Magyar szórvány napja - Kelemen Hunor: az egymásrautaltság kötelez
Kelemen Hunor szerint a tömbben és szórványban élő erdélyi magyarok egymásra vannak utalva, és ez az egymásrautaltság lépésekre kötelezi az RMDSZ-t. A szövetségi elnök Besztercén a magyar szórvány napja alkalmából szervezett rendezvényen beszélt erről vasárnap délelőtt.
Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt az RMDSZ partnerség kialakítását kezdeményezte a székelyföldi megyék és a szórványmegyék között, most pedig azzal teljesíti ki az együttműködést, hogy a székelyföldi Hargita megye parlamenti képviselői jelöltlistáján egy befutónak számító helyet biztosít egy olyan szórványból érkező jelölt számára, akinek a saját megyéjéből nem lenne esélye bejutni a parlamentbe.
Kelemen Hunor szerint a döntés az erdélyi magyarság belső szolidaritását akarja megerősíteni arra alapozva, hogy az elmúlt választásokon az RMDSZ több mint 50 ezer szavazatot kapott olyan megyékből, melyekből nem jutott be magyar jelölt a parlamentbe.
A Szeben megyei Benedek Zakariás - aki az RMDSZ Hargita megyei jelöltjeként szerezhet parlamenti mandátumot - köszönetet mondott a felismerésért, hogy a szórvány elfogyásával a tömb is veszélybe kerülhet. Hozzátette: a szórvány számára felajánlott parlamenti mandátum kapocs lehet a szórvány és a tömb között.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke feladatot is szabott Benedek Zakariásnak. Kijelentette: olyan törvénymódosítást kellene beterjesztenie, amely lehetővé teszi, hogy a megye költségvetéséből támogatást juttathassanak más megyék szórványközösségeinek. Megjegyezte, a Székelyföld-szórvány partnerség kezdetekor, 2008-ban és 2009-ben nyújtott támogatásaikat kifogásolta a Számvevőszék. A székelyföldi politikus arra kérte az RMDSZ képviselőit, hogy szavazzák meg a parlamentben azt a törvénytervezetet, amely előírná az önkormányzatok számára egy szórvánnyal foglalkozó tanácsos alkalmazását is. Hozzátette, a beterjesztők Moldova köztársaság településeinek a megsegítésére gondoltak, de a jogszabály által az erdélyi magyar szórvány székelyföldi támogatása is lehetővé válna.
Az RMDSZ 10. nagyváradi Kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésének napját a Magyar Szórvány Napjává nyilvánította. A Szövetség idei központi rendezvényére ma, november 13-án került sor, Besztercén.
Szabadság (Kolozsvár)

Székely Árpádot is díjazta a Dalosszövetség
Beszámolóval, díjkiosztással és a 80 éve született marosvásárhelyi származású zeneszerző, Szabó Csaba (1936–2003) emléke előtt tisztelgő kórushangversennyel ünnepelte fennállásának 95. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Dalösszövetség (RMD). Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke örömmel nyugtázta, hogy a civil szervezet célkitűzései ugyanazok, mint 95 évvel ezelőtt: az Éneklő Erdély megteremtése Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemében. A közgyűlésnek és díjkiosztásnak idén is a Református Kollégium díszterme adott otthont, míg a színvonalas koncertet az Egyetemiek Háza nagytermében tartották. A koncertet megtisztelte jelenlétével a zeneszerző özvegye, Szabó Csabáné Szántó Klaudia asszony is. (Képünkön: Székely Árpád karnagy, a Református Kollégium igazgatója Tóth-Guttman Emesétől vette át a Jagamas János-díjat, a felvételt Rohonyi D. Iván készítette)
Oláh József református lelkipásztor igeolvasása után Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója, valamint az EMKE részéről Bartha Katalin Ágnes köszöntötte a jelenlévőket.
– A 95 éves RMD célkitűzései mind a mai napig nem változtak. Fő célunk és kötelességünk az Éneklő Erdély megteremtése Kodály és Bartók szellemében. Ezt főleg a kórustalálkozók révén valósítjuk meg: Erdély minden régiójában szervezünk kórustalálkozókat felnőtteknek és gyerekeknek, a tömb- és a szórványmagyarságban egyaránt – hangsúlyozta Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke. Örvendetesnek nevezte, hogy a magyar iskolákban újraszerveződnek az énekkarok, és ezáltal bővülhet a Dalosszövetség ifjúsági énekkarainak sora. Támogatják továbbá a népdaléneklési versenyek, zenei táborok, továbbképzések szervezését – ezek a tevékenységek egyúttal közösségépítő jellegűek, amelyek értéket, harmóniát, a szép élet stílusát alakítják ki, fűzte hozzá. Ezt követően Köllő Ferenc a Hargita megyei kórusmozgalomról, Sógor Magda pedig az egyházzenei eseményekről értekezett. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés főszerkesztője és Kovács András marosvásárhelyi karnagy bemutatta a folyóirat azon mellékletét, amely tizenkét magyar népdalfeldolgozást tartalmaz.
Évek óta szokás, hogy a díjazottak tevékenységéről rövid videoklipet vetítenek, ám az idei első kitüntetett esetében erre nem volt szükség: a Jagamas János-díjjal jutalmazott Székely Árpád igazgató-karnagy énekkari csoportja ugyanis „élő videoklippel” örvendeztette meg a hallgatóságot.
– Székely Árpád szakmai felkészültsége kiváló, doktori értekezését az énekkar egyéni hangzásáról írta. Koncertjein az áhítat, a bensőségesség kristálytiszta élményét élhetjük meg. Énekkara az éneklő esztétikai élmény bizonyosságával van jelen a kulturális és egyházi eseményeken, a történelmi évfordulók ünneplésekor, a karácsonyi koncertek és kórusfesztiválok alkalmával. Ars poeticája több mint negyedszázada így határozható meg: a közösség szolgálata a zenei szépség jegyében – olvasta fel Angi István zeneesztéta méltatását Tóth-Guttman Emese, majd a jelenlévők hosszas tapssal fejezték ki a díjazott iránti elismerésüket.
Gergely Gábor kézdivásárhelyi kántor-tanárt Zsizsmann Rezső-díjjal tüntették ki. Az életút ismertetése mellett Fórika Balázs a laudált szerénységét, segítőkészségét, szakmai kiválóságát emelte ki. A díjat Zsizsmann Endre lelkipásztor, a díj névadójának dédunokája adta át.
– Máyer Róbert a közjó szolgálatába állította munkásságát. Mindent szűkebb hazája, a Székelyföld, a kórusmuzsika, a klasszikus és a népzene szolgálatába állított. Önzetlen oktató-nevelő tevékenysége mellett karmesterként is helytáll, fúvóstáborokat szervez – mondta a Rónai Antal-díj idei kitüntetettjéről Köllő Ferenc székelyföldi tanár-karnagy. A díjat a zeneszerző fia, Rónai Ádám hegedűművész adta át.
– Fülöp Judit zeneszeretete meghatározó pedagógusi pályafutása során. Óvónőként nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek zenei nevelésére, a népi hagyományok ápolására és átadására. A gyermekek számára vetélkedőket szervezett, énekkart alapított, továbbá létrehozta a szovátai Intermezzo kamarakórust, ahol a tagok az együtténeklés öröméért, a zene szeretetért gyűlnek össze, nagy hiányt pótolva a város énekkari kultúrájában. Fülöp Judit bátor, mert megvalósította azt, amit követendőnek tartott. A kisvárosban az egyetemes zeneirodalom alkotásait adta elő, nem félt a kudarctól, az emberek véleményétől, merte vállalni önmagát – magyarázta a Márkos Albert-díj kitüntetettjéről Orosz Pál József.
A búzásbesenyői vegyeskar vezetőjét, Szakács Zoltán tanár-karnagyot Seprődi János-díjjal tüntették ki. Kovács András marosvásárhelyi karnagy ismertette a fiatal szakember életútját, majd kijelentette: az elismerés jó kezekbe került.
A negyedik alkalommal kiosztott Guttman Mihály-díjat a karnagy fia, Guttmann Szabolcs építész adta át Bartha Ilona marosújvári karnagynak. Laudációjában Fórika Éva zenetanár a díjazott sokoldalú tevékenységét, a kórus iránti gondosságát méltatta.
Ünnepi hangverseny volt a javából a Szabó Csaba-emlékhangverseny, ahol hét kórus lépett színpadra: a S. Toduță Zenei Főgimnázium V–VIII.osztályos magyar diákjait tömörítő kórus (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum kamarakórusa (Farkas László), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (Kovács András), a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara (Molnár Katalin), a BBTE Református Tanárképző Karának kamarakórusa (Windhager-Geréd Erzsébet), a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus (Ványolós András) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes). Illesse dicséret a karnagyokat elsősorban a művek betanításáért, másrészt a zeneművek kiválasztásáért: minden kórus azokat a darabokat énekelte el, amelyek megfeleltek az együttes felkészültségének, zenei képességének. Biztos vagyok abban, hogy ezeket a műveket nem volt könnyű feladat elsajátítani egy nem (csak) profi énekesekből álló kórusnak, ám az eredmény kitűnőre sikeredett.
Megbizonyosodhattunk arról, hogy Szabó Csaba munkásságát elsősorban nekünk, erdélyi magyaroknak kell megőriznünk, hiszen a zeneszerző életének javát Marosvásárhelyen töltötte. Kompozíciói a szépség megmutatkozására összpontosító, időtálló, értékes alkotások. Jó lenne, ha az erdélyi karnagyok ezt követően minél több Szabó Csaba-kórusművet iktatnának a repertoárjukba.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Magyarázat nélkül
Sajnos, sírnivalóan kevesen voltunk Kolozsvár Főterén szombaton kora délután azon az utcai megmozduláson, amelyet az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány szervezett a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatójával, Tamási Zsolt Józseffel való szolidaritás jegyében. Az óta is keresem a magyarázatot erre az érdektelenségre, közömbösségre, ám nem találom.
A népszámlálási adatok alapján Kolozsváron él hozzávetőlegesen 50.000 magyar ember. Magyar ember, aki valamikor magyar iskolába járt, vélhetően kolozsvári magyarként képzeli el a jövőjét, netán vannak gyermekei, unokái, barátai és ismerősei, akiknek szintén vannak gyermekei és unokái. A magyar média napok óta tele van azzal az országos gazemberségnek a hírével, amit most a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium igazgatójával elművelnek. És ennek ellenére létezik-e még erdélyi magyar, aki nem tudja, miről van szó?
És ne feledkezzünk meg arról a több ezer, Kolozsváron tanuló magyar egyetemi hallgatóról, vagy egyetemet végzett és ma már itt dolgozó fiatalról, akik szintén nem tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a tüntetésen.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

A középkori Kolozsvár a régészet tükrében
Egy nemzetközi konferencia margójára
A hétvégén zajló nemzetközi történész-konferencia a 700 éve szabad királyi városi rangot kapott Kolozsvár múltjába tekintett vissza, bemutatva a kutatás legújabb eredményeit, érintve a várostörténet számos, eddig nem kutatott aspektusát.
Hasonlóan a 2000-ben megszervezett nagyszabású konferenciához, amely Kolozsvár 1000 éve címmel később kötetben is megjelent, ez a tudományos fórum is feltehetőleg majd egy tanulmánykötetben fogja közölni a négy ország 71 résztvevőjének előadását, amely fontos adaléka lesz a várossal eddig foglalkozó tudományos munkáknak. A nemzetközi konferencia számos új eredménye közül elsősorban a város középkori régészetével foglalkozó előadások érdemelnek nagyobb figyelmet, mivel a megszaporodó városi beruházások egyre nagyobb veszélyt jelentenek Kolozsvár amúgy sem nagy számú középkori emlékeire.
A konferencia pénteki előadásai közül egy teljes szekció foglalkozott Kolozsvár középkori emlékeivel és a kutatások új eredményeivel. Gáll Erwin, a bukaresti Vasile Parvan Régészettudományi Intézet munkatársa – Gergely Balázs és Nagy Szabolcs kolozsvári régészek közreműködésével készült előadásában – a kincses város úgynevezett „születésével” és legkorábbi, 11–14. századi emlékeivel foglalkozott. A témát monografikus formában is közölt szerzők kiemelték, hogy a jelenleg 30 helyszínen azonosított középkori lelőhelyek Kolozsváron és közvetlen környékén a nem megfelelő ásatási technikák, valamint az állandóan változó historiográfia nemegyszer torzító narratívái miatt alig ismertek vagy kevés információval szolgálnak. Bár a régészeti források összevetése a levéltári dokumentumokkal és kartográfiai ábrázolásokkal több részletre deríthet fényt, a 30 helyszín többségében máig közöletlen vagy félre- értelmezett régészeti anyag az immár kilenc éve haldokló Erdélyi Történeti Múzeum leltárában alussza álmát.
Gáll Erwin előadásában elmondta: mind a kolozsmonostori temető(k), mind a Főtéren a Szent Mihály templomban és környékén történt temetőásatások igen problematikusak mind azok kronológiáját, mind pedig a temetők fejlődésében és terjeszkedésében bekövetkezett változások tekintetében. Nem tudjuk biztosan, hogy Kolozsmonostoron tényleg létezhetett-e két templom, ahogy ezt nemrég Mordovin Maxim, az ELTE Régészeti Intézetének kutatója feltételezte. Ugyancsak problematikus a régi szakirodalom által 14. századinak datált kerámiaanyag pontos kora. Gáll Erwin kiemelte, hogy Kolozsvár kora középkori településtörténetének megértéséhez szükséges lesz nemcsak az utóbbi évek jól dokumentált ásatásainak részletes közlése, de a még kutatható és hozzáférhető régi ásatási anyag újraértelmezése is.
Feld István az ELTE egyetemi tanára a középkori Magyar Királyság városfalaival és azok kapuival foglalkozó előadásában kiemelte, hogy a témával – bár igen kecsegtető – sem a történeti, sem a régészeti kutatás nem foglalkozott mélyrehatóan. A történész felsorolta azokat a városfalakat, amelyeknek legkorábbi védművei viszonylag jól dokumentáltak régészetileg. Ezek közül Pest, Buda, Pécs városfalai a leginkább kutatottak, de viszonylag jól datálhatóak a nagyszebeni városfal fázisai is – elsősorban Radu Lupescu kolozsvári történész kutatásai révén. Érdekességként jegyezte meg, hogy Pest második, bővített városfala meglepően hasonlít a kolozsvári városfalhoz, amely a két erődítmény azonos korával – és akár tervezőivel – is magyarázható. Feld kiemelte, hogy a közeljövőben szükséges lesz a városkapuk fejlődésének részletesebb kutatására. A magyar történész megjegyezte: bár egyáltalán nem megnyugtató a hír, német nyelvterületen is csak nemrég jelent meg a középkori német városok városfalairól összefoglaló munka.
Különösen érdekes volt Lupescu Radu, a Sapientia EMTE történészének előadása Kolozsvár városfalairól. Az eddig ismert régészeti és levéltári forrásokat új, 19. századból származó kartográfiai és építészeti felmérések eredményeivel összevető kutatás számos pontban módosította a kincses város második középkori (a rómaival legalább a harmadik) városfaláról alkotott ismereteinket. Előadásában elmondta, hogy az 1366 óta ismert Óvár városfala már 1448-ban mint „Vetus castrum”, azaz régi vár, régi erődítés néven volt ismert és az új fal építése már 1404-ben megfogalmazódott. Az építés 1405 és 1500 között folyamatosan zajlott, a városfalat igen nagy számban megszakított városkapuk és tornyok nagy része már Mátyás király uralkodásának második felében állt (1460–1470-es évek). Ezek egy részét szerencsére évre pontosan lehet feliratokkal datálni.
Lupescu Radu a négy, legjobban dokumentálható városkaput elemezte előadásában. A Lakatosok céhe által fenntartott Híd utcai kaputornyot 1872-ben bontották le. Szerencsénkre, a városfal nagy részének lebontása előtt egy budapesti Régészeti Bizottság részletes jelentést és tervrajzot készített erről a kaputoronyról is. A Veress Ferenc fotóin és számos 18-19. századi festményen és metszeten is megjelenő háromszintes épület stílusában nagyban hasonlít a városfal többi kaputornyára és a vajdahunyadi vár egyik tornyára. Ez az 1477-ben épült kapu is a Mátyás korabeli építészet jegyeit viseli magán, bár a későbbi időkben többször módosítják.
A Monostor utcai Szűcsök kaputornyát 1843-ban bontották le, így ennek dokumentálása jóval szerényebb. Szerencsére nemrég került elő az az 1842-ből származó vázlat, amely a kapu lebontás előtti állapotát dokumentálja. Ugyancsak ismert Nagyajtai Kovács István és Jakab Elek 19. századi metszete a kapu címeréről, amely Lupescu Radu értelmezése szerint Mátyás király korára datálja a feltételezhetően 1476-ban befejezett kaput.
A Közép-utcai kaputorony, amelyet a Mészárosok céhe tartott fent, ugyancsak Jakab Elek munkája révén ismert. Ez volt a legnagyobb becsben tartott kaputornya a városnak, az óramester lakása, a város dobosának székhelye. Az ugyancsak a 15. században befejezett épületen állhatott a város első köztéri címere is, amelyet csak Nagyajtai Kovács István leírásából ismerünk. A városrendezés és a műemlékvédelem talán legkorábbi kolozsvári történeteként jelenik meg a Magyar utcai városkapu tragikus sorsa. Az 1872-ben lebontott kaput 1869-ben részletesen dokumentálják, de Veress Ferenc fotói is kiváló forrásként szolgálnak. A megmentésére indult kezdeményezés és városi civil mozgalom sajnos – ahogy számos mai műemlékvédelmi mozgalom esetében is – sikertelen volt, az épületet porig rombolják Kolozsvár gyors terjeszkedése és a bővülő forgalom miatt.
Rendkívül fontos előadás volt Csók Zsolt rövid beszámolója a jelenleg Kolozsváron folyó régészeti ásatásokról. Az Erdélyi Történeti Múzeum régésze hangsúlyozta, hogy a 2005 és 2015 között megtízszereződött ingatlan-beruházások és a nem megfelelő városrendészeti szabályzat miatt számos műemlék került veszélybe Kolozsváron. Külön problémaként emlegette a középkori régészek hiányát az átalakulás előtt álló múzeumban, valamint a középkori emlékek elhanyagolását az őskori és római emlékekkel szemben. Az elmúlt néhány hónapban 8 helyszínen zajló ásatások – többek között a Szent Mihály-templomban, a Petőfi utcában, a Református Kollégiumban, a Karolina téren és a Kinizsi Pál utcában – új adalékokkal szolgálhatnak a város középkori történetéhez és remélhetőleg felhívják a helyi intézmények és városvezetők figyelmét az egyre növekvő számú beruházásokra. Arra, hogy ezek nemegyszer olyan értékeket is veszélybe sodornak, mint legutóbb a Kinizsi Pál utcában történő bontás során a középkori városfalat is érintő építkezésnél megfigyelhető.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)

Lenne kiút az ördögi körből
A 22-es csapdájába került Románia: a megfontolatlan, össze nem hangolt, húzd meg, ereszd meg politikák miatt lassan teljes a káosz, s a román jegybank elnöke is mindössze felvázolja, hogy mekkora a gond, de megoldásjavaslatot – azon túl, hogy nem kellene kampányban fizetést emelni és adókat csökkenteni – nem ad.
Pedig a hasonló ad hoc intézkedések miatt tartunk ott, ahol, s mintha senki sem tanult volna a 2008-as év hibáiból, a politikum ismét hűbelebalázs módjára osztogat abból, ami nincs.
Nézzük először, hogy is néz ki a helyzet, ami sürgős orvoslásra szorul. A hirtelen felindulásból elfogadott béremelések és adócsökkentések az idei év folyamán 2008 óta nem látott magasságokba lendítették a keresletet, amivel így válság utáni időkben nem is lenne gond, de a hasonló intézkedéseket nem ártott volna időben jelezni, hogy a termelő ágazat is ehhez igazíthassa kínálatát. De mivel nem így történt, ugrásszerűen megnőtt az import, ezzel együtt persze a külkereskedelmi mérleg hiánya is.
Menet közben pedig a helyi termelés is megpróbált alkalmazkodni a megváltozott piaci körülményekhez, azonban azzal kellett szembesülnie, hogy nincs munkaerő, az emberek vagy külföldön vállalnak munkát a jobb élet reményében, vagy itthon vannak, de a felkínált bérekért inkább otthon gazdálkodnak, éppen annyit, amennyiből eltartják családjukat – tehát nem vállalkozásszerűen –, vagy feketén ezt-azt dolgoznak. Nem kell közgazdaságtani doktori ahhoz, hogy levonjuk a következtetést: elkerülhetetlenné váltak a fizetésemelések. A politikum ezt próbálja elérni a közszférában, illetve a nyugdíjak esetében. De – mint mindannyian tudjuk – a költségvetés egyáltalán nem teszi lehetővé a kampányadakozást.
Adott tehát az ördögi kör, amiből a kiadások lefaragása vagy a bevételek növelése jelenthet kiutat. Utóbbit – bár a Nemzetközi Valutaalap ezzel riogat – gyorsan felejtsük el, s reménykedjünk abban, hogy nem olyan kormánya alakul Romániának december 11. után, amelyik ezt a könnyebb, de hosszú távon csődhöz vezető megoldást választaná. A másik út az IMF megmondóemberei szerint csakis az adóemelés lehet, pedig a büdzsé bevételeit a hatékonyabb adóbegyűjtés, ha kell, még inkább tudja növelni, csak ezt a rég vállalt célkitűzést mintha ott, Bukarestben – és nemcsak – sokan elfelejtenék, mint járható utat. Pedig a közszféra béremelését és a nyugdíjak növelését is ki lehetne ezáltal pipálni, s infrastrukturális beruházásokra is futná, amelyek mind-mind hozzájárulnának a magánszektor fellendüléséhez, a béremelésekhez, s implicit a munkaerő motiváláshoz is.
A „Nyugat” azonban mintha mindent megtenne azért, hogy mi maradjunk Európa Bangladese, ahová az olcsó munkaerőért jönnek csak a befektetők, hogy majd az itt éhbéren legyártatott bútort, divatárut stb. sokszorosáért kínálják nekünk is. Hiszen ha jól megnézzük, semmi sem olcsóbb már nálunk, sőt. Ezen a helyzeten pedig mielőbb változtatnunk kell, és a politikum, illetve az üzleti szféra mellett ránk, egyszerű polgárokra is nagy feladatok hárulnak. Ha rajtam múlna, akkor első körben a helyi termékek fogyasztása mellett valamivel nagyobb adófegyelmet is javasolnék – hiszen ha mindig azon jár az eszünk, hogyan bújjunk ki az adózás alól, akkor mi se várjunk autópályát vagy sült galambot.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)

Szép szavunk: az inkriminált községháza
Romániában alkotmányos jog a nyelvi identitás megőrzése, azaz a mi esetünkben a magyar nyelv használata. Már ezen az alapon is minden oka megvan rá az embernek, hogy elképedjen azon, ami történik.
Hogy bíróságon lehet megtámadni magyar szavak használatát, és hogy egy-egy szó alkalmas vagy alkalmatlan voltáról hivatásos provokátorok véleménye legyen a döntő. Most már jó ideje a községháza a célpont, hogy ez nem volna tökéletes megfelelője a szent és sérthetetlen primăriának. Most – mint a Krónika nov. 3-ai számában olvasom – a felsőboldogfalviak ellen döntött a táblabíróság, Sándor József polgármester szerint a bíróság rutinszerűen hozta meg az ítéletét. Ez nyilván azt jelenti, hogy a táblabíróságnak nem volt szótára (azt talán nem kell feltételeznem, hogy az alkotmányt sem ismeri), és szakértői véleményt sem vett igénybe. Ment minden rutinból: magyar nyelvi ügyben magyar közösség ellen.
De a polgármester sincs könnyű helyzetben. Azt mondja ugyanis: „A megnevezést ugyan Magyarországról vettük át, de van egy 1906-os román–magyar szótár is, ahol ez a fordítás jelenik meg". Nem tudom, honnan gondolja a polgármester úr, hogy a községháza szót Magyarországról vettük át. Szó sincs róla. A község és a ház nagyon régi szava a magyar nyelvnek, a községháza összetétel is, és közös szavunk az adott hivatal neveként is.
De ami a kétnyelvű szótárakat illeti: a bíróság szemében bizonyára nem számít az sem perdöntőnek, hogy a primăria – községháza megfelelés megvan a 2002-ben az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által kiadott Román–magyar közigazgatási szótárban és ennek 2004-es kiadású magyar–román párjában (munkatársaimmal együtt készítettük őket, kiadóként az én nevem szerepel rajtuk). Ezeket annak idején felajánlottuk a magyar önkormányzatoknak, nem volt nagy keletjük (talán még mindig vannak példányok az AESZ sepsiszentgyörgyi irodájában).
A bíróság ezek hitelességét bizonyára kétségbe vonná, mert magyar szakmai civil szervezet szerkesztette őket. Van azonban román–magyar nagyszótára (két kötetben) a Román Akadémiának is: Dicționar romîn–maghiar, Editura Academiei Republicii Populare Romîne, készült a Román Népköztársaság Akadémiája kolozsvári fiókjának Nyelvtudományi Intézetében, 1964-ben jelent meg (most készül a felújított változata). Ebben a primăria 4. jelentése: községháza, példamondatként: „primăria comunei Cozmeni a csíkkozmási községháza". Ennél jóval frissebb a Román Akadémia szintén kétkötetes Magyar–román szótára, 2011-ben jelent meg, ugyanabban az intézetben készült kiváló román és magyar munkatársakkal. Ebben a községháza mellett ennyi szerepel: primărie comunală.
Tanulság annyi a mi számunkra: nem kell 1906-os szótárban keresgélni, hanem körül kell nézni, szakmai véleményt az alperes is kérhet. Nemcsak jogit, hanem nyelvit, nyelvészetit is: van magyar nyelvészeti tanszék a kolozsvári egyetemen, ismert az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a vele szakmailag összekapcsolódó Szabó T. Attila Nyelvi Intézet. És vannak már használható kiadványok, interneten is elérhető források.
Egyébként akár román nyelvi használatra is ajánlani lehetne a községháza mintájára kézenfekvő casă comunală elnevezést a primăria helyett, amennyiben ez a ház tényleg a közösség háza, és nem a polgármesteré. Mint ahogy – amikor szükség volt rá – az oraș szó, más fontos szavakkal együtt, spontánul került át a magyarból a románba (orașként ejtve a magyar várost). Nem tudunk róla, hogy éber provokátorok berzenkedtek volna ellene. Akkor ilyenek még nem voltak.
Péntek János
A szerző nyelvész, egyetemi tanár, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke
Krónika (Kolozsvár)

A magyar nyelv napja
Budapesten az Országgyűlés 2011 szeptemberében egyhangúlag elfogadta az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslata alapján született minisztériumi határozattervezetet, és november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. (Később az RMDSZ javaslatára a román parlament is a magyar nyelv napjává nyilvánította november 13-át.)
Az 1844-es törvény elfogadását kitartó szellemi erőfeszítések előzték meg tudósok, írók, költők részéről. Köztük erdélyiek vagy erdélyi származásúak is vállaltak vezető szerepet, mint például gróf Teleki József (nyelvész és történész, az Akadémia akkori elnöke), Kölcsey Ferenc (nemzeti imánk, a Himnusz írója), báró Wesselényi Miklós (a jobbágyfelszabadító) és mások. Ma már elég sokan tudják közülünk, hogy a magyar a világ egyik legszebb és egyik legrégibb nyelve. 23 országban 80 egyetemen oktatják idegen nyelvként. Nem kis nyelv, hanem közepes nagyságú. A világ mintegy 6 ezer nyelve között a magyar anyanyelvűek száma szerint a 40. helyre sorolják, a magyarul beszélők száma szerint ennél kedvezőbb a helyzet, a Kárpát-medencében pedig ma is a legnagyobb nyelvnek számít. A turisztikában és az üzleti életben a környező országokban boldogulni lehet vele. Jó volna, ha mi magunk – magyarok – nem terjesztenénk róla, hogy nehéz. Mert nincsenek eleve nehéz és könnyű nyelvek. Az egyéntől függ, hogy neki melyik nehéz és melyik könnyű nyelv. A nyelvek rangsorolásában egyetlen tudományos kritérium létezik csupán: a szép hangzás, vagyis a magánhangzók és mássalhangzók megoszlásának aránya. A dallamosság alapján a magyart a 4. helyre sorolják, holtversenyben a franciával.
Az említett kedvező vonások mellett beszélnünk kell nyelvünk sajátos erdélyi helyzetéről is. Például arról, hogy használhatjuk-e és használjuk-e széles körben, a hivatalos ügyintézésben is anyanyelvünket. Van ugyan egy bizonyos nyelvtörvény – olyan, amilyen –, de nem élünk vele úgy, ahogy kellene. Nem mutatnak mindig jó példát még a Székelyföldön sem a helyi vagy megyei közintézmények, polgármesteri hivatalok, az igazságszolgáltatásról nem is beszélve. A nemtörődömség, a nyelvárulás elég durva példája Székelyudvarhelyhez köthető, ugyanis ott egy, a magyar nyelv használatának hiányát szóvá tevő beadványt 2015. november 13-ától a 2016-os helyhatósági választásokig válaszra sem méltatta az akkori polgármester és képviselő-testület. De akár azt is megemlíthetném, hogy a hazai magyar érdekvédelmi szervezet illetékesei az úgynevezett községháza/városháza-perekben cserbenhagyta a polgármestereket és önkormányzatokat.
A román politikai közgondolkodásban gyökeres szemléletváltásra volna szükség. Úgy tűnik, számos román politikus nem hallott az Európai Unió pluralista nyelvpolitikájáról, az EU új alkotmányáról. Ezekben benne van a soknyelvűség megőrzése és az is, hogy a tagországok nyelve azonos értékű, egyenrangú, hivatalos jogállású. A hivatalos (nyelv) kifejezés nem csak a ’többségi (nemzet)’ nyelvét jelentheti, hanem a hivatalokban, intézményekben, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, oktatásban, sajtóban stb. használt más nyelvet is.
Talán bizonyos ismeretek elsajátításával lehetne javítani a jelenlegi helyzeten. Mert ha számos döntéshozó román politikus igazán tisztában volna az emberi nyelv mibenlétével, társadalmi szerepével, a mindennapi élet szülte realitásokkal (idegenforgalmi, helyi és regionális anyanyelvhasználatra utaló valós adatokkal és hasonlókkal) – bizonyára nem születtek volna olyan, a valóságtól elrugaszkodó rossz törvények (élen az alaptörvény 1. paragrafusával), amelyekre hivatkozva hőzöngő aktivisták bírósági közreműködéssel sorra nyerhetik a pereket magyar szavak és szimbólumok ellen. Egyébként annak megállapítása, hogy egy-egy román vagy magyar szónak mi a helyes megfelelője az egyik vagy a másik nyelvben, nem a törvénybíró illetékessége, még kevésbé a magyarellenes agyalágyult aktivistáké, hanem a román–magyar, illetve a magyar–román (szak)szótáraké (például jogi szótár, közigazgatási szótár és egyebek). És olyan törvény/jogszabály sem létezik (!), amely előírná a két nyelv szavainak megfelelőit. Akkor minek alapján veteti le törvényszék vagy ítélőtábla a városháza/községháza feliratot?! Amikor az akadémiai szakmunkák szerint is jó magyar megfelelője a román primăriának.
A mindennapi élet realitásait véve alapul, arra sem árt emlékeztetni most a jogalkotókat, a közigazgatásban/államigazgatásban dolgozókat, hogy Erdélyben a nyelvek használatának az illető nyelvet beszélők száma szerint ez a sorrendje: román, magyar, német… És Székelyföldön: magyar, román, német… A közigazgatásnak, közéletnek is ezt a valóságot kellene tükröznie feliratok, helységnévtáblák elhelyezésekor, nem pedig az idealisztikus, fellegjáró, ábrándkergető gyakorlatot. Nevetséges is, de bunkóság is, hogy belföldi vonatokon, erdélyi műemlékeknél, múzeumokban, települések be- és kijáratainál van olasz, francia, angol nyelvű ilyen-olyan felirat, de nincs magyar, német is ritkán.
A Magyar Tudományos Akadémia által szervezett, november 3-án kezdődött és egy hónapon át tartó programsorozatának – A magyar tudomány ünnepének – nyitó előadása ezt a címet viselte: A nyelv szerepe a magyar identitás megőrzésében.
Komoróczy György
Hargita Népe (Csíkszereda)

Tehetségekből nincs hiány
Vasárnap szervezték meg a váradi Szakszervezetek Művelődési Házában a Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Egyesület és a Szigligeti Tanoda Egyesület által meghirdetett Ki Mit Tud!? tehetségkutató verseny középdöntőjét.
Örömmel lehetett megállapítani, hogy Bihar megyében az ügyes és tehetséges gyerekekből és felnőttekből, fiatalakból és idősekből egyaránt nincs hiány, hiszen a kétévente lebonyolított vetélkedőn általában többségben vannak az új arcok, akik hol bátrabban hol pedig félszegebben állnak ki a világot jelentő deszkákra. Nem könnyű nagy tömeg előtt szerepelni, de egyikük sem vall szégyent, függetlenül attól, hogy végül továbbjuttatja-e őket vagy sem a szakma krémjét képviselő zsűri. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy az idén bővült a kör, ugyanis bekapcsolódott Berettyóújfalu és környéke is, így valóban egy biharországi össznépi örömünnepé alakult a rendezvénysorozat.
Ahogy lenni szokott, a maratoni középdöntő programját úgy állították össze, hogy a gyerekprodukciók a nap első felében zajlódjanak s ezek eredményhirdetését is megejtették a kora délutáni órákban azért, hogy a vidékről érkezettek idejében hazaérjenek. A hangulat a délutáni órákban fokozódott, illetve érte el csúcspontját, amikor a modern tánc és könnyűzenei produkciók kerültek sorra. A Communitas Alapítvány által támogatott esemény döntőjét november 25-én, pénteken 17 órától tartják a Szigligeti Színházban.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kiállítás a debreceni 56-ról
Az 1956-os magyarországi forradalom debreceni eseményeit felidéző tárlat nyílt pénteken délben a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen.
A pénteki tárlatnyitón Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) rektora köszöntötte a főként fiatalokból álló, szép számban megjelent közönséget. Beszédében többek között kifejtette: csak olyanok állítanak emlékműveket, emléktáblákat, emlékköveket, akik pontosan tudják, milyen életmentő szerepet tölt be egyén és közösség életében az emlékezés. Az emlékőrzés és művelés az emlékápolás és éltetés pótolhatatlan és nélkülözhetetlen feladatokat töltenek be életünkben. Életveszélyes lehet az emlékezés ellentéte, a felejtés, mely felbecsülhetetlen károkat okoz az egyes ember és a közösség életében. „Azok, akik a felejtés ellen harcolnak, azok a mindenkori helytállók. Ezzel a most állított emlékjellel itt és most emlékezünk és emlékeztetünk az egykori helytállókra” – fogalmazott Pálfi József.
A rektor üdvözlőbeszéde után dr. Jávor András, a Debreceni Egyetem általános rektor helyettese szólt az egybegyűltekhez: „A Debreceni Egyetemnek küldetése és kötelezettségei vannak, ezek egyike 56 eszmeisége, a másik az, hogy elkötelezettek vagyunk a határon túli magyar kérdésekért, és elkötelezettek vagyunk a PKE-val való kapcsolatápolásban” – szögezte le elöljáróban. Majd így folytatta: „Nagyon komoly tartozásunk van: egyrészt tartozunk az ifjúságnak azért, hogy pótoljuk az ismerethiányokat, amik 56 kapcsán fennállnak, hiszen 56-ról beszélni sem volt szabad hosszú ideig, másrészt itt a magyarság vállalása sem biztos, hogy mindig konfliktusmentes volt. Ezért gondoltuk azt, hogy a Debrecenben elkészült kiállítást mindenképpen szeretnénk itt is bemutatni, hisz itt a tartozás még nagyobb, mert akik itt hősök voltak, és felvállalták 56 eszmeiségét a magyarságukat is felvállalták, és gyakorlatilag csak a szenvedés jutott osztályrészükül.”
A tárlat
A továbbiakban felidézte, hogy az egyetem kiírt egy pályázatot, amelyen a Sapientia és a PKE hallgatói is részt vettek, különböző videóanyagokat készítettek, amelyekkel megelevenítették 1956 hangulatát, történéseit. A kiállítás eredeti célja az lett volna, árulta el a rektorhelyettes, hogy felhívja a figyelmet arra, amit a korabeli dokumentumokkal igazolni is lehet, mármint azt, hogy a forradalom Debrecenből indult, hiszen ott már október 22-én volt egy diákgyűlés, amelyen a fiatalok megfogalmazták követeléseiket. „Mi ezzel a kiállítással szeretnénk azokra a hősükre emlékezni, akik áldozatai voltak 1956-nak” – tette hozzá végül Jávor András. Magát a kiállítást Petró Leonárd, a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtárnak a munkatársa ismertette, elmondva, hogy kiállítást úgy alakították ki, hogy egyszerűen bele lehet sétálni. A tartalom nagy része a kivetítőn látható: az 1956-os események debreceni történései és országos események rövid kronológiája követhető rajta. „Az események Debrecenben indultak el október 22-ének délutánján: egy három órakor tartott diákgyűlésen fogalmazták meg azt a huszonkilenc pontot, amelyből másnap húszpontos követelést állítottak össze debreceni egyetemisták és középiskolások közösen” – fogalmazott. Az említett 29 pont látható a hirdetőoszlopon is, amely a korhangulatot idézi meg. A kiállítás szerves részeként elhelyeztek egy Debreceni Egyetem című lapot, amely szintén a 29 pontot tartalmazza, illetve az események kronológiáját, valamint magyarázatokat a 29 ponthoz. Az installáció másik oldalán elhelyezett tévén azokat a videó anyagokat lehet látni, amelyeket a pályázatra készítettek a fiatalok, zömében egyetemisták, középiskolások, de általános iskolások is részt vettek a pályázaton. Az installáció mellett elhelyezett sajtótortán helyet lehet foglalni és a videókat lehet nézni. A kiállításon korabeli fotók illusztrálják a teret és az installációt. Az érdekes, igényes tárlat november 21-ig látható a PKE-n.
Pap István
erdon.ro

Egyháztörténeti továbbképzés és Drágffy-bál Erdődön
Drágffy Gáspár születésének ötszázadik évfordulója alkalmából, Erdőd református templomában, egyháztörténeti tanácskozással emlékeztek meg, nemcsak a reformációt pártoló volt főispánról, hanem a reformációról és az első Kárpát-medencei zsinatról, melyet éppen Erdődön szerveztek meg 1545-ben. Az esemény az ötödik alkalommal megrendezett Drágffy-bállal zárult.
A 16. században Erdődön valószínű lelkészképzés is folyt, szombaton pedig az erdődi református templomban egy kicsit teológiai tanteremmé változott, azon belül "egyháztörténet-laboratóriummá." Rácz Ervin házigazda lelkész köszöntése után Forró László a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője hirdette Isten szavát az első hitvallás alapján: „Egyszer, amikor magában imádkozott, vele voltak a tanítványok, és megkérdezte őket: Kinek mond engem a sokaság? Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik. Akkor azt kérdezte tőlük: És ti kinek mondtok engem? Péter pedig így felelt: Az Isten Krisztusának." (Lk 9,18.20) Péter után sokan mások is megvallották hitüket, így tettek az erdődi atyák is, amikor megfogalmazták tizenkét tételüket.
Az igehirdetést követően a Bízz Band istendicsőítése, Vajas Gréta és Suhart Evelin zongorajátéka, Lukács Gabriella és Waldraf Balázs szavalata tette ünnepélyesebbé az alkalmat.
Dr. Buzogány Dezső a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egyháztörténet-tanára a tanácskozás első előadásán az I. erdődi zsinat teológiájáról szólt. Mindenekelőtt tisztázta, hogy a reformáció nem más, mint az Ige hirdetése. A zsinat tizenkét pontja közül kettőt vizsgált meg tüzetesebben az előadó, az ötödiket, mely arról szól, hogy bár a jó cselekedetek nem vezetnek megigazuláshoz, mégis szükségesek, mégpedig három okból: Isten parancs, így az Ő dicsősége is, felebarátaink épüléséért, és saját hitünk bizonyságára. Az előadó a nyolcadik pontra tért még ki, mely a keresztyén szabadság négy fokozatát taglalja.
Thoroczkay Sándor történelemtanár a Drágffyiakról szólt, felvázolva a család történetét. Póti Eduárd a Szatmárnémeti Református Gimnázium történelemtanára reformáció gyermekkoráról beszélt. Stefan Berci baptista pásztor románul tartott rövid előadást méltatva a reformációt, Kereskényi Sándor irodalomtörténész a reformáció magyar kultúrára való hatásáról beszélt, szintén röviden. Az előadók a tanácskozás idejére kinyomtatott füzetben írnak részletesebben a megnevezett témáról.
Dr. Buzogány Dezső a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egyháztörténet-tanára a tanácskozás első előadásán az I. erdődi zsinat teológiájáról szólt. Mindenekelőtt tisztázta, hogy a reformáció nem más, mint az Ige hirdetése. A zsinat tizenkét pontja közül kettőt vizsgált meg tüzetesebben az előadó, az ötödiket, mely arról szól, hogy bár a jó cselekedetek nem vezetnek megigazuláshoz, mégis szükségesek, mégpedig három okból: Isten parancs, így az Ő dicsősége is, felebarátaink épüléséért, és saját hitünk bizonyságára. Az előadó a nyolcadik pontra tért még ki, mely a keresztyén szabadság négy fokozatát taglalja.
Thoroczkay Sándor történelemtanár a Drágffyiakról szólt, felvázolva a család történetét. Póti Eduárd a Szatmárnémeti Református Gimnázium történelemtanára reformáció gyermekkoráról beszélt. Stefan Berci baptista pásztor románul tartott rövid előadást méltatva a reformációt, Kereskényi Sándor irodalomtörténész a reformáció magyar kultúrára való hatásáról beszélt, szintén röviden. Az előadók a tanácskozás idejére kinyomtatott füzetben írnak részletesebben a megnevezett témáról.
Az est tovább része Erdőd város rendezvénytermében zajlott, ahol a Kása Melinda és Kása Zsolt által felkészített fiatalok és a Röpike Néptánccsoport lépett fel. Az Amulett Zenekar hozta a formáját, kitűnően szórakoztatott. Elismerés jár a maroknyi erdődi gyülekezetnek a szervezésért és köszönet a Reformáció Emlékbizottságának a támogatásért.
szatmar.ro

Díszpolgárt avattak és szobrot lepleztek le Sándormokon
Ünnepi istentiszteleten díszpolgárt avattak és mellszobrot lepleztek le november 13-án, vasárnap délben Sándorhomokon. Ekként fonódik össze Thoroczkay Sándor tanár úr neve Kováts Lajossal, az 1848-as magyar kormány államtitkáráéval.
Thoroczkay Sándor 1967-ben már-már anekdotába illő módon gyalog érkezett meg Sándorhomokra- ugyanis félretájékoztatták és tévedésből két faluval arrébb, Lázáriba szállt le a buszról, így az út hátralevő részét kénytelen volt az apostolok lován megtenni. A történelemtanárként, majd 1985-től iskolaigazgatóként közel félszáz évig dolgozott a sándorhomoki oktatásért, gyerekekért és a teljes közösségért. Bár a történelemkatedrára helyezték ki, igazi polihisztorként tanított mindent, amire szükség volt: földrajzot, fizikát, állampolgári ismereteket, sőt még tornát is, ha a helyzet úgy követelte. Ezt az életpályát a közösség vasárnap egy díszpolgári kitüntetéssel hálálta meg.
Az istentisztelet végén leleplezték Kováts Lajos mellszobrát is a református templom előtt. Kováts Lajos, a falu szülöttje, a reformkori magyar politika egyik aktív részvevője, 1848-49-ben az első felelős magyar kormányban államtitkár volt.
"Kováts életpályájáról, és leginkább politikai tevékenységéről Bethlen Gábor szavai jutnak eszembe, mely szerint: Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet"- fogalmazott Erdei D. István, parlamenti képviselő az ünnepségen.
szatmar.ro

Emléktáblát avattak Bölönben
Előadással és kiállítással tisztelegtek az áldozatok előtt
Bölönben november 13-án, vasárnap koradélután zimankós, téli időjárási körülmények között avatták fel azt a táblát, mely a helybéli unitárius templom tornyának falán kapott helyet, és az 1944–45-ben a földvári fogolytáborban, illetve más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedéseket átélt bölöni magyar foglyoknak állít emléket.
Az emléktábla-avatást megelőzően a templom melletti unitárius szeretetotthonban megemlékező istentiszteletet tartottak, ugyanitt Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztornak a földvári fogolytáborról szóló, vetített képes előadását is meghallgathatták az érdeklődök. Ennek során a földvári fogolytábor létrejöttének előzményeit is taglalta, aztán túlélők vallomásai, valamint a fennmaradt dokumentumok alapján értekezett az ott történtekről, és beszámolt arról is, miként állítottak emlékművet az áldozatoknak.
A szeretetotthonban jelenlevőkhöz először Bartha Attila bölöni református lelkész szólt, majd Ungvári Barna András olvasott fel igét. Mint hangsúlyozta, megmaradás és élet csak ott van, ahol hit is van, ezt a gondolatot mélyíti el a sok, a földvári fogolytábort túlélt ember vallomása is, mely szerint, az embert próbáló körülmények között, aki hitét elvesztette, az menthetetlenül pusztulásra volt ítélve. Kitért arra is, hogy az emberek, a múlt sok figyelmeztető jele ellenére, manapság sem értik egymást, mi több, mi, erdélyi magyarok ráadásul könnyen feladjuk önmagunkat, elveinket, nem tudjuk életünket a szeretet, a békesség útjaira terelni. „Ne legyünk reményt vesztettek, ápoljuk őseink hagyatékát, a hitet, mely megtartotta őket” – figyelmeztetett beszédében.
Kozma Albert bölöni unitárius lelkész a korunkat emésztő dilemmát, a menni vagy maradni kérdését boncolgatta ama példa tükrében is, melyet a földvári fogolytáborba hurcoltak állítottak elénk: „Ők vállalták a raboskodást, akár a halált is a szülőföldön maradás fejében” – hangoztatta. Az ismeretek szerint – mint elhangzott – a földvári fogolytábornak két bölöni áldozata volt, Vajda György és Vajda Albert, ám a most állított tábla további 51 bölöni magyar ember emléke előtt is tiszteleg – ugyanis összesen ötvenhárman haltak meg a háború után a különböző fogolytáborokban.
Az istentisztelet és az előadás után megkoszorúzták az emléktáblát, majd a Lőfi Áron Konferenciaközpontban berendezett, a földvári fogolytáborról szóló kiállítást tekinthették meg az emlékezők, melyet szintén Ungvári Barna lelkipásztor mutatott be.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Örök értékeink
Kallós-kiállítással nyílt meg a XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozó
A meghívott vendégek és a házigazdák jóvoltából az elmúlt hétvégén Sepsiszentgyörgy közönsége ismét tiszta forrásból meríthetett és annak tükrében gyönyörködhetett a Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány által szervezett XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozón.
A rendezvény Kallós Zoltán életmű-kiállításának megnyitójával kezdődött, az oltszakadáti szokásokból ízelítőt nyújtó fotótárlat bemutatásával és a Duna Művészegyüttes fellépésével folytatódott. A szombat esti gálaesten hivatásos és műkedvelő táncegyüttesek, valamint hagyományőrzők gyönyörködtették fellépésükkel a nagyérdeműt. Vasárnap pedig a zsenge korosztály érdeklődő tagjait vezették be a kézművesség fortélyaiba, majd a megye több vidékéről összesereglett gyerektáncosok és énekesek mutatták be tudásukat. A rendezvény mindhárom napja táncházzal zárult.
A szépszámú érdeklődőt és vendégeket köszöntő Vargha Mihály, a kiállításnak otthont adó Székely Nemzeti Múzeum igazgatója megnyitó beszédében kiemelte, a Kallós-jelenség és annak hozadéka összegzésére a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkaközössége vállalkozott az elmúlt esztendőben. Nem rejtette véka alá, hogy merész ötletnek tartotta a Kallós Zoltán által bejárt út állomásainak, valamint az ennek során összegyűjtött néprajzi, illetve népzenei anyag hihetetlenül gazdag tárházának egy kiállítás keretei között történő bemutatását, éppen ezért nagy öröm számára, hogy ez végül jól sikerült.
Négy tájegység külön tömbként
A január közepéig látogatható tárlat történetét a szentendrei skanzen aligazgatója, Bereczki Ibolya tárta a jelenlévők elé, kiemelvén, hogy anyagában a Kallós által kutatott négy tájegység külön tömbként jelenik meg. Ugyanakkor Pozsony Ferenccel együtt felhívta a figyelmet a gyűjtő dokumentum- és művészi értéket egyaránt képviselő fotóinak közszemlére helyezett példányaira, melyeken kívül a Kodály Zoltán által neki ajándékozott és munkaeszközként használt Loewe Opta típusú magnetofon is megtekinthető.
A Kallós Alapítvány tevékenységéről és a szórványkollégiumról Balázs-Bécsi Gyöngyi, az alapítvány elnöke tartott tömör ismertetőt. A meghitt és emelkedett hangulatú eseményt a Heveder zenekar, valamint a Háromszék és a Százlábú táncegyüttes közös fellépése zárta.
A Háromszék Táncstúdió előcsarnokában berendezett és a Szeben megyei Oltszakadát szokásvilágát rögzítő fotókiállítás nem csak a találkozó újabb mozzanatát jelentette, hanem színfoltját is. Ennek megnyitóján Hankó Szilamér egykor ott szolgáló evangélikus lelkész elevenítette fel a falu egyedi hagyományait, melyek egy részét Ádám Gyula és Kovács László Attila művészi alkotásai rögzítettek a jelennek és jövőnek.
Teltházas gálák
A budapesti Duna Művészegyüttes Puszták népe című, Juhász Zsolt rendező által megálmodott táncszínházi előadását a Tamási Áron Színház zsúfolásig megtelt termében mutatták be. A darab összeállításában a rendezőt Illyés Gyula azonos című, emlékezéssel átszőtt társadalomrajzi kötete ihlette, melyben a szerző a Magyar-Alföld népének sorsáról és mindennapjairól, vagyis munkájáról, öröméről, bánatáról írt. És hogy ezt a tánc nyelvén miként sikerült megjeleníteni, arról a végén felcsattanó, majd hosszú percekig szűnni nem akaró taps mindent elárult!
Szombat este ugyancsak a Tamási Áron Színházban, teltház előtt tartották meg a gálaestet. Ezen a Duna Művészegyüttes, a Háromszék Táncegyüttes, a sepsiszentgyörgyi Kincskeresők és Százlábú, valamint a gyimesfelsőloki Kesice néptáncegyüttesek, továbbá a Csombordról, Magyarpéterfalváról, Magyarbecéből, Szásznagyvesszősről és Dombóról érkező táncosok fellépése szintén fergeteges sikert aratott, melyhez a talpalávalót húzó Heveder és szászcsávási zenekar muzsikája és a fellépő népdalénekesek szárnyaló hangja is nagyban hozzájárult. Amint a bevezetőben már említettük, vasárnap a gyerekeknek szerveztek kézműves-foglalkozásokat, és ők voltak a gálaműsor főszereplői is, melyen sepsiszentgyörgyi, illetve erdőfülei, nagybaconi, illyefalvi, kézdiszentkereszti és vargyasi néptáncegyüttesek szereztek örömet a nagyérdeműnek.
Kicsoda Kallós Zoltán?
A kivételes személyiség életét és munkásságát Pozsony Ferenc akadémikus, néprajzkutató, egyetemi tanár foglalta össze. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy Kallós Zoltán a Kolozs megyei Válaszúton született és él, ahol az általa létrehozott alapítvány segítségével néprajzi múzeumot és szórványkollégiumot működtet. Az elemi osztályokat helyben végezte el, gimnáziumba Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön járt, tanítói diplomát pedig szintén Kolozsváron szerzett 1946-ban. Két éven át a kalotaszegi Magyarvistán, illetve a katonaság után Köbölkúton tanított, és folytatta egyre nagyobb hévvel a már diákkorában megkezdett népzenei és néprajzi gyűjtést.
Később bekapcsolódott a kolozsvári Folklór Intézet munkájába, miközben a Zeneakadémián tanult, majd egy éven át a moldvai magyar faluban, Lészpeden tanított. Itt döbben rá az állam elrománosító politikájára, mely a Kárpátokon túli magyarok addig megőrzött hagyományait is pusztulással fenyegette, ezért megszállottként lát neki a gazdag néprajzi, valamint vokális és hangszeres anyag összegyűjtéséhez. Tevékenységét a napról napra izmosodó diktatúra nem nézte jó szemmel, s mivel a sorozatos figyelmeztetések és fenyegetések ellenére sem volt hajlandó abbahagyni, letartóztatták, elítélték és két évre bebörtönözték.
Ezalatt a hatóságok betiltották a moldvai iskolákban a magyar nyelvű tanítást, így a Gyimesekben telepedett meg, ahol a nyolc év alatt faipari munkásként is dolgozott, hogy a gyűjtést folytathassa. A későbbiekben szabad művészként visszaköltözött Kolozsvárra, és a továbbiakban sem feledkezve meg a moldvai magyarságról, Erdély különböző vidékein, főleg Kalotaszegen és a Mezőségen gyűjtögette a magyar néptánc, dal és költészet még fellelhető gyöngyszemeit. Népszerűvé a Kriterion Kiadónál 1970-ben megjelent Balladák könyve tette, mely egyúttal meghozta számára a szakma elismerését is. Első gyűjteményes kötetét az idők során továbbiak követték, melyekben felbecsülhetetlen értékű anyagot mentett át az utókor számára.
Méltatója szerint a tavasszal 90. életévét betöltő Kallós Zoltán még életében jelképpé vált, hatása pedig messze túlnő folklórgyűjtői munkásságán. Nélküle és Martin György nélkül ugyanis nem lett volna például táncház-mozgalom, s így népzene- és népdalkincsünk sem vált volna széles rétegek kultúrája, valamint mindennapi élete részévé.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Létfontosságú a magyar egység
Semjén egységet szorgalmaz: „Nincs hová visszahátrálni”
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szerint az utóbbi időben brutális magyarellenességet lehet tapasztalni, újra és újra kijátsszák a magyar kártyát. Azt is kiemelte, hogy Magyarország mindig készen áll konstruktív párbeszédre Romániával, de a román politika elérte a tűréshatár szélét.
A Külhoni Magyarságért Díjak csíkszeredai átadása után Semjén Zsolt érdeklődésünkre a romániai parlamenti választások kapcsán kifejtette: létfontosságú, hogy a magyar politikai érdekképviselet öt százalék feletti eredménnyel ott legyen a parlamentben és ezért minden magyarnak az összefogása szükséges. „Világosan kell látni, hogy más nem fog minket megvédeni, csak a magyar párt és csak Magyarország. Ha gyengén tudunk csak a román politikai életben szerepelni, akkor kisebb a lehetőségünk az erdélyi magyarság érdekeinek és értékeinek a védelmére. Tehát most félre kell tenni minden jogos és vélt személyes sérelmet, létfontosságú a magyar egység”, hangsúlyozta a magyar miniszterelnök-helyettes.
Semjén megjegyezte, kifejezetten magyarellenes módon erdélyi magyar politikusok „koncepcionális, mondvacsinált, alaptalan módon” vannak megvádolva, és nyilvánvaló azzal a céllal, hogy megfélemlítsék őket, ugyanakkor megpróbálják visszaállamosítani és ellehetetleníteni az egyházi iskolákat is. Nyomatékosította: Magyarország soha semmilyen körülmények között nem fogja sorsára hagyni az erdélyi magyarságot, és nem engedi el az üldözött erdélyi, székelyföldi magyar vezetők kezét.
A román–magyar kapcsolatokról Semjén Zsolt kijelentette, hogy voltak jobb idők is. „Például a PDL–RMDSZ kormány idején mézeshetek voltak a román–magyar kapcsolatokban, és megjegyzem, hogy mind a románság, mind pedig a magyarság ebből csak profitált”, magyarázta, de most azon túl, hogy a román politika végletes háborút folytat egymással, sajnos a magyarellenes kártyát is újból és újból kijátsszák. Ezért „nagy hit” kell ahhoz, hogy december 11-e után ez egy csapásra megváltozik, szögezte le.
„De miután az elmúlt években voltak egészen más állapotok és viszonyok is, és a történelmi sorsközösség kényszeréből kifolyólag, én hiszek abban, hogy hosszútávon lehetséges egy kiegyezés is. (…) A lényeg az, hogy Magyarország mindig kész a Romániával való korrekt együttműködésre, de az utóbbi időben olyan brutális magyarellenességet tapasztalunk, akár az egyházi ingatlanok vagy a székely zászló tekintetében, akár a legfontosabb vezetőink ellehetetlenítése tekintetében, azt kell mondanom, hogy nincs hova visszahátrálni. Mi ugyan mindig készek vagyunk konstruktív párbeszédre, de most ez a román politika elérte a tűréshatár szélét”, fogalmazott a magyar miniszterelnök-helyettes.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A magyar nyelv ünnepe
Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny
A Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos szakaszának idén is Sepsiszentgyörgy volt a házigazdája. A rangos megmérettetésen Erdély, Partium és Bánság 13 megyéjéből, valamint Moldvából és Bukarestből 170 diák vett részt, mindannyian az előzőleg megtartott helyi, megyei döntők győztesei.
A rendezvény díjkiosztó ünnepségén zsúfolásig megtelt a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Terme. Dr. Péntek János, a zsűri elnöke örömmel nyugtázta, hogy egyre többen kapcsolódnak be a színvonalas rendezvénybe, és köszönetet mondott a legkisebbeknek a bátorságukért, a végzős középiskolásoknak pedig a kitartásukért. Sajnos, megváltozott a világ – mondta –, régen a falusi közösségben ilyenkor, november közepén kezdődött a mesemondás, balladaéneklés ideje, napjainkban azonban televíziózással telnek az esték vidéken is. „Manapság azért nem születnek balladák, mert a balladai témákat elmondják a Pro tévé 5 órai híradásában” – tette hozzá Péntek János.
Zsigmond Emese, a Napsugár gyermeklap főszerkesztője szerint a madarak dalukkal jelölik körbe területüket, a vetélkedőn résztvevők pedig a mesékkel, balladákkal szellemi értékeink felségterületét jelölik ki. Az eredményhirdetést követően elhangzottak az első díjas mesék, balladák és balladaénekek. A háromszéki résztvevők három különdíjat, két dicséretet és három második díjat kaptak. A díjazottakról bővebben a pénteki Cseperedőben olvashatnak.
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége hagyományszerűen minden év őszén megszervezte az országos balladamondó versenyt, amelyre középiskolák és szakközépiskolák diákjai nevezhettek be. 2010-ben, a verseny történetében először találkozott két népköltői történetmondó műfaj, a ballada és a népmese. A társítás sikeresnek bizonyult.
Némethi Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tudományünnep Szentgyörgyön
„Aki bárhol boldogulna, az itthon is megél”
2002 óta minden év novemberében többnapos rendezvénysorozattal tiszteli meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) a magyar tudomány napját. Az EME szakosztályai és fiókegyesületei is csatlakoztak az ünnephez, így november 13-án, szombaton, A tudományművelés mint hivatás címmel a Sapientia Egyetem épületében is konferenciát tartottak helyi kutatók főszereplésével.
Az idei rendezvénnyel főként a pályaválasztás előtt álló diákokat, egyetemi hallgatókat célozták meg, a különböző tudományterületeken tevékenykedő székelyföldi kutatók a kutatás szépségeire, a tudományos munka fontosságára hívták fel a figyelmet. Bár az egyetemisták kissé alulreprezentáltak voltak, a Székely Mikó Kollégiumot képviselő két osztály érdekesnek és tanulságosnak minősítette a beszélgetést, hiszen az előadók közvetlen hangnemben és tudományos cirádák nélkül szóltak motivációikról, felmerülő gondokról, kötődéseikről.
Dr. Bíró Boróka Júlia, az EME sepsiszentgyörgyi fiókelnöke moderálta a beszélgetést, kérdéseire pedig dr. Antalka Ágota, a Babeș-Bolyai Egyetem kihelyezett tanszékén tanító pszichopedagógus, dr. Bíró Bíborka Eszter jogász-közgazdász, a csíkszeredai Sapientia-EMTE oktatója, illetve drd. Köntés Ernő állattenyésztő-mérnök válaszolt, aki a jászvásári egyetem állattenyésztési karán etológiából doktorál.
Miért kezdtek kutatni? – hangzott az első kérdés, és az erre adott válasz végigvonult az előadás teljes időtartamán. Amikor az ember „szerelmes a szakmájába” (Antalka Ágota), egyre kíváncsibb lesz; minél többet tud, annál inkább érzi, hogy mennyi mindent nem tud. Bíró Bíborka Esztert államvizsga dolgozatának témájában a tőzsdepiac működésének számos rejtett összefüggését tárta fel, míg Köntés Ernő azért kezdett el kutatni, mert nem kapott kielégítő válaszokat kérdéseire.
Abban mindenki egyetértett, hogy több idegen nyelv tudása nélkül nem lehet kimerítően tanulmányozni egy témát, sem pedig eleget tenni a publikációs kötelezettségeknek, és azt illetően sem merült fel szemernyi kétség sem, hogy nekik itthon a helyük. Tizenegy év kolozsvári lét után Székelyföldön (Csíkszeredában) találta meg számítását Bíró Bíborka, és amikor egy egyetemi hallgató megköszönte, hogy tudását hazahozta, kőbe vésett bizonyosság lett: igen, itt a helye, mert adni akar, s tud is. Antalka Ágota is azt tartotta szem előtt, hogy „aki bárhol boldogulna, az itthon is megél”, míg Köntés Ernő családja 1632-től „nem mozdult ki Szentgyörgyről”, így soha nem volt kérdéses, neki hol a helye.
Az előadók nem színezték rózsaszínűre a kutatói létet, elmondásuk szerint nem kellemesek a határidők (Bíró Bíborka), nehéz éjszaka tanulni csecsemővel a karodban (Antalka Ágota), és „nagy tolerancia kell a család részéről, hogy elviseljék, ha éjszaka háromkor kell asszisztálni egy kiscsikó születésénél Bodzafordulón”, de olyankor indulnia kell Köntés Ernőnek.
A megszólalók által a tudományművelésről és kapcsolódó tapasztalataikról festett kép azonban megnyerte a diákokat, s bár az általunk megkérdezettek még kutatni nem szándékoznak, de máris határozott célokat neveztek meg a jövőre nézve.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Erdélyben a magyar közösség önszervezése, megtartása a cél
Ismétli magát a történelem
Midőn Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a minap bejelentette, hogy a szervezet elnöksége minden szempontot mérlegelve úgy döntött, a párt nem vesz részt a 2016-os parlamenti választásokon, többen is úgy reagáltak: sikerült visszajutni oda, ahonnan elindultunk, tételesen az erdélyi magyar egypártrendszerhez.
A látszat valóban ez.
A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb. Ennek kibontását hadd kezdjük egy történelmi visszatekintéssel.
A gondolat, hogy az RMDSZ úgy kellene működjön, mint egy minden politikai erőt és társadalmi szervezetet integráló nemzeti önkormányzat, már 1990 februárjában megfogalmazódott, alapszabályzati alátámasztást azonban csak 1993. január közepén kapott a Brassóban megtartott kongresszuson.
Az alapszabályzat mellett a program is gyarapodott akkor egy lényeges elemmel, amiről három hónappal korábban Kolozsváron döntött a Küldöttek Országos Tanácsa. Ez pedig nem más, mint az autonómia, amely mindmáig éles vitákat generál a közösség politikai érdekképviseletén belül. Brassóban az is elfogadást nyert – részben a háttértárgyalások, részben a program szintjén –, hogy a szervezet minden olyan lépést megtesz az autonómia kiépítésének irányában, amely nem ütközik az etnokratikus, elnyomó román közjogi szabályozásba.
Ennek megfelelően elvégez egy belső népszámlálást, amely csak a magyarokra vonatkozik, létrehozza a nemzeti katasztert, majd ezt „választójogi névjegyzékként” hasznosítva megtartja a belső választásokat, aminek eredményeképpen létrejön a kétségbevonhatatlan legitimitású erdélyi magyar parlament. E testület lett volna hivatott a magyar jogköveteléseket megfogalmazni és képviselni mind kifelé, mind befelé, majd az autonómia intézményesítése után ez a testület vett volna át a román országgyűléstől bizonyos közhatalmi jogosítványokat.
A brassói kongresszus mindemellett arról is döntött, hogy megfogalmazást nyernek az úgynevezett autonómiastatútumok, amelyek az absztrakt autonómiakövetelést lefordítják a jogszabályok paragrafusnyelvére. E lépések megtételére kétéves határidőt szabott meg a Brassóban az RMDSZ legfelső döntéshozó testülete.
Működött is a sokszínűség egysége, a belső pluralizmus két esztendőn keresztül. Lejárt a kétéves határidő, de az előirányzott önépítő lépések közül egyet sem tett meg a szervezet az 1993 januárjában megválasztott elnök, Markó Béla vezénylete alatt. Markót ennek dacára 1995 májusában újraválasztották, ő pedig minden bizonnyal levonta a következtetést: az elnöki mandátum nem a program teljesítéséhez, hanem a középgárda támogatásához, érdekeltté tételéhez van kötve.
Ettől kezdve az autonómia talonba került, 1996 elején pedig már elkezdődött az RMDSZ-nek az autonomista pályáról való kiterelése és a kormányzati szerepvállalás pszichológiai előkészítése. 1996 végétől a szervezet a román kormány részeként még a kommunikációból is száműzte az „autonómia” kifejezést, miközben a román partnerekkel egyeztetett minimálprogramból szinte semmi nem teljesült.
Az autonómia programpontját komolyan vevő erők, élükön Tőkés Lászlóval, utóvédharcokat folytattak 2003-ig, amikor is a Szatmárnémetiben megtartott RMDSZ-kongresszus a belső választásokat kiváltotta egy részleges tisztújítással, a nemzeti kataszter kérdését hivatalosan is ad acta tette, az autonómiastatútumok ügyében pedig 2014-ig nem történt semmi.
2003-ban kezdődött el az erdélyi magyar politikai élet pluralizálódása, ami elvezetett a jelenlegi helyzetig, midőn a román nemzetstratégiai érdekeket kiszolgáló RMDSZ mellett két olyan politikai erő működik, amelyeknek az autonómia megteremtése a fő hivatalos programtézise. A Magyar Polgári Párt, amelynek két prominense az RMDSZ listáin indul, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt, amely vezetőinek állítása szerint a nemzeti felelősségtől vezérelve félreállt az útból.
A helyzet tehát hasonló a húsz évvel ezelőttihez, vannak azonban lényeges különbségek.
Egyrészt működik két RMDSZ-en kívüli bejegyzett párt, amelyek bármikor dönthetnek úgy is, hogy együtt vagy külön pástra lépnek az országos választáson. Létezik tehát egy nem túl erős, de mégiscsak érzékelhető kontroll, amely megóvja a közösséget a hatalom monopóliumával járó „áldások” egy részétől.
Másrészt érdemes az egész kérdést Kárpát-medencei, sőt, európai kontextusba helyezni. A magyar kormány látványosan támogatja az RMDSZ–MPP-szövetséget, ami mögött az húzódhat meg, hogy Orbán Viktor minél több frontot pacifikálni akar, hogy az országra és egész Európára leselkedő legnagyobb veszélyt, egy agresszív, asszimilálhatatlan, idegen, hódító kultúra képviselőinek beözönlését sikerüljön megállítani és legalább ezt a térséget megvédeni annak végzetes hatásától. Vélhetően ez húzódik meg a letelepedési kötvények megszüntetése mögött is.
A kormány inkább vállalta annak látszatát, hogy enged a Jobbik zsarolásának, de az alkotmánymódosítás ennek ellenére a Jobbik ellenállása miatt elbukott. Noha jelen pillanatban ez a legfontosabb sakkhúzás a létünkért folytatott játszmában. Pedig ha valaki, akkor Orbán nem az az ember, aki engedi magát megzsarolni.
Visszatérve az alapgondolatra. Tetszik ez vagy sem a hithű autonomistáknak, az RMDSZ félszívű szövetsége fontosabb a magyar kormánynak ebben a stratégiai pillanatban, mint az autonómiakövetelés parlamenti szintű képviselete Romániában. Mert bizony most lett volna reális esély arra, hogy a Néppárt a két székely megyében független képviselőt juttasson a törvényhozásba. Miközben az RMDSZ parlamenti helye mindenképpen biztosított az alternatív küszöb által, amit éppen e szervezet érdekében kodifikáltak: ha egy párt négy megyében elér húsz százalékot, akkor abban az esetben is bejut a törvényhozásba, ha országos szinten nem érte el a bűvös 5 százalékot.
Ugyanakkor középtávon Orbán nyilvánvalóan számítana Romániára is a Brüsszellel folytatott harcában. A román politika egyelőre megosztott ebben a kérdésben. Sajátos, hogy nemrégiben épp Victor Ponta dicsérte Orbán külpolitikáját. A román politika magyarellenessége rendkívül mélyen gyökerezik, és sokan nem tudnak ellenállni a csábításnak, hogy egy olyan kérdésben, amely nem jelent azonnali, érzékelhető veszélyt, kiszolgálják a globalista euroatlanti akaratot, hogy jó pontokat szerezzenek a saját szuverenitásért és a kontinens jövőjéért kiálló magyarokkal szemben. Ez tehát egy messze nem lefutott meccs.
Az viszont elég egyértelmű, hogy a magyar kormány most kardcsörtetéssel aligha fog tudni bármit is elérni a magyar önrendelkezés ügyében.
Az utóbbi száz évben sokat beszélt a magyar értelmiség a Nyugathoz való „felzárkózásról”. Ehhez képest napjainkban a legfőbb kérdés az, hogy miképpen sikerül megóvni a kommunista blokk nagyjából homogén keresztény nemzetállamait a nyugatról jövő veszedelemtől, a nemzetek ösztönös védekező reflexét leépítő, megbénító „öngyilkos buta liberalizmustól” (copyright by Kertész Imre) és a sáskalogika szerint előbb-utóbb keletre induló muszlim tömegektől. Ebben pedig nélkülözhetetlen az érintett országok stratégiai együttműködése. Kelet- és Közép-Európa országai vagy összefognak és kialakítanak egy szoros integrációt, függetlenítik magukat Brüsszeltől, vagy épp a határok átjárhatóságának lesznek az áldozatai.
Addig is, míg ez a kérdés eldől, Erdélyben a közösség önszervezése, megtartása a cél. Kérdés, hogy ebben mennyire lehet számítani az egyéni érvényesülést és a klikkérdekeket jellemzően a közösségi célok elé helyező RMDSZ-re. Mert az viszont tény, hogy szavazni ismét csak rájuk lehet.
Borbély Zsolt Attila
A szerző jogász-politológus
Magyar Idők (Budapest)

A KREK támogatja az RMDSZ-t
Hétfőn a KREK nevében Csűry István püspök és Forró László főjegyző ismételten tanácskozásra hívta a Partium magyar önkormányzati elöljáróit, valamint parlamenti képviselőit a székházba.
„A Királyhágómelléki Református Egyházkerület támogatja az RMDSZ-t”- így foglalta össze röviden a tanácskozás végén ennek lényegét Forró László főjegyző. Tekintettel ugyanis arra, hogy romániai, s ezen belül partiumi magyarságunk a december 11-i parlamenti választás kapcsán újabb megmérettetésre készül, a KREK vezetése szükségesnek tartotta nemcsak az egyházi és világi vezetők egységes fellépését, de ugyanakkor az egyértelmű érték- és irányjelzést is, melynek jegyében ismételten tanácskozásra hívta a Partium magyar önkormányzati elöljáróit, illetve törvényhozóit.
Az egybegyűlteket Forró László köszöntötte. Csűry István püspök szokása szerint a bibliaolvasó kalauz arra a napra rendelt idézetét olvasta fel, ezúttal Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt II. levele 9. részének 6-től 15-ig terjedő igeverseit. Arra hívta fel a figyelmet: az adakozó ember nem a saját ügyességének köszönheti nagyszerűségét, hanem az őt támogató Istennek, mint ahogyan az, aki elfogadja az ajándékot is az Úr segítségének mondhat ezért hálát. Amikor tehát az igazság ajándékait gyümölcsként számba akarjuk venni, ezt egy szolgálatnak kell tekinteni, így a tanácskozás résztvevői is egy olyan istentiszteletet követnek el, amiről már kétezer éve lehet olvasni a Szentírásban, miközben az erdélyi, illetve partiumi magyar közösség erősítését szolgálják, még akkor is, ha néhányan görbén néznek rájuk. Miközben felidézte, hogy az összefogás az önkormányzati választások eredményeiben is megmutatta pozitív hatását, az egyházfő arra is kitért, hogy az egyházkerületi választások során sok lövést kellett elviselnie, „szitává lőtték az életét”, emberileg és lelkipásztorilag is „sok valótlanságot és törvénytelenséget” követtek el ellene, azonban mindezzel szerinte csak azt érték el, hogy még erőteljesebben gondolja azt, hogy nem szabad megfáradni, elfásulni.
Jobb belátásra
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke arról beszélt: sok a csalódott és dühös ember ma Romániában, az érdekkérvényesítést azonban csak politikai eszközökkel lehet elérni, és egy ilyen eszköz az RMDSZ. Meglátásában egy kihívásnak kell tekinteni a kishitűség legyőzését is. A versenypártokkal szerencsére ezúttal nem kell megküzdeni: az MPP-s jelöltek az RMDSZ listáin szerepelnek, az „EMNP-t pedig jobb belátásra bírták, mert senki se gondolja azt, hogy önmaguktól döntöttek úgy, hogy nem indulnak a választásokon”. Az RMDSZ-elnök több olyan példát is felsorolt, amiért fontos, hogy erős RMDSZ-frakciók legyenek a parlamentben. Arra is kitért: jelenleg szinte lehetetlen megjósolni, hogy ki vagy kik alakítanak majd kormány, de esély van rá, hogy az RMDSZ ismét a mérleg nyelve legyen, ahhoz azonban, hogy kormánytényező lehessen, összefogásra van szükség, mert „egymásra vagyunk utalva, és csak együtt lehetünk sikeresek, eredményesek”.
Farkas Zsolt előadó tanácsos bejelentette: a jelenlegi állás szerint a RO-HU-s pályázatok egyházi vonatkozású kiírásai jövő év júniusában lesznek meghirdetve. Négy területre fókuszálnak. Az egyik projekt esetében a KREK lenne a vezetőpartner, és együttműködne a Tiszántúli Református Egyházkerülettel, valamint a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökséggel műemlék templomok felújítása céljából (a pelbárthidai, az érbogyoszlói és a hegyközcsatári református templomok). Egy másik projektben partner lenne a KREK- a Tövishát értékeinek kiemelése-, míg két másik terv a szatmári és a nagybányai egyházmegyéket érintené.
Pásztor Sándor Bihar megyei tanácselnök kifejtette: a RO-HU-s program keretében 232 millió euró állt a határ két oldalán levő nyolc megye rendelkezésére, melyből körülbelül 100-110 millió euró van szánva nyílt projektekre. Sikerült áterőltetni Bukaresten, hogy az elbírálások a megyéken átmenjenek. A stratégiai pályázatok valószínűleg decemberben- januárban nyílnak meg, utána pedig februártól folyamatosan a többi fejezetek is.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke jónak nevezte azt az új helyzetet, hogy nincs magyar- magyar verseny, és a mozgósítás fontosságáról beszélt.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Kiállítás nyílt ’56-ról a KREK-nél
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának közös szervezésében tegnap délelőtt a KREK-székházában kiállítás nyílt.
A Magyar forradalom 1956 című plakátkiállítás időrendi sorrendben, október 23-tól november 4-ig mutatja be a magyar forradalom eseményeit. Ezek nyitányaként békés tüntetők árasztják el Budapest utcáit, ugyanakkor a felbátorodott tömeg egy része már a Sztálin-szobor ledöntésén munkálkodik. Pár nappal később a Margit-hídon szovjet tankok vonulnak a fővárosba, lángoló könyvek fojtogató füstje száll a magasba, a várost kilőtt harckocsik, felfordult járművek, áldozatok és bűnösök holttestei lepik el. A korabeli fényképek segítségével végigjárhatjuk ’56 főbb eseményeinek helyszíneit, nyomon követhetjük a forradalmi csoportok tevékenységeit. Megrázó képekkel szembesülünk a Köztársaság téri pártház ostromáról, és az Oktogonon történt népítéletről is. A fotók mesélnek a forradalom szomorú tragikus kimeneteléről, de tanúságot tesznek mindmáig lelkesítő erejéről is: a demokráciáért vívott harc ugyanis nem lehet hiábavaló.
Párhuzam
Az érdeklődőket Forró László főjegyző köszöntötte. A nyitóünnepségen Csűry István királyhágómelléki református püspök hangsúlyozta: Isten meg akar áldani bennünket, neki köszönhetjük nem csupán azt, hogy van múltunk, hanem hogy a jövendőt is biztosítani akarja számunkra.
Dr. Gyarmati György, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója beszédében párhuzamot vont a ’48-as és az ’56-os forradalom és szabadságharcok között, főleg ezek szimbolisztikáit, illetve a használt elnevezéseket tekintve. Azon meggyőződésének adva hangot: amikor ’56-ot látnak a tárlat megtekintői, akkor tulajdonképpen a modern kori magyar társadalom 19-20. századi szabadságküzdelmeinek az ’56 őszén való újraölelkezésének is a tanúi, és nemcsak Magyarországon, hiszen a síró galamb lett Európában ’56 jelképe egy lengyel grafikusművésznek köszönhetően.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke arra hívta fel a figyelmet: a hegeli gondolat szerint csak az a nemzet számíthat történelmi létre, mely képes megújulni, s ugyancsak e történelemfilozófia alapján a megújulást nem nélkülözheti soha a szabadságot, az autonómiát, a függetlenséget. A politikus hozzátette: az említett két szabadságharc azt bizonyítja, hogy a magyarság számíthat erre a történelmi létre. A tárlatot e héten lehet megnézni, munkanapokon 9-13 óra között.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Északi Színház: egyedül is menne
A Szatmárnémeti Északi Színház Erdélyben az utolsó, önkormányzati fenntartásban álló színház, amely két tagozattal működik. A Harag György Társulat több éve szeretné, ha külön intézményként működnének a tagozatok. Bessenyei Gedő Istvánnal, az önállósodás lehetőségeiről beszélgetett Simon Judit az Ifeszt-en, amikor egy titkot is megtudott.
Bessenyei Gedő Istvánnak, a Kárpát-medence legfiatalabb magyar színidirektorának két titka van. Az egyiket lehetetlen megfejteni, ő sem tudja rá pontosan a választ, hogyan lehet ott az Ifeszt minden helyszínén, miközben szervez, intézkedik, beszélget, mosolyog. Szerintem sosem alszik, és csak ritkán eszik. A családja fényképről még felismeri. Ami biztos, ez is hozzájárul a fesztivál gördülékenységéhez, és a jó hangulathoz. A másik titokról később.
Ami nem titok, hogy a Harag György Társulat és annak vezetője nem adták fel céljukat, hogy a Szamárnémeti Északi Színház magyar és román társulata külön intézménnyé váljon. „Várjuk az alkalmat, hogy újra megpróbáljuk és remélem, ezúttal sikerrel járunk”.
Eddig kétszer adódott erre kedvező alkalom. „Elsőre úgy nézett ki, hogy megvalósul. Az RMDSZ kezdeményezésére megszületett az előterjesztés, még Coica úr, az akkori polgármester is hajlott rá, de a városi tanács, a román tagozat heves tiltakozása miatt, mégsem támogatta a magyar színház létrejöttét.
A művészeti igazgató szerint „a második alkalomkor már nem volt olyan jó a helyzet, mert éppen kampányidőszak volt.
A direktor úgy véli, kampányban nem szabad előhozakodni a szétválással, mert olyankor felerősödik a nacionalista hullám. Most is kampányidőszakban vagyunk, várjuk, hátha a választások után megnyugodnak a kedélyek, stabilizálódik a helyzet.
„Ez nagyon kényes kérdés, mert az ellenzők úgy tematizálják, hogy el akarjuk venni a színház épületét is, és a román társulatot „száműznénk” a szakszervezeti művelődési házba. Holott erről szó sincs. Mi jogi önállóságot szeretnénk mindkét társulatnak. Két különálló intézmény működne ugyanabban az épületben. Úgy működne, mint például Nagyváradon, ahol jól megférnek egymás mellett a jogilag és nem utolsó sorban gazdaságilag néhány esztendeje szétvált színházak.
Mintha kollégáink a román tagozaton is kezdenék megérteni, amikor másodszor vetettük fel a kérdést, már nem volt annyira vehemens a tiltakozás”.
Bessenyei Gedő szeretné, ha a román kollégáiban is tudatosulna, hogy ez szakmai és gazdasági kérdés, nem politikai, s még csak nem is nemzetiségi. Ők is sokkal jobban járnának, ha nem közös kasszán volna a két társulat. „Kevesen értik meg, hogy a színház a legdrágább művészet, és a román tagozatnak is sokkal több pénz jutna, ha különálló intézmények lennénk.” Az ellenzők a nacionalista húrokat pengetik, holott ez elsősorban szakmai kérdés. Jelenleg egyazon könyveléshez tartozik, de külön fejezetben a román és a magyar társulat, a bábtagozat és a gyártás. „Folyamatosan azt mondogatják, hogy a magyar társulat teljes művészi szabadságot élvez, csak a kassza közös. Ez éppen olyan, mintha ketten laknának egy lakásban, és egyik azt mondaná, akkor jössz haza, amikor akarsz, de a kulcs nálam van, és este tízkor bezárom az ajtót. Meg kellene érteni, hogy a színház működtetéséhez nem csak a repertoár szükséges, hanem határozott célt követő gazdasági stratégia, PR, marketing tervek.” Az igazgató elmagyarázza, hogy ha szétválnának, mindkét intézmény tudna hosszú távra tervezni, és spórolni is pénzt akár nagyobb produkciókra, akár fejlesztésre. Például a Harag György Társulat vásárolhatna, és nem kellene, hogy béreljen mikrobuszt vagy teherautót.
„A két színház között is egyszerűbb lenne az együttműködés, mint amilyen a két társulat között. Jelenleg azért nem tudunk meghívni a román társulattól rendezőt, díszlettervezőt vagy színészt, mert nem tudjuk külön megfizetni. A törvény ugyanis ezt nem engedi meg, mert az ugyanannál az intézménynél dolgozóknak nem jár külön honorárium. Arról nem is beszélve, hogy két intézmény közösen pályázhatna beruházásokra, produkciókra, fesztiválok szervezésére, és sokkal több pénzt nyernének, mint egy intézmény.” A Harag György Társulat vezetője úgy véli, némi nosztalgia is él az idősebb román kollégákban, akik másképpen emlékeznek a múltra. Hiszen a román kollégák a társulat létesítésére, a magyarok a magyar színház megszüntetésére emlékeznek.
Szatmárnémetiben egyszer, egy évig az 1946-1947-es évadban Teatrul Nottara néven működött önálló román színház, de a magyarral együtt megszüntették. „Itt lenne az alkalom, hogy ismét legyen román színháza a városnak, névvel, jogi és gazdasági önállósággal. Ezt kellene megérteni, és nem attól félni, hogy a magyaroknak lesz külön színházuk. Beszéljenek a váradiakkal, ahol nem csak a magyar, de a román is túlszárnyalta önmagát. Sajnos idős kolléga vezeti a román társulatot, akiben él még a nosztalgia, és nem igazán tudja, hogyan működik a kulturális piac. A fiatalok támogatnák a szétválást, csak nincs bátorságuk ezt hangosan kimondani”.
Bessenyei Gedő az elöljáróknak is elmagyarázta, hogy ezek a hatalmas, több száz alkalmazottal működő színházak a 60-as években alakultak, az üzemek mintájára, egy időben a megyésítéssel. Akkor azt hitték, minél nagyobb az üzem, minél több az alkalmazott, annál jobban működik. Holott – magyarázza a direktor –, a kis üzemek, a kisebb színházak sokkal jobban működnek, áttekinthetőbbek gazdasági és pénzügyi szempontból. „A jövő a kisebb struktúráké, nem száz-kétszáz fős konglomerátumoké. A két színház létesítése az első lépés volna, következne a bábszínház intézményesítése. Váradon már megtették az első lépést”.
Persze érdekel, hogy a magyar polgármester, illetve a magyar megyei tanácselnök mennyiben támogatják, hogy létrejöjjön a magyar színház Szatmárnémetiben. A társulatvezető szerint mindenben támogatják, csakhogy sem a városi tanácsban, amely az intézmény fenntartója, sem a megyei tanácsban nincs többsége az RMDSZ-nek. Lobbizni kellene, politikai alkukat kötni. Szavaiból az derül ki, mintha a magyar elöljárók, a magyar közösség is némi bátorságdeficittel küzdene. „A döntés nem az én kezemben van, de nem hagyom magam lebeszélni. Mi újra és újra tematizáljuk, és próbáljuk meggyőzni a tisztségviselőket, hogy a Harag György Színház létrehozása lehetséges. A „hadjáratot” a politikusok, az elöljárók kell elindítsák, ők kell meggyőzzék kollégáikat, hogy a két színház mindenkinek nyereség lenne.”
De térjünk vissza a titokra. Történt, hogy az IFESZT második napján az erdélyi magyar kőszínházi igazgatók gyűltek össze, megbeszélni ügyes-bajos dolgaikat.
Erről közleményt is kiadtak, ami szerint: „Az intézményvezetők a romániai magyar színházakat érintő fesztiválok kérdéséről egyeztettek, és elhatározták, hogy a jövőben szorosabbra fűzik az egymással folytatott kommunikációt és együttműködést. A találkozón a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát Keresztes Attila művészeti igazgató, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat Bocsárdi László igazgató, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházat Balázs Attila igazgató, az Aradi Kamaraszínházat Tapasztó Ernő igazgató, a nagyváradi Szigligeti Színházat Czvikker Katalin igazgató, a csíkszeredai Csíki Játékszínt Parászka Miklós igazgató megbízásából Budaházi Attila dramaturg képviselte. A zártkörű beszélgetés házigazdája Bessenyei Gedő István a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója és Stier Péter, a Szatmárnémeti Északi Színház adminisztratív igazgatója volt.
Az igazgatók kézjegyükkel ellátott szándéknyilatkozatban rögzítették, hogy támogatják a szatmárnémeti Harag György Társulat azon felterjesztését, amelyben Kossuth-díjra jelöli Csíky András színművészt, a szatmári társulat alapító tagját.”
A közleményen túl a folyosói hírek szerint négy színházigazgató, a szatmári, a váradi, az aradi és a temesvári abban egyeztek meg, hogy a jövőben szorosabbra fűzik a kapcsolataikat. Közös projektekről, előadáscserékről, alkotók meghívásáról szólt a fáma.
Bessenyei Gedő István, a találkozó házigazdája, ha csak egy alig észrevehető bólintással is, de megerősítette ezzel kapcsolatos értesülésünket.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Lelkésztalálkozó, ami településeket hoz össze
Testvérvárosi kapcsolatok kevésbé ismert hozadéka, hogy a különböző felekezetek lelkipásztorait találkoztatják. Budapest V. kerület Belváros Lipótváros kezdeményezésére szervezték nemrégiben a X. Kárpát-medencei Ökumenikus Lelkésztalálkozót. Gyergyószentmiklóst Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános és Tőkés-Bencze Zsuzsa unitárius lelkész képviselte. Erről számoltak be.
Az idők jelei – ez volt a mostani találkozó vezérgondolata, az élet aktuális kérdései, a migráció, új evangelizáció és a vallások párbeszéde került „napirendre”. A Kárpát-medencéből gyűltek össze római katolikusok, reformátusok, köztük a német ajkúak is, unitáriusok, evangélikusok és ortodoxok.
Amint a hétfői sajtótájékoztatón a főesperes elmondta, a négynapos együttlét során nagy élményt jelentett a belvárosi fő plébániatemplomnak a restaurálás utáni állapotát látni. Kétezer éves múltra enged visszatekinteni az építmény, melynek közelében római hadvezér szállása volt, korabeli padlófűtéssel, ahol a 12. századi, első római katolikus templom falmaradványai megvannak, a később épített templom az, ahol Mátyás királyt majd Ferencz Józsefet is megkoronázták. De élmény volt együtt menni a Kerepesi temetőbe, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Batthyány Lajos mauzóleuma mellett egy kis szeletét meglátogatni a temetőnek, az 56-osok síremlékeit, sétálva az árkádok mentén. Közös istentisztetek is részei voltak a napi programnak, minden alkalommal más gyülekezet meghívásának téve eleget.
Portik-Hegyi Kelemen főesperes elmondta, egyik istentiszteleten részt vett Balogh Zoltán miniszter is. Tőle tudták meg, hogy a magyar kormány tagjai havonta többször is találkoznak péntekenként, együtt imádkoznak felekezeti különbségek nélkül.
Konferencia is része volt a programnak, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Közjó műhelyében a Keresztény gondolkodók első fórumának égisze alatt folytak a munkálatok. Amint a gyergyóiak elmondták, a kezdeményezésnek az a lényege, hogy keresztény szemmel tekintsenek a jelenlegi problémára, arra a közjót szolgáló javaslatokat tegyék meg, pontosabban fogalmazzák meg üzenetként azok felé, akik az ügyben lépéseket tehetnek. Az üzenetekből programok is születnek a következő esztendőkben.
Olyan csoportokban dolgoztak a résztvevők, mint szellemi, lelki javak, szekuláris világ, hagyomány-szabadság, testi-lelki egészség, technológia-környezetvédelem, kultúra-elidegenedés, közösség, közélet, párkapcsolat-család, anyagi javak és emberi értékek. Az ifjúság és fejlődés csoportot erősítő Tőkés-Bencze Zsuzsanna azt hangsúlyozza, hogy az ifjúságnak a nagybetűs életről, a boldog házasságról, a családi életről, problémamegoldásról sokkal hangsúlyosabban kellene beszélni, akár az oktatásba is beépíteni. „Örömmel hallottam, vannak hasonló kezdeményezések, van, ahol boldogságóra is szerepel a tanrendben. Ha ezt mi is el tudnánk érni, egy ilyen tantárgy inkább szolgálná a boldog felnőtt életet, mint a sok matek és társai. Hátha megérjük, hogy a gyermekeink az iskolában is kapnak egy alapot arra, hogyan kell szembenézni az élet nehézségeivel, és persze örömeivel is.”
Az összetartozás élménye
A lelkésztalálkozókat minden év őszén, Lipót napja környékén Budapesten szervezik meg, de tavaszra is beütemeznek egy-egy találkozót. A következő helyszíneként Ukrajnát jelölték meg, de tervezik a gyergyószentmiklósi találkozást is a későbbiekre. Arra a kérdésre, érződött-e, hogy Budapest V. kerülete és Gyergyószentmiklós testvérvárosi viszonya nem felhőtlen az utóbbi időben, a főesperes elmondta: „Ennek mi jelét sem láttuk, nagyon körültekintő, kitűnő vendéglátásban volt részünk. Azt hiszem, egyre jobban letisztulnak a dolgok, ha megrázkódtatás érte is a kapcsolatot, erősödik és még szorosabbá válik. A gonoszság nem tudta tönkretenni, inkább megtisztította. Jelezték is, hogy küldöttség jön a mi városnapi ünnepségünkre.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Péntek János: a mindennapokban kell rendben lenni a nyelvhasználattal
Nyelvhasználat időben és térben címmel tartott előadást kedden Csíkszeredában a magyar nyelv napja alkalmából. A rendezvényen erdélyi egyetemi tanárok és szaktekintélyek a magyar nyelv használatának történelmi aspektusairól és aktuális gyakorlatokról, valamint a veszélyekről értekeztek.
Péntek János akadémikus (fotó), az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke A magyar nyelv kiteljesedése és felemelkedése. Az 1844. évi II. Törvénycikk címmel tartott előadást, majd Magyari Sára (Partiumi Keresztény Egyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék) Szóhasználat időben és térben – a fegyelem iskolai képének változásáról beszélt. Ezt követően Lajos Katalin (Sapientia EMTE, Csíkszereda, Humántudományok Tanszék) Ünnepnapok és hétköznapok a magyar helyesírásban tematikában értekezett, majd Iskolák veszélyben címmel beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatót tartottak. Kiss Tamás társszerzővel, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársával Tódor Erika-Mária, a Sapientia EMTE, Csíkszereda, Humántudományok Tanszék oktatója beszélgetett.
Mint ismert, a magyar nyelv napját 2011-től november 13-án ünneplik szerte a Kárpát-medencében, 1844-ben ezen a napon lett ugyanis hivatalos a magyar nyelv az államigazgatásban és közoktatásban. Románia hivatalosan 2015-ben csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez.
Péntek János akadémikus előadásában az 1844-es törvény előzményeire világított rá, köztük az 1825. november 3-án megalakult Magyar Tudományos Akadémiára is kitért. Előadása végén a Romániában is hivatalosan megünnepelhető magyar nyelv napjáról elmondta: „nem tudok mit kezdeni vele, és azért nem tudom pontosan elhelyezni, mert 1990-től mi minden évben megünnepeltük a magyar nyelv napját, soha senki nem korlátozott benne. Nekünk a mindennapokban folyamatosan gondjaink vannak a magyar nyelv használatával.”
Úgy véli, ha a mindennapokban rendben vagyunk a nyelvhasználatot illetően, akkor jöhetnek az ünnepnapok. Hangsúlyozta, a magyar nyelv legyen hivatalos, tűnjön el minden szintről a magyar nyelvvel kapcsolatos korlátozás és hátrányos megkülönböztetés. A hazai oktatásban a tananyagban is van magyar ellenesség és magyar nyelv ellenesség – ezeket kellett volna megoldani előbb. „Azt szeretném, hogy legyenek nyugodt hétköznapjaink. Mindenki a nyelvhasználatban, kellő bátorsággal, méltósággal úgy beszéljen, ahogy ő akar, ahogy ő szeret, ez a normális. Tessenek önök is a magyar nyelvre olyan nyitott lélekkel és tisztelettel gondolni, ahogy egy magyarul beszélő embernek kell” – biztatta a hallgatóságot.
Az eseményt Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Humántudományok Tanszéke és a Spektrum Oktatási Központ szervezte.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Gyergyóban születtek a legszebb erdélyi magyar dalok
A gyergyószentmiklósi No Sugar és a szárhegyi Dreamland Residents zenekarok egy-egy szerzeménye nyerte a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet idén profi, illetve amatőr kategóriában. Az elismerés hatalmas lendületet ad az alkotóknak, az ezzel járó koncertfellépési és stúdiófelvétel lehetőségek pedig a népszerűsítésben nyújtanak hatalmas segítséget.
Alig pár héttel azt követően, hogy a Cseh Tamás Program keretében elnyert támogatásrólszámoltunk be, ismét örömhírt közlünk a No Sugarról: Hiszek benned című számával az együttes elnyerte a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázat első helyezését profi kategóriában. A díjat szombaton vehették át a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban tartott gálaünnepségen.
Bereczky Botond, a No Sugar együttes gitárosa megkeresésünkre elmondta: nagyon örülnek az elismerésnek. Mint tájékoztatott: a pályázat esetében a profi kategóriába azokat az együtteseket sorolták a szervezők, akik már lemezt adtak ki saját szerzeményeikből. A No Sugar idén tavasszal lépte meg ezt a lépést: Hiszek benned címmel készítette el első kislemezét. A címadószámmal jelentkeztek a Legszebb Erdélyi Magyar Dal kiírására. A zsűri értékelése értelmében ezzel győzték le versenytársaikat.
„A dal egy része már régebben született. A szöveget jómagam és a zenekar egykori tagja, Barabás Árpád írta, hangszerelését viszont idén tavasszal véglegesítettük, átformálva az új énekesnőnk személyiségéhez” – avatott be a részletekbe Bereczky. Mint mondta, a No Sugar daloknak, így a nyertes dalnak sincs konkrét üzenete, valamennyi szerzeményükkel az a szándék, hogy érzelmeket, gondolatokat ébresszenek a hallgatókban. „Nekem például szólhat arról is ez a dal, hogy magamban hiszek, de másoknak jelentheti a szülők, barátok, szerelmek iránt érzett bizalmat. Egyik dalunkkal sem szándékunk, hogy konkrétumokat közvetítsünk. Arra törekszünk, hogy mindenkihez épp az a fajta üzenet érjen el, amit sajátjának érez ki belőle” – mondta a szövegíró-gitáros.
Újabb lendületet ad a hét végén kapott elismerés a No Sugar tagjainak, akik teljes gőzzel dolgoznak a jövő év elejére tervezett nagylemezükön. Addig viszont még hallhat újdonságokat a közönség az együttestől: hamarosan bemutatják a Progym jégkorongcsapatnak himnuszként szánt számot, illetve Karácsonyi dal című szerzeményüket. A közeljövőben a szélesebb közönség élőben is találkozhat az együttessel, hisz az elismeréseknek köszönhetően Erdély több városában, Magyarországon és Szlovákiában is lesznek koncertfellépéseik.
A szárhegyi együttes álma is valóra vált
Koncerteken lesznek hallhatók a Dreamland Residents szerzeményei is – a szárhegyi együttes Poros az ég című számával amatőr kategóriában nyerte el a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet a hétvégén. A bandának nagy meglepetést és határtalan örömet jelent az elismerés, hisz egy éve még csak álom volt számukra ez.
„A tavaly a Bagossy Brothers Company Elviszlek című dala nyerte el ugyanezt a címet. Akkor mi elgondoltuk, hogy milyen megtisztelő lehet egy kisvárosi, egy gyergyói zenekarnak ez a neves díj. Álmodtunk mi is erről” – nyilatkozta lapunknak Mihály Csaba, a Dreamland Residents billentyűse. Kedvenc számukkal, a Poros az ég cíművel neveztek be az idei kiírásra, és várták, hogy történjen, aminek történnie kell. „Nem görcsöltünk rá a díjra. Már azt is megtisztelőnek éreztük, hogy az 52 benevezett dalból az első hat közé jutott a mi szerzeményünk” – mondta Mihály Csaba. Most, hogy már tudják, ők lettek a kategóriagyőztes zenekar, hatalmas lendületet kaptak, ugyanakkor a sikerrel járó feladatot is maguk elé tűzték. „Egy jó dolog történt velünk, egyik álmunk valóra vált, de nem kell ezt a sikert sem egymás között, sem mással szemben érzékeltessük. Ezt meg kell tanulnunk kezelni. Még nagyobb alázat kell legyen bennünk a munkánkkal szemben, mint eddig volt. Az egyértelmű, hogy ez a díj előre és még tovább késztet bennünket” – fogalmazott Mihály Csaba. Szövegíróként a nyertes dalról elmondta, érzelmeket közvetít.
„Amikor írtam, nem volt tudatos, hogy mit is szeretnék összességében átadni az embereknek. Az én akkori lelkiállapotomat írtam meg olyan formában, hogy annak legyen üzenete és tükrözze azt, hogy milyen attitűdben íródott. Csak utólag jöttem rá, hogy értelmezhető a szöveg: a kudarcokba belefáradt ember állapotát tükrözi, aki ahelyett, hogy felállna és küzdene tovább az álmai felé, egy kicsit félrevonul. Ugyanakkor a kontraszt is megtalálható benne: a kék égig el lehet jutni, csak a létrán fel kell mászni, törekedni kell. Egy társ is kell, aki a létrát tartja. Ha az önerő mellett a segítség is megvan, elérhetjük az álmainkat” – értelmezte a Poros az ég című dal szövegét Mihály Csaba.
A Dreamland Residentsről elmondta, a hattagú zenekar alig másfél éves, saját számokat pedig csupán egy éve kezdtek el írni, játszani. Alternatív folk pop sítusban játszanak. Egy sikeres pályázat révén az ősz elején készítették el első középlemezüket, az öt számot tartalmazó EP anyaga már megtalálható a Youtube-on. A tagok közül hárman Kolozsváron tanulnak, a távolság miatt összpróbákra csak kéthetente tudnak sort keríteni. A köztes időben mindenki nagyon komolyan gyakorol.
Az elkötelezett munka mellett egyelőre kíváncsian várják a visszajelzéseket a középlemezre és gőzerővel készülnek a nagylemezre, ugyanakkor tervük, hogy fellépések által minél szélesebb körben ismertekké váljanak.
A Legszebb Erdélyi Magyar Dalról
Második alkalommal hirdette meg idén májusban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatot az erdélyi zenekarok számára. A kiírás célja, hogy bátorítsa a magyar nyelvű, saját szerzemények írását és előadását, illetve felkarolni azon zenekarokat, amelyeknek még nem volt lehetőségük megmutatkozni a nagyközönség előtt.
A győzteseket a szombati gálaesten hirdették ki a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházban, ahol a zsűri (André Ferenc slammer, Balázs Imre József költő, Sántha Zsuzsanna énekes és Zilahi Csaba rádiós műsorvezető) értékelte is a pályázatra benyújtott dalokat.
A profi kategória második helyezettje a Koszika & The HotShots lett, a harmadik díjat az Ego Sum nyerte. Amatőr kategóriában második legjobbnak a Mary Grace zenekar, harmadiknak a Légió együttes egy-egy dalát értékelte a zsűri.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Emléktábla a zalánpataki hősöknek
Három emléktáblát helyeztek el a zalánpataki római katolikus templom külső falán, a világháborúkban és a szabadságharcban elesett 33 zalánpataki hős tiszteletére.
Préda Barna helyi tanácsos, aki megírta a falu monográfiáját és az üknagyszülei által épített szülőházában falumúzeumot létesített, kezdeményezte, hogy állítsanak emléket azoknak, akik a fronton, a fogolytáborokban vagy megbetegedve hazatérve veszítették életüket.
„Olyan méltó emléket állítunk, ahol évtizedek után először gyújthatunk gyertyát és helyezhetünk virágot az édesapák, testvérek és gyermekek emlékére, akik messze hazájuktól, idegen földön, jeltelen sírokban pihennek” – fogalmazott szombaton köszöntőjében Préda Barna.
Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor egy megyezászlót ajándékozott a katolikus egyháznak. Beszédében kiemelte, „ma már tudjuk, hogy a történelmet utólag a győztesek írják, de a történelem menetén csak a hősök tudnak fordítani. Ilyen volt az a 33 férfiú, akiknek ma emléket állítunk.”
Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat vezetője arról beszélt, ma ahhoz kell bátorság, hogy kiálljunk a közösségi ügyeinkért. Az eseményen Simó Gábor plébános tartott szentmisét és áldotta meg a leleplezett emléktáblákat. Az ünnepet színesítették a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület és a Háromszéki Vitézi Rend tagjai, valamint a helyi énekkar és Farkas Anita szavalata.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Nem rajonganak Bukarestben az oroszbarát moldovai elnökért
MTI - Nagy késéssel és hűvös hangnemben reagált a hazai döntéshozó politikusok arra, hogy a "másik románnyelvű államként" emlegetett Moldovai Köztáraságban az oroszbarát Igor Dodon nyert az elnökválasztáson az európai elkötelezettségű Maia Sanduval szemben.
Klaus Johannis államfő - hétfő este kiadott közleménye szerint - "tudomásul vette" a voksolás eredményét, és a tisztségével járó felelősségére figyelmeztette az új moldovai elnököt, anélkül, hogy nevén nevezte volna őt vagy gratulált volna győzelméhez. Az államfő kifejezte meggyőződését, hogy Moldovának csak az európai közeledés folytatása hozhat hosszú távon jólétet.
Ax elnök bölcsességre és kiegyensúlyozottságra intette moldovai kollégáját, és - a moldovai állampolgárok érdekére hivatkozva - a belső politikai és intézményi stabilitás megőrzését, az állam korszerűsítésére irányuló reformfolyamat megerősítését sürgette. "Ezen az alapon és ezzel a céllal" Románia határozottan támogatja Moldova európai közeledésének folytatását, és kiáll a Moldova európai integrációját segítő stratégiai partnerség fejlesztése, a kétoldalú projektek folytatása mellett - zárul az elnöki hivatal közleménye.
Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke csalódottságát fejezte ki az elnökválasztás eredménye miatt, mégis úgy vélte: Románia nem fordíthat hátat Moldovának. Traian Băsescu volt államfő arra emlékeztetett, hogy 2005-ben a moldovaiak alig három százaléka támogatta volna a Romániával való egyesülést, és az európai közeledés hívei sem voltak sokkal többen. Ehhez képest "hatalmas előrelépésnek" nevezte, hogy most már - értelmezése szerint - a moldovai polgárok 48 százaléka Európa- és Románia-párti.
Putyin gratulált a győztesnek
Választási győzelme után a Rosszija 24 orosz hírtelevíziónak nyilatkozva Dodon kijelentette: a választási eredmény azt jelzi, hogy Moldova népe az Oroszországhoz való közeledésre és a Dnyeszter menti konfliktus rendezésére szavazott.
Moszkvában Vlagyimir Putyin elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov kijelentette, hogy Oroszország tiszteletben tartja Moldova népének választását, és gratulál a győztesnek, akit a kapcsolatok "normalizálására" és fejlesztésére ösztönöz, miután a Moldova és az Európai Unió közötti társulási szerződés feszültséget váltott ki Moszkva és Chișinău között.
maszol.ro

„Lehessen magyarul is ügyet intézni” – ezért szükséges a nyelvi jogok kiszélesítése
Legyen a magyar a második hivatalos nyelv ott, ahol a magyarok többségben élnek; csökkenjen a felére az anyanyelv-használati küszöb azért, hogy minden olyan településen, ahol a lakosság egytizede magyar, lehessen magyarul is ügyet intézni – tűzte ki célul választási programjában az RMDSZ. Székelyföldön és Kolozsváron néztünk utána, mit jelentenének a magyar közösség számára ezek az intézkedések, illetve milyen értékben érvényesülnek a jelenlegi törvények.
Székelyföldön esetleges és helyzetfüggő a magyar nyelvhasználat biztosítása, hiába élnek többségben a magyarok, a közélet majd-minden területén tapasztalható a közösség nyelvi jogainak korlátozása – jelentette ki a Maszolnak Benkő Erika. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint néhány éve azért hozták létre a jogsegély-szolgálatot, hogy védelmet tudjanak biztosítani azoknak, akiket hátrányos megkülönböztetés ér, és tapasztalataik szerint széles a panaszosok köre az etnikai diszkriminációtól a nyelvi jogok biztosításáig. Benkő Erika szerint tevékenységüknek köszönhetően némileg változott a helyzet, pozitív példákról is be lehet számolni.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat az elmúlt években kérdőívekkel kereste fel a háromszéki közintézményeket, önkormányzatokat, amelyekben a magyar feliratokról, tájékoztató kiadványokról, magyar formanyomtatványokról, magyar nyelvű honlapról, magyar nyelven is megfogalmazott határozatokról érdeklődtek. Tapasztalatok szerint már attól történtek előrelépések, hogy ezekre a dolgokra rákérdeztek az intézményvezetőknél. Voltak közintézmények és önkormányzatok, ahol korábban nem voltak sem magyar formanyomtatványok, nem létezett magyar ügyfélszolgálat és magyar honlap, de azáltal, hogy érdeklődtek, az érintett intézmények legalább részlegesen próbálták megoldani a hiányosságokat.
Többletkiadásokkal is jár
Benkő Erika szerint minden szinten tenni kell annak érdekében, hogy kiszélesedjenek nyelvhasználati jogaink. Hozzátette, hogy ő maga november 23-án, az ENSZ kisebbségügyi tanácsában mutat be egy jelentést és felkéri a nemzetközi fórumot, hassanak oda, hogy Románia tartsa be a kisebbségügyi vállalásait.
„Sajnos a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat keretében elvégzett munkánk során azt tapasztaltuk, annak ellenére, hogy Románia nagyszerű vállalásokat tett arra az anyanyelvűséghez való jog biztosítására, a gyakorlatban ez esetleges és helyzetfüggő” – mondta Benkő Erika. Szerinte a közhivatalok viszonyulása attól függ, hogy van-e megfelelő alkalmazott, aki el tudja végezni a kétnyelvűséggel járó többletmunkát, hiszen ha például egy beadványra magyarul kell válaszolni, a közhivatalnoknak azt először meg kell írnia románul és lefordítania magyarra.
A kétnyelvűség többletkiadásokkal is jár, ezért a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat azt szeretné elérni, hogy a román állam vállalja fel a kétnyelvűséggel járó plusz kiadásokat. „Rá kell vennünk a román államot, hogy foglalkozzon ezzel a kérdéssel, ezért nem elegendőek a nemzetközi ajánlások, hanem világos törvények kellenek, hiszen a jelenlegi törvénykezések biztosítják a kétnyelvűséghez való jogot, de nem rendelnek melléke finanszírozást”– mondta Benkő Erika.
Abszurd helyzetek az igazságügyben
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője több problémát is felsorolt, olyan esetekről, ahol sérül az anyanyelvhasználati jog. Például előfordult, hogy a sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségi osztályán a beteg nem tudott anyanyelvén beszélni az orvossal. A jogvédő szolgálat panasza nyomán a sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége elrendelte, hogy a sürgősségi osztályon mindig legyen legalább egy olyan személy, aki beszél magyarul, és tud kommunikálni a kiszolgáltatott beteggel. „Azoknak is gondjuk lehet az orvosi szaknyelvvel, akik jól beszélnek románul, ezért dolgoznunk kell azon, hogy az egészségügyben biztosítani lehessen az anyanyelv használatot” – magyarázta a jogász.
Benkő Erika szerint az igazságszolgáltatásban is van helye a jobbnak, hiszen törvény szerint a tárgyalásokon tolmács biztosítja az anyanyelvűséget, de ezt előzetesen kell kérvényezni. Emellett az az abszurd helyzet tapasztalható, hogy akkor sem zajlik a tárgyalás magyarul, ha a bíró, az ügyvéd és a felperes is magyar. Emlékeztetett, hogy az elmúlt rendszerben és a forradalom után is egy ideig ez bevett szokás volt az igazságszolgáltatásban, de ma már akkor is románul kell beszélni, ha minden résztvevő magyar.
Az emberek félelmét le kell építeni
A székelyföldi önkormányzatokban történtek előrelépések a magyar nyelv használata terén, de ennek minősége és mennyisége nagyban függ a polgármestertől és tanácsosoktól. Benkő Erika szerint van lehetőség magyar nyelven megfogalmazni a beadványokat, de sok esetben csak románul érkezik rá válasz. Törvény szerint azonban, ha valaki magyarul fordul a közhivatalhoz vagy önkormányzathoz, annak kötelessége magyarul is válaszolni.
Tapasztalatok szerint jelenleg ez 60 százalékban megtörténik, de még dolgozni kell rajta, hogy minden érintett közintézmény és önkormányzat betartsa a törvényt. Ez esetben az emberek félelmét, régi beidegződéseket is le kell építeni, mivel sokan azt tartják, hogy magyarul fogalmazzák meg a beadványaikat, kéréseiket, akkor kedvezőtlenül bírálhatják el azt, vagy késve kap rá választ. „Rajtunk áll, hogy a közintézmények hogyan kezelik ezt a kérdést. Tudni kell, hogy bármikor, bármilyen helyzetben jogunk van az anyanyelv használatra, ezért éljünk ezzel a lehetőséggel”, hívta fel a figyelmet Benkő Erika.
A Maszol érdeklődésére, hogy szokott-re élni az anyanyelvhasználati jogaival, egy sepsiszentgyörgyi férfi, T. Attila elmondta: előfordult már, hogy egy önkormányzathoz leadott magyar nyelvű kérésére kizárólag román nyelvű választ kapott. Hozzátette: hiányolja, hogy az iskolákban nem tanítják meg a gyerekeket arra, hogy miként kell magyar nyelvű beadványokat megfogalmazni. Tudomása szerint a tanterv tartalmazza, hogy a diákoknak meg kell tanítani a kérések, beadványok megfogalmazását, de tanárokon múlik, hogy azt kizárólag román nyelven-, vagy magyarul is megtanítják.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint valóban fontos, hogy a fiatalokban tudatosítsák az anyanyelv használatának fontosságát. „Nagyon fontos, hogy mindenki megtanuljon beszélni román nyelven is, de legkönnyebben anyanyelvünkön tudunk érvényesülni ” – mondta Benkő Erika. Hozzátette: büszke arra, hogy miután a jogvédő szolgálat néhány éve intenzív levelezést folytatott az oktatási minisztériummal és a tanfelügyelőséggel, most sikerült azt elérni, hogy az ellenőrzőbe magyarul írják be a minősítéseket. Rossz volt hallani, hogy a gyerekek a „kitűnő” minősítés helyett azt mondták: „kaptam egy fb-t vagy foarte binét”, mondta Benkő Erika, aki szerint gyermekkorban kell kialakítani az öntudatot és kifejleszteni azt a mentalitást, hogy számít az anyanyelv és lehet érvényesülni magyarul is.
Antal Árpád: reális célkitűzés
Reális célkitűzés az, hogy a magyar nyelv legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön – jelentette ki a Maszol megkeresésére Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármesterének magyarázata szerint Romániára jellemző, hogy amit tíz év alatt nem lehetett megoldani, kedvező konjunktúrában egy nap alatt megoldódik. Rámutatott, hogy ha Szlovéniában lehet regionális hivatalos nyelv a magyar, ha Szerbiában négy nyelven, így magyarul is kiállítják az anyakönyvi dokumentumokat, akkor Romániában is lehet a törvényeket és az alkotmányt a valósághoz igazítani.
Antal Árpád szerint azért van szükség arra, hogy a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé váljon, mert ezáltal több tucat pert lehetne megspórolni, és véget lehetne vetni a folyamatos jogi herce-hurcának. A sepsiszentgyörgyi elöljáró szerint a magyar nyelv hivatalos státusa arra is jogi alapot teremtene, hogy a Székelyföldön szolgáló rendőröktől, csendőröktől megköveteljék a nyelvismeretet.
Még mindig nincs többnyelvű helységnévtábla Kolozsváron
Kolozsvár az erdélyi magyar kultúra fellegvára, ennek ellenére a rendszerváltás után sem került többnyelvű helységnévtábla a város határába. Pedig 2014. július 14-én még a bíróság is erre kötelezte az önkormányzatot, de Emil Boc polgármester fellebbezett arra hivatkozva, hogy a magyarság aránya nem éri el a húsz százalékot a városban. 2015. február 5-én a Kolozsvári Táblabíróság érvénytelenítette a korábbi ítéletet. Már ez a példa szemlélteti, mit jelentene a kolozsvári magyarok számára az anyanyelv-használati küszöb 20 százalékról 10 százalékra történő csökkentése.
Idén június 24-én mutatták be az RMDSZ és PNL közötti megállapodást a szövetség szervezeti vezetői, amely értelmében a kisebbségek etnikai arányától függetlenül háromnyelvű (román, magyar, német) helységnévtáblákat helyeznek azokon a Kolozs megyei településeken, amelyek helyi önkormányzatában a két párt van többségben. Csoma Botond Kolozs megyei RMDSZ-elnök elmondta, a megállapodás továbbra is érvényben van, viszont nem kötötték határidőhöz a dokumentumban szereplő kérdéseket.
Véleménye szerint ugyanakkor egy országra kiterjedő problémát általános szabályozással kell elérni, hogy többé ne interpretációkon múljon a nyelvi jogok betartása. Ezért is érett meg az idő a törvénymódosítási javaslatra.
„Azt szeretnénk elérni, hogy a törvényben határozottan megjelenjen az önkormányzat joga arra, hogy ha sem a tíz százalékos arány, sem az abszolút számú közösség nincs jelen, legyen joga dönteni ebben a kérdésben” – magyarázta. A képviselőjelölt szerint az alsó küszöbökről lehet vitázni, de a tíz százalék egy olyan cél, amit reálisan, egy adott politikai kontextusban el lehet érni.
Az a lehetőség is fennáll, hogy a törvénymódosítást követően polgármesterek továbbra is ellenállnának, de inkább az tapasztalható, hogy ahol a húsz százalékos küszöböt elérte a kisebbség, kitették a többnyelvű táblát – mondta el Csoma.
Bethlendi: fontos az ötezres küszöb
A Musai-Muszáj mozgalom képviselője, Bethlendi András szerint a küszöb csökkentése javít a nyelvi jogok helyzetén, mert így több település, tehát több magyar esne a törvény hatálya alá. Úgy véli azonban: a probléma abban rejlik, hogy Romániában viszonylag jó hogszabályok vannak, csakhogy ezeket nem tartják be. „A civilek szerepe, hogy számon kérjék ezeket, ha a politikum nem jár sikerrel. Kolozsváron ugyanakkor nem egy meghatározott küszöb miatt kellene kitenni a táblát” – tette hozzá Bethlendi.
Szerinte RMDSZ javaslatának előnye, hogy egy abszolút küszöböt is kijelöl, az ötezer főt, amely fölött az adott kisebbség közösséget nyelvi jogok illeti meg. Erre szerinte mindenképpen szükség van, mert nem csak az arányokat kell figyelembe venni, hanem egy nagyobb település több ezer fős magyar közösségének igényeit is. Ugyanakkor fontos arra odafigyelni, hogy amikor nem biztosítanak mindenkinek ugyanolyan jogokat, az visszalépést jelent. „Egy olyan küszöböt kell keresni, amelyiknél a legkisebb a visszalépés, de még működőképes tőle a rendszer. Ez a finnországi svédek példája, ahol nyolc százalékban és háromezer főben állapodtak meg” – fogalmazott Bethlendi.
Idén a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport helyi lakosok a többnyelvű táblára vonatkozó kérését gyűjtötte és adta le a polgármesteri hivatalnál, májusban arra buzdította a kolozsvári lakcímmel rendelkezőket, hogy csatlakozzanak a táblák kihelyezéséért indított perhez. 2015-ben számos villámcsődületet szerveztek, intolerancia díjat ítéltek oda. A bíróság idén február 15-én döntött: Kolozsvár magyarságát nem illetik meg a többnyelvű helységnévtáblák, a felperes Minority Rights Egyesület keresetét nem tartotta megalapozottnak. A felperes ismét fellebbezett, mert véleményük szerint a bíróság nem vizsgálta meg helyesen az ügyet és nem indokolta meg alaposan a döntését. A bíróság alapfokra visszaküldte az ügyet, a következő tárgyalás pedig december 6-án zajlik.
A törvényt nem tartják be
Szőcs Izabella jogtanácsos tapasztalata szerint Romániában a nyelvi jogok érvényesítésében nem a 20 százalékos küszöb jelenti a legnagyobb problémát. „Számtalan helységben hiába van meg a törvényes küszöb, nem tartják be a törvényt” – állapította meg. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a húsz százalékos arányt nem a jelenlegi adatok, hanem a közigazgatási törvény hatályba lépésekor érvényben lévő népszámlálás szerint kell vizsgálni. „Ez az időpont 2001. Kolozsváron is hasonló a helyzet, mivel 2001-ben a magyarok aránya jóval 20 százalék fölött volt. Tehát a törvényes alap létezik, csak a végrehajtás, a politikai akarat hiánya miatt nem hajtották végre, ezért szükséges pereskedni” – mondta a Maszolnak.
A küszöb csökkentése véleménye szerint Kolozsváron nem változtatna a jelenlegi helyzeten. Ha ugyanis tíz százalékos a küszöb, de a polgármester nem akarja végrehajtani a törvényt, akkor szintén perelni kell. „Úgy gondolom, hogy első sorban az olyan helységekben kéne végrehajtatni az anyanyelv-használati jogokat, ahol megvan a húsz százalék, és majd következhet a küszöb csökkentése. Az 1206/2001-es kormányhatározat tartalmaz egy listát, azokkal a helyiségekkel, ahol esedékes a tábla kihelyezése és a többi jog betartása. Mindenki figyelmébe ajánlom ezt a listát, mivel a felsorolt helységek többségében nincs tábla, a többi jogról nem is beszélve” – magyarázta Szőcs Izabella.
Kovács Zsolt/Kustán Magyari Attila
maszol.ro

Nem tökéletes, de hiányozna, ha nem lenne – mérleg a 22. Marosvásárhelyi Könyvvásárról
Véget ért a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár 22. kiadása. A szerzők jól érezték magukat, a könyvkereskedők véleménye megoszlik a helyszínnel kapcsolatban, a látogatók lelkesen gyúródtak a standok előtt.
A marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokába lépve egy könyvet mintázó pad (érdekes módon a saját vallást kidolgozó indiai Osho írásából származó idézettel) és sárga háttérre nyomtatott író-költő arcképek és idézetek fogadták a látogatót. Az arculatért felelős társszervező Marosvásárhelyi Kulturális Központ nem csak a sárga színnel igyekezett felhívni a figyelmet a könyvekre, hanem kocsmakvízzel, saját dallal, táncos megnyitóval, videoüzenetekkel.
Látogatók még hétköznap délelőtt is voltak, sokan panaszkodtak viszont arra, hogy a szűk tér miatt nem lehet kényelmesen hozzáférni a standokhoz. A könyvbemutatók, beszélgetések iránt változó volt az érdeklődés, azért is, mert sokszor több fontos esemény zajlott egyszerre, a páholy bejáratánál berendezett Irodalmi Kávéházban zajló beszélgetéseken pedig néha átvonult egy gyanútlan látogató.
Az apróbb hibák ellenére úgy tűnik, hogy a könyvpiac minden szereplőjének, szerzőknek, kiadóknak, kereskedőknek és olvasóknak is hiányozna a legnagyobb erdélyi magyar könyves rendezvény, ha nem lenne.
Kinőtte a színház előcsarnokát a könyvvásár?
Káli Király István főszervező úgy tudja, a könyvkereskedők 90 százalékának legalább annyi forgalma volt, mint a tavaly, de nagy részüknek még több. Ezt Hajdú Áron, a Bookart Kiadó vezetője is megerősítette, de a problémákra is rávilágított. „Szeretünk itt lenni. Nagyobb volt a forgalmunk az idén, mint a tavaly, mondjuk vegyesek az érzések, mint mindig, ugyanaz tér vissza állandóan, hogy ez a vásár – a 22. már – nagyon-nagyon kinőtte a színház előterét és valószínűleg itt lépni kell, mert meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyi olvasók, bárhol legyen a könyvvásár, elmennek oda. Kár, hogy a helyszín annak a kárára megy, hogy a vásárlók nyugodtan végigmehessenek és megnézhessék a könyveket, gyakorlatilag itt folyamatos gyúródás van” – mondta el Hajdú Áron.
Hasonlóan értékelte a rendezvényt Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója is, szerinte a vásár láthatósága a városban jobb, ugyanakkor a színház egyre zsúfoltabb. „Egymás bemutatóiba belekiabálunk, több helyen van hangosítás a térben és ezek nincsenek teljesen lezárva. Hangzavar van, és nem tesz jót a vásárnak az, hogy ekkora tömeg van ilyen kis helyen, sok helyen világos, hogy csak azért, hogy standot lehessen adni kiadóknak, nagyon szűk helyek jöttek létre. Felmerült már több éve a városi sportcsarnok, de végül a szervezők úgy döntöttek, hogy oda nehezebben menne el a közönség. De előbb utóbb ezt meg kell lépni” – véli Zágoni Balázs.
„Én pillanatnyilag nem látok lehetőséget arra, hogy elköltöztessük a könyvvásárt, tekintve, hogy a színház épülete szinte minden szempontból megfelel” – válaszolt a felvetett problémára Káli Király István főszervező. „A sportcsarnokkal próbálkoztunk már, maximum 30 nappal a rendezvény előtt kötnek szerződést, egy vásárt pedig harminc nap alatt nem lehet megszervezni, a bizonytalanra, arra, hogy lesz terem vagy nem lesz terem, nem szervezhetünk vásárt - egyfelől, másfelől valahogy én - ezt most képletesen mondom – a láb- és izzadtságszagot nem szívesen kötném össze a könyv kinézetével” – vázolta álláspontját a vásár főszervezője, aki leszögezte: semmiképpen nem költöztetnék más városba a könyvvásárt, mert ezt a hangulatot eddig csak Marosvásárhelyen sikerült megteremteni, noha könyvvásárok más erdélyi városokban is vannak.
Több száz új könyvet mutattak be
A könyvvásáron 41, különböző kaliberű kiadó képviseltette magát. A csíkszeredai Bookart Kiadó például két új könyvvel jelentkezett: Szakács István Péter Csempészáru című, apokrifeket tartalmazó novelláskötetét és egy fordításkötetet, Shumona Sinha indiai származású, Párizsban élő szerző Üssük agyon a szegényeket című művét, amely a migráció humánusabb oldalára világít rá. A Bookart célja a fiatal erdélyi szerzők támogatása és a kortárs világirodalom eljuttatása a magyar olvasókhoz. „Segíteni kell az itteni olvasókat, hogy kicsit továbblépjenek, ugyanezt a célt szolgálja a Svájci írók sorozatunk is” – fogalmazott a kiadó vezetője, Hajdú Áron.
A Bookart kiadó vehette át a Szép Könyv díjat szépirodalom, illetve gyerekkönyv kategóriában is, Márton Evelin Szalamandrák éjszakája, valamint Fekete Vince Az a nagy-nagy kékség című köteteinek külalakjáért. Az előző években is díjazott kiadó igazgatója a Maszolnak elmondta, azért tartja fontosnak az ilyen jellegű díjakat, amelyhez hasonlót Bukarestben és Budapesten is kapott már a kiadó, mert a könyvkiadás háttérmunkásai, a tipográfus, az illusztrátor, a nyomda nem kap más visszajelzést.
Hajdú Áron elmondta, a Szalamandrák éjszakája esetében szoros együttműködés követeztében jött létre a könyv egységessége, ugyanis Márton Evelin férje illusztrálta a könyvet, a tipográfus pedig Hajdú Krisztina volt, aki szintén jól ismeri a szerzőt. Fekete Vince gyermekkönyve másképp készült: az illusztrátor csak a szöveggel találkozott. „A gyermekkönyvek esetében nagyon fontos, hogy az illusztrátor valami pluszt hozzon be a könyvbe, de nem ő a főszereplő” – tette hozzá Hajdu Áron. „Legtöbbször akkora illusztráció van – és ez szerintem itthoni betegség -, hogy már nem fér el a vers, a szöveg. Ennek az egységét Csillag István nagyon szépen megtalálta”- tette hozzá a Bookart vezetője.
Zágoni Balázs, a Koinónia Kiadó igazgatója elmondta, az, hogy néhány éve könyvesboltot és kávézót is működtetnek Kolozsváron, sokat segít a kiadónak. „Az első évben nagyon rezgett a léc, azt láttuk, hogy volt egy nagyon jó indító hónapunk, de utána nagy lyukak keletkeztek a költségvetésben és csak az első év végén fordult át pozitívra. Elérhetővé tette a könyveinket és egy állandó „cash flow”-t produkált, ami azért segít, még ha nem is nyereséges” – fogalmazott Zágoni, majd hozzátette, először 2015-ben vitték el a kávézót is a könyvvásárra, idén pedig már a szervezők kérték.
A Koinónia gyerekkönyv terén két elsőkönyves szerzőt mutatott be Marosvásárhelyen: Gál Andrea Fecske utca 12., illetve Szőcs Margit Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka című mesekönyvét. A szerzőkkel kapcsolatban Zágoni Balázs kiemelte, hogy „érdekes látni, hogy magyartanárként vagy szerkesztőként az ember egy adott ponton felfedezi azt, hogy író is és hogy igényesen tud írni.” A felnőtteknek szóló kötetek közül Visky András hosszú szünet után megjelent új drámakötetét emelte ki Zágoni Balázs, valamint Aczél Dóra önéletrajzi regényét. A szerzőt csontrákkal diagnosztizálták tinédzserként, kórházi élményeiről ír úgy, hogy az nem érzelgős, de nagyon őszinte és nagyon élő, véli a kiadóigazgató.
A szakmai találkozások fontosabbak, mint a nyereség
A könyvvásáron most először volt jelen saját standdal a magyarországi Magvető Kiadó és a könyvvásár legnagyobb érdeklődésnek örvendő beszélgetésein olyan magvetős szerzők vettek részt, mint Parti Nagy Lajos, Závada Pál vagy Szabó T. Anna.
„Abszolút megérte eljönni, nagyon jóleső fáradtság van bennünk és nagyon jó ebben az itteni könyvvásárban, hogy ez egyszerre egy vásár meg egyszerre egy fesztivál és nagyon jó látni a Magvető Kiadó magyarországi és erdélyi szerzőinek ezt a közellétét” – mondta el Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője. „Örülünk egymásnak, beszélgetünk, mindenképpen szeretnék jönni majd jövőre is, mert azt látom, hogy szépen illeszkedik ez a fesztivál tematikusan is a többi könyves mustrához: pont olyantémákat vet fel, amiket körbe lehet járni” – tette hozzá. Szegő János a könyvvásáron szerzett élmények közül Dan Lungu Tyúkok a mennyben című könyvét emelte még ki, üdvözölve, hogy Marosvásárhelyen a román irodalommal is találkozni lehet. „Egyrészt ez egy magyar könyves mustra, másrészt mégis egy másik országban van, egy másik kultúra mellett” – összegzett Szegő János.
A szakmai találkozásokat tartja a könyvvásár legfontosabb hozadékának Gáll Attila, az Erdélyi Híradó Kiadó vezetője is: „Akárcsak tavaly, idén is 5 friss címmel jelentkeztünk a könyvvásáron. Nem az anyagi megtérülés, netalántán nyereség volt a fő szempont, hanem az, hogy szerzőink kézbe vehessék köteteiket, együtt szusszanjunk fel egy dolgosabb időszak után, és elkezdjük közösen megtervezni a könyvek utóéletét. De mindemellett szerény anyagi „sikert” is elértünk az idei könyvvásáron.”
Zsizsmann Erika
maszol.ro

Akik nem élhetnek muzsikaszó nélkül
A muzsikáról, a zenélés, éneklés öröméről meséltek Csíkszeredában a múlt héten tartott 19. Erdélyi Prímás Találkozó résztvevői – számol be Péter Beáta a kronika.ro-n.
A széki Filep Márton „Pali Marci” prímás, a klézsei Hodorog András furulyás, a gyimesbükki Szentes János „Postás Jancsi” prímás, falustársa, Antal Károly énekes és a csíkszentdomokosi Duduj „Malacos” Rozália ütőgardonos arról is szót ejtett, hogy miként kezdett muzsikálni.
Hodorog András nagytatájától tanulta 5–6 éves korában a zenélést. „Azután innen is, onnan is loptam, még ma is tanulok mindig. Szeretem, ha valakit hallok zenélni, és ha az tetszik a szívemben, ma is megpróbálom eltanulni” – magyarázta. A gyimesbükki Postás Jancsiként ismert prímás családjában nem volt zenész, mint mondta, saját magától tanult meg muzsikálni. Hozzátette, sokat „lopott” mástól, belement a fülébe a zene. „Sajnos Gyimes völgyén prímás nincs, az öreg prímások mind kihaltak, ötvenévesen én vagyok a legöregebb” – mondta.
Antal Károly az édesapjától tanulta az énekeket. „Sokat ártam a juhokkal, tudom fújni a falevelet a szájammal, sok mindenkit megtanítottam levélt fújni, hejszát, csárdást járni. A juhok mellett a legtöbbet kint a hegyen az énektanulással és tánctanulással foglalkoztam, nem a diszkóban tanultam meg. A fiatalok most nem törődnek semmivel, hiába mondom, gyertek, tanuljátok meg ezt a szép éneket, egy háborús éneket, az a válasz, hogy most nincs háború” – tette hozzá.
„Pali Marci” már gyermekkorában szeretett muzsikálni. Mint mesélte, Széken régen négy-öt zenészbanda volt, kicsi korától fogva szerette őket hallgatni, nézni, sokszor még az iskolából is elszökött hozzájuk. Gyakran tartottak táncházat is, és ott ellesték a zenélést. „Úgy tanultam muzsikálni, hogy legtöbbször két húr volt a hegedűmön. Az orosztanárnőmnek, Szőcs Ráchelnek volt egy háromnegyedes hegedűje, és ideadta, hogy tanuljak. Gondolkoztam, mit csináljak, hogy adja nekem a hegedűt, mivel négyen voltunk testvérek, nem tudták a szüleim megvenni. Hallottam, hogy a tanárnő nagyon szereti azt, aki sokat olvas. Minden héten kivettem a könyvtárból három-négy könyvet, de nem olvastam el egyet sem. Amikor vissza akartam vinni a hegedűt, mondta a tanárnő, mivel ennyit nem olvas senki, nekem adja a hegedűt” – mesélte nevetve.
A gyimesbükki Postás Jancsi prímás azt mondta, a prímástalálkozó becsületmegadás, hogy még valaki tudja viselni ezeket a régi, ősi táncokat és ezt a műveltséget. „Mert a mai fiatalság evvel nem foglalkozik. Még, ha hallják es, a fejüket elsirítik. De mi becsületben vagyunk tartva, és amíg tudjuk, viseljük” – fogalmazott. Pali Marci hozzátette, amíg a találkozó első kiadásain annyian voltak zenészek, hogy alig fértek a színpadon, most bőven elférnek. „Sajnos minden évben, amikor idejövünk, halljuk, hogy ez is, az is meghalt, egyre kevesebben vagyunk. Hála istennek vannak fiatalok, akik jönnek tanulni” – mondta. fogalmazott.
Hodorog András kiemelte, muzsikálás nélkül nem tud élni. Úgy vélte, a zenész örül, ha látja, hogy másoknak jó kedvük van a muzsikájától. Antal Károly egy, a gyimesbükki plébánostól hallott gondolatot osztott meg velünk. „A plébános úr azt mondta, aki tud énekelni, az a bánatát is felejti, a jókedvűség is megvan, és a baráti szeretet is meg tud lenni. Nagyon igaza volt a plébános úrnak” – mondta a gyimesi énekes – írja a kronika.ro.

A bölöni áldozatokra emlékeztek
A Magyarország kormánya által meghirdetett Gulag Emlékévhez igazodva vasárnap Bölönben megemlékeztek a barcaföldvári fogolytábor rabjairól és az ott elhunytakról, szóltak a táborban történtekről, életről, emberségről és halálról, majd kiállításon mutatták be e kegyetlen idők dokumentumait. Az unitárius szeretetotthont zsúfolásig megtöltő eseményt a bölöni református tiszteletes, Bartha Attila szavai nyitották meg. Imája során úgy fogalmazott: a háború azért törhetett ki, majd azt követően azért jöhettek létre fogolytáborok, és ott azért történhetett megannyi rémség, mert az emberek elfordultak Istentől, s szívükben nem a szeretet, hanem a gyűlölet lelt otthonra. Ha azt szeretnénk, hogy többet ne forduljon testvér testvér ellen, s hallgassanak a fegyverek, ismerjük meg az Istent – mondotta a lelkész.
Ungvári Barna András uzoni református lelkipásztor Jeremiás próféta könyvéből kölcsönzött igére alapozta beszédét. Mint mondotta, bár a történet régi, Krisztus előtt fél évezreddel született, ám üzen a mának is: a hitet vesztettek elvesznek, a hívők megmaradnak. Így volt ez a barcaföldvári táborban is: azok, akik a reményt feladták, ma az elmúlt évtizedekben felszámolt sírokban alusszák örök álmukat, ám sokan hazatértek azok közül, akik Istenbe vetették hitüket. „Megmaradás és élet csak ott van, ahol hit – tanúbizonyságot tehetnek mindazok, akik élték azt a kort. Nem szabad csüggedni! Ezt mondta az Úristen a zsidóknak, ezt mondta a fogolytábor lakóinak is; soha nem szabad reményt vesztenünk.”
Ifjabb Kozma Albert helybeli unitárius lelkipásztor a frontharcosokat példaképként állította a ma nemzedéke elé: sokaknak megvolt a lehetőségük, hogy a háború végén elhagyják szülőföldjüket, a távoli idegenben biztonságosabb helyet, boldogabb jövőt keressenek, de a haza hívó szava sokszor erősebb volt minden ígéretnél. Ezeket a jó magyarságtudattal megáldott embereket tette a román hatalom fogollyá, próbálta megtörni, vallásukat és jövőbe vetett hitüket elvenni. A tiszteletes úgy vélte, a mindenkori román kormány semmit sem változtatott célkitűzésein, ma is közösségünket gyengítené, számolná fel, fontos tehát, hogy elődeink áldozatvállalásából erőt merítve tegyünk a holnap érdekében.
Ungvári Barna András A megmaradás kövei című előadásában a barcaföldvári fogolytáborról szólt. Az elmúlt két évtizedben összegyűjtött korabeli dokumentumok, valamint a tábor poklát megjártak visszaemlékezései alapján elevenítette fel, milyen is volt, milyen is lehetett ott hetven éve az élet. A gyatra élelmezés és az életkörülmények hatására hamarosan fertőző betegségek pusztítottak, az orvosoknak csak kezdetleges felszerelések s jóformán semmi gyógyszer nem állt rendelkezésükre, s bár tudásuk legjavát nyújtották – érkezésük után negyedére esett vissza az elhunytak száma! –, napirenden voltak a temetések. Hogy hányan hunytak el, nem tudni, ugyanis a hivatalos adatok, illetve a túlélők visszaemlékezései igencsak különböznek. A román hatalom a ’89-es fordulat után is megpróbálta bagatellizálni az ügyet – a korabeli brassói sajtóban olyan cikk is megjelent, amely kétségbe vonta, egyáltalán volt-e Földváron fogolytábor! –, majd az emlékműállítást próbálták megakadályozni; hiába tartottak be minden formaságot, az akkori helyi elöljáró az avatást követően néhány órával elhordatta, s csak két év múltán, bírósági ítélet hatására állíttatta vissza.
Ungvári Barna András szólt a két bölöni áldozatról, Vajda Györgyről és Vajda Albertről is, a teremben levő idősek közül többen is adalékokkal egészítették ki történetüket. A bölöni unitárius egyház gondnoka, Uzoni István úgy vélte, a mai ifjúsággal meg kell ismertetni a háború hőseinek nevét és tetteit, az orosz és román fogolytáborokban sínylődők életútját, s ápolni kell emléküket.
A toronybejárat fölé elhelyezett emléktáblát – felirata: Az 1944–45-ben a földvári fogolytáborban, illetve a más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedett bölöni magyar foglyok emlékére – Ungvári Barna András avatta fel, majd a kegyelet virágait helyezték el.
A Lőfi Áron Konferenciaközpontban a földvári fogolytáborról szóló vándorkiállítást nyitották meg. Összeállítói régi levelek, személyes hangvételű visszaemlékezések, a táborban készített összesítések, névsorok, bizonylatok és újságcikkek segítségével elevenítették fel a fogságot szenvedők mindennapjait, próbálták érzékeltetni, min is mentek át az ártatlanul meghurcoltak azokban a válságos időkben.
Hecser László
Háromszék
Erdély.ma

Kitüntetést kapott a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Communitas Alapítvány közös díját adták át kedd este Kolozsváron, a magyar nyelv napja alkalmából tartott ünnepségen a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének.
Ünnepi beszédében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arra emlékeztetett, hogy az idén először Romániában is törvény által szentesített ünnep november 13. a magyar nyelv napja. A politikus elmondta: azok a nagy nemzetek is védik a nyelvüket, amelyek nem is gondolják, hogy veszélyben lenne. Szerinte kisebbségi sorban nemcsak a nyelvet kell védeni fokozottan, hanem az anyanyelvhasználat jogát, az iskolát, a kétnyelvű feliratot, az utcanévtáblát is.
Kelemen Hunor megemlítette, hogy az RMDSZ a következő parlamenti ciklusban el szeretné érni, hogy csökkentsék a jelenlegi 20 százalékról tíz százalékra azt az arányt, amely fölött megilleti egy nemzeti kisebbséget az anyanyelvhasználat joga a települése közigazgatásában.
A Moldvai Csángómagyarok Szövetségét (MCSMSZ) Tánczos Vilmos néprajzkutató méltatta. Mint fogalmazott, a szövetség 25 éve állhatatos munkával dolgozik a moldvai nyelvi asszimiláció lassításán, a nyelvi revitalizáción. A szervezet 25 településen indította be a magyar nyelv délutáni oktatását, több helyen az iskolákba is sikerült bevinnie a magyar nyelv oktatását. Több településen magyar házakat épített vagy vásárolt és alakított ki.
Táncos Vilmos megemlítette, az MCSMSZ az egyetlen csángószervezet, amely az egész moldvai csángó közösséget legitim módon és hitelesen képviseli. Tevékenységét erős „ellenszélben" fejtette ki, amikor minden kis sikerért aránytalanul sok munkát kellett befektetni. Úgy vélte, a díj nemcsak a szövetség mai vezetőinek szól, hanem azoknak is, akik az elmúlt két és fél évtizedben részt vettek a szervezet munkájában.
A díjat: Sántha Csaba szobrász a bölcső című alkotását, és a 20 ezer lejes (1,4 millió forint) pénzjutalmat Pogár László, az MCSMSZ elnöke vette át, a „fordítsa a jó Isten vissza maguknak" köszönettel. A kolozsvári Kaszinóban tartott ünnepi gálán a magyarfalusi moldvai csángók népdal és népmese-előadásának, Bogdán Zsolt színművész Dsida Jenő-estjének, valamint Laczkó Vass Róbert és Szép András megzenésített verselőadásának tapsolhatott a közönség.
MTI
Erdély.ma,