A Securitate Irattárát Vizsgáló Tanács /CNSAS/ tavaly körülbelül 15 ezer embert világított át, közülük mintegy ezerről állapította meg, hogy a volt kommunista titkosszolgálat ügynöke, besúgója, együttműködője volt. Az összes fontosabb – kormányon és ellenzékben lévő – pártban vannak „leleplezett” személyek, nem is beszélve a bírói állományról. Összesen 94 volt együttműködő a Ceausescu-rendszer megdöntésében játszott szerepet, papírjuk is van, miszerint a „forradalom hősének” nyilvánították őket. /CNSAS: Több forradalmár is szekus-együttműködő. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

A Gyimesi Évát ismerő magyar értelmiségiek megosztottsága derül ki már a hetvenes évek végéről származó lehallgatott forrásokból és feljelentésekből. Miközben a Szekuritáté alkalmazottai egyértelműen a nacionalista-irredenta beállítottságú személyek közé sorolják őt, a célszemélyt, a korabeli erdélyi értelmiség egyik legelismertebb alakja, Balogh Edgár kétségbe vonta Gyimesi Éva, a magyar tanszék fiatal asszisztensének nemzeti elkötelezettségét. A Gyimesi Évával foglalkozó megfigyelési dossziéban az egyik feljegyzés /1974. október 29./ szerint „Balogh Edgár beszélgetést folytatott Könczei Ádámmal bizonyos zsidó értelmiségiek pozíciójáról az együtt élő magyar nemzetiséggel kapcsolatban. Adott pillanatban Balogh Edgár fölvetette a kérdést, hogyan lehetne rávenni Cseke Pétert, hogy kivonuljon azon zsidók köréből, akik befolyásolják őt, és akiknek hatása alatt támadni kezdte Balogh Edgárt az Intelmek című könyvében írottakért, amelyben az anyanyelv helyzetével és a nép feladatainak problematikájával foglalkozott. Balogh Edgár ugyanezen témában vonta felelősségre Cseke Pétert /1978. január 27./ mondván, miért nem tesz meg mindent, hogy feleségét /Gyimesi Évát/ kivonja e károsan ható zsidó körök befolyása alól. Szigeti József professzor, a magyar irodalom tanszék vezetője arról beszélt /1976. május 5./, hogy Cseke Éva a tanszéken szubverzív nacionalista tevékenységet folytat a kollégák és a hallgatók körében. Minden rossz kútfeje – így nevezte őt, akinek tevékenységében Láng Gusztáv adjunktus és Tóth Sándor filozófia oktató (docens) a szövetségesei. Az egyik besúgó, „Rusz Péter” 1989. június 13-án úgy minősítette a célszemélyt, hogy zsidó, kozmopolita orientációjával nem hogy szolgálni kívánná az erdélyi magyar kisebbség érdekeit, hanem egyenesen kártékony hatást fejt ki tanárként és irodalmárként egyaránt. „Rusz Péter” a célszemély házassági konfliktusát a kozmopolita – népi beállítódás ellentétéből vezette le. /Gyimesi Éva: Nemzeti és/vagy kozmopolita. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

A hetvenes évek végétől kezdődött az a folyamat, hogy a magyar nyelv és irodalom szakos hallgatók száma az egyetemen egyre csökkent. Volt olyan év, hogy 11-en jelentkeztek egy helyre. A minőségi színvonal egyre magasabb lett. A kis létszámú szemináriumi csoportoknak volt egy nagy előnye is: kinek-kinek a képességei szerint lehetett kitűzni azt a szakmai mércét, amit teljesíteni képes. Riasztó volt a minisztérium gyakorlata, hogy a kitűnő eredménnyel államvizsgázott magyar tanárokat ne a fő-, hanem a mellékszakjukkal helyezzék ki, de nem Erdélybe, hanem a Regátba. A Botosani, Suceava, Konstanca és más megyék iskolaigazgatói sok esetben felháborodva fogadták a „bozgort”, hiszen az említett tárgyak tanítását feleségek, érettségizett unokahúgok stb. alkalmazásával már rendszerint „megoldották”. 1982-től a tanszék rendszeresen a minisztériumhoz fordult a változtatás érdekében, igénybe vették a némi befolyással bíró bukaresti magyar értelmiség segítségét ezekben az ügyekben, de sohasem sikerült elérniük változtatást a kihelyezések tekintetében. Kitűnő évfolyam került 1985-ben a választás elé: távolmaradásukkal tiltakozni fognak e gyakorlat ellen, nem asszisztálnak, nem veszik át saját kezűleg a kényszerlakhelyt kijelölő papírt. Elébe állnak a következményeknek. Gyimesi Éva most jutott hozzá a Szekuritáté ezzel az aktussal kapcsolatos irataihoz, saját dossziéja megkapott harmadik kötetében. A magyar szekció 22 hallgatója közül senki nem jelent meg a kihelyezés időpontjában, mivel elégedetlenek voltak a számukra kijelölt helyekkel. A minisztériumban úgy döntöttek, hogy hivatalból oda helyezik ki őket, ahova szólnak a helyek, jegyeik csökkenő sorrendjében. A Szekuritáté tudomás szerzett arról, hogy Cseke Éva bölcsészkari adjunktus kezdeményezésére a hallgatók kihelyezés előtt érdeklődni kezdtek Kovászna, Maros, Kolozs és Hargita megye tanfelügyelőségeinél, hogy vannak-e a felsorolt megyékben üres posztok. Megtudták, hogy vannak üres magyar szakos tanári állások, amelyekről értesítették a Nevelés és Oktatásügyi Minisztériumot, az viszont nem bocsátotta e posztokat az 1985-ös végzettek rendelkezésére. A diákok memorandumait olyan személyiségek támogatták, mint Kányádi Sándor, Domokos Géza, Huszár Sándor, Horváth Andor, Kántor Lajos és Szilágyi Júlia, és a tiltakozás a kezdetektől fogva bekerült a Szabad Európa Rádió híranyagába. /Gyimesi Éva: Csoportos tiltakozás 1985-ben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./

Megjelent Molnár János egyháztörténész Szigorúan ellenőrzött evangélium /Partium Kiadó, Nagyvárad, 2009/ című könyve azokról az egyházi személyekről, akik a kommunista diktatúrában jelentettek a református egyházról. „Húsz év elteltével is csak nehezen lehet hozzáférni a Szekuritáté dokumentumanyagához. Az egyházi kollaboránsok esetében pedig csak a magas egyházi vezetők jóváhagyásával lehet kutatást kezdeményezni. Ugyanakkor az állam sem segítőkész az ilyen jellegű történészi kutatásokat illetően” – mondta Molnár János. A dokumentumokat csak korlátozott keretek között lehet fénymásolni. /Sipos M. Zoltán: „Szigorúan ellenőrzött”. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 30./

Románia egyik legismertebb kommunistaellenes harcosa, a Kolozsváron élő Doina Cornea szerint az 1989-es rendszerváltás után megszűnt, majd röviddel később újjáalakult titkosszolgálat 1994-ig tartotta őt megfigyelés alatt. Erről a kommunista hatalmat kiszolgáló hírhedt Securitate által éveken keresztül zaklatott, házi őrizetre ítélt Cornea asszony a bukaresti francia kulturális központban június 30-án bemutatott naplójában írt. A Napló. Utolsó füzetek (1988-1989) című önéletrajzi vallomásokat tartalmazó könyv szerint 1991-ben egy német televízió forgatócsoportja készített interjút Cornea asszonnyal, miközben a fia az utca sarkán álló két autóra figyelt fel. Rendszámuk alapján felismerte, hogy az egykori Securitate által is használt járművekről van szó – olvasható az említett naplóban. Az egykori ellenálló szerint a rendszerváltás után telefonját is lehallgatták, hiszen 1994-ben például fölemelte a telefonkagylót, és a tárcsahangra várakozva visszahallotta a legutóbbi beszélgetésének egy részletét. Az ellenálló fia szerint 1990-ben és 1991-ben a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ le sem cserélte az édesanyját megfigyelő tiszteket, hanem ugyanazokat a személyeket foglalkoztatta, akik 1989 előtt is ezzel a feladattal voltak megbízva. 1989 előtt a Securitate a neves sportolókat is megpróbálta beszervezni. Ahogy Gica Popescuról, a román labdarúgó válogatott egykori kimagasló egyéniségéről is kiderült, hogy aláírt egy beszervezési nyilatkozatot, Bölöni Lászlóval is ugyanez történt 1972-ben. A Gazeta Sporturilor című sportújság által ismertetett akta szerint Bölöni később „kicselezte a Securitatét”, hiszen egy jelentést sem írt, majd megfigyeltté vált, mivel ki akart telepedni külföldre, és magyar diplomatákkal tartotta a kapcsolatot. /B. T. : Doina Cornea: 1994-ig figyelt a Securitate. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./

Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvét mutatták be Nagyváradon, a hatodik alkalommal megrendezett Partiumi Írótábor keretében. „Ez a könyv nem a besúgókról szól, hanem az akkori rendszerről próbál ismereteket nyújtani” – vallja könyvéről Molnár János, aki az írótábor alkalmával mutatkozott be a nagyváradi olvasóknak. „Azt a rendszert ismerteti a könyv, amely az élet részévé vált, melyben kevés biztos pont volt, és melyben kevesen tudták legyőzni a félelmüket” – tette hozzá. Voltak lelkészek, akik megtagadták a Szekuritátéval való együttműködést, voltak, akik kényszer alatt, voltak olyanok is, akik önként jelentettek. Tőkés László EP-képviselő elmondta, hogy a múlt feltárása és az azzal való szembenézés igen fontos, a kommunizmust meg kell haladni. „Sok minden másként alakult volna, ha rögtön ‘89 után tiszta vizet öntenek a pohárba; a régi rendszer kiszolgálói, haszonélvezői sokat ártottak és árthatnak mindaddig, amíg a szeku »nyugdíjba nem vonul«. Ökumenikus istentisztelettel kezdődött Nagyváradon a vár ünnepe, e leleplezték a Mátyás király emléktáblát, Józsa Judit alkotását. Az érdeklődők kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, középkori ruhák kiállítása, fegyverkiállítás, középkori zene és a középkori konyha finomabbnál finomabb fogásainak kínálatából választhattak. /Totka László: A kommunizmus drámái. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 6./

Jelentés a világnak címmel nyílt levélben tiltakozott Hermán M. János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) tanácsosa amiatt, hogy Molnár János nemrég megjelent, Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvében a „bizonytalan kilencek” csoportjába sorolta őt, olyanok közé, akikről nem lehet biztosan állítani, hogy soha nem jelentettek a Szekuritáténak. Hermán leszögezte, sohasem jelentett a Szekuritáténak. Mindenkinek, így Molnár Jánosnak is a segítségét kéri, hogy a rá vonatkozó dokumentumokat hozzák nyilvánosságra, beleértve az emlékeket is. Molnár János közzétette válaszát, eszerint a könyv kifogásolt része nem Hermán informátori beszervezéséről szól, hanem kifejezetten azt állítja, hogy „a beszervezéssel valami nem stimmel”. Nem volt hajlandó információt adni az ismerőseiről, a Szekuritáté Hermánt „nem engedelmeskedő informátorként” tartotta nyilván nagyjából egy évig. Molnár nem tud arról, hogy Hermán valaha bárkit feljelentett volna. /Nagy Orsolya: Hermán M. János: nem dolgoztam a Szekuritáténak. = Krónika (Kolozsvár), júl. 6./

Elfelejtett csontvázként kerülnek elő időnként az egykori „besúgók”. Újabban Gheorghe Popescuról, a román aranycsapat egyik vezéregyéniségéről azt állítja a média, hogy együttműködött a Securitatéval. 20 évvel a rendszerváltás után semmi nem indokolja, hogy továbbra is hétpecsétes titokként őrizzék a hatóságok a kommunista titkosszolgálat archívumát. Az aktáknak már régóta nyilvánosaknak kellene lenniük, akkor nem lehetne zsarolásra használni a dokumentumokat. Az olyan esetek váltak a múlt feltárására tett kísérletek jelképévé, mint a liberális Varujan Vosganiané. Őt három évvel ezelőtt azzal vádolta meg egy lap, hogy együttműködött a Securitatéval. A botrány következtében az akkori miniszterelnök kénytelen volt az örmény származású politikust lecserélni, és helyette Leonard Orbant javasolni az Európai Bizottság Romániát megillető biztosi tisztségére. Azóta se derült fény arra, hogy a lap állításának legalább a töredéke valós volt-e. Ez a leleplezősdi azt a veszélyt rejti magában, hogy a közvéleményben elhatalmasodik az a nézet, miszerint nem kell foglalkozni a múlttal. Mindenkinek az aktája külön, sajátos esetet jelent, amit csak egyedi elbírálás alapján lehet besorolni egyik vagy másik kategóriába. Az 1989 előtti események kutatása nem fölösleges, holmi értelmiségi hóbort. Fontos, hogy a múltról folytatott vita ne a besúgókra korlátozódjon, hanem elsősorban szóljon azokról a rendőr- és szekustisztekről, akik közvetlenül működtették a gyilkos gépezetet. /Borbély Tamás: Csontvázkutatás. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./

A Szigeti család június 21-én emlékezett meg néhai Szigeti József egyetemi tanár halálának évfordulójáról. Aznap meglepetve láthatták Gyimesi Éva eszmefuttatását a Szabadság c. napilapban (Nemzeti és/vagy kozmopolita), amelyben Szigeti Józsefet, az 1972. október 1. és 1977. szeptember 16. közötti időszakban a Babes–Bolyai Egyetem megbízott tanszékvezetői teendőket ellátó professzorát negatív színben tüntette fel (szubverzív nacionalista, nonkonformista) az akkori államvédelmi hatóságok képviselői szerint. Szigeti László, a cikkíró szerint valószínűtlen, hogy Szigeti professzor „nacionalista” jelzővel illette volna Gy. Évát, annál is inkább, mivel 1959 tavaszán, a Bolyai Egyetem felszámolása alkalmával Szigeti Józsefet bélyegezték meg az állami hatóságok ugyanezzel a jelzővel A régi magyar irodalom története című egyetemi jegyzetében foglaltakért. Szigeti József 1977-ben megjelentette egyik legfontosabb munkáját, Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediáját (bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel). Gy. É. írásában a 70-es években történt lehallgatásokról és megbélyegzésekről tudósít, de semmi nyoma valamely ellene életbe léptetett büntető intézkedésnek. Sőt ellenkezőleg, pontosan Szigeti József tanszékvezetői időszakában, illetve közvetlenül utána érte el Gy. É. legfontosabb szakmai sikereit: megjelent kötetek, adjunktusi kinevezés, doktori értekezés megvédése. Ismeretes, hogy Gy. É. kommunistaellenes, ellenzéki – minden elismerést megérdemlő – tevékenysége a 80-as években bontakozott ki. A Szekuritáté 1983 óta folytonosan figyelte Gy. Évát (és férjét), a lakásukat is lehallgatták. /Szigeti László: Szomorú egybeesés. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) múltjának átvilágítása elvi kérdés – jelentette ki Tőkés László leköszönő püspök nagyváradi sajtótájékoztatóján. Tőkés cáfolta azokat a vádakat, amelyek szerint a Szekuritáté besúgóinak leleplezése mindössze arra irányulna, hogy a püspöki székre pályázók névsorát befolyásolja. Tőkés László a sajtó rendelkezésére bocsátott egy levelet, amelyet a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) alelnökének, Virgiliu Leon Taraunak címzett egy vagy több ismeretlen személy. A levél írója megkérdőjelezi a bizottság tevékenységének törvényességét, amiért az átvilágítási folyamatban állítólag nem értesítette írásban az ellenőrzötteket. Virgiliu Leon Tarau válaszában pontról pontra megcáfolta a levél írójának feltételezéseit. Elmagyarázta, hogy a CNSAS a vizsgálatokban érintett minden személyt írásban tájékoztatott. /Nagy Orsolya: Bepanaszolták Tőkés Lászlót a CNSAS-nál. = Krónika (Kolozsvár), júl. 13./

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) július 17-én Érmihályfalván tartott közgyűlésén Csűry István püspök-helyettes vette át Tőkés László püspöktől az egyházkerület vezetői tisztségét. A püspökválasztás november 20-án lesz, a megbízott püspök addig látja el a vezetői feladatkört. Csűry elmondta: ő maga is indulni fog. A KREK megbízott püspöke feladatának tartja az egyházkerületben Tőkés László vezetésének ideje alatt elindult átvilágítás folytatását, amely a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) által rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján a volt besúgók kilétének felfedésére irányul. Csűry kiemelte, hogy Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyve nem az egyházkerület által végzett múltfeltáráshoz kapcsolódik, hanem független történészi kutatómunka eredménye, s az idő dönti majd el, milyen párhuzamok bukkannak fel a könyv, illetve a KREK által kiderített információk között. Novemberig az is eldőlhet, létrehozzák-e Tőkés László számára a KREK tiszteletbeli püspöki tisztségét. /Nagy Orsolya: Tőkés László átadta a püspökséget Csűry Istvánnak. = Krónika (Kolozsvár), júl. 20./ Tőkés László leköszönő püspök beszámolt a közgyűlés előtt az elmúlt tizenkilenc év legfontosabb eredményeiről, sikereiről. Kiemelkedőnek tartotta a Sulyok István Főiskola, majd a Partiumi Keresztény Egyetem létrejöttét, továbbá a KREK-nek az autonómia ügyében vállalt szerepét. A közgyűlésen heves vitát váltott ki Molnár János most megjelent könyve, mely a református egyház múltjával foglalkozik, valamint nevükön nevezi azokat a papokat, akik lelkészként együttműködtek a Securitatéval. Mivel a jelenlegi megbízott püspök neve is szerepel a könyvben, Csűry István felmutatott a közgyűlésnek egy nevére szóló igazoló okmányt, amelyet még korábban állított ki számára a CNSAS, s amely szerint nincs arról hitelt érdemlő okirat az irattárban, hogy együttműködött volna a Securitatéval. /Sütő Éva: KREK-közgyűlés Érmihályfalván. Történelmi időben, történelmi helyen. = Reggeli Újság (Nagyvárad), júl. 20./

Pap Géza püspök az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlésén elmondta, megtekinthette a titkosrendőrség által összeállított dossziéját. Olvashatta álnéven író lelkésztársainak róla szóló jelentéseit is. Betekintett beletekinteni Dobri János Kolozsvár-kerekdombi lelkipásztor több mint 2000 oldalt kitevő gyűjteményébe. Őt, a börtönviselt lelkipásztor a szeku nem tudta legyőzni, megtörni, beszervezni. Aki a dossziékat olvasgatja, az emberi gyarlóságnak olyan sötét mélységei nyílhatnak meg előtte, amelyeket nem könnyű elviselni. Kiderült, hogy családi vagy baráti beszélgetésekről is van jelentés. Pap Géza püspök tavalyi jelentésében javasolta, hogy mindenki vegye ki a saját dossziéját, aztán mindenki döntse el, kinek kitől kell bocsánatot kérnie. Azután nem történt semmi. - Vannak, akik kényszerből, megfélemlítés alatt, családjukat féltve írtak valamit. Jelentésükön érződik a visszafogottság. A széles skála csúcsán viszont a nagy gazemberek állnak, akik haszonélvezői voltak a rendszernek. A múltunkkal szembe kell nézni, bármennyire fájdalmas is. Aki elbukott, kérjen bocsánatot, és vállalja tettei következményét, javasolta a püspök. „A Szekuritáté egyháztörténelmet írt, s ennek mindnyájan – így vagy úgy – a szereplői vagyunk. Feltárta, leírta és megőrizte a legapróbb részleteket is. Jelenkori egyháztörténetünk értékes leletei a Szekuritáté levéltárában nyugszanak” – hangsúlyozta. Azt javasolta, hogy a lelkészek vegyék ki dossziéikat, és annak egy másolatát helyezzék el az egyházi levéltárban. /Pap Géza, püspök: A „szekus”-dossziék. = Üzenet (Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeti lapja, Kolozsvár), 15. szám, 2009. augusztus 1./

Felkavaró élmény volt elolvasni Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium I. /Partium Könyvkiadó, Nagyvárad/ című kötetét. Közel húsz éve sürgetik sokan a múlt feltárását. Most bárki kezébe veheti ezt a vaskos könyvet, a protestáns egyház partiumi és a teológia ,,szomorú jelentését”. Remélhetően más egyházak és a civil szféra is követi a példát. Papp László püspök, fedőnevén Paun, püspökként az ismert módon leszerepelt, és fiához szökött még idejében Franciaországba. Neves és köztiszteletben álló teológiai professzorok saját diákjaikat adták ki! Csak példaként: Rapp Károly evangélikus teológiai tanár ,,Enyedi Zoltán”, Gálfy Zoltán teológiai tanár ,,Bibliotecarul”, Kozma Tibor teológiai professzor ,,Dombi Lajos” néven jelentett, Izsák Vilmos unitárius teológiai tanár az ,,Incze Walter” fedőnéven. A szeku zsarolta, jobb állással, külföldi utazással, sőt pénzzel kecsegtette azt a lelkészt, akinek először megismerték gyengéit, majd mindezek birtokában kísértették meg. A könyv a jó áttekinthetőségre törekszik, ezért a fejezetek így oszlanak: megfigyeltek, megfigyelők, megfigyeltből megfigyelő vagy fordítva. A hitelességet 75 melléklet támasztja alá. /Puskás Attila: A szigorúan ellenőrzött egyház. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 1./

Gyimesi Éva sokáig nem tudta, valójában mikor vált célszeméllyé a titkosrendőrség irataiban. Úgy látja, hogy az állambiztonsági intézmények az információk igen nagy részéhez – az ő esetében – elsősorban lehallgatások révén juthattak hozzá, és az ún. besúgókra azért volt szükség, hogy önmagukat, valamint civil kollaboránsaikat fedezhessék. Informátorokat rekrutáltak, akik önkéntes vagy a szeku által kicsikart jelentéseikkel alátámaszthatták a célszemélyekkel szembeni gyanút és a politikai vádakat. Ezzel párhuzamosan kiépítették a megfigyelői hálózatot olyan rezidensekkel, pártaktivistákkal és intézményvezetőkkel vagy kollégákkal, akiktől nem kértek az ügynöki elkötelezettséget igazoló aláírást, biztosítva azt is, hogy a teljes hálózat ne lehessen – utólag sem – dekonspirálható. Gyimesi Éva úgy látja, hogy a rá vonatkozó intézkedési terv végrehajtását 1976. február 10-től kezdték el lehallgató berendezések telepítésével. Az intézkedést a Szekuritáté főnöke, N. Dumitrascu vezérezredes is jóváhagyta, hogy rögzítsék Cseke/Gyimesi Éva „nacionalista-soviniszta megnyilvánulásait. ” Az egyetemen a kar adminisztrátora, dékánja és vezetőségének más tagjai nyilván tudtak arról, hogy az egyetem épületében egy terem a szekut szolgálja, ismerték a Szekuritáté ott megforduló munkatársait, technikai dolgozóit. Ez a tudás a kapustól a párttitkárig a belügyi dolgozók passzív cinkosává tehetett mindenkit az egyetem személyzetéből. Ez a kategória a Tismaneanu Jelentés szerint a Szekuritáté ún. „támaszait” foglalta magába. Gyimesi Éva a rá vonatkozó dossziéban „megforduló” Dezsi, Szabo, Laszlo, Bálint, Albert, Adam, Mészáros, Rusz, Herta stb. fedőnevű besúgók között, nagy különbségek vannak a „jóindulat” tekintetében. Gyimesi Éva tanulmányának nem az ún. besúgók leleplezése a célja. /Gyimesi Éva: Lehallgatás – a kezdetektől. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 4./

Mózes Árpád nyugalmazott evangélikus püspök önként vonult nyugdíjba, és Nagykárolyba költözött. 1964-ben szabadult a börtönből. Azután nem mehetett vissza régi gyülekezetébe, Székelyzsomborra. Elvállalta a nagykárolyi kicsiny gyülekezet lelkészi állását. Nagyon jó kapcsolatba került a károlyiakkal, majdnem 20 évig szolgált itt, ezért határozott úgy, hogy nyugdíjas éveire ebbe a városba költözik vissza. A püspöki kinevezés élethosszig tart, de egészségügyi okok miatt visszavonult. Három szívinfarktuson esett át, megműtötték. Az 1999. június 15–16-i zsinaton módosításokat eszközöltek. A zsinatot több mint 50 éve nem ülésezett. 1920-ban összeült egy ad hoc zsinat Kolozsvárott, Aradon szuperintendencia néven megalakult a romániai magyar evangélikus egyházmegye vezetősége, amely feje a szuperintendens volt, a mai értelemben vett püspök. A szászok barátságtalanul fogadták ezt, mert ők is ágostai hitvallású evangélikusok. A szász egyházkerület miatt az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház nevet nem tudták felvenni, ezért a nevük Zsinatpresbiteri Ágostai Hitvallású Evangélikus-Lutheránus Egyházkerület lett. Ezt a hosszú nevet megváltoztatták, intézményünket ma Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházkerületnek hívják. Ide tartoznak még a Bánátban élő evangélikus szlovákok is, ők az egyházkerületen belül külön esperességet, egyházmegyét alkotnak Nagylak központtal. A szászok külön kerületbe szerveződtek. Három evangélikus egyházmegye van, a brassói és a kolozsvári magyar, a nagylaki szlovák. Mózes Árpádot az 1956-os magyar forradalom eseményei miatt ítélték el. Az evangélikusoknak még volt egy bűnük. Két szélsőségesen baloldali tanár is tanította őket, ezek ellen a teológiai professzorok ellen petíciót nyújtottak be a püspöknek. Annyit kértek a vezetőtől, hogy intse meg a szóban forgó tanárokat, hagyjanak fel a baloldali magatartásukkal. Mindehhez még hozzájött a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem diákjaival való találkozásuk is. Nekik elmesélték a romániai magyarság akkori helyzetét, a magyar egyházak ellehetetlenített sorsát. A Szekuritáté szerint ezzel az ország belügyeiről adtak ki információkat egy idegen állam polgárainak. Ez hazaárulásnak minősült. Nyolcukat ítéltek el, négy lelkészt és négy teológust. Mózes Árpádot mint püspöki titkárt fővádlottnak nevezték ki. Mózes Árpádot 18 esztendőnyi fegyházbüntetésre ítélték, a többieknek 16, 15, 8, 7 és 6 évi szabadságveszés járt. Még nem gondolt arra, hogy könyvben kiadja emlékezését. Mózes Árpádot /sz. Krizba, 1931. júl. 25./ 1992-ben püspökké választották és 12 évig Kolozsváron élt. 2004 augusztusában egészségi okokra hivatkozva visszavonult, azóta Nagykárolyban lakik. /Végh Balázs: A szolgálat adott értelmet életemnek. = Krónika (Kolozsvár), aug. 7./

Egyre gyakrabban jelennek meg kompromittáló cikkek bizonyos személyekről, akikről feltételezik, vagy éppen tudni vélik, hogy a Szekuritáté besúgói voltak. Ugyanígy vádolták meg Tőkés Lászlót, Markó Bélát és még nagyon sok ártatlan embert. Nemrégiben Molnár János kiadott egy könyvet, amelyben felsorolja azokat a református lelkészeket, akik annak idején a Szekuritátéval kollaboráltak. Kinek használ ez? Miért nem vonják felelősségre azokat, akik embertelen módszerekkel kényszerítettek ártatlan embereket arra, hogy jelentéseket írjanak embertársaikról? Ezt már 1990 elején meg kellett volna tenni. A cikkíró is a Szekuritáté áldozata (három évre ítélték koholt vádak alapján), és 12 informátort állítottak rá. Miután áttanulmányozta a szekusdossziéját, megelégedéssel állapította meg, hogy a 12 besúgó közül 11 egyetlenegy olyan jelentést sem írt, amely alapján bántódása lehetett volna. Tehát csak az ő ügyével kapcsolatosan törüljenek 11 nevet és csak a 12. nevét hozzák nyilvánosságra. /Szilágyi Domokos: Ne ítélj, hogy ne ítéltess! = Népújság (Marosvásárhely), aug. 12./

Gyimesi Éva a megkapott dossziéból megtudta, 1976-ban Rusu Aurel nevű/fedőnevű hadnagy volt az első szekus tiszt, aki figyelte. A kompromittáló eljárások közé tartozó módszert alkalmazta, nyilvánosan bekísérte az egyetemről a Szekuritáté székházába. Gyimesi Éva Ion Vlad irodalmár professzornak, a Babes–Bolyai rektorának elmondta, mi történt vele, majd kérte, ha lehet, tegyen valamit, hogy ne kelljen többé odamennie. Dokumentuma van arról, hogy kérése Ion Vladnál meghallgatásra talált. Lehallgatták ugyanis a rektort, aki Drondoe párttitkárnak megemlítette: meglátogatta Cseke asszony (sz. Gyimesi) a Filológia Kar magyar nyelv és irodalom tanszékének lektora, aki elpanaszolta neki, hogy többször is behívták a Szekuritátéra, és soviniszta megnyilvánulásairól faggatták. A rektor kijelentette, nem helyes ilyen embereket behívatni. A dossziéból megállapítható, hogy az egyetem vezetősége sohasem jut el Gyimesi Éva nyilvános felelősségre vonásáig, csupán alkalmazotti státusa ideiglenes felfüggesztéséig (1988 nyarán), annak ellenére, hogy „a karon dolgozó kollégák” több ízben követelték az egyetemről való eltávolítását. /Gyimesi Éva: A rektor lehallgatása? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./

A kommunista időkre emlékeztetően „koncepciós pert” fontolgatnak ellene, a rossz emlékű Szekuritátéra jellemző eszközökkel támadják, panaszolja felháborodottan Udrea miniszter asszony, a PD-L szőke dívája, tetszelegve a politikai áldozat szerepében. Csak arról feledkezik meg Udrea, hogy a bizottsági beszélgetés ugyanilyen eszközök „segítségével” kerülhetett a nyilvánosság elé: a Szekuritátéra emlékeztető lehallgatási módszerekkel. Ludovic Orban, az Udrea-bizottság elnöke azt ajánlotta, küldjenek átiratot az ügyészségre, amelyben jelzik, hogy a parlament épületében illegális hangfelvétel készült. Ezt az ötletet elvetették, de megegyeztek abban, hogy kérik a képviselőház Állandó Bizottságát: vizsgálja ki, mi módon készíthették a titkos hangfelvételt. A szőke dívával nem lesz olyan könnyű elbánni, mint Basescu másik „udvarhölgyével”. Mintha valami ilyesmit sejtetne Elena Udrea magabiztossága: ő nem Ridzi, vele csínján kell bánni. /Köllő Katalin: Kard ki kard. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./

Gyimesi Éva emlékezett arra, hogy Péter fia 1989 szeptemberében sikeres felvételi után bevonult katonának. Az évfolyamából, amelynek többségét Bákó megyébe küldték, néhányukat, őt és még öt osztálytársát – elkülönítve – Krajovába rendelték. A Szekuritaté értesítette a krajovai kémelhárítási egységet, hogy Cseke Péter, a közismerten államellenes tevékenységet folytató szülők gyermeke, szeptember 28-án kezdi meg Krajovában a sorkatonai szolgálatot. A fiú megírta, felszólították őket, magyarokat, hogy kizárólag románul beszéljenek. Ráállítottak egy informátort. A sikeres lőgyakorlat után többé nem adtak a fiú kezébe lőfegyvert, majd csak a legvégén, akkor, 1989 decemberében a terroristáknak nevezett ellenség ellen kellett védeniük a kaszárnyát. /Gyimesi Éva: Húsz év után. Kiskatonák – tűzkeresztségben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./

Gyimesi Éva a megkapott titkosszolgálati dossziétöredék alapján úgy látja, hogy a nyolcvanas évek második felétől megbillen a Párt és a Szekuritáté hatalmi egyensúlya, azaz: a biztonsági szervek döntései egyre nyomatékosabban kezdik meghatározni a pártállami intézmények működésének mechanizmusát. A Gyimesi Évára vonatkozó 1985. évi intézkedési terv is ezt bizonyítja: „Elsősorban a Bölcsész Kar diákjaira és tanügyi kádereire, de minden olyan személyre gyakorolt ártalmas hatásának megsemmisítése, akikkel kapcsolatba kerül. ” Romániában az egyetemi felvételin a kisebbségekre vonatkozó „numerus clausus” elve érvényesült, valamint az a kihelyezési gyakorlat, amit kényszerlakhelyre való száműzésnek lehet nevezni. Az ügynököknek minél többet kell megtudniuk arról is, milyen nacionalista-irredenta szövegek készülnek a célszemély asztalán. Utalás történt a hallgatók beszervezésére is. Felhívták az informátorok figyelmét a célszemély lehetséges hiteltelenítésének, kompromittálásának fontosságára. /Gyimesi Éva: Húsz év után. A miniszterhelyettes „beszervezése”. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./

A CNSAS /Securitate Archívumait Tanulmányozó Országos Tanács/ informátornak tekinti Vetési Lászlót. „Kezünkbe került egy értesítés kópiája, melyben a CNSAS tudatja a kérelmezővel, hogy sikerült azonosítania a Szekuritate két ügynökét, a többi fedőnévnél folytatják az azonosítást. A kérelmező Beke Mihály András újságíró, Beke György író fia, aki miután fellapozta az édesapjáról készült dossziékat, arra volt kíváncsi, kik lapuknak a fedőnevek között. ” Az egyik „Lazarescu”, Bustya Endre irodalomtörténész, többször volt börtönben. A másik „Schuszter” – Vetési László lelkész, a Kárpát Medencei Képviselők Fóruma által létrehozott szórvány munkacsoport elnöke. A Polgári Élet munkatársa felhívta telefonon. Vetési cáfolta, hogy köze lenne hozzá. /Fedőnevek: szekustörténetek vég nélkül. = Polgári Élet (Székelyudvarhely), szept. 22./

Életének 80. évében elhunyt Nicolae Plesita, a Szekuritáté egyik volt vezetője. Plesita a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ egyik szanatóriumában halt meg. Korábban pert is indítottak ellene a Szekuritáté külföldi hírszerző szolgálatának vezetőjeként elkövetett tettei miatt. A bíróság azonban még halála előtt, idén márciusban felmentette a vádak alól. Plesita, a kommunista hatalom megtorló gépezetének egyik leghírhedtebb figurája, 1929-ben született Curtea de Argesen. Már fiatalon tagja lett a Román Kommunista Pártnak. 1948-ban a Szekuritáté soraiba lépett, ahol viszonylag gyorsan ívelt felfelé pályafutása. Kivette részét a kegyetlen megtorló intézkedések alkalmazásából. 1962-ben már a Szekuritáté öt tartományt magában foglaló, Kolozsvár központú területi kirendeltségét vezette. 1967-ben Bukarestbe került, 1978 és 1980 között a Szekuritáté tiszti iskoláját vezette, majd pályafutása legmagasabb tisztségét nyerte el: négy évig ő irányította a Szekuritáté külföldi hírszolgálatát. Előtte azonban részt vett az 1977-es Zsil-völgyi bányászsztrájk megtorlásában. – Természetesen megöltük őket. Ez volt a módszerünk – nyilatkozta Plesita három évvel ezelőtt egy televíziós műsorban a kommunizmus ellenfeleiről. Számos ártatlan ember „hóhéraként” Plesita az 1989-es rendszerváltás után is áldozatainak emlékét sértő kijelentéseket tett a nyilvánosság előtt. Egy televíziós műsorban mesélte el részletesen, hogyan kínozta meg Paul Goma írót. Plesita havi ellátmánya haláláig a romániai átlagnyugdíj hatszorosa volt. Cselekedeteiért senki nem vonta felelősségre, hiszen a kommunista bűntetteket vizsgáló kormány-intézmény bűnvádi keresete nyomán indított jogi eljárás ártatlannak találta. Idén márciusban mentették fel a vádak alól. /Hóhérból dőzsölő bojár. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 1./

Bartis Attila a Szárhegyi Közlöny júliusi számában igyekezett bizonyítani, hogy édesapját, Bartis Ferencet hazug vádakkal illették. Keresztes Márton ugyanis a Szárhegyi Közlöny júniusi számában arról írt, hogy a gyergyószárhegyi kultúrpalotát nem kellene Bartis Ferencről elnevezni, mivel a Rácsok között című könyvében valótlan dolgokat állít, és hogy Bartis Ferenc a börtönben besúgó volt. Keresztes Márton Bartis Ferenc-bírálatában a cikkíróra, az Amerikában élő Szilágyi Árpádra hivatkozott, mondván, hogy Bartis Ferencnek a szamosújvári börtönben tanúsított magatartását jól ismeri. Szilágyi Árpád elment Bartis Ferenc temetésére, mert tisztelte őt, de hozzátette, Bartis Ferenc a börtönben besúgó hírében állt. A börtönbeli besúgókról nincsenek írott bizonyítékok, erre csupán a többi cellatársak következtettek. Bartis Ferenc írásaiban és nyilatkozataiban sok valótlan dolgot állított, nagyokat lódított. Szilágyi Árpád szerint a gyergyószárhegyi kultúrpalota felvehetné a község eddig legszeretettebb volt plébánosa, Ambrus József nevét, akit 1949-ben elhurcoltak és elítéltek. Felvehetné még Czimbalmos Lajos nevét is, akit Ambrus József elhurcolásakor a Szekuritátén agyonvertek. /Szilágyi Árpád: Felelet a mondolatra. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 1./

A gyulafehérvári főegyházmegye alapításának ezredik évfordulóján dr. Jakubinyi György érsek kitüntetésben részesítette a szerzeteseket és laikusokat – összesen 22-en, és hárman post mortem – kapnak millenniumi különdíjat. A díjazottak képviselik a főegyházmegye hitvalló híveit. Érdemes odafigyelni tanúságtevő életvitelükre. Bíró Mária szociális testvér a kommunista rezsim idején titokban élte szerzetesi hivatását. Akkor hagyta el a tanári pályát (1976-ban) és vállalta a püspöki kancellária irodavezetői feladatát, amikor az egyházellenes években a „legkockázatosabb” volt. Testvérével, a szintén titokban szerzetesi fogadalmat tett Teréziával, aki az érsekség főkönyvelője, évtizedeken keresztül a főegyházmegyei hivatal hűséges munkásaként dolgozott. Az 1989-es decemberi fordulatot követően a Szociális Testvérek Társulata erdélyi kerületének elöljárója volt. Dénes Anna Szeréna szociális testvér fiatalon került börtönbe. Tízéves börtönélet után a kolozsvári Szent Mihály-templom gondozója volt, ugyanakkor az egyetemisták lelki támasza, a szerzetesi hivatások ápolója, 1985-től 2004-ig a megbénult Erőss Lajos nagyprépostot gondozta. Egyed Mária Lénárda ferences nővér évtizedeken keresztül vezette a gyulafehérvári nagy- és kisszeminárium konyháját. Felelős beosztása miatt a Szekuritáté zaklatásait is el kellett viselnie. Ferenczi Attila tanár hitvalló keresztény ember. A laikusok számára beindított teológiai képző levelező tagozata csíkszeredai központjának szervezője, besegítő tanára. Gál László tanfelügyelő, hittanár, a Majláth Gusztáv Károly teológiai líceum igazgatója a gyulafehérvári magyar nyelvű oktatás megmentője. Gáspár Mária Petronella ferences szerzetes negyven éven át dolgozott a marosvásárhelyi klinikán. A kórházba kerülő és gondozásra szoruló, több esetben haldokló papokat ápolta és gondozta. Sokszor kellett szembesülnie a Szekuritáté zaklatásaival. Geréd Vilmos székesegyházi karnagy, ötgyerekes családapa negyven éve kántori szolgálatot tölt be a gyulafehérvári főegyházmegyében. Dr. Kun Imre orvosprofesszor, a Keresztény Orvosok Egyesületének elnöke a Sapientia EMTE kuratóriumának tagja. /Világi krisztushívők a gyulafehérvári főegyházmegye szolgálatában. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 11./

Október 19-én, 60 éves korában elhunyt Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 2006-ban lemondott vezetője. Timoftét még Ion Iliescu államfő nevezte ki hivatala élére, de egy ideig Traian Basescu is megtartotta. A kémfőnök cserében meg is tett mindent, hogy Basescu kedvébe járjon. Timofte nyíltan beszélt arról, hogy az SRI megfigyelés alatt tartott „egyes külföldi újságírókat”, akik „nemzetbiztonsági veszélyt jelentő tevékenységet fejtenek ki” Romániában. A Curentul című szerint az SRI-főnök volt az igazi gazdája annak az ötletnek, hogy csúcsidőben sugározzák a Trianon című magyar dokumentumfilmet. Állítólag az volt a terve, hogy azután egy televíziós beszélgető műsorban a román elemzők „ízekre szedjék” a produkciót, felélesztve az etnikumközi feszültségeket. Timofte 2006 nyarán egy szakmai baklövés következtében távozni kényszerült. Nemrég vádat emeltek Timofte ellen, aki az ügyészek szerint még hivatali idejében törvénytelenül, jóval a piaci ár alatt vásárolta meg lakását a hírszerző hivataltól, körülbelül 50 ezer euróval károsítva meg a titkosszolgálatot. /Meghalt Radu Timofte, az egykori hírszerző főnök. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./ Az SRI működésére mindvégig, így Timofte igazgatósága alatt is rányomta jegyét a volt Szekuritáté stílusa és módszertana; egymást érték a törvénytelen lehallgatások, megfigyelések miatti botrányok. Timofte 2006-ban az általa vezetett SRI jelentésében arról tájékoztatott, hogy a romániai madárinfluenzát egyebek között Magyarországról importált csirkék okozták. Az állítás képtelenségére szakemberek nyomban felhívták a figyelmet. A megvádolt országok élesen tiltakoztak az ostoba vád ellen. Timofte Ceausescu idején végezte tanulmányait a bukaresti Hadtudományi Akadémián. Radu Timofte sem volt mentes a korrupció gyanújától. Az Országos Korrupcióelleni Igazgatóság hivatali visszaélés és hamis vallomás vádjával törvénytelen lakásszerzés miatt vizsgálódott ellene. /Bogdán Tibor: Magával vitte titkait Radu Timofte. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

Korodi Attila parlamenti nyilatkozata október 27-én hangzott el. Október 23-án Románia számos településén megemlékeztek az 1956-os forradalomról. Idén – a tavalyi évtől eltérően – a román politikum teljes mértékben hiányzott ezekről a megemlékezésekről, állapította meg a képviselő. Az 1956-os forradalomra a temesvári, kolozsvári, bukaresti, brassói és jászvásári egyetemisták reagáltak. Sok egyetemistát letartóztattak. A magyar forradalom véres elfojtását követően a román Szekuritáté megtorlásba kezdett. Romániában 1956 októbere és 1962 decembere között 28. 000 embert tartóztattak le, közülük 1957 januárja és 1959 májusa között 9978-at ítéltek el. A rendszer kihasználta a kialakult helyzetet, hogy felszámolja a kolozsvári Bolyai Egyetemet, veszélyesnek tartott egy magyar intézményt. Igazságot kell tenni azokkal szemben, akik életüket adták a szabadságért, a változásért. Azokat az intézményeket, melyek az 56-os forradalom által teremtett körülményeknek estek áldozatul – mint a Bolyai Egyetem – rehabilitálni kell. A romániai magyar közösségnek joga van a Bolyai Egyetemhez, azt újra életre kell kelteni. /Korodi Attila parlamenti nyilatkozata a Bolyai visszaállításával kapcsolatban. = Erdély. ma, okt. 27./

A Magyar Autonóm Tartományról és ezen belül a székelység helyzetéről tartott előadást Marosvásárhelyen, a Kemény Zsigmond Társaság október 27-én tartott rendezvényén, Stefano Bottoni, a bolognai és budapesti egyetemek előadótanára. A félig magyar, félig olasz származású kutató külföldiként szinte az elsők között jutott be a Szekuritáté levéltárába, és 2003–2007 között a téma avatott kutatójává vált. Előadásában a Magyar Autonóm Tartomány (MAT) lakosságának, székelyeknek, magyaroknak az életerejéről, vitalitásáról, rendteremtéséről és életstratégiáiról beszélt. Összehasonlította az 1919–1940 közötti román állami magatartást és stratégiát, illetve az 1945–48 és 1949–1990 közötti román attitűdöket és a román kormányok székelységpolitikáját. Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy a MAT külső, idegen konstrukció volt, amit Sztálin és tanácsadói ráerőszakoltak a román pártvezetésre, ezt a székelység meg tudta tölteni élettel, tartalommal, kialakított egy sajátos romániai székely–magyar kulturális identitást, és mindezt Magyarország segítsége nélkül, ugyanis Magyarország felé egyszerűen lezárták az utat a határok és politikai ellentétek. Bottoni ugyancsak egyedi példaként említette, hogy 1990-ben a marosvásárhelyi etnikai konfliktus nem fulladt polgárháborúba, felléptek olyan józan erők, amelyek a két etnikumnak megálljt tudtak parancsolni. /A. E. : A székelyekről, másként. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 29./

A Babes–Bolyai Tudományegyetem „Románia 20 évvel a kommunista rendszer bukása után” címmel két napig tartó nemzetközi kollokviumot rendezett. Október 30-án a nyitóelőadást Andrei Marga rektor tartotta, őt Petre Roman és Victor Ciorbea volt miniszterelnökök követték. A rektor negatív képet festett az ország fejlődéséről, Petre Roman viszont derűlátó volt, Victor Ciorbea pedig kedélyes kiselőadást tartott. Petre Roman szerint az 1989-es terroristák a katonai vezetők kitalációja volt annak érdekében, hogy ne vonják őket felelősségre a vérontás miatt. Úgy értékelte, hogy 1989 után a Securitate emberei beszivárogtak a politikai pártokba, egyesek az archívumban található dokumentummal zsaroltak egyes politikusokat és üzletembereket. Victor Ciorbea bánja, hogy megszűnt a Demokratikus Konvenció. – Ez a politikai erő alternatívája lehetne a mai hatalomnak. Elképzelhetetlen következményei lesznek, ha ez a hatalom még öt éven keresztül vezeti az országot – vélekedett. /Kiss Olivér: Románia húsz évvel 1989 után: a kiindulópontnál vagyunk? Nemzetközi kollokvium az elmúlt húsz évről. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

Az 1956-os magyar forradalomról, erdélyi kihatásairól ma már egyre többet tudunk, írta Dr. Ábrám Zoltán. A forradalmat követő erdélyi megtorlások sorába tartozik nyolc érendrédi (Szatmár megye) lakos meghurcolása is. Közöttük van a cikkíró nagyapja, Ábrám Sámuel, aki mezőfelei (Maros megye) születésű. 1959. november 3-án az állambiztonság emberei egyszerre tartóztatták le őket. Tíz hónapig az akkori tartományi központban, Nagybányán a Szekuritátén kínozták és vallatták őket, ezalatt családtagjaik semmit sem tudtak hollétükről és a vád tárgyáról. Az államhatalom megdöntésére irányuló fegyveres felkelés tervezése vádjával a katonai ügyész halálbüntetést kért volna a fővádlottra, Bujdosó Gézára, míg a többiek legkevesebb 15 év börtönt kaptak volna. Az érendrédiek pere ugyanabba a vádpontba tartozott, mint a két évvel azelőtt letárgyalt érmihályfalviaké, ami két ártatlan ember kivégzésével végződött. Szerencsére a Nagybányán lezajló nyílt tárgyalás kedvező fordulatot vett. A tárgyalásra beidézett koronatanú lelkiismeret-furdalás miatt visszavonta addigi vallomását. Az államhatalom nem bocsátott meg neki: még aznap ellenőrzést tartottak Varga József üzletvezetőnél, és sikkasztás miatt három évet kapott. A Kolozsvári Katonai Bíróság 1960. szeptember 3-án hozta meg ítéletét az érendrédi vádlottak ügyében. Államellenes szervezkedés, illetve a feljelentési kötelezettség elmulasztása vádjával Bujdosó Géza állatorvost (58 éves) 15 évi kényszermunkára, Kovács Lajos zootechnikust (28 éves) 10 évi nehéz börtönre, Szaleczki Miklós nyugdíjas kántortanítót (75 éves) 7 évi nehéz börtönre, Ábrám Sámuel gazdatisztet (52 éves) 5 évi elzárásra, Avasán Gyula körorvost (32 éves) 4 évi elzárásra, Fischer Lajos tanítót (38 éves) 4 évi elzárásra, Kiss Miklós gazdálkodót (37 éves) 3 évi elzárásra, Truczkai Sándor kovácsot (50 éves) 3 évi elzárásra ítélték. Az ártatlanul elítélt érendrédiek Szatmárnémeti és Szamosújvár börtönei után a Duna-delta koncentrációs táborába, Peripravára kerültek. A politikai foglyok lágerében embertelen körülmények között kubikosmunkát végeztek, nádat vágtak. Ketten büntetésük letöltése után szabadultak ki, a többiek 1963 telén amnesztiával kerültek haza. A hozzátartozók kérésére, kétéves utánajárást követően a Legfelsőbb Bíróság 1998-ban helyt adott a legfelsőbb ügyész előterjesztésének az érendrédi meghurcoltak ellen hozott ítélet megsemmisítésére. Rehabilitálásukkal, az emléküket idéző márványtábla tíz évvel ezelőtti leleplezésével a hozzátartozók erkölcsi kötelességüknek tesznek eleget. /Dr. Ábrám Zoltán: Az érendrédi politikai elítéltek emlékére. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 3./

A 13 államelnöki jelölt egyike sem működött együtt annak idején a Szekuritátéval, jelentette be a Szekuritáté Archívumát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS). /CNSAS vizsgálat. Egyik államfőjelölt sem volt kollaboráns. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 6./