Hetedik alkalommal adják át január 31-én Marosvásárhelyen az RMDSZ 2008. évre szóló Ezüstfenyő-díjait azoknak, akik kiemelkedő munkát végeztek a „szülőföld visszaszerzése”, valamint az RMDSZ programjának megvalósítása érdekében. A díjat 24 személy veheti majd át, köztük dr. Hauer Erich orvos, Vajdahunyad, dr. Holló László egyetemi előadótanár, Kolozsvár, Kalmár Zoltán, közíró, Nagyszeben, Lukács József református esperes, Szilágynagyfalu, Pénzes Adalbert népművelő, Resicabánya. A kitüntettek között található Tibori Szabó Zoltán újságíró, a Szabadság munkatársa, a Népszabadság tudósítója. /Ezüstfenyő–díj az RMDSZ-től – immár hetedszer. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 30./

Napjainkban a közösségi összetartozás alkalmait a különböző klubok igyekeznek megteremteni. Sepsiszentgyörgyön például a városi művelődési ház pincehelyiségében a hét különböző napjain különböző klubok tagjai találkoznak, a Huszárik filmklub, a Holló Ernő Sajtópince, a Terefereklub és a Dzsesszklub. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke mondta, hogy az országban a Holló Ernő Sajtópince az egyetlen, folyamatosan működő magyar sajtóklub. Az évek során számos szerkesztőség munkatársai fordultak meg itt; Kolozsvárról például öt szerkesztőséget láttak vendégül (Szabadság, Krónika, Művelődés, Korunk, Magyar Kisebbség), Csíkszeredából és Székelyudvarhelyről kettőt-kettőt (Hargita Népe, Csíki Hírlap, illetve Udvarhelyi Híradó és Polgári Élet). Kézdivásárhelyről már többször a sajtóklub vendége volt a Székely Hírmondó, és az új évadot ismét egy kézdivásárhelyi szerkesztőség meghívásával kezdik: február 4-én a tavaly új sorozatával induló, 105 éves Székely Újság a vendégük. A következő héten a könyve megjelenése előtt álló színművész, László Károly, majd a három sepsiszentgyörgyi rádióból a Sepsi Rádió, végül a Brassói Lapok szerkesztősége lesz a vendégük. /Matekovics János: Újra találkozunk! (Pinceklub Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 4./

Az erdélyi kultúra mindössze egy középiskolára képes, és legyünk őszinték, ma sincs egyetem Romániában – mondta Vida Gábor író, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője Kolozsváron, a Bretter György Irodalmi Kör február 9-i rendezvényén. A Szabadság utólag megkereste az írót, megkérve, fejtse ki bővebben véleményét a romániai egyetemi rendszerről. A ‘90-es évek elején a román állam és az egyetem is összeomlott, bizonyos ideig minden autoritás megszűnt. A tanárok többsége nem a tanítással volt elfoglalva abban az időszakban: egyesek a nyugdíjazásukat intézték, mások inkább azt próbálták pótolni, amitől a ‘80-as évek diktatúrája megfosztotta. 1990-ben, a diktatúra összeomlásával ismét lehetőség nyílt arra, hogy a magyar nyelvű humán kultúra teret kapjon. A bölcsészkaron, néhány embert meghívtak, hogy legyenek tanárok. Szakemberhiány volt, ezek a személyek pedig doktoráltak, mászták az egyetemi szamárlétrát, és tanítani próbálták azokat, akik éppen bekerültek a rendszerbe. Abban az időszakban az egyetemi oktatók száma ugrásszerűen megnőtt. A fiatalok később elindultak doktorálni Nyugatra, legtöbbjük sosem jött haza. Mi van akkor, ha a tankönyvek és a munkafüzetek tele vannak hibákkal? Hogyan értékelhető az, hogy a középiskolás tananyag háromnegyed része fölösleges információ, vagy olyan spekulatív tudás, amelyet az érintett korosztály semmire nem használhat? Gyalázatos az a rendszer, ahol diplomát szerezni pénz kérdése. A mai egyetemi rendszer diplomagyár. A magyar nyelvű oktatásnak Erdélyben az volna a lényege, hogy elevenítse fel és vigye tovább a magyar iskola- és egyetemi hagyományt. Egy kis konzervativizmus nagyon jól lenne a sok elvetélt reform után. Egy magyar egyetemnek elsősorban szellemében kell autonómnak lennie. Be kellene fejezni a gyerekekkel való kísérletezést: az óvodában énekelni és mesét mondani kell, nem pedig angolul tanulni, az elemiben szép- és helyesírás, nem pedig informatika szükséges. Manapság az lenne az egyetem feladata, hogy megőrizze azt az alaptudást, amely nélkül nincs emberi kultúra, civilizáció. /Ferencz Zsolt: ”Gyalázatos az a rendszer, ahol diplomát szerezni pénz kérdése. ” = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./

„Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni, és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem” – ígérte püspökké szentelésének napján Márton Áron. Február 12-én hetven éve annak, hogy Márton Áront püspökké szentelték a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Az évforduló tiszteletére február 28-án Kolozsváron, a 660 éves plébániatemplom kertjében felavatják és megszentelik Bocskai Vince szobrászművésznek a püspökről készült alkotását. A Szabadság napilap több írással állított emléket Márton Áronnak. /”Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni” Márton Áron püspök szobrát leplezik le ma a templomkertben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ a/ Márton Áron az erdélyi magyarság talán egyetlen olyan alakja, akire egyöntetűen felnéz mindenki. Márton Áron /Csíkszentdomokos, 1896. aug. 28. – Gyulafehérvár, 1980. szept. 29./ mélyen vallásos földműves család gyerekeként született. A Trianon utáni években munkát keresett Brassóban, majd a papi szemináriumba jelentkezett. A gyulafehérvári tanári jellemzés szerint Márton Áron „Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem. ” 1932-ben került Kolozsvárra, mint egyetemi, ifjúsági lelkipásztor, a Katolikus Népszövetség igazgatója, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa. A kisebbségek iskoláit veszélyeztető Anghelescu-törvények hatására Az Erdélyi Iskola néven népnevelő és kulturális, politikamentes folyóiratot indított. 1938 karácsonyán XI. Pius pápa a 42 éves Márton Áront kinevezte a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe. Jelmondata: Non recuso laborem – nem vonakodom a munkától. 1940-ben Gyulafehérváron maradt, a Dél-Erdélyben élő hívei mellett, mert vallotta: „Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk… Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat”. 1944-ben akkor érkezett Kolozsvárra, amikor elkezdődtek a zsidóellenes intézkedések. Május 18-án a Szent Mihály-templomban jelentette ki: „Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer éves munkájának nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát…” A kommunista diktatúra visszaélései ellen többféleképpen küzdött. Körlevélben tiltakozott a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Papjainak és híveinek megtiltotta, hogy részt vegyenek a kommunista párt gyűlésein. Megpróbálták a püspököt lejáratni, tekintélyét megtörni. 1949. június 21-én letartóztatták. Ellene fordították 1944-es tevékenységét, amikor azért érvelt, hogy a párizsi béketárgyalásokon ne ismétlődjön meg Trianon igazságtalansága. Hazaárulással vádolták és 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Fogolyként is apostol volt. 1955-ben szabadlábra helyezték, azonnal átvette az egyházmegye irányítását. Nagylelkűen megbocsátott a békepapi mozgalomban résztvevőknek, visszaállította az egyház egységét. Két évig szabadon mozoghatott, azután házi őrizetre kényszerítették. Csak a székesegyházba mehetett át. Minden elképzelhető módon megpróbálták ellehetetleníteni, lejáratni, de tisztelete egyre nőtt. Lehallgatták, kutyáit megmérgezték, megpróbálták rávenni, hogy a házi őrizet feloldása fejében kössön kompromisszumot, de hajthatatlan maradt. 1967-ben is csak úgy fogadta el, hogy részt vesz a Franz König bíboros látogatásával fémjelzett ortodox állami ünnepségeken, ha „feltétel nélkül feloldják a házi őrizet alól; cenzúra nélkül érintkezhet a Szentszékkel, külfölddel, a papokkal és a hívekkel; körleveleket adhat ki cenzúra nélkül; biztosítják a hitoktatás szabadságát, és az ordináriusi jurisdikciót a kormány nem korlátozza”. Ezek után szabadon mozoghatott, három alkalommal Rómába is eljutott, bérmaútjai pedig Erdélyszerte diadalmenetté váltak. 1968-ban Ceausescu államfői fogadásra rendelte az egyházfőket, Márton Áront pedig maga mellé ültette. Erről szóló jegyzetében megemlékezik arról a pillanatról, amikor a diktátor beszéde után jött a kötelező taps: „A többiek helyeselték s tapsoltak, s mivel nem csatlakoztam az örvendezőkhöz, az Elnök Úr kérdően nézett rám, de nem szóltam semmit. Gondoltam megvárom, amíg többet tudok. ” A hetvenes években fokozatosan gyengült, romlott az egészségi állapota. II. János Pál pápa 1980-ban felmentette az egyházmegye kormányzása alól. Ugyanabban az évben elhunyt. A már életében szentnek tartott püspök szentté avatási pere 1992-ben kezdődött el. b/ 1944. november 14-én Márton Áron római katolikus püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke és Nagy Ferenc református püspök-helyettes levelet írt Constantin Sanatescu miniszterelnökhöz az erdélyi magyarság sérelmeiről. „A Romániában élő magyarság – kezdve az 1918-as gyulafehérvári határozatokon – többször kapott ígéretet, hogy az ország többi állampolgárával egyenlő állampolgárként fog kezeltetni. Ezeknek az ígéreteknek a beváltására, sajnos a gyakorlatban nem került sor. Ellenkezőleg: a magyarság mind politikai jogaiban, mind gazdasági és kulturális téren olyan korlátozásokat szenvedett el, amelyek következtében élete fokozatosan egyre nehezebb lett, 1940 óta pedig, az Antonescu-diktatúra évei alatt elviselhetetlenné súlyosodott. ” Ezeknek a rendelkezéseknek „egész sorozata ma is teljes érvényben van, sőt augusztus 23-a óta újabb diszkriminatív – bizalmas és sehol közzé nem tett – rendeletekkel gyarapodott. ” A levélben felsorolták a magyarság sérelmeit. Kérték a kormányt, hogy vizsgálják meg a magyarság helyzetét és a sérelmek orvoslására foganatosítanak intézkedéseket. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ c/ Már 1945-ben felmerült Márton Áron politikai szerepvállalásának a szorgalmazása. A politikai színtéren való nyílt szerepvállalást a püspök visszautasította, egyházi hivatalával nem tartotta összeegyeztethetőnek. Körleveleiben, a szószékről elhangzott beszédeiben már 1945 elejétől elítélte a véleményszabadság korlátozását, a kierőszakolt tekintélyt. Abban reménykedett, hogy az első világháborút lezáró békeszerződésektől eltérően az új béketerveket az igazságosság és méltányosság elvére fogják alapozni. A marosvásárhelyi gyűlésen az Magyar Népi Szövetség vezetői 1945. november 18-án egy olyan politikai nyilatkozat elfogadását erőszakolták ki, amelyben az MNSZ az erdélyi magyarság nevében lényegében lemondott a határkiigazításáról. „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megerősödésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. ” Márton Áron a román miniszterelnökhöz, Petru Grozához 1946 januárjában intézett levelében (a levelet megküldte az MNSZ vezetőségének is) tiltakozását fejezte ki az MNSZ marosvásárhelyi nyilatkozatával szemben. Meglátása szerint ez a nyilatkozat nem tükrözte az erdélyi magyarság álláspontját. „Erdély kérdését ma nem lehet önmagában külön nézni, hanem a megoldás módozatait az érdekelt nemzetek, sőt Európa jogos igényeinek összeegyeztetésében kell keresni. […] Isten magyarnak teremtett s természetesen fajtestvéreimnek sorsa és sorsának alakulása miatt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem. A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, melyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt. ” – olvasható a püspök levelében. Márton Áron társaival 1946. április 29-én memorandummal fordult a magyar kormányhoz, amelyben a magyarság nevében kifejezték, hogy az erdélyi magyarság „saját államban, saját fajtestvéreivel együtt, saját életfelfogása szerint kíván élni. ” Egyúttal felkérték Teleki Gézát, a volt miniszterelnök Teleki Pál fiát, hogy a béketárgyalásokon képviselje az erdélyi magyarságot. A memorandum nem került a párizsi béketárgyalások asztalára. /Nagy Mihály történész: Márton Áron és az erdélyi határkérdés. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./

Az észak-erdélyi holokauszt földrajzi enciklopédiája című kötetet mutatták be Kolozsváron. A budapesti Park Könyvkiadó és a kolozsvári Koinónia közös kiadásában megjelent művet, Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság publicistája, a könyv egyik szerzője és szerkesztője mellett Gyimesi Éva, a Babes–Bolyai Tudományegyetem professzora és Visky András író, a Koinónia Kiadó igazgatója mutatták be. A kötetben izraeli, egyesült államokbeli, romániai és magyarországi történészek és holokauszt-kutatók munkái szerepelnek. Az írásokat Randolph L. Braham, a New York-i City University érdemes professzora, a Rosenthal Holokausztkutató Intézet igazgatója, egyben a holokauszt-kutatás világhírű tudósa „hangolta össze”. Két éve látott napvilágot A magyar holokauszt földrajzi enciklopédiája című háromkötetes enciklopédia. /Ferencz Zsolt: „Akik nem tanulnak a múltból, arra ítéltetnek, hogy megismételjék azt” = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./

Németh Júlia műíró, a Szabadság című lap munkatársa, a kincses város, Kolozsvár és Erdély művészeti pezsgésének egyik hűséges krónikása már 2000-ben, az Erdélyi Gondolat Könyvkiadónál megjelent Kolozsvár–Műhely és vonzásközpont című kötetében felvázolta mindazokat a változásokat, amelyek az 1989-es fordulat után bekövetkeztek. Új könyvének (Mű–Hely–Szín. Erdélyi Művészet könyvek. Litera-Veres Könyvkiadó. Székelyudvarhely, 2008) gerincét a Barabás Miklós Céh harmadik évezredi eseményeihez kapcsolódó események képezik. Munkájában a Művek és művészek fejezetcímben kiváló alkotókat mutatott be. /B. D.: Kolozsvár hűséges képzőművészeti krónikása. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 7./

Változatlanok maradnak a határon túli magyarok számára megítélt alapvető támogatási programok, ezek továbbra is prioritást élveznek – nyilatkozta Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára, aki a Gyurcsány-kormánynak a külhoni magyarok támogatására vonatkozó aktuálpolitikai kérdéseiről beszélt kolozsvári látogatása alkalmával. Az alapvető programok (oktatás-támogatás, nemzeti intézmények, Szülőföld Alap), mint alappillérek, változatlanok maradnak. A szolidaritást, amit – nem pártpolitikai értelemben – kinyilvánítottak, és a kormány a határon túli magyar szervezetekkel kialakított, szeretnék a továbbiakban is fenntartani. A kormány vallja, hogy a politikai be nem avatkozás a követendő út a magyar–magyar párbeszédben. A szakállamtitkár szerint arra a kérdésre, hogy mit keres a fejlesztéspolitika a nemzetpolitikában, a válasz: amikor a nemzeti források egyre szűkösebbek, akkor többletforrásként csak a 2013-ig megállapított uniós támogatásokban bízhatnak. Meg lehet találni azokat a terveket, amelyeket magyarok lakta vidékek önkormányzatai románokkal, szerbekkel meg másokkal közösen tudnak kivitelezni életszínvonaluk emelése érdekében, akkor ezek bizonyos értelemben nemzeti projektekké válnak – vélekedett Gémesi Ferenc. A Szabadság kérdésére, hogy a gazdasági világválság esetleges drámai fordulatának hatására fog-e változni a magyar kormány részéről a támogatási szándék, Gémesi Ferenc úgy vélekedett: a politikai szándék nem változik. /Ö. I. B.: Pártpolitikától mentes támogatás a határon túli magyaroknak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

Kántor Lajos a Szabadság március 9-i számában felrótta a „református egyháznak” hogy nem képviseltette magát Márton Áron szobrának avatásán. Valójában az egyházkerületet – dr. Pap Géza püspök megbízásából – Tonk István ügyvezető főgondnok képviselte a jeles eseményen. /Dr. Pap Géza, püspök; Tonk István, ügyvezető főgondnok: Pontosít a református egyház. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./ Előzmény: Kántor Lajos: Kolozsvári néző. 2009. március (2). = Szabadság (Kolozsvár), márc. 9./

Az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége találkozója zajlott március 20-21-én. Az Életfa Családsegítő Egyesület kétnapos rendezvényének a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet adott otthont. Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány folyóiratok főszerkesztője beszélt a tagszervezetek képviselőinek közgyűlését követően. A kerekasztal-beszélgetés meghívottjai a család múltbeli és jelenlegi szerepéről vitáztak, majd a szervezetek bemutatkoztak. Az Életfa Családsegítő Egyesület nevében Sándor Boglárka Ágnes, a Szabadság munkatársa köszöntötte a jelenlévőket. Szociológusok, pszichológusok fejtették ki véleményüket. A meghívottak között volt Csíki Sándor, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének elnöke és Szabó Endre, a magyarországi Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke. Csép Sándor, az Áldás-népesség Társaság elnöke köszöntötte a jelenlévőket, beszélt a magyarság fogyatkozásának témáját feldolgozó filmjeiről. Csép szerint Magyarországhoz hasonlóan Erdélyben is be kell vinni a köztudatba a népességcsökkenéssel járó veszélyeket és a családszervezetek létezésének fontosságát. Ballok Enikő, a görgényüvegcsűri Családi Kör Egyesület vezetője elmondta: 32 családot magába foglaló egyesületük többek között szüreti bálokat, ünnepek témaköréhez kapcsolódó játszóházakat, gyermeknapi kirándulásokat szervez. Dánél Sándor, a Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért elnöke elmesélte: a szervezethez tartozó 17 családban összesen 80 gyermek van. A szervezetet négy évvel ezelőtt jegyezték be. A nagyváradi Pro Familiae Alapítvány, a kézdivásárhelyi Őrcsillag Egyesület, a nyárádszeredai Pro Familia Transilvania Egyesület, a marosvásárhelyi Szomszédság Szervezet tevékenysége elsősorban a közösségépítésre koncentrál. A marosvásárhelyi Lazarenum Alapítvány a gyermekek és az idősek megsegítésére alakult: árvaházat, öregek otthonát, utcagyerek missziós házat működtetnek. A kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület által szervezett programok közül Herédi Zsolt szociológus, az egyesület vezetőségi tagja a Kismamaklub indulásáról beszélt, Kundi Enikő pszichológus, az Életfa elnöke az Otthon segítünk szolgálatról mesélt bővebben. /Ferencz Zsolt: Szerepek és szerepzavarok, változó családmodell. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 23./

Vida Gábor író mondta el véleményét a romániai felsőoktatási rendszerről Gyalázatos az a rendszer, ahol diplomát szerezni pénz kérdése /Szabadság, márc. 21./ címmel. Erre reagált Papp Z. Attila szociológus, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa. Sok mindenben egyetért Vida Gáborral egyetemi látlelet ügyben, de Papp Z. Attila szerint ez kihívás, amelyet kezelni kell. A mai felsőoktatás eltömegesedett, ez új kihívást jelent. Az oktatási rendszerek az egyik legnehezebben reformálható társadalmi entitások. Nagyon fontos, hogy minél több felsőoktatási intézménnyel kapcsolatos döntési kompetencia helyi szintre kerüljön. Papp Z. Attila nem értek egyet Vidával azzal, amit az interjú címében is szerepel, miszerint „gyalázatos az a rendszer, amelyben diplomát szerezni pénz kérdése”. Ugyanis soha nem létezett olyan rendszer, amelyben diplomát szerezni ingyen lehetett volna. Az oktatókat, a képzést az állam kifizette, a hallgatónak pedig saját egzisztenciájukat biztosítaniuk kellett. Nem biztos, hogy az ingyenes képzés növeli a minőséget. A jelenlegi román felsőoktatási rendszer nem sokban különbözik más közép-európai rendszerektől, 1989 óta a felsőoktatásban tanulók száma mintegy megötszöröződött. Nem megoldott az eltérő igényű hallgatók kezelésére. A hangsúlyt elsősorban olyan kompetenciákra, készségekre kell helyezni, amelyeket a későbbiekben minél hosszabb ideig gyümölcsöztetni lehet. Papp Z. Attila /sz. Gyergyószentmiklós, 1969/ 1996-ban végzett a Temesvári Nyugati Egyetem szociológia szakán, majd 2006-ban a budapesti ELTE-n védte meg doktori disszertációját. Budapesten él, az MTA Kisebbségkutató Intézet munkatársa, a Regio című folyóirat szerkesztője, több önálló kötet, és több mint 80 tanulmány szerzője magyar, angol és román nyelveken. /Ferencz Zsolt: A mai felsőoktatásnak az a célja, hogy mindenki találja meg benne a helyét” Beszélgetés Papp Z. Attila szociológussal, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársával. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 15./

Fizetett állami reklámhirdetésekkel segítene a Kolozs Megyei Tanács a gazdasági válság sújtotta helyi sajtón, amire egymillió lejt különítettek el az önkormányzat költségvetéséből. Újvári Ildikó, a kolozsvári Szabadság napilap főszerkesztője az ÚMSZ-től értesült a kezdeményezésről. „Jó ideje már, hogy a sajtóban dolgozom, de eddig sose merült fel, hogy a helyi vezetés hasonló ajánlatot tett volna” – fogalmazott. /F. H. : Mentőöv a helyi sajtónak. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 16./

Az Új Magyar Szó február 20-i, a Szabadságban 2008. november 24-i számában tendenciózus írás jelent meg a kolozsvári Grigorescu és Hajnal negyedekbe tervezett templomok építése ügyében. Czirják Árpád egykori kolozsvári plébános személyével kapcsolatban vádak hangzanak el, úgy tüntetik fel, mint aki a Szőcs István által templomépítés céljára megszerzett anyagi alapokat eltüntette. Szőcs István egykori gyulafehérvári teológus 1983-1990-ig börtönben volt, és ott született meg benne „a nagy cél, hogy templomokat fog építeni”. Az Új Magyar Szóban azt nyilatkozta, hogy minden anyagi alapot megszerzett ehhez Kolozsváron. Valójában a kolozsvári római katolikus főesperesi hivatal kérvényére hagyott jóvá 10 millió lejt Petre Roman. Ezt az összeget akarja visszafizettetni az államkasszába Szőcs István. A Hajnal negyedi templom nem épülhetett meg, mert a prefektus által felkínált telket volt gazdája visszaigényelte. Az arra kiutalt pénzt megette az infláció. Hasonlóképpen jártak a templomépítésbe kezdett többi felekezetek, reformátusok, görög katolikusok is. Czirják Árpád viszont sikeresen felépítette Grigorescu negyedbeli templomát 1993-ra, készen áll levakolva, mellette elkészült egy ezer négyzetméternyi hatalmas ház, ahová nyomdát, szerzetes házat terveztek. Miért nem kezdődött el ott a plébániai tevékenység? Elsősorban azért, mert Bálint Lajos érsek, az egyházmegye vezetője abbéli aggodalmának adott hangot, hogy a Czirják Árpád által kezdeményezett templomépítkezések az új lakónegyedekben veszélyeztetik a közelben levő ősi Kolozsmonostori templom visszaszerzését. A monostori templomot azzal az indoklással igényelte vissza a bitorló ortodox egyháztól a római katolikus egyház, hogy a Hajnal negyedben 1500, a Grigorescu negyedben kb. ugyanannyi katolikus hívő lelki gondozása miatt szüksége van az ősi kolozsmonostori apátsági templomra. Ezért Czirják Árpád leállíttatta a templom építését, a már kész templom felszentelése is elmaradt. A kolozsmonostori templomot 1994. június 20-án kapta vissza a katolikus egyház. Elhárult az akadály, hogy a Grigorescu negyedben a Czirják Árpád által már 1993-ban felépített templom és egyházi központ felszentelhető legyen. 1940-ben Kolozsvár lakosságának 86%-a magyar, zsidó és német. A 14% román többsége görög katolikus volt. A betelepítések és később a városhoz csatolt falvak román lakossága miatt kissebségi helyzetbe került magyarság református és katolikus hívei nem engedhetik meg ezt az öngyilkosságnak mondható belháborút, ami a közösségük további pusztulását jelentené. Pakó Benedek arra kéri Szőcs Istvánt, hogy egyházán ne ejtsen sebet széthúzás szításával. /Pakó Benedek kanonok, plébános: Replika. Ne szítsunk belháborút. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./

Életének 80. évében Szegeden elhunyt a Szabadság nagyra becsült munkatársa, László Ferenc /Kolozsvár, 1930. márc. 10. – Szeged, 2009. máj. 1./, aki csaknem hatvan esztendőn keresztül írt magyarul sportról Erdélyben. 1950-ben lett a kolozsvári Igazság sportszerkesztője. 1956-tól a lap sportrovatvezető főmunkatársa volt. Szintén az ötvenes évek elejétől dolgozott a Kolozsvári Rádiónak, amelynek sportműsorát 1954–1969 között vezette. 1989 decembere után a Szabadság sportrovatvezetője és az újraindult Kolozsvári Rádió sportrovatának oszlopos munkatársa volt. Halálával az erdélyi magyar újságírás talán leghosszabb ideig alkotó hírlapíróját, rendkívül művelt, sokoldalúan tájékozott tagját veszítette el. /Tibori Szabó Zoltán: Elment László Ferenc, az erdélyi sportújságírás doyenje. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 4./

Kolozsvár műemlékeinek a számbavételéért és a restaurálási prioritáslista megállapításáért együttműködési szerződést kötött a városháza a Babes–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karával. Első lépésként összesen 135 műemléket vettek be a programba. Többnyelvű ismertető táblát helyeznek el minden műemléken, s a felirat három – román, angol és francia – nyelven lesz olvasható. A Szabadság azon kérdésére, hogy miért nem kerül fel a megnevezés magyarul is, Sorin Apostu polgármester kijelentette: a magyar nem nemzetközi nyelv. /(jakab): Nem lesz magyar felirat a műemlékeken. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

Április 29-én 79 éves korában Szegeden meghalt László Ferenc, a sportújságírók korelnöke. A népszerű Frici bácsi 1930. március 10-én született, a kolozsvári Igazság (a Szabadság elődje) 1954-ben alkalmazta: átvette a lap sportrovatát. Hamvainak temetése május 16-án lesz a Házsongárdi temetőben. A Szabadság írásaiból válogatott, továbbá kortársai és egykori kollégái tisztelegtek előtte. /Emlékezés. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

Szabó Csaba esztergályos, biológus, többszörösen díjazott újságíró, közösségszervező, író, tévés szerkesztő, regényes nyomozó. Egy évtizeddel ezelőtt a Szabadság napilapban közölt egy cikksorozatot az Egri csillagok hőseinek életútjáról. A cikkíró, Páll Ferenc tanár azóta is mesél erről tanítványainak. A cikksorozat könyv formájában is megjelent, Az egri hullócsillagok címmel. Ezzel Szabó Csaba új műfajt honosított meg az erdélyi irodalomban, a regényes nyomozást. 2003-ban a Bánk bánból kiindulva folytatott „detektívmunkát”, ebből született a Gertrudis vére. Most a harmadik nyomozás eredményeit tartalmazza Jó Sándor margarétái című könyve, témája a 14–15. századi Moldva. A recenzens nem elégedett a könyvvel A regény nemcsak magyar, hanem román nyelven is világot lát. A románok nem szeretnek ezzel a korszakkal foglalkozni, mivel ekkoriban túl gyakran fordul elő a katolikus szó, a magyaroknak a Moldva név hangzik idegenül. Szabó Csaba könyvébe viszont nem lehet belekötni, mert utat mutat, példát állítva a történészeknek is. A könyv felhívás, hiszen ha akarjuk, ha nem, „Moldva Közép-Európából született, éspedig annak magyar–lengyel változatából”. Van itt keresnivalójuk a románoknak, hiszen ők alapították Moldvát, magyaroknak, lengyeleknek, sőt szászoknak is... A szerző felcsillantja Moldvát nemcsak középkori formájában, hanem 21. századi, olykor szomorú, máskor szinte nevetséges valóságában is. /Páll Ferenc: Nyomozás egy átugrott korszakban. = Krónika (Kolozsvár), máj. 15./

A múlt héten Barcelonában tartotta éves közgyűlését az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Egyesülete (MIDAS), amelynek a romániai magyar napilapok közül a Szabadság és a nagyváradi Bihari Napló is tagja. A közgyűléssel párhuzamosan zajlott a MIDAS rendezésében az a nemzetközi konferencia, amely a Többnyelvűség és a sajtó az Európai Unióban címet viselte. Leszögezték: a 4 milliós olvasótáborral rendelkező kisebbségi napilapoknak könnyebb úgy túllépni a súlyos problémákon, ha közösen lépnek fel érdekeikért, megmaradásukért. A kisebbségi sajtó állami vagy EU-s alapokból való támogatása a kisebbségek kultúrájának fennmaradását szolgálja. Az európai kisebbségi sajtó komoly veszélyben van a válsághelyzet miatt, sőt, a MIDAS egyik tagja, a korábban is anyagi nehézségekkel küzdő észak-írországi Lá anyagi nehézségei miatt megszűnt. Ugyancsak megszűnés fenyegeti a vilniusi Kurier Wilenski lengyel nyelvű napilapot, amelyet Toni Ebner, a barcelonai közgyűlésen immár harmadik alkalommal újraválasztott MIDAS-elnök biztosított arról, hogy az általa vezetett szervezet mindent megtesz annak érdekében, hogy a lap EU-s vagy állami támogatáshoz jusson, és ezáltal fennmaradhasson. A cikk szerzőjét, a Szabadság munkatársát beválasztották a MIDAS háromtagú döntőbíróságába, amelynek a szervezet nyolcéves fennállása óta először van magyar tagja. /Balázs Bence: Nehéz helyzetben az európai kisebbségi sajtó. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

Tizenöt éve szerkeszti Lászlóffy Csaba költő a Szabadság irodalmi oldalát, a Tetőnt. A Tetőn címét Lászlóffy Csaba adta; egyszerre akart Kósra és Áprilyra utalni vele. Lászlóffy Csaba semmilyen kompromisszumra nem képes, egyenes gerincű alkotó. Nem is szerették érte, sem párt, sem hatalom. A hetvenedik életévét betölti, a szerkesztőség és olvasók nevében köszöntötték. /Tibori Szabó Zoltán: Születésnap – A „hetvenkedő” Lászlóffy Csabának. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./

Román belpolitikai ügynek nevezte a magyar nemzetiségű megyei intézményvezetőket is érintő leváltási hullámot Crin Antonescu, a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, aki bírálta az RMDSZ-t amiatt, hogy az ügyben Magyarország támogatását kérte. Markó Béla RMDSZ-elnök Antonescu tájékozatlanságának rovására írta a liberális vezér diskurzusát és nem látta akadályát annak, hogy a két ellenzéki párt az EP-választások után közösen nyújtsa be egyszerű indítványát az intézményvezetők leváltása kapcsán. Crin Antonescu ellenzéki politikussal ellentétben a román külügyminisztérium továbbra sem kívánta kommentálni a magyar diplomaták múlt heti kijelentéseit a romániai magyar intézményvezetők leváltásával kapcsolatban. Egy hete Budapesten az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke, Kozma József kijelentette, az EU normáit sérti a romániai magyar hivatalvezetők tömeges elbocsátása, Szabó Vilmos külügyi államtitkár pedig azt mondta: a magyar diplomácia már keresi a megoldást erre a kérdésre. A Szabadság azzal a kéréssel fordult írásban a román külügyhöz, kommentálják Kozma József és Szabó Vilmos nyilatkozatait. Azt a választ kapták, hogy erre a kormányszóvivő iroda illetékes válaszolni. „A külügy így nem kívánja kommentálni ezeket a kijelentéseket. ” /Cseke T. Péter, Moldován Árpád Zsolt: Visszafogott reakciók. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 2./

2008. június 9. és 15. között játszották le Budapesten a Centrális Galériában a Nagy Imre-per teljes, ötvenkét órás hanganyagát, amelynek keretében az érdeklődők először ismerhették meg a népbírósági koncepciós eljárás minden részletét; a hanganyagot a per ötvenedik évfordulóján tették közzé, pontosan azokon a napokon és ugyanabban az időbeosztásban, ahogy az fél évszázada megtörtént. A Szabadság sorozatban közölte a per nyilvánosságra került anyagát, továbbá az üggyel kapcsolatos véleményeket, hozzászólásokat. Vida Ferenc, a Nagy Imre miniszterelnököt, Maléter Pál honvédelmi minisztert és Gimes Miklós újságírót halálra ítélő népbírósági tanács elnöke a rendszerváltás után, halála előtt közvetlenül sem bánta meg döntését. Vida Ferenc /sz. Csongrád, 1911/ részt vett a cionista mozgalomban 1932–1933-ban, közben elvégezte a jogi akadémiát, majd 1934-ben Tel-Avivba ment, ahol részt vett az ottani munkáspárt megalapításában. Magyarországon 1936-tól ügyvédjelölt volt, emellett az illegális kommunista mozgalomban is dolgozott. 1942-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték illegális kommunista szervezkedésért. Vida Ferenc nevéhez fűződik többek között Déry Tibor és társai, Erdős Péter, Haraszti Sándor és társai, Kardos László és társai, Lőcsei Pál, Mérei Ferenc és társai, Zsámboki Zoltán és társai, a Corvin közi felkelők fegyveres parancsnoka, Iván Kovács László és társai, a csepeli felkelők, Szente Károly és társai ellen lefolytatott per. Összesen húsz embert végeztetett ki 1956-os tevékenység miatt. Vida Ferenc 1990. november 7-én halt meg. 1957. április 9-én hoztak párthatározatot Nagy Imréék letartóztatásáról, amelyre április 14-én került sor a romániai Snagovban, ahol addig házi őrizetben voltak. A börtönben fűtetlen magánzárkákban laktak, betegségükre nem kaptak orvosi ellátást, ami miatt kiújultak Nagy Imre szívpanaszai. Összeállt a lista, hogy kiket miért vonnak vád alá, és milyen ítéletet szabnak ki rájuk. Ezt a listát a moszkvai pártvezetéssel 1957 őszén Biszku Béla, a Kádár-kormány belügyminisztere hagyatta jóvá. /Nagy Imre-per, 1958. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6./

Hitetlenkedve olvasta Bogdán Tibor újságíró Maksay Katalin műépítész írását (Átalakul a tér, Szabadság, június 9.), aki szerint Kolozsvár „rendezett Főterén” „nyugodt körülmények között találkozhatunk ismerőseinkkel, barátainkkal, emberhez méltó módon sétálhatunk a Szent Mihály-templom körül”. Eddig is „nyugodt körülmények” között, „emberhez méltó módon” lehetett találkozni a Főtéren, melyet a „kutatóárkot” ásató mostoha (város)atya sem tudott megváltoztatni, és a Mátyás-szobrot csak hazug feliratos táblával volt képes megcsúfolni. A rendezési terv nyomán a Főtér rock-koncertek, sörfesztiválok egyéb tömegrendezvények színhelye lesz. Így majd „kellemes hangulatú” csevegéseket lehet folytatni. Kolozsvár új Főterét is elsősorban a kolozsváriaknak – közöttük az itteni magyaroknak – kell elfogadniuk. Nem csak Funar gyűlölte a Főteret, amelynek – amint „elszólta magát” – minden köve a magyar múltat idézi, hanem nagyjából hasonlóan érez a mindenkori román hatalom bármely más képviselője is. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását éppen az a román félelem késlelteti, miszerint az erdélyi városközpontok magyar kézbe kerülnének (vissza). Leképezve ezzel, hogy ki építette, virágoztatta fel azokat egykoron, teremtett kultúrát a transzilván tájakon. Félő, hogy mindaz, amit most a Főtérrel tesznek, részét képezi az országos szinten beindult magyarellenes kampánynak, amely fölérhet akár egy bársonyos – nyelvi-kulturális – pogrommal. /Bogdán Tibor: Főtéri bársonyos pogrom. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 17./

Az önálló Bolyai Tudományegyetem felszámolásának ötvenedik évfordulójára emlékezett a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és az Erdélyi Magyar Ifjak szervezete. Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tartott konferencián négy kiváló előadó idézte fel a félévszázaddal ezelőtt történteket, majd kihirdették a Bolyai Egyetem múltja és jövője című esszépályázat nyerteseit. A fődíjat a Szabadságban is rendszeresen közlő helytörténész, Asztalos Lajos vehette át. Kónya-Hamar Sándor és Somai József bemutatta a Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról című kiadványt. Görömbei András, az MTA Határon Túli Tudományosság bizottságának elnöke a „Magyar egyetem és tudományosság fontossága kisebbségi helyzetben” című előadásában arról értekezett, miként lehet az egyetem ügyét a szabadság és az identitás-megőrzés örök kérdésével egy keretben megfogalmazni. Balázs Sándor a Bolyai Tudományegyetem alakulásának és felszámolásának folyamatát mutatta be. Csetri Elek és Dávid Gyula irodalomtörténész azokat a személyes tragédiákat idézte fel, amelyet a pártállami diktatúra váltott ki. A Fehér könyvről Bakk Miklós egyetemi docens kiemelte: „E kiadvány megjelenését az teszi indokolttá, hogy az emlékezés a jövőbe nézés egy formája, amely megteremti a folytonosságot a múlt és a jövő között. ” /Nagy-Hintós Dianna: Ötven évvel ezelőtt számolták fel a Bolyai egyetemet. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

Czika Tihamér megdöbbenéssel olvasta a Szabadság hasábjain a Főtér-féltő cikkek sorozatát. Jöttek a nemzetféltő vélemények, majd a megszokott erdélyi magyar modernizációellenesség. A fák kivágása elleni tiltakozás nemzeti paranoia. Bogdán Tibor cikkében (Főtéri bársonyos pogrom, Szabadság, június 17.) kisebbségellenes „pogromnak” nevezte a Főtér átalakítását. Czika megmagyarázta: a pogromok általában erőszakkal, mészárlásokkal végződnek. Bogdánnak az fáj, hogy a Főtéren esetleg rock-koncertek, sörfesztiválok lesznek, közben a „rock már évtizedek óta klasszikus érték”. Czika megnyugtatott mindenkit: a Főtéren nem lesznek a rock-koncertek. Egy mondattal egyetértek Bogdán írásából, írta: „Kolozsvár új Főterét is elsősorban a kolozsváriaknak – közöttük az itteni magyaroknak – kell elfogadniuk, magukénak érezniük”. Kolozsvár új főterét tehát nem az innen elvándoroltaknak kell magukénak érezniük. Bogdán cikkében nem is a Főtérről van szó, „hanem ugyanarról a magyar többségű régi Kolozsvárért szenvedő sirámról, amelyet már megszokhattunk a Szabadság hasábjain megannyi cikkben. ” Czika kifejtette: az átalakulást nem lehet visszafordítani. A magyar Kolozsvár „sosem fog visszatérni”. Sokkal fontosabb, hogy kierőszakoljuk „a multikulturalitás, a magyar nyelv és örökség nyílt felvállalását. ” Nem a múlt siratása az út, hanem az alkalmazkodás. Értékeinknek helyet kell biztosítani a városban, a cikkíró szerint „erre van lehetőség”. /Czika Tihamér: A nemzeti paranoia esete a Főtérrel. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 20./

Bogdán Tibor aggodalommal írt arról, hogy kétes értékű „modernizációs törekvések” áldozatává válhat a Főtér (Főtéri bársonyos pogrom, június 17.), már ennyiért is „nemzeti paranoiával”, „Kolozsvárért szenvedő” sirámmal vádol meg őt Czika Tihamér (A nemzeti paranoia esete a Főtérrel, Szabadság, június 20.) holott éppen ő riogatott azzal, hogy a „zöld köntösbe bújtatott nemzetféltő vélemények”, „a nosztalgiák”, „a megszokott erdélyi magyar modernizációellenesség” nyomán „az útjavítás is magyarellenes tevékenységgé válik”. Bizony Romániában akár az útjavításnak-építésnek is lehet magyarellenes éle, amikor a hivatalos román politika a Brassó–Budapest észak-erdélyi autópálya helyett a Marosvásárhely–Iasi sztráda építését szorgalmazza, jegyezte meg Bogdán Tibor. Czika szerint Bogdánnak nem a nyilvános rendezvények és a nyomukban maradó szeméthalmaz, hanem a rock műfaja ellen van kifogása. Czika a rendezési terv általános elfogadottságáról beszélt, holott többszáz látogató írta be a véleményező könyvbe, hogy nem ért egyet a tervezett átalakítással. /Bogdán Tibor: Multikulturális Főtér-temetés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 23./

Az elmúlt hétvégén Kolozsváron a Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filozófia Szakán az 1954-ben, az utolsó nemzedékként végzettek találkoztak, és elevenítették fel közös emlékeiket. A tapasztalatok birtokában valamennyien kijelentették: a romániai magyarság soraiban manapság hiánycikk az akkor tapasztalható ún. Bolyai-szellemiség. A Szabadság kérdésére hét történelem-filozófia szakos volt bolyaista diák mondta el gondolatait. Boros Mihály (Szatmárnémeti) emlékeztetett, 1954-ben a szakon nyolc fiú és két lány végzett, közülük hárman már elhunytak. A többiek viszont rendszeresen megrendezték emlékező találkozóikat. Sztranyicki Gábor filozófia professzorként dolgozott Kolozsváron. Ha nem lett volna Bolyai Tudományegyetem, a romániai magyar oktatás óriási veszteségeket élt volna át, vallja. Az egyetem vezetősége lándzsát tört az akkori társadalmi átalakulás – látásmódjuk szerint – pozitív vonatkozásai mellett. Czucza István (Bánffyhunyad) üdvözli a fiatalokat, akik igyekeznek ébren tartani a tüzet, ha nem is tudnak eredményt felmutatni. Szabó Sándor (Bukarest) szerint a Bolyai Egyetem visszaállítására tett eddigi kísérletek nagyon erőtlenek voltak, a magyarországiak teljesen „impotensek” az erdélyi magyarok ügyeinek rendezése terén. Erdélyben még mindig érződik a tömeges félsz. Antal Margit (Kolozsvár) állítja: azt a Bolyai Tudományegyetemet, amely az ő és mások emlékében él, ebben a megváltozott világban már nem lehet visszaállítani. Ma csak magyar-angol egyetemről lehetne szó. Bartha Zoltán (Kolozsvár) a Tinivár Kiadó igazgatója szerint a Bolyai Tudományegyetem feltámasztása a politikum részéről hiú ábránd, azonban a civil társadalom többet tehet az ügy érdekében. /Ördög I. Béla: Gyújtópont – Volt egyszer egy Bolyai Tudományegyetem. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

A Szabadság július 1-i számában Volt egyszer egy Bolyai Tudományegyetem címmel a magyar egyetemen végzett utolsó filozófiaszakosai visszaemlékeztek egykori egyetemi éveikre. Az olvasókat bizonyára meglepte, hogy ha 1954-ben végeztek, az egyetemet viszont 1959-ben számolták fel, akkor miért ők az utolsók? Azért, mert az utolsó években megszüntették a magyar nyelvű filozófusképzést. Az emlékezésben Sztranyicki Gábor felrótta, hogy „utólag mindenki mindent jobban tud, nem ritkán úgy, ahogyan a megváltozott helyzet éppen ezt megkívánja. ” Balázs Sándor elvárta volna tőle az önmagával való őszinte szembenézést. Sztranyicki ugyanis 1959-ben az Előrében arról írt, hogy a Bolyai ki van téve a burzsoá nacionalista behatásoknak, s ezzel „alátámasztotta” a pártállami indokot: ez az egyetem a magyar nacionalizmus tűzfészke, s ezért meg kell szüntetni. Mindenki tudja, milyen körülmények között születtek az ilyen cikkek, azonban ez az évfordulós visszaemlékezés talán alkalmas lett volna arra, hogy bocsánatot kérjen az ilyen kényszer-állásfoglalásért, s annak káros következményeiért. Sztranyicki Gábor a Bolyai vezetőségéről azt írta, miszerint a „demokratikus gondolkodómód” karakterizálta. Balázs Sándor mást tapasztalt. Sztranyicki Gábor a párt Központi Bizottsága környékén betöltött funkciója után most Bukarestben kiadót működtet, 1990-ben a tévében szorgalmazta a Kommunista Párt újjáalakítását. Antal Margit ellentmondást nem tűrően a kijelentette: a magyar egyetemet „a megváltozott világban már nem lehet visszaállítani”. A cikkíró megkérdőjelezte Bartha Zoltán állítását: „a Bolyai Tudományegyetem feltámasztása a politikum részéről hiú ábránd”. Lehet, EGYELŐRE hiú ábránd. De a Bolyai Társaság azért dolgozik, hogy a politikum vállalja fel ezt az ügyet. /Balázs Sándor: Nyílt levél. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 3./

A Szigeti család június 21-én emlékezett meg néhai Szigeti József egyetemi tanár halálának évfordulójáról. Aznap meglepetve láthatták Gyimesi Éva eszmefuttatását a Szabadság c. napilapban (Nemzeti és/vagy kozmopolita), amelyben Szigeti Józsefet, az 1972. október 1. és 1977. szeptember 16. közötti időszakban a Babes–Bolyai Egyetem megbízott tanszékvezetői teendőket ellátó professzorát negatív színben tüntette fel (szubverzív nacionalista, nonkonformista) az akkori államvédelmi hatóságok képviselői szerint. Szigeti László, a cikkíró szerint valószínűtlen, hogy Szigeti professzor „nacionalista” jelzővel illette volna Gy. Évát, annál is inkább, mivel 1959 tavaszán, a Bolyai Egyetem felszámolása alkalmával Szigeti Józsefet bélyegezték meg az állami hatóságok ugyanezzel a jelzővel A régi magyar irodalom története című egyetemi jegyzetében foglaltakért. Szigeti József 1977-ben megjelentette egyik legfontosabb munkáját, Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediáját (bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel). Gy. É. írásában a 70-es években történt lehallgatásokról és megbélyegzésekről tudósít, de semmi nyoma valamely ellene életbe léptetett büntető intézkedésnek. Sőt ellenkezőleg, pontosan Szigeti József tanszékvezetői időszakában, illetve közvetlenül utána érte el Gy. É. legfontosabb szakmai sikereit: megjelent kötetek, adjunktusi kinevezés, doktori értekezés megvédése. Ismeretes, hogy Gy. É. kommunistaellenes, ellenzéki – minden elismerést megérdemlő – tevékenysége a 80-as években bontakozott ki. A Szekuritáté 1983 óta folytonosan figyelte Gy. Évát (és férjét), a lakásukat is lehallgatták. /Szigeti László: Szomorú egybeesés. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./

„Ahogy vannak ingyenes print-újságok, úgy lesznek ingyenes online-lapok is” – reagált Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke arra a felvetésre, hogy az ingyenes online tartalmak korának vége Újvári Ildikó a kolozsvári Szabadság című napilap főszerkesztője elmondta, a szerkesztőségben döntés nem született erről. A nyomtatott lapból alakult filmtett.ro menedzsere, Zágoni Bálint szerint nagy rizikó lenne, ha bevezetnék a fizetéses rendszert. Sipos Zoltán, a transindex.ro hírportál felelős szerkesztője közölte, hogy elvetik a fizetéses modellt, kezdettől az ingyenességre rendezkedtek be. /Farkas István: Nem lesz fizetős online? = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 5./

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából magyar állami kitüntetésben részesítették Tibori Szabó Zoltán újságírót, a Szabadság munkatársát, a budapesti Népszabadság kolozsvári tudósítóját is. További határon túli kitüntetettek: Lászlóffy Csaba, Szép Gyula és Matekovics Mihály – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Gálfalvi Zsolt és László János – Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje. A Pro Cultura Hungarica-díjat Bocskai Vince szobrászművész nyerte el. /Kitüntették Tibori Szabó Zoltánt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 20./

Panek Kati elsősorban színésznő, de énekel is, főként népdalt, „kirándult” már az operett területére is, Selmeczi György jóvoltából: Cecília volt a Csárdáskirálynőben. Mindezek mellett ír: a Szabadság külső munkatársa. Panek Kati közel tíz éve épít a Gyimesekben, hátországnak, kapaszkodót. Épít közösséget, csapatot, kapcsolatrendszert, házat, hazát, otthont, vallja. Itt készül, mert egyszer számot kell adni, megírni jót-rosszat, azt, amiben része volt. /(Köllő Katalin): Mivel foglalkozik mostanában… Panek Kati színművész. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./