A Nagy-Románia Párt tizenöt évvel ezelőtt, 1991. júniusában alakult meg, kezdeményezője Eugen Barbu író, Mircea Musat történész és Corneliu Vadim Tudor újságíró volt, a decemberi fordulat előtt mindhárman a szekuritáté Saptamana című szócsövének vezető munkatársai. Előbbi kettő meghalt, a szélsőséges sovén-nacionalista párt hangadó vezére mindmáig C.V. Tudor (jelenleg a szenátus alelnöke is). Az évfordulós rendezvénysorozat Bukarestben tetőzött június 17-én, cirkusz és operett egyvelegére emlékeztető jelenetekkel, többek között C.V. Tudor Hitlerre és Ceausescura emlékeztető, fennkölt bevonulásával, úgyszintén régi rögeszméjének idézésével, miszerint rövidesen ő lesz Románia elnöke. A Romania Mare június 16-i számának szalagcíme: Románia jelenkori történetének legpatriótább, legigazságosabb pártja 15 éves – éljen sokáig! Az önköszöntőből: „A NRP dicsőséges történetét elnökének ragyogó szellemisége hatja át. Ez a párt 15 éven át védte a hazát minden veszély ellen. A harc élén C.V. Tudor, a vitézek között legvitézebb politikus áll, ő vezeti pártját győzelemről győzelemre.” Tricolorul (a párt napilapja), június 15.: „Tizenöt évvel ezelőtt született meg ez a legtisztább és legszebb párt, nem hiába, hogy országunk nevét viseli. Meggyőződésünk, hogy ha élne Mihai Eminescu, Mihai Viteazul, Tudor Vladimirescu, mindhárman tagjai lennének pártunknak.” Barabás István közölt néhány korábbi adatot. Romania Libera, 1992. június 5.: Miután birtokába jutott a féltve őrzött titoknak, a szerkesztőség leközölte Eugen Barbu és C.V. Tudor levelét, amelyben kérték Ion Iliescu elnököt és Petre Roman kormányfőt, járuljanak hozzá a Romania Mare hetilap beindításához, ez segítségükre lesz az ellenzék felszámolásában, a magyar veszély elhárításában. – A Nagy-Románia Párt 15 éve követeli az RMDSZ betiltását, vezetőinek kitoloncolását az országból. 1997. szeptember 12-én a kolozsvári Avram Iancu-ünnepség keretében C.V. Tudor a nagygyűlés szónoki emelvényén a tömeg ujjongása közepette darabokra tépte dr. Csapó Józsefnek a Székelyföld autonómiájára vonatkozó tervezetét. Legújabban a Tricolorul június 15-i számában hívja fel a figyelmet, hogy dr. Csapó József június 18-án Gyergyóditróban az autonómia révén el akarja csatolni Erdélyt Romániától. /Barabás István: Nagy-román önünneplés. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./

Traian Basescu államfő együttműködött az egykori Szekuritáté katonai titkosszolgálatával, jelentette ki Emil Constantinescu ex-államelnök. Emellett a politikus azzal vádolta meg a Román Hírszerző Szolgálatot (RHSZ), hogy az a jelenlegi államfő állítólagos szekus múltjára vonatkozó iratokat titkolt el, illetve semmisített meg. Emil Constantinescu azért jelent meg június 21-én az átvilágító bizottság előtt, hogy tájékozódjon a 2005. decemberében általa benyújtott azon dokumentumokról, amelyek állítólag Basescu titkosszolgálatokkal való együttműködését bizonyítják. /Constantinescu: Basescu is együttműködött a Szekuritátéval. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

Varga Andrea tíz évi levéltári kutatásai során, főképpen az elmúlt három évben olyan okiratokra bukkant, amelyek a romániai katolicizmus történetét új adalékokkal gazdagítják. A moldvai katolicizmust három különböző szakaszra osztható. Az első időszak a Vatikán itteni hittérítőinek megjelenésével kezdődött, és tartott az 1848-as forradalomig. Nehéz, küzdelmes szakasz volt ez, az oszmán és egyéb birodalmak fennhatósága alatt álló Moldva trónján egymást sűrűn váltó uralkodók tovább nehezítették a missziós tevékenységet. A második időszak kezdete az 1848-at követő évtizedekre tehető, és a romániai kommunizmus hatalomra jutásával ért véget. Ebben az időszakban a moldvai misszió minorita rendje volt meghatározó tényező. A csángókat sokan azonosítják a katolikusokkal. A valóság az, hogy Moldvában létezik ugyan egy katolikus misszió, de a csángó hívősereg ennek csak egyik összetevője. Több mint kétszáz évvel ezelőtt Románia mai területén megtelepedett egy vallási közösség, amely elszakadt az orosz ortodox egyháztól, a lipovánokról van szó. A román ortodox nem kísérelte meg asszimilálni a lipovánokat. Mikor ide menekültek, 15 200-an voltak, jelenleg pedig csaknem 50 000-re tehető a számuk. Ezzel szemben a csángók, akik egy régi magyar nyelvjárást beszélnek, a XIX. század elején 18 ezren voltak az akkor Moldvában élő 32-33 ezer katolikus között. A moldvai katolikus közösség jelenleg több mint 250 ezer főt számlál, a legutóbbi népszámlálás adatai szerint ebből mintegy 1500 a csángó. Ennek ellenére, a katolikus egyház nyilatkozatai szerint Moldvában 250 ezer katolikus él és valamennyien románok. Tanúi lehetünk a csángók elrománosításának. A moldvai katolikusok történetének második szakaszát a romániai felekezeteknek a második helyért vívott szüntelen vetélkedése határozta meg. Az 1918. évi egyesülés, majd különösen az 1929. évi konkordátum aláírása után a katolikus egyház beilleszkedett a két világháború közötti korszak román ultranacionalista áramlataiba, amit egész sor okirat, valamint a Presa Buna Kiadó (1928) könyvei tanúsítanak. A harmadik szakasz meghatározó volt az asszimilációs folyamatban, amelynek célja a magyar nyelvet beszélők elszigetelése volt. Tíz-tizenkét nehéz éven át a moldvai katolikusok felekezeti üldöztetésnek voltak kitéve, utána valamelyes javulás állt be a kommunista hatóságokkal kialakult kapcsolataikban. A harmadik szakasz dokumentumaiból kiderül, hogy a katolikus egyház jelenlegi helyzetét három körülmény befolyásolta: a Vatikán, általában a romániai, ezen belül különösképpen a moldvai katolikus klérus, valamint a Securitatetól támogatott kommunista hatóságok. Romániában, miután Bukarest egyoldalúan felmondta a konkordátumot, törvényen kívül helyezték a görög katolikus egyházat és több száz katolikus papot börtönbe vetettek. A Vatikán, hogy a feszültségen enyhítsen, kénytelen volt engedményeket tenni Románia és a szovjet befolyás alatt álló többi ország számára. Fenyegetően lépett fel az ortodox egyház is, mert zavarónak érezte a „katolikus enklávét”. Miután a Román Ortodox Egyház megkaparintott több mint 800 görög katolikus templomot, doktrínájában újraéledt a katolikusok elleni harc, amiben segítséget kapott a hatóságoktól is. A Securitate szemmel tartotta az egész klérust, úgyszintén a hívő közösségeket is. A megfigyelés kiterjedt az egyház egész tevékenységére, kezdve a vallási szertartásoktól, egészen a Vatikánnal fenntartott kapcsolatokig. A Securitate aktív, jól szervezett hálózatot épített ki besúgókból, akik közül többet a klérus soraiból toborozott. Ez a rendszer behálózta mind az ortodox mind a katolikus klérust, beleértve az erdélyi magyar vagy román papokat is. Varga Andrea kutatásai során a moldvai csángók eltűnését vizsgálta. A moldvai katolikus egyház, amely az utóbbi 150 év alatt a csángók közösségének is pásztora volt, hibás ezért. A moldvai katolikus egyháznak a csángók eredetére vonatkozó alapmunkáit könnyen lehet cáfolni. Érvényes ez Palra a moldvai katolicizmus főművére (Iosif M. Pal: A moldvai katolikusok eredete) épp úgy, mint Dumitru Martinasra is. Martinas csángó monográfiája /román nyelvű, címe magyarul: A moldvai csángók eredete, Bukarest, 1985/, a Securitate műve (UM 0544 és D – dezinformáló – ügyosztály). Egy „forrás” besúgói jelentése szerint Gherghel (iasi-i püspök) azt állította Martinas könyvének egyik kiadójáról, hogy ezredes. A Securitate tevékenysége kiterjedt a belső helyzetre, de a külsőre is, ami főképpen a Nyugat és a Vatikán félretájékoztatására összpontosult, például a „montázs” akcióban közreműködött a Securitate minden ügyosztálya, a kultusz-főigazgatóság, valamint 15 magas rangú egyházi személyiség. Egy különösképpen kétes, ugyanakkor rejtélyes alak az ultranacionalista Josif Constantin Dragan: beleavatkozott a Vatikán, a romániai katolikus klérus és a kultusz-főigazgatóság (Securitate) kapcsolataiba. Az 1970-es évektől kezdődően lépett fel mint közvetítő, ettől kezdődően a Securitate jobban be tudott épülni a romániai katolikus egyház életébe. A Securitate-jelentésekből megállapítható: 1. Azért, hogy megmenthesse romániai enklávéját, a Vatikán sorsára hagyta a görög katolikus egyházat és a moldvai csángókat, ez utóbbiakat a magyar nyelvű istentiszteletekre vonatkozó óhajukkal együtt. 2. A kommunista hatóságok a Securitate segítségével, különösen 1976 után új nacionál-kommunista vonalat követve, megtagadták a csángók minden kérését, és határozottan visszautasították, hogy a görög katolikus felekezet elismeréséről a Vatikánnal tárgyalásokat folytassanak. 3. Bukarest és Moldva érseksége továbbra is asszimilálja a csángókat épp úgy, ahogy tette a kommunista rendszert megelőzően is, a kommunista rendszer idején pedig új jelenség volt: a klérus jelentős része a Securitate kollaboránsa lett, sokan közülük ma is aktívak. Sajnálatos, hogy ez a mentalitás 1989 után sem változott, annak ellenére sem, hogy hatályos az 1521/2001. sz. Ajánlás, a Tytti Maria Isohookane-Asuma, az Európai Parlament finn tagjának abszolút semleges jelentése, amelyet 2001. május 4-én 9078-as számmal a csángók helyzetével kapcsolatban terjesztett elő. /Fordította: Barabás István./ /Varga Andrea: Egyedüli vesztes a csángók közössége? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

A Szekuritáté megmaradt az Igazságügyi Minisztérium belső hírszerzésében. A rabokat is törvénytelenül kihallgató, nagyrészt a szeku embereiből álló szolgálat felszámolás alatt áll, de a személyzet a rendszerben marad. Munkamódszereik sem igazán különböztek sokkal a szekusokétól – emlékezett vissza az Igazságügyi Minisztérium keretén belül működő SIPA (Belső Korrupcióellenes Szolgálat) embereivel való találkozására a marosvásárhelyi börtönben raboskodott egykori elítélt. A SIPA fő feladata a börtönökben büntetéseket töltőktől való információgyűjtés volt, az igazságszolgáltatásban elkövetett korrupciós esetek feltárása érdekében. Aki ismeri egy börtön belső viszonyait, az nagyon jól tudja, hogy mennyire lehet megbízható az olyan információ, amit a raboktól őrzőik gyűjtenek össze” – mesélte egy neve elhallgatását kérő volt rab. A fogoly egy csomag cigiért szinte bármit elmond, amit hallani akarnak tőle. A „besúgó osztályként” emlegetett ügynökség felszámolás alatt áll. Ennek ellenére a marosvásárhelyi börtönben még fenntartanak egy irodát is. A SIPA emberei továbbra is bejárnak a börtönbe. A Börtönigazgatóságon megerősítették: az Igazságügyi Minisztérium belső hírszerző szolgálataként emlegetett SIPA ügyosztály még mindig létezik. A SIPA felszámolásának már le kellett volna zárulnia, de a minisztérium halasztást kért. A „besúgó osztály” felszámolásában a tét az archívumok megszerzése. A SIPA-t 1997-ben hozta létre az akkori igazságügyi miniszter, Valeriu Stoica. Létrehozása eleve alkotmányellenes volt, mert egy ilyen szolgálatot nem lett volna szabad létrehozni és működtetni miniszteri határozat alapján. A szociáldemokrata kormányzás alatt sem helyezték törvényes alapokra a működését, csupán átkeresztelték. Cristian Diaconescu PSD-s igazságügyi miniszter a DGPA (Korrupcióellenes Védelmi Ügyosztály) nevet adta neki, a működését azonban nem törvényben szabályozzák, hanem kormányhatározatban. A 637/2004-es kormányhatározat alapján a DGPA országos börtönigazgatóságot, valamint a bíróságokat érintő, a nemzetbiztonságra vonatkozó információkat megszerezheti, feldolgozhatja és felhasználhatja. Ezzel az átkereszteléssel a szolgálat nemcsak más nevet, hanem kiterjesztett hatásköröket nyert. A „besúgó osztály” közvetlenül a miniszternek számolt be tevékenységéről. A DGPA alkalmazottai hatvan százalékban a volt Szekuritáté reaktivált embereiből kerültek ki. A szolgálat egyik parancsnokáról a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Országos Tanács (CNSAS) ki is mutatta, hogy politikai rendőrségi feladatokat látott el 1989 előtt. Marian Ureche parancsnoksága alatt a DGPA nem mutatott be tevékenységéről egyetlen jelentést sem a parlament védelmi bizottságának. A börtönöket felügyelő igazgatóság többször is jelezte, hogy a DGPA tudtuk nélkül folytat információszerző tevékenységet a börtönökben. A szolgálat emberei speciális igazolvánnyal vagy titkosügynökök és informátorok beszerzésével behálózták a börtönöket. A szolgálatnak irodái voltak a börtönökben, kihallgattak embereket, nyomást gyakoroltak rájuk, hírszerző tevékenységekhez használták fel őket. A civil szervezetek képviselőjeként akkor a jelenlegi igazságügyi miniszter, Monica Macovei is követelte ennek a szolgálatnak a beszüntetését. A kihágások sora nagyon hosszú, a DGPA a javítóintézetekben is folytatott tevékenységet. Kiskorúaktól csikartak ki a szüleikre, rokonaikra vonatkozó információkat. De bírák és ügyészek megfigyelésével is foglalkoztak. Az eddigi titkosügynökökből egyszerű börtönőrök válhatnak. Azért csak válhatnak, mert Alexandru Serban, az országos börtönigazgatóság vezetője a közelmúltban javasolta egy, a SIPA-hoz hasonló hírszerzési szolgálat létrehozását az igazgatóságon belül, csak „más működési elvek mentén.” Amennyiben a miniszter elfogadja ezt a javaslatot, akkor a börtönkápók újra akcióba lendülhetnek. /Felszámolás alatt van a SIPA, de az ügynökök a rendszerben maradnak. Aktívak maradtak a szeku börtönkápói. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 29./

Kolozsváron 1947-ben, a IV. gimnáziumi osztály elvégzése után letették a kisérettségi vizsgát az Unitárius Kollégiumban, emlékezett Dr. Dezső István. Kolozsváron négy magyar fiúgimnázium volt: Piarista Fiú Főgimnázium, Református Kollégium, Unitárius Kollégium és az Állami Magyar Fiú Gimnázium, vagy Gyakorló Gimnázium. A négyből kettőt természetesen csak úgy lehetett összevonni, ha kettőt megszüntetnek. Áldozatul esett a nagy diáklétszámú, rangosabb Piarista Főgimnázium és az Állami Magyar Fiú Gimnázium vagy Gyakorló Gimnázium. 1948-ban megszüntették az egyházi iskolákat. A Kolozsváron megmaradt, két elméleti magyar fiúgimnázium közül az egyik, a volt Unitárius Kollégium az 1. számú Elméleti Magyar Fiú Gimnázium nevet kapta, a második pedig a volt Kolozsvári Református Kollégium, amiből a 2. számú Elméleti Magyar Fiú Gimnázium lett. 1948-ban a kolozsvári Szekuritáté behatolt a Ferenc-rendiek épületébe, az összes szerzetest elvitték, még azt sem engedték meg nekik, hogy szobájukba felmenjenek, és a létfontosságú dolgaikat elhozzák. A rendházban maradt javak egy részét szétosztották a két magyar fiúlíceum konviktusai között. Dr. Dezső István emlékszik arra, hogy ők, az 1. számú Elméleti Magyar Fiúlíceum bentlakói kis kézi szekérrel mentek, hogy a számunkra megítélt javakat elhozzák. Ez elsősorban a ferencesek élelmiszer raktárából kerülhetett ki. Emellett nagy mennyiségű nyomdapapírt, valamint füzeteket, íróeszközöket is kaptak, itt működött addig ugyanis a Szent Bonaventúra Nyomda. Szigorúan megtiltották a diákoknak, hogy az emeletre is felmenjenek, a szerzetesek szobáiba. 1948-tól a rendházban helyezték el a város zene- és képzőművészeti iskoláját, még mindig ott működnek. 2006. június 3-án a fizika előadóteremben gyülekezett az erősen megfogyatkozott és szétszóratott egykori lelkes diákcsapat, az 1951-ben érettségizett tíz ősz hajú veteránja Fazoli Sándor, egyetlen élő tanáruk, osztályfőnökük és egykori igazgatójuk köré. Tudomásuk szerint 24-en élnek még az osztályból, de a találkozónkra csak tízen tudtak eljönni. Mindnyájukat megajándékozták Brassai Sámuel Elméleti Líceum Évkönyvvel. A tíz hajdani diák életútját mondta el a találkozón. Ajtay Ferenc a Bolyai Tudományegyetemen geológiát végzett, a majd középiskolai tanár lett. Nyugdíjas éveiben könyveket ír, eddig három kötete jelent meg, a következőt az ivóvíz jelentőségéről írja. Ábrahám Ottó a Szovjetunióban végzett bányamérnökit, hazajövetele után a Zsil-völgyi bányák magas vezetőségi posztjait töltötte be. Egyike volt a párt kinyújtott karjának. Nyugdíjasként újra politizálni kezdett, most a román Konzervatív Párt tagja. Fia anyanyelvét elvesztette, ennek ellenére magyarul érez. Dr. Dezső István nyugalmazott sebész főorvos elhagyta szülőföldjét, az anyaországban próbált beilleszkedni, úgy érzi, sikertelenül. Mihálik András látványos pályát futott be, miután Moszkvából hazatért ukrán feleségével. A romániai 1989-es fordulat után tökéletes orosz nyelvtudását kihasználva állandóan utazott, tolmácsolt, Nagyvárad alpolgármestere lett és Nagyváradon az egyetem építészeti karának professzora, a műszaki tudományok doktora, több találmánya van. Botár Ferenc Tordán dolgozott és ott él családjával ma is. Darvas István Izraelbe, aztán Amerikába ment, de meghalni Budapestre jött. Cozma Károly (Kozma) Kijevben végezte a Diplomáciai Főiskolát, külügyi diplomáciai szolgálata folytán bejárta a fél világot, világnyelveket beszél, 20 évnél több időt töltött külügyi szolgálatban. Széll Kálmán szenvedélyes sakkozó, műgyűjtő, de főleg könyvgyűjtő és magánzó agglegény. Veress Endre egyedül lett ügyvéd az osztályból. 1940-ben az Észak-Erdélyből kivonuló román bosszúállók úgy megverték ügyvéd édesapját, hogy később belehalt sérüléseibe. /Dr. Dezső István nyugalmazott sebész főorvos: Provokatív beszámoló a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumban érettségizettek 55 éves érettségi találkozójáról. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28., folyt.: júl. 1./

Dan Voiculescuról, a Konzervatív Párt elnökéről a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Bizottság (CNSAS) megállapította, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Sergiu Andon konzervatív párti képviselő, védőügyvéd óvást juttatott el a CNSAS-hoz. Szerinte az általa bemutatott dokumentumokból kiderül, hogy Voiculescu ártatlan. Mircea Dinescu, a testület tagja kifejtette: „Andonnak meg kellene húznia magát, nem más, mint egy kommunista ügyész, a Scinteia szerkesztője volt, hiába tetszeleg most a nemzeti hős szerepében.” /I. I. Cs.: Sergiu Andon egyre sejtelmesebb. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 5./

Tariceanu miniszterelnök tanácsosa, Marius Oprea, aki jelenkori történész is, azt állítja: Romániában legalább tízezer, de lehet, hogy húszezer olyan vezető van, aki hajdanán együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel, a Secutitatéval. (Hirszerzo.hu) /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 6./

Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt (KP) elnöke július 6-án több, az átvilágító bizottságtól átvett dokumentumot mutatott be, amelyekből az derül ki, hogy nem működött együtt az egykori Szekuritátéval. Korábban az átvilágító testület azt a döntést hozta, hogy a KP elnökének igenis köze volt a kommunista rendszer hírhedt politikai rendőrségéhez. /Voiculescu bemutatta dokumentumait. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./

Az Új Magyar Szó kezdeményezésére a fontosabb romániai magyar sajtóintézmények, civil szervezetek vezetőinek neve is szerepel majd azoknak a személyeknek a listáján, akiknek átvilágítására ezen a héten kéri fel a Civic Media Egyesület a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottságot /CNSAS/. A Civic Media már a múlt héten benyújtotta a CNSAS-hoz azt az első, háromszáz személyből álló listát, amely a „romániai közvélemény legfontosabb formálóinak” nevét tartalmazza. Az egyesület listájára magyar újságírók neve nem került fel. Victor Ronceának, a Civic Media elnökének tájékoztatása szerint azért, mert senki nem kereste fel őket ebben az ügyben. Az átvilágító testület válaszát meg sem várva Stejarel Olaru, a miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója bejelentette: a háromszázas listán több olyan személy szerepel, akik, tudomása szerint, együttműködtek a Szekuritátéval. /Cseke Péter Tamás: „Tiszta hangokat” a magyar sajtóban. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 17./

Az egykori Szekuritáté a gyermekek köréből is verbuvált besúgókat, arra kényszerítve őket, hogy információkat szolgáltassanak családjukról, tanáraikról és kollégáikról. Cazimir Ionescu, az átvilágító bizottság szóvivője elmondta, hogy a Szekuritáté 12–19 éves diákokat szervezett be. Az egész országra kiterjedő besúgói hálózat létezett, és a gyermeket a „Tanügy” elnevezésű hálózat keretében „dolgoztatták”. A Szekuritátét főleg a párt- és az államvezetést érintő viccek érdekelték, az idegen állampolgárokkal való kapcsolattartás, ki milyen külföldi rádióadót hallgatott stb. A líceum elvégzése után általában ezekkel a tanulókkal a Szekuritáté megszakította a kapcsolatot. /Gyermekek közül verbuváltak besúgókat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./

A Civic Media Egyesület kezdeményezését, melynek célja a romániai sajtó és a civil szféra átvilágítása, az Új Magyar Szó is felkarolta, s a „Tiszta hangok” elnevezésű akciót segítendő a jelenleg megjelenő magyar nyelvű napi, heti és havilapok felelős kiadóit, igazgatóit, főszerkesztőit és főszerkesztő-helyetteseit, esetenként vezető szerkesztőit, főmunkatársait és publicistáit, illetve a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) ügyvezető tanácsát javasolta átvilágításra. 1989 decemberében a Szekuritáté megszűnt, teljes iratanyaga a hadsereg felügyelete alá került. 1990 januárjában a Temesvári Nyilatkozat 5. pontja próbálta az átvilágítást életbe léptetni, de ez az akkori politikai légkörben teljesen lehetetlen volt. 1996-ig a kommunista párt örökösei megakadályoztak mindent, ezalatt a Szekuritáté volt tisztjei részben megsemmisítették, részben elrejtették és kiválogatták a szerintük érdekes dossziékat. A Demokratikus Konvenció 1996-os választási győzelme sem hozott igazi fordulatot. 1999-ben azután egy országos bizottságot hoztak létre /CNSAS/, melynek feladata a hírhedt Szekuritáté archívumát vizsgálni, magas tisztségeket betöltő embereket átvilágítani. A témával foglalkozó, úgynevezett Ticu-törvényt valósággal „kiherélték” a pártok a parlamentben, majd a bizottság liberális párti támogatást élvező elnökét, Constantin Ticu Dumitrescut volt politikai bebörtönzöttet is megbuktatták. A CNSAS-nak nem igazán sikerült lelepleznie senkit: öt esztendő alatt tizennyolc magas rangú szekus tiszt akadt horogra, közülük tizennégy halott… Cristian Parvulescu politológus szerint a tisztázás egyik legnagyobb akadálya, hogy a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ folytatta a megfigyeltekről a Szekuritáté által megkezdett követési dossziék bővítését, és a régi besúgók többségét 1989 után újra aktivizálták, ők viszont nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva nem elővehetők. Az átvilágítást nehezíti, hogy a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának iratanyaga a hadsereg birtokában van. Ezt ötven évre titkosították. Csendes László, az RMDSZ-támogatást élvező CNSAS-tag szerint az átvilágításra kapott dossziékat eleve szűrve kapják kézhez. Dossziéeltűnések is vannak. Marius Oprea történész, aki 1998 és 2000 között Constantinescu elnök tanácsadója volt, akkor látta is szekusdossziéját. Mikor a Ticu-törvény elfogadása után kikérte a dossziéját, azt a választ kapta a CNSAS-tól, hogy a rá vonatkozó iratok nem találhatók. /!/ /Jakab Árpád: Átvilágítósdi – a politikai zsarolás román eszköze. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), júl. 19./

Bíróság elé állíthatják azokat a volt szekus tiszteket, akik az elmúlt rendszerben kiskorúakat verbuváltak besúgóknak. Stejarel Olaru történész elmondta, a Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet tervei közé tartozik ezeknek a személyeknek az azonosítása és felelősségre vonása. A történész szerint a kiskorúak beszervezése ugyanazzal a módszerrel történt, mint bárki más esetében. Cazimir Ionescu, az átvilágító bizottság /CNSAS/ szóvivője elmondta: a Szekuritáté elsősorban 12–19 éves korú gyermekeket szervezett be, akiknek családjukról, tanáraikról és iskolatársaikról kellett adatokat szolgáltatniuk. Nem egy-két elszigetelt esetről van szó, hanem az ország valamennyi megyéjét érintő, általános gyakorlatról. A bukaresti sajtó szemére vetette a CNSAS-nak, hogy a gyermekbesúgók létét mindeddig elhallgatta. Az egykori gyermekhálózat tagjainak többsége napjainkban a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) alkalmazásában áll. Az Securitate gyermekhálózatához hasonlót a térségben a kelet-német Stasi működtetett. A modellt Kínától vették át, ahol a kulturális forradalom átnevelési lágereibe zárt emberek 70 százalékát saját gyermekeik súgták be. /Felelősségre vonhatják a kiskorúak beszervezőit. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 20./ „Valamikor 1957-58-ban, a mezőtelegdi iskolában, hatodik osztályos koromban a zöldkabátos, bőrcsizmás szekusok éjjel-nappal gyomroztak. Piros tintával íratták velem a nyilatkozatokat... Engem nem szerveztek be, ez ellenőrizhető, de a velem egyidős 13 éveseket nagy valószínűséggel igen” – így idézte fel Lakatos István olvasó azokat az időket. Stejarel Olaru történész szerint a Szekuritáté ugyanolyan „meggyőzési technikákat” alkalmazott a kiszemelt diákokkal, mint a felnőttek beszervezésekor. Elsősorban a szerény jövedelmű családok gyermekeit környékezték meg, ezen belül is azokat, akik bentlakásokban éltek és jó tanulók voltak. A Szekuritáté minden megyében tartott fenn kiskorúakból álló besúgóhálózatot. /Fenyítés a gyerekspiclik szekus beszervezőinek? = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 20./

A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ elutasította egy, a “Fontos Személyek” elnevezésű titkos levéltári anyag létezésére vonatkozó információkat, és megismételte: a Szekuritáté dokumentumait átadták a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak (CNSAS), az érvényben lévő törvények alapján. Előzőleg Marius Oprea történész számolt be arról, hogy létezik egy titkos levéltári anyag magas pozíciójú informátorokról, akik közvetlenül a Szekuritáté vezetőségének jelentettek, s ezt nem adták át a CNSAS-nak. /“Fontos személyek”. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 21./

A kommunista rendszerben a titkosszolgálat kiskorúakat is beszervezett. A Kommunizmus Bűneit Kutató Intézet szerint – állította a kormányfő tanácsadója, Stejarel Olaru történész – a Szekuritáténál ,,pszichológiai robotképeket” is készítettek a beszervezett kiskorúakról, ezek alapján a mára már felnövő egykori gyerekinformátorok megzsarolhatóak és akitivizálhatók. Olaru hangsúlyozta, a Román Hírszerző Szolgálat a mai napig nem adta át archívumának teljes anyagát a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácsnak. Így a zsarolás lehetősége mai napig fennáll. Hogy összesen hány százezer személyt szerveztek be, megoszlanak a vélemények, azt viszont Marius Oprea történész, a Kommunizmus Bűneit Kutató Intézet igazgatója tényként közölte Tusványoson, hogy a rettegetett Szekuritáté nem tűnt el, csak ,,privatizálódott”, a tisztek ma a politikában és az üzleti életben tevékenykednek. Oprea szerint ők irányítják mind a politikai, mind a gazdasági életet, számuk körülbelül tízezerre tehető. Oprea leszögezte, a Szekuritáté mindig is nagy érdeklődést szentelt a magyar kisebbségnek, ,,nagy szüksége volt az információkra a kisebbségben élők köréből, ezért közülük is nagy számban verbuvált informátorokat”. Oprea szerint a hírszerző szolgálat többnyire a volt szekuritáté tisztjeit vette át, amiből az is következik, hogy ezek ma is aktivizálhatják egykor megzsarolt informátoraikat. /Bogdán László: Kiskorú besúgók, ­magyar ügynökök. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 21./

Meghalt 94 éves korában Raoul Sorban, az egyik legnagyobb erdélyi magyargyűlölő. Az általa életében előszeretettel hangoztatott hazugságok holtában is elkísérték. A rádió egyik híre szerint „több ezer észak-erdélyi zsidó megmentője volt”. Szintén a rádió közölte a Nagy-Románia Párt részvétnyilvánítását, amely szerint Sorban „15 ezer zsidót mentett meg a haláltól”. Ez azonban nem igaz, egyetlen zsidó sem köszönhette neki a megmenekülését. Élete utolsó éveiben derült ki, hogy Dragomir fedőnévvel több részletes besúgást írt a Szekuritáténak Tudor Bugnariuról, aki barátjának hitte, s aki a második világháború után a börtönből is segítette. Miután 1940–1944 között a kolozsvári egyetemen Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész professzor tanársegédje volt, a kommunizmus idején, majd 1990 után is, Sorban egymás után ontotta magából a „magyar irredentizmust leleplező” könyveit. Annyira elfogulttá tette a gyűlölet, hogy az általa összeállított „irredenták” között Kányádi Sándor is szerepelt, méghozzá a máramarosi jiddis költészet magyarra fordításáért. 1990 után előbb a kommunista párttal kacsingatott, majd Funar jóbarátja lett, és végül belépett a Nagy-Románia Pártba. Életében nem sikerült visszavonatni a jeruzsálemi Jad Vashem intézettel azt az Igaz Ember címet, amelyet 1978-ban szintén hazugságokra alapozva adtak neki. /Tibori Szabó Zoltán: Egy besúgó halálára. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 21./

A Civic Media Egyesület felkérte az Országos Információs Közösséget, segítsen közre abban, hogy a Romániában jelenleg tevékenykedő titkosszolgálatok bocsássák el a jelenleg alkalmazásukban lévő egykori „szekus pribékeket”. Szerintük bizonyítékok vannak arra, hogy a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI) jelenleg is dolgoznak olyan személyek, akik korábban a kommunista rendszer politikai rendőrségének tagjaként bűncselekményeket követtek el. A Civic Media elnöke, Victor Roncea július 24-én több olyan tisztet is megnevezett, akik korábban a Szekuritáté tagjai voltak, és jelenleg a SRI alkalmazásában állnak. „Így például Emilia Balaci százados, aki gyermekeket szervezett be besúgónak, a Szeben megyei SRI parancsnok-helyettese lett. Constantin Mataragiu főhadnagy, a temesvári egyetem szekusa, Carol Sebastian újságíró korábbi beszervezője a Temes megyei SRI élére került” – példálózott a Civic Media Egyesület vezetője. Előzőleg Carol Sebastian, a Cotidianul volt főszerkesztője feltárta: a Szekuritáténak zsarolás révén sikerült beszerveznie őt. Sebastian elmondta, másodéves egyetemista volt, amikor arra kényszerítették, hogy az egyik évfolyamtársáról jelentéseket készítsen. /Cseke Péter Tamás: „Pribékek” a titkosszolgálatoknál? = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 25./

A Legfelső Védelmi Tanács (LVT) július 24-i ülésén a vonatkozó Ice Dunarea dosszié nyilvánosságra hozását kérte. Másfél évvel ezelőtt maga Dan Voiculescu. A Konzervatív Párt elnöke kérte: tegyék lehetővé a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) illetékeseinek a dossziéhoz való hozzáférést. Az Ice Dunarea dosszié az egykori Szekuritáté külkereskedelmi tevékenységéről tartalmaz adatokat. Voiculescut pedig azzal gyanúsítja a sajtó, hogy a Szekuritáté pénzeit forgató Crescent cég révén gazdagodott volna meg. Voiculescu súlyos vádakat fogalmazott meg a Demokrata Párt (DP) néhány vezetőjével szemben: azzal vádolta a DP Dambovita és Szilágy megyei elnökeit, hogy együttműködtek a Szekuritátéval. Előbbi cáfolta ezt, Viorel Nicolae Stanca viszont elismerte, hogy a kémelhárításban tevékenykedett. Ezért – mint mondta – büszke munkájára, és semmivel nem károsította meg az államot. /Kémelhárító demokrata vezető. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./

Kolozsváron kőművesek, szobafestők dolgoznak az úgynevezett Gyermekházban. Magyar neve nincs. Az 1989. évi fordulat óta ez a neve. Azelőtt évtizedekig a pártállam egyik agymosodája, az ún. Pionírház tevékenykedett itt. Az ötvenes évek közepéig a Szekuritaté városi központja volt. 1948-ban, a kommunista hatalom átvétel után az állambiztonság kiépítését Kolozsváron a szomszédos házak elkobzásával, a lakók kiköltöztetésével kezdték. Következtek az megfelelő átalakítások: az alagsorban cellákat építettek, a földszinten és az emeleten berendezték a kihallgató irodákat. A kerítés vasrácsait magas téglafallal helyettesítették. Az embereket többnyire éjszaka hozták ide. Az illetőt kitessékelték a kocsiból, és rászóltak: arccal a falnak. Kétféle cella volt. A kisebb kb. két méter hosszú, egy méter széles, egy priccses, a nagyobbik emeletes ágyas volt. A sarokban kis asztalkát is építettek betonból, melyen az ágy szélén ülők elfogyaszthatták napi kosztjukat. Amikor sok embert hoztak be, egy ágyban hárman is aludtak. Az ajtó fölött éjjel is égő villanykörte volt. Reggel félliternyi gyümölcsízzel édesített, víznél valamivel sűrűbb, félliternyi híg puliszkát vagy cikóriából főzött feketekávéval szeletnyi kenyeret és kis kockányi vegyesízt, délben kb. fél liter paszulyfőzeléket „szolgáltak fel”. Este ugyanazt, mint reggel. Akit kihallgatásra vittek, annak sötét szemüveget kellett felvenni, abban nem látott, az őr vezette. „Mi mindent tudunk, úgyhogy mondd el szépen, hogy is volt”, hangzott el bevezetőként. Néhány évvel ezelőtt a Volt Politikai Foglyok Szövetségének sikerült elérnie, hogy az épületben irodát nyisson, az alagsorban pedig két mérethű, az eredetivel azonos cellát építsen föl. /Asztalos Lajos: Egy „híres” épület: Majális utca 23. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./

Miközben Romániában az átvilágítók a volt Szekuritáté dossziéinak kevesebb mint öt százalékát vehették át, Varsó eldöntötte, hogy az interneten teszi közzé az össze köztisztviselő múltját. Lengyelországban eddig csupán történészek és újságírók nyerhettek betekintést a kommunista titkosszolgálatok dokumentumaiba, amelyeket a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) kezel. Ugyanakkor az intézet által áldozatnak minősített személyek nézhették meg csupán saját aktájukat. A helyzet hamarosan lényegesen megváltozik. Olyan törvény készül, amelynek értelmében kötelezik a köztisztviselőket, az ügyészeket és az újságírókat is, hogy tárják fel a közvélemény előtt, együttműködtek-e az egykori kommunista titkosrendőrséggel. A jogszabályt a képviselőház már elfogadta. Hamarosan a szenátus elé kerül, s az államfőnek is alá kell írnia, hogy életbe lépjen. A kormányzó konzervatívok történelmi jelentőségűnek nevezték a jogszabályt. Súlyos hibának minősítette a törvényt Wojciech Olejniczak, az ellenzéki Baloldali Demokratikus Szövetség elnöke. Romániában a sajtó képviselőinek átvilágítása csak most kezdődött el, ráadásul egy civil szervezet kérésére, amelynek kezdeményezéséhez az ÚMSZ is csatlakozott. /Átvilágítás: a lengyel példa. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 28./

Stejarul Olaru történész szerint Teoctist pátriárka 1989 előtt együttműködött az egykori Szekuritátéval. Tájékoztatása alapján több iratcsomóban is felfedezte az ortodox egyházfő nevét. Az ortodox egyház szóvivője azonnal cáfolta a Teoctistot ért vádakat. /Besúgással vádolják Teoctistot. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 29./

Erdély multikulturális múltja címmel a nagyszebeni egyetem történész-növendékei idén is folytatják az ásatásokat a szászvárosi honfoglalás kori temetőnél. A többéves feltárás miatt Erdély legjobban áttanulmányozott honfoglalás kori magyar temetőjének tekinthető. Tavaly 60 sírt sikerült feltárni, idén már a 70-ig jutottak, amivel megközelítik a 80-90 síros felső határt, nyilatkozta Mihai Castaian, a szászvárosi múzeum igazgatója, az ásatások tudományos munkatársa. A kolozsvári és gyulafehérvári hasonló temetők nagyobbak, de sokkal kevésbé ismertek. A régészeti kutatás még 1918 előtt indult be, azóta azonban csupán elvétve történtek ásatások. A kevés eredményt sem lehetett publikálni, ezért a szűk szakmán kívül kevesen tudnak az erdélyi honfoglalás kori magyar temetőkről, ismertette a helyzetet Mariana Tiplic nagyszebeni egyetemi tanár, a szászvárosi ásatások vezetője. A részben feltárt kolozsvári, az alig ismert gyulafehérvári, illetve a mondhatni szűz dévai, vajdahunyadi és piskitelepi honfoglalás kori temetők esete is sokatmondó. Déván, például, az 1970-es években, a tömbháznegyed építése idején véletlenül bukkantak honfoglalás kori magyar sírokra. A Securitate nyomban betiltott bármilyen régészeti kutatást, sőt beszélni sem volt szabad róla. Az erről szóló egyetlen kiadvány Déváról kicsempészett anyagok alapján, Németországban látott napvilágot a nyolcvanas években, nyilatkozta Mihai Castaian. A helyzet azóta változott. A szászvárosi régészeti ásatásokat az interetnikai kapcsolatok állami hatósága támogatja. A Böjte Csaba atya által irányított Szent Ferenc Alapítvány biztosít szállást a 17 nagyszebeni egyetemista számára, a német fórum számos kelléket, a szászvárosi önkormányzat pedig az élelmet biztosítja. A majdnem teljesen feltárt szászvárosi temető a honfoglalás kései időszakából származik, a tizedik század végéről. A kolozsvári temető a honfoglalók első nemzetségéhez tartozik, a gyulafehérvári, valamint feltehetőleg a dévai és vajdahunyadi a második nemzedékhez, a szászvárosi pedig az utolsó nemzedékhez. Félig letelepedett, félig nomád magyarokról van szó, akik az erdélyi gyula törzséhez tartoztak. Lehet, hogy Szent István király és nagybátyja, az erdélyi gyula között 1003-ban történt fegyveres összecsapás éppen a Maros völgyében, a Szászváros és Gyulafehérvár közötti síkságon dőlt el. /Ch. A.: Régészeti ásatások Szászvároson. A legjobban feltárt magyar honfoglalás kori temető. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 29./

Még nem rehabilitálták a Ceausescu-diktatúrában méltatlanul eltávolított Tőkés István (született 1916. augusztus 8-án) református lelkészt, az erdélyi magyarság és a református egyház reprezentatív személyiségét, akit politikai magatartása miatt a romániai rezsim megakadályozott abban, hogy gyülekezete akarata szerint püspök lehessen. Tőkés István egyik fiát, Tőkés Lászlót megfosztották dési segédlelkészi állásától, habár gyülekezete a rendőrség megfélemlítő akciói ellenére is kifejezte iránta való ragaszkodását. 1985-ben nyilvánosságra került: a Nyugatról ajándékképpen Romániába eljuttatott mintegy húszezer magyar nyelvű Bibliát a hivatalos szervek bezúzták és vécépapírt gyártattak belőle. Feltehetően hasonló sorsra juthatnak az egyház azon történeti dokumentumai – anyakönyvek stb. – is, melyeknek elkobzása már évek óta folyamatosan zajlik. Tőkés István volt teológiai professzor, egykori püspök-helyettes, az erdélyi egyház református orgánumának, a Református Szemlének eltávolított főszerkesztője, mint kényszernyugdíjazott Kolozsvárott él – írta húsz évvel ezelőtt a Hungarian Press of Transilvania (Erdélyi Magyar Hírügynökség). Tőkés István felidézte az egyházból történt eltávolításának okát. 1989. májusában egy gyűlésen felállt és azt mondta: aki az Úr Krisztus akaratával ellentétesen tevékenykedik az egyházban – akár püspök, akár más beosztású, vagy legyen állami szerveknél képviselő –, azoknak nem szabad engedelmeskedni. Másnap megjelentek a Securitate emberei az akkori püspöknél, intézkedtek. Tőkés Istvánt eltiltottak az igehirdetéstől és mindenféle szolgálattól. Később a püspök nyugalomba helyezte Tőkés Istvánt. A szolgálati időhatár az egyházban 70. év, ő akkor 65 éves volt.       Tőkés István kilencvenedik születésnapja alkalmából a nyugalmazott teológiai professzor, volt püspök-helyettes húsz évvel ezelőtt írt tájékoztató felhívását közölte most a lap.     /Frigyesy Ágnes: Köszöntjük a 90 esztendős Tőkés István teológiai professzort. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 1./ Tőkés István 1986-ban született tájékoztatójában leszögezte, hogy a református egyház püspökei és más vezetői folyamatos önkénnyel vezetik az egyházkerületek ügyeit: meghamisítják a zsinati és lelkészválasztásokat, akadályozzák az igehirdetést, megfélemlítik a lelkipásztorokat, gátolják a teológiai oktatás és nevelés megfelelő szinten tartását, a kiöregedő lelkipásztorok szükséges ütemű utánpótlását (mindössze 5-6 hallgatót vesznek fel az évi 80-90 jelentkezőből, amikor számtalan gyülekezet lelkész nélkül vergődik).     Tőkés István és Tőkés László nem voltak hajlandóak e törvénytelen folyamatoknak szótlanul teret engedni. A tapasztalt törvénytelenségeknek igyekeztek gátat vetni az egyházi testületekhez benyújtott kérelmekkel és memorandumokkal. Ezekre válaszul Nagy Gyula kolozsvári püspök mindkettőjüket elmozdította állásukból.      Mindezek miatt Tőkés István 1985 decemberében közölte a zsinati elnökséggel, hogy a romániai Református Egyházat ex lex állapotban lévőnek tekinti.   /Tőkés István kényszernyugdíjazott teol. prof.: Tájékoztató felhívás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), aug. 1./

Az ÚMSZ most induló sorozatában olyanok emlékeznek a magyarországi 1956-os forradalom hatására, Erdélyben bekövetkezett eseményekre akik elszenvedték az akkori retorziót. Puskás Attilát huszonnyolc éves korában zárták börtönbe, amiért tanárként nyilvánosan rokonszenvezett az ötvenhatos budapesti szabadságharccal Csíkdánfalván. Ő még a szamosújvári börtönben is megemlékezett társaival március 15-ről, valamint október 23-ról. Puskás Attilát szabadulása után, 1964-től az 1989-es rendszerváltásig megfigyelés alatt tartotta a román állambiztonság. Letartóztatása Sántha Imre diák versesfüzetéhez kötődik. Az érettségi előtt álló iskolás fiú abbahagyta a tanulást, elment otthonról és Sepsiszentgyörgyön próbált új életet kezdeni. Maga mögött hagyott egy levelet, melyben elmagyarázta szüleinek, hogy ne keressék, mert az általa hátrahagyott, rendszernek nem tetsző írásai kellemetlenséget okoznának neki. Házkutatást tartottak Sántháéknál, és megtalálták a tanuló versesfüzetét. 1959 tavaszán tartóztattak le tanárokat és diákokat, rendszerellenes szervezkedés címén. Puskás Attilának megmutatták Sántha Imre verseit. Puskás Attila saját versét is felolvasta Október 23. címmel, éppen 1956. november 4-én, egy lakodalmon. Ezután gyász-szalagot viselt a meghalt forradalmárok emlékére. Másik „bűne” volt, hogy megkérte Lőrincz János társát: ne hagyja ki a tananyagból a magyarországi felkelésben szerepet vállalt irodalmárokat és költőket, mert részei a magyar irodalomnak. Puskást 1959. május 12-én letartóztatták, húsz év kényszermunkára ítélték, és további tíz évvel toldották meg szabadságvesztéses büntetését „tiltott iratok terjesztéséért”. Emlékezete szerint 1963 végén, 1964 elején a börtönben megindult a fegyencek átnevelése. Vasárnaponként önkéntes rabok ismertették „bűneiket” a román munkásállam ellen, megbánták ezeket, és megfogadták, hogy megváltoznak. A beismerőknek le kellett leplezniük azokat a cellatársaikat, akik a börtönben is folytatták korábbi tevékenységüket. Puskást édesanyja csak egyszer látogathatta meg. A közkegyelmi törvénynek köszönhetően 1964. augusztus 3-án szabadult. Feleségénél húzódott meg, aki elvesztette állását, amiért nem vált el Puskás bezárása után. Barátai, köztük Dankanits Ádám történész, pénzt és ruhaneműt gyűjtöttek a frissen szabadultnak. Puskás először munkásként kereste meg kenyerét, majd kereskedelmi áruszakértő volt 1971-ig, amikor végre sikerült végzettségének megfelelő állást kapnia. Ezután is évekig figyelte a Szekuritáté, követték, besúgókat próbáltak beszervezni környezetébe. /Domokos Péter: Erdélyi ötvenhatosok. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 1./

A tiszta tollak mozgalom tisztázni kívánja, kik azok a mértékadó tollforgatók, akik a Ceauescu-rezsimben együttműködtek a Szekuritátéval. Cazimir Ionescu, az Átvilágító Bizottság szóvivője elmondta, hatszázezernél több iratcsomót kell megvizsgálniuk, ebből négyszázezer politikusét, s kétszázezer egyéni kérelmet. A munka volumene oly nagy – jelentette ki a szóvivő -, hogy az igényeknek öt-hat év alatt tehetnek csak eleget. Dacára annak, hogy 93 kutatóval bővült a státusuk, a krónikus irodahiány miatt alkalmazásuk kérdéses. A tiszta tollak akciót kezdeményező Victor Roncea és a Ziua lap sem erkölcsi, sem emberi biztosítékot nem nyújt arra, hogy ötletük mögött nem áll valamiféle manipuláció. Mircea Dinescu szerint a politikusok iratcsomóinak kutatását akarják ezzel lassítani. Victor Ronceának, a tiszta tollak élharcosának magyarellenes, rasszista cikkei ellen a MÚRE alig egy hónapja erélyesen tiltakozott. Radu Timofte, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója azt nyilatkozta, hogy jelenleg minden szerkesztőségben legalább egy-két, ha nem több fedett titkosszolgálati ügynök dolgozik. /Simó Erzsébet: Lássuk az igazságot! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

Puskás Attila írásában rendet akar rakni a használt fogalmak tartalmában. Valamennyi kommunista zsarnokság ősforrása a Szovjetunió volt, illetve a KGB, azaz Állambiztonsági Biztosság. A bolsevista Szovjetunió terrorszervezete – változó nevekkel, de mindig ugyanazzal a céllal – általánosan elismerten messze felülmúlta a CIA-t, a Moszadot mind szervezettségben, mind ügynökeinek tömegbázisában. Természetes, hogy a román Szekuritáté felépítésében a szovjet ,,tanácsadóknak” meghatározó szerepük volt. Ők sohasem bűnhődtek meg elkövetett gyilkos bűneikért: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko), Alexandru Nicolschi (Boris Grünberg), Vladimir Mazuru (Vladimir Mazurov). Alexandru Draghici volt tábornok, belügyminiszter mondása volt: ,,...a törvényességet úgy értelmezzük, ahogy az nekünk megfelel.” Draghici is ,,ágyban, párnák közt” halt meg Magyarországon, nem adták ki őt a román államnak... A bonyolult szervezés – valamennyi csatlós államban – alig áttekinthető. A román Szekuritáté eleinte a belügy keretében, majd 1952-56 között önálló minisztériumként (Ministerul Securitii Statului) működött, 1956. június 11-től újra a belügyhöz tartozott, önálló ügyosztályként. A Szeku­ritáté fegyveres egységei a kezdeti 30 600-as létszámról az ötvenes évek közepére már 165 000 főre nőttek. Ennek megfelelő az eredményes működéshez szükséges ,,hálózat” is. Később az eredménytelen informátorokat eltávolították, ugyanakkor fokozzák a ,,minőségi” informátorok (tanárok, orvosok, mérnökök, közélelmezési dolgozók, postások, köztisztviselők stb.) beszervezését, ,,információs hálózat” kiépítésére. Fedőnevet nem csupán a besúgók viseltek, hanem a megfigyeltek is. Dossziét nyitottak a jelentések, elemzések részére is. Valamennyi intézmény, gyár, hivatal a besúgók egész hálózatával volt betelepítve, akik felett egy ,,rezidens” állt, aki az ,,irányító tiszttel” tartott állandó kapcsolatot. Mindegyik informátornak külön dossziéja volt. Puskás Attila példának hozta, hogy őt a következő ,,besúgók” figyelték 1989 végéig: Antonescu, Kemény, Chilachi, Kovács Károly, Olteanu, Málnási, Miklós István, Ötvös Géza, Kovács István, Poenaru Ioan, Lemhény Attila stb., valamennyi fedőnév. Ki a ,,besúgó? Karol Sauer­land német történész könyvében (Harminc ezüst – besúgások és árulások, Helikon Kiadó, 2001) nem találta elégségesnek azt a meghatározást, hogy ,,...olyan bejelentés, amit a besúgó önként és alantas szándékkal tesz egy intézménynél, amelytől azt várja el, hogy a besúgottat bűnösnek nyilvánítsa és elítélje”. ,,Denunciáns, aki valamit a felsőbbségnek bejelent.” Azaz – a névtelenségbe rejtőző denunciáns – jogi következményű jelentése egy ,,hatalmi intézményhez” kötődik. Korunkban tömeges jelenséggé vált egyrészt a társadalmi szervezettség összetettsége, bonyolultsága, másrészt az önkényuralmi rendszerek fenntarthatósága miatt. /Puskás Attila: A hálózat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

Tízezer ember részvételére számítanak Lupényban vasárnap a bányásznap idei megünneplésére, nyilatkozta a Nyugati Jelennek Lakatos Zoltán, a Zsil-völgyi bányászszakszervezetek ligájának elnöke. Az ünnepséget azért rendezik Lupényban és nem a Zsil völgye fővárosának tekintett Petrozsényban, mivel augusztus elején az 1977-es nagy bányászsztrájk évfordulóját ünneplik, s a sztrájk központja Lupényban volt. A kommunista rendszer elleni legelső romániai tömeges munkásmegmozdulás 1977. augusztus elsején kezdődött a lupényi bányánál. A lupényiak csakis Ceausescuval személyesen voltak hajlandók tárgyalni, a helyi hatóságokkal nem. A hatóságok helyben akarták megoldani a problémát, emiatt zavargások törtek ki, s a sztrájk hamarosan átterjedt a Zsil völgye többi részére is. 40 000 bányász szüntette be a munkát. A Neptunon üdülő diktátor Ilie Verdet miniszterelnököt, valamint Gheorghe Pana munkaügyi minisztert küldte le a Zsil völgyébe. A felbőszült bányászok túszul ejtették mindkettőjüket, s a diktátor személyes jelenlétét követelték. Augusztus 3-án végül Ceausescu megjelent Lupényban, s a sztrájkolók a bányába kényszerítették. 13 pontos követelési listájukból 12 pontot érvényre juttattak: 6 órás munkaidő, meleg étel a földalatti műszak előtt, magasabb fizetések, korszerűbb munkavédelmi eszközök stb. Az elnyomó szocialista hatalom csupán a 13. pontot nem tartotta be, amelyben a bányászok azt követelték, hogy a sztrájkban részvevők ellen semmilyen megtorlást ne alkalmazzanak. Egy hónapon belül a Securitate több mint 5000 sztrájkoló bányászt üldözött: volt elbocsátás, tortúra, verés, börtönre ítélés, száműzetés az ország más vidékeire. A sztrájk vezetői pedig “rejtélyes” módon vízbe fulladtak, autó ütötte el őket, vagy hasonló módon tűntek el a Securitatéval való találkozást követően. /Chirmiciu András: Bányásznapi ünnepség. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 2./

A Koalíció Egy Tiszta Parlamentért nevű civil szervezet szorgalmazza a Szekuritátéval együttműködő politikusok leleplezését. A szervezet egyik tagja, Alina Mungiu Pippidi, a Román Akadémiai Társaság elnöke kifejtette, hogy az említettek felderítése azért olyan sürgős, mert ezek a parlamenti képviselőknek álcázott szekuritátés tisztek hamarosan, a nemzetbiztonsági törvénycsomag parlamenti vitáján, kedvezőtlen irányba befolyásolhatják a titkosszolgálatok megreformálását. Pippidi szerint téves azt állítani, hogy a jelenlegi képviselők múltját már ellenőrizte a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) a legutóbbi parlamenti választások alkalmából. A listák ugyanis későn érkeztek el az intézményhez. Carol Sebastian népszerű újságíró vallomása valóságos leleplezési hullámot indított el. Sebastian elismerte, hogy fiatal korában engedett a Szekuritáté zsarolásának, és egyik barátjáról információkat szolgáltatott a politikai rendőrségnek. A Cotidianul és a Ziua című napilap egymást túllicitálva adja hírül nap mint nap: a konkurens lapnak éppen hányadik munkatársáról derült ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval. A Sorin Rosca Stanescu vezette Ziuánál eddig négyen vallották be, hogy aláírták a Szekuritátéval való együttműködésről szóló szerződést. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ elküldte az első iratcsomókat tartalmazó szállítmányt az átvilágító bizottságnak. /Borbély Tamás: A múlt átvilágítása a jelent is tisztázhatja. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 3./

Az RMDSZ lejáratására tett törekvésnek tartja Markó Béla államminiszter, Borbély László megbízott miniszter és Verestóy Attila szenátor azt az Evenimentul Zilei (EVZ) központi napilapban augusztus 7-én megjelent cikket, amely szerint nevük szerepel az átvilágító testület által átvett 29 dosszié néhányában. „Az EVZ-ben megjelent kijelentések nagyon különösek, az embernek égnek áll a haja attól, amit ott lát” – fogalmazott Csendes László, a Szekuritáté Levéltárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) testületi tagja, aki megerősítette, Markó Béla és Verestóy Attila megfigyelési dossziéjában csak olyan dokumentumok szerepelnek, amelyek világosan rámutatnak, hogy a Szekuritáté éveken át figyelte őket, és lehallgatta telefonbeszélgetéseiket a magyar közösségben vállalt szerepük miatt. Csendes úgy látja: az EVZ legkeményebb csúsztatása, hogy parlamenti forrásokra hivatkozva azt írja: Borbély László dossziéja is a CNSAS által a Román Hírszerző Szolgálattól átvett 29 dosszié között van. „Soha semmiféle nyilatkozatot nem írtam alá a Szekuritáténak” – szögezte le Borbély. Szerinte az RMDSZ csúcsvezetését ért vádak egyértelműen politikai diverziónak tekinthetők. „Nem is sejtettem, hogy az életem minden mozzanatát figyelik, és ezt jelentésekben írják meg” – mondta Verestóy Attila szenátor. „Én nyilatkozatot arról írtam, hogy hol voltam, mit csináltam. Ez a 70-es évek elején történt, amikor a bukaresti magyar diákság szerveződésében vettem részt, és úgy látszik, ezt nem nézték különösen jó szemmel” – magyarázta. Kifejtette: dossziéját a magyar nagykövetség diplomatáival fenntartott szorosabb kapcsolatai miatt titkosították eddig. Markó Béla RMDSZ-elnök szerint az RMDSZ vezetőit az utóbbi időben többen többféleképpen próbálják lejáratni. „A dossziék kérdését a kilencvenes évek elején meg kellett volna oldani radikálisan. Az RMDSZ a maga részéről el is fogadta a Temesvári Kiáltvány 8-as pontját, ehhez tartottuk is magunkat, de most, 16 esztendő múltán derül ki, hogy Romániában sem a törvények nem voltak hatékonyak ebben a kérdésben, sem politikai akarat nem létezett arra, hogy a szekuritátés múltat föltárják” – mondta Markó, aki úgy látja, a magyarokat és a magyar értelmiségieket főként '89 előtt is ellenségnek tekintette a Szekuritáté és a rendszer. Jelenleg is ugyanezt az ellenségképet akarják újratermelni sokan. „89 előtt kényszerültem, hogy úgy éljek, hogy állandóan a nyomomban voltak és megfigyeltek. Maga a megfigyelési dosszié, a dokumentumanyag hét vaskos kötetnyi telefonlehallgatási jegyzőkönyvet tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy hosszú éveken át minden telefonbeszélgetésemet lehallgatták, leírták, majd lépésről lépésre követtek” – tájékoztatott Markó, aki látta dossziéját. Abban például van egy nagyon hosszú nyilatkozat arról, hogy Sepsiszengyörgyön volt Markó, amikor valakik megpróbálták fölrobbantani Mihai Viteazul szobrát. Akkor Markót is bevitték a Szekuritátéhoz. /Gujdár Gabriella: Ködösítik az átvilágítást. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./

Két politikus besúgói múltjával kapcsolatban foglalt állást a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/. Dan Voiculescu, a Konzervatív Párt elnöke esetében a testület megerősítette korábbi határozatát, miszerint együttműködött a Szekuritátéval, Razvan Theodorescu szociáldemokrata szenátort, volt művelődésügyi minisztert pedig „felmentette” a politikai rendőrségi tevékenység vádja alól. Voiculescu 1989 előtt Felix fedőnéven jelentéseket írt a Szekuritáténak különböző személyekről. Voiculescu korábban szenátorként nyilatkozatot írt alá arról, hogy a múltban nem folytatott politikai rendőrségi tevékenységet. Ha a CNSAS döntése jogerőssé válik, Voiculescu ellen bűnvádi eljárás indul hamis nyilatkozattétel miatt. /Cs. P. T.: A CNSAS tántoríthatatlan Felix-ügyben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./

Augusztus 7-én az Evenimentul Zilei című napilap közölte, hogy a Szekuritátéval kapcsolatban állók iratán többek között RMDSZ-es politikusok neve szerepel. Az újság kiemelte Markó Béla kijelentését, miszerint adott nyilatkozatokat a Szekuritáténak, azonban a cikk nem közölte a nyilatkozattétel körülményeit. Az oldalon helyet kapott az átvilágítás egyfajta kronológiája is, amelyben az átvilágító bizottság /CNSAS/ által leleplezett „legfontosabb név” a Bárányi Ferencé. A szerző elhallgatja, hogy a politikából visszavonulni kényszerült egykori RMDSZ-es egészségügyi miniszterről később bebizonyosodott, hogy nem végzett politikai rendőri tevékenységet. A lap Cozmin Gusa, a Nemzeti Kezdeményezés Pártja /PIN/ elnökének nyilatkozatát idézte: több mint száz politikusról derítik ki – köztük „az RMDSZ vezetőinek többségéről” -, hogy együttműködtek az egykori kommunista titkosszolgálattal. Tavaly, 2005. augusztus 30-án a Cotidianul című lap vádolta együttműködéssel Markó Bélát, az RMDSZ elnökét. Ez a cikk feltételezéseket közölt sokat sejtető címmel és alcímekkel. Markó nem tagadta, adott nyilatkozatot a Szekuritáténak: Lábujjhegyre állt ország című interjúkötetben írt erről. Eszerint a Szekuritáté egy sepsiszentgyörgyi incidenssel, a robbantással kapcsolatban íratott vele nyilatkozatot. Az RMDSZ-es politikusok feltételezett szekusmúltja Traian Basescu államfő egykori tanácsosának, a korrupciós gyanú miatt lemondott Elena Udreának köszönhetően merült fel ismét. Udrea az Antena 3 televízió július 27-i beszélgető műsorában kijelentette: összefüggés lehet a politikusok dossziéinak tervezett nyilvánosságra hozatala és aközött, hogy a titkosszolgálatot felügyelő parlamenti bizottság elutasította a titkosszolgálat igazgatójának lemondását, amelyet korábban az államfő elfogadott. Udera szerint a kapcsolat Verestóy Attila, a bizottság alelnöke lehet, illetve „párttársainak hosszú sora, akiknek gondjuk akadhat a titkosítás megszüntetése nyomán”. Tudor, a Nagy-Románia Párt vezetője büszke arra, hogy pártjának sikerült maga köré gyűjtenie számos egykori titkosrendőrt, és az alakulat szavazóit minden jel szerint ez nem zavarja. /Szőcs Levente: Átvilágítósdi magyarokkal a főszerepben. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./