Bikfalvi György tasnádi nyugalmazott műbútorasztalost, könyvkereskedőt 17 éves korában tartóztatta le a Szekuritáté. 15 év kényszermunkára ítélték. Tasi Gyula nevű korábbi iskolatársa által csatlakozott a Nagyváradon fiatalok által megalakított Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetéhez, a SZVISZ-hez. A Szabad Európa Rádió híradásaiból tájékozódva terveket gyártottak. Ő sejtvezető volt Tasnádon, feladata emberek beszervezése volt. A szervezet évekig élt, egymáshoz kapcsolta a fiatalokat. Ápolták a magyarságtudatot. Amikor Tasnádon megszűnt a magyar középiskola, röpcédulákon tiltakozott. Ez volt a főbűne, meg a magyarságtudat ápolása, ami miatt később letartóztatták. A szervezet felgöngyölítése 1960 októberében kezdődött. Bikfalvi Györgyöt 1961. január 13-án vitték a váradi szekura. Mindössze 17 éves volt, mégis hatan jöttek érte, a helyi rendőrfőnök kíséretében. Mikor elhurcolták őt, kint volt az egész utca. Gumibottal verték. Kb. egy évig tartott a kihallgatás, kimerültek, éjjel sem hagyták őket aludni, többször megtörtént, hogy kivitték a hidegzuhany alá, aztán a szabadba, rugdosták, szíjjal verték őket. 1961. szeptember 15-én megkezdődött a tárgyalásuk. Románul nem tudott, aláíratták vele a jegyzőkönyvet, amiről mai napig sem tudja, mit tartalmazott. Tasit és őt 15 év kényszermunkára ítéltek, Ruff Mihály pedig 6 év javítót kapott. 1962 áprilisának közepéig börtönben tartották Nagyváradon, ezután Jilavára került, a földalatti börtönbe. Innen Galacra vitték, majd a brailai nagyszigetre, kényszermunkára. Sok képzett emberrel volt együtt, úgy mint: Páskándi Géza író, Antal József református esperes, Kósza József katolikus esperes, Léta Áron unitárius esperes, Lőrinczi Mihály unitárius lelkész, Nyitrai Mózes későbbi unitárius püspök-helyettes. Ők előadásokat tartottak a fiataloknak, ki-ki a szakterületén. Arra törekedtek, hogy rendes, becsületes magyar embert neveljenek a fiatalokból. Végül 1964 júliusában hazaengedték őket, amerikai nyomásra. Vonattal jöttek haza, vasárnap reggel volt. Az utcára kitódultak az emberek, főleg azok, akik megjárták Oroszország poklait. /Buchmüller Ildikó: Erdélyi ötvenhatosok. A rossz jó oldala. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 10./

A Cotroceni-palota előtt tüntetett október 10-én a Civic Media nevű újságírói szervezet, amelynek vezetői így tiltakoztak Traian Basescu elnök múlt heti szóbeli túlkapása miatt. A két legfontosabb titkosszolgálat új igazgatóinak beiktatási ünnepségén a Curentul újságírója azt a kérdést tette fel Basescunak, hogy a hírszerzési szerveknél véghezvitt reformok azt jelentik-e, hogy a Román Hírszerző Szolgálatban /SRI/ már nincsenek a Szekuritátétól átörökölt tisztek. Ez kihozta a sodrából Basescut, aki a teremből távozva arra figyelmeztette George Maiort, az SRI újonnan kinevezett igazgatóját, hogy óvakodjon az ilyen „buzik” (románul: gaozar) által állított csapdáktól. Az államfő hivatalosan nem reagált a történtekre, de három országos napilap on-line-változatának fórumán T. Basescu felhasználói névvel, feltételezhetően maga az államfő, azt írta: félreértésről van szó, hiszen nem a gaozar szót használta, hanem Zara újságíró nevét ejtette ki. /Tiltakozás Basescu szóbeli túlkapása miatt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

A tűrőképesség határát súrolta a hírhedt „négyesfogat” – Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József – törvénytipró gazdaságpolitikája. 1953-ban Rákosinak le kellett mondania miniszterelnöki tisztségéről, helyette a szovjet vezetés Nagy Imrét jelölte ki. Megalakult a Nagy Imre-kormány, a miniszterelnök parlamenti programbeszédében új gazdaság- és népbarát politikát hirdetett meg. A pártapparátusra és a hírhedt Államvédelmi Hatóságra (ÁVH) támaszkodó Rákosi rögtön elkezdte az aknamunkát. Közben Moszkvában is megfordult a széljárás, Rákosi szabad kezet kapott „az antimarxista” Nagy Imre félreállítására. A forradalom előzményei között volt az 1949-ben kivégzett kommunisták, Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András, az úgynevezett Rajk-ügy elítéltjeinek, 1956. október 6-án történt újratemetése, amelyen az eseményen résztvevő mintegy húszezer ember ÁVH-ellenes jelszavakat skandált. Budapesten a Műszaki Egyetemen október 22-én tartott gyűlésükön fogalmazták meg azt a 16 pontot, amely a forradalom elfogadott programja lett. A cikk felvázolta a forradalom főbb eseményeit, a forradalom leverését, a megtorlást. 1958. június 16-án kivégezték Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimesi Miklós újságírót, több társukat pedig börtönbüntetésre ítélték. Történt mindez annak ellenére, hogy Kádár János kezdetben ígéretet tett: senkit sem fognak bebörtönözni a forradalomban játszott szerepéért. A magyar forradalom mély hatást gyakorolt a romániai magyar, de nem csak a magyar közvéleményre. Október 24-én, Mátyás király szülőházában, Kolozsváron tartottak gyűlést a képzőművészetis hallgatók. A Szekuritáté már másnap megkezdte a letartóztatásokat. A temesvári egyetemi hallgatók 1956. október 30-i gyűlésükön, többek között, a szovjet csapatok Romániából való kivonását, a beszolgáltatások enyhítését, a munkások béremelését, és az egyetemi autonómia szavatolását követelték. Válaszként a Szekuritáté tömeges letartóztatásokat hajtott végre. Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Kollégium néhány diákja kezdeményezésére létrejött a Székely Ifjak Társasága (SZIT). A SZIT tagjait letartóztatták, a kolozsvári katonai törvényszék pedig súlyos börtönévekre ítélte őket. Az 1956. november 4-én Brassóban létrehozott Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ) volt a legnagyobb valamennyi erdélyi szervezkedés közül. Egy év múlva tömeges letartóztatásokkal, és hetvenhét EMISZ-es fiatal bebörtönzésével válaszolt a hatalom. Letartóztatták az érmihályfalvi Sass-féle csoportot, a mezőfelei Kacsó Tiborékat. A Partiumhoz kötődik a Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezete, a SZVISZ, amelynek több tagját súlyos börtönévekre ítélték. Letartóztatták az ún. Dobai-csoportot is. A Szoboszlay Aladár katolikus plébános köré tömörülő csoport a kommunista rendszer megdöntését célozva a többpártrendszer bevezetésének szükségességét és tervezetét vázolta fel. A Szoboszlay-perben ötvenhat elítéltnek közel 1300 évnyi börtönbüntetést, tizenegy halálos ítéletet osztottak ki, tíz kivégzést végrehajtottak. /Papp Annamária: Magyarország, Erdély – 1956. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./

A szenátus jogi bizottsága október 11-i ülésén törölte a „politikai rendőrség” fogalmát a Ticu-törvényből, ugyanakkor a honatyák megszavaztak egy olyan szakaszt, amely szerint az egykori Szekuritátéval együttműködő személyekhez veszik azokat a volt kommunista pártvezetőket, akik a hírhedt titkosszolgálatnak utasítást adva sértettek meg alapvető emberi jogokat. „Gyakorlatilag a szekusokon és a besúgókon kívül a törvény hatálya alá fognak kerülni azok a volt kommunista párttagok is, akik az utasításokat adták. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a Szekuritáté formailag is, és ténylegesen is alá volt rendelve a Román Kommunista Párt vezető testületeinek” – mutatott rá Eckstein-Kovács Péter szenátor. /P. A. M.: Törölnék a politikai rendőrség fogalmát a szenátusban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 12./ A módosított törvény értelmében már besúgónak számít mindenki, aki jelentéseket írt, együttműködési kötelezvényt írt alá, fedőnevet használt, vagy pénzt fogadott el szolgáltatásaiért a Szekuritátétól. Az átvilágító testület /CNSAS/ korábban több olyan politikusról is megállapította, hogy nem működött együtt a Szekuritátéval, aki besúgói jelentéseket is írt. Döntését az átvilágító testület mindannyiszor azzal indokolta, hogy az illető honatya tevékenységével nem sértette az emberi jogokat. A „politikai rendőrség” fogalma eltörlésével a közvélemény megismerheti a Szekuritáté alkalmazásában álló személyek névsorát. A módosítás révén felkerül a listára az összes a szekus. A rendeletbe Frunda György RMDSZ-es szenátor javaslatára bekerült az az előírás, amely szerint „kollaboránsnak” tekinthetők azok a kommunista pártvezetők is, akiknek utasítása révén a Szekuritáté emberi jogokat sértettek. /Cseke Péter Tamás: Módosult a „besúgó” fogalma. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 12./

Szilágyi Domokost, a XX. század egyik legnagyobb magyar költőjét, aki az erdélyi magyaroknak maga volt a meg nem alkuvó igazság szimbóluma, sarokba szorította a román titkosszolgálat, és elérte, hogy olyan terhelő adatokat szolgáltasson, amelyek felhasználhatók voltak a koncepciós perekben a vádpontok megfogalmazására. Boros Zoltán írta róla: évfolyamtársaiként tudták, hogy zseni. Amikor Szilágyi Domokos a jelentéseket írta, Kolozsváron egy szobában laktak. 1956-ban Borost is kizárták az egyetemről, mert az előző gyűlésen a rendezvény diktatórikus lebonyolítása ellen tiltakoztak. Boros nem tudja, mivel zsarolhatták meg Szilágyi Domokost. Talán azzal, hogy őneki, a családjának vagy akkori szerelmének, Váradi Emesének is baja lesz, ha nem vállalja. –   Boros hozzátette: „Rettenetesen haragszom a Szisz-jelenségre, mert az új szekusdosszié hisztéria közepette felhasználható arra, hogy mai percemberke politikusok ilyen-olyan kapcsolata a volt elnyomó gépezettel már csak legyintésre se méltó, megbocsátható bűn legyen.” Azok, akik a legtöbbet ártottak sorstársaiknak, felmentést kaphatnak a közvélemény szemében, lehet Szilágyi Domokosra hivatkozni. Arról egy szó sem esik, hogy a Szekuritáte a Kommunista Párt irányításával működött. Azt tették, amit a párt parancsolt.    A közönség azt hiheti, hogy a kis besúgók és a szekus vallatótisztek tették elviselhetetlenné a kommunista rendszert, és nem is jut eszükbe, hogy a megyékben nem a szeku parancsnoka, hanem a párt első titkára volt élet és halál ura. /Boros Zoltán: A szekusdossziék és a nagy rászedés. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 17./

Markó Béla, az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes és Borbély László szállítási, középítkezési és turisztikai megbízott miniszter nem működött együtt a volt Szekuritátéval, döntött október 17-én a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottsága (CNSAS). Laurentiu Tanase, az átvilágító bizottság tagja azért kérte a döntés elhalasztását Markó Béla ügyében, mivel „elég terjedelmes” az iratcsomója. Hangsúlyozta: Markó Bélának megfigyelési dossziéja is van. Markó Bélát augusztusban hozta gyanúba a román média, azt sejtetve, hogy az RMDSZ vezetője együttműködött a volt Szekuritátéval. /Nem működtek együtt a Szekuritátéval. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./

Traian Basescu államfő sajtótájékoztatóján kijelentette: a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) jelenlegi tisztállományának 4,5 százaléka a volt Szekuritáté munkatársai közül került ki, akik 1990-ben fiatalok voltak és kezdő, azaz hadnagyi vagy főhadnagyi rangfokozattal rendelkeztek. /Volt szekusok az RHSZ-ben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./

A Mugur Ciuvica által vezetett Politikai Felderítések Csoportja (GIP) megállapította: az államfő hazudott, amikor azt állította, hogy nem működött együtt a Szekuritátéval. Ciuvica szerint a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) döntése – miszerint Traian Basescu nem működött együtt a volt titkosszolgálattal – alapjául a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) azon dokumentumai szolgáltak, amelyek az államfő dossziéjának megsemmisítéséről tettek bizonyságot. Az iratokból kiderül, hogy Basescu a Szekuritáté ügynöke volt 1972–1979 között. A Rendőri Kivizsgálási Csoport azt kérte Basescutól, hogy tegye közzé a szekus múltját igazoló iratokat, hiszen az államfő korábban megígérte: ha létezik Basescu-ügynökdosszié, nyilvánosságra hozza. Ciuvica elmarasztalta az SRI-t, mivel 2004-ben letagadta az ügynökdosszié megsemmisítéséről szóló jegyzőkönyv létét. /Megsemmisítették Basescu szekus dossziéját? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 18./ Mircea Dinescu átvilágítóbizottsági tag szerint nem rendelkeznek olyan iratokkal, amelyek arról tanúskodnának, hogy Basescut behálózta a volt titkosszolgálat. Dinescu kifejtette, Basescu neve valóban szerepel egy olyan listán, amely a Tengerészeti Akadémia tizenhat diákjának nevét tartalmazza, a többiekkel ellentétben azonban az államfőnek nem volt kódneve, és egyetlen olyan dokumentum sem létezik, amit aláírt volna. /Barta Zoltán: Megsemmisítették Basescu szekusdossziéját? = Krónika (Kolozsvár), okt. 18./

A jelenkortörténész levéltári kutatással próbál tiszta képet alkotni 1956-ról. A romániai belpolitika nem maradt mentes a magyar belügyek hatásaitól. A magyar és lengyel 56-ra rá kellett következzen a román 56 is. Egyetemisták és katonák, írók, parasztok és gyári munkások fejezték ki együttérzésüket a magyarokkal. 1956 és 1959 között több ezer letartóztatott emberről lehet beszélni, több mint ezer kicsapott egyetemistát érintett a „rokonszenv-per”, összesen több mint tizennégyezer év börtönt osztottak ki és húsz kivégzés történt. A Securitate kíméletlenül lépett fel a romániai magyar közösség ellen. Nem titkolható: számtalan esetben éppen a kisebbségi közösség rendszerhű tagjai révén. A Sor(s)ok között című kiállítás fölidézi ezeket az elfelejtett, elfelejtetett hónapokat, éveket, Bukarestben egy hónapig, majd kilenc vidéki nagyvárosban vándorkiállításként kerül bemutatásra. /V. A.: Ötven méltatlan év. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./

1956-ban a magyar forradalom hírét Romániában a lakosság széles rétegei nagy izgalommal fogadták. Temesváron a diákság tizenkét pontos programot állított össze, s a követeléseiket tartalmazó memorandumot az október 30-án félig-meddig legálisan összehívott diákgyűlésen, magas rangú párt- és egyetemi vezetők (Ilie Verdet és Petre Lupu központi bizottsági titkárok) jelenlétében felolvasták. Az egyetemisták kapcsolatot teremtettek a katonasággal és a munkássággal, de a rendszer oly gyorsan reagált, hogy az egyetemista ifjúság már tudott az utcára vonulni. A Szekuritáté már a diákgyűlés estéjén letartóztatta a megmozdulás szervezőit, és velük együtt a következő napokban összesen mintegy háromezer egyetemistát vett őrizetbe. Ezernél többet a mintegy 15 kilométernyire fekvő Kisbecskerekre szállítottak, s az ottani kaszárnyákban szekusok kezdték őket vallatni. A megtorlás kegyetlen volt. A szervezőket agyba-főbe verték, majd bíróság elé állították. Az 1956. november 15–16-án zárt ajtók mögött lefolytatott tárgyalás nyomán a fő szervezőket tömörítő első csoport tagjaira mértek ki nyolc évig terjedő börtönbüntetéseket, A decemberben tárgyalt második csoportban 7 évig terjedő börtönbüntetéseket szabtak ki. A bukaresti egyetemi hallgatók a november 4-én megindult magyarországi orosz megtorlás hírére kezdtek mozgolódni. Tüntetést szerveztek a szovjet nagykövetség elé, s onnan a tiltakozást a párt központi bizottságának épülete előtt akarták folytatni. Erre nem került sor, mert az egyetemeket megszállta a Szekuritáté. A fő szervezőket halálra ítélték, másodfokon ezt életfogytiglani szigorú börtönre változtatták. A magyarországi eseményekkel nyilvánosan rokonszenvező több száz bukaresti diákot őrizetbe vették, és súlyos börtönévekre ítélték, köztük Paul Goma később nemzetközileg is ismertté vált írót. A megtorlás a börtönbüntetések mellett számtalan egyetemről való kizárással párosult; 1957 tavaszán csak a bukaresti Parhonról 600 hallgatót zártak ki. Sok munkás és földműves is fellázadt. Ioan Faliboga, a Maros Magyar Autonóm Tartományban élő vasutas titkos szervezetével szabad választásokat akart kiharcolni. Perében rajta kívül még két embert ítéltek halálra. Az erdélyi magyarok sem maradtak tétlenek. Kolozsváron, a Partiumban, Marosvásárhelyen, Brassóban és a Székelyföldön ezreket tartóztattak le közülük a kegyetlen leszámolás során. A Bolyai Egyetem magyar diákjai tiltakozó akciót szerveztek. Páskándi Gézát, Bartis Ferencet, Balázs Imrét, Tirnován Videt, Dávid Gyulát, Lakó Elemért, Varró Jánost, Koczka Györgyöt, Iamandi Emilt, Kelemen Kálmánt, Nagy Benedeket, Páll Lajost, Péterffy Irént, Imre Magdát, Szilágyi Árpádot, Vastag Lajost, Várhegyi Istvánt és másokat hosszú évekre börtönbe zártak. Dávid Gyulát 1957 márciusában tartóztatták le. Hét évre ítélték, és a büntetését le is töltötte. Dávid Gyula, az ismert irodalomtörténész szerkesztésében ezekben a napokban jelenik meg az a kötet, amely az erdélyi magyar ötvenhatosokat igyekezett számba venni. 1956-1965 között csak a Maros Magyar Autonóm Tartományban több mint 750 személyt állítottak bíróság elé, de ezek közül 1956 októberében és novemberében csak 60-at tartóztattak le. 1957-ben több mint 150, 1958-ban pedig csaknem 300 letartóztatottról találtak adatot. A letartóztatások 1960-1965 között is folytatódtak. 1965 tavaszán például egy fiatalokból álló – a Gyergyószentmiklóshoz közeli Galócásról származó – csoportot tartóztattak le, akik ellen az volt az egyik vád, hogy „a magyarországi 1956-os ellenforradalomban résztvevő elemekkel” kapcsolatot tartottak, és akik Romániában hasonló akciókat akartak szervezni. Később a pártvezetés az 1956-os eseményeket ürügyként használta fel arra, hogy teljes mértékben felszámolja a rendszernek ellenállni próbáló csoportokat: a görög katolikus klérust, a protestánsokat, a neoprotestánsokat és a román történelmi pártok tagjait, vasgárdistákat, partizánokat és más csoportokat. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, és a leszámolásnak sok más magyar intézmény is áldozatául esett. A Szekuritáté elképzelhetetlen kegyetlenkedéssel sokakat beszervezett, románokat és magyarokat egyaránt. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász az események után az erdélyi magyarság ügyében memorandummal az ENSZ-hez fordult. Életfogytiglani kényszermunkát kapott érte. Szoboszlay Aladár római katolikus lelkész titkos szervezet létrehozásáért tizedmagával együtt halálbüntetést kapott. Végrehajtották. Ma sincs pontos adat arról, hogy a véres megtorlás hány embert érintett. Tízezrekről van adat, akiket azokban az években bebörtönöztek. Kutatók állítása szerint a magyar forradalmat követő két évben Románia-szerte tízezernél több személyt ítéltek börtönbüntetésre, és körülbelül ötvenet halálra. A magyar forradalommal rokonszenvező akciók megszervezéséért legalább 25 román nemzetiségű személyt végeztek ki. A börtönökben vagy a vallatások során továbbá mintegy százötvenen vesztették életüket. A leszámolás során másfélezer magyar került börtönbe és legkevesebb 15 magyart ítéltek halálra, akiket ki is végeztek. Raoul Volcinschi közgazdász egyetemi előadóként Kolozsváron már korábban titkos szervezetet hozott létre arra az esetre, ha Nyugat és Kelet között konfliktus robbanna ki. Amikor elterjedt a híre, hogy a magyarországi forradalmárokat Románián keresztül tehervonatokkal szállítják a Szovjetunióba, úgy vélte, elérkezett a cselekvés pillanata. Fegyvereket szerzett a Fogarasi-havasokban akkor még aktív román ellenállóktól, s azt tervezte, hogy a szóban forgó vonatokat társaival együtt megtámadják. Azonban a besúgták, ebben megakadályozták, s 25 év kényszermunkára ítélték. Nyolc évet ült, 1964-ben szabadult, amnesztiával. /Tibori Szabó Zoltán: Amikor a puliszka robban. A magyar forradalom romániai visszhangja és véres megtorlása. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20., 21./

A magyar forradalom kirobbanásának idején Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt első titkára Jugoszláviában tartózkodott. Ezért 1956. október 28-ig Romániában a biztonsági intézkedések foganatosítása a Politikai Bizottságra hárult. Már 24-ére eldöntötték, hogy teljes hírzárlatot léptetnek életbe a szomszéd országot illetően. Ezenfelül lezárják a határt, és kerülnek minden olyan intézkedést, ami ingerelhetné a magyar vagy a német lakosságot. Ugyanakkor teljhatalmú megbízottakat küldtek ki a határ menti, vegyes lakosságú és a politikailag „érzékenyebbnek” tartott tartományokba: Fazekas Jánost Marosvásárhelyre, a Magyar Autonóm Tartomány székhelyére küldték, Miron Constantinescut Kolozsvárra. Másokat, főként magyar származásúakat Nagyváradra, Nagybányára és Temesvárra. Október 26-án a Politikai Bizottság kidolgozott egy akciótervet. Ebben előírták a munkahelyi gyűlések összehívását és a magyarországi események „feldolgozását”, azonnali intézkedések foganatosítását a lakosság jobb élelmiszerellátása érdekében. Gheorghiu-Dej hazatérte utáni elemzéskor a Román Munkáspárt vezetősége a helyzetet válságosnak ítélte és különleges intézkedéseket hozott. Október 30-án vezérkari csoportot állítottak fel Emil Bodnaras vezetésével, azzal a feladattal: „megtegyenek minden szükséges lépést, hogy biztosítsák a legnagyobb rendet a Román Népköztársaság területén”. A Magyar Autonóm Tartomány központjában, Marosvásárhelyen október 26-tól Fazekas János koordinálta a politikai akciókat. Fazekas egy 1989 után készült interjúban említette, hogy Gheorghe Pintilie tábornok, aki 1948-tól a Securitate irányítója volt, titkos parancsot küldött neki, amely mintegy ezer névből álló listát tartalmazott, akiket előzetes letartóztatásba akart helyeztetni. A listán a Magyar Autonóm Tartomány fontos személyiségeinek, számos írónak és értelmiséginek, tanároknak és az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet mintegy 150 diákjának a nevét azonosította. Azonban Fazekasnak a Kolozsváron hasonló utasításokat kézhez kapó Miron Constantinescuval együtt sikerült hatályon kívül helyeztetni a rendelet végrehajtását. Fazekas november első napjaiban számos nagygyűlés megtartását rendelte el, amelyeknek egyedüli célja a Román Munkáspárt politikájának helyeslése és a magyarországi események elítélése volt. Az ülésen többnyire kényszerűségből munkások szólaltak fel a forradalmat elítélően, őket megfenyegettek, nehogy visszautasítsák a „felkérést”. Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában gyűlést tartottak az írókkal és szerkesztőkkel. Fazekas János minden résztvevőt nyílt állásfoglalásra kötelezett, ami nem lehetett más, mint a forradalom elítélése. Az összejövetel után, hűséglevelet készítettek, amelyet „aláírt” tizenhat író, három szerkesztő és három szerkesztőségi dolgozó. A levél november 4-én jelent meg a Vörös Zászlóban Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel. Visszaemlékezéseiben Fazekas János úgy magyarázta, hogy ez a nyilatkozat „védőpajzs volt évtizedeken keresztül, lehetőséget biztosított az alkotómunkához.” Következett a nyilatkozatnak az Előrében történő közzététele. Ezt megelőzően Sütő András és három társa (Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor és Nagy Pál) felhívta Robotos Imrét, a központi magyar napilap, az Előre főszerkesztőjét, hogy nevüket törölje az aláírók közül, mivel ők nem értenek mindenben egyet annak tartalmával és „szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal”. Robotos a kérdést úgy oldotta meg, hogy a felhívást nem közölte le, ami súlyos következményekkel járt számára. Fazekas az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet összejövetelén arra kötelezte annak tanárait, hogy ők is egy nyílt levélben fejezzék ki hűségüket a rendszer iránt. A nyilatkozat 42 aláírással november 5- én jelent meg a Vörös Zászlóban. A marosvásárhelyihez hasonló nagygyűléseket tartottak Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és máshol. /Pál-Antal Sándor: Preventív retorzió – nagygyűlések, hálanyilatkozatok. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./

Október 22-én a szentmisét követően az altorjai temetőben Torja ’56-os halottjai előtt tisztelget az RMDSZ szervezete, a polgármesteri hivatal és a falu népe. Bara Ferenc káplán imát mondott az Ábrahám Árpád római katolikus plébános (1914-1958) és Szörcsey Elek (1890-1958) gazdálkodó emlékére állított kopjafánál – még mindig nem tudni, hová temették a holttestüket. /Ábrahám Árpádot 1958. szeptember elején végezték ki a Szekuritáté temesvári börtönében, a tizenöt évre ítélt Szörcsei Elek 73 évesen a kínzások miatt a galaci börtönben hunyt el./ Emlékeztek id. vitéz Farkas Pál (1924-2006) és vitéz Lőrincz Károly (1928-2005), illetve Baróthi Pál (1911-2004) sírjánál. Mindannyian a Szoboszlay-per áldozatai voltak. Az emlékezők a kegyelet virágait helyezték el a Hősök emlékművének talapzatára. /Iochom István: Torja ’56-os mártírjaira és áldozataira emlékeztek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./

Serban Mihailescu szociáldemokrata párti és Mircea Cosea liberális parlamenti képviselők a volt Szekuritáté tisztjei voltak, de a bizottság rendelkezésére még nem áll kellő bizonyíték arra nézve, hogy az illető személyek vádolhatóak-e azzal, hogy a politikai rendőrség kategóriájába tartozó tevékenységet folytattak volna – döntött az átvilágító bizottság. /Mihailescu és Cosea szekustiszt volt. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./

Bíró Béla szerint 1956 októberében még a legelfogultabb baloldaliak is azonnal a forradalom oldalára álltak. Budapest népében mindannyian önmagunkra ismerhettünk. Erdély virtuális forradalmárait puszta gondolataik illetve vágyaik miatt büntette a bosszúálló hatalom. A rendszer működtetői felismerték, hogy a szinte átjárhatatlan államhatár dacára a romániai magyarság továbbra is a magyar nemzeti közösség szerves része, a romániai magyar irodalom továbbra is az egyetemes magyar irodalom elidegeníthetetlen összetevője maradt. Amint azt Stephano Bottoni történész kutatásai bemutatták, a Szekuritáté 1957-es országos konferenciájának legfőbb témája az úgynevezett magyar és a zsidó nacionalizmus lett. A Magyar Autonóm Tartomány sorsa ekkor pecsételődött meg. Megindult a román pártapparátus és közélet megtisztítása a magyar és a zsidó „káderektől”. „Belülről rohadtunk meg” – írta Bíró Béla. Az átlagember most is a volt cinkosokra szavaz. Az erdélyi megtorlás kegyetlenebb volt a magyarországinál is: anélkül váltak az emberek áldozatokká és árulókká, hogy legalább hősökké válhattak volna. /Bíró Béla: Forradalom nélkül. 1956 a romániai magyarság rettenetes tragédiája is. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 26./

„A magyarországi '56-os forradalmat az akkori román hatóságok ürügyként használták fel a romániai magyar közösséggel szemben, hogy megszüntessenek egyes magyar nyelvű kulturális és tanügyi intézményeket. 1958-ban a Bolyai Egyetem megszűnt mint autonóm felsőfokú intézmény, összevonták a Babes Egyetemmel, a magyar tannyelvű gimnáziumokba román tannyelvű osztályokat vezettek be, megszüntetve így Romániában a magyar nyelvű gimnáziumi oktatást. Ezen intézkedés célja a romániai magyar értelmiség lenyakazása, valamint a romániai magyarság asszimilációja volt. Ez nem sikerült és nem is sikerülhetett, mert egy közel 2 milliós nagyságú nemzeti közösségnek volt ereje megőrizni identitását”, jelentette ki október 24-én a szenátus plénumán Frunda György RMDSZ- szenátor. Az 1956-os forradalom szabad Magyarországot orosz csapatok nélkül, többpártrendszert és jogállamot, valójában egy jobb életet akart. A forradalom leverése után 200 ezren voltak kénytelenek elmenekülni. A magyar forradalom törést idézett elő a „vörös birodalmon” mert a környező országokban is antikommunista megmozdulások követték. Romániában magyarok és románok ezrei emelték fel szavukat a kommunista diktatúra ellen. A román kommunista rezsim reakciója azonban kegyetlen volt. A kivizsgálásokat a Szekuritáté és a rendőrség folytatta le, a bírói döntéseket a katonai törvényszékek hozták zárt ajtók mögött. A továbbiakban a marosvásárhelyi Faliboga-csoportot említette, amelybe románok, magyarok, zsidók, németek próbáltak a magyar forradalom mintájára szerveződni, s amelynek a vezetőit halálra ítélték. Falibogát (román tanító) kivégezték, a többi halálraítélt büntetését – közöttük a Frunda édesapjáét is – életfogytiglanra változtatták, akik az 1964-es közkegyelem nyomán szabadultak, de 1989 decemberéig megbélyegezték őket. A szenátor a hatóságok helyett köszönte meg nekik, hogy volt bátorságuk felemelni szavukat egy elnyomó és kegyetlen rendszer ellen, és bocsánatot kért azért, amit elszenvedtek a kommunista börtönökben és azt követően egy igazságtalan rendszerben. A szenátor arra is felhívta a figyelmet, hogy a romániai kommunista rendszer segítette a szovjet seregeket a forradalom leverésében, és hogy az '56-os magyar forradalmat az akkori román hatóságok ürügyként használták fel a romániai magyarság ellen. /Mózes Edith: Frunda György: ’56-ot a román hatóságok a romániai magyar közösség ellen használták fel. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 26./

Az 1956-os magyar forradalom erdélyi áldozatainak kálváriáját mutatja be Maksay Ágnes Az otthonmaradottak című dokumentumfilmje. A film történelmi adattár mindarról, ami az ’56-os forradalom következményeként Erdélyben történt. A szabadságra ítélt élettársak, szülők, gyermekek és testvérek szemszögéből eleveníti fel a múlt történéseit. A szabadság csak látszólagos volt, hiszen a hatalom ellehetetlenítette az áldozatok családtagjait is, akiket éveken át zaklatott a Szekuritáté. A filmben megszólalnak a soha haza nem térő Tamás Imre csíkszeredai tanító hozzátartozói, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségéhez (EMISZ) kötődő Nyitrai Berta tiszteletes asszony, az érmihályfalvi Sass-csoport, a halálra ítélt és kivégzett Sass Kálmán református lelkész és dr. Hollós István volt hadbíró leszármazottai is. Rendező-forgatókönyvíró: Maksay Ágnes, tudományos munkatárs Tófalvi Zoltán, operatőr: Erdős Zsigmond. /Papp Annamária: Az otthonmaradottak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 26./

Nincsenek olyan dokumentumok a Külföldi Hírszerző Szolgálat birtokában, amelyek alátámasztanák azt a vádat, miszerint Varujan Vosganiannak, Románia Európai Bizottság (EB) biztos-jelöltjének köze lett volna a Szekuritátéhoz. Traian Basescu elnök úgy nyilatkozott: személyesen garantálja, hogy Vosganian nem működött együtt, és hogy nincs semmiféle dossziéja. Calin Popescu-Tariceanu kormányfő felszólítására az átvilágító bizottság újravizsgálja a Vosganian-ügyet, döntést jövő hétre ígért. /E.R. F.– Sz. K.: Nincsenek bizonyítékok Vosganian feltételezett szekusmúltjára vonatkozóan. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

Visszalépett az EU-biztosi jelöléstől Varujan Vosganian, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) szenátora. Varujan Vosganian döntését azzal indokolta: az ellene indult médiakampány következtében Románia főbiztosának kinevezése bonyolultabb, hosszabb folyamatnak ígérkezik a vártnál. A politikusok és kommentátorok többségének egybehangzó véleménye szerint Vosganian a Szekuritáté diverziójának újabb áldozata. /Sz. K.: Visszalépett Vosganian a jelöléstől. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./

A nemzeti hősökre emlékezett október 29-én,vasárnap, az istentisztelet után a petrillai református templomban a bányászváros maroknyi magyarsága. Les Zoltán lelkész bevezetőjében a magyarországi forradalom előzményeit vázolta. Az anyaországban több mint 360 embert végeztek ki a forradalomban való részvétel miatt, illetve további 16 ezret ítéltek börtönbüntetésre. Erdélyben több mint 1500 embert tartóztattak le a magyarországi eseményekkel való szimpatizálás miatt. A Securitate előszeretettel “vadászott” a történelmi magyar egyházakra, valamint a magyar fiatalokra. Középiskolai diákokat ítéltek el hosszú évekre csupán azért, mert gyászszalagot tűztek ruhájukra a magyarországi szovjet vérfürdő áldozatainak tiszteletére. /CH. A.: ‘56-os megemlékezés Petrillán. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 30./

Folyik a találgatás Varujan Vosganian brüsszeli kudarcának okaival kapcsolatosan. Sokak véleménye, hogy Vosganian nem eléggé ismert Brüsszelben, azaz nem tartozik az eurokraták szűk köréhez. Mások szerint Vosganian szekuritátés múltja, illetve gyanús üzleti összeköttetései állnak a háttérben. Brüsszel 2004-ben szemrebbenés nélkül elfogadta biztosnak Kovács Lászlót, aki saját bevallása szerint nem sokat konyított szaktárcájához, MSZMP-s “tiszta” múltjáról nem is beszélve. Az olasz Roco Butiglionét viszont azért utasították el, mert hívő katolikusként leszögezte: nem tekintheti a férfi-nő házassággal egyenrangúnak az azonos neműek kapcsolatát… /Chirmiciu András: Bűz. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 31./

Első ízben készült román nyelvű dokumentumfilm a magyarországi 1956-os forradalomról és romániai hatásáról, lecsapódásáról. „Szerintem a román közönség számára, román nyelven ilyen igazmondó, mítoszromboló film még nem készült. De a romániai magyarok is sokat tanulhatnak belőle, mert a történelmi igazságot reális alapokra helyezi” – fogalmazott az RTV csatornán november 4-én és 11-én vetítendő film egyik készítője, Vígh Emese, az RTV Kolozsvári Stúdiójának munkatársa. Az alapszándék az 1956-os forradalom bemutatása volt, „de a romániai események tükrében, hogy megértse a román közönség is, hogy 1956-ban Romániában sem a lakosság, sem a megtorló hatalom nem várta ölbe tett kézzel, hogy hogyan végződnek a budapesti harcok”. A dokumentumfilm két egyórás részből épül fel. A Bukott forradalmak (Revolutii esuate) az október 23. – november 4. közti időszakot mutatja be. A Nagy Imre-ügyről (Afacerea Imre Nagy) és a forradalom leverése után következő időszakról szól a második rész. „Hangsúlyozom, a film történetének nagy része Romániában zajlik: a nézők megtudhatják, hogyan reagáltak a román hatóságok a forradalom hírére, mi történt a román lakosság körében, hogyan játszotta ki a Szekuritáté a lakosság jóhiszeműségét, mondván, hogy a magyar forradalmárok Erdélyt akarják megszerezni, és ezáltal a románok nagy része elvetette a forradalom ötletét. Mítoszokat rombol le a film, és előítéletek nélkül feszegeti ezeket a kényes kérdéseket” – mondta Vígh Emese. A második rész Nagy Imre snagovi fogságának a történetét meséli el. Hogyan játszottak össze a szovjet, a román és a magyar titkosszolgálatok azért, hogy Nagy Imrét eltávolítsák Magyarországról. Az összeesküvésnek az egyik kulcsfigurája nem más, mint Walter Roman, Petre Roman volt miniszterelnök édesapja. A filmben Petre Roman elmondta, hogy az édesapja mit mesélt neki erről a történetről. A szupertitkos akció, az összeesküvés iratai fennmaradtak a SRI levéltárában, és Varga Andrea történész segítségével sikerült ezeket lefilmezni. „Hátborzongató azt látni, hogy mindent följegyeztek Nagy Imréről. Mennyit evett és mit, mikor mit mondott, mikor volt jókedvű, mikor volt kétségbeesett”. A film legfontosabb szereplői között van Vladimir Tismaneanu, Varga Andrea, Stefano Bottoni történész, Gheorghe Apostol, az RKP KB egykori tagja, Gheorghiu-Dej jobbkeze, Ileana Ioanid, aki a Nagy Imre történetét román nyelven megjelentette, továbbá Nagy Imre Budapesten élő unokái. /Debreczeni Hajnal: ’56-ról TVR-s filmpremier. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./

„1956” címmel vetít a magyar forradalomról készült kétrészes dokumentumfilmet a Román Televízió, első részét november 4-én, második részét pedig november 11-én. A dokumentumfilm készítője Alin Gelmarean, a Kolozsvári Televízió munkatársa, akit Vígh Emese, a televízió magyar adásának munkatársa segített munkájában. A film első része 1956: elbukott forradalmak. A Szekuritáté gyökereiben fojtotta el a kezdeményezést, több mint 10 ezer embert ítéltek el súlyos börtönévekre. Túlélők megrázó vallomásai hangzanak el. A második rész 1956: a Nagy Imre ügy. Nagy Imrét Romániába hozták, és Snagovon szobafogságban tartották. Mintegy 50 személlyel voltak itt 1957 áprilisáig. /Rendkívüli 1956-os műsor a Román Televízióban. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

Varujan Vosganian után az Egyesült Államokban élő Liviu Turcu egykori hírszerzési vezető újabb politikusokat vádol azzal, hogy együttműködtek a kommunista hatalmat kiszolgáló Szekuritátéval. Az érintettek többsége ellen nem először hangzik el ez a vád, de újdonságot jelent, hogy a kommunista külügyi hírszerzés volt igazgatója most már a bizonyító iratokat rejtegető katonai és hírszerzési egységek számjelzését is nyilvánosságra hozta. A listán nagy nevek találhatók, olyan politikusoké, akik meghatározták Románia politikai életét az elmúlt tizenhat évben. Turcu szerint Románia két volt miniszterelnöke, Adrian Nastase és Radu Vasile is kompromittálta magát azáltal, hogy együttműködött a kommunista hírszerzéssel, de a volt hadügyminiszter Mircea Pascu és a volt mezőgazdasági miniszter Ilie Sarbu, valamint a liberális Teodor Melescanu és Mircea Cosea politikusok is foltos múltúak lennének. A volt hírszerzési vezető még Alin Teodorescu, Eugen Dijmarescu és Gelu Voican-Voiculescu ellen fogalmazott meg hasonló vádat. Turcu szerint a dossziék megcsonkításáról a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) tagjai is meggyőződhettek. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ azt állítja, mindent átszállított az átvilágítóknak, a több mint egymillió iratcsomónak azonban csak a fele rendelkezik kartotékokkal. Utóbbiak tartalmazzák azokat az útmutató adatokat, amelyek megkönnyítik a kutatók munkáját. Turcu szerint 1989 óta többször is megcsonkították az iratokat, ezért amikor a titkosszolgálatok jelenlegi vezetői úgy nyilatkoznak X vagy Y politikusról, hogy nem léteznek olyan dokumentumok, amelyek a Szekuritátéval való együttműködésüket bizonyítanák, akkor azt jelenti, hogy ezeket valójában eltüntették. Az átvilágítók közölték, hogy megvizsgálják a Turcu által közzétett információkat. /Turcu listája: ismert politikusokat vádol együttműködéssel a volt hírszerzési vezető. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

Mircea Dinescuval és Constantin Ticu Dumitrescuval tárgyalt november 7-én Liviu Turcu egykori külügyi hírszerzési vezető, aki a napokban tizenkét román politikust vádolt meg azzal, hogy együttműködött a volt Szekuritátéval. Mircea Dinescu kijelentette, az egykori hírszerzővel ugyanazon az oldalon harcolnak, és mindkettőjük számára a legfontosabb az, hogy „teljes és megcsonkítatlan információk kerüljenek napvilágra”. Turcu tájékoztatta őket arról, hogy több olyan katonai egység létezik, ahol megtalálhatók a volt titkosszolgálat archívumai a maguk teljességében, és nem megcsonkítva, ahogyan azt a SZITOB rendelkezésére bocsátották. Az egykori hírszerzőtől azt is megtudták, hogy a Szekuritáté archívuma elektronikus formában is megtalálható. Constantin Ticu Dumitrescu keményen bírálta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) új vezetőségét mondván, hogy nem „jó szándékú”. A sajtó képviselőinek olyan kartotékokat mutatott be, amelyekről a legfontosabb információkat kitörölték mielőtt elküldték volna azokat az átvilágító bizottságnak. /(p): Turcu az átvilágító bizottság tagjaival találkozott. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./

Nagy port kavart Liviu Turcu volt kémfőnök, aki 1989 elején az Egyesült Államokban kért és kapott menedékjogot, és aki két héttel ezelőtt előállt egy listával. Turcu szerint az elmúlt tizenhat esztendőben az éppen hatalmon lévők úgy használták fel a szeku irattáraiban levő dossziékat, ahogyan érdekeik megkívánták. Iratcsomókat tüntettek el, más iratcsomókat átfésültek, meghamisítottak, így a dossziéállomány mára már teljes megbízhatatlanná vált. Turcu több vezető politikusról tudja, hogy fedett tisztjei voltak a Szekuritáténak, a rájuk vonatkozó akták mégsem érkeztek meg az átvilágítókhoz. Turcu tizenegy névből álló listát közölt. A lista élén Adrian Nastase volt kormányfő áll, de szerepel a lajstromon Radu Vasile volt parasztpárti miniszterelnök, Teodor Melescanu szenátor, jelenlegi liberális párti alelnök, volt külügyminiszter, valamint egész sor olyan személyiség, akik 1990 után miniszterek vagy miniszteri rangú kormánytagok voltak. Tibori Szabó Zoltán, a lap munkatársa két példát hozott fel a lista hitelességére. Amikor 2000-ben Adrian Nastase miniszterelnök lett, sebtében közzétett életrajzában még olvasható volt, hogy a nyolcvanas évek végén hosszabb időre Oslóban járt, ahol a világbékét tanulmányozta. Ezekben az években Romániából nem lehetett átjutni a határokon, világbékét tanulmányozni. Nastase akkoriban Franciaországban is gyakran megfordult, s 1984-től kezdve a strasbourgi emberjogi intézet tanulmányi igazgatója volt. Ezek az információk kis idő múltán kikerültek a kormány-honlapon olvasható életrajzából. Hasonló eset Ilie Sarbu volt miniszteré, aki teológiát végzett, 1984–1985-ben ökumenizmust tanult Svájcban, 1989-ben angolt Birminghamben. Turcu azt állítja, hogy Teodor Melescanu szenátornak ő maga írta alá 1989 előtt fedett tisztként a külföldi misszióra történő kiküldetési parancsát. Turcu azt bizonyítja, hogy mindenki, aki 1989 előtt a nagypolitikában labdába rúgott, valamilyen szinten a kommunista titkosszolgálatok embere volt. Valamennyien zsarolhatók voltak. Emlékezetesek Emil Constantinescu szavai: „legyőztek a struktúrák”, amikor bejelentette, hogy nem vállalja az újabb megmérettetést, és visszavonul az államelnöki posztért folytatott harcból. /Tibori Szabó Zoltán: Turcu listája. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 11./

Románia 1989 utáni vezetői közül sokan a Szekuritáté emberei voltak – jelentette ki Ioan Talpes, a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt vezetője, a Romania Libera című napilapnak adott interjújában. A november 13-i szám terjedelmes interjút közölt Ioan Talpes-sel, aki sokáig Ion Iliescu volt államfő legbizalmasabb köréhez tartozott. 1992 és 1997 között a SIE vezetője volt, majd Iliescu nemzetbiztonsági tanácsadójaként dolgozott. A volt hírszerzővezető azóta szakított egykori főnökével, és a Szociáldemokrata Párttal (SZDP), most független szenátor a parlamentben. Talpes a rendszerváltás utáni hírszerzési vezetők közül az első, aki megerősítette a kommunista diktatúra utolsó hónapjaiban az Egyesült Államokba disszidált Liviu Turcu volt kémfőnök vádjait. Egyetért Turcuval abban is, hogy a kommunista titkosszolgálat archívumait megrostálták. Talpes szerint az 1989 után politikai pályára került volt szekuritátés informátorok és fedett ügynökök kiegyeztek az 1989-ben „kényelmetlen helyzetbe került” titkosszolgálati tisztekkel. A politikusoknak ugyanis érdekében állt, hogy a titkosszolgálati kapcsolatukat bizonyító feljegyzéseknek nyoma vesszen, a hírszerzési tisztek pedig e szolgálatért cserében tisztségeket, katonai fokozatokat kaptak. Talpes szerint Turcu színrelépése bizonyos külföldi körök figyelmeztetése, akikkel Romániának „meggyűlik majd a baja”, ha az átvilágítási folyamattal nem tisztul meg a román közélet. /Talpes: Romániát a Szekuritáté vezette! = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

Tíz éven keresztül gyűjtötte az adatokat a Szoboszlay-ügyről, könyvet is írt róla, a teljes igazságot mégsem sikerült felgöngyölítenie. A még élő érintettek vagy hozzátartozóik még mindig vonakodnak beszélni a történtekről, a hóhérokról nem is beszélve, szögezte le tapasztalatait Jámbor Ilona Lupényban, a református gyülekezeti teremben összegyűlteknek. A megfélemlítés, a rémület vagy – más részről – egyszerűen a tudatlanság mély gyökereket vetett. A szerző “hivatalos” könyvbemutatója utáni szabad beszélgetés során derült ki: némelyek csak most hallottak arról, hogy az 1956-os magyarországi forradalom után Romániában is volt megtorlás. Bodó József tanár saját tapasztalatai alapján emlékezett vissza arra az időszakra, amikor az ’56-os eseményeket ellenforradalomként bélyegezték meg. Farkas Éva tanárnő, az ünnepség fő szervezője is emlékezett 1956-ra. Benedekfi Dávid, a magyarsághoz való ragaszkodásért a nyolcvanas években a Securitate üldözését is megélt helyi RMDSZ-elnök is beszélt. /Chirmiciu András: ’56-os megemlékezés Lupényban. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 14./ Jámbor Ilona könyve: Péterszabó Ilona: ’56 után 57-en a temesvári perben /Arad, 2002/

Az 1956-os magyar forradalommal összefüggő romániai eseményekről nyílt emlékkiállítás Sor(s)ok között címmel november 16-án Budapesten. A tárlatot az együttes magyar-román kormányülés alkalmából Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitotta meg, köszöntőt mondott Adrian Iorgulescu, román kulturális miniszter. Hiller beszámolt arról, hogy az együttes kormányülésen több kulturális megállapodást kötött román partnerével. Így megegyeztek abban, hogy közös erőből újítják fel Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrát, a gyergyószárhegyi Lázár-kastélyt, valamint a magyarországi zsákai román-ortodox templomot. Adrian Iorgulescu emlékeztetett arra, hogy Romániában csaknem 10 ezer, többségében fiatal embert tartóztattak le a magyar forradalom iránt kinyilvánított szolidaritásuk miatt. A letartóztatottak közül huszonnégyen az életükkel fizettek azért, mert kifejezték szolidaritásukat. A Ceausescu-rezsim alatt ezernél többen haltak meg a kommunista rendszer elleni tiltakozásuk miatt. A kiállításon eddig sosem publikált, nagyrészt a Szekuritáté Levéltárában őrzött drámai erejű iratok láthatók, de a tárlat újságcikkeket is bemutat a korszakból. /56-os emlékkiállítás Budapesten. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 18./

Érdemes-e bármely vélt igazságért kockáztatni a családtagok biztonságát, a belső békéjét? – tűnődött Cs. Gyimesi Éva. „E kérdésekre mostanában nemmel válaszolok: a rendszerbe simulva talán könnyebb lett volna átvészelnünk a legnehezebb éveket.” Akik így tettek, párttagként, funkciót vállalva, nyugodtan közszerepelhetnek tovább a politikai osztály megbecsült tagjaiként. Márai Sándor véleménye beigazolódik: „A kommunistától még nehéz igazán megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt.” A Szekuritáté működésének, a rendőrállami struktúra haszonélvezőinek „múltjára fényt deríteni legalább olyan fontos, mint az úgynevezett informátorokéra.” /Cs. Gyimesi Éva: Tisztasági igazolvány. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 23./

Két helyi vonatkozású könyvvel jelentkezett az idei könyvnapokon Pál-Antal Sándor történész, nyugalmazott levéltáros. Az egyik az 1956-os forradalmat követő megtorló intézkedéseket vette számba, az egykori Maros Magyar Autonóm Tartomány területén. (Áldozatok – 1956. Mentor Kiadó, Marosvásárhely). Pál-Antal Sándor nekiállt a Maros Magyar Autonóm Tartományban (MMAT) folytatott büntetőperek feldolgozásához. A katonai ügyészség irattára 1985-ben került a marosvásárhelyi levéltár birtokába, s a fordulat után vált kutathatóvá. A Maros Magyar Autonóm Tartományban már a forradalom idején megtörténtek az első letartóztatások, s az azt követő években a perbe fogottakkal együtt összesen 826 személyt állítottak bíróság elé. A vádiratban a tanúknak a forradalom alatti viselkedésére való utalás szerepelt. Rendszerint olyan véleménynyilvánításról, vagy a rendszer ellen megfogalmazott kritikáról volt szó, amelyért még egy hivatali megrovás sem járt volna. Egyesek a Szabad Európa Rádiót hallgatták és a híreket kommentálták, mások tiltott magyar énekeket énekeltek, őket rendszerint öt éven felüli börtönbüntetésre ítélték. A szervezetben vagy baráti csoportokban tevékenykedők elleni büntetés legkevesebb 15 év volt. A letartóztatottak elleni vádat különböző módszerekkel megszerzett adatokkal (besúgó cellatársak, megfélemlített tanúk vagy a letartóztatottakból kicsikart beismerő vallomás) addig dokumentálták, amíg abból rendszerellenes bűncselekmény lett. Az október 28-án kezdődött letartóztatási hullám során a Securitate emberei a milícia segítségével felgöngyölítették a szovátai munkásfiúk szervezkedését. A legnagyobb akció az. ún. Faliboga vezette szervezet felszámolása volt. A terror 1958–59-ben érte el tetőfokát. 1958-ban 15 szervezet, illetve csoport és 42 egyén ellen indítottak bűnvádi eljárást, 1959-ben 325-en kerültek a Szekuritáté fogdájába és 268 ellen hirdettek ítéletet. A Securitate akciói változó intenzitással 1965-ig tartottak. /Bodolai Gyöngyi: Megtorlások tükre. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 28./