjjal tüntették ki a baróti Hermann gyógyszertárat is, megköszönve így az egyesületnek évről évre nyújtott anyagi támogatást. A díjat Egyed Ildikó gyógyszerész vette át.
Az ünnepségen közreműködtek a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Iskola tanárai: Sebestyén-Lázár Enikő szoprán és Imreh Claudia.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tamási Áron: Szülőföldem
A múlt hét végén a Marosvásárhelyen tartott nemzetközi könyvvásáron mutatták be a Székely Könyvtár legújabb ötös minisorozatát – ezzel a százkötetesre tervezett sorozat feléhez érkezett. Tamási Áron Szülőföldem című művét Molnár Vilmos ismerteti.
Tamási Áron írásművészetének több méltatója is „csúcsértéket képviselő” műnek tartja a Szülőföldem című, először 1939-ben megjelent könyvét. Hogy könyvsikerről volt szó, az is jelzi, hogy a második világháború végéig többször is kiadták. Annál szomorúbb sorsa lett a műnek a szocializmus évtizedeiben, mind Magyarországon, mind Romániában. A Kárpát-medencei magyar nyelvterületen 1990-ig csak egy nagyon cenzúrázott 1976-os bukaresti kiadásról tudunk, amelyik más írások mellett a Bölcső és környéke című kötetben jelent meg a Kriterion Kiadónál. Érdekes módon a műnek az Erdélyi Szépmíves Céh általi 1939-es kiadását az akkori román cenzúra nem csonkította meg, a 70-es évek Romániájának nacionalista irányba már erősen elhajló szocialista apparátusa viszont igen. A Székelyföld folyóirat 2016. januári számában Kémenes Árpád aprólékosan górcső alá veszi, mely részeket vágta ki a szocialista román cenzúra (többek között az első fejezetet teljesen). Az Irodalmi Magazin 2016-os Tamási-számában Dávid Gyula, az 1976-os kiadás szerkesztője is beszámol a mű megcsonkításának körülményeiről.
A folytonos beolvasztási kísérletek, asszimilációs törekvések tanújaként, a népe jelenéért és jövőjéért aggódó Tamási Áron a Szülőföldemben olyan evidenciákat fogalmaz meg (a románságra nézve nem sértő módon, ellenben szókimondóan és fájdalmasan), amelyek kiváltották a nacionalista-szocialista román hatalom dühét. Lehet csodálkozni a fura logikán: hogyhogy az elnyomó jön dühbe és nem az elnyomott? És lehet ámulni a Kádár-rendszer bizarr tapintatosságán is: nem adták ki ők sem, nehogy sérteni találják a Ceauşescu-rezsim érzékenységét.
Az irodalomtörténészek és kritikusok már a könyv műfaji besorolásánál gondban vannak. „Útleírás, társadalomrajz, családtörténeti vázlat, életregény, lírai önvallomás? Úgy hiszem: a Szülőföldem mindez − együttvéve”. (Nagy Pál) „A Szülőföldem egyszerre napló, útleírás, szociográfia, személyes sorsértelmezés. Igazában azonban számvetés a magyarság múltjával, jelenével és jövőjével.” (Sipos Lajos) „…új műfajt teremt új mondanivalói számára. […] Leheletfinom művészi rajzok, miket csak a lélek mélyrétegei tudtak megőrizni. De a Szülőföldem korrajz is, a mai székely falu élete.” (Jancsó Béla) De lássuk, hogyan nyilatkozik maga a szerző megírandó könyve célkitűzéséről: „…egy székelyföldi leírást szeretnék csinálni a Székelyek mai életéről és az új Székelyföldről általában… Persze, ebbe a munkába bele szeretnék sűríteni mindent, amit ezenkívül is tudok a székelyekről magamon keresztül is. Úgy akarom beállítani az egészet, mintha egy angol jönne oda. Kívülről nézni, emberről, földről, tájról jelentést készíteni, elsősorban a magyarság számára, de tovább menve, a világ számára is.” Lehet korrajz is, szociográfia is a Szülőföldem, de leginkább talán a székely falu lelkületének megragadása és felmutatása úgy, ahogy csak a székely falu legnagyobb szülötte és legértőbb krónikása, Tamási Áron volt erre képes. Akinek már első kötete is a Lélekindulás címet viselte. Akinél a lélek sosem volt üres szó. Hogy megint Tamásit idézzem: „De ha már bajlódni kell ebben az életben valamivel, akkor legyen az valóban méltó az emberhez, aki mégis több, mint értelmes majom.” A Székely Könyvtár sorozat Olvasói most a Szülőföldem cenzúrázatlan változatát vehetik kézbe.
Hargita Népe (Csíkszereda)

Székelyföldi elöljárók: jövőre részt veszünk a román nemzeti ünnepen, ha felszólalhatunk
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is kijelentette: jövőre részt vennének a román nemzeti ünnep megyeszékhelyen szervezett rendezvényein, ha fel is szólalhatnak. Arról beszélnének, hogy közel száz év telt el az egyesüléstől, és még mindig nem teljesültek a modern Románia alapító okiratának tekinthető gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéretekből.
„Érik az a pillanat, amikor a háromszéki magyar elöljárók részt vesznek Románia nemzeti ünnepén, december 1-én, és ott elmondják véleményüket” – jelentette ki Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: gondolkodtak azon, hogy már idén részt kellene venniük a december 1-i rendezvényen, de figyelembe véve, hogy jelenleg választási kampány van, úgy döntöttek, idén nem lesznek jelen a sepsiszentgyörgyi rendezvényen.
Antal Árpád emlékeztetett, hogy még három alkalom van addig, míg Románia megünnepli az 1918. december elsejei egyesülés száz éves centenáriumát, így minden valószínűség szerint a jövő évi ünnepségen már részt vesznek a magyar elöljárók is, de kizárólag abban az esetben, ha lehetőséget kapnak a felszólalásra.
„El szeretnénk mondani, hogy közel száz év telt el az egyesüléstől és még mindig nem teljesültek a modern Románia alapító okiratának tekinthető gyulafehérvári nyilatkozatban foglalt ígéretekből, amit a magyar közösségnek, a nemzeti kisebbségeknek tettek” – mondta a sepsiszentgyörgyi polgármester.
A Maszol érdeklődésére Antal Árpád kifejtette: az egyesülés száz éves centenáriuma egy olyan pillanat a román állam és politikai osztály számára, amikor szembe kell néznie a valósággal. Szerinte jelenleg két irányzat létezik: egyik úgy gondolja, hogy a száz éves évfordulóra a magyar közösségnek gesztusokat kell tenni, másik szerint száz év után a magyar községnek ideje lenne beállnia sorba, azaz asszimilálódnia kellene vagy elmennie, ahogyan azt a szászok és zsidók tették.
„A magyarok számára nem ünnep”
A december 1-i ünnepségről hasonlóan vélekedik Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök is, aki a szerdai megyeinfón a Maszol kérdésére kifejtette: évek óta a háromszéki és sepsiszentgyörgyi önkormányzatok finanszírozzák a prefektúra által szervezett rendezvényt.
„Románia nemzeti ünnepének finanszírozása nem vita tárgya. Vagyunk annyira toleránsak, hogy tiszteljük az ország nemzeti ünnepét, nemzettársaink nemzeti érzéseit, de meg kell érteniük, hogy december 1-e a magyarok számára nem ünnep”, nyilatkozta az RMDSZ-es tanácselnök, aki hangsúlyozta, csak akkor vesz részt az ünnepségen, ha fel is szólalhat. Hozzátette: felszólalása esetén az 1918-ban a kisebbségeknek tett ígéretekre emlékeztetne és a jelenlegi követeléseket fogalmazná meg.
Antal Árpád polgármester érdeklődésünkre kifejtette: bízik benne, hogy az idei sepsiszentgyörgyi ünnepségen csend lesz és békesség, a helyi román közösség méltóságteljesen fog ünnepelni, és rendezvényt nem fogják megzavarni más megyéből érkezők. „Az itt élő románoknak és magyaroknak is jobb, ha nem jönnek „idegen elemek”, mivel azok felszítják a kedélyeket, majd elmennek, de mi továbbra is együtt kell éljünk” – fogalmazott az elöljáró.
Kovács Zsolt
maszol.ro

„Nagyon sok a tehetséges fiatal kritikus. Nem is tudom, miből élnek”

Huszonöt évvel ezelőtt ezen a napon esett el Szentlászló
Huszonöt évvel ezelőtt pontosan ezen a napon, e lapszámunk megjelenésének a napján esett el Szentlászló, a bátor harcosok összesen 152 napon át tudták tartani a falut.
A Szentlászló elleni támadás 1991. június 26-án kezdődött, a környező (szerb) falvak lakosaiból rekrutálódott katonák – az ún. Jugoszláv Néphadsereg támogatásával – rárontottak a falura. Azokat az embereket támadták meg, akikkel korábban még együtt tervezték a vidék jövőjét. De kellett nekik a szentlászlóiak vagyona, földje, háza, munkagépe.
Annak ellenére, hogy az ellenség létszámban és fegyverben sokkal erősebb volt, a bátor katonák és önkéntesek 152 napon át védték a falut és tartották Eszék déli frontvonalát. Az Árpád-kori településre több ezer lövedék hullott. Mint ahogy Vukovár az egész Horvátország harcának szimbólumává vált, Szentlászló Eszékhez kapcsolódik: amíg Szentlászló tartotta a déli frontvonalat, Eszék védőinek sikerült megszervezniük a város hathatós védelmét.
Augusztus végén először az idősebbek, a kiskorúak és a nők hagyták el a falut. Amikor pedig az ellenállás már lehetetlenné vált, a védőknek az egyedüli megoldást a gyűrű áttörése jelentette. November 23-án, 17 órakor kezdődött az akció. A félnapos, derékig érő vízben, sáros kukoricaföldeken zajlott erőltetett menet után másnap virradóra sikerült a falu védőinek szabad területre jutniuk, a néhány kilométerre fekvő Ivanovac helységbe. Emberfeletti megpróbáltatásoknak voltak kitéve, így a manőver sikeres megvalósítása áldozatokat követelt: 48 katona vesztette életét, 18-an pedig eltűntek.
A sikeres kitörés után a harcedzett katonák csatlakoztak Eszéken a város védőihez, vagyis a továbbiakban a lövészárkokban harcoltak az országért és szülőföldjükért.
A földig rombolt falu újjáépítése 1998-ban kezdődött, 2000 végére pedig már a lakosok nagyobb része is visszatért. Mára itt is győzött a megmaradás, az élni akarás ösztöne, a halál szemébe néző dacos akarat. Újjáépültek a házak, az iskola, a kultúrotthon, újjáépült a közösség is.
A sebek is lassan begyógyultak, ilyenkor, novemberben aztán egy időre újra felszakadnak, amikor a 25 évvel ezelőtti tragikus események emlékei újra feltörnek, amikor még jobban hiányoznak azok, akik életüket adták a szabadságért.
„Éltek, élni akartak és élni fognak emlékezetünkben örökké” – ez a felirat olvasható a szentlászlói emlékmű két oldalán, egyik felén magyarul, a másikon pedig horvátul, ahol a hozzátartozók, a különböző egyesületek képviselői, a járási és megyei tisztségviselők minden évben koszorúkat helyeznek el és mécsest gyújtanak.
kepesujsag.com

Budapest és Székelyudvarhely – testvérvárosok
Rendkívüli önkormányzati ülésen döntötték el csütörtökön a székelyudvarhelyi képviselők, hogy testvérvárosi kapcsolatra lépnek Budapesttel. Az erről szóló szerződést is aláírta a két polgármester. A városvezetők szerint a partnerség elsősorban érzelmi szempontból fontos, kulturális célokat szolgál.
A csütörtöki ülésen részt vett tizenhat önkormányzati képviselő egyöntetűen megszavazta, hogy Székelyudvarhely Budapest testvérvárosa szeretne lenni. Orbán Balázs, a koalíció frakcióvezető-helyettese úgy értékelte, a magyar főváros által kezdeményezett lépés egész Székelyföldnek szól, ezért Udvarhely a kapcsolatból származó minden előnyt ki fogja terjeszteni a régióra is. Ezek után a két polgármester aláírta a testvérvárosi szerződést, amit hosszan tartó tapsviharral fogadtak a jelenlévők.
”Ma rendkívül fontos érzelmi hiányt is pótolunk. Budapest és Székelyudvarhely testvérvárosi kapcsolata még inkább feledteti azt a gyászos emlékezetű december 5-ét, amikor több évtizedes történelemhamisítás és megalkuvás következményeként majdnem sikerült elfeledtetni bennünket testvéreinkkel” – fogalmazott ünnepi beszédében Gálfi Árpád polgármester, a kettős állampolgárságról szóló 2005-ös népszavazásra utalva. Hozzátette, mára a magyar kormány nemzetépítő munkájának köszönhetően már nem magyarnyelv-tudásunkon meglepődve látogatnak ide az anyaországiak, hanem tudják, hazajöttek. A polgármester szerint kegyelmi állapotként éljük meg, hogy több nagyváros mellett Székelyudvarhely is Budapest testvérvárosa lehet.
A magyar Országgyűlés és a budapesti főpolgármesteri hivatal homlokzatán is ott leng a székely zászló, amit sem ember, sem gép nem fog onnan levenni – jelentette ki Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Mint mondta, a Székelyudvarhely és Budapest közötti testvérvárosi megállapodást ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntötte el a fővárosi közgyűlés.
„Mi a székely fővárossal kötöttünk most megállapodást, de szeretném, ha mindannyian úgy vennék, hogy nyugodtan kiterjeszthetjük ezt Székelyföld egészére” – hangsúlyozta. Tarlós szerint a most megkötött partneri kapcsolat elsősorban kulturális célokat szolgál, ezért fontos, hogy ne csak a városvezetők, hanem a lakosok is találkozzanak időről időre. Ugyanakkor gazdasági együttműködésről is lehet beszélni, a két város segítheti a vállalkozók kapcsolatteremtését. A testvérvárosi kapcsolatot Budapest kezdeményezte.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

A tanácsosok elé álltak a szülők a katolikus iskola ügye miatt
A Római Katolikus Teológiai Gimnázium sorsának rendezését kérték a csütörtöki marosvásárhelyi tanácsülésen megjelenő szülők Peti András volt alpolgármestertől és Horatiu Lobonțtól, a városháza iskolákért felelős igazgatójától. A soros tanácsülésen nemcsak ez a kérdés szült sok hozzászólást, hanem a költségvetés-kiegészítés megszavazása is, amelyet másfél órás, személyeskedésbe torkolló veszekedés előzött meg.
A katolikus gimnázium diákjainak szüleit többek között György Anna képviselte, aki arról beszélt, őket sokként érte a hír, hogy az iskola vezetőjét hatósági felügyelet alá helyezték, és hogy a gyermekek két éven keresztül egy nem létező iskolának voltak a diákjai. „Számunkra az intézmény által képviselt szellemiség és értékrend fontos, s az az egyedüli elfogadható alternatíva, hogy a gyermekeink továbbra is itt folytassák tanulmányaikat. Kérjük a városi tanácsot, hogy az iskola sorsát sürgősen rendezzék” – mondta az édesanya.
Peti András aggodalmát fejezte ki, hogy a város fele jogászként viselkedik és véleményt mond a katolikus iskolában kialakult helyzetről, és amiatt is aggódik, hogy a szülők egy nem létező iskoláról beszélnek. „Nem a megfelelő megközelítés a felelősöket keresni egy folyamatban lévő ügyben. Jelenleg az ügy megoldása nem a mi kezünkben van, szerintünk a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létezik, mi ebben a hitben és reményben dolgozunk továbbra is” – hangoztatta Peti András.
A város polgármestere, Dorin Florea arról beszélt, hogy szerinte a szülők nyugodtak lehetnek, nem kell aggódniuk az iskola jövője, gyermekeik tanulmányai miatt. „Nincs semmi gond az iskola létrehozásával, ha mégis tévedés történt, akkor azt ki fogjuk javítani, nem kell emiatt aggódni. Marosvásárhelyen semmi nem veszélyezteti a magyar nyelvű oktatást” – mondta Florea, kiemelve, hogy őt is vizsgálja a DNA a helyi tanácsosok döntése miatt, de ő ettől nyugodtan alszik.
Ha pénz, akkor vita
A költségvetés kiegészítése kapcsán több mint egy órát vitáztak a tanácsosok, vagyis pontosabban mondva a Szabad Emberek Pártja (POL) egyik oldalon, illetve az RMDSZ, PSD és PNL a másikon. A POL tanácsosai azt szerették volna, hogy a kiegészítést tételenként szavazzák meg, mert fontosnak tartották, hogy például az iskoláknak, szociális szakosztálynak adjanak plusz pénzt, de nemmel akartak szavazni a hivatásos sportcsapatoknak és a középiskolák sportvetélkedőjére szánt összegek esetében. Csakhogy Sergiu Papuc ülésvezető, arra hivatkozva, hogy a szakbizottságokon már mindenki elmondta a véleményét, javaslatát, a határozat egészét akarta megszavaztatni. Személyeskedésig fajult a veszekedés, Cristian Bratanovici PSD-s tanácsosos el is hagyta a termet. Végül a többség egészében szavazta meg a költségvetés-kiegészítést, amely többek között azt is tartalmazza, hogy a sportklubok megkapják a korábban, a 2016–2017-es idényre megszavazott összegeket (a kosárlabdaklubnak idén újabb 800 ezer lejt utalnak ki, az ASA fociklubnak 1,28 milliót, a röplabdacsapatnak 205 ezer lejt, a teremlabdarúgó csapatnak 300 ezer lejt).
Az ülésen nem került napirendre a Bakos Levente által benyújtott, a belső szabályzat módosítására vonatkozó tervezet, amelyet kezdeményezője vont vissza, hogy minden tanácsosnak legyen ideje átrágni magát rajta.
A helyi adók és illetékek 2017-ben is az ideihez hasonlóak maradnak, erről is a csütörtöki ülésen döntöttek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Kulcsár Terza József feljelentette a prefektúrát
A magyar közösség szimbólumainak, zászlajának és himnuszának folyamatos támadása miatt a legfőbb ügyészségen tett feljelentést a Kovászna megyei prefektúra ellen Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke, aki szerint a tettek kimerítik az emberiség elleni bűncselekmény fogalmát.
A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette: az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a bíróság alapfokon a prefektúrának adott igazat, és visszavonatta az önkormányzatnak adományként adott székely zászlót elfogadó tanácsi határozatot. Az indoklás szerint a székely nép alkotmányosan nem létezik, a székely zászló kitűzése pedig etnikai konfliktust gerjeszt.
Kulcsár Terza a feljelentést a büntetőtörvénykönyv 439-es számú cikkelyére hivatkozva fogalmazta meg: eszerint az emberiség elleni bűncselekménynek számít, ha valaki egy közösséget megfoszt jogaitól. Mint kifejtette: a kereset nyomán az ügyészségnek ki kell őt hallgatnia, így a kormányhivatal minden túlkapásáról be fog számolni, és tanúkat is keres, ha szükséges. „Nem valaki ellen tettem feljelentést, hanem valamiért: hogy Romániában működjék a demokrácia, ne alkalmazzanak kettős mércét, tartsák be a törvényeket” – hangsúlyozta Kulcsár Terza. Hozzátette: ha Romániában nem szolgáltatnak igazságot, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Párbeszéd a csendes többségért
Sok ember számára fából vaskarika lett a román–magyar párbeszéd. A próbálkozásnak mindkét oldalon megvannak a buktatói: az előítéletek, a bizalmatlanság, a történelem hátrahagyott relikviái. Kevés ember gondolja komolyan, hogy napjainkra magyar és román közéleti ember úgy tudna leülni egy asztal mellé, hogy annak bármiféle konkrét foganatja volna. Benne van ebben a többségi román és a kisebbségi magyar politizálás elmúlt huszonhat esztendejének a csődje: az őszinte párbeszéd igényét felváltotta a politikusi zsákmányszerzés. Nem a közösségi szükségleteken volt a hangsúly, nem azért születtek politikusi együttműködések, hogy a két nép közötti valós közeledés kerüljön terítékre, inkább az volt a kérdés, hogy melyik politikus mit tud szakítani a közös zsákmányból. A román és az erdélyi magyar politikai elit között így alig van különbség, legfeljebb annyi, hogy a magyar soha nem tudott annyit lenyúlni a közösből, mint a román, mert erre egyszerűen nem volt lehetősége. Ennek a fajta mentalitásnak az a legnagyobb hátránya, hogy még azok a román közéleti személyiségek is elzárkóznak az erdélyi magyar közéletet megjelenítő politikusi gárdától, akikkel érdemi párbeszédet lehetne folytatni. A többségi románság szemében a romániai magyarságról az a kép alakult ki, hogy képviselői minden áron és mindenkivel kormányozni akarnak, a közös konc reményében összeállnak bárkivel. Egy ilyen névjegykártya nem ígér sok jót, nem előlegez meg bizalmat. Akik politikusainkat beveszik a kormányzásba, kizárólag rövidtávú pártérdekeik miatt teszi. Aki hosszabb távú országstratégiában gondolkodik, az „könnyűvérűségünk” miatt ejt minket. A közösséget annak politikai elitjével azonosítják, kevés kivételtől eltekintve pedig ez az elitünk nem áll a helyzet magaslatán.
Román–magyar párbeszédre mégis szükség van, hiszen közösségek, népek életét nem határozhatják meg tartósan a zsákmányszerzésben érdekelt percemberkék. Jó irányba mutat, ha a feladat nem csúcspolitikusokat, hanem felkészült szakembereket, civileket ültet közös asztalhoz, hogy kibeszéljék közös dolgainkat. Első látszatra ez ugyan áttörést nem hoz, de a lassú víz partot mos elve alapján a kezdeményezéseknek előbb-utóbb gyakorlati haszna is lesz.
Nehéz behozni mindazt, amit politikusaink negyedszázad alatt elrontottak. Nehéz, de nem lehetetlen. Mind a román, mind a magyar közösségekben él az egymásrautaltság igénye függetlenül attól, hogy a hangadók ezt folyamatosan tagadják. E párbeszédnek éppen az a motivációja, hogy üzenetei eljussanak a csendes többséghez.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Feladatainkat nem mi választjuk
Tanárként kezdte, majd az erdélyi magyar falvak szokásértékei után kutatott. Körbejárta a fél világot, írt művészetről, hagyományokról, hányatott sorsú regényhősről. Gazda József kovásznai író az erdélyi magyar kultúra napszámosa, aki a fiatalságnak a nemzeti ügyek iránti érdektelenségét is rosszallja.
– Mi vesz rá egy tanárembert arra, hogy kezében egy magnóval elinduljon erdélyi falvakba szociográfiai helyzetképeket vizsgálni?
– Engem eleinte a művészet érdekelt. Művészettörténeti és kortárs művészettel kapcsolatos írásaim közül már egyetemista koromban publikáltam Kolozsvárott az Utunk folyóiratban és az Igazság című napilapban, de rádiózással is próbálkoztam. Sepsiszentgyörgyön nőttem fel kisvárosi élethez szokva. Első munkahelyem, Székelykocsárd, majd később Kovászna akkoriban még vidéki tempóban mozgott: a népi múlt és a hagyományos értékek ott keltették fel az érdeklődésemet. 1970-ben végre sikerült magnóhoz jutnom, és akkor elindultam Erdélybe megkeresni az öregeket, hogy felkutassam a magyar múlt kincseit. Aztán kitágítottam a határt: elindultam a Kárpát-medencébe, majd a nagyvilág magyarsága után kezdtem kutatni. A 2000-es években sikerült bejárnom Európa mellett a fél világot, Kanadától Dél-Amerikán át Ausztráliáig és Új-Zélandig. Mintegy ötven országban kerestem meg a szétszéledt magyarságot, vizsgálva hogyan élnek, miként őrzik a szokásokat. Ezekből később számos kötet született.
– Miért éppen a népi kultúra rögzítése lett a kezdeti cél?
– Egyszer rádöbbentem arra, hogy a kommunista berendezkedés minden erejével a hagyományos életmód teljes szétzúzásán fáradozott. Kollektivizáltak, üldözték az ősi szokásként kialakult rendet, majd Ceauşescu falurombolása következett. A régi értékekből valamennyit menteni kellett. A hetvenes években olyan öregeket kerestem meg, akik a századfordulót már felnőttként, esetleg fiatalként élték meg. Olyanokhoz indultam el, akik egykor még gyertyaláng mellett fontak, akik emlékeztek, milyen volt a világ autó, mozi, elektromos áram nélkül. Az „állóvíz-világ” embereit kerestem, akiknek a hétköznapjai és a történelem lassabban változott, nem a huszadik század végi, illetve a mai őrült rohamban.
– 1975-től Tamási-darabokat vitt színre diákszínjátszóival. Az írás, a tanítás és a falujárás mellett hogyan jutott idő színművek betanítására is?
– Amikor Székelykocsárdon tanítottam, azt láttam, hogy a fiatalok miként ápolják a karácsonyi és a húsvéti színdarabok hagyományát. A régi falu megélte a maga drámáját a kollektivizálás miatt, így felüdülés volt a régi szokásokhoz nyúlni. Nagyenyeden ünnepi alkalmakkor inkább irodalmi műsorokat rendeztem, mert a régóta ott élő és munkálkodó tanárok színdarabokat vittek diákszínpadra, én pedig nem akartam tolakodni. A diákszínjátszással igazából Kovásznán kezdtem foglalkozni. Hogy hat-nyolchónapnyi próba után – hiszen minőségi előadásra törekedtünk – elhatároztuk, hogy nem csupán a helyi közönségnek mutatjuk be munkánkat. Ezért turnézni kezdtünk, s így váltunk Erdély falujáró színházává. A szórványokban megtartó igékként hatottak kétévenként ismétlődő előadásaink olyannyira, hogy még a hatalom figyelmét is felkeltette, s az ő megbízottjaik is nyomunkba szegültek. Így vált hatalmassá az országjárás öröme és sikerélménye. Tamási Áron Énekes madara például száznégy előadást ért meg.
– Gazdáné Olosz Ella textilművész nevét Erdély-szerte ismerik. Hogyan hatott a művésztárs az ön munkásságára?
– Már főiskolás lányként igazi tehetség volt. Művészeti írói pályámat Gyárfás Jenő író, festő és grafikus életének, munkásságának körbejárásával kezdtem az 1957-es Korunkban A Gyárfás-tragédia címmel megjelent tanulmányommal. Tragédia, hiszen a szupertehetség kimegy vidékre és Ady szavaival élve a dudva, a muhar, a gaz lehúzza, elsekélyesedik, elveszti a tehetségét. Ettől féltettem Ellát, s talán egy picit magamra is gondoltam. Innen született a világ művészete megismerésének, az azzal való lépéstartásnak a gondolata. Aztán a hetvenes években volt egy időszak, amikor a vasfüggönyön egy parányi rés keletkezett, s többszöri visszautasítás utáni tiltakozó folyamodványomra végül mégis kiengedtek az országból. Mi pedig elindultunk, és kétévenként bejártuk Nyugatot. Párizs és London után Róma, aztán Spanyolország, majd Kelet-Ázsia, Törökország, Szíria, Irán, Irak, Pakisztán, Afganisztán, Egyiptom következtek. Velencét – ha tehettük az ottani Biennálékért – beépítettük útjainkba, hogy a modern művészet alakulását is követni tudjuk. Így együtt ismertük meg az egyetemes művészet régi és új vonatkozásait.
– Miként sikerült a tanítás során a nemzeti értékeket és a fennmaradás fontosságát átadni diákjainak?
– Csodálatos irodalmunk kincsesbánya. Életem legcsodálatosabb értelme az volt, hogy azt taníthattam, arra nyitogathattam a lelkeket. Diákjaim nemcsak átvették ezeket, de a színjátszás művelése által hozzá is járultak a vidéki hagyomány kincseinek ápolásához, fennmaradásához. Az is előfordult, hogy egy beszédes, idős embert ajánlottak, akihez elmehettem, és gazdag anyagot gyűjthettem. Az akkori diákok még megértették ennek a fontosságát.
– A Ceauşescu-rendszerben hogyan lehetett a magyar irodalmi és kulturális értékeket fenntartani, és közíróként továbbadni a Szekuritáté megfigyelései közepette?
– Két művészeti monográfiám is az íróasztal fiókjába maradt, miután kényszerűen le kellett állítani közlésüket. A Mindennek mestere – a falusi tudás könyve című írásom 1982-ben készült el, de csak 1994-ben jelenhetett meg. Az Egyiptomi tűnődéseket sem adathattam ki a rendszerváltás előtt. Amikor Csángóföldön jártam anyagot gyűjteni, a Szekuritáté becipelt a bákói központjába. Kísérteties emlék, amikor egy frissen érkezett tagbaszakadt ember már tűrte volna az ingujját. „Tudjuk, hogy ki vagy, te gazember” – mondta, s elindult felém. Észrevettem, hogy az őrnagyként bemutatkozott társa – aki addig „velem foglalkozott” – oldalról intett a kezével, hogy engem nem kell ütni. Mai napig nem tudom, miért állította le a társát.
– 1956-ban egyetemista volt. November elsején elvezette az egyetemi hallgatók egy csoportját a Házsongárdi temetőbe, és ott beszédet is mondott. Mi történt akkor?
– Pesten forradalom volt, sokan meghaltak, s benne volt a levegőben, hogy emlékezni kell rájuk. Fekete szalagot tettünk ki az egyetemen, s arra hivatkoztunk, hogy halottak napja van. Sokan az írók sírjait tették rendbe, s az én évfolyamom virágokkal indult el régi nagyjainkhoz emlékezni. Én – mint aki legjobban ismertem az évfolyamomon a temetőt, s végiggondoltam, hová kell eljutnunk – elöl mentem. Ha jól emlékszem, a Dsida-sírnál kezdtük, én vezettem oda a mintegy 15-18 évfolyamtársamat. Egyszer csak azt vettük észre, mind többen-többen csatlakoznak hozzánk, s több százas tömeggé duzzadtunk. Legalább két-háromszázan – de az is lehet, még többen, mert valósággal hömpölygött utánunk a tömeg. A magyar ’56 csodája ott – a házsongárdi csendben – ebben nyilvánult meg. Látni lehetett a figyelő szemeket is, s kezdtük érezni, hogy egyre veszélyesebbé válik a helyzet. Főleg, hogy miután a hozzánk csatlakozottak közül egy-egy sírnál előállt valaki – talán a helyzet hozta ezt is – elszavalni egy verset, a másik sírnál pedig mindez megismétlődött. Minden spontán módon történt. Elöl mentem, mert tudtam, hogy a közelben kiknek a sírjai vannak, s közben éreztem, ebből baj lehet. Ezért kezdtem a kapu felé vinni a tömeget. Amikor már túl voltunk a legnagyobbakon, Szenczi Molnár Albert, Apáczai Csere János, Misztótfalusi Kis Miklós s még Józsa Béla sírján is – akit kommunista költőként villámhárítónak szántunk –, Szentgyörgyi István színművész sírjához értünk, már elég közel a kijárathoz. Ott éreztem, hogy „oszlatni” kell. Rövid beszédet mondtam a halottak napjáról, s arról, hogy most új halottaink ezreit is gyászoljuk, és kértem, egyperces néma tisztelgéssel emlékezzünk rájuk. Még némán álltunk, amikor a tömegben valaki elkezdte, aztán már mind együtt énekeltük nemzeti imánkat. Még tartott a döbbenet, bennem is, amikor meg tudtam szólalni, mindenkit felkértem, menjen csendesen haza. Ott álltam a sír peremén, jó félméternyivel a megilletődötten emlékező tömeg fölött, amikor valakik behúztak egy bokorba, a fejemre tettek egy bundasapkát s egy kabátot, s a fülembe súgták: „tűnj el, mert tele vagyunk szekusokkal, s letartóztatnak”, s hogy majd a kabátot tegyem a Józsában – a bentlakásunkat nevezték akkor így – a folyosón levő fogasra. Innen tudtam, hogy diáktársak lehettek. Az a nap életem egyik legszebb emlékévé vált, annak ellenére, hogy ’89-ig kísértett az árnyéka, végig számon tartottak, követték lépteimet.
– Mikor érezhette magát újra biztonságban?
– Az egyetem akkori KISZ-titkára jó tíz évre rá üzent nekem, hogy sikerült elégetnie a dossziémat. Addig csak csodálkoztam, hogy nem tartóztattak le. Talán egy éppen a közelben lévő kályhának és egy ember jóakaratának köszönhetem, hogy akkor megúsztam. Amikor később, a 2000-es években kikértem a dossziéimat, a Szekuritáté velem kapcsolatos feljegyzései valóban csak 1957-től kezdődtek, azelőttről semmi sincs...
– Eltelt hatvan év. Meddig látja átmenthetőnek és bővíthetőnek az erdélyi magyar köz- és kulturális életet?
– Ha a jelenkori fiatalságra gondolok, elégedetlenség tölt el, hiszen sokan nem tudják, hova tartoznak. Kevesen gondolják úgy, hogy a közösségépítés számukra is feladatot jelent. A hovatartozás nem választható meg, így nem is cserélhető le. Ha Isten ennek a népnek a tagjává teremtett, annak felelős tagja vagy, azért tenned is kell valamit. Hiszen a nemzet általad is él.
– Huszonnyolc kötete jelent meg eddig, idén ősszel egy újabb látott napvilágot, rendhagyó módon regény műfajban, A hajótörött címmel. Nincs megállás?
– Ezt nem én döntöm el. A feladatok kívülről vagy belülről, de jönnek, nekem pedig meg kell azokat oldanom. Most az elmúlt hatvan év alatt megírt művészeti tanulmányaimból szeretnék egy válogatást megjelentetni Erdély művészetéért címmel.
Kádár Hanga
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Igazság több van, valóság csak egy
A rendszerváltás után Szőke László az Udvarhelyi Híradó, az ATI BETA Televízió és a Príma Rádió születésénél bábáskodott, majd Budapesten próbált szerencsét. Hazatelepedve ismét annak a lapnak lett a főszerkesztője, amelyet valamikor elindított. A sajtó közösségi erejéről, az önvédelemről és az ideológiamentes újságírásról beszélgettünk.
– Az erdélyi magyar médiában elsősorban az udvarhelyi alvilággal folytatott hadakozásaid kapcsán ismernek. Hogyan kezdődött ez a nem éppen szokványos tényfeltáró munka?
– Elég nagy baj az, hogy csak ezzel lettem ismert. A székelyföldi „médiacsinálásban” rendkívüli érdemeim vannak (kacagni kéretik!): én alapoztam meg az első magántőkéből létrehozott székelyföldi helyi lap jövőjét, az Udvarhelyi Híradót 1990 és 1993 között. Utána az ATI-BETA Televízió létrehozásában vettem részt, amelyben több pénz volt, mint az akkori egész erdélyi magyar nyelvű médiában összesen. Szakmailag főszerkesztőként én irányítottam az első magyar nyelvű kereskedelmi rádió születését, a Príma Rádiót. Ez akkor is így van, ha az emlékek és érdemek az idő múlásával megszépülnek. Csak nyomokban jegyzi az erdélyi magyar sajtótörténet azt is, hogy az első és a második vidéki magyar újságíróképzést is én szerveztem. Igaz, Székelyudvarhelyen, ami, ugye, csak egyesek álmában volt/lehetett a székely főváros.
– Sok újságolvasó ember számára Szőke László mégis az az újságíró, aki szeretne kitakarítani egy székely várost a közveszélyt jelentő alvilági figuráktól.
– Olyan egyszerű vagyok, mint egy faék, ezért a 2010-es színrelépésemre, ismertségemre úgy tekinteni, mint valami „tényfeltáró újságíró” születésére – aki veszett harcot folytatna bármiféle alvilággal – lehet ugyan, de balgaság. Úgy lettem székely Zorró, hogy utaztam a HÉV-en Magyarországon, és egyszer csak fölhívott telefonon egy udvarhelyi kopasz (aztán több is) valami ártatlan blogbejegyzés kapcsán, és közölte velem, kiirtja a családom. Kíváncsi lettem, mi történhetett 2002 és 2010 között Székelyudvarhelyen, hogy valaki ilyen bátorságra vetemedett. 2002-ben költöztem ugyanis Magyarországra: akkor fogalmazódott meg bennem a felismerés, hogy számomra nem kihívás újabb médiavállalkozás részese lenni Udvarhelyen. Szintet akartam ugrani.
– Alig ismerek olyan erdélyi újságírót, akinek fegyverviselési engedélye van. Újságírónak valóban fontos ez a fajta önvédelem?
– Öreg hiba. Minden újságírónak, akit fizikai bántalmazással fenyegetnek, kellene legyen minimum önvédelmi fegyvere. Tekintettel arra, hogy fizikumomat tekintve gyenge átmenet vagyok Speedy Gonzales és Arnold Schwarzenegger között – előbbi javára –, nekem a fegyver biztonságérzetet ad, hogy meg tudom védeni magam. Nyilván nem így van, mint ahogy erről most már videofelvétel is tanúskodik egy tavalyi „próbálkozásnak” köszönhetően. De nem én kerültem kórházba, és ez már hozzájárulhat a világbékéhez…
– Hogyan látod az igazságszolgáltatás működését? Amikor újságíróként befejezel egy tényfeltáró cikket, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság mennyire veszi komolyan feladatát?
– A román igazságszolgáltatás egy vicc. A bíróságon minden ügy saját életet él, ahol a valóságot és a tényeket leszámítva minden számít. Ennek ellenére ezt elfogadom, pontosabban tudomásul veszem ugyanúgy, mint azt, hogy tőlem függetlenül minden reggel felkel és lenyugszik a nap. Azzal együtt, hogy például sajtópereket veszíthetek. Ez a szakmai kockázat, a „riscul meseriei”, ahogy a román mondja. Tetszettem volna virágárus fiúnak menni, de nem mentem.
– Motoros balesetedből szinte a csodával határos módon épültél fel. A történet mennyire volt fordulópont az életedben?
– Mint utólag kiderült, az orvosi konzílium öt tagjából négy levágta volna a lábam. Egyikük nem, és ezért van lábam. Olyan amilyen, de van. Az biztos, hogy a baleset óta minden nap öröm. Túléltem, s örülök neki. És kitágult a világ, most már azt is tudom, milyen mozgássérültnek lenni. Tulajdonképpen több lettem…
– Újságíróként Székelyudvarhelyről indultál, és a budapesti évek után szülővárosodba tértél haza. A mai erdélyi újságírásban ritka jelenség az, hogy valaki a sokkal több lehetőséggel kecsegtető Budapestről visszatér Erdélybe...
– Megrögzött lokálpatrióta vagyok. Ma még úgy érzem, hozzá tudok tenni ehhez a közösséghez, hozzá tudok járulni ahhoz, hogy visszatérjen a félelem és a közömbösség miatt elveszített vitakultúra a helyi nyilvánosságba. Tabumentes közbeszédet és közösséget szeretnék, amelyet az egymásnak feszülő érdekellentétek és azok meg- vagy feloldása visz előre. Igazság ugyanis több van, a valóságból csak egy. Igaz, attól tartok kicsit, hogy felismerem-e időben, ha inkább rombolok már, mint építek. Mindenkinek lehetnek fóbiái. Szakmai értelemben nekem kihívás, hogy egy helyi lappal, például az Udvarhelyi Híradóval, vissza tudjuk-e lopni magunkat az olvasók szívébe, azaz a postaládákba. Persze, sokan nem a szívükkel olvasnak, de nekem elégtétel lenne, ha sikerülne visszacsempészni magunkat oda, ahol egykor a 90-es évek végén volt a lap – előfizetők, beágyazottság, elfogadottság szempontjából. Az enyém–érzetet nem lehet überelni semmivel. Többismeretlenes egyenlet ugyan, de ez nem a Facebooktól vagy a Google-től függ. A ház előtt, a kispadon ülő szomszédot – aki mindent lát-hall – nem lehet lecserélni, legfeljebb a hozzá vezető és a tőle terjedő helyi hír, pletyka útját. De utóbbi csak technikai, technológiai kérdés, nem tartalmi. Ezért vagyok viszonylag nyugodt…
– Hogyan látod az erdélyi magyar média helyzetét? Nehezebb helyzetben van, mint a rendszerváltás utáni útkeresés időszakában?
– Nem nehezebb. Más. És ez nem regionális-kulturális, netán nemzetiségi, hanem szakmai szemlélet szerint jelent mást. Tekintettel arra, hogy én az aktív újságírásban hiszek, egyúttal abban is, hogy a meg nem írt cikk is a nyilvánosság „hatalmának” része. Az alvilággal kapcsolatos munkám során többször történt meg, hogy egy probléma mindenki számára kedvezően oldódott meg attól, hogy bizonyos dolgokat nem írtam meg. Szarházinak tartom azt a firkászt, aki holmi Pulitzer-díj reményében nincs tekintettel arra, hogy a nagy alkotása után mi történik a cikkében szereplő emberekkel. Problémát, jelenséget nem lehet úgy kezelni, hogy nem vagy tekintettel azokra, akik hozzásegítettek annak feltárásához, azaz személy szerint érintettek. Számomra ez etikai kérdés, ezért vagyok kritikus például azzal az egyoldalúsággal, ahogyan a magyarországi és az erdélyi Átlátszó portál dolgoz fel témákat. Ideológiai és világnézeti szűrön keresztül vizsgálni olyan kérdéseket vagy jelenségeket, amelyeknek nem igazán van köze ideológiához, szerintem kontraproduktív – legalábbis a közösség, a társadalom szempontjából. Ha a pusztán szemlélő(dő) újságírói üzemmód paradigmaváltása megtörténik, akkor értékes lehet a sok haszontalan információ szűrésének képessége, feladata is: értékké válhat a hasznos és a haszontalan információk közti szelekció, azaz maga a szubjektív szűrő és súlyozás. Értékesítésre alkalmas „termék” születhet azzal is, hogy kiszűrjük a megismerésre méltánytalan tartalmakat. Nyilván, ez bizalom és hitelesség kérdése is, de ezért már jobb helyeken fizetnek, miként engem is Magyarországon.
– Sokat beszélünk a sajtó függetlenségéről. Vajon létezhet-e egyáltalán független magyar sajtó?
– Vajon mi a függetlenség? Attól a felismeréstől kezdve, hogy az újságírói szemlélet csak szubjektív lehet, már maga a kérdésfelvetés is komolytalan. Kitől, mitől független újságírásról vagy újságíróról beszélünk? Na, ezt tekintem én politikailag korrekt semmitmondásnak.
– A nyomtatott lapok napjai meg vannak számlálva, legalábbis ez a közvélekedés. Nem félsz a teljes átmenettől, amikor csak interneten lehet majd lapjainkat böngészni?
– Dehogy vannak megszámlálva, csak másként kell működni. Egy lapkiadó eddigi szolgáltatása véget ért azzal, hogy betette a postaládába a kinyomtatott újságot. Ma már ez nem elég, bővíteni kell a szolgáltatások tárházát. Nem elég csak a kinyomtatott szó. És személyre szabott tartalomszolgáltatásra van szükség. Eljön az idő, hogy minden olvasó eltérő terméket fog kapni ugyanattól a (tartalom)szolgáltatótól. És persze kevesebb ego, több szakma és fogyasztó iránti alázat kell.
– Hogyan éled hétköznapjaid, amikor éppen nem újságírással, lapszerkesztéssel foglalkozol?
– Nem szívesen beszélek erről, amúgy is jobban tudják mindazok, akik ismernek. Összefoglalva, lélekben (is!) motoros vagyok, figyelek az útra és arra, hogy a velem utazók lehetőleg ne sérüljenek, s örülök annak, ha a közelemben lévőknek is szerezhet némi örömöt ez a közös utazás. És kocapecás lettem. Találtam erre alkalmas horgásztavat és olyan csalikat, amelyektől a halak egyszerűen felkúsznak a horogra – a fiam nagy örömére is.
– Ha újrakezdhetnéd, mennyire döntenél ismét a sajtó mellett? Jó szívvel ajánlanád ezt a szakmát ma induló erdélyi magyar fiataloknak?
– Engem a szakma választott. Újságíró is úgy lettem, hogy 1990-ben az autóbuszállomáson megszólított egy akkori lap- és nyomdatulajdonos, hogy nem írnék-e újságot. Belementem, egymásra találtunk, szeretem, minden hülyeségével együtt. Újságírónak lenni jó, de csak akkor, ha nem munkaként, hanem életformaként tudjuk elfogadni. Különben favágás, rutin és szócséplés lesz belőle.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szilágyi Zsolt: eljön még a mi időnk
Hosszas viták után az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége néhány hete úgy döntött, nem indul, de nem is támogat független jelölteket az idei parlamenti választásokon. Az EMNP elnökét, Szilágyi Zsoltot többek között arról kérdeztük, pártja mit javasol választóinak.
– A néppárt független jelöltek támogatásával készült a decemberi parlamenti választásokra. E mögött volt konkrét terv, voltak jelöltek?
– Természetesen minden lehetőséget számba vettünk és a jelöltek már melegítettek is. Több helyen beindult az aláírásgyűjtés, sőt, volt, ahol már össze is jöttek a szükséges számú aláírások.
– Becsléseik szerint hány megyében lett volna esélye az EMNP-nek arra, hogy függetlenként induló jelölteket juttasson be a bukaresti törvényhozásba?
– Megfelelő jelöltekkel és egy húzós kampánnyal több megyében is jó eséllyel szálltunk volna harcba. A legesélyesebb nyilván Hargita és Kovászna megye volt, egy független jelölt esetében ugyanis bármely megyében az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatszámot kell elérni. Ez Hargita megyében a képviselőjelöltek esetében az érvényes szavazatok 20 százaléka, Háromszéken pedig 25%. A korábbi választási eredményeink alapján tehát elsősorban ebben a két székely megyében szállhattunk volna jó eséllyel versenybe. Simán megtörténhetett volna az is, hogy mi visszük el a székelyföldi „román” mandátumokat...
– Hogyan született meg a döntés arról, hogy mégse induljanak a decemberi választásokon?
– Az indulást illetően több héten át folyt az elemzés a párton belül. Minden elméleti lehetőséget komolyan megvizsgáltunk, koalíciót, listás indulást, függetlenek támogatását. Az aktív erdélyi magyar választók 15–20 százaléka támogat bennünket, ez egyeseknek sok, másoknak kevés. Egy tudatos, jól informált, szilárd értékvilággal és kialakult világképpel rendelkező szavazóbázisról van szó. Nyilván megkérdeztük azokat, akiknek véleménye számunkra fontos. Amikor világossá vált, hogy anyaországi partnereink nyíltan segíteni fogják az RMDSZ kampányát, el kellett döntenünk, hogy mit tegyünk. A nagy többség amellett volt, hogy ne menjünk szembe szövetségeseinkkel még akkor sem, ha úgy gondoljuk, hogy most, ebben az esetben valószínűleg tévednek. A politika fonák és visszás helyzeteket tud produkálni, az ember viszont igyekszik elkerülni a barátjával való hadakozást. Én magam az elnökség döntését bölcs és alaposan átgondolt döntésnek tartom.
– Vajon mennyire csalódottak a néppárt szavazói?
– A néppárt értékrendje nem változott, továbbra is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács autonómiaprogramját tekintjük irányadónak. A választás szabadsága sem szűnt meg, még akkor sem, ha most nehéz helyzetben van egy nemzeti érzelmű autonomista szavazó... Az erdélyi magyar politika továbbra is kétpólusú. Az MPP az RMDSZ tenyeréből eszik, és tőle függ mind az önkormányzatokban, mind máshol. Fontos tehát, hogy a több mint 230 önkormányzati képviselőnkkel és a megyei és helyi szervezeteinkkel közösen adjuk vissza a reményt azoknak, akik ´89-ben velünk harcoltak és örültek annak, hogy az egypártrendszernek vége. Nekik azt üzenem, ne csüggedjenek, eljön még a mi időnk!
– Az RMDSZ egyes tisztségviselői szerint a néppárt visszalépése az ő érdemük, mert figyelmeztették a magyarországi kormánypártokat az erdélyi magyarság megosztásának veszélyeire. Mekkora szerepe volt a néppárt döntésében annak, hogy ezt Budapestről is kérték?
– Ha az ember mindent elhinne, amit mondanak, előbb-utóbb azt gondolná, hogy a nap nem kel fel, ha ők nem intézik el ezt Bukarestben. Kampányban vannak, ilyenkor nyilván mindenfélét mondanak. Sokkal jobb lett volna, ha abban segítenek, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola papírjai rendben legyenek. De a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyét már nem is mondják, a csángókat sem, az autonómia pedig egyenesen „nem időszerű” nekik. Ez a szomorú valóság. Egyébként döntésünk erdélyi bejelentése után két héttel Toró T. Tibor és Zakariás Zoltán alelnökökkel együtt tájékoztattuk Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkárt álláspontunkról. Ez nem volt egy elhallgatott esemény, sajtótájékoztatót is tartottunk.
– Verestóy Attila az RMDSZ-lista esetében az összefogás listájáról beszél. Ez mennyire elfogadható, mennyire támogatható a néppárt számára?
– Verestóy Attila szenátor neve és tevékenysége nem a közösségünk, hanem más érdekét szolgálja. Ezért olyan fontos Bukarestnek, hogy ő és a hasonló érdeket szolgáló magyar politikusok mindenképpen ott legyenek. Ezért módosították oly módon a választási törvényt, hogy vagy az öt százalékkal vagy pedig surranópályán (négy megyében húsz százalékkal), de mindenképpen bekerüljenek. Ha ezt nézzük, akkor a választás tulajdonképpen tét nélküli, hiszen az RMDSZ mindenképpen bekerül a román törvényhozásba. Éppen ezért hiteltelen az a riogatás, amit folytatnak. Két-három évet leszámítva majd húsz éve vannak kormányon, most pedig meg akarnak bennünket védeni Bukaresttől. Hiteles ez? Ők a bukaresti hatalom részei, itthon pedig erdélyinek akarnak tűnni. Biztos vagyok benne, hogy az említett szenátor már a kampányban elkezd tárgyalni a kormányba lépésről. De az MPP-nek is tisztáznia kéne: tényleg azért kell a bukaresti képviselet, hogy ott kiismerjék, kinek kell „spágát adni”, ahogy Biró Zsolt fogalmaz?!
– Önök jelezték, hogy csak azokat az RMDSZ-jelölteket tudnák támogatni, akik nem csak a kampányban autonómiapártiak. Nyilvánosságra hozzák ezeket a neveket?
– A választók nyilván tudják, hogy választókerületükben kik azok az RMDSZ-jelöltek, akik következetesen kiálltak az autonómia mellett, és ha kellett, több ízben is beadták az autonómiatervezeteket. Vagy hogy kik azok, akik a MOGYE ügyét vagy az egyházi javak visszaszolgáltatásának ügyét kormánykoalíciós feltételként szabták. És biztosan azt is tudják, hogy kik azok a mostani jelöltek, akik a kormányzatban való részvétel feltételeként például a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás kiírását kérik. Ön ismeri őket?
– Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter egyik sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a néppárt visszalépése alapot adhat egy későbbi RMDSZ–EMNP tárgyalásra a jövőbeni közös indulásokhoz, akárcsak a Magyar Polgári Párt esetében. Hogyan tekint egy ilyen együttműködés elé?
– Mikor úgy éreztük, hogy a közösség sorsa a tét, eddig is mindig kezdeményeztük a párbeszédet. A közösség érdeke és nem valakinek a visszalépése képezheti a párbeszéd alapját. Egy méltányos tárgyalásra ezután is nyitottak vagyunk.
– Milyen esélyt lát arra, hogy létrejöjjön az önök által régóta szorgalmazott erdélyi magyar–magyar kerekasztal?
– Ez már 2009 óta létezik: az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum a mi javaslatunkra indult 2009-ben, az RMDSZ-nek viszont nem érdeke, hogy működjön. Mi többször kértük az összehívását. Bármikor készen állunk a folytatásra.
– Elképzelhetőnek tartja, hogy a néppárt akár román pártok jelöltjeit is támogassa a mostani választásokon?
– Mi nem támogatjuk az átszavazást. A helyzet most az, hogy funkciójában, politikájában az RMDSZ nálunk ugyanazt a vonalat viszi, mint felvidéken a Híd-Most. Ott vegyes pártnak hívják, itt nem. Ezért van értelme a létezésünknek. Ha nehéz is felvenni a versenyt román állam által nekik biztosított és a közösségi nyilvánosság előtt el nem számolt eurómilliókkal, és még akkor is, ha két-három év alatt nem sikerült áttörést és a romániai magyar egypártrendszer gyökeres megváltozását elérnünk, nem szabad feladni. Dolgozni kell. A választás személyes kérdés. A részvétel és a szavazási opció is lelkiismereti kérdés.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Átadták a szatmárnémeti Hám János óvoda felújított épületét
Gyerekek, szülők, pedagógusok és elöljárók jelenlétében adták át csütörtökön a felújított Hám János Óvodát, amit Schönberger Jenő püspök az ünnepség keretében megáldott. A három órától kezdődött rendezvény a hála, a felszabaduló öröm és az izgatottság által áthatott volt. A nyüzsgő tömeg a díszteremben gyűlt össze, jelen voltak az RMDSZ képviselő- és szenátorjelöltjei is: Magyar Lóránd, Erdei D. István és Turos Lóránd is. A nagy számú résztvevő előtt tartott beszédében tekintett reménnyel a jövőbe a püspök atya: „Száz évvel ezelőtt majdnem ilyen volt ez az épület, amikor megépült. Most teljes egészében megújult, kérhetjük a jó Isten áldását minden jótevőnkre, minden itt lakó és nevelődő kisgyerekre, a munkaközösségre és a jövőre. Első sorban ti vagytok, kedves gyerekek a jövő, és ez a jövő mindig növekszik. Reméljük, hogy jönnek utánatok is ilyen reményteli gyerekek, mint ti vagytok."
Ádámkó István igazgató a fejlődésre tekintett: „A Hám János Óvoda 2007 óta tartozik iskolánkhoz. Fontosságát, hiánypótló voltát és eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint az örvendetes tény, hogy megalakulása óta a gyermeklétszám csaknem megháromszorozódott. Két legfőbb pedagógiai törekvésünk a keresztény értékrenden alapuló nevelés és a személyes odafigyelés. Nem tévesztjük szem elől nemzeti küldetésünket, hogy értelmileg-érzelmileg gazdag, kiegyensúlyozott, a közössége szolgálatát szülőföldjén bátran és szívesen felvállaló magyar embereket indítsunk az életbe."
A rendezvényen a támogató, a Magyar Kormány képviseletében részt vett Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is. Beszédében a közös Jézus-követés fontosságát hangoztatta: „Én azt szeretném megköszönni mindenkinek, hogy a kincsüket, akik itt vannak közöttünk, keresztény módon nevelik. Azért örülök, hogy itt lehetek ismét, a Magyar Kormány nevében támogathatunk egy ilyen intézményt, mert ez a jövő. A legfőbb célja a nevelői munkánknak, hogy Jézus-követők legyenek ezek a gyerekek. Másodlagos az, hogy román vagy magyar, protestáns, katolikus vagy ortodox gyermekekről van szó. Mindannyian Jézus irányába megyünk, és ez a legfontosabb. Ha ezt a küldetését ez az óvoda is meg tudja tenni, akkor az a hatalmas nagy gond, ami a világban, Európában, sokszor a mi közösségeinkben is megvan, fel fog oldódni. A feladatunk az összefogás, ami a szülők, politikusok, az egyházak között meg kell, hogy történjen, gyermekeink érdekében."
Kereskényi Gábor polgármester reményét fejezte ki, hogy az épületet mindig élet tölti majd be: „Egy nagyszerű dolog történt meg, a Magyar Kormány egy olyan intézményt támogatott, ahol nagyon sok aranyos gyerkőc tanul. A város vezetésének fontos programpontja volt, hogy az épített örökséget megóvja, de többet ér az épületeknél és a falaknál az az élet, ami benne, illetve közöttük van. Ezt az intézmény működése tudja szavatolni nekünk, és teszi is, hiszen nem is akármilyen minőségű oktatás történik itt, a Hám János Óvodában. Mint az óvodát fenntartó önkormányzat vezetője, a továbbiakban is partnerségről szeretném biztosítani önöket. Azon dolgozunk, hogy megteremtsük városunkban a feltételeket ahhoz, hogy nemzetiségtől függetlenül minden gyermek megfelelő körülmények között tudjon az oktatási folyamatban részesülni."
Călin Durla főtanfelügyelő felszólalásában elmondta, erőforrást lát a sokszínűségben: „Ha a tanügyi rendszerben az iskola, a család és a hatóságok összhangban dolgoznak, megjelennek az eredmények. Ha pedig ezek mellé a társadalom egy másik pillére is csatlakozik, vagyis az egyház, az eredmények felerősödnek. Több nemzet tagjai élünk együtt, tanulunk egymástól, és jó, hogy ezt toleranciával és tisztelettel áthatott légkörben tehetjük." Ugyanakkor a főtanfelügyelő megköszönte a püspök atya minőségi oktatásért hozott áldozatait és a támogató hozzáállását.
Az ünnepség fontos része volt a gyerekek műsora, és nem csak az óvoda gyermekei léptek színpadra, hiszen csatlakoztak hozzájuk az óvodából kinőtt, már a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban tanuló fiatalok is. A püspök csak a fellépésüket követően áldotta meg az épületet, majd a jelenlevők szabadon körbesétálhattak, megcsodálhatták a termeket, az udvart.
A Hám János Óvoda egy év alatt újult meg Magyarország Kormánya 105 millió forintos támogatásának köszönhetően. Az udvar játszóterét ugyanakkor a Magyar Villamos Művek Zrt. 6,5 millió, valamint a magyarországi Szerencsejáték Service Nonprofit KFT szintén 6,5 millió forintos felajánlásából építhették meg.
szatmar.ro
Erdély.ma

Letöltendő börtön Borbély László volt tanácsadójának
A nagyváradi táblabíróság jogerős ítéletben két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a két vállalkozót, akik a vád szerint lakásfelújítással vásárolták meg Borbély László volt romániai környezetvédelmi miniszter befolyását, és ugyancsak két és fél év letöltendő börtönbüntetést szabott ki Szepessy Szabolcsra, a miniszter volt tanácsadójára, akit vesztegetésben való közvetítésben találtak vétkesnek. A csütörtökön kimondott ítélet kivonatát a bíróságok portálján hozták nyilvánosságra. A másodfokon eljáró táblabíróság mindhárom vádlott esetében súlyosbította az ítéletet. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedéssel és vagyonnyilatkozata meghamisításával gyanúsította Borbély Lászlót is, de ellene nem indulhatott bűnvádi eljárás, mert a parlament két alkalommal is elutasította, hogy hozzájáruljon ehhez.
A táblabíróság a vállalkozók egyikétől 80 ezer lejes, a másiktól pedig 112 ezer lejes vagyonelkobzást rendelt el, a befolyással való üzérkedésben bűnrészesnek talált Szepessy Szabolcsot pedig eltiltotta a miniszteri tanácsadói tisztség betöltésétől. A DNA korábbi közleménye szerint Borbély Lászlót azzal gyanúsították, hogy 2011-ben miniszteri tanácsadójának a közvetítésével csaknem 200 ezer lej értékben fogadott el – lakásfelújításban nyújtott – ajándékot két üzletembertől. A két megvesztegető – a vádirat szerint – előnyös állami szerződéseket kapott a minisztérium alárendeltségében működő vízügyi hatóságtól.
A képviselőház – amelynek Borbély László is tagja – 2012 szeptemberében, majd 2015 márciusában is elutasította a DNA bűnvádi eljárásra vonatkozó kérését. A tavalyi titkos szavazáson a képviselők 154-125-ös szavazataránnyal döntöttek úgy, hogy nem engedélyezik bűnvádi eljárás indítását. Borbély László a gyanúsítást mindvégig alaptalannak minősítette, de 2012 áprilisában lemondott miniszteri tisztségéről, hogy a gyanú ne árnyékolja be a kormány tevékenységét.
„Ha csak egyszer is beidéztek volna tanúként a DNA-ra, megspórolhatták volna azt, hogy 2010 augusztusától kezdődően 15 személyt két éven keresztül folyamatosan lehallgassanak, és 65-70 tanút beidézzenek. Mindez nagyon sokba kerül az adófizetőknek ahhoz képest, hogy semmilyen bizonyítékot nem gyűjtöttek annak alátámasztására, amivel gyanúsítanak” – mondta a képviselőház jogi bizottságának meghallgatása után a politikus.
Borbély László nem pályázik újabb képviselői mandátumra, ezért a december 11-ei választások után megszűnik a képviselői mentelmi joga.
MTI
Erdély.ma

Jogerős: börtönbüntetésre ítélték Borbély László korábbi tanácsadóját
Az egykori RMDSZ-es környezetvédelmi minisztert nem adta ki a DNA-nak a parlament.
Korrupciós bűncselekmények miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Nagyváradi Táblabíróság annak az ügynek a vádlottjait, amelyben a parlament 2012-ben megtagadta Borbély László akkori környezetvédelmi miniszter kiadását a korrupcióellenes ügyészségnek.
Szepessy Szabolcsot, Borbély egykori személyi tanácsadóját, Ioan Ciocan avasfelsőfalui üzletembert és Molnár Antal Péter Maros megyei üzletembert egyenként két év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság befolyásvásárlás és befolyással való visszaélésben vállalt bűnrészesség miatt.
A DNA bűnvádi eljárást indított volna Borbély László miniszter ellen is,
de 2012 szeptemberében, majd 2015 márciusában a parlament elutasította a korrupcióellenes ügyészség kérését. Borbélyt két rendbéli befolyással üzérkedés és vagyonnyilatkozata meghamisításával gyanúsította a DNA.
Az RMDSZ politikusa a gyanúsítást mindvégig alaptalannak minősítette, de 2012 áprilisában lemondott miniszteri tisztségéről, hogy a gyanú ne árnyékolja be a kormány tevékenységét.
A DNA szerint Ioan Ciocan, egy avasfelsőfalui üzletember 2011 során Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsos közvetítésével megvesztegette Borbély László környezetvédelmi és erdőgazdálkodási minisztert azzal, hogy Lescaci Com Kft nevű cége költségén mintegy 20 ezer euró értékben végzett lakásfelújítási munkálatokat az RMDSZ-es tárcavezetőnek. Ennek az volt a célja az ügyészek szerint, hogy Borbély befolyása révén közbeszerzési szerződésekhez jusson
a miniszternek alárendelt Vízgazdálkodási Hivatalnál, és hogy prioritást élvezzen néhány, a hivatallal korábban leszerződött és folyamatban levő, vagy befejezett munkálat ellenértékének kifizetésénél.
Ioan Ciocan cége 2007-től összesen 48 munkálat elvégzésére között szerződést az állammal, ezek között szerepelnek tengerpart-megerősítések, valamint folyómeder-szabályozások is. A vizsgálatokat később Molnár Antal marosvásárhelyi üzletemberre, az Azimut Kft. tulajdonosára, és Szepessy Szabolcs miniszteri tanácsosra is kiterjesztették.
Az sajtóba kiszivárgott információk szerint
Borbély László nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában egy marosvásárhelyi ingatlan értékesítését, melyet 30 ezer euróért adott el Molnár Antalnak. A nyilatkozatában nem szerepel ugyanakkor a feleségével együtt vásárolt bukaresti tömbházlakása sem, melyet anyatársa, Vincze Mária nevére íratott.
Az ügyészek által kihallgatott Vincze Mária azt nyilatkozta: a lakást a Borbély-házaspár fizette ki, neki ugyanis nem állt rendelkezésére a szükséges 80 ezer euró. A gyanú szerint ugyanakkor Borbély közbenjárásának köszönhetően egy, a Molnár fiának a tulajdonában levő vállalkozás is több szerződést is kötött az Országos Vízgazdálkodási Hivatallal azt követően, hogy az RMDSZ-es politikus a környezetvédelmi minisztérium élére került.
Az ügyészségi vizsgálattal párhuzamosan az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) is vizsgálta Borbély László vagyonnyilatkozatát. Ebben nem volt feltüntetve a bukaresti lakás, de a vásárhelyi ingatlan értékesítéséből befolyó összeg sem – mindez pedig hamis vagyonnyilatkozat-tételt jelent.
foter.ro/cikk

Beke István Attila köszönete
Hosszú idő után először nyilatkozott a sajtónak Beke István Attila, a terrorizmus gyanújával tavaly december elsején őrizetbe vett, később házi őrizetbe került kézdivásárhelyi fiatalember. Miután a bíróság nemrég hatósági felügyeletre enyhítette az ellene elrendelt házi őrizetet, ellátogatott a kézdiszárazpataki iskolába, hogy köszönetét fejezze ki az ott tanuló gyermekeknek és tanítójuknak, akik mindvégig kitartottak mellette.
„A múlt év vége nagyon sok rosszat hozott nekem, családomnak és nemzetemnek, melyet jogtalanul bélyegeztek meg – akárcsak engem – terroristának. Ezekben a számunkra rendkívül nehéz időkben mérhetetlen segítséget kaptunk. A múlt év karácsonyát, a szeretet ünnepét a bukaresti fogdában kellett elviselnem szeretteim nélkül – ebben nagymértékben segítettek a kézdiszárazpataki Ópra Benedek-iskola tanulói, akik több tucatnyi rajzot küldtek nekem a szabadság kívánságával és azzal a biztatással, hogy egyszer minden jobbra fordul! Ezek a gyerekek kitartottak mellettem, és nem kérdőjelezték meg ártatlanságomat. Akkor csak levélben tudtam megköszönni nekik, de megígértem, hogy szabadulásom után megkeresem őket, kikre a kis falu nagy szülöttje, Ópra Benedek is büszke lenne. Büszke lenne Bíró Levente tanítóra is, aki nemcsak formálja a gyerekek lelkét, hanem igazsággal tölti meg. Ezt köszöntem meg nekik november 23-án egy saját készítésű rovásjátékkal” – nyilatkozta lapunknak Beke István Attila a kézdiszárazpataki iskolában tett látogatása után.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A politika színpadán
A politikus is ember, A politika színpadán című beszélgetőkönyv (társszerző: Ágoston Hugó) pedig arra vállalkozik, hogy bemutassa azt Borbély Lászlót, aki huszonhat éven át a politika fősodrában volt, alakítva azt, több kormányban dolgozott államtitkárként, miniszterként.
A kötetet szerda este mutatták be a Tein Teaházban. Tamás Sándor háromszéki RMDSZ-elnök felvezetőjében azt hangsúlyozta: bár sokat vitatkozott Borbély Lászlóval, hasznos, hatékony, eredményes politikusnak tartja. Ambrus Attila újságíró kérdéseire válaszolva Borbély László mesélt gyermek- és fiatalkoráról, temesvári egyetemistaéveiről, diákszínjátszói pályájáról, a tenisz iránti vonzalmáról. De felelevenített néhány történetet a zűrzavaros kilencvenes évekből is, amikor bányászok özönlöttek be a parlamentbe, s amikor mégiscsak elhangzott a bukaresti Nép Házában, hogy éljen vitéz Horthy Miklós. (farcádi)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Új módszerek a kisebbségi jogok megsértésére (Az RMDSZ árnyékjelentései Strasbourgban)
Az RMDSZ két árnyékjelentését ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök Strasbourgban, az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának tegnapi soros ülésén: egyik az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének romániai gyakorlatba ültetésére vonatkozik, a másik pedig a Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazására.
Kelemen Hunor kifejtette, az RMDSZ által készített árnyékjelentések célja bemutatni, hogy a 2003-as alkotmánymódosítást követően Románia nem fogadta el azt a kisebbségek jogállására vonatkozó törvényt, amelyet nemcsak megígért, hanem amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezmény bizonyos mértékben elő is ír. A szövetség elnöke szerint, ha Románia az előírás szerint, 2013-ban benyújtotta volna jelentését, lett volna lehetőség időben korrigálni mindazt, ami most mulasztásként jelenik meg. „Az, hogy Románia kétéves késéssel nyújtotta be a jelentését, azt mutatja, hogy nem veszi komolyan a saját vállalásait, nem veszi komolyan a nemzetközi szerződésekben elfogadottakat, és mivel nem létezik szankció, ezt nyugodtan meg is teheti. Megteheti azt is, hogy két éven keresztül ne nyújtson be jelentést” – mutatott rá.
A szövetség elnöke példákkal támasztotta alá az árnyékjelentések létjogosultságát. Elmondta, Románia ma olyan új eszközöket használ a kisebbségi jogok megsértésére, illetve a törvények be nem tartására, amelyek nem a mindennapi politika területéről érkeznek, és amelyekhez nem férnek hozzá a politikusok: bírósági ítéletek hosszú sora korlátozza az etnikai, nemzeti szimbólumok használatát, miközben Moldvában és Dobrudzsában például szintén használnak regionális szimbólumokat, „és ez senkit nem sért”– szögezte le az elnök, hozzátéve, hogy a bíróságok csak a székely zászló, a székely szimbólumok esetében hoznak tiltó intézkedéseket. „És mit tehet egy politikus? Nem tehet egyebet, mint a bírósági ítélet végrehajtása előtt fejet hajt, hisz demokráciában is, diktatúrában is, minden politikai rendszerben a bírósági ítéletet végrehajtják” – mondta.
Emlékeztetett, hogy bírósági ítéleteken keresztül tagadják meg azt is, hogy székelyföldi civil szervezeteket vagy gazdasági társaságokat bejegyezzenek, amelyeknek a nevükben szerepel a Székelyföld megnevezés.
Az oktatás területéről a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) helyzetét emelte ki, ahol mai napig nem indították el a magyar oktatási vonalat, annak ellenére, hogy 2012. január elsejétől erre törvény kötelezi az intézményt. „Ezt a törvényt négy esztendeje nem alkalmazza az egyetem, nem alkalmazza senki, és senkinek semmilyen bántódása sem esik” – rótta fel. A szövetség elnöke a marosvásárhelyi katolikus gimnázium esetét is ismertette, kiemelve, hogy az egyház olyan épületben indította újra az iskolát, amelyet 1948-ban államosítottak, tőlük vettek el a kommunisták. „A 2015-ben elindított iskola működését most ügyészi eljárással próbálják felfüggeszteni. Tehát nem politikai eszközöket használnak arra, hogy politikai döntéseket zárójelbe tegyenek és érvénytelenné nyilvánítsanak. Mert annak idején politikai döntés született arra vonatkozóan, hogy lehet magyarul, anyanyelven tanulni óvodától egyetemig, és ezt törvénybe foglaltuk” – magyarázta. „Ami a legfelháborítóbb, hogy korrupcióellenes ügyet indítanak a Rákóczi-gimnázium kapcsán, mintha valaki a közpénzből vett volna el. Ez csak egyetlen példa arra, hogy hogyan lehet nem politikai eszközökkel ellehetetleníteni egy kisebbségi iskolának és mellette egy egyházi, felekezeti iskolának a működését, bizonytalanságérzetet, félelemérzetet kelteni” – mutatott rá. A szövetségi elnök az igazságszolgáltatás és az egészségügy területéről is hozott példákat, amelyek alátámasztják az árnyékjelentéseket, sőt, a közigazgatásban is sérülnek a kisebbségi jogok. „A közigazgatásban azt látjuk, hogy a pozitív jogértelmezést bírósági határozatokkal felfüggesztik, és azt mondják, hogy amit a törvény nem ír elő, azt tiltja. A húszszázalékos nyelvhasználati küszöb esetében például azt mondják, hogy ha a törvény húsz százalék fölött teszi kötelezővé a közigazgatásban a kétnyelvűséget, a kétnyelvű feliratokat, akkor ezt húsz százalék alatt tilos alkalmazni. Mi azt a jogértelmezést tartjuk követendőnek, hogy ha a törvény nem tiltja, akkor megengedi” – szögezte le. Az RMDSZ éppen ezért javasolta ugyanazt, amit az Európa Tanács szakértői is, hogy a nyelvhasználati küszöböt csökkentse Románia tíz százalékra – vagy kösse például ötezer lakoshoz egy településen, közösségen belül –, mert csak így érvényesül az anyanyelv használata méltányos módon. A kultúra és a tömegtájékoztatás terén is akadnak beszédes példák, mint az, hogy bírósági ítéletek tiltják, hogy az önkormányzatok Székelyföldön magyar nyelvű írott sajtót támogassanak. Ezek kiadását, megjelenését csak akkor teszik lehetővé, ha teljes egészében megjelenik mellette a román nyelvű fordítás is. „Ez gyakorlatilag azt mutatja, hogy Románia nem bízik a saját polgáraiban és nem akarja elfogadni egyenjogú polgárként a magyar embereket.”
Kelemen Hunor zárógondolatként azt a kérdést tette fel, hogy 27 év után mi történik ebben a kelet-közép-európai államban, amely vállalta, hogy a kisebbségi jogok gyakorlatba ültetése révén biztosítja az egyenlő feltételeket, az esélyegyenlőséget? Miért fordul meg, miért tér le Románia arról az útról, amelyen az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően elindult? A szövetségi elnök leszögezte: december 11-én ezek a kérdések is eldőlnek, akárcsak az, hogy vissza lehet-e adni a parlament hitelét, fogja-e tudni újra teljesíteni három legfőbb funkcióját, illetve vissza lehet-e állítani Romániában a jogállamiság alapját.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
Politikai jellegű megtorló intézkedések – nagygyűlések, hálanyilatkozatok
(Folytatás november 18-i lapszámunkból)
A román párt és a karhatalmi szervek, a diktatúra legexponáltabb haszonélvezői olyan veszélyforrásnak tekintették a magyarországi eseményeket, amely a „népi demokratikus” rendszer bukását eredményezheti. Ezért gyors ellenintézkedéseket hoztak országszerte. A forradalom kirobbanásának idején Gheorghe Gheorghiu-Dej Jugoszláviában tartózkodott. Így 1956. október 28-ig Romániában a biztonsági intézkedéseket a Politikai Bizottság foganatosította. Október 24-én, a Politikai Bizottság rendkívüli ülésén – amint már említettük – eldöntötték, hogy teljes hírzárlatot léptetnek életbe a szomszéd országot illetően, lezárják a határt és kerülnek minden olyan intézkedést, ami ingerelhetné a magyar vagy a német lakosságot. Ugyanakkor teljhatalmú megbízottakat küldtek ki a határ menti, vegyes lakosságú és a politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba: Fazekas Jánost Marosvásárhelyre, Miron Constantinescut 1 Kolozsvárra. Másokat, főként magyar származásúakat Nagyváradra, Nagybányára és Temesvárra. Október 26-án a Politikai Bizottság újabb operatív ülésén kidolgoztak egy 22 pontos akciótervet. Az akciótervben többek között előírták a munkahelyi gyűlések összehívását és a magyarországi események „feldolgozását”, azonnali intézkedések foganatosítását a lakosság jobb élelmiszer-ellátása érdekében, valamint a katonai védelem megerősítését a nyugati határon. A Gheorghiu-Dej hazatérése után végzett elemzésen a Román Munkáspárt vezetősége a helyzetet válságosnak ítélte, és különleges intézkedéseket hozott. Október 30-án este egy vezérkari csoportot állítottak fel Emil Bodnăraş2 vezetésével (kisegítői Alexandru Drăghici 3 , Nicolae Ceauşescu és Leontin Sălăjan4 ), azzal a feladattal: „tegyenek meg minden szükséges lépést, hogy biztosítsák a legnagyobb rendet a Román Népköztársaság területén”. A parancsnokság számos intézkedést hozott, pl. a felsőoktatási intézmények működésének felfüggesztése, a hadsereg készültségbe helyezése, fegyveres munkásalakulatok felállítása, az Előre és az Utunk magyar nyelvű újságok szerkesztőségének „megfelelő” aktivistákkal való feltöltése. A székelyföldi helyi pártszervek és a központ között a kapcsolatot az október 25-én Marosvásárhelyre érkezett fiatal, ambiciózus és ügyesen taktikázó Fazekas János tartotta, aki 1956-ban nemcsak a Központi Bizottság egyik titkára, hanem a Magyar Autonóm Tartomány informális „patrónusa” és a magyar „ügyek” intézője volt Bukarestben. Megérkezése pillanatától az érintettek tudomására hozta, hogy a magyar autonóm tartományi párt- és állami szervek állásfoglalása a magyar forradalommal kapcsolatosan csak egy lehet, az, amelyet Bukarest magáévá tesz. Fazekas meggyőző munkája során azt hangoztatta, hogy ha az itteni magyarok nem helyezkednek szembe a magyarországi eseményekkel, és nem ítélik el azokat, a bukaresti hatalom a fennálló kulturális és nyelvhasználati jogok csorbításával büntetheti meg őket. Fazekas, a kapott utasításoknak megfelelően, november első napjaiban számos nagygyűlést tartatott, amelyeknek egyedüli célja a Román Munkáspárt politikájának felvállalása és a magyarországi események elítélése volt. E célból a párt káderei sorra látogatták a tartomány gyárait, üzemeit, azzal a feladattal, hogy meggyőzzék az embereket a Magyarországon zajló ellenforradalomról és annak rémtetteiről. És szinte futószalagon születtek a különböző nyilatkozatok, a magyar „ellenforradalmat” elítélő nyílt levelek. Az első rendkívül nagyméretű akciót Marosvásárhely legrangosabb vállalatában, a szinte kizárólag magyar munkaerőt foglalkoztató Simó Géza Bútorgyárban november 2-án, pénteken délután tartották. A gyűlés forgatókönyvét a helyi alapszervezet párttitkára már napokkal azelőtt kidolgozta. Az ülésen többnyire kényszerűségből huszonhét munkás és mester „jelentkezett” felszólalásra, akik közül, az idő szűke miatt, a forradalmat elítélően felszólalt 17, akiket előzetesen felkészítettek és megfenyegettek, nehogy visszautasítsák a „felkérést”. A gyűlés végén felolvasták a „Magyarország munkásosztálya és egész magyar dolgozó népe! Harcos együttérzéssel állunk mellétek a népi hatalom megvédéséért vívott harcotokban” című kiáltványt, amelyben elítélték az „ellenforradalmat” és biztosították a címzetteket a romániai munkások támogatásáról a „népi hatalom védelmében folytatott harcban”, amelyet másnap a tartományi lapban is leközöltek5 . A rendkívül durva hangnemű nyílt levél Papp Ferenc és Hajdu Zoltán fogalmazványa, és az alábbi mondatokkal kezdődik: „Mi, a marosvásárhelyi Simó Géza bútorgyár magyar és román kommunistái és párton kívüli dolgozói napok óta mélységes megrendüléssel és felháborodással hallgatjuk a rádióban azokat a közleményeket, amelyek gyászhírként közlik a világgal a Magyar Népköztársaság dolgozó népére sújtó keserves csapásokat, az ellenforradalmi bandák gyilkos terrorcselekményeit. Abban az országban, amelyben a munkásosztály, a dolgozó parasztság és a néphez hű értelmiség 12 esztendő óta hősi munkával fáradozik új világának, új életének felépítésén, feltámadtak az ellenforradalom nyugatról pénzelt sötét erői, és most Budapest utcáin a magyar dolgozók vére piroslik, azoknak a vére is, akik már az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságért is hősiesen vállalták a harcot”. Befejezése pedig így hangzik: „Mély meggyőződésünk, hogy a magyar munkásosztály, a magyar dolgozó nép, amely nemegyszer legyőzte a reakció sötét bandáit, most is elég erős lesz ahhoz, hogy harcokban edzett pártja vezetésével szétzúzza és megsemmisítse a hazai és külföldi reakció egyesült erőit”6 . A nyilatkozat szövege után az újság közölt hat hozzászólást is, valamint egy összegzést, amely kinyilvánította, hogy „a gyár munkássága félreérthetetlenül leszögezte: tiszta szívéből gyűlöli azokat, akik Magyarországot ismét horthysta fehérterror, földesúri és egyházi nagybirtok megtiprott, koldus országává akarják változtatni stb”. A kiáltvány rövidített szövegét „határozat” címen elküldték Gheorghe Gheorghiu Dejnek, a párt főtitkárának és az Előrének. 1956. november 3-án, szombat délután a bőr- és kesztyűgyár udvarán tartottak nagygyűlést, majd az Orvostudományi és Gyógyszerészti Intézetben, a Ciocanul – Kalapács Kisipari Termelőszövetkezetnél, a vasutasoknál és más egységeknél. A nagyobb egységek felhívásait, állásfoglalását, a bőr és kesztyűgyárét, az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézetét (42 tanár nevével), a kisipari tsz és a vasutasok nyilatkozatait is leközölték a helyi sajtóban. Ezekben durva, elítélő hangnemben elítélték a magyar „ellenforradalmat”, és kifejezték „hűségüket” a párt és a rendszer iránt, és szolidaritásukat Magyarország dolgozó népével. 7 A Magyar Autonóm Tartományban nem maradt ki a „népgyűlési akcióból” egyetlen jelentősebb vállalat, intézmény sem. A marosvásárhelyihez hasonló nagygyűléseket tartottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és máshol is. A nagygyűlések után pártvonalon kezdetét vette egy széles körű, kisebb egységek szintjére is kiterjedő propagandatevékenység, amelyet a pártapparátus sorainak a rendezésével kezdtek. Hiszen, amint már említettük, a pártaktivisták közül is sokan „nem helyes” magatartást tanúsítottak az MNK-beli eseményekkel kapcsolatosan. A tartományi pártbizottság bürójának 1956. november 16-i ülésén pl. azt is elhatározták, hogy bekapcsolják a tanügyi kádereket a párt és az IMSZ-körök és kurzusok tevékenységébe, és hogy felvilágosító gyűléseket tartanak a Maros-völgyi faipari munkások körében is, feldolgozva egy magyarországi eseményekkel kapcsolatos tézist. De még a sportolókra is gondjuk volt, hogy a Magyarországról hazatért sportolókkal tartsanak egy külön gyűlést, segítsék őket az ottani események „helyes” megítélésében, és nyilatkozattételre késztessék őket, amelyekből a sajtóban is közöljenek. 8
1 Constantinescu, Miron (1917-1974) értelmiségi kommunista politikus. 1944-től a Scânteia (Scînteia) főszerkesztője, 1946–1961 között a Román Munkáspárt Központi Bizottságának, 1948–1957 között a párt Politikai Bizottságának tagja. 1949–1955 között az Állami Tervbizottság elnöke, 1956–1957-ben oktatási és művelődési miniszter, majd egyetemi tanár.
2 Bodnăraş, Emil (1904–1976) kommunista politikus. 1948–1976 között az RMP Politikai Bizottságának tagja, 1950–1955 között honvédelmi miniszter, 1954-1965 között miniszterelnök-helyettes.
3 Drăghici, Alexandru (1913–1993) kommunista politikus. 1945-től az RKP KB póttagja, 1948-tól rendes tagja, 1954-től a Politikai Bizottság tagja, 1950 decemberétől belügyminiszter-helyettes, 1953–1957 között a Belügyminisztériumhoz tartozó Állambiztonsági Hatóság vezetője, 1957– 1965 között belügyminiszter. 1965-1989 között visszavonultan élt. 1992-ben Magyarországra menekült, ott is hunyt el.
4 Sălăjan, Leontin (Szilágyi Levente, 1913–1966) román kommunista politikus. 1945-1948 között az RKP Szatmár tartományi első titkára, 1948-1949-ben egészségügyiminiszter-helyettes, 1949-1950-ben építésügyi miniszter, 1950-1955 között honvédelmi miniszter-helyettes, 1955-1966 között honvédelmi miniszter.
5 Közölve a Vörös Zászló 1956. november 3-i számában. A nyilatkozat címe alatt pedig a következő szöveg: „A Simó Géza bútorgyár munkássága megbélyegzi a magyarországi ellenforradalomi akciót”. Az újságcikk szerint „tizenhét egyszerű ember – mert hát mind a huszonhétnek idő nem jutott – öntötte szavakba mindazt, ami a magyarországi események hallatára szívében, agyában megfogalmazódott”.
6 Uo.
7 Lásd a Vörös Zászló 1956. november 4-5-i számait. (Közölve a bútorgyári nyilatkozattal együtt: PÁL-ANTAL 2006, 217-258.) A Petőfi Sándor bőr- és kesztyűgyár dolgozóinak felhívása „Bízunk abban, hogy a magyar munkásosztály lesújt ellenségeire és győzelemre viszi a szocializmus felépítésének nagy ügyét” címmel jelent meg az újságban az írók és irodalmi intézményekben dolgozók nyilatkozatával együtt. November 5-én megjelent az újságban „A marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Felsőoktatási Intézet bővített tudományos tanácsának nyilatkozata” külön cím nélkül. Következett november 6-án a Ciocanul–Kalapács Kisipari Tsz nyilatkozata „Dolgozóink harcos szolidaritásukat fejezik ki Magyarország népének a munkás-paraszt hatalom megvalósításáért vívott küzdelmével” címmel.
8 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság levéltára, 145/1956. sz. ügyiratcsomó, 306.
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)