A marosvásárhelyi közönség kedélyéről a Hahota Színtársulat évente igyekszik gondoskodni. Puskás Győző társulat-alapító és művészeti igazgató visszaemlékezett: a társulat 1985-ben alakult, nyáron, előadásaikat a szabad ég alatt tartották. 1988. május 9-én a Szekuritáté betiltotta tevékenységüket. 1991-ben a társulat újraalakult, március 12-én a Szakszervezetek Művelődési Házában színre vitték az új korszak első előadását, Csak az jöjjön, aki bírja címmel. Egy évvel később a társulathoz szegődött Jakab Zsombor szervező, aki igazgatta a társulatot, és szervezte az előadásokat. Még 1991-ben színre vitték a többfelvonásos vígjátékot, az I Love You-t. 1992-ben érte el a Hahota eddigi legnagyobb sikerét, Woody Allen Játszd újra, Sam című vígjátékával, amely öt év alatt 102 előadást ért meg. A kezdeti fanyalgások után a társulat nemcsak a közönség, de a szakmabeliek elismerését is elnyerte, több országos és nemzetközi fesztiválon nyertek különböző díjakat. Ma már hivatásos színészek is játszanak a társulatban: Székely M. Éva, Csergőffy László színművészek, Cseke Péter, Cseke Erzsébet és Puskás Győző bábszínészek. Erdély minden jelentős településén felléptek már, többször vettek részt külföldi turnén is. /Király K. László: Expressz hahotázóknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 7./

1963-ban végzett a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben az az évfolyam, mely először léphetett fel Marosvásárhelyen az újonnan épült Stúdió Színház színpadán. Ez az évfolyam mutatta be a színházavató előadást, Molière Tartuffe című vígjátékát, a címszerepben az osztályvezető professzorral, Kovács György népművésszel, párhuzamos szereposztásban az évfolyam egyik végzős hallgatójával, Visky Árpáddal. A két címszereplő már nincs az élők sorában. Kovács György eltávozott, immár 30 éve, a tanítványt, Visky Árpádot január 12-én, éppen 22 éve, kísérték utolsó útjára döbbent marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi kollégái, barátai, rokonai és sokat szenvedett családja. Visky Árpád személyében nemcsak egy nagy tehetségű művész távozott, aki az erdélyi magyar előadóművészet aranykorának kortársaival, Illyés Kingával, Nemes Leventével elindítójaként és egyik legkiemelkedőbb képviselőjeként írta be nevét a színháztörténetbe. Öntörvényű művész volt, aki lázadó-lázító lobogássá varázsolta a színpadon akár fiatal költőbarátainak, Farkas Árpádnak, Szőcs Kálmánnak, Magyari Lajosnak és másoknak a sorait, akár a klasszikusokét. Visky Árpád a nacionalista tömegtébolyba hajló kommunista diktatúrának és a Szekuritáténak egyik meg nem alkuvó mártírja. /Kovács Levente: In memoriam Visky Árpád. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 12./

Lászlóffy Aladár, az ismert Kossuth-díjas költő „Tamás” fedőnév alatt jelentett a Szekuritáténak – tájékoztatott január 11-én a Transindex internetes hírportál. A költőt inkrimináló mondat Könczei Ádám megfigyelési dossziéjában szerepel, amit a néprajzkutató lánya, Könczei Csilla tett közzé blogján. „LASZLOFI ALADAR szerveink volt ügynöke „Tamas” fedőnévvel (LASZLOFI ALADAR fost agent al organelor noastre cu numele conspirativ „Tamas”)” – ez a mondat szerepel Könczei Ádám személyi megfigyelési dossziéjában. Az átirat 1965. szeptember 25-én kelt. A sorok írója, Cretu Ioan, a Szekuritáté kapitánya arra figyelmeztette kollégáit, hogy néhány személyt – köztük a Tóth Rudi néven jelentő Márkos Albertet és más, ismeretlen személyeket – ilyen-olyan okok miatt már nem lehet kihallgatni az akkoriban éppen korrektorként dolgozó Könczei Ádámmal kapcsolatban. A Transindex szerint mivel a név ritka, és nem valószínű, hogy a hatvanas évekbeli Kolozsváron, Könczei Ádám környezetében több ilyen nevű személy élt volna, nem fér kétség hozzá, hogy Laszlofi Aladar nem más, mint Lászlóffy Aladár költő. A dokumentumot nyilvánosságra hozók nem tudtak részletekkel szolgálni azzal kapcsolatban, hogy pontosan miben is állt „Tamas” ügynöki tevékenysége 1965. szeptember 25-e előtt, az sem világos, hogy milyen indokkal lépett ki Lászlóffy Aladár az ügynöki hálózatból. A jelenleg Budapesten élő költőt a Transindex telefonon kereste meg, Lászlóffy csupán annyit mondott: „Sejthettem volna, hogy Szilágyi Domokos után engem is meggyanúsítanak. Kérem, küldjenek nekem is egy példányt azokból a jelentésekből, kíváncsi vagyok rájuk. És ha találnak Gutenberg-leveleket, akkor azokat is küldjék el. „ A beszélgetést ezzel lezártnak tekinti. /Lászlóffy Aladár a Szekuritáténak jelentett. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 12./

„Laszlofi Aladar Tamas fedőnevű volt ügynökünk” – ennek a mondattöredéknek az alapján keveredett a Kossuth-díjas kolozsvári költő, Lászlóffy Aladár abba a gyanúba, hogy együttműködött a Szekuritátéval. Az információt Könczei Csilla kolozsvári néprajzkutató világhálós naplója alapján hozta nyilvánosságra a Transindex című internetes portál, majd ennek alapján a kolozsvári Szabadság című napilap. Lászlóffy Aladár öccse, a Kolozsváron élő Lászlóffy Csaba költő a Krónika érdeklődésére annyit mondott: meglepte őket a Könczei Csilla világhálós naplójában közzétett információ. „Amiért testvérek vagyunk, ki-ki a saját életét élte és éli. Ez az ügy nem a Lászlóffy-család ügye, hanem a testvérbátyámé, és nem a családból, hanem nagy valószínűséggel a bátyám által betöltött korábbi tisztségekből ered. Különben sem tudunk semmilyen konkrétumot, várjuk az ügy tisztázását” – jelentette ki. Egyelőre nem derült ki, hogy a Tamas fedőnevű ügynök – aki a Transindex szerint nem lehet más, mint a költő Lászlóffy Aladár – miért nem volt alkalmas a további megbízatásra. Könczei Ádám tanárt és folkloristát 1957-ben gyergyószentmiklósi tanári állásából, 1959-ben pedig a kolozsvári folklórintézetből távolították el a magyar kultúra elkötelezett ápolása miatt. Az erdélyi magyar táncházat 1977-ben elindító Könczei Ádámot és családját a szeku folyamatos megfigyelés alatt tartotta. Az édesapja szekusdossziéját saját világhálós naplójában közzétevő Könczei Csilla adatai szerint 1963–64-ben édesapjáról hét személyt kérdeztek ki, vagyis a „Gyurca”, „Toth Rudi”, „M. Popescu”, „Pogaceanu”, „Tamas”, „Pall Ernest”, „Kovacs Peter” és „Peter Janos” fedőnevű ügynököket. Könczei Csilla világhálós naplóján többen hozzászólnak az ügyhöz. A kolozsvári származású, Budapesten élő Tamás Gáspár Miklós filozófus rettenetesnek nevezte, hogy a Lászlóffy Aladár neve gyanúba keveredett, de hozzátette, „Lászlóffy Aladár (a számomra fontos időszakban a kolozsvári írószövetség párttitkára) igyekezett segíteni a »bajba kerülteken«. Kapcsolata az állambiztonsági szervekkel »nyílt« volt, ő fordította pl. az egyik szekus főtiszt detektívregényét – saját nevén. Amikor elpanaszoltam Lászlóffynak a zaklatásokat (kihallgatásokat, önkényes – egyébként max. 10 órát tartó – őrizetbe vételeket stb.), azt mondta, erre szó szerint emlékszem: »majd beszélek velük, füttyentsék vissza a vérebeiket«. Ez ugyan nem sikerült neki, de a kihallgatóm gúnyosan megjegyezte, hogy »közbenjártak értem«, s erre ő fütyül. De ezek szerint megtette. ” Tamás Gáspár Miklós leszögezte: „Pontosan tudom, hogy ez ma nem hangzik jól, de vegyétek tekintetbe, hogy sokan nem tettek semmit, sőt. Azt se kell elfelejteni, hogy Lászlóffy Aladár az akkori kulturális politikai küzdelmekben nem állt a rossz oldalon, soha nem volt »vonalas« vagy efféle. Mindez nem fölmentés, de szerintem árnyalnia kell a képet. ”Marius Tabacu kolozsvári televíziós szakember és zenész, a Kolozsvári Filharmónia igazgatója szerint a Laszlofi-ügyre is érvényes, amit a Bíró Ferenc-üggyel kapcsolatban korábban kijelentett: „az elmúlt 18 év elegendő idő volt, hogy mindenki beismerje tévelyedéseit”, de szerinte „ez esetben nincs egyetlen jelentés sem, amely Lászlóffy Aladárt megbélyegezné”. Tabacu hozzátette, hogy amikor 1980-ban Szőcs Gézával aláírásokat gyűjtöttek Ion Lancranjan Cuvint despre Transilvania című, nyíltan sovén, gyűlölködő könyve ellen „Lászlóffy Aladár volt az egyike azoknak, akik előbb aláírták a tiltakozó szöveget, és csak azután tettek egy pár helyénvaló megjegyzést. Bűn lenne részemről elhallgatni ezt a több mint korrekt magatartást. A többi mindenkinek lelkiismereti ügye”. /Benkő Levente: Meggyanúsított költő. = Krónika (Kolozsvár), jan. 14./

Három szekusügynök fedőnevét hozta nyilvánosságra nemrég Tőkés László: a Bibliotecarul fedőnév alatt jelentő Gálfy Zoltán nyugalmazott teológiai professzort, a Farkas, majd Petrescu fedőnevű Bányai Ferenc temesvári lelkészt, illetve saját húga férjét, a Stelian fedőnéven jelentő dr. Barta Tibor volt kolozsvári, jelenleg Budapesten élő orvost, orgonaművészt vélte felismerni. A jelentések tanúsága szerint dr. Barta Tibor nem csak őt, édesapját, dr. Tőkés István teológiai professzort és püspök-helyettest, hanem saját feleségét, Tőkés Eszter fogorvost is rendszeresen besúgta. Tőkés László dossziéjának iratanyagából – amelynek egyes részeit a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület honlapján is közzétettek – kiderül, hogy Stelian többek között a következő témakörökben jelentett Oprea Florian szekusezredesnek:1. Adatgyűjtés és memorandum készítése az 1985 novemberében Budapesten megrendezett Európai Együttműködési és Biztonsági Értekezletre, valamint az értekezletre készített írásbeli anyag határon túlra csempészése. A dokumentumból kiderül, hogy Tőkés László az adatgyűjtés tekintetében a forrás („sursa”), azaz Stelian segítségét is kikérte. Az Oprea Florian által jegyzett kiegészítésből pedig megtudható: Tőkés Eszter fivérének, Lászlónak bizonyos anyagait őrizte, hogy azokat kicsempéssze külföldre; 2. Tájékoztatás arról, hogy a Tőkés-család a Szabad Európa Rádiót hallgatja, és hogy Tőkés István Kanadába szeretne utazni. (1985. IX. 25.); 3. Jelentés Haraszti Miklós magyarországi író, Király Károly, Tőkés István és Tőkés András találkozásairól; 4. Tőkés László „rendszerellenes” írásai, amelyeket külföldre próbált csempészni, illetve azok átadása Stelian által a Szekuritáténak, tanulmányozás végett (1985. X. 26.) 5. Tőkés István, Tőkés Eszter és Cseke Éva (Cs. Gyimesi Éva), illetve Doina Cornea és Cseke Éva kapcsolatai; 6. Dátum nélküli dokumentum arról, hogy „stimulálás” végett az illetékes államvédelmi hatóság 5000 lejt irányoz elő Steliannak; 7. Tőkés László kézzel írott, a Szekuritáté kezébe került, 1986. április 28-án keltezett levele, amelyet – Tőkés Eszter állítása szerint – Barta Tibor sógorához intéz, és a püspök szekusdossziéjából került elő. Tőkés Eszter: soha nem hittem volna, hogy egy olyan nagy magyar, mint ő, képes ilyesmit tenni – jelentette ki dr. Barta Tibor volt felesége. Alapos a gyanú, hogy férje azonos a Stelian fedőnevű ügynökkel. Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor mély megdöbbenésének adott hangot. Gyimesi Éva szerint a Stelian név fedheti a lehallgatást magát. A Stelian, mint „sursa” egyszerűen lehet a lehallgatás fedőneve, aminek alapján a magyar szöveget valaki a kazettáról lefordította románra, és vagy szó szerint, vagy kivonattal csatolta. Cs. Gyimesi nem gyanúsítja Barta Tibort, sőt, kizárja, hogy ő lenne ez a személy. Barta Tibor a Szabadságnak telefonon határozottan kijelentette: Az a személy, akit a püspök úr említ, nem én vagyok. „Engem soha az életben sem civil, sem katonai, sem más hírszerzői szervezet nem keresett meg, titkosszolgálati emberrel semmilyen kapcsolatban nem voltam, és nem is óhajtok lenni. ” Csendes László, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) elnöke a Szabadságnak megerősítette: Tőkés László hivatalosan is kérte a dossziéjában előforduló besúgok fedőnévének a leleplezését. – Az ügy folyamatban van. /Papp Annamária: Ember vagy lehallgatókészülék volt-e Stelian? = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./

Újabb dokumentumok kerültek napvilágra Lászlóffy Aladár költőnek a Szekuritátéval való feltételezett együttműködéséről. Könczei Csilla kolozsvári néprajzkutató Transindex interenetes portálon szekusblogján ismertette a „Tamás” fedőnevű ügynök jelentéseit. A dokumentumok szerint 1963–1965 között „Tamás” kilencszer jelentett a kommunista titkosszolgálatnak az akkoriban nyomdai munkásként dolgozó Könczei Ádámról. „Both Pál” ügynöktől származó, 1965. június 9-én keltezett jelentés utóiratában Florian Oprea szekus főhadnagy megjegyzi: „Lászlóffy Aladár a mi Tamás ügynökünk”. (Több információ is arra utal, hogy Florian Oprea 1976-ban kiadott Jogos önvédelem című regényét éppen Lászlóffy fordította le). Tartótisztjei azt a feladatot bízták a „Tamás” fedőnevű ügynökre, hogy kövesse és értékelje az „ellenséges nacionalista megnyilvánulásokért” megfigyelt Könczei Ádám folklorisztikai tevékenységét. „Tamást” különösen érdekelte Könczei előkészületben lévő, Ősz János székely mesegyűjtő hagyatékát feldolgozó könyve, amelynek kapcsán jelentéseiben elismerően nyilatkozott Könczei munkastílusáról, szakmai lelkiismeretességéről. „Tamásnak” a tartótisztjével 1965. május 20-án megejtett találkozóján N. Dumitrascu ezredes utasítást adott az ügynöknek a hálózatból való eltávolítására, mivel nem volt becsületes a szervekkel folytatott együttműködés során. Ezután „Tamás” már nem is kapott újabb feladatot. Könczei Csilla szerint édesapja megfigyelési dossziéjában az általa eddig közzétett dokumentumokban tűnik fel a „Tamás” névre keresztelt besúgó, akinek kilétére akkor derül fény bizonyosan, amikor a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Bizottság megnevezi az iratokban szereplő ügynököket. Az átvilágító testület 2007. novemberi átirata értelmében eddig Marosi Péterről, az Utunk irodalmi hetilap egykori vezető szerkesztőjéről (fedőneve „Szabó Tibi”) és Márkos Albert hegedűművész-zenetanárról (fedőneve „Tóth Rudi”) bizonyosodott be, hogy rendszeresen jelentett Könczei Ádám néprajzkutatóról a titkosszolgálatnak. /Rostás Szabolcs: Nem tekintette megbízható ügynöknek „Tamást” a szeku. = Krónika (Kolozsvár), jan. 16./

A Vasárnap szerkesztősége pályázatot hirdetett. Erre futott be Árvay Árpád (Szatmárnémeti, 1902. ápr. 21. – Bukarest, 1985. szept. 9./ életének ismertetése, melyet gyermeke állított össze. Árvay Árpád Szatmárnémetiben született, de már gyermekkorában Nagyváradra költöztek. Nyolcan voltak testvérek. Az ifjú Árpád korán megismerte a nélkülözést, népes családjának fenntartója lett. Leírhatatlan nyomorban éltek. Érettségi után rögtön munkát vállalt. Tanulmányait a nagyváradi jogi akadémián és a Szegedi Tudományegyetemen folytatta. Huszonkét évesen kezdett újságírással foglalkozni, majd 1926 után végleg az újságírói pályára lépett. Szerkesztője lett a kisebbségi magyar érdekeket védő Magyar Szó című nagyváradi lapnak. Ez a lap volt a legelszántabb védelmezője a bihari magyarságnak. Árpád is sajtóvétség miatt számtalanszor ülte le egy-két heti börtönbüntetését a nagyváradi fogházban. A lapot több ízben betiltották, de aztán más-más címen mégis megjelent. 1937-ben a hatóságok a lap megjelenését végleg felfüggesztették. A romániai Magyar Párt tagja megalapítása óta, majd később a nagyváradi Magyar Párt főtitkára. Amellett, hogy a két világháború közti váradi publicisztika kiemelkedő személyiségévé vált. Első önálló verseskötete Regősök útján címmel 1931-ben jelent meg. 1940 után, a második bécsi döntést követően. Árpádot meghívják a magyar országgyűlésbe. A német fasizmussal szembeni ellenállás vonzásába került. Lapját, a Nagyváradon megjelenő Esti Lapot a Magyarországot 1944 márciusában megszálló németek betiltották. Hetekig bujdosott. 1944-ben családjával Budapestre költözött. 1945. június 4-én a nagyváradi securitate – mindannak dacára, hogy képviselői mivolta biztosította immunitását – elrabolta budapesti lakásáról, és Nagyváradra hurcolta. Ütötték-verték, vallatták. Majd Kolozsváron tartották fogva ítélet nélkül 1946 novemberéig, amikor koncepciós perben mint háborús bűnöst tíz évre ítélték. Felesége beadvánnyal fordult Tildy Zoltán és Nagy Ferenc egykori képviselő társaihoz. Ők bizonyították, hogy Árpád lapját az országot megszálló németek betiltották, és az akkori nagyváradi főispán feljelentésére a Gestapo is üldözte. Erre tízéves ítéletét megsemmisítették. 1948 szeptemberében az akkori utasítások ellenére internálták. 1949 májusában szabadult a börtönből. Amíg a börtönben volt, mindenüket elvették. Kétholdnyi szőlőt hagytak meg csupán, abból kellett feleségének négy kiskorú gyermekével (a legkisebb 1945 őszén született, amikor Árpád már börtönben volt) megélnie. Figyelmeztették, hogy veszélyben van, ezért Bukarestbe költözött. 1953 márciusában újra letartóztatták, három évre elítéli a securitate azzal az indoklással, hogy a Magyar Párt titkára volt. Nyilvános tárgyalást nem tartottak. Hosszú ideig a családja sem tudta hollétét. Másfél év múlva helyezték szabadlábra. Állandó megfigyelés alatt tartották élete végéig. 1965-ben újból házkutatást tartottak lakásán. Huszonkét évi kényszerű hallgatás után, a ‘60-as évek végén újra írogatni kezdett. Eleinte csak nevének kezdőbetűivel jegyzi cikkeit. 1970-ben megjelent első regénye, A Jumbó nem felejt című ifjúsági regény. A Művelődés, A Hét és még számos magyar lap közölte cikkeit. 1973-ban jelent meg Szélsodorta falevél című regénye. Az Elődök példája című, 1973-ban megjelent esszékötete a 19. század középső részében a képzőművészet, a színház, a zene területén kialakult magyar–román művészkapcsolatokat mutatta be. /Igaz történet. = Vasárnap (Kolozsvár), 2008. jan. 20. – kiegészítve Árvay Margit: Árvay Árpád születésének centenáriumán (Erdélyi Napló (Nagyvárad), 2002. ápr. 23.) című emlékezésében szereplő adatokkal.

Dr. Garda Dezsőt RMDSZ-politikusként és történészként ismerik Erdélyben. Politikusként az erdők visszaszolgáltatásában és a székelyföldi közbirtokosságok újraalakításában szerzett elévülhetetlen érdemeket. Politikai pályafutása történészi szakmájához kötődik leginkább. Erdélyben aligha ismeri valaki jobban a székelyföldi közbirtokosságok történetét. Képviselőként bábáskodott az első erdélyi közbirtokosságok létrehozásánál. Garda Dezső magyar nemesi családból származik, 1951-ben lakoltatták ki családját nagyenyedi kúriájukból: édesapját Tövisre vitték kényszerlakhelyre, édesanyja Kolozsvárra került vele. Garda Dezső akkor három éves volt. „Kizsákmányoló” származása miatt anyja csak mosónőként talált munkát. Rettenetes körülmények között éltek. Végül Kolozsváron maradtak, itt végezte el a középiskolát, majd az egyetem történelemszakát. Amikor 1973-ban kikerült az egyetemről, turkológiával akart foglalkozni, érdekelte a magyar nép eredete. Akkoriban Imreh István tanára hívta fel a figyelmét arra, hogy ne kalandozzon olyan utakra, amelyek számára járhatatlanok. Így került Gyergyóremetére történelemtanárnak. Garda Dezsőt szakmailag Imreh István irányította. Szakmai előmenetelében nagy segítséget kapott Egyed Ákostól és Demény Lajostól is. Garda elsőként Gyergyóremete monográfiáját készítette el. A hetvenes években még hozzájuthatott levéltári dokumentumokhoz. Később egyre gyakrabban hangzott el: a kért levéltári anyag rendezés alatt áll, nem lehet hozzájutni. A csíkszeredai levéltár igazgatója, Boar Liviu bevallotta: felettesei megtiltották, hogy bizonyos iratokat kiadjon. Kezdő tanár kora óta figyelte őt a Szekuritate, a jelentésekben szerepelt, hogy a magyar történelem kutatása miatt veszélyt jelent a román állam számára. Akkoriban befejezte Gyergyószentmiklósról írt könyvét, melyet Imreh István professzor pozitívan véleményezett. Gyergyószentmiklós 1982-ben ünnepelte fennállásának 650 éves évfordulóját, ekkorra kellett volna a könyvet kiadni. A város vezetősége a fentről jött utasítások ellenére úgy döntött, hogy az évfordulóra kiadják a könyvét. A nyolcvanas évek, a legsötétebb időszak következett. Egyszerűen betiltották a magyar történelmet és néprajzot: ilyen témakörökben nem lehetett kutatni, szakkönyvet, tanulmányt írni. Gyergyószentmiklós történetével párhuzamosan elkészült közben a teljes Gyergyói-medence történetét átfogó kézirata is. Amikor a Kriterionnál megjelenés előtt állt, Domokos Géza jelezte: a könyv híre eljutott Elena Ceausescuhoz irodájához, aki a cenzorok révén letiltotta a kiadását. A Politikai Kiadónál felsőbb pártutasításra 14, frissen megjelent magyar könyvcímet zúztak be. Imreh István figyelmeztette Garda Dezsőt, vigyázzon, mert követik. Sokszor megkérdezték tőle, hogy a rendszerváltás után miként sikerült 14 könyvet publikálnia, amellett rengeteg tanulmányt, tudományos cikket. Ennek az a magyarázata, hogy a kommunista évekből rengeteg kézirat, gyűjtés, kutatási eredmény várt kiadásra. Erre csak a rendszerváltás után kerülhetett sor. A rendszerváltás után a Babes–Bolyai Tudományegyetem két székelyföldi főiskolát hozott létre Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson. Gyergyószentmiklóson lett volna az első állami főiskola az országban, ahol csak magyarul folyik az oktatás. Szomorú történet: egy magyar emberen, jelesül Szilágyi Pál egykori rektor-helyettesen múlt, hogy ez a kezdeményezésük nem jött össze. Garda az RMDSZ parlamenti képviselőjeként akkoriban sokat kilincselt Bukarestben, hogy ez a székelyföldi főiskola magyar nyelvű legyen. A tanügyminiszter és a miniszterelnök is rábólintott, csak éppen az egyetem vezetőségének az aláírása kellett volna. Andrei Marga rektor nem volt kapható erre, viszont rövid ideig Szilágyi Pál helyettesítette őt. Ebben a minőségében aláírhatta volna főiskolánk új státusát, de sajnos nem tette meg. Végül is a multikulturalitás jegyében kétharmad magyar és egyharmad román nyelvű főiskola maradt a gyergyószentmiklósi, ahol turisztikát és földmérést lehet tanulni. /Makkay József: Magyar történész feketelistán. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 30./

Alkotmányellenesnek találta az átvilágítók, a Szekuritate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) működését az Alkotmánybíróság. Tibori Szabó Zoltán újságíró szerint a CNSAS-t nem azért hozták létre, hogy a volt szekusokat felfedje, hanem elsősorban azért, hogy a Szekuritáté működését végleg elfátyolozza. Egyszerre kellene nyilvánosságra hozni valamennyi olyan személynek a nevét, akik politikai rendőrségi tevékenységet folytattak a múltban. Az utóbbi években az erdélyi magyarság körében is divattá vált, hogy beletúrtak egyik-másik dossziéba, majd részigazságokra vagy hazugságokra alapozva ítéletet mondtak emberekről. A titkosszolgálatoknál még mindig léteznek zárt levéltárak, például az ún. irredenta osztály archívuma, amelyről néhanapján illetékesek nyilatkozataiból lehet értesülni. Ezt is tegyék nyilvánossá és kutathatóvá. /Tibori Szabó Zoltán: Játék, szekusokkal. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./

Az alkotmánybíróság határozata – mely gyakorlatilag az átvilágítás intézményének felszámolását célozta meg – a civil társadalom heves tiltakozását váltotta ki. A demokrácia alapvető esélyeiről és értékeiről van szó. Dan Voiculescu, akinek a Szekuritáténál Félix volt a fedőneve, most, múltja takargatásában cinkosokra talált a főbírákban, akiknek az átvilágítása hamarosan napirendre kerül a közeljövőben. /Bakk Miklós: Tu felix Romania. = Krónika (Kolozsvár), febr. 4./

Uniós tagságának második évébe lépve Románia ismét megbotlott, a múlt árnyékába menekül visszafelé. Erre utal az Alkotmánybíróság döntése, mely szerint a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottság (CNSAS) működése alkotmányellenes. Azt a sepregetést, amit a németek, a magyarok és más kelet-európai országok már rég elvégeztek, Romániában mostantól kezdve még folytatni sem lehet. Emil Constantinescu annak idején, amikor kénytelen volt elhagyni államfői posztját, keserűen azt mondta, hogy legyőzte őt a Szekuritaté. Most súlyosabb a helyzet: nem egy államférfit, hanem társadalmat győzte le a múlt árnyéka. /Kilin Sándor: Árnyék. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 4./

A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság státuszának Alkotmánybíróság általi felfüggesztése erősen megosztja a hazai közvéleményt. Sokan úgy is vélik, hogy az Alkotmánybíróság azon tagjai, akiknek szavazata felfüggesztéshez vezetett, voltaképpen ezt is akarták elérni, hiszen közismert, hogy Ceausescu alatt az ügyészek és a bírók túlnyomó többsége a titkosszolgálat zsoldjában állt. Bíró Béla megtudhatta a dossziéból, hogy „irredenta törekvésekkel jellemezhető sovén-nacionalista”. A lehallgatásokból és a „vallomásokból” az „derült” ki, hogy „barátai” szerint ő maga volt a Szekuritáté besúgója. (Románszimpátiája miatt.) Erre a szekusok foghatták a hasukat a röhögéstől, jegyezte meg Bíró Béla. A Molnár Gusztáv által szervezett titkos találkozókról, a Századunk sorozat betiltott köteteinek megvitatásáról és a beszélgetések magnetofonra rögzítéséről, az úgynevezett Limes-ügyről azonban egyetlen kukk sincs a dossziéjában. Annak ellenére, hogy Bíró éppen ennek az ügynek a kapcsán válhatott dossziéra méltóvá a szervek szemében. /Bíró Béla: Politikai lakmusz. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 5./

Február 6-án a kormány elfogadta a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) működésére vonatkozó sürgősségi kormányhatározatot, amely szűkíti a testület hatáskörét. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök jelezte, hogy egy következő rendeletben szabályozzák majd végleg a testület hatáskörét. A rendelet értelmében a bizottság továbbra is illetékes a Szekuritáté irattárának adminisztrálásában, azonban nem hozhat viszont ítéletet, miszerint a vizsgált személy folytatott-e politikai rendőrségnek minősülő tevékenységet, vagy sem. Ezután is nyilvánosságra hozhatók a szekus tiszteket inkrimináló dokumentumok. /Folytathatja működését a CNSAS. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./ A CNSAS megőrzi korábbi struktúráját, vagyonát és költségvetését. A CNSAS kollégiumának hatásköre változatlan marad, irányítja az intézmény munkáját, a kutatók akkreditálásával, a levél- és adattár ügykezelésével foglalkozik, a közérdekű információk áttekinthetőségét biztosítja. /B. T. : A CNSAS mentőöve. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 7./

Érthetetlennek nevezte Tőkés László a temesvári belvárosi református egyházközség presbitériumának döntését, amelyben kiáll a Szekuritáténak többek között róla jelentő Bányai Ferenc lelkész mellett. Tőkés László EP-képviselő feburár 6-án újabb jelentéseket hozott nyilvánosságra saját, illetve Hermán M. János előadótanácsos dossziéjából. Ezekből kiderül, hogy Petrescu és Farkas fedőnéven Bányai Ferenc, Könyvtáros néven Gálfy Zoltán nyugalmazott teológiai tanár tájékoztatta róla a titkosszolgálatot. Tőkés szerint más besúgói is lehettek, akiket még nem sikerült azonosítani. Bányai a 2007. december 16-i igehirdetést követően beismerte az őt illető vádak jogosságát és tájékoztatást tartott, amit „a hívek többsége elismeréssel és megértéssel” fogadott. Tőkés László a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ működését alkotmányellenesnek minősítő alkotmánybírósági határozattal kapcsolatban meglepőnek nevezte Traian Basescu hallgatását, szerinte az államfőnek állást kellene foglalnia az ügyben. /Fried Noémi Lujza: Tőkés: érthetetlen a temesvári döntés. = Krónika (Kolozsvár), febr. 7./

A román alkotmánybíróság döntésével megbénította az egykori kommunista titkosrendőrség aktáinak feldolgozását és értékelését végző testület munkáját, ami a Neue Zürcher Zeitung meglátása szerint a Securitate-dossziék eltemetését jelentheti. /A Securitate visszavág. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 11./

Molnár Kálmán nyugalmazott szilágycsehi lelkész a kommunista éra tapasztalatairól beszélt. Negyvenhét évig szolgált református papként a történelmi Szilágyság több településén. Lelkészi pályafutásának jelentős része a Ceausescu éra utolsó két évtizedéhez kötődik. Molnár Kálmán /sz. Ágya, 1939. júl. 18./ a Tőkés László köréhez tartozó „ellenzéki” lelkészek legjelentősebb szilágysági képviselője. Molnár Kálmánt először 1970-ben idézték be a Securitatéra. Ez gyakorlatilag a rendszerváltásig tartott, időnként kihallgatták. A házkutatás során elvitték több könyvét, így A magyar korona története, Dávid Antal: Erdély nagy romlása című könyveket, de a Felsőbányáról szóló monográfiát is. A diktatúra bukása után soha nem látta volt kihallgatóit, úgy hallotta, hogy szétszórták őket az országban. Egy ismerőse később bevallotta, hogy megzsarolták, rendszeresen jelentette róla. Molnár már 1990-ben, az első nagy lelkészértekezleten kérte a lelkészek átvilágítását. Azt javasolta, hogy aki besúgó volt, ne vállalhasson magasabb egyházi tisztséget. /Makkay József: A Szekuritáté nem volt szégyenlős… = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 13./

Több temesvári magánszemély postai úton kapott vaskos borítékot, amelyben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) püspöke, Tőkés László független európai parlamenti képviselő meghívása állt a Szembenézés a kommunista múlttal című, február 15-én tartott konferenciára. A paksaméta tartalmazta – többek között – azt a tavalyi egyházkerületi közleményt, amelyben Bányai Ferenc temesvár-belvárosi református lelkész ügynökmúltját hozták nyilvánosságra, valamint azt a püspöki levelet, amit az egyházfő az egyházközség presbitériumának címzett, bűnpártoló határozatnak nevezve, hogy a világi vezetőtestület elfogadta Bányai gyülekezet előtt mondott bocsánatkérését. A lelkész tavaly beismerte együttműködését a titkosszolgálattal, de súlyosbíthatja helyzetét, hogy az 1998-as egyházkerületi választások alkalmával nyilatkozatot tett arról, hogy a múlt rendszerben nem kollaborált a politikai rendőrséggel. Tőkés kifejtette: „nem vihetjük magunkkal meglapuló besúgóinkat, akik akadályt jelentenek. Ha őket eltávolítjuk, akkor európaivá válhatunk, a szó eszmei értelmében. ” Tőkés László felidézte 1974-es prédikációját, melyet tanára, dr. Kozma Tibor szolgáltatott ki Securitaténak. Marius Oprea, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnöke, miniszterelnöki tanácsos arról beszélt, milyen akadályokba ütköznek a leleplező munkájuk során, és hogy sok szekus tiszt, ügynök, aktivista átmentette pozícióját, és jelenleg is hatalmat gyakorol. A konferencián előadást tartott az a történészcsoport – Molnár János, Vincze Gábor, Nagy Mihály Zoltán – akik az egyházkerület felkérésére tovább kutatják a Tismaneanu-jelentésben a romániai magyarságot hátrányosan érintő kommunista bűntényeket. A tanácskozáson kiosztották a KRE Igazgatótanácsának február 14-i határozati kivonatát, amelyben felszólítják Bányai Ferenc temesvár-belvárosi lelkipásztort, hogy vonuljon vissza lelkészi szolgálatából. /Pataki Lehel Zsolt: Szembenézés a kommunista múlttal. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 16./

A Szembenézés a kommunista múlttal című temesvári konferencián részt vett Marius Oprea, a kormányfő nemzetbiztonsági tanácsadója, a Tismaneanu Bizottság tagja, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnöke. A brassói történész véleménye szerint Romániában a kommunizmust csak “privatizálták”, a más pártaktivistákból és szekusokból álló gépezet tovább működik, ők irányítják az országot. Oprea az általa vezetett intézet tevékenységéről nyilatkozott: a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézetet 2005-ben hozták létre és közvetlenül Tariceanu kormányfőnek van alárendelve. Feladata a volt Securitate által elkövetett visszaélések és bűnök feltárása, esetenként a bűnösöket a törvény elé idézik. Eddigi kutatásaik szerint a kommunista elnyomó gépezet visszaéléseit bizonyíthatóan 617 876 személy szenvedte meg. 1989-ben a Securitatenak 10 500 tisztje volt, munkájukat 136 000 aktív besúgó segítette. Ugyanebben az időszakban a kommunista pártnak több mint 50. 000 aktivistája volt. Nyomon követhető, hogy a volt kommunista aktivisták és Securitate tisztek közül nagyon sokan fontos tisztségekbe kerültek a rendszerváltás után. Két volt szekus tiszt például, akiknek a Szabad Európa Rádió monitorizálása volt a feladatuk, jelenleg magas beosztásban dolgoznak a Különleges Távközlési Szolgálat nevű titkosszolgálatnál. A Kommunizmus Bűneit Feltáró Intézet célja a kommunista korszak tudományos feltárása. A kommunizmus történetéről szóló alternatív tankönyv kiadásán is dolgoznak, amely remélhetően a következő tanévtől már választható tantárgy lesz az iskolákban. 35 alkalmazottjuk van, és több mint 70 külső munkatársuk. Néhány hónapja egy feltáró akció során kiásták hat fiatalember holttestét, akiket a szekusok öltek meg. Az volt egyetlen bűnük, hogy nem jelentkeztek katonai sorozásra. Mindez 1950. március 9-én történt, valahol a besztercei hegyek között. Miután halomra lőtték őket, a szekusok a bekopogtattak a fiatalok szüleihez azzal, hogy vegyenek szerszámokat és induljanak eltemetni holmi kutyákat. Oprea úgy érzi, ilyen esetben nem beszélhet megbocsátásáról. A gyilkosok közül egyik sem kért bocsánatot. Lehet beszélni megbékélésről, de nem bocsáthatnak meg hivatalból ezer és ezer ember nevében, akiket megöltek. /Pataki Zoltán: Egy kommunistavadász vallomása. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 18./

A kommunista struktúrák, intézmények nem szűntek meg, csak privatizálták őket. A volt állambiztonság átmentette hatalmát. A Szekuritáté másod-harmadvonala vezető pozíciókba került, és jelenleg a hatalomgyakorlás számos eszközével rendelkezik. Minderről Marius Oprea, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnöke, a miniszterelnök tanácsosa beszélt a Szembenézés a kommunizmus örökségével című konferencián. Marius Oprea úgy vélekedett, ha a múlttal való őszinte szembenézés elmarad, ha a Szekuritáté dossziéi titkosak maradnak, fennáll annak a kockázata, hogy a múlt más formában, más név alatt ugyan, de megismétlődik. „Mi a garancia arra, hogy akik egykor jelentettek, nem jelentenek ma is?” – tette fel a kérdést Oprea. Tőkés László bejelentette, márciusban Brüsszelben tart újabb rendszerváltó-konferenciát, ahol a volt szovjet tömb országainak rendszerváltó élharcosai oszthatják meg egymással gondolataikat. „A végső cél, hogy a világ közvéleménye a maga teljességében ítélhesse meg a kommunizmust, és rendelje oda, ahová való: a fasizmus mellé” – jelentette ki Tőkés. Elmondta, hogy kutatócsoport felállítását kezdeményezte. E csoport vezetésével Vincze Gábor szegedi történészt bízta meg. A kutatók feladata az lesz, hogy feldolgozzák a román kommunista diktatúra magyarságot sújtó intézkedéseit. Feltétel nélküli visszavonulásra szólította fel Bányai Ferenc Temesvár belvárosi lelkészt a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa. Bányait nemcsak „az életet veszélyeztetés súlyosságával bíró és az Anyaszentegyház ügyét eláruló Szekuritáté-ügynöki tevékenységéért” marasztalták el, hanem amiatt is, hogy 1998-ban, amikor temesközi esperessé választották, hamis nyilatkozatot adott a Szekuritátéhoz fűződő egykori viszonyáról. Bányai Ferenc szerint boszorkányüldözés folyik ellene; míg felmenői a román hatalom tisztogatásának estek áldozatul, neki az egyházi tisztogatás következményeit kell elviselnie. /Gazda Árpád: Privatizált Szekuritáté. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./

Marius Opreát, a Kommunizmus Bűntetteit Feltáró Intézet elnökét több csíkszeredai polgár azzal kereste meg, hogy Radu Moldovan, a Hargita megyei rendőrség parancsnoka megfenyegette őket. Moldovan a kommunizmus éveiben az akkori milícia kapitánya volt, ebben a minőségében pedig rendszeresen verte az akkori rendőrségre behívott személyeket. „A hozzám forduló négy-öt személy a kommunizmus éveiben megpróbált Magyarországra szökni, ám a határnál elfogták, és hazatoloncolták őket. Ez a kapitány, a jogi iroda vezetője hetente hívatta be őket az őrsre, és verette valamennyiüket. Rajtuk kívül további mintegy 50 olyan személlyel bánt hasonlóképpen, akik nem értettek egyet a rendszerrel. A névsor a Szekuritátétól érkezett” – ecsetelte Marius Oprea. A történész szerint több személyt hordágyon hoztak ki a rendőrség épületéből, s szállítottak kórházba, ám Moldovant mindez nem akadályozta meg abban, hogy következő héten ismét berendelje őket a milíciára „kihallgatásra”. Oprea a testület két tagját Csíkszeredába küldte, hogy megvizsgálják az elhangzottak valóságalapját, akik visszatérve arról tájékoztatták Opreát, hogy az áldozatokat az érintett rendőr megfenyegette: „ha feleslegesen beszélnek, jobban megveri valamennyiüket, mint a rendszerváltás előtt, mivel most a megyei rendőrség vezetője”. Oprea Cristian David belügyminisztert arra szólította fel, hívja vissza tisztségéből Radu Moldovant. „Nem tudom, hogy ez az ember börtönbe kerül-e. De elmondhatom, 99 százalék az esély arra, hogy elveszítse tisztségét. A visszamaradó egy százalék azért van, mert előfordulhat, kapcsolatai révén meg tudja tartani a székét” – szögezte le Oprea. Radu Moldovan főfelügyelő tagadja az ellene felhozott vádakat, és azzal fenyegette Opreát, hogy pert indít ellene az alaptalan vádaskodás miatt. Moldovan beismerte, 1989 előtt tisztként dolgozott a rendőrségen. „Opreának alá kell támasztania kijelentéseit. Nem értem, hogy tud ilyen nyilatkozatokat tenni kivizsgálás, megfelelő utánanézés nélkül. Én is állíthatom azt Marius Opreáról, hogy a Szekuritáté besúgója volt” – szögezte le Radu Moldovan. /Ütlegeléssel vádolt rendőrparancsnok. = Krónika (Kolozsvár), febr. 18./

A legnagyobb baj a mostanában nyilvánosságra került „besúgó-ügyekkel” kapcsolatban az, hogy rész-információkon alapulnak, írta Dávid Gyula. Nem mindegy, hogy valaki önként, az első pofonra, vagy alapos verés és nem csak morális, hanem fizikai fenyegetés után írja-e alá a „vállalási nyilatkozatot”. Az sem mindegy, hogy valaki a „szolgálat” megtagadásának egy másik módját választja (elpusztítja magát, mint ahogy Szilágyi Domokos tette). Dávid Gyula hét évig volt börtönben, neki is felajánlották, hogy írja alá a nyilatkozatot, tudja, hogyan történt mindez. A besúgó-ügyekben alig esik szó a „tartótisztről”. „Hol van a Szilágyi Domokos (és nem folytatom a névsort) dossziéja? Ki járta végig az ő útját a benne lévő iratok (és a hozzájuk fűzött utasítások) alapján? Mikor fogunk beszélni az ő ‘tartótisztjeiről’ is?” – kérdezte Dávid Gyula. A Securitate feladata volt, hogy az egész romániai társadalmat a kezében tartsa. Az egész társadalmat a kollektív félelem légkörében atomjaira verték szét. És ez az erkölcsi bomlasztás tovább folyik, a „leleplező” kiszivárogtatásokkal. Nem a tartótisztek neve kerül elő és nem az aljas indítékból történt besúgók névsora, hanem „olyanok ‘besúgói’ múltja kerül reflektorfénybe, akiket (egészen más érdemeikért) tiszteltünk, akikre felnéztünk” – állapította meg Dávid Gyula. Az emberek nem veszik észre, hogy „sokkal körmönfontabb módon, mint 89 előtt, folytatódik a mi kicsi társadalmunk morális felbomlasztása”. Ne engedjük manipulálni magunkat, figyelmeztetett Dávid Gyula. /Dávid Gyula: Nem mentőöv és nem besúgóknak. = Helikon (Kolozsvár), febr. 10./ Idézetekkel ismertette Bölöni Domokos – B. D. : Lapozó. Ne engedjük manipulálni magunkat! (Dávid Gyula: Nem mentőöv és nem besúgóknak, HELIKON, 2008. február 10.) = Népújság (Marosvásárhely), febr. 26./

Az egykori román titkosszolgálat, a Securitate működéséről kaphatnak átfogó képet azok, akik megtekintik a Téged is megfigyeltek! címmel megnyílt kiállítást a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetében. A kiállított iratok segítségével a szervezet rutinfeladatait, általános megfigyelési módszereit ismerhetik meg a látogatók. Olvashatók ügynökjelentések, továbbá levél- és csomagátvizsgálások, lehallgatások és megfigyelések eredményei. Láthatók a besúgóknak kiállított számlák, dokumentumok gyerekek beszervezéséről, apját feljelentő fiúról, fényképek a megfigyeltek munkájáról. Külön tabló foglalkozik az erdélyi magyarság elnyomásával, valamint az 1956-os forradalom romániai visszhangjával. /Kiállítás a Securitate működéséről Szegeden. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 27./

Az 1984-es sepsiszentgyörgyi szoborrobbantás ügyében interpellál Petre Strachinaru demokrata képviselő. Cristian David belügyminisztertől kéri, vizsgálják ki újra Mihai Viteazul főtéri szobra robbantásának körülményeit. A robbanás során életét vesztette a 12 éves Vaszi Jánoska. Strachinaru szerint hozzáférhetővé váltak a Szekuritáté iratcsomói, nyomára lehetne bukkanni a tettesnek vagy tetteseknek.,,Az RMDSZ-es képviselők és a magyarok ma is azt állítják, a Szekuritáté provokációja volt a robbantás, szerintem azonban magyar szélsőségesek tették oda a bombát. Itt az ideje, hogy megtudjuk az igazat, s bárki volt a tettes, meg kell büntetni. Ennyivel tartozunk az elhunyt kisfiúnak is" – nyilatkozta a képviselő. Eddig nem tudták kideríteni, mi történt 1984. június 5-én. 1999-ben, 15 évvel a robbanás után elévültnek nyilvánította a brassói ügyészség az esetet. A szülők is kérték dossziéikat az átvilágítóktól, de eddig nem kaptak választ. /Farkas Réka: Ki robbantott? (Magyar tettest keres Strachinaru). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 28./

Több mint kilencven költő verse szerepel a Mária-költészetünk /Ady Endre Társaság, Szatmárnémeti/ című kötetben, amelyet a héten mutattak be Szatmárnémetiben. A verseket Simpf János szerkesztette kötetbe. Simpf János pap-költő 1951-ben született a Szatmár megyei Józsefházán. Korábban két verseskötete jelent meg, néhány alkotása pedig a válogatásban is szerepel. Paptársa és barátja, Heinrich József plébános szerint az 1975-ben készült Mária-költészetünk – amelyet akkor a Gyulafehérvári Római Katolikus Papnevelő Intézetben nyomtattak ki háromszáz példányban – csak úgy tudott megmenekülni a Szekuritátétól, hogy kiegészítő tananyaggá tették a főiskolán. A szerző maga is a papnevelő intézet tanára volt egészen 1988-ben bekövetkezett haláláig. /Babos Krisztina: Mária-versek gyűjteménye. = Krónika (Kolozsvár), febr. 29./

Elfogadta a kormány a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) működését szabályozó határozatot. Ennek értelmében az átvilágító bizottság a rendelkezésére álló dokumentumok ismeretében csak megállapíthatja, hogy az illető tagja volt vagy együttműködött-e az egykori Szekuritátéval, de az igazságszolgáltatás feladata ítéletet hozni ezekben az ügyekben. Marius Oprea, a kormányfő tanácsosa szerint az átvilágító bizottságnak az elmúlt években elfogadott döntései továbbra is érvényesek. /Csak „véleményezhet” a CNSAS. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

Országos botrányt és kedvezőtlen nemzetközi visszhangot váltott ki az alkotmánybíróság január 31-i határozata, mellyel az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a lusztrációs törvény azon cikkelyeit, amelyek a politikusok, tisztviselők és egyéb közszereplők átvilágítására hivatott intézmény, a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) és levéltára (ACNSAS) működését szabályozták. Az alkotmánybíróság határozata nyomán fennállt a veszély, hogy az átvilágító testület működését törvényen kívül helyezik, az egyes személyek állambiztonsági érintettségéről szóló korábbi döntései semmissé válnak, és a nem minősített, kutatható iratok ismét zár alá kerülnek. Február 6-án a civil tiltakozás nyomására kompromisszumos megoldás született. A Tariceanu-kormány sürgősségi kormányrendelettel lehetővé tette működésének folytatását, szűkül azonban a hatásköre. Mindez jelzi, hogy a román politikai elit egy jelentős része kísérletet tesz a lusztrációs folyamat megállítására. A csehszlovák válságot követően, 1969-ben Nicolae Ceausescu parancsot adott egy titkos katonai egység létrehozására (UM 0110), amely a Varsói Szerződés ellen folytatott hírszerző és elhárító munkát az adott ország területén is. Ceausescu idejében a Szekuritáté fontos gazdasági tevékenységet is folytatott. Ennek első megjelenési formája volt a német és a zsidó származású román állampolgárok ,,eladása” az NSZK-nak, valamint Izraelnek. A folyamat 1963-ban kezdődött, amikor a román kormány brit közvetítéssel megegyezett Izraellel tízezer zsidó család kivándorlásában /személyenként 4000–6000 dollár/, ez a Szekuritáté ellenőrzése mellett történt. A hatvanas évek végétől az NSZK kormánya is hasonló módszerekhez folyamodott, és ,,kivásárlási” programot indított, amit az 1978-as államközi egyezmény csak szentesített. Az eddigi kutatások szerint az 1968 és 1989 között kivándorolt, kb. negyvenezer zsidóért 112 millió dollárt fizetett Romániának az izraeli kormány, míg a nyugatnémet hatóságok közel kétszázezer németet ,,vásároltak meg”. Marius Oprea történész szerint az ,,idegenek” kivándorlásának köszönhetően a Külügyi Hírszerző Igazgatóság (DIE) kb. négyszázmillió dolláros tiszta profitot könyvelhetett el. Az állambiztonsági szervek működését 1989. december 31-i hatállyal felfüggesztették: az intézkedés nemcsak az elhárítást, hanem a Külügyi Hírszerző Igazgatóságot és a gazdasági részleget (CIE) is érintette. A belügyi szervek hirtelen leépítését követően több tízezer tiszt és az általuk irányított, 130 ezer főből álló ügynökhálózat ellenőrizhetetlen módon áramlott vissza az ország politikai és gazdasági életébe. 1990-ben a marosvásárhelyi incidens utáni héten, március 26-án Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ, SRI) néven – kizárólag korábbi állambiztonsági tisztekből álló – elhárító szolgálat jött létre. 1999. december 9-én hosszú egyeztetések után elfogadták az átvilágító bizottságot /CNSAS/ létrehozó törvényt. Magyarországhoz hasonlóan Romániában is többfokozatú hálózat működött. A képzettebb, megbízhatóbb hálózati személyek (titkos megbízott, titkos munkatárs) tartása sokkal informálisabb keretek között zajlott, nem beszélve az szt-tisztek rendszeréről. Az átvilágító bizottság öt év alatt, 2005-ig alig több mint kétszáz ,,ügynököt” lepleztek le, miközben az országot kormányzó Nastase több száz, 1997 óta ,,pihentetett” volt hírszerzőt és elhárító tisztet reaktivált. Larry L. Watts nemzetbiztonsági szakértő becslése szerint 2003-ban az SRI teljes apparátusának tizenöt százaléka, a külföldi hírszerzéssel foglalkozó szolgálat húsz százaléka 1989 előtt kezdte pályafutását. Az utóbbi időszakban, az EU-hoz való csatlakozás előtt látványosan felgyorsult az átvilágítási folyamat. A Hivatalos Közlöny több száz volt tiszt és ügynök személyes adatait tette közzé, és a nemzetbiztonsági szervek állományában nagyobb megújulásra került sor. Tariceanu kormányfő történeti intézetet hozott létre Marius Oprea történész és nemzetbiztonsági tanácsadó vezetésével, Basescu államfő pedig nemzetközi bizottságot, melyet Vladimir Tismaneanu amerikai politológus irányított. A fennmaradt, közel húszezer folyóméternyi dokumentáció zöme 2006 végéig a jelenlegi szakszolgálatok raktáraiban maradt, mivel ,,gazdáik” lassították vagy egyenesen megtagadták azok átadását a levéltárnak. Elnöki parancsra 2006 őszén közel kétmillió dosszié átadása történt meg, a több ezer folyómétert kitevő anyag feldolgozásának tavaly kezdett neki az átvilágítók közel háromszáz fős stábja. /Stefano Bottoni történész, az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézet külső munkatársa: Átvilágítási (kudarc)történet Romániában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 8./

Sem a Magyar Polgári Párt (MPP), sem az RMDSZ bírósági bejegyzési dossziéja nem tartalmaz olyan dokumentumot, amely célként rögzítené a magyar közösség kulturális autonómiája, illetve a Székelyföld területi autonómiája megvalósítását. A dossziékat a Krónika munkatársa tanulmányozta át a Bukaresti Törvényszéken, illetve a Bukaresti 2. Kerületi Bíróságon. A bírósági dosszié iránt érdeklődött az RMDSZ-es Fekete Emőke államtanácsos is. Az RMDSZ megbízásából érdeklődő jogász az aláírók listáját is áttanulmányozhatta. E lista alapján közölt ankétot a Ziua című napilap, a Krónika újságírója azonban nem tanulmányozhatja az aláírásokat. Az MPP székhelye Székelyudvarhelyen van. Nem lehet a párt tagja, aki egykor tisztként vagy ügynökként a Szekuritáté szolgálatában állt. A párt legfőbb országos döntéshozó szerve az országos tanács, amely négyévenként ülésezik. A Magyar Polgári Párt elnökségét az elnök, az ügyvezető elnök és öt alelnök alkotja. Az alapszabály szerint az MPP „Képviseli a nemzeti érdekeket és értékeket, a politikai pluralizmust, küzd az állam függetlenségének, egységének és nemzeti szuverenitásának a tiszteletben tartásáért, területi egységéért, a jogállamiságért és az alkotmányos demokráciáért”. A magyar szót mind az alapszabály, mind a program csak a párt nevében tartalmazza. Az RMDSZ bejegyzési dossziéja vaskos, súlya biztosan meghaladja a három kilót. Ebben gyűjtötték össze a szövetség dokumentumait a még írógéppel írt 1989-es alapító okirattól a 2007-es aradi kongresszuson elfogadott alapszabályig. A szövetséget egykor civil szervezetként jegyezték be, ezért nem szerepel a pártok jegyzékében. A dossziéban nincsenek az autonómiaigényt megfogalmazó programpontok. Az RMDSZ pártszerű működése és civil szervezeti bejegyzése közötti ellentmondást a bíróság is érzékelte. Ezért 2007. május 16-án elutasította a tavalyi aradi kongresszus alapszabály-módosításainak beiktatását. A döntés indoklásában az szerepel, hogy a szövetség pártstruktúrát próbál a civil szervezetek működését szabályozó 2000/26-os kormányrendelet alapján bejegyeztetni. Az aradi alapszabályt a szövetség csak azt követően tudta érvénybe léptetni, hogy a másodfokon eljáró törvényszék 2007. szeptemberében számára kedvező döntést hozott. /Gazda Árpád: Célok belső használatra. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./

Török József, a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezetének elnöke március 15-én furcsa kalandokba keveredett Sepsiszentgyörgyön, az Óriáspince-tetőn és Eresztevényen. Március 15-én Sepsiszentgyörgyön egyik régi ismerőse a kezébe nyomott egy röpcédulát azzal, hogy ,,nézd meg, az éjszaka mit találtam, tele volt a város ezekkel”. A papír a Noua Dreapta magyarellenes uszítását tartalmazta. Mivel a röpcédula tulajdonosa a saját példányát meg akarta őrizni, Török kölcsönkérte a papírt, majd fénymásolással készített néhány példányt, és visszament a március 15-i központi ünnepségre. Két fiatalember melléje lépett, és egyikük azt mondta: Va rog sa ne dati si noua din hartia aia (Kérjük, adjon nekünk is abból a papírból). Török József adott egy példányt az ismeretlen március 15-i ünneplőknek egyet. Török József ezt követően végignézte az ünnepséget, s azt vette észre, hogy ismeretlenek fényképezik. Este hazafelé ment, amikor egy terepruhás férfi melléje lépett, mondván, ő a Román Hírszerző Szolgálat tagja, s olyan utasítást kapott, hogy egy alacsony termetű, bajuszos és szemüveges férfi hangoskodott, ezért igazoltatnia kell. – Ki telefonált ilyesmit? – kérdezte Török. – Nem mondhatom meg – válaszolta a terepruhás. Nem volt nála semmi irat, ezért bemondta a személyi adatait. Miközben a terepruhás őt igazoltatta, négy csendőregyenruhás férfi is ott termett. Török József kikérte magának ezt az útszéli molesztálást, a terepruhás elnézést kért, és azt mondta: ő csak parancsot hajtott végre. Török József egykori politikai üldözöttként úgy érezte, hogy visszatért a Szekuritáté. Mindenki örült, hogy a háromszéki ünnepségek provokáció nélkül zajlottak le, holott a röpcédulázás, főleg annak vasgárdista-fasiszta tartalma a legsúlyosabb jogsértések közé tartozik. /Sylvester Lajos: Újra Törököt fogtak (Határhelyzetek). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./

A március 26-án 18. évfordulóját ünneplő Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ átalakításáról döntött a Legfelső Védelmi Tanács. George Cristian Maior igazgató bejelentette, a terv szerint a központi egységek mintegy negyedét számolják fel. Új működési rendszerek bevezetéséről van szó – szögezte le az igazgató. Marius Oprea, a miniszterelnök biztonságpolitikai tanácsadója szerint az átszervezés valójában az egykori Szekuritáté alkalmazottainak eltávolítását célozza. Gyakorlatilag olyan munkaköröket szüntetnek meg, amelyeket volt szekusok töltenek be, és ezáltal elkerülhetőek a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság /CNSAS/ új jogszabályából eredő ellenőrzéseknél felmerülő kellemetlenségek – érvelt a tanácsadó. /Átszervezik a hírszerző szolgálatot. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 27./

Párizsban elhunyt Monica Lovinescu író, újságíró és irodalomkritikus a külföldi kommunistaellenes kulturális ellenállás egyik legismertebb, a Szabad Európa Rádiónál (SZER) betöltött szerepe folytán legnagyobb hatású alakja. Monica Lovinescu /sz. Bukarest, 1923. nov. 19. – Párizs, 2008. ápr. 20./ Bukarestben végzett irodalom szakot. 1947-ben francia állami ösztöndíjjal Párizsba ment, s miután politikai menedékjogot kapott, ott telepedett le. A román titkosszolgálat kezdettől fogva közellenségnek tekintette. Édesanyját, Ecaterina Balacioiut börtönbe vetették, ott halálra kínozták. Az ügyével foglalkozó ügyész beköltözött a házukba, könyvtárukat elégette, a lakás a Szekuritáté konspiratív helyévé vált. Monica Lovinescu 1967-től indította a román SZER-ben két műsorát, amelyek nevét az egész országban ismertté tették: Tézisek és antitézisek Párizsban, valamint Román kulturális aktualitás. Nicolae Ceausescu emberei párizsi házának udvarán félholtra verték, ő ennek ellenére tovább beszélt a SZER-ben. Romániában könyvei jelentek meg, köztük a legfontosabb az 1983 és 1993 közötti időszakot átfogó naplója. /Ágoston Hugó: A lelkiismeret rádióhangja. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./