A türelmetlen világnézeti viták során, mint amilyen az utóbbi időben (egyházi iskola kontra állami iskola téma kapcsán) a Szabadság hasábjain zajlik, újból fölvetődik a legalapvetőbb kérdés: van-e Isten vagy nincs? Kezdetektől fogva és szünet nélkül izgatta az embereket az ún. “isten-kérdés”. Isten létét egzakt módon bebizonyítani nem tudjuk, de az ellenkezőjét sem. Ez hit kérdése. /Jakab Gábor plébános: Van-e Isten vagy nincs?! = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./

Újvári Ildikó látja el a Kolozsváron szerkesztett, Kolozs, Szilágy, Fehér, Beszterce-Naszód, Szeben megyékben megjelenő Szabadság közéleti napilap főszerkesztői feladatait a lap március 12-i tisztújító közgyűlésén hozott döntés értelmében. Az újság hasábjain jogi és szociális kérdésekért felelős szerkesztő Kiss Olivért, az eddigi főszerkesztőt váltja tisztségében. /Új főszerkesztő a Szabadságnál. = Krónika (Kolozsvár), márc. 14./

Nagy vitát váltott ki Csutak István Székek földje – Székelyföld /Szabadság, jan. 8./ című vitairata, melyet sok erdélyi lap átvett. Csutak István összegezte a vitát, felsorolva a hozzászólókat, felidézte az elhangzott véleményeket. Visszautasította azt, hogy írása megrendelésre készült. Kifejtette, hogy az önálló székelyföldi fejlesztési régió meghatározása elsősorban nem politikai, hanem szakmai feladat. A fejlesztési régió létrehozása a politikum határozott szerepvállalása nélkül nem lehetséges. Sok mindent kell, és már el is lehetne végezni szakmai szinten, pl. statisztikai előkészítés, nemzetközi szakmai standardok szerinti szakmai indoklásanyagok előkészítése, a munka intézményesítése, lobbizás és egyéb ilyen nem látványos és az eljövendő választási kampányokban azonnal nem kamatoztatható. /Csutak István: Székelyföld-vita: Miért „hogyan tovább?” = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 18. folyt. 19./

A Sapientia Egyetem vezetősége közleménye szerint “a Sapientia Alapítvány, valamint az Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetői és akadémiai közössége felháborodással olvasták a kolozsvári Szabadság napilap május 3-i számában Tibori Szabó Zoltánnak a Sapientia Egyetemről közölt „A Sapientia-EMTE-ről – a kíméletlen tények nyelvén” c. cikkét, illetve az ahhoz kapcsolódó interjúkat”. A közlemény szerint „az említett cikk a legalapvetőbb újságírói deontológiai kritériumokat is figyelmen kívül hagyja”, ezért a cikk szerzője ellen panasszal fognak élni a MÚRE Becsületbíróságánál, illetve megfontolás tárgyává teszik az intézményt ért hitelrontás bírósági úton való jogorvoslását. A riportban közölt állításokra az elkövetkező napokban tételesen válaszolni fognak. A közleményt Kató Béla, az alapítvány elnöke és dr. Dávid László, az egyetem rektora írja alá. /Válaszra készül a Sapientia. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

„A Sapientián rengeteg visszaélés történt. Szerződések maradtak lezáratlanul, a szerződött összegek jelentős részét pedig nem számolták el” – ez csupán néhány azokból a súlyos vádakból, amelyeket Tibori Szabó Zoltán fogalmazott meg egyik írásában a Sapientia vezetősége ellen, s amelyek miatt a kolozsvári újságírót a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Becsületbírósága elé citálja az intézmény rektorátusa. Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság munkatársa A kíméletlen tények nyelvén /Szabadság, máj. 3./ című írásában súlyos vádakat fogalmazott meg az intézménnyel szemben. A szerző szerint az egyházak nemhogy nem járultak hozzá az általuk patronált egyetem finanszírozásához, „de a magyar állam pénzén vásárolt és/vagy felújított ingatlanaikat is busás bérek ellenében adták ki az évek folyamán az egyetemnek, azaz szintén a magyar államnak”. A cikkíró szerint az egyetem elkezdett spekulálni a Budapestről érkező pénzekkel. „A Sapientia vezetősége az el nem költött összegeket letagadta, bankokban kamatoztatta, a román állam által visszatérített áfából, a finanszírozó beleegyezése nélkül, ötletszerűen és semmilyen pályáztatás nélkül ingatlanokat vásárolt” – állította. A Sapientia rektora, Dávid László „hamis, hazug, álnok állítások sorozatának” nevezte Tibori Szabó Zoltán cikkét. Elutasította azt a vádat, miszerint a Sapientián „kétes minőségű” oktatás zajlik. „Hogy lehet ilyesmit állítani, amikor az intézmény az akkreditáció közelében áll és diákjaink kilencven százalékban sikeresen államvizsgáznak?” – méltatlankodott a rektor. Dávid László cáfolta azt is, hogy az egyetem vezetőségét nem választják, hanem kinevezik. A rektor elutasította azt a megállapítást is, miszerint a Sapientia vezetősége „spekulál” a Magyaroszágról érkező pénzösszegekkel. A rektor szerint az újságíró célja az egyetem lejáratása volt. „Az szándék szülte ezt a cikket, hogy a diákokat elriassza a Sapientiától” – vélekedett. Tibori Szabó Zoltán nem először áll a MÚRE elé. Korábban a Reform Tömörülés emelt panaszt ellene egyik írása miatt. A MÚRE akkori etikai bizottsága első és másodfokon elmarasztalta, ügyét az egyesület közgyűlése újratárgyalásra visszaküldte, a testület pedig végül felmentette az újságírót. /Cs. P. T. : Sapientia, falhoz állítva. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 7./

A Szabadság 2008. május 3-án terjedelmes összeállítást közölt a Sapientiáról, két, Tibori Szabó Zoltán által készített hosszabb interjút, két Ercsey-Ravasz Ferenc által készített lényegesen rövidebb interjút, továbbá a Tibori által aláírt „tényfeltáró” vezércikket. Ez utóbbi látszólag az interjúk, valamint a szerző által „áttanulmányozott” dokumentumok alapján, a „kíméletlen tények nyelvén” kíván szólni, a gyakorlatban azonban a közölt tények ellenében, sokszor a nyilatkozókkal ellentétes, nyilván a szerző prekoncepcióját tükröző dolgokat állítva. Tibori kérdéseiből kiderül, hogy az újságíró nem pártatlan, hanem Sapientia-ellenes. A Tibori által jegyzett vezércikk tele van rosszindulatú ferdítésekkel. Az egyetem vezetői nem állították, hogy a magyar kormány megszegte az Orbán-kabinet ígéretét azáltal, hogy nem támogatja évente kétmilliárd forinttal a Sapientiát. A 2007-es évre vonatkozó, 1,4–1,6 milliárd forintos támogatásról szóló, budapesti ígéretek ellenére, az egyetemi intézményrendszer 2007-ben mindössze 1,28 milliárd forint támogatást kapott, és ennek a pénznek egy részét, 120 millió forintot csak 2008-ban utalták át. Emiatt az egyetem többször igen nehéz helyzetbe került. A finanszírozóval még 2000-ben kötött együttműködési megállapodásban a támogató kötelezettséget vállalt arra, hogy 2001-től „a Magyar Köztársaság költségvetésének kihirdetésétől számított tizenöt napon belül közli a […] tárgyévi támogatási összeget”. Továbbá a finanszírozó „az Alapítvány működését illetően részleges, az Alapítvány személyes joga szerinti önállóságát nem sértő, ellenőrzési jogkörrel bír. ” A szerződés szerint a MeH – felügyeli és ellenőrzi az Alapítvány szakmai, pénzügyi, műszaki, eszköz-beszerzési, valamint ingatlanforgalmazáshoz és -fejlesztéshez kapcsolódó tevékenységét. Tibori minden bizonyíték nélkül, közölte, hogy „az EMTE szórta a pénzt”, „megállapodásokat rúgott fel”, és a „fejlesztésekről nem konzultált a finanszírozóval”. Az Sapientia Alapítvány honlapjáról letölthető, hogy melyik évben mekkora összeget költöttek ingatlanberuházásra. A magyar kormány képviselői, a Sapientia Alapítvánnyal közösen, a vásárlások előtt minden ingatlant ingatlanszakértőkkel megvizsgáltattak és felértékeltettek. A beruházások legtöbb esetben a finanszírozó kezdeményezésére történtek. Tibori az általa „székelyföldi szállodaprivatizációként”, „botrányként” emlegetett vásárlásról ő maga írt „tényfeltáró” cikkeket a Népszabadságban 2001-ben és 2003-ban, az Adevarul nevű napilapból átvett „tények” alapján. A Beszerzési Szabályzatot minden esetben betartották. Minden eljárásbeli hiányosságot belső vizsgálattal feltártak. A magánzsebekbe, pártkasszákba került pénzekről szóló állítás rosszindulatú rágalom. „Az egyetem a hazai állami felsőoktatáshoz képest csaknem dupla béreket fizetett” – állítja a cikk. Valójában a román állami egyetemeken alkalmazott bérrendszer minden oktatói kategória esetében megállapítja a minimális és a maximális bért. Az EMTE és a PKE ennek a tartománynak a középértékét szorozta meg 1,5-del, ami akkor is távol állt a dupla bérektől, és amely nélkül nem lehetett volna megfelelő oktatókat toborozni. A Sapientián a bérek jelenleg az állami bérrács minimuma közelében mozognak, professzorok esetében pedig alatta vannak a minimális állami béreknek. Az erdélyi vállalkozói réteg felszereléssel, laboratóriumi eszközökkel, konferenciatámogatással és ösztöndíjak felajánlásával stb. – jelentős támogatást nyújtott az egyetemnek. A tavalyi évben az EMTE 8,7%-ban vont be saját forrásokat az egyetem működtetésébe, szemben a felvállalt 5%-kal. Az önkormányzatoktól számon kért támogatásra vonatkozóan tudni kell, hogy a román törvények nem teszik lehetővé a közvetlen pénzügyi támogatást. Tibori cikke egyértelműen durván és tendenciózusan egyházellenes. Tőkés László esetében, aki a Partiumi Keresztény Egyetem elnöki tisztségét töltötte be, azt írja, hogy „havi 4000 új lejt inkasszált”, miközben azt szándékosan nem közli, hogy ez bruttó összeg volt, tehát csak 2789 lej nettó bért jelentett. Kató Béla Sapientia kuratóriumi elnök esetében pedig még ennél is nyilvánvalóbb a lejárató szándék, hiszen kéthónapnyi összeget számított át forintra, így dupláját tüntette fel a havi elnöki fizetésnek. A szerző értesüléseivel ellentétben a kurátorok már jó ideje nem havi fizetést, hanem az üléseken való részvételtől függő havi juttatást kapnak. Nem igaz Tiborinak azon állítása sem, hogy a kuratóriumi tagok nem jártak el az ülésekre. Durva csúsztatás a Misovicz Tibortól idézett szöveg. Ezt Tibori ekképpen olvassa: „Az egyházaknak előbb-utóbb meg kell fogalmazniuk saját intézményeik és közösségeik szempontjából fontos igényeiket, cserében viszont éves finanszírozást vagy vagyoni támogatást kell nyújtaniuk. ” Ezzel szemben Misovicz Tibor ezt írja: „A magyar kormányzat nyilvánvaló tehetetlensége (nemtörődömsége?) azonban megerősíti azt az alapvető kérdést, hogy mire szánja az egyetemet az akkreditáció megszerzése után az alapítók köre, a szélesebb értelemben alapítónak és fenntartónak tekinthető magyar közösség, valamint annak politikai és akadémiai képviselete. Politikai szimpátiák ide, gyakorlati fenntartások oda, a jogi elismerés megszerzésével az egyetem teljesítheti az inkubációs szakasz fő célját, s innentől már nem lehet bizonytalanságra, s ebből adódó cselekvésképtelenségre hivatkozni. A működőképesség biztosítása most már évtizedekre szóló feladat. A jelenlegi finanszírozási gondok közepette az alapítói közösség nehezen kerülheti el, hogy nagyobb szerepet vállaljon az intézmény fenntartásában, üdvösebb lenne azonban, ha egyúttal a konkrét célok is világosabbá válnának. Az alapító egyházaknak saját intézményeik és közösségeik szempontjából is meg kellene fogalmazniuk a szociális gondozáshoz, az alsó- és középfokú oktatáshoz, a kulturális tevékenységhez kapcsolódó, a magyar közösség várható jövőbeli helyzetét is tükröző felsőoktatási igényeiket, s az ezért „cserébe” általuk nyújtott éves finanszírozást vagy vagyoni támogatást. ” Van egy különbség. Tibori szerint „sokan igyekeztek minél nagyobb hasznot húzni az egyetemből”, „az egyetemi stallumok aranybányának bizonyultak”, „érdek-összefonódás, nepotizmus, kompetencia-hiány tapasztalható”, stb. Mindezeket sehol nem támasztja alá. Továbbá „vitatható értékű diplomákról”, „diáksorsokkal való játszadozásról”, „kétes minőségű oktatásról” beszélni, miközben az akkreditációnak a hallgatókra vonatkozó szakmai feltételeit az EMTE magasan túlteljesíti, közönséges manipuláció. Az akkreditált állami egyetemeken elért államvizsga-eredmények magukért beszélnek: az előírt 50% sikeres államvizsgázóhoz viszonyítva minden szak esetében 95% feletti az arány! A Sapientia végzettjeinek az államvizsgáztató állami akkreditált egyetemek – Babes–Bolyai Tudományegyetem, Bukaresti Egyetem, Temesvári Nyugati Egyetem, Bukaresti Műszaki Egyetem stb. – adnak (vitatható értékű??) oklevelet. A cikkíró szerint „az intézmény elkezdett spekulálni a Budapestről érkező pénzekkel: az el nem költött összegeket letagadta, bankokban kamatoztatta, a román állam által visszatérített áfából, a finanszírozó beleegyezése nélkül, ötletszerűen és semmilyen pályáztatás nélkül ingatlanokat vásárolt stb. Amikor pedig mindezekre fény derült, és a finanszírozó azt kérte, hogy a szóban forgó anyagi eszközöket az akkreditációhoz szükséges költségek fedezésére fordítsák, az egyetemiek megsértődtek, és kezdetét vette a siránkozás, a panaszkodás, a vészkiáltások sorozata. ” Ez a passzus már önmagában megérne egy rágalmazási pert. A valóságban a Sapientia intézménycsoport igen szigorú szabályok szerint számol el a támogatás minden fillérével. A támogatási szerződésekben a finanszírozó azt is megszabja, hogy a kapott támogatásból származó kamatokat, áfákat mikor és mire szabad fordítani. Az egyetemen a vezetőket – a cikkben szereplő valótlan állításokkal ellentétben – a hatályos román törvények szerint választják. /Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, Dr. Dávid László professzor, a Sapientia EMTE: Kire öltik nyelvüket a kíméletlen tények? Válasz Tibori Szabó Zoltán vezércikkére. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

A Partiumi Keresztény Egyetem vezetősége, az egyetemet alapító Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriuma és az egész egyetemi közösség, szerkesztőségünkbe eljuttatott sajtóközleményében szintén felháborodását fejezte ki a Szabadság 2008. május 3-i számában közölt Tibori Szabó Zoltán-írás kapcsán. „Az erdélyi-partiumi magyar felsőoktatási rendszer kialakításában úttörőszerepet felvállalt Partiumi Keresztény Egyetemet, az egyetemet alapító egyházat és annak vezetőjét ért alaptalan vádak, a cikkben megjelent csúsztatások és valótlanságok, a szerző nyílt egyházellenes magatartása miatt intézményünk panaszt tesz a megfelelő fórumokon” – olvasható a közleményben, amelyet Dr. Geréb Zsolt, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, valamint Tolnay István írtak alá, kérve a „fent említett írásra adandó hivatalos és tételes” válaszuk közlését a lapban /Tiltakozik a Partiumi Keresztény Egyetem. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

Élénk visszhangot váltott ki Erdélyben a kolozsvári Szabadság összeállítása, amelynek egyik cikke szerint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE) az elmúlt években számos visszaélés történt. Az intézmény vezetése visszautasította a lap ezzel kapcsolatos megállapításait. A Szabadság egyik szerzője tudni véli, hogy az egyetem a romániai állami felsőoktatáshoz képest csaknem dupla béreket fizetett, a közbeszerzési kötelezettségekről megfeledkezett, ötletszerű fejlesztésekbe bocsátkozott, eközben várta évente az újabb pénzeket Budapestről. A Szabadság cikke a 2004-ben és 2007-ben végzett átvilágítások eddig bizalmasan kezelt eredményeire hivatkozva megállapította, hogy az intézményben rengeteg visszaélés történt, szerződések maradtak lezáratlanul, a szerződött összegek jelentős részét pedig nem számolták el. Közleményükben Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, valamint Dávid László, a Sapientia EMTE rektora felháborodásának adott hangot. Sérelmezték a cikk megállapításait, a Népújság szerint arra nem tértek ki arra, hogy szerintük pontosan miért is etikátlan a szöveg. /Górcső alatt a Sapientia egyetem. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 8./ A Népújság nem említette, hogy Tibori Szabó Zoltán A Sapientia–EMTÉ-ről – a kíméletlen tények nyelvén /Szabadság, máj. 3./ című cikkéről van szó.

Tibori Szabó Zoltán cikkét /A Sapientia-EMTE-ről – a kíméletlen tények nyelvén, Szabadság, máj. 3./ a Partiumi Keresztény Egyetem egész közössége mély felháborodással olvasta. Az egyetemet fenntartó Pro Universitate Partium Alapítvány és a Partiumi Keresztény Egyetem vezető testülete kifejezték tiltakozásukat a teljes körű erdélyi-partiumi magyar nyelvű felsőoktatási rendszert ért hitelrontás miatt. Az egyetem véleménye megegyezik mindazzal, amit Kire öltik a nyelvüket a kíméletlen tények? című válaszcikkben /Szabadság, máj. 8./ a Sapientia-EMTE vezetősége megfogalmazott. Tibori Szabó Zoltán cikkében a Partiumi Keresztény Egyetemet ért alaptalan vádaskodásokra külön kitértek. Sértő a szerzőnek a cikken végigvonuló egyházellenes magatartását. Nem tudja (?), hogy a rendszerváltás után elsőként a református egyház alapított magyar tanintézményt 1991-ben Nagyváradon, és azt a tanintézményt saját erejéből és költségvetéséből 1999-ig fenntartotta. 1999-ben, amikor a Partiumi Keresztény Egyetem jogi hátterét biztosító Pro Universitate Partium Alapítvány megalakult, már 650 hallgatója volt a Sulyok István Református Főiskolának, az egyetem jogelődjének. Nem tudja, hogy a Sulyok István Református Főiskolát a nehezen visszaszerzett székházan működtették, időnként hatósági támadásoknak kitéve? Sértőek és rágalmazó jellegűek a vezércikkben az „eredendő bűn”, „nem járt rosszul az egyház” és más hasonló kitételek. Tibori szelektív eljárása alapján egyfelől elmarasztalja az egyházat amiért – egyébként minimális – bért kap a Partiumi Keresztény Egyetem /PKE/ használatába adott két épületéért, de azt nem említi, hogy az egyetem a saját vagyonát az egyház által adományozott nagy értékű épületekkel alapozta meg. Fontos adalék az is, hogy az Arany János Kollégium épületét 100%-ban, az egyházkerületi székházat pedig 78%-ban a Partiumi Keresztény Egyetem használja. Mindezek tudatában azt állítani, hogy az alapító egyházak nem segítették és nem segítik az intézményépítést – Nagyváradon, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen vagy Kolozsváron –, tudatos ferdítés. A PKE 1999-es alapítása óta 19 alkalommal esett át akkreditációs értékelésen, mindannyiszor sikeresen! Így került sor a PKE és 12 egyetemi szak működési engedélyének megszerzésére, majd 2004-ben három szak (református didaktikai teológia, német nyelv és irodalom, szociális munka) és az egyetem akkreditálására. Sajnálatos, hogy immár több mint három éve hiányzik a szükséges politikai akarat ahhoz, hogy az elsőként akkreditált magyar egyetem létrehozását szentesítő törvényt, a szenátus jóváhagyása után, a képviselőház is elfogadja. A PKE-n sikeres diplomavizsgák aránya egyetemi szinten megközelíti a 90%-ot, és minden szakon messze fölülmúlja az akkreditációs elvárásokat. A diplomavizsga utáni öt évben a végzősök 78%-a az oklevelének megfelelő munkakörben dolgozik. A Sulyok István Református Főiskolán, és a PKE-n 1996 és 2005 között végzett hallgatók 82%-a itthon, Erdélyben él és dolgozik. Kinek használ Tibori Szabó Zoltán irománya, két bő hónappal a felvételi vizsgaidőszak előtt? /Dr. Geréb Zsolt, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Tolnay István, Partiumi Keresztény Egyetem Vezetőtanácsának mb. elnöke: A jó pap is holtig tanul. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./

A Szabadság weboldalán szavaztak a lap által feltett kérdésre: A Magyar Polgári Párt (MPP) kolozsvári szervezete megalakulásáról a 44,9 százalék azt válaszolta: Szórványban nincs szükség alternatív magyar politikai pártra. Azonban a válaszolók 39, 8 %-a szerint ideje volt az új magyar politikai alakulat kolozsvári létrehozására. /Szórványban nem kell a megosztottság. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 14./

A Sapientia-EMTE kapcsán leggyakrabban a pénzhiányról hallhat, olvashat a téma iránt érdeklődő, írta Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkársága nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója. Az induló intézménynek a tetemes összeget a magyar állam biztosította, akkor a működéshez kellene hozzájárulniuk más alapítóknak is, ismételte meg Törzsök Erika Tibori Szabó Zoltánnak a Szabadságban /máj. 3./ megjelent álláspontját, majd emlékeztetett a 2000. március 16-án létrehozott Sapientia Alapítvány alapító okiratára, továbbá a Sapientia Alapítvány és a Határon Túli Magyarok Hivatala között 2000. május 27-én létrejött együttműködési megállapodására. Ebben a megállapodásban nem volt szó a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) finanszírozásáról. Erről a Sapientia Alapítvány külön megállapodást írt alá a nagyváradi egyetem háttérintézményével, a Pro Universitate Partium Alapítvánnyal (PUPA). Törzsök szerint a PKE finanszírozásával a magyar állami költségvetés mentesítette a kiadásoktól a Királyhágómelléki Református Egyházkerületet. Törzsök szerint anélkül növekedett a tanár- és diáklétszám mind Nagyváradon, mind a székelyföldi helyszíneken, hogy az új szakok indításáról döntők Budapesttel egyeztettek volna. A magyar államnak „nem volt más választása, mint a gyakran átgondolatlan fejlesztések anyagi hátterét biztosítani.” 2006 őszén elkészült egy tanulmány, amely feltárta a párhuzamosságokat, a problémákat. Ennek alapján a Sapientia Alapítvány elnökével és az EMTE rektorával közösen áttekintették a kialakult helyzetet. Az erdélyi magyarság régi óhaja, elvitathatatlan joga az önálló magyar egyetem. „Egy közösség önbecsülése és vitalitása nyilvánul meg abban is, hogy csak számlát nyújt-e be, vagy pedig a cél megvalósításában cselekvően, felelősséggel részt is vállal” – írta Törzsök Erika. /Törzsök Erika: A Sapientia finanszírozásáról, a tények nyelvén. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./

Kessler Jenő a BBTE ny. professzora ellenérzéssel fogadta Sapientia vezetőségének álláspontját, amiért visszautasították Tibori Szabó Zoltánnak a Szabadságban megjelent cikkét. A Sapientia, az újonnan létesített egyetem életében másfél évtized nem sok – bár sok mindent lehetett volna jobban csinálni ezalatt, írta. /Az egyetem 2001-ben nyílt meg, tehát Kessler állításával szemben hét éves!/ Kessler hangsúlyozta, hogy elfogulatlan, de csak kritikai megjegyzései voltak, az oktatók kiválasztásáról, a bőkezű javadalmazásokról. A kuratórium munkájánál a személyi, rokoni összefonódásokat, a „kisebb-nagyobb botrányok” hírét említette. A professzor ítélete: „ az egyetem nem tudja betölteni azt a szerepet, ami az erdélyi magyarság jövője tekintetében megilleti, és amelyet az alapításkor neki szántak”. /Kessler Jenő a BBTE ny. professzora: Hmm, hmm, Sapientia… = Szabadság (Kolozsvár), máj. 16./

Nemrég Buzogány Dezső, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Karának dékánja azt nyilatkozta, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem /PKE/ végzős hallgatói idén a Református Tanárképző Karon fognak záróvizsgázni, ugyanis a PKE didaktikai teológia szakának még nincs akkreditációja. A Szabadság május 10-i számában viszont a nagyváradi PKE vezetői azt nyilatkozták, hogy a református didaktikai teológia szakot akkreditálták. Buzogány Dezső elmondta, a PKE megkereste őket, meghívásukra Nagyváradra utaztak. Hivatalos keretszerződés született a két egyetem között az idénre esedékes záróvizsgáról, amelyet a BBTE oklevele zár le és hitelesít. A PKE mesterképzésének állami elismertetésére csak akkor van reális esély, ha végzős hallgatóinak legalább három évfolyama más akkreditált egyetemen mesterizett, az országban hasonló szak csak a BBTE-n van. /Lesz záróvizsga a BBTE-n – ígéri Buzogány Dezső. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./

Lehet, hogy a fele sem jelenik meg az oldalszerkesztő cenzúrája miatt abból, amit üzenni szeretne, írta dr. Muzsnay Csaba ny. egyetemi előadótanár. Kessler Jenő hozzászólásában /Hmm, hmm, Sapientia…, Szabadság, máj. 16./ megdöbbentő a nagyfokú csúsztatás. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet nem másfél évtizede, hanem az Orbán kormány idején hozták létre. Az oktatás 7–8 éve /2001-ben/ kezdődött meg. Tény, hogy sok nehézség, helytelen döntés és gyakorlat övezte ennek a megalakulását. Független magyar egyetemről van szó, amely esetleg nagyon nehéz időkben utolsó mentsvár is lehet. Ezen az egyetemen a jó vezetők a magyar kultúra, művelődés, oktatás és kutatás legmagasabb és legszentebb érdekeit képviselhetik, és nem a román egyetemi vezetők hajlongó és bólogató Jánosaiként kell dolgozniuk. Romániában szinte lehetetlen magyar intézményt román támogatással létrehozni. Az eddig végzettek 90%-a államvizsgázott. Folyamatban van a karok és szakok akkreditálása. Nem véletlenül került a támadások kereszttűzébe az az intézmény, amely a Bolyai Egyetem létrehozhatóságát is példázza. A jelenlegi magyarországi szocialista, volt szocialista-balliberális koalíciós kormány szűklátókörű és markú támogatás politikája sugallja az állandó nemzetromboló érveléseket, hangsúlyozta a professzor. A magyarság jelenleg rendkívül veszélyeztetett, tragikus helyzetben van. A szórvány vidékek magyarjainak teljes elrománosodása szinte menthetetlen. Bevált a 60-as évektől a párt által alkalmazott magyar iskolabezárási politika. Az egyházak, civil szervezetek, magánvállalkozók, anyaországiak összefogása szükséges, hogy minden magyar gyermek magyarul tanulhasson. /Dr. Muzsnay Csaba, Kutató vegyész, ny. egyetemi előadótanár: Miért kell sárba taposni a Sapientiát? = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./ Szerk. megj. A Szabadság nem cenzúrázta és ezután sem cenzúrázza az írásokat.

Az RMDSZ önkormányzati választási programjának alapelveiből részleteket hozott a Szabadság. Az RMDSZ célja a kezdeményező és szolgáltató önkormányzatok kialakítása és fenntartása Románia magyarlakta településein. Az RMDSZ önkormányzati választási programjának három alappillére a decentralizáció, a modernizáció és az autonómia. A jövő önkormányzatának minőségi ügyintézést kell nyújtania, és hozzá kell járulnia a helyi fejlesztés megvalósításához. Az önkormányzatok elősegítik az erős polgári társadalom létrejöttét, a vidéki társadalom versenyképességét. Célszerű lenne a prefektus jogkörének leszűkítése, a törvényesség ellenőrzésére való korlátozása. A kulturális igazgatóságoknak át kellene kerülniük a megyei önkormányzatokhoz. Fontos az információs társadalom kiszélesítése. – Együttműködés az egyházzal a szociális gondozó, oktatási, kulturális, gazdasági és szövetkezeti – intézmények létrehozására. Az autonómia a nemzeti közösség joga, amelyet identitása védelmének kibontakoztatása, fejlesztése és megőrzése érdekében gyakorol. Az RMDSZ az autonómiaformák – beleértve a területi autonómiát is – jogi megfogalmazását és törvényhozás útján való érvényesítését kívánja elérni. /Kezdeményező és szolgáltató önkormányzatokat! Az RMDSZ önkormányzati választási programjának alapelvei (Részletek) = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./

Kessler Jenő Ercsey-Ravasz Ferenc cikkéhez /Wass Albertről, még egyszer, Szabadság, máj. 23./ szólt hozzá. Szemforgató farizeusság a román „igazságszolgáltatás” (?) csökönyössége a Wass-per tekintetében. Abban az országban, amelyben nyíltan követelhetik Antonescu rehabilitálását, ahol a vasgárdisták szellemiségét felvállalók törvényesen tevékenykedhetnek, ott feltűnő ez az elzárkózás egy egykori népbírósági per felújításától. Kessler Jenő nem Wass Albert-rajongó, az ő kedvencei Karácsony Benő, Molnár Gábor, Somogyvári Gyula, éppen tragikus sorsuk miatt. Karácsony Benő kolozsvári ügyvédként elpusztult egy náci haláltáborban, Somogyvári Gyula Matthausenbe való hurcolása után, jellemzően a korra, a recski rabkórházban, míg Molnár Gábor természetbúvár-állatgyűjtő egy amazóniai baleset következtében fiatalon mindkét szemére megvakultan diktálta le utólag műveit. Kesslert megdöbbentette Ercsey meglepő kijelentése: „hogy megítéljem: háborús bűnös-e vagy sem, még csak nem is ismerem az ügy hátterét”, mert naivitás kétkedés nélkül elfogadni egy akkori népbíróság ítélet jogszerűségét. Akik támadják, amiatt teszik, mert létező kultusza alakult ki a társadalom jobboldalinak tekintett részében. Nem kellene felvállalni a megmondó ember szerepét, továbbá ellentmondást nem tűrően ítélkezni. /Kessler Jenő: Már megint… = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./

László V. Ferenc nevéről vallott írásában. Keresztlevele szerint László Ferenc Áron. Születési bizonyítványában Francisc az első keresztneve. A személyazonosságiba is ez került be. Felerősödött benne, hogy beilleszkedjen a román tudományos és sajtóéletbe, hogy Francisc László-ként is legyen valaki. Románul is jelentek meg Bartókról könyvei. Nemcsak a Korunkban, a budapesti Muzsikában és Magyar Zenében, olykor a kecskeméti Forrásban közöl tanulmányokat, hanem a bukaresti Muzicában is, nemcsak a Szabadságba ír publicisztikákat, hanem a Tribunába is. Így három szerzői neve is van. Amit magyarul (és japánul) közölt, annak aláírása László Ferenc, amit az indoeurópai nyelveken (németül, angolul és franciául), azok alatt természetesen az ő szórendjükhöz (és a Magyar Tudományos Akadémia gyakorlatához) igazodó Ferenc László áll, románul pedig Francisc László. Negyedik szerzői nevét, a László V. Ferencet azért használja a Szabadságban meg-megjelenő cikkei alatt, mert amikor jelentkezett a közírásban, névrokona, László Ferenc sportújságíró már rég és sokat közölt a lapelődben, az Igazságban. Mint kezdőnek, meg kellett különböztetnie nevét az övétől. László V. Ferenc amikor megházasodott, szász feleségével úgy döntöttek, hogy kölcsönösen felveszik egymás családnevét. Így útlevele szerint Laszlo-Herbert Francisc-Aron (ékeztetek nélkül az „á”-n és az „ó”-n, mert a hatóságok számítógépe nem ismeri a magyar betűsort). László V. Ferenc nem pironkodik a sok név miatt. Az olyan rugalmasabbakra is szükség van, akik közvetítenek, vallja. /László V. Ferenc: Hogy hívnak? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./

Május 31-én megnyílt Kolozsváron, Barabás Miklós Céh székhelyén a Napsugár című gyermeklap illusztrációiból készült kiállítás. Németh Júlia műkritikus, a céh alelnöke megjegyezte, a Napsugár 51 éves története alatt még nem fordult elő, hogy a folyóiratban megjelenő rajzokból készüljön kiállítás. A tárlatnyitójára a Szabadság és az Életfa Családsegítő Egyesület közös szervezésében megrendezett gyermeknapi eseményhez igazodva, korábban került sor. Zsigmond Emese, a Napsugár főszerkesztője elmondta, kilenc képzőművész illusztrációi sorakoznak a falakon, az utóbbi 10–12 év munkáiból válogattak. /(köllő): Napsugár-illusztrációk a BMG-ben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 3./

A Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozata, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Sapientia – EMTE), a Partiumi Keresztyén Egyetem (PKE), a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatási vonala, a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem (SZME) azzal a határozott kéréssel fordultak a politikai pártokhoz, minden közéleti szereplőhöz, hogy véleményük kifejezésében tartózkodjanak attól, hogy a romániai magyar felsőoktatást kiszolgáló intézeteket azok megkérdezése nélkül minősítsék, a nevükben – akár jóhiszeműen – különböző kampányokban szóljanak rájuk politikai hangulatkeltő szövegekben utaljanak, ellenük (vagy nevükben) fellépő önjelölt csoportosulásokat legitimáljanak. A politikai vita során „a már létező és működő intézeteket ne támadják, az ott folyó anyanyelvi oktatás rendezett voltát ne tagadják. Igényeljük, hogy tényfeltárás címén alaptalanul ne keltsék a közpénzekkel való rossz gazdálkodás hírét. Igényeljük, hogy a már működő erdélyi magyar felsőoktatási alternatívák elért eredményeit, fejlődését hazai és anyaországi politikai szereplők ne vonják kétségbe, de ne is sajátítsák ki” olvasható a Magyari Tivadar rektor-helyettes (BBTE), Dávid László rektor (Sapientia – EMTE), Geréb Zsolt rektor (PKE), Gáspárik Attila rektor (SZME), Nagy Örs rektor-helyettes (MOGYE) által aláírt közleményben. /Egyetemek felhívása a politikai pártokhoz. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./ Közös nyilatkozatban léptek fel az erdélyi magyar felsőoktatási intézetek vezetői a romániai és anyaországi politikai és közéleti szereplők részéről tapasztalt támadások ellen. Az elmúlt idő-szakban a Gyurcsány-kormány illetékesei vették össztűz alá a Sapientia Egyetemet. A Gyurcsány-kormány hevesen támadta az elmúlt időszakban a Sapientiát. Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára nemrég elhibázott menedzsmenttel vádolta és szocialista nagyüzemnek nevezte az Orbán-kormány idején alapított EMTE-t, amelyről a Népszabadság romániai tudósítója a kolozsvári Szabadság hasábjain többek között azt állította, hogy „spekulált a Budapestről érkező pénzekkel, az el nem költött összegeket letagadta, bankokban kamatoztatta, és ötletszerűen, pályáztatás nélkül vásárolt ingatlanokat”. Eközben Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság alelnöke a napokban Hágában tárgyalt Knut Vollebaekkel, az EBESZ kisebbségi főbiztosával az erdélyi magyar felsőoktatás bővítési lehetőségeiről. /Rostás Szabolcs (Kolozsvár): Erdélyi rektorok a támadások ellen. = Magyar Nemzet (Budapest), jún. 5./ Emlékeztető: Tibori Szabó Zoltán cikke:T. Sz. Z. : A Sapientia–EMTÉ-ről – a kíméletlen tények nyelvén. = Szabadság (Kolozsvár), 2008. máj. 3.

Miután a Legfelső Bíróság elutasította a Wass Albert-ügyre vonatkozó perújítási kérelmet, arra számított, írta Vekov Károly, hogy ennek az ítéletnek a kapcsán a magyar sajtóban felháborodott kommentárok fognak megjelenni. Ehelyett Wass Albertet elmarasztaló cikk jelent meg Ercsey-Ravasz Ferenc tollából (Szabadság, máj. 23.). Akarva-akaratlanul a cikk a bíróság álláspontját védi. A Wass Albert-ügy politikai eszközzé vált, főleg a politikailag megosztott Magyarországon, ahol szinte kampányszerűen havonta-másfél havonta jelenik meg egy-egy Wass Albert-ellenes cikk. Mivel magyarázható mindez? A válasz egyszerű: Wass Albert példátlan irodalmi sikerével. Miközben a mai magyar olvasók tömegei igénylik és élvezik Wass Albert műveinek üzenetét, ellenzői – egy-két regényét kivéve – továbbra is tagadják műveinek irodalmi értékét. Számukra sem az egykori irodalomkritikusok véleménye, sem a Babits nevével fémjelzett Baumgarten-díj, sem Wass Albert meghívása a marosvécsi Helikon-találkozókra, sem mai irodalomkritikusok pozitív véleménye nem számít. Ercsey-Ravasz Ferenc ugyanazokat a címkéket használja és ugyanazokat a módszereket, mint pesti társai, elhallgat tényeket, nevezetesen, hogy Wass Albert nem háborús bűnös, ugyanis éppen a romániai semmitőszék mellett működő főügyészség illetékese mondta ki még 2004-ben, hogy a mai törvények szerint az író nem háborús bűnös. Vekov több tanulmányában bemutatta érveit arra vonatkozóan, miért nem tartja Wass Albertet bűnösnek. Wass Albert élete végéig és újabb és újabb regényeket írt; a legkeményebben kiállt a kommunista rendszer és bűnei ellen, ugyanakkor kiállt az erdélyi magyarság érdekei mellett. E célból megpróbálta összefogni az emigrációban élő magyarságot az Erdélyi Szövetségben és a Magyar Szövetségben. Ercsey-Ravasz vádaskodásai sértőek. („Az erdélyi magyar tömegek rajongása annak a nemzeti érzelmi túlfűtöttségnek, Trianon-siratásnak szól, amely a köreinkben népszerű politikai jobboldalt jellemzi. ”) Az újságíró szerint az erdélyi magyarság előtt két út áll: 1. „vagy beépül a román többségi közösségbe, asszimilálódik, alkalmazkodik és magyarságát nem tartja fontos szempontnak” 2. „vagy... elzárkózik, nemzeti érzelmeit táplálja és – sajnos – kiszolgáltatja magát azoknak a tisztességtelen politikai erőknek, akik pontosan ebből kovácsolnak tőkét” Ezek a sorok a cikkíró pesszimizmusáról tanúskodnak. /Vekov Károly: Miről beszélünk? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./

A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) vezetői vehemensen kifogásolták Tibori Szabó Zoltán cikkét (Szabadság, máj, 3.), holott Tibori szerint ebben a számban Gémesi Ferenc szakállamtitkár, továbbá Zilahi László, a magyar kormány képviselője a Sapientia Alapítvány (SA) kuratóriumában ugyanannyira súlyos és kíméletlen kritikákat fogalmaztak meg. Gémesi Ferenc például azt állította: a Sapientia Egyetemen „sem az intézményi struktúra, sem a működés nem hatékony”, „az elmúlt években megkérdőjelezhető szakmai alapon indultak fejlesztések”, „létező, magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézmények keretében már meglévő szakokat indítottak”, „a keresztény értékekhez az is hozzátartozik, hogy betartjuk a szavunkat, főleg ha azt még írásba is adtuk”, „ha a hatékonyságát nézem, ez egy rossz szocialista nagyüzemre emlékeztet”. Az államtitkár szerint a négy helyszínen „négy önálló kiskirályság” látszik kiépülni. Zilahi László szerint „nincs összehangolt koncepció, aminek alapján az egyetem a saját fejlesztését látná”, „a minőség rendkívül eltérő helyszínenként, szakonként”, „jellemző a furcsa gombhoz a kabátot logikára, ami az építkezésekkel kapcsolatban elhangzik”, „az ingatlanra építünk, s aztán majd megnézzük, hogy kinek nincs még tanszéke, s ki nem volt még dékán (...), gyakran ezt látjuk”. Az EMTE és a PKE vezetőinek replikáiból (Szabadság, május 6.; május 8.; május 10.) kiderül, hogy felháborodással olvasták Tibori cikkét, de nem háborodtak fel Gémesi Ferenc bírálata miatt. Tibori Szabó Zoltán megmagyarázta: az újságírót könnyebb elítélni, egyházellenesnek kikiáltani, a finanszírozó magyar állam képviselőivel azonban kesztyűs kézzel kell bánni, „nem illik” visszafeleselni. A 2004-ben a Dr. Antal Kft. (vagy Antal–Mokos) által végzett auditálás szerint „a rendszert már önmagában jellemző probléma, hogy a szerződések, a jövedelmek és a kiadások elszámolásának pontatlanságai miatt a helyzetkép sem lehet teljesen megbízható”; „általános vélemény volt, hogy a szabályozás rendszere a Sapientia–EMTE rendszerben áttekinthetetlen”. „Az intézményben az elmúlt években nem folyt stratégiai tervezés. ” „a szabályozás rendszere a Sapientia–EMTE rendszerben áttekinthetetlen. ” „... nincsenek dékánok által kidolgozott kari fejlesztési stratégiák, hiányzik a kancellár által kidolgozott működési szabályzat és választási szabályzat stb. ” Az egyetem vezetői követelték Tibori Szabó Zoltántól a nepotizmus konkrét példáit, de az újságíró szerint itt nem jól ismert esetek és nevek felsorolásáról van szó, hanem magáról a jelenségről. Az újságíró a jelentésekből levonta a következtetést: a Sapientia–EMTE rendszerében a munka nem úgy folyik, ahogyan azt az eddig elköltött mintegy 14 milliárd forintból meg lehetett volna szervezni. A cikkíró ítélkezett: az egyetem vezetői „félrevezették az erdélyi magyar nyilvánosságot, elhitették vele, hogy az intézményben komoly építkezési munka zajlik”. Amennyiben nem képesek a változtatásra, „engedjék át az intézmény vezetését arra rátermetteknek. ”A Sapientia–EMTE elérkezett az állami akkreditáció állomásához. Az egész erdélyi magyar felsőoktatási rendszert újra lehetne gondolni, a Sapientia–EMTÉ-t beleértve, amelynek fel kell zárkóznia a korszerű egyetemépítés követelményeihez. /Tibori Szabó Zoltán: Sapientia–EMTE: maradjunk a tényeknél. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6., folyt. jún. 7., jún. 9., 10./

Tibori Szabó Zoltánnak a Szabadságban május 3-án megjelent, a Sapientia Egyetem helyzetéről szóló összeállítása kapcsán több reagálás született. A cikkben róla /Dr. Ferencz Lászlóról/ és tanszékéről is szó esett. Dr. Ferencz László éppen lemondott tanszékvezetői tisztségéről. Ferencz László megerősíti azt, amit Tibori Szabó Zoltán írt. A Sapientia Egyetemen a Charta és Választási szabályzat szerint a rektort, rektor-helyetteseket, dékánokat az Alapítvány kuratóriuma nevezi ki. Ezt a módszert a cikkíró elítéli. A Sapientiára igen nagy szükség van, és meg kell tenni mindent, hogy működjön. Azonban a román Akkreditációs Bizottság nem fogja akkreditálni az intézményt kinevezett vezetőkkel, és az egyetemen jelenleg uralkodó szervezeti és szabályzati zűrzavarral. /Dr. Ferencz László docens, Sapientia-EMTE: Még egyszer a Sapientia-EMTE-ről. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./

A „Nincs jobb példaképünk?” című, Ercsey-Ravasz Ferenc cikkét olvasva arra gondoltam, hogy vajon hol is kezdődik a gyűlölet keltése és a magyarság megosztása? – írta Ferenczy Anna-Mária. Ott és annak a lelkében, aki úgy próbál igazságot tenni, hogy véleményével az olvasók lelkébe tipor. Megtévesztett nemzedékről van szó. Felháborító, hogy Wass Albert műveit a rossz ponyvákhoz hasonlítja Ercsey-Ravasz Ferenc. Az írónak kétszáz év múlva is lesz olvasótábora, függetlenül a Szabadság napilap újságírójának véleményétől, politikai helyzetektől és divatoktól. /Ferenczy Anna-Mária: „Hogy példák is lehessünk”. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./

Vekov Károly továbbra sem tud egyetérteni Ercsey-Ravasz Ferenccel, aki szerint Wass Albert szélsőjobboldali „elkötelezettségű”. (Nincs jobb példaképünk?”, Szabadság, jún. 9.) A vád súlyos, főleg egy olyan társadalomban, amelynek többsége nincs tisztában a fogalom tartalmával. A népbírósági per előtt és után a fasisztának, majd jobboldalinak nevezett polgári kormányzati szereplőket seperték ki mindenünnen, majd küldték börtönbe. A kommunista rendszer képviselői minősítettek másokat fasisztának, szélsőjobboldalinak, rendszerellenesnek csak azért, mert másmilyen elveket vallottak. Most Ercsey-Ravasz Ferenc kijelenti Wass Albertről, hogy szélsőjobboldali. Másodkézből vett idézetekkel ezt nehéz bizonyítani. Wass Albert fő célkitűzése az erdélyi magyarság helyzetének a megváltoztatása volt. E célból hozta létre a „Magyar Szépmíves Céhet”, a „Duna-menti Kutató és Információs Központot, a „Danubian Press” kiadóvállalatot. Wass Albert mondta: „szívügyemnek tekintettem a Románia Szocialista Köztársaságban élő elnyomott kisebbségek helyzetének bemutatását” és – teszi hozzá ugyanő – „a velük szemben megnyilvánuló brutális bánásmódra világszerte felfigyeltek az utóbbi években. ” Ezért is kívántak végezni vele egyesek. Aki tudja, milyen heterogén az amerikai magyar emigráció, amelyet azonban Wass Albert mozgósítani akart az erdélyi magyarok érdekében, az megérti, miért üdvözölte az író az egyik olyan magyar lapot, amelyik megérte 500. lapszámának a megjelenését. Nem a hungarista elveket, hanem a magyar érdekek melletti kiállást honorálta Wass Albert. Sokan próbálták nyilassá átfesteni Wass Albertet, voltak, akik még nyilas párti tagsági kartotékot is hamisítottak a nevére, holott az író sosem volt szélsőjobboldali. /Vekov Károly: A boszorkányüldözés folytatódik. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

A boszorkányüldözés folytatódik – állapítja meg Vekov Károly Ercsey-Ravasz Ferenccel perelő vitacikkének már a címében (Szabadság, jún. 18.), a Wass Albert írói-emberi-politikusi habitusát érő bírálatok kapcsán. Még éveken át lehetne érvelni Wass Albert mellett és ellen, anélkül, hogy a szembenálló felek meggyőznék egymást. Az esztétikai, emberi és politikai értékek viszonylagosak. A vitához hozzászóló Bogdán Tibor újságíró szerint Wass Albert regényeit nem tartja többre példás előmenetelű tíz-tizenkettedikes tanuló hazáról ír önképzőköri dolgozatánál. Az újságíró szerint Wass valóságos keresztünk, Wasskeresztünk lett. Vekov Károly cikkében megírta, hogy Wass Albert soha nem volt szélsőjobboldali, továbbá nyilas tagsági kartotékot is hamisítottak a nevére. Bogdán Tibor véleménye: Wass Albert nemzeti-szocialista, a hungarista mozgalom elkötelezett harcosa, a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának főmunkatársa volt, nyilas kiadványoknak is dolgozott. Wass hívei felhozhatják, hogy Antall József miniszterelnök a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta neki. Ez igaz, aminthogy Bogdán Tibor állítja: „az is tény, hogy az 1989 utáni demokratikus Magyarországon a beregszászi zsidók deportálását levezénylő Kecskési-Tollas Tibor csendőr-főhadnagy emléktáblát kapott, az újnáci Porubszky István ugyancsak köztársasági érdemrendben részesült, a fehérterrorista vérengzések vezetőjét, Francia Kiss Mihályt a Nemzeti Pantheonban, a hungarista mivoltára még a kilencvenes években is büszke, volt nyilaspárt-tag Bosnyák Imrét pedig parlamenti képviselők díszsorfala között temették Budapesten. ” /Bogdán Tibor: Wasskereszt(ünk) = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./ Emlékeztető: Tollas Tibor nem vezényelte a zsidók deportálását, költő volt, a Nemzetőr főszerkesztője. A róla terjesztett rágalmat már többen megcáfolták, köztük Juhász László a Kortárs folyóirat 2006/4-es számában, ugyancsak Juhász László az Új Horizont 2005/1-es számában Áruló írástudók címen.

Tatár Zoltán új könyve /A Békástól a Lupsáig. Kalauz Kiadó, Kolozsvár 2008/ ismerős a Szabadság hűséges olvasói között, mert találhatnak benne ismerős történeteket. Több közülük megjelent a lap hasábjain. Mindezeket újabb írásokkal kiegészítve jelent meg a szerző, sorrendben immár a harmadik, Kolozsvár külkerületeit bemutató kötete. Visszaemlékezik letűnt korokról, eltűnt emberekről. Megrázóak azok a fejezetek, amelyek az egykori Hóstát felszámolásáról szólnak. A könyv emléket állít a nemrég lebontott Szentpéteri malomnak és a Dohánygyárnak is. /S. B. Á. : Újabb kolozsvári emlékek. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

A Wass Albert-ellenes kampány folytatódik, ezt mutatta Bogdán Tibor írása is /Wasskereszt(ünk), Szabadság, jún. 20./. Vekov Károly megjegyezte, most is, mint a legtöbb ilyen Wass-vitát kezdeményező szerző esetében egy valami hiányzik: a kompetencia. Az újságokban sokszor kellő forráskritika nélkül fogalmazzák meg, főleg benyomásokra és egyéni ízlésre támaszkodó véleményüket. Ez áll B. T. cikkére is. Wass Albert valóban két– német Vaskereszt kitüntetést kapott a keleti fronton, nyilván a németektől. Azért „nyilván”, mert a magyar hadsereg, miként a román is, a német csapatokkal együtt harcolt a szovjet fronton. Wass Albert megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, a Kormányzói Dicsérő Elismerést és az első osztályú Tűzkereszt érdemrendet is. Mind a magyar, mind a német hadvezetés elismerte Wass Albert katonai képességeit, túlzás Hitler kancelláriájának a javára írni azt, ami katonai érdem (magyarul vitézség) elismerése volt. (Bogdán Tibor összetéveszti az egykori magyar, illetve német hadvezetés kitüntetést-odaítélő gyakorlatát a kommunista korszak viszonyaival, amikor a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának ideológiai osztálya (és a pártfőtitkár) döntött minden kitüntetés odaítélése felől, beleértve a politikai tisztekét is.) A kitüntetések miatt az írót szélsőjobboldalinak tartani enyhén szólva túlzás. Szakavatott vélemények szerint Wass Albert nem volt a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának a főmunkatársa, már csak azért sem, mert Wass Albert írói tevékenységének idején, azaz, amikor ő ennek tagja lehetett volna, ez a „hírügynökség” nem létezett. Ez ugyanis a kilencvenes évek elejének egyik egyéni kitalációja, amelynek ekként semmi köze Wass Alberthez. A korszakkal foglalkozó szakértők ilyen hírügynökségről szintén nem tudnak. (Ld. Tóth Tibor: A Hungarista Mozgalom emigrációtörténete. Multiplex Media / Debrecen University Press). Bogdán egy nemlétező intézményre hivatkozik, amelyet egy tudománnyal nem foglalkozó személy talált ki. Wass Albert nem volt ennek a „szélsőjobb” intézménynek sem tagja, sem főmunkatársa. Mint ahogy nem volt „lelkes munkatársa” olyan emigrációs lapoknak sem, mint az Út és Cél, a 24. Óra, a Hídfő, az Új Hídfő. Bogdán Tibor szerint Wass Albert szerzőként és szerkesztőként szerepelt „a nyugati emigráció olyan »legszélsőségesebb« radikális” lapjaiban, mint a Bajtársi Levél, a Nyolcadik Törzs, a Riadó, a Magyarság. „A Bajtársi levél” ugyan a magyar csendőrség lapjának számított, de nem volt szélsőjobboldali irányzatú. A Riadó nem Nyugaton, hanem Budapesten (!) jelent meg a kilencvenes évek elején. A Magyarságnak, amely Pittsburgban jelent meg, sem szerkesztője nem volt, sem munkatársa, különben jobboldali szemléletű, alig pár oldalas lapocska volt. A „Nyolcadik Törzs” pedig egy olyan kiadvány, amelyből eddig példányt a szakemberek még nem láttak (!). Ezeknek tehát sem szerkesztőjük, sem munkatársuk nem volt Wass Albert. Aki ismeri a magyar emigrációs sajtót, az tudja, hogy egyik lap cikkét, ha az olyan volt, átvették/átvehették más lapok is, különösebb szerzői jog és más engedélyek kérése nélkül. Wass Albertnek így jelentek meg az írásai a legkülönfélébb lapokban. De semmi esetre sem azért, mert Wass Albert náci vagy nyilas, vagy akár náci vagy nyilas szimpatizáns lett volna. Miért nyilasozzuk, fasisztázzuk Wass Albertet? Netán azért mert emigráns volt és magyar nemzeti érzelmű, és ezt még az emigrációban is vállalta, eltérően számos – akár mai – hazai „írótársától”? /Vekov Károly: A kampány folytatódik... = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

Bogdán Tibor szerint Wass Albert írói munkásságáról és politikai habitusáról nem túlságosan hízelgően vitacikkéből (Szabadság, jún. 20.) Vekov Károly válaszában (Szabadság, jún. 30.) csak annyit olvasott ki, hogy „a Wass Albert ellenes kampány folytatódik”. Vekov Károly inkompetensnek titulálta az övétől eltérő véleményt valló szerzőket. Bogdán visszautasította, hogy Wass Albert a németektől kapott két vaskeresztjét nem szélsőjobboldaliságáért, hanem vitézi tettekért kapta, továbbá szerinte Wass a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának (HMH) főmunkatársa volt. Vekov szerint ez a szervezet nem létezett, „a kilencvenes évek elejének egyik egyéni kitalációja”. Bogdán azzal érvelt, hogy haladó szellemiségű írók, költők, újságírók álltak ki a debreceni Wass-szobor felállítása ellen, mint Kukorelly Endre, Balla Zsófia, Závada Pál és Szerbhorváth György. /Bogdán Tibor: A trójai Wass-ló. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./ Debrecenben június 28-án avatták fel Wass Albert egész alakos szobrát, Györfi Sándor szobrászművész alkotását, Áder János, az Országgyűlés alelnöke és Bölcskei Zoltán református püspök jelenlétében.

Bogdán Tibor örül, hogy Vekov Károly, mint írja, (Szabadság, júl. 14.) beszüntetni készül a Wass Albertről zajló vitát. Vekov ugyanis minden bizonyítékot egyetlen érvvel söpör félre: nem igaz! Bogdán tovább támadta és vádolta Wass Albertet. /Bogdán Tibor: Wass és Arany. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./

Vekov Károly jegyzetében (Szabadság, július 14.) azt írta, nem igaz, hogy szélsőjobb kísértete járja be Európát. Nem is olyan régen, a kolozsvári zsidó hitközség székházának falait horogkeresztekkel mázolták be. Az egyik budapesti pincében illegálisan vetítik a Jud Süss című fasiszta filmet. A skinheadek idegengyűlölő randalírozásait Európa-szerte ismertek. A múlt századbeli Soát is ilyen „jelentéktelen” események előzték meg, írta Goldner Gábor /Goldner Gábor: Hitelesség? = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./