Megszólaltatott történelem: Wittner Mária mesélt ’56-ról Kolozsváron
Amikor a félelem eluralta az országot, minden, ami embertelen, előjött a társadalomból, az embereknek elegük lett, ekkor önkéntelenül úgy érezte, hogy ott a helye – vallotta 1956-os szerepvállalásáról kolozsvári előadásán Wittner Mária, az 1956-os Emlékbizottság védnöke.
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc emblematikus alakja elsősorban a Corvin-közben és a Vajdahunyad utcában harcolt az ország szovjet uralom alóli felszabadításáért.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) tartott kedd délutáni előadásán Wittner Mária elmesélte: a karmelita rend nevelte fel, és 13 éves koráig úgy tudta, az édesanyja meghalt, ekkor értesült róla, hogy valójában életben van, csak ő nem kellett neki. Felidézte: a szerzetesrendnek kifinomult nevelési eszközei voltak, a jó cselekedetek jutalmazásával igyekezett jobb emberekké tenni a gyerekeket. Mivel közösségben nőtt fel, természetes volt számára, hogy nem árulkodik, így a kommunista rezsim titkosrendőrsége sem tudta beszervezni, hiába próbálkozott, mutatott rá az összefüggésekre. Nem volt helye racionális mérlegelésnek
Wittner Mária szerint a forradalom kitörésekor nem volt helye racionális mérlegelésnek, hiszen mindenki tudta, hogy az orosz hadsereg túlerejével szemben nincs esély, a népnek egyszerűen elege lett a hódoltságból, a félelemből, és szabad akart lenni. Az 1956-os forradalmár ugyanakkor sokkoló részleteket is elmesélt fogva tartásának abból az időszakából, amelyet halálraítéltként töltött hasonló sorsú társaival, akiket vele ellentétben kivétel nélkül kivégeztek. „Jobban jártam volna, ha felakasztanak, mert akkor csak tíz percig kellett volna kitartani, de életre ítéltek” – jelentette ki, hozzátéve, hogy sosem látta a szocializmus emberi arcát, még a Kádár-rendszerben sem.
Igazságot is szolgáltatott
A meghívott bajtársai emlékét is felidézte kolozsvári előadásán. Köztük Bakos Gyuláné Salabert Erzsébetét, akit kivégeztek a forradalomban vállalt szerepéért. Wittner Mária szerint hamisan vádolták köztörvényes bűncselekményekkel, hiszen – akárcsak őt – Salabert Erzsébetet is a karmelita rend nevelte fel, az ott tanult értékrend szerint élt. Elmondta, akkor nem tudta, hogy ki fogja helyreállítani az ártatlanul meghurcoltak és kivégzettek becsületét, később rájött, hogy ez az ő feladata. Ezért követett el mindent azért, hogy helyreállítsák a hamisan gyilkossággal vádolt, koncepciós perben elítélt Tóth Ilona orvosnő becsületét. Így készült film az életéről, és ma szobra is van Budapesten, a Nagyvárad téren. Wittner Mária a Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett, A magyar szabadság éve Kolozsváron rendezvénysorozat keretében tartott előadásán A halálra ítélt lány című versét is felolvasta, amelyben az arra kéri a hóhért, vigyázzon a hajára: „csak most fésülködtem, nem akarok kócosan menni az Úr elébe”
Kiss Előd-Gergely
kronika.ro
Erdély.ma

Négy évre börtönbe vonul Adrian Severin volt EP-képviselő
Négy év letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a bukaresti legfelsőbb bíróság szerdán Adrian Severin volt európai parlamenti képviselőt korrupció miatt. Az ítélet végleges.
A bíróság súlyosbította az egykori külügyminiszterre alapfokon idén februárban csúszópénz elfogadása és befolyással való üzérkedés vádjával kiszabott, három év, három hónap letöltendő börtönbüntetésről szóló ítéletet. Ez abban találta vétkesnek a politikust, hogy vállalta, miszerint százezer euró csúszópénz ellenében törvénymódosító javaslatokat nyújt be az EP szakbizottságaiban.
Adrian Severint – aki 1997-ben töltötte be a külügyminiszteri tisztséget – más EP-képviselőkkel együtt a brit The Sunday Times újságírói környékezték meg 2011-ben, akik állobbistákként 100 ezer eurót ajánlottak neki a törvénymódosító indítványok benyújtása ellenében. A szociáldemokrata politikus kezdeti munkájáért 12 ezer eurót fel is számolt megbízóinak.
Az ügy kipattanását követően az EP szocialista frakciója kizárta soraiból Severint, bár a román képviselő visszautasította a vádat, mondván, hogy nem sértette meg a törvényeket. Saját alakulata, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) is kizárta, és követelte, hogy mondjon le mandátumáról, de a képviselő nem volt hajlandó erre.
A politikus idén februárban förtelmesnek minősítette az alapfokú, a mostaninál enyhébb ítéletet, nemcsak a vélelmezett és fenntartott ártatlanságához, hanem a bírákkal szembeni elvárásokhoz viszonyítva is. Úgy vélte: elvárható lett volna a bíráktól, hogy „ne tegyék Románia vállára egy meg nem érdemelt szégyen terhét”. Hozzátette: „Úgy tűnik, hogy az újságírói csínnyel kezdődött történet most bírósági csínnyel folytatódik”.
Egyébként a nagy port kavart megvesztegetési ügy további érintettjeit, Ernst Strasser osztrák EP-képviselőt korábban hároméves börtönbüntetésre, Zoran Thaler szlovén képviselőt pedig két és fél éves börtönbüntetésre ítélték hazájában.
kronika.ro
Erdély.ma

Végelszámolás (Egy megfigyelt család 32.)
Puskás Lajos tanár, történész és műfordító, ahogy személyét itt-ott megjelenítő helyeken olvashatjuk, feleségével, a jobbára régi módon csak magázott Margit asszonnyal szép családot hagytak az erdélyi magyar életnek. Négy gyerekük közül ketten, Ildikó húgom és Árpád öcsém később Magyarországra költözött. Családunk tulajdonképpen tanulmányaink végeztével szóródott szét, és már jobbára csak vendégek voltunk Kolozsváron.
Családunk hagyományőrző, jellegzetes polgári család volt, erős vallási kötődéssel és szilárd magyar öntudattal, amely nem jelszavakban nyilvánult meg, hanem szüleink és gazdag könyvtárunk folyamatos ránk hatásával. Ezért valamennyiünk számára az 1944 őszén Kolozsváron megjelent szovjet és román hadsereg importálta és román sovinizmussal megfejelt bolsevizmus negyvenöt éves üldöztetést jelentett. Erről olvashattak eddig a 31 fejezetben. Nem maradt más dolgom, mint hogy az átkos rendszer bukásával a családunkra telepedett kommunizmus hatását adatokban vonjam össze. Édesapámat 1947-ben internálták. Öt hónapot volt a szamosújvári börtönben. Engem mint csíkdánfalvi tanárt 20 (plusz 10) évre ítéltek 1959-ben. Öt és fél év után, 1964-ben az általános közkegyelemmel szabadultam. Csaba öcsémet, a gyimesfelsőloki tanárt szintén 1959-ben 18 évre ítélték, ő is 1964-ben szabadult. Börtönlétünk alatt házasodott Magyarországra tanítónő húgunk, Ildikó. Árpád öcsém édesanyánk 1990-ben bekövetkezett halála után költözött Tatabányára, orvos fia közelébe. Édesapámat (akit ideiglenesen megfosztottak nyugdíjától) 1961-től haláláig (1982) figyelte a Securitate. Az általuk összeállított dosszié 1876 lapot tartalmaz. Folyamatosan 14 szekus tartotta számon 12 besúgó hathatós segítségével (közülük három valódi neve ismert). Előbb „Pescaru Teofil”-ként, majd „Károly”-ként titkosították valódi nevét.
Puskás Attila, „Şahistul” (Sakkozó) lett a nyilvántartási nevem. A csíkszeredai tanárok és diákok perében, fővádlotti minőségemben, majdnem valamennyi dossziéban szerepelek. A 19 vaskos kötet 2216 oldalból áll, 17 kötet a perrel foglalkozik (P/109), két kötet (I/1–2.) információs anyagokat tartalmaz. Velem 9 szekus tiszt és 16 informátor (három kilétét sejtem) „foglalkozott” kiszabadulásomtól 1989 decemberével bezárólag.
Puskás Csaba öcsém dossziéja négy kötet 118 lappal (mivel mindössze hat évet élt kiszabadulása után). Marosvásárhelyről a peripravai rabtáborba vitték. Itt volt kiszabadulásáig. Az öt besúgóból egyiknek a nevét ismerjük. Titkosított neve nem volt.
Puskás Árpád öcsém gyógyszerésztechnikus Kolozsváron. Őt 1972–1979 között figyelte a Securitate sűrű levelezése és számos baráti kapcsolata miatt. Kétkötetes dossziéja 321 lapot tartalmaz. Tizenhárom szekus neve szerepel ezekben 21 forrásként megjelölt besúgóval. Valódi nevük ismeretlen. Összesítve: nyilvántartásunkra a román állam – teljesen fölöslegesen – 29 kötetben 4531 lapot pazarolt el, 54 informátort (besúgót) foglalkoztatott 39 szekus tiszt (hadnagytól ezredesig). Megtörni egyikünket sem tudták, soha nem voltunk a kommunisták ifjúsági (KISZ) vagy felnőttpártjának (RKP) a tagjai. Ma már nyugdíjasként olyan életre emlékezünk, ahol az egymás és népünk iránti szeretet és hűség adta az erőt elviselni a negyvenöt év megpróbáltatásait.
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Falurevitalizációs terv Lozsádon
Vajdahunyadon a szórvány keddi ünnepségén nem a helyi magyarság volt a vajdahunyadi Corvin-Savaria magyar házban tartott összejövetel témája, hanem Loszád. A megyei RMDSZ és a református egyház ugyanis falurevitalizációs tervet kezdeményez Lozsádon, a kis település fennállásának 700. évfordulójára készül – első írásos említése 1320-ból származik.
Az elképzelések szerint a következő három évben olyan konkrét projekteket, indítanak el, melyek a megfogyatkozott közösség életébe új lendületet, megújulást hozhatnak.
Hunyad megye talán legrégebbi faluja kiöregedőben van. Míg az 1800-as évek közepén 1100 felett volt a lakosság száma, a 2011-es népszámlálás adatai szerint a falunak 208 lakója van, ebből 103 református magyar, ismertette Lozsád jelenlegi helyzetét Székely Attila, a református egyház gondnoka, RMDSZ-es helyi tanácsos. Konkrét teendőket is megfogalmazván, mint például a templom felújítása, ravatalozó építése, kultúrotthon javítása, a víz- és csatornarendszer uniós forrásokból történő modernizálása, vagy az utak leaszfaltozása. Mivel a falu fele-fele arányban román és magyar, ezért a felújítást is közösen tervezik.
Segíts magadon és Isten is megsegít: Zsargó János Hunyad megyei református esperes szerint Lozsád revitalizációja széleskörű összefogással és aktív tevékenységgel érhető el. A faluba beszolgáló Sipos Szabolcs szászvárosi református lelkész is konkrét tervek kidolgozását szorgalmazta, különben nehéz lesz összefogásra bírni a közösséget.
Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke bemutatta azt a nyolc fejezetben megfogalmazott tervet, amelyet Vetési László dolgozott ki. Az Erdélyi Református Egyház szórványszakértője egyébként gyakori látogatója és jó ismerője Lozsádnak. Vetési László tervében a közösségszervezéstől a kulturális tevékenységen keresztül a kutatói, értékgyűjtő és értékmentő munkán át részletesen szerepelnek azok a területek, amelyeken meg kell szervezni a munkát, hogy sikeres közösségépítési folyamatot lehessen majd beindítani Lozsádon.
Winkler Gyula arról is beszámolt, hogy az elmúlt hetekben egyeztettek a községközpont, Martinesd polgármesterével és a megyei tanács elnökével a lozsádi akcióterv beindításáról, s mindketten támogatják az elképzelést. A tervet a hétvégén a Magyar Újságírók Romániai Szervezetének (MÚRE) nagyenyedi szórványkonferenciáján is bemutatta, a média munkatársainak közreműködését kérve egy majdani falumonográfia összeállításához, illetve a terv népszerűsítéséhez. Merész terv, amelyet ha sikerül megvalósítani, 2020-ban a 700. éves évfordulót megváltozott faluképpel, reményteljes közhangulatban, megerősödött közösséggel ünnepelhetik.
A felvezetéseket élénk vita követte, alapos pró és kontra érvekkel. Ferenczi István vajdahunyadi vállalkozó figyelmeztette az egybegyűlteket, hogy mekkora kihívás a városi jellegű Hunyad megyei magyarság számára a falusi élet felvirágoztatása. Fülöp Béla szászvárosi RMDSZ-elnök viszont a földművelésben rejlő lehetőségeket ecsetelte, Kacsó Roland közgazdász pedig a falvaknak szóló, 20 000 euróig terjedő EU-s pályázatokat ismertette, melyeket igen hasznosan lehetne felhasználni.
A szórványnapi ünnepség azonban nemcsak falurevitalizációról szólt, dévai és vajdahunyadi gyerekek színvonalas zenés-irodalmi összeállítással lepték meg a közönséget, Szabó Csaba kolozsvári újságíró pedig a Fehér Holló Médiaklub Egyesület által működtetett Corbiialbi.ro portál, legújabb kiadványát mutatta be.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Podlipny Gyula-életműkiállítás a Barokk Palotában
A temesvári Szépművészeti Múzeumban november 18-án, pénteken kerül sor a 25 évvel ezelőtt elhunyt grafikus és művészpedagógus, Podlipny Gyula életmű-kiállításának a megnyitójára. A tárlatnyitón részt vesz dr. Victor Neumann, a Szépművészeti Múzeum igazgatója, dr. Annemarie Podlipny-Hehn író és műkritikus, a művész özvegye, dr. Constanti Flondor képzőművész, az 1+1+1 és a Sigma avantgarde csoportosulások alapítója és Szekernyés János, a Képzőművészek Temesvári Szövetségének elnöke.
A pénteken megnyíló tárlaton Podlipny Gyula 80 munkáját állítják ki, amelyek a Múzeum gyűjteményének és Annemarie Podlipny-Hehn magángyűjteményének a részei. Podlipny Gyula Pozsonyban született, gimnáziumi tanulmányait Budapesten fejezte be, ahol azután Vesztróczky Manó rajzkurzusát látogatta, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Réti István növendéke volt. 1918-ban ösztöndíjasként Nagybánya, 1919-ben Kecskemét művésztelepén dolgozott, 1926-tól véglegesen Temesváron telepedett le, ahol előbb magániskolát alapított, majd a Kolozsvárról Temesvárra költözött Képzőművészeti Iskola tanára lett (1934–41).
A modern európai művészet eredményeihez fölzárkózó művei a kortárs festészet és grafika élvonalába emelték. Nyomorékoknak, koldusoknak, a társadalom elesettjeinek együtt érző bemutatása képein Dosztojevszkij regényeinek hangulatát idézi. Portrékat (köztük számos önarcképet), kompozíciós műveket, tájképeket festett, többnyire pasztelltechnikával. Járatos volt az alkalmazott grafikában is: 1930-tól a temesvári mozgóképszínházak tervezőjeként filmplakátokat készített. Podlipny Gyula 1934-től három évtizeden át oktatott a temesvári művészeti fő-, illetve középiskolában, oktatási módszerei, rajzórái máig emlékezetesek. Öt éven át szervezője volt a város képzőművészeti életének, a Képzőművészek Szövetsége elnökeként.
A Podlipny életmű-kiállítás 2017. február 15-ig lesz látogatható a Szépművészeti Múzeumban (Dóm tér 1. szám).
Pataki Zoltán
Podlipny Gyula /Pozsony, 1898. ápr. 12. – Temesvár, 1991. jan. 15.
Nyugati Jelen (Arad)

Ismét szurkolhatunk külhoni indulóknak is
Pávácskák harmadjára
A Fölszállott a páva teljes lendülettel folytatódik. A harmadik elődöntőbe is érkeznek a határon túlról: egy felvidéki és két csángó versenyző várja a lelkesítést.
A harmadik elődöntővel folytatódik november 18-án, pénteken a Fölszállott a páva, a közmédia népzenei és néptánc tehetségkutató versenye. Ezúttal is három külhoni versenyző bízik a továbbjutásban.
Szabó Júlia a felvidéki Naszvad szülötte. A 13 éves leányt az iskolában a matematika és a nyelvek érdeklik, de alig várja, hogy kilépjen az általános iskola kapuján és kedvenc hobbijának, a néptáncnak és a népdalnak hódolhasson. Jóllehet még ifjú hölgy, régóta táncol, még iskolás kora előtt jelentkezett a Kispettyem tánccsoportba. A néptánc nyomán fedezték fel tanárai énektehetségét, s tudását már a Bíborpiros szép rózsa versenyen is bemutatta. Ezúttal zoboraljai, pontosabban koloni dalcsokorral kedveskedik a nézőknek.
A hasonló korú Ghiur Apistoaei Diana Gabriela, magyarul Gyúr Gabriella nehezen beszél ugyan magyarul, de annál szebben énekli dalainkat. Van miből választani, hiszen a Bákó megyei Trunk község gazdag népzenei tradíciókkal dicsekedhet. Gabriella moldvai csángó családban nevelkedett: a testvéreivel csak románul, a szüleivel pedig magyarul beszél. Délután magyar iskolába jár, és a hit is jelentős szerepet játszik életében: mindennap katolikus misére jár. A színpadra Szeret menti népdalokkal lép, s nomen est omen, számít a közönség s a zsűri szeretetére.
Ugyancsak a csángó hagyományok lelkes ápolója a pusztinai Bálint Róbert. A furulyát az immár nyolcadik alkalommal megtartott pusztinai zenetáborokban kedvelte meg, s sokat köszönhet a legendás Kobzos Kiss Tamásnak, a tábor szervezőjének. Életvidám fiatalember, emellett otthon sokat segít a szüleinek. Hangszertudását is munka közben "csiszolja": kecskeőrzés közben veszi elő a "pásztorsípot", s nyűgözi le muzikalitásával a mekegő hallgatóságot. A pénteki megmérettetésen vertkezest és kettőst játszik.
Adás: november 18., péntek (Duna 20.30)
Népújság (Marosvásárhely)

"A mi nyelvünk a mi iskolánk, a mi színházunk, a mi kultúránk"
A magyar nyelv napja
Első alkalommal ünnepelték meg hivatalosan a magyar nyelv napját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány szervezésében a kolozsvári sétatéri kaszinóban november 15- én. A két szervezet által erre az alkalomra alapított díjat idén a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének ítélték oda.
Egy éve hirdették ki a törvényt, azóta november 13-a hivatalosan is a magyar nyelv napja Romániában. Ezen a napon Erdély-szerte szerveztek ünnepi eseményeket. Takács Csaba, a rendezvényt az RMDSZ-szel együtt szervező Communitas Alapítvány elnöke a jelenlévők mellett a magyar nyelvet köszöntötte, illetve azt a zimankós novemberi napot üdvözölte, amelyet hivatalosan is ünneppé tettek. "Örömmel tölt el, hogy milyen szépen beszélik és írnak magyar nyelven, amely összeköt bennünket, mint habarcs a téglát. Összeköt szülőföldünkön és szerte a világban. Ma egyértelműen elmondhatjuk, közjogilag jobb állapotban van a nyelvünk, mint akkor, amikor az Anyanyelve magyar című könyv megszületett, közel száz esztendeje: van egy nap, amely hivatalos, amely országszerte a magyar nyelv napja" – szögezte le.
Kelemen Hunor szövetségi elnök beszédében arra emlékeztetett, hogy bár ünnepelni általában hőseinket szoktuk, vagy azokat a nagyszerű tetteket, amelyeket neves vagy névtelen hősök hajtottak végre, november 13-a azért különleges, mert a magyar nyelvet hivatalosan ünnepeljük Romániában. Míg a magyar ember számára ez a nap öröm, a közéleti emberek számára feladat és kötelesség is, kisebbségi létben pedig kétszeres kötelesség, kétszeres kihívás – mondta az elnök. "Az elmúlt közel 100 esztendőben kisebbségi létben megtanultuk, hogy a nyelv is lehet veszélyben. A nyelvet is védeni kell. Védik olyan nemzetek is, amelyek egy pillanatig sem gondolják, hogy a nyelvük veszélybe kerülhet. Akkor hogyne kellene védenie a nemzeti kisebbségnek, amelynek nyelvére, kultúrájára, identitásának ezen elemeire az elmúlt 100 esztendőben többször rátámadtak. Nemcsak magyarul szólni feladatunk, de kötelességünk is megvédeni a nyelvet, amikor és ahol megtámadják" – jelentette ki.
A szövetség elnöke szerint ezt nem is kellene ma mondani Kolozsváron, nem kellene mondani Marosvásárhelyen sem, mégis vannak olyan napok, amikor beszélni kell róla. "Beszélnünk kell arról, hogy a mi nyelvünk a mi iskolánk, a mi nyelvünk a mi színházunk, a mi nyelvünk a mi kultúránk. Van ezzel dolgunk, és lesz dolgunk a következő esztendőkben is. Ezért fogalmazunk meg olyan javaslatokat 2016-ban is, amely az anyanyelvhasználatra vonatkozik: 20-ról csökkentsék 10 százalékra az anyanyelvhasználati küszöböt, vagy legalább ha valahol él 5000 magyar ember, használhassák hivatalosan a magyar nyelvet. És ez ne legyen kegy. Ez legyen jog, törvényes kötelezettség. És élnünk kell a jogainkkal. Élnünk kell a lehetőséggel, hogy magyarok vagyunk, magyarok lehetünk" – mutatott rá.
A Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a magyar nyelv napján díjat ad át egy olyan romániai magyar személyiségnek vagy intézménynek, akinek/amelynek a kultúra területén kifejtett tevékenysége a nyelvművelés szempontjából is értéket jelent. Ezzel a díjjal azok munkáját méltányolják, akik kiemelkednek az anyanyelv művelésében, akik folyamatosan újrateremtik a nyelvet. Vagy, ahogyan korábban megfogalmazták: akik méltó örökösei Dsida Jenő vagy Kacsó Sándor szellemi teljesítményének. Idén a díjat a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) ítélték oda.
Pogár László, az MCSMSZ vezetője a díj átvételekor úgy fogalmazott: ez az erdélyi testvéreiktől kapott elismerés biztatást és erőt ad, hogy folytassák a munkát. "Fel kell vállaljuk, hogy mi is magyarok vagyunk, a legnagyobbtól a legkisebbig. Azt kívánom, hogy a Jóisten maguknak is az erejiket fordítsa vissza abban, hogy támogatják ezt az ügyet, támogatják a moldvai magyarokat, hisz az önök segítségével tudunk mi is megmaradni."
A szervezet tevékenységét Tánczos Vilmos néprajzkutató méltatta. A moldvai csángók élethelyzetének ismertetését követően elmondta, a moldvai csángónak nevezett etnikum Moldva magyar eredetű, római katolikus vallású népcsoportja, amelynek lélekszáma ma mintegy 180.000 főre tehető. Körükben a 19. század közepe óta erős nyelvi asszimiláció zajlik, amelynek eredményeként ma már csak mintegy 40 ezer lélek beszéli még ősei anyanyelvét. A moldvai csángó közösség ma mind nyelvileg és kulturálisan, mind pedig etnikai identitástudatát és jövőképét tekintve megosztott. A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a magukat magyarnak valló moldvai csángók érdekvédelmi szervezete, amelynek célja a közösség képviselete és érdekeinek védelme. Tevékenysége ezért az identitástudat és az összetartozás erősítése, az örökölt nyelvi, kulturális, művészeti és tudományos ismeretek elsajátítása. A moldvai csángó jog- és érdekvédelem két legfontosabb sorskérdése – akárcsak az erdélyi magyarságé – a templom és az iskola, azaz az anyanyelvű vallásgyakorlás és oktatás ügye.
Az MCSMSZ égisze alatt működő "magyar házak" nemcsak az oktatást szolgálták, hanem további fontos, egy-egy csángó faluközösség egészét átfogó hagyományőrző, vallási, tudományos, egyéb kulturális vagy éppen szociális jellegű tevékenységeknek is rendszeresen helyet adtak. Tánczos Vilmos szerint"a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének ezután is el kell végeznie azt a munkát, amit kiszab rá a történelem. Úgy, ahogy eddig. Úgy, ahogy lehet" – fogalmazott, és erőt kívánt ehhez a munkához. "Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány díja nemcsak a szövetség mai tagjainak és vezetőinek szól, hanem mindazoknak, akik a szervezet nehéz és áldozatos munkájában az elmúlt két és fél évtizedben részt vettek. Az egész erdélyi magyarság részéről illessemindnyájukat köszönet, tisztelet és megbecsülés" – zárta laudációját.
Az esten egy magyarfalusi, csángó népviseletbe öltözött csoport csángó meséket és énekeket adott elő, majd a közönség megtekinthette Bogdán Zsolt színművész versösszeállítását, illetve egy részletet Laczkó Vass Róbert és Szép András Az indiánok nem hagynak cserben minket... című közös szerzői és előadóestjéből.
Népújság (Marosvásárhely)

Oknyomozással (is) népszerűsítik a magyar tudományt
Küszöbön az erdélyi magyar kutatók és kutatások seregszemléje
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2002-ben szervezte meg első konferenciáját A Magyar Tudomány Napja Erdélyben címmel. Az évente megtartott rendezvény időpontja – az EME 1859-es alapító közgyűlésére emlékezve – a november 23-ához legközelebb eső hétvége. A hagyomány szerint a nyitónapon plenáris előadások hangzanak el a tudomány időszerű kérdéseiről, másnap, szombaton pedig a szakosztályok és fiókegyesületeik tartják meg a saját konferenciájukat. Az évek során ezek a rendezvények köre olyannyira kiszélesedett, hogy a konferenciák, vándorgyűlések, tudományos ülésszakok egész novemberben jóformán egymást követik – az eseménysorozat Kolozsváron, november 25–26-án csúcsosodik ki, a plenáris előadások a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében hangzanak majd el. Minderről Bitay Enikő EME-főtitkár nyilatkozott a Szabadságnak, akitől megtudtuk: idén a rendezvény témája az Oknyomozó tudomány. De mi is az?
– A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat, tizenöt éves múltjával, az erdélyi magyar tudományosság jelentős fórumává vált, tükrözve a hazai eredmények és gondok mellett az összmagyar és nemzetközi tudományművelés irányait, lehetőség szerint a kiemelkedőbb megvalósításait is, ugyanakkor teret biztosít az elért eredmények bemutatására, megvitatására, valamint a jövőbeni feladatok kijelölésére és egyeztetésére – magyarázta lapunknak Bitay Enikő EME-főtitkár. – A kutatóknak szükségük van a megmérettetésre, a számadásra, munkájuk folyamán a szakmabeliek reflektálására, a velük való egyeztetésre, s egy olyan hálózatra, melynek keretében a kutatási témájukban jártas szakemberekkel folyamatosan közreműködhessenek. Az EME háttérintézményként igyekszik mindezen lehetőségeket megteremteni a tudományos közösséget erősítve: kapcsolatok kialakítását, megtartását támogatja, s ugyanakkor a megfelelő eszközeivel a tudományos eredmények terjesztésére is vállalkozik – akkreditált kiadója és digitális adattára révén.
Bitay Enikő az idei rendezvény sajátosságaként említette, hogy annak témája az oknyomozó tudomány, amely a tudományos kutatások alapját jelentő, a körülöttünk levő világban tapasztalt jelenségek okainak felderítésére utal. Kijelölésében az MTA javaslatát vették figyelembe – egyébként a rendezvény fővédnöke idén is, immár hagyományosan, az MTA elnöke, Lovász László akadémikus.
–A plenáris előadások megtartására különböző szakterületeket képviselő fiatal kutatókat kértünk fel az idén, figyelembe véve a szakosztályok javaslatait – ismertette a küszöbön álló rendezvény részleteit. – Így kilenc kutatási témába és ezek eredményeibe láthatunk be, melyek tükrözik a fiatal generáció tudományos törekvéseinek irányát és a jövőbeni lehetőségeket. Betekintést kapunk a mezőgazdaság fejlesztési lehetőségeibe; a földtani kutatásoknak a tengerek és óceánok megismerésében betöltött szerepébe; a mechanizmusok és robotok világába. Ezen kívül az 1400 körül történt népességváltásra vonatkozó bizonyítékokat ismerhetünk meg oknyomozó megközelítésben, illetve újabb kutatási adatokat Gyulafehérvár, mint fejedelmi székváros külső főteréről és lakóiról a 16. század közepén. Az idei Debüt-díjas médiakutatónak Hogyan látták elődeink a két világháború közti Kolozsvárt? című előadása a kolozsvári amatőr fotósok látásmódjára koncentrál, nyomába ered a fényképészek médiaműveltségének és vizuális kultúrájának, valamint a képeslapok nyújtotta városkép változásaival hasonlítja össze mindezt. A mesterséges intelligenciában a gépi tanuló algoritmusok az emberi tanulás különböző típusait modellezve, egy költséghatékony osztályozást, a félig felügyelt gépi tanuló algoritmus módszerét ismerhetjük meg egy informatikus szakember előadása által, míg a meghívott orvoskutató az egyik legrégebben ismert neurológiai kórképről, az epilepsziáról s ennek feltáratlan hátteréről tart előadást. A kisebbségi (anyanyelvű) jogászképzésről, az egykori Bolyai Tudományegyetemen zajló jogászképzés rekonstrukciójáról és tanulságairól is lesz előadás – nyilatkozta Bitay Enikő.
Mint megtudtuk a rendezvények igen változatos képet mutatnak téma, nagyságrend, helyszín és célközönség tekintetében: van közöttük öt nemzetközi tudományos konferencia, tudománynépszerűsítő rendezvény, illetve emlékkonferencia is. – Ha számszerűsíteni szeretnénk rendezvénysorozatunkat, akkor elmondhatjuk, hogy összesen 310 szerző 201 munkája kerül terítékre. Amennyiben az érdeklődők egy-egy tudományág művelőit és legújabb eredményeit kívánják megismerni, illetve szakmai életükbe szeretnének belátni, akkor ez a tudományos rendezvénysorozat erre bárki számára alkalmat nyújt – összegzett az egyesület főtitkára, emlékeztetve arra, hogy akinek nem sikerül eljutni a rendezvényekre, az EME kiadványaiból is tájékozódhat az egyes szakterületeken elhangzott előadásokról, így az évi rendszerességgel megjelenő Certamen sorozatban a nyelv-, irodalom, néprajztudomány, történelem és művészettörténeti szekció előadásait, míg a Műszaki Tudományos Közlemények sorozatban a reáltudományok szakterületén elhangzott előadások írott változatát olvashatják.
Az EME hét szakosztálya és négy fiókegyesülete összesen 15 rendezvényével járul hozzá az egyesület központi rendezvényéhez, ebből kilenc rendezvény Kolozsváron, hat vidéken zajlik (Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy). További részletek és program az EME honlapján: www.eme.ro/mtne.
Ördög Béla
Szabadság (Kolozsvár)

Fekete Vince verseskötetét díjazta az MMA Irodalmi Tagozata
A díjakat 2015-ben osztotta ki először az Irodalmi Tagozat. Mezey Katalin, a tagozat vezetője az MTI-nek elmondta: Az év könyve díjjal 500 ezer, míg a két Könyv Nívódíjjal 250-250 ezer forint pénzjutalom jár, amelyet a tagozat saját keretéből fedez. Az idei díjakra a tagozat tagjai terjeszthettek fel jelölteket a 2015 november és 2016 november között megjelent teljes magyar nyelvű könyvtermésből, a nyertesekről titkos szavazással döntöttek.A díjazottak kiválasztásakor a tagozat a magyar szerzők összes korosztályát igyekszik figyelembe venni, emellett törekszik arra is, hogy az anyaországi mellett a határon túli irodalom értékei is figyelmet kapjanak – hangsúlyozta Mezey Katalin.Az elismeréseket az MMA Élőfolyóirat estje keretében adják át, a könyveket Ágh István Kossuth-díjas költő, író, Ferdinandy György József Attila-díjas író és Filip Tamás Budapestért díjas költő méltatja. Közreműködik Lux Ádám és Szélyes Imre színművész, valamint a Duo Encanta Együttes.
Szabadság (Kolozsvár)

Wittner Mária 1956-ról – Kolozsváron
Wittner Mária, egykori halálraítélt, az 1956-os forradalom egyik legismertebb alakja tartott előadást forradalmi élményeiről, politikáról és a keresztény értékrend válságáról. A rendezvényre a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Kincses Kolozsvár Társaság szervezésében került sor kedden Kolozsváron. Az előadást Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Társaság elnöke vezette fel. Elmondta: az idén a forradalom emlékévének szentelt, mintegy 40 kolozsvári esemény közül Wittner Mária előadása az utolsó rendezvények egyike. A meghívottal H. Szabó Gyula, a Kriterion Kiadó igazgatója beszélgetett.
A közel másfél órás beszélgetés – amely elsősorban Wittner Mária személyes visszaemlékezéseiről szólt – első részében a 21 évesen halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt forradalmár a Karmeliták Rendházában töltött éveiről és az ott tanult erkölcsről, értékrendről, csapatszellemről beszélt. Elmondta: a Karmelitáknál megtanulta, hogy a szabadság az emberi lét legszentebb, ösztönös vágya, a fogadalmak, eskük szent és sérthetetlen dolgok. Az ott uralkodó szellemiség, valamint az 1956-ra már a köztudatban is megérett szabadságvágy vezérelte őt és a többi pesti fiatalt is. H. Szabó Gyula azon kérdésére, hogy miért érezte fontosnak, hogy utcára menjen és részt vegyen az eseményeken, Wittner hangsúlyozta: ez ösztönös érzés, hívás volt, amely a kor fiataljaiban elevenen élt már évek óta.
Előadásának második felében halálraítélt társairól beszélt, akikkel 200 napon át raboskodott együtt a halál biztos árnyékában. A siralomház érzékletes bemutatását a rabőrök csendjével és mamuszban lépkedő viselkedésével mintázta. H. Szabó Gyula kérdésére válaszolva kitért a kivégzett Bakos Gyuláné Salabert Erzsébet leányának rejtélyes sorsára, akinek dossziéját csak 1989-ben kezdték el újra kutatni és az ügy mai napig lezáratlan. Wittner Mária hosszasan beszélt Tóth Ilona (1932–1957) rehabilitációjának történetéről is. A szigorló orvosként és a SOTE kiváló hallgatójaként ismert fiatal nő pere az 1956-os forradalom azon kevés nyilvános ítélethirdetése volt, amelyen bárki részt vehetett. Wittner szerint ennek szimbolikus jelentősége is volt: így alázták meg a forradalomban részt vevő orvostársadalmat, nőket és fiatalokat egyaránt. Tóth Ilonáról – nagyrészt Wittner és társai közbenjárására – azóta történelmi dokumentumfilm is készült. Szobra a SOTE főépülete előtt áll 2001 óta, míg szülőházát 2016-ban múzeummá alakították. Sorsáról színjáték és rockopera is készült. A hányattatott sorsú fiatal medikáról már 1989-ben kötet készült Svédországban, amelyet azóta sem fordítottak le magyar nyelvre. Wittner Mária elmondta: számára Tóth Ilona rehabilitációja az 1956-os zászlón tátongó üres lyuk szimbolizálta „nemzeti seb” begyógyulásának kezdetét jelenti. Beszélt arról is: számára már a siralomházban is egy- értelmű volt, hogy nem hallgathat és kivégzett társainak emlékét, a velük megélt pillanatokat és az igazságtételükért folytatott harcot „életre-ítéltként” kell majd továbbvigye.
Előadása végén a forradalmár kissé eltért a dialógus-partner kérdéseitől és a keresztény értékrend válságáról, az 1956-os forradalom 50. évfordulójának botrányairól valamint a kortárs magyarországi társadalom problémáiról és új mitológiáiról is beszélt.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

Menesztették a kormányból Birtalan József képviselőjelöltet
Menesztette szerdán tisztségéből Dacian Cioloş kormányfő Birtalan Józsefet, a Köztisztviselők Országos Ügynökségének államtitkári rangú elnökét.
A döntés értelmében az új elnök kinevezéséig Cristian Vasile Bitea eddigi alelnök kapott megbízást az intézmény vezetésére. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint Dacian Cioloş miniszterelnök Vasile Dîncu kormányfőhelyettes javaslatára döntött a vezetőcsere mellett. Birtalan József az RMDSZ képviselőjelölt-listáját vezeti Bukarestben a decemberi parlamenti választáson.
Ugyancsak szerdán menesztette tisztségéből Dacian Cioloş kormányfő Adrian Sanda államtitkárt, az 1945 és 1989 közötti kommunista hatalom ellen harcolók érdemeinek elismerésére létrehozott államtitkárság vezetőjét. Sandát befolyással üzérkedés és kenőpénz elfogadása gyanújával őrizetbe vette az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a hamisnak vélt forradalmárigazolványok ügyében. Az új vezető kinevezéséig Octav Bjozát bízták meg az intézmény irányításával.
Krónika (Kolozsvár)

Online népszerűsítés
Három virtuális múzeumot hoztak létre
A Hagyományos mesterségek Székelyföldön-programban három virtuális múzeumot hoztak létre, amelyek egy-egy olaszteleki kovács-, kerekes- és kárpitosműhelyt mutatnak be.
A Szabó Lajos által 1955-ben alapított olaszteleki kovácsműhely már rég nem működik, de a hagyományos eszközöket megtartották, és ezeket meg lehet nézni a www.mestersegek.ro honlapon.
Szabó Lajos, illetve ahogy a környéken ismerték, a sánta kovács alapfoglalkozása mellett híres szerszámkészítő volt, mindenhez értett, ami vasból volt, a kommunizmus idején a kollektív gazdaság gépállományának karbantartását is végezte. A kovácsműhelyt és felszerelését unokája, Szabó Gábor örökölte, aki kovácsolással nem foglalkozik, mezőgazdasági gépeinek karbantartását végzi az örökölt eszközökkel. Nagyapja szerszámaira gondosan vigyáz, megtartásuk és továbbörökítésük mellett döntött – írja a honlapon. A virtuálisan „kiállított” tárgyak közé tartozik: a mennyezetre szerelt bőr fújtató, a gyalupad, a kézi meghajtású állványos kovácsfúrógép, a tűzhely, az üllő és tartozékai.
Az 1949-ben alapított kerekesműhely ugyancsak Olaszteleken működött, a 2008-ban elhunyt Fehér Gábor tulajdona volt. Fia, Fehér András kárpitosmesterként ismert a térségben, akinek műhelyében szintén „szétnézhetünk.
Imre-Marton István, a Kovászna Megyei Kulturális Intézet igazgatója a sajtónak elmondta: a projektet a Norvég Alap 300 ezer lejes támogatásával valósították meg. Az igazgató szerint a program keretében 42 olyan hagyományos mesterséget azonosítottak, amelyet még művelnek Kovászna megye területén, és 250, ezzel foglalkozó mesterembert vettek számba.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nem szórvány, hanem maradék
Bevallom, nem nyílt ki nem létező bicskám a zsebemben, amikor – minap – meghallottam, van ám ebben az ilyen-olyan világban szórványok napja. Beszédek hangzottak, táncok pörögtek, a fölvert por szépen belepte a szétszórt, szétszóródott nemzetrészek panaszait és jogait.
Akik benne élünk ebben az ihaj-csuhaj világnap penészetében, nem ugortunk ezen a napon se egy helyett kettőt. Inkább az jut eszünkbe, hogy amit szórványnak nevezgetünk, az bizony Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Ukrajnában, Horvátországban már nem szórvány, hanem a maradék, a megmaradt magyarság hóharmat-szitálása a magyar nemzet sujtásos zekéjén.
Ámulva jártam Fogaras vidékét, igen Szeben, Segesvár, Temesvár, Brassó nemrég még színmagyar, illetve német ajkú településeit – nincs ott már német szó, se magyar! Mit szól ehhez a világ? Ha erre járnak a nyugati országokból idősek, összecsapják a két tenyerüket: de hiszen itt egykor egy másik nép élt!
Nem vetek követ a szórványok napja után. Varjúsereg lepte be az egész tájat; a német ajkúakat, izraelitákat pénzért eladta Románia a gazdag, új vagy régi honnak. Kiürültek magyar többségű városok Erdélyben, csupa román világ lett. Vajon egyszer ebben a földi életben tűzte-e napirendjére az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), esetleg Strasbourg illetékes parlamentje a nemzetiségek elszánt kiűzését, jogfosztottságát? Nem. Az Európai Unióról már nem is érdemes beszélni, Brüsszel ringyóvá vált, világ szégyenére. Még azt se mondhatom, hogy teljességgel érthetetlen, miért hallgatnak azok a nemzetközi szervezetek, amelyeket kimondottan az emberi jogok kötelező betartatására hoztak létre, és fizetnek.
Tisztelettel gondolok ma és mindig Andorra lakosságára. A Pireneusok keleti részén, Spanyolország és Franciaország között emelt fővel élnek. Nem gőgösek, csak büszkék a szabadságukra. Spanyol és francia a hivatalos nyelv, a lakosság száma 76 ezer.
Örvendezni nem tudunk a szórvány, a maradék napján. Akiknek nincs helyük a maguk beépítette szülőföldjükön, akiknek talajgyaluval takarították el sovén hatalmasok a temetőjét (lásd, azaz látnád, ha meglenne, a brassói evangélikus temető), azt nehéz koccintásra citálni-cipelni ősei s földjei riadalmában.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Őrizzük meg anyanyelvünket!
Kovásznán is megünnepelték a magyar nyelv napját
Vasárnap a magyar nyelv napja alkalmából a helyi RMDSZ és a Fiatalok Kovásznáért Szervezet (FIKOSZ) szervezésében Anyanyelvemben őrizlek címmel gálaestet tartottak a Városi Művelődési Központban.
A zsúfolásig megtelt teremben Tánczos Szende történelemtanár köszöntötte a jelenlevőket, köztük Márton Árpád és Fehér László Ödön képviselőjelölteket, Gyerő József polgármestert, Jeszenovics Róbert Károly alpolgármestert, önkormányzati képviselőket, Balogh Zoltán esperest, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum vezetőségét, illetve a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium küldöttségét. A továbbiakban megjegyezte, hogy a magyar nyelv napja alkalmával, pénteken vetélkedőt tartottak a líceumban.
Gyerő József beszédében kiemelte: „Ma, amikor a magyar nyelv napját ünnepeljük, ismételten feltesszük magunkban a kérdést, hogy mi a nyelv, melyek a nyelvre leselkedő veszélyek, és mit tehet a mai nemzedék megvédése érdekében? Mert ahol a nyelvhasználatot korlátozzák, ott az emberi szabadságot korlátozzák. Ezért fontos anyanyelvünk megőrzése, használata, mert ha egy nemzettől elveszik anyanyelvét, az megszűnik létezni.”
Márton Árpád emlékeztette az egybegyűlteket, hogy 2015-ben, az RMDSZ kezdeményezésére, a román kormány jóváhagyta, hogy november 13. a magyar nyelv napja legyen, majd Gérecz Attila, `56-os forradalmár, költő egyik versét olvasta fel. Fejér László Ödön RMDSZ-es képviselőjelölt ígéretet tett, hogy képviselőként minden erejével azon lesz, hogy megvédje a „magyar családot”.
A köszöntőbeszédeket kulturális műsor követte. A Gyerő Katalin vezette Magnificat gyermekkórus előadása után Pătrânjel Viktória (előkészítő osztály), Gyerő József (4. osztály), Ambrus Édua (5. osztály), Fazakas Barbara (6. osztály), a megyei mesemondó- verseny díjazottjai szórakoztatták az egybegyűlteket, míg Bodor Karina, Fülöp Véda és Tóth Csenge 4. osztályos tanulók népdalcsokrot adtak elő. Moldovai Dórát (8. osztály) és Molnár Gergelyt (9. osztály) a balladaéneklő- és balladamondó-verseny díjazottjait a Bede Imola és Turóczy Erzsébet tanítónők vezette Recefice néptánccsoport követte a színpadon, vajdaszentiványi és nyárádmenti táncokkal. A Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad Karinthy Frigyes Tegezés című darabját mutatta be Molnár János rendezésében, majd a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekarának koncertje és Balogh Zoltán, a Kézdi-orbai Református Egyházmegye esperesének beszéde zárta az eseményt.
Szőke Zsuzsa
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rendezvények Esztelneken
Beszélgetés Székely Ildikó művelődésszervezővel
Inkább fiatalokkal, iskolásokkal és frissen végzettekkel lehet rendezvényeket, előadásokat szervezni, bár sajnos Esztelneken is érezhető, hogy ebből a korosztályból sokan külföldön keresik a megélhetést. A helyi közönségre ugyanakkor nem lehet panasz, mindig van érdeklődés, a munka nem hiábavaló – avatott be Székely Ildikó könyvtáros, a település művelődésszervezője.
Tavaly októberben szervezték meg először Esztelneken a szüreti felvonulást és bált nagy sikerrel. Amint Székely Ildikó mondta: jónak látta a településen is bevezetni ezt a szép hagyományt, ami sikerült is, hiszen idén megismételték. Ezeken a felvonulásokon a hagyományok ápolására fektetnek hangsúlyt, székelyruhában vannak a résztvevők, népdalok, szüreti nóták, bordalok elevenednek fel.
Januárban két, egyenként félórás színdarabbal léptek fel az ifjak, egyben a nagykorúvá váltakat is köszöntötték. Az előadáson Esztelnek egyik testvértelepülése, Nyíradony polgármesterasszonya is jelen volt, akinek úgy megtetszett az egyik színdarab, hogy meghívására a nyáron az anyaországi közönségnek is bemutathatták. Ez nagy lépés volt a fiatalok számára, a vendégszereplést párnapos kirándulással is összekötötték.
Farsangkergető bált is szerveztek, a határkerülés hagyományát is próbálták visszahozni.
– Régen a határkerülésnek nagy hagyománya volt, ezt igyekszünk visszahozni azok segítségével, akik még emlékeznek ennek az egyházi eseménynek a pontos menetére, az énekekre, a határmegállókra – mondta Székely Ildikó.
Március 15-én Esztelnek és Kurtapatak fiataljai is felvonultak székelyruhában Kézdivásárhely főterén, húsvét után az ifjúsággal kosaras bált szerveztek, Segesd testvértelepülés küldöttségének is előadták az előbb említett színdarabot – egyszóval tartalmas évet jegyezhetnek.
– Rengeteg munka, motiváció szükséges ahhoz, hogy a fiatalokat össze lehessen fogni, ezt kirándulásokkal, közös szülinapozással is erősítjük, ám évről évre kirepül egy nemzedék, akiket nehéz pótolni. Vannak, akik az elején félénkebben csatlakoznak, de örvendetes, hogy az érdeklődők több mint háromnegyede végül a csapattal marad – zárta a beszélgetést a település könyvtárosa.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Törvénytelen a Hargita megyei román-magyar együttélési kódex?
MTI - Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus keresete alapján a Hargita megyei törvényszék vizsgálja, hogy a 85 százalékban magyarok által lakott megye önkormányzata törvényesen döntött-e egy, a románok és magyarok jó együttélési normáit rögzítő kódex kidolgozásáról - tájékoztatta Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke csütörtökön az MTI-t.
Az önkormányzat februárban határozott arról, hogy az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézettel kidolgozza az együttélési kódexet. A dokumentumok szerint a kormányt Hargita megyében képviselő prefektus arra hivatkozva támadta meg a határozatot, hogy a megyei önkormányzatnak „nincsenek hatáskörei az etnikumközi együttműködés és a közigazgatás kétnyelvűsége területén”.
Borboly Csaba az MTI-nek elmondta, éppen azért keresték partnerségi ajánlattal az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalát és a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet, hogy e kormánynak alárendelt intézmények biztosítsák azokat a hatásköröket, amelyek a program lebonyolításához kellenek. Mint megjegyezte, a kisebbségkutatótól kedvező választ kaptak, a kormányhivataltól viszont kitérő válasz érkezett.
A politikus kijelentette: a jelek szerint az illetékes román kormányhivatalokban még nincsen kellő határozottság ahhoz, hogy a román-magyar együttélés vitás kérdéseit rendezzék. Hozzátette, olyan kódex szakszerű kidolgozására gondoltak, amely javaslatot tenne például arra, hogy a románok és a magyarok miként viszonyuljanak egymás nemzeti ünnepeihez, hogy a hívek lélekszáma alapján osszák el az egyházaknak szánt önkormányzati támogatásokat, hogy olyan településeken is biztosítsák az anyanyelvhasználat jogát, ahol ezt a törvény nem írja elő, hogy helyi hozzájárulással akár a szükséges diáklétszám alatt is biztosítsák az anyanyelvi oktatást azokban az iskolákban, ahol csak kevés román vagy magyar gyerek tanul.
Borboly Csaba elmondta: a kódex egy javaslatsort tartalmazna, amelyikből valamennyi települési önkormányzat a helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően iktathatna be valamennyit a saját szabályzatába.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székely Könyvtár 1-50+
– Félidejéhez érkezett a Székely Könyvtár-sorozat: megjelent az ötvenedik kötete a százkötetesre tervezett sorozatnak. Ez már ok az ünneplésre. Hogyan kívánják megünnepelni?
– Az ünneplés már a XXII. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár nulladik napján elkezdődött, hiszen akkor mutattuk be a sorozat ötvenedik kötetét, Markó Béla Válogatott versek című könyvét a Művészeti Egyetemen, igen szép sikerrel. De igazán ünnepelni természetesen itthon, Hargita megyében, Csíkszeredában szerettünk volna, ezért is szerveztük meg Siklódy Ferenc Könyvjegyek című kiállítását, amelyre a Megyeháza Galériában kerül sor (azokról az ex libriszekről van szó, amelyeket Siklódy a könyvsorozat előfizetői számára készített, s amelyek így együtt egészen lenyűgöző hatásúak). Szintén a Megyeháza Galériában kerül bemutatásra a sorozat „ráadáskötete” is – hogy mi légyen ez a „ráadáskötet”, az egyelőre maradjon titok…
– Az erdélyi könyvkiadás legnemesebb hagyományait kívánták feléleszteni a sorozat megjelentetésével és terjesztési módjával: gyűjtők igényeinek megfelelő kivitelezés, előfizetés alapján való terjesztés, az előfizetőknek könyvjegy ajándékozása. Mennyire bizonyult piacosnak ez az elképzelés?
– Valóban: kézhez álló, zsebben is hordozható, ugyanakkor szép és elegáns könyvekre gondoltunk a sorozat útjára indításakor, s a visszajelzések alapján ez az elképzelés el is nyerte az olvasók tetszését. Az előfizetés alapján való terjesztésnél, illetve a könyvjegy-ajándékozásnál természetesen az Erdélyi Szépmíves Céh kiadópolitikája lebegett a szemünk előtt. Ami viszont sikerült anno a Szépmíves Céhnek, az egyelőre nekünk nem: s itt az előfizetők számára gondolok! Ha megnézzük a két világháború között a Céh-kötetekre előfizetők listáját, azt láthatjuk, hogy rengeteg ügyvéd, orvos, politikus vagy más értelmiségi vásárolta meg Kós Károlyék könyveit. Öntudatosabbak lettek volna akkor az erdélyi magyarság „diplomásai”? Nem tudom, nem vagyok olvasásszociológus, de ma mintha kevésbé lenne divatja a könyvnek vezetőink körében. Persze van egy nagy különbség is a Szépmíves Céh kötetei és a mi könyveink között: ott kortárs szerzők jelentek meg, nálunk klasszikusok. De szerintem, ha csupa kortárs szerző jelenne meg nálunk, az se nagyon segítene a helyzetünkön. Nem kizárt, hogy a mi marketingtevékenységünk is hagy kívánnivalókat maga után, de akkor a Székelyföld folyóirat esetében miért van olyan sok előfizetőnk? Hiszen nagyjából ugyanúgy járunk el „marketingileg” a folyóiratunk, illetve a könyveink esetében is! Ami sikeres az egyiknél, miért nem sikeres a másiknál? Nagyon számítottunk például a Székelyföld-előfizetőkre, hogy majd ők megrendelik a Székely Könyvtár köteteit is, de érdekes módon a két előfizetői lista nem nagyon fedi egymást! Természetesen nem adjuk fel, promováljuk továbbra is a könyveinket, hátha egyszer megváltoznak az olvasói szokások…
– Mi lesz a folytatás? S megállnak-e a tervezett száznál?
– Egyelőre a következő ötven kötet is jó nagy nekirugaszkodásnak ígérkezik (bár ha az előttünk álló 5 év is olyan gyorsan eltelik, mint a magunk mögött hagyott 5 év, akkor nem lesz gond). S a folytatásban nyilván gazdagítani szeretnénk az eddig megjelent szerzők listáját. Hogy csak két nevet említsek: Orbán Balázstól és Nyirő Józseftől például nem jelent meg semmi az első ötven kötetben. Márpedig nélkülük nem lehet teljes egy „Székely” Könyvtár! Többen kérdezték például, hogy miért bojkottáljuk Nyirőt?! Sajnos, ebben az esetben nem velünk van a baj: a jogutód továbbra sem szeretné kiadni Nyirőt Erdélyben (gyaníthatóan az író újratemetése körül kavart botrány lehet a ludas a dologban). És aztán ott vannak még a lassan „klasszikussá” érő, ma még a középgenerációhoz tartozó költők, írók, társadalomtudósok is. Ők is joggal várhatják el a sorozat szerkesztőbizottságától, hogy számoljon velük! Egy biztos: lesz még dolgunk bőven!
Sarány István
Hargita Népe (Csíkszereda)

Az újságírónak kell kibányásznia az érdekességet
Az oknyomozó erdélyi magyar újságírás egyik úttörőjeként az elmúlt 26 évben Gazda Árpád számos olyan cikket írt, amelyet fiatal zsurnalisztáknak lehetne oktatni. Újságíróklub-sorozatunk vendégével a szakmai kihívásokról, az igényességről, a lapokra nehezedő anyagi és politikai nyomásról, illetve a nyomtatott sajtó kiútkereséséről beszélgettünk.
– A rendszerváltás után lettél újságíró. Mi késztetett fizikusként erre a pályára?
– Az 1989-es változások idején éppen utolsó éves fizikushallgató voltam a temesvári egyetemen, amikor megnyílt a világ. Óriási igény mutatkozott az igaz szóra, de mivel ugyanazok az emberek írták a forradalmi cikkeket, mint korábban a kommunista lapokat, minden szerkesztőségbe új embereket, új arcokat kerestek. Diákkoromban már voltak rövidpróza próbálkozásaim, közvetlenül a rendszerváltás után pedig diáklapokba írogattam. Magyar körökben, Temesváron jól ismertek, és amikor tollforgatáshoz értő embereket kerestek, arra ébredtem, három szerkesztőség is újságírói állást ajánlott. A Temesvári Új Szó, a Temesvári Rádió és a Romániai Magyar Szó közül kellett választanom, végül a bukaresti napilap Temes megyei tudósítójának szerződtem el. Utólag visszagondolva jó döntésnek bizonyult, hiszen országos ismertségre tettem szert. Mai ésszel – amikor lapjaink pár ezres példányszámmal küszködnek – szinte hihetetlennek tűnik, hogy akkoriban a Romániai Magyar Szó 180 ezres példányban jelent meg.
– A háromszéki Kovásznáról kerültél diákként Temesvárra. Nem akartál hazatérni Székelyföldre?
– A temesvári fordulat olyan meghatározó élménye volt életemnek, hogy fel sem merült az elköltözés lehetősége. Az volt az érzésem, ott mindenki ismer, ott több vagyok, mint máshol. Ha 18 év után ma visszatérek, Temesvár főterén még mindig több ismerőssel találkozom, mint Kolozsváron.
– Ez a kapcsolat idővel megszakadt, hiszen egy nagyváradi kitérő után Kolozsvárra kerültél, és mintegy két évtizede itteni szerkesztőségekben dolgozol. Mi távolított el Temesvárról?
– Előbb a Romániai Magyar Szótól váltam meg: a tudósítói állás nem bizonyult túl igényes munkának. Azonban a váltás akkor fogalmazódott meg bennem, amikor egyik publicisztikai írásomat nem közölte a lap. Temesvárról az erdélyi magyar politika mindig is másként látszott. Olyan emberekkel voltam barátságban, mint Tőkés László, Borbély Imre, Bodó Barna vagy Toró T. Tibor, akik az RMDSZ-en belüli radikálisabb vonalhoz tartoztak. Akkoriban dúlt a vita arról, hogy monolit legyen-e az RMDSZ, vagy a szervezeten belül adják meg a lehetőséget a különböző világnézeti csoportok megjelenésének. A bukaresti napilap az RMDSZ-es fősodorhoz igazodott, egy idő után már nem éreztem jól magam a szerkesztőségben. Így kerültem 1994-ben a Nagyváradon kiadott Erdélyi Naplóhoz.
– A korabeli lapszámok tanúsága szerint több oknyomozó riport fűződik a nevedhez. Mit tartasz közülük a legérdekesebbnek?
– Akkoriban folyt a balkáni háború, életben volt az ENSZ által hozott Szerbia elleni üzemanyag-embargó, mégis az egész Bánság üzemanyagot adott el a szomszédba. Erről a jelenségről kezdtem oknyomozó riportokat írni. Az egyik nagyobb lélegzetű tényfeltáró cikket arról írtam, hogy a temesvári petrokémiai kombinát, a Solventul – amelyet csővezeték kötött össze a Belgrád melletti pancsovai testvérüzemmel – hatalmas mennyiségű, 46 ezer tonna üzemanyagot nyomott át illegálisan Szerbiába. Az infót egy forradalmár társamtól kaptam: ő a gyárban dolgozott, és jelezte nekem a furcsa dolgokat. Közben beköszöntött a Constantinescu-éra, és a Solventul-ügyből bűnvádi eljárás, ügyészségi iratcsomó lett. Az ügynek ebben a kezdeti időszakában született meg a romániai sajtóban elsőként ez az oknyomozó riport.
– Hogyan lehetett hozzájutni ügyészségi forrásokhoz?
– Az infókat véletlen szerencse folytán kaptam kézhez. A Solventul üzemnek külön vasúti állomása volt, én pedig a sínek fölött átívelő gyaloghídról fényképeztem a több száz tartálykocsit, amikor két biztonsági őr megragadott és felcipelt az igazgatóhoz. Az volt a szerencsém, hogy a váratlan látogatás az igazgatót is felkészületlenül érte. Fél napig foglalkozott velem, és arról próbált meggyőzni, hogy nem követtek el törvénytelenséget. Igazát bizonyítandó az ügyészségi dokumentációt is elém tette. Ha úgy terveztem volna, biztos nem sikerül bejutni az igazgatóhoz, ehhez képest az ügyészségi irat ráadás volt. Minden információt kijegyzeteltem, és végül megszületett egy átfogó, jól dokumentált tényfeltáró riport.
– Mennyire volt ez a műfaj anyagilag, szakmailag megbecsülve?
– Az erdélyi magyar sajtóban igazából soha, hiszen rengeteg időt és munkát követel, és rendszerint csak az útiköltséget fedezték. Elsősorban a lelkesedés motivált. Másrészt az is segített, hogy újságíróként nem voltak anyagi gondjaim. A kilencvenes évek elején a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőségét is tudósítottam Romániából, és ők 50 német márkát fizettek egy tudósításért. Ez pedig bőven elegendő volt az anyagi biztonságérzethez, hogy az embernek ideje és kedve legyen olyan újságírói műfajokkal is foglalkozni, amit szeret. Abban az időben az Erdélyi Napló éppen az ilyen műfajok miatt vált népszerűvé.
– Tényfeltáró cikkeid miatt nem voltak gondjaid?
– Amikor riportot írtam Székelyföld militarizálásáról – a román hadsereg és a csendőrség több új alakulatot hozott létre Hargita és Kovászna megyében, és nagyarányú ingatlanvásárlásba és terjeszkedésbe kezdett –, az akkori főszerkesztő nem merte leközölni. Megrémült a cikkben levő adatoktól, és nem volt benne biztos, hogy ha perre megy a dolog, ki tudunk-e ebből mászni. Két hónapig állt az írásom a szerkesztőségben, míg végül megjelent, de aztán olyan visszhangja lett, hogy a lap testületileg büszke volt rá.
– Nyolc évig dolgoztál a Krónika vezető szerkesztőjeként. Az országos napilap új színt hozott az erdélyi magyar újságírásba. Hogyan emlékszel a kétezres évekbeli időszakra?
– Ez volt életemben az első olyan szerkesztőség, ahol a szakmaiságot, a szakmai mércét minden más erdélyi magyar lapnál magasabbra állították. A lap beindítói olyan igényességet honosítottak meg, ami a romániai magyar sajtóban addig nem létezett. Alapállásból nem elégedhettünk meg azzal az információval, ami bejött, vagy amit az emberek nyilatkoztak. Mindennek utána kellett járni. A kilencvenes évek erdélyi magyar sajtójára az volt a jellemző, hogy Funart és Vadim Tudort szabadon lehetett szidni, de nem nagyon jutott másoknak eszébe, hogy meg is kérdezzék például Gheorghe Funart, Kolozsvár polgármesterét. Döntésünk logikus volt: ha nem tesszük fel a magunk kérdéseit, azokat senki más nem fogja tőle megkérdezni. Újdonságnak számított a reggeli lapértekezlet is, amikor kielemeztük az éppen aktuális lapszámot, így egymástól is rengeteget tanultunk.
– Vállvetve dolgoztál munkatársaiddal, legtöbb lapszámba te is írtál. Nem szeretted a főnöki tisztséget?
– Vezető szerkesztőként mindig elvárásaim voltak a kollégáktól. Amikor valaki azt mondta, hogy az általam kért cikket nem lehet rövid idő alatt elkészíteni, megmutattam, igenis lehet. Magam jártam utána, és írtam meg. Ha hiteles akarsz lenni, így működik. A főnöki státusz számomra azért volt jó, mert az érdekesnek tartott témákat én írhattam meg. Mindig megtartottam magamnak a legizgalmasabb történeteket, de hát sokkal több ötlet született a szerkesztőségben, mint amennyit én elkészíthettem volna, így bőven jutott másoknak is.
– Volt olyan cikked, ami mégsem jelenhetett meg?
– Egyetlen ilyen esetre emlékszem, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy idő után az útjaink elváljanak. Ameddig a Krónika mögött az alapító tulajdonos, a budapesti székhelyű Napi Gazdaság állt, ilyesmi fel sem merült. A későbbi tulajdonosváltásokkal azonban az érdekek is megjelentek. Egy emlékezetes történetem van: az akkori miniszterelnök-helyettes, Markó Béla vagyonnyilatkozatával kapcsolatban írtam tényfeltáró cikket. Kiderült, hogy miközben az egész erdélyi magyar könyvkiadás támogatásból él, és a kiadók vezetői szerint Erdélyben verseskönyvből egyedül Kányádi-kötetet lehet nyereségesen kiadni, akkor történt meg, hogy vagyonnyilatkozata szerint Markó Béla 90 ezer lejért – mintegy 30 ezer euróért – adta el öt évre az összes korábbi és későbbi verseinek kiadói jogát egy olyan romániai magyar kiadónak, amelyik addig egyetlen könyvet sem jelentetett meg. A cikk első része megjelent, és amikor Markó tudomást szerzett a folytatásáról, a budapesti tulajdonosok ránk telefonáltak, hogy ne jelenjen meg. Azt mondtam a főszerkesztőnek, hogy ha az RMDSZ elnöke elérheti azt, hogy egy róla szóló tényfeltáró cikk ne jelenjen meg, akkor én azonnal lemondok, és elmegyek a laptól, a tényfeltárást pedig máshol közlöm. Bejelentésemre a tulajdonosok meggondolták magukat, és kompromisszumos megoldásként a cikk nem másnap, hanem egy hét múlva jelent meg.
– Több médiaintézménynél is megfordultál. Nem volt nehéz összeszokott munkaközösségektől megválnod?
– Én soha nem voltam az a hős, aki lehetetlen helyzetben is megpróbálta tartani a frontot. Azt mondtam: ha a kiadó nem tudja biztosítani a jó munka feltételeit, én nem vállalok olyan kiadványt, amire szakmailag nem lehetek büszke. Mindig magam előtt láttam, hogyan kellene kinéznie egy jó lapnak, és ha erre nem volt pénz, akkor kerestem más munkát. Váltáskor mindig tele voltam kételyekkel, mert olyan helyre mentem, ahol magasabb szakmai igények fogadtak. Aztán az új munkahelyemen egy-két év után kezdtem jól érezni magam.
– Jelenleg a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítójaként dolgozol. Izgalmas tényfeltáró cikkek nélkül nem érzed beskatulyázva magad?
– Ez a fajta újságírás valóban nem adja meg a felfedezés élményét. Amit mások elmondanak vagy felfedeznek, azt a hírügynökségi újságíró hír formájában visszaadja. Ilyen szempontból unalmasabb, de abban mégsem az, hogy mindig az események sűrűjében mozog az ember. Gyorsnak kell lenni, és nem könnyű feladat az információözönből kiválasztani azt, ami a legfontosabb. Régebben nem tudtam felmérni, hogy írásaimat hányan olvassák, de most, amit megírok, tíz perc múlva viszontlátom az online mediában, a tévében, vagy hallom a rádióban.
– Amit megír az MTI, az hír, és amit nem, az nem hír...
– Ez nem az MTI bűne. Megértem a kollégákat, akik úgy érzik, így sem tudnak minden munkát elvégezni, és a kész hírügynökségi híreket beemelik a lapba. Egy híres mondás szerint a hír az, amit el akarnak hallgatni. Minden egyéb hirdetés. Ha a szerkesztőségek csak azt az információt közlik, amit tálcán kínálnak nekik – közlemények, sajtóértekezletek, stb. – előbb-utóbb unalmasak lesznek, eltávolodnak a valóságtól. Az elhallgatásra szánt érdekességeket az újságírónak kell kibányásznia.
– Miért veszett ki az oknyomozó újságírás az erdélyi magyar sajtóból?
– Egy-egy igazi riporton legalább egy hetet, de lehet, hogy többet kell dolgozni. A szerkesztőségekben ma már nincs olyan ember, aki egy hétig kimaradhatna az egyéb munkákból, hogy egy témának alaposan utána nézzen. Mindenhol versenyt futnak az idővel. Egy cél létezik: legyen minden este készen a lap. De az már nem kihívás, hogy milyen lap legyen. Vannak nyilván pozitív példák is: az Átlátszó Erdély pályázati forrásokból próbálja megszerezni a pénzt az időigényesebb tényfeltáró munkához. De ebből a műfajból sokkal több kellene a romániai magyar sajtóban. A lapok napi munkájában is helyet kell ennek találni, mert amit én megírok az MTI-ben, az Szatmártól Sepsiszentgyörgyig mindenhol jelen van. Ha egy lap csak azt közli, ami mindenhol olvasható, nem fogják megvenni.
– Vajon meddig fogják megvásárolni az olvasók a nyomtatott lapokat?
– Arra nem látok esélyt, hogy az erdélyi magyar nyomtatott sajtó ki tudja heverni a mai drasztikus példányszámcsökkenést. Nagy a tanácstalanság, hogy a lapok internetes változatába mikor mi kerüljön be. Ott vannak az online versenytársak, ugyanakkor nem lenne szabad lelőni a másnap megjelenő cikket. Erre ma senkinek nincs jó receptje. A mobiltelefonos, táblagépes világunkban előbb-utóbb elfogy az a generáció, amelyik a papírhoz ragaszkodik. A nyomtatott lapok azonban ma mégiscsak egyféle márkának számítanak, és ezt kellene kihasználniuk, hogy hangsúlyosabban előretörjenek az internetes világban.
Gazda Árpád
Kovásznán született 1966-ban. Diákként a Tőkés László akkori temesvári lelkészt körülvevő hívek csoportjába tartozott. Az 1989-es temesvári népfelkelés idején letartóztatták, és rövid időre bebörtönözték. A Temesvári Tudományegyetem fizika szakának elvégzése után a Romániai Magyar Szó temesvári tudósítója, a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőségének romániai tudósítója, az Erdélyi Napló hetilap riportere, majd rövid időre főszerkesztője, a Krónika napilap vezető szerkesztője, a Temesvári Rádió szerkesztője, a budapesti Info Rádió és a magyarországi Heti Válasz hetilap munkatársa volt. Kilencéves újságírói tapasztalattal szerzett rádiós újságírói diplomát a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1999-ben. Újságírói munkásságát több szakmai díjjal ismerték el. Jelenleg az MTI magyar hírügynökség erdélyi tudósítója. A Mikor kicsi voltam, magyar voltam című riportkötet szerzője.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Megszűnt tanév közben a képzőművészeti ötödik osztály az Apáczai líceumban
Tanév közben megszűnik az ötödikes magyar tannyelvű képzőművészeti osztály a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban - írja a Maszol.ro. Vörös Alpár igazgató szerdán jelentette be az érintett szülőknek, hogy az osztály megszűnik, mivel a Kolozs megyei tanfelügyelőség mégsem hagyta jóvá az osztály elindítását. Az igazgató szerda este azt mondta a Maszolnak, az osztályt annak idején szóbeli jóváhagyás alapján indították el, az írásbeli jóváhagyást pedig néhány nappal később meg kellett volna kapniuk, de ez nem érkezett meg, és mindenféle határidőből kifutottak már. Az igazgató arról is beszélt, hogy az osztályba beiratkozott 16 diák egy része az Apáczaiban marad, elsősorban azok, akik negyedikig is ebbe az iskolába jártak. Másik részük vagy visszamegy abba a tanintézménybe, ahonnan jött, vagy más kolozsvári iskolába iratkoznak. Csoma Botond, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke a portálnak arról számolt be, hogy Valentin Cuibus megyei főtanfelügyelő első perctől ellenezte a magyar tannyelvű képzőművészeti osztály beindítását, az alacsony diáklétszámra hivatkozva. A nyár folyamán összegyűlt egy 16 fős diáklétszám, ennek ellenére a tanfelügyelőség vezetőtanácsa az iskolakezdés előtt – Valentin Cuibus javaslatára – elutasította az osztály jóváhagyását. A főtanfelügyelő azzal érvelt: 16 gyermekkel sem tudja elképzelni megyeszékhelyen egy osztály elindítását, mert a törvény szerint ehhez 28 fős diáklétszám kell - idézi a Maszol Csoma Botondot. Csoma elmondta, szeptember 16-án az Apáczai és a Kolozs megyei RMDSZ külön-külön megfellebbezte a döntést az oktatási minisztériumban, azzal az érvvel, hogy a kolozsvári magyar gyerekek anyanyelvükön nem tudnak művészeti oktatásban részesülni. A főtanfelügyelő néhány nappal később behívatta őt és Vörös Alpárt is, és közölte velük, hogy továbbra sem ért egyet az osztály beindításával, de a minisztériumtól értesítették, hogy a fellebbezéseket elfogadják, ezért azt mondta az igazgatónak, hogy indítsa be az osztályt, ami meg is történt. A politikus beszámolt arról is, hogy az ügyben múlt héten következett be új fordulat, amikor Valentin Cuibus a főtanfelügyelőség vezetőtanácsával azt közölte: nem terjeszti be jóváhagyásra a magyar osztály beindítását, mert a minisztériumtól továbbra sem kapta meg az átiratot a fellebbezések elfogadásáról. Csoma Botond szerint a minisztérium mulasztott, nem adott választ két hónapon belül sem. Múlt héten újabb beadvánnyal fordult a tárcához. (maszol.ro)
Transindex.ro

Újra Formula-tábort szervez a PONT Csoport, ezúttal Székelyföldön
Hatodik alkalommal szervez FORMULA interdiszciplináris műhelytábort a PONT Csoport a Kastély Erdélyben program keretében. Ezúttal a tábor célja a vargyasi Daniel-kastély (Kovászna megye) és az alsórákosi Sükösd-Bethlen várkastély (Brassó megye) újrahasznosítási tervének kidolgozása. A táborra 2016. december 9-15. között kerül sor. Helyszín: az olaszteleki Daniel-kastély (Kovászna megye). Az ingyenes táborba maximum 40 résztvevőt tudnak fogadni, akik számára a szakmai programokon kívül szállást és a napi 3 étkezést biztosítanak. Felső korhatár: 30 év. Jelentkezni a www.kastelyerdelyben.ro weboldalon lehet. Jelentkezési határidő: 2016. december 2., péntek este 21 óra. Visszaigazolás: 2016. december 4. Miről szól a FORMULA tábor? A hatnapos tábor célja, hogy összehozzanak különböző szakterületen tanuló és dolgozó fiatalokat, nagyon széles körben - tájépítészektől közgazdászokon át designerekig, hogy együtt gondolkodjanak, együtt tervezzenek, több nézőpontból világítsanak rá egy lehetséges megoldásra; készségeiket, szerteágazó tudásukat kamatoztassák, és megtanulják ötleteiket innovatív és hatékony megoldássá, szolgáltatássá formálni. A tábor a holisztikus tervezés módszere segítségével kreatív, innovatív megoldások kidolgozását tűzi ki célul. A résztvevők szakértők szakmai irányításával fognak eljutni a probléma megfogalmazásától a tervezésen át egészen a modellezésig. Foglalkoznak az épületekkel és környezetükkel, környezetkímélő technikai megoldásokkal, lehetséges programokkal, online és offline kommunikációval, szervezeti és gazdasági működési modellekkel. A FORMULA műhelytábor a Kastély Erdélyben program kiegészítő tevékenysége 2016. júliusában 105 675 RON kiegészítő támogatást nyert a PONT Csoport a Kastély Erdélyben program folytatására az izlandi, liechtensteini és norvég alapokból a Kulturális és Természeti Örökség Megőrzése és Felélesztése Programon keresztül. A kiegészítő támogatásból lebonyolítandó programok 2016. októbere és 2017. áprilisa között valósulnak meg. 2015. márciusában a PONT Csoport egy átfogó stratégiai folyamatot indított el a Kastély Erdélyben program megvalósításával. A Kastély Erdélyben program célja egy olyan stratégia és hálózat kialakítása, amely az erdélyi kastélyok és kúriák hosszútávú gazdasági és társadalmi fenntartható hasznosítását szolgálja. Mindez helyi és regionális szintű tervezéssel, a műemléképületek restaurálására és revitalizációjára fordítható alternatív forrásbevonási lehetőségek felkutatásával, egy információs és szakértői hálózat, illetve egy támogató közösség kiépítése által valósítható meg. Ennek a folyamatnak az első mérföldköve a 2016. júniusában elkészült Stratégia, amely az erdélyi kastélyok és kúriák revitalizációjára kínál fenntartható fejlesztési modelleket és megoldásokat. A stratégia gyakorlatba ültetése legalább annyira fontos, mint magának a szakértői dokumentumnak a megszületése, éppen ezért a program következő fázisaként sor kerül ennek a stratégiának a gyakorlati alkalmazására, mégpedig a vargyasi Daniel-kastély (Kovászna megye, Románia) és az alsórákosi Sükösd-Bethlen várkastély (Brassó megye, Románia) esetében. A vargyasi Daniel-kastély késő reneszánsz faragványaival, barokkos díszítéseivel, valamint klasszicista bővítéseivel Erdővidék egyik leglátványosabb műemléke. A kastély a XVI. században épült, de számos külső átalakításon esett át a századok során. A kastély hatalmas parkja még ma is egyedi a benne található díszfáknak és ritka cserjéknek köszönhetően. Az alsórákosi Bethlen-Sükösd várkastélyt Sükösd György kapitány építtette a XVII. század elején. A várfalak négyszögű udvart zárnak körül, a négyszög mindegyik sarkában köralaprajzú bástyákkal. A gyalui várkastély mellett ez a kastély is az úgynevezett erdélyi kerekbástyás kastélyok közé sorolható. Bővebb információ a kastélyokról a www.kastelyerdelyben.ro honlapon található.
Transindex.ro

Sokaknál kiverte a biztosítékot a Verestóy-interjúnk
A Verestóy Attila RMDSZ-szenátorral készült interjú november 9-én jelent meg az Udvarhelyi Híradóban és a Székelyhonon. A beszélgetésben elhangzottak sokakban visszatetszést szültek, olyan visszajelzéseket is kaptunk, melyek szerint lapunk „alányalt” a szenátornak, de olyan kritika is érkezett, hogy biztosan „megvettek kilóra”.
Tőkés László európai parlamenti képviselő és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke így reagált az udvarhelyszéki szenátor által mondottakra:
– Verestóy Attila a román szenátus „örökös tagjaként”, az RMDSZ neptuni önfeladó politikája folytonosságának jelképes alakjaként, az RMDSZ-ben megtestesülő posztkommunista magyar egypártrendszer kizárólagosságának erőfölényével elégedetten dörzsöli a kezét amiatt, hogy az opportunista és politikai asszimiláns Magyar Polgári Pártot, élén a „spágavezér” Biró Zsolt elnökkel sikerült bekebelezniük és ezáltal semlegesíteniük; a nemzeti oldal megosztása által perifériára szorított és román, valamint magyar hatalmi segédlettel legyűrt, elvhű és autonomista Erdélyi Magyar Néppártot pedig a demokratikus választási versenyből eliminálniuk. Ezek után már csak egyetlen magyar kakas kukorékol a szemétdombon, éspedig a magyar nemzeti képviseletet kisajátító RMDSZ, melynek a négy megyére szabott „Lex UDMR” által a román hatalom bejutást biztosít a parlamentbe. Verestóy szenátor ezt nevezi szépítőleg „magyar összefogásnak”, valamint az összefogás és egy „minőségi áttörés” „egyetlen esélyének”.
Verestóy Attila hazug módon „hazabeszél”, amikor „óriási előrelépésnek” minősíti a Fidesz erdélyi nemzetpolitikai irányváltását. E mögött valójában az áll, hogy a Fidesz rájött: nem kerülheti meg a román hatalomba beágyazódott RMDSZ-t, és nemzetközi, valamint Kárpát-medencei viszonylatban nem célszerű szembemennie sem a román szomszédaival, sem a romanofil RMDSZ-szel. Ezt a körülményt felismerve viszont a Markó–Kelemen–Verestóy-féle szövetség is készséggel domesztikálódott, és gazdát cserélve, a posztkommunista balliberális oldalról kész volt átállni a Fidesz–KDNP zsoldjába. Álságos hazugságbeszédét folytatva Verestóy ennek jegyében kéri a választók szavazatát „nem az RMDSZ-listára (…), hanem az összefogás listájára, a magyar listára” – fogalmazott Tőkés László.
Zakariás Zoltán, az EMNP országos alelnöke és megyei tanácsos is reagált Verestóy összefogás-propagandájára. „A parlamenti választásokon való indulásnak csak egyik részét képezi a lista, illetve az ott induló jelöltek, a másik része az üzenet: mit képviselnek, mit vállalnak fel. Az üzenet hitelességi problémával bír, hiszen 27 év után alig vagyunk közelebb az önrendelkezés intézményesüléséhez, mint a 90-es évek elején. Ma, amíg a sokáig kormányzásközelben lévő politikusok azzal riogatnak, hogy a különböző alkuk árán elért részeredmények megmaradása veszélyben van, ezáltal gyakorlatilag az eddigi politizálás zsákutca voltát ismerve el, addig például az autonómiastatútum-tervezet benyújtásával kapcsolatban mintha átvennék a 90-es évek eleji román retorikát: most nem időszerű. Ezt a hitelességi problémát nem lehet megoldani egy ugyancsak kétes hitelességű összefogás-propagandával.
A Néppárt a januári tárgyaláson ajánlotta az RMDSZ elnökének egy új, közös magyar párt megalakítását, amelynek jelöltjei hitelesek legyenek, minden szempontból feddhetetlen múlttal rendelkezzenek, és amely egy közösen felvállalt, a magyarság hosszú távú érdekeit képviselő programmal induljon neki a választásoknak. Ezt az ajánlatot nem fogadták el. Az összefogás nem valósult meg, és a törvény az alternatív küszöbbel együtt csak egy magyar lista eredményességét teszi lehetővé. Ezért most van mindenütt egy RMDSZ-lista, amelyen két megyében van egy-egy befutónak minősített MPP-jelölt. Ez ennyi, és nem több.”
A Fidesz és az RMDSZ ún. „barátkozásával” kapcsolatban Zakariás elmondta: „Az természetes, hogy a magyar kormány valamilyen szintig támogatja a magyar képviseletet a román parlamentben. Ugyanakkor jól tudjuk, hogy a jogaink érvényesítéséért és a megmaradásunkért folytatott mindennapi küzdelemben a parlamenti tevékenység csak egy részt képvisel. Az RMDSZ soha nem bírt a más véleményt is tiszteletben tartó integrátor tulajdonsággal. Bízunk benne, hogy a jövőben a valósághoz közelebb álló és sokkal hitelesebb is-is megoldás fog érvényesülni az RMDSZ által tulajdonképpen képviselt vagy-vagy helyett.”
Szőke László
Székelyhon.ro

Tőkés László a szavazókra bízná a decemberi döntést
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) pénteki kolozsvári választmányi ülésén dönt arról, milyen választási ajánlást tesz szimpatizánsai számára – jelentette ki Tőkés László csütörtökön Nagyváradon.
A szervezet elnöke azonban hozzátette, elképzelhetetlennek tartja, hogy például egy olyan Bihar megyei RMDSZ-es jelöltlistára szavazzon, „amelynek élén korrupt politikusok állnak”. Az EMNT-elnök szerint az RMDSZ jelöltlistái miatt a parlamenti választásokon csökkeni fog a magyarok részvételi aránya, és várhatóan sokan fognak majd román pártokra szavazni, ugyanakkor a döntést szerinte a választók lelkiismeretére kell most bízni.
Nagyváradi sajtótájékoztatóján az európai parlamenti képviselő úgy fogalmazott, szerinte a romániai magyar mikrotársadalmon belül nincs demokrácia, hanem a kommunizmust idéző egypártrendszer alakult ki. Mint mondta, emiatt is irigyli a több párt közül választó románokat, miközben a magyarok egy olyan jelöltlistát kaptak az RMDSZ-től, amelyre szerinte „nem lehet tiszta lelkiismerettel” szavazni. A bihari RMDSZ-es jelöltek mellett Verestóy Attila székelyudvarhelyi szenátort és Biró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt (MPP) szövetségi listán megméretkező elnökét emelte ki negatív példaként: szerinte előbbi elárulta az autonómia ügyét, utóbbi pedig nyíltan beismerte, hogy anyagi indíttatásból szeretne bekerülni a parlamentbe.
„Én szavaznék az RMDSZ listájára, amennyiben az erkölcsi megtisztuláson esne át” – tette hozzá Tőkés. Az EMNT elnöke rosszallását fejezte ki amiatt, hogy a Fidesz frakcióvezetője, Kósa Lajos részt vett a szövetség nagyváradi kampánynyitóján, és támogatásáról biztosította az RMDSZ-t, azt pedig csalódottan fogadta, hogy az alakulat „a református egyház tekintélyével próbálja szentesíteni a korrupt jelöltjeit, és kampánycélra használta az ’56-os forradalmi megemlékezést”.
Tőkés ismét megemlítette a hírhedt nagyváradi Ady-központ ügyét, amelyet korábban az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) együtt a pénzmosás és a sikkasztás tipikus példájának nevezett. Szerintük ugyanis a beruházásra 2003-ban kapott 1,1 millió eurós magyar állami támogatást az RMDSZ által létrehozott Mecénás Alapítvány eltérítette a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettől (KREK), a pénzzel soha nem számolt el, az azóta már lebontott központot pedig elcserélte a 283 ezer euróra becsült Léda-házra. Tőkés most bejelentette, beadványban kérte Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettest arra, hogy ismét tűzze napirendre az ügy 2010-ben elkezdett, ám lezáratlanul maradt kivizsgálását.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Székelyhon.ro

Kárpát-medencei magyar óvodafejlesztési program indul
A magyar kormány első ütemben 17 milliárd forintos forrásból Kárpát-medencei óvodaépítési és fejlesztési programot indít – jelentette be az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában csütörtökön Budapesten.
Balog Zoltán éves meghallgatásán elmondta: a kormány szerdai ülésén elfogadott programot a Miniszterelnökséggel közösen dolgozták ki, és a Kárpát-medence minden magyar lakta közösségét érinti majd, magában foglalva óvodák építését és felújítását is. Hozzátette: a program első üteme az egyházi kézben lévő intézményekre terjed ki.
A kormány arról is döntött, hogy a kárpátaljai főiskola működését segítendő tanuszodát és tornatermet építenek, illetve a kabinet átvállalja a kárpátaljai magyar közösség védőoltásának költségeit – mondta Balog Zoltán. A miniszter úgy fogalmazott, nem szeretnék, ha az ottélők „migránsokká” válnának az elkövetkező években, de sajnos létezik egy ilyen negatív forgatókönyv is. Beszámolt arról is, hogy Kárpátalja és Ukrajna Kárpátokon túli területeinek megsegítése érdekében a karitatív tanácson keresztül két év alatt, kilenc szervezet 200 tonna adományt juttatott el. Kitért a kárpátaljai magyar gyerekek táboroztatási programjára is.
Rámutatott: a kormány célja az egységes Kárpát-medencei felsőoktatási tér megteremtése, s a tavaly indított Makovecz-ösztöndíj célja, hogy a külhoni magyarok tanulmányait a környező országokban segítse. Fontosnak tartják, hogy ne csak az anyaországon keresztül tudjanak összekapcsolódni a hallgatók – jegyezte meg a miniszter. Közölte: a képzési szerkezet változásairól a Kárpát-medencei Felsőoktatási Kerekasztal dönt, s az eddigi lépéseken túl hamarosan elindulhat a professzori program is. Ennek lényege, ha egy egyetemi, főiskolai oktató vállalja, hogy egy, két vagy három szemesztert külhoni intézményben tölt el, megtarthatja magyarországi státuszát és fizetését, illetve többletjövedelemre is szert tehet.
Balog Zoltán beszámolt arról is, hogy a Határtalanul! program keretében 2013-ban még mintegy 12 ezren látogattak a köznevelés rendszeréből külhoni magyar területekre, 2016-ban ez a szám már több mint 48 ezer lesz. Emellett ilyen jellegű utazásokat szerveznek civil szervezetek is – jelezte, és beszámolt a program adminisztratív egyszerűsítésére hozott intézkedésekről. A miniszter kitért arra, hogy az egyházi külhoni támogatások is jelentősen bővültek, míg 2011-ben 674 millió forint, tavaly már 2,4 milliárd állt rendelkezésre.
Románia vonatkozásában megjegyezte: felerősödtek a joginak álcázott akciók, amelyek célja, hogy visszacsinálják azokat a pozitív lépéseket, amelyek az egyházi restitúció területén történtek. Erre figyelni kell majd a jövőben – közölte. A tárca vezetője úgy látta, hogy a korábbi kormányzati struktúrában a nemzetpolitikai terület nem kapott kellő hangsúlyt, de mára megerősödött és a külhoni magyarság is érzi, hogy stratégiai változások történnek. A decentralizált rendszert jónak tartotta, és kiemelte, hogy tárcájánál a felsőoktatás, a köznevelés és az egyházi területen is külön források, felelősök vannak. Szabocs Attila (Fidesz) arról beszélt, hogy a kormány évről évre többet tesz a külhoni magyarok helyzetének javítására.
Szávay István (Jobbik) üdvözölte az óvodafejlesztési programot, egyúttal az iskolák helyzetére is felhívta a figyelmet és felvetette, hogy akár fejpénz jelleggel támogatni kellene őket. Örömét fejezte ki a Határtalanul! program könnyítése miatt, de arra is kíváncsi volt, hogy az elszámolható tételek bővülés milyen eredményeket hozott. Javasolta a levéltárak fokozott támogatását is.
Kiss László (MSZP) vitatta, hogy a mostani decentralizált állapot jó a területen, szerinte ez számos átláthatósági problémát vet fel. A Határtalanul! programot jó kezdeményezésnek nevezte, jó irányúak a változások is, de több segítséget látna jónak a pályázatok elkészítéséhez. Balog Zoltán válaszában elmondta: a programban a jövőben a szállás és utazási költségek mellett az étkezést, az útlevél-kiállítást, a belépőjegyeket is el lehet számolni, és a projektvezetők, kísérőtanárok tiszteletdíjat kaphatnak. A bővítés tapasztalatai ezután lesznek majd csak – jelezte.
A miniszter ismét letette a voksát amellett, hogy a nemzetpolitika területén „a kreatív sokszínűség megmaradjon”, de annyit mondott: a kormányban a koordináció még jobbá tételén folyik a gondolkodás. A külhoni levéltáraknál támogatják a szakmai szervezetek közös képzéseit – mondta, s kitért arra, hogy többek között ilyen célokra is, 132 milliós támogatást biztosítanak.
MTI
Székelyhon.ro

„Elitnegyed volt, nyomornegyed lett”
Kijöttek a béketűrésből a gyergyószentmiklósi Forradalom lakótelep lakói. Panaszaik sora hosszú, úgy érzik, elhanyagolja őket a városvezetés. Nem csak most. Több mint egy évtizede várnak annak az ígéretnek a teljesülésére, ami ismét jó utakat jelentene számukra.
A negyedben élők közlekedési gondjai akkor keletkeztek, amikor a dán kazán épült, és a negyed tömbházaihoz új fűtéshálózatot vezettek. Azóta a tömbházak közötti utak katasztrofálisak, az esővíznek nincs hová lefolynia, gyalog nem lehet eljutni akár a boltig sem, a tömbházak alapja pedig ázik – sorolta az a tucatnyi személy, aki a 9-es számú tömbházakból jött ki a hideg ellenére, hogy elmondhassa problémáit a sajtónak.
A dán kazán és a Forradalom negyedi hálózat építése még Pál Árpád polgármester idejében, azaz 2004 előtt zajlott. A lakók még emlékeznek Pál kijelentésére, miszerint, miután beindul az új fűtésrendszer, a kivitelező cég kötelessége, hogy a tereprendezést elvégezze, az utakat helyreállítsa. És el is fogja végezni ezt – ígérte akkor Pál. A helyreállítás azóta sem történt meg. Akkor, amellett, hogy felásták a negyed nagy részét a vezetékek földbe helyezésekor, a nehéz gépek súlya alatt az addig jó minőségű betonút is tönkrement.
A következő négy évből sem jók a helyiek emlékei. Pap József betömette azt az árkot, ami a gyilkostói út mentén haladt. Azóta az esővíz Felszeg felől nincs, hol lefolyjon, így nagy része a lakónegyed tömbházai között állapodik meg. Egy másik akkori munkálat során a gyilkostói út és a Kórház utca találkozásánál elvágták az esővíz-csatornát, tönkretették a lefolyót. Ezzel még rosszabb lett a helyzet a negyedben.
Mezei János megválasztásakor ígéretet tett, hogy megoldja ezt a gondot. Aláírásgyűjtés zajlott a negyedben, beadványt fogalmaztak meg. Lázár Zoltán akkori alpolgármester ki is érkezett, topográfusok és más szakemberek keresték, mit kellene tenni. Írásban tett ígéretet, hogy rövid időn belül lesz megoldás. Aztán nem történt semmi. Azaz mégis: egyszer kavicstöltés érkezett, amit szétterítettek. Ez azonban alig tartott valamit.
A negyedben többnyire idősebb emberek élnek, de vannak azért fiatalabbak is, gyermekekkel, akik számára az egész környéken nincs egy játszótér – említik, de többnyire az idősek gondjait panaszolják. Nagyobb esőzésekkor gumicsizma nélkül ki sem lehet jönni a lépcsőházból, tégladarabokat dobnak a pocsolyába és azokon egyensúlyoznak, hogy eljuthassanak a boltba, vagy kivihessék a szemetet. Hogy a vizet valahogy levezessék, árkokat improvizálnak a helyiek.
Azt is elmondják, hogy habár erre is volt ígéret, a környéken nincs egyetlen lámpaoszlop sem. Így a tömbházak közötti tér megvilágítása közösségi összefogásból oldódott meg, a lakók pótoltak össze és szereltek lámpát az egyik tömbház oldalára. A tehetősebbek többször is hordattak ide kavicsot, a nagyobb gödrök feltöltésére. Ugyanakkor hozzáteszik, hogy az itt álló jegenyesor elöregedett, balesetveszélyes. Évek óta kérték, hogy kivágják, vagy visszavágják ezeket. Más szomszédok ellenben azért gyűjtöttek aláírásokat, hogy a fakivágást megakadályozzák.
Egy asszony felemlíti, hogy a mostani „pocsolya-tavak” helyén egykor nagyon jó minőségű út volt, és a csendes környéken nyugodtan focizhattak a fiai. Egy férfi emlékei nem annyira régiek, ő mintegy tíz éve az egyik lakónegyedi „tónál” tanítgatta fiát a horgászat alapjaira... „Elitnegyed volt, nyomornegyed lett” – állapítja meg egy másik lakó.
Tudják ugyan, hogy elkészült egy rendezési terv, ami a negyedet és környékét érinti, de hogy konkrétan mi van benne, azt nem nagyon ismerik. „Felelőtlenek is vagyunk kicsit” – ismerik el, amikor elhangzik, hogy a terv nyilvános bemutatásán alig néhányan vettek részt. Garázsbontások lesznek, azt tudják, de ennél sokkal fontosabbnak tartanák, hogy a város kiküldjön már egy gépet, ami elegyengeti a terepet, legalább átmenetileg járhatóvá téve az utat. A tervezett negyed-átalakításról, mint Nagy Zoltán polgármester nagy tervéről hallottak, de nem hiszik, hogy a közeljövőben lesz ebből valami. Ha lesz is pályázat, legalább két év, míg a tervből munkálat lesz – mondja egy értesült. Ők azonban most szeretnének valamilyen kézzelfogható eredményt látni. György István alpolgármestert egy hete keresték meg gondjukkal, és kaptak ígéretet, hogy egy gréder simítja el az útfelületet.
A lakók panaszait tolmácsoltuk a városháza felé. Így reagáltak: „Sajnos nem új keletű és nem egyedi probléma a Forradalom lakónegyed utcáinak állapota. A problémát jelezték az önkormányzat irányába, amelyre György István alpolgármester ígérete a földgyalu (gréder) kiküldése, amely még alkalmas időjárás hiányában, a hóesés és a hideg miatt még nem valósult meg”. Hozzáteszik: számottevő útjavítás jelenleg nem lehetséges, a költségvetésből nincs előirányzott összeg erre a célra. Ezzel az egyelőre átmeneti segítséggel próbálják meg valamelyest enyhíteni a problémákat, amint még egy kicsit melegedik az időjárás, és lehetővé válik a munkálat kivitelezése.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Miniszterelnökség: a gazdaságpolitikai szemléletmódnak is erősödnie kell a nemzetpolitikában - A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága arra törekszik, hogy a gazdaságpolitikai szemléletmód is erősödjön a nemzetpolitikában - hangsúlyozta Szilágyi Péter helyettes államtitkár a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közép-európai régióra fókuszáló szakmai napján csütörtökön, amelyet a Fiatal vállalkozók hete programsorozat keretében rendeztek.
Szilágyi Péter kifejtette: a Kárpát- medencében az egyik legjelentősebb probléma, hogy gyors ütemben csökken a magyarság lélekszáma, illetve nagyon sokan vándorolnak el. Az államtitkárság arra törekszik, hogy a külhoni magyar közösségek megerősödjenek, és a gazdaságpolitikai szemléletmód is erősödjön a nemzetpolitika területén. Ehhez évről évre nagyobb összeg áll rendelkezésre, míg 2012-ben 12 milliárd forintot fordítottak nemzetpolitikára, addig 2016-ban 27 milliárd forinttal gazdálkodhat az államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap.
A gazdaságfejlesztés 2014-ben került a fókuszba. Az első jelentős gazdaságfejlesztési támogatásra más kormányzati szereplőkkel együttműködve 2015-ben 50 milliárd forint értékben a Vajdaságban került sor. Idén áprilisban pedig a Kárpátalján indítottak 32 milliárd forintos gazdaságfejlesztési programot, amiből 12 milliárd vissza nem térítendő támogatás, 20 milliárd forint kedvezményes hitel volt. Jövőre a Muravidéken és Drávaszögön is programot indítanak, és a 2017-es költségvetésben néhány százmilliós összeggel szerepel Erdély is.
Felidézte, hogy 2015. a külhoni magyar szakképzés éve volt, 104 szakképző iskolát támogattak 705 millió forinttal. A fiatal vállalkozók évét 2015 decemberében a Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) hirdették meg, 250 millió forint áll rendelkezésre támogatásra és programszervezésre. A MÁÉRT-nek azt javasolják, hogy 2017. a külhoni magyar családok éve legyen.
Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy a kereskedőház kiemelt figyelmet szentel a határokon átívelő magyar-magyar gazdasági kapcsolatok erősítésének. Ennek érdekében már 20 külképviseleti iroda működik a határon túli területeken és Lengyelországban, a 21. pedig most nyílik. A kereskedőház szolgáltatásai a határon túli magyar vállalkozásoknak is rendelkezésükre állnak - hangsúlyozta.
(MTI)

A csíki drón, ami a Google érdeklődését is felkeltette
A csíkszeredai Spider Drone Security nevű, drónokat gyártó cég két alapítója, Lénárd András és Bustya Attila neve is felkerült arra a listára, amely a legjelentősebb közép- és kelet-európai újítókat tömöríti. A cég 2 óra 6 perc és 7 másodperces idővel tartja a kisméretű drónok lebegési világrekordját.
A New Europe 100 (NE100) projekt harmadik kiadásában a lengyel Res Publica Alapítvány, a Financial Times brit nemzetközi napilap, a Google és a Visegrádi Alap állította össze azon közép- és kelet-európaiak listáját, akik jelenleg a régió világszínvonalú innovátorai.
A kezdeményezés célja elismerni azokat az egyéneket vagy csoportokat, amelyek valamilyen módon újítónak számítanak, és valamilyen területen (új találmány, a technológia innovatív használata, a társadalom javára fordított szakértelem) jelentős pozitív hatást kifejtő tevékenységet folytatnak.
A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint a Google internetes mamutcég közleményében szerdán hozta nyilvánosságra az idei eredményeket. A listán 15 európai ország képviselői szerepelnek, a lengyelek vannak a legtöbben, ezután a csehek és a szlovákok következnek, utánuk pedig a magyar és a román újítók sorakoznak fel 10–10 találmánnyal. Az utóbbiak között szerepel Lénárd András és Bustya Attila az általuk 2008-ban alapított Spider Drone Security nevű közös vállalkozásukkal.
Lénárd András megkeresésünkre elmondta, a Google romániai kirendeltségével egy közös munkanapjuk is volt. „A Google-t minden érdekli, ami technológia, ami újítás, és a Spider Drone Security nevű cégünk tartja jelen pillanatban az ember nélküli repülőszerkezetek levegőben maradási világrekordját, amit több mint egy éve állítottunk fel, de azóta sem tudták megdönteni, pedig több próbálkozás is volt világszinten. A Google és a Financial Times javaslatára kerültünk fel a listára, hiszen az újításoknak köszönhetően valószínűleg felkeltettük az érdeklődést, aminek szívből örülünk. A drónok 70 százalékát mi gyártjuk, saját gépekkel dolgozunk. El kell különíteni a hobbidrónokat az ipari és a hadi drónoktól, amit mi gyártunk, az gyakorlatilag hadi technológia. Ez világviszonylatban egy több millió eurós feltörekvő iparág, és ez megkönnyíti az emberek munkáját a mezőgazdaságtól kezdve az őrző-védő cégekig. Különböző államokkal és multinacionális cégekkel vagyunk kapcsolatba, és jelen pillanatban próbáljuk a céget bővíteni. Úgy gondolom, hogy egy erős technológiai központ tud létrejönni Csíkszentsimonban, amit próbálunk világszinten kamatoztatni, hogy legyen ennek egy gazdasági vonzata is számunkra, illetve Székelyföld számára. Én egyébként üzleti és gazdasági szereplőként veszek részt a vállalkozásban, a technikai tudás Bustya Attila érdeme, ő ezeknek a fejlesztéseknek szánta az életét” – hangsúlyozta Lénárd.
Iszlai Katalin |

Könyv a túlélésről, az embernek maradásról
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa szervezésében csütörtök délután tartották Szilágyi Árpád volt politikai fogoly a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál nemrég megjelent Áldozat, 1956 című önéletrajzi könyvének bemutatóját. A csíkszeredai Lázár Ház dísztermében a szerzővel Kozma Mária, a kötet szerkesztője beszélgetett az elítélés okairól, a börtönévekről, a szabadulásáról.
„Az 1956-os események hatvanadik évfordulóját ünnepeljük, október 23-tól kezdődő programsorozattal méltóképpen megemlékeztünk az 1956-os forradalomról és szabadságharcról” – mutatott rá Lukács Bence Ákos konzul, az est házigazdája. Mint mondta, a programsorozat része volt, hogy Szilágyi Árpáddal közösen székelyföldi középiskolákban mutatták be a kötetet, ahol a szerző személyesen mesélhetett a börtönéveiről a diákoknak. Hangsúlyozta, ez az előadássorozat rendkívüli élmény volt számára, és meghatározó része volt az itteni, lassan hároméves pályafutásának, majd azt a levelet olvasta fel a könyvből, amely aztán meghatározta Szilágyi Árpád börtönéveit, és amelyet írója szolidaritásból küldött az 1956-os magyarországi események után Budapestre.
„A könyv börtönnapló, visszaemlékezés, önéletrajz, nagyon nehéz műfajilag meghatározni, hiszen olyannyira személyes, hogy szerkesztés közben kicsit arra is gondoltam, hogy közelíteni kellene az irodalmi nyelvhez. A kötet utolsó lapjain, ahol az amnesztiával szabadult Szilágyi Árpád hazatér a szülőfalujába, érzelmes, de végül is arra gondoltam, hogy ez nem egy regény, nem egy novella. És bár az irodalomban leszoktunk arról, hogy érzelmes történeteket olvassunk, vagy érzelmesen fejezzük ki magunkat, ez nagyon indokolt volt ennek a könyvnek a végén, mert ki ne sírna, amikor annyi év után megpillanthatja a szüleit, és hazatérhet a szülőfalujába. Azért, mert szolidarizált az 1956-os magyar forradalommal, 20 év kényszermunkára ítélték, majd 1961-ben még 22 évre” – vezette fel a beszélgetést Kozma Mária. Kiemelte, kell lennie valami nagyon fontos dolognak, olyan lelki erőnek, amely hosszú éveken keresztül a börtönben levő embereket életben tartotta, és miután kiszabadultak onnan, azután is tovább tudtak élni.
Szilágyi Árpád a jelenlevőknek elmondta, a börtönben is megvolt a létért való küzdelem. Két lehetőség volt: vagy állat lett valakiből, vagy a nehézségek árán is, megmaradt embernek. Mesélt a börtönben megélt nehézségekről, kegyetlenségekről. „Legelőször lelkileg törték meg az embert. Ha volt egy parányi hite, volt reménye, hogy egyszer csak vége lesz ennek az egésznek. Ha nem volt, napokon, heteken belül elpusztult.”
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Állampolgári kezdeményezésként a bukaresti törvényhozási tanács elé terjesztették Székelyföld autonómiatervezetét
Állampolgári kezdeményezésként a bukaresti törvényhozási tanács elé terjesztette a Székelyföld autonómiatervezetét egy a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) által megalakított kezdeményező bizottság – erősítette meg az MTI érdeklődésére Árus Zsolt, a GYSZT elnöke pénteken.
A szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács november 15-én vette nyilvántartásba a tervezetet. A testületnek 30 napon belül kell véleményeznie a dokumentumot, amelyet ezzel az állásfoglalással együtt további 30 napon belül megjelentetnek a hivatalos közlönyben. Ezt követően elkezdődhet a parlament elé terjesztéshez szükséges legalább százezer aláírás összegyűjtése – magyarázta Árus Zsolt.
Felidézte: a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tavaly júniusi együttes ülésén született határozat arról, hogy állampolgári kezdeményezésként terjesztik ismét a román parlament elé az SZNT autonómia-statútumot, ám az e célból alakult kezdeményező bizottság néhány tagját önkormányzati képviselővé választották júniusban, mely tisztségük összeférhetetlen a bizottsági tagsággal. Ezért döntött úgy a GYSZT, hogy maga alakít újabb testületet, hogy a megkerülhetetlen adminisztratív megkötések miatt „ne álljon a folyamat” – magyarázta a GYSZT elnöke.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke az MTI-nek elmondta: a törvénytervezet polgári kezdeményezésként való beterjesztése szinte lehetetlen feladat, hiszen ahhoz az ország megyéinek egynegyedéből kell megyénként legalább ötezer aláírást összegyűjteni.
„Ezt a törvényt is úgy találták ki, hogy a magyarok az őket érintő kérdésekben állampolgári törvénykezdeményezést ne tudjanak beterjeszteni” – vélekedett az SZNT elnöke.
Rámutatott: a polgári kezdeményezésre alternatív lehetőségként tekintenek, „meg sem fordult a fejükben”, hogy ne próbáljanak előbb a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozóihoz fordulni azzal a felkéréssel, hogy ők terjesszék a bukaresti parlament elé a Székelyföld statútumát, miként az korábban is megtették az RMDSZ autonómia mellett elkötelezett képviselői.
A székelyföldi autonómia-statútumról először 2004-ben, majd (egy módosított tervezetről) 2012-ben rendeztek szavazást a román parlamentben. Mindkét tervezetet érdemi vita nélkül, egyetlen román támogató voks nélkül vetette el a bukaresti törvényhozás.
Székelyhon.ro

Tőkés: A román-magyar viszonyt párbeszéd útján kell rendezni, nem paktumok által
Tőkés László szerint a román-magyar viszonyt a reprezentatív román és magyar tényezők párbeszéde útján kell rendezni, nem pedig titkos paktumok által.
Az európai parlamenti képviselő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Reconstructio Egyesület által szervezett Nemzeti jelképek versus nemzetbiztonság című pénteki kolozsvári román-magyar konferencián mondott köszöntőbeszédet.
Tőkés László felidézte: az 1990-es évek eleje óta szorgalmazta – eleinte az RMDSZ-en belül – hogy paritásos alapon üljenek tárgyalóasztalhoz a románok és a magyarok reprezentatív képviselői, és konszenzusos alapon rendezzék a két nép közös dolgait, kezdeményezései azonban rendre elhaltak. Hozzátette, mára már a párbeszéd szó is üres kommunikációs gyakorlattá degradálódott.
A kolozsvári konferenciába Bukarestből az interneten keresztül bekapcsolódó Lucian Mândruța televíziós személyiség sajnálattal állapította meg, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben.
Bakk Miklós politológus az erdélyiség kudarcaként beszélt a nagyszebeni szász Klaus Johannis román államfői mandátumáról. Úgy vélte, Johannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának az erdélyi örökségét tegye Románia értékévé. Hozzátette, még ha az erdélyi hagyomány a székely, szász és magyar rendi nemzetekről is szólt, a hagyományt a mai megváltozott etnikai viszonyok között is fel lehetne éleszteni.
Gabriel Andreescu bukaresti politológus egyetemi tanár azt tartotta fájdalmasnak, hogy a Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román-magyar párbeszédet. Úgy vélte: a kommunista politikai rendőrség által kialakított magyarellenes klisék intézményesen továbbéltek a román titkosszolgálatokban, és még a székelyföldi terrorkísérletként bemutatott ügy vádiratában is visszaköszönnek. (Arra az esetre utalt, amely szerint a román hatóságok terrorcselekménnyel vádolták a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – HVIM – kézdivásárhelyi tagjait, akik állítólag a város központjában Románia nemzeti ünnepén működésbe akartak hozni egy petárdákból összeállított, szemeteskukában elrejtendő robbanószerkezetet. A vádirat „úgynevezett Székelyföldet” emleget, és a Székelyföldet még földrajzi egységként sem ismeri el).
Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke sajnálattal állapította meg, hogy Románia az utóbbi években „az etnocentrizmus és az ortodoxizmus” irányába, Magyarország pedig az „illiberális demokrácia” irányába mozdult el, és az államközi párbeszéd teljesen megszűnt. Az emberi jogi harcos úgy vélte: olyan erdélyiségre lenne szükség, amelyik mind a bukaresti etnokráciának, mind a budapesti illiberalizmusnak ellenáll.
MTI
Székelyhon.ro

Marosvásárhely mellett
A magyar nyelv napja alkalmából Hargita megye tanácsa a kulturális és oktatási kiválóságot elismerő Kájoni János-díjjal tüntette ki Berszán Lajost, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum alapítóját. E hírtöredék láttán nem csak az iskolaalapító Berszán atya bátorságára, következetességére, a magyarul tanulni óhajtó csángó gyermekek számára nyújtott lehetőségre gondolunk, az Marosvásárhelyre is irányítja figyelmünket.
Mert minden, egyházi iskolához kapcsolódó történés most Marosvásárhelyhez is kötődik. Az egykori székely főváros mai római katolikus gimnáziuma szimbólumértékűvé vált, s ha az ellene irányított, koncepciósnak tűnő hatósági eljárás kapcsán valaki a magyar szóhoz, a magyar iskolához való elidegeníthetetlen jogunkra gondol, megalapozottan teszi.
Kétségtelenül érdekes fejlemény, hogy az egyházi iskola azután kezdte szúrni az éber szemeket, miután augusztusban tanteremvita alakult ki az egyházi épületeken osztozó két intézmény, az említett katolikus gimnázium és a román tannyelvű Unirea Főgimnázium között. Az Unirea diákjai ugyanis szintén a római katolikus egyháznak 2004-ben visszaszolgáltatott épületegyüttesben tanulnak. És a magyar iskola létrehozását ma már törvénytelennek tartják, folyamatban a korrupcióellenes ügyészség eljárása. Emiatt a hétvégén Erdély-szerte tüntettek, a katolikus egyház és az RMDSZ pedig közös memorandumban tiltakozott az államfőnél és a miniszterelnöknél. „Egy magyar iskola zavartalan működése nem egyszerűen igazságszolgáltatási kérdés, hanem az etnikumközi viszonyokat érintő súlyos politikai ügy, amelyért a politikai vezetőknek felelősséget kell vállalniuk” – hangsúlyozzák az aláírók. Egyébként kíváncsian várjuk, nyernek-e valamiféle bírósági megerősítést a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium létrehozói elleni állítások. Ha lesz is vádemelés az ügyben, az eddigi példák alapján elhúzódó, véget nem érő eljárásra számíthatunk.
E kérdéskörben lényeges a Deutsche Welle publicistájának vélekedése: Horaţiu Pepine azt állítja, az iskolaalapítás adminisztratív ügy, amelyben nincs helye a korrupcióellenes ügyészségnek. „Ez az alapvető kérdés: joguk van-e a magyaroknak (újra)alapítani egy saját iskolát egy olyan helyen, amely saját történelmi örökségük? A többi már részletkérdés” – írja, majd nyomatékosít: „a korrupcióellenes ügyészeknek nincs mit keresniük ebben az egyenletben, legfeljebb egy kimondatlan politikai döntés végrehajtójaként”. Ilyen körülmények között a román kormány és elnöki hivatal sem teheti meg – hangsúlyozza Pepine –, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének „alibijére” hivatkozva hallgat, ezzel ugyanis „egy elnyomó politika bűnrészeseivé” válnak.
Jó lenne, ha a nacionalista kórussal látványosan szembeforduló Pepine sorait számosan olvasnák. Mert szavai súlyosak, és úgy szól mellettünk, hogy valójában a normalitás mellett áll ki.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)