Szeben ortodox püspöki helynökéről, Visarion Rasineanuról kiderült: együttműködött a volt Szekuritátéval – közölte Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/. Az egyházi méltóságot az 1989-es forradalom előtt szervezte be a Külügyi Információs Igazgatóság (DIE). Ez az ötödik eset, amikor magas rangú ortodox méltóságról derül ki, hogy nem tiszta a politikai múltja. /Röviden. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 19./

„Az ‘56 kapcsán Erdélyben folytatott kutatás inkább helyzetfelmérésnek nevezhető. Nem elégedhetünk meg a szubjektív visszaemlékezésekkel. Rekonstruálnunk kell a teljes belpolitikai helyzetet, de azt is a nemzetközi konjunktúrába ágyazva” – mondta Pál-Antal Sándor marosvásárhelyi levéltáros a vele készült beszélgetésben. Az igazi kutatás és feldolgozás a jövő évek feladata. Várni kell, hogy megnyíljanak a katonai levéltárak, mert az anyagok nagy része nem a már tanulmányozható Szekuritáté irattárában, hanem a kolozsvári és brassói katonai törvényszék birtokában van. Sokan kemény ellenállásukról regélnek, mondván, hogy a vallatások során egy kukkot sem szóltak. Azonban a jegyzőkönyvek szerint a legtöbb esetben a vallatott előbb-utóbb megtört. A megtorló szervek a rendszerellenes elemek semlegesítésére használták a magyar forradalmat. Az ‘56-ig kiépített besúgóhálózat később egyre szerteágazóbbá és szervezettebbé vált. Feltűnő, hogy egyetlen költő, író vagy színész sem volt az ‘56-os megtorlás szenvedő alanyai között. Ez is pártpolitika volt. Gheorghe Gheorghiu-Dej 1956. december 15-én és 16-án Marosvásárhelyen tartott beszédeiben megjegyezte, hogy míg a magyarországi írók közül sokan az úgynevezett ellenforradalmárok mellé szegődtek, romániai magyar társaik a párt politikáját támogatva, egyenként sorakoztak fel a román hatalom mögött. Ennek az volt az előzménye, hogy közvetlenül az események után a Kolozsvárra kiküldött Miron Constantinescu és a Marosvásárhelyre látogató Fazekas János gyűlést hívatott össze, melynek során az íróknak, költőknek állást kellett foglalniuk, majd az ellenforradalmat elítélő nyilatkozatot kellett tenniük. Az írók viselkedése három csoportba sorolható. Hajdu Győző és a párt politikájához hű társai nyíltan elítélték a Budapesten történteket. A második kategóriába az óvatosak tartoztak, mint például Sütő András, akik elfogadták a párt irányelveit. A harmadik, legvékonyabb csoportot Nagy Pál és Oláh Tibor képviselte, akik kényszerből foglaltak állást, akkor is nagyon kurtán-furcsán. Fazekas János a gyűlés végén szemrehányóan megjegyezte, hogy „ha fegyvert kellene fogni, maguknak, kettőjüknek csak fapuskát adnék”. A hatalom az 1948 és ‘53 közötti politikai tisztogatás után a végső leszámolásra használta fel az ‘56-os forradalmat. Az egyházi vezetők szerepvállalása szinte az egész közösségre nagy befolyással bírt. A Szekuritáté ezért is tartóztatta le a hangadókat. Erdélyben nem volt olyan vidék, ahonnan ne hurcoltak volna le papokat. A gyergyóalfalusi plébánost például azért zárták be, mert úgymond arra utasította a kántort, hogy irredenta énekeket játsszon, holott csak zsoltárokról, egyházi énekekről volt szó. Az itthoni megmozdulások eleve kudarcra voltak ítélve. Hiányzott a politikai eszme, amelyért az emberek – úgy, mint Magyarországon – utcára vonuljanak. Voltak Erdélyben csoportosulások, amelyek szervezkedtek, de ezek naiv próbálkozásoknak számítottak. Pál-Antal Sándor /sz. Csíkkarcfalva, 1939/ levéltáros, a történelemtudományok doktora. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem elvégzése után a marosvásárhelyi levéltárba került, és azóta is ott dolgozik. Fő kutatási területe Székelyföld története, a levéltártan, pecséttan és heraldika. A magyar forradalom erdélyi utórezgéseiről számos tanulmányt közölt, tavaly megjelent az Áldozatok – 1956 (A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban) című kötete. Munkásságáért A szabadság hőse emlékéremmel tüntették ki. /Szucher Ervin: Erdélyi ‘56: hiányzott a politikai eszme. = Krónika (Kolozsvár), okt. 19./

Rosszak, mint a Szekuritáté és gonoszok, mint a Gestapo, állította Csíkszereda vezetősége az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályról /DNA/, mert azok vizsgálódni merészeltek Szőke Domokos alpolgármester ügyében. Szőke Domokos Szondy Zoltánnak és a Csíki Hírlap egyik újságírójának megtagadta a válaszadást, mondván, „nem tetszik” neki, ahogy írnak. Ezt nem Csíkszereda alpolgármestere találta ki, politikusok, tisztviselők sokasága viselkedett hasonló módon. Szondy Zoltán most írásban kérdezi meg Szőke Domokostól: igaz-e, hogy az autópiac első működtetője halállal fenyegette őt s a polgármesteri hivatal egy irodavezetőjét? Igaz-e, hogy Szőke az adófizetők pénzén 8000 új lejért olyan megfigyelő-szoftvert vásároltatott, amely lehetővé teszi neki, hogy kövesse, mit művelnek az alkalmazottak számítógépeiken? /Szondy Zoltán: Gestapósdit játszani. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 19./

Medgyesen, a Kolping-házban él a közel nyolcvanadik életévében járó Harai Pál nyugdíjas plébános, esperes, kanonok, volt politikai fogoly, elítélt. Tizenkilenc éven át a medgyesi egyházközség plébánosa, az ő nevéhez kötődik, többek között, a Szent István király tiszteletére Medgyesen felépített templom, valamint a Kolping-központ, hétvégi pihenő ház. Harai Pált /sz. Szentkatolna, 1928. jan. 25./ 1952-ben szentelték pappá Gyulafehérváron. Letartóztatásakor, 1958. augusztus 5-én Brassóban volt római katolikus lelkész. Az Erdélyi Magyar Ifjak Szervezetében (EMISZ) való állítólagos részvétele miatt „társadalmi rend ellen szervezkedő csoport feljelentésének elmulasztása vádjával” állították bíróság elé, és 1959. március 19-én tíz év börtönbüntetésre ítélték, amiből kemény öt évet a Brailai Nagyszigeten, Salcián, illetve Luciu–Giurgeni-ben és Gradinán töltött. Harai Pál Salciáról szabadult 1964. augusztus 5-én, az általános kegyelmi rendelettel. Elmondta, annak idején egy levelet adtak át neki, a címzés meglehetősen furcsa volt: Főtiszteletű Vitályos Balázsnak Harai Pál kezén keresztül. Harai átadta a levelet Vitályos Balázs kollégájának, aki paptársa volt. Vitályos felbontotta a levelet, és nagyon ideges lett. Na, nekem végem, engem megint befognak, mondta. Megmutatta a levelet. Gyanús, nemzetieskedő hangvétele volt, és azt kérték benne, hogy a kápolnában, ahol a hittanórákat tartottuk, a magyar ifjúság megbeszélésekre gyűlhessen össze. Vitályos Balázs úgy látta, ez a Szekuritáté provokációja. Nem tudták, mit tegyenek, végül megmutatták a levelet Vasvári Aladár főespereshez. A főesperes elolvasta a levelet, széttépte, elégette. Semmi az egész, mondta. 1957-ben mindenfelől letartóztatások híre jött. Brassóban letartóztatták a ferences templom papját, P. Hajdu Leandert és a külvárosi templom papját, Ráduly Istvánt. 1957. december 3-án letartóztatták Harai Pált, a Szekuritátéra vitték. Kénytelen volt beismerni a levelet, hozzátéve, Vitályos Balázs és ő tud a levélről, Vasvári nem, jelentette ki határozottan. Elengedték, azzal, tudja meg, kitől jött a levél. Így telt el egy idő, majd 1958. augusztus 5-én telefonon hívták a szekusok. Rá akarták venni, hogy ügynök legyen, de ő ezt nem vállalta, erre letartóztatták. Harai és Vitályos mindent magunkra vállaltak, nem ismerték el, hogy Vasvári szintén tudott a levélről. A kihallgatások után autóval szállították a foglyokat a tárgyalásra. Harai odaszólt a közelében álló, szintén megbilincselt Opra Benedek brassói középiskolai tanárnak. Az őr ezt észrevette, mindkettejüket úgy megverte, hogy orrunkból, szájunkból folyt a vér. Marosvásárhelyen volt a tárgyalás. Kolozsvárról szállt ki a hírhedt Macskási Pál bíró, tordai szabólegény. A vád Harai ellen „a társadalmi rend ellen szervezkedő csoport” feljelentésének elmulasztása volt. A tárgyaláson Macskási megkérdezte Haraitól, hogy kitől tudott a szervezetről, az EMISZ-ről. Mire ő azt mondta: a Szekuritátétól. Ott tudta meg, hogy ilyesmi létezik. A vádlottak között tizenhét-tizennyolc éves gyerekek is voltak, látszott rajtuk, hogy a szekusok mindenfélét ígérgettek nekik. Valljátok ezt s azt, s ne nyugtalankodjanak, mert kiszabadultok... Szegények vádolták magukat. 1959. március 19-én hirdették ki az ítéletet, Harai tíz évet kapott. Vásárhelyen ‘59 őszéig tartották, majd vonattal vitték őt sokadmagával Brailáig, onnan komppal tovább, a hírhedt Duna-deltában levő lágerekbe. Sokat éheztek. Ott találkozott Dávid Gyulával, Páskándi Gézával és másokkal. Évekig semmilyen kapcsolatot nem tarthattak a családdal. Hosszú idő múlva engedélyt kaptak arra, hogy írhassanak haza levelet. Megszabták, mit írhatnak, és kérhetnek. Nem volt szabad kérni gumicsizmát. Az egyik levelét így címezte falujába: Str. Gumicsizma 142. Szülei megértették, mit szeretne. És a gumicsizma megérkezett... Több héten keresztül vízben dolgoztak, embertelen körülmények között. Harai szerencsés volt, meg se hűlt, pedig átázott a csizmája. Négy éve volt már rab, amikor egyszer hívatták. Egy szekus egész éjjel vallatta, azt akarta tudni, Vasvári tudott-e a levélről? Harai továbbra is tagadta ezt. „Te, idióta, most sem jött meg az eszed?! Itt fogsz elrothadni!- mondta neki a kihallgató. Amikor 1964-ben Harai kiszabadult, találkozott Vasvári Aladárral. Kiderült, hogy őt is letartóztatták, de egy év múlva elengedték. Harai belátta: úgy játszottak velük, mint macska az egérrel... Szabadulása után az utolsó pillanatig, még kilencven után is megfigyelték. Ha nem hitt volna Istenben, akkor nem tudta volna ezt az egészet túlélni. „Nem hős vagyok, hanem áldozat. Ebben az egész kirakatperben csak egy szereplőcske... ” – állapította meg. /Papp Annamária: „Nem hős vagyok, hanem áldozat”. Beszélgetés Harai Pál plébánossal, ‘56-os elítélttel. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 23./

Hering József magyarországi szerző A sepsiszentgyörgyi Erőss János kálváriás élete című írása a budapesti Kapu 2007. szeptemberi számában jelent meg. Terjedelmi okokból ennek mintegy felét vette át a Háromszék. Erőss János Csíkcsatószegen, régi székely nemesi katonacsaládban született 1921-ben, s Észak-Erdély visszatérése után bevonult a magyar hadseregbe, megjárta a szovjet hadifogság poklát. A Magyar Őrszem második világháborús frontújság egyáltalán nem található a Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményében, az Országos Széchényi Könyvtárban is mindössze egy példánya van az 1944. november 10-én útjára indult és a háború végéig hetente kétszer megjelent négyoldalas lapnak. Ebben jelenetek meg Erőss János haditudósításai. 1945. május 9-én esett hadifogságba. Embertelen gyötrelmeket élt meg, közben a fogságban egy görög katolikus paptól megtanulta az irodalmi orosz nyelvet. A szovjet hadifogságból 1950 decemberében szabadult, nem engedték azonnal haza. A Brassó melletti Tarusor karanténban további öt hónapot húzott le, hat esztendő és öt hónap után térhetett haza Csíkkozmásra. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákjainak egy csoportja az 1956-os anyaországi forradalom hírére megalakította a Székely Ifjak Társaságát (SZIT). A fiatalok először a forradalom napjaiban, majd 1957. március 15-én megkoszorúzták a Sepsiszentgyörgy központi parkjában álló 1848–49-es emlékművet, s egy esztendővel később meg akarták ismételni a koszorúzást, de a szeku ekkor csapdába ejtette őket. Erőss János akkoriban a Mikó-kollégium tanára volt. Az általa vezetett nyolcadik osztályból Bordás Attila, Jancsó Csaba, Jancsó Sándor, Gyertyánosi Gábor és Sándor Csaba esküdött föl a Székely Ifjak Társaságára, de a Mikóból ennél többen voltak, sőt, a textiliskolából még lányok is csatlakoztak hozzájuk. A Szekuritáté a letartóztatott fiatalokból nem tudta kicsikarni, hogy tanáruk is részt vett a SZIT megalakításában és annak tevékenységében. Később mégis perbe fogták, az ítélet indokolása szerint: ,,A vádlott hazánk népi demokratikus rendszere ellen ügyködő elem, meggyőződéses nacionalista, sovén, a sepsiszentgyörgyi 1. Számú Líceum tantestületének és diákjainak körében több ízben kifejezésre juttatta a Magyar Népköztársaságban kitört fasiszta lázadással való együttérzését, rokonszenvét (…), ellenséges rágalmakat terjesztett a Szovjetunióról, illetve a népi demokratikus rendszerű országokról. ” Erőss Jánost 1958. június 24-én éjszaka tartóztatta le Szabó Lajos szekuritátés őrnagy. Két kegyetlen kihallgatója volt Bartos és Bihari szekustiszt. Megpróbálták beszervezni besúgónak, de ennek ellenállt. Az elsőfokú ítéletet 1958. augusztus 5-én hozta meg a kolozsvári katonai törvényszék Marosvásárhelyen. A tárgyaláson a német nyelvet tanító Helmuth Lurtz azzal vonta vissza korábbi, a vádlottra tett terhelő tanúvallomását, hogy azt kényszerítő eszközökkel szedték ki belőle. Erre Macskássi vérbíró egyszerűen kikergette őt a tárgyalóteremből. Tanúvallomásának visszavonásáért a némettanárt azonnal kitették állásából. A másodfokú tárgyalás 1958. szeptember elején volt. A bíróság jóváhagyta Erőss ítéletét. Erőss János általános amnesztiával szabadult 1964. augusztus 5-én, miután megjárta a poklok poklaként emlegetett Duna-deltát, a szamosújvári és más hírhedt börtönöket. Később Erőss János a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban (akkoriban Megyei Múzeumnak nevezték) 1968-tól az 1982-ben történt nyugdíjazásáig restaurátorként, majd főrestaurátorként, régészként és szakíróként végzett értékes tevékenységet, s közben otthonában egymás után alkotta elsősorban a székely mondavilág alakjait megjelenítő csontfaragványait. Munkássága fontos eredményének tartják még a Dálnokról, Ikafalváról és környékéről származó régi székely kapuk és kopjafák restaurálását is. A Kovászna megyei Bálványos várának ő tárta föl a szerkezetét. Bélafalván és Székelypetőfalván honfoglalás kori magyar leleteket talált. Székelypetőfalván föltárt egy honfoglalás kori temetőt. Halála után egy esztendővel, 1998-ban, egykori munkahelye, a Székely Nemzeti Múzeum Sepsiszentgyörgyön rendezett kiállítást a műveiből, amit azután Kolozsvár, Székelykeresztúr, Kézdivásárhely és Csíkszereda közönsége is megcsodálhatott. Az erdélyi vándorkiállítás után az anyaország jött. Erős János özvegye az erdélyi érdektelenséget tapasztalva a gyűjteményt végleg a Szijártó István vezette Balaton Akadémiának ajándékozta. /(sylvester): „A szenvedést emelt fővel viseltem”. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./

Manipulációval vádolja a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságot (CNSAS) az ortodox egyház, amely saját testületet kíván létrehozni a papjai és a Szekuritáté viszonyának feltárása. Az ortodox egyház Szent Szinódusának szóvivője szerint „csupán manipuláló szándék” vezeti a CNSAS tagjait, az ortodox egyházat igyekeznek lejáratni. Hozzátette, a CNSAS egyes tagjai viselkedésükben és szóhasználatukban is hasonlítanak a volt rezsim vallatótisztjeihez. /I. I. Cs. : „Besúgják” a CNSAS-t. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 24./

Nemzetbiztonsági okok miatt a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) még mindig százezer szekuritátés aktát tart lakat alatt, mondta Florin Pintilie, a SRI Központi Levéltár vezetője. A SRI a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottsággal (CNSAS) rendszeresen közös üléseket tart, s itt döntik el, hogy a százezer akta közül melyik nem veszélyezteti a nemzetbiztonságot. A Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) úgy döntött, hogy a SRI-nek át kell adnia a forradalom előtti hivatalos levelekről készült fénymásolatokat is a CNSAS-nak. /Százezer szekus dosszié lakat alatt. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

1977 húsvétja előtt két héttel kezdték zaklatni Szikszay Jenőt. Keresték az iskolában, beidézték a Szekuritátéra. Vallatták. Azt követeltek tőle, hogy ismerje be, kapcsolatban állt a külföldi reakciós erőkkel, hazaáruló. Távollétében a lakásán házkutatást tartottak. Megtalálták munkáját, a magyar irodalomtörténet kéziratának tizennégy kötetét, elkobozták, azóta sem került elő. Szikszay Jenőt a padláson találták meg felakasztva, húsvét harmadnapján, 1977. április 12-én. Búcsúlevelét családjához írta. „Méltatlanul megaláztak, bántalmaztak, megfenyegettek, a fenyegetésben benne volt, hogy tönkreteszik a családomat, hát azt nem akarom, hogy miattam szenvedjetek, még akkor sem, ha teljesen ártatlan vagyok. Elhatároztam hát, hogy véget vetek életemnek. Senkitől és semmitől nem félek, csak titeket akarlak megkímélni a hajszától. Könnyes szemmel, de szilárd lélekkel megyek utolsó utamra. Isten veletek, Évám, ne felejts el, gyermekeim, legyetek becsületes emberek. Vigyetek haza szülőfalumba. Brassó, 1977. IV. 11. Jenő, apátok. ” /(d. b.): Könnyes szemmel, de szilárd lélekkel. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./

Felix Edmundovics Dzerzsinszkijt Lenin kinevezte a Cseka (később GPU, NKVD KGB) alapító elnökének, 1919-től belügyminiszternek, majd a szovjet népgazdaság fellendítését bízta rá. A Cseka páratlan kegyetlenséggel számolt le az osztályellenségnek kikiáltott orosz arisztokráciával, egyházzal, üzleti élettel, a kolhozosítást ellenző kulákokkal, a cári hadsereg tisztjeivel. Az elszabadult terror Lenin első forradalmi vívmánya volt, ennek eszköze pedig Dzerzsinszkij. Romániában a bukaresti Politikai Kiadó 1959-ben megjelentette válogatott műveit. A Cseka tanítványaiból 1944 után Romániának is jutott. Az újonc Securitate élére Sztálin Moszkvában képzett verőlegényeket exportált, de a látszat kedvéért romános hangzású nevekkel. Így lett Borisz Grünbergből Alexandru Nicolski, Pantelei Bodnarenkoból Gheorghe Pintilie, Szergej Nikonovból Sergiu Nicolau stb., valamennyien belügyi tábornokok, akiknek nevéhez Fóris István pártfőtitkár és édesanyja meggyilkolása, a Duna-csatorna, a Delta tömegsírjai, a politikai börtönök, kényszerlakhelyek fűződnek. Az 1990 után megnyílt romániai titkos levéltárak kutatói kimutatták, hogy Sztálin haláláig a Securitate főtisztjeinek káderlapjain az alapfoglalkozásnál villanyszerelő, asztalos, géplakatos, szabó szerepelt, öt tábornoknak pedig középiskolai végzettsége sem volt. Nemzetiségi megoszlás szerint 38 volt román, 15 zsidó, 3 magyar, két ukrán, egy-egy cseh és örmény. Borisz Jelcin Moszkva főpolgármesterként kezdeményezte Dzerzsinszkij szobrának eltüntetését. /Barabás István: Az élet fonákja. Emlékes terror. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./

Az erdélyi magyar táncház-mozgalmat elindító kolozsvári Könczei családot besúgó ügynökök egy része Marius Tabacuról is írt jelentéseket. Ezt maga a kolozsvári filharmónia igazgatója közölte Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett írásában. Tabacu szekuritátés megfigyelési dossziéjában a Könczei családról jelentéseket író Bíró Ferencen kívül más ügynökök is jelentettek. Marius Tabacu elmondta: 1983-tól kezdődően az 1989. december 22-i rendszerváltásig három vaskos kötetbe foglalt, több ezer oldalnyi jelentést írtak róla. Azért irányult Tabacura a Szekuritáté figyelme, mert 1980-ban beadványt intézett a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához. „Azt sérelmeztem, hogy Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című kötete sovén. Bár azelőtt is érezhető volt a nacionalista-kommunista vonulat, ez a Lancranjan-kiadvány volt az első, nyíltan nemzetiségellenes és magyarellenes megnyilvánulás, amely ellen tiltakoztam” – elevenítette fel Marius Tabacu. A Szőcs Géza költővel közösen megírt beadványt olyan kolozsvári értelmiségiek is aláírták, mint Lászlóffy Aladár, Szilágyi Júlia, Gáll Ernő, Fodor Sándor és Kántor Lajos. Tabacu emlékei szerint az RKP KB soha nem válaszolt, de 1983-ban szekusok házkutatást tartottak, majd a Szekuritátén kihallgatások következtek. „Az akkori belügyminiszter belső körrendeletet adott ki, hogy a szeku különösen figyelje »a román nevű magyar irredentákat«. A dossziémban bukkantam rá erre a rendeletre, gondolom, ezért is figyeltek rám” – mondta Tabacu. – Tabacu szerint Bíró Ferenc nem azonos Xantus Gáborral. /Benkő Levente: Titokzatos zenebesúgó. = Krónika (Kolozsvár), nov. 6./

Marosi Péter és Márkos Albert is írt jelentéseket Könczei Ádámról – áll a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ értesítésében. Marosi Péter, az Utunk irodalmi hetilap egykori vezető szerkesztője „Szabó Tibi”, Márkos Albert hegedűművész-zenetanár pedig „Tóth Rudi” fedőnéven írt jelentéseket az erdélyi magyar táncházmozgalmat elindító Könczei Ádám néprajzkutatóról. Könczei Csilla, Könczei Ádám lánya mindkét értesítést nyilvánosságra hozta blogján. „Gondoltam arra, hogy ez így lesz. Hogy a halottakkal kezdik (Marosi Péter 1998. szeptember 13-án, Márkos Albert pedig 1981. június 11-én hunyt el.)” – olvasható Könczei Csilla blogjában, aki elmondta, Marosi Péterrel nem találkozott, a jelentéseket „Tóth Rudi” álnéven aláíró Márkos Albertet azonban személyesen is ismerte. A kolozsvári Könczei családot besúgó ügynökök egy része Marius Tabacuról is írt jelentéseket. Tabacu elmondta: szekuritátés megfigyelési dossziéjában a Könczei családról az 1970-es, 1980-as években jelentéseket író Bíró Ferencen kívül Szabó Tibi, Adam, valamint Lazarescu fedőnevű ügynökök is „megbízható forrásként” szerepelnek. /Gyergyai Csaba: Felfedtek két ügynököt. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./

A táncház Magyarországon alakult ki széki mintára. 1977-ben onnan származott vissza Erdélybe: először Kolozsváron indult be, majd rövid időn belül Csíkszeredában, Vásárhelyen és más városokban, emlékezett Könczei Csilla a vele készült interjúban. Olyan korszakban jött létre, amikor nem létezett gyülekezési szabadság, ezért felértékelődött a társadalmi szerepe. A szeku különösen figyelte a magyarságot, a kisebbségieket, nem tudta eltűrni a táncház létét, ezért dolgozott ki stratégiákat arra, hogy az alulról építkező jellegét megszüntesse. Könczei Csilla elmondta, édesapja soha nem beszélt otthon arról, hogy bevitték a szekura, megfenyegették, kihallgatták, talán azért, hogy óvja családját. A suttogások szintjén lehetett tudni, hogy táncházasokat is bevittek. A táncházról sokan jelenthettek, ezt mutatják azok az iratok, amelyeket Könczei Csilla nyilvánosságra hoz a Transindexen közzétett „szekus-blogján”. A szekusok nem egyszerűen a táncház betiltását, hanem az emberi kapcsolatok megmérgezését és a közösségek szétverését célozták meg. Végül a kolozsvári táncházat azért szüntették be 1984-ben, mert rájöttek: a hivatalosan elfogadott vonulatba való bevonási kísérlet kudarcba fulladt. Azonban a szekusok elérték, hogy az akkori táncházasok az 1980-as években szinte mind kimentek Magyarországra. A Tranzit Alapítvány és a Láthatatlan Kollégium által kezdeményezett „Az emberi piramis” elnevezésű projektben nyilvános beszélgetésekbe kezdtek: a diktatúra piramisjellegét, és az azon belül kialakult szerepeket akarják értelmezni. Nem egyformán oszlanak meg a bűnrészességek, a felelősségek. Könczei Csilla mikroszkopikus látleletet szeretne nyújtani a kisebbségi társadalom egy korszakáról. Számára visszatetsző volt, hogy a Szilágyi Domokos-ügyben csak Szilágyi Domokost nevezték meg besúgóként, mert ő halott, nem tud reagálni. Könczei Csilla /sz. Kolozsvár, 1963. júl. 14./ adjunktus a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Bölcsészkarának magyar néprajz és antropológia tanszékén. 1986-ban végzett a BBTE magyar–angol szakán, 2004-ben doktorált ugyanott néprajzból és etnológiából. Kutatási területei: táncelmélet, nem verbális kommunikáció, vizuális kommunikáció, reprezentációelmélet, kulturális és nembeli kisebbségek, újabban szekusdossziék. /Benkő Levente: A diktatúra emberi piramisa. Interjú Könczei Csilla néprajz- és szekusdosszié-kutatóval. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./

Fekete János mártírpapnak állítottak szobrot a Kovászna megyei Gelencén. Fekete Jánost /sz. Bélafalva, 1885. szept. 30./ 1908-ban szentelték pappá. Sepsikőröspatakon a trianoni békeszerződést követő években felvállalta a harcot a hatóságokkal a magyar nyelvű iskoláért. 1936-tól Gelence plébánosává nevezték ki. Fekete János az Erdélyi Szépmíves Céh egyik alapító tagja volt. 1950-ben házkutatást tartottak nála, 1951 februárjában letartóztatták, és a brassói Szekuritátéra vitték, mivel nem ismerte el a Márton Áron püspök letartóztatása után államilag kinevezett egyházmegyei vezetőket. Egy évig földalatti cellában tartották, ahol a fénytelenség, a sorozatos kihallgatások testileg megtörték. Fél év alatt 92 kg-ról 38-ra fogyott le. 1951-ben a bukaresti Ghencea börtönbe vitték, ahol két év börtönbüntetésre ítélték. Néhány nap múlva a Targu Jiui fogolytáborba vitték át, ahol 1952. március 25-én meghalt. Jeltelen sírban hantolták el, de hozzátartozóinak közbenjárása révén Gelencén, a római katolikus templomkertben újratemették. „Mi volt a bűne Fekete Jánosnak? Tekintélyének és közkedveltségének lerombolásával, megfélemlítéssel akarták megtörni a felső-háromszéki papság ellenállását, mert nem akartak engedelmeskedni az államot kiszolgáló egyházi hatóságoknak. Így lett vértanúja az erdélyi egyházmegyének, akiről sosem szabad megfeledkezni” – írta róla Jakab László Az erdélyi vértanú börtönviselt és jelesebb papok rövid életrajza /2001/ című könyvében. /Bartos Lóránt: Szobrot állítottak a mártírpapnak. = Krónika (Kolozsvár), nov. 9./

„Amikor majd megírják Románia igazi történelmét, abban méltó helyet kell kapnia 1987. november 15-ének. Mély tiszteletem mindazoknak, akik fellázadtak, akik meghaltak, és akik emiatt szenvedtek” – jelentette ki november 12-én Brassóban Emil Constantinescu volt államfő a brassói zendülés huszadik évfordulója alkalmából a megyei tanács – 1989 előtt a Román Kommunista Párt és a néptanács Brassó megyei székháza – falán elhelyezett emléktábla leleplezésén. Constantinescu szerint a főhajtással az állam is adós. November 12-én a Brassó Megyei Tanács székházában tartott ünnepi gyűlésen a megyei önkormányzat díszoklevéllel és fejenként 1500 lejes prémiummal ajándékozta meg a brassói November 15. Egyesület 84 tagját. 1987. november 15-én Brassóban tízezrek tüntettek a pártszékház előtt. Dél körül már harmincezres tömeg tüntetett Nicolae Ceausescu pártfőtitkár és a kommunizmus ellen, Ceausescu-portrékat és pártzászlókat égettek el. A megtorlás során a milícia és a szekuritáté verőlegényei több száz embert kínoztak meg. A zendülésben résztvevők közül 61 személyt ítéltek el, akiket más megyékbe deportáltak, 27 főre pedig kényszerlakhelyet róttak ki. A vallatásokon megkínzott emberek közül 14-en haltak meg a zendülés óta eltelt években. „A megtorlás azonban másokat is érintett, hiszen a kommunista hatóságok húsz társunknak a feleségét is arra kényszerítették, hogy férjével együtt száműzetésbe vonuljon, vagy váljon el” – egészítette ki Florin Postolachi, a zendülés egyik résztvevője, a brassói November 15. Egyesület elnöke. Brassóban november 15-csütörtökön nemzetközi kerekasztal-beszélgetésen méltatják a húsz évvel ezelőtti eseményt, és bemutatják a visszaemlékezéseket tartalmazó November 15-e című emlékkötetet. /Benkő Levente: Emlékezés a zendülésre. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

Több, az egykori Szekuritátéval együttműködő volt teológiai alkalmazott nevét hozták nyilvánosságra november 16-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendes őszi közgyűlésén. A Krasznán tartott gyűlés egyik napirendi pontjánál Tőkés László hivatalosan bejelentette: sikerült egy személyt azonosítania egykori besúgói közül, Gálfy Zoltán professzor, volt teológiai tanárt. Kezében dossziéjával a püspök elmondta: Gálfynak meghatározó szerepe volt 1990 és 2000 között az egyház életében, hiszen a zsinat szürke eminenciásának minősült. ‘89 előtt Gálfy – Tőkés édesapja és Kallós Zoltán néprajzkutató mellett – a diákjairól is jelentett. Tőkés szerint egész másként alakult volna az egyház története, ha még az elején le tudták volna leplezni a Szekuritáté valamennyi beszervezett emberét. Felszólalt Hermán M. János egyházkerületi tanácsos, aki két további teológiai alkalmazottat nevezett meg: az ő megfigyelési iratcsomójából Szőcs Endre volt teológiai tanárról és Izsák Vilmos volt teológiai titkárról derült ki egyértelműen, hogy jelentett. A 83 éves Gálfy Zoltán nyugdíjas professzor Kolozsváron él, Szőcs Endre és Izsák Vilmos elhunytak. /Egykori besúgókat lepleztek le. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 17./

Október végén Kálmándon Scheffler János szatmári püspök születésének 120. évfordulójára emlékeztek és boldoggá avatásáért imádkoztak az egybegyűltek. Scheffler János Kálmándon járt iskolába, s itt érlelődött meg benne a papi hivatás. Rómában kánonjogi doktorátust szerzett, Budapesten a hittudomány „királygyűrűs” doktorává avatták. Volt káplán, plébános, hittanár, székesegyházi szónok, teológiai tanár, s a kolozsvári egyetemen az egyházjogi tanszék tanára. Kimagasló irodalmi és tudományos tevékenységéért Corvin-koszorúval tüntették ki. 1942-ben az újraegyesített szatmári egyházmegye püspöke lett. XII. Pius pápa győri püspökké nevezte ki, ő azonban nem menekült a rá váró megpróbáltatások elől, kérte a szentatyát, hogy Szatmáron maradhasson. A Securitate őt szemelte ki arra, hogy vezetője legyen a Rómától független romániai katolikus egyháznak. A felkérésre ennyit válaszolt: „Non possum!” (Nem tehetem!) A román kormány 1948. szeptember 17-én működését felfüggesztette, 1950-ben kényszerlakhelyre, Kőrösbányára száműzték. 1952. március 11-én letartóztatták. Arra próbálták rábírni, hogy Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását, de ezt nem vállalta. Egy idő múlva a jilavai földalatti (megsemmisítő) tömlöc foglya lett. 1952. december 6-án a börtönben meghalt. Jeltelen sírba temették. /Varga János: Scheffler János püspökre emlékeztek. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 18./

A Tariceanu-kormány megtette az első lépést, benyújtotta tizennyolc évvel a kommunizmus romániai összeomlása után a kommunizmusban kirótt politikai ítéletek és azok következményeinek törlését kimondó törvénytervezetet. Tökéletes jóvátétel nem létezik. Nincs az a törvény, az a pénz, amely feledtethetné a Szekuritate fogdáiban kapott veréseket, a vallatások kínjait, a börtönökben, munkatelepeken vagy kényszerlakhelyen elszenvedett, megaláztatást, a testileg, de főleg lélekben megnyomorított emberek és családok fájdalmát. /Balogh Levente: Az emberség esélye. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./

November 22-én Kolozsváron mutatta be Nicolae Steinhardt Napló a boldogságról /Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár/ című munkáját a kiadó igazgatója, Visky András. Nicolae Steinhardt ortodox szerzetes esszé- és regényíró 1912-ben született, zsidó polgári családban. 1940–1944 között zsidó származása miatt üldözték, a kommunista diktatúra idején egy koncepciós perben 13 év kényszermunkára ítélték, a jilavai börtönben ortodox hitre tért, megkeresztelkedett. Szabadulása után, 1980-ban szerzetessé szentelték. Írásaiban a keleti kereszténység tradícióját ötvözte a nyugati kultúra szisztematikus gondolkodásával. A hányatott sorsú, a Szekuritáte által több ízben elkobzott, több változatban és terjedelemben fennmaradt Napló a boldogságról a romániai börtönök élményvilágát feldolgozó, a szerző halála után megjelent nagyregény. A szerző ötvözte az európai esszéírás hagyományait az orosz regényformával, valamint az ortodox kolostorok zárt világában mindmáig megélt mester és tanítvány kapcsolatot felidéző lelkiségi irodalommal. Steinhardt hatása az egész román kultúrára kiterjed, a hivatalos román ortodox egyház, de a nyugati orientációjú (ortodox és görög katolikus) szellemi elit is magáénak tekinti, életművét egybehangzóan a XX. századi román irodalom kiemelkedő teljesítményeként méltatják. A kötet megjelenése fontos momentum a jövő évben 15 éves születésnapját ünneplő Koinónia Könyvkiadó életében. Előzőleg kiadták Steinhardt A gyümölcs ideje c. munkájának részleteit, a könyv két kiadást is megért. Napló a boldogságról megjelent már a francia mellett olasz, görög, héber nyelven, most magyar nyelven is, és előkészületben a spanyol kiadás. /F. I. : Steinhardt Naplója magyarul. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./

Cs. Gyimesi Éva volt a meghívottja november 24-én Kolozsváron annak a Tranzit Alapítvány szervezte beszélgetéssorozatnak, mely a titkosszolgálatok irataiból részben feltáruló „titokratikus” társadalmi berendezkedés értelmezéséhez járulna hozzá. A nyilvánosság létszükséglet volt, hogy ne tüntessen el nyomtalanul a Szekuritáté – fogalmazott Cs. Gyimesi Éva, a BBTE professzora, akit 15 éven át zaklatott a Szekuritáté. Az emberi jogokra, az alkotmányra hivatkoztak Gyimesiék, amikor a 80-as évek elején az egyetemet végzettek kihelyezésének módja ellen tiltakoztak, kérve: a magyar szakot végzettek ott taníthassanak, ahol magyar gyerekek is élnek. Elmesélte, az ellenzékkel mindig aktív kapcsolatban állt, támogatta Szőcs Géza csoportját, rendszeresen levelezett a Szabad Európa Rádióval, ugyanakkor a Kiáltó Szó című szamizdatban is tiltakozott az elnyomás ellen. Összegezve a tapasztaltakat, elmondta: valószínűleg annak köszönheti, hogy nem távolították el az állásából, mert ellenzéki tevékenysége már a határon túl is ismertté vált. „Megmarad a kérdés: megéri-e bármilyen igazság azt, hogy a gyermekeim szenvedjenek miatta?” – zárta a beszélgetést Cs. Gyimesi Éva. /Nánó Csaba: A „titokrácia” áldozatai. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./

Markó Béla szövetségi elnök is részt vett az RMDSZ képviselőházi frakciójának november 27-i ülésén, amelyen az EP-választások eredményeit értékelték. Markó Béla megvonta a politikai bizalmat Toró T. Tibortól, amiért részt vett Tőkés László püspök, EP-képviselő kampányában. Az ülésen Garda Dezső Gyergyószék képviselője is megrovásban részesült, amiért megjelent Tőkés kampányrendezvényén. A képviselőházi frakció több tagja értésére adta Torónak, hogy személye többé nem kívánatos körükben, kérték, ne vegyen ezentúl részt azokon a frakcióüléseken, ahol az RMDSZ-t érintő kérdésekben egyeztetnek. Azokban az ügyekben, amelyek a magyarságot érintik, majd egyeztetnek vele is, hangzott el, erre a feladatra Márton Árpád frakcióvezető vállalkozott. A szabályzat értelmében nem tartozik a frakció vezetőségének hatáskörébe a hűtlenséggel vádolt tagok kizárása, ez a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) kiváltsága. Várható, hogy a frakció javaslatot tesz a december 8-án összeülő SZKT-nak Toró kizárására. Toró T. Tibor nagy szerepet vállalt a szövetség és a Tőkés László neve által fémjelzett ellenzék közötti egyeztetésekben és mindvégig a konszenzus szükségességét hangoztatta, úgy nyilatkozott: nem szándékozik kilépni a frakcióból, az üléseken viszont nem vesz részt. „Nem lépek ki, hiszen úgy gondolom, hogy ez a frakció nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé. Az RMDSZ nem csak az RMDSZ-tagoktól kapta a mandátumot, hanem az egész közösségtől, ezért úgy gondolom, hogy mindaddig, amíg ez az egy frakció van, ebben mindenkinek helye kell hogy legyen. Úgy vélem, az RMDSZ-nek tudomásul kell végre vennie az eredményt, a 60–40 százalékos arányt, azt, hogy a 40 százaléknak pont olyan legitimitása van, mint az RMDSZ által képviselt 60-nak. Nem volt titok, mindenki tudta rólam, hogy én ennek a 40 százaléknak az értékrendjét képviselem” – mondta. Azt gondolta, hogy a választási eredmények kijózanítják majd a vezetőséget, de nem tanultak semmit, vélekedett Toró. Garda Dezső képviselő a Szabadság kérdésére elmondta: a kommunista rendszerben nagyon sokat szenvedett, állandó megaláztatásnak volt kitéve, könyveit égették el, szakmai előrehaladását gáncsolták, a Szekuritáté folyamatosan zaklatta. „A kommunizmus összeomlásában játszott szerepéért csak tisztelni és becsülni tudom Tőkés Lászlót” – mondta Garda Dezső, hangsúlyozva: nem az RMDSZ ellen kampányolt azáltal, hogy részt vett Tőkés László kampányrendezvényein. „Nem követtem el semmilyen RMDSZ-ellenes cselekedetet, és csak erkölcsi kötelességemnek tettem eleget” – jelentette ki az RMDSZ politikusa. /P. A. M. – Sz. K. : Megvonták a politikai bizalmat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

Jó tucatnyi esztendővel ezelőtt hallotta először az újságíró: a szekuból kinőtt hírszerzők célja, hogy a Nemzetmentési Frontból kifejlődő két nagy párt létezzen Romániában és ezek felváltva kerüljenek hatalomra. Ehhez azonban fel kell számolni a történelmi pártokat, a nacionalistákat fel kell osztani kisebb csoportokra, az RMDSZ pedig jó lesz dísznek a hatalom kalapján. Akkoriban csak megmosolyogták ezt, mert e tervhez egy akkor másod-, harmadrendű politikusnak, Traian Basescunak a nevét kapcsolták. Abban az időben éppen a parasztpárt került hatalomra, a liberálisok is mindinkább erősödtek, C. V. Tudor és a nagy-romániások pedig népszerűségük csúcsán voltak. Aztán előbb eltűntek a süllyesztőben a keresztény-demokrata parasztpártiak. Lejáratásukhoz, nem kis mértékben, az akkori szállításügyi miniszter, Traian Basescu járult hozzá. Később a liberálisokat szerette volna besorjázni a demokrata pártiak közé, de ennek Calin Popescu-Tariceanu állt ellent. A két párt összeboronálására még Teodor Stolojannal, Tariceanu elődjével egyezett meg, azonban Tariceanu került a pártelnöki, s ezzel a miniszterelnöki székbe. Igaz, azzal az ígérettel, hogy néhány hónap múlva visszalép. Tariceanu azonban nem mondott le a kormányfői tisztségről. És ezzel megkezdődött a harc az időközben államfői bársonyszékbe került Basescu és a kormánypalotába magát befészkelő Tariceanu között. Megindították a kormány tagjai ellen a lejárató hadjáratot, Tariceanut ez sem zavarta. A cél megmaradt: két pártnak váltakozva kell kormányoznia, egy darabig Traian Basescu elnöksége alatt. Ezt nem tudták elérni a régi választási törvény szerint, ezért új választási törvényt hoztak létre. Tariceanu azonban s előbb lépett és elfogadtatott a kormánnyal egy új, nemcsak két párt parlamenti jelenlétét biztosító választási jogszabályt. Az államfőnek nem maradt más hátra, mint, hogy lejárassa a parlamentet és népszavazást rendezzen egy közvetlen választásért. /Román Győző: Egy vezér, két párt, egy nemzet. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 28./

Saját diákjait és tanártársait súgta be Gálfy Zoltán professzor, nyugalmazott református teológiai tanár – állítja Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. A „Könyvtáros” fedőnevű Gálfy a ‘70-es évek legelején, valamint egyik, 1987-es jelentésében hat teológiai hallgatóról – köztük Tőkés Lászlóról –, továbbá Kallós Zoltán néprajzkutatóról, dr. Tőkés István püspök-helyettesről és Komjáthy Aladár amerikai teológusról szolgáltatott információkat a politikai rendőrségnek. „Ennél is fájdalmasabb, hogy 1989–2000 között Gálfy tovább tanított a kolozsvári teológián, másfelől a Református Egyház Zsinatának egyik legbefolyásosabb embere, dr. Csiha Kálmán püspök egyik jobbkeze volt. Utóbbi minőségében felbecsülhetetlen károkat okozott egyházunknak” – olvasható Tőkés László közleményében. Gálfy Zoltán ugyancsak sajtóközleményben reagált a református püspök által megfogalmazott vádakra. A nyugalmazott professzor állítása szerint – aki Tőkés László szekusdossziéjában a Könyvtáros fedőnéven szerepel – a Kolozsvári Protestáns Teológia ‘70-es években kinevezett rektorai, Dávid Gyula és Rab Károly minden évfolyamfelelőstől, így tőle is, rendszeresen jellemzést kértek a hallgatókról. Azt azonban nem tudja, hogy a begyűjtött jellemzéseket mire használták, mint ahogy azt sem, hogy ezeket kinek kellett továbbküldeniük. „Tőkés László 1970–1975 között volt a teológia hallgatója. Úgy tudom, hogy egy időben évfolyamfelelőse is voltam. Bármennyire próbálok visszaemlékezni, nem tudom, hogy mit írtam róla 32 évvel ezelőtt. És azt sem tudom, hogy ez a szöveg most hol van” – írta Gálfy Zoltán. „Az erdélyi magyarság megosztása történelmi bűn. Nem magasztos ideológia, hanem érdek, hatalom és pénz diktálta tévedés” – olvasható ugyanakkor a dokumentumban. A nyugalmazott professzor arra nem tért ki nyilatkozatában, hogy jelentéseket írt volna a Szekuritáténak Kallós Zoltán néprajzkutatóról, dr. Tőkés István püspök-helyettesről és Komjáthy Aladár amerikai teológusról. Tőkés László elmondta, Gálfy Zoltán professzor 1983-tól a Református Szemle főszerkesztője volt, véleménye szerint a professzort a Szekuritáté „tette oda”. Az ülésen felszólalt Hermán M. János egyházkerületi tanácsos is, aki két további teológiai alkalmazottat nevezett meg. Elmondta: az ő megfigyelési iratcsomójából Szőcs Endre volt teológiai tanárról és Izsák Vilmos volt teológiai titkárról derült ki egyértelműen, hogy jelentettek róla. A 83 éves Gálfy Zoltán nyugdíjas professzor jelenleg Kolozsváron él, Szőcs Endre és Izsák Vilmos már elhaláloztak. /Gyergyai Csaba: Cáfol a „Könyvtáros”. = Krónika (Kolozsvár), nov. 28./

A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület a nyáron kezdeményezte 70 vezető beosztású egyházi alkalmazott átvilágítását. A Tőkés Lászlóról szóló jelentések íróinak azonosítása során derült ki, hogy Farkas, majd Petrescu álnéven Bányai Ferenc lelkipásztor írt jelentéseket a Szekuritáténak. Besúgó volt a püspök sógora, a Stelian álnéven jelentő Bartha Tibor is. A jelentésekből kiderül: az illetők pénzért dolgoztak a titkosszolgálatnak. Tőkés László elmondta: nagyon veszélyesnek tartja, hogy továbbra is megtűrik az egyházkerület kebelében a szekus múlttal rendelkező közszereplőket, lelkészeket. Jelentéseket írt a szekuritáténak Gálfy Zoltán kolozsvári teológiai tanár, aki a rendszerváltás utáni református zsinatnak is tagja volt. Az eddigi ismeretek szerint 26 informátor 125 megfigyelt személyről írt jelentéseket. /Besúgók nevét hozta nyilvánosságra. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 10./ Bányai Ferenc elismerte, hogy jelentéseket írt a Szekuritáténak, mert megfélemlítették. Csűry István látja el a püspöki teendőket az európai parlamenti képviselői mandátumát Brüsszelben ma átvevő Tőkés László helyett. Tőkés nem indul a következő püspökválasztáson. /Gyergyai Csaba: Tőkés László újabb besúgókat leplezett le. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./ Rendszerváltás előtti besúgóinak nevét hozta nyilvánosságra Tőkés László királyhágómelléki református püspök. Tőkés korábban már azonosította az egykori besúgók közül Gálfy Zoltán nyugalmazott kolozsvári teológiatanárt. /Újabb besúgó neveket hozott nyilvánosságra Tőkés László. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./

Amióta átolvasta testvére, Tőkés László püspök 10 ezer oldalas szekus dossziéja egy tizedét, a családdal együtt nem tud magához térni, írta hozzászólásában a Magyarországon élő ifjabb Tőkés István. Barta Tibor doktor a sógoruk, kiderült róla, hogy besúgó. Mit is mondhatna neki, hiszen minden 1989-ben Temesvárra segítséget, lelki támaszt vivő családtag meghurcolását ez az ember okozta. Tőkés Lászlót csak a nemzetközi ismertség mentette meg. A román titkosszolgálat fő feladata az erdélyi magyarság kiiktatása volt. A még mindig magas pozíciós volt temesvári szeku főnök két év börtön után is azt vallotta, hogy az erdélyi magyarok nem Ceausescu, hanem a románság ellen vannak. Az egyházkerület árulóit az 1989-es változások óta ugyanúgy végzik ártalmas egyház – és magyar egységbontó munkájukat. Róluk adatokat találhat az olvasó a www.hhrf. org/kiralyhagomellek/magyar. htm honlapon. /Ifj. Tőkés István: A szekus-besúgás margójára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./

December 22-én lesz 18 éve a kommunista rezsim megdöntésének. Az alkotmánybíróság idei döntésével kivette a katonai ügyészek hatásköréből a forradalomra vonatkozó dossziékat. A döntést azzal indokolták, hogy az ügyben civil érintettek is vannak. A katonai ügyészek eddig összegyűjtött adataiból kiderült, hogy 1989. decemberében a Szekuritáté és a milícia tagjai, valamint a hazafias gárdák tagjai, katonák és egyszerű civilek lőttek tüntetőkre, vettek részt megverésükben, megkínzásukban. Nincs egyetlen olyan tanúvallomás sem, amely a külföldi terroristákra vonatkozó, a forradalom napjaiban rémhírként terjedő elméletet igazolja. Ugyanez a helyzet a külföldi hatalmak beavatkozásának elméletével is. Dan Voinea, a katonai ügyész szerint azokban a decemberi napokban „ködösítési hadjárat folyt” az állam intézményei részéről, de azok részéről is, akik Ceausescutól átvették a hatalmat. Az egész országban voltak áldozatok, és az események lefolyása mindenütt ugyanúgy történt. Hivatalos adatok szerint a halottak és sérültek száma december 22-e előtt tízszer kisebb, mint az ezután elesettek vagy megsebesültek száma. A hivatalos adatok szerint a forradalom alatt 1142 személy esett el, 3138-an megsebesültek, és 760 embert tartóztattak le. A forradalommal kapcsolatban a legfontosabb pernek a temesvári per tekinthető: a vádlottak Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac nyugalmazott tábornokok. Őket a forradalom leverésére tett kísérletben való vezető szerepük miatt idén a Legfelsőbb Bíróság 15–15 év börtönbüntetésre ítélte. Az 1989-es események kronológiája December 15. Egy kisebb csoport összegyűl Tőkés László háza előtt, hogy megakadályozza a református pap erőszakos elköltöztetését Temesvárról. Egyelőre gyéren, de Nicolae Ceausescu-ellenes jelszavak is elhangzanak. December 16. A Tőkés László erőszakos eltávolítása elleni tüntetés nagyobb méreteket ölt, kiterjed az egész városra és határozottan antikommunista színezetet ölt. Közbelépnek az elnyomó szervek, eldördülnek az első lövések, és megtörténnek az első letartóztatások. December 17. Az elnyomó igyekezetek folytatódnak Temesváron, de a tüntetések egyre nagyobb méretet öltenek. Este és éjjel a katonaság által támogatott milícia és Szekuritáté belelő a tömegbe. December 18–19. A brutális ellenlépések eredményeképp a tüntetések intenzitása csökken, de a tüntetők továbbra is vállalják a harcot. A megmozdulás kezd országos méreteket ölteni. December 20. Több mint 100 ezer tüntető elfoglalja a temesvári Opera teret és hatalom elleni jelszavakat skandál. Megalakul Temesváron a Román Demokrata Front, amely programjába foglalja a téren levők kéréseit. December 21. Reggelre Nicolae Ceausescu nagygyűlést hív össze Bukarestben azzal a céllal, hogy elítélje a „temesvári felkelést”. Az összehívott emberek ellene fordulnak, a tüntetést feloszlatják, de egy csoport az Intercontinental szállóhoz megy és hatalomellenes tüntetésbe kezd. December 22. A pártvezetés elveszíti a katonaság és a Szekuritáté támogatását, Nicolae Ceausescu és neje, Elena helikopterrel elmenekül a Központi Bizottság székházából. Három nappal később rögtönítélő bíróság halálra ítéli őket, az ítéletet azonnal végrehajtják. Ugyanakkor országszerte véres összecsapások zajlanak a tüntetők és a karhatalom között. A kommunista rezsimet illegálisnak nyilvánítják, megalakul a Nemzetmentési Front. /Isán István Csongor: Forradalom: volt vagy nem volt? = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 21./

Doina Cornea a vele készült beszélgetésben elmondta, azért állt ki a kommunizmus idején, hogy az írók, az értelmiség magatartását ostorozza. Ana Blandiana, Gabriel Andreescu, Dan Desliu, Mircea Dinescu – maréknyi emberen kívül mindenki hallgatott. Doina Cornea a Szabad Európa Rádión keresztül nyilvánosságra hozott leveleiben a romániai értelmiség passzív magatartását bírálta, az emberekhez szólt, hogy győzzék le magukban a félelmet és a kishitűséget. Nagy kérdés, hogy az 1989-es forradalmat ki idézte elő. Doina Cornea szerint a Szekuritáté egy része és a hadsereg belső hírszerző szolgálatai készítették elő. És Gorbacsov is, mert meg akart már szabadulni Ceausescutól. A Szekuritáté kihasználta a Papp László volt református püspök és Tőkés László akkori temesvári lelkész közötti konfliktust. Amikor egyre több román és szerb nemzetiségű ember is kiállt Tőkés László mellett, őbenne még nem volt semmi remény. 1989. december 21-én Kolozsvár tele volt katonákkal, milicistákkal, szekusokkal. Azután Doina Cornea elindulta a főtér felé. A járdákon páncélosok álltak, feléjük irányított fegyverekkel. Másnap, 22-én egy fekete esőköpenyes fiatalember kopogott be hozzá, kérte őt, jöjjön az ortodox katedrális előtti térre, nagygyűlés lesz. Ceausescu megfutamodása után az ortodox katedrálisban megint találkozott azzal a fekete köpenyes fiatalemberrel. 22-én délután értesült arról, hogy a Nemzeti Megmentési Front (FSN) listáján ő az első, Ana Blandiana a második, Mircea Dinescu a harmadik, Ion Iliescu az utolsó. Közleményt adtak ki demokratikus elveket, magántulajdont, politikai pluralizmust hirdető programról Amikor később újra közölték a programot, már szó sem volt benne ezekről az elvekről. Most már látja, tévedett, amikor televízión keresztül lebeszélte a bukaresti fiatalokat a további tüntetésekről. Azt hazudták ugyanis neki, hogy terroristák leselkednek rájuk, tehát azt mondta: Édes gyermekeim, ne kockáztassátok az életeteket, menjetek haza, a FSN programja demokratikus, amelyet ha nem tart be, én leszek az első, aki ellenzékbe vonul. Doina Cornea /sz. Brassó, 1929. márc. 30./ a Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának francia szakos tanársegéde volt, fordító, publicista, kommunistaellenes ellenzéki. 1980-ban írta meg első szamizdatkönyvét (Incercarea labirintului), majd négy, szintén szamizdatfordítást készített. 1982 és 1989 között 31 levelet tett közzé a Szabad Európa Rádió révén Ceausescu Romániájáról. Állásából eltávolították, 1989. december 22-éig megfigyelés alatt tartották. /Benkő Levente: Gyávaságunk árát fizetjük. = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./

Traian Sima, a Temes Megyei Szekuritáté parancsnokának nyugdíjából végez tényfeltáró munkát Marius Mioc, egykori letartóztatott. Mioc ugyanis jogerősen pert nyert Traian Sima nyugalmazott ezredes és a Belügyminisztérium ellen, és azt kérte, hogy a számára megítélt 31 ezer lej fájdalomdíjat Sima nyugdíjából vonják le. „Nem akartam, hogy az adófizetők pénzéből a minisztérium fizessen, ragaszkodtam ahhoz, hogy közvetlenül Sima törlesszen” – nyilatkozta Mioc. A nyugalmazott ezredesnek így is marad elég pénze. A fájdalomdíj igénylése azt követően vált lehetővé, hogy a Traian Sima ellen 1997-ben kimondott jogerős ítéletben a gyilkosság, gyilkossági kísérlet mellett a törvénytelen letartóztatások tényét is megállapította a bíróság. Sima a 15 évi börtönbüntetésből öt év tíz hónapot töltött le. Előrehaladott életkora és jó magaviselete miatt szabadult hamarabb. 2000-ben 47 egykori temesvári letartóztatott kezdeményezett pert az ezredes ellen, de végül csak ketten vállalták a perköltségek megelőlegezését. A jogerős ítéletet hat év pereskedés után tavaly novemberben mondta ki a bíróság; ezt követően is több mint egy évbe telt, míg a törvényszéki végrehajtó érvényt szerzett neki. Mioc elmondta, jól jött a pénz, mert saját költségén jelentetett meg a közelmúltban a forradalomról egy angol és egy francia nyelvű összefoglalót. Ő írta a Tőkés László forradalmi szerepét összefoglaló egyedüli román nyelvű könyvet is. „Semmi közöm nincs Marius Miochoz. Nem én tartóztattam le, nem én adtam parancsot a letartóztatására – válaszolta a telefonon elért Traian Sima, majd megjegyezte: ilyen a romániai igazságszolgáltatás. – Úgy tekintik, mintha a Szekuritáté vezette volna annak idején ezt az országot. Mindent a mi nyakunkba akarnak varrni, pedig mi csak az állam egyik intézménye voltunk” – zsörtölődött az ezredes. „Semmi miatt nincs lelkiismeret-furdalásom” „A haza iránti kötelességemet teljesítettem” – mondta. -Három percig szóltak a szirénák december 20-án délben Temesváron annak az emlékére, hogy 18 évvel ezelőtt december 20-án a várost szabaddá nyilvánították. Ezen a napon a gyülekezési tilalom ellenére mintegy százezren gyűltek össze a város központjában, ahol az Opera erkélyén megalakult a Román Demokrata Front. A temesvári rendezvényekkel egy időben Bukarestben mintegy száz forradalmár hirdetett éhségsztrájkot amiatt, hogy rendkívül lassú ütemben zajlik a forradalmár igazolványok becserélése. /Gazda Árpád: Elperelt szekusnyugdíj. = Krónika (Kolozsvár), dec. 21./

Augusztus vége felé jelentős változás állt be Kolozsvár közéletében: a magyar katolikusság egyik legmeghatározóbb személyisége – dr. Czirják Árpád pápai prelátus, érseki helynök búcsút vett főesperesi hivatalától. A megürült tisztséget Kovács Sándor főesperes vette át. Kovács Sándor elmondta, a középiskolát Marosvásárhelyen végezte, akkor született meg a papi hivatása. Életében nagy szerepe volt Márton Áron püspöknek, aki személyesen vette fel őt a teológiára. A püspök szociológus volt, a teológián szociológiát is tanított. Marosvásárhelyre. Kovács Sándort Marosvásárhelyre helyezték. Székelyudvarhelyen nehéz volt a munkát elkezdenie, mert elődjéről, Pálffy Gézáról elterjedt a hír, hogy a Szekuritáté tette el láb alól. A Szekuritáté sokszor küldött hozzá provokátorokat. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Szeresd a népet, és a nép is szeretni fog téged. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./

Egy évvel a kommunizmus hivatalos elítélése után a Tismaneanu-jelentésben foglalt 36 konkrét intézkedésből csak négyet léptettek életbe, derül ki a Hotnews internetes hírportál elemzéséből. A dokumentum elkészítésével megbízott kutatócsoport vezetője, Vladimir Tismaneanu politológus szerint az intézkedéseket kormányrendeletek útján ültethetnék gyakorlatba. A Tismaneanu-jelentésben foglalt, ám még meg nem valósított intézkedések listája igen hosszúra nyúlik: a kommunista ellenes felkelések, az 1990-es márciusi marosvásárhelyi események kutatásainak mielőbbi befejezése, a Belügyminisztérium levéltárának nyilvánossá tétele, a kommunizmus áldozataira való emlékezés napjának kijelölése, a hősök bukaresti emlékművének felállítása, a történelmi múzeumokban a kommunizmus rémtetteit bemutató részlegek létesítése. S ehhez még hozzá tehető a parlamentben megszervezendő állandó kiállítás, a kommunizmusról szóló tankönyv kibocsátása, az átvilágítási törvény mihamarabbi elfogadása, valamint olyan kutatócsoport létesítése, amely vállalná a romániai kommunizmus enciklopédiájának kidolgozását, a kommunizmus bűntetteinek az emberiség elleni bűntettekké nyilvánítását. Fontos lenne az 1948-ban, 1955-ben és 1968-ban érvényes büntetőjogi törvénykönyv alapján hozott ítéleteknek törvény általi megsemmisítése, a fizikai és pszichikai kínzásoknak, a kényszermunkára vonatkozó ítéleteknek törvénytelenné nyilvánítása, a Ceausescu által életbe léptetett, a politikai bűntettekre vonatkozó határozat érvénytelenítése, a kommunista rendszerben kiutasított személyek jogainak visszaállítása, illetve olyan jogszabály elfogadása, amelynek alapján a Román Kommunista Párt volt élvonalbeli aktivistái, a szekus vezetők, a rendőrség, az igazságügyi és belügyminisztériumi vezetők a lehető legkisebb nyugdíjban részesüljenek. A jelentésben említették Gheorghe Ursu kommunistaellenes disszidens naplójának felkutatását és közzétételét, a Szekuritáté valamint más intézmények irattárát tönkretevő személyek elleni bűnvádi eljárás elindítását, a Románia és a volt Német Szövetségi Köztársaság között a kivándorolt személyekre vonatkozó egyezségek titkosságának feloldását, a katonai törvényszékek, a volt rendőrségi nyilvántartási igazgatóságok, az igazságügyi minisztérium iratcsomói átadásának megsürgetését, a kommunizmust megelőző és követő időszak igazságainak feltárását, valamint tizenkét, negyven évnél fiatalabb, a kommunizmus feltárása iránt érdeklődő kutató ösztöndíj-rendszerének kialakítását. Az életbe léptetett intézkedések a következők: az elnöki hivatal honlapján román nyelven közzétették a jelentést, november 15-én a parlamentben megszervezték a „Ways to consider communism” elnevezésű, a kommunizmus bűntetteit elítélő nemzetközi konferenciát. Folytatják a román közszolgálati adó egyes adóján „A fájdalom emléknaplója” elnevezésű sorozatot. Feloldották valamennyi, a kommunista rezsimre vonatkozó levéltári anyag titkosságát, de az illetékesek közölték: az iratok nem titkosak, de amíg azokat nem dolgozták fel, nem hozhatók nyilvánosságra. /Csak négy intézkedést léptettek életbe a Tismaneanu-jelentésből. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./

Pászkány Árpád Zoltán kolozsvári üzletember hangsúlyozta, a román politika különböző üzleti körök kiszolgálójává vált, és mindezt egyesek olyan sportszerűtlenül művelik, hogy nincs az az eszköz, gazemberség, amelyet ne mernének bevetni, ha gazdasági érdekeik úgy kívánják. A 36 éves, Erdély Roman Abramovicsaként emlegetett vállalkozó szeretné, ha futballcsapata, a kincses városi CFR jövőre a Bajnokok Ligájában játszana. Pászkány kiemelkedően sikeres évet tudhat maga mögött két fő tevékenysége, az üzlet és a sport terén. Októberben megnyitotta a Trigránittal közösen létrehozott, Románia egyik legnagyobb ingatlanbefektetésének számító kolozsvári Polus Center bevásárlóközpontot, labdarúgócsapata pedig a 2007–2008-as szezon téli szünetében vezeti a pontvadászatot. A Polus megnyitása kapcsán emlékeztetett, tízéves értelmetlen harc áll mögötte. Ennek a bevásárlóközpontnak már 1998-ban meg kellett volna nyitnia kapuit. Mintegy 50 millió dolláros vagyonával Pászkány Románia hatodik leggazdagabb magyarja, és szerepel az ország legtehetősebb 300 embere között. Apja 1990 tavaszán telepedett le Németországban, ahová ősszel követte őt. Építkezési vállalkozást működtettek, húszról négyszáz főre duzzadt az alkalmazottak létszáma. Ezzel párhuzamosan nagykereskedelmi szinten beállt illatszerárusnak: kölcsönzött 13 ezer márkát, és behozott Romániába egy teherautó sprayt. Az emberek ki voltak éhezve erre, jól lehetett nyerni a dezodorokon. Pár hónap alatt megkereste az első millió márkát, a pénzt pedig újraforgatta. Aztán belekezdett az autóalkatrész-üzletbe. Romániában az övé olt az első, külföldi autók számára létesített nagy- és kiskereskedelmi hálózat. Miután megismerte Demján Sándort és a Trigránit csoportot, tevékenysége kiterjedt az ingatlanbefektetésekre is. Pászkány hat és fél év után, 1996-ban visszatért szülőföldjére, Kolozsvárra, honvágya volt. Futballba fektetett be, szereti a focit. Amikor a futballklubot átvette, mindössze pár hét választotta el a megszűnéstől. Az akkoriban ötezer fős befogadóképességű stadiont 15 és fél ezresre bővítette, jövő nyárra már akár 29 ezer szurkolót fogadhatnak. Pászkány kiábrándult a politikából, mindenütt korrupció van. Hónapokkal ezelőtt a román ügyészség zsarolás és bűnszervezet támogatása gyanújával eljárást indított Pászkány ellen, akkor ő többek között Traian Bãsescu államfőnél panaszolta be az üzleti szféra, a politika és az igazságszolgáltatás összefonódását, amely polipként hálózza be a közéletet. Bizonyos gazdasági körök pozícióba juttattak embereket, akik döntéseikkel hatást gyakorolnak az igazságszolgáltatásra. Romániában az elmúlt 17 évben talán soha nem folyamodtak ennyire nyílt, durva eszközökhöz, mint most, soha nem volt ennyire nyilvánvaló, hogy a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritaté is kinevelte az új nemzedéket, amellyel a gazdaság jelentős szegmensét ellenőrzi. Pászkány Árpád szerint a romániai ma Kelet-Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő gazdasága. Ezért az ország tíz-tizenkét nagyvárosában szeretne Polus-bevásárló-központot nyitni a következő években. Pászkány úgy látja, az RMDSZ alapvető problémája: nincs konkrét politikai színezet. Beállítottsága többnyire kemény bal, viszont azt mégse mondhatja el magáról a szervezet, hogy kommunista. De nem vállalhatja magára a jobboldaliságot sem. Az RMDSZ megérett a tisztújításra, miután egyedüli romániai párt, amelynek élén 14 éve ugyanazok a személyek állnak. Sokan kiábrándultak az RMDSZ-ből, és úgy érzik, nem tett túl sokat a magyarságért. Pászkány szerint Romániában már nincsenek valós kisebbségi problémák, nem tapossák el a magyarokat. Pászkány Árpád Zoltán /sz. Sepsiszentgyörgy, 1971. nov. 19./ középiskolai és egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte. Számos romániai és multinacionális cég tulajdonosa vagy részvényese, tevékenységének fő területe az ingatlanfejlesztés, autókereskedelem és futball. /Rostás Szabolcs: Erdély Abramovicsa. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./