Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
2016. november 10.
„Nem árt a fejlődés!”
Közpolitikai intézetet hoznak létre
Székelyföldi Közpolitikai Intézet létrehozását jelentette be Antal Árpád a Székelyföldi Önkormányzati Tanács ülésén. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint az intézet más szakmai szervezetekkel közösen hosszú távú stratégiákat és programokat dolgozhat ki Székelyföld számára.
Antal Árpád, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT) új elnöke érdeklődésünkre kifejtette, a székelyföldi emberek, Székelyföld versenyképességét meghatározza, hogy az önkormányzatok tudnak-e dolgozni vagy sem, és lévén, hogy a SZÖT-nak nincs apparátusa, szükség van egy háttérintézetre. Ez egyrészt képzéseket tudna biztosítani az önkormányzati alkalmazottaknak, tanácsosoknak, de a polgármestereknek is, mert ugyan „okosak és mindenhez is értenek, de nem árt egy kis fejlődés”.
Másrészt, mondta Antal, össze kell hangolni az önkormányzatok munkáját, kapcsolatot teremteni az alkalmazottak között, így nem állhat elő olyan helyzet, hogy egy törvénymódosítást minden településen a jogászok külön-külön értelmezzenek. Ugyanilyen fontosnak tartja azt is, hogy segítséget kapjanak az önkormányzatok különféle állami szervek ellenőrzéseinél, egy közös adatbázist hozzanak létre, így átláthatóvá válik, hogy például a számvevőszék minden esetben ugyanúgy értelmez-e egy törvényt vagy sem. Antal szerint szakmai szervezetekkel, egyetemekkel együttműködve bizonyos területeken közös közpolitikákat kell kidolgozni, odafigyelve az innovációra is, és ha valahol példásan megoldanak egy kérdést, azt mások is vegyék át.
A Székelyföldi Közpolitikai Intézetet a Pro Regio Siculorum Egyesület hozza létre, ennek érdekében már pályáztak támogatásra.
Kiss Edit
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. november 10.
A rideg szobrok vetése
Eszünkbe juthat ma is számos román történészprofesszor, a maiak közül többek között Lucian Boia; a kitalált és nyugat felé és itthon is kitálalt román történelmi mítoszokat szedte rendbe-ráncba több könyvében is. A hazugság mégis burjánzik tovább. Most ismét, és ki tudja, hányadszor avatták nemzeti hőssé Avram Iancu (1824–1872) tömeggyilkost, aki az 1848-49-es Habsburg-ellenes magyar forradalmat és szabadságharcot támadta hátba hatalmas bécsi pénzösszegekért.
A román képviselőház elfogadta a nemzeti hős megnevezést, és óhatatlanul fölvillan előttünk a tömegmészárlás levezénylése Nagyenyeden 1849 januárjában, majd Nagylakon, Hariban, Járán és még tizenhárom magyar településen, többezernyi civil, asszony, gyermek legyilkolása Zalatnán. Zárán ugyanez történt. A kommunista meg a mostani áldemokráciákban Erdélyt elárasztották Avram Iancu szobrai, akár a Vitéz Mihályé (Mihai Viteazul), aki maga sem tudta, hogy 1599-ben „három román országot egyesített”, szintén hatalmas Habsburg császári pénzen, az erdélyi lázadó magyarok ellenében.
Ezért nem véletlen számomra sem a román megalázásokban élvén elviselőként, hogy eszembe ötlött azonnal az igazmondó román tudósok, professzorok, történészek sora, akik a nemzeti mítoszok, hazugsághalmazok haszonélvezői ellenében elmondták már Avram Iancu viselt dolgait is, el a Mihály Vitéz vajda mesés, fellegjáró „egyesítgetését” is a jelennek. Lám, kampányoltatják mégis Avram Iancut a román politikusok a magyarok és a történelem ellenében. Nem először. A fiatal jogász 24 éves korában kezdte jogi meg „nemzeti hősi” pályafutását, bele is tébolyodott a történésekbe, a partizánharcokba, a népgyilkolásba, és legfőképpen abba, hogy rájött: Ferenc József császár nemcsak a magyarokat büntette iszonyúan, hanem a románságot is megalázta, vissza a jobbágyságba, minden ígérgetései ellenére.
A holtak nem nyilatkoznak Nagyenyeden, Nagylakon, Zalatnán és annyi meg annyi magyar településen. Barcaföldváron sem. Mind magyarok, akikre emlékeznünk szobrok nélkül is nagyon nehéz. A nemzeti fájdalmat nem lehet kiheverni. A román nemzeti szobrok csak árnyékot vetnek, gabonát nem.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. november 10.
Kolozsváron mutatták be Dávid Gyula „1956 Erdélyben és ami utána következett” könyvét - Kolozsváron bemutatták szerdán Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész, 56-os elítélt 1956 Erdélyben és ami utána következett című könyvét.
A Nap kiadó gondozásában megjelent könyv tanulmányokat tartalmaz az 1956-os erdélyi megmozdulásokról, az ezeket követő perekről és az akkori események irodalmi vonatkozásairól.
A könyvbemutatón megszólaló Pécsi Györgyi szerkesztő azt tartotta a könyv erényének, hogy a magyarországi olvasók számára is összekapcsolja az erdélyi 1956-ot a magyarországival. Amint felidézte: az erdélyi diákmegmozdulások alkalmat teremtettek a román pártvezetésnek, hogy leszámoljon vélt vagy valós ellenségeivel.
Hozzátette: ugyan a román kommunista vezetés a pereknek elrettentő hatást szánt, 1956 mégis öntudatára ébresztette az erdélyi magyarságot, és egy olyan erdélyi irodalom kibontakozását eredményezte, amely messze túlmutatott Erdély határain.
Egyed Péter kolozsvári filozófus szerint a könyv „befoltozza a hiányos és tabusított emlékezetünket” az erdélyi 1956-ról. Megemlítette: Dávid Gyula többféle minőségben tárja fel az 1956-os erdélyi történéseket. Megszólal a könyvben a történész kutató, az irodalomtörténész, a kortárs, az elítélt és a tanú is. Szerinte olyan adatgazdag a könyv, hogy akik olvassák, „jól teszik, ha három-négysoronként megpihennek, és rendezik az információkat”. A tájékoztató jelleg mellett azonban azt az üzenetet is hordozza, hogy oda kell figyelni az események morális következtetéseire.
Dávid Gyula elmondta: az írások nagy részének személyes jellege is van, nem tudja eldönteni, „hogy a történettudomány hasznára vagy kárára”. Hozzátette: a könyv megírására az sarkallta, hogy tíz évvel ezelőtt még hiányos dokumentáció alapján volt kénytelen összeállítani az erdélyi 56-os elítéltek életrajzi adattárát. „Azóta hozzáférhetővé váltak a periratok, és kötelezőnek éreztem, hogy próbáljak a sorsok mögé nézni” - fogalmazott a szerző.
Megemlítette, hogy a börtönben és munkatáborokban töltött hét esztendő rossz tapasztalatait kivetette magából, az események súlya akasztófahumorrá alakult át benne, és mára elsősorban a pozitív momentumokat őrzi egykori megpróbáltatásaiból. Elérzékenyülve említette, hogy milyen máig ható élmény volt számára, amikor a munkatáborban, a Duna melletti gátat építvén, megpillanthatott a gáton túl egy, a saját kislányával egyidősnek tűnő gyermeket.

maszol.ro
2016. november 10.
Brassó megye: a munkáslázadás 29. évfordulójára készülnek
A November 15. emlékfutás 27. kiadása, istentisztelet és koszorúzás - ezek a brassói Steagul Roşu kamiongyárban 1987-ben kitört lázadás évfordulójára tervezett fontosabb tevékenységek - mondta sajtóértekezletén Petru-Marius Boeriu, az 1987. November 25. Egyesület elnöke.
A futóversenyt hagyományosan azon az öt kilométeres távon szervezik, amelyen a munkások 1987-ben bevonultak a központba, a megemlékezést pedig azon a helyen tartják, ahol a résztvevő több mint 10.000 ember letérdelt, és elénekelte a Deşteaptă-te Române-t és az skandálták, hogy Le Ceauşescuval!
Az elnök azt szeretné, ha jövőre, a 30 éves évfordulóra egy emlékművet emelhetnének, mert „a 89-es forradalom az egész országban volt, de november 15-e csak Brassóban történt”.
A brassói felkelés 1987. november 14-én éjjel kezdődött a Steagul Roşu kamiongyár matrica részlegén. Másnap a Román Kommunista Párt székháza elé vonultak. Ceauşescu portréit leverték a falakról és elégették. A Szekuritáté durván feloszlatta a tömeget, több embert letartóztattak. Ezeket első fokon halálra ítélték, ám a nemzetközi közvélemény nyomására megváltoztatták az ítéletet. 61 személyt deportáltak, 27-nek kényszermunkahelyet határoztak meg.
maszol.ro
2016. november 10.
Négyszáz magyar diák sorsával játszadoznak az ügyészek Marosvásárhelyen
Megmozgatta az erdélyi magyar közösséget a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügye: szombaton több városban is tüntetések lesznek a tanintézmény védelmében. A felháborodás oka, hogy a korrupcióellenes ügyészség „lefejezte” az iskolát, és akár az utcára is kerülhet négyszáz magyar diák. Közben pedig senki nem érti, hol van itt a korrupció?
Marosvásárhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár és más erdélyi városok magyar közössége is utcára vonul szombaton a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium védelmében. A demonstrációk előzménye ismert: a korrupcióellenes ügyészség a marosvásárhelyi iskola igazgatóját és a Maros megyei főtanfelügyelőt többek között hivatali visszaéléssel vádolja, előbbit hatósági felügyelet alá, utóbbi házi őrizetbe helyezte.
A DNA szerint a főtanfelügyelő, Ştefan Someşan 2014-ben anélkül rendelte el a katolikus gimnázium létrehozását, és Tamási Zsolt József igazgatói kinevezését, hogy előzetesen megszerezte volna ehhez a tanügyminisztérium jóváhagyását. 2015-ben pedig hatáskörét túllépve sorolta az Unirea Főgimnázium magyar tannyelvű osztályait az új oktatási intézménybe, és bocsátotta ki az intézmény számára az ideiglenes működési engedélyt.
A DNA szerint a két gyanúsított annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az ügyészség szerint a két gyanúsított annak a 328 diáknak az érdekeit sértette meg, akik a 2015-2016-os tanévben olyan intézményben tanultak, mely nem rendelkezett hatósági engedéllyel, ezért tanulmányaik törvényesen nem ismerhetők el.
Kelemen Hunor: hol itt a korrupció?
A szombati tüntetésekhez az RMDSZ is csatlakozott, politikusait megdöbbentette a DNA eljárása, és jogosnak tartják a közösség felháborodását. „Az emberek megalázva érzik magukat. Ők ugyanis azt akarták, hogy legyen visszaszolgáltatva mindaz, amit a kommunisták elloptak. Itt nem csak a katolikus egyház épületeiről van szó, hanem bármelyik egyházi ingatlanról” – fejtette ki a News.ro hírügynökségnek adott nyilatkozatában Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök elmondta: a magyar közösség másik elvárása az volt a rendszerváltás után, hogy induljanak újra azok az oktatási intézmények, amelyeket a kommunisták 1949-ben megszűntettek. Emlékeztetett: sok oktatási intézmény indult újra országszerte, mivel ezt megengedi az alkotmány és az oktatási törvény.
„Marosvásárhelyen is az történt, hogy újraindítottak egy korábban ellopott és beszűntetett iskolát. Aztán azonban hatósági felügyelet alá illetve háziőrizetbe került az iskolaigazgató és a tanfelügyelő, akik a törvényeknek megfelelően cselekedtek. Eljárás indult mindenki ellen, akik rábólintott az új iskola beindítását jóváhagyó dokumentumokra. Holnap-holnapután utcára teszik a 400 gyereket, ez az iskolai év veszélyben van” – fejtette ki a politikus.
Kelemen Hunor úgy fogalmazott: megengedhetetlen, hogy a DNA gyermekek sorsával játszadozzon. „Jött egy ügyész, aki nem ért egyet azzal, hogy az egyházaknak iskolákat hozhatnak létre” – jelentette ki. Hangsúlyozta, ha a gimnázium létrehozása körül adminisztratív hiba történt, megoldást kell erre keresni.
„Mit loptak és kitől a gyerekek, az oktatók, a főtanfelügyelő, a szülők? Az, hogy visszakapták, amit a kommunisták elloptak? Milyen kárt okoztak? Loptak a helyi vagy az országos költségvetésből? Ki gazdagodott meg ebből? Itt 400 gyerek akart magyarul tanulni, ezért szüleik úgy döntöttek, hogy egyházi iskolába küldik őket. Úgy, ahogy a másik 400 gyerek a Bolyai Farkas Elméleti Líceumba jár, ami állami oktatási intézmény, vagy pedig más egyházi iskolába” – érvelt a politikus.
Kelemen Hunor megjegyezte: ez sokkal érzékenyebb probléma mint az, hogy a Bechtellel kötött szerződés eredeti példányát 12 év után sem találták meg. Hozzátette, az ügyészségi intézkedéseket aránytalanoknak tartja: hatósági felügyelet alá kerül az iskola alapítója, de kevésbé szigorúan lépnek fel azok ellen, aki százmilliókat loptak.
Ügyvéd: ennek semmi köze a jogállamisághoz
Kuti Csongor ügyvéd egyenesen nevetségesnek tartja, hogy egy tanintézmény működtetése kapcsán korrupció gyanúja merülhet fel. „A DNA vizsgálódását jogi szempontból nehéz értelmezni. Ennek az eljárásnak valószínűleg politikai töltete van, de hogy ez kinek, milyen módon hozhat hasznot, azt nem tudom megítélni” – jelentette ki a Marosvásárhelyi Rádiónak. Az ügyvéd szerint a korrupcióellenes ügyészség egyik célja, hogy megfélemlítsen közigazgatásban dolgozó embereket, eltántorítsa őket attól, hogy felelősséget vállaljanak, döntéseket merjenek hozni.
„Ez természetesen nincsen rendben. A DNA-nak a főtanfelügyelő és a gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseinek nincs sok köze a jogállamisághoz” – fejtette ki Kuti Csongor. Hangsúlyozta: sem a DNA működését szabályozó törvényben, sem a Btk-ban, sem más vonatkozó jogszabályokban nem található olyan bűncselekmény, ami a felekezeti oktatási intézmény elindítása kapcsán felmerülhet. „Nem merül fel kenőpénz kifizetése vagy elfogadása, befolyással történő üzérkedés, nem lehet felfedezni a sértettet, az anyagi kárt ebben az intézkedésben. Hacsak valakinek az nem fáj, hogy a kommunisták által elkobzott ingatlant visszaszolgáltattak a jogos tulajdonosának” – fejtette ki az ügyvéd.
Román-magyar tanteremvita
Kuti Csongor arra utalhatott, hogy a katolikus gimnázium törvénytelennek vélt létrehozását azt követően kezdte vizsgálni előbb a minisztérium ellenőrző testülete, majd az ügyészség, hogy augusztusban tanteremvita alakult ki az egyházi épületeken osztozó két intézmény között. A figyelmet Marius Pașcan szociáldemokrata szenátor panasza irányította a felekezeti intézményre. Az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium főépületét az Unirea Főgimnázium használja, a katolikus gimnázium pedig az egyik melléképületben működik. Az épületegyüttest hosszas pereskedés után 2004-ben szolgáltatta vissza az állam a katolikus egyház vagyonkezelőjének, a Státus Alapítványnak.
Az egyház 2014-ben 2019-ig szóló felhasználási szerződést kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozták a tantermek elosztását az Unirea és az egyházi iskola között. A megállapodást az borította fel, hogy az Unirea a 2015-16-os tanévtől lemondott a magyar tannyelvű osztályairól, amelyeket az általuk használt tantermekkel együtt vett át a felekezeti iskola. Az Unirea viszont a 2016-17-es tanévtől román osztályok indításával igyekezett pótolni diákjai létszámát. A tanteremhiányt végül a felekezeti iskola kárára oldották meg.
A minisztérium szerint törvényesen működik a gimnázium
Király András oktatási államtitkár nem érti, hogy a DNA ügyészei miért hivatkoznak a minisztériumi jóváhagyás hiányára a római katolikus gimnázium létrehozásának ügyében. Hangsúlyozta, nem a tárca hagyja jóvá az iskolalapításokat. „A minisztérium szempontjából a katolikus gimnázium törvényesen jött létre” – jelentette ki.
Az államtitkár elmondta: a tanügyi törvény szerint egy iskola „fizikai” gazdája a helyi önkormányzat, a minisztérium pedig a tanfelügyelőségeken keresztül az oktatás minőségéért és a törvény betartásáért felel. „A minisztérium nem hoz létre oktatási intézményt, mert nem az övé az épület” – magyarázta.
Tájékoztatása szerint egy iskola létrehozásához három lépés kell. Elsőként a főtanfelügyelőség kéri a helyi tanácstól az intézmény elindítását. Utána e kérés alapján az önkormányzat határozatot hoz az iskola létrehozásáról, majd ezt visszaküldi a főtanfelügyelőséghez. A főtanfelügyelőség pedig ezután átküldi az iskolai hálózatot jóváhagyásra a minisztériumnak. Ez a római katolikus gimnázium esetében meg is történt, a tárca pedig jóváhagyta a marosvásárhelyi iskolahálózatot – szögezte le Király András.
„A főtanfelügyelőség átküldte az iskolahálózatot, amelyben szerepelt a katolikus iskola, a minisztérium pedig befejezett tekintette az ügyet. Nem kért be adatokat, nem érdekelte a tanácsi határozat, nem volt kíváncsi arra, hogy volt-e minőségellenőrzés. Ezekről ugyanis feltételeztük, hogy mind rendben vannak” – részletezte az államtitkár.
A tanácsi határozat „sántít”
Arra a kérdésünkre, hogy akkor jogi szempontból lehet-e „fogást” találni a római katolikus gimnázium beindításán, Király András kijelentette: szerinte a marosvásárhelyi iskolahálózat módosításáról szóló 2014. szeptemberi tanácsi határozattal nincs minden rendben, nem véletlenül semmisítette meg 2016-ben a prefektúra kezdeményezésére jogerősen az ítélőtábla.
A szóban forgó határozatnak a katolikus gimnáziumra vonatkozó része így szól: „ez a pont azon feltétel alatt lép érvénybe, ha Maros Megyei Tanfelügyelőség felmutatja ennek alapítási iratát, valamint a bérbeadási szerződést, amely a 2014/241-es számú helyi városi tanácsi határozat 1. cikkelyében van előírva, legtöbb 10 munkanapon belül”.
Király András szerint ez a rész nagyon sántít. „Én voltam városi tanácsos, így nem lehet egy határozatot megfogalmazni. Ennek alapján nehéz lett volna iskolát létrehozni, mert feltételekhez kötve dönt a tanintézmény beindításáról. Ez nem egy tanácsi határozat. Akkor lett volna, ha kijelentő módban fogalmazzák meg” – jelentette ki az államtitkár.
Király András hangsúlyozta, nem érti, hogy miért nem hozott egy újabb határozatot a marosvásárhelyi önkormányzat a római katolikus gimnázium ügyben. „Más ugyanis minden rendben volt. A katolikus Státus Alapítvány, a városháza és a tanfelügyelőség közötti szerződések teljesen korrektek” – állapította meg az államtitkár.
Peti: az RMDSZ próbálta orvosolni a helyzetet
Arra a kérdésünkre, hogy mi a jogi helyzete a katolikus gimnáziumnak, és veszélyben van-e az intézmény diákjainak eddigi tanulmányi időszaka, Peti András városi tanácsos, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke kijelentette: „Nem vagyok vádhatóság, és városi tanácsosként csak azt tudom mondani, hogy a gimnáziummal kapcsolatos valamennyi határozatunk – egy kivételével – kiállta a törvényesség próbáját”.
Arra a kérdésünkre, hogy az igazságszolgáltatás mire hivatkozva érvénytelenítette a határozatot, Peti András a bírósághoz irányított. „Újságíróként kikérheti az ítéletet az indoklással együtt. Én is csak azt tudnám elmondani, ami ott szerepel” – jelentette ki Peti. A tanácsos beszélgetésünk alatt többször hangsúlyozta: csak akkor nyilatkozik jó szívvel a gimnáziummal kapcsolatos jogi kérdésekről, ha ezt szemtől szemben, a vonatkozó dokumentumokkal a kezében teheti meg. „Telefonon fennáll a veszély, hogy rosszul értelmezi, amit mondok” – jegyezte meg.
Arra a kérdésünkre, hogy az iskolai hálózatot módosító határozat bírósági megsemmisítése után városi tanács miért nem próbálta egy újabb határozatban rendezni a gimnázium jogi helyzetét, Peti kijelentette: noha ez a polgármesteri hivatal kötelessége lett volna, az RMDSZ-frakció kidolgozott egy határozat-tervezetet, de ezt a jegyző nem írt alá.
A tanácsos elmagyarázta: az iskolahálózatról szóló határozatot minden évben el kell fogadniuk a helyi önkormányzatoknak. Ennek határidejét és eljárását egy minisztérium rendelet szabályozza. Az eljárás az, hogy a polgármesteri hivatal végrehajtó szerve az iskolaigazgatóságokon keresztül elkészít egy tervezetet az új tanév iskolahálózatáról. Ezt elküldik a tanfelügyelőségnek kötelező láttamozásra.
A rendelet arra is lehetőséget biztosít, hogy a tanfelügyelőség egyoldalúan módosítsa az előterjesztett iskolahálózatot. Miután a tanfelügyelőség láttamozta a határozattervezetet, a városi tanács elé kerül, ugyanakkor az önkormányzat is módosíthat a tervezeten. Mindezeket a lépéseket azonban határidőkhöz köti a minisztériumi rendelet. „A jegyző úgy értelmezte, hogy a tanfelügyelőség nem tartotta be a minisztériumi rendeletben megszabott határidőt” – magyarázta Peti András.
Cs. P. T.
maszol.ro
2016. november 10.
Pornó. De a legkegyetlenebb
Visky András Pornó című darabja személyes történetből inspirálódott, és mégis sokak történetét mondja el. Securitatéról, üldöztetésről, színházról, öngyilkosságról.
Személyiségi jogok tiprása, lehallgatás, öngyilkosságba hajszolás, intellektuális ellehetetlenítés: az erdélyi magyar művészet nem érzi a huszonhat éve véget ért átkos korszakot eléggé táptalajnak, mintha erőszakkal ki kellene törölni az emlékezetből. Alig vannak alkotások, amelyek szembesítenék a jelen társadalmat múltbeli gyökereivel, és ennek számos oka lehet, kezdve attól, hogy annyira kicsi a tér, hogy nehezen lehet csinálni bármit, hogy ki ne teregessük valaki szennyesét. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak Visky András Pornó című drámáját, amelynek két hete tartotta ősbemutatóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, most pedig a közönség újra láthatta a 8. Interetnikai Színházfesztivál (IFESZT) keretében.
A pornó kegyetlen monodráma, főhőse egy fiatal színésznő a diktatúra utolsó évében, aki olyannyira ártatlan, játékos, talán kissé habókos is, hogy a mindennapok szürkeségét rengeteg játékkal oldja fel. Együtt él egy fiúval, akit nem akar megnevezni (lévén, csak Istennek van joga néven nevezésre), ezért csak Embernek hívja. A színházban leginkább a fények érdeklik, különösen a sarki fény, az aurora borealis. Egy panellakásban éli mindennapjait Emberrel, és amikor Görény szomszéd figyelmezteti őt, hogy bepoloskázták, először kissé megijed, de amikor megtudja, hogy nem a kellemetlen állatokról van szó, hanem csak lehallgatják, akkor rögtön megkönnyebbül, sőt, felveti férjének, hogy akkor már szeretkezzenek “nekik”. A belbiztonság figyelmébe azért kerül, mert előadásokat tart egy bizonyos Antival az utcagyerekeknek, azaz a kis koszos verebeknek, ahogyan ő nevezi őket. Ezekről az utcaelőadásokról egy Kispap fedőnevű ügynök jelentéseket készít, felforgatónak és államellenesnek minősítve azokat. Embert a hatóságok öngyilkosságba hajszolják, a lány terhes, de az őt ért tragédia miatt elvetél, majd meg nem született gyereke és férje után megy.
A darab címe, a Pornó a lány fedőneve a róla készített jelentésekben. Albert Csilla játssza, de nem ő az egyetlen ember a színpadon, ott van még a Másik, (Antal Attila) is, aki nagybőgővel kíséri az eseményeket, csak ritkán szegeződik a néző tekintete rá, lévén, hogy megbúvik a színpad egy sarkába, de kapcsolata a színésznővel mindvégig intenzív. Egymásra hangolódnak, testre a zene, zenére a szó. Egyébként csak néhány kellék van, egy keret, melynek a Lány folyamatosan megváltoztatja funkcióját, hol fogas, hol hitvesi, hol kórházi ágy lesz, egy légfúvó, amely néha beindul, és egy műanyagfóliát lebegtet, hol szelíden, hol vadul, illetve a színpad fölött felfüggesztve egy fehér, kissé kopott fém íróasztal, mint egy égitestből, úgy süt belőle az állandó fenyegetés. És van egy angyal is, igaz, csak a csontváza, Picúrnak hívják, és nem tud beszélni, gyerekkori, akkor még élő angyalának csontváza. Albert Csilla majd másfél óra koncentráltsággal van a színpadon, hol gyerekes lelkesedéssel, hol már-már misztikus elragadtatással beszél, hol megtörten sétál ide-oda, jelenléte betölti a díszletek között tátongó űrt. Mozgása már-már egyetlen nagy tánckoreográfia, mimikája remekül alakul ahhoz, ha netán gyors ritmikájú párbeszédet kell mondania a Lány és az Ember, a lány, vagy Anti bácsi között. Remekül tudja bármely elnarrált szereplő tulajdonságait nyújtani: a rettegő Görény úrét, a kimért Emberét, és a titokzatos Anti bácsiét, aki a legizgalmasabb karakter: még Kispap sem tudja, hogy ő kicsoda, de úgy tűnik, a maga bölcsességével amolyan óvó figura, elmondja a fiataloknak, hogyan működik a világ körülöttük, segít “Pornónak” az előadásokban, majd egyetlen fájdalmas, különös dallamú, erős énekkel búcsúzik Embertől, annak öngyilkossága után. Ő fogalmazza meg az egyik alaptételt: „A diktatúra, mondta Anti, nem kivételes állapot, az a kivételes, ha nincs, ha nem diktatúra van, hanem szabad a tér.” A színésznő játékát csupán Kispap jelentései szakítják félbe, ilyenkor a színpadon sötét lesz, és vetített videók közben hallható Dimény Áron hangja. A videók fehér-feketék, egy park, egy utca, majd utoljára a tömbház látható rajtuk. Kezdetben azt hihetnénk, hogy a belügyesek videóját akarja jelenteni, de az első vetítésnél már látjuk, hogy ez nem föltétlen állja meg a helyét, a szubjektív kamerabeállítás egy, a parkban bolyongó ember szemszöge, egyedül van, kezdetben mintha céltalan lenne a tekintete, de aztán a hirtelen hátrafordulás, a paranoiás mozgás már inkább egy áldozat szemszöge. Nem a lányé, hiszen ő nem fél, neki nincsenek titkai, inkább azoké az esendőké, akik a korban élve féltek annak zsarnokságától, mindenhatóságától. A Pornó jóval komplexebb előadás, mintsem egyetlen megnézés alapján össze lehetne foglalni. A pornó pedig nemcsak a színésznő fedőneve, a pornó az, ahogyan felépül a rendszer, a kukkolás rendszere, az intimitás megszűnése, a pornó a különös, empátiátlan tekintet, az áldozatra néző hideg tekintet, a pornó az, hogy konspiratív ügynökként elnevezed pornónak az áldozatot. A pornó szó mindent magába gyűjt, abortuszt, karácsonyt, erőszakot, a hatalom szorítását, majd feloldását, azt, hogy akkor is ellenség vagy, ha egyáltalán nem érdekel téged a diktatúra. A pornó az, hogy “nem félni tilos”. A Lány beszél egy részben egy pornójelenetről, a fiút és a lány testét megérinti a fény, és abban a pillanatban igaz szerelembe esnek, a stáb kétségbeesetten menekül, míg ők kisétálnak, és együtt élnek. A dráma hőse megszelídíti, esztétizálja a világot, a zsarnokságot, megkeresi a boldogság lehetőségeit, egyszerűen ilyen a természete, még a halott gyermekét kioperáló orvosokat is Napraforgóknak nevezi el. Saját erkölcsi mércéje van, egy másik, isteni hatalomnak felel, ami jóval félelmetesebb, de jóval szenzációsabb élményeket is ad, és mintha a színház sajátos metafizikája kapcsolódna össze egy keresztényi világgal a Nagy Néma Világosító személyében. A lánynak a színház nem csupán hivatás, munka, hanem egyszerre a személyiség által megérinthető végtelen tere, egyszerre etikai kódex is, amiben benne van a kegyelem gesztusa, az agape lehetősége. Nem véletlen, hogy az utcagyerekeknek, akik színházi előadásra érkeznek, a járókelők hamar elkezdenek ételt hordani. A dokudráma egyébként szatmári ihletettségű, tulajdonképpen a szerző feleségének tragikus történetéből inspirálódott a fiktív szereplő. Most mondhatni, hogy a darab hazaérkezett. Visky még 2008-ban írta, amikor a Nemzeti Színház arra kért fel szerzőket, hogy a Tízparancsolat egy-egy parancsára írjanak darabot. Viskynek a hetedik jutott, a “Ne lopj”. Életet, szabadságot, világot, jövőt. Az ősbemutató Budapesten, a Bethlen Téri Színházban volt, akkor stúdióelőadásként, a nézőkhöz közelebb, egymás mellett zenész és színésznő, elképzelhetően még nagyobb feszültséget róva így a közönségre. Nagyszínpadon azonban mintha a távolság levenne bizonyos terheket rólunk, ugyanakkor mintha így jobban elhinnénk, hogy ez bárki története lehetne. „Pornó” gyereke, majd az anya is a forradalom előtt néhány nappal halnak meg, nem lehet nem egy áldozásra gondolni. Pornó, Ember, és a Gyerek a maguk bűntelenségével magukra veszik a büntetést, így tisztítanak meg túlélőket, nézőket. Az előadás szereplői: Lány: Albert Csilla m. v. – a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, A másik: Antal Attila m. v. – a Kolozsvári Állami Magyar Opera művésze, Zene: Antal Attila m. v., Tér-fény-játék: Visky András m. v.
Kulcsár Árpád

Transindex.ro
2016. november 10.
A Debreceni Egyetem 56-os kiállítása és installációja Váradon
A Debreceni Egyetem, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Partiumi Magyar Művelődési Céh az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából kiállítást rendez Nagyváradon, amit holnap délben nyitnak meg.
„A forradalom gyújtópontjában –Tűzből élet és enyészet” című kiállítás és installáció megnyitójára november 11-én, pénteken 12 órai kezdettel, a Partiumi Keresztény Egyetem emeleti aulájában (Nagyvárad, Városháza utca 27. szám) kerítenek sort.
Köszöntőt mond Pálfi József docens, a teológiai tudományok doktora, a PKE rektora. A kiállítást bemutatja Jávor András professzor, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese.
itthon.ma//karpatmedence
2016. november 10.
Kirekesztők és kirekesztettek, avagy a magyar gettósítás formái
Nagy port vert fel a hét elején a Bihar megyei román sajtóban, hogy a köröstárkányi Gábor Ferenc panaszt tett Szabó Ödön parlamenti képviselő ellen az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), aki évek óta szítja a tárkányiak között a gyűlöletet. A váradi magyar sajtó meg sem merte írni az esetet.
A Pro Tárkány Egyesület elnöke azt sérelmezte, hogy a Belényesi-medencében megrendezett Magyar Napokon a hírhedt bihari politikus leárulózta azokat a magyar embereket, akik nem szavaztak a 2016-os helyhatósági választásokon az RMDSZ-re sőt, nyilvánosan arra uszította a helybélieket, közösítsék ki maguk közül azokat, akikről biztosan tudják, hogy más pártokra adták voksukat.
A Szabó Ödön – aki a bihari RMDSZ-nek ügyvezető elnöke – ellen benyújtott panasznak a 2000/137. számú kormányrendelet 15. cikkelye alapján adott helyt a diszkriminációellenes hivatal, így a képviselőnek hamarosan alkalma nyílik megmagyarázni, miért áruló az, aki nem úgy látja a világot és a politika dolgait, mint ahogyan azt ő maga és udvartartása szeretné. S főleg miért szítja folyamatosan a magyarság soraiban a gyűlöletet, megosztót kiáltva mindazokra, akiknek alkotmány adta joguk másként gondolkodni, másként élni és politizálni, mint ahogyan azt a kommunista alapokra épülő 26 éves RMDSZ-es diktatúra engedélyezné.
Amúgy az Érmelléken is hallottuk már Szabó Ödönt ekképpen megnyilvánulni, sőt, tudomásunk van olyan megyei pártutasításról is, amelyben polgármestereket hatalmaznak fel arra, hogy azokat a helybélieket, akikről biztosan tudják, hogy nem „a tulipánt szagolják”, haladéktalanul „gettósítani” kell. Amolyan magyar módra. Azaz nem szabad fogadni a köszönésüket, még a hivatalokban sem, nem szabad szóba elegyedni velük, nyilvános helyeken pedig egyszerűen át kell nézni rajtuk. Hivatali ügyeiket, ha lehet elodázni, vagy jól meg kell őket járatni, had érezzék a közösségi megrovást az elbitangoltjai!
Nosza, kaptak is rajta a túlbuzgó választott emberek, vérbeli pártaktivisták, fennszóval hirdetve a munkaüléseken azon réteg kirekesztését, amelynek sosem volt szimpatikus az őskommunistákat és kineveltjeiket tömörítő gárda.
Pedig a sok „csúnya” ember kirekesztése végett előbb-utóbb az se marad majd, aki leoltsa a villanyt. Már érződnek a következményei a 26 éves egypártrendszeres erőlködésnek. A szétesés törvényszerűsége elébb-utóbb beteljesedik rajtuk is.
A középkorosztály, illetve az idősebbek még emlékeznek a nyolcvanas évek pártgyűléseinek kirekesztő, nyilvánosan megszégyenítő módszereire. Sőt, azon vérbeli kommunisták ügyködéseire is, akik ezeket a bolsevik módszereket újra akarják éleszteni, azzal a meggyőződéssel, hogy a mi kutyánk kölykét úgyse illik feljelenteni. Vajon az egyszerű mezei magyar ki kutyájának a kölyke?
Sütő Éva
itthon.ma/szerintunk
2016. november 11.
Fekete zászlót tettek a székely zászló helyére csíkszeredai Városházán
Fekete zászló váltotta csütörtökön a magyar, a székely és a város lobogóját a csíkszeredai városháza üléstermében – számol be Kovács Attila a szekelyhon.ro-n. A három zászló eltávolítását a Dan Tanasă nevével fémjelzett szervezet, az Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) kezdeményezte jogi úton. A város elvesztette a pert, a jogerős ítéletet most hajtották végre. A részrehajlást hangsúlyozandó fekete zászlót helyeztek el a teremben.
A sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen Füleki Zoltán alpolgármester bejelentette, mivel a hazai jogorvoslati lehetőségek kimerültek, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a Dan Tanasă kezdeményezte zászlóperben. Füleki a város polgáraként csatlakozott a perbe még korábban. Közölte azt is, a dokumentumokat csütörtökön postára adták.
Ráduly: Ez így nem mehet tovább
„A közösségünkön inkább erőt vevő langyos beletörődés helyett Csíkszereda ezúttal is az élen próbál járni, és jelzi, hogy ez így nincs rendben, ez így nem mehet tovább. Az a tény, hogy ilyen nyomás alatt vannak az önkormányzataink, ez a szekus világ egyértelmű produktuma. Ha valaki azt gondolja, hogy ezeket a feljelentéseket bárki egymaga, saját szakállára, saját őrültségében, elkötelezettségében, vagy beteges, paranoid magyarellenességében tenné, akkor téved” – magyarázta Ráduly Róbert Kálmán. Csíkszereda polgármestere hozzátette, szerdán felhívták telefonon a polgármesteri hivatal jegyzőjét, és azzal fenyegették, hogy ha nem veszik le a zászlókat a tanácsteremből, akkor a rendőrséget küldik, és velük távolíttatják el.
A három zászlót a sajtó jelenlétében vitték ki a tanácsteremből, helyettük a polgármester egy fekete lobogót tűzött ki. Ráduly szerint ezzel azt jelzik, hogy Csíkszereda önkormányzata, városa gyászolja a demokráciát, az emberi jogokat.
A Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) több bírósági eljárást is indított székelyföldi önkormányzatok ellen. Csíkszereda több ügyben is alperes, a zászlók mellett a Városháza-feliratot is leszedetné Dan Tanasă – írja a szekelyhon.ro.
Erdély.ma
2016. november 11.
Johannis: nem várható a közeljövőben Románia és Besszarábia egyesülése
Lehetségesnek nevezte Klaus Johannis államfő országa egyesülését Besszarábiával, de nem a közeljövőben – írta csütörtökön a Mediafax hírügynökség.
Az elnök politológushallgatók körében, az egyetemi könyvtárban rendezett szerda esti fórumon fejtette ki álláspontját Románia és a szomszédos Moldovai Köztársaság (a korábbi Besszarábia) kapcsolatáról, miután két hete incidensekkel tarkított tüntetést rendeztek Bukarestben a „két román állam” egyesülésének hívei.
Johannis azt állította, hogy – bár sokan nem feltételezik róla – „kedves számára a téma”, de ahhoz, hogy az egyesülés sikeres projekt legyen, három előfeltételnek teljesülnie kell: a „románoknak” akarniuk kell, a „moldovai embereknek” akarniuk kell, de az is előfeltétel, hogy se Romániának, se Moldovának ne legyenek vitás, nemzetközi felügyelet alá vont területei.
Az elnök úgy vélte, „nem volt valami hatékony” az a támogatás, amelyet Románia nyújtott Moldovának 1990 óta. Fontosabb lenne a moldovai intézményeket és pártokat segíteni, mint néhány Európa-barát politikust, akik „vagy jó eredményeket értek el, vagy nevetségessé tették politikai projektjüket” – magyarázta Johannis. Megjegyezte: a Bukarestben tüntető „úgynevezett unionisták” valójában többet ártottak, mint használtak az egyesülés ügyének, mert „csak felidegesítették” a moldovaiakat, közvetlenül az országukban megszervezett elnökválasztás előtt.
Johannis elődje, a néhány napja moldovai állampolgársággal is rendelkező Traian Băsescu – aki az általa alapított párt egyik hangsúlyos célkitűzésévé tette a Moldovával való egyesülést – márciusban úgy nyilatkozott: a második világháború idején a román hadseregnek csak a Dnyeszterig volt „legitim konfliktusa” a Szovjetunióval. A volt elnök pályafutása során több hasonló utalással is jelezte: szerinte Moldovának csak úgy lehet esélye egyesülni Romániával, ha lemond a Dnyeszteren túli szakadár területekről (Transznisztriáról), ahol ma is orosz csapatok állomásoznak.
Politikai elemzők szerint feltehetően Johannis sem véletlenül mondott „Besszarábiát” és nem Moldovát, amikor lehetségesnek nevezte az egyesülést. A mai Moldovával csaknem megegyező területű (Transznisztria vagy más néven Dnyeszter menti Köztársaság nélküli) Besszarábia – a Prut, a Dnyeszter és Duna-delta által határolt térség – több mint egy évszázados cári uralom után az 1917-es bolsevik forradalom idején önállósult, majd 1918 márciusában fogadta el a Román Királysággal való egyesülésről szóló nyilatkozatot. A terület 1940-ig volt Nagy-Románia része.
MTI
Erdély.ma
2016. november 11.
Sepsiszentgyörgyön is tüntetnek a vásárhelyi gimnázium védelmében
Sepsiszentgyörgyön is szolidarizálnak a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ellehetetlenítése miatt.
Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt képviselői közösen jelentették be, hogy csatlakoznak a szombaton 15 órától, a megyeszékhely főterén zajló tüntetéshez. Az eseményt a római katolikus egyház kezdeményezte, hozzájuk csatlakoztak a többi magyar történelmi egyházak, illetve a magyar politikai alakulatok.
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma
2016. november 11.
Antal Árpád: A hibákkal is szembe kell nézni
A múlttal való szembenézésre, az elkövetett hibák tisztázására is sort kell keríteni, nyíltan, tisztán kell beszélni – véli Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki vizuálisan szegényes kampányra és országszinten alacsony részvételi arányra számít, de úgy gondolja, ez lehetőség is az RMDSZ számára: „ha kicsit jobban tudunk mozgósítani és a szerencse is besegít, nagyon erős frakciót alakíthatunk az új parlamentben, és erre nagy szükség is lesz”.
Az elöljáró elmondta: a törvény értelmében választási plakátokat csak az erre szolgáló helyeken lehet kifüggeszteni, másutt a tulajdonos beleegyezésével sem, tehát a kerítésekről, kirakatokból nem fog egy jelölt sem szembemosolyogni a választókkal. Emiatt nagyobb hangsúlyt kell fektetni a személyes találkozásokra, ezeken kell elmagyarázni, hogy mi a tét, miért olyan fontos, hogy ott legyünk, ahol a döntések születnek. Antal Árpád szerint beszélni kell a szövetség hibáiról is, nyíltan szembe kell nézni a múlttal, és vállalni kell a felelősséget érte.
Ami a nyelvi jogok, pontosabban az anyanyelv-használat kiterjesztését, a magyar nyelv regionális szinten hivatalossá való nyilvánítását illeti – ezt tűzte most zászlajára az RMDSZ –, Antal Árpád szerint nem irreális a cél, hiszen már tapasztalhatták, hogy amit nem lehetett megoldani tíz év alatt, azt olykor egy nap alatt sikerült nyélbeütni; ehhez azonban ott kellett lenni, és ki kellett használni a megfelelő pillanatot. Azért is évek óta folyik a harc, hogy az iskolai ellenőrzőkbe magyarul írjanak a tanítók, tanárok, és rengeteg idő, pénz, energia megy el a magyar feliratok elleni perekre. Ha a magyar nyelv hivatalos lesz a magyarlakta vidékeken, megszűnnek azok a jogviták, amelyek a Községháza feliratok, utca-, és iskolanevek románul és magyarul való elhelyezését súlyozzák, és meg lehet majd követelni a magyar nyelv ismeretét az állami hivatalokban, például a rendőrségen is – magyarázta. Hozzátette: ha Szlovéniában az olasz mellett a magyar is hivatalos regionális nyelv, ha Szerbiában négynyelvű anyakönyvi kivonatokat adnak ki – és az egyik a magyar –, miért ne lehetne ezt Romániában is bevezetni?
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 11.
Magyar lobogó Sósmezőn
Ismét magyar zászló leng a sósmezői Hősök temetőjében álló háborús emlékmű melletti egyik árbócon a román, német, osztrák, orosz és török lobogók szomszédságában. A temetőt idén a Nagy Háború kitörésének századik évfordulójára újították fel a hősök kultuszát ápoló hivatal és a Bákó megyei Gorzafalva község – ahová közigazgatásilag Sósmező tartozik – jóvoltából.
A felújítás során a piros-sárga-kék bejárati kaput egyszínűre festették, és a két giccses puska is eltűnt róla. A Hősök temetője, ahol négy parcellában 107 ismert katona földi maradványai találhatók, 1933-ban készült el. Itt nyugszanak, akik 1916 szeptembere és novembere között az Ojtozi-szoros védelmében estek el sok ezer ismeretlen bajtársukkal együtt. A magyar katonák sírjai a temető nyugati részében, közvetlenül a bejárattól balra lévő parcellában (délnyugati parcella) találhatók. A román katonai sírok az A, az osztrák katonai sírok a B, a német katonai sírok pedig a C parcellában vannak. Magyarország 2008-ban kötötte meg Romániával a hadisírok kölcsönös gondozását biztosító államközi megállapodást, amit, ha megkésve is, de a román fél idén életbe léptetett. A magyar parcellában – akárcsak a másik háromban – minden sírkövön az illető hős katona neve olvasható, nem tüntették el a magyar és német neveket, és véstek helyettük románokat, ahogy azt sokszor főként a magyarországi média tévesen közölte.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 11.
Lezárult az iskolaigazgatók versenyvizsgája
A háromszéki iskolák több mint fele továbbra is ideiglenesen kinevezett aligazgatóval működik majd, 40 százalékukban pedig az igazgatóknak sem lesz egyelőre négy évre szóló kinevezése, mivel egyes helyeken az adott tisztségekre nem volt jelentkező, máshol a pályázónak nem sikerült a versenyvizsgája.
A szerdán zárult három próba összesített ideiglenes eredményeként a kilencvenhárom versenyvizsgázóból hatvannyolcan zárták sikeresen a megmérettetést. A nyolcvanegy igazgatói tisztség közül hatvanötöt pályáztak meg, a versenyvizsga eredményeként csak negyvenkilencet (60,49%) sikerül betölteni, a negyvenkét aligazgatói helyből huszonhatra volt jelentkező, közülük tizenkilenc (45,23%) iskolában töltheti le négyéves mandátumát a sikeresen vizsgázó. Az írásbelin hatan buktak, a szakmai önéletrajzot elemző próbán tizenhatan estek ki, a menedzseri tervet minden továbbjutó sikeresen mutatta be. Az elért pontszámokat november 18-án teszik közzé, 21. és 23. között lehet fellebbezni, a végleges eredményeket december 9-én hirdetik ki.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 11.
Hétfőtől ismét sugároz a Siculus Rádió
Hosszas kényszerszünet után hétfőn 16 órakor újraindul napi huszonnégy órás műsorral a kézdivásárhelyi Siculus Rádió – közölte Kónya Zita, a rádió tulajdonosa, akitől azt is megtudtuk, hogy az 1992 óta 2015. június 23-ig megszakítás nélkül sugárzó első felső-háromszéki rádió azért állt le, mert a licenc addigi tulajdonosa, a Pro Imagine Kft. megszűnt, és az új licenc megadásáig a műsorszórást biztosító fővárosi Audiovizuális Tanács leállította a sugárzást. Az Audiovizuális Tanács még 2015 novemberében jóváhagyta a Siculus Rádió Egyesület műsorszórási engedélyét a 95 MHz-es frekvencián, de azóta az engedélyek beszerzésével foglalkoztak, és a stúdió is elköltözött a református egyházpalotából az Ady Endre utca 8. szám alá, a bírósággal szemben levő magánházba.(iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 11.
Brassó és Jászvásár között
1947–48-ban Luka László lemhényi születésű kommunista vezető, a Groza-kormány pénzügyminisztere megépíttette a Brassó–Bereck aszfaltozott utat, a régi országutat 75 kilométeren feljavíttatva, korszerűsítve. Akkor ez volt a legfontosabb és talán a legértékesebb megvalósítás az érintett települések lakói számára. Nagy volt az öröm annak idején a falvakban, de ez már a múlté.
Azóta többször is javították ezt az utat, amelyen a forgalom főleg 1989 után megsokszorozódott. Úgy emlegetik, hogy ez az út Párizstól Moszkváig tart, de nem csupán az átutazók száma, hanem a helybeliek járművei miatt is. Régebb is elég zajos volt a sok gépkocsi, de az utóbbi években szinte robbanásszerűen megnőtt a terhelés: mindenkinek van legalább személyautója, de ezen kívül teherautók, buszok, furgonok, motorkerékpárok és más gépjárművek is egymást érik. Szentivánlaborfalván az autós forgalom óriási lett. Az út egyik oldaláról a másikra gyalogosan átkelni csak 15–20 perces várakozással lehet, és még akkor is rizikós. Sajnos a sok ígérgetés után sincs még – bár az egyik oldalon – járda építve, az út szélén kell gyalogolni a sokszor igen gyorsan hajtó gépkocsik szelében. Tavasztól késő őszig – de sokszor télen is – a hétvégeken még a szokásosnál is négy-ötszörte több autó halad át településünkön: pénteken és szombaton északi irányba, Brassóból Jászvásár felé, vasárnap főként visszafelé, déli irányba hajtanak. Ez önmagában nem lenne baj, hiszen szabad az út fel is, le is – már amikor egy-egy baleset le nem állítja vagy lassítja az áthaladást –, de az idegenek egy része nagyon sok kellemetlenséget okozott már és okoz most is az itt élőknek: – nagyon sokszor és sok helyen lefestették, bekenték, különböző színű festékekkel meggyalázták a magyar feliratokat a helységnévtáblákon (nálunk már ötször, legutóbb 2016. november 6-án); – sok út menti gyümölcsfát tépáztak meg, törtek le egy-két almáért; – letörik, elhasítják vagy éppenséggel ellopják az alacsonyan kitűzött székely zászlót (tőlem már kettőt); – az út menti megálló- és pihenőhelyeket, nem csupán a lakott területeken kívül, hanem a falu között is úgy hagyják maguk után, mint az árvíz: eldobott, ott hagyott dobozok, palackok, papír és nejlonzacskó, ételmaradékok, hamutartóból kiürített cigarettacsikkek, használt pelenkák maradnak e civilizálatlan utasok nyomában;
– pityókás zsákokat, hagymát, kürtőskalácsot, mézes üveget is loptak már el a helybeliek kapujából, bódéjából; – pénzváltás ürügyén házba is bementek, és kirabolták a tulajdonost;
– dübörögtetik az autós hangszórókat úgy, hogy az utcai ablakok is zörögnek, olykor saját hangunkat sem halljuk tőle.
Nem folytatom, mert már én kezdtem szégyellni ezt a felsorolást éppen a saját falumból. Ó, kultúra, ó, civilizáció! Lehet, hogy az aszfaltnál jobb lenne nekünk a régi köves út?
N. Kányádi Mihály,
Szentivánlaborfalva
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 11.
Kései megemlékezés egy 130 éve született geológusról
,,Dr. Bányai Jánost, az Udvarhelyen élő idős geológust annyira védi a családja a váratlan vendégektől, a megerőltető beszélgetésektől, a kívülről jövő »támadásoktól«, például egy interjútól, hogy alig akartak beengedni hozzá. Bányai bácsi már túl jár a nyolcvanegyedik esztendőn, így aztán érthető, hogy nyaranta nem barangolja be a hegyeket, mint korábban sok-sok évtizeden keresztül. A legnagyobb kirándulás, amire vállalkozik manapság: delente elsétál a feleségével az étkezdéig és vissza.
– Nem muszáj az embernek a munka mezején elhullnia! Nálam ez szinte szó szerint bekövetkezett volna, ha az orvosok el nem tiltanak a további terepmunkától. De van itt annyi gyűjtés felhalmozva a szobámban, hogy csak győzzem a rendszerezést, a feldolgozást. Az Akadémia közlönyében írtam az úgynevezett felsőbányitról, egy olyan fehér ásványról, amely drágább, mint az arany. Rendkívül ritka ásvány, ma már a lelőhelye is eltűnt, még az abrudi tanárkodásom éveiben gyűjtöttem...” A fentiekben az Ahol rozsdás a kő című riport bevezetőjét idéztük, mely az Új Élet egyik 1967-es számában jelent meg. Bányai János halálának 20. évfordulóján Ádám László, a földrajztudományok doktora írta róla: „Pályafutása szinte egyedülálló. Tanári (pedagógiai), kutatói, tudománynépszerűsítői, közművelődési, valamint szerkesztő-kiadói tevékenységével egyaránt megbecsülést szerzett magának. Fő hivatása az oktatás volt. Sokoldalú tudományos munkásságát tanári hivatása betöltése mellett folytatta. 45 évi pedagógiai pályafutása alatt kitűnő felkészültséggel, a kor színvonalán álló tudással és bámulatos előadói tehetségével végezte oktatói-nevelői munkáját... Tanítványaira és kortársaira a legmélyebb benyomást az önmagával szemben támasztott tudományos igényessége és mélyen humánus, erkölcsös emberi magatartása tette...” Mivel atyámat is tanította a székelykeresztúri tanítóképző intézetben az 1921–22-es tanévben, mély lelki kapcsolat alakulhatott ki köztük, amit az akkor 35 éves Bányai tanár úr neki írt levele is bizonyít. Ezt máig megőriztem, mert inaskorom óta ismertem Székelyudvarhely híresebb, nevesebb személyiségeit. ,,Kedves Lai öcsém! Nagyon köszönöm a gyors és jó munkádat. Ismerem jól a körülményeket, s azért tudom méltányolni a fáradozásod. Azért is gondoltam rád a segítség igénybevételénél, mert jól tudom, hogy más a legelső kis akadályt felhasználta volna a munka alól való kibújás indoklására. Mint megígértem, küldöm a környezetem geológiai térképét. Ez eredeti s nyomtatásban még meg nem jelent adatokat tartalmaz. Tehát mint eredeti kéziratot kezeld. Sajnos a fénymásolás gyengén sikerült, de ha egy kis türelmed van, a barna halvány vonalakat s felírásokat tussal húzd utána, s akkor olyan lesz, mint egy nyomtatott térkép. Ismételten köszönöm míves segítő munkásságod, szeretettel ölelő Jani bátyád.”
Úgy érzem, hogy az 1886 november 6-án, éppen 130 éve Kézdivásárhelyen született, székelyudvarhelyi egykori geológus-polihisztor több figyelmet érdemelt volna tőlünk, háromszékiektől!
Ferenczy L. Tibor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 11.
Nyilatkozat
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum pedagógusközössége értetlenül áll azon tény előtt, hogy hivatalos szervek megkérdőjelezik iskolánk létjogosultságát.
Iskolánk sokéves küzdelemmel alakult újra, és folytatja a Marosvásárhelyen 1948-ban erőszakkal beszüntetett római katolikus felekezeti oktatást. Az iskola megalakulása közösségi igény eredménye, melyért jelenlegi igazgatónk, dr. Tamási Zsolt- József és sokan mások kitartóan dolgoztak.
Érthetetlen számunkra, akik a közoktatásban sokévi tapasztalattal rendelkező oktatók vagyunk, hogyan kérdőjelezhető meg iskolánk működése. Mi több, hogyan hozhatók fel iskolánk igazgatója ellen korrupciós vádak egy olyan rendszerben, amelyben minden mozzanat folyamatosan központosított ellenőrzésnek van alávetve, valamint oktatók, igazgatók, de a tanulók is hivatalosan és nyilvánosan meghirdetett versenyvizsga eredményeként dolgoznak, illetve tanulnak második éve ebben az iskolában.
Elfogadhatatlannak tartjuk több mint 400 tanuló és az őket oktató tanári közösség helyzetének elbizonytalanítását, az iskola létjogosultságának megkérdőjelezését.
Meggyőződéssel hiszünk dr. Tamási Zsolt ártatlanságában, és bízunk benne, hogy ez az igazságszolgáltatás által is mielőbb végérvényesen igazolást nyer.
Köszönettel fogadjuk az ügyünk mellett kiállók szolidaritását. Úgy látjuk, hogy szükség van a felekezeti hovatartozásra való tekintet nélküli békés, de határozott közösségi támogatásra.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum pedagógusközössége
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 11.
Közlemény
A Római Katolikus Teológiai Líceum megmentése közös nemzeti ügy és nem politikai kérdés. Felkérjük magyar testvéreink, az EMNT tagságát és szimpatizánsait, hogy 2016. november 12-én, szombaton 15 órától Marosvásárhelyen a Vár bejáratánál (Vár sétány) részvételükkel támogassák az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány által szervezett szimpátiatüntetést.
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 11.
Rendezvénysorozat Dicsőszentmártonban
Ünnepeljünk együtt!
– áll a dicsőszentmártoni magyar civil szervezetek által lapunkhoz eljuttatott közleményben. A hét végén Dicsőszentmárton magyar közössége ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik többek között Szent Márton, a város névadó szentje születésének 1700. évfordulójára.
Az ünnepségsorozat keretében a Sipos Domokos Vegyes Kar fennállásának 25. évfordulóját, valamint a Kökényes Néptáncegyüttes névadó ünnepségének 10. évfordulóját ünneplik. A kétnapos rendezvénysorozat része a Szent Márton Borlovagrend Márton-napi borversenye, valamint az anyaországi testvértelepüléssel, Hajdúszoboszlóval való kapcsolat 25. évfordulójának megünneplése, ez utóbbi a helyi önkormányzat szervezésében.
Ma, november 11-én 18 órától a helyi művelődési otthonban a Sipos Domokos Vegyes Kar fennállásának 25. évfordulóját ünneplik, ezt követi a Kökényes Néptánc- együttes névadó ünnepségének 10. évfordulója. Szombaton, november 12-én délelőtt 9 órától a Három Fenyő vendéglőben a Szent Márton Borlovagrend hagyományos borversenyére kerül sor, 14 órától konferenciát tartanak a Három Fenyő étteremben, melynek témája a város és a névadó, Szent Márton születésének évfordulója. Ugyancsak szombaton 17 órától Dicsőszentmárton és Hajdúszoboszló testvérvárosi kapcsolatának 25. évfordulóját ünneplik a Mihai Eminescu Művelődési Házban, melynek meghívott vendégei az anyaországi testvértelepülés elöljárói, szervező a helyi önkormányzat. Ezt követően 19 órától Szent Márton-napi magyar bált tartanak a Három Fenyő étteremben.
A kulturális eseményeket a helyi civil szervezetek – Népszínház, Szent Márton Borlovagrend, Sipos Domokos Művelődési Egyesület, Kökényes Néptáncegyüttes – közreműködésével szervezték – tudtuk meg Fodor Sándor József helyi önkormányzati képviselőtől, a Kökényes Néptáncegyüttes vezetőjétől.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 11.
Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
A vásárhelyi egyetemisták a forradalom idején
(Folytatás november 4-i lapszámunkból)
A legkényesebb helyzet a városban, az első napokban az OGYI-n körvonalazódott, hiszen pillanatok alatt kialakult egy annyira feszült hangulat, amit nehezen lehetett kezelni. Az egyetemisták megfogalmazott követeléseire gyors megoldásokat kellett találni. Egy Vargancsik Lajos nevű egykori aktivista visszaemlékezése szerint is a ma- gyarországi eseményekre a leginkább érzékenyen reagáló diákságot kellett lecsitítani. "Kiadták a parancsot – mondja a kérdezett –, hogy el kell menni a kantinba, bentlakásba, mindent rendbe kell tenni, vécét rendbe rakni, villanykörtéket tenni. Látta volna valaki ezeket, az ilyeneket, mint Bodor,1 két WC-ülőkével hogy futott fel a diákbentlakásba, szóval úgy meg volt bolondulva mindenki, azt sem tudták, mit csináljanak. […] Csupor2 azt mondta, hogy menjenek fel a Somostetőre, mert azt hallották, lesz ott valami diákgyűlés. Menjenek, nézzenek szét. Mondom, jó. […] Csupor ideadta az autóját a sofőrjével, Pötörkével, idős pasas volt. Beültünk, azt mondta Csupor, ő is jön. Beültünk, elmentünk, ahol most van a Ceausescunak3 a háza (A Somostető alsó felén – sz. m.). Akkor még erdő volt ott. Megállt a sofőr, hogy addig, és nem tovább hajlandó menni. Kiszállunk, én mentem Bugyival,4 Csupor Branissal, ketten kétfelé. Na, elmegyünk, s a sofőr is kiszállt, s elment a kerítés mellé: Elbújt, nem mert az autóban maradni. Félt. Mi zsebre vágott kézzel be az erdőbe, kétfelé. Aztán jöttünk, találkoztunk. Sehol senki. Aztán leesett nekünk is a 25 banis, hogy gyorsan húzzunk el, amíg tényleg nem lesz itt valaki, meg nem vernek."5
Egy hónappal a forradalmi események után, gyors, de óvatos adatgyűjtések alapján kezdetét vette az egyetemi mozgalom vezetőinek, hangadóinak a felelősségre vonása. Már a december 15-16-ára összehívott tartományi pártkonferencia előtt, a tartományi pártbizottság december 10-i jóváhagyásával az egyetemről kizártak három diákot: Vajna Tamást és Vajna Ágnest, valamint Kondráth Gézát, mivel "a MNK-beli események alkalmából bizonyítékát adták rendszerellenességüknek, és mert az első két hallgató földbirtokos családból származik, a harmadik pedig egy Csík rajonbeli felforgató szervezet tagjaként 4 évig volt börtönben".6 Mások kizárási ügyét vagy más szankciókkal való megrovását, mivel az azokat terhelő iratokat nem találták megfelelően dokumentáltnak, elnapolták. Róluk a következő években döntöttek, állandó megfélemlítő nyomás alatt tartva nemcsak a hallgatókat, hanem a tanárokat is.
Az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak a forradalom ideje alatti magatartásáról értesülünk a tartományi pártbizottság bürójának 1956. decemberi 27-én tartott rendkívüli ülésén elhangzottakból is, amelyen az intézet megújított Ifjú Munkásszövetség (IMSZ) bizottságába választott, de a városi pártbizottság által kifogásolt négy diák ügyét tárgyalták. Az ülésen részt vett Badioc Ioan, Valter István, Vargancsik István, Molnár János7, Bugyi Pál, Fodor Géza8, György Ambrus9, Alexandru Ratiu10, König József11, valamint és Gere Mihály12 a Román Munkáspárt Központi Bizottsága részéről. Az ülés első tárgya egy 105 tagú kínai küldöttség fogadásának megszervezése volt, amit hamar megtárgyaltak. A második pont, amelynek megbe- szélésére meghívták Erdélyi Lajost, a tartományi pártbizottság tudomány- és művelődési osztályának vezetőjét, Kopándi Sándort, az IMSZ központi bizottságának küldöttét, és egy Kiss nevű hölgyet, a IMSZ helyi vezetőségének képviselőjét is. Amiért Fazekas János a két központi bizottsági tagot, Gerét és Kopándit Vásárhelyre küldte, az nem volt egyéb, mint az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet IMSZ szer-vezetében kialakult helyzetnek a párt számára kényessé vált ügye.
A fő gond az volt, hogy a városi pártbizottság, bizonyos nyilvánosságra nem hozható információkra hivatkozva, elutasította négy egyetemistának – Piros Ferencnek, Ferenc Ernőnek, László Ildikónak és Nagy Lajosnak13 – az Intézet IMSZ-vezetőségébe történt megválasztását. Az egyetem ifjúsági szervezetének vezetőségéből eltávolított Piros Ferenc azonban írásbeli folyamodvánnyal fordult a városi IMSZ-bizottsághoz az intézkedés ellen, kihangsúlyozta eddigi elismert és méltányolt tevékenységét, követelve eltávolításának nyilvános megokolását az évfolyam előtt. Emiatt a tartományi pártbizottságra hárult a nyilvánosságra hozható okok keresése, közzététele és a városi párthatározat megerősítése. Fazekas utasítására a városba érkezett Gere és Kopándi, három napon át megbeszélést folytatott az egyetem vezetőségével, az intézeti és a városi pártbizottság tagjaival, valamint a tartományi és városi IMSZ-bizottságokkal, de szóba álltak több egyetemi hallgatóval is. Miután Erdélyi Lajos ismertette a tájékoztatót és az OGYI oktatási munkájának a javítására tett javaslatokat, Gere ismertette küldetésük célját: az egyetemi IMSZ vezetőségébe választott, de kifogásolt négy személy megválasztását elutasító városi párthatározat alaposságának a kivizsgálását. A megbeszélések során az intézet vezetősége, pártbizottsága és a diákok egy része is a kizárási határozat visszavonását kérte, mert ez szakadást okozott az ifjúsági szervezet és a diákság között.
A vita során elhangzottakból megtudhatjuk, hogy az intézet pártbizottságának titkára, egy Horváth nevű tanár (vagyis dr. Horváth Miklós orvosprofesszor) állítása szerint "a diákoknak nincs bizalmuk a Kádár-kormányban, mert behívta a szovjet csapatokat". Az összegyűltek ezt a magatartást úgy értelmezték, hogy a diákok szerint ezt a kormányt egy más, reakciós kor-mánnyal kell helyettesíteni. Amikor diákszövetség megalakulása során a tartományi pártbizottság részéről kiküldött Valter István14 megkérdezte a vezetőségbe jelölt Pirostól, hogy miként viselkedett a ma- gyarországi események alatt, a diákok kórusban kiáltották, hogy erre nem köteles válaszolni. Bugyi Pálnak, a tartományi néptanács elnökének szavai szerint: "Amikor a magyarországi események voltak, ezek újabb és újabb követelésekkel jöttek."15
Az egyetemisták általános hangulatát König József így jellemezte: amikor a magyarországi eseményekről volt szó, megtagadták, hogy beszéljenek róla, mert még mindig kitartanak amellett, hogy ott nem ellenforradalom volt, és kételkednek Kádár kormányában, a szovjet csapatok segítségében.
Gere a következőképpen jellemezte a négy egyetemistát: László Ildikó apja szociáldemokrata volt, de párton kívüli tanító, ő merész követeléseket megfogalmazó személy, de nem voltak ellenséges kijelentései; Nagy Lajos aktív és szakmailag jól felkészült, de az Ady-kör szabályzatának a szerkesztésekor megnyilvánulásai követelőzőek, szemtelenek voltak, és a magyarországi eseményekkel kapcsolatosan nem nyilvánított "helyes" magatartást; Piros, aki IMSZ-titkár volt, aktívan tevékenykedett az ifjúsági szövetségben, tekintélye van, sokat foglalkozott művelő-dési kérdésekkel, és soha sem nyilatkozott "hülyén", még a magyarországi ese-ményekkel kapcsolatosan sem, amikor mások azt hangoztatták, hogy nem kell marxizmus, ő mindig védelmébe vette azt, de a magyarországi eseményeket nem ítélte el, és a háttérben ellenünk beszélt; Ferenc Ernő ellen nincsenek adataink, a kulturális életben aktív szerepet játszott, a tánccsoport lelkes tagja, csak azt hozhatjuk fel ellene, hogy az apja leventeparancsnok és horthysta tiszt volt. Kiegészítésként Bugyi Pál megjegyezte, hogy megoldotta Nagy szüleinek az adóügyét, de ő azt csak flegmatikusan vette tudomásul. Vele kapcsolatosan György Ambrus is megjegyzi, hogy Nagy magatartását társai elítélték, mégis a titkos szavazás során rászavaztak, még a hat párttag is. És azt is közli a résztvevőkkel, hogy még Horváth párttitkár véleménye szerint is helytelen volt a szovjet csapatok behívása.16
Az ismertetés után a résztvevők arról vitatkoztak, hogy milyen megokolásokat találjanak a négy egyetemistának az ifjúsági szervezet vezetőségéből való kizárására. Főként Piros és Ferenc esete volt kényes, mert azoknak erkölcsi joguk volt kitartóan követelni a kizárás nyilvános megokolását, mivel kollégáik széles körű bizalmát élvezték. Pirosnak nyilvánosan csak azt róhatták fel, hogy november 7- én megtagadta a felvonulásban való résztvételt. A hozzászólásokból kitűnik, hogy a nem megerősítés, vagyis kizáró ok a nevezetteknek a forradalom idején tanúsított "helytelen" magatartása volt. Végül is a megokolások további dokumentálása mellett jóváhagyták a kizárási határozatot.
A december 27-i határozatot az 1956. december 15-16-án Marosvásárhelyen tartott tartományi pártkonferencián elhangzottak szellemében hozták. A konferencia Gheorghe Gheorghiu-Dej17országos pártfőtitkár vezetése alatt zajlott, fő témája az 1956-os események értékelése volt. A főtitkár az ifjúsággal való hathatósabb foglalkozást tekintette elsőrendű feladatnak. Többek között a következőket mondta: "Az ideológiai munka terén mindenképpen le kell vonni a következtetéseket. Vegyék figyelembe a fiatalság, az értelmiség gondjait. Látható, hogy az ellenség megcélozta a marosvásárhelyi fiatalságot, meg a temesvárit (ott azért kevésbé), s más helyek ifjúságát is. Nem elégedhetünk meg azzal, amit eddig tettünk, meg kell nyernünk az ügyünknek a fiatalokat. Tudnunk kell, hogyan nyerhetjük meg őket céljaink számára úgy, hogy ne az idegen rádióadók befolyásolják őket, hanem mi. Az osztályharc objektív törvény a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet idején, még akkor is, ha ezt tagadni fogják. Mi nem foglalkoztunk kellőképpen a fiatalsággal, a tanulás kérdésével, kiengedtük ezt a dolgot a kezünkből, ez a valóság. Megbeszéltük ezt a kérdést a Központi Bizottságban: valóban kiengedtük ezt a dolgot a kezünkből. Nem engedhető meg, hogy ne tudjuk, mi történik egy egyetemen."18
A párt Központi Ellenőrző Bizottsága 1957-ben megvizsgálta az OGYI-n tapasztalható pártideológiai felkészültséget, az egyetemi hallgatók és tanárok beállítottságát illetően, az 1956. októberi események során tanúsított magatartásukat véve alapul. Az ellenőrzés megállapításait tartalmazó jelentés arról tájékoztat, hogy a 960 egyetemistából majdnem 200 "provokatív" módon viselkedett a forradalom alatt.19
1 Bodor András a marosvásárhelyi városi Néptanács Végrehajtó Bizottságának alelnöke 1953-tól.
2 Csupor Lajos (1911–1985) kommunista politikus. 1945–1946-ban a marosvásárhelyi városi rendőrség főnöke, 1946–1950 között különböző pártfunkciókat töltött be Marosvásárhelyen, 1951–1952-ben Sztálin tartományi párttitkár, 1952–1960 között a Magyar Autonóm Tartomány, 1960–161 között a Maros-Magyar Autonóm Tartomány első titkára, 1952–1969 között nemzetgyűlési képviselő.
3 Ceausescu, Nicolae (1918–1989) kommunista politikus, államfő. 1945-1989 között az RMP Központi Bizottságának tagja, 1955-től a Politikai Bizottság tagja is, 1954-től a párt egyik titkára. 1949-1950-ben mezőgazdasági miniszterhelyettes, 1950-1954 között honvédelmi miniszterhelyettes, 1956 januárjától a párt agrár- és adminisztratív osztályainak vezetője, 1965-től a párt főtitkára, 1974-től a Román Szocialista Köztársaság elnöke. A pártfőtitkár- államfőnek az ország számos helyén építettek luxusvillákat, ahol látogatásai alkalmával megszállt. Ilyen volt a somostetői is.
4 Bugyi Pál (1919 – ?) 1952–1958 között a Magyar Autonóm Tartományi Néptanács Végrehajtó Bizottságának elnöke.
5 A visszaemlékezést idézi NOVÁK CSABA ZOLTÁN: A barikád "másik" oldalán. 1956 és az RKP magyar káderei. Wikipedia, 2011.
6 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 145/1956. sz., 116. A jegyzőkönyv közölve: BOTTONI 2006, 198.
7 Molnár János a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik titkára.
8 Fodor Géza a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik osztályvezetője.
9 György Ambrus a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi pártbizottságának egyik osztályvezetője.
10 Ratiu, Alexandru (1913 – ?) 1952-től a Steaua Rosie újság főszerkesztője.
11 König József 1956-ban a Magyar Autonóm Tartományi Pártkollégium elnöke volt.
12 Gere Mihály, a Román Munkáspárt Központi Bizottsága propagandaosztályának egyik főnökhelyettese, 1965- től a Központi Bizottság póttagja, 1966-tól a titkárság tagja, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának alelnöke, majd 1979-től elnöke, 1989-es események után letartóztatják és elítélik.
13 Marosvásárhely 1956–1959 közötti eseményeiről átfogó képet nyújt DR. NAGY LAJOS rétyi körorvos, a rendszer egykori szenvedő alanya Életünk kórtörténete (Pallas-Akadémia, Csíkszereda) című könyvében, tizenkét sorstársának visszaemlékezéseivel és korabeli hivatalos dokumentumokkal kiegészítve. Kitért arra is, mi lett a gyűléseken megbélyegzett "ellenséges elemek" további sorsa. Kuna Tibor gyergyócsomafalvi "kulákivadék" Balánbánya főorvosa, Bárányi Ferenc és felesége, László Ildikó megbecsült orvosok és közéleti személyiségek Temesváron, Katz Pál igazgató-főorvos Zilahon, Piros Ferenc kórházalapító főorvos Marosvásárhelyen, Tóró Árpád népszerű szakorvos Székelyudvarhelyen, Szász István Tas a kolozsvári mentálhigiéné megszervezője, Kiss András Belényesen, majd Nagyváradon főorvos. (Ismertetőjét lásd: Barabás István: Az élet fonákja. Nehéz leckék. Hargita Népe 2008. október 21.)
14 Valter István (1925–2010?) 1956-ban a Román Munkáspárt Magyar Autonóm Tartományi Bizottságának egyik tagja, a tartományi pártiskola igazgatója, később a Vörös Zászló főszerkesztő-helyettese.
15 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 145/1956. sz., 340-349.
16 Uo. 346-347.
17 Gheorghiu-Dej, Gheorghe (1901–1965) vasúti munkás, 1945–1965 között a Román Kommunista (Munkás) Párt főtitkára. 1945 után közlekedésügyi és ipari miniszter, 1948- 1952 között a Minisztertanács első helyettese, 1952–1956 között miniszterelnök. Megjegyezzük, hogy a pártfőtitkár az autonóm tartomány megalakulása után először járt annak székhelyén.
18 MmNL, RKP Maros-Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság lt, 140/1956. sz., 86-104. A főtitkár beszéde, magyarra fordítva, teljes egészében közölve: PÁL-ANTAL 2006, 259-273.
19 Ua. 175/1957. sz., 240
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 11.
RMDSZ-választási kampányindító Aradon
Annyian vagyunk, ahányan magyarként szavazunk
Ma 17 órától a Jelen Ház zsúfolásig megtelt nagytermében tartotta választási kampányindító rendezvényét az RMDSZ Arad megyei szervezete. Nemzeti imánk közös megszólaltatását követően Fekete Károly műsorvezető köszöntötte az egybegyűlteket, házigazdaként Bognár Levente aradi alpolgármester mondott köszöntőt, vette számba az RMDSZ-csapat eddigi aradi eredményeit, majd Éder Enikő, a temesvári Csiky Gergely Magyar Színház színművésze egy Markó Béla-költeménnyel adta meg a rendezvény alaphangját. Utána Kovács Péter, az RMDSZ országos ügyvezető elnöke ismertette a szövetség választási programját, majd Király András, az Arad megyei szenátorjelölt lista vezetője vette számba az erdélyi magyarságra váró legfontosabb teendőket.
Utána Molnos András Csaba, a Temesvári Csiky Gergely Magyar Színház művésze szavalta el Márai Sándor Halotti beszéd című költeményét.
Ezt követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, képviselőjelölt listavezető tartotta meg programbeszédét, aminek lényege, annyian vagyunk, ahányan magyarként élünk, illetve ahányan elmegyünk szavazni, az RMDSZ-re.
A kampányindítót Éder Enikő és Molnos András Csaba nagy sikerű dalestje zárta. Az ügyvezető elnök, illetve a listavezetők beszédeire visszatérünk.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 11.
Telt ház fogadta Juhász Béla új kötetének bemutatását
Azokról, akik tettek valamit ezért a városért
Juhász Béla (1950) ny. fizika tanár, a Csiky Gergely Főgimnázium egykori igazgatójának legújabb kötetét mutatták be szerda este a Jelen Ház dísztermében. Az eseményt nagy érdeklődés övezte, példa erre, hogy az ülőhelyeket hamar elfoglalták. Nem csoda, hiszen a szerző könyvében olyan kortárs közéleti személyiségeket szólaltat meg, akiket már nem kell bemutatni kis magyar közösségünkben, akik az elmúlt évtizedek során bizony nagyon sokat tettek le az asztalra, öregbítve a város hírnevét, tovább éltetve annak szellemiségét, értékeit.
Az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában, az aradi önkormányzat és az Arad Municípiumi Kulturális Központ támogatásával megjelent kötetet – két év alatt ez a harmadik a Legyőztük a rákot és a Száraz köd című könyvei után – Jámbor Gyula újságíró (a könyv szerkesztője) méltatta. A közel kétszáz oldalas Aradi személyiségek c. könyvben tizenhét közéleti személyiség – kilenc képzőművész, világbajnok sportoló, lelkész, politikus, mérnök stb. – válaszol a szerző olykor baráti, személyes hangvételű kérdéseire, mesél életútjáról, sikereiről, kudarcairól, karrierről, családról stb. A megszólaltatott személyiségek fényképei egyébként mind megtalálhatók a könyv borítóján.
A könyvbemutatón az interjúalanyok nagy része – közülük nagyon kevésnek nem sikerült eljutnia a rendezvényre – is megszólalt Juhász Béla felkérésére és dióhéjban elmondta, mivel tölti ki mindennapjait mostanában és mit jelent számára a kötetben való szereplés. A megkérdezettek közül bizony olyan is akadt, aki szerényen bevallotta: vért izzadt a kérdések sortüzében, a könyvet újraolvasva talán jobban meggondolt volna egy-két választ, talán nem kellett volna ennyire megnyílnia. Az interjúalanyok válaszaiból az olvasó nemcsak a kifaggatott személyiségek életébe, múltjába, hanem azok közvetlen ismeretségi körébe is betekintést nyer, sőt, mint utólag bevallották, maguk a szereplők is olyan érdekes dolgokat tudtak meg egymásról, melyekre nem is gondoltak volna.
Juhász Béla elárulta, az interjú-sorozatot szeretné folytatni, össze is állt már egy körülbelül 60 fős lista, melyből már 5 interjú elkészült. Reményei szerint jövőre sikerül napvilágot látnia az új kötetnek.
A könyvbemutató dedikálással és baráti beszélgetésekkel zárult.
„Ajánlom ezt a kötetet mindazoknak, akik éreznek vonzódást, érdeklődést Maros-parti városunk iránt. És azok iránt, akik megszólalnak ebben a kötetben, azok közül, akik tettek valamit – és nem keveset – ezért a városért, a hírnevéért, a benne lakó emberekért” – írja a szerző az előszóban.
A könyv a Jelen Ház könyvesboltjából ingyenesen elvihető, ameddig a készlet tart.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 11.
Máig elhallgatott történelem: a Gulág-jelenség
Tudományos értekezlet a szovjet munkatáborokba hurcolásokról
A második világháború végén és utána a Szovjetunióba elhurcolt politikai foglyok és kényszermunkások éve az idei: ebből az alkalomból számos rendezvényen emlékeztek meg azokról a százezrekről, akik éveket töltöttek el szovjet munkatáborokban, és akik közül nagyon sokan odavesztek. A Gulág-emlékév keretében rendezték meg tegnap Kolozsváron a Minerva-házban azt a tudományos konferenciát, amelyen szakemberek megpróbáltak áttekintést nyújtani arról, hogyan alakultak ki már jóval korábban a történelemben a lágerrendszerek, mi vezetett el a szovjet munkatáborok létesítéséig, mennyire juthat a kutató számszerű adatokhoz az elhurcoltak pontos számát tekintve. Elhangzottak előadások: az erdélyi magyar civilek Szovjetunióba elhurcolásáról 1944 őszén, kolozsvári civilek emlékezéseiről, magyar zsidók a szovjet táborrendszerben, a Gulágra került erdélyi magyar zsidókról, továbbá a deportáltak felkutatásának módszertanáról.
A Gulág-jelenség címmel tartottak tegnap Kolozsváron a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében a Gulág-emlékév keretében tudományos konferenciát, amelyen megemlékeztek a több mint 70 évvel ezelőtt a Szovjetunió munkatáboraiba elhurcolt civilekről. Csucsuja István történész megnyitó előadásában a Gulágot, mint fogalmat igyekezett felvázolni, és ismertetni általában a lágerrendszerek kialakulását a történelem folyamán. Először a britek állítottak fel koncentrációs táborokat az angol–búr háborúk idején, de korábban is szerveztek más államok is büntető táborokat az ellenségnek. A sztálini Szovjetunióban a lágerek borzalmas életkörülményeket jelentettek az oda elhurcoltaknak: egyrészt egyesek fizikai megsemmisítése volt a cél, másrészt büntető jelleget szántak neki. Ide hurcolták a kulákságot, a politikai ellenfeleket, vagy a veszélyesnek tartott nemzetiségeket – tehát népcsoportokat pusztán etnikai alapon vittek el. Az 1930-as évektől a politikai rendőrség egyre több embert – rendszerint a sztálini politika ellenzőit – vitt kényszermunkára Szibériába, majd a második világháborúban elfoglalt területek lakosságát is ide hurcolták: tudatosan vitték el az értelmiséget, vagy büntetésből saját katonáikat. Innen került ki az olcsó munkaerő a sztálini tervgazdaság végrehajtására. Egészen pontos adatokat a munkatáborok lakóiról, foglyairól nem lehet tudni, de feltételezhetően több millióra tehető az ott dolgozott foglyok száma. A Gulág-rendszer felbomlása 1953 után került szóba, Sztálin halálakor, majd 1960-ban szüntették meg az intézményt.
Benkő Levente történész az erdélyi magyar civilek 1944 őszén történt elhurcolásáról tartott előadást, alapállását, miszerint nincs kollektív bűnösség, már az elején megfogalmazta. Romániában az 1944. augusztus 23-i átállás előtt is léteztek fogolytáborok, és ugyanebben az időszakban, tehát a romániai átálláskor magyarellenes hecckampány kezdődött a román sajtóban, a közhangulatot a magyar és német lakosság ellen szították. A történész egyetlen mérsékelt feljegyzést talált Teofil Vescan kolozsvári egyetemi tanártól, aki óva intett írásában, miszerint „bűnös soha nem egy nép, hanem egy rendszer”. A sajtóban arról cikkeztek, hogy „a magyarokat meg kell büntetni”, elterjedt a mentalitás, miszerint „ha a magyaroknak kell a magyarság, vigyék innen”, és ez a hangulat, hozzáállás meghatározta a későbbi eseményeket. A magyarság és németek elleni intézkedésekről jelentek meg határozatok, és tudatosan összemosták az állampolgárság és nemzetiség fogalmát, hogy az erdélyi őslakosokat is elhurcolhassák. Hazug indokokkal vitték el az embereket: csak egy kis munkára („málenkij robot”), csendőrőrsi papírokért, az ortodox hitre való áttérés megtagadásáért, vagy mert partizán, nő, idős, gyerek volt az illető. Benkő Levente beszélt a barcaföldvári haláltáborról is, ahol a kilencvenes években a helyi román hatóságok még megpróbálták megakadályozni a magyar áldozatokra emlékezést, majd kétezer után váltott rendre a közhangulat, annyira, hogy idén például a polgármesteri hivatal is koszorúzott az áldozatok emlékművénél.
Papp Annamária újságíró, történész kolozsvári civileknek a szovjet elhurcolásról elmesélt emlékeiről tartott vetítettképes előadást. Vass Károlyt Tordáról vitték el 1944 októberében, és nagyjából ugyanabban az időszakban Kolozsvárról Kelemen Istvánt, Tordai Árpádot, Mile Józsefet, Schneider Mihályt, Farkas Lajost, Varga Mártont, Mátyás Jenőt, Laczka Józsefet, Sáska Pál, Szőcs Balázst, Kolozsi Gergely Istvánt. Fiatalon, 16-18 évesen vitték el őket, sokukat édesapjukkal, a magyar elitet a román hatóságok által összeállított lista alapján gyűjtötték össze, a szovjet katonákat rendszerint román tolmácsok kísérték. A Kolozsvárról elhurcolt körülbelül ötezer magyar férfi 16 százaléka volt értelmiségi, Tordáról a 7300 magyar lakosból 700 civilt vittek el, gyakorlatilag megtizedelve az ottani magyarságot. A közelmúlt történéseit igazából a túlélők elbeszéléseiből lehet megismerni, ezért nagyon fontos feljegyezni az emlékeiket, összegyűjteni a tárgyi emlékeket, amelyek dokumentumértékkel bírnak. Mindezeket összevetve a levéltári forrásokkal, objektív képet kaphatunk az adott korról – véli Papp Annamária. A történelem tankönyvek nagy hiányosságának tartja, hogy továbbra sem tesznek említést erről a korszakról, a Gulág-jelenség még mindig elhallgatott történelemnek számít.
Botos János professzor az 1939–1956 között szovjet táborrendszerben raboskodó zsidókról szóló előadásában elmondta: az 1947-től kezdődő szabadulás nyomán alig 5-6 százaléka tért haza az elhurcoltaknak. Azok a zsidók, akiket különböző okok miatt 1941-ben „csak” három évre ítéltek el, végül ennek kétszeresét töltötték el a börtönben. Rehabilitálásuk 1953-ban kezdődött, és fél évszázadon át tartott. De hurcoltak el a Gulágra 1945 után olyan zsidókat is, akik a koncentrációs táborból hazafele menet szovjet hadifogságba kerültek, és a besúgók hamis vádjainak következtében éveken át raboskodtak tovább. A munkatáborokban a zsidó hadifoglyokkal ugyanolyan kegyetlenül bántak, mint a többivel. A korábbi rehabilitáció mellett – amely az illető személynek a bűnügyi nyilvántartásból való törlését jelentette – anyagi kárpótlásban csak 1990 után részesültek. Még ma sem lehet pontosan tudni, hány magyar zsidó lett szovjet hadifogoly, és közülük hány térhetett haza.
Haraszti György a Gulágra került magyarokról szóló előadásában kitért arra, hogy a szovjet kényszermunkatáborokba került magyarok számuk arányában a németek és a japánok után a harmadik helyet foglalták el.
„A Szovjetunió tudatosan készült a munkatáborok létrehozására, hiszen már 1939. szeptember 19-én, tehát pár nappal a második világháború kitörése után rendelet született arról, hogy a hadifoglyok és internáltak számára munkatáborokat létesítenek. Később Sztálin bejelentette, hogy a Szovjetunió erkölcsi, anyagi, tárgyi és személyi kárpótlásra tart igényt, pontosabban 5 millió német fogoly 10 éven át tartó kényszermunkájára. Közel 7000 tábor létezett, a magyarok pedig 700 táborban éltek szétszórva” – közölte a szakember.
A Gulágon 1942–1950 között raboskodó erdélyi magyar zsidókról értekezve Tibori Szabó Zoltán négy csoportot különített el: az észak-erdélyi, a máramarosi és szatmári, a munkaszolgálatos vagy a náci munkatáborokból hazatérő, majd szovjet fogságba kerülők csoportját.
„Az első és a második csoport sorsát nagyjából ismerjük, a többiekét viszont nem. A Kolozsváron megjelenő Egység magyar zsidó hetilap cikkeiben többször felvetette a Gulág-táborokban sínylődő zsidók hazatérésének kérdését” – hangoztatta az előadó.
A családtörténet-kutatással foglalkozó Eötvös György elmondta: a Gulágon raboskodók sorsát főleg genealógiai kutatás céljából, valamint a hagyatéki ügyek miatt vizsgálják azok leszármazottai. A tudományos kutatás az adatok szovjet titkosítása miatt szinte kivitelezhetetlen, az előadó ismertette viszont azokat a lehetséges forrásokat, amelyek segítségével esetleg rá lehet találni a keresett személyre.
N.-H. D., Ú. I.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 11.
1956, az erdélyi magyar értelmiség és az ifjak
Benkő Levente előadása a Györkös Mányi Albert Emlékházban
A Györkös Mányi Albert Emlékház és a Művelődés folyóirat által közösen szervezett Művelődés Estek legutóbbi előadása november 9-én került megrendezésre. Benkő Levente történész, újságíró az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásainak neves kutatója Romániai magyar értelmiségi elit és 1956 címmel tartott előadást. Az előadás a magyar forradalom 60. évfordulója alkalmából szervezett kolozsvári eseménysorozat részeként került megrendezésre.
Benkő Levente előadásának első felében röviden felvázolta 1956 első hónapjaira jellemző politikai és közéleti hangulatot, amely a XX. pártkongresszus és a Hruscsov – féle desztalinizációt követően elterjedt a Szovjetunióban és Európa többi kommunista államában. A kolozsvári történész idézte Mihai Nedelcut, a Kolozs megyei Securitate akkori vezetőjét, aki 1956 áprilisában tett nyilatkozatában elismerte, hogy az 1956 előtti tíz évben szándékosan félemlítették meg a helyi lakosságot és koholt vádak alapján ítéltek el százakat. A változás nemcsak a politikában, de a közéletben is érzékelhető volt. A magyarországi Petőfi Kör és az Írószövetség körében érzékelhető változások a magyar kultúra és identitás felkarolásában Erdélyben is nyomott hagyott. Ekkora tehető Arany János nagyszalontai hagyatékának felkarolása, a Petőfi kutatás feléledése valamint Orbán Balázs sírjának felújítása is. Benkő Levente részletesen taglalta a Kolozsváron 1956. szeptember 29. és 30. között megrendezésre került irodalmi találkozót, amelyen az erdélyi magyar irodalom vezető személyiségei vettek részt. Nyilatkozataikból és beszélgetéseikből kiderült, hogy döntő többségük átvette a kor szellemét és szorgalmazták az erdélyi magyar irodalom és kultúra szabadságát és a tíz év alatt felhalmozott, elhallgatott sérelmek kimondását. Benkő úgy véli, hogy az a kevés író és közéleti személyiség, aki már az 1956. szeptemberi találkozón is a Román Kommunista Párt hű tagjaként szólalt fel, elsősorban szegény családokból tehetsége miatt felemelkedett újértelmiségi volt. A változás szele 1956 őszén nemcsak a magyar, de a román értelmiséget is megérintette. Eugen Ghiţă biológus 1956. október 11-én külön szorgalmazta a magyar oktatás újraindítását az agrártudományi főiskolán és a felsőoktatás minden szintjén.
Benkő Levente ezt követően kitért az 1956. október 23-át követően elindult ifjúsági szervezkedésekre. Ezek közül részletesen elemezte a temesvári Aurel Baghiu és társai által irányított, 2000 egyetemista részvételével az egyetemi menzán 1956. október 30-án történt eseményeket. A többségében román egyetemisták által felkarolt lázadás a magyarországi eseményeket forradalomnak nevezte és követendő példaként emlegette. Követeléseiket 8 pontban állították össze. Ennek következményeként 3000 egyetemistát tartóztattak le, néhányukat – így a később Nagy Imre Emlékéremmel díjazott Aurel Baghiut is – letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.
Benkő Levente tartalmas előadásában kitért továbbá a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetére, a Székely Ifjak Társaságára, valamint az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségére, amelynek 79 tagját 1129 évre ítéltek el. A kolozsvári történész összehasonlította ugyanakkor az erdélyi írók és értelmiségi elit novemberi álláspontjait is, amelyek közül a marosvásárhelyi írók nyilatkozata sokkal párthűbb volt és a forradalmat „reakcionista, fasiszta, revizionista” jelenségnek nevezte. Ezzel szemben a kolozsvári nyilatkozat – amelyet Kós Károly egyedüliként utasított vissza a felkért aláírók közül – meglehetősen higgadtabb nyelvben jelezte eltávolodását az akkor már ellenforradalomként értelmezett magyarországi eseményektől.
Az előadás végén a történész rámutatott arra, hogy az 1956 és 1962 között 10 000 ember bebörtönzésével járó eseménysorozatban a román pártvezetés számos alkalommal használta az etnikai konfliktusok kiélezését is.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 11.
Film készülhet Jakó Zsigmondról és Kallós Zoltánról is
Egyéni és családi portréfilmek, dokumentum- és ismeretterjesztő filmek készülhetnek, valamint egy sürgős helyszíni forgatás kezdődhet el összesen 187,8 millió forintból a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti döntései alapján, amellyel a Magyar Média Mecenatúra program két filmes pályázatának aktuális fordulóit zárták le.
Az NMHH tegnapi közleménye szerint összesen 114,1 millió forintot ítéltek meg 19 dokumentumfilm alkotóinak – köztük három határon túli pályázónak – az Ember Judit-pályázat idei második fordulójában. A Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázaton keresztül 7 produkció jut összesen 73,2 millió forint támogatáshoz. Az Escher Károly-pályázaton félmillió forint támogatásban részesítette a médiatanács azt a különleges filmötletet, amely a zuglói zsinagóga október végén elégett kincsei emlékének szentelt tórabúcsúztató szertartást hivatott megörökíteni. Ilyen esemény 70 éve nem volt Magyarországon – jegyezték meg.
Az Ember Judit-pályázat keretében odaítélt támogatásoknak köszönhetően film készül a Syrius zenészéről, Orszáczky „Jackie” Miklósról, aki egyben a pikkolóbasszus szólóhangszer kifejlesztője is volt, Parászka Boróka erdélyi újságíróról, Kallós Zoltán néprajzkutatóról, az utolsó, ma is élő, második világháborúban harcoló magyar vadászpilótákról, Frankó Endréről és Szentiványi Jánosról, valamint Nádas Péter íróról és Juhász Ferenc költőről.
Kétrészes filmmel állítanak emléket Jakó Zsigmond kolozsvári történészprofesszornak, az erdélyi középkori és kora újkori művelődés- és gazdaságtörténet kutatójának. Próbajáték címmel pedig egy hátrányos helyzetű tehetséges roma sportolót, Oláh Szebasztiánt ismerhetik meg a nézők, aki egy hollandiai focitornán szeretne kitörni.
A családokról szóló alkotások között filmet forgatnak a Kurtág család három híres zenész, illetve videoművész képviselőjéről, a három Korda testvér népmesébe illő történetéről, valamint a székelyföldi Sütő családról, ahol mára a 15. generáció készíti a faragott vagy festett népi bútorokat és székelykapukat.
A Kollányi Ágoston-pályázaton keresztül hét produkció jutott támogatáshoz, köztük az a nyolcrészes sorozat is, amely a magyar nemzeti parkok természetvédelmi őreinek munkájáról, a természettel való bensőséges kapcsolatukról szól.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 11.
Kolozsvár 700 éve a történészek kereszttüzében
Négy ország 31 intézményének 71 kutatója vesz részt az elmúlt évtized legnagyobb kolozsvári történész-konferenciáján, amely Kolozsvár szabad királyi várossá nyilvánításának 700. évfordulója jegyében zajlik november 10-e és 13-a között, a BBTE Magyar Történeti Intézete és a Sapientia EMTE, valamint több helyi intézmény közös szervezésében.
A tegnap délutáni ünnepi megnyitó köszöntő beszédeit követően négy plenáris előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Zsoldos Attila akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének kutatója Kolozsvár 1316-os kiváltságolásának politikai és várostörténeti előzményeit mutatta be. A neves történész hangsúlyozta, hogy Kolozsvár kiváltsága egy igen hosszú, Erdély teljes területére jellemző várospolitika egyik következménye volt.
Adrian Andrei Rusu kolozsvári történész, régész az erdélyi középkori régészet egyik legismertebb kutatója a személyre szabott anyagi kultúra középkori viszonyairól beszélt. Előadásában kifejtette, hogy bár a román historiográfia nem ismeri a „globalizált középkor” fogalmát, a kályhacsempék helyi és külföldi termelése, valamint azok ágens szerepe új fényt hozhat a középkori gazdaság és anyagi kultúra kutatásában.
Kovács András akadémikus, művészettörténész Kolozsvár első, 1453-ból származó számadáskönyvét mutatta be. A Registrum hungarorum de Ciuitate Cluswar néven ismert, töredékesen fennmaradt forrást 1882-ben Szabó Károly közölte először. A töredékes forrás négy városi fertály lakosságát, családi és gazdasági viszonyait mutatja be, betekintést nyújtva a középkori város rendkívül alapos adminisztrációjába.
Maria Crăciun kolozsvári történész a kora újkori Erdély vallási viszonyainak kutatójaként a plébániatemplom antitrinitárius egyházban betöltött szerepéről beszélt. Kutatása rámutat a plébániák nagy szerepére az antitrinitáriusok istentiszteleti formáinak alakításában.
A konferencia különböző szekciókkal folytatódik ma és holnap a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületében és a Történeti Intézet Jókai/Napoca utcai székhelyén. A részletes program megtalálható a Történeti Intézet honlapján.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 11.
„Tüntetéshalmozó” marosvásárhelyi iskolaügy
Ellentüntetést szervez a római katolikus egyház által szombaton 15 órára tervezett könyves tiltakozással egy időben a Demokratikus Marosvásárhelyért Egyesület.
Míg a római katolikusok a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által vizsgált felekezeti iskoláért vonulnának utcára, a Kovács István Dávid által alapított szervezet azok ellen szólna, akik kampánytémát próbálnak faragni az ügyből. Az egyház könyvvel hívja a résztvevőket, a civil szervezet gyertyával várja híveit. Kovácsék a Facebook közösségi portálon, egy helyesírási hibáktól hemzsegő bejegyzésben hirdetik az eseményüket.
Lapunk megkeresésére Oláh Dénes főesperes diverziónak nevezte az egyesület akcióját. „Láttam a felhívásukat, nem tántorít el, mi továbbra is ragaszkodunk az eredeti tervünkhöz” – jelentette ki. Kérdésünkre, miszerint nem tart-e attól, hogy az ellentüntetők megzavarják az iskoláért tiltakozókat, és megpróbálják lejáratni az ügyet, a főesperes annyit mondott: „ez is benne van a pakliban”.
Törvénytelen partizánakció
Az ellentüntetés kezdeményezőjét nem sikerült elérnünk, a városháza alárendeltségében működő láttamoztató bizottságtól azonban megtudtuk, amennyiben Kovács és hívei ugyanott és ugyanakkor ellentüntetést szerveznek, pénzbírságra számíthatnak, de akár bűnügyi eljárás is indulhat ellenük. „Jelenleg egyetlen bejelentett, és ezáltal törvényessé vált tiltakozó akcióról tudunk: arról, amit az Erdélyi Római Katolikus Státus szervez. A jogszabály értelmében más nem szervezhet tüntetést ugyanabban az időpontban és ugyanazon a helyen. Ellenkező esetben a karhatalom előtt felel” – mondta Valentin Bretfelean, a tömegrendezvényeket láttamoztató bizottság elnöke, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője.
A katolikus egyház zászlók és pártszimbólumok nélküli, méltóságteljes tüntetésre hívja mindazokat, akik számára fontos a DNA célkeresztjébe került magyar iskola megmentése. Az egyház által szervezett tiltakozó megmozduláson beszédek, ima és énekek hangzanak el.
Nyugalomra int Florea
A város polgármestere, Dorin Florea nyugalomra inti a vásárhelyieket, és politikamentes tüntetést kér a szervezőktől, résztvevőktől, megerősítve, hogy a katolikus egyház rendezvénye eleget tesz az 1991/60-as számú gyülekezési törvénynek. Az elöljáró ugyanakkor azt üzeni „mindazoknak, akik szeretik a várost”, ódzkodjanak attól, hogy a tüntetést „politikai tőkekovácsolásra” vagy „ígéretek és illúziók árulására” használják. „Amíg kormányon voltak, a politikusoknak bőven volt idejük bebizonyítani, hogy szeretik ezt a várost, és hajlandók tenni érte, úgy, hogy a harmónia, és ne a konfliktusok városa legyen” – fejtette ki a polgármester.
Egyébként a katolikus iskola ügyében az első napokban rendkívül óvatosnak mutatkozó két nagy román párt közül a liberálisok törték meg a csendet. Cristian Chirteş parlamenti képviselő aggasztónak tartja az RMDSZ „beavatkozását és nyomásgyakorlását”, Kelemen Hunor elnök állásfoglalását. Ugyanakkor gyanúsnak tartja Ştefan Someşan szociáldemokrata főtanfelügyelő RMDSZ-szel való kapcsolatát, és hasonlóan vélekedik Victor Ponta volt kormányfő döntéséről is, aki két éve menesztette Vasile Oprea prefektust.
Chirteş azzal a közigazgatási perrel hozza kapcsolatba a kormánymegbízott leváltását, amelyet Oprea a helyi önkormányzat ellen indított a katolikus iskola létesítése kapcsán. Akárcsak a Kovács István Dávid-féle szervezet, a Szabad Emberek Pártja (POL) is attól tart, hogy az RMDSZ kampánycélokra készül felhasználni az iskolaügyet. A vásárhelyi tüntetéssel egyidőben Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is tiltakoznak, míg Csíkszeredában este 7 órától vonulnak utcára.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2016. november 11.
Korunk 90 – Folyóiratok irodalmi „koalíciója”
A transzszilvanizmusnak ma egyetlen célja van: a kisebbségben élő magyarság nemzeti öntudatának az erősítése – jelentette ki Csapody Miklós magyarországi irodalomtörténész a Korunk folyóirat alapítása 90. évfordulója alkalmából megszervezett kolozsvári konferencián kedden délután.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében tartott rendezvényen Csapody Miklós Vendégek a szomszéd várban. A Korunk és az Erdélyi Helikon szerzői egymás folyóiratában című előadásban többek közt arról értekezett, hogy a két folyóirat közötti konfliktus 1926 és 1940 között éppen a transzszilvanizmussal kapcsolatos nézetkülönbségekből fakadt. Csapody azonban nem magáról a konfliktusról, inkább azokról a szerzőkről beszélt, akik mindkét kiadványban publikáltak: összesen hatvan korabeli közéleti személyiségről, íróról van szó.
Csapody Miklós kifejtette, a transzszilvanizmusnak mint a románoknak és a szászoknak szánt ideológiai kínálatnak csupán egy hibája volt: nem kellett nekik. Mint részletezte, a Korunkban és az Erdélyi Helikonban is publikáló hatvan szerző nem csupán „átjárt néha a szomszéd várba, hanem mindkét helyen otthon volt”. Hozzáfűzte, a nézetkülönbségek ellenére a két lap közötti ellentét csak látszólag volt kibékíthetetlen.
Az irodalomtörténész azt is elmondta, a „gyakorlati” erdélyi magyar politizálás a két világháború között sikertelennek bizonyult Romániában, ezért az értelmiség az igazi nemzetpolitikát a szellemi életben, az irodalomban kényszerült folytatni. A két folyóirat ugyanakkor egyfajta irodalmi koalíciót is kötött, azaz mindketten kizárták a marxista baloldal és a radikális jobboldal képviselőit. Bár a Korunk szerkesztői a Helikont provinciális nyugatutánzónak tartották, idővel rájöttek, hogy együtt tudnak működni a szociográfia, illetve a valóságból ihletődő irodalom terén. Minkét folyóiratnál ugyanis közös volt a cél, az, hogy az irodalom a magyar nyelv megtartását szolgálja.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2016. november 11.
Leleplezték Erdős I. Pál grafikus, képzőművész mellszobrát
Az eseményre a jeles képzőművész születésének 100. évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozat keretében került sor. A Radu Ciobanu szobrász által készített mellszobor Szatmárnémetiben, a mester egykori műhelyének közelében, a Ruha István átjáróban kapott helyet.
A több náci lágert is megjárt művész munkáját méltatva a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója, Felician Pop hangsúlyozta, Erdős Pál sosem beszélt az általa átélt szörnyűségekről, munkái egyfajta katalizátorai lettek szenvedéseinek, így alkotásai optimizmust, emberséget sugároznak.
"Kulturális és művészi értékei a romániai és európai elitvárosok sorába emelhetik Szatmárnémetit" - hangsúlyozta a szoboravatón Kereskényi Gábor polgármester, aki azt is elmondta, még gyerek volt, amikor megismerte a mestert, aki ugyanabban a tömbházban lakott, amelyben az elöljáró nagyapja is élt.
A Szatmár Megyei Tanács elnöke, Pataki Csaba beszédében kiemelte, a szatmári közösségnek kötelessége gondoskodni arról, hogy e nagyszerű művész alakja és munkája évszázadok múltán se merüljön feledésbe.
Erdős Pál 1916. november 2-án született a Szatmár megyei Nántűn. Festői tanulmányait a nagybányai festőiskolában kezdte, majd Budapesten, Párizsban, Velencében és Rómában folytatta. Ezt követően Szatmárnémetiben tevékenykedett festőművészként, grafikusként és metszetkészítőként, ugyanakkor több budapesti kulturális folyóiratnak is dolgozott. Több művelődési intézmény, szervezet vezetője volt, illetve a Képzőművészek Romániai Szövetségének alelnöki tisztségét is betöltötte. A második világháború alatt összesen nyolc lágert járt meg, de sikerült élve szabadulnia. 1987. november 17-én halt meg Szatmárnémetiben.
szatmar.ro