A Szabadság három májusi száma (12., 15., 16.) két, nemrég Bukarestben megjelent könyvet ismertetett dr. Petru Grozáról, amelyeknek célja az őt körülvevő „mítoszok” lebontása és rehabilitálása. Az ismertetésnek csak kb. ötöde foglalkozik Groza „hőskorával”, az ország sztalinista-posztsztalinista szakaszával, amikor (1945–52 közt) Groza felelős miniszterelnök volt, majd (1952–58 közt) az ország protokolláris államelnöke. Groza pártja, az 1933-ban alapított Ekésfront, még az utolsó polgári, 1938-as választásokon sem mert indulni, bár a Komintern-parancsra szerveződött „erősen baloldali” MADOSZ-szal (a Magyar Népi Szövetség elődjével) társult. A háború után Sztálin a szovjet hadsereg által „felszabadított” államokat bolsevizálni akarta, noha (az illegalitásból) ezen országokban csak jelentéktelen számú bolsevista élt. Ezért bizonyos fokozatosságot tartott szükségesnek. Előbb mindenütt egy ideiglenes kormányt hozott létre élén egy „baloldali” politikussal, ügyelve, hogy ezekben a kulcspozícióban lévő miniszterek kommunisták legyenek. E kormányok alatt erőltetett tagfelvétellel megerősítette a kommunista pártot, majd 1946-ban vagy 1947-ben jól megszervezett-meghamisított választásokat rendezett. Az ekkor alakult kormányokat már bolsevisták vezették: ők voltak többségben. Csehszlovákiában az 1945-ben alakult ideiglenes kormány elnöke még a jól ismert Benes Eduard volt (1935–38 közt már volt köztársasági elnök). Az első választások 1946-ban voltak, a kormányelnök a pártfőtitkár Gottwald lett, a többi már gyermekjáték. Lengyelországban az ideiglenes kormány elnöke a londoni emigráns kormány elnöke kellett hogy legyen, Mikolajczik-nek hívták. Az 1947-es „választás” után – a recept szerint – már kommunista többség „alakult ki”. Bulgáriában az ideiglenes kormány elnöke egy bizonyos Georgiev volt, de csak a választásig (1946) mikor is a miniszterelnök a híres-hírhedt Dimitrov lett, kommunista többséggel. Magyarországon 1945-ben megpróbált Sztálin – kommunista szempontból előkészítetlenül – választást rendezni. A Független Kisgazdapárt 55 %-ot kapott, a kormány elnöke 3 hónapig Toldy Zoltán volt, majd Nagy Ferenc, aki az 1947. augusztus 31-i „választás” után – mikor is kommunisták győztek – kiszökött Svájcba. 1949 májusában a biztonság kedvéért még egy választásra volt szükség, hogy a sztálini recept gördülékenyen működjön. Romániában 1944. augusztus 23. és 1945. március 6. közt még két „polgári” kormány volt hatalmon (Stanescu versus Radescu), ezután jött Groza Petre, ő olyan jól bevált, hogy az 1946-os, durván meghamisított választások után is miniszterelnök maradhatott, 1952-ig. Groza vállalta a báb szerepét, sőt – amikor már 1952-ben megunta őt a párt – vállalta a másik báb, a köztársasági elnök szerepét. Így minden, ami 1952-ig történt – nemzetközi jogi szempontból – Groza lelkiismeretét terheli. Néhány kommunista emlékirat-író beszámolt ezen időkről is. Gáll Ernő kivételével nem dicsérik, sőt Balogh Edgár keményen bírálta Grozát. Sokan ma is elfeledkeznek Groza hangzatos kijelentéseiről a Duna föderációról, a vámunióról, a határok légiesítéséről, de ezek csak a békeszerződés megkötéséig hangzottak el. /Nagy L. György: Vannak-e a kompromisszumnak erkölcsi határai? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./ A Szabadság május 12–15–16. számaiban Groza Péterről megjelenő cikkeket olvasva írt a lapba Kiss Erzsébet 78 éves nyugdíjas tanítónő, felidézve találkozását Groza Péterrel. Táncversenyen voltak a magyarfenesi lányokkal Kolozsváron. Groza Péter miniszterelnök meglátta a színes leánycsoportot (kalotaszegi népviseletben), és elhatározta fényképet készít a lányokkal. Elbeszélgetett a lányokkal, közvetlen volt. /Kiss Erzsébet: Találkozásom Groza Péterrel. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./

A Szabadság június 7-i számában Száfta Szende I. éves magyarul tanuló egyetemista Bolyai? Bezzeg címmel felvette a kérdést, miért is kell külön egyetem. Muzsnay Csaba ny. egyetemi előadótanárnak az az érzése, hogy a cikk célzatosan a „Bolyai” ellen íródott. A cikkíró nem nevezte meg a tantárgyat, a kart, az előadókat. Első éven az alapokat, elméleteket kell megismerni és elsajátítani. Magasabb évfolyamokon előtérbe kerülnek a közvetlen gyakorlati felhasználást sugalló tantárgyak is. Éppen azért kell létre hozni a független államilag támogatott magyar nyelvű egyetemi oktatást, hogy biztosítani lehessen a képzés magasabb szakmai színvonalát. /Muzsnay Csaba kutató vegyész, ny. egyetemi előadótanár: Bezzeg a Babes. Száfta Szendével vitatkozva. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 14./

Nem látványos, de annál fontosabb az a jótékonysági tevékenység, amelyet a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye folytat Erdély-szerte. A 2000. évi zsinat szociális-karitatív előirányzatainak életbe léptetéséről tanácskoztak június 14-én Kolozsváron. Szász János, a főegyházmegyei Gyulafehérvári Caritas igazgatója beszámolt arról, miként végzi az egyház az elesettek felkarolását, szó volt a különböző otthonok működése mellett a betegápolásról, a háztartási és családsegítésről, idősgondozásról, a gyermekek felkarolásáról, a fogyatékkal élő és a katasztrófa sújtotta személyek támogatásáról, de mezőgazdasági és tanulmányi támogatási formákról is. Balló Áron, a Szabadság főszerkesztője ismertette, hogy nem múlik el hónap, hogy a lap ne számoljon be valamely egyház szeretetszolgálatának a tevékenységéről. Fábián Mária, a helyi Szent Mihály Caritas igazgatónője bemutatta a szeretetszolgálat egyebek mellett adománygyűjtő, gondozó, szaktanácsadó és ismertterjesztő előadásokat nyújtó szerteágazó tevékenységét. Dr. Czirják Árpád pápai prelátus hangsúlyozta, hogy az Agapé vendéglő nyereségét a szegények megsegítésére fordítják. Fény derült még a Filantróp Alapítvány ingyenes egészségügyi tevékenységére, beleértve a Segítő Jobb magyarországi kezelést finanszírozó szervezettel történő együttműködést. Geréd Péter besztercei plébános elmondta, a rászorulókat felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül kiszolgáló besztercei ingyenkonyha nemsokára tízéves lesz. A Kolozsvári Római Katolikus Gimnázium az előadássorozat végén jelentette be, hogy idén először első és ötödik osztályt is indít. /-ó –n: Közös ügy a szeretetszolgálat. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./

Az MTI június 16-án A romániai magyarságnak nem Budapesten kell keresnie gondjai orvoslását a romániai magyar sajtó szerint címmel küldött szét a Kárpát-medencében egy anyagot. Az MTI csúsztat, két, meglehetősen szűk körben terjesztett és olvasott lapra, illetve az azokban megjelent két véleménycikkre hivatkozva az MTI azt állítja, hogy azok a romániai magyar sajtó egészének álláspontját tükrözik. Az idézett két szerző, a politikai elkötelezettségéről ismert, mindenkor a többségi hatalom álláspontját képviselő politológus, valamint a névtelen kolozsvári újdondász sem a romániai magyar sajtó, sem a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete nevében nem beszélhet, legkevésbé pedig az egész romániai magyarságéban, írta a Reggeli Újság. A romániai magyar közösségnek a román államon belül, annak kereteit kihasználva kell megtalálnia helyét, és közösségi sérelmeinek orvoslását nem elsősorban Budapesten kell keresnie, írta az MTI, az Új Magyar Szó hasábjain Bíró Béla politológus, egyetemi tanár nézeteit idézve. A kolozsvári Szabadság a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) megszűnésével kapcsolatban megállapította: jó ideje látszik, hogy Magyarország nem tud sem állampolgárságot, sem olyan komolyabb anyagi juttatást nyújtani, ami jelentősen megkönnyítené az anyaországiakhoz képest többségében elszegényedett határon túli magyarok életét. /Csúsztat az MTI. = Reggeli Újság (Nagyvárad), jún. 20./

A Babes–Bolyai Tudományegyetem etikai bizottsága elé citálták a magyar tagozat három oktatóját. Mára sokat változott a társadalom. Kicserélődtek az erdélyi magyar újságírók, a vezető politikusok egy része, de jelentős személyi összetétel-változáson esett át az oktatói gárda is. Azonban az erdélyi magyar felsőoktatás stratégiáját mai napig sem sikerült megbeszélni. Tavaly novemberben szervezte a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) azt a tüntetéssorozatot, amellyel a szervezet az egyetemvita homlokterébe került. Több mint fél év telt el, és azóta sem sikerült ésszerű keretek közé szorítani az eszmecserét. A magyarországi lapokban zajló értelmetlen vagdalkozás is bizonyítja, hogy a párbeszéd lebonyolítása ellehetetlenült. Aggasztó, hogy a magyar oktatók közül kevesen vállalják a nyilvános megszólalás bátorságát, holott az etikai bizottság elé idézett három oktató ezt megérdemelné. A mai „elidegenedett” világban luxuscikknek számít a szolidaritás. A március 2-i megbeszélés óta a magyar tagozat vezető tanácsát nem hívták össze. Ötven év kommunizmus és tizenhat év felemás demokrácia után „elfelejtettünk” őszinték lenni, állapította meg Borbély Tamás, a Szabadság munkatársa. Nagy mulasztás, hogy a már létező magyar tagozat jó működtetéséért kevés erőfeszítés történik. Az egyetem román vezetőségére jellemző a szűklátókörűség. Semmi szükség nem volt arra, hogy Hantzékat az etikai bizottság elé idézzék. /Borbély Tamás: Mutyizás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésein az utolsó másfél-két évben unalmas egyhangúsággal születnek meg a döntések. Nincs meg a belső ellenzék, amely aktív és hangos volt ezelőtt pár évvel. Nemegyszer a többség elfogadta a belső ellenzék javaslatait. Az utolsó másfél évben nincs ilyen. Ezért Frunda György szenátor belső ellenzék létrehozására biztatta az SZKT-t. „Úgy vélem, hogy a magyarságnak az RMDSZ-en belül kell megoldania a kérdéseket” – mondta. A Szabadság Toró T. Tibor Temes megyei képviselőt, a néhai Reform Tömörülés elnökét, az egykori, az RMDSZ-ből kiszorult belső ellenzék „utolsó mohikánját” kérte, kommentálja az SZKT-elnök kijelentését. Toró T. Tibor kifejtette, Frunda György SZKT-elnök ott fojtotta a szót az ellenvéleményt megfogalmazókba, ahol csak érte. Most mivel magyarázható ez a kijelentése? Az RMDSZ „kisparlamentje” afféle bólogatójánosok gyülekezete? Ezt eddig mindig vehemensen kikérték maguknak az RMDSZ vezetői. Most inkább politikai célszerűségről van szó. Kongresszus közeledik, az RMDSZ sokkal jobb eséllyel vág neki a megméretkezésnek, ha el tudja hitetni a szavazókkal, hogy a Szövetség valóban integrálja a különböző gondolkodásmódokat. Furcsa, hogy Frunda szerint az ellenzéket meg lehet szervezni felülről, a központból. Az RMDSZ-en kívüli ellenzék szerveződése előrehaladott stádiumban van. Miután pedig színre lép egy alternatív szerveződés, akkor az RMDSZ-nek azokat a mechanizmusokat megtalálni, amelyekkel ki lehet alakítani a közös véleményt, együttműködést a szervezetek között. Fájdalmas, hogy az RMDSZ a jelenlegi formájában már nem tudja képviselni az erdélyi magyar társadalomban jelentkező összes véleményt. /Székely Kriszta: „Gyere vissza, ellenzék!” Nosztalgiáról, pluralizmusról, együttműködésről Toró T. Tiborral. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

Közlekedési balesetben váratlanul elhunyt Balló Áron /Kolozsvár, 1967. nov. 23. – Kolozsvár, 2006. júl. 7./, a Szabadság 38 éves főszerkesztője. Balló Áron a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar és angol irodalom szakán szerzett diplomát 1993-ban. Újságíróként már 1987-től dolgozott, az Echinox című kolozsvári diáklap magyar oldalainak szerkesztőjeként. 1990 tavaszán került a Szabadsághoz, ahol előbb riporteri, majd szerkesztői állást töltött be. 1990 és 1995 között a Kolozsvári Rádió magyar adása Diákperiszkóp című műsorát szerkesztette. 1995–1998 között a Szabadság főszerkesztő-helyettese, azóta a napilap főszerkesztője volt. Ugyancsak 1998 óta a lapot kiadó kereskedelmi társaság tulajdonosának, a Minerva Művelődési Egyesületnek az elnöke volt, s az utóbbi két esztendőben a Romániai Magyar Lapkiadók Egyesületét is elnöki minőségben vezette. A lap folyamatos korszerűsítésére törekedett, s arra, hogy az újság híven tükrözze az erdélyi magyarság életének fontos történéseit. Felkarolta a fiatal újságírókat, s ezáltal jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a szerkesztőség átlagos életkora 30 év alá csökkent. Egyik fő tevékenysége az olvasókkal való állandó kapcsolattartás és párbeszéd volt. Külföldi tanulmányutakat tett az Egyesült Államoktól Nagy-Britanniáig. /Balló Áron 1967–2006. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

Cs. Gyimesi Éva emlékeztetett, a Babes–Bolyain 5500 magyar hallgatót tartanak számon. Egy 1993-as adathoz képest (800 fő volt a magyarul tanulók száma) a létszám közel meghétszereződött, s ha az egykori Bolyain évente tanulók számával (1200–1500) összevetjük, akkor ez a mai létszám annak több mint háromszorosa. A napokban megjelent felvételi tájékoztató szerint a 103 szakosodási lehetőségen belül 58 magyar nyelvű tanulmányi ágazat van meghirdetve, de nem közlik, milyen mértékben biztosított a magyar tanszékrészlegeken a diszciplínák megfelelő szakemberekkel történő lefedése. A jelenleg magyarul tanuló diákok létszáma, ha a Babes–Bolyain kívül a Partiumi Keresztény Egyetemet, a Sapientiát, a teológiai karokat, a színész- és orvosképzést és a bukaresti hungarológia szakot stb. is egybevesszük, huszonháromezer, tehát nagy tömegű értelmiségi utánpótlás létezik. Azonban a nyilvánosságban ez a magyar diákság nem látszik eléggé. Ehhez képest a két világháború közötti fiatal egyetemista értelmiség sokkal artikuláltabban jelenítette meg érdekeit (Venczel József és mások). A problémákra rákérdező diákot (Száfta Szendét) a Szabadságban rögtön valamely beszervezés, manipuláció, rosszindulatú politikai szándék eszközének tekintik. A diákok esélyegyenlőségének feltétele a jó könyvtárak, laboratóriumok, egyetemi jegyzetek, internet-hozzáférés kellő mennyiségének biztosítása (lenne), különösen ma, a tömegoktatás korszakában. A mai romániai egyetemekre – és ezen belül a magyar tagozatokra is – az eltömegesedés jellemző. A nagy csoportlétszám, a megfelelő infrastruktúra és az egyetemi jegyzetek hiánya miatt kinek-kinek személyesen kell megtalálnia a módját, hogy a minőséget ne sodorja el teljesen a mennyiség uralma. A bukaresti román sajtóban, különösen a 22 címűben, hónapok óta a felsőoktatás eltömegesedése és a minőségbiztosítás (akkreditáció) az egyik legfőbb téma. A romániai akkreditációról a magyar oktatói testület körében sem igen folyik párbeszéd. A kolozsvári egyetem magyar oktatóinak egyik utolsó fórumán Cs. Gyimesi Éva két megfontolandó szempontra hívta föl a figyelmet. Az egyik szerint a viták helyett vegyék a közös célt vegyék figyelembe: a hallgatók szakmailag hatékony képzését. A másik: vonják be azokat az egyetemi tanárokat is, akik az egykori Bolyai diákjai, majd tanárai voltak, és van néhány évtizednyi tapasztalatuk a tanszékszervezésben. Ezekről javaslatairól azt írta az Erdélyi Naplóban egy váradi újságíró, hogy Cs. Gyimesi Éva „ezúttal két értelmetlen mondatra ragadtatta magát”. A budapesti Felsőoktatási Kutatóintézet munkacsoportja, élén Kozma Tamással, a tavalyi kézikönyv után (Kisebbségi oktatás Közép-Európában. Új Mandátum Könyvkiadó, 2005.), amely a romániai magyar felsőoktatás intézményei közül csupán a Partiumi Keresztény Egyetem képzési struktúráját tárgyalta alaposan, belehelyezve a romániai kisebbségi oktatás szerkezetébe (Szűcs István tanulmánya), idén kiadtak egy másik könyvet: Felsőoktatási akkreditáció Közép-Európában, Kozma Tamás és Rébay Magdolna szerkesztésében (Új Mandátum Könyvkiadó, 2006.). Megállapítható, hogy Romániában tekintélyelvű, bezárkózó, a diákok véleményszabadságát kizáró oktatási struktúra dominál. /Cs. Gyimesi Éva: Mértékbiztosító. Az egyetemi akkreditációról. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), júl. 11./

Demény Péter nem érzi feltétlenül szükségesnek az önálló magyar egyetemet. Korábbi írásában (Vágy a beszélgetésre. Szabadság, jan. 31.) kifejtette, hogy a (bölcsész) diákok többsége nem elég tájékozott és felkészült, hogy egyetemista legyen. A Sapientia nem tudott magas színvonalú oktatást biztosítania. Demény szerint az erdélyi magyar közösség szellemi autonómiája, kezdeményezőkészsége rendkívül alacsony. Ebben a szellemiségben az „egyetem” maga a legfőbb tabu. Az Élet és Irodalomban Cs. Gyimesi Éva szóvá tette ezt a jelenséget (Soliloquium az erdélyi magyar egyetemről, 2006/22.), mire Kása Zoltán azt válaszolta: „Sem nem mitikus, sem nem tabu. Attól még nem mitikus, hogy fontosnak tartjuk. Tizenhat éve nyíltan beszélünk róla, vitatkozunk, szervezzük, ki hogyan tudja. Cs. Gyimesi Éva pedig ellenszervez! (...) Ki akadályozta meg Cs. Gyimesi Évát, hogy ne szembe menjen a magyarokkal?” (Ellendrukker a kispadon? ÉS, 2006/25.) Demény szerint ez azt jelenti, aki kétségbe vonja az önálló magyar egyetem szükségességét, az nem magyar. Azt még Demény is elítélte, hogy Cs. Gyimesi a Soliloquium...-ban kijelentette: „A BKB szakmailag inkompetens ágensek gyülekezete...”. /Demény Péter: A szükségtelen kiegyensúlyozottság. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./

Szerették a váratlanul elhunyt Balló Áront, a Szabadság főszerkesztőjét, ezt mutatják a meleg hangú emlékezések. „Bármikor láttam, örvendtem neki” – írta róla Wagner Csilla a Reggeli Újságban. Mindig a lapról, a munkáról beszélt. /Wagner Csilla: Hiány. = Reggeli Újság, július 12- átvette: Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./ A Szilágyság /Zilah/ hetilap munkatársai is szeretettel emlékeznek Balló Áronra, aki napilapok közül elsőként ismerte fel a regionalitás jelentőségét, és neki köszönhető, hogy a Szabadság hasábjain a környező megyék mellett a Szilágyság is rendszeresen jelen van. A tudósítók, szerkesztők együttműködését soha nem rivalizálásként, inkább egymásnak nyújtott segítségként értékelte. /Szilágysági üzenet. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./ Horvát Éva Salzburgból írt, gyakran idézte műsoraiban a Szabadságot magas színvonala miatt. Balló Áronban a kolozsvári magyarság egy tartóoszlopát veszítette el. /Horvát Éva: Részvétlevél Salzburgból. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./ Nem feledjük, hogy a Balló Áron főszerkesztő és munkatársai által vezetett/szerkesztett kedves megyeközi közéleti napilap az évek során felvállalta a katolikus egyház működésével, hitéleti és szociális szolgálatával kapcsolatos tudósításokat, híreket is, ugyanakkor kiállt az egyházunkat és népünket érintő nehéz helyzetekben. Sajnos életében elmulasztotta mindezt megköszönni, ezért most, „post mortem” teszi meg, írta Fodor György. /Fodor György, a Romániai Szerzetesrendek és Kongregációk Legfőbb Elöljárói Konferenciájának titkára: Becsülettel és komoly munkával „építette” ezt a várost... = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./ Áron erejének teljében ment el közülünk, emlékezett Makkay József, több mint tíz évet dolgoztak együtt a kolozsvári Szabadság napilap szerkesztőségében, ebből legalább ötöt vezető beosztásban: ő főszerkesztőként, Makkay meg főszerkesztő-helyettesként. Szakmai, emberi és magánügyeiket is gyakorta egymással beszélték meg, jó kollégák és barátok voltak. Balló Áron kiváló újságíró és kiváló lapszerkesztő volt. Egyenes, igaz ember, aki a BBC-féle objektív, mértéktartó újságírás elkötelezettjeként egyengette a fiatal újságíró-kollégák szakmai előrehaladását. /Makkay József (Erdélyi Napló, július 11.): Búcsú Balló Árontól. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 13./

Július 13-án a Házsongrádi temetőben végső nyugalomra helyezték a balesetben elhunyt Balló Áront, a Szabadság főszerkesztőjét. A koporsójánál lerótták kegyeletüket a nagyobb erdélyi magyar napilapok főszerkesztői, újságíró kollégái, politikusok, egyházi és civil társadalmi vezetők és az olvasók. A gyászszertartást Bibza István református esperes vezette. A szerkesztőség nevében az elhunytat Tibori Szabó Zoltán búcsúztatta, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete képviseletében Makkay József, az Erdélyi Napló című hetilap főszerkesztője mondott emlékbeszédet. /Gyászunk órái. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./ A húszéves érettségi találkozót Balló Áron szervezte a legnagyobb lelkesedéssel. Minden előkerülő osztálytárshoz volt üzenete, minden beérkező üzenetre volt válasza. Az osztályfőnöki órán pedig szinte minden hiányzó osztálytárs életének alakulásáról ő tudott beszámolni. Mindenki számára biztos volt, hogy öt év múlva is, tíz év múlva is, szervezni fog fantasztikus osztálytalálkozókat. Tudták, hogy Áronra lehet számítani. Áron tüneményesen fiatalos maradt, és annyi cselekvő energia volt benne, mint egy érettségizőben. /Farkas Emőd: Áron emlékére. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./

Borbély Tamás újságíró megörült Demény Péter A szükségtelen kiegyensúlyozottság /Szabadság, júl. 12./ című cikkének. Végre valaki kimondta: nem biztos, hogy jó az önálló magyar egyetem. Szükség lenne az eszmecserére, hiszen a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) által szervezett tüntetéssorozat óta lassan-lassan már egy év is eltelik, az évfordulón pedig nem kizárt, „hogy újabb megmozdulás ismételt hisztériarohamát kell elviselnünk”. Borbély szerint „kellemetlen lenne, ha becses erdélyi magyarságunk sorozattá szaporítaná a gyergyóditrói paródiát, aminek a gyakorlatias haszna egyenlő a nullával.” Az uniós csatlakozás következtében előbb-utóbb az erdélyi magyarok zöme is arra a belátásra jut, hogy közös Európában jobb a románokkal együtt élni, mint például az egyéni boldogulás szempontjából semmi haszonnal nem kecsegtető „Virtuális Magyarországon”. Erdélyi románok és magyarok egyre kevésbé látnak majd egymásban ellenséget. Az újságíró szerint belefáradhatott az erdélyi magyarság abba, hogy olyan jogokért küzdjön, amelyeket jelenleg a román állam nem akar neki biztosítani. Borbély szerint nincs szükség önálló magyar egyetemre. /Borbély Tamás: Az egyetemi önállóság felülvizsgálata. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./

Csibi Barna reagált Demény Péternek a Szabadságban július 12-én megjelent írására, arra, hogy „minek nekünk magyar egyetem?”. Azért kell, hogy a fiatalok magyar nyelven tanulják felső szinten azt, ami érdekli őket. Azért kell magyar egyetem, mert romániai lakosként ezt igénylik, ezért jövedelmük bizonyos százalékáról adó formájában lemondanak. /Csibi Barna, Csíkszereda: Minek nekünk magyar egyetem? (Reakció Demény Péternek a Szabadságban július 12-én megjelent írására.) = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./

Ismeretlen tettesek koszorúkat és virágcsokrokat loptak el Balló Áron, a Szabadság kolozsvári napilap július 14-én eltemetett néhai főszerkesztőjének sírjáról. A kolozsvári Házsongárdi temetőben gyakori a frissen hantolt sírok meggyalázása vagy a sírhantokról történő viráglopás. A tetteseket még soha nem sikerült kézre keríteni. /Debreczeni Hajnal: Meggyalázták Balló sírját. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./

Az ÚMSZ eljuttatta a Civic Media Egyesülethez azon személyek listáját, akik a romániai magyar írott sajtóban vezető szerepet töltenek be, s ekként a romániai magyar közvélemény formálóinak tekinthetők; a lista a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottsághoz(CNSAS) kerül. Az ÚMSZ ezáltal csatlakozott a kezdeményezéshez, amely a romániai sajtó és civil szféra átvilágítását tűzte ki célul. A Civic Media eddig benyújtott névsorában az országos román napilapok, televíziók és rádiók, hírügynökségek főszerkesztői és helyetteseik szerepelnek. A MÚRE elnöke, Ambrus Attila üdvözölte a kezdeményezést. Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke örömmel fogadta az átvilágítás hírét. Kiadvány/Újságíró neve/ Tisztsége: A Hét/Parászka Boróka/felelős szerkesztő; Bányavidéki Új Szó/Soltz Anna/igazgató és Szilveszter Mária/ főszerkesztő; Bihari Napló/George Catuneanu/igazgató és Rais W. István/főszerkesztő; Brassói Lapok/Ambrus Attila/főszerkesztő; Erdélyi Napló/Makkay József/főszerkesztő és Szentes Szidóni/főszerkesztő-helyettes; Erdélyi Riport/Szűcs László/főszerkesztő és Stanik István/felelős kiadó; Európai Idő/Horváth Alpár Szilamér/főszerkesztő; Gyergyói Kisújság Ábrahám Imre/főszerkesztő és Balázs Katalin/főszerkesztő-helyettes; Hargita Népe/Sarány István/főszerkesztő és Hecser Zoltán/felelős kiadó; Háromszék/Farkas Árpád/főszerkesztő és Torma Sándor/főszerkesztő-helyettes, Magyari Lajos, Sylvester Lajos/rendszeresen közlő publicisták, elemzők; Heti Új Szó/Graur János/főszerkesztő; Korunk/Kántor Lajos/főszerkesztő és Horváth Andor/főszerkesztő-helyettes; Krónika Csinta Samu/felelős szerkesztő, Gazda Árpád/vezető szerkesztő, Rostás Szabolcs/vezető szerkesztő és Bakk Miklós/főmunkatárs; Látó/Gálfalvi György/főszerkesztő és Kovács András Ferenc/főszerkesztő-helyettes; Népújság/Makkai János/főszerkesztő és Nagy Miklós Kund/főszerkesztő-helyettes; Nyugati Jelen/Böszörményi Zoltán/főszerkesztő és Jámbor Gyula/főszerkesztő-helyettes; Polgári Élet/Zsidó Ferenc/főszerkesztő; Reggeli Újság/Dénes László/főszerkesztő; Szabadság/Kerekes Edit/főszerkesztő-helyettes és Tibori Szabó Zoltán/publicista; Szatmári Friss Újság/Elek Anikó/főszerkesztő; Szatmári Magyar Hírlap/Princz Csaba/lapigazgató, Veres István/főszerkesztő és Benedek Ildikó/főszerkesztő-helyettes; Székely Hírmondó/Kocsis Cecília/főszerkesztő és Willman Walter/főszerkesztő-helyettes; Udvarhelyi Híradó/Jakab Árpád/főszerkesztő; Új Kelet/Péter Csaba/főszerkesztő és Barabás Orsolya/felelős szerkesztő; Új Magyar Szó/Stanik István/lapigazgató, Salamon Márton László/felelős szerkesztő, Bércesi Tünde/vezető szerkesztő, Ágoston Hugó/vezető publicista, Bíró Béla, Lokodi Imre/rendszeresen közlő publicisták, elemzők, Simon Judit, Székedi Ferenc; MÚRE/Karácsonyi Zsigmond/ügyvezető elnök, Szűcs László/írott sajtó alelnök, Csép Sándor/audiovizuális alelnök, Rácz Éva/szakmai oktatási biz., Hecser Zoltán/sajtójog-érdekvédelmi biz., Kacsó Sándor/médiapolitikai biz., László Edit/szoc. tagságkezelő biz., Bálint Zsombor/gazdasági biz. A Civic Media Egyesület elektronikus levelet kapott többek közt a Krónika napilap egyik munkatársának e-mail címéről, amelyek feladója a következők átvilágítását javasolja: Stanik István, Szűcs László, Simon Judit (Új Magyar Szó), Makkai János (Népújság), Ferencz Imre (Hargita Népe), Farkas Árpád, Magyari Lajos (Háromszék). /Cseke Péter Tamás: Az Új Magyar Szó csatlakozott a Civic Media Egyesület kezdeményezéséhez. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./

Július 17-én Kolozsváron a Római Katolikus Szent Mihály Caritas szervezete összejövetelén Fábián Mária igazgató kérésére a résztvevők egy perces csenddel adóztak Balló Áron, a Szabadság fiatal, tragikus körülmények közt elhunyt főszerkesztője emlékének. Most Benkő Judit, a Kolozsvári Rádió magyar adása komolyzenei műsorainak szerkesztője, valamint Csomafáy Ferenc újságíró volt a vendégük. /Nagy-Hintós Diana: Zene hölgyeknek és uraknak. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./

Kezd erkölcstelen lenni az RMDSZ magatartása, akárcsak a konzervatívoké, és nincs amiért kormányon maradnia, jelentette ki Cezar Preda, a Demokrata Párt alelnöke. Az autonómia elképzelésekről leszögezte: az RMDSZ ehhez Romániában nem talál partnert. Kelemen Hunor képviselő a Szabadságnak elmondta: az RMDSZ vezetősége dönt majd arról, hogy mikor lép ki a kormányból, de ez semmiképpen sem akkor következik be, amikor Cezar Preda megüzeni. /Preda: lépjen ki a kormányból az RMDSZ! = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./

Demény Péter a Szabadság ez év január 31-i számában az önálló magyar egyetem szükségességével kapcsolatos kételyeit fogalmazta meg, július 12-én megjelent írásában pedig az „erdélyi magyar közösség szellemi autonómiájának, kreativitásának és kezdeményezőkészségének rendkívül alacsony fokáról” beszélt. Honnan tudja Demény Péter, hogy szellemi autonómia rendkívül alacsony fokú? Demény Péter beszélgetésre invitálta mindazokat, akiknek a kérdéssel kapcsolatban gondolataik vannak. A hozzászóló, Kónya Zoltán jó beszélgetést kíván. /Kónya Zoltán: A jó beszélgetésről. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./

Rendkívüli találkozóra hívta augusztus 1-jén a sajtó képviselőit a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB). A testület társelnöke, Kovács Lehel beszámolt a marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem helyzetéről, ismertette azt az óvást, amelyet Hantz Péter és Bodó Barna nyújtott be a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Etikai Bizottságának elmarasztaló döntése miatt, végül Bolyai-emlékplakettet adományozott azoknak a sajtótermékeknek – köztük a Szabadságnak is –, amelyek az elmúlt időszakban rendszeresen ismertették a BKB tevékenységét. Az emlékplakett Gergely Zoltán szobrászművész munkája. A BKB ismertette azt a tíz pontot, amelyet a testület marosvásárhelyi részlege továbbított az ottani Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem tanári karának. Ebben kifejtik: követelik három magyar kar – egy általános orvosi, egy gyógyszerészeti és egy fogorvosi – létrehozását. Kérik olyan magyar csoportok létesítését, amelyben a gyakorlati oktatás magyar, a klinikai gyakorlat pedig román és magyar nyelven folytatódjon. A magyar oktatást terjesszék ki a hároméves kollégiumi képzésre is. A magyar diákok számára évfolyamonként legalább 150 helyet tartsanak fenn, különítsék el a magyar oktatóknak fenntartott helyeket, és emeljék 50 százalékra a magyar szenátusi tagok számát. A magyar nyelvet minden szinten használhassák, és jelenjenek meg a kétnyelvű feliratok. Vizsgálják ki a magyar diákokat és tanárokat ért sérelmeket, végül pedig: az államvizsga, a diplomamunkák megvédése és a rezidensi vizsga magyar nyelven is legyen lehetséges. A felsorolt követelések megvitatására kérik, hogy üljön össze a magyar oktatók testülete. A BKB két vezetője, Hantz Péter és Bodó Barna megfellebbezték a BBTE Etikai Bizottságának elmarasztaló döntését. Az aláírók kifogásolják az Etikai Bizottság döntésének valamennyi pontját. Kifejtik, hogy a második pontban ez szerepel: „Kétségtelenül, ezek a vádak az egyetem akadémiai vezetősége ellen irányulnak, amely egyedül képes ilyen intézkedésekre, és nyomások gyakorlására”. Az elmarasztaltak hangsúlyozták: a szóban forgó újságcikkben nem utaltak a nyomás forrására. Hantz a tárgyalás idején kijelentette: tanúkkal tudja igazolni, hogy a Fizika Kar dékánja utasítást kapott arra, hogy őt szakmailag lehetetlenítse el, és nem egyezett bele. Dr. Karácsony János helyettes dékánról van szó. Hantz és Bodó értetlenségének adott hangot amiatt, hogy az egyetem vezetősége támadásnak minősíti egy olyan információ hangoztatását, amely a tanintézmény egyik hivatalos kiadványában szerepel – a Jogi Karon dolgozó magyar oktatók számáról lévén szó. Hantz Péter az igazolatlan hiányzásokkal kapcsolatosan is állást foglal: az Etikai Bizottság véleményével ellentétben nem tíz, hanem csupán három napra utazott el, és úgy véli, etikailag elfogadhatatlan az, hogy eljárást indítsanak ellene akkor, amikor ő a doktori címét védi egy nagy hírű egyetemen. /Ercsey-Ravasz Ferenc: BKB: megfellebbezték az Etikai Bizottság döntését. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./

Kása Zoltán professzor reagált az egyetemmel kapcsolatos cikkekre. Cs. Gyimesi Éva Soliloquium az erdélyi magyar egyetemről (Élet és Irodalom, 2006/22.) bírálta az önálló magyar egyetemért küzdőket, azt állítva, így akarják magunkat előléptetni professzorrá ott, ahol még csupán adjunktusok lehetnek, „hiszen a tanszékvezetéshez rögtönözni kell a tudományos és tanári titulust.” Cs. Gyimesi Éva nagyon jól tudja, hogy ez nem lehetséges. Romániában a gyakornoki, tanársegédi, adjunktusi, docensi és professzori állásokat csak versenyvizsgával lehet elfoglalni. Az egyetemi szenátus javaslatát még jóvá kell hagynia a minisztérium mellett működő országos szakbizottságnak. Sokszor előfordul, hogy nem adják meg a beleegyezésüket. Ugyancsak Cs. Gyimesi Éva írta Szilágyi N. Sándor Mi-Egy-Más című könyve méltatása kapcsán (Élet és Irodalom, 2006/27.), hogy „ezt a könyvét is Erdélyben szinte teljes hallgatás övezi”. Valójában az egyetem bölcsészkarán volt a könyv bemutatója. Ezt a találkozót a Szabadság beharangozta, majd 2003. december 19-i számában részletesen beszámolt a bemutatóról, és méltatta a könyvet. A Transindex internetes újság szintén december 19-én részletes méltatást közölt, továbbá A Székelyföld c. folyóirat 2005. februári száma is foglalkozott a könyvvel. Ezek a cikkek a magyarországi olvasókat tájékoztatja arról, hogy az erdélyiek bezárkóznak, haragba vannak a románokkal, és általában elég elmaradottak. Ez fokozhatja bizonyos körökben a határon túli magyarok iránt kialakult ellenszenvet. „Ha ezt a véleményt Törzsök Erika fogalmazza meg a Szabadság hasábjain (jún. 23.), akkor sejtjük, miért teszi. De Cs. Gyímesi Évának miért érdeke ez?” Demény Péter A szükségtelen kiegyensúlyozottság c. cikkében (Szabadság, júl. 12.) hivatkozott egy régebbi írására, hogy „nem érzem még feltétlenül szükségesnek az önálló magyar egyetemet”, majd néhány gondolatot fogalmaz meg, talán épp ennek igazolására. Egyik: „A (bölcsész) diákok többsége nem elég tájékozott és felkészült, hogy egyetemista legyen – nem értem tehát, miért kellene növelni a hallgatók számát.” Miért növelné az önálló magyar egyetem a hallgatók számát? Esetleg elvonná máshonnan. Nem panaszkodni, inkább tenni kell valamit. Méghozzá egyetemi szinten. Kása professzor a matematika és informatika szakokon társaival már évek óta foglalkoznak azzal, hogy a jó képességű hallgatókat „felhozzák” a megfelelő szintre, Demény szerint: „A román államtól és a balkáni bürokráciától független Sapientia immár évek óta létezik, mégsem sikerül egyenletesen magas színvonalú oktatást biztosítania.” Milyen fogalmai lehetnek az egyetemi oktatásról annak, aki ilyesmit leír? Hogy lehet olyasmit elképzelni, hogy egy öt éve létező egyetem „egyenletesen magas színvonalú oktatást” biztosíthat? A Sapientián eddig végzettek sokkal nagyobb arányban államvizsgáztak sikeresen (állami egyetemeken!), mint ahogy azt az akkreditációs törvény kéri. /Kása Zoltán: Kánikulai gondolatok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./

Ion Iliescu volt államelnök szerint a titkos dossziék nyilvánosságra hozatala egyfajta boszorkányüldözés. Németh Júlia, a Szabadság munkatársa hozzátette: mire ment volna a volt államelnök 1989 után az általa továbbéltetett szeku nélkül? Mire kellettek a marosvásárhelyi események? S vajon ki hívta a szemüvegeseket és nyakkendősöket kiirtani óhajtó bányászokat Bukarestbe? Iliescunak a haja szála sem görbült. A volt titkosszolgálati emberek a kiszivárogtatással, az üldözők és üldözöttek egy tálba helyezésével egybemossák a tényeket. /Németh Júlia: Boszorkánytalanítás. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./

Titkos szavazással választott új vezetőséget a kolozsvári Szabadság napilap szerkesztősége. Főszerkesztői székbe az 1975-ben Kolozsváron született Kiss Olivér-Tamás került. Elmondta, gyanította, hogy esetleg rá esik a választás. A főszerkesztő-helyettes Kerekes Edit maradt, a politikai rovat vezetője Újvári Ildikó lett, és a helyi hírek rovatvezetője pedig Balázs Bence. Köllő Katalin maradt a kulturális rovat vezetője. Kiss Olivér 11 éve tagja a szerkesztőségnek. – Továbbra is objektív anyagok, cikkek fognak megjelenni az újságban, nyilatkozta. Az egymástól eltérő vélemények a jövőben is megjelennek. – A Szabadság a legnagyobb példányszámban megjelenő kolozsvári napilap. /Vincze Judit: Beszélgetés Kiss Olivér-Tamással, a kolozsvári Szabadság napilap újdonsült főszerkesztőjével. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./

A Szabadság Kanadában élő olvasója szólt hozzá szülővárosa, Kolozsvár gondjaihoz. Az erdélyi magyarság országalkotó, történelmi kisebbség, ezért nemzeti szintű jogok illetnék meg. A 20 milliós román nemzetből egy kézen megszámlálhatók azok, akik a magyar törekvéseket jogosnak tartják. Egy nemzetnek Európában ahhoz, hogy megmaradjon, feltétlen szüksége van anyanyelvű egyetemre. Ha egy külön nyelvet beszélő népcsoportnak nincs értelmiségi rétege, akkor az eltűnő etnikummá züllik. Sajnos egyre többen ködösítenek. Sokan az egyetemet láthatóan összetévesztik az inasiskolával vagy szakiskolával. Borbély Tamás újságíró több cikkében hajtogatja a románokkal való „közreműködést”, a „betagolódást”. Felhozza, hogy az erdélyi magyarság és annak vezetősége egy „délibábot üldöz” az önálló magyar egyetem képében. Ez a délibáb ott van Kolozsváron. Magyarok építették, a románok elvették. Az erdélyi magyaroknak ki kellene állniuk az egyetem mellett, bár Borbély Tamás maradinak, provinciálisnak nevezi őket. Borbély Tamás cikkeiben ott szerepel a feltételezés, egy távlati, ködös jövő, amelyben erdélyi magyar és román nemzet testvériesen együtt él majd. Azonban az a tapasztalat, hogy a románság mindig is türelmetlenül, elnyomó módon lépett fel minden olyan megnyilvánulással szemben, ami magyar. /Macovei-Benczúr Sebastian László: Egyetemi önállóság közelnézetben. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./

Borbély Tamás cikke (Integrálódás és önállóság, Szabadság, 2006. aug. 21.), éppen az ünnepi számvetések idején Kötő Józsefre megrázó hatással volt. Mára a magyar intézményrendszer rothad, elveszítette egyensúlyát? Csupán a lassú, csendes, elpusztulás önérzetes programját hajtja végre? Borbély szerint „az erdélyi magyarság klasszikus dilemmája”, az „integrálódás versus önálló boldogulás”. Integrálódás a cikkíró szerint egyenlő az önálló entitás feladásával, a teljes betagolódást jelenti a többségi társadalmakba, mert az önállóság csupán szimbolikus tartalom, amely a provincializmushoz vezet. A betagolódást zsákutcába vezet. Az 1923-as csúcsai paktum, a belépés a Nemzeti Újjászületés Frontjába, vagy a legfrissebb koalíciós tapasztalat a kisebbségi törvény körüli herce-hurcáról arról vallanak, hogy a betagolódás nem megoldás. Akkor voltunk versenyképesek és sikeresek,, amikor nem betagolódtunk, nem elzárkóztunk, hanem minden társadalom formáló erővel partnerként tevékenykedtünk, írta Kötő. 1989 után mindenki világosan látta: az erdélyi magyarság klasszikus dilemmájának feloldása a harmadik út kiépítése lehet, az erdélyi magyar nemzeti közösség önálló entitássá formálása a magyar és a többségi mellett, önálló politikai érdekvédelem, önkormányzati intézményrendszer, a civil társadalmi szervezetek rendszere terén. Mintegy párhuzamos társadalmat kellett építeni, hogy gátolják a hegemonista, asszimilációs tevékenységet. Tehát nem egy az elzárkózásra építés stratégiája jellemezte az elmúlt tizenhat évet! A nemzeti lét megőrzésének két feltétele van: a gazdasági és művelődési konszolidáció. Újraindulhatott volna a magyar tudományos kutatás az akadémia, az Erdélyi Múzeum újraalakítása nélkül? Vajon az általa kezelt ösztöndíjrendszer nélkül megindulhatott volna a magyar értelmiségi réteg újratermelése, amely az alapja minden kultúra fennmaradásának? Vajon nem az önkormányzó intézményrendszer igénye ösztönzött az anyanyelvű oktatási struktúrák formálásához, hogy ma már olyan oktatói potenciállal és diák létszámmal rendelkeznek, amely feljogosíthat önálló tanintézetek követelésére minden szinten? (Az 1989/1990-es tanévben 500 diák tanulhatott egyes tantárgyakat magyarul az egyetemen, a 2004/2005-ös tanévben több mint tíz ezer egyetemista 102 szakon teljes képzését anyanyelvén nyerheti el). Ha nem indítják el a „fehér folt” akciót, hogy minden magyarok is lakta településen legyenek egyesületek, alapítványok, vajon ki hozta volna létre és üzemeltetné szórvány kollégiumokat és a magyar házakat, állítana emlékjeleket, teremtene otthonokat a kultúra műhelyei számára? A gazdasági konszolidáció érdekében történt kísérletek: vállalkozások ösztönzése, autonómia szigetek megteremtése, a gazdasági elit képzésére szolgáló fórumok létrehozása, mind önszerveződő testületek munkája. Tehát nem a leépülés, hanem éppen az építés jellemezte az elmúlt tizenhat évet, szögezte le Kötő József. Azonban most tovább kell lépni. Egy kiépült társadalmi entitásnak közjogilag szavatolt keretre van szüksége, az adófizető állampolgárok pénzéből a működéshez szükséges forrásokat meg kell kapnia, az arányos részesedés elve alapján. Ez a keret a kulturális autonómia. /Kötő József: Harmadik út. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./

Borbély Tamás Integrálódás és önállóság című /Szabadság, aug. 21./ írására két válaszcikk is érkezett, Macovei-Benczúr Sebastian Lászlótól és Kötő Józseftől. Ezekre reagált cikkíró. Megmagyarázta, hogy Kötő József félreértette őt, ugyanis nem az önálló entitás feladását szorgalmazta. Borbély Tamás szerint az integrálódás és az autonómia összeegyeztethető. Az együttműködés a tapasztalatszerzés miatt is szükséges. Borbély elutasította a Kanadában élő Macovei–Benczúr Sebastian László felfogását: „a románság mindig is türelmetlenül, elnyomó módon lépett fel minden olyan megnyilvánulással szemben, ami magyar”. Ugyanis „nyolc év alatt, amióta Ön elköltözött Kanadába, sokat változott jó irányba a román–magyar kapcsolat.” A „magyar intézményrendszer rákfenéje, amitől véleményem szerint rothad, a szegénység.” Továbbá Borbély szerint „minél több civil szervezetünk van, annál kevesebb pénz jut ezek működtetésére.” A „szervezetek maroknyi személyt tömörítve, pénztelenül csak vegetálva rothadhatnak, napszámosaik pedig sokszor öt-hat ember munkáját végezve a méltóságos halált fogalmazhatják meg csak programként.” A fiatal nemzedék sutba dobta a transzszilvanizmus gondolatát. Emiatt fölösleges folytatni az intézményépítést. Emiatt az intézményrendszert a román társadalomba kell integrálni. /Borbély Tamás: Pontosítás az integrálódásról és az önállóságról. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./ Előzmény: Macovei-Benczúr Sebastian László: Egyetemi önállóság közelnézetben /Szabadság, aug. 26./ Kötő József: Harmadik út /Szabadság, aug. 29./

A kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum beadványára válaszolva – amelyben a tanárok kitartanak Kósa Mária igazgató tisztségben maradása mellett, és megkérdőjelezik a főtanfelügyelő azon jogát, miszerint megtilthatja, hogy a tantestület továbbra is igazgatónak jelölje Kósa Máriát – Titiana Zlatior, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség vezetője a Szabadsággal közölte: nem tágít eredeti álláspontjától. A hatásköre – nyomatékosította – feljogosítja őt arra, hogy ilyen esetekben fegyelmi intézkedéseket foganatosítson, s szakellenőrzéseket végeztessen, ugyanis komolyságot és kellő hozzáállást vár el az érintettektől. – Legfőbb törekvésem az, hogy a tanévkezdésig a Brassai líceum élére olyan igazgatót nevezzek ki, aki minden valószínűség szerint nem az iskola tanerői közül kerül majd ki. /N.-H. D.: Bekeményít a főtanfelügyelő a Brassai-ügyben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./

A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatóválsága kapcsán Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes ismertette álláspontját /Ami a „CSEND” mögött van, Szabadság, szept. 13./ Erre válaszoltak az érintettek: a/ Török Ferencz soha nem jött el az iskolába megbeszélni a felmerült problémákat. Három hónappal az EU-s csatlakozás előtt egy magyar közösség sorsáról annak megkérdezése és véleménye nélkül lehet dönteni, olyan körülmények között, amikor folyton a kulturális autonómiáról és annak fontosságáról beszélnek. Ha valóban akkora mulasztásokat követett el, akkor miért nem váltották le 2005 nyarán, miért hosszabbították meg a kinevezését a 2005–2006-os tanévre is? – kérdezte Kósa Mária. Estis osztályok: nemcsak román, hanem a magyar estis osztályok áthelyezéséről döntöttek, magyar tanárok katedráiról is. /Kósa Mária: „Csendzavarás”? = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./ b/ Kósa Máriát nagyon felkészült, jól képzett vezetőként emlegetik, a tanári kar, a szülői bizottság, a diákok, és egyes kívülálló személyek kiálltak mellette. /Kis Réka: Ha megtörik a „csend” = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./ c/ Török Ferenc korábban nem óhajtott nyilatkozni, emlékeztetett az újságíró. /Nagy-Hintós Diana: A bűvész cilindere= Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./ d/ A múltban többször is követelték, hogy tartson szorosabb kapcsolatot az iskolákkal, igazgatókkal, emlékezetett Szőcs Judit RMPSZ országos alelnök. Török Ferenc nem védte meg a magyar igazgatókat a jogtalan leminősítéstől (pl. Székely Árpád esete, aki végül az RMPSZ közbelépésére megkapta a megérdemelt „nagyon jó” minősítést a „jó” helyett!). Az iskola vezető tanácsa nem talált semmilyen elmarasztalást Kósa Mária személyére vonatkozóan. /Szőcs Judit RMPSZ országos alelnök: A „CSEND”-re visszatérve = Szabadság (Kolozsvár), szept. 14./

Az elmúlt napokban némi pánik keletkezett a Szabadság olvasói körében, a lapban megjelent egyik színes, illusztrált reklám miatt. A képen a Mátyás király szoborcsoport látható – némiképpen átkomponált változatban – hiszen a számítógép csodákat művel: királyunk lovastul mindenestül hiányzik a talapzatról. A valóságban még mindig ott, reméljük, soha senki nem fogja onnan elmozdítani. A román lapokban Avram Iancu kolozsvári szobra „szökött meg” az oszlopról, tehát nem a magyarság volt a célpont. /E.-R. F.: A Mátyás-szobrot NEM vitték el. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./

Somogyi Botond szeptember 21-i Ki a hibás? című véleménycikke hatalmas visszhangot váltott ki belföldi és külföldi olvasók körében egyaránt: ömlöttek a felháborodottabbnál felháborodottabb e-mail üzenetek, csörgött a telefon. Félreértésről van szó: a szerző teljesen mást próbált közölni. Az egyik olvasói levél és Somogyi Botond válaszcikke: a/ László Edit Budapesten él, de mindennap elolvassa a Szabadságot. Szerinte Orbán Viktor-kormány is hazudott, hogy az akkori ellenzéket legyőzze. Oda jutott szegény Magyarország, hogy nincs egy normális, erkölcsös, becsületes kormánya, vezetője. „Sajnos Erdélyben erősen jobboldali nézetű a sajtó, és nem látják a valóságot, ez valószínűleg információhiány miatt van.” /László Edit: Tisztelt Somogyi Botond! = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./ b/ Néhány éve Magyarországon mindenért, ami rossz, az Orbán-kormány a hibás. Az írott és elektronikus sajtó több mint 80 százaléka a liberálisok és a szocialisták kezében van, amely a Kádár-rendszer óta tovább butítja és félretájékoztatja a népet. Ezért kerülhetett sor arra, hogy december 5-én magyarok százezrei és milliói voltak közömbösek a határon kívül élőkkel szemben. Ebben a szellemben született meg Ki a hibás? című írása. Számára a jobboldal nem is Orbán Viktort vagy pártját, netán az MDF-t jelenti, hanem azokat a civil szervezeteket és pártokat, amelyeket a jelenlegi hatalom és a parlamenti pártok együttesen kiszorítottak az Országgyűlésből, a sajtóból, a közéletből. /Somogyi Botond: Azoknak, akik félreértették. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./

Neveink múltjának és jelenének könyvtári szakirodalma van. Ezt tovább gazdagítják a föllendülőben lévő névtani kutatások. Tavaly jelent meg Murádin László Erdélyi magyar családnevek című névtani munkája; a Szabadság rendszeresen közli Asztalos Lajos hiánypótló helytörténeti sorozatát: Kolozsvár helynevei. Fontos B. Gergely Piroska értekezése is: A felekezetek hatása az erdélyi keresztnévhasználatra a reformáció és ellenreformáció korában (2003). És tavaly látott napvilágot az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár XII. kötete, amely az előzőkkel külön szócikkrészekben becses XVI–XIX. századi személy- meg helynévi példát tartalmaz. /Kósa Ferenc: Takács Ferenc takács. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./