Rodica Stanoiu volt igazságügyi miniszter együttműködött az egykori Szekuritátéval, döntött az átvilágító bizottság (CNSAS). December 8-án tisztújítást tartottak az átvilágító bizottságban. Megerősítették tisztségében Claudiu Secasiu (PNL) elnököt és Constantin Buchet (NRP) titkárt, alelnökké pedig Csendes Lászlót, az RMDSZ jelöltjét választották. /Stanoiu együttműködött a Szekuritátéval. Csendes László lett a CNSAS alelnöke. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 8./

Hangnemet váltott a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Theodor Stolojan vezette Liberális Demokrata Párttal (PLD) kapcsolatban. Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök, PNL-elnök kijelentette: „Stolojan idejétmúlt politikai személyiség, akit múltja vezérel és irányít”. Hozzáfűzte, egy olyan köztisztviselő, aki a kommunista rendszerben a Szekuritáté számláit kezelte úgy, ahogyan azt Stolojan tette, nem jelenthet megoldást a mai Románia számára. A PNL-elnök emellett barátságtalan gesztusnak nevezte, hogy a Demokrata Párt (PD) kész együttműködni a PLD-vel. /Gujdár Gabriella: Tariceanu: Stolojan idejétmúlt politikus. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 11./

A Tismaneanu-jelentés nem az egyetlen, amely megbélyegezte a kommunizmust, az elmúlt 17 évben történészek és politikusok többször is megkísérelték ugyanezt: Gabriel Liiceanu 1990. december 30-án megjelent Felhívás a talpnyalókhoz c. írásában kezdeményezte A kommunizmus pere című kötetsorozatot; A Hadsereg Demokratizálásáért Kezdeményező Bizottság (CADA) a volt párttagok kizárását javasolta a katonaság soraiból; 1990 márciusában jelent meg a legjelentősebb antikommunista dokumentum, a temesvári kiáltvány, amely követelte, hogy vonják meg a jelölési jogot a volt aktivistáktól, és a Szekuritáte volt tisztjeitől; ugyancsak 1990 tavaszán kezdődött a bukaresti Egyetem téren a bányászjárásba torkollt kommunistaellenes tüntetés; hét évvel később 35 képviselő véglegesítette az átvilágítási törvény tervezetét; 1999-ben fogadták el a Ticu-törvényt, amely létrehozta az átvilágító bizottságot (CNSAS) és hozzáférést biztosított a Szekuritáte irattárához; 2005-ben Cozmin Gusa, Lavinia Sandru és Aurelian Pavelescu, a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának (PIN) képviselői nyújtották be a „nomenklatúra elleni” törvénytervezetet; ugyanabban az évben liberálisok egy csoportja újabb átvilágítási törvénytervezetet nyújtott be a szenátusnak; 2006 tavaszán több civil szervezet nyílt levélben követelte Traian Basescutól, hogy ítélje el a kommunista rendszert. Röviddel ezután az államelnök bejelentette a Tismaneanu-bizottság létrehozását. /Tíz korábbi kísérlet a kommunizmus elítélésére. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

Salat Levente politológus, egyetemi tanár irányításával magyar történészekből álló kutatócsoport is részt vett a kommunizmus bűncselekményeit és visszaéléseit vizsgáló elnöki bizottságban. A mintegy 660 oldalas jelentésben 22 oldal jutott a romániai magyar közösség számára, a tanulmány viszonylag tömör formában foglalja össze az 1945 és 1989 közötti történéseket. A kisebbségi fejezet kitér, többek között, a Bolyai Egyetem felszámolására, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit, az 1956-os események romániai következményeit és az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó-kérdésről. Salat Levente nagy eredménynek tartja, hogy a jelentés elkészült. Szintén fontos fejlemény, hogy azt az államfő elfogadta, és a jelentést a román állam hivatalos dokumentumává nyilvánította. Nem az ideológiát magát kell elítélni, hiszen fölötte már ítélkezett a történelem azáltal, hogy a kommunista eszmékre alapozott politikai rendszerek sorra összeomlottak. Ugyanakkor nem mondható ki ítélet azon jóhiszemű emberek felett sem, akik annak idején hittek ebben az ideológiában. Nem lehet elítélni azokat a párttagokat sem, akiknek a számlájára semmiféle bűnt nem írható. Amit el lehet ítélni, az maga a politikai rendszer, illetve azok a szervek, amelyek a diktatúrát fenntartották – a Román Kommunista Párt legfőbb vezetése és a Szekuritáté –, valamint a politikai elit, amely minden legitimitást nélkülözve uralta a társadalmat. A munka során az igazán fontos, dokumentumokhoz nem tudtak hozzáférni, például a Statisztikai Hivatal, vagy a Párttörténeti Intézet levéltárához. Nem sikerült képet alkotniuk a legfelsőbb pártvezetés döntéshozatali mechanizmusairól az 1980-as években, és a Szekuritáté iratanyagába csak korlátozott körülmények között tudtak betekinteni. Nem maradt idő azoknak a dokumentumoknak az alapos feldolgozására, amelyekhez hozzá lehetett férni. Ezért nem tekintik a munkát lezártnak. A Tismaneanu-jelentést várhatóan egy éven belül nyomdai kiadásra előkészítik, valószínű, hogy az újdonságok legalább függelék formájában bekerülnek majd a kiadandó munkába. A munkaközösség tagjaival majd számba veszik a romániai kommunizmus magyar kisebbség szempontjából érdekesebb aspektusait, és ezeket feldolgozzák. A magyarságról szóló fejezet látványos újdonságokat nem hozott. A jelentésnek köszönhetően a román közvélemény könnyebben és jobban megértheti majd, hogy honnan erednek azok a célok, amelyeket az erdélyi magyarság újra és újra kitűz maga elé. Vladimir Tismaneanu kérte fel Salat Leventét, hogy vegyen részt a bizottságban. Salat nem történész, csak azzal a feltétellel vállalta el a munkát, ha létrehozhat egy történészekből álló kutatócsoportot. Ezt a feltételt Tismanenau elfogadta, és Salat hat fiatalt keresett meg, akik elfogadták a meghívást: Novák Csaba Zoltán, a Nicolae Iorga Intézet munkatársa, Olti Ágoston, az ELTE doktorandusza, Stefano Bottoni, a bolognai egyetem oktatója, Nagy-Mihály Zoltán, az EME munkatársa, Lázok Klára, a Sapientia Egyetem oktatója és László Márton, a Teleki Téka munkatársa. Első körben mind a hatukat elfogadták, a levéltári akkreditáció előkészítésekor azonban kiderült, hogy csak három személy számára tudják biztosítani a belépőket. Így a hat kutatóból önkéntes alapon végül Novák Zoltán, Stefano Bottoni és Olti Ágoston voltak azok, akik a levéltározást, illetve az ezzel együtt járó huzamosabb bukaresti tartózkodást vállalták. A másik három kolléga a helyi levéltárakban kutatott. Az államfő tisztelettel adózott Márton Áron püspök emléke előtt, továbbá azon disszidensek előtt is, akik bátor kiállással vállalták a rendszerrel való szembefordulás kockázatait. Itt több román ellenálló között Barabás Ferenc, Barabás Márton Piroska, Barabás János, Borbély Ernő, Búzás László, Cs. Gyimesi Éva, Molnár Gusztáv és Tőkés László neve szerepel. A bizottság semmiképpen sem vádiratot próbál elkészíteni. Basescu elnök joggal gondolta azt, hogy szükség van erre a szimbolikus gesztusra az EU-s csatlakozás előtt. Az erdélyi magyarságról szóló rész összefoglalja azokat a fontosabb adottságokat, amelyek a romániai magyar közösséget 1944 őszén jellemezték. A politikai szervezettség tekintetében az erdélyi magyarságra belső pluralizmus volt jellemző, amely a közösség egészét teljes értékű párhuzamos társadalom rangjára emelte. A kommunista párt egyeduralma, illetve az azzal együttműködő kisebbségi szervezetek és vezetők ténykedése ezeknek a pozícióknak az elvesztését eredményezték, továbbá a kisebbségi társadalom és intézményrendszer fokozatos leépülését. A kisebbségi fejezet kitér ezen kívül a Bolyai Egyetem felszámolásának a kérdésére, elemzi a Maros Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményeit és következményeit, az 1956-os események romániai következményeit, illetve az azokkal kapcsolatos megtorlásokat, és említést tesz a csángó kérdésről. /Papp Annamária: Beszélgetés Salat Levente politológussal, a Tismanenau-bizottság tagjával. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./

Traian Basescu államfő december 18-án a parlamentben hivatalosan elítélte a romániai kommunista rendszert, a BBC-nek adott interjúban a kommunizmus maradványainak a jelenlegi román politikai és gazdasági életre kifejtett hatásáról beszélt. Az államfő szerint a december 18-án bekövetkezett parlamenti botrány a régi rendszer híveinek tudható be, akik mindenhova befurakodtak: a politikába, a gazdasági életbe, a sajtóba stb. A volt kommunista rendszer hatalmi pozícióiban lévő személyek ma fantasztikus gazdasági potenciállal rendelkező trösztöknél tevékenykednek. Traian Basescu szerint a Nagy-Románia Párt (PRM) erősen kötődik a volt Szekuritátéhoz, hiszen a pártban több volt szekus is található. Az SZDP-ről úgy vélekedett, hogy azt továbbra is Iliescu vezeti, Geoanat pedig éppen csak „elviselik”. / kommunizmus mindenütt jelen van. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./

A Tismaneanu-jelentés a kommunizmus rémtetteiről szól. A jelentés szerint az 1948-ban megalakított Securitate volt a kommunista megtorlás legfontosabb eszköze. A terror többféle módon nyilvánult meg: letartóztatások, kihallgatások, kínzások, előre meghatározott ítéletek, de nem szabad megfeledkezni az általános zsarolásról, megfélemlítésről, félretájékoztatásról, fenyegetésről stb. A politikai terror 1948 tavaszán kezdődött, több történész szerint május 14. volt a romániai “Szent Bertalan-éjszaka”, amikor széles letartóztatási hullám indult. Más oldalról pedig szovjet mintára kialakított “csendes” népirtás indult meg, 1989-ig több százezer politikai foglyot, különböző korú, nemű, vallású, nemzetiségű, foglalkozású állampolgárt gyilkoltak meg, illetve deportáltak. Romániában 1945–1989 között 240 olyan egység működött, ahol a lakosságot fogva tartották, kihallgatták, megkínozták, munkatáborba kényszerítették. A 240 egységből 44 volt börtön, 61 helyen folytak kihallgatások, száműzetések, ugyanakkor felállítottak 72 kényszermunkatábort, 63 deportálási övezetet és kényszerlakhelyet. Mindezek mellett létezett tíz pszichiátriai kórház-menhely, ahol a politikai nézeteik miatt üldözötteket tartották fogva, és találtak 93 kivégzőhelyet, tömegsírt is. Emellett a rajonokban-megyékben a Securitaténak még volt számos kihallgató helye, az egységek száma így eléri a 450-et. A kutatások jelenleg is folynak, és a térképen szereplő települések száma rendszeresen szaporodik. A feltárást nehezíti, hogy a ’60-as évektől a politikai üldözötteket rendszeresen köztörvényes bűnök miatt ítélték el, így nehéz kideríteni, hányan szenvedtek-haltak meg politikai nézeteik miatt. Akadályozza a kutatómunkát, hogy a börtönök archívumaiban szereplő űrlapok hiányosak, a foglyokat rendszeresen költöztették egyik fegyházból a másikba, és ezeket a mozgásokat nem mindig tüntették fel. Arad megyében több településen is találtak tömegsírt, voltak munkatáborok. A megyeszékhelyen volt börtön, de végeztek is ki politikai foglyokat, akiknek a tetemét közös sírba dobták. Már 1949-ben megkezdődtek a leszámolások, a Securitate hajtóvadászatot indított a Bánsági-hegyekben bujkáló antikommunista partizánok ellen. 1949. július 16-án a csoport öt tagját halálra ítéltek és kivégezték, hét személy meggyilkolásához azonban már bírósági ítélet sem kellett: a kommunistáknak: augusztus 2-án azt hazudták nekik, hogy Temesvárról Nagyenyedre szállítják őket, de Zölderdőben leszállították őket a kocsiról és agyonlőtték a hét embert. Sírjukat a mai napig nem találták meg. A rendszer módszereit jellemzi, hogy a Zölderdőben lelőttek halotti bizonyítványaiba a halál okaként tuberkulózist, szívelégtelenséget, magas vérnyomást és hasonló okokat írtak, természetesen az orvosok közreműködésével. Az ország más börtöneiből is küldtek Temesvárra elfogott ellenállókat, akiket azután a Zölderdőben kivégeztek: 1950 tavaszán Szamosújvárról vonaton szállítottak 38 politikai foglyot, de érkeztek ellenállókkal “paktáló” személyek Dobrudzsából, Nagyszebenből vagy Pitesti-ről is. Gyulafehérváron börtön volt, de létezett kivégzőhely, megtalálták a kivégzettek közös sírját. Hasonló kivégzőhelyek, közös sírok voltak még Bisztrán, Aranyosronkon, Boroskrakkón, Kismindszenten, Kismuskán és Obrázsán. Fehér megye leghírhedtebb fegyháza a nagyenyedi volt, “a romániai Gulag”, ahol politikai foglyokat nem csupán az 1964-es amnesztiáig, hanem ezt követően is őriztek, kínoztak. Nagyenyeden több ezer embert kínoztak meg vagy ítéltek csendes halálra csak azért, mert nem értett egyet a kommunista hatalommal, mert felemelték szavukat az alapvető emberi jogok védelmében. 1980-tól megszüntették az utolsó magyar nyelvű középiskolákat is, a végzősöket pedig román megyékbe helyezték. 1948. július 17-én a román állam egyoldalúan megszakított minden kapcsolatot a Vatikánnal, s ennek eredményeként tragikus helyzetbe sodorta, például, a gyulafehérvári püspökséget, amely közel 700 ezer hívével együtt kénytelen volt minden kapcsolatot megszakítani a külföldi testvér-egyházkerületekkel. 1949. június 21-én letartóztatták Márton Áron püspököt, akit két évvel később életfogytiglani kényszermunkára ítéltek. A hatalom megbénította a papképzést, felszámolta a szerzetesrendeket, elkobozta az egyházi vagyont, a szerzeteseket pedig deportálta. A nagyvárosokba Ceausescu masszívan telepítette be a románokat. 1948-ban az erdélyi városok lakosainak 39,7%-a volt magyar, 1966-ban 26,8%-a, 1992-en pedig 13%-a, s miközben a magyarság fogy, a románság száma megháromszorozódott Erdélyben. 1948-ban 547 ezer román élt Erdélyben, 1966-ban 1,69 millió, ma már több mint kétmillió. /Irházi János: Kommunista terror a régióban. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 22./

Túlságosan nagy és egyre növekvő hatalommal rendelkeznek a kelet-európai volt kommunista államok titkosszolgálatai, amelyekben az egykori politikai rendőrség még mindig jelentős befolyással rendelkezik – állította legfrissebb számában a The Economist. A tekintélyes brit hetilap szerint valamennyi kelet-európai titkosszolgálat közül a román az, amelyben az egykori Szekuritáté befolyásos elemei a legellenállóbbaknak bizonyultak bármilyen változással szemben. A gazdasági hetilap úgy látja, hogy bár az egyik hármas ügynök (Omar Hayssam) külföldre szökését követően Traian Basescu leváltotta a titkosszolgálatok igazgatóit, a kémszolgálatok az államfőre is nyomást gyakorolnak. Mindmáig nem kerültek elő azok a dossziék, amelyek a román államelnök antwerpeni kirendeltség vezetői múltjára vetnének fényt, pontosabban arra, hogy Basescunak milyen árat kellett fizetnie a jól jövedelmező és kevés munkát feltételező állásért a román vagy más titkosszolgálatoknak. Belföldi elemzők is attól tartanak, hogy az államfő a titkosszolgálatok túsza. /(t): Még mindig hatalmas és befolyásos a Szekuritáté. Nyugat bírálja a román titkosszolgálatokat. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) december 27-én befejezte a Szekuritáté irattárának átadását a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak (CNSAS), de 75 000 terrorizmussal és kémelhárítással foglalkozó dosszié a SRI archívumában maradt, ezeket a CNSAS a két intézmény által létrehozott vegyes bizottságon keresztül tekintheti meg. A SRI közleménye szerint 1 587 831 dossziét adtak át, amelyeknek 1 930 062 kötete van, és több mint 18 000 folyóméternyi archívumot jelent. A SRI ugyanakkor átadott a CNSAS-nak mintegy 1 400 000 nyilvántartó lapot a Szekuritáté kartotékából, valamint több mint 700 000 felvételt a volt Informatikai és Dokumentációs Központ adatbázisából, és az átvilágító bizottság rendelkezésére bocsátotta az átadott dossziék elektronikus nyilvántartását is. /További dossziék a CNSAS-nak. Maradt még bőven a SRI archívumában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 29./

Jancsó Elemér (1905–1971) Magyarországra menekített hagyatékának csak egy része jutott el az Országos Széchényi Könyvtárba – állítja az elhunyt egyetemi tanár és szenvedélyes műgyűjtő fia, Jancsó Miklós kolozsvári színművész. Jancsó Miklós az 1980-as évek közepén határozta el, hogy Magyarországra menekíti édesapja, Jancsó Elemér irodalom- és színháztörténész, kritikus, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) bölcsészkarának volt professzora hagyatékának legféltettebb részét. Erre azért volt szükség, mert apja halála után, az akkori lakástörvény értelmében kénytelenek voltak kisebb lakásba költözni, ahol nem fért el a hagyaték. Néhány kevésbé fontos könyvet a BBTE diákjainak adtak el, néhány irodalomtörténeti sorozatot az egyetem bölcsészkarának adományoztak, a gyűjtemény színháztörténeti részét pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak ajándékozták. A nemzeti kultúra védelmét szolgáló törvény értelmében valamennyi kéziratról, régi könyvről és dokumentumról jelentést kellett írni az akkori kommunista hatóságoknak. „Attól tartottam, hogy a hatóság emberei meglátogatnak, és elveszik apám hagyatékát” – idézte fel Jancsó Miklós azt az időszakot, amikor az említett törvényre hivatkozva a Szekuritáté elvitte – és máig sem juttatta vissza – például a magyar egyházak 1900-as évek előtti összes születési, keresztelési és halotti anyakönyveit, illetve jegyzőkönyveit. Egyebek mellett becsomagolták Jancsó Elemér 1796 darabból álló, több mint 380 közéleti és irodalmi személyiséggel váltott levelezését. A Magyarországra menekített gyűjteménynek része volt Aranka Györgynek 1768 és 1817 közötti, több mint kétezer darabból álló levelezése és egyéb iratai is. A hagyatékhoz tartozott az a 19. századi könyv-, folyóirat- és újsággyűjtemény is, amelynek töredékes jegyzéke kilenc gépelt oldal. A Jancsó család az 1980-as évek közepén megismerkedett, és összebarátkozott Barabás Béla történésszel, a Magyarságkutató Intézet akkori munkatársával, akiben megbíztak. Jancsó Miklós megbízta Barabás Bélát: gondoskodjék a kéziratok, levelek, könyvek, lapgyűjtemények elhelyezéséről, illetve eladásáról. Barabás Béla közölte, hogy az OSZK 460 ezer forintot ajánlott fel a teljes anyagért. Az 1990-es évek elején szóban, majd 1998 után levelek révén Jancsó Miklós szóvá tette: tisztázni kellene a hagyaték sorsát. „Barabás Béla azonban hol hallgatott, hol összevissza hazudozott, és máig sem tett eleget a kérésemnek” – fogalmazott Jancsó Miklóst. A Krónika érdeklődésére Barabás Béla kifejtette: „Tisztességesen elszámoltam, a kellemetlenségen kívül semmilyen más hasznom nem származott ebből az egész ügyből.” Hozzátette: „mindent, ami átjött a határon, átadtam a megfelelő helyeken”. Jancsó Elemér levelezése, az Aranka-levelezés, a Kuncz-, illetve a Bárd-hagyatéktöredék, valamint a sajtógyűjteményből tizenhárom cím bekerült az OSZK-ba, ezt a kézirattár munkatársa, Nemeskéry Erika, valamint a gyarapítási osztály akkori vezetője, Tóth Józsefné is megerősítette. Jancsó Miklós pontos elszámolást kér Barabástól. /Benkő Levente: Szétszóródott könyvritkaságok. = Krónika (Kolozsvár), dec. 29./

Traian Basescu államfő Popesti–Leordeni-be látogatott, hogy ellenőrizze, átadták-e a román hírszerző szolgálatok a Szekuritáté archívumát a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak (CNSAS). Az államfő hangsúlyozta: jóllehet nem adták át a CNSAS-nak az összes dossziét, mégsem mondható el, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem teljesítette kötelességét. A közel kétmillió iratcsomó nagy részét már megvizsgálták: hozzávetőlegesen még 75 ezer dosszié vár sorára. Constantin Ticu Dumitrescu, az átvilágító bizottság tagja úgy vélekedett: ami fontos volt, eltűnt, ami megmaradt, nem bír különösebb fontossággal. Ennek ellenére beismerte, hogy a megvizsgált dossziék tartalmaztak némi „meglepetést”. /Ellenőrző „körúton” Traian Basescu államfő. Ticu Dumitrescu: Ami fontos volt, eltűnt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 30./

Claudiu Saftoiu, a román kémszervezet, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója kijelentette, hogy a cégénél levő és még a nyolcvankilences fordulat előtt készült dossziék közül 27 000-et (!) nem adnak át a dossziékat ellenőrző bizottságnak, ,,mivel ezek anyaga államtitkot sértene, veszélyeztetné a jelenleg is működő ügynökök tevékenységét”. Kiderült az is, hogy a Román Hírszerző Szolgálat sem ad át 75 000 dossziét ugyanilyen megfontolásból. Constantin Ticu Dumitrescu, az átvilágító bizottság egyik tagja kijelentette, hogy a SIE dossziéira úgyszólván semmi rátekintésük nincs. Lehet, hogy a SIE-nél ma is működnek volt DIE-CIE-ügynökök (ez volt a cég neve a Ceuasescu-rendszerben), akiknek leleplezése kockázatokkal járhat, de ugyanakkor működhetnek besúgók is. Minden jel arra mutat, hogy a hírszerző szolgálat sok régi szekusügynökét ,,reaktiválta”… A több mint százezer át nem adott dosszié is bizonyítja, mennyire veszik komolyan az érintett cégek a Szekuritáté és csatolt szervei leleplezését. /Bogdán László: A titkosítás rögeszméje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 10./

A Grundig magnó egy ideig a kolozsvári bölcsészkaron teljesített szolgálatot. A Szekuritate dokumentuma szerint 1976. januárjában Cs. Gyimesi Éva célszemélyt, a kolozsvári Filológiai Karon a Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék tanársegédét figyelték, mert jelentették, hogy a szemináriumokon nacionalista-soviniszta hangon beszélt. Ezért lehallgatták előadását, beszerelték a lehallgatót, a Grundig magnetofont. Akkori hallgatói közül egy fiú tanulmányai végeztével megkereste a tanárnőt, és bevallotta, hogy ezekről az órákról faggatták. /Cs. Gyimesi Éva: Az ügynök neve: Grundig. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 12./

A 81 éves Dánielisz Endre irodalom- és helytörténész a vele készült beszélgetésében összegezte pályafutását. Szinte az egész Nagyszalontát tanította, 23 könyvet írt, kilencet szerkesztett. Itt született 1925-ben, kisiparos szülők gyermekeként. Nemrég jelent meg a Biharország népi világa című kötete, amelyben helyet kapott az a ballada- és folklórgyűjtemény, amit a negyvenes évek végén jegyzett föl a belényesi medencében. A Bolyai Egyetemen végzett, majd Aradra került, a pedagógusképzőbe. Az aradi magyar pedagógusképzést megszüntették, így 1955-ben visszajött Nagyszalontára, az Arany János Emlékmúzeum igazgatója lett. A Magyar Tudományos Akadémia részéről megkereste őt Keresztury Dezső akadémikus, korábbi magyar kulturális miniszter, aki megbízta őt Arany addig ismeretlen jegyzői múltjának felkutatásával. Munkája eredménye, az első általa szerkesztett kötet a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt jelent meg, Arany János összes művei 13. köteteként, Arany jegyzői iratait tartalmazta. Dánielisz Endre a helyi Arany János Irodalmi Kör első elnökeként budapesti útjai során Sinka Istvánnal, 1962-ben pedig Illyés Gyulával is találkozott. A Szekuritáté a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak Romániába való érkezésére felkészült. Gábor Ferenc költő, az akkori levélkihordó önéletrajzi írásából kiderült, hogy őt bízták meg az érkezők és Dánielisz megfigyelésével. 1965-ben az irodalmi múzeumok vezetőinek kétnapos bukaresti tudományos tanácskozásán vett részt, onnan hazaérkezve Dánieliszt egyenesen a Szekuritátéra vitték. Kihallgatása után a szekusok megállapították, hogy Dánielisz a párt és a román állam ellensége, magyar nacionalista, ezért le kellett mondania a múzeumi vezetőségről meg az irodalmi körben betöltött funkciójáról is. Áthelyezték a Pionírházba, ahol a bélyeggyűjtő kört meg a bábszínházat bízták rá. Néhány év múlva átkerülhetett az Arany János Gimnáziumba. 1977-ben újrakezdődött a szeku érdeklődése. Felajánlották az iskola aligazgatói állását, ha jelentéseket ír, de ő ebbe nem ment bele, így lett belőle újra elemi iskolai tanító, onnan ment nyugdíjbaA Dánielisz által írt 23 kötetből 5 Aranyhoz kapcsolódik, egy a nyelvészethez, a többi helytörténet. Felesége orvos, ketten összefogtak, és megírták a szalontai egészségügy történetét az 1700-as évektől napjainkig. Összegyűjtötte egy kiadványban azokat a helyi születésű hírességeket, akik valóban letettek valamit a magyarság asztalára. Nagyszalontának három Kossuth-díjasa van: dr. Kiss Ferenc anatómus professzor, a párizsi akadémia tagja, post mortem kapta meg a díjat Sinka István költő, és még életében megkapta a híres szobrász, Kiss István is, aki a szoborparkban álló Arany-emlékszobrot is alkotta. Dánielisz Endre kitüntetései: Pro Lingua Hungariae Díj (1992), az EMKE Kun Kocsárd Díja (1977), a Magyar Kultúra Lovagja (2004). /Gergely Gizella: A múlt kutatása: kötelesség. Beszélgetés Dánielisz Endre irodalom- és helytörténésszel. = Krónika (Kolozsvár), jan. 12./

December 18-a nevezetes napként került be Románia történelmébe. Traian Basescu államelnök példátlan cirkusz közepette jelentést olvasott fel. A jelentés összegezte mindazokat a gaztetteket, amelyeket a Román Kommunista Párt vezetői és az őket kiszolgáló Szekuritáte emberei elkövettek – egészen 1989 végéig. Az Evenimentul Zilei című román napilap december 19-i száma mint a kommunista rendszer áldozatait az erdélyi magyarok közül is megemlíti az alábbi személyeket: Tőkés László, Cs. Gyímesi Éva, Szőcs Géza, Molnár Gusztáv, Barabás Ferenc, Barabás-Márton Piroska, Barabás János, Borbély Ernő, Buzás László. A lap által közölt lista nem teljes, mert még voltak magyarok, akiket nem említettek. /Buzás László, Csíkszereda: Voltunk mi is... = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 23./

Törölte a szenátus jogi bizottsága az átvilágítási törvény azon módosítását, miszerint a Román Kommunista Párt (RKP) vezető tisztségviselői, akik központi vagy helyi szinten döntésükkel valamilyen formában befolyásolták a volt Szekuritáté tevékenységét, az egykori titkos-szolgálat kollaboránsainak tekinthetők. A módosítás Eckstein-Kovács Péter szenátortól származott, amelyet most elvetettek. /Megússzák az átvilágítást a kommunista vezetők? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./

Az újságírók átvilágítását szorgalmazó civil szervezet, a Civic Media azzal a kéréssel fordult az átvilágító bizottsághoz /CNSAS/, hogy vizsgálja meg a román közszolgálati televízió hírosztálya igazgatójának, Rodica Culcernak a múltját. Állításuk szerint a közismert újságíró alezredesi rangot töltött be az egykori Szekuritáté keretében abban az időszakban, amikor az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének munkatársa volt. /Rodica Culcer a Szekuritáté alezredese volt? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./

Hat jogszabályból álló nemzetbiztonsági törvénycsomagot terjesztett a parlament elé február 15-én a Nemzeti Liberális Párt részéről Radu Stroe, a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) ellenőrző parlamenti bizottság elnöke és Marius Oprea, a kormányfő nemzetbiztonsági tanácsosa. A hat tervezet egyebek között a hírszerzés és a kémelhárítás tevékenységét, a hírszerző tiszt státuszát, a Lehallgatásokat Végző Országos Hatóság, az SRI és a Külföldi Hírszerző Szolgálat megszervezését és munkáját szabályozza. A törvénycsomag célja Stroe szerint olyan szervezetté változtatni a titkosszolgálatokat, amelyek saját lelkiismeretük és a törvény szerint végezhetik munkájukat anélkül, hogy bárkitől is politikai utasítást kaphatnának. A megalakuló Lehallgatásokat Végző Országos Hatóságot is a parlament ellenőrizné. A kidolgozók szerint az előző hasonló jogszabály összeállításában volt szekusok is részt vettek Aurel Rogojanu a Szekuritate utolsó főnöke, Iulian Vlad egykori kabinetfőnöke irányításával. Rogojanut, egyébként a Román Hírszerző Szolgálat korábbi igazgatója, Radu Timofte is személyes tanácsosaként foglalkoztatta. /Bogdán Tibor: A liberálisok változata – liberálisabb. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./

Csíkszeredában is előadást tartottak a Kriza János Néprajzi Társaság vezetői, akik Marosvásárhelytől Kézdivásárhelyig tartó körútjukon utóbbi tizenegy kiadványukat népszerűsítették, mutatták azt a szellemi termést, amely az elmúlt évek gyümölcse a Kriza társaságnál és a BBTE néprajz-antropológia tanszékén. Pozsony Ferenc, az egyesület elnöke beszélt a néprajzkutatás néhány évtizeddel ezelőtti nehézségeiről: a hetvenes-nyolcvanas években megtörtént, hogy a csángó falvakban a Szekuritáté emberei félholtra verték a néphagyományok kutatóit. Minden városban egy-egy kötetsort adományoztak a könyvtáraknak. Most a csíkszeredai Sapientia könyvtárát bővítették egy kisebb polcnyi kiadványunkkal. Fontos, hogy a kötetek eljussanak az erdélyi magyar kultúrát ápoló, főként tudományos intézményekbe. Anyagi okok miatt könyveik csak mintegy háromszázas példányszámban jelennek meg. Évkönyvükben a tematikus konferenciák anyagai mellett a kerek évfordulót ünneplő kutatóikat mutatták be. Második sorozatukat fiatal, pályakezdő néprajzkutatóiknak szentelték. A Lenyomatok sorozatnak most jelent meg az ötödik kötete, ebben főleg magisztereknek, doktorandusoknak a munkái olvashatóak. Értesítő elnevezésű sorozatuk idei számában Háromszék honismereti tipográfiáját közölték, a két világháború közötti erdélyi magyar néprajz tipográfiájának dokumentumai mellett. Kallós Zoltán nyolcvanadik születésnapjára kiadott könyvükben az életinterjú mellett a híres néprajzkutató szakmai levelezéséből is közöltek részleteket. Újdonság a BBTE-n működő tanszék két kiadványa, ezek Tánczos Vilmos és Pozsony Ferenc összegzései, Egyetemi jegyzetek címmel. /Jakab Lőrinc: Erdélyi körúton a Kriza János Néprajzi Társaság. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 7./

Pálfi Géza székelyudvarhelyi római katolikus esperest a szekusok megkínozták, lépe leszakadt, mája is megsérült. 1984 februárjában, amikor Pálfi Gézát unokatestvére, a mostani csíkszentgyörgyi plébános, Pálfi János meglátogatta a klinikán, Pálfi Géza nem mondta el, hogy megkínozták. A mellette lévő ágyban egy beöltöztetett szekus fülelt, Pálfi Géza azért nem beszélt, hogy hallgatásával megvédje az unokatestvéreket, az unokatestvér papokat is. Pálfi Gézát Márton Áron püspök kiszemelt utódaként emlegették. Pálfi Géza 1983 karácsonyán feltette a szónoki kérdést: Eljön-e egyszer az idő, amikor nem munkával kell ünnepelnünk Krisztus születésnapját? Ezután a szekusok többször megverték. Az egyik éjszakai kihallgatás után már nem tudta elhagyni a biztonsági rendőrség épületét. A kínzások következtében lábra sem tudott állni, kórházba kellett szállítani. 1984. március 12-én meghalt, 15-én temették el Székelyudvarhelyen, óriási tömeg és kétszáz paptársának részvételével. /Ferencz Imre: Az elhallgatott szó. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 13./

A titkosszolgálatok világát homály lengte körül a rendszerváltás óta, nem lehetett pontosan tudni, kik, hányan dolgoznak ott. Idővel kiderült, jó ideig az egykori Szekuritáté emberei vezették valamennyi, információszerzéssel foglalkozó intézményt, kilenc van belőlük. Újabban már magáncégek is foglalkoznak személyek megfigyelésével, követésével, lehallgatásával. Iliescu a régi struktúrák megőrzését támogatta, ráadásul a szolgálatok működési törvényei szerint gazdasági tevékenységet is folytathatnak, munkájuk, pénzeik tehát ellenőrizhetetlenek. A Külügyi Titkosszolgálat /SIE/, azaz a román kémszervezet esetében még zavarosabb a helyzet, az ő kötelékeikbe tartoznak a fedett tisztek, akik beépültek a mindennapi életbe, a politikai pártokba, a parlamentbe, szakszervezetekbe, szerkesztőségekbe. Szemmel tartják a politikai és civil szféra minden mozdulatát. A parlamenti ellenőrzés felületes, csak bizonyos pontig nézhetnek be dolgaikba. Amíg Claudiu Saftoiu, a SIE volt igazgatója kimondta, hogy az általa irányított kémszervezet ügyészségi engedéllyel (!) lehallgatásokat végez, nem ellenőrizték őket. Traian Basescu államfőnek köszönhetően a titkosszolgálatok ismét elszemtelenedtek, működési törvényeiket az államfő a szolgálatokkal dolgoztatta ki, s rossz néven vette, hogy a kormány, érzékelve a veszélyt, teljesen új törvénycsomagot terjesztett a parlament elé. /Simó Erzsébet: Titkosszolgálatok világa. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 26./

Arra senki sem számított, hogy tizenhét évvel a változások után a romániai események egyértelmű irányítói az egykori szekusok és vezető beosztású kommunisták legyenek. Legyőzött a szeku, mondta annak idején Emil Constantinescu elnök. Traian Basescu elnökről ez nem mondható el, most mégis oda jutott, hogy egy százalékos bizalmat élvező mini párt bizonyítottan szekus múlttal rendelkező vezére, Voiculescu ítélkezzen fölötte. A minden titkok birtokosa, a ‘89 előtti Szekuritáté és jogutója, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), valamint a megannyi rokon intézmény továbbra is az információ teljhatalmú birtokosa, írta Németh Júlia, a lap munkatársa. Voiculescu valósággal kérkedik ilyen természetű kapcsolataival. Traian Basescu korrupcióellenes elképzeléseivel sokaknak ártott volna, ezt kellett megakadályozni közös összefogással. Mindebben pedig csendes társként – a demokratákat leszámítva – ott a többi parlamenti párt is. /Németh Júlia: Folytonosság. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./

Ezentúl nem szükséges külön engedély az államfőnek, a miniszterelnöknek, a minisztereknek és törvényhozóknak ahhoz, hogy államtitoknak minősített információk birtokába jussanak. Ezt a könnyítést vezette be a március 27-én elfogadott törvénymódosítás. Eddig a különleges engedélyt csak azoknak a választott és kinevezett tisztségviselőknek adták meg, akikről az illetékes szervek megállapították: előéletük megbízhatóvá teszi őket arra, hogy államtitkokat őrizzenek. A változtatással azonban jogi aggályok merülnek fel. Románia ugyanis a NATO-val és az Európai Unióval kötött megállapodások értelmében vállalta, hogy a szóban forgó tisztségviselők csak abban az esetben férhetnek hozzá államtitoknak minősített információkhoz, ha előzetes vizsgálaton esnek át. A NATO vezetői ebben a törvényes megfogalmazásban látták a biztosítékát annak, hogy a nemzetközi szervezet bizalmas információkhoz nem férhetnek hozzá az egykori Szekuritáté emberei. /B. T. : NATO- és EU-szerződést sért Románia? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./

Ötven év telt el azóta, hogy letartóztatták „Kádár elvtárs” erdélyi áldozatai közül talán a legigazságtalanabbul elítéltek. Pál-Antal Sándor: Áldozatok – 1956 c. könyvében szerepelnek adatai: Nagy Sámuel csoport, négy személy, de bíróság elé csak Nagy Sámuelt és Velicsek Andrást állították. 1958. február 25-én tartóztatták le őket. 1958. február 24-én ugyanis Nagy Sámuel barátaival Marosvásárhelyen vendéglőben poharazott. Itt Nagyék »becsmérelték az RNK-beli kormányzási formát«, és az akkor Romániában látogatást tevő, Kádár János ellen beszéltek. A vádirat szerint Nagy, poharazás közben Kádárra utalva kifakadt: „Adjatok egy karabélyt, hogy lőjem le azt a hóhért!” A társaságot a Securitatéra kísérték. Nagy Sámuelt és Velicseket 1958. június 5-én Marosvásárhelyen a kolozsvári katonai törvényszék Macskási elnöklete ítélte el: Nagyot „idegen államfő elleni merényletre készülésért” életfogytiglanra, Velicseket a merénylet fel nem jelentése miatt előbb 10 évre, majd ügyészségi fellebbezés után 25 évre. Mindketten 1964-ben amnesztiával szabadultak. Nagy Sámuel és családja meghurcolásának az emlékező cikk írója is tanúja volt. Ilonka néni, Nagy Sámuel még Kádár Jánost is könyörületre próbálta bírni. Eredménytelenül. És ma? Kádárt magasztaló könyvet ír egy volt ÁVH-s. /Székely Attila ny. történelemtanár, Székelykeresztúr: Kádár látogatásának székelykeresztúri áldozata. Nagy Samu emlékére. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 28./

Az 1956-os forradalom után a Szekuritáte az „ország örök ellenségeit”, a magyar lakosságot tartotta a legveszélyesebbek. Nagyon sok embert tartóztattak le és ítéltek el. Maksay Ágnes, a Video Pontes stúdió szerkesztője a bebörtönzöttek családtagjainak kálváriáját mutatta be Az otthonmaradottak című filmjében. Visky Ferencné vallotta: nem tudta eldönteni, kinek nehezebb, bebörtönzött férjének, „vagy nekünk s nekem, aki hét kicsi gyerekkel maradtam ebben a sötét kegyetlen világban. ” A film az áratlanok szenvedését viszi képernyőre. Nem előre megírt szöveget mondanak fel a szereplők, hanem saját szavaikkal emlékeznek. /Csomafáy Ferenc: Az otthonmaradottak. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 1./

Cozmin Gusa, a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának (PIN) elnöke az egyik kereskedelmi televízióban kijelentette, hogy Kozsokár Gábor és Aspazia Cojocaru alkotmánybírósági tagok a Szekuritáté ügynökei voltak. A PIN elnöke szerint ezt egyesek zsarolásukra is felhasználhatják. Gusa szerint a Szekuritáté irattárát vizsgálók bizonyítékokkal is rendelkeznek erről. Kozsokár Gábor /1989 előtt ügyész, majd az RMDSZ szenátora (1990–1998) volt, az RMDSZ jelölte alkotmánybírónak 1998-ban, mandátuma az idén jár le/ határozottan cáfolta a vádat. Soha nem is kapott semmilyen jelzést, pedig őt átvilágították. Mircea Dinescu költő, az átvilágítók /CNSAS/ tagja azt nyilatkozta, hogy Kozsokár Gábor neve soha nem merült fel az ügynöki múltat vizsgálók előtt. A CNSAS-on belüli források közölték: Kozsokár Gábor érintettsége soha nem merült fel, de Aspazia Cojocaru már korábban megkapta a végzést, miszerint politikai rendőrségi tevékenységet folytatott. Aspazia Cojocaru elismerte, hogy két jelentést írt a szekunak, de hangsúlyozta: nem önkéntesen írta a jelentéseket, kényszerítették erre. /Kozsokár és Cojocaru ex-ügynökök? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./

Constantin Balaceanu-Stolnici liberális vezető együttműködött a Szekuritátéval, tájékoztatott a Cotidianul című bukaresti napilap. Constantin Balaceanu-Stolnici beismerte, hogy „Laurentiu” név alatt írt jelentéseket. Constantin Balaceanu-Stolnici neurológus, egyetemi tanár a Nemzeti Liberális Párt (PNL) aktív tagja. /Laurentiu” név alatt jelentett a Szekuritáténak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./ Az idegspecialista a bukaresti gerontológiai intézethez került osztályvezetőként. A páciensek nagyrészt külföldiek voltak, emiatt az intézetnek szinte szerves részét képezték a Szekuritáté emberei, akik az orvosoktól szereztek információkat. Balaceanu-Stolnici a PNL negyedik „nagy öregje”, akiről kiderült, hogy jelentett a Szekuritáténak. Alexandru Paleologu volt az egyetlen, aki ezt elismerte. Dan Amedeo Lazarescu, Calin-Popescu Tariceanu PNL-elnök mostohaapja volt, akinek szekusmúltjára 2002-ben bekövetkezett halála után derült fény. Mircea Ionescu Quintusról még PNL-elnökként derült ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval. /Fall Sándor: Balaceanu-Stolnici jelentett a szekunak. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 25./

Aspazia Cojocaru alkotmánybíró nem folytatott politikai rendőrségi tevékenységet, állapította meg a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottság (CNSAS), elfogadva a Cojocaru fellebbezését. A bíró megóvta ugyanis a CNSAS korábbi ítéletét, miszerint együttműködött volna a Szekuritátéval. Korábban egyes politikusok arra figyelmeztettek, hogy Kozsokár Gábor és Aspazia Cojocaru alkotmánybírók a Szekuritáté ügynökei voltak, és megzsarolták volna őket, hogy Traian Basescu ügyében a taláros testület döntését befolyásolják. „Jelenleg elmondhatjuk, hogy az alkotmánybírák közül senki nem működött együtt a Szekuritátéval” – jelentette ki a CNSAS egyik tagja. A Konzervatív Párt (PC) benyújtotta a CNSAS-hoz azokat az iratokat, amelyek a felfüggesztett államfőnek a Szekuritátéval való együttműködését hivatottak bizonyítani. /Cojocaru nem volt ügynök. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./

A nyolcvanegy éves korában elhunyt Octavian Paler múltjáról írt a lap munkatársa. Már Gheorghiu-Dej kommunista pártvezető nagyra tartotta Palert, 1956-ban, a svájci román nagykövetség ellen elkövetett merénylet tetteseinek perére őt küldte ki Bernbe, hogy riportokban leplezze le az angol-amerikai imperializmus bérenceit. Később, a Ceausescu-korszakban egy ideig Paler volt a Scanteia római tudósítója. Később Palert Olaszországból kiutasították, mert együttműködött a Szekuritátéval. Hazatérte után rendre a Rádió-Televízió, majd az Újságíró Szövetség elnöke, a párt központi bizottságának póttagja, nagy-nemzetgyűlési képviselő, a Romania Libera, végül a Romania Literara főszerkesztője lett. Ez utóbbi tisztségben érte meg az 1989. decemberi fordulatot, amikor a szerkesztőség egyhangú szavazattal menesztette. Ettől kezdve, haláláig, közíróként működött. Ilyen minőségében szerette függetlennek hirdetni magát, de a 2003-ban Ion Iliescu elnöktől kapott lovagi cím sokat mondott nézeteiről. Octavian Paler például Megbékélés, de kivel? című vezércikkében /Cotidianul 2004. ápr. 27,/ ellenségesen fogadta, hogy két nappal előbb Aradon visszaállították a Szabadság-emlékművet, így írt: „a 40 ezer románt – többségében gyermekeket, asszonyokat, öregeket – lemészároló, 300 román falut megsemmisítő 13 magyar tábornoknak emlékműve legyen román földön, és történik ez a román kormány, Arad városi tanácsának engedélyével!” „A 13 bűnöző tábornok népirtást végzett Erdély románsága körében, mégis emlékművet kapott Aradon. El tudja képzelni valaki, hogy Eichmannak szobra legyen izraeli parkban? És akkor Markó Béla hogyan merészeli nacionalistáknak bélyegezni azokat a románokat, akik nem értenek egyet holmi gyilkosok magasztalásával?!” /Barabás István: A másik Paler. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./

Traian Basescu azért került a támadások kereszttüzébe, mert nem tudják neki megbocsátani, hogy Saulusból Paulus lett. Bár a múltja nem makulátlan, időben felismerte a posztkommunista, szekus elit leváltásának szükségességét, ezzel viszont értelemszerűen rengeteg érdeket sért – fogalmazott Kincses Előd ügyvéd. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egykori politikusa szerint a Markó Béla vezette formáció évek óta feladta a demokratikus elvek védelmét, s számos antidemokratikus bukaresti törvényhez adta szavazatát. Basescu a bukaresti parlamentben elítélte a kommunizmus bűneit, lehetővé a szekus dossziék megnyitását, és támogatta azt, hogy a legmagasabb politikai szinten jelentkező korrupciót is vizsgálja az ügyészség. Rengeteg érdeket sértett, az egész romániai politikai elit szembefordult vele. Ez magyarázza a furcsa szövetséget, amelynek vezető ereje a ma Szociáldemokrata Párt néven futó posztkommunista párt, élén Mircea Geoana elnökkel, akinek Securitate-ezredes volt az apja. A szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt szekus kapcsolatai közismertek. Az RMDSZ esetleges Securitate-kapcsolatai közszájon forognak, ami pedig a liberálisokat illeti, több vezető politikusukról is kiderült ügynökmúltjuk. Az RMDSZ feladta a demokratikus értékek védelmét, sok antidemokratikus törvényt megszavazott Bukarestben. Basescu három RMDSZ-politikust hoz nyíltan összefüggésbe korrupciós ügyekkel: Verestóy Attilát, Markó Bélát és Nagy Zsoltot. Verestóy a média szerint a székelyföldi erdők kiirtásával alapozta meg óriási vagyonát. Markó Béla és Nagy Zsolt büntetőjogi felelősségéről Kincses Előd nem nyilatkozhat. Meg kell várni a nyomozás eredményét. Az érdekes, hogy Markó Béla meg nem jelent verseiért óriási összeggel járó szerződést tudott kötni romániai magyar és magyarországi kiadókkal. Markó Béla sajnos immár képtelen racionálisan gondolkodni. Kincses Előd nem tudja megmagyarázni például Tőkés László megfosztását a tiszteletbeli elnöki címtől. A püspök akkor már gyakorlatilag politikai holtvágányon volt, az RMDSZ Operatív Tanácsában mindenki mindig ellene szavazott. Azáltal viszont, hogy a szatmári kongresszuson megszüntették a tiszteletbeli elnöki címet, azt érte el a szövetség, hogy az erdélyi magyarság képviselete végletesen megosztottá vált. Az RMDSZ szűk vezető elitje mindenre elszánt, képtelen a megújulásra. Ráadásul úgy be van betonozva a hatalomba, hogy egy következő kongresszusig semmiképpen sem lehet leváltani őket, noha az RMDSZ is megérett a megújulásra, éppen úgy, mint a felvidéki Magyar Koalíció Pártja vagy a Vajdasági Magyar Szövetség. /Pataky István (Magyar Nemzet): Túl sok érdeket sértett a román államfő. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 23.

Basescu államfő határozottan visszautasította az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) döntését, amelynek értelmében az általa használt „büdös cigány” kifejezés diszkriminatív jellegű. Emiatt a tanács megrovásban részesítette az államfőt. Basescu jogi tanácsadója szerint ez a szó inkább „kedveskedő”, mint sértő. Traian Basescu elfogadhatatlannak tartja, hogy a tanács a magánbeszélgetés alkalmával elhangzottakat elemezze, véleménye szerint inkább a felvételt közreadókat kell felelősségre vonni. Ezek az eszközök a Szekuritáté módszereire emlékeztetik Basescut. A lehető legkisebb szankciót rótta ki Traian Basescura az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), amikor figyelmeztetésben részesítette az államfőt, mert az – többek közt – „büdös cigány”-nak nevezett egy újságírót. Az elnöki tanácsadó dokumentumok tömkelegét hozta magával, hogy bebizonyítsa: az államfő eddigi pályafutása alatt mindig is támogatta a romákat. – Véleményem szerint igenis közérdekű, hogy az államfő mit gondol a sajtóról, kisebbségekről – hangsúlyozta Asztalos Csaba, a CNCD elnöke. /Sz. K. : Diszkriminatívnak minősítették Basescu „cigányozó” kijelentését. Az államfő visszautasítja a tanács megbélyegző határozatát. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./