A Pro Demokrácia Alapítvány, a Román Akadémiai Társaság és a Freedom House a Tiszta Parlamentért vezetői találkoztak egy hete Markó Bélával, aki az RMDSZ álláspontját fejtette ki. Hasznosnak gondolja a kezdeményezést, mert tudni kell a jelöltek múltjáról, a Szekuritátéval való esetleges kapcsolatukról, de a mai helyzetükről is. Az RMDSZ-nek határozott érdeke a tisztább közélet megteremtése. Markó együttműködést ajánlott, arra kérte őket, hogy a jelöltek átvilágítása kapcsán keletkezett információkat osszák meg az RMDSZ-szel. Markó nem hiszi azt, hogy az RMDSZ-ben meglepetésekre kell számítani. Közismert, hogy ezelőtt négy évvel, amikor szekuritátés kapcsolatokról kaptak információkat az egyik RMDSZ-képviselőről, akkor az illetőt nyomban lemondatták. Az újságíró felvetette: Vannak az RMDSZ-ben is, akiknek feltűnően jól megy, de terjednek nehezen ellenőrizhető pletykák is. Markó válasza: aki egy szegény, létbizonytalansággal küszködő világban meggazdagodott, az ne tartson igényt még rokonszenvre is. Persze nem lehet egyenlőségjelet tegyen azok között, akik leleménnyel, ésszel, hozzáértéssel, helyzetfelismeréssel érvényesültek, és azok között, akik korrupcióval szereztek vagyont. /Makkai János: Erkölcs és politika. Tisztának lenni és tisztának is látszani. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 5./

Lakatos István /Sárvásár, 1904. szeptember 14. –Kolozsvár, 1993. szeptember 3./ a romániai magyarság jelentős közéleti személyisége, politikusa volt. 1950. febr. 17-én letartóztatták, 25 év kényszermunkára ítélték, 1964-ben szabadult tizenöt év börtön letöltése után. A demokráciáról, a nemzetiségi jogok maradéktalan megvalósításáról – bár tettek neki ajánlatokat – a legsúlyosabb börtönkörülmények között sem alkudozott. Ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben Márton Áron püspököt, akihez személyes barátság is fűzte, Kurkó Gyárfást, Venczel József professzort és másokat elítéltek. Az volt a bűnük, hogy védelmezték a romániai magyarság saját gazdasági alapjait jelentő szövetkezeti hálózatot, a közbirtokossági javakat, az egyházi iskolákat és egyházi javakat, teljes magyar állami egyetemi és főiskolai hálózatot követeltek. Lakatos István, Márton Áron, Venczel József professzor és mások az 1946 évi párizsi béketárgyalások előtt alapos dokumentációt készítettek a romániai magyarság demográfiai, iskoláztatási, vallási és gazdasági állapotáról és intézményeiről, és ennek megfelelő javaslatokat tettek a határok méltányos megállapításáért. Lakatos István a kolozsvári Lepage nyomdába szegődött nyomdásztanulónak, és elvégezte a nyomdaipari szakiskolát. 1933-ban megírta a nyomdász szakszervezet történetét. 1934-től az Előre című hetilap főszerkesztője és ugyancsak főszerkesztője a három nyelven (románul, magyarul és németül) megjelenő Tipograph című hetilapnak. A Romániai Szociáldemokrata Párt magyar tagozatának országos titkára, majd elnöke. 1938-tól a gróf Bánffy Miklós vezetésével létrehozott Magyar Népközösség alelnöke. A bécsi döntés után – 1940 őszén – Bukarestből hazaköltözött Kolozsvárra, a Minerva nyomda mestere lett és a budapesti Népszava munkatársa. Később a református egyházi részvénytöbbségű Minerva nyomda igazgatója. 1946-tól országgyűlési képviselő. A romániai magyar szövetkezeti mozgalom vezetője közel egy évtizeden át. Alapítója és irányítója a Kolozsváron szerkesztett Erdély című szociáldemokrata országos napilapnak és elnöke a Szociáldemokrata Párt Országos Magyar Bizottságának. Következetes ellenzője a kommunista és a szociáldemokrata pártok egyesítésének. Börtönéveinek megrázó történetét egy hatalmas, több száz oldalas emlékiratban, a Szekuritáté elől rejtegetve megírta és sikerrel külföldre juttatta. Az emlékirat nyomdakész állapotban van. /Dáné Tibor: Egy igazi demokrata emlékezete. Lakatos István (Sárvásár 1904. szeptember 14–Kolozsvár 1993. szeptember 3.). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./

Szamosújváron a református gyülekezet látta vendégül az ötvenes években bebörtönzött, és 1964-ben szabadult politikai foglyok egy csoportját, akik meglátogatták a szamosújvári fegyházat. A börtönmúzeumnak berendezett pinceszerű helyiségben néhány megfakult papírlap emlékeztet az egykoron politikai okokból kivégzettekre, a felsorolás azonban nem teljes, hiszen több részvevő is elmondta, hogy az ötvenes évek végén szinte napi rendszerességgel, reggel hatkor lőtték tarkón a falhoz állított embereket, így akár több százra is tehető a kivégzettek száma. A politikai okokból fogva tartott lelkészek listája is foghíjas, hiszen zömmel román papok szerepelnek rajta, miközben az ötvenes években itt raboskodott az unitárius egyház lelkészi karának a fele, közel ötven református lelkész és nagyon sok római katolikus pap. Néhány évvel ezelőtt, amikor a börtön melletti temetőben keresztet emeltek a meggyilkoltak emlékére, és jelképesen újratemették a koporsó nélkül, hiányos rabruhába a sírgödörbe hányt kivégzetteket, magyar lelkész nem tarthatott istentiszteletet vagy szentmisét. Az egyik egykori elítéltet, dr. Péter Miklós nyugalmazott lelkészt, teológiai tanárt az egyetem elvégzése után hurcolta el Biharvajdáról a Szekuritáté. Az ő bűne az volt, hogy gyászszalagot vásárolt az 56-os szabadságharcban elesettek emlékére. Tizennégy évre ítélték sok más sorstársával együtt. A szenvedés, a napi megaláztatás ellenére a hívő embereknek mindig volt erejük a reményre, a bizakodásra, a derűs órákra, emlékezett a lelkész. A szűk termekben összezárt politikai foglyok egymás előadását hallgatták, megülték egymás ünnepeit, megtartották istentiszteleteiket. /Makkay József: Szamosújvár. A hit a rácsok mögött is megtartó erő volt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./

Két kihívója van Tőkés Lászlónak a Királyhágómelléki Református Egyházkerület hat hét múlva esedékes püspökválasztásán: okt. 22-én a hat évvel ezelőtti kihívójával, Csernák Béla bihari lelkésszel és Fazakas László margittai lelkipásztorral kell megmérkőznie. Tőkés 168, Csernák 51, míg Fazakas 12 jelölést kapott. A püspök mindkét kihívója korábban az RMDSZ színeiben próbált politikai tisztséget szerezni. Fazakas László margittai lelkésznek Markó Béla felszólítására kellett visszalépnie a jelöltlista befutó helyéről azt követően, hogy az átvilágító bizottság megállapította: 1989 előtt együttműködött a Szekuritátéval. A testület nemrég törölte a lelkész korábbi besorolását. Csendes László, az átvilágító bizottság tagja a Krónika kérdésére elmondta, Fazakas beadványai és meghallgatása alapján úgy ítélték meg, nem minősíthető politikai rendőrségi tevékenységnek az a kapcsolat, mely a lelkész és a Szekuritáté között 1989 előtt fennállt. Az egyházkerület világi vezetőjének számító főgondnoki tisztségéért meghirdetett versenyben a legtöbb jelölést (159-et) a jelenlegi főgondnok, Kovács Zoltán kapta. Őt a sorban Varga Attila Szatmár megyei képviselő, a képviselőházi RMDSZ-frakció alelnöke, és Seres Dénes szenátor, Szilágy megyei RMDSZ-elnök követi. Előbbi 33 jelölést, utóbbi 17 jelölést kapott. A püspök-helyettesnek számító lelkészi főjegyzői tisztségre és a világi főjegyzői tisztségre is a címet jelenleg viselő személyek, Csűry István illetve Tolnay István kapták a legtöbb jelölést. A sajtótájékoztatón Csűry kijelentette, az RMDSZ támogatások ígéretével próbálja rávenni a papokat, hogy Tőkés László ellen szavazzanak. Megjegyezte, körülbelül húsz ilyen esetről tudnak, de nem tudják mindegyiket bizonyítani. Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-elnök ezt nem ismerte el. /Gazda Árpád: Két kihívója van Tőkésnek. Püspökválasztásra készülnek Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), szept. 9./ Tőkés László püspök szerint nem véletlen, hogy korábbi ellenlábasai, Csernák Béla és Fazakas László a püspöki ellenjelöltek. Varga Attila parlamenti képviselő és Seres Dénes szenátor jelölését sem tartja véletlennek, miután a bihari és a szilágysági RMDSZ-szervezetek ellenségesen bánnak az egyházkerület fejével. Tőkés László kifejtette: attól tart, hogy politikai befolyással hatni próbálnak az egyházkerületi választásokra. /Balla Tünde: Perzselő ősz a Királyhágómelléken. Tőkés László kihívói a püspöki székért Csernák Béla és Fazakas László. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./

Szept. 18-án dr. Ébner Jenő nevét vette fel a marosfői 4-es számú Általános Iskola, bensőséges ünnepség keretében. Dr. Ébner Jenő lazarita szerzetes 1907. április 22-én született Budapesten. A lazarita rend romániai feloszlatása után, 1953-ban költözött Marosfőre, 1989. december 27-én gyilkolták meg marosfői otthonában. A névadó ünnepségen a hű barát, a szatmárnémeti Willand Ferenc emlékezett dr. Ébner Jenőre. Dézsi Zoltán alprefektus hangsúlyozta, jelentős előrelépésnek tartja, hogy Vasláb községben, melyhez Marosfő tartozik, sikerült magyar nevet adni egy tanintézménynek (igaz, az iskolatábla még csak egy nyelven, románul hirdeti ezt), és úgy látja, egyre erősödik a marosfői magyar közösség. /Iskolanévadás Marosfőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 21./ Kiegészítés: Ébner Jenőt a kommunista diktatúra idején bebörtönözték. A nyolcvanas évek végén többször betörtek hozzá. A betörőkben többször felismerte a Szekuritate embereit. A végezetes napon öten rontottak rá, kihurcolták a kápolnába, összekötözték a kezeit és agyonverték. /Hetényi Varga Károly: Szerzetesek a horogkereszt és a vöröscsillag árnyékában 2. kötet /Lámpás Kiadó, Abaliget, 2002/

 Negyven éve, 1964-ben szabadultak az általános amnesztia feltételei mellett többek közt az ún. Szoboszlay-per életben maradt elítéltjei is. Lőrincz Károly Vargyason lakó hivatásának tekinti elítélttársai emlékének ápolását, többek közt Kézdivásárhelyen sikerült neki és segítőinek kopjafát állítani. Lőrincz Károly élettörténetéről írt Balogh László Múltbirtokosok jövő nélkül /Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2000/ című kötetében. Lőrincz Károlyt 25 évre ítélték, a Szoboszlay-perben összesen tizenegy halálos ítélet született, ezeket végre is hajtották, volt négy életfogytiglan, négy huszonöt éves, a legkisebb büntetés négy év volt. Lőrincz Károly megállapította, hogy a kommunizmus perét a mai napig nem folytatták le, bár áldozatainak száma százmilliónál többre tehető. Romániában az egykori gyilkosok, kínzók jó része hősi címet visel. A gyergyószárhegyi Ferencz Béla Ervin ferences atyát azért kínozták, hogy vallja azt: Szoboszlay Bukarestben ki akarta robbantani a forradalmat. Ha ezt vállalja, ígértek neki négy évre leszállított börtönbüntetést, de ugyanakkor kivégeztek volna 36–38 vádlottat, többek között Lőrincz Károlyt is. És Ferencz atyában volt annyi erő, hogy nemet mondjon. Macskássi Pál volt az erdélyi tartományi hadbíró alezredesi rangban, akinek nevéhez számtalan kegyetlen ítélet kapcsolódik. Lőrincz Károlyt 1993 októberében, meghívták Budapestre az ’56-osok világtalálkozójára, és ott elmondta, ’56-nak Erdélyben is voltak mártírjai, tizenegyet végeztek ki csak a Szoboszlay ügyben. Kérte, segítsenek emléket állítani nekik. Végül 1999-ben a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában avatták fel az emlékművet. Az emlékmű egy székely anyát ábrázol, aki felfogja eleső fiát, az 1956-os erdélyi mártírok neveit rávésték. Torján Ábrahám Árpád plébánosnak, vértanúnak állítottak kopjafát, Kézdivásárhelyen pedig egy kollektív kopjafát a kivégzettek neveivel, 24 név szerepel rajta. A kézdivásárhelyi temetőben minden év október 23-án megemlékeznek róluk. A Szoboszlay-ügyben 1957-ben voltak a letartóztatások, 1958-ban hoztak ítélete, s a per beilleszkedett az akkori magyarságellenes megtorlási hullámba. A Szoboszlay-üggyel azt akarták bizonyítani, hogy a magyarság az ország biztonsága ellen szervezkedik. 1958 februárjában látogatott Marosvásárhelyre Kádár János és Kállai Gyula, s kérték, hogy példás büntetésben legyen része az ’56-os szimpatizánsoknak. Meg is tették. Kezdve az ő perükkel és folytatva másokkal, így az EMISZ-szel, melyben 72 ifjút ítéltek el. Ugyanakkor a Faliboga-ügyben, melyben valóban fegyveres szervezkedés folyt Marosvásárhely környékén, mivel a vádlottak románok voltak, sokkal kisebb büntetések születtek.  –A Szoboszlay-per anyagát Tófalvi Zoltán fogja feldolgozni, gyűjti hozzá az anyagot. Lőrincz József tüdővérzést kapott a börtönben, a börtönkórházból szabadult 1964-ben.   Szabadulása után először nem alkalmazták sehol. A Szekuritáté be akarta szervezni besúgónak, de nem állt kötélnek. /B. Kovács András: Negyven éve szabadultak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./

Továbbra is tisztázatlan Fazakas László margittai református lelkész múltja. „Nem vagyok büszke az 1989 előtti múltamra, de az biztos, hogy nincsen szégyellnivalóm” – jelentette ki Fazakas László margittai lelkész. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöki székére és az RMDSZ Bihar megyei képviselőjelöltségére egyaránt pályázó tiszteletessel az átvilágító bizottság elnöke, Gheorghe Onisoru tudatta: a bizottság szerint „nem végzett az 1999/187-es törvény értelmében vett politikai rendőrségi tevékenységet”. Ezzel a levéllel a bizottság a négy évvel ezelőtti döntését változtatta meg. Akkor azt állapította meg, hogy az RMDSZ Bihar megyei képviselőjelölt-listáján befutó helyen szereplő lelkész együttműködött a Szekuritátéval, és politikai rendőrségi tevékenységet folytatott. Fazakas mindvégig elutasította az ellene felhozott vádakat. Markó Béla visszalépésre szólította fel, ennek ellenére a lelkész 2000 novemberében átvette parlamenti mandátumát, és csak néhány hét múlva mondott le a képviselőségről. Csendes László, a bizottság tagja kijelentette, a korábbi döntésük alapjául szolgáló valamennyi dokumentum ma is megvan, és ma is érvényes, de a lelkész olyan kiegészítő információkkal szolgált, amelyek árnyalták a róla alkotott képet, és indokolttá tették a besorolás megváltoztatását. A református egyház berkeiben nem okozott osztatlan lelkesedést Fazakas László újabb besorolása. „Ez azt jelenti, hogy tovább működik” – jelentette ki egy lelkésztársa, aki diákévei alatt a teológiai bentlakásban Fazakas szobatársa volt. Elmondta, hogy egyszer félig-meddig tetten érte Fazakast. Fazakas írógépen írt valamit, az indigón jól olvasható volt az írás címe: Tájékoztató feljegyzés. Erről akkor megkérdezték Fazakast, de kitérő válaszokat adott. Az újságíró kérdésére, hogy aláírt-e besúgói nyilatkozatot, Fazakas nem felelt. /Gazda Árpád: Besúgó volt-e a püspök- és képviselőjelölt? = Krónika (Kolozsvár), szept. 22./

Okt. 12-én Csíkszeredában bemutatták a Ceausescu-éra politikai elítéltje, Búzás László A Szekuritate karmai között /Státus Kiadó, Csíkszereda/című memoárkötetét. /Búzás László könyvbemutatója. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 13./

/ Szalay Edda nyolc hónapos volt, amikor édesapját, Szalay Attilát, a sepsiszentgyörgyi textilgyár technikusát 1958-ban ’56-os romániai szervezkedés vádjával a Szekuritáté elhurcolta. Ugyancsak 1958-ban és ugyancsak Sepsiszentgyörgyön ,,lekapcsoltak” kilenc kiskorú diákot is, akik március 15-re virradó éjszaka 1957-es sikeres akciójuk után a következő évben is megpróbálták elhelyezni az emlékezés koszorúját a városi parkban lévő 1848-as honvédemlékműnél. A szekusok elfogták a koszorúzó nebulók egy részét.  Szalay Attilát Szekuritáté emberei ,,kinevezték” a diákcsoport vezetőjének, annak ellenére, hogy nem is ismerték egymást. A jelenleg Angliában élő Szalay Edda Erdélybe látogatott, hogy megismerje édesapja eltűnésének körülményeit. A Volt Politikai Foglyok Szövetségének háromszéki szervezete éppen október 23-án emléktáblával jelölte meg Sepsiszentgyörgyön azt a házat, amelyben a Szalay család lakott és a kislány, Edda született. Az ünnepség szervezői fel is kérték Edda Booth asszonyt, mondana néhány szót az emléktábla elhelyezése alkalmával. ,,Most derült ki, hogy édesapámat ártatlanul tartóztatták le. Ártatlanul verték, és valószínű, a kínzásokba halt bele. A halotti bizonyítványban az volt, hogy belső vérzésben, gyomorfekéllyel halt meg. Sportember volt, aligha hihető, hogy 29 évesen ebbe halt volna bele. Fényképeim vannak róla, keménykötésű férfi volt.” – mondta. Azt, hogy mennyit szenvedett, most tudta meg az ’56-os elítéltektől. Józsa Csaba mesélte el, aki mellette volt, amikor kínok közepette meghalt. Nem tudják, hogy Szamosújváron melyik tömegsírba temették el. A Szalay család és a gyermeklány kálváriája ezzel a koncepciós perrel kezdődött. Szalay Attila felesége  sokáig azt hitte, hogy még él a férje.  Szalay Eddának sok rossz emléke van ebből az időből. Még óvodás volt, hároméves. Az óvó néni rendszeresen megverte őt, mert politikai fogoly gyermeke volt. Egyszer édesanyja meglátta, hogy gyermekét pofozzák.  Nagy szegénységben éltek, édesanyját kirúgták az állásából. Egy iskolai konyhán dolgozott. Nagyon rosszul bántak vele. Sokszor nem volt mit enniük. Nem volt tűzifájuk. Édesanyja szívbeteg lett, egyszer öngyilkos akart lenni. Szalay Eddát még 1989 előtt is hívatták a Szekuritátéra. Hét órán keresztül faggatták, hogy mit tud az apjáról. Semmit sem tudott, hiszen nem is ismerte. Ordítottak vele, az ujját kicsavarták.  Szalay Edda 1989 után hivatalos papírokkal áttelepedett Magyarországra, majd 1996-ban kiment Angliába.   /Sylvester Lajos: Megmaradt a vadság a maga szépségében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 5./

A monda szerint Erzsébet királyné egykor Székelykeresztúr környékén is járt, és a városból kifelé vezető úton, Betfalva után, egy forrásnál tartott pihenőt. 1904-ben egy ismeretlen kőfaragó díszített kővályúba vezette a forrást, természetesen a királyné emlékére. Idővel a kő elmozdult, és félő volt, hogy elsüllyed a vizenyős talajban. Ezért 1987-ben Sándor József székelykeresztúri utászmérnök betonba ágyazta a kőkutat, majd rovásírással, a székely himnusz egyik sorát idézve, a betonba beleírta: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”. Egy idő múlva a Szekuritáté emberei felfigyeltek erre, utasítás érkezett, meg kell találni azt, aki a betonba rótta az idegen jeleket, és meg kell fejteni, mit jelentenek azok. Állítólag készült egy jelentés, mely szerint pusztán cirill betűkről van szó, tehát nincs veszély. Ezután Sándor József a kisgalambfalvi híd lábára felvéste a magyar himnusz dallamának lekottázott hangjegyeit. Ez újabb fejtörést okozott az akkori hatóságoknak. /Szente B. Levente: Sándor József „lelki védjegye”. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 11./

Megjelent Gagyi József A krízis éve a Székelyföldön – 1949 /Múltunk Könyvek sorozat, Pro-Print Kiadó, Csíkszereda, 2004/ című munkája. Ebben a székelyföldi falusi társadalomnak a hatalom kiterjesztésére adott válaszreakcióiról írt. A feldolgozott anyag legnagyobb része a korabeli sajtóból származik. 1949-ben, a kollektivizálás első évében az ország több részén is összecsapott a lázadó parasztság és a hatalom. Ezeknek az eseteknek a feltárása az utóbbi években kezdődött el. Gagyi megemlít néhány nagyobb megmozdulást 1949-ből. Július 29: a Bihar megyei parasztok lázadása Feketetót (Taut) községben és környékén. A parasztok villákkal, fejszékkel, ásókkal felfegyverkezve felgyújtották az Ideiglenes Tanácsok irattárait, a beszolgáltatási jegyzőkönyveket és a párt vörös zászlóit. A milícia és Szekuritáté csapatai elfoglalták a falvakat, 16 embert helyben kivégeztek, összesen 245 embert deportáltak. Augusztus 1-2.: az Arad megyei lázadás. A belügyi csapatok 12 embert végeztek ki helyben, 101-et letartóztattak. Augusztus 6.: a Szucsáva megyei lázadás. Számos halott, sebesült, 13 bebörtönzött. Székelyföldön csak 1950-51-ben került sor hasonló esetekre. /B. D.: A fuldokló a habhoz is hozzákap. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 13./

Az Ausztriába áttelepült László Sándor olvasói levelében emlékezett: négy osztálytársával (T. Attilával, B. Attilával, Simó Zolikával és Filei Mártonnal) röpcédulákat gyártottak a következő felirattal: „Erdélyt vissza Magyarországnak! Sohasem volt a románoké!” Tizenöt éves fejjel röpcéduláztak. A Securitate hamar kiderítette, kik szórták szét a röpcédulákat. Bevitték és napokon át kihallgatták, megverték a fiúkat. Magaviseletből meg kellett buktatni őket és minden nyári szünetben munkára fogták a gyerekeket. /László Sándor, Linz, Felső-Ausztria: Megemlékezés a röpcédulák készítőiről. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 3./

Tizenöt évvel a temesvári forradalom kirobbanása után sem lehet pontosan tudni, ki hozta meg 1989 decemberében a Tőkés Lászlóval kapcsolatos döntéseket. A püspök feltételezi, hogy a vallásügyi hatóságok és a Szekuritáté közös „kupaktanácsa” döntött. A Krónika lap megkeresésére mind az egykori vallásügyi inspektor, mind a Szekuritáté illetékesei a másikra mutogattak. Az egyházügyi államtitkárságon hoztak meg minden döntést Tőkéssel kapcsolatban” – jelentette ki a Krónikának Traian Sima, a Temes Megyei Szekuritáté egykori parancsnoka. Simát 1990-ben a temesvári vérengzések fővádlottjai között állították bíróság elé. Húszévi börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban 1997-ben 15 évre csökkentették. Előrehaladott életkora és jó magaviselete következtében öt év és tíz hónap letöltése után szabadult. Traian Sima hangsúlyozta: a Szekuritáténak csak megfigyelési feladatai voltak a Tőkés-ügyben. E megfigyelés alapján tudja, hogy a lelkész mind az amerikai, mind a magyar titkosszolgálatnak a beépített embere volt. A vallásügyi államtitkár hivatalát Temes megyében 1989-ben Mihai Teperdel inspektor képviselte. Amikor a Tőkés-ügyről kérdezte Gazda Árpád, a lap munkatársa, azonnal bezárkózott. „Én nem voltam beavatva ebbe” – jelentette ki. Az inspektor szerint a Tőkés Lászlóval kapcsolatos döntések a Szekuritáté berkeiben születtek. Radu Tinu, a Temes megyei Szekuritáté egykori parancsnok-helyettese azelőtt sokszor nyilatkozta, személyesen felelt egykor a Szekuritáténál a Tőkés-ügyért. Noha ő is a vádlottak padján ült a temesvári forradalom perében, kétévi vizsgálati fogság után szabadult a rácsok mögül. Most az Asirom biztosítótársaság Temes megyei kirendeltségét vezeti. Radu Tinu kijelentette, neki semmi köze sem volt a kilakoltatásához. Ő csak annyit tett, hogy szólt a szilágysági kollégáknak: Tőkés Lászlóék odaérkezése előtt szereljék be a lehallgatókat a szilágymenyői lelkészi lakásba. Radu Tinu nem válaszol arra, hogy ki hozta a döntéseket. Szerinte vélhetően Tudor Postelnicu belügyminiszter döntötte el, hogy 17-én hajnalban kilakoltatták a Tőkés családot. /Gazda Árpád: Ki dirigált 1989-ben Temesváron? = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./

    Lőrincz György új regénye, a Pusztulás /Pro-Print Könyvkiadó. Csíkszereda, 2004/ felrázó történetek sora. A szociografikus ihletésű regény az erdélyi prózairodalom nagy társadalmi regényeinek, Makkai Sándor Holttengerének vagy Nyirő József Néma küzdelem című, a Pallas-Akadémiánál nemrég új kiadásban is hozzáférhető regényének történetét folytatja.  A Pusztulásnak két hőse van, Köblös Orsolya tanítónő, akinek férjét az ötvenes évek elején elhurcolták, és a Duna-csatornánál halt meg, míg felesége kuláknak minősülve folytatta élethalálharcát a föld megtartásáért. Ahogyan Pomogáts Béla a regény utószavában megállapította: Köblös Orsolya a magyar irodalom nagy nőalakjainak sorába illeszkedik, Németh László Kurátor Zsófija és Kárász Nellije mellé.  A regény másik hőse egy unitárius pap, aki a romániai változások után megtudta, hogy feleségét még az ötvenes években beszervezte a Szekuritáté, megzsarolták, amíg ő börtönben volt, s politikus riválisai a dokumentumok lobogtatásával arra kényszerítik a papot, hogy egyfelől támogassa őket, másfelől vonuljon vissza a napi politikától. /Bogdán László: Pusztulás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 16./

December 19-én Magyarországon, Nyírábrányban elhunyt Schwarzkopf–Erni Mihály (írói nevén Károlyi S. Mihály). 1950–ben született, Nagykárolyban. Itt járt líceumba, ahol a költő Fényi István tanára vele is egy életre megszerettette az irodalmat. A Szatmári Hírlapban, az Utunkban, az Igaz Szóban, az Előrében, a Jóbarátban, az Új Életben, a Brassói Lapokban riportokat, elbeszéléseket, verseket, a Művelődésben mesejátékokat, az Igaz Szóban színjátékokat közölt. A Nagykárolyból időközben szintén Magyarországra települt Almási Tiborral közösen könyvet írt Gyárfás Jenő festőművészről. 1979-ben elnyerte az Igaz Szó egyfelvonásos drámapályázatának I. díját. Aztán 1979-ben bevitték a Szekuritátéra. „Kétmillió szív együtt dobog": ezért a verssoráért (amit a szekusok kétmillió erdélyi magyar szívként értelmeztek) összeverték, utána több mint tíz évig semmit sem írt. 2000 januárjában újból elővette írógépét. 1991-ben családjával Magyarországra települt. 1994-ben Idővel mérve címmel verseket és elbeszéléseket tartalmazó kötete jelent meg. 1995-ben Arany Toll-díjat kapott. 1996-ban napvilágot látott Gyermekidő című elbeszéléskötete. /Boros Ernő: Schwarzkopf Misi halálára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 24./

Czegő Zoltán költő Sepsiszentgyörgyről települt át Magyarországra. 16 éve él Budapesten. Elmondta, hogy 1983-ban megjelent Nyár köd alatt című verseskötete, egy hétre rá, 15 év után eltávolították a Megyei Tükör szerkesztőségéből. Öt évig volt szerkesztőség nélkül, itt-ott közölhetett, kultúraktivistát csináltak belőle. Öt év után a Szekuritáté behívta és útlevelet adtak neki. A közeljövőben vissza fog telepedni, házat akar venni. Czegő Zoltánt a második Forrás-nemzedékhez sorolják, ahhoz, amely a 60-as évek táján „visszatalált az irodalom népi gyökereihez”. Amit a transzszilvanizmusból átvettek, az a népszeretet, a néphez való hűség volt, vallja. /Kovács Barbara: Sóbányában és háztetőn. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./

Nem foglalkozott érdemben Wass Albert ügyének vizsgálatával a Legfőbb Ügyészség. A Vekov Károly kolozsvári történész, volt parlamenti képviselő által a család nevében benyújtott per-újrafelvételi kérelmet azzal az indokkal utasították el, hogy az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló, tavaly elfogadott törvénycsomag értelmében megszűnt az effajta jogorvoslati elbírálás lehetősége. Wass Albert tehát háborús bűnös marad Romániában. A főügyészség eljárása azért különös, mert Vekov Károly kérelmét tavaly augusztus 17-én iktatták a legfelsőbb bíróság bűnügyi osztályán, a főügyészség által hivatkozási alapként említett törvénycsomag pedig csupán szeptember 1-jei hatállyal szünteti meg a per-újrafelvételi kérelem lehetőségét. Vekov Károly a Szekuritáté levéltárából megszerzett, az ügyhöz tartozó dokumentumokat is mellékelte kérvényéhez. Wass Albert szobrai sem kerülhetnek vissza Vice, Szászrégen és Holtmaros köztereire, s a bögözi és vicei iskola is búcsút mondhat a reménynek, hogy az író nevét viselje. /Lukács János: Nincs kegyelem Wassnak. = Krónika (Kolozsvár), jan. 27./

Silvian Ionescről, a frissen kinevezett bukaresti kormánybiztosról kiderült, hogy a Szekuritateban indult, Bukarestben a 90-es években is bányászokat irányította, mindezért beadta lemondását. Dicséretes, de akad még jó néhány frissen kinevezett kormánybiztos és kormánybiztos-helyettes, aki “pettyes” múltú. Például a Hargita megyei kormánymegbízott egy esztendővel ezelőtt még szocdem színekben szaladgált, de azóta demokrata lett. Az is érthetetlen, hogy a brassói Madaras Lázár miért Mehedinti megyében lett prefektus, ahol nemigen nyüzsögnek a magyarok. Román Győző újságíró az egyik vezető liberális politikustól megkérdezte, hogy nem túlhaladott-e a párt nevében a nemzeti jelző? Azt válaszolta, hogy nem, mert ők továbbra is kitartanak az alkotmány első szakasza mellett, amely szerint Románia nemzeti, független stb. állam. Szavalta, hogy nem hagyják elveszni Erdélyt, és Bukovinát is románnak tartják. A román politikusok többsége előtt, még ha liberális vagy demokrata pártiak is, amikor a magyarokról van szó, mindjárt az országot elorozni akaró ellenség képe jelenik meg. Még a jelenlegi művelődési miniszternek, Mona Muscának is Trianon című film vetítésének hallatán mindjárt Erdély elrablása jutott eszébe. Közben a Demokrata Párt elnöke, Emil Boc által vezetett Kolozsváron egy utca továbbra is a háborús bűnös Ion Antonescu nevét viseli. A bukaresti Északi pályaudvar közelében lévő Negruzzi utcában hatalmas zöld tábla hirdeti, hogy itt van Mihály arkangyal légiójának, azaz a Vasgárdának a székhelye, ahol a “régi szép időkre” emlékeztető filmeket vetítenek. Az újságárus bódéknál a legionáriusok lapjai meg könyvei találhatók. /Román Győző: Újból ellopjuk Erdélyt? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 1./

Wass Albert igazsága – A gróf emigrált, az író otthon maradt című könyv jelent meg a Szabad Tér Kiadó és a Czegei Wass Foundation közös kiadásában. A könyv Wass Albert öt fia megbízásából íródott, akik felkérték a magyarországi Raffay Ernő történészt és Takaró Mihály irodalomtörténészt, hogy tisztázzák Wass Albert háborús bűnösségének, illetve antiszemitizmusának vádját. A kötet harmadik szerzője Vekov Károly, aki az elmúlt ciklusban romániai parlamenti képviselőként hozzájuthatott a Securitate archívumában lévő Wass-anyagokhoz, az 1946-os úgynevezett népbírósági per kihallgatási jegyzőkönyveihez és több más fontos dokumentumhoz. Ezek alapján bebizonyította, hogy a Wass Albert és édesapja elleni kolozsvári per a kormány tudtával meghozott koncepciós intézkedés volt. Mit sem törődve a tényekkel, a főügyészség nemrégiben visszautasította a család nevében benyújtott perújrafelvételi kérelmet. /Bizonyíték Wass Albert ártatlanságáról. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 3./

„Fazakas László jó viszonyt ápol Kósáné Kovács Magdával, a Magyar Szocialista Párt politikusával, így javasolhatták magyar állami kitüntetésre” – jelentette ki a Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspök-helyettese. Polgár Viktor magyar külügyi szóvivője szerint Fazakas egyházi munkásságával és költészetével hívta fel magára a figyelmet. „Dehogyis ajánlottuk, miféle különösebb egyházi szolgálatra lehettünk volna tekintettel?” – reagált az indoklásra Csűry. Hozzátette: megütközéssel fogadták a kitüntetés hírét, hiszen úgy tartják, Fazakas László máig nem tisztázta egyértelműen a Szekuritátéhoz fűződő korábbi viszonyát. Sántha Attilának, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) elnökének meglepetést okozott a lelkipásztor költői munkásságára való hivatkozás. Mint elmondta, az EMIL nevében már csak azért sem tehetett erre javaslatot, mert Fazakas nem tagja a szervezetnek, és ő mindeddig nem is találkozott a margittai lelkész költészetével. Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára elmondta, az állami kitüntetéseket mindig felterjesztés alapján ítélik oda, Fazakas felterjesztését pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Mádl Ferenc köztársasági elnök is alkalmasnak találta és elfogadta. Az államtitkár elmondta, valamennyi külföldi kitüntetés a magyar külügyminisztériumon keresztül történik, így hát ennél a tárcánál tudhatnak többet róla. Polgár Viktor külügyi szóvivő viszont úgy vélte, „elvesztené a varázsát az elismerés”, ha a felterjesztő nevét is nyilvánosságra hoznák. Fazakas László elmondta, neki is kellemes meglepetés volt, amikor a kitüntetést átvenni hívták a kolozsvári főkonzulátusra. Fazakas Lászlóról 2000-ben az átvilágító-bizottság mondta ki: együttműködött a Szekuritátéval, és politikai rendőrségi tevékenységet folytatott. A parlamenti képviselővé választott lelkész Markó Béla felszólítására lemondott mandátumáról. Az átvilágító-bizottság 2004-ben azonban megváltoztatta a besorolást. Levélben tudatta Fazakassal: „úgy ítéltük meg, nem végzett az 1999/187-es törvény értelmében vett politikai rendőrségi tevékenységet.” A bizottság magyar tagja, Csendes László értelmezésében a levél tulajdonképpen azt jelenti: a Szekuritátéval fenntartott kapcsolata nem volt politikai rendőrségi természetű. E levél birtokában a lelkész tavaly ősszel az egyházkerület püspöki székére és parlamenti képviselőségre is pályázott. Mindkét jelöltségről lemondott azonban, amikor a Krónika újabb adalékokat közölt tisztázatlan múltjával kapcsolatban. Fazakas a lap sokszori felkérésére sem kívánt igennel vagy nemmel válaszolni arra a kérdésre, hogy írt-e alá besúgói nyilatkozatot, és adott-e „Nota informativa” című, álnéven jegyzett besúgói jelentéseket. /Gazda Árpád: Megütközést keltett Fazakas László magyar állami kitüntetése. = Krónika (Kolozsvár), febr. 7./

Romániában még nem fordult elő, hogy egy funkcióban levő államfő akár alperesként, akár felperesi minőségben megjelenjen bírósági tárgyaláson. Február 7-én ez is megtörtént. Az államelnök vett részt a tárgyaláson, amelyet ő maga indított Ciuvica, az Actiunea Populara szóvivője ellen, aki korábban szekus kollaboránsnak nevezte Traian Basescut. Az elnök tagadta, hogy a politikai rendőrség tagja lett volna, minden ilyen vádat „aljasnak és mocskosnak” nevezett, bár elismerte, hogy hajóskapitány korában „utasításokat kapott egy hosszabb hajóút előtt”. Arról, hogy kitől kapta és milyen utasításokról van szó, nagyvonalúan „elfeledkezett”, és a bírói testület sem kérdezett rá. Ciuvica pedig ragaszkodott a saját véleményéhez, amely szerint az államfőt már az egyetemen beszervezték és a Szekuritate informátora volt hosszú éveken keresztül. A tárgyaláson a két pereskedő fél szabadon vagdalkozhatott. /Mózes Edith: Elnökfüggő függetlenség? = Népújság (Marosvásárhely), febr. 9/

A minap az egyik csatornán Plesita egykori szekustábornokkal készítettek műsort. Később az Országos Audiovizuális Tanács arra kötelezte az ominózus tévéadót, hogy a közöljék a műsor miatti hivatalos elmarasztaló közleményt. A közlemény szerint az adásban súlyosan megsértettek néhány olyan személyiséget, aki annak idején Ceausescu ellenzékéhez tartozott. Köztük Paul Goma írót, aki száműzetésbe kényszerült, s akit még Párizsban is zaklatott a román Szekuritate. Plesita volt tábornok úgy beszélt az ellenzékieket zaklató “hős” román hírszerzőkről, mint a szakma elhivatott bajnokairól. /Ujj János: Másoknak is feltűnt! = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./

A Ceausescu vezette pártállam exportbevételeinek az eltérítésével alapozta meg a vagyonát Dan Voiculescu, a Román Humanista Párt (PUR) elnöke – állította tényfeltáró cikkében a Ziua bukaresti napilap. A Ziua szerint a Szekuritáté által felügyelt ICE Dunarea cég a Voiculescu által képviselt Crescent cégen keresztül bonyolította le Románia majdnem teljes cementexportját. Azok a pénzek azonban, amelyeket a vásárlók az 1989-es végén, illetve 1990 elején fizettek, nem folytak már be az államkasszába, hanem Dan Voiculescu magánszámláin jelentek meg. A pártvezér bejelentette, bepereli a Ziuát és főszerkesztőjét. /G. Á.: Ceausescu exportját fejte meg Dan Voiculescu? = Krónika (Kolozsvár), febr. 15./

Amióta a kultuszminiszter asszony fellépett a Trianon című film ellen, megnőtt az érdeklődés a film iránt. Nagyjából ugyanaz zajlik ma Koltay Gábor filmjével, mint annak idején, a nyolcvanas évek elején a Szekuritate jóvoltából az István, a király című dupla hanglemezzel. Most a Trianon című film CD-jét nemcsak a határokon kívül adogathatja kézről kézre a magyarság, hanem az anyaországban is. Illetéktelen személyek máris megpróbálják tönkrezúzni a Trianon filmet. Az egyik itteni tévéadó műsorára tűzte a többségi hivatalos politika által látatlanban is megfeddett, s magyarhonban a baloldali politikum által is majdhogynem teljes mellszélességgel kiátkozott történelmi dokumentumfilmet. Az 1989-es fordulat óta Romániában még semmiféle tévéadó nem vetített magyarországi filmet. /Fazekas Károly Csaba: Ha tilos, akkor érdekes. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 15./

Forrásértékű kötet jelent meg a bukaresti Polirom Kiadónak a kommunizmus időszakának dokumentumait közreadó sorozatában: Nagy Imre: Insemnari de la Snagov, azaz Nagy Imre: Snagovi jegyzetek. A könyv a néhai miniszterelnök romániai deportálása idején készített jegyzeteit tartalmazza. 1956. november 22-én a budapesti jugoszláv nagykövetséget elhagyó Nagy Imrét és csoportját a szovjetek Romániába hurcolták. A csoportot Snagovban őrizte a Securitate. 1957. április 14-én a csoport férfitagjait bilincsbe verve visszahurcolták Budapestre. Snagovban Nagy Imrét és csoportjának többi tagját a Securitate végig lehallgatta, róluk valamennyi alkalmazott, így őrzőik is, szinte naponta jelentéseket írtak, feljegyzéseiket pedig távollétük idején titokban lefényképezték. Snagovi tartózkodás idején Nagy Imre csaknem 700 oldalas füzetet írt tele. Mintegy 550 oldalas munkában elemezte a magyarországi helyzetet, a forradalom kirobbanásának körülményeit és annak történéseit, és több mint száz oldalt kitevő részletes önéletrajzát is megírta (ez utóbbi Budapesten már megjelent). 1957 tavaszán Nagy Imre valamennyi kéziratát megsemmisítette. Kéziratát éppen a Securitate mentette meg a jövő generációk számára. Ioanid Ilona a budapesti 1956-os Intézet (az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete) megbízásából 1998 óta kutatta a román titkosszolgálat és más bukaresti intézmények levéltárában a forradalom és a Nagy Imre-csoport dokumentumait. Az évek során a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) összesen 46 dossziényi aktát adott át neki az általa őrzött vonatkozó anyagok közül. Ioanid Ilona Nagy Imre 550 oldalnyi jegyzetéből, a magyar, a román és más állami, illetve pártvezetőknek írt leveleiből, a titkosszolgálati személyzet jelentéseiből és a lehallgatások anyagából kötetet állított össze. Nagy Imre jegyzeteinek teljes terjedelmű kiadását hamarabb olvashatják Romániában, mint Magyarországon. Nagy Imre fikarcnyit sem engedett meggyőződéseiből. Minden egyes, Snagovban, Nagy Imre vagy őrizői által írt papír egyenesen Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkár, illetve Valter Roman (Neulander Ernő) asztalára került. A pártfőtitkár széljegyzeteket is írt a dokumentumokra, például: „Sejti, hogy mi vár rá.” /Tibori Szabó Zoltán: Sejtette Nagy Imre Snagovban, hogy mi vár rá? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./

Traian Basescu elnök a Szekuritátéval együttműködő személyek névsorának „teljes és könyörtelen” nyilvánosságra hozatala mellett foglalt állást. /Az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala mellett foglal állást az államfő. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

Egyszer s mindenkorra le kell leplezni a Securitatét, szögezte le Traian Basescu államelnök. Az utóbbi időben felszínre került adatok arra utalnak, hogy a közvagyon mértéktelen fosztogatása, a több ezermilliárdos sikkasztások szálai az egykori szekusokhoz vezetnek. Legyen szó az onyesti RAFO-ról, a bankrendszer kilencvenes évekbeli kifosztásáról vagy a humanista pártvezér óriási vagyonának eredetéről. A szekusok és az óriássikkasztások közötti kapcsolat már a külföldi sajtóban is port kavart. Másfél évtized alatt jóformán egyetlen óriás-sikasztás ügyét sem sikerült teljesen felgöngyölni. Mindezek nem kerülték el az államfő figyelmét, aki rájött, hogy a Securitate leleplezése nélkül a korrupcióellenes hadjárat fabatkát sem ér. Az előző nekifutás kudarcba fulladt, amikor Emil Constantinescu nyilvánosan beismerte, hogy “legyőzte a Securitate”. /Chirmiciu András Összefonódás. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 22./

A Román Hírszerző Szolgálatnak /SRI/ a legrövidebb időn belül át kell adnia Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottságnak /CNSAS/ a múlt rendszerben a lakosokról készült jelentéseket tartalmazó iratok kétharmadát – döntötte el február 28-án a Legfelsőbb Védelmi Tanács. A Traian Basescu elnök által először vezetett testület döntése megkönnyítheti az irattár felügyelésével foglalkozó bizottság munkáját. A testület tagjai évek óta arra panaszkodnak, hogy nem tudnak alapos munkát végezni, mert nem férhetnek hozzá a dokumentumokhoz. Basescu a védelmi tanács ülése után közölte, a hírszerző szolgálat és a felügyelő bizottság közösen áttanulmányozza a harmadik harmadhoz tartozó iratcsomókat és csak azután döntik el, hogy mi lesz azok sorsa. A védelmi tanács tagjai a Dan Voiculescu humanista pártvezért gyanúba keverő ICE Dunarea archívum titkosításának megszűnéséről is döntöttek. Ennek következtében a következő egy hónapban a hírszerző szolgálat illetékesei megvizsgálják az archívum mely része hozható nyilvánosságra. Mint ismeretes egyes román lapok azzal vádolták meg Voiculescut, hogy az egykori Szekuritaté pénzét forgató ICE Dunarea pénzéből gazdagodott volna meg. /Nyilvánosságra került múlt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./ Traian Basescu államfő részletezte, a határozat nyomán a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mintegy „12 kilométernyi iratot” ad át a CNSAS-nak „a legrövidebb időn belül”. Ezek egy része a bukaresti, más része a vidéki archívumokból kerül át az archívumba, amelyet immár a CNSAS felügyel. Az államfő elmondta, a titkosszolgálatok és az átvilágítók folytatják a Szekuritáté-archívum fennmaradó egyharmadának a vizsgálatát, és ennek sorsáról később döntenek. Csendes László, az átvilágító bizottság magyar tagja elmondta, hogy régóta vártak erre a határozatra. Amíg ugyanis az adatokat a titkosszolgálatoktól kellett kérniük, ki voltak szolgáltatva ezeknek. Csendes sokallotta, hogy a dossziék egyharmadánál merül fel a titkosság esetleges fenntartásának a kérdése. 2000-ben a CNSAS illetékese elmondta, az RMDSZ képviselő és szenátorjelöltjei között egy olyan személy is van, aki együttműködött a Szekuritátéval, de a neve nemzetbiztonsági okokból nem hozható nyilvánosságra. /Gazda Árpád: Tizenkét kilométernyi szekuritátés dosszié. = Krónika (Kolozsvár), márc. 1./

Az A Hétben Stefano Bottoni A hatalom értelmisége – az értelmiség hatalma. A Földes László-ügy /A Hét, febr. 17./ című tanulmánya kapcsán újabb hozzászólások jelentek meg: a/ Cs. Nagy Ibolya az első, aki a vitában nem támadta Sütő Andrást, sőt megállapította, hogy a hetilapban a vita álcázott taktikai játék, a cél Sütő András támadása, ezért történik az egész kultuszlebontó igyekezet, melyben sok az ilyen elem: mindenki tudta, nekem mesélte… Földes László Utunkból való kizárása nem drámai végű ügy: ideológiailag megbízhatatlanként marxizmust tanított egy főiskolán. A mostani vitában egyetlen célszemély lett fontos, Sütő András. A cikkek nyomán a kor ügynökévé, kollaboránsává válik az író. Először Bíró Béla támadta Sütőt a hetilapban /Zsidónak (is) lenni, A Hét, jan. 13./, majd Stefano Bottoni tanulmányában, de legfőképpen Sipos Géza (Az önfelmentő, febr. 24.). Sipos Géza már azt is nehezményezte, hogy az írónak sok könyve jelent meg. Sipos Géza cikke az eddigi vita mélypontja, kifejtette nyers ellenszenvét. Cs. Nagy Ibolya hangsúlyozta, hogy Sütő András drámái, könyvei a nemzetiséget megerősítette önazonosságában. Tudta ezt a hatalom is: 1984-ben a Vidám sirató... kivételével szilenciumra ítélték az író színpadi munkáit. Sipos Géza szerint Sütő drámáinak egyetlen érdeme a „gyengécske ellenzéki hang”. Valójában a romániai kisebbség sorsáról Sütő András drámáiból, esszéiből, azután majd „elemző” beszédeiből, beadványiból, leveleiből, cikkeiből értesülhetett Európa, magyarok és nem magyarok. Sütő András a diktatúra idején, 1982-ben Lacranjan Erdély-könyve miatt tiltakozó beadványt fogalmazott Ceausescuhoz s aláírt harmincötödmagával. Cs. Nagy Ibolya sorolta, mi mindent tett Sütő András a diktatúra idején népéért. /Cs. Nagy Ibolya: A sajátosság újabb méltatlanságai. Vita vagy közelharc? = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./ b/ Gagyi József figyelmeztetett: a jelenségek nyilvánosságra hozatala kockázatos vállalkozás mindaddig, amíg nem ismerjük az ötvenes (hatvanas, hetvenes...) éveket. Ezen évek tudományosan feldolgozott, megvitatott és alapmunkákban rögzített történetét. Nem tudjuk, sorolta Gagyi, milyen volt „az országot, a tartományt, a várost, az emberek életét kormányzó hatalom mint szándék (ideológia), szerkezet (államműködés) és történelmi megvalósulás (a feltárt történelmi forrásokra alapuló értékelés, értelmezés),” továbbá „nem tudjuk, hogy milyen volt a Szekuritáté 1956 utáni kiépülése nyomán az irodalmi-művészeti szerkezetek-intézmények behálózottsága és ennek következményei”. /Gagyi József: Ismerjük? Nem ismerjük. = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./ c/ Kuszálik Péter hangsúlyozta, Sütő Andrásra nem jellemző önhibáinak feltárása. Sütő András „nem félrevezetett volt, hanem félrevezető. Őt és társait azzal bízta meg 1945-ben Pártunk és Kormányunk, hogy a nép lelkébe beledaloljon egy kitalálása pillanatában is hazug ideológiát.” Kuszálik elítélte Sütő Andrást, hozzátéve, ne várjon „vastapsot a följelentései (1956-os forradalom, Földes László, ...?) miatt, csak azért, mert megírta a Heinrich von Kleist-parafrázist (az Egy lócsiszár virágvasárnapjáról van szó)”. /Kuszálik Péter: A tényekre figyelve. = Hét (Marosvásárhely), márc. 10./

Március 19-én Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában dr. Kincses Előd, a Maros megyei Nemzeti Megmentési Front volt alelnöke szervezésében megemlékezést tartottak, amelyen felidézték az 1990-es márciusi eseményeket. A 15 évvel ezelőtt történtekről Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatója és Gabriel Andreescu politológus, lapszerkesztő beszélt. Dr. Kincses Előd szóvá tette, hogy bár az RMDSZ most kormányzaton van, még mindig nem derítették ki az 1990-es marosvásárhelyi események kezdeményezőit, felbujtóit. Azóta 40 magyart és cigányt ítéltek el, de az igazi vétkesek büntetlen maradtak. Az ügyvéd elmondta, a romániai magyar autonómia-törekvések csakis összefogással érhetők el, ezért meghívta a rendezvényre az RMDSZ szenátorait és parlamenti képviselőit, de senki sem jött el, kivéve Kerekes Károly képviselőt. Sütő András betegségére hivatkozva maradt távol, eljött viszont a Ceausescu rendszer két ellenállója: Király Károly és Tőkés László püspök. Fehér karácsonytól a fekete márciusig címmel készült videofilm idézte a nagyszámú közönségnek az 1989. december 22. és a 1990. március 20-a között Marosvásárhelyen történteket. Schmidt Mária felolvasta Orbán Viktornak a Fidesz Polgári Párt elnökének az üzenetét. Schmidt Mária történész kifejtette, Tőkés Lászlónak sikerült maga mögé állítani Temesvár lakosságát. Ez forradalom volt – vélte a történész, az viszont, ami Bukarestben történt, az kételyeket ébreszt. Az 1989. december 21-i népgyűlésen a zavargásokat kirobbantók, majd a mai napig se tisztázott terrorista diverzió arra utal, hogy titkosszolgálati erők álltak a háttérben. A Szekuritáténak és a párt másodvonalbeli politikusainak kapóra jött Temesvár, hogy ennek ürügyén megrendezzék a bukaresti forradalmat. A figyelemelterelés, a dezinformálás voltak a visszarendeződés eszközei. Romániában a pártállami rendszert saját politikai elitje buktatta meg, így a rendszerváltás felemásra sikerült. Ameddig nem derül ki, hogy kik lőttek 1989 decemberében, kik szervezték a márciusi pogromot, kik irányították a bányászokat Bukarestbe, addig nem teljesedik ki a rendszerváltás. Gabriel Andreescu elmondta, hogy 1989 decemberében nem számolták fel a Szekuritátét, csupán a hadsereg hatáskörébe helyezték azzal a feltétellel, hogy a hadügyminisztérium három hónapig biztosítsa a titkosszolgálat tagjainak fizetését, majd ezt követően felszámolják őket. A három hónap márciusban járt le. Gabriel Andreescu Emil Constantinescu volt államfő könyvéből idézett, aki leírta, hogy a titkosszolgálat 1990-től, de mandátuma alatt is a román-magyar konfliktust tévesen állította be és szándékosan félretájékoztatták az államhatalmi szerveket. Gabriel Andreescu kifejtette: kétségtelenül Ion Iliescu az 1990 márciusi események stratégája és munkáját Virgil Magureanu a Román Hírszerző Szolgálat első vezetője segítette. 1990. március 19-én Ion Iliescu Virgil Magureanu társaságában Temesváron tartózkodott, ahol az ottani értelmiségiek arra kérték, szervezzenek egy barátság felvonulást, amelyen jelezni kívánták, lehet megoldást találni a marosvásárhelyi konfliktusra, mire Iliescu kijelentette, a románok és a magyarok között akkora szakadék van, hogy azt már lehetetlen áthidalni. Virgil Magureanu hozzáfűzte: Erdély egy puskaporos hordó, nincs mit tenni... Valójában az történt, hogy március elején az Országos Nemzeti Megmentési Front állandó bürója – amely a volt kommunista pártvezetőkből is állt, mint Ion Iliescu, Silviu Brucan, Dumitru Mazilu és Petre Roman – titkos ülésen eldöntötte, hogy kirobbantják a marosvásárhelyi etnikai konfliktusokat, aminek célja egyértelműen a hatalom átmentése volt. Az RMDSZ kormányon van, így most joggal kérheti, hogy a 15 évvel ezelőtti eseményekre a jelenlegi hatalom fényt derítsen, hangoztatta Gabriel Andreescu előadásában. A rendezvényre eljött Vasile T. Suciu nyugalmazott rendőrtiszt és Judea Ioan ny. ezredes, az 1990-es márciusi események egyik főszereplője, aki az igazát tisztázni szerette volna, így a rendezvény szünetében szót kért, azonban a hallgatóság azt nem engedélyezte. /Vajda György: Le kell bontani a hazugság falát! A titkosszolgálat szervezte a forradalmat és a pogromot. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 21./ Bögözi Attila újságíró úgy minősítette, hogy Tőkés László az 1989-es romániai fordulat elindítójaként nem tudott megmaradni a hősök panteonjában, továbbá Kincses Előd, Marosvásárhely fekete márciusának egyik kulcsembere sem tudott megmaradni annak a nagyformátumú politikusnak, akinek 1990. március 20-án „a főtéren tüntető magyar tömeg – ma már tudjuk azt is, hogy tévesen – látta”, ugyanis a „főáramlatából a perifériára sodródott”. Az újságíró nem érti, miért kellett Kincses Elődnek rászervezni még egy másik rendezvényt az emlékezésre. Szerinte a Pestről jött Schmidt Mária történész (a Terror Háza Múzeum igazgatója) olyan szinten, mintha ezt első osztályosoknak tenné, elmesélte, hogy milyen is volt az élet a Ceausescu-korszakban. /Bögözi Attila: Ha emlékezni külön kottyan kedve. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 21./